udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 180 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 151-180

Névmutató: Szondy Zoltán

2004. április 7.

A Magyar Polgári Szövetség bemutatkozó ülést tartott ápr. 5-én Csíkszeredában. Szabó Soós Klára, az országos elnökség tagja az MPSZ csíkszeredai vezetőségét mutatta be, Szondy Zoltán elnököt, Szikszay László és Papp Előd alelnököket. Szabó Soós Klára hangsúlyozta, hogy nem Bukarest, hanem Erdély centrikus politikát szeretnének folytatni. Az MPSZ indulni fog a választásokon és Csíkszeredában is teljes listát szeretnének állítani. Bencze Tibor, az országos kampánystáb tagja elmondta: eddig 22700 (Hargita megyében 5700, Háromszéken 7400 ) aláírás gyűlt össze. /(Daczó Dénes): Bemutatkozó beszélgetést tartott az MPSZ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 7./

2004. május 4.

A Sajtófigyelő Ügynökség szervezésében Bukarestben rendezték meg a Szólásszabadság Hetét. A rendezvénysorozat keretében máj. 1-jén nyílt napot tartottak a bukaresti szerkesztőségek. A rendezvény meghívottja volt Szondy Zoltán, a Hargita Népe munkatársa, is, akit öt megvert újságírótársával együtt kitüntettek szókimondó, a csíkszeredai közállapotok visszásságait feltáró, leleplező írásaiért. Mint ismeretes, Szondy Zoltánt három ízben is bántalmazták. A verőlegények és felbujtóik előzetes letartóztatásban vannak. /Kitüntették Szondy Zoltánt. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 4./

2004. május 18.

Ajánlást fogalmazott meg tagjai számára a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete: az újságíróknak politikai szerepvállalásuk idejére fel kellene függeszteniük újságírói munkájukat. A MÚRE-ajánlás dacára több újságíró is szerepel a különböző tanácsosi listákon. A jelöltek között – igaz, nem befutó helyen – két főszerkesztő is található, Veres István (Szatmári Friss Újság) és Graur János (temesvári Heti Új Szó), ezzel szemben Farkas Árpád, a Háromszék főszerkesztője írásban adott ultimátumot a szerkesztőség tagjainak: válasszanak a kétfajta szerepvállalás között. A befutó helyekre Elek György (Szatmári Friss Újság, nagykolcsi helyi tanács), Magyari Lajos (Háromszék, sepsiszentgyörgyi városi tanács), Balta János (Nyugati Jelen, Arad megyei tanács), Dérer Ferenc (Bihari Napló, Bihar megyei tanács) és Fülöp D. Dénes (székelyudvarhelyi Polgári Válasz, udvarhelyi városi tanács) kerültek. Dérer Ferenc a tanács tanácsadójaként határozta meg önmaga helyét az önkormányzati testületben. Fülöp D. Dénes, aki a Népi Akció színeiben indul a választásokon. – A marosvásárhelyi RMDSZ-kampánystáb vezetője (Vajda György, Népújság) és egyik tagja (Farczádi Attila, Népújság) szerkesztőként keresi kenyerét. A tanácsosi listák „vonal alatti”, nem befutó helyein inkább azért vállalták a szereplést az újságírók, hogy nevük ismertségével segítsék a biztos befutókat. Pataki Zoltán, a Heti Új Szó munkatársa például a Temes megyei tanácsosi lista 35. helyén szerepel, holott az önkormányzatba legfennebb 3-4 embert juttathat az RMDSZ. Túrós Loránd és Bódi Sándor (Szatmári Friss Újság) szintén az esélytelenek nyugalmával várják a választásokat, míg Barazsuly Emil (kolozsvári Szabadság) úgy gondolja, jelölése már csak azért sem összeférhetetlen a szakmaisággal, mert a Kolozs megyei tanácsosi lista 13. helye amúgy sem befutó. Szondy Zoltán (Hargita Népe) a Német Demokrata Fórum csíkszeredai listáján akart szerencsét próbálni, akárcsak Becze Zoltán televíziós riporter. /Politikus újságírók miatt. = Krónika (Kolozsvár), máj. 18./

2004. május 18.

Székelyföldön gyakorlatilag ellenfél nélkül maradt az RMDSZ, hosszas utánajárással sikerült elérni, hogy megmaradjon a párt egyeduralma, írta Szondy Zoltán újságíró, a Magyar Polgári Szövetség Csík területi elnöke. Az MPSZ 54 000 álírást gyűjtött a helyhatósági választásokra Erdélyben, ám Bukarestben – az RMDSZ képviselője közbenjárására – a választási iroda megtagadta a szervezet bejegyzését. Ezt követően Hargita megyében a Német Demokrata Fórum szervezete ajánlotta fel a listáin való indulás lehetőségét. Az RMDSZ vezetői a Német Demokrata Fórum országos vezetőire gyakoroltak nyomást és listákat megóvták. Az RMDSZ vezetői azt állították, hogy az 54 000 aláírót az MPSZ félrevezette. Ennyire bolondnak néznek több mint ötvenezer erdélyi magyart, az RMDSZ álláspontja szerint ennyi ember nem tudja, mit ír alá, tette hozzá Szondy. Az RMDSZ állította, nem ők óvtak, hanem a Német Demokrata Fórum. A valóság: Csíkszeredában az egyik óvó Hajdú Áron volt, a városi RMDSZ elnöke. A listákat érintő perekben az egyik oldalon – az MPSZ mellett – Nagy Mária, született Göther, a Német Demokrata Fórum udvarhelyi titkára állt. A másik oldalon: ifjabb Hajdu Gábor, az RMDSZ csíkszeredai tanácsosjelöltje; mellette Bíró Enikő, az RMDSZ székelyudvarhelyi listáján tanácsosjelölt. Az RMDSZ félt megméretkezni a választásokon, ezt a diktatúrát a gyávaság szülte, fejezte be sorait az újságíró. /Szondy Zoltán újságíró, a Magyar Polgári Szövetség Csík területi elnök: Gyávaság szülte diktatúra. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 18./

2004. június 10.

A Magyar Polgári Szövetség Csíki Területi Szervezete fenyegetőzéssel és zsarolással vádolja Ráduly Róbert RMDSZ-képviselőt, a csíkszeredai polgármester-választás győztesét. Szondy Zoltán, a Csíki MPSZ elnöke jún. 9-i sajtótájékoztatóján azt állította: Ráduly Róbert azzal fenyegette meg őt és több, MPSZ-tag városi tanácsost, hogy “ha rosszat tesznek, az RMDSZ sajtótájékoztatón leplezi le mindazt, amit az utóbbi négy évben tettek a városban”. /Magyar civakodás. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 10./

2004. június 11.

Marosvásárhely főterén egy nappal kampányzárás előtt gyakorlatilag nem léteztek RMDSZ-plakátok, nem lehetett látni Kelemen Attila polgármesterjelölt arcát. Székelyudvarhely főterén viszont egy nappal kampányzárás előtt RMDSZ-plakátok zöldelltek mindenhol. Látszott, az RMDSZ győzni akar Hargita megye második városában (is). Megbuktak és talán érdemes lenne nagyon komolyan körbejárni, hogy miért is buknak meg mindig Udvarhelyen az RMDSZ jelöltei – ám tagadhatatlan, hogy mindent megtettek a győzelemért, írta Szondy Zoltán, Magyar Polgári Szövetség csíki elnöke. Az RMDSZ vezérei megsiratták Udvarhelyt és elvesztették Vásárhelyt, állapította meg. Kolozsváron egy szélsőségesen nacionalista, magyarellenes román polgármester helyére két másik szélsőségesen nacionalista, magyarellenes román politikus pályázott. Kolozsváron a magyar polgármesterjelölt visszalépett. Nem a magyarok mellett mindig kiálló Smaranda Enache javára, hanem egy olyan politikus javára, aki gyilkosnak nevezte Hungáriát. Ezt a politikust akarta az RMDSZ. /Szondy Zoltán (újságíró, a Magyar Polgári Szövetség csíki elnöke): Főtéri séták. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 11./

2004. június 19.

Üzlet nyílt minap Csíkszereda központjában, a magyar feliratok hiányoztak. A helyiséget bérbe adó cég tulajdonosa a szerződésben kikötötte a kétnyelvű feliratok feltüntetését. A bérlő kijelentette, egy héten belül meglesznek a kétnyelvű feliratok. Nem egy cég van, amely nem hajlandó tudomásul venni azt, hogy Csíkszereda lakosságának több mint nyolcvan százaléka magyar és a Székelyföldön döntő többségben magyarok laknak. Sok esetben színmagyar tulajdonú csíki cégek nem tesznek ki magyar feliratot. Hosszú éveken át írta a román média, hogy a Székelyföldön nem tudnak románul az elárusítók. A probléma fordítottja az igaz és nem ártana bevezetni a Székelyföldön: aki kiszolgálóként, pincérként, prefektusként, rendőrként akarja megkeresni kenyerét, az tanuljon meg magyarul. /Szondy Zoltán: Kérjük ki magunknak! = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 19./

2004. június 19.

„Folytatódik a Hargita–Kovászna megyei románok drámája; bármely pillanatban etnikai konfliktus robbanhat ki; Ráduly Róbert románellenes nyilatkozataitól már csak egy lépés van az etnikai tisztogatásig" – írta a Flacara lui Adrian Paunescu című bukaresti hetilap 23-as és 24-es száma. A Flacara két, egymást követő számában Claudiu Sere, a csíkszeredai ex-Jurnalul de Transilvania exfőszerkesztője, volt belügyes tiszt írásában a Hargita Népe napilap románellenes veszélyforrásként szerepel. Sere azzal vádolta a lapot, hogy a megyéből Fidesz-sugallatra el akarja űzni a románokat. Az éber szerző szerint a román titkosszolgálatoknak drasztikusan intézkedniük kellene ezen agitátorok ellen.. „Nagyon veszélyes, amit a Hargita Népe és a Krónika művel, mert etnikai konfliktust robbanthat ki.” Hargita és Kovászna megyében a magyar radikálisok az autonómia ürügyén államot akarnak teremteni az államban, ahol a románoknak nincs mit keresniük. E törekvésben Claudiu Sere szerint élen jár Ráduly Róbert, Szondy Zoltán, Albert Álmos, Kurkó János, Salamon Attila, miközben azokat a becsületes embereket, akik védelmezik az itteni románság érdekeit, bezárják, vizsgálatot indítanak ellenük. Ezek közé tartozik Csibi István, aki rendszeresen támogatta a székelyföldi román közösséget, ezért van most őrizetben. A Flacara 24-es számában Sere fájlalta, hogy Ráduly Csíkszereda polgármestere lett, hiszen „úgy egy évvel ezelőtt" robbanásveszélyes nyilatkozatot tett: ha a Székelyföld nem vívhatja ki az autonómiát, nem lesz baj, ha itt is az történik majd, ami Koszovóban történt. Szondy Zoltán pedig „egy alkalommal" azt nyilatkozta, hogy az ortodox egyháznak és a titkosszolgálatnak /SRI-nek/ nincs mit keresnie Csíkszeredában. Claudiu Sere tehát légből kapott „nyilatkozatok" alapján állítja, hogy Ráduly Róbert, Szondy Zoltán, valamint a Hargita Népe államellenes tevékenységet folytat. /Barabás István: Dilettáns riadó. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 19./

2004. szeptember 14.

Markó Béla RMDSZ-elnök helyzetelemzéséből kiderült, hogy az RMDSZ győzött, győz és győzni fog minden vonalon. Az RMDSZ sikert sikerre halmozott. Csak az erdélyi magyarság küszködik egyre több problémával. Csak Erdélyből valahogy eltűnt kétszázezer magyar, írta Szondy Zoltán. Az RMDSZ-ből a jobboldali érzelmű emberek zöme távozott. Autonómiát akar a székelység? „Autonómiát akarunk és erről nincs vita közöttünk..." – állította Markó Béla. Az elmúlt nyolc esztendő során miért nem akartak autonómiát? – tette föl a kérdést az újságíró. Mai napig tart a Communitas Alapítvány botránya, mai napig nem vontak felelősségre senkit azért, hogy az erdélyi magyarságnak művelődési célokra kiutalt összegek javát az RMDSZ saját működésére, emberei fizetésére fordítja. A román szenátus honlapja szerint Markó Béla szenátor törvényjavaslatainak száma az elmúlt négy évben nulla. Markó Béla szenátornak 2003 februárjától 2004. június 28-ig se kérdése, se interpellációja nem hangzott el. /Szondy Zoltán: Erdélyben nincsenek pálmák... = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 14./

2004. szeptember 23.

Folytatódik a nyílt levelek háborúja az RMDSZ és a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) vezetői között. A szept. 22-i MPSZ-levél a Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester vezette párt parlamenti választásokon való indulását vetíti előre. A dokumentumban szerint a parlamenti választásokon való megmérettetés más módját kell választaniuk, mivel az RMDSZ semmibe vette a tisztességes közös előválasztásokra tett javaslatot. Legutóbb Markó Béla helyett Nagy Zsolt, az RMDSZ kampánystábjának vezetője felhívta az MPSZ tagjait, hogy vegyenek részt az RMDSZ előválasztásain, ezután Nagy Pál, az MPSZ ügyvezető "súlyához méltatlan, semmitmondó, félrevezető szándékúnak" nevezte az RMDSZ legutóbbi nyílt levelét. Az MPSZ-esek az RMDSZ szemére vetik, hogy az előválasztásokon csak azok vehetnek részt, akik eleget tesznek a szervezet által megállapított feltételeknek. Az MPSZ-esek szerint az RMDSZ nyitottsága amiatt is csorbát szenved, hogy "a területi szervezetek többségében nem tartanak urnás előválasztásokat, csak elektoros jelölőgyűléseket, ahol kizárólag az RMDSZ szűk tagsága dönti el a jelöltek kilétét." Szász Jenő, az MPSZ elnöke vallja: a romániai magyarságnak "belső választások" útján kellene meghatároznia, kik legyenek a romániai magyarság jelöltjei. A szervező lehetne egy harmadik fél is, példaként említette az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, illetve a Székely Nemzeti Tanácsot. Szász Jenő szerint az RMDSZ tartósítani akarja az "egypártrendszert" a romániai magyarság körében. Markó Béla Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján közölte: Pécsi Ferenc parlamenti képviselő, a Szatmár Megyei Polgári Körök elnöke idén is az RMDSZ listáin igyekszik képviselői székhez jutni. Pécsin kívül Szondy Zoltán csíkszeredai újságíró is jelentkezett az előválasztásokra. /Borbély Tamás: Körvonalazódik az MPSZ részvétele a parlamenti választásokon. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./

2004. szeptember 23.

A Magyar Polgári Szövetség hivatalos álláspontja ellenére versenybe száll egy RMDSZ-képviselői mandátumért Szondy Zoltán, az MPSZ csíkszéki elnöke. „Nem szeretnénk, ha később azzal vádolnának, hogy nem vesszük komolyan a tárgyalásokat” – mondta. Szondy meglepődve értesült arról, hogy őt is megnevezik, és feltüntetik a jelöltek listáján, ez szerinte a további tárgyalásokon nem segít. Pécsi Ferenc szatmári képviselő, megyei MPSZ-elnök neve is felmerült lehetséges RMDSZ-jelöltként. Pécsi kijelentette, az RMDSZ előválasztásain csak abban az esetben lett volna hajlandó megmérkőzni, ha közvetlen, urnás módszerrel szavaztak volna. /D. Balázs Ildikó: Szondy Zoltán az RMDSZ-listán. = Krónika (Kolozsvár), szept. 23./

2004. szeptember 23.

Az RMDSZ Csíki Területi Előválasztási Bizottsága közleménye szerint a képviselői előválasztásokra Borbély Ernő, Kedves Imre, Kelemen Hunor, Korodi Attila, Rafain Zoltán valamint Szondy Zoltán nyújtották be a jelölési dokumentációt. A szenátor-jelöltek is eleget tettek a követelményeknek, így a megyében Borbáth István és Verestóy Attila (Udvarhelyszék), Sógor Csaba és Zsombori Vilmos (Csíkszék) valamint Dézsi Zoltán és Nagy István (Gyergyószék) vehetnek részt az előválasztásain. /(Daczó Dénes): Szondy ügyében az Országos Előválasztási Bizottság dönt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 23./

2004. szeptember 24.

Az eddiginél többen mérkőznek meg az október 10-i előválasztásokon Székelyföldön a képviselői és szenátori helyekért – jelentette ki Nagy Zsolt, az RMDSZ országos kampánystábjának vezetője szept. 23-án Kolozsváron. Markó Béla, az RMDSZ államelnök-jelöltje elmondta: az előválasztásokra független, illetve MPSZ-es politikusok is jelentkeztek. Megemlítette Pécsi Ferenc parlamenti képviselő, a Szatmár Megyei Polgári Kör elnökét és Szondy Zoltán csíkszeredai újságírót. Markó ismertette a Párbeszéd az autonómia kampányprogram főbb pontjait: a kulturális autonómia megvalósítását az RMDSZ elsősorban abban látja, hogy a magyar közösség maga felügyelje kulturális intézményeit. A területi autonómiát illetően kifejtette, nagyobb együttműködésre van szükség a székely régiók között. Markó Béla szerint a kettős állampolgárság alanyi jogon való megadása a kivándorlást segítené elő. /(Rostás-Péter Emese): Többen jelentkeztek a képviselői és szenátori helyekre. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./

2004. szeptember 25.

Lemondott tisztségéről Szondy Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség csíki szervezetének elnöke, aki kijelentette, hogy Szász Jenő MPSZ-elnök megsértette őt. Ráduly Róbert, a Csíki Területi RMDSZ elnöke kijelentette: az Országos Előválasztási Bizottság megvizsgálta Szondy dossziéját, és megállapította, hogy indulhat az október 10-i előválasztásokon. /Lemondott MPSZ-elnök. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 25./

2004. szeptember 25.

A Magyar Polgári Szövetség két volt vezetőségi tagja Szikszai László és Szondy Zoltán, valamint a Csíki Területi RMDSZ elnöke Ráduly Róbert Kálmán szept. 24-én közös sajtótájékoztatót tartottak. Ráduly Róbert elmondta: Szondy Zoltán képviselő jelöltségével kapcsolatosan megszületett a döntés: a jelöltség érvényes. /(Daczó Dénes): Szász Jenő nem bízik Szondy Zoltánban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./

2004. szeptember 28.

Szondy Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség csíki szervezetének leköszönt elnöke, részt vesz az RMDSZ október 10-i előválasztásán. Szondy Zoltán veszélyesnek minősítette az önálló erdélyi magyar politizálásról való lemondást. „Az, hogy Szondy Zoltán részt vesz az RMDSZ előválasztáson, nem jelenti azt, hogy közös RMDSZ– MPSZ előválasztásokat szerveznénk” – hangsúlyozta Tulit Attila, az MPSZ alelnöke. Tulit sajnálatosnak nevezte a Szondy jelölése által kialakult helyzetet. Szondy Zoltán 2000-ben RMDSZ-esként jutott mandátumhoz Csíkszereda helyi tanácsában. A csíkszeredai újságíró idén tavasszal a helyhatósági választásokon MPSZ-esként próbált szerencsét, akkor listavezető volt a szervezet csíkszeredai tanácsosi listáján. /D. Balázs Ildikó: Szondy Zoltán MPSZ-tagként indul az előválasztáson. = Krónika (Kolozsvár), szept. 28./

2004. október 11.

Hét végén további 14 RMDSZ területi szervezetben tartottak előválasztásokat. Ezek közül 6-ban (Arad, Brassó, Bukarest, Szatmár, Temes, Történelmi Máramaros) elektoros választást tartanak, Háromszék, Felsőháromszék, Csík, Gyergyó, Udvarhelyszék, Kolozs és Nagybánya területi szervezetek esetében a közvetlen, állóurnás módszert választották. Az alig 12,51 százaléknyi magyar lakosú Arad megyében Király András megyei RMDSZ-elnök pályázott a képviselői helyre, ő kapta a legtöbb szavazatot az okt. 9-én tartott küldöttgyűlésen. Hasonló a helyzet Brassó megyében (a magyarok aránya 9,88 százalék). Az egyetlen befutónak számító képviselői helyre négy jelölt volt, a megyei küldöttek szavazatai alapján a listavezető Kovács Attila, a megyei szervezet elnöke lett, aki a jelenlegi képviselőre, Kovács Csabára leadott szavazatoknak majdnem a háromszorosát kapta. Máramaros megyében (10,16 százaléka magyar) az RMDSZ-lista két, a nagybányai és a Történelmi Máramaros területi szervezetek javaslatai alapján állt össze. A képviselő-lista vezető helye ezúttal a nagybányaiaké, akik szintén közvetlen előválasztásokon döntöttek a jelölt személyéről. Szatmár megyében (35,02 százalék magyar) négy évvel ezelőtt a magyar szavazók magas választási részvételének köszönhetően 2 szenátora és 3 képviselője volt az RMDSZ-nek. Az okt. 9-i küldöttgyűlés döntése értelmében a szenátori lista első két helyére ismét Szabó Károly és Kereskényi Sándor szenátorok kerültek. A három esélyes képviselőjelölt: Varga Attila, Erdei Dolóczki István és Vizsnyai Csaba, aki alig egy szavazattal előzte meg a szintén parlamenti helyre pályázó ifjabb Kereskényit. Pécsi Ferenc, a hivatalban lévő képviselők egyike úgy döntött, hogy nem jelölteti magát. Szeben megyében (4,2 százalék magyar) az RMDSZ-nek soha nem volt parlamenti képviselője. Amennyiben a töredékszavazatok visszaosztásakor egy képviselői mandátumra futja, Jakab Eleké a mandátum, ha a szenátusi listavezetőnek kedvez a sors, akkor Benedek Zakariás kerül a parlamentbe. Temes megyében (8,98 százalék magyar) a befutó helynek számító képviselőházi listavezető ismét Toró T. Tibor lett, akire a 123 küldöttből 75 szavazott. Az újraválasztott Temes megyei képviselő, aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöki tisztségét is betölti, jelen pillanatban az egyetlen az RMDSZ belső ellenzékéből, aki az RMDSZ színeiben vállalta a megmérettetést, és aki további mandátumban reménykedhet. Hargita megyében (84,71 százalék magyar) tűnik a legszorosabbnak a harc az RMDSZ szenátorjelöltjei között. A befutónak számító 2 helyre olyan személyek pályáznak, mint például Dézsi Zoltán egykori alprefektus, majd prefektus, aki több évig töltötte be az SZKT elnöki tisztségét is, Zsombori Vilmos, a megyei tanács elnöke, Verestóy Attila szenátor, valamint az RMDSZ belső ellenzék köreihez tartozó Sógor Csaba szenátor. A képviselőjelöltek közül a csíkiak helyeire a legesélyesebb Kelemen Hunor képviselő, illetve Kóródi Zoltán. A versenybe beszállt az MPSZ-szel szakító Szondy Zoltán is. Udvarhelyszéken a két jelenlegi képviselő, Antal István és Asztalos Ferenc az esélyesek, a gyergyóiak pedig Garda Dezső jelenlegi képviselő és Melles Előd közt kell hogy válasszanak. Kovászna megyében (72,24 százalék magyar) a 2 szenátusi hely egyikére nagy valószínűséggel Puskás Bálint Zoltán jelenlegi szenátor pályázik, kérdéses, hogy a másik RMDSZ-es szenátor, Németh Csaba meghosszabbítja-e mandátumát vagy sem. /Sz. K.: Valamennyi RMDSZ-szervezetben lezárultak az előválasztások. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

2004. október 11.

Okt. 10-én tartották Hargita megyében az RMDSZ előválasztásait, ahol az urnáknál megjelent választópolgárok egyetlen kivétellel az eddigi szenátoroknak és képviselőknek szavaztak bizalmat. A szenátorjelölti előválasztásokat Verestóy Attila nyerte meg, akit a második, bejutónak számító helyen a csíki Sógor Csaba követett, Dézsi Zoltán harmadikként, Zsombori Vilmos negyedikként került ki a megmérettetésből, azonban a megyének csupán két szenátora lehet. A képviselőjelöltségért folyó versenyben Udvarhelyszéken Antal István és Asztalos Ferenc eddigi képviselők diadalmaskodtak, ők a területi egyeztetésen a területi szervezetek közt felállított sorrend alapján a megyei választási lista második és negyedik helyét foglalják majd el, az első helyet pedig Kelemen Hunor. Garda Dezső Gyergyóban elért sikerének köszönhetően ismét elfoglalhatja a lista harmadik helyét. A képviselői lista csíki ötödik helyéért folyó versenyben Korodi Attila legyőzte Szondy Zoltánt. /Rédai Attila: A folytonosság mellett voksoltak az RMDSZ-előválasztásokon. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 11./ Az öt képviselőjelölt megmérettetése – a szavazatok összesítése után: Antal István és Asztalos Ferenc parlamenti képviselők nyerték el a szavazók többségének bizalmát: Antal István 13.064, Asztalos Ferenc 12.895, Sebestyén Csaba 6.832, Benedek Csaba 4.928 és Ványolós István 2.062 szavazatot kapott. A szenátorjelölteknél megyei szinten Verestóy Attila 23.967 szavazattal lett első. Udvarhelyszéken 13.224-en szavaztak rá. Másodikként Sógor Csaba 22.985 szavazatot összesített. Udvarhelyszéken 9625-en voksoltak rá. Továbbá Udvarhelyszéken Borbáth István szenátorjelöltként 6.475, Zsombori Vilmos 4.538, Dézsi 4.238 és Nagy István 1.021 szavazatot kapott. A megyében több mint 46 ezren járultak az előválasztások urnáihoz. /(bágyi): Magabiztosan nyertek a favoritok. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 11./

2004. október 12.

Szondy Zoltán, a csíki MPSZ exelnöke szerint az RMDSZ-előválasztások eredményeit meghamisították. Szondy a csíki RMDSZ előválasztásán 300 szavazatos különbséggel maradt le a képviselőházi lista befutó helyeiről. Szondy Zoltán elmondta: több csíki szavazókörzetben, Csíkszereda és néhány település kivételével, az előválasztások eredményét számára kedvezőtlenül módosították. A szavazókörzetek többségében meghamisították az eredményeket. Az eredmények módosításával Szondy az előválasztásokat megszervező csíki MIÉRT-et vádolja, amelynek képviselői "bizonyos helyeken nyíltan kijelentették, hogy Kelemen Hunort és Korodi Attilát támogatják." /Szondy: az előválasztások eredményét meghamisították. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 12./

2004. október 13.

A vasárnapi előválasztásokat követően egyre több kritika hangzik el az előválasztások lebonyolításával kapcsolatban. Korodi Attila, Szondy Zoltán és Sógor Csaba okt. 12-én külön–külön sajtótájékoztatón értékelték az előválasztásokat. Korodi Attila szerint kiegyensúlyozott eredmények születtek. Korodi ugyanakkor azzal vádolta jelölttársát Szondy Zoltánt, hogy a választásokat megelőzően a szavazóhelyiségek közelében helyezte el plakátjait. Szondy Zoltán szerinte az előválasztási összesített eredmények alapján a képviselőházi illetve a szenátori választásokon egy szavazókörzetben leadott szavazatok száma nem egyezik meg. Szondy az érvénytelen szavazatok újraszámolását kérte, valamint Kelemen Hunor és Korodi Attila kizárását és példás megbüntetését. Sógor Csaba is rendellenességekről számolt be sajtótájékoztatóján. A több személyivel való szavazást valamint Udvarhelyszéken a szavazás időtartamának meghosszabbítását sérelmezte a szenátor. /(Daczó Dénes): Szondy Zoltán nem ismeri el a vidéki választási eredményeket. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 151-180




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék