udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1461 találat lapozás: 1-30 ... 661-690 | 691-720 | 721-750 ... 1441-1461

Névmutató: Tamás Sándor

2012. december 5.

Tízezer SIC-matricát osztanak ki az autósoknak Háromszéken
Codrin Munteanu prefektus újabb magyarellenes ténykedéseiről számolt ma be, sajtótájékoztató keretén belül Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke. Elmondta, hogy a november 5-én a városközpontba kihelyezett óriás SIC tábla ellen már pár nap múlva eljárást kezdeményezett a kormánybiztos.
November 12-én, hétfőn a prefektus azzal indította a hetet, hogy kikérte a város polgármesteri hivatalától, hogy milyen jogi alappal engedélyezte az RMDSZ által kiállított Terra Siculorum feliratú táblát. Ebben nem talált fogást, hiszen minden szükséges okirattal, szerződéssel, szolgáltatás kifizetését igazoló okirattal rendelkeznek. Ezután behívatta, annak a cégnek az ügyvezetőjét, amellyel a területi RMDSZ szerződést kötött. Rá akarta venni a céget, hogy bontsák fel a tábla bérletére vonatkozó szerződést a Szövetséggel. Ezt megtagadva a Brassó Megyei Pénzügyőrség ellenőrzésével találta szembe magát a reklámcég, akik az utolsó három hónapban az RMDSZ-el kötött szerződésekről érdeklődtek.
Tamás Sándor elmondta, hogy mindezekről tájékoztató a belügyminiszter, aminek hatására a prefektus irányából a zaklatások leálltak. A Székelyföldet népszerűsítő anyagok gyártását mindezek ellenére sem állították le. „SIC” feliratú autósmatricákat gyártottak tízezer példányban, amit előszeretettel ragasztgatnak ki autókra a háromszékiek. Egy civil szervezet pedig újabb ezer zászlót rendelt, hogy azokhoz is eljusson, akik a székely zászlós tüntetés alkalmával nem tudták beszerezni. „Egyre többen helyezik ki a székely zászlókat és egyre több autó jelenik meg a SIC-es matrica felirattal, ez pedig annak a bizonysága, hogy nem lehet adminisztratív döntésekkel megakadályozni azt, ami az emberek szívében benne van, és amit bátran vállalnak is”- tette hozza a megyei elnök.
Codrin Munteanu idén május és október között 18 bírósági eljárást indított Kovászna Megye Tanácsa és a települési önkormányzatokkal szemben. Olyan eljárásokat, amelyek a székely közösség szimbólumairól és a magyar emberekről elnevezett intézmények neveiről szóló határozatok megtámadását és megsemmisítését célozzák. Mindezeket látva, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete Codrin Munteanu prefektus leváltását kéri. Sajtóközlemény
Erdély.ma

2012. december 5.

Munteanu prefektus leváltását kéri az RMDSZ
Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus leváltását kéri az új kormánytól az RMDSZ háromszéki szervezete. Tamás Sándor, a szövetség Kovászna megyei elnöke tegnap sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy zaklatják a brassói céget, amelyik a háromszéki RMDSZ-nek bérbe adta a reklámpannót, amelyre kitették a SIC feliratú táblát. A háromszéki RMDSZ elnöke arról is beszámolt, hogy Munteanu május és október között 18 bírósági eljárást kezdeményezett a megyei, illetve a helyi önkormányzatok ellen, a székely szimbólumok vagy a magyar nyelvhasználat miatt.
Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus leváltását kéri a választások után alakuló új kormánytól az RMDSZ háromszéki szervezete. Tamás Sándor, a szövetség Kovászna megyei elnöke (képünkön) tegnap sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy zaklatják a brassói céget, amelyik a háromszéki RMDSZ-nek bérbe adta a reklámpannót, amelyre kitették a SIC feliratú táblát. „Codrin Munteanu prefektus számon kérte a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól, hogy milyen jogi alapon tették ki a táblát, és amikor nem talált fogódzót annak eltávolítására, a brassói cég ügyvezetőjét próbálta rávenni arra, hogy bontsa fel az erre vonatkozó szerződést. Később a cégtől a Brassó megyei pénzügyi hatóság is  számon kérte az RMDSZ-szel kötött szerződéseket” – számolt be Tamás Sándor, aki értesítette a belügyminisztert az esetről, és így sikerült leállítani a további zaklatást.
Elkészült a „bűnlajstrom”
A háromszéki RMDSZ elnöke elmondta, Codrin Munteanu május és október között összesen 18 bírósági eljárást kezdeményezett a megyei, illetve a helyi önkormányzatok ellen a székely szimbólumok vagy a magyar nyelvhasználat miatt. Többek között megtámadta a Kovászna megye és Kovászna város zászlóját, valamint a Sepsiszentgyörgy sajátos jelképeit elfogadó határozatot, a Kónya Ádám Művelődési Ház, az Incze László Céhtörténeti Múzeum és a Kovászna megyei agrárkamara elnevezésekre vonatkozó döntéseket, feljelentést tett a városháza és községháza feliratok miatt.
A bírósághoz fordult az uzoni polgármesteri hivatal homlokzatára kitűzött székely zászló ügyében, ahogy azért is, mert Bodokon az erdei utakat jelölő táblán elsőként a magyar felirat szerepel. Tamás Sándor elmondta, a bírósági eljárások különböző stádiumban vannak, például a megyezászló esetében alapfokon elutasították a prefektúra keresetét.
Címertudomány vs. politika
Codrin Munteanu a fellebbezésben azt írta, elejét kell venni annak, hogy a helyi önkormányzatok vezetői „határtalan képzelőerejüket kibontakoztatva” esetleg a település kabalaállatát is törvényesítsék. De többek között azt is felrója a magyar elöljáróknak, hogy Kovászna megye zászlója éppen olyan, mint a székely zászló, míg a megye címere nem tartalmaz a románságra utaló elemeket.
„A címertudományt nem lehet összekeverni a napi politikával” – szögezte le Tamás Sándor, emlékeztetve, hogy Kovászna megye kormányhatározattal elfogadott címere a 16. században gyökerezik, de 1928-ban a királyi Románia is törvénybe iktatta azt, sőt a kommunista időkben is ugyanezek voltak az elemei.
„Követeljük az új kormánytól a prefektus leváltását, meggyőződésünk, hogy a román nacionalisták, a régi rendszerből örökölt spiclik érdekeit szolgálja, hiszen korábban a magyarellenességéről híres Hargita és Kovászna Megyei Románok Civil Fórumának titkára volt” – jelentette ki Tamás Sándor. Amint arról beszámoltunk, a háromszéki területi RMDSZ november elején a székely szimbólumok védelmében helyezte ki a Sepsiszentgyörgy főterén, a prefektúra épületével szemben a SIC-táblát, melyen Székelyföld latin neve, a Terra Siculorum szerepel. A prefektus támadásai elleni tiltakozásként zászlós tüntetést is szerveztek a hivatal előtt, melyen több ezren jelentek meg székely zászlóval a kezükben.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

2012. december 5.

Zaklatja a prefektus a székelytáblát elkészítő céget
Kovászna megye prefektusa és a pénzügyi ellenőrző hatóságok zaklatják azt a brassói céget, amely a kormányhivatal épülete elé elhelyezett „SIC – Terra Siculorum” feliratú reklámpannót készítette – hívta fel a figyelmet kedden Tamás Sándor.
A háromszéki tanácselnök szerint az RMDSZ Kovászna megyei szervezete kötött szerződést a brassói céggel az óriáspannó elkészítéséről, amelyet november elején, a székely szimbólumokért tartott tüntetést megelőzően helyeztek el a prefektúra előtt. Néhány napra rá Codrin Munteanu, háromszéki prefektus kikérte a sepsiszentgyörgyi városházáról a pannóra vonatkozó engedélyeket.
Mivel nem talált fogódzót a „székelytábla” eltávolítására, a kormány megbízottja magához hívatta a brassói reklámcég vezetőjét, és rá akarta venni, hogy bontsa fel az RMDSZ-el kötött szerződését, tájékoztatott Tamás Sándor, hozzátéve: amikor a brassói vállalkozó azt mondta, nincs lehetősége a szerződés felbontására, a prefektus értésére adta, hogy döntésének következményei lehetnek.
„Gondoljon bele, hogy Franciaországban ilyesmiért felszámolhatják a céget”, mondta Tamás Sándor szerint a prefektus a vállalkozónak. Mint kiderült, néhány napra a Codrin Munteanuval való találkozó után a Brassó megyei pénzügyőrök ellenőrizték a céget, és az elmúlt három hónapban kötött szerződések iránt érdeklődtek, majd a Brassó és Kovászna megyei RMDSZ-szel kötött szerződéseket fénymásolták, mondta sajtótájékoztatóján Tamás Sándor. A háromszéki tanácselnök szerint az esetről jelentést tett Mircea Duşa belügyminiszternek, aki magához rendelte a Kovászna megyei prefektust, és ezután leállt a brassói cég zaklatása.
Tamás kifejtette: kérik majd az új kormánytól, hogy váltsa le a prefektust, hiszen „meggyőződésük, hogy a román nacionalisták a régi rendszerből örökölt spiclik érdekeit képviselik”. Codrin Munteanu korábban a magyarellenességéről ismert Hargita és Kovászna megyei Románok Civil Fórumának titkára volt, mondta Tamás Sándor.
Tamás Sándor rámutatott, hogy a háromszéki prefektus május és október időszakban 18 eljárást indított a székely szimbólumok és a magyar nyelvhasználat miatt a Kovászna megye és a települések önkormányzatai ellen. Ezek a perek különböző stádiumban vannak. Például a prefektus Kovászna megye zászlójára vonatkozó keresetét alapfokon elutasították, majd Codrin Munteanu fellebbezési keresetébe azt írta: „elejét kell venni annak, hogy a választott vezetők határtalan képzeletüktől vezérelve esetleg a települések kabalájáról is határozzanak”. Tamás Sándor rámutatott, hogy a prefektúra fellebbezését jövő év áprilisában tárgyalják azon a brassói bíróságon, amelynek székházára ki van tűzve Brassó megye zászlója.
Maszol.ro

2012. december 5.

Egy malomban őrölők vitája
Civilizált hangú, derűs hangulatú, de súlyos témákat felvető, nem is annyira vita, mint inkább párhuzamos ötletbörze lett a tegnap esti, a Háromszék napilap által szervezett Klárik László–Toró T. Tibor kampányvita: mint az RMDSZ, illetve az EMNP szenátorjelöltjeinek válaszaiból kiderült, sok mindenben egyetértenek, számos azonos síkon futó elképzelésük esetleg a megvalósítás mikéntjében tér el egymástól – ezt olykor-olykor, az egymást sorrendben váltó felszólalásaikkor maguk is elismerték.
Újat, a határozatlan választópolgárokat meggyőző érveket egyik fél sem mutatott fel, az azonban nyilvánvalóvá vált, ha nem is rövid távon, de távlatokban mindkét alakulat (de legalábbis a vitázó partnerek) az erdélyi magyarság ügyéért való összefogásban érdekelt. Választási időszakban a kampányvitáknak akad némi hagyománya Háromszéken, de ha nem is lenne, az ilyesfajta rendezvényekre a szabályok régóta rögzítettek. Ezek ismertetésével nyitotta meg a rendezvényt Farcádi Botond, a Háromszék főszerkesztője, a vita moderátora: a két fél kampánystábja sorshúzással döntötte el, melyik szereplő kezdje a felszólalást, mindkettejüknek három perc állt rendelkezésére a kérdésekre válaszolni, majd egy perc a vitapartner által mondottakra reagálni, a következő kérdésnél pedig cserélték a sorrendet. A moderátor kiemelte, a rendezvény nyílt vita jellegű, a közönségnek semmiféle bekapcsolódásra – kérdésfeltevés, véleménynyilvánítás – nem adódik módja, amit egyébként az Orchidea Events rendezvénytermet megtöltők (és sokan hely hiányában be sem juthattak) tiszteletben is tartottak. A bemutatkozást Toró T. Tibor kezdhette, majd a két fél kampánystábja által előre egyeztetett hat kérdésre válaszoltak felváltva. A jelöltek feleleteikkel bizonyították, felkészültek a vitára, többnyire bele is fértek a válaszadásra rendelkezésükre álló három percbe. Partnerük válaszaira reagálásaikat szintén civilizált hangon fogalmazták meg – ami nem jelenti azt, hogy az „odamondás” teljességgel hiányzott volna.
Az első rész lejárta után már élesebbé vált a vita, hiszen következtek az ismeretlen kérdések: legelőbb a két jelölt tett fel egymásnak egy-egy kérdést – amelyekre a válaszokkal egyikük sem bizonyult elégedettnek. Aztán a háromszéki-erdélyi írott és elektronikus média képviselői kérdezhettek egy-egy jelöltet, azt szintén a sorshúzás döntötte el, melyik újságíró melyik vitázót faggathatja. Legvégül pedig az olvasóink által lapunkhoz eljuttatott kérdésekből válogatva mindkét szenátorjelöltet kérdeztük.
A rendezvény záróakkordja egymás megajándékozása – a teremben összegyűltek, ha néha el is nevették magukat az odáig, másfél óra múltán erre a pillanatra már nagyon vártak. S ha a vita során elhangzottakra nem tér ki e tudósítás (annak szerkesztett változatát ugyanis lapunk holnapi számában közöljük), az ajándékozási ceremóniát mindenképp le kell írnunk. Toró T. Tibor az EMNP programját nyújtotta át Klárik Lászlónak, hogy „szabad idejében olvasgassa”, aztán egy csomag következett: kalap van benne, vezette fel Toró, de hogy mi a különlegessége, azt Klárik is csak a fejfedő teljes ismertetése után látta meg. A fekete kalap piros szalagjának csokrába ugyanis egy fényképet illesztettek a néppártosok, Toró ajánlása meg ekképp hangzott: „hogy ezentúl ne ő legyen a bokréta Tamás Sándor kalapján, hanem Tamás Sándor a Klárik Lászlóén”. Harmadik ajándékkal is előrukkolt Toró T. Tibor: egy „alternatív küszöböt” adott át, arra kérve vetélytársát, együtt lépjék át azt – amit egymás kezét fogva meg is tettek. A maga során Klárik László elmondta, kampánystábja azt ajánlotta, megyetérképet ajándékozzon Torónak, de ő úgy döntött, a saját szemerjai kertjében termelt csípős paprikából általa készített esszenciát ad át: részint, mert sok benne a C-vitamin, részint, mert „egy autonomista politikusnak néha nem árt, ha csípős a nyelve”. Klárik feltételhez kötötte ugyanakkor ajándéka átadását: akkor viheti Toró a kis üvegben pirosló paprikakészítményt, ha meg tudja mondani, hol található Sepsiszentgyörgy és Szemerja határa. A választ azonban, ha volt is, elmosta a két félnek gratulálni odasereglő tömeg moraja.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. december 10.

Tamás Sándor: Orbaiszéken román képviselő lesz az EMNP miatt
Jónak értékelte Tamás Sándor az RMDSZ szereplését a parlament választásokon, de Orbaiszéken román képviselő lesz az EMNP hibájából – tette hozzá.
A Kovászna megyei tanács elnöke sokkal jobbnak értékelte az eredményeket, mint amit négy évvel ezelőtt ért el a szövetség, mivel megnyertek minden olyan körzetet, amelyben eddig is képviselőik és szenátoraik voltak. Az elnök azonban fájlalja, hogy az EMNP-nek köszönhetően az orbaszéki körzetet nem szerezték meg. „Azért mert a saját fejük után mentek és nem a józan észre hallgattak, több szavazatot vittek el, mint amennyire szükségünk lett volna ahhoz, hogy 22 év után végre először magyar képviselője legyen Orbaiszéknek” – mondta Tamás Sándor.
Hozzátette: Kézdivásárhelyen annak ellenére, hogy a néppárt összefogott az MPP-vel fele annyi szavazatot kaptak, mint a helyhatósági választásokon, így várják, hogy a néppárt vezetői levonják a következtetést. „A gond csak az, hogy ezáltal román képviselőket és szenátorokat juttattak be a parlamentbe a magyarok helyett” – tette hozzá Tamás.
A Székelyhon.ro kérdésére, miszerint az alacsony részvétel miatt a szövetséget okolja a néppárt, Tamás Sándor azt mondta: „persze, a hóesésért is az RMDSZ a hibás, de száz szónak is egy a vége, a felelősséget náluk kell keresni, egyrészt az elveszített parlament helyek miatt, másrészt a rájuk adott szavazatok román helyekké való változtatása miatt. Az ilyen típusú magyar belháborúnak visszahúzó és eredménytelen hatása van.”
Bús Ildikó
Székelyhon.ro

2012. december 11.

Vádaskodva békülne az RMDSZ
Háromszéken fölényesen győzött az RMDSZ a vasárnapi parlamenti választásokon. Három képviselői és két szenátori helyet nyertek el jelöltjeik, de a negyedik mandátum elvesztéséért továbbra is az EMNP-t okolják.
Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnök szerint a néppártiak becsapták a választókat, és „jobb, ha meghúzzák magukat”, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elnök osztja ugyan Tamás Sándor véleményét (a becsapást illetően), de úgy véli, „mától fehér lappal kell mindenkinek kezdenie”, a következő hetekben, hónapokban az a feladatuk, hogy „valahogy elvarrják” ezeket a rossz ügyeket, és megpróbáljanak „olyan konstrukciót kitalálni, amely nem hozza többé ilyen helyzetbe a magyarokat”. Győzelem ide vagy oda, Tamás Sándor elég indulatosan kezdte az RMDSZ választási eredményeinek kiértékelését, felidézte, a kampány zárásakor igaza volt, a Néppárt egyetlen körzetben sem végzett első helyen, „szédítették hónapokon keresztül az embereket”, és „az alkalmi kis politikus (Sánta Imre – szerk. megj.) most előlépett politikai elemzővé”, pedig igenis, az EMNP-nek köszönhető, hogy 22 év után most sem sikerült magyar képviselői helyet szerezni Orbaiszéken. Tamás Sándor kitartott álláspontja mellett annak dacára, hogy a számok mást mondanak: az RMDSZ-es Thiesz János 6162 szavazatot kapott, az EMNP jelöltjére, Szakács Zoltánra 654-en voksoltak, még ha az összes érvénytelen voksot (525) hozzáadjuk, akkor is csak 7341 szavazat jön ki, ami kevesebb, mint a körzetben leadott érvényes szavazatok (14 796) fele. Az RMDSZ vezetői szerint azonban a Néppárt a hibás, ha másért nem, azért, mert nem mozgósítottak Nagyborosnyón, a megyében itt volt ugyanis a legalacsonyabb, alig 20 százalékos a részvételi arány. A „legszorosabb” küzdelem  Sepsiszentgyörgyön dúlt, itt valamivel több, mint 500 szavazaton múlott, hogy Markó Attila megszerezte a többséget. A szavazatok 52,6 százalékát kapta, Sánta Imre 19,85 százalékot. A sepsiszéki-erdővidéki szenátori körzetben Klárik Lászlóra a szavazók 56,6 százaléka voksolt, Toró T. Tiborra, a Néppárt elnökére 19,6 százalék. Az erdővidéki-sepsiszéki képviselői körzetben 59,8 százalék Márton Árpádra szavazott, 19,2 százalék a néppárti Derzsi Sámuelre. A megye másik szenátori körzetében Olosz Gergely diadalmaskodott 61,8 százalékkal, Kovács István állatorvos 11,1 százalékot szerzett, Kézdiszéken Fejér László Ödön lesz a képviselő, a szavazók 74,55 százalékának támogatását élvezi, míg ellenfele, Johann Taierling 15,6 százalékot kapott. Az RMDSZ-nek vélhetően majdnem ugyanannyi képviselője, szenátora lesz, mint eddig, de sokkal nagyobb parlamentben, így kisebb erőt képvisel majd, és érdekérvényesítési képessége is csökken. Ennek azonban nem annyira a Néppárt, mint inkább a román politikai helyzet az oka – fejtette ki Antal Árpád. Ugyanakkor az természetes, hogy Kelemen Hunor azonnal válaszolt Victor Pontának, „semmi rossz nincs abban, hogy tárgyalunk” – fejtegette, s hozzáfűzte, „nekünk az a jó, ha bele tudunk szólni a dolgokba”. Tamás Sándor hangsúlyozta, „egyik pártba sem vagyunk szerelmesek, de érdekeink vannak, egyrészt a magyar közösség jogainak bővítése, másrészt településeink, Székelyföld fejlesztése”. Ha ezt bármelyik demokratikus párt felvállalja, akkor „igen, koalícióra kell lépni”. Mindketten hangsúlyozták, a tárgyalások nagymértékben függnek attól, hány százalékot szerez a Szociál-Liberális Szövetség (USL), szüksége lesz-e az RMDSZ-re, hogy meglegyen az alkotmányozó többsége. Tamás Sándor leszögezte: Inkább kormányon szeretné tudni az RMDSZ-t, mint ellenzékben.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. december 12.

Biztos befutók a Székelyföldön, bizonytalan képviselet Belső-Erdélyben
Elsöprő győzelmet szerzett az RMDSZ a Székelyföldön a vasárnapi parlamenti választásokon, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a legtöbb helyen nem tudta felülmúlni a júniusi helyhatósági választásokon elért eredményt.
Hargita: két szenátor, négy képviselő
Hargita megyében a hét mandátumból hatot szerzett meg a szövetség, a legeredményesebben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerepelt, aki körzetében a voksok 79,4 százalékát kapta. A végleges adatok szerint Hargita megyében a szenátusi listákon az RMDSZ 83 097 szavazatot kapott a 116 410-ből, az EMNP szenátorjelöltjeire 17 749-en szavaztak. Verestóy Attila a szavazatok 68 százalékával elnyerte a hetedik szenátori mandátumát, Tánczos Barna (első portrénkon) pedig első ízben képviselheti a hargitaiakat a bukaresti felsőházban, miután megszerezte a szavazatok 75 százalékát.
A képviselőházi listákon is az RMDSZ szerzett többséget, a 116 084 szavazatból 82 814-et kapott, az EMNP második helyen végzett 17 069 szavazattal, míg a Szociálliberális Szövetség harmadik lett 10 683 vokssal.
Az első körzetben Korodi Attila győzött 73 százalékkal, a volt környezetvédelmi miniszter így második képviselői mandátumát kezdheti el. A legjobb eredményt Hargita megyében Kelemen Hunor érte el, az RMDSZ elnöke a szavazók 79,4 százalékának a bizalmát nyerte el, és ezzel megkezdheti negyedik képviselői mandátumát. Az RMDSZ-es Antal István a voksok 73,8 százalékát kapta, így újabb négy évet tölthet a képviselőházban, amelynek 1992 óta tagja. Moldován József volt távközlési államtitkárnak a polgárok 79,14 százaléka szavazott bizalmat. A többségben románok által lakott képviselői körzetben Mircea Duşa belügyminiszter lett az első a szavazatok 47,47 százalékával, a második helyezett, az RMDSZ-es Mik József 31,2 százalékot szerzett, a körzetben az országos visszaosztás során dől el, ki lesz a képviselő.
Tánczos Barna a Krónikának elmondta, az eredmények azt tükrözik, hogy a székelyföldi emberek megbíznak az RMDSZ-ben, és ez nagy felelősséget ró a szövetség politikusaira, akiknek azokat is képviselniük kell, akik nem a szövetségre szavaztak. „Remélem, lesz bennünk bölcsesség, hogy ne a vitát keressük, hanem mindazt, ami összeköt. A következő négy évben nem megosztjuk, hanem megerősítjük a magyar képviseletet” – mondta Tánczos. Papp Előd, az EMNP szenátorjelöltje szerint a néppártnak Hargita megyében sikerült növelnie a szavazatok számát, jobban szerepelt, mint az önkormányzati választásokon. Bár a 6:3-as alternatív küszöböt nem sikerült teljesíteni, stabilizálódott a párt. „Tisztességesen szerepeltünk, megyünk tovább!” – összegzett Papp Előd.
Orbaiszék elveszett
Háromszéken hat parlamenti mandátumból ötöt szerzett meg az RMDSZ. A Kovászna Megyei Választási Iroda végleges adatai szerint a szövetség megőrizte azokat a mandátumokat, amelyeket az elmúlt négy évben is RMDSZ-es politikusok töltöttek be, az orbaiszéki körzetben azonban nem sikerült győzni. A végleges eredmények szerint a Sepsiszék–Erdővidék szenátori körzetben az RMDSZ-es Klárik László volt megyemenedzser lett az első 21 314 szavazattal, a szavazók 56,6 százalékának a bizalmát szerezte meg és egyben első parlamenti mandátumát.
Vetélytársa, Toró T. Tibor EMNP-elnök 7367 voksot (19,57 százalék) kapott. A Felsőháromszék–Bodzavidék szenátori körzetben Olosz Gergely 19 711 szavazattal, 61,79 százalékkal győzött, az EMNP-s Kovács István 3540 szavazattal a harmadik helyre került, Marius Obreja USL-jelölt mögé. Sepsiszentgyörgyöt Markó Attila (második portrénkon) képviseli a következő négy évben a parlament alsóházában, a volt kisebbségügyi államtitkárnak 11 297-en, azaz a választópolgárok 52,6 százaléka szavazott bizalmat.
A Mikó-ügy másik szereplője, Sánta Imre bikfalvi lelkész 4255 szavazatot (19,82 százalék) kapott. Az Erdővidék–Alsóháromszék körzetben Márton Árpád újrázott 59,8 százalékkal, vagyis 9875 vokssal, ebben a körzetben 3169-en (19,19%) pecsételtek az EMNP-s Derzsi Sámuelre. Felsőháromszékről az RMDSZ színeiben megméretkező Fejér László Ödön vállalkozó (harmadik portrénkon) 13 018 szavazattal (74,5%) veheti át első képviselői mandátumát, a néppártos Johann Taierling 2734 szavazatot (15,65%) szerzett.
A szavazatok újraosztásával dől el, hogy ki képviseli a képviselőházban Orbaiszék–Bodzavidék lakóit a következő négy évben, ebben a körzetben ugyanis egyetlen jelölt sem kapta meg a voksok több mint felét, az RMDSZ-es Thiesz János 41,64 százalékos támogatottságot szerzett, Szakács Zoltán, a néppárt jelöltje mindössze 654 szavazatot kapott,  az újraosztás után dől el, melyik román jelölt jut mandátumhoz. Sánta Imre, az EMNP sepsiszentgyörgyi képviselőjelöltje lapunk kérdésére úgy értékelte, az RMDSZ hitelrombolása elbizonytalanította a választókat, és a néppártnak sem sikerült megfelelően mozgósítania őket.
„Le kell vonni a következtetést, új akciótervet kell kidolgozni!” – mondta Sánta, aki torzításnak és bűnbakkeresésnek minősítette, hogy az RMDSZ a néppártot okolja azért, hogy nem sikerült megszereznie az orbaiszéki mandátumot. Az RMDSZ háromszéki vezetői egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat fogalmaztak meg a választások tárgyában, míg Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester tiszta lappal kezdené újra, Tamás Sándor tanácselnök azt üzeni a néppártnak: „húzzák meg magukat!”
Antal hangsúlyozta, Sepsiszentgyörgyön 400 szavazaton múlott, hogy Markó Attila megszerezte a többséget, ha nem így történik, román képviselő lett volna. Emlékeztetett a választások éjszakáján mondott nyilatkozatára, miszerint „a néppárt megérdemelne két nagy pofont”, hozzátéve: a hangsúly azon volt, hogy családban kell elintézni a nézeteltéréseket, és többet nem szabad olyan helyzetbe hozni az erdélyi magyarokat, hogy két magyar alakulat közül kelljen választaniuk.
Bizonytalanság Marosban
Az RMDSZ elégedett lehet a Maros megyei eredményekkel – jelentette ki az alakulat megyei elnöke, Kelemen Attila, aki viszonylag kényelmesen nyert saját, magyar többségű képviselői választókerületében. Hasonló győzelmet aratott Markó Béla szenátorjelölt és Borbély László képviselőjelölt is, akik a szavazatok 66, illetve 73 százalékkal nyerték a választásokat. Bár a lista élén végeztek, sem a szenátori bársonyszékért versenybe szálló Frunda Györgynek, sem a hetedik képviselői mandátumára pályázó Kerekes Károlynak nem sikerült megszerezniük a leadott voksok több mint felét. A szövetség egyik legtapasztaltabb politikusának számító Frunda György, aki saját elvárásaihoz képest lényegesen gyengébben szerepelt, a támogatók kevesebb mint 40 százalékát tudhatja maga mögött.
„Remélem, hogy elnyerem a szenátori helyet” – bizakodott, majd megvallotta, hogy nagyon örül a magyar jobboldal kudarcának. „Van bennem egy kis káröröm: nem sikerült nekik!” – jelentette ki, hozzáfűzvén, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egyetlen célja az RMDSZ elgáncsolása volt. Frundához hasonlóan már csak a visszaosztás lutrijában bízhat Kerekes Károly is, akit a szavazók 44 százaléka támogatott. Utóbbi a város magyar többségű körzetében indult, ott, ahol négy évvel ezelőtt Borbély László a szavazatok több mint felét megszerezte. Az RMDSZ vezetői szerint, amennyiben Kerekes nem szerez újabb mandátumot, a felelősség a néppártot terheli, hiszen a két magyar jelölt összesen megszerezte a szavazatok több mint 50 százalékát.
Kerekes Károly ellenjelöltje, Portik Vilmos, aki egyben az EMNP Maros megyei elnöke is, úgy véli, ha nem indult volna a választásokon, az nem azt jelenti, hogy a nemzeti oldal elkötelezett szavazóbázisa az RMDSZ politikusát támogatta volna. Annak ellenére, hogy Marosvásárhelyen a néppárt közel kétszer annyi voksot szerzett, mint a nyári helyhatósági választásokon, Portik szerint át kell értékelni az eredményeket, és alapjaiból kell újraépíteni az EMNP Maros megyei szervezetét. „Az alacsony részvételi arány komoly figyelmeztetés a politikum számára. Kiderült, hogy a néppárt még nem tudja megszólítani megfelelőképpen a magyarokat, az RMDSZ már nem tudja” – következtetett az arányokból az EMNP Maros megyei elnöke. Gyengén szerepelt Lokodi Edit Emőke képviselőjelölt is, aki a 36 százalékos támogatottságával a szociáldemokrata Florin Buicu mögött végzett abban a körzetben, melyet 2008-ban az RMDSZ-ből azóta eltávolított Benedek Imre nyert.
Kolozs: Máté reménykedik
Kolozs megyében az RMDSZ a képviselői listákra leadott szavazatok 12,99 százalékát, az EMNP 1,68 százalékát szerezte meg, a szenátori listák esetében ez az arány 13,20, illetve 1,92 százalék. A töredékszavazatok megyei visszaosztását követően egyelőre Máté András Levente képviselői mandátuma tűnik biztosnak. Az országos visszaosztást követően még egy képviselői vagy szenátori helyet kaphat a szövetség – vázolta a lehetséges forgatókönyveket a megyei elnöke. „Ha nem lett volna széthúzás, jobb lehetett volna az eredmény, a másik pártra adott voks a román pártokra adott szavazatnak bizonyult” – mondta Máté András Levente.
Szász Péter, a néppárt szenátorjelöltje ezzel szemben úgy értékelte: „ahhoz képest, hogy a választók érdeklődése rendkívül alacsony volt, előrelépésnek tekinthető az EMNP eredménye”. Elmondta, az EMNP szenátorjelöltjeire összesen 4096-an, míg képviselőjelöltjeire 3687-en voksoltak a megyében. „A választóinktól kapott bizalom felelősséggel is jár, folytatjuk a megkezdett munkát, tovább építkezünk” – nyilatkozta Szász Péter.
Krónika (Kolozsvár)

2012. december 13.

A választásoknak vége, de a kampány hangneme megmaradt
Bár a parlamenti választásoknak már vége, a pártok nyilatkozatainak hangneméből úgy tűnik, a kampány még tart – hangzott el egy a romániai parlamenti választásokat értékelő rendezvényen szerdán Budapesten.
 A Magyar Külügyi Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által szervezett beszélgetésen Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke azt mondta, pártjának néggyel kevesebb képviselői helye lesz a nagyobb létszámú parlamentben, így lényegesen csökken a súlya. A veszteség okának „a konkurens pártra” leadott szavazatokat nevezte, ezeket ugyanis – mint mondta – újraosztották, és mások vitték el.
Az RMDSZ egy közösség képviselője, nem ideológiai alapon szerveződő politikai entitás – jelentette ki, hozzátéve: a mostani választások eredményeként azonban csökken a párt befolyása a parlamentben.
Azzal kapcsolatban, hogy két magyar párt indult a választásokon, kijelentette: nem volt szerencsés, hogy „egymásnak feszülve” indultak. A helyhatósági választásokon a magyar szavazatok 86 százalékát megszerezte az RMDSZ, és a parlamenti választásokon is hasonló arányban kapta meg a magyar voksokat – mondta.
Véleménye szerint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megpróbálta elhitetni az emberekkel, hogy bejuthatnak a parlamentbe, pedig valójában azért indultak, hogy 50 ezernél több szavazatot szerezzenek, mert a román törvények szerint, ha egy párt két választáson ezt nem éri el, kezdeményezhető a megszüntetése.
Hangsúlyozta, nem jó, hogy a Szociálliberális Szövetség (USL) kétharmadot szerzett, mert eddig az volt a cél, hogy a magyarok nélkül ne lehessen döntést hozni. Fontos érdek a magyar közösség jogainak bővítése, a magyarlakta települések fejlesztése, és amelyik román párt ebben segít, azzal készek az együttműködésre – közölte.
Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke, kampányfőnöke kiemelte, jó tendencia, hogy sikerült növelniük a szavazóik számát, de nem történt áttörés, több voksra számítottak. Hozzáfűzte: a legnagyobb sikerük, hogy az autonómia és a föderáció fontos téma lett a közbeszédben.
A legnagyobb kudarcnak azt nevezte, hogy az erdélyi magyarok egyre inkább kiábrándulnak a közéletből, ezt mutatja, hogy 600 ezer magyar nem ment el szavazni. Őket meg kell győzni arról, hogy érdemes voksolni, érdemes küzdeni, és nemcsak a kitelepülés és a beolvadás közül választhatnak – hangoztatta.
Az EMNP-alelnök szerint az RMDSZ érdeke, hogy azt hirdesse, a „politikai pluralizmus” veszélyes a nemzetiségi érdekképviseletre. Pedig nem állt fenn a veszély, hogy az RMDSZ kiesik az EMNP indulása miatt – tette hozzá.
Felidézte, a Magyar Polgári Párt (MPP) egy héttel a választás előtt átállt az RMDSZ oldalára, és véleménye szerint az MPP és az RMDSZ már korábban megállapodott az együttműködésről.
Kiemelte, az RMDSZ azt hirdette, hogy az EMNP-re leadott voksok a román pártokat erősítik. A kampány stílusa az egész közélettől elriaszthatta az embereket – mutatott rá.
Bakk Miklós politológus szerint a parlamenti választások ugyan már befejeződtek, de a politikusok nyilatkozatainak hangneméből úgy tűnik, a kampány még tart. Az RMDSZ „koalíciós potenciálja” csökken, ezért Victor Ponta kormányfőnek, az USL társelnökének gesztusa, az együttműködés felajánlása egyfelől válasz lehetett az EU-tól érkező nyomásra, hogy kiszámítható, stabil, a demokratikus minimumot betartó kormány legyen Romániában. Másfelől a miniszterelnök a saját pártját is akarta tesztelni, a reakciókra volt kíváncsi – fűzte hozzá.
Az RMDSZ és az EMNP versengéséről azt mondta, megkerülhetetlen az a probléma, hogy etnikai pártokként ugyanazokat a szavazókat akarják megnyerni maguknak.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. december 14.

Csúnya fejlemények a szomszédban: Íme az új „magyar átok”
És a harc megy tovább...
És virul a „magyar átok”; magyar magyarnak ellensége, összefogás helyett a választás lezárultával is megy a csörte az erdélyi magyar pártok között - derült ki a Magyar Külügyi Intézetben tartott beszélgetésen. A fórum résztvevői szerint összefogásra esély sincs, hosszú távon se, pedig a szociáldemokrata-liberális unió kétharmadától nagyon félnek mindannyian.
Kormányzati szereplő lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A felkérés a legtöbb szavazatot szerzett Szociálliberális Szövetség (USL) miniszterelnök-jelöltjétől, Victor Pontától érkezett, amit az RMDSZ elfogad. Kelemen Hunor pártelnök a jövő héten kezd tárgyalni arról, hogy „mire szerződjön a párt” – mondta a Heti Válasz Online-nak Tamás Sándor, Kovászna megye RMDSZ-es tanácselnöke. 
Matematikai értelemben az USL-nek, amely a parlamenti mandátumok több mint kétharmadát (67 százalékát) szerezte meg, és ezáltal alkotmányozó erővé vált, nincs szüksége az RMDSZ-re. Ami miatt mégis beemelheti a kormányba, az egyrészt egy „védőpajzs” emelése Brüsszellel szemben; az uniós vezetők nyáron élesen kikeltek Pontáék akkori ténykedése, elsősorban a Traian Basescu elnök elmozdítására tett kísérlet ellen. Beemelni egy szövetségen kívüli pártot a kormányba – pláne ha annak etnika színezete is van – jó pont az európai vezetők szemében. A másik ok – fejtette ki a Magyar Külügyi Intézetben tartott beszélgetésen Bakk Miklós politológus – hogy a kétharmad könnyen erodálódhat. Az USL szövetségben az a megállapodás, hogy a szociáldemokraták adhatják a kormány többségét, cserébe a liberálsi társelnök Crin Antonescu lesz az államfő – már ha sikerül elmozdítani Basescut – véli Bakk. Az erodálódás ellen pedig tartalékokat kell keresni. Erre is jó lehet az RMDSZ.
Sándor Tamás szerint a pártnak két fő célja van: a magyar közösség jogainak bővítése, valamint Erdély és Székelyföld fejlesztése. „Aki ezt képviseli, azzal együttműködünk” – jelentette ki. A megyei tanácselnök nem használta az autonómai szót; forrásaink szerint az utóbbi időben az RMDSZ-es politikusok nyilatkozataiban elvétve, már-már véletlenül bukkant csak fel ez a kifejezés.
Az USL kétharmados győzelmét, és az együttműködést taglalva Tamás Sándor elmondta: nem jó a kétharmad, „az volt a cél mindig, hogy nélkülünk ne tudjanak dönteni”.„Beszűkült a politikai piac” az együttműködést illetően – tette hozzá.
Magyar magyarnak nem barátja
Az mindenesetre látszik, hogy a magyar pártok nem hajlanak az összefogásra. Pedig akár az alkotmánymódosítást – melynek ki nem mondott célja lehet az egypártrendszer bebetonozása – akár a regionális átszervezést illetően jó lenne az egység. Székelyföld esetén még Bakk Miklós politológus is elképzelhetőnek tartja, hogy „az utcára kell vinni az embereket”. Azt pedig együtt sokkal könnyebb – lenne. Ha ugyanis átalakítják a jelenlegi megyerendszert, közigazgatásilag szétdarabolhatják az egy tömbben élő székelyföldi magyarokat.
A kampányidőszakra jellemző durva hangnem nem ért véget. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által vázolt jövőkép, miszerint bejuthat egy alig több mint egy éve alakult párt a törvényhozásba az RMDSZ állásfoglalása szerint „nem volt reális, és nem volt eredményes”. Az RMDSZ a négy elvesztett képviselőt (ráadásul egy megnövekedett létszámú parlamentben) is az EMNP számlájára írja, már a kampány során is azzal „riogattak” – idézve az EMNP szóhasználatát – hogy a Tőkés László nevével fémjelzett politikai pártra leadott szavazatokat végül a románok viszik el. Az EMNP az RMDSZ-t vádolja azzal, hogy feljelentették őket, ami miatt a pártot támogató idős embereket hallgatott ki a rendőrség és az ügyészség.  
Bár a mostani választáson el sem indult, a „csörtéből” nem marad ki a Magyar Polgári Párt (MPP) sem. Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke és kampányfőnöke kifogásolta, hogy bár a közös indulásról is tárgyaltak, az MPP egy héttel a választás előtt végül az RMDSZ-re való szavazásra buzdított. A Heti Válasz Online tudósítóját a beszélgetés végén megkereső MPP-s párttag határozottan visszautasította, hogy a néppárt miattuk ért el olyan alacsony eredményt, és azt is, hogy a közös indulás a korábbi pártelnök, Szász Jenő személye miatt bukott meg.
A román törvények értelmében ha egy párt két egymást követő választáson nem szerez ötvenezer szavazatot, az ügyészség kezdeményezheti a feloszlatását. Szilágyi Zsolt szerint bár kevesebb szavazatot kaptak, mint amire számítottak, az EMNP a most szerzett 59 ezer vokssal bebiztosította magát, és mint megtudtuk, előre tekint, készül a 2014-es európai parlamenti választásra. Az MPP viszont – tette hozzá Szilágyi – feloszlatható. A gyakorlatban erre még sosem került sor, most sem számítanak rá a politikai pártok képviselői. MPP-s forrásunk sem tart ettől.
Mint azt Tamás Sándor kifejtette: azt várják el, hogy „Budapestről segítsék, amit szeretnénk megcsinálni, ne mondják meg, mit csináljunk”. Abban mindkét pártpolitikus egyetértett, hogy Erdélyben Orbán Viktor és a Fidesz népszerűsége töretlen, a Jobbik üzenetei – annak ellenére, hogy ott is egyre több a radikális fiatal – nem gyökereztek meg. Abban is egyetértés volt, hogy egy a Híd-Most magyar-szlovák vegyespárthoz hasonló formáció Erdélyben nem jöhetne létre.
És az is egyértelműnek tűnik, hogy a jövő egyik kérdése az erdélyi magyar pártok számára az lesz, hogy ismét megszólítsák azt a mintegy hatszázezer magyart, aki vélhetően annyira kiábrándult a közéletből, hogy nem szavazott végül senkire.
A számok
A vasárnapi választásokon győztes USL 273 képviselői és 122 szenátori mandátumot szerzett, ami azt jelenti, hogy a két ház, a képviselőház és a szenátus együttes ülésén 67 százalékos többsége van.
Az RMDSZ-nek a négy évvel korábbihoz képest néggyel kevesebb, 18 képviselője lesz, szenátusi frakciója változatlanul 9 tagú lesz. A párt az országos voksok öt százalékát meghaladó szavazataránnyal jutott be a román törvényhozás mindkét házába, de a törvényhozók létszámának növekedése miatt parlamenti súlya 4 és fél százalékra csökkent. Az RMDSZ képviselőjelöltjei 380 656 szavazatot (5,13%), szenátorjelöltjei pedig 388 528 szavazatot kaptak (5,23).
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselőjelöltjeire 47 955-en (0,64%), szenátorjelöltjeire 58 765-en (0,79%) voksoltak. Az EMNP nem jutott be a parlamentbe.
Hegedűs Zsuzsa
Heti Válasz (Budapest)

2012. december 15.

Folytatódik a testvérharc (A Néppártot bírálja Kulcsár)
Az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) bírálta Kulcsár-Terza József, sőt, Toró T. Tibor és a vezetőség lemondását kérte, mert véleménye szerint ártottak a székelyföldi autonómia ügyének. Elsősorban az RMDSZ-vezetők által már elmondott vádakat ismételte, a szövetség választások utáni politizálásáról csak újságírói kérdésre ejtett szót, s mindössze annyit mondott: majd, ha eljön az ideje, arról is elmondja véleményét.
Kulcsár-Terza József szerint a választásokon induló mindkét magyar politikai alakulat felelőtlen politizálást folytatott. Az RMDSZ azért, mert nem vette figyelembe a polgáriak javaslatát, és nem volt hajlandó létrehozni a Szász Jenő által javasolt  „nemzeti válogatottat”, az EMNP pedig amiért indult, és így „csak kevésen múlott, hogy nem csúszott öt százalék alá a magyar képviselet”. „A Néppárt olyan volt, mint a testvérünk, nem véletlenül mondták többször, hogy egy tőről fakadtunk, ezért fáj annyira, hogy cserbenhagytak, nemcsak minket, de az erdélyi magyarságot is” – fejtette ki az MPP háromszéki elnöke. Felidézte, hogy az önkormányzati választások előtt Szász Jenő miatt nem akarták a néppártiak a közös indulást, a kongresszus után, amikor Szász távozott a párt éléről, csak úgy egyeztek volna bele a közös listába, ha azon a Néppárt jele szerepel. „Átvették az RMDSZ erőpolitikáját” – vélekedett a megyei elnök, aki szerint jelen helyzetben tiszta szerencse, hogy ők legalább nem állítottak jelölteket. „Haragszunk a Néppártra, mert előbb megosztották a nemzeti oldalt, utána pedig az erdélyi magyarságot” – fejtegette. Kulcsár szerint a néppártiak hibásak amiatt, hogy nem lett magyar képviselő Orbaiszéken, szinte szó szerint ismételte el Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök hétfői nyilatkozatát.
Az MPP megyei elnöke számon kéri azt is a néppártiaktól, hogy megnegyedelték az autonómiatámogatók sorát, az SZNT pár éve 220 000 aláírást gyűjtött, most azonban alig pár tízezren „voksoltak az autonómiára”. Ezért Toró T. Tibornak és a párt vezetőinek le kellene mondaniuk – vélekedett. Az autonómia ügyében további lépések szükségesek, és ezért közösen kell tenniük a magyar szervezeteknek – ismerte el újságírói kérdésre. Az MPP támogatja az SZNT kezdeményezését a Székelyföldi Önkormányzati Tanács összehívása ügyében, és úgy vélik, még március előtt újabb autonómiatüntetést kell szervezni. Kulcsár-Terza József szerint a három magyar politikai alakulatnak januárban tárgyalóasztalhoz kellene ülnie, és a „nemzeti válogatott” létrehozataláról egyeztetnie, mert 2014-ben újabb választás lesz, és csak közösen juttathatnak erős képviseletet az Európai Parlamentbe.
Újságírói kérdésre válaszolva mondta el, a párt elnöksége semmilyen együttműködésről nem döntött, nem hagyott jóvá, s szavaiból kitetszett, tulajdonképpen érvénytelennek tekintik a kézdivásárhelyi MPP és EMNP megállapodását, „az csak afféle helyi dolog”
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. december 20.

Titkos paktumok
A politikában voltak, lesznek tárgyalások, egyezségek. Ez a politika természete – Kelemen Hunor ezekkel a szavakkal rövidre is zárná azt a tegnap nyilvánosságra került hírt, miszerint az RMDSZ még jóval a választások előtt, októberben megállapodást írt alá a Szociál-Liberális Szövetség vezetőivel a közös kormányzásról.
 Hogy a neptuni szellemiséget idéző paktumról miért nem szóltak a magyar választóknak, arra a szövetségi elnök nem tér ki. Nyilván, arra számítottak, hogy a baloldali kormány nacionalista megnyilvánulásai mozgósító erővel bírnak a magyarok körében. Arról is hallgat Kelemen Hunor, hogy ezek után minden, a kampányban magyarellenesnek beállított intézkedés olcsó színjátéknak tűnik csupán, melynek köszönhetően Antonescuék megszerezték a román nacionalisták voksait, az RMDSZ pedig a kisebbséget elnyomó hatalommal szembenálló, védelmet nyújtó szervezet szerepében pózolhatott. Kelemen Hunor arra sem ad magyarázatot, miért van az, hogy majd minden román alakulattal hamarabb leülnek tárgyalni, és gyorsabban megegyezésre jutnak, mint például a magyar testvérpártokkal. Miként lehetséges az, hogy a ripacs Crin Antonescuval, a kommunista utódpártot vezető, Adrian Năstase korrupcióért elítélt volt miniszterelnök árnyékában felnőtt Victor Pontával megállapodást írnak alá – a romániai rendszerváltozás elindítójával, Tőkés Lászlóval pedig egy asztalhoz sem hajlandóak ülni?  Nem is olyan régen, november 8-án, Sepsiszentgyörgyön mintegy kétezren vonultak a kormányhivatal elé székely jelképeink védelmében, a nyelvi jogaink, magyar intézményneveink ellen ágáló, szimbólumainkból gúnyt űző, provokatív intézkedéseivel kitűnő, folyton gáncsoskodó kormánymegbízott leváltását követelve. Vajon tudta az a kétezer tiltakozó, hogy voltaképpen „szövetséges” ellen emeli fel hangját, hisz a sokat – és joggal – szidott Codrin Munteanu annak a szociál-liberális csapatnak a tagja, amellyel az RMDSZ már jóval korábban kiegyezett. Tamás Sándor megyei elnök szívhez szóló szavakkal ecsetelte, Székelyföld azoké, akik dolgoznak érte, akik áldozatot hoznak érte. Pedig nagyon úgy tűnik, egyelőre inkább azoké, akik politikai haszonszerzés céljából az itt élők nemzeti érzelmeit kijátsszák, titkos alkukat kötnek, féligazságokat szajkóznak, akik félrevezetik az embereket.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. december 20.

Kezdődik a magyar intézményvezetők „leradírozása”?
A különböző forrásokon keresztül érkező információk szerint máris beindult a magyar intézményvezetők leváltása Háromszéken – jelentette be Tamás Sándor, a háromszéki területi RMDSZ szervezet elnöke.
„Informális úton már két intézményvezető eltávolításáról is értesültünk, egyiküknek a környezetvédelmi ügynökség, míg a másiknak a vízügyi igazgatóság éléről kellett távoznia, pontosabban lemondania tisztségéről” – mondta el csütörtökön Tamás Sándor. A politikus kifejtette, várható volt, hogy a székely megyékben megindul a támadás ezen a vonalon is, ugyanakkor úgy vélik, függetlenül attól, hogy az RMDSZ kormányzati szerepkörben van-e vagy sem, az arányosság elve kellene érvényesüljön. A megyei önkormányzat vezetője rámutatott, hogy három évvel ezelőtt a minisztériumok közvetlen alárendeltségébe tartozó intézmények 65 százalékában magyar vezető volt. Ez az arány máris csökken, miközben a magyar lakosság számát tekintve ez lenne az etikus.
Nagy D. István
Székelyhon.ro

2012. december 21.

Újabb regionális öntudaterősítő program: székelyföldi diákigazolvány
Székelyföldi diákigazolvány létrehozását kezdeményezi Zsigmond József, a sepsiszentgyörgyi tanács fiatal tagja, aki szerint a kártya – társadalmi hasznossága mellett – segíti a szolidaritás érzésének és a regionális öntudatnak a kialakítását.
Zsigmond József Tamás Sándor megyetanácselnök és Antal Árpád polgármester jelenlétében mutatta be a kártyát. Mint mondta: a diákigazolványt hétéves kortól 35 éves korig vehető igénybe, amennyiben a kérvényező érvényes tanulói jogviszonnyal rendelkezik egy, a történelmi Székelyföld területén működő tanintézményben. A háromnyelvű diákigazolvány egy vonalkóddal ellátott kártya, ezért lehetőséget nyújt az egyéni azonosításra, ezenkívül pedig kedvezményekre is feljogosítja gazdáját.
A 14 éven aluli diákok számára a szülő vagy gyám igényelheti az igazolványt, a 14-18 év közötti diákoknak pedig szülői vagy gyám által megírt beleegyezés szükséges a kártya átvételéhez. A felnőttkorú diákoknak csak a hivatalosan megjelölt papírokat kell beszerezniük, felhatalmazás nem szükséges. Az 5-től 100 százalékig terjedő kedvezmények köre a tervek szerint kiterjed a Kovászna, Hargita és Maros megyék területén lévő kulturális intézményekbe való belépéstől a sporton, nyelvtanuláson, szórakozáson (mozi, színház, fesztiválok), szépségápoláson (hajformázás, manikűr, masszázs) keresztül az utazási kedvezményekig.
Antal Árpád arról biztosította a kezdeményezőket, hogy a polgármesteri hivatal, valamint a megyei tanács összes alárendelt intézménye csatlakozni fog az akcióhoz, Tamás Sándor pedig arról beszélt, hogy a diákigazolvány hozzájárul a székelyföldi eszme „társadalmasításához”.
Erdély András
Székely Hírmondó
Erdély.ma

2012. december 21.

Gazdasági bojkott Háromszék ellen
Szisztematikusan csökkentette az elmúlt fél évben a szociál-liberális kormányzat a székelyföldi önkormányzatok számára beruházásokra előzőleg kiutalt összegeket. Sepsiszentgyörgy költségvetését közel 3,6 millió lejjel „lékelték” meg.
A regionális fejlesztési és a környezetvédelmi – nem mellesleg liberális politikusok vezette – szaktárcák által visszavett összegekről, illetve az érintett beruházásokról Antal Árpád polgármester számolt be. Elmondása szerint a Ponta-kabinet elsőként az elődje, a Mihai Răzvan Ungureanu által vezette kormány által kiutalt 3,3 millió lejt „kérte” vissza. Ezt a döntést az önkormányzat megtámadta, és per révén sikerült visszaszerezniük közel 2,3 millió lejt, illetve feltett szándékuk, hogy a maradék összeg miatt is a bírósághoz fordulnak. Az év második felében ugyanakkor Bukarest 500 ezer lejjel rövidítette meg a csatornázásra, illetve 1,3 millió lejjel a hőszigetelésre kiosztott összegeket. Előző esetében ráadásul december 3-án egy levél érkezett a minisztériumból, melyben közlik, hogy Sepsiszentgyörgynek idén 708 lej jár – ismertette az elöljáró. Antal Árpád felhívta figyelmet, hogy a korszerűsítés alatt álló szociális tömbház esetében is visszavágták az előzőleg jóváhagyott támogatást, 200 ezer lejjel. A felsoroltak egyébként már a kifizetés fázisában lévő, kiszámlázott munkálatok, amelyeket a kormánynak kellett volna lerendeznie.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a megyei helyzet kapcsán elmondta, Barót, Kézdivásárhely és Kovászna városa sem áll jobban, illetve több községben komoly gondok vannak, mivel két kormányprogram tulajdonképpen stagnál. Az első esetében, amely csatornázásra és sportcsarnokok építésére biztosított forrásokat, idén egy lejt sem utaltak, míg a másodiknál az országosan leosztott összeg 0,1 százaléka jutott Háromszékre. Ez sem az arányos elosztásnak (1 százalék), sem a reális igény szerintinek (3–4 százalék) nem felel meg.
Mindkét elöljáró úgy véli, kétségtelen, hogy Székelyföld elleni gazdasági bojkottról van szó, ami vélhetőleg folytatódni fog.
Nagy D. István
Székelyhon.ro

2012. december 21.

A rendőrök esténként SIC-matricákat kapargatnak
Rendőrökkel kapartatja le Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus a közlekedési táblákra ragasztott SIC matricákat Háromszéken – jelentette ki Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke sajtótájékoztatón.
A prefektus amikor felfedezte, hogy több háromszéki faluban is ragasztottak a közlekedési táblákra ilyen matricát, felhívta a polgármestereket, hogy azonnal tüntessék el ezeket, de az elöljárók visszautasították, mondván, hogy a közlekedési táblák az országutakat felügyelő hatósághoz tartoznak.
A napokban néhányan látták, amint a rendőrök sötétedés után kapargatni kezdték a matricákat. A szemtanúk kérdőre fogták a rendőröket, akik közölték, hogy a prefektus utasítására távolítják el a SIC-feliratot – számolt be róla Tamás Sándor.
A háromszéki politikus ugyanakkor elmondta, január 20-ig meghosszabbították a prefektúrával szemben felállított SIC óriáspannó közterületfoglalási engedélyét. „Minden törvényes formaságot betartunk, és még marad a tábla, mert úgy tűnik a prefektus még mindig nem szokta meg" - mondta Tamás Sándor.
Maszol.ro,

2012. december 22.

Könyvbemutatóval zárult a Bod Péter Emlékév
A múltidézés távlatai címmel tartották szerda este a Bod Péter Megyei Könyvtárban a Bod Péter Emlékév zárórendezvényét, melynek során felidézték az eseménysorozat mozzanatait, bemutatták Bod Péternek az erdélyi románok egyházáról szóló történelmi munkáját, valamint az alkalomra összeállított, a sepsiszentgyörgyi könyvtárakat bemutató kötetet. Tartalmas műsorral közreműködött a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző színjátszó csoportja. A Látjátok feleim... című műsort Szováti Mária táncoktató és Zakariás Zalán rendező közreműködésével Deák Magdolna és Fejér Piroska magyar szakos tanár állította össze.  A házigazda Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszönetet mondott a rendezvénysorozat résztvevőinek, támogatóinak, majd Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Kitért a székelyföldi szórványprogramra, mely által „ésszel és jó szándékú akarattal” a nehéz gazdasági helyzetben is támogatták a szórványt. Szonda Szabolcs vetített képes előadásban elevenítette fel az emlékév stációit. 2012. február 22-én, születésének 300. évfordulóján a tudós pap, irodalom- és egyháztörténész emlékhelyein tartottak ünnepséget: az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum és a felsőcsernátoni református templom kertjében álló mellszobornál, a Bod Péter szülőháza helyén álló kopjafánál és a felsőcsernátoni Bod Péter Népházban. Ezt követően számos rendezvény zajlott: többek között Kultúra és társadalom kapcsolata és kihívásai címmel műhelytalálkozót tartottak, nemzetközi tudományos konferencia zajlott Nagyenyeden és Magyarigenben, Bod Péter-vetélkedőt szerveztek diákoknak, sor került a Bod-leszármazottak családtalálkozójára, a Kálnoki Református Egyházközség és a Dr. Bedő Albert Környezetvédelmi, Ifjúsági és Közművelődési Egyesület buszos emléktúrát kezdeményezett, november 17-én Magyarigenben Bod Péter-mellszoborot, Vargha Mihály alkotását avatták, majd 24 órás olvasómaratont tartott a baróti Gyulai Líviusz Városi Könyvtár. Az ismertetőt követően levetítették Simon József Bod Péterről és az emlékév eseményeiről készített filmjét. Gudor Kund Botond lelkész, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese, történész, Bod Péter-kutató bemutatta az általa szerkesztett, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Vármegye Kiadó és a csíkszeredai Státus Kiadó közös gondozásában megjelent, Bod Péter két munkáját összesítő, Az erdélyi románok egyháztörténetének két könyve című kötetet. Igazi kincs, jellemezte a művet a szerkesztő, amely a görög katolikus egyház megalakulásának ismertetése céljával bemutatja a románok eredetét, népszokásait, egyházi életét, egyházi személyiségeit. A román történetírás számára megkerülhetetlen munka, ám némelyek ma sem akarnak tudomást venni róla. Demeter Lajos helytörténész az általa szerkesztett, a Háromszék Vármegye Kiadónál megjelent, Tékák az időben – Sepsiszentgyörgyi könyvtárak a Kaszinótól a Bod Péter Megyei Könyvtárig című könyvet mutatta be. A megyeszékhelyi egykori és mai könyvtárakat Demeter Lajos mellett Csáki Árpád és Tóth Szabolcs Barnabás történész, Csikós Júlia, a Székely Mikó Kollégium könyvtárosa és Kiss Jenő, a megyei könyvtár volt igazgatója méltatta.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. december 27.

Székelyföldi diákigazolvány
Januártól még csak a Székely Nemzeti Múzeumban lesz használható, de a három székely megye után nemzetközi forgalomban is el kívánják ismertetni a sepsiszentgyörgyi városházán bemutatott Székelyföldi Diákigazolványt.
A romániai piacon elsőként létrehozott háromnyelvű (magyar, román, angol) kártyát iskolásoknak, egyetemistáknak szánják, 7-től 35 éves korig igényelhető, és különböző kedvezményekre jogosítja fel tulajdonosát: utazáskor, művelődési intézményekbe, sportlétesítményekbe, rendezvényekre való belépéskor, tanfolyamokon, szolgáltatásokban (egészségügy, szépségápolás), még üzletekben is – a hálózatot ugyanis folyamatosan bővíteni kívánja a kezdeményező Centrum Studiorum egyesület. Zsigmond József, az egyesület elnöke – az önkormányzat RMDSZ-frakciójának egyik fiatal tagja – elmondta: nálunk még csak a nagyvárosok egyetemi hallgatói rendelkeznek diákigazolvánnyal, és ezt is elég szűk körben lehet csak használni – a röviden Sic Card nevet viselő, vonalkódos kártyát azonban minél szélesebb körben szeretnék bevezetni, elsősorban a Székelyföldön, ezzel is erősítve a regionális öntudatot és a fiatalság kötődését. Az ötletet Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor, illetve Borboly Csaba megyei tanácselnökök is felkarolták, és Maros megyében is van rá fogadókészség. Külföldön a diákigazolvány olyan kulcs, amely nagyon sok kaput megnyit, nemcsak a kedvezményes jegyárak miatt, hanem mert státust jelent a viselőjének – mondta el Tamás, aki arra is ígéretet tett, hogy a megye minden kulturális intézménye nyitni fog a diákok felé; Antal Árpád a városi buszokra, uszodára, sípályákra látja kiterjeszthetőnek a kedvezmények rendszerét. Az elképzelést egyébként több helyi vállalkozó is támogatja – a multikat csak akkor keresik fel, ha kikerülhetetlenek, például a benzinkutak esetében –, így néhány üzletben és szórakozóhelyen, sőt, már egy fogorvosi rendelőben is készek a fogadására. A diákbarát helyek és intézmények névsorát – az általuk nyújtott, legkevesebb 5, de akár 100 százalékos kedvezménnyel – a www.diakigazolvany.ro, illetve a www.siccard.ro honlapon is lehet majd követni, s ezek az ajtajukra ragasztható matricát is kapnak. Ugyanott a kártya használatával kapcsolatos hírek meg a diákokat érdeklő – korosztályok szerint lebontott – tudnivalók (programok, pályázatok, ösztöndíjak, diákmunka stb.) is napvilágot látnak. A 2013-tól érvényes Székelyföldi Diákigazolvány ingyenes, a kiadásával járó költségeket pályázatokból kívánják fedezni. A legkisebbek számára a szülők igényelhetik, a 14–18 éveseknek fel kell mutatniuk a szülői beleegyezést, 18 éven felül fényképet is kérnek. Zsigmond József azt is fontosnak tartotta közölni, hogy a „sic card projekt” megvalósításán kizárólag hazatelepedett székelyföldi fiatalok dolgoznak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. január 10.

Nemzetpolitikai évértékelő
Nem volt a magyar nemzetpolitika, a magyar nemzeti érdekérvényesítés éve a 2012-es esztendő. Még akkor sem, ha voltak felemelő pillanatai, mint például a két békemenet, amely egyrészt megmutatta mind a nagyvilágnak, mind pedig a Kárpát-medence lakosságának, hogy az Orbán-kormánynak megvan még a belső támogatottsága, hogy a kormány nagyságrenddel nagyobb tömeget tud az utcára szólítani, mint az álbaloldali cirkuszolók.
Nagy előrelépés volt az új választási törvény is, nemcsak és nem elsősorban a regisztráció miatt, hanem azért, mert – függetlenítve a szavazati jogot a lakóhelytől – az Országgyűlés kiterjesztette azt minden magyar állampolgárra, s lehetővé tette, hogy a következő magyar parlament immár a nemzet parlamentje legyen. Így a Kárpát-medencei közös magyar sorsalakítás ezentúl nemcsak tetszetős retorikai fordulat lesz, hanem megélt valóság. Örömteli a kulturális szférában, hogy egy szimbolikus intézmény, a magyar Nemzeti Színház élére végre méltó ember került Vidnyánszky Attila személyében Alföldi Róbert helyére, aki blaszfémikus gesztusaival mintha kifejezetten provokálta volna a kormányt idő előtti leváltására. Magyar nemzeti körökben egyfajta világhálós mém annak a jelenetnek a leírása, amelyben magyar katonák Nagy-Magyarország térképére maszturbálnak. Azt se felejtsük: nem sok híja volt, hogy a román diplomácia december elsején a magyar színjátszás szentélyének szánt nemzeti intézményben ünnepelje Magyarország 1918-as megalázását és már akkoron kilátásba helyezett megcsonkítását.
Mindezek dacára a magyar nemzeti érdekérvényesítés egyik leglényegesebb frontján a helyzet nemhogy javult, de rosszabbodott. A nemzeti erők nemhogy egységesültek volna, de minden jel szerint mélyültek közöttük a törésvonalak. Egyik oldalról a Fidesz nemzeti irányzata és a Jobbik között, másrészt Erdélyben az MPP és az EMNP között, továbbá az RMDSZ egyes, nemzeti kérdések iránt nem közömbös politikusai és az EMNP vezetősége között. Mit tesz a pártlogika, a politikai verseny? Mert az mégiscsak abszurd, hogy húsz esztendős barátságok rámehetnek arra, hogy egymást tisztelő és becsülő emberek a történelem vaskényszere nyomán egy politikai árok két oldalára kerülnek. Antal Árpád és Tamás Sándor tétlenül nézik, hogy híveik gyertyát gyújtanak Toró T. Tibor ellopott molinóból kivágott arcképe előtt? A kampányban román veszéllyel riogatnak az EMNP ellenében, majd egyikük matematikai, ténybeli abszurdumokat állít (Orbaiszék kapcsán) a kampány után is alaptalanul vádolva a néppártot? Az MPP volt elnöke arra szólít fel a nemzet televíziójában, hogy az erdélyi magyar választók szavazzanak az RMDSZ-re, s eme iránymutatását megerősíti a jelenlegi elnök, Biró Zsolt is? A minden eddigit alulmúló magyar választási részvétel vélhetőleg nemcsak a rossz idővel magyarázható, hanem azzal is, hogy a tavasszal az MPP-re voksolók jó része nem ment el szavazni. Az EMNP bármennyire szerette volna, és talán alkalmas is lett volna képviseletükre, nem tudta őket megszólítani, vezetőik pedig összevissza beszéltek. (Az EMNP közel egyharmados szavazatnövekedése ugyanakkor minden bizonnyal az MPP-bázis másik részéből adódott, valamint azon területekről érkezett voksoknak volt köszönhető, ahol tavasszal a párt nem indított jelölteket.)
Végül még durvábbá vált a helyzet az anyaországban a Fidesz és a Jobbik között. Utóbbi akkor is támadja immár a kormányt, amikor erre nem lenne oka. A termőföld ügyében zajló pályáztatások körüli visszásságok kifogásolása korrekt, megalapozott és helyes. Hogy rámutatnak a kulturális szférában tapasztalható balliberális pozícióőrzésre, az is helyénvaló. De támadni a választási regisztrációt, amely az első lépés a demokratikus folyamat racionalizálásában, és megnehezíti a befolyásolható, alapvetően érdektelen, informálatlan tömegek érdekalapú urnákhoz citálását, ez bizony a pártlogika győzelme volt az elvek felett. (Ebben az ügyben a frakcióból később okkal és joggal kizárt Lenhardt Balázs adott le elvhű, támogató voksot.) De igazságtalan és visszatetsző az is, hogy immár rutinszerűen veszi egy kalap alá a Jobbik a Fideszt és az MSZP-t. Mert ugyan bizony mikor fogadott volna el az MSZP olyan alkotmányt, amelyben utalás történik a jog folytonosságra és a Szent Korona-tanra? Mikor adott volna állampolgárságot és szavazati jogot a határon kívül szakadt magyarságnak? Mikor támogatta volna a határon túli nemzeti erőket erkölcsileg és politikailag? A kérdések sora folytatható akkor is, ha legutóbb a nem létező náciveszély ellen a Fidesz is együtt tüntetett a hisztériakeltő „baloldali” pártokkal. A Jobbik vélhetően abban bízik, hogy kemény, sokszor igazságtalan retorikájával megnyerheti a nem szavazók, a bizonytalanok egy részét. Ez akár a nemzeti szavazatmaximalizálás irányába is mutathatna. Csakhogy ennek akkor volna értelme, ha közben megmaradna a választások utáni, akár hallgatólagos együttműködés esélye. Mert igaz, hogy most a Fidesz még fölényesen vezet a biztos szavazók körében, de az MSZP kezdi összeszedni magát, s nem tudni, mit hoz a következő másfél év. A magyarság érdeke, hogy a Fidesz óvatosságból vagy külföldi nyomásra ne a „baloldali” pártok irányába orientálódjon, ha netalán nem sikerül abszolút többséget szereznie, hanem a Jobbik irányába. A két párt között dúló, kívülről totálisnak tűnő háború azonban nem ebbe az irányba mutat. Ha volt tanulsága 2012-nek, akkor az az, hogy a nemzetben gondolkodó magyarok csak egymásra számíthatnak – s egy olyan korban, amikor a magyar nemzeti érdekérvényesítésben a szomszédok és a globális világhatalom egyaránt ellenérdekelt, ne testvérharcra fecséreljék erejüket.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

2013. január 18.

Tűzzük ki a székely zászlót! (Felső-háromszéki polgármesterek találkozója)
A kézdiszéki polgármesterek az esztendő első találkozóját tartották meg tegnap az esztelneki községházán, ahol a megyei önkormányzat vezetői is jelen voltak. Bemutatták az Angustia Egyesület pályázati lehetőségeit, a polgármesterek beszéltek a helyi adók és illetékek alkalmazásáról, a megyei tanács által kezdeményezett programokról.
Ferencz Lajos, a megyei tanács gazdasági osztályának vezetője a vonatkozó, december 28-án, illetve január 9-én kihirdetett kormányrendeleteket ismertetve elmondta, azon önkormányzatok, amelyek az utóbbi három évben nem emeltek adót, most húsz százalékig emelhetnek, de ez nem kötelező. Elhangzott, az önkormányzatok zöme adót emelt, hiszen Victor Ponta kormányfő azzal fenyegette meg őket, hogy akik nem teszik meg, azok nem kaphatnak pénzügyi támogatást. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke arról számolt be, sikeresnek bizonyult kezdeményezésük a művelődési otthonok felújítására, melynek során több mint hatvan háromszéki kultúrházat tataroztak közösen a helyi tanácsokkal, ez a program idén is folytatódik a sportpályák felújításával együtt. A vidéki tanintézmények számára nyújtott tízezer lejes támogatás idéntől oktatáson kívüli programok szervezését finanszírozó pályázattal bővül – mondotta Tamás Sándor, aki ugyanakkor arra kérte a jelen lévő polgármestereket, tegyék ki bátran a székely zászlót, hiszen ő négy évvel ezelőtt kitűzette azt a megyei tanács épületére, és azóta is ott lobog. A székely zászló a miénk, nem más ország zászlója – hangsúlyozta a megyei közgyűlés elnöke.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2013. január 21.

Egyre elterjedtebb Székelyföldön a székely zászló használata
A székelyföldi Hargita megyében általános, Kovászna megyében pedig egyre elterjedtebb a székely zászló nyilvános használata.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke az MTI-nek elmondta: azt követően javasolta a székelyföldi polgármesteri hivatalokra a székely zászló kitűzését, hogy az elmúlt időszak polgármester-találkozóin maguk a települési elöljárók kezdeményezték ezt. A Kovászna megyei önkormányzati elnök hozzátette, az eredeti elképzelés az volt, hogy március 15-én lesz a zászlóbontás, de látva az érdeklődést és az igényt, valószínűnek tartja, hogy hamarabb fog ez megtörténni. Tamás Sándor megemlítette, nem tartják számon, hogy a megye hány településén leng a hivatal homlokzatán a székely zászló, de évek óta ott van a szimbólum a sepsiszentgyörgyi és a kézdivásárhelyi városházán illetve a megyei tanács épületén is.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei elnöki tisztségét is betöltő politikus elmondta, tudomása szerint a prefektus csak az uzoni zászlót kifogásolta. „Valószínű, hogy a prefektus afféle próbapernek szánta az uzoni önkormányzat ellenit" – tette hozzá Tamás Sándor. A politikus örvendetesnek tartotta, hogy nemcsak a hivatalokon, hanem házakon, tömbházak erkélyein is egyre több helyen látni a székely zászlót. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ a zászló védelmében összehívott novemberi sepsiszentgyörgyi tüntetés után ezer zászlót osztott ki a megyében. A Hargita Megyei Tanács 2009-ben a megye zászlajává nyilvánította a székely zászlót. A határozatot román civil szervezetek támadták meg a bíróságon, először arra hivatkozva, hogy a jelkép diszkriminálja a román közösséget. Miután ezt a pert elvesztették, arra hivatkoztak, hogy egy megyének nem lehet saját zászlaja. Az utóbbi per végén, tavaly szeptemberben a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyei tanács határozatát. A zászlót azonban mindeddig nem távolították el a Hargita megyei intézményekről.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a Hargita megyei hivatalok, közintézmények túlnyomó többségén lobog jelenleg is a székely zászló. „Ezt a szimbólumot nem vehetik el a közösségtől, függetlenül attól, hogy lehet-e zászlaja egy megyének, vagy sem" – jelentette ki a politikus, aki az RMDSZ országos vezetésének is tagja. Hozzátette, megítélése szerint a megyei önkormányzat nagy szolgálatot tett a jelkép terjesztése érdekében.
Borboly Csaba szerint megyezászlóról hozott határozatukat hatálytalanító jogerős ítélet azóta sem jelent meg a hivatalos közlönyben. Ha ez megtörténik, mérlegelni fogják, hogy európai fórumokhoz fordulnak-e, vagy újabb határozatot hoznak a zászló használatáról.
A Kovászna Megyei Törvényszék a megye prefektusa keresete nyomán tavaly november végén ítélte törvénytelennek, hogy Uzon község polgármesteri hivatalára a székely zászlót is kitűzték. Ráduly István, a község polgármestere az MTI-nek elmondta, a zászlót azóta sem távolították el a hivatalról, és fellebbeztek az ítélet ellen.
"Elmondtam a prefektusnak is, hogy ha egy zászlót levetet, száz jelenik meg helyette" – jelentette ki a polgármester. Hozzátette, az év végén a településen az RMDSZ negyven zászlót osztott ki olyan lakosoknak, akik ígérték, hogy kitűzik azt, és további negyven zászlót kaptak a Székely Nemzeti Tanácstól (SZNT) amelyeket az elkövetkezőkben adnak át az érdeklődőknek.
A világoskék tónusú, hosszanti arany sávot, valamint a holdat és a csillagot ábrázoló székely zászlót 2004-ben a Székely Nemzeti Tanács fogadta el saját szimbólumaként. A jelkép olyan sikeresnek bizonyult, hogy az SZNT 2009-ben tartott székelyföldi önkormányzati nagygyűlésén az egész Székelyföld szimbólumaivá nyilvánították.
Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács kommunikációs alelnöke az MTI-nek elmondta, az SZNT nézete szerint a szimbólumnak nem föltétlenül kell jogi érvényt szerezni. Ferencz Csaba azt tartotta fontosnak, hogy az „az emberek szívében éljen", és a székely identitás részévé váljon.
MTI
Erdély.ma,



lapozás: 1-30 ... 661-690 | 691-720 | 721-750 ... 1441-1461




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék