udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 822 találat lapozás: 1-30 ... 631-660 | 661-690 | 691-720 ... 811-822

Névmutató: Pataki Zoltán

2015. szeptember 15.

„A Bartók Béla Líceum legyen több mint iskola”!
Hétfő reggel becsengettek a Bartók Béla Elméleti Líceumban. Az iskolacsengő ismerős hangjára elcsendesedett az ünnepélyes tanévnyitóra összegyűlt, ünneplőbe öltözött több száz diák és szülő, rendeződtek a sorok. Az első sorban idén is a legkisebbek, a közel félszáz előkészítő osztályos kisdiák kapott helyett.
A 2015–16-os tanévet dr. Erdei Ildikó igazgatónő nyitotta meg, aki a „több mint iskola” gondolatra építette tanévköszöntő beszédét. „A Tusványosi Szabadegyetem alkotó műhelyében találkoztunk ezzel a gondolattal, hogy valaminél több, több mint iskola – mondta dr. Erdei Ildikó. – Azóta ízlelgetjük ezt a mondatot, hogy vajon a Bartók Béla Elméleti Líceumra jellemző lehet-e ez a gondolat, hogy több mint iskola. Úgy gondolom, hogy egy szórványoktatási központnak lételeme, hogy több legyen mint iskola!”
Az elmúlt tanévre visszatekintve, vajon nem a fenti gondolatot igazolja-e, hogy a bartókos diákok egyharmada részese az iskolabusz programnak, a Tehetségnap alkalmából legalább 100 tehetséges diákot mutatott fel az iskola, akik már eredményeikkel bizonyítottak, a nyári vakáció a játszva tanulásról, a különféle táborokról, köztük a tánc- és Tálentum táborokról szólt, a Színikör színvonalas előadásokkal lepte meg diáktársait, a Diákönkormányzat (DÖK) önálló sulifilmet készített, az elemi iskolai osztályoknak óvodákkal és iskolákkal vannak testvérkapcsolatai, az Iskola Másként tevékenységeken több mint 400 diák vett részt – hangsúlyozta dr. Erdei Ildikó, aki szerint az egymástól való tanulás a bartókos diákok egyik fő jellemzője. Az igazgatónő abbéli reményét fejezte ki, hogy a megye legnagyobb magyar iskolájának növekvő gyereklétszáma is azt igazolja: a magyar szülőknek érdemes a magyar nyelvű oktatást választani, van értéke a magyar nyelvnek ebben a régióban. „Legyen a Bartók Béla Elméleti Líceum több mint, iskola” – mondta befejezésül dr. Erdei Ildikó.
Kiss Ferenc magyar oktatásért felelős tanfelügyelő tolmácsolta Aura Danielescu Temes megyei főtanfelügyelőnek a megye diákságához és pedagógusaihoz intézett üdvözlő beszédének főbb gondolatait. „Ahogy a Bartók Líceum épülete kimagaslik a környező iskolaépületek közül, mutassuk meg, hogy eredményeinkkel is kimagaslunk a mezőnyből – mondta Kiss Ferenc –, hiszen a többi iskolával vívott erős versenyben kell helyt állnunk.” A tanfelügyelő kiemelte: a tanévnyitón a négyszög jobb oldalán és középen állnak a legkisebbek, a bal oldalán a nagyok egészen a 12-es osztályosokig. De itt vannak a szülők és a tanárok is, akik közül sokan az iskola volt diákjai. „Azt kívánom, hogy a volt diákjaink szülőként és tanárokként visszatérjenek az iskola falai közé és ez a kör bezáruljon, senki se akarja a kört megszakítani” – mondta befejezésül Kiss Ferenc.
Megható pillanatok következtek: Stan Orsolya a hagyományos előkészítő osztály, Boros Emília és Varga Ildikó a lépésről lépésre előkészítő osztály kisdiákjainak névsorát olvasta fel. Hétfőn 46 csöppség lépte át először az iskola kapuját, velük együtt a Bartók Béla Elméleti Líceum tanulóinak a létszáma (az iskolához tartozó óvodai csoportokkal együtt) közel 600-ra emelkedett. Molnár Zsolt parlamenti képviselő jóvoltából az előkészítő osztályosokat meséskönyvekkel is megajándékozták a tanévnyitó alkalmából.
A Római Katolikus Egyház nevében Ft. Szilvágyi Zsolt kanonok plébános, a Református Egyház nevében Ft. Fazakas Csaba temesvári esperes kértek isteni segítséget, áldást az új tanévre, a diákok és a pedagógusok munkájára. Az ünnepséget a középiskolás Szabó Anita megzenésített Ady-versével, Ristó Hanna másodikos kisdiák Létay-szavalatával színesítette.
Az ünnepség résztvevői befejezésül elénekelték nemzeti imánkat.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. szeptember 16.

30. templombúcsú Óteleken
Felszentelték a közösségi összefogással felújított templomot
Hétfőn, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén szentelték fel a hívek összefogásával, közadakozásból, valamint az RMDSZ és a helyi polgármesteri hivatal támogatásával felújított óteleki római katolikus templomot. A hálaadó búcsús szentmisét msgr. Dirschl Johann általános helynök celebrálta, az egyházmegye papjainak részvételével. Az ünnepségen részt vett Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő, Szabó Csaba RMDSZ-es polgármester és Alfred Weiss, a bécsi Kolping család vezetője, akik jelentős mértékben hozzájárultak a templombelső felújításához.
A ministránsok és ft. Heinrich József óteleki plébános vezetésével vonultak be a Temesvári Egyházmegye papjai az alkalomra ünneplőbe öltöztetett, immár belül is szépen felújított óteleki katolikus templomba. A hálaadó szentmise résztvevőit Heinrich József házigazda plébános köszöntötte, akinek irányításával immár másodszor sikerült felújítani a templomot. „33 év után újra kijavítva, szép ruhába öltöztettük Isten házát belülről. 1982-ben javítottuk utoljára a templom belsejét. Az 1999-es földrengés megrongálta a templomunkat és most három szakaszban sikerült azt újra felújítani!” – mondta köszöntőjében ft. Heinrich József. Msgr. Dirschl Johann általános helynök a szépen felújított óteleki templomot, majd a hálaadó búcsús szentmisét is ő celebrálta, a temesvári egyházmegye 19 papjának részvételével. Az általános helynök a Szent Kereszt kiemelkedő fontosságára hívta fel a figyelmet életünkben, hiszen a magyar nyelvben a keresztény szó is a keresztből származik. „A keresztény ember Krisztus követője a keresztúton, a kereszt vállalása ugyanakkor nem mindig könnyű feladat” mondta msgr. Dirschl Johann, aki a szentbeszéd során felidézte a Szent Kereszt megtalálásának és felmagasztalásának történetét, amelyben jelentős szerep jutott Szent Ilonának, Nagy Konstantin császár feleségének. Az óteleki templomot is a Szent Kereszt tiszteletére szentelték fel 130 esztendővel ezelőtt. A templombúcsú azóta az óteleki hívek legnagyobb ünnepe. „Ha bajban vagyunk, felemeljük a tekintetünket a Szent Keresztre és segítségért, gyógyulásért fohászkodunk. A kereszt segít megtalálni az utat Krisztushoz” – mondta msgr. Dirschl Johann általános helynök.
Az óteleki hívek, az egyháztanács, a Kolping család és a kórus nevében Talpai Gábor óteleki jegyző virágcsokorral köszönte meg Heinrich József plébánosnak áldozatos munkáját, akinek irányításával sikerült a templombelsőt 33 év után ismét felújítani. A plébános úr megköszönte a támogatóknak és az óteleki híveknek az adományokat és az önkéntes munkát, amivel a templom felújításához hozzájárultak, majd külön megköszönte Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselőnek, hogy két alkalommal is jelentős összegű támogatást járt ki Bukarestben az óteleki templom javára, amely nélkül nem tudták volna befejezni a templom javítását. Végezetül Ft. Heinrich József óteleki plébános áldott szép búcsús ünnepet kívánt az óteleki híveknek.
– Hogyan sikerült ezt a nagy munkát egy év alatt befejezni? – kérdeztük ft. Heinrich József óteleki plébánostól a hálaadó szentmise után.
–A templomfelújítás a pénzhiány miatt három szakaszban zajlott. Tavaly írtunk egy pályázatot és kaptunk 18 000 lejt az Államtitkárság részéről, amit Molnár Zsolt RMDSZ-es képviselő segítségével sikerült megszerezni. Ebből tavaly ősszel sikerült a szentélyt és a boltívet kijavítani, ahol a legnagyobb repedések voltak. Azután elkezdtük az adománygyűjtést a templom javára, ebből az összegből idén tavasszal a kórus oldalán végeztük el a javításokat. Közben megkaptuk Bukarestből a második összeget is, amire már januárban benyújtottuk a pályázatot. Ismét 18 000 lejre számítottunk és amikor megtudtuk, hogy 25 000 lejt kaptunk, kibuggyant a könny a szememből… Az utóbbi összegből, az újabb adományokból és az egyház földjei után kapott összegből sikerült teljesen befejezni a templombelső felújítását. Az óteleki hívek összesen mintegy 300 óra közmunkával járultak hozzá a munkálatok elvégzéséhez, a közmunkában 100 ember vett részt. A felújításhoz felhasznált adományok 215 óteleki családtól származnak, de 30, a faluból elszármazott család is adakozott a templom javára – mondta ft. Heinrich József.
Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő a felújítási munkálatok kezdete óta támogatta a templombelső restaurálását. „Nem kis teljesítmény, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült befejezni a felújítást. Gratulálok a plébánosnak, a helyi közösségnek és a kivitelezőnek, hogy ilyen hatékony és jó munkát végeztek. Ez a felújítás nem valósulhatott volna meg az RMDSZ bukaresti jelenléte nélkül, hiszen a felújításhoz szükséges források tetemes részét onnan sikerült biztosítanunk” – nyilatkozta a parlamenti képviselő, aki Szabó Csaba helyi RMDSZ-es polgármester hozzájárulását is kiemelte a munkálatok zökkenőmentes lebonyolításhoz.
A jubileumi óteleki templombúcsú ünnepi ebéddel folytatódott, majd hétfőn este báli mulatsággal zárult.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. szeptember 21.

MIÉRT Szórványkonferencia és RMDSZ Szórványnapok Temesváron
A Temes megyei RMDSZ szeptember 19-én, szombaton a Gerhardinum Teológiai Líceum dísztermében tartotta meg Küldöttgyűlését, amelyen az országos elnökséget Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkár-helyettese képviselte. A 117 küldöttből 67-en jelentek meg a közgyűlésen, így a megyei szervezet döntéshozó fóruma határozatképes volt.
A jelenlevőket Fazakas Csaba művelődési alelnök köszöntötte, majd átadta a szót Halász Ferenc elnöknek, aki beszámolója során a tisztújító Küldöttgyűlés óta eltelt 8 hónap tevékenységeiről számolt be a közgyűlésnek. Az év elején újraválasztott megyei elnök kiemelte, hogy idén júniusban felállt az új elnökség is. A 11 tagú csapatban hivatalból helyett kapott Halász Ferenc megyei elnök mellett Molnár Zsolt parlamenti képviselő, Sütő-Udvari Magda TKT-elnök, Csáki Károly önkormányzati tanácselnök és az ifjúságot képviselő Oláh Gábor TEIS-elnök. A művelődési alelnöki tisztséget továbbra is Fazakas Csaba tölti be, az oktatási alelnöki feladatokat Kiss-Pataki Adél látja el, szervezési alelnökök Nagy Zoltán (Temes megye) és Molnár András (Temesvár). A hosszú évekig betöltetlen ügyvezető elnöki tisztséget Kovács Zsombor evangélikus lelkipásztor vállalta, a gazdasági alelnök feladatait Kálmán Attila látja el.
Jó híreket hallottunk a magyar nyelvű oktatásról: idén 87-re nőtt a magyar nyelvű előkészítő osztályosok száma, a tavalyi 87 és az előző években tapasztalt 60-70-es létszámhoz képest. A temesvári Gerhardinum Teológiai Líceumban beindult egy újabb magyar előkészítő osztály, 13 gyermekkel, de sikerült a magyar nyelvű IX. osztályt is elindítani. A Bánsági Közösségi Egyesület és az RMDSZ szervezte kulturális rendezvények, megemlékezések gazdag kínálatának számba vétele után Halász Ferenc bejelentette: november 6-án országos Szórványkonferenciát szervez a MIÉRT Temesváron, november 14–15-én pedig Temesváron kerül sor az RMDSZ Szórványnapok központi rendezvényére, amelyre 150 vendéget várnak.
Molnár Zsolt parlamenti képviselő politikai beszámolójában ismertette a bukaresti politikai sakkjátszma jelenlegi állását, amelynek tétje a jövő évi választások megszervezése. A választási előkészületekről szólva a képviselő azt is elmondta, miért nem lehetett gyakorlatba ültetni az egykamarás parlamentről szóló 2009-es érvényes népszavazás eredményét: ehhez alkotmánymódosítás szükséges, ami egy másik népszavazást feltételez. Molnár Zsolt szerint az új választási törvény az RMDSZ számára előnyös előírásokat tartalmaz, de a választási küszöb 5%-ról 3%-ra csökkentését a helyhatósági választások esetében nem sikerült elfogadtatni a parlamenttel. A képviselő szerint nagyon fontos lenne jövőre visszaszerezni a magyar képviseletet a Temes megyei tanácsban, mert így a megyei tanácselnök megválasztásába is beleszólhatna a magyar közösség képviselője.
A közgyűlés új SZKT tagokat választott Păștean Erika végvári iskolaigazgató és Molnár András temesvári jogász személyében. Módosult a Szabályzatfelügyelő Bizottság összetétele, Kusztora Kinga foglalja el Molnár András helyét, az Etikai Bizottságban pedig dr. Szabadai Zoltán Kovács Zsombor helyét.
Egy kérdésre válaszolva Molnár Zsolt parlamenti képviselő beszámolt a szabadfalui Petőfi emlékmű felújításával kapcsolatos újdonságokról: az RMDSZ gyűjtést szervezett az emlékmű javára, amelynek során összegyűlt a munkálatok költségét majdnem fedező összeg (17 000 lej). A Műemlékvédő Hatóság engedélyezte az emlékmű felújítását, de a munkavégzéshez szükséges engedélyt nem sikerült a Városházától megszerezni, mert a Szabadfalu főterén található park, ahol az emlékmű áll, nincs telekkönyvezve!
A közgyűlés munkálatainak végén Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkár-helyettese értékelte az elhangzottakat, kiemelve az oktatás, az intézményfejlesztés és a közösségépítés területén elért pozitív eredményeket, a bánsági magyar polgármesterek, alpolgármesterek és önkormányzati tanácsosok megvalósításait, amelyekről személyesen győződött meg előző Temes megyei látogatása során. „Szükségünk van az önkormányzati vezetőkre, mert másként foglalkoznak a magyar közösség gondjaival azokon a településeken, ahol képviseletünk van a helyi önkormányzatban, vagy akár polgármesterünk vagy alpolgármesterünk van tisztségben. A nagyobb problémák megoldásához pedig erős bukaresti képviseletre van szükség, úgy vélem, külön helyi ambíció, hogy a parlamenti képviseletet se veszítse el jövőre Temes megye, ehhez kívánok mindenkinek jó munkát! – mondta befejezésül Ilyés Gyula.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. október 2.

„Jó érzésű magyar emberek kézfogása, elismerése, bátorítása a meghozott döntésért”
Átadták a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjait
A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum dísztermében szerdán délután került sor az előkészítő osztályosok Rákóczi ösztöndíjának ünnepélyes átadására. A Rákóczi Szövetség az ősz folyamán a Kárpát-medence 5800 magyar iskolakezdőjét részesíti ösztöndíjban Beiratkozási Programja keretében, közöttük van a 93 Temes megyei magyar előkészítő osztályos kisdiák is.
A magyar líceum dísztermében összegyűlt szülőket és gyermekeket dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója köszöntötte, aki az anyanyelvű oktatás ünnepének nevezte a Rákóczi ösztöndíjak átadását, hiszen ez egy olyan lelki támogatás, amely megerősíti a gyereküket magyar iskolába íratott családok identitástudatát. A Bartók Béla Elméleti Líceum furulyásai és citerásai rövid műsorral örvendeztették meg az egybegyűlteket. A magyar népmese napján Kovács Melinda és Tóth Gimi Róbert, az iskola mesemondásban jeleskedő diákjai mondtak el egy-egy szép magyar népmesét. Kiss Ferenc magyar oktatásért felelős tanfelügyelő köszöntője során hangsúlyozta: az ösztöndíj szimbolikus értékén túlmenően az igazi érték a magyar iskolában anyanyelven megszerzett alapos tudás lesz az előkészítő osztályokba most beíratott kisdiákok számára.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára a jelenlevőknek elmondta: a Beiratkozási Program 2004-ben a Felvidéken indult és azóta zajlik annak érdekében, hogy minél több külhoni magyar család merje vállalni gyermeke magyar tannyelvű iskolába íratását, vállalva ezzel a magyar közösségek megmaradását is. Csáky Csongor örömmel nyugtázta a jó hírt, hogy Temes megyében az utóbbi 8 évben nem volt ilyen sok magyar előkészítő osztályos, mint éppen most. Az idén 4 gyerekkel többet írattak magyar előkészítő osztályba Temes megyében, mint a tavaly, és ez a létszámnövekedés egy kicsit talán a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjának is köszönhető.
Következett a szerződések aláírása és a Rákóczi ösztöndíjakat tartalmazó borítékok ünnepélyes átadása a gyermeküket magyar iskolába íratott szülőknek és gyermekeiknek. A Beiratkozási Program keretében 58 temesvári és 35 vidéki magyar család részesült a 10 000 Ft. értékű ösztöndíjban. A vidéki települések közül Dettán, Igazfalván, Nagyszentmiklóson, Lugoson, Pusztakeresztúron, Óteleken, Ötvösdön, Újszentesen, Zsombolyán és Végváron indult magyar előkészítő osztály. Temesváron a Bartók Béla Elméleti Líceumban induló két osztály mellett idén a Gerhardinum Teológiai Líceumban is sikerült elindítani a magyar előkészítő osztályt.
„Idén tavasszal végigjártuk az összes olyan óvodát, ahol magyarul is beszélnek a gyerekek és egy szimbolikus ajándékcsomagot adtunk át azoknak a családoknak, akik iskolakezdés előtt álltak – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára. – Ígéretet tettünk, hogy amennyiben magyar iskolában találkozhatunk szeptemberben a gyermekükkel, akkor számíthatnak arra, hogy elhozzuk a magyarországi emberek, civilek és önkormányzatok összefogásából született ösztöndíjat.
Most sikerült több mint 90 magyar iskolakezdőnek ezt a szimbolikus, de annál sokkal nagyobb eszmei értékű ösztöndíjat átadni. Igyekeztünk kihangsúlyozni a szülőknek, hogy bár tudjuk, hogy ez a boríték összesen 10 ezer forintot tartalmaz, ne a pénzt és ne az összeget nézzék, hanem azt, ami mögötte van. Nagyon sok jó érzésű magyar embernek a kézfogása, elismerése, bátorítása ez a boríték, hálául azért a döntésért, amit meghoztak!”
A Rákóczi Szövetség főtitkára lapunknak azt is elmondta: a Bartók Líceumban évek óta működik a szervezet ifjúsági csoportja. A középiskolásoknak különböző nyári táborokat, diákutazásokat, vezetőképzőket, vetélkedőket kínálnak és a temesvári diákok nagyon aktívan részt vesznek ezekben a programokban minden évben.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. október 6.

Esőáztatta megemlékezés Klapka György szülőházánál
A temesvári magyarok minden évben október 6-a előestéjén Klapka György honvédtábornok szülőházánál a helyi RMDSZ szervezésében emlékeznek meg az aradi vértanúkról. A koszorúzással egybekötött hétfő esti megemlékezésen, az utóbbi évek hagyományához híven részt vett a temesvári Gerhardinum Katolikus Teológiai Líceum és a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium diákjainak és tanárainak népes csoportja.
Az esős megemlékezés résztvevőit Fazakas Csaba református esperes, a Temes megyei RMDSZ művelődési alelnöke köszöntötte. Halász Ferenc történész, a Temes megyei RMDSZ elnöke felidézte Temesvár és a temesvári születésű Klapka György honvédtábornok szerepét a 166 esztendővel ezelőtt levert magyar szabadságharc eseményeiben. Halász Ferenc elmondta, hogy bár 1848 márciusában Temesvár népe üdvözölte a magyar forradalom kitörését, és magáévá tette annak eszméit, 1849-ben 102 napig tartó ostrom után éppen Temesvárnál veszítette el a magyar sereg a szabadságharc sorsát eldöntő végső csatát. A temesvári születésű Klapka György a temesvári, a szegedi és a kecskeméti piarista iskolában végezte tanulmányait, majd katonai pályára lépett, és legyőzhetetlen honvédtábornokként, Komárom hős védője néven vonult be a történelembe. „Ő a jelképe annak, hogy minden átmeneti vereség, kudarc után újra feltámadunk – mondta befejezésül Halász Ferenc –, az azóta eltelt időszak bebizonyította, hogy a történelmet nem a Haynau-félék irányítják, hanem olyanok mint Klapka, Széchenyi vagy Kossuth, akik az emberiség jövőjét a szabadságban látják. Erősítsen meg bennünket is ebben a hitünkben ez a mai megemlékezés”.
A méltóságteljes megemlékezés színvonalát a temesvári és szegedi tanárok és diákok alkalomhoz illő műsora emelte, akik az aradi 13-akra emlékezve a zuhogó esőben elénekelték a Klapka-indulót, Ady-verset és megzenésített Petőfi-verset adtak elő, majd ők szolgáltatták a zenei aláfestést a koszorúzási ünnepséghez. A Klapka-emléktáblánál a kegyelet koszorúit helyezték el Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Molnár András, az RMDSZ szervezési alelnöke, Jakab Ilona, a Gerhardinum Katolikus Líceum igazgatója és Károlyi Attila, a Dugonics András Piarista Gimnázium helyettes igazgatója, valamint az RMDSZ Nőszervezete, a Temesvári Magyar Nőszövetség és a Protestáns Egyházak képviselői.
„Rendszeresen járunk Temesvárra a Klapka házhoz koszorúzni október elején – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Károlyi Attila, a szegedi iskola helyettes igazgatója – a temesvári Gerhardinum iskolával ápolt testvériskolai kapcsolat keretében találtunk így egymásra. Klapka György kedves a számunkra, hiszen a szegedi Piarista Gimnáziumnak is diákja volt. Nagyon jó történelmi személyiség, aki a legnagyobb bajban és vesztésben is meg tudja fordítani emberei sorsát, és meg tudja őket védeni. Ő egy olyan jelkép lehet a számunkra, hogy kilátástalan helyzetekben is van megoldás, és lehet nagyon jó dolgokat csinálni.”
A megemlékezés résztvevői, a Himnusz eléneklése után átvonultak a temesvári evangélikus templomba, ahol a történelmi egyházak és a magyar iskolák képviselői a „Templomért és az Iskoláért”, közösségünk megmaradásáért fohászkodtak.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. október 19.

Járosy Dezső-emléktáblát avattak az Új Ezredév Református Központban
Az Új Ezredév Református Központban október 16-án, pénteken felavatták Járosy Dezső /Csatád, 1882. december 7. – Eger, 1932. szeptember 13./ zeneesztéta, zenekritikus, orgonaművész, zeneszerző emléktábláját, aki abánsági zenei élet meghatározó személyisége volt a XX. század első évtizedeiben. A Járosy Dezső Napok rendezvénysorozat keretében sorra került avató ünnepségen részt vett dr. Bodó Barna, a táblaállítást kezdeményező Szórvány Alapítvány elnöke, Răzvan Hrenoschi megyeházi főosztályvezető, az emléktábla megvalósítását támogató Temes Megyei Tanács képviselője és Ungor Csaba szobrászművész, a Járosy-domborművel díszített, míves kivitelezésű márványtábla alkotója.
Járosy Dezső zenei és közéleti munkásságának jelentőségét Szekernyés János helytörténész, a Képzőművészek Egyesületének helyi elnöke méltatta.
Szekernyés János felidézte a XIX. század végén, a XX. elején bekövetkezett katolikus egyházzenei reformmozgalom, a „cecilianizmus” jellemzőit, amely Járosy Dezső életművére is rányomta a bélyegét. A temesvári Hittani Intézet elvégzése után Járosy Kössler János növendékeként zeneszerzést és orgonajátékot tanult a budapesti Zeneakadémián. 1906-ban a temesvári katolikus székesegyház karnagyává és orgonistájává, 1910-ben a budapesti Zeneakadémia tanárává nevezték ki. 1917-től 1929-ig szerkesztette a Temesváron megjelenő Zenei Szemle című folyóiratot, korának egyik legkitűnőbb magyar zenei szaklapját. Járosy Dezső 3000 zenei témájú cikket írt, 26 könyvet jelentetett meg és 88 orgonakoncertet adott negyed évszázados termékeny időszakában. Neki köszönhető a temesvári Dóm Wegenstein orgonájának a beszerzése 1908-ban, amelyen emlékezetes koncerteket adott. A csatádi születésű, német származású, de magát következetesen magyarnak valló Járosy az első világháború után magyar közéleti és közösségszervező tevékenységével is kitűnt.
Răzvan Hrenoschi megyeházi igazgató arról beszélt, hogy a bánsági kulturális sokszínűség és egymás kultúrája iránt tanúsított nyitottság jegyében a Megyei Tanács következetesen támogatja az olyan jelentős bánsági kulturális személyiségek emlékének az ápolását, mint Járosy Dezső, akiről előzőleg könyv is megjelent, szintén a megyei önkormányzat támogatásával. „A Református Központban helyet kaphatna a jeles bánsági személyiségek Pantheonja, akik közül Járosy Dezső emléktáblája lehetne az első” – mondta Răzvan Hrenoschi.
Az Új Ezredév Református Központ lelkipásztora, Gazda István arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy az ökumenikus szárnyat a temesvári felekezetek és etnikumok közötti nyitottság jegyében hozták létre, ahol egy római katolikus pap és zenetudós, Járosy Dezső emléktáblája is helyet kaphat. „Az Új Ezredév Központ nem csak a református magyaroké, hanem valamennyi temesvárié lesz, amelyben kamarakoncertek megszervezésére alkalmas auditórium és képzőművészeti tárlatok megszervezésére alkalmas helyiség is lesz” – mondta Gazda István.
Járosy Dezső emléktábláját dr. Bodó Mária, a Nyugati Egyetem Zeneművészeti Karának docense és Răzvan Hrenoschi, a Temes Megyei Tanács főosztályvezetője leplezték le szép számú érdeklődő jelenlétében.
A Járosy Dezső Napok rendezvényei kétnapos nemzetközi zenetudományi konferenciával folytatódtak, amelyre az Új Ezredév Református Központban és a Nyugati Egyetem Zeneművészeti Karának épületében került sor. Az érdeklődők izgalmas előadásokat hallgathattak meg Járosy Dezső életművéről és jelentőségéről, a két világháború közötti bánsági zenei életről, az egyházzenei megújulásról, a magyar–román zenei kapcsolatokról, a bánsági orgonaiskoláról, a temesvári Dóm jeles karnagyairól. A kétnapos rendezvény szombaton Kristóf János nagyváradi orgonaművész koncertjével zárult.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. október 20.

Jubileumi közgyűlés a Vármegyeháza barokk termében
„Megmaradásunk erős bástyái a református gyülekezetek”
Újjáéledésének 125. évfordulóját ünnepelte október 17-én, szombaton a temesvári református egyházközség. A jubileumi közgyűlésre a református gyülekezet újraalakulásának történelmi helyszínén, a Vármegyeháza barokk termében került sor. A hálaadás során igét hirdetett Wágner Erik, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előadótanácsosa. A rendezvény meghívott vendégei között volt Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke, ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, nt. Kovács Zsombor evangélikus lelkipásztor.
A megjelenteket ft. Fazakas Csaba temesvári esperes köszöntötte, aki felidézte Gróf Ráday Gedeon főgondnok 125 esztendővel ezelőtt elhangzott szavait: „A temesvári reformátusok újraalakulási vágya szállt a magasba, sok szívből tört fel az akarjuk kiáltás!”, ami azt jelentette, hogy közel 200 esztendő tetszhalotti állapot után újraéledhetett a protestantizmus kálvini vonala Temesváron.
Pataki Károly egyházmegyei főgondnok köszöntője során hangsúlyozta: 125 éve különvált egymástól a temesvári evangélikus-lutheránus és a református egyházközség, de a hangsúlyt most nem a különválásra kell helyeznünk.
Wágner Erik, a KREK előadótanácsosa a Szentírásból idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy keresztény ember számára a legfontosabb a közösség, a gyülekezet, a templom, az imaház jelentősége csak másodlagos lehet. „Ebben a teremben hosszú kényszerszünet után, 125 évvel ezelőtt újjáalakult a református gyülekezet, de temploma még 12 évig nem volt. 1898-ban hívták meg Szabolcska Mihály költő lelkipásztort Temesvárra, aki a szívén hordozta a templomépítés ügyét és 1902-ben épült meg a református imaház és bérpalota. A legfontosabb tehát a közösség, egymással és a teremtő atyával, aki segít minden akadályt legyőzni” – hangsúlyozta Wágner Erik előadótanácsos.
A temesvári református eklézsia újjászületéséről Szekernyés János helytörténész tartott előadást, akit Temesvár reformátussága című könyvéért Pro Ecclesia díjjal tüntetett ki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Az érdekes visszapillantásból megtudtuk: 125 esztendővel ezelőtt kb. 1100 tagja volt az újjáalakult magyar református gyülekezetnek, amely azóta megmaradásunk erős bástyája lett.
A jubileumi közgyűlést Halász Ferenc RMDSZ-elnök, nt. Kovács zsombor evangélikus lelkipásztor, ft. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános, valamint az 1929 létrejött újkissodai gyülekezet lelkipásztora, nt. Bálint Sándor, az 1994-ben létrejött vöröscsárdai gyülekezet lelkipásztora, nt. Kovácsné Pap Ibolya és az 1999-ben létrejött Új Ezredév gyülekezet lelkipásztora, nt. Gazda István köszöntötték. A református gyülekezet újjászületése óta eltelt 125 év a testi és lelki építkezés időszaka volt, amely bebizonyította: a reformátusság nélkül elképzelhetetlen a magyar élet a bánsági végeken. Az 1902-ben, a templomavatás évében létrejött belvárosi református gyülekezet nevében ft. Fazakas Csaba esperes zárszavában örömét fejezte ki, hogy megmaradásunk immár négy bástyája, a négy temesvári református gyülekezet ilyen szövetségben vett részt ezen a jubileumi közgyűlésen.
A jubileumi rendezvény színvonalát a kovászna-belvárosi gyülekezet férfikarának, az Új Ezredév kórus és a negyed évszázados fennállását ünneplő Szabolcska Mihály kórus szolgálata emelte.
A közgyűlés résztvevői ezután a Protestáns Zene Estje című zenés istentiszteleten vettek részt az evangélikus-lutheránus templomban.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. október 27.

Főhajtás az 56-os hősök emléke előtt
„Hála, hűség és emlékezet”
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 59. évfordulóján, 2015. október 23-án a temesvár-belvárosi református templomban ökumenikus áhítattal és ünnepi műsorral emlékeztek meg az 56-os hősökről. A rendezvényre immár 4. alkalommal a Temes megyei RMDSZ, a történelmi egyházak, az oktatási intézmények és civil szervezetek szervezésében került sor, Marossy Zoltán Temes megyei alprefektus és Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök részvételével.
A Szózat közös eléneklése után Ft. Fazakas Csaba református esperes hirdetett igét, Ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, józsefvárosi plébános és Nt. Kovács Zsombor evangélikus lelkipásztor közreműködésével. „Hála, hűség és emlékezet – ezzel a három dologgal tartozunk forradalmaink és szabadságharcaink hőseinek, akik életüket áldozták a szabadságunkért – mondta az igehirdetés során Fazakas Csaba esperes. – Hála, hűség és emlékezet – ez a három gondolat legyen előttünk mindvégig.”
Az ünnepi köszöntők sorát Marossy Zoltán nyitotta meg, kiemelve: október 23-a 1991 óta az egész magyar nemzet ünnepe, nem csak a Magyarország határain belül élő magyaroké. Marossy részletesen megemlékezett a temesvári diákság 1956-os lázadásáról, amelynek résztvevői ezerszámra szolidarizáltak a magyar forradalom eszméivel. A megtorlás is kegyetlen volt: 31 diákot és egy tanárt 1-től 8 évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek, 81 diákot örökre kizártak a román egyetemi oktatásból és további 126-ot átmeneti időre kicsaptak az egyetemről. „Az elítéltek között, egy kivétellel valamennyi bánsági nemzetiség képviselőit megtaláljuk – hangsúlyozta Marossy Zoltán –, egy magyar is volt közöttük, a nagyváradi Nagy László, akinek az volt a bűne, hogy román nyelvre lefordította a magyar forradalmárok követeléseit.” Az alprefektus megemlékezett az idén elhunyt temesvári Koczka Györgyről is, aki a kolozsvári Bolyai Egyetem diákjaként néhány társával diákszervezetet szeretett volna létrehozni az 1956-os forradalmi hangulatban, és ezért 3 év börtönbüntetésre ítélték. „Koczka György nem tartotta magát a kommunizmus ellenes harc hősének, inkább a kommunizmus áldozatának” – mondta Marossy Zoltán, aki szerint ’56 üzenete, a hősök példáján keresztül egyértelmű: akkor is tenni kell a közösségért, részt kell vállalni a közösségi munkában, ha ez nem mindig kényelmes és veszélytelen.
Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, történész felidézte az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeit, ezen belül részletesen beszélt a temesvári diáklázadásról, amely a Budapesten kívüli legradikálisabb diákmegmozdulás volt 1956 októberében. 1956. október 30-án és 31-én több ezer temesvári diák tüntetett a szabadságért, ami a legnagyobb retorziót váltotta ki a román elnyomó gépezet részéről, és ha a Szoboszlay pert is kapcsolatba hozzuk az 1956-os eseményekkel, akkor a legtöbb halálos ítélet is itt született.
Halász Ferenc végezetül George Bush amerikai elnök szavait idézte, aki az 56-os forradalom 50. évfordulóján kibocsátott nyilatkozatában az elismerés napjává nyilvánította október 23-át. George Bush az évforduló kapcsán köszönetet mondott azért is, milyen sokféleképpen gazdagították és erősítették az Egyesült Államokat az amerikai magyarok. „Szellemükkel és kemény munkájukkal járultak hozzá Amerika életerejéhez, sikeréhez és jólétéhez” – idézte Bush szavait Halász Ferenc. „Ha a temesvári forradalom 50. évfordulóján a román elnök hasonló szavakkal köszöni majd meg a romániai magyaroknak hozzájárulásukat Románia fejlődéséhez, akkor mi is elégedettek lehetünk” – mondta befejezésül az RMDSZ elnöke, utalva arra, hogy 1989 egyik beteljesületlen ígérete a nemzetiségi jogok érvényesítése.
Az ünnepi műsor Meleg Vilmos nagyváradi színművész Elszakadó sikoly című, nagy sikert aratott előadóestjével zárult, amely a magyar irodalom gyöngyszemeiből szemezgetve idézte fel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc történéseit.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. október 28.

„A települések felébredtek Csipkerózsika álmukból”
A Temesvári Szórvány Alapítvány és az Integratio Alapítvány az elmúlt egy évben közösen valósította meg a Civil gondnok szolgálat a multietnikus közösségek fejlődéséért nevű projektet, a SEE 2009–2014 Norvég Alap támogatásával. A projektzáró sajtótájékoztatón dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke és Tasi Ottilia, az Integratio Alapítvány képviselője mutatták be a pályázat kézzelfogható eredményeit.
A projekt célkitűzése volt felhívni a helyi hatóságok figyelmét az interetnikus kommunikáció kérdésére, illetve olyan civil gondnokok képzése, akik meg tudják mozgatni a helyi közösséget a veszélyeztetett csoportok befogadásának irányába. A „civil gondnok” pályázat három Temes (Nagybodófalva, Szapáryfalva, Újmosnica) és három Arad megyei (Majláthfalva, Simonyifalva, Zimándújfalu) települést vett célba, ahol legalább két kisebbségi nemzeti közösség él együtt, ezek közül az egyik a roma közösség. Ezek a nemzeti közösségek többszörösen hátrányos helyzetűnek számítanak legalább két okból: vidéki közösségből jönnek, illetve valamelyik kisebbséghez tartoznak.
A projekt keretében mindegyik résztvevő településen kiképeztek egy háromfős civilgondnok csapatot, tagjaik két intenzív képzésen és hat gyakorlati szakmai műhelymunkában vettek részt. A csapatvezetőknek egy évre szóló szerződéses munkaviszonyt biztosított a Szórvány Alapítvány, mely idő alatt közösségi programok elindítását és működtetését szorgalmazták.
Tasi Ottilia, a civil gondnokok koordinátora beszámolt a sajtónak a pályázati tevékenységekről: mindegyik településen kérdőívezéssel mérték fel a helybéliek igényeit, majd közösen kiértékelték az eredményeket és a SWOT analíziseket is elvégezték településekre lebontva. Ezután meghatározták a civil gondnokok feladatait, akik egy év alatt 12 tevékenységet szerveztek a gyerekek számára, illetve legalább két nagy tevékenységet (bál, falunap) a felnőttek számára. Összeállították az ún. Tankatalógusokat is, amelyekből kiderül, hogy ki milyen (hagyományos) tevékenységekhez ért a faluban, illetve hogy ki mit szeretne megtanulni a többiektől. „Sikerült ezeket a településeket felébreszteni a Csipkerózsika álmukból, olyan tevékenységeket szerveztek, amelyekre az utóbbi években nem volt példa a faluban” – mondta Tasi Ottilia. A projekt keretében elkészült a települések leírása, településenként egy-egy web-es és facebook-oldal. A civil gondnokok és csapattársaik olyan kompetenciákat szereztek, amelyeket a jövőben is hasznosíthatnak.
Valdman Kinga projektasszisztens arról számolt be, hogy különösen látványos eredményeket értek el a Temes megyei szórványtelepüléseken, elsősorban Szapáryfalván, ahol az egész települést megmozgató Falunapot szerveztek, volt falubál és megalakult a nyugdíjasklub, sok-sok gyerekrendezvényt tartottak az utóbbi egy évben. Ezeken a szórványtelepüléseken a magyar iskola hiányát is pótolni kellett a civilgondnok program tevékenységeivel. A programba bekapcsolódott Arad megyei településeken sokkal élénkebb a közösségi élet, ott inkább a tevékenységek körének bővítését, eszközökkel való támogatásukat tűzték ki célul a civil gondnokok.
Hogy lesz-e folytatása a civil gondnok projektnek, az még a jövő zenéje. „Mi úgy dolgozzuk ki ezeket a programokat, hogy a tevékenységeket folytatni lehessen a pályázatok lezárása után is” – nyilatkozta dr. Bodó Barna, aki szerint nem biztos, hogy a jövőben is sikerül támogatást szerezni a civil gondok program folytatására.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. november 4.

Sokszínű ízelítő elődeink zenéjéből
Szombaton a temesvári evangélikus-lutheránus templomban, a régi zenei fesztivál hagyományos helyszínén lépett fel az erdélyi régi zenét (17–18. sz.) játszó kolozsvári Flauto Dolce Együttes. Az izgalmas, elődeink zenéjéből ízelítőt nyújtó koncertet Magyarország Temesvári Tiszteletbeli Konzulátusa szervezte, az este házigazdája Tamás Péter tiszteletbeli konzul és Kovács Zsombor evangélikus lelkipásztor volt.
A 2000-ben alakult kolozsvári Flauto Dolce régizene együttes a színes erdélyi régi zenét (17–18. sz.) bemutató műsorral lépett fel. A műsort az együttes művészeti vezetője, Majó Zoltán (furulyák), a romániai régizene-mozgalom egyik jeles képviselője, a BBTE tanára konferálta fel, aki bemutatta az együttes tagjait: Szabó Mária (furulyák), Miklós Noémi (csembaló) és Maxim Mihaela (szoprán) énekes. Majó Zoltán hangsúlyozta, hogy a 17–18. századi erdélyi zene sokszínűségét hivatott bemutatni ez a koncert, amelynek során olyan ritkaságok szólalnak meg, mint a két megzenésített Csokonai-vers, a Kájoni-kódex néhány kevésbé ismert olasz darabja, a Sepsiszentgyörgyi-kézirat (1757) néhány magyar tánca, a nagyszebeni szász Johann Sartorius gyönyörű áriája, néhány Bengráf-komponálta verbunkos dallam, a panaszos Mikor fiatal voltam c. román dal. Rendkívül különlegesek voltak a szamosújvári (Gherla – Armenopolis) örmények, illetve a máramarosi egykori haszid (ortodox) zsidó közösség ősi dallamai. Ez alkalommal azt is megtudtuk, hogy a Szól a kakas már… kezdetű közismert dal haszid eredetű. Kitett magáért a gyönyörűen éneklő Mihaela Maxim, akinek a hangja tökéletesen belesimul az együttes hangzásvilágába. A temesvári közönség vastapssal jutalmazta a kiváló produkciót.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. november 10.

Erdélyi Értéktár projekt-bemutató Temesváron
A temesvári Új Évezred Református Központban november 10-én, kedden 18 órától kerül sor a Kriza János Néprajzi Társaság Erdélyi Értéktár projektjének bemutatójára. Az Erdélyi Értéktár projekt legfőbb üzenete: minden közösségnek vannak értékei, melyeket nemcsak meg kell őrizni, de másokkal is meg kell ismertetni.
A magyarországi Földművelésügyi Minisztérium megbízásából Erdélyben a Kriza János Néprajzi Társaság 2015-ben indította el az Erdélyi Értéktár létrehozását célzó projektet, melynek elsődleges feladata a magyar nemzeti értékgyűjtő és értékmegőrző mozgalom erdélyi beindítása, népszerűsítése, megszervezése és szakmai felügyelete. A Temesváron, az Új Ezredév Református Központban zajló bemutató keretében a Kriza János Néprajzi Társaság munkatársai az erdélyi magyar helyi értékekre kívánják ráirányítani a résztvevők figyelmét. Az értékfeltáró mozgalom elindításának és működtetésének jogi hátterét, az értékfeltáró munka és az értéktár-építés célját, az értékfeltáró munka végzéséhez szükséges szakmai elvárásokat/feltételeket, az értéktár bizottság létrehozásának és a helyi értékeknek az Erdélyi Értéktárba történő felterjesztésének menetét ismertetik.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. november 12.

Minden közösségnek vannak értékei!
A temesvári Új Ezredév Református Központban kedden került sor a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság Erdélyi Értéktár projektjének a bemutatójára. Az erdélyi értékfeltáró mozgalom elindításáról Kedves Anett ügyvezető asszisztens tájékoztatta a hallgatóságot, a Kriza János Néprajzi Társaság tevékenységéről Nagy Ákos néprajzkutató tartott előadást.
Kedves Anett röviden ismertette a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényt, amelynek értelmében a magyar nemzeti értékek, és azokon belül a hungarikumok megőrzendő és egyedülálló nemzeti kincsek, az anyaország határain belül és a határokon túl egyaránt. Az összetartozás, az egység és a nemzeti tudat erősítése érdekében nemzetünk értékeit össze kell gyűjteni, az értékeket ápolni, védelmezni és támogatni kell. Magyarországon 19 megyében, ezen belül közel 500 településen hoztak létre helyi értéktárakat.
A magyarországi Földművelésügyi Minisztérium megbízásából Erdélyben a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) 2015-ben indította el azt az Erdélyi Értéktár létrehozását célzó projektet, melynek elsődleges feladata a magyar nemzeti értékgyűjtő és értékmegőrző mozgalom erdélyi beindítása, népszerűsítése, megszervezése és szakmai felügyelete. Az Erdélyi Értéktár projekt legfontosabb üzenete, hogy minden közösségnek vannak értékei, melyeket nem csak meg kell őrizni, de másokkal is meg kell ismertetni. Az értékfeltáró mozgalom fontos elve az alulról építkezés, minél több erdélyi, partiumi és bánsági településen létre kell hozni a helyi értéktárat. Mi kerülhet a helyi értéktárba? Épített örökség, természeti érték, helyi jellegzetes étel, ital, híres emberek életútja, helyi hagyományőrző közösségek tevékenysége, helyi szokások, hagyományok vagy bármi más, amit a helyiek értéknek tartanak. Kedves Anett hangsúlyozta a feltárt helyi értékekben rejlő lehetőségeket, amelyeknek népszerűsítésére és védelmére pályázni lehet, turisztikai célpontokká változtathatók stb. A temesvári bemutató során a KJNT munkatársai a helyi magyar értékekre akarták ráirányítani a résztvevők figyelmét, ismertették az értékfeltáró mozgalom elindításának és működtetésének jogi hátterét; az értékfeltáró munka és az értéktárépítés célját, az értékfeltáró munka végzéséhez szükséges szakmai elvárásokat/feltételeket, az értéktár bizottság létrehozásának és a helyi értékeknek az Erdélyi Értéktárba történő felterjesztésének menetét. A projektről további információk olvashatók a program közösségi oldalán (www.facebook.com/ErdelyiErtektar), illetve a Kriza János Néprajzi Társaság honlapján (www.kjnt.ro). A téma iránt érdeklődők részletes információkat kérhetnek az [email protected] elektronikus postacímen is.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. november 14.

A bánsági civilszervezetek új honlapja
A Temes megyei civilszervezeteket tömörítő Civil Tanács legutóbbi temesvári ülésén bemutatták a www.temesvaros.ro honlapot, amely beszámol a bánsági magyarság aktuális eseményeiről, meghirdeti a közelgő rendezvényeket, számba veszi a megye civilszervezeteit, oktatási és egyházi intézményeit, információkat szolgáltat a turistáknak és az érdeklődőknek.
A civilszervezetek új honlapját a Civil Tanács támogatásával az Integratio Alapítvány és a Szórvány Alapítvány működteti. A „minden ami magyar” mottóval elindított új honlap erőssége, hogy november végéig előzetesben meghirdeti a bánsági magyar közösség rendezvényeit. Az elképzelés szerint a honlapra felkerülő anyagokat, amelyek egy internetes archívumba is bekerülnek, a magyar civilszervezetek biztosítanák. A távlati tervek között szerepel egy Ki kicsoda Temesváron? menüpont kialakítása is ezen az internetes portálon, ahol a magyarul beszélő szakemberek (orvosok, ügyvédek, mesteremberek stb.) és lelkipásztorok listája fog szerepelni.
Bízunk benne, hogy a dicséretes kezdeményezés nem jut elődje, a www.temes.ro honlap sorsára, amely annak idején hasonló feladatokat látott el, de menet közben fokozatosan elsorvadt, majd teljesen kimúlt.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. november 16.

„Aki a szórványt nem becsüli, a jövőt nem érdemli!”
Bethlen Gábor születésnapja, november 15-e immár nemcsak Erdélyben, de az Anyaországban is a Magyar Szórvány Napja. „Ez nem egy ünnep, nem egy megemlékezés, hanem egy kiemelt nap, amely próbálja a figyelmet a szórványra irányítani” – mondta a temesvári Szórványkonferencia résztvevőhez intézett köszöntője során Pánczél Károly, a magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke, aki Vetési László szavait idézte: „A szórvány egy nemzet öregkora. Aki a szórványt nem becsüli, sem a tömböt, sem a jövőt nem érdemli!”
Az RMDSZ temesvári Szórványkonferenciáján részt vett Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Hegedüs Csilla és Magyari Tivadar ügyvezető alelnökök, Winkler Gyula EP képviselő, valamint a házigazda Temes megyei RMDSZ képviselői mellett kilenc megyéből érkezett 55 küldött.
A temesvári magyar színházban megtartott Szórványkonferencia résztvevői egy perces néma felállással fejezték ki szolidaritásukat a franciaországi terrortámadások áldozataival. A Himnusz közös eléneklése után a Bokréta citerásai színes népdalcsokorral ajándékozták meg a vendégeket.
A konferencia résztvevőit Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke köszöntötte, aki a bevezetőben bemutatta, hogy Temes megye és Temesvár hogyan kapcsolódik a magyar történelemhez. Az elnök statisztikai adatokkal illusztrálta a bánsági magyarság drámai fogyását, amelynek lélekszáma 1977 és 2012 között 77 ezerről 35 ezerre csökkent. „Ennek ellenére van magyar élet Temes megyében – hangsúlyozta Halász Ferenc –, 13 iskolában és 23 óvodában 1300 gyerek tanul magyar nyelven, vannak intézményeink, sajtónk, színházunk, magyar elitünk és érdekképviseletünk 30 településen. 18 településen van önkormányzati képviselőnk, 3 polgármesterünk és 3 alpolgármesterünk, parlamenti képviselőnk és alprefektusunk, 4 igazgatónk. Szeretnénk identitásunkat megőrizni, megmaradni és ennek érdekében együttműködünk a történelmi egyházakkal és civil szervezetekkel.”
A magyar országgyűlés képviseletében mondott köszöntőjében Pánczél Károly hangsúlyozta: a magyar nemzetpolitika célja, hogy a magyarság megmaradjon a szülőföldjén és gyarapodjon. Ehhez a legfontosabb eszköz a szórványban a kulturális önrendelkezés, a tömbben a területi alapú önkormányzatiság, ami valójában autonómiát jelent, de ennek a szónak a használata vörös posztó a romániai többség szemében. „Ahhoz, hogy ezt az önrendelkezést elérjük, hogy megmaradjon a romániai magyarság, egyetlen módszer van: az összefogás és a párbeszéd” – mondta Pánczél Károly, a kárpátaljai választási sikert hozva fel követendő példának, amit közösségi összefogás nélkül nem lehetett volna elérni.
A következőkben Winkler Gyula EP-képviselő köszöntötte a konferencia anyaországi és a szórványmegyékből, de a Székelyföldről is összesereglett vendégeit. „Azért gyűltünk össze itt, hogy a másságot ünnepeljük és másoktól, így Európától is elvárjuk, hogy a másságot tiszteljék. A pénteki terrortámadások kapcsán óriási a veszélye annak, hogy az indulatok elszabadulnak. Ebben a helyzetben forduljunk lelki támogatásért és idézzük fel Böjte Csaba ferences atya üzenetét: Most adj Uram bölcsességet a hatalommal rendelkezőknek, hogy ne a vak gyűlölet, a kérlelhetetlen bosszúvágy, hanem a megfontolt, gyógyító szándék vezesse őket!” – mondta Winkler Gyula.
A temesvári konferencia a 2011-ben elfogadott Szórvány cselekvési terv ismertetésével folytatódott, amelynek eredményeit Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke értékelte. Hegedűs Csilla kulturális kérdésekkel foglalkozó alelnök a 2015–2019 időszakra szóló bővített Szórvány cselekvési tervet mutatta be, amelynek címe Nemzetstratégia a szórványban. Magyari Tivadar oktatási alelnök a magyar nyelvű oktatás területén jelentkező új kihívásokról beszélt, kiemelve, hogy a hangsúly a magyar nyelvű oktatás minőségének a javításán lesz.
A konferencia szünetében Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ elnök, Winkler Gyula EP képviselő és Hegedűs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke ismertették a helyi sajtó képviselőivel a Magyar Szórvány Napjának jelentőségét, a szórványban élő magyarság megmaradására, identitásának, anyanyelvének és hagyományainak megőrzésére tett erőfeszítéseket. Az RMDSZ továbbra is támogatni fogja az eddig sikeres szórványprogramokat, de a jövőben ezekbe be akarja vonni a 100 főnél kisebb magyar közösségeket is, ki szeretné terjeszteni a szórvány-tömbmagyarság együttműködéseket, javítani az oktatás minőségét, megszólítani a nagyvárosi szórványközösségeket, bővíteni a szórvány számára létfontosságú magyar sajtó támogatását, elősegíteni a fiataloknak a szülőföldjükön való boldogulását, szabadidejük hasznos eltöltését.
A konferencia a szórványmegyékben az elmúlt öt évben megvalósított sikertörténetek bemutatásával folytatódott. Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője a Bánsági Vándorszínház programot ismertette.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. november 21.

MIÉRT szórványkonferencia Temesváron
A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) november 20–22. között A szórvány színei címmel konferenciát szervez a temesvári Andronic Panzióban, a Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (TEIS) közreműködésével. A Szabadfalun sorra kerülő Szórványkonferenciát péntek este Halász Ferenc, Temes megyei RMDSZ-elnök, Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Olah Gábor TEIS-elnök nyitják meg.
A Szórvány színei konferencia keretében szombaton 10 órától Antal Lóránt, MIÉRT-elnök tart előadást Panorámanézetből a Szórvány címmel, majd 10.45 órától Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselőA Szórvány mint lehetőségcímű előadását hallgathatják meg a jelenlevők. A délelőtti program Tomán Zoltán temesvár-gyárvárosi káplán, Nagy Zsolt programozó mérnök és Molnár András ügyvéd előadásaival zárul.
15 órától Szilveszter Ibolya, a Bartók Béla Elméleti Líceum aligazgatója A Szórvány Alma Matere címmel tart előadást, utána bemutatkozik a magyar középiskola Diákönkormányzata és Keresztes Péter, a Temesvári TVR Magyar Adásának szerkesztője Lencsevégen címmel tart előadást.
A konferencia befejező részében 17 órától Csáki Károly végvári polgármester a Szórványvidék pezsgő Végvárja című előadását hallgathatják meg a konferencia résztvevői. 17.30 órától a kisközösségek vezetéséről beszélgetnek a jelenlevők, 18 órától Horváth Ida temesvári, Varga Emese medgyesi és Ferencz Orsolya segesvári ösztöndíjasok bemutatják a Petőfi programot. 18.15 órától kerül sor a MIÉRT területi szervezeteinek bemutatójára A szórvány színei címmel. A temesvári MIÉRT Szórványkonferencia a résztvevő ifjúsági szervezetek képviselőinek közös tanácskozásával és a Mi így bulizunk című, TMD-TEIS közös őszbúcsúztató bulival zárul.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. november 23.

Ifjúsági Szórványkonferencia Temesváron
„Kaput kell nyitnunk a fiatalok előtt”
„A román társadalomban és a politikai életben beindult tisztulási folyamat teret nyit a fiataloknak – mondta a temesvári szórványkonferencián Antal Lóránt, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke –, ezért kaput kell nyitnunk a fiatalok előtt, be kell engedni őket a szervezeteinkbe, fel kell mérjük az értékes embereinket”. A szórvány színei címmel szervezett ifjúsági konferenciát a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) november 20–22. között a Temesváron, a Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (TEIS) közreműködésével.
A péntek este elkezdődött, a szabadfalui Andronic Panzióban sorra kerülő konferencia munkálatai szombaton Antal Lóránt, MIÉRT elnök és Geréd Imre, az RMDSZ Ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke Panorámanézetből a Szórvány című előadásával folytatódtak. Antal Lóránt bemutatta a Magyar Ifjúsági Értekezlet működési struktúráját, amely valójában egy 387 tagszervezetet összefogó ernyőszervezet, a Kárpát-medence legnagyobb ifjúsági szervezete. A MIÉRT idén márciusban beiktatott elnöke szerint létre kell hozni egy olyan ifjúsági adatbázist, amely elősegíti a magyar fiatalok számbavételét és közvetlen megszólítását. „Jövőre a fiatalok jelenthetik azt a pluszt, azt az erőt, ami hozzáadott értéket hozhatna a választásokon, pótolva a nyugdíjas szavazóbázis beszűkülését” – mondta Antal Lóránt, aki arról beszélt, hogy a román társadalomban és a politikai életben beindult tisztulási folyamat teret nyit a fiatalok számára. „Kaput kell nyitnunk a fiatalok előtt, be kell engedni őket a szervezeteinkbe, fel kell mérnünk az értékes embereinket, hogy abban az esetben, ha az RMDSZ újból kormányra kerül, a MIÉRT legyen kiket nevesítsen államtitkári, vezérigazgatói vagy akár miniszteri tisztségekbe.” Geréd Imre, az RMDSZ Ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke beszámolt a Szövetségben már több mint egy évtizede elkezdődött fiatalítási folyamat eredményeiről, és bemutatta az egy héttel korábban szintén Temesváron elfogadott Szórvány Cselekvési Terv ifjúsági vonatkozásait. Az RMDSZ valamennyi struktúrájában 15%-os arányban helyet biztosít a MIÉRT fiataljainak.
„Nem véletlen egybeesés, hogy egy hét leforgása alatt két országos szintű Szórványkonferencia is volt Temesváron – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő – nagyon sokat dolgoztunk, és dolgoztam én személyesen azon, hogy Temesvár visszakerüljön a romániai magyar körforgásba, kapja vissza azt a méltó szerepét, amit betöltött nagyon sok ideig a romániai magyar közéletben. Ezért van nagy szerepe annak, hogy ugyanabban az évben az RMDSZ Szórvány Napját, illetve a MIÉRT Szórványkonferenciát Temesvárra hívtuk, hogy mutassuk meg: igenis a Bánságban van magyar élet, van magyar ifjúság, mutassuk fel azokat az értékeinket, amelyekkel mi is hozzájárulunk a romániai magyar közösség életéhez. Fontosnak tartottuk, hogy felmutassuk azokat a temesvári sikeres fiatalokat, akikkel mi büszkélkedünk. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy az ilyen rendezvényeken szövődő személyes kapcsolatok fogják kitermelni a romániai magyar közösségnek a következő generációját, azokat a fiatal vezetőket, akik egy adott pillanatban majd át tudják venni a stafétabotot.”
A temesvári MIÉRT-konferencián öt szórványmegyéből érkezett magyar fiatalok vitatták meg sajátos gondjaikat, mutatták be egymásnak sikeres projektjeiket, rendezvényeiket és egyeztették programjaikat, a MIÉRT országos vezetőségével konzultálva.„Amikor még csak a Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács alapköveit raktuk le, már akkor jeleztük a MIÉRT felé, hogy mi ezt igenis elvállaljuk, és a Szórványkonferenciát megszervezzük – nyilatkozta lapunknak Oláh Gábor TEIS-elnök. – Úgy érzem, hogy ez a konferencia kielégíti a fiatalok igényeit, meghallgatva az előadóinkat és a közös tanácskozások által olyan dolgokat tudunk megfogalmazni, amelyeket ha hazamennek a fiatalok, hétfőtől teljes gőzzel gyakorlatba tudnak ültetni és a dolgok jó irányba fognak változni”.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. november 24.

Unitárius Találkozó Temesváron
„Szórvány vagyunk a szórványban, kisebbség a kisebbségi létben”
November 22-én, vasárnap unitárius találkozót tartottak a temesvár-belvárosi református templomban. Az istentisztelet keretében Bálint Róbert Zoltán unitárius lelkész, közigazgatási előadótanácsos szolgált, a rendkívüli eseményen részt vett Koppándi-B. Zoltán, a Dél-Nyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség lelkésze, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, Molnár Zsolt parlamenti képviselő, a történelmi egyházak képviselői, unitárius hívek és hozzátartozóik, felekezeti hovatartozástól függetlenül.
A szép számú egybegyűltet Koppándi-B. Zoltán dévai unitárius szórványlelkész köszöntötte. „A temesvári Unitárius Találkozónak kettős célja van – mondta Koppándi-B. Zoltán –, az egyik célunk az, hogy a Temesváron és a megyében élő unitáriusokat megszólítsuk, egy kicsit fölrázzuk, hiszen hitünk és meggyőződésünk, hogy minden egyes egyén fontos. A másik célunk egyfajta kéznyújtás, köszönetnyilvánítás a történelmi magyar egyházak képviselői felé” – mondta a dévai unitárius lelkész, aki külön megköszönte a helyi evangélikus és református lelkészeknek a támogató munkát, illetve azt, hogy az ökumenizmus jegyében ezt ennyire természetes módon teszik meg. Koppándi-B. Zoltán azt is elmondta: két évvel ezelőtt megalakult a Dél-Nyugat-Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség, és ő szórványlelkészként négy megyében élő unitárius hívek számára tart istentiszteleteket, látja el őket lelki támasszal.
„Első célunk volt Dévát, mint központot megerősíteni – mondta a szórványlelkész –, hiszen számunkra nagyon fontos Déva, egyházalapító püspökünk ott halt mártírhalált. Ezt a fontos lépést megtettük. Havonta tartok istentiszteleteket a temesvári unitárius hívek számára, itt kialakult egy mag, és most azt akarjuk, hogy ezt kibővítsük. Következő célunk pedig az, hogy mindezt Aradon is megtegyük, ezért örömmel hallottam, hogy Aradról is érkeztek képviselők. Nekünk kötelességünk mindent megtenni azért, hogy a szórványban élő unitárius híveket is összetartsuk. Ha ezen a vidéken magyarságként szórványról beszélünk, akkor unitáriusokként szórvány vagyunk a szórványban, kisebbséget alkotunk a kisebbségi létben” – mondta befejezésül Koppándi-B. Zoltán.
A temesvári unitárius közösség színvonalas ünnepi műsorral lepte meg a találkozó résztvevőit. Szilágyi Borbála zenetanárnő orgonán Bach-menüettet adott elő, Illés Izabella szavalt, furulyán játszott Illés Sándor és Fóris Zoltán, trombitán Fóris András és Szabó Ferenc, a verset betanította Bakó Ágnes, a zeneműveket Szabó Ferenc tanító. A templomi ünnepség a Himnusz közös eléneklésével ért véget, majd a szervezők ünnepi ebédre invitálták az unitárius találkozó résztvevőit.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. november 24.

Ifjúsági Szórványkonferencia Temesváron
„A román társadalomban és a politikai életben beindult tisztulási folyamat teret nyit a fiataloknak – mondta a temesvári szórványkonferencián Antal Lóránt, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke –, ezért kaput kell nyitnunk a fiatalok előtt, be kell engedni őket a szervezeteinkbe, fel kell mérjük az értékes embereinket”. A szórvány színeicímmel szervezett ifjúsági konferenciát a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) november 20–22. között a Temesváron, a Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (TEIS) közreműködésével.
A péntek este elkezdődött, a szabadfalui Andronic Panzióban sorra kerülő konferencia munkálatai szombaton Antal Lóránt, MIÉRT elnök és Geréd Imre, az RMDSZ Ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke Panorámanézetből a Szórvány című előadásával folytatódtak. Antal Lóránt bemutatta a Magyar Ifjúsági Értekezlet működési struktúráját, amely valójában egy 387 tagszervezetet összefogó ernyőszervezet, a Kárpát-medence legnagyobb ifjúsági szervezete. A MIÉRT idén márciusban beiktatott elnöke szerint létre kell hozni egy olyan ifjúsági adatbázist, amely elősegíti a magyar fiatalok számbavételét és közvetlen megszólítását. „Jövőre a fiatalok jelenthetik azt a pluszt, azt az erőt, ami hozzáadott értéket hozhatna a választásokon, pótolva a nyugdíjas szavazóbázis beszűkülését” – mondta Antal Lóránt, aki arról beszélt, hogy a román társadalomban és a politikai életben beindult tisztulási folyamat teret nyit a fiatalok számára. „Kaput kell nyitnunk a fiatalok előtt, be kell engedni őket a szervezeteinkbe, fel kell mérnünk az értékes embereinket, hogy abban az esetben, ha az RMDSZ újból kormányra kerül, a MIÉRT legyen kiket nevesítsen államtitkári, vezérigazgatói vagy akár miniszteri tisztségekbe.” Geréd Imre, az RMDSZ Ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke beszámolt a Szövetségben már több mint egy évtizede elkezdődött fiatalítási folyamat eredményeiről, és bemutatta az egy héttel korábban szintén Temesváron elfogadott Szórvány Cselekvési Terv ifjúsági vonatkozásait. Az RMDSZ valamennyi struktúrájában 15%-os arányban helyet biztosít a MIÉRT fiataljainak.
„Nem véletlen egybeesés, hogy egy hét leforgása alatt két országos szintű Szórványkonferencia is volt Temesváron – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő – nagyon sokat dolgoztunk, és dolgoztam én személyesen azon, hogy Temesvár visszakerüljön a romániai magyar körforgásba, kapja vissza azt a méltó szerepét, amit betöltött nagyon sok ideig a romániai magyar közéletben. Ezért van nagy szerepe annak, hogy ugyanabban az évben az RMDSZ Szórvány Napját, illetve a MIÉRT Szórványkonferenciát Temesvárra hívtuk, hogy mutassuk meg: igenis a Bánságban van magyar élet, van magyar ifjúság, mutassuk fel azokat az értékeinket, amelyekkel mi is hozzájárulunk a romániai magyar közösség életéhez. Fontosnak tartottuk, hogy felmutassuk azokat a temesvári sikeres fiatalokat, akikkel mi büszkélkedünk. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy az ilyen rendezvényeken szövődő személyes kapcsolatok fogják kitermelni a romániai magyar közösségnek a következő generációját, azokat a fiatal vezetőket, akik egy adott pillanatban majd át tudják venni a stafétabotot.”
A temesvári MIÉRT-konferencián öt szórványmegyéből érkezett magyar fiatalok vitatták meg sajátos gondjaikat, mutatták be egymásnak sikeres projektjeiket, rendezvényeiket és egyeztették programjaikat, a MIÉRT országos vezetőségével konzultálva.„Amikor még csak a Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács alapköveit raktuk le, már akkor jeleztük a MIÉRT felé, hogy mi ezt igenis elvállaljuk, és a Szórványkonferenciát megszervezzük – nyilatkozta lapunknak Oláh Gábor TEIS-elnök. – Úgy érzem, hogy ez a konferencia kielégíti a fiatalok igényeit, meghallgatva az előadóinkat és a közös tanácskozások által olyan dolgokat tudunk megfogalmazni, amelyeket ha hazamennek a fiatalok, hétfőtől teljes gőzzel gyakorlatba tudnak ültetni és a dolgok jó irányba fognak változni”.
„Kaput kell nyitnunk a fiatalok előtt”
„A román társadalomban és a politikai életben beindult tisztulási folyamat teret nyit a fiataloknak – mondta a temesvári szórványkonferencián Antal Lóránt, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke –, ezért kaput kell nyitnunk a fiatalok előtt, be kell engedni őket a szervezeteinkbe, fel kell mérjük az értékes embereinket”. A szórvány színeicímmel szervezett ifjúsági konferenciát a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) november 20–22. között a Temesváron, a Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (TEIS) közreműködésével.
A péntek este elkezdődött, a szabadfalui Andronic Panzióban sorra kerülő konferencia munkálatai szombaton Antal Lóránt, MIÉRT elnök és Geréd Imre, az RMDSZ Ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke Panorámanézetből a Szórvány című előadásával folytatódtak. Antal Lóránt bemutatta a Magyar Ifjúsági Értekezlet működési struktúráját, amely valójában egy 387 tagszervezetet összefogó ernyőszervezet, a Kárpát-medence legnagyobb ifjúsági szervezete. A MIÉRT idén márciusban beiktatott elnöke szerint létre kell hozni egy olyan ifjúsági adatbázist, amely elősegíti a magyar fiatalok számbavételét és közvetlen megszólítását. „Jövőre a fiatalok jelenthetik azt a pluszt, azt az erőt, ami hozzáadott értéket hozhatna a választásokon, pótolva a nyugdíjas szavazóbázis beszűkülését” – mondta Antal Lóránt, aki arról beszélt, hogy a román társadalomban és a politikai életben beindult tisztulási folyamat teret nyit a fiatalok számára. „Kaput kell nyitnunk a fiatalok előtt, be kell engedni őket a szervezeteinkbe, fel kell mérnünk az értékes embereinket, hogy abban az esetben, ha az RMDSZ újból kormányra kerül, a MIÉRT legyen kiket nevesítsen államtitkári, vezérigazgatói vagy akár miniszteri tisztségekbe.” Geréd Imre, az RMDSZ Ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alelnöke beszámolt a Szövetségben már több mint egy évtizede elkezdődött fiatalítási folyamat eredményeiről, és bemutatta az egy héttel korábban szintén Temesváron elfogadott Szórvány Cselekvési Terv ifjúsági vonatkozásait. Az RMDSZ valamennyi struktúrájában 15%-os arányban helyet biztosít a MIÉRT fiataljainak.
„Nem véletlen egybeesés, hogy egy hét leforgása alatt két országos szintű Szórványkonferencia is volt Temesváron – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő – nagyon sokat dolgoztunk, és dolgoztam én személyesen azon, hogy Temesvár visszakerüljön a romániai magyar körforgásba, kapja vissza azt a méltó szerepét, amit betöltött nagyon sok ideig a romániai magyar közéletben. Ezért van nagy szerepe annak, hogy ugyanabban az évben az RMDSZ Szórvány Napját, illetve a MIÉRT Szórványkonferenciát Temesvárra hívtuk, hogy mutassuk meg: igenis a Bánságban van magyar élet, van magyar ifjúság, mutassuk fel azokat az értékeinket, amelyekkel mi is hozzájárulunk a romániai magyar közösség életéhez. Fontosnak tartottuk, hogy felmutassuk azokat a temesvári sikeres fiatalokat, akikkel mi büszkélkedünk. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy az ilyen rendezvényeken szövődő személyes kapcsolatok fogják kitermelni a romániai magyar közösségnek a következő generációját, azokat a fiatal vezetőket, akik egy adott pillanatban majd át tudják venni a stafétabotot.”
A temesvári MIÉRT-konferencián öt szórványmegyéből érkezett magyar fiatalok vitatták meg sajátos gondjaikat, mutatták be egymásnak sikeres projektjeiket, rendezvényeiket és egyeztették programjaikat, a MIÉRT országos vezetőségével konzultálva.„Amikor még csak a Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács alapköveit raktuk le, már akkor jeleztük a MIÉRT felé, hogy mi ezt igenis elvállaljuk, és a Szórványkonferenciát megszervezzük – nyilatkozta lapunknak Oláh Gábor TEIS-elnök. – Úgy érzem, hogy ez a konferencia kielégíti a fiatalok igényeit, meghallgatva az előadóinkat és a közös tanácskozások által olyan dolgokat tudunk megfogalmazni, amelyeket ha hazamennek a fiatalok, hétfőtől teljes gőzzel gyakorlatba tudnak ültetni és a dolgok jó irányba fognak változni”.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. november 27.

Hair-bemutató a magyar színházban
„Egy korszak, egy életérzés, egy generáció, kiáltványa”
Egy korszak, egy életérzés, egy generáció, kiáltványa. Minden idők talán legismertebb és legkultikusabb musicaljének bemutatójára készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Galt MacDermot – James Rado – Gerome Ragni Hair című musicaljének temesvári változatát Puskás Zoltán rendező jegyzi.
A szinte mindenki által Milos Forman világhírű filmjéből ismert történet eredeti, Broadway változata elevenedik meg november 29-én a temesvári társulat előadásában. Az 1967-ben született musical a hippi kultúra, a szexuális forradalom és egy új színpadi műfaj, a rock-musical egyetemes jelképeként írta be magát a világ színháztörténetébe. A vietnami háború ellenpropaganda darabjaként is ismert alkotás, bár bizonyos értelmezések szerint tipikusan 20. századi amerikai történet, magjában és mondanivalójában nagyon is mainak és univerzálisnak tekinthető.
Ezt az egyetemességet igyekszik megragadni Puskás Zoltán rendezése is, oly módon, hogy miközben szigorúan betartja az eredeti darab diktálta rendezői és dramaturgiai lépéseket, szinte észrevétlenül szövi át ezeken a jelen társadalmi-, politikai problémáit, a személyes és kollektív történelem feldolgozásának lehetőségeit.
Az Áj Láv Jú és a Veszedelmes viszonyok után Puskás Zoltán vajdasági rendező harmadszor tér vissza Temesvárra, ahol állandó munkatársaival Gyenes Ildikó koreográfussal és Ledenják Andrea jelmeztervezővel közösen állították színpadra a Galt MacDermot – James Rado – Gerome Ragni nevével fémjelzett világhírű musicalt. Az előadás létrejöttében közreműködött még Mihai Donici temesvári építészmérnök, mint díszlettervező, zenei munkatársakként pedig Konrád Csaba és Roxana Ardeleanu.
A rendező elmondása szerint a temesvári magyar színház társulata nagyszerű partner a zenés előadások színrevitelében. Úgy véli, előadásával sikerült túllépnie a film miatt támasztott elvárásokon, egyszersmind amerikaiból európaivá és maivá gyúrnia a történetet.
A bemutató előadásra november 29-én vasárnap este 7 órától kerül sor, a következő előadásra pedig december 2-án várnak minden érdeklődőt.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. december 2.

Fordulat a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának ügyében
November közepén egy újságírócsoport tagjaként részt vehettem a Magyar Néppárti Képviselőcsoport delegációs ülésén, az Európa Parlament brüsszeli székházában. Jóleső érzés volt látni, hogy a magyar képviselők soraiban ott ülnek az erdélyi és felvidéki EP-képviselők, köztük Tőkés László és Winkler Gyula is. A delegációs ülés napirendjén szerepelt többek között a Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának ügye, amelynek pozitív fejleményeiről Tőkés László európai parlamenti képviselő nyilatkozott a Nyugati Jelen riporterének.
– Ez már a második próbálkozásunk – mondta Tőkés László EP-képviselő –, évekkel ezelőtt Lomnici Zoltán, a Magyar Legfelső Bíróság volt elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, valamint Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke intézett petíciót az Európai Parlament illetékes bizottságához. Akkor úgymond befogadták a panaszt, de nem tűzték napirendre. Most egy újabb kezdeményezés történt a kommunista hatóságok által elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása érdekében, a Székely Mikó Református Kollégium botrányos ügyére helyezve a hangsúlyt. Ez esetben Lomnici Zoltán és a Királyhágómelléki Egyházkerület volt munkatársa, Antal János egyházügyi szakértő írta alá a petíciót.
Azt mondhatjuk, hogy nem volt hiábavaló a próbálkozás, mert ebben a második esetben előbbre jutottunk a formális befogadáson túlmenően. A minap a koordinátorok bizottsága, amely az EP Petíciós Bizottsága (Committee on Petitions) munkáját készíti elő, egyhangúlag egyetértett abban, hogy nem veszi le a napirendről a kérdést, hanem további vizsgálatot folytat a panasz tárgyában, a román kormányt kérdezi meg a részletekről és az álláspontjáról, továbbá a petíció szerzőitől is további információkat kér, hogy aztán végképp dönthessen arról, hogy a Petíciós Bizottság napirendjére tűzze a kérdést.
Még egy jó, nagyon jó hírt mondhatok: Csáky Pál képviselő úr javaslatára a bizottság egy közmeghallgatás megrendezését is előirányozta, jövő év februárjára. Ez a közmeghallgatás már egy mérsékelt nyilvánosságot jelent. A Petíciós Bizottság égisze alatt tartjuk meg ezt a közmeghallgatást, ahol nyilvános módon kifejthetik a felek az álláspontjukat. Az elért eredmény annál is értékesebb, mert a román EP-képviselők és a román diplomácia komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megfúrja ezt a petíciós bizottsági határozatot. Mind Amerikában, mind pedig itt Brüsszelben találkoztam azzal a „non-paper” elnevezésű nem hivatalos irattal, amelyet névtelenül terjeszt a román diplomácia, és amelyben a propagandisztikus félretájékoztatás eszközével próbálja hitelteleníteni az említett petíciót.
A „Mikó-ügyben” már egy évvel ezelőtt levelet intéztem John Kerry amerikai külügyminiszterhez, és az ügyben illetékes amerikai államtitkár-helyettes meg is válaszolta ezt a levelet, illetve biztosított arról, hogy a Székely Mikó Református Kollégium ügyének a fejleményeit szorosan követik. Követik az útját a pernek a Strasbourg-i Emberi Jogi Bíróságon és amint tudjuk, az RMDSZ-nek a küldöttsége is Amerikában járt ez ügyben. Az amerikai Külügyminisztérium ismételten felkarolta az ügyet és költségvetési tételt is rendelt mellé. Készülőfélben van egy jelentés a romániai ingatlanügyekről, és a tavalyi amerikai külügyminisztériumi jelentés külön kitér az elkobzott egyházi ingatlanok kérdésére. A Mikó-ügyben két tűz közé került Románia, és ezek a fejlemények pozitív eredményt ígérnek!
– Képviselő úr, Ön felvállalta az erdélyi magyarság autonómia törekvéseinek, a kisebbségi jogok kérdésének brüsszeli képviseletét. Hogyan lehet napirenden tartani az Európában őshonos kisebbségek jogos követeléseinek kérdését a migránsválság és a terrorfenyegetettség idején? – Általában is elmondható, hogy Hamupipőke sors jut a kisebbségi ügyeknek, nem csupán Európában, hanem az érintett országokban is. Most olvasom, hogy két mondatot szentelt az új bukaresti kormányprogram az etnikai és vallási kisebbségeknek. A román kormányok és a kormánypártok mindig is fukarkodtak ebben a kérdésben a programalkotás terén. Nem mondok újat azzal, hogy általában véve háttérbe szorul a kisebbségekkel rendelkező országokban, valamint a nemzetközi politikában a hagyományos kisebbségek ügye. Ezen alig-alig tudunk változtatni.
Már egy dokumentumban egy cikkelynek vagy egy európai jelentésben egy mellékmondatnak rendkívül tudunk örvendeni, noha 70 millió európai polgár ügyéről van szó! Ha ezt összehasonlítjuk a számunkra kevésbé fontos, sőt nem is humán kérdésekkel. mint például az állatvédelem, akkor egyenesen tragikomikusnak tarthatjuk a kisebbségi kérdés nemzetközi megítélését. Most pedig a migráció vonatkozásában még hátrányosabbnak tűnik a helyzetünk. Mert miközben harsányan hirdetik az Európát elözönlő százezrek emberi jogainak a tiszteletben tartását – megjegyzem: törvénytelen határátlépőknek minősülő migránsok emberi jogairól van szó –, senkinek nem jut eszébe, hogy állj meg, vándor, jó, hogyha védjük az ő emberi jogaikat, de ki emel szót a migránsválság által sújtott országok polgárainak a jogai védelmében, nem is beszélve az ezen országokban élő kisebbségek védelméről.
– Képviselő úr, Ön milyen válaszlépéseket vár az Európai Unió részéről a párizsi terrortámadás nyomán? – Anélkül, hogy elfogult lennék, nem kezdhetem mással, mint azzal, hogy Orbán Viktor miniszterelnök példás előrelátással jelezte a hónapokkal ezelőtt elkezdődött migrációs áradat várható hatásait és következményeit. Mindvégig riasztani próbálta a politikai döntéshozókat, az Európai Uniót a migránsválság várható következményeivel kapcsolatban. Hogy egy kicsit ironikusan fogalmazzak, az EU és a nyugati politikusok most kezdik utolérni vagy megközelíteni Orbán Viktort ezen a téren. Ma már a párizsi terrortámadás-sorozat nyomán a külügyi bizottság néppárti csoportjának az ülését az az általános vélemény uralta, hogy ez így nem mehet tovább.
Változtatni kell, nemcsak a fenyegető terrorral szemben szükséges összefogni és fellépni, hanem ideje volna a migrációval kapcsolatos politikánkat is felülvizsgálni. Leegyszerűsítve így tevődik fel a kérdés: van-e kapcsolat a migráció és a terrorizmus között, illetve helyes úton járt-e az Európai Unió a migrációval kapcsolatos eddigi politikájában, vagy pedig ezen változtatni szükséges? A megszólalók túlnyomó többsége azon a véleményen volt, hogy a kettőt egymással összefüggésben kell vizsgálni. A legmarkánsabb véleményt Cristian Preda román néppárti képviselő fejtette ki, aki felmutatta Jean-Claude Junckernek a terrorizmussal és a migrációval kapcsolatos nyilatkozatát, amelyben az Európai Bizottság elnöke egymástól teljesen elválasztva beszél a két kérdésről és azon a véleményen van, hogy nem szabad egymással összefüggésben tekinteni a kettőre.
Preda képviselő úr tudathasadásos állapotnak nevezte azt a helyzetet, hogy miközben az Európai Parlamentben és a tagországok részéről is egyre inkább érlelődik a meggyőződés, hogy a migráció egyik közege a terrorizmusnak, ezzel szemben a Bizottság elnöke ettől teljesen távol eső álláspontot foglal el és arra a következtetésre jutottunk, hogy a strasbourgi vitahéten igenis egymással összefüggésben kell vizsgálni a két kérdést, az önvédelmet, Európa biztonságának szempontját helyezve mindkettő elébe.
Pataki Zoltán
nyugatijelen.com
Erdély.ma



lapozás: 1-30 ... 631-660 | 661-690 | 691-720 ... 811-822




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék