udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
199
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 181-199
Névmutató:
Szent Pál /apostol/
2012. november 26.
Nagyváradon tartották meg a Délvidéki Szolidaritás Napját
A Délvidéki Szolidaritás Napját tartották tegnap Nagyváradon. A Várad-Újvárosi Református Templom délelőtti istentiszteletén Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke hirdette az igét, majd délvidéki vendégek szólaltak fel.
Tőkés László igehirdetésében arra hívta fel a figyelmet, hogy bár Pál apostol kolossébeliekhez írt könyvének születésekor még igen elterjedt volt a rabszolgaság, és az emberek szigorú hierarchiákban éltek, ez mára ebben a formában nem jellemző, ugyanakkor az elnyomás és a kiszolgáltatottság a modern kori történelemben is valós jelenség.
Emlékeztetett: épp a Délvidéken, az 1944–1945-ös vérengzések idején, illetve a balkáni háborúban eshetett meg, hogy az elnyomó hatalom magyarok tízezreivel végzett, ám meglátása szerint ez ma már elképzelhetetlen volna. Sándor Lajos újvárosi lelkipásztor a gyülekezeti hirdetések után átadta a szót a délvidéki vendégeknek.
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke köszöntötte a gyülekezetet, felidézve, mekkora vihart kavart a szerbiai politikában a bejelentés, hogy – mintegy válaszképpen a temesvári eseményekre – 1989. december 18-án megalakult a vajdasági magyarság Trianon utáni első érdekképviselete. Pál Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség ügyvezető alelnöke szólalt fel, aki azt mondta, pártja készül Szerbia Európai Uniós csatlakozására, bár a romániai és a felvidéki példából világos, hogy a kisebbségi problémákra az sem nyújt megnyugtató megoldást, ám jelenleg jobb út nincs.
A templomi ünnepség után a meghívottak egy része sajtótájékoztatót tartott Tőkés László európai parlamenti irodájában. Az értekezleten Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke felidézte: Tőkés László közbenjárásával több petíciót is benyújtottak az Európai Parlamentnek, amelyek közül az egyikben a szlovákiai magyar állampolgárokkal szemben elkövetett, a szlovák alkotmánynak is ellentmondó visszaélésekre, a másikban pedig a mindmáig befejezetlen romániai restitúciós folyamat hiányosságaira hívják fel a figyelmet.
Lomnici elmondta: a legutóbbi magyar–szerb államelnöki találkozón azt kérték Tomiszlav Nikolics elnöktől, bírálja el pozitívan az igazságtalanul hosszú börtönbüntetésre ítélt temerini fiúk kegyelmi kérelmét. Lomnici Zoltán azt is kilátásba helyezte, hogy Magyarország és Szerbia kapcsolata megromolhat, amennyiben ez a kérdés nem rendeződik, másfelől szerinte Magyarország nem támogathat EU-s csatlakozási törekvéseiben olyan országot, amelyben nem érvényesül a jogbiztonság. Tőkés László azt mondta, hogy nem kifejezetten bizakodó az EP-nek benyújtott petíciók ügyében, de az igaz ügyért akkor is harcolni kell, ha azok megoldására nem mutatkozik valós esély.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)2012. december 3.
IV. Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozó Hajdúdorogon:
Szeretettel győzzétek le a gyűlöletet!
Krisztus-várás a Kárpátok alatt címmel 2012. december 1-jén Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozót tartottak Hajdúdorogon, a helyi magyar görög-katolikus közösség megalapításának 100. évfordulóját ünnepelve.
A negyedik ízben sorra kerülő nagytalálkozó alkalmával a határok által elválasztott, de hitük által összetartozó egyházak híveik védelmében emelik föl szavukat az ige és az imádság erejével – szerepel a szervezők, Tőkés László korábbi királyhágómelléki püspök, valamint Kocsis Fülöp görög-katolikus megyés püspök meghívójában.
Az ünnepi alkalom alkonyati zsolozsmával kezdődött, melyben Kocsis Fülöp püspök fogalmazta meg az összejövetel alapgondolatát: amiképpen Krisztus legyőzi a halált és győzedelmeskedik a sötétség fölött, úgy mi is Krisztus ereje által küzdhetjük le az emberi sötétséget. Krisztushoz kell kötődnünk ahhoz, hogy isteni erő ragyogjon fel a Kárpát-medencében, mondotta a házigazda. Nemes Csaba egyházügyi főtanácsadó, az ünnepség moderátora elöljáróban kijelentette: az adventi Krisztus-várás létállapotában rá kell ismernünk bűneinkre, és le kell győznünk türelmetlenségünket.
Kósa Lajos debreceni polgármester köszöntője után Tőkés László, a Kárpát-medencei ökumenikus nagytalálkozók ötletgazdája szólt az egybegyűltekhez. Az előző alkalmakat felelevenítve rámutatott arra, hogy sokszor könnyebb lenne hallgatni a bennünket ért igazságtalanságokról, de – amiképpen a házigazdák jubileumi himnuszában is áll – a szeretet szólásra késztet bennünket. Tőkés László úgy fogalmazott: nem siránkozó önsajnálatból fakad a találkozó, hanem annak bizonyosságaképpen, hogy „a gyűlölet egyetlen hatékony ellenszere a szeretet”. Ezzel kapcsolatosan kijelentette, „nem szabad hagynunk, hogy eluralkodjék rajtunk a sötétség, a gonoszság, a félelem és a csüggedés”, annál is inkább, mivel a keresztény ember Pál apostol szavait tekinti iránymutatónak: „jóval győzd meg a gonoszt” (Rm. 12, 21). Tőkés László szerint a megannyi országba szétszakított, több milliónyi kisebbségi magyarságunk ellen irányuló indulat mértéke az antiszemitizmushoz és a cigányellenességhez hasonlítható. A nagyfokú magyarellenesség miatt követeljük az emberi és nemzeti méltósághoz való elidegeníthetetlen jogainkat, amelyek megteremtésén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is fáradozik – hangsúlyozta az erdélyi EP-képviselő.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az összetartozás fontosságát emelte ki, mondván: „ma azért sírna Mária, mert nincs együtt az, ami összetartozik, nincs együtt az, ami egymásnak van teremtve”. Szerinte a Tőkés László és Kiss-Rigó László püspökök által indított „imahadjárat” pontosan azt a célt szolgálja, hogy egymásra találjanak a felekezetek és a nemzetrészek a Kárpát-medencében.
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a karácsony és az advent inkább szól manapság a fogyasztásról, mint az értékekről. Rávilágított arra, hogy a történelem ura nem a pénz, nem a politikum, hanem egyedül Isten. A nagytalálkozó alkalmával kárpát-medencei identitástudatunk mutatkozik meg, és megtapasztalhatjuk a szolidaritás és összetartozás erejét, miközben félelem nélkül, határozottan kiállunk jogainkért.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese a Bibliát idézte: „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését” (Rm. 8,19). Sokszor a sóvárgás miatt hályogos szemünktől nem látjuk a valóságot, azt, hogy a felszabadulás rajtunk múlik, fogalmazott.
Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke hangsúlyozta: fontos, hogy összefogjanak azok az igazak, akik a mindennapi egzisztenciális nyomás ellenére készek áldozatot hozni magyarságukért.
Végül Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a romániai magyarok nemzetiségi jogaiért szállt síkra, kiemelve az anyanyelv használatát és az önrendelkezést. A Kárpát-medencei magyar közösségek és régiók jövőképét egyedül az autonómiáért folytatott szabadságharcunk határozhatja meg. Ehhez a harchoz egységre buzdította az anyaországi és határon túli politikusokat, egyházakat és civil szervezeteket is.
A méltóságteljes ünnepség Nemzeti imánkkal és Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök, valamint Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspök áldásával zárult.
Nagyvárad,
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
K Ö Z L E M É N Y2012. december 14.
A pálos rend története
Nagy érdeklődés övezte Darvas-Kozma József címzetes esperes, plébános könyvbemutatóval egybekötött csütörtök délutáni csíkszeredai előadását a pálos rend történetével és erdélyi vonatkozásaival kapcsolatosan.
A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat meghívottja ezúttal Darvas-Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia plébánosa volt. Rendszeresen jelennek meg publikációi, több tanulmánykötet és könyv társszerzője. 2011-ben jelent meg A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténete című könyve, idén decemberben látott napvilágot A pálosok Erdélyben, Partiumban, Bánátban és Kárpátalján című könyve.
A kötetet méltató Nagy Benedek a városháza dísztermében rámutatott arra, hogy a pálosok életét az imádság, a szemlélődő életmód és a fizikai munka töltötte ki. Isten segítségével és kétkezi munkájukkal építkeztek. A pálosoktól a ma embere is tanulhat: megtanítanak Istent és nemzetet szeretni, szolgálni – összegzett Nagy Benedek.
Darvas-Kozma József elöljáróban arról beszélt, mi keltette fel érdeklődését a pálos rend iránt, ismertetve az elmúlt négy év kutatómunkájának eredményeit. Esztergomi Boldog Özséb maga állította példaképnek Remete Szent Pált a rend élére. Alázatosságában el akarta kerülni, hogy a pálos rend őt mint alapítóját védőszentjéül tisztelje, amint ez a többi szerzetesrendnél történt. Ebben is megmutatkozott Özséb alázatossága és életszentsége. A pálosok annyira szerények voltak, hogy Özséb rendfőnök óta soha sem kezdeményezték szentéletű társaik vagy vértanúik boldoggá vagy szentté avatását – hangzott el az előadás során. „Egy pálos boldoggá vagy szentté avatását a szerzetesrend elvből nem kezdeményezi, mondván, hogy minden pálosnak szentnek kell lennie” – emelte ki az előadó.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro2012. december 17.
Pro Ecclesia- és Pro Partium-díj Arad megyeieknek
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület december 7-i közgyűlésén egy Arad megyei egyházközséget és egy magánszemélyt tüntetett ki odaadó és áldozatos munkájukért.
A Pro Ecclesia-díjat az erdőhegy-kisjenői gyülekezet kapta, mindenekelőtt a közösségi ház, gyülekezeti terem felépítésért. Ennek azonban régi előzményei vannak – 1939-ben önerőből építették fel új templomukat, ami komoly áldozatvállalást igényelt az akkor 1700 lelket számláló gyülekezettől. Bár az utóbbi évtizedek során a gyülekezet lélekszáma a felénél kevesebbre apadt, „az ősök elszántsága, Istenhez és a magyar nyelvhez való hűsége megmaradt az utódok szívében”, olvassuk a laudációban, amelyet Módi József Arad egyházmegyei esperes és Venter Miklós egyházmegyei főgondnok írt alá.
2007-ben született meg az elhatározás – Kovács Gyula akkori lelkipásztor szolgálata idején –, hogy építsen a gyülekezet egy közösségi házat, mely helyet biztosíthat a helybelieknek és a Körösköz magyarságának is a közösségi élet megélésére, egyházi és kulturális események rendezésére. A Feier Lajos és Molnár Csaba aradi mérnökök által megtervezett, 190 négyzetméter alapterületű gyülekezeti házat a hívek önerőből, közmunkával építették fel. Az alapok beöntésétől kezdve a falak emelkedésén át miden munkafázisban látható volt az egységes, jókedvű és önzetlen hozzáállás a presbiterek és gyülekezeti tagok részéről egyaránt. Az elkezdett munkálatok 2010-től Papp József lelkipásztor vezetése alatt folytatódtak, s Isten kegyelméből 2012. május 12-én ft. Csűry István püspök úr jelenlétében, ünnepélyes keretek között sor került a gyülekezeti ház megáldására.
***
A Pro Partium-díszoklevelet dr. Vajda Sándor borosjenői orvosnak ítélte az egyházkerület vezetőség. A ft. Csűry István püspök és dr. Varga Attila főgondnok által aláírt díszoklevél szerint a megbecsülés „a közélet, a kultúra, az oktatás a gazdaság azon kiválóságainak (jár), akik életművűkkel vagy sok évtizedes munkásságukkal hozzájárultak a Részek reformátusságának és magyarságának hitbeli, erkölcsi, szellemi és anyagi megmaradásához, felemelkedéséhez és egységesüléséhez. Eme díszoklevél áldozathozatalának tiszteletteljes megbecsülése mellett ösztönző szándékjutalom a Partiumért való további hűséges munkálkodásra. „Amit cselekesztek tettel, az Úr Jézusnak nevében cselekedjétek” (Pál apostol Levél a kollossébeliekhez). Az elismerés mellé egy szép bronzplakett járul.
Dr. Vajda Sándor borosjenői presbiter, aki közel két évtizedig volt az egyházkerület igazgatótanácsosa, volt zsinati, közgyűlési és fegyelmi bizottsági tag nagy meglepetéssel, de, bevallása szerint nagy örömmel szerzett tudomást kitüntetéséről. Ami a díszoklevélben nem szerepel: Vajda doktornak kiemelkedő szerepe volt abban, hogy felépült a maroknyi borosjenői reformátusság új temploma, amelynek tízéves évfordulóját az egyházkerület püspökének részvételével nemrég ünnepelte nemcsak a helybeli református közösség, hanem a Fehér-Körös menti város egész magyarsága.
Tudomásunk szerint eddig Arad megyéből a szép elismerést dr. Kovách Géza és post mortem Seres Géza esperes kapta meg.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)2013. január 4.
„Szeretünk nagy hazugságokban élni” – interjú Farkas Wellmann Endrével (1975. május 22-én született Marosvásárhelyen. A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban érettségizett filológia–idegen nyelv szakon, 1998 júniusában a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium újságíró szakán diplomázott, majd 2007-ben a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–néprajz szakán szerzett tanári oklevelet, majd mesteri fokozatot kultúrakutatásból.
Diákként kezdett publikálni és lapot szerkeszteni, számos sajtóorgánumnak volt a belső és külső munkatársa, de vezetett irodalmi kört, és dolgozott az EMKE-nél és a Kriterion Könyvkiadónál is. Tagja az E-MIL-nek és a Magyar Írószövetségnek, alapító tagja a budapesti Fiatal Írók Szövetségének. Kötetei: A lelkiismeret aluljárói (Versek, Mentor, Marosvásárhely, 1997.), A vágy visszakézből (Versek, Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 1999.), Kulipendium (Versek, Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 1999.), Könnyűrulett (Kísérleti regény, Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2000.), Lucius Domitius lázbeszéde (Versek, Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2009.), L. D. hagyatéka (Versek, Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2012.) Tavaly decemberben megkapta az E-MIL oklevéllel és 2000 euróval járó Méhes György-nagydíját.)
„A szeretetről csak akkor érdemes szólni, ha az tartalommal tud telítődni, és úgy érzem, hogy ezt a 21. század hajnalán érdemes volt kimondani. Mindenki mindenhol imád a szeretetről papolni, a hétköznapjaink valóságában pedig ebből gyakorlatilag szinte semmi nem működőképes.”
– Egész eddigi munkája elismeréseként és tavaly novemberben megjelent L. D. hagyatéka című, hatodik önálló verseskötetéért decemberben megkapta az Erdélyi Magyar Írók Ligájának Méhes György-nagydíját. Korábban e könyv kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a továbbiakban vagy legalábbis a következő évtizedben nem kíván több verseskötetet kiadni. Változtatott a díj ezen az elhatározásán?
– Rendkívüli megtiszteltetésnek érzem, hogy kitüntettek, hiszen egy nagy presztízsű díjról van szó, ráadásul ez az első igazán komoly elismerése huszonkét évnyi irodalmi tevékenységemnek. De a világképemet nem módosította, nem érzem, hogy gyarapodna a mondanivalóm a világról. Az L. D. hagyatéka kötet sok mindent tisztázott bennem, olyan dolgokat, amelyeket lehet, hogy csak így sikerült saját magam számára is egyértelművé tenni. Motiváló jellege viszont van a díjnak. Különben nem azt mondtam, hogy mindenféle kapcsolatot megszakítok az irodalommal, hanem azt, hogy verset nem fogok írni egy darabig. Egyébként azt szokták mondani, hogy az én koromban minden valamire való költő vagy halott, vagy halhatatlan... Nem kell nekem feltétlenül verset írnom.
– Immár három esztendeje Gyergyóalfaluban tanít. Menynyire érzi az elismertséget idehaza?
– Semennyire. Nem az elismerés tart itt. Nagyon szeretem a munkámat és a tanítványaimat, nem tudnék tőlük elszakadni. Ezek olyan morális vállalások és kötődések Alfaluhoz, amelyek – bár többször megfordult a fejemben – nem engedtek elmenni. Nem költőként tartanak nyilván Alfaluban, bár a tanítványaim tudnak az irodalmi tevékenységemről. Végül is ehhez kapcsolódik, hogy a baráti kapcsolataim révén – akár a Kimenő Fesztiválon, akár az általunk szervezett irodalmi körökön – elismert kortárs írókkal, költőkkel ismerkedhetnek meg az itteni fiatalok. Azt hiszem, minden máshoz roszszabbul értek, mint a kultúraszervezéshez és a tanításhoz, és úgy érzem, csak a munkámat végzem, semmivel sem többet. Nem várok elismerést, sőt az sem zavar, ha ez időnként egyesek nemtetszését váltja ki.
– Miről szólnak a 2009-es Lucius Domitius lázbeszéde „folytatásaként” megjelent L. D. hagyatéka versei?
– Az alapkérdés az volt: ha Néró sorsa és néhány cselekedete máskor és máshogyan formálódik, hogyan nézne ki a mai Európa? Azt látom, hogy a kereszténység morális válságon megy keresztül, mert bár az elnevezés Krisztus követését jelenti, a keresztény világ nem a krisztusi úton halad. Az vetődött fel bennem, mennyivel lenne másabb a mai Európa, ha az egyház nem úgy intézményesül, ahogyan megtörtént: ha hangsúlyosabb lenne a jézusi tanítás és visszafogottabb a Pál apostoli értelmezés és menedzsment, hogyha a szeretetet nem azért tűzzük zászlóra, hogy lobogtassuk.
Mert ez a szó ma már semmit nem jelent. A szeretetről csak akkor érdemes szólni, ha az tartalommal tud telítődni, és úgy érzem, hogy ezt a 21. század hajnalán érdemes volt kimondani. Mindenki mindenhol imád a szeretetről papolni, a hétköznapjaink valóságában pedig ebből gyakorlatilag szinte semmi nem működőképes. Úgy érzem, hogy a világunk aljas és hazug, rombol, ezzel találkozom nap mint nap, és képtelen az újjáépülésre, de pusztulása közben még megpróbálja vélt értékrendjét valamilyen formában fenntartani és propagálni vagy eladni, ha tetszik. És ezen az eladásgondolaton is érdemes egy picit elmélázni.
– Néró császár, vagyis Lucius Domitius költői hagyatékának rekonstrukciójaként is felfogható a kötet. Mit akar üzenni a költő, és miért éppen e történelmi személyiséget választotta „eszközéül”?
– Tudjuk, hogy Néró sosem akart császár lenni, belekényszerítették ebbe a helyzetbe. Tudjuk azt is, hogy alapvetően művészi ambíciókat dédelgetett magában, de tehetsége még arra sem jogosította fel, hogy középszerű legyen. Egyfajta szegénységnek vagy akár életképes őrületnek is tekinthető, hogy felgyújtotta Rómát, amikor meg akarta írni a Trójáról szóló eposzát, és rádöbbent, hogy addig még sosem látott égő várost. Állítólag az egyik dombról nézte, ahogyan Róma lángokban áll, és rettenetesen élvezte.
Ennek az őrült gesztusnak számomra sokkal mélyebb üzenete van, mert Nérónak ugyanakkor az is volt a célja, hogy újjáépüljön a város. A történelem során sok példa volt nagy égésekre, és a pusztulás mindig valamilyen megújhodást követelt. Miután leégett a züllött Róma, egy kicsit más lett a világ. Az egyik versben éppen azt mondom el, hogy márpedig Róma még egyszer égni fog, mert Európának és az emberiségnek ebben látom az esélyét a jövőre. Hiszek abban, hogy valamilyenfajta erkölcsisége kell legyen a világnak, s itt értsünk egyszerűen egy olyan morális értékrendet, amely hogyha válságba is kerül és megbukik, képes a maga helyére valami újat kitermelni. Valami újat, amitől még egy kicsit megéri embernek lenni a Földön.
– Még kéziratban volt a kötet, amikor megemlítette, hogy sokan fel fognak hördülni ezeket a verseket olvasva...
– Bejött. Érdekes viszont, hogy a felhördülők többsége is egyetértett velem, bár azt mondták, ejnye-bejnye, így nem lehet beszélni. Várható volt, hogy sokak nemtetszését fogja kiváltani, mert szeretünk nagy hazugságokban élni, szőnyeg alá seperni mindent, és úgy gondolni, hogy amivel nem foglalkozunk, az nem is jelent problémát. Ami pedig kényelmetlen, azzal azért nem nézünk szembe. De ott van a szeretet és a megbocsátás mint kínálkozó megoldás bármire... Szent Pál óta kézenfekvő kulcsszó a szeretet, aminek leple alatt bármit el lehet követni.
– Érződik már Róma füstje?
– Számomra igen. Tudom, hogy Rómának égnie kell. Nem peszszimizmus ez, ellenkezőleg. Hiszek abban, hogy az őrület után mindig letisztulás és rend következik. Nem tudom, mi lesz az égés után – lehet, hogy akkor majd újra úgy gondolom, hogy érdemes verset írni. És persze, Róma itt is metafora...
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár),2013. január 18.
Visszatérhet a Székelyföldre a pálos szerzetesrend
Visszahívná Székelyföldre a pálos rendet Darvas Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt- plébánia esperese, a szerzetesrend magyarországi tartományának két vezetője a közeljövőben Székelyföldre érkezik.
Céljuk azon körülmények felmérése, amelyek lehetővé teszik, hogy a pálosok több évszázados szünet után ismét a székelyföldi hívek szolgálatába álljanak. „Úgy érzem, szükségünk van erre a rendre. Nemcsak azért, mert az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, hanem mert mély székelyföldi gyökerekkel is rendelkeznek” – jelentette ki Darvas Kozma József.
Az esperes úgy fogalmazott, a pálosok által képviselt életszemlélet és az ebből fakadó üzenet sokatmondó a 21. század válságba jutott társadalmának, hiszen ők az Isten- és emberszeretetnek, a munka megbecsülésének, az emberek hitben való megtartásának fontosságát közvetítik felénk. „Éppen az ő jelenlétük serkenthet minket arra, hogy értékeinket megbecsüljük, és odaadóan próbáljuk Istent és embertársainkat szolgálni. Úgy vélem, a székelyföldi társadalomnak éppen erre a kovászra volna szüksége. Jelenlétükkel egyszerűen felcsillanthatják az emberekben a reményt” – véli az esperes. Hozzátette, a pálosok a 13. század végétől voltak jelen Erdélyben, jelenlétük a 15. századig teljesedett ki. Nyomaik egész Székelyföldön felfedezhetők.
Darvas Kozma József hangsúlyozta, január 31-én a magyarországi pálos tartomány két elöljárója érkezik a térségbe: Bátor Botond, a magyar pálos rend tartományfőnöke, valamint Balla Barnabás gazdasági gondnok. Látogatásuk során fel akarják mérni a lehetőségeket, hogy mikor és milyen formában tudnának visszatelepedni Erdélybe. Az elképzelések szerint április elsejéig tartózkodnának itt, szálláshelyük Hargitafürdőn lenne.
„Fontos, hogy legyen egy olyan környezet és hely, ahol őket szívesen fogadják, és nem zavarnak senkit. Természetesen egy bizonyos infrastruktúrára is szükségük van. Ehhez a hozzánk tartozó hargitafürdői, újonnan épített plébánia a legmegfelelőbb” – nyomatékosított a pálosok esetleges letelepedésével kapcsolatban az esperes. Kiemelte, nem szabad azt megengedni, hogy egy ilyen értékes rend, mely egykoron Székelyföldön is tevékenykedett, és amelyet erőszakkal felszámoltak, eltűnjön az emberek tudatából.
„A nemrég megjelent, A pálos rend története című kiadványommal is próbáltam egyengetni, előkészíteni jövetelüket, hogy majd a mag termékeny földre hulljon” – jegyezte meg az esperes. Ebből kiderül, hogy a pálos rend az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes remeterend. Hivatalos neve: Szent Pál első remete szerzeteseinek rendje. A rendet Boldog Özséb (1200–1270 között élt) esztergomi kanonok alapította 1250-ben. Központja jelenleg a lengyelországi Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van, a magyar tartomány székhelye pedig Pécsett. Magyarországon Budapesten (a Szent Gellért-sziklatemplomban), Márianosztrán (Pest megyei község) és Petőfiszálláson (Bács-Kiskun megye) vannak pálos közösségek.
Rédai Botond
Krónika (Kolozsvár),2013. február 3.
Egy küzdelmes papi élet
Léstyán Ferenc ny. marosvásárhelyi főesperesről-protonotáriusról mind ez ideig nem jelent meg életrajz. Önéletrajzi feljegyzései sincsenek. Nem tartotta fontosnak, hogy magáról, papi munkájáról, meghurcoltatásairól írjon. Aktív papként keveset beszélt az elítéléséről és börtönéletéről. Amikor megöregedett, 90. évét betöltve, mesélgetett egyet-mást magáról. Röviden megpróbálom összefoglalni halálra ítélésének és szabadulásának történetét – életrajzának legfontosabb eseményeibe zárva.
Léstyán Ferenc 1913. február 11-én Csíkszentkirályon (Hargita megye) született. Elemi iskoláit szülőfalujában, középiskoláit a csíkszeredai római katolikus főgimnáziumban végezte. Első nekifutásnak sikerült az érettségije. Ezt azért emeltem ki, mert a két világháború közötti érettségi (baccalaureatusi) törvények értelmében a magániskolák végezettjeinek állami központi bizottságok előtt románul kellett érettségizniük, esetleg tolmács útján, aki nacionalista szellemben működött közre, s általában a jelentkezők 90 százalékát elbuktatták. Léstyán atya büszkén emlegette, hogy a kemény megpróbáltatást kiállta. Papi hivatást érezvén, 1933 őszén jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. 1937. március 13-án szentelte pappá dr. Vorbuchner Adolf segédpüspök. Három egyházközségben szolgált káplánként: Gyergyóremetén (1937–1938), Sepsiszentgyörgyön (1938–1939) és Tordán (1939–1942). Utóbbi helyen érte a 2. bécsi döntés. Torda határ menti városként romániai területen maradt.
Léstyán Ferenc segédlelkész tanúja volt a dél-erdélyi magyarok Észak-Erdélybe való inváziójának. Amikor tehette, segített a határátkelő embereknek. De nem sokáig, mert a szemfüles román sziguranca hamar gyanút fogott. Márton Áron püspök, hogy segítsen buzgó papjának „elrejtésében”, egy évre (1942–1943) a nagyvilágtól eldugottnak számító boicai plébániára helyezte, majd a gyulafehérvári Püspöki Archívumba „dugta” el (1943) mint levéltárost. De a hatóságok itt is rátaláltak. 1943. június 29-én, Szent Péter és Szent Pál ünnepén, a kerelőszentpáli bérmálás napján, amikor Léstyán Ferenc Márton Áront kísérte, kifüggesztették ajtajára a halálos ítéletet tartalmazó törvényszéki végzést. Előbb Nagyszebenbe vitték, s innen fegyveres kísérőkkel lebilincselt kézzel Brassóba kívánták szállítani, ahol az ítéletet végrehajtani szándékoztak.
Léstyán Ferenc a gondviselő Isten közbelépésének vallotta azt a pillanatot, amikor a Nagyszeben–Kiskapus vasútvonal végén át kellett szállniuk a Tövis irányából érkező vonatra. A Tövisről beérkező vonaton olyan sokan voltak, hogy a fogdmegek őt és egy másik elítélt társát nem tudták a fülkébe begyömöszölni, a folyósón maradtak. Ekkor született meg benne a szökési kísérlet. Bár éjjel volt, de kiszámította, hogy kb. mikor érkeznek Apácára. Társával együtt a robogó vonatból két irányban kiszöktek. Léstyán Ferenc a magyar határhoz közel ugrott ki. Bilincsbe vert véres kézzel visszafelé futott, és az őrök által leadott lövések nem találták el. Néhány év múlva tudta meg, hogy a „futás” kimaradhatott volna, mert nem működött a vonat vészféke. Véres kézzel és éhségtől gyötörve egy napig bujkált és tájékozódott. Amikor a magyar határőrséghez ért, iratok hiánya miatt nem tudta magát igazolni. Kérte, hogy vezessék be a baróti plébánoshoz, aki bizonyítani fogja kilétét. Így is történt. Márton Áron püspök azt üzente neki, hogy maradjon Észak-Erdélyben. Az 1944-es nagy meneküléskor sok pap elhagyta plébániáját. Léstyán Ferenc a pap nélkül maradt Ditróban szolgált egy ideig, tele rettegéssel, mert nem volt egyértelmű a háború befejezésekor meghirdetett amnesztiatörvény. Főpásztora 1945-ben egy tekintélyes katolikus egyházközségbe, Csíkkarcfalvára helyezte. Itt működhetett 1952-ig. Léstyán atya ezekről az évekről utólag megelégedéssel és örömmel beszélt. Pedig lelkipásztori munkájában sokat gáncsolták, az újságokban „zsíros parasztnak, az embereket szipolyozó kuláknak” minősítették. A karcfalviak pedig nagyon szerették, az öregek mai napig emlegetik.
Márton Áron letartóztatása után neki is szembesülnie kellett az Erdélyben kibontakozó békepapi mozgalommal. Egyik békegyűlésre sem ment el. Sikerült mindhárom (marosvásárhelyi, gyergyószentmiklósi, kolozsvári) nagygyűlésről távol maradnia, amiért a gyulafehérvári betolakodott egyházi kormányzat (1951 őszétől 1955. január 6-ig, Márton Áron szabadulásáig) elmozdította Karcfalváról, és Belső-Szolnok megye Désakna plébániára helyezte. Éppen az áthelyezésekor nála volt – az ordinarius substitutus pápai intézkedés értelmében – a titkos ordináriusi joghatóság (1952. február 4-től egy hétig). Azért csak egy hétig, mert akitől kapta a megbízást, Szilveszter Sándort szabadlábra helyezték, és ő a joghatóságot visszaadta.
Désaknáról dr. Gurzó Anaklét ferencessel és még néhány egyházhű pappal együtt szervezték az egyházi ellenállást a békepapi korszakban. Nem fogadták el a békekormányzatot, engedetlenséget színlelve valósággal bojkottálták az Adorján Károly nevével fémjelzett központot. Léstyán Ferenc tettét, akárcsak a társaiét, államellenes megnyilatkozásnak minősítették, s mint reakciós, demokráciaellenes klerikust letartóztatták és börtönre ítélték. A piteşti-i fogház embertelen körülményei között raboskodott 1953. augusztus 6. és 1954. június 6. között. Elmondása szerint a legkellemetlenebb az volt, hogy a zsúfolt zárkában elhelyezett cseberbe kényszerültek végezni szükségletüket, s egész éjjel abban a bűzben aludtak.
1955. március 24-én Márton Áron visszatérhetett Gyulafehérvárra. Első intézkedései között található Léstyán Ferenc kinevezése Marosvásárhelyre, a kiközösített Ághota Endre helyébe. A város vezetősége nem adott tartózkodási engedélyt. A püspök ez ügyben a kultuszminisztériumba írt. Végre a hatóságok is hozzájárultak, hogy Marosvásárhelyre mehessen lelkipásztornak. Egy évig a főtéri ferences templom igazgatója lehetett, mert Márton Áron rehabilitálni akarta a békekormányzat által „nyugdíjba” kényszerített Jaross Béla főesperes-plébánost, hogy aztán egy év múlva (1956) más körülmények között vonuljon nyugdíjba.
Léstyán Ferenc 1956-tól 1992-ig a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János egyházközség plébánosa volt a szó nemesebb értelmében. Ezt követően tizenöt évig Gyulafehérváron élt. 1992–1997 között Bálint Lajos és dr. Jakubinyi György érsek vikáriusa volt. 1997-től tíz éven keresztül nyugdíjasként tovább tevékenykedett a főegyházmegye aulájában. A székesegyház legnépszerűbb idegenvezetőjének bizonyult. Készséggel és élvezettel ismertette a székesegyház történetét az idegenből idezarándokló embereknek. Ugyanakkor korát meghazudtolva szorgalmasan kutatta az érseki levéltárat, s az összegyűjtött anyagot könyvekben tette közzé.
Léstyán Ferenc 2006 őszén, hogy senkinek terhére ne legyen, bevonult a székelyudvarhelyi Pastor Bonus papi öregotthonba. 2008. július 14-én, 96 éves korában halt meg.
Lelkipásztori és népéért kifejtett munkáját értékelték egyházi elöljárói és az állami szervek is. 1970-ben pápai prelátus, 1993-ban apostoli protonotárius címet kapott. A politikailag megváltozott helyzetben 1992-ben Marosvásárhely díszpolgára, 1994-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje, 2002-ben Fraknói Vilmos-díj kitüntetettje lett. Hozzátehetjük: apostoli lelkületű hozzáállásával, szellemi-lelki felkészültségével, kitartó és szorgos munkájával ki is érdemelte ezeket.
Léstyán Ferenc ny. főesperes-plébános, pápai prelátus, apostoli protonotárius élete intő példa marad az utókor számára. Reméljük, hogy a hithűségért való küzdelme nem maradhat folytatás nélkül, és követendőkre talál!
Dr. Marton József
Vasárnap (Kolozsvár), 2013. február 25.
Emlékezés Bocskai István fejedelemre
Kolozsvári szülőházában emlékeztek meg szombaton délben történelmünk nagy alakjáról, Bocskai Istvánról erdélyi fejedelemmé választásának 408. és halálának 406. évfordulóján.
Az épületben működő Sapientia EMTE részéről Tonk Márton dékán, Szilágyi Pál rektori tanácsos és Lupescu Radu tanszékvezető, valamint a Hajdú-Bihar megyei Bocskai Emlékbizottság küldöttsége (Szólláth Tibor hajdúnánási és Ménes Andrea vámospércsi polgármesterek, Kocsis Róbert megyei önkormányzati alelnök stb.) koszorúzta meg a fejedelem beltéri mellszobrát és utcai domborművét. A hetedik közös kegyeletleróvás alkalmából Kocsis Áron lelkipásztor Pál apostol szavaival, Kocsis Róbert énekszóval, Dinnyés József előadóművész korabeli lantmuzsikával és dallal, Panek Zsuzsanna pedig Reményik-verssel fokozta az ünnepélyes hangulatot.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár),2013. február 25.
Pálos szerzetesek Székelyföldön
Nem csak egyháztörténet iránt érdeklődők számára rendeztek tartalmas előadás-sorozatot péntek délután a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban: A pálos misszió Háromszéken című konferencia igen sok hallgatót vonzott, a rendezvényen egyebek mellett a pálos szerzetesek székelyföldi visszatelepítési lehetőségeiről is szó esett.
Bátor Botond, a Magyar Pálos Rend budapesti tartományfőnöke ismertette az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend történetét. Nemzeti elkötelezettségű, fehér ruhás, római katolikus szerzetesrend, e szemlélődő közösség gondolkodásmódját a remeteség határozza meg, tagjai lelkipásztori szolgálatot is teljesítenek. Bátor Botond a budai Gellért-hegy Sziklatemplomában szolgál, ideiglenesen Hargitafürdőn tartózkodik, ott szerveznek lelkigyakorlatokat. Mint mondta, a visszavonult életet választó, szétszórt remetéket Esztergomi Boldog Özséb egyházjogász fogta össze, őt tisztelik az 1250-től jegyzett rend alapítójaként, a pápai jóváhagyást 1308-ban nyerték el. Patrónusuk Első Remete Szent Pál, s azt tartják, aki harmóniában van Istennel és környezetével, harmóniában tud élni önmagával is. A magyarság történetében a pálosok története összeilleszkedett Magyarország hanyatlásával vagy növekedésével – magyarázta Bátor Botond. 1784-ben a lengyelek is jóváhagyást kaptak a rend megalapítására, amely így maradhatott fenn, hiszen 1786. február 7-én II. József magyar király feloszlatta a magyar pálosokat. Magyarországon 1934-ben indították újra a rendet, jelenlétük 1989 után erősödött. Kis szerzetesrend, Magyarország négy kolostorában huszonketten szolgálnak, a világon összesen 550 pálosról tudnak.
Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész most megjelent, Az illyefalvi rendház és könyvei című kötetét ismertette (a pálosok 1701–1786 közötti illyefalvi jelenlétéről a szerző lapunk február 20-i számában írt cikket). Kiemelte, hogy a pálos rend már a tizenharmadik században megtelepedett Erdélyben, illetve hogy az illyefalvi kis pálos rendháznak tulajdonítható, hogy az 1760-as években Sepsiszentgyörgyön újjáalapították a Szent József katolikus plébániát. Az illyefalvi pálos rendház mintegy hatvan könyvét biztonságosabb helyre, a megyeszékhelyi Szent Benedek-plébániatemplom levéltárába költöztették, azokat más kiadványokkal együtt és összefogással a csíkszeredai Benedek Éva és a sepsiszentgyörgyi Pénzes Loránd mentette meg a pusztulástól, mindketten ezt a konzerválási folyamatot részletezték.
A Háromszék kérdésére válaszolva Bátor Botond elmondta, őszintén szeretnék, ha sikerülne visszatelepíteni a pálos szerzetesrendet Székelyföldre, ehhez már van érseki felkérőlevél, évek óta keresik a megfelelő helyszínt, ám az is szükséges, hogy itteni, papi hivatásban gondolkodó fiatalok magyarországi képzés után térjenek vissza szülőföldjükre, és szerzetesként itthon szolgáljanak.
Mózes László2013. febr. 25.
2013. március 9.
Pálosok székelyföldi „terepszemlén”
Megtelepednének Hargitafürdőn, ha akadna helybéli követőjük
Megtelepedésük lehetőségeit próbálják feltérképezni Hargitafürdőn az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok képviselői. Bátor Botond, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke és Balla Barnabás tartományi gondnok egyelőre húsvétig tartózkodik a Hargitán, ahol elmondásuk szerint el tudnák képzelni a szerzetesi életet.
Január derekától tartózkodnak Hargitafürdőn. Tiszteletükre a hegy is ünnepi arcát mutatja: hófehérben tündököl, a vastag hóréteg jótékonyan takarja el az egykori bánya környezet- és illúzióromboló maradványait, mintha szebbik énje kidomborításával maga a hely is maradásra szeretné bírni a terepszemléző pálos szerzeteseket. Úgy tűnik, a „próbálkozás” nem hatástalan: Bátor Botond atya (képünkön) lelkesen mesél arról, hogy bár többször járt már erre, télen még sosem volt Hargitafürdőn. Most viszont gyönyörködik a tájban, és bár a korcsolyapályát egyelőre nem próbálta, a síelésen már túl van.
A Magyarországról érkezett két pálos szerzetes itt-tartózkodásának első két hete a befészkelődés, a hellyel való ismerkedés ideje volt. „Az itt élők humora igen megkapó. Mikor megjöttünk, megkérdeztem az atyákat, hogy lehet itt megélni. Azt válaszolták: nagyon jól, mert nyáron az erdőben sok szedhető bogyó van, szamóca, áfonya, sőt, eső után gomba is” – mondja mosolyogva, majd komolyra fordítva a szót, hozzáteszi: élhető hely ez, mert az emberekben hihetetlenül nagy a vágy Isten után. „A Hargitafürdőn élő alig több mint 200 ember nagy szeretettel fogadott. Csíkszereda és Szentegyházasfalu közelsége is sokat számít, mert ha lelki gyakorlatot, vagy más programokat szervezünk, a két említett település között fekvő Hargitafürdő a lelki felüdülés helye is lehet. Bár ha tényleg úgy adódna, hogy ittlétünknek lenne bizonyos gyümölcse, azaz valaki, aki eleve pap vagy szerzetes szeretne lenni, általunk szerez tudomást a pálos rendről, és eljönne hozzánk, igazolná, hogy itt kellene letelepednünk” – mondja a tartományfőnök.
A megszületett gondolat
A pálos szerzetesek székelyföldi megtelepedésének gondolata nem újkeletű. Maga a rend jelenléte sem, ha számításba vesszük, hogy már az 1200-as évek végén jelen voltak Erdélyben a fehér csuhás szerzetesek. Darvas-Kozma József csíkszeredai esperes-plébános A pálos rend története Erdélyben, Partiumban, Bánságban és Kárpátalján című, tavaly megjelent kötetében az áll, hogy „1352-ben Csíksomlyó területén megtelepedett pálosok hozták létre a Natalitia Sanctissimi Salvatoris kápolna melletti remeteséget, amelyről a Salvator-hegy a nevét kapta.” Ugyanez a forrás szól a pálosok egykori jelenlétéről is a Hargita hegyén, azt állítva, hogy „a Hargitán ma is láthatók az egykori kolostorerőd három épületének romjai, közvetlenül a rádióantennák mellett.” Bátor Botond azt mondja, ezekről a dolgokról ő maga is most, Darvas-Kozma József könyvében olvasott először. Az újra megtelepedés gondolata a Székelyföldön már 2007-ben megszületett: akkor járt itt Botond atya az akkori tartományfőnökkel. Több helyen is szétnéztek: Marosvásárhelyen, Kézdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen, a csíkdelnei Szent János templom már akkor nagyon a szívükhöz nőtt. Akkor még úgy gondolták, Botond atya költözik Székelyföldre egyedül vagy egy szerzetes társával, ám időközben kinevezték tartományfőnöknek. A szikra azonban kipattant, erre rakott most fát Darvas-Kozma József, ő szemelte ki Hargitafürdőt is a pálosok számára.
Imádkoznak, lelkipásztorkodnak
Az 1250-ben alapított pálos rend alapjában véve kicsi közösség, világszerte mindössze 550 szerzetest számlál. Ázsia és Dél-Amerika kivételével a Föld minden részén megtalálhatók, többségében lengyelek, de vannak köztük horvátok, szlovákok, ukránok, ausztrálok, afrikaiak is. A monasztikus közösségek közé tartoznak, kolostori életet élnek, a szabályzatuk szerint pedig „szemlélődő és lelkipásztorkodó közösség”. A szemlélődés a remeteségből fakad, mert a rend is a remeteségből indult el, abból szerveződött közösséggé. A viseletükön kívül egyéb sajátos vonások is megkülönböztetik a többi szerzetesrendtől. Botond atya szerint a különbségeket mindig a rend alapítójának szellemisége határozza meg. „A szerzetes közösségeket az emberek általában a külső tevékenységek alapján kategorizálják. Az egyik beteget ápol, másik tanít, harmadik szociális munkát végez, lelkipásztori szolgálatot tart, mint az egyházmegyés papok, csak más ruhában, a negyedik meg »gubbaszt« a kolostorban és egész nap csak imádkozik. Többnyire így látják az emberek. Az ilyen kategorizálás szerint mi a »gubbasztók« és az »egyházmegyés papok« kategóriájába tartozunk” – magyarázza.
A belső értékeket nézve a pálos rendet a lelkisége különbözteti meg a többi szerzetesi rendtől: Remete Szent Pálnak és Boldog Özsébnek a lelkiségét hordozzák, akik gyakorlatilag remeték voltak – Remete Szent Pál kifejezetten, ő nem is szervezett közösséget, Boldog Özséb pedig remete akart lenni, de közösséget kellett formálnia, mert egy égi látomásból ezt az utasítást kapta. „A szerzetesek alapvető feladata az Isten dicsőítése, és ez a mi dolgunk is” – fogalmazza meg Botond atya a lényeget. A nemzet mellé rendelt rend
Ha egy szerzetesközösség elmegy, és megtelepszik egy másik országban, annak természetesen missziós célja is van: azon a helyen, ahol én élek, minél többen megismerjék Istent, közelebb kerüljenek Hozzá. Esetükben Hargitafürdőn a misszió mellé társulna a lelkipásztori szolgálat is. De nem csak ennyi. „Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrendnek van bizonyos fajta nemzetmegtartó ereje is. Egy ilyen visszatelepedés talán a múlt újbóli felidézése, a múltból fakadó erő újraélése, a gyökerekhez való visszanyúlás” – véli a tartományfőnök. Amikor egy kolostort alapítanak, a folyamat során nagyon sok olyan dolog van, amit a hétköznapi ember véletlennek nevez. De a véletlen az isteni gondviselés fedőneve. „Sok ilyen véletlen van ebben a történetben is: az, hogy összeakadtunk Darvas-Kozma József atyával, hogy ő elkezdett foglalkozni a pálos rend történetével, hogy én annak idején rengeteget jártam Erdélyben, nekem nagyon sokat jelent Szentegyházasfalu és Kápolnásfalu, és »véletlenül« e két település közelében fekszik Hargitafürdő – ezek mind-mind nem véletlenek. A történelem folyamán végigkövethető, hogy a pálos rend mindig a nemzet mellé rendelt rend volt. De nem csak a magyar nemzet mellé rendelt rend, ugyanúgy említhetjük a lengyel vagy a horvát nemzeti öntudatot is, amelynek a pálosok szintén szerves részei.
Emberként emberek között
„Mindig oda kell figyelni az idők jeleire. A gyökerek megvannak a remeteségben, ezt próbáljuk gyakorolni, de mindig azt követjük, hogy épp mire van szükség, mi az, ami a mi feladatunk” – fogalmaz a tartományfőnök. Hogy most mit tekint a rend feladatának? „Két nagyon fontos dolgot. Az egyik a szerzetesi élet programszerű megélése, az imádság, az istendicsőítés. Ezen kívül a pálosoknak mindig küldetésük volt, hogy segítsék az emberek gondolkodásmódját. Mi most semmi különlegességet nem akarunk felvállalni, egyszerűen normális emberekként akarunk élni az emberek között, és segíteni őket abban, hogy helyesen gondolkodjanak. Ma a fejekben iszonyú nagy a zűrzavar, pedig minden szép dolog ott kezdődik, és nem kívülről jön. Meg kell tudni bocsátani, különbséget kell tudni tenni a gondolataink és az érzéseink között. Az emberek úgy nőnek fel 3-4 diplomával a kezükben, hogy képtelenek normális emberi kapcsolatokat építeni, mert nem tudják kezelni az érzéseiket. Ezért mennek tönkre a házasságok, emberi kapcsolatok. Képtelenek rendezni a gondolataikat, összegabalyodnak.”
A budapesti Sziklatemplomban nagyon sokan járnak hozzájuk beszélgetni – meséli Botond atya. Ezért több pálos szerzetes lelkigondozó vagy mentálhigiénés képzést is végzett, hogy minél avatottabb módon állhassanak a hozzájuk fordulók rendelkezésére. Épp úgy, ahogy annak idején elmentek az emberek a remetékhez, és kérték: „atyám, adj egy szót!” És az atya mondott néhány gondolatot, amivel helyrerakta az őt kérdező gondolatait is. Hargitafürdőn egyelőre üres a határidőnapló, az efféle bizalmi kapcsolat kialakulásához hosszú idő kell. Az előjelek mindenesetre biztatók: ottjártunk napján is favágás volt az plébánia udvarán, helybéli férfiak segédkeztek, együtt ettek, ittak, jól érezték magukat.
Jövőfürkésző Bátor Botond nem kíván ígérgetésekbe bocsátkozni székelyföldi megtelepedésük kapcsán. Hogy min múlik a döntés? „Először is azon, hogy akad-e két-három fiatal, aki érdeklődik a rend iránt. Ha igen, elképzelhető, hogy a pálosok le tudnak itt táborozni. Ma Magyarországon 22-en élnek a rend tagjaként – 22 év alatt 12-ből fejlődtünk így fel, miközben az idősebb atyák közül többen elhunytak. A 22 szerzetes képes ellátni a meglévő négy kolostorunkat, sőt, három személyt ki is lehetne szakítani onnan, és esetleg Hargitafürdőre költöztetni, de 3-4 évnél nem hosszabb időre. A kolostorokban ugyanis többen vannak idős, 70 év fölötti szerzetesek. Ha ők elmennek, hiányuk nem lesz pótolható. Csak akkor tudunk idejönni, ha látjuk, hogy van 3-4 székely fiú, aki már tanul Magyarországon, a képzés után pedig átadható lesz nekik az itteni szolgálat” – magyarázza a tartományfőnök. A másik kérdés, hogy miként is tudnának itt megélni. Mert bár – amint viccesen említi az atya – van bogyó és gomba az erdőkben, a mindennapi élethez azonban több kell. De úgy látja, van itt munka, és ez reményt ad, hogy talán kolostort is lehetne majd ide építeni. Rövid távon sokkal beláthatóbb a jövő: a két pálos atya húsvéthétfőn hazamegy. Nagyhéten, ittlétük utolsó napjain Hargitafürdőn elcsendesedéses lelkigyakorlatot tartanak, hogy a három szent nap mélységét minél jobban átadhassák a hozzájuk látogatóknak. A lelkigyakorlat lezárása után hazamennek, de többször visszajönnek még – ígéri Botond atya. „Nem vagyok naiv, hogy azt higgyem, két hónapnyi itt-tartózkodás után naponta csengetnek majd fiatalemberek, hogy szeretnének pálos szerzetesek lenni. De ha időközönként megjelenünk, itt imádkozunk, annak meglesz a hozadéka.”
Forró-Erős Gyöngyi
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2013. március 16.
Algyógyon állított emlékoszlopot az Erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács
Cölöp a nemzethatár szélén
Az algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központ kertjében, a múlt tanulságait hordozó és reményeik szerint jövőbe mutató kopjafát állított fel a Magyar Ifjúsági Tanács, március 14-én, a magyar forradalom évfordulójának előestjén.
A középkori kövekből 130 évvel ezelőtt újjáépített algyógyi templomban Gáll Sándor, a Hunyadi református egyházmegye esperese hálaadó áhítattal nyitotta meg az ünnepséget. Alapigeként Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írott első levelét választva, rámutatott arra, hogy szabadságunk, megmaradásunk legfőbb záloga egymás tisztelete, elfogadása.
Megrázó és tanulságos történelmi visszatekintéssel folytatódott az emlékezés. Hunyad megye szabadságharcbeli szerepét Ősz Sándor Előd egyháztörténet-kutató fiatal lelkipásztor előadásából ismerhették meg a jelenlévők. Az előadás szövegét Batizán Attila, az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület elnöke tolmácsolta, hangsúlyozva a szerző és önmaga üzenetét, miszerint a történelem hibáiból tanulni kell! 1848–49-ben véres események színhelye volt Hunyad megye és nevezetesen Algyógy is, ahol a lelkész család többedmagával a felbujtatott pusztítók áldozata lett. – Akkor mindenki kereste a maga igazát, a maga szabadságát, csak az volt a baj, hogy külön utakon tették ezt. A keserű történésekből meg kell tanulnunk, hogy csak együtt, közös célokért dolgozva, békességben tudunk itt jövőt teremteni magunknak – fogalmazott a fiatal lelkipásztor.
A Kolozsvárról, Székelyföldről, Magyarországról érkezett résztvevők számára a házigazdák Magyari Hunor sokatmondó kisfilmjét is levetítették, mely a többnyire pusztulóban lévő Hunyad megyei református templomokat mutatta be.
Ezután került sor a templom tövében felállított kopjafa leleplezésére. Ez alkalommal, az algyógyi rendezvény kezdeményezői nevében Bozsó Imre Lehel, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke köszöntötte az egybegyűlteket: megválaszolva a sokakban lappangó kérdést, hogy miért pont Algyógy? – Hármas indok vezérelt bennünket a helyszín megválasztásában. Egyrészt a gazdag történelmi töltettel bíró templomkertben működik az erdélyi magyar ifjúság egyik legéletképesebb központja, ahol évente több ezer magyar fiatal fordul meg, töltekezik lelkiekben, szellemiekben és vitatja meg a jövőépítés lehetőségeit. Másrészt emléket kívánunk emelni azoknak, akik a szó szoros értelmében életükkel fizettek magyarságukért. Harmadrészt pedig jóvá szeretnénk tenni azt a tényt, hogy az 1848-as pusztítás emlékére állított városközponti emlékművet a történelem a múlt század derekán ismét elsodorta. Úgy gondoltuk, ennek a kopjafának mindenképp itt a helye – fogalmazott a MIT elnöke.
A rendezvény meghívottjaként jelen lévő Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, a megmaradás cölöpének, hídfőállásának nevezte a Magyar Ifjúsági Tanács és társszervezeti (IKE, ODFIE, EMI) által állított kopjafát. –– Ha valaki eljön és megismeri az itt élő közösségeket, jobban fogja becsülni azt, hogy milyen nemzetbe született – fogalmazott Toró T. Tibor.
Orbán Viktor, magyar miniszterelnök köszöntő szavait, Szűcs Zoltán kolozsvári magyar konzul tolmácsolta, majd Brendus Rékával, a magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkárság főosztályvezetőjével közösen leleplezték a kopjafát.
Ezután a meghívottak, házigazdák, köztük a maroknyi algyógyi református gyülekezet is, elhelyezték a kegyelet koszorúit a kopjafa talapzatán, bízva abban, hogy ezt most már merésznek nevezhető felirata ellenére sem fogja semmiféle történelmi vihar elsodorni.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),2013. március 24.
Kereszt az utcasarkon: fájdalom van benne
Jézus szenvedéseiről és keresztre feszítésének történetéről keresztúton elmélkedtek a gyergyóditrói hívek. Nagytemplomuk fennállásának századik évében az esemény a Jubileumi Missziós Keresztút elnevezést kapta.
Tizennégy útszéli kereszt jelölte Jézus szenvedéseinek állomásait a pénteken tartott ditrói keresztútjárásban, a stációkat úgy választották ki az egyházi vezetők, hogy a menet az egész falun áthaladjon. A plébánia elől induló sort a székely ruhás lovasok vezették, mögöttük sorakoztak fel az egyházi vezetők, „római katonákkal” körülvéve haladtak a keresztet vivők, majd a négyes sorba felfejlődött résztvevők.
„Ez a keresztút, akárcsak a ditrói nagytemplom fennállásának századik évfordulójára szervezett ünnepségsorozat minden programja, azt a célt szolgálja, hogy lelkünket újítsa – ahogyan Pál apostol mondja az efezusiakhoz írt levelében: lélekben és érzületben. Mostanig a nagytemplomot javítottuk kívülről, szépítettük belülről, restauráltunk freskókat, falakat, kerítést építettünk. Most a Szentlélek templomát, azaz saját magunkat próbáljuk megújítani” – szólt a résztvevőkhöz Baróti László Sándor helyi plébános. Elmondta, a keresztútvégzést a ditrói egyházközség újjászületéséért, a székely nép autonómiájáért és a magyarság boldogságáért ajánlják fel.
Hálát adni a fájdalomért is
Az idősek sem emlékeznek, hogy pontosan mikor és milyen alkalomból állították a ditróiak az útszéli feszületeket, azt viszont úgy tudják, minden keresztben fájdalom van. „Régi ez a kereszt, már gyermekkoromban is itt állt. Nem tudom, hogy ki állította s milyen alkalomból, de az biztos, hogy annak idején az utcák lakói állították a kereszteket olyankor, ha leégett valami, vagy ha súlyos betegségből gyógyult fel egy utcabeli, de ott is kereszt áll, ahol valaki verekedés közben halt meg” – mondta egy idős asszony, akit a keresztút első stációja, a Petőfi Sándor utca sarkán lévő feszület eredetéről kérdeztünk. „Sajnos mostanában nem tisztelik ezeket a kereszteket, van eset, hogy ellopják a virágokat, de olyan is, hogy a korpuszt viszik el. Ez nagyon fáj az embernek” – panaszkodott egy másik idős asszony, aki szerint a kereszt szent, az ember saját fájdalmaiért is hálás kellene legyen teremtőjének. „2007 óta mindennap elvégzem a keresztútját. Nemcsak a családomért vagy magamért, az egész világért imádkozom” – mondta.
A fájdalmakat hordozó útszéli keresztek előtt együtt imádkozva készültek a ditróiak az ünnepre, együtt építették a lélek templomát, bízva a feltámadásban.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro,2013. április 15.
Vers, szerző, előadó és közönség találkozása
Az idei nagysikerű Versverseny szervezőivel, valamint alkotóinak és előadóinak egy részével találkozhatott a közönség április 12-én, pénteken a Reményik Galériában. A rendezvény bepillantást engedett a második alkalommal megszervezett megmérettetés kulisszatitkaiba, levonva a következtetést, hogy a virtuális tér nyújtotta lehetőségek segítségével a vers nagyobb tömegekhez juthat el, élő műfaj maradhat, és képes a legkülönbözőbb korosztályokat is megszólítani.
A versenyben idén is 11 alkotó versét ismerhette meg a közönség – ajándékként Jancsó Noémi egyik versével kiegészítve – a kolozsvári magyar színház művészeinek tolmácsolásában, és a Facebook közösségi oldalon szavazhatott ki-ki ízlése szerint az általa leginkább kedvelt alkotásra. Az ötlet Víg Emesét, a kolozsvári televízió magyar adásának szerkesztőjét dicséri, aki elmondta: úgy gondolta, mivel manapság már mindenféle termék esetében divattá vált piackutatást végezni, a vers is megérdemli, hogy egyfajta közvélemény-kutatás alanya legyen. – A vers végigkíséri életünket: már az anyaméhben is ajánlott verseket, mondókákat skandálni a magzatnak, később a kisgyermeknek az óvodában is ezek lesznek az első előadott szövegei, de a nagy diákok is verset keresnek, válogatnak a ballagási kártyájukra – részletezte az ötletgazda, hozzátéve: maga választotta ki a tizenegy, versenyben lévő költemény előadóját, a tolmácsolás módját azonban a művészekre bízta, így történhetett meg, hogy Laczkó Vass Róbert a számára kiosztott verset Szép András segítségével megzenésítette. Az ötlet sikert aratott: Kovács András Ferenc Október. Őszi könyvtár című verse 400 szavazattal vitte el a virtuális pálmát. Őt Kinde Annamária, majd László Noémi követte, a verseny összességében pedig mintegy 2234 szavazatot vonzott – ismertette a részleteket Víg Emese, akinek a szervezésbe fektettet munkáját és lelkesedését Pákai Enikő, a kolozsvári televízió magyar szerkesztőségének megbízott vezetője méltatta. Úgy értékelte: a verseny legnagyobb hozadéka, hogy a műfaj nem rendszeres fogyasztóihoz is eljutottak a versek.
Köllő Katalin, lapunk kultúra rovatának vezetője műsorvezetői minőségében már üdvözlő szavaiban is a vers és a költők egykori és mai megítélését állította párhuzamba, és erről kérdezte beszélgetéseik során a tizenegyből jelen lévő költőket, Papp Attila Zsoltot, Király Zoltánt és Balázs Imre Józsefet is. Az alkotók mind pozitívan értékelték a lehetőséget és a művészek hozzáállását, kifejtve: mást jelent a vers a szerzőnek és mást az előadónak. Csatlakozott a véleményhez Váta Lóránt színművész is (Király Zoltán versének tolmácsolója), aki szerint az előadásmód azt jelzi, hogy adott pillanatban a művész éppen hol tart a szöveggel. Azok a költők, akik nem tudtak jelen lenni a pénteki rendezvényen – a második és harmadik helyezett mellett Jánk Károly, Fekete Vince, Ferenczes István, Farkas Wellmann Endre –, üzenetet küldtek, amelyeket a színművészek – Albert Csilla, Kali Andrea, Kántor Melinda, Farkas Loránd és Váta Loránd – olvastak fel. A megzenésített első helyezett vers természetesen el is hangzott, több más énekelt vers társaságában, Laczkó Vass Róbertnek és Szép Andrásnak köszönhetően, a szép számban egybegyűlt közönség pedig azt a filmecskét is megtekinthette, amelyet a versek előadásáról készítettek a tévések. A tizenegy versenymű ugyan nem hangzott el, de ezért bőséges kárpótlást nyújtott Vass Ákos fiatal költő erre az alkalomra írt és előadott, Pál apostol utolsó slamje a korinthusiakhoz című alkotása, benne a rendezvény sommájaként is értékelhető (és megszívlelhető) kijelentéssel: Olvassanak kortárs költőket, mielőtt meghalnak!
A rendezvény sorsolással zárult: a támogató Koinónia és Kriterion kiadók jóvoltából három értékes könyvcsomag talált gazdára a Versverseny szavazói között.
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár). 2013. május 9.
K Ö Z L E M É N Y
A Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) megszervezett Áldozócsütörtöki Csendes Nap, valamint a hagyományosan ezen a napon tartott Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia (PTDK) alkalmából, 2013. május 9-én Nagyváradra látogatott Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. Az Egységes Kárpát-medencei magyar kulturális és oktatási tér című díszelőadását megelőzően Tőkés Lászlóval, az egyetem elnökével, európai parlamenti képviselővel, továbbá a két erdélyi magyar tannyelvű egyetem rektorával, János-Szatmári Szabolccsal (PKE) és Dávid Lászlóval (Sapientia–EMTE) folytatott zártkörű tárgyalást az erdélyi felsőoktatás helyzetéről.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) Székházának Dísztermét megtöltő egyetemi oktatók és tudományos kutatómunkát végző fiatalok közösségében Tőkés László elnök, a KRE korábbi püspöke mondott igei köszöntőt. „Mert a mi országunk a mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk.” – idézte Pál apostol a Filippibeliekhez írott levelét (3,20) Tőkés László, aki visszaemlékezett arra, hogy harminc évvel ezelőtt teológiai hallgatóként ezen igeszakaszra épített prédikációja miatt hurcolta meg a Szekuritáté. Felelevenítette: Ceauşescu Romániájában hontalannak érezte magát az erdélyi magyarság, de az akkori hatalom nem tűrte ennek szóvá tételét. Ma már olyan korban élünk, amikor a „földhözkötött jobbágy”, vagy a „gúzsba kötött rabszolga” állapotából szeretnénk immár európai polgárokként a felemelkedés útjára lépni – tette hozzá az EP-képviselő. „Mindannyiunknak egyfajta felzárkóztatásra és »mennybemenekülésre« van szükségünk, követvén Krisztus Urunknak útját, hogy aztán vele együtt jöjjünk vissza a földre. Hadd reméljük azt, hogy ez a magasba menekült haza valamikor szerencsésen, itt Erdélyben is földre érhet és talpra állhat. Ez a reménység buzdít bennünket akkor, amikor a jövőnkre gondolunk, amikor egyetemeinket imádságainkba foglaljuk, és akkor is ezt a reményt tápláljuk, amikor Magyarország kinyújtja felénk a kezét, és mi európai és magyar polgárokként feléjük nyújtjuk a kezünket” – fogalmazott Tőkés László, aki ugyanakkor megköszönte a hatalmon lévő magyar kormány hathatós támogatását, mely nélkül egyetemeink fejlesztése nem valósulhatna meg.
Balog Zoltán előadásában rámutatott: „a szellemi érték még mindig jó valuta Európában”. A Kárpát-medencei magyar felsőoktatás kérdésében a versenyképes tudás mellett fontos a kulturális identitás megteremtése és a középosztály felzárkóztatása is – vélekedett a miniszter, aki szerint minden európai ország érdeke, hogy jól képzett fiataljaik tanulmányaik elvégzése után ne vándoroljanak el, vagy a külföldön szerzett tapasztalatok után térjenek haza szülőföldjükre. Ennek megvalósulásához a mindenkori politikumnak egy olyan gazdasági erőt kell képeznie, hogy a fiataloknak megérje itthon maradni és tudásuknak megfelelően munkát vállalni – tette hozzá Balog Zoltán, aki beismerte: "néha messze el kell menni ahhoz, hogy rájöjjünk, milyen kincsünk van otthon".
A rendezvényen házigazdaként felszólaló János-Szatmári Szabolcs rektor, valamint Dávid László, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora az erdélyi magyar felsőoktatás jövőjéről szólva egyet értettek abban, hogy a két testvérintézmény csak együtt lehet sikeres.
Nagyvárad, 2013. május 9.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája2013. május 10.
Balog Zoltán: a szellemi érték még mindig jó valuta Európában
A Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) megszervezett Áldozócsütörtöki Csendes Nap, valamint a hagyományosan ezen a napon tartott Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia (PTDK) alkalmából, 2013. május 9-én Nagyváradra látogatott Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. Az Egységes Kárpát-medencei magyar kulturális és oktatási tér című díszelőadását megelőzően Tőkés Lászlóval, az egyetem elnökével, európai parlamenti képviselővel, továbbá a két erdélyi magyar tannyelvű egyetem rektorával, János-Szatmári Szabolccsal (PKE) és Dávid Lászlóval (Sapientia–EMTE) folytatott zártkörű tárgyalást az erdélyi felsőoktatás helyzetéről.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) Székházának Dísztermét megtöltő egyetemi oktatók és tudományos kutatómunkát végző fiatalok közösségében Tőkés László elnök, a KRE korábbi püspöke mondott igei köszöntőt. „Mert a mi országunk a mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk.” – idézte Pál apostol a Filippibeliekhez írott levelét (3,20) Tőkés László, aki visszaemlékezett arra, hogy harminc évvel ezelőtt teológiai hallgatóként ezen igeszakaszra épített prédikációja miatt hurcolta meg a Szekuritáté. Felelevenítette: Ceauşescu Romániájában hontalannak érezte magát az erdélyi magyarság, de az akkori hatalom nem tűrte ennek szóvá tételét. Ma már olyan korban élünk, amikor a „földhözkötött jobbágy”, vagy a „gúzsba kötött rabszolga” állapotából szeretnénk immár európai polgárokként a felemelkedés útjára lépni – tette hozzá az EP-képviselő.
„Mindannyiunknak egyfajta felzárkóztatásra és »mennybemenekülésre« van szükségünk, követvén Krisztus Urunknak útját, hogy aztán vele együtt jöjjünk vissza a földre. Hadd reméljük azt, hogy ez a magasba menekült haza valamikor szerencsésen, itt Erdélyben is földre érhet és talpra állhat. Ez a reménység buzdít bennünket akkor, amikor a jövőnkre gondolunk, amikor egyetemeinket imádságainkba foglaljuk, és akkor is ezt a reményt tápláljuk, amikor Magyarország kinyújtja felénk a kezét, és mi európai és magyar polgárokként feléjük nyújtjuk a kezünket” – fogalmazott Tőkés László, aki ugyanakkor megköszönte a hatalmon lévő magyar kormány hathatós támogatását, mely nélkül egyetemeink fejlesztése nem valósulhatna meg.
Balog Zoltán előadásában rámutatott: „a szellemi érték még mindig jó valuta Európában”. A Kárpát-medencei magyar felsőoktatás kérdésében a versenyképes tudás mellett fontos a kulturális identitás megteremtése és a középosztály felzárkóztatása is – vélekedett a miniszter, aki szerint minden európai ország érdeke, hogy jól képzett fiataljaik tanulmányaik elvégzése után ne vándoroljanak el, vagy a külföldön szerzett tapasztalatok után térjenek haza szülőföldjükre. Ennek megvalósulásához a mindenkori politikumnak egy olyan gazdasági erőt kell képeznie, hogy a fiataloknak megérje itthon maradni és tudásuknak megfelelően munkát vállalni – tette hozzá Balog Zoltán, aki beismerte: „néha messze el kell menni ahhoz, hogy rájöjjünk, milyen kincsünk van otthon".
A rendezvényen házigazdaként felszólaló János-Szatmári Szabolcs rektor, valamint Dávid László, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora az erdélyi magyar felsőoktatás jövőjéről szólva egyet értettek abban, hogy a két testvérintézmény csak együtt lehet sikeres.
Erdély.ma2013. május 19.
Ternyák Csaba érsek homíliája a pünkösdi nagybúcsún
Elhangzott Csíksomlyón, május 18-án.
Excellenciás és Főtisztelendő Érsek és Püspök atya! Tisztelt Közjogi Méltóságok! Kedves Paptestvérek! Krisztusban Kedves Testvéreim!
„Boldog vagy, mert hittél" (Lk 1,45). Ez a tengernyi nép, amely ma itt Csíksomlyón összegyűlt, mind zarándokként érkezett. Azért jöttünk, hogy Erzsébettel együtt mi is boldognak hirdessük Szűz Máriát, akit már őseink himnuszában nemes egyszerűséggel boldog asszonynak neveztek. Mindenki vállalta az utazás fáradalmait, különösen azok, akik gyalog jöttek ide. Egy hónappal ezelőtt Egerben találkoztam egy ilyen csoporttal, akik Budapestről indultak. Remélem ők is rendben megérkeztek és itt vannak közöttünk. A hit zarándokútján nemcsak hívő emberek járnak, hanem keresők is szép számmal, akik szívük rejtekén foglalkoznak az istenhit kérdésével. Ma talán őket is közelebbről megérinti a hit vágya. Sokan televízión, vagy rádión keresztül kapcsolódnak be az ünneplésbe, és lélekben most ők is velünk vannak.
A pünkösdi Lélek segítségül hívásával szeretnék ma erőt önteni hallgatóimba, hogy alázatosan kitartsanak hitükben. Egyikünk sem saját erejéből jutott el a hitre, és nem is mások térítő munkájának eredményeként. A hit Isten ingyenes ajándéka. Meggyőződésem, hogy Isten a Hit Évében sok ember lelkét el akarja érni ajándékával. Amikor XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit Évét, akkor minden emberre gondolt. Az Apostolok Cselekedeteinek egyik mondata ihlette őt, ezért írásának ezt a címet adta: „A hit kapuja". A Szentírásban arról olvasunk, hogy Pál apostol és Barnabás, egyik apostoli útjukról visszatértek Antióchiába, összehívták a híveket és örömmel elmondták nekik, hogy Isten „a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját" (ApCsel 14,27). Ez a kapu azóta minden ember előtt nyitva áll. Mindenki meghívást kap, hogy belépjen rajta. A hit ma sem csupán a gyakorló keresztények kiváltsága. Tegyük ezért plébániáinkat tanúságtevő és befogadó közösségekké, hogy minden kereső ember lelki otthonává váljanak!
Hálásan köszönöm Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úrnak és Orbán Szabolcs ferences tartományfőnöknek, hogy meghívtak az idei csíksomlyói búcsúra. Örömmel indultam el én is azon az úton, amely szép Erdélyországba, a székelyek ősi Szűz Máriás kegyhelyére vezetett. Azt is örömmel látom, hogy nem csak az őseik hitéhez ragaszkodó székelyek, hanem az anyaországi és más országokban élő honfitársaim is nagy számban képviseltetik magukat. Azért jöttünk, hogy zarándokként köszöntsük Jézus Krisztus édesanyját, a Boldogságos Szűz Máriát! Hiszen ő mindannyiunk égi édesanyja. Ma Juhász Gyula szavaival megvalljuk: „Mária, hívnak csillagszemeid!" (Májusi áhitat).
Örömünket fokozza, hogy ezen az úton ma velünk tart sok protestáns testvérünk, és vannak köztünk más nyelven beszélő keresztények is. Mindannyian a Boldogságos Szűz Mária gyermekei vagyunk!
Nem először járok Székelyföldön. Az elmúlt évek során többször örömmel tapasztaltam az itt élő magyarok Istenhez, Szűzanyához, a templomhoz és papjaikhoz való hűségét. Mária segített a múltban. Ma is hozzá fordulunk, hogy álljon mellettünk pünkösdi készületünkben. Fogadjuk el most is segítségét! Mária előbb megismerte a Szentlelket, mint maguk az apostolok. Jobban ismerte Jézust, mint a tanítványok. Többet tud a hitről és a boldogságról bárki másnál. Érdemes hallgatnunk rá! Ősi nemzeti himnuszunk joggal nevezi őt boldog asszonynak és a Szentlélek mátkájának. Jelen volt az apostolok között az első Pünkösd napján. Fogadjuk meg tanácsát! Nekünk is azt mondja, amit a kánai mennyegzőn mondott a bor hiány miatt zavarba került násznagynak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!" (Jn 2,5). Mária is abban találta meg boldogságát, hogy Istenre figyelt, hitt Neki és megtette azt, amit kért tőle. „Boldog vagy, mert hittél". Erzsébet szavai arról tanúskodnak, hogy a hit és a boldogság összetartoznak. Nem azt mondja, hogy a boldogság hitet eredményez, hanem éppen fordítva. A hit következménye a boldogság. Mária azért boldog, mert hitt. Ha nem hitt volna, nem lenne boldog. Mária hitte, hogy az Isten nem akarja őt becsapni, rászedni, tőrbe csalni. Hitt az angyal szavának: úgy lesz gyermeke, hogy közben férfit nem ismer.
Miben áll Mária boldogsága? Abban, hogy hitt. Nem azért boldog, mivel kiváltságokat kapott, mivel Isten Fiának anyja lehetett, hanem azért, mert hitt. Jobban hitt Istennek, mint a saját tapasztalatának. Szent Ágoston nagyon frappánsan fogalmazza meg: „Boldogabbnak mondjuk Máriát azért, mert hitében magába fogadta Isten igéjét, mint azért, hogy testében is hordozta őt" (Serm. 186,2). Mária „igen"-je nem csupán a szép freskókon ábrázolt angyali üdvözlet kegyes, idilli jelenete. Nem csak a megtiszteltetés volt rendkívüli, hanem a vele járó rizikó is. Az isteni tervbe való beleegyezés kockázatos vállalkozás volt Mária részéről. Ő tudta azt, amire mi nem szoktunk gondolni, hogy a házasságtörés büntetése a megkövezés volt, mint ahogy keleten sok országban ma is így van ez. Nem tudhatta előre, hogy József hisz-e majd neki, nem vádolja-e meg hűtlenséggel. Nem ismerte az isteni terv részleteit. Mégis hitt az angyal szavának, hitt Istennek anélkül, hogy biztosítékot kapott volna. Egyedül a hitébe tudott kapaszkodni, és ez a hit tette őt naggyá, ez a hit tette őt boldoggá.
Ismerek embereket, akik szinte félnek a hittől. Azt feltételezik, hogy a hit az öröm és a boldogság ellen van. Azt gondolják, hogy a hit elvesz valamit az ember életéből, hogy le kell mondani valamiről, ami széppé tehetné életünket. Úgy vélik, hogy a hit ópium, amely elkábítja az embert és eltereli a figyelmet az élet fontos, nagy kérdéseiről. Holott éppen fordítva van, a hit az amely kinyit bennünket a többi ember és a közösség felé, és létünk legégetőbb kérdéseire éppen a hit nyújtja a legteljesebb és leginkább megnyugtató választ. Ma szinte csak a vallás szembesít olyan sorskérdésekkel, mint a jó és a rossz, a halál és az örök élet, a bűn és a kegyelem. Ezért aki belép a hit kapuján, az nem veszít el semmit, ami az ember életét boldoggá, széppé, szabaddá és naggyá teszi. Éppen ellenkezőleg a hitben találja meg saját koordinátáit a család, a nemzet, az emberiség, sőt az egész világmindenség vonatkozásában. A hit megszabadít az Isten nélküli ember kozmikus árvaságától. A hitben soha nem vagyunk egyedül. Testvérekre találunk, egy nagy családnak, az Egyháznak lehetünk tagjai, akikkel a közös hit megvallása kapcsol össze. Nagy élmény újra felfedezni hitünket, tudatossá tenni, elmélyíteni, megerősödni benne. Jó azt is világosan látni, hogy ajándékba kapott hitünk olyan érték, amelyre érdemes gondosan vigyázni, mert veszélyek leselkednek rá, törékeny a cserépedény, amelyben őrizzük. A Szentlélek Úristen azonban ma is vezeti Egyházát és segít megtisztítani a babonás, egyénieskedő elemektől, az új tanítók és tanítások túlértékelésétől. Mégis vannak, akik eltérnek a hiteles tanítástól és olyan prédikátorokat követnek, akiknek tanítása fülüket csiklandoztatja. Már Szent Pál apostol is óva intett ezektől a veszélyektől (vö. 2Tim 4,3). Nemcsak a hitetlenség kísértése leselkedik tehát ránk, hanem a hiszékenység is szedi áldozatait. Ne adjunk hitelt a különféle ellenőrizetlen magán kinyilatkoztatásoknak, amelyek alkalmasak arra, hogy zavart keltsenek. Ma is vannak báránybőrbe bújt ragadozó farkasok, akik kihasználják az emberek hiszékenységét és különféle figyelmeztetésekkel riogatnak. Ha Jézusra és az ő Egyházára figyelünk nincs szükségünk nagy figyelmeztetésekre. Inkább arra van szükségünk, hogy amint óráinkat is időről időre hozzáigazítjuk a pontos időhöz, úgy hitünket is igazítsuk hozzá egyházunk hitéhez. A Hit Évének legyen az a legnagyobb eredménye egyházunkban, hogy mindannyian újra felfedezzük, jobban megismerjük és elmélyítjük hitünket.
„Boldog vagy, mert hittél". Mit jelent boldognak lenni? Nem könnyű megválaszolni. Sokkal könnyebb helyzetben lennénk, ha az lenne a kérdés: hogyan lehet boldogulni. Egyébként is, úgy tűnik ma több embert érdekel a boldogulás, mint a boldogság kérdése. Sokan azt gondolják, hogy akik boldogulnak, azok boldogok, akik pedig nem boldogulnak az életben, azok boldogtalanok. Mintha a boldogság a boldogulástól függne. Mária boldogsága azonban a hitében gyökerezett. Nála a hit és a boldogság szorosan összetartoznak.
Ki tudja, lehet, hogy a boldogtalanság meg a hitetlenséggel rokon? Miben találhatjuk meg tehát a boldogságunkat? Ha életünket az örök élet távlatába helyezzük, akkor igazat adunk azoknak, akik arra tanítanak, hogy nem szabad félni. Lehet bár sokféle gondunk és bajunk, életünk leginkább szorongató kérdésére Jézus Krisztusban megkaptuk a választ. Soha nem fogom elfelejteni azt a latin amerikai püspököt, aki egyszer felkeresett hogy megossza velem egyházmegyéje számos nehéz gondját. Valóban súlyos problémák nyomták a vállát, mégis, miközben panaszait hallgattam, az volt a érzésem, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott emberrel beszélgetek, akit a nehézségek nem döngöltek a földbe. Sőt, sugárzott belőle az öröm. Amikor megjegyeztem neki, hogy ennyi gondja között hogyan lehetséges, hogy ilyen túláradó benne az öröm, szinte ragyogó arccal így válaszolt: hát, hogy ne, hiszen ÜRES A SÍR.
Megrázó volt ennek az embernek a tanúságtétele. Ha Krisztus sírja üres, az azt jelenti, hogy egyszer a mi sírjaink is megnyílnak. Életünk legnagyobb gondjára Krisztus megadta a választ. A többi aprósággal pedig valahogy majd magunk is elboldogulunk. Szent Pál apostol arra tanít bennünket, hogy ha csak ebben az életben reménykednénk Krisztusban, szánalomra méltóbbak lennénk minden embernél (vö. 1Kor 15,19). A mi reményünk azonban a boldog örök életre szól.
Ez a húsvéti öröm az, amelyre mindannyian meghívást kaptunk. Kérjük a Csíksomlyói Segítő Szűzanyát, a Boldogasszonyt, hogy vezessen el bennünket is a hit belső örömére, amely őt eltöltötte, és átsegítette az élet nehézségein. Járjon közben értünk, hogy őseink szent hitétől soha el ne szakadjunk. Ez a fogadalmi búcsú is arról tanúskodik, hogy fontos számunkra a hitben való hűség. Ez a katolikus hithez való ragaszkodás jellemezte a székely nemzetet a múltban, ez élteti ma a kisebbségi létben, és ez a biztos jövő záloga. Bárcsak a fiatal nemzedék is megértené ezt, és nagylelkűen vállalná, hogy Isten munkatársa legyen az élet továbbadásában. Szívből imádkozom székely testvéreinkért, hogy mindig hűségesek tudjanak maradni a Csíksomlyói Szűzanyához és őseik földjéhez. Kívánom, hogy soha el ne csüggedjenek a nehézségek láttán, és mindig tudjanak bízni a gondviselő Isten jóságában.
Ma Boldog II. János Pál pápa születésnapja van. Idézzük emlékezetünkbe, amit pápasága kezdetén a lelkünkre kötött: „Ne féljetek!" Ez a bátorítás 365 helyen található a Bibliában. Jut belőle az év minden napjára! Ne féljünk tehát Krisztust beengedni az életünkbe és hagyni, hogy ő irányítsa gondolatainkat, vágyainkat és tetteinket. Ámen.
magyarkurir.hu
Erdély.ma2013. május 23.
In memoriam – „Ama nemes harcot megharcoltam, a hitet megtartottam”
Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspököt szerda délután helyezték nyugalomra a Házsongárdi temetőben. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök prédikációjában kifejtette: a földi szeretet kötődéseitől fájdalmas az elszakadás, de nem reménytelen, ha a halált nem elmúlásnak, hanem átmenetnek tekintjük. – Az isteni szeretet vigasztaló valóság is egyben. A lét értelmét az isteni szeretet megtapasztalása által foghatjuk fel – mondta a püspök, majd a viszontlátás reményében búcsúzott Mózes Árpádtól.
Szebik Imre, nyugalmazott evangélikus magyarországi püspök Pál apostolt idézve jellemezte Mózes Árpádot, amikor azt mondta: „ama nemes harcot megharcoltam, /…/, a hitet megtartottam”. – Mi is az élet? Harc, kemény küzdelem. Ám most olyan világban élünk, amikor az emberek minél kényelmesebben akarnak élni, szórakozni, és nem akarják vállalni a küzdelmet. Pedig Isten a küzdésre rendelt minket, még akkor is, ha néha önmagunkat kell legyőznünk – magyarázta a nyugalmazott püspök, majd a hit fontosságáról értekezett: „ha van hitünk, mindenünk van, ha nincs hitünk, semmink sincs”. Ezt követően Szebik Imre ismertette Mózes Árpád életének főbb eseményeit.
– Mózes Árpád soha nem lázadt nehéz élete és Teremtője ellen. Jó emberismerő, melegszívű lelkipásztor, kiváló egyházvezető, igaz magyar ember volt, aki sokat fáradozott az erdélyi magyar közösség megtartásáért. A magyarországi evangélikus egyházhoz is szoros kapcsolat fűzte: gyakran prédikált gyülekezeteinkben – jellemezte az elhunytat Szebik.
Zelenák József evangélikus püspökhelyettes, brassói esperes Lukács evangéliumából idézett. – Isten szolgái egy életen át bizonyságot tesznek Istenről. Boldog ember az, akinek ez megadatik. Mózes Árpád ilyen ember volt, nem élt tehát hiába – tette hozzá Zelenák, majd Reményik Sándor Viszontlátásra című versével búcsúzott a volt püspöktől.
Christoph Klein, a Szász Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke románul és németül szólt az egybegyűltekhez. Német beszédét Fehér Attila egyházkerületi főtanácsos fordította le magyarra. – Többéves értékes kapcsolat fűzött Mózes Árpádhoz, akinek megvolt az a képessége, hogy nagyon tudott örülni, örvendeni. Élete tele volt örömmel és szenvedéssel, munkával és imával. Mózes tudta, hogy az öröm Istentől jön, így szolgálta egyházát – mondta Klein.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke úgy vélekedett: Mózes Árpád azért lelt végső nyugalomra a Házsongárdi temetőben, hogy sírköve hosszú ideig hirdesse: voltunk és vagyunk. – Mózes Árpád az erdélyi magyar közösség kemény oszlopa volt, akit erős tartás, mély hit, példaadás jellemzett. Meghajtjuk fejünket nagysága előtt, és azt kívánom: Isten rendeljen hozzá hasonló erős oszlopokat, hogy Erdély megtartasson! – összegzett a református püspök.
A Magyar Unitárius Egyház püspöke, Bálint-Benczédi Ferenc elmondta: Mózes Árpád mindig Isten igaz szolgája volt, aki példát mutatott nekünk arra nézve, hogy Krisztusban mindenre van erő.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye részéről Nóda Mózes, a BBTE Római Katolikus Teológiai Karának oktatója szólalt fel. Mózes Árpádot állhatatos, és a megpróbáltatásokra készülő emberként jellemezte, akinél a szolgálat alázatot is jelentett.
Kiss Béla nyugalmazott kolozsvári evangélikus lelkész az 1956-ban elítélt teológustársak nevében, egy több mint fél évszázados barátság birtokosaként elevenítette fel Mózes Árpád emlékét. Megtudtuk: börtönéveikben együtt imádkoztak, szabadulásuk után pedig további vidám és szomorú eseményeket éltek meg együtt.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kifejtette: nehéz sorsa volt Mózes Árpádnak, de az átélt nehézségeket nem mindig tartotta panasznak, hiszen a nehézség szép is lehetett. – A szolgálat adott értelmet életének, az a szolgálat, amelyet a nacionalista-kommunista diktatúrában és az elmúlt két évtizedben végzett. A hat évi börtön megacélozta keresztény hitében és magyarságában. Egyházat és közösséget épített, aktívan szolgáló életet élt, amelynek az volt a mozgatórugója, hogy az erdélyi magyarságnak nem búsulni, hanem jövőt teremteni kell! – mondta beszédében az RMDSZ-elnök.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)2013. május 23.
In memoriam – Aki számára a halál csak átmenet, és nem megsemmisülés
Több száz ember vett részt Guttman Mihály karnagy temetésén. Először négy énekkart hallgathattunk meg: a Kolozsvári Református Kollégium (karnagy: Székely Árpád), a Kolozsvári Magyar Pedagógusok (karnagy: Bedő Ágnes), a kolozsvári S. Toduţă Zenelíceum IX–XII. osztályos tanulóinak vegyeskarát (karnagy: Kállay-Miklós Tünde), és a Tordaszentlászlói Vegyeskart (karnagy: Balázs Ágnes).
Jakab Gábor római katolikus pap a gyászszertartáson Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt leveléből idézett, amelynek alapgondolata: „akár élünk, akár halunk, az Úré vagyunk”. – Guttman Mihály mindig Isten szent hite szerint élte tartalmas életét. Közéleti emberként, muzsikusként, karnagyként céltudatosan és elkötelezetten munkálkodott – hangsúlyozta Jakab Gábor, majd arra összpontosított, hogy istenhívő emberként Guttman Mihály számára a halál csak átmenet volt, és nem megsemmisülés.
Rövid román nyelvű fohász után Kállay-Miklós Tünde, a kolozsvári zenelíceum magyar igazgatóhelyettese szólalt fel magyarul és románul. – Művész volt, alkotó pedagógus. Ma már tudjuk, minek is voltunk boldog, szerencsés haszonélvezői annak idején. Zsigereinkbe építette a kodályi szellemiséget, zenei anyanyelvünk őrzésének fontosságát, megtanultuk megkülönböztetni a remekműveket a fércművektől. Példát mutatott mindannyiunknak kitartásból, szívós munkából, alázatból – mondta Kállay.
Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke szintén magyarul és románul szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében kiemelte: szerencsés embernek mondhatja magát, hiszen az elmúlt húsz évben Misi bácsi munkatársa lehetett. – Misi bácsi volt az, aki mellett rájöttem, a pihenés órái is közüggyé válnak. Az elmúlt húsz évben karmesteri pálcája varázsvesszővé vált, amikor életre keltette a Romániai Magyar Dalosszövetséget. Kevesen tudják, hogy ez mennyi munkát, álmatlan éjszakát, adminisztrációt, szervezést és utazást jelentett neki – hangsúlyozta. Misi bácsi hivatásszeretetére még sokáig szüksége lesz az EMKE-nek, amelynek továbbra is tiszteletbeli tagja marad.
Simon Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera volt igazgatója felidézte 2012 decemberét, amikor új kiadvány jelent meg a kolozsvári hivatásos magyar nyelvű színjátszásról, és Misi bácsit is felkérték, hogy járuljon hozzá a kötet tartalmához. Simon felolvasott egy részt Guttman Mihály írásából, amelynek lényege az volt, hogy a magyar opera továbbra is nevelje, tanítsa, lelkesítse, gyönyörködtesse, vigasztalja nézőit, pártfogóit.
– Higgyünk abban, hogy van egy hivatásunk. Hozzunk létre egy iskolát, majd egy újonnan létrejött filharmónia művészeti életét irányítsuk. Az időjárással dacolva járjuk a falvakat, és vegyük rá az ottaniakat, hogy az egész napos mezei munka után az első pihenő a dalárda legyen. Szerencsések lennénk, ha legalább ennek egy részét sikerülne végigélnünk, ha példát vehetnénk attól, aki mindezt megtette – hangoztatta beszédében Marius Tabacu, a kolozsvári Transilvania Filharmónia igazgatója.
Szőke Zoltán nyugalmazott református pap elmondta: Tordaszentlászló lakosainak szívébe beköltözött a fájdalom. Majd felelevenítette azt a húsz évet, amikor (1998–2009 között) Misi bácsi az ottani énekkart vezette. – Nem véletlenül lett Guttman Mihály Tordaszentlászló díszpolgára, hiszen mindnyájan szerettük. Azzal a hittel állok most itt, hogy Guttman Mihály örök hazára lelt Isten országában.
Felszólalt továbbá Kapdebó Ivó, aki Misi bácsi legöregebb, még élő tanítványának tartja magát. Kapdebó arra emlékezett, amikor az 1948–1949-es tanévben Misi bácsi 25-30 tagú zenekart állított össze a 2-es számú Magyar Fiúlíceum énektanáraként, amelynek a felszólaló is tagja volt.
Guttman Mihály egyik unokája, Zsolt, egy ismerősének, Sipos Áronnak a levelét olvasta fel, amelyben rávilágított arra, hogy Misi bácsitól mindenki megtanulhatta, hogy a magyar zenét nem lehet félvállról venni.
Jakab Gábor végül bejelentette, hogy vasárnap délelőtt a kerekdombi római katolikus templomban 9,30 órától gyászmisét tartanak Guttman Mihály emlékére.
A gyászoló menet ezt követően a Házsongárdi temetőbe vonult.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)2013. május 27.
Kongresszusi hozzászólások 4,10 percben
Az RMDSZ csíkszeredai kongresszusán felszólalásra összesen 37-en iratkoztak fel, mindegyikük 4 perc tíz másodpercben fejthette ki gondolatait. Ahogy az lenni szokott, kevés küldöttnek sikerült beleférni az időkorlátba.
Bíró Rozália, az SZKT elnöke hozzászólásában elmondta: székelyföldi születésű partiumi magyarként Székelyföldön és Partiumban is otthon érzi magát. „Zavaró, hogy szövetségünk berkein belül olyan tendenciák érvényesülnek, amelyek nem veszik észre, hogy egymásra vagyunk utalva. Álmainkat csakis közösen, egyhangúan tudjuk megvalósítani. Remélem, hogy ezen a Kongresszuson is minden kérdésbe érdemben döntünk” – jelentette ki.
Biró szerint az RMDZ új programja következetes, uniós elvárásoknak felel meg, és a gazdasági válságból való kilábalást célozza. A szenátor beszédében kitért az újonnan megalakuló női szervezet létrehozására, és reményét fejezte ki, hogy a kongresszus pozitívan értékeli a megalakulását.
Máté András Levente képviselőházi frakcióvezető beszédében azt hangsúlyozta, hogy a demokrácia, a jogállam és az európai értékek az RMDSZ számára nem csak címszavak. „Szeretnénk, ha a nemzetállam fogalmát törölnék az 1-es cikkelyből, kérjük a nemzeti kisebbségek államalkotó tényezőkként való elismerését. Kérjük a magyar nyelv használatát a hivatalos intézményekben, azokban a régiókban, ahol 20 százalék fölötti magyar ajkú lakosság él. Kérjük a helyi autonómia intézményesítését a helyi önkormányzatok által, illetve a sajátos hagyományokkal rendelkező régiók különleges jogállásának sarkalatos törvénnyel való elismerését. Az új alkotmány előírásai mélyen rányomják bélyegüket a mindennapi életünkre. Az új helyzetben új irányelvek és új célok mentén kell szerveződnünk” – mondta a politikus.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében a magyar összefogás megteremtése mellett szállt síkra. Az elmúlt hetek személyes tapasztalataira utalva Pál apostol Timóteusnak írott második levelét idézte fel, hangsúlyozva: a küzdelemtől egy közéleti vezető nem ijedhet meg, testileg-lelkileg késznek kell lennie erre. „Pál apostol élete utolsó szakaszában, földi megpróbáltatásai közepette, a Szentírás egyik legnagyobb hatású, mindenkor érvényes üzenetét fogalmazta meg. Ez a levél hozzánk, közösségünk evilági vezetőihez is szól, s arra int minket, hogy a jó harcot igenis megharcoljuk, a pályát igenis végigfussuk, a hitet igenis megtartsuk. Több harc áll még előttünk, mint mögöttünk. De ígérem, a harcot megharcoljuk, a hitet pedig megtartjuk” – zárta beszédét Borboly Csaba.
Székely István főtitkárhelyettes beszámolt a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) megalakulása óta történt eseményekről, elért eredményekről. Rámutatott, hogy a jövőben egyre nagyobb szükség van az önkormányzatokra. „A tervezhető jövőt elsősorban az önkormányzatok elkötelezettségére, munkabírására tudjuk alapozni. Itt vagyunk erősek politikai széljárástól függetlenül” – hangsúlyozta Székely.
„Emelnünk kell nemzetünk belső értékét. Fokoznunk kell nemcsak az egyes ember teljesítőképességét külön-külön, hanem a nemzet együttes összmunkájának eredményét is. Ez pedig attól függ, hogy több legyen a magyarság kebelében a pozitív, mint negatív ember (...)” – Klebelsberg Kuno idézetével indította beszédét Szabó József, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke. Ugyanakkor kiemelte, a mindenkori ifjúság számára fontos, hogy lássa, merre tart, milyen példaképeket követ, ugyanis ez határozza meg tevékenységüket, jövőképüket.
„Magyar közösségünk az elmúlt 23 év alatt megtett minden magától telhetőt, amelyre mindeddig szükség volt. Hasonlóan tavaly decemberben, amikor a romániai magyarok kilencven százaléka az RMDSZ-re szavazott” – hangsúlyozta Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei elnöke, parlamenti képviselője. Felszólalásában kitért Szilágy megye sajátos jellegére: „Nem tudjuk, eldönteni, hogy szórvány vagy tömb magyarsághoz tartózunk, de a statisztikai adatok szerint az anyanyelvi oktatásban a Szilágy megyei gyerekek számaránya meghaladja a Szilagy megyei magyarok számarányát. Mindebben a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek országos része volt ” – jelentette ki.
„Higgyék el, valóban egy új fejezet kezdődött szövetségünk életében, ez az az új fejezet, amelyben sikerült az elmúlt húsz év tanulságait úgy levonni, hogy abból a következőkben építkezzünk”- vélekedett Korodi Attila parlamenti képviselő a kongresszusi felszólalásában. Hozzátette: nehéz úgy dolgozni a közéletben, szembenézni ennek kihívásaival, hogy a román állam egyes szervei folyamatosan azon vannak, hogy ezt ellehetetlenítsék. „Sajnálom Borboly Csabát és családját, sajnálom Markó Attilát. Nem szabad elfogadnunk, hogy ők áldozatok legyenek, és minden létező demokratikus eszközt meg kell ragadnunk, hogy harcba szálljunk azokkal, akik minket akadályozni akarnak közéleti munkánkban" – fogalmazott a képviselő.
A fiatalok lendületére, lelkületére és álmodozására legalább annyira szükség van, mint az idősebbek racionalizmusára és tapasztalataira – hangsúlyozta Takács Aranka, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének küldötte, aki az idén negyedik alkalommal sorra kerülő Hunyad Megyei Magyar Napok megszervezését hozta fel példaként az RMDSZ és a MIÉRT együttműködésének eredményességére.
Peti András, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke beszédében emlékeztette a kongresszust a megyeközpont veszteségeire. „Ezt a tendenciát csak sok prábeszéddel, tisztánlátással, bölcsességgel lehet megfordítani, ezért nehéz munka vár arra a csapatra, amely ezelőtt 3 hónappal vállalta a kihívást. Vállaltuk és vállaljuk, csak együtt sikerülhet!” – jelentette ki.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke megyei oktatási gyorsjelentést készített. Mint mondta, Maros megye leképezi Erdély magyar közösségének helyzetét. „Nyárádszeredában és Szovátán természetes, hogy van önálló magyar iskolánk, hiszen a közösség nagytöbbsége magyar. Segesváron, Dicsőszentmártonban küzdünk az önálló magyar oktatási intézményekért – itt természetes, hogy küzdünk ezért, mert itt kis számban élnek magyarok. Marosvásárhelyt pedig még nem adtuk fel, mert még mindig van annyi magyar, hogy belakjuk. Egyetlen iskolából és óvodából se vonuljunk ki, miénk itt a tér, ezt skandáltuk 2008-ban Borbély László kampányában, ez a helyes politika, miénk itt a tér, egyetlen talpalatnyi helyet se adjunk fel” – mondta Brassai.
„A legtöbben nem mondják ki, de a bukaresti politikum fel akarja számolni a megyéket és össze akarja vonni a községeket. A mi esetünkben pedig a magyarságunk megélésének lehetőségét is el akarják venni. Legyen világos mindenki számára, hogy megyéinket nem hagyjuk. Legyen világos mindenki számára, hogy nem hagyjuk Székelyföldet feldarabolni. Az idei év legnagyobb kihívása, hogy megmentsük, amit ezer éven keresztül építettünk” – hangsúlyozta felszólalásában Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, az RMDSZ Háromszéki területi szervezetének elnöke. „A székely emberek határozott, bátor kiállást, és eredményt várnak tőlünk. Halljuk, látjuk, mindenki tudhatja, a székelyeknek elegük lett a bukarestiek által nyakunkra rakott kudarcokból, a tétovázásból, a toporgásból. Győzelmeket várnak. Le fogjuk tehát győzni a „merjünk kicsik lenni” szemléletet, az „oszd meg és uralkodj” politikát, az „el is lehet menni ebből az országból” típusú arroganciát” – ígérte Tamás Sándor.
Szabó Ödön Bihar megyei képviselő felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy 3 fajta üzenetet lehet megfogalmazni: egyet a román társadalom és a román politikum irányába, egyet a magyarországi társadalom és a magyarországi politikum fele, egy harmadikat pedig saját közösségünk számára. „A mi közösségünk és a Szövetség 24 éve küzd jogainkért eredményesen. Minden lépéssel előrébb haladunk és tudjuk, hogy közösségünk értékeli az igyekezetet, az eredményeket. A víz igazi ízét sivatagban érzi az ember: most érezzük, ellenzékben, hogy mit jelent ott lenni, ahol a döntéseket hozzák” – mondta a képviselő.
„A regionális kulturális homogenitás a fejlődés kerékkötője” – állítja az a tanulmány, amely tudományos alapja kíván lenni a román államreformnak. Ilyen elméletek mentén, Románia küszöbön álló, a regionalizáció köpenyébe burkolt közigazgatási átszervezése a posztkommunista időszak legnagyobb fenyegetése közösségünk irányába” - hangzott el Klárik László felszólalásában. A háromszéki szenátor hangsúlyozta: a regionalizáció az utóbbi két év román politikai közbeszéd vesszőparipája lett. „Ki lett kiáltva a csodaszernek, ami egy csapásra megoldja a gazdasági és társadalmi válságban vergődő ország problémáit. Románia kormánya más utat próbál követni. Ha ezt fogja tenni, annak az lesz az eredménye, hogy még mélyebb gazdasági és társadalmi válságba taszítja az országot. Megpróbálhatja. A mi magyar kulturális és politikai összetartozásunk öntudatát nem tudja csökkenteni” –zárta felszólalását Klárik.
Pataki Csaba Szatmár megyei szenátor a hozzászólásában kifejtette: „Legyen bármilyen régiósítási elképzelés ennek térségnek meg kell maradnia, minden lépést megteszünk és támogatásunkról biztosítjuk az itt élőket. Ha kell népszavazást írunk ki, ahhoz hogy Székelyföld megmaradjon ebben a formában”.
Kereskényi Gábor parlamenti képviselő negyvenezer magyar Szatmár megyei magyar üdvözletét tolmácsolta hozzászólásában: „Az elmúlt választásokon bizonyítottunk, Szatmár megyében közel negyven ezren építjük magyar közösségünk, én az ők üdvözletét adom át a Kongresszus küldötteinek”.
„Sokszor elmondtuk, hogy milyen Európát akarunk mi, erdélyi magyarok, Most az elmúlt két év munkájával eljutottunk oda, hogy legfontosabb célkitűzésünket a többi európai kisebbségi közösséggel együtt fogalmazzuk meg. Azt akarjuk, legyen európai szabályozás a nemzeti közösségek jogairól, melyek kisebbségben élnek. Az európai állampolgári kezdeményezés által, egy millió aláírással fogjuk nyomatékosítani akaratunkat” – mondta Winkler Gyula európai parlamenti képviselő. Az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke szerint helyt kell állni a jövő évi európai választásokon, és ott kell lenni, ahol a döntések megszületnek, különösen most, amikor Európa átalakul, amikor új szabályok születnek, amikor az európai intézményeknek közelebb kell kerülni az állampolgárokhoz, amikor megalakulhat a régiók és közösségek Európája.
Az Európai Polgári Kezdeményezés kapcsán Sógor Csaba EP-képviselő elmondta, nagyon fontos a civil társadalom hozzájárulása a törvényhozók munkájához. Emellett röviden kitért Románia aktuálpolitikai helyzetére, egy történettel illusztrálva üzenetét: „Az 1968-as megyésítéskor tüntetéseket szerveztek, különböző szlogeneket skandáltak: Udvarhelyre nem megyünk, aszalt szilvát nem eszünk! Hívták a helyi lelkészt, Pali bácsit is tüntetni, mondván, magyar emberekre van szükség! A lelkész azt válaszolta, nem, most józan észre van szükség”
Grüman Róbert, az Itthon, fiatalon mozgalom nevében szólalt fel, hangsúlyozva: közelebb akarják vinni a közügyeket és közösségi kérdéseket a fiatalokhoz. „Az Itthon, fiatalon mozgalom célja nem csupán szakmai rendezvények szervezése, hanem a fiatalok bevonása közösségi munkákba, mert nem csak az RMDSZ-nek van szüksége erős ifjúsági támogatásra, hanem az erdélyi magyar közösségnek is” – mondta a fiatal politikus.
Maszol.ro2013. június 4.
Az összetartozás napja Marosvásárhelyen is
Marosvásárhelyen a Bolyai téri unitárius egyházközség kertjében az egy évvel ezelőtt elültetett almafánál gyűltek össze azok, akik kötelességüknek érezték megemlékezni a trianoni békediktátumról.
A trianoni békediktátum aláírásának évfordulóját két éve a magyar Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Tavalyhoz hasonlóan Marosvásárhelyen idén is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Állampolgárok Klubja, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt hívta az emlékezőket a Bolyai téri unitárius egyházközség kertjébe kedden kora délután.
Az EMNP marosvásárhelyi elnöke, Jakab István elmondta, a 93 évvel ezelőtt aláíratott diktátum igazából Magyarország szétdarabolását és halálát okozta, mintsem békeszerződés lett volna.
Az EMNT Maros megyei elnöke, Cseh Gábor hangsúlyozta: egyik szeme sír, a másik nevet. Nevet, mert 90 év után olyan kormánya van ma Magyarországnak, amely cselekedett a külhoni magyarokért. Sír, mert Trianont nem lehet elfelejteni, hiszen a külhoniakat az 1940–44 közötti időszakot leszámítva az utódállamokban másodrangú állampolgároknak tekintik. „Hiába állította gróf Apponyi Albert, hogy a tények hamisak, a magyar delegáció bizonyítékait meg sem nézték, meg sem hallgatták. Trianonra emlékezve ne az Európai Uniótól várjuk a megoldást, mert tehetségtelen, és nem hajlandó közbelépni. Ne azoktól a politikusainktól várjuk a segítséget, akik jobban ragaszkodnak a bársonyszékhez, ezt látjuk 23 éve. Cselekedjünk és reménykedjünk ezen a gyásznapon”– fogalmazott Cseh Gábor.
A Nemzeti Összetartozás Napján tavaly elültetett almafa előtt – amelynek gyökerei összetartanak, növekedése pedig legyen a magyar nemzet növekedése – Bodnár Tünde, Kozsik József és Nagy Hajnalka Zsuzsanna szavalt, Diós Brigitta pedig népdalt énekelt. A megemlékezést Nagy László unitárius főjegyző zárta Pál apostol levelével, majd hozzátette: június 4-én szerte a világon, akik ezt a nyelvet beszélik, egy kicsit megállnak és emlékeznek, hogy reménye legyen a nemzetnek.
Gáspár Botond
szekelyhon.ro