udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2731 találat lapozás: 1-30 ... 661-690 | 691-720 | 721-750 ... 2731-2731

Névmutató: Orbán Viktor

2005. január 24.

Másfél ezren kísérték utolsó útjára Fülöp G. Dénest, a Vártemplom néhai lelkészét Marosvásárhelyen. A város egyik legközkedveltebb papjának számító Fülöp G. Dénest búcsúztató istentiszteletet Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke tartotta. A környékről, Magyarországról és Nyugat-Európából érkező hat lelkész beszélt Fülöp G. Dénesről. A nemzetéért tevékenykedő és ezért meghurcoltatásban, bebörtönzésben részesült papot szelíd harcosnak nevezték. A holland Johann Schieppenbord azért mondott köszönetet elhunyt kollégájának, mert általa megismerhette a magyar egyháztörténetet; dr. Nagy István, a budapesti Károli Gáspár Egyetem, illetve a marosvásárhelyi Kántortanító-képző Főiskola tanára a szellemi örökség átvételének és továbbadásának fontosságáról beszélt; Zalatnay István, az Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora Orbán Viktor volt miniszterelnök leveléből idézett. A sírnál Tófalvi Zoltán publicista Fülöp G. Dénesről, „az ötvenhatosról” beszélt. A január 15-én, Budapesten elhunyt Fülöp G. Dénes koporsója mellett presbiterek, a Székely Nemzeti Tanács képviselői és a Sapientia Egyetem tanárai álltak díszőrséget. /Szucher Ervin: Búcsú a lelkésztől. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./

2005. január 25.

Tamás Gáspár Miklós felszólította Magyarország volt miniszterelnökét, Orbán Viktort: “Szükségünk van rád, öregem, szedd össze magad!” Erre reagált K. Jakab Antal: „Ne pimaszkodj, Gazsika! Egyelőre a magyar hírközlési eszközöknek, a magyar tudományos és kulturális fórumoknak, a magyar szellemi és gazdasági élet kulcspozícióinak, a magyar vagyonnak csak oroszlánrésze, nem telje van a kezetekben”. „Majd, ha már mindenestül bekebeleztétek az országot, de a magyar nemzet elgyávításához, önérzetének, önbecsülésének megtiprásához nem járulsz magad is hozzá gyalázkodó megnyilatkozásaiddal (hogy pl. a magyar született fasiszta), és az elgyávított, önérzetében, önbecsülésében megtiport nemzet méltatlan viselkedésében (lásd népszavazás) nem keresed tulajdon tételeid igazolását; majd, ha úgy múlik el nemzeti ünnep, hogy egyetlen hírcsatornán sem pocskondiázod mint szánalmast, borzalmast, szégyellnivalót a magyarok történetét; majd, ha ellenzéki pártvezér leszel az országgyűlésben, és minden alkalmat elszalasztasz a kormánypárt országbitorlásának megbélyegzésére; majd, ha újkommunista-újliberális igehirdetéseddel elhódítod Gurcsánytól a tömegeket, és százezer cifraszűrös, árvalányhajas és imasipkás lumpenproletár sorakozik föl mögéd Budapest utcáin, de te visszavezeted őket az alkotmány sáncai közé, s hiába követeli a sokaság harsogva, őrjöngő önkívületben, hogy legalább államelnöki beköszöntő beszéded tartsd meg, te megtartóztatod magad a hatalom megragadásától, és az újkommunista kiáltvány elszavalása helyett szótlanul legyintesz csupán – akkor… Akkor én összeroppanok összegyűjtött sokértelmű, mélységes hallgatásaid súlya alatt, és nem vetemedem többé pimaszkodásra veled szemben.” /K. Jakab Antal: Ne pimaszkodj, Gazsika! = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 25./

2005. január 31.

Kuszálik Péter élcelődött a Székelyföld autonómiájával kapcsolatban /Székely Ottonomia – írta/, hozzátéve, hogy az erdélyi magyarság sürgősségi listáján csak a tizedik helyen szerepel a székelyföldi területi autonómia. Tehát a Székely Nemzeti Tanács tizedrangú ügyekkel foglalkozik. Kuszálik szól „mindazoknak, akik a Székelyföld Ottonomiájában, Trianon revíziójában, a sült galambban, Orbán Viktorban, Csaba királyfiban reménykednek, ahelyett, hogy felismernék: mi a teendő az adott helyzetben.”. /Kuszálik Péter: Ottó! No, mi a’? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 31./

2005. február 9.

Az európai uniós szférába tartozó keleti peremországokból újabban Ukrajna, Moldova és Oroszország felé figyelnek. A lengyel politikai elitnek rendkívüli szerepe volt az ukrajnai választások országsorsot döntő harmadik fordulójának kimenetelében, a kétbalkezes magyar külpolitika ez esetben is egy keleti tömbhöz tartozó, oroszbarát Ukrajnát támogatott az utolsó pillanatig. Ezzel szemben Traian Basescu elnök a Moldova Köztársaság felé fordul. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy rövidesen Ukrajnába látogat, Somogyi Ferenc külügyminiszter pedig Moszkvában készítette elő a kormányfő oroszországi útját. A cél az orosz és ukrán üzleti kapcsolatok dinamizálása. Gyurcsány ezúttal is Orbán Viktort hibáztatta: ,,az előző kabinet nem fejlesztette hazánk keleti, elsősorban orosz és ukrán üzleti kapcsolatait”, továbbá: ,,Veszélyes lehet Magyarország jövője szempontjából, ha eluralkodik a gazdasági populizmus, amelynek leglényegesebb eleme a tőkeellenesség” – mondta. – Traian Basescu Moldova Köztársaságba látogatott, meleg fogadtatásban részesült. Kijelentette, véget vet az energiahordozókkal való orosz zsarolásának, s Románia biztosítja Moldovának, a ,,két ország–egy nemzet” keleti részeiben élők számára a szükségletek kielégítését. A kettős állampolgárság kiterjesztésével, az oktatási, tanulmányi és egyéb támogatásokkal, az áttelepedések elősegítésével a kormány megnyerte a besszarábiai román lakosságot. Traian Basescu nem azért utazik a Pruton túlra vagy Londonba, hogy elődeit pocskondiázza, hanem megpróbálja a Fekete-tenger geopolitikai fontosságát az EU-ban és a NATO-ban érvényesíteni. /Sylvester Lajos: Merre tekint Kelet-Európa? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 9./

2005. február 16.

Révész Máriusz Sorsfordítók Erdélyben /Kairosz Kiadó, Budapest/ című interjúkötetét Budapesten, a Polgárok Házában mutatta be Orbán Viktor. Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete írta a könyv előszavát. Hét interjút tartalmaz a könyv. Molnár Jánosné református lelkész; Berszán Lajos plébános-esperes; Gergely István plébános; Kató Béla református lelkész, püspök-helyettes; Pakó Benedek plébános, Szegedi László református lelkész és Böjte Csaba ferences szerzetes ismerhető meg a könyvből. /Pásztori Tibor Endre: Langymeleg helyett fészekmeleg. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 16./

2005. február 17.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és az erdélyi Magyar Polgári Szövetség vezetői február 15-én tartott tanácskozásukon egyetértettek abban, hogy az elkövetkező időszak legfontosabb nemzetpolitikai kérdése: sikerül-e érdemi elmozdulást elérni az erdélyi magyarság valóságos, a gyakorlatban is érvényesülő egyenjogúsága, illetve ehhez garanciául szolgáló autonómiájának kiépítése terén – közölte Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője. Február 15-én Budapesten folytatott megbeszélést Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Kövér László, a párt országos választmányának elnöke és Németh Zsolt az erdélyi Magyar Polgári Szövetség elnökével, Szász Jenővel, Szilágyi Zsolt országos választmányi elnökkel, Árus Zsolt alelnökkel és Nagy Pál ügyvezető alelnökkel. A megbeszélésen mindkét fél örömét fejezte ki, hogy „a legutóbbi romániai választások után egy nem kommunista gyökerű kormány került hatalomra”. A Fidesz vállalta, hogy az elkövetkező időszakban tájékoztatni fogja a nemzetközi fórumokat arról, hogy Romániában mind a mai napig rendőrségi zaklatások érik azokat az állampolgárokat, akik aláírásukkal támogatták a Magyar Polgári Szövetség választásokon való indulását. /Fidesz-vezetők tanácskozása az MPSZ vezetőivel. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 17./

2005. március 1.

Magyarországi ,,kisúgók” Miskolcon, Orbán Viktor kocsija után szegődve, kamerájukkal elkapták azt a pillanatot, amikor a volt kormányfő éppen kinyitni készült csomagtartóját. A Volkswagen hátulján látható volt Nagy-Magyarország kontúrja, a közepén a H betűjellel. A bukaresti Jurnalul National február 17-i száma közölte, a paparazzók világhálóra vitték a felvételt. Ez ékes bizonyítéka annak, hogy Magyarország volt kormányfője és a 2006-os választásokon ismét hatalomátvételre készülő miniszterelnök-jelölt irredenta, nacionalista, antiszemita, fasiszta, horthysta, kádárista, s minden egyéb. A bukaresti román lap a Népszavát emelte ki mint fő forrást: ,,Orbán kocsiját a revizionizmus szimbóluma díszíti.” A lap közölte Orbán Viktor válaszát is: ,,nem szégyen Magyarország régi nagyságáról tudni s az elmúlt századok kulturális értékeire büszkének lenni”. – A román embert nem botránkoztatja meg, ha nagy formátumú iskolai és hivatali falitérképeken Besszarábiát és a mai Romániát együvé ragasztva látja. A magyar irredenta veszélyt Bukarestben nem román titkosszolgálati eszközökkel ,,derítik ki”, hanem magyar médiumokból halásszák ki. Magánszorgalmú kutyák koslatnak Miskolcon, hogy a politikust megpróbálják bemocskolni, írta Sylvester Lajos. Valamikor Rákosi Mátyás panaszkodott a bukaresti elvtársaknak, hogy mennyivel könnyebb az ő dolguk, a románoknak nem kell nyolcmillió fasisztával szembenézniük. ,,Félre a múltba forduló, bezárkózó, nacionalista, enyhén klerikális rovátkákkal, amelyeket az ajtófélfára vésünk, most már máshoz kell mérni a dolgokat. Új kor, nyitott Magyarország, és ehhez új mértékegység illik” – mondta ugyanezekben a napokban Budapesten valaki. /Sylvester Lajos: A ,,kisúgók” dicsérete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 1./

2005. március 2.

Kuszálik Péter szerint a Székely Nemzeti Tanács és vezetői a lúzerek, a vesztesek, Orbán Viktor lúzerei. Az SZNT a védőhatalmi státust is említette. Kuszálik sietett jelezni, hogy védőhatalmi státust Katona Ádám emlegette nyolc évvel ezelőtt. „Amennyiben két NATO-tagállam között egyáltalán szóba jöhet a „védőhatalmi státus” fogalma” – tette hozzá Kuszálik. Most „Csapó József éppen Strasbourgban tárgyal valakivel. /Kuszálik Péter: Morfondír. A lúzerek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./

2005. március 7.

Eörsi Mátyás szabaddemokrata képviselő kolozsvári előadására mintegy negyvenen gyűltek össze. Feszült volt a légkör, s az előadó néhány szavára – „a decemberi népszavazás után az újságok arról írtak, hogy kormánypártiak ne jöjjenek többé Erdélybe” –, máris elhangzott: „Nagyon helyes!”, Miért jött ide?”, „Nem kellett volna idejönnie!”, miközben valaki „Ezt meghallgatni sem érdemes” szavakkal kirohant a teremből. Eörsi szerint a népszavazás nem a határon túli magyarokról szólt, a két nagy párt azt a saját hasznára fordította. A Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) minden magyar párt amellett volt, hogy a népszavazás káros. Az Eörsi előadásán jelen lévő Patrubány Miklós tiltakozott ezen állítás ellem. András Imre is megjegyezte, ez nem felel meg a valóságnak. Eörsi szerint Patrubány ceausiszta volt. Eörsi szerint az erdélyieknek a magyar állampolgárság semmi előnnyel nem járna, magyar állampolgárság csak a román kormány engedélyével adható. Eörsi szerint az Európai Unió nem támogatja a kettős állampolgárságot. Patrubány Miklós és mások megjegyezték, Horvátország, Románia, Nyugaton Olaszország, Spanyolország, Portugália, Írország mégis biztosította határon túli nemzettársainak az anyaország állampolgárságát. Az SZDSZ álláspontja szerint a népszavazás Trianonról szólt. A kettős állampolgárság visszamenés az időben: Nagy-Magyarországot nem lehet építeni. A jövő kettős állampolgársága az EU–magyar, EU–román állampolgárság. A hozzászólások során Patrubány Miklós elmondta: nem Romániától függ, hogy Magyarország állampolgárságot adjon a határon túliaknak. Minden állam saját joga, hogy kinek ad, ebbe senki sem szólhat bele. Bagoly Zsolt, megjegyezte, hogyan támogatja Eörsi az autonómiát azután, hogy kijelentette, megérti Romániát, hogy nem akar autonómiát adni a Székelyföldnek, mert Magyarország sem ad a kínai textilkereskedőknek, továbbá miért nem keresztény ország Magyarország? Eörsi Mátyás kijelentette: Az autonómia és a kollektív kisebbségi jogok mellett van. Nem emlékszik arra, hogy mit mondott a kínai textilkereskedőkről. Magyarország nem keresztény, de nagyon sok keresztény állampolgára van. /Az Eörsi előadásáról beszámolót készítő Asztalos Lajos emlékeztetett a székelyek és autonómiájáról tett kijelentésére: „Adnánk mi területi autonómiát az itt élő kínai textilkereskedőknek?” [168 Óra, 2004/38.].)/ András Imre: Hiteles lehet-e az a magyar politikus, aki elfelejti pártja, az SZDSZ 1989 tavaszán elfogadott programját, amelyben ez áll: „Minden magát magyarnak valló személy – és az ő jogán családja – legyen jogosult a magyar állampolgárságra.”? /Asztalos Lajos: SZDSZ-es politikus a kettős állampolgárságról – Kolozsvárt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./ Eörsi előadásában Orbán Viktort tette felelőssé azért, hogy az aláírások összegyűlhettek, és megtörtént december 5-én a népszavazás. András Imre felszólalva tételesen megcáfolta Eörsi állításait, majd emlékeztette őt, hogy az SZDSZ által is elfogadott 1989-es rendszerváltási program tartalmazza azt a kitételt, hogy minden magát magyarnak valló személy jogosult a magyar állampolgárságra. Eörsi válasza: „Ezt elfelejtettem.” Nem derült fény arra, ki hívta meg valójában az előadót. A Kolozsvár Társaság szerepelt meghívóként, de Eörsi elöljáróban a Szabadelvű Körnek köszönte meg a meghívást. András Imre kérdésére a képviselő kitérő választ adott, a teremben lévő Eckstein-Kovács Péter elnök pedig nem jelentkezett válaszadásra. Az MVSZ sajtószolgálata szerint „a Kolozsvár Társaság több alapító tagja, köztük Vetési László elnök, Egyed Ákos akadémikus, Jakab Gábor lelkipásztor is elmondta, hogy nem tudott Eörsi kolozsvári meghívásáról. Értesülések szerint a meghívó Eckstein-Kovács Péter volt, de mivel a kolozsvári RMDSZ nem vállalta Eörsit, a szenátor, Visky András és Kántor Lajos alelnök használta fel saját céljaira a Kolozsvár Társaság nevét.” /Bagoly Zsolt: A kettős állampolgárság mint „illúzió” . = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 8./

2005. március 8.

A kettős állampolgárságról szóló előadásra nem ment el, mert a magyar parlamenti ülésen, a határon túli magyarok képviselőinek jelenlétében, „Eörsi Mátyás ellenünk kampányolt”- írta Szabó J. Álmos. Amikor a kettős állampolgárság kérése egyértelműen fogalmazódott meg mindegyik határon túli, legitim magyar képviselet részéről, jogi és egyéb akadályokra hivatkozni, csak mert a belpolitikai pártérdek ezt kívánja, nemzetárulás vagy nemzettagadás. Eörsi Mátyás második előadására elment, elsősorban a cím miatt: Kolozsvár és a tágabb régió perspektívái az Európai Unióban. Eörsi előadása eléggé laposra sikerült. Beszélt a jelenkori magyar kormány tehetetlenségéről, az előző kormány okozta hatalmas károkról, néha megemlítve Orbán Viktort is, mint aki mindenért felelős, ugyanakkor szinte semmi nem hangzott el Kolozsvárról és annak szerepéről. A hallgatóság Eörsit érkezésekor megtapsolta. Szabó J. Álmos úgy látja, hogy itt az SZDSZ-es elvek Erdélybe való importálásáról van szó. Arról, amivel a kormányon levő politikusok mindig megvádolják az ellenzéket. /Szabó J. Álmos: Miről is szólt Eörsi Mátyás előadása? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./

2005. március 21.

Március 19-én Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában dr. Kincses Előd, a Maros megyei Nemzeti Megmentési Front volt alelnöke szervezésében megemlékezést tartottak, amelyen felidézték az 1990-es márciusi eseményeket. A 15 évvel ezelőtt történtekről Schmidt Mária történész, a budapesti Terror Háza Múzeum igazgatója és Gabriel Andreescu politológus, lapszerkesztő beszélt. Dr. Kincses Előd szóvá tette, hogy bár az RMDSZ most kormányzaton van, még mindig nem derítették ki az 1990-es marosvásárhelyi események kezdeményezőit, felbujtóit. Azóta 40 magyart és cigányt ítéltek el, de az igazi vétkesek büntetlen maradtak. Az ügyvéd elmondta, a romániai magyar autonómia-törekvések csakis összefogással érhetők el, ezért meghívta a rendezvényre az RMDSZ szenátorait és parlamenti képviselőit, de senki sem jött el, kivéve Kerekes Károly képviselőt. Sütő András betegségére hivatkozva maradt távol, eljött viszont a Ceausescu rendszer két ellenállója: Király Károly és Tőkés László püspök. Fehér karácsonytól a fekete márciusig címmel készült videofilm idézte a nagyszámú közönségnek az 1989. december 22. és a 1990. március 20-a között Marosvásárhelyen történteket. Schmidt Mária felolvasta Orbán Viktornak a Fidesz Polgári Párt elnökének az üzenetét. Schmidt Mária történész kifejtette, Tőkés Lászlónak sikerült maga mögé állítani Temesvár lakosságát. Ez forradalom volt – vélte a történész, az viszont, ami Bukarestben történt, az kételyeket ébreszt. Az 1989. december 21-i népgyűlésen a zavargásokat kirobbantók, majd a mai napig se tisztázott terrorista diverzió arra utal, hogy titkosszolgálati erők álltak a háttérben. A Szekuritáténak és a párt másodvonalbeli politikusainak kapóra jött Temesvár, hogy ennek ürügyén megrendezzék a bukaresti forradalmat. A figyelemelterelés, a dezinformálás voltak a visszarendeződés eszközei. Romániában a pártállami rendszert saját politikai elitje buktatta meg, így a rendszerváltás felemásra sikerült. Ameddig nem derül ki, hogy kik lőttek 1989 decemberében, kik szervezték a márciusi pogromot, kik irányították a bányászokat Bukarestbe, addig nem teljesedik ki a rendszerváltás. Gabriel Andreescu elmondta, hogy 1989 decemberében nem számolták fel a Szekuritátét, csupán a hadsereg hatáskörébe helyezték azzal a feltétellel, hogy a hadügyminisztérium három hónapig biztosítsa a titkosszolgálat tagjainak fizetését, majd ezt követően felszámolják őket. A három hónap márciusban járt le. Gabriel Andreescu Emil Constantinescu volt államfő könyvéből idézett, aki leírta, hogy a titkosszolgálat 1990-től, de mandátuma alatt is a román-magyar konfliktust tévesen állította be és szándékosan félretájékoztatták az államhatalmi szerveket. Gabriel Andreescu kifejtette: kétségtelenül Ion Iliescu az 1990 márciusi események stratégája és munkáját Virgil Magureanu a Román Hírszerző Szolgálat első vezetője segítette. 1990. március 19-én Ion Iliescu Virgil Magureanu társaságában Temesváron tartózkodott, ahol az ottani értelmiségiek arra kérték, szervezzenek egy barátság felvonulást, amelyen jelezni kívánták, lehet megoldást találni a marosvásárhelyi konfliktusra, mire Iliescu kijelentette, a románok és a magyarok között akkora szakadék van, hogy azt már lehetetlen áthidalni. Virgil Magureanu hozzáfűzte: Erdély egy puskaporos hordó, nincs mit tenni... Valójában az történt, hogy március elején az Országos Nemzeti Megmentési Front állandó bürója – amely a volt kommunista pártvezetőkből is állt, mint Ion Iliescu, Silviu Brucan, Dumitru Mazilu és Petre Roman – titkos ülésen eldöntötte, hogy kirobbantják a marosvásárhelyi etnikai konfliktusokat, aminek célja egyértelműen a hatalom átmentése volt. Az RMDSZ kormányon van, így most joggal kérheti, hogy a 15 évvel ezelőtti eseményekre a jelenlegi hatalom fényt derítsen, hangoztatta Gabriel Andreescu előadásában. A rendezvényre eljött Vasile T. Suciu nyugalmazott rendőrtiszt és Judea Ioan ny. ezredes, az 1990-es márciusi események egyik főszereplője, aki az igazát tisztázni szerette volna, így a rendezvény szünetében szót kért, azonban a hallgatóság azt nem engedélyezte. /Vajda György: Le kell bontani a hazugság falát! A titkosszolgálat szervezte a forradalmat és a pogromot. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 21./ Bögözi Attila újságíró úgy minősítette, hogy Tőkés László az 1989-es romániai fordulat elindítójaként nem tudott megmaradni a hősök panteonjában, továbbá Kincses Előd, Marosvásárhely fekete márciusának egyik kulcsembere sem tudott megmaradni annak a nagyformátumú politikusnak, akinek 1990. március 20-án „a főtéren tüntető magyar tömeg – ma már tudjuk azt is, hogy tévesen – látta”, ugyanis a „főáramlatából a perifériára sodródott”. Az újságíró nem érti, miért kellett Kincses Elődnek rászervezni még egy másik rendezvényt az emlékezésre. Szerinte a Pestről jött Schmidt Mária történész (a Terror Háza Múzeum igazgatója) olyan szinten, mintha ezt első osztályosoknak tenné, elmesélte, hogy milyen is volt az élet a Ceausescu-korszakban. /Bögözi Attila: Ha emlékezni külön kottyan kedve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./

2005. március 30.

A Csibi Istvánnal és bűntársaival kapcsolatos perek egy részét Suceava városába helyezték. Miért? Értelmes választ erre nem lehet adni. Szondy Zoltán újságírónak Csibi István s az általa szerződtetett verőlegények elleni perben kellett megjelennie Suceaván. A Claudiu Sere elleni három rágalmazási és becsületsértési pert összevonták, a vádlott megjelent: büszkén és holtrészegen, harsányan ordította, hogy ő a román nemzetgazdaságot védi Kurkó János ellen, aki Orbán Viktor rokonainak privatizálta Hargita és Kovászna megyét. Ezt a viselkedést mosolyogva tűrte a suceavai bíró, majd újból halasztást rendelet el, ki tudja, hányadszor. Ezután következett Szondy ügye. Csibi István nem jelent meg, nem jött el a craiovai fogházból. Szondynak erről nem szóltak. Előzőleg volt egy tárgyalás, ahová megidézték Szondy Zoltánt, de az idézőre nem írták rá a házszámot, így nem kapta meg. Újra megidézték Suceavára, ekkor pedig elírták a dátumot: február 11-ét írtak az idézőre, holott tizedikén volt a tárgyalás. Mintha valakik azt szeretnék, hogy Csibi István ügyét ne lehessen letárgyalni. /Szondy Zoltán: Bukovinai csavarok. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 30./

2005. április 19.

Nagyváradon kétes a fogadtatása annak az április 29-i gálaműsornak, amelynek vendége a zongorista, Richard Clayderman. A gálának kellene előmozdítania Nagyváradon a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szervezett gyászos végű december 5-i, magyarországi népszavazás utáni engesztelődést. A Magyarországról több tízmillió forinttal finanszírozott április 29-i, 20 perces Clayderman show-nak vannak kritikusai. Az önérzetesebb nagyváradi magyarok megalázónak érzik az ilyenfajta magyarországi alamizsnát. Tőkés László, a Királyhágómelléki Egyházkerület püspöke szerint a rendezvény a Festum Varadinum teljes költségvetésének a sokszorosát teszi ki, az árát érdemesebb lett volna az erdélyi és partiumi iskoláknak adni. „A határon túli magyarok támogatására nincs pénz, de ilyen gálákra van...” – jegyezte meg. A püspök úgy tudja, az MSZP-hez közeli gazdasági érdekeltségű Eurofilm.Co.Hu Kft. szervezi a Clayderman-turnét, mely Újhelyi István MSZP-s politikussal is kapcsolatba hozható. Idén április 24. és május 1. között rendezik Nagyváradon a Varadinumot. Két előrendezvénye is lesz: április 20-án az egyházkerületi székház dísztermében lép fel Bogányi Gergely zongoraművész, aki Böjte Csaba árváinak gyűjt, április 23-án pedig Bánffy György színművész Wass Albert-előadóestjét hallgathatják az érdeklődők. Április 24-én, a Varadinum nyitó napján, az 50 esztendős Deák Árpád szobrászművész kiállítása nyílik, április 28-án a nagyváradi költők tisztelegnek József Attila emléke előtt. Április 29-én Magyarország és a határon túli magyarság címmel fórumot szerveznek, amelyre hivatalosak a Határon Túli Magyarok Hivatalának eddigi elnökei és jelenlegi vezetője, illetve a kisebbségügyi államtitkárok: Entz Géza, Törzsök Erika, Tabajdi Csaba, Lábody László, Szabó Tibor, Németh Zsolt és Szabó Vilmos. Április 30-án anyák napi családnapot rendeznek Orbán Viktorné Lévai Anikó fővédnökségével. A záró ünnepség József Attila szobrának felavatása lesz. /(Lakatos Balla Tünde): A nemzeti megengesztelődés Claydermanja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 19./

2005. május 6.

A Szerbiában élő magyar kisebbség kapcsolattartása az anyaországgal rosszabb, mint Magyarország uniós csatlakozása előtt volt – jelentette ki május 5-én Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón. „Rövid távon, egyéves távlatban a vajdasági magyarok hazánk európai uniós csatlakozásának a vesztesei közé tartoznak” – mondta Orbán Viktor. Utalt arra, hogy vízumkötelessé vált a vajdasági magyarok belépése Magyarországra, és különösen bántónak nevezte az egyetemisták és a fiatalok utazási nehézségeit. Orbán Viktor szerint december 5-e után nincsenek olyan közös célok, amelyek összefognák a kárpát-medencei magyarságot. Mint mondta, a Máért küldetése az, hogy időről időre megfogalmazza ezen célokat, ezért az összehívása sürgős és indokolt volna. Hozzátette: a Máért jó fórum lenne arra is, hogy a Szülőföld Alappal kapcsolatos kérdéseket is megválaszolhassák, mert annak eddigi működése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Fidesz-elnök továbbra is indokoltnak mondta, hogy a vajdasági magyarokat ért atrocitásokat nemzetközi figyelem övezze, ezért az Európai Néppártban működő frakciójukon keresztül is napirenden kívánják tartani a kérdést. Kasza József az újabb, határon túli magyarokkal kapcsolatos kormányzati kezdeményezéseket pótcselekvésnek nevezte. Leszögezte, hogy a kettős állampolgárság intézményét nem lehet megkerülni. Kasza József kijelentette, hogy a magyar kormány lemondott a délvidéki magyarságról, nem veszi figyelembe véleményét és javaslatait, és december 5-e óta nem is keresi az alkalmat arra, hogy párbeszéd alakuljon ki. „A magyar-magyar kapcsolat így nem hogy mélyponton, hanem még a mélypont alatt is van” – tette hozzá. A délvidéki atrocitásokkal kapcsolatban elmondta: csökkent az esetek száma és súlyossága, ugyanakkor Szerbiában továbbra is nyomást gyakorolnak a kisebbségekre. /Orbán: a szerbiai magyar kisebbség és az anyaország kapcsolattartása rosszabb, mint azelőtt. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./

2005. május 10.

Fenntartható vidékfejlesztés, hagyományos gazdálkodás az EU-csatlakozás küszöbén címmel szervezett háromnapos tanácskozást az erdélyi unitárius egyház, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem és az amerikai Project Harvest Hope Alapítvány. Az sepsiillyefalvi Keresztyén Ifjúsági és Konferenciaközpontban tartott rendezvényen Szabó Árpád unitárius püspök elmondta, a műhelymunka célja olyan kérdések megvitatása, mint a nagyüzemi szinten művelt gazdálkodás hatásai a falvak lakosságára, ennek ökológiai és emberi erőforrásokat érintő következményei. Benedek Huszár János, Sepsiillyefalva polgármestere köszöntőbeszédében Orbán Viktor volt magyar miniszterelnököt idézte, aki szerint több érv szól az EU-csatlakozás mellett, mint ellene, de két vesztese van: a mezőgazdászok és a határon túli magyarok. Kolumbán Gábor, az erdélyi unitárius egyház főgondnoka hangsúlyozta, hogy Székelyföldön fokozott figyelmet kell fordítani a vidékfejlesztésre. /Bíró Blanka: Kettős lépéshátrányban a csatlakozás előtt. = Krónika (Kolozsvár), máj. 10./

2005. május 17.

Bocskai-díjjal tüntette ki a Bocskai Szövetség a Háromszék szerkesztőségét, értesítette a lapot dr. Kreczinger István elnök. A szervezet immár tizennegyedik alkalommal osztja ki az elismeréseket egy-egy Erdélyben, Magyarországon és Nyugaton élő személyiségnek, 1996 óta a felsoroltakon kívül egy intézménynek is, aki, illetve amely ,,a Bocskai Szövetség programjából eredő erkölcsi-politikai értékrend szerint kiemelkedően szolgálja nemzetünket, ezen belül az erdélyi magyarságot”. A díjátadásra május 29-én Koltón kerül sor. Az eddigi díjazottak között van Beke György, Böjte Csaba, Egyed Ákos, Gergely István, Kató Béla, Orbán Viktor, Pomogáts Béla, Tempfli József, Tőkés László. /Bocskai-díjas a Háromszék. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 17./

2005. május 30.

Május 29-én temették Kiskunmajsán Pongrátz Gergelyt, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a Corvin-köz főparancsnoka volt. Május 28-án a Szent István-bazilikában szentmisét tartottak, ezt követően a gyászmenet a Corvin-közbe kísérte a koporsót. A gyászmisén részt vett Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök és Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke is. A Corvin-közben emlékeztek rá tisztelői. Lezsák Sándor független országgyűlési képviselő kijelentette: Pongrátz Gergely „fegyveres és parancsnoki irányító helytállásán is múlott, hogy 1956 forradalma az európai szabadságküzdelmek legszebb napjait írta”. Kiemelte, hogy Pongrátz Gergely a száműzetés, majd a hazatérés utáni méltánytalanságok ellenére a harcot ott folytatta, ahol abbahagyta, prófétája lett a szabadságharcnak, hirdetője, magyarázója, tanárok helyett is tanára. /Búcsú Pongrátz Gergelytől. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 30./

2005. június 6.

Június 4-én 156-an ballagtak Csíkszeredán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első végzős hallgatói. Szilágyi Pál rektor az első egyetemi év megnyitóján elhangzottakra emlékeztetett. Ekkor Német Zsolt mondotta: győztünk! Most már határozottan mondhatjuk ki győztünk – fogalmazott a rektor. Szilágyi Pál arra kérte a diákokat, hogy maradjanak mindig a Sapientia Egyetem barátai és segítsék az egyetemet. Csíkszereda egyetemi város – kezdte beszédét Ráduly Róbert, a város polgármestere, aki maga is az egyetem tanára. A polgármester Orbán Viktornak, a felelős magyar kormánynak mondott köszönetet az egyetem alapításáért és támogatásáért, Birtalan Ákosnak, aki az egyetem létrehozásán bábáskodott, valamint azoknak a tanároknak akik vállalták, hogy Csíkszeredába költözzenek. Görömbei András, az MTA elnökének üdvözletét tolmácsolta, ugyanakkor az örök magyar modellnek nevezte, amit itt látott; emlékeztetett, hogy a bánatot, a tragédiát erővé kell változtatni. Bakacsi Gyula, csíkszeredai dékán is kiemelte, hogy a diákoknak határtalan bizalmuk volt, hogy az induló egyetemre iratkoztak. /(Daczó Dénes): Elballagott az EMTE első végzős évfolyama. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./

2005. június 7.

Lányi Szabolcs professzor bukaresti állását feladva vállalta, hogy Csíkszeredába jön, és egyetemet épít. Elmondta, hogy versenyhelyzet alakult ki az erdélyi lehetséges központok között. A hagyományos nagy központ, Kolozsvár emberei ma sem tudják elképzelni, hogy egy új tudásközpont még meg is előzheti Kolozsvárt. Marosvásárhely és Kolozsvár olyan bástyák, amelyeket nem lehet feladni. Az akkor magyar politikai vezetés, személyesen Orbán Viktor elfogadta, hogy a határon kívül rekedt magyarok is a nemzet részeként fontos nemzetpolitikai szerepet kapjanak. A magyar egyetem volt az első nagy akció, amikor sikerült a határon kívül rekedt magyarságot helyzetbe hozni. Nem segítségről van szó, hanem befektetésről, amit a magyar nemzetnek egy aktívabb és jobb helyzetben levő tagja tesz ugyancsak a magyar nemzetbe, hogy az tíz, ötven, száz év múlva is erős maradjon, fejtette ki Lányi Szabolcs. /Kovács Attila: Befektetés a magyar nemzetért. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 7./

2005. június 17.

Összetartozunk – ez a felirata annak a monumentális székely kapunak, amelyet a zabolai Basa Tamás Gazdasági és Művelődési Egyesület Vitéz Kelemen Dénes gelencei faragóművésszel készíttetett a budapesti Nemzeti Értékmegőrző Egyesületnek ajándékul, amiért ennek tagjai – olimpiai sportolók, írók, költők, neves művészek, építészek stb. – a december 5-ei népszavazáskor kiálltak a határon túli magyarok kettős állampolgársága mellett. A kapu kész van, a szükséges engedélyeknek is birtokában az egyesület, már csak az elszállításához keresnek támogatókat. A kapuállításra Sárospatakon kerül sor, az alkalomra több jeles személyiséget, köztük Orbán Viktor volt kormányfőt is meghívták. /(demeter): Összetartozunk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 17./


lapozás: 1-30 ... 661-690 | 691-720 | 721-750 ... 2731-2731




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék