udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
131
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 | 121-131
Névmutató:
Kacsó Sándor
2007. október 20.
Hagyománya van Erdélyben az önéletrajzi fogantatású memoárirodalomnak. A Mikes Kelemen Törökországi leveleivel mindjárt európai színvonalon jelentkező magyar próza kiemelkedő előzményei a fejedelem kori emlékírók vallomásos művei. Bethlen Miklós, Kemény János fejedelem, Cserei Mihály, Bethlen Kata, Apor Péter, Misztótfalusi Kis Miklós dokumentumértékű írásai azonban csak a kezdetét jelzik az önéletrajzi visszaemlékezéseknek. Rettegi György, Deák Farkas, Jósika Miklós, Barabás Miklós, Teleki Sándor, Koós Ferenc, Tolnai Lajos – meg mások – emlékezései után a közelmúlt nem egy ilyen prózaváltozata született, például Kuncz Aladár, Szántó György, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Kemény János báró, Méliusz József, Kacsó Sándor, Szemlér Ferenc, Nagy István könyvei. Nyírő József önéletrajzi regényei külön fejezetet jelentenek. Az Isten igájában című könyve 1930-ban jelent meg először Kolozsváron az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában, legutóbb pedig Budapesten, a Kairosz Kiadónál látott napvilágot, az Arénába űzve cím alatti önéletrajzi vallomások kötetében. (Szerkesztette és a kitűnően tájékoztató előszót Medvigy Endre írta.) Németh László nagy elismeréssel fogadta a regényt, Benedek Marcell szintén, de szót ejtett a kompozíció gyöngeségéről. Cs. Nagy Ibolya 1999-ben írt tanulmányában a legsikerültebb Nyírő-regénynek nevezte az Isten igájábant. Nyírő ekkor még nem gondolta, hogy majd elkövetkeznek a hontalanság évei, mikor is hazátlanná vált magyar íróként, kényszerű kivetettségben kell tengetnie mindennapjait, majd emigránsként halt meg Spanyolországban, 1953-ban. Életének ebben a szakaszában írta meg önéletrajzi könyveit, az Íme, az emberek!-et és a Zöld csillagot: „az otthontalanság szomorú dokumentumait” – ahogyan Cs. Nagy Ibolya mondta. Két önéletrajzi regény az emigrációról. Magyarországon is, Erdélyben is hosszú évtizedeken hozzáférhetetlen volt Nyírő József munkái. Nyírőnek a Mi az igazság Erdély esetében? című nemzetpolitikai tanulmányát Amerikában, Clevelandben adta ki annak idején (1952-ben) a Katolikus Magyarok Vasárnapja, a közelmúltig hírét sem hallhattuk ennek a röpiratnak, írta Nagy Pál, melyet szerzője a nyugati világ közvéleményének tájékoztatására készített. Nyírő József a távolban is minden idegszálával, gondolatával az otthoni világhoz kötődött. Pomogáts Béla írta az Isten igájában 1990-es kiadásának előszavában: „Nem egyszerűen író, hanem erdélyi író, aki népének, közelebbről a székely népnek a történelmi sorsát kívánta megörökíteni. Ez a szándék jelölte ki azt az utat, amelyet bejárt, s ha irodalmunkat a nemzeti élet krónikásának is tekintjük, méghozzá olyan krónikásnak, amely a magyar világ változatairól ad képet, elkészíti ennek a világnak a kulturális térképét, akkor kétségtelen, hogy – Tamási Áron mellett – Nyírő József volt az, aki maradandó képekben mutatta be a székely nép életét, történetét, hagyományait, észjárását és lelkiségét. ” Szülőfalujában, Székelyzsomborban 2004. július 18-án felavatták Nyírő mellszobrát. Megtörtént az ő „szellemi” hazatérése”. A budapesti Kairosz Kiadó 1997-ben éppen A zöld csillaggal indított sorozatot, s emellett Erdélyben, Csíkszeredában a Pallas- Akadémiánál látnak napvilágot Nyírő írásai. A Kairosznál előkészületben van Nyírő József kiadatlan elbeszéléseinek kötete és Medvigy Endre Nyírő-monográfiája. /Nagy Pál: Az emlékező Nyírő József. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./2007. október 26.
Kacsó Sándor RTV magyar szerkesztőségének vezetője megkérte 1972 előtt született kollegáit, hogy kérjék ki szekus dossziéikat és hozzák nyilvánosságra ezeket. A „Bíró Ferenc ügy” kapcsán egyértelmű bizonyítékot senkire nézve nem kaptak. – A további vádaskodásokat csak az alkotói közösség tagjainak átvilágításával tudják megakadályozni, szögezte le. Ő ezt már most megteszi, dossziéja olvasható. /Kacsó: Az átvilágítás a megoldás. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./2007. november 16.
Dáné Tibor Kálmán elmondta: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közelebbi célja a Szabédi Ház kulturális központtá fejlesztése, az emlékház tevékenységének láthatóvá tétele, a hagyatéki állomány gyarapítása, a központ „élővé tétele”. Tervezik egy Közép-Erdélyi Művelődési Intézet létrehozását, amelynek központja a Szabédi Emlékházban lenne, ahogyan jelenleg az EMKE központjának, illetve a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon műhelyének is otthont ad a létesítmény. A művelődési intézet elsősorban Közép-Erdély szórványterületeinek közművelődési tevékenységét fogná össze. A Szabédi Emlékház célja az 1918 utáni erdélyi/romániai magyar irodalom kutatásának elősegítése, olyan gyűjtemény kialakítása, ahol megőrizhetők és hozzáférhetővé tehetők a különböző írói hagyatékok. A Szabédi-anyaghoz járult a Balogh Edgár- (1996), Méliusz József- (1998), Kacsó Sándor töredék-, Nagy István (1998)-, Engel (Köllő) Károly (2002) könyvtára. 2005 nyarán Muzsnay Magda kéziratos és hanganyag gyűjteménye került a Szabédi Emlékház birtokába. Párhuzamosan egyes töredékes, illetve teljesebb kéziratgyűjtemények is bővítették az állományt. A Szabédi Estekre novembertől havi rendszerességgel kerül majd sor. A sorozatnyitó november 21-én lesz, akkor bemutatják Szabédi László naplófeljegyzései (Diárium), önéletrajzai, válogatott levelezése /Komp-Press, Kolozsvár/ című kötetet, amely a Szabédi Emlékház dokumentumaiból álló sorozat első darabját. Farkas Wellmann Endre az Erdélyi Közművelődési Egyesület www.emke.ro címen elérhető új honlapjáról elmondta: segítségével könnyebbé és élővé válik a kapcsolattartás a társ-szervezetekkel, fiókszervezetekkel. /F. I. : Szabédi Estek hamarosan a Szabédi Emlékházban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./ „Szeretnénk láthatóbbá és ismertebbé tenni munkánkat, ennek érdekében honlapunkat is útjára bocsátjuk” – tájékoztatta a sajtót november 15-én Dáné Tibor, az EMKE ügyvezető elnöke. /N. Cs. : EMKE-honlap. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./2008. június 25.
Az Arpeggione Kiadó jóvoltából immár a harmadik Szórakaténusz kottakiadvánnyal jelentkezik Buzás Pál, amelynek az előző kettő mintájára az a fő célja, hogy kizárólag erdélyi magyar zeneszerzőktől, még kiadatlan, vagy ismeretlen zongoradarabokra hívja fel a zongorázók táborának figyelmét. A Szórakaténusz III. -ban Jodál Gábor, Vermesy Péter, Jagamas János, Terényi Ede, Lászlóffy Zsolt, Könczei Árpád és Orbán György egy-egy zongoradarabja szerepel. Jodál Gábor (1913–1989) három tételes Szonatinájának kézirata elveszett. A zongoradarab a múlt rendszerben megjelent, de sajtóhibákkal, amiket Buzás korrigált. A kötetben, premierként, egy zeneszerzőnek két műve is helyet kapott: Vermesy Péter (1939–1989) két zongoradarabja. Jagamas János (1913–1997) „Sárga vagyok, mint a cserfa levele” kezdetű népdalra komponált Népdalfúga című zongoradarabjával szerepel a kötetben. Terényi Ede (1935– ) igen termékeny zeneszerző, aki most Rhythms című zongoradarabjával van jelen, Lászlóffy Zsolt (1973 – ) az In memoriam Kacsó Sándor című szerzeményével, Könczei Árpád (1959 – ) öt kis zongoradarabjával, Orbán György (1947– ) Suite Nr. 4 című alkotásával. /K. G. : Szórakaténusz III. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./2008. szeptember 17.
Csökken a magyar adások műsorideje a román közszolgálati televízió (TVR) legújabb országos csatornája, a TVR3 beindulásával. Az eddig a TVR 2-es csatornáján regionálisan sugárzott, a vidéki stúdiókban gyártott magyar adások ugyanis átkerülnek az országosan mindenütt fogható TVR3-ra, ahol délelőttönkénti 50-55 perces műsoridőben lesznek láthatók az eddig összesen több órás délutáni magyar adások, hétfőtől péntekig. Bardocz Sándor, a kolozsvári területi stúdió magyar adásának főszerkesztője elmondta, a kolozsvári magyar szerkesztőség az új műsorráccsal 20-25 perces műsoridőt veszít. „Eddig a TVR2 regionális frekvenciáján körülbelül 135 perc délutáni műsoridőt kaptunk, a TVR3-on hétfőn és csütörtökön lesz 50-50 perces adásidőnk délelőtt 11. 30-tól. Stanik István, a TVR igazgatótanácsának tagja megerősítette a hírt, hogy átkerülnek magyar adások a TVR2-ről a TVR3-ra, de elmondása szerint nem annyira súlyos a helyzet. Laslavic Tímea, a temesvári televízió magyar adásának szerkesztője elmondta, új riporterrel bővül az eddig négy emberből álló csapat. A marosvásárhelyi tévé magyar adásának főszerkesztőjének, Fekete Hajnalkának nincs tudomása arról, hogy szűkülne a műsoridő. Kacsó Sándor, TVR magyar szerkesztőségének vezetője elmondta, a magyar adások főszerkesztői a csökkentett műsoridő mellett a délelőtti időponttal nem elégedettek, hiszen a délutáni adásidők több nézőt csalogatnak a képernyők elé. A jelenlegi elképzelések szerint hétfőn Kolozsvár, kedden Marosvásárhely, szerdán Temesvár, csütörtökön ismét Kolozsvár és pénteken Bukarest lép majd adásba 11. 30-tól. Stanik István megjegyezte: „Természetesen én sem vagyok elégedett az adásidővel, de egyelőre ennyit sikerült kialkudni a tévé vezetőségétől. Viszont ha arra gondolunk, hogy az eredeti tervek szerint heti negyven percet szántak a magyar adásokra, a napi 50-55 perc mindenképp nagy előrelépés. ” Bardocz Sándor szerint viszont a jelenlegi személyzeti állomány, műszaki felszereltség és anyagi fedezet nem elég arra, hogy a hármas csatornának és a regionális frekvencia kihívásainak is eleget tudjanak tenni. /Oborocea Mónika: Kevesebb magyar adást jelent majd a TVR3? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./2008. október 13.
„Függetlenedik az egésztől” a közszolgálati televízió négy magyar területi szerkesztősége, ami azért is jelent előnyt, mert közös projektek születnek majd – mondta Stanik István. A TVR3 délelőtti magyar adásain négy – a vásárhelyi, kolozsvári, temesvári és a bukaresti – regionális stúdió osztozik majd. „Ez az első lépés ahhoz, hogy a televíziós szakma felépítsen egy egész napos magyar nyelvű televíziót, igaz: erre egyelőre a román közszolgálati televízió keretén belül van csak lehetőség” – fejtette ki Stanik István, a TVR igazgatótanácsának RMDSZ-es tagja. A híradót leszámítva, a területi stúdiók napi 2 órás műsoridőt kapnak. Ez azonban nem egyezik az egyes területi stúdiókban fennálló állapotokkal: a temesvári stúdióban egyetlen személy dolgozik a magyar nyelvű műsorokon, és a nemrégiben indított marosvásárhelyi stúdió is csupán kísérleti jelleggel működik. Kacsó Sándor, a bukaresti stúdió magyar szerkesztőségének vezetője elmondta, a nem élő adások bejátszása egy szerverről történik majd, élőben a magyar adás kezdetét jelző híradók mennének csupán, és egyelőre ez is csak Kolozsváron és Marosvásárhelyen oldható meg. „Ahhoz képest, hogy az eredeti ajánlat szerint heti 40 perces műsoridőt akartak adni nekünk a TVR3-ban, még jól is jöttünk ki” – fogalmazott Stanik. /Fleischer Hilda: TVR3, magyar függetlenedéssel? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./ A sajtóban közöltekkel ellentétben nem csökken, hanem tetemesen növekszik a magyar nyelvű műsorok számára fenntartott adásidő az RTV3 megjelentével – állítják a román közszolgálati televízió (RTV) területi stúdióinak magyar adásaiért felelős vezető szerkesztők. Összesen heti 340 perccel bővül az RTV3 révén a területi stúdiók magyar szerkesztőségeinek adásideje. A romániai magyar sajtó a területi stúdiók magyar adásait megcsonkító médiumot látott az új regionális adóban. Ezt az állítást cáfolta kolozsvári találkozóján Stanik István, az RTV igazgatótanácsának tagja, valamint a bukaresti, a kolozsvári, a marosvásárhelyi és a temesvári stúdiók magyar szerkesztőségeit vezető Kacsó Sándor, Bardocz Sándor, Fekete Hajnal és Laslavic Tímea. „Romániában először történik meg, hogy a hét minden munkanapján, rendszeres időpontban fog magyar adást sugározni az állami televízió” – jelentette ki Stanik István. A programrács szerint hétfőn Marosvásárhely, kedden és csütörtökön Kolozsvár, szerdán Temesvár, pénteken pedig Bukarest jelentkezik közel 50 perces műsorral. Ezenkívül pénteken késő este vagy szombaton délelőtt további 100 percet tartanak fenn a nemzetiségek nyelvén szóló játékfilmek közvetítésére. Az országosan fogható RTV3 révén ezek az adások akadálytalanul jutnak el a szórványban élő magyar kisközösségekhez is. A nézők többsége számára alkalmatlan lehet a délelőtt fél tizenegyes adáskezdés. /Burus János Botond: Választás előtt néző és szerkesztő. = Krónika (Kolozsvár), okt. 13./2008. október 27.
Az egy főre eső Wass Albert szobormások alapján azt vélné valaki, hogy W. A. a legnagyobb magyar író, írta Sebestyén Mihály. Kifogásolta, mért nem Reményik Sándor, Kemény János, Tamási Áron /szülőfaluján kívül/ szobor készül, továbbá gróf, Bánffy Miklós, Áprily Lajos, Dsida Jenő stb. szobrát készítik el, a cikkíró folyatja az írók felsorolását. Ők „jobb ízlésű, Erdélyhez hűségesebb, egyetemes magyar irodalmat teremtettek”, mondott ítéletet a cikkben. „Miért a maga korában jelentéktelen író-nagyúr túldagasztott utókora?” Miért nincs inkább Kacsó Sándornak kultusza? /Sebestyén Mihály: Szoboröntők között. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./ Megjegyzés: Kacsó Sándor dicstelen szerepet játszott a Magyar Népi Szövetség élén! A hiányolt írók közül többnek készült szobra:1995. június 24-én Marosvécsen leleplezték Kemény János író domborművét, Hunyadi László szobrászművész alkotását. 2007. október 27-én felavatták Marossárpatakon Kemény János szobrát, a helybéli Miholcsa József alkotását. Székelyudvarhelyen 1993. május 29-én ünnepélyesen felavatták Tamási Áron mellszobrát. 2003. jún. 13-án Korondon a középiskola előtt felavatták az Erős várunk nékünk az anyanyelv témájú térkompozíciót, Miholcsa József marosvásárhelyi képzőművész monumentális alkotását. Leleplezték azoknak a nagy személyiségeknek féldomborműveit – szám szerint 10 reliefet –, akik anyanyelvünk ápolásáért sokat fáradoztak, köztük a Tamási Áronét is. 2004. szeptember 25-én Kolozsváron, a Farkas utcai református templomban leleplezték gróf Bánffy Miklós bronzba öntött mellszobrát. Stróbl Alajos művének másolatát. Szatmárnémetiben az egykori Deák téren 1997. május 16-án volt a Dsida Jenő mellszobor felavatása. Baróthi Ádám szobrászművész elmondta, hogy Dsida Jenőnek állítanak emléktáblát, aki hajdanán Abafáján volt házitanító Huszár báró kastélyában. Marosvásárhelyen az Aquaserv vízüzemnél a vízüzem épülete tervezőjének, Kós Károlynak emeltek szobrot. A mellszobor tervét Gyarmathy János és Kiss Levente szobrász készítette. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2001. júl. 3./ Székelyudvarhelyen leleplezték a Vándor székely, Szent László, Hunyadi László, Báthory István, Bethlen Gábor, Fráter György, II. Rákóczi Ferenc, Wesselényi Miklós, Bem József, Bethlen István, Nyírő József, Kós Károly, valamint Csaba királyfi mellszobrát. /Krónika (Kolozsvár), 2004. máj. 24./ 2003. május 16-án leleplezték Kolozsváron, a Báthory István Elméleti Líceum folyosójának falán a Kuncz Aladár írót ábrázoló domborművet, amelyet alkotója, Kő Pál magyarországi szobrászművész ajándékozott az iskolának. 1991. október 13-án Bölönben ünnepélyesen felavatták a falu nagy szülötte, Bölöni Farkas Sándor szobrát, Jecza Péter szobrászművész alkotását. 2004. júl. 8-án felavatták Bölöni Farkas Sándornak a felújított síremlékét a Házsongárdi temetőben. Az obeliszk tetején, a Ledniczky Tamás szobrászművész által Bölöni Farkas Sándorról készített új mellszobor áll, az eredeti, Szathmári Pap Károly által kivitelezett mellszobor ugyanis egy közelmúltbeli viharos időjárás miatt kettétört.2008. november 15.
Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla újabb könyve a Felső-Nyárád. A szerzők célja az, hogy bemutassák Erdély természeti tájaink sokszínűségét és lakóinak sok évszázados küzdelmét a megmaradásért. A Felső-Nyárád című könyv a Vármezőtől Nyárádszeredáig terjedő 25 település múltját és jelenét mutatja be, felhasználva az írott történelmi forrásokat, de a kőbe és fába faragott emlékeket is. A vidék jeles személyiségeit (Kájoni János zeneszerző, orgonista, egyházi és világi énekek gyűjtője, Deák Farkas l848-as politikus, a köszvényesi Nyulas Ferenc orvos, a magyar kémiai nyelv megteremtője, a mikházi Kacsó Sándor író és mások) is megemlíti, de Kolping család és az Erdélyi Tündérkert Alapítvány, a mikházi csűrszínház, a nyárádszeredai Bocskai István Művelődési Egyesület és Alapítvány áldozatos munkáját is felmutatja. /Balás Árpád: Képeskönyv a Felső-Nyárád vidékéről. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./2009. november 13.
„A túlzott modernkedés kiszorította azt az érthető, bensőséges színházat, amit annak idején a Székely Színház képviselt. Most bizonyos körök szerint csak akkor lehet jó egy előadás, ha a színész háttal jön be a színpadra, ha fejre áll, ha kitöri a nyakát. Ha nem érted az előadást, akkor csakis zseniális lehet. A néző önmagának sem meri bevallani, hogy nem értette” – fejtette ki Szélyes Ferenc Jászai-díjas marosvásárhelyi színművész. Elmondta, hogy családjukban hagyománya van a színészkedésnek. Két nagybátyja közül Szélyes Sándor népdalénekes, mókamester, Szélyes Imre színész pedig Temesváron játszott, majd kitelepedett Magyarországra. Szülei, sőt már a nagyszülei is amatőr színjátszók voltak Mikházán. Mikházáról sok művész, értelmiségi származik. A kolostornak köszönhető ez a fajta kiemelkedés, romániai szinten itt van a második legnagyobb Ferenc-rendi kolostor. Sajnos betegápoló intézet lett belőle, de remélhető, hogy majd ismét megjelennek a szerzetesek a faluban. Kacsó Sándor is Mikházáról származik, rengeteget írt a faluról, a Nyárádmentéről, így a falu bekerült a köztudatba. Szélyes Ferenc színművész /sz. Marosvásárhely, 1953. máj. 13./ a helyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerzett színészi diplomát. 1976-tól 1991-ig a Szatmári Északi Színház társulatának tagja, 1991-től a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának vezető színésze. Mikháza ma arról is híres, hogy ott működik Erdély egyetlen Csűrszínháza. Ennek Szélyes Ferenc volt a kezdeményezője. Elmondta, hogy nagy bajok vannak. Két éve kéri az önkormányzatot, Gáll Lajos polgármestert, hogy beszéljék meg a dolgot. Az elöljáró elzárkózik ettől. Ugyanis a Csűrszínháznak gondnokra, karbantartóra, menedzser-szakemberre lenne szüksége. Szélyes nem tudja továbbra is vállalni, hogy a vécépapírtól a művészeti programig, a takarításig mindent biztosítson. Októberben mutatta be a társulat Závada Pál Móricz Erdély-trilógiája alapján írt Bethlen című darabját, ebben Szélyes Ferenc a címszereplő. – Úgy érzem, ez a feladat tíz évet vett el az életemből. Öt hónapon át készült az előadás. Nagyon sok örömet, de keserűséget, vívódást is okozott. Amikor elkezdtük a próbákat, ellenvetéseim voltak. Sajnos a szöveg azt sugallja az erdélyi közönségnek, hogy Bethlen Gábor becstelen gazember, utolsó szoknyapecér volt, az érdemei nincsenek benne a darabban – mondta el Szélyes. Szerencsére dramaturgként Kovács András Ferenc némileg megszelídítette a szöveget, és a rendező Kövesdy István is próbált javítani rajta. Több évvel ezelőtt vita volt a Tompa Miklós Társulat körül, amikor egy egész végzős évfolyamot szerződött le a vezetőség, és az idősebb színészeket kurtán-furcsán nyugdíjba küldte. Akkor törés állt be a társulat életében. Ezt a törést nem heverte ki a színház, vallja Szélyes. Annak idején azt a fiatal gárdát valósággal ráuszították a színházra, azzal a jelszóval, hogy ők majd mindenkit kisepernek. Aztán kicsalták őket Magyarországra. Most nagyon hiányoznak a nagy, idős egyéniségek. /Máthé Éva: Nem érzi jól magát Bethlen Závada-féle szerepében. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./2009. november 19.
Negyvenedik születésnapját ünnepli november 23-tól a román közszolgálati televízió magyar adása, jelezte a TVR magyar szerkesztőségének vezetője, Kacsó Sándor főszerkesztő. 1969. november 23-án szólalt meg először a román nemzeti televízióban magyar bemondó. Kettős ünneplésről van szó – magyarázta Boros Zoltán, a magyar adás rendszerváltás utáni első főszerkesztője – a negyvenéves évforduló mellett decemberben az újraindított magyar adást is ünnepelik. A magyar adást 1985-ben egyetlen telefonutasítással megszüntették, filmanyagát a területi rádióstúdiók hang archívumával együtt egy bukaresti központi raktárban helyezték el, pusztulásukat felgyorsító körülmények között. Az 1990. január 8-án, hétfőn sugárzott ‘89 utáni első, háromórás magyar adás elkészítésére csupán három nap állt a szerkesztőség rendelkezésére. A kilencvenes évek második felétől a bukaresti magyar szerkesztőség romániai monopóliuma megszűnt, nemcsak a számos kábeltévé-hálózat által sugárzott magyarországi adó, hanem a román közszolgálati televízió területi stúdiói (Kolozsvár, Temesvár, később Marosvásárhely), és még inkább a helyi (aradi, brassói, csíkszeredai, gyergyószentmiklósi, kézdivásárhelyi, marosvásárhelyi, nagyváradi, szatmári, sepsiszentgyörgyi, székelyudvarhelyi stb.) magántévé-társaságok jelentős számú néző figyelmét vonzzák. „Ennyi év után már kellene, hogy legyen egy saját, magyar nyelvű tévécsatornánk, hangsúlyozta Boros, Zoltán. /Negyven év a kilencediken. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./2009. december 14.
Lenne kivel, lenne mivel, lenne hol – mégsincs Romániában egész napos magyar tévécsatorna. A romániai magyar televíziózás 40. évfordulóját a hétvégén Csíkszeredában ünnepelték. Bodor Pál, az 1969-ben a román közszolgálati televízió keretében létrehozott magyar adás első főszerkesztője kifejtette: „Nem kellett volna hagyni felaprózódni az energiákat, fel kellett volna építeni az egésznapos magyar csatornát. Ehelyett most egészen másvalami zajlik, mert az illetékesek nem éltek a lehetőségekkel, amelyek az évek során adottak voltak. ” Boros Zoltán – aki az 1989 után, négyéves szünetet követően újraindult magyar adás főszerkesztőjeként emlékezett a múltra – szintén az egyetlen magyar csatorna mellett érvelt. Kacsó Sándor jelenlegi főszerkesztő leszögezte: „A TVR magyar adását független szerkesztőség készíti. Nincs cenzúra, nincs politikai beavatkozás. ” Szerinte a román közszolgálati televízió három csatornáján meglévő műsoridő elégséges, de elismerte, hogy ez a műsoridő nem a legjobb napszakokban áll rendelkezésre. 1969. november 23-án szólalt meg először a román nemzeti televízióban magyar bemondó, a kommunista rezsim azonban 1985-ben megszüntette a magyar adást. Ezzel véget is ért a romániai magyar televíziózás tizenhat évig tartó első fejezete: négy éven át, 1989 karácsonyáig nem hangzott el magyar szó a közszolgálati televízióban. Az 1989-es romániai változások után a magyar adás néhány régi szerkesztője újraindította a magyar nyelvű műsort. A kilencvenes évek második felétől kezdve a bukaresti magyar szerkesztőség monopóliuma megszűnt, megjelent a számos kábeltévé-hálózat által Romániában is sugárzott magyarországi adó, megjelentek a közszolgálati televízió magyar nyelvű területi stúdiói Kolozsváron, Temesváron, Marosvásárhelyen. Ezeken kívül vannak helyi magántelevíziók is. /Salamon Márton László: Tévéünnep – múlt és jövő. Csíkszeredában emlékeztek meg a romániai magyar televíziózás negyven évéről. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./2009. december 28.
A romániai magyar televíziózás 1969. november 23-án indult, akkor közvetített először a román országos tévéadó magyar nyelvű műsort. A magyar adás indulásának negyvenedik évfordulóját az egykori és mostani munkatársak Csíkszeredában ünnepelték meg december 11-én. A bukaresti magyar szerkesztőség egykori tagjai közül közel nyolcvanan gyűltek össze a találkozón. A Csíki Játékszínben lejátszódó médiaeseményt rögzítették, és Képgyűrűk címmel az RTV1-es csatorna közvetíti a december 28-i és 29-i magyar adásokban, három részben. A magyar szerkesztőség múltjáról, jelenéről három főszerkesztőt, Bodor Pált, Boros Zoltánt és Kacsó Sándort faggatta a műsorvezető Nagy István. Cári Tibor zeneszerző és meghívottjai – Szilágyi Nóra, Boldizsár Szabolcs, Veress Albert – hangulatos zenével zárták a műsor első részét. /KÉPgyűrűk a Magyar Adásban. 40 éves a Román Televízió magyar nyelvű műsora. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 28./2010. július 10.
Az erdélyi magyar irodalom hűséges krónikása
Nagy Pál (Mezőkölpény, 1924. január 24.) nyolcvanhat évesen is egyike legmozgékonyabb irodalmárainknak, a szó valós és átvitt értelmében egyaránt. Konferenciákon vesz részt és szólal fel Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten és másutt, irodalmi zarándokhelyeken jelenik meg és koszorúz, publicisztikája pedig jelentősen gazdagodott az 1989-es fordulat, a diktatúra bukása utáni esztendőkben. Önálló köteteinek száma elérte a tízet, ezek mind 1990 után jelentek meg, a tizedik éppen most kerülhet az olvasó asztalára (Betűvetés mezején. Írókról, írásokról. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2010). Jelentős a szerző szerkesztői, válogatói, elő- és utószóírói munkássága is, hiszen 1984- től kezdődően tizenegy antológiát állított össze, az utóbbi három kategóriában pedig hetvenhat kiadványon szerepel a neve. Ha csak a Wass Albert-sorozatot tekintjük, akkor is kalapot kell emelnünk Nagy Pál előtt: huszonhét Wass Albert-alkotást sorolhatunk fel, ami a kétkötetes művek okán harminchat könyvet jelent, amelyeket sajtó alá rendezett, és látott el szükség szerint elő- vagy utószóval.
Új könyvében napi- és hetilapokban megjelent rövid recenzióit olvashatjuk, az alcím pontos, valóban írókról, könyveikről, olykor folyóiratokról, szerkesztőségi emlékekről van szó. A kötetbe fölvett szövegek szerzőit számba véve nagyjából kirajzolódik az irányulás is, amelynek mentén a szerző irodalmi ízlésének, az évek hosszú során át egyre gazdagodó, pallérozott műveltségének köszönhetően kritikusi hozzáállása és krédója fölfénylik, jelesen a népnemzeti irodalom nyomon követése és értékeinek fölmutatása. Ezt a hitvallását Nagy Pál sohasem adta fel, hanem dicséretes következetességgel emelte szemléletmódjának fókuszába, valahányszor pennához nyúlt.
A Betűvetés mezején harmincnégy írást tartalmaz mintegy százhetven oldalon, abból hatvan 1989 előttről származik, százöt pedig immár a közlésszabadság józan kötelékében fogant. Tizenhat könyvről szólnak az 1989 előtt megjelent recenziók, szerzőik (a közlés rendjében): Molter Károly, Szenczei László, Horváth István, Szépréti Lilla, Fábián Ernő, Veress Dániel, Szemlér Ferenc, Fodor Sándor, Zágoni Attila, Mikó Imre-Kicsi Antal- Horváth Sz. István (a Balázs Ferenc-antológia szerzőhármasa, Mikó halála után Kicsi Antal írta tovább, az ő elhunyta után a fiatalabb szerző fejezte be a monográfiát), Szabó T. Attila, Tamási Áron, Sütő András, Kemény János, Gellért Sándor, Sipos Domokos, Bözödi György. Nem érzünk semmiféle törést a korábbi és későbbi szövegek között, sem szemléletben, sem stílusban. Kik az 1989 után keletkezett írások szereplői? Kacsó Sándor, Tamási Áron, (az akkor hatvanéves) Ráduly János, Bözödi György, Sütő András, Sipos Lajos (Tamási-monográfia szerzője), Nyirő József, Szász István Tas, (a nyolcvanéves) Fodor Sándor, Wass Albert, Beke György, (a hetvenéves) Páll Lajos, újfent Bözödi (a Termés kapcsán), és az utolsó két méltatás főszereplője ismét Sütő András. Néhány szöveg antológiákról, folyóiratokról, a hajdani Művészetről, illetve a kolozsvári Hitelről szól, egy pedig vitairat: Stefano Bottoni történész tévedéseit igazítja ki, és a marosvásárhelyi írók ötvenhatos szerepével kapcsolatosan tárja fel a tényeket, dokumentummal alátámasztva: Hajdu Győző 25 oldalas feljelentésének közlésével, melynek következtében eltávolították az Utunk hetilap éléről Földes Lászlót. Ezt az írást, benne a rágalmazó "csúcsmunkával" jó volna, ha a tisztességes irodalmi és közéleti portálok fölvennék és fölmutatnák, valahányszor Sütő Andrást és három (az aláírásukat visszavonó) társát mocskolnák azok, akik az Ő "létvégi hajrájában" s halálában sem röstelltek gyűlölettől csepegő szennyhadjáratot indítani ellene egy (azóta "elvérzett") bukaresti magyar hetilapban...
Nagy Pál egész élete során hűséges közvetítője volt az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom maradandó értékeinek. Könyvismertetőiben mindig ott a távlat, a mű behelyezése ebbe a kettős mezőbe, és ha ízléspreferenciái, kedvencei vannak is, a személyesség sosem ütközik ki ezekből a párperces olvasásra, olvasói párbeszédre serkentő "monológokból" – inkább a megbecsülés, a tisztelet kristályosodik ki, a legnagyobbak és a kevésbé nagyok iránt is. Tamási a kedvence, Wass Albert a kedvence, Sütő András a kedvence. De hát kinek nem "jön be" az erdélyi magyar irodalomnak ez a pompás triója?! Róluk gyakrabban s bővebben ír – de hát ki tenne másként?! A könyv első írása – Molter Buborékharc című kötetéről – 1981-ből való, az utolsó 2009-ből: a szerkesztő, az ember Sütő Andrásról szól, ez idáig kevéssé ismert életrajzi elemekkel gazdagítva a róla kialakult képet. A két írás némileg marosvásárhelyi "keretet" is nyújt a köztük szövegtelérként meghúzódó gazdag tartalomnak. A könyv utolsó mondatát idézem: "Visszavonulása után nem sokkal – 1989 decemberében – megszűnt az Új Élet. (Rövid ideig Erdélyi Figyelő volt a folytatása.) Az író-főszerkesztő Sütő András öröksége, emléke azonban tovább él olvasóinak, tisztelőinek tudatában. Mert ő egész pályája során tisztességes magyar szavak, tisztességes magyar mondatok teremtését, terjesztését, megőrzését tekintette hivatásának. Így ismerik őt szerte a nagyvilágban mindenütt – mindenfajta határokon innen és túl."
Kissé szomorkás hangulata támad az embernek, ha elgondolja, hogy a kötet csaknem valamennyi szerzője kortársa (volt) Nagy Pálnak, közülük azonban már csak néhányan élnek, írnak. Azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy az erdélyi irodalom tiszta vizű forrásai, bármennyire "bolygatták" is letűnt korok szájzáras politikai kurzusai, nem száradtak ki, apadtak el; olyan természetűek, hogy minél inkább bántják, annál erőteljesebben buzognak – mint azt az elmúlt két évtized fiatal írónemzedékeinek látványos előretörése is mutatja. És voltak, vannak, lesznek Nagy Pálok is, akik segítenek (a világhálós szemrontást előbb-utóbb elunó) olvasóknak a tájékozódásban, a jó művek keresésében, befogadásában és értékelésében.
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)2011. január 8.
Szellemi készenlétben
A Mentor Kiadónál 1998-ban jelent meg az Erdélyi Panteon című sorozat első kötete, Művelődéstörténeti vázlatok alcímmel, ezt 1999-ben követte a második, s 2001-ben a harmadik kötet. Azóta Erdély jeles írói, művészei, tudósai közül többen elhunytak, s mindamellett rajtuk kívül is hiányoznak többen, akiknek a harmadik kötetben lett volna a helyük ennek a sorozatnak a lapjain. Ezért döntött úgy a Mentor Kiadó vezetősége, hogy folytatják az Erdélyi Panteon sorozatot, a negyedik kötetben ezúttal elhunyt és kimaradt írókat, irodalomtörténészeket mutatnak be a szerzők – olvasható a szerkesztő Nagy Pál kötet végi Jegyzetében. Terveik szerint egy következő, ötödik kötetben szerepelnek majd a művészek és tudósok. Nagy Pál olyan szövegekből válogatott, amelyek kötetben, folyóiratban korábban már napvilágot láttak. Az alábbiakban mazsolázunk ezekből. Regénye, A zöld csillag és naplószerű önéletrajzi könyve, az Íme, az emberek! Madridban jelent meg, a szerző kiadásában. Mindkét könyv a menekülttábori lét keserveiről, a hontalanságról ad számot. A székelység írója a Mi az igazság Erdély esetében? című nemzetpolitikai tanulmányát a nyugati világ megnyerésére és jobb tájékoztatására fogalmazta. A pánszlávizmussal és a szovjet bolsevizmussal szemben erős Magyarországra van szükség, ez a nyugati világ érdeke. 1953. október 16-án a Fennvalóval és egyházával megbékélve hunyt el Madridban. Neve fennmarad, amíg magyarok élnek a földön. (Nyirő Józsefről – Medvigy Endre). Makkai, ha nem is vitatkozik mindezen, de az írásban közlés, a mondanivaló, az üzenet célba jutását tartja lényegesnek; a stílus helyenkénti ékessége csak némi hangszeres kedvderítő kísérlet hozzá – alkalmi eszköz, kellék... És maga az írás is! Makkai afféle kultúrhéroszi, népnevelői alkat, néppedagógus; nála az írás ennek a hivatásnak rendelődik alá. (Makkai Sándorról – Szőcs István) Tabéry regényei a társadalmi harcok mozgását, a világnézetek küzdelmét kívánták megvilágítani. A kor tablójának gazdag és festői ábrázolására, drámai jellemek és helyzetek teremtésére, a történelmi atmoszféra érzékeltetésére törekedtek. Tabéry ennek következtében zsúfolta regényeibe az adatok bőségét, és kísérletezett a nyelvi archaizálás korfestő lehetőségeivel. (Tabéry Gézáról – Pomogáts Béla) Hunyady legmaradandóbb alkotásai elbeszélései. Az élet apró mozzanatainak megragadása, emberi sorsokat jellemző tettek, magatartás és erkölcsiség művészi formába való öntése nála az elbeszélés műfajában sikerült a legjobban. (Hunyady Sándorról – Jancsó Elemér) * A bábaasszony fiában, a minden lépten visszarúgott, a puszta egzisztenciáért tíz körömmel verekedő, a tüdővészével fiatal halálraítélt Sipos Domokos írásaiban ne lett volna drámai erő? Ő, akit az élet nap nap mellett nem feszít keresztre, és nem húz karóba, talán meg se tudta volna írni a Vajúdó idők küszöbén infernális erejű utolsó mondatait, amelyeknél megrázóbban csak az evangélista örökítette meg a pillanatot, amikor a Megváltónak a kereszten felnyújtják az ecetes vizet. (Sipos Domokosról – Szentimrei Jenő) * "...amit vetett, az termést hozott, az megmarad. Abból kenyeret sütünk ma, holnap, holnapután, kenyeret, mi, s a jövő nemzedékei. A csend, amelyről De különben csend van címmel a hazai magyar költészet egyik legszebb versét írta, örökre körülzárta őt, ám olvasói számára csupa mozgás, csupa illat, '16-féle nyelven' zengő madárdal, harangszó és hattyújáték lesz továbbra is az ő csendje. (Bartalis Jánosról – Kiss Jenő) Akik ismerték, elmondhatják: nem volt mindennapi ember. Szálfatermetű – amikor én az ötvenes évek fordulóján, nem sokkal utolsó meghurcoltatása és azt követő halála előtt megismertem, már kissé hajlott hátú –. Gorkijra emlékeztető fejjel, valóságos Gorkij-bajusszal, mélyen emberi, de mégis bizonyos fajta távolságtartó gesztusokkal. (...) Nem volt mindennapi írói útja sem, mert (...) volt ereje ahhoz, hogy levonja a következtetést tévedéseiből. (...) ezt Daday Loránd a legnehezebb időkben is tettekkel, társadalmi pozíciója, sőt olykor élete kockáztatásával bizonyította. (Daday Lorándról – Dávid Gyula) Humorista volt, vagyis olyan író, aki mellre szívta a fájdalmat, azután szivárványkarikát fújt belőle. Így csak kevesen tudták a mutatvány bámészai közül, hogy a szokatlan szemfényvesztő zokog-e vagy dohányzik. (Tomcsa Sándorról – Bajor Andor) Emberi, tiszta vallomás; kortársairól, bajtársairól szólva is magáról beszél, s magára emlékezve is a nemzetiségi történelmet mondja. Őszi fényben rezdülő lírával, az elvégeztetettség érzésével. Mindenre pontosan emlékszik, mindent környezetével együtt láttat, s mégis, mintha olykor atlantiszi mélységből, beomlott tárnák alól szivárognának fel a dallamok, amikor még hitték, hogy valamit tenni lehet az emberért, még a vidéki lapok deszkapadlós szerkesztőségeiben is. (Kacsó Sándorról – Czine Mihály) Vita Zsigmond írásai a 17. századtól a 20. századig, Gyulafehérvártól Kolozsvárig, Apáczai Csere Jánostól Áprily Lajosig járták be az erdélyi magyar művelődés és irodalom útjait. Minden megállapítását, minden felfedezését gazdag levéltári anyaggal támasztotta alá, azonban a filológiai munkán, az adatok és adalékok meggyőző bőségén is minduntalan átüt személyes vonzalma, elkötelezettsége szülővárosa és az erdélyi magyar kultúra iránt. (Vita Zsigmondról – Pomogáts Béla) Beke György és nemzedéke 1944 őszén találkozik először a történelemmel; mégpedig úgy, hogy az mindjárt harcba is dobja a népi demokrácia kivívásáért, a nemzeti előítéletek eloszlatásáért, az egyenjogúságért, az egyéni és közösségi jogokat szavatoló demokratikus társadalmi rend megteremtéséért. Társadalmi és nemzeti rianások befolyásolták tehát kezdeti tájékozódását; aminthogy később ugyanilyen jellegű tektonikus mozgások juttatták búvópataksorsra induláskori eszményeit, hogy aztán a hatvanas évek végén újból előtérbe kerüljenek, tudatosan megtervezett munkába állítsák, majd a nyolcvanas évek végén számvetésre késztessék, hogy a 20. századi erdélyi magyarság illúzióival leszámolva életműve kiteljesítésén munkálkodhassék. (Beke Györgyről – Cseke Péter) * Huszár küldetéstudatban élte meg bukaresti létét, az idegenségérzetet a "hazánk az anyanyelv" kompenzálta, s célként fogalmazta meg e kulturális missziót. Ehhez persze munkatársakra is volt szükség. A Hétnek nagy szerepe volt abban, hogy a protokolláris Bukarestet értékes emberek gyülekezetévé varázsolták, Huszárnak pedig abban, hogy meghatározó szava volt a szerkesztőség tagjainak kiválasztásában, ennek köszönhetően az ötvenes évek végén " elásott" Földes Lászlót főszerkesztő-helyettesi rangban maga mellé véve rehabilitáltatta. (Huszár Sándorról – Bányai Éva) Bálint Tibor, az ízig-vérig kolozsvári író, az erdélyi sors különleges szavú megörökítője, a jellegzetes közép-európai társadalmi-történelmi élethelyzetek látomásos megelevenítője és az emberiségnyi léthorizontok megvilágítója: az erdélyi és az egyetemes magyar szépírás mesterei, legkiválóbbjai közül való volt – és marad. (Bálint Tiborról – Bertha Zoltán) Páskándi Géza munkássága, különösképpen drámaírása, drámaírói életműve nemcsak a modern magyar irodalom külön fejezete, hanem, mint ahogy ma már egyre inkább látszik, s remélhetőleg mindenki számára egyre bizonyosabbá, nyilvánvalóvá is fog válni, az egész európai modernségnek és főként a kelet-közép-európai drámaművészetnek is az egyik kiemelkedően jelentős alkotása. (Páskándi Gézáról – Bertha Zoltán) Ebben a tisztes korban az életmű karaktere már jól látszódik az arcon. A világító, ám fáradt fényű szem – akárcsak gazdája – begyűjtött mindent. Jót is, rosszat is, de az utóbbit nem karéjozhatta annyi bánat, hogy ne ragyogna. Avval is, hogy Torda ama híres országgyűlésének fölszabadító erejét és Mátyás igazságát, a szülötte föld és a befogadó város, Kolozsvár fényét egybemontírozta. (Lászlóffy Aladárról – Szakolczay Lajos) Erdélyi Panteon. Művelődéstörténeti vázlatok. Negyedik kötet. Szerkesztette: Nagy Pál. Mentor Kiadó Marosvásárhely, 2010 Népújság (Marosvásárhely)2011. február 16.
Világhálós magyar adás
Interneten is követhetők hétfőtől a Román Televízió különböző csatornáin közvetített magyar nyelvű műsorok. „A magyaradas.ro címen elérhető honlap egyrészt azért jött létre, mert lépést akarunk tartani a technikával, másrészt pedig azért, hogy az aktív lakosság is követni tudja a műsorainkat” – magyarázta az Új Magyar Szó megkeresésére Kacsó Sándor, a honlap ötletgazdája.
Interneten is követhetők hétfőtől a Román Televízió különböző csatornáin közvetített magyar nyelvű műsorok. „A magyaradas.ro címen elérhető honlap egyrészt azért jött létre, mert lépést akarunk tartani a technikával, másrészt pedig azért, hogy az aktív lakosság is követni tudja a műsorainkat” – magyarázta az Új Magyar Szó megkeresésére Kacsó Sándor, a honlap ötletgazdája.
A közszolgálati tévé magyar adásának megbízott főszerkesztője elmondta, hogy adásaik nagyon rossz időpontokban kerülnek sugárzásra, kora délután vagy délelőtt, és ezt szeretnénk ellensúlyozni a saját honlappal, melyet „közmunkában” csinálnak, ugyanis céljuk: „ott lenni az interneten”. A bukaresti magyar adás honlapja a www.tvr.ro/magyar, vagy a magyaradas.ro címen érhető el.
„A nyitólapon található a következő adásaink tartalmát bemutató Ajánló, továbbá a fejléc alatti menürendszerből juthatunk el a Román Televízió különböző csatornáin közvetített magyar nyelvű műsorok ismertetéséhez. Az oldal jobb felén található a Műsorok listája, így rákattintva a Mozgóképes Krónika, a Heti Krónika, a Szieszta, a Képzelt Kávéház vagy a Kultúra címkékre, az illető műsor rögzített adásait nézhetik meg. Az Archívum–ban korábbi adásainkra kereshetnek rá a nézők” – ismertette az új honlapot Kacsó.
Kérdésünkre, hogy tervezik-e, hogy az éterben sugárzott adások egyidőben az interneten is követhetők legyenek, elmondta: „ez a Román Televízió Társaság stratégiája kell legyen, ami egyelőre nincs tervben (online csak a TVR Internaţional és a TVR Info nézhető – szerk. megj.)”. Ugyanakkor úgy véli, „nem árt mielőbb elkezdeni az internetes tartalomgyártás tanulását is, ugyanis rövid időn belül a vizuális tartalomnak ez lesz a fő fogyasztási módja”.
Kacsó meglátása szerint akkor éri meg majd internetre dolgozniuk, szinkronizálniuk a sugárzott és az internetes adásokat, amikor megfordul a (tévé)nézők és a (honlap)látogatók aránya. Felvetésünkre, hogy ez a „honlaposodás” mennyire tekinthető a fiatalabb generáció felé való nyitásnak, Kacsó kijelentette: „Manapság divatos azt szajkózni, hogy a fiatalabb nemzedéket is maga mellé állítja egy adott médium, de hangsúlyozni szeretném, hogy mi sokkal inkább tematikailag, az ifjúsági műsorainkkal próbáljuk magunk mögé állítani a jövő nemzedékét”.
Elismerte azonban, hogy bár nem kifejezetten a fiataloknak készítették a honlapot, remélik, hogy ezáltal az adásaik az ő soraikban is több potenciális nézőhöz eljutnak. Hozzátette, kétnyelvű, interaktív honlapról van szó – az interaktivitás két síkon zajlik, minden anyaghoz lehet megjegyzést fűzni, ezenkívül van egy Fórum rovat is, amelyikbe a nézők témaajánlatait, topikjait és megjegyzéseit várják.
F. I. , Új Magyar Szó (Bukarest)2011. június 21.
Megszûnik az Ady Endre Sajtókollégium
Igen elégedettek voltak a látottakkal (a csernátoni Haszmann Pál Múzeum gyûjteményével) és a hallottakkal (ifj. Haszmann Pál tárlatvezetésével) az egész Erdély területérõl összesereglett, valamint az anyaország határain túlról itt vendégeskedõ magyar újságírók.
Az elmúlt hét végén a közeli Tatrangon tartotta közgyûlését a Magyar ?jságírók Romániai Egyesülete (M?RE), s egyúttal soros ülését a Külhoni Magyar ?jságíró-egyesületek Konvenciója. A M?RE úgy döntött, bezárja az általa Nagyváradon mûködtetett Ady Endre Sajtókollégiumot. A tizenhét éve alapított tanintézmény hiánypótló volt, padjaiból számos neves újságíró került ki, de mára annyira bõvült az egyetemkínálat, hogy nem indokolt a külön sajtókollégium fenntartása. A résztvevõk megemlékeztek a száztíz éve született Kacsó Sándorról, akinek munkásságát Ambrus Attila, a Brassói Lapok fõszerkesztõje méltatta, s Csernáton mellett meglátogatták Gábor Áron eresztevényi sírját, a prázsmári templomvárat és a Szent Anna-tavat. (Szekeres)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. június 21.
Kárpát-medencei magyar újságírók: most Brassóban találkoztak
Brassó-Tatrang (Erdély) - Június 17-én és 18-án a Brassó melletti Tatrang településen tartotta idei elsõ találkozóját a Kárpát-medencei Magyar ?jságíró Egyesületek Konvenciója, amelynek a házigazdája a Magyar ?jságírók Romániai Egyesülete volt, és amelyen részt vettek a Horvátországi Magyar ?jságírók Szövetségének a képviselõi is.
A Kárpát-medencei magyar újságírók idei elsõ találkozójára a Brassó melletti Tatrangon került sor, ahol a Magyar ?jságírók Romániai Egyesületével (M?RE) tartottak egy közös tanácskozást, amelynek témája a Közösségteremtõ sajtó - Hagyomány és újítás volt.
A tanácskozást Karácsonyi Zsigmond, a M?RE elnöke nyitotta meg, majd bemutatta a Vajdaságból és Horvátországból érkezett kollégákat.
Ambrus Attila, a Brassói Lapok fõszerkesztõje Kacsó Sándor szolgálata címmel tartott elõadást, azt boncolgatva, hogy milyen feladat is hárul az újságíróra. A témához kapcsolódóan Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar ?jságírók Egyesületének az elnöke az ottani magyar újságírók szerepvállalásáról, feladatairól beszélt. Elmondta, hogy elsõsorban a közösségteremtés, az értékmegõrzés és a hagyományok bemutatása a legfontosabb feladat. Szerinte nagyon fontos lenne, hogy az újságírók vonuljanak ki a politikából. Majd Kriják Krisztina, a Horvátországi Magyar ?jságírók Szövetségének az elnöke elmondta, a kisszámú magyar közösségben a horvátországi magyar újságírónak nemcsak a szakmai feladatokat kell ellátnia, közösségi szerepet is vállalnia kell, majd olyan kérdéseket vetett föl, amelyek nemcsak a horvátországi, hanem az egész Kárpát-medencei írott sajtót érintik. A romániai magyar kollégák érdeklõdve hallgatták a beszámolókat, amelyek aztán élénk eszmecserét indítottak el.
Karácsonyi Zsigmond a szervezõk nevében lapunknak elmondta, azért is fontosnak tartotta a közös tanácskozást, hogy kollégái is megismerjék, betekintést nyerjenek a Kárpát-medence más régióiban dolgozó újságírók munkájába, az ottani médiák helyzetébe.
A tanácskozás mellett a csodálatosan szép Brassóval és környékével is megismerkedhettünk, amirõl valamelyik következõ számunkban bõvebben is beszámolunk.
Micheli Tünde
?j Magyar Képes ?jság (Eszék)2011. október 10.
Házsongárdi műemlékjegyzék – és ami abból kimaradt
Több hetes külföldi utamról hazatérve meglepődve olvastam Nagy Károly jóindulatú írását a Szabadság szeptember 19-i számában. Kétségtelenül jelentős személyiségeket hiányol egy kezébe jutott készülő házsongárdi „leltárból”. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy éppen egy Kós Károlyt vagy Balogh Edgárt hagyjanak ki a jegyzék összeállítói. A Házsongárdban folyó munkálatokról a nyár folyamán számos tudósítás jelent meg a Szabadság hasábjain, de mindig csak pillanatnyi eredményeket tükröztek, soha sem utaltak arra, hogy itt egy hosszas és bonyolult folyamat valamelyik lépése zajlik csak. Hány lépésből is áll az egész felmérés?
Kezdjük talán azzal, hogy a Magyar örökség-díjban részesített temető értékes, műemlékjellegű sírjainak országos nyilvántartásba vételét az 1980-as évek elején Balogh Edgár kezdeményezte, azután Jakó Zsigmond is próbálkozott az illetékes hatóságoknál. Mindkettőjük részére alulírott készítette a jegyzéket. A 90-es évek elején, a már működő Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) elnöke, Balogh Ferenc mérnök az éppen készülő új országos műemlékjegyzék kiegészítéseként juttatta el házsongárdi listánkat Bukarestbe. Ezeknek a próbálkozásoknak egyike sem járt eredménnyel. Mindegyik jegyzék 200 körüli magyar és román sírt, néhány kriptát ölelt fel. Szerény eredménynek talán azt tarthatjuk, hogy a Hivatalos Közlönyben 2004-ben megjelent és jelenleg is érvényes műemlékjegyzékbe az Emlékházak és -helyek fejezetbe felvették a kolozsvári „Központi temető”-t is. Míg más városok híres temetőinél néhány sírt külön is felsorolnak, a kolozsvári sírkert egyetlen emlékművét, kriptáját sem említik.
Az 1999-ben Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet tanárnő kezdeményezésére megalakult Házsongárd Alapítvány több mint tíz éves csendes munkálkodása során számos síremléket, kriptát mentett meg a pusztulástól, még fellelhető régi köveink jó részét is szakszerűen restauráltatta. Be kellett azonban látni, hogy ilyen módon alig lehet lépést tartani a természetes, s még inkább az előidézett pusztulással. A temető „megmentésének” egyetlen járható útja a törvényes keret biztosítása. Vagyis ne a temetői irodában éppen alkalmazott tisztviselők kénye-kedvétől, netán anyagi érdekeitől függjön valamely sír megmaradása. A műemlékjellegű sírok listáját be kell iktatni az országos műemlékjegyzékbe.
A mostani kormány beiktatását követően mind Markó Béla miniszterelnök-helyettes, mind pedig Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter ígéretet tett arra, hogy rendezik a Házsongárd ügyét, mindent elkövetnek a jelentős sírok műemlékké nyilvánításáért. A műemlékjegyzékbe való felvétel tulajdonképpen a művelődésügyi miniszter aláírásával véglegesítődik. Amikor aztán a Házsongárd Alapítvány elkezdte a munkálatokat, kiderült, hogy az eljárás sokkal bonyolultabb, mint azt sejteni lehetett. Sírról sírra szinte ugyanazokat a lépéseket kell megtenni, mint amikor egy házat akarnak műemlékké nyilvánítani. A sírok és kripták jegyzékét megint alulírott készítette el. A megállapodás szerint körülbelül 250 sírt kellett kiválasztani, úgy, hogy a halottak közt románok is legyenek. Eleve csak a temető történelmi részével foglalkoztunk, tehát a Brassai-sír mögötti területegységekről egyetlen sírt sem vettünk jegyzékbe. Hasonlóan kihagytuk a Lutheránus temetőt, minthogy ott rengeteg a jelentős síremlék, de ezek egyelőre nincsenek veszélyben: a fenntartó egyház elöljárói felelősségteljesen kezelik a sírkertet. Így nem került be a jegyzékbe sem Kós Károly, sem Kacsó Sándor, sem pedig Reményik Sándor nyughelye.
Az alap-jegyzéket Gergely Erzsébet átnézte, néhol kiegészítette, s románra fordítva átadta Virgil Popnak, a Kerületi Műemlékvédelmi Felügyelőség titkárának. A műemlékes szakember, egyetemi tanár szintén átnézte, kiegészítette a jegyzéket, s a sírokat, síremlékeket, kriptákat kategóriánként egy táblázatba iktatta. Kijelölte azokat a feladatokat, amelyeket a továbbiakban el kell végezni. Ő maga vállalta, hogy diákjaival nyári gyakorlatként elvégzi a kripták mérnöki felmérését. A feladatok sokasága miatt a jogi személyiséggel és szakemberekkel rendelkező Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságot is be kellett vonni a munkálatokba. Ezután pályázatokkal sikerült a Szülőföld Alaptól és a Bethlen Gábor Alaptól fedezetet teremteni a legköltségesebb művelet elvégzésére: ez a sírok egyenkénti kataszteri bemérése volt az országos koordinátarendszernek megfelelően. Ez egyben a temetői utak, ösvények bejelölését is magával hozza, úgyhogy a sírkert egészen pontos térképe most születik meg. Erre a felmérésre az elmúlt nyáron került sor egy szakosodott cég s néhány egyetemi hallgató részvételével, a Házsongárd Alapítvány és a KLMT irányításával. Összesen mintegy 350 sír helyét jelölték be, de ezek nem mind kerülnek fel a jegyzékre.
Itt utalnunk kell arra, hogy a temető adminisztrációja, amikor tudomást szerzett arról, hogy több száz sírt műemlékké akar a Házsongárd Alapítvány nyilváníttatni, egyszerre ellenségessé vált. Minden módon megpróbálja akadályozni az alapítvány tevékenységét. A kataszteri felmérés kezdetekor még a szakembereket is kiutasította a temetőből. Megtagad minden adatszolgáltatást. Felettes szerve – a polgármesteri hivatal – nem hajlandó jobb belátásra bírni őket.
A kataszteri felmérés még csak az előkészületekhez tartozik. Minden egyes sírról, kriptáról külön adatlapot kell felállítani, amelyen szerepelnie kell a fényképnek, mérnöki rajznak, a sír leírásának, a benne nyugvó személy érdemeinek, s nem utolsó sorban a temetői nyilvántartásban szereplő sír-jelzetnek. Ez utóbbi kiadására valamilyen módon kényszeríteni kell majd a temető irodáját. Rövidesen egész pontosan véglegesítjük a jegyzékben maradó sírokat, s utána következik az adatlapok összeállítása. Óriási munka!
Az egész temető-dossziét majd a Házsongárd rövid története és jelentőségének ismertetése fogja bevezetni, s szakemberek aláírásukkal hitelesítik az adatokat. Bukarestben újabb bizottság elé kerül a dosszié, s majd annak javaslatával tehetik a miniszter asztalára aláírás végett.
Az idő nagyon sürget. Még az idén ősszel le kellene zárni a kolozsvári munkálatokat. Hogy aztán az utolsó véleményezés még a jelenlegi miniszteri mandátum alatt megtörténjék, s a szentesítő aláírásra sor kerülhessen. Reméljük, ezúttal nem marad el az eredmény.
GAAL GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)2012. január 14.
L. Balogh Béni
CSAPDAHELYZETBEN Romániai magyar érdekképviselet 1940-1944 között
Történelmi üresjáratnak bizonyult a Romániai Magyar Népközösség, mely ellenséges környezetben, személyes ellentétektől terhelve működött négy évig.
Előzmények
A két világháború közötti romániai magyarság politikai érdekképviseleti szerve 1922-től 1938-ig az Országos Magyar Párt (OMP) volt, amelynek élén 1926-től a konzervatív beállítottságú gróf Bethlen György állt.
A királyi diktatúra bevezetését követően, az 1938 decemberében, korporatív alapon létrehozott Nemzeti Újjászületési Front (Frontul Renaşterii Naţionale) lett az egyetlen engedélyezett politikai szervezet. Gyárfás Elemér, Kis–Küküllő vármegye egykori főispánja, a Katolikus Státus világi elnöke, volt bukaresti szenátor, Bethlen György nevében felajánlotta Miron Cristea miniszterelnöknek a magyar kisebbség együttműködését. A román kormány a Nemzeti Újjászületési Frontba való belépést javasolta. Ugyanakkor csak az egykori OMP-vezetés ellenzékével, a liberálisabb Bánffy Miklós gróffal és bizalmasával, Szász Pállal volt hajlandó tárgyalásokat folytatni. Az új magyar érdekvédelmi szervezet, az 1939. február 11-én megalakult Romániai Magyar Népközösség vezetőjét végül Bukarest jelölte ki Bánffy személyében.
A román kormány beavatkozása nem csak a Bethlen-Bánffy ellentétet mélyítette el, de az erdélyi magyarság jelentős részét is elidegenítette a „fölülről lefelé” alakult szervezettől. Ami ráadásul a Nemzeti Újjászületési Front magyar tagozataként működött, emiatt pedig sokan a magyar érdekek „kiárusításaként” értékelték a történteket.
„Születési hibái” ellenére, a Bánffy Miklós vezetése alatt alig másfél évig működött Népközösség társadalomszervező munkája kiemelkedő volt. Főleg gazdasági és szociális téren ért el eredményeket, tehát olyan területeken, amelyek korábban az OMP figyelmén kívül estek.
Mikó Imre összegzése szerint a gazdakörök útján, továbbá a szomszédságok, tehát az ún. tízes szervezetek kiépítésével, a munkásság csatlakoztatásával és az iparosok összefogásával olyan magyar szervező munka indult meg Erdélyben, amilyenre azelőtt sohasem volt példa.
Újrakezdés Dél-Erdélyben
A második bécsi döntés nyomán a Romániában rekedt közel félmilliónyi magyarságra a kisebbségi lét gyökeresen új szakasza várt. Számaránya és területi elhelyezkedése megváltozott, demográfiai, szellemi potenciálja jelentősen összezsugorodott, és ezzel egyidejűleg módosult az ország politikai berendezkedése is. A kisebbségi életforma felépítését majdhogynem az alapoktól kellett újrakezdeni egy meglehetősen ellenséges társadalmi-politikai közegben. A dél-erdélyi magyar közvélemény jelentős része a bécsi döntés után is a székhelyén maradt gyulafehérvári római katolikus püspököt, Márton Áront látta volna szívesen vezetőjeként.
A magyar kormány azonban Gyárfás Elemért bízta meg ezzel a feladattal. Jakabffy Elemér emlékiratai szerint Gyárfás beleegyezett abba, hogy ő „csak” a politikai vezetést fogja gyakorolni, „nemzetvezetőül” pedig Márton Áront ismeri el. A püspök valóban mindvégig a dél-erdélyi magyarság nem hivatalos, erkölcsi-szellemi vezetőjének számított, szavának súlya volt Budapesten és Bukarestben is.
A Romániai Magyar Népközösség 1940. november 4-én, Nagyenyeden tartotta újjáalakuló értekezletét. Betöltötték a bécsi döntés nyomán megüresedett vezetői tisztségeket. Elnökké Gyárfás Elemért, alelnökké Szász Pált, gr. Bethlen Bálintot és Jakabffy Elemért választották.
Elfogadtak egy határozatot, amely egyebek mellett megállapította: a magyarországi románokat sújtó intézkedések a dél-erdélyi magyarság helyzetét is rendkívül megnehezítették.
Az ügy előzménye az volt, hogy Gyárfás korábban előzetes meghallgatási jogot kért a magyar kormánytól az észak-erdélyi románságot érintő intézkedésekre nézve. 1940. szeptember 19-én Budapest erről írásban is biztosította.
A megállapodást azonban a magyar kormány a több száz észak-erdélyi román család 1940. októberi, meggondolatlan kiutasításával megszegte, ez pedig súlyos következményekkel járt a dél-erdélyi magyarság számára. Mindkét oldalon kezdetét vette a kölcsönösségen alapuló nemzetiségi politika, amely több-kevesebb intenzitással 1944 őszéig tartott.
Az 1940. november 4-én módosított alapszabály szerint Kolozsvár helyett Nagyenyed lett a Népközösség új székhelye. Idővel azonban a tényleges központtá Bukarest vált, s mellette a szervezet aradi és brassói tagozata tett szert nagyobb jelentőségre, elsősorban az ott létesült magyar királyi konzulátusok miatt.
A román kormány elismerte ugyan a Magyar Népközösségnek, mint a romániai magyarok átfogó képviseleti szervének létjogosultságát, de az országos és helyi politikai ügyekbe semmiféle beleszólási jogot nem biztosított számára. Tevékenységét amúgy is szinte mindvégig megbénította a gyülekezési tilalom, az utazási korlátozások és az igen szigorú levél- és sajtócenzúra. 1941 januárjában a hatóságok egy időre bezárták a Népközösség nagyenyedi és dévai irodáját, az utóbbi esetben az irattárat is elkobozták.
Erre azért került sor, mert a Népközösség jelentéseket készített a magyarellenes intézkedésekről, amit a román hatóságok „hamis hírek terjesztésének” minősítettek. 1941 júliusában a petrozsényi irodát zárták be. Letartóztatták a helyi elnököt, Veress Béla unitárius lelkészt, akit később kétévi börtönre ítéltek.
A Népközösség működése
A Népközösség főleg a jogvédelem terén fejtett ki aktivitást, központi és helyi irodái révén állandó jogsegélyt nyújtott. A leghatékonyabban működő brassói iroda például hivatalos beadványok megszerkesztésében segédkezett, eljárt a hatóságoknál a magyar panaszok orvoslása ügyében, munkaközvetítést vállalt, ezenkívül kőnyomatos körlevelekben rendszeresen ismertette a legújabb hatósági rendelkezéseket.
Rendszeresen informálta a már említett magyar konzulátusokat a dél-erdélyi magyarság helyzetének alakulásáról, és segítette ezek működését. Az egyházakkal együtt részt vállalt a Magyarországról érkezett, elsősorban szociális célokat szolgáló titkos segélyek szétosztásában a rászorultak között. A Népközösségnek a magyar kormánnyal és a magyar külképviseleti szervekkel fenntartott kapcsolatait a román hírszerző szervek úgy értelmezték, hogy idegen érdekeket követ, és irredenta, revizionista propagandát folytat.
Napilapja a Temesváron megjelenő, Vuchetich Endre által szerkesztett Déli Hírlap volt. Papírhiányra hivatkozva a hatóságok folyamatosan korlátozták a lap terjedelmét és példányszámát. 1942 decemberében az újság már csak 10 ezer példányban és mindössze négy oldalon jelenhetett meg. A Népközösség helyi tagozatai a körülményektől függően egészségügyi, szociális és kulturális feladatokat is elláttak.
A brassói tagozat például az itteni, viszonylag kedvezőbb körülmények közepette sikerrel karolta föl a szegényügyet és népkonyhákat, gyermekotthonokat állított föl, a rászorulóknak ingyenes orvosi vizsgálatot és gyógyszerellátást biztosított.
A jóval kedvezőtlenebb helyi viszonyok dacára a bánsági tagozat 1940 szeptemberében egy ötezer kötetes népkönyvtárat nyitott Temesváron, 1941-ben egészségügyi szolgálatot szervezett.
Karácsonyi segélyakciói során több száz pár cipőt és ruhaneműt osztott szét, ezenkívül az egyházakkal együttműködve rendszeres napi ebédet biztosított kb. ötszáz iskoláskorú gyermeknek. A Magyar Nő- és Leányegylet támogatásával napközi otthonokat tartott fönn.
Az aradi tagozat főleg jogvédő és szociális tevékenységével tűnt ki, míg a Hunyad vármegyei és a dél-bihari népközösség munkáját szinte teljesen megbénították a román hatóságok.
A Népközösség keretei között a magyar gazdák érdekeit védő önálló szervezetként működött az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) Dél-Erdélyben maradt része. Szász Pál elnök Nagyenyeden állította föl az új központot, egyben hat kerületet szervezett, melyek élére gazdasági felügyelőket nevezett ki.
Az EMGE tevékenysége eredményesnek bizonyult. Az ún. gépakciók során több száz mezőgazdasági géphez juttatta ingyen vagy kedvezményes áron a magyar kisbirtokosokat. Viszonylag nagy mennyiségű gabonát, vetőmagot, tenyészállatot és műtrágyát osztott ki, a rászorulóknak kölcsönöket és gyorssegélyt is nyújtott.
A helyszíni oktató- és szervezőmunkát, valamint a gazdakörök életét azonban ellehetetlenítették a különböző csendőrségi tilalmak. Ráadásul az EMGE vezetői a hatóságok állandó zaklatásának voltak kitéve. Az egyesület központi irodáját a katonaság többször lefoglalta, és lapját, az Erdélyi Gazda című folyóiratot ismételten betiltották.
Személyi ellentétek
A Népközösség szűkebb vezetésen belül kezdettől fogva ellentétek voltak. Többen egyszemélyes vezetési stílussal vádolták Gyárfást, és szemére vetették, hogy keveset törődik a Népközösség belső ügyeinek intézésével.
A lappangó viszály 1942 szeptemberében került felszínre, amikor is Szász Pál levélben közölte Gyárfással, hogy lemond alelnöki tisztségéről. Ezt azzal indokolta, hogy Gyárfás nem hívja össze a Népközösség elnöki tanácsülését, és nem egyeztet a többi vezetővel, mielőtt a dél-erdélyi magyarságot érintő fontos kérdésekről nyilatkozik.
A Gyárfás-Szász viszály mögött részben személyes, részben elvi ellentétek álltak. Jakabffy visszaemlékezései szerint a Gyárfást támogató bánsági, aradi, brassói magyar vezetők véleménye az volt, hogy Szász megsértődött, amiért Budapest választása 1940 szeptemberében nem rá, hanem Gyárfásra esett.
Ezért később éppen olyan aknamunkát folytatott, mint 1940 előtt Bethlen György ellen. A baloldali Kacsó Sándor viszont elvi különbségekről írt. Szerinte a bankár Gyárfás csak választót és nyírni való nyájat látott a népben, míg Szász − Gyárfással ellentétben − nem a magyar kormány megbízottja volt, hanem a népet képviselte, és azt szervezte. Magyarország német megszállását követően a Gyárfás Elemér és Márton Áron közötti feszültség is kiéleződött. Míg a püspök 1944. május 18-án, a kolozsvári Szent Mihály templomban elmondott szózatában nyíltan felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, addig Gyárfás az „árral úszott”, és a németbarát Sztójay-kormánnyal igyekezett jó viszonyt ápolni.
A Népközösség „közép-erdélyi” vezetői: Márton Áron, Szász Pál, gróf Haller István, Nagy Ferenc református püspökhelyettes és Gál Miklós unitárius főgondnok május elején azt kérték Gyárfástól, hogy hívja össze az elnöki tanácsot a „súlyosbodó hadi és politikai helyzet” megbeszélése érdekében. A május 25-én, Gáldtőn tartott értekezleten, amelyen csak Gyárfás és az elégedetlenkedők jelentek meg, Márton Áron élesen bírálta az elnök egyszemélyes vezetési stílusát, és tiltakozásképpen elhárított magától a „Népközösség munkájában való mindennemű kollaborációt”.
Néhány hét múlva Gál Miklós, Szász Pál és gr. Haller István bejelentették, hogy teljes szolidaritást vállalnak a püspökkel. Júliusban, mivel Gyárfás nem volt hajlandó összehívni az elnöki tanácsülést, lemondtak elnöki tanácsi tagságukról. Ez azonban az 1944. augusztus 23-án bekövetkezett fordulat miatt már nem került nyilvánosságra. A román átállás és az ezt követő események
a Romániai Magyar Népközösséget nyomtalanul elsodorták.
Helyét a baloldali irányultságú MADOSZ, majd a Magyar Népi Szövetség vette át.
Összegzésként elmondható, hogy 1940-1944 között a Romániai Magyar Népközösségnek igen mostoha körülmények között kellett képviselnie a Dél-Erdélyben maradt magyarság érdekeit.
A szigorú utazási korlátozások, a levél- és sajtócenzúra, a gyülekezési tilalom, valamint a központi és helyi román hatóságok gyakran ellenséges magatartása szinte megbénította tevékenységét. Leginkább a jogvédelem terén fejtett ki aktivitást, de a helyi tagozatok egészségügyi, szociális és kulturális feladatokat is elláttak.
Különösen a Népközösség keretein belül működő EMGE végzett eredményes szervezőmunkát. 1942 szeptemberében felszínre kerültek a Népközösség vezetésen belüli személyes ellentétek.
1944 tavaszán ezek kiéleződtek, és egyre markánsabb ideológiai jelleget öltöttek. Mindez azonban − Kacsó Sándor szavaival − „történelmi üresjáratnak” bizonyult. A Népközösség rövidesen megszűnt, legtöbb vezetője pedig (az 1945 előtti román politikai elit számos képviselőjéhez hasonlóan) személyes üldöztetésnek lett kitéve.
Transindex.ro 2012. február 8.
Kisebbségellenes gesztus Teszáritól
Többek között a napi egyórás magyar adástól, az országban élő német és a további 16 elismert kisebbség műsoraitól, az esti regionális híradótól, valamint a hazai kosárlabda-bajnokság élő közvetítéseitől fosztotta meg a tévénézőket az RDS&RCS szolgáltató. A Digi-csomag előfizetői egyik napról a másikra a TVR3-as csatorna nélkül maradtak.
Január második felében egyik napról a másikra kiiktatta műholdas kínálatából a román köztelevízió harmadik csatornáját az ország leggazdagabb magyarja, Teszári Zoltán tulajdonában lévő RDS&RCS szolgáltató. Míg a kábelen vételezett adók nézői a továbbiakban is nézhetik a TVR3 műsorait, a Digi-csomag előfizetői többek között a napi egyórás magyar adásról, az országban élő német és a további 16 elismert kisebbség műsorairól, az esti regionális híradóról, valamint a hazai kosárlabdabajnokság élő közvetítéseiről kénytelenek lemondani. Mind az RDS&RCS képviseleti üzleteiben, mind a honlapon megadott 031-4004000-es telefonszámon szinte ugyanazt a semmitmondó választ kapja az érdeklődő. „Így döntött a cég” – hangzik a telefonvonal másik végéről. Ennél bosszantóbb a cég egyik marosvásárhelyi kasszásnője által adott, a viccbéli szőkéket idéző visszakérdező válasz volt: „Tényleg nem fogható a TVR3?”.
Kiszorított kisebbségek
Kacsó Sándor, a TVR bukaresti magyar szerkesztőségének főszerkesztője lapunktól szerzett tudomást a váratlan intézkedésről. „Ez elég nagy gond számunkra, hisz pénteken délben 12-től, majd ismétlésben éjféltől egy-egy órát sugárzunk a 3-as csatornán. De ennél is fájóbb lehet a kolozsvári, marosvásárhelyi és temesvári stúdiókban dolgozó kollégáinknak, akiknek a TVR3 jó kifutási lehetőséget biztosít” – fejtette ki Kacsó. A marosvásárhelyiek például hétfőnként, a temesváriak szerdán, a kolozsváriak pedig minden kedden és csütörtökön délben kapcsolódnak az országos hálózatra. Mindannyiuk számára lényeges, hogy műsoraikat azokhoz a nézőkhöz is eljuttassák, akik valamilyen okból nem csatlakozhattak a kábeltévérendszerre, hanem parabolaantenna segítségével vételezik az RDS&RCS csomagjai által kínált adókat.
„A magyar adásokon kívül a Kolozsvári Televízió elszórva roma, ukrán, német és zsidó nyelvű műsorokat is sugároz a 3-as csatornán. Így egyik kisebbségi műsorunk sem jut el a Digi-előfizetőkhöz. A legutóbbi igazgatótanácsi ülésen fel is vetődött, hogy a helyzet kivizsgálását és orvoslását kellene kérnünk az Országos Audiovizuális Tanácstól” – mondta el Orbán S. Katalin, aki a nemzeti kisebbségek szerkesztőségének megbízott vezetőjeként a kolozsvári magyar nyelvű adásokért is felel.
Cătălin Sava, a magyaron és németen kívüli, úgynevezett más kisebbségek szerkesztőségének vezetője Bukarestből irányítja a TVR nemzetiségi adásait. Ő is meglepődve és értetlenül vett tudomást az RDS&RCS döntéséről. „Fogalmam sem volt erről, de miután ön jelezte, meggyőződtem, tényleg így van: kivették a 3-as csatornát. Elképesztő és elkeserítő, hisz szerkesztőségünk tizenhat kisebbséget szolgál” – háborgott Sava. A nemzetiségi adások főszerkesztője még aznap jelezte a problémát a köztelevízió vezetőségének, mely megígérte, hogy a héten intézkedik az ügyben.
Büntetést büntetésre halmozó szolgáltató
„Romániában a műsorszolgáltatók valóságos kiskirályok, azt tesznek, amit éppenséggel akarnak” – állítja a Román Televíziótársaság igazgatótanácsi tagja, Sebesi Karen Attila. Szerinte az RDS&RCS-nek, függetlenül attól, hogy kábelen vagy műholdon szórja a tévétársaságok műsorait, kötelessége tiszteletben tartani az úgynevezett must carry listát, mely a köztelevíziók központi és regionális adóit, valamint – ha létezik – két helyi és ugyanannyi területi stúdió műsorát, a román– francia államközi megállapodásban szereplő TV5 francia hírcsatornát és a nézettség szempontjából legnépszerűbbnek számító adókat tartalmazza.
A 2002/504-es audiovizuális törvény 82. cikkelye szerint azokon a településeken, ahol valamelyik kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot, a szolgáltató az illető kisebbség nyelvén sugárzó adót is köteles befoglalni a must carry lajstromára. „A TVR3 kiiktatásával nemcsak egy közcsatorna tűnt el azok képernyőjéről, akik parabolaantennával rendelkeznek, hanem a magyar, a német és az ország további tizenhat kisebbségi műsora. Mi is tiltakozhatunk, de lényegében a Országos Audiovizuális Tanács lenne hivatott rendezni az ügyet” – állítja Sebesi Karen Attila.
Az elmúlt években az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) több ízben is megbírságolta a nagyváradi székhelyű szolgáltatót. Az RDS&RCS esetenként azonnal, máskor csak az óvása elutasítása után fizetett. Szász Attila, a CNA tagjának nyilvántartása szerint a leggazdagabb romániai magyarnak számító Teszári Zoltán a bírságok csaknem 98 százalékát kénytelen volt törleszteni.
A hatósági pénzbüntetés olykor a 25 ezer eurónak megfelelő összeget is eléri. „Az audiovizuális törvénnyel nem éri meg játszadozni, de erre a társaságra mintha semmi nem hatna. Legutóbb azért büntettünk, mert Aradon kiiktatta a must carry listán szereplő helyi, magyar nyelvű műsorral is rendelkező tévéadót. Ki szokták fizetni a büntetést, a többi nem érdekli őket” – panaszkodott lapunknak a CNA RMDSZ által delegált tagja. Kérdésünkre, hogy ilyen körülmények között mit tehet az országos hatóság, Szász Attila csak annyit ígért, hogy az audiovizuális tanácsban felveti az RDS&RCS legújabb „kisiklását”.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)