udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
63
találat
lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-63
Névmutató:
Xantus Gábor
2016. április 22.
Díjazza az „egykés” kisfilmeket az Áldás Népesség Egyesület
A hétvégén adják át az Áldás Népesség Egyesület Negyvenegyetlen-nem című filmpályázatának díjait, az ünnepséget szombaton tartják a Sapientia EMTE kolozsvári főépületében.
Az Áldás Népesség Egyesület januárban hirdette meg a filmpályázatot, az akcióval a gyermekvállalási kedv lanyhulására kívánták felhívni a figyelmet.
Simon Csaba, az egyesület elnöke a Krónikának elmondta: a pályázatra meglehetősen sokan, mintegy harmincan jelentkeznek, ám közülük végül 11-en nyújtottak be a zsűri által is elfogadott munkát. Az ítészek úgy döntöttek, a három fődíjon kívül három különdíjat is kiosztanak, mivel elégedettek voltak a pályamunkák színvonalával. A pályázatra nagyváradi és kolozsvári diákok neveztek be, elsősorban filmszakos egyetemisták jelentkeztek, de egy újságíró szakos diák is akad köztük. „Voltak olyan munkák a három díjnyertes filmen kívül, amelyek megérdemlik, hogy elismerést kapjanak” – magyarázta az egyesületi elnök.
Kérdésünkre elmondta: Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke nem tud jelen lenni a díjátadó ünnepségen, viszont Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke eljön a rendezvényre. A díjátadón az első három helyezett filmet is levetítik, az alkotásokat pedig Xantus Gábor, a zsűri elnöke értékeli ki. A filmvetítésen kívül meglepetésprogrammal is készültek a szervezők – Simon Csaba annyit elárult, hogy a résztvevők kalotaszegi népzenét hallhatnak majd.
A pályázaton egyébként azok a 18 és 30 év közötti fiatalok vehettek részt, akik valamely erdélyi felsőoktatási intézmény hallgatói. A jelentkezőknek 5–30 perces magyar nyelvű – igény szerint angol felirattal ellátott – produkciót kellett készíteniük; a pályázatokat egyénileg vagy legfeljebb négyfős csapatban adhatták le. A legjobb alkotás jutalma 1000 euró, a második helyezett 600 eurót kap, míg a harmadik legkiválóbb filmért 400 euró jár.
„A pályázat lényege, hogy megtudjuk: mi történt ez alatt a negyven év alatt – az Egyetlenem című film 1975-ös megjelenése óta – Kalotaszegen. Fogy a magyarság, de ez nemcsak számunkra, Erdélyben okoz gondot, a népesség csökkenése ugyanis a teljes Kárpát-medencében problémát jelent” – magyarázta korábban az egyesület elnöke.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)2017. október 17.
A csoda nem Balin van, hanem a Hója erdőben
Húsz éve kihozza tanárból, diákból a kreativitást a Xantus verseny
Színes falevelek, ágak, diók, nád, papír, laska szolgált természetes alapanyagul az előzetes feladathoz: a négytagú csapatoknak sárkányt kellett készíteniük a 20. Xantus János Természetismereti Vetélkedőre. Aggódtak is a körösfői Ződek, amikor a falumúzeumtól a verseny helyszínéig gyalogolva nagyot reccsent kezükben a méteres ládából faragott-tűzdelt sárkányuk. Debrecenből Ferenc a nagyapjával együtt készített hatszögű sárkányt hozott, ez volt azon kevesek egyike, amely repült is. Gyakorlati tudást bővít a Xantus vetélkedő, a főszervező Apáczai-líceum igazgatója, Vörös Alpár szerint a pedagógusokból is kihozza a kreativitást, amire nagy szükségük van. Mint ahogy arra is: ne csak a Bali szigeteket tekintsük csodának, hanem vegyük észre a tőlünk tíz percre rejtőző csodákat is, például a Hója erdőt. Szilágyság, Nagyenyed, Kalotaszeg, Mezőség mellett az idén Debrecenből és Budapestről is jöttek a diákok.
A szászfenesi Ágopcsa Évike a szombati verseny előtti éjszakán Újvári Rhonánál aludt, Kolozsváron, így elmehettek együtt úszni pénteken iskola után, és összeszedegethették a repülő mókusuk alapanyagait. Ahogy egy éppen repülő mókushoz illik, rombuszos formájú lett, csúcsain dió jelezte a fejét, végtagjait, tujából lompos farkat kapott, ráadásul a részletekre is odafigyeltek a lányok: ragasztóként természetes anyagot, forró gyantát használtak, és a sárkány madzagját fenyőtobozra tekerték. Évike tizedikes, Rhona kilencedikes az Apáczai-líceumban, hát inkább csak szünetekben találkozhatnak, a csapatverseny azonban minőségi közös időt adott nekik. Éppen ez az előzetes versenyfeladat egyik célja: hogy a csapattagok jobban megismerjék egymást, mint ahogy a vetélkedő is jelentős részben ezt szolgálja: ismeretségek kialakulását, barátságok szövődését. Természetesen az elsődleges szándék immár húsz éve a Xantus-hagyaték és életpélda megismertetése által gyakorlati tudással gazdagítani a fiatalokat, szórakoztató módon. A verseny ötlete egy képzésen született, amelyet húsz évvel ezelőtt szervezett a Hero Alapítvány. Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Líceum igazgatója, a Xantus főszervezője a kezdetekről mesél.
– A képzésen volt egy parajdi házaspár, akik egy hasonló vetélkedőt mutattak be, és akkor hirtelenjében eldöntöttük egy pár kollégával – a Báthoryból Dezső András volt még ott, Kósa Dina a Brassaiból, később aztán csatlakoztak mások is –, hogy szervezünk egy ilyen vetélkedőt. Néhány tanár már 15 éve stabilan a szervezők közt van, igazából ez nem egy iskola szervezése, mert segítenek a Refiből, a Ghibuból nagyon komolyan már a kezdetektől. Az első két vetélkedő még teremben zajlott, nem mertünk egyből nagyot harapni, mindössze 5-7 csapat vett részt a kolozsvári iskolákból. A másodiknál úgy éreztük, hogy már nagyjából tudjuk, mit akarunk, és meggyőződésünkké vált, hogy egy környezetismereti vetélkedőt nem érdemes belső térben rendezni, ott eljátszani, hogy a hulladékot válogassák szét szelektíven, úgyhogy a harmadiktól kezdődően szabadtéri lett a Xantus, akkor nyitottunk két korosztályra, az első kettőt csak junioroknak (5–8. osztály) szerveztük. Az első szabadtéri vetélkedő 3 kategóriában zajlott, nagyon nagy volt az érdeklődés a kicsik részéről, ezért felosztottuk 5-6. és 7-8. osztályosokra. Fokozatosan bővült a vetélkedő, távolról sem így nézett ki, mint ma, nem volt térképünk hosszú ideig, hanem nagyon kis területen kellett megtalálják a csapatok a pontokat, és nem volt plusz célunk arra is nevelni a gyerekeket, hogy megtanuljanak tájékozódni, de amióta jó kapcsolatban vagyunk a tájfutókkal, egyre jobb térképeket kapunk, segítenek abban, hogy egyre precízebbek is legyenek a térképek – mondta Vörös Alpár.
De miről is szól ez a verseny? A csapatok részletes színes térképet kapnak a Hója erdő egy részéről, amelyen számokkal jelölik a feladatpontokat. A torlódás elkerülése végett sorshúzással döntik el, hogy melyik csapat hányas pontnál kezd, utána a diákok stratégiai érzékén múlik, hogyan haladnak tovább a pályán. A cél az lenne, hogy a rendelkezésre álló idő alatt (másfél óra az 5-8., két óra a 9-12. osztályosok számára) minden ponthoz eljussanak, az ott kiaggatott lapon szereplő feladatot helyesen megoldják. Természettudományi jellegű feladatokról van szó, kémia, fizika, logika, matematika, földrajz, biológia. Például harmatpontot kellett kiszámítani, a medve színét kitalálni, ha a vadász délnek, keletnek, majd északnak ugyanannyit haladva a kiindulási pontba jut vissza, és anagrammákba burkolták a Xantus feladványokat. A vetélkedő interaktív és interdiszciplináris jellege méltó emléket állít Xantus Jánosnak, aki már akkor interaktív módszerekkel oktatott, amikor ezt a szót még hírből sem ismerte a tanítási folyamat, az eszközhiány és pénzhiány miatt pedig maga a tanórai szemléltetés is gyerekcipőben mozgott.
– Túlzással azt mondanám, a feladatok egyhatoda olyan, ami tényleges tananyaghoz kötődik, a többi egyszerűen általános műveltségi kérdés, mint hogy mennyire ismerjük környezetünkben a növényeket. Végül is Xantusnak ez volt az életszemlélete, tanítási ars poeticája, hogy olyan tudást adjon át, amely hasznosítható és közel viszi a gyereket a természethez, ahhoz, hogy értékelni tudja a környezetünket, kimozduljon abból az épített környezetből, amiben az életünknek a 99 százalékát éljük le, és közben nem vesszük észre, hogy mennyi csoda van körülöttünk. Az elsődleges az, hogy ne azt tekintsék csodának, ami a Bali szigeteken van vagy Spanyolországban, Franciaországban, hanem lássák, hogy igenis itt, Kolozsvártól 5–10 km-re kimegyünk, és itt a csoda. Kijövünk egy októberi verőfényes napsütésben, beszívjuk a jó levegőt, és élünk, végre élünk – hangsúlyozza Vörös Alpár.
Az idén 48 csapat érkezett, Szamosújvárról, Zilahról, Körösfőről, Kalotaszentkirályról, Várfalváról, Tordaszentlászlóról, Magyarlónáról, Bánffyhunyadról, Varsolcról, Kolozsvárról, Nagyenyedről. Az apáczaisok meghívták testvériskoláikat is, a debreceni Református Kollégiumot és a Csokonai gimnáziumot, valamint a budapesti Madách gimnáziumot. Mészáros Csaba, a Madách gimnázium igazgatója földrajztanárként is úgy vélte, nem adták olcsón a győzelmet, akadt bizony olyan feladat, amellyel maga is nehezen birkózott volna meg. Számukra a vetélkedő most inkább a négy évvel ezelőtt megszakadt kapcsolat újraszövéséről szólt, ezért is érkezett tizedikes diákokkal, akik a testvériskolai kezdeményezésekben a következő években is részt vehetnek. – A verseny nagyon tetszett nekem, fárasztó volt, egy tizedikes fiúcsapatot kellett kísérnem a terepen. És a kis ebéd ott a mezőn, hát, megteltem az élménnyel – mondta az iskolaigazgató.
A vendégek városlátogatáson is részt vettek, megkoszorúzták Xantus János sírját a Házsongárdi temetőben, találkoztak a fiával, Xantus Gábor filmrendezővel, akinek az apjáról készült portréfilmjét később, a díjkiosztó előtt megnézték. A junioroknál elsők lettek a tordaszentlászlói Bimbikék, másodikok a kalotaszentkirályi Xantofilek, harmadikok a kolozsvári református kollégista Biokecskék. A szeniorok kategóriájában első díjas lett a Kolozsvári Református Kollégium Cincogók nevű csapata, második a bánffyhunyadi Gogaholik, harmadik a debreceni Református Kollégium Főnix nevű csapata.
Hogy a tanárok miért csinálják? Fehér Judit biológiatanár, az egyik főszervező például ezért: „Mert szeretem. Végre kint vagyunk, nem bent karikázzuk a megoldásokat.” Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)2017. november 15.
Hatvan évvel a magyar forradalom után
A Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége által 2016. szeptember 1–2-án szervezett 1956-os ülésszak előadásai tanulmánykötetben jelentek meg. A Benkő Levente által szerkesztett, a kolozsvári Polis Könyvkiadónál a napokban megjelent, Hatvan évvel a magyar forradalom után című könyvet pénteken este mutatták be Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban.
A házigazda Boér Hunor, a múzeum főkönyvtárosának köszöntője után Benkő Levente baróti történész, újságíró felolvasta az árapataki születésű Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész, volt politikai fogoly, társszerző, kiadó alkalomra küldött levelét, amelyben számba veszi a 60. évforduló hozadékát, majd a szerkesztő ismertette a kötet összeállítási elvét: magyarországi eseményekkel indul, majd áttérnek az erdélyi – gyergyószárhegyi, erdővidéki, marosvásárhelyi, kolozsvári – történésekre. A könyv értékét növeli, hogy a tanulmányok gondolatébresztő összegzések, így akik mélyebbre akarnak ásni, a forrásmegjelölések alapján megtehetik, és jó is, ha megteszik, ugyanis a történelmi kutatásnak soha nincs vége – mondotta Benkő Levente, hozzátéve, bármikor kerülhet újdonság, amely érthetőbbé, kerekebbé teszi a történetet.
Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész, akadémikus elmondta, a forradalom 50. évfordulójára Dávid Gyula felkérésére kezdte kutatni a marosvásárhelyi ’56-os eseményeket. Annál is inkább, hogy pontosan ő volt az a levéltáros, aki az állami levéltár részére átvette a katonai ügyészség kiselejtezett iratcsomóit, így azok nem a zúzdába kerültek. Akkor, a letűnt rendszerben egy hétig átnézhette az iratokat: a mintegy 1000 dossziéból több mint 800 securitatés kivizsgálási iratcsomó volt. Azokat akkor titkosították, csak 1990 után tanulmányozhatta behatóan. Az 50. évfordulóra kihozott egy kötetet a forradalom utáni megtorlásokról a Magyar Autonóm Tartományban. A 60. évfordulóra újabb kutatásokat végzett, főleg a marosvásárhelyi értelmiségieknek az eseményekhez való viszonyulását vizsgálta.
Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész elmondta, tízkötetes sorozatot tervezett az ’56-os eseményekről és következményeiről. Következik a Bolyai Tudományegyetem pere. Már attól a pillanattól, hogy Mihály király 1945-ben aláírta az egyetem létesítésének okiratát, a hatalom mindent elkövetett, hogy ellehetetlenítse, megszüntesse azt. Aki a legjobban ellenezte a Bolyai Tudományegyetemet, éppen háromszéki, a lemhényi Luka László, akinek a nevét a szülőfalu márványtáblán örökítette meg. Rendkívül fontos összességében látni a történteket, hogy tehessünk arról, ne ismétlődjenek meg. A teljes rekonstrukció nagyon fontos, hogy a magunk történelmét világosabban lássuk. Politikusaink sokszor nem tudnak érvelni, mert nem ismerik, miről van szó.
Török József, a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke felajánlott egy-egy könyvet az iskolai könyvtáraknak, hogy azok kerülhessenek a tanulók kezébe. Az est végén Xantus Gábor ’56 Erdélyben című dokumentumfilmjéből levetítettek egy 40 perces részletet, amelyben Dávid Gyula vall az eseményekről. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)