udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
136
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 | 121-136
Névmutató:
Vincze Gábor
2005. március 18.
A Krónika napilapban Salamon Márton László összefoglalta a Földes-üggyel kapcsolatban az A Hét hetilapban közölteket /Parázs vitát gerjesztett az erdélyi magyar közéletben a Földes László-ügy/, emellett Stefano Bottoni reagált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy című tanulmánya nyomán kibontakozott vitára. /A Krónikának ez a száma nem jelent meg az interneten/ Az eddigiekhez képest új megvilágítás ad a vitának egy kortársnak és a vita szemtanújának, a tavaly elhunyt Izsák József irodalomtörténésznek a vallomása, melyet 1985-ben írt. a/ Földes László polgári származású kritikus és esszéíró már diákkorában hangadója volt a kommunista ifjúsági mozgalomnak. Hűséggel szolgálta korát így került Gaál Gábor bukása után az Utunk irodalmi hetilap főszerkesztői tisztébe. Hajszálra sem tért el a hatalom, a diktatúra előírásaitól. Jócskán túlteljesítette az elvárásokat, karrierizmusában osztozott nemzedéktársaival – mindent a hatalomban való részvételért – ez volt az ő jelszava is. Ebbeli mohósága idézte elő meghurcoltatását. Az ügy körül sok a legenda meg a torzítás. Izsák József felidézte a történteket. 1958-ban a Román Munkáspárt határozatban elítélte a revizionizmust, célozva az 1956-os magyarországi eseményekre. Földes László az Utunkban sietett támogatni a határozatot, példákkal bizonyítva, hogy a revizionizmus a romániai magyar irodalomban is felütötte a fejét. A támadás az Igaz Szó folyóirat és főszerkesztője, Hajdu Győző ellen irányult. Mindketten kiszolgálták a hatalmat, csak más iskolát jártak végig. Hajdu Győző a református kollégiumból indult hagyománynak tekintette a népi mozgalmat. Nem szerették egymást. Hajdu Földest kozmopolitának tekintette, Földes Hajdut narodnyiknak, népinek, aki a magyar nemzeti hagyományokat többre tartja a szocialista realizmusnál. Földes Utunkban közölt cikksorozatára válaszként Hajdu Győző egy leleplező beadványt készített a Román Munkáspárt Központi Bizottsága részére, ebben leírta, hogy a Földes László Rákosi Mátyás menesztése után előtte és Sütő András előtt kijelentette, hogy Gheorghe Gheorghiu-Dejt is el kell mozdítani a párt éléről, mert ő is kiszolgálta a személyi kultuszt. Beadványát aláíratta Sütő Andrással is. Hajdu Győző behívatta Izsák Józsefet és elolvastatta vele beadványát, véleményét kérve. A szobában ott ült némán Sütő András is. Izsák József megpróbálta lebeszélni Hajdu Győzőt a beadvány elküldéséről, de hiába, nem hallgatott rá. A beadványt Kovács György író, központi bizottsági tag juttatta el az illetékesekhez. Ezután Kolozsváron pártgyűlést hívtak össze, ahol Földest leleplezték és kizárták a pártból. Marosvásárhelyen is összehívtak egy Földest leleplező gyűlést. A gyűlésen Hajdu Győző közölte, itt is van egy Földes-bérenc, mégpedig Izsák József. Izsák az ülésen nem válaszolt a vádaskodásra. Földes Lászlóval nagy tragédia nem történt, megmaradt főiskolai állásában, rövid ideig nem közölhetett. Utolérte a karrieristák végzete. Rehabilitálása után próbáltak mártírkoszorút vonni a feje köré. Valójában nem mártírja volt ő a hatalomnak, hanem pallosa. Nemsokára, Gheorghe Gheorghiu-Dej halála előtt újból közölhetett, visszavették a pártba, a bukaresti A Hét főszerkesztő-helyettese lett. A Földes-ügy minden ódiuma Kovács Györgyre hullott, valósággal kiközösítették az irodalomból. Izsák többször kérte őt, írja meg az utókor számára a történteket. Kovács György Izsák Józsefnek Sütő András szerepéről elmondta, hogy Sütő András 1956 őszén megtagadta a magyar forradalmat „ellenforradalomként” elítélni, több írótársával együtt. Végül bizonyos szervek nyomására aláírta, de ezt az ellenállást a felettes szervek nem bocsátották meg. Kolozsváron 1956-ban Földes László is „ingadozott”. Példát kellett statuálni, állította Kovács György, egy írót fel kellett áldozni. Ki legyen az? Sütő vagy Földes? 1958-ban úgy döntöttek, hogy Sütő a nagyobb író, őt kell menteni, és felvonultatják éppen Földes ellen. – Végülis Földest nem érte végzetes csapás. /Izsák József: Földes László meghurcolásának történetéhez. = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./ b/ Stefano Bottoni a Krónika napilap kérésére reflektált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László ügy című tanulmánya nyomán kibontakozott vitára. A Földes-ügy szereplői mindannyian magyarok voltak, az akkori baloldal, a hatalmon levő értelmiség legismertebb alakjai. Bottoni a hozzászólások többségéből azt érzi, hogy az ügy résztvevőit még mindig összetartja egy képzeletbeli kötelék. Mai ködösítésre készteti őket. Bottoni döbbenettel olvasta, hogy Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője hozzászólását azzal zárta, „a múlt sokkal bonyolultabb, mint azt Sipos Géza véli” /A megszakított csendről, A Hét, márc. 3./ Bottoni megállapította, hogy K. Lengyel Zsolt, Bárdi Nándor és Vincze Gábor alapkutatásai nem épültek be az erdélyi értelmiség önismeretébe. A közelmúlt feltárásában Romániában óriási változások indultak el az utóbbi 8-10 évben. Van azonban egy terület, ahova a román történészek nemigen hatoltak be: az erdélyi magyar társadalom működési zónájába. Nem írtak arról, „hogy kik juttatták börtönbe magyar szekustiszteknek tett jelentéseikkel a Bolyai Tudományegyetem diákjait, tanárait 1956 után, vagy arról, miként hálózta be az állambiztonság szívélyes magyar emberekkel/ügynökökkel a magyar kulturális intézményeket.” /Stefano Bottoni: Akarják-e tudni? = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./ c/ Salamon Márton László összefoglalta a Földes-üggyel kapcsolatos vitát. Stefano Bottoni Olaszországban élő történész a magyarországi Korall társadalomtörténeti folyóirat 2004 decemberi számában közölte A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy című tanulmányát. Ennek akkor nem volt nagyobb visszhangja. Salamon Márton László összegzése kiegészíthető azzal, hogy az A Hét (Marosvásárhely) hetilap 2005. február 17-i száma újraközölte Bottoni tanulmányát azután indult meg a vita. A vitacikkek eddig az A Hét hasábjain láttak napvilágot, most adott hírt a vitáról a Krónika. Salamon Márton László szerint a vita két romániai magyar szereplőt hoz kínos helyzetbe, Gálfalvi Zsoltot, a Román Televízió igazgatótanácsának RMDSZ-es tagját, a Magyar Pen Klub elnökét és Sütő András írót. Sütő András „légből kapott és gyalázatosságában bíróságért kiáltó” állításnak nevezte Traumát oldó emlék címmel megjelent írásában Stefano Bottoni azon állítását, miszerint „Ahhoz azonban, hogy Hajdu elindíthassa Földes elleni támadást, folyamatosan információra volt szüksége Kolozsvárról. Ezt biztosította Sütő”. Sütő András a feljelentő levelek kapcsán azzal védekezett, hogy Hajdu csak véleményeket kért az Igaz Szó Földes által elmarasztalt szerkesztőiről. Gálfavi Zsolt ugyanebben a számban csapdahelyzetekre hivatkozott. /Salamon Márton László: Parázs vitát gerjesztett az erdélyi magyar közéletben a Földes László-ügy. „Tündérország sötét oldala” = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./2005. július 22.
Birtók József, a csíkszeredai Státus Könyvkiadó igazgatója újságolta: eljutottak a századik könyvig. A Státus tíz évvel ezelőtt Ferencz Imre Gyalogszekér című verseskönyvével indult. Birtók József 1980-ban kezdett dolgozni a Hargita szerkesztőségében. 1983 augusztusában a Mikes honismereti kerékpártúra vezetőjeként nacionalista bűnökkel gyanúsították, ezért egy vállalathoz helyeztek át, esztergályosnak. Itt dolgozott 1990-ig, azután a Romániai Magyar Szó munkatársa lett. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi karán szerzett diplomát. Azért választotta a vallásszociológiát, mert meggyőződése, hogy szükség van a hit és a társadalom összefüggéseit értő (szak)emberekre. Bitrók 1995 őszén megvált a Romániai Magyar Szótól és a Szövetség, az RMDSZ folyóirata főszerkesztője lett, majd az 1996-os választások után megvált a laptól. 1997–98-ban a Pro Democratia Egyesületnél dolgozott. 1999-ben döntött úgy, hogy megpróbál megélni a könyvkiadásból. Addig a Státus Kiadó tulajdonképpen egy számítógépet jelentett az íróasztalán. 1999-ben megvették az első nyomdagépet és elkészült 11 saját kiadványuk. Közte olyanok, mint a nagysikerű Kuláksors, Vincze Gábor: Illúziók és csalódások, Garda Dezső: Főnépek, lófők, gyalogkatonák Csíkban és Gyergyóban vagy a Gegő Elek-reprint a Moldvai magyarokról. Bérmunkában, másoknak is készítettek kiadványokat Kolozsvárról, Brassóból, Szegedről, Budapestről, Bécsből, Stockholmból és Németországból. A kiadó lassan csíkszeredai értelmiségi műhely lett. Ebbe a műhelybe beletartozik a szegedi Vincze Gábor, a szatmári Bura László, a Linzben élő Vencser László, a csíki-bécsi-budapesti jezsuita András Imre, a már budapesti Beke György vagy Kalmár János, a kolozsvári András Szilárd által vezetett matematikus-csoport, továbbá Garda Dezső képviselő. A kiadó célja az igényesen és tudományos megalapozással megírt művek megjelentetése. Első sorozatuk 1997-ben indult, éppen a Hargita Népe segítségével. A Történetek a fogságból című gyűjtemény indította a Szemtanú könyvek című sorozatukat. Itt jelent meg a Kuláksors is. Boros Ernő faluról falura bejárta Szatmár településeit, s dokumentarista igényességgel 700 oldalban rögzítette a svábok emlékezéseit a „málenkij robot”-ra Volt minekünk jó életünk, van most nekünk jaj címmel. Buzás László könyve, A szekuritáté karmai között című emlékezése iránt egy év alatt nem csökkent az érdeklődés. Fontos szerepet kapnak kiadványaik között a reprintek. A csíksomlyói ferences kolostor kincsei című sorozatuk létrejöttében a legtöbbet Muckenhaupt Erzsébetnek köszönhetik. Gregorius Coelius Pannonius magyarázatai Szent Ágoston regulájához latinul és magyarul 1537-ben jelentek meg Velencében. A XIX. században egy példányt ismertek a világon, a XX. században azt hitték, elveszett. Reprint kiadását a világ minden részéről keresik. Restitutio sorozatukban vannak reprintek (pl. Veszely–Imets–Kovács: Utazás Moldva–Oláhhonban – 1868), de feldolgozások is (pl. Erdélyi Iskola – laptörténet, antológia, repertórium). A Státus-tanulmányok sorozat első kötete Vécsey Károly Magyarok és nem-magyarok Romániában című tanulmánykötete volt. Demográfiai, statisztikai, szociológiai tanulmányokat tartalmaz. Halála előtt egy hónappal tudták átnyújtani a kötetet az idős marosvásárhelyi akadémiai kutatónak. Hamarosan minden könyvüknek elkészítik a digitális változatát is. Szegedi munkatársuk, Vincze Gábor történész kétévente egy-egy új forráskiadással jelentkezik. A Státus Kiadó eddigi száz könyvéből mindössze 12 készült magyarországi támogatással (is). /Ferencz Imre: A Státus száz könyve. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 22./2005. augusztus 13.
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és az Egyesült Magyar Ifjúság első alkalommal rendezi meg nyári táborát Gyergyószentmiklóson, tájékoztatott Bagoly Zsolt, az EMI alelnöke. Céljuk: összefogni azokat a magyar fiatalokat, akik lényegesnek tartják nemzeti hagyományaink ápolását. Augusztus 12-én kezdődött a tábor. Közismert személyiségek tartanak előadásokat, köztük Eva Maria Barki nemzetközi jogász; Raffay Ernő, Vekov Károly, Vincze Gábor történészek, a Koltay-fivérek; Nagy Zoltán regös, énekmondó; Szántai Lajos magyarságkutató; Friedrich Klára és Szakács Zoltán rovásírás-szakértők és Ágoston Balázs, a Magyar Demokrata budapesti hetilap munkatársa. /Kristó Tibor: EMI-Tábor Gyergyószentmiklóson. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 13./2005. október 4.
Az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozata keretében október 3-án a Jelen Házban, az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete szervezésében Borbély Zsolt Attila beszélgetett Vincze Gábor szegedi történésszel, aki az október 6-i megemlékezésekről értekezett a magyar–román államközi kapcsolatok tükrében, 1956-tól indulva. Az est második felében Dinyés László Virágh Gedeon 1848–49-es huszártiszt, az utolsó aradi rab élete című könyvét mutatta be dr. Bona Gábor budapesti hadtörténész. /(Kiss): Aradi Magyar Napok. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 4./2006. február 8.
Új könyvekkel és kiadványokkal bővült a Nagyváradon az Illyés Gyula Református Könyvesbolt kínálata. Szőcsné Gazda Enikő Erkölcs és közösség című műve mellett újdonságnak számít, Bíró Sándor Kisebbségben és többségben című munkája is. A könyvesboltban kapható továbbá az Autonomisták és centralisták. Észak-Erdély a két román bevonulás között, 1944. szeptember-1945. március című kötet is, amelyet Nagy Mihály Zoltán és Vincze Gábor állított össze. /G.: Új könyvek az Illyésben. = Reggeli Újság (Nagyvárad), febr. 8./2006. július 8.
Megjelent B. Kovács András több helytörténeti írását tartalmazó Szétszabdalt Székelyföld /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című könyve. A kötet tárgya Háromszék magyarságának utolsó nyolc évtizede, kisebbségi sorban való élete, vívódása-tengődése. Rendkívül adatgazdag munka. A kötet jelenkori város-, illetve vidéktörténet. A könyv Sepsiszentgyörgy kisebbségi sorsban eltöltött múltját ismerheti 1918 novemberétől 2004-ig. A következő részek a románosítás, majd a székely önrendelkezés kérdéseit elemzik. A megszólaltatott személyek elismert szentgyörgyi értelmiségiek: Kónya Ádám és Albert Ernő tanárok, Czikó Árpád közgazdász és Bálinth Gyula statisztikus. A székely önrendelkezés kérdését Vincze Gábor és Garda Dezső történészekkel folytatott beszélgetés, valamint Mikó Gábor paptanár életútja mutatja be. /Dr. Pál-Antal Sándor történész: Szétszabdalt Székelyföld. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 8./2006. július 18.
Megrendezték az első délvidéki nemzeti tábort Palicson, ahová az Egyesült Magyar Ifjúság hívta a fiatalokat. Palicson, a Szabadka melletti fürdővároskában történt talán a legtöbb magyarellenes támadás, itt ugyanis nagyon sok idegen szerb bevándorló telepedett le a délszláv háború után. Az aracsi pusztatemplom, a tatárjárás előtt épült bencés kolostor maradványa mára Délvidék szimbóluma lett. A topolyai Sarlós Boldogasszony templom Délvidék legnagyobb katolikus temploma, Törökbecse temetőjében pedig áll az 1848–49-es forradalomra emlékeztető Hungária-szobor. Az Egyesült Magyar Ifjúság rendezvényén kizárólag Délvidékről esett szó, a Vajdaságról nem. A Vajdaság kifejezés a terület szerb közigazgatási nevének (Vojvodina) magyar visszafordítása. Sajnálatos, hogy a délvidéki négy magyar párt közül három – kivétel a Magyar Polgári Szövetség – vajdaságinak nevezi magát. A táborban, melynek védnöke Becsey Zsolt fideszes európai parlamenti képviselő volt, az előadók között volt Wittner Mária halálraítélt szabadságharcos, parlamenti képviselő, aki ötvenhatos élményeiről és a megtorlásról mesélt. A fiatalok a rovásírással is megismerkedhettek Friedrich Klára és a Demokrata munkatársa, Szakács Gábor irányításával. Matuska Márton újvidéki író, újságíró és egy fiatal történész, Forró Lajos előadást tartott az 1944–45-ös délvidéki vérengzésekről, melyekben negyven-ötvenezer magyart mészároltak le a szerb partizánok. Matuska Márton leszögezte, a szerbekkel ellentétben a délvidéki magyarság számára 1941 húsvétja volt a felszabadulás, 1944-et pedig újbóli megszállásként élték meg. Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, európai jogi szaktudós, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumának tagja és újvidéki kollégája, dr. Bozóki Antal a magyarság jogvédelmének lehetőségeit vitatták meg. Szó esett a magyar élet legalapvetőbb kérdéséről, a népesedési helyzetről, Vincze Gábor történész pedig a történelem egyik ismeretlen epizódjáról, a ma is Magyarországhoz tartozó Deszken helyi szerb partizánok által elkövetett gyilkosságokról emlékezett. Az Egyesült Magyar Ifjúság is bemutatkozott a táborlakóknak. Maurer Oszkár elnök, Strahl Zoltán alelnök és a testvérszervezet Erdélyi Magyar Ifjak elnöke, Soós Sándor beszámoltak tevékenységükről és hitvallásukról. Andrási Attila, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház vezetője, a Délvidéki Magyarok Közösségének elnöke és Rácz-Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke kemény szavakkal ostorozták a legnagyobb délvidéki magyar pártot, a Vajdasági Magyar Szövetséget. A hallgatóság megismerhette annak a temerini verekedés részleteit, melynek következményeként öt magyar fiatalt összesen hatvanegy év fegyházzal sújtott a szerb bíróság. Két évvel ezelőtt egy részeg szerb férfi öt magyar fiatallal is összetűzésbe került, s ezek alaposan helybenhagyták. A fiatalokat gyilkossági kísérlettel vádolták, noha nem is mind ismerték egymást előtte, s az eljárás során számos törvénytelenség történt, az anyanyelvű beszélők megtiltásától kezdve bizonyítékok meghamisításáig. A magyar fiúk végül súlyosabb büntetéseket kaptak, mint a Hágában tömeggyilkosságokért elítélt szerb háborús bűnösök némelyike. A példátlan ítéletet a semmítőszék is helybenhagyta. A szerb jogrendre jellemző, hogy a temerini fiatalokat elítélő bíró azóta maga is börtönbe került korrupció miatt, de rács mögött van az a szerb férfi is, akit a magyar fiatalok megvertek. Őt fegyveres rablásért ítélték el. Borbély Zsolt Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács állandó bizottságának jegyzője az erdélyi és a délvidéki autonómiatörekvéseket hasonlította össze, megemlítve, hogy Felvidéken a Magyar Koalíció Pártja még csak föl sem vetette az önrendelkezést. Fellépett a székelyföldi TransylMania, ők először játszottak Délvidéken. /I. Gy.: Nemzeti tábor Palicson. Éledő Délvidék. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 18./2006. augusztus 5.
Augusztus 9-14-e között rendezik meg a II. EMI-tábort. A nemzeti ifjúság táborát az Erdélyi Magyar Ifjak és az Egyesült Magyar Ifjúság szervezi a Gyergyószentmiklós melletti 4-es kilométernél. A fő témakörök: 1956 Belső-Magyarországon és Erdélyben (előadók Wittner Mária halálraítélt szabadságharcos, Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöke, Lay Imre egykori EMISZ-es, Vekov Károly történész), Dél-Tirol autonómiájának kivívása (Eva Maria Barki bécsi nemzetközi jogász), nemzetpolitika (Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke, Mikola István, a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke, Gergely István csíksomlyói esperes-plébános és Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke), egyeztető autonómia-kerekasztal (Ferencz Csaba SZNT, Gazda Zoltán MPSZ, Kónya-Hamar Sándor RMDSZ, Sógor Csaba RMDSZ, Szilágyi Zsolt EMNT-MPE, Toró T. Tibor EMNT-RMDSZ). További előadások is lesznek, például a békási-szorosi román betörésről Raffay Ernő, a délvidéki magyarság mindennapjairól Maurer Oszkár, a Szoboszlay-perről Vekov Károly és Ervin atya, a nagycsaládosok kérdéséről Csíki Sándor, az erdélyi ’56-ról Lay Imre, a ’70-es és ’80-as évek román-magyar kapcsolatáról Vincze Gábor, Wass Albertről Bartha József, az önálló állami magyar egyetemről Hantz Péter és Kovács Lehel, az 1940 és 1944-es honvédő harcokról Illésfalvi Péter, a felvidéki magyar életről Duray Miklós, Székelyföld etnikai térképéről Boér Hunor, a magyarság jogvédelmi harcáról Gaudi-Nagy Tamás. /(Ferencz): Nemzetpolitika, íjászat és nemzeti rock (EMI-tábor). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 5./2007. március 2.
Az 1990-es években feltűntek Vincze Gábornak a romániai magyarság jelenkori történetét tárgyaló, forrásokat feldolgozó tanulmányai, kötetei. Sokan azt hitték, hogy Vincze Gábor személyében végre megszólalt az erdélyi fiatal történésznemzedék. Vincze Gábor viszont szegedi. Elmondta, hogy a nyolcvanas években rengeteg időt töltött Erdélyben, sok barátra és egy feleségre tett szert. Történelem szakot végzett az egyetemen. Amikor 1999-ben megjelent az Illúziók és csalódások című tanulmánykötete, azt mondta, hogy ezt a kötetet nem egy anyaországinak, hanem egy erdélyi magyar történésznek kellett volna megírnia, csak nincsenek magyar jelenkorászok Erdélyben. Azóta nagyot változott a világ. Létrejött egy komoly kutatásokat folytató történészcsapat. Amikor Vincze Gábor 1990-ben az erdélyi magyarság 1945 utáni történelmével kezdett foglalkozni, sokan azt mondták, ez „lerágott csont”, ő viszont rádöbbent, hogy alig van szakirodalma. Évekig alapkutatásokat kellett folytatnia. Könyveinek, publikációinak nagyobb része Erdélyben látott napvilágot. Erkölcsi kötelességének érezte, hogy mindaddig, amíg kialakul egy romániai magyar jelenkoros történészcsoport, legalább egy „anyaországi” tegyen azért, hogy az érintettek megismerhessék a közelmúltjukat. Manapság a fiatalok sem olvasnak. A Babes–Bolyai Tudományegyetem elsőéves magyar-történelem szakos diákjainak vizsgáztatásakor rengeteg keserű tapasztalatot szereztek. De ez már világjelenség. Jelenleg kiadás előtt áll Vincze Gábornak Fülöp Mihály kollégájával készített, Vasfüggöny Keleten. Iratok a magyar–román kapcsolatokról 1948-1955 /Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen/ című forráskiadványa. Vincze Gábor a nyolcvanas évek vitáit is megírta, de egyelőre íróasztalfiókban van kézirata. Tavaly augusztustól a hódmezővásárhelyi Emlékpont – Félévszázad Vásárhelyen Humán Oktatási Központ történész munkatársa. Az Emlékpont a város 1945 és 1989 közötti történetét mutatja be. Vincze Gábornak /sz. Békés, 1962. jan. 21./ mintegy száz szakcikke, tanulmánya mellett 11 könyve jelent meg önálló munkaként vagy szerzőtársakkal közösen. Köztük: Erdély magyar egyeteme 1944–49. I–II. kötet (Lázok Jánossal, 1995 és 1998); Magyar vagyon román kézen (Dokumentumok a romániai magyar vállalatok, pénzintézetek második világháború utáni helyzetéről és a magyar–román vagyonjogi vitáról), 2000; Autonomisták és centralisták. Észak-Erdély a két bevonulás között (1944. szeptember–1945. március) (Nagy Mihály Zoltánnal), 2003./Benkő Levente: Nem kimentem, hanem bejöttem. Interjú Vincze Gábor történésszel. = Krónika (Kolozsvár), márc. 2./2007. március 25.
Vincze Gábor kitűnő magyar történész; munkái, jó néhány év késéssel, csak mostanában kezdenek eljutni az erdélyi magyar olvasók szélesebb rétegeihez, írta Szőcs István. Vincze Gábor a következőket nyilatkozta: „A történelemi tárgyú könyveket megjelentető kiadók nagy többsége székelyföldi... a kötetek Kolozsvárra vagy a Partiumba alig-alig jutnak el... meglehetősen szűk az a kör, amelyet érdekel az erdélyi magyarság 1944 és 1989 közti története... Sokszor kiderül, hogy hivatásos politikusok vagy a közvéleményt formáló »közírók« mennyire nem ismerik az 1945 utáni időszakot... ” Nemcsak a szaktörténészek művei nem jutnak el az olvasóhoz; tette hozzá Szőcs István, „nemcsak a Kolozsvár és a Székelyföld közötti szellemi (és lelki) csatornák iszaposodtak el”. „Kolozsvári kiadványokat sok erdélyi városban, ahol volna némi közönség, nem is terjesztenek. Ebben már egy hol elfojtott, hol ki-kitörő Kolozsvár-ellenesség manifesztálódik”, állapította meg Szőcs István. Sikerre jutott az a tendencia, hogy Kolozsvár ne legyen többé magyar szellemi központ. „Amikor a Babes–Bolyai egyetem elsőéves magyar s történelem szakos diákjait vizsgáztattuk, rengeteg keserű tapasztalatot szereztünk... De ez már világjelenség, nem erdélyi vagy Kárpát-medencei különlegesség. ” – nyilatkozta Vincze Gábor. /Szőcs István: Egy s más szellemi közállapotainkról. = Helikon (Kolozsvár), márc. 25./2007. július 11.
Közel ezer magyar fiatal látogatója volt az Egyesült Magyar Ifjúság délvidéki nemzeti táborának, amelyre a Tisza-parti Adán került sor június 29. és július 1. között. Horváth Csaba hadtörténész a Magyar Királyi Honvédség 1941 és 1944 közti délvidéki hadműveleteiről beszélt, Vincze Gábor a Délvidék etnikai viszonyainak XVI. és XVIII. század közti átrendeződéséről, Teleki Júlia pedig az 1944–45-ös magyarellenes délvidéki népirtás áldozatainak rehabilitációjáért vívott küzdelméről. A mintegy negyven-ötvenezer legyilkolt magyart jeltelen tömegsírokba dobálták be, amelyeken később gyárakat, sőt szeméttelepeket hoztak létre. Olyan eset is előfordult, hogy az emberi maradványokat sebtében exhumálták és megsemmisítették, hogy még bizonyíték se legyen. Mint mondta, az ártatlanul meggyilkoltak emlékét megörökítő alkotásokat ma is rendszeresen leverik, megsemmisítik a szerbek. A magyarellenes erőszak budapesti példáit dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője elemezte. A délvidéki magyarellenesség egyik legkirívóbb példája, a koncepciós perben összesen hatvanegy év fegyházra ítélt temerini fiúk esete. Erről az ügyről a témában dokumentumfilmet forgató M. Szabó Imre, a fiúkkal történteket nyomon követő és dokumentáló Horváth Ádám, illetve az egyik rabságban sínylődő fiatal édesapja, Horváth Tibor beszélt. A Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház A világ és a vége című darabja, a Wass Albert két kisregényéből, az Adjátok vissza a hegyeimet!, illetve a Jönnek című művekből készült dráma nagy sikert aratott. /Ágoston Balázs: Az Egyesült Magyar Ifjúság nemzeti táboráról. Együtt Délvidéken. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 11./2007. augusztus 9.
Augusztus 8-án mintegy hétszáz résztvevővel harmadszor kezdődött a ,,nemzeti gondolkodású fiatalok” tábora a Gyergyószentmiklós melletti 4-es Motel környékén. Az előadások sorát Ludányi Horváth Attila közgazdász, nyugalmazott diplomata kezdte meg. Jelenleg azért nincs önbecsülésünk, mert nincs elég önismeretünk, ezért fogy népünk száma és tartása egyaránt ― szögezte le Ludányi. Radics Géza, Egyesült Államokban élő történész a tengerentúli magyarság életéről beszélt, majd a Tismaneanu-jelentésről vitázott Nagy Mihály, Vekov Károly és Vincze Gábor történész. Raffay Ernő történész Horthy Miklósról tartott előadást. /Ferencz Csaba: Rajt, harmadszor (EMI-tábor). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 9./2007. szeptember 5.
Hatvan éve jelenik meg Bukarestben magyar napilap: 1947. szeptember 1-jén alapították a Romániai Magyar Szót. A dokumentumok rendelkezésükre bocsátásáért köszönetet mondott a lap Varga Andrea és Vincze Gábor történészeknek. A moldvai csángók esetében a beolvasztási törekvések még hangsúlyosabban jelentkeztek. A katolikus csángók egy régi magyar dialektust beszélnek, a 19. század elején (1859-es moldvai népszámlálási adatok szerint) mintegy 18 ezren voltak. A katolikus hívek száma ugyanakkor Moldvában 22-23 ezerre volt tehető, és a csángók mellett kis számban ugyan, de cseh, olasz, orosz és német katolikusok is alkották. Dumitru Martinas romántanár könyvében a csángók román eredetét próbálta bizonyítani. A hetvenes években történészek egész sorát mozgósították a román történelem kozmetikázására. Ekkor adták ki újra Martinas könyvét, a kézirathoz viszonyítva néhány ponton megváltoztatták annak érdekében, hogy teljesen megfeleljen az akkori hatalom szájízének. Szakértők szerint ez a történelem hamisító offenzíva a Szekuritáté 0544-es katonai alakulatának és a félretájékoztatással foglalkozó D osztályának műve, ehhez nyilvánvalóan egyházi vezetők is hozzájárultak. A görög katolikus felekezet megszüntetésével több mint 800 templomot és több mint másfél millió hívőt nyert az ortodox egyház, ugyanis az elkobzott javakat ők kapták meg. A csángók beolvasztása érdekében a Szekuritáté a klérus soraiba beszervezett informátorokból álló aktív és nagy létszámú hálózattal dolgozott. Eleinte a bebörtönzött papokat szervezték be, nyomásgyakorlással vagy ígéretekkel nagyszámú nyilatkozatot sikerült begyűjteni a szabadulás utáni együttműködésről. 1964 után az együttműködési nyilatkozatokat önkéntes alapon íratták alá, ezek nagy része előjogok (külföldi utak, jobb parókia vagy tisztség, személyes vagy a parókiának kedvező anyagi előnyök) ígérete ellenében született. A moldvai katolikus egyház 1857 óta folyamatosan, több-kevesebb engedmény és adomány fejében lemondott híveinek egy jelentős részéről: a csángókról és a XVIII. század folyamán Moldvában letelepült székelyekről. /Magyar sors Moldvában. 60 év. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./2008. február 14.
A HírTV Ősök tere műsorában: Stefano Bottoni és Vincze Gábor kisebbségkutatók a Magyar Autonóm Tartomány ellentmondásos históriáját boncolgatták. A szovjet tanácsadók tervei alapján létrehozott MAT 1952–1960 között létezett, és területe nagyjából egybeesett Székelyföld tradicionális határaival. Amíg az erdélyi magyarság véleményformáló rétege a két világháború között a román államra való felesküvés megtagadásával, passzív rezisztenciával, magyarországi irányultságával a revízióban reménykedve szervezte életét, addig Erdély egészének újbóli Romániához csatolása után a hatalmi pozícióba jutott magyar vezető réteg maga vállalkozott a román államkeretbe való beilleszkedés végrehajtására. A Bottoni–Vincze-beszélgetés újrafogalmazta azokat az érveket és ellenérveket is, amelyek a MAT születésének pillanatában keletkeztek. A MAT létrehozását a legtöbben azért marasztalták el, mert ezzel úgymond elárulták a Székelyföldön kívüli szórvány- és a határzóna tömbmagyarságát, s elősegítették Kolozsvár végleges elrománosítását, ellehetetlenítették magyar kulturális központi szerepét. Sylvester Lajos szerint ezt az aspektust túlhangsúlyozzák: ha nincs MAT, akkor sem szűnik meg az erdélyi magyarságra nehezedő nyomás, az etnikai összetétel fellazítása, s bizonyosra vehető, hogy Székelyföldnek a MAT idejére eső lélegzetvételére sem került volna sor. A szabad anyanyelvhasználat, az anyanyelvi iskolahálózat kiépítése, a hagyományokra alapozott közművelődés széles körű gyakorlása ábránd marad. Ebben a kérdésben tökéletesen eligazít az, ami a MAT felszámolása (1960) után bekövetkezett: Kádár János romániai látogatása után megszüntették a Bolyai Egyetemet, a Brassó által bekebelezett Háromszék magyar lakossága brutális és nyílt elnemzetlenítésre ítéltetett, beindult a tanügyi reform (1948) és a MAT idejében kialakított magyar iskolahálózat románosítása. És tetőzött az erdélyi magyarság elárulása a magyarországi vezetés részéről: elkezdődtek az 1956 miatti leszámolások. Hiba lenne, ha a MAT-ban csak a felszámolását indokoló hatalmi érveket mondanák, voltak-vannak az autonómiatörekvésekben ,,használható" elemei is. /Sylvester Lajos: Autonóm tartomány – autonómia. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 14./2008. február 16.
Több temesvári magánszemély postai úton kapott vaskos borítékot, amelyben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) püspöke, Tőkés László független európai parlamenti képviselő meghívása állt a Szembenézés a kommunista múlttal című, február 15-én tartott konferenciára. A paksaméta tartalmazta – többek között – azt a tavalyi egyházkerületi közleményt, amelyben Bányai Ferenc temesvár-belvárosi református lelkész ügynökmúltját hozták nyilvánosságra, valamint azt a püspöki levelet, amit az egyházfő az egyházközség presbitériumának címzett, bűnpártoló határozatnak nevezve, hogy a világi vezetőtestület elfogadta Bányai gyülekezet előtt mondott bocsánatkérését. A lelkész tavaly beismerte együttműködését a titkosszolgálattal, de súlyosbíthatja helyzetét, hogy az 1998-as egyházkerületi választások alkalmával nyilatkozatot tett arról, hogy a múlt rendszerben nem kollaborált a politikai rendőrséggel. Tőkés kifejtette: „nem vihetjük magunkkal meglapuló besúgóinkat, akik akadályt jelentenek. Ha őket eltávolítjuk, akkor európaivá válhatunk, a szó eszmei értelmében. ” Tőkés László felidézte 1974-es prédikációját, melyet tanára, dr. Kozma Tibor szolgáltatott ki Securitaténak. Marius Oprea, a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézet elnöke, miniszterelnöki tanácsos arról beszélt, milyen akadályokba ütköznek a leleplező munkájuk során, és hogy sok szekus tiszt, ügynök, aktivista átmentette pozícióját, és jelenleg is hatalmat gyakorol. A konferencián előadást tartott az a történészcsoport – Molnár János, Vincze Gábor, Nagy Mihály Zoltán – akik az egyházkerület felkérésére tovább kutatják a Tismaneanu-jelentésben a romániai magyarságot hátrányosan érintő kommunista bűntényeket. A tanácskozáson kiosztották a KRE Igazgatótanácsának február 14-i határozati kivonatát, amelyben felszólítják Bányai Ferenc temesvár-belvárosi lelkipásztort, hogy vonuljon vissza lelkészi szolgálatából. /Pataki Lehel Zsolt: Szembenézés a kommunista múlttal. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 16./2008. február 18.
A kommunista struktúrák, intézmények nem szűntek meg, csak privatizálták őket. A volt állambiztonság átmentette hatalmát. A Szekuritáté másod-harmadvonala vezető pozíciókba került, és jelenleg a hatalomgyakorlás számos eszközével rendelkezik. Minderről Marius Oprea, a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézet elnöke, a miniszterelnök tanácsosa beszélt a Szembenézés a kommunizmus örökségével című konferencián. Marius Oprea úgy vélekedett, ha a múlttal való őszinte szembenézés elmarad, ha a Szekuritáté dossziéi titkosak maradnak, fennáll annak a kockázata, hogy a múlt más formában, más név alatt ugyan, de megismétlődik. „Mi a garancia arra, hogy akik egykor jelentettek, nem jelentenek ma is?” – tette fel a kérdést Oprea. Tőkés László bejelentette, márciusban Brüsszelben tart újabb rendszerváltó-konferenciát, ahol a volt szovjet tömb országainak rendszerváltó élharcosai oszthatják meg egymással gondolataikat. „A végső cél, hogy a világ közvéleménye a maga teljességében ítélhesse meg a kommunizmust, és rendelje oda, ahová való: a fasizmus mellé” – jelentette ki Tőkés. Elmondta, hogy kutatócsoport felállítását kezdeményezte. E csoport vezetésével Vincze Gábor szegedi történészt bízta meg. A kutatók feladata az lesz, hogy feldolgozzák a román kommunista diktatúra magyarságot sújtó intézkedéseit. Feltétel nélküli visszavonulásra szólította fel Bányai Ferenc Temesvár belvárosi lelkészt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa. Bányait nemcsak „az életet veszélyeztetés súlyosságával bíró és az Anyaszentegyház ügyét eláruló Szekuritáté-ügynöki tevékenységéért” marasztalták el, hanem amiatt is, hogy 1998-ban, amikor temesközi esperessé választották, hamis nyilatkozatot adott a Szekuritátéhoz fűződő egykori viszonyáról. Bányai Ferenc szerint boszorkányüldözés folyik ellene; míg felmenői a román hatalom tisztogatásának estek áldozatul, neki az egyházi tisztogatás következményeit kell elviselnie. /Gazda Árpád: Privatizált Szekuritáté. = Krónika (Kolozsvár), febr. 18./2008. február 20.
Az 1956-os forradalmat követő megtorlásokról készítettek összefoglaló jelentést a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum történészei, a dokumentum főként az alföldi városban történteket elemzi, de a kutatók fontosnak tartották, hogy szélesebb kitekintést is adjanak arról, mi zajlott ötven évvel ezelőtt Magyarországon és a Kárpát-medencében. A Vincze Gábor vezette történészcsoport az MTI-hez is eljutatott tanulmányban emlékeztet arra, hogy a kivégzettek háromnegyede munkás vagy paraszti származású volt. A bírósági eljárások szinte egytől egyig koncepciós jellegűnek tekinthetők. A vádlottakat megfosztották legalapvetőbb védekezési és emberi jogaiktól. A védők tevékenységét korlátozták, a vádlottakkal csak a nyomozás lezárása után találkozhattak, a tárgyalásokon az ügyvédi munka pedig szinte sohasem irányult a felmentésre, pusztán a halálbüntetés vagy a börtönbüntetés csökkentésére. A dolgozat a jelentősebb magyarországi politikai perek ismertetése mellett kitér a határon túli magyarokat ért megtorlásokra, így a Felvidéken, Kárpátalján és Erdélyben indult eljárásokra is. A tanulmány készítői bemutatják a Szegeden a forradalom kirobbanásában fontos szerepet játszó MEFESZ alapítói ellen indult pert, valamint a további megtorlásokat. Szegeden a forradalom kapcsán összesen 249 embert állítottak bíróság elé, a vádlottak közül Kovács Józsefet és Földesi Tibort halálra ítélték, több tucatnyi embert pedig hosszú börtönbüntetéssel sújtottak. A tanulmány szerint a hódmezővásárhelyi megtorlások országos összehasonlításban inkább enyhébbnek voltak mondhatóak. Ennek ellenére Vásárhely is megszenvedte a forradalom leverését, a megtorlások közvetlen áldozatainak száma mintegy száz-százötven főre tehető. /Tanulmány az 1956-ot követő megtorlásokról. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 20./2008. augusztus 8.
Körülbelül 800 magyarországi és romániai magyar fiatal vett részt augusztus 6-án a negyedik EMI-tábor megnyitóján. A tábort a Gyergyószentmiklós közelében fekvő Hétvirág panzió területén szervezik. A megnyitó ünnepségen beszédet mondott Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester, Bagoly Zsolt, az Erdélyi Magyar Ifjak alelnöke, Strahl Zoltán, az Egyesült Magyar Ifjúság elnöke, Nagy Endre unitárius lelkész és Csergő Tibor, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója. Az első napi programban szerepel többek között A transzszilvanizmus tájszemlélete Wass Albert epikájában című előadás, a Lehull nevedről az ékezet – emigráns magyar élet az óceánon túl előadás, az Erdély, a hét autonómia országa, valamint Az autonómiáért való küzdelem a román parlamentben előadás. A szervezők szerint a tábor célja az, hogy "egyesítse azokat a magyar fiatalokat, akiknek egészséges nemzeti öntudatuk van". A tábor meghívottjai között van Tőkés László református püspök, Asztalos Lajos író, Bakk Miklós politológus, Toró T. Tibor képviselő, Sógor Csaba parlamenti képviselő, Patrubány Miklós MVSZ-elnök. A tábor szervezői, az EMI és az Egyesült Magyar Ifjúság, naponta ezer személy részvételére számítanak. /Mintegy 800 magyar fiatal az EMI-táborban. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 8./ A délvidéki helyzetről, a népesedésről, a ’89 előtti magyar ellenzékiségről, a székelyek eredetéről, valamint Erdély európai értékeiről esett szó a negyedik EMI-táborban augusztus 7-én. Vincze Gábor történész és Tóth Károly Antal irodalmár, az Ellenpontok című nagyváradi szamizdat egyik szerkesztője idézte fel az akkori időket. Csép Sándor, az Áldás, népesség mozgalom elindítója népesedési helyzetről szólt, rámutatva, a 24. óra utolsó perceiben vagyunk. Megállapította: a politikumban nincs elképzelés a folyamat megállítására, s ha így megy tovább, 2200-ban eltemetik az utolsó magyart. A szakember a defetista, pesszimista hozzáállás ellen emelte fel szavát, bizalmának adva hangot a civil szervezetekben, melyek végzik a felvilágosító munkát addig, míg egy olyan politikus meg nem jelenik a színen, aki a megfelelő jogszabályok megalkotására felhívja a figyelmet, s így államilag ösztönzik majd a gyermekvállalást. A beszélgetésen részt vett Csíki Sándor, a Pro Familia Egyesület vezetője és Ábrám Noémi nagycsaládos, aki személyes élményeit osztotta meg a hallgatósággal. A délvidéki helyzetről tartott előadást Matuska Márton temerini újságíró, őt Grandpierre Attila követte, aki a székelység eredetéről beszélt, Csetri Elek akadémikus pedig Erdély európai értékeiről tartott előadást. A táborba várják Wittner Mária ’56-os szabadságharcost is. Augusztus 7-én délutánig napi 3500 látogatót tartottak számon a szervezők. /Népesedés, ellenzékiség (EMI-tábor). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 8./2008. november 14.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásának 5. évfordulója alkalmából november 15-én ünnepi ülést tartanak Kolozsváron. Ezt készítette elő a november 12-i rendezvény az arad-belvárosi református egyházközség imatermében, amelyen az EMNT aradi szimpatizánsai találkozhattak egymással, és meghallgathattak egy előadást a történelmi Magyarország széteséséről. A rendezvény szervezője Borbély Zsolt Attila, az EMNT jegyzője volt. Elmondta, hogy az EMNT a kitűzött célokból a következőket valósította meg: „Egyrészt az erdélyi magyarság autonómia-statútumainak a megfogalmazását, amit az EMNT képviselői benyújtottak a román parlamentnek. Másrészt olyan konferenciák szervezését, amelyen nemzetközi tekintélyű szakemberek beszéltek az autonómiáról, és adtak útmutatást az erdélyi magyarság számára, hogy miként küzdhet az önrendelkezéséért. ”Az EMNT nem jogi szervezet, nincs bejegyezve, így eszközei szűkösek. Ezek egyikének a nyilvánosság erejét tartotta Borbély, egy másik fontos eszköznek meg azt nevezte, hogy a tanács elnöke, Tőkés László európai parlamenti képviselő, méghozzá a legaktívabbak egyike. A találkozón Vincze Gábor történész, a Hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum egyháztörténeti referense tartott előadást Erdély és Kelet-Magyarország elvesztése történelmi szükségszerűség, vagy történelmi baleset? címmel. Kifejtette: „Arra hívtam fel a figyelmet, hogy nem fátum volt, hogy a történelmi Magyarország megszűnt létezni 1919–1920-ban, hanem megnevezhető emberek sorozatos hibái, bűnös nemtörődömsége, hazaárulása miatt keletkezett az a folyamat, ami Trianonhoz vezetett. A marxista történetírás azt sulykolta belénk, hogy a történelmi Magyarország szétesése szükségszerű volt, hiszen a Monarchia a népek, nemzetiségek börtöne volt, és a szabadságvágyó nemzetek el akartak szakadni. Ez nem igaz! Ha balesetnek tekintjük, hogy valakit belelöknek egy gödörbe, amiben kezét-lábát töri, akkor baleset volt Erdély és Kelet-Magyarország elvesztése. De inkább tudatos bűncselekménynek nevezem, amit Magyarországgal elkövettek 1919–20-ban. ” /Pataki Zoltán: Ötéves az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 14./2009. február 10.
Bözödi György munkásságába enged betekintést a csíkszeredai Székelyföld című kulturális folyóirat februári száma, amelynek hasábjain Nagy Pál kritikus, Vallasek Júlia irodalomtörténész és Cseke Péter író, szociográfus értekezik Bözödiről. Kilencven éve történt (Erdély megszállása és a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem felszámolása) címmel írt a kiadványban Vincze Gábor történész, Barabás László néprajzkutató pedig ismertette Marosszéket mint történeti és néprajzi tájat, kulturális régiót. /A Székelyföld februári kínálata. = Krónika (Kolozsvár), febr. 10./