udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
739
találat
lapozás: 1-30 ... 661-690 | 691-720 | 721-739
Névmutató:
Kelemen Atilla
2014. november 10.
Megpezsdülhet a lovasélet
Színvonalas díjlovaglóversenynek adott helyet Illyefalva november első vasárnapján. Huszonnyolc versenyző három kategóriában állt rajthoz a Háromszéki Lovas Egyesület által hagyományteremtő szándékkal szervezett megmérettetésen. A viadal kitűnő szervezése, a nagyszámú versenyző, a felvonultatott lovak minősége, a lovasok tudása és megjelenése, a nézők népes tábora mind azt mutatja: Háromszéken megpezsdült a lovasélet, minden körülmény adott ahhoz, hogy a lovas szakágak, a lótenyésztés, a ló szabadidős kihasználása vonatkozásában is élvonalba kerülhessünk. Más kezdeményezéseket is számon tartunk, a Benedek-mezőn lovasiskola alapítását tűzte ki célul a Vadon Egyesület. Kíváncsiak voltunk tehát, hogy milyen munka zajlik a színfalak mögött, mit tesznek mindezért a lovasélet elkötelezettjei, milyen szabályok szerint kell megszervezniük a nyilvános eseményeket.
Meghonosítanák a díjlovaglást
A Háromszéki Lovas Egyesület még fiatal, idén tavasszal jegyezték be hivatalosan. Célként fogalmazták meg a lovas „szakma” népszerűsítését, a különböző szakágakban dolgozó versenyzők támogatását, lovas edzőtáborok szervezését – mondta el érdeklődésünkre az illyefalvi Filep Marót (Marci), a szervezet öt alapító tagjának egyike, az illyefalvi díjlovaglás versenyigazgatója. Rögtön hozzáfűzte: a díjlovaglás fejlesztését is szem előtt tartják, hiszen ez minden lovas szakág alapja. Máris tervezik, hogy tavasszal megszervezik a második illyefalvi díjlovagló-rangadót is.
– Hogyan lehetne megfogalmazni a díjlovaglás lényegét? – tettük fel a kérdést a lovas szakembernek. Válaszul lovas tematikájú könyvei közül vett el egyet, s abból olvasta: a díjlovaglás tulajdonképpen az idomító lovaglás magyar elnevezése. A versenyrendezés gondolata a campagne lovak díjazására alakított társaságtól indult, melyet Széchenyi Dénes 1872-ben alapított Pozsonyban. Tovább kutatva, a Wikipédia internetes lexikonban a következő meghatározást találtuk: a díjlovaglás egyrészt a lovassportok egyik szakága, melyet sokan a lovassportok királynőjének tartanak, másrészt a ló kiképzésének egyik módja. Díjlovas versenyeket rendeznek a kezdőtől egészen az olimpiai szintig. A díjlovaglás magyar elnevezése a szakág régi német elnevezésének (Preizreiten) tükörfordítása. A sportág neve jelenleg németül Dressurreiten, míg angol neve a dressage, francia eredetű szó, melyet általánosan edzésnek, kiképzésnek vagy idomításnak fordítanak – éppen ezért sokan használják a magyar nyelvben is az idomító lovaglás kifejezést. Alapvető célja a ló szervezetének, természetes adottságainak és az emberrel való kapcsolatának fejlesztése egymásra épül lépésekből álló kiképzési skála segítségével.
Díjlovaglásra minden ló megfelel, melyet mozgása alkalmassá tesz erre. Az alapfokú belovaglás körülbelül három hónapot tart, ez idő alatt kiderül, miben tehetséges a paripa. Már csikó korukban figyelik a lovakat, lényeges, hogy a későbbiekben a lovas alatt is ugyanezeket a mozdulatokat legyenek képesek megismételni – magyarázta Marci. Szakszemmel nézve van, hová fejlődnie a sportágnak, országos szinten elmaradás tapasztalható, nyilvánvaló az edzőhiány. Ezért tartják fontosnak, hogy újabb díjlovaglóversenyeket szervezzenek, hozzájárulva az utánpótlás neveléséhez, tisztább képet adva a lovasoknak, ló- és klubtulajdonosnak a díjlovagláshoz szükséges katonás fegyelemről, pontosságról. Azt is elmondta: a román lovasszövetség elnöke, dr. Kelemen Attila már támogatásáról biztosította. Mi több, az illyefalvi verseny bírája, Kelemen Melinda – akinek önzetlen munkájáért köszönettel tartozik a Háromszéki Lovas Egyesület – országos díjlovaglóversenyre hívta Filep Marótot és Bartha Zsoltot, a kézdialmási Táltos Paripa Lovarda edzőjét, lovasát. Ez is jó alkalom lesz arra, hogy a háromszéki szakemberek jobban belelássanak színvonalas versenyek kulisszatitkaiba – ezt a tapasztalatot értékesíthetik majd itthoni versenyek szervezésében.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. december 17.
Antal Árpád, aki üggyé akar válni
Kedves Antal Árpád: ha idióta egy prefektus, tedd nevetségessé, ne provokáld. Mutass fölényt, ne rázogass.
Várom, hogy megszólaljon egy higgadt hang is a háromszéki himnuszügyben. Vajon van olyan romániai magyar politikus, aki a magyarokat jobban félti a románok dühétől, mint saját népszerűségi indexét? Ha Antal Árpád attól tart, hogy a fekete március ismétlődhet meg Szentgyörgyön, akkor mindössze azzal nem számol, hogy populista politikai önépítési projektjében pont ő lesz az, aki beteljesíti saját jóslatát.
Kedves Antal Árpád: ha idióta egy prefektus, tedd nevetségessé, ne provokáld. Mutass fölényt, ne rázogass öklöt, főleg, ha nyilvánvalóan te vagy a gyengébb. Mert te vagy a gyengébb. Vagy, ha politikusként provokálod a románokat, ne bújj a tömegek mögé azzal, hogy magad köré szervezed őket. Ne tetszelegj hősi pózban amiatt, mert pár borult román fenyegetőzik a Facebookodon. Ez kommunikációs opportunizmusra vall. Ha megszédít a veszély mámora, legalább ne tetszelegj hősi-áldozati pózban. Vagy ha mégis, legalább ne moralizálj, hogy Európa, hogy a XXI. század, stb., mert sem Európa, sem a XXI. század nem jelent apriori biztonságot a kisebbségek számára.
Ha tényleg fontos számodra a himnusz, tiszteld annyira, hogy nem élsz vissza varázserejével. Feltéve, ha felelős politikus vagy. Persze, ha népi hősnek képzeled magad, és folyamatosan azt teszteled, hogy lehetsz népszerű, és egyre népszerűbb, akkor bízd nyugodtan a politikai döntéseket azokra, aki választottak, és persze a facebookos hangulatra.
Persze, nem lehet könnyű most Antal Árpádnak. Ki tudja, lehet, valamelyik állami inkvizíciós szervezet kideríti róla, hogy terrorista. Lehet, hogy az egyik áldozata lesz annak a DIICOT ötletnek, hogy az RMDSZ-t összefüggésbe hozzák a terrorizmussal, ami nem rossz ötlet, ha nemzetközileg diszkreditálni akarják.
Ami a himnuszéneklés miatti bírságot illeti, egészen meglepő, hogy nem szakadt a prefektusra az ég. Ebben a kérdésben a teljes magyar társadalomnak meg kell nyilvánulnia, ki kell tenni az eszközöket az asztalra, és olyan fokú szolidaritást kell mutatni, amilyet eddig soha. És a felelősség legnagyobb része azoké a romániai magyar értelmiségieké, akik tudnak úgy beszélni, hogy a románok is meghallgassák őket. Ha a romániai magyar értelmiségiek nem veszik észre, hogy a himnuszéneklési ügy több a románok műbalhéjánál, megérdemlik zaklatott sorsukat.
Ez egy remek alkalom arra is, hogy a magyarok leteszteljék Johannist is, akiben annyira bíznak. Mert most van ügy elég. De egyik ügy sem Antal Árpád, még akkor sem, ha Antal Árpád, talán saját védelmében, talán túlfűtöttségében, az üggyé akar válni.
Kelemen Attila Ármin
Transindex.ro2014. december 29.
Antal Árpád: hamar visszalépünk, ha szájba vernek
Az elnökválasztást követően tovább kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői úgy érezték, itt az alkalom, hogy a magyarok fejére koppintsanak – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az elmúlt időszakban egyre gyakoribbá vált magyarellenes megnyilvánulásokat kommentálva. A Krónikának adott interjújában elmondta, néha úgy érzi, „nagyon könnyen és hamar visszalépünk, amikor úgymond szájba vernek bennünket, mert fel mertük emelni szavunkat az erdélyi magyar közösséget ért igazságtalanságok ellen”.
– Egyre több magyarellenes megnyilvánulásnak lehettünk tanúi az elmúlt időszakban Sepsiszentgyörgyön. Ön szerint ez mivel magyarázható?
– Az egyik legkézenfekvőbb magyarázat az lenne, hogy az elnökválasztást követően a tovább kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői úgy érezték, itt az alkalom, hogy a magyarok fejére koppintsanak. Egyrészt amiatt, hogy a magyarok nem a PSD jelöltjét, Victor Pontát támogatták, hanem Klaus Johannist, másrészt nyilván azért, mert kiléptünk a kormányból.
Nyilván a mi szempontunkból ez az optimista forgatókönyv, mert ha mindez lecseng, az élet megy tovább. A kevésbé optimista verzió viszont az, hogy észrevették, az elnökválasztás alatt létrejött egyfajta erdélyi szolidaritás, ami központosítás- és Bukarest-ellenes hangulatba csapott át, és ezt nagyon gyorsan ellensúlyozni akarták azzal, hogy visszaterelik etnikai síkra a történetet, felmutatják a magyar veszélyt.
Ezt az izmosodó hangulatot próbálják visszafordítani, de én abban bízom, hogy az erdélyi román emberek elsősorban Erdély érdekére figyelnek és nem Bukarest összeugrasztó szándékaira. A harmadik olvasat arról is szólhat, hogy szász elnöke lett az országnak, és miközben kifelé azt kommunikálják, hogy ezzel a kisebbségi kérdés meg van oldva, most az elején meg akarják törni a magyar kisebbség lendületét.
Én mindezt fenntartásokkal kezelem, de azt bevallom, hogy csalódott vagyok, hiszen Johannis az első romániai elnök, aki beiktatásakor ki sem ejtette a száján a kisebbség szót. Én ennek ellenére azt mondom, meg kell előlegeznünk a bizalmat, és remélhetőleg kiderül, hogy valóban nem a szavak, hanem a tettek embere.
Figyelembe kell venni azt is, hogy az ötvenes, hatvanas években a fő célpont Kolozsvár és a partiumi városok voltak, majd az 1968-as megyésítés után következett Marosvásárhely. 25 év alatt a román nemzetállam építői sikeresen elérték azt, hogy Maros megyét bizonyos mértékben leválasztották a Székelyföldről, és Marosvásárhelyen átbillentették az etnikai arányt a többségi nemzet javára. Miután ezt kipipálták, a következő célpont Sepsiszentgyörgy lett.
– Ön is célponttá vált: a szervezett-bűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztály hivatalból vizsgálatot indított terrorista fenyegetés gyanújával az SZKT legutóbbi ülésén elhangzott beszédek miatt. A vádhatóság nem pontosította, kinek a nyilatkozatáról van szó, de a román média szerint az ön beszéde vezetett az eljáráshoz. Ezt követően a Facebookon megfenyegették a románok, magyar részről pedig azzal vádolták meg, hogy üggyé akar válni. Hogyan éli meg mindezt?
– Az ügyészségi kivizsgálást nem tudom komolyan venni. Látom, sokan aggódnak, és érzem, köszönöm a szolidaritást, de én nem akarom elhinni, hogy 25 évvel a rendszerváltás után bűnügyi dossziét lehet összeállítani egy politikai nyilatkozat miatt, amit rosszul fordítanak le románra. Az is lehet, hogy elhamarkodottan kiadtak egy nyilatkozatot, mert azóta sem kerestek meg az ügyészek. Márpedig ha kiadnak egy közleményt, hogy ezzel foglalkoznak, az lett volna normális, ha másnap behívnak.
Mindenesetre határozottan visszautasítom azt, hogy leterroristázzanak olyan körülmények között, hogy az elmúlt huszonöt évben kizárólag demokratikus eszközökkel küzdöttünk az igazunkért. Azt gondolom, hogy ez egy próbálkozás az erdélyi magyar közösség ellehetetlenítésére, megpróbálnak bennünket egy számunkra is elfogadhatatlan kategóriába beszorítani. Ahhoz is hozzászoktam amúgy, hogy magyar részről támadnak, hiszen tíz éve vagyok közéleti szereplő. Mindenesetre sokkal rosszabbul esik, amikor a támadás közösségen belülről jön. De ez is jelzi azt, hogy annyira bonyolult és összetett az erdélyi magyar közösség, hogy sokszor nem értjük meg egymást.
Nem akarok rosszhiszeműséget feltételezni, sokkal inkább azt gondolom, hogy más élethelyzetekben élünk Erdély különböző településein, és bizonyos kérdésekben a legjobb indulat mellet sem értjük egymást. Vannak, akik megpróbálnak engem jobbszélre tolni – például Kelemen Attila Ármin, aki a Transindex portálon megjelent írásában fogalmazott úgy, hogy üggyé akarok válni –, de mindez nem változtat azon a tényen, hogy én továbbra is a Székelyföld egyik higgadt hangja maradok. A megfontoltság ugyanis nem egyenértékű a megalkuvással.
– A Magyar Polgári Párt (MPP) által a megyeszékhelyi parkban kitűzött székely zászló miatt tetemes pénzbírsággal fenyegetik. A téma kapcsán azt nyilatkozta, akár be is zárhatják Önt, de akkor sem fogja eltávolítani a lobogót. A megyeházáról amúgy már lekerült a székely zászló, hiszen bűnvádi eljárást is indíthatnak a jogerős bírósági döntés gyakorlatba ültetésének elmulasztása miatt. Meddig lehet feszíteni a húrt?
– Igyekszem eleget tenni a családom azon kérésének, hogy ne tegyem ki magam veszélyeknek, de néha azt érzem, nagyon könnyen és hamar visszalépünk, amikor úgymond szájba vernek bennünket, mert ki mertünk állni, fel mertük emelni a szavunkat a bennünket ért igazságtalanságok ellen. Azt érzem, hogy nem merjük, nem tudjuk a homogenizáló nemzetállamban a számunkra kijelölt kereteket feszegetni, még akkor sem, ha nyilvánvalóan nekünk van igazunk, ha az igazság nyilvánvalóan a mi oldalunkon áll. Talán azért, mert tulajdonképpen mi semmi mást nem akarunk, mint békésen, magyarként szülőföldünkön megmaradni.
Nem vagyunk szakadárok, nem vagyunk szélsőségesek, és nem vagyunk terroristák. 25 éve folyamatosan demokratikus eszközökkel próbáltuk elérni azt, amiről mi azt gondoltuk, hogy jár nekünk, vagy amit megígértek nekünk. Nem akarunk semmi olyant, ami korábban nem adatott meg más, az Európai Unióban élő közösségnek. Hogy ezt nem értik vagy nem akarják megérteni Bukarestben az egy dolog, de nagyon meglep, hogy a közösségen belül is vannak, akik nem értik. Mindenesetre meglátjuk, a román állam meddig tud eljárni egy polgármester ellen, csak amiatt, mert használ egy szimbólumot, ami különben nem tiltott, és nem irányul senki ellen.
– A polgári pártot amiatt bírságolták meg, hogy júniusi rendezvényükön elénekelték a magyar himnuszt. A tiltakozó megmozdulásokon egyébként Ön is részt vett. Korábban mondta, hogy mindegyik erdélyi magyar szervezetnek megvan a maga szerepe, egyik mozgalmakat indít, a másik politizál. Lehet ezeknek a megmozdulásoknak eredményük?
– Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ne versenyeztessük az eszközöket. Tekintsünk ezekre úgy, hogy kiegészítik egymást. Gyakorlatilag minden élethelyzetben, minden politikai konjunktúrában használni kell azt az eszközt, ami akkor éppen a leghatékonyabb. Vegyesek az érzelmeim az utcai megmozdulásokkal kapcsolatban, mert – a himnuszéneklés kapcsán – egyrészt éreztem egy közösségi szolidaritást, de mégis csalódott vagyok, mert azt gondolom, nemcsak ötezer ember ingerküszöbét kellene elérje, hogy itt embereket zaklatnak, büntetnek, mert éppen elénekeljük a himnuszt.
Elvártam egy olyan várostól, ahol negyvenezer magyar él, hogy legalább tízezren kimenjenek az utcára. Az a tisztességes, ha ezt kimondom az én választóimnak is: több szolidaritásra van szükség, mert lehet, hogy ma úgy érezzük, nem rólunk szól, hogy valakit megbüntettek, mert elénekelte a himnuszt, de lehet, hogy holnapután már rólunk fog szólni. Lehet, hogy később közvetlenül a mi életünket érinti egy olyan döntés, ami annak a következménye, hogy most nem voltunk elegen az utcán.
Sokan voltunk, de nem elegen. Például Szent György Napokon egy-egy koncerten több tízezer ember gyűl ki a térre. Amikor a színpadról láttam a végtelen tömeget, mindig az fogalmazódott meg bennem, hogy mikor fogunk vajon a saját jogainkért ugyanennyien kimenni az utcára? Azt látom, nem mindenkiben tudatosul, hogy a napi döntéseinkkel mi írjuk meg a gyerekeink és az unokáink jövőjét. Ezt már nem lehet a szüleinkre fogni.
– A nemzetközi közvéleményt folyamatosan tájékoztatják a jogtiprásokról. Van eredménye?
– Nekünk minden alkalommal, amikor egy magyart megbántanak, szét kell azt kürtölnünk a nagyvilágban. Más, hasonló helyzetben lévő nemzetek is ezt teszik, és azoktól kell tanulnunk, akik ebben jobbak. De ha már arról beszélek, hogy csalódott vagyok, amiért csak öt–hatezer ember vonult ki a térre, azt is furcsállom, hogy miközben Romániában valakit megbüntetnek a magyar himnuszért, én nem hallottam arról, hogy a budapesti tüntetők közül valaki szolidarizált volna a székelyekkel.
Mi ezekben a kérdésekben több szolidaritást várunk el a magyar kormánytól, de úgy tűnik, hogy annyira el vannak foglalva a belső konfliktusokkal, egymással, hogy már nem marad energiájuk odafigyelni ránk (interjúnk a magyar külügyminisztérium állásfoglalásának közzététele előtt készült – szerk. megj.).
– Folytatódnak-e februárban az amerikai Project of Ethnic Relations (PER) nevű amerikai jogvédő szervezet egykori elnöke, Allen Kassof által kezdeményezett magyar–román egyeztetések?
– Amikor amiatt bíráltak, hogy Kassof közvetítésével leültünk tárgyalni, azt mondtam, bárki jön és egy asztalhoz ülteti az erdélyi magyar és a romániai román politikusokat, el fogok menni, mert még mindig jobb, ha velünk tárgyalnak rólunk, mint ha ezt nélkülünk teszik, vagy nem is tárgyalnak rólunk. Ha lesz ennek folytatása, azon részt kell venni.
Egyértelmű, hogy belépünk egy új korszakba, és nem tudjuk még, mit hoz. Előlegezzük meg a bizalmat az új államelnöknek, nézzük meg, a következő hónapokban történik-e valami. Johannis bejelentette, hogy különböző pártokkal kezdeményez tárgyalásokat szociális, egészségügyi, tanügyi témákról. Próbáljuk meg elérni, hogy a román pártokkal való egyeztetések napirendjén szerepeljen a kisebbségek kérdése is.
– Az RMDSZ mit tud tenni ellenzékből? Mi lesz az autonómiastatútum sorsa?
– Ellenzékből egyszerűbb felvetni a román–magyar társadalmi szerződés kérdését. Ez nem kormányzati probléma, nem az RMDSZ-ről és valamelyik román pártról, hanem az RMDSZ-ről és az összes román pártról kell szólnia. Ezért is lehetne ebben Johannis partner. Ez most jó lehetőség, próbáljuk meg felvetni, hogy legyen egy román–magyar társadalmi szerződés, ami arról szól, hogy kiveszik a magyar kérdést a kampányokból, a román pártok nem próbálnak meg szavazatokat szerezni azzal, miként viszonyulnak egy magyar ügyhöz.
Az a tapasztalatom, hogy ebben az országban évekig nem történnek meg dolgok, és aztán hirtelen egyik napról a másikra igen. Lehet, hogy a mi ügyünkben is vannak kérdések, amikkel évekig kínlódunk, és aztán mégis sikerül megfelelő megoldást találni rájuk. Gyógyíthatatlan optimista vagyok. Az autonómiastatútum sorsáról az a véleményem, hogy függetlenül attól, hogy kormányban vagy ellenzékben politizálunk, ahogy a szövetségi elnök is mondta, tavaszig be kell nyújtani.
– A helyi románsággal tudnak-e konstruktív párbeszédet folytatni?
– Azokkal, akiket Ceauşescu a nyolcvanas években azért küldött ide, hogy véghezvigyék az etnikai arányok megváltoztatását, nem igazán látom, hogyan tudnánk megegyezni, holott folyamatosan keresem ennek a lehetőségét. Amíg a románság közképviseletét kisajátítják, nem látom, hogy tudna velük bárki kiegyezni. Lehet bennünk nagyon jó szándék, leülhetnénk beszélgetni ezerszer is, de ők gyakorlatilag tagadják a létünket, a Székelyföld, a székelység létét. Sajnos kiszorítják a román társadalom peremére azokat, akik megpróbálnak normális kapcsolatot kialakítani velünk, és ez a nagy probléma.
Egy nemrég készült tanulmányból kiderült, hogyha Ceauşescu uralma még négy-öt évet tartott volna, a nyolcvanas években elindított betelepítési hullám sikeressé válik, és ma Sepsiszentgyörgy román többségű város lenne. Akik a nyolcvanas években azért jöttek ide, hogy ezt végrehajtsák, frusztráltak, mert nem sikerült.
Ugyanakkor továbbra is keresnünk kell annak a lehetőségét, hogy megszólítsuk a helyi románságot, és világossá tegyük azt, hogy a régióban élő emberek érdeke közös, nemzetiségtől függetlenül. Fontos, hogy a Székelyföldön és Erdélyben ne az etnikai dominancia, hanem az etnikai méltányosság legyen a régió jövőjének alakulása tekintetében az egyik legfőbb szempont.
– Nemrég ülésezett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa, és kitűzte a jövő évi tisztújító kongresszus időpontját, ami egyben a jelöltállítás kezdetét is jelenti. Az egyik megyei RMDSZ-szervezet már jelöltet is állított. Elfogadna egy jelölést az RMDSZ elnöki tisztségére?
– Nem fogadnék el, mert szeretem a munkám, hatalmas felelősségnek érzem, hogy egy frontvárost igazgathatok, ugyanakkor elsősorban a székelyföldi régió problematikájára koncentrálok. Az én szövetségi elnökjelöltem Kelemen Hunor, akinek egyetértek a politikai vonalvezetésével, és szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy mandátuma alatt a szövetség megújuljon és megerősödjék.
Azt kell belátni, hogy a Székelyföldön az érdekvédelmi szervezetnek is mások a lehetőségei és feladatai, mint azon kívül. Az RMDSZ-en belül is olyan struktúrát kell teremteni, ami ezt a sajátszerűséget tükrözi. Sajnos Erdély más területein élők ezt a dolgot nem mindig értik, és már most úgy érzik, hogy az RMDSZ túlzottan Székelyföld-centrikus, holott ez szerintünk egyáltalán nem így van. Ezeket a belső ellentéteket kezelnünk kell, hogy ne gyengítsük, hanem erősítsük egymást.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro2014. december 29.
Az erdélyi szövetség ideje nem múlt el
Fennállásának huszonötödik évfordulóját ünnepelte az RMDSZ
December 23-án, a Kultúrpalota Tükörtermében ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. A rendezvényen az emlékező beszédek mellett szavalatok hangzottak el Györffy András színművész előadásában, fellépett a Tiberius vonósnégyes két tagja, oklevelet és emlékérmeket adtak át egyes alapító (és nem alapító) tagoknak. Az eseményen jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is.
Születésnapot ülni gyűltünk össze
– jelentette ki Kelemen Hunor, aki mindössze 22 éves volt a forradalom idején, az RMDSZ 25. születésnapját a romániai magyarság újjászületésének is nevezte, amely 1989-ben halálra ítélt közösség volt, halálra ítélte a kommunista diktatúra, az a rendszer, amely nemzetállamban gondolkodott, amely idegennek tekintette a magyarokat. Sokan elmentek, sokan készültek elmenni, már alig volt hitük, reményük, hogy a szülőföldjükön, Erdélyben még újra lehet kezdeni.
A fordulat az újjászületés lehetőségét is magában hordozta, és pillanatok alatt elhozta az RMDSZ megalakítását, egyszerre több helyen, és a kötelékek erőssé tették. Az alapítók a szövetséget olyan értékekre helyezték, amelyek kiállták az idők próbáját, lehetővé tették, hogy a szövetség az elmúlt 25 évben megmaradjon, megerősödjön, és ugyanazokat az alapértékeket vallja, mint ezelőtt 25 évvel. Ugyanakkor az elnök hangsúlyozta, az a nagy feladat, hogy a ’89 utáni nemzedék számára is vonzóvá tegyék az RMDSZ-t, hogy a fiatalok is úgy érezzék, meg kell erősíteni a szövetséget, amely azért született, hogy egy kisebbségben élő közösségnek a politikai érdekképviseletét ellássa.
Azonban arra is figyelmeztetett, hogy ma is vannak erők, amelyek szeretnék megtörni a szövetséget, az erdélyi magyarságot, azt mondják, hogy a 21. században nincs szükség etnikai alapú szervezetre.
– 25 év után nem engedhetjük meg, hogy eljussunk oda, hogy ne lehessen a himnuszt énekelni, ne lehessen azt megtenni, amit 25 éven át ez a szövetség megtett. Mert ha ezt megengedjük, akkor elkezdődik a visszaépülés – jelentette ki.
Elfogadhatatlannak nevezte, hogy ügyészi eljárást indítanak RMDSZ-politikus ellen az SZKT-n elhangzottak miatt, hogy politikai nyilatkozatokért a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség eljárást indít, mert nagyon jól tudják, hogy a 21. század elején a politikának a nyilvánosságon és a tájékoztatáson kívül nincs eszköze az ilyen intézményes túlkapások ellen harcolni. És tudják, hogy ha csak rávetítik a vádat az RMDSZ-re, nagyon nehéz helyzetbe hozhatják. Ezért mondta, hogy az RMDSZ-nek amellett, hogy büszkének kell lennie azért, amit elért, látnia kell azt is, hogy a veszély, amiért a szövetség létrejött, nem szűnt meg.
Nagyon sok vesztenivaló és nagyon sok tennivaló van
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke – és a felszólalók közül tulajdonképpen az egyetlen alapító tag – visszaemlékezett, hogy ’89 decemberében az ország több pontján egyszerre hozták létre azt a szervezetet, amelyet közös akarattal Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek neveztek el, és amely mindmáig egyedülálló módon itt, a Kárpát-medencében egységes és önálló maradt, és máig bírja a magyar közösség támogatását. Felidézte, hogy 1989 előtt a marxizmus azt tanította, a történelmet nem személyek alakítják, hanem a tömegek viszik előre a történelem kerekét, tehát mindegy, hogy az egyes ember mit cselekszik, mert a sorsát nem tudja megváltoztatni. Ezt cáfolta az elmúlt 25 év. Nem volt mindegy, hogy egyként és közösen úgy döntöttek 1989 december végén, hogy létrehoznak egy közös szervezetet, és az is elhatározták, hogy politikai eszközökkel kívánják kivívni Bukarestben, Európában a magyar közösség jogait.
Mint mondta, ’89-ben az erdélyi magyarságnak már nem volt vesztenivalója, most azonban már van, és ezt ismét el akarják venni tőle: himnuszát, nemzeti szimbólumait. Nagyon sok vesztenivaló és nagyon sok tennivaló van – mondta Markó Béla.
Borbély László politikai alelnök hangsúlyozta: 25 év elteltével is aktuálisak az RMDSZ alapítói által megfogalmazott célok, hiszen azok a személyek, akiknek akkor egy olyan elnyomó apparátussal kellett szembenézniük, amely az egész erdélyi magyarság sorsát megpróbálta ellehetetleníteni, tisztában voltak azzal, hogy melyek azok az anyanyelvi, közoktatási jogok, amelyek nélkülözhetetlenek a romániai magyar közösség számára.
Kelemen Atilla volt megyei elnök, aki Amerikában élt az RMDSZ megalakulásakor, arra hívta fel a figyelmet, hogy a 25 év olyan tény, amit nem lehet letagadni, bár vannak próbálkozások a bagatellizálására.
– Büszkének kell lenni, hogy pályamódosítás, név-, ideológiaváltoztatás nélkül megmaradt a szervezet, és az erdélyi magyarságért dolgozott.
Megköszönte mindenkinek, hogy volt hite dolgozni akkor, amikor "hamis próféták az ellenkezőjére biztattak", és kijelentette, ha valaki mindazt elvenné az erdélyi magyarságtól, amit az elmúlt 25 évben kiküzdöttek, akkor látnák meg, mit tett az RMDSZ.
Vissza a gyökerekhez?
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint az esemény jó alkalom a visszatekintésre. Van mire visszatekinteni, de mint mondta, előretekintve, ha jól újragondol mindent, ami az alapelvekből az elmúlt 25 év alatt megerősödött, életelvvé vált, akkor azt kell mondania, hogy vissza kell térni a gyökerekhez.
– Ez a legtisztább, legegyszerűbb: ha visszatérünk azokhoz az alapelvekhez, amelyek létrehozták a szövetséget, amelyek egybetartották az erdélyi magyarságot, amelyek eszközt adtak az erdélyi magyarságot képviselő politikum kezébe, hogy elérje azokat a célokat, amelyekkel ma felvérteztük magunkat. Tehát vissza a gyökerekhez, és így induljunk tovább – mondta egyebek között a megyei elnök.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2014. december 29.
Markó: ma is ugyanolyan szükség van a szolidaritásra, mint 1989-ben
„Az elmúlt 25 évben egy nagy, jelentős változás történt az életünkben: míg 1989-ben a romániai magyar közösségnek gyakorlatilag semmilyen veszítenivalója nem volt - hiszen mindent elvettek ettől a közösségtől-, ma már nagyon sok veszítenivalónk és kivívnivalónk van. Ma is ugyanolyan szükség van a szolidaritásra, a közös cselekvésre, mint 1989-ben” – jelentette ki Markó Béla szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Maros megyei szervezete megalakulásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen, Marosvásárhelyen.
A szövetség marosvásárhelyi szervezetének kezdeményezésére létrejött eseményre meghívást kaptak a megyei szervezet alapító tagjai, valamint mindazok a közéleti személyek, akik az elmúlt két és fél évtizedben hozzájárultak az érdekvédelmi szövetség tevékenységéhez, a Maros megyei magyar közösség megmaradásához és fejlődéséhez. Az eseményen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Szövetség 25. születésnapját a romániai magyarság újjászületése születésnapjának nevezte. Mint fogalmazott, a magyarság 1989-ben halálra ítélt közösség volt, halálra ítélte az a rendszer, amely nemzetállamban gondolkodott és idegennek tekintette a magyarokat. Sokan elmentek, sokan készültek elmenni, már alig volt hitük, reményük, hogy a szülőföldjükön, Erdélyben még újra lehet kezdeni. A fordulat azonban elhozta az újjászületés lehetőségét és az RMDSZ megalakítását, amelyet az alapítók olyan értékekre helyeztek, amelyek kiállták az idők próbáját, lehetővé tették, hogy a szövetség az elmúlt 25 évben megmaradjon, megerősödjön, és ugyanazokat az alapértékeket vallja, mint ezelőtt 25 évvel. Úgy értékelte, ma az a feladat, hogy az 1989 utáni nemzedék számára is vonzóvá tegyék az RMDSZ-t, ők is úgy érezzék, meg kell erősíteni a szövetséget, amely azért született, hogy egy kisebbségben élő közösségnek a politikai érdekképviseletét ellássa.
„1989. előtt az úgynevezett marxista történelemtudományból azt tanultuk, hogy a történelmet nem a személyiségek, az emberek alakítják, hanem a tömegek viszik előre. Én arra szeretnék kérni mindenkit, hogy az elmúlt 25 esztendőre visszatekintve felejtsük el, hogy mindegy, mit tesz az egyén, hogy mit döntünk együtt vagy külön-külön, mert a történelem úgy is egy irányba meg: az elmúlt 25 esztendő meggyőzött arról, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy egyenként vagy közösen mit teszünk” – hangsúlyozta Markó Béla. Az RMDSZ volt elnöke arra emlékeztetett, hogy 89 decemberében az ország több pontján egyszerre hozták létre azt a szervezetet, amelyet közös akarattal Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek neveztek, és amely mindmáig egyedülálló módon itt, a Kárpát-medencében egységes és önálló maradt, és máig bírja a magyar közösség támogatását. „Ne higgyétek el azt, hogy mindegy, hogy nem változott semmi az elmúlt 25 évben. Hiszen ha akkor nem úgy döntünk, akkor minden másképp alakul Erdélyben. Értelme volt akkor együtt lenni, és ne higgyetek azoknak, akik azt mondják, hogy semmi sem változott. 1989 decemberében ugyanis ennek a magyar közösségnek már nem volt mit veszítenie. Ma azonban már van mit veszítenünk. Ma el akarják venni a jogát annak, hogy a himnuszunkat használhassuk, a nemzeti szimbólumaink használatát, a visszaszerzett javakat, az anyanyelvű oktatást, a magyar feliratokat. Ma nagyon sok veszíteni valónk és nagyon sok kivívni valónk is van. Ma is ugyanolyan szükség van a szolidaritásra, a közös cselekvésre” – mutatott rá Markó Béla.
Borbély László, a Szövetség politikai alelnöke felszólalásában elmondta: 25 év elteltével is aktuálisak az RMDSZ alapítói által megfogalmazott célok, hiszen azok a személyek, akiknek akkoriban egy olyan elnyomó apparátussal kellett szembenézniük, amely az egész erdélyi magyarság sorsát megpróbálta ellehetetleníteni, tisztában voltak azzal, hogy melyek azok az anyanyelvi, közoktatási jogok, amelyek nélkülözhetetlenek a romániai magyar közösség számára.
Kelemen Atilla volt megyei elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a 25 év olyan tény, amit nem lehet letagadni, bár vannak próbálkozások a bagatellizálására. – Büszkének kell lenni, hogy pályamódosítás, név-, ideológia változtatás nélkül megmaradt a szervezet és az erdélyi magyarságért dolgozott.
Megköszönte mindenkinek, hogy volt hite dolgozni akkor, amikor „hamis próféták az ellenkezőjére biztattak”, és kijelentette, ha valaki mindazt elvenné az erdélyi magyarságtól, amit az elmúlt 25 évben kiküzdöttek, akkor látnák meg, mit tett az RMDSZ. (rmdsz tájékoztató)
Transindex.ro2015. január 12.
A lekonyult cerka ars poetikája, avagy Könczey Elemér a karikatúráról
A kolozsvári grafikus számára semmi sem fontosabb annál, mintsem hogy népszerű legyen. A közízlés pedig mindenek felett.
Legalábbis ez derül ki számomra Könczey Krónikának adott interjújából, ami, meg kell hogy mondjam kertelés nélkül, nagy csalódást okozott.
Könczey Elemér állításai így foglalhatók össze: senkit sem szabad megölni azért, mert mást gondol mint te, de:
1: Az alkotóknak ismerniük kell a véleménynyilvánítás határait, mert a jóérzésnek és a jóindulatnak van határa.
2: És fontos a jólinformáltság is.
3: Az igazi eszmény a burkolt véleménynyilvánítás, amit a másik intelligenciájával fogad be.
4: Az alkotónak nagyon kell ügyelnie arra, hogy ne sértse a kedélyeket, amit bele is kalkulál a alkotás folyamatába.
Amiket Könczy mond (mert mindenki Könczyként ismeri) puha és megalkuvó, az öncenzúrát eszményesíti, és azoknak a csökött agyú polgároknak az elvárásával van összhangban, akik a látszatot, a kényelmet, a moralizáló önigazolást és a nárcisztikus önelégültséget mindennél többre értékelik. Nem akarok olyan fogalmak mögé bújni, mint amilyen az igazság vagy a művészi szabadság. Nem mellékes, hogy az enciklopédiákban azok a művészek maradtak meg, akik hathatósan képviselni tudták legalább egyiket a kettő közül, de hagyjuk ezeket a fogalmakat, mert egy újságcikkben, ha ezekkel érvelünk, ideológiává válnak. Meg hát Könczey Elemér is elismeri, hogy a közízlés az, ami előtt kapitulál, a legfontosabb számára, hogy ne legyen baj. A karikaturista intellektuális határait az jelzi, ahogy a kontextus szót használja. Merthogy Könczy szerint ismerni kell a kontextust.
Mi tehát a kontextus? Párizs, 2015, radikálisan vallásellenes és amúgy is nagyon kritikus lap, több tízezer olvasó, szerkesztőség, amely életveszélyes fenyegetésben él – ez a napi rutin, ez a szerkesztőségi éthosz része.
Mi Párizs, mint kontextus? Az a hely, ahol a szellemesség és az ehhez kapcsolódó pallérozott gúny az udvarban egyféle iparági követelmény volt. A hely, ahol a nép úgy gúnyolta a királyait, mint sehol másutt. Itt született és halt meg Voltaire. Itt működött minden idők egyik legélesebb szemű és maróan ironikus karikaturistája, Honoré Daumier. Ez a röpiratok, élclapok városa. Itt úgy döngették a tekintélyeket, mint a székely nemesek a cselédeket. A Montparnasse, Duchamp, az avantgarde városa. Ez a sematikus kontextus – és úgy érzem, pusztán attól nevetséges vagyok, hogy erre emlékeztetnem kell a grafikust.
De maradjunk a kontextusnál. Hogy pontosan mi a szellemi kontextus, az nem egzakt tudomány. De az tudott, hogy a kontextus változik, a szólasszabadság határai kitolhatók vagy szűkíthetők. És nem az arany középút taktikus költői védik a végeket, hanem a radikálisok.
Szabad-e radikálisan vallásellenesnek lenni? És szabad-e radikálisan vallásosnak lenni? Miért ne lenne szabad? És melyik a maga során a nevetségesebb? És végül szabad gúnyolni másokat?
Szerintem szabad, és egy nagyszerű vívmány! Ami neked gúny, Könczey Elemér, az másnak az önkifejezés, a leleplezés, az igazság. Sért a gúny? Minden lehetőséged megvan arra, hogy a magad részéről, a magad kalibere szerint válaszolj a gúnyra. Válaszolhatsz gúnnyal, jobb gúnnyal, más gúnnyal. Válaszolhatsz azzal, hogy ignorálod, és ezen kívül még számtalan más módon is. De a gúnytól a bicskáig számos helyen a világon végtelenül hosszú az út.
Azzal, amit Könczey Elemér mond, a sértődékeny, mindenre felszisszenő, ostobán önérzetes, intellektuálisan megalkuvó, a szellemes, fölényes válaszra, vagy éppen az arisztokratikus rezignáltságra képtelen médiafogyasztó eszményévé válik. Kérdés, hogy a cerkája az idő során konyult-e le, vagy taktikus megfontolásból tartja ebben a dicstelen állapotban. Amit Könczey Elemér mond, ott ér véget a karikatúra, és kezdődik az öncélú tetszeni vágyás.
Kelemen Attila Ármin
Transindex.ro2015. február 18.
„Megbélyegeznék” a kultúrát
Nem támogatja az RMDSZ a kultúrára kivetett bélyegilletéket szabályozó törvénytervezetnek a szenátusban hallgatólagosan elfogadott változatát – nyilatkozták lapunknak a szövetség politikusai, akik a tervezet tavalyi beterjesztésekor aláírták a kezdeményezést.
A hazai könyv- és lemezkiadók, a kulturális rendezvényszervezők képviselői szerint a többletadóra vonatkozó új tervezet nagymértékben ellehetetlenítené az amúgy is zsugorodó romániai kulturális és könyvpiacot.
A tavalyi kezdeményezés egyébként az Alkotóegyesületek Országos Szövetségétől származik, és a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Demokrata-Liberális Párt (PDL), a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD), valamint az RMDSZ 84 képviselője és szenátora karolta fel. Az RMDSZ-es honatyák közül Erdei Dolóczki István, Fejér László Ödön, Kelemen Atilla, Kereskényi Gábor, Markó Attila, Seres Dénes, Szabó Ödön parlamenti képviselő és Markó Béla szenátor írta alá a törvénykezdeményezést.
Félrevezették az RMDSZ-eseket az adóemeléssel
A szenátus december közepén hallgatólagosan elfogadta a tervezetet, a képviselőház szakbizottságai pedig a napokban tűzték napirendjükre. A kezdeményezés értelmében 2–5 százalékos bélyegilletékkel emelik a könyvek, színház-, mozi- és koncertjegyek, a múzeumi belépők és az eladott műtárgyak árát, az ebből származó bevételt pedig a különböző alkotói, művészeti szövetségek kapnák meg.
Seres Dénes Szilágy megyei parlamenti képviselő kedden a Krónikának elmondta, nem az RMDSZ-es képviselők kezdeményezték a tervezetet, hanem más alakulatok kérték a támogatásukat a beterjesztéshez, azonban „félrevezették” őket. „Az volt az elképzelés, hogy a jelenleg is létező, a kulturális tevékenységekre kivetett adóról rendelkező jogszabályt úgy módosítják, hogy az így befolyt pénzt visszaosztják a különböző alkotói, művészeti szövetségeknek, például a Romániai Írószövetségnek”– ecsetelte Seres Dénes.
A képviselő szerint utólag derült ki, hogy a módosítás valójában adóemelést jelent, és hogy ezáltal drágulnának a könyvek, a színházi, múzeumi belépők, a koncertjegyek is. Seres hozzátette, az is aggodalomra ad okot, hogy a pénz visszaosztásának módszertana sem elég átlátható. Mint kifejtette, a tervezetben szerepel ugyan, hogy a kulturális tevékenységekre fordítják a bélyegilletékből befolyt adót, de nem egyértelmű, hogy oda adják-e vissza, ahonnan elvették.
„Az ügyben a képviselőház a döntéshozó kamara. A parlamenti vita során kiderül, hogy módosítanak-e a tervezeten, mennyire lesz átlátható és szakszerű a visszaosztás, és a bélyegilleték bevezetése növeli-e a művelődési termékek árát. Ennek alapján foglal majd állást az RMDSZ, hogy támogatja vagy sem a tervezetet” – szögezte le kérdésünkre Seres Dénes, hangsúlyozva, hogy a drágítást mindenképpen visszautasítják.
Hasonlóképpen nyilatkozott lapunknak Fejér László Ödön felsőháromszéki képviselő, aki szintén aláírta a törvénykezdeményezést. Mint a Krónikának kifejtette, semmilyen különadóval nem ért egyet, ebben a formában a tervezetet nem fogja megszavazni az RMDSZ-frakció, és valószínűleg nem lesz akkora támogatottsága, hogy átmenjen a képviselőház plénumán.
Kegyelemdöfés a kultúrának
Az érintett szervezetek képviselői a kultúrának adott kegyelemdöfésként, az Európai Unióban példátlan kezdeményezésként értékelik az irodalmi, filmipari, színházi, zenei, folklór- és képzőművészeti, építészeti és szórakoztatóipari bélyegilletéket szabályozó 1994/35-ös számú törvény jelenlegi formában történő módosítását.
Arra figyelmeztetnek, hogy a tervezet értelmében drágulnának a könyvek és egyéb kulturális termékek, ugyanis míg a hatályos jogszabály szerint az úgynevezett irodalmi bélyeg a könyv vagy az illető kulturális termék eladási árának 0,2 százalékát teszi ki, az új javaslat szerint minden kiadónak kötelező lesz megvennie és rányomtatnia a kiadványokra az állami nyomda által kiadott 1 lejes bélyegeket.
A könyvkiadók úgy vélik, jelentős anyagi terhet róna rájuk az állam, ha a jelenleg érvényben lévő illeték ezentúl kötetenként 1 lejre nőne – egyesek a cigaretta és alkoholtermékek esetében bevezetett jövedéki adóhoz hasonlítják az illetéket. Ráadásul a könyvpiac amúgy is súlyos gondokkal küzd Romániában, az egyre aggasztóbb helyzetet hűen illusztrálja a nemrég megszűnt marosvásárhelyi Mentor Kiadó esete.
Szikszai Ildikó, a kolozsvári Ábel tankönyvkiadó vezetője a Krónika kérdésére elmondta, nagyon megterhelné az amúgy is nehézkesen működő romániai könyvpiacot, ha érvénybe lépne az új tervezet. „Sötét jövőt jósol, annál is inkább, mert eddig is nehezen tudtak fennmaradni a kiadók. Ezzel mi is így vagyunk, és ha ez megvalósul, igencsak megnehezíti a könyvkiadók helyzetét, természetesen a pedagógiai profilú kiadókét is, hiszen ránk is vonatkozna” – fejtette ki Szikszai Ildikó.
A romániai kiadók úgy vélekednek, hogy ha a tervezet ebben a formában érvénybe lép, ellehetetleníti a működésüket, hiszen a kulturális bélyeget előre meg kell vásárolniuk, és semmi biztosítékuk nem lesz arra, hogy a kiadványuk meg is térül. Hétfőn a romániai könyv- és lemezkiadók szövetségének, valamint a rendezvényszervezők egyesületének képviselői a képviselőház kulturális bizottságának liberális elnökével, Gigel Ştirbuval tárgyaltak a tervezetről.
Az elnök a találkozót követően elmondta, a kezdeményezésen csiszolni kell, és jelenlegi szakaszában figyelembe kell venni azokat a javaslatokat és észrevételeket, amelyeket a kulturális szervezetek, kiadók képviselői nyújtottak be a bizottsághoz. „Sok a javítanivaló a kezdeményezésen, hiszen a kulturális területek működését nagymértékben megnehezítené, és az olvasóknak, a kiadóknak kellene megfizetniük az új tervezetben szereplő összeget” – mondta Ştirbu.
Gabriel Liiceanu író, a Humanitas Kiadó vezetője úgy fogalmazott: csak Romániában létezik kulturális bélyegilleték, Európában ismeretlen ez a gyakorlat, szerinte az új törvénytervezet morális és jogi tekintetben is több sebből vérzik.
Krónika (Kolozsvár)2015. február 23.
Az RMDSZ nem szavazza meg a PNL egyszerű indítványát
Kerekes Károly és Kelemen Atilla képviselők pénteken közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az RMDSZ tartózkodni fog, nem szavazza meg a liberálisok által a kormány ellen benyújtott egyszerű indítványt. Kelemen Atilla felhívta a figyelmet, hogy veszélybe kerülnek a tej- és hústermelők, illetve feldolgozók, ha sürgősen nem csökkentik le ezeknek az ágazatoknak az áfáját.
Kerekes Károly szerint a liberálisok tudatában voltak annak, hogy senki sem vállalja fel a munkafelügyelőség megszüntetését. Azáltal, hogy egyesítették a munkafelügyelőséget és a szociális kifizetéseket és felügyeletet, semmiféle kárt nem szenved a munkafelügyelet – jelentette ki –, ráadásul a PNL nem is konzultált velük, hogy elmondhassák a véleményüket. Az RMDSZ tartózkodni fog a szavazás során.
Beszélt a nyugdíjpontok értékéről is, amellyel kapcsolatban a nyugdíjtörvény világosan fogalmaz. Eszerint a nyugdíjpont értékét két tényező határozza meg: az inflációs ráta és az országos bruttó átlagbér növekedése. A teljes inflációs rátát és az átlagbér-növekedés felét veszik figyelembe. A kormány az ősszel bejelentette, hogy 5%-kal növeli a nyugdíjpont értékét, anélkül, hogy megvárta volna a statisztikai mutatókat. December közepén úgy tette le a társadalombiztosítási törvénytervezetet, hogy nem volt törvényes alapja, ugyanis a statisztikai adatok fényében ez az érték csupán 4,45%. Kerekes javasolta, hozzanak egy sürgősségi kormányrendeletet a törvénytervezet módosítására, különben pénzügyi amnesztiatörvényre lett volna szükség. A hasonló helyzetek megelőzésére Kerekes törvénytervezetet tett le, amelyben javasolta, hogy amit a törvény megenged, az legyen a minimális, és a kormánynak a társadalombiztosítási törvénytervezet kidolgozásakor, a pénzügyi lehetőségek függvényében legyen lehetősége többet adni.
Ugyanakkor beszélt a politikai elítéltek járandóságáról, amelyet, a kormány ígérete szerint, 200 lejről 400-ra emeltek volna. Azonban december 18-án, a költségvetés elfogadása előtt a kormány letett egy sürgősségi kormányendeletet, amellyel befagyasztotta ezeket a járandóságokat a 2014-es évre, ami miatt nem lehet alkalmazni ezt a rendeletet. A képviselő tisztázni akarta a helyzetet, amiért támadások érték őt és az RMDSZ-t, hogy meg akarja akadályozni a törvény alkalmazását.
Veszélyben a hazai tej- és hústermelők, - feldolgozók
Kelemen Atilla a tejszektor problémáit, a hús- és hústermékek kérdését, illetve a vadászati törvény néhány pontját érintette.
Véleménye szerint az Oroszországra kiszabott embergó sokkal többet ártott a környező országoknak, Romániának, Magyarországnak, Bulgáriának, mint Oroszországnak. Mint mondta, az Európai Unió öngólt rúgott ezzel a szankcióval.
Az embargó nyomán a hazai piacot elárasztották azok az olcsó külföldi tejtermékek, amelyeket Oroszország helyett hozzánk importáltak, és ezáltal veszélybe kerültek a hazai termelők. A 2014-ben meglévő 180 tejfeldolgozó egység közül 50 még a tavaly bezárt, és ha így haladnak a dolgok, idén további 50 vállalat mondhat csődöt, hiszen az emberek rengeteg pénzt fektettek be az európai standardoknak megfelelő feldolgozókba és tárolókba, most pedig nem tudják értékesíteni a termékeiket – mutatott rá a képviselő. A helyzetet súlyosbítja, hogy 2015-től megszűnt a tejkvóta.
Kelemen szerint a helyzet ugyanilyen súlyos a hússzektorban is. Bár tavaly 9%-ra csökkentették a hús áfáját, a hústermékeké maradt a régiben, ami egyáltalán nem segítette ezt a szektort. Ezen a területen is megnőtt a behozatal, és ezzel együtt az adócsalás is. A képviselő szerint ha nem csökkentik sürgősen ezeknek az ágazatoknak az áfáját, veszélybe kerülnek.
A továbbiakban arról beszélt, hogy a vadászati törvényt módosítani kell a vadkárok miatt. Sok vita zajlott a probléma körül, de nem tartja megoldásnak sem azt, hogy teljesen kiirtsák a vaddisznóállományt, ahogy egyesek javasolták, sem azt, hogy hagyják, hogy a természet kövesse a maga útját. Nagyon fontos módosításnak nevezte, hogy egész évben lehet vadkant kilőni.
Szó volt arról is, hogy belterület lehet-e vadászterület. A módosítás értelmében vadászterület lehet a helyi tanács és a polgármesteri hivatal kérésére, és a tulajdonos előzetes beleegyezésével.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2015. február 23.
Öngólnak nevezte az oroszellenes embargót egy RMDSZ-es képviselő
Az Európai Unió által Oroszországgal szemben bevezetett embargót „öngólnak” minősítette Kelemen Atilla parlamenti képviselő, aki elsősorban a tej- és húsfeldolgozó gazdákért aggódik.
A múlt évben 50 tejfeldolgozó cég zárt be, annak érdekében, hogy ez a tendencia ne folytatódjon idén, sürgősen cselekedni kell – jelentette ki Kelemen Atilla marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján. A politikus arra figyelmeztetett, hogy az Európai Uniónak piacra van szüksége, az Oroszországgal szembeni embargó pedig oda vezetett, hogy a nyugateurópai országok Romániában értékesítik termékeiket. „A piacot ellepték az olcsó tejtermékek, ami mellett a január 1-től megszűnt tejkvóta is nehezíti a helyzetet” – ismertette a jelenlegi állapotokat a mezőgazdasági szakember.
„Románia lakosságának 78 százaléka falun él, a legnagyobb jövedelemforrást a mezőgazdaság jelenti. Ezelőtt öt-hat évvel arra kényszerítették a falusi gazdákat, hogy jelentős összegeket fektessenek be gazdaságaikba, most pedig sokszor a beruházott összegek megtérülése előtt kénytelen bezárni vállalkozásaikat. Akkor az egyéni gazdálkodóknak még legalább két-három tehenet kellett vásárolniuk a meglevő egy-kettő mellé” – magyarázta Kelemen, aki szerint amennyiben a kormány nem teszi meg a szükséges lépéseket, óriási szociális nehézségekkel fog szembenézni az ország.
Az ágazat megmentése érdekében a hozzáadott értékadó mielőbbi csökkentését sürgeti a parlamenti képviselő. Kelemen Atilla szerint 24 százalékról 9-re százalékra kell csökkenteni a hozzáadott értékadót a tej- és hústermékeknél. „Ha ez nem történik meg, akkor további családi vállalkozások szűnnek meg, a megélhetés nélkül maradó embereknek pedig nem tud munkahelyet biztosítani a kormány” – magyarázta Kelemen.
Romániában fizetnek Európa-viszonylatban a legkevesebbet a tejért a felvásárlók, de még így is több millió falun élő személynek jelent megélhetést a tejtermelés. Hasonló a helyzet a húsfeldolgozás terén is, szintén sok cég zárta be kapuit, mert a hazai piacot elárasztotta az olcsó nyugati termék. Itt Maros megye némiképp kivételnek számít, több húsfeldolgozó cég is működik.
Antal Erika
maszol.ro2015. február 26.
További 47 név az ANI-listán
További 47 képviselővel szemben merült fel összeférhetetlenség gyanúja.
A stiripesurse.ro hírportál szerint az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) nem csak a jelenleg képviselői mandátummal rendelkező politikusok esetében jár el, hanem azokat is vizsgálja, akik 2008–2012 között voltak a parlament tagjai és családtagjaikat, közeli rokonaikat alkalmazták. A 47-es listán rajta van Béres István volt máramarosi RMDSZ-képviselő, Kelemen Attila Maros megyei és Seres Dénes Szilágy megyei képviselők, Olosz Gergely volt Kovászna megyei képviselő, majd szenátor, valamint Kolozs megye egykori képviselője, Pálfi Mózes Zoltán, aki sajnos már nincs közöttünk.
Amint arról korábban tudósítottunk, február elején a legfelső bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Kolozs megyei Máté András Levente képviselőt és a Maros megyei Kerekes Károlyt, amiért törvényellenesen rokonaikat alkalmazták. Az ANI mindeddig 25 képviselő és szenátor esetében állapított meg érdekellentétet családtagjaik alkalmazása miatt, az ügyészség 19 politikust állított bíróság elé.
Szabadság (Kolozsvár)2015. március 26.
Márciusi füttyháttér
Vegyes érzésekkel fogadta az erdélyi magyar közvélemény Kelemen Hunor RMDSZ-elnök március 15-i kifütyülését. Ami végső soron érthető. Március 15-e nemcsak a kollégájukat védő RMDSZ-es politikusok retorikájában a nemzeti egység ünnepe, az egész magyarság ekként éli meg, leszámítva egy maroknyi Habsburg-párti legitimistát. Olyan nap, amikor a nemzet egységesen lépett fel az idegen uralom ellen, amikor valamennyi magyart áthatotta a Petőfi Sándor által versbe öntött szabadságérzése: „Rabok tovább nem leszünk!”. Épp ezért egyeztethető össze ez az ünnep a magyar nemzeti érdekek rovására politizáló élenjárók elleni tiltakozással, hiszen maga az emlékezetes esemény is egyszerre irányult a bécsi udvar és annak magyar szövetségesei, az elnyomó idegen hatalom akaratának helyi végrehajtói ellen.
Veled vagyunk, Vietnam!
Kelemen Hunor és a Markó-Neptun egységfront emberei között az a különbség, hogy Kelemenről az ember néha hajlamos elhinni, hogy folytatna karakteresebb, magyarabb politikát, de gúzsba kötve kénytelen táncolni. Mesterével, Markó Bélával ellentétben, aki elnököt csinált belőle, s akinek politikai vonala a kilencvenes évek második felétől egyre kevésbé különböztethető meg az önfeladó neptuni irányzat politikájától. Az 1996-os kormányzati szerepvállalással kezdődően Markó képviselte hivatalosan azt, amit három évvel korábban a neptuni tárgyalás idején még maga sem vállalt fel: a román nemzetstratégiai érdekeknek való alájátszást, az ország imázsának ápolását, miközben a magyarellenes asszimilációs politika továbbra sem szűnt meg. Sőt, RMDSZ-es legitimációval folytatódott, ennek eredményeként szállóigévé vált a korábban Ion Iliescu által hangoztatott hazugság, miszerint Romániában példaértékűen oldották meg a kisebbségi kérdést, amit 1999 óta egymás után szajkóztak a világ meghatározó politikusai Bill Clintontól Nyugat-Európa jeleseiig. Ez csak és kizárólag az RMDSZ bűne, ami a Neptun-logikára épített kormányzati szerepvállalásnak tudható be.
Kelemen Hunor elnökké választása óta akkor sem tudott volna szakítani ezzel a politikával, ha netán erre meglett volna benne a belső elhatározás. S hiába szállt szembe elődjével és mentorával a Székelyek Nagy Menetelése ügyében, arcává vált egy tétova, távlattalan, koncepciótlan, eseménykövető politikának, s így került a nemzetben gondolkodó emberek jogos felháborodásának célkeresztjébe. Persze az is megérne egy misét, hogy 2013 októberében két markáns, magát magyarnak mondó politikus akadt – a ziháló nemzetellenes SZDSZ-es közírókon túl –, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen nyilatkozott: Gyurcsány Ferenc és Markó Béla. Utóbbi az ötvenes évek hatalmi erődemonstrációit, a „Veled vagyunk, Vietnam” zsánerű, központi vezénylésű tüntetéseket emlegette a székely emberek önkéntes, sőt, a fennálló hatalom nemtetszése mellett kinyilvánított közösségi akarata kapcsán.
Tartózkodó cinkosság
De mielőtt felmentenénk Kelemen Hunort, azt se feledjük, hogy vezetése mellett az RMDSZ az utóbbi időben is súlyos hibákat követett el, magyar szívvel és ésszel felvállalhatatlan lépéseket tett. Szorítkozzunk most csak a legfrissebbekre. A Victor Ponta melletti kampányolás egyszerűen védhetetlen, akár szűk értelemben vett magyar szemszögből, akár a román demokrácia szemszögéből értékelve. Tagadhatatlan, hogy ez utóbbi Klaus Johannis elnöksége mellett is diszfunkcionális. A Mikó-ügyben hozott ítélet, amely egyértelműen justizmord, vagy legutóbb a Mezei János gyergyószentmiklósi MPP-s polgármester elleni, jogi köntösbe öltöztetett állami atrocitás azt jelzi: a román hatalom arra is használja fel a korrupció ügyében indított szőnyegbombázást, hogy annak oldalvizén megrekcumolja a magyarokat.
Tamás Sándor háromszéki tanácselnök azzal védi többek között Kelemen Hunort, hogy „ő az, aki végre megfogalmazta, leírta és közvitára bocsátotta Székelyföld autonómiastatútumát.” Miközben olyan statútumot sikerült összetákolni, amely nem Székelyföldre vonatkozik, hanem egy olyan területre, három megye olyan együttesére, amelyben nincs meggyőző magyar többség, amely dokumentum előírásainak értelmében a román prefektus bevethetné a fegyveres erőket a civil lakosság ellen, s amely értelmében a székely gyermekeknek cigányul kellene tanulniuk minden olyan faluban, ahol a cigányság részaránya 20 százalék feletti. Arra most ne vesztegessünk szót, hogy Kelemen Hunor nem írta ezt a dokumentumot, hanem a nevét adta hozzá. Új stratégiai partnerével Biró Zsolt MPP-elnökkel egyetemben.
De ennél is fájdalmasabb, hogy az RMDSZ ismételten tartózkodik olyan szavazásoknál, amelyek a román–magyar közös történelem fájdalmas pontjai, s amely esetekben magyar ember csak egyféleképpen gondolkozhat. Amikor arról határozott a tisztelt ház, hogy minden településen meg kell ünnepelni az Erdély elszakításáról hozott román határozat évfordulóját, és e dátumról utcát kell elnevezni minden helységben, az RMDSZ tartózkodott. Nem nyilvánított véleményt arról sem, hogy amikor a szovjet megszállást felszabadulásnak kellett nevezni és azt megünnepelni, arra kényszerítve a magyar embereket, hogy gyásznapon ünnepeljenek és utcát nevezzenek el egy olyan napról, amely kálváriájuk kezdetének tekinthető.
De van itt egy frissebb ügy, a Klaus Johannis által a parlamentnek visszaküldött törvény, amelyben Avram Iancut nemzeti hőssé akarta avatni a képviselőház, mindössze 4 ellenszavazat és 10 tartózkodás mellett. Az RMDSZ jelen levő képviselői közül a többség tartózkodott. Írjuk le a nevüket is, megérdemlik. Nemmel szavazott Bónis István, Kerekes Károly, Kereskényi Gábor és Korodi Attila, tartózkodott Antal István, Borbély László, Erdei-Dolóczki István, Fejér László Ödön, Kelemen Atilla, Márton Árpád, Máté András Levente és Seres Dénes. Elképzelhetőnek tartják, hogy a zsidó közösség képviselői bárhol a világon tartózkodjanak egy olyan szavazásnál, amely történelmi hőssé avatja Adolf Eichmannt? Miként létezhet, hogy magyar embereket, gyermekeket, nőket, öregeket bestiális kegyetlenséggel kiirtó terrorakció élén álló Avram Iancu történelmi hőssé avatásának idején akad akár egyetlen RMDSZ-képviselő is, aki tartózkodik? A szomorú valóság, hogy a jelenlevők kétharmada tartózkodott.
Legitimált önfeladás
Az RMDSZ kapcsán nem Kossuth, Deák vagy Széchenyi jut az ember eszébe, hanem az aulikus Zichy Ödön gróf, akinél 1848 szeptemberében a délszlávokat és a magyar csapatokat egyaránt a törvényes magyar kormány ellen lázító röpiratokat találtak. Nem kívánjuk Zichy kegyetlen sorsát az RMDSZ vezetőinek, azt viszont igen, hogy magyar érdekeket és értékeket képviseljenek, ha már egyszer magyarnak mondják magukat, és magyar szavazatokkal jutottak a képviselői és szenátori székekhez. Félrenézni, tartózkodni egy magyargyilkoló martalóc hőssé avatásakor nemcsak gyávaság, de cinkosság is.
Csoda-e hogy ezek után egyesekben elszakad a cérna, s nemzeti egység, nemzeti ünnep ide vagy oda, nem hallgatják csendben azt a politikust, akinek vezetése mellett történnek ezek az önfeladó lépések.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2015. április 16.
Előválasztás Marosvásárhelyen: fény az alagút végén?
Marosvásárhely, Székelyföld fővárosa kiemelt helyszín, magyar szempontból nemzetstratégiai jelentőségű város. Szellemi-oktatási központ, hatalmas történelmi múlttal. A Trianon előtti utolsó népszámláson, 1910-ben a lakosság 89,3 százaléka vallotta magát magyarnak, míg 6,7 százaléka románnak. A rendszerváltás után, 1992-ben még 51,4–46,1 százalék volt az arány a magyarok javára, ez 2011-re 44,87–51,97 százalékra romlott.
A magyarság 2000-ben elvesztette a polgármesteri tisztséget, amelyet azóta egy pökhendi, dölyfös, demagóg és magyarellenes politikus tölt be. Már a 2000-es RMDSZ-vereség is bundagyanús volt, hiszen Markó Béla, aki ekkorra már a teljes Neptun-vonal támogatásának örvendett, a kampány teljében, alapszabályzat-ellenesen váltotta le Kincses Elődöt a Maros megyei szervezet éléről. Ráadásul azzal az abszurd indoklással, hogy az elnök az előválasztáson legitimációt szerzett tanácsosi listát iktatta a román hivatalosságoknál, nem pedig a Neptun-klikk listáját.
Ha akkor erőt, egységet mutat a helyi RMDSZ, jó eséllyel meglett volna a Fodor Imre polgármesterségéhez szükséges néhány száz szavazat, amelynek elvesztését az RMDSZ azóta is előszeretettel varrja a szekusgyanús, azóta szerencsésen megszűnt Romániai Magyar Szabad Demokrata Párt nyakába.
Az eredmény(telenség) nyomában
Ami ezután történt, egyenesen tragikus, és aligha magyarázható másként, mint azzal, hogy az RMDSZ nem is akarta visszaszerezni a polgármesteri széket. A szövetség-párt sorozatban indított olyan, az erdélyi magyar közéletet erőteljesen megosztó jelölteket, akikről előre lehetett tudni, hogy nem képesek mindenkit megmozgatni, akikre a választók egy része garantáltan nem szavaz. A legszomorúbb a legutóbbi, 2012-es választás volt, amikor Vass Levente személyében megtalálták az alkalmas jelöltet, aki mögött felsorakoztak az egyházak, a civil szféra és nagyrészt a politikum is, de akit az RMDSZ nem volt hajlandó koalíciós jelöltként indítani. A jelölt és a párt közötti kötélhúzás következményeként az RMDSZ Frunda Györgyöt indította, aki semmivel nem volt alkalmasabb a város magyarságának integrálására, mint korábban Kelemen Atilla és Borbély László. Az eredmény(telenség) persze ugyanaz lett.
Ehhez képest kurzusváltásnak tűnik, hogy a 2016-os választások magyar jelöltjét már idén előválasztáson jelölnék ki, és ha minden igaz, három magyar párt közös jelöltjeként indulna. Erről az érintett szervezetek helyi vezetői közös sajtótájékoztatón adtak hírt. Egyelőre egy hivatalos jelölt van, Soós Zoltán RMDSZ-es tanácsos, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, akit Vass Levente is támogat. Ugyanakkor a néppárt is jelezte, hogy indít jelöltet az előválasztáson, akinek kilétére lapzárta idején még nem derült fény, egyelőre Portik Vilmos neve merült fel ebben az összefüggésben.
Korai lenne még örülni, 2012-ben is sokakat optimizmussal töltött el, hogy végre-valahára összefognak a magyar politikai erők, ahhoz, hogy előbb az MPP jelentse be, nem támogatja azt a jelöltet, akit egyébként „ő” talált ki évekkel korábban, s javasolt elsőként polgármesterjelöltnek, majd nem sokkal később az RMDSZ hátráljon ki mögüle. De örülni lehet annak, hogy végre mozdul valami a magyar–magyar konszenzuskeresés témájában, még ha a részvételi feltételek elég szigorúnak látszanak is. A jelölteknek ugyanis 1350 támogató aláírást kell felmutatniuk, a határidők nagyon szorosak, miközben az idő mégsem sürget épp olyan nagyon. Az erdélyi magyar politikai élet belső logikájának szemszögéből premiernek számít ez a választás, hiszen eddig csak az RMDSZ ernyője alatt került sor e módszer alkalmazására.
Irány és jel
Az „előválasztás” szerves részét képezte az RMDSZ korábbi, valójában csak 1993 és 1996 között úgy, ahogy működő belső demokráciájának, amelynek fő kérdése az volt, miként lehet intézményesen biztosítani befelé a politikai sokszínűséget, kifelé pedig az egységes magyar akarat képviseletét. Erre elvi síkon a „belső parlamentarizmus”, az államelvű önépítkezés volt a válasz. Az államszerkezet mentén felépülő belső struktúra, a parlamentnek megfelelő SZKT, a kormánynak megfelelő ügyvezető elnökség, a bíróságokkal analóg bizottsági rendszer és az alkotmánybíróságnak megfelelő belső normaértelmező fórum, a Szabályzatfelügyelő Bizottság. Mindezek mellett több megyében intézményesítették az „előválasztást” is, hogy azok a politikusok kerüljenek fel az RMDSZ képviselői és szenátori listáira, akik a legnagyobb támogatottsággal rendelkeznek a választói bázis körében. Egy létező állam esetében az egész intézményrendszer működését – a közös értékeken és érdekeken túl – a legitim erőszak biztosítja. Az RMDSZ esetében az autonomisták abban reménykedtek, hogy a szabályszerű és funkcionális államelvű működéshez elégséges lesz a közösség ellenőrző ereje, a vezetők elkötelezettsége, normakövetési hajlandósága, a közös dokumentumok, a program és az alapszabályzat, valamint az egyetemes magyar létparancsok.
Nos, nem így történt. A Markó-féle vezetés elszabotálta a nemzeti önkormányzat kiépítésének legfontosabb lépéseit (nemzeti kataszter, belső választás, autonómiastatútumok), majd puccsszerűen kormányra vitte a szervezetet, feladva mind a társadalomépítés célkitűzését, mind az önálló külpolitika eszközét. A nemzeti önkormányzat kényszerzubbony volt az új, zsákmánypárt-logikára épített politika számára, amelyet kongresszusról kongresszusra lazítottak, míg teljesen át nem szabtak.
A választási törvény módosításával és a 6:3-as kiskapu megszűntével könnyen lehet, hogy az RMDSZ rákényszerül a marosvásárhelyihez hasonló egyezségekre, hiszen az 5 százalékos küszöb teljesítéséhez valamennyi magyar szavazatra szükség lehet a választáson. A közbizalom RMDSZ általi fokozatos eljátszásával, egyezségek sorozatos felrúgásával, a következetlen, eseménykövető, értékalap nélküli politizálásával olyan helyzet alakult ki, amelyben lehetetlennek tűnik visszaépíteni az 1993-as állapotokat. Ezzel együtt, a három magyar párt együttműködésre van ítélve. Kérdés, hogy időben felismerik-e a politikai szereplők és a szavazók, hogy egyetlen létesélyünk a célirányos, autonómiaelvű magyar cselekvési egység. A május 31-re tervezett marosvásárhelyi előválasztás apró biztató jel, amely ebbe az irányba mutat.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2015. május 8.
Rendet teremteni a rendszertelenségben
Március 3-án életbe lépett a 3-as számú sürgősségi kormányrendelet, amely többek között módosította a 36/1991-es törvény 2. cikkelyét, s ezáltal a közbirtokosságok, az unió 2015-2020-as pályázati kiírási rendszerének megfelelően, nem igényelhetnek földalapú támogatást, illetve olyan igazoló okiratokat kértek, amelyeket lehetetlen volt előteremteni. Az RMDSZ képviseletében Tánczos Barna és dr. Kelemen Atilla törvénymódosító javaslatot nyújtott be, amelyekről a napokban tárgyalt a képviselőház szakbizottsága. Több mint hatórás tárgyalás után sikerült elfogadtatni a javaslatot, ami szerint – a tavalyi rendszernek megfelelően – a közbirtokosságok is igényelhetnek földalapú támogatást. Erről és más aktuális kérdésekről dr. Kelemen Atilla képviselővel beszélgettünk.
– Miért kellett módosítani a jogszabályt?
– A 2015. évi 3-as sz. sürgősségi kormányrendelet alapján a közbirtokosságok nem tudtak lehívni földalapú támogatást, mert olyan igazolásokat kértek a gazdáktól, amelyeket lehetetlen volt előteremteni. A gazdák 2018-ig kötelesek elvégeztetni a területek kataszteri felmérését, illetve kitétel, hogy csak kataszteri igazolás alapján lehet igényelni a földalapú támogatást. Ez lehetetlen, mivel elsősorban Moldvában és Havasalföldön nem volt kataszteri nyilvántartás. Erdélyben is, ahol az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó területeken készültek kataszteri térképek, felmérések, az 1989-es rendszerváltást követő tulajdon-visszaszolgáltatást még nem tisztázták teljes egészében, úgy, hogy itt sem tudja mindenki igazolni telekkönyvvel a földterület tulajdonjogát. Ez a megkötés az ország gazdatársadalmának a 70%-át érintette.
Ezt sikerült a maratoni vitát követően kiiktani a jogszabályból, ugyanakkor azt is elfogadtattuk a kollégákkal, hogy a közbirtokosságok is igényelhessenek támogatást. Sajnos, ilyenkor derül ki, hogy a mezőgazdasági minisztériumban olyanok terjesztenek elő kormányrendeleteket, akiknek fogalmuk sincs arról, miként működnek a közbirtokosságok. Ugyanis lehetetlen, hogy a közbirtokosság gazdatagjai valamilyen kataszteri térkép alapján mutassák fel a birtokukat, mivel a közbirtokosság oszthatatlan vagyon, amiben a tulajdonosnak része van. Hogy konkrétan az őt megillető résztulajdon területe hol található, azt nem lehet tudni. Ez a rendszer jól működött az államosítás előtt is, igaz, leginkább Erdélyben, ezért nem értik a rendszert a bukaresti „szakértők”.
– Tudomásom szerint a kataszteri igazolással tulajdonképpen arra akarják kényszeríteni a gazdákat, hogy dolgozzák meg a földet, és ne azok a földtulajdonosok igényeljék és kapják meg a támogatást, akik csak bérbeadják a szántóföldeket, legelőket, erdőket stb.
– Valóban, az EU két éve bevezette az aktív farmer fogalmát, ami azt jelenti, hogy nem a földtulajdonosnak jár a földalapú támogatás, hanem annak, aki megdolgozza a területet. Az európai rendelkezés célja az volt, hogy ne maradjanak parlagon a földek, és aki megkapja a földalapú támogatást, a mezőgazdaság fejlesztésére, gépvásárlásra, területek feljavítására fordítsa a pénzt. A legelőtörvényt is úgy módosítottuk, hogy a gazda csak akkor kapjon támogatást, ha igazolja, hogy állatokat tart, vagy a lekaszált szénát állattenyésztőnek adja el. Ez érvényes a közbirtokosságokra is.
– Mindazok ellenére, hogy 25 évvel a rendszerváltás után Romániában még mindig nem tisztázott teljes mértékben a földtulajdonjog – ezért nem lehet eleget tenni az unió elvárásainak –, vannak olyanok, akik azt hangoztatják, hogy felül kell vizsgálni a 10–15 évvel ezelőtti tulajdonba helyezési eljárásokat, ami újabb káoszt okozna a mezőgazdaságban.
– Nagy aggodalomra ad okot, hogy politikusok – és nem csak – kétségbe vonják a 10–15 éve visszaszolgáltatott területek tulajdonjogát, és elsősorban a közbirtokosságokat célozzák ezzel. Persze, vannak olyan közbirtokosságok is, ahol a néhány tagú vezetőség felveszi a pénzt, terepjárókra költi, nem arra használja, amire az unió adja. Ezekre is oda kell figyelni. De ott, ahol hagyománya volt ennek a tulajdonformának, jól működnek a közbirtokosságok. Ha viszont oda kerülünk, hogy ismét tanúi lehetünk egyfajta visszaállamosításnak, akkor ez súlyos gazdasági, társadalmi károkat okoz az országban. Sajnos, erre van már próbálkozás, hiszen egyesek megkérdőjelezik az ingatlanok, erdők, földterületek visszaszolgáltatásának jogosságát, olyan esetekben is, amikor már csak birtokba kellene helyezni a tulajdonost. Ezek a lépések súlyosan károsítják a romániai demokratikus rendszert is. Ezért kell nekünk, RMDSZ-politikusoknak is a parlamentben lenni, hogy minden eszközzel megakadályozzuk ezt a fajta visszarendeződést.
– Milyen esély van arra, hogy a szakbizottságban megszavazott módosító javaslatok benne maradjanak a jogszabályban?
– Jövő héten a képviselőház plénumának kell elfogadnia a javaslatot. Tapasztalatom szerint itt nincs ellenvetés, majd következik az államelnöki láttamozás, és akkor megjelenhet a Hivatalos Közlönyben. Remélem legtöbb három héten belül alkalmazható lesz az új jogszabály, és akkor a közbirtokosságok sem maradnak le a pályázási lehetőségről.
– Az utóbbi időben egyre több vitára adott okot a vadkárok rendezése. Többször is írtunk arról, hogy az érvényben levő jogszabály értelmezhetősége miatt sok esetben nem tudták megállapítani, hogy ki a hibás az okozott kárért, ki kell megtérítse az értékét.
– Az új vadászati törvény, amelynek vitája már túljutott a szakbizottságon, részben ezt a kérdést is rendezi. Vaddisznók esetén az új jogszabály nem rendel el tilalmi időszakot a hímivarú (kanok) egyedek elejtésére, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag a kanokat az év bármely napján ki lehet lőni.
Így a vadásztársaságok szervezhetnek hajtást, vagy „kármegelőző” vadászatokat. Persze, azzal is tisztában vagyok, hogy ez is lehetőséget ad a visszaélésre, hiszen ezentúl minden kilőtt állat hímivarú lesz. De ez nagy előrelépés lesz a vadkár megelőzésében. A kárterítések kérdésében más rendszert kellene kidolgozni. Ugyanis, az új rendelkezés szerint, ha a kilövési kvótát a környezetvédelmi minisztérium hagyja jóvá, és egy vadászcsoport mondjuk 80 állat kilövését kéri, de a szaktárca mindössze 40-et hagy jóvá, és az adott területen az állatok kárt okoznak, akkor a minisztérium kell megtérítse a kárt, mert nem adta meg a csoport által kért kvótát. Ha, vadásztársaság nem lövi ki a megadott létszámot, akkor a vadászcsoportot terheli a felelősség. Ezt egy alaposabb kormányrendelettel kellene pontosítani. A képviselőház szakbizottsága a négylépcsős lehetőséget vitte be a törvénybe. A szigorúan védett állatfajok (medve, farkas, hiúz) által okozott kárt az állam kell kifizesse. Azt is el kell viszont ismernünk, hogy a kártérítés nehézkesen megy. A rendszert a környezetvédelmi minisztérium és az erdészeti és vadászati felügyelőség kellene operatívabbá tegye.
– Mondhatni minden esetben a vitát az okozta, hogy nem tudták konkrétan megállapítani, kié a felelősség: a gazdáé vagy a vadásztársaságé.
– A törvényt mindenki az érdeke szerint értelmezte. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a vadon élő állat vándorol, nem ismer vadászterületet, bekerített szántóföldet, sőt, országhatárt sem. Ezért ajánlottuk a már említett négylépcsős megoldást. Az állam felelőssége mellett a vaddisznók hímivarú egyedeinek a megfelelő létszámon tartása a vadásztársaságok felelőssége, azonban a törvény azt is kötelezi, hogy a gazdák is tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy területeiket megvédjék. Ahol sikerült együttműködni a vadásztársaságokkal, ott akár egy hosszabb távú felügyeleti programmal, vagy elektromos kerítések felállításával sikerült csökkenteni a vadkárokat. Ezeket azonban teljesen felszámolni nem lehet, sem nálunk, sem Európa bármely más országában. Igazából ott lesznek gondok, ahol a földtulajdonosok és a vadásztársaságok közötti vita miatt az utóbbiak feladják a területet, elszaporodnak a vadállatok és még nagyobb kárt okoznak...
– Az utóbbi időben gondot okozott a vidéki településeken a termelői engedélyek kibocsátása; úgy tűnik, hogy nem a gyakorlatnak megfelelő jogszabályt hozott a szaktárca.
– A termelői igazolványokat továbbra is a polgármesteri hivatalok adják ki, ahol eddig jól működött a rendszer, ott nincs gond. Az okozta a fennakadást, hogy a gazdák nem vették komolyan, hogy május elsejétől csak termelői igazolvánnyal lehet a piacokon árulni. És ez nemcsak a zöldségtermesztőkre, hanem a tejtermelőkre is vonatkozik. Az újdonság, hogy három példányban kell az értékesítési füzetbeli lapot kitölteni, amiben fel kell tüntetni az eladott termékeket stb. Ennek a célja az, hogy ellenőrzés alatt tartsák a piacot és kizárják a viszonteladókat, akik sok esetben tisztességtelen módszerekkel kényszerítik a termelőket, hogy alacsony áron adják át a termékeiket, amelyeket aztán háromszor annyiért kínálnak a vásárlónak. A jelenség nem csak nálunk létezik, hiszen piaci maffia mindenhol működik, a holland virágkereskedelemtől a belga halpiacokig. Viszont az, hogy a termelőket ilyen bürokratikus lépésekre kényszerítik, nem fogja kiiktatni a piaci viszonteladókat. Szerintem a gyakorlat majd igazolja, hogy ez az intézkedés nem működik, és akkor újabb törvénymódosító javaslatot kell majd kezdemé-nyezünk. Egyelőre májustól érvényes a jogszabály, várjuk meg, mi lesz a vége...
Vajda György
e-nepujsag.ro
Erdély.ma2015. május 26.
Igaz értékek mentén (Ballagás pünkösdkor)
Közel ezerhétszáz elméleti és szakközépiskolai végzős, valamint a kétéves szakiskola 230 ballagója búcsúzik idén az alma matertől Háromszéken. Sepsiszentgyörgyön három, Kézdivásárhelyen egy iskolában pünkösd szombatján tartották a ballagást.
„Eljövendő életeteket igaz értékek mentén építsétek, amelyek mérföldkőként, eligazodási pontként az egyéni érvényesülésben is segítséget nyújtanak, ugyanakkor a köz javát is szolgálják” – mondta útravalóul a végzős diákoknak Gazdag Ildikó, a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola igazgatója.
Négy szaklíceumi osztályban nyolcvanheten végeztek idén, mind a négy magyar tannyelvű. Az adminisztráció-, gazdaság-, fodrász- és rendezvényszervezői szakos végzősök többsége székely ruhában, egy osztály polgáriban ballagott. Az iskolaudvar négyszögében iskolavezetőjük arra is felhívta a figyelmüket: aszerint éljenek, hogy nyomot hagyjanak maguk után, mert csak az marad meg, amit másnak adnak.
A Mihai Viteazul Főgimnáziumban is szombaton ballagtak, és búcsúztak a csökkentett látogatású oktatásban végző diákok a Kós Károly Szakközépiskolában. Utóbbi ünnepség több okból is rendkívülinek számít. Olyan húsz-, harmincvalahány éves fiatalok ballagtak, akik egykor valamilyen okból abbahagyták tanulmányaikat, később ellenben szükségét érezték, vagy az élet kényszerítette őket arra, hogy visszatérjenek az iskolapadba. Egyesek elmondták: csak akkor tarthatják meg munkahelyüket, ha megszerzik az érettségi oklevelet, mások anyaként, apaként érzik azt, hogy jó példával kell elöl járniuk gyermekeik előtt, akik szombaton délelőtt ott szaladgáltak az iskolaudvaron, míg szüleik ballagtak.
A magyar osztályban tizenöten, a román tagozaton húszan búcsúztak, akiknek Farkas Gizella iskolaigazgató, a román végzősök osztályfőnöke azt mondta: ne féljenek a vetélkedéstől, az önérvényesítéstől, de tartsák szem előtt, hogy csak az teljesedhet ki, aki valahová tartozik. Kiss Imre főtanfelügyelő – aki korábban a Kós Károly Szakközépiskola igazgatójaként közelről követte ezt az évfolyamot, hogy a tanítási hetek délutánjain, munka után fáradtan, de erős elhatározással hogyan jártak az órákra – elmondta, nagyra értékeli azt az erőfeszítést, amit tettek, és arra biztatta őket, továbbra se adják fel, tegyék le az érettségi vizsgákat. Korábbi évek tapasztalata szerint ezt sokan meg is teszik. Erre készül Kelemen Attila is, a magyar tagozat osztályelsője, aki egy helyi cégnél dolgozik, de ahhoz, hogy megtartsa munkahelyét, esetleg haladjon is, szüksége van a diplomára. Lapunknak elmondta: tizedik osztály után nem volt lehetősége, hogy folytassa tanulmányait, tíz év kihagyás után csatlakozott a csökkentett látogatású tizenegyedik osztályhoz, ahol három évig tanult a munka mellett.
Néhány nap szünet után, pénteken és szombaton folytatódik a ballagások sorozata, holnaptól pedig iratkoznak az érettségizők, akiknek az ünnep után teljes gőzzel kell készülniük a vizsgákra.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. július 21.
HOME JOGOK
MACHIAVELLI ÉS AZ AUTONÓMIA
Már nem éri meg a minőségbe fektetni. Trükközni, az éri meg. Ez a legnagyobb romániai magyar tabu.
Nemrég hozta a Transindex idei tabulistáját. Ebben 11 újságíró mondja el nekünk, hogy szerinte melyek a mi nagy tabuink. Ezeket az asszerciókat összegezve tettük közzé. Ugyanezt a felmérést bő egy évtizede is megcsináltuk. A listának akkor is, ma is bizonyos utóélete kerekedett, az emberek egymásnak küldözgették, sajtóanyagok készültek belőle, talán kisebb vitákat is gerjesztett, stb.
Az idei lista, néhány pozitív tanulsága ellenére, három okból is csalódást okozott. Az egyik, hogy nagyjából ugyanolyan, mint a korábbi, vagyis vagy semmi nem változik, vagy már egyenesen tabukliséink lettek.
A másik, hogy ostobán politikus/politikumellenes. Véleményem szerint semmi sem banálisabb már, mint a politikusok anyagi helyzetét piszkálni, semmi sem banálisabb már, mint egykori minisztereket börtönbe zárni, viselt dolgokat teregetni. Aki szerint ez ma tabu, valószínűleg nem sokat ért abból, ami meghatározza az utóbbi pár évet. Vannak, akik a politikusok melletti szolidaritási akciókat bírálják, ami szerintem már súlyos lényegvakság. Összegezve: a tabu nem a politikusok anyagi helyzete. Talán inkább az, hogy ezek a korrupcióellenes erődemonstrációk hogyan történnek, és miért történnek. A nagy tabu pont a korrupcióellenes harc cél- és eszköztára. Biztonságosabb és több elismeréssel is jár, ha egy romániai magyar újságíró a politikusok kiváltságait sérelmezi, és nem a három betűs inkvizíciós intézményeket bírálja. Tabuklisésedés, politikus-para ide vagy oda, nem ez a legnagyobb problémám a kialakult listával, hanem az, hogy a listáról hiányzik a nagy tabu. A legnagyobb tabu. Ami annyira sikeresen álcázza magát, hogy hipnotikus kegyeleti állapotban tarja újságíró kollégáimat. De erről kicsit később, előbb Machiavelli.
Machiavelli különféle – hibásan, vagy részben hibásan neki tulajdonított – sátáni aforizmáival maradt a köztudatban. A fejedelem című, szélsőségesen józan politikai management kézikönyve pont azzal sokkol, hogy még naivan és szinte jóindulattal fogalmazza meg azt, ami a modern corporate világ csúcsragadozóinak cselekvéskultúrájában már ösztönös és magától értetődő. Machiavelli esetében hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy ez az ember a maga nemében hazafi volt, például szerinte semmilyen védelmet nem nyújtanak Firenze számára a minden elkötelezettség nélküli zsoldos hadseregek, és katonai reformot sürgetett. De nem ez az, ami miatt fontosnak tarom a jó öreg tanácsadó nevét szóba hozni. Hanem egy metaforája miatt.
A fejedelemnek – és bizonyos értelemben a népnek is – rendelkeznie kell valamivel, ami egyféle érték minden érték felett. Ami koherenciát ad tetteinek, de gyors adaptációs ösztönt is, ha arra van szükség. Ami kondiban tart. Ez a virtú. A vírtú összetevője egyféle méltóság, akár egyféle szép- és arányérzet is, de sok minden más is. Akár ambivalens tulajdonságokat is összegezhet, de a legfőbb jellemzője, hogy cselekvő. A virtú egy olyan fantasztikus kompozit, ami a vezetőt és népét über-életképes kondiban tartja. A virtú az, amitől tudsz élni a lehetőségekkel és adaptálódni, ha a lehetőségek Fortunája elkerül. A virtúnak nincs vegyértéke, Machiavelli is óvatos, amikor a virtúról beszél. De abból, amit a bölcs politikai tanácsadó mond, nyilvánvaló, hogy a fejedelem és népe nem szarakodik hülyeségekkel, nem magyarázza meg, hogy miért nem lehet, és nem retteg a kudarcoktól. És: szeret élni, mert elképzelni nem tudja, milyen lehet nem szeretni élni.
És most vissza a romániai magyar tabutárhoz. Hogy áll most a romániai magyar virtú az akár 11 évvel ezelőttihez képest? Hogy állunk általában a teljesítménnyel? Hogy állunk a minőséggel? Vajon a politikai lehetőségeink önmegvalósítási korlátaink is egyben, mint ahogy az újságírók nagy része remélni szereti? Nem inkább az van, hogy már nem tudunk élni a nyilvánvaló lehetőségeinkkel sem?
Annak idején, 1991-ben, Machiavelli könyve nagyon rossz minőségű barna papíron jelent meg nálunk, a Téka sorozatban. Rossz megfogni, alig olvasható. A logika az lehetett, inkább jelenjen meg sok minden gyenge hordozón, de legalább kaphassa kézbe a tanult világ. Létezik még ez, mármint a nyugtalan felelősségérzet, hogy a romániai magyar elit kapjon meg mindent, ami szellemi gyarapodásához szükséges? Vajon Horváth Andor, aki a Téka sorozatot szerkesztette, és többek között ezt a Machiavelli kötetet csinálta, gondol-e arra most, hogy az értelmiségi dolga, hogy atmoszféraként óvja a virágzó romániai magyar bolygót? Hát, nem hiszem. Mert nem hiszem, hogy józan ember gondolhat hasonlóra anélkül, hogy kicsit nevetségessé váljon önmaga előtt.
Mert már nem éri meg a minőségbe fektetni. Trükközni, az éri meg. Keresni egy biztonságos szerepet, pár biztonságos gondolatot és egy kis közösséget, amely kibúvót biztosít tagjainak, az éri meg. És ez a legnagyobb romániai magyar tabu: hogy már nem éri meg minőséget gyártani, mert sok munka, sok pénz, sok frusztrációt szabadít fel, akár buta támadásokat provokál, és kevés közösségi elégtételt nyújt. Lehet kicsit jó, lehet nagyon szórakoztató, de alapjában véve már nem éri meg. És ez nem (csak) politikai fejlemény.
Hogy megfordítható-e a “nem éri meg” trend? Valószínűleg igen, de előtte el kell jutnunk magáig a kérdésig. Klisévé kell tenni ezt a szerintem meghatározó tabunkat. És innen válik a kérdés politikaivá is. Mert ez az a pont, ahol a politizálást meg lehet tisztítani a fétisektől – és igen, a régiek paródiáiként működő fiataloktól, azoktól a bénító érdekcsoportoktól is, amelyek Szatmártól Marosvásárhelyig ügyeltek arra, hogy még a szótárból is eltűnjön a cselekvés meghatározása.
Kelemen Attila Ármin
Transindex.ro2015. augusztus 16.
Az elszármazottakkal együtt ünnepeltek Gyulakután
Egyre nagyobb igényeknek próbálnak megfelelni, amikor községi napokat tartanak – összegezte szerkesztőségünknek Varga József polgármester. Úgy tűnik, a hétvégén ez sikerült.
Kilencedik alkalommal rendeztek a hétvégén községi napokat Gyulakután, és idén nem csak két napra szorítkoztak. A két magyarországi testvértelepülés küldöttsége már csütörtökön megérkezett: Pétervására városát Eged István, Tófej községét Horváth Zoltán vezette, a fogadást ezúttal a helyi GYÖNGY szervezet rendezte, jelen voltak az önkormányzat munkatársai és képviselői mellett orvosok, de bármely gyulakutai lakos megismerhette a vendégeket. Pénteken a tófejiek a Békási-szorosig, a pétervásáriak Sinaiáig kirándultak. Délután rendezték a községbeli borászok hagyományos versenyét, este pedig három nagykoncert volt: a Bronx, Balázs Pali és Zoltán Erika fellépése nagy tömeget vonzott a színpad elé, de az azt követő retrobulit is alig lehetett abbahagyni hajnalban.
Szombaton reggel a helyi Szivárvány néptánccsoport tagjai szekéren, az erdőszentgyörgyi és havadi huszárok lovon, a mezőcsávási fúvószenekar autón járta be a települést, ének- és zeneszóval ébresztve és hívogatva a lakosságot az aznapi tevékenységekre. A hivatalos megnyitóra délután került sor, ahol a lakosság nagy tapssal fogadta a község polgármesterét. „Szeretem a gyulakutaiakat, és keresem bennük a jó társat, a nagy lelket, a jó szívet, azt az embert, aki mellém áll és községünkért tesz. Ez az igazi gyulakutai, és itt éppen elég van ezekből az emberekből” – mondta Varga József. Kelemen Atilla parlamenti képviselő szerint ennek a falunapnak nagyon komoly közösség- és magyarságerősítő hatása van, és az utóbbi évek munkáján meglátszik, hogy nagyon jó kezekben van a település. Szabó Árpád, Maros Megye Tanácsának alelnöke azt hangsúlyozta ki, hogy ez a rendezvény a helyiek összetartozásának ünnepe.
Színpadra léptek a helyi és havadtői óvodások és iskolások modern és népi táncokkal, furulyajátékkal, szép műsort mutatott be a tófeji Szivárvány dalkör és a helyi szépkorúak Reménység csoportja, miközben a közelben öt üstben gulyás főtt és jókora ökröt is forgattak nyárson. Délután újabb koncertsorozat indult: Mara után Kaly lépett színpadra és kimondta a jelszót: Elmegyek az éjszakába mulatni. Igaz ugyan, hogy ő kétszáz kilométerrel odébb múlatta át az éjszakát, de a küküllőmentiek a színpad előtt maradtak és hatalmasat buliztak Janicsák Vecával, Kökény Attilával, László Attilával, Tolvai Renátával, késő este pedig Kozsó és az Ámokfutók, majd a Groovehouse társaságában. A napot látványos tűzijáték zárta: tíz perc alatt több mint kétezer fénylövedék röpült a magasba.
Vasárnap a gyulakutai reformátusoknál a 25 és 50 évvel ezelőtt konfirmáltak találkoztak ismét, a csöbi katolikusok pedig búcsúünnepükre hívták meg az elöljárókat és vendégeiket. Eközben Gyulakután a sport is teret kapott: kispályás fociban és nemzetközi szabadfogású birkózóversenyen mérhették össze képességeiket a sportolók.
A több ezres tömeget megmozgató gyulakutai faluünnepről bővebben a Vásárhelyi Hírlap augusztus 17-ei, hétfői számában olvashatnak.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro2015. szeptember 2.
Kelemen Hunornak már nincs tulajdonrésze a Transindexnél
Eladta a Transindexet kiadó cégben birtokolt többségi tulajdonrészét Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. A vásárló és egyben az új többségi tulajdonos a kiadó igazgatója, Kelemen Attila Ármin lett.
Kelemen Attila Ármin a Maszolnak elmondta, az adás-vétel még nem zárult le, ez a napokban történik meg. Tájékoztatása szerint a Média Net Kft tulajdonosi körébe Kelemen Hunor helyére társtulajdonosként a Transindex felelős szerkesztője, Balázsi-Pál Előd lépett be, akinek kis arányú részesedése lett a cégben.
Korábban a Média Net Kft-nek Kelemen Hunor volt a többségi tulajdonosa, a fennmaradó részt Kelemen Attila Ármin birtokolta. Az igazgató nem kívánta részletezni, hogy az RMDSZ elnökének eddigi tulajdonrésze mekkora összegért cserélt gazdát.
Arra a kérdésünkre, hogyan befolyásolja a Transindexet a tulajdonosváltás, Kelemen Attila Ármin kijelentette: az ő szempontjából máris változást jelent, hogy ezentúl sokkal könnyebben tud majd pozitív hangvételben írni az RMDSZ elnökéről. „Eddig működött nálam az öncenzúra: ha pozitívumot láttam, inkább nem írtam meg, mert úgy gondoltam, hogy nem lenne hiteles” – magyarázta a kiadó igazgatója.
Az 1999-ben indult Transindex múltja az internet romániai elterjedésének kezdeteihez nyúlik vissza. A mai napig az egyik leglátogatottabb és legmérvadóbb erdélyi magyar portál.
maszol.ro2015. október 6.
Szabadságszobor emlékérméket adtak át Aradon
25 éves az aradi Szabadságszobor. 1890. október 6-án adták át Aradon Zala György alkotását. Az évforduló előestéjén az aradi színházban tartottak ünnepi rendezvényt, amelyen több közéleti személyiséget tüntettek ki.
Az ünnepséget Fekete Károly, a Kölcsey Egysület titkára vezette és felszólalt Faragó Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei elnöke, Király András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
A beszédek után Kelemen Hunor és Király András, az alkalomra készült jubileumi emlékérméket adott át.
Emlékérmét kapott:
Markó Béla, volt RMDSZ-elnök
Intézmények RMDSZ, országos elnökség; RMDSZ, Arad megyei szervezet; Szabadságszobor Egyesület; Szent Erzsébet magyar és erdélyországi konventuális minorita rend; Aradbelvárosi református egyházközség; Aradi evangélikus lutheránus egyház; Aradbelvárosi magyar baptista gyülekezet; Csíky Gergely Főgimnázium; Nyugati Jelen szerkesztőség; Rákóczi Szövetség
Magánszemélyek Szép Gyula, Szepesi László, Kocsis Rudolf, Kolozsi Tibor, a szobor restaurátora, Matúz András, az emlékérem alkotója, Böszörményi Zoltán laptulajdonos, Bálint György
A Szabadságszobor Egyesület munkatársai közül Pataki Ildikó, Péró Tamás, Szabó Irén, Szabó Mihály, Darida János, Arad volt alpolgármestere, Bognár Levente Arad alpolgármestere, Bölöni György, megyei képviselő, Cziszter Kálmán, aradi képviselő, Horváth Levente, volt alprefektus, Matekovits Mihály, Módi József, református esperes, Nagy Gizella, Nagy István, Tokay György, Ujj János, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Krály András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke, Communitas Alapítvány, Teleki Alapítvány, RMDSZ képviselőházi frakció, RMDSZ szenátusi frakció, Magyarország Miniszterelnöki Hivatala, Takács Csaba, Nagy Zsolt, Orbán Viktor miniszterelnök, Medgyessy Péter, a szobor újraállításakori magyar miniszterelnök, Dávid Ibolya volt igazságügy-miniszter, Szabó Vilmos volt államtitkár, Bálint Pataki József, Verestóy Attila, Borbély László, Kelemen Attila
Az emlékérmék átadása után a résztvevők megtekintették a Tizenhárom – az Aradon kivégzett tábornokok emlékére című táncjátékot, amelyet az Aradi Kamaraszínház és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes adott elő a szabadkai Juhász zenekar kíséretével. Koreográfus Farkas Tamás, rendezte Farkas Tamás és Tapasztó Ernő.
nagyistvan.pecska.ro
Erdély.ma2015. október 8.
A lármafák szükségességéről
„Nagy magyar télben picike tüzek,
Soh’se volt olyan máglya,
Mintha most ez a sok-sok titkos láng
Összefogna egy láncba……!” (Reményik Sándor)
Félelmetes leírni: annyi idő telt el az erdélyi magyar politikai érdekképviseletet vakvágányra futtató neptuni tárgyalás óta, mint amennyi Erdély román megszállása és a bécsi döntés között: 22 esztendő.
„Neptun lerágott csont” – szeretik mondogatni azok, akik a trió eszmei nyomdokain haladnak ma is: politikusok vagy a politikusokat népszerűsítő sajtómunkások egyaránt. Az emlékezetes tárgyalás épp akkor nyújtott diplomáciai segítséget a román hatalomnak, amikor az ország európa tanácsi felvétel előtt állt s erre a legnagyobb szüksége volt. Ahelyett, hogy a kedvező külpolitikai csillagállásban Frunda György, Borbély László és Tokay György az erdélyi magyarság jogfosztottságára hívta volna fel a figyelmet. A neptuni tárgyalás arra adott alkalmat, hogy a méltán rossz hírű román kisebbségpolitikát meghatározó sajtorgánumok alaptalanul dicsérjék. Lényegében ekkor alapozták meg a „modellértékű román kisebbségpolitika” velejéig hazug mítoszát, amit az RMDSZ részvételével megkötött 1996-os román kormánykoalíciónak köszönhetően egyre több meghatározó nyugati politikus és a világsajtó is átvett.
Tőkés László alaposan dokumentált írásban hívta fel akkor a nagyközönség figyelmét arra, hogy a neptuni tárgyalás mekkora nemzetpolitikai kárt okozott, hogy e politika ellentétes céljainkkal, a Kolozsvári Nyilatkozattal, a brassói programmal, a belső önrendelkezés elvén alapuló háromszintű autonómiával. Válaszként a neptuni tárgyalók közül Frunda György és Borbély László Lármafák égetése címszó alatt válaszolt amellett kardoskodva, hogy lármafaégetésre nincs szükség.
Koszovó példája
Pedig mennyire nem volt igazuk! Lármafákra, őrtüzekre, látványos akciókra, az erdélyi magyar közösség önrendelkezési igényének megannyi kifejezési formájára mindig szükség van! Ott van Koszovó példája: az albán kisebbség párhuzamos társadalmat, párhuzamos államot alkotott és működtetett. Kellett hozzá nagyhatalmi segítség is, de Koszovó ma független állam. Volt, aki a neptuni trió híveként nemrégiben azon gúnyolódott, hogy lám, Koszovóból menekülnek az emberek. Ez azért is mellékes, mert az önrendelkezés joga elvben megillet minden népet: az elnyert szabadsággal ki miként sáfárkodik, az már másodlagos kérdés. Biztosak vagyunk benne, hogy a saját sorsalakításban évezredes tapasztalattal rendelkező székelység tudna úgy élni a szabadságával, hogy onnan ne meneküljenek az emberek, hanem épp ellenkezőleg: akik a román kulturális és gazdasági elnyomás miatt távoztak, egy autonóm Székelyföldre minden bizonnyal visszatérnének.
Egységes és oszthatatlan Székelyföld
Az évszázadok során a lármafák a kollektív veszélyre figyelmeztettek. Ma is veszélyben vagyunk: ennek szomorú igazolását adta a rendszerváltás utáni két népszámlálás. Ma is okunk van lármafákat gyújtani, jelezve a világnak, hogy Székelyföld egységes és oszthatatlan. A Székely Nemzeti Tanács október 25-i akciója – a Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonlóan – egységbe kéne kovácsolja a teljes magyar közéletet.
Ezzel szemben az RMDSZ ismét mással van elfoglalva. Markó Béla éppen verset ír a nélkülözhetetlen s egyébként hatékonynak bizonyult országhatár-kerítés ellen, féktelen demagógiával az 1988/89-es erdélyi meneküléssel hozva azt párhuzamba. Kelemen Hunor „szolidaritásról”, „együttérzésről”, „életüket mentő emberekről” beszél, miközben a megszállók zöme gazdasági okokból kelt útra. Kelemen Hunor arról beszél, hogy az EU erkölcsileg megbukik, ha egyetlen migráns gyermek meghal, de a jelek szerint az nem érdekli, hogy a „tárt kapuk politikája”, a bizonyítottan integrálhatatlan s főleg integrálódni nem akaró elemek ellenőrizetlen beözönlése máris halálos áldozatokkal járt a befogadó nemzetek oldalán. S nem tudni, mi lesz, ha aktivizálódnak a beszivárgott terroristák, akik most azért csendesek, nehogy a közhangulatot az új honfoglalók ellen hangolják, s azért, hogy minél több társuk érkezzen még addig, amíg az Európai Unió határozottan fel nem lép.
A marosvásárhelyi előválasztás
Erdélyi magyar belpolitikai síkon is más fontos az RMDSZ-nek. Az utóbbi években egyre több jele volt annak, hogy az MPP behúzódik az RMDSZ ernyője alá. Eddig lényegében politikai ellenszolgáltatás nélkül támogatta a szövetséget, most azonban arról beszél maga Kelemen Hunor is, hogy együttműködnek az önkormányzati választáson, és listáikon helyeket biztosítanak az MPP-nek a parlamenti választásokon is.
Abban egyébként egyetérthetünk Kelemennel, hogy „a versennyel az égvilágon semmi baj nincs, ha normális keretek között tudjuk tartani, és nem vezet esztelen egymásnak feszüléshez.” Mégis csodálkoznék, ha a magát szövetségnek nevező párt nem nyúlna ismét a román veszéllyel való riogatás eszközéhez. Az erdélyi magyar „belpolitikában” egy biztató fejlemény azért van: a marosvásárhelyi előválasztás. Megfelelő mozgósítással, magyar összefogással egyáltalán nem reménytelen cél az RMDSZ által eddig módszeresen átengedett polgármesteri szék visszanyerése. Kelemen Atilla, Borbély László és Frunda György a belső harcokban megkopott, alkalmatlan jelöltek voltak, akik integrálás helyett polarizálták a közösséget. Ha most előválasztáson nyer a közös jelölt legitimációt, akkor esély van a magyar erők egyesítésére.
Az önkormányzati választásig viszont több mint fél év van hátra, míg a Székely Nemzeti Tanács nemes kezdeményezéséig csak két hét. Ez most az erőpróba, erre kell összpontosítani, hadd üzenjék a székely tüzek a világnak, hogy nem aludt még ki a magyar szabadságvágy lángja!
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2015. október 14.
Újabb összeférhetetlenségek: Kelemen Atilla is a listán
Újabb harminckét – köztük két RMDSZ-es – jelenlegi és volt honatyát vádolt meg szerdán az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) érdek-összeférhetetlenséggel arra hivatkozva, hogy az érintettek valamely rokonukat alkalmazták képviselői, vagy szenátori irodájukban.
A megállapítás tizenhárom jelenlegi képviselőt és egy szenátort – közöttük az RMDSZ-es Kelemen Atillát – érint, valamint tizenhét korábbi képviselőt, akik között ott van Béres István, valamint Relu Fenechiu, az azóta más ügyben ötéves szabadságvesztését töltő volt közlekedési miniszter is. Az ANI szerint az érintettek azon időszak alatt, amíg családtagjaikat alkalmazták, összesen 1 062 798 lejt fizettek ki törvénytelenül.
Kelemen Atilla feleségével kötött szerződést, aki referensként összesen 27 248 lej fizetést kapott. Béres István László – aki 2008 és 2012 között volt parlamenti képviselő – testvérét tanácsadóként, fiát pedig referensként alkalmazta, a két családtag pedig összesen 37 646, illetve 26 203 lejt keresett.
Az ANI közlése szerint három képviselő és egy szenátor ügyében felkérte a legfőbb ügyészséget annak kivizsgálására, hogy fennáll-e az érdek-összeférhetetlenség bűncselekménye. A többi esetben – így a magyar érintettek esetében is – letelt az ötéves elévülési időszak. Az ANI feljelentése alapján eddig 17 esetben szabott ki felfüggesztett börtönbüntetést a legfelsőbb bíróság, ebből 9 esetben jogerősen.
Az ANI a honatyák tiltakozása ellenére következetesen bűncselekménynek tekinti azt, hogy rokonaikat alkalmazzák képviselői vagy szenátori irodájukban, az ilyen ügyekben már több ízben is jogerős, felfüggesztett börtönbüntetésről szóló ítélet született. A magyar honatyák közül idén februárban ítélték jogerősen fél év felfüggesztett szabadságvesztésre Máté András Leventét, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjét, illetve másfél év felfüggesztett börtönre Kerekes Károly parlamenti képviselőt. Mátét a felesége, Kerekest a fia alkalmazása miatt marasztalták el.
Máté többször is jelezte: megalapozatlannak tartja a vádat, mert a jogszabály, amely alapján eljártak ellene, közalkalmazottakra vonatkozik, a törvényhozók pedig nem tartoznak ebbe a kategóriába.
A Kolozs megyei képviselő sérelmezte, hogy a bíróság annak ellenére hozott elmarasztaló ítéletet a magyar képviselők ellen, hogy korábban a hasonló helyzetben lévő Mircea Diaconu európai parlamenti képviselőt felmentette. Azt is furcsának találta, hogy az érintett képviselők közül csak egyeseket vontak felelősségre.
Kerekes Károly akkor úgy kommentálta az ítéletet: sehol a világon nincs olyan jogszabály, amely tiltaná a honatyáknak a rokonaik alkalmazását, és sejtetni engedte, hogy az ügynek politikai háttere lehet. Nagy-Britanniában nem tiltják a családtagok alkalmazását, csupán két főben maximalizálják a számukat. Franciaországban viszont a bérként fizethető összeg felső határát szabják meg.
Az RMDSZ részéről amúgy nem csupán Máté és Kerekes érintett: ugyanúgy vádat emeltek az elmúlt ciklusban nagyváradi parlamenti képviselőként tevékenykedő Pető Csilla ellen is, aki lányát alkalmazta képviselői irodájában, illetve Pál Árpád ellen is, aki szintén a lányát alkalmazta.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)