udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
165
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 151-165
Névmutató:
Szabédi László
2007. szeptember 18.
Dokumentum. Keleti Ferenc nagykövet jelentése a Bolyai Egyetemen készült 1955-ös memorandummal kapcsolatban. Bukarest, 1956. október 5. SZIGORÚAN TITKOS! 327/szig. titk. -1956. Előadó: Juhász nagyköv. Tanácsos. Azok az események, melyek a Bolyai Egyetem pártalapszervezetében, valamint a Kolozsvári Írószövetségi Fiók alapszervezetének ülésén lejátszódtak, vezettek el voltaképpen egy olyan ankét megtartásához, melynek eredménye „a kolozsvári tartományi pártszervezet memoranduma” néven ismert. E memorandum története információink szerint a következő: a kolozsvári párttartományi szervezet megbízásából három magyar ember referátumot készített egy ankét számára. Ebben a referátumban a romániai magyarság sérelmeit tárták fel és foglalták össze. Mivel a referátumon több magyar aláírása is szerepelt, kapta a memorandum nevet. A kolozsvári párttartomány ezt a memorandumot felküldte a Központi Vezetőségnek, de nem említette meg, hogy ő hívta össze az ankétot, valamint ő adott megbízást a memorandum megírására is. A Központi Vezetőségben a memorandumot pártellenes akciónak nyilvánították, egy kicsit olyanformán, mint nálunk az Írószövetségben megtörtént aláírásgyűjtést. A továbbiakban a KV kitartott amellett, hogy a memorandum ellenséges cselekedet. A Bolyai Egyetemen, valamint a Kolozsvári Írószövetségi Fiók Alapszervezetében történt események után a memorandum tartalma fentről energikus intézkedéseket váltott ki. Éppen ezért szeptember utolsó napjaiban bizottság szállt ki Kolozsvárra a következő tagokkal: Miron Constantinescu, Fazekas János, Pavel Tugui, [Iosif] Ardeleanu (sajtó-főigazgatóság vezetője), Bihari (a KV agit-prop. osztályán a kiadási ügyek vezetője), Után Tiberiu, a KV aktivistája, továbbá a Művelődésügyi Minisztérium, Tanügyi Minisztérium és Pénzügyminisztérium képviselői. Robotos Imre elvtársat is meghívták, de ő „lekésett” a repülőgépről és nem vett részt a bizottság munkájában. A Bizottság Kolozsvárott kiszállt a Bolyai-egyetemre, a magyarnyelvű középiskolákba, a Magyar Színházba, s egyéb magyar intézményekbe. A látogatások kapcsán elsősorban aziránt érdeklődtek, hogy az un. memorandum adatai mennyiben felelnek meg a valóságnak. A látogatások alkalmával a Bizottság megállapította, hogy a memorandum adatai hitelesek s így a memorandum szerzői ellen emelt vádak (pártellenesség) teljesen elesnek. A Bizottság azonban sok olyan sérelmet is megállapított, amelyek a memorandumban nem szerepeltek. Általános vélemény szerint a Bizottság kiszállását a fent említett okokon kívül a Pándi-cikk váltotta ki. Miután a Bizottság kutató munkáját befejezte, megbeszélésre hívta össze a magyar írókat. A gyűlésen részt vettek a teljes kolozsvári és vásárhelyi író-gárda, valamint nagyszámú egyetemista. A gyűlés három nap és három éjjel tartott. Valamennyi író feliratkozott és beszélt is. Ami a felszólalások hevességét s az elhangzott bírálatok éles hangját illeti, ez az ülés jóval erősebb volt, mint az az értekezlet, amelyet az Írókongresszus előtt tartottak a magyar írókkal Bukarestben a Központi Vezetőség épületében. Földes László, akinek a „kikészítését” már régen elhatározták, az utolsók között iratkozott fel. Ennek ellenére elsőnek adtak szót neki, a jelenlevő írók szerint provokatív szempontból. Ekkor felállt Csehi Gyula és kijelentette, hogy ez nem demokratikus eljárás és kéri a feliratkozási sorrend tiszteletben tartását. Ez már annak a jele, hogy a magyar írók közt egy-kettő kivételével kialakult az egységfront s képesek megvédeni egymást. Elsőnek – akárcsak Bukarestben – Szilágyi András szólalt fel. Ez a felszólalás rányomta a bélyegét az egész ülés lefolyására. Szilágyi általában a súlyos gazdasági helyzetről beszélt igen vehemens hangon. Ami pedig a magyar sajtót és irodalmat illeti, kijelentette, hogy a romániai magyarság érdeklődéssel és szeretettel olvassa az odaáti irodalmat, figyeli a magyarországi eseményeket, mivel azokat saját gondjaihoz közelállónak tartja. Szilágyi megemlítette, hogy ami a magyar nép magatartását illeti, amely bizonyos vezetők leváltására vezetett, az szintén közelről érdekel bennünket. Ezután sorrendben felszólaltak Asztalos István, aki igen hevesen bírálta a jelenlegi falupolitikát, Nagy István, aki a munkásosztály nyomoráról, tanügyi kérdésekről beszélt, Csehi Gyula, aki a Bolyai Egyetem helyzetéről s egyéb sérelmekről beszélt. Ezen az ülésen általában részleteiben kerültek megtárgyalásra a romániai magyarság sérelmei. Szabédi László például kijelentette, hogy tekintettel arra, miszerint Miron Constantinescu már a múltban egyes kijelentéseit eltorzította, felszólalását írásban adja be. A végkövetkeztetéseket Miron Constantinescu vonta le. Felszólalásából látszott, hogy a Földes-ügyet egyelőre elejtették, ellenben Csehi ellen fokozták a tüzet. Szabédi írásban beadott felszólalását Miron Constantinescu aprólékosan elemezte. Adott pillanatban Szabédi dühösen felugrott s azt kiabálta, nem igaz, amit mond, én ilyet nem állítottam. Erre a terem Szabédi mellett zúgni kezdett s Miron Constantinescu kénytelen volt félretenni Szabédi felszólalását. Az ülés légköre ismételten azt mutatta, hogy ma már kialakult a teljes értelmiségi arcvonal s ennek erejére jellemző, hogy folyamatosan vissza tudják verni a meg-megújuló provokációkat. Ezek a provokációk a régi módszer szerint abban álltak, hogy egyes felszólalásokat hirtelen kérdések bevetésével akartak megzavarni. Egy ilyen alkalommal állott fel Csehi Gyula s a következőket mondotta: „Kérjük az elvtársakat, ne szakítsanak félbe bennünket, mert megzavarodunk s esetleg félni is kezdünk s így aztán az elvtársak nem fogják megtudni mindazt, amire kíváncsiak. ” Erre a félbeszakítások elmaradtak. Az ülés eredményeképpen a romániai magyarság a többi között a következőket érte el: a Művelődési Minisztériumban magyar miniszterhelyettest neveznek ki, a Tanügyi Minisztériumban magyar főigazgatóságot állítanak fel, a megszüntetett magyar nyelvű Agronómiai és Pedagógiai Főiskolát visszaállítják, a magyar középiskolákból helyhiány ürügye miatt elutasított diákok felvételét elintézik, a Bolyai-egyetem korszerű felszerelését elintézik, ugyanis a Bizottság véleménye az volt, hogy ennek az egyetemnek a felszerelése több területen egy közepes középiskola színvonalát sem éri el, elérték továbbá a Kolozsvári Magyar Színház kibővítését, a Korunk folyóirat megindítását stb. Meg kell jegyezni, hogy az említett intézkedések közül egyesekről már beszéltek előzőleg is, de éppen az a veszély állott fenn, hogy Pándi cikke és egyéb események miatt ezek teljesítésére nem került sor. Érdekes jelenség volt még az ülésen az, hogy Balogh Edgár visszautasította a Pándi-féle cikket azzal, hogy a magunk dolgait saját pártunk segítségével magunk fogjuk elintézni. Felszólalását még ketten támogatták. Az a vélemény, hogy Miron Constantinescu-féle bizottság ezt a körülményt fel fogja használni, hogy három magyar értelmiségi ilyen hangnemben beszélt a Pándi-cikkről. A magyar íróknak egymás között az a véleménye, hogy ez a felszólalás mindössze taktikai fogás volt abból a célból, hogy a Pándi-cikk vonalán provokáció ne érhesse a magyar írók kialakult frontját. Ez azért is valószínű, mert Balogh Edgár és az írók általában egyetértettek a cikkel. Keleti Ferenc, nagykövet/Memorandum a Bolyain. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./2007. november 16.
Dáné Tibor Kálmán elmondta: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közelebbi célja a Szabédi Ház kulturális központtá fejlesztése, az emlékház tevékenységének láthatóvá tétele, a hagyatéki állomány gyarapítása, a központ „élővé tétele”. Tervezik egy Közép-Erdélyi Művelődési Intézet létrehozását, amelynek központja a Szabédi Emlékházban lenne, ahogyan jelenleg az EMKE központjának, illetve a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon műhelyének is otthont ad a létesítmény. A művelődési intézet elsősorban Közép-Erdély szórványterületeinek közművelődési tevékenységét fogná össze. A Szabédi Emlékház célja az 1918 utáni erdélyi/romániai magyar irodalom kutatásának elősegítése, olyan gyűjtemény kialakítása, ahol megőrizhetők és hozzáférhetővé tehetők a különböző írói hagyatékok. A Szabédi-anyaghoz járult a Balogh Edgár- (1996), Méliusz József- (1998), Kacsó Sándor töredék-, Nagy István (1998)-, Engel (Köllő) Károly (2002) könyvtára. 2005 nyarán Muzsnay Magda kéziratos és hanganyag gyűjteménye került a Szabédi Emlékház birtokába. Párhuzamosan egyes töredékes, illetve teljesebb kéziratgyűjtemények is bővítették az állományt. A Szabédi Estekre novembertől havi rendszerességgel kerül majd sor. A sorozatnyitó november 21-én lesz, akkor bemutatják Szabédi László naplófeljegyzései (Diárium), önéletrajzai, válogatott levelezése /Komp-Press, Kolozsvár/ című kötetet, amely a Szabédi Emlékház dokumentumaiból álló sorozat első darabját. Farkas Wellmann Endre az Erdélyi Közművelődési Egyesület www.emke.ro címen elérhető új honlapjáról elmondta: segítségével könnyebbé és élővé válik a kapcsolattartás a társ-szervezetekkel, fiókszervezetekkel. /F. I. : Szabédi Estek hamarosan a Szabédi Emlékházban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./ „Szeretnénk láthatóbbá és ismertebbé tenni munkánkat, ennek érdekében honlapunkat is útjára bocsátjuk” – tájékoztatta a sajtót november 15-én Dáné Tibor, az EMKE ügyvezető elnöke. /N. Cs. : EMKE-honlap. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./2007. november 23.
Irodalmi műhelyt indítanak Kolozsváron, a Szabédi Házban, jelentették be a költő levelezését tartalmazó könyv bemutatóján. „Erkölcsi elégtétel, hogy annak az embernek, akit az elmúlt rendszer a halálba kergetett, a kötet megjelenésével elkezdtük leróni az adósságunkat” – vélekedett Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke a Szabédi László levelezését, diariumát tartalmazó könyv /A Lázár utcától a Postakert utcáig, Komp-press, Kolozsvár/ bemutatóján november 21-én. „A Szabédi Ház működése mérföldkőhöz érkezett: itt székel az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöksége, és útjára indítunk egy olyan irodalmi műhelyt is, amely a hely szelleméből táplálkozik” – mondta Dáné Tibor Kálmán. A Szabédi Ház egyfajta irodalmi múzeum is szeretne lenni, de elsődleges feladata a költő hagyatékának megőrzése, feltérképezése. /Nánó Csaba: A költőnapló találkozásai. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./2007. december 17.
Kaput nyitott Budapesten a Korunk folyóirat: ez a Korunk – Budai Porta, ez is része a magyar–magyar kapcsolatoknak, a kölcsönös tájékoztatásnak, hogy közvetlenebbé váljon az átjárás tudományban, irodalomban, művészetekben. A legmagasabb, a bukaresti minisztérium által nemrég megítélt B+ tudományos minősítés birtokában a Korunk vállalta ezt a lépést, állandó képviselet megteremtését Budapesten (a Margit körút 5/a szám alatti Bem moziban). A kezdemény komolyságát egy héttagú grémium jelzi: két akadémikus, az irodalomtörténész Poszler György és a történész Romsics Ignác; az ugyancsak neves irodalomtörténész, számos erdélyi tárgyú könyv szerzője, Pomogáts Béla; a Szegeden élő, messze földön méltán népszerű egyetemi tanár Ilia Mihály, az író Csiki László és Zalán Tibor, a kiváló grafikus Tettamanti Béla – valamennyien a folyóirat régi, megbecsült szerzői. A Korunk – Budai Porta keretében mutatták be a Közép-Európa vándora (Korunk-dosszié, 1957–2007) című, közel 900 oldalon, két kötetben esszét, tanulmányt, verset, prózát, grafikát újra összegyűjtő rangos kiadvány. Ugyanitt találkozhattak az olvasók Szabédi László kiadatlan írásainak (naplójának, levelezésének) gyűjteményével és egyéb Korunk-kiadványokkal. /S. L. : Könyvek a Portán. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./2007. december 20.
A Korunk–Komp-Press Kiadó december 19-i kolozsvári rendezvényén több újdonságot is bemutattak. Pieldner Judit Beszédterek, képterek című könyve egyrészt irodalom és film kapcsolatát elemző írásokat, másrészt recenziókat tartalmaz az új generáció költőinek – Szabó T. Anna, Borbély Szilárd, Lövétei Lázár László és Székely Csaba – köteteiről. Bemutatták továbbá a Közép-Európa vándora. Korunk-dosszié 1957–2007 című antológiát. Szabédi László leveleiből állították össze „A Lázár utcától a Postakert utcáig” című könyvet. A Korunk könyvespolcán még négy új könyv szerepel: Balázs Imre József szerkesztésében A sztálinizmus irodalma Romániában című tanulmánykötet, Máthé Dénes Nyelvi létmódok, Rigán Lóránd Erósz városa és Végh Balázs Béla A gyermekirodalom változatai című könyve. /Rostás-Péter Emese: Nyolc könyv a Korunktól. = Krónika (Kolozsvár), dec. 20./2008. február 16.
Vita alakult ki a felekezeti oktatás „létjogosultságáról”. A vitatkozó felek hajlamosak összemosni az egyházi iskolák, illetve az állami iskolákban történő vallásoktatás kérdését. Olyan vélemények hangzottak el, miszerint az egyházak egyre inkább „rátelepednek” az iskolákra, ez a kisajátítás pedig különösen a magyar nyelven folyó tanítás esetében bizonyul károsnak. Erről fejtette ki véleményét Kötő József, volt oktatásügyi államtitkár a vele készült beszélgetésben. Az utolsó alkotmánymódosítás alkalmával – ebben az RMDSZ-nek is oroszlánrésze volt – az oktatás három pillérűvé vált: állami, magán és felekezeti. A történelmi egyházak megkapják az intézményalapítási jogot. Ezeket az iskolákat – az új oktatási törvény szerint – államilag is finanszírozzák majd. A felekezeti iskolák is annyi pénzt kapnak, ahány gyermek számára biztosítanak helyet. Kötő csúsztatásnak érzi az olyan kijelentéseket, miszerint a felekezeti iskola olyan műhely lesz, ahol évszázadokkal elmaradó ismereteket, nevelést, etikát sulykolnak a tanulókba. Valójában az egyházi tanintézetek állami tantervek szerint fognak működni, a tanulók pedig ugyanazokat az ismeretanyagokat fogják elsajátítani, mint a többiek. A vallásórák keretében ismertetik majd a valláselméletet. Téves az az állítás, miszerint a felekezeti iskolák a prozelitizmus műhelyei lesznek. Az egyházi iskolák nyitottak bármilyen vallású gyermek számára. Semmilyen kényszerről nincs szó. Az egyházi iskolába tolonganak a jelentkezők. Valami oka csak lehet ennek. Ezt nem érti meg például Czika Tihamér, aki liberális oldalról ront neki a kérdésnek. Nem kell betiltani az egyházi iskolákat, oda ugyanis azok mennek, akik ezt kívánják. Az európai helyzet eltérő, van olyan ország, ahol az állam száz százalékban finanszírozza a felekezeti oktatást. Franciaország liberálisan kezeli a vallásoktatást az állami iskolákban, de támogatja az egyházi oktatást az átvállalt feladatok függvényében. Ez a helyzet Magyarországon is. Itt van például Győr esete. Túljelentkezés van a bencéseknél, versenyvizsgát is tartanak. Minden bizonnyal azért, mert a szülők tudják, hogy ott minőségi oktatásban részesül gyermekük. Azt állítják, hogy Erdélyben az egyházak a leszakadás, az elszigetelődés, a modernizáció-ellenesség fészke, holott épp ezeknek a felekezeti iskoláknak volt a legnagyobb szerepük az európai kultúrának, a haladó szemléletnek a közvetítésében. Szabédi László unitárius iskolába járt, utána Strasbourgban az unitárius teológiára. De ez nem akadályozta meg abban, hogy szabadgondolkodó emberré váljék. Az egész erdélyi műveltség, az a transzszilván szellem az egyházi iskolákban jött létre, ez nem tűnik el máról holnapra. Éppen a szabadgondolkodók tanúsítanak ilyen agresszivitást, ahelyett hogy a szabad választást és a versenyszellemet népszerűsítenék. A vita során elhangzott: „fennáll a veszély”, hogy az erdélyi oktatás legjava „kerül egyházi kézre”. Nem lehet előítéletekkel megközelíteni ezt a kérdést. A holland oktatáskutatók, pszichológusok azt mondják: a mai állami iskoláknak az a nagy hibája, hogy csak ismereteket közölnek, nem nevelnek, nincs személyiségformáló jellegük. Vajon a felekezeti iskolák nem épp ebben tudnak talán többet nyújtani, mint az államiak? /SZ. K. : Versenyhelyzet, minőségteremtés, a szabad választáshoz való jog. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./ Előzmény: Czika Tihamér: Egyházi oktatássá válhat a kisebbségi oktatás? = Szabadság (Kolozsvár), 2008. febr. 5./2008. február 16.
Földes György könyvét olvasva (Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés 1956–1989) sok ismerős névvel találkozott Kántor Lajos, másokat hiányolt. Földes ezeknek az évtizedeknek a diplomáciatörténetét tárta fel elsősorban, de sűrűn kitért belpolitikai vonatkozásokra, a korabeli kultúra, az irodalom szereplőire is. Balogh Edgár bizonyára másképp olvasná ezt a Földes-tanulmányt, hiszen ő bizalommal fordult Kádár Jánoshoz. Kántor Lajos egyetlen személyes élménye a Kádár vezette hivatalos küldöttség 1958. februári kolozsvári gyorslátogatásához fűződik, amikor Kádár az állomástéren így kezdre beszédét: Itt, Kolozsvár főterén… E sajátos tájékozottságról tanúskodó szavakat számosan hallhatták, ünneplésre kirendeltek. A kádári időkből egyik emléke Kántor Lajosnak a Bibó-emlékkönyv1981-ből, amely szamizdatban maradt. Molnár Gusztávval és Szász Jánossal hárman szerepeltek benne Romániából. Ilia Mihály szegedi irodalomtörténész hatalmas dossziéja az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából nyilvánosságra került. A Tiszatáj, illetve a „Subások” név alá gyűjtött megfigyeltek (Csoóri Sándor, Kiss Ferenc, Für Lajos, Ilia Mihály) ügyéről van szó. Ilia ellen a vád az volt, hogy a külföldi magyarság sorsával, irodalmával foglalkozik, egyetemen erről előadásokat tart. Külön bűne volt, hogy a Tiszatáj című folyóiratot ennek a törekvésnek a szolgálatába állította. Ezért 1975-ben, eltávolították a folyóirattól. Ilia Mihály kolozsvári barátainak leveleit fölbontották, elolvasták. Ilia Mihály neve nem szerepel Földes György könyvében. /!/ Száraz Györgyről, a Kortárs volt főszerkesztőjéről viszont szó van, a hírhedett Lancranjan-könyvről a budapesti Valóságban írt kritikai elemzése kapcsán. Száraz György írást kért Kántor Lajostól az egyre szaporodó magyarellenes, gyűlöletet szító román regényekről. Kántor teljesítettem a kérését, Fodor István álnéven írása megjelent a Kortárs 1988. júliusi számában. Emlékezetes volt az 1980. június eleji gyergyószárhegyi tanácskozás: a jelen lévő romániai magyar írók, szerkesztők az egyre elviselhetetlenebb romániai valóságról, a magyarok „elcsángósodásáról” cseréltek tapasztalatokat. A tanácskozás jegyzőkönyve megjelent nyomtatásban, a Korunk 1980. szeptemberi lapszámában. Ezekre nem tért ki Földes György. A legtekintélyesebb, a legnagyobb hatású megszólaló Illyés Gyula volt, megnyilatkozásai a nemzeti kérdésben jelen vannak Földes könyvében, a korabeli magyar pártvezetés reagálását sem hallgatja el a szerző. Valószínűleg többet érdemelt volna Szabédi László a magyar–román viszony tárgyalásakor, mint az 1959-es öngyilkosságára utaló egy mondat. Csoóri Sándor – Illyés Gyula örökségét magára vállalva – számos alkalommal foglalt állást a határon túli magyarok érdekében, a szomszédos országok nemzeti kisebbségeket elnyomó politikája ellen, kárhoztatva a magyar hivatalosság közönyét. /Kántor Lajos: Rólunk (is) szól a történet. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./2008. május 19.
Május 16-án Kolozsváron a régi kollégiumoknak az irodalomhoz való kötődéséről volt szó a XVII. Szabédi Napok rendezvénysorozatán. Bartha Katalin Ágnes tartott előadást Szabédi és az Unitárius Kollégium kapcsolatáról. Szabédi Székely László nyolc évet tanult és 1925-ben érettségizett a kollégiumban, diáklapot szerkesztett és elnöke is volt az önképzőkörnek. Györfi Dénes a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diáklapjainak történetét vette számba. Róth András Lajos a székelyudvarhelyi református kollégiumban folytatott irodalomkutatásról értekezett. Dóczy Örs előadásának címe Klasszika literatúra a 18. század második felében a marosvásárhelyi ev. ref. kollégiumban volt, és a korabeli latin nyelvű oktatást vizsgálta. Szabédi László sírjának megkoszorúzásával zárultak a XVII. Szabédi Napok kolozsvári rendezvényei. A Házsongárdi temetőben Egyed Péter filozófus, író mondott beszédet. Május 17-én a résztvevők Szabédra látogattak, ahol ünnepi műsorral zárták az idei Szabédi-napokat. /Ö. I. B., K. K. : Szabédi, a diák és tanár. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./ Szabédi László (eredeti nevén Székely) 1907. május 9-én született Sáromberkén, de igazi szülőhelyének ősei fészkét, Szabédot tartotta mindig. Akárcsak Bözödi György, ő is faluja és népe iránti tiszteletből vette föl annak nevét. Kolozsváron tizenhét esztendeje emlékeznek rá a születésnap közelében, Szabédon tizenötödszörre gyűltek össze a tudós nyelvész és kiváló költő tisztelői. Május 17-én Szabéd fogadta a zarándokokat. Benkő Samu akadémikus emlékezőbeszédében két 1946-os keltezésű levélre hivatkozott, amelyeket Kurkó Gyárfáshoz és Jordáky Lajoshoz intézett Szabédi László. Bennük kifejti, hogy az erdélyi magyarság egyetlen megmenekülési útja az összefogás. Összefogva kell vállalnia megörökölt intézményeit, köztük az egyházakat, az új világ építésében. Világnézeti különbségek nem okozhatnak ellentéteket az erdélyi magyarok között. Szabédi László emberi méltóságában és írói szabadságában sértve 1959. április 18-án választotta a tragikus kilépést e világból. /Bölöni Domokos: Emlékezés Szabédon. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 19./2008. június 21.
Múlt–jelen–jövő között hidat verni: ezzel a céllal hozták létre jó öt évvel ezelőtt a Kolozsvár Társaságot, írta Kántor Lajos, és most, a reneszánsz év keretében Kolozsvár reneszánszát is hangsúlyozni kell, a megújulás esélyét szóvá tenni. Egyfajta „Hívó Szóra” van szükség, ismét, ahogy ezt 1989 decemberében tették, Kolozsvár magyarságához intézve a felhívást. Akkor, a kommunista diktatúra pusztító évei után, a letargiából, a teljes kiszolgáltatottságból kellett kiszabadítani a várost, ma pedig a globalizáció adta lehetőségek és fenyegetések közepette kell tudatosítani: rajtunk is múlik, milyen lesz a város (és az ország) holnapja, hangsúlyozta Kántor Lajos. A Kolozsvár Társaság az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettel és más országos intézményekkel, civil fórumokkal együttműködve először június 27. és 29. között szervez Kolozsvár Napokat. A Kolozsvár Társaság kiadásában elkészült Reneszánsz Kolozsvár bemutatásával kezdődnek a Kolozsvár Napok. A Kolozsvárhoz kötődő portré- és játékfilmek lesznek műsoron a Győzelem moziban; a jeles irodalomtörténészt, az akadémikus Poszler Györgyöt, a szintén kolozsvári születésű, nemzetközi hírű fotográfus Korniss Pétert, valamint a közelmúltban elhunyt Domokos Gézát bemutató dokumentumfilmek. Érdeklődésre tarthat számot a Szabédi László életéből-művéből ihletődött Felmentő levél. És újra látható lesz a Dallas pashamende című, európai fesztiválokon sikerrel szerepelt játékfilm, a férfi főszerepben Bogdán Zsolttal. Június 28-án együtt láthatók lesznek a Kolozsvár Társaság Főtér 22. szám alatti székhelyén az elmúlt években megjelent, Kolozsvárhoz kapcsolódó könyvek, a meghívottak pedig a szerzők és szerkesztők, kiadók. Végül a Farkas utcai Református Kollégium ad otthont a Tarisznyás zenekar koncertjének, amelyen közreműködik a Zurboló Táncegyüttes; a műsor vendége lesz a Kossuth-díjas népzenegyűjtő, Kolozsvár egyik mai jelkép-embere, Kallós Zoltán. /Kántor Lajos: Kolozsvár reneszánsza – 2008. június 27–29. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21./2008. június 25.
Június 27-én az Új Budapest Filmstúdió több filmjével kezdődnek Kolozsvár reneszánsza programjai. A filmek több szálon is kapcsolódnak Kolozsvárhoz. Poszler György neves irodalomtörténész Kolozsváron született, itt töltötte a gyermekkorát, az általa készített filmben részletesen beszél erről. Domokos Géza ugyancsak kötődött Kolozsvárhoz. Szabédi László életműve Kolozsváron született, Korniss Péter fotóművész szintén itt született, életműve jelentős részét Erdélyben fotografálta. A filmek alkotóinak egy része is kötődik a városhoz, így Csiki László neves író és költő, továbbá Weszerle Tibor és Kántor László is. A kolozsvári bejegyzésű filmiroda, a CineCorvin célja, hogy megpróbálják újraindítani a kolozsvári filmgyártást. /Kolozsvár reneszánsza – 2008. június 27–29. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./2008. augusztus 25.
Az 1948 utáni időszakban a magyar jellegű gyűjteményeket, illetve a meglévő gyűjtemények magyar anyagát jelentős károsodás érte. Tehetetlenül kellett szemlélniük, mint estek szét és semmisültek meg fontos írói hagyatékok, emlékezett a nyolcvanéves Dávid Gyula. A 60-as, 70-es években történt kísérlet egy romániai magyar irodalmi múzeum megteremtésére, ez azonban megtört a hatalom ellenállásán. A nyolcvanas években sok magyar értelmiségi hagyta el Erdélyt, s hátrahagyott folyóirataikat Dávid Gyula Szabó Zsolttal hordta össze a Kriterionhoz, ahol kialakítottak egy komoly folyóirat-gyűjteményt. 1992-ben, amikor a Kriterionnak jóval kisebb irodába kellett átköltöznie, önként kínálkozott, hogy az EMKE-Szabédi Emlékház keretein belül romániai magyar irodalomtörténeti gyűjtemény kialakuljon. Szabédi László hagyatéka mellé oda került a Méliusz-könyvtár, a Balogh Edgár-, a Nagy István-, az Engel Károly-hagyaték, s legújabban Domokos Géza irathagyatéka. Az egyetem magyar tanszéke, a Sapientia–EMTE és az Erdélyi Múzeum-Egyesület mellett, a modernizált épületben ma már nemcsak újabb anyagok gyűjtése, tárolása válik lehetővé, hanem komoly irodalomtörténeti műhelymunka is, amint ezt a nemrég megjelent Szabédi-kötet is bizonyítja. Dávid Gyula a Romániai magyar irodalmi lexikon szerkesztését folytatja, reméli, hogy jövőre megjelenhet. Tervezi még Gáll Ernő levelezésének sajtó alá rendezését, az ’56-os életrajzi adattár /1956 Erdélyben – Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956-1965. Polis Kiadó, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2006/ bővített kiadását, kiegészítve az ’56-nál korábbi és az 1964-nél későbbi perekkel. /Bartha Katalin Ágnes: Pályakép – még mindig oldalnézetből – Beszélgetés a nyolcvanéves Dávid Gyulával. = Helikon (Kolozsvár), augusztus 25./2008. október 28.
Az 1956-os magyar forradalom romániai előtörténetéről adott képet Szabó Gyula Képek a kutyaszorítóból /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ címmel 2001, 2002-ben megjelent önéletrajzi visszaemlékezéseiben, dokumentumokat közölt róla az Etnokulturális Sokszínűség kolozsvári Forrásközpontja kiadásában 2002–2003-ban megjelent Maghiarii din Romania című, Lucian Nastasa és munkatársai gondozta kétkötetes dokumentumgyűjtemény, azóta újabb levéltári források váltak hozzáférhetővé, s ezek részben pontosították az 1956-os év erdélyi magyar vonatkozású eseményeiről alakuló képet. Az újabb kiadványok közül különösen értékes és fontos az a jegyzőkönyv-köteg, amely a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írókkal, szerkesztőkkel, 1956. szeptember 29–30-án az RMP KB kezdeményezésére tartott két napos gyűlésen történteket tartalmazza, mégpedig úgy, ahogyan azok elhangzottak, legnagyobbrészt magyar nyelven. (Az őszinteség két napja. Erdélyi magyar értelmiségiek 1956 őszén. A RMP Kolozs Tartományi Bizottságánál kolozsvári és marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel tartott gyűlés jegyzőkönyvei és más dokumentumok. Sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta Benkő Levente. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2008.) A jegyzőkönyvekből részleteket már korábban is közölt a Krónika napilapban Benkő Levente, most azonban a teljes anyagot tette hozzáférhetővé, sőt alaposan dokumentált bevezető tanulmányában és a jegyzőkönyveket kiegészítő, egykorú sajtóközleményeket, cikkeket, interjúkat magába foglaló függelék segítségével ennek a minden szempontból fontos gyűlésnek az előzményeit, összefüggéseit is feltárta. A Sztálin halála után az egész szovjet tömbben egyfajta olvadás kezdődött, ez vezetett szovjet kommunista párt XX. Kongresszusához. Romániában azonban a korábbi sztálinista vezetés arra használta fel a változást, hogy eltávolítsa a pártvezetés belső ellenzékét: ekkor ítélték halálra és kivégezték a már évek óta bebörtönzött Lucretiu Patrascanut, ekkor juttatták a süllyesztőbe Vasile Lucát és Ana Paukert. Ugyanakkor az irodalomban, a művészetek tájain tér nyílik az alkotás valódi problémáinak felvetésére, megvitatására. Az 1956. szeptember 29–30-i gyűlés szempontjából különösen fontos, hogy a megoldottnak kikiáltott nemzetiségi kérdés helyett felvetették a többségi nacionalizmus jelenségét. A romániai magyar írók és értelmiségiek egy számottevő része elfogadta a marxista ideológiát és a kommunista pártvezetést. Abban a meggyőződésben (vagy hitben) tette, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásáról hirdetett tanok valóságos szándékot fejeznek ki, s valóban elkövetkezik a megbékélésnek, közös dolgaink rendezésének kora. Azok a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írók és szerkesztők, akiket akkor a Központi Bizottság küldötteivel való tárgyalásra összehívtak, a magyarságnak vagy a pártnak való elkötelezettség közül az előbbit választották. Benkő Levente kiért röviden az előzményekre, az ún. „Jar-ügy”-re (a párt központi vezetését korábbi tetteik miatt nyilvánosan felelősségre vonó Alexandru Jar román író megbélyegzésére); az 1956 nyarán megrendezett és a Jar-ügy hatásaként jóformán érdektelenségbe fulladt országos írókongresszusra; végül magára a szeptember 29–30-i tanácskozásra. A tanácskozás légkörét Nagy Olga néprajzkutató felszólalása értékelte: „Tíz év telt el, mióta először mondhatjuk el sérelmeinket őszintén. ” A gyűlésen 35 író és szerkesztő szólalt fel. Többek között Szabédi László szóvá tette, hogy amennyiben Kolozsvár kétnyelvű város, az miért nem tükröződik az utcanevekben és a hivatalos feliratokban is; Szilágyi András a Mezőgazdasági Akadémia magyar tagozatának néhány évvel ezelőtti megszüntetése, az orvosi egyetemen a magyar származású tanárok hátrányos megkülönböztetése ellen emel szót; Sőni Pál a kolozsvári Politechnika magyar évfolyamainak felszámolását tette szóvá; Csehi Gyula azt sérelmezte, hogy a román akadémia miért mellőzi a magyar (és általában a nemzetiségi) kutatókat; Kányádi Sándor és Kormos Gyula az államosítással, a mezőgazdaság kollektivizálásával kapcsolatos túlkapásokat, Fodor Sándor a milícia tisztjeinek székelyföldi erőszakoskodásait tette szóvá. Sütő András az irodalmi alkotások cenzúrázásának megszüntetését sürgette, Bodor Pál a szerkesztőségekben hemzsegő hozzá-nem-értő pártaktivisták eltávolítását kérte, Földes László szerint „itt az ideje, hogy biztosítsuk végre irodalmunkban a vélemények valóban szabad harcát, minden áramlat kibontakozását”. A legfelső pártvezetés akkor a felvetett „hiányosságok” kijavítását ígérte, új magyar intézmények létrehozását, a magyarság nagyobb beleszólását a saját sorsát illető problémákba. Újra beindult a magyar nyelvű oktatás az Agronómián és a Politechnikán, előkészületek történtek a két háború közötti marxista Korunk, az 50-es évek elején fokozatosan megszüntetett Tanügyi Újság, Szakszervezeti Élet, Népsport újraindítására (utóbbiak Munkásélet illetve Új Sport címmel), post mortem rehabilitálták Gaál Gábort, s 1956 decemberében a börtönből előzőleg szabadon engedett Balogh Edgárt, Csőgör Lajost, Demeter Jánost és Jordáky Lajost, új folyóiratként megindult a román akadémia kiadásában a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, továbbá a Napsugár gyermeklap, Marosvásárhelyen a Művészet (később Új Élet), az Oktatásügyi Minisztériumba kisebbségügyi alminiszterré nevezték ki Bányai Lászlót. Egy idő múlva jött a számonkérés, jöttek a romániai megtorlás évei, zsúfolásig megteltek a börtönök, százakat távolítottak el az egyetemekről, milliókat némított el a félelem, s csak kevesen voltak, akik – akár életük árán is – nemet mertek mondani. Az 1956. szeptember 29–30-i tanácskozás mindennek ellenére a romániai magyar értelmiség 1945 utáni történetének – épp a folytatás ismeretében – emlékezetre érdemes pillanata volt. /Dávid Gyula: Az őszinteség két napja. 1956. szeptember 29-30. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./2008. november 8.
Dávid Gyula nyolcvanadik születésnapjára megjelent a találó című emlékkönyv Önzetlen pulpitus. Írások Dávid Gyula nyolcvanadik születésnapjára /EMKE – Mentor Kiadó, Kolozsvár – Marosvásárhely, 2008/. Dávid Gyula jelleméről és munkabírásáról, töretlen lendületéről szólnak a kötet írásai, mellettük Egyed Péter Laudatio című írásában kísérletet tett a szerkesztő (hosszú éveket töltött mellette a Kriterion kolozsvári fiókszerkesztőségében) és irodalomtörténész, irodalomszervező Dávid Gyula pályaképének megrajzolására.,,Megkerülhetetlenül fontos az a monográfia értékű tanulmányfüzér, amelyet a kisebbségi intézményrendszer kialakulásáról, történetéről, úgyszintén mindaz, amit a kisebbségi irodalom, magyar irodalom és világirodalom paradigmájáról írt. Világosan megfogalmazta, hogy ebben a sajátos közegben mi az érték, hogyan kell érteni és értelmezni az értékrendiség, értékváltás és értékválasztás kérdéseit. (…) Ilyen alapon rajzolt aztán fontos szellemi portrékat Makkai Sándorról, Bánffy Miklósról – akinek a regénytrilógiáját is kiadta –, Tamási Áronról, Jordáky Lajosról, Szabédi Lászlóról…" Sokan rajzolják az ember, a töretlen ember portréját. Árulkodó Cs. Gyimesi Éva vallomásának már a címe is: Gerincoszlop… Dávid Gyula élete nem volt könnyű, irodalomtörténészi pályáját megakasztotta és derékba törte az ötvenhat utáni ítélet, majdnem hét esztendőt töltött politikai fogolyként, együtt Páskándi Gézával és Páll Lajossal, a román börtönökben, lágerekben. Irodalomtörténészként Tolnai Lajos Marosvásárhelyen című monográfiájával tért vissza, foglalkoztatta az összehasonlító irodalomtudomány, sokat írt román írókról is, szerkesztett irodalmi lexikont /Romániai magyar irodalmi lexikon/, éppen úgy, mint politikai elítéltek lexikonát /1956 Erdélyben/. S írt sikerkönyvet Mikó Imrével közösen: a Jókai Erdélybent. /Bogdán László: Önzetlen pulpitus. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 8./2008. december 13.
Folyik a vita a budapesti Gondolat Kiadónál 2007-ben, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megjelent A magyar irodalom történetei című háromkötetes kiadványról (főszerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály). A közelmúltban Görömbei András a Kortárs októberi számában mondotta el róla elítélő véleményét. Erdélyben mindeddig kevés szó esett erről a nagy vállalkozásról. A harmadik kötet az 1920-tól napjainkig terjedő időszakot tárgyalja (szerkesztői: Szegedy-Maszák Mihály és Veres András; a szerkesztők munkatársai: Jeney Éva és Józan Ildikó. 51 szerző dolgozata olvasható a kötetben). Nagy Pál irodalomtörténész megdöbbenve a kötetből csak a legjelentősebb hiányzó erdélyi írókat sorolta fel: Bánffy Miklós, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Berde Mária, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Olosz Lajos, Endre Károly, Jékely Zoltán, Szabédi László, Nagy István, Asztalos István, Horváth István, Horváth Imre, Bajor Andor, Szabó Gyula, Farkas Árpád, Király László, Ferenczes István… Nem történik említés a következő irodalomtörténészekről: Kristóf György, György Lajos, Jancsó Elemér. Eszerint Szegedy-Maszák Mihályék az imént felsorolt erdélyi magyar írókat, irodalomtörténészeket nem tekintik említésre méltóknak. Ugyanakkor egész fejezet található – A ponyva klasszikusa címmel – Rejtő Jenőről… A kötetben Jeney Éva ilyen különös, lekicsinylő címen foglalkozik az erdélyi magyar irodalommal: „Maorik és transzszilvánok”. A szerző többek között ezt írta: „Napjainkban kérdésessé vált a nemzeti és a világirodalom fogalom is, s egyidejűleg létjogosultnak látszik az az elgondolás, hogy valamely nemzeti irodalom ugyanabban a történelmi korszakban több irodalomhoz is tartozik. ” Vagyis: nincsenek, nem lesznek önálló nemzeti irodalmak. Továbbmenőleg: „Az ún. »nemzeti hagyományok« is műhagyományok, »történeti fikciók«, s a piacgazdaság közepette elsődlegesen gazdasági érdekeket szolgálnak. ” Tehát 1848 vagy 1956 nem egyéb, mint „történeti fikció”, s a rá való emlékezés valaminő gazdasági érdeket szolgál, vonta le a következtetést Nagy Pál. Az erdélyi magyar irodalom szerves része az egyetemes magyar irodalomnak. Még akkor is, ha voltak (s még ma is akadnak), akik kétségbe vonják ezt a megkérdőjelezhetetlen tényt. Szegedy-Maszák Mihályék szerint a nemzeti kultúrák – ide értve az egyetemes magyar irodalmat is – halálra vannak ítélve, s csak „kizárólag a heterogén elemekből álló, töredezett hagyományú magyar művelődés egyes elemeinek, önmagukban álló részeinek van esélyük a továbbélésre: a többi osztályrésze provincialitás, a lassú haldoklás” – ahogyan Papp Endre írta e kötetekről szóló, Rút sybarita váz című, A nemzetnélküliség programja alcímet viselő kiváló tanulmányában. (Megjelent a Hitel 2008. februári számában.) Ez érvényesül a szóban forgó három kötetben. Ugyancsak Papp Endre kritikájában olvasható: „Érdekes, hogy a trianoni tragédia által szétszakított magyarság irodalmának területi válfajai, a határon kívülinek vagy nemzetiséginek nevezett változatai közül önálló fejezetként csak az Új Symposion alkotó köre kap helyet – a neoavantgárdhoz kapcsolható művészi törekvések reprezentációjától nem függetlenül. ” Nincs önálló fejezete az Erdélyi Helikonnak. Leírva sincs itt, hogy volt egyszer Erdélyben, Kolozsvárott egy Termés című folyóirat. Persze: sem Bánffy Miklós prózája, sem Reményik Sándor lírája, sem Tamási Áron novellisztikája, sem Dsida Jenő Psalmus hungaricusa nem függ össze mélyen a neoavantgárd törekvésekkel; így aztán nemlétezőnek kell tekinteni. (Ámde az avantgárdhoz oly közelálló erdélyi Bartalis János vagy Szentimrei Jenő neve sem íródott le A magyar irodalom történeteinek harmadik kötetében.) Végeredményben mit is várjunk egy olyan magyar irodalomtörténet-áttekintéstől, melyben Petőfi Sándor „megélhetési költőként” szerepel, s ahol 1848 azért fontos dátum, mert ekkor jelent meg Pesten egy kiadvány Első magyar zsidó naptár és évkönyv 1848-ik évre címmel… Bőséggel lehetne idézni, említeni ilyen és hasonló „furcsaságokat”. Leíródott ezeken a lapokon, rosszalló éllel – egyebek mellett – ilyesmi is: „(…) a XX. századi magyar kultúra egyik legnagyobb tehertétele az a hagyomány, az a »prófétai szerep«, mely Illyés Gyulától és Németh Lászlótól Juhász Ferencen és Nagy Lászlón Csoóri Sándorig követett minta lehet (…)”. Jelen van ezekben a kötetekben – méghozzá erős hangsúllyal – a közösségi indíttatású, nemzeti és társadalmi kérdések iránt érzékeny irodalmisággal való „leszámolás”. „Juhász Ferenc, Nagy László és társai olyan vita részesei, amely részben kilép az irodalom s általában a művészet közegéből a társadalmi kérdések megoldásának terepére” – írja az egyik szerző. Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című remekművét nem is említi meg a kötet. /Nagy Pál: Ami benne van – és ami hiányzik. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./2009. április 20.
A Székely Mezőség ünnepe: Szabéd iskolája fölvette Szabédi László (1907–1959) költő, nyelvész, egyetemi tanár nevét. Az első szabédi tanítóról 1691-ből tudunk, mutatta jegyzékét Nagy Ernő ny. tanár, a falu monográfusa. Eredete után Bölöni Gergelynek hívták. 1880-ban 80 gyermek született Szabédon. Manapság 60 körüli az óvodások száma, a jövő biztató. Szabédi László: hazaérkezett, hangzott el a mostani ünnepségen. Dr. Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár arról beszélt, hogy a tudományos gondolat képviselőjeként Szabédi Székely László remekművet alkotott, benne a romániai, az erdélyi magyarság egyik jeles gondolkodóját is tisztelhetjük. Kilyén Ilka színművész drámai emelkedettséggel adta elő A szabédi zsoltárt. Felsorakoztak a gyermekek is: ennyi Szabédi-vers egész évben nem hangzik el az egész magyar nyelvterületen, mint ilyenkor Szabédon. A méltató beszédek után népünnepély következett a kultúrházban. (Babos Ibolya: Repcsen, búza bőven legyen), és a néptáncparádé, végül szeretetvendégség. /Bölöni Domokos: Hazaváró Szabéd. Tisztelgés a falu fogadott fia előtt. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 21./2009. április 24.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke, a Szabédi Napok alkalmából Kolozsváron tartott előadásában kifejtette: „Egy államiságától megfosztott közösségben nincsen lehetőség az elit egészséges munkamegosztására, hiszen az államvezetésből kiszorított kisebbség kénytelen az értelmiséget, írókat, művészeket, tanárokat, orvosokat olyan feladatokkal megbízni, amelyektől normális körülmények között inkább menekülni szeretnének. Az erdélyi magyar értelmiségiek nem azért politizáltak a két világháború között, majd azután is, mert erre predesztinálta volna őket a hagyomány, hanem mert erre ítélte őket a saját közösségük. Botcsinálta politikus volt szinte minden írója, költője Erdélynek, és ettől talán erkölcsösebb lett az erdélyi magyar politika, de naivabb, „poetikusabb” is volt ugyanakkor. ” Kós Károly ideológiát indított útnak, a transszilvanizmust, ez Erdély önállóságának, az erdélyi magyarság önállóságának a programja. „A Kós Károly-projektet majdnem negyven esztendő múlva Szabédi László zárja le, ő tesz saját halálával pontot a trianoni nemzedék illúziójára. ” Kós Károly teljesítette a maga hivatását. „Szabédi László abba halt bele, hogy ő viszont egy másik korban már tulajdonképpen meg sem hirdethette programját, nemhogy kiteljesíthette volna. ” Vissza kellene nézni a programalkotó írókra, költőkre vagy politikusokra, mert az 1959-ben lezárult folyamat végül is 1996 körül ismét elindult, ismét vannak illúziók, nagy szükség lenne a huszadik századi erdélyi magyar értelmiségiek programjait elemezni, kérdéseiket ismét feltenni. /Markó Béla: Költői és politikai programok. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 24./2009. április 25.
Jeles személyiség tisztelte meg Nagyenyeden az Áprily-estek áprilisi rendezvényét: dr. Szász István Tas orvos-író, közéleti ember személyében. Kolozsvárt született, és fiatal korát töltötte Erdélyben. Magyarországra áttelepüléssel nem vesztette el erdélyi szívét. Eddig tizenhárom kötete jelent meg, utoljára a Beszédes hallgatás avagy három Hitel és ami utána következett című könyvét a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó jelentette meg 2007-ben. Az író életútját Józsa Miklós nyugalmazott tanár ismertette. Szász István Tas segítette – főleg 1990 – után az erdélyi áttelepülők beilleszkedését. Kb. 200 erdélyi családot sikerült megnyugtatóan elhelyeznie. Szász István Tas könyvében, „a Hitel Képcsarnokában” sok arc sorakozik: Makkai László, Venczel József (akik az első Hitel megindítását és szerkesztését végezték), Tamási Áron, Kiss Jenő, Vita Sándor, Dsida Jenő, Entz Géza, Gy. Szabó Béla, Kelemen Lajos, Mikó Imre, Nagy Géza, Szabédi László, Wass Albert, Vita Zsigmond, Szabó T. Attila és többen mások. /Bakó Botond: „Elérkezett az idő az ébredésre” – Áprily-esten a „hűtlen hűséges” Szász István Tas. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./2009. június 1.
Az RMDSZ számára fontos tanulni a múltból. Erre nyújt alkalmat Nagy Mihály Zoltán és Olti Ágoston összeállította gyűjtemény a Magyar Népi Szövetség 1944 és 1953 közötti történetéből. Valószínűleg célzatosan a mához szóló címet adtak a kötetnek: Érdekképviselet vagy pártpolitika? Kántor Lajos hibának tartja a Szabédi László-életmű ismeretében, hogy Szabédi nevét a megjelent munka még személynévmutatójából is mellőzte. Szabédi Kurkó Gyárfásnak (az MNSZ akkori elnökének), Balogh Edgárnak és Jordáky Lajosnak (meg Püski Sándornak Budapestre) írt leveleiben világosan látta a széthúzást, továbbá a kommunista pártirányítást (RKP), a nemzeti önfeladás veszélyességét. /Kántor Lajos: Kolozsvári néző. 2009. június (1). = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./ Nagy Mihály Zoltán, Olti Ágoston: Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944-1953./Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2009/2009. július 8.
Utcanév-változtatásról döntött a kolozsvári városi tanács. A Hajnal negyedi Dsida Jenő utcanév megváltoztatására érkezett lakossági kérés, ugyanis az ott lakók kényelmetlennek érezték az utcanevet. Úgy vélték, hogy a magyar költő neve nagyon hasonlít az AIDS román megnevezésére (Dsida–sida). A magyar tanácsosok azt javasolták a polgármesternek, hogy amennyiben a változásra sor kerül, az utca szintén magyar személyiség – ez esetben Szabédi László – nevét viselje. Jóllehet, Sorin Apostu elfogadta a kezdeményezést, utólag mégis elvetették a Szabédi névjavaslatot, és Pablo Picassoról nevezték el az utcát. Értesülések szerint a PD-L-s tanácsosok Apostu javaslatára cselekedtek így, mivel az RMDSZ-es önkormányzati képviselők nem támogattak egy számára fontos határozattervezetet. /J. J. : Magyar utcanevet szavaztak le. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 8./2009. szeptember 3.
Asztalos Enikő magyar szakos tanár és néprajzkutató augusztusban ünnepelte 70. születésnapját. A marosvásárhelyi Népi Egyetem ma is tevékeny előadója 1993 óta vezeti a magyar néprajz és népművészet tanfolyamot. A 16 év alatt népi iparművészek, pedagógusok, lelkészek, diákok, egyetemi hallgatók számára tárta fel népi kultúránk üzenetét, jelrendszerét, hagyományait, díszítőelemeit, a népszokásokat, táncokat, viseletet stb. Tanítványait bevezette a szakszerű gyűjtőmunkába, amelynek eredményét díjak, elismerések egész sora jelzi. Magyarfodorházán a papilakban született, édesapja református lelkész, édesanyja kántortanító volt. Kényszerűségből tanárrá átképzett szülei Kalotaszegen, Mákófalván állapodtak meg. Asztalos Enikő Kolozsváron végezte a magyar nyelv és irodalom szakot. A Babes és a Bolyai egyetemek egyesítése után Szabédi László az ő évfolyamukon tartotta az utolsó elméleti óráját, mielőtt öngyilkos lett volna. Férjhez ment Kicsi Antalhoz, aki Marosvásárhelyen a Pedagógiai Főiskolán lett tanár. Hat év után elváltak. Asztalos 28 évig volt tanár a városban. 1979-től tanítványaival néprajzi szakkört, majd néprajzi múzeumot hoztak létre. 1993-ban meghívást kapott a Népi Egyetemtől, hogy indítsa be a magyar néprajzi tanfolyamot, amelyen azóta évente két évfolyam végez. Az oktatás mellett részt vett a Budapesten meghirdetett önkéntes néprajzgyűjtőknek szóló pályázatokon, ezenkívül konferenciákon, kongresszusokon volt jelen. Hallgatói számára újdonság az őshazáról szóló elmélet ismertetése, a szakrális, vallásos néprajz. A hagyományok tiszteletében az értelmiségnek kell példát mutatnia, vallja Asztalos Enikő. 1990 óta tíz könyvet adott ki, kettő még kézirat formájában maradt. /Bodolai Gyöngyi: Orsót virágzó kancsók. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 3./