udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
308
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 301-308
Névmutató:
B. Kovács András
2001. május 1.
B. Kovács András Végvidék (H-Press Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2001) című kötetében olyan, a 19., illetve a 20. században lezárult beolvadási folyamatok utóéletével foglalkozik - a székelységbe betagolódó románságról van szó -, melyek arra késztetnek, hogy az asszimiláció kérdéskörét a másik oldalról is végiggondoljuk. Ezeket a korábbi identitásuk nyomait őrző tízezreket - ortodox és görög katolikus magyarokat - az impériumváltás után a román hatalom megpróbálta a maga céljaira felhasználni. Erőfölénye, a felkínált előnyöknek, ezeken túl az új nemzeti öntudatnak tulajdoníthatóan részleges sikereket elért e politika. /Csákány József: A nyelvhatár mentén. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 1./2001. május 24.
Ion Iliescu államfő háromszéki látogatása máj. 22-én este Kovásznán kezdődött. A volt Ceausescu-villában Zsuffa Levente, Kovászna város polgármestere, valamint székely és román népviseletbe öltözött helyi fiatalok virággal, illetve kenyérrel és sóval fogadták az ország elnökét. Az ünnepi vacsorára meghívták Horia Grama prefektust, Demeter János megyei tanácselnököt, Puskás Bálint RMDSZ-szenátort, valamint a TDRP részéről Adrian Casunean-Vlad parlamenti képviselőt. A meghívottak ismertették a régió és a város gondjait is. Máj. 23-án reggel a kovásznai polgármesteri hivatalban folytatódott a látogatás. Az államfő jó két órán át hallgatta a megye különféle körei nevében felszólalókat, a felvetésekre félórás beszédben válaszolt. Innen Sepsiszentgyörgyre látogatott Iliescu. A prefektus bemutatta a megyét, ezt követte a jó két órán át tartó problémafelvetés. Gheorghe Tatu volt megyefőnök, az ASTRA művelődési egyesület elnöke rátért a románság sérelmeinek ecsetelésére. "Nem szeretnénk megtűrtek lenni a megyében" - mondotta. I. Solomon, az Andrei Saguna Liga elnöke /aki sérelmi folyamodványok szerkesztésével vált ismertté/ felháborítónak találja, hogy egyes köztisztviselői állások betöltését magyar és román nyelvismerethez kötik. Javaslata, hogy a választási törvényt módosítsák, és a küszöb eltörlésével tegyék lehetővé a székely megyékben is egy-egy román képviselő bejutását a parlamentbe, nagy sikert aratott, Puskás szenátor és Nagy Gábor tanügyi szakszervezeti vezető is melegen támogatták: ha ezt a jogot a szórványmagyarság is megkapja, akkor a román parlamentben két román és kb. 35 magyar képviselővel lesz több, mint most. Demeter János tanácselnök hangsúlyozta: a megye fő gondja a településfejlesztés akadozása, az épülőfélben lévő vagy eltervezett iskolák, művelődési házak, kórházak, szociális lakások tető alá hozatala, a megye nem a központi költségvetéshez való hozzájárulása arányában részesül a leosztott pénzekből. Felugrott Ioan Lacatusu, a N. Colan-központ vezetője, hogy felhánytorgassa: a román nyelvet szerinte úgyszólván kitiltották a nyilvános helyekről, hogy a megye címere nem készült el, mert a magyarok ragaszkodnak a régi székely címerhez, hogy Zágonban a régi "horthysta" talapzaton helyeztek el újabban emléktáblát stb., stb. Iliescu elnök kifejtette: közös gondjainkat közösen oldhatjuk csak meg. A közigazgatási törvény szerint a hivatalos államnyelv egyértelműen a román marad - szögezte le, az anyanyelvhasználat engedélyezését pedig úgy kell felfogni, hogy az nyitás az emberek felé. Iliescu elnök végül Hargita megye felé távozott. /B. Kovács András: Iliescu látogatása Háromszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 24./ 2001. szeptember 12.
Pálinkás József magyar oktatásügyi miniszterrel készített interjút a Háromszék munkatársa. A külföldi magyaroknak nyújtott kedvezményekről elmondta, hogy a határon túl működő iskolákhoz kötik azokat a támogatásokat, melyeket az ottani oktatásnak nyújtanak: azokat a tanulókat és szüleiket támogatják, akik magyar iskolába járnak. A törvénynek egyik szimbolikus jelentősége, hogy egy művelődés, egy nemzet összetartozásáról van szó benne. Megváltozott a világ, ma a megújuló Európában ez lesz az irány: a kulturális és nyelvi összetartozás sokkal fontosabbá válik, mint bizonyos közigazgatási határok. Aki nem érti, hogy a jövő Európája e lelki összetartozásokon múlik, az valószínűleg nincs tisztában azzal, mi történik ma a kontinensen. /B. Kovács András: A jövő Európája a művelődési összetartozásra épül. Interjú Pálinkás József magyar oktatásügyi miniszterrel. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 12./2002. március 21.
A kormánypárt Kovászna megyei szervezete elutasította annak lehetőségét is, hogy a magyar nyelvet fakultatívan oktatni lehessen a román osztályokban. Ez mutatja, hogy a többségi iskola nem attól román, hogy ott a tárgyakat románul oktatják, hanem attól, hogy magyarmentes övezet és intézmény, oda a kisebbségi nyelv még a fakultatív tárgy képében sem teheti be a lábát, állapította meg B. Kovács András. Az SZDP-s tárgyaló fél szerint legfeljebb a szülők lennének jogosultak a tárgy bevezetését javasolni. Azonban a szülő csak foglalhat állást, ha meghirdetnek egy ilyen tárgyat is. /B. Kovács András: Sehogy sem kell a magyar. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 21./ 2002. november 6.
Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere a vele készített interjúban hangsúlyozta: veszedelmesen fogy a magyarság. Az RMDSZ-t a jelenlegi szűk baloldali elit mintegy kisajátította magának. A székelységre gondolva, ha valamit el szeretnének érni, Szász Jenő szerint annak külön keretet kellene adni. Az RMDSZ mai politikai elitje gátat szab a belső kibontakozásnak, nem tartotta meg a belső választásokat. Első lépésként a külön keret akár civil szerveződésként is létrejöhet, amely székelyföldi magyarság jövőképéről indít vitát. Ha szükség lesz rá, Szász Jenő nem zárkózik el új politikai mozgalom indításától. Székelyföld lehetne egy eurorégió is. Tizenkét éve az RMDSZ a vélt szórványérdekeket tartja szem előtt. Szász Jenő szerint ezentúl a Székelyfölnek nevezett természetes eurorégiót kell előtérbe helyezni, mert itt képes az erdélyi magyarság a legnagyobb eredményt elérni. A magyar közösség küldetése, hogy kiharcolja magának a jogot saját dolgai intézéséhez. /B. Kovács András: A belső és külső ellenzékről. Interjú Szász Jenővel, Székelyudvarhely polgármesterével. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 6./ 2003. január 9.
Dec. 21-én a lakossági fórumon Markó Béla az RMDSZ ,,sikersztori" tételeként szólt arról: egy éve eltörölte az EU a beutazó román állampolgárokkal szembeni addigi vízumkényszert, s kilátástalannak minősítette az ebben nem részesülő ukrajnai és szerbiai, kárpátaljai és vajdasági magyarok helyzetét e tekintetben. Kijelentette, utóbbiak esetében leereszkedik hát a szerb és ukrán határon az új vasfüggöny. Kónya Ádám városi tanácstag hozzászólásában megjegyezte, nem ért egyet e sarkított kijelentéssel, hiszen erre dolgozták ki jogászok a kettős állampolgárság jogi kategóriáját. Markó erre reagált: a kettős állampolgárságot egyének számára adott lehetőségnek tartja, de nem hiszi, hogy közösségek számára is megoldás lenne. De hogy miért nem, ennek kifejtésével adós maradt. /B. Kovács András: A kettős állampolgárságról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 9./2003. január 11.
A múlt nyáron hunyt el Bálinth Gyula, gyászlobogót tűzött ki Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala és a megyeháza, a sajtóban eddig csupán a család gyászjelentése jelent meg. Szerény, visszavonult ember volt, tisztviselőként élte le életét, kevesen tudták, hogy autodidaktaként maradandó tudományos dolgozatokat írt. A Székelyföld népesedési viszonyaira, helynévtörténetére vonatkozó kutatásaiból született tanulmányait és gazdasági statisztikai elemzéseit anyaországi és erdélyi történészek méltatták, az Erdélyi Múzeum Egyesület 1993-as pályázatán dicséretben részesült. Varga E. Árpád Erdély etnikai és felekezeti statisztikája című monumentális műve Háromszékre vonatkozó népszámlálási adatai részben tőle is származnak. Korábban a Korunk, a rendszerváltás után pedig a budapesti Statisztikai Szemle adta közre dolgozatait. Korábban már társszerzője volt Kovászna megye monográfiájának - megjelent 1969-ben magyarul, majd 1970-ben románul. Bálinth Gyula /sz. Sepsiszentgyörgy, 1925. szept. 25./ tisztviselő, majd a rajoni statisztikai felügyelőséget, illetve az ipari osztályt vezette. Tagja volt a Mikó Véndiák Társaságnak, a Mikó Imre-szoborbizottságnak. Júliusban halt meg rákban. Utolsó éveiben is intenzív levéltári kutatómunkát folytatott, külső munkatársa volt a Székely Nemzeti Múzeumnak, az ún. Délkeleti Intézetnek. Fiatalon hozzáfogott a történelmi Székelyföld helységei összeírásához, 462 falut írt össze. Feldolgozta az 1857-es népszámlálás adatait. A II. József-féle 1784-es összeírás dokumentációja megvan Sepsiszentgyörgyön, a levéltárban, azonban a határőrséghez tartozó katonákat és családtagjaikat külön űrlapokra vezették fel, s azokat Bécsben tárolják. Márpedig a becslés szerint a katonanépesség a székely nép 55-65 százalékát képezte. A kép teljessé tételéhez bécsi kutatásokra lenne szükség. A múlt századi népesedési viszonyokról megbízhatóbb adatokkal rendelkezik a levéltár, mint az 1956-os, 1966-os vagy az 1977-es népszámlálásokról. Nem elég, hogy az újabb statisztikai adatok nagyobb részét Bukarestben őrzik, ráadásul bizonyítható, hogy a nemzetiségi-vallási hovatartozás számait meghamisították. Bálinth Gyula az 1332-37-es pápai tizedjegyzékek alapján felbecsülte, hány lelket számlálhatott akkor a székelység és hányat korábban: ,A tizedjegyzékek korában tehát Háromszéknek 13 000 lakosa lehetett. Véleménye szerint Székelyföld egésze népessége az 1330-as években 27-30 000 fő körül lehetett. Egyes történészek vitába szálltak dolgozatával, mondván, hogy ez kevés. A Bach-korszakban az összlakosság a Székelyföldön már 407 00 főre rúgott Aranyosszékkel együtt, felekezetek szerint római katolikus 168 000, református 131 000, örmény katolikus 1730, görög katolikus 37 300, lutheránus 612, görögkeleti 30 937, unitárius pedig 36 000 volt, 2121 más vallású." A budapesti Statisztikai Szemle 1995. októberi száma közölte Bálinth Gyula Kovászna megye népessége a XVI. század közepén című dolgozatát. Ebben a szerző az 1562-es székely lázadás után adókivetés céljából készült kapuösszeírásból próbált meg következtetni a lélekszámra. A történelmi Háromszék, valamint Bardoc fiúszék adózó kapuinak száma 1567-ben 2687 volt. Az említett terület összesen 105 települést foglalt magában. A megyében azonban még tíz olyan helység van, amelyek kiestek az adózás alól, mivel közigazgatásilag nem a Székhez, hanem Felsőfehér vármegyéhez tartoztak. Minden adózó kapu átlagosan két háztartást foglalt magában. Ez esetben a 2687 adózó kapu 5374 háztartást jelent. A hiányzó tíz helység háztartásainak a számát becsülhetjük egy más időszakban végrehajtott számbavétel eredményével. Szerinte 21 496 lélekszámról lehet beszélni, a tíz helység további 2220-2280 főt jelent. A tárgyalt időszakban a tárgyalt területen körülbelül 130-150 főember és nemes volt (háztartás), akik adót nem fizettek, és körülbelül 50-60 olyan lófőcsalád, amely 2-3 jobbággyal rendelkezett, valamint 55-60 pap, főtisztviselő szintén kimaradt az adólistáról. Összesítve számításainak eredményeit, Háromszék megye lakossága az 1567. évben 28 400 fő volt. /B. Kovács András: Aki számba vette a Székelyföldet. Bálinth Gyula 1925-2002. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 11./ 2003. január 14.
A hetvenes évektől többezer románt telepítettek be Sepsiszentgyörgyre. A magyar város vegyes lakosságúvá vált. Pár év leforgása alatt nagy tömegben jelentek meg itt olyanok, akik a helyi őshonos népességnek se nyelvét, se tradícióit nem ismerték, a maguk külön társadalmát kezdték építeni, és ezt teszik ma is. A betelepülés folytatódik. Az állampolitika ezt segíti az elrománosított karhatalmi, rendfenntartói, hivatali stb. struktúrákkal. A városban vásárol telket, házat a kiköltöző brassói polgár, telephelyet az ottani tőke, ugyanúgy a székely falvakban. A nemzetiségi erózió, illetve a párhuzamos társadalom kiépülése történik. Székelyföldön eddig tömbszerűen élt a magyarság. B. Kovács András kiemelte, el kell dönteni, hogy "ragaszkodunk-e hozzá", hiszen a hatályos kisebbségvédelmi szabályai tiltják a nemzetiségi arányok erőszakos, esetleg közvetett eszközökkel folyó megváltoztatását, "avagy lemondunk róla". Most "még választhatunk, még jórészt rajtunk áll, melyik úton kívánunk végigmenni." /B. Kovács András: A tárt karú város. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 14./ 2003. március 4.
Székelyföld részére egy valamirevaló jövőképet nem tudott kialakítani az RMDSZ az elmúlt évtizedben. A megyékre, tájegységekre feldarabolt népcsoportnak és nemzetrésznek még egész lakterületén terjesztett saját sajtója sincs, össz-székely politikai nyilvánosságról vagy egységes közvéleményről pedig beszélni sem lehet. Az elmúlt időszakban örökösen védekezni kellett az ún. románüldözés vádja ellen. Az ellenőrzés-sorozatot szinte bénítja a helyi intézmények és a választott helyhatóságok munkáját, "állandósítja azt a szükségállapotot, melyben a székelység - idestova és kis szünetekkel - nyolc évtizede él. A lap munkatársa, B. Kovács András hangsúlyozta, hogy az állami intézmények vezető tisztségeinek elosztásában érvényesíteni a részarányosság elvét, hasonlóképpen járván el a hivatalnoki állomány kialakításában is. /B. Kovács András: A székelység ,,eltérítése" és ennek ellenszerei. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4./2003. május 20.
Újabb fegyveres testület épül ki Sepsiszentgyörgyön, az új csendőrkaszárnya, s nem került nyilvánosságra: kikből is áll az új alakulat. A tisztikar 94 százaléka román, a közcsendőröknek már ,,csak" 81 százaléka, azaz előbbiek közül tízből egy, utóbbiak közül ötből egy magyar. Ez a fegyveres testület a rendfenntartásnak megfelelni tulajdonképpen képtelen, mert a lakosság háromnegyedének se nyelvét, se lelkét, se művelődését, se szokásait nem ismeri. Nem átallották ismételten azt állítani a laktanyaavatón, hogy az alkalmazotti létszámbeli román fölényt az magyarázza, a székelyek körében csekély lenne az érdeklődés a csendőri szakma iránt. Ki kérte fel a vállalkozó székely fiatalokat, hogy jelentkezzenek csendőrnek? /B. Kovács András: Nemzet-nemzetiség: Fegyver és nyugalom. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 20./2003. augusztus 19.
Szilágyi Zsolt képviselő becslése szerint a román állampolgárságot is elnyert moldován románok száma elérheti az egymilliót. De ha csupán pár százezerről lenne szó, azaz a Pruton túli nemzetrész kb. háromötödéről-harmadáról, akkor is felmérhetjük: milyen tragikus baklövés, mekkora csapás ránk nézve, hogy a határon túli magyar kisebbségek ügye a belpolitikai csatározások eszközévé lett, írta B. Kovács István. A moldáviaiak java része a kedvezménytörvény juttatásainál sokkal többet megkapott anélkül, hogy bárki bármilyen kifogást emelt volna ellene. Mi több, egészen a minap elfogadott engedélyező szabályozásig a Moldáviai Köztársaság törvényei tiltották a második állampolgárság felvételét, de ez sem jelentett akadályt annak tömegessé válásában. Románia úgyszólván segítségére sietett azoknak, mintegy kedvükben járva, akik a román állampolgárságot is fel kívánták venni: az iratokat a határ menti hivatalokban is be lehetett adni, s a kéréseket kellő diszkrécióval kezelte az állam.E folyamatot nagyban serkentette a román állampolgársági törvény, melynek 1991-ben elfogadott korábbi változata, idevágó paragrafusa hangzik emígyen: ,,Azok a volt román állampolgárok és másodfokig terjedő leszármazottaik, akik 1989. december 22. előtt nekik fel nem róható okokból veszítették el román állampolgárságukat, vagy akaratukon kívül vonták azt meg tőlük, kérésre visszakaphatják a román állampolgárságot. Emellett megőrizhetik az idegen állampolgárságot, és megőrizhetik külföldi állandó lakhelyüket, vagy áthelyezhetik azt Romániába." Azaz vonatkozik ez mindazokra, akik 1918 és 1940 közt román alattvalók voltak. Kiemelendő, hogy mindezért a kérelmezőnek egy banit sem kell fizetnie. S most tessék felidézni, amit a vajdaságiak hasonló igényére a magyar külügy egy államtitkára felelt: országa nem követhet el etnikai diszkriminációt külföldi polgárok közt! /B. Kovács András: A kettős állampolgárságról: A kettős állampolgárság szomorú vígjátéka. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 19./2004. február 6.
Kellemetlen meglepetésben volt részük azoknak az erdélyieknek, akik a három hónap letelte után útlevelet pecsételtetni utaztak a határra. Kisült, nem mehetnek vissza magyarországi tartózkodási helyükre, az új jogszabály ugyanis félévenként csak három hónapos vízummentes ott-tartózkodást tesz lehetővé a turistának. Aki mégis visszamegy, ha rajtakapják, két évre megvonhatják tőle a beutazás jogát, illetve 100 000 forintig terjedő pénzbírsággal is sújthatják. 2003 októberében nagy vívmányként üdvözölte mindenki az egy hónapos turnus három hónapossal való felváltását, holott ,,árukapcsolás” esete forgott fenn, nyilván, a feketemunka ellehetetlenítése volt a cél. /B. Kovács András: Becsapták a székelyt! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 6./2004. április 2.
A máskor lassú román parlament pár hét, sőt, nap alatt áthajszolta gépezetén a Székely Nemzeti Tanács autonómiatervezetét, hogy mielőbb közhírré tehesse: fantaszták elfogadhatatlan műve, és ezért elutasítandó. Ezzel a román parlament mellékesen segédkezet nyújtott a monopóliumát féltékenyen őrző RMDSZ-nek is. Kérdés, javára válik-e utóbbinak, ha ily leplezetlen módon kiállnak mellette. A Székely Nemzeti Tanács és a polgári szövetség érdeme marad, hogy a nyolcvanöt év történetében először kidolgozta, és annak rendje és módja szerint benyújtotta a székely autonómiatervezetet. /B. Kovács András: Kudarcos siker. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 2./2004. június 5.
Beszédes székely sorsok tárulnak elénk B. Kovács András Vargabetűs idők című szociografikus fogantatású riportjainak lapjairól, köztük a Szentivánlaborfalván élő 94 éves Nagy Róza nénié. /Nagy Pál: Sorsok könyve. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 5./2004. június 19.
Brassóban az író-olvasó találkozók gyakoribbá váltak, a múlt hónapban Fekete Vince, Lövétei Lázár László és Molnár Vilmos, jún. 10-én pedig a Mentor Kiadó belső munkatársai jöttek el, Káli Király István vezetésével. A szerzők közül eljött Bogdán László, B. Kovács András, Jánosházy György és Sebestyén. Jánosházy György a szonettjeiből olvasott fel, B. Kovács András riportkötetének (Vargabetűs idők) indítékáról beszélt, Sebestyén Mihály történész szépíróként mutatkozott be. /(Gál István): A Mentor, a jóbarát. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./ 2004. július 12.
Medgyessy Péter miniszterelnök Tusnádfürdőn diákszemináriumon elhangzott eszmefuttatása szerint a kisebbségi magyarok a kettős állampolgárságot három okból kérhetik. Ebből kettő, a szavazati jog gyakorlása és a társadalombiztosítási jogosítványok élvezete szerinte szóba sem jöhet, vagy aggályos, ami pedig a harmadikat illeti, ,,az Európában való akadálytalan mozgás és az anyaországgal való könnyebb kapcsolattartás” vágyát, nos, ezt Románia pár éven belül bekövetkező európai integrációja automatikusan megoldja – állította a kormányfő. Magyarán, Medgyessy úgy gondolja, a kettős állampolgárság megadására semmi szükség nincs. Márpedig a magyar kisebbségek esetében a vajdasági Szabadkától a kárpátaljai Beregszászig és a felvidéki Csallóköztől a székelyföldi Gelencéig vagy akár a Szeret menti Forrófalváig az emberileg-nemzetileg hátrányos helyzetről van szó, mely egyéni és kollektív jogaik korlátozottságából fakad, írta B. Kovács András. A térség nemzetállami jogrendjéről van szó. Ez a rendszer hálózza be a kisebbségi magyar mindennapjait. A kettős állampolgárság pedig az anyaországot ráadásul gyakorlatilag védhatalmi státussal ruházná fel. /B. Kovács András: Magyarok állam nélkül. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 12./2004. július 30.
A napokban lép életbe egy olyan jogszabály, mely a kormány helyi megbízottját elképesztő hatalommal ruházza fel. A törvény ugyanazon a címen ment át zökkenőmentesen, hogy politikailag semlegesíti a prefektusi hivatalokat, de igazi lényegét a befolyás példátlan koncentrációja teszi. A jogszabály szerint a prefektus nevezi ki és meneszti a megyei igazgatóságok vezetőit, ő hagyja jóvá azok költségvetését, felügyeli a kormányprogram végrehajtását, ő a közrend fenntartásának fő őre (magyarán a rendőrség és kapcsolt részei neki felelősek), ő nevezi ki a helyi rendőrség parancsnokait, továbbá a prefektus az állampolgári jogok fő védnöke. A törvény szerint a prefektus a kormány helyi képviselője, ,,képviseli a miniszterelnököt és egyenként valamennyi minisztert”. Az RMDSZ nem tiltakozott a hatalmi centralizáció ellen. /B. Kovács András: Az agyoncentralizált állam. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 30./2004. szeptember 21.
Negyven éve, 1964-ben szabadultak az általános amnesztia feltételei mellett többek közt az ún. Szoboszlay-per életben maradt elítéltjei is. Lőrincz Károly Vargyason lakó hivatásának tekinti elítélttársai emlékének ápolását, többek közt Kézdivásárhelyen sikerült neki és segítőinek kopjafát állítani. Lőrincz Károly élettörténetéről írt Balogh László Múltbirtokosok jövő nélkül /Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2000/ című kötetében. Lőrincz Károlyt 25 évre ítélték, a Szoboszlay-perben összesen tizenegy halálos ítélet született, ezeket végre is hajtották, volt négy életfogytiglan, négy huszonöt éves, a legkisebb büntetés négy év volt. Lőrincz Károly megállapította, hogy a kommunizmus perét a mai napig nem folytatták le, bár áldozatainak száma százmilliónál többre tehető. Romániában az egykori gyilkosok, kínzók jó része hősi címet visel. A gyergyószárhegyi Ferencz Béla Ervin ferences atyát azért kínozták, hogy vallja azt: Szoboszlay Bukarestben ki akarta robbantani a forradalmat. Ha ezt vállalja, ígértek neki négy évre leszállított börtönbüntetést, de ugyanakkor kivégeztek volna 36–38 vádlottat, többek között Lőrincz Károlyt is. És Ferencz atyában volt annyi erő, hogy nemet mondjon. Macskássi Pál volt az erdélyi tartományi hadbíró alezredesi rangban, akinek nevéhez számtalan kegyetlen ítélet kapcsolódik. Lőrincz Károlyt 1993 októberében, meghívták Budapestre az ’56-osok világtalálkozójára, és ott elmondta, ’56-nak Erdélyben is voltak mártírjai, tizenegyet végeztek ki csak a Szoboszlay ügyben. Kérte, segítsenek emléket állítani nekik. Végül 1999-ben a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában avatták fel az emlékművet. Az emlékmű egy székely anyát ábrázol, aki felfogja eleső fiát, az 1956-os erdélyi mártírok neveit rávésték. Torján Ábrahám Árpád plébánosnak, vértanúnak állítottak kopjafát, Kézdivásárhelyen pedig egy kollektív kopjafát a kivégzettek neveivel, 24 név szerepel rajta. A kézdivásárhelyi temetőben minden év október 23-án megemlékeznek róluk. A Szoboszlay-ügyben 1957-ben voltak a letartóztatások, 1958-ban hoztak ítélete, s a per beilleszkedett az akkori magyarságellenes megtorlási hullámba. A Szoboszlay-üggyel azt akarták bizonyítani, hogy a magyarság az ország biztonsága ellen szervezkedik. 1958 februárjában látogatott Marosvásárhelyre Kádár János és Kállai Gyula, s kérték, hogy példás büntetésben legyen része az ’56-os szimpatizánsoknak. Meg is tették. Kezdve az ő perükkel és folytatva másokkal, így az EMISZ-szel, melyben 72 ifjút ítéltek el. Ugyanakkor a Faliboga-ügyben, melyben valóban fegyveres szervezkedés folyt Marosvásárhely környékén, mivel a vádlottak románok voltak, sokkal kisebb büntetések születtek. –A Szoboszlay-per anyagát Tófalvi Zoltán fogja feldolgozni, gyűjti hozzá az anyagot. Lőrincz József tüdővérzést kapott a börtönben, a börtönkórházból szabadult 1964-ben. Szabadulása után először nem alkalmazták sehol. A Szekuritáté be akarta szervezni besúgónak, de nem állt kötélnek. /B. Kovács András: Negyven éve szabadultak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 21./2004. szeptember 29.
Az Erdély-történészként ismertté vált Vincze Gábor sokadik könyve látta meg a napokban a napvilágot Asszimiláció vagy kivándorlás. Források a moldvai magyar etnikai csoport, a csángók modern kori történetének tanulmányozásához. Szerkesztette Vincze Gábor /Teleki László Alapítvány, Budapest, Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 2004./ címen, eddig jórészt publikálatlan levéltári forrásokból származó válogatást közölt a csángókérdés utóbbi másfél évszázadáról. Ez a dokumentumgyűjtemény alighanem egyik alapműve lesz a csángóügy irodalmának. Vincze Gábor figyelmeztette az olvasót: nyitva maradt kérdés van elég. Máig feltáratlan például, miként hatott a csángó közösségre az 1920-as és 1945-ös földosztás, miként a kollektivizálás, mennyire fékezte a csángók beolvasztását a magyar iskolarendszer 1947 és 1955–57 közti fennállása stb. Vincze Gábor szerint az országrész magyar társadalmát már korábban érte olyan károsodás, mely a modern korban megkönnyítette asszimilációját. /B. Kovács András: Asszimiláció vagy kivándorlás? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 29./2004. december 7.
Kinek a kezére kerül a székelyek földje, aggasztó méreteket öltött-e a felvásárlási hullám, mely idegeneket telepít az elöregedő faluközösségekbe – vagy rendel inkább föléjük? A régió termőföldjei nagyobb részét, erdei jó felét ma még azok birtokolják, akik a helyileg többségi népcsoport tagjaiként élnek rajta. Mára az ősi szülőföldön maradt székelység kiadós hányada városlakó. A székely jövő, a városokba áttelepült csoporttól is függ. A felvásárlás fő ellenszere a szakszerű székely gazdálkodás lehet, a megfelelő közéleti mozgalmakba tömörülés mellett. Olyan új gazdaréteg van kialakulóban, mely modern technológiai ismeretek birtokában tőkés kis- vagy középüzemként kezdte működtetni gazdaságát/B. Kovács András: Gyarapodó magyarok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 7./