udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
120
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120
Névmutató:
Sebestyén Csaba-István
2008. május 3.
Május 2-án Székelyudvarhelyen tartotta országos kampányindító rendezvényét a Magyar Polgári Párt (MPP). – Erdélyben megérett az idő a változásra, akárcsak Magyarországon – jelentette ki Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke, aki részt vett a rendezvényen. A kampány-nyitón jelen volt még Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke, valamint Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke. Tőkés László európai parlamenti képviselő levélben üdvözölte a résztvevőket. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke Aradon a szövetség helyi kampány-nyitó rendezvényén kijelentette, hogy az MPP részvétele a helyhatósági választásokon nem érinti jelentősen az RMDSZ-t, hiszen az MPP-re „a magyar választók legfeljebb 11–12 százaléka” fog csak szavazni. Hozzátette, azokon a településeken, ahol az MPP-nek jobb, vagy az RMDSZ-ével szinte megegyező esélyei vannak, „minden egyes szavazatért megdolgoznak” annak érdekében, hogy a mérleg nyelve az RMDSZ javára mozduljon el. /Elkezdődött a választási kampány. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./ Székelyudvarhelyen tartott nagygyűlést a Magyar Polgári Párt. Győzni fogunk – jelentette ki Szász Jenő MPP-elnök, mert szerinte mindenki megértette, elérkezett az idő az RMDSZ-politika és -elit leváltására. A rendezvényen szót kapott minden fontosabb erdélyi magyar város polgármesterjelöltje, illetve az MPP megyeitanácselnök-jelöltjei. Kovács István Kovászna megyei tanácselnökjelölt az erkölcsi megújulás fontosságát hangsúlyozta, míg Csinta Samu, Sepsiszentgyörgy polgármesterjelöltje szerint vissza kell hozni az önkormányzatok emberi értékeken alapuló hitelét. Csinta jelezte, első dolga lesz helyi népszavazás kiírása az autonómia érdekében. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke szerint a kampányt, majd az önkormányzati munkát az autonómia iránti elkötelezettségnek kell jellemeznie. Sebestyén Csaba, az RMGE elnöke kijelentette, az MPP az első párt, amely szövetséget kötött a gazdákkal. /Nagyszabású rendezvénnyel indított az MPP. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 3./ Az MPP országos kampányindító rendezvényére várták Tőkés László EP-képviselőt, de a püspök nem vett részt a kampányindítón, ő ugyanis erre a napra már korábban lelkészértekezletet hívott össze Nagyváradra. /Bágyi Bencze Jakab: Tőkés László nélkül indított az MPP. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 5./2008. május 29.
Az RMDSZ-es vezetők több községben is megvesztegették a gazdákat, hogy a szervezetre adják le voksaikat a hétvégi helyhatósági választásokon – közölte Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke, aki kampánytapasztalatáról számolt be Csíkszeredában. Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák elnöke közölte, tudomása szerint Antal István Hargita megyei RMDSZ-es képviselő Peteken tett látogatásakor azt ígérte, hogy ha a helyhatósági választásokon az RMDSZ győz, elintézi, hogy ne zárják be a helyi tejcsarnokot, valamint azt is, hogy a tej literéért az eddigi 65 bani helyett az összeg közel háromszorosát kapják majd. Antal István képviselő tagadta a vádat, hozzátéve, Sebestyén Csabát egy varsági kocsmában látta, amint osztogatta az RMGE lapját, az Erdélyi Gazdát, amelyre a magyar államtól kap támogatást, és amelyben a magyar kormányt és az RMDSZ-t is mocskolták. /H. I. : MPP: lefizeti a gazdákat az RMDSZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./2008. július 28.
Magyarország és Románia határának két oldalán magyarok élnek, így a határ menti regionális együttműködésnek nemzetstratégiai vonatkozása is van – hangzott el július 25-én azon a nagyváradi találkozón, amelyet Tőkés László EP-képviselő, az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságának tagjaként kezdeményezett. A jelen lévő neves szakemberek, önkormányzati képviselők, üzletemberek a most formálódó uniós agrárpolitikával kapcsolatos közös álláspont kialakítása mellett a régió sokoldalú fejlesztésének esélyeit latolgatták. Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke egyes vidékek sajátosságai, szokásai, hagyományai megőrzésének fontosságát hangsúlyozta. Az egyetemek szellemi „erőközpontokként” léphetnek elő, értett egyet Horváth Gizella, a Partiumi Keresztény Egyetem dékánja és Kátai János, a Debreceni Egyetem dékánja. /D. Mészáros Elek: Régiós nemzetstratégia magyarlakta vidékeknek. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 28./2008. augusztus 25.
A kolozsvári Erdélyi Gazda augusztusi számában Sebestyén Csaba, az RMGE országos elnöke írt a gazdálkodásról. Az RMGE udvarhelyszéki szervezetének tevékenységéről Bodó Géza számolt be. Fellendülőben a biogazdálkodás Romániában – állapította meg írásában dr. T. Veress Éva. A Kárpát-medencei tájtörténeti tudományos konferenciáról dr. Jakab Sámuel tudósított. /Lapszemle. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./2008. október 17.
Október 16-én bemutatkoztak az RMDSZ Kolozs megyei jelöltjei, összesen tizennégyen állnak rajthoz a november 30-i választásokon. Közben újabb függetleneket nevezett meg a Magyar Polgári Párt: az alakulat Hargita megyében két képviselő-, Kovászna megyében pedig két képviselő- és egy szenátorjelöltet támogat. Nem indul Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke az őszi parlamenti választásokon. Az MPP Hargita megyében két független jelöltet támogat: Sebestyén Csabát, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnökét, valamint Garda Dezső jelenlegi RMDSZ-es parlamenti képviselőt. Garda eredetileg az RMDSZ jelöltjeként indult volna, de a jelölő küldöttgyűlésen nem kapta meg a szükséges szavazatot. Háromszéken Rákosi János a harmadik független jelölt, aki az MPP támogatásával indul. Csinta Samu, az alakulat háromszéki ügyvezető elnöke kifejtette, „a feszített iramú tárgyalások ellenére” csak három olyan személyt találtak, akiket támogatásukra érdemesnek tartanak. Rákosi János a céhes város MPP-s tanácsosa, aki a Kézdivásárhely és környéke képviselői kerületben indul az RMDSZ jelöltje, Olosz Gergely közgazdász, újdonsült képviselő ellen. Az MPP még a sepsiszentgyörgyi kerületben indít függetlent Fekete Attila Gyula vállalkozó személyében, emellett pedig az alsó-háromszéki szenátori kerületben a baróti MPP alelnöke, Szilágyi Sándor indul függetlenként. Albert Álmos, a szövetség alsó-háromszéki elnöke szerint az, hogy egy bejegyzett párt nem saját színeiben méretkezik meg, azzal magyarázható, hogy az esetleges bukás felelőssége a függetlenek nyakába varrható. /Bágyi Bencze Jakab, Kovács Zsolt: Mégsem indul Szász Jenő. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./2008. október 18.
Egyelőre hat vagy hét olyan független jelölt indulása tűnik biztosnak a parlamenti választáson, akiket a Magyar Polgári Párt (MPP) támogat. Az RMDSZ több erdélyi megyében is letette jelöltlistáit a megyei választási bizottságoknál. Az RMDSZ-t az egyik külföldi szenátori választókerületben Károlyi Béla neves tornaedző képviseli. Az MPP Hargita megyében csak két jelöltet támogat, Sebestyén Csabát, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnökét, valamint Garda Dezső jelenlegi RMDSZ-es parlamenti képviselőt. Kovászna megyében az MPP a következő független jelölteket támogatja: Rákosi János kézdivásárhelyi MPP-tanácsos, Fekete Attila Gyula és Szilágyi Sándor. Az MPP Maros megyében támogatja Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvédet. /B. T. : Hat vagy hét független magyar jelölt indulása tűnik biztosnak. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./2008. október 20.
Benyújtották iratcsomóikat az RMDSZ parlamenti jelöltjei a Hargita Megyei Választási Irodához. A megyében az RMDSZ öt képviselőt és két szenátort indít. Képviselőjelöltek: Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke, parlamenti képviselő, Antal István parlamenti képviselő, Pál Árpád, és Bende Sándor, szenátorjelöltek: Gyerkó László, az Állami Privatizációs Hatóság alelnöke és Verestóy Attila szenátor. Több Hargita megyei választókerületben is magyar–magyar párharc várható: a Magyar Polgári Párt (MPP) által támogatott függetlenként Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke száll versenybe, Garda Dezső, aki tizenkét éve az RMDSZ színeiben képviseli a gyergyóiakat, szintén függetlenként indul. Román pártok is indítanak magyarokat a megyében: Orbán László és Orbán Imre a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátorjelöltjeiként, Dósa Barna és Zilahi Imre pedig a Zöld Párt képviselőjelöltjeiként vesznek részt a megmérettetésben. /Startnál a hargitai jelöltek is. = Új Magyar Szó (Bukarest), 2008. okt. 20./2008. október 20.
Megszakította társult szakmai szervezeti viszonyát az RMDSZ-szel a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete. Az RMGE azzal indokolja a döntését, hogy az RMDSZ néhány éve teljesen elhanyagolja az egyesület által megfogalmazott súlyos mezőgazdasági és a vidéki életet érintő problémákat. Az RMGE legutóbbi kongresszusán újraválasztották Sebestyén Csaba elnököt, aki függetlenként mérkőzik meg a novemberi parlamenti választásokon. Sebestyén ennek kapcsán bejelentette, hogy kilép a Magyar Polgári Pártból és megerősítette az RMDSZ tagságáról való lemondását is. /Az RMGE Megszakította társult szakmai szervezeti viszonyát az RMDSZ-szel. = Transindex, okt. 20./2008. október 21.
Kénytelenek lemondani jelenlegi, a helyhatósági választásokon megszerzett mandátumukról a Magyar Polgári Párt (MPP) és az RMDSZ jelöltjei, ha függetlenként akarnak megméretkezni a parlamenti választásokon. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke elmondta, tudomásuk szerint az MPP által támogatott három független jelöltre vonatkozik ez a döntés: a Sepsiszentgyörgy – Erdővidék – Sepsiszék szenátori kerületben induló Szilágyi Sándor, az MPP baróti alelnöke és a polgári párt megyei tanácsosa, a Felső-Háromszék kerületben képviselőként induló Rákosi János pedig a kézdivásárhelyi tanács MPP-s tagja. Csinta Samu, az MPP Kovászna megyei ügyvezető elnöke elmondta: az általuk támogatott független jelöltek, vagyis Szilágyi Sándor és Rákosi János készek lemondani párttagságukról. Kilépett az MPP-ből, és megerősítette az RMDSZ-tagságról való lemondását Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke, aki bejelentette: politikailag függetlenként kívánja szolgálni az erdélyi magyar gazdák érdekeit. Sebestyén közölte: az RMGE hétvégi kongresszusán úgy döntöttek, a szervezet nem kíván tovább együttműködni az RMDSZ jelenlegi vezetésével. Kilépett az RMDSZ-ből, és függetlenként indul Becsek Garda Dezső, aki négy éve az RMDSZ tagjaként szerzett újabb parlamenti képviselői mandátumot. Lemondott RMDSZ-es tagságáról a csíkszeredai Borbély Ernő is. /Bíró Blanka és Gyergyai Csaba: Különcködők és bírálók. = Krónika (Kolozsvár), okt. 21./2008. október 21.
Október 17-én Székelyudvarhelyen tartotta a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének országos szervezete IX. kongresszusát, munkálatain Kocsik József újraválasztott megyei elnök vezetésével részt vett az Arad megyei elnökség héttagú delegációja is. A tisztújítás során Sebestyén Csabát egyhangú döntéssel megerősítették elnöki tisztségében. Ügyvezető elnökké a Bihar megyei Szentmiklósi Zoltánt, alelnökökké Bodó Gézát és Kiss Zoltánt választották. Sebestyén Csaba elnök kijelentette: politikai szempontból függetlenként kívánja továbbszolgálni az erdélyi magyar gazdálkodók érdekeit, ezért bejelenti kilépését a Magyar Polgári Pártból, ugyanakkor megerősíti RMDSZ tagságáról történt lemondását is. A kongresszusban elfogadta a politikai függetlenségről, az RMDSZ-RMGE közötti társult tagsági szerződés felbontásáról szóló határozatot. Kocsik József Arad megyei elnök közölte, az általa vezetett Arad megyei szervezet a Temes megyeikkel együtt továbbra is együttműködik az RMDSZ- szel. /Balta János: RMGE Kongresszus. Kocsik az RMDSZ ernyője alatt tartja Aradot. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 21./2008. november 7.
Az MPP keret-megállapodást ír alá öt olyan független jelölttel, akik a párt támogatásával indulnak a november végi választásokon. A keret-megállapodás négy évre érvényes együttműködési elveket rögzíti. A két Hargita megyei (Sebestyén Csaba és Garda Dezső), két Kovászna megyei (Szilágyi Sándor és Rákosi János), valamint az egy Maros megyei (Kincses Előd) független jelölt a keret-megállapodásban vállalja, hogy parlamentbe jutása esetén az MPP programját képviseli. A három említett megyén kívül az MPP-nek még Kolozs és Bihar megyében van területi szervezete. Ők nem támogatnak egyetlen független jelöltet sem. /Keret-megállapodás függetlenekkel. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./2008. november 11.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület körlevelében támogatásáról biztosította az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács párbeszédre és megegyezésre irányuló erőfeszítéseit. Egyben felszólította gyülekezeteit, az egyház és a nemzet érdekeit tartsák szem előtt a választásokon. Tőkés László az egyházkerület igazgatótanácsának körlevével összhangban felhívta a figyelmet arra, hogy az RMDSZ-t súlyos felelősség terheli a közérdekű megegyezés elmulasztásáért. Ez kedvezőtlen hatással lesz az országos választások eredményére. Kiábrándító az RMDSZ választási kampányát jellemző hazugságbeszéd és hamis választási propaganda. A Balatonőszödtől Marosvásárhelyig terjedő hazugságbeszéd komolyan meg fogja bosszulni magát. Visszájára fog fordulni az ellenségkép-festő pártpropaganda, melyre Nyakó és Újhelyi István MSZP-s képviselők Nagyváradon így oktatták az RMDSZ „ifjú gárdáját": „Ha szavazásra akarjuk bírni az embereket, ellenséget kell keresni; ha pedig nincs, akkor démonizáljunk valakit, mert ma már csak ettől mennek el az emberek voksolni. ” Ezen elvtársi biztatás kontextusában érthető, amit Törzsök Erika főosztályvezető mond: „Ahol a Fidesz megjelenik, ott gyűlöletet, viszályt szít, kétségeket kelt, és rombol. ” /Tőkés László: Egyházkerületi körlevél a parlamenti választások tárgyában. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 11./ Elsősorban a független jelölteket támogatja a választási kampányban Tőkés László EP-képviselő. Kincses Előd Maros megyei független jelöltnek, egykori ügyvédjének a kampányrendezvényén is részt vesz, és Garda Dezső jelenlegi képviselőt, illetve Sebestyén Csabát, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnökét is támogatja, közölte sajtótájékoztatóján. Hozzátette, bár az RMDSZ jelöltjeinek többségét támogatják, az egyháznak erkölcsi alapon meg kell vizsgálnia, hogy ki érdemes a támogatásra. Tőkés László szerint vannak Bihar megyei jelöltek, akiket elleneznek. Név szerint említette Csuzi Istvánt, „aki hátat fordított a pártjának”, Kállay László református lelkészt, akit „egyházbomlasztó tevékenysége miatt” utasítanak el, míg Lakatos Péter indulását a Széchenyi-terv keretében pályázaton elnyert 320 millió forint „elrablása” miatt ellenzik. A közlemény az RMDSZ-es politikusok kampányolási módjaira is kitér. A ravatalozóavatásokon való részvétel miatt Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettest, Lakatos Pétert és Szabó Ödönt, Bogos Zsolt miniszteri tanácsost, Kelemen Hunor képviselőt, az RMDSZ ügyvezető elnökét és Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnököt bírálta. /Fried Noémi Lujza: Függetleneket támogat Tőkés László. = Krónika (Kolozsvár), nov. 11./2008. november 18.
Sebestyén Csaba-István független képviselőjelölt választási plakátjainak letépése közben kapták lencsevégre Székelyudvarhelyen Asztalos Ferenc RMDSZ-es parlamenti képviselő feleségét és Benedek Árpád Csaba önkormányzati képviselő édesanyját. Benedek azt állította, hogy korábban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselője letépte az RMDSZ-es plakátot. Sebestyén Csaba-István közleményben ítélte el a plakátrongálást. „Hihetetlennek és egyben felháborítónak találom, hogy az RMDSZ már ilyen módszerekhez is folyamodik. ” „Azt remélem, hogy legalább meggyőződésből vagy megbízásból tépték le a plakátjaimat, és nem azért a darabonkénti 6 lejért, amit állítólag az RMDSZ ígér minden függetlenként induló jelölt plakátjáért” – áll a közleményben. /Kovács Csaba: Plakátbotrány Székelyudvarhelyen. = Krónika (Kolozsvár), nov. 18./2008. november 25.
Különféle kifogásokat találva a helyi illetékesek minden közintézményből kitiltották Sebestyén Csaba István független képviselőjelöltet, végül Fenyéden a fórumát egy helyi panzióban tartotta. A község elöljárói a találkozó előtt az utcákat járva próbálták meg otthon tartani az esetleges érdeklődőket. Sebestyén elmondta: ez is bizonyítja, másfajta politizálásra van szükség, az intolerancia helyett a bizalom és a remény politikájára. /Akadályozták a kampányolást Akadályozták a kampányolást. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 25./2008. december 2.
Székelyföldön és a szórványban is jól szerepeltek az RMDSZ jelöltjei, akiknek zöme a magyarság számarányának megfelelő eredményt ért el. A szövetségnek népes székelyföldi parlamenti képviselete lesz, a székely megyék körülbelül az RMDSZ-mandátumok felét teszik ki. Hargita megyében a kiosztásra váró hét mandátum közül hatot az RMDSZ jelöltjei nyertek meg úgy, hogy saját választókerületükben megszerezték a szavazatok többségét. Biztos képviselői mandátumot nyert Kelemen Hunor (89,35 százalékkal), Korodi Attila (87,9), Antal István (74,51) és Pál Árpád (69,8), míg Verestóy Attilát (70 százalék) és Gyerkó Lászlót (89,65) megválasztották szenátornak. A Magyar Polgári Párt (MPP) által támogatott független Sebestyén Csaba a szavazatok 19,72 százalékát szerezte meg, míg a szintén független Garda Dezső 20,19 százalékot kapott, ők biztosan nem jutnak a parlament padsoraiba. Kovászna megyében a hat, kiosztásra váró mandátum közül öt esetében az RMDSZ jelöltjei megszerezték a voksok több mint felét. Képviselői mandátumot nyert Márton Árpád, Édler András és Olosz Gergely. Ez utóbbi 12 551 szavazatot kapott, míg egyik kihívója, a független Rákosi János 1559-et gyűjtött. Az RMDSZ színeiben szenátori mandátumot nyert Albert Álmos is, aki 16 337 szavazatot kapott, míg egyik ellenfele, a független Szilágyi János 5783 szavazatot gyűjtött. Az RMDSZ második szenátori mandátumot is megszerzett Kovászna megyében, Bokor Tibor révén. Maros megyében a részleges eredmények szerint képviselői mandátumot nyer Borbély László, Kelemen Atilla és Kerekes Károly, akik megszerezték a szavazatok több mint felét, akárcsak Markó Béla, aki majdnem 90 százalékos feldolgozottságnál a szavazatok 65,13 százalékát birtokolja. Kincses Előd független jelölt a voksok 6,31 százalékát gyűjtötte össze. Bihar megyében az RMDSZ egy szenátori és két képviselői helyhez jutott úgy, hogy jelöltjei megszerezték kerületükben a voksok többségét. Cseke Attila (59,41) szenátorjelöltként, Derzsi Ákos (54,97) és Lakatos Péter (54,46) viszont képviselőjelöltként győzött. Szatmár megyében pedig egyelőre Günthner Tibor (51,99) révén egy szenátori, Erdei-Doloczki István (52,82) révén pedig egy képviselői mandátum biztos. Kettőt is szerezhetett volna az RMDSZ, de Varga Attilának öt (!!) szavazata hiányzik a megyei visszaosztás után mandátumszerzéshez. Varga az érvénytelenített szavazatok átvizsgálását kéri. /Székelyföldön az RMDSZ tarolt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./2009. január 7.
A kolozsvári Erdélyi Gazda december/2009. januári száma vezércikkét Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke írta Ismét gyászolnak a csombordiak, az elmúlt év őszén Magyarországon meghalt a széki születésű Csorba István agrármérnök, az egykori nagyhírű csombordi mezőgazdasági iskola szaktanára, az úgynevezett aranycsapat tagja. Könyvismertetés is helyet kapott a lapban, bemutatták Harag Ágnes Szép és kies kertek című könyvét. /Lapszemle. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./2009. szeptember 9.
Szász Jenő az MPP listavezetője a szeptember 27-i székelyudvarhelyi előrehozott választásokon. Szász bizakodó: meggyőződése, hogy a városi önkormányzatban az általa vezetett párt a mandátumok többségét fogja megszerezni. Az MPP listáján másodikként indul Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke, utána Fóri Irma Györgyi jogász és Balázs Árpád következik. Dósa Barna, a Zöld Párt helyi elnöke ismét megpályázza a tanácsosi tisztséget, Jakab Attila, az Udvarhelyi Fiatal Fórum vezetője is jelöltek között szerepel. Az RMDSZ listavezetője Bíró Enikő, a helyi szervezet vezetője, második, illetve harmadik helyen Incze Zoltán és Gergely László következik. /Szász Jenő vezeti a tanácsosi listát. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./2009. szeptember 17.
Aradon szervezte meg országos konferenciáját a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete /RMGE/. A tizedik alkalommal lezajlott Agrofórumon Sebestyén Csaba RMGE-elnök közös Kárpát-medencei agrárstratégia kidolgozását javasolta a konferencia résztvevőinek. Elengedhetetlen a szomszédos, hasonló sorsú és érdekű termelők összefogása, az eurorégiós keretek lehetővé teszik a közös fellépést, a közös programok megvalósítását, egymás céljainak kölcsönös segítését. /Egységes Kárpát-medencei agrárstratégiát javasol az RMGE. = Krónika (Kolozsvár), szept. 17./2010. április 6.
Alkotmánybírósággal fenyegetnek a romániai magyar gazdák
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete aggódva tapasztalja, hogy a tavalyi mezőgazdasági támogatások kifizetése a mai napig nem történt meg, annak ellenére, hogy erre többszöri ígéretet kaptak a gazdák. Habár túl vagyunk már az első negyedéven a kormánynak még agrártámogatási stratégiája sincs a 2010-es esztendőre, fogalma sem lehet a termelőnek arról, hogy mire számíthatnak ebben az évben.
A kormány ellehetetleníti a termelőket, eddig sosem tapasztalt mélypontra juttatja mind az állattartást, mind a többi mezőgazdasági ágazatot azáltal, hogy a kiszámítható gazdálkodás feltételeinek megteremtése helyett azzal fondorlatoskodik, hogy miként vasalhat be valamit az amúgy is nehéz feltételekkel küszködő vidéktől.
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete értesülései szerint a kormány arra készül, hogy csak a vállalkozóként bejegyzett termelőknek nyújtson támogatást (sajnos ezeknek is csak szimbolikus kifizetéseket), és ezzel kényszerítse a 2-3 tehenes, néhány hektáros kisgazdát is arra, hogy adóköteles vállalkozó legyen, és mielőbb befizesse az államkasszába a megbecsült adóelőleget. Ez ellenkezik az alkotmány által biztosított egyenjogúság elvével, a kialakult termelői szokásokkal, de az EU közös agrár- és vidékfejlesztési politikájával is, semmilyen célt nem szolgál a hirtelen pénzszerzési szándékon kívül.
Multifunkcionális jellegéből adódóan a mezőgazdaság a gazdasági tevékenység mellett környezeti és társadalmi funkciókat is ellát. Ezeket nem megadózni, hanem épp ellenkezőleg, a társadalom által befizetett adóból kompenzálni, támogatni kell.
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete tiltakozik ezen gazda-, vidék- és mezőgazdaság-ellenes akció ellen, és amennyiben a kormány a kisgazdaságok támogatását vállalkozásformához köti, akkor az RMGE az alkotmánybírósághoz fordul jogorvoslásért – közölte az RMGE elnöksége, amelynek nevében Sebestyén Csaba elnök egy külön elítélő, pamfletszerű nyilatkozatot is eljuttatott a sajtóhoz, amelyben éles hangon bírálja a Boc–Markó-kormányt.
Reggeli Újság (Nagyvárad)2010. szeptember 24.
Az RMDSZ pénzt kért a gazdák nevében?
Az RMDSZ-es politikusok gazdaszervezetnek álcázott politikai célú egyesületet próbálnak létrehozni, s ezzel a magyar polgári kormánytól próbálnak pénzt szerezni a romániai magyar gazdák nevében – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE).
Sebestyén Csaba, az RMGE elnöke a Krónikának elmondta, tudomásukra jutott, hogy Borboly Csaba Hargita, Tamás Sándor Kovászna, Lokodi Emőke Maros megyei tanácselnök, valamint Kelemen Attila és Antal István RMDSZ-es politikusok aláírásával a székelyföldi gazdák nevében érkezett megkeresés a magyar kormányhoz, krumpli- és cukorrépa-termesztésre kértek támogatást
Sebestyén szerint „az RMDSZ a jelenlegi gazdaellenes román kormány tagjaként a civil-szakmai szférát úgy akarja gyengíteni, hogy mesterségesen és álnok ígéretekkel kormányközeli és a kormányt kiszolgáló ellenszervezeteket hoz létre”. Az RMGE elnöke attól tart, hogy a magát ,,székelyföldi gazdák szövetségének” nevező új szervezet a termelők létező, több évtizede működő szervezeteit, egyesületeit próbálja megosztani, megszüntetni.
Sebestyén Csaba elmondta továbbá, a magyar kormánnyal felújították a szakmai együttműködést, államtitkári szinten tárgyaltak, elsősorban szakmai segítségnyújtásra, eszmecserékre számítanak, de a különböző ágazatok anyagi támogatásáról is tárgyalni fognak. A közleményben felhívják a székelyföldi gazdák figyelmét, hogy „mielőtt bármilyen kecsegtető ígéretekkel hitegető egyesület vagy szövetség létrehozásához, támogatásához hozzájárulásukat adják, érdeklődjenek a szervezet múltjáról, képviselőik politikai hovatartozásáról”. A Krónika megkeresésére Kelemen Attila kifejtette, Sebestyén Csaba rendszerint az RMDSZ ellen kampányol, valójában saját anyagi hasznát félti.
A marosvásárhelyi politikus leszögezte: nem tud semmilyen gazdaszervezet létrehozásáról. „A székely megyék tanácselnökei és politikusai között egy megegyezés jött létre, hiszen mindannyian a székelyföldi érdekek mentén akarnak politizálni” – magyarázta a képviselő. Ugyanakkor hangsúlyozta, aláírásával semmilyen pénzkérő levél nem jutott el a magyar kormányhoz, sem krumpli-, sem cukorrépa-termesztésre nem kértek pénzt.
Bíró Béla. Krónika (Kolozsvár)