udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
155
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 151-155
Névmutató:
Ötvös József
2009. november 24.
Megjelent a „vádirat” és született rá számos reakció. Az egész a Stefano Bottoni történész tanulmánya kapcsán kirobbant Földes-vitával kezdődött a Transindex és A Hét lapjain, majd Kuszálik Péter Purgatórium című kötetével csúcsosodott ki, amelynek szerzője elmarasztalta Sütő Andrást, az író diktatúrabeli közéleti szerepvállalása, illetve korai írásai miatt. A marosvásárhelyi Bethlen Gábor Egyesület irodalmi-közéleti fiktív esküdtszéket hívott össze, nyílt vitára szólítva az állásfoglalókat. Körülbelül nyolcvanan jelentek meg november 19-én, háromórás, többé-kevésbé civilizált hangnemben folytatott vitán ismertették érveiket a felszólalók. Stefano Bottoni: Az első probléma az integráció. A magyarságot nem űzték ki Romániából a világháború után. Lehetőség és kényszer: integrálódni kell. A második probléma: a hatalomban való részvétel. Kényszerhelyzet ez, de a résztvevőknek milyen mozgásterük van? Sütő mind közéleti, mind irodalmi szempontból a hetvenes években van a csúcson, és ekkor törik meg, ekkor fordul el. Abban hitt, hogy a pártvezetésen belül eredményeket lehet elérni. Sokkal bátrabb, mint akik kizárólag a rendszeren belül gondolkodtak. Bottoni négy éve írta a tanulmányt, amelyből kirobbant a Sütő–Földes-vita. Most már úgy látja, ez hiba volt. Nem gondolta volna, hogy ez lesz belőle. Ha tudta volna, nem írja meg. Virág György szerint Sütő és mások azért maradtak a hatalomban, mert úgy vélték, hogy tehetnek valamit. Hangsúlyozta: soha, senki sem tudja lerombolni azokat a csodálatos élményeket, amelyeket Sütő művei benne keltettek. Kincses Előd: Nagyon komoly hibák és tévedések vannak Kuszálik kötetében, amelynek vitastílusával sem ért egyet. Mátyás Zoltán: 1974. július 4-én Sütő írt egy levelet Illyés Gyulának a romániai magyarság szomorú helyzetéről. Ő vitte el ezt a levelet. Magyarországon a párt központi bizottságától azt a választ kapták, hogy a magyarság sorsa megoldott. Nem szabad elfelejteni, hogy Sütőnek a magyarságért végzett harca, szemlélete ‘83 után teljesen megváltozott. Benke István: Az Anyám könnyű álmot ígér számukra azokban az időkben reveláció volt. Kuszálik Péter: Szét kell választani a tehetséget a tettektől. Az értelmiségi élet képviselői vállalják fel önmagukat. Cáfolják meg vitairatát. Lázok János: A színházban átélték a lázadás lehetőségét. Ezért volt a Sütő-dráma, az Egy lócsiszár virágvasárnapja tíz évig a színpadon és fulladt botrányba, letiltásba. Sütő ezekben a drámákban fogalmazta meg a hatalommal szemben való ambivalens viszonyulását. Amikor a hatalom önmagát célnak tekinti és nem az élet folytonosságának, akkor ellene lázadni kell! A Sütő András-i életmű ismerete nélkül nem lehet azt nyilatkozni, hogy 5-6 drámája fog megmaradni és azokkal sincs már mit kezdeni. Ötvös József: A teológián megoszlottak Sütő drámáiról a vélemények. Tudták, hogy mindez példázat. Sütő számára mindez eszköz volt arra, hogy elmondhassa mindazt, ami akkor fontos volt. Kincses Elemér: Sütőt lehet szeretni, nem szeretni, de megtagadni nem lehet! És kitől kérjen Sütő András bocsánatot!? Vére a műtőasztalon mindenféle bocsánatkérést megér. Vida Gábor: – A magyar irodalom nagy problémája: nem tudjuk megérteni azt, hogy egy alkotó végtelenül sérülékeny és sebezhető ember. Dr. Nagy Attila: Sütő Andrásnak, az író fiának a szeku törte el a lábát. Nagy Attilát a szeku lefényképezte, amikor átvett egy könyvet. Vida szerint nem ártana a mai gárdát is feldolgozni, hogy ki melyik titkosszolgálatnak dolgozik. A Hét-beli vita ízléstelen volt. Sütőt akkor már a rákkal kezelték, ez a vita legalább egy évvel megrövidítette az életét. Dr. Lőrinczi Zoltán: Sütő András jól akart élni. És ezért neki árat kellett fizetnie, amit meg is fizetett. Ezt prostitúciónak hívják. Gáspár Sándor: – Nincsenek dokumentumok, amik vannak, titkosak és hamisak. Nem lehet igazolni, hogy mi az, amit kényszerből írt a műveibe. Haller Béla: A ‘80-as években Sütő már elsőrendű ellenzékinek számított. Szinte senki sem mert érintkezni vele. „Valamennyiünk sorsába beépült, ő adta meg a lehetőséget arra, hogy méltóságérzéssel lehessünk együtt. És ez a Sütő kikezdhetetlen. ” Spielmann Mihály: Szerkesztői szempontból Kuszálik Péter könyve rettenetesen rendetlen. Rengeteg az ismétlés, az átfedés, az olyan szövegrész, amelyből érezhető, hogy az olvasót hülyének tekinti. /Nagy Botond: Sütő András és a Purgatórium. „Jegyzőkönyv” a Vitáról. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 24./2010. január 18.
Sajtótörténeti pillanat
Tízéves a vártemplomi gyülekezet Új Kezdet című lapja. Az első szám 2000 januárjában jelent meg. Itt alapította Bustya Dezső, és négy hónapon át az Üzenet című református egyházkerületi újság is Marosvásárhelyen látott napvilágot. Amint megérkezett az egyház saját nyomdája, Kolozsvárra költözött. A szerkesztő-munkatárs lelkészek hiányként élték meg ezt. Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkész álma mégis megvalósult, vagyis újrakezdődött a lapcsinálás, amikor 2000 januárjában Adamovits Sándor azzal állt elő, hogy Vártemplomi Kis Újság címmel kellene kiadványt nyomtatni, és mintát is mutatott. A lelkész feltárta dédelgetett tervét, és megszületett az Új Kezdet. A cím a bibliai üzeneten túl arra is utal, ami az erdélyi magyarsággal, azon belül a reformátussággal a diktatúra bukása után történt s történik, hiszen életünk minden fontosabb területén csaknem elölről, a nulláról kellett s kell kezdenünk szinte mindent. "A vallásos nevelést tekintjük fő célunknak, de felöleljük a népünk, nemzetünk, gyülekezetünk múltját, jelenét és jövőjét érintő kérdéseket, a szűkebb közösség és a nagyvilág híreit, ápolni kívánjuk nagy elődeink emlékét, és nem feledkezünk meg gyermekeinkről, fiataljainkról"– írta Beköszöntőjében Fülöp Dénes. "Az irányadó múlt mellett jelenünk evangéliumi üzenetével is kívánunk szolgálni a gyülekezeti közösségben lelkipásztorok és gyülekezeti tagok számára. Ezért közöltünk szívesen az egyéni bizonyságtételek mellett az ifjúság nevelésére vonatkozó híreket, a Kántortanító-Képző Főiskola, a Vártemplom gyülekezete, ünnepségek, vendégszolgálatok, diakóniai segélyezések eseményeit. A legfőbb jellemvonás: kétségbeejtően súlyos társadalmi kérdések között fölvállalni a diadalmas és sugárzó hit jelenlétét, felmutatását anyaszentegyházunkban. Ez a Krisztussal való közösség a szeretet türelmében." Ennek jegyében szerkesztette a lapot a fáradhatatlan Adamovits Sándor. Neki és a munkatársi közösségnek, a fenntartó gyülekezetnek, olvasóinak és a számos közelebbi és távolabbi érdeklődőnek köszönhetően az Új Kezdet 2008 áprilisában eljutott a századik számáig. Megjelenésének tizedik évében 120 számmal büszkélkedhet, vasárnap a százhuszonegyediket is olvasói asztalára tette a szerkesztőség – Ötvös József felelős szerkesztő; főmunkatársak: Ábrám Noémi, Dr. Barabás László, Dr. Bustya Dezső, Henter György, Fülöp Géza; szöveggondozó: Szőcs Katalin; tördelőszerkesztő: Donáth-Nagy György. Ami a lapban olvasható, az Ötvös József tömör fogalmazásában: "történelem és teológia, keresztelés és temetés, ének és imádság, énekkari szolgálat és gyülekezeti tükör, azaz fénykép és írott szó dokumentumaként a Vártemplom harmadik évezredének az élete."
Néhai Adamovits Sándor özvegye és hűséges munkatársa, Éva asszony elhozta a teljes gyűjteményt a Teleki-ház Bernády téri emeleti termébe, kiállítássá avatva a szerény sajtótörténeti eseményt. Az Új Kezdetről lapunk munkatársa, Bölöni Domokos szólt, a rendhagyó tárlat, mondotta: tisztelgés az eltávozottak: az alapító, a főszerkesztő, és a közeli-távoli munkatársak tartósnak bizonyult kezdeménye, tiszteletre méltó teljesítménye előtt. Az alapítóról, a munkatársakról, a szerkesztés és terjesztés gondjairól Ötvös József, a Kezdet kezdetéről Dr. Bustya Dezső és az alapító özvegye, Fülöp G. Dénesné, Ilona asszony beszélt. Az új, immár XI. évfolyamába lépett 121. szám szerkesztőségi cikkében áll: "Amikor megállunk egy pillanatra az Új kezdet útján, kedves arcok és emlékezetes nevek lépnek elő az elmúlt évtizedből, történetek, melyek a vártemplomi gyülekezeti lap nélkül elkallódtak volna, fényképek, melyekben konfirmációra vagy szép eseményekre emlékezünk, nevek, melyekben esküvőkre vagy szeretteink emlékére gondolunk." A friss szám emlékező írásai mellett folytatódik Molter Károly 1936-ban keletkezett, Marosvásárhely című dolgozata.
Damján B. Sándor. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)2010. március 15.
Bercsényi László hazatért Székesre
Tegnap ünnepély keretében a székesi közösség, a református egyházközség, a magyarországi testvértelepülés, Lábatlan Református Egyházközsége, a Maros megyei EMKE, a nagyernyei önkormányzat képviselőinek jelenlétében felavatták gróf székesi Bercsényi László kőszobrát, Miholcsa József alkotását.
Feladatunk: átmenteni a múltat a jövőbe
– Hármas emlékezésre gyűltünk össze a székesi templomban: gróf Bercsényi László születésének 321. a magyar szabadságharc 162. évfordulójára, s Isten magyar népünket minden időkben megtartó szeretetére. Száz évvel ezelőtt 523 lélek élt a faluban, mára ez a szám felére csökkent. De úgy, ahogyan az előző nemzedékeknek megvolt a feladatuk, a mainak is megvan: átmenteni a múltat a jövőbe. Ezért született meg a szándék, hogy a falu nevéhez kötődő Bercsényi Lászlónak szobrot állítsanak. Aki végigmegy a településen, s látja a szobrot, emlékezzen úgy rá, mint aki a szabadságért harcolt – mondta igehirdetésében Ötvös József esperes.
– Százötven évig volt a Bercsényieknek birtokuk Székesen, miért ne lennénk büszkék erre a családra? Kötődtek ide, előnévként használták a falu nevét. Bercsényi László hírnevet szerezett a magyar virtusnak és szabadságszeretetnek, még Bukarestben is negyed őrzi a nevét. Bíró László helybeli református lelkész gondolatához csatlakozott dr. Ábrám Zoltán is, aki kifejtette: jó hogy Kossuth-szobor állhat Havadon, s jó hogy Bercsényi-szobor is állhat Székesen.
László Márton rövid visszapillantójában részletesen kitért a Bercsényiek történelmi szerepvállalására, elmondta, hogy az 1689-ben született Bercsényi László Rákóczi fejedelem hadapródja, aki száműzetésre jut, majd Franciaország marsallja, Commercy kormányzója volt, aki a nevét viselő franciaországi huszárezred létrehozásával írta be nevét az európai történelembe.
Legyen egy hely, ahol fejet hajtunk
– Amint a Rákóczi-szabadságharc, úgy az 1848-as forradalom és szabadságharc is elbukott. A történelmi Magyarország minden részére, így Erdélyre is kiterjedő harcok, küzdelmek elvesztése után az egész magyar nemzet egy közösségként sírt és gyászolt. Nekünk az a küldetésünk, hogy becsüljük elődeink törekvéseit, tápláljuk a szabadság vágyát. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Lábatlani Református Egyházközség alapítványa sikeresen pályázot, és a Nemzeti Civil Alapprogram 1,5 millió forinttal támogatta tervünket, s ma szobrot állíthattunk Bercsényi Lászlónak. Hiszem, hogy Bercsényi László szobrát azért avatjuk fel, mert a nagy nevű hős dicső tetteit felidézve bízni és reménykedni szeretnénk a jövőben. Álljon itt a szobor, ahová a falu népe minden nemzeti ünnepen eljöhet fejet hajtani – mondta a szobor mellett Darányiné Csonka Valéria lelkész, aki sokat vállalt magára azért, hogy a székesi közösség és az EMKE ötlete megvalósuljon.
Az istentiszteleten a Bíró Jenő tiszteletes úr vezette csejdi énekkar lépett fel, szavaltak, énekeltek a székesi gyerekek és Kali Julianna. A szobornál Gerencsér Dániel lábatlani tanuló szavalata, Ábrám Noémi éneke, a magyar és székely himnusz hangzott el. Rövid beszédet mondott Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere, Miholcsa József szobrászművész, majd megkoszorúzták a szobrot.
Huszárezred megalapítójának szoboravatójáról nem hiányozhattak az eseménynek színt és hangulatot adó huszárok sem, akik ez alkalommal Sárpatakról és Gernyeszegről érkeztek.
Mezey Sarolta. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)2010. április 23.
Tisztelgés a fejedelemasszony előtt
410 éve született és 350 éve hunyt el Lorántffy Zsuzsanna, aki nem I. Rákóczi Györgynéként, hanem a sajátjával írta be nevét a történelembe. E kerek évfordulók kapcsán tartott ünnepélyt a fejedelemasszony nevével fémjelzett húszéves marosvásárhelyi egyesület szerdán este a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében.
– Milyen lehetett az a XVII. századi fejedelemasszony, akinek három intézmény, tíz iskola viseli a nevét és akinek négy szobrot állítottak? – tette fel a kérdést ünnepi előadóként Ötvös József református esperes. – Szép asszony lehetett. Árva lányként, 16 éves korában kötött szerelmi házasságot a 23 éves Rákóczi György kapitánnyal. A vagyonos családokban abban az időben ilyenek nemigen köttettek. Az övékét is ellenezték a gyámok. Szép, boldog családi életet élt, iskolákat, kórházakat létesített, ő alapította a fogarasi román iskolát is. Családi patikát működtetett, több irodalmi mű főszereplője, számos bélyegsorozaton jelenik meg az arca. Lorántffy Zsuzsanna Gyulafehérvár, Erdély akkori fővárosa és Felső-Magyarország között "ingázott", itt a hatalmat tartották kezükben, ott pedig a hatalom fenntartásához szükséges vagyont gyarapították. A fejedelemasszony, bárhol is tartózkodott, széppé varázsolta környezetét, szerette a kertet, a kézimunkát, sok úrasztali terítőt hímzett, szép ékszereket viselt, amit az akkori puritán kegyességet gyakorlók nem vettek jó néven, szerette a természetet, amelyben Isten jelenlétét vélte felfedezni. Hűséges feleségként 18 évig volt fejedelemasszony, négy fiút szült, kettő nőtt fel. Fia, II. Rákóczi György csak másfél hónappal élte túl. A fejedelem mellett, akivel számtalanszor olvasták el a Bibliát, Istennek és hazájának élt. Férjét a gyulafehérvári székesegyházban, őt Sárospatakon temették el 1660-ban, ő a leghíresebb erdélyi fejedelemasszony – mondta az esperes.
Az ünnepélyen az Amicus Christi énekegyüttes és Puskás Győző előadóművész lépett fel. Az est házigazdái: Kilyén Ilka színművésznő, aki Berde Mária-verset szavalt és Szekeres Erzsébet. Adamovits Éva arról számolt be, hogy az egyesület a Lorántffy-szellemiséget szeretné folytatni, ezért vállalták, hogy felelevenítik az úrihímzést. Két terítő el is készült, amelyeket Berde Mária szülőfalujának, a kackói református templomnak ajándékoznak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)2010. június 21.
Aki nem adja fel, az célba ér
A marosvásárhelyi Kántortanító- képző Főiskola huszadik tanévzáró ünnepségén a 18. évfolyam kicsengetését tartották szombaton délben a Vártemplomban.
A főiskolán, ahol ebben az évben 150 hallgató tanult, 34 levelező tagozatos tanító és óvodapedagógus érkezett el tanulmányi éveinek végére. 2006-ban Erdély legkülönbözőbb vidékeiről, Arad környékétől a Székelyföldön át Medgyesig, 36-an iratkoztak be a képzőbe mint pedagógiai középiskolával vagy középiskolai érettségivel már dolgozó fiatalok, hogy megszerezzék az időközben kötelezővé vált főiskolai oklevelet. Választásuk a marosvásárhelyi keresztyén szellemiségű főiskolára esett, és sokan rendkívüli nehézségek árán vállalták, hogy eljussanak a négy év végére, hisz közben férjhez mentek, édesanyák lettek, vagy újabb gyerekeket szültek, s a család, a tanítás mellett járták a főiskolát. De együtt, sokat énekelve és sokat beszélgetve, a tanáraik által nyújtott ismeretekre figyelve a nehézségek ellenére megszépültek ezek az évek – hangzott el Szabó Juliánna elköszönő beszédében. A záróvizsgák után pedig azon a pályán haladhatnak tovább, ahol minden versenyző, aki nem adja fel, beérkezik a célba – hangzott el Ötvös József református esperes prédikációjában. A versenyben akkor lehet helytállni, ha a fiatalok lelkében van egy olyan cél – a jövő nemzedék nevelése, a jövendőbeli keresztyén Erdély arculatának alakítása –, amiért akár a lemondást, a szórványban való munkálkodást is vállalni tudják. Ebben segít az a szellemiség, amellyel a Kántortanító-képző Főiskola útnak indítja a fiatalokat. Akik valamennyien jó eredményt értek el, s tudásukat az oklevelet adó Károli Gáspár Református Egyetemen kell még bizonyítsák, ahol eddig is figyelemre méltóan szerepeltek. A leendő népnevelők a tudományok mellett a zene szeretetére és a hitre kell neveljék azokat a gyermekeket, akiket rájuk bíznak. A különleges osztályt az iskola nevében Barabás László igazgató búcsúztatta, aki tolmácsolta a patrónus egyetem vezetőinek üdvözletét is, s Kiss Zoltán, a Vártemplom főgondnoka fogalmazta meg azt a kívánságot, hogy az anyanyelv, a hagyományok, a kultúra és a hit megőrzése, ápolása során munkájukat a szeretet vezérelje. A harmadévesek nevében Fekete Dalma búcsúzott az osztálytól, s közben a végzősök és a maradók bizonyították, hogy szépen énekelnek, kifejezően mondanak verset, ügyesen vezényelnek és jól játszanak az orgonán is. Biztatóan, reménykeltően szép, jó érzés volt hallgatni őket.
A főiskola az idén is húsz helyet hirdet a nappali tagozaton és húsz tandíjköteles helyet a már dolgozó és ezért a tömbösített oktatásban részt venni óhajtó fiataloknak.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)2010. július 24.
Élő kövek Isten hajlékában
Szeretetből felépült templom
Nagy ünnep volt a maroskeresztúriak életében vasárnap: tíz év nehézségei, gondjai, küszködései után végre áll a templom, készen van Isten hajléka. A felszentelési istentiszteletendr. Pap Géza püspök az "építkezés" folytatásának szükségességéről beszélt a gyülekezetnek.
Az elmúlt évtized megfeszített munkájának gyümölcse az új templom – hangzott el a felszentelési istentiszteleten, vasárnap délelőtt. A maroskeresztúriaknak immár két református templomuk is van: a Templom utcai, valamint a felszentelt Református Központ. Pap Géza erdélyi református püspök hangsúlyozta: bár sokan úgy gondolják, hogy a templomkészítés folyamata befejeződött, az építkezésnek nincs vége. "A külső építkezés lehet, véget ért, de a belső építkezésnek folytatódnia kell népünk, közösségünk érdekében. Ez a hajlék az a műhely, ahol az élő köveket faragják, alakítják, a folyamatosan épülő falba beépítik" – mondotta az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Isten áldását kérve Maroskeresztúr templomos népére. Az úrvacsoraosztást követően Rácz Sándor maroskeresztúri lelkész – aki immár két templomban tart istentiszteletet a több mint ezer tagot számláló gyülekezetnek – számolt be a 10 év munkájáról, adott számot mindazokról a dolgokról, amelyek az építkezéshez tartoztak. A templom terveit Kali Ellák egyházmegyei főgondnok készítette, az építési munkálatokat 2000 tavaszán kezdték el. Semmi pénze nem volt az egyháznak a munka kezdésekor, mégsem róttak ki a családokra kisebb vagy nagyobb összegeket. A lelkipásztor javaslatára elfogadták, hogy mindenki szíve szerint adományozzon, hogy szeretetből és szeretetadományokból épüljön fel Isten hajléka. Az első három év alatt a megfogadott cégek felemésztették a teljes kiadás csaknem felét. 2003-tól megváltozott a presbitérium összetétele, valamint a gondnok személye. A maros-keresztúriak egynegyede járult hozzá adományaival az építkezéshez, azaz minden negyedik család fizetett 50 lejnél nagyobb összeget, de voltak, akik 1000 lejnél is nagyobb összeggel támogatták az építkezést. 2002–2006 között évenként három közmunkanapot határozott meg a presbitérium és fogadott el a közgyűlés a 18-65 év közötti férfiak számára, így a keresztúriak 3.153 napot dolgoztak le vagy fizettek meg. 2002-től a munkálatokat Rácz Sándor lelkipásztor és felesége irányították. A kőművesmunkát Somorai Albert presbiter vezetésével az egyháztagok napszámra fizetve végezték el, a bejárati ajtók, padok, szószék Kádár István nyárádtői gondnok keze munkáját dicsérik, a többi asztalosmunka Huszár István presbiternek köszönhető. "Azért imádkozunk, hogy a maroskeresztúri reformátusok élő kövekként épüljenek be Krisztus földi testébe, hogy sajátjuknak tekintsék e hajlékot és töltsék meg alkalmatos és alkalmatlan időben" – mondotta a gyülekezetnek Rácz Sándor lelkész. Ha a helyi alapokból, kormányalapokból, a megyei önkormányzattól, a polgármesteri hivataltól, testvérgyülekezettől, a marosi egyházmegyétől, az egyházkerülettől és másoktól származó támogatásokat összeadnánk, 406.000 lejre rúgnának az építés költségei, a valóságban azonban legalább kétszer ennyibe került a templom. A beszámoló után a helyi egyház ifjúsági csoportja énekelt, szavalatokat Aszalos Szidónia, Nagy Leila és Bodnár Tünde adott elő.
A vasárnapi templomszentelési istentiszteleten dr. Pap Géza püspök mellett meghívottként részt vettek Ötvös József, a Marosi Református Egyházmegye esperese, Székely Ferenc nyárádtői, Molnár Endre székelykakasdi, Zöld György székelyvajai, Szilágyi Imre aranyosgyéresi, Csenteri Levente uzdi-szentpéteri lelkipásztorok.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)2010. szeptember 10.
Fiatalodó közösség, megmerevedő egyház - interjú Ötvös József lelkésszel (Ötvös József református lelkipásztor 1952. augusztus 27-én született a Maros megyei Pókán. A Kolozsvári Protestáns Teológia elvégzése után 1977 és 1983 között a Görgényszentimrei Missziói Egyházközségben szolgált, majd 1983 és 1995 között Jedden volt lelkipásztor. 1995–2002 között a marosvásárhelyi VIII. Cserealji Egyházközség, 2002-től a marosvásárhelyi I. Vártemplom Egyházközség lelkésze. 2000-től a Marosi Református Egyházmegye esperese, 2001-től az Erdélyi Református Egyházkerület missziói előadója, generális direktora. Kötete: Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok (Kolozsvár, 2004), több rádióadást szerkesztett, és száznál több cikke jelent meg hazai egyházi és világi kiadványokban. Több hazai és nemzetközi egyházi és világi szervezet tagja, a hazai GAW (Gustaw Adolf Segélyszervezet) elnöke.)
„Az új egyházak a kisebb közösségek körében képesek a közvetlen hangot megtalálni, ami a nagy egyházakban már nem lehetséges. Viszont ha nekik is nő a közösségük, ugyancsak személytelenebb lesz a kapcsolatrendszerük. Márpedig az emberek igénylik a személyes kapcsolatot. ”
A kommunizmus idején sokan olyan neveket adtak gyermekeinknek, amelyek nem fordíthatók románra. Három fiáé nemcsak lefordíthatatlan, hanem jó hangzású, patinás magyar név. Tudatosan választottak? – A nyolcvanas években nősültem, akkor született az első két fiam. Akkor már a szülőfalum nevét sem lehetett magyarul leírni. Tehát félig-meddig tudatos, belső ellenállás lapul a nevek mögött. Csíksomlyói születésű feleségemet Emese Erzsébetként, engem viszont Iosifként vezettek be az anyakönyvbe, hivatalosan ma is az vagyok. Feleségemmel mindketten választottunk neveket, így lett az elsőszülött Koppány Bulcsú, a középső Ajtony Atilla – a régi helyesírás szerint –, a harmadik pedig Tétény Álmos. Valójában Töhötöm kellett volna hogy legyen, de az nem talál az Ötvöshöz, így ennek a Tétény változatát választottuk. A kedvenc neveink különben a Taksony és Szörény voltak, de az előbbi csúfolkodásra adott volna okot, a Szörény meg összeolvadt volna az Ötvös szó végével.
Lesz-e lelkészutánpótlás a családban?
A nagyobbik fiunk történész, és éppen értesített, hogy Arad közelében kelta sírra bukkant. Apósomat ’56 miatt elítélték, tehát ő a magyar forradalom szellemében élt, és ez az unokáján csapódott le – érdekli a történelem. A középső most végzi a konzervatóriumot Kolozsváron, már tanít a népfőiskolán. Klasszikus zenei képzéssel a tarsolyában talán dzsessz- és rockzenével foglalkozik majd. A kisebbik most kezdi a középiskolát, talán ő majd a papi pályán folytatja.
Szülei pókai földművesek voltak. Gyerekkorában gyakori jelenség volt, hogy egy paraszti származású fiúból pap lett?
Már a teológián tanultam, amikor tudatosodott bennem, hogy mennyire igaz rám is, amit ott tanítottak: a lelkészi munka hivatás, ugyanakkor ebben az is benne van, hogy valaki hív minket. Ha az emberben nem párosul az isteni hívás és a hivatástudat, akkor nagyon nehéz ezt végigcsinálni. Utólag értettem meg, hogy tizenkettedikes koromban következett be az életemben az elhívás, amit akkor nem ismertem fel. Számomra mindig megnyílt valamilyen tér. Egyedüli gyerek voltam. Mikor az első osztályt kezdtem, indították meg nálunk az 5–8. osztályt. Elődeimnek, ha tanulni akartak, más faluba kellett menniük iskolába. Gyerekkoromban értették meg a pókai emberek, hogy a kollektív gazdálkodás visszalépést jelent az életükben. Roszszabb lett a megélhetés, ezért majdnem mindenki megpróbálta taníttatni a gyermekét. Ennek a káros következménye az lett, hogy kiürültek a falvak. Ugyanakkor egy-két felnőtt is meghatározta az életemet. Amikor elvégeztem a 4. osztályt, akkor került oda két évre tanítani Deé Nagy Anikó, a Teleki Téka későbbi igazgatónője, aki 5. és 6. osztályban magyarra és oroszra tanított. Később édesapámmal úgy döntöttünk, hogy mezőgazdasági szakiskolában fogok tanulni.
Tipikus, becsületes parasztcsaládban nőttem fel, ahol értéke volt a földnek, a földművelésnek. Deé Nagy Anikó azt javasolta, iratkozzam be a Bolyai Farkas Középiskolába, de édesapám eleinte félt, hogy nem állom meg a helyem. Amikor leérettségiztem, olyan egyetemet kerestem, ahol nem szükséges a romántudás. A bentlakás pedellusa, Kiss Géza javasolta a teológiát. Édesapám is egyetértett vele, hogy pap legyek. Ő azért nem lehetett pap vagy tanító, mert egyedüli fiú volt a családban, és a földdel kellett foglalkoznia. De mély hitű ember volt. A nyolcvanas években a teológia magyar sziget volt, zárt közösség, ahol kifejlődött bennünk a magyarság iránti felelősségérzés, de ez szerintem nem a tananyagból, hanem a légkörből származott. 1958–59-ben, az ’56-os forradalom után a teológián kemény rendőrségi beavatkozás történt, embereket vittek el, és akkor az intézmény „magába zárkózott”, hogy megelőzze az ilyesmit. Engem is felelősségre vontak, amikor marosvásárhelyi középiskolásokkal egy kolozsvári vendéglőben találkoztunk, de a teológia felvállalta, hogy a résztvevőket megbünteti. Mai napig hálás vagyok ezért, hogy a professzorok vállalták ezt a fajta igazságtalan büntetést azért, hogy ne legyünk kiszolgáltatva az államhatalomnak.
Az egyetemi évek után Görgényszentimrére került. Ott mekkora gyülekezetet, milyen helyzetet talált? – Aki jelessel végzett, államvizsgázott, kérhette, hogy doktorálhasson, és én jelentkeztem is, viszont az akkori püspök nem akarta ezt engedni. Így is bejutottam a szebeni teológiára, viszont fél év után mégis állami kinevezést kaptam. Ezt nem lehetett visszautasítani, mert akkor elvesztettem volna a diplomámat. 1977. március 5-én utaztam Szentimrére, az autóbuszon hallottam, hogy azelőtt való este földrengés volt. Ez úgynevezett missziós egyházközség, amelynek nagyon szép múltja van. Görgényszentimre fejedelmi vár volt, a községben kiváló erdészeti iskola működött, s ami ritkaságszámba ment: a papi lak előtt aszfaltozott út volt. A reformátusság kisebbségben volt. Az a falu a hatvanas években még polgári közösségként működött, például két magánfodrászattal, a polgári családok napszámosokkal dolgoztattak.
Egyházilag az egész Görgény-völgye hozzám tartozott – a katolikus Görgényüvegcsűr, a zömében ortodox Laposnya, Libánfalva, Hodák. Akkor még nem volt magyargyűlölet, csak a marosvásárhelyi pogrom idején fejlődött ki. Annak idején egy budapesti hölgy kérésére a libánfalvi kocsmában román parasztoktól tudtam meg, hol van eltemetve a hölgy fia, akit katonaként mészároltak le, s ott temették el a román temetőben, amikor visszavonulóban volt a magyar hadsereg. Az az ortodox pap is segített a sírt felkutatni, aki 1990 márciusában felszólította a románságot, vonuljon be Marosvásárhelyre. Később Alsóidecset is hozzám csatolták, ez eredetileg szász település volt, a szász templomban egymás után, békésen folyt a román-ortodox, a német-evangélikus és a magyar-református szertartás. Ha a politikum nem avatkozik közbe, akkor e vidéken jól megférnek egymással a különböző ajkú emberek.
Ebben az időszakban sikerült templomokat felújítania, sőt egy új templom építése is a nevéhez fűződik. – Görgényszentimrén és Üvegcsűrön kevés pénzből, helyi erőből, némi holland segítséggel tataroztunk templomokat. Lelkipásztori szolgálatom alatt épült új templom Marosagárdon, ahol ortodox, görög katolikus és református hajlék van egymás mellett. A görög katolikusok a rendszerváltás után visszavették a templomukat az ortodoxoktól, akik emiatt nekifogtak építkezni, de mivel túl sok téglát vásároltak, a többletet felajánlották a református gyülekezetnek, amely a régi vályogtemplom helyett újat épített.
A Marosvásárhely közvetlen közelében fekvő Jedd már egészen más világ volt, mint a Görgény-völgye, majd következett Vásárhely, ahol a belvárosi, vártemplomi gyülekezet lelkésze lett. – Vásárhelyen – Jedd után – előbb a cserealji közösség élére kerültem. Érdekes kihívás volt. Varga László tiszteletes szolgált ott, ő akkor politizált, s ha el kellett mennie valahova, akkor én helyettesítettem, hiszen ez a gyülekezet közel esik Jeddhez. Mikor elment nyugdíjba, engem hívott a közösség. Kelemen Ferenc, a rádió munkatársa interjút készített velem, és én elmondtam, hogy egyházi műsoraiban néha hibás kifejezéseket használ. Erre ő azzal válaszolt, hogy meghívott műsort szerkeszteni. Így bekerültem a város közéletébe, ismert lettem, rádiós műsoriamból, a lapokban megjelent cikkeimből született a Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok című kötetem. Cserealja az 1988–89-es években alakult közösség, amelyet Csiha Kálmán hozott létre a népes lakótelepen, a Tudor negyedben. Sok magyar fiatal költözött ide faluról, hiszen ez volt ez egyik megélhetési lehetőség. Több mint 5000 reformátust tartottak nyilván, nagy részük a Nyárád- és a Küküllő mentéről származott. A cél az volt, hogy ne veszítsük el őket. Varga László tudta, hogy közösségi épületre van szükség, de református templomra nem adtak építési engedélyt, ezért egy polgári házat vettek meg, s kiütötték a belső falait. Így lett – sokáig torony nélküli temploma a közösségnek.
A Vártemplomba bekerülni, az ide tartozó református gyülekezet élére állni bizonyára rangot jelent egy lelkésznek. – Kihívást is jelentett, nem bántam meg, hogy átjöttem, bár élőbb gyülekezet volt a cserealji. Ez a gyülekezet kissé Marosvásárhelyt szimbolizálja. Itt 3700 a nyilvántartott hívek száma. Elődöm, Fülöp G. Dénes 18 évig a legmegfelelőbb pásztora volt a gyülekezetnek. Helytállt a Ceauşescu-korszak utolsó éveiben, és a rendszerváltás után kiváló külföldi kapcsolatai révén sok mindent meg tudott valósítani. A huszadik század kiválósága volt ő a Vártemplomban – Tóthfalusi József, Csíky József, Mester István után. 2002-ben ment nyugdíjba, és a presbitérium jó ideig kereste az utódját, végül rám gondoltak. Sok lelkipásztor „kiég”, mert nincsenek sikerei. Nálam ez nem következett be. Egyik komoly sikerélményem az orgonához kapcsolódik. Mikor idekerültem, a Vártemplomban a régi, műemlék orgona nem működött, helyette elektromos orgonát használtak. Egy Csehországban lengyelként született ismerősöm, aki 16 évesen Németországba menekült, értesített, hogy ott fölöslegessé vált egy orgona. Molnár Tünde orgonaművész ajánlotta, fogadjuk el, nem baj, ha egy templomban két versenyorgona van. A gyülekezet úgy döntött, hogy előbb a régit kell megjavíttatni. Így is történt, majd a németországit is működőképessé tettük, így két működő orgonánk van, e téren a Vártemplom egyedülálló az erdélyi református templomok között. Ez azért jó, mert Erdélyben a templom már nemcsak egy lelki közösség vasárnapi találkozásának a helyszíne, hanem magyar kulturális közösségi hely. Fülöp Dénes a nyolcvanas években a templom melletti termet gótikus közösségi teremmé építtette újra, az esperesi hivatal tanácstermében pedig mostanában képzőművészeti kiállításokat szervezünk.
A Vártemplom gyülekezetében hogyan alakult a hívek száma?
Amikor idekerültem, Fülöp Dénes azt mondta: egyik legfontosabb feladat az öregekkel való foglalkozás, mert ez a városrész kiöregedett. De pár év múlva megfordult a dolog, eltávozott az élők sorából az idős generáció, bár jobbára még most is az idősek járnak templomba, 250–300-an. Viszont húsvétkor a fiatalok is megjelennek, igaz, általában külföldön élnek, s az ünnepekre hazajönnek. De most már az itthon élők körében is sok a keresztelő, a konfirmáció. És ami igen örvendetes: egyre több magyar család vállal harmadik gyereket. A gyülekezet korképe szerint nagyjából kiegyenlítődtek a generációk, viszont igaz, hogy számszerűen fogy.
Mi a véleménye a rendszerváltás után megerősödő jehovista és egyéb, kisebb egyházakról? – Ma ez már nem annyira jellemző. Ennek a folyamatnak vannak pozitív vonatkozásai is. Például az, hogy a pünkösdista egyház meg tudta szólítani a cigány közösségeket, és bizonyos mértékben civilizálta ezeket. A hagyományos egyházaknak ez nem sikerült. Pedig fontos dolog, hiszen Erdélyben becslések szerint egymillió roma él. Talán a Hit gyülekezete talált leginkább utat a fiatalok felé. Úgy látom, hogy ezek az új egyházak a kisebb közösségek körében képesek a közvetlen hangot megtalálni, ami a nagy egyházakban már nem lehetséges. Viszont ha nekik is nő a közösségük, ugyancsak személytelenebb lesz a kapcsolatrendszerük. Márpedig az emberek igénylik a személyes kapcsolatot. Egyik katolikus társam fogalmazott úgy: a mi legnagyobb problémánk, hogy az egyház kezd megmerevedni.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület már korábban beindította öntisztulási folyamatát, sorozatosan leplezik le azokat a református lelkészeket, akik kapcsolatban álltak a kommunista állambiztonsági szervekkel. Az Erdélyi Református Egyházkerület körében próbálják-e feltárni ezt a káros kapcsolatrendszert? – Rájöttünk arra, hogy e téren még mindig folyik a manipulálás. A mi egyházkerületünk létrehozott egy vizsgálóbizottságot, amely megállapítja, hogy az eddig ismert anyag alapján a lelkészek együttműködtek-e a Szekuritátéval. Ez azt is jelenti, hogy megvédenek esetleg ártalmatlanul meggyanúsított embereket. Ehhez arra van szükség, hogy mindenki kérje ki az iratait, és mutassa fel azokat. Én láttam a saját iratcsomómat, illetve annak egy részét megkaptam Bukarestben. A nyolcvanas években több esetben kihallgattak, a belügyisek tudták rólam, hogy vannak nyugati kapcsolataim. Felkészültem rá, hogy mi lesz a dossziémban, és nem az volt benne, amire számítottam. Tehát valakik még mindig szelektálnak. Igényeltem, fedjék fel annak a húsz személynek a nevét, akik rólam jelentettek, ez fokozatosan zajlik, egyelőre hat nevet ismerek, egyházi személyek is vannak közöttük.
A püspökhöz eljuttatott, velem kapcsolatos iratcsomóban viszont ezeknek már csak a fele jelenik meg. Sajnos egészen reális képet még nem lehet összeállítani. Iratokat visszatartanak, amelyekről nem akarnak beszélni, vagy fel akarnak használni valakik ellen. Az irataim között olyasmi is szerepel, hogy én jelentettem valakiről, és amikor utánanéztem, kiderült: Baciu százados tesz jelentést egy velem folytatott beszélgetés alapján. Erre mondhatnám, hogy az egész nem igaz. De ha igaz, akkor minek tekinthető ez? Az én jelentésemnek? Vagy az ő jelentésének? Az ő szemükben mi, tanárok, lelkészek eleve irredenta elemekként voltunk elkönyvelve. Tehát én hat olyan személynek a nevét ismerem már, akik rólam jelentettek, és ezek után újból elolvastam a jelentéseket. Örülök, hogy szembesültem velük, mert soha annyi jót nem mondtak rólam, mint ők. Egyikük egyetemi tanár. Nekem senki nem ártott, semmilyen hátrányt nem szenvedtem 58 éves koromig amiatt, hogy esetleg felkértek valakit, jelentsen rólam.
Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)2010. szeptember 16.
Idegennyelv tanítás „Calepinus-szótárral”
Fennállásának húsz éves évfordulóját ünnepli vasárnap Marosvásárhelyen a Calepinus Idegennyelviskola. Az ünnepi rendezvénysorozat vasárnap reggel fél 9-kor a református temetőben Fülöp G. Dénes lelkipásztor, az iskola létrejöttének kezdeményezője sírjánál kezdődik.
A Vártemplomban ünnepi istentisztelettel veszi kezdetét az 1990-ben alakult nyelviskola 2010-2011-es tanéve, amelynek keretében angol és német, illetve román nyelvet tanulhatnak az érdekeltek, kezdő és haladó szinten, de a különböző fokozatú nyelvvizsgákra is felkészülhetnek.
A Calepinus Alapítvány létrejöttének gondolata abból az igényből fakadt, hogy az 1989-es politikai fordulatot követően hirtelen megnőtt az idegen nyelvek tanulása iránti vágy. Az Alapítvány 1990-től főiskolai rendszerben biztosította a felnőtt hallgatók számára a minőségi nyelvtanulás lehetőségét, a személyes és szakmai érvényesülés érdekében. Bár elsősorban nem az egyház feladata a nyelvoktatás biztosítása, azonban valakinek mégis fel kellett vállalnia ezt a feladatot.
A nyelvoktatás megszervezését a Vártemplomi Református Egyházközség keretében Fülöp G. Dénes lelkipásztor kezdeményezte. Az iskola arról az Ambrosio Calepino (1450 – 1510), latinosított nevén Calepinus, Ágostonrendi szerzetesről kapta a nevét, akinek nagy művét, a modern elvek szerint szerkesztett latin nyelv szótárát (Dictionarium Linguae Latinae. Reggio, 1502.) a marosvásárhelyi Teleki Téka őrzi és amelynek az 1585-ös lyoni, tíz nyelvű változata már felvette a magyar nyelvet is.
Az 1990-ben létesült idegennyelviskola az angol és német nyelvek mellett kezdetben franciát és hollandot is oktatott, próbálkozott a magyarral is idegen anyanyelvűek számára, valamint a románnal, mint idegennyelvvel. A kezdő, középhaladó és haladó szintű tanfolyamok mellett felkészítő kurzusokat is tart a különböző nyelvvizsgákra.
Ötvös József lelkipásztor igehirdetését követően fellép a Vártemplom Psalmus Vegyeskara, majd angol nyelvű verses-zenés összeállítás következik a Calepinus kisdiákjainak előadásában. Fülöp Géza, a Calepinus Alapítvány elnöke és Fülöp G. Miklós igazgató köszöntőbeszéde után rövid iskolatörténeti ismertetés következik, majd Spielmann Mihály történész, a Teleki Téka főmunkatársa bemutatja a Calepinus-szótárat.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. szeptember 20.
A 20 éves Calepinus ünnepe
Az 1990-ben alapított Calepinus nyelviskolában tízezren tanultak idegen nyelvet, s több mint ezer azoknak a száma, akik nemzetközileg elismert nyelvvizsgákon sikeresen szerepeltek.
Ezek a számok támasztják alá az intézmény létjogosultságát, azt a tényt, hogy az Európához való felzárkózás elképzelhetetlen idegen nyelvek ismerete nélkül. Ezt a követelményt és igényt ismerte fel ezelőtt 20 évvel Fülöp G. Dénes néhai vártemplomi lelkipásztor, aki nem csak álmodni mert, hanem valóra is váltotta azt. A tegnapi ünnepi istentiszteleten Ötvös József esperes hirdetett igét, Fülöp Géza, az alapítvány elnöke az iskola történetét ismertette.
A sok nyelv közösségében
Olyan faluban születtem, ahol a föld volt az érték. Aki tehette, összekuporgatta a pénzét és földet vásárolt, ez volt a felemelkedés egyetlen útja. Házunkban három könyv volt. A Biblia, az Énekeskönyv és a Kalendárium. Amikor olvasni tanultam, nekem a Biblia jutott. A mi generációnk az anyanyelvvel együtt tanulta meg: Jézus az úr! A felaprózódott Római Birodalom kisebb államaiban az őskeresztyének ugyanezt vallották, s vallják ma is, hiszen Európa e hitvallás talaján épült fel. A sok nyelvben van tehát egy közös. Azonban a nyelvi korlátokat csak egymás nyelvének a megismerésével tudjuk leküzdeni – mondta Ötvös József esperes, aki hozzátette, húsz év távlatából beigazolódott: az igazi álmok valóra válnak, amit lelkipásztor elődje megálmodott, ma élő valóság.
Van ok az ünneplésre
Fülöp Géza, a Calepinus Népfőiskolát működtető alapítvány elnöke – aki 17 évig igazgatója volt az intézménynek – az iskola történetét ismertette, visszatekintett az alapításra, amikor Ian Goodrick angol orvos segítségével 500 "tanulóval" elindították az első nyelvtanfolyamokat. Két évre rá már francia nyelvet is oktattak, majd egy év múlva a németen volt a sor. Később holland, magyar és román nyelvoktatást is beiktattak. Érdeklődés hiányában ez utóbbiak megszűntek.
Az órákat a Bolyai Farkas Líceumban helyi tanárok és külföldi partnerszervezetek, mint a Scottish Churches World Exchange, az amerikai Christian Reformed World Mission vagy a franciaországi Alliance et Partage önkéntesei tartották, tartják.
A tanfolyamok mellett 1994-től nemzetközi elismertségű nyelvvizsgákra szerveznek felkészítőket. A nyelviskolába 20 év alatt több mint tízezer hallgató iratkozott be és több mint ezren tettek nyelvvizsgát. A nyelvoktatás mellett létrehozták még a Calepinus idegen nyelvű könyvtárat, amely ma több mint 6300 kötetével az egyetlen idegen nyelvű könyvtár a megyében.
– Van okunk az ünneplésre. De a kudarcainkról is beszélni kell. Arról, hogy a népfőiskola számára próbáltuk megszerezni a Vártemplom mögötti romos épületet, amelyet dr. Szekeres Gerő tervei alapján szerettünk volna felújítani. A város nem adta nekünk. Aztán a volt leányiskola épületébe szerettünk volna beköltözni, ide szerettük volna átköltöztetni a könyvtárat. A terv megszületett, a tíz marosvásáhelyi református egyházközség kuratóriuma letiltotta. Azt mondták: anyagi hasznot hozó épületté akarják átalakítani. Így iskolánk és könyvtárunk a Bolyai utca 8 szám alá költözött – mondta a kuratórium elnöke.
Művészi műsor és kitüntetések
Fülöp G. Miklós, a Calepinus Népfőiskola igazgatója köszöntötte mindazokat, akik hozzájárultak a népfőiskola támogatásához, működtetéséhez. Tanároknak, támogatóknak Hunyadi László szobrászművész által készített plaketteket nyújtott át.
Az ünnepi műsor része volt a Vártemplom vegyes karának, a Psalmusnak a fellépése Kovács András karnagy vezetésével. Grosz Imola tanárnő diákjai angol nyelvű előadással léptek fel, Grosz Sára fuvolán Mozart- és Händel-műveket játszott. Végezetül a Tiberius vonósnégyest hallgatta a gyülekezet.
Az ünnepi műsort követő állófogadás után a Teleki Tékában Sebestyén Spielmann Mihály történész, fő- könyvtáros bemutatta a Calepinus szótárat.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)2010. szeptember 21.
Ezer hallgató a Sapientián
Köszönet a támogatóknak
Jubileumi ünnepséggel nyitotta meg kapuját tegnap délelőtt a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara, ahol a tizedik tanévben 340 elsőéves és összesen közel ezer hallgató tanul. A nyitóünnepség végén az egyetem aulájában emléktáblát avattak a magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény legjelesebb támogatóinak tiszteletére.
A legfantasztikusabb az, hogy a világnak, s benne a Sapientia Egyetemnek bizonyára van értelme – hangzott el a nagy fizikus, Einstein szavait parafrazálva dr. Dávid László rektor beszédében, aki a Magyar Felsőoktatási Tanács elnökétől vett szavakkal szőtte tovább a mondanivalóját. „Ha valaki azt mondja, hogy az oktatás sokba kerül, akkor nézze meg, hogy mennyibe kerül a tudatlanság” – hangzott el az idézet, majd arra biztatta a fiatalokat, hogy válasszák az egyetlen elérhető utat, azt, hogy továbbtanuljanak. Ennek a lehetőségét a marosvásárhelyi karon egy olyan közösség biztosítja, amelyet az egyetemalapítás viszontagságos évei kötnek össze, jobban bármilyen fonalnál. Ezekre az évekre emlékezett vissza a rektor, majd az Emeritus professzor címmel kitüntetett dr. Hollanda Dénes érdemeit méltatta, aki a kezdetektől kilenc éven át vezette a marosvásárhelyi kart és konok kitartással álmodta meg és harcolta ki, hogy a mai korszerű épület megvalósuljon.
Az ünnepségen beszédet mondott Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, aki Schmitt Pál államfő ígéretét tolmácsolta az egyetem további támogatására a nemzet gyarapodása érdekében. Miközben a nagykövet „kisebbségmentes magyarságot” kívánt a résztvevőknek, hozzátette, hogy jó lenne a százéves évfordulón a Hollanda Dénes professzorról elnevezett campusban találkozni. S hogy ennek gondolata nem is olyan valószínűtlen, erről dr. Székely Gyula dékán szavai győzték meg a hallgatóságot, aki az egyetem által vállalt feladatok ismertetése (oktatás, kutatás, nemzettudat erősítése) mellett bejelentette a legközelebbi fejlesztési terveket: hamarosan megindul egy kutatóközpont építése, megkezdődik a tangazdaság kiépítése, a jövő évben pedig valószínűleg a kollégium építése is. Oktatási téren az akkreditáció megszavazása nyomán a következő egyetemi évben a mesteri képzés is beindulhat.
A városi valamint a megyei tanács támogatásáról (vízvezetés, csatornázás, a közszállítás vonalának meghosszabbítása, ingyenes szállítás) Csegzi Sándor alpolgármester számolt be, aki felidézte, hogy az akkreditációs bizottság látogatásakor a munkáltatók és a volt hallgatók milyen elismeréssel beszéltek az egyetemről.
A Hallgatói Önkormányzat nevében Gábor Balázs, a HÖK elnöke biztatta az elsőéveseket, akik fogadalmat tettek.
Az alapító történelmi egyházak képviseletében Ötvös József református esperes, Oláh Dénes római katolikus főesperes, Kecskés Csaba unitárius esperes és Papp Noémi evangélikus lelkész mondott áldást az új tanévre.
Az ünnepség végén dr. Hollanda Dénes egyetemi tanár, a korábbi dékán mondott köszönetet a támogatóknak, akik lehetővé tették, hogy a semmiből egy új világot teremtsenek az elmúlt tíz év során. Nevüket a tegnap leleplezett emléktábla őrzi. Első helyen a 2001-ben egyetemet alapító és azóta is támogató Magyar Köztársaság kormánya szerepel, amely a magyar adófizetők pénzéből évente kétmilliárd forintot biztosít a Sapientia Tudományegyetem működtetésére. Kiemelt támogatók a holland Karmel nemzetközi alapítvány, amely a legnehezebb pillanatban hozott jelentős felszerelést. Az emléktáblán feltüntették a New York-i Emberjogi Alapítvány, a Magyar Tudományos Akadémia, a budapesti Bolyai Alapítvány, valamint a Sapientia Hungariae Alapítvány, a Cleveland Hungarian Development Panel, a New Yorki-i George Kellner Alapítvány, a tokiói Tchnológiai Intézet, a torontói Orbán Balázs Társaság, Koronka Község Polgármesteri Hivatala, a michigani Ferber Miklós, a clevelandi Zala F. László, a marosvásárhelyi Evoline és Caro Comp Kft-k, az aranyosgyéresi Agrosel Kft. valamint a kecskeméti Alföldi Főiskolások Egyesületének nevét. A Himnusz eléneklése után pedig megkezdődött a 2010-11-es egyetemi év.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)2010. október 6.
Találkozások helyszíne
225 éves a cserefalvi református templom
"Várak és kastélyok csak elvétve vannak a Nyárád mentén, egymásnak köszönő harangtorony viszont annál több. Amikor a Vácmány-tetőről lenézek a völgybe, s meghallom a harangzúgást, megnyugtató érzés fog el: a Nyárád mentiek itthon vannak" – hangzott el vasárnap Ötvös József, a Vártemplom esperese, az Erdélyi Református Püspökség generálisdirektorának prédikációjában, aki a cserefalvi református templom fennállásának 225. évfordulójára szervezett ünnepi istentiszteleten hirdette az igét.
Azon a szent helyen, amely a mai 250 lelkes gyülekezet elődeinek összefogásából, hálájából született. Két és egynegyed századdal ezelőtt a Cserefalván élő negyven református család arról panaszkodott, hogy Nyárádszentbenedek leányegyházaként csak minden harmadik vasárnap van istentisztelet kicsi templomukban, amit más alkalmakkor a nagy harangzúgásában is zárva kell tartani. Mivel tele voltak vágyakozással, hogy náluk is rendszeresen szóljon az ige, bár nem voltak gazdagok, javaikat összeadták és 1785-re felépítették a mai templomot. Azt a lelki házat, ahol Istennel és egymással találkozhatnak, s amelyhez az élet legfontosabb eseményei, a születés, a házasság, a konfirmáció, a temetés kötődik. A templom sok megpróbáltatáson ment át, 1843-ban leégett, tornyát ágyúval lőtték, de minden nemzedék kijavította és továbbörökítette azt a helyet, ahol anyanyelvünkön szól az ima, s amely a mindenkori találkozások helyszíne – hangzott el Soós Noémi lelkész történelmi visszatekintőjében. A cserefalvi lelkész asszony elmondta, hogy bár vizesek a falak, s a gyülekezetnek továbbra is szerények a lehetőségei, mégis össze tudtak fogni, újraépítették a járdát, elvezették a szennyvizet, újrafestették a kerítést, a cinterem bejáratát. Munkájukat az Ákosfalvi Polgármesteri Hivatal is támogatja, amelyet Osváth Csaba képvisel. A cserefalvi gyülekezet az évek során jelentős segítséget kapott a leeds-i angol és a luntereni holland testvérgyülekezettől – hangzott el Farkas Domokos gondnok beszédében. Az angol testvérgyülekezetet a 87 éves Norman Highly, a lunterenit Jan Hassink képviselte, akik saját közösségeik üzenetét tolmácsolták.
Az istentiszteleten megindító szavakkal Kapás Imola mondott imát, az idős korosztály képviseletében Debreczeni Lujza szavalt, s verset mondtak, énekeltek a gyermekek és a fiatalok. Aki pedig támogatni szeretné a salétromos falak megmentését, a Simon Miklós által e célra készített perselybe teheti hozzájárulását.
Az évfordulós ünnepség a cserefalvi asszonyok hozzáértését bizonyító szeretetvendégséggel ért véget a helyi művelődési házban.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)2010. október 11.
Székházavató a Magyar Polgári Pártnál
Szász Jenő: "Azért van MPP, mert az RMDSZ nem teljesített"
Szombaton avatta fel székházát Magyar Polgári Párt (MPP) Maros megyei szervezete. A marosvásárhelyi Aurel Filimon(volt Iskola) utca 28. szám alatti ingatlant a tagság és szponzorok támogatáával béreli, mivel – ellentétben más pártokkal – sem a megyei, sem a városi tanács nem utalt ki székházat az MPP számára.
Az avatóünnepségen a párt tagjai, a történelmi egyházak képviselői mellett jelen volt az MPP országos elnöke, Szász Jenő, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, László György, az MPP Maros megyei elnöke valamint Kelemen Ferenc, a marosvásárheyi szervezet elnöke.
Beszédében László György megyei elnök hangsúlyozta: a székház felavatása ünnep az MPP számára, hiszen ez is bizonyítja, hogy a szervezet él és gyarapodik, vannak támogatói. Ünnep, mert a megyei tagság régi vágya teljesült: immár van, ahova "bejönni", "haza jönni", hiszen ez a ház mindig nyitva áll majd mindenki számára. "Összetartozásunk jelképe is ez a hajlék, összetartozásunk jele az, hogy ma itt ennyien összesereglettünk a megye minden pontjáról, hogy történelmi felekezeteink elöljárói megjelentek. Megmaradásunk és gyarapodásunk érdekében mindenképpen egymásra vagyunk utalva. Együtt erősek lehetünk, de csakis akkor, ha egy jól meghatározott cél lebeg előttünk. Ennek a célnak rendeljük alá munkánkat, mindennapjainkat. Ez a cél kell meghatározza ezen új iroda szellemiségét is. Olyan hely kell ez legyen, amelynek kisugárzása van. Akkor bizakodóak lehetünk. Erősek lehetünk, és ezt az erőt éreznie kell közösségünk tagjainak is. Ha ők érzik, hogy értük vagyunk, velük vagyunk, hogy munkánknak értelme van, és nem egy, a valóságtól elrugaszkodott politikai elit papol – akkor ez az erő hatványozódni fog. Akkor egy év múlva, két év múlva vagy tíz év múlva elmondhatjuk, hogy értelme volt az áldozatnak és értelme volt a mai napnak is" – nyilatkozta a megyei elnök. A székházat Ötvös József, a Marosi Egyházmegye esperese valamint Nagy László unitárius lelkész, püspök-helyettes áldotta meg. A szalagvágást követően megtartott sajtótájékoztatón László György elmondta, nem "hivatalból" kapták a székházat, mint más pártok, az érvényben levő törvények alapján, hanem bérbe vették a helyiségeket. De továbbra is reméli, hogy a megyei önkormányzat kiutal egy pártszékháznak alkalmas ingatlant az MPP-nek is. Kelemen Ferenc, a marosvásárhelyi szervezet elnöke kifejtette: " az MPP él, dolgozik és jövőképet kíván teremteni az emberek számára, erősíteni a magyarságtudatot". Toró T. Tibornak – aki az MPP-t a jóra való restség példaképének címkézte egy internetes sajtótájékoztatón – "üzente", hogy "nagy tévedésben van", hiszen a széházavató, a nemzet ünnepeinkre való megemlékezések, Marosvásárhely főterének átrendezésével kapcsolatos javaslataik, az internetes mozgalom elindítása az utcanaveink visszaszerzésére, a helyi választásokra való felkészülés mind-mind azt bizonyítja, hogy az MPP igenis dolgozik. Ilie Nastase volt élsportoló romákkal és a Székelyföld etnikai összetételének megváltoztatásával kapcsolatos kijelentéseit is sérelmezte. Izsák Balázs, az SZNT elnöke azokról az elvárásokról beszélt, amelyek megfogalmazása szükséges ahhoz, hogy a székelyföldi autonómiatörekvések beilleszthetők legyenek a magyar nemzetpolitikába. "Oltalmazó hatalom szerepvállalását várjuk el Magyarországtól, azt a szerepet, amit Ausztria töltött be Dél-Tirol esetében. Ami a marosvásárhelyi önkormányzati választásokat illeti, itt olyan magyar képviseletre lesz szükség, olyan személyekre, akik nevét, tevékenységét a város magyar lakossága jól ismeri és értékeli" – jelentette ki Izsák Balázs. Szász Jenő pártelnök elégtétellel nyugtázta a párt megyei székhelyének avatását, ami bizonyítja, hogy "új lendületet kapott a megyei szervezet az új vezetéssel". Az elmúlt 20 évet az erdélyi magyarság szempontjából RMDSZ-korszaknak, a szövetség politikai monopólumának nevezte, amire az MPP-nek alternatívát kell kínálnia. "Azért van MPP, mert az RMDSZ nem teljesített. Mert az RMDSZ nem ért el jelentős eredményeket" – nyilatkozta. Hogy az EMNT mint párt jelent-e alternatívát? A Tőkés László püspök által létesítendő új pártnak Szász Jenő szerint nincs értelme, zavart kelt, és egyébként is "Tőkés László 20 évet késett ezzel, és végleg le is késett". A Népújság kérdésére, hogy a 2012-es önkormányzati választásokon az MPP külön állít-e jelölteket vagy szövetkezik adott esetben az RMDSZ-szel, Szász Jenő kifejtette: lesz egy bizonyos százalék, ami alatt nem kínálnak versenyhelyzetet, de Maros, Hargita, Kovászna megyében saját jelölteket kívánnak állítani. "Maros megyében, Marosvásárhelyen demokratizálni szeretnénk a magyar társadalmat, politikai pluralizmusra van szükség. A párt jelenleg az önkormányzati választási stratégiáján dolgozik" – tette hozzá.
(antalfi) Népújság (Marosvásárhely),2010. október 19.
Dacolva sorssal, idővel
Könyvbemutató a Bernády-napokon
Október 21-én, csütörtökön délután 6 órakor a marosvásárhelyi Bernády Házban kerül sor az idei Bernády-napok nyitórendezvényére.
Az egykori városépítő polgármester tiszteletére rendezett emlékünnepség-sorozat jó alkalom egy-egy jelentős kiadvány megjelentetésére is. Ez a hagyomány ezúttal sem szakad meg, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány 2010- es kötete fotóalbum. A Dacolva sorssal, idővel című könyv Maros megyei műemlék templomokat és templombelsőket mutat be, Bálint Zsigmond fotóművész évek során készített és összeválogatott színes felvételeit. A kötetben a templomokról hasznos tudnivalók is olvashatók Ötvös József református, Baricz Lajos római katolikus és Nagy László unitárius lelkészek tollából.
Az albumbemutatón az immár tizenharmadik emlékrendezvényről és a Bernády-napok jelentőségéről Borbély László, a kuratórium elnöke beszél. A kötetet annak szerkesztője, Nagy Miklós Kund ajánlja a jelenlevők figyelmébe. Megszólalnak a szerzők is. A Bernády Ház emeleti galériáiban pedig kiállítás nyílik a könyvben szereplő templomfotókból.
Az est folyamán az alapítvány és a Bernády Ház magyar és román nyelvű bemutatkozó füzete valamint a napokra elkészült bemutatkozó CD is a közönség elé kerül.
Október 22-én, pénteken 10 órától folytatódik a rendezvénysorozat. A református temetőben sor kerül Bernády György sírjának megkoszorúzására. 10.30 órakor a szervezők a Bernády téri szobornál tartandó koszorúzási ünnepségre várják a város lakóit. 12 órakor a Bernády Házban a hagyományos diákvetélkedő kiértékelése és a díjkiosztás zajlik le.
Délután 6 órakor a Kultúrpalota nagytermében ünnepélyes keretek közt adják át a Bernády-emlékplakettet. A kitüntetett, a város egyik jeles személyiségének kilétét akkor fedi fel a kuratórium elnöke. Az idei Bernády-napokat Kovács Kati rendkívüli koncertje zárja. Népújság (Marosvásárhely)2010. november 8.
Iskola a magasban, a mélyben
Ezt a címet viseli az a fényképekkel teli vaskos kötet, amely a Marosvásárhelyi Kántor- Tanítóképző Főiskola elmúlt húsz évének eseményeit örökíti meg. Erre a húsz évre emlékeztek szombaton és vasárnap a Vártemplomban tartott kétnapos ünnep keretében, amely valóságosan és jelképesen is azt bizonyította, hogy a Bolyaiak városában hogyan lehet a semmiből egy új világot teremteni.
Az alapítást követő eufória után a romániai oktatásügy barátságtalan intézkedéseivel szembesülve, a törvények útvesztőiben botladozva, az elkeseredés és reménykedés között egyensúlyozva, az iskola számára a nagykőrösi tetvérgyülekezet, a Károli Gáspár Egyetem kéznyújtása tette lehetővé, hogy főiskolai oklevelet állítsanak ki a hallgatóknak. Az elmúlt húsz év során nem a falak, de a hit, a lelkesedés, a hűség, a jövő nemzedékek neveléséért, a kis és nagyobb közösségek építéséért és megtartásáért érzett felelősség éltette és élteti tovább az 1990-es marosvásárhelyi események sodrásában megálmodott iskolát.
A szombat délelőtti istentisztelet, amelyen Ötvös József vártemplomi esperes, az iskola kuratóriumának vezetője adta meg az alaphangot, s amelyen dr. Nagy István, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának dékánja végezte a szószéki szolgálatot, a hálaadás jegyében zajlott.
A marosvásárhelyi vallási felekezetek képviselői is köszöntötték az ökumenikus szellemben működő képzőt, s hálát adtak azért, hogy alkalmas időben alkalmas emberek álltak az iskola megálmodója, néhai Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkész mellé, hogy tanítókat, énekvezéreket és kántorokat képezzenek – hangzott el Ferencz István római katolikus és Nagy László unitárius püspökhelyettes hálaadó imájában.
A pártfogó nagy testvér, a Károli Gáspár Egyetem rektorának üzenetét dr. Nagy István dékán tolmácsolta. Legyetek a világ világossága – biztatta a hallgatókat Lokodi Edit, a megyei tanács elnöke. Az iskolaalapító néhai Fülöp G. Dénes szerepét, a gaudai Dienstar Főiskola rektora nevében Piet Booj méltatta, s értékelte a holland és a vásárhelyi intézmények közötti jó kapcsolatot, s ígért segítséget a megtervezett új épület felépítésére.
Most, amikor az oktatás szintje lefele halad, ki kell használni azt a történelmi lehetőséget, hogy a nehézségekhez hozzáedződve, mi itt, Erdélyben még tudunk szívvel-lélekkel dolgozni, s erre kell megtanítani a fiatalokat is – hangzott el dr. Hollanda Dénes köszöntőjében.
Az üdvözlő táviratokat az iskola igazgatója, dr. Barabás László olvasta fel, aki az elmúlt húsz év történetének legfontosabb eseményeit, a mélységek és magasságok közötti vívódást foglalta össze. Ma sincs önálló épülete az intézménynek, amelynek igazgatása a régi vártemplom lelkészi lakásából történik. Mivel a Marosvásárhelyi Református Egyházközségek Kuratóriumának képviselői nem egyeztek bele, hogy a volt leányiskola felújítására és bővítésére kidolgozott terv, a Göcsi Máté oktatási, művelődési és szociális központ terve elkezdődhessen, a volt parókia bővítésére készült újabb terv által szeretnék elérni, hogy a képzőnek biztos otthona legyen – hangzott el a sok adat, esemény felelevenítése mellett az igazgató visszatekintőjében. E terv megvalósítására keresik a támogatókat, hogy létrejöhessenek Marosvásárhelyen a református iskolarendszer hiányzó láncszemei is, a református óvoda, elemi és általános iskola, ahol a főiskola hallgatói eredményesebben végezhetnék a felkészülést.
A köszöntőkben sok szó esett arról, hogy sok-e vagy kevés a húsz év egy iskola történetében. Nos, az adatok szerint 619-en szerezték meg a tanítói és sokan közülük a kántori oklevelet is, ami a kötetet összeállító Barabás László szerint, abból kiindulva, hogy "kiművelt emerfők" tehetnek csuda dolgokat, jelentős számadat erdélyi magyar közösségünk viszonylatában.
Az ünnepségen oklevéllel méltatták azok mukáját, akik hozzájárultak az iskola építéséhez. Gubcsi Lajos, a magyarországi Zrínyi Kiadó vezetője két könyvet hozott az iskola diákjainak és tanárainak, az ünnepség résztvevőinek ajándékba.
A jubileumi alkalomra készült kötetet, amelyet Barabás László igazgató állított össze, Gáspár Sándor méltatta.
Az ünnepségen Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművésznő szavalt, s az iskola kórusa énekelt.
A kántor-tanítóképzőben végzett diákok munkáiból készült kiállítást a gótikus teremben Ábrám Noémi nyitotta meg. A szellemi termékek mellett a végzettek kézügyességét bizonyították a kiállított kézimunkák, festmények, faragások, babák, az iskolában folyó munka sokszínűségét a kiállított képek.
A zenei anyanyelvünk érdekében vállalt munkát a délutáni előadás bizonyította, amelynek során az iskolában végzett zenészek, a végzősök által vezényelt kórusok, valamint a művésztanárok léptek fel.
Kora délután a tanároké volt a szó. A külföldi vendégek és a hazai előadók a kántor-tanítóképzés az ezredfordulón (kereszténység, magyarság, kultúra) témakörökban tartottak előadást.
Vasárnap dr. Pap Géza, az erdélyi egyházkerület püspöke hirdetett igét, s az újabb köszöntéseket követően közös ima hangzott el a főiskola jövőjéért. Ezúttal is fellépett az iskola kórusa, majd az ünnepség az elhunyt lelkészek, tanárok, öregdiákok sírjának megkoszorúzásával ért véget. Népújság (Marosvásárhely)2010. november 9.
A püspök nem tudott eljönni az ünnepségre
Milyennek kell lennie az egyházi tanítónak ma? Erről értekeztek szombaton a nagykőrösi, a váci és a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő marosvásárhelyi Kántor- tanítóképző Főiskola tanárai – tájékoztatott az ünnepség szombat délutáni rendezvényéről Barabás László igazgató. Számunkra nagyon fontos, hogy végzettjeink az anyanyelvi kultúra oktatását, mind a hitbeli tanítást fel tudják vállalni. És nagy szerepük lehet a világi és egyházi zenei műveltség megalapozásában, zenei anyanyelvünk ápolásában is. Ezt igazolta a délutáni ünnepség, amelyen énekesként vagy karvezetőként bizonyították az öregdiákok, hogy a Gyimesektől Gyergyón át a Küküllő mentéig és Marosvásárhelyen milyen munkát végeznek. A két zeneművész tanár, Csíky Csaba és Molnár Tünde orgonajátékát követően a gyülekezet közösen énekelte az el az Ároni áldást Csíky Csaba vezényletével – tette hozzá.
Bár a program szerint vasárnap dr. Papp Géza, az Erdélyi Egyházkerület püspöke kellett volna igét hirdessen, lapzárta után értesültünk, hogy elfoglaltságai miatt Ötvös József esperes, generális direktor helyettesítette a szószéken. Dr. Bustya Dezső és dr. Fodor Ferenc volt nagykőrösi lelkész imádkozott az iskola jövőjéért, s Kiss Zoltán, a Vártemplom főgondnoka mondott köszöntő beszédet. Barabás László igazgató nemcsak a jelenlevőkhöz, az erdélyi magyarsághoz fordult azzal a kéréssel, hogy segítsenek az iskola fenntartásában, működtetésében, s a tervezett új épület megvalósításában.
Az eltelt két évtized alatt elhunyt hat lelkipásztor, tíz tanár és három öregdiák iránti kegyeletből az iskolaalapító Fülöp G. Dénes lelkész, Csiha Kálmán püspök és Juhász András lelkipásztor sírjára helyezték el a megemlékezés koszorúit, Reményik Sándor-vers hangzott el és az iskola kórusa énekelt.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)2010. november 20.
Autonómia mindenekfelett (Székely Nemzeti Tanács az Országházban)
A Székely Nemzeti Tanács Budapesten, az Országházban tartott gyűlésén 270 küldött újította meg 2003-ban tett fogadalmát, s kötelezte el magát az önrendelkezés megteremtése mellett. Felkérték a magyar kormányt, támogassa minden rendelkezésére álló eszközzel Székelyföld autonómiatörekvését, s fordítson kiemelt figyelmet a székelységgel való kapcsolattartásra. Kinyilvánították: a magyar EU-elnökség idején kapjon fokozott figyelmet az EU tagállamainak őshonos nemzeti, etnikai és nyelvi közösségei védelme. Határozatot fogadtak el a Székely Nemzeti Tanács történelmi folytonosságáról az 1918. november 19-én Budapesten és a 2003. október 26-án a székely városok és közösségeik akaratából létrehozott Székely Nemzeti Tanácsok között.
Alig múlt dél, amikor az első küldöttek megérkeztek a Parlamenthez, tiszteletükre még az előkelő vendégek számára fenntartott főbejárat is kitárult. A főlépcsőn közös fényképhez gyülekeznek. Számos ismerős arc tűnik fel, sokan képviselik Háromszéket. Tanárok, lelkészek, gazdálkodók, alkalmazottak, fiatalok, nyugdíjasok és közéleti személyek, mindazok, akik az elmúlt években szerepet vállaltak az autonómiaharcban. A háttérben a Haáz Sándor vezette szentegyházi Gyermekfilharmónia zenél, mellettük számos székely ruhás kisgyermek. Megérkezik az országgyűlés elnöke, Kövér László — tapssal fogadják. Az SZNT elnöke, Izsák Balázs és a Magyar Polgári Párt elnöke, Szász Jenő közt foglal helyet, villannak a vakuk. A közel háromszáz küldött és a tisztán csengő hangú gyermeksereg közösen énekli a magyar és a székely himnuszt. Daluk imának, fogadalomnak tűnik, többek szemében könny csillan. A Kupolateremben a Szent Korona előtt hitet tesznek az autonómiaharc szükségességéről: ,,...a Székelyföld autonómiája iránt kinyilvánított akaratot felvállalom, továbbítom és megalkuvás nélkül képviselem, Isten engem úgy segéljen!’’ A Gobelin-teremben Kövér László és Izsák Balázs nyilatkozik a sajtónak. A gyűlésteremben a magyar történelmi egyházak képviselői tartanak áhítatot. A csíksomlyói rendház főnöke, Arthur atya, Nagy László unitárius esperes és Ötvös József, az erdélyi református egyházkerület generális direktora az Istenbe vetett hit fontosságát mint megtartó erőt, s a székelység ezerszáz esztendős történelme folyamán megteremtett értékeit hangsúlyozza. Izsák Balázs az SZNT 2003-as létrehozása óta eltelt időszak sikereit emeli ki: a közéletben nyíltan lehet beszélni az erdélyi önrendelkezési igényről, belső népszavazáson 210 000 ember nyilváníthatta ki, hogy akarja Székelyföld területi autonómiáját. Hangsúlyozta, nincs igazuk azoknak, akik azt hirdetik, kifulladt az autonómia igénye. ,,Igenis nyilvánvaló, azt kívánja a székelység, hogy annak érdekében cselekedjünk” — jelentette ki Izsák —, majd azt hangoztatta, a román államnak nem szabadna félnie az autonómia megadásától, hiszen az nem a feszültség, hanem a megbékélés forrása lesz. Kövér László házelnök egyetértett Izsák Balázs kijelentésével, mely szerint ettől a naptól kezdve nem Országház, hanem Nemzetház megnevezéssel kell illetni a Parlamentet. A nemzeti összetartozásról szóló törvényt a békés nemzetegyesítés folyamata kezdetének nevezte. ,,Az erdélyi magyarság és székelység a maga számára sem többet, sem kevesebbet nem akar, mint ami európai társainak, a számbeli kisebbségben élő európai nemzeti közösségeknek jár. Ezt a célt a nemzetközi jog keretei között, a közvetlen demokrácia és a tisztes közképviselet eszközeivel élve, mindig békésen, politikai tárgyalások útján kívánják elérni. Ebben a törekvésükben mindig számíthatnak a Magyar Országgyűlés erkölcsi és politikai támogatására” — jelentette ki. Cristoph Pan dél-tiroli professzor szerint Székelyföldet megilletné, hogy különleges gazdasági státusban részesüljön, s leghatékonyabban használja ki gazdasági potenciálját. Mint mondotta, Romániának nem szabadna félnie az autonómia megadásától, hiszen Dél-Tirol példája bizonyítja, hogy nem csorbul az állam érdeke, sőt, a megbékélést segíti elő. Szász Jenő az MPP-t az SZNT leghűségesebb partnerének nevezte, mely nem csak beszélni, hanem cselekedni is tud. A jövőbeli feladatok közt említette a szórványkollégiumok, a székelyföldi termelőket tömörítő és a termékeik értékesítésében szerepet vállaló szövetkezet, a közösségünk gazdasági erejét erősítő saját hitelintézet, székely szeretetszolgálat létrehozását, illetve a hazai sportélet megerősítését. Ezt követően az SZNT széki vezetői szólaltak fel.
Hecser László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2010. november 27.
Két évtized krónikája
Legyen minden kántor-tanító Erdélyben Isten drága ezüst kürtje. Kürtfúvó nemzedék, amely az Isten üzenetét juttatja el a mi pusztában vándorló népünkhöz, hogy eljussunk egyszer az ígéret földjére. (Dr. Csiha Kálmán)
Nem kis kiváltság évezredek határán iskolát alapítani, fenntartani, és az induló nemzedékeknek utat mutatni – véli Ötvös József vártemplomi lelkész-esperes. – A húszéves visszatekintés egyben igazolás is – fontos volt, mert él, mert szükség volt rá, mert fogalommá vált, és él tovább, mert még vagyunk.
– Népünk, nemzetiségünk gyermekeiért, a jövő generáció neveléséért érzett felelősségünk tudatában, az 1990/91-es iskolai évtől egyházi összefogással egy érettségi utáni hároméves ökumenikus kántortanító főiskolát szerveztünk az 500 éves marosvásárhelyi református Vártemplom mellett – jelentette be a jó hírt 1990. november 15-én Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkipásztor.
– Létrehozását az tette szükségessé – írja dr. Barabás László –, hogy a romániai változások után Erdély-szerte nagy hiány mutatkozott magyar tanítókban, keresztyén értelmiségiekben (csak Maros megyében több mint 180 magyar tanítóra lett volna szükség), gyülekezeteinkben pedig képzett kántorokban, énekvezérekben. – Akik ma ezt a pályát választják, sohasem feledkezhetnek meg a hajdani kántor-tanítók, a régi "mesterek" példáiról. Azokról, akik valóban hű pásztorai, mindenesei tudtak lenni egy-egy kis gyülekezetnek – olvassuk Nagy Pálnak a tízéves évfordulóra készült méltatásában.
A Vártemplomban ünnepelte a kántor- tanítóképző főiskola 2010. november 6-án és 7-én, szombat-vasárnap, működésének 20. évfordulóját. A közösség a közelmúltba tekintve a jövőre is gondolt, és mintegy hagyományt teremtve jelentette meg krónikáját, a Mentor Kiadó gondozásában. A két évtizedes intézményépítő munkára visszatekintő, a küzdelmes hétköznapokat és emlékezetes ünnepeket fölidéző jubileumi kötet címe: Iskola a magasban, iskola a mélyben. Szerkesztője Barabás László, kiadja az MKTF, összeállításában közreműködtek: Kicsi Noémi, Berekméri Csilla, Kerekes Tímea.
– Ne várjunk külső segítséget, nézzük önmagunknak az erejét, hitét, reménységét, ősöknek a példaadását, e vártemplomoknak az üzenetét. És akkor hiszem, hogy mi is ott vagyunk, és ott leszünk mindig azok között, akik szántanak, mert reménységük van arra, hogy aratni is fognak – vélekedett 2000 decemberében Nagy László unitárius lelkész, esperes.
Testvéri segítség mégis érkezett, mégpedig Nagykőrösről. 1992-ben jött létre a testvériskolai kapcsolat az akkor éppen újjáalakult és önállósodott, államilag elismert hasonló típusú tanintézménnyel, a Duna melléki és nagykőrösi Hitoktató és Tanítóképző Főiskolával, amely jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara. Az MKTF ennek a kihelyezett tagozata. A kapcsolat több mint gyümölcsöző!
Az elmúlt húsz évben (pontosabban 1994-től 2010-zel bezárólag) a főiskolán 619-en végeztek, megszerezve a tanítói, és legtöbbjük a kántori oklevelet is. A húszéves évforduló küszöbén 150 nappalis és levelező szakos diák és közel 40 tanár, lelkész, orgonaoktató, a pedagógiai gyakorlatot segítő tanítónő, óvónő tartozott a főiskola hatósugarába. Fülöp G. Dénes alapító lelkész gondjaiban hordozta a képző sorsát, szívügyének tekintette fennmaradását. 2005-ben bekövetkezett halálával nagy veszteség érte az intézetet. A kuratóriumi elnöki tisztséget azóta Ötvös József lelkipásztor-esperes tölti be, vezetésével a Vártemplomi Egyházközség a helyi fenntartó patrónus. Az egyházközség az MKTF és a Calepinus népfőiskola használatába adta a régi parókia épületét, az intézet itt működik, és tanteremként használja az egyházközség diakóniai központjának földszinti termeit és az egykori leányiskola épületének néhány helyiségét is.
– Tanárként, közművelődésünk szellemi munkásaként, néprajzkutatóként az elmúlt két évtizedben sok erdélyi településen megfordultam. Iskolában, osztálytermekben, templomban, falutalálkozókon, kórustalálkozókon, táncházban és tájházavatókon, és felsorolni is nehéz lenne még, hányféle helyen: ismerős arcokkal találkoztam. Ők a mi végzett diákjaink, a "kántortanítósok". Úgy tapasztalom: legtöbbjük büszkén viseli ezt a nevet. Lassan ők lesznek a tanítók és anyanyelvi kultúránk szellemi munkásainak derékhada – vallja az iskola szíve és motorja: dr. Barabás László.
A főiskolán az ezredfordulóig 244-en végeztek, legtöbbjük visszatért szülővidékére, ott tanítanak, ahonnan jöttek: Maros, Hargita, Kovászna, Fehér, Brassó, Szeben, Hunyad, Arad, Szilágy, Szatmár megyékben. A fiatal kántortanítók közel fele szórványvidéken tanít. A négyszáz oldalas könyv külön-külön foglalkozik az első és a második évtized eseményeivel, dr. Barabás László tollából; továbbá ünnepi istentiszteleti tanévnyitó és ballagási beszédek (a szerzők: dr. Csiha Kálmán, Fülöp G. Dénes, Tőkés Elek, Nagy László, dr. Nagy István, dr. Pap Géza, dr. Bustya Dezső, dr. Szőcs Ferenc, Ötvös József), valamint sajtótudósítások, méltatások sorjáznak. A Tanítóképzés és a Kántori szolgálat című tömbök taglalják a szakmai kérdéseket, dr. Szenczi Árpád, Mester Mihály, Piet Boot, dr. Gasparics Gyula, dr. Pletl Rita, Makkai Kinga, illetve dr. Benkő András, Ferencz István, dr. Csíky Csaba, dr. Péter Éva, dr. Bögözi Molnár Erzsébet Tünde szerzőségével. A harmadik fejezet a Faluról falura, templomtól templomig, lélektől lélekig (Néprajzi táborok, 1993–2005) címet viseli, és a nyári egyházszolgálati és népismereti táborok, tanulmányutak, a szórványokban tett látogatások tapasztalatait, élménybeszámolóit tömöríti. A kiadvány dokumentáris értékét növeli a Vivat academia, vivant professores cím alatt olvasható negyedik rész, a főiskola tanári névsoraival 1990–2000 és 2000–2010 között, illetve a 20. évfordulón, tanári kislexikonnal. Következik az Évfolyamok, csoportképek, vallomások című összeállítás a főiskola eddigi végzettjeinek, valamint a jelenlegi diákok névsoraival, majd a pontos statisztika: összesített létszám a végzett kántortanítókról, s végül a főiskolán készült szakdolgozatok tematika szerinti jegyzéke. Közben pedig szemünket gyönyörködteti a sok, zömmel színes fotó, a két évtized hálaadó, emelkedett hangulatú történéseinek megannyi értékes képi dokumentuma. Népújság (Marosvásárhely)2010. december 6.
Pajzsok mögötti múlt
Igen szép ünnepség keretében nyitották meg Novák József képzőművész legutóbbi kiállítását.
Ünnepség volt, nem "egyszerű" tárlatnyitó, a kiállító és a tárlat szervezői megadták a módját. Amelyhez alapot a kiállított munkák mögötti, legtöbb esetben több évszázados történelem szolgáltatott: a művész címerpajzsainak kiállításáról van szó, amelyet a legmegfelelőbb helyen – a Vártemplomban – mutattak be a vasárnapi istentiszteletet követően. Erdélyi magyar nemesi családok, fejedelmek, lovagrendek száznál is több címerét láthatjuk a templom oldalsó padjainak fejrészére erősítve, múltunk – jelenünk és jövőnk – jelképeinek tárlatát Ötvös József esperes nyitotta üdvözlőbeszédével, ő a hely és az alkotások történelmi jelentőségét hangsúlyozta.
Nagy Miklós Kund méltatta a kiállítást. Mint mondta, ezúttal nem a munkák művészi értéke a legfontosabb, hanem a hagyományőrzés, örökségápolás és a precíz technika, amely komoly szabályokhoz kötött. – Egyik nemzedék a másiknak adja át tudását és az ezzel járó felelősséget. Novák József többek közt Pál-Antal Sándortól és Spielmann Mihálytól kapott segítséget, ily módon is gyarapíthatta ezt a hatalmas címerállományt. Fejedelmek, hadvezérek, mesteremberek címereit láthatjuk, a művész visszahozta azokat a jelképeket, amelyekre ma is szükségünk van és száz év múlva is szükségünk lehet. Az alkotó formatervező, akit már gyerekkorában is lenyűgözött a lovagvilág, sok kiállításon bizonyította nyughatatlanságát, tárlatai közül pedig ez az egyik legfontosabb: mert az a szimbólumvilág, amit a címerek felvonultatnak, a valós életből származik. Továbbfejlesztett kollázstechnikával megvalósított munkái értékké váltak és hosszabb ideig lesznek láthatók a Vártemplomban, sok-sok ember gyönyörűségére – hallottuk a méltatótól, majd Kozsik József színművész, az ünnepség ceremóniamestere felhívására Györffy András színművész lépett a mikrofonhoz és szavalta el Tompa László versét. Györffy András szavalatát Koszorús Kálmán hegedű-, Bőr Hunyadi Gyula brácsa- és Gyárfás Róbert nagybőgőművész triója követte igen szép népdalcsokorral, majd Schuller József zeneszerző, előadóművész szavalt Wass Albert-költeményt, szavalata után a Cantuale énekegyüttes rövid műsorát hallhattuk.
Novák József lovagi címet visel, tárlatnyitóján jelen volt a Szent György Lovagrend Észak-erdélyi Nagypriorátusának köldöttsége, nevükben Makkai Gergely észak- erdélyi nagyprior mondott ünnepi beszédet: – A művészet egyik jellegzetessége a változatosság, ilyen változatos személyiség Novák József lovagtársam is. Olyan hatalmas lelkierőket tud felszabadítani, amelyekre szükségünk van. Tevékenységének egyik fontos része a hagyományőrzés, az általa kiállított anyag a bőség zavarával "fenyeget": nehéz megérteni a címerek mögött rejtőző történelmet. A felszólalók sorát a Történelmi Vitézi Rend Marosszéki Törzsének törzskapitánya, Bíró István zárta, majd Kozsik József szavalatával, a székely és a magyar himnusz eléneklésével ért véget az igen szép számú közönség által megtisztelt, mégis bensőséges tárlatnyitó, az esősbe forduló kora téli időjárás elől duruzsoló kályháival kedves menedéket nyújtó Vártemplomban.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)2010. december 18.
Levél Budapestről
Teleki Pál emlékezete
Vedd példának őt. Hogyha vért / szomjaznak fenn az istenek: / a népedé helyett / nyujtsd némán nékik fel a magadét. // Mert olyan a kor, mint midőn Zeusz / bitorolta még a Fiu helyét, / itta a bort és zabálta a húst. / Midőn tivornya-hely volt még az ég. // Barbár idő. De ilyenkor terem / Sárkányölőt a föld és Tűzlopót. / Barbár idők. De hősök s áldozók / ilyenkor győzhetnek a végzeten. // Ilyen volt ő is, aki most kimult. / Nem összeroppant, de fölmagasult. // Rom, rom és rom. S úgy érleli magát / rommá a ház, a város, a világ,/ ahogy gyümölccsé érik a virág. // Hazám: jövendőnk, Déva vára vagy? / Elég a vér, hogy megkösse falad? / Szorong a sziv; bár hajnalod hasad! // Népünk jövője? Szó, te semmi rongy! / Az beszél ma, ki semmit se felel. / És nemzetét ma az emeli fel, / ki hangtalan lerogy. // Fölfelé futva példát igy mutat, / ki jobbra-balra nem lel már utat. (1941. április 4.) * Illyés Gyula: Áldozat
2001. április 3-án a Teleki Pál Emlékbizottság, amelynek fővédnöke Göncz Árpád és Mádl Ferenc, ügyvezető elnöke Csicsery Rónay István, az 1945 után meghurcolt, majd emigrációba kényszerített egykori kisgazda politikus, egyebek közt Szabad György személyes, illetve Áder János képviselő jelenlétében ünnepélyesen lerakta az egykori miniszterelnök készülő szobrának alapkövét a Várban, a turulemlékmű és a Sándor-palota közelében. Jelen voltak a lengyel nagykövetség, a Teleki Pál segítségével megalakított Magyar Cserkészszövetség, a Magyarok Világszövetsége és az EÖtvös József Collegium képviselői. A szobor felállítását megakadályozta a Demszky Gábor-féle városvezetés. Végül a Teleki- szobrot Balatonbogláron állították fel, 2004. április 3-án.
Az Eötvös József Collegium Baráti Köre és a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma a kollégium épületének centenáriumi ünnepségsorozata keretében 2010. október 26-án felavatta Teleki Pál tudós-államférfi, a kollégium kurátora szobrát. (Eötvös József Collegium, Budapest, XI. ker. Ménesi út 11.) Szoboravató beszédet mondott dr. Bertényi Iván történész professzor, a Baráti Kör elnöke és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Bethlen Alapítvány Kuratóriuma elnöke. Közreműködött Szvorák Katalin népdalénekes és Szabó András előadóművész, a Baráti Kör tagjai, s részlet hangzott el Teleki Pál miniszterelnöki rádióbeszédéből (1939).
Bertényi Iván beszédében elmondta: amikor meghalt Eötvös Loránd, az Eötvös József Collegium kurátora 1919-ben, az utóda Teleki Pál miniszterelnök lett, haláláig ő volt a kurátor. Az Eötvös József Collegium igazgatójának, Bartoniek Gézának sok munkája volt. Teleki Pálnak gondja volt a collegiumra. Amikor Bartoniek Géza megírta neki, hogy a diákoknak nagyon szegény a konyhája, Teleki Pál a birtokán rendezett vadászaton lőtt összes vadat társzekereken elküldte a nélkülöző diákoknak. Gróf Teleki Pál miniszterelnök főcserkész is volt. Az Eötvös Collegiumban kommunista röplapozás történt. Kiderült, hogy a tettesek képviselők, vezetők gyermekei voltak. Teleki Pál közbelépett, nem engedte, hogy eljárás induljon a fiatalok ellen.
Teleki az öngyilkossága előtti napon meggyónt. Mélyen hívő katolikus volt, tudta, hogy az öngyilkosság megbocsáthatatlan bűn. Teleki az üdvösségét feláldozta nemzetéért.
Lezsák Sándor beszéde megrendítően szép volt: "Merjünk megszólalni, merjük megfontolt és hiteles szavainkat, gondolatainkat, a kétharmados történelmi felhatalmazást tettekre váltani! Merjünk gróf Teleki Pálról beszélni! Ne engedjünk az ármánykodó kísértésnek, álljunk ellen a gonoszoknak, hazaárulóknak, a hazugságnak, a politikai bűnözők tudatos rágalmazásának, szégyenteljes akadémiai dolgozatokat védelmező hamisítóknak! Merjünk gróf Teleki Pálról beszélni! Legyen bátorságunk példázattá emelni rendíthetetlen keresztény hitét, nemzeti elkötelezettségét, erkölcsét. Legyen erőnk és bátorságunk, hogy a nemzet önismeretében méltó helyre emelkedjen gróf Teleki Pál, a miniszterelnök, az akadémikus, a nemzetnevelő főcserkész.
Több évtizednyi történelemhamisítást és rágalmazást követően merjünk a nemzet nagyjairól beszélni, merjük őket példának és iránytűnek tekinteni, és ne csak a tudatunkban, de a városok és falvak közterein is merjünk számukra emlékművet emelni!
Legyen bátorságunk szólni és cselekedni a történelmi hazáért, a mártírok véréből születő jövendőről, merjünk beszélni Isten szolgájáról, Mindszenty bíborosról, mint nemzeti – és nem csupán katolikus – példaképről! Merjünk beszélni gróf Teleki Pál munkásságáról, életútjáról, aki nemzedékével együtt a Lenin-fiúk által megkínzott, Trianonban megcsonkított ország megmaradása érdekében rendkívüli erőfeszítésre volt képes! Merjük idézni Prohászka Ottokár püspök intelmeit, szociális tanításait! Legyen bátorságunk újra és újra a nemzeti jövendő szolgálatába állítani a két világháború közötti népi írók gondolatait!
Merjünk emlékezni és beszélni, mert vakmerő – a nemzetre nézve káros következményekkel járó – gyávaság lesz, ha elszalasztanánk a korszakváltó történelmi esélyünket!
Igen, végzetes és vakmerő gyávaság, ha igazunk és lehetőségünk tudatában nem leszünk képesek az országleltárral párhuzamosan hiteles történelmi leltárt is készíteni, ha nem leszünk képesek a fiatal kutatóknak, történészeknek lehetőséget biztosítani az elmúlt évszázad történéseinek tudományos elemzésére, feltárására. Vakmerő gyávaság, ha igazunk és lehetőségünk tudatában nem mondjuk, nem képviseljük azt, ami közjó, ami nemzeti érték és minőség.
Igazunk és lehetőségünk tudatában merjünk szobrot állítani Tóth Ilonkának, Wass Albertnek, és még mennyi történelmi adósságunk van! Merjünk Budapesten, köztéren szobrot állítani gróf Teleki Pálnak! Merjünk előtte egyenes derékkal megállni és lengyel barátainkkal együtt főhajtással megköszönni, hogy a barna és a vörös ordas eszmék világot hipnotizáló erőterében tízezrek életét mentette meg, és millióknak ad a jövőben is keresztény és magyar példázatot.
Az iskola és a közélet megújhodásával, a nemzeti reneszánsz reményével merjünk magyarok és európaiak lenni gróf Teleki Pál életének, sorsának példázatával is, akiről Illyés Gyula 1941-ben a ma is érvényes versmondatában így írt: ‘Fölfelé futva példát így mutat, ki jobbra-balra nem lel már utat.’"
Szabó András elszavalta Illyés Gyula Áldozat és Vas István Teleki Pál emlékezete című versét. Vas István 1956-ban írta ezt a verset, de 1990-ig nem jelenhetett meg. Végül felavatták a szobrot, Rieger Tibor szobrászművész alkotását. A fővárosból 2004-ben törvénysértően kitiltott, a befogadó Balatonbogláron fölállított szobor Rieger Tibor szobrászművész alkotása, a Balatonbogláron fölállított szobor kicsinyített mását avatták fel az Eötvös Collegiumban. Megjelent a 85 éves Török Bálint közíró is. Török Bálint kitűnő cikkeire, tanulmányaira a rendszerváltozás után figyeltem fel.
Az ünnepség után megnyílt az Eötvös József Collegiumban az Agyagfalvától Zsombolyáig – Magyar nyelvű hírlapok, folyóiratok és könyvek Romániában 1918-1945 között című kiállítás, melyet Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat szerkesztője nyitott meg. Régóta szerettem volna beszélgetni Szabó Zsolttal, most mód nyílt rá. Nagy késéssel olvasható a Művelődés az interneten, mondtam neki, pedig értékes folyóirat. Nem kaptak rá pénzt, mondta. Kérdeztem, továbbra is gyűjti-e a kolozsvári Egyetemi Könyvtár az erdélyi, legalább a kolozsvári magyar lapokat? Megtudtam, hogy ott is van kötelespéldány-rendelet, de a legtöbb kiadó nem tesz ennek eleget, így nagyon sok újság példányai hiányosak a könyvtárban. Szomorúan hallottam tőle azt is, hogy a legkeményebb ötvenes években a megijedt magyar írók, újságírók bementek a könyvtárba és zsilettel kivágták régi, a magyarság értékei mellett kiálló cikkeiket, annyira féltek a megtorlástól.
Szabó András kitűnő verseket szavalt. Nagyon szép volt Vas István Teleki Pál emlékezete című verse, melyet a "Szobor vagyok, de fáj minden tagom!" Fehér könyv a Teleki szoborról (Occidental Press, Budapest, 2002) című könyvben talált. Ez a könyv dokumentumokat tartalmaz arról, hogyan akartak Budapesten szobrot állítani Teleki Pálnak.
Udvardy Frigyes, Népújság (Marosvásárhely)2011. március 3.
Együttgondolkodás a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövőjéről
Alapos helyzetismeret, a múlt tanulságainak a számbavétele, a törvényes lehetőségek bemutatása, elképzelések, a tennivalókra vonatkozó tanácsok, a hiányosságok pótlását lehetővé tevő anyaországi ígéretek, rengeteg jó szándék, segítőkészség, tenniakarás hangzott el kedden délután a Kultúrpalota nagytermében. Oktatáspolitikusok és politikusok, egyetemi tanárok, tudósok, a marosvásárhelyi történelmi egyházak vezető lelkészei, ügyvédek és vállalkozók osztották meg hosszú órákon át gondolataikat az összegyűlt közönséggel, köztük fiatalokkal, egyetemi hallgatókkal és szakosodó orvosokkal. Az ügy, amely mellé a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) kérésére felsorakoztak, az erdélyi, pontosabban a marosvásárhelyi orvos- és gyógyszerészképzés önállóságának a megteremtése.
Az új tanügyi törvény új lehetőséget jelent – mondta Csegzi Sándor, alpolgármester. A jövőre jó helyzetismerettel, jó tervekkel és jó végrehajtó csapattal lehet felkészülni, csakhogy ezt az ülésről hiányzó egyetemi vezetés és a politikum nélkül nem lehet kivitelezni – tette hozzá. A határokon átívelő nemzeti együttműködéshez a magyar kormányt képviselő Dux László helyettes államtitkár ígért támogatást.
Az erdélyi orvos- és gyógyszerészképzés múltjának és jelenének bemutatására nyugalmazott egyetemi tanárok vállalkoztak. A jövőt a múlt alapköveire lehet építeni, hallottuk dr. Péter Mihály akadémikus előadásában, aki a kezdetektől 1945 júniusáig tekintette át az erdélyi orvosképzést. A MOGYE jelenkori történetének négy jellegzetes szakaszát dr. Feszt György nyugalmazott professzor foglalta össze: (1945–48, mint a Bolyai Tudományegyetem kihelyezett fakultása, 1948–62, az önállósult magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény megerősödése, az 1962–89 között kétnyelvűvé váló egyetem időszaka, 1989-től pedig az újraépítkező magyar nyelvű oktatás). A rendszerváltás utáni helyzetet, s a mai adatokat dr. Brassai Zoltán akadémikus mutatta be az anyanyelv szerepét és a magyar nyelvű orvosképzés fontosságát hangsúlyozva. A jelenlegi nyugdíjazási hullám nyomán, amely a második nagy érvágást jelentette a magyar felsőoktatásnak, a magyar tanszemélyzet száma a mélypontra zuhant, s bár infrastruktúrájában felújult az egyetem, a provincializmus veszélye továbbra is fennáll – figyelmeztetett az előadó, aki beszámolt a tudományos diákköri tevékenységről és vázolta a tennivalókat is: az önálló magyar karok kialakítása, fiatal magyar oktatók további felvétele, megfelelő magyar képviselet a szenátusban, további kapcsolatfejlesztés az anyaországi és a marosvásárhelyi egyetemek között stb., mindaz, ami a minőség forradalmához vezethet.
Dr. Péter Mária a rendszerváltás idejére megszűnőben levő gyógyszerészképzés gazdag és érdekes múltját, a munkájukat magyarországi egyetemeken folytató jeles tanárokat mutatta be.
Az egyetemépítő Hollanda Dénes professzor bevallása szerint, ha nem éri annyi megalázás azon a román tannyelvű műszaki egyetemen, amelyet ő állított talpra, nem fog hozzá az erdélyi magyar műszaki oktatás megteremtéséhez, amelynek vargabetűs múltjáról is beszámolt. Bár induláskor egy főállású egyetemi tanára volt a Sapientia vásárhelyi karának, számuk tíz év alatt 78-ra nőtt, a szakmai akkreditáláson kitűnő minősítést kapott egyetem parlamenti elfogadása azonban továbbra is késik. El kell jutnunk oda, hogy amikor a magyarság érdekeiről van szó, tegyük félre a párt- és a csoportérdekeket is – összegezte mondanivalóját.
Az orvosképzés aggasztó távlatairól, miszerint a kelet-európai egyetemek a nyugati országoknak fognak orvosokat képezi, amelyek közül néhányban alulreprezentált ez a képzési mód, továbbá a magyarországi szakorvosképzés gondjairól, az orvoshiányról és következményeiről dr. Miseta Attila egyetemi tanár, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja számolt be. Nem ellenzi az orvosok külföldi munkavállalását, de csak akkor, ha hazatérnek, egyébként azt fontolgatják, hogy a hallgatóknak vissza kellene fizetni a taníttatás költségeit – fogalmazta meg, ami a későbbiekben is elhangzott még. A kedvező helyzetet kihasználva segítséget ígért, de az ajtón a helybelieknek kell bemenni – tette hozzá.
A magyarországi hozzászólók közül többen megemlékeztek, hogy jeles professzoraik között ott voltak a kolozsvári egyetem egykori tanárai, majd tételesen dr. Wittmann Tibor szegedi tanszékvezető egyetemi tanár foglalta össze mindazt, ami összeköt bennünket, s szólt Erdély szerepéről a magyar államiság és kultúra megőrzésében.
Nyitottak vagyunk minden segítségre – fogalmazott a Debreceni Egyetemet képviselő dr. Galuska László professzor. Hallgatókat és rezidenseket fogadnak, s azt szeretnék, ha a Debrecenbe érkező erdélyi betegek zárójelentését magyarul is olvashatnák. A felajánlott segítség mellett továbbképző előadások megtartását, a posztgraduális képzésre nyújtandó támogatást ígért Wittmann professzor, dr. Bókay János, a Semmelweis Egyetem adjunktusa és dr. Ertl Tibor egyetemi tanár, pécsi dékánhelyettes is.
Nincs más haza, csak az anyanyelv, az egyetlen kohéziós erő, amely összeköt bennünket – hallottuk Vizi E. Szilveszter akadémikus előadásában, aki többek között a tudományos kutatás, az innováció támogatásának fontosságáról, az erdélyi magyar nyelvű természettudományi és műszaki oktatás bővítésének szükségességéről, a magyarság előtt álló feladatokról beszélt.
A magyar kormánynak a felsőoktatást illető szándékairól, az új oktatási törvény alapelveiről, amelybe a Kárpát-medencei magyar felsőoktatás oktatói utánpótlásának a képzése is beletartozik dr. Dux László, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető professzora, a magyar Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára tartott előadást.
Az egyháznak az orvostudomány fejlődésében betöltött szerepéről Oláh Dénes római-katolikus főesperes, Nagy László, az Erdélyi Unitárius Egyház főjegyzője, az egyház szerepéről a nemzet fenntartásában Ötvös József református esperes, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora szólt.
Bár az új közoktatási törvénybe az RMDSZ javaslatára a felsőoktatást érintő sok fontos előírás bekerült, dr. Kincses Előd ügyvéd és dr. Kovács Lehel, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke szerint az önálló állami finanszírozású magyar tannyelvű egyetem létrehozásának lehetőségéről nem szól a törvény. Azzal, hogy mind a Babes-Bolyai Tudományegyetemet, mind pedig a MOGYE-t a multi-kulturális egyetemek közé sorolja, a jogszabály a magyar tagozatok létrehozását teszi lehetővé. Ezt viszont ki kell használni és meg kell szüntetni azt a diszkriminatív előírást, miszerint a MOGYE-n csak román nyelven folyhat a gyakorlati oktatás és az államvizsga nyelve is a román lehet, amit például az angol nyelvű képzésben nem írnak elő. A változást az új egyetemi chartának is tükröznie kell, amit a szaktárca fog ellenőrizni, mivel a tanügyi törvény tiltja a hátrányos megkülönböztetést – hangsúlyozta Kincses. Az oktatók hiányát, amit a kényszerű nyugdíjazás is fokozott, vendégtanárok meghívásával lehet pótolni, s ennek a lehetőségnek szerepelnie kell az új chartában.
Azt kellene elérni, hogy a felsőoktatásban tanuló 6,6 százaléknyi magyar fiatalnak ne csak az 1,6 százaléka tanulhasson anyanyelvén – mondta a Kezdeményező Bizottság eddigi munkáját ismertető Kovács Lehel.
Eredményt csak akkor fogunk elérni, ha tudjuk, hogy mit akarunk és elég bátrak vagyunk hozzá – biztatta a hallgatóságot Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke.
A rendezvényt támogató erdélyi magyar vállalkozók nevében JerEMIás László látszerész, az Optica-Optofarm cég vezetője fogalmazta meg, hogy "itt és most nem egymás ellenében, hanem egymásért kell élnünk és cselekednünk", a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetségének a magyar nyelvű oktatás támogatásában vállalt szerepét Lukács László ügyvezető igazgató foglalta össze.
A résztvevők meghallgathatták a Marosvásárhelyen tartózkodó Palkovits Miklós akadémikus színes, érdekes előadását az agykutatás etikai kérdéseiről.
A szervezők nevében Ádám Valérián köszönte meg a részvételt és ígérte meg, hogy zárónyilatkozatban foglalják össze a konferencia tanulságait.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)