udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
339
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 331-339
Névmutató:
Szabó István
2002. április 25.
Több ezer személy kísérte utolsó útjára ápr. 24-én Reizer Pál szatmári megyés püspököt. A temetésen mintegy háromszáz lelkész vett részt. A szertartást Ardai Attila kanonok, az egyházmegye ideiglenes kormányzója mutatta be a részt vevő főbb méltóságokat. Dr. Jean Claude Périsset nuncius latin nyelven kezdte az elhunyt püspök lelki üdvéért bemutatott szentmisét, amelyet dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentbeszédét követően dr. Paskai László bíboros, esztergom?budapesti érsek fejezett be. Románul dr. Ioan Robu bukaresti érsek búcsúztatta Reizer Pál püspököt. Dr. Paskai László bíboros, végezte a temetői szertartást. Merlás Tibor címzetes főesperes, a szatmárnémeti Szentlélek plébánia plébánosa rövid beszédében jelezte: nem sokkal a ceremóniát megelőzően ő vehette át Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövettől a Reizer Pál nevére kibocsátott magyarigazolványt. A püspök búcsúztatásán a következő egyházi és világi méltóságok vettek részt. Egyházi személyek: Dr. Paskai László esztergom–budapesti érsek, bíboros, Dr. Jean Claude Périsset, címzetes érsek, bukaresti apostoli nuncius, Dr. Ioan Robu, bukaresti érsek, Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Petru Gherghel, iasi–i püspök, Tempfli József nagyváradi püspök, Martin Roos, temesvári püspök, Majnek Antal, munkácsi püspök, Huzsvár László, nagybecskereki püspök, Bosák Nándor, debrecen–nyíregyházi püspök, Dr. Gyulay Endre szeged–csanádi püspök, Mayer Mihály, pécsi püspök, Balázs Béla, kaposvári püspök, Spányi Antal esztergom–budapesti segédpüspök, Lucian Muresan, balázsfalvi görög katolikus érsek, Gheorghe Gutiu, kolozsvári görög katolikus érsek, Alexandru Messian, lugosi görög katolikus püspök, Ioan Sisestean, nagybányai görög katolikus püspök, Szabó Árpád erdélyi unitárius püspök, Mózes Árpád erdélyi evangélikus püspök, Tőkés László, királyhágómelléki református püspök, Papp Géza, erdélyi református püspök, Tietze Jenő, nagybecskereki általános helynök, Fodor József, nagyváradi általános helynök, Böcskey László, temesvári általános helynök, Potyó Ferenc, gyulafehérvári általános helynök, Dr. Czirják Árpád, gyulafehérvári érseki helynök, P. Szőke János SDB, szenttéavatási promotor, a gyulafehérvári római katolikus teológia tanári kara, Dr. Pákozdi István budapesti egyetemi lelkész, Tincu Alexandru, szatmári ortodox főesperes Világi személyiségek: Klaus Peter Marte, német konzul, Temesvár, Szíjgyártó István, magyar nagykövet, Bukarest; Cseh Áron, konzul, Kolozsvár, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Gheorghe Ciocan, Szatmár megye prefektusa, Riedl Rudolf, Szatmár megye alprefektusa, Horea Anderco, Szatmárnémeti polgármestere, Ilyés Gyula, Szatmárnémeti alpolgármestere, Szabó István, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Erdei D. István, parlamenti képviselő, Varga Attila, parlamenti képviselő, Pécsi Ferenc, parlamenti képviselő, Kereskényi Sándor, szenátor, Szabó Károly, szenátor, Dr. Kalmár László, főorvos, a Segítő Jobb Alapítvány elnöke, Budapest. /Princz Csaba: Ezrek kísérték utolsó útjára Nm. és Ft. Reizer Pál püspököt. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 25./2002. május 20.
Máj. 17-én tartották Szatmárnémetiben az RMDSZ Megyei Küldöttek Tanácsának rendes évi közgyűlését. Megjelent Szatmár megye három parlamenti képviselője (Varga Attila, Pécsi Ferenc és Erdei D. István), illetve két szenátora (Szabó Károly és Kereskényi Sándor), továbbá Szabó István, a megyei önkormányzat elnöke, Riedl Rudolf alprefektus, valamint az országos vezetőség részéről Takács Csaba ügyvezető elnök. A napirendi pontok között volt egy nyilatkozattervezet megvitatása. A nyilatkozat szerint az RMDSZ határozottan elutasítja azokat a próbálkozásokat, melyek a szervezeten belül felmerülő vitákat, elvi vagy éppen személyi konfliktusokat a szervezet és az egyház közötti konfliktusnak kívánják beállítani. A nyilatkozatot két ellenszavazattal az MKT elfogadta. A felszólalók felszólították Pécsi Ferencet, indokolja meg a központi lapokban napvilágot látott, az RMDSZ megyei szervezetét támadó nyilatkozatait. A napilapokban (például a Curentul) megjelent állítások szerint a megyei szervezet tisztségviselői korruptak. Felszólították a képviselőt, nevezze meg, kik azok a személyek, akiket ő korrupcióval vádol a megyei szervezet vezetőségében. Pécsi nem tudta érdemben megválaszolni a hozzá intézett kérdéseket, de tagadta, hogy a nyilatkozatok tőle származnának. Felszólalásában támadta Ilyést, ezután többen bírálták Pécsit. /Erdei Róbert: Pécsi Ferenc, a "fekete bárány"? = Krónika (Kolozsvár), máj. 20./ Pécsi Ferenc kifejtette, hogy az egyházzal való viszonyt tisztázó nyilatkozat tervezete mellett a küldötteknek meg kellett volna kapniuk a választmány elé terjesztett korábbi vitaindító iratot is. Pécsi hangsúlyozta, hogy többszöri írásbeli kérésére sem adták ki neki a megyei és városi közbeszerzések listáját, pedig a közpénzek elköltésére vonatkozó információt kötelesek kiadni. A választmány elé terjesztett, Kereskényi Sándor szenátor által megfogalmazott korábbi vitairatban vádak érték a református egyházat, a megyei RMDSZ nyilatkozatban fogalmazta meg ezzel kapcsolatos álláspontját. /Fodor István: Botrány az RMDSZ megyei küldöttgyűlésén. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 20./2002. május 27.
Ezután minden pünkösdkor megemlékeznek arról a 38 évvel ezelőttiről, amikor hívek serege éjt nappallá téve testével védte meg a nagyváradi Szent László római katolikus plébániatemplomot. Télen évek óta először kondultak meg a kommunista rendszer által halálra ítélt templom harangjai, s a hívek Lőrincz Ottó esperes plébánossal már akkor elhatározták, hogy a templommentés évfordulóján megemlékeznek a csodálatos összefogásról. Nagyvárad második legrégibb templomát az akkori hatalom át akarta költöztetni a tér túloldalára, amit valószínűleg nem bírt volna ki az istenháza. A ünneplő gyülekezetet Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök köszöntötte és a 38 évvel ezelőtti újmisés pap, Mészáros Antal tartott szent beszédet, körvonalazva a Szentlélek csodáját, amely eggyé kovácsolta a nehéz időben a lelkeket és megmenthették általa a templomot. A váradújvárosi RMDSZ elnöke, Szabó István pedig szemtanúk megítélése alapján rekonstruálta a történelmi emlékeket. /(balla): Váradi templomvédők emlékezete. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 27./2002. június 11.
Szombati-Szabó István (1888–1934) erdélyi költőnek remélhetőleg hamarosan kiadásra kerülnek összes versei, azonban az öröksége még mindig nem tisztázott. A Szombati-örökség része a Magyarországon élt, tevékenykedett és meghalt Szombati-Szabó Csaba jeles rajzfilmművész hagyatékával bővült. Az utóbbi években sok minden szóba jött. A hagyaték hazahozatala éppúgy, mint a Szombati-házaspár exhumálása és hazahozatala. Az lenne jó, ha minden Szombati-hagyaték lehetőleg a református egyházra szállna. /Ki örökli Szombati-Szabó István könyvtárát? = Nyugati Jelen (Arad), jún. 11./2002. június 15.
Elmaradt a vita az RMDSZ-en belüli Polgári Együttműködési Tanács által Szatmárnémetiben összehívott Polgári Fórumon, mivel az RMDSZ csúcsvezetősége nem jelent meg a tanácskozáson, csak a Polgári Szárny, a Reform Tömörülés és az egyházak képviselői. Tőkés László, a szövetség tiszteletbeli elnöke felszólalásában kijelentette, az RMDSZ csúcsvezetősége az egység demagógiája mögé rejtőzik, és mindenkit egységbontónak tart, aki az övétől eltérő véleményt mer hangoztatni. Toró T. Tibor, a Reform Tömörülés elnöke szerint a szövetség vezetői a befogadó szövetség leple alatt kirekesztő pártot építenek. A fórumon részt vett Szabó László, az Országos Dávid Ferenc Unitárius Ifjúsági Egylet elnöke is, aki a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) küldötteként jelent meg. /Erdei Róbert: Egyoldalú polgári fórum Szatmáron. = Krónika (Kolozsvár), jún. 15./ / Az RMDSZ tevékenységének egészét bírálták a Polgári Együttműködés Tanácsának (PET) jún. 14-én Szatmárnémetiben megtartott ülésén. A pulpituson megjelent Amma Zoltán, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye vikáriusa, Kovács Zoltán, Kónya Hamar Sándor, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt parlamenti képviselők, Szabó László, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület elnöke, Toró T. Tibor képviselő, a Reform Tömörülés (RT) elnöke, Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, valamint Vekov Károly parlamenti képviselő. A végén lakossági fórummá alakuló gyűlésen Pécsi Ferenc szólt a rendezvény megszervezése ellen a Szatmár megyei RMDSZ által folytatott ellenkampányról is. A szatmári képviselő ismertette a megbeszélés három vezértémáját is: az RMDSZ egyházakkal, az ifjúsággal és a civil szervezetekkel való kapcsolata. Tőkés László püspök az RMDSZ–uralta erdélyi magyar sajtó, a sokszor személyes ellentétként kezelt elvi ellentétek, az ingatlanvisszaszolgáltatás, a státustörvény és az erdélyi magyar egyetem ügyében észrevehető határozatlanságot sorolta a változásra szoruló ügyek közé. A református püspök szerint "az RMDSZ lassan a Szociáldemokrata Párt (SZDP) magyar tagozatává válik". Kónya Hamar Sándor képviselő hiányolta a szatmári RMDSZ–vezetőket, képviselőket és szenátorokat az ülésről. Kónya Hamar szerint a leginkább szembetűnő, hogy nincs sem gazdaság–, sem településpolitikája az erdélyi magyarság politikai szervezetének. "A Pécsi Ferenc iránti szolidaritás hozott ide minket, éreztetni akarjuk, hogy nincs egyedül!" — mutatott rá felszólalásában a találkozó lényegére Vekov Károly parlamenti képviselő. Felolvasták a PET szándéknyilatkozatát. /Princz Csaba: Pécsi Ferenc nincs egyedül: Szatmárnémetiben tartotta első ülését a Polgári Együttműködés Tanácsa. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 15./ Szabó István Szatmár megyei tanácselnök távolmaradásra szólította fel az RMDSZ-híveket, olyan esemény bojkottálására, amelyet a magyarság hazai érdekképviseleti szerve rendez. A kovász egy rebellis képviselő, de mégis csak olyan rendezvényről van szó, amelyen a hazai egyházak prominens képviselői jelentek meg, köztük Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. A püspök úr nézeteivel lehet ugyan vitatkozni, de kvázi embargós személyiségnek kikiáltani túlzásnak tűnik, jegyezte meg a Krónika munkatársa, Csinta Samu. A "féltés" a hivatalos hangtól eltérő nézetek ellen fogalmazódott meg. Első látásra a Polgári Együttműködési Tanács által szervezett jún. 14-i szatmárnémeti találkozó témái aligha fakaszthattak aggodalmat. /Csinta Samu: Egység, erő, egyetértés. = Krónika (Kolozsvár), jún. 15./2002. június 17.
Németh István olvasói levelében cáfolta az SZFÚ június 14–i számában Szabó István, a Szatmár Megyei Tanács elnökének állítását már a cikk címében is: Pécsi Ferenc "az RMDSZ–t támadó csoporthoz csatlakozott". Valójában sem Pécsi Ferenc, sem pedig mások, akik bírálólag lépnek, nem az RMDSZ–t támadják. Pécsi Ferencék megpróbálják számon kérni az RMDSZ különböző jelenlegi tisztségviselőitől az RMDSZ programjának, célkitűzéseinek országos és helyi szinten történő életbe ültetését. Például Szatmárnémetiben kint is van három helyen a háromnyelvű helységnévtábla (igaz, egyik sem felel meg a törvényben előírt szabványnak), de egyetlen helyi hivatalon, iskolán, óvodán sincsen magyar szó. A megyei vagy a városi tanács ülésein nem használják a magyar nyelvet. Riedl Rudolf alprefektus (volt prefektus) vajon milyen eredményeket ért el a kisebbség képviseletében? Soha, egyetlen RMDSZ–fórumon sem szólalt fel. Ugyanez a kérdés feltehető Szabó István megyei tanácselnöknek és Ilyés Gyula alpolgármesternek is. "Szenátoraink és képviselőink sem tudnak általában semmi érdemlegesről beszámolni. Ugyanis nincs miről." Az önálló Kölcsey Kollégium létrehozásában Muzsnay Árpád szerzett elévülhetetlen érdemeket. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik a város és a megye magyar szobrainak felállítása. Nagy tömegeket vonzó rendezvények szervezője, akárcsak Csirák Csaba, aki a maga rendjén honismereti könyvsorozatot is útjára indított. Ezek az eredmények nem az RMDSZ mostani tisztségviselőinek nevéhez fűződnek. /Németh István, Szatmárnémeti: Pécsi Ferenc nem az RMDSZ–t bírálja! = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 17./2002. augusztus 24.
Aug. 23-án elkezdődött a Nagykárolyi Napok rendezvénysorozat. Megjelentek Mátészalka és Nyírbátor képviselői, Gheorghe Ciocan, Szatmár megye prefektusa, Szabó István, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Riedl Rudolf, a megye alprefektusa, Ilyés Gyula, Szatmárnémeti alpolgármestere és mások, így például a Ford cég képviselője. A Ford immár három éve a Nagykárolyi Napok fő szponzora. /Boros Ernő: Nagykárolyi Napok - hatodszor. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 24./2002. szeptember 11.
A szatmárnémeti Magyar Ifjúsági Kezdeményezés szept. 5. és 8. között szervezte meg első ízben vezetőképző táborát Szatmárhegyen. A táborban 30 ifjúsági szervezeti vezető, valamint 13 előadó vett részt. Kereskényi Gábor, a MIK ügyvezető elnöke hangsúlyozta, nagy szükség van az ifjúság aktív közéleti szerepvállalására. Sógor Csaba szenátor a közéleti szerepvállalás felelősségéről , majd Szőcs Péter történész Ifjúság és kulturális értékeink címmel tartott előadást. Kerezsi Miklós, a Nutrisam Rt. vezérigazgatója a külföldi befektetések fontosságáról beszélt. Szabó István, a Szatmár Megyei Tanács elnöke és Riedl Rudolf alprefektus beszélt a fiatalok képviselőinek a közigazgatás és ifjúság viszonyáról, kapcsolatáról. Kereskényi Sándor szenátor Az ifjúság aktív részvétele a közéletben címmel tartott előadást, a vezetőképző tábor záró tematikája pedig Ifjúság és RMDSZ volt, amelyen Ilyés Gyula megyei RMDSZ-elnök, Kabai István, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke, Kovács Péter, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke és Borboly Csaba ifjú politológus világította meg a témakört. /E. A.: Harminc ifjúsági szervezet vezetője és tizenhárom előadó vett részt a MIK vezetőképző táborában. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 11./ A MIK vezetőképző táborban elhangzott, hogy a mai fiatalok számára egészen mást jelent a közképviselet, tehát a motivációjuk is más. Ennek a motivációnak a megfogalmazására mindenképpen szükség van, mondta Ilyés Gyula megyei RMDSZ-elnök. A kialakuló párbeszéd során Kabai István, a városi szervezet elnöke, Kereskényi Gábor, Kovács Péter és Borboly Csaba mondták el véleményüket. /b.i.: A közéleti szereplésre vállalkozó fiatalokkal szembeni elvárás: Ambíció, szakmai tudás és elkötelezettség. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 11. /2002. október 1.
Harminc éves a lugosi irodalmi kör. Az emlékezést író Pongrácz P. Mária szintén jelen volt Anavi Ádámmal együtt 1972. jan. 30-án Lugoson, az alakuló ülésen. Ott volt többek között Berinde György tanár, Udvardy László mérnök-író, Graur János, a Szabad Szó lugosi tudósítója, Fülöp Lídia, gyári tisztviselő. Elnöknek Berinde György tanárt választotta meg az újonnan alakult irodalmi kör, mely József Attila nevét vette fel. Megfordult e körben Anavi Ádám, Banner Zoltán, Beke György, Dávid Gyula, Domokos Géza, Kántor Lajos és Kányádi Sándor is. 1976-ban Berinde György visszavonulása és Udvardy László Temesvárra költözését követően a kör vezetését Fülöp Lídia vette át, aki rövidesen megjelentette első verseskötetét Az én ibolyáim címmel. Fülöp Lídia a kör irányítója, gondnoka, lelki felelőse lett. Megpróbálták bevonni a tevékenységbe Lugos környéki települések, Bodófalva, Igazfalva, Facsád értelmiségét is. 1990. jan. 30-án a kör felvette a lugosi pap-költő, Szombati Szabó István nevét. 1997-ben az irodalmi kör negyedszázados fennállását ünnepelte, s ebből az alkalomból Lugosi krónika címmel könyvet adtak ki, mely a kör életének naplóját is magába foglalta. Fülöp Lídia több kötetes íróként, hetvenen túl, fiatalos lendülettel folytatja a munkát. /Pongrácz P. Mária: Szép szó a szívekben. Harminc éves a lugosi irodalmi kör. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 1./2002. október 11.
Lugoson a Szombati Szabó István Irodalmi Kör fennállásának 30. évfordulóját ünnepelték. Alapítótagok és az új nemzedék képviselői, sok kötetes tollforgatók és pártolók, a város magyarságának népes serege gyűlt össze. Az elmúlt évtizedekben több mint háromszáznyolcvan alkalommal tartottak ülést. Az újságok s az egyház mellett egyedüli civil szervezetként a Szombati Szabó István irodalmi kör vitte a míves magyar szót a Felső-Bega völgye elszigetelten élő szórványközösségeibe. Fülöp Lídia, a kör vezetője hangsúlyozta, hogy az olykor százat is meghaladó, máskor meg alig maroknyi tollforgató és irodalombarát a kisebbség számára legnehezebb korszakban is erős vára volt az anyanyelvű kultúrának. A kör lelkes alapemberei, dr. Higyed István, Bakk Miklós, Gergely Kálmán, Kovács László, Osztofi József, Simon István, Maylender Erzsébet, Molnár Klára, Király Rozália és még sokan mások hűségesen, önzetlenül szolgálták a nemes ügyet. Az örökös elnök, Fülöp Lídia, a költő és prózaíró, aki szíve-lelke a város irodalmi életének. A magyar költészet gyöngyszemeiből hallhattak válogatást a résztvevők. Makay Botond bemutatta dr. Higyed István Szomorú szerelmes igric című könyvét, amely az irodalmi kör névadójának, Szombati Szabó István egykori lugosi református tiszteletes életéről és munkásságáról nyújt képet. /Sipos János: Lugosi mementó. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 11./2002. október 15.
Temesváron a helyi Ormós Zsigmond Társaság és a Református Nőszövetség szervezésében mutatták be okt. 12-én dr. Higyed István Szomorú, szerelmes igric című kötetét (Excelsior Könyvkiadó, Temesvár, 2002). Dr. Higyed István könyve lugosi papelődjéről, a kiváló költőről, Szombati Szabó Istvánról szól. Pongrácz P. Mária irodalomtörténeti igényességű könyvelemzésében kiemelte a szerző tárgyilagosságát, alapos dokumentációját. /Szekernyés Irén: Költő az őrtoronyban. A szerző könyvét dedikálja. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 15./2002. december 4.
Resicabányán nov. 30-án a helyi Szombati-Szabó István Olvasókör megrendezte Makay Botond szerzői estjét. Makay Botond saját írásaiból olvasott föl, de ezt megelőzően bemutatta az Irodalmi Jelen legfrissebb számát. Az eleddig egykönyves Makay Botond önéletrajzi vonatkozású írásaiból olvasott föl. /Krassay Szörény: Resicabányai teadélután önéletrajzi emlékezésekkel. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 4./2002. december 20.
A Bihar megyei tanács RMDSZ-frakciója az 1992-1996 közötti (első) választási ciklusban: György András Gábor, Szabó István, Török László István, Erdei Dolóczki István, Kádár Ferenc, Fischer Ildikó, Marginean Mária Éva, Poszet Otto, Riedl Rudolf, Keizer István, Feldmesser Tamás, Szabó József Mihály, Hölczli József, Antal István János, Kovács Valeria Rodica, Zakota Zoltán. Az 1996-2000 közötti választási ciklusban: Szabó István, Varga Lajos, Erdei Dolóczki István, Marginean Mária Éva, Kádár Ferenc, Draveczky Károly-József, Riedl Rudolf, Kaiser István, Járay Ernő, Hölczli József, Szabó Tibor, Bócsi Sándor, Leitner János, Balvinszky Sándor. Az őszi parlamenti választások után a kormány az RMDSZ által jelölt Riedl Rudolf tanácsost nevezte ki főispánnak. Helyette Harkel János került a testületbe. Ugyancsak ebben a ciklusban búcsúzott el a megyei tanács jogi bizottságának egyik leghozzáértőbb tagjától, Járay Ernőtől, akinek halálával újabb űrt kellett pótolni a tanácsban. Helyére Veres István került. A 2000-ben lezajlott helyhatósági választások után: Szabó István, Erdei Dolóczki István, Draveczky Károly-József, Marginean Mária Éva, Véron András István, Kovács Jenő, Szilágyi Ferenc József, Keiser István, Veres István, Visnyai Csaba, Bartos Bertalan, Hölczli József, Harkel János Antal, Leitner János. Miután az őszi parlamenti választásokon Erdei D. Istvánt képviselővé választották, helyére Nagy József került a tanácsba. A megyei tanács dec. 20-i ünnepi ülésén megemlékeznek az elhunyt tanácstagokról: Járay Ernőről és Feldmesser Tamásról. /(benedek): A megyei tanács RMDSZ-frakciója. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 20./2003. január 20.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából Budapesten jan. 18-án átadták a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány díjait. Alapítványi fődíjat kapott Csikós Nagy Béla közgazdász akadémikus gazdaságtudományi-kutatói életművéért és Szabó István filmrendező-egyetemi tanár filmalkotói és művésztanári életművéért. Az alapítvány Pázmány Péter felsőoktatási díjat adományozott Fabiny Tibor teológiai tanárnak, Izsák Lajos történész, egyetemi tanárnak. Kerekes Sándor közgazdász, egyetemi tanárnak, Deák Ferenc kutatási díját Kemény István szociológusnak, Nagyné Szegvári Katalin jogász, egyetemi tanárnak, Trefort Ágoston közoktatási díjat kapott Magyar Józsefné Wild Katalin egyetemi tanár, Z. Orbán Erzsébet tanár, Kodály Zoltán közművelődési díjat ítéltek Csepeli István fafaragó népművésznek, a Rajkó Zenekarnak, ifj. Sapszon Ferenc karnagynak és zenetanárnak, Kemény Zsigmond-díjat adományoztak Szilágyi István Kossuth-díjas, Kolozsváron élő írónak. Nemes Nagy Ágnes-esszédíjjal jutalmazta az alapítvány Bányai János újvidéki irodalomtörténészt, egyetemi tanárt és Hankiss Elemér szociológust, egyetemi tanárt. /A Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány díjátadása. Kemény Zsigmond-díjat kapott Szilágyi István író. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20./2003. április 9.
Katona Szabó István /sz. Kézdivásárhely, 1922/ 1986-ban hagyta el Erdélyt, azóta Magyarországon, Gödöllőn él és alkot továbbra is. Munkái közül kiemelkedik tavaly megjelent önéletírása, amely Életem Erdélyben címmel látott napvilágot Budapesten, a Magyar Nemzeti Tájékoztatási Alapítvány támogatásával. A szerző "nem pusztán saját életéről vall ebben a könyvben, hanem mindannyiunkéról" - állapította meg Sándor Boglárka Ágnes. /Sándor Boglárka Ágnes: Mi történt az életünkkel Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 9./2003. május 14.
Máj. 13-án tartották a Temesvári Református Egyházmegye lelkipásztorai az első közigazgatási értekezletüket az új esperesi hivatalban, Lugoson, az egyházközség bérpalotájában. Fazakas Csaba esperes vezette az értekezletet, a jelenlévők megismerkedtek az új hivatali helyiséggel, amelynek berendezése folyamatban van. Hatalmas könyvtárszobája és rendezvényekre alkalmas terme is kialakulóban van. A könyvtár alapja a Szombati-Szabó István lelkészköltő könyvtára lesz. A Szombati-Szabó István Könyvtár egyben - a helybeli egyházközséggel, illetve esperesi hivatallal együtt - az egykor Resicabányán és Lugoson szolgált költő emlékét is hivatott lesz szolgálni. /Krassay Szörény: Először az új székhelyen. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 14./2003. május 22.
Máj. 20-án Wass Albert emlékestet rendeztek a lugosi Szombati Szabó István Irodalmi Kör tagjai. Telegdi Eszter Gyöngyvér tanárnő beszélt a lugosi közönségnek Wass Albert életéről és munkásságáról. Fellépett a Bartók Béla kórus is. /Nagyálmos Ildikó: Wass Albert-est Lugoson. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 22./ 2003. június 6.
A Koinónia Kiadó legújabb könyveiből tartottak bemutatót jún. 4-én Kolozsváron a Gaudeamus Könyvesboltban. Hat verseskötet látott napvilágot, amelyek közül többel megismerkedhet majd a Budapesten június 12-én kezdődő könyvhét közönsége is - jelentette be Visky András. Kovács András Ferenc Vásárhelyi vásár című művét Deák Ferenc illusztrálta. Bogárdi Szabó István budapesti teológus (és néhány hete püspök) munkája Közelítések és közeledések címmel jelent meg a kolozsvári piacon. Kecskeméthy István, a Beszéljünk nyíltan kötet szerzője nemcsak teológus, de kiváló, szellemes, sokoldalú publicista hírében is áll. Visky Ferenc könyve a Méz a sziklából címet viseli. /Ö. I. B.: Költőseregszemle a Gaudeamusban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./2003. augusztus 7.
Ünnepélyes keretek között aug. 6-án megnyitották a teherforgalom előtt a Pete- Csengersima román -magyar határátkelőt. A csengersimai határ korszerűsítése 1998-ban kezdődött el, a teherforgalmi terminálokat és vámépületeket most fejezték be. A megnyitón dr. Veres János, a magyar pénzügyminisztériumi politikai államtitkár igyekezett tisztázni a szatmárnémeti teherforgalom miatt felmerült aggályokat. Ideiglenesen megnyitották a forgalmat a korszerűsítés alatt álló nyírábrányi magyar-román határállomáson is, melynek munkálatai október végére fejeződnek be. Szabó István, a Szatmár megyei tanács elnöke megerősítette, véleménye szerint már most megoldható a teherautók áthaladása Szatmárnémetin. Szabó elmondta, két éven belül megépítik a vasúti felüljárót, 3-4 év múlva pedig az M3-ra felvezető Nyíregyháza-Csengersima-Szatmárnémeti-Nagybánya gyorsforgalmi út is elkészülhet, ez pedig teljes egészében kikerüli a szatmári megyeközpontot. Ilyés Gyula alpolgármester ellenben továbbra is borúlátó.Az előzetes számítások szerint a körülbelül egy év múlva naponta 250-300 kamion kel majd át a Csengesrima-Pete határátkelőhelynél. /Erdei Róbert: Az első teherautó már áthaladt a vámon. = Krónika (Kolozsvár), aug. 7./2003. szeptember 15.
Hazahozták a Farkasréti (Budapest) temetőből a város egykori kiemelkedő személyisége, Szombati-Szabó István pap-költő és neje hamvait, hogy lugosi földbe helyezzék örök nyugalomra. Szept. 13-án, az újratemetésen méltatói - Fazakas Csaba esperes, a lugosi egyházközség tiszteletese, Kocsis Imre Antal, Szekszárd polgármestere, Ovidiu Martinescu és Pozsár József, Lugos polgármestere, illetve alpolgármestere, Simon István ny. tanár - hangot adtak annak a véleményüknek, hogy Szombati-Szabó István vallásfelekezetre való tekintet nélkül példaképe a szórványmagyarságot szolgáló ma élő értelmiségieknek. Szombati-Szabó István irodalmi munkásságáról dr. Higyed István, a lugosi egyházközség ny. lelkésze tartott előadást. Az ünnepi istentiszteletet követően Fazakas Csaba és Makay Botond lelkipásztorok elhelyezték a kopjafa beton-talapzatába a hamvakat tartalmazó urnát. /(Sipos): Szombati-Szabó István hamvai Lugoson. Újratemették a pap-költőt. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 15./