udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 678 találat lapozás: 1-30 ... 601-630 | 631-660 | 661-678

Névmutató: Sike Lajos

2011. február 11.

Egyszínű
Talán nem eléggé ismert: Széchenyi István igen kritikusan viszonyult nemzetéhez, annak jó és rossz szokásaihoz, tulajdonságaihoz. Ha úgy érezte, hogy erre szükség van, nagyon is határozott és szókimondó volt. Az újabb kutatások kiderítették, hogy Ady elsősorban tőle tanulta és vette a bátorságot a nála ma egészen természetesnek tűnő nemzetostorozásra.
Talán nem eléggé ismert: Széchenyi István igen kritikusan viszonyult nemzetéhez, annak jó és rossz szokásaihoz, tulajdonságaihoz. Ha úgy érezte, hogy erre szükség van, nagyon is határozott és szókimondó volt. Az újabb kutatások kiderítették, hogy Ady elsősorban tőle tanulta és vette a bátorságot a nála ma egészen természetesnek tűnő nemzetostorozásra.
Széchenyi alkalmasint nagyon el volt keseredve, vagy inkább nagyon dühös volt, amikor azt írta: „a magyar erő nélkül mindent erőltet, ok nélkül mindent provokál”. Vagyis akkor is, amikor erre semmi szükség! Mert inkább kára, mint haszna lesz belőle.
Valami ilyesmit tapasztalunk most is, amikor a sokszínű magyar társadalmat, benne a határon túli magyarságot, minden áron, már-már erőltetve egyszínű, de azt is mondhatjuk: színtelen nemzetbe akarják gyömöszölni. Pedig nincs unalmasabb az egyszínűségnél! Józan ésszel a magyar nemzetet csakis sokszínűségében kell egyesíteni, mert a többpárti demokrácia keretében így vagyunk érdekesek nemcsak önmagunk, de a világ számára is. Ennek ellenére a kommunizmus bukása után huszonegy esztendővel ismét egy ideológiai nemzettáborba akarnak terelni bennünket, a magyar népet! Mondom, ha netán valaki nem értené. Már több mint nyilvánvaló, hogy Kövér Lászlóék a Fidesz ideológiai egységében („egy a zászló, egy a tábor”) akarják a nemzetben egyesíteni az egész erdélyi magyarságot. Különben miért tartanák be olyan durván az itteni magyar szavazatok kilencven százalékával támogatott, s a kormányzati szereplésével a magyarokat nemcsak kedvezőbb törvénykezéssel (mint az új tanügyi törvény), de több költségvetési pénzzel is segítő RMDSZ-nek?
A durva jelző azért indokolt, mert most már nyilvánvaló, hogy Kövérék kormányzati pénzekkel (magyarországi adófizetők pénzével!) támogatják az RMDSZ kiszorítására szánt Néppárt létrehozását, de azt is mondhatnánk: a magyar parlamenti és kormányzati jelenlét szétverését.
Nem csak Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnökének, de másoknak a szájából is elhangzott (például a Duna Tv-ben), hogy a demokrácia-központokat, ahol az új pártnak az aláírásokat gyűjtik, a magyar kormány segítségével tartják fenn. A napokban Szatmáron járva megkérdeztem Markó Bélát, mit szól ehhez. Íme, rövid, de sokatmondó válasza: „Nemcsak erkölcstelen, de demokratikus országhoz méltatlan is!”
Ám megtapasztaltuk, hogy akik saját arcukra akarják formálni a világot vagy akár egy nemzetet, azoknak semmi nem drága. Hiába tűzték Kövérék zászlajukra Széchenyit. Nemcsak lobogtatni, olvasni és tanulni is kellene!
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. február 14.

Markó Béla búcsú-SZKT-ja
A feszült hangulatú ülésen bemutatkozott az RMDSZ-elnök három utódjelöltje
Utolsó alkalommal vett részt RMDSZ-elnökként a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén a hétvégén Markó Béla
Történelminek nevezhető ülést tartott a hétvégén a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) Marosvásárhelyen, tekintve, hogy Markó Béla utoljára vett részt RMDSZ-elnökként ilyen rendezvényen. A nem mindennapi pillanat – a szövetség tizedik, két hét múlva Nagyváradon rendezendő kongresszusát előkészítő tanácskozás – jelentőségét a küldöttek is átérezhették, lévén hogy a megszokottnál valamivel nagyobb számban, összesen 116-an jelentek meg a szövetség „miniparlamentjének” helyet adó vásárhelyi Kultúrpalotában.
Elkapkodták az ÚMSZ-t
A szokásosnál nagyobb érdeklődés az Új Magyar Szó terjesztéséért felelősöket is meglepte: míg egy „hétköznapi” SZKT-ra kivitt száz darab ingyenes példány éppen elegendőnek bizonyult, ezúttal a kezdési időpont után fél órával már egymást kérdezgették a később érkező küldöttek: „Nincs véletlenül még egy Magyar Szód?”
Amúgy a késlekedők nem maradtak le semmi egyébről, hiszen az ülés bő fél órás késéssel kezdődött – hacsak nem a mindig hasznos „folyosói lobbi” egy részéről. No meg a napirend előtti felszólalásokról, amelyek egyikében Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely RMDSZ-elnökjelöltek kérték Kovács Péter kongresszusi biztos leváltásának napirendre tűzését.
Az államfői tanácsos és a képviselő kérését azonban nagy többséggel leszavazta az SZKT. Ez a szavazattúlsúly előrevetítette egyébként a továbbiakban megmutatkozó erőviszonyokat a szövetségen belül, ami a két elnökjelölt esélyeit illeti ellenfelükkel, Kelemen Hunor kulturális miniszterrel szemben.
Nem volt „érzékeny búcsú”
Ám még mielőtt a „hármak” összecsaptak volna, a mindenkori gyakorlatnak megfelelően a képviselők a tisztségben levő szövetségi elnök politikai beszámolóját hallgathatták meg. Aki azonban egy leköszönő elnöki búcsúbeszédet várt Markó Bélától, csalódnia kellett. Markó az „érzékeny búcsút” már letudta az ezt megelőző, decemberi SZKT-n, most pedig ereje és mandátuma teljében levő miniszterelnök-helyettesként szólt a hallgatósághoz.
Politikai beszámolójában egyébként a szövetségi elnök az oktatási törvény elfogadását nevezte meg a szövetség és az erdélyi magyarság elmúlt húsz évben kifejtett kisebbségi jogküzdelme legfontosabb mérföldkövének. Mint fogalmazott, ezáltal sikerült kiteljesíteni a kisebbségi anyanyelvhasználatot, és a jogszabály átvezet egy olyan új küzdelembe, amely a kollektív jogokért, a döntési jogokért folyik, hiszen ez tartalmazza már a kulturális autonómiának bizonyos elemeit.
A miniszterelnök-helyettes az RMDSZ nagy feladatának nevezte, hogy megteremtse az oktatási törvény alkalmazásának feltételeit, és ide sorolta azt a célt is, hogy ősztől magyar nyelvű történelem- és földrajztankönyveket adjanak a magyar gyerekek kezébe, illetve elkészüljön a román nyelv oktatását célzó sajátos tanterv és tankönyv is.
Új koalíciós szerződés
Markó Béla leszögezte, az RMDSZ kitart kormányzati partnere mellett, és hamarosan koalíciós megállapodást köt a Demokrata-Liberális Párttal (PD-L), amelyben olyan további fontos prioritások szerepelnek majd, mint a kisebbségi törvény elfogadása, az önkormányzati és parlamenti választási törvények módosítása, a gazdasági fejlesztési régiók átalakítása, illetve egy gazdaságösztönző intézkedéscsomag gyakorlatba ültetése.
Mint mondta, a kisebbségi törvény képviselőházi szakbizottsági vitáját már a következő napokban-hetekben újraindítják, és esély van arra, hogy a jogszabályt még ebben a parlamenti ülésszakban elfogadják. A magyarság számára fontosnak nevezte a választási törvények módosítását is, amelyek a tervezett változtatások által a jelenleginél méltányosabb és arányosabb képviseletet biztosítanának a magyar közösség számára.
Mint kifejtette, az RMDSZ nem esküdött és nem esküszik „örök hűséget” egyetlen román pártnak sem, csupán a magyarságnak, de betartja megállapodásait. Az ellenzéki pártokkal kapcsolatos viszonyt értékelve kifejtette: azt várja az ellenzéktől, hogy tisztázza az oktatási törvénnyel kapcsolatos álláspontját.
Ellentmondásos viszony a magyar kormánnyal
A Budapesttel való kapcsolatokat értékelve az RMDSZ elnöke ellentmondásosnak nevezte a magyar államvezetés viszonyulását az RMDSZ-hez. Mint fogalmazott: míg egyik vezető magyar politikus egyfajta Szent István-i intelemként, de nagyon logikus gondolatmenetet követve arra figyelmeztette a szövetséget, hogy ne bontsa fel a román–magyar kapcsolatok és a magyar nemzeti érdek szempontjából fontos romániai kormánykoalíciót, és felismeri, hogy a két ország viszonyának alakulásában meghatározó az RMDSZ politikája és kormányzati részvétele, odáig már nem jut el a következtetéssel, hogy akkor talán nem jó politika „ha az RMDSZ-t ütjük, csépeljük és szét akarjuk verni”.
Közölte: nemcsak most, hanem az elmúlt húsz évben nagyon sokszor az RMDSZ-en múlott a két ország jó viszonya, akkor viszont most nem kellene úgynevezett demokrácia-központok segítségével szétverni az erdélyi magyar politika egységét.
„Az rendben van, hogy támogatást kapnak a magyar állampolgárság megszerzésének lebonyolítására, de amennyiben igaz az, hogy a demokrácia-központokat valójában pártalapítási céllal hozták létre, akkor ez nem más, mint pénzzel betegséget venni. Ha erre valaki pénzt ad, betegséget vesznek nekünk, de betegséget vesznek maguknak is, hiszen Magyarországnak is nagy betegsége lenne, ha az RMDSZ általuk is fontosnak tartott parlamenti képviselete megszűnne” – figyelmeztetett Markó.
Utódjelöltek ígéretei
A szövetségi elnökjelöltek közül Eckstein-Kovács Péter szólalt fel elsőként. Traian Băsescu államelnök tanácsosa kifejtette, az elnökjelölti kampánynak felhajtó ereje is van, hiszen nagy az érdeklődés, az emberek örültek annak, hogy igazi vitát láthattak a jelöltek között. „Ez a többes jelölés nem a szétverés irányába mutat, továbbra is együtt tudunk dolgozni” – vélekedett Eckstein.
A másik „utódjelölt”, Olosz Gergely háromszéki képviselő tulajdonképpen csak most jelentette be az SZKT előtt indulását. „Az a célom, hogy az erdélyi magyarok nyerjenek, hogy megvalósuljon a magyar összefogás, a családok jól éljenek, a közösségeink versenyképessé váljanak, hogy minden, Romániában élő magyar érezze, nincs egyedül” – ismertette céljait a politikus.
A szövetségi elnöki tisztség elnyerésére legesélyesebbnek tartott Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ az elmúlt 21 évben azért volt sikeres, mert Erdélyre figyelt. A közelgő kongresszus kapcsán megállapította, az előkészületek, a három jelölt jelenléte nagyon sok mindent a felszínre hozott.
Kelemen szerint ez nem baj, az viszont lényeges, hogy a kongresszus után, a végeredménytől függetlenül „egymás szemébe tudjunk nézni, együtt tudjunk továbbmenni úgy, hogy az erdélyi magyar közösség legyen továbbra is az elsődleges szövetségesünk.”
Élet Markó után
A leköszönő szövetségi elnök politikai beszámolóját követő felszólalásokban többnyire az összefogás, az együttműködés volt a legfontosabb közlendője a szónokoknak, akik arra figyelmeztettek, hogy az RMDSZ-nek egységesnek kell maradnia. Borbély László környezetvédelmi miniszter elmondta, büszke arra, hogy bárhová megy, mindenhol tisztelet és odafigyelés övezi a magyarokat, az RMDSZ-t.
„Az RMDSZ az egyetlen demokratikus szövetség az országban, ne adjon senki nekünk leckét demokráciából” – üzent az Erdélyben úgynevezett demokrácia-központokat pénzelő Budapestnek Borbély, aki szerint amúgy a szövetségnek mindig partneri viszonyra kell törekednie a magyar kormánnyal.
László Attila a kolozsvári Mátyás-szobor helyreállításának felavatásáról szólt, arról, hogy nem a román fél miatt húzódik az ügy. „Szeretném, ha a kolozsvári születésű államtitkár megtalálná azt az időpontot, amikor végre felavathatjuk a Mátyás-szobrot” – fogalmazott a kolozsvári alpolgármester utalva Szűcs Géza magyar kormánytag politikai felelősségére.
Lakatos András Bihar megyei képviselő Markó Bélát „búcsúztatva” kifejtette: szerinte úgy fognak majd Markóról beszélni a történelemben, mint az ezredforduló legnagyobb magyar államférfijáról. Édler András háromszéki képviselő a magyarországi kormány védelmére kelt. Mint kifejtette, a magyar politika megoldást akar találni a határon túli magyarság problémáira is.
Szerinte „nem szabad a kinyújtott kezet visszautasítani, hanem inkább szét kéne nézni a saját házunk táján, hogy mit teszünk azért, hogy visszatérjünk az emberekhez, amikor tudatosodik bennünk, hogy nem lehetünk akárkivel partnerek, például a Gyurcsány típusú politikusokkal nem, de Orbán Viktorral igen”.
Kínos közjáték Katonával
Az Orbán Viktor magyar kormányfővel és Tőkés László európai parlamenti képviselővel fenntartott hűvös viszonyt hányta Markó Béla szemére Katona Ádám. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke előbb csak bekiabálgatott a neki nem tetsző beszédek alatt, majd amikor éppen Markó állt a pulpitusnál, Katona magából kikelve válogatott szitkokat kezdett a szónok és a teremben ülők fejéhez vágni.
„Itt az elszámolás ideje!” – jósolta az idős képviselő, majd „régi párttitkároknak, elvtársaknak, kommunistáknak” titulálta a prezídiumnál ülőket. Végül Biró Rozália SZKT-elnök többszöri felszólítására dohogva elhagyta a termet, hogy később visszatérjen, és az ülés hátralévő részében is az első sorból hangoskodjon.
Megszavazott módosítások
Ekkor még hátravoltak olyan időigényes mozzanatok, mint az alapszabályzat módosításának vitája és a programmódosítás. Az immár megcsappant létszámú SZKT elfogadta többek között a politikai alelnöki tisztség létrehozásáról, valamint az Ügyvezető Elnökség főtitkársággá való alakításáról szóló fejezetet.
A testület a szövetségi elnökről szóló fejezetének kibővítésével is egyetértett – az új cikkely a volt szövetségi elnökök hatásköreit szabályozza. A programmódosító javaslatokat Kelemen Hunor ismertette, az SZKT két módosító javaslat elfogadása után látható többséggel megszavazta a programot.
Korteskedtek és bíráltak az elnökjelöltek
Kampányakciókon vettek részt az SZKT-t megelőzően az RMDSZ-elnökjelöltek: Kelemen Hunor Temesvár és Arad után pénteken szatmári „kortesúton” vett részt, Eckstein-Kovács Péter pedig Kolozsváron sajtótájékoztatott.
Kelemen Szatmáron „beseperte” a helyiek ígéretét, hogy rá fognak szavazni, miután a miniszter is szentül ígérte, hogy az eddigieknél nagyobb szerepet szán a szövetség vezetésében a Partiumnak és ezen belül Szatmár megyének. Eckstein eközben bírálatokat fogalmazott meg az alapszabály tervezett módosításával kapcsolatban. Mint mondta, nem ért egyet az ügyvezető elnökség megszüntetésével és főtitkárság létrehozásával. (Sike Lajos, Sipos M. Zoltán)
Antal Erika, Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. február 14.

Borulhat
Az nyilvánvaló és természetes, hogy mindig is befolyásoltak bennünket a magyarországi történések. A jók is, a rosszak is. Ám a megfontolt cselekvésnek nincs alternatívája, hiszen a szolgai rábólintásra és a hebehurgyaságra már sokszor ráfizetett az erdélyi magyarság. (Például a bécsi döntés után, amikor negyvenezer arrogáns dunántúli tisztviselőt helyeztek a nyakunkra, akik sok mindent elrontottak!)
Az nyilvánvaló és természetes, hogy mindig is befolyásoltak bennünket a magyarországi történések. A jók is, a rosszak is. Ám a megfontolt cselekvésnek nincs alternatívája, hiszen a szolgai rábólintásra és a hebehurgyaságra már sokszor ráfizetett az erdélyi magyarság. (Például a bécsi döntés után, amikor negyvenezer arrogáns dunántúli tisztviselőt helyeztek a nyakunkra, akik sok mindent elrontottak!)
Nem biztos, hogy ami ma jónak látszik, holnap is jó lesz, és mindenben kiállja az idő próbáját. Vonatkozik ez a kettős állampolgárságra és a vele ígért szavazati jogra is. Olyan nagy az eufória, hogy nem látunk egyebet, csak a jó hatásait. Annyira csak a jót, hogy az ellenvéleményekre nem figyelünk, nem is vagyunk kíváncsiak, megfogalmazóit kiközösítjük a nemzetből, vagy a „rossz magyar” címkét nyomjuk rájuk.
B. János székelyföldi olvasónk írja: a honosítással kapcsolatos néhány észrevételét (benne abbeli aggodalmát, hogy kiürül a Székelyföld, meg szavazatainkra csak anyaországi pártpolitikai érdekből van szükség!) elküldte két helyi lapnak is, de egyik sem hozta le, mivel úgy gondolták, hogy ez rontaná népszerűségüket! Mit mondjunk erre? A sajtóetika szerint a népszerűtlen véleményeket is le kellene közölni, mert az ilyesmi viszont növeli a lap hitelességét. Ám lehet, hogy a két újságnál úgy gondolják: rájuk is vonatkozik az új budapesti sajtótörvény. Minek okán elsősorban az ottani kormány jó, sőt kitűnő véleményét tükröző írásoknak kell teret adni.
Ha csak Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Duna Tv-nek adott interjúja nem módosít valamit ezen az állásponton is. A napokban a kereszténydemokrata politikus a Fidesz-kormány tagjai közül elsőnek mondta ki nyilvánosan: milyen jó, hogy az RMDSZ kormányon van, mert könnyen lehet intézni a honosítást. „Kegyelmi pillanat ez a román-magyar viszonyban. Ha jön egy másik kormány, nem biztos, hogy ilyen zökkenőmentes lesz a magyar állampolgárság kiadása!”
Nos, kedves kollégák, akik lapotok népszerűségét féltitek! Ezek nyomán lehet már írni arról is, hogy nem csak Tőkés Lászlónak és Toró T. Tibornak, de Markó Bélának, Kelemen Hunornak és a többieknek is van némi közük a gyorsított honosításhoz! Olyannyira van, hogy megkockáztatom: ha nekik nem lenne, Tőkéséknek sem lenne sok! Mert, ha az RMDSZ nem lenne kormányon és nem biztosítaná a békés, nyugodt hátteret, ha fejükre állnak, akkor sem tudták volna zavartalanul beindítani és működtetni a demokrácia-központokat!
Lám, minden könnyen borulhat, vele az eufória is...
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. február 15.

„Mubarak után”: metaforikus vonzatú közlemény
Közleményt küldött lapunknak is Tőkés László, az EP egyik alelnöke, EMNT-elnök. Aktuálpolitikai vonatú kérdésekről fejti ki meglátásait, metaforikus kérdés kapcsán. Íme az irat lényege.
Az RMDSZ zárványideológusai. Cs. Gyimesi Éva és Sike Lajos legutóbbi sajtóbéli megnyilatkozásaik alapján minden bizonnyal megérdemelnék az Ezüstfenyő-díj kongresszusi kiadását. Az önjelölt demokráciabajnokok mára teljesen elvesztették a mértéket, „kritikájuk” elvtársaik rögeszméinek kritikátlan szajkózásából áll, beszédük pedig gyűlöletbeszéd.
Részletek
A 168 Óra hetilap által készített Gyimesi-interjúban „beszólt Orbánnak az egyetemi tanár”, amint az az első – elektronikus – megjelenéskor az alcímben olvashattuk. A Meciar, Fico, Slota és Kaczynski neveit tartalmazó riporteri összeállításban ugyanis az a interjúalany a demokrácia-ellenesség „csúcstartóinak” kijáró babért Orbán Viktor miniszterelnökünknek ítélte oda.
A kommunista szócső Előre jogutódjának hasábjain, az Új Magyar Szóban megszólaló szatmári újságíró viszont Kövér László célkeresztbe állításán túlmenően Markó Béla szájába adja a magyar kormány erdélyi demokrácia központjainak nyújtott támogatás – egyenesen – „erkölcstelen”. A szövetségi elnök – hasonlóképpen a levitézlett liberálisokhoz – csupán akkor kezd erkölcsről beszélni, amikor nem a szája íze szerint alakulnak a dolgok. Példának okáért: amikor az RMDSZ potentátjai rátették kezüket a státusirodákra, amelyeket – eredeti céljuktól eltérően – az elmúlt években tulajdonképpen kampánygépezetként használtak, továbbá a Medgyesy-Gyurcsány-kormányok „barátságának” köszönhetően ellenőrizetlenül és saját céljaikra, klientúrájuk építésére osztogatták a magyarországi közpénzeket, akkor sem az erkölcs nem jutott eszébe, sem pedig az, hogy „veszélyes és ostoba játék” volna a kizárólagosságra törekvő erőpolitika.
Ezekben a napokban sokaknak megegyezik a véleménye abban, hogy Mubarak elnöknek nem kellett volna megvárnia, amíg a népakarat távolítja el székéből. Ugyanígy nagyőszödi Gyurcsány Ferencnek is távoznia kellett volna a hatalomból. még mielőtt a lerombolt ország népe meneszteni volt kénytelen. Ebben a viszonylatban Markó Béla még idejében köszönt le az elnökségről. Esetében a kérdés viszont ez: ki következik az RMDSZ élén őutána? Ki jön Mubarak után – tehetjük fel a kérdést metaforikus értelemben. Alelnöke és elvtársai?! Mer ahogyan dolgok nálunk alakulnak, a kinevelt közvetlen munkatársa utódlásának lehetünk tanúi.
Láttuk, hogy Gyurcsány megbuktatásával az elsöprő erejű magyar nemzeti közakarat Orbán Viktort emelte az ország élére. Éppen ezért minden jóérzésű magyar ember számára elfoghatatlan, hogy Magyarország demokratikusan megválasztott miniszterelnökét és kormányét , a rendszerváltó Fideszt és kereszténydemokrata szövetségesét Cs. Gyimesi-féle elvakult gyűlölködők ócsárolják. Annál is kevésbé jogosultak erre, mivel ők az elvszerűség álcája alatt csupán egy bizonyítottan becsődölt hatalmat, annak holdudvarát, illetve saját kiváltságait védelmezik. Bihari Napló (Nagyvárad)

2011. február 15.

Gyűlöletbeszéd
Egy magát jobboldalinak tartó – és megnyilatkozásaiban is markánsan az – régi újságíró barátom jegyezte meg nemrégiben, magánbeszélgetésben, egy Tőkés-közlemény kapcsán, hogy azt olvasva rájött, mi különbözteti meg a politikust az újságírótól. A politikus szövetségesei segítségére siet, bármi lenne is az éppen aktuális poltikai téma, míg az újságíró igyekszik elvonatkoztatni a szereplőktől, és magáról az esetről, a kijelentésről próbál saját véleményt alkotni és mondani.
Akkor Tőkés a médiatörvény kapcsán kelt Orbán Viktor védelmére, súlyos szavakkal marasztalva el azokat, akik támadni merészelik a magyar miniszterelnököt, köztük az immár EU-s bírálatok kereszttüzébe került jogszabályt elmarasztaló hazai és nyugat-európai közvéleményformálókat, értelmiséget, sajtót. Nem hagyva ki természetesen lapunkat sem az ördögtől való eszméket vallók sorából, lévén, hogy a volt püspök minden alkalmat megragad az Új Magyar Szó ócsárlására.
Nem történt ez másként tegnap sem, amikor újabb, Tőkés László aláírásával ellátott közlemény érkezett szerkesztőségünkbe. Ebben az RMDSZ „zárványideológusainak” nevezett Cs. Gyimesi Éva és Sike Lajos jelennek meg mint első számú közellenségek: előbbi a 168 Óra magyarországi hetilapban megjelent interjúja miatt, utóbbi az ÚMSZ-ben közölt írása miatt.
A gunyorosnak szánt, de elszomorítóan rossz szöveg szerint a fent nevezettek „önjelölt demokráciabajnokok”, akik „mára már teljesen elvesztették a mértéket, kritikájuk elvtársaik rögeszméinek kritikátlan szajkózásából áll, beszédük pedig gyűlöletbeszéd”. Előbbi írás egyébként a magyarországi demokratikus berendezkedés halálát vizionálja, utóbbi pedig azt firtatja, a magyar költségvetési pénzen létrehozott úgynevezett demokrácia-központok valódi célja mennyiben a honosításra vonatkozó tájékoztatás, és nem bujtatott pártfinanszírozás a Tőkés-párt számára?
Kijut a „jóból” az RMDSZ-nek is, és elsősorban Markó Béla leköszönő elnöknek, akit Tőkés Hoszni Mubarak volt egyiptomi diktátorhoz hasonlít. Miközben az RMDSZ (!) EP-képviselője megállapítja, hogy „Markó Béla még idejében köszön le az elnökségről”, felteszi a kérdést: „ki következik az RMDSZ élén őutána? Ki jön Mubarak után?”
Majd visszakanyarodunk szegény Cs. Gyimesi Évához, akiről megtudjuk, hogy „elvakult gyűlölködő” és a „168 órából” derivált „perc-emberke”, aki elvetemült módon „Magyarország demokratikusan megválasztott miniszterelnökét és kormányát, a rendszerváltoztató Fideszt és keresztény-demokrata szövetségesét ócsárolja”. Végezetül az is világossá válik számunkra, hogy a Cs. Gyimesi-félék „az elvszerűség álcája alatt csupán egy bizonyítottan becsődölt hatalmat, annak holdudvarát, illetve saját kiváltságaikat védelmezik”...
„Gyűlöletbeszéd!” – sziszegi Tőkés László, a „jóérzésű magyar emberekhez” intézve gyűlölettől csöpögő szavait. Az emberi jóérzésre apellálok én is most, amikor arra kérem a jobboldali véleményformálókat, civileket, értelmiségieket (a politikusokat nem merem...): ne vállaljanak szolidaritást pusztán ideológiai alapon ilyen megnyilvánulásokkal. Régi jobboldali újságíró barátomat, a többi jobboldali újságíró kollégámat kérem: ítéljék el maguk is ezt a gyűlöletbeszédet.
És ne csak magánbeszélgetésekben.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. március 7.

Együttműködésre
Ha nem is araszol, valamelyest moccan az autonómia ügye. Itthon például a kisebbségek számára megannyi kedvezményt tartalmazó új tanügyi törvény révén, Brüsszelben pedig a Tőkés László szervezésben tartott Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) fóruma által.
Ha nem is araszol, valamelyest moccan az autonómia ügye. Itthon például a kisebbségek számára megannyi kedvezményt tartalmazó új tanügyi törvény révén, Brüsszelben pedig a Tőkés László szervezésben tartott Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) fóruma által.
Ami a Duna Tv híradójában kép- és hanganyagban minderről lejött, abból a kívánalmak megfogalmazásán és az érvek felsorakoztatásán túl sokat nem tudtunk meg. Ez talán azzal is magyarázható, hogy a felismerhető arcok alapján, az autonómia igénylői (vagyis a mieink) többen voltak, mint azok, akik adhatják az autonómiát, illetve nyomást gyakorolhatnak érte.
Pedig bárki láthatja: az RMDSZ-lista első helyén EP-képviselőnek választott volt püspök tehetsége szerint eddig is igyekezett, hogy ne csak Európa, de a világ legismertebb személyiségeit is megnyerje az erdélyi magyar autonómia ügyének. Lám, nem sok hiányzott, hogy tavaly a dalai láma személyesen is felkeresse Körösi-Csoma Sándor szülőhelyét. Ennél már csak az nagyobb siker, ha Sarkozyt, Angela Merkelt, Medvegyevet, netán az ENSZ főtitkárát, Ban Ki Munt is el tudná csalni Tusványosra, egy a KMAT autonómia-fórumra. Ám ne legyünk telhetetlennek – bár megérhetjük azt is.
Külön oda kellett figyelnünk azonban a KMAT elnöki beszédére, abban is Tőkésnek egy könnyen megjegyezhető rövid mondatára: „Együttműködésre vagyunk ítélve!”. Bravó! Ez igen! Jóllehet ezt Tőkés Brüsszelben mondta, reméljük, Erdélyre is érti, hisz itthon még inkább együttműködésre vagyunk ítélve! Ám ő egy idő óta éppen az együttműködés ellen, a megosztáson, az erdélyi magyarság érdekvédelmének szétverésén ügyködik. Még akkor is ez a helyzet, ha a nemzetegyesítés hangzatos jelszavával teszi!
Észre kellene végre vennie: presztízsveszteség nélkül nem megy az ide-oda való táncolás. Amikor személyes karrierjéről van szó, mint az EP-parlamenti választás volt, akkor jó az RMDSZ, mikor már pozícióba került, akkor ellene fordul. Választói büntetik a hintázást, még akkor is, ha neve nem lesz rajta a Néppárt képviselőjelölt-listáján.
Elvégre kitől várhatnának erkölcsi tartást, ha nem egy lelkipásztortól? A népszerűségvesztés jelei figyelmeztetnek. Például az, hogy az erdélyi magyarság körében jó ideje Böjte Csaba ferences atya messze a leghitelesebb egyházi személyiség.
Igen, együttműködésre vagyunk ítélve! Elsősorban itthon, mert a mi dolgaink, benne az autonómia is, először, másodszor és harmadszor is itt dőlnek el. Még akkor is, ha Budapest szebb, Brüsszel vonzóbb, a döntés joga Bukaresté!
Sike Lajos, Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. március 28.

Nándorfehérvár
Lurkós falusi éveimet faggattam a napokban, és azokat a magyar nótákat is kerestem, amelyeket a népdalok mellett tanultam a legényektől. Meghökkentett, mi jött ki elsőnek: „Szomorúan szól a magyar nóta / De másképpen ugyan hogyan szólna?...”
Lurkós falusi éveimet faggattam a napokban, és azokat a magyar nótákat is kerestem, amelyeket a népdalok mellett tanultam a legényektől. Meghökkentett, mi jött ki elsőnek:
„Szomorúan szól a magyar nóta / De másképpen ugyan hogyan szólna?...”
Az idősebbek közül talán sokan ismerik a folytatást is: „Én nem tudom, mi van ezzel a néppel / Sírva vigad már a magyar régen”.
Aztán a befejezés: „Összeverem mégis a bokámat, / Süvegemmel béfedem orcámat, / Nem akarom, ne tudják, ne lássák / Két szememnek a sűrű-sűrű könnyhullását!”.
Most is összerezzenek, amint leírom. Pedig nem vagyunk mi ennyire búsmagyarok, csak szeretjük ilyennek mutatni magunkat. Azt hisszük, meghatunk vele valakit. Nem hatunk meg senkit. Ellenkezőleg, a sok panasszal egyre szánalmasabbak vagyunk, és elfordulnak tőlünk azok is, akik amúgy mellénk állnának. Példáért nem kell a messzi múltba menni, akad számtalan napjainkban is.
Lám, Brüsszelben sem megyünk semmire a sérelmi politizálással. A fejlettebb demokráciák a hátukat mutatják, kiröhögnek, mert nem szeretik a vádaskodást, az egymásra-mutogatást. Azt mondják: ha bajunk van mások nyelvtörvényével, pofozkodásával, forduljunk a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához.
Sírva vigadásunk oka elsősorban Mohács, Világos, Trianon. Széchenyi azt írja Mohácsról: „Némelyek azt hiszik, ott van koporsója minden scytha fénynek. Én azt hiszem: okos ember nem néz annyira háta mögé, mint inkább maga elibe, s elveszett kincse siratása helyett inkább azt tekinti s vizsgálja, mit menthet meg, s lassankint többet szerezni iparkodik”. A „legnagyobb magyar” életpályája, az általa elindított és megvalósított megannyi gazdasági és társadalmi változás ékesen bizonyítja, hogy ez a helyes út.
A siránkozás a tehetetlenség igazolása. Kudarcainkat másra kenni sokkal könnyebb, mint saját hibáinkkal kritikusan szembe nézni. Talán ezért is van olyan sok gyászünnepünk, ami lehúzza az embert és azt sugallja, hogy nekünk úgysem sikerül semmi! Pedig sok minden sikerült. (Még a magyar uniós elnökség is sikerülhet, ha nem bagatellizálják el...)
Ám sikereinkről a szükségesnél kevesebbet beszélünk, s azt sem ünnepeljük, amit egész Európa velünk ünnepelne. Mint például Hunyadi János világraszóló nándorfehérvári diadalát (555 éve történt!). Vagy mégis? Nemrég Lezsák Sándor javasolta a magyar parlamentben, hogy a fehérvári diadal legyen nemzeti emléknap.
Ha megengedi a képviselő úr: Nándorfehérvár inkább ünnep legyen, Mohács pedig emléknap!
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. április 14.

Otthonra talál a Kölcsey
Hosszú évek és elmérgesedõ viták után otthonra találhat a Kölcsey Ferenc Fõgimnázium Szatmárnémetiben - a város önkormányzata úgy döntött: az egykori zárda épületébõl a püspöki konviktus sokkal tágasabb épületébe költözik az intézmény.
Felelõs emberként nem nézhettük, hogy a régió leghíresebb magyar iskolája egy szûkös épületben legyen összezsúfolva. A legjobb megoldás kiválasztásában a katolikus püspökség, maga Schönberger Jenõ püspök úr segített, felajánlotta a konviktus pár éve visszakapott épületét. Ez mindenben megfelel a célnak: aránylag jó állapotban van, kellõen tágas, nagy udvara van, a városközpontban található! - ismertette a döntés hátterét lapunknak Csehi Árpád, a megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke.
A város tanügyért felelõs alpolgármestere is úgy véli, a lehetõ legmegfelelõbb épületre esett a választás, mert hosszú távon megoldódott az állami magyar iskola gondja. Biztató, hogy az önkormányzat román tagjai is támogatták a választást - fogalmazott Kereskényi Gábor.
Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a nagy múltú középiskola évtizedeken át az egykori református gimnázium államosított épületében mûködött. Ezt az ingatlant visszakapta az egyház, és felvetõdött, hogy a környéken visszaszolgáltatott más épületekkel együtt, a Láncos- templom körül egy református iskolaközpontot hoznak létre, ahol a Partiumi Keresztény Egyetem kihelyezett karai is elférnének.
Eredetileg nem volt szó a Kölcsey elköltöztetésérõl, már azért sem, mert ebben az iskolában több református fiatal tanul, mint az idõközben újraindult református líceumban. Váratlanul azonban megromlott a viszony az intézmények között. Háromévi vita után, a Kölcsey elõször a múlt õsszel költözött, szûkös és oktatási célokra nem megfelelõ épületbe.
Pataky Enikõ fõigazgató akkor azzal vigasztalta a majdnem otthontalanul maradt nyolcszáz diákot és az ötvenhét tanárt, hogy a Kölcsey eredményét és hírét nem a falak biztosítják! Most is hasonló szellemben nyilatkozott az ?MSZ-nek az intézményvezetõ, bár nem rejti véka alá örömét. Az megbecsülés jele, ha törõdnek velünk. Biztosak lehetnek a döntéshozók abban, hogy a jobb munkafeltételek az eredményeinkben is megmutatkoznak majd - nyilakoztat az igazgató.
Sike Lajos
?j Magyar Szó (Bukarest)

2011. április 14.

Hiteltelen
Csak kapkodom a fejem: hiteles papjaink hosszú sora mellett mennyi hiteltelen is van.
Az egyik a szószékrõl lángolva beszél a szülõföld szeretetérõl, az itthonmaradás erkölcsi felelõsségérõl, s közben elegánsan elfelejti hogy két gyermekét már rég nyugatabbra rendezte.
A másik a család szentségérõl, a házasság szépségérõl papol, miközben feleségétõl többek között olyan elõrángatott okkal próbál válni (írt róla a sajtó!), hogy a román titkosszolgálatnak az õ megfigyelésére beépített embere.
Többektõl hallani, hogy X tiszteletes, miközben itthon az ?r szegény szolgáját játssza, szép nyaralót épített a Balatonon. Mibõl? Abból, amire az olvasó gondol!
Néhány éve lapunk is beszámolt Cs. tiszteletes esetérõl, akit a hívek karóval zavartak el az egyik szatmári faluból, mivel hosszú éveken át lenyúlta (ellopta!) az egyház pénzét. Mint kiderült, gyermekei nyugati karrierének egyengetésére.
Nem kevés haragost szereztem azzal, hogy nyíltan vallom: papjaink egyáltalán nem jobbak, mint az átlagos ember, és mint maga a társadalom, amelybõl vétettek. Ugyanakkor felháborít, hogy egyesek mégis megjátsszák, hogy jobbak, s ezért õk hivatottak a hazai magyarságot vezetni.
Gondoljunk csak Tõkés Lászlóra. Az egykori temesvári hõs (akit akkori kiállásáért magam is tisztelek) már rég nem azonos az általunk 89 végén megismert személlyel. Gõg, felfuvalkodottság, önimádat, öntörvényûség jellemzi. Amit a személye körül kialakult sok zûr (az ide-oda való politikai táncolásától és pártalapítási hóbortjától a bulvárlapok csemegéjének számító válásáig) elég meggyõzõen bizonyít.
Mint több más, a legújabb trükkös játéka is hiteltelen. Mármint az, hogy elszámoltatja az RMDSZ-t a magyarországi pénzek felhasználásáról. Nem azért hiteltelen, mert nem lehetnek kétesen elköltött pénzek. Hanem azért, mert az õ anyagi ügyeiben is legalább ennyire lehetne turkálni.
Például a szatmárnémeti Rákóczi Kollégium építésére küldött húszezer dolláros amerikai támogatás kapcsán. A tíz éve még létezõ kuratórium tagjai szerint egyszerûen lekapcsolta, mondván: Majd megkapjátok kamatostól. Azóta mind kapják, s a még félig sem kész épület hosszú évek óta ott áll, mint egy romhalmaz, az egyház messzire látszó tehetetlenségének jelképeként, miközben a református gimnázium diákjai a Kölcsey Fõgimnázium és a Katolikus Líceum bentlakásába szorultak - már akinek jutott hely.
Persze, ez csak egy tisztázásra váró ügyei közül. S meglehet, nem is a legnagyobb.
Sike Lajos
?j Magyar Szó (Bukarest)

2011. április 20.

Bolondítás
Bolondítják az erdélyi magyarságot! S ez még enyhe kifejezés. Hallgatom az MR1-Kossuth Rádiót, amint a határon túli magyarok mûsorát ismétli. Elsõnek a Mátyás-szobor (újra)avatásáról készült összeállítást adják le. Heten beszélnek. A legelején, látszólag a legfontosabb, Tõkés László, az EMNT titkos szavazással meg nem méretett elnöke, utoljára Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Holott a valóságban, mint a tévében is láthattuk, éppen fordítva volt. Istenem, hát ennyire megmásítja a tényeket a magyar nemzeti rádió, amely minden másnál hitelesebb kellene hogy legyen?! - füstölgök magamban. Lám, a politika irányította média fittyet hány a valóságra, azt helyezi elõtérbe, ami gazdája számára fontosabb. Pedig közismert: a volt püspöknek semmi, de semmi köze a szoborcsoport felújításához, annál több Markónak és Kelemennek!
A pesti kormány gyeplõjével mûködõ közszolgálati média el akarja hitetni velünk, hogy ennek a fordítottja igaz. Vagyis mi, akik itt élünk, vakok vagyunk, nem az történik, ami szemünk elõtt zajlik és aminek részesei vagyunk, hanem az, amit õk Budapestrõl láttatni akarnak.
Számos ilyen esetet idézhetnénk, amikor nem a cselekvõket nyomják elõre, hanem azokat, akik szép magyar köpenyt öltenek és Pest szája íze szerint szólnak! Akaratlanul is eszünkbe juttatva a Széchenyi mondást: mert valaki magyar, még nem erényes ember!
Az erdélyi magyarság ügyeibe való nyílt pesti beavatkozást (vele azt a játékot, hogy az õ kedveltjeiken kívül a többi magyar véleménye nulla) immár a szélsõjobboldaliak is kezdik unni. Pár napja idéztük az ?MSZ-ben Vitus ?rsöt, a marosvásárhelyi Jobbik Baráti Kör frissen lemondott elnökét: Elegem van abból, hogy a magyarországi politikusok megpróbálnak beleszólni a mi sorsunkba!. Említette Markó Béla kongresszusi beszédét: Ritka jó, higgadt beszéd volt, okosan érvelt amellett: mi jobban tudjuk, mi van velünk.
Az a pesti illúziókeltés, amely szerint õk megoldják a határon túli magyarok problémáit, például a kettõs állampolgársággal, különösen az egyoldalúan tájékozódó egyszerû embereket bolondítja.
Vannak, akik csakugyan elhiszik, hogy most már minden jó lesz, mert hát Pesthez tartozunk, s nem veszik észre: a politika eszközei vagyunk. De még azt sem, hogy Pestnek sem kellõ pénze, sem jogi lehetõsége nincs ahhoz, hogy bennünket érezhetõen támogasson. Ideje józanodni: tetszik, nem tetszik, a mi sorsunk továbbra is itt dõl el, ahol élünk és adót fizetünk! Sajnos, de továbbra is sokkal inkább Bukarestben, mint Budapesten.
Sike Lajos
?j Magyar Szó (Bukarest)

2011. május 2.

Kövér: mi nem pénzeljük Tõkést
Nincs arról tudomásom, hogy a magyar kormány bármilyen határon túli magyar pártot anyagilag támogatna - jelentette ki az ?MSZ kérdésére Kövér László házelnök a hét végén Szatmárnémetiben.
A fideszes politikust annak kapcsán kérdeztük, hogy jelenleg a magyar kormánnyal szerzõdésben álló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) úgynevezett demokrácia-központjaiban is zajlik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséhez szükséges aláírások gyûjtése. Emellett közismert, hogy Orbán Viktor miniszterelnök több alkalommal is támogatásáról biztosította Tõkés Lászlót, az EMNT vezetõjét.
Lapunk úgy tudja: az EMNP megalakítása után a demokrácia-központok pártszékházakká változnak. Az ?MSZ-nek adott válaszában a többpárti demokrácia fontosságát hangsúlyozta, és Délvideket hozta fel példaként. Lám, a magyarság ott is több pártban politizál, mégis sikeres! - jelentette ki Kövér László. A Magyar Országgyûlés elnöke Csehi Árpád Szatmár megyei tanácselnökkel és Ilyés Gyula polgármesterrel folytatott pénteki megbeszélése után tartott sajtóértekezletet Szatmárnémetiben.
A magyarországi politikus a Szatmári béke aláírásának háromszázadik évfordulója alkalmából rendezett közös kiállítás megnyitására érkezett a Szamos-parti városba. A megnyitón Rákóczi Ferencet idézte: A szabadság csak azzal biztosított, ha a szomszéd egyetért vele! Kövér beszédében fontosnak nevezte a jószomszédi kapcsolatokat, szerinte a magyar-román együttmûködést egyre több területre kellene kiterjeszteni.
Sike Lajos
?j Magyar Szó (Bukarest)

2011. május 9.

Kinek a lelkiismerete?
Pár napja Szatmárnémetiben is mûködik Jobbik-iroda. Néhány bakancsost leszámítva ennek nem sokan örülnek, hisz Szatmár megyében már hosszabb ideje az országosnál jobb a magyar és román közösség együttmûködése, a hétköznapi kapcsolatokban is kevesebb a barátságtalan hang.
A jog szerint nincs akadálya egy ilyen irodanyitásnak, mi mégis attól tartunk, hogy a Jobbik jelenléte felhozza a helyi szélsõséget, ami nem kívánatos sem a magyaroknak, sem a románoknak! - mondta lapunknak Csehi Árpád, a megyei RMDSZ és a megyei tanács elnöke.
Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselõ azzal indokolta irodájának megnyitását (Marosvásárhely után), hogy a jelenleginél harciasabban akarják képviselni a magyarság érdekeit. Az fel sem merült benne, hogy a máshonnan ideplántált harciasság netán ütközik az itteni jogrendszerrel, és Szatmárnémeti utcáin mégsem lehet úgy masírozni, mint Gyöngyöspatán.
Ennél is felháborítóbb, hogy Szegedi és vele tartó képviselõtársa, Morvai Krisztina úgy tett, mintha Szatmárnémeti önkormányzatában nem volnának képviselve a magyarok, arról meg talán nem is hallottak, hogy Ilyés Gyula személyében a polgármester is magyar. Így hát majd õk, néhány bakancsos szatmári hívükkel, megoldják az itteni magyarok problémáit! Minõ naivság azt gondolni, hogy a román hatóságok velük és nem Csehi Árpádékkal tárgyalnak ezekrõl a problémákról. S minõ olcsó politikai fogás azt a látszatot kelteni, hogy õk és nem Csehiék az illetékesek.
Nem az a baj, hogy törõdnek velünk az anyaországi pártok, hanem az, hogy inkább politikai érdekbõl, mint lelkiismeretbõl, az itteni realitásokat felrúgva, vágyálmaik szerint cselekednek, és úgy tesznek, mintha nekünk semmiféle képviseletünk nem volna sem a helyi, sem a központi hatalomban. Gyakran az erdélyi magyarság számára hiteltelen, perifériára szorult emberekkel tárgyalnak, nem veszik figyelembe: mindig az a fél tud többet tenni értünk, aki helyzetben, ha úgy tetszik, a hatalomban van.
Erre célozva kérdeztem a nemrég Szatmárnémetiben járt Kövér László házelnököt: mivel az RMDSZ ellenében egy újabb párt létrehozását segítik, nem lesz lelkiismeret-furdalásuk, ha úgy megosztanak bennünket, hogy a legközelebbi választás után nem leszünk ott a román parlamentben? Azt válaszolta: lelkiismerete tiszta, ám azoké ne legyen tiszta, akik húsz év alatt alulképviselték az erdélyi magyarságot.
Csakhogy ezt a választók, az itteni magyar adófizetõk hivatottak eldönteni, nem mások, akik csak vágyaikban élnek Erdélyben, mert Pesten laknak, és ott fizetnek adót!
Sike Lajos
?j Magyar Szó (Bukarest)

2011. június 15.

Sikeres volt a színházi évad
Az évadzárók és fesztiválok idõszakába érkeztek az erdélyi színtársulatok, amelyek sikeres évadot tudnak maguk mögött. A nyár azonban nem jelent pihenést, a fesztivál-darabok elõkészületei mellett zajlanak a következõ évad próbái is.
Fesztiválturista Vásárhely
Négy produkcióval veszünk részt a júniusi színházi fesztiválokon - tájékoztatta lapunkat Kiss ?va Evelyn, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat irodalmi titkára. A Theodor Cristian Popescu rendezte, Két lengyelül beszélõ szegény román címû darabbal ma Nagybányán, az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon szerepel a társulat.
Kisvárdát sem hagyják ki a vásárhelyiek, a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiválján idén három elõadással képviselteti magát a Tompa Miklós Társulat. Harsányi Zsolt Csehov-rendezése, a Platonov, a fesztivál versenyprogramjában szerepel. Carlo Collodi Pinokkió címû tanmeséjének mesemusical-változata, B. Fülöp Erzsébet rendezésében, a fesztivál gyermekprogramjába kapott meghívást. A versenyprogramon kívül pedig a Börtönnapló - Fedák Sári emlékiratai címû produkciót mutatják be.
Húzós évad Székelyföldön
Egyik leghúzósabb évadot tudhatjuk magunk mögött, hisz kissé túlléptük az anyagi határainkat. ?ppen ezért a következõ évadot, amely augusztus 22-én startol, kissé szellõsebbre terveztük - nyilatkozta az ?MSZ-nek Nagy Pál.
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója elmondta, az évadot holnap zárják egy különleges elõadással: a társulat mûvészei az elmúlt évad elõadásainak jelmezeit mutatják be zenés, táncos produkcióval egybekötve. Ezután a társulat Kisvárdára indul, a fesztiválra Egressy Zoltán Portugál címû tragikomédiáját viszik el.
A Csíki Játékszín jelképesen már június 5-én lezárta az évadot, a társulat zenés-táncos gálamûsort mutatott be, amelynek keretében a közönségkedvencek díjazására is sor került. A legnézettebb elõadás címet Szilágyi László és Zerkovitz Béla Csókos asszonya tudhatja magáénak, amelyet Parászka Miklós rendezett. A Csíki Játékszín sem hagyja ki a kisvárdai fesztivált, ahol Tasnádi István Finitóját mutatják be, a közönségszavazatok szerinti legkedveltebb darabot, tájékoztatott Budaházi Attila, a Csíki Játékszín dramaturgja.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a kisvárdai fesztivállal zárja az évadot. Ma a nagybányai Atelier fesztiválon szerepel a Bozsik Yvette rendezte Játszótér címû mozgásszínházi elõadással, holnap pedig Szatmáron az idei évad legsikeresebb elõadásának számító A hazug címû Carlo Goldini-darabbal, és ugyanezt viszik a kisvárdai fesztiválra is.
Jó évadot zárt a Figura, hisz a társulat, amellett, hogy egy igen rangos szakmai díjat is elnyert, ismét sikeresen megszervezte a nemzetközi dance.movement.theater nevet viselõ mozgásszínházi fesztivált - összegzett lapunknak Béres László színházigazgató.
Szatmáron pezsgés kezdõdött
A szatmári Harag György Társulatnál az évadról Szilágyi Regina rendezõ nyilatkozott, aki kijelentette: összességében az egész társulat eseményekben gazdag évadot hagyott maga mögött, hisz tizenegy új bemutató volt, amit sok színház megirigyelhet. Hozzátette sajnos két bemutató, Mrozek Tangója és Füst Milán Boldogtalanok címû játéka különbözõ okok miatt elmaradt. Ez utóbbit azonban máris próbálják, és még a nyáron színpadra viszik - hangsúlyozta a fiatal rendezõ, akinek különösen emlékezetes marad a most zárult évad, ugyanis hat elõadást rendezett.
Soha rosszabbat! - jelentette ki az ?MSZ-nek Kónya László, a Szatmár megyei önkormányzat mûvelõdési bizottságának elnöke a most zárult évadról. Az új mûvészeti igazgató igazi pezsdülést hozott a társulathoz, amit folytatni kell. Keresztesi Attila tehetségét és hozzáállását mi sem bizonyítja jobban annál, hogy megnõtt a színház iránti bizalom és jelentõsen gyarapodott a nézõk száma - mondta Kónya.
?nállósodó váradi társulat
Az önállósodás a Nagyváradi Szigligeti Színház idei évadának a legfontosabb történése - jelentette ki a 2010-2011-es évad értékelése kapcsán az ?MSZ-nek Dimény Levente, a társulat mûvészeti vezetõje. Hozzátette: a továbbiakban teljesen új struktúrában, új rendszerben, különálló intézményként fog mûködni a színház, ami jelentõsen meghatározza a társulat jövõjét, lehetõségeit.
Mint elmondta, az idei évadban hét produkciót mutattak be számos helyszínen, bábszínházban, mozi- és koncertteremben, ami ezekhez a körülményekhez képest nagyon szép teljesítmény. Hangsúlyozta: a többféle helyszín mûvészileg kompromisszumokat követelt, azonban igyekeztek a rögtönzött játéktérhez igazítani a produkciókat, és a helyszín sajátosságait beépítve a darab elõnyére kiaknázni azokat.
Dimény szerint az évad legértékesebb elõadásai a Hat szereplõ szerzõt keres, a Leonce és Léna, a Mobil és a Közellenség címû darabok voltak. Lapunknak adott nyilatkozatában sikeresnek könyvelte el az évad közönségtalálkozóit is, amelyeken érdekes felvetések, beszélgetések alakultak ki a nézõk és az alkotók között a színházról.
Antal Erika, Baloga-Tamás Erika, Sike Lajos, Totka László
?j Magyar Szó (Bukarest)

2011. július 1.

Táltosok
Hallgatom a Kossuth Rádióban az esti Határok nélkül című adást. Az előbb még azt latolgattam: le kellene tenni már a tollat, hisz amúgy sincs sok értelme a nagyotmondás és a nyilvánvalóan káros, olcsó magyarkodás elleni hadakozásnak, az embereket még mindig könnyű megvezetni huncutkodásokkal és olyan ígéretekkel, amelyekben a megvezető sem hisz.
Hallgatom a Kossuth Rádióban az esti Határok nélkül című adást. Az előbb még azt latolgattam: le kellene tenni már a tollat, hisz amúgy sincs sok értelme a nagyotmondás és a nyilvánvalóan káros, olcsó magyarkodás elleni hadakozásnak, az embereket még mindig könnyű megvezetni huncutkodásokkal és olyan ígéretekkel, amelyekben a megvezető sem hisz.
Toró T. Tibort, az EMNT ügyvezetőjét, a leendő Néppárt főgondozóját kérdik az ország új közigazgatási átrendezése kapcsán kipattant botrányról. A pesti közszolgálati médiák új súlypontozásával magyarázható, hogy miért éppen őt szólaltatják meg, aki csak statiszta ebben az ügyben is, és miért nem Kelemen Hunort, Markó Bélát, Korodi Attilát, Lakatos Pétert vagy másvalakit, akik sokkal többet tudnak erről a kérdésről, hisz az RMDSZ-szel ott vannak a tűzben, a parlamentben és a kormányban, kapják a pofonokat jobbról is meg balról is. De nem, nekik inkább Toró kell, mert ő egyeseknek, akik jó távolságból nézik dolgainkat, most statisztaként is bárkinél hitelesebb. Kívülről nézve, az EMNT ügyvezetője aránylag reálisan értékeli a helyzetet. De a végén rendíthetetlen bátorsággal odamar ellenfelének, az RMDSZ-nek. Például felrója, hogy Kelemen Hunor csak végső eszköznek tekinti az utcára vonulást! Vagyis nem kell betojni, legyünk keményebbek a románokkal, és nem kell annyit tárgyalni, majd az utca úgyis a mi javunkra dönt. Mert ugye, mi vagyunk az erősebbek! De hol és miben? Vízilabdában, halászléfőzésben vagy békaugratásban mindenképpen.
Ám a politikában kisinasai sem lehetünk a románoknak. Bizonyíték rá a kettős állampolgárság ügye. Băsescuék szép csendben, egy belügyminiszteri rendelettel megadták a moldovánoknak, s nem ordították világgá a tévében, hogy most már minden román együvé tartozik. Mi pedig annyit szájalunk, nagymagyarkodunk vele, hogy sikerült felhergelnünk a szomszédokat!
Na, mondom, azért se teszem le a libatollat, kivárom, hogy Toróék ne csak az erdélyi magyarságot, de a román parlamentet is meghódítsák! Lelki szemeimmel már látom is, amint Geoană, Antonescu, Boc és a többiek leborulnak az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői előtt, és nemcsak a Székelyföld területi autonómiáját, de a moldovai csángók önállóságát is megadják. Mert azok, akik korábban az RMDSZ képviseletében alig szólaltak meg a bukaresti parlamentben, s mert nem választották őket újra, durcásan félreálltak, most a Népbárt bűvös erejével (és a Pestről kapott pénzekkel!) valósággal megtáltosodnak és akaratukat átviszik a románokra!
Ezért is rémálmot látnak azok, akik azt gondolják, hogy az eddig kivívott jogaink is elúsznak...
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. július 4.

Bocsánat?
„Ki kér majd bocsánatot magyarországi szavazati joggal felvértezett és romániai képviseletüktől végképp megfosztott gyermekeinktől?” – mereng vagy inkább szomorkodik mindnyájunk helyett Markó Béla az Élet és Irodalomban megjelent s az UMSZ által átvett cikkében, amelyben a harmadik erdélyi magyar párt körüli pesti és hazai tüsténkedést, s a nyomában létrejövő helyzetet próbálja felmérni.
A válasz kézenfekvő: senki nem fog bocsánatot kérni! Ki kért bocsánatot a felvidéki magyaroktól, hogy fele annyi képviselőjük sem jutott be a szlovák parlamentbe, mint korábban, mert a Fidesz támogatta MKP tárgyalni sem akart a Bugár Béla vezette Hid-Most vegyes párttal? Jól emlékszünk Csáky Pál lekezelő szavaira: szóra sem érdemes pártnak nevezte Bugárékat! Hát megfizettek érte, s fizet bőven a felvidéki magyarság (lásd az ottani állapotokat, a nyelvtörvény és a honosítás körüli botrányokat!), mert az MKP Orbánék fáradozásával sem érte el a parlamenti küszöböt, a mellőzött Híd viszont nyolc százalék fölött teljesített!
Nem jártak jobban a kárpátaljai magyarok sem: három- négy hellyel kevesebb képviselőjük lett a megyei tanácsban (az egymásnak feszülés nyomán a kijevi parlamentből már korábban kihulltak). A Fidesz ott is csak az egyik, az „igazi” magyarként nyilvántartott Kovács Miklós pártját, az UMDSZ- t támogatta, a Gajdos Miklós vezette formáció ellenében. S láss csodát: a választáson mégis Gajdosék szerepeltek jobban! A széthúzás okozta eredménytelenség miatt az ottani magyarság is sebezhetőbb lett. Gondoljunk csak a magyarnyelvű oktatás visszaszorítására és a magyar állampolgárságot kérők titkosszolgálati megfigyelésére és behívatására!
S még nincs vége. Az egyoldalú pesti támogatásnak is köszönhető, hogy a múlt évben nem csak Szabadkán, de a 68 százalékban magyar Révkomáromban sem sikerült magyar polgármestert választani. Először! Fennáll a veszély, hogy a tavaszon nemcsak a negyven százalékban magyar Szatmárnémetinek, de a hetvenkét százalékos Sepsiszentgyörgynek sem lehet újfent magyar előljárója, mert három civakodó magyar párt közt könnyen a negyedik román győzhet.
Mások mellett Kövér László biztos nem fog az erdélyi magyarságtól a lehetséges kudarcért bocsánatot kérni. Ezt onnan tudom, hogy a tavaszon, Szatmárnémetiben járva, megkérdeztem tőle: az új párt hangsúlyos támogatása és az RMDSZ mellőzése okán nem lesz lelkiismeret-furdalása, ha nem jutunk be a román parlamentbe? Válasza: nem lesz, mert ők csak a legjobbat akarják nekünk! Már bocsánat: mi olyan hülyék lennénk, hogy Pest nélkül képtelenek vagyunk eldönteni, mi a legjobb nekünk?
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. július 11.

Széchenyi–kultusz Szatmárnémetiben
Szombaton a Szatmárnémeti Református Gimnázium dísztermében tartotta kihelyezett közgyűlését a budapesti székhelyű Országos Széchenyi Kör. Itt dobogott Magyarország szíve, a vég(ek)en.
A résztvevőket a házigazda szerepében Sike Lajos szervező, Szatmárnémeti város nevében Ilyés Gyula polgármester köszöntötte. Szilágyi Éva, a Református Gimnázium igazgatója nagy megtiszteltetésnek vette, hogy a közgyűlésnek az iskola adott otthont. Örömmel adnak helyet hasonló eseményeknek, bízva abban, hogy az ilyen jellegű tevékenységekbe a diákok is bekapcsolódnak. Beszédét Reményik Sándor szavaival zárta: „Magyarország szíve a végeken dobog.” A Széchenyi Kör vezetősége egy Széchenyi–plakettet adományozott a városnak, amit majd a Református Gimnáziumban fognak elhelyezni. A kör tevékenységéről Péchy Mária elnök számolt be, a kör belső ügyeinek megtárgyalása után történt meg a tisztújítás, az elnöki teendőkkel továbbra is a régi elnököt bízták meg.
A kör szerepvállalása
Péchy Mária régi–új elnököt a kör életéről, célkitűzéseiről kérdeztük:
— Széchenyi praktikus politikus volt — emelte ki az elnök. — Mivel nem hiányzott nála a jogtudás sem, arra törekedett, hogy a törvényeket is megváltoztassa, de vigyázott arra is, hogy mindent tisztességesen és becsületesen végezzen. A gazdaságot úgy kezdte el fejleszteni, hogy részvénytársaságokat hozott létre, és megalkotta ezeknek a működési szabályzatát. A gazdaság fontos volt számára, mindig praktikus dolgokat akart létrehozni. Amikor például a Lánchidat akarta megépíteni, tudta, hogy vasra van szükség, tehát kohókat kell létrehozni, gépeket kell gyártani, de mindent úgy, hogy magyar emberek számára adjon munkát.
— A gazdaság fejlesztése mellett nem hanyagolta el a kultúrát sem.
— Tisztában volt azzal, hogy mindennek az alapja a gazdaság, de ugyanakkor fontosnak tartotta a kiművelt ember szerepét is, mert azt tartotta, hogy nem a föld a legnagyobb érték, hanem az emberi agyvelő. Az ember, ha kiművelt és okos, akkor tud alkotni, teremteni, hasznosan tudja kihasználni a földet és a rendelkezésünkre álló kincseket. Az egyik nagy érdeme az, hogy sikerült mellé állítani a nemesség egy részét, de tisztában volt azzal is, hogy szükség van a gazdagodó polgárságra, és azt is tudta, hogy a gazdagodó polgárságnak a nemesség a példaképe, ezért arra is törekedett, hogy a polgárságot közelebb hozza a nemességhez.
A Széchenyi Kör fő célkitűzése a Széchenyi–kultusz ápolása, vagy politikájának népszerűsítése?
- Első célunk valóban az, hogy ápoljuk a Széchenyi–kultuszt. Tudjuk, hogy Széchenyi nagyságához nagyon kicsik vagyunk, de abban reménykedünk, hogy ha sok okos, értelmes ember van ebben a körben, akkor lehetőség van az ő szellemében dolgozni. A másik célunk, hogy Széchenyi szellemét eljuttassuk sok iskolába, sok tanárhoz és diákhoz, mert a magyarság sorsa a fiatalok kezében van. erdon.ro

2011. július 25.

Összenő?
Ki-ki eldöntheti magában: hogyan élte és éli meg a magyar nemzethez való tartozását. Furcsa, de magam Ceusescu diktatúrájában éreztem legerősebben, hogy a magyar nemzethez tartozom!
Ki-ki eldöntheti magában: hogyan élte és éli meg a magyar nemzethez való tartozását. Furcsa, de magam Ceusescu diktatúrájában éreztem legerősebben, hogy a magyar nemzethez tartozom! Akkor, amikor állandóan ütöttek bennünket, rombolták falvainkat, bezárták iskoláinkat, magyar nemzetiségű románnak neveztek, az újságban nem volt szabad leírni, hogy Nagyvárad vagy Kolozsvár, csak a román megfelelőjét. Amit sokan elfelejtettek: magyar diákok csak románokkal mehettek kirándulni, különben nem kaptak autóbuszt!
A sok megaláztatásra az én válaszom is az volt, mint a legtöbb erdélyi magyaré: azért sem olvadok be, azért is csak jobban ragaszkodom ahhoz, ami a miénk! S azért sem vándorolok ki, nem hagyom itt szülőföldemet, felmenőim sírját és a gyámolításra szoruló öreg szülőket, azért sem lököm át a határon gyermekeimet, hogy ezzel örömöt szerezzek a hatalomnak, inkább a változásban bízva, százezrekkel tűröm az ütéseket.
Közben többet jártam templomba, hangosabban énekeltem a zsoltárokat, s ahol csak lehetett, kijátszottuk vagy megkerültük a rendelkezéseket, Oradea helyett Ady városát, Kolozsvár helyett kincses várost írtunk. A leadott kérvényen nem kirándulni, hanem „gyógyfüvet gyűjteni” vittük kisiskolás gyermekeinket. Aztán a Túr zugában csak úgy fújtuk velük a szép magyar népdalokat.
Soha nem jutott eszembe, hogy valamilyen papír, netán parlamenti határozat kellene igazolja azt , ami számomra természetes: a magyar nemzet része vagyok, még akkor is, ha Trianon Romániába kényszerített. Mert azt sem kell törvénybe iktatni, hogy a Nap reggel felkel és este lenyugszik! Aki törvényt hoz róla, valami mögöttes célja van, nemde?
A német is német Tanzániában, az angol is angol Nepálban! Ha a tudat mélyén mégis ott lappangott valami, azt Antall József egy rövid mondattal ügyesen megoldotta:„Lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke vagyok!”. Tehát az enyém is!
Úgy érzem, össze vagyok nőve a nemzettel, még akkor is, ha minden pereputtyom itt él a közelemben, Szatmárban. Hogy ritkábban megyek az anyaországba, mint a rendszerváltás utáni években, annak egy oka van: taszít az ottani megosztó szellem és kirekesztés, amit az utóbbi években sikerült hozzánk is átplántálni!
Ezért, ha tartalmát el is fogadom, cinikusnak tűnik az Összenő, ami összetartozik felirat a tusványosi fősátoron, akkor, amikor a főszervező, a pesti kormánypárt nem támogatja a legnagyobb befolyással (és szavazati megerősítéssel) rendelkező erdélyi magyar pártot! Világos: úgy kíván egyesíteni bennünket, ha az ő engedelmes nyájába terelődünk. Ami, merjük kimondani, inkább a diktatúrához hasonlít!
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. október 13.

Zsugorodik
Azt kérdi Tóni, a sokat utazó üzletkötő: nem ismerek egy magyarul-románul egyformán jól tudó óvónőt? Hajdu-Biharba kellene egy nemrég oda települt román közösségnek.
Jó lakást, tűrhető fizetést adnak, hogy mindkét nyelvre oktassa a kis Radukat és Oanákat! A szülők egyelőre még átjárnak Romániába dolgozni, de mind több földet vásárolnak össze a kiöregedő helyi magyar lakosságtól, remélik, hogy mihamarabb külön farmot hoznak létre és nem kell ingázniuk, mert a jövő nagy bulija az élelmiszer.
Magam is tudok jó pár olyan esetről, hogy a Szatmárnémetiben eladott garzon árából odaát, határ közeli falvakban teljes komforttal ellátott, három-négyszobás lakást vásároltak, hozzá 30-40 ár gyümölcsössel. Bolond, aki nem venné meg ilyen olcsón. S veszik is, itteni magyarok, románok egyaránt, hisz nem kell hozzá semmi külön engedély, magyar állampolgárság sem, amit különben is az uniós állampolgárság elegánsan fölülír.
Régebben áttelepült jogász ismerősöm mondja, hogy a nyugati országokban dolgozó, s ott száraz kenyéren is megélő, szívós avasi románok újabban valósággal sportot űznek: ki vásárol meg több házat és nagyobb területet. Hogy aztán majd átvigye az egész rokonságot. Jobb üzletet a gazdag svédeknél se tudnának kötni! Fehérgyarmattól Battonyáig már övék az ottani ingatlanok negyede-harmada, s alig van olyan település, ahol ne volna legalább egy-két „román utca”.
Csendben, minden felhajtás nélkül vásárolják fel a „drága magyar földet”. Ilyen csöndben szivárogtak őseik át a hegyeken Erdélybe a századok folyamán. Bethlen Gábor és más fejedelmeink sikertelenül próbálták törvénykezéssel útjukat állni. Másokat az olcsó munkaerőt kereső földesuraink hoztak be. Köztük a műveiben Erdélyt zokogva sirató Wass Albert felmenői. Aztán olvashatjuk nagy búsan: Adjátok vissza hegyeinket! De ki adta oda?
Szóval magyar-román viszonylatban az uniós tagsággal és a határok légiesedésével egyértelműen a románok jártak jobban. Lehet, nem vagyok eléggé tájékozott, de nem tudok olyan esetről, hogy anyaországbeliek Szatmárnémetiben házat vagy nagyobb telket vásároltak volna (ám annál többet, hogy elpotyázták itt maradt vagyonukat!), miközben itteniek több százan, ha nem ezren vásároltak odaát. Azt is tudom, hogy a magyar befektetők a külföldi beruházók listáján nincsenek az első tíz között, jóllehet a közelség és a közös nyelv jelentős előnyt biztosít.
Miközben a románok kitartóan és hang nélkül szivárognak a jelképessé váló határ másik oldalára, Pest zajosan a nemzet határok nélküli egyesítéséről szónokol. Nem veszi észre, hogy közben a belső haza (szlovák oldalon is!) egyre zsugorodik!
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. november 23.

Bagoly mondja
Azt tartják, a stílus maga az ember. Az alábbi idézetből találja ki az olvasó kinek a stílusa. „Ady szülőfalujáról végre lemossuk a gyalázatot. Bízva abban, hogy a perc-emberkék ideje lejárt, ezért világossá tesszük, hogy a posztkommunista ’disznófejű nagyurak’ által hátrahagyott romok eltakarítása után építésre készen a kövünk”.
Azt tartják, a stílus maga az ember. Az alábbi idézetből találja ki az olvasó kinek a stílusa. „Ady szülőfalujáról végre lemossuk a gyalázatot. Bízva abban, hogy a perc-emberkék ideje lejárt, ezért világossá tesszük, hogy a posztkommunista ’disznófejű nagyurak’ által hátrahagyott romok eltakarítása után építésre készen a kövünk”.
Igen, ő az, a volt váradi püspök, aki ellenfeleit rendszerint ma is lekommunistázza! Aki – miközben a keresztényi szeretetről prédikál – annyira utálja erdélyi magyar költőként is sokfelé tisztelt bajtársát, akinek az RMDSZ-lista első helyén való szerepeltetését, így lényegében az EP-ben betöltött funkcióját is köszönheti, hogy a nyilvánosság elől bujkálva leragasztotta annak a brüsszeli előadására hívogató plakátjait.
Az előbbi idézetet abból a nyilatkozatból emeltük ki, amelyet Tőkés László a múlt szombati érmindszenti zarándoklat előtt adott a sajtónak, mintegy jelezve, hogy az ő beszéde ott is politikai acsarkodás lesz. Az idézetben arról a nyerő pályázatról van szó, amelyet az előző Fidesz-kormány egy Ady-központ építésére az ő köreinek ítélt, hogy a 2002-ben felálló MSZP-kormány a váradi RMDSZ létrehozta alapítványhoz térítse.
A térítésben a „jóhiszeműségében megvezetett” Tempfli József megyéspüspök is „kétes szerepet vállalt”. Tőkés szerint a Váradon felépült kulturális objektum a magyarság szégyene, mert a magyarországi adófizetők 320 millió forintját a semmire dobták ki.
Na és a szatmárnémeti Rákóczi Kollégiumra az amerikai magyaroktól kapott és közben elsinkófált 20 ezer dollár kinek a szégyene? Az ÚMSZ megírta, hogy a kollégium kuratóriuma szerint Tőkés püspök kapcsolta le, mondván: „kamatostól megkapjátok”. Azóta mind kapják, a félig se kész épület meg ott áll romokban!
A sajtó nem egy ilyen „lekapcsolt” pénzről írt az elmúlt években. Például arról, hogy a váradi református világtalálkozóra adott százmilliókból 130 millió forinttal nem tudott elszámolni. S milyen boldogok a magyar adófizetők, hogy a mostani kormány szintén százmilliókkal támogatja a második Tőkés-pártot, miután az első (az MPP) kudarcot vallott.
Tőkés mind hangoztatja: az RMDSZ-t el kell számoltatni. Oké, de őt is el kell számoltatni. Ez főleg egyházkerületére és papjaira vár, köztük arra az ötvenre, akikről Brüsszelbe távozásakor kiderítette: besúgók voltak! (Míg itthon volt, nem mert a szemükbe nézni?).
Dagad a mellünk, hogy lobbizik értünk Pesten. De tudnia kell, hogy a nagy pénz Bukarestből jár nekünk, mert oda fizetjük az adót. Így az olyan bátor embernek, mint ő, inkább ott kellene lobbizznia. Pestről csak morzsákat kapunk, ami lám, arra jó, hogy marakodjunk rajta.
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. november 28.

Kölcseysek nyerték a vetélkedőt
A gróf Széchenyi István születésének 220. évfordulója alkalmából második alkalommal megrendezett Széchenyi-vetélkedőn újabb történelmi ismeretekkel gazdagodtak a versenyzők.
A vetélkedő kérdéseit elsősorban a család, a gyermek– és ifjúkor témaköréből állították össze a szervezők, választ várva arra, hogy a környezet, a neveltetés mennyire hatott Széchenyire, milyen példák ösztönözték, hogy a nemzet elkötelezett napszámosa legyen, és a magyar reformmozgalom élére álljon. Ugyanakkor lehetőség adódott néhány tévhit eloszlatására is Széchenyivel kapcsolatban.
Öt csapat
A versenyre hat csapat nevezett be, végül öten jelentkeztek: a Szatmárnémeti Református Gimnázium (felkészítő tanár: Póti Eduárd), a Nagykárolyi Elméleti Líceum (felkészítő tanár: Donca Annamária), a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium (felkészítő tanár: Ács–Muhi Csilla), a Szatmárnémeti Élelmiszeripari Líceum (felkészítő tanár: Rédai Gabriella) és a Szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Iskolaközpont (felkészítő tanár: Gnandt Zoltán). Minden csapat három tagból állt és harminc kérdésre kellett válaszolni. Nem volt nehéz a felkészülés, hiszen a helyes válaszok a legtöbb Széchenyi–életrajzban megtalálhatók (például Kunszabó Ferenc, Csorba László vagy Gergely László könyvében, Gazda István Széchenyi napjai című összeállításában). A zsűri (Sike Lajos újságíró, Enyedi István néprajzkutató és Szejke Ottília szaktanfelügyelő) pontozása alapján a következő sorrend alakult ki: 1. hely: Kölcsey Ferenc Főgimnázium, 2. hely: Református Gimnázium, 3. hely: Nagykárolyi Elméleti Líceum, 4. hely: Élelmiszeripari Líceum, 5. hely: Hám János Római Katolikus Iskolaközpont. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapata: Dari Andrea, Dari Annamária és Licz Liza. A legjobbak ezúttal is többféle jutalomban részesültek, a díjakat a polgármester, a megyei tanács elnöke, a püspökség, a tanfelügyelőség és magánszemélyek ajánlották fel.
erdon.ma



lapozás: 1-30 ... 601-630 | 631-660 | 661-678




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék