udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
814
találat
lapozás: 1-30 ... 691-720 | 721-750 | 751-780 ... 811-814
Névmutató:
2015. október 30.
Főpróba volt a marosvásárhelyi véres zavargás
Az 1990. júniusi bukaresti bányászjárás dossziéjának újranyitása után indokolt, jogilag pedig lehetséges lenne a márciusi marosvásárhelyi véres zavargások ismételt kivizsgálása is – véli Kincses Előd ügyvéd, az akkori események emblematikus alakja.
Mint a Népszabadságnak elmondta: ebben az esetben is érvényes az indoklás, amelyre hivatkozva az Emberi Jogok Európai Bírósága arra kötelezte Romániát, hogy 25 év után végre folytassa le a nyomozást az ellenzék bukaresti tüntetéssorozatának vérbe fojtása ügyében.
Ennek kapcsán a múlt héten vádlottként idézték be a rendszerváltás utáni ideiglenes kormányzótanács vezetőit, élükön Ion Iliescu volt államelnökkel és Petre Roman exkormányfővel. Emberiesség elleni bűnökkel vádolják őket, ami nem évül el.
Hasonló besorolás alá esnek Kincses szerint az 1990. március 19–21. közötti marosvásárhelyi események is. – Pogromkísérlet volt, ami szintén nem évül el – hangsúlyozta. Az ügyvéd úgy látja, hogy Marosvásárhely volt a főpróbája a demokratikus ellenzék elleni, több halálos áldozattal járó 1990. júniusi atrocitásoknak.
Márciusban ugyanúgy vonatokkal szállították a bányászokat Marosvásárhely felé, csak végül a székelykocsárdi (Razboieni) vasútállomásról visszafordították a szerelvényeket, miután kiderült, hogy a székelyudvarhelyi gyárak feltüzelt munkásai mégsem mennek az erdélyi városba – idézte fel Kincses, aki személyesen beszélte le a székelyeket a marosvásárhelyi bevonulásról.
Így már a készültségbe helyezett zalatnai mócok sem indultak el Marosvásárhelyre. Őket Kincses szerint – a bányászjárás kapcsán szintén vád alá helyezett – Gelu Voican-Voiculescu egykori miniszterelnök-helyettes értesítette, hogy már nincs szükség rájuk.
Az egykori hatalom által a magyarok „provokációinak” számlájára írt konfliktus esetleges irányítottságát soha nem vizsgálta romániai hatóság. Magánszemélyek ellen folyt eljárás, de elmarasztaló ítéletet kizárólag magyarok ellen hoztak.
Legutóbb 2010-ben élt panasszal az ügyben Kincses Előd és Smaranda Enache emberi jogi aktivista, de a legfőbb ügyészség válaszra sem méltatta őket.
Pedig az utóbbi években rengeteg tanúvallomás és egyéb bizonyíték került elő, amelyek arra utalnak, hogy Marosvásárhelyen nem helyi konfliktus volt, hanem egy Bukarestből irányított eseménysor, amely ürügyként szolgált a Ceausescu-rezsim bukása után felszámolt titkosrendőrség újraalakításához. Ez meg is történt 1990. március 26-án, Román Hírszerző Szolgálat néven.
Az új hatalom viszonya a hírhedt Securitatéval kezdettől fogva ellentmondásos volt. A diktatúra legrettegettebb és leggyűlöltebb intézményét 1989. december 26-án a védelmi minisztérium alá rendelték, majd 30-án elnöki rendelettel feloszlatták. Az ügynököket azonban nem eresztették szélnek, hanem csak három hónapos fizetett szabadságra küldték.
– A román közvéleményt meg kellett győzni arról, hogy a „magyar veszély” miatt szükség van a titkosszolgálatra – emlékezik vissza Kincses Előd. Az ügyvéd szerint az áldozatok örökösei, özvegyei kérhetnék, hogy a román ügyészség vizsgálja ki az öt ember halálával és több száz megsebesülésével járó, a köztudatban „fekete márciusként” élő eseményeket.
nol.hu
Erdély.ma2015. október 30.
Marosvásárhelyi utcanévtáblák – A helyi rendőrség újabb bírságát érvénytelenítette a bíróság
A marosvásárhelyi bíróság alapfokon érvénytelenítette azt a bírságolási jegyzőkönyvet is, amelyet a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben tetten ért Barabás Miklósnak, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) önkéntesének a nevére állított ki a helyi rendőrség.
A szerdán hozott ítéletet a honlapján tette közzé a bíróság. Kincses Előd, a megbírságolt Barabás Miklós ügyvédje az MTI-nek elmondta, ugyanaz az ítélet született, mint egy hónappal ezelőtt, a másik megbírságolt önkéntes, Benedek Lehel Csaba ügyében. Hozzátette, a korábbi ítéletnek immár az indoklását is megkapták, és abban a bíróság egyértelműen kimondta, hogy nem tekinthető reklámtáblának a kétnyelvű utcanévtábla, ezért nem vonatkoztatható rá a reklámtörvény. Barabás Miklós az MTI-nek elmondta, számított a kedvező ítéletre. Hozzátette, megítélése szerint az efféle bírságokkal csupán fárasztani próbálják a román hatóságok azokat, akik jogokat kérnek számon vagy jogkövetelésekkel lépnek fel.
A marosvásárhelyi önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség április közepén rótt ki egyenként ötezer lejes (350 ezer forint) bírságot a Cemo két önkéntesére, akiket március 20-án értek tetten kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése közben. A rendőrség engedély nélküli reklámtevékenységnek tekintette a kétnyelvű feliratok kihelyezését.
A bírság eltörlésére indított bírósági eljárásban az önkéntesek ügyvédje a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára hivatkozott, melynek a 2008-as ratifikálásával Románia vállalta, hogy a kisebbségek nyelvén is feltünteti a helyneveket. A charta szakértői a legutóbbi, 2012-ben készített Románia-jelentésükben kitértek arra, hogy a helyneveken nemcsak a településnevek értendők. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar “utca” szót, hanem az utca nevét is ki kell írni magyarul. Romániában az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény azonban csak a településnevek és az intézménynevek többnyelvű kiírásának a kötelezettségét írja elő, az utcanevekről nem rendelkezik. A marosvásárhelyi magyarság 2001 óta küzd a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséért. A Cemo az eredménytelen önkormányzati küzdelmet megelégelve látott neki a kétnyelvű táblák kihelyezésének.
Marosvásárhelyen a kivándorlási hullámot kiváltó 1990-es etnikai konfliktusok után került kisebbségbe a magyarság, mely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki.
erdon.ro2015. november 4.
Barabás büntetését is törölték
Október 28-án a Marosvásárhelyi Bíróság alapfokon érvénytelenítette a Barabás Miklósra, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) önkéntesére a marosvásárhelyi helyi rendőrség által kirótt, 5000 lejről szóló bírságolási jegyzőkönyvet is, miután szeptember 16-án ugyanezen igazságszolgáltatási szerv alapfokon törölte a Barabás "tettestársára", Benedek Lehel Csabára kirótt büntetést.
Kincses Előd, a civilek jogi képviselője közleményben hozta nyilvánosságra a bírósági döntést. Az ügyvéd szerint a bíróság már a Benedek Lehel ügyében hozott döntés indoklásában kimondta, a kétnyelvű utcanévtábla nem tekinthető reklámtáblának (ahogyan a helyi rendőrség vezetője állította), ezért nem is vonatkoztatható rá a reklámtörvény.
Mint arról már többször tájékoztattuk olvasóinkat, a CEMO két aktivistáját március 20-án a kétnyelvű utcanévtábla kifüggesztése közben "érték tetten", és szabtak ki rájuk fejenként ötezer lejes bírságot. A helyi rendőrség vezetője szerint a kétnyelvű táblák reklámanyagnak minősülnek, és kihelyezésük előzetes engedélyeztetést igényel. Mivel a civileknek nem volt előzetes engedélyük, a büntetést jogszerűnek nevezte a rendőrparancsnok.
A civilek jogi képviselője, Kincses Előd a bíróságra benyújtott panasz indoklásában rámutatott: Románia ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, ennek alapján ki lehet helyezni a kétnyelvű utcanév-táblákat. Az Európa Tanács szakértői által készített jelentésben bírálják Romániát, amiért a helynevek használatát nem teszi lehetővé anyanyelven is.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)2015. november 10.
Kitüntetés
A tényszerű esemény: Király Károlynak, az RMDSZ egykori szenátorának, a román szenátus egykori alelnökének, a kommunista diktatúra elleni harc egyik legismertebb romániai magyar személyiségének – Tőkés László javaslatára, Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes előterjesztése alapján – Magyarország elnöke, Áder János, a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adományozta 85. születésnapja alkalmából. A kitüntetést a magyar Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor nyújtotta át az Országházban, szűk körű, meghitt ünnepség keretében, 2015. november 2-án.
Az ünnepélyes eseményen ismertetett életpálya természetesen nem ismeretlen a Népújság olvasói legtöbbjének, hiszen a magát ez alkalommal is örökös marosvásárhelyinek valló ünnepelt az 1989 forró decemberét megelőző közel két évtizedben Marosvásárhelyen élt és vált a diktatúra elleni harc emblematikus alakjává. A Kisipari Szövetkezetek Maros Megyei Szövetségének elnökeként (1973-1978 között) végzett tevékenysége idején munkatársként kerültem közelebbi kapcsolatba Király Károllyal, aki 1990 januárjában a Nemzeti Megmentési Front Maros megyei tanácsában a gazdasági ügyek intézésével bízott meg. Ez a régóta tartó kapcsolatunk tette lehetővé, hogy családtagjai mellett, feleségemmel egyetemben részt vehettem a kitüntetés átadása alkalmával rendezett ünnepségen.
Nem illik az ünnepelt tiszteletére adott ebéd közben elhangzott beszélgetésről szólni, hiszen azok csak hangsúlyosabbá tették azt a valóban meghitt hangulatot, amelyet az Országházban töltött idő alatt folyamatosan tapasztalhattunk. Mégis kikívánkozik belőlem néhány gondolat, amelyeket az ott elhangzottak ébresztettek bennem.
A kitüntetést átadó Lezsák Sándor elmondta, hogy személyes kapcsolata Király Károllyal és romániai magyar társaival még abból az időből származik, amikor még az is veszélyes vállalkozásnak számított, ha valaki személyesen kereste fel a mostani ünnepeltet Marosvásárhelyen. Éppen ezért hangsúlyozta: számára különös elégtétel, hogy az általa legendásnak tartott Király Károlynak ő adhatta át ezt a magas állami magyar kitüntetést. Talán nem meglepő, hogy ezeknek a szavaknak és a különböző méltatásoknak hallatán furcsa hiányérzetem támadt: miért nem hallottam- olvastam sehol arról, hogy az RMDSZ támogatta volna a kitüntetést, ha már nem kezdeményezte, vagy a 85. születésnap alkalmával legalább egy üdvözletet küldött volna egykori szenátorának? Igaz, olyan véleményt nemegyszer hallottam az elmúlt években, hogy voltak, akik szívesebben koszorúztak volna egy Király Károly-szobornál, malomkeréknyi koszorúval, mintsem hogy érdemeit elismerni kényszerüljenek.
Az ünnepelt nem volt hajlandó senkire rosszat mondani. Elismerte ugyan, hogy nem mindenkivel sikerült szót értenie, de most sem, mint eddigi megnyilatkozásaiban, írásaiban sem, senkit nem vádol, senkire nem neheztel. Számomra, aki annyi évtizede ismerem, ez nem volt meglepő, mégis örömmel nyugtáztam, hogy nem változott: ugyanaz az ember, aki szemtől szemben merte vállalni a véleményét, és magának a diktátornak is közvetlenül megjósolta egy 1987-ben hozzá írt levélben, hogy el fog bukni. A szembeszegülésért elszenvedett viszontagságokról Király Károly húga, Ibolya is beszámolt a Hitel folyóirat 2014 decemberében és 2015 januárjában megjelent írásaiban, de a további részletek, a tanúságtétel megkönnyítése érdekében minden bizonnyal elkészül majd Király Károllyal egy hosszabb életútinterjú, amelyet a Rendszerváltozást Kutató Intézet munkatársai vállaltak az ünnepi beszélgetések során (igazgatója, Bíró Zoltán is jelen volt), Lezsák Sándor külön felkérésére.
Az anekdota szerint egykoron Ferenc József azt mondta, annyi kitüntetést kell adományozni, hogy azokból jusson az arra valóban érdemeseknek is. Az viszont nem anekdota, hogy manapság is szükséges valakiknek a kezdeményezése ahhoz, hogy egy ilyen ünnepségre sor kerülhessen. Külön öröm számunkra, marosvásárhelyiek számára, hogy nem először és bizonyára nem is utoljára, a kezdeti lépéseket Kerényi György – még 2011-ben, a két város baráti körének elnökeként – indította útjára, aki Kecskemétről számtalanszor bizonyította nemcsak ragaszkodását az erdélyi, romániai magyarokhoz, de anyagiakban és szellemiekben is mindig segítőkésznek mutatkozott. Biztos vagyok benne, hogy tiltakozna nevének megemlítése ellen, de hiszem, hogy ez a megjegyzés a legkevesebb ahhoz képest, amit megérdemel. Az elismerés mostani folyamatának kezdeményezője és sikerre küzdője pedig Kincses Előd volt, aki nem mellesleg egyedüliként emlékezett meg írásban a Népújság szeptember 26-i számában Király Károly 85. születésnapjáról. Meg kell említenem – a nemcsak családtagként, hanem Király Károly erkölcsi segítőtársaként is jelen lévő testvér – Király Ibolya készülő könyvét is a korszakról, amelynek kiadásában a jelen lévő vezető személyiségek konkrét segítőkészségüket nyilvánították.
Befejezésként: kérdésre válaszolva, hogy mit tekint a legfontosabbnak hosszú életpályája során, Király Károly a következőket mondta: megköszöni a romániai magyarságnak, hogy képviselhette, megköszöni a magyar kormánynak és a magyar államnak, hogy ilyen elismerésben részesítette. A legfontosabb pedig az, hogy alkalma volt tevőlegesen hozzájárulni a magyarság gondjainak enyhítéséhez és a magyar–román kapcsolatok javításához, ezért nyugodt lelkiismerettel nézhet vissza múltjára.
Virág György
Népújság (Marosvásárhely)2015. november 27.
Szovátai Wass Albert-szobor: büntetés és elkobozás
Tízezer lejes bírsággal sújtotta a segesvári bíróság azt a szovátai férfit, aki tavaly Wass Albert-szobrot állított fel lakóháza udvarán a Maros megyei városban. Az ítéletről a magyarellenes feljelentéseiről elhíresült Dan Tanasă számolt be blogján, a hivatkozott bíróság ugyanakkor még nem tette közzé honlapján a végzést.
A november 24-én született alapfokú ítélet a fasiszta, rasszista és xenofób ideológia terjesztését, a béke és emberiség elleni bűncselekményeket elkövető személyek kultuszát tiltó, 2012/187-es számú jogszabály alapján született.
A segesvári bíróság egyúttal elrendelte a büszt, az író nevét tartalmazó plakett és három magyar nemzeti színű szalag elkobozását is. Az ítélet ugyanakkor 850 lejes perköltség és 550 lejes nyomozati költség megtérítésére is kötelezi a szovátai férfit.
Mint arról beszámoltunk, Tóth Ferenc tavaly pünkösdvasárnap állított fel egy Wass Albertet ábrázoló mellszobrot szovátai háza udvarán. Az amerikai emigrációban 1998-ban, kilencvenévesen elhunyt írót fiatal katonatisztként, bajusszal ábrázoló műkő mellszobor Miholcsa József képzőművész alkotása, aki Tóth felkérésére készítette el a büsztöt.
A leleplezést követően a Maros megyei rendőrség házkutatást folytatott nála, majd gyanúsítottként többször kihallgatták. A rendőrség még tavaly júniusban elkobozta a szobrot. Tóth Ferenc annak idején politikai koncepciós pernek nevezte a hatósági eljárást. „Demokráciában senkit nem lehet meghurcolni politikai nézetei miatt, de ebben az esetben határozottan ez történik” – fejtette ki véleményét tavaly a szoborállító férfi.
A Floridában elhunyt erdélyi író a román kommunista rezsim utasítására 1946-ban született ítélet alapján háborús bűnösnek számít Romániában. A családnak évekkel ezelőtt nem sikerült perújrafelvételt kérnie a bukaresti legfelsőbb bíróságon. A perújrafelvételről szóló per során a Wass családot képviselő Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd túlkapásnak nevezte a szovátai szobor elkobozását, ugyanakkor leszögezte: egyáltalán nem bizonyított, hogy Wass Albertnek valamiféle szerepe is lett volna a második bécsi döntés után történt vasasszentgothárdi gyilkosságokban.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro2015. november 27.
Tudomást sem akarnak venni a marosvásárhelyi vérengzésről
„A nyilvántartásunkban nem szerepel az önök által megjelölt tárgyú büntetőeljárás” – válaszolta Románia legfőbb ügyészsége a Népszabadság kérdésére, hogy folyik-e bármilyen vizsgálat az 1990-es véres marosvásárhelyi eseményekkel összefüggésben.
Kincses Előd ügyvéd és Smaranda Enache emberjogi aktivista 2010-ben fordult beadvánnyal a bukaresti legfőbb ügyészséghez, kérve, hogy folytassák le az eljárást az öt ember halálával és több száz megsebesülésével járó „fekete március” ügyében. – Azért fordultunk Bukaresthez, mert semmiféle információnk nem volt arról, hogy a Maros megyei ügyészség
nyomozott volna ebben az ügyben mások ellen a magyarokon kívül
– magyarázta lapunknak Kincses. Az ügyvéd – aki a 26 évvel ezelőtti események egyik emblematikus alakja volt – hozzátette: beadványukat válaszra sem méltatta az ügyészség.
Lapunk közérdekű adatigényléssel fordult a román legfelsőbb ügyészséghez, amelyben két kérdésre kértünk választ,
indult-e vizsgálat az 1990. március 19–21-i marosvásárhelyi eseményekkel összefüggésben Kincses és Enache beadványa nyomán, illetve van-e folyamatban bármilyen eljárás az említett eseményekkel összefüggésben.
(Az ügyészség a törvényes határidő lejárta után válaszolt, mindössze azt követően, hogy a válasz hallgatólagos megtagadása miatt panaszt tettünk, és világossá tettük, hogy készek vagyunk perre vinni a dolgot.) Az egymondatos, nemleges válasz nem lepte meg Kincses Elődöt, aki úgy tudja, hogy „miután elővették Ion Iliescut” – a volt államfőt – a bányászjárás kapcsán, a „fekete március” halálos áldozatainak túlélő házastársai újabb jogi lépést fontolgatnak.
Az 1990. júniusi bányászjárás ügyében a legfőbb ügyészség korábban lezárta a vizsgálatokat arra hivatkozva, hogy a bűncselekmények elévültek. Viszont az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2014 szeptemberében az atrocitások kivizsgálására és kártérítésre kötelezte a román államot. A strasbourgi testület szerint az áldozatoknak joguk van a hatékony jogorvoslathoz függetlenül attól, hogy mennyi idő telt el az atrocitások óta. Ennek nyomán indult eljárás Ion Iliescu volt államfő és több korábbi vezető politikus ellen emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával.
Korábban a román ügyészség úgy tartotta, hogy emberiség elleni bűnnek csakis háború idején elkövetett cselekmények minősíthetők – magyarázta lapunknak Diana-Olivia Hatneanu, a Romániai Helsinki Bizottság (APADOR-CH) emberjogvédő szervezet jogásza, aki a bányászjárások áldozatait az EJEB nagykamarája előtt képviselte.
A bányászjárás-dosszié újranyitása fordulópontot hozhat a marosvásárhelyi események ügyében is, Kincses szerint ugyanis az EJEB indoklása alkalmazható az ügyvéd által pogromkísérletnek minősített „fekete március” esetében is. Az ügyben eddig csakis magánszemélyek ellen folyt eljárás, elmarasztaló ítéletet pedig kizárólag magyarok ellen hoztak. (Az elítéltek közül Cseresznyés Pál hat évet töltött börtönben, mielőtt a demokratikus ellenzék 1996-os hatalomra kerülése után, elnöki kegyelemmel szabadult.) Viszont senki nem vizsgálta, hogy ki tervelte ki és irányította a magyarellenes atrocitásokat, amit az erdélyi magyarok egy része tényként kezel.
A hét elején a legnagyobb forradalmár szervezet, az 1989. december 21. Egyesület mintegy száz tagja nyújtott be óvást a katonai ügyészség döntése ellen, amellyel lezárta a nyomozást a mintegy ezer halálos áldozatot és több mint 3 ezer sebesültet követelő román forradalom kapcsán.
Teodor Maries, a legnagyobb forradalmár szervezet, az 1989. december 21 Egyesület vezetője közölte: reméli, hogy az ügyészség figyelembe veszi az EJEB döntéseit, és 26 év után igazságot szolgáltat a mártírok családjainak.
Szőcs Levente
nol.hu2015. december 7.
Naponta tüntetnek Kézdivásárhelyen
A hatalom mindenre számított, csak arra nem, hogy ekkora felháborodást vált ki a „terrorcselekménnyel” gyanúsított Beke István Attila letartóztatása. Kézdivásárhely napok óta úgy forrong, mint 1989 decemberében, akkor uralkodott hasonló hangulat. Habár a tüntetés nem engedélyezett, a karhatalom eddig nem avatkozott be. Valójában oka sem volt, rendbontás nem történt. Szombaton – nagyobb tömegre számítva – Sepiszentgyörgyről is hoztak csendőröket. A második adventi gyertyagyújtás elmaradt, de mintegy százan összegyűltek a koszorúnál. Szokás szerint két magyar párt helyi vezetői felvonultak, a városvezetés és az RMDSZ-elöljárók ismét távol maradtak a rendezvénytől. Az előző napokhoz viszonyítva látványosan nőtt a székely zászlók száma.
Az utcai megmozdulások ötödik napján, szombaton 16 órakor a háromszékiekkel való szolidaritás jegyében immár több székely városból is érkeztek résztvevők, köztük Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, akik Beke István ügyvédi költségeinek fedezésére pénzadományt is hoztak. Ugyanakkor Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt megyei elnöke több párttársával együtt eljött Kézdivásárhelyre. A tüntetők között volt Jakabos Csaba István, a csavargyár egykori vezérigazgatója is. A résztevők száma nagyjából megegyezett a péntekivel. A tömeg a román közmédiának is üzent: Szégyellje magát a román tömegmédia! Ismét manipulálnak! Minden esélyt megragadnak, hogy a magyar közösség ellen gyűlöletet szítsanak! Ki kér tőlünk bocsánatot? Magyar vagyok, elítélem az erőszakot, a terrorizmust, de a manipulációt is – állt két molinón. Ugyanakkor egy új molinón azt lehetett olvasni, hogy Minden székely felelős minden székelyért!
A tömeg fél ötkor gyertyákkal a kézben a városháza elé vonult, de ezúttal elmaradtak a polgármester elleni kiabálások, csupán az Igazságot akarunk! Gyáva népnek nincs hazája! Szabadságot Istinek! Engedjétek szabadon! Ártatlan! Hol a bomba? Aki magyar, velünk tart! Hazug román média! Nem félünk! Székelyföld, csatlakozz! For you-s pizzát nem eszünk! Le a diktatúrával! jelszavakat skandálta a tömeg a főtéren és útközben a rendőrség felé. A rendőrség épülete előtt folytatódott a jelszavak kiabálása, és a bejárat előtt Boldizsár Béla földhöz vágott egy kiló málélisztet, azt kiabálva: Itt a bomba, itt a bomba! Innen a tömeg továbbvonult a Dózsa György–Szabadság–Fecske–Új utcán a Csernátoni útra, a bíróság és ügyészség elé. A már ismert jelszavak skandálása után a tömeg a karácsonyi fényekkel feldíszített főtéri szökőkút köré csoportosult. Ott elénekelték a székely és a magyar himnuszt.
Szekus körök játszmája
Rendkívül fontosnak tartom kifejezni szolidaritásomat, az SZNT szolidaritását egy ártatlanul meghurcolt emberrel, legalábbis egy olyan emberrel, akit úgy néz ki, Romániában nem illet meg az ártatlanság vélelme – mondotta Izsák Balázs érdeklődésünkre. Hozzátette: Teljesen világos, hogy Romániát magyar terror veszélye nem fenyegeti. Az, hogy ebben a pillanatban a szekus körök által irányított román hatóságok ezt a látszatot akarják mégis kelteni, annak – meglátásom szerint – két oka lehet. Az egyik, hogy a saját korrupt politikai osztályával elégedetlen román tömegeknek az indulatait másfelé akarják összpontosítani, és így vetni véget a politikai válságnak. Másrészt figyelembe kell venni, hogy kormányváltás történt, és az új bukaresti vezetés kinyilvánított szándéka az, hogy a jogállam intézményeibe vetett bizalmat megerősítse. Tehát esély nyílt volna a román–magyar párbeszédre, amit a szekus körök és az általuk irányított hatóságok mindenképpen meg akarnak akadályozni, hiszen akkor a magyar kártyát nem lehetne kijátszani és felhasználni az elégedetlen románság féken tartására – mondotta az SZNT elnöke.
Hol vannak a bizonyítékok?
Tamás Sándor, a megyei önkormányzat és az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke először december 2-án este, az első spontán tüntetés után fejtette ki álláspontját a Beke-ügyről Facebook-oldalán, ahol az alábbiakat írta:
„Ebben az országban évtizedek óta a magyarokon akarják elverni a port. Provokációk sokaságának, az állami intézmények túlkapásainak vagyunk kitéve folyamatosan. Meg akarnak félemlíteni. De tudjuk, hogy csak az fél, aki hibás. Azt várjuk el, hogy minél hamarabb, tisztességes eljárás eredményeképpen derüljön ki az igazság, és kerüljön szabadlábra Beke István Attila. Őt is megilleti az ártatlanság vélelme.”
Szombaton Tamás Sándor Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével, a városi RMDSZ elnökével közösen aláírt sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe:
„Eltelt már öt nap a szentgyörgyi zászlócsere és a kézdivásárhelyi incidens óta, és egyre több a megválaszolatlan kérdés. Az emberek felháborodása jogos, azt várják el a hatóságoktól, hogy konkrét bizonyítékokkal álljanak elő: mutassanak képet arról, hogy az ismeretlen katona emlékműve mellől valóban levették a román lobogót, és felhúzták helyébe a székely zászlót, illetve konkrét bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy Kézdivásárhelyen valaki valóban terrorcselekményt készített elő. Amennyiben ezt nem teszik meg, tovább erősödik a bizalmatlanság az erdélyi magyarok és a román állam között, valamint tovább romlik a román–magyar viszony is, ami sem a román, sem a magyar közösségnek, sem a román államnak nem lehet érdeke. Felszólítjuk a román médiát, hogy fejezze be a durva manipulációt. Azt várjuk el, hogy minél hamarabb, tisztességes eljárás eredményeképpen derüljön ki az igazság. Beke István Attilát is megilleti az ártatlanság vélelme. Figyelembe véve azt, hogy a jelenlegi geopolitikai helyzetben ez egy rendkívül bonyolult és kényes kérdés, tájékoztatjuk a nemzetközi közvéleményt, és azt kérjük, hogy kísérjék figyelemmel a fejleményeket.”
A román nagykövetségek előtt
Elsőként pár vármegyés fiatal szervezett tüntetést december 3-án a pozsonyi román nagykövetség épülete előtt, szombaton a Londonban élő magyarok tartottak a román nagykövetség előtt rövid, figyelemfelkeltő demonstrációt. Egy román követségi munkatárs komikus jelenetet is produkált, a tiltakozásra kihúzott molinót igyekezett elkobozni, miközben rendőrség után kiáltozott. Az esemény végén a londoni magyarok gyűjtést szerveztek a megjelentek között, ezt az összeget eljuttatják Beke István családjának. Buzdítottak arra is, hogy más, magyarok által is lakott európai településeken is tüntessenek Beke Istvánért, tegnap délután Románia budapesti nagykövetsége előtt tiltakoztak Beke István fogva tartása ellen.
Kézdivásárhelyen tegnap is tüntettek, a sorozat folytatódik jövő héten is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. január 11.
Nem tiltható be a székely szabadság-napi megmozdulás
A Maros megyei törvényszék hétfőn közzétett ítélete értelmében a vásárhelyi önkormányzat és Dorin Florea polgármester nem tilthatja be a március 10-i Székely Szabadság Napjára tervezett tiltakozással egybekötött menetelést. A szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs a jogállamiság jelét véli felfedezni az ítéletben.
Miután a tavaly kénytelen volt lemondani a Székely Szabadság Napjára meghirdetett menetelésről, a Székely Nemzeti Tanács az idén – egy hétfőn közzétett törvényszéki alapfokú döntésre hivatkozva – nem szándékozik meghátrálni Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester akadályozó szándékai előtt. A 2376/102/2015-ös számú dossziéban ugyanis a bírói testület kimondta az ítéletet, mely helyben hagyta az SZNT tevékenységét támogató, jogi háttérrel rendelkező Siculitas Egyesület panaszát és arra kötelezte Dorin Floreát, hagyja jóvá a 2016. március 10-re tervezett tiltakozó megmozdulást. A törvényszék a tüntetés útvonalát is pontosítani kívánta; az indulás a székely vértanúk emlékoszlopától lenne, a tömeg az egykori Szentgyörgy utcán keresztül a főtérre, a prefektúra épületéig menetelne.
A jogállamiság jeleként értékeli az alapfokú, nem végleges döntést Izsák Balázs. Az SZNT elnöke még a tavaly áprilisban perelte be a polgármestert, mivel az – miután elgáncsolta a 2015-ös rendezvényt – nem volt hajlandó a törvény által előírt 48 órán belül választ adni a 2016 tavaszára tervezett tüntetéssel és utcai felvonulással kapcsolatosan. Florea azt kérte a főszervezőtől, hogy kérésével térjen vissza harminc nappal a megmozdulás előtt. „Ez egy olcsó trükk, mivel mindkét fél tudja, hogy amennyiben a polgármester betiltja a tüntetést, és a kezdeményezők pert indítanak, a törvényszék nem hoz harminc napon belül döntést” – fejtette ki megkeresésünkre Kincses Előd, a Siculitas jogi képviselője. Kérdésünkre, hogy bízik-e abban, hogy a városháza elfogadja a döntést, Izsák Balázs reményének adott hangot, mondván, hogy nem hinné, hogy Florea újabb kifogásokat talált volna. A per során a városháza azzal próbált érvelni a bírói testület előtt, hogy a Siculitasnak előbb az önkormányzatnál kellett volna megóvnia az engedélyeztető bizottság döntését. A törvényszék érdemben megalapozatlannak ítélte a felvonulás esetleges betiltását.
Mint ismeretes, Marosvásárhely polgármesteri hivatala a tavaly az 1991/60-as törvény nem létező cikkelyeire valamint vélt vagy valós csendőrségi jegyzőkönyvekre hivatkozva gátolta meg a menetelést. A szervező Székely Nemzeti Tanács és a Siculitas Egyesület elképzelései szerint a résztvevők a székely vértanúk postaréti emlékoszlopától vonultak volna a főtérre, ahol a prefektúra épülete előtt tiltakoztak volna az akkor még hatalmon lévő Ponta-kormány regionalizációs tervei ellen. A 2015-ös tüntetésről Izsák Balázs még a múlt év január 29-én értesítette az önkormányzatot, rá egy napra, 30-án viszont kedvezőtlen választ kapott. A polgármesteri hivatal ugyan engedélyezte a vesztőhelyen tervezett történelmi megemlékezést, viszont megtiltotta a belvárosba való menetelést és a főtéri tüntetést. Dorin Florea polgármester az utcai tiltakozó akciókat szabályozó törvényre valamint a csendőrség 2013-as és 2014-es jegyzőkönyveire hivatkozott. „Egyrészt egy kegyeleti helynél történő megemlékezésre nincs szükség a városháza engedélyére, hisz azt még csak be sem kell jelenteni. Másrészt egy tüntetést sem kell engedélyezni, legfeljebb be lehet tiltani, de csak akkor, ha a hatóságoknak erre nyomos okuk van. Ilyen például az, ha tudomást szereznek a résztvevők esetleges államcsíny-kísérletéről. Ami meg a csendőrség elmarasztaló jegyzőkönyveit illeti, ilyenek 2013-ban nem készültek, a tavalyiak tisztázása meg a bíróság dolga” – nyilatkozta a Krónikának a tavaly márciusban Izsák Balázs.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro2016. január 19.
Mást érdemelt volna!
Igencsak elszomorító és felháborító, hogy a román (i)gazságszolgáltatás áldozata és a magyarság mártírja, Cseresznyés Pál temetésén a marosvásárhelyi, Maros megyei RMDSZ-szenátorok, parlamenti képviselők, tisztségviselők nem adták meg a végtisztességet, a temetésen nem vettek részt. Távolmaradásuk a csíkkarcfalvi Kelemen Hunor közleménye ismeretében még inkább furcsállható. Sajnos, a rossz példa ragadós, hiszen az MPP és a EMNP tisztségviselői sem jelentek meg a temetési szertartáson.
Kincses Előd. Népújság (Marosvásárhely)2016. január 29.
Újragondolnák a vármegyésekért tartott tüntetések formáját
MTI - A Marosvásárhelyre, a székely szabadság napja alkalmából tervezett tüntetésen való részvételre szólították fel a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi és kézdivásárhelyi elnöke mellett szolidarizálókat pénteken, Sepsiszentgyörgyön.
Mintegy kéttucatnyian gyűltek össze az előzetes letartóztatásban levő Beke István és Szőcs Zoltán szabadon engedését követelve péntek délután, Sepsiszentgyörgyön. A tiltakozók korábban minden alkalommal felvonultak a Gábor Áron utcán a rendőrség, a Kovászna megyei Kormányhivatal, illetve az ügyészség épületei előtt, ám ezúttal a rossz időjárásra való tekintettel elmaradt a felvonulás. Első alkalommal érkeztek azonban román feliratú molinókkal a tüntetők, amelyekkel szintén szabadságot, egyenlőséget és igazságot követeltek az előzetes letartóztatásban levő vármegyéseknek.
Bedő Zoltán, a tiltakozó megmozdulás kezdeményezője elmondta, a hatóságok engedélyeztek egy 30 perces beszélgetést Beke Istvánnak és a felesége között. Hozzátette, át kell gondolni a tüntetések formáját, s elképzelhetőnek tartja, hogy az elkövetkezendőkben akár egyedül is, de naponta kiáll a Kovászna megyei Kormányhivatal épülete elé, hogy tiltakozását fejezze ki.
Gazda Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács sepsiszéki elnöke felszólalásában elmondta, csütörtökön egyeztetett Kincses Előd jogásszal, aki úgy vélekedett: amennyiben nincs hivatalos tűzszerészeti szakvélemény, nem rendelhető el ilyen hosszú időszakra valakinek az előzetes letartóztatása. „Úgy gondolom, hogy nem a régió felosztás ellenében fogunk tüntetni március 10-én Marosvásárhelyen, most nem ez a tét, hanem az, hogy a székelyföldi jogtiprások ellen felemeljük szavunkat” – jelentette ki Gazda Zoltán. Kitért arra is, hogy igyekeznek minél több autóbuszt biztosítani a különböző megyékből és településekről a székely szabadság napi tüntetésen résztvenni szándékozóknak.
Az SZNT sepsiszéki elnöke hozzátette, a tervek szerint március 10-én délelőtt Sepsiszentgyörgyön is lesz megemlékezés, ezt követően indulnak a marosvásárhelyi eseményre.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro2016. február 1.
Jogerős: nem reklámzászló a székely lobogó
MTI - Jogerősen pert vesztett a székely zászlót reklámzászlónak tekintő, és emiatt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra (EMNT) tetemes pénzbírságot kirovó marosvásárhelyi helyi rendőrség – közölte honlapján a Maros megyei törvényszék.
A pénteken jóváhagyott határozatban a törvényszék elfogadta az EMNT fellebbezését az elsőfokú ítélet ellen, amelyben a bíróság megrovásra enyhítette a zászló kitűzése miatt kirótt 30 ezer lejes bírságot, de nem vitatta a helyi rendőrség álláspontját, mely szerint a székely zászló reklámzászló. A jogerős ítélet szerint az EMNT megrovásban sem részesíthető a székely zászló kitűzése miatt.
Kincses Előd, a felperes EMNT ügyvédje az MTI-nek elmondta: a törvényszék ezúttal azt mondta ki, hogy a székely zászló nem tekinthető reklámzászlónak, és kitűzése nem ütközik a reklámtörvénybe. Az ügyvéd hozzátette, korábban a Bihar megyei törvényszék jogerős ítéletben minősítette reklámnaka Tőkés László irodájára kitűzött székely zászlót, és törvényesnek tartotta az EP-képviselő megrovását.
Az ügyvéd elmondta, a román igazságszolgáltatásban nincsen precedensjog, de fontos, hogy egy-egy kérdés megítélése tekintetében milyen joggyakorlat alakul ki. Kincses Előd az MTI-hez eljuttatott bírósági keresetében egyebek között azzal érvelt, hogy zászlók magánházakra való kitűzését semmilyen törvény sem szabályozza. A román zászlóra vonatkozó szabályozások is csak a középületek esetében érvényesek.
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség 2013 októberében szólította fel az EMNT-t és a Magyar Polgári Pártot (MPP), hogy távolítsák el a székházaikról a székely zászlót. Később a felszólításnak eleget nem tevő EMNT-re 30 ezer lejes bírságot rótt ki. Biró Zsolt, az MPP elnöke az MTI-nek elmondta, pártjának irodája műemléképületben működik, és a műemléki szabályok miatt is le kellett venni a székely zászlót. Hozzátette, a lobogó azóta a székház „kirakatába” került, és csak ünnepnapokon tűzik ki az épület homlokzatára. Krónika (Kolozsvár)2016. február 10.
Jelentett is meg nem is: itt van Frunda szekusdossziéja
Legalább egyszer kérte a Securitate segítségét az útlevél megszerzéséhez Frunda György. Az akkoriban ügyvédként praktizáló Frunda jelentéseivel azonban elégedetlen volt a kommunista titkosszolgálat.
„Ez a teljesen jelentéktelen vázlat nem jogosítja fel Önöket arra, hogy a szerzőjét fellengősen informátornak nevezzék. Minden jel arra mutat, hogy egyelőre ő nem informátor, és nem is lesz soha informátor. Legalábbis én szkeptikus vagyok, de jóindulatúan hagyom magam meggyőzni az ellenkezőjéről, ha érvelni tudnak emellett. (…) Kötelességük mindent megtenni annak érdekében, hogy ebből az emberből egy hasznos informátor legyen, olyan, amilyen lehetne, ha akarná.”
Ezeket a szarkasztikus mondatokat Roman Chercheş alezredes, a Maros megyei Securitate hármas, tehát kémelhárítással foglalkozó osztályának a vezetője firkantotta egy kétoldalas, 1987. november 12-én kelt beszámolóra, amelyben Frunda György európai útját részletezi.
Talán ezek a dühösen odafirkált sorok jellemzik a legjobban azt a folyamatos macska-egér játékot, melyet a Securitate és az akkoriban fiatal ügyvéd játszott 1979-től 1989-ig.
Útlevélhez kérte a Securitate közbenjárását
A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) archívumában jelenleg megtalálható megfigyelési, valamint hálózati dossziék alapján kijelenthető, hogy Frunda és az állambiztonsági szervek viszonya hullámzó volt: a „közeledés” időszakait minden esetben „elhidegülés” követte, és bár az ügyvéd soha nem utasította el egyértelműen az együttműködést, azonban vigyázott arra, hogy beszámolói mindig az általánosságok szintjén mozogjanak.
A birtokunkban levő iratok szerint a Nyugatra utazni vágyó, a ’80-as években nagyvilági életet élő marosvásárhelyi ügyvéd egyszer biztosan, de talán kétszer is igényelte a Securitate segítségét, hogy külföldre utazhasson.
Hazatérve azonban kijátszotta az „ellenszolgáltatást” váró kommunista titkosszolgálatot: ha jelentett is, az általa szolgáltatott információk elmaradtak a várakozásoktól, illetve egyáltalán nem is jelent meg a találkozókon.
Frunda mindent tagad
1989 óta Frunda György látványos politikai karriert futott be: 1990-től az RMDSZ parlamenti képviselője, a román parlament alkotmány-szerkesztő bizottságnak titkára, 1992-től 2012-ig az RMDSZ Maros megyei szenátora, 1996-ban és 2000-ben az RMDSZ államelnök-elnökjelöltje.
1992-től az Európa Tanács Közgyűlése román küldöttségének a tagja, 1996-tól két mandátumon keresztül az Európa Tanács Európai Néppárt Csoportjának alelnöke, 2004-től az Európa Tanács Európai Néppárt Csoportjának alelnöke.
Frundáról az utóbbi években rendre bukkantak fel olyan információk, miszerint együttműködött a Securitatéval. Ezt a volt RMDSZ-szenátor minden esetben tagadta, azt állítva, hogy épp ellenkezőleg: a kommunista titkosszolgálat meghurcolta őt. 2006-ban a Transindex hiába kérte Frundát, a dossziék publikálásával vessen véget a sugdolózásnak.
A CNSAS kollégiuma a rendelkezésre álló iratok alapján egymás után háromszor, 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban is azt a döntést hozta, hogy Frunda nem működött együtt a Securitatéval. Tavaly áprilisban a téma ismét előkerült annak kapcsán, hogy Frunda megfigyelési és hálózati dossziéi új iratokkal gazdagodtak.
A CNSAS által 2015. április 21-én kiadott igazolás ezeknek az új dokumentumoknak a fényében ismét megerősítette, hogy Frunda – legalábbis a Securitate-dossziékhoz való hozzáférésről szóló kormányhatározat értelmében – nem minősül informátornak, mivel nem jelentett ellenzéki tevékenységről, jelentései pedig nem korlátoztak alapvető emberi jogokat.
Az iratok egy részét kaptuk meg
Bár a CNSAS-tól minden, Frunda Györggyel kapcsolatos iratot kikértünk, valamiért az újonnan előkerült, 151103, 63615 jelzetű megfigyelési, valamint a 311811 jelű hálózati dossziét az olvasóterembe nem hozták ki, és arról fénymásolatot sem lehetett kérni.
Cikkünk ezért a Frunda-dossziék egy részén, a 072468 jelzettel ellátott megfigyelési, valamint a 156646 jelű hálózati dossziékon alapul, melyeket egyébként Frunda György is kikért.
Már ezekből a dokumentumokból is egyértelműen kiderül: Frunda részigazságot állít akkor, amikor arról beszél, hogy nem kollaboráns volt, hanem épp ellenkezőleg, meghurcolták. Az ügyvédről már csak azért sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a Securitate áldozata volt, mert igénybe vette a kommunista titkosszolgálat segítségét, azt a látszatot keltve, hogy később majd honorálni fogja ezt a közbenjárást. Aranyifjak életét éli
Frunda György élettörténetének fontos mozzanata az apja, Frunda Károly, aki részt vett a Faliboga-csoport néven ismert ellenzéki szervezkedésben. Őt az 1956-os magyarországi forradalom utáni megtorlások idején bebörtönözik, és csak 8 évvel később, 1964-ben rehabilitálják, azonban szabadulása után sem él a családjával. Frunda Györgyöt az anyja neveli fel.
A Frunda-család számára meghatározó Faliboga-történetnek azonban csak utalások szintjén láthatjuk nyomát az iratokban; a dokumentumokból nem tűnik ki, hogy ez az epizód befolyásolta volna Frunda Károly fiának az életpályáját. A jelentésekben egyszer van megemlítve, hogy a fiatal Frunda arról beszélt, apja miatt komplexusok gyötrik.
Elsők között veszik fel jogra
Apjának a múltja ellenére Frunda Györgyöt elsők közt veszik fel a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Fakultására 1970-ben.
A birtokunkban levő jelentések a ’80-as években követik végig Frunda életútját. Ebben az időszakban Frunda György a harmincas éveiben jár, és az akkori lehetőségekhez mérten nagyvilági életet él.
Anyagilag máris révbe ért: anyjával él ugyan, de különbejáratú lakása van a családi házukban, egy, akkoriban státusszimbólumnak számító 1200-as Ladát vezet, és nem mellesleg jól is keres.
Válóperekre szakosodott ügyvédként nagyon sok ügyfele van, a korabeli igazságügyi-közigazgatási elittel is jó viszonyt ápol, sokan fényes jövőt jósolnak neki.
A szakma mellett azonban a társasági életet sem hanyagolja: egy ügyvédekből és színészekből álló társaság oszlopos tagja, gyakran látni vendéglőkben, a társasághoz elég gyakran külföldiek is csatlakoznak.
Jó megjelenésű, szeret sportolni, ráadásul művelt és kellemes beszélgetőpartner: nem csoda, hogy a nők buknak rá, ő pedig szívesen udvarol, azonban soha nem kötelezi el magát.
Korunk embere
Egy későbbi, 1987-es jelentésben már kevésbé hízelgő képet fest Frundáról egy „Adrian” néven jelentő személy, aki feltehetőleg egy idősebb kollégája.
„Már karrierje kezdetén azt mondták róla, hogy jó, ügyes szakember lesz. A kollégák, főleg az idősebbek, szimpatizálták. Okos, művelt, érdeklődő, sznob fiúnak tűnt. Nem hiszem (legalábbis én nem hallottam róla) hogy bárkinek érdek nélkül, teljesen ingyen szívességet tett volna. A kapcsolatai rendszerint profitról szólnak. Abban a pillanatban, hogy egy barátság már nem éri meg neki, megszabadul tőle, mint egy csomagolástól (…).
Ezzel elnyerte a ‘korunk embere’ címet, vagyis öntelt, skrupulusok nélküli, és fogékony mindenre, ami profitot jelent. Apropó a társadalmi vágyai: egy fiatal, kémiát végzett lánynak, akit egy évvel korábban ismert meg, kijelentette, hogy csakis egy szép, fiatal, egyetemet végzett lányt vesz majd feleségül, akinek háza és autója van, és akinek az apja befolyással rendelkezik.”
Ugyanebben az időszakban egy másik informátor, „Ludusan“ így jellemzi:
„(…) egy jó, szakmailag felkészült ügyvéd, széleskörű általános műveltséggel, bármilyen társaságot képes szórakoztatni. Bármit elmesél magáról, ha az a társaságban előnyére válik. Könnyen megközelíthető, szívesen szóba áll bárkivel, azonban nagyon gyanakvó, ha személyes kérdéseket tesznek fel neki. Ha dicsérik és hízelegnek neki, ha elhitetik vele hogy egy értékes ember, akkor nehéz, bonyolult szakmai kérdések megoldásában is fel lehet használni (…).“
A New York-i muzikológus Marosvásárhelyre látogat
1979 júniusában Frunda kérvényezi, hogy Amerikába látogasson. Történt ugyanis, hogy 1978 nyarán egy New Yorkban élő muzikológus, C. P. meglátogatta Amerikába emigrált anyja Marosvásárhelyen élő testvérét.
(A CNSAS-tól kapott iratokban, melyeket részben publikálunk is, számos megfigyelt magánszemély teljes neve szerepel. Mivel a történethez nem adnak hozzá semmilyen plusz információt, a cikkben csak a nevük kezdőbetűit írjuk ki azoknak a magánszemélyeknek, akik a jelentésekben felbukkannak. A publikálásra kerülő dokumentumokból is kitakartuk azoknak a neveit, akik nem közszereplők – szerk. megj.)
A rokon nem beszél angolul, C. P. tősgyökeres amerikaiként viszont sem magyarul, sem pedig románul nem tudott, ezért Frundát kérik meg, fordítson. Mivel épp volt pere Segesváron és Kolozsváron, az ügyvéd ezeket a városokat, sőt, „Drakula házát” is megmutatja C. P.-nek, akit annyira lenyűgöz, hogy meghívja magához.
A kiutazáshoz szükséges papírokat azonban nem könnyű megszerezni, és Frunda ezzel tisztában van. Egy – véletlen – utcai találkozáskor részletesen beszámol C. P. erdélyi útjáról, és az egyedülálló utazási lehetőségről Puskás Ferenc ismerősének illetve iskolatársának, aki a Securitate kötelékében dolgozik. Puskás kapitány a beszélgetést 1979. június 7-én egy jelentési jegyzékben foglalja össze, majd hozzáfűzi:
„Tudja hogy a kiutazás kérvényezése után ellenőrzik majd, de valószínűleg másoknál fognak érdeklődni, akik nem ismerik részletesen az ügyét. Ha őt személyesen nem keresik meg, akkor én tudjak felvilágosítással szolgálni, azonban nem kért ez ügyben segítséget tőlem. (…)”
„A szervek segítségére lehetne a két hónapig tartó úton és azután is, mivel kiterjedt kapcsolatai vannak a marosvásárhelyi fiatal értelmiségiek körében” – javasolta Puskás kapitány.
A kémelhárítás felfigyel rá
Egy nappal később, június 8-án a Frunda kérvényéről szóló jelentés végén ez áll: Frunda György a hármas igazgatóság (kémelhárítás) figyelmében van, kapcsolatban tartjuk (va fi menţinut în contact), hogy kiderítsük, alkalmas-e a felderítő tevékenységre (muncă informativă).
Mint hamarosan kiderül, Frunda elutasítással kapcsolatos félelmei nem alaptalanok. Egy 1979. szeptember 4-én kelt jelentésben egy informátor beszámol arról, hogy Kincses Előd, Frunda baráti társaságának állandó tagja mesélte: Frunda kérelmét negatívan véleményezték. Ez nagyon rosszul esett neki, azonnal fellebbezett a döntés ellen, és Bukarestig is elmegy, ha kell – mondta az informátor szerint Kincses.
Nem világos, mi történik a következőkben, mindenesetre szeptember 25-én „Wolf“ arról számol be, hogy Frunda az amerikai nagykövetségen járt, ahol megkapta a vízumot. Egy korábbi, szeptember 19-i jelentéshez az ügyön dolgozó Voşloban Emil kapitány ezt a megjegyzést fűzte:
„Frunda György a hármas osztály figyelmében van. Az Egyesült Államokba való távozása alkalmából kémelhárítási kiképzésben fog részesülni“.
„A gyakran hivatkozott szabadság egyfajta anarchia”
Frunda október 3-31. között az Egyesült Államokban tartózkodik, hazatérve, november folyamán részletesen beszámol útjáról. A tájékoztatók mellett a Securitate több informátort is a közelébe irányít, egyrészt azért, hogy ellenőrizzék a jelentéseket, nem keveredik-e ellentmondásba, kiderítsék, mi a véleménye az Egyesült Államokról, megváltozott-e a viselkedése, másrészt pedig hogy felmérjék, mennyire foglalkoztatják az ott szerzett kapcsolatok.
„Bár érdekes dolgokat látott, volt a Niagara vízesésnél és Kanadában is, három hét után elege lett, és a vízuma lejárta előtt hazajött. (…) A gyakran hivatkozott szabadság egyfajta anarchia, mindenki saját maga tesz igazságot, az egyén biztonsága gyenge. Mikor nem voltak otthon, a házigazdája lakását feltörték, és az összes pénzüket ellopták. Meglepődve tapasztalta az általános kultúra hiányát (…), az ember csak az egzisztenciájával törődik, a gazdagokat csak a profit érdekli” – számol be a Frunda által elmondottakról „Adrian”.
Főleg az amerikai magyar emigrációról érdeklődnek
Megfigyelhető, hogy a jelentésekben általában az amerikai magyar emigrációról, illetve a Marosvásárhelyről elszármazottakról szóló részek vannak aláhúzva. Kiderül, hogy Torontóban egy magyar vendéglőbe, a Csárdába is ellátogat, melynek tulajdonosa, F. T. barátja Domokos Gézának és Hajdu Győzőnek.
1979. december 5-én aztán egy jelentésben javasolják Frunda György beszervezését „a Marosvásárhelyre látogató külföldiek tevékenységének, viselkedésének és foglalatosságainak” megismerésére.
A jelentés felsorolja Frunda György azon ismerőseit, akik iránt a Securitate érdeklődik, majd hozzáteszi:
„október folyamán Frunda György turistautat tett az Egyesült Államokba. Indulás előtt kémelhárítási kiképzésben részesült, hazatérése után megkerestük, és műveleti szempontból érdekes részleteket mesélt. A beszélgetések során a jelölt megfelelő viselkedést tanúsított az állambiztonsági szervekkel szemben.”
„Emil” nem ír alá
A beszervezésre Frunda György lakásán került sor. A beszervezési utasítás szerint Voşloban Emil kapitánynak arra kellett felhívni a figyelmét, hogy az iránta és a Románia iránt különös érdeklődést mutató személyek kémek lehetnek, akikről hazafias kötelessége az állambiztonsági szervek számára információkat szolgáltatni.
Frunda Györgyöt 1979. december 19-én szervezik be, azonban elutasítja az írásos kötelezettségvállalást. „Amikor felvetettük azt, hogy hajlandó-e együttműködni az állambiztonsági szervekkel a külföldi állampolgárok és hazai kapcsolataik állambiztonsággal kapcsolatos problémáinak megoldására, a jelölt beleegyezett, hogy bármilyen problémában segítsen, amennyiben az nem haladja meg a lehetőségeit. (…) A jelölt kijelentette, hogy a támogatásról, valamint a titoktartásról való szóbeli ígérete, valamint a velünk szemben tanúsított korrekt magatartása elég garanciát kell jelentsen” – így Voşloban kapitány.
A tartótiszt arról is beszámol, hogy közös megegyezéssel az „Emil” álnevet választották, a találkozókra továbbra is Frunda lakásán kerül sor előre megbeszélt időpontokban, váratlan fejlemények esetén telefonon beszélnek meg időpontot. A beszervezés után nem sokkal megszüntetik Frunda felügyeletét, azonban levelezését figyelik, és informátorok továbbra is faggatják az amerikai útjáról.
„Emil” nyolcszor jelent
1980 folyamán „Emil” összesen nyolcszor jelent Marosvásárhelyre látogató külföldiekkel való találkozásokról, a külföldihez férjhez menni szándékozó szomszédjáról, valamint egy marosvásárhelyi gyökerekkel rendelkező amerikai látogatásáról (a jelentések a hálózati dossziéhoz csatolt mappában megtalálhatóak).
Ezek a Voşloban kapitány által leírt jelentések rövidek és tényszerűek, ha valakinek a viszonyulását/attitűdjét értékelnie kell, akkor Frunda minden esetben semlegesen vagy pozitívan nyilatkozik.
Függővé kell tenni
„Emil” tevékenységével azonban a Securitate nincsen megelégedve. Egy 1981. március 27-én kelt elemzési jegyzék hűvösen fogalmaz tevékenységéről: a „kis ország” problémakörben (problema Ţării mici)
„az együttműködés során az informátor egyes, operatív szempontból érdekes információkat szolgáltatott azokról a külföldiekről, akikkel érintkezésbe került, de nem egyezett bele, hogy írásos beszámolókat adjon. (…)
Nem rajong különösebben az állambiztonsági szervekért, de az általa átadott információk ellenőrzés során igaznak bizonyultak. Az ellenőrzési anyagokban nincsenek arra utaló jelek, hogy felfedte volna magát, vagy hogy ellenségesen viszonyult volna a szervekhez. Nem mondta azt, hogy a továbbiakban nem támogat.
(…) A nevezett társadalmi és szakmai státuszát, valamint a rendelkezésére álló hírszerzési lehetőségeket figyelembe véve javasoljuk az informátori hálózatban való megtartását, ezzel párhuzamosan pedig intézkedni kell, hogy az állambiztonsági szervektől függővé váljon.
(…) Komplex ellenőrzési/lehallgatási intézkedéseket foganatosítunk kompromittáló anyagok megszerzése céljából.“
Meg sem jelenik
1982. június 15-én aztán „Emil” feladását javasolják.
„(…) a találkozókon nem volt pontos, kifogásokat keresett arra, hogy ne adjon írásos jelentést. (…) 8, a tartótisztje által írt jelentése mellékelve (…) 1980 augusztusától egyáltalán nem lehet kapcsolatot létesíteni vele, ugyanis nem jelent meg a közös megegyezéssel rögzített találkozókon. (…)
Beszervezése óta nem lelkesedik az információszerzésért, megelégszik azon személyek nyilatkozataival, akik mellé irányítottuk. Olyan, az együttélő magyar nemzetiségű közösség ügyeivel foglalkozó személyek mellé irányítottuk, mint a svájci N. K., valamint a marosvásárhelyi Kincses Előd, azonban kitért (a feladat elől), azt mondva, hogy nem akar ilyen dolgokkal foglalkozni.
(…) Emil jó személyes tulajdonságokkal és sok hírszerzési lehetőséggel rendelkezik a szerveinket érdeklő személyek körében, azonban az együttműködés elutasítása miatt a hírszerzési hozzájárulása a lehetőségeinél alacsonyabb.”
Fokozottan figyelik
Alig egy hónapra rá, 1982. július 14-től aztán a Securitate elkezdi fokozottan megfigyelni Frunda Györgyöt, akinek ezúttal a „Furnea” nevet adják. Két informátort, „Adriant” és „Dorelt” irányítják mellé hogy felderítsék kapcsolati körét, viselkedését, azt, hogy mi foglalkoztatja, ki látogatja meg otthon, milyen külföldi állampolgárokkal tartja a kapcsolatot, és milyen természetűek ezek a kapcsolatok.
Utasítást adnak telefonbeszélgetéseinek lehallgatására, levelezésének a felbontására, a külföldi személyekkel vendéglőkben zajló találkozóin elhangzott beszélgetések rögzítésére. Ezen kívül munkahelyén beazonosítják azokat a kollégákat, akikkel közelebbi kapcsolatokat ápol, őket ellenőrzik, a hírszerzési szempontból érdekesnek tűnő kollégákat kihallgatják, és fontolóra veszik beszervezésüket.
Ebben az időszakban egy sor, véleményünk szerint kevésbé fontos jelentés születik a Frunda Györgyöt meglátogató külföldiekről: a nyugatnémet S. V.-ről vagy az izraeli B. P.-ről. Mintha a Securitate is érezné az üresjáratot: ezekről a találkozókról és kapcsolatokról érintőlegesen tesznek említést a későbbi belső levelezésben.
Figyelmeztetés és bírság egy dán lány miatt
Fontosabbnak bizonyul egy dán lány, D. A. B. látogatása. D. A. B.-vel az ügyvéd a román tengerparton, Mamaián ismerkedik meg 1982 augusztusában. Meghívja magához, a lány pedig október 2-án meg is érkezik az Otopeni repülőtérre.
Frunda személyesen várja Bukarestben, majd Marosvásárhelyre érve egy három éjszakára szóló szállodai foglalással próbálják kijátszani azt a 225/1975-ös rendeletet, miszerint magánszemély nem szállásolhat el külföldit saját lakásán. Mi több, a lányt Ratosnyára, Frunda egy barátjának a hétvégi házába is elviszi, ahol szintén három éjszakát töltenek.
„Azokban a körökben, melyeket látogat, néha nacionalista megnyilvánulásai vannak, bár általában ‘jó fiúnak’ igyekszik tűnni, aki a szakmáján, a művészeten és a barátokkal való fecsegésen kívül semmi nem érdekel.
A barátai között olyan, ellenséges megnyilvánulásokról ismert személyek is vannak, akiket a Securitate figyel. Kérjük jóváhagyni a (Frunda György) meghívását a székhelyünkre, a figyelmeztetését, valamint a megbírságolását“ – áll egy 1982. november 27-én kelt jelentésben.
Egy érdekes részlet, mely valamiféle személyes érdeklődésként vagy akár leszámolásként is értelmezhető: az írógéppel írt jelentésben eredetileg az állt, hogy Kocsis Petre és egy másik (olvashatatlan nevű) tiszt figyelmeztetnék Frundát. A második tiszt neve utólag tollal át lett húzva, helyette Roman Chercheş alezredesnek, a Maros megyei Securitate hármas osztályának a vezetőjének a neve olvasható.
Részletes nyilatkozatok
Frundát 1983. január 11-én részesítik figyelmeztetésben, melynek részeként az ügyvédnek egy sor, részletes nyilatkozatban kell tisztáznia, kivel hogyan ismerkedett meg, és pontosan miben is áll a kapcsolatuk.
Hangsúlyozza, hogy senkivel sem beszélt semmi olyasmit, ami érdekelheti az állambiztonsági szerveket. Megígéri, hogy a jövőben tiszteletben tartja a külföldiek elszállásolására vonatkozó törvényt, ezen kívül pedig kifizet 5000 lej bírságot (ez valamivel több, mint az egyhavi fizetése abban az időben).
Frunda 1983-ban európai körutat tervez, ezt azonban a Securitate negatívan véleményezi. „Figyelni a reakcióját az elutasítás után” – áll egy jelentésben. Egy 1983. június 1-én kelt dokumentum szerint Frundának a fellebbezését is elutasítják.
Gyakrabban találkoznának vele
Másfél évvel később, 1985 januárjában látszanak az első jelei annak, hogy a Securitate ismét keresni kezdi a kapcsolatot Frundával.
„Lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy ‘Furneával’ gyakrabban találkozzunk, hogy kiderítsük a politikai álláspontját, és hogy ebben az ügyben dönteni tudjunk”.
A Securitatén belül nem mindenki lelkesedik az ötletért: „azt hiszitek, elárulja a politikai pozícióját? Tévedtek. Sok sikert a beszervezéshez, és aztán majd beszélünk” – firkálta a lap szélére valaki.
1985 folyamán egy sor, viszonylag pozitív jellemzés születik Frundáról, a feljegyzések végén pedig kilátásba helyezik, hogy megkeresik, kipuhatolni, hogy be lehet-e szervezni vagy sem. „Pozitívan befolyásolni és a szervekhez közelíteni informatív kiaknázása céljából” – így az egyik megjegyzés.
November 30-án egy jelentés azt javasolja, zárják le a megfigyelését, mivel a figyelmeztetés óta megszakított minden kapcsolatot a külföldiekkel, és „korrekt módon viszonyul az országunk társadalmi-politikai helyzetéhez”.
Ismét utazna
Két évvel később, 1987-ben aztán Frunda ismét Nyugat-Európába utazna, megkeresve Puskás kapitányt, hogy segítsen neki útlevelet szerezni. Ezúttal nem „véletlenül” futnak össze az utcán: a találkozóra június 23-án Frunda kérésére a lakásán kerül sor, ott, ahol korábban a konspiratív találkozók is zajlottak.
„Meggyőződésem, hogy ezáltal Frunda György ‘segítséget’ keresett annak érdekében, hogy a kérvényét pozitívan bírálják el, mert nem biztos benne, hogy sikerül útlevelet szereznie. Ebből presztízskérdést csinál, több barátja is volt a közelmúltban külföldön, az ő kérését kétszer elutasították. (…) abban az esetben, ha jóváhagynák számára az ország időleges elhagyását, közeledne hozzánk, és támogató személyként (írásos kötelezettségvállalás nélkül) használhatnánk” – így Puskás kapitány.
A személyes kapcsolatfelvétel mellett június 25-én Frunda írásban is megkeresi a Securitatét. Felsorolja azokat az ismerőseit, ahol megszállna, illetve ismerteti a körút tervezett útvonalát, hozzátéve, hogy
„szakmai hivatásom részeként kötelességemnek érzem, hogy értesítsem az illetékes hatóságokat, ha az ország törvényeinek a megsértését tapasztalnám. (…)
Nem szükséges informátornak lennem ahhoz, hogy korrekt legyek, és tudomásukra hozzam az esetleges törvényellenes attitűdöket, melyekről tudomást szereznék“ – így Frunda, és megemlíti, hogy néhány évvel korábban figyelmeztetésben részesült, azonban a büntetést kifizette.
Beutazza Nyugat-Európát
Frunda külföldi útját jóváhagyhatták, mert 1987. november 12-i keltezéssel egy kézzel írott, két oldalas beszámolót találunk a külföldi útjáról.
Az ügyvéd részletesen beszámol arról, hogy szeptember 8. és október 23. között nyugat-európai körutat tett Magyarország, Ausztria (Bécs), Nyugat-Németországba (Nyugat-Berlin és Köln), Hollandia (Amszterdam, Hága és Rotterdam), Belgium (Brüsszel), Franciaország (Párizs és Strasbourg), majd ismét Németország (München és Garmisch-Partenkirchen) útvonalon. A beszámolóban kitér arra hogy útja során kivel találkozott, kinél szállt meg, ők kicsodák és hol dolgoznak.
Párizsban például egy volt iskolatársánál, Maria Mailatnál, a Szabad Európa Rádió egyik közreműködőjénél száll meg, aki vendégszeretően, de visszafogottan fogadja. Sehol nem volt szó politikáról vagy az ország biztonságát érintő kérdésekről – így az ügyvéd.
„A feljegyzés az indulás előtt megejtett kémelhárítási felkészítés alapján lett szolgáltatva” – így az oldal alján a megjegyzés. Erre az anyagra írta rá az elégedetlen Roman Chercheş alezredes a cikk legelején idézett sorokat.
Újból beszerveznék
1987. október 30-án Puskás Ferenc kapitány javasolja Frunda (újbóli) beszervezését.
„Az igazságügyben dolgozó értelmiségiek, valamint kulturális-művészeti érdeklődésű személyek körében kell egy olyan informátort keresni, aki velük jó kapcsolatokkal rendelkezik, főleg azért, mert a legtöbbjük gyanús külföldiekkel áll kapcsolatban, és más, a szerveket érdeklő tevékenységük is van” – így az indoklás.
Frunda azért is jó választás, mert közkedvelt, könnyen barátkozik, jól beszél angolul és németül, a külföldiek gyakran veszik igénybe tanácsait vagy jogi szolgálatait. Ha ez nem elég, közeli ismerősei vannak szinte minden európai országban, és ők főleg olyan értelmiségiek, akik Marosvásárhelyről emigráltak.
„Jó érzelmi kapcsolat”
Ami a lojalitását illeti, Puskás megjegyzi, hogy mielőtt külföldre utazott volna turistaként, az ő segítségét kérte, „jó érzelmi kapcsolat” alakult ki kettejük között. Másrészt jogi végzettsége és fejlett igazságérzéke miatt is garantált, hogy egy lojális és őszinte informátor lesz, ezt a korábbi érintkezések során is bizonyította.
A beszervezésre 1987. október 30-án (egy másik dokumentum szerint 31-én) kerül sor Frunda György lakásán.
„Minden a terveknek megfelelően haladt: Frunda nagyon elégedett és hálás a tiszt nyújtotta segítségért, részletesen beszámolt a külföldi útjáról, kivel találkozott és mit látott (erről külön jelentés is készült), ismét bebizonyítva: memóriája kiváló, és tehetségesen foglalja össze a tényeket és az eseményeket.
Felvetettük, működjön együtt velünk minket érdeklő információkkal, úgy, ahogy mi is segítettük, amikor szüksége volt rá. A jelölt kijelentette, hajlandó segíteni nekünk, azonban ne kérjünk olyan dolgokat, melyek az ügyvédi titok körébe tartoznak. Kijelentette, szakmája révén ismeri kötelességeit, ami a kompetens szervek értesítését illeti, amennyiben olyan információk birtokába jut, melyek fenyegetést jelenthetnek az állambiztonságra.”
Beszervezik, de nem dolgozik semmit
A tartótiszt beszámol még arról, hogy Frunda írásban titoktartási kötelezettséget vállalt, elkezdődött a kiképzése, a jelentéseit írógépen írja majd. Konspiratív neve: „Friciu” – írta Puskás kapitány a beszervezésről szóló jelentésben 1987. október 31-én. („Friciuról” ez az egyedüli említés, Frunda konspiratív neve a későbbiekben következetesen „Frend” lesz – szerk. megj.). Az iratcsomóban megtalálható a Frunda által szeptember 5-én kézzel írott írásos kötelezettségvállalás is.
„A beszervezés időpontjától mostanáig az informátor semmilyen információt nem szolgáltatott, és nem jelent meg a tartótiszttel való találkozókon” – áll egy, a beszervezés után egy évvel, 1988. december 20-án született elemzési jegyzékben, mely megemlíti, hogy az angol problémakör (problema engleză) átvétele óta a forrással nem léptek kapcsolatba.
Frunda közben tartja a kapcsolatot a külföldön élő ismerőseivel. A fent nevezett személy novemberben be lett hívva, és kilátásba lett helyezve, hogy döntenie kell – így az elemzés. Mivel nem dolgozik jelentős ügyeken, támogató személlyé lehetne minősíteni, feltéve, hogy együtt akar működni. Ha nem, akkor feladjuk, és megdolgozzuk (luat în lucru).
Egyébként Frundát ebben az időszakban (ismét) megfigyelik, telefonját lehallgatják, levelezését pedig 1988 februárjától felbontják. 1989-ben negatívan véleményezik az újabb kiutazási kérelmét, mivel informátorként „nem lojális és nem őszinte”, ellenségesen nyilvánul meg az állam- és pártvezetéssel szemben, sovén megnyilvánulásai vannak, arról beszél, hogy kisebbségiként nehéz karriert csinálni, mi több, Maria Mailattal, a Szabad Európa Rádió párizsi munkatársával is tartja a kapcsolatot (ez a „kapcsolat” egyébként egy Frunda által küldött karácsonyi üdvözlet).
Holnap publikálunk egy interjút, melyben Frunda György mondja el saját verzióját a Securitate-val való kapcsolatáról.
Sipos Zoltán. erdely.atlatszo.hu2016. február 18.
Székelyföldi terrorvád – Vitaest egy bukaresti médiaklubban Beke István ügyéről
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), valamint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) önigazolási kényszere miatt kevés esélye van a december óta előzetes letartóztatásban lévő Beke Istvánnak arra, hogy egyhamar szabadlábra kerüljön, függetlenül attól, bűnös vagy sem – vélték annak a pódiumbeszélgetésnek a meghívottai, amelyet szerda este rendeztek a terrorizmussal gyanúsított kézdivásárhelyi férfi ügyéről Bukarestben.
A Frontline médiaklub által szervezett vitaesten Gabriel Andreescu emberi jogi aktivista megkérdőjelezte a két állami intézmény professzionalizmusát, mert szerinte politikai nyilatkozatot adtak ki szakszerű tájékoztatás helyett. Az ügyészség ugyanis a bizonyítékok ismertetése helyett azt hangsúlyozta, hogy a román nemzeti ünnepen őrizetbe vett kézdivásárhelyi férfi „a szélsőséges-nacionalista Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) aktivistája, aki Erdélyben revizionista-szeparatista célokat képviselt, és Nagy-Magyarország visszaállítására készült".
Andreescu rámutatott: a magyar irredentizmus veszélye időről időre központi témává válik a román közbeszédben, szerinte többnyire olyankor, amikor a kommunista Securitate örökébe lépett, és annak magyarellenességét átörökítő SRI-nek önigazolásra, vagy nagyobb költségvetésre van szüksége. A fórum meghívottai és a közösség soraiból bekapcsolódó résztvevők többször emlegették e tekintetben az 1990-es márciusi marosvásárhelyi etnikai összecsapásokat, amelyek 1990-ben hivatkozási alapul szolgáltak az új titkosszolgálat, a SRI megalakítására.
Kincses Előd marosvásárhelyi jogász kifejtette: a román titkosszolgálatok kedvenc önigazolási módszere a magyar veszélyre való hivatkozás, mert „könnyű egy nem létező ellenséget legyőzni". Mint mondta: leginkább azt a pirotechnikai szakvéleményt hiányolja Beke István esetében, amely rávilágíthatna, hogyan tudott volna a november 30-án őrizetbe vett gyanúsított fél nap alatt egy működőképes bombát előállítani a lakásán talált petárdákból, hogy azt a december elsejei román nemzeti ünnepen felrobbantsa.
Adrian Szelmenczi az ActiveWatch médiafigyelő szervezet aktivistája a sajtó felelősségéről beszélt, rámutatva, hogy a „székely terroristáról" szóló híradásokkal a romániai magyar közösség egészét megbélyegezték. Rámutatott: a magyar veszéllyel való rendszeres manipulálás oda vezetett, hogy ma már bármilyen magyar célkitűzést szélsőséges követelésként félre lehet seperni Romániában, holott minden közösségi program legitim, amíg demokratikus úton próbálják megvalósítani.
A vitaestet moderáló Barabás Balázs újságíró, a Digi 24 hírtelevízió budapesti tudósítója a beszélgetés következtetéseképpen megállapította, hogy a SRI és DIICOT egy olyan ügybe lavírozta bele magát, amelyből már nem tud presztízsveszteség nélkül kihátrálni, így „Beke Istvánnak mindenképpen bűnösnek kell lennie". Ugyanakkor úgy vélte: egyre kevesebben ülnek már fel Romániában a magyar veszéllyel való riogatásnak.
A hivatásuk gyakorlása közben meghalt szabadúszó újságírók tiszteletére 2004-ben létrehozott londoni Frontline klubnak hat kelet-európai országban működik fiókintézménye: a romániai két éve alakult. A román Frontline havonta két-három nyilvános vitát rendez aktuális tabutémákról, amelyeknek ettől az évtől kezdődően az emberi jogok védelmében partnerséget vállaló bukaresti Cseh Központ ad otthont.
MTI. Erdély.ma2016. február 19.
Szakszerűtlenség és önigazolás (Vitaest a Beke-ügyről)
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság, valamint a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) önigazolási kényszere miatt kevés esélye van a december óta előzetes letartóztatásban lévő Beke Istvánnak arra, hogy egyhamar szabadlábra kerüljön, függetlenül attól, bűnös vagy sem – vélik annak a pódiumbeszélgetésnek a meghívottjai, amelyet szerda este rendeztek a terrorizmussal gyanúsított kézdivásárhelyi férfi ügyéről Bukarestben.
A Frontline médiaklub által szervezett vitaesten Gabriel Andreescu emberi jogi aktivista megkérdőjelezte a két állami intézmény professzionalizmusát, mert szerinte politikai nyilatkozatot adtak ki szakszerű tájékoztatás helyett. Az ügyészség ugyanis a bizonyítékok ismertetése helyett azt hangsúlyozta, hogy a román nemzeti ünnepen őrizetbe vett kézdivásárhelyi férfi „a szélsőséges-nacionalista Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom aktivistája, aki Erdélyben revizionista-szeparatista célokat képviselt, és Nagy-Magyarország visszaállítására készült”. Andreescu rámutatott: a magyar irredentizmus veszélye időről időre központi témává válik a román közbeszédben, szerinte többnyire olyankor, amikor a kommunista Securitate örökébe lépett és annak magyarellenességét átörökítő RHSZ-nek önigazolásra vagy nagyobb költségvetésre van szüksége. A fórum meghívottjai és a közösség soraiból bekapcsolódó résztvevők többször emlegették e tekintetben az 1990. márciusi marosvásárhelyi etnikai összecsapásokat, amelyek hivatkozási alapul szolgáltak az új titkosszolgálat megalakítására. Kincses Előd marosvásárhelyi jogász kifejtette: a román titkosszolgálatok kedvenc önigazolási módszere a magyar veszélyre való hivatkozás, mert „könnyű egy nem létező ellenséget legyőzni”. Mint mondta: leginkább azt a pirotechnikai szakvéleményt hiányolja Beke István esetében, amely rávilágíthatna, hogyan tudott volna a november 30-án őrizetbe vett gyanúsított fél nap alatt egy működőképes bombát előállítani a lakásán talált petárdákból, hogy azt a december elsejei román nemzeti ünnepen felrobbantsa.
Adrian Szelmenczi, az ActiveWatch médiafigyelő szervezet aktivistája a sajtó felelősségéről beszélt: a „székely terroristáról” szóló híradásokkal a romániai magyar közösség egészét megbélyegezték, és a magyar veszéllyel való rendszeres manipulálás oda vezetett, hogy ma már bármilyen magyar célkitűzést szélsőséges követelésként félre lehet seperni Romániában, holott minden közösségi program legitim, amíg demokratikus úton próbálják megvalósítani. A vitaestet moderáló Barabás Balázs újságíró, a Digi 24 hírtelevízió budapesti tudósítója a beszélgetést összegezve megállapította, hogy a hírszerzés és a terroristaellenes ügyészség olyan ügybe lavírozta bele magát, amelyből már nem tud presztízsveszteség nélkül kihátrálni, így „Beke Istvánnak mindenképpen bűnösnek kell lennie”. Ugyanakkor úgy vélte: egyre kevesebben ülnek már fel Romániában a magyar veszéllyel való riogatásnak.
A hivatásuk gyakorlása közben meghalt szabadúszó újságírók tiszteletére 2004-ben létrehozott londoni Frontline klubnak hat kelet-európai országban működik fiókintézménye, a romániai két éve alakult. A román Frontline havonta két-három nyilvános vitát rendez aktuális tabutémákról. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 26.
Érdemrend nélkül maradhat Tőkés László
A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék tegnapi közlése szerint a testület megalapozatlannak minősítette és jogerősen visszautasította Tőkés László EP-képviselő fellebbezését a Románia Csillaga Érdemrend visszavonása ügyében. Ez azt jelenti, hogy a végső döntést most Klaus Johannisnak kell meghoznia: a Tőkés Lászlónak megítélt állami kitüntetés esetleges visszavonásáról ugyanis csak az államelnök határozhat.
Tőkés László még 2009-ben az akkori államfőtől, Traian Băsescutól vehetett át a Románia Csillaga Érdemrend lovagi fokozata állami kitüntetést a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért. Négy év múlva Victor Ponta kormányfő kezdeményezte az érdemrend megvonását, miután Tőkés László 2013 nyarán Tusványoson felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.
Az akkori miniszterelnök Traian Băsescuhoz fordult a kéréssel, mivel úgy értékelte, Tőkés László méltatlanná vált az érdemrend viselésére, ugyanis Románia érdekeivel ellentétes megnyilvánulásokra ragadtatta magát. Kezdeményezésre az államfői hivatal keretében működő becsületbíróság meg is alakult, és méltatlannak minősítette az EP-képviselőt az állami kitüntetés viselésére. Utólag viszont kiderült, hogy csak olyan személy kérheti egy érdemrend visszavonását, aki maga is birtokol hasonlót.
Ez nem akadályozta meg a Victor Ponta által elindított folyamatot, több akkori kormánypárti – már kitüntetett – politikus újból kérte a megvonást, az újonnan felállított becsületbíróság pedig 2013. november 20-án kimondta az ítéletét: Tőkés László méltatlan az elismerésre. Az indoklásban a becsületbíróság tagjai Tőkés László autonómiaköveteléseit revizionizmusnak és a trianoni döntés kétségbevonásának minősítették: ezzel szerintük az EP-képviselő etnikai konfliktusokat gerjeszthet. Ezt követően Tőkés László jogi képviselője, Kincses Előd ügyvéd a bukaresti táblabíróságtól kérte a becsületbíróság döntésének megsemmisítését az ügyvédi törvény áthágására, a testület szabálytalan megválasztására és bizonyos tagjainak összeférhetetlenségére hivatkozva.
Kincses akkor egyebek mellett felvetette: a testület szabályellenesen alakult meg, az érdemrend közgyűlése határozatképtelen volt, illetve tagjai kizárólag baloldali politikusok voltak, akik előre véleményt nyilvánítottak Tőkésről, ezzel megsértve a döntéshozó függetlenségének elvét. A bukaresti táblabíróság elutasította, hogy érdemben tárgyalja az ügyet, mivel az szerintük nem tartozik a közigazgatási bíróság hatáskörébe. Tőkés Lászlóék 2014-ben ez ellen az elutasító döntés ellen nyújtották be a fellebbezést, amit most a legfelsőbb bíróság is elutasított.
A döntés nyomán most már Klaus Johannis államfőn múlik, hogy eleget tesz-e a becsületbíróság 2013-ban megfogalmazott kérésének, és visszavonja-e Tőkés László kitüntetését. MTI. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 29.
Közelmúltunk kacagtató tragikuma
Kacagásaink címmel adja közre emlékiratait Gálfalvi György író, szerkesztő. A Holnap Kulturális Egyesület és a Noran Libro közös gondozásában megjelent kötet bemutatója Marosvásárhelyen lesz, március 4-én, pénteken 17 órától a Bernády házban. A kötetet szerkesztő Szűcs László könyvajánlója.
Gálfalvi György több mint négyszáz oldalas műve tíz, különböző időben keletkezett, s különböző műfajú részben foglalkozik a szerző életének és több évtizedes szerkesztői pályájának legfontosabb mozzanataival. Társszerzőként akár a Szekuritáté egykori munkatársai közül is jónéhányan szerepelhetnének, hiszen a könyv végigköveti a hatvanas évektől 1989 decemberéig azokat az ügyeket, amelyeket a szerző megfigyelési dossziájának több ezer oldaláról sikerült rekonstruálni. Ismét szembesülhetünk azzal, hogy a diktatúra milyen erőfeszítéseket tett az ellenségesnek tekintett személyek megfigyelésére, olykor milyen kacagtatóan tragikus okok miatt folytattak alapos nyomozást. Ugyanakkor arról is képet kap az olvasó, hogyan működött egyféle belső szolidaritás, hogyan juthattak ki hírek, hogyan lehetett segíteni, néha az orránál fogva vezetni a titkosszolgálatot.
Részben klasszikus memoár, részben különböző kérdezőknek adott nagyinterjúk, életút beszélgetések alkotják a Kacagásainkat, olykor elkerülhetetlen átfedésekkel, ismétlődésekkel, amelyek viszont éppen az elmondottak, illetve az akkor történtek felidézésének a hitelességét erősítik.
„Nekünk nem szabad elkövetni azt, hogy méltánytalanok legyünk, éppen azért, mert annyi méltánytalanság ért minket.”
A hetvenes-nyolcvanas években az Igaz Szó szerkesztőségében megélt idők tanúsága mellett két, visszatérő, fontos epizódot jelent az 198.9 december 22-ét megelőző és követő napok történéseinek minden részletre kiterjedő tárgyalása, illetve az alig három hónap múltán bekövetkező vásárhelyi fekete napok fontos mozzanatainak, kiváltó okainak az összefoglalása. Rendkívül érdekes, akár a mai időkben is tanulsággal szolgál az a folyamat, ahogy a negyedszázada a politizálás mindennapjaiba csöppenő szerző egy idő múltán tudatosan eltávolodik, visszatér a politikum, számára idegen világától a dolgozószoba, az íróasztal, a lapszerkesztés otthonos közegébe. Szemléletes az adott korszakok helyi fontos szereplői portréjának megkapó őszinteségű megrajzolása is, legyen szó Hajdu Győzőről, Sütő Andrásról, Király Károlyról, Kincses Elődről, Markó Béláról, de akár Nagy Istvánról vagy Balogh Edgárról.
A kor megítélése szempontjából fontos volt az a maga idejében vitatott jóslata, miszerint 1989 után nem lesz igazán más a világ. Persze, ahogy a kötet borítólapján ajánló soraiban a barát, az egykori szerkesztőtárs, Markó Béla fogalmaz, talán lehetett volna, és még mindig lehetne.
Az alábbiakban egy, a hatvanas évekbe visszavezető epizód részleteit olvashatják, az egyetlen olyan esetet, amikor a Szekuritáté és Gálfalvi György találkozása – Kolozsvárott – tettlegességig fajult.
„Amikor 1964 novemberében a kolozsvári Szekuritátén a köpcös fenéken rúgott, nem a visszaütés bátorsága, hanem ösztöne indította el a kezem. Értek már ilyen alattomos támadások a grundon, amikor az utcák közötti focimeccseken kakaskodtunk, s én nem figyeltem a hátam mögé. Most sem figyeltem az ártalmatlannak tűnő köpcösre. Az adott pillanatban egyetlen célszerű riposztot választottam: könyökkel hátraütöttem, telibe találtam a köpcös orrát. Hallottam, hogy felnyögött, de csak a sasorrút láttam, aki két hosszú lépéssel megkerülte az asztalt és villámgyorsan az arcomba vágott. Ugyancsak reflexből visszaütöttem, de második ütésre már nem volt lehetőségem. A szembenálló férfi baromi erős, rutinos verő és verekedő volt, annyi esélyem sem volt vele szemben, mint hópehelynek a lerben. Engem az életben így nem vertek meg. Azt írják, a szakmabeliek értenek ahhoz, ne maradjon nyoma a veréseknek. Rajtam nyoma maradt, bár a sasorrú kétségtelenül vérprofi volt. Az egész jelenet egyébként inkább egy kocsmai verekedésre emlékeztetett. (Kocsmában kétszer verekedtem életemben: egyszer Szőcs Kálmán helyett, egyszer Majtényi Erik védelmében.) Két percig sem tartott az egész, kábán, kiütött bokszolóként roskadtam le, sajgott a szemem környéke, vastagodni kezdett a szám, mintha foghúzás előtt kaptam volna érzéstelenítőt. Amikor valamelyest magamhoz tértem, ketten voltunk a szobában a zömökkel, aki a kanapén ülve zsebkendőjével nyomogatta az orrát. Eszembe sem jutott, hogy számonkérjek tőle valamit; nem jutott eszembe semmi. Visszatért a sasorrú, ismét kifogástalanul elegáns volt. Leült velem szemben a székre, hosszú ideig figyelmesen nézett, mint aki munkája eredményét veszi számba. Egy idő után megszólalt, hibátlan, sőt választékos magyarsággal: – Idefigyeljen, Gyuri! (Gyuri! Ez volt az egyetlen alkalom, amikor a Szekuritátén keresztnevemen szólítottak. Amikor tíz év múlva kézhez vettek, a kihallgatásokon Gálfalvi elvtársnak, nagyritkán Gálfalvi úrnak neveztek, a lehallgatási jegyzőkönyvekben az általuk adott fedőneveken – Kelemen, Gál, Gherasim, Gheorghe – olykor vezetéknevemen emlegettek. Megfigyeltem: a jegyzőkönyvekben Hajdut, Jánosházyt, Nemess Lászlót fedőnevükön kívül sokszor keresztnevükön becézték, Székely Jánost, Markó Bélát és engem soha.) Tehát: – Idefigyeljen, Gyuri! Ami az előbb történt, köztünk marad, de nem felejtjük el. Nem érdekel, hogyan fogja megmagyarázni, mi történt az ábrázatával. Mondja, hogy legurult a Fellegváron vagy a Metró (szépemlékű pincekocsma) lépcsőin, mondja, hogy verekedett a Fásoknál (Karolina-téri táncterem), mondjon akármit. De ha csak egyszer – értsünk szót, csak egyszer – eljár a szája, nem ússza meg ennyivel.
Kábán és bambán hallgattam. Annyi azért átjött a kábaságon, hogy kihallgatóm összefogott beszédet tart és szabadulni akar tőlem. Nem készült nyilatkozat, nem készült jegyzőkönyv, nem kellett semmit aláírnom. Csak a kihallgatás kezdetén felvett személyi adataim tanúskodtak arról az asztalon, hogy ott jártam. És nagy valószínűséggel – későbbi tapasztalataim alapján – a magnóra vett beszélgetés, majd a dulakodás zajai. Bejött egy férfi – azt sem vettem észre, mikor hívták be – a sasorrú néhány szót mondott neki az ajtóban, az intett, hogy menjek vele. Kikísért a mosdóba, ott románul rám szólt, szedjem rendbe magam. Belenéztem a tükörbe: a szemfogam fölött felhasadt a szájam, a szemöldököm vérzett, szemem alja megduzzadt (délutánra sötétkék, másnapra fekete lett). Ittam néhány korty vizet a tenyeremből, megmostam az arcomat – ennyit tehettem a rend érdekében. Kísérőm karonfogva átvezetett egy néptelen folyosón, onnan az udvarra értünk, az autóbejárón léptem ki az egykori Új, akkori Karl Marx, mostani Decebal utcába. Nem akartam ezt az arcomat mutogatni, mellékutcákon lopóztam az állomásig. Sötétedés után érkeztem Marosvásárhelyre.” (...)
*
Gálfalvi György könyvét március 17-én Nagyváradon, majd 18-án a budapesti Örkény István könyvesboltban mutatják be. maszol.ro2016. március 3.
Tőkés László erkölcsi kártérítési perét tárgyalta a bukaresti törvényszék
Befejeződött az érdemi tárgyalás a bukaresti törvényszéken szerdán abban az erkölcsi kártérítési perben, amelyet Tőkés László EP-képviselő indított az 1989-es temesvári forradalmi szerepét elvitató, őt hazaárulónak és idegen kémnek nevező volt Securitate-tisztek ellen.
Filip Teodorescu, a Securitate, egykori kommunista titkosrendőrség kémelhárításának korábbi helyettes parancsnoka és Ioan Talpes, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója azt állították 2014 szeptemberében az Antena 3 hírtelevízió műsorában, hogy Tőkés László 1989-ben a magyar titkosszolgálat fizetett ügynöke volt.
Kincses Előd, a felperes ügyvédje a magyar közmédiának elmondta: a tárgyalás korrektül folyt le, csak a műsor két meghívottját idézték be. Taples és Teodorescu a volt temesvári lelkésznek egy magyarországi egyházi adomány átvételéről 1989-ben írt elismervényével próbálták a bíróság előtt alátámasztani azt az állításukat, hogy Tőkés László a magyar titkosszolgálatnak dolgozott, és ezért pénzt is kapott.
Az ügyvéd felidézte: 1989 októberében a kommunista diktatúrát nyíltan bíráló Tőkés László már több mint fél éve fizetés nélkül élt, ekkor érkezett Temesvárra két magyarországi református lelkész a hívek által összegyűjtött 20 ezer lejnyi segéllyel. Mint mondta, az adomány átvételéről írt elismervényt több ízben is megpróbálták a „szekusok" Tőkés László lejáratására felhasználni, amit az ügyvéd azért is nevetségesnek tart, mert valódi kém nyilvánvalóan nem írna alá olyan iratot, amely lebuktathatná.
A törvényszék várhatóan két héten belül hirdet ítéletet – tette hozzá.
MTI
Erdély.ma2016. március 3.
Az SZNT megtartja a székely szabadság napi rendezvényt
Nyolc nappal március 10-e, a székely szabadság napja előtt tartott sajtótájékoztatóján Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke bejelentette, hogy a polgármesteri hivatalba egy évvel korábban letett előzetes bejelentésnek megfelelően megtartják a székely szabadság napi rendezvényt.
Az esemény 16 órakor kezdődik a Székely vértanúk emlékművénél, ezt követően végigvonulnak a Székely Mártírok útjától a December 22. utcán, a Forradalom utcán, a Rózsák terén, majd a prefektúra előtt tüntetésre és egy kiáltvány felolvasására kerül sor. 19 órakor ér véget a rendezvény. A tavalyitól eltérően, az idei rendezvény előzetes bejelentését követő 48 órán belül nem történt sem a rendezvénynek, sem a rendezvény valamely részletének a polgármester általi betiltása, amelyre bizonyos feltételek teljesítése esetén a törvény lehetőséget ad – például, hogy ugyanazon a napon, ugyanarra az időpontra más rendezvény már be van jelentve – tehát nincs semmiféle törvényes akadálya, hogy ezt a rendezvényt megtartsuk – mondta az SZNT elnöke.
Kiegészítő információként mondta el, hogy arra a bírósági keresetre, amit a tavaly tettek le ebben az ügyben, mivel a polgármesteri hivatal az előzetes bejelentésükre megkerülő, halogató választ adott, 2016. január 8-án meghozott ítéletében a Maros Megyei Törvényszék tiszta helyzetet teremtett. „A tényállás világosan jelzi, hogy a törvényeknek megfelelően jártunk el. Fontos volt számunkra nemcsak a kedvező ítélet, de maga a tényállás rögzítése is, hogy bármilyen utólagos vita adódik, hivatkozási alapunk legyen a 16/2016. számú ítélet, amely kötelezte a polgármesteri hivatalt és Marosvásárhely városát, hogy az előzetes bejelentésnek megfelelően vegye tudomásul, láttamozza a rendezvényt.” Elmondta, hogy az ítéletet február 10-én közölték ki a felperessel, és ötnapos késéssel a polgármesteri hivatallal. A polgármesteri hivatal február 29-én, hétfőn fellebbezést tett le. „Gyakorlatilag, figyelembe véve azt, hogy ahhoz, hogy a tárgyalás időpontját kitűzzék, előzetesen ki kell közölni velünk az ő válaszukat, és nekünk 10 napunk van a válaszra, nyilvánvaló, nem kerül sor a polgármesteri hivatal fellebbezésére március 10-e előtt.”
Véleménye szerint az utolsó percben letett fellebbezéssel a polgármesteri hivatal el akarta kerülni még a lehetőségét is annak, hogy egy második ítéletet is elveszítsenek. Választási évben ezt mindenképpen el akarták kerülni. „Március 10. után okafogyottá válik a további tárgyalás. Március 10-e után nem lehet arról tárgyalni, hogy mi legyen és hogyan legyen egy olyan napon valami, ami már eltelt” – vonta le a következtetést Izsák Balázs.
Kincses Előd ügyvéddel egyelőre abban állapodtak meg, hogy az előzetes bejelentésnek megfelelően a rendezvényt megtartják. „Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a jogállam intézményei jól működjenek, és az alkotmányos jogok Marosvásárhely polgárainak is biztosítva legyenek. Pontosan ezért, kérni fogjuk a törvényszék elnökétől, hogy tisztázza, hogyan történhetett meg, hogy két marosvásárhelyi intézmény ötnapos eltéréssel kapja meg ugyanazt az ítéletet.”
Hangsúlyozta: a gyülekezési törvény alapján jártak el, annak alapján fognak eljárni ezután is, ilyen szempontból irreleváns, hogy van-e jogerős ítélet vagy nincs március 10. előtt, hiszen egy alkotmányos jog, a gyülekezési jog gyakorlásához a 60/1991-es törvény felté-teleinek kell teljesülniük, és abban nem szerepel az, hogy szükség lenne jogerős ítéletre. Mózes Edith
e-nepujsag.ro. Erdély.ma2016. március 5.
Táncolók és táncoltatók (Beszélgetés Csáky Zoltán televíziós személyiséggel)
Megjárt mennyet és poklot, televíziós személyiségként előbb a bukaresti magyar adás, majd a Duna Televízió egyik meghatározó arcaként vált milliók kedvencévé. Csáky Zoltánnal a távolba szakadt ember véleményformálási jogáról és az erdélyi magyar életről is beszélgettünk.
– A marosvásárhelyi magyarok többnyire a Bolyai-líceum mindenekfelettiségével hozakodnak elő. Ön is?
– Persze. Nagyon jó tanáraim voltak, műveltségem alapjai, az erkölcsi tartás, minden onnan származik. Egész életemben kísért az emlék, amikor 1962-ben, a ballagás előtt néhány nappal hívattak az igazgatói irodába. Kozma Béla, a legendás igazgató fogadott, társaságában két, számomra ismeretlen férfi. – Az elvtársak a pártbizottságtól jöttek, szeretnék, ha románul búcsúztatnád az évfolyamot. Hajlandó vagy-e, fiam? – kérdezte. – Igazgató elvtárs, mondtam, itt évtizedek óta magyarul búcsúzunk, én is magyarul mondom el a beszédemet. – Hallották az elvtársak? – fordult feléjük. És ezzel vége volt.
– Milyen volt az akkori Vásárhely?
– In floribus! Nagy színészgenerációk nőttek ki, a kilencven százalékban magyar játékosokból álló ASA futballcsapata virágkorát élte. A Bolyai igazi magyar sziget volt, a romántanárnőnk már akkor mondogatta: vigyázzatok, mert csak Székelykocsárdig tudtok érvényesülni a magyar nyelvvel. Persze, nem zárkóztunk el a román kultúrától sem, a Székely Színház sztanyiszlavszkijos világa után igazi nagy reveláció volt az akkoriban alapított román tagozat frissessége, új, a mozgástechnikát felértékelő stílusa. – A mai városról is hajlandó véleményt mondani?
– Azt tartom, hogy messzire távozott ember ne ítélkezzék. Bár az is igaz, hogy másfél évtizeden át tévésként havonta jártam vissza. A Duna Televízióval végrehajtott egyik legnagyobb médiatettünk az erdélyi március 15-i ünnepségek közvetítése volt, ezek során éreztem igazán a változást. A Postaréten ünneplő marosvásárhelyiek egyre megfáradtabb közösséget alkottak, míg Székelyföldön beljebb haladva nőtt az ünnep jó értelemben vett harsánysága, életereje. Marosvásárhely megváltozása elsősorban a Markó Béla, Frunda György, Borbély László triász nagy bűne, riporterként, a Heti Hírmondó főszerkesztőjeként éveken át követhettem a politikai habitus változásait.
– A kívülálló számára a bukaresti televíziós pálya egészen kivételes státusnak számított a hetvenes években. Belülről nézve is az volt?
– Életem egyik legjobb döntése volt, hogy eleget tettem Bodor Pál hívásának. Az egyetem után, 1969-ben a Vörös Zászlónál kezdtem dolgozni színikritikusként. Ebben a minőségemben 1971-ben kritikát írtam a bukaresti televízió magyar adásáról. Miután a lapszám a Bodor kezébe került, felhívott, és azt mondta: ha minket bírálsz, gyere és csináld. Remek idők voltak, akkoriban még lehetett az erdélyi magyarságot szolgáló, nézhető műsort készíteni. Lehetővé tette ezt szakmai felkészülésünk, de Bodor „széles háta”, azaz az apósa, a központi bizottsági tag, Gere Mihály is. Torockóról, Székről készítettünk riportokat, portrékat erdélyi szellemóriásokról. És olyan igazi közösségteremtő műsorokat is, mint a Zenés karaván, a Kaláka, amelynek például az volt a jelszava: Jobb, ha mi táncolunk, mint ha minket táncoltatnak. Gyorsan mozgalommá vált, hólabdaszerűen nőtt, ugyanakkor egyre veszélyesebbé vált a hatalom szemében.
– Szekusdossziéja hogyan „emlékszik” ezekre az időkre?
– Sok érdekes dolog derült ki belőle, de én semmit sem érzékeltem az egészből. Az első jelzés az akkori feleségemtől, Sikó Ildikótól érkezett, aki kisírt szemmel érkezett haza Vásárhelyre egy bukaresti fejtágítóról. Kincses Előd ügyvéd figyelmeztette: vigyázz, mert Zolit megfigyelik. Az utolsó rólam szóló jelentés 1988-ból származik, ráadásul egy kalákás jelentett, Jakabffy Attila. Illetve az 1989. februári, Budapestre való áttelepedésünk után is született még egy jelentés az első interjúról, amelyet a Kossuth rádiónak adtam, Nadia Comăneci szökése ügyében szólaltattak meg mint „szakértőt”. – Tévésként soha nem kényszerült utólag nehezen magyarázható helyzetbe?
– Kivételezettnek tarthatom magam, mert Bodor engem soha nem bízott meg politikai tárgyú műsorokkal, se tévés publicisztikával. Nem is emlékszem, ki kellett-e mondanom valaha a képernyőn Ceaușescu nevét. Kalákáztam, kollégiumoztam, portrékat készítettem. Bodor távol tartott engem – s talán még Boros Zoltánt – az aktuálpolitikától, így utólag nem is lehetek eléggé hálás neki ezért.
– Fel sem tűnt, hogy közben mások vergődnek a pártos sajtó béklyójában?
– A magyar adásról nemrég megjelent könyv egyik bemutatóján „vallomásoztunk”, emlékeket idéztünk. Akkor mondta el Máthé Éva, hogy ő sajnos nem tud csupa szépre emlékezni. Vele csináltatták meg ugyanis az adás első negyedóráját, amely kizárólag a nagy vezető dicsőítéséről szólt. Név és arc nélkül ugyan, de akkor is.
– Ha ilyen burokban élt, mi érlelte meg önben a Magyarországra telepedés gondolatát? – Két keserű dátum van az életemben: 1985. január 11. és 2015. január 11. Az első egy borzasztóan hideg hétfői nap, Vásárhelyről repültem Bukarestbe, a szerkesztőségben pedig azzal fogadtak: miért jöttél, nincs adás. Hogyhogy nincs adás? Te semmit sem tudsz? Nem. Előtte való pénteken szó szerint adás közben húzták ki a dugaszból a német nyelvű műsort. Szélnek eresztettek bennünket. Bodor 1983-as távozása után ugyan egyre inkább éreztük a megszorításokat, de ezt a drasztikus megoldást semmi sem vetítette elő. Én a bukaresti rádió erdélyi tudósítója lettem, termelési riportokat készítettem. A második feleségemet, Emőkét gyerekgyógyászként Romanba helyezték, néha hazajött, néha én mentem a Trabantommal, Zselyke lányunk a nagymamánál nevelkedett. Ez így nem élet, mondogatta a nejem, aztán egyszer csak biztatni kezdett, hogy adjam be a kitelepedési kérelmet. Mivel Magyarországon születtem, ennek elvileg könnyebbséget kellett jelentenie. Beadtam, nyilván rögtön kirúgtak a rádiótól. Akkor már nem volt visszaút, eljöttünk.
– A rövidesen bekövetkező változások nyomán nem merült fel önben, hogy itthon kezdjen újra mindent? – Bodor Pál a tanúm, hogy 1990 februárjában haza akartam jönni. Októbertől a magyar rádiónál dolgoztam a határon túli műsor szerkesztőségében. Januárban a tévé megbízásából már újra otthon voltam, Jelentés Erdélyből címmel készítettem egy háromrészes riportsorozatot. Jelen voltam például Tőkés László első szabad istentiszteletén, a templom előtt még katona vigyázott rá. A februári vásárhelyi gyertyás tüntetés után – bár akkor már nagyon készültem haza – Bodor azt mondta: várj még. A fekete március aztán mindent eldöntött.
– Milyen eseményhez kötődik a másik cezúra, 2015. január 11-e?
– Az a budapesti tévés életem végének időpontja. Újabb hétfői nap, mentem be a Duna Televízió Kívánságkosár című műsorába, amikor rohan utánam az adásszerkesztő. Jól vagy, Zoli? Jól, persze. De van egy kis gond: nem vezetheted a műsort. Nem írták alá a szerződésedet. Szó nélkül megfordultam, összeszedtem a személyes dolgaimat, és eljöttem. A nagy tévés leépítési hullám engem is elsodort. Jólesett viszont, hogy a nézőknek a világ minden részéről és a kollégáknak is nagyon hiányoztam.
– Most, bő egy év után hogy érzi magát? Még inkább fáj? Vagy szűnőben van?
– Az tart némileg karban, hogy mindenhonnan hívogatnak. Megjelent két kötetem, keresik a filmjeimet, bemutatókra járok. Az emberek ragaszkodása megindító: egy éve nem vagyok a képernyőn, és még mindig nem akarnak elfelejteni. Persze, jó lenne valami új kihívás, mert azért fáj a szakmai megbecsülés hiánya. Nem kaptam választ az Erdély kifosztásáról szóló, Zöld arany című filmtervem szinopszisára. Az utolsó arcél című dokumentumfilm-tervem azonban most megvalósulni látszik. A jugoszláv hadsereg egykori alezredeséről, Sutus Józsefről szól, aki feleségét követve ma Macedóniában él. Első világháborús honvédsírokat tárt fel Szkopjében, ahol a régi temetőt magyar temetőnek hívják. Ő a szkopjei magyarok vezetője, tevékenysége nyomán a városban emléktáblát helyeztek el, négy utcát magyar személyiségekről neveztek el. Erős hiányérzetként él viszont bennem, hogy nem tudtam folytatni az ortodoxia erdélyi térhódításával foglalkozó Hagymakupolás honfoglalás című filmemet.
– Merre szerette volna továbbvinni ezt a nagy visszhangot kiváltó történetet?
– A katolikus egyház irányába. Jakubinyi György érsek annak idején nem nyilatkozott nekem, de megváltozott az optikája, mióta a pápa Romániában járt, Erdélybe viszont nem látogatott el. Úgy gondolom, a székelységnek, Székelyföldnek gyakrabban kellene pozitív impulzusokat, üzeneteket küldenie magáról a nagyvilágnak. A csíksomlyói búcsú, az összmagyarság legnagyobb ünnepe közvetítésekor gyakran megfordult a fejemben: mi lenne, ha a ferences atyák felkérésére a somlyói nyeregben összegyűlő ötszáz-hatszázezer székely-magyar-csángó zarándok aláírásával hitelesítenének egy, a Szentatyához címzett meghívót? 2017-ben, a négyszázötvenedik jubileumi évben Ferenc pápa látogatása aktuális lehetne. És akkor Őszentsége szembesülhetne a ténnyel: az ortodoxia hiába potyogtatta tele Székelyföldet hagymakupolákkal, így próbálva jelezni, hogy ősi román föld, ott bizony félmillió katolikus hívő előtt misézhet.
CSÁKY ZOLTÁN
Sümegen született 1945-ben. Nős, három gyermek apja, egy unoka nagyapja. Gödöllőn él. Tanulmányait Marosvásárhelyen a Bolyai Líceumban, majd Kolozsvárott a BBTE bölcsészeti karán végezte. 1971-től az RTV magyar szerkesztőségének tagja, a Kaláka és a Kollégium című műsorok szerkesztője, műsorvezetője. 1989-ben családjával Magyarországra telepedett. A Kossuth rádió munkatársaként dolgozott, majd a Duna Televízió alapító tagjaként a Heti Hírmondó főszerkesztője és műsorvezetője, dokumentumfilmek szerzője. Hagymakupolás honfoglalás című filmjét levetítették a University London East European Studies karán. 2010 és 2014 között az MTVA műsorvezetője, az Arcélek portrésorozat szerzője. Kötetei: Hagymakupolás honfoglalás (2004), A jóisten politikája (2010). Díjak, kitüntetések: Pethő Sándor-díj, Julianus-díj.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. március 13.
Bicskával tompított a zászlórúdon, rendőrségre vitték
„Elővigyázatosságból” kobozták el a székely szabadság napi események részvevőitől a hosszabb, vastagabb zászlórudakat – erősítette meg az MTI érdeklődésére Ciprian Căluşer. A csendőrség mobil egységének szóvivője ugyanakkor hozzátette, a székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezés és a részvevők elvonulása rendbontás nélkül történt.
A példátlan intézkedés sokakban felháborodást keltett, ugyanis Marosvásárhelyen egyetlen román rendezvényen sem zavarta a karhatalmat a zászlórudak mérete vagy keménysége. Lapértesüléseink szerint azt a férfit, aki a csendőrök által hegyesnek vélt zászlórúd végét bicskával kezdte faragni, azon nyomban bekísérték a rendőrőrsre. Egy Facebook-bejegyzés szerint az egyik részvevő azt kérdezi, normális-e, hogy a 71 éves édesanyjától elkobozták a zászlórudat? „Tudtommal hetek óta azt sulykolták, hogy vágjuk le a rúd végét, ha hegyes. Nos, ennek eleget is tettem, de ennek ellenére belekötöttek. Kérdem én, attól az idős hölgytől féltek? Kinek ártana? Tőlem miért nem merték elkérni? Mindig a gyengébbeket szúrják ki?” – írta közösségi oldalán a fiatalember.
Lapunk érdeklődésére a helyi rendőrség aligazgatója, Raul Matiş is megerősítette, hogy a rendezvény incidensek nélkül, civilizáltan zajlott. Ennek dacára az MTI információi szerint a hatóságok a videofelvételek megtekintése után fognak intézkedni azokkal szemben, akik a főtéri tüntetés alkalmával törvénysértést követtek el. Arról nem tesznek említést, hogy miféle törvénysértésekre „bukkantak”.
Bár a szervezők szerint a demonstráció bejelentése szabályos volt, a Maros megyei prefektus az utolsó pillanatig azt hangoztatta, hogy „nem tekinti engedélyezettnek” a felvonulást. Lapunk megkeresésére Kincses Előd, az SZNT jogi képviselője elmondta, hogy Lucian Goga prefektus kijelentésével ellentétben a csütörtöki tüntetés törvényes volt. „Valóban van egy fellebbezés, amit még nem tárgyalt a törvényszék, viszont nem létezik egy érvényes, jogerős tiltás, így semmi jogi alapja nem volt a rendezvény betiltásának. A törvény szerint a helyhatóságoknak azért kell 48 órán belül állást foglalniuk a szervezők bejelentésével kapcsolatosan, hogy ne lehessen elhúzni a válaszadást addig, amíg az ügy okafogyottá válik. Ez egy uniós nyomásra hozott törvény, azért van benne ez az intelligens szakasz” – magyarázta Kincses. A vásárhelyi ügyvéd megerősítette: a törvény értelmében amúgy sincs szükség a tüntetés engedélyeztetésére, csak annak bejelentésére. Szerinte a prefektusnak a törvényesség felett kellene őrködnie, és semmiképp nem az alkotmány által szavatolt véleménynyilvánítás szabadsága ellen kellene agitálnia.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro