udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 926 találat lapozás: 1-30 ... 721-750 | 751-780 | 781-810 ... 901-926

Névmutató: Gyurcsány Ferenc

2010. június 22.

„Egy nemzet, egy állampolgárság” – interjú Semjén Zsolt kormányfőhelyettessel
Személyes álláspontom szerint az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan egymástól, és az Országgyűlés meg fogja találni azt a bölcs megoldást ebben a kérdésben, ami a leginkább kedvez az egyetemes magyarságnak – nyilatkozta a Krónikának adott interjúban Semjén Zsolt, aki a hét végén a legfőbb román közjogi méltóságokkal és erdélyi magyar politikai, egyházi vezetőkkel folytatott megbeszélést.
– Orbán Viktor Fidesz-elnök az országgyűlési választások után úgy értékelt: forradalom zajlott le a szavazófülkékben. Mivel magyarázza az áprilisi megmérettetésen szerzett kétharmados többséget a Fidesszel pártszövetséget alkotó Kereszténydemokrata Néppárt elnökeként?
– Ennek legalább három oka van. Az óriási támogatottságot alapvetően a Fidesz–KDNP-pártszövetség által képviselt keresztény-polgári-nemzeti értékrend tette lehetővé, amihez hozzájárul a két alakulat közötti szövetség politikai konstrukciója, az elmúlt időszakban folytatott politizálás. A másik oldalról nyilvánvalóan benne van, hogy a társadalom torkig volt a gyurcsányizmussal, a Magyar Szocialista Pártot jellemző korrupcióval, azzal, hogy Gyurcsány Ferenc porig rombolta az országot, és azt mondta: ebből elég volt. Politikai értelemben ez a három komponens hatott oda, hogy a magyar társadalom kétharmados, alkotmányozó többséggel ruházta fel a Fidesz–KDNP-t, ezért a mostani Országgyűlés joggal mondhatja, hogy alkotmányozó nemzetgyűlés.
Erre a szocialisták azt szokták válaszolni, hogy Horn Gyulának is volt kétharmada 1994-ben. Csakhogy a kettő között az a döntő különbség, hogy Horn Gyula kétharmadára senki nem szavazott, hanem az MSZP és a Szabad Demokraták Szövetsége kötött egy pártpaktumot, és ennek következtében jött létre egy technikai kétharmad, de e mögött nem állt a választópolgárok akarata. A mostani választásokon viszont éppen a szocialisták definiálták úgy a választások tétjét a második fordulóban, hogy lesz-e a Fidesz–KDNP-nek kétharmada, amire az emberek igennel szavaztak. Mi nem kértünk száz- vagy tíznapos türelmi időt, hanem még a kormány megalakulása előtt meghoztuk az állampolgársági és a nemzeti együvé tartozás törvényét, illetve felére csökkentettük a parlamenti képviselők létszámát, az októberi helyhatósági választások után pedig már feleannyi önkormányzati képviselő lesz, mint korábban.
– Az Orbán-kormány által meghirdetett nemzetpolitikai paradigmaváltás egyik első lépése volt a nemzeti együvé tartozásról szóló Trianon-törvény. Miként járulhat hozzá a jogszabály a békediktátum okozta sebek begyógyításához?
– Részint azért is kellett a törvény, hogy a nemzet egy jogszabály formájában is szembenézzen a trianoni katasztrófával, fejet hajtson azok előtt, akik életüket, szabadságukat áldozták azért, hogy a magyarságot megtartsák és a határon túli területeken is megőrizzék a magyar kultúrát, a történelmi sorsközösséget. A törvény lényege az, hogy a történelmi igazságot kimondva nyitott a jövő tekintetében, és a Magyarország körül létrejött országokkal való együttműködésre helyezi a hangsúlyt. Ehhez kapcsolódik értelemszerűen az állampolgársági törvény, amely lehetővé teszi, hogy a világon bárhol élő magyarok úgy lehessenek magyar állampolgárok, hogy ne kelljen elhagyni a szülőföldjüket. Az a magyar nemzet, amely nyelvében, kultúrájában, történelmében mindig is egy volt, most végre közjogi értelemben is egyesülhet az állampolgársági törvény vonatkozásában.
– A kettős állampolgárságról szóló jogszabály kapcsán éles vita folyt az országgyűlési pártok között a határon túli magyarok szavazati joga ügyében. A választójogi törvény várhatóan miként rendezi ezt a kérdést?
– Először is nagyon fontosnak tartom, hogy a magyar Országgyűlés 97,7 százaléka elfogadta az állampolgársági törvényt, ami azt jelenti, hogy a szocialisták egy része is igennel szavazott, kivéve Gyurcsány Ferencet és két tettestársát, akik nem átallottak nemmel voksolni. Mindez megmutatta, hogy a jogszabály mögött az egész Országgyűlés, az egész magyar nemzet akarata áll. Természetesen teljesen soha nem lehet jóvátenni azt a lelki Trianont, azt a sebet, amelyet kicsinyes pártpolitikai megfontolásból Gyurcsány Ferenc okozott, amikor 2004. december 5-én megint csak nem átallott a saját nemzete ellen kampányolni.
Azért fontosnak éreztük azonnal kiterjeszteni a kettős állampolgárságot, hogy amennyire lehet, jóvátegyük a népszavazás eredményét. Mármost ez a jogszabály nem a választójogi vagy a társadalombiztosítási törvény. A jelenlegi helyzet az, hogy ha egy kolozsvári magyar január után megkapja a magyar állampolgárságot, akkor pontosan ugyanaz lesz a jogi státusa, mint mondjuk egy Ausztriában élő magyarnak, vagyis akkor van teljes szavazati joga, ha van magyarországi lakcíme. A választójogi törvényhez mindenképpen hozzá kell nyúlni, hiszen az alkotmányban rögzítettük, hogy a felére csökkentjük az országgyűlési képviselők létszámát. A tekintetben, hogy az Országgyűlés pontosan milyen választójogi törvényt fog megalkotni, most nem tudok válaszolni, mivel nem vagyok próféta. Számos megoldás létezik a világban, és az Országgyűlés meg fogja találni azt a bölcs megoldást, ami a leginkább kedvez az egyetemes magyarságnak.
– Az Ön eddigi nyilatkozataiból egyértelműen úgy tűnik, hogy szavazati joggal ruházná fel a határon túl élő magyarokat. Tévedek?
– Személyes álláspontom szerint az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan egymástól. Ennek a technikai módozata más kérdés. Mindezt nem lehet igen-nemmel megválaszolni. Ha például valakinek nincs magyarországi lakcíme, akkor nyilvánvaló, hogy nem tud szavazni valamelyik választókörzetben. Hiszen miként dönti el, hogy Siófokon vagy Esztergomban voksol? Ahhoz, hogy valakinek teljes szavazati joga legyen, nyilvánvalóan magyarországi lakcímmel kell rendelkeznie. Az egyéb módozatok tekintetében számos megoldás van, például a horvátoknál, ugyanakkor Romániában külön kontingenst tartanak fenn a határon túli románok részére. Ismert olyan rendszer is, miszerint ha egyetlen lista van, akkor arra a világon bárhol élő adott állampolgár szavazhat. Ismétlem: nincs felkentségem a tekintetben, hogy milyen lesz a választójogi törvény.
Fontos viszont kihangsúlyozni, hogy ez az állampolgársági jogszabály nem tartalmaz megszorításokat. Különben ezt a törvényt én még a választások előtt benyújtottam az Országgyűlésnek, ahol csak az időközben kiesett SZDSZ ellenezte, a szocialistákkal pedig komoly tárgyalásokat folytattunk, ők viszont olyan szabályokat akartak bevinni, amelyek korlátozták volna a határon túli magyarok teljes értelemben vett állampolgárságát. Lakcímkártya-szigorításokat és ellenőrzési módokat javasoltak, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy megakadályozzák a határon túli magyarok viszonylag könnyű magyarországi lakcímszerzését, és hogy szavazzanak. Én akkor inkább visszavontam a törvényjavaslatot, hogy ne legyen első- és másodosztályú állampolgárság. Az azóta elfogadott jogszabályban nincs magyarországi, illetve határon túli magyar állampolgárság: egy magyar nemzet van egy állampolgársággal.
– Miként kívánják fellendíteni a balliberális kormányzás idején elhanyagolt magyar–magyar intézményes kapcsolatokat?
– A magyar–magyar viszonyban még a nyáron összehívjuk a Magyar Állandó Értekezletet, és élettel töltjük meg a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát is. A Máért tekintetében 2004 végén összecsapás alakult ki Gyurcsány Ferenc és a határon túli magyar vezetők között amiatt, hogy az akkori kormányfő megpróbálta lenyomni a torkukon azt, hogy ellenzi a kettős állampolgárságot, mire Gyurcsány sértődött gyerekként többé nem hívta össze a testületet. Szili Katalinnak egyébként nagy érdemei vannak abban, hogy a KMKF valahogy átvészelte a Gyurcsány-korszakot.
– Erdélyi látogatása során többször is összefogásra, egységre szólította a magyar szervezeteket, holott a romániai magyar politikai életben már jó ideje tetten érhető a pluralizmus.
– A magyar államnak nyilvánvalóan nem feladata, hogy beavatkozzon a határon túli magyarok politikai vagy kulturális szervezeteinek belső ügyeibe. Tudomásul vesszük, tiszteletben tartjuk az erdélyi magyarok politikai döntését, és az a tárgyalópartnerünk, akit a közösség politikai bizalma támogat – akár a kormányban, a parlamentben vagy az önkormányzatokban. De a józan nemzeti önérdek azt mondja, hogy akkor tudjuk a nemzeti érdekeinket érvényesíteni, ha minél inkább összefog a magyarság. Ami persze nem jelent egyszínűséget, az összefogás lehet nagyon sokszínű, de a lényeg az, hogy minél inkább az összefogás érvényesüljön. Ezért messzemenően üdvözlöm a Markó Béla vezette RMDSZ és a Tőkés László vezette EMNT együttműködését.
– Lát-e esélyt előrelépésre az erdélyi magyarság autonómiakövetelése kapcsán most, miután Budapesten és Bukarestben egyaránt jobboldali, az Európai Néppártot erősítő pártok vannak hatalmon?
– Mi a minél szélesebb autonómia mellett vagyunk, a szórvány esetében a kulturális, a tömbmagyarság esetében pedig a területi autonómiát támogatjuk. Mindezt természetesen alkotmányos körülmények között, az európai és a nemzetközi jognak és szokásoknak megfelelően. Ha ilyen autonómiák az Európai Unióban számos népcsoportot megilletnek, akkor a magyarság sem lehet másodrangú, vagyis ami az EU-ban általános és elfogadott, az megilleti a magyarságot is.
Román barátaink vonatkozásában az a helyzet, hogy nyilván nem lehet egyetlen tárgyaláson az élet minden területét rendezni. Vannak véleménykülönbségek, de a mostani tárgyalásokon számunkra az állampolgárság kérdése és a tanügyi törvény keresztülvitele, a román fél számára pedig a schengeni övezethez való csatlakozás ügye volt nagyon fontos – tekintve, hogy jövőre Magyarország tölti be az EU soros elnökségét. Nagyon sok témában léptünk előre, és sok kérdésben nyilvánvalóan továbbra is véleménykülönbség van. De azt gondolom, hogy a pozitív előrelépésre kell helyezni a hangsúlyt, éppen ezért nagyon fontosnak vélem, hogy a legmagasabb szintű bukaresti tárgyalásokon egyetlen negatív hangot nem tapasztaltam, ami egy új, a bizalmi együttműködés kezdetének a jele, ami később jótékonyan fog kihatni az élet minden más területére.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2010. június 28.

Semjén: július 19-e előtt összehívják a MÁÉRT-et
A kormány még július 19-e előtt összehívja a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), amely hat évig szünetelt - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magyar polgármesterek VIII. világtalálkozójának második napján, Gödöllőn.
A kereszténydemokrata politikus a találkozón - amelynek hétfői központi témája a határon túli kapcsolatok - hangsúlyozta: a MÁÉRT kitűnően működött a magyar-magyar párbeszéd területén, majd 2004 végén Gyurcsány Ferenc konfrontálódott a határon túli magyar vezetőkkel, s ezután az értekezletet többé nem hívták össze.
Megerősítette, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát is megtartják, "a kettő ugyanis nem vagy-vagy, hanem is-is". A MÁÉRT aktuális politikai kérdésekkel, míg a KMKF hosszú távú témákkal, stratégiai feladatokkal foglalkozik.
Jelezte még, hogy egységesítik a határon túli magyar támogatásokat, azokat a Szülőföld Alapon keresztül lehet majd igényelni. Ezzel a párhuzamosságokat, a mostani átláthatatlan rendszert kívánják felszámolni.
Semjén Zsolt kiemelte: a jövő felé kell nézni, és a körülöttünk lévő országokkal együttműködésben kell törekedni arra, hogy mindenkinek a helyzete - nemzetiségi téren és életminőségében is - javuljon.
A miniszterelnök-helyettes előadásában a magyar nemzetet három lábú székhez hasonlította: stabilitása az anyaország, a Kárpát-medence határon túli és a nyugati emigráció magyarsága. Ha bármelyik eltörik, kiesik, az egész szék felborul - fogalmazott. Ezért a kormány az egyetemes magyarságban gondolkodik, függetlenül attól, hogy az ország határain belül, a Kárpát-medencében, vagy valahol a nagyvilágban élő magyarokról van szó - fűzte hozzá.
Semjén Zsolt kiemelte: a kettős állampolgárságról szóló törvény lehetővé teszi, hogy a magyarság, amely nyelvében, kultúrájában mindig is egy volt, közjogi formában is megvalósíthassa egységét. Ez talán a legfontosabb identitást jelentő törvény - mutatott rá.
A törvény kapcsán elmondta, hogy bármelyik nagykövetségen vagy konzulátuson, illetve magyar önkormányzatnál be lehet majd adni a kérelmet január 1-től. Ezután gyorsított eljárással, három hónapon belül mindenki megkaphatja az állampolgárságot, ha ő, vagy felmenője a valamikori Magyarország területén állampolgár volt, és valamilyen szinten beszél magyarul.
Mint mondta, megpróbálják jóvátenni azt "a lelki Trianont", amelyet 2004. december 5., a kettős állampolgárságról szóló népszavazás okozott, s javítani a határon túli magyarság helyzetén.
Semjén Zsolt előadásában köszönetet mondott azért, hogy az árvíz sújtotta településen élők segítségére sietett a határon túli magyarság, majd ismertette a kormány 29 pontos gazdasági akciótervét, külön kiemelve a 16 százalékos egykulcsos adó és a családi adózás bevezetését. Mint kifejtette, "ennek lényege, hogy a gyermekek után olyan összegek lesznek támogatásként, amelyek nem is kerülnek az adó hatálya alá".
Amit az emberek a gyermekek nevelésére fordítanak, ahhoz az államnak semmi köze - fogalmazott Semjén Zsolt.
Kitért a bürokrácia csökkentésére is, mint mondta az ország gazdasági helyzete kikényszeríti, hogy bizonyos költségeket le kell faragni. Nem az ápoló és tanárnő bérét kell csökkenteni, hanem a vezetőkét - hangsúlyozta. Szólt arról is, hogy eltöröltek 12 adónemet, például egy ház építéséhez 51 engedély kellett, ennek egyharmadát megszüntették. Egyenes ági örökösödésnél pedig minden adó megszűnt.
A legszegényebb embereket ugyanakkor az államnak meg kell védenie - szögezte le a kereszténydemokrata politikus. Állami eszközgazdálkodási intézet jön létre, azaz az állam a hitelek miatt nehéz helyzetbe került családok lakását megveszi, s az érintettek bérlőként ott maradhatnak. Megtiltják továbbá, hogy a bankok jelzálogot jegyezzenek be lakásra devizahitel esetén - tette hozzá.
Ha Magyarország gazdaságilag is erős, tiszteletben álló ország, ennek pozitívumai a határon túli magyarságra is "átáramlanak" - mutatott rá a kormánypárti politikus.
A miniszterelnök-helyettes előadása végén felhívta a jelenlévő polgármesterek figyelmét arra az előző héten indított kezdeményezésre, hogy minden magyarok lakta települést megkeresnek: küldjenek egy-egy mondatot, amit fontosnak tartanak magukról. Ezeket márványtáblára vésik fel, amelyekből felépül a magyar megmaradás temploma.
A magyar polgármesterek világtalálkozóján - amelynek hétfői napját Gödöllőn vendégeskedő csángó gyermekek dalai nyitottak meg - mintegy 450-en vesznek részt, határon innen és túlról.
A második napon a program szerint előadást tart Szili Katalin volt házelnök, Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Duray Miklós, a Közép-európai Területfejlesztési Szövetség tiszteletbeli elnöke. A rendezvényen a résztvevők állásfoglalást fogadnak el.
MTI

2010. június 28.

Összetartozunk
Legalább két évtizedes adósságot törlesztett május 26-án a Magyar Országgyűlés, amikor óriási többséggel megszavazta a kettős állampolgárság könnyítéséről a törvényjavaslatot. Háromszáznegyvennégy képviselő szavazott igennel, öten tartózkodtak (az MSZP-s Baracskai József, Oláh Lajos, Vitányi Iván, illetve az LMP-s Dorosz Dávid és Szabó Tímea), hárman (Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba) ellene voksoltak, és olyanok is akadtak, akik elkéstek a szavazásról.
A parlament arról is szavazott, hogy a törvény sürgős kihirdetésére kérje az államfőt, így az új jogszabály az augusztus 20-i nemzeti ünnepen hatályba léphet, az alkalmazását viszont csak 2011. január elsején kezdik meg. Az elfogadott törvény szerint egyéni kérelemre nemcsak születésénél fogva, hanem leszármazással is magyar állampolgárrá válik a magyar állampolgár gyermeke, ha magyarnyelv-tudását igazolja, büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát.
A kérdést már a rendszerváltás követően rendezni kellett volna, de nem volt meg rá a kellő politikai akarat. Sőt, belefutottunk olyan pofonokba is, mint a 2004. december 5-i népszavazás. Azóta nemcsak a politikusok, hanem a polgárok véleménye is megváltozott a kérdésben: a Nézőpont Intézet egy friss felmérése szerint az emberek hatvan százaléka támogatja az állampolgárság megadását a határon túli magyarok részére.
A napokban, úgy látszik, egy másik nagy adósságát is rendezni fogja az anyaországi politikai elit: a Magyar Országgyűlés ezen a héten dönt arról, hogy a trianoni szerződés 90. évfordulója, június 4-e a nemzeti összetartozás napja legyen. Minden jel szerint a politika immár nem hagyja figyelmen kívül azon százezrek-milliók véleményét, akik mindig is egy nemzetnek gondolták magyart, függetlenül attól, hogy épp milyen állampolgárnak születtek.
Ha a parlament elvégzi a feladatát, attól fogva a civil szervezeteken és az egyszerű állampolgárokon a sor, hogy tartalmat adjanak ezeknek a törvényeknek. Egy szervezet már elkezdte a munkát: az Apáczai Közalapítvány ma reggel jelenti be, hogyan kívánja valós cselekvéssel megtölteni a nemzeti összetartozás fogalmát. Határtalanul! címmel országos programot hirdetnek a személyes kapcsolatok kialakításának elősegítésére, ennek jegyében 216 millió forintos támogatást adnak 132 magyarországi középiskolának, hogy csaknem hatezer diákot elvigyenek egy tanulmányi kiállításon a szomszédos országok magyarlakta településeire Erdélybe, a Délvidékre, a Felvidékre és a Kárpátaljára.
Úgy vélik, csak a határokon átnyúló, minél nagyobb számú személyes kapcsolat járulhat hozzá ahhoz, hogy eljelentéktelenedjen ez a történelmi helyzet, amelynek következtében a magyar állam és a magyar nemzet határai nem esnek egybe.
Eljött az idő, hogy végre magunkkal is foglalkozzunk, és a könnyített állampolgárság, valamint a nemzeti összetartozás napja épp ezt a célt szolgálja. Ráadásul a szomszédos országok zömét ez nem is bántja: Románia belátta, hogy amit neki szabad a moldáviai románokkal, azt másoknak sem tilthatja meg, és a szerbek is meglepően megértők a kérdésben. Nincs kifogásuk a szlovénoknak és a horvátoknak sem (nekik is vannak hasonló törvényeik), és Ukrajnával is meg lehet egyezni.
Szlovákia viszont megbolondult (miközben nekik is van hasonló jogszabályuk), Fico most azzal fenyegetőzik, hogy aki önként magyar állampolgár lesz a felvidéki magyarok közül, attól elveszik a szlovák állampolgárságot. Ehhez az elképzeléshez vélhetőleg az Európai Uniónak és az emberjogi bíróságnak is lesz egy-két szava. Én csak egy régi Balaton-sláger két sorát ajánlanám halkan Fico figyelmébe: „Tudom, hogy tudod, elmúlik / egy kicsit rossz most, de elmúlik.”
Lukács Csaba
Kiegészítés: Az MSZP-sek 21 képviselője nem voksolt, közöttük volt Lendvai Ildikó távozó pártelnök és Kovács László. Magyar Nemzet

2010. június 29.

Magyar polgármesterek világtalálkozója
Még július 19-e előtt összehívják a MÁÉRT-et
(MTI) – A magyar kormány még július 19-e előtt összehívja a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), amely hat évig szünetelt – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magyar polgármesterek VIII. világtalálkozójának második napján, Gödöllőn.
A kereszténydemokrata politikus a találkozón – amelynek hétfői központi témája a határon túli kapcsolatok volt – hangsúlyozta: a MÁÉRT kitűnően működött a magyar-magyar párbeszéd területén, majd 2004 végén Gyurcsány Ferenc konfrontálódott a határon túli magyar vezetőkkel, s ezután az értekezletet többé nem hívták össze.
Megerősítette, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát is megtartják, "a kettő ugyanis nem vagy-vagy, hanem is-is". A MÁÉRT aktuális politikai kérdésekkel, míg a KMKF hosszú távú témákkal, stratégiai feladatokkal foglalkozik.
Jelezte még, hogy egységesítik a határon túli magyar támogatásokat, azokat a Szülőföld Alapon keresztül lehet majd igényelni. Ezzel a párhuzamosságokat, a mostani átláthatatlan rendszert kívánják felszámolni.
Semjén Zsolt kiemelte: a jövő felé kell nézni, és a körülöttünk lévő országokkal együttműködésben kell törekedni arra, hogy mindenkinek a helyzete – nemzetiségi téren és életminőségében is – javuljon.
A miniszterelnök-helyettes előadásában a magyar nemzetet három lábú székhez hasonlította: stabilitása az anyaország, a Kárpát-medence határon túli és a nyugati emigráció magyarsága. Ha bármelyik eltörik, kiesik, az egész szék felborul – fogalmazott. Ezért a kormány az egyetemes magyarságban gondolkodik, függetlenül attól, hogy az ország határain belül, a Kárpát- medencében, vagy valahol a nagyvilágban élő magyarokról van szó – fűzte hozzá.
Semjén Zsolt kiemelte: a kettős állampolgárságról szóló törvény lehetővé teszi, hogy a magyarság, amely nyelvében, kultúrájában mindig is egy volt, közjogi formában is megvalósíthassa egységét. Ez talán a legfontosabb identitást jelentő törvény – mutatott rá.
A törvény kapcsán elmondta, hogy bármelyik nagykövetségen vagy konzulátuson, illetve magyar önkormányzatnál be lehet majd adni a kérelmet január 1-től. Ezután gyorsított eljárással, három hónapon belül mindenki megkaphatja az állampolgárságot, ha ő, vagy felmenője a valamikori Magyarország területén állampolgár volt, és valamilyen szinten beszél magyarul.
Ha Magyarország gazdaságilag is erős, tiszteletben álló ország, ennek pozitívumai a határon túli magyarságra is "átáramlanak" – mutatott rá a kormánypárti politikus.
A miniszterelnök-helyettes előadása végén felhívta a jelen lévő polgármesterek figyelmét arra az előző héten indított kezdeményezésre, hogy minden magyarok lakta települést megkeresnek: küldjenek egy-egy mondatot, amit fontosnak tartanak magukról. Ezeket márványtáblára vésik fel, amelyekből felépül a magyar megmaradás temploma.
A magyar polgármesterek világtalálkozóján – amelynek hétfői napját Gödöllőn vendégeskedő csángó gyermekek dalai nyitottak meg – mintegy 450-en vettek részt, határon innen és túlról.
A második napon előadást tartott Szili Katalin volt házelnök, Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Duray Miklós, a Közép-európai Területfejlesztési Szövetség tiszteletbeli elnöke. A rendezvényen a résztvevők állásfoglalást fogadtak el, amelyben kiemelték: a kistelepülések az egyetemes magyar kultúra részét képezik, ezért elengedhetetlen, hogy minden település rendelkezzen az önkormányzás jogával. A kistelepülések jövőjének záloga a jó vidékfejlesztési politika, az önellátás, a munkahelybővítés, a családi gazdálkodás erősítése. Hatékony vidékfejlesztésre azért is szükség van, mert a nélkül nincs erős, fejlődő gazdaság.
Népújság (Marosvásárhely)

2010. július 2.

Levél a MÁÉRT eddigi résztvevőihez
MTI) – Semjén Zsolt levélben fordul a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) eddigi résztvevőihez, a miniszterelnök-helyettes arra kíváncsi: szükségesnek tartanak-e változtatásokat a szervezetnél, és ha igen, milyen jellegűeket.
A kereszténydemokrata politikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a válaszokat és a beérkezett javaslatokat még a nyár folyamán értékelik és elemzik, és ezt követően tartják meg a MÁÉRT-et, illetve a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát. A legszélesebb nemzeti együttműködési rendszerben az a helyes, ha az összehívás előtt megkérdezik a MÁÉRT-ben valaha részt vevő szervezeteket, hogy ők hogyan látják, milyen szervezeti változtatásokat szükséges végrehajtani – fogalmazott.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kitért arra, hogy 2004 – a MÁÉRT legutóbbi ülése óta – eltelt hat év, s különböző jelzéseket kaptak határon túlról, illetve a nyugati emigráció szervezeteitől, amelyek javaslatokat, meglátásokat fogalmaztak meg. Példaként említette, milyen széles körű legyen a nyugati magyarság szervezeteinek meghívása. Az ilyen és ehhez hasonló kérdések miatt döntött úgy, hogy levélben fordul a MÁÉRT-en eddig részt vett szervezetekhez – mondta.
Semjén Zsolt felidézte, hogy a MÁÉRT kitűnően működött 200 novemberéig, ekkor – mint mondta – Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő konfliktusba került a határon túli magyar vezetőkkel a kettős állampolgárság ügyében, s ezután az értekezletet többé nem hívták össze. A kormánypárti politikus helyesnek tartotta, hogy Szili Katalin (MSZP) házelnöksége idején, ha MÁÉRT nem is volt, de legalább a KMKF működhetett.
Semjén Zsolt ismét megerősítette: elhatározott szándékuk, hogy mindkét szervezetet összehívják, mert működésük nem "vagy-vagy, hanem is-is". Más természetű a határon túli magyar szervezeteket összefogó MÁÉRT, s más a magyar nemzetiségű képviselők fórumát jelentő KMKF – jegyezte meg a KDNP elnöke. Népújság (Marosvásárhely)

2010. augusztus 19.

Előadás a magyarságról
Dr. Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének kutatója tegnap, az RMDSZ szatmárnémeti székházában a Szent István Kör meghívására tartott előadást. Ennek során számba vette a vesztes világháborúk következményeképpen elszakított magyar nemzetrészek körében végbement legfontosabb társadalomtörténeti folyamatokat, egészen napjainkig. Beszélt a kisebbségi elitek társadalomképéről, illetve a kisebbségben élő magyar „kényszerközösségekről“ általánosságban kialakult képről, valamint ezek változásairól. A tudományos igénnyel, sok-sok számadat felhasználásával összeállított előadásban felvázolta a népességfogyás folyamatát, rávilágítva ennek főbb okaira, például az elvándorlásra vagy az asszimilációra. Mint kiderült, a Kárpát-medencei, kisebbségben elő magyar közösségek közül a legkisebb (12 százalék körüli) az erdélyiek körében a vegyes házasságban élők aránya, és szintén a romániai magyarok körében a legalacsonyabb a többes etnikai kötődéssel rendelkezők aránya. Míg nálunk ez 12,6 százaléknyi (akiknek fele Arad, Temes és Máramaros megyékben él), addig Felvidéken 20, Délvidéken pedig 28 százalékot mutat. A magyar-magyar kapcsolatokról szólván kitért a kettős állampolgárságra is, hangsúlyozva, hogy a határon túliakat érintő problémák Magyarországon mindig belpolitikai kérdésekhez kötődve jelentkeznek, így gyakran a pártok közötti csatározások egyik eszközévé válnak. Ez történt a kettős állampolgárságról szóló népszavazással is. Az MSZP-ben 2004 őszén hatalomra került Gyurcsány Ferenc a „nem“-mel való szavazásra buzdítás révén alkotott magának saját politikai közösséget, illetve ennek révén próbálta bizonyítani, hogy Orbán Viktor legyőzhető, és ő az az ember, aki ezt meg tudja tenni. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

2010. szeptember 2.

Árnyaltabban az egymásra találás nemzetpolitikáról
A Sapientia-EMTE Rektorátusának dísztermében tartották meg a Kolozsvári Napok egyik legfontosabb megbeszélését Az egymásra találás nemzetpolitikája címmel.
Részt vevők Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Moderátor Székely István
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a 2010. áprilisi választások után Magyarországon korszakváltás következett be. Ennek érdekében fontos volt elfogadni két olyan törvényt, mely egyértelműen kifejezi azt, hogy a nemzetpolitikánk megváltozott. A könnyített honosításról szóló törvény, és nemzeti hovatartozásról szóló törvényt. A trianoni sebek gyógyítása a célja mindkettőnek. Az új tartalomhoz új formát is kellett találni.
Az elmúlt 8 évben tudatosan építették le a nemzet politika intézmény rendszerét. Felszámolták a Határon Túli Magyarok Hivatalát, a közalapítványi rendszert, Magyar – Magyar párbeszéd fórumát mind a mai napig nem hívták össze.
2004 novembere óta Gyurcsány Ferenc ellenszegült az állampolgárságról szóló vitában. Ezért újra kell építeni mindent. A nemzetpolitikával foglalkozó kormányhivatal egy eldugott kis főosztály volt a miniszteri hivatalon belül.
Az új rendszerben államtitkárság lett. Sokan kérdezik, miért nem állítottuk vissza a Határon Túli Magyarok Hivatalát? Az új rendszerben magasabb szintre emeltük a nemzetpolitikát. Gyakorlatilag ugyan olyan súllyal van jelen az új rendszerben, mint bármely más terület.
Újra alakítják a támogatási politikát is. Szeretnék látni honnan, milyen forrásból mentek át a pénzek, kikhez és hova kerültek. Most folyik ezeknek az átvilágítása. Célunk a világos áttekinthetőség. A nemzetpolitika olyan, hogy nem lehet kis területre építeni. Az élet minden területét át kell fognunk, és a Kárpát- Medencére ki kell terjesztenünk-hangsúlyozta Répás Zsuzsanna. Megerősítik a területi képviseleteket, és az ősz folyamán kiépítik az új támogatási rendszert, ami kihat a Kárpát- Medencei magyarságra is. Létrehoztuk a Nemzet Politikai Tárcaközi Bizottságot. Összesen három Tárcaközi Bizottság lesz a kormányban: Felzárkóztatási Roma Bizottság, az Európai Integrációval összefüggő Tárcaközi Bizottság. A Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottság.
A Magyar-Magyar párbeszéd, együttműködés, a Kárpát medencei magyar képviselők fóruma nagyon jelentős. A közel jövőben össze hívjuk a Magyar Állandó Értekezletet, valamint a Kárpát- Medencei Magyar Képviselők Fórumát. Mind két fórum azt fogja szolgálni, hogy az egész Kárpát-medencei magyarság képviselői össze tudjanak ülni, megbeszélni a magyar ügyeket. Ne Budapesten találja ki valaki, mit is akarnának a külhoni magyarok.
Toró T. Tibor a bálványosi gondolkodás egyik elindítója.
2010-ben a II. Orbán kormány az összmagyar nemzeti integrációs programot hirdette meg, mely több szinten valósul meg.
A közjogi szint, mely az állampolgárság megadását jelenti könnyített formában. Az EMNT kész lesz a törvény végrehajtására. Nekünk külhoni magyar közösségeket befogadó állammal jó lenne tisztázni a viszonyt az állampolgárság kérdésében. Aki akarja, az a magyar állampolgárságot is megkapja. Ami természetes dolog lesz, annak mindenféle következményével együtt. A Kárpát medencében nincsenek rendezve a közjogi viszonyok, ami a magyarság életét érinti. Politikai szinten azokkal az államokkal, melyek területein magyarok is laknak, a magyar kormány részéről lépni kell. Erre jó lehetőség nyílik a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottság munkája által. Kulturális, gazdasági, civil és egyházi integrációra szükség van. A külhoni magyarok különböző szervezeteinek munkásságát még jobban össze kellene hangolni. Ebben Orbán Viktor tekintélye nagy erőt jelentene. A politikai integráció szükséges. A kisebbségi kulturális intézmények megfelelő támogatása eredményt kell, hozzon. Ez szép feladat volna, és ehhez van megfelelő potencia is. Ezt bizonyítja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tevékenysége.
Székely István kiemelte, hogy létezik önkormányzati szint is. Hiszen a mindennapi élet problémái az önkormányzat szintjén oldódnak meg. Sokat tettek, az utóbbi két évtizedben, hogy az országok közötti Vasfüggöny leomoljon. A nemzet egymásra találásában az önkormányzatoknak fontos szerepük van.
Dr. Páva Zsolt Pécs polgármestere az önkormányzat szempontjából elemezte az egymásra találás politikáját. Pécsen él a legtöbb nemzetiség. Pécs és Kolozsvár között jó a civil szervezetek kapcsolata. Mint kulturális főváros programjában kiemelt szerepet kapott az, hogyan tudják a régió kapcsolatait erősíteni, a kulturális sokszínűséget bemutatni. Véleménye szerint az önkormányzat ne csak lokálisan, hanem igyekezzen a határon túli közösségekre is gondolni. Ebben fontos szerepet kap Pécs városának a geopolitikai helyzete. Melyhez közel van a Trianoni horvát határ és lakóinak egy része, nem csak horvát, de a határ túlsó felén sok a magyar is.
Kolozsvárral testvérvárosi kapcsolat köti össze. A nemzetiségi kapcsolatokat közösen kell megközelíteni. Itt dominálhat a kulturális és gazdasági kapcsolatok erősítése. Szakmai értekezleten a fiatalok tudjanak egymással értekezni, kapcsolatokat kiépíteni. A kultúrát és gazdasági életet a határon túli magyarsághoz is el kell juttatni. Ezek a gondolatok nagyon jó fogadtatásban részesültek pozitív értékei miatt. Amikor arról beszélünk, hogy nemzet politika és határon túli magyarság a közjogi és politikai megoldásokon túl érvényesül, felvetődik az, milyen lehetőségeink vannak, hogy az azonosság tudatot megfelelő módon tudjuk erősíteni. Ebben a vonatkozásban fontosnak tartom, hogy az önkormányzatok ne csak lokálisan gondolkozzanak, hanem nézzenek a határon túlra is. És igyekezzenek olyan szolgáltatást nyújtani, mely befogadó kézséget tartalmaz. Nagyon fontos a közlekedés biztonságának megerősítése. Azok, akik beülnek az autójukba, könnyen eljussanak Magyarországon, olyan helyekre, melyeken őket érdeklő események történnek. Az autópályák ebben a gondolatsorban fontos szerephez jutnak. Van még egy nagyon fontos lehetőség, melynek most még csak az elején járunk, de perspektívája sokkal nagyobb, mint amennyit most egyesek kihasználnak. Ez nem más, mint az Európai gazdasági tér és együttműködésnek a kihasználása. Ez olyan lehetőség, amely nem rég nyílott meg. Néhány helyen már megalapították Európában. Lényege olyan jogi személyiséggel bíró, kimondottan gazdaságfejlesztő társulatot, céget hoznak létre, amelyek határ menti régió kiépülését szolgálja. Nagy előnye, ha két EU- s ország ezt kiépíti, lehet csatlakoznia a harmadik országnak is.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kárpát- medencei magyar összefogás politikáját helyezte egy tágabb nemzetközi környezetbe. Melyhez segítséget adott a Kettős állampolgársági törvény hatályba lépésének bejelentése.
Nemzetpolitikai jövőképünkben különösen fontos az, hogy világos legyen, mit akarunk elérni. Ennek a jövőképnek a funkciója az, hogy alapvetően világossá tegye azt, mit szeretnénk csinálni, és világossá tegye, mit nem szeretnénk tenni. Amikor nemzetpolitikáról beszélünk, akkor általában nagyon sokszor félreértés, adódik. Megfogalmazódnak gyanakvások. Mi van e mögött? Mit akarunk mi végső soron ezekkel a magyar napokkal? Megfogalmazódnak olyan szkeptikus vélemények is, hogy igazán veszett fejsze nyele. Ez már csak egy lecsengő történet. De gyakorlatilag itt más, sok esélye a magyar jövőnek nincs.
Egy nemzeti jövőkép megfogalmazása nagyon fontos. Ezáltal tudunk egyrészt bizalmat kelteni. Illetőleg gyanakvást oszlatni, a környezetünkben. De meg tudjuk erősíteni a reményt, az illúziót, a cselekvési vágyat fiainkban, akik ebben a nemzetpolitikában próbálják leélni életüket, megvalósítani önmagukat.
Három dimenziója van ennek a jövőképnek. Egy adott nemzeti kisebbségnek nyilvánvaló viszonyulnia kell az anyaországhoz. Az anyaországhoz való viszonyulás az erdélyi magyarság számára nem lehet más, mint az egyenrangúság követelménye, megfogalmazása az anyaország irányába. Akkor, amikor másodrangú állampolgárároknak érezték magukat az elmúlt években, akkor most nem fölösleges hangsúlyozni, az egyenrangúságot az anyaországgal.
Ez az egyenrangúság nem merülhet ki a kettős állampolgárságban. A kettős állampolgárság az egyenrangúságnak kiemelkedő összetevője. Az egyenrangúság nyilvánvalóan többet jelent. Azt jelenti, hogy egyenrangúak az egyes nemzetrészek, és nemzeti együttműködés rendszere kiterjed a határon túli magyar nemzetrészekre is. Nem lehet olyan magyar tárca, olyan magyar közintézmény, amely ne összmagyar dimenziókban működne.
Létrejött a Tárcaközi Bizottság, amely megpróbálja az egyes tárcáknak a nemzetpolitikai feladatait összehangolni. A magyarországi kapcsolat mellett nyilvánvaló második összetevője az, hogy milyen jövőképet fogalmazunk meg, az állampolgárság szerinti állam viszonylatában. Nem annyira az egyenrangúsági, mint az egyenjogúságnak a fogalmát kellene középpontba állítani. Az egyenjogúság megteremtésére dolgozta ki, az elmúlt években, a külhoni magyarság az autonómia koncepcióját. Az autonómia az egyenjogúság megteremtésének az intézménye.
Az autonómiának számos formája létezik. De egy közösség nem lehet egyenjogú az autonómia biztosítása nélkül. Az autonómia egy gyűjtőfogalom, de világos közjogi tartalma van. Ahol sikerült megteremteni a sikeres együttélésnek a feltételeit a nyugati demokráciának, az az autonómia segítségével történt. Vannak eredményei az autonómiai küzdelemnek. A Vajdaságban létrejött a kulturális autonómia intézménye. Megtörtént júniusban a választás után, az első autonóm testületnek a felállítása. Létrejött Szerbiában a Magyar Nemzeti Tanács. A választáson a vajdasági magyarság hetven százaléka a Magyar Összefogás listáján választott. A Vajdaságban további pozitív küzdelmekre lehet számítani. Ezt a küzdelmet más helyeken is követni fogják. Nem csak kulturális, hanem területi autonómia is létrejöhet.
A jövőképnek a harmadik fontos dimenziója nem pusztán az anyaország, nem pusztán az állampolgárság szerinti államviszony határozza meg egy kisebbségi közösség helyzetét, hanem az is, hogy benne vagyunk az Európai Unióban. Az EU számunkra több mint egy gazdasági közösség. Kinek lenne fontosabb az EU, mint éppen a kisebbségben élő magyar közösségeknek. Egyfajta egzisztenciális európaiság jellemzi a magyar nemzetpolitikának az európai dimenzióját, az európai elkötelezettségét. Számos európai kisebbségi közösség látványosan demonstrálta az elmúlt években, hogy nehéz erre az Európai Unió lovára tenni. Kérdezzük meg a Dél tiroliakat, a katalánokat, vagy bármelyik jelentős sikeres európai kisebbségi közösséget.
Ami a közép- európai vonatkozásokat illeti, van egy pár geopolitikai kihívás ma, ami az Európai Unió globális pozíciójából származik. Fakad abból, hogy a közvetlen környezetében, milyen kapcsolatot akar kiépíteni különösen az orosz, illetve a balkáni szférákra való tekintettel.
Nagyon fontos, hogy létre tudjuk hozni azt, amit az elmúlt 20 esztendőben magyar külpolitika nem tudott megteremteni. Egyensúlyba tudjuk hozni a szomszédság politikai szempontokat a nemzet politikai szempontokkal. Hol itt, hol ott billegett, borult fel az elmúlt években ez a fajta törekvés. Talán, most úgy tűnik a kettő egyensúlyba hozható. Lehet egy gyakorlatias együttműködést kialakítani, és lehet erőteljesen képviselni a nemzetpolitikai érdekeinket.
Az a fontos, hogy ez a közép-európai intézkedés változó geometriájú, együttműködési formákból fog felépülni. Nem utolsó sorban Visegrádi együttműködés. Formálódik egy egészen újszerű Magyar- Román kooperáció. Van egy déli kitekintés. Nyugati dimenzió. Duna stratégia. Jelentős infrastrukturális megvalósítás lesz Közép Európában. Ezáltal a monarchikus fejlődési dimenzió megvalósulhat. Jelentős közlekedési infrastruktúrát kell kiépíteni. Közép Európában legyen egy gyorsvasút hálózat. Arra is ügyelni kell, hogy Közép- Európában a hagyományos vasúti hálózat feljavuljon. Jelentős szerepe van a közlekedésnek is. De jelentős szerepe van a vízi közlekedésnek is. Az infrastruktúra létrehozásában különös jelentősége van az energia infrastruktúrájának. Hamarosan átadásra kerülhet a magyar- román gázvezeték. Tárgyalunk a Nabuco-ról, az együttműködés lehetőségéről. Ezek azt jelzik, valami történik ezen a területen is.
Kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy a Magyar- Román határ menti kapcsolatok átláthatóvá váljanak.
A magyar külpolitikának van egy egzisztenciális európai jellege, ami nem igényel különösebb magyarázatot. Hiszen a mi XX. századi nyomorúságunkra azt gondoljuk, hogy az európai integráció nagyon fontos válaszokat hordoz. Felhívja a figyelmet arra, hogy 2011. január 1. az Európai Unió elnökségét Magyarország fogja adni. Ha sikerül Magyarországnak jó eredménnyel levezényelnie féléven keresztül az EU elnökséget, akkor Magyarország ezzel az Európai Uniónak valóban egyenrangú és méltó tagjává válhat. Ha sikeresen menedzseltük az EU elnökséget, akkor Magyarország az elkövetkező években fölkerülhet úgy az Európai Unió térképére, hogy az, nagymértékben megnövelheti a magyar nemzeti érdekvédelmi képességet.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro

2010. szeptember 13.

Göncz szerint Brüsszel fél Budapesttől
Göncz Kinga szocialista európai parlamenti képviselő szerint informális beszélgetéseken Brüsszelben már felmerült, hogy Orbán Viktor és Magyarország ezzel a kormánnyal alkalmas-e az Európai Unió soros elnöki tisztének betöltésére.
A volt külügyminiszter a Fapados Alapítvány által szombaton rendezett 100 nap – Becsapott Magyarország című budapesti konferencián elmondta: az érvek között szerepelt, hogy nem megfelelő Magyarország szomszédságpolitikája, és nem szerencsés az sem, hogy ilyen konfliktusos a viszonya az uniós intézményekkel.
Göncz vádjaira reagálva Martonyi János külügyminiszter közölte: a jövő év első felében esedékes magyar EU-elnökség ellátása érdekében nemzeti egyetértésre, együttműködésre van szükség. A rendezvényen Gyurcsány Ferenc volt kormányfő azt követelte, hogy legyen népszavazás az új alkotmányról. Erre reagálva Szijjártó Péter, Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője leszögezte: jelenleg jogszabály van, amely alapján nem lehet népszavazást rendezni az alkotmányról, az alkotmányozás folyamatát azonban konzultációkra akarják építeni. Krónika (Kolozsvár)

2010. szeptember 30.

Az EMI közleménye
A közelmúlt sorozatos botrányai arra kényszerítik az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezetét, hogy a magyarság képviseletére sokszorosan érdemtelenné vált Bíró Rozália nagyváradi alpolgármestert, az RMDSZ-SZKT elnökét a nagy nyilvánosság előtt szólítsa fel, hogy azonnali hatállyal távozzon Nagyvárad város vezetéséből és alpolgármesteri tisztségéről mihamarabb lemondani szíveskedjék.
Miközben alpolgármestersége elmúlt tíz esztendejében közösségünk mindennapjai a számbeli fogyásról, a gazdasági térvesztésről, a meghiúsult lehetőségekről szóltak, Bíró Rozália megyénk egyik legvagyonosabb személyévé vált, a Fekete-tenger partjától a Hegyközig szerzett több tíz hektárnyi értékes földterülettel, számos egyéb ingatlan és cégrésztulajdon megszerzésével. Szégyenletesnek és erkölcsileg elfogadhatatlannak tartjuk ezt az ellentmondást.
Tarthatatlan, hogy közösségünket olyan személy hiteltelenítse, akinek nevével különböző, a sajtóban megjelenő korrupciós listákon találkozhatunk, aki inkompetenciája okán a román nyelvű bulvársajtó közkedvelt célpontja.
Emlékeztetünk arra, hogy nevéhez fűződnek olyan botrányos események, mint a Matica Slovenska szlovák soviniszta szervezet egykori elnöke, Kozacek kanonok mellszobrának, a város polgárainak nevében való zokszó nélküli átvétele, illetve Bíró Rozália volt az, aki fogadta és méltatta a Magyar Állam, illetve Budapest székes főváros tönkretételéért rövidesen a törvény előtt is számot adó Gyurcsány Ferencet és Demszky Gábort.
Továbbá elfogadhatatlan számunkra, hogy olyan személy oktasson ki minket a kisebbségi joggyakorlás kereteiről és lehetőségeiről, akinek az önkormányzatában egyetlen egy magyar nyelvű formanyomtatványt nem találni és ahol a hatályos törvények ellenére a magyar nyelvű ügyintézés lehetetlen.
Tiltakozunk az ellen, hogy olyan személy feleljen városunk magyar nyelvű oktatásáért, akinek tíz esztendőnyi „érdekvédői”, vezetői munkája után a város középiskolai szakoktatásának csupán 7%-a zajlik magyar nyelven.
Tiltakozunk az ellen, hogy a történelmi magyar utcanevek kapcsán, tetézve a nevéhez fűződő botrányos utcanévfordítás (Bánat utca, Pirostó utca, Galaktikon Gála utca stb.) által okozott kárt, Bíró Rozália ismételten azzal a hazugsággal próbálja félrevezetni közösségünket, hogy „jogi szempontból nem elfogadható, ha más, régebben használt utcanevet tüntetnek fel a kétnyelvű táblákon”, ezzel komolyan hátráltatva az Erdély más városaiban folyó hasonló küzdelmeket is.
Visszautasítjuk, hogy olyan személy rendelkezzen közpénzek elköltése felett, aki a sajtóban ilyen és ehhez hasonló költői kérdésekkel borzolja az adófizetők kedélyeit: „de egy elvégzett szolgáltatást, amiért fizetünk, miért is kellene ellenőrizni?”
És végül, de nem utolsó sorban, valamint a felsorolás teljességének lehetősége nélkül, emlékeztetünk arra, hogy Bíró Rozália az RMDSZ SZKT-jának elnöke, mely politikai alakulat kormánypártként, teljes szociális érzéketlenségről adva tanúbizonyságot, ellenállás nélkül szavazta meg a nyugdíjak és közalkalmazotti bérek példátlan mértékű csökkentését, mit sem törődve magyar családok százezreinek megélhetésével.
Méltatlannak tartjuk, hogy Szent László városában továbbra is a hozzá nem értés, a mellébeszélés, a hazudozás, a politikai opportunizmus és a társadalmi érzéketlenség teszik élhetetlenné mindennapjainkat. Reménykedve a közélet mihamarabbi megtisztulásában,
az Erdélyi Magyar Ifjak
nagyváradi szervezetének elnöksége
Az Erdélyi Magyar Ifjak kolozsvári székhelyű országos vezetősége Soós Sándor elnök aláírásával a fentihez hasonló tartalmú közleményt juttatott el szeptember 28-án a sajtóhoz Magyar érdekvédelmet! Mondjanak le a leszerepelt alpolgármesterek! címmel. Ebben általánosabb érvényű megállapítások, helyzetértékelések is találhatók, mint például: „Négyévente, kampány idején, a politikusok a lehetetlent is megígérik, az ezt követő időben pedig mindent megtesznek, hogy megmagyarázzák, miért nem történt előrelépés, miért maradt minden a régiben.” Az EMI szerint a mai magyar politikusok édeskeveset tettek az erdélyi magyar közösségért, annál többet önmagukért. Ebbe a sorba illeszkedik – a név szerint is említett Biró Rozália mellett – a kolozsvári RMDSZ-es polgármester, László Attila is, aki „tevékenysége során elérte, hogy a Mátyás király-szoborcsoport restaurálása körüli hercehurca átláthatatlanná tette a munkálatokat, és így sejtésünk sincs, mikor láthatjuk régi pompájában az alkotást; a Brassai Sámuel Elméleti Líceum épület nélkül maradt, megnehezítve ezáltal több száz magyar diák mindennapjait, megvonva tőlük az emberi körülmények között zajló, minőségi oktatáshoz való jogukat; ugyanakkor a kolozsvári magyar felíratok és helységnévtáblák ügye is kudarcba fulladt, így kreálva az egykor szebb napokat is megélt városból egy olyan multikulturális olvasztótégelyt, melyből lassacskán eltűnnek a magyar vonatkozású emlékek.”
Az EMI végül felszólítja László Attila és Bíró Rozália alpolgármestereket, hogy tegyenek végre valamit választóik érdekeiért: mihamarabb mondjanak le tisztségükről. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. október 28.

November 5-én hat év után ülésezik a MÁÉRT
A magyar kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök november 5-ére összehívta Budapestre a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), amelyen minden bizonnyal szóba kerül majd a kettős állampolgárság ügye és a külhoni magyarok szavazati joga is.
A Magyar Állandó Értekezlet 1998 novemberében az előző Fidesz-kormány idejében kormányhatározattal létrejött tanácsadói és végrehajtás-technikai, politikai testület. Ezzel a döntéssel a Horn -kormány alatt 1996-ban először megtartott magyar-magyar csúcsértekezlet intézményesült. Tagjai a magyarországi parlamenti pártok és olyan kárpát-medencei magyar szervezetek képviselői, amelyek az adott országokban parlamenti vagy regionális – közlegitimitást élvező – képviselettel rendelkeznek. A MÁÉRT-nak a kormányhatározat szerint léteznek szakmai bizottságai is. A 2002-ben megtörtént kormányváltás után megváltozott a MÁÉRT jellege. Ettől kezdve nem a kormánynak a nemzetpolitikai elképzeléseit alakító testületeként működik, hanem a kormány elképzeléseit hivatott közvetíteni az érintettek felé. A jogosult résztvevők köre is megváltozott mivel a részvételi jogosultság nem a képviseleti legitimitástól függ, hanem a pártpolitikától. A szakmai bizottságok egy ideig még esetlegesen működtek.
A MÁÉRT utolsó ülésére 2004. november 11-én került sor. Az ülésen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök konfliktusba került a határon túli magyar vezetőkkel a kettős állampolgárság ügyében kiírt népszavazás miatt, s ezután az értekezletet többé nem hívták össze.
A 2004. december 5-i népszavazás után, Kasza József szabadkai politikus kezdeményezésére, 2005. január 7-én a MÁÉRT határon túli tagjainak részvételével – és a magyarországi parlamenti pártok mellőzésével – megalakult Szabadkán a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma (HTMSZF) azaz a „kis-MÁÉRT”. Ez az egyértelműen politikai okból alakult találkozási és vitafórum részint a MÁÉRT csődje miatt megfeneklett eszmecsere folyamatosságát volt hivatott szolgálni. Összehívására az okot mindenkor „a határon túli magyarság és a nemzet közös ügye” teremti meg. A HTMSZF soron következő ülését június 12-én tartotta Bécsben, ahol a MÁÉRT kárpát-medencei határon túli tagjai felvették a fórum teljes jogú tagjai sorába a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségét, az Észak-amerikai Országos Magyar Szervezetek Szövetségét, a Latin-amerikai Magyarok Országos Szervezeteinek Szövetségét. E tagfelvétellel a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma a világ magyarságának legátfogóbb keretévé vált. A kis-MÁÉRT legutóbbi, és talán utolsó ülésére Pécsett került sor a trianoni békediktátum 90. évfordulójára emlékezve.
Az Orbán-kormány közel hat évnyi mellőzés után hívta össze újra a MÁÉRT-et. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magyar polgármesterek VIII. világtalálkozójának második napján, Gödöllőn már bejelentette, hogy július 19-e előtt összehívják a Magyar Állandó Értekezletet, erre mégsem került sor. Semjén Zsolt július elején levélben fordult a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) eddigi résztvevőihez azzal a kérdéssel, szükségesnek tartanak-e változtatásokat a szervezetnél, és ha igen, milyen jellegűeket. A legszélesebb nemzeti együttműködési rendszerében az a helyes, ha az összehívás előtt megkérdezik a MÁÉRT-ben valaha résztvevő szervezeteket, hogy ők hogyan látják, milyen szervezeti változtatásokat szükséges végrehajtani - mondta akkor Semjén.
A MÁÉRT-nek megvan a világos statútuma, magyar pártok, politikai szervezetek vesznek részt benne, ez a magyar szervezetek fóruma. Aki részt akar venni benne, annak el kell fogadni a MÁÉRT statútumát, amely szerint a szervezetnek azok lehetnek tagjai, akik önmagukat magyarként definiálják - szögezte le Semjén Zsolt, a KDNP elnöke arra a felvetésre még június végén, a szlovákiai parlamenti választások után, hogy meghívják-e a MÁÉRT ülésére a Bugár Béla által alapított Most-Híd pártot. A Most-Híd elnöke erre úgy válaszolt: a párt a választóknak akar bizonyítani, nem a magyar politikának. „Egy párt nem attól válik ilyenné vagy olyanná, hogy mit bizonygat, hanem attól, hogy mit cselekszik. Mi a választóinknak akarunk bizonyítani, nem Semjén Zsoltnak, és nem Magyarországnak” – szögezte le Bugár. Megjegyezte, a Híd nem vazallusa egyetlen magyarországi és szlovákiai pártnak sem. „A labda Magyarországon pattog. Mi nem fogunk bizonygatni semmit, nekik kell dönteniük arról, hogy akarnak-e tisztességes partneri kapcsolatot a Híddal vagy nem“ - mondta a pártelnök.
Információink szerint Szlovákiából csak a Magyar Koalíció Pártja kapott meghívást a Magyar Állandó Értekezlet november 5-i ülésére. Felvidék.ma

2010. november 2.

MÁÉRT: Kik a meghívottak? – SEMJÉN: PÉNTEKEN ÖSSZEÜL A MAGYAR ÁLLANDÓ ÉRTEKEZLET
Összehívja a magyar kormány a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT); a hatéves szünet után pénteken a Parlamentben rendezendő tanácskozás témái között az oktatási-nevelési támogatás és a státusztörvény módosítása szerepel.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a MÁÉRT programját a határon túli szervezetektől beérkezett vélemények alapján állították össze.
Kiemelte: alapvető követelése volt a határon túli magyar szervezeteknek, hogy miután a Gyurcsány-kormány évekig nem hívta össze a MÁÉRT-et, az új kormány ezt tegye meg, s a nemzetpolitikai kérdéseket vitassák meg. Nekünk is egy identitásbeli kérdés, hogy próbáljuk meg jóvá tenni, amit az előző kormány elrontott - mondta, hozzátéve: ez egy egységes nemzet, a magyar nemzetpolitikai koncepciót nem lehet kialakítani a külhoni magyarok nélkül.
Közölte: a Híd-Most nem kapott meghívást a MÁÉRT-ra, mert - a meghívott határon túli magyar szervezetek véleményével összhangban - a tanácskozást a nemzeti érdekek képviseletére alakult, legitim magyar szervezetek fórumának tekintik. Ez fundamentális kérdés a magyar megmaradás érdekében - emelte ki a miniszterelnök-helyettes.
Hozzáfűzte: a Híd-Mosttal - amely többször deklarálta, hogy nem magyar pártnak, hanem vegyes pártnak tekinti magát - ugyanakkor korrekt és partneri viszonyra törekednek.
„A korrekt partneri kapcsolat az egy dolog, és a MÁÉRT-ra való meghívás az egy másik dolog” - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.
Semjén Zsolt hozzátette: ha ezen túlléptek volna, és magyar pártok helyett vegyes pártok is meghívást kaptak volna, akkor „ennek nem lenne vége”. Példaként említette, hogy a szerbiai Demokrata Pártban három magyar is mandátumot szerzett. Minden olyan nem magyar identitású párt is joggal kérhetné ezentúl meghívását, ahol létrehoztak magyar tagozatot, vagy magyar emberek, vagy magyar nevű emberek szerepelnek a politikusaik között. Ez a magyar jelleg feladását jelentené, ami az asszimilációt segítené elő - fogalmazott.
Közölte azt is, hogy elkészült a kettős állampolgársággal kapcsolatos tudnivalókról szóló honlap, amely minden technikai és tartalmi információt tartalmaz. Kérdésre válaszolva ismét megerősítette: személyes és pártja véleménye, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kaphassanak, az az Országgyűlés bölcsessége, hogy milyen megoldást választ. Hozzá a horvát példa áll a legközelebb, ahol a külhoniak pártlistán adhatják le voksaikat. A konzultációk során egyértelművé vált, a határon túli magyarság ragaszkodik a szavazati jogához.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár kiemelte: a MÁÉRT legfontosabb mondanivalója az újjáalakulás. Újrakezdjük a munkát, újra rendszeres fórumot szeretnénk biztosítani a magyar szervezetek számára - fogalmazott, hozzátéve: ez egy olyan fórumot jelent, ahol közösen megbeszélhetik a valamennyiüket érintő ügyeket.
Jelezte: újraindítják a MÁÉRT melletti bizottsági rendszert. Napirenden lesz a státusztörvény módosítása is, amit azért kell megtenni, mert mostani formájában azok, akik magyar állampolgárságot szereznek, nem tartozhatnának hatálya alá. Azt is szeretnék, ha az oktatási-nevelési támogatás újra vonatkozna az óvodásokra is.
Felidézte, hogy a MÁÉRT 1999 február 20-án alakult meg intézményes formában, előzménye az 1996-ban kétszer ülésező magyar-magyar csúcs, amit azonban az akkori Horn-kormány nem folytatott. Semjén Zsolt emlékeztetett arra, hogy a MÁÉRT-et utoljára 2004. novemberében Gyurcsány Ferenc hívta össze, amikor azonban a határon túli magyar szervezetek nem osztották álláspontját a kettős állampolgárság kérdésében, „dühében többet nem hívta össze”.
A magyar kormány, a parlamenti pártok, a határon túli magyar szervezetek, és európa parlamenti képviselettel rendelkező szervezetek részvételével tartandó értekezletre meghívást kapott Erdélyből a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt, Felvidékről a Magyar Koalíció Pártja, Vajdaságból a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, Kárpátaljáról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, Horvátországból a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és Magyar Egyesületek Szövetsége, Muravidékről a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség. Meghívást kapott a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége, három képviselőt hívnak meg az USA-ból, a Kanadai Magyar Kultúrközpont, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács, a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége és Ausztráliából az Új Dél-Walesi Magyar Szövetség.
Semjén Zsolt kérdésre válaszolva beszélt még arról, hogy szeretné, ha a MÁÉRT az uniós magyar elnökség alatt is tartana majd ülést. Kitért arra is, hogy reményei szerint a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát még idén összehívja Kövér László házelnök. (MTI)
A magyar-magyar értekezletek krónikája
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a magyar kormány - hatéves szünet után - november 5-re összehívja a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT). Az első találkozót 1996-ban tartották, majd az első MÁÉRT 1999-ben ült össze. Eddigi összesen 8 MÁÉRT tanácskozást, majd 2005-től a határon túli magyar szervezetek részvételével több „kis-MÁÉRT”-et tartottak. Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása az eddigi magyar-magyar találkozókról:
1996. július 4-5., Budapest: „Magyarország és a határon túli magyarság” címmel rendeztek tanácskozást, amelyen a kormány, a parlamenti pártok, a szomszédos országok magyar pártjai, szervezetei, illetve a Határon Túli Magyarok Hivatalának képviselői vettek részt. Közös nyilatkozatban nyilvánították ki, hogy a határon túli magyarok identitása megőrzésének, közösségként való fennmaradásának és fejlődésének, valamint szülőföldjén való megmaradásának alapvető kérdése az önkormányzat, az autonómia létrehozása. A konferencia vendégeit fogadta Horn Gyula miniszterelnök.
1996. szeptember 4., Pápa: A tanácskozáson részt vettek a romániai, a vajdasági, a horvátországi, a szlovákiai és a kárpátaljai magyar szervezetek képviselői, valamint a Magyarok Világszövetsége és valamennyi parlamenti párt küldöttei, azonban a kormány nem képviseltette magát. A találkozó közös közlemény kiadásával zárult. Az ülést követően a találkozót kezdeményező határon túli magyar szervezetek vezetői bejelentették: bizottságot hoznak létre, amely elemzést készít az addig elkészített alapszerződések hatásáról.
1999. február 20., Budapest: A „Magyarország és a határon túli magyarság, 1999” címmel rendezett tanácskozáson - amely a záróokmány szerint az első Magyar Állandó Értekezlet volt - részt vett valamennyi parlamenti képviselettel rendelkező, határon túli romániai, vajdasági, horvátországi, szlovákiai és kárpátaljai magyar szervezet, a Magyarok Világszövetsége, mint a nyugati magyarság képviselője, illetve a magyar parlamenti pártok küldöttei. A konferencián beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter. Az elfogadott záródokumentum Magyar Állandó Értekezlet néven politikai konzultatív testületet hozott létre, amelynek feladata Magyarország és a határon túli magyarok folyamatos kapcsolattartásának biztosítása. Az értekezlet - a magyar miniszterelnök meghívására - évente legalább egyszer ülésezik. A dokumentum kimondta, hogy a Magyar Köztársaság politikai eszközökkel járul hozzá a határon túli magyarok szülőföldjükön való megmaradásához és polgárosodásához, kezdeményező politikát folytatva a kisebbségben élő magyarok egyéni és közösségi jogainak biztosítása érdekében.
1999. november 11-12., Budapest: A második Magyar Állandó Értekezleten a hazai parlamenti pártok, valamint a szomszédos országok azon magyar szervezetei képviseltették magukat, amelyek parlamenti vagy tartományi mandátummal rendelkeztek. Tanácskozási joggal jelen volt a Magyarok Világszövetsége Nyugati régiójának elnöke is. A tanácskozás zárónyilatkozatban kérte fel a magyar kormányt arra, hogy a szomszédos országok közös integrációs törekvésével összhangban vizsgálja meg a határon túli magyarok magyarországi jogállását szabályozó törvény megalkotásának lehetőségét.
2000. december 13-14., Budapest: A harmadik MÁÉRT-ülésen a magyar Országgyűlés pártjainak, a határon túli magyar szervezeteknek, valamint a Magyarok Világszövetsége Nyugati régiójának képviselői voltak jelen. Felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter. A fórum a Magyar Köztársasággal szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvénytervezettel (kedvezménytörvény) összefüggésben megfogalmazta javaslatait a „magyarigazolvány” kiadásáról.
2001. október 25-26., Budapest: A negyedik MÁÉRT-ülésen részt vettek a magyar kormány, a magyarországi parlamenti pártok, a parlamenti, illetőleg tartományi képviselettel rendelkező határon túli magyar politikai szervezetek és a nyugati magyarság képviselői, s megvitatták a szomszédos államokban élő magyarokról szóló kedvezménytörvény végrehajtásának kérdéseit. Úgy határoztak, hogy magyarigazolványt az a magát magyarnak valló személy kaphat, aki tud magyarul, aki valamely bejegyzett magyar szervezet nyilvántartott tagja, akit valamely egyházi nyilvántartásban magyarként tartanak számon vagy az állampolgársága szerinti állam magyarként tart nyilván. Az értekezleten beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter.
2002. július 17., Budapest: A Magyar Állandó Értekezlet ötödik ülésén kiemelt témaként szerepeltek az új kormánynak a határon túli magyarságot érintő elképzelései, a határon túli pártok, szervezetek álláspontjai, illetve a kedvezménytörvény végrehajtásának tapasztalatai. A zárónyilatkozatban a résztvevők megállapították, hogy tovább erősödött Magyarország és a határon túli magyar közösségek kapcsolatrendszere. Támogatták a kormányt a kedvezménytörvény céljainak megvalósításában, elfogadták a jogszabály módosításának szükségességét, s üdvözölték a kabinet azon szándékát, hogy a határon túli magyar szervezetek számára tényleges részvételt biztosít az őket közvetlenül érintő kérdések eldöntésében. Az értekezleten beszédet mondott Medgyessy Péter kormányfő és Kovács László külügyminiszter is.
2002. november 17., Budapest: A MÁÉRT hatodik ülésén létrejött megállapodás szerint az Országgyűlés módosítani fogja a határon túli magyarok kedvezményeiről szóló törvényt. Az ülés résztvevői elfogadták azt a kormány által előterjesztett változtatási javaslatot, amely lényegében kiemelné a státustörvényből a munkavállalásra vonatkozó szabályozást, ugyanakkor kiterjesztené az oktatás-nevelési támogatást. Az értekezleten felszólalt Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter is.
2003. május 24., Budapest: A hetedik ülés a kedvezménytörvény módosítását is tartalmazó zárónyilatkozat elfogadásával zárult. A dokumentumot három párt, illetve szervezet képviselője, Németh Zsolt (Fidesz), Kovács Miklós (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség) és Ágoston András (Vajdasági Magyar Demokrata Párt) nem írta alá.
2004. november 12., Budapest: A MÁÉRT nyolcadik ülése a határon túli magyaroknak járó kettős állampolgárságról hivatalos zárónyilatkozat elfogadása nélkül zárult. A határon túli magyar szervezetek, valamint a Fidesz és az MDF a kettős állampolgárság támogatásáról fogadtak el nyilatkozatot, melyet az MSZP és az SZDSZ nem írt alá. Az MSZP azt javasolta, hogy az Országgyűlés még a kettős állampolgárságról szóló december 5-i népszavazás előtt fogadjon el törvényt a külhoni magyar útlevélről. Ez az okmány akadálytalan bejutást biztosítana a határon túli magyaroknak Magyarországra. A Fidesz azt indítványozta, hogy még a népszavazás előtt az „európai útlevélről” közösen megalkotandó törvénnyel határozzák meg, mit tartalmazzon a kettős állampolgárság. Az SZDSZ szorgalmazta, hogy alakuljon a MÁÉRT-en belül integrációs bizottság, az öt európai parlamenti párt egy-egy képviselőjének bevonásával, míg az MDF azt sürgette, hogy a magyar Országgyűlés keretén belül jöjjön létre a határon túli magyarokkal foglakozó bizottság, s javasolta a magyar állampolgárság kedvezményes honosítással való megszerzésének lehetővé tételét, illetve a külhoni állampolgárságról szóló törvény megalkotását. Vajdaságma.info

2010. november 4.

Az asszimiláció ellenszere a magyar állampolgárság – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az újraéledő nemzetpolitikáról
– Ön a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a magyar kormányban. Hogyan jellemezné az elmúlt húsz év magyar nemzetpolitikáját?
– Nemzetpolitikai szempontból az elmúlt húsz év nem váltotta be a magyar nemzet reményeit. Reményt adott ugyan Antall Józsefnek az a mondata, hogy lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke, az elmúlt időszak azonban messze nem teljesítette e mondat lényegét. Legnagyobb fájdalmunk 2004. december 5-e volt, amikor az MSZP-SZDSZ kormány, személy szerint Gyurcsány Ferenc – kicsinyes pártpolitikai megfontolásokból – nemzete elleni kampányával lelki Trianont idézett elő. Az idei országgyűlési választások után, a kétharmados felhatalmazás birtokában természetesnek tartottuk, hogy az új kormány megalakulása előtt az Országgyűlés elé kerüljön az állampolgársági törvény: tudtuk, egy percet sem szabad várakozni. Számos oka van annak, hogy ezt miért tettük. Először is ez a dolgok természetes folyamata. December ötödike fájdalmát leginkább azzal tudtuk enyhíteni, hogy az Országgyűlés első teendői közé soroltuk az állampolgárság megadását. Tisztában voltunk azzal, hogyha a törvénytervezetet azonnal benyújtjuk, a szocialisták között is lesz jóérzésű ember, aki megszavazza. Tudtuk: ha a szocialista pártban Gyurcsány Ferenc ismét szerephez jut, meg fogja akadályozni a szocialista képviselőket abban, hogy lelkiismeretük szerint szavazzanak. Megtörténhetett volna, hogy egyedül Szili Katalin szavazza meg az MSZP-ből a törvényt. Nem volt tehát közömbös számunkra, hogy az Országgyűlés 98 százalékban, vagy 85 százalékban szavazza meg a magyar állampolgárság törvényét a határon túli magyarok számára. Kegyelmi pillanatnak tartom, hogy a Magyarország határai körül levő hét országból hat támogatja állampolgársági törvényünket. Ezt nem volt szabad elodázni. Ebben a kérdésben Szlovákia nem vehető komolyan: a Fico-Slota féle szocialista-fasiszta koalíció részéről – bármilyen állampolgársági törvényt is szavazunk meg – ugyanilyen magyarellenes hisztéria következik. Fő irányelvünk: emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekeinket soha többé nem rendeljük alá egyetlen ország belpolitikai hullámverésének sem.
– Az elmúlt nyolc esztendő rombolása mély nyomokat hagyott a nemzetben. Ön szerint ezek a sebek gyógyíthatóak-e? Sikerül új fejezetet nyitni a magyar nemzetpolitikában?
– Az állampolgársági törvény, úgy gondolom, önmagában új fejezetet nyit: nem csak az elmúlt nyolc évet, nem csak az utóbbi húsz esztendőt, és nem csak az 1944 óta tartó időszakot írja felül, hanem történelmi értelemben nyitja meg az utat a nemzet közjogi újraegyesítése előtt. Fontos látni, hogy egyfelől a magyar nemzet kultúrnemzet, ami a nyelv, a kultúra és a történelmi sorsközösség alapján áll, másfelől a magyar nemzet Szent István óta politikai nemzet volt, amelyet a közjog tartott egyben. Gondoljunk a Szent Korona jelentőségére. A magyar nemzet közjogi egysége meghaladta a magyar nemzet etnikai határait. Ebből következik, hogy ezer éves államiságunk történelmében a magyar nemzet nem csak kultúrnemzet volt, hanem közjogi nemzet is: a közjogi nemzetegyesítés nagyon erős impulzust jelent a magyar identitás megőrzésében. Láthatóan fölgyorsult a határon túli magyar nemzetrészek asszimilációja: ezt pusztán támogatási formákkal már nem lehet megakadályozni. A Szülőföld Alapon keresztül történő támogatások fontosak, de önmagukban nem elégségesek: erős impulzust kellett adni a magyarság számára, olyan impulzust, amely képes megállítani, megfordítani az asszimilációt. Az állampolgársági törvénnyel a magyar nemzetrészeket közjogi értelemben is a nemzethez kötjük.
– Kishitűek szerint európai uniós keretek között az elcsatolt nemzetrészek számára biztosított magyar állampolgárság nem hoz újat. Ezt ön hogyan kommentálja?
– Ez tételesen nem így van. Nyilvánvaló, hogy az állampolgárság alapvetően nem egzisztenciális, hanem identitásbeli megfontolásból kell a határon túli magyarságnak. Az erdélyiek és a felvidékiek a román és a szlovák állampolgárságuk mellett ugyan uniós állampolgárok is, ez mégsem pótolja a magyar identitásnak megfelelő magyar állampolgárságot. A vajdasági és a kárpátaljai magyarságnak egzisztenciális szempontból is fontos a magyar útlevél, hiszen ez biztosítja a szabad közlekedésüket. Én azt tartom természetesnek, hogy a magyarság többségének nem egzisztenciális okokból, hanem az identitás megőrzéséhez kell a magyar állampolgárság. Hadd mondjam el, hogy erdélyi gyökereim vannak. Bátyám a hetvenes években disszidált Svédországba. A rendszerváltás után besétált a stockholmi magyar nagykövetségre, és bemutatta régi útlevelét — időközben megkapta a svéd állampolgárságot —, és postafordultával visszakapta magyar útlevelét is. Édesanyám erdélyi rokonsága, aki szülőfaluját nem hagyta el, nem lehetett magyar állampolgár. Ezt mélyen igazságtalannak éreztem. Nyilvánvaló, hogy ezt a diszkriminációt fel kellett oldani. Ennek a feloldása az, hogy mindenki megkapja a magyar állampolgárságot, akinek ősei a magyar királyság területéről származtak, és aki valamilyen szinten beszél magyarul.
– Erdélyi és bukaresti útján első kézből kapott információt arról, hogy a román hivatalosságok hogyan viszonyulnak az új állampolgársági törvényhez. Milyen benyomásokkal tért haza?
– Az erdélyi és a bukaresti útnak két alapvető értelme van: az állampolgársági törvény szempontjából kulcsfontosságú, hogy 1918 óta először nem állt össze ellenünk a Kisantant. Az új törvény elfogadtatását nagymértékben segíti az, hogy a magyar állampolgársági törvény a román állampolgársági törvény vitáját követi. Ha Románia havi tízezer útlevelet adhat ki, elsősorban a Moldáv Köztársaság területén élő románoknak, akkor nekünk sem mondhatja senki, hogy nem biztosíthatunk magyar állampolgárságot akár az erdélyi, akár a kárpátaljai magyarságnak. Az Unió sem szólhat bele, hiszen Moldova, akárcsak Kárpátalja az Unió határain kívül fekszik. Ha Románia megteheti, akkor megtehetjük mi is. A román állampolgársági törvény lehetővé teszi például a Besszarábiában élő románoknak is a román állampolgárság megadását. Nehéz elképzelni, hogy egy besszarábiai románnak papírjai lennének arról, hogy ősei román állampolgárok voltak: az ortodoxiában hol van anyakönyvvezetés, hol nincs, tehát okiratilag felettébb nehéz ezt bizonyítani. A román állampolgársági törvényben van egy tudatos homályosság: úgy fogalmaz, hogy vélelmezhető, valószínűsítő a kérelmező őseinek román származása. Ez számunkra lehetővé teszi, hogy csángómagyar testvéreinkre is kiterjesszük a magyar állampolgárságot, hiszen a csángóknak csak töredéke tudná bizonyítani, hogy őse a Magyar Királyság területéről vándorolt ki. Ha Románia megteheti, hogy valószínűsítés és vélelmezés alapján állampolgárságot ad, ugyanazt mi is megtehetjük. Számunkra fontos ebben a kérdésben a Romániával való jóviszony: Románia támogatja a magyar állampolgárság megadását. Băsescu elnök úrnak, akinek szívügye, hogy a moldáviai románoknak román állampolgársága legyen, a hasonló elvekre épülő magyar állampolgárság megadását is támogatnia kellett. Ez nekünk politikailag fontos üzenet.
– Új tisztségében számos erdélyi magyar politikussal tárgyalt. A Fideszhez hagyományosan közelebb álló polgári politikusok közül nem mindenki örül annak, ha az új magyar kormány úgymond egyforma közelséggel kezeli a két erdélyi politikai oldalt. Köztudott, hogy az előző kormányzatnak egyedül az RMDSZ volt a kegyeltje. Lesznek-e új partnereik Erdélyben?
– Az erdélyi magyarság tekintetében mi nem szeretnénk beleszólni a szervezetek életébe. Ugyanakkor néhány szempontot érdemes megfontolni. Az első, ami számunkra Erdélyben és a Felvidéken egyaránt kulcsfontosságú: a Fidesz csak etnikai alapú magyar pártokat támogat. A vegyes pártok csúszást jelentenek az asszimiláció irányába. Nem az a megoldás, hogy román pártban legyen magyar tagozat: kisebbségi létben etnikai magyar politikára van szükség. Világosan kell látni, hogy az erdélyi magyar politika sokszínű. Az erdélyi magyar politikának, elsősorban az RMDSZ-nek ugyanakkor el kell gondolkodnia a folyamatos szavazatvesztés okai felől. Ennek nem pusztán az elvándorlás a magyarázata: egyfajta kiábrándulás tapasztalható a magyar képviseletből. Viszont azt is látni kell, hogyha a magyar politika kiesik a román nagypolitikából, a bukaresti parlamentből, akkor a magyar értelmiség ideológiai alapon román pártokba integrálódhat, ami a magyar etnikai politikai képviselet végét jelentené. A sokszínűség megőrzésével, a kritika jogosságának elismerésével a megoldás mégiscsak a magyar egység megtartása: ez lehet a garanciája annak, hogy a magyar etnikai politika megmaradjon a román parlamentben. Természetesen nem akarom megkerülni a kérdését: ezt a problémát alapvetően több dimenzióban kell kezelni. Nem csak politikai mezőny van: létezik az egyházak, a civil szerveződések világa is. A támogatások zöme alapvetően ezekhez a kisközösségekhez kell eljusson. Ők őrzik a magyar identitás lángját. A nagypolitika tekintetében azt tudom megerősíteni, hogy nem a magyar állam feladata igazságot teremteni az erdélyi magyar szervezetek között. Feladatunk az, hogy minél inkább az értékek mentén történő együttműködést munkáljuk. Nem titkolom, hogy személy szerint Tőkés Lászlót tekintem iránytűnek, aki az Európai Néppárt színeiben az Európai Parlament alelnöke, Erdély legmagasabb rangú politikusa. Az anyaország és az erdélyi magyar nemzetrészek között a helyes viszony szerintem az, ha a magyar kormány — az egyetemes magyar nemzetpolitika képviselőjeként — nemzetpolitikai kérdésekben nem dönt az erdélyi magyarság meghallgatása nélkül. Ugyanakkor a magyar kormány nem mondhat le arról, hogy üzenetet intézzen bármely nemzetrészhez. Ezek azok az alapelvek, amelyek keretében az erdélyi magyarság és a magyar kormány viszonyának működnie kell.
– Az előző magyar kormányzat határon túliak irányába fenntartott támogatáspolitikája közismert volt. Erre leginkább a néhai kommunista diktátor, Rákosi Mátyás híres mondása a jellemző: aki nincs velünk, az ellenünk van. Hogyan tervezi a Fidesz-kormány a Kárpát-medencei új támogatáspolitikát?
– Úgy fogalmaznék, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van, és mindenki ide tartozik, aki a magyar identitás megőrzését tekinti céljának. Korábban valóban úgy volt, hogy az MSZP-kormány politikai szimpátia alapján osztogatta a támogatási pénzeket. Sok visszaélésre derül fény: nem véletlen, hogy zsákszámra próbálták eltüntetni ezek bizonyító iratait. Vélelmezhető, hogy ezen a területen is súlyos visszaélések történtek: ezek kivizsgálása folyamatban van. Az előző kormány átláthatatlan, bonyolult intézményeket hozott létre a támogatások leosztására: a magyar élet jelentős részére nem figyelt, ugyanakkor politikai indíttatású területekre párhuzamos intézményeken keresztül hihetetlen mennyiségű pénzeket juttatott. Ezt a rendszert akarjuk gyökeresen megváltoztatni egy tárcaközi bizottság létrehozásával, amelynek feladata lesz pontos térképet készíteni szakterületenként a határon túli magyarság szükségleteiről. Ezzel megszüntethetők a párhuzamosságok, ugyanakkor, ahol eddig hiány volt, azt pótolni tudjuk. Az új támogatáspolitika fő ismérve az átláthatóság lesz.
– Mennyiben fog változni a támogatások nagyságrendje?
– Mindenképpen növelni szeretnénk a jelenlegi támogatások mértékét. Az első Fidesz-kormány idején alakult ki az az új támogatáspolitika, amelynek az egyházi támogatás is szerves része volt: ennek tíz százaléka kötelezően a határon túli magyarságot illette meg. Az általunk akkor elképzelt és kidolgozott rendszert a szocialista kormány fokozatosan elsorvasztotta, leépítette. A szocialista kormányzat ránk hagyott gazdasági öröksége jelentősen leszűkítette lehetőségeinket. Ahogy az ország gazdasági helyzete javulni fog, a határon túli magyarság támogatására szánt pénzösszegek is folyamatosan nőni fognak.
Makkay József, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2010. november 5.

Újból összeül a Máért – Hat év után ismét együtt tanácskoznak a Kárpát-medencei magyar politikusok
Ismét egy asztalhoz ülnek a magyarországi parlamenti pártok, a kormány és a határon túli magyarok legitim képviselői a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ma kezdődő 9. ülésén.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden jelentette be, hogy a magyar kormány hat év szünet után, november 5-re újból összehívja a Máértet. A tanácskozás témái között az oktatási-nevelési támogatás és a státustörvény módosítása szerepel.
Az első hasonló jellegű találkozót 1996-ban tartották, majd az első Máért 1999-ben ült össze. Záródokumentuma szerint a Magyar Köztársaság politikai eszközökkel járul hozzá a határon túli magyarok szülőföldjükön való megmaradásához. A második Máért felkérte a magyar kormányt arra, hogy vizsgálja meg a határon túliak magyarországi jogállását szabályozó törvény megalkotásának lehetőségét. A harmadik fórum megfogalmazta javaslatait a magyarigazolvány kiadásáról, míg a negyedik Máért-ülésen a kedvezménytörvény végrehajtását vitatták meg.
A szocialista–szabaddemokrata koalíció 2002-es hatalomra jutása után két Máértet is tartottak: előbb megállapították, tovább erősödött Magyarország és a határon túliak kapcsolata, novemberben viszont már a kedvezménytörvény módosításáról állapodtak meg, s a 2003 májusában tartott hetedik ülés zárónyilatkozata a változtatásokat is tartalmazta. Ezt a Fidesz, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt nem írta alá.
Semjén emlékeztetett arra, hogy a Máértet utoljára 2004 novemberében Gyurcsány Ferenc hívta össze, de amikor a határon túliak nem osztották álláspontját a kettős állampolgárság kérdésében, „dühében többet nem hívta össze”.
2 perces interjú: Berényi József elnök, Magyar Koalíció Pártja
– Milyen elvárásokkal érkezik a Magyar Koalíció Pártja a Magyar Állandó Értekezlet hétvégi ülésére?
– Mivel a Máért már hat éve nem ülésezett, túl nagy elvárásaink nem lehetnek. Örülünk, hogy a konzultációnak ez a formája folytatódik. Természetesen kíváncsiak vagyunk a magyar kormány gazdaságpolitikai elképzeléseire, különösen annak határon átívelő részére, mert ha Észak-Magyarországnak jó, az Dél-Szlovákiának sem rossz, s ugyanez igaz fordítva is. Ami az oktatási és nevelési támogatás rendszerét illeti, az elmúlt időszak tapasztalataira hagyatkozva van elképzelésünk arról, hogyan lehetne ezt a támogatást hatékonyabbá tenni a felvidéki intézmények számára.
– Kik fogják képviselni az MKP-t az ülésen?
– A meghívás két személyre szólt, alapszabályunk értelmében rajtam kívül Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsának elnöke vesz részt a tárgyaláson.
– A közelmúltban több fórumon is felmerült a Most-Híd részvétele a Magyar Állandó Értekezleten. Legutóbb a Lehet Más a Politika javasolta meghívásukat. Az önök pártja esetlegesen megfogalmaz ezzel kapcsolatban valamilyen ajánlást a szervezőknek?
– Semmilyen ajánlást nem teszünk. A Híd vegyes pártként határozza meg önmagát, a Máért pedig – már csak a nevéből is adódóan is – a magyar pártok egyeztető fóruma. Ilyen szempontból tehát érthető, hogy nem szerepelnek a meghívottak listáján. (PKL)
· 2 perces interjú: Toró T. Tibor ügyvezető elnök, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
– Mi a jelentősége a Máért összehívásának?
– Ennek részben szimbolikus, részben gyakorlati jelentősége van. Az első szerint ez határozott jelzés arról, hogy az új magyar kormány által hangoztatott nemzetpolitikai rendszerváltás nem csak pusztába kiáltott szó. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szerint a legfontosabb nemzeti integrációs intézmény ugyanis a Máért. Az értekezlet keretei között születhet meg az a nemzetstratégia, amelynek a hívószava a határokon átívelő nemzetegyesítés. A gyakorlati haszna pedig abban áll, hogy itt fog kialakulni a nemzetstratégia végrehajtásának munkamegosztása.
– Mihez vezetett a Máért éveken át tartó szüneteltetése?
– A Máért helyén keletkezett űrt próbálta ugyan kitölteni a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, de ezt csak részben tudta elérni. Jól jelzi, hogy mivel a nyolc évig regnáló baloldali kormányok nem dolgoztak ki nemzetstratégiát, így nem volt Máért sem, hisz nem volt mit a gyakorlatba ültetni. Most azonban ez fordítva lesz, így a Máért igazi műhelymunkát végezhet majd.
– Mit vár a mostani értekezlettől?
– A státustörvény és az állampolgársági törvény összehangolását, harmonizálását.
– Mit takar ez?
– Fontos lenne a státustörvény módosítása, hogy ne záródjanak ki a magyarországi kedvezmények sorából azok, akik életvitelszerűen nem élnek az anyaországban, de felveszik a magyar állampolgárságot.
(KL) Magyar Hírlap

2010. november 5.


Összeült a Máért
Immár a 9. magyar-magyar találkozót tartják. Hat év kihagyás után újra ülésezik a Magyar Állandó Értekezlet Budapesten. A sikertelen 2004-es népszavazás óta nem volt MÁÉRT. Hat évvel ezelőtt az utolsó tanácskozás kudarcba fulladt a kettős állampolgárság vitája miatt. Azóta sokat változott a helyzet. Jövő januártól a határon túli magyarok már igényelhetik a magyar állampolgárságot.
A 9. MÁÉRT-et 6 év után hívják össze. Azért volt ekkora szünet, mert 2004-ben a kormány 3 héttel a kettős népszavazás előtt úgy összeveszett a határon túli szervezetekkel, hogy többé nem tárgyaltak egymással. A kettős állampolgárság kérdésében amúgy sohasem volt egyetértés a magyarországi pártok között. Míg az MDF és a Fidesz támogatta a jogszabályt, az SZDSZ ellenezte, az MSZP pedig már a 2002-es kormányváltás után is azzal érvelt, hogy az uniós csatlakozás után nem lesz rá szükség, mert a külhoni magyarok többsége előtt úgyis megnyílnak a határok. Gyurcsány Ferernc többször is úgy érvelt, a kettős állampolgárság megadása az elvándorlást erősítené, ezért ezt nem támogatják.
Elegendő aláírás a népszavazáshoz
2004-ben az Magyarok Világszövetsége elegendő számú aláírást gyűjtött össze ahhoz, hogy népszavazásra bocsássák a kérdést. Ha a referendumon az igenek győztek volna, akkor akár már 2005-től minden határon túl élő magát magyarnak valló ember kérhette volna a magyar állampolgárságot. Az ellenzéki pártok a kampányban kiálltak a kérdés mellett, és arra kérték a szavazókat, hogy igenjeikkel támogassák az ügyet. Közben a kormányzó MSZP és maga Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is arra bíztatta a választókat, hogy ne menjenek el szavazni, vagy ha igen, mondjanak nemet a kettős állampolgárságra. Ugyanezt kérte szimpatizánsaitól az SZDSZ is. A határon túli magyarok tömeges bevándorlásával és munkavállalásával riogatták az embereket.
A negatív kampány megtette a hatását
Sokan maradtak távol a szavazófülkéktől. A nyolcmillió szavazásra jogosult magyar választópolgár közül mindössze 3 millióan mentek el szavazni. A nagyfokú érdektelenség miatt a népszavazás eredménytelenül zárult. A határon túli magyarok elkeseredéssel fogadták a referendum eredményét. Erdélyben és Székelyföldön néhány vendéglőben Magyarország-ellenes feliratokat helyeztek el. Sokan azt fontolgatták, hogy visszaadják magyarigazolványukat. Az akkori kormányzat a feszültségek enyhítésére a határon túliak kedvezményes honosítását javasolta, az ellenzéki pártok pedig újra a kettős állampolgárság megadását sürgették.
9. találkozó
Immár a 9.magyar-magyar találkozót tartják. Hat év kihagyás után újra ülésezik a Magyar Állandó Értekezlet Budapesten. A sikertelen 2004-es népszavazás óta nem volt MÁÉRT. Hat évvel ezelőtt az utolsó tanácskozás kudarcba fulladt a kettős állampolgárság vitája miatt. Azóta sokat változott a helyzet. Jövő januártól a határon túli magyarok már igényelhetik a magyar állampolgárságot.
Gyökeres változás a nemzetpolitikában
A rendszerváltozás után gyökeres változást jelentett a magyar nemzetpolitikában, amikor Antall József kijelentette, hogy 15 millió magyar miniszterelnökének tekinti magát. Már ekkor is rendszeresen találkoztak a magyar kormány és a határon túli magyarság képviselői. A Horn kormányzat idején azonban változott a nemzetpolitikai koncepció. A külhoni magyarsággal kapcsolatos kérdésekről a magyar-szlovák illetve a magyar-román alapszerződések egyeztető tárgyalásain esett szó. Az első Orbán-kormány idején a nemzetpolitika már a kormányprogram részévé vált. Egyre nagyobb igény mutatkozott a rendszeres véleménycserére határon túli magyarság képviselőivel.
A nemzetpolitikai kérdések összehangolását, az erdélyi autonómia, a státustörvény és a határon túliak oktatás-nevelési támogatását tartják fontos kérdésnek a Magyar Állandó Értekezleten részt vevő három romániai magyar szervezet vezető politikusai. Takács Csaba az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint az a fontos, hogy az ilyen tanácskozás során megerősödjenek a határon túli szervezetek és befolyásuk növekedjen saját hazájukban. Ellenkező esetben az ilyen konferenciák, idézzük: álmodozások maradnak. Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke az egységes nemzetstratégia fontosságáról beszélt még a tanácskozás előtt. Szász Jenő a Magyar Polgári Párt elnöke a határon túli gyermekek után juttatandó oktatási-nevelési támogatás visszaállításáért és a határon túli magyaroknak kedvezményeket nyújtó státustörvény kapcsán akar felszólalni a Máérten.
A MÁÉRT első nyolc ülése
Az első Magyar Állandó Értekezlet 1999-ben ült össze. Az ülés záródokumentuma kimondta: hogy a MÁÉRT feladata biztosítani Magyarország és a határon túli magyarok közötti folyamatos kapcsolatot. A nyilatkozat szerint a miniszterelnök meghívására évente legalább egyszer ülést tartanak. Már a MÁÉRT második tanácskozásán szó volt a határon túli magyarok státuszát rendező törvényről. A harmadik tanácskozáson pedig az ezzel kapcsolatos ajánlásokat, mint például a magyar igazolványok kiadására vonatkozó javaslatokat is beépítették státusztörvény tervezetébe.
Az Országgyűlés 2001. márciusában 94 százalékos többséggel elfogadta a „Szomszédos államokban élő magyarokról” szóló törvényt. A jogszabály 2002. január 1-jén lépett hatályba. A státusztörvény célja a szülőföldön maradás és a boldogulás segítése volt. Kedvezményeket és támogatásokat biztosított a határon túl élő magyaroknak. A magyarigazolványok tulajdonosai utazási, oktatási és kulturális kedvezményeket vehettek igénybe. A Medgyessy-kabinet idején is folytatódtak a MÁÉRT találkozók. 2003-ban a MÁÉRT hetedik ülésén módosították a kedvezménytörvényt. Az akkori kormány megfogalmazás szerint eurokonformmá tették a jogszabályt, és bővítették a kedvezmények körét is. A záródokumentumot három párt illetve szervezet nem írta alá.
Egy évvel később a népszavazás előtti hónapban tartották a MÁÉRT nyolcadik ülését. A MÁÉRT történetében ezen nem fogadtak el hivatalos zárónyilatkozatot. Nem tudtak közös nevezőre jutni a kettős állampolgárság ügyében. Miközben a határon túli magyar szervezetek, a Fidesz és az MDF is kiállt mellette, az MSZP és az SZDSZ nyíltan elutasította. Ezt követően megszakadtak a MÁÉRT ülések . A külhoni magyarság képviselői 2005-ben életre hívták új fórumukat a Kis-Máértot.
Duna Televízió, Erdély.ma

2010. november 6.

Véget ért a beteg korszak
Újra egységben a magyarság, hiába kergették szét hat éve a Máértot
Nemzetpolitikai mércével mérve történelmi jelentőségű tanácskozás színhelye volt tegnap a Parlament: hat esztendeig tartó szünet után ismét egy asztalnál tanácskoztak a külhoni magyar szervezetek, a magyar parlamenti pártok, valamint a budapesti kormány képviselői. A Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT) 2004 novemberében utoljára Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök hívta össze, majd azzal, hogy többet nem egyeztetett a külhoni magyarokkal, hozzájárult a legfontosabb nemzetpolitikai fórum tetszhalottá nyilvánításához. Ezért is jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az értekezleten, hogy „soha többet nem szabad olyan hibákat elkövetni, mint amilyenek az elmúlt hat évben megnyomorították sok millió magyar ember életét”.
Adósságot törlesztettünk
Jön az összmagyar regiszter, Budapest megharcol minden magyarért - hangzott el a IX. Máérton.
Ellítélték a félelemkeltőnek nevezett szlovák nyelvtörvényt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagjai abban a zárónyilatkozatban, amelyet a tanácskozás minden résztvevője ellátott pénteken a kézjegyével. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes azt mondta: példátlan nemzeti egység valósult meg a Máérton. Semjén a zárónyilatkozatot ismertetve kiemelte: a Máért résztvevői üdvözlik a nemzeti összetartozásról és a kettős állampolgárság megszerzéséről szóló törvényeket, és állást foglaltak a különböző autonómiaformák mellett.
Hat esztendeig tartó szünet után ismét egy asztalnál tanácskoztak a Parlamentben a külhoni magyar szervezetek, a magyar parlamenti pártok és a budapesti kormány képviselői. Ezt a fórumot 2004 novemberében utoljára Gyurcsány Ferenc akkori szocialista miniszterelnök hívta össze.
A IX. Máért megnyitóján Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kulcsfontosságúnak nevezte a határon túliak megmaradása szempontjából az asszimiláció megállítását. A politikus szerint több tényező fenyegeti a nemzet fennmaradását. Az anyaországban és a határon túl a demográfiai problémák, a határon túliak esetében az elvándorlás és az egyre erősödő asszimiláció jelenti a legnagyobb gondot.
Semjén a folyamat megállítása érdekében az anyaország részéről elkötelezett nemzeti politikát tart szükségesnek, hogy a nemzet ügyének szolgálata evidencia legyen. A miniszterelnök-helyettes közölte, hogy Magyarország az emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekét soha többet nem rendeli alá más országok belpolitikájának, ugyanakkor a szlovákság felé ki volt és ki van nyújtva a kezünk.
Az állampolgárság-igénylés feltételeiről elmondta: Magyarország más államnak információt nem fog kiadni arról, ki magyar állampolgár és ki nem. Ismertette, hogy a Máért kapcsán a magyar identitást mint alapot nem lehet feladni, a magát vegyes pártként definiáló szlovákiai Most-Híd párttal partneri viszonyra törekednek, de nem a Máért keretében.
Semjén beszámolt arról a tervéről is, amely az összmagyar regiszter létrehozására irányul, és a kapcsolattartás fontos eszköze lehet. Ennek a jövő évtől kialakítandó regiszternek szerinte hatalmas nyomásgyakorló szerepe is lehet, például olyan helyzetben, mint a szlovák nyelvtörvény. „Meg fogunk harcolni minden magyarért” – fogalmazott Semjén Zsolt.
Németh Zsolt, a külügyi tárca parlamenti államtitkára köszöntőjében azt mondta: a Máért összehívásával régi adósságot törleszt a kormány. Emlékeztetett arra, hogy az első Máért a nemzeti összetartozást és az autonómiát tekintette a magyarság megmaradása legfontosabb zálogának. „Ma sem fogalmazhatunk másként” – jegyezte meg, majd kitért arra: a státustörvény 2002-es elfogadása óta azt lehetett tapasztalni, hogy felbomlott az egység először a határon túli és az anyaországi magyarság között, majd a határon túli szervezeteken, közösségen belül. Úgy vélte, 2003 májusában a kedvezménytörvény módosításával a magyar kormány megosztotta a Máért-szervezeteket, 2004 novemberében az utolsó Máért-ülésen pedig teljesen szembefordult a határon túliak akaratával. „Nem hangozhat el többé olyan kijelentés Magyarországon, amely a határon túli magyarság kirekesztésére irányul” – hangsúlyozta.
Németh azt mondta, hogy a következő években reményeik szerint megkezdődhet a húsz év alatt kidolgozott autonómiarendszer, az oktatási-kulturális stratégia megvalósítása az óvodától az egyetemig, beleértve a szakképzést is s a határtérségek fejlesztésének látványos folyamatát. Fontosnak nevezte, hogy a kormány úgy döntött, a Máértban részt vesznek az ellenzéki pártok is, s köszöntötte az EP képviseletében részt vevőket, köztük Tőkés Lászlót.
2 perces interjú: Duray Miklós a Máért egyik alapítója, az MKP volt alelnöke
Miként tekint a Máért egyik alapító atyjaként a 9. értekezletre annak tükrében, hogy hat esztendő tanácskozásai eddig rendre kimaradtak?
– Igaz, hogy sorrendben ez a 9. találkozó, de 2001 ősze óta az a néhány Máért, amelyet megtartottak, már értelmetlen volt. Azok már az értekezlet leépülését vetítették előre. A mostani tanácskozás új starthelyzetet jelent, de egyelőre nem körvonalazódott, hogy ez a helyzet milyen további lehetőségeket, illetve célegyenest rejt magában.
A kis Máértokkal az elmúlt években megpróbálták valamilyen formában pótolni a „nagyot”. – A kis Máértok is kényszerhelyzetet jelentettek, hogy ne szűnjön meg a határon túli szervezetek közötti egyeztetés. A Máért ugyanis a magyar kormány részvétele nélkül teljesen eszköztelen, de a kis Máértnak volt olyan hozadéka, amelynek az eredménye meglátszik a mostani újjáalakulás alkalmával. Jelesül, hogy helyet kaptak az asztalnál a dél-amerikai, ausztráliai és kanadai magyarok. Ez azért fontos, mert a Máért keretében kialakítandó nemzetpolitikai tervezeteknek nemcsak a Kárpát-medencei magyarokra kell vonatkozniuk, hanem a világ magyarságára. Más a KMKF, amelyben a parlamenti vagy regionális képviselettel rendelkező magyar pártoknak kell egyeztetniük azért, hogy a nemzetpolitika azon kérdéseinek, amelyek a magyar Országgyűlés elé kerülnek, legyen politikai előkészítésük a parlamenti tárgyalásokhoz.
2 perces interjú: Markó Béla a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke – Miként értékeli az RMDSZ azt, hogy hat év szünet után ismét összehívta a magyar kormány a Magyar Állandó Értekezletet?
Ebben a történetben végül is nem az a rendkívüli dolog, hogy újra összehívták a Máértot, hanem az volt a gond, hogy szüneteltették több éven át. Ugyanakkor én nem gondolom azt, hogy a Máérton születhetnek nagy hirtelen óriási döntések. Azok, illetve a bizonyos problémákra adott megoldások más módon jönnek létre. Viszont a Máért fontos találkozási forma. Ezt részben helyettesítette a Szili Katalin által korábban létrehozott Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, de nem teljes egészében. Mindenesetre a Máért újbóli összehívását jó újrakezdésnek vagy folytatásnak tartom. Mindegy, miként fogalmazunk. Szükség van rá.
Amint itt, a folyosón tapasztaltam, az ülés zárónyilatkozata megfogalmazásából az RMDSZ is jócskán kivette a részét. Ön épp most mondta tollba pártja álláspontját Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárnak. Min módosítottak? – Nem rontottunk, csak javítottunk a nyilatkozaton.
Melyik részein?
Dúsítottunk rajta. Néhány konkrétumot még Romániával kapcsolatban is beírtunk.
Nekünk fontos, hogy a nyilatkozat kitérjen a román oktatási törvényre is.
Kristály Lehel, Magyar Hírlap

2010. december 2.

Tiltakozás maszkokban
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) különféle politikai alakokat ábrázoló maszkokat felöltve bontottak pezsgőt, illetve koccintottak tegnap délelőtt a nagyváradi Fekete Sas-palota passzázsában.
Csomortányi István, az EMI nagyváradi szervezetének elnöke tájékoztatta lapunkat a szabadtéri figyelemfelkeltő akcióról. „Emlékeztetni szeretnénk mindenkit arra, hogy 2002. december 1-jén milyen hazaáruló módon koccintottak az úgynevezett választott RMDSZ-es képviselőink, vezetőink az akkori bolsevik-liberál magyar kormány tagjaival” – emelte ki. Majd arra is kitért, hogy ez a társaság, amelyik ma azt állítja magáról, hogy az erdélyi magyarságot képviseli, nyolc éven keresztül kiszolgálta azt az ámokfutást, amely Magyarországot gyakorlatilag a csőd szélére juttatta, amely ország akkori kormánya az erdélyi és magyar kultúrára szánt támogatások javarészét eltulajdonította. „Akkori képviselőink zokszó nélkül, teljes alázattal szolgálták ki ezt a társaságot, ideimportálva a 20., 21. századi magyar történelem legsötétebb figuráit, Gyurcsány Ferencet, Kuncze Gábort, Demszky Gábort, Eörsi Mátyást, és lehetne folytatni hosszasan azoknak a köztörvényes gazembereknek a sorát, akiket akár Nagyváradra, akár Erdélybe idehurcoltak nekünk” – folytatta.
Majd arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, amelyet az utóbbi hat-nyolc hónapban a kormányváltás, illetve a kormányváltó hangulat óta tapasztalhatunk szerte Erdélyben, de főleg Bihar megyében. „Az eddigi MSZP- és bolsevikbarát RMDSZ egyszerre irányt váltott, és elkezdett nemzeti színekben tündökölni. Trianoni megemlékezést rendeznek, míg ezt néhány hónappal azelőtt szélsőséges dolognak tartották, újabban pedig agitálnak, kampányolnak a magyar állampolgárság megszerzése mellett” – mondta a váradi EMI-elnök, aki elítélte a tulipánosok képmutató dörgölőzését az új budapesti hatalomhoz. Példának hozta fel, hogy a Magyar Köztársaság hivatalos lapjának, a Magyar Közlönynek azt a tiszteletpéldányát, amelyben kihirdették a magyar állampolgárság kiterjesztését a határon túli magyarokra, RMDSZ-es képviselők, többek között Lakatos Péter vették át. „Nem mehetünk el emellett szó nélkül. Mindenképpen fontosnak tartjuk ismét felhívni arra a figyelmet, hogy milyen emberek képviselnek minket. Tiltakozunk, egyenesen vérlázítónak tartjuk azt, hogy Lakatos Péter, azaz Lăcătuş Petru minket képviselve a magyar összetartozásról szóló dokumentumot átveszi, miközben jól tudjuk, hogy 90’ előtt a környezetében egyenesen tiltotta a magyar szót. Ilyen kétszínű emberekkel nem tudunk közösséget vállalni” – hangoztatta.
Ennek apropóján az EMI-sek elkészítették a „Magyar Népköztársaság közlönyének” díszkiadását, illetve ennek ama a tiszteletpéldányát, amelyben Gyurcsány Ferenc öszödi tirádája, úgynevezett „igazságbeszéde” található, s azt egyenesen Lakatos Péternek címezve fognak eljuttatni a politikus képviselői irodájába. „Lakatos ékes szavakkal dicsérte annak idején a nemzetgyalázó, a szocialisták hazudozását beismerő öszödi beszédet. Azt is nyilatkozta, hogy nem talál benne semmi kivetnivalót. Át szeretnénk neki adni ezt a díszpéldányt, hogy nézze meg, ennyi év után sem talál-e semmi kivetnivalót egy olyan szövegben, amelyben Gyurcsány Ferenc ocsmány szavakkal illeti hazánkat, illetve nyíltan bevallja azt, hogy reggel, délben és este csaltak, hazudtak” – mondta el végezetül Csomortányi.
B. S. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. december 14.

Hát én immár kit válasszak? (Háromszéki RMDSZ-esek a tisztújításról)
Sem Kelemen Hunor, sem Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-elnökjelölt mellett nem foglaltak állást a szövetség háromszéki elöljárói, abban azonban egyetértés mutatkozik, hogy markánsabb Székelyföld-politizálást várnak el a leendő vezetőtől. Markó Béla visszavonulását várhatónak minősítették, ugyanakkor azonban újabb elnökjelöltek jelentkezését sem tartják kizártnak. A sajtó korábban az elképzelhető jelentkezők közé sorolta Olosz Gergelyt is, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője nem zárta ki a lehetőséget, de sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az információt.
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke szerint az elmúlt időszak történéseit látva nem volt meglepő Markó Béla szombati bejelentése, miszerint nem vállalt újabb elnöki mandátumot. Az élet nem áll meg, nem okozhat ez fennakadást az RMDSZ életében, hiszen lesz a szövetségnek új elnöke. Olyan vezetőre van szükség, aki az önálló erdélyi magyar politizálást viszi tovább, elsősorban Bukarest irányába, hogy ne váljék egyetlen román párt csatlósává sem a szövetség. Mindamellett szükséges szövetkezni velük, de nem ideológiák, hanem etnikai kérdések mentén. Nem az a fontos, kivel szerződünk, hanem az, hogy mire — magyarázta, hangsúlyozva: az RMDSZ célja a kisebbségi jogok bővítése, a magyarok lakta régiók fejlesztése. Markánsabb Székelyföld-politizálást várnak el az új elnöktől, ennek hangsúlyosabban kell megjelennie a programban, éppen ezért jó néven is veszik, örülnek, hogy Kelemen Hunor személyében székelyföldi jelölt is megméretkezik a kongresszuson. Bár a területi szervezetben szó esett arról, hogy kit támogatnak, döntés még nem született. Óvatosabban nyilatkozott lapunknak Albert Álmos szenátor, aki korábban több éven át vezette az RMDSZ alsó-háromszéki szervezetét. Mint mondta, meg kell várni a jelentkezési időszak végét, hiszen a két jelöltön kívül mások is versenybe szállhatnak, programjaikat sem ismerni még teljességben. Nehéz, de inkább jó időszak következik az RMDSZ életében, új politikai kihívásokra kell válaszolnia a leendő elnöknek — vélekedik Albert Álmos, aki örvendetesnek tartja a versenyhelyzetet. Szerinte az RMDSZ-nek olyan vezetőre van szüksége, aki eléggé erős ahhoz, hogy nem csak az RMDSZ-t, hanem az egész romániai magyarságot összefogja, ugyanakkor a tömbmagyarság, a régiók kérdését is kezelni tudja. Ő is Székelyföld hangsúlyosabb megjelenítését várja el az új szövetségi elnöktől. Várható volt Markó Béla visszavonulása, meg kell újulnia a szervezetnek, vissza kell fordulnia a választók felé — vélekedett lapunk kérdésére Olosz Gergely felső-háromszéki képviselő. A szövetség alsóházi frakciójának vezetője azonban fenntartásainak adott hangot az SZKT-n elhangzott retorikával szemben. Meglepőnek tartja, hogy mind Markó Béla, mind Kelemen Hunor a független, önálló politizálást hangsúlyozta, szerinte ez nem jelenthet bezárkózást, a párbeszéd elutasítását, de egyenlő távolságtartást sem, hiszen nem lehet ugyanúgy viszonyulni Gyurcsány Ferenchez, mint Orbán Viktorhoz. Szorosabb kapcsolatra van szükség az anyaországgal, az összmagyarság vonatkozásában pedig nem újabb frontokat kell nyitni, hanem megoldásokat kell találni az RMDSZ-en belül — fűzte hozzá. Jó, hogy van alternatíva, választási lehetőség, meg kell nézni a jelöltek programját, de nem lehet kizárni újabb jelentkezőket sem, a legfontosabb, hogy az új elnök integratív személyiség legyen, és megtalálja az utat az RMDSZ összetartására. Kérdésünkre, hogy ő maga versenybe száll-e, Olosz kitérő választ adott, nem is erősítette meg és nem is cáfolta azokat a sajtóinformációkat, melyek szerint megpályázná az elnöki tisztséget. Az elnök személyénél azonban fontosabb a csapat — szögezte le.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. december 18.

Olosz: Elkerülhetetlen a magyar kormánnyal való jó viszony
Nem erősíttettem meg, de nem is cáfoltam, hogy indulnék – jelentette ki Olosz Gergely RMDSZ-es képviselő, képviselőházi frakcióvezető azokat az értesüléseket kommentálva, amelyek szerint azt fontolgatja, hogy indul az RMDSZ elnöki tisztségéért illetve, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke támogatja ebben a vállalkozásában.
„Továbbra is szorgalmazom, hogy azt nézzük meg, milyen lesz az RMDSZ jövője. Az elnök személyét illetően meg kell találni a legjobb változatot, fel kell állítani azt a kritériumrendszert, amely alapján eldönthető, hogy milyen legyen az RMDSZ új elnöksége. Ilyen értelemben az elnök személye másodlagos kérdés. Az nem titok, hogy többen szorgalmazzák – önkormányzati részről és más oldalról is, hogy támogatják indulásomat. Még túl korai az indulási szándék bejelentésére, még másfél hónap áll rendelkezésre, nem is értem, hogy miért kellene ebben a kérdésben most döntést hozni. Ami Orbán Viktort és a Fidesz-KDNP-t illeti, egyértelmű, hogy jó viszonyokat ápolunk. A magyarországi kormánypárttal jó, sőt nagyon jó viszonyokat kell ápolni, jelen pillanatban olyan konjunkturális előnyök mutatkoznak, pusztán abból, hogy az európai közösségen belül ugyanazon pártban vagyunk mind a Fidesz-KDMP-vel, mind a jelenlegi koalíciós partnereinkkel, a PD-L-vel (Európai Néppárt – szerk. megj.), amely számunkra, erdélyi magyar közösségre nézve olyan előnyt jelent, amelyet most kell kihasználnunk a nemzetépítés kérdésében is. Ilyen értelemben megkerülhetetlen, hogy a jelenlegi, jobboldali magyar kormánnyal jó viszonyokat ápoljuk. Nem is hiszem el, hogy másképpen lehetne politizálni” – véli Olosz.
Tőkés László pártalapítási szándékával kapcsolatosan elmondta, ez még nem történt meg, még helye van a párbeszédnek, szükség is van erre. „Meg kell találni azokat a kapcsolódó pontokat, amelyek révén ki lehet építeni azt a közös jövőt, ami mindenki számára kielégítő. Tőkés Lászlót az RMDSZ-hez köti az európai parlamenti képviselet. Olyan kijelentéseket hallani, hogy Tőkés Lászlót közel kell hozni az RMDSZ-hez. Erre nincs szükség, hiszen Tőkés – én úgy érzem, hogy emberileg is – közel van a Szövetséghez. Meg kell találni azt a megoldást, ami számára, és az RMDSZ-en belül is elfogadható. Én úgy érzem, hogy az erdélyi magyarságnak túl nagy luxus lenne az, hogy háborúskodásokba kezdjünk. Ha a választási küszöböt nézzük, egyértelmű, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy egymás ellen indulva veszélyeztessük a parlamentbe való bejutást. Az utóbbi időben többször is elhangzott az, hogy meg kell őrizni az RMDSZ függetlenségét. Hangsúlyoztam, hogy az RMDSZ függetlensége valóban fontos, de ez nem jelenti azt, hogy be kellene zárkóznunk, vagy kizárjuk a párbeszéd hiányát. Az egyenlő távolságtartás bizonyos személyektől és kormányoktól nem lehet azonos: nem tudok és az erdélyi magyarság sem tud egyenlő távolságra lenni a nemzetet eláruló Gyurcsány Ferenctől, vagy egy nemzetet egyesítő Orbán Viktortól” – mondta.
(Transindex) Nyugati Jelen (Arad)

2011. január 17.

Mennyit ér egy filozófus?
Fogas kérdés, mert nehéz megbecsülni, hogy mondjuk Kant vagy Rousseau mennyiben járultak hozzá Európa gondolkodásának elfordításához. És egy-egy közülük mennyire eredeti, vagy csak áll az elődei vállán, illetve mérhető-e valamivel a hatás, amit kortársaira, követőire kisugárzott.
Fogas kérdés, mert nehéz megbecsülni, hogy mondjuk Kant vagy Rousseau mennyiben járultak hozzá Európa gondolkodásának elfordításához. És egy-egy közülük mennyire eredeti, vagy csak áll az elődei vállán, illetve mérhető-e valamivel a hatás, amit kortársaira, követőire kisugárzott.
Jut eszembe mindez annak kapcsán, hogy Magyarországon a közérdeklődésnek a középpontjába került a Filozófiai Intézet. Kezdődött még a tavalu tavasszal/ nyáron azzal, hogy az új kormány új igazgatót állított az intézet élére, aki rendcsinálásba fogott. Fölmérte a munkatársak munkásságát, s vagy tucatnyi embert el akart küldeni, kit csak úgy, kit nyugdíjba. Aláírásgyűjtés kezdődött a tekintélyek megmentése céljából, ami átgyűrűzött a határon, mert Tamás Gáspár Miklós is az érintettek között volt. Becsületsértésig menő értelmiségi vita alakult ki folyóiratokban és hetilapokban (gyakorlatilag az előző országvezetés mellett elkötelezett tojásfejűek és az újak mellett besorakozó íróasztal-koptatók között).
Most itt az újabb botrány. Az elszámoltatási kormánybiztos, akinek mindeddig szemléltük a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon levadászására irányuló meddő erőfeszítéseit, elkezdett kisebb vadakat becserkészni, s megtalálta a liberálisok szellemi bázisának számító Filozófiai Intézetet. Amelynek munkatársai még 2005 táján különböző tudományos pályázatokon 50-70 milliókat nyertek. Természetesen az akkori kormány kulturális minisztere, Magyar Bálint regnálása alatt. És a vádak: nem feleltek meg a pályázatok a kiírás feltételeinek, korábban megírt műveket suhintottak el újként, és milliókat vágtak zsebre a nemzetközi hírhedettségű tudósok.
Megvárhatnánk a vizsgálat eredményeit, de felesleges. Nincsenek kétségeink, kis hazánkban akire rászállnak egy vizsgálattal, azt elmeszelik, csak keresni kell, mindenütt lehet találni elszámolási hibát, szabálysértést. A fájdalmas csupán az – ha valaki etikai, filozófiai szempontból nézi az eseményeket –, hogy az igazság kiderülésére a legcsekélyebb esély sincs. Fölsorakozik jóelőre a kétféle érdek (igazság, politikai oldal, világnézet, elkötelezettség – szabadon fölcserélhető szavak), és amelyiknél a hatalom, az odacsap a másiknak.
A vita össznépivé kezd válni, s markánsan megjelenik a jómunkásemberek álláspontja, miszerint ebbe’ a gazdasági helyzetbe’ egyáltalán szüksége van-e az országnak filozófusokra? Meg szoktam ilyenkor kérdezni, hogy könyvelőkre, adóhivatalnokokra, zenetanárokra, alkotmánybírákra, rendőrökre, műkörömépítőkre (a sor végtelenül folytatható) van-e szüksége egy egészséges társadalomnak?
Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. január 19.

A szólás és a szabadság
Egyfajta válasz Kelemen Attila Árminnak
Az eddig formálisan és tessék-lássék szabályozott médiavilág (bizony-bizony: gumiszabályok!) azzal szembesült, hogy a hatalma nem korlátlan.
Sokáig méláztam Kelemen Attila Ármin szövege fölött, mert a belőle kiolvasható pozitív Tőkés-kép – bevallom – kissé kibillentett egyensúlyomból, így a reflexszerű randomválaszt céltalannak éreztem. (A gondolkodásra alig késztető anyagokat szerencsére abban a Bukarestben szerkesztett, és talán nyomtatott formában még megjelenő napilapban közlik vetésforgószerűen, amelynek internetes látogatottsága a traffic.ro kimutatása szerint – kérem, a szerkesztők ne vegyék ezt nyalásnak – minimum tízszer kisebb a Transindexszénél, tehát nem érdemes sok energiát feccölni beléjük.)
Kelemen szövege annál is inkább elgondolkodtatott, mert bár szerintem sem a médiatörvényről, sem pedig Tőkés Lászlóról nem szól érdemben, de rajtuk keresztül rátapint arra, ami a leginkább zavaró a magyarországi médiatörvény körüli hisztériában.
Az alapvető kérdés, hogy kicsoda és pontosan mit is véd?
Még mielőtt óva intenénk Angliát, gyorsan vessünk egy pillantást az alapképletre: Magyarországon demokratikus választások eredményeképpen a két cikluson át regnáló hatalmi elitet partvonalra küldték a tisztelt szavazópolgárok, egyben kétharmados felhatalmazást adtak a Fidesz-KDNP szövetségnek (volt más lehetőség is: az, hogy az LMP és a Jobbik képtelenek voltak nagyobb számban meggyőzni az anyamagyarokat, talán nem a Fidesz hibája). És az Orbán Viktor demokratikusan választott miniszterelnök által vezetett kormány, illetve az őket támogató parlamenti frakció tagjai élnek is ezzel a felhatalmazással, saját elképzeléseik mentén formálják Magyarországot – az lenne a fura, ha nem ezt csinálnák.
Ez politikai tény, és a lehetősége bele van kódolva a képviseleti demokráciába, legalábbis én sehol nem olvastam olyasfajta korlátozást, ami a kétharmados többséget tiltaná. Azt viszont, hogy hogyan él ezzel a felhatalmazással a kormánypárt, leginkább a választók jogosultak megítélni, akik pedig nem hömpölyögnek az utcákon, hogy hupsz, tévedtünk, Orbán Viktor monnyon le. Sőt.
Továbbá: ha az ellenzék képtelen arra, hogy hiteles alternatívát mutasson fel, márpedig a magyarországi ellenzék nagyon halvány teljesítményt nyújt, vagyis legyünk őszinték: értékelhetetlent, akkor bocs, de nem látom a bármilyen fogantatású és irányú demokratikus változtatás lehetőségét. Igaz, van még az Európai Unió, mint feltételezett/vállalt érték- és érdekközösség, amely viszont a közelmúltban számtalanszor példáját adta annak, hogy jogértelmezése kissé konfúz, tolómércével dolgozik, és hogy fogalmunk sincs, melyek azok az alapvető európai értékek, vagy hogy mit is értünk a kínkeservesen nevesített közös értékeken. Hogy nem pont ugyanazt, az eléggé valószínűnek tűnik, éppen ezért kételkedve fogadok minden européer iránymutatást. Ebbe a mátrixba illeszkedne a független sajtó,
mint a hatalom negyedik ága, vagy hogyan is szól ez az urban legend. (Zárójel: különösen vicces a sajtószabadság féltése az erdélyi tollnokok esetében, hiszen nálunk lassan húsz éve a túlélés záloga az öncenzúra, ha nem igyenöst a közpénzek fölött egyeduralkodó érdekvédelmi szervezet szervilis kiszolgálása.) A média termék és eszköz, beazonosítható érdekcsoportok, jobb esetben értékközösségek eszköze, és ezt jó észben tartani akkor, amikor az alapvető emberi jogok utolsó védváraként próbálják eladni nekünk.
A magyarországi törvényalkotók ebbe a mítoszba tenyereltek bele. Az eddig formálisan és tessék-lássék szabályozott médiavilág (bizony-bizony: gumiszabályok!) azzal szembesült, hogy a hatalma nem korlátlan. Meglehetősen sokkoló lehet ez az érzés, ám innen egy lépésből az öncenzúráig eljutni eléggé egydimenziós világképet feltételez. Minden apró részletet most nem zongoráznék végig (ráment két éjszakám, amíg elolvastam a törvényt, az értelmezéseket, a kifogásokat és ellenvéleményeket), a tartalmi kifogásokat (már akinek egyáltalán voltak) rendre cáfolja a médiahatóság, amelynek a működéséről még semmi gyakorlati tapasztalatunk sincs, de zsigerből megelőlegezzük, hogy Orbán Viktor vasökleként fog lesújtani mindazokra, akik hümmögni merészelnek a kormányzati politikák kapcsán. Pfuj.
És általában azok a „véleményformálók” inszinuálják ezt a helyzetet, akik saját hitelességük lenullázásáért rengeteget dolgoztak a ballib kormányzatok idején, megírták az őszödi apologetikát, és akik megkérdőjelezték a demokratikus jogállam eszméjét akkor, amikor hallgattak/védelmére keltek a volt hatalomnak, amikor az éppen az alapvető emberi jogokat vette semmibe karhatalmi erők segítségével.
Kelemen Attila Ármin azt állítja, hogy: „a szólásszabadság, ha tetszik, morális, a médiatörvény pedig szakmai kérdés, egyik sem elsősorban politikai.” Amennyiben elfogadjuk ezt az álláspontot, akkor a szólásszabadság militáns védelmezőinek morális álláspontját is vizsgálnunk kell,
és itt futunk bele abba a kérdésbe, ami engem a leginkább zavar.
Konrád György a Népszabadságban közölt hétfői írásában „az egykori földalatti sajtó hőseit” is nevesíti (a névsor: Haraszti Miklós, Rajk László, Demszky Gábor, Magyar Bálint és Hodosán Róza), mint akik az európai intézményekhez intéztek tiltakozó felhívást. „Az 1989 előtti közép-európai demokratikus ellenzék” fentebb felsorolt tagjainak gyakorló politikusai egyvalamit végzetesen elrontottak: 1989 után kiegyeztek a kommunista nómenklatúra újratöltött tagjaival, illetve azok szellemi örököseivel. Akkor, amikor erre a paktumra a hatalom akarásán és az önérdeken kívül semmilyen más erő, megfontolás nem kényszerítette őket. Az ún. szabad és demokratikus jogállamban. Volt más választási lehetőségük, de ők inkább együtt kormányoztak Horn Gyulával, Medgyessy Péterrel, Gyurcsány Ferenccel, és kormányzásuk nem volt sikertörténet – tehát még az eredményeik sem igazolják vissza a korábbi elveikkel ellentétes lépéseiket.
Itt már régen nem a szólásszabadságról van szó. A szólásszabadságot Konrád György és társai nap mind nap megélik, amikor véleményeiket szabadon közlik.
Itt arról van szó, hogy az 1989-előtti rezsim örökösei és a velük kiegyező, legyen, liberálisok elkúrták, az istenadta nép pedig hazaküldte őket. Ezt nem akarják megérteni.
2010 áprilisától nem az ő narratívájuk érvényesül. Az ő történetük dicstelenül ért véget, és gondolom, cseppet sem vigasztalja őket az, hogy ezért a legtöbbet ők maguk tették.
Szabadságukban áll szólni, kérdés, hogy ki hisz még nekik.
Orbán Viktor pedig rendszert változtat, ebben saját döntése alapján partnere Tőkés László. Hogy a rendszerváltoztatás iránya és mértéke helyes-e, azt néhány év múlva fogjuk megtudni – de hogy a miniszterelnöknek demokratikus felhatalmazása van rá, az aligha kétséges.
Demeter Szilárd Tőkés László sajtófőnöke. Transindex



lapozás: 1-30 ... 721-750 | 751-780 | 781-810 ... 901-926




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék