udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
962
találat
lapozás: 1-30 ... 721-750 | 751-780 | 781-810 ... 961-962
Névmutató:
Szucher Ervin
2015. március 5.
Gyűlésen folytatódik a vásárhelyi RMDSZ-vita
Viharosnak ígérkezik a Maros megyei RMDSZ Területi Képviselők Tanácsának (TKT) csütörtöki ülése, melyen várhatóan a szövetség marosvásárhelyi szervezetének belső ellenzéke is részt vesz Vass Levente vezetésével.
Az orvos-politikus szerdán közleményben szögezte le: az ellenzéki csoportosulás elfogadja a Peti András városi RMDSZ-elnök által felajánlott két vagy három ügyvezető alelnöki tisztséget a szervezet keretében. A TKT 14 tagú kongresszusi küldöttségében ugyanakkor négyen képviselnék a „különítményt". Mindezek ellenére a két fél között még mindig nincs béke, egymásnak a sajtón és a Facebook-on keresztül üzengetnek.
Vita a tisztségek miatt (is)
Vass Levente és csapata eredetileg értelmetlennek tartotta, hogy ügyvezetői alelnöki tisztségeket töltsenek be egy olyan RMDSZ-szervezetben, ahol jelenleg is tizenhat alelnök van. A magát belső ellenzéknek nevező csoportosulás inkább hét kongresszusi mandátumot kért a Marosvásárhelynek leosztott tizennégyből.
Peti András városi RMDSZ-vezető elzárkózására és Brassai Zsombor megyei elnök felvetésére reagálva, miszerint Vassék talán azért utasítják vissza a tisztségeket, mert ügyvezető alelnökként dolgozni is kell, az ellenzék szerdán újrafogalmazta követeléseit. Vass Levente most már négy kongresszusi hellyel is beérné, illetve szívesen vállalná a gazdasági, városfejlesztési, és civil egyházügyi alelnöki tisztségek betöltését.
„Messzemenően elhatárolódunk attól a kijelentésüktől, hogy a 16 alelnöki tisztségükből számunkra felajánlott két helyről azért nem szándékoztunk tárgyalni, mert nem akartunk a munkából részt vállalni" – szögezte le Vass.
Az alelnökök számát kommentálva, Peti András semmiként nem tartotta eltúlzottnak; mint mondotta „a munka mennyisége megkövetel ennyi felelős beosztású személyt", akik egyébként is ingyen és bérmentve végzik feladatukat. „Mi Vass Leventét és embereit is szívesen látjuk, álljanak be közénk és dolgozzanak, hisz mindenkinek helye van az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetében" – tette hozzá Peti.
Kérdésünkre, hogy mi értelme annak az „áldatlan csörtének", mint ahogy Brassai Zsombor nevezte a néhány napja a városi pártvezetés és a belső ellenzék között, a Facebook-on dúló csatát, Koreck Mária alelnök belátta, hogy a Vass Leventével vitába szálló kollégája, Orosz Attila helyenként túl keményen fogalmazott. „Tudom, hogy valamikor volt egy személyes vita is köztük, de amióta Orosz alelnöki tisztséget tölt be, sokat változott a diskurzusa" – vette védelmébe a kommentjeiben időnként valóban kíméletlen Orosz Attilát.
Vass Levente egyébként hálás a világhálón zajló csörtéért. „Meggyőződésem, hogy a nyilvános vitánk nélkül ismét ott lennénk, mint két évvel ezelőtt, amikor antidemokratikus választásokat követően az RMDSZ vezetősége mindent a szőnyeg alá sepert és sikerkommunikált" – vélekedett Vass Levente.
Szintén a közösségi oldalon szólt be a feleknek Kovács Péter, a szövetség főtitkára is, aki rámutatott, hogy tragikomikus állapotok uralkodnak a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezetben. „A belső ellenzék és a belső hatalom a nyilvánosság előtt folyamatosan egymással háborúzik, 2016-ban pedig majd egymásra mutogatnak, amiért újra román polgármestere lett a városnak. Ébresztő, fiúk!!! (Talán) még nem késő!" – írta bejegyezésében az egyébként marosvásárhelyi származású politikus.
Támogatja az összmagyar előválasztást az MPP és az EMNP
Támogatja az összmagyar Maros megyei előválasztást Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, de azt semmiképp sem az RMDSZ kereteiben képzeli el. Biró leszögezte, szerinte „helye és ideje van a versenynek, de helye és ideje van az együttműködésnek is".
A polgári párt elnöke úgy véli, amennyiben az RMDSZ is összmagyar előválasztásokban gondolkodik, az MPP-ben – és talán más politikai és civil szervezetekben is – partnerre lelhet. „Az összmagyar előválasztások gondolatát támogatjuk és annak megszervezésében, lebonyolításában is szerepet vállalunk. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen választást csakis a teljes bizalom, és ennek érdekében a teljes átláthatóság jegyében szervezhető meg" – olvasható az ellenzéki párt által kiadott közleményben.
„A tét nem egyik vagy másik párt listáinak összeállítása, annak mások általi hitelesítése, hanem egy közös, mindenki által vállalható, és a lehető legszélesebb támogatottsággal bíró személy kiválasztása minden olyan településen, ahol a magyarság számaránya ezt követeli" – szögezte le lapunknak Biró Zsolt, hozzátéve, hogy az MPP már 2008-ban, majd 2012-ben is hasonló javaslattal rukkolt elő. „Ezek szerint az idő minket igazol" – sommázott a polgáriak vezetője.
Szintén közös előválasztásokat szorgalmazna az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is – tudtuk meg a Maros megyei szervezet elnökétől, Portik Vilmostól. A néppártiak viszont már azt is komoly előrelépésnek tartják, hogy az RMDSZ egyáltalán állóurnás, nyilvános megmérettetésben gondolkodik, olyanban, amely információik szerint nincs párttagsághoz kötve.
Kérdésünkre, hogy ezek szerint egy EMNP-s akár meg is mérettetne egy efféle előválasztáson, Portik kételyének adott hangot. „Nem hinném, hogy egy tisztségben lévő néppártos benevezne az RMDSZ előválasztásaira, viszont, ha egy olyan személy győzne, akit mi is érdemesnek tartunk támogatni, akkor segíteni fogunk neki. Mi minden olyan kezdeményezést támogatunk, amely a marosvásárhelyi magyarság egységes fellépését tűzi célul. Viszont az összefogásnak csak akkor van esélye, ha választási szövetségben gondolkodunk" – fejtette ki Portik. Ellenkező esetben a néppárt nem zárja ki, hogy saját polgármesterjelöltet állítson Marosvásárhelyen.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)2015. március 9.
Élet az Istenszéke lábánál
Két hét alatt öt településen mutatták be a Magyarok az Istenszéke lábánál című riportkötetet. Miután a jódtelepi, fickói és holtmarosi olvasóközönség kézbe vehette a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által kiadott könyvet, a hétvégén a marosvásárhelyi Bernády Házban, majd a Disznajón összegyűltek ismerhették meg a kiadványt.
Három székelyföldi megye hét különböző sajtótermékénél dolgozó újságíró – Szucher Ervin, Bögözi Attila, Vajda György, Bodolai Gyöngyi, Bajna György, Czirják Károly, Sarány István, Sarány Orsolya, Gáspár Sándor, Mózes László és Karácsonyi Zsigmond – összefogásával született a hiánypótló kórképnek is nevezhető kötet, amely a Felső-Maros mentét igyekszik bemutatni.
A kötet nem afféle turistakalauz akar lenni – mondta a marosvásárhelyi könyvbemutatón lapunk munkatársa, Szucher Ervin – a csodálatos, helyenként akár vadregényes vidékről, hanem az ott élő magyarság életét, problémáit próbálja bemutatni.
Jódtelepen a MÚRE 2013 nyarán szervezett riporttábort, amelynek keretében Vajda György például a funtineli boszorkány nyomában járva a jelenkori pásztorkodás sajátosságait is megörökíti, Szucher Ervin pedig az elnémuló Felső-Maros menti harangokra, a falvak kiürülésére, a magyarok létszámának csökkenésére figyelmeztet.
Bögözi Attila a borvízről és a kőről, mint haszonforrásról közöl oknyomozó riportot, Sarány István a dédai vasútvonal „magyarvilágbeli” építését idézi fel, Gáspár Sándor a gyógynövénytermesztéssel foglalkozó, fiatalkori álmát megvalósító Boros Erzsébet történetét meséli el. Bodolai Gyöngyi Lélekfa című riportjában a hangszerkészítő vállalkozásról ír.
A könyv szerkesztője, Szucher Ervin arról beszélt a kötet marosvásárhelyi bemutatóján, hogy annak dacára, hogy szinte minden marosszéki valamiféleképpen kötődik a Felső-Maros mentéhez, a legtöbb ember számára a régió csupán a kirándulási, túrázási lehetőséget jelenti.
„Mi egy másik oldaláról próbáltuk bemutatni a térséget, mégpedig az ott – helyenként tömbben, helyenként szórványban – élő magyarság szempontjából. Abból a magyarságéból, mely valamikor a Görgényi- és a Kelemen-havasok birtokosa volt, mára viszont elenyésző vagy teljesen alárendelt szerepbe szorult azokkal szemben, akiket másfél-két évszázaddal ezelőtt nemeseink telepítettek a hegyek lábához” – magyarázta.
A disznajói eseményen megjelentek például örömmel nyugtázták, hogy falujuk gondosan ápolt néphagyományai és a település kulturális mozgatórugói fontos helyet kaptak Bajna György írásában
Antal Erika |
Krónika (Kolozsvár)2015. március 12.
Marosvásárhely: minek a fővárosa?
Magyarbarát gesztusokra készen áll, de nem akar etnikai feszültséget. Dorin Floreával, Marosvásárhely polgármesterével a fekete márciusról, az orvosi egyetemről, autonómiáról, törvénytiszteletről és a székely menetelés betiltásáról is beszélgettünk.
– Mit gondol, mennyire forrtak be Marosvásárhely sebei negyed évszázaddal a fekete március után?
– Mondjon bárki bármit, mély nyomott hagyott a város és lakói életében 1990 márciusa. Egyesek a mai napig sem képesek felmérni, hogy mennyit ártottak a városnak az etnikumok közti konfliktus generálásával. Sokan még hosszú ideig a véres események után is ebből „éltek”, kovácsoltak maguknak olcsó politikai tőkét. Közben a város helyben topogott, fokozatosan teret veszített a környező településekkel való gazdasági-társadalmi versenyben. Ennek az értelmetlen etnikai érdekharcnak lett az áldozata a visszafejlődő orvosi és gyógyszerészeti egyetem, a szétválasztott iskolák, így sikeredett félre a magánosítási folyamat, ezért veszítette el jó néhány értékes telkét és épületét a város, talán e miatt nem került fel az európai közlekedési folyosók térképére. Arról nem is beszélve, hogy a nagy beruházók évekig elkerülték a várost és környékét, holott a jelentős gazdasági potenciállal rendelkezők között tartottak számon. Mindez egybevetve nagyon elcsúfította Marosvásárhely névjegyét. Előbb prefektusként, majd polgármesterként igyekeztem ezen szépíteni, visszaállítani a békét és a kölcsönös bizalmat. Nem tudom, milyen mértékben sikerült, de hogy négyszer is megválasztottak polgármesternek – és nemcsak a románok –, az azért jelent valamit.
– Ledolgozható ez a hátrány? Vagy Marosvásárhelynek le kell mondania a régióközponti álmokról?
– Az idők és különböző népek bebizonyították, hogy képesek tanulni a történelem hibáiból. Orvosként mondom, ha ésszerűen kezeled magad, bizonyos betegségekből megerősödve gyógyulsz ki. Mert kilábalásod után sokkal jobban vigyázol az egészségedre. Ha okosak vagyunk, tanulunk a huszonöt évvel ezelőtti történelmi kisiklásból. Marosvásárhely megérdemli a régióközponti státust – és ezt nemcsak a lelkem, hanem az eszem is mondatja velem. Mindehhez azonban nemcsak a gazdasági adottságainkat, hanem a kulturális interferenciánkat is okosan kell kihasználnunk. Éppen ez a román–magyar együttlét jogosítaná fel Marosvásárhelyt arra, hogy a térség fővárosává lépjen elő. Már legalább hat éve mondogatom ezt, de az elején a magyar politikusok sem tulajdonítottak ennek különösebb fontosságot. Pedig Marosvásárhelynek igenis harcba kell szállnia Brassóval és Nagyszebennel a régióközponti státusért. De ehhez össze kellene fognunk, támogatnunk egymást, nem pedig azt néznünk, miként tudja elgáncsolni egyikünk a másikat. Ön tudja: jó néhány, a várost szolgáló tervemet épp a magyar politikai vezérek kaszálták el. Ellenséges magatartásukkal nemcsak nekem vagy az itteni románoknak, de Marosvásárhelynek és a magyarságnak is ártottak. De hasonló gondom van a románokkal is: ’90-től errefelé rengeteg olyan elvtelen kompromisszumot kötöttek, amelyekből az állampolgároknak csak vesztenivalójuk volt. Egyszer talán könyvet is írok erről.
– Mivel Marosvásárhelynek ilyen nehéz, mondhatni kilátástalan harcot kell megvívnia Brassóval és Nagyszebennel, nem tartaná célszerűbbnek, megvalósíthatóbbnak, ha beérnék egy kisebb régió fővárosi címével, például a székelyföldivel?
– Nem. Egyrészt, mert én nem ismerek kilátástalan harcot, másrészt egy etnikailag egyszínű térséghez való kapcsolódás – mint amilyen Hargita és Kovászna megye – csak gyanakvást és bizalmatlanságot gerjesztene. Harmadrészt úgy érzem, nekünk nem a szegények mellé kell leereszkednünk, és egymás vállán sírnunk, hanem a gazdagok mellé kell felzárkóznunk. Hargita és Kovászna megye nemcsak kicsi, de sajnos szegény is. Rendkívül sok gonddal küszködnek a gazdasági problémáktól a kedvezőtlen éghajlatig. Maros megye –amelynek elszigetelődését semmilyen érdek nem diktálhatja – sokkal jobban áll, és nemcsak gazdaságilag. Erről nemigen beszélnek, de felénk sokkal emancipáltabbak az emberek, a több nemzetiség kultúrája pedig felbecsülhetetlen plusz értéknek számít. Más kérdés, hogy egy nagyobb térségben, amely az említett megyéket is magába foglalná, működhetne egyféle pozitív etnikai diszkrimináció. Az etnikai határok újra meghúzása viszont 1930 környékére vetné vissza a térséget.
– Miért, mi történt 1930-ban?
– Az idő tájt a mai Kovászna megye határán fekvő Kökös polgármestere volt a nagyapám. Az ott élő románok és magyarok tisztelték egymást, szép falujuk volt. Nézzék meg most, hogy néz ki, amióta magyarok irányítják a térség sorsát. Középkori állapotok uralkodnak, se víz, se csatornázás, se gáz. Ezzel szemben a szomszéd, immár Brassó megyéhez tartozó község egészen másként fest. Higgyék el, én lennék az első, aki az RMDSZ vezetőit támogatná, ha azt látnám, azért ülnek a kormányban vagy annak közelében, hogy a magyarság életkörülményein javítsanak, nem pedig saját meggazdagodásukra.
– Ha székelyföldi autonómiából nem is kér, hisz a központosítás lebontásában, a helyi autonómiában?
– Nemcsak hiszek, de küzdök is érte. Egy okos közigazgatási átalakítás mellett Maros megye csak nyerhetne a helyi autonómiával. Ehhez viszont a jelenlegi százöt közigazgatási egységnek csak a felét hagynám meg. Ballasztra nincs szükség, a nagyvárosok körüli fejlesztési pólusokra viszont annál inkább! Mit gondol, miért harcolok már két évtizede a ratosnyai vízi erőmű megépítéséért és a víz lehozásáért Marosvásárhelyre? Miért bátorítom az alternatív energiaforrások kiaknázását? A legalább részleges energetikai függetlenségünk érdekében. Ez jelentené az autonómiát, nem, hogy kikiáltjuk Székelyföld autonómiáját és kettévágjuk az orvosi egyetemet.
– Már elnézést, de kitől hallott a MOGYE kettévágásáról? A román alkotmány által szavatolt anyanyelvű oktatáshoz való jog és a törvény által előírt magyar fakultás létrehozása ön szerint az egyetem kettévágása?
– Nem vagyok a magyar nyelvű oktatás ellen, sőt, a miénkhez hasonló vidéken teljesen természetesnek tartom. Az oktatáshoz vagy a kultúrához való jogról nem szabad alkudozni, azt tiszteletben kell tartani. A MOGYE-nak szüksége van mind a román, mind pedig a magyar alkotóelemre. Annak idején én szívesen látogattam a magyar tanáraim óráit, a magyar diáktársaim közül pedig sokan beültek a román oktatók kurzusaira. Ennek az egyetemnek egészen más a gondja: nem folyik tudományos kutatás, hiányoznak a kimagasló oktatók, akikre fel lehessen nézni. Ha valós értékek alkotnák ezt a tanintézményt, nem jutott volna oda, ahol most van. Az igazi értékek ugyanis tisztelik és kiegészítik egymást, soha nem veszekednek, legfeljebb vitáznak. Az építő jellegű vita csak lendíthet az ügyön. A középszerűség mindig fékező, visszahúzó erő. Ez az egyetem csak együttesen lehet erős, románokkal és magyarokkal. Ha tovább gyengül, el is veszhet. A román diákok szétszóródnak az ország különböző sarkaiba, a magyarok meg Kolozsvárra mennek. A megerősödéshez azonban neki kellene fogni dolgozni. Nem kell évente több száz diáknak diplomát adni, mindössze néhány tízet kellene kiképezni, de ők tartozzanak az elithez. A vásárhelyi egyetem valóságos diplomagyárrá degradálódott. Majd meglátja, egy igazi egészségügyi reform után már nem a MOGYE fog határozni afelől, ki kerüljön a beteg ágya mellé, a kórház dönt. Ha valaha döntési jogom vagy legalábbis beleszólásom lesz az egészségügyi reformba, garantálom, hogy a kórházi játékszabályokat nem a MOGYE diktálja, hanem a kórház. Mert ha így folytatják, a kórházat is tönkreteszik. Az egyetem feladata az oktatás és kutatás, ehhez képest ma a vezetői állások átmentésével foglalkozik. Ha meg veszekszik egy román és egy magyar oktató, mindkettőt kirúgnám, helyükbe pedig egy németországit hoznék. De ez is a középszerű, szavazatvadász politikusokra vezethető vissza, ők gerjesztik ezt az állapotot.
– Azt viszont nem állíthatja, hogy a kétnyelvű utcanévtáblákat is mindössze a középszerű politikusok követelik, hisz igényli a teljes vásárhelyi magyar közösség.
– Helyes. De emlékezzen csak vissza: amikor 2000-ben először választottak meg polgármesternek, egyik első intézkedésem a város háromnyelvű táblájának kifüggesztése volt. Tizenöt évvel ezelőtt még semmiféle törvény nem kötelezett erre, de azt mondtam, szükség van rá, ha békét és közös tiszteletet szeretnénk. Arra kértem a románokat, értsék meg, ez az intézkedés nem ellenük irányul. Később megjelent a törvény, amely szavatolja a közintézmények kétnyelvű feliratozását. Ezt is helyesnek tartom, elvégre a magyarok is otthon kell érezniük magukat Marosvásárhelyen. A kétnyelvű utcanévtáblák ügye azonban – hiába kérik egyesek egyre hangosabban – kivitelezhetetlen. Az országnak egyetlen hivatalos nyelve van, az utcának pedig egyetlen hivatalos neve. Ha változik az alkotmány, módosul a törvény és Romániából netán föderális állam lesz, másként tevődik fel a kérdés. Addig azonban nem írhatunk egy táblára két nevet, mert csak zavart keltene. Gondoljunk a látogatókra: a turisztikai kalauzokban, a navigációs rendszerekben csak az egyetlen hivatalos név szerepel. Ráadásul konfliktusgerjesztő hatása lenne a táblák lecserélésének. Hogy gesztusértékű intézkedés lenne a magyarok számára? Már tettem néhányat, nem is keveset. Mutasson nekem magyar politikust, aki bár egyetlen gesztusértékű lépést tett a románság felé! Nyolc évvel ezelőtt azt javasoltam, hogy a hivatalos román nyelvű megnevezés után vagy esetleg alá, de egy másik táblára, más színű festékkel, tüntessük fel a fordítást vagy az utca egykori, történelmi magyar megnevezését is. A magyar tanácsosoknak nem tetszett az elképzelés.
– Ha a törvény betűjét ilyen mértékben áthághatatlannak tartja, miként lehet, hogy ugyanazon rendelkezés alapján 2013-ban engedélyezte a menetelést a Székely Szabadság Napján, azóta meg betiltja?
– Semmi bajom azzal, ha valakik meg akarnak emlékezni a székely vértanúkról. Ez így természetes. Ha nem lenne agyonpolitizálva, örömmel vennék részt én is. De a tavalyi például nem kulturális, hagyományápoló ünnepély volt, hanem szélsőséges nyilatkozatoktól hangos rendezvény. Pedig Romániának tényleg semmi baja a kisebbségekkel. Azok után döntöttem a tiltás mellett, hogy egyrészt magyar részről elfajultak a dolgok, másrészt a románság valamiféle ellenrendezvényt akart szervezni. Legyen világos: ilyen feszültségek nem hiányoznak Marosvásárhelynek!
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2015. március 12.
Három magyar párt, három megemlékezés a fekete márciusról
Nem csak március 15-én, a magyar szabadságharc kitörésének napján nem tudnak együtt ünnepelni a romániai magyar pártok marosvásárhelyi vezetői, a város huszonöt évvel ezelőtti tragikus eseményeire is külön-külön emlékeznek meg.
Hiába próbálkozott egy pártok fölötti, „ökuménikus” megemlékezés javaslatával, Kincses Előd, a huszonöt évvel ezelőtti fekete március egyik főszereplője és áldozata, ötlete nem aratott sikert a romániai magyar politikai alakulatok sorában. Kezdeményezését csak a néppárt civil szervezete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) karolta föl, mely negyed évszázaddal a „hodáki betörés” után, március 19-én egész napos rendezvénnyel tiszteleg az áldozatok előtt. A csütörtöki eseménysorozat délelőtt fél 11-kor, a marosszentgyörgyi római katolikus templomban kezdődik.
Délután 5 órakor a marosvásárhelyi magyarság huszonöt évvel ezelőtti, időközben elhunyt két vezéregyéniségének, Sütő András írónak és Jakabffy Attila mérnök-tanárnak a sírját koszorúzzák meg a református temetőben. Ezt követően 6 órakor az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban A balkánbajnok című filmet vetítik le, és bemutatják Kincses Előd Marosvásárhely fekete márciusa című könyvének a legújabb, bővített kiadását.
„Sajnálom, hogy még egy ilyen alkalommal sem lehet visszaállítani az 1990-es magyar összefogást, pedig igazán felemelő lett volna, ha együtt tudunk emlékezni. Smaranda Enache és a Pro Európa Liga hajlandó lett volna egy román-magyar kerekasztal-beszélgetést szervezni, ahol helyi és bukaresti értelmiségiek ültek volna, de sem az RMDSZ, sem az MPP nem volt vevő az ötletünkre” – panaszolta el szerkesztőségünknek Kincses.
Az MPP adja meg a hangot
A fekete március emlékének szánt első rendezvényre már e hét végén sor kerül. Szombaton délelőtt 10 órától, a Kultúrpalota kistermében Negyed évszázad címmel szervez konferenciát az MPP politikai háttérintézménye, az Orbán Balázs Akadémia. A rendezvényen a polgáriak és meghívottjaik olyan kérdésekre keresik a választ, mint: hol tart az erdélyi magyarság és Marosvásárhely 25 évvel a kommunista diktatúra bukását követően és meddig görgetjük a fekete március hagyatékát? Miként tehetjük önmagunk számára szerethetővé azt a várost, amelyben napról napra teret veszítünk, illetve milyen multikulturalizmust szeretnénk, vagy milyen multikulturalizmussal tudunk megbékélni? Vitaindítónak a szervezők a Yorick Stúdió 20/20-as című színházi produkciójából készült felvételeket szánták. Résztvevők: a civil szféra részéről Novák Zoltán és László Márton történészek illetve Gagyi József egyetemi tanár, míg a politikumot Kovács Péter és Biró Zsolt képviseli.
Az RMDSZ ragaszkodik a hagyományához
Az RMDSZ és a Bernády György Közművelődési Alapítvány ragaszkodik a több mint másfél évtizedes hagyományhoz. A Borbély László politikai alelnök által vezetett háttérszervezet évente megszervezi azt a kisebbségi szemináriumát, amelynek középpontjában a romániai nemzeti csoportok együttélése áll. Az idén március 20-án, pénteken 1990–2015. március 19-20. – Visszatekintés és jövőkép címmel szerveznek kerekasztal beszélgetést, melynek résztvevői szintén Novák Zoltán és László Márton, valamint Soós Zoltán múzeumigazgató, Gabriel Andreescu és Vasile Cernat egyetemi oktatók. A szervezők ugyanakkor számítanak Moca Rudolf, a Marosvásárhelyi Rádió roma nyelvű műsorának szerkesztőjének, a RomoSapiens Egyesület elnökének, Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatójának, volt miniszterelnöknek, valamint az RMDSZ több politikusának a jelenlétére.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro2015. március 15.
Görgetni a fekete március terhét
Hol tart az erdélyi magyarság és Marosvásárhely 25 évvel a kommunista diktatúra bukását követően, és meddig görgetjük a fekete március hagyatékát? – különösképpen erre a két kérdésre próbáltak választ találni a Negyed évszázad címet viselő szeminárium résztvevői, melyet a hét végén az Orbán Balázs Akadémia szervezett a marosvásárhelyi Kultúrpalotában.
A szervező Magyar Polgári Párt háttérintézményének számító Orbán Balázs Akadémia megvallott célja egy olyan fórumot teremteni, melynek keretében a legérintettebbekkel, a város lakóival, a felnövekvő új nemzedék tagjaival közösen keressen választ a negyed évszázad után megfogalmazódó kérdésekre. A célkitűzés részben sikerült: meglepően kevés érdeklődőt vonzott az egyébként színvonalas szeminárium, melynek vitaindítójául a Yorick Stúdió számos díjat elnyert20/20 című magyar-román színházi előadása szolgált.
Az Etnikai interferencia vagy egymás melletti békés élés? címet viselő kerekasztal-beszélgetés során Szucher Ervin újságíró illetve meghívottjai, Novák Zoltán és László Márton történészek valamint Gagyi József egyetemi tanár olyan témákat feszegettek, mint az etnikai térkép átrajzolásával járó, 1960-as, 70-es évekbeli erőszakos iparosítás, a huszonöt éve tartó túletnicizált átmenet vagy a sokat vitatott multikulturalitás kérdése. Mindhárom meghívott úgy vélte, a város negyed évszázad után sem heverte ki teljesen 1990 márciusának traumáit. Ezen túl a többségi nemzet mindmáig a másik kiszorításában látja az etnikai kérdés megoldását – fejtette ki László Márton. Ez egy 1848-ban beindult folyamat, ami Trianon után fokozódott. A szovjet parancsra létrehozott Magyar Autonóm Tartomány is csak afféle porhintés volt, egy nagy illúzió – vonta le a következtetést Gagyi József, a Sapientia oktatója. Elhangzott az is: a politikum nem teljesen érdekelt a kisebbségi kérdés megoldásában; választások előtt mindkét félnek jól jön a téma felmelegítése.
Arra a kérdésre, hogy milyen multikulturalizmust akar vagy inkább képes elfogadni a magyarság, illetve az etnikai interferencia vagy az egymás melletti békés élés a megfelelőbb, a megszólaltattak úgy vélték, Marosvásárhelyen két, egymással párhuzamos társadalom létezik. Ahhoz, hogy erős lábon álljon a magyarság, saját intézményhálózatra volna szüksége – jelentette ki Novák Zoltán, hozzáfűzve, hogy ez nem jelenti azt, hogy bizonyos területeken nincs szükség az együttműködésre a többségiekkel.
Néhány apró és langyos fricskát leszámítva a második panel, amelynek keretében Kovács Péter és Biró Zsolt ült Kiss Csaba rádiós újságíró asztalához, baráti hangnemű beszélgetésre sikeredett. Mind a meghívott, az RMDSZ főtitkára, mind a házigazda, az MPP országos elnöke rendkívül visszafogottnak bizonyult, mintha mindketten arra törekedtek volna, hogy ne ártsanak a két párt közötti viszonylag új és törékeny békének. Biró üdvözölte Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök ötletét, miszerint a 2016-os helyhatósági megmérettetéseket még az idén tavasszal előválasztások előzzék meg. Kovács Péter, aki szerint kisebbségi helyzetben luxusnak számít a többpárti rendszer, beismerte, hogy az MPP és a néppárt létrejöttében az RMDSZ-nek is megvan a maga felelőssége. „Természetesnek tartom, hogy Gyergyószentmiklósnak MPP-s polgármestere legyen, hisz a jelenlegi elöljárónak két bűnrossz RMDSZ-es elődje volt” – jelentette ki. A két pártvezető abban is egyetértett, hogy Marosvásárhelyen rendkívül nehéz lesz Dorin Floreát kibillenteni a polgármesteri székből, hisz egy roppant ravasz politikus, aki tudja, miként kell a maga javára fordítani a magyar szavazók egy részét.
Székelyhon.ro2015. március 16.
Negyed évszázad
MPP-rendezvények a magyar szabadság napjára
Negyed évszázad címmel szervezett konferenciát szombaton az Orbán Balázs Akadémia, a Magyar Polgári Párt politikai háttérintézménye. A Kultúrpalota kistermében sorra került eseményen arra keresték a választ, hogy hol tart az erdélyi magyarság és Marosvásárhely 25 évvel a kommunista diktatúra bukását követően, meddig görgetjük a fekete március hagyatékát, miként tehetjük önmagunk számára szerethetővé azt a várost, amelyben napról napra teret veszítünk, illetve milyen multikulturalizmust szeretnénk, vagy milyen multikulturalizmussal tudunk megbékélni?
Délután 6 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében gálaestre került sor. Az érdeklődők a Háromszék táncegyüttes Gábor Áron című táncjátékát láthatták. A gálaműsor keretében könyvjutalomban részesítették az MPP által meghirdetett irodalmi páyázat nyerteseit. Ünnepi beszédet mondott Bíró Zsolt, az MPP elnöke, Magyarország csíkszeredai nagykövete tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét. Az előadást követően állófogadásra került sor.
Etnikai interferencia vagy békés egymás mellett élés?
A délelőtti ülésszakon vitaindítóként részletet mutattak be a 20/20 című színházi előadásból, majd Szucher Ervin újságíró és vendégei, Novák Zoltán és László Márton történészek, illetve Gagyi József egyetemi tanár a fentiek mellett arról vitázott, hogy mennyire vetette vissza Marosvásárhelyt 1990 fekete márciusa, mennyire tett jót vagy rosszat a városnak az 1960-as, '70-es évekbeli ipari fejlesztés, meddig tarthat a túletnicizált 25 esztendős átmenet?
A szeminárium második részében Kiss Csaba rádiós szerkesztő vendége Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára és Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke volt, akik generációváltás = szemléletváltás?, az etnikai pártok létjogosultságáról és szerepéről, a politikai pluralizmus korlátairól értekeztek.
Kovács Péter a Népújságnak elmondta, fontosnak tartotta eljönni a Magyar Polgári Párt rendezvényére, hiszen az elmúlt évben az MPP és az RMDSZ között folyamatos közös munka, közös gondolkodás alakult ki. – Az európai parlamenti választásokat megelőzően már a választási programunkat velük együtt dolgoztuk ki, az autonómiatervezet kapcsán is van egy közös munkacsoportunk, együtt dolgozunk európai uniós szinten is a FUEN-ben, az Európai Nemzetek Föderatív Uniójában. Úgy gondolom, az ilyen jellegű beszélgetéseknek, műhelymunkáknak helyük van. Az RMDSZ és az MPP között egészséges együttműködés, mellérendeléses viszony van, és az ilyen jellegű beszélgetések is ide tartoznak.
Együtt a lehetetlen is lehetséges?
A gálaesten tartott ünnepi beszédében Bíró Zsolt Kölcsey Ferenc intelmét idézte – "Egyedül a legnagyobb erő sem tehet mindent, nem tehet sokat: egyesített erőknek pedig a lehetetlennek látszó is gyakran lehetséges" –, arra figyelmeztetve, hogy veszélyes a "megosztósdi", mert közben megfeledkezünk legfontosabb dolgainkról. Így aztán negyedszázaddal a rendszerváltás után sincs megoldva az erdélyi magyarság helyzete: "őshonos magyar közösségünktől megtagadják az önrendelkezés legelemibb formáit, csorbítják jogainkat, üldözik szimbólumainkat, és még az ország alkotmánya által szavatolt gyülekezési és véleménynyilvánítási jogunk gyakorlásában is korlátozni próbálnak bennünket!" – mondta az MPP elnöke, majd figyelmeztetett: "Nem egymást kell legyőznünk, kicsinyes érdekeinkre hivatkozva, hanem azzal a sötét erővel kell szembenéznünk, amely, nem tudni, milyen gondolatoktól vezérelve, félelemből vagy éppen bűntudatból táplálkozva akarja elvitatni jogunkat a szülőföldünktől, anyanyelvünktől, de még az egyszerű hétköznapjainktól is. Ezzel az erővel szemben külön-külön gyengék vagyunk, de együtt legyőzhetjük!"
Nem érdekközösség, értékközösség!
Bíró Zsolt elmondta, hogy huszonöt év mérlegéről beszélgettek délelőtt a Kultúrpalotában egy konferencián, és 25 év legszomorúbb mérlege a félmillió magyar hiánya. "Ilyen körülmények között újra kell értékelnünk sok mindent a szórványban és Székelyföldön vagy a Partiumban és Belső-Erdélyben éppúgy, mint Marosvásárhelyen. Újra kell értékelnünk dolgainkat, mert negyed évszázad után más a helyzet, mint 1990-ben. Mélyről indultunk, de 25 év után nem vigasztalódhatunk azzal a marosvásárhelyi magyar orvosképzés megoldatlan helyzete kapcsán, hogy van Bolyai iskolánk, amint azt sem mondhatjuk, hogy magyar orvosi nélkül a Bolyai sem ér semmit.
Mára szertefoszlani tűnnek az uniós intézményrendszerbe vetett reményeink, de itt sem mondható, hogy attól, hogy Európa érzéketlen és kettős mércét alkalmaz, lemondanánk a szabad közlekedésről vagy a vámunióról. És más a helyzet hála Istennek a nemzetpolitikában is, hiszen az Antall József által kimondott mondattól eljutottunk a nemzet közjogi egyesítéséig. Ma már Kárpát hazában gondolkodhat a Kárpát-medence magyarsága" – jelentette ki.
Új helyzet van, ehhez kell igazodni
Nemzetpolitikai szempontból nem elég csak kritizálni, de nem elég csupán elmélkedni sem. Tenni kell! Bírálat helyett építő kritika, elmélkedés helyett elméletek szükséges. Ez a felelős ellenzék feladata – mondta a továbbiakban az MPP elnöke. "A mi programunk címe: Az emberek pártján, a magyar emberek pártján! Keresni kell a közös cselekvés és a közös fellépés lehetőségét azokkal, akik azt hirdetik, hogy minden magyar számít! Nem számító magyarok kell legyünk, hanem felelős magyarok, és akkor minden magyar nyer!" – zárta beszédét Bíró Zsolt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2015. március 16.
Marosvásárhely nem heverte ki a traumát
Hol tart az erdélyi magyarság és Marosvásárhely 25 évvel a kommunista diktatúra bukását követően, és meddig görgetjük a fekete március hagyatékát? – különösképpen erre a két kérdésre próbáltak választ találni a Negyed évszázad címet viselő szeminárium résztvevői, melyet a hétvégén az Orbán Balázs Akadémia szervezett a marosvásárhelyi Kultúrpalotában.
A szervező Magyar Polgári Párt háttérintézményének számító akadémia megvallott célja egy olyan fórumot teremteni, aminek keretében a legérintettebbekkel, a város lakóival, a felnövekvő új nemzedék tagjaival közösen keressen választ a negyed évszázad után megfogalmazódó kérdésekre.
A célkitűzés csak részben sikerült, meglepően kevés érdeklődőt vonzott az egyébként színvonalas szeminárium, amelynek vitaindítójául a Yorick Stúdió számos díjat elnyert 20/20 című, magyar–román színházi előadása szolgált.
Mindmáig kiszorítósdi
Az Etnikai interferencia vagy egymás melletti békés élés? címet viselő kerekasztal-beszélgetés során lapunk munkatársa, Szucher Ervin újságíró, illetve meghívottjai, Novák Zoltán és László Márton történész, valamint Gagyi József egyetemi tanár olyan témákat feszegetett, mint az etnikai térkép átrajzolásával járó, 1960–70-es évekbeli erőszakos iparosítás, a huszonöt éve tartó túletnicizált átmenet vagy a sokat vitatott multikulturalitás kérdése.
Mindhárom meghívott úgy vélte, a város negyed évszázad után sem heverte ki teljesen 1990 márciusának traumáit. Ezen túlmenően a többségi nemzet mindmáig a másik kiszorításában látja az etnikai kérdés megoldását – fejtette ki László Márton.
Ez egy 1848-ban beindult folyamat, ami Trianon után fokozódott. A szovjet parancsra létrehozott Magyar Autonóm Tartomány is csak afféle porhintés volt, egy nagy illúzió – vonta le a következtetést Gagyi József, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója. Elhangzott az is: a politikum nem teljesen érdekelt a kisebbségi kérdés megoldásában – választások előtt mindkét félnek jól jön a téma felmelegítése.
Arra a kérdésre, hogy milyen multikulturalizmust akar vagy inkább képes elfogadni a magyarság, illetve az etnikai interferencia vagy az egymás melletti békés élés a megfelelőbb, a megszólaltattak úgy vélték, Marosvásárhelyen két, egymással párhuzamos társadalom létezik. „Ahhoz, hogy erős lábon álljon a magyarság, saját intézményhálózatra volna szüksége” – jelentette ki Novák Zoltán, hozzáfűzve, hogy ez nem jelenti azt, hogy bizonyos területeken nincs szükség az együttműködésre a többségiekkel.
Egy asztalnál Biró Zsolt és Kovács Péter
Néhány apró és langyos fricskát leszámítva, a második panel, amelynek keretében Kovács Péter és Biró Zsolt ült Kiss Csaba rádiós újságíró asztalához, baráti hangnemű beszélgetésre sikeredett. Mind a meghívott, az RMDSZ főtitkára, mind a házigazda, az MPP elnöke rendkívül visszafogottnak bizonyult, mintha mindketten arra törekedtek volna, hogy ne ártsanak a két párt közötti, viszonylag új és törékeny békének.
Biró üdvözölte Brassai Zsombornak, az RMDSZ Maros megyei szervezete elnökének ötletét, miszerint a 2016-os helyhatósági megmérettetéseket még idén tavasszal előválasztások előzzék meg. Kovács Péter, aki szerint kisebbségi helyzetben luxusnak számít a többpárti rendszer, beismerte, hogy az MPP és a néppárt létrejöttében az RMDSZ-nek is megvan a maga felelőssége.
„Természetesnek tartom, hogy Gyergyószentmiklósnak MPP-s polgármestere legyen, hisz a jelenlegi elöljárónak két bűnrossz RMDSZ-es elődje volt” – jelentette ki. A két pártvezető abban is egyetértett, hogy Marosvásárhelyen rendkívül nehéz lesz Dorin Floreát leváltani, hisz egy roppant ravasz politikus, aki tudja, miként kell a maga javára fordítani a magyar szavazók egy részét.
Krónika (Kolozsvár)2015. március 19.
Vásárhely: minek a fővárosa? – Florea az együttélésről
Magyarbarát gesztusokra készen áll, de nem akar etnikai feszültséget Dorin Florea. Marosvásárhely polgármesterével a fekete márciusról, az orvosi egyetemről, autonómiáról, törvénytiszteletről és a székely menetelés betiltásáról beszélgettünk. Az elöljáró szerint a város és lakossága rengeteget veszített a 25 évvel ezelőtti fekete március miatt, a MOGYE diplomagyárrá silányult, a kétnyelvű utcanévtáblák „zavart keltenének” a megyeszékhelyen, a székely szabadság napi megemlékezést pedig „agyonpolitizálták”.
– Mit gondol, mennyire forrtak be Marosvásárhely sebei negyed évszázaddal a fekete március után?
– Mondjon bárki bármit, mély nyomott hagyott a város és lakói életében 1990 márciusa. Egyesek a mai napig sem képesek felmérni, hogy mennyit ártottak a városnak az etnikumok közti konfliktus generálásával. Sokan még hosszú ideig a véres események után is ebből „éltek”, kovácsoltak maguknak olcsó politikai tőkét.
Közben a város helyben topogott, fokozatosan teret veszített a környező településekkel való gazdasági-társadalmi versenyben. Ennek az értelmetlen etnikai érdekharcnak lett az áldozata a visszafejlődő orvosi és gyógyszerészeti egyetem, a szétválasztott iskolák, így sikeredett félre a magánosítási folyamat, ezért veszítette el jó néhány értékes telkét és épületét a város, talán e miatt nem került fel az európai közlekedési folyosók térképére.
Arról nem is beszélve, hogy a nagy beruházók évekig elkerülték a várost és környékét, holott a jelentős gazdasági potenciállal rendelkezők között tartottak számon. Mindez egybevetve nagyon elcsúfította Marosvásárhely névjegyét. Előbb prefektusként, majd polgármesterként igyekeztem ezen szépíteni, visszaállítani a békét és a kölcsönös bizalmat. Nem tudom, milyen mértékben sikerült, de hogy négyszer is megválasztottak polgármesternek – és nemcsak a románok –, az azért jelent valamit.
– Ledolgozható ez a hátrány? Vagy Marosvásárhelynek le kell mondania a régióközponti álmokról?
– Az idők és különböző népek bebizonyították, hogy képesek tanulni a történelem hibáiból. Orvosként mondom, ha ésszerűen kezeled magad, bizonyos betegségekből megerősödve gyógyulsz ki. Mert kilábalásod után sokkal jobban vigyázol az egészségedre. Ha okosak vagyunk, tanulunk a huszonöt évvel ezelőtti történelmi kisiklásból. Marosvásárhely megérdemli a régióközponti státust – és ezt nemcsak a lelkem, hanem az eszem is mondatja velem.
Mindehhez azonban nemcsak a gazdasági adottságainkat, hanem a kulturális interferenciánkat is okosan kell kihasználnunk. Éppen ez a román–magyar együttlét jogosítaná fel Marosvásárhelyt arra, hogy a térség fővárosává lépjen elő. Már legalább hat éve mondogatom ezt, de az elején a magyar politikusok sem tulajdonítottak ennek különösebb fontosságot.
Pedig Marosvásárhelynek igenis harcba kell szállnia Brassóval és Nagyszebennel a régióközponti státusért. De ehhez össze kellene fognunk, támogatnunk egymást, nem pedig azt néznünk, miként tudja elgáncsolni egyikünk a másikat. Ön tudja: jó néhány, a várost szolgáló tervemet épp a magyar politikai vezérek kaszálták el.
Ellenséges magatartásukkal nemcsak nekem vagy az itteni románoknak, de Marosvásárhelynek és a magyarságnak is ártottak. De hasonló gondom van a románokkal is: ’90-től errefelé rengeteg olyan elvtelen kompromisszumot kötöttek, amelyekből az állampolgároknak csak vesztenivalójuk volt. Egyszer talán könyvet is írok erről.
– Mivel Marosvásárhelynek ilyen nehéz, mondhatni kilátástalan harcot kell megvívnia Brassóval és Nagyszebennel, nem tartaná célszerűbbnek, megvalósíthatóbbnak, ha beérnék egy kisebb régió fővárosi címével, például a székelyföldivel?
– Nem. Egyrészt, mert én nem ismerek kilátástalan harcot, másrészt egy etnikailag egyszínű térséghez való kapcsolódás – mint amilyen Hargita és Kovászna megye – csak gyanakvást és bizalmatlanságot gerjesztene. Harmadrészt úgy érzem, nekünk nem a szegények mellé kell leereszkednünk, és egymás vállán sírnunk, hanem a gazdagok mellé kell felzárkóznunk.
Hargita és Kovászna megye nemcsak kicsi, de sajnos szegény is. Rendkívül sok gonddal küszködnek a gazdasági problémáktól a kedvezőtlen éghajlatig. Maros megye – amelynek elszigetelődését semmilyen érdek nem diktálhatja – sokkal jobban áll, és nemcsak gazdaságilag.
Erről nemigen beszélnek, de felénk sokkal emancipáltabbak az emberek, a több nemzetiség kultúrája pedig felbecsülhetetlen pluszértéknek számít. Más kérdés, hogy egy nagyobb térségben, amely az említett megyéket is magába foglalná, működhetne egyféle pozitív etnikai diszkrimináció. Az etnikai határok újra meghúzása viszont 1930 környékére vetné vissza a térséget.
– Miért, mi történt 1930-ban?
– Az idő tájt a mai Kovászna megye határán fekvő Kökös polgármestere volt a nagyapám. Az ott élő románok és magyarok tisztelték egymást, szép falujuk volt. Nézzék meg most, hogy néz ki, amióta magyarok irányítják a térség sorsát. Középkori állapotok uralkodnak, se víz, se csatornázás, se gáz. Ezzel szemben a szomszéd, immár Brassó megyéhez tartozó község egészen másként fest. Higgyék el, én lennék az első, aki az RMDSZ vezetőit támogatná, ha azt látnám, azért ülnek a kormányban vagy annak közelében, hogy a magyarság életkörülményein javítsanak, nem pedig saját meggazdagodásukra.
– Ha székelyföldi autonómiából nem is kér, hisz a központosítás lebontásában, a helyi autonómiában?
– Nemcsak hiszek, de küzdök is érte. Egy okos közigazgatási átalakítás mellett Maros megye csak nyerhetne a helyi autonómiával. Ehhez viszont a jelenlegi százöt közigazgatási egységnek csak a felét hagynám meg. Ballasztra nincs szükség, a nagyvárosok körüli fejlesztési pólusokra viszont annál inkább!
Mit gondol, miért harcolok már két évtizede a ratosnyai vízi erőmű megépítéséért és a víz lehozásáért Marosvásárhelyre? Miért bátorítom az alternatív energiaforrások kiaknázását? A legalább részleges energetikai függetlenségünk érdekében. Ez jelentené az autonómiát, nem, hogy kikiáltjuk a Székelyföld autonómiáját, és kettévágjuk az orvosi egyetemet.
– Már elnézést, de kitől hallott a MOGYE kettévágásáról? A román alkotmány által szavatolt anyanyelvű oktatáshoz való jog és a törvény által előírt magyar fakultás létrehozása ön szerint az egyetem kettévágása?
– Nem vagyok a magyar nyelvű oktatás ellen, sőt, a miénkhez hasonló vidéken teljesen természetesnek tartom. Az oktatáshoz vagy a kultúrához való jogról nem szabad alkudozni, azt tiszteletben kell tartani. A MOGYE-nak szüksége van mind a román, mind pedig a magyar alkotóelemre.
Annak idején én szívesen látogattam a magyar tanáraim óráit, a magyar diáktársaim közül pedig sokan beültek a román oktatók kurzusaira. Ennek az egyetemnek egészen más a gondja: nem folyik tudományos kutatás, hiányoznak a kimagasló oktatók, akikre fel lehessen nézni. Ha valós értékek alkotnák ezt a tanintézményt, nem jutott volna oda, ahol most van. Az igazi értékek ugyanis tisztelik és kiegészítik egymást, soha nem veszekednek, legfeljebb vitáznak. Az építő jellegű vita csak lendíthet az ügyön. A középszerűség mindig fékező, visszahúzó erő.
Ez az egyetem csak együttesen lehet erős, románokkal és magyarokkal. Ha tovább gyengül, el is veszhet. A román diákok szétszóródnak az ország különböző sarkaiba, a magyarok meg Kolozsvárra mennek. A megerősödéshez azonban neki kellene fogni dolgozni. Nem kell évente több száz diáknak diplomát adni, mindössze néhány tízet kellene kiképezni, de ők tartozzanak az elithez. A vásárhelyi egyetem valóságos diplomagyárrá degradálódott.
Majd meglátja, egy igazi egészségügyi reform után már nem a MOGYE fog határozni afelől, ki kerüljön a beteg ágya mellé, a kórház dönt. Ha valaha döntési jogom vagy legalábbis beleszólásom lesz az egészségügyi reformba, garantálom, hogy a kórházi játékszabályokat nem a MOGYE diktálja, hanem a kórház.
Mert ha így folytatják, a kórházat is tönkreteszik. Az egyetem feladata az oktatás és kutatás, ehhez képest ma a vezetői állások átmentésével foglalkozik. Ha meg veszekszik egy román és egy magyar oktató, mindkettőt kirúgnám, helyükbe pedig egy németországit hoznék. De ez is a középszerű, szavazatvadász politikusokra vezethető vissza, ők gerjesztik ezt az állapotot.
– Azt viszont nem állíthatja, hogy a kétnyelvű utcanévtáblákat is mindössze a középszerű politikusok követelik, hisz igényli a teljes vásárhelyi magyar közösség.
– Helyes. De emlékezzen csak vissza: amikor 2000-ben először választottak meg polgármesternek, egyik első intézkedésem a város háromnyelvű táblájának kifüggesztése volt. Tizenöt évvel ezelőtt még semmiféle törvény nem kötelezett erre, de azt mondtam, szükség van rá, ha békét és közös tiszteletet szeretnénk. Arra kértem a románokat, értsék meg, ez az intézkedés nem ellenük irányul. Később megjelent a törvény, amely szavatolja a közintézmények kétnyelvű feliratozását. Ezt is helyesnek tartom, elvégre a magyaroknak is otthon kell érezniük magukat Marosvásárhelyen.
A kétnyelvű utcanévtáblák ügye azonban – hiába kérik egyesek egyre hangosabban – kivitelezhetetlen. Az országnak egyetlen hivatalos nyelve van, az utcának pedig egyetlen hivatalos neve. Ha változik az alkotmány, módosul a törvény, és Romániából netán föderális állam lesz, másként tevődik fel a kérdés. Addig azonban nem írhatunk egy táblára két nevet, mert az csak zavart keltene.
Gondoljunk a látogatókra: a turisztikai kalauzokban, a navigációs rendszerekben csak az egyetlen hivatalos név szerepel. Ráadásul konfliktusgerjesztő hatása lenne a táblák lecserélésének. Hogy gesztusértékű intézkedés lenne a magyarok számára? Már tettem néhányat, nem is keveset. Mutasson nekem magyar politikust, aki bár egyetlen gesztusértékű lépést tett a románság felé!
Nyolc évvel ezelőtt azt javasoltam, hogy a hivatalos román nyelvű megnevezés után vagy esetleg alá, de egy másik táblára, más színű festékkel, tüntessük fel a fordítást vagy az utca egykori, történelmi magyar megnevezését is. A magyar tanácsosoknak nem tetszett az elképzelés.
– Ha a törvény betűjét ilyen mértékben áthághatatlannak tartja, miként lehet, hogy ugyanazon rendelkezés alapján 2013-ban engedélyezte a mentelést a székely szabadság napján, azóta meg betiltja?
– Semmi bajom azzal, ha valakik meg akarnak emlékezni a székely vértanúkról. Ez így természetes. Ha nem lenne agyonpolitizálva, örömmel vennék részt én is. De a tavalyi például nem kulturális, hagyományápoló ünnepély volt, hanem szélsőséges nyilatkozatoktól hangos rendezvény. Pedig Romániának tényleg semmi baja a kisebbségekkel.
Azok után döntöttem a tiltás mellett, hogy egyrészt magyar részről elfajultak a dolgok, másrészt a románság valamiféle ellenrendezvényt akart szervezni. Legyen világos: ilyen feszültségek nem hiányoznak Marosvásárhelynek!
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)2015. március 19.
Marosvásárhely fekete márciusára emlékeznek
Több helyszínen, különböző politikai alakulatok és civil szervezetek szervezésében emlékeznek Marosvásárhelyen a következő napokban a fekete márciusra a pogrom 25. évfordulóján.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Kincses Előd, a huszonöt évvel ezelőtti események egyik szenvedő alanya szervezésében csütörtökön fél 11-től ökumenikus istentiszteletet tartanak a marosszentgyörgyi római katolikus templomban, 17 órától pedig Sütő András és Jakabffy Attila marosvásárhelyi sírjánál, a református temetőben koszorúznak. Az eseménysorozat 18 órakor, az Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínházban zárul. Itt a Fehér januártól a fekete márciusig című filmet vetítik le, majd bemutatják Kincses Előd Fekete március című könyvének bővített kiadását. A kötetet és szerzőjét Boris Kálnoky, a Die Welt újságírója méltatja, beszédet mond Tőkés László EP-képviselő és Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete.
Az RMDSZ és háttérszervezete, a Bernády György Közművelődési Alapítvány március 20-án, pénteken 1990–2015. március 19–20. – Visszatekintés és jövőkép címmel szervez kerekasztal-beszélgetést.
A 10 órakor kezdődő szemináriumon olyan elismert történészek értékelik a 25 évvel ezelőtti eseményeket, mint Novák Zoltán és László Márton, a fekete március eseményeinek történeti feltárására törekvő, A szabadság terhe című könyv szerzői, Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Gabriel Andreescu, a SNSPA Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem történelem szakának egyetemi oktatója és Vasile Cernat, a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem oktatója.
A rendezvényen a civil társadalom és politikai élet jeles személyiségei is felszólalnak: Emil Constantinescu, Románia volt elnöke, Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke, Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Király István, Kolozsváry Zoltán és mások.
A beszélgetés célja közös, befogadó identitás kialakítása, a gyűlöletbeszéd és a szélsőséges megnyilvánulások elleni együttes fellépés, hiszen, a szervezők meglátása szerint ezen magatartásformák csak ártani tudnak egy olyan multikulturális városnak, mint Marosvásárhely.
17 órától az alapítvány székhelyén a marosvásárhelyi eseményeket feldolgozó Fehér Könyv bővített, második kiadásának bemutatására is sor kerül, amelyet az 1990-es eseményeket idéző fotókiállítás és a Marosvásárhely fekete márciusa című film rövid változatának levetítése követ majd. A helyi és a megyei önkormányzat közös rendezvényen eleveníti fel a tragikus eseményeket.
Pénteken, március 20-án 13 órától a Kultúrpalota Tükörtermében Identitás, etnicitás, etnocentrizmus, nacionalizmus az Európai Unió jelenlegi kontextusában címmel szervez konferenciát, amelynek tíz meghívott előadója közül mindössze Eckstein-Kovács Péter kolozsvári ügyvéd-politikus képviseli az erdélyi magyarságot.
Szabadtéri kiállítás Székelyudvarhelyen
A forradalomtól fekete márciusig című szabadtéri kiállítással emlékezik az 1989-es forradalomra és az 1990-es marosvásárhelyi márciusi eseményekre a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, a Haáz Rezső Múzeum és az Areopolisz Egyesület. A tárlatot vasárnap, március 22-én 12 órakor nyitják meg a székelyudvarhelyi Márton Áron téren. A pannós kiállítást Kápolnási Zsolt és dr. Gidó Csaba történész állította össze Balázs Attila, Balázs Ferenc, id. Csedő Attila, Szabó Károly és Zepeczáner Jenő székelyudvarhelyi, valamint Ábrahám Zoltán és Vajda György marosvásárhelyi fényképészek archív felvételeiből. A kiállítást Novák Károly történész méltatja, majd megkoszorúzzák a művelődési ház melletti Sütő András-szobrot. Beszédet mond Lőrincz György író.
Riportok, sorozat az ETV-ben
A marosvásárhelyi tragikus eseményekre reflektál a héten az Erdélyi Magyar Televízió több műsora is. A Híradó a szerdán kezdődött sorozatban emlékezik a konfliktusra, történészek, értelmiségiek, politikusok közreműködésével. Csütörtökön 21.30-tól a témába illő Holtpont című riportfilmet láthatják a nézők. Március 24-én a Metszet című magazin is a marosvásárhelyi szomorú eseményekkel foglalkozik.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)2015. március 20.
Smaranda Enache: autonóm gondolkodásmód szükséges
Marosvásárhelyen huszonöt évvel a decemberi forradalom és a márciusi véres események után még mindig jelentős azon román emberek aránya, akik vakul hisznek a nacionalista propagandában – állapította meg szomorúan Smaranda Enache, a Pro Európa Liga vezetője.
Szerinte mindezért azok a retrográd, diverziókeltő erők a felelősek, amelyek már 1990 elején megosztották a társadalmat. Az ismert emberjogvédő, aki folyamatos támadások és rágalmazások közepette élte le élete utóbbi két és fél évtizedét, nem hátrál meg. Mint mondja, erőt az értelmiség vagy akár az utca embere részéről érkező megbecsülés, megértés, bátorítás ad.
– Nemrég az ön megfogalmazásában hallottam, hogy huszonöt évvel ezelőtt, a Pro Európa Liga életre hívásakor az a huszonkét alapító tag a disszidensek temetőjének számított. Nem zavaró, hogy negyed évszázad elteltével is, a románság körében, bizonyos mértékben még mindig disszidenseknek számítanak?
– Eléggé kellemetlenül érint most is, de tudatában vagyunk annak a sajnálatos ténynek, hogy mindmáig teljes konfúzió uralja a román társadalmat. Az emberek még mindig nem látják tisztán, hogy kik voltak azok, akik elindultak a valós demokrácia útján, és kik voltak azok, akik megpróbálták őket elgáncsolni. Minden 1989 decemberéhez vezethető vissza, amikor két teljesen különböző dolog történt az országban: a forradalom és vele párhuzamosan az államcsíny. Azok, akik elkövették az államcsínyt, az évek során további diverziókeltésekben is benne voltak. Olyanokban, amelyek mesterségesen megosztották a társadalmat. Huszonöt évvel ezelőtt, ’89 decemberében mindenki tudta, hogy kik a volt rezsim emberei és kik azok, akik az igazi váltást szorgalmazzák. A márciusi véres eseményeket kiváltó diverzió következtében már egészen más, etnikai alapon osztódott meg a közösség. Egyfelől voltak a magyarok, másfelől a románok. Rá egy pár hónapra, 1990 júniusában, a bukaresti Egyetem-téren a bányászok lecsaptak a tüntető diákokra és értelmiségiekre. Ekkor meg újból változott a társadalmi megosztottság. Mivel a Pro Európa Liga már a kezdetektől fogva kiállt a kisebbségi jogokért, és ’90 márciusában természetszerűen szót emelt a jogaikért tüntető magyarokért, egyes román körök leárulóztak minket. Ez a megbélyegzés a mai napig is él; elég beleolvasni abba a vásárhelyi napilapba, amelynek nem szeretném kimondani a nevét. Ugyanabban a hangnemben rágalmaz most is, mint negyed évszázaddal ezelőtt. Azokat, akik nem ismernek nyelveket, akik soha nem néztek szét a nagyvilágban, most is pont úgy be lehet csapni, mint annak idején. Még tiszta szerencse, hogy az idők során a társadalom egy része elfogadott jó pár olyan demokratikus értéket, mint amilyent mi képviselünk immár huszonöt esztendeje.
– Hogy lehet politikusi gyomor nélkül, huszonöt év után is bírni ezt a megbélyegezettséget?
– Lehet, hisz mindazon túl, hogy a manipulált többség csakugyan kiközösített, mégiscsak akadtak olyan emberek – Marosvásárhelyen is, máshol is –, akik hangosan ugyan nem emelték fel a szavukat értem vagy a ligáért, de bekopogtattak az irodánkba vagy leállítottak az utcán, kezet fogtak, gratuláltak, buzdítottak. Azt mondták, hogy jól tesszük azt, amit teszünk, folytassuk! Azzal is tisztában vagyunk, hogy az évszázadok során Romániát mindig is későre érintette meg a változás szele. Ez az ország a feudális korszakban is elmaradott volna, az első világháborút követő kapitalizmusban is. Itt nem létezett demokrácia, itt nem voltak demokratikus hagyományok, itt soha nem volt divat szembemenni az árral. Mindezek ellenére a Pro Európa mindig is kötelességének érezte, hogy kiálljon az igazi értékek, demokratikus elvek mellett. Ezzel lényegében a kételkedőknek is üzenünk; azt, hogy érdemes kitartani, nem szükséges mindegyre meghátrálni vagy irányt váltani. Hogy az eredmények nem mutatkoznak azonnal? Megesik. De a fák sem nőnek egyformán és nem virágoznak egyszerre.
– Szervezetük egyik megfogalmazott célja a román és magyar politikum egy asztalhoz való ültetése. Az elején ez rendkívül görcsösen, döcögve alakult, később viszont már működött. Azonban sokkal inkább az egyéni és csoportérdekek működtették, mintsem a közösségi érdekek. Ilyen körülmények között sikerről vagy félsikerről lehet beszélni, netán kudarcról?
– Valóban, főként az elején a politikumhoz szóltunk, de aztán hamar beláttuk, hogy az más világ, ott más törvények uralkodnak. Elfogadtuk, hogy a politika kompromisszumokra épül. Éppen ezért a civil társadalomra kezdtünk fókuszálni. Kissé frusztrál az az érzés, hogy most, amikor huszonöt év után végre együtt emlékezhettünk volna meg városunk fekete márciusáról, mindazok – politikusok és civilek, románok és magyarok –, akik 1990 elején is ugyanazokat a demokratikus elveket képviseltük, szinte teljesen kiengedtük a kezünkből az évfordulót. A megosztáshoz vezető diverzió, amelyről beszéltem, ez esetben is működött; mindenki külön-külön emlékezett és emlékezik meg a véres eseményekről. Pedig annak idején az áldozatok és üldözöttek egy csoporthoz tartoztak. Jelenleg viszont – önérdekből meg személyi ellentétek folytán – képtelenek összefogni. Ezzel szemben lényegesen nagyobb egységet mutatnak fel azok, akik az eseményeket gondosan előkészítették, véghezvitték, most meg ellenzik a vizsgálatok újrakezdését.
– Egyfajta frusztráltságot említett. Nem szül viszont egy másfajta frusztráltságot önben az, hogy a pofonok java részét román nemzetiségű honfitársaitól kapja?
– Felfogás kérdése. Ha csak azt nézném, hogy Marosvásárhelyen valóban javarészt a románoktól kapom a pofonokat, nagyon el kellene keserednem. De nem aggaszt, hisz én nem csak marosvásárhelyinek tartom magam, hanem román értelmiséginek is. Az értelmiség részéről pedig megbecsülést, megértést, bátorítást kapok. Elég, ha csak a Bukarestben székelő Társadalmi Párbeszéd Csoportot, az ismert GDS-t említem vagy a bánsági Temesvár Társaságot, netán a kolozsvári Civitast, a Provincia-csoportot, a Romániai Helsinki Bizottságot, az egyetemi köröket. Nagyon sok szövetségesre találtam országszerte már 1990 elején, amikor elmondtam, mi készül Marosvásárhelyen, és nagyon sok szövetségesre találok most is. A nagy gond az, hogy az én városomban huszonöt év után is még mindig jelentős arányban élnek olyan román emberek, akik vakul hisznek a nacionalista propagandában. Mindemellett örömmel tapasztaltam, hogy az új nemzedék kezdi másként látni a román–magyar helyzetet. Már sok olyan fiatallal találkoztam – többek között a tragikus autóbalesetben elhunyt újságíróval, Sorina Botával –, akik nyíltan bevallották, hogy 1990-ben, amikor még csak középiskolás diákok voltak, őket félrevezették. Felnőve, autonóm gondolkodásmóddal tudtak kiszabadulni ebből a csapdából. Persze az lenne az igazán örvendetes, ha sikerülne felszámolni ezt a csapdát.
– Mi vár a Pro Európa Ligára az elkövetkezendő huszonöt esztendőben?
– Nagyon nehéz lenne megjósolni. Az előbb említettem a fiatalokat, mégis azzal a kihívással állunk szemben, hogy még nem kerültek meg azok az ifjak, akiknek átadhatnánk a stafétabotot. Ahogy azonban elnézem a román társadalmat, úgy vélem, a jövőben is szükség lesz a ligára, és annak tevékenységére. Lehet, hogy kevesebb nemzetközi projektbe vágunk bele, de aktívabb leszünk Marosvásárhelyen, ahol egy havi fórum keretében még számos kérdésről, kihívásról kell tárgyalnunk. Ha huszonöt évig tartottuk a frontot, nem adhatjuk át a teret azoknak, akik most is egy elég sötét mentalitásba próbálják taszítani a társadalmat.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro2015. március 21.
Átvilágítanák a Fekete márciust
Ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg csütörtökön Marosszentgyörgyön az 1990-es márciusi események helyi áldozatairól, azokról a magyar és cigány férfiakról, akik torlaszt állítva a peremközség főútján, hősiesen védték Marosvásárhelyt a huszonöt évvel ezelőtt betóduló, félrevezetett és leitatott Görgény-völgyi román parasztoktól – adja hírül Szucher Ervin a kronika.ro-n. Három lelkész, Baricz Lajos római katolikus, Sütő István református és Kiss Csaba János unitárius pap szolgált a csütörtöki ökumenikus istentiszteleten, melyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd kezdeményezésére tartottak a Márton Áron utcai plébániatemplomban. A megemlékezésen elhangzott: huszonöt éve megszólaltak a harangok, ennek hallatán jelentős tömeg gyűlt össze a falu központjában. A helyszínre hozták a községháza traktorját utánfutóval, ezzel a kutatóállomás előtt a férfiak eltorlaszolták a főutat, és elkezdték ellenőrizni az áthaladni kívánó gépkocsikat.
„Ezután érkezett meg a Görgény völgye felől egy utolsó teherautó, amit a barikádnál természetesen megállítottunk – idézte fel a történteket Orbán Balázs, a települést irányító Nemzeti Megmentési Front akkori vezetője. – A rakfelület tele volt betontörmelékkel és kövekkel. A tetején lehasalva hét-nyolc férfi, akik az úton érintett magyar településeken embereket dobáltak, és ablakokat törtek be. Amikor látták a helyzet komolyságát, gyorsan leugráltak, beszaladtak a kutatóállomás udvarára, és eltűntek. A tömeg egyre gyűlt, és egyre hangosabbá vált. Közben zajlott a járművek megállítása és szigorú ellenőrzése, majd továbbengedése".
Este hat óra körül Marosvásárhely felől megjelentek az első tankok. A magyarokból és cigányokból álló tömeg skandálni kezdte: „Armata e cu noi!" (A hadsereg velünk van.) Erre a katonák románul visszakiáltottak: „Majd mindjárt megmutatjuk nektek, hogy van veletek a hadsereg!" Ezek után a seregnyi baka megfélemlítő manőverbe kezdett, és tankjával elnyomta az úttorlaszt.
Az igazi megtorlás az elkövetkezendő napokban kezdődött; a hatóságok előállítottak és börtönbüntetésre ítéltek több szentgyörgyi férfit. Orbán Balázs sem úszta meg, azonnali hatállyal leváltották tisztségéből, az ügyészség pedig hetekig faggatta arról – őt és a helyi lelkészeket –, hogy a templomokban miért húzták félre a harangot.
A „parasztjárást" is ki kell vizsgálni
Kincses Előd, a hajdani Nemzeti Egységtanács (CPUN) akkori alelnöke, akit a román felbőszült tömeg nyomására 1990. március 19-én antidemokratikus módon eltávolítottak tisztségéből, a vásárhelyi magyarság nevében köszönetet mondott a peremközségek lakóinak. „Ha nincs Sáromberke, Nagyernye és Marosszentgyörgy hősies ellenállása, valószínűleg sokkal nagyobb Görgény-völgyi tömeg jut be a városba. És akkor a küzdelemnek is más lett volna a végkimenete" – vélekedett az ügyvéd-politikus.
Szerinte a huszonöt évvel ezelőtti „gazszolgáltatás" – ahogy a hazai igazságszolgáltatást nevezte – mit sem törődött azzal, hogy a Maros menti települések magyarsága és cigánysága önvédelemből állította a barikádokat, és tartóztatta fel a félrevezetett és leitatott tömeget, csak magyarokat és cigányokat ítélt nehéz börtönévekre.
A Marosvásárhelyre vezényelt románok soraiból mindössze egy személyt állítottak elő azok közül, akik március 19-én, az RMDSZ-székház ostromakor kiverték Sütő András író szemét. Az ügyészek és törvényszéki bírák cinizmusa azonban még így sem ismert határt: az agresszort nem gyilkossági kísérlet, hanem csendháborítás miatt büntették meg. Kincses úgy véli, már rég elérkezett az ideje annak, hogy a hazai igazságszolgáltatás „ne csak a bányászjárást, hanem a parasztjárást is kezdje újravizsgálni". Marosszentgyörgy polgármestere, Sófalvi Szabolcs 1990 márciusában 16 esztendős vásárhelyi középiskolás volt. „Mi nem valaki ellen tüntettünk. Olyan jogokat kértünk és kérünk mindmáig, amelyek megilletnek – elevenítette fel a békés utcai megmozdulást az elöljáró. – Röhejes, hogy a hatóságok ma is kérdőre vonnak zászlónk kitűzése vagy himnuszunk elénekelése miatt".
Sófalvi emlékeztetni kívánt arra is, hogy a hatósági terror hónapokig üldözte a szentgyörgyieket. „Emlékeznek ugye, hogy községünk és a város között közlekedő 5-ös buszról hányszor leszállítottak a rendőrök, és igazoltattak, mint valami bűnözőket, akiktől óvni kell Marosvásárhelyt?" – idézte fel a meghurcoltatásokat.
Tinédzserként egy másik, rendkívül megalázó jelenetnek is szemtanúja volt: osztálytársának az apját lánya előtt fektették a román katonák a tank lánctalpa elé, és a vasszörnyeteg beindításával fenyegetőztek. Sófalvi Szabolcs megígérte falustársainak, hogy a közeljövőben emlékművet állíttat az áldozatoknak. Az egybegyűltek Tóth Árpád sírjánál gyújtottak meg három szál gyertyát: egyet a tank alá fektetett férfi, egyet Puczi Béla, egyet Szilveszter Kis Péter emlékére.
A kommunizmus kivizsgálása lehetne a minta
Az 1990 márciusában Marosvásárhelyen történt etnikai konfliktus körülményeinek kivizsgálását szorgalmazták szerdán este Bukarestben is. A Balassi Intézet által szervezett, a bukaresti központ igazgatója, Kósa András László által moderált beszélgetésen Novák Csaba Zoltán, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Șincai kutatóintézetének tudományos munkatársa és Cristian Vasile, a Románia Akadémia Nicolae Iorga Történelmi Intézetének kutatója egyetértett abban, hogy közös, román–magyar, vagy akár nemzetközi történészcsoportnak kellene megvizsgálnia az akkori eseményeket. Minderre azért van szükség – hangoztatták –, hogy 25 év után tisztábban lássa a társadalom, mi történt akkor Marosvásárhelyen.
Az MTI beszámolója szerint Cristian Vasile példaként említette azt a Traian Băsescu volt államelnök felkérésére alakult történészcsoportot, amely 2006-ban átfogó jelentést készített a kommunizmusról. Mint mondta, ebben a szakértői csoportban voltak román, német és magyar történészek, így akadtak viták is, de sikerült közös nevezőre jutniuk, és szakmailag minden fél által vállalható jelentés készült. Követendő példának nevezte ezt a munkamódszert a marosvásárhelyi események körülményeinek felderítésére is.
A történész úgy vélte, hogy a kommunizmus súlyosbította a románok és magyarok között létező régi feszültségeket, és ez hozzájárult ahhoz, hogy kirobbanhatott 1990 márciusában az etnikai konfliktus. Megállapította, furcsa az a tény, hogy éppen a konfliktust követően alakult meg a Román Hírszerző Szolgálat, amely a három hónappal korábban, a kommunizmus bukásakor betiltott Szekuritáté embereiből született újjá.
Mint mondta, meg kell vizsgálni, milyen mértékben járultak hozzá a titkosszolgálat emberei a konfliktus provokálásához. Úgy vélte, túlzás pogromnak nevezni az akkori konfliktust. Ebben egyetértett Novák Csaba Zoltán is, aki szerint inkább etnikai konfliktusról célszerű beszélni. Hozzátette: elég sok dokumentum nyilvánosságra került már, ezért eljött az ideje, hogy román és magyar történészek együttműködjenek, és megpróbálják értelmezni a levéltári iratokat.
A történész szerint a Szekuritáté volt tisztjei visszaemlékezéseikben beismerték, hogy egyesek közülük alakítói voltak az eseményeknek. Novák szerint az ő szerepük főleg abban merült ki, ahogyan közvetítették Bukarest felé a konfliktust megelőző időszakban és annak lezajlásakor a Marosvásárhelyen történteket – írja a kronika.ro.
Erdély.ma2015. március 22.
Filmvásznon és könyvben felelevenített tragédia
A 25 év Marosvásárhely fekete márciusától című kétnapos rendezvénysorozat keretében emlékezett meg a pogromszerű szomorú eseményekről az egyik áldozat, Kincses Előd ügyvéd és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.
A megemlékezés záró momentumát jelentő film- és könyvbemutatón mondott beszédében Tőkés László EP-képviselő szomorúan állapította meg, hogy a fekete márciussal az Oszd meg és uralkodj! jelszó követőinek sikerült a dicsőséges ’89-es forradalmat a visszájára fordítani. Éppen ezért folyatni kell a kommunista restauráció elleni küzdelmet és a magyarság jogaiért vívott harcot, vélekedett. Tőkés, elmesélve két érdekes és rendkívül elgondolkodtató mozzanatot a saját és a bátyja, a Marosvásárhelyen élő és fizikatanárként dolgozó András életéből. Előbb őt győzködte 1990 elején temesvári irodájában egy számára ismeretlen, de rendkívül kedvesnek tűnő román úriember, hogy a forradalom hőseként kérje a nyilvánosság előtt a román titkosszolgálat újraszervezését. Ugyanabban az időben Gheorghe Gambrea, Maros megye kétes múltú rendőrparancsnoka arra próbálta rávenni a testvérét, hogy hagyjon fel pedagógusi állásával, és fogadja el a parancsnok-helyettesi tisztséget, ami a tanári fizetésnek a többszörösével, 7.500 lejes bérrel jár. Mintegy „előlegként”, a parancsnok két nap alatt elkészíttette Tőkés András útlevelét, ami ’90 elején egy olyan okmánynak számított, amelynek kibocsátására hetekig kellett várni.
Magyarország bukaresti nagykövete, Zákonyi Botond pozitívumnak nevezte, hogy a fekete március nem ismétlődött meg. Mint hangsúlyozta, tévhit, rágalom az, amit egyes szélsőségesek ma is hajtogatnak, miszerint az anyaországnak érdeke lett volna a konfliktus kirobbantása.
Az események filmje, lépésről lépésre
Az egykori zsidó kultúrházat zsúfolásig megtöltő közönség egy háromnegyedórás, kommentár nélküli dokumentumfilmet is megtekinthetett. A Fehér januártól a fekete márciusig című alkotásban viszontláthattuk Ioan Frandeşt, a semmiből előbukkant, szereptévesztésben lévő katonatisztet, aki a régi városháza gyűléstermében minden ok nélkül, nyilvánosság előtt alpári módon támadja Kincses Elődöt, újratalálkozhattunk az ügyvéd-politikus idősebb kollégájával, a Király Károly helyett a megye élére állított Ioan Scrieciu ezredessel, aki március 20-án az épület erkélyén, mikrofonhoz jutva, többször is megpróbálta jobb belátásra bírni és hazaküldeni a magyar békés tüntetők ellen érkező románokat, egy húsz évvel később készült interjúban ugyanőt arról hallhattuk beszélni, hogy Ion Iliescu akkori államfő megkérdezte, hogy küldje-e a bányászokat a románság megsegítésére, láthattuk az egyik román ifjúsági szervezet vezetőjét, amint példaként hozza fel nemzettársainak a végig civilizáltan viselkedő magyar tömeget, hallhattuk a kórházba szállított Mihăilă Cofariut, a félig agyonvert erdőlibánfalvi férfit, amint elmeséli, hogy őket miként mozgósította a pap és a tanács jegyzője.
A vetítést kommentálva Boros Zoltán, a Román Televízió magyar adásának egykori főszerkesztője az 1990-es, manipulált tévéhíradókról beszélt. „A forradalom után egy olyan korszakot éltünk, amikor az emberek jobban hittek abban, amit a tévében láttak, mintsem abban, amit az utcán megtapasztaltak” – jellemezte a huszonöt évvel ezelőtti, rendkívül zűrös időszakot a televíziós szakember. Boros elmesélte, hogy az ország akkoriban egyetlen adójának híradóját az elnöki hivatalból szerkesztették. „Január végétől naponta adagoltak egy-egy negatív hírt az erdélyi magyarokról. Ezeket az akkori bemondókollégánk, Cornelius Roşianu drámai hangon tálalt. Ami elhangzott a tévében, ugyanaz jelent meg a demokratikusnak átkeresztelt egykori megyei pártlapokban is” – fűzte hozzá Boros Zoltán.
Menekülő áldozat, kárpótolt gyilkos
A Marosvásárhely fekete márciusa című könyv harmadik kiadásának bemutatóján a Németországban élő és alkotó Boris Kálnoky újságíró úgy vélekedett, Kincses Előd nem csak a magyar állami kitüntetést, hanem egy hasonló román jutalmat is kiérdemelne. „Amint a filmben is láthatták és a kordokumentumok is igazolják, Kincses szerepe nélkül könnyen megtörténhetett volna, hogy polgárháborúvá fajul a helyzet. Éppen ezért elsősorban a román államnak kellene kitüntetnie őt, elvégre román állampolgárok életét mentette meg” – vélekedett a nyugati tudósító. Hősies kitartása és ellenállása viszont az akkori hatalom nemtetszését és bosszúját váltotta ki; a megyevezetőnek Magyarországra kellett menekülnie, különben könnyen ugyanaz a sors várt volna rá is, ami a bűnbaknak kikiáltott számos magyar és roma nemzetiségű tüntetőre.
„Én 1990 márciusa óta nem hiszek a hazai igazságszolgáltatásban” – vallotta meg Marosvásárhely egyik ismert ügyvédje, Magos Méta, aki a Nagybányára áthelyezett perben a hatalom által meghurcoltakat védte. Ekkor szembesült azzal az égbekiáltó igazságtalansággal, miszerint a Nagyernyében Csipor Antalt halálra gázoló Ioan Covacinak a törvényszék anyagi kártérítést ítélt meg, mivel a szándékos gyilkosságát követően a falubeliek kárt tettek a gépkocsijában.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro2015. március 24.
Strasbourgban az autonómiaügy
Két sikertelen nekifutás után kedden napirendre kerülhet a székelyföldi önkormányzatok autonómia-határozatainak ügye az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa strasbourgi ülésén. A dokumentum szerint több székelyföldi önkormányzat kinyilvánítja, hogy a Székelyföld nevű, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni. Munkatársunk a helyszínen követi a fejleményeket.
Mint ismeretes, a testület monitoring bizottsága már többször elhalasztotta annak a dokumentumnak a vizsgálatát, amelyben több székelyföldi önkormányzat kinyilvánítja, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akar tartozni. Tavaly júliusban, Chişinăuban a román delegáció vezetőjének, Ludmila Sfârloagănak sikerült megakadályoznia az ügy napirendre tűzését; az idei, februári lisszaboni ülésen viszont azért kellett elnapolni a vitát, mert a romániai delegációban nem volt magyar képviselő. Klárik Attila, a testület RMDSZ-es képviselője tagja ugyan a kongresszusnak, ám a monitoring bizottságnak nem, és mivel nem szavazhatott volna, nem utazott el a portugál fővárosba. Nem lehetett ott a Magyar Polgári Párt két polgármestere sem, akik 2014-ben, Chişinăuban lobbiztak az ügy érdekében. Makfalva polgármestere, Márton Zoltán az esemény előtt néhány nappal szenvedett halálos balesetet, Mezei János, Gyergyószentmiklós elöljárója az Országos Korrupciós Ügyészség vizsgálata miatt nem hagyhatta el a várost.
A negyvenhét tagállam helyi és regionális önkormányzatainak választott képviselői előtt a romániai magyarságot ma a testület tagja, Klárik Attila háromszéki önkormányzati testületi tag képviseli, de a plenáris ülésen jelen lesz póttagként Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is. Ugyanakkor a Magyar Anna, a Csongrád megyei közgyűlés alelnöke által vezetett magyarországi delegáció támogatására is lehet számítani. Szintén itt van Strasbourgban és hatékony lobbimunkát igyekszik kifejteni a Magyar Polgári Párt három elöljárója is, élen Biró Zsolt pártelnökkel.
Az eseményt megelőzően az RMDSZ és az MPP vezetői közös levélben fordultak Jean-Claude Frécon kongresszuselnökhöz, Andreas Kiefer főtitkárhoz, valamint Philippe Receveurhez, a monitoring bizottság elnökéhez. Kelemen Hunor és Biró Zsolt két okból is az Európa Tanács segítségét igényli a romániai magyar közösség érdekében.
„Az egyik, hogy Románia egy nagyszabású közjogi átalakulás előtt áll, amelyben változni fog többek között az ország alkotmánya és közigazgatási rendszere, ez erőteljes hatást gyakorol az önkormányzatiság érvényesülésére általában is, és ezen változások alapvetően érintik közösségünk jogait. A másik ok, hogy Románia közvetlen szomszédságában, Ukrajnában olyan fegyveres konfliktus dúl, amelyben idegen erők beavatkozási ürügyként visszaélnek a nemzeti kisebbségek jogaira való hivatkozással. Mi nem szeretnénk, ha a romániai magyar közösség még megoldatlan problémái ürügyet szolgálnának Európai Unión kívüli erőknek arra, hogy etnikai feszültséget és instabilitást szíthassanak térségünkben. Mi azt szeretnénk, ha az Európa Tanács és az Európai Unió aktív támogatásával és a román politikai osztállyal való demokratikus és érdemi párbeszéd útján találnánk megoldást a romániai magyarság megoldásra váró ügyeiben” – olvasható a két erdélyi politikus által elküldött levélben.
Kelemen és Biró ugyanakkor arra kéri a monitoring bizottságot, hogy a testület a 2016 elején esedékes kihelyezett ülését tartsa Romániában, és legyenek Háromszék, illetve Sepsiszentgyörgy városának vendégei. A levélírók azt javasolják továbbá, hogy a romániai helyszíni ülést előkészítendő, 2015. november elsejéig az Európa Tanácsnak egy tényfeltáró bizottsága vizsgálja meg a közigazgatási szubszidiaritás elvének, valamint az önkormányzati jogoknak az érvényesülését a romániai magyar közösség körében – ide értve a települési és a megyei szintű önkormányzatokat is –, különös tekintettel a székelyföldi állapotokra.
A Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa a helyi demokrácia védelmezőjeként fogalmazza meg hivatását. Figyelemmel kíséri a helyi és regionális demokrácia fejlődését, szorgalmazza a nemzeti kormányok és helyi közösségek párbeszédét, valamint segíti a határokon átnyúló együttműködés helyi és regionális megvalósítását.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro2015. március 24.
Kimondott Székelyföld – Felemás eredmény Strasbourgban
HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS – Nem kompetens annak a dokumentumnak a vizsgálatára a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa monitoringbizottsága, amelyben több székelyföldi önkormányzat kinyilvánítja, hogy a Székelyföld nevű, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni – állapította meg a keddi, közel egyórás strasbourgi vita után a testület elnöke, Philippe Receveur. A monitoringbizottság ezennel visszautalta az ügyet a kongresszus vezetőtestületéhez. Bár a székelyföldi küldöttség jobb eredményre számított, az ügy nem tekinthető elveszettnek, ugyanis az Európa Tanács (ET) 2016-ban egy éven keresztül monitorizálja Romániát.
A székelység számára akár félsikernek is felfogható, felemás eredménnyel végződött az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa monitoringbizottságának keddi strasbourgi ülése.
A székelyföldi küldöttség azt szerette volna elérni, hogy a bizottság kezdje el annak a dokumentumnak a megvizsgálását, amelyben negyvennyolc Maros, Hargita és Kovászna megyei önkormányzat kinyilvánítja azt a szándékát, hogy a Székelyföld nevű, különálló közigazgatási egységbe tartozzon.
Ezért lobbizott a testület elnökénél a strasbourgi üvegpalotában Tamás Sándor háromszéki megyeelnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester is, akik az ülés előtt arról győzködték Philippe Receveur bizottsági elnököt, hogy a testület szervezze első jövő évi kihelyezett ülését Kovászna megyében.
Az RMDSZ-es elöljárók a testület bő száz tagját élő szóban is meghívták volna, csakhogy a svájci elnök – azon túl, hogy lehetővé tette a gyűlés végigkövetését – a belső szabályzatra hivatkozva, ezt nem tette lehetővé. Öt percre viszont szót kapott Klárik Attila kongresszusi tag, aki viszont egy másik bizottságban tevékenykedik.
Román idézetek a nemzetállamról
A háromszéki tanácsos hangsúlyozta, hogy három megye negyvennyolc önkormányzatának, és ezzel csaknem 335 ezer lakónak az üzenetét tolmácsolja. „Hiba lenne félresörpörni az önkormányzatok autonómiakiáltványait csak azért, mert a prefektusok vagy a romániai bíróságok szerint netán jogilag valami sántít" – hívta fel a kongresszustagok figyelmét a háromszéki képviselő.
Kisebbség és decentralizáció a plenáris ülésen is
A Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa plenáris ülésének napirendjén is több, a kisebbségekhez kötődő kérdés szerepelt. A küldöttek előbb a skóciai népszavazás eredményeit értékelték, majd az ukrán decentralizációs folyamat felgyorsítását sürgették. Elhangzott, hogy a központosítás lebontása mellett Kijevnek autonómiát kell biztosítania a régióknak. Klárik Attila kongresszusi tag a Krónikának nyilatkozva úgy vélekedett, a két kérdés napirendre tűzése „még inkább kiemeli" a Székelyföld ügyét.
Emlékeztetett, hogy az évek során a román hatalom mindenféle önállósodási kísérletet már csírájában elfojtott. Klárik kifejtette, hogy eddigi tapasztalataik alapján Székelyföld lakói attól tartanak, hogy a Bukarest által tervezett régiófelosztásban még inkább sérülnek a magyarság nyelvi és kulturális jogai. Hozzátette, a kormány elképzelése egyáltalán nincs tekintettel a helyi sajátosságokra.
Felszólalása végén Klárik Attila is arra kérte a monitoringbizottságot, hogy a helyszínen vizsgálja meg a székelyföldi helyzetet, és vállalja fel a felek közti közvetítést.
Amint várható volt, a replika nem váratott magára. A román delegáció vezetője, Ludmila Sfârloagă az alkotmány első, Románia nemezetállami, egységes és feloszthatatlan mivoltát leszögező pontját idézte. A Prahova megyei tanács szociáldemokrata alelnöke pártbeli felettese, Liviu Dragnea tavaly küldött leveléből is idézett, miszerint a régiókialakítás nem tartozik az önkormányzatok kompetenciájába. Sfârloagă már tavaly júliusban, Chişinăuban is keresztbetett a székely ügynek, amikor sikerült elnapoltatnia a kérdés megvitatását.
Átpasszolt „kényes ügy"
Nem volt túlságosan biztató a francia, olasz, portugál és moldáviai álláspont sem. Szinte valamennyi felszólaló azzal hárította el az etnikai színezetet kapott székelyföldi kérdést, hogy az nem tartozik a kongresszus hatáskörébe. Nem jogi, hanem politikai ügy, amit ráadásul nem Strasbourgban, hanem otthon kell megoldani – vélekedtek a hozzászólók.
Magyar Anna Csongrád megyei fideszes politikus volt az egyetlen, aki megkérdezte: Romániában alkotmányellenes kérni valamit? „A régiót nem körbehatárolni, hanem meghatározni kell. Vagy az lenne a legjobb megoldás, ha erről a kérdésről nem tárgyalnak, inkább fentről határozzák meg?" – tette fel a kérdést a magyarországi politikus, aki raportőrök kijelölését és egy jelentéstevő bizottság létrehozását szorgalmazta.
Összegzésében Philippe Receveur bizottsági elnök azzal zárta le a több mint ötvenperces vitát, hogy Székelyföld ügye valóban kényes ügy, amivel nem a monitoringbizottságnak, hanem a kongresszus vezetőtestületének kell foglalkoznia.
A meghívás marad, a látogatás elmarad
Amint beszámoltunk róla, a kongresszust megelőzően az RMDSZ és az MPP vezetői közösen fordultak Jean-Claude Frécon kongresszuselnökhöz, Andreas Kiefer főtitkárhoz, valamint Philippe Receveurhöz, a monitoringbizottság elnökéhez. Levelükben Kelemen Hunor és Biró Zsolt leírták, azt szeretnék, ha az Európa Tanács és az Európai Unió aktív támogatásával és a román politikai osztállyal való demokratikus és érdemi párbeszéd útján sikerülne megoldást találni a romániai magyarság kérdéses ügyeire.
A két romániai magyar politikus ugyanakkor azt javasolta, hogy a romániai helyszíni ülést előkészítendő, 2015. november elsejéig az Európa Tanácsnak egy tényfeltáró bizottsága vizsgálja meg a közigazgatási szubszidiaritás elvének, valamint az önkormányzati jogok érvényesülését a romániai magyar közösség körében – ide értve a települési és a megyei szintű önkormányzatokat is –, különös tekintettel a székelyföldi állapotokra. A felkérésre írásos válasz nem érkezett, de a keddi döntés felért egy udvarias, de határozott elutasítással.
Nem épp olyan fekete az ördög
A Strasbourgba elutazó székelyföldi küldöttség RMDSZ-es és polgári párti tagjai úgy értékelték, csupán egy csata veszett el, nem a háború. Klárik Attila arról beszélt lapunknak az ülésteremből kijövet, hogy a továbbiakban, a román félhez hasonlóan, a magyar küldöttségnek is jobban elő kell készítenie a lobbit. „Nagyobb összhangra, átgondolt diszkurzusra van szükségünk" – sommázta a feladatokat a háromszéki tanácsos.
Ezzel a bizottság póttagja, Antal Árpád is egyetértett, mondván, hogy komoly munka vár az RMDSZ-re. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint nincs ok a búslakodásra, hisz tudvalévő, hogy 2016-ban Románia ET-monitorizálásra számíthat. Ennek kapcsán a tanács számon kérheti a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájának alkalmazását. Antal az utóbbi két évtized Fehér Könyvének az elkészítését javasolta.
A két erdélyi magyar politikai alakulat képviselői úgy vélték, azzal, hogy egy két és félórás bizottsági ülésen, melynek napirendjén csaknem tizenkét pont szerepelt, közel egy órát beszéltek a Székelyföldről úgy, hogy annak nevét a román delegációvezetőtől kezdve az ülésvezető svájci elnökig ki is mondták, egyáltalán nem számít rossz eredménynek. Mint ahogy az sem, hogy a délutáni órákban több befolyásos ET-taggal tudtak szót váltani a térség és lakói kéréséről.
Szucher Ervin, Strasbourg
Krónika (Kolozsvár)2015. március 27.
Előválasztás Vásárhelyen: Soós Zoltán az első jelölt
Egyedül Soós Zoltán jelezte csütörtökig, hogy biztosan indulni fog a marosvásárhelyi polgármester-jelöltségért szervezett előválasztáson, amelyre péntektől lehet regisztrálni.
A helyi önkormányzati képviselő kihívója az a Vass Levente lehet, aki a legutóbbi helyhatósági választásokon leléptetéséig magáénak érezhette a polgármester-jelöltséget az RMDSZ színeiben. Mint ismeretes, a szintén jelöltesélyesnek tartott Peti András alpolgármester szerdán jelezte, hogy nem kíván versenybe szállni.
Ugyanakkor úgy tudjuk, a magyar pártok pénteken egyezményt kötnek az előválasztások lebonyolításáról: értesülésünk szerint az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt helyi vezetői megállapodnak abban, hogy Marosvásárhely magyar polgármesterjelötjének kiválasztására pártfüggetlen, közös előválasztásokat szerveznek, s mind a három szervezet hozzájárul a szavazási procedúra lebonyolításához.
Vass Levente egyébként még nem döntötte el, hogy részt kíván-e venni a megmérettetésen vagy sem. Amint lapunknak elmondta, amíg nem lát egy tiszta képet a verseny feltételeiről, elhamarkodottnak tartaná a döntés meghozatalát. Ugyanakkor egy ilyen vállalkozáshoz szükség van a támogatók véleményére is, állítja Vass.
Az esetleges jelöltek között felmerült Karácsony Erdei Etel neve is, ő azonban pénteken határozottan cáfolta, hogy elindulna az előválasztásokon.
Soós – mint kérdésünkre kifejtette – azért vállalja a jelölést, mert úgy látja, a Vásárhelyi Forgatag szervezésén keresztül sikerült egyféle egységet létrehozni, a különböző politikai hátterű emberek egymást támogatva dolgoztak, segítették egymást. „Ezt a szellemiséget szeretném továbbvinni” – szögezte le a tanácsos, aki szerint nemcsak a marosvásárhelyi magyarság megszólítása a cél, hanem a románság felől is jelzések érkeztek, hogy változást szeretnének.
„Ha nincs valós politikai összefogás, akkor véleményem szerint nem is lesz esélye ennek a közösségnek, hogy hatékonyan tudja megváltoztatni a sorsát” – fogalmazott Soós. A jelölt kifejtette, az elkövetkező napokban több lakossági fórumot szeretne szervezni, mobilizálná a város magyar lakosságát, függetlenül attól, hogy melyik politikai párthoz érzi közel magát. „Éreztetni akarjuk az emberekkel, hogy most változtatni lehet. Én csak közös összefogás jelöltje leszek, csak így vállalom az előválasztáson való megmérettetést” – hangsúlyozta Soós.
Lapunk arra is kíváncsi volt, hogy amennyiben nem tetszik az előválasztás eredménye, a legnagyobb magyar párt országos vezetői fölülírhatják-e azt. Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke úgy vélte, „a marosvásárhelyi magyarok opciója meghatározó, az mindent fölülír”.
Mint ismeretes, a legutóbbi helyhatósági választások alkalmával viszont hiába mérkőzött meg Vass Levente Csegzi Sándorral, a győztes orvos-politikus kénytelen volt átadni a helyét Frunda György akkori szenátornak. Négy évvel korábban, 2008-ban így járt Csegzi is, aki miután lekörözte Borbély László minisztert, felső „sugallatra” visszalépett vetélytársa javára. Bár esélyesnek mutatkoztak, a választások során mind Borbély, mind Frunda csúfos vereséget szenvedett a regnáló polgármestertől, Dorin Floreától.
Az RMDSZ országos vezetősége 2000-ben is megpróbálta átírni a vásárhelyi állóurnás előválasztások során kialakult tanácsosi listát, de a szervezet akkori megyei elnöke, Kincses Előd nem volt hajlandó engedni a Markó Béla részéről érkező nyomásnak, ami végül tisztségébe került.
Szucher Ervin, Simon Virág |
Krónika (Kolozsvár)2015. március 31.
A jövőnek kívántak üzenni a MOGYE oktatói
Hetven facsemetét ültettek el, és egy időkapszulát helyeztek el a földbe kedden délután a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) udvarán.
A rendhagyó akcióval az intézmény vezetősége a hetven évvel ezelőtti eseménynek kívánt emléket állítani, annak a napnak, amikor 1945-ben megalakult az egyetem.
Mivel a vezetőség úgy hirdette meg az akciót, hogy mindenki azt helyez az időkapszulába, amit oda illőnek talál (és ami el is fér), a magyar tagozat képviselői egy dossziét állítottak össze, amelyben helyet kapott az a hetven évvel ezelőtt napvilágot látott Hivatalos Közlöny, amelyben az egyetemlétesítési rendelet olvasható. A jövőnek szánták a 2011. évi 1-es számú tanügyi törvény anyanyelvű felsőoktatásra vonatkozó előírásait, valamint az elmúlt négy év – levelezésben, átiratokban, kérvényekben, újságcikkekben tükröződő – szélmalomharcát. Miközben Leonard Azamfirei rektor a multikulturalizmus fellegváraként emlegette a vásárhelyi egyetemet, a megbékélésre és összefogásra ösztönözve tanárokat és diákokat egyaránt, Peti András alpolgármester háromnyelvű hűtőmágnesét leszámítva, a Szilágyi Tibor volt rektorhelyettes és társai által elhelyezett csomag volt az egyetlen, amely magyar nyelven is hirdeti a jövő nemzedékeknek, hogy 2015-ben a MOGYE-n, ha részben is, de még zajlott anyanyelvű oktatás. A rektorátus részéről az elmúlt hetven év szépített változata került a földbe. Az egyetem vezetősége a 2045-beli mogyésoknak szánta a terjedelmes időkapszulát, amelybe még egy laptopot is csomagolt.
Mint ismeretes, a Mihály király által 1945. május 28-án aláírt 407-es törvényerejű rendelet értelmében június elsejei hatállyal Kolozsvárott magyar tannyelvű Állami Tudományegyetem létesült négy tudományos karral, és felvette a Bolyai Tudományegyetem nevet. Annak dacára, hogy a királyi rendelet azt is leszögezte, hogy a klinikákon mind a román, mind a magyar kar részére biztosítani kell a gyakorlati tevékenység lehetőségét, ezt a román fél már kezdettől fogva megszegte. Mivel nem engedték be a magyar kart a kolozsvári klinikákra, a fennmaradás érdekében kénytelenek voltak Marosvásárhelyre költözni, ahol az 1948-as tanügyi reform alapján váltak önálló intézetté. Tizenegy évvel később a két kolozsvári egyetem, a magyar oktatók és diákok tiltakozása ellenére, összeolvadt. Az így keletkezett Babeş–Bolyai Tudományegyetemen fokozatosan megszűntek a magyar csoportok. Pártutasításra, 1962-től Marosvásárhelyen az előadásokat magyarul és románul, a gyakorlati órákat csak románul tartották. A hallgatói részarány fokozatosan a román hallgatók javára billent. A ’80-as évek végére a magyarul tanulók aránya 20 százalék alá süllyedt. 2008-ra ez 50 százalékra emelkedett, de a magyar oktatóké nem haladja meg a 30 százalékot.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro2015. április 1.
Kényszerszünet után jelentkezett Molnár H. Lajos
Szülővárosában, Marosvásárhelyen és Erdély-szerte valamikor rendkívüli népszerűségnek örvendő szerző, Molnár H. Lajos legújabb kötetét mutatták be kedden este a Bernády Házban.
Az Álmaim babái című regényével a több mint negyed évszázada Magyarországon élő szerző csaknem tíz év hallgatást tört meg. Ezúttal is kényszerhallgatásról van szó, akárcsak a nyolcvanas évek Romániájában, csakhogy ezúttal nem a cenzúra, hanem egy kegyetlen szívbetegség tartotta távol a billentyűktől. A nagysikerű Donki Ákos (1981, 1987), Falra hányt esztendő (1983, 1990), Volt egyszer egy udvar (2000, 2001) és más regények és riportkötetek szerzője ismét egy szín-marosvásárhelyi történettel rukkolt elő, amelyben a tősgyökeres városlakók könnyen felismerhetik a helyszíneket, de akár a könyv egy-egy valós szereplőjét is. Merthogy nem mindenik az, és ezt az író már rögtön a regénye címe alá kanyarított két mondatban siet is tisztázni.
„A valóságban is létező személyek csak a keretet adták a történet elmeséléséhez, mondataik és cselekedeteik a képzelet szüleményei” – szögezi le Molnár. Hogy a valamikor díjazott, ünnepelt, majd indexre helyezett szerzőnek, óvodás korától mindmáig, valóban tizenegy szerelme volt vagy sem, teljesen mellékes, hisz mindenikről azt állítja, hogy szívesen leélte volna vele az életét, „ha másképp alakul…”. Molnár H. Lajos bizonyos Katának dedikálja a könyvét. Ő valós személy; a szerző harmadik felesége.
Az Álmaim babáit három pályatárs mutatta be: Bakó Zoltán és Bögözi Attila, akik a szerző kollégái és cimborái voltak, valamint Szucher Ervin. „A könyvbe felületesen belelapozó olvasó akár azt is hiheti, hogy önéletrajzi indíttatású regény Molnár H. Lajos műve. Hiszen főhőse – bármennyire más irányba csábítana is a címe – nem más, mint a szerző maga. Az életét végigkísérő lányok-asszonyok, múló és múlhatatlan vagy visszatérő szerelmek, szeretők meg házaspárok pedig pusztán ürügyet szolgáltatnak arra, hogy az író világgá kiabálja boldogságát, boldogtalanságát, meg hogy kíméletlen ítéletet mondjon maga felett” – avatta be a hallgatóságot Molnár „álmaiba” Bögözi Attila. Bakó Zoltán arról beszélt, hogy Molnár H. Lajos munkájában a nyolcvanas évek eleje elevenedett meg, egészen pontosan az 1983-as esztendő, amikor megjelent az a másik esztendő, a falrahányt, amiért aztán az írót a kommunista hatalom letiltotta.
„Lajos akkor már a negyedik köteténél tartott, s egy kis szakmai irigységgel szemléltük a sikerét. Könnyű neki, mondogattuk, merthogy egy hetilapnál az ember egy-két nap alatt lezavarja a heti penzumot, aztán napszámban hányhatja falra az esztendőket” – nosztalgiázott a pályatárs. Bakó szerint tulajdonképpen egy városelvonási szindróma látleletei, diagnózisa bukkan ki a sorok közül. A szerző régen otthagyta szülővárosát, minden velejárójával, épületeivel, utcáival, embereivel együtt, s ez okozza a mostani akut hiányérzetet benne. „Mert ilyen a vásárhelyi ember, s ilyen Molnár H. Lajos is: nem tud, mert nem akar elszakadni a helyektől, emberektől, történetektől, egy életérzéstől, amit nemes egyszerűséggel Vásárhelynek nevezünk” – jellemezte az írót újságíró barátja.
Szucher Ervin azzal ajánlotta az olvasónak a csaknem ötszáz oldalas önéletrajzi ihletettségű történetet, hogy az időnként fel-fel bukkanó bánatot, elkeseredést, haragot mindig lekörözi az iróniába és főként öniróniába átcsapó humor. A fiatal kolléga azt kérdezte a – sajnos csak a technika segítségével, a falra kivetítve jelen lévő – szerzőtől, hogy miért ábrázolja a főszereplőt, azaz magát hol félénk, hol túlzottan pofátlan fiatalembernek, hol esetlennek, hol szerencsétlennek, olyannak, aki egyfolytában vedeli az alkoholt és nincs szerencséje a nőkhöz? „Mert nagyjából ilyen volt az életem” – érkezett a Skype-on megadott válasz.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2015. április 8.
Félvállról vett kétnyelvűségi kötelezettségek
Nemcsak a nyelvi jogokat szabályozó hazai törvényekre és nemzetközi egyezményekre, de a prefektusi hivatal felhívására is fittyet hánynak a Maros megyei kormányhivatal alárendeltségébe tartozó intézményvezetők. Utóbbiak többsége még csak válaszra sem méltatta a prefektúráról még 2014 augusztusában kiküldött körlevelet, amelyben a hivatal az anyanyelvhasználatról kért tájékoztatást.
A prefektúra alárendeltségébe tartozó 34 dekoncentrált intézmény vezetői közül alig tízen méltatták válaszra Nagy Zsigmondot. Az alprefektus az éppen szabadságát töltő felettese, Vasile Liviu Oprea nevében 2014. augusztus 13-án körlevélben szólította fel az intézményvezetőket, hogy kilenc napon belül válaszoljanak öt kérdésre.
Ezek a következőképpen hangzottak: 1. Kihelyezték-e az intézmény homlokzatára a kétnyelvű táblát?, 2. Az ügyfelektől kaptak-e szóban vagy írásban magyar nyelvű kéréseket?, 3. Azokban az ügyosztályokban, amelyek a lakossággal való kapcsolattartással foglalkoznak, használják-e a magyar kisebbség nyelvét?, 4. Abban az esetben, ha az ügyfelek magyar nyelvű beadványokkal fordultak az intézményhez, van-e lehetőség a válaszok magyar nyelven való közlésére?, 5. Van-e lehetőség arra, hogy az intézmény által nyújtott szolgáltatások területén kérésre biztosítsák a magyar nyelv használatát?
A körlevélre reagáló intézményvezetők közül mindössze négyen válaszoltak igennel valamennyi kérdésre, ami azt jelenti, hogy csupán a munkaerő-elhelyezési ügynökség, a művelődési igazgatóság, a vetőmagok és szaporító anyagok minőségét felügyelő ügynökség, valamint a vidéki beruházásokat finanszírozó megyei iroda tartja tiszteletben a nyelvi jogokra vonatkozó törvényes előírásokat.
A további válaszokból kiderül, hogy a legtöbb hiányosság éppen azokban a közintézményekben mutatkozik, melyeket a legtöbben látogatnak: az egészségügyi igazgatóságon és a kataszteri hivatalban. Előbbiben nincs kétnyelvű tábla és a magyar nyelvű kérésekre sem szoktak magyarul válaszolni.
A kataszteri hivatalban sem került helyére a kétnyelvű felirat, és kérvények benyújtásában kérésre sem biztosítják a magyar nyelv használatát. Az intézmény vezetője viszont megjegyzi, hogy a közönségszolgálaton, az iktatóban és a titkárságon lehet használni az anyanyelvet, de csak szóban.
Kérdésünkre, hogy a felmérés eredményeinek a birtokában lépett-e a prefektúra, Nagy Zsigmond nemmel válaszolt. „Merem remélni, hogy akik nem válaszoltak, azért nem tették meg, mert szabadságon voltak, és nem azért, mert ennyire félvállról vennék a kérdést. A beérkezett válaszok alapján még az ősz elején készítettem egy jelentést Vasile Liviu Oprea prefektusnak, de mire áttanulmányozta volna, már le is váltották. Utódja annyira elfoglalt, hogy még nem volt ideje ezzel foglalkozni. Az is lehet, hogy mire erről beszélnénk, engem váltanak le” – nyilatkozta lapunknak az RMDSZ által javasolt alprefektus.
Kérdésünkre, hogy azok az intézményvezetők, akik semmibe veszik a közigazgatási törvény nyelvhasználatra vonatkozó cikkelyeit és a nemzetközi egyezményeket, számíthatnak-e szankciókra, Nagy Zsigmond szkeptikusnak mutatkozott. „A kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó, a közigazgatásra érvényes kedvező jogszabályok ellenére, a törvények nem tartalmaznak hatékony kényszerítő jogi eszközöket, amelyekkel be is lehetne tartatni ezeket” – mondta az alprefektus.
Ennek ellenére Nagy megismételte, amit korábban is elmondott lapunknak: nem lehet ürügy a kétnyelvű táblák elkészítésének és kihelyezésének a halasztására az, hogy annak költségei nincsenek belefoglalva az éppen aktuális költségvetésbe.
Szucher Ervin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), 2015. április 11.
Gondolatok egy könyvről
Csinta Samu: Erdély újranemesítői Heti Válasz Kiadó
A visszaszolgáltatások nyomán egyre többen jelennek meg, lakják be immár életvitelszerűen és felelősen az ősi birtokot, válnak az erdélyi magyar társadalom szerves részévé. Ki több, ki kevesebb sikerrel, elszántsággal, büszkén viselve vagy éppen titkolva származását – hiszen végső soron jövőt félő emberek ők is –, kit mennyire hurcolt meg az a bizonyos huszadik század. Építenek, restaurálnak, s közben bennünk is építik a korábban nem is létező vagy igencsak romossá pusztított önazonosság-tudatot. Róluk, az erdélyi arisztokrácia hat családjáról szól Csinta Samu Erdély újranemesítői című könyve.
"Amikor Csinta Samu megkeresett, hogy egykori családi birtokaikon újjáépítésbe kezdő erdélyi arisztokratákkal tervez könyvet írni, fellelkesített. Tudtam, hogy nem az édesbús múlt újbóli elsiratásában lesz majd részünk. Nem Tündérkertben bolyongunk céltalan. Az újrakezdőkkel folytatott beszélgetésektől olyan energiákhoz juthatunk, amelyek szemlélődőből építővé nemesítenek bennünket. Érdekelt, hogy Erdélyországban miként akadályozzák és hogyan segítik az újrakezdést. Meg aztán mintát is reméltem a határon innen élő magyarok számára, elvégre a mi dolgunk sem más, mint a megszólalóké, hogy úgy találjuk meg a helyünket a XXI. századi környezetben, hogy közben a szocializmusban felszaggatott gyökereinket is visszaerősítsük. Hogy utat építsünk a felszántott múltból az otthonosan berendezett jövőbe." (Borókai Gábor)
"Az Erdély újranemesítőit olvasva eszméltem csak rá, hogy ha valami, akkor nekem eddig Erdélyből ez hiányzott. Ha valakik, akkor ők hiányoztak. A hajdani Tündérkert a Kálnokykkal, a Telekikkel, a Hallerekkel lett teljes. A »megmaradni, gyarapodni, visszaszerezni« hármas jelszavából ez idáig csupán az első részcél megvalósulására láttam garanciát. Most, Csinta Samu könyve olvastán már tudom, hogy a másik kettőre is él még a remény. Félreértés ne essék: visszaszerezni identitást, közösségtudatot, hitet úgy is lehet, hogy mindeközben nem kell elvenni semmit senkitől. Különösen nem egy nemesített, újranemesített világban. Ahol azok szolgálhatnak mindenki számára követendő például, akiknek nem kellett újranemesedniük." (Ballai Attila)
Az Erdély újranemesítői című könyv marosvásárhelyi bemutatójára április 15-én, szerdán 18 órakor kerül sor a Kultúrpalota kistermében. Közreműködik: Szucher Ervin újságíró, Gáspárik Attila színművész, Molnár Tibor – hegedű; Molnár József – brácsa (a Tiberius vonósnégyes tagjai); Kostyák Márton – nagybőgő (a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szólamvezetője).
Népújság (Marosvásárhely)2015. április 14.
Portik Vilmos is bejelentkezett a polgármesteri versenybe
Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Maros megyei elnöke a második politikus, aki versenybe száll a marosvásárhelyi polgármesteri szék megpályázásáért kiírt összmagyar előválasztáson.
Portik – aki kedden jelentette be szándékát – úgy véli, minél többen iratkoznak fel a listára, annál inkább meg tudják mozgatni a marosvásárhelyi magyarságot.
Nem a jó barátnak tartott, RMDSZ-es Soós Zoltán ellenében, hanem a választópolgárok iránti alázat miatt iratkozott be a jelöltversenybe – így indokolta döntését Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei elnöke, aki kedd délelőtt sajtótájékoztató keretében maga jelentette be megmérettetési szándékát. Mint hangsúlyozta, bár nem tagadja meg néppárti identitását, nem az EMNP jelöltjeként, hanem a városért felelőséget érző vásárhelyi polgárként jelentkezik az előválasztásokon. „Az előválasztás a magyarság ünnepe kellene legyen. Konstruktív vitát, párbeszédet, diskurálást úgy tudunk teremteni, ha nem pártérdekeket, hanem közösségi érdekeket képviselünk” – hangoztatta Portik. A néppárti vezető így a május 31-i eredményhirdetés utáni folytatásról is beszélt. „Csak akkor tudunk többségi tanácsot és – szerencsés csillagzat alatt – polgármestert állítani, ha mindenkit meg tudunk szólítani” – vélekedett. Ehhez viszont arra lenne szükség, ha az előválasztás majdani győztese, valamint az önkormányzati tisztségekre pályázó különböző színezetű magyar jelöltek választási szövetségben vágnak neki a 2016-os versenynek. Ennek érdekében egy ötpontos előválasztási vállalás aláírását is javasolta Portik, melyben többek között, az áll, hogy „a polgármesterjelölt, a koalíciós listával és az azon szereplő személyekkel egyetemben, kizárólag a három párt koalíciós színeiben jelenhet meg”.
A Soós Zoltán után másodikként bejelentkezett Portik Vilmos úgy véli, minél több jelöltnek kellene megmérettetnie magát. Szerinte nem létezik, hogy a közel hatvanezres magyar közösségből csak ketten lennének azok, akik megpályáznák a polgármesteri széket.Amint beszámoltunk róla, a Magyar Polgári Párt is gondolkodik a jelöltállításon. „Minél több a versenybe feliratkozott személy, annál több a résztvevő az előválasztáson” – véli Portik, aki belátta, hogy a regisztrációnak „egyelőre nem sikerült felkorbácsolnia a marosvásárhelyiek érdeklődését”.
Az eddig egyetlen ellenjelöltjét, Soós Zoltánt a felekezeti hovatartozása miatt ért támadásokról Portik Vilmos elmondta, „ha az 1568-as tordai vallásszabadság meghirdetésében elsők voltunk a világon, akkor ennek a szellemében kellene gondolkodnunk ma is”. Portik Vilmos Soóst nagyszerű embernek tartja, akivel két éve együtt dolgozik a magyar napokként ismert Vásárhelyi Forgatag szervezésében
Szucher Ervin
Székelyhon.ro