udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 251 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 241-251

Névmutató: Visky András

2005. szeptember 21.

Szeptember 21-én van a magyar dráma ünnepe. 1883-ban ezen a napon mutatták be Madách Imre Az ember tragédiája című drámáját. A magyar dráma jelenlegi helyzetéről nyilatkozott Visky András dramaturg, drámaíró. Elmondta, hogy ezekben a hónapokban több drámáját is bemutatják. Január 15-én lesz a Tanítványok amerikai bemutatója, ezt követi a Júlia Chicagóban. Szeptember 23-án Mihai Maniutiu rendezésében bemutatják Júlia című drámáját Kolozsváron, a Román Színház stúdiótermében. Október 31-én lesz a Tanítványok kolozsvári bemutatója, és valamikor e hónap végén játssza a Szökés című darabját a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat. A színházak könnyebb szívvel mutatnak be klasszikusokat, vagy a média által már fölfuttatott kortárs nyugati szerzőket, mint kortárs magyar drámát. A magyar kulturális minisztérium most már évről évre meghirdeti a Katona József-pályázatot. /Köllő Katalin: A színház egyszerre tud beszélni az ittlétről és a feltámadásról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./

2005. szeptember 21.

A marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának műsorpolitikájában az utóbbi évadokban fontos helyen szerepel a magyar szerzők műveinek bemutatása. A klasszikus szerzőktől – Madách Imre, Kosztolányi Dezső – a jelenkori irodalomig – Görgey Gábor, Spiró György, Sütő András – terjed a sor. Ennek jegyében alakult a 2005/2006-os évad repertoárja is, melyben két magyar dráma is szerepel évadnyitó előadásként. Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékának bemutatójára készül a társulat, Gali László rendezésében. A Kisteremben Visky András A szökés című darabjának ősbemutatójára kerül sor Patkó Éva rendező szakos egyetemi hallgató irányításával. /Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár: Munkával ünnepel a Tompa Miklós Társulat. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 21./

2005. szeptember 22.

Magyar nyelvű ősbemutatóval, Christian Grabbe Don Juan és Faust című művének előadásával ünnepelték Temesváron a Magyar Dráma Napját. A Grabbe-művel a magyar drámanyelvet gazdagította a temesvári színház, hiszen az 1950-es évekbeli fordítás aktualizált változata hangzik el az előadáson. A többi színházban „munkával ünnepeltek”, így a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata kortárs magyar mű – Visky András: A szökés című drámájának – ősbemutatójára készül, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata pedig a jövő héten szintén magyar alkotást – Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról – mutat be. /R. P. E.: Grabbe-mű bemutatója a Magyar Dráma Napján. = Krónika (Kolozsvár), szept. 22./

2005. szeptember 30.

Szeptember 29-én volt Marosvásárhelyen, a Nemzeti Színházban Visky András A szökés című darabjának ősbemutatója, Patkó Éva rendezésében. Visky Andrásnak ez az első bemutatója Marosvásárhelyen. Elmondta, a darab 1998-ban mint rádiójáték hangzott el. 1848-as tematikával kapcsolatos pályázatra íródott. Sikerét látva döntötte el, hogy színpadra alkalmas darabot farag belőle. A díszlet végleges változata még nem készült el. /Nagy Botond: Ősbemutató Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 30./

2005. november 3.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház következő bemutatója Visky András: Tanítványok című színműve lesz. Visky a Gulág-világ történeteit mondja újra a színpad nyelvén. A Tanítványok a Szentírás terét és idejét kitágítva a bibliai üldözők elől menekülő tanítványokat egy barakkba menekíti. Ily módon az előadásban az 50-es 60-as évek megfélemlítéssel teli Romániájának légköre rajzolódik ki. A rendező Tompa Gábor. /Országos bemutató a sétatéri színházban. Visky András: Tanítványok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./

2005. november 12.

November 11-én Kolozsváron bemutatták Cs. Szabó László terei /Kolozsvár Társaság/ című könyvet, melyet az író születésének 100. évfordulója alkalmából adtak ki. A kötetben László Miklós fotói tükrözik Cs. Szabó Kolozsvárjának hangulatát. A könyv Visky András előszaván kívül Pomogáts Béla és Kántor Lajos írásait is tartalmazzák. /Kiss Bence: Cs. Szabó László-centenárium. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./

2005. november 14.

November 12-én véget ért a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, rendhagyóan sok új kötetet mutattak be, több író dedikált a standok mellett. /Nagy Botond: Bezárta kapuit a könyvvásár. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./ Káli Király István, az Erdélyi Magyar Könyves Céh elnöke, a fesztivál igazgatója elmondta sikeres vásárt zárt a céh. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár forgalma megközelítette a másfél milliárd régi lejt, ami, Káli szerint, a város gazdasági potenciáljára való tekintettel tekintélyes összeg. A közönség elsősorban az ismeretterjesztő és történelmi könyveket kereste, de helyenként a szépirodalmi művek iránt is élénk érdeklődést tanúsított. Eljött a pozsonyi Kalligram magyarországi, felvidéki és vajdasági szerzőgárdája: Tolnai Ottó, aki a Költő disznózsírból című, Magyar Irodalmi Díjjal kitüntetett, a Parti Nagy Lajos által vele készített beszélgetéseket tartalmazó kötetet dedikálta, bemutatták Grendel Lajos Mátyás király New Hontban című nagysikerű regényét; Németh Gáborral, Zsidó vagy? című könyve kapcsán, Mészáros Sándor irodalomtörténész beszélgetett. Az erdélyiek közül Láng Zsolt, Demény Péter, Visky András, Lövétei Lázár László dedikált, valamint a csíkszeredai Pallas-Akadémia szerzői: Vári Attila, Ferenczes István, Cseke Gábor, Balázs Imre József. A kolozsvári Polis bemutatta Horváth Andor A szent liget című tanulmánykötetét. A Kalligram Kiadó és a marosvásárhelyi A Hét hetilap közös vállalkozásaként, a pozsonyi kiadó által felajánlott kötetekkel elindították a Kortárs Kulturális Könyvalapot, hogy folyamatosan hozzáférhetővé tegyék az erdélyi olvasók számára is a mai irodalmi, művészeti kiadványok legjavát. /Lokodi Imre: Sikeres vásárt tudhat maga mögött az Erdélyi Magyar Könyves Céh. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 14./

2005. november 26.

November 25-én mutatták be Kolozsváron Lőwy Dániel A Kálváriától a tragédiáig /Koinónia Kiadó, Kolozsvár/ című, a Kolozsvár zsidó lakosságának sorsáról szóló könyvét. Lőwy Dániel előző könyve A téglagyártól a tehervonatig /Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1998/. Visky András, a Koinónia igazgatója hangsúlyozta: a történetek arról szólnak, hogy Kolozsvár életéből eltűnt egy színfolt, megsemmisült egy kultúra. /Köllő Katalin: A Kálváriától a tragédiáig. A Koinónia Kiadó új kötete. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 26./

2005. december 2.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata december első felében több vendégszereplésre indul a Liliomfi című zenés vígjátékával. Rendező: Gali László. Előbb Magyarországon – Százhalombattán és Ausztriában – Bécsben lépnek fel, majd Gyergyószentmiklóson a Szentmiklós Napok rendezvénysorozaton szerepelnek, végül csíkszeredai vendégjátékon vesznek részt a marosvásárhelyi művészek. A marosvásárhelyi közönség elé december 11-én, vasárnap lépnek, akkor Visky András A szökés című darabja lesz műsoron. /Körúton a Liliomfi. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 2./

2005. december 12.

Kolozsváron, a színház emeleti előcsarnokában tartotta a Koinónia Kiadó vásárlással egybekötött ünnepi könyvbemutatóját. Visky András, a kiadó igazgatója elmondta, húsz könyvet jelentettek meg ebben az évben. A bemutatott kötetek között volt Bányai Péter: Az eredeti demokráciától a maffia-állam felé?, Zágoni Balázs Barni könyve című mesekötete, Kovács András Ferenc Überallesbadeni dalnokversenyek és a költő Víg toportyán című, gyerekeknek szóló kiadványa, továbbá Láng Zsolt Itthonév, a szerző 2004-ben kiadott Berlinév párjaként megjelenő, tárcanovellákat tartalmazó munkája. /Köllő Katalin: Koinónia könyvvásár a színházban. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./

2006. január 10.

Az esztendő első premierje január 13-án lesz Temesváron a Csiky Gergely Állami Színházban, a Lear című előadást láthatja a közönség a magyar társulat előadásában. A darab rendezője a dévai születésű Patkó Éva, aki jelenleg a marosvásárhelyi színművészeti főiskola rendezői szakának hallgatója, ez a második rendezése (korábban Marosvásárhelyen Visky András Szökés című darabját vitte színre). /P. L. Zs.: Lear, az év első bemutatója. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 10./

2006. január 13.

Visky András a legtöbbet játszott erdélyi drámaíró. Az évad elején Kolozsváron bemutatott Tanítványokat néhány éve a debreceni színház felkérésére írta, de az ottani ősbemutató és a romániai országos bemutató közé beékelődik a Júlia premierje a budapesti Thália Színház és a kolozsvári sétatéri színház közös produkciójaként. A Párbeszéd a szerelemről alcímű monodráma első díjat nyert a Magyar Rádió hangjátékpályázatán, az elmúlt évadban pedig a Román Rádió is bemutatta, a kolozsvári román színház pedig ebben az évadban tűzte műsorára. 2006-ban sor kerül a Júlia amerikai bemutatójára is. A vasárnapi iskola című bibliai elbeszélést bemutatták Kolozsváron, A meg nem született (kaddis) című Kertész-adaptáció a 2004. évi Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik legnépszerűbb eseménye volt, Kulka János felolvasásában. A marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Visky-bemutatója, A szökés, akárcsak a Sepsiszentgyörgyön nemsokára sorra kerülő Alkoholisták – a Katona József produkciós pályázat nyertes alkotása. Visky András színpadi műveinek közös vonása, hogy szerzőjük egy-egy alcímben: nem csak egyértelmű, konkrét helyzetekkel kell számolni a darabban. Nagybetűs fogalmak játszanak darabjaiban – A szökés alcíme például: Játék a Szerelemmel, a Szabadsággal és a Történelemmel. A Tanítványok a Színház folyóirat 2001. novemberi számának mellékletében megjelent szövegváltozatban még Játék az Írással és a Színházzal alcímet viseli. A szerzőt kétévesen édesanyjával és hat idősebb testvérével együtt deportálták a Baraganba. Közös motívuma majdnem minden Visky-színdarabnak, hogy a színház a színházban, a színház mint hétköznapi, szorult és konkrét helyzetből való szabadulás motívumát folyamatosan meg tudja újítani. /Hegyi Réka: Szabadulástörténettől szabadulástörténetig. = Krónika (Kolozsvár), jan. 13./

2006. február 1.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégjátékával kezdődik az Égtájak Határon Túli Magyar Kulturális Rendezvényszervező és Szolgáltató Iroda idei Vendégségben Budapesten című rendezvénysorozata. A kolozsváriak három előadást hoznak Budapestre, Tompa Gábor két rendezését: Visky András Tanítványok című drámáját és Caragiale Az elveszett levél című vígjátékát, valamint Büchner Woyzeckjét Mihai Maniutiu rendezésében. Az Égtájak Iroda 11 évvel ezelőtt a budapesti ifjúsági találkozóból nőtte ki magát és tevékenysége hamarosan a színházi sorozat és az Égtájak Fesztiválok szervezésével bővült ki. Az Égtájakat 2003-ig a Fővárosi Önkormányzat tartotta fenn, majd 2003-ban a NKÖM-hoz került és a Hungarofest Kht-ba integrálódott. 2006. január elsejétől az Égtájak Irodát a Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézethez sorolták. A Vendégségben Budapesten rendezvényeinek sora a kolozsváriak vendégjátéka után több határon túli magyar színház bemutatkozásával folytatódik, majd márciusban kerül sor a Határon Túli Régiók Napjai című programsorozat keretében a Barangolás Székelyföldön című eseményre. A székelyföldi régió március 13. és 19. között színházi, táncszínházi, zenei, kortárs képző- és fotóművészeti, valamint irodalmi programokkal mutatkozik be a magyar fővárosban. Ezenkívül júniusban ismét megrendezik a Határon Túli Magyar Fiatalok Találkozóját. /Takács Nóra (www.kontextus.hu): Folytatja működését az Égtájak Iroda. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 1./

2006. március 7.

Manipuláció az egyházban címmel tartottak előadást február 28-án Kolozsváron, az evangélikus püspökség tanácstermében. Az est előadója, Visky András, író, dramaturg, a manipuláció és korrupció fogalmán túl a média szerepét és az egyházi világban való megjelenését tárgyalta. Ha az üzenet és az üzenethordozó nem válik el egymástól, nem beszélhetünk manipulációról. Ezért az igehirdetőt totális felelősség terheli. /Boldizsár Beáta: Evangélikus Akadémiai Estek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./

2006. március 16.

A névtől a fedőnévig és vissza: a konspiráció, mint manipuláció (ügynökjelentések elemzése) címmel szervezett vitadélutánt Kolozsváron a Járosi Andor Kulturális Műhely március 14-én. Visky András író a saját édesapjáról készített jelentésekre alapozva boncolgatta a besúgó témát. A fedőnév gyakran utal a személy kilétére, az ügynöknek szabadságot is biztosít, így lelkesebben írhatja jelentéseit. A beérkezett jelentések sokszor torzak: volt, aki a tartótiszt elvárásaihoz idomulva készített jelentést, és volt, aki saját karrierjét szem előtt tartva írta jelentéseit. A tartótisztekkel, a besúgókkal el kell majd valamilyen módon számolni. /Kiss Bence: Ügynök ügyek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./ Édesapjáról szóló jelentéseket kézhez kapva döntött úgy Visky András író, hogy előadást tart. Visky Ferenc református lelkész volt, akit az 1956-os forradalmat követő koncepciós perben 22 év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítéltek, amelyből 7 évet le is töltött. A családot pedig – a feleséget és a hét gyermeket – deportálták egy, a Duna alsó folyásánál létesített lágerfaluba. A legfontosabb kérdés az író szerint az, hogy „hogyan kell morálisan cselekedni, mi a feladat” most, amikor valakiről kiderül, hogy informátor volt. /Debreczeni Hajnal: Ügynökjelentésekről. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./

2006. április 1.

Az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójához kapcsolódó fotókiállítással nyitotta meg kapuit a Kolozsvár Galéria nevet viselő, a Kolozsvár Társaság (KT) új székhelyén kialakított kiállítóterem. A fotókiállítást Gyarmati György budapesti történész, Kántor Lajos irodalomtörténész és Visky András író nyitotta meg. /1956-os fotókiállítás Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 1./

2006. május 8.

Zsúfolt hétvége zajlott Kolozsváron a színház háza táján, a Harag György Emléknapok keretében. Május 5-én Az elveszett levél című előadás után osztották ki a Bánffy Miklós Vándordíjat, amelyet a kolozsvári magyar színház fennállásának 200. évfordulójára szervezett ünnepségen indítottak útjára, valamint a frissen alapított Vlad Mugur Vándordíjat, amelynek odaítélését a mostani, szintén jeles eseményre időzítették. A Bánffy-díjat, amelyet minden évben az előző évad legjobb művészi teljesítményéért ítél oda a színház művészeti tanácsa, a Marshall Kft. vezetője, Ambrus Csaba támogatja anyagilag évek óta. A díjat idén Kézdi Imola kapta Marie szerepéért a Woyzeck című előadásban. A legjobb vendégművésznek járó díjat Vlad Mugur rendezőről neveztek el. Első alkalommal Mihai Maniutiunak nyújtották át ezt a kitüntetést, a rendező az elmúlt évadban színpadra vitt Woyzeck című produkcióért nyerte el a frissen alapított művészeti díjat. Május 6-án könyvbemutatóval folytatódott a rendezvénysorozat. Két, a színházelmélet szempontjából rendkívül jelentős kötetet nyújtott át magyar nyelven az olvasóknak a Koinónia Kiadó: Georges Banu Színházunk, a Cseresznyéskert című művét (fordította Koros-Fekete Sándor), valamint Mihai Maniutiu Aktus és utánzás című esszékötetét (fordította Zsigmond Andrea). Este a sepsiszentgyörgyi színház mutatta be Beckett Godot-ra várva című művét. Bravúros beugrás történt, Nemes Levente megbetegedése miatt az előadás rendezője, Tompa Gábor ugrott be Pozzo szerepébe. Május 7-én Beckettről szerveztek kerekasztal-beszélgetést, este pedig Visky András Tanítványok című darabjának előadása következett. /Köllő Katalin: Művészeti díjak, könyvbemutatók és bravúros beugrás a Harag György Emléknapokon. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./

2006. május 31.

Ismert romániai és külföldi értelmiségiek május 30-án elektronikus úton tiltakozó levelet küldtek a bukaresti Ziua című napilap szerkesztőségébe, az utóbbi időben a hasábjain egyre gyakrabban megjelenő uszító hangvételű, nacionalista és idegengyűlölő tartalmú írások, különösen Victor Roncea gyűlöletbeszédet idéző cikkei ellen. Roncea legutóbb a Ziua május 29-i számában írt – Ungureanu nyelve címmel, a román külügyminiszterre célozva – bujtogató publicisztikát. Az értelmiségiek által összeállított Tiltakozás megállapítja: „Eszméi, amelyek elfogadhatatlanok a civilizált sajtóban, apoteotikusan és vegytiszta vasgárdista szellemben bujtogatnak: »Parancsnok, add ki az utasítást!« 2006. február 13-i írásában Roncea felvetette a kérdést, hogy el kell bocsátani mindazokat a személyeket, akik »Románia ellen cselekednek«. Minthogy akkor senki sem kérdezte meg tőle, hogy rendelkezésére áll-e az »árulók« listája, ez már, íme, értelmét vesztette. A lista azonban szükség esetén hozzásegíthet a »Parancsnok utasításának« gyakorlatba ültetéséhez.” A Tiltakozás megállapította, hogy a Ziua nem egy szerzője vesz részt nacionalista-szekuritátés támadásokban, amelyeknek olyan személyiségek estek áldozatul, mint Vladimir Tismaneanu, Smaranda Enache és most Mihai Razvan Ungureanu. „A Románia elnöke által nemrég jóváhagyott felbujtás elleni törvények értelmében az ügyészségnek vizsgálatot kell indítania annak megállapítására, hogy ki áll az »Árulásellenes Nemzeti Ügyosztály« és a Roncea által Codreanut és Simát idéző módon említett »Parancsnok« mögött. Másfelől a lap vezetőségének, különösen Sorin Rosca Stanescunak és azoknak a szerzőknek, akik bizonyos hitelt kölcsönöznek ennek a kiadványnak, ha megkésve is, tudatosítaniuk kellene az igazi veszélyt, amelyet az ilyen cikkek jelentenek. Konkrét lépést várnak Sorin Rosca Stanescu főszerkesztőtől. A Tiltakozás aláírói között van Liviu Antonesei, Mihai Chioveanu, Adrian Cioflanca, Andrei Cornea, Victor Eskenasy (Prága), Marco Maximilian Katz, Dan Matei, Andrei Oisteanu, Marta Petreu, Liviu Rotman, Michael Shafir, Tamás Gáspár Miklós (Budapest), Daniel Ursprung (Zürich), Ion Vianu, Leon Volovici (Jeruzsálem), a hazai magyar publicisták közül pedig Ágoston Hugó, Bányai Péter, Tibori Szabó Zoltán, Visky András. Az ÚMSZ megkeresésére Victor Roncea elmondta: perelni készül a tiltakozó levél aláíróit. A Ziua külpolitikai rovatvezetője „mocskos és alaptalan támadásnak” tartja a levélben foglaltakat. „Mi köze lenne írásaimnak a Vasgárdához? A »Parancsnok« alatt Traian Basescu államfőt értettem, az »Árulásellenes Nemzeti Ügyosztály« alatt pedig a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot, amelynek hatáskörébe – Basescu parancsnoklatával – a hazaárulásos esetek tartoznak” – szögezte le a Ziua újságírója./Levél ordas eszmék ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./

2006. június 8.

Mintegy 300 új könyvet mutatnak be a ma kezdődő 77. Ünnepi könyvhéten, amelynek négy budapesti és számos vidéki helyszínén több mint ezer író-olvasó találkozót is szerveznek. A június 8. és 12. között zajló kortárs magyar irodalom ünnepével együtt tartják az 5. Gyermekkönyv-napokat is. Az eseményt hagyományosan a Vörösmarty téren nyitják meg. Kolozsvárról a Koinónia, Polis, Kriterion, valamint a Komp-Press kiadók vesznek részt a vásáron. Dávid Gyula igazgató közölte, a Polis Kiadó könyvei között lesz Bánffy Miklós Politikus-portrék /Balassi Kiadóval közösen/, Bíró Béla, A tragédia paradoxonai címmel, amely Az ember tragédiáját elemzi, Hatházi András A hetérák tudománya című, három drámát tartalmazó könyve, Gazda Ferenc Elrabolt esztendők című visszaemlékezése börtönéveiről, László Ferenc Bartók markában című tanulmánykötete, és Lőrinczi László újabb regénye, A Raphsody fedélzetén, a Prospero Könyvei két új kötete: Botházi Máriának Vitályos Ildikóval, illetve Hegyi Rékának László Gerővel készített életinterjúja. A Reményik-életmű sorozat újabb kötete, a Kéznyújtás. Kántor Lajos tájékoztatása szerint a Komp-Press Kiadó két újdonsággal jön, Bányai Éva Sikertörténet kudarcokkal (Bukaresti életutak), valamint Pomogáts Béla Együtt Európában című tanulmánykötete. A Kriterion Kiadó nyolc címmel jelentkezik, ezek között található verses- és tanulmánykötet, népmesék, népmondagyűjtemény, valamint történelmi regény: 101 vers a Székelyföldről, Válogatta Papp Kincses Emese; Cs. Szabó László Kárpátkebelében, (Szellemi utazás); Csetri Elek Európa és Erdély, (Tanulmányok és források); Dsida Jenő Séta egy csodálatos szigeten (Cikkek, riportok, novellák és levelek); Az igazmondó varjú (Tréfás magyar népmesék); Jakabffy Elemér Kisebbségi sorskérdések; Jancsik Pál Mit tanácsolsz, cinege, Versek gyermekeknek; Makkai Sándor Magyarok csillaga és A rókaszemű menyecske, Kovács Ágnes ketesdi népmondagyűjteménye. A Koinónia Kiadó könyvei: Láng Zsolt Kovács Emma születése, Selyem Zsuzsa 9 kiló, Történetek a 119. zsoltárra, Visky S. Béla Játék és alap, Zakariás Erzsébet Miesnapok képei (Moldvai csángó hétköznapok), Demény Péter Visszaforgatás és Visky András A szökés. /(köllő): Kolozsvári kiadók a 77. Ünnepi könyvhéten. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 8./

2006. június 9.

Június 8-án Budapesten megnyílt a 77. Ünnepi. A 84 magyarországi könyvkiadó mellett 9 határon túli magyar könyves műhely van jelen. A kiállított 298 kötetből 67 jelent meg határon túl. A könyvhét csupán 1957-ben maradt el – a magyar írók és könyvkiadók így fejezték ki szolidaritásukat bebörtönzött társaikkal. /Guther M. Ilona: Ünnepi könyvhét-nyitány. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./ Az erdélyi magyar könyvkiadók a könyvhéten négy sátrat bérelnek, jelen van Budapesten a Pallas-Akadémia, a Mentor, a Polis, a Koinónia, a Pro Print, a Kompress, az Irodalmi Jelen, a Kriterion és a Corvina Könyvposta. Az erdélyi irodalmárok közül Bogdán László, B. Kovács András (mindketten a lap munkatársai), Balázs Imre József, Király Kinga Júlia, Láng Zsolt, Demény Péter, Selyem Zsuzsa, Kovács András Ferenc és Visky András dedikál a könyvhéten. /Erdélyiek az Ünnepi könyvhéten. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 9./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 | 91-120 ... 241-251




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék