udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
836
találat
lapozás: 1-30 ... 631-660 | 661-690 | 691-720 ... 811-836
Névmutató:
Kovács András
2014. március 14.
Magyarország Babérkoszorúja Díjat kapott Orbán János Dénes
Költői és írói tevékenységéért, valamint az erdélyi magyar irodalmi életben betöltött irodalmi szervezői szerepe elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja Díjat kapott Orbán János Dénes költő. OJD idén egyetlen erdélyiként kapta meg az irodalmi kitüntetést, amely a legmagasabb állami díjnak számít kifejezetten irodalmi téren.
A díjat korábban olyan írók, költők nyerték el, mint Bodor Ádám, Kovács András Ferenc, Szőcs Géza, Borbély Szilárd vagy Balla Zsófia.
maszol, 2014. március 17.
A magyar szabadságnak partnereket kell nyernünk
Ünnepélyes tiszteletadás az 1848–49-es forradalom, szabadságharc 166. évfordulóján
Ma ismét együtt vagyunk a Postaréten, bár a magyar szabadság ezer sebből vérzik. Azért vagyunk ma is itt, mert – a költőt parafrazálva – hinni akarunk hitetlenül is a jövőnket szavatoló magyar szabadságban. Minden ellenséges szemlélettel szemben állítjuk, hitünkkel bizonyítjuk, hogy a magyar szabadság nem mások ellen támad, hanem az egészséges nemzeti, társadalmi és gazdasági jólétet szolgálja! – hangsúlyozta szombaton a Székely Vértanúk emlékművénél Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke.
Brassai arról beszélt, hogy bár statisztikai értelemben kicsiny nép vagyunk, de leleményes találmányaink világhírűvé nemesítenek minket. A zseniális magyar találmányok fejezetet nyitottak az emberiség egyetemes fejlődéstörténe-tében. Véleménye szerint "a XIX. századi reformkorban fogant nemzeti töltetű társadalompolitikai szellemiség több mint egy kis nemzet lázadása az elnyomó önkénnyel szemben – egy olyan szellemi pezsgés, mely meghatározta az egész Európa következő korszakainak társadalmi és politikai átrendeződését". "A magyar szabadságot a korabeli XIX. század sem értette és a XXI. század is értetlenkedik. Ezért számolnunk kell azzal a komoly kihívással, hogy a szabadságot meg kell tudni fogalmazni, érthetővé és fogyaszthatóvá tenni! A mi dolgunk az, hogy a lázadásnál jobb eszközöket találjunk a szabadság megfogalmazására. Ez a valódi nagy kihívás! – jelentette ki a szónok –, hozzátéve, hogy Széchenyi, Kossuth és Deák szellemi örököseiként erre a kihívásra kell összpontosítsuk minden energiánkat".
A történelem nagy tanítómester!
– folytatta, majd felhívta a figyelmet: "ma az a dolgunk, hogy a magyar szabadságnak partnereket nyerjünk meg! Először is a saját körünkben kell rendeznünk sorainkat, parttalan vitáinkat mederbe terelni, közös célunk mögé egységesen felsorakozni. Ez az első jó lépés! A második: partnerséget építeni a többséggel és Európával!" (…) "Az 1848-49-es szabadságharc idején sikerült megfogalmazni az egész Európában társadalmi átrendezkedést elindító magyar szabadságot, de nem sikerült tartós társadalmi fejlődést szavatoló partnerséget építeni hozzá. Hiszem, hogy képesek vagyunk a múlt bölcsességéből és hibáiból tanulni. Hiszem, hogy ez a tanulság jövőt kamatozik nekünk!" – mondta végül a megyei elnök.
A bátrak ünnepe
Peti András alpolgármester március 15-ét a bátrak ünnepének nevezte, mert, mint mondta, "bátorság kell ahhoz, hogy egy eszméért, a szabadságért valaki feláldozza az életét". A közömbösség, közönyösség, nemtörődömség, a bizalmatlanság veszélyeire hívta fel a figyelmet. Ezt nevezte a társadalmi fejlődés egyik legnagyobb akadályának. Arról is beszélt, hogy a jogérvényesítés terén értünk el eredményeket, és kijelentette: "Hiszek benne, hogy Marosvásárhelyen, Erdélyben van jövőnk".
Meg kell őrizni a magyar képviseletet!
Vincze Lóránt EP-képviselőjelölt a közösség erejének fontosságát hangsúlyozta, párhuzamot vonva az 1848-as csataterek és a jogainkért folytatott mai harcok különböző helyszínei között. Kijelentette: "Kitartóan követeljük a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatát, az igazi kétnyelvű utcanévtáblákat, mindenütt használni akarjuk anyanyelvünket, ahol erre törvény adta lehetőségünk van, kérjük az önrendelkezést, a kulturális autonómiát és Székelyföld területi autonómiáját". A ma csatatereinek a polgármesteri hivatalokat és a különböző intézményeket, a bíróságokat, Bukarestet és a parlamentet, Románia kormányát, illetve Brüsszelt nevezte, amelyeken újból és újból harcot kell vívnunk jogaink érvényesítésért. Véleménye szerint március 15. üzenete 166 év távlatából is, hogy "egyetlen csatateret sem adhatunk fel, egyetlen helyszínről sem vonulhatunk vissza, magyar érdekképviseletünket meg kell őriznünk".
Az RMDSZ megyei és marosvásárhelyi szervezetének központi rendezvényére a magyar szabadság napján, a Postaréten került sor. Felvonultak a Maros megyei hagyományőrző huszárok, Kovács András karnagy vezetésével a marosvásárhelyi összevont kórusok Kossuth- nótákat énekeltek, szavalatok színesítették az ünnepséget, elhangzott a Szózat, majd a koszorúzást követően a székely és a magyar himnusz.
A rendezvényen felszólalt Hidvéghi Balázs magyarországi képviselő. Kecskés Csaba unitárius esperes, Dénes Előd református lelkipásztor és Pap Noémi evangélikus lelkész mondott áldást.
Victor Ponta román, illetve Orbán Viktor magyar kormányfő üzenetét Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója, valamint Lukács Bence Ákos konzul tolmácsolta.
A rendezvény után Borbély László politikai alelnök nyilatkozott: – Mi, magyarok, a történelem során sokat szenvedtünk, amikor hittünk egy jobb világban, hittünk abban, hogy egyik napról a másikra minden megoldódik. Ám a rendszerváltás óta eltelt 25 év, és még mindig bőven van amiért harcolni. Az üzenetem az, hogy ezt nem képzelem el másképp, mint ahogy 1989-ben elindultunk, és ahogyan az RMDSZ programjában megfogalmaztuk a különböző autonómiaformákat, az anyanyelv használatát. Sok mindent elértünk, de még van tennivaló. Ma itt felmutattuk, hogy lehet méltóságteljesen ünnepelni. A múlt hétfői szélsőséges megnyilvánulásokat el kell ítélni, de nem az a megoldás, hogy kitiltsunk embereket Romániából, vagy pereket indítsunk ellenük, hanem meg kell értetni a többséggel, hogy amit mi akarunk, nem ellenük van, az autonómia nem ördögtől való, és hogy meg lehet valósítani józanul, dialógus útján – mondta többek között a politikai alelnök.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),2014. április 12.
Megtartó hűség
Kérdések a 70 éves Tófalvi Zoltánhoz
– Erdély egyik legszebb és leghíresebb fazekasközpontjában született, Korondon. Meséljen gyermek- és ifjúsági éveiről, a szülőföld megtartó erejéről.
– Korondra születni – vallom immár hetven esztendő tapasztalatával a hátam mögött – csodálatos dolog, ugyanakkor feladatok sokasága is! Tamási Áron intelme semmit nem veszített időszerűségéből: "Az embernek egyetlen szülőföldje van, és sok-sok kötelessége." Ma már tudom: az emberi élet túl rövid ahhoz, hogy valamennyit lerójunk a szülőfalunk iránti tartozásból! Dédelgetem magamban az álmot: még lesz erőm megírni szülőfalum, Korond regényét.
1944. március 24-én láttam meg a napvilágot, amikor – újra Tamási Áronnal szólva – "Énlaka felett, a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a gondviselés." Áldott emlékű Édesapámat – aki a földművelés utolsó polihisztorainak egyike volt – az "Árpád-vonal" védelmére behívták katonának. Azelőtt is annyi átképzésen vett részt, hogy ma sem tudom: édesanyám, a Sóvidék szövőnője, hogyan tudta megművelni a tűrésnyi földet? Gyermekkoromban még teljes pompájában tündökölt az esti fonó. Másodikos koromtól oda állítottak, hogy egy-egy irodalmi alkotást felolvassak. Arany János Nagyidai cigányok című költeménye, Toldi mindhárom éneke, Csokonai Vitéz Mihály Dorottyája, Madách Imre Az ember tragédiája akkor vésődött kitörülhetetlenül az emlékezetembe.
– 1965-ben történelemtanárként tért vissza szülőfalujába. Hogyan emlékszik ezekre az évekre?
– Be kellett bizonyítanom: nem igaz a mondás, miszerint "senki nem lehet próféta a saját falujában!" Kiváló tanárok tanítottak Korondon. Beder Tibor, Hargita megye 1990 utáni főtanfelügyelője, aki a törökországi Magyarfalut, Rodostót gyalog kereste fel. Az erdélyi magyar gimnáziumok, líceumok egyik legkiválóbb matematikatanára, a fájdalmasan korán elhunyt Szilágyi Ferenc először Korondon, majd Gyergyószentmiklóson teremtett matematikai iskolát! Czegő Zoltán költői, írói pályáján a korondi tanárkodás meghatározó jelentőségű. Korond szerelmesei között a korábbi tanítók, tanárok közül hadd említsem Benczédi Sándort, Haáz Sándort, Kedei Zoltánt, Ambrus Lajost, a Hazanéző folyóirat főszerkesztőjét. Korondnak köszönhetem a helytörténeti kutatások elindítását, itt fogalmazódott meg bennem: az etnikailag, néprajzilag is egységes Sóvidéknek meg kell írni a történeti, etnográfiai monográfiáját. Ezt akadályozta meg a Szekuritáté.
Kiváló tanítványok sorával büszkélkedhetem: Bíró A. Zoltán, a csíkszeredai Kulturális Antropológiai Munkacsoport, a KAM megteremtője, a prózaíró Korondi Kovács András, a költő Majla Sándor, az UNESCO-díjas Páll Ágoston kiváló népi fazekas. 2003-ban, 2004-ben a katedra még egyszer a bűvkörébe vont: óraadóként a Sapientia marosvásárhelyi karán magyarságtörténetet és művelődéstörténetet taníthattam.
– Alig nyolc évet tanított. 1972-ben a marosvásárhelyi rádió munkatársa lett. Milyen volt ez a tizenhárom év, a Ceausescu-korszak leghírhedtebb korszaka?
– Szerettem a rádiót mint megszólalási lehetőséget. A rádió sokkal meghittebb, személyesebb, mint a televízió. A marosvásárhelyi rádiónál láttam először, hogyan működik a sajtóigazság fedőnéven futó cenzúra. Két nagyon fontos műsoromat tiltották le: az egyik a jobbágyfalvi, több hónapig tartó néprajzi kutatással összeállított Tavaszi határkerülés, a másik a Bolyai Tudományegyetem első csoportjának perében hét év börtönbüntetésre ítélt Várhegyi Istvánnal készített nagyinterjú. A marosvásárhelyi rádiónak köszönhetően végezhettem el azt a szociológiai kutatást, amelynek során a Temesváron élő atyhaiak 490 főt számláló közösségének minden tagjával elbeszélgettem. Az atyhaiak a bánsági nagyvárosba mentették át a kalákaszellemet, a közösségi életet. Névsoruk volt arról: Temesváron, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, az Amerikai Egyesült Államokban hol laknak az egykori falusfeleik, ott szállást, élelmet kapnak, emberi szóval fogadják őket. A Temesváron élő atyhaiak közössége című tanulmányom a Korunk 1982. évi pályázatán első díjat nyert, önálló kötetben is megjelent. A Forrás-sorozatban 1979-ben rádiósként jelent meg az első önálló kötetem, Pogány fohászok faluja címmel.
– Ezután volt kultúrigazgató, lapszerkesztő, helytörténeti kutató, tévészerkesztő.
– Akkor már túl voltam az első házkutatáson – a jegyzeteim, kézirataim egy részét elvitték –, az állambiztonsági szerveknek sikerült megakadályozniuk a Sóvidék történeti, néprajzi monográfiájának megírását, megjelentetését. Amikor kineveztek a nyárádtői művelődési otthon igazgatójának, Angela Isaroiu propagandatitkár kijelentette: "Azért tesszük oda, hogy elvérezzen! Ne mind irkáljon olyasmiket, amelyeket a Szabad Európa Rádió sorozatban közöl!" A SZER ugyanis folytatásokban sugározta A Temesváron élő atyhaiak közössége című tanulmányomat, a nagyernyei Péterffy Júlia magyartanárnő és Kim Imola zenetanárnő által szervezett iskolai vetélkedőről szóló publicisztikámat: "A nyelv ma néktek végső menedéktek,/ A nyelv ma tündérvár és katakomba,/Vigyázzatok jól, mikor beszéltek." (Reményik Sándor: Az Ige). Óriási botrány lett belőle! Koppándi Sándor fő pártcenzor "kedvenc üldözöttjévé" váltam. Leutazott Bukarestből, hogy "megrúgódjon", "móresre tanítson".
Nem szerettem a kultúrigazgatást, de annyit elértem: a Marosvásárhelyi Állami Színház, a Maros Művészegyüttes havonta tartott előadást, képzőművészeti kiállításokat szerveztem, és hadakoztam a magyar nyelvű oktatás megmentéséért. 1987. január 1-jétől A Hét, 1991 nyarától az Erdélyi Napló, 1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának belső munkatársa lettem.
– 1979-ben jelent meg első riportkötete, a Pogány fohászok faluja, amely a Sóvidékről szól, a kötet címét Alsósófalva "adta". Miről szól a könyv?
– A kötet tulajdonképpen a Sóvidéket alkotó tizennégy településről szóló tényfeltáró riportok füzére. A sófalvi sót az 1562. évi felkelésig a székelyek szabadon használhatták. A székely só "fakó kerekű", azaz: ráf nélküli szekereken Fogarasföldre, Kőhalom környékére is eljutott. Ez is a megírásra váró feladataim egyike. A kötetben részleteket közöltem a világot bejáró egyetlen sóvidéki tengerész, idős Cseresznyés Gyula hajónaplójából. Megtaláltam Siklód legnagyobb szerelmese, Visky Károly néprajztudós egyetlen példányban fennmaradt, soha nem publikált rajzait. Röviden arra is utaltam: minden idők egyik legnagyobb magyar művészettörténésze, Fülep Lajos, 1919-ben három hónapig Szováta református lelkésze volt, a helyi tanító akadékoskodása miatt kellett elhagynia a települést. Nemrég megkaptam a teljes szovátai levelezését, amely Szováta történetének eddig ismeretlen fejezete. A kötetben utaltam Ady Endre és Boncza Berta 1915. augusztusi szovátai útjára, és arra, hogy a Medve-tóban való fürdés után kijelentette: ide tér vissza "megegészségesedni"… A pogány fohászok faluja cím valóban Alsósófalvát idézi: az elzártság miatt a település lakói mindenkinél jobban megküzdöttek az önmaguk elfogadtatásáért. Elegendő hivatkoznom a festő Sükösd Ferencre, Fülöp G. Dénesre, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkészére, a rendező Cseresznyés Gyulára, a táncmester Kacsó Andrásra. A sziknyos, követ és bábakalácsot termő vidéken a pogánykor emlékei a kereszténységre való áttérés után is tovább éltek.
– Fő kutatási területe az erdélyi, romániai '56-os történések, szervezkedések, elhurcolások és bebörtönzések kutatása.
– 1956-ban hatodik osztályos kisdiák voltam a korondi iskolában. A forradalom óriási hatással volt rám. A későbbi kutatások során azonosítottam: 1956. november 11-én Moyses Márton (1970. május 13-án tűzhalált halt) vezetésével négy 15-16 éves baróti gimnazista megpróbált átszökni a román–magyar határon. Ketten átjutottak! A kádári hatóságok 1957. március 15-én adták vissza a román állambiztonsági szerveknek Bíró Benjámint és Józsa Csabát. Az erdélyi, romániai ’56 történéseit tíz vaskos kötetben tárom az olvasó és a történészszakma elé. Megjelent öt kötet.
– Két évvel korábban, amikor A megmentett hűség – 2012 című kötet számára készítettem interjút, Ön azt mondta: egy 1000 oldalas könyvön dolgozik. Miről szól?
– Az említett 1000 oldalas kötet az "erdélyi kérdés" kialakulásáról, akuttá válásáról, és a megoldást sürgető tervezetekről szól. Középkori oklevelek alapján rekonstruálható, hogy a török betörések nyomán hogyan változott meg a korábban magyarok és szászok által lakott régiók etnikai összetétele. A 15. század elejére jórészt kialakult Erdély etnikai sokszínűsége. A 18. század második fele, az 1761-1762 körüli időszak az, amikor a románság számbeli fölénybe került. A reformkor idejétől kezdve magyar, román és részben szász tervezetek, elképzelések születtek az "erdélyi kérdés" megoldására. Ezeket a tervezeteket vontam górcső alá, a haza bölcse, Deák Ferenc 1842. évi levelétől kezdve – először jelzi az "erdélyi kérdés" súlyosságát! –, folytatva báró Wesselényi Miklós 1848. június 18-i, a lakosságcserére vonatkozó tervezetével, Alexandru Papiu Ilarian 1860-ban papírra vetett és Alexandru Ioan Cuza fejedelemnek átadott Emlékiratával, Kossuth Lajos konföderációs tervezetével, a 19. századi, 20. századi különféle megoldási kísérletekkel. Paál Gábor 1919 januárjában, román katonai fogságban megfogalmazta a "Székely Köztársaság" tervezetét, a két világháború között a román, magyar és szász megoldási kísérletek a lakosságcserék révén próbálták orvosolni az "erdélyi kérdést". A második bécsi döntés után – 1940. augusztus 30. – több román tervezet is született, amelyek a lakosságcserék révén próbálták az "erdélyi kérdést" orvosolni. Sabin Manuila – Budapesten szerzett orvosi oklevelet –, a Román Statisztikai Intézet megteremtőjeként 1941. október 15-én Ion Antonescu marsallnak adta át azt a tervezetet, amely szerint a homogén román nemzeti államot úgy lehet megteremteni, ha 3,8 millió kisebbségit telepítenek ki Nagy-Romániából! A több nyelven beszélő Vasile Stoica román külügyminiszter-helyettes – Budapesten szerzett bölcsész oklevelet, a híres Eötvös Kollégium tagja volt – 1942. évi tervezete már ötmillió kisebbségi áttelepítésével számolt. 1943-ban az állampolitika rangjára emelték a román–ukrán–orosz lakosságcsere-tervet.
1946-ban a magyar békeelőkészítő osztály olyan Székelyföld-autonómiatervezetet dolgozott ki, amely magába foglalta – falvanként feltüntetve – a barcasági, a volt vármegyei vonzáskörzeteket is. Ezeknek a tervezeteknek a nyomát sem találjuk a román Parlamentnek benyújtott autonómiatervezetben!
– Pár éve nyugdíjas, nem kell már bejárnia a tévéhez. Mivel tölti a szabadidejét, és miért jön oly ritkán haza Erdélybe, bár ma is marosvásárhelyi lakos, itt van lakása a Gecse utcában?
– Levéltári kutatással, különböző könyvtárakban való búvárkodással, írással töltöm a mindennapjaimat. Marosvásárhelyen, a Gecse utcában van a lakásom, de alig tartózkodom ott. A marosvásárhelyi életemet teljesen ellehetetlenítették! A feleségem családja főbérlőként 1938-tól lakott a Gecse utca 19. szám alatti lakásban. 1977-ben ezt a lakást megvásároltuk Dósa György Alberttől, akiről a szekusdossziém 2011. januári átvételekor kiderült: "Demeter" fedőnéven csak rólam 62 jelentést készített. Volt olyan nap, amikor három jelentést is átadott a tartótisztjének! Nemcsak rólam, mindenkiről jelentett, aki élt és mozgott Marosvásárhelyen! A marosvásárhelyi Vízüzemnél – ahol ideig-óráig dolgozott – munkatársai életét tette tönkre. Olyan, saját kézzel és magyar nyelven írt jelentéseket készített, amelyek alapján kiváló szakembereket, mérnököket hurcoltak meg, rúgtak ki a Vízüzemtől! Szabotázsakciókat, tudatos ivóvíz- szennyezést, sőt mérgezést fogott rájuk, a kapusról pedig azt állította: ráfogta a fegyverét! Saját kezével kétszer írt beszervezési kötelezvényt, hogy a jelentéseiről senkinek, még a családtagoknak sem beszél. Másodszor már teljesen rám állították! A Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács, a CNSAS, 2012. április 25-i hivatalos átiratban dekonspirálta a Demeter fedőnéven jelentő, 1945. szeptember 28-án született Dósa György Albertet, Albert és Erzsébet fiát.
Dósa György Albert – aki a szüleitől adományként kapta azt a lakást, amelyben mi lakunk, és amelyet 1977-ben megvásároltunk –, 2001-ben eladta a Gecse utca (Stefan cel Mare) 19. szám alatti ingatlan első részét és a hozzá tartozó kertet. Ezzel párhuzamosan a mi lakásunkhoz tartozó, általunk 1977-ben megvásárolt, 1991-ben a feleségem és az én nevemre betelekelt kertért, udvarért beperelt a marosvásárhelyi törvényszéken. Dr. Kincses Előd volt az ügyvédünk. Marosvásárhelyen és Maros megyében 1974 és 1989 között 5.000 család, személy vásárolt hasonló körülmények között lakást. Az 1989. decemberi rendszerváltás után mind az 5000 család, személy nevére betelekelték a cseausiszta diktatúra idején törvénytelenül az állam tulajdonába utalt beltelkeket. Az 5000 család, személy közül csak ellenünk indítottak pert, és a Táblabíróság csak Dósa György Albertnek adott igazat!
Elvették a kertünket, az udvarunkat, most a lakáshoz tartozóan egyetlen négyzetcentiméternyi terület sincs! Ezt az iszonyatos drámát a feleségem, Tófalvi Mária magyartanárnő nem tudta feldolgozni, és 2009. október 2-án a budapesti Péterffy Kórházban visszaadta a lelkét a Teremtőjének. Az volt az utolsó kérése: szeretett városa, Marosvásárhely református temetőjében helyezzük örök nyugalomra. Ezt megelőzően két betörés volt a lakásunkban: először a központi fűtés hőkazánját lopták el, másodszor az ’56-os kutatásaim levéltári anyagának egy részét. Pótolhatatlan dokumentumok tűntek el! Ma semmit nem tartok a lakásban! Mindez olyan mély nyomot hagyott, hagy az életemben, hogy ritkán tartózkodom Marosvásárhelyen. A várost viszont ma is nagyon szeretem…
– Mi van a fiókban, min dolgozik jelenleg?
– Folytatom az 1956 erdélyi mártírjai sorozatot, a hatodik, majd a hetedik kötetet készítem elő kiadásra. Az elmúlt év végén jelent meg a sóvidéki prózaantológia, benne a Véres szárnyverések című novellám. Egy meghívás révén az elmúlt esztendő végén, 2014 januárjában Adelaide-ben – kérésre – felolvastam az említett novellát. Óriási sikere volt, hiszen a magukra maradt öregek drámája ott is hasonló!
– Több díjban részesült, soroljon fel néhányat.
– 1982-ben megkaptam a Korunk pályázatának első díját, a rendszerváltást követően az Ifi Fórum első díját. 1994-ben elnyertem a budapesti Hitel folyóirat szociográfiai pályázatának első díját, a Pro Civitas Alapítvány első díját a bözödújfalusi székely szombatosokról írt tanulmányommal. 1997-ben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete tévés nívódíjjal jutalmazott. A Csíkszeredában megjelenő Székelyföld 2002-ben ugyancsak nívódíjjal tüntetett ki. A Magyar Újságírók Közössége Petőfi Sándor Szabad Sajtó Díja szintén fontos kitüntetés. Az Erdős Irma-díjat azért kaptam, mert én készítettem az önálló kötetben is megjelent nagyinterjút az Állami Székely Színház egykori művésznőjével. A legfrissebb díjat most, 2014. március 15-én kaptam Könyv és gyertya címmel. A végére hagytam a Hazanéző szerkesztőségétől kapott elismeréseket. Ezek arra figyelmeztetnek: sokszor kell még hazanéznem!
Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)2014. április 25.
Elhagyják a magyar fiatalok Erdélyt
A Kolozsváron tanuló magyar egyetemisták mindössze 8 százaléka tervezi a jövőjét Erdély történelmi fővárosában – derült ki a Mathias Corvinus Collegium (MCC) friss felméréséből. A diákok többsége Magyarországra települne át, kevesebb mint harmaduk Nyugat-Európában próbálna szerencsét.
Kolozsvár magyar egyetemistáinak csupán 8 százaléka akar helyben elhelyezkedni a diploma megszerzését követően, 39 százalékuk Magyarországon, 28 százalékuk hazánktól nyugatra képzeli el a jövőjét – derül ki a Mathias Corvinus Collegium (MCC) 50 kolozsvári magyar diák bevonásával készített friss felméréséből. Az egyetemisták 22 százaléka Székelyföldön próbálna szerencsét, 3 százalék pedig a román fővárosban keresne munkát.
„A Kolozsváron tanuló magyar fiatalok elenyésző számban tervezik, hogy helyben maradnak az egyetem elvégzése után, miközben fontos cél volna, hogy a magyar ajkú elit – a románnal együtt – bekapcsolódjon a helyi gazdaság és közszféra vérkeringésébe” – mondja Tombor András, az MCC alapítója. Hozzáteszi: ahhoz, hogy az elvándorlás egyre súlyosabbá váló problémája kezelhető legyen, olyan képzésekre van szükség, amelyek azontúl, hogy megfelelnek a munkaerőpiac kihívásainak, kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a globális gondolkodásnak a helyi akadályok leküzdésében. Kovács András
mno.hu. Erdély.ma2014. május 8.
Mindenki Szabadság-szobra
Az aradi Szabadság-szobor több szempontból is különleges alkotás, ám legfőképpen talán azért, mert 124 éves, viharos története során sokan sokféleképpen hivatkoztak rá. Összeállításunkban ezt az igencsak változatos repertoárt igyekszünk érzékeltetni az emlékmű „kiszabadításának” tízéves évfordulóján.
Nem néma az a kőszobor mely amott a magyar Golgotán a halhatatlan vértanú halottak emlékének emeltetett. Én hozzám a kitaszított élő halotthoz ki egykor zászlótartója valék Magyarország függetlenségének, melyért ők a lehóhérolt hősök annyit küzdöttek és mártír halált haltanak, én hozzám elhozták a múltak szellemei a velőkig ható szózatot, mely amaz emlékszobor kimagasló alakjának Hungáriának hallgatag ajkairól zeng: Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar! (...) – részlet Kossuth Lajos beszédéből, melyet Torinóban írt a szoborcsoport felavatása alkalmából 1890. szeptember 20-án.
Hőskor
„A vértanúk emlékünnepe. A templomból a Szabadság térre vonult a menet. A szobor előtt felállított amfiteátrális tribünön 3000 ember foglalt helyet. Az egész teret 25 000 ember állja el. A szobor körül levő négy oszlopról hatalmas lángok csapnak fel. Az ünnepélyt a dalárdák gyászdallal nyitották meg, majd Salácz Gyula polgármester a közönség meg-megújuló éljenzése közt megkapó beszédet tartott. A beszéd alatt lehullott a négy óriási árbocra erősített két vászonfal. A közönségen nagy meghatottság vett erőt, csaknem minden szem könnyekkel van tele. Damjanich özvegye folyton sírt, arcáról a fájdalom könnyei perdültek alá. Munkácsiné pedig hevesen zokogva fordult Zalához, s vele kezet szorított. Nagy meghatódottság között hangzott el azután a Szózat, melyet a közönség nagy része is énekelt. Zala György erre lelkes beszéd kíséretében átadta a szobrot Salacz polgármesternek” – részélet az Ellenzék című lap 1890. október 7-i számából.
Már az első világháború után felmerült a szobor lebontásának gondolata a Romániához csatolt Aradon, ám egy ideig még sikerült megőrizni eredeti helyén. 1923-ban a rongálások megakadályozása céljából bedeszkázták, míg végül 1925-ben a Ion I. C. Brătianu vezette kormány eltávolíttatta az emlékművet a Szabadság-térről. Több helyen őrizték a szobrokat. 1999-ben az aradi vár árkából szállították az aradi minoritákhoz, kik a 2004-es újraállításig őrizték a szabadságharc emlékművét.
Bonyodalmak és megoldások
Közvetlenül a rendszerváltás után elindult az aradi Szabadság-szobor visszaállításáért folytatott küzdelem. Ez a szándék végighúzódott a kilencvenes éveken, különböző politikai tárgyalásokkor téma volt. 1999-ben – a szabadságharc 150. évfordulójának évében – Dávid Ibolya magyarországi igazságügy-miniszter nem hivatalos tárgyalást folytatott Aradon román kollégájával, Valeriu Stoicával, annak érdekében, hogy az aradi vár árkából a Szabadság-szobor a helyére kerüljön az 1848-49-es forradalom évfordulójának tiszteletére. Valeriu Stoica ekkor úgy vélekedett: még nem érkezett el az ideje az emlékmű helyreállításának. Nemsokára felmerült egy úgynevezett megbékélési emlékpark lehetősége, ahol a Szabadság-szobor is helyet kaphatna. 1999. október elsején kormányhatározat értelmében a Szabadság-szobrot átszállították a várból az aradi minorita rendházhoz, ahol elkezdődött a mű restaurálása.
2002-ben városi határozat és megyei RMDSZ–PSD-protokollum szólt a szobor újra felállításáról. Helyszínül a Tűzoltó teret jelölték meg. 2003-ban megalakult a Szabadság-szobor felállítására létrehozott alapítvány a restaurálás és újbóli felállítás költségeinek összegyűjtése céljából, ugyanebben az évben négypárti egyeztetés is folyt a szobor ügyében, ahol megegyeztek a felállításról. Pár hónappal később mégis meghiúsulni látszott a terv, mert a szobor a művelődési minisztérium szerint esztétikailag nem felelt meg a mai követelményeknek, „másrészt a szaktárca csak a román történelem jeles mozzanataiból ihletődött alkotásokat pártolja, támogatja és védi”. Pár hét múlva, szeptemberben már az Állami Építkezési Felügyelőség lépett az ügyben: formai okokra hivatkozva leállíttatta a Szabadság-szobor felállításának munkálatait. Az intézkedéseket tárgyalások sorozata követte a 2003-as esztendőben: Markó Béla, az RMDSZ elnöke Adrian Năstase miniszterelnökkel egyeztetett, de Ion Iliescu államelnök is tárgyalt Mádl Ferenccel, a Magyar Köztársaság elnökével, Medgyessy Péter miniszterelnök pedig román kollégájával, levélváltások és helyi szintű tárgyalások folytak. A román fél újfent megbékélési park létesítését kezdeményezte, az RMDSZ ezt – amennyiben az a Tűzoltók terén létesül – elfogadta. A 2003. október 5-re tervezett felavatás elmaradt.
„Álláspontunk változatlan: még idén fel kell állítani a Szabadság-szobrot. A román fél a miniszterelnök által már korábban szorgalmazott változatot hozta elő újra, azaz egy ’48-as üzenetet közvetítő szoborpark létrehozását, amelyben a Szabadság-szobor is helyet kapna. Ez viszont a műalkotás visszaállításának beláthatatlan ideig való elhúzását jelentené, s ehhez mi nem lehetünk partnerek” – Markó Béla szövetségi elnök válasza a Krónika kérdésére a 2003. szeptember 10-i lapszámban.
„Meglepődve látjuk, hogy több mint két év elteltével is újabb és újabb nehézségek állnak elő az aradi Szabadság-szoborcsoport felállítása körül, és nem is egészen értjük, miért történik így” – Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az MTI kérdésére válaszolva 2003. szeptember 16-án.
„Hogy a Năstase-kormány a helyi döntést most felrúgta, nem csupán annak a jelzése, hogy választások közeledtén – gesztusokat tesz a PSD a nacionalista hátországnak. Azt is jelenti, hogy a román kormány a nemzeti érzelmeket és – ezen keresztül – a román–magyar megbékélést tranzakciók eszközeként fogja fel. (…) Ha viszont (az RMDSZ) belemegy az emlékmű szoborparkosításába – egyfajta el-petőfi-schilleresedésébe –, akkor a megbékélés politikai tranzakcióként való felfogása mellett áll ki. És megválaszolatlanul hagyja a kérdést, hogy mi fontosabb a számára: a történelmi megbékélés, vagy annak ügyleti kezelése” – részlet Bakk Miklós vezércikkéből a Krónika 2003. szeptember 17-i lapszámában.
„A MISZSZ aggodalommal szemléli az aradi Szabadság-szobor felállítása körül kialakult helyzetet, és felszólítja a magyar érdekvédelmi szervezeteket, hogy határozottan álljanak ki nemzeti értékeink védelme mellett” – részlet a MISZSZ IX. Kongresszusának zárónyilatkozatából 2003 szeptemberében.
„»Nem a propaganda, hanem a tudomány eszközeivel kell helyükre tenni a dolgokat.« Az akadémikus úgy véli, a magyar közvélemény joggal várta az aradi Szabadság-szobor visszaállítását. »Még abba is beleegyezett, hogy a műalkotást nem is az őt megillető, eredeti helyére állították volna vissza, hanem a Tűzoltó téren« – mondotta Egyed Ákos (történész, akadémikus – szerk. megj.). – » Ha ez a szobor jó volt az aradiaknak a 19. század végén, miért ne lenne jó most is – tette hozzá. De választások közelednek, és úgy látszik, a kormányfő ismét ki próbálja játszani a nemzeti kártyát. (…) Ha RMDSZ-vezető lennék, legalább egyszer kipróbálnám, mi történik akkor, ha kijelentjük: köszönjük szépen, ilyen körülmények között nem kérünk az együttműködésből« – jelentette ki Kovács András (művészettörténész – szerk. megj.). – »Úgy kellene felállítani a szoborcsoportot, nehogy újra ledönthessék« – summázta véleményét Kányádi Sándor. Úgy vélte, a szoborállítást szellemi szinten is meg kellett volna alapozni, és e szellemi síkon bizony mélyebbre kellett volna leásni” – részlet a Krónika 2003. szeptember 19-i számából, amelyikben erdélyi közéleti személyiségeket szólaltat meg a Szabadság-szobor ügyéről.
„Önök, miniszterelnök úr, minket súlyosan megsértettek. Az engem nem érdekel, hogy az Ön művelődési miniszterének tetszik-e a Szabadság-szobor. Nekünk tetszik! Érdekes módon az aradi románok sem mondták eddig, hogy nekik nem tetszene. Márpedig ha így van, akkor tessék elfogadni, hogy hátha mégis jogunk van nekünk is szobrot állítani ebben az országban. Aradon! A Tűzoltó téren! És nem feltétlenül kézen fogva egy román szoborral, mert a megbékélési park ötletét csak akkor támogatjuk, ha az nem művészietlen és nem történelmietlen tisztelt kormánypártiak! Mit szólnának Önök, ha nekiállnánk szétszedni Mihai Viteazul vagy Avram Iancu szobrát, és külön próbálnánk elhelyezni a lovat és az embert?” – Markó Béla az RMDSZ SZKT-n 2003. október 11-én Marosvásárhelyen.
Megbékélés
A Szabadság-szobor kérdésének megoldása képezte 2004-es évben kötendő PSD–RMDSZ-egyezség legfőbb akadályát, s miután a kormányzó párt 2004. március elején kormányhatározattal szavatolta a szoborállítást, megszülethetett a protokollum. A kormányhatározat értelmében a Szabadság-szobor a Tűzoltó téren egy az 1848-as Forradalom Emlékműve elnevezésű diadalívvel együtt kap helyet, így jön létre a Megbékélés Emlékpark. Arad Zala György alkotásán és a diadalíven túl egy további emlékművel is gazdagodhatott, amely Románia és Erdély 1918-as egyesülésének állít emléket. A diadalív miatt a Szabadság-szobor már fölállított talapzatát 45 fokos szögben el kellett fordítani.
2004. április 25-én Aradon, a Tűzoltó téren újra felavatták az az 1925-ben lebontott Szabadság-szobrot. Az ünnepségen először a majd csak 2005-ben felavatott diadalív makettjét leplezték le, majd a Zala György alkotását. Az avatáson részt vett többek közt Medgyessy Péter, Dávid Ibolya és Răzvan Theodorescu is. A restaurálás és felállítás magyar állami segítséggel és közadakozásból valósult meg. A Szabadság-szobor eredetileg a ma Avram Iancu tér nevet viselő Szabadság téren állt. A Megbékélés Emlékparkja az egykori Attila tér, későbbi Tűzoltók terét jelenti.
„Az aradi Szabadság-szobor körül kialakult válság megoldása szintén nem kizárólag »két politikai alakulat« – az RMDSZ és az SZDP – ügy. Ez a jeles műalkotás az egész magyar nemzet közös kulturális öröksége. Éppen ezért sorsáról – felállításának helyéről és módjáról – dönteni az RMDSZ önmagában nem illetékes. Következésképp javasoljuk, hogy a Szabadság-szobor újraállítása kérdésében konszenzuson alapuló összmagyar döntés szülessen – a Magyar kormány, illetve az erdélyi egyházak és a civil szféra, valamint a polgári mozgalom szervezetei bevonásával” – részlet az EMNT Állandó Bizottságának 2004. január 22-én kelt állásfoglalásából.
„Aradon hamarosan két gigantikus műalkotás hirdeti majd a román hősök dicsőségét, cserébe pedig mi is jókat koszorúzgathatunk majd a Szabadság-szobornál március 15-én és október 6-án. Az államkassza pedig könnyebb 190 milliárd lejjel” (az összeg a két új emlékmű ára – szerk. megj.) – részlet Balog Levente 2004. március 8-i vezércikkéből (Krónika).
„Nincs miért tagadnom, az aradi Szabadság-szoborról hozott kormányhatározat nyitotta meg az utat a 2004-es együttműködés elől. (…) A miniszterelnökkel kialakított megállapodás legfontosabb eleme, hogy időben nem kapcsolódik össze a két emlékmű felállítása. A Szabadság-szobor már áprilisban állhat, a másik emlékművet pedig minden valószínűség szerint az ősz folyamán állítják fel” – Markó Béla szövetségi elnök a Krónika 2004. március 8-i lapszámában.
„A választási évben újrakötött protokollum nem más, mint választási szövetség az SZDP-vel. Ennek az elvtelen, utódkommunista irányba elhajló, nemzeti érdekeinket sértő paktumnak a látványos kulisszája az aradi Szabadság-szobor. A további megcsúfolásával létrehozandó úgynevezett román–magyar megbékélési park első rendben nem a »megbékélésről«, hanem a hivatalos RMDSZ megalkuvásáról szól” – részlet Tőkés László 2004. március 15-én Nagyváradon kelt nyilatkozatából.
„Arad, az erdélyi magyarság Mekkája. A szervezők szerint mintegy tízezres tömeg vett részt az aradi ünnepségen; egy harminc fős csapat kifütyülte a felszólalókat” – Krónika, 2004. április 26.
„Ma politikai üzeneteket fogalmaztunk meg, és talán keveset beszéltünk a lényegről. Arról, hogy a Szabadság-szobor egy kiváló műalkotás. Most, hogy felállítottuk, kiszabadítottuk, magam is újra meggyőződhettem róla: nagyon szép ez a szobor. Érett, kiforrott művészi munka, annak ellenére, hogy annak idején egy nagyon fiatal művész készítette – nyilatkozta a Krónikának Markó Béla. – Elég szomorú, hogy nálunk a politikától függ, hogy látható-e egy ilyen műalkotás: annak idején politikai okokból vették le, és tulajdonképpen most is politikai okokból került vissza Arad közterére. Remélem, ez a pillanat kezdete annak, hogy nem a politika határozza meg ezeket a kérdéseket” – részlet a Krónika 2004. április 26-i lapszámából.
„»Istennek hála, áll a szobor. Aradon áll, köztéren áll. Fantasztikus üzenet, hogy az anyaország európai uniós csatlakozásával egy időben állíthattuk fel, és arra kötelezi Magyarországot, hogy élő lelkiismerettel képviseljük a világban azt, hogy minél hamarabb bővülhessen Európa« – jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke. A Szabadság-szobor ügyében elévülhetetlen érdemeket szerző politikus (…)” – részlet a Krónika április 26-i lapszámából.
„Ma sem egyeznék bele abba, hogy egyetlen szobrot emeljenek, és nemcsak politikai, hanem esztétikai szempontok miatt sem. Két esztétikai víziót állítottunk itt egymással szembe, és ez európai szemszögből igen érdekes perspektívát szolgáltat” – Răzvan Theodorescu művelődési miniszter szavai a Krónika április 26-i lapszámában.
„Tőkés László elítélte az RMDSZ egyre megalkuvóbb politikáját, amelynek része az aradi megbékélés park is. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy az RMDSZ egymagában kisajátítja az aradi Szabadság-szobor ügyét, egyedül dönt az úgynevezett megbékélési parkról is, holott ennek közös ügyünknek kellene lennie. Úgy vélte, a parknak szintén a Petőfi–Schiller nevet kellene adni” – tudósítás az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2004. április 24-i üléséről az Erdélyi Naplóban.
„»Kiszabadítottuk« – imigyen szól az RMDSZ-sikerpropaganda. Arról nem is szólva, hogy valójában ki is szabadította ki a szobrot, újból csak felvetődik a kérdés, hogy melyik csapatban játszik az, aki kifogástalanul együtt tud működni az utódkommunista-nacionalista román hatalommal, miközben a magyar nemzeti erők lefasisztázásában vállal cinkosságot. Melyik oldalon állanak azok, akik »párbeszédet«, »megértést«, »együttműködést« és kölcsönös »tiszteletet« hirdetnek elnyomóinkkal szemben, miközben Arad magyarsága a szemük láttára, szinte teljesen kipusztul?! Minő »európaiság« az, mely az erdélyi magyarság vértelen genocídiumához, továbbtartó asszimilációjához és exodusához ünnepelve asszisztál?
Az aradi diadalív nem más, mint: durva magyarellenes provokáció. Az erdélyi magyarságnak elidegeníthetetlen közösségi joga saját hazájában saját szobrait és műemlékeit előfeltételek és restrikciók nélkül felállítania.
Az aradi Megbékélés Parkja valójában a magyar politikai megalkuvás szégyenletes objektuma – s mint ilyen, a Petőfi–Schiller fantomegyetemmel, valamint a Kempinsky-szindrómával rokon létesítmény. Felavatása egyet jelent a magyar politika, illetve az erdélyi magyarság »rituális megalázásával« – még akkor is, hogyha a Szabadság-szoborcsoport újraállítása önmagában véve örvendetes eseménynek számít” – részlet Tőkés László püspök, az EMNT elnökének Csapatjátékok. Nyilatkozat az erdélyi magyar párbeszédről című 2004. április 28-án kelt írásából (Erdélyi Napló).
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kampányindító rendezvényén vagyunk ezen az esős, szomorkás péntek délutánon. Igaz, rossz nyelvek szerint a kampány már szűk másfél héttel korábban, Aradon megkezdődött. A Szabadság-szobor Váradon is az RMDSZ-nek statisztál: az óriásplakáton a Zala György-alkotás – amit már lassan nem lehet tudni, ki is szabadított ki: Dávid Ibolya, Markó Béla, Năstase vagy a sors... – alatta a Tűzoltó téren összegyűlt tömeg. A képet a felhívás uralja: »Együtt, szabadon! 2004. június 6-án szavazzon az RMDSZ jelöltjeire!«” – részlet Fábián Tibor 2004. május 11-én az Erdélyi Naplóban megjelent cikkéből.
Kiszabadítva
Az újraállítás óta az aradi Szabadság-szobor továbbra is hivatkozási alap, leginkább kampányidőszakban merül fel sikertörténetként.
„Ha az első alkalommal megtorpantunk volna, Szabadság-szobor sem lenne, semmi sem lenne ma Erdélyben” – részlet Markó Béla 2006. március 15-i beszédéből Kézdivásárhelyen.
„Király András, az Arad megyei RMDSZ-szervezet a szórványban élő magyarság nevében állt színpadra, és szimbolikus gesztusként az aradi Szabadság-szobor egy csavarját adta át Takács Csaba kampányfőnöknek” – részlet az RMDSZ 2008. október 28-i, kolozsvári kampányindítójából.
„Támogatom Andrei Şaguna püspök szobrának a felállítását Gyulán – mondta el Traian Băsescu tegnap a város román tanítási nyelvű általános iskolájában és gimnáziumában tartott fórumon. Az elnök utalt arra, hogy Aradon Szabadság-szobor állít emléket az aradi vértanúknak, továbbá – mint mondta – Şaguna püspök XIX. századi tevékenységét utóbb az UNESCO is elismerte” (Transindex.ro, 2009. február 4.)
„Később is mondták, hogy soha nem lesz ismét Szabadság-szobor Aradon. És áll ma a Szabadság-szobor! A minap is hallottuk egy román politikustól: soha nem lesz területi autonómia. Erre is csak azt válaszolhatjuk: várjuk ki a végét” – Markó Béla szövetségi elnök Székelykeresztúron elhangzott ünnepi beszédéből 2009. március 15-én.
2011. áprilisában három bronzelem (a diadém, egy tőr és egy kard) tűnt el a szoborról. A hiányzó elemeket pótolták, a szobor mellé térfigyelő kamerákat telepítettek. 2013 novemberében az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) bejelentette, hogy a Szabadság-szobor eltávolítását támogató aláírásokat gyűjt. Az ezirányú határozattervezet napirendre tűzésére esélyük szinte nulla.
Tíz év múlva
Az újraállítás tízéves évfordulóján ünnepséget rendeztek Aradon, ahol bemutatták a Gondozzátok, őrizzétek… című emlékalbumot. A kötet címe Salacz Gyula egykori polgármester szavait idézi, és sorban a harmadik kiadvány, mely az újraállítás óta a Szabadság-szoborról szól.
„A Szabadság-szobor sikertörténet – szoktuk mondani, sikertörténet lett, mert mindenki elvégezte a rá bízott feladatot, senki sem kételkedett abban, hogy a helyi vagy az országos RMDSZ vezetés nem fog keményen, következetesen kiállni az ügy mellett a cél érdekében. Így volt ez az elmúlt 25 évben, így volt 10 évvel ezelőtt is, és így van mind a mai napig. Amennyiben további sikertörténetek tanúi, szereplői szeretnénk lenni, akkor azt az egységet kell megőriznünk, amelyet közösségünk felmutatott, és lehetővé tette, hogy ez a szobor ismét köztérre kerüljön. Mivel az egység a feltétele annak, hogy közösségünknek ereje legyen, az RMDSZ meg tudja valósítani azt, amit közösségünk elvár. Ha ezeket teljesítjük, akkor maradunk őrzői múltunknak, gondozói jelenünknek és építői jövőnknek” – Király András oktatási államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke Aradon 2014. április 25-én (Nyugati Jelen).
„Számunkra a szobor nemcsak a szabadság, hanem az összetartozás szimbóluma is, mert csak összefogással tudtuk megvalósítani. Köszönet mindenkinek, aki ebből a munkából kivette a részét, kezdve a csákányozástól egészen a felavatásig. Zala György munkája gazdagítja városunkat, és hirdeti a szabadságot, a megértést és az együttműködést” – Bognár Levente, Arad alpolgármestere Aradon 2014. április 25-én (Nyugati Jelen).
„És ennek a szobornak az üzenete számunkra a mai napig él. Hiszen látjuk, hogy nekünk minden nap, újra és újra meg kell küzdenünk a szabadságért. És ismételten meg kell győznünk a többségi társadalmat, hogy ha tőlünk elveszik jogainkat, szabadságunkat, akkor ők sem lehetnek szabadok. És ezt nekünk minden nap újra kell kezdenünk, mert a szabadságért való küzdelem nem érhet véget este, vagy a hét végén, vagy a hónap végén. És az a munka, amit 1989-től 1999-is, majd 2004-ig, majd 2014-ig közösen elvégeztünk azt mutatja, hogy lehetnek olyan pillanatok, amikor megbotlunk, vagy elgáncsolnak és elesünk, de képesnek kell lennünk felállni, hitünket, reményünket megerősíteni, és újra talpra állni, haladni, építkezni” – részlet Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökének beszédéből Aradon, 2014. április 25-én (rmdsz.ro).
Az aradi Szabadság-szobor a szabadságért való állandó harc jelképévé vált egyrészt azáltal, hogy az 1848-49-es forradalomra emlékeztet, másrészt az újraállításáért való küzdelem miatt. Kompromisszumok és sikerek egyaránt születtek vele kapcsolatban, ám az szinte biztosra vehető, hogy különböző megközelítésekben hivatkozási alapként továbbra is találkozhatunk nevével. Pedig Aradon személyesen megnézni az igazi.
Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár)2014. május 10.
Hatvanéves a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Díszdoktori címek adományozásával ünnepelt az intézmény
Igazi családi buli volt tegnap délelőtt a Művészeti Egyetem udvarán és a Stúdió teremben. Nem is lehetett másként, hiszen színvonalas, színes produkciókkal, ugyanakkor az alkalomhoz méltó mozzanattal – díszdoktori címek adományozásával – ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját az egyetem.
Az udvaron a magyar tagozat II. éves látványtervező szakos hallgatói: Konceptuális Public Art Project (Dobre Kóthay Judit egyetemi adjunktus és dr. Bartha József egyetemi adjunktus tanítványai) interaktív eseménnyel fogadták a belépőket, tulajdonképpen egy üzenőfalat állítottak fel az udvaron, amelyre szavak, betűk, számok és sok minden más felkerült, ami a vizuális alkotás nyelvezetével próbálta ráhangolni a résztvevőket az ünnepre. Aztán a jelt a kezdésre a varroda tetőteréről az I. éves színész szak magyar tagozatának diákjai (dr. Tompa Klára egyetemi docens osztálya) adták meg a Ritmus névjegykártyák testre című produkcióval. Miután a tanárok, diákok, meghívottak a Stúdió terembe vonultak, a "műsorvezetők", dr. Daniela Lemnaru egyetemi docens és drd. Strausz Imre István egyetemi tanársegéd köszöntötték a jelenlevőket. Alina Fabri, a román tagozat II. éves színészhallgatója (dr. Lelia Albu egyetemi docens tanítványa) Elena Cârstea repertoárjából előadta a Nem vagyok tökéletes című dalt, majd dr. Sorin Crisan egyetemi professzor, az intézet rektora szólt a jelenlevőkhöz.
A professzor mindenekelőtt tiszteletét fejezte ki azok iránt, akikért létezik az egyetem, a diákok, a tanárok – az utóbbiak, akik családi kötelezettségeik mellett tisztességgel megállják a helyüket a szakma terén és olyan diákokat nevelnek ki, akik bárhol a világban öregbíthetik az intézmény hírnevét. Kiemelte az intézmény végzettjei, oktatói, Bocsárdi László, Alina Nelega és Bartha József nevét, akit nemrég az UNITER is díjazott. A "születésnap" alkalom arra is, hogy a szakterületen kiemelkedő tevékenységet kifejtő személyiségeket is kitüntessenek. Bejelentette: az egyetem szenátusának döntése értelmében díszdoktori címet adományoznak dr. David Esrig egyetemi professzornak, rendezőnek és Kovács András Ferenc költőnek, aki 23-án veszi majd át a díjat. A rektor rövid laudációt mondott a költőről, akit a Forrás nemzedék alkotójaként az egyik legnagyobb kortárs magyar költőként emlegetett.
A rektor beszédét követően Razvan Bogdanescu zongorakíséretével Teodora Santean III. éves zenepedagógia szakos hallgató Gary Jules Mad World és Tory Amos Cornflakes Girl című zeneszámait adta elő, majd a magyar tagozat II. éves színészhallgatói (dr. Gáspárik Attila egyetemi professzor tanítványai – Strausz Imre zenei vezető) Alan Menken Szépség és szörnyeteg musicaljéből idéztek igen sajátos stílusban és előadásmóddal.
Az ünneplőket dr. Kós Anna egyetemi docens, dékán magyar és román nyelven köszöntötte. Beszédében kifejtette, ma nemcsak az egyetem születésnapja van, hanem az Európa-napot is köszöntjük, és a holokausztra is emlékezünk. Szimbolikus e hármasság, hiszen a művészet a legáltalánosabb foglalkozás a világon, amelynek nincsenek földrajzi határai, nem függ nemzetektől, bőrszíntől vagy egyéb megkötésektől. A 68 évvel ezelőtt Kolozsváron megalakult színművészeti intézet magyar karát azzal a céllal hozták át 8 évvel később Marosvásárhelyre, hogy elsorvasszák. De az ellenkezőjét érték el: az intézet megpezsdítette a város művelődési életét, és ahogy 100 évvel ezelőtt a Kultúrpalota megépítésével is történt, a közönség, az érdeklődők, az elit felzárkózott az értékteremtő intézet mögé – foglalhatnánk össze a dékán asszony gondolatait, aki fel is konferálta diákjait. A multimédia szakos hallgatók két színvonalas, nemzetközi versenyen díjazott rövid kisfilmjét tekinthették meg a teremben levők.
Aztán a színpadot a magyar tagozat III. éves koreográfia szakos hallgatói (Deák Orsolya, Gothard Veronika, Nagy Orsolya, Márton Rita – drd. András Loránd egyetemi adjunktus tanítványai) charleston tánccal, míg a román tagozat II. éves hallgatói (Andra Marian és Cristian Tomsa – drd. Cristina Iusan egyetemi tanársegéd diákjai) szerelmi történettel "forrósították" fel a színpadot.
A táncprodukció után dr. Oana Leahu, a román tagozat dékánja lépett a pulpitushoz. Önvallomással kezdte: számára minden nap ünnep, az is, amikor a folyosókon szerepeiket tanuló diákokkal találkozik, vagy amint valamelyik darab betanulásának "zaja" árasztja el az épületet. Mindez tükrözi azt a szellemiséget, szellemi műhelyt, ami meghatározza az intézményt, s amely értelmet ad a mindennapoknak is. A II. éves zenepedagógia szakos hallgatók (tanáruk drd. Buta Árpád egyetemi gyakornok) a Zorro álarca című film zenéjéből, valamint A. L. Webber: Az operaház fantomja című musicaljéből adtak elő egy-egy dalt.
Újabb ünnepélyes mozzanat következett. Miután az egyetem szenátusa színpadra vonult, dr. Sorin Crisan rektor laudációt mondott dr. David Esrigről. A Haifában született, 1938 és 1973 között Romániában élő rendező az ország egyik legnagyobb színházi személyisége volt, mígnem előadásait, filmjét betiltotta az akkori hatalom. Kivándorolt Németországba, ahol több egyetemen oktatott, díszdoktori címet nyert el, és saját színházi és filmakadémiát indított el. Az egzisztencialista színház jelentős európai képviselője, aki külön formanyelvet teremtett és oktat. Számos színháztörténeti rendezése, alkotása van szerte a nagyvilágban.
Miután a kitüntetett professzor átvette az oklevelet és a palástot, művészetéről, a színházról beszélt. A színházművészet a költészet legmagasabb formája, mondta, amely fikciót jelenít meg, úgy, hogy az valós, megélhető, s ezáltal tulajdonképpen kiegészíti a valósról, az igazságról alkotott értelmezést. Tulajdonképpen ebben nyilvánul meg az egzisztencialista színház is – mondta a professzor, akit a diákok még tegnap egy közvetlenebb találkozás során részletesen is meghallgathattak.
A díszdoktoravatás után a magyar tagozat III. éves bábszínész hallgatói (osztályvezető tanár dr. Máthé Lőrinczi Rozália egyetemi adjunktus) Robert Lopez és Jeff Marx Avenue Q című bábmusicaljéből adtak elő egy jelenetet. Majd a magyar tagozat I. éves színészhallgatói (dr. Tompa Klára egyetemi docens osztálya) A zenés ritmusnévjegykártyák kockára című produkcióval zárták a rendezvényt.
Az esemény részeként délután a várban a Művészeti Egyetem diákjai a holokausztnapra emlékeztek egy különleges műsorral, amelyet Ozvald Enikő II. éves mesterképzős színművészhallgató
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)2014. május 13.
Karácsonykor az Országházba várják őket
Csikys Kurutty csapat sikere Nyárádszeredán
A kisiskolások részére kiírt Kurutty általános műveltségi vetélkedő során a Csiky Gergely Főgimnáziumot a körzeti vetélkedőn 5 csapat képviselte, közülük 3 jutott tovább a Kisjenő-Erdőhegyen szervezett megyei szakaszra. Ott a Pintér Mária tanítónő által vezetett csapat – Arad megyéből egyedüliként – jogot nyert az országos döntőn való részvételre. Ezt Nyárádszeredán szervezték péntektől vasárnapig. A négytagú csapatot az I., II., III., illetve IV. osztályból kikerült egy-egy diák alkotta, Nyári Tamás I., Kruzlitz Kyra Antónia II., Komori Viktória Andrea III., illetve Back István Levente IV. osztályos tanulók. A felkészítők során 6 állatfajtát tanulmányoztak. A vadállatok közül a mezei tücsök, a denevér, a levelibéka, a második fordulóban a háziállatok közül a lúd, a tyúk, a kutya és a sertés életét tanulmányozták, de komoly logikai játékokkal is foglalkoztak. Anyanyelvből Kovács András Ferenc verseit tanulmányozták. Az idegennyelv-próba során háromperces jelenetet kellett bemutatniuk angolul, jelmezben. A művészetek terén zenehallgatás, annak felismerése, míg a második fordulóban a hangszereket is fel kellett ismerni az Egy kiállítás képei, illetve Az állatok farsangja művekben. A honismeret során a megye, illetve Erdély történelmi és földrajzi nevezetességeit tanulmányozták. A híres emberek kategóriában európai utazókat és felfedezőket kellett felismerni. A háromórás vetélkedőn kapott feladatlapokon az egész csapat dolgozott. Az országos döntőn 10 csapat vett részt, olyan magyarlakta megyékből, ahol az előselejtezőkön legkevesebb 6 csapat mérte össze tudását. Így történhetett, hogy a magyarok által sűrűn lakott Kovászna, de a nagyjából Arad megyével azonos magyar lélekszámmal bíró Brassó megyét se képviselhette egyetlen csapat sem. A szabályzat értelmében, mindig a legutóbbi évben nyertes csapat szervezi a következő országos döntőt. Mivel tavaly is, idén is Nyárádszereda csapata nyerte meg a versenyt, jövőre is ők szervezhetik az országos vetélkedőt. Amint Pintér Mária tanítónőtől megtudtuk, a gyermekek három igen szép napot tölthettek Nyárádszeredában, ahol szombaton reggel lovas szekérrel vitték fel őket a Jobbágyfaluban lévő gyermektáborba, ahol a vetélkedőt szervezték. Emellett lovaglást, íjászatot, agyagozást gyakorolhattak. A vetélkedőn részt vett 10 csapat közül az aradi az igen előkelő V. helyet szerezte meg, ami azt jelenti, hogy részt vehetnek a Magyar Országházban szervezendő gyermekkarácsonyon. A csapattagoknál az országos döntőn szerzett élményeik felől érdeklődtünk. Komori Viktória számára minden remek volt, nagyon sok játékot szerveztek számukra. Nagyon tetszett neki az agyagozás és a lovaglás. Számára harmadikosként a hangszer felismerése nehéznek bizonyult, de feltalálta magát. A másodikos Kruzlitz Kyra Antónia a vetélkedő során Ludas Matyinak a libáját alakította, de az angol feladat megoldása tetszett neki a legjobban. Az I. osztályos Nyári Tamás boldog, amiért részt vehetett az országos vetélkedőn, ahova máskor is szívesen elmenne. Legnagyobb élmény számára a nagy tábortűz volt, amilyet eddig még nem látott. A IV. osztályos Back István Levente, amolyan csapatkapitányként vigyázott a kisebbekre. A vetélkedő során érdekes feladatokat kellett megoldani, számára azonban a lovaglás volt a valódi élvezet. Mivel IV. alkalommal vett részt a versenyen, Kurutty-emlékplakettet is kapott. Az V. helyhez gratulálunk a csikys Kurutty csapatnak, amelyiknek a tagjait a Magyar Országházban szervezendő gyermekkarácsonyra IS várják.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)2014. május 22.
Ballagás, mozgásszínházi bemutató és utoljára játszott előadások a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Pénteken ballagnak a Művészeti Egyetem végzősei, majd mozgásszínházi produkcióval és további előadásokkal várja közönségét a marosvásárhelyi Stúdió Színház.
Május 23-án, pénteken 11 órától ballag a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hetven végzőse a Köteles utcában. A Stúdió Színházban tartott, zenével és búcsúbeszédekkel tűzdelt ünnepség keretében veszi át Kovács András Ferenc költő, műfordító az egyetem díszdoktori címét.
A szombati nap is mozgalmasnak ígérkezik a Stúdió Színházban. Május 24-én 19 órától kerül sor A lecke című mozgásszínházi előadásra, amelyet Györfi Csaba, a Művészeti Egyetem diákja rendezett Eugène Ionesco azonos címet viselő abszurd drámája alapján. "Miben rejlik a tudatlan ember boldogsága, és miben a tanult ember boldogtalansága? Minek a hatására tud eluralkodni az emberen a határtalan mértékű agresszió?" – teszi fel a kérdést a rendező. A választ a három táncos, Bezsán Noémi, Deák Orsolya és Ruszuly Ervin minden rezdülése tolmácsolja. Az előadás júniusban Magyarország legrangosabb színházi fesztiválján, a Pécsi Országos Színházi Találkozón lesz látható.
Vasárnap, május 25-én 19 órától látható utolsó előtti alkalommal Kovács Levente nagy sikerű előadása, a Kész csoda. A másodéves magiszteri színészosztály előadásában megjelenik New York, a kilencvenes évek. Hat barátnő próbál boldogulni a párkapcsolatok szövevényes világában. Hetente egyszer összegyűlnek, hogy kibeszéljék mindazt, amit másokkal, máshol nem tudnak. Keresik önmagukat, a világ apró rezdüléseit, a csendet, a nevetést. Önfeledten társasjátékoznak minden összeülésükkor, a villámkérdések kereszttüzében mégis lehetőség nyílik egy-egy fél mondatra, vagy akár hosszabb elmélkedésre is, amikor felszínre kerülnek az aktuális problémák. Sőt, sokszor nem is a kártyalapon lévő kérdés a lényeg, de még a válasz sem, hanem a beszélgetésre, viccelődésre nyílt lehetőség. Egyikük válása a kis csapat életét teljesen felforgatja, és talán az szenvedi a legnagyobb kárt, aki a legmegértőbb próbál lenni. Két spanyol fiatalember teljesen új irányba tereli az események folyását… A sok poén, nevetés mögött ott lapul a kérdés: hogyan ragadható meg a boldogság?
Május 27-én, kedden 19 órától a Levél utcai Stúdió 2.1-ben utolsó alkalommal lesz megtekinthető a Liliom. Az egyetem harmadéves bábszínész szakos hallgatói ezúttal rendhagyó módon nem bábelőadással lépnek színre, Molnár Ferenc világhírű drámáját adják elő vezető tanáruk, Harsányi Zsolt rendezésében. A Liliom búcsúelőadására a belépés ingyenes.
A jegyek megvásárolhatók a Stúdió Színház jegypénztárában minden kedden 14–18 óra között, vagy az előadás helyszínén, kezdés előtt egy órával. Jegyeket foglalhatnak a 0736-350-686 telefonszámon vagy a [email protected] e-mail címen. Népújság (Marosvásárhely)2014. május 24.
Állomások, napsütésben
Ballagás a Művészeti Egyetemen
Napsütésben, jókedvben és érzelmekben egyaránt gazdag délelőttön búcsúztak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős hallgatói. A Köteles utcai ballagási ünnepség péntek délelőtt 11 órakor vette kezdetét. A búcsúzók, hozzátartozók, barátok színültig töltötték a Stúdió Színházat és annak előcsarnokát. Az ünneplő közönséget Elena Purea és Sebestyén Aba ceremóniamesterek üdvözölték, majd a rektorhelyettes, Balási András egyetemi docens olvasta föl Sorin Crisan rektor üzenetét. Balási András továbbá saját élményeit is megosztotta a jelenlevőkkel. Visszaemlékezett a pillanatra, amikor ezelőtt 13-14 évvel végzősként ült a Stúdió Színház nézőterén és az öröm megmaradó érzésére, amit azóta is, minden ballagás alkalmával újra átél. – Remélem, hogy évek múlva önök is így gondolnak erre a pillanatra – mondta a rektorhelyettes, aki az ünnepség második felvonásaként az egyetem által díszdoktori címmel kitüntetett Kovács András Ferenc költőt méltatta.
– Az intézmény szenátusa egyöntetűen megszavazta Kovács András Ferenc díszdoktorrá avatását. KAF Szatmárnémetiben született 1959. július 17-én, szinte a színházban: édesanyja Elekes Emma színművésznő, édesapja Kovács Ferenc rendező. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar-francia szakán szerzett diplomát, majd évekig tanárként dolgozott a Székelyföldön. A Látó szépirodalmi folyóirat versrovatának a szerkesztője, majd a lap főszerkesztője. 2002-ig a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára. A IV. Forrás- nemzedék vezéralakja, a kortárs magyar líra világirodalmi rangú képviselője – ismertette KAF életútját Balási András, majd a kitüntetett költészetéről, díjairól, illetve tanári munkásságáról szólt. – Mint osztályvezető tanár, az én tanárom is volt az egyetemen. Nonkonformista oktató, aki számos esetben a lakásán tartotta óráit. Csodálatos találkozások voltak ezek, mézes kenyérrel, teával, végeláthatatlan beszélgetésekkel művészettől az asztronómiáig. Boldogan adom át neki egyetemünk legmagasabb kitüntetését – a díszdoktori címet. Kovács András Ferenc köszönetképpen Shakespeare A vihar című drámájának Prospero elköszön című monológját olvasta föl, először román nyelven, majd a magyar fordítás két – nyolcas, illetve tízes sorokkal írott – változatában.
Az intézmény végzős diákjainak búcsúbeszédeit számos rövid előadás – elsősorban dalok (a hallgatók előadásában) – gazdagította, majd a végzős osztályok színpadra szólítása és bemutatása következett. Ezt megelőzően Oana Leahu és Kós Anna dékánok szóltak a jelenlévőkhöz. Kós Anna egy csodálatos utazáshoz hasonlította az elmúlt éveket, amelyek során mindannyian ugyanazon a vonaton utaztak, de most elérkezett az az állomás, ahol a hallgatóknak le kell szállniuk. De – mint mondta – reméli, hogy szép csomagot visznek magukkal erről az állomásról, és a továbbiakban is hasonlóan emlékezetes utazásokon vesznek részt.
A délelőtti rendezvény további, rövid produkciókkal zárult, majd kiléptek a Stúdió Színház kapuin az immár elballagott hallgatók. Útjaikon következnek az Élet sokszor szép és párszor nehéz állomásai.
Knb. Népújság (Marosvásárhely)2014. május 31.
Szigetek, szórványok, zárványok
Szórványról – másként. Ez az alaphangja a Korunk újabb szórványszámának. (Az 1989 után megújult folyóirat 1991 novemberében hívta fel először nagyobb nyomatékkal szórványgondjainkra a figyelmet.) Mi indokolja a roppant bonyolult témakör újszerű megközelítését? Bodó Barna politológus és egyetemi oktató a 2011-es romániai népszámlálás riasztó adataiból indul ki: miközben a tömbben élő magyarság demográfiai mutatói javulnak vagy stagnálnak, a szórványnak minősülő megyékben a magyarok lélek- és arányszáma drasztikusan csökken. Ezekről a kérdésekről nemcsak beszélni kell. "Nemzetstratégiai lépésekre van szükség – érvel a tanulmány szerzője –, a szándéktól el kellene jutni olyan közpolitikai programok megfogalmazásáig, amelyek mögött egyrészt világosan azonosítható a (kisebbségi-nemzeti) közösségi szerepvállalás, másrészt a megvalósulás feltételei is biztosítottak."
Nem siratni kell a szórványt – ez csendül ki az elméleti-módszertani jellegű tanulmányokból (Bodó Barna, Vetési László, Péntek János, Csete Örs) és a helyszínfelmérő helyzetképekből, Bakó Botond, Balázs-Bécsi Gyöngyi, Balázs-Bécsi Attila, Ambrus Attila, Szilágyi Aladár, Dáné Tibor Kálmán, B. Kovács András, László Erdei Edit, Oláh-Gál Elvira írásaiból egyaránt –, hanem stratégiateremtéssel és gyakorlati építőmunkával gátat vetni a szigetek szórványosodásának, a szórványok elzárványosodásának. Maga az újabb szakirodalom is immár az összmagyar szórványprogram kidolgozásának folyamatáról tanúskodik, felelősségteljes építőmunkára ösztönöz. Ezért is kerülhetett a Korunk júniusi számának fókuszpontjába a határokon átívelő szórványmentés.
A Százéves éjszaka képeire (Iancu Laura versei), Az elmúlás megragadására (Széman Emese Rózsa) és A Kárpát- medence magyar fiataljaira (Péter Árpád) egyaránt figyel a szerkesztőség.
Cseke Péter. Népújság (Marosvásárhely)2014. június 10.
Polgári eszmék versei
B. Kovács András költőként is bemutatkozott
Kettős könyvbemutatót tartott szerda este a kézdivásárhelyi Vigadóban B. Kovács András újságíró, aki nyolc riportkötet után egyszerre két verskötetet tett le az asztalra Kolozsvári András néven.
A találkozó alkalmából a szerző a Fekete óda (1978–79-ből) és Szabad szavak megírásának körülményeiről beszélt. Kiderült, a Fekete óda tulajdonképpen az 1990-es rendszerváltás előtti, az íróasztalfióknak szánt verseket tartalmazza, míg a másik kötet a jelenkor életérzéseit tükrözi. Míg az első a totalitárius rendszerrel vitázó intellektus egyfajta belső ellenállásának tükre, a másik versei a polgári gondolkodásmód vallomásai. Mindkét kötetben a magyarságban gondolkodó értelmiségi útkeresése szólal meg a líra hangján.
A szerző versbetétekkel színezett életrajzi visszaemlékezésében olyan korszaktörténeti részletekre is kitért, amelyek a fiatalabb nemzedék számára immár kuriózumnak számítanak, de ezek megértése nélkül szegényebb lenne a verssorok mögül kiolvasható eszmei üzenet. Kolozsvári András kifejtette, késői megjelenésével már nem tartozik egyik költői csoportosuláshoz sem, lírája a polgári eszméket és értékeket kinyilatkoztató szubjektív vallomás.
Jancsó Katalin. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. június 24.
Salat Zakariás Levente a KAB új elnöke
Salat Zakariás Levente egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját választották meg a Kolozsvári Területi Bizottság (Kolozsvári Akadémiai Bizottság – KAB) elnökévé a következő három évre.
A szervezet kolozsvári székházában tartott szombati tisztújító ülésen jelen volt Kocsis Károly akadémikus, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke, valamint Tarnóczy Mariann osztályvezető. A testületi ülés első részében beszámolót tartott Péntek János akadémikus, a szervezet leköszönő elnöke, aki az elmúlt hét évben vezette az akadémia Kolozsvári Területi Bizottságát. A leköszönő elnök érdemeit Kovács András akadémikus méltatta.
Az új elnökség alelnökei: Csibi Vencel József akadémikus, az MTA külső tagja (természettudományok); Gyéresi Árpád, az MTA külső köztestületi tagja (élettudományok); Péntek János akadémikus, az MTA külső tagja (társadalomtudományok). Tudományos titkár: Markó Bálint, az MTA külső köztestületi tagja. Szabadság (Kolozsvár)2014. augusztus 26.
Rókatejet szoptak
Remus Pricopie tanügyminiszter a tévé élő műsorában sült fel a minap, úgy vélte, róka szoptatta a monda szerint a városalapító Romulust és Remust, s ezzel bizony akaratlanul egy nem akármilyen bizonyítványt állított ki magáról. Nyilván nem teszi ki az ablakába, noha saját kezű aláírását viseli. Egyúttal önkéntelen önjellemzését adta egy olyan politikai osztálynak, mely immár negyedszázada boldogítja e jobb sorsra érdemes országot, s mely a folytonos toldozás-foldozásba, következetlenségbe maholnap bele is bukhatna (ha nem gondoskodna oly körültekintően minden életképes ellenzék háttérbe szorításáról), mert szünet nélküli bukdácsolásnál egyebet eddig produkálni nem tudott.
Hogy szegény Romulus és ikertestvére mint város- és birodalomalapítók, mit szólnának mindehhez, el lehet gondolni. Mindenesetre fölöttébb büszkék voltak rá, hogy farkastejjel szívták magukba az erőt, de hát a távoli keleti leszármazott a vörös farkú tejével is beérheti, elvégre többet ravaszsággal, mint nyers erővel. E sajátos agyafúrtságnak azonban furcsa természetére vall, hogy úgy tűnik, saját kárára működik.
Sorolhatnánk a csődtömeg tételeit a termelőkapacitásokat leromboló privatizációtól az autópálya-építés elszabotálásáig, de hogy itt és most egyebet ne említsünk: a tanügyi reformot mintha nem előre vinni, hanem kimondottan elgáncsolni akarná az a csapat, amely még annyira sem volt képes, hogy szeptember tizenötödikére bár az ábécéskönyvet eljuttassa az elsősök kezébe. A versenytárgyalási óvások mechanizmusára hivatkoztak, mikor a késés okát magyarázták, mintha az orruknál tovább látni, azzal előre számolni főbenjáró bűn lett volna.
Itt csak a kisiskolások érdeke nem számít, pont az a másodlagos. E hétévesek primér élménye az első osztályba lépés pillanatában tehát az lett, hogy utólagos intézkedésként két hónapig még a régi tankönyveket osztják ki nekik, holott a reformtörvényt már két kerek éve elfogadta a parlament. Jókora taslival ér fel e fogadtatás, szebbet elképzelni sem lehetett volna.
S mindez azért, mert rókatejet szopott, hozzá nem értő kontárok kezére bízattak a közügyek, és siralmas közröhejbe fúló komédia színpadára lökték ki őket a vezetni nem tudó irányítók.
B. Kovács András, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. szeptember 11.
Kovács András Ferenc új kötetét mutatták be Marosvásárhelyen
A Látó Irodalmi Játékok 46-ik rendezvényén Kovács András Ferenc York napsütése zengő tombolás című, a Magvető Könyvkiadónál megjelent kötetét mutatták be Marosvásárhelyen a G-caféban. A szerzővel a házigazda Láng Zsolt beszélgetett.
A versek előtti mottókról, azok sajátosságairól, a vershez való kapcsolódásukról kérdezte elsősorban Kovács András Ferencet Láng Zsolt, aki arra volt kíváncsi, hogy a mottó bevezetője-e a versnek, vagy éppen az ellenkezője? Nem mankó a mottó – mondta a költő, – hanem olyan eszköz, amely más világokat visz be a versbe.
A munkamódszeréről Kovács András Ferenc, közismert nevén KAF elmondta, verseit kézzel jegyzi le a mai napig is, amikor teljesen kész van, csak akkor írja be a számítógépbe. A színészi előadásmódokról, megzenésítésről szólva pedig úgy fogalmazott, hogy a központozás nélküli versek esetében nehéz dolga lehet az előadóművésznek, akire az a feladat is ráhárul, hogy központozza az általa mondott szöveget. A megzenésített versek közül a Kaláka és Sebő Ferenc munkáit tartja a legjobbnak, ők nem szoktak „melléütni”.
„Mit jelent a melléütés?” – kérdezte Láng Zsolt. „Például a gyerekversekben nem szoktam gügyögni, és ha valaki rágügyög: az melléütés” – magyarázta el KAF.
A Magvető Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet Marosvásárhelyen nem kapható, mivel "nehezen közlekednek a határokon a könyvek" – magyarázta a házigazda, ezért a dedikálás is elmaradt. A frissen megjelent kötetről viszont azt kell tudni, hogy az egy kettős verseskönyv.
A könyv fülszövege:
Kovács András Ferenc a lírai rögtönzések poétája is, különösen annak a ritmusos, spontán, szó szerint látványos, mégis hétköznapi beszédnek a mestere, melyben a színház és a vers egyre inkább elkülönülő világa termékenyen kapcsolódik össze, s keze nyomán élettel telítődik a vers-színház, amely hol világdráma, hol utcai örömzene, vagy kész kabaré.
S hogy miért ,,kettős verseskönyv"? A York napsütése sekszpirályi, és a Zengő tombolás hétköznapi versei egymásra is rímelnek, kiegészítik egymást, s hol láthatón, hol láthatatlanul folytatják kettősségekkel teljes párbeszédüket - sokszorozottan megkettőzötten, kettős visszhangokkal válaszolgatnak egymásnak. A Shakespeare szellemének szentelt könyv így lesz színházi könyvvé, a színházi könyv pedig így úszik át a költészetek szellemének szentelt hétköznapok nem kevésbé teátrumi könyvébe, miközben mindkét könyv egyetlen, rejtett harmadikká (apakönyvként is olvashatóvá) változik át.
A többi csak játékosság, teremtő szómágia, töprengő aggódás a hatalmas színház, azaz a voltaképpeni világ sorsa felett.
Az irodalmi est támogatói: a Szépírók Társasága, a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap. Szervező a Látó szépirodalmi folyóirat és a Josef K Egyesület.
Antal Erika, maszol.ro2014. szeptember 23.
A magyar dráma napja Marosvásárhelyen
Molter Károly: Tank – felolvasó- színházi ősbemutató
Ősbemutatóval és a hozzá kapcsolódó többmozzanatos rendezvénnyel ünnepelte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2014-ben a magyar dráma napját.
Az ünneplés az elmúlt évek hagyományához híven Aranka György író, felvilágosodás kori gondolkodó szobránál kezdődött. Moldován Orsolya színművész, műsorvezető felkérésére Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Tollas Gábor színművész olvasta fel Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének üzenetét, melyet a Tompa Miklós Társulat felkérésére írt a magyar dráma napjára a színházi szakember. Bordi Teréz, a Bolyai Farkas Líceum tanulója Kovács András Ferenc Theatrum Mundi című versét szavalta. Végezetül a szobor talapzatán a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, a marosvásárhelyi RMDSZ, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület és az EMKE, a Sütő András Baráti Egyesület, valamint a Székely Színház Egyesület küldöttségei helyezték el tisztelgő koszorúikat.
Molter Károly Tank című színművét a Kisteremben felolvasó- színházi ősbemutatóként vitte színre a társulat, Gáspárik Attila rendezésében. A szereposztás tagjai: Balázs Éva, Béres Ildikó, Kiss Bora, B. Fülöp Erzsébet, Varga Balázs, Kilyén László, Csíki Szabolcs, Gáspárik Attila, Henn János, Barabási Tivadar, Bartha László Zsolt, Gecse Ramóna, Galló Ernő, Bányai Kelemen Barna és Korpos András. Dramaturg: Keresztes Franciska, szakmai tanácsadó: Fodor János. A darab cselekménye 1919 őszén, a román karhatalom Marosvásárhelyre való bevonulása előtti napokban indul, és a bizonytalan idők emberi gyengeségeit állítja pellengérre, sajátságos humorral.
A bemutató után zajló beszélgetés során a drámaíró Molter Károlyról emlékeztek meg a jelenlevők. A moderátor szerepét Demény Péter író töltötte be, a társalgás résztvevői Marosi Péter, az MTVA szerkesztője – Molter-unoka, Fodor János és Novák Zoltán történészek, Kovács András Ferenc költő, Láng Zsolt író, valamint a szereposztás tagjai voltak. A drámák "marosvásárhelyiségéről" vagy általános érvényességéről, az impériumváltással járó sorsfordulatokról, a történelmi hűségről és az emberi értékekről szóló diskurzust élénk figyelemmel, néhol tapsos tetszésnyilvánítással követte a színház ünnepében ezúttal is osztozó "nagyérdemű"
Népújság (Marosvásárhely)2014. szeptember 27.
A pénz alakítja az évadot (Tamási Áron Színház)
A gazdasági nehézségek alapvetően meghatározzák a színház jelenét és jövőjét – mondja Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház régi-új igazgatója, vagy miként manapság nevezik: menedzsere.
Az új igazgatói szerződés aláírása előtt álló rendező panaszként hozza fel a pénzhiányt, de leginkább a művészi színvonallal összefüggésben: a színház rendelkezésére álló költségvetésből élvonalbeli rendezőket nem tud megfizetni, pályázatokkal egyre nehezebb kiegészíteni a büdzsét, a támogatók is igencsak megnézik, hová és mennyit adnak. Holott a színház fejlődéséhez – és különösképpen érvényes ez a székelyföldi teátrumok közül messze kiemelkedő sepsiszentgyörgyi társulatra – állandóan újabb kihívások, magasabb szintű művészi elvárások szükségeltetnek. Vagy ahogyan Bocsárdi László fogalmazott: a színháznál egyértelműen a költségvetés produkcióra fordítható része az, ami befolyásolni tudja az előadások minőségét. A nehézségek ellenére azonban a színháznak működnie kell, a 2014–15-ös évad már el is kezdődött, a Kaisers TV, Ungarn című előadást szeptemberben mutatták be. Az évad további előadásairól kérdeztük Bocsárdi Lászlót. Bocsárdi László: – A műsorpolitikánkban az elkövetkezőkben is nagy hangsúlyt kapnak a klasszikus szövegek, de kortárs magyar szöveg is van az előadásaink között, ebben az évadban éppen talán az egyik legfontosabb magyarországi kortárs színházi jelenség képviselőjének, Pintér Béla rendező, színész, drámaíró darabjának Porogi Dorka által rendezett előadása révén. A következő előadások már klasszikus szövegekből készülnek, de rendkívül fontosnak tartom ezek kortárs módon való megszólaltatását. A klasszikus szöveg egyfajta híd a múlt és a jelen között, hiszen a színház a leginkább jelenben élő művészeti ág. A színháznak mindenkor feladata, hogy az alapul szolgáló szöveget ma érvényes módon szólaltassa meg. Ennek tükrében a következő bemutatónk Csehov-szöveg alapján készül, de egy, a pályája elején levő rendező színházról és világról alkotott benyomását fogjuk általa megismerni. Egy klasszikus orosz szöveg és egy fiatal, első nagyszínpadi rendezését megcsináló, oroszországi tatár származású, de magyar kultúrán nevelkedett fiatalember művészi találkozásának lehetünk majd tanúi, Sardar Tagirovsky a Meggyeskertet viszi színre, amit Kosztolányi jóvoltából Cseresznyéskertként ismerünk, bemutatóját november elejére tervezi.
– Ez az előadás is a színház fiatal rendezők támogatását célzó progamjának a része.
– Megpróbálom gyümölcsöztetni azt, hogy a rendezői szakon tanítok Marosvásárhelyen, és szeretném a színház megújításán fáradozó fiatalokat helyzetbe hozni Sepsiszentgyörgyön. Jövőre egy másik rendező szakos diákom fog például stúdióelőadást készíteni.
– Sorrendben következik a szilveszteri előadás, a társulat néhány éve szakított azzal a gyakorlattal, hogy mindenáron kabaré-előadást „biztosítson” az év végére.
– A szórakoztatástól nem zárkózunk el, de az alapanyagot a világ drámairodalmának legértékesebb vígjátékai közül választjuk ki. Ebben az évadban jelenlegi terveink szerint Zakariás Zalán rendezésében Niccolo Machiavelli Mandragóráját szeretnénk bemutatni. A darabból, melyet az egyik leghíresebb klasszikus komédiaként tartanak számon, megpróbálunk ezúttal is kortárs színházi produkciót létrehozni. Következő előadásunkra visszahívjuk Kövesdy Istvánt, ez lesz a hetedik előadása, amit nálunk rendez. Ezúttal Edmond Rostandnak a Cyrano de Bergerac című, szintén klasszikus szövegét fogja feldolgozni. Dramaturg munkatársa Kovács András Ferenc költő lesz, aki a Kaisers TV, Ungarnnak is dramaturgja volt. Ennek bemutatója február végén, március elején lenne, ezután következne a Reflex-fesztivál, ha a fennvaló és a pénzt adók megtámogatják úgy, ahogy kell.
– Függetlenül attól, mennyi pénz lesz rá, a fesztivál előkészítése zajlik már? – Szervezése minden szinten folyik, mi úgy teszünk, mintha meglenne rá a pénzünk, mert ha nem kezdjük el időben, nem lehet egy ilyen fesztivált felépíteni. Gazdasági vetülete mellett nagyon fontos a technikai összefüggések egyeztetése is, hiszen mi világszínházi produkciókat akarunk hozni a sepsiszentgyörgyi, keveset tudó színpadra. A mi színpadunk méreteiben nem igazán jó, felszereltsége még nagyon elmaradott ahhoz képest, ami van most a világban. De a Reflex-történetet elindítottuk, lendületben vagyunk, reméljük, március második felében meg tudjuk szervezni. Aztán áprilisban kerülne sor az utolsó bemutatónk munkáinak elkezdésére. Shakespeare Vízkeresztjét szeretném megrendezni. És vannak olyan terveink is, hogy az osztálytermi színházhoz hasonló kezdeményezést folytatjuk, dolgozunk egy előadáson, ami koprodukcióban jönne létre a Tandem Egyesülettel. Ezenkívül meghívott előadásokban is gondolkodunk. Ami már körvonalazódott, az Sebestyén Abának a Szeretik a banánt, elvtársak? című, Székely Csaba-szövegből készült produkciója. Egyszer játszották ugyan Sepsiszentgyörgyön, de kevesen láthatták.
– Stúdió-, illetve egyéni előadások?
– Több cím van, nem beszélnék róla, amíg nem kerülnek olyan fázisba, hogy azt merjem mondani, biztos, bemutató lesz belőlük.
– Színészváltozás a társulatnál?
– Kicsid Gizella megy egy évre Kolozsvárra. Új színész megjelenéséről nincs szó. Amennyiben olyan produkciót készítünk, amelyhez nincs elég színészünk, akkor külsős szerződtetésével megoldjuk az adott helyzetet, de ez is egyértelműen gazdasági kérdés.
Váry O. Péter, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. október 27.
Művészettörténeti konferencia Vásárhelyen
Művészettörténeti konferenciát tartottak hétvégén a marosvásárhelyi Kultúrpalota tükörtermében – a Fundálok, pallérok, építészek Erdélyben című rendezvényt a Maros Megyei Múzeum szervezte.
A konferencia az Erdélyben tevékenykedő hadmérnökök, mesterek, építészek munkásságát, életpályáját tárgyalta a kora újkor évszázadaitól az első világháborúig. „Évekkel ezelőtt, amikor művészettörténészekként a Maros Megyei Múzeumhoz kerültünk, megfogalmazódott bennünk, hogy kiemelt fontosságú az intézményt és ezáltal a várost az egyetemes és a magyar tudományosság valós helyszínévé tenni – például színvonalas tudományos rendezvények révén. A hétvégi ülésszak is ennek a törekvésnek a gyümölcse, akárcsak az öt évvel korábbi B. Nagy Margit emlékkonferencia” – fejtette ki Orbán János, a múzeum tudományos kutatója, a konferencia ötletgazdája.
A kétnapos rendezvénysorozat építészpályákról szólt, hiszen a kolozsvári művészettörténeti tanszéken, ahol a hazai előadók zöme tanult, nagy hangsúlyt fektettek a képzésben az építészettörténetre – az erdélyi művészettörténet-írásnak erős pontja ez” – magyarázta a témaválasztást a konferencia szervezője, hozzátéve, ezért érezték úgy, hogy az utóbbi évek kutatási eredményeit egy konferencia, majd egy tanulmánykötet formájában is a szakma és a nagyközönség elé kell tárniuk.
Bár ez nem volt kitétel, feltehetően a helyszín miatt is sok volt volt a Marosvásárhelyt érintő előadás. Keserü Katalin, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészettörténeti Intézetének professzora arról a Toroczkai Wigand Edéről beszélt, aki a város számos épületét tervezte – mára azonban szinte mindeniket a felismerhetetlenségig átalakították. „Ha felbukkan egy, a népi építészet jegyeit hordozó épület ebből az időszakból, azt szinte azonnal Kós Károlynak tulajdonítjuk” – utalt a professzor a kor építészeti munkáinak közös nyelvezetére. Az előadás során azokat a stíluseszközöket emelte ki, amelyek a nyugati és helyi népi építészet hatásait ötvöző Toroczkai munkásságát egyénivé tették.
Anthony Gall, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építészmérnöki karának docense Kós Károlyról tartott előadást, hangsúlyozva, hogy a Kóst foglalkoztató korabeli városvezetők részéről megfogalmazódó közösségi intézményteremtési törekvések egységes városépítési tervek részei voltak – ez a munka az építészekkel való folytonos egyeztetések jegyében zajlott. A Marosvásárhelyen Sepsiszentgyörgyhöz képest kevesebbet alkotó Kós Károly felé van a városnak még egy, a konferencián is elhangzott tartozása: a Marosvásárhelyen fellelhető levéltári forrásanyagok ismételt feldogozása.
A rendezvény védnöke Kovács András akadémikus, a BBTE nyugalmazott egyetemi professzora valamint Sisa József, az MTA doktora, az MTA BTK Művészettörténeti Intézetének igazgatója volt, aki levélben üdvözölte az egybegyűlteket.
Vass Gyopár |
Krónika (Kolozsvár)2014. október 28.
Fundálók, pallérok, építészek nyomában
Művelődéstörténeti kalandtúra
Az utókor igazságtalan a tervezőkkel, építészekkel. Míg egy festményen, zenemű kottáján ott van a szerző neve, az építészeti alkotásokon, remekműveken nem vagy csak elvétve találjuk meg a tervező és a kivitelező névjegyét. Így – néhány hangzatos kivételtől eltekintve – száz-kétszáz év alatt feledésbe merül, hogy kiknek köszönhetjük egy település jellegzetes arculatát, ismert középületeit, várakat, kastélyokat, az átlagosnál látványosabb lakóházakat, ipari létesítményeket. Munkásságuknak, életüknek a kutatását fiatal erdélyi művészettörténészek vállalták, akik rendszeresen be is mutatják munkájuk eredményét. Erről szólt a múlt pénteken és szombaton a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében megtartott művészettörténeti konferencia, amelyen az Erdélyben tevékenykedő hadmérnökök, mesterek, építészek munkássága rajzolódott ki a kora újkortól az első világháborúig. A fiatal erdélyi művészettörténészek mellett kiváló magyarországi szakemberek is előadtak, jelen voltak, hozzászóltak.
Régi idők idegen mesterei
– Amikor elkezdtem a pályát, a vásárhelyi származású B. Nagy Margit volt az egyetlen művészettörténész Kolozsváron. Ezért ha valaki azt mondta volna nekem 1996-ban, amikor az első művészettörténész évfolyam indult a Babes–Bolyai Tudományegyetem történelem karán, hogy 18 év múlva egy hónap leforgása alatt két művészettörténeti konferencia színhelye lesz Marosvásárhely, akkor nagyon furcsán néztem volna rá. A rendezők minden tiszteletet megérdemelnek, hogy támogatókat toboroztak, és megszervezték a konferenciát – mondta Kovács András akadémikus, a BBTE nyugalmazott professzora, aki dr. Sisa József, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetének igazgatója mellett a rendezvény védnökségét vállalta.
– Ez a konferencia azért fontos, mert az erdélyi, az Erdélyre irányuló művészettörténeti kutatások építészetcentrikusak, és rengeteg az új eredmény, amit egy ilyen, építészpályákat vizsgáló tanácskozás keretei között be lehet mutatni. Ezentúl rendkívül fontos, hogy a Maros Megyei Múzeum keretet biztosít ehhez a tudományos tevékenységhez, a tudományos koncepciók kidolgozásához, és műhelye lehet a kutatásoknak és rendezvényszervezésnek – mondta Orbán János tudományos kutató a szervezők nevében.
P. Kovács Klára, a BBTE tanársegéde Simone Genga, a Báthoryak szolgálatában álló urbinói származású építészről megjelent újabb adatokat foglalta össze.
Giovanni Morando Viscontinak (1652–1717), az Erdélyt megszálló királyi csapatok kötelékében dolgozó hadmérnöknek köszönhetjük Erdély részletes térképét. Felmérte a fejedelemség erődítményeit, elkészítette a gyulafehérvári vár terveit és vezette az építkezést. Munkásságáról dr. Kovács András professzor számolt be.
Terdik Szilveszter, a budapesti Iparművészeti Múzeum művészettörténésze Josef Hoffmann nagyváradi építőmester munkásságáról osztotta meg újabb kutatási eredményeit.
A nagyváradi püspökség 18. századi építkezéseiben részt vevő helyi és külföldi mesterek beazonosítását célzó levéltári felderítő munkájáról Kémenes Mónika nagyváradi művészettörténész beszélt.
Bara Júlia ösztöndíjas kutató a Károlyi család szolgálatában álló würzburgi származású Josef Bittheuser (1755–1828) uradalmi építész tevékenységét ismertette.
Hagyomány és korszerűség
A Marosvásárhelyre költöző budapesti iparművész, Toroczkai Wigand Ede építésszé válásának korszakáról szólt dr. Keserű Katalin budapesti professor emeritus (ELTE BTK, Művészettörténeti Intézet) előadása. A 145 éve született Wigand Ede 1907-ben telepedett le Marosvásárhelyen. Építészeti stílusában az erdélyi hagyományokat ötvözte a századforduló nemzetközi mozgalmának jellegzetességeivel. Villatervei a belső és külső környezet egységére épültek, átjárható földszinttel, aszimmetrikus homlokzattal, az ellentétes sarkokra készült teraszokkal, nyeregtetővel. Középületein ezek a stílusjegyek középkori elemekkel ötvöződnek.
Kós Károllyal együtt készítették el Maros-Torda vármegye székházának tervét, ami sajnos nem valósult meg. Ő tervezte a Városháza bútorait, s sajátos építészeti anyanyelvének bizonyítéka a marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara épülete. Városi villái szellemes, könnyed, modern stílusban épültek, mint például a Bernády Ház. De nemcsak Vásárhelyen tervezett, Árkos felé épült az érdekes, magas tetős Horváth- ház, Szombatfalván pedig a Nyirő-ház. Középületei közül a mezőségi (Komlód, Nagycég, Mezőújlak), nyárádmenti, kézdiszéki, háromszéki iskolákat említhetjük. A komlódi iskola hozzá nem értő felújításának bemutatásával az előadó szemléltette, hogy miképpen lehet egy épület eredeti stílusát tönkretenni.
Kós Károlyt 1909-ben személyesen kereste meg Budapesten dr. Bernády György, Marosvásárhely polgármestere, hogy megbízza a város közüzemi épületkomplexumának a megtervezésével. Az épület felépült, de Kós Károly terve, hogy valamelyik erdélyi nagyváros építőközösségével együttműködve egy modern, de ugyanakkor a helyi szellemi identitással is rendelkező várost létrehozzon, nem sikerült, s Kecskeméten sem talált fogadókészségre. Bár a marosvásárhelyi közüzem épületeit alulértékelték, a megbízás hozzásegítette Kós Károlyt, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tervezésére felkérjék, amit talán a "legerősebben a lelkéhez nőtt" építészeti feladatnak tekintett – hangzott el Anthony Gall, a Szent István Egyetem docensének előadásában. Mint elmondta, Kós Károly elképzelése Sepsiszentgyörgyön valósult meg, ahol 14 terve öltött testet. Fél évszázados közreműködéséről az újabb levéltári kutatások tanúskodnak, s ezek eredményéről készül a Kós Károly- életművet szenvedélyesen kutató s gyönyörű kiadványokban megörökítő ausztráliai származású építész újabb könyve.
Ez a Kós Károly-i álom valósult meg a XX. század kezdetének Temesvárán, ahol dr. Telbisz Károly (1854–1914) polgármester és Székely László (1877–1934) műépítész közreműködése révén sikerült egy korszerű, elegáns, látványos városképet kialakítani. Erről Szekernyés János művészeti író tartott előadást.
Az unitárius bazilikák tervezője
Hárman választották témául Pákei Lajos (1853–1921), Kolozsvár Monarchia korabeli főépítészének rendkívül gazdag munkásságát. Az unitárius családból származó, a budapesti és a müncheni műegyetemet, majd a Bécsi Művészeti Akadémiát elvégző mérnök és művész 50 középületet, 20 templomot és öt kastélyt tervezett a családi házak, villák, emléktáblák, síremlékek mellett. Főépítészként kiemelkedő szerepe volt Kolozsvár tereinek az újragondolásában, a korszerű városkép kialakításában.
Kastélyépítő munkásságáról Bordás Beáta kolozsvári művészettörténész tartott előadást. A kupolás, bazilikára hasonlító bölöni unitárius templom építésének körülményeit Fehér János sepsiszentgyörgyi művészettörténész ismertette.
Pákei Lajos nemcsak művelte, oktatta is az építészetet, s ehhez kiváló feltételeket teremtett. A Monarchia számos városához hasonlóan épült fel Kolozsváron az ipariskolai és iparmúzeumi palota a historizáló városépítészet jegyében. A két épületben ma a műszaki egyetem működik. Pákei Lajos az építészeti szaktárgyak tanáraként igazgatta éveken át az iskolát, amely építészeket, kő- és fafaragókat képezett, s tanítványainak keze nyomát számos épület őrzi Erdélyben és Magyarországon – hallottuk sok egyéb érdekes részlet mellett a Budapestről érkezett Székely Miklós (MTA BTK, Művészettörténeti Intézet) előadásában.
Jelinek Antal királyi mérnökről, aki a római katolikus leányiskolát (ma Művészeti Líceum) és néhány polgári épületet (Marosi-, Törpényi-ház) tervezett Marosvásárhelyen a historizáló építészet jegyében, Barabás Kisanna, a Keresztelő Szent János-plébánia levéltáros-muzeológusa beszélt. Dósa László királyi mérnök munkásságát, aki a Mészárosok Ipartestületének székházát, a református elemi és felsőbb leányiskola, a mezőmadarasi elemi iskola tervét, továbbá a Református Kollégium főépületének és konviktusának első tervvariánsát készítette, Oniga Erika, a Maros Megyei Múzeum művészettörténésze mutatta be.
A rendezvény szervezője a megyei múzeum történeti osztálya. Partnerei a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsésztudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézete, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány és a Marosvásárhely műemléki topográfiája projekt, támogatója a megyei múzeumot fenntartó megyei tanács volt. Befejezésül pedig hadd jegyezzük meg, hogy a Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben címet viselő és ötletes plakáttal hirdetett rendezvényt a szervezők ügyesen kifundálták. Új ismeretekben bővelkedő, érdekes, tanulságos konferencia volt, különösen azért, mert neves szaktekintélyek szereplése mellett meggyőződhettünk a tehetséges, jól képzett fiatal művelődéstörténészek szárnybontásáról is.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)2014. október 29.
Sajtóhiéna
Felfutó hírmagyarázóként, hangot adó vezércikkíróként sem idegenkedett az elfogult következtetések levonásától, a kivagyiság éppúgy nem állt távol tőle, mint a pártütés. Hogy ezt mindig legmélyebbről fakadó saját szenvedélyes meggyőződéseként tudta eladni, magyarázza évekig tartó sikerét. A papír sokat elbír, de a figyelmes olvasó már akkor észrevehette, hogy interjúiban nemegyszer alákérdezett azon alanyoknak, akiknek kedvezni akart, így pedig az objektív tájékoztatás, mint cél csak elhomályosodhat, s a vezércikkeiben ehhez csatolt hír- vagy információ-értelmezést már csak egy lépés választotta el a kimondott félrevezetéstől. Végül addig kereste a hatalmasokhoz dörgölőzés módozatait, míg a pénzeszsákok felfigyeltek rá és akadt köztük, aki zsoldjába fogadta.
Ezt követően a szenzációhajhász és a pártoskodó acsargás és tényhamisítás olyan példáit produkálta, hogy aki gyászolja a nyomtatott újságok hanyatlását, sem mondhat egyebet: ha azok ilyenek, megérdemlik a sorsukat. A kiegyensúlyozottabb demokráciákban negyedik hatalmi ágként számon tartott sajtó nagyobb szégyenére valóságos szópestist zúdított a közéletre. Nemhogy nem járult hozzá annak megtisztításához, hanem betagozódva a korrupció mindent átható rendszerébe, maga is ontotta az ártalmas, kábító cikkeket. A szó hitelének aláásásában kelt versenyre a többi sajtóhiénával, együtt üvöltött a farkasokkal és tiport el, rágalmazott meg, feketített be bértollnokként mindenkit, aki nem volt gazdája vagy tábora, bűnszövetkezete kedvére való.
Fordulat a lejáratásnak ebben a se vége, se hossza hadjáratában akkor következett be, mikor bizalmas információhoz jutva maga is betörhetett a tőkepiacra, és tőzsdecápákat megszégyenítő ügyességgel egyik napról a másikra megtollasodott. A manipulált piacon olcsón vett részvényein hamarosan nagy felárral tudott túladni, és ettől egy csapásra gazdái közé emelkedett. Némi pénzmosásra volt már csupán szükség, hogy elrejtse vagyona eredetét, és még szenátorságot is vásárolt magának – nyilván, a mentelmi jog tetszett meg neki benne. A napokban lepleződött le és került börtönbe. Már nem sajtóhiénaként, bár akként is megérdemelte volna.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. november 6.
Én szegény szavazati jogom
A diktatúrabeli idők kényszerszavazásai után úgy gondoltuk, most a szabad döntés időszaka jön el, és egyenes beszéd jellegű lesz minden voksolásunk. Nem így történt, és ebben nem csupán kisebbségi mivoltunk a ludas, még csak a mindenkori kisebbségi helyzet sem.
Az ántivilágban feketelista készült azokról, akik nem mentek el választani, és felelősségre vonhatták bármikor az embert, miért hiányzott a 99 százalékos, világraszóló egység kórusából. Felmerült, nem melenget-e ugyebár ellenzéki gondolatokat vagy pláne eszményeket? Mert ha azt teszi, nincs helye a nap alatt, és ama országban, mert elvégre fennáll a veszélye annak, nem fogja gondolkodás nélkül azt szajkózni, aminek egybe kell esnie az egyedül üdvözítő pártfőtitkári nézetekkel.
A rendszerváltás felszusszanásában az ember a szabadság leheletét vette magához, annak levegőjét szívta be – és soha olyan ózondús nem vala az, mint akkor. A frissen világra jött polgár minden naivitása ellenére a legemlékezetesebb élménye marad sokunknak.
Aztán az első államfő- meg parlamenti választások már jelezték, nem csupán a demokratikus beidegződések hiányoznak a rendszer zökkenőmentes működéséhez, hanem az általa kínált alternatívákkal is baj van. Mert hogyan válassz jól, ha legfeljebb a még rosszabbat utasíthatod el egy kevésbé rosszal szemben, de igazán ínyedre való párt vagy jelölt egy sincs, vagy ha mégis van, az csak esélytelen lehet, illetve már eleve vesztes pozícióba szavazod bele. Mert mandátumot szerezhet ugyan, de azzal mire sem megy, mert a többségi rendszer egyoldalúsága nem engedi. A kisebbségi érdek vagy a morális és politikai jó hiába kecsegtet, ha e felismerést nem juttatja a többség érvényre. No de legalább szóvá teszik képviselőink, és sok víz partot mos alapon egyszer csak tényezővé válik – vigasztalhatta magát az ember.
Valóban e célból találták fel a szubszidiaritást és az autonómiákat, hogy a többség zsarnokságát némileg megnyirbálják. Sok ún. proteszt voksom tanulsága ez, s bár nem tartom magam távol a szavazástól akkor sem, ha a kisebb rosszat tudom csak helyzetbe hozni a kínálati szegényesség miatt, igazi reményemet méltán vetem egy más szabályok szerinti, minőségibb demokráciába, amelyben a mindenkori kisebbség majd maga intézheti legsajátabb ügyeit.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)