Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 201 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 181-201

Névmutató: Bárdi Nándor

2006. december 9.

A Transindex erdélyi internetes portál és a Jakabffy Elemér Alapítvány három éve közös szolgáltatást indított. Az Erdélyi Magyar Adatbank (https://www.adatbank.ro) azóta gyarapodott. A jövőben is a tudástár bővítése, illetve a látogatottság növelése a célkitűzés – emelte ki Bárdi Nándor kisebbségtörténettel foglalkozó kutató, a tartalomfejlesztés vezetője. Az Adatbank célja a romániai magyar szféra valóságossá, átláthatóvá tétele. Erre kitűnő eszköz a virtuális tér, az internet, mivel így könnyűszerrel bárki hozzáférhet. A fejlesztési munkának két oldala van. A Transindex foglakozik az informatikai résszel. Jelenleg két informatikus és a projekt vezetője, Gyöngyi Annamária, folyamatosan dolgozik a technikai problémák megoldásán, az adatoknak helyet adó keret karbantartásán. A Jakabffy Alapítványnál egy digitalizáló csoport foglalkozik a tartalom szélesítésével. Ez nemcsak az anyagok digitalizálásából áll, hanem az előállításukból is: bibliográfiákat, repertóriumokat, statisztikai adatbázisokat, digitális szövegválogatásokat raknak össze. A szolgáltatás jellegéből kifolyólag az Adatbank szerkezete egyszerű, könnyen áttekinthető. Különböző kategóriákra osztották fel, amelyek szervezetté teszik az egész tartalmat. A tizenhét kategória között találhatók a térképtárak, bibliográfiák, statisztikák, könyvek, folyóiratok, szövegtárak, stb. „Amíg nincsenek alapkutatások, alapismereteink egy adott témáról, addig nehezen lehet kutatni, mert nem rendelkezünk tudományos bizonyítékokkal, nem tudunk dolgokat megvizsgálni, s így könnye kialakul az esszétizáló identitástermelés. „ – magyarázza a tudástár szerepét Bárdi. Az egyik legfontosabb valóságkép alakító kezdeményezés Erdély azon százötven településének a megjelenítése, ahol a legutóbbi népszámlálás szerint a legtöbb magyar él. Ezen települések lakói az erdélyi magyar kissebség nyolcvan százalékát teszik ki. A megjelenítés társadalom-statisztikai adatok, térképek, általános adatok, elérhetőségek és más hasznos információk egybegyűjtéséből áll. A társadalomkutatók, természettudósok vendéghonlap-rendszere is fontos részét képezi az adatbanknak. Ide Erdéllyel kapcsolatos természet-, és humántudományi eredmények kerülnek fel. Ugyanakkor az Apáthy István Egyesülettel történő együttműködés eredményeképpen egyre több információ fog felkerülni Erdély természeti világáról. Az irodalmi életművek részlegbe tervezett harminc életmű közül még csak néhány készült el, de folyamatosan dolgoznak rajta irodalomtörténészek. Digitális szövegtárak összeállításával is foglalkoznak a projekt keretein belül. Egy-egy fiatal szakember húsz-harminc tanulmányt válogat ki és rak egybe egy bizonyos témakörben, mint a most fenn lévő falukutatás, RMDSZ, szegénység, roma, zsidó-magyar viszony tematikájú blokkok. Az Erdélyi Magyar Adatbank egyben tudástermelést, szervezést és megjelenítést is végez. A jövőbeli tervek között szerepel a természettudományi vonal erősítése, egy román–magyar, magyar–román szótár beüzemeltetése. Fő cél az erdélyi magyar könyvkiadók utóbbi tizenöt évben publikált legfontosabb könyveinek elérhetővé tétele. A kiadókkal együttműködve 200–300, Erdély társadalmával, kultúrájával kapcsolatos könyvet tennének elérhetővé az Adatbankon keresztül. Ami még biztos, egy ki-kicsoda elkészítése Erdély történelmével kapcsolatos személyiségek életrajzi adataival, 2000 – 3000 címszóval. Jelenleg a napi látogatók száma átlagban háromezer felett van. /Mihály Zsombor: Erdélyi tudástár: Folyamatos tartalomgyarapodás az adatbankban. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./

2007. február 23.

Internetorientált korunkban is ragaszkodnak a szakkutatások, dolgozatok nyomtatott formában történő kiadásához – hangzott el Sepsiszentgyörgyön, a Magyar Kisebbség című, kolozsvári nemzetpolitikai szemle szerkesztőségének olvasótalálkozóján a Holló Ernő Sajtópincében. Székely István főszerkesztő idézte Bárdi Nándor budapesti történészt, aki értelmiségi arroganciának minősítette a ragaszkodást a papíron történő kiadáshoz. A továbbiakban elmondta: a Trianon utáni új jogi viszonyok közt szükség volt a nemzetiségi, kisebbségi entitás helyzetének tudományos feldolgozására, erre vállalkozott 1922-ben dr. Jakabffy Elemér, volt magyar országgyűlési képviselő, dr. Sulyok István és dr. Willer József. Politikai, egyházi, közigazgatási személyiségek, írók, kutatók közreműködésével megjelentették (1944-ig) az erdélyi magyar kisebbség helyzetét adatszerűen tárgyaló, Erdély történetét kutató Magyar Kisebbség című folyóiratot. 1995-től 1999-ig újra kiadták a szemlét Tamás Sándor jelenlegi parlamenti képviselő főszerkesztésében. A lap a Transindex hírportállal partnerségben felépítette a jelenleg több mint egymillió oldalt kitevő digitalizált társadalmi adatbankot. Itt megtalálhatók az 1989-as rendszerváltás utáni politikai történések, valamint a XX. század első felének eseményei is. Rekonstruálás folyamatában van az 1989 utáni romániai sajtó, illetve adatbázis készül a volt román állambiztonság levéltárából származó iratokból. A Jakabffy Elemér Alapítvány kiadásában negyedévente, 400-500 példányban megjelenő Magyar Kisebbség szakfolyóiratot „politikafüggőnek” mondta a finanszírozás tekintetében Toró T. Tibor honatya, lapszerkesztő. /Domokos Péter: Kihívó arrogancia? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./

2007. február 24.

Mi sem áll távolabb tőlem, mint az, hogy beleszóljak két, különben általam minden feltétel nélkül tisztelt írótársam polémiájába – írta a megrágalmazott Pomogáts Béla. Fejtő Ferenc ugyanis Válasz Bodor Pál barátomnak című írásában (február 20.) „erős szavakkal minősíti annak az Illyés Közalapítványnak (és mellette az Új Kézfogás Alapítványnak) a tevékenységét, amelynek négy esztendeje kuratóriumi elnöke vagyok. ” Fejtő azt írta, információt kapott „a magyar közalapítványok financiális visszaéléseiről, különösen az Illyés és az Új Kézfogás közalapítványt illetően.” Pomogáts leszögezte: „Az Illyés Közalapítvány utóbbi négy esztendejének gazdálkodását a napokban vizsgálta át egy független ellenőrző intézmény, és néhány apróbb (technikai jellegű) szabálytalanságtól eltekintve semmi szóvá tenni valót nem talált. ” Pomogáts mentegetni próbálta Bodor Pált, arra viszont nem tért ki, hogy Fejtő szerint nincs helye a magyarságkutatásnak. /Pomogáts Béla: Fejtő Ferenc bátyámnak. – Olvasói levelek. = Népszabadság, 2007. február 24./ A Teleki László Intézet Közép-Európai Tanulmányok Központjának volt munkatársai /Ablonczy Balázs, Bárdi Nándor, Stefano Bottoni, Czoch Gábor, Erdősi Péter, Fedinec Csilla, Gyurgyík László, Kántor Zoltán, Kovács Éva, Lagzi Gábor, Papp Z. Attila és Sebők László/ közös levelükben szintén visszautasították Fejtő Ferenc írását, aki Szálasi Ferenc működésével állította párhuzamba a Teleki László Intézet húszéves történetét. „A vádak képtelenségéről bárki meggyőződhet a 2006 végén megszüntetett intézetünk honlapján található információk, az ott feltüntetett kiadványaink alapján, amely 2007. február 20-án még elérhető volt a www.telekiintezet.hu címen”. „Annak sugalmazása, hogy a Teleki László Intézetben (és annak jogelődjében, az Országos Széchényi Könyvtár Magyarságkutató Csoportjában) bármiféle kirekesztő szellemiség jegyében folytak volna kutatások, nemcsak valótlan állítás, hanem tudatos negligálása egy kutatói közösség becsületének. E közösség tagjai eltérő világnézetük ellenére példásan tudtak együtt dolgozni – egészen addig, amíg szakmai indokok nélkül és megalázó körülmények között szélnek nem eresztették őket. Fejtő Ferenc tudományos tevékenységünket ért vádjait és szakmai becsületünket sértő állításait a lehető leghatározottabban visszautasítjuk, és elvárjuk, hogy ezeket nyilvánosan vonja vissza. ” /A tények védelmében – Olvasói levelek. = Népszabadság, 2007. február 24. Előzmény: Bodor Pál (Diurnus): A baloldal nemzeti balfogásai. = Népszabadság, febr. 15./; Fejtő Ferenc: Válasz Bodor Pál barátomnak. = Népszabadság, febr. 20./

2007. május 26.

Hazai és magyarországi szakemberek taglalták az erdélyi magyarság érdekérvényesítési lehetőségeit azon a kétnapos, Kolozsváron szervezett konferencián, amelyet a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány (MFHNA) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezett. Az Erdély és Magyarország: két ország, egy nemzet az Európai Unióban címet viselő tanácskozás fővédnöke Gál Kinga európai parlamenti képviselő (FIDESZ) volt. Az előadások május 24-én elkezdődtek, az autonómia kérdése került a figyelem középpontjába. A jelenlevők megtekintették a Wass Albert földjén című dokumentumfilmet, amelyben mezőségi falvak lakói emlékeztek az íróra. Turcsány Péter író, a Kráter Műhely Egyesület elnöke elragadtatással szólt a „zsebkendőnyi tájról”. Fábián Gyula nemzetközi jogász, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) előadótanára ismertette azt a hat nemzetközi dokumentumot, amely a kisebbségi autonómia kérdéskörét taglalja. Bognár Zoltán politológus az európai uniós autonómia-megoldásokról, valamint az 1989 utáni erdélyi autonómiatervezetekről értekezett. A rendszerváltást követő tizenöt erdélyi autonómiatervezetet magánszemélyek, az RMDSZ vagy szakértői csoportosulások dolgoztak ki. Az első 1991-ben, a legutolsó 2005-ben látott napvilágot. Az egyik legizgalmasabb előadás Bárdi Nándor történészé (MTA Kisebbségkutató Intézet) volt, aki a budapesti kormányzatok 1989 utáni magyarságpolitikáját taglalta. Rávilágított a rendszerváltást követő anyaországi kormányok magyarságpolitikájának kulcsszavaira, mint például az összmagyarság gondolatának tudatosítása (Antall-kormány), a pragmatizmusra való törekvés (Horn-kormány), a határon túli magyarság kérdéskörének adottságként való felfogása (Orbán-kormány), a nemzeti közép politikájának legitimitása (Medgyessy-kormány) és a baloldali identitásközösség építése (Gyurcsány-kormány). A magyarságpolitika bénultságát elsősorban a pártpolitikai versengés okozza, másodsorban az összmagyarságra vonatkozó Antall-doktrína átalakulása, a határon túli magyar elitek megváltozott szerepe, azaz a kulturális érdekképviselettől eltávolodva a regionális és gazdasági érdekcsoportok képviseletének dominanciája, a támogatási politika alapfeladatainak megváltoztatása stb. Gál Kinga európarlamenti képviselő arról értekezett, hogy az EU nem oldja meg az erdélyi magyarság gondjait, ezek továbbra is az itteniekre hárulnak Toró T. Tibor képviselő a kisebbségi törvénytervezetről, Bakk Miklós politológus a státustörvényről, állampolgárságról, nemzetkoncepcióktól, Sándor Krisztina MIT-elnök a magyar ifjúsági érdekérvényesítésről, Kovács Lehel, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke pedig az európai kisebbségi egyetemekről tartott előadást. /Nagy-Hintós Diana: Konferencia az erdélyi magyarság érdekérvényesítési lehetőségeiről. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./

2007. augusztus 29.

Vladimir Tismaneanu az Egyesült Államokban élő történész-politológus történészekből és társadalomkutatókból állította össze csapatát. Alig fél év alatt készítették el a parlament előtt is bemutatott Jelentést, amely alapján Traian Basescu államfő elítélte a román kommunizmust. Idén ősszel jelenik meg könyv formájában a 660 oldalas dokumentum. A Jelentés magyar vonatkozású fejezetének megírására magyar szakembereket kértek fel. A fiatal történészekből álló kutatócsoport tagjai: Stefano Bottoni, a Bolognai Egyetem oktatója; László Márton, a Pázmány Péter Egyetem PhD-hallgatója és a marosvásárhelyi Teleki Téka munkatársa; Lázok Klára, az ELTE PhD-hallgatója és a csíkszeredai Sapientia Egyetem oktatója; Nagy-Mihály Zoltán, a pécsi egyetem doktorandusza és az EME főmunkatársa; Novák Csaba Zoltán, a bukaresti egyetem PhD-hallgatója és a Román Akadémia marosvásárhelyi fiókintézetének munkatársa, valamint Olti Ágoston, az ELTE PhD-hallgatója. Nagy Mihály Zoltán kolozsvári történész elmondta, Vladimir Tismaneanu a kolozsvári Etnokulturális Központ vezetőjét, Salat Levente politológust kérte fel a magyar munkacsoport szervezésére, illetve a magyar fejezet megírására, tudva, hogy ebben a kutatóközpontban etnikai, kisebbségi és kisebbségtörténeti témákban folytak kutatások. Salat Levente a budapesti Bárdi Nándorhoz fordult, aki akkor a Teleki Intézetben dolgozott, és akinek a munkatársi köréből kerültek ki a felsorolt fiatal történészek. Romániában intézményesen nem folyik kisebbségkutatás, csak próbálkozások vannak a Jakabffy Elemér Dokumentációs Tár vagy az Erdélyi Múzeum-Egyesület részéről. Bárdi Nándornak köszönhető, hogy az elmúlt tíz évben megpróbálták intézményesíteni a magyarság kommunista korszakának kutatását, fiatal erdélyi történészeket avatva be a kutatómunkába. – A magyar történészeknek azokat a kérdéseket kellett beemelni a román történetírásba, amelyeket az egyáltalán nem ismer. Például, hogy 1945-től kezdődően hogyan történt a magyar gazdasági intézmények államosítása és megszüntetése. A szövetkezeti központok megszüntetésével óriási vagyonállományt kebelezett be a román állam. Azért szedték össze mindezt, mert a román történetírásban létezik egy feltevés, miszerint a kommunizmus alatt mindenki egyformán szenvedett, sőt, a kommunizmus első időszakában a romániai magyarság pozitív diszkriminációban részesült. - Mindössze fél év állt rendelkezésre a Jelentés elkészítésére. A magyarországi levéltárakban megkezdődött a Romániára vonatkozó kutatás, de a romániaiakban nem. Nagy Mihály Zoltán hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság 20. századi történetének felkutatásával hadilábon állnak. Reméli, hogy a Tismaneanu-jelentés magyar fejezete felgyorsítja ezeket a kutatásokat. /Oláh-Gál Elvira: Tismaneanu-jelentés – megjelenés előtt a könyv. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 29./

2008. január 14.

„Az én időmben rendszeresek voltak a felső szintű találkozások, mert mind Göncz Árpád volt magyar köztársasági elnök, mind én tudatosan törekedtünk erre” – fejtette ki Rudolf Schuster volt szlovák köztársasági elnök a hét végén a magyarországi Mezőkövesden tartott régiós konferencián. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közművelődési Intézet szervezte rendezvény már a tizedik ilyen év eleji találkozója volt a térség magyarságának. A szlovák és a német mellett a magyar nyelvet is beszélő Schuster első előadója is volt a konferenciának. Mint kiemelte, a korábbi években jó hatása volt a magyar-szlovák kapcsolatokra annak a ténynek, hogy az ő kezdeményezésére a szlovákiai magyarság pártja, az MKP kormányzati tényező lett. Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal főigazgatója szorgalmazta a Kárpát-medencei fejlesztési fórum mielőbbi létrehozását, hangsúlyozta, hogy a székelyföldi bezárkózásnak milyen káros hatásai (is) lehetnek. Varga Attila parlamenti RMDSZ-képviselő mondta: „jobb lenne, ha a pestieknek a Székelyföldről nem elsősorban a székelyvicc jutna eszükbe, hanem például a fejlett erdőgazdálkodás, faipar és faluturizmus. De ha regionális céljainkat meg sem tudjuk fogalmazni, akkor hogyan valósítsuk meg azokat?” Szarka László kisebbségkutató szerint nem lehet a nemzetet igazolványokkal egyben tartani, és nem kell mindent egybeolvasztani, mert akkor éppen azokat a különleges értékeket adjuk fel, amelyek a magyar nemzet sokszínűségét (palóc, matyó, székely stb.) adják. Bárdi Nándor történész úgy vélte, amíg Magyarországon nem jön létre a pártok közt konszenzus a határon túli magyarok támogatásával kapcsolatban, addig tovább folytatódik a politikai szempontok szerinti támogatás, ami azt jelenti: nem biztos, hogy azt támogatják, ami a legfontosabb volna. /Sike Lajos: Rudolf Schuster: újjá lehet építeni. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 14./

2008. február 1.

A Pro-Print Kiadó 16 évvel ezelőtt, 1992-ben alakult Csíkszeredában. Egyike volt az akkortájt egyre-másra induló kiadóknak, hogy aztán fokozatosan kiemelkedjen a sorból, rangot, tekintélyt szerezzen kiadványainak a hazai és a magyarországi könyvpiacon. A megtett útról beszélt Burus Endre, a kiadó igazgatója. A kiadó neve mutatja, nyomdaként indultak, könyvek, folyóiratok, évkönyvek nyomtatását tervezték, majd bővítették tevékenységüket, vállalkoztak különféle tudományos, szépirodalmi és más jellegű művek megjelentetésére. Az erdélyi magyar kultúra ápolását, megőrzését és terjesztését kívánják szolgálni. Nagy sikerű könyvsorozataik a Krónika, a Múltunk, a Helyzet, a Térség Könyvek, a Lustra, a Magyar Kisebbség Könyvtára, a Források a romániai magyar kisebbség történetéhez. Kiadványaik a nemzeti önismeret, a magyarságtudat ápolásának forrásmunkái. Soha nem szenvedtek kézirathiányban. Ők lettek a csíkszeredai Kommunikációs Antropológiai Munkacsoport akkreditált kiadója, az évek során többek között Bíró A. Zoltán, Gagyi József, Bodó Julianna, Oláh Sándor, Turós Endre munkáit jelentették meg. Hasonlóan alakult a kapcsolatuk a Székelyföld szerkesztőségével. Szoros az együttműködésük a Bárdi Nándor köré csoportosult fiatal magyarországi történészekkel, tanulmányköteteiket kiadják. Ezekhez a könyvekhez nyomdakészen kapják a kéziratot, a költségek 30 százalékát hazai és magyarországi pályázatokból fedezik, a többit maguk teremtik elő. Felvállalták a Székelyföld folyóirat holdudvarába tartozó írók, költők munkáinak kiadását a Lustra sorozatban. Ferenczes István, Molnár Vilmos, György Attila, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, Lőrincz György és mások könyveiről van szó. 2005-ben indult az Ignácz Rózsa életműsorozatuk. A Pro-Print évente átlag 15 címet jelentet meg, az utánnyomásokkal együtt lehet évi 25-tel számolni. Legnagyobb példányszámot – több mint tízezret – Fodor Sándor Csipikéje érte el. Egyik legsikeresebb kiadványunk a hatkötetes Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, román tudományos körökben is nagy a keresettsége. Mostani tervei közül pár cím: Stefano Bottini: Sztálin és a székelyek, Georg Kraus: Erdélyi krónika (Siebenbürgische Cronic – 1608–1655, fordította Vogel Sándor), A Magyar Népi Szövetség története, A kommunista párt magyarság-politikája, Erdély szövetkezeti intézményrendszere, Az erdélyi szászok pénzintézetei. /Borbély László: Pro-Print Kiadó, Csíkszereda. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 1./

2008. május 12.

A lugosi RMDSZ és az Arató Andor Egyesület szervezésében emlékeznek meg május 17-én Willer Józsefről, politikai, művelődési és közéleti szerepvállalásáról. A mi Willerünk… című szimpózium keretében Lugos néhai kiemelkedő egyéniségének képviselői munkásságát, zenepedagógiai tevékenységét, és a kisebbségi kultúra védelméért kifejtett küzdelmét méltatják olyan előadók, mint Bakk Miklós kolozsvári politológus, Bárdi Nándor budapesti történész, Balázs Sándor kolozsvári egyetemi tanár, Szekernyés János temesvári művelődéstörténész, Kaczián János nyugalmazott szekszárdi levéltáros és Udvardy László lugosi zenetörténész. Megkoszorúzzák Willer József sírját a római katolikus temetőben, majd koncertet tartanak a római katolikus templomban Willer József műveiből. /Pataky Lehel Zsolt: Willer Józsefre emlékeznek Lugoson. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 12./

2008. május 19.

Lugos és az egész romániai magyarság egyik kiváló személyiségére, volt parlamenti képviselőjére, közösségszervezőjére emlékeztek meg május 17-én Lugoson. A mi Willerünk című szimpóziumnak az is apropója volt, hogy az 1884. május 22-én Kecskeméten született Willer József jogász-zenész száz éve telepedett le Lugoson, ahol hat évtizedet munkálkodott a város és a kisebbségi kultúra érdekében, védelmében. A rendezvényt felhasználták szellemi hagyatékának széleskörű ismertetésére – hangsúlyozta Bakk Miklós politológus. Megkoszorúzták Willer József sírját a lugosi római-katolikus temetőben (1972-ben hunyt el), majd temesvári és müncheni zeneszakértők méltatták zeneszerzői munkásságát, este hangversenyt tartottak a római katolikus templomban műveiből. Willer József többek között a Lugosi Magyar Dal- és Zeneegyesület karnagya, a Magyar Kisebbség című folyóirat egyik alapítója volt, de Brassóban és Bukarestben is létrehozott dalárdát, a két világháború között parlamenti képviselőként, az Országos Magyar Párt bukaresti irodájának vezetőjeként az egész romániai magyarságot szolgálta. Bárdi Nándor budapesti történész szerint példát mutathat a 21. század politikusainak abban, hogy a képviselőnek nem szabad elszakadni attól a közegtől, amelyből kikerült. Politikai hitvallása az volt, hogy a nemzetszeretetet ne más nemzetek kárára gyakorolja, és hogy mindent tapintatosan, de céltudatosan kell megmondani a többségi hatalom képviselőinek – fejtette ki Bárdi. Szekernyés János temesvári művelődéstörténész Willernek a kisebbségi kultúra védelmében és szolgálatában kifejtett tevékenységéről tartott előadást, Udvardy László ny. építészmérnök hely- és zenetörténész, Willer egykori tanítványa Lugos zenei életére gyakorolt hatásáról beszélt. A magyar zeneszerzők sorában Willer Józsefet együtt lehet emlegetni Arató Andorral, Konrád Pállal, vagy a szintén lugosi Kurtág Györggyel; kapcsolatban állt George Enescuval és Bartók Bélával. /Pataky Lehel Zsolt: Willer Józsefre emlékeztek Lugoson. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 19./

2008. július 14.

Kettős könyvbemutató volt július 10-én Marosvásárhelyen, a Teleki Téka udvarán. Mindkét könyv tudományos munka és a közelmúlt történéseit tárja az olvasók elé. Oláh Sándor Kivizsgálás. Írások az állam és a társadalom viszonyáról a Székelyföldön 1940-1989 című és a László Márton szerkesztésében megjelent, Máthé János: Magyarhermány kronológiája 1944-1964 című kötetét ismertették. Bárdi Nándor és Stefano Bottoni történész-kutatók a két, Pro Print Könyvkiadó gondozásában napvilágot látott kötet megjelentetésének előzményeiről is beszámoltak, a levéltárakban talált kéziratokról. László Márton marosvásárhelyi levéltáros Magyarhermány kronológiájának kézirata mellett a Szekuritáté irattárában őrzött, Máthé Jánosra vonatkozó megfigyelési jegyzőkönyveket is feldolgozta. A Csíkszeredában élő Oláh Sándor az 1940–1944 közötti „kis magyar világot”, majd az azt követő nehéz éveket tárja olvasói elé. /Antal Erika: Arcok a tegnap homályában. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 14./

2008. október 29.

Négy, kisebbségtörténettel és kisebbségkutatással foglalkozó könyvet mutatnak be november 5-én Sepsiszentgyörgyön. Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Máthé János Magyarhermány kronológiája (1944–1964), Gidó Attila Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918–1940) és Stefano Bottoni történész Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960) című köteteivel ismerkedhet a közönség a szerzők jelenlétében. A könyveket Bárdi Nándor történész és Boér Hunor könyvtáros méltatja. /Sztálin a székelyeknél – könyvbemutatók sora. = Krónika (Kolozsvár), okt. 29./

2008. november 6.

Az 1952–1960 között működő Magyar Autonóm Tartomány (MAT) olyan volt, mint egy „kulturális üvegház”: az átlagos székely ember úgy élte meg a MAT létezését, mint természetes állapotot, és ha nem is tetszett neki a szovjet nyomásra, Sztálin közreműködésével nyert autonómia, logikusnak tartotta a kétnyelvűséget és a magyarok részvételét a közigazgatásban – hangzott el november 4-én Csíki Székely Múzeumban, ahol négy kisebbségtörténeti könyvet mutattak be. Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm tartomány története (1952–1960) /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ címmel Stefano Bottoni történész írt könyvet, akinek kutatási területe a kelet-európai kommunista rendszerek politika- és társadalomtörténete. Az első világháború után kisebbségi helyzetbe került magyar közösségek történetét foglalja össze a Bárdi Nándor, Ferdinec Csilla és Szarka László szerző trió Kisebbségi magyar közösségek a 20. században /Gondolat–MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2008/ című kötete, melyet Bárdi Nándor mutatott be. Gidó Attila Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918-1940) /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ című könyvéből kiderül, hogy az első világháborúig az erdélyi zsidóság 70 százaléka magyar identitásúnak vallotta magát, 1940-re viszont csökkent az arány, egyre többen vallották zsidónak magukat, amiben valószínűleg a cionista mozgalmak is szerepet játszottak. László Márton publikálta Máthé János autodidakta helytörténész Magyarhermány kronológiáját, amelybe a földműves naponta megírta, mi történt a faluban. /Máthé János: Magyarhermány kronológiája 1944–1964. Közreadja Márton László, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ A négy kisebbségtörténeti könyvet a négy fiatal történész november 7-én a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság székházában is bemutatja. /Sz. N. : Kisebbségek története. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./ Bárdi Nándor a Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című kiadványról kifejtette: Kényszerszülte magyar kisebbségekről írnak a kötet szerzői, akárcsak a dél-tiroli németeket, politikai döntés hozta létre valamennyit Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban. Közösségépítő elképzelésekkel kell keresni itt és most a megmaradás útjait – összegezte a tanulmányokból leszűrhető következtetést. Stefano Bottoni neve nem ismeretlen olvasóink előtt, a szekuritátés iratcsomók közlésével nemegyszer nagy vihart kavart. Stefano Bottoni Bolognában született (1977), ott szerzett egyetemi diplomát, majd doktori fokozatot. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Kutatási területe a szovjet mintájú kelet-európai államszocialista rendszerek politika- és társadalomtörténete. A Sztálin a székelyeknél kötet alapját a szerző olasz nyelvű doktori disszertációja képezi, jelen kötet annak átdolgozott és bővített kiadása. A Magyar Autonóm Tartományt (MAT) Sztálin kifejezett sürgetésére hozták létre. Olyan volt, mint egy kulturális üvegház hangsúlyozta Stefano Bottoni: „A MAT-ban otthon érezhette magát a többségben élő magyar közösség, mivel az oktatási és kulturális intézmények, színházak, művelődési házak és néptánccsoportok kiemelkedő szerepet játszottak a magyar/ székely identitástudat megőrzésében, annak ellenére, hogy ezeket a kommunista ideológiai sémák alapján működtették. Az átlag székely ember úgy élte meg a Magyar Autonóm Tartományt, mint valamilyen természetes állapotot. Ha nem is tetszett neki ez a Sztálin közreműködésével nyert »autonómia«, logikusnak és jogosnak tartotta a kétnyelvűséget, a magyarok részvételét a közigazgatásban, az érvényesülési lehetőségeket. Az osztályharc durva és embertelen voltát elítélte, de azt is látta, hogy ez a »szocialista« világ, ami a Székelyföldön épül, elfogadhatóbb és kevésbé idegen számára, ha őt anyanyelvén szólítja meg. ” /Borbély László: Történelmi könyvek bemutatója a Mikó-várban. Kisebbségi sors: küzdelem a megmaradásért. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 8./

2008. november 11.

A Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága, a Kriza János Néprajzi Társaság és a Jakabffy Elemér Alapítvány által rendezett könyvbemutatón a következő hat kötetet mutatták be a november 7-én Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában. Berekméri István András Minden poklokon keresztül című önéletírását Vajda András néprajzkutató rendezte sajtó alá a Mentor Kiadó Emberek és kontextusok sorozatában. A kötet első részében a forrásközlés, a másodikban pedig az értelmezés kapott szerepet. Az Így beszélték Farkasok patakán. Tankó Fülöp Gyugyu történetei /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című könyv nagy része monda vagy igaz történet, ezeket a gyimesfelsőloki Tankó Fülöp Gyugyu mondta el. A Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László által szerkesztett Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című kötet tankönyvként is használható. Bárdi Nándor a kötettel kapcsolatban elhangzott kritikákra reagálva megígérte, hogy a jövőre megjelenő angol kiadás megpróbálja ezeket a hiányosságokat orvosolni. Máthé János Magyarhermány kronológiája (1944–1964) című könyvét László Márton adta közre a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál. Bárdi Nándor ebben a könyvben a megfigyelés mechanizmusát tartja fontosnak, szerinte Romániában ez az első filológiailag végigvitt dosszié-feldolgozás, amely azt vizsgálja meg, hogy a titkosszolgálat hogyan dolgozik. Gidó Attila Úton. Erdélyi zsidó társadalom és nemzetépítési kísérletek (1918-1940) című kötetét Eckstein-Kovács Péter értékelte. Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960) című könyve azt mutatja be, hogy egy államépítés hogyan alakította át az internacionalista kommunista elitet. /Ferencz Zsolt: Hat kötet bemutatója a Krizánál. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

2008. november 13.

Az utóbbi időben több szerző foglalkozott a különböző magyar kisebbségek történetével és az 1918-at követő kilencven évben a többségi országban betöltött szerepükkel. A Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László által szerkesztett Kisebbségi magyar közösségek a 20. században /Gondolat Kiadó, Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete, Budapest/ című kötetet múlt héten mutatták be Kolozsváron. Ez az első olyan munka, amely együtt tárgyalja a hét határon túli magyar kisebbségi közösség történetét, összehasonlítja azokat, illetve egy magyarországi és egy közép-európai viszonyrendszerben helyezi el. A kötet célja a jelenlegi kutatások minél színvonalasabb összefoglalása. A könyv forrásokat, kislexikon magyarázatokat, kronológiát és irodalomjegyzéket is hoz – mondta el Bárdi Nándor, a kötet egyik szerkesztője. A 29 szerzőből 18 határon túlról származik, tehát nem jogos az a kritika, hogy ez a könyv miért Budapesten készült. Budapesten van egy olyan intézet, amelynek a kisebbségkutatás fő profilja. Problémaként merült föl az, hogy a kötet túlságosan a nemzetállamok történetén keresztül látja a kisebbségek történetét. Ezek a nemzetépítések voltak azok, amelyek meghatározták a közösségek létrejöttét és fejlődését. Ténykérdés, hogy a határon túli magyar kisebbségi közösségek kulturális öröksége alapvetően az 1918 előtti Magyarország történeti örökségén alapul. A ’90-es években a határon túli magyar közösségek egyik kulcsproblémája, hogy a nagyvárosi közegben jelentősen csökken a közösségek pozíciója és a magyar kulturális, közösségi élet egyre inkább kisvárosokba szorul, megnő a falusi életvilágok szerepe. A másik változás, hogy az adott országon belüli középosztályosodásban, a magyarok alulreprezentálnak tűnnek. Fontos probléma a migráció kérdése. Magyarország nem tudja megtartani a jól képzett migráns munkaerőt. Társadalmi probléma a magyarul beszélő romák integrációjának problémája. Kelet-Szlovákiában, Kárpátalján és a Maros és Kovászna megyében a magyar oktatási intézményrendszernek ez a legnagyobb kihívása. Bárdi Nándor szűkebb kutatási területe a két világháború közötti romániai magyar kisebbség története, a kötetben emellett az 1989 utáni romániai magyar kisebbségekkel, illetve a budapesti kormányzatok különböző korszakokban lejátszódó magyarságpolitikájával is foglalkozott. László Mártonnal vizsgálta a kollektivizálás és a mezőgazdaság átalakulását, Fedinec Csillával és Papp Z. Attilával pedig a ’89 utáni tudományos élet, irodalom és kultúra változását. 2009-re várható a könyv angol nyelvű változata. Az Európai Unióban a kollektív jogok felvetése az iszlám fundamentalista törekvéseket juttatja a politikusok eszébe. A kettős állampolgárság kérdése pedig az oszétiai beavatkozás után egyértelműen biztonságpolitikai, destabilizációs félelmeket vet fel. Az EU-nak nincs kisebbségpolitikája, ezen a területen lehet valamit kezdeni. Ha valaki kérne egy listát arról, hogy a kisebbségeket Romániában vagy Szlovákiában milyen nyelvi diszkrimináció érinti, nem tudnánk előállni vele, a román vagy szlovák jogszabályokat ilyen szempontból nem dolgozták fel. A másik kulcsterület az önkormányzati mező. Ma a romániai magyarság jelentős része magyar vezetésű önkormányzatok hatókörében él. Milyen ezeknek a hatékonysága és problémamegoldó képessége? -Bárdi Nándor felhívta a figyelmet a romániai magyar kutatók, Gagyi József, Hermann Gusztáv, Horváth István, Kiss Tamás, Oláh Sándor, Papp. Z. Attila, Pozsony Ferenc, Péter László, Tánczos Vilmos, Veres Valér és mások kutatásaira. /Ferencz Zsolt: Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Interjú Bárdi Nándor történésszel, a Teleki László Intézet munkatársával. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./

2008. november 26.

November elején mutatkozott be Csíksomlyón az a térségfejlesztési hálózat, amely Esztergomban négy pontban foglalta össze céljait: közös tudásbázis kialakítása, kölcsönös használata; szakmai hálózat létrehozása, ennek segítségével közös projektek megvalósítása; közös szakmai fórum működtetése (képzések, konferenciák, tapasztalatcsere stb.); internetes felület létrehozása. A munkálatokban részt vettek a sepsiszentgyörgyi Mercurius Gazdaságfejlesztő Szervezet Kovászna és Brassó megyei referensei is több más háromszéki és Hargita megyei térségfejlesztő szakemberrel együtt. A kezdeményezést felkarolta a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikai államtitkársága, amely a csíkszeredai műhelyben társrendezői szerepkörben is megjelenik. Törzsök Erika, a MeH főigazgatója a térségfejlesztési alapú nemzetpolitikáról tartott előadást. Szintén ő mutatta be az államtitkárság fejlesztéseként létrehozott www.regions.hu adatbázist. A Magyar Tudományos Akadémia munkatársai, Bandi István és Bárdi Nándor a Kárpát-medencei magyar kutatási adatbázist és az erdélyi magyar adatbankot, Konkoly László, a somorjai Fórum Intézet részlegigazgatója pedig a szlovákiai magyar adatbankot mutatta be. Kolumbán Gábor, a Sapientia Egyetem adjunktusa a posztmodern térségfejlesztés címszó alatt újfajta módszertanról beszélt. A szakmai program részeként műhelymunkák keretében vitatták meg a jelenlévők a 2009. évi munkatervet. /Dénes Judit: Magyar térségfejlesztői műhely Csíksomlyón. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./

2008. december 12.

A novemberben megrendezett XIV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik legjelentősebb újdonsága volt Stefano Bottoninak Sztálin a székelyeknél című kötete. (Megjelent a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadónál a Múltunk könyvek sorozatban; sorozatszekesztő: Bárdi Nándor.) A kötet eligazító alcíme: A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). A fiatal olasz történész, Stefano Bottoni, aki 1977-ben született Bolognában, s az ottani egyetemen szerzett diplomát 2001-ben, majd doktori fokozatot 2005-ben, szülővárosában tanított megbízott előadóként; jelenleg a Kelet-Piemont Egyetem kutatója és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Pályájának kezdete óta lankadatlan érdeklődést tanúsít az erdélyi magyarság huszadik századi sorsa, s ezen belül különösképpen a székelység iránt. Véleménye szerint a MAT hajdani létrehozásáról, szűk nyolcesztendős történetéről, megszüntetésének körülményeiről eleddig magyar nyelven is csak elvétve születtek érdemleges tanulmányok, szükséges volt összegzés elkészítése. Könyve születéséről Bottoni így vall az Előszóban: „A kötet alapját egy 2002–2004 között elkészített olasz nyelvű disszertációm képezi, melyet a bolognai Egyetemen védtem meg 2005 májusában. 2007 őszén olasz nyelven jelent meg ennek meglehetősen átdolgozott változata (Transilvania rossa. Il comunismo romeno e la questione nationale. 1944–1965. Roma. Carocci Editore.) Az eredeti kézirat magyar nyelvre való átültetése során azonban kiderült, hogy az olaszból való visszafordítás nem elégítheti ki az olvasóit: új, adatokban gazdagabb és a magyar autonómia történetére fókuszáló kötetre van szükség. Hosszú és bonyolult folyamat eredményeként született meg az itt olvasható kötet. ”Nagy Pál nem történész, Stefano Bottoni könyvét a szóban forgó történések egy részének közvetlen ismerőjeként vizsgálta. Az Igaz Szó szerkesztőjeként 1956-ban egyike volt a szellemi forrongások résztvevőinek, többek között annak a megalázó kihívásnak is, hogy a magyarországi forradalmat elítélő nyilatkozat aláírására kényszerítették őket. (Később ezt az aláírást négyen visszavonták – számot vetve a legsúlyosabb következményekkel.) Érzékelhető volt a kommunista párt, a kormányzat nacionalista, beolvasztó célzatú politikája a MAT létezésének éveiben is. A kegyes „sztálini ajándék”, ahogyan Bottoni találóan jelezte a Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének lényegét, sokak számára olyan illúziókat szült, hogy ilyenképpen megoldódott Erdély földjén az úgynevezett nemzetiségi kérdés. Bottoni éveken át kutatott a romániai levéltárakban, gyűjtögette, tanulmányozta a Magyar Autonóm Tartományra vonatkozó dokumentumokat, megnézte a korabeli sajtókiadványokat. (Előre, Igaz Szó, Igazság, Korunk, Scinteia, Utunk, Vörös Zászló stb.) Hatalmas forrásanyag birtokában kereste a választ arra, hogy mi volt a Magyar Autonóm Tartomány, és milyen emlékezet maradt róla ötven év távlatából? Bottoni leszögezte, a sztálini autonómiát kirakatnak, magyar gettónak lehet tekintetni. Szerinte a MAT létrehozása teljesítette egy városnak, Marosvásárhelynek a kulturális-gazdasági központ szerep iránti vágyát. Bottoni tehát elsősorban a levéltárakban fellelhető dokumentumokra épített. Nagy Pál némiképpen mellőzöttnek érezte a korabeli emberi vonatkozások bemutatását, a székelyföldi autonómia mindennapi életének meghatározó jegyeire való utalásokat. A korszak szellemi életét, kulturális arculatát illetően körültekintőbb, árnyaltabb megközelítést igényelt volna ez a bonyolult kérdéskör. A fennmaradt dokumentumok egy részét csakis kellő kritikával, megfelelő tárgyismerettel lenne célszerű kézbe vennie, használnia egy történésznek. Bottoni közölte például annak a jegyzőkönyvnek levéltárban őrzött szövegét, amelyet a marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel 1956. október 24-én tartott gyűlésről vettek fel. Ebben olvasható, hogy a gyűlésen jelen volt – többek mellett – Tompa László és Tomcsa Sándor is Székelyudvarhelyről. Valójában sem Tompa, sem Tomcsa egyetlen alkalommal sem volt jelen azokon a gyűléseken, amelyeket ezekben a napokban tartottak Marosvásárhelyen. Mégis: a nevük is szerepel a második, november 4-i gyűlés után született, Lelkiismeretünk parancsszava címet viselő levéltári nyilatkozatban is. Azonban a jegyzőkönyv levéltári példányának élén kézírással ez a feljegyzés olvasható: „A jegyzőkönyvvezető hiányzott. ”Mennyiben lehet hitelesnek tekintetni egy olyan jegyzőkönyvet, amelyet utólag „valakik” fabrikáltak? Továbbá: a Lelkiismeretünk parancsszava című levél-nyilatkozat köztudomásúlag nem jelent meg a központi magyar napilap, az Előre hasábjain, amelynek akkori főszerkesztője, Robotos Imre – írja Bottoni – „állítólag megtagadta a nyilatkozat közlését, mivel az aláírók közül ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, törölje nevüket, mert ők »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«. ”Ezzel szemben az az igazság, hogy a nyilatkozatról aláírásunkat négyen vonták vissza /köztük a cikkíró, Nagy Pál is/, s Robotos nem „állítólag”, hanem ténylegesen megtagadta a közlést. Ezt írta meg Sütő Andrást Szemet szóért című naplókötete Egy októberi éjszakának aknamezején című fejezetében: „Érthető, hogy ’56 októberének eseményei folytán a belügy megbízottai minden lépésemet figyelni kezdték. Ugyanúgy három barátomat is, akik közös szellemiségű politikai fellépésekben a következők voltak: Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor. (…) A mi levelünk pedig jogos sérelmekből támadt, ám ellenforradalomba torkolló katasztrófát emlegetett többek között. – Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal fölhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk… (…). ”Bottoni nem vette figyelembe Sütő András hiteles emlékezését. Kár, hogy Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél című kötetében az úgynevezett Földes-ügy kapcsán ezúttal sem fogalmazott kellő körültekintéssel. (2005-ben A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma című tanulmánya erről az „ügyről” heves vitát váltott ki a sajtóban. Nincs jele annak, hogy ezúttal lényegbevágóan hasznosította volna az akkori helyreigazító, kritikai véleményeket.) 1958 őszén Földes Lászlót eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből. Előzőleg tanulmányt közölt lapjában Irodalomunk eszmei tisztaságáért címmel, s ebben súlyosan elmarasztalta – pártos érveléssel – nem csak az Utunkat, de különösképpen az Igaz Szót, túlzott „liberalizmussal” és „nacionalizmussal” vádolva ezeket a kiadványokat. Erre a Földes-tanulmányra többen reagáltak; az Igaz Szó főszerkesztője, Hajdu Győző terjedelmes (25 gépelt oldalas) feljelentést küldött Bukarestbe 1958. augusztus 20-án a Román Munkáspárt Központi Bizottságához. (Hajdu feljelentésének teljes szövege megtalálható a marosvásárhelyi Állami Levéltárban. Bottoni nem vette figyelembe ezt a perdöntő jelentőségű dokumentumot.) Feljelentésében Hajdu Győző utal arra is, hogy 1956 őszén Marosvásárhelyen „Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor, akik akkoriban Földes László közvetlen baráti köréhez tartoznak és ők is szembehelyezkedtek a marosvásárhelyi kommunista írók magatartásával” – épp úgy, mint Kolozsváron például Marosi Péter, Bajor Andor, Fodor Sándor, Kányádi Sándor és mások. Ennek ellenére a Sztálin és a székelyek című könyvében Bottoni így fogalmazott: „A marosvásárhelyiek, Hajdu Győző és a körülötte csoportosulók (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Papp Ferenc, valamint az idősebb Kovács György), úgy gondolták, ha Bukarest mellé állnak a kolozsvári magyar elit elleni harcban, nemcsak egyéni pályafutásukat alapozzák meg, hanem az autonóm tartomány számára is erős politikai pozíciót biztosítanak. ”Hajdu Győző feljelentését azonnal eljuttatta a belügyi szervekhez, a Földes elleni hadjáratban tehát Hajdu Győző volt a fővezér, nem pedig Sütő András, vagy valaki más, ahogyan a 2005-ös vita némely hangadói (élükön épp Stefano Bottonival) ezt állították. A Hét hetilap berkeiben 2005-ben Sütő András lejáratása, rágalmazása volt a legfőbb szerkesztői célkitűzés. Most azonban itt lett volna az alkalom a valóságnak, a tényeknek megfelelő helyreigazításra. /Nagy Pál: Egy „ajándék” története. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12. / Emlékeztető: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Parászka Boróka főszerkesztő: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Ezzel a két írással kezdődött az A Hétben zajló vita.

2009. április 16.

A Jakabffy Elemér Alapítvány, a Kovászna Megyei Tanács, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Történelem–Filozófia Kara és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete április 15–18. között az árkosi Európai Uniós Tanulmányi Központban konferenciát tart a romániai magyar kisebbség történetére vonatkozó kutatásokról. A konferencia első napján Hermann Gusztáv A székely virtuális történelem problémái, Pál Judit Az 1867. évi unió és Erdély integrációjának nehézségei, Bárdi Nándor Töréspontok és törésvonalak a romániai magyar kisebbség történetében (1918–1989) címmel tartott előadást. Este a Címerek golgotája és a Nyílt kártyákkal – Király Károly portréja című történelmi dokumentumfilmeket mutatták be. Az április 16-i programban Hunyadi Attila (Magyar gazdaságszervezési törekvések Erdélyben a XX. század első évtizedében), Egry Gábor (A szász gazdaság és nemzetépítés Erdélyben a XX. század első felében), Gidó Attila (Az erdélyi zsidóság útkeresése a XX. század első felében), Bárdi Nándor (Az Országos Magyar Párt és a Magyar Népközösség) előadásai hangzanak el. Este megtekinthető Zágoni Balázs Képzelt forradalom című dokumentumfilmje. Április 17-én Egry Gábor és Oláh Sándor Erdély 1940–1944 között, Lönhart Tamás A Magyar Népi Szövetség címmel tart előadást, Gagyi József és Novák Zoltán a Magyar Autonóm Tartományról értekezik, Vincze Gábor A román–magyar kapcsolatok a második világháború után címmel tart vitaindítót, este lesz Ablonczy Balázs Tévhitek, mítoszok és legendák Trianonról című előadása. Április 18-án Novák Zoltán A Ceausescu-korszak magyarságpolitikája, Bárdi Nándor A budapesti kormányzatok Erdély-politikája című előadása után könyvbemutatók lesznek. Bemutatják többek között Egry Gábor: Nemzeti védgát vagy szolid haszonszerzés? Az erdélyi szászok pénzintézeti rendszere és szerepe a nemzeti mozgalomban (1835-1914) (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009) és Nagy Mihály Zoltán, Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? – Iratok a magyar népi szövetség történetéhez 1944-1953 (Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2009) című könyvet. /Sylvester Lajos: Kisebbségtörténeti konferencia Árkoson. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 16./

2009. április 17.

A romániai magyar nemzeti kisebbség történetére vonatkozó újabb kutatási eredmények átadása az egyik célkitűzése annak a kisebbségtörténeti képzésnek, mely az árkosi Európai Tanulmányok Központjában zajlik a napokban. Az első két előadás témája kissé eltért a meghirdetettől, de fontosnak tartották beszúrni, hiszen ezekkel kapcsolatban tévhitek forognak közszájon. Hermann Gusztáv Mihály székelyudvarhelyi történész a székely eredet körül fennforgó tévhiteket igyekezett eloszlatni, előadása a Csíki Székely Krónika hamisságának bizonyításával. A sepsiszentgyörgyi származású Pál Judit kolozsvári történész, docens Magyarország és Erdély 1867-ben bekövetkezett egyesülése körülményeinek hátterére világított rá. Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársa a romániai magyar kisebbség történetében bekövetkezett töréspontokat járta körül. Bárdi Nándor Trianon után a párhuzamos nemzetépítések közé záródott közösség különböző korszakokbéli lehetőségeiről, eredményeiről vagy eredménytelenségeiről nyújtott vázlatot. Előadása érintette, 1996–98 között az RMDSZ-ben a kulturális elit helyét átvették a vidéki gazdasági érdekcsoportok, vagy az RMDSZ a kampányokban nem szólítja meg a munkásságot, pedig Marosvásárhelyen is, Kolozsváron is ez a réteg teszi ki a nemzeti közösség zömét. Bárdi a történelemtanárok figyelmébe ajánlotta a romániai magyar adatbankot, mely a világhálón elérhető. Kolumbán Zsuzsanna, a Hargita Megyei Kulturális Forrásközpont által kiadott negyedéves folyóiratot, az Örökségünket mutatta be. /Szekeres Attila: A virtuális székelyektől az RMDSZ-ig (Kisebbségtörténeti képzés). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 17./

2009. április 25.

Dr. Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének munkatársa rendkívül sokrétű kutatási területeiről készült tanulmányai, az általa szerkesztett kiadványok, kötetek, az erdélyi és általában a határon túli magyarság történetének tanulmányozása és iskolai oktatása vonatkozásában megkerülhetetlenek. Április 15–18. között az árkosi–sepsiszentgyörgyi kisebbségtörténeti képzés fő szervezője volt. Két kiadványsorozat van, az egyik Források a romániai magyar kisebbség történetéhez, a másik a Múltunk könyvsorozat. A marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület összefogja a fiatal társadalomkutatókat. Erdélyben mintegy százhúsz olyan középiskola van, mely érettségi bizonyítványt is ad. Erdély százötven településén él a romániai magyarság 82,5 százaléka. A tavaly megjelent Kisebbségi magyar közösségek a 20. században c. kötetet bemutatták. Kedvező változás, hogy lehet kutatni. Egy-két év előtt még nem volt magyar vagy magyarul is tudó erdélyi levéltáros. Most pedig Nagybányán, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön van magyar levéltáros. Nincsenek állandó magyar levéltári kutatók Bukarestben. Bukarestben, az Országos Levéltárban most került elő a Consiliul Dirigent, a Kormányzó Tanács anyaga, ez városokra lebontott, négy-ötszáz oldalnyi anyag. Ez annak a lenyomata, hogy miként történt az impériumváltás. Ezt még soha senki nem nézte át. Más példa: Romániában a kisebbségi ügyekkel 1920-tól 1947–48-ig, a béketárgyalásig foglalkozott egy román szakértő, akinek az egész hagyatéka előkerült Bukarestben. Ez több folyóméter. Nincs feldolgozva, de már lehetne kutatni. Az előadáson bemutatták a Transindex levéltárkatalógust. Meg tudták szerezni Bukarestből az összes erdélyi levéltár leltárát, ezt felrakták internetre, a Transindexre. Bárdi kitért arra is, hogy minden évben van nyáron Szelterszfürdőn egy társadalomtudományi tábor, ahol ugyanez az előadói kör együtt van az etnológusokkal, néprajzosokkal, irodalmárokkal és így tovább. A Magyar Autonóm Tartományról Stefano Bottoni írt. Most Novák Zoltán készít egy hasonlót. Ő a Ceausescu-korszak magyarságpolitikájáról ad ki egy forráskiadványt 1965-től ‘72-ig. Pillanatnyilag Novák Zoltán látja át a legjobban ezt a korszakot. /Sylvester Lajos: Kisebbségtörténeti képzés Árkoson (Interjú dr. Bárdi Nándor történésszel). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 25./

2010. január 30.

Akinek megérintette a lelkét Erdély
Beszélgetés Sas Péter irodalom- és művelődéstörténésszel
Olyan gazdag és olyan lebilincselő az erdélyi művelődés, a transzszilván kultúra, hogy én azon a »lelketlen« emberen csodálkoznék, akinek a lelkét mindez nem érinti meg”. –
„Ez az életem” – mondta Sas Péter, amikor minap munkájáról faggattam. A magyarországi irodalom- és művelődéstörténész legújabb kötetének, a Kós Károly képeskönyv című munkájának bemutatója alkalmával tartózkodott Erdélyben, így Kolozsváron is. Az 1954. október 1-jén Budapesten született művelődéstörténész középiskolai tanulmányait a Kossuth Lajos Gimnázium orosz–latin tagozatán végezte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának magyar–történelem szakán szerzett diplomát. Első munkahelye az Országos Széchényi Könyvtár, majd a Corvina Könyvkiadó, utóbb a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézete volt. A későbbiekben szellemi szabadfoglalkozásúként folytatta az Erdéllyel kapcsolatos kutatói és feldolgozói tevékenységét. Jelenleg az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, fő kutatási területe a 20. századi erdélyi magyar művelődéstörténet. Portré- és dokumentumfilmet készített a Duna Televíziónak Kelemen Lajosról, Imreh Istvánról, Kós Andrásról, a kolozsvári ferencesekről és az erdélyi piaristákról. Kós Károly életműve kutatásért 2003-ban a debreceni KLTE Történelmi Intézetének Erdélytörténeti Alapítvány díjasa, 2007-ben – az indoklás szerint – „az erdélyi műveltségre, ezen belül különösen Kós Károly munkásságára összpontosuló tudományos kutatói és irodalmi tevékenysége elismeréséül” Kós Károly-díjat kapott.
- Sokan és sokat írtak az elmúlt évtizedekben Kós Károlyról. Eddigi kutatásai során ön is nagy figyelmet szentelt az erdélyi magyar író, építész, grafikus, könyvtervező és -nyomtató, politikus életművének a feltárására. Hiánypótló értékű például a 2003-ban napvilágot látott ön által összegyűjtött, sajtó alá rendezett és szerkesztett, Kós Károly levelezését tartalmazó kötet. Ezen munkák sorát folytatja a csíkszeredai Pallas-Akadémia kiadásban tavaly év végén megjelenő Kós Károly képeskönyv című kötet. Mitől másabb ez a munka, mint a többi, illetve miben nyújt újat az olvasó számára, ami a Kós-életmű feltárását illeti?
– Reményik Sándor hallhatatlan mondatainak egyike, hogy mindenkinek megvan a maga Kolozsvárja. Ezt parafrazálva – kis túlzással – gondolhatom, hogy mindenkinek meglehet a maga Kós Károlya. A róla alkotandó képekben váltakozva lehetnek egyezőségek és eltérések. A Kós-i életműnek néhány szelete – főleg az építőművész és az íróművész – jobban kidolgozott, kimunkált sokoldalú tevékenységének más részeinél. A most kiadott könyvet az életmű egészét átfogó, annak történelmi hátterét kiemelő bemutatásnak szántam, mint a róla korábban megjelenteket. Talán jobban kiviláglik, ugyanazon időszakban hogyan alkotott a különböző területeken, sokrétű, egymásból építkező és az egymást erősítő tevékenységei miatt miért kaphatta munkássága a polihisztor jelzőt, melyet inkább a tudományos életben alkotók szoktak kiérdemelni. Arra törekedtem, hogy minél reálisabban, ne a legendák homályában mutassam be Kós Károlynak mindig a valóság talaján álló, a túlbonyolított belemagyarázások ellenére nagyon egyszerűként, lényegre törekvőként jellemezhető munkásságát. Puritán életvitele, gondolkodásmódja mind építészetében, mind írói, mind grafikusi, képzőművészeti alkotásaiban kerülte a sallangot, az értelmetlen, oda nem illő díszítést. Egyik kedves és meghatározó mondását idézve: „Nem elég egyszerű ahhoz, hogy monumentális lehessen.” Ezért hárítom el azokat a nagyon tetszetősnek tűnő, pl. a Varjúvár elhelyezésével, a nap állásával, beverődési szögével s mifenével kapcsolatos elméleteket, melyek – legalább is szerintem – nem találnak Kós Károly sem fiatalkori, sem öregkori gondolkodásmódjával, jelenjenek meg bármilyen tetszetős és vastag, s drága albumokban. Ugyanígy, a leszármazottak – Dr. Kós Károly néprajztudós és Kós András szobrászművész – segítségével a helyére tehető ugyancsak a legendák ködébe emelt származása, nevének egykori sch-val való írásmódja. Az unokai székelyek közül származik a Kós család, akikből házasságok révén a szász társadalom tagjai lettek, s így „torzult el” nevük szerepeltetése. Úgy gondolom a székely származás tudata sem alábbvaló a hugenotta s más hangzatos eredetkutatásnál. Ha valaki a mai korra jellemző szenzációt keresi, azt Kós Károlynál nem találhatja meg. De megkaphatja, hogy mire képes az elkötelezett, a szülőföldön és a szülőföldért végzett munka, mely a legnehezebb időszakban is meghozta a barátokat, a munkatársakat, a továbblépésre, az újabb munkálkodásra serkentő vitapartnereket, az elismeréseket és a közösségért végzett munka jól eső fáradságát, amelytől lehet csak igazán jól aludni. A képeskönyv nemcsak sok, eddig ismeretlen felvételt tartalmaz, utal egy másik Kós-i alapvetésre, a képben való gondolkodásmódra. Saját bevallása szerint először a rajzok születtek meg s utóbb a hozzájuk fűződő szöveg. Lássuk életművét az általa használatos formában, a kép és a szöveg egységében.
– Ezekben a napokban mutatták be Kolozsváron a Lucius Kiadó gondozásában megjelenő Erdély legendás levéltárosa. Kelemen Lajos és az erdélyi magyar tudományosság című könyvét, valamint a Kriterion kiadásában napvilágot látott Művelődéstörténeti tanulmányok 2. kötetét. Tudomásom szerint az ön által összeállított és szerkesztett előbb említett munkák mellett előkészületben van a Kelemen Lajosról szóló monográfia is. Ez doktori dolgozatának a témája is. Miért irányult figyelme a legendás erdélyi levéltáros életművének a feldolgozására?
– Meglátásomban vannak az erdélyi történelemnek, a honi művelődésnek, a kultúrának – összességében az erdélyi magyar népnek – megingathatatlan, kivághatatlan, őserejű fái. Honnan ez a hasonlat? Transilvania, magyarosan Erdőelve, Erdőntúli terület nyilván valamilyen ősrengeteg lehetett, amelyben a többi fától védetten kifejlődhettek vén fa matuzsálemek, díszei és szimbolikus megjelenítői fa-nemzetségüknek. Képletesen szólva efféle emblematikus megjelenítői a magyarság erdélyi szellemi honfoglalóinak a sokat emlegetett Körösi Csoma Sándorok, Bod Péterek, Mikó Imrék, akikről minden jelző használata nélkül, csupasz nevük olvasása során is kötetnyi adat tolulhat az olvasó emlékezetébe. Ezek sorába illesztem én az általam elképzelt Panteonomban Kós Károly – s még sok más csodálatos és újrafelfedezésre váró személyiség mellett – Kelemen Lajos senki mással össze nem téveszthető egyéniségét. Vélekedésem szerint Kelemen Lajos tekinthető a 20. század Mikó Imréjének, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az erdélyi tudományosság megújítójának, továbbélése legmeghatározóbb személyiségének. Ha Erdéllyel kapcsolatos történelmi könyveket, vagy regényeket olvastam, szinte mindig ott volt a segítségét köszönő mondat. Ma már elképzelhetetlen önzetlenséggel segített mindenkit, akár lemondva saját gyűjtéséről is. Nem önmagát, az elvárt eredményt, patetikusnak tűnő szóval az ügyet tekintette és helyezte előtérbe. Tudta, hogy a témában korábban megjelent könyvek összesítő kötetté kompilálása helyett a forráskiadásra, az újabb eredmények elősegítésének kevésbé látványos, de hathatósabb formájára kellene összpontosítani. Sokan tőle várták Erdély története megírását. Ha az általa elképzelt módon akarta volna ezt megtenni, csak a források felhasználásával tehetett volna eleget a felkérésnek. Ehhez azonban először össze kellett gyűjtenie azokat, bevive, bevitetve a tudomány hombárjának különböző rekeszeibe, a levéltárba. Ehhez a feladathoz és az anyag feldolgozásához nem lehetett elegendő az életideje. Arra azonban elég volt, hogy a levéltár kiépítésével, kiteljesítésével megteremtse a lehetőséget a következő korosztály, korosztályok számára a szintetizálás, a tudományos összesítés lehetőségét. Ha Ő nem lett volna, ma nem forgathatnánk Szabó T. Attila Szótörténeti Tárát, s nem örvendhetnénk Jakó Zsigmond erdélyi okmánytárainak sem. Az egyik legnagyobb erdélyi tanítómester volt, aki saját példájával adta a mintát, s tudományos fokozat nélkül is akadémikusokat nevelt az erdélyi tudományosságnak. Kelemen Lajos naplója és levelezése közreadása után két éven belül szeretném monográfiáját összeállítani és egy kegyes kiadó közreműködésével eldönthetővé tenni, hogy – amint Kós Károly esetében – a legenda tetszetősebb-e, vagy a képzeletet is felülmúló valóság.
– Ugyancsak friss munka a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó által kiadott, ön által szerkesztett Dsida Jenő emlékezete című kötet. Dsida és Kolozsvár című tanulmányában, többek között, arra keresi a választ, hogy Kolozsvár miként vált a szatmári születésű költő városává, milyen volt Dsida Kolozsvár-képe. Kutatómunkáját figyelembe véve, ön is sokat tartózkodik a kincses városban. Mit jelent, mit nyújt Sas Péter számára a kincses város, milyen az ön Kolozsvár-képe?
– Kolozsvár képemnek talán legjellemzőbb vonása az, ami nem látható. A belső Kolozsvár, amely nem a homlokzatokban, a megkopott, vagy talán már el is tűnt csillogásban létezett. A falakon belüli, a lelkekben, a viselkedésekben, az életmódban, a világlátásban meglévő város az én városom. A Krisztus rajzolta kultúrkör átmérőjén belüli, keresztény lelkületet sugalló város. A tudomány, a művelődés tette kincsessé ezt a Szamos parti metropoliszt s különböztette meg másoktól, ezáltal lehetett Transilvaniae Civitas Primaria, Erdély első városa. A könyörtelen sors egyszer ennek a városnak sem fog kegyelmezni, ezért kellene legalább virtuális módon a legtöbbet megőrizni múltjából, épületeiből, sírjaiból, tárgyi és szellemi emlékeiből. Addig őrizzük, szeressük és örökítsük meg ezt a romló, omladozó, pusztuló múlt-foszlányt, amíg – Kelemen Lajos megfogalmazásában – „örökre el nem tűnik az idő mindent megőrlő malmában”.
– Ön is azon magyarországi kutatók – lásd Vincze Gábor, Bárdi Nándor vagy Illésfalvi Péter történészek – sorába tartózik, akik óriási elkötelezettséget éreznek Erdély iránt, rengeteg tanulmányt és forrást közölnek Erdéllyel kapcsolatban, és valósággal otthonuknak érzik azt. Önnek személyesen honnan ered Erdély iránti érdeklődése, csodálata, szeretete, illetve mi késztette arra, hogy főleg „erdélyi témák” kutatásával foglalkozzon?
– Erre a kérdésre nem szeretnék hosszasan válaszolni. Ha erdélyi lennék, magától értetődőnek tartanám a nem „bennszülöttek” rácsodálkozó érdeklődését. Olyan gazdag és olyan lebilincselő az erdélyi művelődés, a transzszilván kultúra, hogy én azon a „lelketlen” emberen csodálkoznék, akinek a lelkét mindez nem érinti meg.
– Kós Károlyt parafrazálva az igaz művésznek (írónak, építőnek, képző- és zeneművésznek) a Sors által rendeltetett kötelezettsége volt, van és lesz, hogy a maga népének és szülőhazájának sorsát vállalja és élete munkájával szülőhazáját és annak népét hűségesen szolgálja. E Kós-idézet egyébként a Kós Károly képeskönyvnek is a mottója. Ön szerint napjaink „igaz művészének” mi a feladata, avagy máig érvényesek és igazak Kós Károly évtizedekkel ezelőtt papírra vetetett sorai?
– Úgy gondolom, hogy örök érvényűek Kós Károlynak ezek a szavai, mondatai mindazok számára, akik ezt a fogalomszerű földdarabot vallják hazájuknak, és nem csupán születésük helyének. Nem kötelező mindenkinek – mint Kós Károlynak – a hűség embere fogalmával azonosulnia, de akkor hogyan gondolja egy adott közösséghez tartozónak magát, s az öncélú, a csupán fogyasztásra és nem teremtésre beállt életével mi értelme lehet létezésének?
PAPP ANNAMÁRIA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 181-201