udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2731 találat lapozás: 1-30 ... 691-720 | 721-750 | 751-780 ... 2731-2731

Névmutató: Orbán Viktor

2005. július 25.

Fokozott érdeklődés övezte Orbán Viktor Fidesz-elnök július 23-i tusnádfürdői beszédét, több mint 4 ezren, mások szerint 2-3 ezren jöttek el. A volt magyar miniszterelnök a XVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján Magyarország jövője jövőre címen tartott előadást és a hallgatóság kérdésre válaszolt. Kifejtette: a kisebbségi jogoknak az Európai Unió jogrendszerének részévé kell lennie. Erre azért van szükség, mert egyre több kelet-európai országban találkozhatunk a magyar lakta vidékek feldarabolására tett kormányzati törekvéssel, illetve ezen régiók gazdasági ellehetetlenítésével. Orbán elmondta: gyökeres szemléletváltásra van szükség a Kárpát-medencei magyarság problémáival kapcsolatban. E közösség számára a határok által előidézett szétdaraboltság körülményei között is az európai integráció, a lebomló államhatárok, a szabad mozgás és a decentralizáció merőben új lehetőségeket kínál. Az anyaországnak sem úgy kell tekintenie a határon túli magyarságra, mint hátrányra, tehertételre, hanem úgy, mint befektetésre, közös gazdasági felemelkedést segítő tényezőre. A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) munkálataira feltétlenül szükség van. – Megengedhetetlen, hogy a jelenlegi magyar miniszterelnök annyi idő óta nem hívta össze a testületet – jegyezte meg a politikus, aki szerint a MÁÉRT-nak a világra kiterjedő reprezentatív fórummá kell átalakulnia. Véleménye szerint Magyarország jövőjét nem a Magyarországon élő 10 milliós, hanem a 15 milliós nemzet egésze határozza meg. Kiemelte: tavaly, december 5-én a kettős állampolgárságról tartott népszavazáson „nem Magyarország lakossága, hanem az ország kormánya mondott nemet”. Szerinte erős nemzettudatra van szükség, ugyanis ez a magyarság alapvető érdeke. – Sajnálatos módon ezt a hazai magyarok nem ismerik fel – fogalmazott Orbán. A nemzettudat erősítésében a határon túli magyarok erőforrást jelentenek a „belmagyarok” számára – hangsúlyozta. A Kárpát-medencei magyarság érdeke a kettős állampolgárság, ugyanis Románia sokkal később fog csatlakozni a szabad utazást biztosító úgynevezett schengeni övezethez. Egyértelműbben: a magyar és a román útlevél még hosszú ideig nem ugyanazt jelenti majd a nyugat-európai hatóságok és határőrök szemében – fogalmazott. Ugyanakkor hangsúlyozta a magyar igazolvány fontosságát is. – Ez lesz a Kárpát-medence legértékesebb dokumentuma, ugyanis olyan jogok tapadnak ehhez az irathoz, amelyek nem lesznek elérhetők a kettős állampolgársággal rendelkezők számára. Tapsvihart eredményezett az is, amikor Orbán elmondta: a kettős állampolgárság kérdése megoldódik, mihelyt Magyarországon a polgári erők kétharmados többséget szereznek az Országgyűlésben. – Jelen pillanatban titkos tárgyalások zajlanak Budapesten arról, hogy a kettős állampolgárság milyen európai normákba ütközik, illetve milyen EU-s jogszabályoknak felel meg. – Ebben a kérdésben a magyar kormánynak mindenféleképpen egyeztetnie kell a Kárpát-medencei magyarság szervezeteivel – mondta. A polgári kormány támogatni fogja az autonómiát az erdélyi magyarok számára. Az autonómia kérdése volt a központi témája annak a találkozónak is, amely július 23-án zajlott Orbán Viktor, illetve Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke között. A résztvevők sajtóértekezleten elmondták: arról beszéltek, miként lehetne előmozdítani a párbeszédet a romániai magyarságot képviselő szervezetek között, közös asztalhoz ülni például a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel is (RMDSZ) az autonómia kérdésének megoldására. Arra a kérdésre viszont, hogy személy szerint mit tehet a Tőkés–Markó kiegyezésre, Orbán csak annyit válaszolt: – Mi nem mondhatjuk meg egy püspöknek, hogy mit tegyen. Orbán ígéretet tett arra vonatkozóan is, hogy „amennyiben a jövő évi választásokat követően Magyarországot polgári kormány vezeti, Erdély számára is lesz Széchenyi terv”. Orbán emlékeztetett: a XX. században megjelent a modern baloldal Közép-Európában, aminek eredményeképpen Magyarország vonatkozásában egy új magatartás is kialakult. Ez pedig az, hogy amikor a baloldal erre időnként lehetőséget kapott, akkor rárontott a saját nemzetére. Így rontottak rá a sajátjaikra 1919-ben Kun Béláék, így rontottak rá a saját fajtájukra Rákosiék. Ugyanezt tették az ő modern kori kiadásukban 1956-ban azok, akik rárontottak a forradalomra. És nem ilyen harcias eszközökkel, de december 5. is egy kormányzati rárontás a saját nemzetünkre. Erre a baloldalra azonban szükség lesz a jövőben a nemzeti egység megteremtése szempontjából – hangsúlyozta a szónok, aki úgy vélte, hogy a magyarországi baloldalnak „nemzeti fordulatot” kell végrehajtania saját szemléletében. Orbán utóbbi kijelentésére reagált a Magyar Szocialista Párt. Nyakó István, az MSZP szóvivője kijelentette: Orbán Viktor nem méltó arra, hogy a nemzet érdekében szóljon. Érdemes emlékezni azokra a jobboldaliakra, akik Gömbös Gyula és Horthy Miklós kultuszát ápolják a mai magyar politikában. Ezek az erők rontottak rá december 5-ét megelőzően az erdélyi egységes magyar politikai érdekképviseletre. A magyar belpolitikát, jobboldali politikát exportálva, nemzeti tanácsok létrehozásával akarták megtörni a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget. Ez a kísérletük azonban kudarcba fulladt, hála az erdélyi magyarság józanságának. /Kiss Olivér: Hangzatos Orbán kijelentések a XVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. A volt magyar miniszterelnököt bírálja az MSZP. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./

2005. július 25.

Összetartozunk! – hangzott el a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. A nemzetpolitikai fórummá terebélyesedett rendezvény idén tovább erősödött, s a Kárpát-medencei magyarság egyik fontos, a sorskérdések révén immár Brüsszelben is regisztrált helyszínévé nőtte ki magát. Hosszú idő óta egy asztalhoz ült és nyilvános vitán vett részt Markó Béla és Tőkés László. Új elem Orbán Viktor hosszas időzése a táborban és az egymással szemben álló felek – RMDSZ és MPSZ, EMNT, illetve SZNT – közelítési szándéka vélhetően az érintetteket bölcsebb belátásra bírja. Orbán Viktor, a volt magyar kormányfő kifejtette, a Kárpát-medencei magyarságnak nemzeti elkötelezettségű kormányra van szüksége. A Fidesz elnöke kiemelte, Magyarország jövőjét, erejét nem a tízmilliónyi ,,belmagyar” jelenti, hanem a tizenötmilliós nemzet – ,,vagy együtt fogunk felemelkedni, vagy sehogyan sem” – és a nemzetegyesítés. Orbán állást foglalt a kettős állampolgárság és az autonómia ügyében is. /Mózes László: Összetartozunk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 25./

2005. július 25.

„Magyarország jövője jövőre a választások eredményein fordul meg” – mondattal kezdte előadását Orbán Viktor. Állítása szerint Magyarország jövője a tizenötmilliós magyar nemzetben van. Ehhez a nemzetegyesítéshez azonban szemléletváltás szükséges. Kifejtette, múlt év december 5-én nem Magyarország lakossága, hanem maga a magyar kormány mondott nemet a határon túli magyarságra. „Tette ezt annak ellenére, hogy ilyen esetben az alkotmány által megkövetelt és egyben erkölcsi kötelessége lett volna garanciát adni az otthoniaknak, hogy a kérdésére van olyan megoldás, mely tehernövelés nélkül biztosítja a kettős állampolgárságot” – jelentette ki a volt miniszterelnök. A nemzettudattal kapcsolatosan abban látja a bajt, hogy az anyaországi magyarok a saját nemzeti érdekeiket sem ismerik, ezért következhetett be, hogy amíg más országok feltűnés nélkül megoldották a kettős állampolgárság kérdését, e tekintetben Magyarország a legutolsók között van. A magyar külpolitikának célja kell legyen, mondta, hogy az új Európában az autonómia közösségi joggá váljon. Hangsúlyozta: az etnikai arányok megváltoztatására irányuló törekvések, a fizikai megfélemlítés, az igazságszolgáltatásnak magyarokkal szembeni elfogult működése és a gazdaságilag hátrányos megkülönböztetésre való törekvések mellett elfogadhatatlan, hogy a MÁÉRT összehívása egyre többet késik. „Széles körű nemzeti összefogást szorgalmazunk a kétoldali és az együttes kapcsolatépítésre” – mondta Tőkés László. Jelezte, elkezdődik egy Mikó Imre-terv kidolgozása, amely Erdély gazdasági fejlődésének stratégiáját tartalmazza majd, hasonlóan a Széchenyi-tervhez. Szász Jenő szerint, ha össze akarják fogni az autonómia-törekvéseket, szükség lesz egy autonómia-kódexre. „Szeretnénk, ha az erdélyi magyar közéletben megkezdődne a rendszerváltozás” – tette hozzá. Orbán Viktor felszólította a magyar kormányt, hogy folytasson tárgyalásokat a határon túli magyarság képviselőivel a kettős állampolgárságról. „A tábor lényege, hogy az értelmes párbeszéd és a jó szándék vezessen minket a politikában és életünkben” – köszönt el Németh Zsolt, az Országgyűlés külpolitikai bizottságának elnöke. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökének „Összetartozunk-e?” kérdésére hatalmas igennel válaszoltak a közönségből Dinu Zamfirescu, a Horia Rusu Alapítvány elnöke kifejtette, a román és magyar értelmiség közös törekvésének köszönhetően az elmúlt 15 év alatt lassan ugyan, de beindult egy szemléletváltás, amelynek köszönhetően a kisebbségi problémákat teljesen más szemszögből tárgyalják mint 15 évvel ezelőtt. /Véget ért XVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Új Magyarország-képet vázolt fel Orbán Viktor. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 25./

2005. július 25.

Közvetlen hozadékát tekintve világos „adok-kapok” egyezséget kötött Tusnádfürdőn Markó Béla és Orbán Viktor. A Fidesz vezetője elérte, hogy a párbeszédhelyzetbe hozta a hozzá közel álló RMDSZ-ellenzéket, Tőkéséket és Szászékat, és biztosította a maga számára, hogy a 2006-os választások előtt nemzetpolitikája az RMDSZ-től diszkrét támogatást, legitimáló fellépést kap. Az RMDSZ elnöke is fontos eredményeket söpörhetett be: a magyarországi kormányváltás perspektívájában sikerült rendeznie kapcsolatát a Fidesz-MPSZ-szel. A változások adnak esélyt ahhoz, hogy a következő néhány évben az autonómia ténylegesen is elérhető legyen. /Bakk Miklós: A dialektikus tanuló. = Krónika (Kolozsvár), júl. 25./

2005. július 26.

A nemzetpolitikáról szóló nyilatkozatháború bontakozott ki a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (Fidesz–MPSZ) között Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde nyomán. A Fidesz elnöke a Bálványosi Szabadegyetemen többek között arról beszélt, hogy a magyar baloldal, amikor erre időnként lehetőséget kapott, „rárontott saját nemzetére”. Mint például Kun Béla és Rákosiék idején, és ha nem is ilyen harcias eszközökkel, de ezt tette a december 5-i népszavazáson. Lendvai Ildikó (MSZP) felszólította Orbán Viktort, hogy vonja vissza a magyar baloldal nemzetellenességére vonatkozó állításait. A Fidesz szóvivője arra hívta fel a figyelmet: az MSZP-nek a térség többi baloldali pártjához hasonlóan nemzeti elkötelezettségű párttá kellene válnia, hogy hatékonyan lehessen fellépni a magyar érdekek képviseletéért szerte a világban. Markó Béla RMDSZ-elnök, akire az MSZP oly gyakran hivatkozik, a tusnádfürdői táborban igen keményen bírálta a Gyurcsány-kormány nemzetpolitikáját – hangoztatta Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője. Az MSZP-nek nem magyarázkodnia, vádaskodnia kellene, hanem valódi nemzeti fordulatot végrehajtania, hogy minden párt egységesen tudjon fellépni az igazi autonómiáért, a mindennapos diszkrimináció és az asszimilációs törekvések ellen. Gedei József /MSZP/ kijelentette: az MSZP nemzeti párt, a Fidesz viszont a határokon kívül nem nemzetpolitikát, hanem pártpolitikát csinál. /Magyar belpolitikai vihart okozott Orbán tusnádfürdői előadása. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./

2005. július 26.

Markó Béla RMDSZ-elnök kemény bírálattal illette a magyar kormányt Tusványoson, amiért az szinte semmit nem váltott be a hangzatos Szülőföld-programból. Markó a Bálványosi Nyári Egyetemen arra utalt, hogy a december 5-i magyarországi népszavazás után a magyar kormány egy sor, jobbnál-jobbnak hangzó intézkedés kilátásba helyezésével igyekezett a Kárpát-medencei magyarokat vigasztalni. Fogadkozások röpködtek a levegőben, hogy a Szülőföld Alap minden eddiginél nagyobb anyagi támogatást nyújt. A korábbi kormányzat státustörvénye és Sapientia Egyeteme után a Medgyessy-kabinet megígérte az Erdélyi Magyar Televízió felállítását. Mind Medgyessy Péter, mind pedig Gyurcsány Ferenc kormánya azután elméletek egész sorával látta el a határon túliakat anyagi támogatás helyett, hogy miért kell a szülőföldön maradni. A jelenlegi magyar kormánnyal kitűnő kapcsolatokat ápoló, de a Fidesz – Magyar Polgári Szövetséghez is a hidakat fel nem égető RMDSZ vezetőjének tusnádfürdői szerepvállalása, az, hogy évek után ismét leült nyilvánosan a tusványosi előadóasztalhoz Tőkés Lászlóval és természetesen Orbán Viktorral együtt, akár intés is lehet a magyar kormányhoz: velük is jóban tudunk lenni. /Balló Áron: Pénz követi-e a beintést? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./

2005. július 26.

A legtekintélyesebb belgrádi politikai napilap, a Politika olyan kicsengésű összeállítást közölt július 24-én, vasárnap, amely szerint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kívánatosnak tartaná békefenntartók vezénylését a Vajdaságba. A lap idézi a Nemzetközi Demokrata Unió washingtoni pártelnöki értekezletén elhangzott Orbán-nyilatkozatot, amely szerint „a vajdasági magyarok nemzetközi védelemre szorulnak, mert etnikai jellegű támadásoknak vannak kitéve”. A lap Orbán nyilatkozata nyomán idézte Kasza Józsefet, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, Páll Sándort, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnökét, Ágoston Andrást, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnökét és Korhecz Tamást, a kisebbségekért felelős, VMSZ-szel rokonszenvező vajdasági kormányalelnököt. A Politika azt sugallja, hogy Kasza támogatja a békefenntartók küldését, mivel a rendőrség még mindig hanyag munkát végez, nem áll feladata magaslatán az igazságszolgáltatás sem, és a vajdasági magyarok egyre több munkahelyet veszítenek el. A lap szerint Korhecz is egyetért a „kéksisakosok” jelenlétével. Páll Sándor szerint „fölöttébb értelmetlen” lenne kéksisakosok kivezénylése, Ágoston Andrást pedig azt mondja, hogy a békefenntartók kivezénylése azért lett időszerű, mert a vajdasági magyarokban él a félelem attól, hogy esetleg nem Belgrád tetszésére rendeződik Koszovó kérdése. /Orbán Viktor „kéksisakosokat” küldene a Vajdaságba? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 26./

2005. július 27.

A Bálványosi Nyári Szabadegyetemen hatezer résztvevőt regisztráltak, a zárónapon Orbán Viktor beszédét egy futballpályányi sereglet hallgatta. Orbán Viktor ,,tézisei” a papíralapú és az elektronikus sajtó révén a világ minden sarkába eljutnak. Orbán Viktornak és a bálványosi résztvevők meghatározó személyiségeinek köszönhetően párbeszéd kezdődött az RMDSZ és vele ellenséges viszonyban álló politikai testületek, csoportosulások és személyiségek között. Egy asztalhoz ült Tőkés László és Markó Béla. Sor került Orbán Viktor, Tőkés László, Szász Jenő közti egyeztető beszélgetésekre is. Mindez a sajtó nyilvánossága előtt zajlott, amely felvállalhatja a polgári és konzervatív keresztény értékeket valló pártok és csoportosulások nyitottságát a nemzeti érzelmű baloldal felé. Az idei rendezvény azért is jelentős előrelépés az eddigiekhez képest, mert lekoptak róla a rátelepített vagy vele párhuzamba állított ,,ellenrendezvények” és akciók. Ezek után megdöbbentő, hogy a Tusnádfürdőn elhangzott szavakat és nemzetegyesítő gondolatokat miként próbálták megváltoztatni. Volt, aki azt mondta: Orbán Viktor nem méltó, hogy a nemzet érdekében szóljon. Van, aki Orbán Viktort szavai visszavonására ösztökéli, mert úgymond Magyarország lakosságának felét nemzetietlennek nevezte. Valójában Orbán Viktor a nemzetellenességet nem a baloldal egészére, hanem ennek a jelenlegi vezetőire vonatkoztatta. /Sylvester Lajos: Politikai madárijesztés. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 27./

2005. július 28.

Hiller István, az MSZP elnöke felszólította Orbán Viktort a Tusnádfürdőn tett kijelentései visszavonására. „Az év legdurvább mondata, amely a Fidesz elnökének száját elhagyta, sértő (...) a szocialista pártra nézve, és sértő a magyar baloldalra” – mondta. Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője reagálásában felszólította Hiller Istvánt, hogy tettekkel bizonyítsa nemzeti elkötelezettségét. Szerinte ez nem is lenne olyan nehéz, mivel a baloldali szavazók közül is nagyon sokan fontosnak tartják a nemzeti ügyet, és a határon túli magyarok között is sok baloldali szavazó van. A Fidesz szóvivője szerint a környező országokban – Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, Horvátországban – a baloldal elsősorban nemzeti és csak utána baloldali, „ezért tudják nálunk sokkal hatékonyabban képviselni a nemzeti érdekeket”. Révész Máriusz értékelése szerint az MSZP elnökének lett volna alkalma bizonyítania nemzeti elkötelezettségét, „de sajnos nem ezt tette”. A szóvivő ide sorolta azt, hogy a tavaly december 5-i népszavazás után lemondta erdélyi útját, illetve a kormány nem hajlandó összehívni a Magyar Állandó Értekezlet ülését, és „nem tud a határon túli magyarok szemébe nézni”. Révész Máriusz szerint a kormány „sokkal fontosabbnak tartja a régi internacionalista kapcsolatokat, mint a határon túli magyarság támogatását, így a kormány Vietnamot sokkal nagyobb összeggel támogatná, mint a határon túli árvíz sújtotta magyar területeket”. A Fidesz-szóvivő ez utóbbi kijelentésére Nyakó István, az MSZP szóvivője azzal válaszolt, hogy Magyarország számára az EU és az OECD is előír segélyezési kötelezettséget, és megjelöli a célországokat is. Ezek közé tartozik Vietnam. /”Vonja vissza tusnádfürdői kijelentését!”. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 28./

2005. július 29.

Hiller István MSZP-elnök kész Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnökkel együtt Erdélybe utazni, hogy a határon túli magyarság képviselőivel megbeszélést folytasson. Július 28-án végre megtartotta alakuló ülését a Szülőföld Alap Tanácsa. A Fidesz elnökének tusnádfürdői kijelentése miatt kialakult belpolitikai vitával kapcsolatban úgy vélekedett: arról kellene beszélni, hogy „a magyarországi politikai pártok hogyan és miképp tudnák elősegíteni Románia európai uniós csatlakozását”. Megítélése szerint ez jobbítaná az erdélyi, romániai magyarság életét, egyszerűbbé tenné a kapcsolatot az anyaországgal. Ismeretes, Orbán Viktor Tusnádon kijelentette: a baloldal időnként rárontott saját nemzetére. Hiller felszólította Orbánt, vonja vissza kijelentéseit. A Fidesz ugyanakkor felszólította Hillert, hogy tettekkel bizonyítsa nemzeti elkötelezettségét. Révész Máriusz szóvivő szerint az MSZP elnökének lett volna alkalma erre, de sajnos nem tette: a tavaly december 5-i népszavazás után lemondta erdélyi útját, és azóta sem hívják össze a Magyar Állandó Értekezletet, mivel „nem tudnak a határon túli magyarok szemébe nézni”. /Hiller István kész Erdélybe utazni. Gyurcsány Ferencet is magával hozná. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./

2005. július 29.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Tusnádfürdőn tartott beszédében többek között megemlítette, a magyar baloldal, amikor lehetősége volt, rátört saját nemzetére. Ezt tette Kun Béla és Rákosi. Ez történt 1956 vérbefojtásakor, és ezt tette az MSZP a december 5-i népszavazás kampánya idején. A jelek szerint Orbán fején találta a szöget, mert a Magyar Szocialista Párt (MSZP) nyomban felkapta a vizet. Szóvivője szerint nem a baloldal, hanem a Gömbös Gyula és Horthy Miklós kultuszát ápoló jobboldal rontott december 5-e előtt az egységes erdélyi magyar politikai érdekképviseletre. A párt vezetői felszólították Orbán Viktort, vonja vissza a baloldal nemzetellenességére vonatkozó állítását. Hiába változtatták meg pártjuk cégtábláját (Magyar Szocialista Munkáspárt helyett MSZP), hiába apad Kádár egykori munkatársainak száma a párt vezetőségében, hiába választottak Hiller István személyében új elnököt, a párt szellemisége ugyanis töretlen: a határon túlra kényszerített magyarság létezését kénytelen-kelletlen tudomásul veszik, de alapjában véve leírták, írta Asztalos Lajos. Medgyessy Péter például a kedvezménytörvényre, az Erdélyi Magyar Tudományegyetemre célozva kijelentette, az Orbán-kormány túlkényeztette a határon túli magyarságot. A december 5-e előtti kampányban a két kormánypárt vezetői az állították, hogy IGEN szavazat esetén hárommillió határon túli magyar özönli el Magyarországot, majd azt, hogy nyolcszázezer. Gyurcsány Ferenc bejelentette, szakértői tárgyalásokat kezdenek az állampolgárság nélküli magyar útlevél, esetleg az áttelepedést nem biztosító állampolgárság megadásáról. A nagy hangon bejelentett Szülőföld Alap eddig csak papíron létezett. Az útlevélről és az állampolgárságról a határon túliak kizárásával tárgyalnak az úgynevezett szakértőkkel, nem a Máértet hívják össze. /Asztalos Lajos: A fején talált szög. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./

2005. július 29.

A Fidesz eddig sem szűkölködött radikális változásokban. Legújabban a kettős állampolgárság kérdésében Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke kifejtette, elképzelhetetlen következményekkel járna, ha a határon túli magyarok megkapnák a magyar állampolgárságot. Fey László cikkében megmagyarázta, a Fidesz azért állt a kettős állampolgárság mellé, hogy hangulatot keltsen a kormány ellen. Fey szerint méltatlan gyűlöletkampány indult a „nem”-mel szavazók ellen: nemzetárulók. Tusnádfürdőn Orbán Viktor még ígérte a kettős állampolgárságot. /Fey László: Ez nem volt szép, fiúk! = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./

2005. augusztus 1.

Komoly mulasztás a magyar kormány részéről, hogy nem hívta meg a korlátozott magyar állampolgárságról folytatott budapesti nemzetközi tanácskozásra a határon túli magyar szervezetek képviselőit – jelentette ki július 30-án Marosvásárhelyen Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Ő is csak a sajtón keresztül értesült a magyar kabinet terveiről. Az RMDSZ továbbra is azt vallja, hogy a határon túli magyarokat érintő döntéseket közösen, az érintett közösségeket képviselő szervezetekkel együtt kell előkészíteni. Hozzátette: a magyar kormánypártban most sokan próbálják kompenzálni azt a csalódást, amit a tavalyi december 5-i népszavazás okozott. Markó szerint ezt a kérdést akkor lehetne megfelelően kezelni, ha a magyarországi pártok egyezségre jutnának a kettős állampolgárság ügyében. Markó Béla elmondta: az Orbán Viktorral múlt héten Tusnádfürdőn tartott megbeszélés után, az RMDSZ közeledik a magyarországi pártokkal szembeni egyenlő közelség elvének a megvalósításához, hiszen most lehetőség nyílik arra, hogy a legerősebb magyar ellenzéki párttal továbbépítsék a kapcsolataikat. Markó bírálta a magyar kormányt, mivel a Szülőföld Tanács tagjai csak szeptemberben találkoznak ismét, hogy egyeztessék a prioritásokat, ez azonban – Markó szerint – azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel az idén már nem kaphatnak támogatást a határon túli magyarok, mivel nem marad elég idő a pályáztatás lebonyolítására. Hozzátette: a következő hetekben elő kellene készíteni a Magyar Állandó Értekezlet munkáját, és a testületet ősszel kellene összehívni. Markó Béla a román kormány várható átalakításáról kijelentette, hogy az RMDSZ által delegált miniszterek munkájával elégedett, ezért az átalakítás nem érinti majd a magyar nemzetiségű tárcavezetőket. /Borbély Tamás: Markó: mulasztást követett el a magyar kormány. Együtt kell meghozni a határon túliakat érintő döntéseket. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 1./

2005. augusztus 1.

Orbán Viktor Tusnádfürdőn megfogalmazta, hogy a lebomló – lebontható – országhatárokat miként lehet és kell a világban szétszóródott, illetve a határok mellett tömbben vagy szórványban élő magyarok nemzeti egyesítésére fordítani, a kettős állampolgárságot, az autonómiaformákat – a területit is –, a státustörvény biztosította és tovább bővíthető jogokat és kedvezményeket együvé fogva, a nemzeti érzelmű baloldali szimpatizánsokat is az ügy számára megnyerve a nemzetegyesítés céljából egybefogni. Erre az MSZP-s politikusok Budapesten azt mondták, hogy Orbán Viktor megsértette a fél Magyarországot (az egész baloldalt) azzal, hogy egy kalap alá vonta őket Kun Bélával, Rákosival, ’56 elfojtóival, s ehhez a ,,nemzetre rárontáshoz” kapcsolta a múlt évi december 5-i népszavazásos nemre buzdítást is. A szocialista vezetők követelték, hogy Orbán Viktor vonja vissza azt, amit Tus­nádfürdőn mondott, kérjen bocsánatot. Arról nem beszéltek, hogy a baloldalhoz tartozók vagy vonzódók összességéről szó sem volt, illetve a Fidesz a nemzetegyesítésben a baloldaliakra is számít, ami eleve rontja az egész baloldalt sértegető szándék hitelét. Tusnádfürdőn sok szó esett viszont az MSZP-vezetés, a jelenlegi kormány nemzetegyesítésre alkalmatlan és képtelen voltáról. Az Orbán Viktorra irányított össztűzzel párhuzamosan Gyurcsány Ferenc a korlátozott magyar állampolgárság esetleges megadására nyugati szakértőket hívott nemzetközi tanácskozásra Budapestre, amelyre a határon túli magyarok képviselőit nem hívták meg. Az arculcsapást Kasza József az érdemi megoldás helyett látszattanácskozásnak, időhúzásnak minősítette, Bugár Béla is nehezményezte a közvetlen érdekeltek kizárását, és Markó Béla komoly mulasztásként értékelte az érdekeltek bevonása nélküli tanácskozást. Figyelemre méltó fejlemény az is, hogy Markó Béla az eddigi egyoldalú balos kapcsolattartás helyett bejelentette: a magyarországi pártokhoz való egyenlő közelség elvét alkalmazzák, s a legerősebb magyar ellenzéki párttal – a Fidesszel – tovább építik kapcsolataikat. Markó az alvó Szülőföldprogramot is bírálta, írta Sylvester Lajos. /Sylvester Lajos: Nagy hőség van, ég a Tátra. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 1./

2005. augusztus 12.

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor résztvevőinek többezres serege döbbenten nézi, hogy baloldali vezetők micsoda orcátlan ferdítésekkel és aljassággal reagálnak a nemzetegyesítésben jelentős fórumra. Ebben még Nyakó István MSZP-szóvivőn, Lendvai Ildikón, Hiller Istvánon és magán Gyurcsány Ferencen is túllövő Simon Gábor pártigazgató emelhető ki, aki eljutott Orbán Viktor antiszemitizmusáig. Orbán Viktor Tusnádfürdőn kifejtette, hogy Magyarországon szemléletváltásra van szükség, amely a határon túli magyarok támogatása helyett a nemzetegyesítést jelöli meg fő célként. Eklatáns példa az Állampolgársági formák és az utazás szabadsága elnevezésű budapesti konferencia, amelytől a határon túli magyarság képviselőit és szakembereit gondosan távol tartották, s amelynek gyümölcse az a következtetés, hogy Magyarország legfeljebb a schengeni határokon belüli utazást megkönnyítő tartózkodási engedélyt adhat. Simon Gábor pártigazgató előállt Orbán Viktor feltételezett antiszemitizmusával. A cél világos: Orbán ellen hangolni a magyarországi és a külhoni zsidóságot, antiszemitizmust emlegetni ott, ahol nincs. /Sylvester Lajos: Erdélyi zugtalálkozó? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 12./

2005. augusztus 18.

A Professzorok Batthyány Köre majdnem három év munkával Szent István-tervet készített Magyarországnak, a legnagyobb ellenzéki pártot vezető Orbán Viktor felkérésére. A terv egy leendő kormányprogram alapjául szolgálhat. A budapesti cikkíró, Koncz Attila gúnyosan beszélt a tervezet patetikus stílusáról. Szerinte a hétköznapi élet problémái nagyrészt hiányoznak az írásból. A cikkíró még azt is kifogásolta, hogy a területi autonómiának nem határozták meg a tartalmát, továbbá hangoztatta, hogy a határon túli magyarságot érintő ügyeket ki kell venni a népszavazásra bocsátható kérdések közül. A cikkíró az adófizető magyarokra hivatkozott. /Koncz Attila (Budapest): Program – nem az örökkévalóságnak. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 18./

2005. augusztus 19.

Borbély Imre politikai szakértő, a Magyarok Világszövetsége stratégiai bizottságának elnöke a vele készült interjúban elmondta, Temesváron német iskolába járt. Régi temesvári hagyomány volt a polgári körökben a német fiúkat magyar iskolába, a magyarokat pedig németbe járatták, hogy a két közösség jól beszélje egymás nyelvét. Elmélyítette benne a magyar öntudatot a német környezet. 1990 tavaszán a Temesvár Társaságban Borbély Imre kezdeményezte, hogy az egykori politikai rendőrség és a kommunista párt vezetői tíz évig ne vehessenek részt a politikai életben. Ez lett később a híres Temesvári Kiáltvány nyolcas pontja. Ugyancsak ő javasolta az erdélyi magyarság társnemzeti státusát, majd a külhoni magyar állampolgárságot.– Politológiai tanulmányait csak azután kezdte el, hogy a politikából kikerült. Benne a határon túli magyar közösségek belső választások útján megélt belső demokráciája, autonóm szerveződése, a magyar állampolgárság kiterjesztése és az erre a két oszlopra épülő szubszidiáris nemzetstruktúra kerek egészként él. Szerinte a magyar nemzeti közösségben súlyos társadalomlélektani traumák élnek, amelyek meggátolják a nagy nemzeti tervek megvalósulását. Úgy látja, hogy a népszavazás nélkül ma nem forogna közszájon a határon túli magyarok állampolgárságának ügye. Az egész magyarság a népszavazás által döbbent rá arra, hogy ilyesmi egyáltalán létezhet. A december 5-i népszavazás során a magyarországi posztkommunista és neoliberális baloldal az elutasítás ellen volt. Borbély leszögezte: „Ez a politikai irányzat a nemzetárulásban visszaeső bűnös. Ha ők 1918-ban nem árulják el a nemzet ügyét, akkor ma nem kéne az állampolgárság kiterjesztésén gondolkodnunk. Ha ők nem fosztják ki az országot évtizedeken át, a magyar nép ma jobban élne. Az újabb kor magyar történelmi tragédiáinak belső oka az, hogy – Orbán Viktor szavaival élve – a magyar baloldal periodikusan ráront saját népére.” Borbély Imre Temesváron született 1948. szeptember 22-én. A Nicolaus Lenau Gimnáziumban érettségizett, majd a temesvári Műszaki Egyetem Ipari Kémia fakultásán szerzett mérnöki diplomát. 1992-ben Hargita megyei képviselővé választották. 1998–2000 között kidolgozta, magyarországi és külföldi fórumok előtt kifejtette a Külhoni Magyar Állampolgárság Intézményének koncepcióját. 2000-ben a Magyarok Világszövetségének Kárpát-medencei régióelnökévé választották. 2004-től a Magyarok Világszövetsége Nemzetstratégiai Bizottságának elnöke. /Cél nélkül törvényszerű a szétporladás. = Krónika (Kolozsvár), aug. 19./

2005. augusztus 23.

Az új köztársasági elnök Szent István-napi beszédével először lépett a nagy nyilvánosság elé. Az államfő eddig ismeretlen határozottsággal nyilvánított véleményt az ország legfontosabb ügyeiben. Beszédének legfontosabb gondolata az öntudat, az önbecsülés és az ezekből következő szuverenitás fontosságát hangsúlyozza. Sólyom László szerint jó döntés volt az Unióhoz csatlakozni, hiszen Magyarország középhatalom Európában, amelynek joga és lehetősége van arra, hogy befolyásolja a huszonötök életét. Ez a megközelítés egyenlő távolságra van a korábbi szocialista pártelnöknek, Kovács Lászlónak a „merjünk kicsik lenni” elvére épülő gondolkodásmódjától és a Fidesz retorikájától, amely a 2002-es kormányváltás óta inkább fanyalog az uniós csatlakozással kapcsolatban, mintsem annak előnyeit hangoztatná, írta Koncz Attila Budapestről. A határon túli magyarokkal kapcsolatban Sólyom László szerint előállhatunk olyan jogi megoldásokkal, amelyek szokatlanok, aztán türelmes munkával elismertethetjük azokat. A civil bátorságot erősítené Sólyom László akkor is, amikor a szabadságjogok védelmezésére szólít föl azzal a politikával szemben, amelyik az emberek biztonság utáni vágyát kihasználva valójában a demokráciát akarja korlátozni. Koncz szerint Orbán Viktor nem tartotta fontosnak, hogy a határon túli magyarok ügyét komolyan szóba hozza. A decemberi népszavazás előtt készült, de csak most nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint a magyar állampolgárság kiterjesztésével az MSZP táborának 40 százaléka is egyetértett. /Koncz Attila, Budapest: Tájkép csata előtt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./

2005. szeptember 6.

A határon túli magyarok továbbra is ragaszkodnak a kettős állampolgárság megszerzéséhez, valamint a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) mielőbbi összehívásához – közölték az érintett szervezetek vezetői, miután szeptember 5-én Budapesten, a parlament épületében konzultációt folytattak Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. Markó Béla, az RMDSZ elnöke elmondta: a tanácskozáson újra kiderült, vannak fontos kérdések, melyekben egyetértenek, más fontos kérdésekben azonban nem. Utóbbira példaként a kettős állampolgárság ügyét említette, amiben, mint mondta, „világos és éles a nézetkülönbség”. Az erdélyi magyarság továbbra is egyértelműen ezt a megoldást támogatja – szögezte le. Közölte: egyetértés volt ugyanakkor abban, hogy minden olyan intézkedés, ami a határon túli magyar közösségek életének megkönnyítését szolgálja, vagy valamilyen kedvezményt biztosít, fontos a számukra. A kormányfő által vázolt javaslatokat nem kívánta értékelni, mondván, megvárja az előreláthatólag két héten belül megérkező írásos dokumentumokat. Markó szerint mielőbb szükség lenne a Máért összehívására. Markó megköszönte az erdélyi árvízkárosultakkal való magyarországi szolidaritást, és külön köszönetet mondott a kormánynak a „gyors és operatív” támogatásért. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetője közölte, továbbra is az állampolgárság megszerzését tekintik céljuknak. „Ez lehet ezerötszáz kis lépésben vagy pár nagy lépésben” – utalt a kormányfő által gyakran emlegetett „kis lépésekre”. „Nekünk a kettős állampolgárság nem utazás kérdése, nem azért kérjük, hogy Európában flangáljunk, nekünk ez a szellemi kötődést és a biztonságot jelenti” – hívta fel a figyelmet. Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának vezetője közölte: uniós tagként számukra nincs jelentősége a kormányfő által bejelentett személyi úti okmánynak, de ahogy az állampolgárság kérdésében is, szolidárisak azokkal a magyarokkal, akiknek ez segítséget jelent. A Máért összehívása kapcsán megjegyezte: nem feltétlen azokban a kérdésekben kellene találkozót kezdeményezni, amikben ma nincs egyetértés. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint „bejött a papírforma”, a találkozó nem okozott meglepetést számukra. „A fontosabb kérdésekben (...) nem tudtunk egyetértésre jutni, viszont ezt nagyon kedélyesen tettük, a magyar politikai kultúrának megfelelően” – jegyezte meg élesen. Közölte, a kárpátaljai magyarok továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy áttelepülés nélkül juthassanak állampolgársághoz, másrészt, mint mondta, „ragaszkodunk a Máért-hez, mint olyan formához, mint aminek a keretei között a nemzeti konszenzust ki lehet munkálni”. A megkérdezett határon túli politikusok egybehangzóan azt mondták: a miniszterelnök szóbeli javaslatairól tartalmilag nem kívánnak véleményt mondani, és álláspontjukat csak a konkrét anyagok ismeretében fejtik ki. Budapesti látogatása alkalmával Markó Béla találkozott Hiller Istvánnal, az MSZP, és Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével is. /Ragaszkodnak az állampolgársághoz és a Máérthoz. Határon túli magyar vezetőket fogadott Gyurcsány Ferenc. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 6./

2005. szeptember 17.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként látogatott szeptember 16-án az árvíz sújtotta udvarhelyszéki településekre Lévai Anikó, Orbán Viktor volt miniszterelnök felesége. A segélyszervezet hosszú távon kívánja támogatni a bajbajutottakat, küldöttei már az árvizet követő napokban elsőkként gyorssegéllyel érkeztek a térségbe. Jelen látogatás célja három település, Bikafalva, Farcád és Hodgya lakóinak további támogatása. A károsultak megsegítésére százmillió forintos kerettel rendelkezik a segélyszervezet. /Szász Emese: Újabb segítség az árvízkárosultaknak. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 17./


lapozás: 1-30 ... 691-720 | 721-750 | 751-780 ... 2731-2731




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék