udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
239
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 211-239
Névmutató:
Keresztély Irma
2005. november 2.
Egy héttel elhalasztották a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsgát, mert a Román Színházi Szövetség (Uniter) román tagot jelölt a bizottságba, és a három vaskos pályamunkát le kell fordítani román nyelvre. Kalamár György városi tanácsos kifejtette: „Az Uniternél vannak magyar szakemberek, és kértük, hogy jelöljenek magyarul beszélő tagot a bizottságba. A színházi szövetség mégis Emil Boroghina rendezőt, a craiovai színház egykori igazgatóját nevezte a testületbe.” Keresztély Irma, a művelődési bizottság elnöke kifejtette: abszurdumnak tartja a román nyelvű vizsgát a magyar színház igazgatójelöltjeinek kiválasztásakor. A tisztségre hárman pályáznak: Bocsárdi László rendező, a színház művészeti igazgatója, Dukász Péter, a Temesvári Csiky Gergely Színház színművésze, valamint a jelenleg Magyarországon élő Váradi Mária, a Tamási Áron Színház társulatának volt tagja. /Bíró Blanka: Románul versenyeznek a jelöltek. = Krónika (Kolozsvár), nov. 2./2005. november 24.
Sepsiszentgyörgyön a Kiss Árpád Általános Iskola felszámolásáról és a Mezőgazdasági Iskolaközpont egyes osztályainak a Puskás Tivadar Iskolaközpontba költöztetéséről döntött a megyei tanfelügyelőség. Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint egyetlen tanár sem marad munka nélkül, egy tanítónő kivételével mindenkinek megvan már a helye, a kisegítő személyzet egy része helyben marad, másokat áthelyeznek. Albert Álmos polgármester hangsúlyozta, bár a gyermeklétszám csökkenése miatt valóban kérdéses a szemerjai iskola további léte, megszüntetéséről még nem született tanácshatározat. A szemerjai iskolában, jelenleg hetvenhárman tanulnak. A polgármester és az iskolaigazgatók találkozóján Albert Álmos cáfolta, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottai nagyobb fizetést kapnak, mint a tanügyiek. /Fekete Réka: Egy iskolát bezárnak, egyet átszerveznek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 24./2005. december 23.
December 22-én átadták a bodoki és az oltszemi I–IV. osztályos iskola vadonatúj épületeit. Bodokon négy, Oltszemen három osztály várja a nebulókat, de az épületek felavatására csak később kerül sor. – Méltányos, hogy egy községben egyszerre két új iskola emelkedett ki a földből és most – télvíz idején – is dolgoznak a központi iskola sportcsarnokánál, jelezte Demeter János, a megyei tanács elnöke. ,,Nagy esemény ez Bodok község életében – mondta Keresztély Irma főtanfelügyelő – hisz a két modern technológiával épült iskola megfelel az elvárásoknak.” /Kisgyörgy Zoltán: Két új iskola egyszerre. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 23./2006. január 28.
Az iskoláknak meg kell tanulniuk pályázni, és az önkormányzatokkal együttműködve kell megtervezniük a települések oktatási hálózatának jövőjét – szögezte le Keresztély Irma főtanfelügyelő azon a tájékoztatón, amelyen az Oktatási Minisztérium 2006–2010 közötti időszakra készített fejlesztési stratégiáját ismertette. A szaktárca elvárja az iskoláktól, hogy a jövőtervezésnél vegyék figyelembe, 2007-től a finanszírozás fejkvóta szerint történik, ami azt jelenti, hogy csak azok az óvodák és iskolák lesznek életképesek, amelyeket jól menedzselnek. Idén hét olyan országos program indul, amelyek az óvodák és iskolák infrastruktúrájának fejlesztésére, az iskolakönyvtárak állományának bővítésére, iskolabuszok, didaktikai eszközök beszerzésére, az iskolák informatizálására irányulnak. /Fekete Réka: A pályázatoké a fő szerep. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 28./2006. február 9.
Háromszéken naponta ötezer diák kel útra egyik településről a másikra, hogy eljusson az iskolába. Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő riasztónak tartja, hogy 540 1-8. osztályos és 4380 felső tagozatos diák ingázik. Az ingázás rányomja bélyegét a gyerekek teljesítményére, az elvesztegetett órák miatt kevesebb idejük jut a tanulásra. A főtanfelügyelő jobbnak találná, ha a diákok hét közben a bentlakásban laknának. Kovászna megyében jelenleg 8 iskolai kollégium működik, öt Sepsiszentgyörgyön, kettő Kézdivásárhelyen és egy Kovásznán. Baróton és Bodzafordulón, ahol a környékbeli gyerekek 83 százaléka ingázik, nincs bentlakás. A tanfelügyelőség ezért kezdeményezte, hogy az Oktatási Minisztérium campusépítési programjának keretében már ebben az évben lássanak hozzá a két településen új bentlakások építéséhez. A háromszéki bentlakásokban jelenleg 883 hely áll a diákok rendelkezésére, de ezek kihasználtsága mindössze 57,7 százalékos. A kisiskolások szülei több okból sem engedik gyerekeiket bentlakásba. Egyrészt elégedetlenek a körülményekkel, de sokan nem tudnák fizetni a költségeket sem. Az illyefalvi KIDA Alapítvány két évvel ezelőtt indított programja is a vidéki, továbbtanulni vágyó 9-10. osztályos háromszéki fiatalokat segíti a bentlakási költségek átvállalásával. A KIDA-konferencia-központ vezetője elmondta, a havi másfél millió lejes támogatást 125 diáknak folyósítják, és bár több gyereket is tudnának segíteni, csak ennyien nyújtottak be pályázatot. /Balogh Levente: A háromszéki diákok közel egynyolcada ingázik az iskolába. = Krónika (Kolozsvár), febr. 9./2006. április 6.
A következő tanévben Sepsiszentgyörgyön kétszázzal több gyerek iratkozik be az első osztályba, az ószemerjai városrészben ősztől mégis bezárják a Kiss Árpád Általános Iskolát, mert a tanintézet fenntartásához nem elég a diáklétszám. – A következő években újraindulhat ez az iskola, jelezte Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő. A szülők sznobságára, nagyravágyására panaszkodott Imreh Magdolna iskolaigazgató. Szerinte megmenthető lett volna ez az iskola, amennyiben a város nagy iskoláiból átirányítják az elemistákat ide. A külvárosi iskoláktól a diákokat elszippantó nagyiskolák felelősek a kialakult helyzetért. /Domokos Péter: Magyar iskolát zárnak be ősztől Szentgyörgyön. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./2006. április 11.
Szeptembertől ötvenhét katedra szűnik meg a háromszéki tanügyben, ebből huszonegy tavalyról maradt megoldatlan. Elbocsátani ugyan senkit nem fognak, de az intézkedéssel címzetes tanárok válnak helyettesítőkké. A városi tanítók körében tizenegy magyar és négy román pedagógusnak az új tanévben nem lesz osztálya, falun egy tanító és egy óvónő marad csoport nélkül. Városon másik negyven katedra szűnik meg, öt matematika szakos és tíz műszaki tárgyat oktató kényszerül helyettesítői állásra pályázni, a többi szakról két-három tanár kapott felszólítást, hogy mennie kell, tájékoztatott Keresztély Irma főtanfelügyelő. Minderre a gyermeklétszám csökkenése miatt kerül sor, kis létszámú osztályokat kell összevonni. /(fekete): A tanárok helyettesítők lesznek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 11./2006. április 12.
A próbaérettségin közel 130 ezer diák vett részt. A román próbavizsgán a diákok fele sem ért el átmenő osztályzatot. Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint az oktatási tárca új vizsgakoncepciója a román nyelv esetén hátrányos a kisebbségi tanulók számára, mert a magyar diákok nem mozognak otthonosan a román nyelvben. /Domokos Péter: Bukások románból a próbaérettségin. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 12./2006. május 17.
A Demokratikus állampolgárság program keretében tartott legutóbbi megbeszélésen tanügyi alkalmazottak, politikusok, polgármesterek és a civil társadalom képviselői az oktatásban tapasztalható gondok megoldására kerestek kiutat. A résztvevők véleménye szerint a gyermekek utáni fejkvóta iskolák felszámolásához, illetve összevonásához, pedagógusok elbocsátásához vezet. A 2006/2007-es tanévtől érvénybe lépő új finanszírozási törvény komoly gondokat fog okozni Erdővidék iskoláinak életében, hiszen ahhoz, hogy egy iskola önerőből működni tudjon, legalább kétszáz diákkal, az óvodákban pedig legkevesebb száz gyermekkel kell foglalkozni – jelentette ki Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő. Erdővidék több iskolájában is összevont osztályok működnek, így előreláthatóan nyolc tanintézményt érint majd az új finanszírozási módszer. A települések diákjainak sorsát a régió önkormányzatainak kell felvállalniuk, megszervezve a közszállítást, bentlakási lehetőségeket biztosítva a gyermekeknek. /Hecser László: Merre tovább, erdővidéki oktatás? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 17./2006. május 24.
Háromszéken a tanulólétszám csökkenése miatt osztályok szűnnek meg, ez legkevesebb negyven tanári állás felszámolásával jár, mégsem marad senki katedra nélkül – vélte Keresztély Irma főtanfelügyelő. Közel hétszáz állásra hirdetett versenyvizsgát a megyei tanfelügyelőség. Ennyi szakképzett pedagógusnak lesz lehetősége, hogy ősztől változtasson óvodát, iskolát. A 444 helyettesítő állásból nyolcvanhármat a magyar óvónők, ötvenötöt a magyar tanítók számára hirdetnek meg, sorrendben a román nyelv és irodalom, angol és matematika szakos helyek következnek. Jelenleg a 4457 háromszéki pedagógusból 3350 (95,76 százalék) szakképzett, közel százötvenen a tanítás mellett folytatják felsőfokú tanulmányaikat, és csupán egy százalék azok aránya, akik középfokú végzettséggel rendelkeznek. /(fekete): Jobb katedrák reményében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 24./2006. augusztus 17.
A közelgő tanévkezdés ellenére a háromszéki tanintézetek 25 százaléka nem rendelkezik a működéshez szükséges egészségügyi engedéllyel – közölte Keresztély Irma, Kovászna megyei főtanfelügyelő. A 206 háromszéki tanintézet közül eddig 144-et sikerült fertőtleníteni és kiváltani az egy évig érvényes hatósági engedélyt, egyes iskolák és óvodák pedig később is megkaphatják azt. „Az elmúlt évekhez hasonlóan azonban mintegy 20 tanintézetben valószínűleg egészségügyi engedély nélkül zajlik majd az oktatás” – mondta el a főtanfelügyelő. Főleg a vidéki iskolákból és óvodákból hiányzik a közművesítés, a vízellátás. A vidéki tanintézetek jó részének infrastruktúrája, közművesítése és villanyhálózata több mint 50 éves, javításokat pedig csak elvétve végeztek rajtuk. Helyenként a diákok otthonról viszik magukkal a napi fogyasztásra szánt ivóvizet. /Kovács Zsolt: Egészségügyi engedély nélkül kezdik a tanévet az iskolák. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./2006. október 14.
Minden ötödik elemi iskolás összevont osztályban tanul, és Háromszék megyében működik hét olyan osztály, amelyekben összesen nincsenek annyian, mint egyetlen teljes létszámú középiskolaiban. Tavalyhoz képest hétszáz diákkal van kevesebb a megyében, egy évvel korábban kilencszázzal csökkent a létszám, azelőtt évente ezerrel apadt a tanulótábor. Mérséklődni látszik ugyan a létszámcsökkenés, de az osztályok és óvodai csoportok száma nem sokat változik évente. Falun az összevont I-IV. osztályok száma elérte a kritikus határt: a 147 ilyen típusú osztályban 1886-an tanulnak, ez pedig huszonötös létszámmal számolva csupán hetvenöt osztály létjogosultságát jelenti, és ha ezt betartanák, a tanítók fele állás nélkül maradna. Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint akkor lesz igazán gond fenntartani ezeket az osztályokat, amikor bevezetik a diáklétszám szerinti finanszírozást. E tekintetben kérdéses a fennmaradásuk a tíz alatti létszámmal működő osztályoknak is, ilyenből is van a megyében: hét elemiben, öt pedig gimnáziumban. Ezek főként román tannyelvű osztályok. /(fekete): Nőtt az összevont osztályok száma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 14./2006. december 4.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat november 30-i ülésén az autonómia-referendumért beterjesztett határozattervezet a román képviselők heves reakcióját váltotta ki: a szociáldemokrata Rodica Pirvan és a független Ioan Solomon egymást túllicitálva, az alkotmányellenességtől az állambiztonság veszélyeztetéséig mindent felhoztak, csak hogy elérjék, még a napirendről is lekerüljön az őket oly nagyon bántó határozattervezet. Keresztély Irma ülésvezető alig tudta elmondani bevezetőjét, a két román képviselő hevesen kérte a szót. Kató Béla kijelentette, hogy egy tervezet visszavonását csak kezdeményezője kérheti. Kónya Ádám, a határozattervezet kezdeményezője hangsúlyozta, nem az ország veszélyeztetéséről, hanem a lakosság megkérdezéséről van szó. Végül a határozattervezet elhalasztását szavazták meg. /Váry O. Péter: Nem utasították vissza, csak elhalasztották (Népszavazás az autonómiáról Sepsiszentgyörgyön). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 2., folyt. dec. 4./2007. január 5.
A háromszéki Zalánpatakon az óvodában öt gyerek jár, a másik teremben, az iskolában mindössze hét gyermek tanul az összevont osztályban. A múlté lesz az 1907-ben épített iskola. Rossz állapotban van, le kell bontani. Új, emeletes iskolát építenek, szolgálati lakással, központi fűtéssel ellátva. A régi helyén pedig udvar és játszótér lesz a gyermekeknek. Györgydeák Zenóbia nyolc éve végzett a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző Főiskolán, azóta tanít, az utóbbi négy évben Zalánpatakon. Zalánpatak a maga elöregedő 130 lakójával és magára hagyatottságával a Székelyföld egyik legkisebb és legeldugottabb faluja. A falu közigazgatásilag a nemrég önállósult Málnás községhez tartozik. Tavaly ősszel felavatták a falu felújított parányi kultúrotthonát. Kovászna megye főtanfelügyelője. Keresztély Irma szerint a népesedési mutatóktól függetlenül Háromszéken egyetlen óvodát és iskolát sem zárnak be, és a tervbe vettek mindegyikét felépítik. Egyetlen falusi elemi iskoláról sem szabad lemondani. /Benkő Levente: A holnaputánnak épülő iskola. = Krónika (Kolozsvár), jan. 5./2007. január 17.
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő január 16-án ismertette a háromszéki iskola- és napközi igazgatókkal az idei terveket. A 2007/2008-as tanévben a szaktárca kizárólag kétéves futamidejű beruházásokat támogat. /Domokos Péter: Nem hoznak létre összevont osztályokat. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 17./2007. május 9.
Tömegesen vállalnak külföldi munkát a pedagógusok. Elvándorolnak a háromszéki pedagógusok, tömegesen mondanak fel a tanítók, tanárok, jelezte Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő. Sokan kérnek fizetetlen szabadságot is – a törvények szerint tízévente három év javadalmazás nélküli szabadságra jogosultak –, és külföldön próbálnak szerencsét. A többség nem is a szakmában vállal munkát. Keresztély Irma szerint a tanításban nem okoz fennakadást a pedagóguselvándorlás, mert mindig jelentkeznek megfelelően képzett szakemberek a megüresedett katedrákra. /Kovács Zsolt: Pályaelhagyás Háromszéken. = Krónika (Kolozsvár), máj. 9./2007. július 11.
Kovászna megyében négyszeres a túljelentkezés a címzetes tanári állásokra – tájékoztatott Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő, a 216 állásra 712-en jelentkeztek. Korábban nem volt példa erre, sőt tavaly kevesebb jelentkező volt, mint szabad állás. A túljelentkezés ellenére sem oldódik meg az a többéves probléma, hogy Kovászna megyében túl kevés román nyelv és irodalom tanár keres állást. /Kovács Zsolt: Túljelentkezés tanári állásokra. = Krónika (Kolozsvár), júl. 11./2007. július 24.
Bár tizenkét gyermeket felvettek, mégsem indulhat szeptembertől drámaosztály a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban. Keresztély Irma megyei tanfelügyelőnő közölte, a beiskolázási terv előkészítése minden évben októberben kezdődik. „Ez egy több mint két hónapos folyamat, s ezután, december végén kell benyújtani az osztályindítási kérelmet”. A drámaosztályt nem terjesztették elő, így a minisztérium felé nem is tudta december végén jóváhagyni a kérelmet. Kerezsi János, a líceum igazgatója szerint kezdetben nem volt meg az induló létszám. Fazakas Misi, a drámaosztály vezetője úgy érzi, mindent megtett annak érdekében, hogy az osztály elindulhasson. Ez az ország egyetlen középiskolai drámatagozata, ahol magyar nyelven folyik az oktatás, ezért fontos lenne, hogy létrejöhessen az új évfolyam. /Erdős Zsófia: Drámai drámaosztály-ügy. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./2007. augusztus 28.
Az Alma Mater szindikátusok szövetségének képviselői kivonultak a Sinaián tartott tanácskozásról, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Tanügyminisztérium a rektorokat és a dékánokat versenyvizsga segítségével kívánja kinevezni. A szindikátus elnöke, Razvan Bobulescu szerint mindent elkövetnek, hogy ne kerülhessen a törvénytervezet eredeti formájában a parlament elé, hiszen ez veszélyeztetné az egyetemek autonómiáját és a decentralizáció elvét. -Helyesli a Kovászna megyei főtanfelügyelő, Keresztély Irma, a 8. osztályt követő képességvizsga eltörlését, amelyet más tanfelügyelőségekkel együtt követeltek a háromszékiek a minisztériumtól. A specifikus oktatás kérdéseinek képviselete – ezen belül a román nyelv idegenként való oktatása a nemzeti kisebbségieknek – az országos fórumok előtt nem érezhető, mondta Keresztély Irma, Kovászna megyei főtanfelügyelő. „Az ilyen típusú oktatásban nincs szakszervezeti képviselet, nincsenek tárgyalások, csak beadvány-továbbítások” – tette hozzá. Annak kapcsán, hogy nem volt hallható a legutóbbi, sinaiai tanácskozáson a háromszékiek véleménye a román nyelv tanításának ügyében, Keresztély elmondta: ott csak az országos, és nem a helyi képviseletek voltak jelen. /Összedobott tantárgyalások. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./2007. augusztus 29.
Bár egy tankönyvnek négy évig is használhatónak kellene maradnia, sok esetben a tanulók annyira megrongálják a tankönyveket, hogy azokat idő előtt ki kell cserélni. Keresztély Irma, Kovászna megyei főtanfelügyelő az elmúlt napokban több iskolában meglepődve vette tudomásul a diákok számára előkészített tankönyvek elhasznált állapotát. Idén első alakalommal volt arra lehetőség, hogy minden megye maga rendelhesse meg a szükséges tankönyveket, nem pedig a minisztérium. Így lehetőség nyílt a magyar nyelvű tankönyvekből két évre elegendő mennyiséget rendelni, mivel így olcsóbban be lehet szerezni azokat. A háromszéki diákoknak a hamarosan kezdődő tanévben közel 85 ezer vadonatúj tankönyvet oszt szét a tanfelügyelőség. A tervek szerint a szeptember 17-i iskolakezdésig minden diák megkapja a román nyelvű tankönyveket, és szeptember 30-áig kiosztják a magyar nyelvűeket is. /Kovács Zsolt: Megrongált tankönyvek. = Krónika (Kolozsvár), aug. 29./