udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 135 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 | 121-135

Névmutató: Péter I. Zoltán

2009. január 27.

Tájékoztató jellegű magyar utcanévtáblák elhelyezését javasolja Nagyváradon a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezete, közölte sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula, az MPP nagyváradi elnöke. Létrehoztak szakemberekből álló bizottságot Csomortányi Istvánnak, a váradi MPP-szervezet alelnökének irányításával. A bizottság tagja lesz Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke, Kordics Imre, Kupán Árpád és Péter I. Zoltán helytörténészek, valamint Nagy József Barna, a kétnyelvű utcanévtáblák felszerelését szorgalmazó Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) partiumi elnöke. /Fried Noémi Lujza: Alternatív utcanévtáblák. = Krónika (Kolozsvár), jan. 27./

2009. október 6.

Tíz új magyar nyelvű kiadványt mutattak be a nagyváradi könyvmaratonon. Szűcs László, a rendezvény ötletgazdája és egyik szervezője, a Várad folyóirat főszerkesztője elmondta, a könyvmaratonnal a kultúra és a nagyváradi könyvkiadás mostoha helyzetére kívánták felhívni a figyelmet. A gyermekprogram keretében a kiskunhalasi Lyra együttes és a szlovákiai marcellházi zeneiskola fiataljai léptek fel, valamint bemutatták a Mákvirág című nagyváradi gyermeklap legújabb, októberi számát. /Totka László: Maratoni könyvmérleg. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./ Az Erdély anno 2010 című falinaptár egy-egy erdélyi-partiumi települést mutatott be, régi képeslapokon. A kiadványt Péter I. Zoltán helytörténész értékelte. Szilágyi Aladár A nemlétezők lázadása című riportkötetében a romániai nem magyar, illetve elszórványosodott magyar kisebbségek életét mutatta be, ehhez 117 település 27 etnikumának képviselőit kereste fel. /Megyeri Tamás Róbert: I. váradi könyvmaraton. = Reggeli Újság (Nagyvárad), okt. 6./ Gittai István új verseskötetét, az Őszliget címűt ismerhették meg az érdeklődők. Gittai elmondta, Nagyváradon érzi magát igazán otthon, itt vannak a barátai, Csepelen csak a Petőfi-szobrot köszönti jó ismerősként. Kinde Annamária Rózsavér című verseskötete a pozsonyi AB-ART és a Várad folyóirat gondozásában jelent meg. Orbán Attila Vaníliás gumicsont című kisregényéről a szerző elmondta, nem regénynek indult, hanem blognak. Tóth Ágnes hetedik kötetéről, a Mákvirág Kiadó gondozásában megjelent Mámikák szűzmáriái című kisregényről Szűcs László beszélgetett a szerzővel. Wagner Péter Szék című albumát Derzsi Ákos, az Europrint Kiadó vezetője méltatta. Molnár Zsolt Kapaszkodom című verseskönyvének bemutatója az Euro Foto Art Galériában volt. A mozgássérült fiatalember első kötetét a Nagyváradi Magyar Diákszövetség adta ki. /Tóth Hajnal: A könyveket, az irodalmat ünnepelték = Reggeli Újság (Nagyvárad), okt. 6./

2010. április 26.

Kettős könyvbemutató
Nagyvárad – A Partiumi ás Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) szeretettel hív mindenkit a XIX. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében április 30-án, péntek du. 18.30 órakor kezdődő könyvbemutatókra, melyeket a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében tartanak.
Bemutatják a Partiumi Füzetek 62. kötetét. Kupán Árpád: Párhuzamos életrajzok- Nagyvárad egykori hírességei című könyvét ismerteti Dukrét Géza PBMET-elnök. Bálint István János: Örök szilágy című kötetét bemutatja Péter I. Zoltán helytörténész. Közreműködik Thurzó Sándor József brácsaművész.
erdon.ma

2010. április 28.

Átfogó kép Nagyvárad magyar polgármestereiről
Nagyvárad – Nagyvárad magyar polgármesterei címmel Kádár József jogász tartott vetítéssel egybekötött előadást kedden a Városháza dísztermében, a Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében.
Gazdag forrásanyagot, Fleisz János, Péter I. Zoltán, Kupán Árpád és Jósa Piroska helytörténeti munkáit használta fel Kádár József előadásában annak érdekében, hogy – megfogalmazása szerint – átfogó képet tudjon nyújtani a hallgatóságnak Nagyvárad magyar polgármestereiről. Indításképpen rövid történeti áttekintést hallhattunk a régen a püspökség uradalma alá tartozó, civitas joggal rendelkező városról, amelynek vezetőit az 1848-as forradalom leverését követően kinevezték, illetve a későbbiekben a városi tanács választotta őket.
Érdekességek
Nagyvárad első polgármesterét, Bölöny Menyhértet 1850-ben nevezték ki (egyes források Bölöny Menyhártként említik a nevét). Az előadó kronológiai sorrendben beszélt a magyar polgármesterekről, a hozzájuk kapcsolódó érdekességekről, érdemeikről, esetenként súlyos tévedéseikről. Nagyvárad egyik legjelentősebb polgármestere Rimler Károly volt, Bulyovszky Józsefről köztudott, hogy az ő nevéhez fűződik a színház felépítése, Sall Ferenc városmegújítóként ismert, Soós István polgármester programja pedig ma is aktualitással bír. Egy idézet ez utóbbinak 1933-ban, a magyar párt újjászervezési ülésén elhangzott beszédéből: „… (kötelességünk) minden magyar ember igazságos ügyét diadalra vinni”.
Várad magyar polgármestereinek sok esetben példaértékű tettei mellett azonban szólni kell arról is, amire nem lehetünk büszkék: a szélsőséges megnyilvánulásairól ismert Gyapay László például olyan könyörtelenül hajtotta végre a nyilasok utasításait a zsidósággal szemben, hogy a váradi gettó a legnyomorúságosabbak közé tartozott. 1945-ben került a város élére az első munkás származású polgármester, Ványai Károly, aki baloldali beállítottságú volt ugyan, de pozitívumként értékelhető, hogy nem volt hajlandó felsőbb utasításra leveretni a magyar vonatkozású freskókat a városháza faláról, hanem csak lemeszeltette ezeket (mint ismeretes, ezeket 2003-ban állították helyre). A kommunista időkben is voltak magyar polgármesterei Váradnak, utolsóként ezt a tisztséget Szántó István töltötte be 1968–73 között. A bő egy órás ismertetőt korabeli dokumentumokból vett idézetekkel és fényképfelvételek vetítésével színesítette az előadó.
Tököli Magdolna
erdon.ro

2010. szeptember 1.

XVI. Partiumi Honismereti Konferencia Nagyváradon
Bihar megye – A hét végén kerül sor Nagyváradon a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szervezésében a XVI.Partiumi Honismereti Konferenciára a Partiumi Keresztény Egyetemen. Központi téma: műemlékeink védelme; helytörténet; a 20. század öröksége.
A részletes program a következő:
Péntek 10 óráig: a vendégek fogadása, regisztráció; 10 óra – megnyitó, a résztvevőket köszönti: Csűry István református püspök és Fodor József vikárius (ökumenikus áhitat), Dukrét Géza, a PBMET elnöke, dr. János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora, Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere, Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, Pető Csilla, parlamenti képviselő, Tempfli József püspök, Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal részéről, dr. Csorba Csaba, a Kazinczy Ferenc Társaság alelnöke, Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke; 10.40 – a Fényes Elek-díjak átadása; 11.30 – szünet; 11.45 – plenáris ülés, elnök Dukrét Géza; 11.45 – Várad őstörténete, ásatások (Lakatos Attila történész, Nagyvárad); 12 – Várad története (Dukrét Géza, Nagyvárad); 12.25 – Nagyvárad a 19–20. században (dr. Fleisz János történész, Nagyvárad); 12.50 – Barokk egyházművészet Nagyváradon (Jakobovits Miklós, Nagyvárad); 13.2o – ebédszünet; 15 – a plenáris ülés folytatása, elnök Ujj János (Arad), 15 – A váradi vár északi kazamatának régészeti kutatása (Mihálka Nándor, Nagyvárad); 15.20 – Egy intézmény, valamint megálmodója és létrehozója (Tácsi Erika, Temesvár);15.40 – Arad megyei iskolák névadói (Matekovits Mihály, Arad); 16 – Bocskai István közterületi szobrai (dr. Berek Lajos, Budapest); 16.20 – Bocskai-emlékhelyek (Cs. Nagy Zoltán, Hajdúszoboszló); kiállítás: Bocskai István – dokumentumok, megnyitja Meleg Vilmos és Kupán Árpád; 16.40 – kérdések, hozzászólások; 17 – várlátogatás, ismerteti Jakabffy László építészmérnök; 18 – városnézés, idegenvezető Dukrét Géza, Péter I. Zoltán; 20 – vacsora; 21 – F. Márton Erzsébet színművész műsora.
Szombat, elnök dr. Jancsó Árpád (Temesvár), 9 óra – Sátoraljaújhely kapcsolata a Partiummal a 19–20. században (dr. Csorba Csaba, Szolnok); 9.20 – A legnagyobb magyar bihari napjai (Kupán Árpád, Nagyvárad); 9,40 – Nagyvárad Nadányi Zoltán költészetében (Bakó Endre, Debrecen); 10 – kérdések, hozzászólások; 10.10 – A szabadságharc zárófejezetének színhelye és háziasszonya (dr. Vajda Sándor, Borosjenő); 10.30 – Nyolcvan éve némult el az Érmellék pacsirtája (Ciorba Teréz, Érsemjén); 10.55 – kérdések, hozzászólások; 11.05 – Látogatás a barokk palotában és a Bazilikában, bemutatja Mons. Fodor József vikárius; 13 – ebédszünet; 14,30 – elnök Kupán Árpád (Nagyvárad); 14.30 – Felsőbánya Kálváriája (Hitter Ferenc, Felsőbánya); 14.50 – Nagyvárad elpusztult és megmentett egyházi műemlékei (Pásztai Ottó, Nagyvárad); 15.10 – Tündérhárfa ég és Föld között. A temesvár-gyárvárosi zsinagóga(Jancsó Árpád, Temesvár); 15.30 – Az épített örökség és a honismeret (Debreczeni-Droppán Béla, Budapest); 15.50 – kérdések, hozzászólások; 16– szünet; 16.20 – elnök Erdei János (Szilágysomlyó); 16.20 – Nagyszalonta, a Partium egyetlen hajdúvárosa (Dánielisz Endre, Nagyszalonta); 16.40 – A Püspökfürdő és a Félixfürdő a 20. század elején (dr. Jósa Piroska, Nagyvárad); 17 – A buziásfürdői ásványvíz-hasznosítás története (Vallasek István, Marosvásárhely); 17.20 – A resicabányai vízmű és a Grebla vízerőmű regényes története (Makai Zoltán, Nagyvárad); 17.40 – Az isaszegi református gyülekezet alapítása és szolgálata (Szendrő Dénes, Isaszeg); 18.00 – közgyűlés; 19.30 – vacsora; 20,30 – orgonahangverseny.
Vasárnap: szakmai kirándulás a Belényesi medencébe, idegenvezető Dánielisz Endre és Dukrét Géza. 8 óra – Nagyvárad–Belényes; 9.10 – Belényes: református templom, római katolikus templom; 10.10 – Belényes–Magyarremete; 10.20 – Magyarremete: 13. századi református templom; 11 – Magyarremete–Köröstárkány; 11.25 – Köröstárkány: református templom, hősök emlékműve; 12.25 – Belényes–Tenke; 13.25 – Tenke: református templom, természetrajzi múzeum; 14.25 – Tenke–Nagyszalonta;14.55 – ebéd Nagyszalontán; 16 – Nagyszalonta: református templom, Arany-múzeum; 18.30 – Nagyszalonta–Nagyvárad.
A rendezvény támogatói: Bihar Megyei Tanács, RMDSZ Bihar megyei szervezete, Partiumi Keresztény Egyetem, Határon Túli Emlékhelyekért Alapítvány, Nagyvárad Polgármesteri Hivatala, Királyhágómelléki Református Egyházkerület.
erdon.ro

2010. szeptember 23.

Ismét Könyvmaraton Váradon
Nagyvárad – A szeptember 24. és október 10. között zajló XIX. Nagyváradi Ősz fesztivál keretében október 6-án, szerdán 17 órától a Queen’s étteremben rendezik meg a II. Könyvmaratont (Városháza utca 23 szám).
A program a következő:
17.00- Ünnepélyes megnyitó (beszédek);
17.05- Tóth Ági kötetének a bemutatója, közreműködik Trifán László és Kinda Péter;
17.35- Az Europrint kiadó kötete: Emődi Tamás: Siteri templom. (Vetítés, majd a szerzővel és a kiadóval Péter I. Zoltán beszélget);
18.00- Szilágyi Aladár: A Verita vándorai (részlet a könyvből Herman Ferenc színész előadásában, a szerzővel Szűcs László beszélget, majd vetítés);
18.30- Balázs Attila Erdély Anno és Székelyföld Anno c. naptárjainak, valamint a Bookline új kiadványainak a bemutatója, közreműködik Péter I. Zoltán;
18.50- Zsoldos Eszter kötetének bemutatója. A könyvből részleteket ad elő Fábián Enikő színművész, a szerzővel Kinde Annamária beszélget;
19.10- A Várad új számának bemutatója és vetítés;
19.30- Gittai István Sóhajobeliszk című könyvének bemutatója, felolvas Szabó Barna;
20.00- Králik Lóránt: Muzulmán világ c. kötetének a bemutatója, vetítés;
20.30- Murádin László kötetének a bemutatója (Europrint);
20.50- Kinde Annamária kötetének a bemutatója. Részleteket ad elő: Fábián Enikő;
21.15- Péter I. Zoltán Ady szerelmei című kötetének a bemutatója. A szerzővel Szűcs László beszélget. Közreműködnek a Szigligeti Társulat művészei.
Minden könyvbarátot szeretettel várnak a szervezők. erdon.ro

2010. október 11.

Emléknap a váradi kőszínház tiszteletére
Nagyvárad – Pénteken egész napos programsorozatal emlékezik meg a nagyváradi kőszínház felépítésének száztíz éves évfordulójára a Szigligeti Színtársulat.
Nyílt próba, könyvbemutató, kerekasztal-megbeszélés, épületismertetés, ezek az események fémjelzik az október 15-i emléknapot, melyet a nagyváradi kőszínház felépítésének száztíz éves évfordulója alkalmából szervez a helyi Szigligeti Színtársulat. Dimény Levente a társulat művészeti vezetője az emléknap kapcsán elmondta: „amikor célul tűztük ki azt, hogy október 15-én megünnepeljük a Szigligeti színház épületének száztíz éves évforduljóját, akkor még volt egy ígéretünk arra, hogy az épület felújítása október 15-re elkészül. Nyilván, ma már mindannyian tudjuk, hogy ez 15-re nem készül el, de mivel az évforduló attól még évforduló marad, ezért úgy döntöttünk, hogy mindenképpen megtartjuk az emléknapot.”
Színháztörténet
Péter I. Zoltán helytörténész a váradi kőszínház építésének rövid történetét vázolta fel lapunknak: Az első magyar nyelvú előadás 1798 aug 26-án volt Nagyváradon, ezt követően az 1820-as években merült fel először egy kőszínház építésének gondolata. Gyűjtést is rendeztek erre a célra, de a színházépítésből nem lett semmi, nemcsak azért, mert nem gyűlt össze elég pénz, hanem azért is, mert Újváros és Olaszi polgárai nem tudtak megegyezni abban, hogy hol épüljön fel a színház. A színházépítési terv az 1890-es években kapott új lendületet, amikor az önkormányzat versenytárgyalást írt ki, amelyet azonban nem nyert meg senki. Ekkor közvetlenül a Fellner és Helmer bécsi céghez fordultak, amely el is készítette a tervet. Akkor még úgy volt, hogy a színház a Nagyvásártéren lesz. Ez az elképzelés a befolyásos váradi építészek, és főleg id. Rimanóczy Kálmán közbelépése nyomán módosult. Rimanóczy a Bémer teret javasolta a kőszínház helyszínéül, ahol akkoriban szűk bazárszoros nehezítette a közlekedést. Rimanóczy vállalta azt, hogy a színház felépítésével párhuzamosan lebontja a Bémer téri épületeket is, és bazárépületet épít, melynek évi jövedelmét 20 ezer koronára becsülte, és amennyiben a bazárépület nem termelne ennyi jövedelmet, akkor ő a különbözetet saját pénzéből fizette volna ki. Ez az érv hatott, így 1899 tavaszán Rimanóczyt bízták meg a kivitelezéssel az új helyszínen. Megjegyzenő, hogy Fellner és Helmer jóváhagyták az új helyszínt, mert alkalmasnak ítélték arra, hogy ott épüljön meg az általuk a Nagyvásártérre tervezett épület. Mivel a szakmában nem vették jónéven Rimanóczy eljárását, ezért ő maga mellé vette két riválisát, Guttman Józsefet és Rendes Vilmost. 1899 nyarán hozzákezdtek a Bémer téri épületek lebontásához, és rekordidő, mindösszet tizenöt hónap alatt elkészült a színház. 1900 október 15-én délben tették le a zárókövet a színház előcsarnokában, és akkor helyezték el azt az időkapszulát is, amelyet nemrégiben találtak meg az épület restaurálásakor. Ezt követően díszgyűlést tartottak a régi városháza épületében, este hét órakor pedig megkezdődőtt a díszelőadás, melynek fő műsora Erkel Ferenc Hunyadi László című operája volt a Szigligeti Színház társulatának előadásában.
Program
A száztíz éves évforduló pénteki emléknapjának első programja délelőtt tíz órakor kezdődik és egy óráig tart: a Szigligeti színtársulat művészei várják a diákokat, akiket körbevezetnek a színházon, megmutatják nekik a színpadot, az öltözőket, a műszaki berendezést, a zsinórpadlást stb. Egy órától kerekasztal-beszélgetés lesz az épületfelújításban résztvevő szakemberekkel és vállalkozókkal, amelyen főként a felújítás technikai kérdéseiről lesz szó. Két órától Szabó Attila az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa tart vetített képes előadást Közép-Kelet Európa színházépítészetéről. Délután fél hattól mutatják be Nagy Béla Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897-1902) című könyvét. Mind a kerekasztal-beszélgetés, mind a könyvbemutató moderátora Péter I. Zoltán helytörténész, lapunk egykori munkatársa lesz. Az emléknap zárómomentumaként este hét órától nyílt próbára invitálja az erdeklődőket a Szigligeti Színtársulat. „A készülő Pirandello darabunk munkálataiba nyerhet bepillantást a közönség” – jelezte Dimény Levente. Az emléknap minden rendezvényére a belépés ingyenes.
Pap István
erdon.ro

2010. október 17.

A nagyváradi kőszínház felépítésének története
Nagyvárad – A váradi kőszínház felépítésének száztíz éves évfordulója alkalmából pénteken délután mutatták be Nagy Béla Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897-1902) című könyvét.
A mai nap különösen fontos a számunkra: száztíz éves lett a színházunk – e szavakkal köszöntötte a megjelenteket Dimény Levente, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője. Megfogalmazása szerint az évforduló köré szervezett egész napos rendezvények fénypontja a könyvbemutató, hiszen egy olyan alkotást ismertetnek, amely arról szól, hogy mennyire akarta a város ezt a színházat, és mennyi mindent volt hajlandó tenni azért, hogy felépülhessen.
Tisztelgés az építők előtt
Péter I. Zoltán helytörténész, az esemény moderátora arra emlékeztetett: 110 évvel ezelőtt ebben az órában már gyülekezett a közönség az első színházi bemutatóra. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy már hetekkel a premier előtt lefoglalták a helyeket, és státuszkérdésnek számított a nagyszabású eseményen való részvétel. – Tíz évvel ezelőtt is egy jubileumi könyvet adott ki Nagy Béla – ő az, aki a nagyváradi Szigligeti Színháznak történelmet írt, fogalmazott Péter I. Zoltán, arra kérve a szerzőt, hogy a legújabb kiadvány megszületésének „miértjét” válaszolja meg. – Az itteni polgárság három generációja rugaszkodott neki annak, hogy színházat építsen. A siker a harmadiknak jutott – ez a könyv tisztelgés akar lenni a nagyváradi polgárság ama generációja előtt, amely ezt a gyönyörű palotát felépítette – válaszolta Nagy Béla. Közülük kettőről részletesebben is szó esett a könyvbemutatón: dr. Hoványi Géza és Bús Dávid munkásságának bemutatásával tisztelegtek az előtt a nemzedék előtt, akiket 110 évvel ezelőtt méltán ünnepelhettek.
Dr. Hoványi Géza elkötelezett volt az ügy iránt, a városi tanács színügyi bizottságának elnökeként egyike volt azoknak, aki „kitaposta” a városnak a színházat. Nagy Béla a nézők soriban leszármazottait is köszönthette, a nagyváradi Kristófi család tagjait. Németországból került Nagyváradra, a saját képességei, tehetsége révén vált a város főmérnökévé Bús Dávid, akinek leszármazottait szintén a közönség körében köszönthette a szerző. „Kőkemény szakember” volt, aki hatalmas munkát végzett az építkezést megelőzően és közben is.
Rajongó szeretet
Ismert, hogy mit építettek – de hogyan? Ez utóbbi kérdésre ad választ a könyv, amely két részre oszlik. Az első felében a szakértői véleményezések, hivatalos levelezések találhatóak, míg a másodikban a színház építését felügyelő bizottság jegyzőkönyvi anyaga. „Negyven napszámos vadonatúj csákányokkal a bontáshoz kezd” – áll az egyik korabeli dokumentumban, hiszen miután az önkormányzat elrendelte a kisajátítást, először bontottak, és csak utána építettek eleink.
Sok érdekességet megtudtunk az építkezés körülményeiről. Mint elhangzott, valóságos harc folyt a két városrész, Olaszi és Újváros között a színház helyszínéről. Végül is az az érv győzött, hogy a színházat a hosszú távú városrendezés keretében építsék meg, és ugyancsak ennek keretében szüntessék meg az Olasziban lévő bazárszorost. Szó esett többek között arról is, hogy kőkemény anyagi büntetéseket helyeztek kilátásba, ha a vállalkozók nem tartották be a szabott határidőket, és hogy a váradiak milyen rajongó szeretettel viszonyultak a még csak épülőben lévő színházhoz: tanácsi határozattal kellett végül megtiltani a látogatást és az ezzel járó akaratlan rongálást (voltak azért kivételek is, mert a „kiváltságosaknak” és kíséretüknek továbbra is joguk volt az épület bejárására…)
A nagyon jó hangulatú, tartalmas és érdekes könyvbemutató végén Dimény Levente ez utóbbi gondolatra visszautalva fogalmazta meg: kívánja, hogy a váradi közönség ismét azzal a rajongó szeretettel viszonyuljon a színházhoz, ahogy eleink tették azt 110 évvel ezelőtt. A rendezvény – amelyen Hajdu Géza, Kovács Levente és Meleg Vilmos színművészek működtek közre – dedikálással zárult. erdon.ro

2010. október 18.

Tisztelgés a színházépítők nemzedéke előtt
Október 15-én volt száztíz esztendeje annak, hogy megnyílt Váradon a kőszínház. A jubileum egyik fontos rendezvénye volt az a kötetbemutató, melyen NAGY BÉLA Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897 – 1902) című könyvét ismerhették meg az érdeklődők. Az eseményen a közönség sok érdekességet tudhatott meg a teátrum megépítésének mikéntjéről.
A váradi színház színpadán megtartott találkozón először Dimény Levente, a Szigligeti Társulat vezetője köszöntötte a résztvevőket. Szólt annak fontosságáról, mennyire akarta a város a színházat, s mennyi mindent tettek elődeink ezért a gyönyörű épületért.
Az Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897 – 1902) című kiadványról a szerzővel, Nagy Bélával Péter I. Zoltán helytörténész beszélgetett. A könyv szerkesztője tíz esztendeje is írt egy jubileumi könyvet, Nagy Béla avatott ismerője és kutatója a váradi Szigligeti Színház történelmének. A helytörténész azt is megjegyezte: 1900. október 15-én már javában gyülekeztek az emberek a színházban. Státusszimbólum volt részt venni az első bemutatón, hetekkel előtte helyet kellett foglaltatni a premierre.
Nagy Béla elmondta: a váradi polgárság három generációja rugaszkodott neki annak, hogy teátrumot építsen. A siker a harmadik generációnak jutott. A kötet tisztelgés a színházépítő nemzedék előtt. Beszélt e nemzedék két jeles képviselőjéről, akik sokat tettek azért, hogy Váradon kőszínház lehessen. Hoványi Géza, a Takarékpénztár vezérigazgatója volt a színügyi bizottság elnöke volt. Az ízig-vérig közéleti személyiségnek számító Hoványi egyike volt azoknak, akik „kitaposták” a városból ezt a színházat. Nagy Béla köszöntötte a közönség soraiban ülő, Hoványi-gyökerekkel is rendelkező Kristófi János festőművészt és családját.
Az álom mit sem ér, ha nincsenek szakemberek. Busch Dávid főmérnök irgalmatlanul nagy és precíz munkát végzett az építkezést megelőzően és a színházépítés tizenöt hónapja alatt is. Hoványi törzsökös bihari származású ember volt, Busch viszont Németországból került Váradra, még magyarul sem tudott. Tehetsége révén vált főmérnökké, vitte végig az építkezést. A színháztörténész Busch Dávid leszármazottait is üdvözölte az eseményen.
„Az, hogy mit építettek eleink 110 éve, jól látható. A könyv megírásakor az érdekelt, hogyan”- fogalmazott Nagy Béla. A város önerőből teremtette elő a pénzt. A kötet első részében szerződések, levelezések, szakértői véleményezések találhatók, a második felében pedig a színház építését felügyelő bizottság üléseinek teljes jegyzőkönyvi anyaga olvasható. A dokumentumokból kiderül például, hogy: „Negyven napszámos vadonatúj csákányokkal bontáshoz kezd.” Vagyis nem pusztaság volt a színház helyén, hanem sűrűn beépített városrész volt. (A tizenöt hónapba még a bontás is beletartozott, nemcsak az építés!) Arról is tudomást lehetett szerezni, hogy vita tárgya volt Újváros és Olaszi között, hogy hová építsenek. Végül is az átfogó városrendezési koncepció lett a döntő érv az ügyben.
Az összejövetelen a Szigligeti Társulat művészei – Hajdu Géza, ifj. Kovács Levente, Meleg Vilmos – olvastak föl részleteket korabeli dokumentumokból.
Több ízben is elhangzott az: milyen lelkesen rajongással szerette a színházat az akkori polgárság. A társulatvezető azzal búcsúzott: azt óhajtja, hogy a mostani közönség is ezzel a lelkesedéssel szeresse a színházat.
Tóth Hajnal, Reggeli Újság (Nagyvárad)

2011. május 2.

Párhuzamos életrajzok és ?rök Szilágy
Nagyvárad - A XIX. Festum Varadinum keretében mutatták be pénteken Kupán Árpád Párhuzamos életrajzok - Nagyvárad egykori hírességei címû könyvét, illetve Bálint István János ?rök Szilágy címû tanulmánykötetét.
Zsúfolásig megtelt a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumterme Kupán Árpád történész könyvének bemutatóján, amely a Partiumi Füzetek sorozat 62. részeként jelent meg. Az alaphangulatot Thurzó Sándor József teremtette meg mélyhegedû-játékával, majd Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Mûemlékvédõ és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte az egybegyûlteket, kifejezve örömét, hogy a terem megtelt könyvszeretõ emberekkel.
?letkor és gondolkozásmód
A kiadvány tematikáját, szerkezetét ismertetve a szerzõ elõszavából idézett Dukrét Géza:Annyit szeretnénk elérni írásunkkal, hogy kiemeljünk a feledés homályából néhány olyan egykori váradi hírességet, aki a maga idejében igazi lokálpatriótaként a városért élt és küzdött, dolgozott (.) A bemutatandó személyeket két szempont alapján párosítottuk: életkoruk és gondolkozásmódjuk szerint. Arra törekedtünk, hogy hasonló életkorúakat állítsunk párba; mégpedig úgy, hogy az elsõ a konzervatív, hagyományõrzõ, jobboldali beállítottságú - a második szabadelvû, változtatni akaró, baloldali eszmerendszer híve legyen.
Az egykori váradi hírességek közül a következõk életérõl és munkásságáról olvashatunk - nem csupán e személyiségeket ismerve meg, hanem átfogó képet kapva a korról is, amelyben éltek: Bertsey György - id. Rimanóczy Kálmán, dr. Karácsonyi János - dr. Berkovits Ferencz, Sulyok István - dr. Adorján Ármin, dr. Várady Zsigmond - dr. Edelmann Menyhért, dr. Adorján Emil - dr. Papp János, Hegedûs Nándor - Dutka Ákos, dr. Soós István - dr. Ágoston Péter.
Fontos a múlt ismerete
A történelem az élet tanítómestere - idézte az ókori latinokat Kupán Árpád felszólalásában, hiszen a múlt ismerete számos tanulsággal szolgálhat arra, hogy elkerüljük a hibás döntéseket, téves lépéseket. Szavai szerint helytörténeti kutatásai során megismerhetett olyan személyiségeket, akik sokat tettek városunkért, az itt élõ közösségért, így állt össze egy könyvvé az életrajzsorozat. A kiadványt a korabeli fényképek mellett Bányai Szabados Katalin képzõmûvésznek az ismert nagyváradi épületekrõl készült grafikái díszítik.
?rök Szilágy
A pénteki rendezvényen Bálint István János ?rök Szilágy címû tanulmánykötetét is bemutatták. Péter I. Zoltán váradi helytörténész méltatásában a szerzõrõl elmondta: Zilahon született, a '70-es években teológiát tanult Kolozsváron, majd 1977-ben áttelepült Magyarországra, ahol magyar nyelv és irodalom, történelem szakos tanári és mûvészettörténészi oklevelet szerez. Az évtizedek során kutatói, könyvtárosi, levéltárosi, szerkesztõi munkát végzett, több lapban jelentek meg tanulmányai. Több könyve is megjelent, legutóbb az ?rök Szilágy, melyben a középkori hazai írásbeliség latin nyelvû kezdetétõl gyûjtötte össze a Szilágyságról fellelhetõ írott és képi anyagot, illetve térképeket. Mindez nagy segítséget jelent e tájegység helytörténeti kutatói számára - hangsúlyozta Péter I. Zoltán. A szerzõ, Bálint István János tudatta: elsõsorban a nemzettudat erõsítésének szánta tanulmánykötetét, melyben fellelhetõ sok más egyéb mellett viselettörténet, családtörténet, zászlótörténelem, ételkultúra stb. A kötet anyaga több mint hét évszázadot ölel át, és több mint húsz éves gyûjtõi munkának az eredménye.
A kettõs könyvbemutatón egy Juhász Gyula és egy Reményik Sándor vers elszavalásával S. Németh Katalin mûködött közre.
Tököli Magdolna
erdon.ro

2011. május 3.

Képes történelemkönyv szép Biharországról
Bihar megye - Vasárnap délután a nagyváradi római-katolikus püspöki palotában ismertették a Bihar megyét képekben bemutató Szép Biharországunk címû képes albumot.
A történelmi Magyarországnak a jelenleg az anyaországon kívül esõ megyéit bemutató sorozatot indított el Göncz József és Bognár Béla. Ennek a sorozatnak a tizenkettedik darabjaként lát napvilágot a Szép Biharországunk címû kiadvány, melyet vasárnap délután mutattak be a római-katolikus püspöki palotában. A könyvbemutatón Szabó ?dön a Bihar megyei RMDSZ ügyvezetõ elnöke elárulta, hogy már a tavaly megszületett a gondolat, hogy Biharról kellene egy képes albumot kiadni, és ez az ötlet Göncz József, Bognár Béla valamint civilek és közéleti szereplõk összefogásának köszönhetõen most megvalósult. Az ügyvezetõ elnök köszönetét fejezte ki többek között Molnár Judit tanárnõnek és Fodor Réka színmûvésznõnek, akik a kiadvány román és az angol nyelvû fordításait készítették el, és felhívta a figyelmet arra, hogy a kiadvány utószavát Duray Miklós, felvidéki magyar politikus írta. Nagyvárad és minden olyan Bihar megyei település szerepel ebben a kiadványban, amelyrõl legalább egy képeslapot találtunk 1918 elõttrõl - közölte az ügyvezetõ elnök. Szabó ?dön a rendezvény során hozzátette: tíz évvel ezelõtt nem gondolták volna azt, hogy a püspöki palotában mutathatnak be magyar nyelvû könyvet, amelyet román állami támogatásból adtak ki, de az elmúlt években több mint 180 könyvet sikerült kiadni a Bihar Megyei Tanács támogatásával.
Mesés régmúlt
Böcskei László megyés püspök, aki a kiadvány elõszavát írta, a jelenlevõknek elmondta: egy gyönyörû kivitelezésû gyûjteményt tartunk a kezünkben, mely olyan érzéseket kelt bennünk, mint egy meséskönyv, hiszen ugyanezt érezzük ezt a kiadványt forgatva, mintha a mi világunk lenne, amelyben jól érezzük magunkat. A püspök aláhúzta: itt van a könyvben a múltunk, a jelen az, hogy a kezünkben tartjuk ezt a könyvet, és hogy milyen lesz a jövõnk, az azon múlik, hogy mit jelent számunkra az, ami ebben a könyvben benne van. Péter I. Zoltán helytörténész, lapunk egykori munkatársa, aki az albumban felsorakoztatott képeslapok alatti rövid szövegeket írta, beszédében kiemelte azt, hogy ennek az albumnak az alapján mozaikszerûen áll össze a kép arról, hogy milyen is lehetett Bihar vármegye mintegy száz évvel ezelõtt.
Felajánlás
Göncz József, a sorozat kiötlõje elárulta, hogy mikor a könyv megvalósításának gondolata útjára indult, akkor két különbözõ kultúra fogott össze, de egy volt az akarat és a szándék. Szándékaink szerint az összes anyaországon kívüli megye albumát elkészítjük, így értelemszerûen mind a tizenöt erdélyi megye albumát is ki kívánjuk adni azért, hogy az utolsó békeidõkbõl származó képes tankönyvet adjunk az emberek kezébe. Göncz József egy felajánlást is tett: mivel a megyék albumait különbözõ donációk alapján készítik el, és mivel Krassó-Szörény megye albumának kiadására még nem jelentkezett adományozó, ezért Göncz József saját gyûjteményébõl felajánl két eredeti dokumentumot annak a személynek, aki felvállalja Krassó-Szörény megye albumának kiadatását. Az egyik dokumentum Bem József egyik napi parancsa 1849-bõl, a másik pedig egy háromnyelvû felszólítás 1849 október 29-iki keltezéssel, melyben arra kérik fel az érintetteket, hogy vigyék vissza az enyedi könyvtárba az onnan szocialista megõrzésre elvitt könyveket. Ezek az eredeti dokumentumok egyedi darabok, valószínûleg sehol máshol, egytelen levéltárban, múzeumban sem találhatók eredeti példányaik. Krassó-Szörényben szinte már irmagját sem találni magyarnak, ezért lenne nagyon fontos ezt a kiadványt eljuttatni azon keveseknek, akik még megmaradtak. - fogalmazott Göncz József. A bemutató dedikálással zárult. A könyv korlátozott példányszámban még kapható 50 lejes áron az Euro Art Galériában (Nagyvásártér/December 1. tér 12. szám).
erdon.ro

2011. május 18.

Kétszáz éve kezdõdött Várad újjáépítése
Nagyvárad - A Festum Varadinum keretében a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének meghívására Péter I. Zoltán, lapunk egykori munkatársa tartott elõadást Nagyváradról a váradi Ady Líceumban.
Péter I. Zoltán elõadásában elõször a város megalapításának hagyományára tért ki, elmondva, hogy a történelmi hitelesség tekintetében vannak még kételyek a város alapításának pontos idõpontjára vonatkozóan, de a köztûudatba beépült hagyomány szerint a várost 1092-ben alapította Szent László király. Az elõadó elmondta, hogy a városnak viszontagságos története volt, hiszen a tatárok és a törökök is feldúlták azt, de a Habsburgok is pusztították a várost, míg végül 1692-ben sikerült visszafoglalni a várat a törököktõl. Ezzel azonban még nem ért véget a város szenvedése, hiszen a Rákóczi-féle szabadságharc alatt a kurucok is pusztították a Habsurgok erõsségének számító várat és várost. Gyakorlatilag Nagyvárad újjáépítése 1711-ben, a Rákóczi szabadságharc bukása után kezdõdött el, tehát az újjáépítés éppen kétszáz éves múltra tekint vissza. Megtudtuk, hogy 1711-ben mintegy száz ember maradt a városban, ezek az emberek kezdték meg annak újjáépítését, majd a demográfiai változások ismertetése következett. Péter I. Zoltán elárulta, hogy a múlt század hetvenes éveiben került elõször többségbe a románság Nagyváradon.
Régi felvételek
Ezt követõen az elmúlt kétszáz évben történt nagyszabású, fõként egyházi jellegû építkezésekrõl számolt be a helytörténész. Megtudtuk többek között, hogy a Széchenyi (Traian) téren lévõ Szentháromság ortodox templom eredetileg a város elsõ római-katolikus székesegyháza volt, és miután megépült a Szent László templom, a kis templomot átadták a pálos rendnek, majd a rutén katolikusokhoz került, ezt követõen pedig 1777-ben a görög katolikusok kapták meg. A görög-katolikus egyház 1948-as felosztása után a templom a hetvenes évekig használaton kívül volt, akkor kapta meg az ortodox egyház az épületet. A jelenlévõk számos más nagyváradi épület érdekes történetével is megismerkedtek Péter I. Zoltán elõadásából, aki a program második felében Nagyváradról készült régi felvételeket vetíttetett le, végezetül pedig Rimanóczy Kálmán leszármazottjának, Rimanóczy Jenõnek rövid összeállítását tekintették meg zárásképpen a megjelentek.
Pap István
erdon.ro

2011. június 17.

Magyar mûemlék nem mûemlék
Dukrét Gézának a munkáját méltatta Péter I Zoltán helytörténész
Csütörtök délután a nagyvárad-rogériuszi református templomban ?pített örökségünk Bihar megyében címmel nyílt fotókiállítás Dukrét Géza mûemlékvédõ felvételeibõl.
A nagyvárad-rogériuszi református templom elõcsarnokában kiállított felvételeket illetve azok készítõjének, Dukrét Gézának a munkáját méltatta Péter I Zoltán helytörténész. Péter I. Zoltán elmondta, hogy tavaly jelent meg az ?pített örökségünk Bihar megyében címû könyv második kiadása és a templomban kiállított fotók ebbõl a tudományos munkából valók. A helytörténész a dokumentumfotók fontosságáról beszélt, elmondva, hogy bár a Dukrét Géza által megörökített épületek zömében több száz éves épületek, de mivel minden kor rajtuk hagyja maga nyomát, ezért ötven-száz év múlva tanulságos lesz látni, hogy néztek ki a mi korunkban ezek az építmények. Péter I. Zoltán kiemelte, hogy a fotók dokumentumértékén kívül nagyra értékelendõ Dukrét Géza munkája, aki végigjárta az egész megyét, összegyûjtötte az épületekhez kapcsolódó információkat, megadva ezen ingatlanok pontos topográfiáját is.
Az államnak nem érték
 Ezt követõen a felvételek szerzõje, Dukrét Géza Partiumi és Bánsági Mûemlékvédõ és Emlékhely Társaság (PBMET) elnöke részletezte a Bihar megyei mûemlékek összeírásnak elõzményeit. Megtudtuk, hogy az összeírás projektje 1991-ig nyúlik vissza, amikor Dukrét Géza Péter I. Zoltánnal közösen megkezdte a megye mûemlékeinek felmérését és tanulmányozását. A 90-es évek második felében Budapesten létrejött a Kárpát-medencei Mûemlékvédelmi Koordinációs Bizottság, amelynek Dukrét Géza is tagja lett. Ez a testület elhatározta, hogy elvégzi a mûemlékek leltározását az egész Kárpát medencében. A második lépés az volt, amikor a 2000-es évek elején az RMDSZ országos vezetése elrendelte azt, hogy minden megyében írják össze a mûemlékeket, illetve azokat az épületeket is, amelyek mûemlékek ugyan, de nincsenek rajta a mûemlék listán. Bihar megyében Dukrét Géza irányította ezt a munkát, amellyel azóta szinte teljes mértékben elkészült. A leltározás eredménye döbbenetes: Bihar megyében a mûemlékek kilencven százaléka nincs rajta a mûemléklistán, a síteri Árpád kori templomot említette kirívó példaként Dukrét Géza, mely épület egyedülálló az egész Kárpát-medencében. Ezt követõen az általa készített kiadványról beszélt, mely 103 Bihar megyei magyar település mûemlékeinek leírását tartalmazza. Hozzátette: több település az idõk folyamán színrománná vált, de az ott található értékes ingatlanok magyar mûemlékek. Több mint háromszáz építmény leírása szerepel a kötetben, de ez a lista nem teljes. Dukrét Géza elmondta, hogy a Bihar megyei mûemlékeket négy kategóriába csoportosította: templomok, kastélyok, kúriák, valamint a népi építkezés ingatlanaira (lakóházak, pincesorok), majd a templomban kiállított felvételeken ábrázolt épületeket mutatta be részletesen. A csütörtökön megnyílt kiállítás a tervek szerint augusztusig lesz látható a rogériuszi templomban.
Pap István
erdon.ro

2011. szeptember 11.

A váradi szecessziós épületek egy kötetben
Péter I. Zoltán Szecessziós építészet Nagyváradon című kötetét mutatták be pénteken délután a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban.
Nagyszámú érdeklődő jelent meg a pénteki könyvbemutatón, annak ellenére, hogy aznap délután több kulturális esemény is zajlott a városban, amelyeken valószinűleg sok olyan magyar polgár vett részt, akik Péter I. Zoltán könyvének bemutatóján is részt kívántak venni. Ezt a feltevést igazolja az a tény is, hogy a bemutató megkezdése után is szinte folyamatosan érkeztek még az érdeklődők az eseményre. A kötetbemutatót mintegy keretbe foglalta Thurzó Sándor József brácsaművész fellépése, aki az esemény kezdetén és végén egy-egy Maczalik Alfréd kompozíciót adott elő. Magát a könyvet Dukrét Géza a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) elnöke ismertette. „Hiánypótló kötet a Péter I. Zoltáné”, mondta Dukrét Géza a Partiumi Füzetek sorozat 66. darabjaként napvilágot látott kiadványról, mely a PBMET és a Varadinum Script Kiadó gondozásában, a Bihar Megyei Tanács RMDSZ frakciójának és a Nagyváradi Evangélikus-Lutheránus Egyház anyagi támogatásának köszönhetően kerülhet a nagyközönség kezébe. A kötet megjelenésének örök időszerűségét az adja, hogy a történelmi Magyarországon Budapest után Nagyváradon épült a legtöbb szecessziós épület. Ez az építészeti stílus a tizenkilencedik század végén és a huszadik század elején hódított Európában, de a szecesszió egy az építészetnél tágabb értelemben vett művészeti stílus, sőt gondlokodásmód, mely jelen volt az irodalomban, a képzőművészetben és a filozófiában is, hangsúlyozta Dukrét Géza, kifejtve a továbbiakban azt, hogy a magyar szecsesszió legnagyobb alakja Lechner Ödön volt, akinek tanítványai, követői közül sokan terveztek, illetve építettek Nagyváradon szecessziós stílusú épületeket.
E könyv Nagyvárad szecesszió előtti építészetének rövid ismertetésével kezdődik, majd az európai szecesszió kialakulásának és fejlődésének legfontosabb állomásait taglalja a szerző. Ezt követi a könyv első fő része, a Szecesszió térnyerése Nagyváradon című fejezet, melyben számos érdekes információt tudhat meg az érdeklődő a nagyváradi szecessziós épületek megépítésének körülményeiről. Az elnök elmondta, hogy az első szecessziós épület Nagyváradon a Nagysándor József (ma Aurel Lazar) utca 7 szám alatt lévő Sonnenfeld-ház, melyet 1899-ben építettek meg Spiegel Frigyes tervei alapján. Az elsőt további harminckét szecessziós épület követte. A könyv másik fejezetében a Nagyváradon alkotó tizenkét építész rövid életpályájáról lehet olvasni a könyvben, majd a jelentősebb szecessziós stílusú épületek részletes leírását nyújtja Péter I. Zoltán. A kötet végén táblázatba foglalja a szerző a nagyváradi szecessziós épületeket, azok tervezőivel és műemléki besorolásával együtt.
Az ismertető után a szerző, Péter I. Zoltán vette át a szót, aki elöljáróban kiemelte a városban az utóbbi időben tapasztalható pozitív fejleményeket, utalva a színház elé kihelyezett korabeli hangulatot idéző kandeláberekre vagy a nagyállomás előtti ízléses korlátokra, majd saját kötetére áttérve elmondta, hogy a maga idejében a szecessziót nagyon támadták, hozzátéve, hogy amikor tehetségtelen tervezők próbálkoztak vele, akkor ez a támadás jogos is volt, ám Váradon jelentős építészek terveztek szecessziós épületeket. A Sebes-Körös parti városban Komor Marcell és Jakab Dezső voltak a szecesszió vezéregyéniségei, ők tervezték a Sas-palotát és az Adorján I., és II., házakat, de rajtuk kívül mások is jelentős szecessziós épületek tervezésével tették le névjegyüket Nagyvárad építészetében. Péter I. Zoltán elmondta, hogy büszkék lehetünk a váradi alkotók munkáira, de szégyen ránk nézve ezeknek az épületeknek jelenlegi, siralmas állapota. Külön rosszllását fejezte ki a város korábbi főépítészének Andrei Luncannak az ötlete miatt, aki, mikor először kezdtek vakolatdarabok lehullani a műemléképületekről, felszólította a háztulajdonosokat, hogy verjék le épületük rossz állagú díszítőelemeit arra hivatkozva, hogy azok veszélyeztetik az emberek testi épségét. Péter I. Zoltán beszéde után a hozzászólások és a kérdések következtek. Veres Kovács Attila református lelkipásztor felvetette azt, hogy az ilyen és ehhez hasonló kiadványokat idegen nyelveken is ki kellene adni, hogy a turisták is tudjanak ezekről a váradi épületekről. Erre reagálva Dukrét Géza elmondta, hogy megvan neki a Nagyvárad építészetéről szóló, korábban kiadott kötet angol nyelvű kézirata, és mint mondta, amennyiben sikerül anyagi támogatást találni, akkor ezt az anyagot újra ki lehetne adni, más idegen nyelvű kiadás azonban kevéssé valószínű, mert az már túl sok pénzbe kerülne, vázolta a helyzetet Dukrét Géza. Végül Dukrét kérdezte terveiről Péter I. Zoltánt, aki elárulta, hogy Tóth Jánossal, a váradi Ady Múzeum igazgatójával közösen dolgozzák fel Ady nagyváradi sajtóperének periratait, egy másik terve pedig az, hogy összefoglalja Nagyvárad építészetének történetét 1691-től 1860-ig. A könyvbemutató dedikálással zárult
Pap István. erdon.ro

2011. október 16.

Szigligeti élete és munkássága bő ihletforrás
Nagyvárad - Szombaton a Szigligeti Színház rendezvénysorozattal készült az új évad ünnepélyes megnyitására. Megkoszorúzták Szigligeti Ede emléktábláját és mellszobrát, majd bemutatták az Új templom- régi oltár. A váradi Szigligeti Színház Zárkövének krónikája 1900-2011 című kötetet.
Az ünnepségsorozat délután 3 órakor kezdődött, Szigligeti Ede emléktáblájánál, mely annak az ingatlannak a falán található, ahol egykoron az író szülőháza állhatott. Nagy Béla színháztörténész, a váradi magyar társulat volt irodalmi titkára eltekintett attól az ilyenkor bevett szokástól, hogy annak az életét ismertesse, akire emlékeznek, helyette inkább a Szigligeti-kultuszról, illetve arról beszélt, hogy a Liliomfi mikor, milyen körülmények között és hogyan született. Arra hívta fel a figyelmet: Szigligeti 1849 őszén írta meg, az 1848-as forradalom és szabadságharc leverése után, amikor a nemzet önérzete, büszkesége, önbizalma és a jövőbe vetett hite a porban volt, leginkább a Mohács utáni történelmi pillanatokhoz volt hasonlítható. Úgy fogalmazott: ha azt nézzük, hogy a Liliomfit két és fél hónappal október 6-a után mutatták be, akkor méltán gondolhatunk arra is, hogy a szerző valamikor éppen azokban a napokban fogott hozzá megírni ezt a munkát, amikor a kivégzések zajlottak. A színháztörténész szerint az alkotó a Váradon töltött gyermekéveiből, a szülői házból és környékéből meríthetett lelki erőt ahhoz, hogy egy ilyen nehéz mozzanatban létrehozza azt a színpadi munkát, mely azóta is etalonnak számít a magyar drámairodalom történetében.
A koszorúzás után Szigligeti Edének a színházépület előtti mellszobránál folytatódott a megemlékezés, ahol Szabó K. István, a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója mondott ünnepi beszédet. Röviden ismertette a magyar népszínmű megteremtőjének életét és pályafutását. Párhuzamot vonva a reformkor és napjaink eseményei között, azt tanácsolta: „álljunk be cölöpöket verni lápkorszakunk talajába” és építsen ki-ki amit tud, amihez ért. Hozzátette: „mi színházat építünk és valamibe kapaszkodunk”, hiszen Szigligeti élete és munkássága bő ihletforrás, a többi pedig már rajtunk múlik, hogy lesz-e majd mire hivatkoznia a következő reformkornak.
Könyvbemutató
16 órától a színház emeleti előcsarnokában folytatódott a rendezvénysorozat, ahol bemutatták az Új templom- régi oltár. A váradi Szigligeti Színház Zárkövének krónikája 1900-2011 című kötetet. Az egybegyűlteket Czvikker Katalin menedzser-igazgató köszöntötte, majd Péter I. Zoltán közíró, helytörténész készített hangos interjút a könyv szerzőivel, Nagy Béla színháztörténésszel, egykori irodalmi titkárral, Boka László irodalomtörténésszel, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatójával és Tóth Zsuzsanna szakrestaurátorral. Az érdekes és tartalmas múltidéző beszélgetésből többek közt az derült ki, hogy 111 évvel ezelőtt a városatyák gondban voltak, hogy milyen nevet viseljen a színház, a szavazáskor fele-fele arányban voksoltak arra, hogy Városi, illetve Szigligeti Színház legyen az elnevezése. Végül az akkori polgármester, Bulyovszky József döntött az utóbbi mellett. Érdekes, hogy még Adynak sem tetszett az akkor újdonságnak számító névadás, és különvéleményt fogalmazott meg.
Boka László egyebek mellett arról ejtett szót, hogy milyen volt Várad a 19. és 20. század fordulóján, Tóth Zsuzsanna pedig a fémhengerben talált dokumentumok restaurálási folyamatát ismertette részletesen, melyről annak idején honlapunk is beszámolt. Szó volt az alapkő-zárkő vitáról is, melynek kapcsán Nagy Béla azon véleményét juttatta kifejezésre, hogy alapkőletétel valószínűleg nem volt, mert az adott körülmények nem tették ezt lehetővé. A jelenlevők megtudhatták azt is, hogy miért tekinthető 1900. október 15. kettős ünnepnek a magyar színháztörténetben, hogyan tudósítottak a korabeli újságok a színház megnyitásáról, hányszor nyithatták fel az elmúlt 111 évben a zárkővet és minek köszönhető az, hogy a felújított színházépület napjainkban ugyanúgy néz ki, mint az átadásakor.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2011. október 27.

Ismét lesz váradi könyvmaraton
Nagyvárad- November 4-5-én a Várad kulturális folyóirat, együttműködve az Europrint Kft.-vel és a Riport Kiadóval harmadik alkalommal szervezi meg a Nagyváradi Könyvmaratont, ezúttal a színházban.
A Mi tudjuk, hogy Ön szereti a könyvet! mottójú rendezvényről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a főszervezők, a Várad kulturális folyóirat szerkesztőségében. Szűcs László elmondta: a Nagyváradi Könyvmaraton változatlanul három kiadó- a Várad, a Riport és az Europrint- lebonyolításában zajlik, és a két nap alatt főleg új váradi könyvek (azaz helyi szerzőktől vagy kiadóktól származó) bemutatására törekednek. Két nagyváradi szerző jelentkezett szépirodalmi alkotással: Kinde Annamáriának a Hóbanévad című verseskötete, Sorbán Attilának pedig A püspök úr pálinkát iszik című regénye jelent meg. A tényirodalmat gazdagítja Králik Loránd: A sárkány fiai- Kína tájai, Kínai népei című kötete, mely egy sorozat részét képezi, korábban a muzulmán világról és az USA-tagállamokról írt a szerző. Szilágyi Aladár: Csodaváróktól csodateremtőkig című riportkötetében- mely a harmadik a sorban- ezúttal nem valamely, a magyartól eltérő romániai kisebbségről szól, hanem elsősorban a román-magyar együttélést vizsgálja, szórványban élő magyarok, illetve románok bemutatása révén. Simon Judit: Halasi Erzsébet - egy színésznő élete című portrékönyve annak kapcsán született, hogy a művésznő pályafutása elkezdésének 50. évfordulóját ünnepli. Szintén a Riport kiadásában látott ismét napvilágot egy erdélyi magyar klasszikustól, Karácsony Benőtől a Napos oldal.
Derzsi Ákos az Europrint két kiadványára hívta fel a figyelmet: Péter I. Zoltán fikciós könyvének címe: Képzelt beszélgetések a fiatal Ady Endrével, Banner Papp Mária: Papp Magda emlékönyvét pedig már a közelmúltban bemutatták.
Markó a sztárvendég
Simon Judit azt emelte ki: a rendezvényen jelen lesz Demény Péter kolozsvári író, aki előkészületben levő Hóbucka Hugó a mókusoknál című meseregényéből olvas fel részleteket, valamint Papp Sándor Zsigmond jelenleg Budapesten élő kolozsvári író, aki Semmi kis életek című könyvét hozza magával. A péntek este úgymond sztárvendége Markó Béla, akinek szonett- (Visszabontás) és publicisztika-kötetét (Kié itt a tér) ismertetik. A könyvmaraton különlegessége, hogy először Váradon mutatják be Zalán Tibor budapesti író, költő, drámaíró Szétgondolt jelen című kötetét. Bemutatják még Székely Ervin: A feljelentés és Tasnády-Sáhy Péter: Hidd el, ez Delhi! Egy önkéntes indiai naplója című könyvét, illetve újból ismertetik Darvay Nagy Adrienne: Kótsi Patkó János című írását. Ugyanakkor bemutatkozik két budapesti kiadó: a Kőrössi P. József vezette Noran Libro, valamint a Sárközy Bence és Halmos Ádám igazgatók által képviselt Libri. Az ünnepségre meghívták a Spanyolnátha internetes művészeti folyóirat szerkesztőségének tagjait is, Vass Tibor főszerkesztőt, Vass Nóra szerkesztőségi titkárt, Székelyhídi Zsolt főszerkesztő-helyettest és Berka Attila művészeti vezetőt.
Számon tartják
A színház épületében zajló kétnapos rendezvényen közreműködnek Firtos Edit, Kovács Enikő, ifj. Kovács Levente és Molnár Júlia színművészek. A 10 ezer lejes költségvetésű rendezvény főtámogatója a Szigligeti Színház, illetve Czvikker Katalin menedzser-igazgató, valamint az Europrint kiadó, mely „barátságból” vállalta a plakátok kinyomtatását. A szervezők szerint bár 5-6 évnek el kell telnie ahhoz, hogy egy könyvfesztivál jelentős pontnak számítson irodalmi berkekben, azért a Nagyváradi Könyvmaratont már számon tartják. Az egyik korábbi könyvbemutatón például kétszázan vettek részt.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2011. december 20.

Könyvbemutató: Városnéző séta Váradon
Nagyvárad - Kedd este a Premontrei Öregdiákok Egyesületének szervezésében az Ady Endre Középiskola dísztermében bemutatták a Városnéző séta Nagyváradon című grafikai albumot. Az igényes kivitelezésű kötetet összeállították Pásztai Ottó, Zalder Éva és a Tibor Ernő Galéria művészei. 
A Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének nevében Vonház Antal titkár köszöntötte a megjelenteket, kiemelten Szabó Ödön RMDSZ-es megyei önkormányzati képviselőt, Sárközi Zoltán városi tanácsost, Zalder Évát, a Szent László Római Katolikus Iskolaközpont igazgatónőjét, dr. Fleisz János BINCISZ-elnököt, Dukrét Gézát, a PBMET vezetőjét, valamint a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének kórustagjait.
A könyvet ismertető Péter I. Zoltán helytörténész Biró József művészettörténész, festőművész 1932-ben megjelent doktori értékezésének előszavából idézett („Irányító elve, az egyetemes magyar művészet szempontja és rugója az a kötelesség, mellyel mindenki, hajlamához és képességeihez mérten tartozik leróni adóját szülővárosával szemben”), arra hívva fel a figyelmet: ’89-et követően ezt az ars poeticát igen sokan magukénak vallották a legkülönbözőbb művészeti ágakban, ezúttal pedig Bányai Szabados Katalin, Egei György, Márton Katalin és Sztaharóczky Júlia rótták le adójukat azzal a várossal szemben, ahol laknak és büszkék erre, oly sok mindenkihez hasonlóan, akik rövidebb vagy hosszabb itt tartózkodás után egy életre váradinak érezték magukat. Ugyanis a váradi születésű Dutka Ákoshoz vagy a csupán négy évig itt újságíróskodó Ady Endréhez hasonlóan váradivá válhat mindenki, aki otthon érzi magát ebben a városban, azonosulni tud a közösség örömével, bánatával, és magáénak vallja Váradot nem csak jelenével, hanem gazdag múltjával egyetemben is. Mindez elmondható a TEG négy művészéről is, akiknek akárcsak az eddigi munkáik, a most megjelent kötetben látható alkotásaik is e város szeretetét példázzák. „Jóléső érzéssel fedezhetjük fel az albumban városunk jellegzetes részeit, melyek az egyéni művészi látásmódok következtében új perspektívákban jelennek meg az olvasók számára, emlékképeket ébresztve fel bennük, s egyben a téma továbbgondolására sarkalva mindazokat, akik e könyvet forgatják. A benne szereplő művészek nem öncélúan alkottak, hiszen mindvégig arra törekedtek, hogy a saját egyéni, szubjektív látásmódjuk által megszűrt műalkotásaik reprodukciói segítségével utódaink hiteles képet kaphassanak a 20. század végi, a 21. század eleji városunkról”, hangsúlyozta Péter I. Zoltán.
Szót kértek a szerzők
Pásztai Ottó egyesületi elnök elárulta: külön öröm számára, hogy a Bihar Megyei Tanács, illetve a megyei és városi RMDSZ-szervezet támogatásával a premontreieknek egy olyan könyvet sikerült letenniük a váradi polgárok karácsonyfája alá, melynek segítségével újra felfedezhetjük azon műemlékeinket, egyetemes értékeinket, melyekre méltán lehetünk büszkék. Az otthon számunkra ugyanis az a hely, ahol jól érezzük magunkat, biztonságérzetünk és önbizalmunk van, nyugodtan élhetünk és reménykedhetünk, boldogok és elégedettek lehetünk. Az elődeink egy ilyen helyet alapoztak meg nekünk Váradon, bebizonyítva azt: azért élünk a Földön, hogy valamit alkothassunk rajta. Bányai Szabados Katalin azon meggyőződésének adott hangot, hogy Várad Európa legszebb városa. Elárulta: „egyetért” kilenc éves unokájával, aki egyszer azt mondta neki, hogy biztosan egyvalaki tervezte a várost, mert annyira egységes képet mutat. Márton Katalin kijelentette: büszke arra, hogy itt született, taníthat, ennek a városnak az utcáin járhat, vonalaival pedig az épületek stílusa iránti alázatát, a formák összetettségét próbálta visszaadni. A bukaresti születésű Egei György Schneider N. Antalnak a Tibor Ernő Galériáról szóló írását olvasta fel.
A szöveget angol és román nyelvre fordító Zalder Éva kifejtette: munkája során ismét rádöbbent arra, hogy milyen csodálatos dolog váradinak lenni. A férjét idézte, aki azt szokta hangoztatni: amikor a város utcáit rójuk, nem árt, ha néha feltekintünk, s a logó kábelek vagy omladozó vakolat mögött meglátjuk az Épületeket. Megjegyezte: a kiadvány szép karácsonyi ajándék, azt bizonyítja, hogy élnek még jó kezű, tisztán látó, nyílt szemű és szívű magyar emberek Váradon. Szabó Ödön az idei esztendő magyar megvalósításait összegezte RMDSZ-es szemszögből (Szigligeti Színház, Szacsvay iskola stb.), majd egy hasonlatva élve úgy fogalmazott: ahogyan a kávé átadja az ízét a víznek, úgy adjuk át mi is „arománkat” Váradnak, mert ettől szebb és jobb lesz mindannyiunk élete.
Művészeti percek
A könyvbemutatót művészeti percek színesítették. Új idők ifjú merészei címmel irodalmi műsorral készült a Szent László Iskolaközpont négy diákja (Kogler Evelyn, Kéri Martin, Balajti Zoltán és Hegedűs Krisztina), illetve Ady Endre három versét (A hosszú hársfa-sor, Dalok a szüretről, Sorsunk) elszavalta Szenderszky Henrietta. A gyermekeket Fehér Gabriella és Rázmán Enikő tanárnők készítették fel. Boros Beatrice vezényletével fellépett a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének kórusa (ősbemutatóként felcsendült Boros Beatrice Gloria in excelsis Deo című szerzeménye), és Balassa Sándor-, illetve Dankó János- szerzeményeket szólaltatott meg a Tokaji Ágnes-Costin Éva hegedűművész duó.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2011. december 26.

Könyvbemutató a Padlás Galériában
Bihar megye – Maroknyi érdeklődő részvételével került sor december 22-én Érmihályfalván Pető Csilla és Derzsi Ákos képviselői irodáinak szervezésében irodalmi találkozóra.
A Padlás Galériában Varga Róbert tanár, Derzsi Ákos helyi irodavezetője Simon Juditot, a Riport Kiadó igazgatóját, illetve Szilágyi Aladár közíró-szerkesztőt köszönthette, akik bemutatták a magukkal hozott köteteket. Az eseményen közreműködött a Zelk Zoltán I.-VIII. Osztályos Iskola furulya- és énekkara Darabont Alíz tanárnő vezetésével. A bemutatott kötetek megvásárolhatóak a helyi RMDSZ-székházban (Számadó Ernő: A csend beszéde; Králik Lóránd: A sárkány fiai; Karácsony Benő: Napos oldal; Simon Judit: Egy színésznő élete; Szilágyi Aladár: Csodaváróktól csodateremtőkig; Sorbán Attila: A püspök úr pálinkát iszik; Péter I. Zoltán: Képzelt beszélgetések a fiatal Ady Endrével; Kinde Annamária: Hóbanévad; Szűcs László: Bolondok a parton).
Rencz Csaba
erdon.ro

2012. január 18.

Füzetek a nagyváradi várról
Nagyvárad- A Várszövetség irányelveként, illetve munkájaként határozta meg, hogy azt javasolja a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítványnak: jelenjenek meg a várral kapcsolatos információs füzetek.
A Várszövetség idei terveiről az RMDSZ Sas-palotabeli székházában tartott szerda délelőtt sajtótájékoztatót Péter I. Zoltán helytörténész és Sárközi Zoltán önkormányzati képviselő, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány soros elnöke.
Péter I. Zoltán kifejtette: a Várszövetség célkitűzései közt szerepel, hogy A5-ös méretben a várral kapcsolatos, körülbelül 20-25 oldalas információs füzetek jelenjenek meg, hiánypótló szándékkal. Eddig három kézirat készült el, melyeknek egyaránt ő a szerzője, és az építészettel kapcsolatosak. Az első a kezdetektől a gótikáig bezárólag, a második a reneszánsztól a 20. század hajnaláig tárgyalja a várépítészet történetét, a harmadik pedig a valószínűleg elpusztult várbeli királyszobrokra vonatkozó tudnivalókat foglalja össze. Mint ismert, utóbbiak a Kolozsvári-testvérek alkotásai: Szent István, Szent Imre és Szent László állószobrai, illetve a lovagkirály lovasszobra. A felsorolt kiadványok tehát elméleti, vagyis főleg levéltárakban történő kutatások eredményeit ismertetnék, ezért ezeket kiegészítené egy negyedik, a gyakorlati feltárásokat bemutató könyvecske, mely Mihálka Nándor és Porsztner Kitti régészek munkáját mutatná be. A tervek közt szerepel még egy történelmi füzet, illetve egyéb témájú kiadványok is. A sorozat első része május környékén látna napvilágot, román nyelvre is lefordíttatnák és párhuzamosan forgalmaznák az egyéb várbeli promociós anyagokkal együtt. A címről még nem döntöttek, de olyat szeretnének, ami egyértelmű és románra is könnyen lefordítható.
Nyomdamúzeum
Sárközi Zoltán arról számolt be, hogy a Voiticsek-nyomdász-házaspár levelet küldött a Várszövetségnek, melyben azt kezdeményezték, hogy a várban létesüljön egy nyomdamúzeum. A kérést a megszólított entitás az idén megvalósítandó projektjei közé iktatta. A vallási turizmusra is gondolva, a tanácsos köszönetet mondott a katolikus püspökségnek, illetve Böcskei László megyés püspöknek, amiért úgy döntött, hogy havonta egyszer magyar nyelvű szentmisék legyenek a vártemplomban. A köszönetből a Közterület-fenntartó Zrt.-nek is jutott amiatt, hogy a volt olaszi temetőben felszínre került emberi maradványokat szakszerű módon akarják kezelni.
A Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány soros elnöke arról is beszélt, túl van második összejövetelén az a szakbizottság, melynek feladata Nagyvárad statutumának kidolgozása. A testületet Ionel Villa, a Polgármesteri Hivatal jegyzője koordonálja, a liberális pártot Dorel Tifor, dr. Ion Zaina és Gabriel Moisa, az RMDSZ-t pedig dr. Fleisz János, Sárközi Zoltán, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán képviselik. Az eddigi két tanácskozás jó hangulatban telt, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az elején megegyeztek abban, hogy a történelmi részt az utolsó találkozó során vitatják meg. A remélhetően tárgyszerű és objektív alapdokumentum szövege várhatóan február első hetében nyeri el „konyhakész” formáját.
Végezetül Sárközi Zoltán hangsúlyozta: azt szeretnék, hogy legalább annyi nagyváradi „turista” látogasson a várba, mint külföldi, hiszen jelenleg inkább az jellemző, hogy a határ túloldaláról érkeznek érdeklődők. Tudomása szerint csupán két váradi tanintézet szokott kihelyezett órákat tartani a létesítményben, ebből a szempontból kiemelendő Kecse Gabriella tanárnő tevékenysége. Történik mindez annak ellenére, hogy az idegenvezetés többnyelvű és ingyenes, s egyeztetést követően csoportok számára hétvégenként is igénybe vehető.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2012. január 20.

Ünnepség: Város, kinek nem látni mását
A Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozat keretében január 19-én Berettyóújfaluban mutatták be dr. Fleisz János és Péter I. Zoltán tavaly megjelent köteteit. Az eseményt Juhász Gyula Várad című versének szavalata nyitotta meg Aranyosiné Csalánosi Csilla pedagógus előadásában, majd Pálfi Anikó, Berettyóújfalu alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket.
Nagyvárad történelmét, építészet történetét, valamint Ady Endre Váradon töltött éveit ismerhették meg közelebbről az érdeklődők a csütörtök délutáni könyvbemutatón Dr. Fleisz János a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének elnöke és Péter I. Zoltán helytörténész könyvein keresztül. Pálfi Anikó, Berettyóújfalu alpolgármester elmondta, hogy a Magyar Kultúra Napja már több éve rendezvénysorozattá nőtte ki magát, és ezt a közös ünnepet már tizenkét éve Nagyváraddal közreműködve szervezik. Köszöntőbeszédét Kodály Zoltán híres idézetével zárta: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”
Várad történelme
Sárközi Zoltán váradi tanácsos kifejtette, hogy a két ország magyarságát a közös nyelv köti össze, amelynek megőrzése az anyaországon kívül nehezebb, de Péter I. Zoltán és Fleisz János könyveiben megismerhető Nagyvárad és az itteni magyarság története.
Dr. Fleisz János három könyvét mutatta be: röviden beszélt Szacsvayról szóló, 2009-ben megjelent Egy tollvonás volt a bűne – Szacsvay Imre az Országgyűlés vértanú jegyzője című nagy monográfiájáról és Szacsvay Imre emlékezete című monográfiájáról, majd Nagyvárad várostörténete című könyvét mutatta be hosszabban. Dr. Fleisz János elmondta, hogy könyvében 1082-től a 2000-es évekig mutatja be a város történelmét. Hozzátette: a lendületes fejlődés, pusztulás, majd az újjászületés sorozatán ment keresztül a város, de mindig volt ereje az újrakezdésre. Elhangzott, hogy minden hányatottság ellenére Nagyváradnak ma is jelentős fejlődési képességei vannak.
Ady és Várad
Péter I. Zoltán több könyvét is bemutatta: Szecessziós építészet Nagyváradon; Nagyvárad városháza; Magam szeretem, ha szeretlek – Ady Endre szerelmei, regényes életrajz, valamint a Beszélgetések a fiatal Ady Endrével című köteteit. A város építészettörténetével kapcsolatban a szecessziós épületek helyzetét emelte ki. Elmondta, hogy a legtöbb szecessziós stílusú épület hálóval van lefedve, mivel jogi problémák miatt, és mivel a jelenlegi tulajdonosok nem tudnak arányosan hozzájárulni a felújításhoz, jelenleg ez a megoldást találta a város. Hozzátette:a szecessziós építészet fő alakja ifj. Rimanóczy Kálmán, aki a váradi városháza épületének tervezője. A városháza építésének az író külön könyvet szentelt, amelyben leírja az épület történetét és viszontagságait a tervezés fázisától kezdődően. Ezután Ady szerelmeiről szóló kötetét mutatta be, és az Adyval készült képzelt interjúkról is beszélt: „Első olvasatra bárki számára meglepőnek tűnhet a most publikált interjúcsokor. Valóban képzelt beszélgetések ezek, de gyorsan hozzá kell tennem, hogy hiteles válaszokkal, amelyek a fiatal újságíró nagyváradi újságcikkeiből származnak, amelyek a nagyközönséghez nehezen jutnak el.”
Új könyv
A könyvbemutató alkalmával Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság munkájáról és a Partiumi füzetek könyvsorozatról beszélt.
A bemutató után Péter I. Zoltánt arról kérdeztük, hogy milyen könyvön dolgozik jelenleg. „Ezt általában nem szokták elmondani a babonások, de én nem vagyok az. Jelenleg a Nagyvárad című napilapot kutatom, amely 1870-től jelent meg. Két-három hónappal ezelőtt kezdtem el lapozgatni. Jelenleg 1875-ig jutottam e,l és 1915-ig szeretném áttekinteni. A kutatási időszak körülbelül egy évig fog tartani. Több témában jegyzetelek: például az 1874-es váradi kolera járványról gyűjtök adatokat, amiből külön újságcikk lesz, valamint a váradi kávéházi életről a monarchiában, amelyből remélhetőleg egy könyv lesz. A kutatást több mindenre fogom felhasználni. Viszont van egy kéziratom ami tavaly készült, és amelynek címe Nagyvárad Anno 1900. Ez részben kötődik Adyhoz, mivel egy 1901-es cikkével kezdődik, amelyben arra tér ki, hogy meg kéne írni az 1900-as év krónikáját. Én erre a kérésre válaszoltam, és ígéretek szerint idén tavasszal könyv formájában is meg fog jelenni.”
Megnyitó
Ugyancsak január 19-én a berettyóújfalui Bihari Múzeum időszaki kiállító termében megnyitották A Himnusz kultuszának nyomában nevű időszaki kiállítását, amely márciusig látogatható. A kiállítást Kapornai Andrásné nyugdíjas pedagógus nyitotta meg. Közreműködött a Széchenyi-tagiskola énekkara.
Nagy Noémi
erdon.ro



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 | 121-135




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék