udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
739
találat
lapozás: 1-30 ... 631-660 | 661-690 | 691-720 | 721-739
Névmutató:
Kelemen Atilla
2013. május 9.
KEREKASZTAL Marosvásárhely – a város, amely felszámolja önmagát?
Miért hiszterizált a marosvásárhelyi magyar közélet? Kiss Tamás, Novák Csaba Zoltán és Székely István a történet hátteréről.
Valami miatt a dolgok nehezen mennek Marosvásárhelyen. Legyen szó polgármester-jelölt állításról, magyar kultúra napról vagy civil protesztről, ugyanaz a magyar-magyar feszültség jelenik meg, más-más formában. Valamiféle általános szociális diszkomfortérzet a jellemző. Az aktorok folyamatos kényszert éreznek arra, hogy legitimálják, túllegitimálják önmagukat. Miért is? A Jakabffy Elemér Alapítvány, az Erdély FM és a Transindex közös kerekasztal-beszélgetésén ennek jártunk utána.
I. A magyar többségi tudat meghasonulása
Novák Zoltán: A hisztéria kifejezés nagyon találó. Ha a napi sajtót fellapozzuk, látjuk, hogy nem telik el nap, hogy a magyar-román adok-kapok csörtéket az utóbbi időkben ne írják felül ilyen hisztérikus megnyilvánulások, és ezek nagyon sok területen zajlanak.
Marosvásárhely mindig is az erdélyi nagyvárosok árnyékában volt. Az 50-es évek hoztak egy változást, ami saját küldetéssel látta el. Ez a Magyar Autonóm Tartomány fővárosi státusa. Történik ez egy olyan kontextusban, amikor a párt hivatalos magyarságpolitikája gyakorlatilag a Székelyföldre szorult.
Az ebben szocializálódott politikai elit ezt a küldetést továbbvitte, ezzel magyarázható az, hogy 1990 márciusában milyen módszerekkel próbálta visszahozni az elveszett intézményeket.
1968-tól megváltozik a politikai helyzet, és más lesz a színtér. A Magyar Autonóm Tartomány, ahogy Stefano Bottoni is fogalmazott, egyféle üvegházként védte a várost és a régiót, 1968 után ez az üvegház megszűnik mint óvó tényező, és elkezdődik az a folyamat, ami sokkal drasztikusabban megy végbe, mint más erdélyi városokban. Ha demográfiailag csak később, de politikailag a marosvásárhelyi magyarság már a 80-as években kisebbségben volt. Ez a magyar elit elveszti pozícióinak többségét.
1990-ben történik egy intézményi restaurációs kísérlet, ez a magyar elit megpróbálja a még többségben lévő magyarokkal visszahozni a korábbi állapotokat, és innen kezdődik a mélyrepülés. Egy győztes csata után egy vesztes háborúról beszélhetünk. Ami történt, egy csonka intézményes restauráció, de ez nem volt elég ahhoz, hogy erre jövőképet lehessen építeni. A probléma kulcsa az, hogy a fekete március és a kilencvenes évek demográfiai fogyása után a helyi elitnek nem sikerült egy, a helyi magyar társadalmat egészében összefogó és megszólító jövőképet megfogalmaznia.
Kiss Tamás: A 60-as évektől, de még inkább a megyésítéstől számítva indul Székelyföld fogalmának egyféle szűkülése. Azzal, hogy Marosvásárhely elvesztette az Autonóm Tartomány központjának a státusát és egy román többségűvé váló megyének a központja lett, elkezdődött egy olyan folyamat, ami afelé mutat, hogy a város kezd leszakadni a székelyföldi magyar tömbből. Másrészt 1968-tól olyan demográfiai folyamatok indultak be, amelyek átrajzolták a város képét. 1989 után Marosvásárhely egy román többségű várossá vált. Viszont, ha az utóbbi 10 év demográfiai történéseit nézzük, ezek korántsem drámaiak. A jelenlegi 45%-os magyar arány (a kilencvenes években tapasztalt brutális arányvesztéshez képest) egy pozitív csalódás.
A magyar politikai elit Marosvásárhelyen (ahhoz képest, hogy ez ma is egy 45 százalékban magyarlakta város) intézményesen nagyon alulteljesít. Például a marosvásárhelyi népszámlálási bizottságnak annak idején nem volt magyar tagja. E miatt azt gondoltuk, hogy ennek az alulteljesítésnek sokkal drasztikusabb következményei lesznek az adatok szintjén is. Florea számára ugyanis láthatóan tétet jelentettek a város etnikai arányai. A magyarok aránya azért nem csökkent nagyobb mértékben, mert megindult egy szuburbanizációs folyamat, amiben elsősorban a románok vettek részt. A jómódú, középosztálybeli románok kiköltöztek a peremfalvakba. Másrészt a városból való más irányú elvándorlás is nagyobb volt a románok esetében.
Székely István: Maros megyében már két olyan generációról beszélhetünk, amely román többségű megyében nő fel, érezvén a saját bőrén ennek a mindennapokat is befolyásoló közpolitikáit. Marosvásárhely esetében a lokális többség kisebbségé válása az elmúlt két évtizedben valósult meg, szerintem ez képezi a várossal kapcsolatos trauma alapját. Kérdés, hogy az a generáció, amelynek életét ez a folyamat határozza meg, tud-e egyáltalán erre egy racionális választ adni.
Többféle válasz fogalmazódott meg a politikai közélet részéről ezzel kapcsolatban. Az egyik válasz az egykori polgármesteré, Fodor Imréé. Ez egyféle politikai radikalizálódás, aminek egyik exponense a Székely Nemzeti Tanács. Az elveszett főváros képzetére építve, világosan látva, hogy Maros megye politikailag levált a Székelyföldről, mégis megpróbál egy össz-Székelyföldet építeni, méghozzá egy kisebbségi létből.
A másik modell, amiről nem beszélünk, mert nem látszik, az a 89 utáni gyorsított ütemű individualizáció irányából fogalmazódik meg. Arról van szó, hogy a mindennapok problémáiból egyre kisebb számú jelentkezik az etnikai közösség határain belül, és a válaszok sem ezen belül keresendőek. Látszik egy társadalmi réteg, amely nem találja politikai képviseletét sem az “itt apáink vére folyt” programban, sem az “együtt-împreună” programban, ami végülis a modernizálódó nagyvárosok, így Kolozsvár problémája is. Lehet, hogy újra kell fogalmaznunk a nemzettudatot a modernizáció és az individualizáció feltételei közepette.
2. A magyarok belső aszimmetriái
Kiss Tamás: A 70-es években és még a 80-as években is egyértelmű volt, hogy szimbolikusan is és akár társadalmilag is a magyarok voltak felül. A középosztály javát a magyarok alkották. 89 után nem pusztán az történt, hogy egy román többségű várossá vált Marosvásárhely, hanem a románok és magyarok közti szimbolikus viszony is megfordult. Statisztikai adatok szintjén is kimutatható, hogy a románok például iskolázottabbak, vagy jobb a jövedelmi helyzetük. Ezt a pszichózist az arányvesztés mellett a szimbolikus lefokozódás okozza.
Ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy a magyarok elvándorlása 89 előtt és után is szelektív volt. Leginkább a jól képzett és magasabb státusú magyarok mentek el. Ez a státuskülönbség amúgy mindenben megfigyelhető, a munkanélküliek, a szegények között is több a magyar annak ellenére, hogy Marosvásárhely egy prosperáló sávjában van Erdélynek.
Novák Zoltán: Ha a civil szervezeteket nézzük, nem számszerűségükben, hanem a hatékonyságukkal van a gond, ebben mindenképpen előnyben vannak a románok.
Székely István: Amikor Kolozsvár gyengítéséért az orvosit és színit elviszik Marosvásárhelyre (pusztán épülethiány miatt nem ment oda a tanárképző is), akkor olyan városba kerül ez a két csúcsegyetem, amelyben az értelmiségi lét feltételei kevésbé voltak adottak, mint mondjuk Nagyváradon vagy Kolozsváron. A 70-es és 80-as években Marosvásárhelyen az értelmiségi elit szempontjából szinte monokultúra volt. Voltak az orvosprofesszorok, a színészek, képzőművészek, egy-két intézményvezető, de nem beszélhetünk az értelmiségiek szempontjából többszólamú, teljes értelmiségi struktúrájú nagyvárosról. Másrészt Marosvásárhely a 70-es évek második felétől saját magát számolja fel. Az elit nagyon nagy mértékben távozik, és ennek egy leszivárgó hatása is volt.
Ide tartozik, hogy amíg a “Fodor Imre habitus” főleg a szimbolikus tartalmakra és a kétnyelvűségre koncentrált, és annak a radikalizálódó közösségnek akart megfelelni, amely szerint nem elég autentikus a magyarság képviselete, addig a várost szépen szétprivatizálják, ami ahhoz vezet, hogy a középosztály szempontjából a román etnikumhoz tartozók elég jó pozíciókat foglaltak el.
Kiss Tamás: Amit Székely István monokulturálisnak, én egy rossz értelemben vett rendiességnek neveznék. Ez helyenként már nem reális tartalmakkal feltöltött, szimulált társadalmi különbségeket jelent. A marosvásárhelyi elit integrációképtelenségének ez az egyik magyarázata. Az, hogy bizonyos rétegek nem találják az érdekképviseletüket, ennek a rendi pökhendiségnek tudható be, ami szerintem normális ember számára elég nehezen viselhető el.
Novák Zoltán: Látom, hogyan építkezik Hargita és Kovászna megyében jól, rosszul egyféle helyi, székely tudat. Marosvásárhelyen nem találjuk, nem mutattuk meg azokat a fogódzókat, amelyekre hosszútávon egy közösséget lehet építeni. Úgy tapasztalom, hogy a marosvásárhelyi magyar közösség egy rendkívül heterogén közösség, nem egy Udvarhelyszékből Udvarhelyre, Csíkszékből Csíkba települő közösség, hanem a mezőségi és belső erdélyi identitású ugyanúgy megtalálható, mint a székelyföldi. Ezt tetőzi a számbeli kisebbségbe kerülés ténye, és ebből a görcsös spirálból képtelen szabadulni a város magyar közössége.
3. A politikailag gazdátlan város
Székely István: 1989 után a politikai eliten belül Marosvásárhelynek és Maros megyének végig kitüntetett szerepe van. Hargita eleve három külön részként szerveződött meg, így Maros lett a legnagyobb erdélyi magyar megye. Másrészt a 90-es évek első felében a marosvásárhelyi történések igen mély nyomot hagytak a politikai elitben. A pogrom okát abban lehetett megtalálni, hogy két többségi tudattal rendelkező közösség van, a román, amelynek van egy országos többségi tudata és a magyar, amely egy lokális többségi tudattal él. A magyar vezetőségnek volt egy meghatározó része, akiknek egyes számú prioritása az volt, hogy a hasonló eseményeket próbálják elkerülni, és a mindennapi élet szintjén jelenlévő interetnikus problémákra valamiféle strukturális válaszokat próbáljanak adni.
Emiatt el lehet mondani, hogy az országos RMDSZ-t egy olyan interetnikus környezetben szocializálódott elit határozta meg, amely legfontosabb célkitűzése a mindennapok szintjén jelentkező etnikumközi feszültségek feloldása. Ez az igazi oka annak, hogy ez az elit nem igazán érti a Székelyföldet, és nem igazán van válasza arra, amikor a problémák nem lokálisan interetnikusak, hanem Székelyföld-Bukarest vonatkozásában jelennek meg, elsősorban közjogi kérdésekben.
A kilencvenes évek hat meghatározó magyar politikusából három, Markó, Borbély és Frunda marosvásárhelyi. Mindhárman valamilyen országos politikai pályát választanak maguknak, de egyik sem köthető Marosvásárhelyhez. Frunda bekerül az Európa Tanács küldöttségébe, és olyan külpolitikusként határozza meg magát, aki történetesen Marosvásárhelyen lakik. Markó 1993-tól az RMDSZ szövetségi elnöke, és mint ilyen, számára Marosvásárhely ugyan fontos terep, de máshol is sok dolga akad. Borbély 1997 januárjától a kormányzati pozícióvállalásban látja saját jövőjét, és az elsőszámú erdélyi kormányzati befektetőként jelenik meg. Ezek nem a marosvásárhelyi problémákra fókuszáló politikai habitusok.
Az utolsó olyan politikus, aki egyes számú politikai prioritásként határozta meg a marosvásárhelyi társadalomépítést, Zonda Attila volt, aki Marosvásárhelyre költözött, teljesen alulról szervezte meg az RMDSZ-t, ezzel egyféle modellt is nyújtott, ami az értelmiség megkerülésének is a modellje. Zonda 1997 tavaszán elhunyt, azóta több elnöke is volt a helyi RMDSZ-nek, de valahogy a várost senki nem érezte elsődleges prioritásnak.
Külön történet a Kelemen Atilláé, ő megyei elnökként is úgy érzi, hogy elsősorban a vidék elnöke, mint ezt már többször is elmondta. Ebből következik, hogy a városnak politikai értelemben legalább 15 éve nincs gazdája.
A kilencvenes évek végétől volt Markónak egy intézményalapítási sorozata: Marosvásárhelyen jön létre az Erdély FM, ott lesz az Erdély TV, ez az az időszak, amikor felfut a körzeti közszolgálati rádió, megalakul a román televízió marosvásárhelyi stúdiója, és nem utolsósorban ennek kapcsán erősödött meg a Sapentia. Azonban ezeknek a marosvásárhelyi politikai vonalvezetésre minimális hatásuk volt.
Kiss Tamás: Marosvásárhely (paradox módon) megsínylette, hogy az RMDSZ felső vezetése innen került ki. Részben ennek tudható be, hogy nincsen olyan elit, amely a helyi problémákat kezelni tudná. A nem Marosvásárhelyt prioritizáló, de mégis jelen lévő elit egyszerűen blokkolta és blokkolja ezeket a pozíciókat. Nem hagyja, hogy karizmatikus, a helyi problémákkal, helyi társadalomszervezéssel valamit kezdeni tudó vagy akaró társaság fel tudjon nőni. Amíg ez a dolog nem változik, nem várható áttörés. Elég felemásnak láttam például, amikor a választások után teljes mértékben a helyi szervezetnek tolták át a politikai sikertelenség okát.
Ami az értelmiségi szerepmodelleket illeti, ehhez köthető az a fajta radikalizálódás is, ami Fodor Imre kapcsán látható. Elég nyilvánvaló azonban, hogy ez egy kifutó értelmiségi modell. Marosvásáhelyen lakossági mérések is bizonyítják, hogy az itt élő magyarokban még ott van a vágy/nosztalgia, hogy Marosvásárhely a székely régió központja legyen, hogy oda tartozzon. De a fiatal generáció számára elég egyértelmű az, hogy nem igazán lehet Székelyföldet szervezni Marosvásárhelyről. Így jelenleg inkább a Székelyföld, az ottani lehetőségek árnyékában van Marosvásárhely, nem Nagyvárad és Kolozsvár árnyékában, ahogy volt az 1930-as, vagy akár az 1950-es években.
4. Revans-értelmiségiek?
Székely István: Az egyik modell a székelyföldi, magyar többségi. Ugyanígy világos modell az erős számbeli kisebbségi helyzet, ami a szórványban van. Itt a magyar közösség a nyelvi jogokat és a saját nemzeti identitásának megélését tűzheti ki, elsősorban egy általános emberi jogi megközelítésben. Van a harmadik alternatíva, ami legtisztábban Szatmár és Bihar, illetve Szatmárnémeti és Nagyvárad esete, ahol egy jól teljesítő magyar népesség van, ami alapját képezi a szintén jól teljesítő politikai felépítménynek.
Marosvásárhelynek, annak ellenére, hogy magyar lakosságának jelentős többsége egyféle lokális többség mentalitásával él, ami nemzeti radikalizálódást eredményez, és célként egy székelyföldi alternatívát fogalmaz meg, mégis világos, hogy ez nem járható út. Inkább egyféle érdekbeszámításos pozíció működne, mint Nagyvárad és Szatmárnémeti esetében. Azért nem hozom példának Kolozsvárt, mert ez ott sem működik, szintén azért, mert a helyi politika alulteljesít. Novák Zoltán: Hatalmas űr tátong Marosvásárhelyen. Azt érzékelem, hogy a politikai osztály egy része is ráébredt arra, hogy embereket kell beemelni a civil szférából. Tíz éves ottlétem alatt azt tapasztaltam, hogy megjelent egy új generáció a városban, amelynek tagjai más szocializációs háttérrel rendelkeznek, Marosvásárhelyt választották ilyen vagy olyan okokból kifolyólag, és ezzel a generációval talán lehetne valamit kezdeni, ki lehetne lépni a klikkesedés bűvköréből.
Kiss Tamás: Kérdés, hogy a magyar elit tud-e versenyképes lenni. Kérdés, hogy Florea hogyan tudja integrálni a város lakosságát, és milyen magyar csoportokat tud vonzani ez a Florea projekt. Közvéleménykutatások alapján elmondható, hogy Florea kapcsán megjelenik a modernizáció, a sikeresség toposza, az, hogy a klikkesedett, rendies magyar Vásárhelyhez képest egy pezsgőbb valamit tud felmutatni. Ez a Florea féle Vásárhely ráadásul a magyarok fele nem, vagy nem egyértelműen kirekesztő. Egyfajta jólfésült román nacionalizmus. Mert azt természetesen hozzá kell tenni, hogy a Florea-projekt fő hajtóereje mégiscsak a román nacionalizmus. Ez a „jólfésült” nacionalizmus az egyik kulcsa az ő integrációs képességének. Egyrészt képes arra, hogy a román közösséget immár tizenöt éve összefogja, másrészt egyes magyar csoportok, elsősorban az alsó rétegek számára vonzó is tud lenni. A magyar politikai elit (amely az utóbbi évtizedben nagyon kevés jelét mutatta a politikai innováció képességének) egyelőre nem találta meg ennek a dolognak az ellenszerét.
Transindex.ro2013. május 27.
Gettó, avagy kié itt a tér?
Az RMDSZ csíkszeredai kongresszusán Kelemen Hunor szövetségi elnök, de a volt elnök, Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője is egyaránt elítélte azt, hogy az RMDSZ Maros megyei elnöke gettósításnak nevezte az önálló magyar iskolákat hangsúlyozva, hogy az önálló oktatási rendszer létrehozása az RMDSZ legfőbb célja.
"Oda kell figyelni, ha saját kollégáink egyike-másika lefitymálja, amit a parlamentben vagy az önkormányzatokban teszünk vagy tehetünk, és azt sugallja, hogy egy-két tüntetés, és itt van már a Kánaán. De ugyancsak szólnunk kell, ha valaki közülünk, mint a minap is, "gettósításnak" nevezi legfontosabb célunkat: a külön intézmények létrehozását és működtetését, figyelmeztetett Markó Béla.
A kritikákra Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke megyei oktatási "gyorsjelentéssel" válaszolt. Íme a teljes felszólalás:
"Marosvásárhelyt még nem adtuk fel"
"Az RMDSZ-vezetők szóba hozták az önálló oktatási intézményeket, az RMDSZ politikájának egyik legfontosabb célkitűzését. Teljes mértékben egyetértek ezzel, és szeretnék erre vonatkozóan egy Maros megyei gyorsjelentést készíteni, megosztani önökkel. Tanulságos, hiszen köztudott, hogy Maros megye éppen tarkasága, sokszínűsége miatt, úgymond, egy kicsi Erdélyt képez ebben a vonatkozásban.
Ha egy gyorsjelentést készítek az önálló oktatási intézmények helyzetéről Maros megyében, akkor a következőképpen nézünk ki: Nyárádszeredában, Erdőszentgyörgyön és Szovátán, ahol a magyarok lélekszáma meghaladja a 70-75% vagy 80 százalékos részarányt, van önálló oktatási intézményünk, magyar óvodák, magyar iskolák, önálló magyar iskolák, önálló magyar óvodák, ez természetes. Dicsőszentmártonban, Segesváron, Marosludason, Radnóton, Szászrégenben, Nagysármáson természetes módon küzdünk azért, hogy legyen önálló magyar oktatási intézmény, hiszen ezeken a szórványtelepüléseken létfontosságú, hogy létrejöjjenek azok a szigetek, ahol össze lehet gyűjteni a diaszpórában szétszóródott – Alsó-Küküllő menti, Nagy-Küküllő menti, Alsó-Maros menti, mezőségi – kis magyar közösségekben születő gyermekeket, és önálló magyar oktatási intézményekben nevelni őket, erősíteni magyar nemzeti identitástudatukat és átadni a magyar kultúrát. Itt természetes, hogy küzdünk azért, hogy legyen önálló magyar oktatási intézmény, mert ezekben a térségekben igen kis lélekszámban élnek a magyarok, saját erejükből képtelenek ezt megtenni.
Éppen jövő héten kerül sor arra, hogy a dicsőszentmártoni önálló magyar iskoláért megpróbáljunk egyeztetni a megfelelő hatóságokkal. Évek óta kérvényezik, évek óta gyűjtik az aláírásokat a szülők, és próbáljuk a helyi politikai akaratot is késztetni arra, hogy támogassák ennek a helyi magyar közösségnek a kérését.
No, Marosvásárhelyen is van önálló magyar tanintézetünk, hiszen dr. Kelemen Atilla vezetése alatt az RMDSZ-nek sikerült megvalósítania a nagy marosvásárhelyi álmot, és önálló magyar oktatási intézménnyé vált a Bolyai líceum, illetőleg mellette létrejött a református kollégium és még vannak Marosvásárhelyen törekvések, amelyeket természetesen támogatunk.
Ellenben Marosvásárhely egy harmadik jellegzetes közeg Maros megyében. Marosvásárhelyen 2008-ban Borbély Lászlóval együtt azt skandáltuk a kampányban, hogy miénk itt a tér, ezalatt azt értettük, hogy Marosvásárhelyt még nem adtuk fel. Marosvásárhelyen még mindig vagyunk annyian, hogy az egész várost belakhassuk, egyetlen talpalatnyi helyet se adjunk fel, egyetlen iskolából se vonuljunk ki, egyetlen óvodából sem, és ahol még nincsenek magyar aligazgatóink, vagy ahol még nincs megerősítve a magyar oktatás, ott mindennemű eszközzel, módszerrel következetesen dolgozunk azon, hogy Marosvásárhely magyar legyen. Marosvásárhelyen ez a politika, ez a helyes politika, miénk itt a tér, ahogy 2008-ban ezt Borbély László is meghirdette a kampányában, ami azt jelenti, hogy egyetlen talpalatnyi helyet sem adunk fel. Azt akarjuk, hogy mindenhol érvényesüljön a magyar nyelvhasználati jog".
Szerencsétlen megfogalmazás?
Újságírói kérdésre, hogy mi a véleménye a megyei elnök oktatási politikájáról, illetve magáról a gettó kifejezésről, Borbély László politikai alelnök kijelentette: "Véleményem szerint ez egy szerencsétlen megfogalmazás volt. Beszéltem a Maros megyei RMDSZ elnökével, Brassai Zsomborral. Ő frissen megválasztott elnök, tehát bizalmat kell neki adni, és támogatni. Ő abban a kontextusban mondta, hogy azokban a vegyes iskolákban, ahol magyar és román tagozat van, ott egy kicsit a magyarok és a románok kéne közeledjenek egymáshoz, természetesen, az együttélés ezzel is jár, és persze, megfogalmazta azt az aggodalmát, hogy ne mondjunk le feltétlenül például Marosvásárhelyen azokról a negyedbeli iskolákról, ahol most működnek magyar osztályok. Szerencsétlen megfogalmazás volt, ő pontosított ebben, túl kéne lépni, hiszen az RMDSZ álláspontja az, hogy nekünk nemcsak szükségünk van önálló iskolarendszerre, hanem ezért harcolunk ’90 óta, és most a tanügyi törvény hál’istennek, még az egyetemek szintjén is benne van, hogy külön tagozatok akkor is, ha egyesek nem akarják ezt elfogadni. Úgyhogy ezen túl kéne lépni, és azt hiszem, mindenki levonta a konklúziókat saját maga számára, de tovább kell menni".
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),2013. augusztus 8.
“Elég volt a konfliktusokból”
Interjú Brassai Zsomborral, az RMDSZ Maros megyei elnökével.
– Márciusban került az Maros megyei RMDSZ élére. Megválasztása után azt nyilatkozta, új fejezet kezdődik a szervezet életében. Érték-e meglepetések az eltelt időszakban, találkozott-e olyasvalamivel, amire addig esetleg nem volt rálátása?
– Semmiféle meglepetés nem ért, mindenre volt rálátásom, hisz tizenkét éven keresztül a korábbi elnök, Kelemen Atilla mellett vezettem a szervezetem. Számomra csupán a rám háruló felelősségérzet jelent újdonságot. Már beiktatásom másnapján fel kellett ismernem, hogy a döntéshozatalnak sokkal nagyobb a súlya, mint azelőtt. Különösképpen semmin nem kellett változtatnom, de a legmegfelelőbb döntések meghozatala érdekében konzultációs testületeket létrehozását javasoltam. Így született meg a vidékfejlesztési testület, amellyel havi rendszerességgel találkozunk és átbeszéljük a vidék gondjait, olykor pedig meghívott szakértők bevonásával próbálunk választ találni bizonyos sajátos kérdésekre. Folyamatosan konzultálok a pedagógusokkal, az orvosokkal, de igény mutatkozott az ifjúsági szervezetek bevonására is, és a sort itt még nem kell lezárni.
– Mennyire könnyíti a Maros megyei elnök dolgát, hogy hosszú évek után a marosvásárhelyi szervezet élére is egy teljesen azonos hullámhosszon lévő vezető került?
– Peti Andrással a tavaly együtt kezdtük el a városi alakulat átszervezését, így számos stratégiai kérdésben még az ő megválasztása előtt sikerült egyezségre jutnunk. Nem csak, hogy zökkenőmentes az együttműködés, de a két vezetőség állandó kapcsolatban van, amely lehetővé teszi a döntések előkészítését és összehangolását.
– A vásárhelyi RMDSZ-szervezetet újraalakították, ezzel egy időben azonban szerveződni kezdett egy belső ellenzék is, amelynek tagjai azzal vádolták önöket, hogy ki lettek rekesztve a megújulási folyamatból. Velük hogyan tudnak kommunikálni?
– Úgy tudom, Peti Andrásék többször is próbálták felvenni a kapcsolatot velük, szeretnék rendezni a viszonyt. Úgy, ahogy mi is egy megyei széleskörű konzultációt indítottunk, a városi vezetők is ezt teszik vásárhelyi szinten. Különböző grémiumokkal találkoztak, iskolai vezetőtanácsokkal, egyházi képviselőkkel, civil szervezetekkel, így kapcsolatba kerülhettek azokkal is, akik fenntartásokkal fogadták az átszervezést. Én magam is találkoztam annak az úgynevezett mozgalomnak egyik-másik vezetőjével és jeleztem, hogy nem áll szándékomban tovább gerjeszteni a konfliktust, elég volt belőle.
– Fiatal elnökként hogyan sikerül kézben tartani a szervezet "nagy öregeit"? Annál is inkább, mivel a keménykezű Kelemen Atilla idejében is akadtak külön utasok a "sztárpolitikusok" között.
– Nem hinném, hogy kézben kellene őket tartanom, én inkább a konszenzusos döntések meghozatalára és érvényesítésére próbálok törekedni. Ismétlem, testületekben gondolkodom, melyeknek a parlamenti képviselők is tagjai, ennek megfelelően rendszerességgel találkozunk és egyeztetünk.
– Éppen ez az: a csapatmunkában elengedhetetlen, hogy valaki, valakik ne külön utasként dolgozzanak az RMDSZ mellett vagy éppenséggel az RMDSZ ellen.
– Én nem látom ezt a külön utas ügyködést, inkább azt tapasztaltam az elmúlt négy-öt hónap alatt, hogy nem volt olyan kérdés, amiben ne tudtunk volna egyeztetni.
– Két-három év múlva lesz önben annyi erő és lélekjelenlét, hogy az általam említett "nagy öregek" némelyikének megköszönje negyedévszázados munkáját és arra sarkalja, hogy az ő korukban jó lenne átadni a stafétabotot az utánuk érkezőknek?
– Ezt nem nekem kell megtenni.
– Gondolja, hogy majd megteszik maguktól?
– Gondolom, hogy azzal a tapasztalattal, amivel rendelkeznek, pontosan be tudják majd mérni, hogy mi a helyes lépés az RMDSZ és a választópolgárok szemszögéből nézve. De már most megmondom: a következő választásokat ugyanazokban a széleskörű testületekben fogjuk megszervezni, amelyekben el kezdtünk most dolgozni. Nem hinném, hogy e miatt konfliktushelyzetbe kerülnénk.
– Apropó konfliktushelyzet: érkezése óta valamelyest javult vagy legalább változott az RMDSZ és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester közötti, immár 1996 óta időnként rossznak máskor nagyon rossznak mondható viszony?
– Mind a megyei, mind a városi önkormányzat szintjén folyamatos egyeztetünk a politikai szereplőkkel, azokkal is, akik nem minden esetben nevezhetők politikai partnereknek. Minden egyes kérdésben megpróbáljuk azokat az érdekeket érvényre léptetni, melyek szolgálatára szegődtünk. Úgy tapasztalom, hogy mind a megyei, mind a városi önkormányzatban megtaláltuk a közös hangot az együttműködés érdekében. Sajnos rengeteg sérelem gyűlt fel az elmúlt években, személyes konfliktusok nehezítik az egészséges együttműködés kialakítását. Egy viszont biztos: a marosvásárhelyi illetve Maros megyei magyar érdek számunkra mindenféle kompromisszumot fölülír.
– Van ennek az együttműködésnek kézzelfogható eredménye?
– Első sorban a marosvásárhelyi 2-es iskola Bernády Györgyről való elkeresztelését tartom egy rendkívül jelentős lépésnek, amit nagyon következetes munkával vittünk véghez. Tegyem hozzá: karöltve a civilekkel, akiknek hálás vagyok a küzdelmükért. Ehhez a harchoz viszont társítanunk kellett azokat a politikai eszközöket, amelyekkel végül is elértük a tanintézmény átnevezését. Ebben voltak partnereink is, hisz a Szociálliberális Unió jobboldali része mellénk állt. Másrészt az iskolahálózat kialakításában is sikerült megfelelő megoldásokat találni ahhoz, hogy ne sérüljön a magyar oktatás. Sőt a belvárosban egy új magyar általános iskolát is létrehoztunk, hisz szeptembertől a Református Kollégium az egykori Szentgyörgy utcai leánybentlakásban előkészítő osztályt indít. Ez sem jöhetett volna létre a helyi eredményes politizálás nélkül. A megyei önkormányzat szintjén valamivel könnyebb dolgunk van, mivel a vezetői nyitottabbak. Éppen ennek köszönhetően a továbbiakban is meg tudtuk őrizni azt a hagyományos 40-60 százalékos pénzelosztási rendszert. Az már más kérdés, hogy nincs túl sok minden, amit el lehetne osztani. Belátom, Dorin Floreaval kissé nehezebb zöldágra vergődni, de vele is tárgyalásokat folytatunk. Úgy érzem, ha nem élezzük az etnikai konfliktusokat, csak sikerül megegyezni.
– Ugyanilyen eredményes egyezkedések folynak a többi magyar párttal is?
– Tulajdonképpen az utóbbi időszakban egyetlen olyan ügy kapcsán tudtunk megegyezni, ez az augusztus végi Vásárhelyi Forgatag megszervezése, amelyből mind az RMDSZ, mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kiveszi a részét. Nyilván ez nem egy politikai színezetű rendezvény és nem is szeretnénk, ha azzá válna. Konfliktusunk az elmúlt hónapokban nem volt, és azt gondolom, hogy, ha ezt a megközelítést állandó gyakorlattá fejlesztjük, akkor elkerülhetők azok a torzsalkodások, amelyek az elmúlt időszakban vesztességekhez vezettek.
Krónika (Kolozsvár)2013. augusztus 9.
Mi szükség volt erre?
Asztalos Csaba terjedelmes írásban fejtette ki nemrég véleményét a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról és az EU-ellenes Orbán-rezsimről a Contributors nevű véleményportálon.
Román nyelven megírt cikkében az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke az Orbán Viktor lejáratására alkalmazott balliberális eszköztárt használja. Írását végigkíséri az „Orbán-rezsim" kifejezés, miközben Orbán Viktor nacionalizmusáról, a magyar demokráciadeficitről, a magyar történelem diktatórikus és szélsőséges nézetű személyeinek rehabilitációjáról, a piacgazdaság elveitől való eltávolodásról, valamint a multikra, bankokra és az Európai Unióra terelt magyar népharagról értekezik.
A cikk végén mintegy ráadásként felhívja a figyelmet az Orbán-doktrína aggasztó erdélyi terjedésére. Szerinte az eredetileg magyar–román párbeszéd céljából létrehozott bálványosi (1997-től tusnádfürdői) rendezvény mára az Orbán Viktor és Tőkés László képviselte csoportok monológjává vált, és ezt a magyar miniszterelnök saját politikai céljaira használja. Ezért kapott a rendezvény túlzott figyelmet a közszolgálati médiában, ami kifejezi a FIDESZ-kommunikáció offenzív stratégiáját, és megmutatja, milyen hatalommal rendelkezik a kormánypárt a közmédia felett.
Végigolvastam a cikket és nem értettem: mi szükség volt erre? Miért érez egy bukaresti magyar ellenállhatatlan vonzódást aziránt, hogy üres lózungokkal támadja Magyarország miniszterelnökét? Kórustaggá válni hiába – nem az értelmes emberekre jellemző vonás. A politikai karrier szempontjából Asztalos cikke kétségtelenül hozhat némi babérokat a konyhára. Nem csak azért, mert – egyik kommentelője fogalmazásával élve – „a román nacionalisták megtapsolják" érte, hanem mert a nemzetközi trendőrök is megdicsérhetik, mivel befolyásos köreikben divatossá vált Orbán Viktorral riogatni. Tartalmát tekintve a cikk egy értelmiségi mázba bújtatott okfejtés, melynek nyomán értelemszerűen felmerül a kérdés: vajon a nagyváradi találkának köszönheti-e a létrejöttét?
Orbán Viktor és a szekuláris trendőrség
Alapértékek tekintetében Orbán Viktor példaértékű politikát folytat Európában. Élve a kétharmad adta történelmi lehetőséggel, megmentette Magyarországot a csődtől, és az új alkotmány bevezetésével végrehajtotta az 1989. óta halogatott rendszerváltást. Ezzel viszont elkerülhetetlenül belenyúlt az opportunizmus darázsfészkébe, amit sajnos Brüsszelben ma nem díjaznak. A balliberális támadások egyik oka az elvesztett privilégiumok mindenáron való visszaszerzése, és a megújulásra való képtelenségük.
Egy másik ok a szekuláris intolerancia – egy elitista attitűd, mely lenézi a népet mint a tudatlanság és a maradi vallásosság primitív megtestesítőjét. Ha egy erdélyi elolvassa azokat a „konkrétumokat", melyekkel ez a szekuláris szemléletű baloldali tábor igazolni véli a magyar kormányt elítélő riogatásait, meghívhatja őket egy kis összehasonlító-terápiára a hétköznapi Romániába (ami ugye, nem az irodák Romániája). A hipochondria ugyanis csak zárt egyének esetében gyógyíthatatlan.
„A politikailag korrekt erkölcs és erény védelmezőit zavarja, hogy Budapesten egy nemzeti kormány van hatalmon" – mondja Reinhardt Olt a Frankfurter Allgemeine Zeitungban. Hasonló véleményen van Marion Smith, aki a tekintélyes National Review-ben egyenesen liberális keresztes háborúról ír. Rupert Scholtz német alkotmányjogász, egykori szövetségi miniszter szerint pedig „aki a magyar Alkotmányból Európa-ellenes nacionalizmust akar kiolvasni, az vagy nem olvasta a szöveget, vagy szándékosan félreértelmezi". A jogászprofesszor képtelenségnek nevezte azokat a vádakat, miszerint Orbán Viktor önkényuralmi államot hozna létre vagy a szélsőjobb irányába tartana. „Ha Orbán diktatórikusan akarna kormányozni, soha nem hozott volna ilyen Alkotmányt" – mondta. Tegyük hozzá Klaus von Dohnanyi német szociáldemokrata politikus véleményét is, aki „tiszta hülyeség"-nek nevezte azt, hogy Magyarországon sérült volna a demokrácia.
Az ügyvéd lelkiismerete
Helyhiány miatt a piacgazdaság elveitől való eltérés témájával most nem foglalkozom. Megjegyzem, ítélkező nyilatkozatok előtt meg kellene érteni ezeket az elveket. Multikra, bankokra és Európai Unióra terelt népharag? A magyar kormányfő tusványosi előadásában részletesen kifejtette gazdaságpolitikai stratégiájának fő vonalait. Elmondta és megindokolta azt, amiért nem hajtott térdet egyes monopolhelyzetbe került energiaszolgáltatók és pozícióikkal mohón visszaélő bankok előtt. És ott vannak a multicégekkel évek óta folyamatosan kötött stratégiai megállapodások is, melyeket a miniszterelnök kezdeményezett, e vállalatok igényei szerint alakítva az oktatást, és méltatva azok teljesítményét s hozzájárulását a magyar gazdasághoz.
Miként egyeztethető össze ez a hozzáállás a „rájuk irányított népharag"-gal? Ami pedig a bankokat illeti, a százezreket sújtó devizahitelek mibenlétét megismerve lehetetlen az azokban részt vevő bankokat úgy védeni, hogy közben az ügyvéd lelkiismerete is ébren maradjon.
Európában sokan egyetértenek a klasszikus európai értékekért kiálló Orbán Viktor kritikájával, mellyel a hatáskörüket túllépő EU-bürokratákat illeti. Ám ez a kritika konstruktív és valóságfelfedő, nem haragcélpont jellegű. Jellemző, hogy a szekuláris trendőrök nem értik a különbséget. Az pedig, hogy arroganciájuk nem tűri a kritikát, nem a miniszterelnök hibája. Számukra az EU szent és sérthetetlen, mindenek fölött álló intézmény. Ezért aki alapvető félrecsúszásait kritizálni merészeli, szemükben ellenséges érzületet szít ellene.
Tusványos 24.
Hogy Asztalos Csaba járt-e Tusványoson vagy sem, nem tudom. Ő maga nem tesz említést erről, részemről meg csak annyit mondhatok, hogy ott voltam, de nem láttam őt. A 24. rendezvényen 23 nagysátorban zajlottak az igen sokszínű előadások. A találkozóra eljöttek Londonból, Helsinkiből, Rómából, Barcelonából és Budapestről, az erdélyi helységekről nem is beszélve.
Hogy Viorel Hrebenciuc, Mihai Răzvan Ungureanu és az UDMR (az RMDSZ bukaresti elöljárói) miért nem fogadták el a meghívást, nem tudom. Talán mert nem az UDMR szervezte, és Bukarest távolabb van Tusványostól, mint London vagy Helsinki. Az RMDSZ egyes képviselői viszont megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt. Jómagam is érdeklődve hallgattam Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének okfejtését, és sajnálom, hogy nem volt időm Horváth Anna kolozsvári alpolgármester előadására elmenni. A szombati beszédnél pedig jelen volt Antal Árpád sepsiszentgyörgyi, Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester és Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke is, akik – túllépve a pártpolitikai törpeségeken – meghallgatták a miniszterelnök világos előadását a magyar helyzetről, annak okairól és nemzetpolitikájának lényegéről.
A magyarországi és erdélyi kezdeményezők következetességének köszönhetően Tusványos szépen kinőtte magát. Olyan gondolatserkentő rendezvénnyé vált, melyre szükség és igény van a Kárpát-medencében. A magyarságproblémák közös megbeszélését és a magyar–román–európai párbeszédet szolgáló szabadegyetemtől azonban a magyar baloldal távol tartotta magát. Nem akarván „komplikálódni" a külhoniakkal, inkább pezsgőt bontott 2002 december elsején (Kempinski Szálló, Medgyessy Péter, Adrian Năstase, Göncz Árpád, Kovács László, Verestóy Attila, Kelemen Atilla), és agresszív kampányt folytatott a kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5-ei népszavazás előtt az erdélyi magyarság ellen. A magyar állampolgárság megadását követően viszont kénytelen volt „komplikálódni". Így jött létre Mesterházy Attila szimbolikus bocsánatkérése Kolozsváron, és a bocsánatkérést mellőző Bajnai–Kelemen-találka Nagyváradon. És akkor jöhet a kérdés: melyik politikai oldal szűkíti pártpolitikai keretek közé a magyar nemzetpolitikát?
A homokóra kiürült
24 év... Ideje, hogy a „mi majd..." feliratú internacionalista felhőben utazgató UDMR visszatérjen a földre és visszaváltozzon RMDSZ-szé. De ez csak Erdélyben lehetséges, a magyar nemzet iránti szeretetben és az Úr előtti alázatban, a képviseletek közti konstruktív párbeszéd által. Mert a felhő útja illúzió, az örök csalódások sugárútja. Nekünk pedig erre se szükségünk, se időnk. A bizalom homokórája 24 év alatt kiürült, és már csak annyit mutat, hogy Erdély itt van, Bukarest meg ott.
Lőrinczi Loránd
Krónika (Kolozsvár)2013. augusztus 21.
Fodor Imre nem futamodott meg
Amikor magyarországi vendégek jönnek Fodor Imréhez, mindig elcsodálkoznak, hogy a csíksomlyói Fodor-ház tulajdonosa egyszerű tömbházlakásban éldegél Marosvásárhely központjában. Az egykori székely főváros utolsó magyar polgármestereként emlegetett Fodor Imrének azonban ez nem számít, szerinte az a fontos, hogy itthon maradjunk, és ne hagyjuk cserben a nemzetet. Ő pedig nem futamodott meg.
– Csíksomlyóról, méghozzá a Fodor-házból származik. Mit kapott ön attól a vidéktől?
– Ikertestvéremmel együtt úgy érezzük, adomány az élettől, hogy Csíksomlyón születtünk, s pont a Fodor-házban, és ott is nőttünk fel. Rengeteg szellemi és egyéb tudást, felfogást szedtünk össze 17 éves korunkig édesapánktól is, de nem csak. 17 éves korunkra kialakult egy olyan életszemléletünk, amelyen nem volt okunk változtatni később sem. Lehet nem jól van, de én most is ugyanúgy látom a világot, és ugyanazt találom fontosnak, mint 17 éves koromban. Akkor is minden reggel arra ébredtem, hogy azon gondolkodtam, hol rontottuk így el a sorsunkat.
– Mi mint erdélyi magyarok?
– Pontosan.
– Megtalálta a választ?
– Mindenképp a török idők alatti fogyás és az azután következő népességfeltöltődésnél kezdődött a baj. Abszolút hibásan történt, hogy mi befogadtunk nagyon sok idegen népességet, akik aztán ellenünk fordultak. Sohasem a minőséggel volt a baj, hanem a mennyiséggel. Márton Áron püspök szerint a román anyák szerezték meg Erdélyt, s ebben igaza van. Átgondoltam azt is, hogy melyek azok a legfontosabb tulajdonságok, amelyek segítenek bennünket. Első a hűség. Nem szerelmi, nem a politikai, hanem a népedhez való hűség. Nem lehet azzal megoldani semmit, hogy megfutamodom. Nem azt mondom, hogy könnyű itt maradni, de azt sem hiszem, hogy jobb élni máshol idegenként. Szerintem nem mindegy, hogy egy életnek milyen erkölcsi tartalma van, ha ezt itthon úgymond végigkínlódják, akkor tettek valamit a szüleikért, gyerekeikért, unokáikért. Ez az egyik fontos probléma, a másik az összefogás. Mert a politikában igaz, hogy aki mer az nyer, s egymást megesszük élve, de nem kisebbségi sorsban, úgy nem lehet csinálni. Én 2003-ig nagyon jó polgármesternek minősültem, de akkor a szatmári RMDSZ-kongresszuson kiálltam, és azt mondtam, hogy ez bűn, nem lehet megosztani kisebbségi sorsban a magyarságot, és hogy Tőkés Lászlóval bár nem könnyű, de lehet együttműködni. Attól a naptól én többet nem voltam jó polgármester, ugyanazért a dologért, amiért azelőtt agyba-főbe dicsértek, utána szidtak engem. A másik igen fontos probléma a kisebbségi létben a következetesség. Nem tudom, ki mennyire tudja, hogy mi magyarok kértük 1945-ben, hogy Észak-Erdélyt csatolják vissza Romániához. Utána azonban a Magyar Népi Szövetség lett a romániai magyarság vezető politikai ereje, és teljesen eladta a magyar igényeket. Fontos még a hit problémája, az egyházak sok mindenben segítettek, de nem eleget. Főleg az én egyházam.
– Visszatérve Csíksomlyóra, mi hozta el onnan?
– Somlyón nőttünk fel, oda is jártunk iskolába az ikertestvéremmel, aki egy életen keresztül segített mindenben és most is. 1957-ben azonban édesapámat letartóztatták, '58-ban 35 évi kényszermunkáéra ítélték mint az egyik erdélyi 56-os fővádlottat. Minket a testvéremmel a Bukaresti Műegyetemről kirúgtak ötödév végén emiatt. Vajdahunyadon dolgoztunk hengerművekben, aztán 1964-ben a politikai foglyokat hazaengedték, s akkor újrajárhattuk az ötödévet. Én szinte tíz évet éltem így Bukarestben. Az egyetem után elvittek egy bukaresti tervezőintézetbe, ahol automatizmussal foglalkoztam.
– Csíksomlyón azonban még ott a Fodor-ház, amely őrzi a család emlékét.
– Igen, mi visszakaptuk a Fodor-házat, de már azelőtt mind gondolkodtunk, hogy valami közösségi dolgot kéne csinálni belőle, így került bele a Csibész Alapítvány, s lett ifjúsági szálló belőle. A megnyitón mondták is, nem is az a legfontosabb, hogy ennek a családnak csak ez az egy ingatlanja volt, s azt is a köznek adta, hanem hogy ezzel példát mutatott a közösségnek.
– Önök járnak még Csíksomlyóra?
– Természetesen. Nekünk van egy szoba-konyhánk ott, de pünkösdkor, amikor nekünk is legjobban kellene, nagy szeretettel mindig el-el kérik. Amikor azonban én viszem az embereket oda, akkor mondom is, hogy úgy aludjon ebben az ágyban, hogy ebben Tőkés László, Kövér László, most pünkösdkor pedig Áder János aludt.
– Csíksomlyón már nincsenek Fodorok?
– Nincsenek. Van 17 halott a temetőben.
– S hogy került Marosvásárhelyre?
– El kellett jönnöm Bukarestből, mert megriadtam, hogy Bukarestben fogom végigélni az életem. Kérdezték is tőlem, hogy tudtam otthagyni Bukarestet, de hát édesapám Budapestet, édesanyám Berlint hagyta ott Erdélyért, miért ne hagyhattam volna én ott Bukarestet. Marosvásárhelyen '67-ben a vegyi kombinát automatizálási részlegén kezdtem el dolgozni, nyugdíjazásomig ott voltam, 1995-ig. A rendszerváltás után az első dolog pedig amivel, foglalkoztam az Outward Bound volt, én hoztam Romániába, majd megvettük Szovátán az istállókat és kiépítettük.
– Akkor önt a sport is érdekli...
– Hát az egész családot, de főként a feleségemet, sok díjat is nyert, versenyszerűen sízett. Ő mindig, most is sportos. Mind az öt unokája, még a kicsi négyéves is tud már úszni. Ilyen értelemben igenis sportos életet éltünk. Mert két gyerekünk és öt unokánk van, ez mind a legfontosabb abból, amit eddig mondtam.
– Hogy jött képbe a polgármesterség?
– Ez úgy jött, hogy voltak németországi kapcsolataim, hoztam mindenféle támogatást, ezeket bonyolítottam, amikor megyei tanácsosnak javasoltak. Utána több polgármesterjelöltet állítottak, és egy előválasztáson titkos szavazással döntötték el, hogy én leszek a jelölt, meg is nyertem a választásokat.
– Emlékszik azokra az első polgármesteri napokra?
– Az első napokban még nem is voltam tudatában annak, hogy mennyire fontos ez a tisztség, aztán ráébredtem. Ami nagyon érdekes volt, akármennyit dolgoztam, azt az érzést, hogy fáradt vagyok, azalatt a négy év alatt nem éreztem. Mintha a Jóisten betett volna valamilyen rakétát, és közben nagyon örvendtem, hogy csinálhatom ezt. Én, akit a társadalom a szélére nyomott az édesapám pere miatt, csinálhatom ezt, és akkor idejön Göncz Árpád és Emil Constantinescu, a román és magyar államelnök, és én fogadom őket. Göncz Árpáddal amikor találkoztam, rám nézett, és azt mondta: „nem ismerlek, de tudom, hogy ki vagy, légy szíves állj ide mellém, és két-három napot maradj mellettem”. Így kísérgettem én őt, Göncz Árpáddal együtt koszorúztunk a Székely vértanúknál is, amikor koszorúval a kezünkben meghajoltunk, csendben azt kérdezte: vajon édesapád lát most bennünket? Most is elérzékenyülök.
– Mit sikerült elérni az alatt a négy év alatt?
– Néhány dolgot csak sikerült csinálnunk. Az egyik az, hogy az európai uniós előcsatlakozás alatt uniós tőkéből kaptunk 27 millió eurót, amellyel korszerűsítettük az ívóvíztermelést és a szennyvízfeldolgozást. A másik volt a Gedeon Richter privatizálása. Másik nagyon fontos dolog a kétnyelvűség volt, megesett, hogy szombat este 11-kor hívtam fel magyar cégtulajdonosokat, hogy a cégtáblájuk miért csak egynyelvű. Akkoriban építettük ki a különböző testvérvárosi kapcsolatokat is.
– A Vásárhelyi Napok is az ön nevéhez kapcsolódnak.
– Igen, most megint kezdeményezik, hogy Mátyás király kiváltságlevelére hivatkozva szervezik a forgatagot. Emlékszem, mi Tonk Sándorral néztük, mi lenne az, ami régi és minden szempontból megfelel, hogy ahhoz kapcsoljuk a városnapokat. Akkor találtuk Mátyás király 1482-béli kiváltságlevelét. Elmentem Pál-Antal Sándorhoz, s ő megmutatta a kiváltságlevelet eredetiben, én úgy megvoltam illetődve.
– Ön szerint, mi lett a Vásárhelyi Napokból?
– Ezért csak mi vagyunk a hibásak. Miért táncoltunk vissza a napokat illetően?
– Emlékszik-e, milyen volt a második választási kampány, és milyen volt elveszíteni azt?
– Közvetlenül a választások előtt egy ilyen abszolút takony hatalmi harc miatt leváltották Kincses Elődöt mint megyei RMDSZ-titkárt, s helyébe tették Kelemen Atillát. Tudniillik Kincses Előd már akkor is a nemzeti vonalat képviselte, és szervezett egy belső szavazást, hogy milyen sorrendben induljanak a városi tanácsosjelöltek. Arra a szavazásra nem mentek el elegen, de neki az volt a véleménye, hogy a semminél mégis több az, amit ők ott kifejeztek. Ezért azonban Kincsest lemondatták, ami nagyon negatívan befolyásolta az embereket. Így is 168 szavazaton múlott, hogy elveszítettem a választásokat. Sokan pedig, hogy nagyon jól szavazzanak, a tulipánra akarták ütni a pecsétet, s így kikandikált egy milliméter mondjuk a pecsétéből, ami ugye érvénytelennek számított. 1800 szavazat veszett el így.
– Ez azt jelenti, hogy ön nem is kellett volna elveszítse a választásokat...
– Persze, hogy nem. Tudja, ebbe bele lehet betegedni. A poklok poklát éltem, s tán még ma is azt élem. Persze erre azt mondják, hogy aki nagystílű, az továbblép. Én is sok érdekességet csináltam, de továbbra sem könnyű elviselni.
– Sokan Vásárhely utolsó magyar polgármesterének is nevezik önt, a kifejezésben pedig benne van egy lemondás is, hogy nincs már esély visszanyerni a városvezetést. Hisz még abban, hogy lehet magyar polgármestere a városnak?
– Nehéz kérdés ez, de azóta megváltozott a választási törvény, elég az egyszerű többség is. Ha az én időmben lett volna ilyen választási törvény, biztos nem veszítek.
– Mivel foglalkozik manapság?
– Unokákkal, családdal vagyok, s megírom az akkoriban történeteket. Már elkezdtem, minden benne lesz, és mindenki név szerint. Októberben pedig elmegyek a székelyek nagy menetelésére.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro2013. augusztus 31.
Tőkés László: le kell dönteni a hazugság falát
Tőkés László EP–képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács elnöke exkluzív interjút adott az erdon.ro hírportálnak. – Az utóbbi időben többek között románellenesnek, nacionalistának, revizionistának, szekusnak nevezték, mi a véleménye minderről, hogy éli meg a folyamatos támadásokat? – Ilyenkor a közel-keleti helyzetre gondolok. Még elképzelni is borzasztó, hogy miben élnek például a palesztinok, vagy az izraeliek. Folyamatos lövészárok-állapot jellemzi az életüket, és ilyenkor fogjuk fel, hogy mit jelent az a stabilitás, amelynek a veszélyeztetésével vádolt meg engem Traian Basescu elnök úr egészen értelmetlenül és váratlanul. Verbális szinten egy hasonló dolgot élek át immár közel huszonnégy esztendeje, nem is számolva a Ceausescu korabeli időket. Ezt az állapotot nem lehet megszokni. Az ember természetes állapota a béke, ráadásul én békés embernek ismerem magam, de a látszat néha talán mást mond. Sőt, rám akarják varrni, hogy én békétlen ember vagyok, viszont egy síkon helyezkedik el a béke és a stabilitás, és más síkon az igazság és a jogosság. Még a Szentírás is azt mondja, hogy igazság nélkül nincs békesség. Nem lehet úgy túllépni egy poszttrianoni és egy kommunista időszakon, mintha nem történt volna semmi. Ez az ellentét generálja ezt az állapotot. Azok románellenesek, akiknek az országából hárommillióan kivándoroltak, mint ahogy ezt mondta Antal Árpád Sepsziszentgyörgy polgármestere. Azok a szélsőséges román nacionalisták, akik a nép nevével az ajkukon tönkreteszik Romániát és semmivé változtatják azt a szabadságot, amit Temesváron kezdtünk el kivívni, és csődbe juttatják az országot. Temesváron nem azért álltak a románok mellém, mert én románellenes lettem volna, vagy 2007-ben nem azért szavaztak rám a románok az európai parlamenti választáson, mert románellenes lettem volna, sőt, épp ellenkezőleg, én éles különbséget teszek a román politikusok és a román nép között. A román nép a magyar nemzettel együtt a béke, a stabilitás fő támasza lehetne, ha a politikusok nem gerjesztenék fel mindig ezt az elvakító gyűlölködést, amelynek a zavarosában aztán ők halásznak.
– Mi a véleménye Victor Ponta azon kijelentéséről, hogy Tőkés és az ő pártja Basescu politikai kreatúrái, melynek célja az, hogy az RMDSZ-t próbálja zsarolni?
– Egy olyanfajta Basescu ellenesség alakult ki Romániában, mint amilyen az Orbán Viktor ellenesség Magyarországon, de ezzel távolról sem akarok a két politikai vezető személyiség közé egyenlőség jelet tenni. Aki ütni akar Basescun, az engem is rossz hírbe akar keverni Basescu úrral. Vagy nemrégen Vona Gáborral akartak összemosni, noha nem is voltam ott abban a táborban, és semmi közöm a Jobbikos politikához, noha hálás vagyok nekik, hogy megvédtek. A KDNP is védelmemre kelt, melynek dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az elnöke. Még Frunda György is megvédett, noha ő jobban tenné, hogyha Victor Ponta tanácsadójaként a miniszterelnöknek mondaná meg, hogy te Victor, azért ezt az ügyet nem így kellene kezelni. Általában célzatosan eltúlozzák az én Basescu elnökhöz fűződő kapcsolatomat. Soha nem voltam vele egy társaságban, a protokolláris, hivatalosság szintjén túlmenően soha semmiről nem tudtam vele egyeztetni, mert a magamfajta nemzeti politikusokkal nem áll szóba a román hatalom. Általában a számára kedvező magatartású kiválasztott magyar politikusokkal tárgyal, lásd a neptuni tárgyalókat: Borbélyt, Tokajit, Frundát. Most például Ponta állandóan azt hangoztatja, hogy az RMDSZ egyetlen legitim képviselője a magyarságnak. Ennek fejében megtömi őket pénzzel, pedig az a pénz a magyar közösségnek járó pénz, az egész magyarságot illeti, nem csak az RMDSZ-t. Ennek ellenére szinte kitenyészti a maga számára a magyar partnereit és ezáltal esélytelenné teszik a többi magyar szervezetet, pártot, vagy politikai nemzeti irányzatot. Úgyhogy ilyen értelemben semmi közöm Basescu úrhoz, legfeljebb azt mondhatjuk róla, hogy ő volt az a politikus jónéhány éven át, aki a magyarok, a székelyek barátjának pózában tetszelgett, és megtörni látszott azt a fanyelven beszélő magyarellenes politikai attitűdöt, amely végeredményben kezdettől fogva jellemzi a többségi politikai osztályt a kisebbséghez való viszonyulásában.
– Szóval az Önnel szembeni vádaskodások óta nem is beszélt Basescu elnökkel? – Sajnos nem hajlandó fogadni. Többször indítványoztuk a találkozást. Adott pillanatban, ha neki kedvező a magyar kapcsolat, akkor ezt felhasználja, lásd például a megválasztását, vagy kétszeri megmentését a magyar szavaztok által. Mondanom sem kell, hogy ezekben a kisebbik rosszat választottuk, mint ahogy amikor Iliescu és Vadim Tudor volt az államelnök-jelölt, akkor nyilvánvaló volt, hogy Iliescura szavaztunk. Basescu elnök úr esetében ma is fenntartom, hogy abban a helyzetben jobb jelölt volt, mint a posztkommunista Nastase vagy Geoana. A politika mindig az adott helyzetben érvényesül; a mai helyzetben egy szóval sem mondanánk, hogy a székelyek álljanak Basescu mellé. De ma is feltevődik a kérdés: mondjon nekem valaki jobbat Traian Basescu államelnök helyett. Crin Antonescut szeressük? Nehéz helyzetben van a magyarság.
„Célpontnak használnak”
– Mi a véleménye a Románia Csillaga elnevezésű kitüntetésének a visszavonására vonatkozó javaslatról?
Nem gondolt arra, hogy visszaadja?
– De igen, vívódtam ebben az ügyben, mert emberi méltóságomban sértettek meg. Ugyanakkor a magyarságot sértették meg, hiszen olyan érdemekért kaptam ezt a kitüntetést 2009-ben, az 1989-es temesvári felkelés huszadik évfordulóján, amely érdemek méltán jellemzik a temesvári gyülekezetet, a magyar közösséget, és úgy érzem, ezáltal nem csak engem, hanem őket is arcul csapták, és miközben engem bűnbaknak választottak ki, ugyanakkor egy általános magyarellenességet indukáltak. Sajnos megint előhúzták a magyar kártyát, tehát méltósággal akár vissza is lehetett volna adni ezt a kitüntetést. Ennek ellene szól viszont az az elgondolás, hogy ez a kitüntetés megalapozott volt. Miért könnyítsem meg azoknak a dolgát, akik a magyarokat bántják, akik a véleménynyilvánítás szabadságától akarnak megfosztani, és miért sértsem meg azokat a románokat, akik elismerik Temesvár meghatározó szerepét a 89-es eseményekben, és nem értenek egyet sem Crin Antonescuval, sem Victor Pontával, sem Traian Basescuval? Ez a kitüntetés összekapcsol bennünket, románokat és magyarokat. Ceausescu idejében csak gyászmagyarok kaphattak kitüntetést, ebben a felemás demokráciában viszont hinnünk kell abban, hogy hit által van a szabadulás. Hinnünk kell abban, hogy Románia is megszabadul nemcsak a Ceasescu rendszertől, hanem a kommunizmus visszahúzó örökségétől is, és hogyha valóban visszavonnák a kitüntetést, akkor ezzel nyilvánvalóvá válna, hogy, íme, ez a kétharmados többségű román kormányzat a kommunista visszarendeződés útján halad, mert nem tud szembenézni a múlttal, és nem tudja helyére tenni a dolgokat: azt, hogy mit jelentett Temesvár a román nemzet életében. Akkor nyilvánvalóvá válik a világ előtt, hogy mire értékeli a kormány Temesvárt. Ez esetben őt minősítené a visszavonás ténye, nem pedig engem, akit célpontnak használnak, aki már-már aggódom emiatt az ellenséges román közegben, és ha így folytatódik, kénytelen leszek védelmet kérni, mert ilyen tömény uszítás nyomán a lehető legrosszabbra is számíthat az ember egy balkáni típusú országban.
– Említette, hogy a Jobbik és a KDNP kiállt ön mellett, de sokan furcsálják azt, hogy a Fidesz, illetve a magyar kormány részéről ez nem történt meg. Sőt, amikor Havasi Bertalant, a miniszterelnök szóvivőjét megkérdezték az Ön kijelentéséről, akkor azt mondta, ezt nyugodtan kérdezzék meg Tőkés Lászlótól.
Miként értékeli a történteket?
–Érteni vélem a magyar külpolitikát és a miniszterelnöki hivatal magatartását. Úgy is felfoghatjuk ezt a Tőkés–ellenes és magyarellenes támadássorozatot, mint provokációt. Ez egy előre megírt forgatókönyv szerinti zajló diverzió részét jelenti. Megérzésem szerint még el sem mondtam volt a tusnádfürdői beszédemet, és már eldöntötték egy bukaresti hivatalban, hogy bele kell kötni a beszédembe, és ki kell választani azt a mondatot, amire rá lehet rajtolni. Így provokálta Basescu elnök úr Orbán Viktor miniszterelnök urat, ráadásul éppen őt, akivel a Néppártban közismerten joviális és elvi alapokon álló viszonyt táplálnak, és Orbán Viktor maga is kiállt a másik néppárti politikus megmentése érdekében. A miniszterelnöki hivatal nem ül fel ennek a provokációnak, és csak egyetérthetek abban, hogy nem szabad hagyni, hogy kiéleződjék a román-magyar viszony, és abban is egyetértek, amit a Digi tv-ben mondott Orbán Viktor, hogy valójában jobbak a román-magyar viszonyok, mint ami egyes politikusok megnyilatkozásaiból kitűnik. Maga Orbán Viktor miniszterelnök úr azt is mondta, hogy teljes mellszélességgel a határon túli, az erdélyi magyarok mögött áll.
Nem szabad beletörődni a hazugságba
– Ilyen politikai kontextusban, ilyen magyarellenes hisztériakeltés közepette hogyan látja kivitelezhetőnek az autonómiát, vagy a magyarság számára fontos nemzetpolitikai kérdéseket? Hogyan látja, miként lehet elfogadtatni a román társadalommal az erdélyi magyarok autonómiáját? – Emlékszik, 1989-ben a hallgatás falát kellett ledönteni. Ma már egyre világosabb, hogy most rendre a hazugság falába ütközünk. Például rólam azt mondják, hogy románellenes vagyok. Pedig én egyebet nem tettem az Európai Parlamentben, hogy a határon túli románok hivatalának a megalapítását és a szerb ügy vállalását megelőzően is egyvégtében a Timok-völgyi vlahok mellett álltam ki, a jogaikért szólaltam fel, de hasonlóképpen a bukovinai románok mellett, vagy a moldáviai románok mellett foglaltam állást az erdélyi magyarokkal együtt. Vagy olyan hazugságokat terjesztenek, hogy én azt akarom, hogy Erdély magyar protektorátus legyen. Én ilyet nem mondtam. Egy államelnöknek illene megvizsgálni, hogy mi hangzott el Tusnádfürdőn, azért van annyi jól fizetett tanácsadója. Ugyanígy Crin Antonescunak vagy Victor Pontának is. Vagy azt a hazugságot, beállítást hangoztatni, hogy én a Bécsi Diktátumhoz hasonlóan szólaltam meg, és ezt elpufogtatja az ország első embere velem szemben. Vagy, hogy még egy példát mondjak, megint azzal vádoltak meg, hogy el akarom Erdélyt szakítani Romániától, és veszélyeztetem Románia területi épségét és szuverenitását. Ezekből a szakállas hazugságokból, propaganda fogásokból nem fogyunk ki. Kell ennél világosabb bizonyíték, hogy egy posztkommunista, posztceausiszta, posztszekurista társadalomban vagyunk kénytelenek védekezni akkor is, amikor a legbékésebb, és legkonstruktívabb kisebbségi közössége vagyunk egész Európának? Ezt mondta Valentin Stan a jeles történész is, aki lépésről lépésre cáfolta Vaida-Voevod, vagy Maniu szavaival, vagy a Gyulafehérvári határozatokkal a Versailles-i békeszerződéssel, vagy az 1919-es kisebbségvédelmi szerződés szavaival és idézeteivel, hogy mindezek hazugságok, és hogy a magyarokat megilletik a jogok. Nem hogy Székelyföld nem létezik, ahogy Ponta mondta, hanem benne foglaltatik a korabeli dokumentumokban, hogy Romániának kötelessége a szász és a székely közösségeknek autonómiát biztosítani. A hazugságnak ezzel a rengetegével nem bírunk, és az a baj, hogy aki megszokja a hazugságot, az már jól érzi benne magát. Ezt hiányolom a mai politikai diskurzusból, hogy már az úgynevezett jó magyar politikusaink is hajlanak arra, hogy vagy ténylegesen, vagy elhallgatással elfogadják ezt a hazugságot, és beletörődjenek ebbe a hazugságba. Le kell dönteni a hazugság falát, és ha valami, akkor ez nagyon hatékony, hiszen aki nem nem hisz az igazságban, az nem hisz az Istenben, mert a magyar igazság is annyit ér, amennyi a mi isteni igazságunk. Nyilvánvalóan kontraproduktív, ha sokan nem hisznek benne, mert aki hisz benne, az egyedül marad. Sőt, a fejére ütnek a társai is, hogy ne mondjad, mert ebből csak kellemetlenség származik. A konfliktuskerülő politizálásnak ez a hátulütője, a hogy a végén már akkor is hallgatunk, amikor S.O.S.-jelzéseket kellene a világba kiáltanunk. Mert könnyű belátni, ez az út hova vezet, hogyha Várad a nyolcvan százalékos aránytól eljutott a huszonhárom százalékos arányig, és huszonnégy év alatt a negyven százaléktól eljutottunk a huszonhárom százalékarányig, és még a korfa is romlott, elöregedett Várad. Akkor ez az út Kassára vezet, aztán hirdethetünk Nagyszebenben szászok nélkül Európa Kulturális Fővárosát, Kolozsváron a magyarok nélkül Európa Kulturális Fővárosát, ottmaradunk díszpintynek, díszmagyarnak, akiket mutogatnak, mint valami muzeális nemzeti értékeket, és közben már az autonómiát is megadnák, csak éppen már nem lesz kinek.
Magyar–román kerekasztal
– Böjte Csaba augusztus 20-i üzenetében meghirdette a párbeszéd és a kiegyezés évét a romániai magyar politikai szervezetek között. Lát-e halvány esélyt arra, hogy legalább a sarkalatos pontokban ez a megállapodás, kiegyezés megtörténjen a romániai magyarság politikai, érdekvédelmi képviseletei között? – Böjte Csaba atya egy egyszemélyes intézmény, és ami az ő ereje, az a mi magyar társadalmunk gyengesége is, tudniillik az, hogy nem a történelmi magyar egyházak teljes intézményi spektruma fog össze egy ilyen hatalmas horderejű vállalkozás ügyében, mint amit Böjte atya megvalósít. A politikai nézetei néha viszont meglepnek, mert kétségtelen, hogy aki elfogadja az RMDSZ Ezüstfenyő Díját, ugyanakkor nem jön el a néppárti rendezvényeinkre, az már politikailag válogat. A kiegyezésnek rossz íze van a magyar történelemben, mert, minden jó oldalával együtt lényegében a Trianont előkészítő elvtelen kiegyezés következményeként jött létre a 1867-es kiegyezés. Kossuth Lajos látnoki éleslátással megjósolta Nagy-Magyarország végét ezen kiegyezés miatt. Nos, egyezzünk meg abban, hogy Gyurcsány és Orbán között nincs kiegyezés. Mint ahogy mi sem tudunk itt megegyezni Váradon azzal az etnobiznisszel, amelyiknek képviselői egyházi segédlettel – itt Fodor József atyára gondolok – nem csak a Szent László Napok szabadalmát és jelképeit lopják el, hanem annak előtte bűnszövetkezetben elkövetett cselekmény keretében eltulajdonították a Széchenyi Terv keretében elnyert Ady központot, és most egy kétes értékű lebujként használják. Szent tévedésnek tartom Böjte atyának a felhívását ebben a megszorító értelemben. Tág értelemben viszont én most is azt mondom, amit huszonhárom évvel ezelőtt mondtam: a román-magyar kerekasztalt meg kell szervezni, abban reprezentatív módon vegyenek részt mind a román, mind a magyar politikai polgári és egyházi képviseletek, és egy olyanfajta megegyezést dolgozzunk ki, amelyet magáénak vall nem csak egy baloldalra elhajló, az egyeduralmi, totalitárius elveken nyugvó RMDSZ, hanem az egész magyarság képviselete. Ez a román-magyar megbékélés volna. Traian Basescu azt mondta 2010-ben Tusnádfürdőn, hogy a román-magyar viszonyok konszolidációja és a román-magyar megbékélés a két alappillérét jelenti a régió stabilitásának. Egy ilyen megállapodásra van szükség, de ez nem kiegyezés, hanem egy kőkemény politikai alkupozícióban elért eredmény. Ami pedig a magyarokat illeti, addig ne egyezkedjenek Bukaresttel magyar testvéreink, amíg velünk nem egyeznek meg. Hamarabb áll szóba a Markó Béla szürke eminenciási vezetésével a Kelemen Hunor által elnökölt RMDSZ Victor Pontával, mint a saját testvéreivel. Most is azt vetik a szememre, hogy nem ugyanazt a sípot fújtam Brüsszelben, mint ők. Hát amikor koalíciót között az EMNT és az RMDSZ a 2009-es EP választási listának az összeállításakor, és meghívtak az első helyre, akkor nem a behódolásról szólt az egyezség, hanem arról, hogy egyenrangú felekként képviseljük az erdélyi magyarságot. Ráadásul az az ízetlen torzítás is naponként elhangzik, hogy engem felvettek a listára. Nehogy a szekeret fogjuk a lovak elé! Hiszen ők kértek fel, ők hívtak meg azért, mert látták, hogy ha én nem szállok fel a listára, akkor nem biztos, hogy bejut a magyarság az Európai Parlamentbe. Ez célszerű volt az egész magyarságnak. Én ma is azt mondom, a magyarságban kell gondolkozni. Abban a pillanatban elfogadom az RMDSZ-t, amikor a Kolozsvári Magyar Napokhoz fogható módon össze tud fogni. Szinte példázatosnak tartom, hogy az unokaöcsém(Gergely Balázs–szerk megj,) , a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, az RMDSZ-nek egyik megyei alelnökét vette feleségül, és együtt dolgoznak a város javán. Lám, Marosvásárhelyen a magyarokat próbálják kijátszani egymás ellen, és valami elképesztő módszerekhez folyamodnak. Hát nem kötelező volna az RMDSZ-nek nem csak leereszkedni, vagy néha vállon veregetni, hanem összefogniuk annak a helyzetnek az orvoslásáét, amelynek elromlásáért óriási felelősséget visel? Ott volt Marosvásárhelyen a magyar RMDSZ-es négyesfogat: Frunda, Borbély, Markó Béla és Kelemen Attila, és mi lett a Fekete Március Marosvásárhelyéből, Erdély újkori fővárosából? Csúszik lefelé, és nem is kell oda Funar. A kolozsvári példa messze mutató, és azt tanítja hitünk is, hogy addig ne menj az oltárhoz Isten elé a te könyörgéseddel, amíg meg nem békélsz a te felebarátoddal. Készek kell lennünk a szót értésre, de nem feltétel nélkül, nem engedékenységből, nem gyávaságból, nem opportunizmusból, hanem jól megfontolt közérdekből, Isten akaratát és a nép javát tartva szem előtt.
Mi használ az erdélyi magyaroknak?
– Az ön számára melyik a legközelebb álló lehetőség az EP-választások tekintetében: az RMDSZ lists, vagy egy külön listán indulás? Esetleg más választás?
– Én megkerülném azt a kérdést olyan értelemben, hogy nézzük meg, mi történik Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Váradon. Marosvásárhelyen a román soviniszta, nacionalizmus próbálja megfúrni a teljes értékű magyar élet magyar napokban való megnyilatkozását. Váradon egy RMDSZ-es orvtámadás próbálja félrevezetni a közvéleményt és ellehetetleníteni a hatalmas sikerrel végződő Szent László Napokat. Én attól félek, hogy a bukaresti hatalom román és magyar kollaboránsai lehetetlenné teszik a magyarok összefogását, és mi itt függelékállapotra vagyunk kényszerítve, kiszolgáltatott állapotba kerülünk, mert nem az történik, amit a magyarok határoznak el, hanem amit manipulálnak hátulról, és ami érdekében áll egyes percember politikusoknak. Egyszer s mindenkorra fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mi használ az erdélyi magyaroknak? Amikor a kommunista típusú föltétlen összefogást hirdetik, akkor nem tudok egyetérteni azzal, hogy hol Medgyessi jár Váradon, hol Gyurcsányt hívják meg Váradra, hol Bajnai jön ide, hol Mesterházyval köti meg az Erdélyi Riport a szerződést, és még könyvkiadót is létrehoznak, és Gurmai Zita hozza létre az RMDSZ nőszervezetét itt. Ilyenfajta egységre nincs szükség, viszont a nemzetünk érdekeiben egyesülő összefogásra szükség van. Van két-három lehetőség az EP-képviselethez. Próbáljunk meg eltávolodni Bukaresttől, a posztkommunista politikai befolyásoltságtól, és tegyük fel a kérdést: mi használ ennek a magyarságnak? Ennek én kész vagyok alávetni magam, sőt, akár visszavonulni is, hogyha a nemzeti érdek úgy kívánja, de kész vagyok folytatni ezt a tevékenységet, hogyha a pártérdekek fölé emelkedő nemzeti érdekeink ezt megkövetelik.
Rais W. István
erdon.ro
Erdély.ma2013. szeptember 18.
IV. Székelyföldi Agrárinnovációs Fórum
Szakmai összefogás határon innen és túl
Múlt héten a szovátai Danubius Szálloda volt házigazdája a IV. Székelyföldi Agrárinnovációs Fórumnak, amelyet Szováta Város Önkormányzata az Ősmarosszéki Közbirtokossággal és a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvánnyal közösen szervezett. A tanácskozáson magyarországi és székelyföldi mezőgazdasági szakemberek, polgármesterek, önkormányzati képviselők, e téren érdekelt hivatalvezetők találkoztak, elsősorban azzal a céllal, hogy erősítsék a szakmai szervezeteket egymás között és a határon túli konkrét együttműködési programokkal. A találkozó alkalom volt arra is, hogy betekintést nyerjünk a hazai és részben a magyarországi mezőgazdaság aktuális gondjaiba.
A konferenciát házigazdaként Péter Ferenc, Szováta polgármestere nyitotta meg. Elmondta, nem véletlen a helyszínválasztás, mivel a Székelyföld legjelentősebb gazdasági forrása lehet, ha a mezőgazdaságot összekapcsolják a turizmussal, leginkább a gyógy-turizmussal. Az utóbbi egyedi kitörési lehetőséget jelent – nem csak a vállalkozók szempontjából –, ezért minden székelyföldi önkormányzati képviselőnek kötelessége felkarolni e két ágazatot. Jakab István, a Magyar Gazdakörök Országos Szervezetének elnöke kifejtette, a gazdasági fejlődés kulcsa, hogy miként tudjuk önmagunkat megszerveni. A magyar törvénykezés módosítása lehetőséget teremt arra, hogy megtaláljuk az utat az együttműködésre, amely után a tettek következnek – mondta, majd utalt arra, hogy az unió új költségvetési időszakában csak az garantálhatja a sikert, ha a sajátos tájegységű Kárpát-medencei magyarság összefog konkrét gazdasági projektekben. Ezért egy közös Kárpát-medencei stratégiában kellene gondolkodni, amelyet a szakmai szervezetek közötti együttműködéssel lehet és kell kidolgozni, ágazati fejlesztési programok szintjén. Csak így tudunk a nemzetközi versenyben piacon maradni.
Ezt a gondolatot folytatta dr. Budai Gyula, a magyarországi Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára is, aki, miután ismertette a jelenlegi kormánypárt politikáját és bírálta az előző kormányt, megígérte, hogy a szaktárca partner lesz ebben az építkezésben. "A 2014 utáni támogatási rendszerben az unióban komoly forrásokat jelöltünk meg a gazdák számára, s ezeket hozzáférhetővé kell tegyük Erdélyben is" – mondta, s erre fel kell készülni. Példaként jó ötletnek tartotta a székelyföldi termékek forgalmazására kiépítendő termékláncot.
Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára kifejtette: a mezőgazdálkodásnak ma már rengeteg kapcsolódása van más területekkel, mint a turizmus, környezetvédelem, egészségügy, ezért rengeteg összefogási, összekapcsolási lehetőséget kínál a szakágazatokban tevékenykedőknek. – Azzal is tisztában vagyunk, hogy folyamatos forráshiánnyal küzd a szakterület. De nem szabad abbahagyni. Érdemes küzdeni. S hogy ilyen körülmények között is van érdeklődő a mezőgazdálkodás iránt, igazolja, hogy az idén is a Sapientia EMTE csíkszeredai vidékfejlesztési agrármérnöki karán túljelentkezés volt. De nagyon népszerű az agroturisztikai képzés is – mondotta. A szaktárca is beindított egy gyakornoki programot, amelynek keretében a minisztérium épületében 20 székelyföldi és öt kárpátaljai diákot fogadtak és reményét fejtette ki, hogy jövőre beindul az ösztöndíjprogram, amellyel az erdélyi diákokat tudják majd segíteni a továbbtanulásban. – A források hiánya ellenére tudunk eredményeket elérni, és ez a lényeg! – hangsúlyozta az államtitkár.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviselője az agrárkamarák kiépítésének fontosságáról beszélt. Csak erős képviselettel lehet elérni valamit az unióban, mondta, ebben a szerveződésben nyújtanak támogatást az erdélyi kamarák megalakulására. A modern mezőgazdálkodás legnagyobb akadálya az, hogy alulszervezettek vagyunk, és atomizált gazdaságokban gondolkodunk, így nem lehet haladni!
Dr. Kelemen Atilla, a román parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke reális képet festett a mai romániai és erdélyi mezőgazdaságról, viszonyunkról az unióhoz. "Nem vagyok az euro-szkeptikusok táborában, de nem hiszem, hogy az unió megoldja a gondjainkat. Kellenek a gondolatébresztő konferenciák, de a mindennapokban kell eredményesen dolgozni. Bírálta az agrárkamarákról szóló törvényt, amelynek kidolgozását elsiették, a jól működő mezőgazdasági tanácsadói hálózatot leépítették – többek között ezért is olyan a román mezőgazdaság, mint a kormányos nélküli hajó. Az állatorvos szorgalmazta a helyi állattenyésztés, a feldolgozóipar létesítését, működtetését. A külföldi tőke beáramlása nem biztos, hogy hasznos a gazdáknak – mondta. Ne várjuk a megoldást az uniótól! Erdélyben komoly potenciál van, és ezt mi magunknak kell kiaknázzuk – mondta többek között dr. Kelemen Atilla.
Tánczos Barna szenátor a tudásalapú mezőgazdaságról beszélt. Ez az új tündérkert egyik alappillére. Nem az örökölt tudás szerinti, 5-10 szarvasmarhával foglalkozó gazdák jelentik a jövőt. Az innováció viszi előre a gazdaságot – mondta, majd hozzátette a dr. Kelemen Atilla által elmondottakhoz: a legnagyobb gond, hogy a minisztérium elszakadt a gazdatársadalomtól. A mezőgazdaságot, a vidékfejlesztést politikamentessé kell tenni, s ebben valóban a legnagyobb szerepük a szakmai szervezeteknek van. Helyi szinten is pártpolitika nélkül kell közös döntéseket hozni és alkalmazni – mondta, majd a középiskolai szakoktatás fontosságára tért ki.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Önkormányzat elnöke örömmel közölte, a Sapientia EMTE jövőre Sepsiszentgyörgyön mezőgazdasági és erdőgazdálkodási szakot indít. Majd az erdő- és a földtulajdonjogok körüli visszásságokra hívta fel a figyelmet, többek között arra, hogy a Székelyföldön visszaszolgáltatott erdők és földek avatatlan kezekbe kerülnek, amit ki kell védeni, ezért kezdeményezte a székelyföldi erdőalap létrehozását, amely megőrizné ezeket a területeket. Miután Borboly Csaba a Hargita megyei helyzetképre reflektált, következtek a szakelőadások.
Kolcsár Gyula kertészmérnök a növénytermesztésről, kertészetről, Birtok György a marosszéki havasi gazdálkodásról, a közbirtokosságról és a legeltetésről beszélt. Az ezt követő vitában Kolumbán Gábor, Tánczos Barna, Borboly Csaba és dr. Póti Péter fejtette ki véleményét. Ezután pedig Melles Előd az erdő- és vadgazdálkodási helyzetképet vázolta. Kiss Zsófia, a Szovátai Polgármesteri Hivatal alkalmazottja Szovátáról és a gyógyturizmus kínálta lehetőségekről beszélt.
A szakmai vitát Péter Ferenc zárta, aki összesítette az elhangzottakat. Meg kell őriznünk, amink van, az erdőt, a legelőt, a termőföldet, még akkor is, ha nincs támogatás. Fejleszteni kell a turizmus minden ágát, összekapcsolva a helyi termékek értékesítésével. Építsenek autópályát, nemzetközi repülőtereket, a többit pedig hagyják a szakmára, a szakmai szerveződésekre, mert csak szervezetten, erős gazdasági együttműködéssel, agrár- innovációs támo-gatással tudunk helytállni az uniós agrárpiacon. Ha van piac, van jövedelemforrás, garantált a fejlődés is.
Vajda György
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. szeptember 23.
A XII. MIÉRT Akadémia
Kommunikálj! címmel került sor a XII. MIÉRT Akadémiára szeptember 20–22. között Püspökfürdőn. Az Akadémia a MIÉRT második legnagyobb rendezvénye az EU-tábor után. A szervezők igyekeztek úgy összeválogatni a politikai és szakmai előadásokat, hogy azok jól kiegészítsék egymást, fontosnak tartották, hogy a fiatalokat érintő, fiatalokat foglalkoztató témák kerüljenek terítékre. Az előadók soraiban olyan kommunikációs szakemberek voltak, mint Vujity Tvrtko, a TV2 Pulitzer-emlékdíjas műsorvezető-riportere, Kádár Magor, a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója, Kelemen Attila Ármin, az Erdély FM projekt igazgatója, Rácz Éva, a MÚRE elnöke, Balázsi-Pál Előd újságíró, a kolozsvári székhelyű Transindex felelős szerkesztője és Márkus András, a Fészbuk Dzsenerésön projekt ötletgazdája.
Vasárnap délelőtt az RMDSZ elnöke tartott előadást. Kelemen Hunor elsősorban arról beszélt, hogyan szólítja meg, mivel győzi meg választóit a szövetség, illetve a kommunikációhoz rendelt eszközökről értekezett.
"Számunkra az a legfontosabb, hogy tudatosítsuk az emberekben, a mi munkánk az ő érdekeiket szolgálja, azért dolgozunk, hogy a mindennapi életük biztonságosabb legyen" – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
A megváltozott kommunikációs eszközök tekintetében a szövetség az elmúlt időszakban kifejezetten odafigyelt, próbál újítani, lépést tartani, ugyanakkor nem feledkezik meg a hagyományos médiát fogyasztókról sem.
"Azt tapasztaltuk, hogy nemcsak kampányban kell kommunikálni, hanem folyamatosan kell tájékoztatni az embereket, ismertetni az kell az eredményeket, és válaszolni kell a problémás kérdésekre. Az elmúlt időszakban sokat változtattunk a magatartásunkon, a kommunikációs eszközeinken" – összegezte a szövetségi elnök.
Ugyanakkor előadóként részt vett az akadémián Biró Rozália szenátor, az SZKT elnöke, Cseke Attila parlamenti képviselő, Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke és Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. A vasárnap délelőtt további részében Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Szabó Ödön parlamenti képviselő előadását hallgathatták meg a fiatalok.
Népújság (Marosvásárhely)2013. október 6.
Medgyessy nem bánja a koccintást
Medgyessy Péter megbánta, hogy eltitkolta ügynökmúltját, azt azonban nem, hogy 2002-ben Adrian Năstaséval koccintott a trianoni békediktátum évfordulóján.
A volt miniszterelnök a Magyar Nemzetnek adott, a napilap szombati számában megjelent interjúban elmondta, 2002 májusa és 2004 szeptembere között betöltött mandátuma idején a magyar–román viszony vonatkozásában nagyon tudatosan építkezett, hiszen maga is erdélyi származású (apja, Medgyessy Béla aljegyző volt a kolozsvári vármegyeházán – szerk. megj.), és a gyerekeit is ebben a szellemben nevelte. Medgyessy közölte, kormánya megbékélést keresett minden szomszédos országgal, minden magyarországi kisebbséget tisztelt, de elvárta, hogy a határon túli magyar kisebbségeket is tiszteljék. „Akkor ez nagyon helyénvaló volt, és én ma sem cselekednék másként, mint akkor. (…) Politikám része volt, hogy amikor először kint voltam Bukarestben, akkor az első mondatokat románul mondtam el. Ilyen gesztusokkal lehet szerintem megalapozni, hogy az ottani magyarokat tiszteljék, és békésen éljenek együtt. Amikor nemzeti ünnepük volt, és a román kormányfő gesztust gyakorolva Magyarország felé, Budapesten ünnepelt, akkor én meglátogattam. Nem az 1920-as döntést ünnepeltem vele, hanem én is gesztust gyakoroltam” – jelentette ki a szocialista politikus.
Mint ismeretes, annak idején jelentős felzúdulást keltett, hogy Medgyessy 2002. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén, Erdély elcsatolása évfordulóján a budapesti Kempinski Hotelben pezsgővel koccintott román kollégájával, Adrian Năstaséval. Az ünneplők között volt többek között Göncz Árpád volt államfő és Kovács László külügyminiszter, valamint az RMDSZ több magas rangú politikusa, köztük Verestóy Attila szenátor és Kelemen Atilla képviselő. Napra pontosan nyolc évvel később Tőkés László EP-képviselő „korszakzáró sajtófogadást” tartott ugyanebben a budapesti szállodában, ahol koccintás helyett gyászharang csendült fel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke pedig bocsánatkérésre szólította fel „a magyar nemzet rovására koccintgatókat”.
Medgyessy Péter azonban a Magyar Nemzet kérdésére úgy válaszolt: szerinte a romániai magyarokat nem érintette rosszul a 2002-es gesztus, mert azóta járt már Erdélyben, és soha nem kapott szemrehányást emiatt. „A következő év márciusában Adrian Năstase elment a magyar nemzeti ünnepre a bukaresti nagykövetségre március 15-én. Pedig tudta, hogy 1848-ban a kisebbségek ügyével az akkori magyar vezetés sem foglalkozott sokat, de ő összeszorította a fogát, és elment erre az eseményre, hogy gratuláljon a magyaroknak. A gesztuspolitika csak akkor működik, ha kölcsönös” – fogalmazott az exkormányfő az interjúban.
A politikus különben azt sem bánta meg, hogy D–209-es azonosító számmal szigorúan titkos ügynökként is tevékenykedett a Kádár-rendszerben. 2002 júniusában, hivatalba lépése után alig három héttel éppen a Magyar Nemzet közölte egy III/II-es, D-209-es kódszámú ügynök SZT-tiszti (szigorúan titkos tiszt) lapját, akiről kiderítette azt is, hogy valójában Medgyessy Péter. A kormányfő először még tagadta a róla megjelent adatok hitelességét, később azonban elismerte múltját, azt állítva, hogy csak kémelhárító volt a gazdasági hírszerzés területén 1977 és 1982 között, és akkori motivációjaként a haza szolgálatát jelölte meg. „Azt sajnálom, hogy amikor ez napfényre került, volt pár óra, amikor nem fogalmaztam egyértelműen hírszerzői múltam vonatkozásában. Amikor viszont kiálltam a nyilvánosság elé, a népszerűségem, meglepetésre, nőni kezdett. Tehát a hezitálásom indokolatlan volt” – idézte fel a történteket most Medgyessy, beismerve: nem cselekedett helyesen, jobb lett volna, ha már a választási kampányban kiáll az emberek elé.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro2013. október 10.
HOME JOGOK
Tőkés László EP-jelölése vagy cinizmus, vagy populizmus
Romániai magyar belpolitikai vagy külpolitikai kérdés, hogy ki lesz az RMDSZ EP-frakciójában? Itt Tőkés érdeke és a szakmai érdek nem vág össze.
Lesz-e új EP-mandátuma Tőkés Lászlónak? Borboly Csaba úgy véli, Tőkés Lászlót fel kellene tenni az RMDSZ-listára, nagyvonalúnak és bölcsnek kell lenni az összefogás és a közös magyar érdek miatt. Mások úgy vélik, taktikai okokból kell Tőkés Lászlót feltenni az RMDSZ listára, egy olyan helyre, hogy az EMNT kicsit dolgozzon is a szavazatokért. Tőkés László szerint pedig tök simán, ott a helye.
Tőkés EP-s mandátuma a legkényelmesebb megoldás az RMDSZ-nek más logikában is:
messze van, jól keres, elvan magával, kevés baj lesz vele. Most, hogy Markó Béla egyre kevesebbet szerepel, Tőkés László Markó-neurózisa is temperálódhat, kevesebb oka van frusztrálódni, dühkitörni, plakátokat leragasztani stb. A Tőkés László jelölés az EMNX-nek sem rossz megoldás, értelemszerűen. Felfoghatjuk az egészet úgy is, mint összmagyar érdek.
Hogy Tőkés bizonyos ciklicitással begyalázza az RMDSZ-t, már senkit nem zavar, fel sem tűnik senkinek, hír biztos nem lesz belőle. Valahogy úgy képzelem, hogy Tőkés László meglát egy mikrofont és egyszer csak azon veszi észre magát, hogy épp most kommunistázta le az RMDSZ-t mindenféle rákészülés és különösebb speciális szándék nélkül. Oops, I did it again, I played with your heart, and got lost in the game, oh baby baby. Aztán azt mondja: nnajó, ez is megvolt, hol is tartottunk?
Tőkés László kognitív disszonanciája sem téma már. Tudniillik nem tartja kínosnak, hogy egy olyan szervezet listáján induljon, amire annyi jelzős szerkezetet hordott rá, mint amennyit Homérosz az istenekre, félistenekre, hősökre és az időjárásra együttvéve. Fel sem tűnik, nem zavaró, benne van az alapzúgásban, kit érdekel?
Az évek során Tőkés László tényezőből átváltozott problémává. Ezt lehetőségek szerint méltósággal, tapintatosan, diszkréten kell kezelni. Tőkés EP-jelölésén a Fidesz is elgondolkozott, de annak ellenére, hogy a Fidesz nagy számú mandátum várományosa, nem szívesen szorítana helyet Tőkésnek, és főleg nem a lista legtetején, ami Tőkés László elvárása lett volna. Magánbeszélgetésekben a fideszesek is elismerik, Tőkés egyre kevésbé összeszedett, kiszámíthatatlan, és a jelek szerint már arra is hajlik, hogy fontos kommunikációs kérdésekben ne egyeztessen a főnökével, lásd a tusnádi protektorátus témát.
Kézenfekvőnek tűnt egy olyan típusú megoldás, ami Szász Jenő esetében bevált:
Tőkés Lászlónak fel lett ajánlva, hogy saját alapítványt kap, szerepe pedig az lenne, hogy időnként business classon körbeutazza a világ magyarságát, bátorítólag. De Tőkés nem kívánt élni az Elefánttemető Airlines kényelmes szolgáltatásaival. Marad tehát a bölcs erdélyi magyar összefogásba vetett remény. Hangütésem enyhén cinikus, mert Tőkés László EP-s jelölésének lassan felsejlő történetében nem bírom felfedezni a romániai magyar érdeket. Tőkés László jelölése az irracionális univerzumokban bír jelentéssel. Miért? Ha szempont az, hogy a romániai magyarok számára hasznos legyen az RMDSZ-es EP-jelenlét, akkor eleve nem abból kellene kiindulni, ki az, aki jól néz ki a listán, hanem inkább abból, ki az, aki hasznos tud lenni az EP-ben. És ezt lehetne úgy kezdeni, hogy kiértékeljük Winkler Gyula, Sógor Csaba és Tőkés László tevékenységét. Ami eleve nem könnyű, mert az érdemi szempontokat nagyon kevesen ismerik. Nehéz megítélni, hogy egy kétfős frakciótól - mert ekkorára lenne esély - milyen reális elvárásaink lehetnek.
Ha valóban hatékonyságot várunk, a kérdést úgy kell feltenni, hogy mi az, amire a jelöltek szerződnek a romániai magyarsággal. Tőkés László egy alkalommal azt magyarázta, neki nincs szüksége EP-s választási programra, mert az benne van a fejében. Ez számomra azt jelenti, hogy Tőkés László nem hajlandó leszerződni a mandátumát a romániai magyarsággal. Azok az erények, amik diktatúrában hősiek, a demokráciában triviálisak.
Nem sokat tudni arról sem, miben állt Winkler és Sógor munkája,
hogy céljaikat teljesítették-e, elégedettek lehetünk-e azzal, ahogy dolgoztak. Erről is sokkal többet kellene tudnunk, és csak ezt követően lenne értelme arról beszélni, hogy, amennyiben eredményeket akarunk, kik az ideális jelöltek. E nélkül arról beszélni, hogy az összefogás érdekében Tőkés László fent kell legyen befutó pozícióban az RMDSZ listáján, olcsó populizmus. Nem is hiszem, hogy Tőkés nagy számú szavazatot tudna bemozdítani, lásd EMNX bukta.
Persze, ha az EP-jelenléttől nem várunk teljesítményt, csak szimbolikus státusnak tekintjük, ami mindössze a belpolitikai üzenetek megfogalmazása miatt érdekes, lehet Tőkés Lászlót javasolni, de akkor végképp demagóg azzal érvelni, hogy az EP-képviselet fontos, mert az EP-ben fontos dolgok dőlnek el. Lehet, rosszul látom, de Tőkés Lászlóban nem azt a simulékony, nagy munkabírású, szakpolitikákban iszonyatosan profi, diplomata kvalitásokkal rendelkező, megnyerő modorú, széles nemzetközi hálózattal rendelkező EP-képviselőt látom, aki érti és használni bírja az unió bürokráciáit. Ha eredményt akarunk Brüsszelben, mégoly csekélyt is, Tőkés irreleváns. Ha tetszelegni akarunk hatalmas szívünk határtalan bugyraival, ha el akarjuk küldeni jó messzire, ha a Fidesz ezért kotizál nekünk, akkor Tőkés Lászlónak az RMDSZ EP-listáján a helye.
Ha viszont profi EP-képviseletben gondolkodunk, akkor újra kell gondolni az EP-frakciót, és ha kell, korrekciókat kell hozni, de Tőkés László nevét ne szökkentsük át fogaink kerítésén.
És nem véletlen, hogy Borboly Csaba nevét is említettem. Borboly, aki most Tőkés László jelölésén töpreng, népszerűbb, hatékonyabb és nagyságrendekkel nagyobb mozgósító erejű, mint Tőkés. Nem vádolható azzal sem, hogy nem elég jobboldali. Jelenleg egyféle népi hős is, és nem minden EP-s tapasztalat nélküli. Intuícióm szerint, Borboly Csaba jelölése több szavazatot hozna az RMDSZ EP-listájára, mint Tőkés László nyögvenyelős beerőltetése. Új idők, új hősök, új lista.
Kelemen Attila Ármin
Transindex.ro 2013. október 18.
Tíz esztendő az autonómiaharc jegyében
Tízéves fennállására jubileumi gálával és az autonómiaharcban kiemelkedő teljesítményért odaítélt Kós Károly-díjak kiosztásával fog megemlékezni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács december 14-én – ez áll többek a szervezet múlt hétvégén, Nagyváradon lezajlott küldöttgyűlésének zárónyilatkozatában. Nehéz elhinni, de már egy évtizede elvált az autonómia célkitűzését komolyan vevő és azt csak választási jelszónak használó tábor útja. Hadd ugorjunk vissza tíz esztendőt az időben! „Néhány száz méterrel odébb egykori harcostársaink félrevezetett vagy átállt serege egy évtizedes közös önszerveződési munkájának eredményét: a minden magyarnak helyet adó, sokszínű, az egység jelképes és racionális erejét hordozó közösségi önkormányzatot készül végleg szétrombolni, sajnos ismét nem vagyunk elegen, hogy a rombolás útját álljuk. A szétvert önkormányzati modell romjain magabiztosan lobog a tulipános zászló. Az egypárt győzelmét hirdeti. A párttagok érdekeinek felsőbbrendűségét a közösség érdekei felett. (…) Az egypárt alternatívája nem egy másik párt. Az legfeljebb csak eszköz lehet a kizárólagosságra igényt formáló törekvések ellen. (…) Nem tudtuk megfékezni azt a gátlástalan és törtető szándékot sem, amely mindent maga alá gyűrne, mindenkit megvásárolna vagy megosztana, hogy aztán uralkodhasson rajtuk. Akit nem lehet, az biztos egységbontó, annak kinn tágasabb. Így lehet az egység alapértékét furkósbotként használni a választás szabadsága ellen. Bizony mondom, tisztelt gyülekezet, rossz felé fordult a világ. Mi, itt egybegyűltek fordíthatunk-e rajta? Hittel mondom, hogy igen.” Toró T. Tibor fogalmazta meg és mondta el e ma is aktuális gondolatokat a Láncos templomban 2003. február 1-jén, miközben az RMDSZ küldöttgyűlése a nemzeti önkormányzat elvén alapuló alapszabályzatát párt-alapszabályzattá fazonírozta, erősítve a központi vezetést, bevezetve a pártfegyelmet, a belső választásokat részleges tisztújítással váltva ki, mellékessé téve a platformokat, megszüntetve Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségét, és leszámolva a kommunizmussal elleni nyílt szembenállás szellemi-politikai-történelmi örökségével. Jelképértékű, hogy e kongresszuson kezet foghatott a küldöttek által megtapsolt Medgyessy Péter és Adrian Năstase, a térségbeli kommunista utódszervezetek két emblematikus képviselője, akiket a politikai múlton túl a magyar érdekek iránti érzéketlenség, illetve ellenségesség köt össze.
Hosszú utat járt be azóta az RMDSZ és az autonomista tábor egyaránt.
Önfeladó politika
Az RMDSZ latba vetve bukaresti kapcsolatait, amíg tudta, gáncsolta a választásokon vele szemben induló Magyar Polgári Szövetséget. 2004 június elején megrendezett helyhatósági választásokon az MPSZ függetleneket volt kénytelen indítani, mivel a választási bizottság RMDSZ-es kezdeményezésre leseperte az asztalról a rekordidő alatt összegyűjtött 55000 aláírást, s ez ismétlődött meg ősszel is, amikor az MPSZ, az ismételt justizmord miatt a Népi Akció pártjával volt kénytelen közös listán indulni. 2004-ben mindkét oldal választási jelszava az volt, hogy „kettős állampolgárság és autonómia”. Ha mást nem, ennyit sikerült elérni, hogy az RMDSZ ország világ előtt, az autonomista önépítkezést befagyasztó és a belső önrendelkezésre fókuszáló valódi érdekképviseletet megszüntető kormányzati szerepvállalás után nyolc esztendővel nyíltan felvállalja ezt a gondolatrendszert, valamint a magyar állampolgárság kiterjesztésének azóta megvalósult célkitűzését.A következő ciklusban az RMDSZ a kisebbségi törvény gigantikus átverésének manőverét tartotta elsősorban szem előtt s csak a román szűkkeblűségen és politikai korlátoltságon múlt, hogy szemfényvesztő törekvései zátonyra futottak. Mert mi is volt a kisebbségi törvény lényege? Egyik oldalról az RMDSZ érdek-képviseleti privilégiumainak bebetonozása, a kisebbségi verseny ésszerűtlen korlátozása, a másik oldalról a kulturális autonómia látszatának megteremtése. Mert a hangzatos pártpropagandával ellentétben a törvénytervezet semmiféle közjogi kompetenciával nem ruházta volna fel a román politikai berkekben heves ellenállásba ütköző kulturális autonómiatanács intézményét, hanem a parlament és a kormány jogkörébe utalta s a bizonytalan jövőbe tolta ki a tanács hatáskörének kijelölését. Nesze semmi, fogd meg jól! 2007-ben pánikot keltett az RMDSZ berkeiben, hogy az EMNT elnöke, Tőkés László egymaga közel annyi szavazatot kapott függetlenként az európai parlamenti választásokon, mint az RMDSZ, Székelyföldön pedig elvitte a voksok valamivel több, mint felét. Minden bizonnyal ennek is volt köszönhető, hogy 2009-ben, midőn az RMDSZ nómenklatúra kívül került a román hatalom sáncain, a szervezet ismét felfedezte autonomista énjét és ajánlatot tett Tőkés Lászlónak a közös indulásra az EP választásokon, majd hajlandónak mutatkozott a Székely Önkormányzati Nagygyűlés megszervezésére, s a székely területi autonómia melletti hangsúlyos kiállásra. Mihelyt azonban ismét megszólaltak a bukaresti szirénhangok, a következő önkormányzati nagygyűlés összehívását már elszabotálta és ígéretével ellentétben a 2009-es zárónyilatkozatot sem íratta alá tanácsosaival és polgármestereivel. Azóta pedig Bukarest-orientált, önfeladó politikája töretlen.
Közösségi építkezés és autonómiaküzdelem
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mindeközben az autonómia gondolatkörének népszerűsítésével foglalkozott, nemzetközi konferenciákat rendezett, európai fórumok keretében lobbizott, a belőle kivált Székely Nemzeti Tanács kőkemény munkával, állami támogatás nélkül megszervezte a mozgóurnás autonómiareferendumot, melynek keretében a székelység több mint fele voksolt és a szavazók elsöprő többsége hitet tett az autonómia mellett. (Az RMDSZ csúcsvezetése pedig csak gúnyolódott a szabad idejüket és energiájukat az ő kötelezettségük teljesítésére fordító önkénteseken.) Az EMNT akkor még RMDSZ-színekben küzdő parlamenti képviselői több törvénytervezetet is benyújtottak az autonómia vonatkozásában, beleértve a Csapó József által kidolgozottat, amelyről Székely Ervin, az RMDSZ neptuni szárnyának egyik emblematikus figurája azt találta írni, hogy Adolf Hitler elképzeléseinél is diszkriminatívabb. Az EMNT-nek és az SZNT-nek sikerült elérnie azt, hogy míg tíz esztendővel ezelőtt aktivistáit ügyészségi eljárással, a bíróság elé állítással fenyegették a román politikusok, s a rendőrség zaklatta, ma már az autonómia tárgyalási alap. Nem sok ez, de ahhoz képest valami, hogy az akkor még egységes RMDSZ hosszú éveken át jó mélyen őrizte e célkitűzést. (Emlékezetes, hogy az RMDSZ részvételével zajló első kormányzati ciklusban egy belső anyagot a szervezet „erős embere” Kelemen Attila az iratmegsemmisítőbe küldött, mert megfogalmazói, Tamás Sándor és Birtalan Ákos bele merték foglalni a frakció cselekvési prioritásai közé valahányadik pontban az autonómiát.) 2008-ban a várakozásokkal ellentétben bejegyezték a Magyar Polgári Pártot, mely azonban a helyhatósági választásokon nem aratott nagy sikert, a voksok valamivel több mint 15 százalékát szerezte meg, az őszi parlamenti választáson pedig nem indult. Korábbi elnöke, Szász Jenő pedig olyan diktatúrát épített ki párton belül, mely még az RMDSZ-en belüli antidemokratikus viszonyokon is túltett. Az EMNT lépéskényszerbe került. 2010 végén a szervezet küldöttgyűlése úgy határozott, hogy szükség van egy új magyar autonomista pártra, mely egyszerre képviseli a nemzetet és a demokráciát, az autonómiát tiszta, átlátható belső viszonyok mellett tűzi zászlajára. Az Erdélyi Magyar Néppárt a továbbiakban az EMNT-vel szoros együttműködésben fejtette ki tevékenységét, a két elnökség tagjai mindenkori meghívottak a másik szervezet elnökségének ülésein.
A választóközönség nem értékelte a nemzeti oldal megoszlását, a két párt az MPP és az EMNP együtt kevesebb szavazatot ért el a helyhatósági választásokon, mint négy évvel korábban az MPP egyedül. Ezért mondhatta Tőkés László a hétvégi gyűlésen azt a mondatot, amit most a sajtó hangoztat, miszerint az EMNP nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A mondat elejére sajnos elmulasztotta odailleszteni azt, hogy „egyelőre”. Azt pedig nem idézi a sajtó, hogy az EMNT elnöke leszögezte, a viszonylagos kudarcért nem az EMNP vezetőit hibáztatja. De hát ez is a demokráciának nevezett játék szerves része, míg a sajtó viszonylag szabadon működik, az újságírók azt ragadnak ki a kontextusból, ami érdekeiknek vagy elképzeléseiknek megfelel. A közösségi építkezés pedig nem áll le. Az autonómiaküzdelem jegyében eltelt tíz esztendőt újabb követi, s ha netán intézményesítést nyernek önrendelkezési törekvéseink, akkor is lesz feladat bőven a mozgástér-kitöltés kapcsán.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2013. november 4.
Mennyi hazai termőföld kerül külföldiekhez?
A Székelyföldet kevéssé fenyegeti a termőterületek külföldi kézbe kerülésének a veszélye, mivel nemigen alkalmasak nagyüzemi művelésre, a befektetők a magyarlakta vidékek közül inkább a Bánságra és a Partiumra koncentrálnak. Érdeklődésük érthető, mert a romániai árak jóval alacsonyabbak az európainál.
Annak hatására, hogy 2014. január 1-től külföldi magánszemélyek is vásárolhatnak termőföldet Romániában, azon, jellemzően síkvidéki megyékben, ahol intenzív mezőgazdasági termelés folyik, egyre több termőföld tulajdonos mondja fel a bérleti szerződéseket, arra számítva, hogy jövőre jó pénzért értékesítheti majd a területeit. „Emberek járják a falvakat, azt híresztelve, hogy jövőre eurómilliomos lehet mindenki, aki eladja a földjét. Sokan elhiszik ezt, s arra gondolnak, jobb, ha nincs bérbe adva a föld, mert jönnek a külföldi vásárlók, s robbanni fognak az árak” – nyilatkozta egy mezőgazdasági nagyvállalkozó az Agrointel szakportálnak.
A nagybirtok a kelendő
Ingatlanszakértők szerint ezek hiú remények, a külföldiek ugyanis főleg a nagybirtokosokat fogják megkörnyékezni. Laurenţiu Baciu, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Ligájának elnöke szerint a jelenség nagy veszélyeket rejt magában. A bérbe vett földeken dolgozó mezőgazdasági vállalkozások munka nélkül maradnak, jelentős területek parlagon fognak maradni, a tulajdonosok pedig elesnek a bérleti díjból származó bevételektől.
A haszonélvezők az üzérek lesznek, akik bagóért, 4-5 évnyi bérleti díjat kitevő összegekért fogják felvásárolni a termőföldeket a kiszolgáltatott helyzetbe került tulajdonosoktól. „Harcolunk azért, hogy ez ne történhessen meg. Tudomásom van az üzérek manővereiről, folyamatosan mondom a gazdáknak, hogy össze kell tartsunk, nem engedhetjük meg, hogy aláássák a hazai mezőgazdaságot” – mondja Laurenţiu Baciu.
Tulajdonképpen élelmiszerhiány van
Az alapvető gond nem az, ha külföldiek kezébe kerülnek a termőterületek, ugyanakkora baj, ha hazai nagyvállalkozók vásárolják fel azokat a kistermelőktől, véli Szőcs-Boruss Attila, az Ecoruralis Egyesület vezetője. „A kis parcellák egyesítése révén csökken a biodiverzitás, a kistermelők mozgásterülete pedig beszűkül, nincs helyük a piacon. A mezőgazdasági nagyvállalkozók miatt Romániában tulajdonképpen élelmiszerhiány van, az idehaza megtermelt növényeket exportálják, külföldön feldolgozzák, a késztermékeket pedig visszahozzák” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Szőcs-Boruss Attila.
„Tiszta bohóckodás”
Hasonló véleményen van Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke. „A mi érdekünk az, hogy a termőföldek a helyi közösségek tulajdonában maradjanak. A kisgazdák tevékenységének tájfenntartó jellege van, a tevékenységük környezetkímélő, amit az államnak anyagilag honorálnia kellene. Az új földtörvény tiszta bohóckodás. Azt kellene megszüntetni, hogy vállalkozások felső határ nélkül vásárolhassanak termőterületeket” – mondja Sebestyén Csaba. Az RMGE elnöke szerint a földek felvásárlása inkább a Bánságra és a Partiumra jellemző, a Székelyföldön a termőterületek kevéssé alkalmasak nagyüzemi művelésre.
Kelemen Attila RMDSZ-es képviselő, a mezőgazdasági szakbizottság alelnöke szerint reális a veszélye annak, hogy a hazai termőföld jelentős hányada külföldi kézbe kerüljön, lévén, hogy ára sokkal alacsonyabb, mint Nyugat-Európában. A földvásárlás liberalizációját szorgalmazók azzal érvelnek, hogy a kisbirtokok nem versenyképesek, ám ez a honatya szerint álprobléma. „Elbeszélünk a lényeg mellett. A kistermelők nem akarnak versenyképesek lenni, nem áll szándékukban exportálni. Ők decens módon meg akarnak élni a családjukkal a gazdálkodásból, ami lehetséges” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Kelemen Attila.
Érdeklődnek a befektetési alapok
A Mezőgazdasági Minisztérium kimutatásai szerint jelenleg Romániában 900 ezer kisgazdának van maximum 5 hektár termőföldje, míg további 142 ezren kevesebb mint 10 hektárt művelnek meg. Ezer hektárt meghaladó birtokkal 864 cég és 20 magánszemély rendelkezik, ezek összterülete mintegy 1,75 millió hektár. A hazai termőföldek jelentős gazdasági potenciálját bizonyítja, hogy egyre több külföldi befektetési alap vásárol Romániában.
A Ziarul Financiar gazdasági napilap adatai szerint tíz befektetési alap 86 ezer hektáron gazdálkodik Romániában, ami a teljes termőterületnek hozzávetőleg 1 százaléka. A német Agrarius és Germanagrar 3.200, illetve 8.000 hektárt birtokol Temes megyében, az olasz Generali szintén Temesben vásárolt fel 4.600 hektárt, a dán Agriinvest 11.300 hektárt Krassó-Szörényben, az Agrar Investnek pedig Kolozsban van 7.700 hektárja. A befektetési alapok azzal is számolnak, hogy Romániában 2.400 euró egy hektár termőföld átlagára, ami középtávon valószínűleg jelentősen emelkedni fog, figyelembe véve, hogy Szlovákiában egy hektár 4.000 eurót ér, Nyugat-Európában pedig több mint 10 ezret.
Pengő Zoltán
maszol.ro2013. november 8.
Egy törvénnyel nem lehet a lopást leállítani!
Rendhagyó beszélgetés dr. Kelemen Atilla képviselővel a parlamenti vita alatt álló új erdészeti kódexről
– Azzal kezdeném, hogy az adja az erdőtörvény aktualitását, hogy Charles herceg, amellett, hogy Romániát csodaországnak nevezte, azt mondta, hogy naponta 30 hektár erdő tűnik el itt. Ez óriási szám, nem valószínű, hogy teljesen fedi a valóságot, de tény, hogy nyakló nélkül vágják az erdőket, miközben mindenki mondja, hogy meg kell menteni. A kérdés egyik fele, hogy vajon a jelenleg érvényben levő erdészeti kód jó-e vagy rossz? Sok vita volt erről, a jelenlegi törvényt hosszas tanácskozások után hoztuk meg, és sok minden, amire ma szeretnek hivatkozni, benne van a régi erdészeti kódban is. Az például, hogy a tarvágások után kötelező az újraerdősítés.
– Nem elég törvénybe foglalni, alkalmazni kell, mert ha a törvény csak papíron marad, s egy fiókban porosodik, attól az erdő nem fog újratermelődni.
– Ez így van. Van spontán erdősülés is, ám ha nem irányítottan csinálják, akkor előfordul például, hogy hiába kel ki a mag a csereerdő esetében, ha a mogyoró sokkal gyorsabban nő, és olyan sűrű a lombozata, hogy maga alatt semmit nem tűr meg, megöli az összes többi csemetét. Tehát igen, az erdőt újra kell telepíteni, és nem a Fennvalóra vagy a természetre bízni, hogy hogyan alakul majd. Még egyszer mondom, van rá paragrafus a mostani erdészeti kódban is, csak rá kell kényszeríteni az embereket, illetve azokat, akik vágják az erdőt, hogy ezt alkalmazzák, és nagyon komolyan számon kell kérni.
– Hogyan lehet rákényszeríteni az embereket a törvény betartására? Semmi esetre sem azzal, hogy új törvényt alkotunk...
– A kényszerítés egyetlen módja – nem szeretjük ugyan – a büntetés. Nem lehet mindenkinek a lelkiismeretére bízni. A régi időkben, amikor több száz évre meghatározott tulajdonformák voltak, mindenki próbálta úgy kezelni, hogy száz év múlva is legyen erdő, hiszen egy fenyőerdőnek a "beérése" 80-100 évig tart. Ahol tarvágást végeznek, legközelebb nyolcvan-száz év múlva vághatnak újra fenyőt. Ezt így kellene felfogni, az utódainkra kell hagyni az erdőt.
– Egy kormánypárti szenátor a múltkor azt mondta, hogy Romániában több mint 500 ezer hektár erdőterület van ebek harmincadján. Igaz ez?
– Sajnos igaz, az újratelepítésekkel nagyon megkéstek, de ezt csak úgy lehet megoldani, hogy legyen az államnak egy szervezete – a Romsilva –, amelynek megfelelő személyzete, autoritása kell legyen ahhoz, hogy ezeket a törvényeket alkalmazza, illetve rászorítsa a közbirtokosságokat, a magántulajdonosokat vagy az állami erdők tulajdonosait, hogy a törvény mindenkire vonatkozik, és be kell tartani.
– Ötszázezer hektár azért nagyon sok…
– Nagyon sok, de meg kell nézni, a környezetünkben, Erdélyben is sok olyan hely van, ahol gyönyörű fenyőerdőket láttunk még húsz évvel ezelőtt. De csak meg kell számolni azokat a rönkszállító autókat, amelyek naponta jönnek le például a Maros völgyéből, vagy a Görgény völgyéből… Az egész világon óriási gond a mértéktelen fakivágás.
– Azzal, hogy betartatják a nagy erdőtulajdonosokkal a törvényt, nem oldódik meg a kistulajdonosok gondja.
– Amit az RMDSZ és jómagam is sokszor kritizáltunk, hogy eleve rosszul indítottuk az egész akciót, hiszen a 18- as törvény 10 hektárban határozta meg a visszaadandó földterület maximális nagyságát, amiből egy hektár lehetett erdő. Ez elaprózáshoz vezetett, mert az az igazság, hogy egy hektár erdővel nincs mit kezdeni, egy hektár erdővel nem lehet erdőgazdálkodást folytatni. Az viszont jó intézkedése lesz az új erdészeti kódnak, hogy az állam fizetéstérítés nélkül fogja őrizni a magánszemélyeknek ezeket a kis erdeit is. Azt azonban mindenképpen tudni kell, hogy ezzel viszont az is együtt jár, hogy minden erdőterületre hosszú távú kivágási tervet kell készíteni, és igaz, hogy szakember fogja őrizni, de rendelkeznek is vele olyan értelemben, hogy nem akkor vágsz fát ki belőle, amikor akarsz, hanem a erdőgazdálkodási üzemterv szerepel majd a te területed is, s ha vágásra kerül, akkor megkapod azt a famennyiséget, ami jár erről a területről.
– Aki télire tűzifát akar hazavinni a saját erdejéből, nem teheti meg?
– Csak úgy vihet, ha egészségügyi kivágást végez, a beteg fákat vágja ki, nem tarvágást végez. De ezt is az erdészet kell jóváhagyja, pecsételje, nem úgy, hogy kimegy, kivág egy fát, és hazaviszi. Ez különben mindig így volt román világban, magyar világban, rend volt az erdőben. Nem véletlen, hogy az első világháború előtt például az erdészet félkatonai szervezet volt, egyenruhával, fegyverviseléssel, nem úgy ment, hogy mindenki azt csinált, amit akart.
– Romániában élünk, ahol a törvényeket nemigen tartják be, még a törvényalkotók sem. És az emberekben ott él a gyanú, hogy az erdészet is a pillanatnyi hatalom kiszolgálója. Kormányok mennek, kormányok jönnek, minden kormányváltáskor az új hatalom emberei kerülnek "helyzetbe", és hogy úgy mondjam, politikai alapon megy majd az erdővágás is.
– Ez valóban hatalmas rákfenéje a mostani rendszernek, hiszen a politikai váltógazdaság nem azt kellene jelentse, hogy négyévenként jön egy új kormány, és minden régi tervet abbahagyunk, s valami újba kezdünk, amit az új kormány talál ki. Főleg az erdőgazdálkodásban, ahol száz esztendő a váltószám, nem lenne szabad ilyen négyéves ciklusokban gondolkozni. Sajnos, nemcsak az erdészetet jellemzi ez a kapkodás, hanem az egész társadalmat.
– Egyesek szerint ezzel a törvénnyel meg tudják állítani a lopást.
– A törvénnyel nem lehet a lopást megállítani, csak a törvények alkalmazásával. Szerintem az eddigi erdészeti kóddal is meg lehetett volna állítani a lopást, ha konkrétan lett volna erre részben politikai akarat, részben pedig olyan személyzete az erdészetnek, amivel meg tudta volna őrizni az erdőmennyiséget. Az állam sokkal pragmatikusabban kellene hozzáálljon, de úgy néz ki, ezen a téren is bedobták a gyeplőt a lovak közé, és nagyon nehéz újra megfegyelmezni ezt a dolgot.
Az, hogy ezentúl nem fognak élőfát eladni, hanem az út mellé kihordott, négyzetméterbe felrakott rönköt, szerintem megint kétélű dolog. Persze jelentheti azt is, hogy nagyobb lesz a fegyelem, de azt is, hogy megint beiktattunk egy központi láncszemet az erdő és az értékesítő közé: aki az erdőkitermelést végzi. Az már ráteszi a maga nyereségét, tehát megint több mindenkit akarunk éltetni ugyanakkora mennyiségű fából. Azt hiszem, ez tovább bonyolítja majd a helyzetet, ahelyett, hogy megoldaná a problémát.
– Szükség volt erre az új törvényre, vagy csak a régit kellett volna helyesen alkalmazni? Hiszen, mint mondta, az előző törvényben is jó előírások voltak, csak nem tartották be.
– Magam sem értem. Egy kicsit úgy vagyok ezzel, mint a vizek és halászat törvényével: nagy érdekek vannak a háttérben. Minden kormány azzal kezdi, hogy ezekben rendet akar csinálni. Sajnos, gyanítható ilyen esetben, hogy bizonyos klikknek akarják a hasznot átjátszani. Úgy gondolom, hogy a régi erdészeti törvénnyel, amelyet komoly erdészeti szakemberek készítettek, a mai napig meg lehetett volna élni. Benne van majdnem minden előírás azok közül, amelyek az újban is megtalálhatók. Az, hogy az értékesítés másképp lesz, számomra gyanús: miért kell másképp, és mi szükség van egy másik cégre? Eddig azok a cégek, amelyeknek megvoltak a gépei, kitermelték a fát, kivitték az út mellé, onnan eladták. Hogy ezután hogy lesz, nem tudni igazán, a törvény betűjét sokféleképpen lehet értelmezni és alkalmazni. Azt hiszem, az lenne a jó, ha tényleg meg tudnánk győzni önmagunkat elsősorban, hogy erdőre szükség van, és hogy ez egy óriási vagyon Romániának. Csak azután tudjuk a külföldet vagy akár Charles herceget meggyőzni, hogy itt tényleg vigyáznak az erdőre, mert addig, amíg az a vélemény, hogy naponta 30 hektár erdő tűnik el többé-kevésbé illegálisan, addig nincsenek rendben a dolgok.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2013. december 8.
Magyar alpolgármester helyett Petőfi-szobor
Bár szórványba szorult a marosugrai magyarság, ennek ellenére bátran kiállt elképzelése mellett, és több éves „harc” után december 8-án, vasárnap délben Petőfi Sándor-szobrot avatott.
Az eredeti tervek szerint a nemzet költőjének mellszobra, amelyet Szabó Ferenc szobrászművész készített, Marosugra központi parkjában, Mihai Eminescu mellett kapott volna helyett, végül úgy döntöttek, hogy a közeli utcában, a református templom udvarán állítják fel.
A vasárnap délelőtti istentisztelet után a szomszédos római katolikus templom tornyában délben megszólaló harangszó idején hangzottak el a köszöntő beszédek.
Bátrak és kitartók
A 2400 lélekszámú román közösségben, az oláhdellőiekkel együtt összesen 320 marosugrai magyar meghatódva hallgatta a Nemzeti dalt, az idősebbek arról beszéltek, soha nem gondolták volna, hogy mégis sikerült megvalósítani ezt a régóta dédelgetett álmukat. Köszöntő beszédében Simon István, a szomszédos Kerelőszentpál polgármestere, körzeti RMDSZ-elnök megdicsérte a helybéli magyarokat, hogy sikerült összefogniuk, és kitartottak ki szoborállítási tervük mellett: „Petőfi szobra bizonyítja, hogy egy szórványban élő kis magyar közösség csakis akkor érhet el eredményeket, ha a személyes sértődéseket félreteszi és közösen, együtt lép fel”.
Kelemen Atilla parlamenti képviselő szerint jó ötlet volt, hogy a Petőfi-szobrot a templom védő árnyékában helyezték el. Kijelentette: a szórványban élő magyarok már többször bizonyították – most a marosugraiak –, hogy bátrabbak, mint a tömbmagyarságban élő nemzettársaik. Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök párhuzamot vont a felállított Petőfi-szobor és a Páskándi Géza által írt, A költő visszatér című rockopera között, felidézve annak egyik refrénjét: „Ahol Magyar él, Ahol Magyar fél, Petőfi visszatér", utalva arra, hogy minden marosugrai büszke lehet arra, hogy szülőfalujában a szabadságért életét adó Petőfi Sándor szobra áll.
A szoboravatás után a helybéli gyerekek és fiatalok verses, dalos összeállítása zárta az ünnepélyt.
Tavaly nem sikerült, talán jövőre
A köszöntő beszédekben többször elhangzott, hogy a szobrot tulajdonképpen egy alku nyomán tudták felállítani. Simon Istvánt érdeklődésünkre elmondta, a tavalyi helyhatósági választásokon a település magyar szavazói a jelenlegi polgármestert támogatták, és ígéretet kaptak, hogy cserében alpolgármesterük lehet. A község második emberének azonban nem sikerült magyar személyt megválasztani, így a polgármester vállalta, hogy a helyi költségvetésből fedezi a Petőfi Sándor mellszobrának felállításával járó költségeket. „Magyar alpolgármesterük nincs, de van Petőfi-szobruk a marosugrai magyaroknak, és bízunk abban, hogy a következő választások után újra lesz magyar alpolgármesterük is” – mondta a körzeti RMDSZ-elnök.
Simon Virág
Székelyhon.ro2013. december 27.
Lopott szobrok Marosvásárhelyen: esztétikai szempontok helyett politikai alku
Rosszabbnál rosszabb szobrok jelennek meg Marosvásárhely közterein, nem az esztétikai szempont számít, hanem a politikai indokok, hogy nekünk is sikerült, nem csak nekik – mutatott rá a marosvásárhelyi helyzetre Pál Péter képzőművész, utalva arra, hogy a románok és a magyarok is mindenáron saját ideológiai szobraik felállításához ragaszkodnak. A Lopott szobrok, gazdátlan értékek című kerekasztal-beszélgetésre a vásárhely.ro portál szervezésében, a marosvásárhelyi Bolyai Klubban került sor december 17-én.
A marosvásárhelyi – sok esetben megrongálódott, esetenként elkallódott – köztéri szobrok jövője érdekében indított figyelemfelkeltő kampányt októberben a Marosvásárhelyi Kulturális Központ valamint a vásárhely.ro kulturális és közéleti portál. Orbán János művészettörténész elmondta, a nyáron a vásárhelyi szobrokról készült jegyzékben 51 objektum – ezek között három eltűnt szobor – szerepel. Nyoma veszett Kolozsvári Puskás Sándor Tavasz című, hatvanas évekbeli alkotásának, amely a Kárpátok sétányon állt, tíz év alatt hordták el, bontották le, úgy, hogy ma már semmi sem maradt belőle. Bálint Károlynak a hatvanas évek második felében született szobra, a Napozó – amely évtizedeken át várta az egykori Május 1. strand vendégeit – és holléte szintén ismeretlen. Gavril Sedran Kagyló című, korábban a Színház teret díszítő alkotása a tér felújítása után nem került vissza a helyére.
A „csak azért, mert tetszik” elv nem érvényesül
Pál Péter szerint a Kárpátokon kívül nincs annyi lovas szobor, mint az erdélyi városokban, ahol szoborállításkor szinte kizárólag ideológiai szempontok érvényesülnek. Marosvásárhelyen rosszabbnál rosszabb szobrok születnek, valóságos szoborháború folyik a magyar és a román közösség között, ha az egyik fél szeretne felállítani egy szobrot, a másik fél azonnal kéri cserébe a saját személyiségéről készült alkotás köztéri elhelyezését. Az esztétikai szempontok, hogy tetszik-e a közösségnek vagy sem, teljesen háttérbe szorulnak – mutatott rá a képzőművész, aki szerint Marosvásárhelyen a ’60-70-es években állított alkotások feleltek meg az esztétikai szempontoknak, azonban ezek vagy tönkrementek, vagy pedig nyomuk veszett. A képzőművész hozzátette, olyan műveket tart létjogosultnak, amelyek emberközeliek és mögöttük semmiféle ideológia nincs.
Fűre ülni tilos
Gagyi József egyetemi tanár a terek használatáról, a köztéri szobrok ünnepi, illetve hétköznapi használatáról beszélt, mint mondta, emlékezetes volt számára tapasztalni, hogy a főtéri Avram Iancu lovas szobor körüli teret gördeszkás fiatalok vették birtokba, akik talán azt sem tudták, kit ábrázol az alkotás, nem is érdekelte őket, kizárólag az volt a szempont, hogy a szobor előtti lejtős felületen jól csúszik a deszka. Gagyi József arra is felhívta a figyelmet, annak ellenére, hogy a város lakosságának nagy része az egyes lakónegyedekbe tömörül, manapság Vásárhelyen a szobrokat kizárólag a főtéren állítanák fel. Kelemen Attila Ármin újságíró, az Erdély Fm igazgatója azon a véleményen van, hogy Marosvásárhelyen a politikum a közteret olyan térnek tekinti, ahol az embereknek viselkedni kell, nem kínál lehetőséget a lakosságnak arra, hogy belakja azt. Nehezményezte, hogy ha Vásárhelyen leül egy lépcsőre vagy a fűbe, rászólnak a polgárőrök, míg egy nyugati nagyvárosban ezzel nevetségessé tenné magát egy rendőr.
A Decebal-szobor veszélyes precedens lehet
Soós Zoltán városi tanácsos, a Maros Megyei Múzeum igazgatója úgy véli, Vásárhelynek nincs szobormúltja, az egyetlen köztéri emlékmű, ami még a 19. századból maradt fenn, az a Székely vértanúk emlékműve, a többit a történelmi események megsemmisítették. – A ’90-es évek után kezdődött el a politikai szoborállítás, megjelentek itt-ott szobrok, de nem tudni, ki, milyen szándékkal rendelte ezeket. Megjelent a Mihai Viteazul-szobor felajánlásként, most pedig a Decebal-szobor, szintén adományként. Egy szabályozás kellene, ami megállítja ezt a folyamatot. Nincs semmiféle szabályozás ezen a téren, nincsen egy bírálóbizottság, amely esztétikai, esetleg urbanisztikai szempontból megkérdőjelezhetné egy szobor felállítását. A Decebal-szobor veszélyes precedens lehet, a tanácsban kisebbségben vagyunk, így le tudják nyomni a torkunkon, ha úgy hozza a helyzet – fogalmazott Soós Zoltán, aki szerint a szoborállításról szóló határozattervezetben valójában csak két rajzváltozat szerepelt a majdani szoborról, maga az alkotás talán még el sem készült.
Peti András alpolgármester, alátámasztva kollégája szavait, hozzáfűzte, a szabályozás hiánya miatt fordulhat elő, hogy Vásárhelyen a háborús bűnösnek nyilvánított Ştefan Guşă szobrának a felállítása szóba kerülhetett. Peti András szerint a jelenlegi felállásban az RMDSZ-nek nem mindig sikerül megállítani egy ilyen kezdeményezést. Bizonyos nyomásokkal is szembe kell nézni, azaz, ha jön egy civil egyesület, adományoz a városnak egy szobrot és a tanács le is szavazza a felállítását, másnap jön az összes civil szervezet, amely követeli annak felállítását, és elindítanak egy petíciót. Beszédes példa erre, amikor a román civil társadalom 25 ezer aláírást gyűjtött annak érdekében, hogy Păunescuról nevezzék el a 2-es iskolát. Ha pedig egy népes tömeg követel valamit, azok a román tanácsosok, akik egyébként nem ragaszkodnak egy adott szobor felállításához, sem merik felvállalni, hogy nemmel szavazzanak.
Menyhárt Borbála
e-nepujsag.ro
Erdély.ma2014. január 16.
Kelemen Márton: eltolódtak az erőviszonyok
Előnynek és hátránynak is számít Kelemen Atilla közismert politikus, volt RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő fiaként beszállni a politikai életbe, véli Kelemen Márton, aki szinte az utcáról besétálva, azon nyomban frakcióvezető lett a megyei önkormányzatban. A politikus interjút adott a Vásárhelyi Hírlapnak.
„Egy jó csapat állt össze, a megyei önkormányzat RMDSZ frakciójában, annak tükrében, hogy tizenkét esztendő után az RMDSZ elveszítette az önkormányzat vezetését. Minden egyes kérdést megvitatunk, lehetőleg még a bizottsági ülések előtt. Léteznek különvélemények, és egyesek nem adnak vagy nem adhatnak hangot ezeknek, amivel nincs is gond. Az lenne az igazi probléma, ha nem tudnánk egységesen fellépni, hisz a Maros megyei önkormányzatban éppen ez az összetartás képezi az RMDSZ erejét” – mondta el az interjúban Kelemen Márton. A Maros megyei önkormányzat RMDSZ-frakcióvezetője arról is beszélt, hogy nincsenek egyszerű helyzetben, hisz annak dacára, hogy továbbra is a legnagyobb frakciónak számítanak, egyértelmű, hogy az erőviszonyok eltolódtak.
„Mind Marosvásárhely, mind Maros megye esetében érződik, hogy hiába vagy a legerősebb, ha a polgármestert vagy a megyeelnököt nem te adod, mozgáslehetőséged teljesen korlátolttá válik. Tudomásul kellett vennünk, hogy megváltoztak a játékszabályok, mindaz, amit addig a lehető legtermészetesebbnek tekintettünk, mára már olyasvalami, amiért komolyan meg kell küzdenünk. Ettől függetlenül úgy érzem, a lehetőségekhez képest ebben az új helyzetben is elég sokat elértünk. Összességében véve, sikeres másfél esztendőt tudunk magunk mögött. Sikerült együttműködnünk Ciprian Dobre megyeelnökkel, a Kultúrpalota százéves évfordulója kapcsán sikerült egy olyan multikulturális rendezvénysorozatot nyélbe ütni, melynek a magyar vonatkozásai semmivel sem maradtak alább a románnál, sőt” – jelentette ki Kelemen a Vásárhelyi Hírlapnak adott interjújában.
Az RMDSZ-frakció kimondottan „magyar-specifikumnak” számító idei terveivel kapcsolatosan a Félsziget „hazaköltözését” emelte ki, kihangsúlyozva, hogy egyetlen Félsziget lesz, és az a marosvásárhelyi, amit egyébként „a kolozsvári szervezők is nagyon jól tudnak”. Hozzátette, hogy a már hagyományos Marosvölgyi Fesztivál és a Görgényvölgyi Fesztivál mintájára az idén magyar vidéken is szerveznek egy kistérségi rendezvénysorozatot valahol a Nyárád- és a Küküllő-menti, tömb-magyar régióban, azonban a folyamatban levő egyeztetések miatt egyelőre nem kívánt részleteket elárulni erről.
A tervezett, illetve folyamatban levő beruházásokkal kapcsolatosan elmondta, hogy idén limitált költségvetés mellett érdekek ütköznek a megyei önkormányzatban. „Mi azt szeretnénk, ha minél több, vagy legalább is a lakosság számarányának megfelelő pénz jutna a magyarlakta vidékekre, a román kollégák pedig azt, hogy a beruházások a tömb-román régiókba kerüljenek. Továbbra is fontos célnak tekintjük a kétnyelvűsítés folytatását, főként a tanácsnak alárendelt intézményekben” – fejtette ki Kelemen Márton a beszélgetés során.
A teljes interjú a Vásárhelyi Hírlap január 17-i, pénteki lapszámában olvasható.
Szucher Ervin |
Székelyhon.ro,2014. február 14.
Felcserélődtek az erőviszonyok – Interjú Kelemen Mártonnal
A marosvásárhelyi kétnyelvűségről, az érdekérvényesítésről, illetve az RMDSZ Maros megyét érintő megvalósításairól, terveiről beszélgettünk Kelemen Mártonnal, a Maros megyei önkormányzat RMDSZ-frakciójának vezetőjével, aki megpályázná a tanács alelnöki tisztségét is.
– Előnynek vagy hátránynak számít Kelemen Atilla parlamenti képviselő fiaként politikai és közigazgatási szerepet vállalni?
– Nem egyértelmű, hisz mindenképpen megvannak az előnyei és a hátrányai is. Ezen én is sokat gondolkodtam, mielőtt hosszú évekig mérlegeltem, hogy látható módon beszálljak-e a politikába vagy sem. Most azt kell mondanom, hogy összességében talán inkább előnyös Kelemen Atilla fiaként érkezni a politikába, hisz már felnövő gyerekként megadatott, hogy emberközelből megismerhessem és követhessem az apám és az általa vezetett szervezet tevékenységét. Persze mindez óhatatlanul spekulációkra, ilyen-olyan értelmezésekre is okot ad, ezért is haboztam jó ideig, amíg végképp úgy döntöttem, hogy vállalom ezt az utat.
– Spekulációnak tartja, az előnyök kategóriájába sorolja, vagy teljesen természetesnek tekinti, hogy szinte az utcáról besétálva, azon nyomban RMDSZ-frakcióvezető lett a megyei önkormányzatban?
– Ezt hogyan érti?
– Nem sokaknak adatik meg, hogy már az első mandátumuk elején a frakció élére kerüljenek…
– Spekuláció. Amikor a választások után a frakció megalakult, édesapám itt sem volt az országban, ha akarta volna, akkor sem tudta volna befolyásolni a választást.
– Azon túl, hogy egy demokratikus szavazás által jutott helyzetbe, hogy érzi, újoncként mivel érdemelte ki ezt a tisztséget?
– Nem kiérdemlésről van itt szó, egyszerűen jelentkeztem erre a pozícióra. Tulajdonképpen javasoltak. Nem is volt más, aki vállalta volna. Megtisztelőnek tartom, hogy a kollegák bizalmat szavaztak. Hogy mivel érdemeltem ki, ezt tőlük kellene megkérdezni. Szervezési, irányítási munkában 2012 nyara előtt is volt részem, kapcsolattartási és kommunikációs készségeim pedig csak hasznára válhatnak az RMDSZ-nek.
– Hogyan sikerül csapatba fogni azokat a tapasztaltabb kollégáit, akik közül eddig is akadt egy-kettő, aki időnként „különutasként” viselkedett?
– Jó csapat állt össze, nincsenek efféle gondok. Ugyanakkor létezik egy frakciószabályzat, melynek értelmében minden egyes kérdést megvitatunk, lehetőleg még a bizottsági ülések előtt. Nem mondom, hogy nem léteznek különvélemények, és azt sem, hogy ezeknek egyesek nem adnak hangot olykor. Ezzel nincs is gond. Az lenne az igazi probléma, ha nem tudnánk egységesen fellépni, hisz a Maros megyei önkormányzatban éppen ez az összetartás képezi az RMDSZ erejét.
– Szintén spekuláció vagy igaz, amiről a szervezetben sokan beszélnek: tíz hónappal ezelőtt az apja, utódként önt látta volna a legszívesebben az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöki székében?
– Ezt már a kollégák közül is sokan megkérdezték. A személyes döntésem volt, hogy nem vágok bele egy ilyen megmérettetésbe.
– Valaki vagy valakik részéről létezett egy ilyen felkérés vagy sugallat?
– Ezt nem mondtam. Beszélgetések ugyan voltak, nem feltétlenül édesapámmal, de nem jutottunk el a megmérettetési szándékig.
–Milyennek értékeli pártja másfél éves tevékenységét annak tükrében, hogy tizenkét esztendő után az RMDSZ elveszítette az önkormányzat vezetését?
– Nem vagyunk egyszerű helyzetben, hisz annak dacára, hogy továbbra is a legnagyobb frakciónak számítunk, egyértelmű, hogy az erőviszonyok eltolódtak. Mind Marosvásárhely, mind Maros megye esetében érződik, hogy hiába vagy a legerősebb, ha a polgármestert vagy a megyei tanácselnököt nem te adod, mozgáslehetőséged teljesen korlátolttá válik. Tudomásul kellett vennünk, hogy megváltoztak a játékszabályok, mindaz, amit addig a lehető legtermészetesebbnek tekintettünk, mára már olyasvalami, amiért komolyan meg kell küzdenünk.
Ettől függetlenül úgy érzem, a lehetőségekhez képest ebben az új helyzetben is elég sokat elértünk. Összességében véve, sikeres másfél esztendőt tudunk magunk mögött. Sikerült együttműködnünk Ciprian Dobre elnökkel, a Kultúrpalota százéves évfordulója kapcsán sikerült egy olyan multikulturális rendezvénysorozatot nyélbe ütni, melynek a magyar vonatkozásai semmivel sem maradtak alább a románnál, sőt.
– Viszont ez sem indult épp oly akadálymentesen, hisz a jelenlegi elnök, akit az RMDSZ is támogat, teljesen egynyelvű rendezvényként indította a Kultúrpalota évfordulóját. Ráadásul azt láttuk, hogy rögtön székfoglalója után a megyeháza folyosóiról az összes kétnyelvű feliratot románra cserélte, legutóbb pedig a Bernády György által létesített könyvtár falára helyezett el egy román nyelvű márványtáblát.
– Ami az épületen belüli táblákat illeti, ezek mára egységesek és ismét kétnyelvűek, az elnök kabineti bejárata mellé elhelyezett felirat kivételével.
– Mára valóban kétnyelvűek, de gondolom, hogy az RMDSZ és a civil társadalom kérésére vagy nyomására.
– Ez így van. De azt is meg kell nézni, hogy Ciprian Dobre lényegében a szakadt szélű, egy magára valamit is adó közintézményhez méltatlan, nyomtatott papírokat cserélte ki mutatós táblácskákra. Amikor ideiglenesen egynyelvű feliratok álltak az ajtók mellett, a kétnyelvű táblák már rég meg voltak rendelve. Ezt tanúsíthatom, hisz végigkövettem az egész folyamatot. Ami a rendezvénysorozatot illeti, azt is eleve kétnyelvűre terveztük.
– Az első hetekben kihelyezett Cultura ne unește (A kultúra egyesít minket) feliratú óriásplakátok nem erről szóltak.
– Amikor Dorin Florea polgármester tudomást szerzett a megyei tanács terveiről, rögtön bejelentette, hogy a városháza Őszi Fesztivált szervez. Erre kellett azon nyomban, pontosabban már másnap reagálni. Így kerültek ki a Kultúrpalota évfordulójával kapcsolatos első, valóban csak román nyelvű molinók. Mi már jó ideje dolgoztunk a magyar jellegű programok összeállításán, de abban a pillanatban még nem rendelkeztünk egy végleges változattal. Nemsokára ezek is nyilvánosságra kerültek.
A megyevezetés részéről soha semmiféle rosszindulatot nem tapasztaltam. Az más, hogy Dobre és csapata most kezdi tanulni, megszokni a kétnyelvűséget. Minden egyes rendezvénybe igyekeznek beleszőni a magyar elemeket is. Előfordul, hogy időnként ilyen-olyan megjegyzést kell tennem, emlékeztetve, hogy nem csupán egy-egy magyar feliratra, azaz apró gesztusokra van szükségünk, hanem tényleges kétnyelvűséget szeretnénk.
– Melyek a testület és különösképpen az RMDSZ-frakció idei tervei, melyek kimondottan magyar-specifikumnak számítanak?
– Ha magyar jellegzetességekről beszélünk, akkor ezek első sorban kulturális jellegűek. Az egyik legfontosabb a Félsziget Fesztivál hazatérésére.
– A kolozsvári szervezők viszont erősítik, hogy márpedig 2014-ben is a Gorbó völgyében szervezik meg a fesztivált. Elképzelhető, hogy két rendezvény is lesz az idén?
– Nem. Egy lesz, és az a marosvásárhelyi lesz. Ezt egyébként a kolozsvári szervezők is nagyon jól tudják. De, hogy tovább folytassam a gondolatot, ez alkalommal bejelentem, hogy a már hagyományos Marosvölgyi Fesztivál és a Görgényvölgyi Fesztivál mintájára idén magyar vidéken is szervezünk egy kistérségi rendezvénysorozatot. Egyelőre nem árulnám el, hogy hol, hisz folynak az egyeztetések, maradjunk hát annyiban, hogy valahol a nyárád- és a küküllőmenti, tömbmagyar régióban.
– Apropó Nyárád- és Küküllőmente, térjünk a gazdasági jellegű gondokra. Mikorra várható, hogy elkészüljön a két kistérséget összekötő út Nyárádmagyarós és Sóvárad között, mely nem csak lerövidítené a Marosvásárhely és Szováta közti távolságot, de jó pár kis falvat is felszabadítana a jelenlegi elszigeteltségéből?
– Nagy erőkkel dolgoznak, hisz 2015-re ennek az útnak el kell készülnie. Az egyetlen potenciális gondot a munkálatok finanszírozása jelentheti, hisz annak ellenére, hogy az út uniós alapokból készül, a megyei tanácsnak kell megelőlegeznie az építőket. Tudtommal eddig semmiféle fennakadás nem történt, ezért remélni merem, hogy az építőnek sikerül betartani a határidőt.
– Egy évvel ezelőtt az önkormányzat volt alelnöke, Lokodi Edit Emőke azt mondta, hogy talán ez az utolsó olyan nagyléptékű infrastrukturális beruházás, ami a megye magyarlakta vidékein történik. Semmi esélyt nem lát a Maros és Hargita megyét összekötő bözödújfalusi út leaszfaltozására?
– A tanács nem mondott le erre a tervről, mondhatnám úgy is, hogy a prioritásai között szerepel, de az önkormányzat saját költségvetéséből képtelen egy ekkora beruházásba kezdeni. Az RMDSZ melegen tartja a kérdést, amit azonban csak külső, akár állami, akár uniós forrásokból tudnánk megvalósítani. Felmerült a hitelezés lehetősége is, ám még egyetlen pénzintézet sem ajánlott előnyös feltételeket. Hasonló a helyzet a görgényvölgyi úttal is, ahol Laposnya és Gyergyóremete között kellene mintegy húsz kilométeren leönteni az aszfaltot ahhoz, hogy a két megyét összekössük.
– Az említetteken kívül melyek az RMDSZ-frakció idei prioritásai?
– Egy limitált költségvetés mellett érdekek ütköznek: mi azt szeretnénk, ha minél több, vagy legalább is a lakosság számarányának megfelelő pénz jutna a magyarlakta vidékekre, a román kollégáknak pedig azt, hogy a beruházások a tömbromán régiókba kerüljenek. Továbbra is fontos célnak tekintjük a kétnyelvűsítés folytatását, főként a tanácsnak alárendelt intézményekben.
– A Területi Képviselők Tanácsa jóváhagyta, hogy ön pályázza meg a Lokodi Edit Emőke távozásával megüresedett megyei önkormányzati alelnöki tisztséget. Született-e már egyezség arról, hogy amennyiben március elsején átveszi Lokodi helyét, nem csak afféle kirakatvezető legyen?
– Hogy mennyire volt csupán kirakattisztség az, amit Lokodi Edit Emőke elfoglalt, lehetne vitázni. Tény, hogy még nem tárgyaltunk egyik politikai partnerünkkel sem erről a kérdésről. Úgy érzem viszont, hogy az önkormányzatban eddig is méltányosan tudtuk képviselni a Maros megyei magyarságot. Abban is biztos vagyok, hogy az eddigieknél többet is el tudunk érni.
– Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök azt nyilatkozta, hogy megerősítenék az alelnök hatásköreit. Miben szeretne több beleszólást, mint elődje?
– Nem hinném, hogy gond lett volna Lokodi hatásköreivel. Még nem tudom, miként alakulnak a dolgok, de a kérdésre válaszolva elmondhatom, hogy a nagyvárosi övezet ügye az, ami a leginkább foglalkoztat. Ez az egyesület amolyan Marosvásárhely központú kisrégió, amely tizennégy települést foglal magában, ezek közül kilencnek magyar polgármestere van, és tizenegyben többségében magyarok laknak. Ezt a testületet jelenleg a megyei tanács elnöke, Ciprian Dobre vezeti, de sokan elégedetlenek az eredményeivel.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),2014. február 21.
Alkotmányellenes a földvásárlásról szóló törvénymódosító javaslat"
Az RMDSZ ellene szavazott
Kedden a képviselőházban szavazásra bocsátották a 2013 októberétől a szaktárcától az államelnöki hivatalon keresztül az Alkotmánybíróságig sétáló törvénymódosító javaslatot. S bár az államelnök kifogásait figyelembe vették a törvényalkotók, az elfogadott törvényben is maradtak alkotmánysértő tételek, amelyekkel az RMDSZ-képviselők nem értettek egyet.
Mielőtt az államelnök elé került volna a jogszabály, csak román(iai) jogi személyiséggel rendelkező cégek vásárolhattak földterületet, ezt végül az Európai Unióban bejegyzettel helyettesítették, azzal a kitétellel, hogy saját országukban létező földvásárlási szabályok közepette vásárolhatnak termőföldet Romániában. Mint ismeretes, a mezőgazdasági területek esetén elővásárlási joggal rendelkeznek, sorrendben: a társtulajdonosok, a bérlők, a szomszédos telkek tulajdonosai, a helységben élők és legutolsósorban az állam. Az állam az Állami Ingatlankezelő Ügynökség (ADS) által vásárolhatja fel a területeket árverésen. Az államelnöki hivatal kifogása az volt, hogy tulajdonképpen ez az intézmény ellenőrzi azt, hogy kinek milyen alapon van elővásárlási joga, és ugyanakkor potenciális vásárlóként is szerepel, ami önkényeskedésekre adhat okot.
Az RMDSZ-es képviselők elsősorban az országhatár mentén levő földterületek eladásának megkötése ellen emeltek szót. A törvénytervezet szerint, a képviselőház javaslata alapján 20 km-es körzetben csak a belügyminisztérium jóváhagyásával lehet eladni telkeket. Ezt a szenátus 30 km-re változtatta.
Dr. Kelemen Atilla, a képviselőház mezőgazdasági szakbizottságának alelnöke szerint ez a kitétel súlyosan sérti az alkotmányt, mivel az állam alaptörvénye garantálja a magántulajdonhoz való jogot, ezért csupán a tulajdonos dönthet a javai elidegenítéséről.
– Amikor a képviselőház szakbizottságában kifogásoltam ezt, és azt mondtam, hogy ez nem földrajzi kérdés, hanem alapvető jog rendelkezni a földterület felett, a mezőgazdasági minisztérium egyik államtitkára azzal nyugtatott meg, hogy "ne aggódjak Magyarország határaiért". Közel két évtizedes parlamenti képviselői mandátumom óta nem történt meg ilyesmi, hogy a bizottságban ilyen stílusban kioktasson egy államtitkár. Ez is jelzi, hogy, bár az unió sürgetésére született meg ez a módosító javaslat, mindebből kitűnik, hogy rosszul értelmezett földvédelemről van szó, amely ellentmond azon uniós elvnek, amely az országhatárokat légiesíti – mondta Kelemen Atilla.
Ezt a téves felfogást jelzi az is, hogy a katonai egységek körül védelmi zónát határoz meg a törvénytervezet új változata. S bár az államelnök javaslatára elfogadott a képviselőház néhány módosító javaslatot, még mindig maradtak benne olyan kérdések, amelyek alkotmányellenesek, és ez az alkalmazásban újabb bonyodalmakhoz vezet majd. Az a tény, hogy az Állami Ingatlankezelő Ügynökség (ADS) vásárolhat földet, de a törvénytervezetben nem szerepel az eladási lehetőség, oda is vezethet, hogy elméletileg újra minden föld az állam tulajdonába kerül. Ez egyfajta burkolt újraállamosítás – mondta dr. Kelemen Atilla.
Hasonló gondolkodást tükröz Marius Pascan PDL-s szenátornak az a felvetése, miszerint egy parlamenti bizottság vizsgálja felül, többek között Maros megyében, a "magyar grófoknak" visszaszolgáltatott erdőterületeket. Kelemen Atilla ezzel kapcsolatosan elmondta, ez a javaslat is súlyosan megsérti az alkotmányt, mert beleszólást jelenthet egy másik hatalmi ágba, a jogszolgáltatásba, ugyanakkor újfajta osztályharc is. Az 1/2000-es Lupu-féle törvény szerint mindenki annyi földet, erdőt, legelőt stb. kell visszakapjon, amennyivel rendelkezett, és azt igazolni tudja. Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy az évszázadok óta Erdélyben telekkönyvezett ingatlanokat vissza kell kapják volt tulajdonosaik. Az a fajta megközelítés pedig, hogy jogsértést követtek el a "magyar grófok", sovén, nemzetiségellenes. – Tudomásom szerint – mondta dr. Kelemen Atilla – Moldvában egy személynek telekkönyvi bizonylat nélkül 37.000 hektárt szolgáltattak vissza. Közbirtokossági formák voltak a Román Királyságban is, de ezeket elsősorban a katonai, határőrszolgálatot teljesítők (razesi, mosneni) alkották. Erdélyben Mária Terézia korában telekelték a birtokokat, így azóta többé- kevésbé követhető ingatlan-tulajdonjoggal rendelkeztek azok, akiknek földterületeik voltak.
A szóban forgó törvénymódosító javaslat felvet egy másik gondot, ugyanis – a nagybirtokossági erdők esetében is – személyzethiányra hivatkozva késlekedik a jogosan visszaszolgáltatott területek kimérése. Amennyiben az említett jogszabály érvénybe lép, felélénkül az ingatlanpiac, azonban a földmérő, kataszteri szakemberek hiányában ez újabb bonyodalmakat idézhet elő.
A képviselő szerint ez a helyzet is azt bizonyítja, hogy nincs koherens mezőgazdasági politika. A jogtulajdon- visszaszolgáltató törvényekkel párhuzamosan egy adott állapotból kiindulva (lefixálva) az állam ingyen fel kellett volna mérje és telekeltesse a jogosan, birtoklevéllel visszaszolgáltatott területeket. Ezt követően láthatott volna napvilágot az adásvételre vonatkozó jogszabály – mondta dr. Kelemen Atilla, elismerve azt az áldatlan állapotot, hogy mivel a szolgáltatás magánkézben van, olyan sokba kerül a művelet, hogy esetenként nincs arányban az elvégzendő munka és a föld ára, vagyis kisebb földterület eladásakor az árából fedezni sem lehet a kimérést, telekeltetést. Most már nem lehet "visszaadni" az államnak ezt a szolgáltatást.
Ez az eljárás és az ingatlanmozgásra vonatkozó új törvénymódosító javaslat is igazolja – tegyük hozzá –, hogy a jogszabályok tulajdonképpen csoportérdeket és nem közösségi, illetve állampolgári érdekeket szolgálnak, nem ésszerűek, hanem az unió által kikényszerítetten, ezzel ellentétes mentalitásban kerülnek papírra, s alkalmazásuk inkább gondot okoz, mintsem megoldást kínál egy adott szakterületen.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)2014. február 27.
Vidékfejlesztési problémák, oldottabb légkörben
Sajtóreggeli keretében mutatták be a megyei RMDSZ mezőgazdasági és vidékfejlesztési problémáival foglalkozó szakbizottságának tagjait, illetve egyenként azokat a problémákat, amelyek a vidéki embereket foglalkoztatják, érintik és érdeklik, valamint azokat a lehetséges megoldásokat, amelyek hozzájárulhatnak a vidék fellendüléséhez.
Brassai Zsombor megyei elnök mutatta be a bizottság tagjait: dr. Kelemen Atilla képviselőt, a képviselőház mezőgazdasági szakbizottságának alelnökét, Szabó Árpád mezőgazdasági szakembert, aki vezette a mezőgazdasági hatóságot is, Balogh József vidéki vállalkozót, Suba Kálmán állattenyésztési szakembert, Náznán Jenőt, a megyei mezőgazdasági igazgatóság volt igazgatóját, Bordi Kacsó Zsoltot, az APIA munkatársát, Antal Lehelt, a kifizetési ügynökség egyik munkatársát, Antal Zoltán térségfejlesztési szakértőt, a nyárádmenti kistérség, illetve a Leader csoport vezetőjét, Dászkel Lászlót, Nyárádszereda volt polgármesterét, Miklea István jogászt, mezőgazdasági vállalkozót, és Birtalan Istvánt, Marosszentgyörgy alpolgármesterét, aki maga is mezőgazdasági vállalkozással foglalkozik. A találkozón részt vevő szakemberek mindegyike rendre, ki-ki a maga szakterületén, néhány fontos problémát, szempontot vetett fel.
A megyei elnök szerint a tegnapi találkozónak a tulajdonképpeni célja az volt, hogy a vidék problémáit vessék fel, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy szeretnék a sajtó képviselőit arra buzdítani, hogy a következő időszakban nagyobb hangsúlyt fektessenek a vidék kérdéseire akár mezőgazdasági, akár vidék-, akár közösségfejlesztési vonatkozásban, mert ez az a terület, ahol a legtöbb bátorításra van szükség ahhoz, hogy a vidéken lakók éljenek azokkal a lehetőségekkel, amelyek rendelkezésükre állnak.
Kelemen Atilla nyitotta meg a beszélgetést, azzal, hogy a vidék problémáit nem lehet elvonatkoztatni, hiszen, ahogy "minden út Rómába vezet", úgy a romániai, az erdélyi és Maros megyei magyarság problémái is a vidékhez vezetnek, ahhoz kötődnek, hiszen a választások esetében a szavazatok 65-70 százaléka vidékről jön.
Arról is szólt pár szót, hogy a kormánykoalíció felbomlása nyomán az RMDSZ ismét kormányba kerülhet. Konkrét döntést erről szombaton, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén hoznak. De a kormányzati részvétel nagyon fontos, mondta, hogy minden fontos intézménynél "legyenek embereink, hogy segíteni tudjunk".
Birtalan István szerint a céljuk az, hogy a szakemberek tapasztalatát továbbadják a vidéki embereknek, hogy minél több információ jusson el hozzájuk mind a pályázati, mind a kifizetési lehetőségeket illetően. Szabó Árpád szerint Románia gazdasági növekedést emleget, ami valójában a vidéknek, a mezőgazdaságnak köszönhető. Azt szeretnék, hogyha a vidéki emberekkel meg tudnák értetni a pályázati lehetőségek fontosságát. Ebben kérte a sajtó segítségét. Balogh József úgy gondolja, hogy több mezőgazdasági gépre, felszerelésre lenne szükség, és a mezőgazdasági termelők nehézségeiről beszélt. Suba Kálmán az állattenyésztés problémáit taglalta kimerítően. A támogatásokat – bár elismerte, hogy szükség van rájuk –, úgy értékelte, hogy hab a tortán. Mint mondta, termelni kell sokat, olcsón, és jó áron eladni. "Állattartásból az állattenyésztésre kell áttérni", jelentette ki. Náznán Jenő komplex problémának nevezte a vidékfejlesztést. Ezekkel a tanácskozásokkal próbálnak elébe menni azoknak a kérdéseknek, amelyekre a gazdák várják a választ a politikusoktól. A szakbizottság egyik feladatának nevezte, hogy a gazdák nyelvére fordítsák le azokat a szabályozásokat, amelyek a területen megjelennek. Bordi Kacsó Zsolt a földalapú támogatásokról beszélt, részletes számadatokkal támasztva alá állításait. Tapasztalata szerint "az emberek információhiányban szenvednek", és az sem elhanyagolható, hogy nincs aki meghallgassa őket. Sokuknak már az is elég, ha valaki meghallgatja őket. Még ha nem is tudnak minden problémát megoldani, érezzék, hogy meghallgatják őket, s próbálnak tenni értük valamit. Antal Lehel a vidékfejlesztési ügynökség munkáját ismertette. Véleménye szerint rendre kellene tanítani az embereket: "pályáznak összevissza, mert téves információkat kapnak. És pályázatírás szempontjából egy kissé bajban vannak". Antal Zoltán arra figyelmeztetett, hogy az uniós pályázatokat nem szabad szociális segélyként kezelni. Van ugyan stimuláló hatása, de ez egy pénzügyi eszköz, sose legyen cél senkinek. Dászkel László a kistérségi vidékfejlesztési stratégiában való gondolkodásról beszélt, szólt a nyárádmenti kistérségről, arról, hogy saját szakembereikkel felmérték a gondjaikat, és annak alapján sikerült egy összefogó, Nyárádmentére vonatkozó stratégiát kidolgozni. Jelenleg együttműködnek a többi kistérséggel.
Miklea István, akinek van egy saját, állatorvosi felszereléseket forgalmazó boltja, bevallása szerint nagyon közel áll a gazdákhoz, hisz rendszeresen találkoznak. De azt hiányolja, hogy nincsenek fiatal gazdák. Egy információs központ létrehozását javasolta a gazdák számára, mert nem tudják, hogyan és mire lehet elkölteni a támogatásokat.
Zárószavában a megyei elnök hasonló találkozók megszervezését ígérte, amelyeket a Nyárádmente valamelyik településén szándékoznak megejteni.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),2014. március 1.
Éves kiértékelő szuperlatívuszokkal
Csütörtökön délután a Maros Művészegyüttes székházában tartott éves kiértékelő közgyűlést az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete. A gyűlésen részt vettek és hosszan beszéltek az RMDSZ országos és megyei vezetői, majd következett a beszámoló, amiért tulajdonképpen a gyűlést összehívták.
A tanácskozáson Könyv és Gyertya díjat kapott a megyei tanács leköszönt alelnöke, Lokodi Edit Emőke, Farkas Ernő tanár az anyanyelvű oktatásért kifejtett munkájáért, kultúra kategóriában Tófalvi Zoltán közíró, és közösségépítésért Szepessy László.
A közösségért kifejtett munkáért érdemoklevelet kapott: Gráma János, Dávid Csaba, Fekete Zsolt, Szász Lajos, Szakács János és Varró Gyula.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének egyéves jelentését egy kiváló minőségű, fotókkal színesített brosúrában foglalták össze Az első év, folytatása következik, illetve Peti András és csapata címszó alatt. Beszámoltak a városi választásról, a megyei tisztújításról, a nőszervezet megalakulásáról, a székely szabadság napján való részvételükről, a Szent István-napi ünnepségről, a Bernády György iskola tanévnyitó ünnepségéről, az október 6-i megemlékezésről.
A színes kiadványban egyebek mellett még megemlítik a székelyek nagy menetelésén való részvételt, szó esik a Székelyföld gazdasági régióért összegyűjtött aláírásokról, a kétnyelvű iskolatáblákról, a kétnyelvű piaci árucímkékről, a tanszergyűjtésről, a Mikulás-futásról...
Az RMDSZ-vezetők – ki visszafogottabban, ki nagyobb hévvel – kivétel nélkül kizárólag dicsérő szavakkal illették a városi RMDSZ-szervezet vezetőit. Brassai Zsombor megyei elnök szerint például "Jó kézben van a vásárhelyiek sorsa!"
Kelemen Hunor szövetségi elnök a pillanat politikai kihívásait, illetve a felajánlott kormányzati részvétel lehetőségeit latolgatta. Ezzel szemben Markó Béla szenátor szerint, megfelelő feltételek mellett, az RMDSZ-nek "kötelessége vállalni a kormányzást". Mint mondta, Románia akkor lépett előre nemzetközi téren is, amikor az RMDSZ kormányban volt, de itthon sem történt volna előrelépés az RMDSZ nélkül. "Nélkülünk nem ment volna végbe az integráció, és nem történtek volna reformok" – jelentette ki. Borbély László politikai alelnök Marosvásárhely fekete márciusát emlegette, ami miatt "Vásárhelynek kicsit nehezebb volt, mint másnak" az eltelt időszak. Véleménye szerint a város polgármestere csak azért nyerte meg egymás után a választásokat, mert román volt, és ugyancsak magyarellenes szlogenekkel győzött 2012-ben a megyei tanács elnöke. Ezért kongatta meg a "vészharangot", hogy a magyarok fogjanak össze, hogy "egyesek ne romboljanak, hanem építsenek", és felkérte a vásárhelyi szervezetet, hogy "keressen meg minden magyart". Kelemen Atilla képviselő azt mondta, hogy a városi RMDSZ "kinőtte a pólyás kort", jó vezetése van, dicsérte a városi és a megyei önkormányzat képviselőit, akik "becsületére válnak az RMDSZ-nek", majd "az asztalra csapáshoz és a békés kiegyezéshez" kívánt jó egészséget a szervezet minden tagjának.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),