udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
814
találat
lapozás: 1-30 ... 751-780 | 781-810 | 811-814
Névmutató:
2017. március 2.
Tiltakozás a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumot sújtó kisebbségellenes diszkrimináció és hatalmi visszaélés ellen
A magyarellenes elnyomás bevált eszközének bizonyul Romániában az igazságszolgáltatás. Példa rá a magyar szimbólumok és feliratok elleni bírói ítéletek sokasága, magyar közéleti szereplők gyakran alaptalan meghurcolása, vagy a magyar és egyházi tulajdonok jogi úton való elbitorlása.
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium botrányos esetét követően jelenleg a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ellenében folyik a hajsza. A felekezeti iskola november óta tartó ellehetetlenítésének – ez esetben – az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a főszereplője, mely a nemzetközileg támogatott korrupcióellenes küzdelem örve alatt, másfelől a hatalmi ágak szétválasztásának demokratikus elve mentén sajnálatos módon kisebbségellenes, diszkriminatív tevékenységre ragadtatja magát, halvány esélyt sem engedve arra, hogy kisebbségi, közösségi jogaink eme nyilvánvaló sérelmét egykönnyen orvosolni tudjuk. Más szóval: a demokratikus jogrend eszköztárát használja fel az államhatalom a kisebbségi jogok csorbítására, egyházi és anyanyelvi jogaink elnyomására.
Az Európai Parlament plénumán tegnap késő este ez ellen emelte fel a szavát Tőkés László európai képviselő. Rövid időre korlátozódó felszólalásában a vásárhelyi katolikus gimnázium diákjainak szüleivel szemben foganatosított ügyészségi kihallgatások, valamint a Maros megyei tanfelügyelőség intézkedéseinek törvénytelen voltát leplezte le, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a sorozatos hatósági túlkapások a tanintézet mintegy 400 tanulójának az őszi beiskolázását, végtére pedig magának az iskolának a létét fenyegetik. „Tiltakozom a magyar egyházi iskolánkat sújtó kisebbségellenes diszkrimináció és hatalmi visszaélés, valamint a szülők megfélemlítése ellen!” – ezekkel a szavakkal zárta beszédét, Antonio Tajani EP-elnök közbelépését kérve az iskola, a szülők és a gyermekek védelmében.
Csak remélni lehet, hogy az RMDSZ a jelenlegi kritikus helyzetben nem marad a hangzatos elítélő nyilatkozatok szintjén, Potápi Árpád János és Soltész Miklós magyar államtitkárok tiltakozása pedig halló fülekre talál a román hatóságoknál. Teodor Meleşcanu és Szijjártó Péter külügyminiszterek legutóbbi budapesti találkozása szintén a megoldás megtalálására nyújthat esélyt, mint ahogyan Kincses Előd ügyvédnek a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácshoz benyújtandó keresete is hozzájárulhat a tarthatatlan iskolai helyzet orvoslásához.
Ma reggel a néppárti magyar EP-képviselők Antonio Tajani elnök kisebbségügyi tanácsadójával, Markus Warasinnal való találkozása alkalmával Tőkés László külön is szót emelt a marosvásárhelyi gimnázium védelmében.
tokeslaszlo.eu/cikk2017. március 4.
A kormányellenes tüntetőkkel elnézőbbek, mint a székely felvonulókkal
A csendőrség két bírságot rótt ki a Marosvásárhelyen szervezett kormányellenes tüntetések során, azt is éjszakai hangoskodásért. Eközben a tavalyi székely szabadság napján megbüntetettek esetében annak a bírságának az eltörlése ellen is fellebbeztek, aki ott sem volt a felvonuláson.
A Vásárhelyi Hírlap utánajárt annak, hogy milyen intézkedéseket foganatosítottak a marosvásárhelyi közfelügyeleti hatóságok a közterület-foglalással, hangos bekiabálásokkal, bannerlengetéssel járó többnapos kormányellenes utcai megmozdulások alkalmával, illetve hogy hol tartanak az évente egyszer, egyetlen helyszínen, előre bejelentett módon néhány órás felvonulással kapcsolatos ügyek, amelynek célja felhívni a figyelmet Székelyföld autonómiaigényére.
„A 13-as sürgősségi kormányrendelet visszavonását követelő megmozdulásokat Marosvásárhely főterén is tartottak, ezeket mindannyiszor a megyei csendőrség alakulatai biztosították” – tájékoztatott Adina Chiș szóvivő, majd a Tudor lakónegyedbeli mobilegységhez irányított további információkért.
„A tiltakozások rendben, különösebb incidensek nélkül zajlottak. A csendőrség két esetben rótt ki bírságot, február elsején, egyenként 200 lej értékben. Az 1991. évi 61-es számú törvény 2-es bekezdésének 25-ös pontja alapján csendháborításért kaptak bírságot hangosbemondóba kiabáló fiatalok, a jogszabály szerint ugyanis 22–23 órakor egy rendezvény esetében is abba kell ezt hagyni, ők azonban éjjeli 1 órakor is ordibáltak” – tájékoztatta az újságot Anca Roxana Moțoc szóvivő.
Ami a kormányellenes tiltakozások jóváhagyását, tudomásul vételét illeti, megtudtuk, hogy a reformigénylő civil megmozdulásokon előszeretettel résztvevő és támogató Szabad Emberek Pártja nem nyújtott be engedélyezési kérelmet, illetve előzetes bejelentést. Az események hevében, az utolsó napokban valaki azt állította, hogy benyújtotta a jóváhagyási kérelmet. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal szóvivőjétől, Cosmin Blagától úgy értesültünk, hogy ezeken a demonstrációkon spontán gyűltek össze az emberek, a hirdetést, szervezést nem vállalta fel senki, így jóváhagyási kérelmet sem nyújtottak be.
Március másodikáig nem született jogerős ítélet arra vonatkozóan, hogy a tavalyi székely szabadság napja után a csendőrség által csendháborításért, engedélyezetlen rendezvényen való részvételért, illetve szervezésért megbírságoltak esetében töröljék el a bírságot. A hatóságok intézkedése, így a bírságról szóló kiállított jegyzőkönyvek ellen hatvanhat esetben emeltek kifogást a polgárok, és alapfokon minden esetben a jogtalanul megbírságoltaknak kedvező ítélet született.
„Hatvanhat határozatban érvénytelenítették a büntetéseket, és mindannyi alapfoki határozattal szemben fellebbezett a csendőrség, függetlenül attól, hogy az illető megbírságolt személy ténylegesen részt vett-e a rendezvényen, vagy bizonyítékokkal igazolta, hogy nem volt ott. Az összes ügyben kitűzték a tárgyalások időpontjait, ezek március 10. utánra esnek, tehát az idei székely szabadság napja előtt, legalábbis máig (március 2. – szerk. megj.) a Törvényszék nem hozott ítéletet, azaz nem született jogerős ítélet, amelyben elutasítsák a csendőrség fellebbezését” – tájékoztatott a felperesek ügyvédje, Kincses Előd.
Hozzátette, egyetlen kivétellel az összes ügyben teljes mértékben eltörölték a bírságot, a Székely Nemzeti Tanács elnökének, Izsák Balázsnak szervezésért kiállított jegyzőkönyvben szereplő 10 ezer lejes bírságból azonban 6000 lejt töröltek el, 4000-et „meghagytak”. „Ebben az ügyben mi fellebbeztünk, a tárgyalást május 2-ára tűzték ki” – tudtuk meg az ügyvédtől.
Előzetesen bejelentették, pénteken egyeztetnek
Az idei székely szabadság napi megemlékező rendezvény március 10-én, jövő pénteken 16 órakor kezdődik a marosvásárhelyi Postaréten, a Székely Vértanúk emlékművénél, ahonnan a hagyományoknak megfelelően a város főterére vonulnak a résztvevők a prefektúra elé. „Ezen a napon fog megmérettetni az az erkölcsi erő, amely tizenötödik éve szembesíti a román hatóságokat és a közvéleményt a székely nép akaratával, autonómiakövetelésével. Alkotmányos eszközökkel, erőszakmentesen, de szívós kitartással igényeljük a szabadságot: az államon belüli önrendelkezést” – fogalmazott felhívásában az SZNT elnöke, Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke pénteken egyeztet a marosvásárhelyi csendőrség illetékeseivel az esemény biztosításáról. Ez egyébként eddig is így történt, gond és nézeteltérések nélkül, ráadásul az idei megemlékezés és felvonulás megtartásáról szóló előzetes bejelentést már két évvel ezelőtt, 2015-ben benyújtották a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalhoz (az 1991. évi 60-as számú törvény értelmében ezt a rendezvény előtt legalább 48 órával kell megtenni), Izsák Balázs pedig nemrég írásos emlékeztetőt küldött az önkormányzatnak és a csendőrségnek, amire választ nem kapott.
Az SZNT elnöke korábban a Vásárhelyi Hírlapnak kijelentette: a gyülekezési szabadságról rendelkező törvény értelmében az előzetesen bejelentett rendezvényeket a polgármester csak a benyújtástól számított 48 órán belül tilthatja meg. Erre azonban nem került sor, ráadásul a marosvásárhelyi táblabíróság tavaly július elején jogerősen kimondta, hogy a 2016-os székely szabadság napjának 2015-ös bejelentése érvényes volt – eszerint tehát a 2017-es is az.
Megemlékezés világszerte
Az Érden bejegyzett Székelyföldért Társaság elnöke, György-Mózes Árpád március 2-án arról tájékoztatott, hogy Székely Vértanúkkal kapcsolatos megemlékezések 2017-ben a marosvásárhelyi mellett lesznek Budapesten, Budaörsön, Sárospatakon, Szolnokon, Münchenben és Zürichben is, viszont a korábbi évek alapján valószínűleg a világ távolabbi pontjain, például Isztambulban is csatlakoznak.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro2017. március 6.
Elfogadhatatlan a tanfelügyelőség eljárása
Mivel nem létezik egy végleges és visszavonhatatlan bírói ítélet, amely kimondja, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumot törvénytelenül hozták létre, elfogadhatatlan a megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsának határozata, amit írásban is közölt az iskolával, és amelyben megtiltja, hogy a cikluskezdő előkészítő, ötödik és kilencedik osztályokba diákokat írjanak be. A tanfelügyelőség átirata a korrupcióellenes ügyészség által folytatott kivizsgálásra hivatkozik, ez azonban végleges bírói ítélet hiányában törvénysértő, mivel nem veszi figyelembe az ártatlanság vélelmét. Ezért az iskola és a szülők nevében Kincses Előd ügyvéd előzetes panaszt nyújtott be a tanfelügyelőségre és a prefektushoz. Ebben azt kéri a kormányhivatal vezetőjétől, hogy lépjen közbe a tanfelügyelőség által elkövetett hivatali hatalommal való visszaélés megszüntetése érdekében.
Kincses Előd a Római Katolikus Líceum képviseletében, a szülők egyetértésével beadvánnyal fordult a Magisztratúra Legfelsőbb Tanácsához is, hogy a szülők kihallgatása során a DNA ügyészei által elkövetett visszaélések kivizsgálását kérje, és a történtekről tájékoztatót küldött az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyészének, Laura Codruţa Kövesinek is. Kérte azt is, hogy rendeljék el a szülők tanúként való meghallgatásának betiltását is, ti. a nyomozati eljárás a líceum létrehozásának körülményeit vizsgálja, amiről a szülőknek nincs tudomása, mivel ők a már létező iskolával kerültek jogviszonyba.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)2017. március 7.
Elutasították a csendőrség fellebbezését
Megszületett az első jogerős ítélet a Maros Megyei Törvényszéken
Március 3-án a Maros Megyei Törvényszék elutasította a marosvásárhelyi csendőrség azon fellebbezését, amelyben azt kérte, hogy a Simon Zsoltra kiszabott ezerlejes büntetést tekintse törvényesnek, és vonja vissza a szabálysértési jegyzőkönyv megsemmisítésére vonatkozó bírósági ítéletet – tájékoztatott hétfőn Kincses Előd ügyvéd.
Elmondta, hogy tavaly március 10-én, a székely szabadság napja alkalmával a Siculitas Egyesület a csendőrséggel közölte annak az ötven személynek a listáját, akik segítik őket a rendfenntartásban.
Miután a szóvivő az eseményt követően azt nyilatkozta, hogy semmiféle rendbontás nem történt, a csendőrség ezerlejes büntetéseket kezdett kibocsátani az illető személyek címére, akik tulajdonképpen a munkájukat segítették.
– A szabálysértési büntetések ellen mind az ötven személy panasszal élt, és a bíróság első fokon valamennyi esetben eltörölte azokat.
– Az elsőfokú döntést a csendőrség valamennyi esetben megfellebbezte. A mai napig egyetlen jogerős határozat született: folyó év március 3-án a Maros Megyei Törvényszék elutasította a csendőrség fellebbezését, amelyben azt kérte, hogy a Simon Zsoltra kiszabott ezerlejes büntetést tekintse törvényesnek, és vonja vissza a szabálysértési jegyzőkönyv megsemmisítésére vonatkozó bírósági ítéletet.
– Az ítélet csak Simon Zsoltra vonatkozik?
– Csak Simon Zsoltra jogerős. Ötven embert büntettek meg ezer lejre, az első fokú döntés helyt adott a panasznak, eltörölte a jegyzőkönyvet és a büntetést. A csendőrség minden esetben fellebbezett, de a mai napig csak egyetlen fellebbezést bírált el a megyei törvényszék. Március 3-án hozott jogerős ítéletet a Simon Zsolt ügyében, hogy szabálysértő volt a büntetések kiszabása.
– És mi van a többi 49-cel?
– Az ügyük még folyamatban van. Negyvenkilenc fellebbezési tárgyalás még hátravan ezzel kapcsolatban. Ezenkívül még lesz kb. negyven tárgyalás azokkal, akik állítólag hangoskodtak a felvonulás alkalmával. Vagyis csendháborítók, noha az Európai Emberjogi Bíróság kimondta, hogy természetes, hogy egy tüntetésen az emberek kiabálnak.
Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy a székely szabadság napján 2016-ban és 2017-ben tartandó felvonulást és tüntetést még 2015 márciusában jelentette be a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban a Siculitas Egyesület. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg. Ezért utasította a bíróság jogerős ítéletben a tiltakozások tudomásulvételére a polgármestert.
A csendőrök tavaly márciusban arra hivatkozva bírságoltak, hogy a demonstráció szerintük nem rendelkezett engedéllyel, és a bírságokat már csak a bíróság semmisítheti meg, azok esetében, akik óvást emeltek ellene.
A csendőrség a felvonulás után egy héttel közölte, hogy a videofelvételek tanulmányozása után nyolcvannégy ember bírságoltak meg összesen 70 800 lej értékben: a résztvevőket csendháborításért, a szervezőket azért, mert „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek; szervezőként nem léptek fel a tömegrendezvény megszakítása érdekében akkor, amikor azt tapasztalták, hogy a közrend és a csend megzavarására alkalmas cselekedetek történtek”.
A csendőrség szóvivője szerint a csendőrség törvényesen járt el, az érintettek többsége azonban ezt kétségbe vonta, és a közigazgatási bírósághoz fordult, kérve a bírságolási jegyzőkönyvek megsemmisítését.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)2017. március 8.
Kettős mércét alkalmaz a román csendőrség a tüntetőkkel szemben
A Vásárhelyi Hírlap szerint a marosvásárhelyi csendőrség példátlan szigorral járt el a székelyek autonómiaigényét kinyilvánító, tavaly márciusi bejelentett tüntetés szervezőivel és résztvevőivel szemben, ugyanaz a csendőrség azonban csupán két embert bírságolt meg az elmúlt hetek be sem jelentett kormányellenes tüntetései miatt.
A marosvásárhelyi napilap nemrég hasonlította össze a tavalyi székely szabadság napjával kapcsolatos hatósági fellépést azzal a móddal, ahogyan a hatóságok a kormányellenes tüntetéseket kezelték. Amint a városháza szóvivőjétől megtudták, a marosvásárhelyi kormányellenes megmozdulások spontán módon szerveződtek, senki nem jelentette be ezeket. A csendőrség szóvivője a lapnak elmondta: a tiltakozások különösebb incidensek nélkül zajlottak. A csendőrség mindössze két esetben rótt ki egyenként 200 lej értékű bírságot csendháborításért. Két olyan fiatalt bírságoltak meg, akik éjjel egy órakor hangosbemondót használva ordítoztak Marosvásárhely főutcáján.
A székely szabadság napja alkalmából tavaly márciusban tartott marosvásárhelyi felvonulást és autonómiatüntetést a csendőrség utólag annak ellenére engedély nélküli megmozdulásként kezelte, hogy a rendezvényt a szervezők bejelentették. A bejelentés törvényességét a bíróság alapfokon a tüntetés előtt, jogerősen pedig a tüntetés után ismerte el. A megmozdulás végén a csendőrség szóvivője az MTI-nek azt mondta: nem történt rendbontás a rendezvényen.
Egy héttel a rendezvény után azonban a csendőrség közel száz, felvételeken azonosított, illetve a szervezők által rendfenntartókként bejelentett személyt bírságolt meg – nyilván felsőbb utasításra. Az erőszakszervezet közleménye szerint 50 ember azért kapott összesen 61 ezer lej értékű bírságot, mert az érintettek be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek és szervezőként nem léptek fel a tömegrendezvény megszakítása érdekében akkor, amikor azt tapasztalták, hogy a közrend és a csend megzavarására alkalmas cselekedetek történtek. Emellett 34 embert csendháborításért bírságolt meg a rendőrség, összesen 9800 lej értékben.
E bírságok érvénytelenítését a bíróságon kérték az érintettek. A Vásárhelyi Hírlapnak Kincses Előd ügyvéd elmondta: első fokon eddig hatvanhat bírságolási jegyzőkönyvet érvénytelenített a bíróság, a csendőrség azonban valamennyi esetben fellebbezett az ítélet ellen. Másodfokon egyik ügyben sem született még ítélet.
https://itthon.ma/erdelyorszag2017. március 8.
Csak tíz személy felvonulását engedélyezte a vásárhelyi polgármesteri hivatal
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a székely szabadság pénteken tartandó napjára csak a székely vértanúk emlékműve melletti megemlékezést hagyta jóvá, a résztvevők felvonulását nem, és még kevésbé azt, hogy a résztvevők az úttesten vonuljanak – közölte egy közleményben a hivatal szerdán.
A polgármesteri hivatal a dokumentumban megjegyezte: a szervezők rendelkezésére bocsátja a Mihai Eminescu Központ nagytermét, „hogy ott kulturális rendezvényeket tartsanak a székely szabadság napja alkalmából". Azt is hozzátette, hogy a polgármesteri hivatal „jóváhagyta hogy legfeljebb tíz résztvevő a prefektusi hivatalhoz menjen, és ott petíciót nyújtson be, amint azt a törvény írja" – áll a közleményben. A hivatal álláspontja szerint a székely szabadság napja résztvevői kizárólag a járdán távozhatnak a megemlékezés helyszínéről.
Kincses Előd ügyvéd, a megmozdulás szervezőinek a jogi képviselője az MTI-nek elmondta, a városháza nem is tájékoztatta a székely szabadság napja szervezőit, csupán a sajtóközleményben rögzítette álláspontját. Az ügyvéd egyértelműen hivatali hatalommal való visszaélésnek tekintette a városháza állásfoglalását.
Emlékeztetett rá, hogy tavaly júniusban jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a 2016-os és 2017-es demonstráció 2015 elején tett bejelentése jogszerű volt, és a bíróság arra kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy vegye tudomásul a bejelentést. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg.
Kincses Előd átiratban kérte a csendőrséget, hogy járjon el a szervezőkkel múlt pénteken kötött megegyezésnek megfelelően. László György, a Marosszéki Székely Tanács elnöke egy szerdai sajtótájékoztatón elmondta: arról állapodtak meg, hogy a csendőrség biztosítja a tiltakozók felvonulását az úttest egyik sávján.
Lucian Goga prefektus egy szerdai sajtóbeszélgetésen elmondta: a belügyminisztériumnak alárendelt rendfenntartó egységek mindent megtettek azért, hogy a megmozdulás normális körülmények között, a törvények betartásával folyjon le. A prefektus ugyanakkor nyugalomra, megértésre szólította fel a résztvevőket. „Mindenkinek jogában áll hangot adni a vágyainak, gondolatainak, de csakis a törvény betartásával, a közrend és a csend háborítása nélkül" – jelentette ki a prefektus.
Lucian Goga ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a megmozdulás a kölcsönös tisztelet jegyében fog lezajlani, hiszen – mint megemlítette – Marosvásárhelyen több etnikum él együtt.
A Székely Nemzeti Tanács pénteken délután helyi idő szerint 16 órára hívta a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékműve mellé a székelyeket, hogy ott a Habsburg-ellenes székely szervezkedés miatt 1854. március 10-én kivégzett vezetőire emlékezzenek, majd a prefektusi hivatal elé vonuljanak kinyilvánítani a székelység autonómiaigényét.
MTI
Erdély.ma2017. március 9.
A felvonulást nem engedélyezik (Székely szabadság napja)
Miután László György, a Marosszéki Székely Tanács elnöke tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján elmondta: idén problémamentesnek tűnik a pénteki marosvásárhelyi megemlékezés előkészítése, és valóban úgy tűnt, hogy ezúttal a csendőrség mobil egysége és a prefektúra is partnere lesz a szervezőknek, a rendezvényeket jóváhagyó bizottság tegnapi ülése után – ahol a helyi rendőrség parancsnoka és a polgármester is részt vett – a városháza sajtóközleményben jelentette be, hogy a székely szabadság napjára csak a székely vértanúk emlékműve melletti megemlékezést hagyta jóvá, a felvonulást nem, és még kevésbé azt, hogy a résztvevők az úttesten vonuljanak.
A polgármesteri hivatal a dokumentumban megjegyezte: a szervezők rendelkezésére bocsátja a Mihai Eminescu Központ nagytermét, „hogy ott kulturális rendezvényeket tartsanak a székely szabadság napja alkalmából”. Ugyanakkor a polgármesteri hivatal „jóváhagyta hogy legfeljebb tíz résztvevő a prefektusi hivatalhoz menjen, és ott petíciót nyújtson be, amint azt a törvény írja” – áll a közleményben. A hivatal álláspontja szerint a székely szabadság napja résztvevői kizárólag a járdán távozhatnak a megemlékezés helyszínéről.
Kincses Előd, a megmozdulás szervezőinek jogi képviselője az MTI-nek elmondta, a városháza nem is tájékoztatta a székely szabadság napja szervezőit, csupán sajtóközleményben rögzítette álláspontját. Az ügyvéd egyértelműen hivatali hatalommal való visszaélésnek tekintette a városháza állásfoglalását. Emlékeztetett rá, hogy tavaly júniusban jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a 2016-os és 2017-es demonstráció 2015 elején tett bejelentése jogszerű volt, és a bíróság arra kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy vegye tudomásul a bejelentést. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg.
Kincses Előd átiratban kérte a csendőrséget, hogy járjon el a szervezőkkel múlt pénteken kötött megegyezésnek megfelelően. László György, a Marosszéki Székely Tanács elnöke egy szerdai sajtótájékoztatón elmondta: arról állapodtak meg, hogy a csendőrség biztosítja a tiltakozók felvonulását az úttest egyik sávján.
Lucian Goga prefektus egy szerdai sajtóbeszélgetésen elmondta: a belügyminisztériumnak alárendelt rendfenntartó egységek mindent megtettek azért, hogy a megmozdulás normális körülmények között, a törvények betartásával folyjon le. A prefektus ugyanakkor nyugalomra, megértésre szólította fel a résztvevőket. „Mindenkinek jogában áll hangot adni vágyainak, gondolatainak, de csakis a törvény betartásával, a közrend és a csend háborítása nélkül” – jelentette ki.
Lucian Goga ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a megmozdulás a kölcsönös tisztelet jegyében fog lezajlani, hiszen Marosvásárhelyen több etnikum él együtt. A Székely Nemzeti Tanács pénteken 16 órára hívta a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékműve mellé a székelyeket, hogy ott a Habsburg-ellenes székely szervezkedés miatt 1854. március 10-én kivégzett vezetőikre emlékezzenek, majd a prefektusi hivatal elé vonuljanak kinyilvánítani a székelység autonómiaigényét.2017. március 10.
Székely szabadság napja: átlépné az akadályokat az SZNT
Bár a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal ismét akadályokat próbál gördíteni a székely szabadság napján tartandó tiltakozó megmozdulás szervezői elé, a Székely Nemzeti Tanács leszögezte: az eredeti forgatókönyv szerint tartják meg a pénteki rendezvénysorozatot.
Várhatóan idén sem marad konfliktusmentes a székely szabadság napján, pénteken tartandó megemlékezés, felvonulás és autonómiapárti tüntetés, melyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nevében eljáró Siculitas Egyesület szervez Marosvásárhelyen. Bár a rendezvénysorozat szervezői a törvény előírásai szerint – már 2015-ben – bejelentették az idei megmozdulást a polgármesteri hivatalban, a városháza szerdán közleményben jelentette be: pénteken csak a székely vértanúk emlékműve melletti megemlékezést hagyta jóvá, a résztvevők felvonulását nem, és még kevésbé azt, hogy a résztvevők az úttesten vonuljanak.
A polgármesteri hivatal a dokumentumban megjegyezte: a szervezők rendelkezésére bocsátja a Mihai Eminescu Központ nagytermét, „hogy ott kulturális rendezvényeket tartsanak a székely szabadság napja alkalmából". Azt is hozzátette, hogy a polgármesteri hivatal „jóváhagyta, hogy legfeljebb tíz résztvevő a prefektusi hivatalhoz menjen, és ott petíciót nyújtson be, amint azt a törvény írja" – áll a közleményben. A hivatal álláspontja szerint a székely szabadság napja résztvevői kizárólag a járdán távozhatnak a megemlékezés helyszínéről.
Nem térnek el a forgatókönyvtől
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) csütörtökön közleményben szögezte le: véleményük szerint a polgármesteri hivatal sajtónyilatkozatban közölt tiltása törvénybe ütközik, s a rendezvényt az eredeti forgatókönyv szerint tartják meg. Kincses Előd, a megmozdulás szervezőinek jogi képviselője az MTI-nek elmondta, a városháza nem is tájékoztatta a székely szabadság napja szervezőit, csupán a sajtóközleményben rögzítette álláspontját.
Az ügyvéd egyértelműen hivatali hatalommal való visszaélésnek tekintette a városháza állásfoglalását. Emlékeztetett rá, hogy tavaly júniusban jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a 2016-os és 2017-es demonstráció 2015 elején tett bejelentése jogszerű volt, és a bíróság arra kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy vegye tudomásul a bejelentést. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg. Kincses Előd átiratban kérte a csendőrséget, hogy járjon el a szervezőkkel múlt pénteken kötött megegyezésnek megfelelően.
„Florea magyarellenessége nem meglepő már”
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján azt mondta, Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester az elmúlt húsz évben mindig is magyarellenes módon nyilvánult meg, nem csoda, hogy ismét akadályokat próbál gördíteni a székely szabadság napján tartandó tiltakozó megmozdulás elé. A szövetségi elnök az MTI kérdésére válaszolva megjegyezte: „Dorin Florea már nem tudja meglepni". Csak azon csodálkozik, hogy még mindig vannak olyan magyar emberek Marosvásárhelyen, akik nem veszik észre Florea magyarellenességét.
„Úgy emlékszem, hogy sem a bukaresti százezres kormányellenes tüntetést nem hagyta jóvá a polgármester, sem pedig a kolozsvári tízezrest, de ettől még felvonultak az emberek, és elmondták a véleményüket" – jelentette ki Kelemen Hunor. A politikus megjegyezte, ő maga egy korábban egyeztetett program miatt nem tud részt venni a marosvásárhelyi székely szabadság napján.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján a marosvásárhelyi rendezvényen való részvételre buzdította a háromszékieket, és megjegyezte: minden olyan rendezvényt fontosnak tart, amely erősíti a magyar közösséget. Az elöljáró szerint Marosvásárhelyen „tapintható a kettős mérce", hiszen míg az orvosi és gyógyszerészeti egyetem (MOGYE) esetében egy hatályos törvény be nem tartása miatt senki nem vonja felelősségre az intézmény vezetőit, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében szülőket hallgat ki a korrupcióellenes ügyészség (DNA), és azt firtatják, hogy aki nem katolikus, mit keres abban az iskolában.
Antal is egyértelmű visszaélésnek tartja, hogy a polgármesteri hivatal két nappal a rendezvény előtt közleményben jelezte, hogy nem engedélyezi a felvonulást. „Nem értem, hogy most, amikor Romániában a spontán tüntetések idejét éljük, egy hatóság miért foglal állást ilyen kérdésben" – szögezte le Antal Árpád, aki pénteken a sepsiszentgyörgyi megemlékezésen fog részt venni.
Az SZNT 2004 óta szervez megemlékezést Marosvásárhelyen a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél, a vértanúk kivégzésének évfordulóján, amelyet a székely szabadság napjává nyilvánított. A 2013-as, a 2014-es és a 2016-os rendezvény felvonulással és a régiók kialakítására vonatkozó kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által részben betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt. 2015-ben Dorin Florea polgármester hivatalosan is betiltotta a demonstrációt, melynek megtartásától el is álltak a szervezők.
A csendőrség a 2016-os felvonulást is betiltottnak tekintette, és mintegy száz szervezőt és résztvevőt bírságolt meg, „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvény" szervezéséért, illetve ilyen rendezvényen való részvételért. A marosvásárhelyi táblabíróság azonban 2016. július elején jogerős ítéletben mondta ki, hogy érvényes volt a demonstráció 2015-ös bejelentése, és az első fokon eljáró bíróság közel hetvenet érvénytelenített a bírságolási jegyzőkönyvek közül.
A március 10-ei megmozdulás szervezői szerdán elmondták: felvették a kapcsolatot a csendőrséggel, hogy a karhatalom – törvényes kötelezettségének eleget téve – biztosítsa az idei rendezvényt. A marosvásárhelyi hagyományos megmozdulás mellett csaknem tíz magyarországi és nyugati helyszínen lesz rokonszenvtüntetés, ezeket több helyütt a román külképviseletek előtt szervezik. Budapesten, a Hősök terén 18 órakor kezdődik a székely szabadság napi megmozdulás – közölték az SZNT vezetői.
A Postaréttől a prefektúráig
A székely szabadság napján tartandó megemlékezés pénteken 16 órakor kezdődik a Postaréten, a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél, ahol többek közt a társszervező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Tőkés László is felszólal. A rendezvényen várhatóan beszédet mond a Baszk Nemzeti Párt spanyol parlamenti frakcióvezetője, Aitor Esteban Bravo, valamint Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója is.
A beszédeket követően Ferencz Csaba SZNT-alelnök felolvassa a résztvevők követeléseit tartalmazó petíciót, ezt követően a felvonulók elindulnak a prefektúra főtéri épülete felé, s a rendfenntartókkal kötött megállapodás értelmében az egyik közúti sávot is használhatják. A felvonulás után egy tíztagú küldöttség átadja a kormánynak szánt dokumentumot a prefektúra képviselőjének. A székely szabadság napja utolsó mozzanataként 19 órától díjátadó ünnepségre kerül sor a Kultúrpalotában, ahol az SZNT Gábor Áron-díjjal jutalmazza az Európai Szabad Szövetséget.
Vásárhelyi vesztőhely
1854. március 10.-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a székely vértanúkat: bágyi Török János kollégiumi tanárt, martonosi Gálfi Mihály ügyvédet és nagyváradi Horváth Károly földbirtokost, akik a Makk-féle összeesküvés tagjaiként kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újra fellobbantani.
A szabadságharc leverése után, az önkényuralom idejében sok magyar hazafi nem tudott belenyugodni az ország függetlenségének elvesztésébe, így terveket kovácsoltak egy újabb, esetleg külföldi segítséggel szervezendő forradalom kirobbantására. Egyik ilyen terv volt a Makk-féle összeesküvés: Makk József volt tüzérezredes főszervező a Törökországban emigrációban tartózkodó Kossuthtól 1851-ben felhatalmazást nyert Habsburg-ellenes nemzeti felkelés hirdetésére. A szervezkedésben részt vett Török, Gálfi és Horváth is.
A kormány tudomást szerzett a készülő felkelésről, Heydte tábornok érkezett Marosvásárhelyre a dolgok kikémlelésére. Árulója is akadt az összeesküvésnek Bíró Mihály személyében, aki megszerezte Török Jánostól a tervezeteket és átadta Heydtenak, ki 1852. január 24-én elfogatta a szervezkedőket. A haditörvényszék tartott felettük a vizsgálatot, melynek eredményeképp a foglyokat felségárulás és összeesküvés vádja miatt kötél általi halálra ítélték.
1854. március 10-én Postaréten állították fel a bitófákat, Nuppenau ezredes katonai parancsnok nem teljesítette a város polgárságának kérését, hogy az ítéletet megváltoztassa golyó általi kivégzésre. Már az 1860-as évektől mozgalom indult, hogy a székely vértanúk sírja fölé síremléket állítsanak. Lázár Ádám képviselő elnökletével szoborbizottság alakult, 1873. augusztus 10-én az emlékoszlop elkészítésével Aradi Zsigmond szobrászt bízták meg. A leleplezési ünnepséget 1875. június 27-én tartották.
Krónika (Kolozsvár)2017. március 13.
Beiratkozás iskolahálózat hiányában
Nincs meg az iskolahálózat elfogadott terve Marosvásárhelyen, ennek ellenére a hat évet szeptemberig betöltő gyermekeket csütörtökig be lehet íratni valamennyi állami és magániskola előkészítő osztályaiba. A tanintézményekről, amelyeket nem tudni, ki hagyott jóvá, táblázat látható a tanfelügyelőség honlapján, amelyen azt is feltüntetik, hogy hány gyermekre alapoznak. Ahol több jelentkezőre számítottak, az iskola körzetét alkotó utcák nevét is felsorolták.
Egyetlen iskola nevét hagyta ki a tanfelügyelőség a sorból, a Római Katolikus Teológiai Líceumét. Holott az iskola megszüntetésére, a szülők és gyermekek meghurcolására, a pedagógusok helyzetének ellehetetlenítésére tett kísérletek ellenére 22 család szeretné a szóban forgó tanintézménybe íratni a gyermekét. Vallási meggyőződésből vagy egyszerűen azért, mert tudja, hogy gyermekbarát környezetben színvonalas munka folyik a szóban forgó iskola cikluskezdő osztályában is.
A szülői igény ellenére, a tanfelügyelőség vezetőtanácsa megtiltotta az iskolának, hogy beírják a diákokat a cikluskezdő osztályokba. Az átirat a korrupcióellenes ügyészség által folytatott kivizsgálásra hivatkozik. Nem kell ahhoz jogásznak lenni, hogy megállapítsuk: törvénysértő rendeletről van szó. Végleges és visszavonhatatlan bírói ítélet hiányában, amely kimondja, hogy be kell zárni a Római Katolikus Teológiai Líceumot, az ártatlanság vélelmét figyelembe kell venni. Erre hivatkozva nyújtott be előzetes panaszt az iskola és a szülők
nevében Kincses Előd ügyvéd a tanfelügyelőséghez és a prefektushoz, akitől azt kéri, hogy szüntesse meg a hivatali hatalommal való visszaélést a megyei oktatásügy vezetősége részéről. Amihez hozzátehetjük a törvények egyedi értelmezését is, hiszen addig, amíg nincsen érvényes tanácsi határozat arról, hogy hány iskola indulhat megyeközpontunkban, a beiratkozási procedúra alig tekinthető érvényesnek. Ha valamelyik iskolát nem szavaznák meg a tanácsosok, akkor hogyan számolna el a becsapott szülőkkel és gyermekekkel a tanfelügyelőség vezetősége? És mi történik abban az esetben, ha a Korrupcióellenes Ügyészségről mégis kiderül, hogy az iskolaidőben indított nyomozás során súlyos visszaéléseket követett el a katolikus iskolába járó gyermekek szüleivel, a diákokkal és a pedagógusokkal szemben? Ha törvénytisztelő, demokratikus országban élnénk, akkor nem lenne meglepő ez az eredmény a Magisztratúra Legfelsőbb Tanácsához több forrásból intézett beadványra adott válaszként sem. A téren az Alkotmánybíróság már megtette az első lépést, és hatáskörének a túllépése miatt elmarasztalta a DNA-t az inkriminált 13-as kormányrendelet ügyében indított kivizsgálás miatt. Ezúttal Románia legfelsőbb igazságügyi testülete bizonyíthatja, hogy kettős mércével méri-e a jogot, s hogy valóban helyzetének a magaslatán áll!
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)2017. március 18.
Űzött vad a béke apostolából
Beszélgetés Kincses Előddel, Marosvásárhely „fekete márciusának” koronatanújával A Marosvásárhelyre készülő székelyudvarhelyiek lebeszélését tartja élete legnagyobb fegyvertényének. A „fekete március” után az országból elmenekülni kényszerülő Kincses Előd ügyvéddel a 27 évvel ezelőtti, polgárháborúval fenyegető események előéletéről is beszélgettünk.
Egy 1990. január 12-én mondott beszédében így fogalmazott: „Ebben az országban, azt hiszem, a történelemben először megtörtént az a csoda, hogy a sofőr már rég meghalt, de a gépezet tovább gyilkol!” Honnan ez a jövőbe látás a nagy egymásra találás heteiben? – Az 1989. december végi események után néhány napig valóban azt hittük, végre bekövetkezik az a román–magyar történelmi megbékélés, amelyre immár közel száz éve hiába vártunk. De hamar érzékelni lehetett, hogy a véleményformálók és politikusok korántsem annyira magyarbarátok, mint az utca embere. Feltűnő volt például, hogy noha a legtöbb segély Magyarországról érkezett, azokról egyáltalán nem számoltak be a román nyelvű híradások. Aztán fokozatosan elkezdődött a kampány, amelynek célja az volt, hogy a forradalom utáni magyarbarát hangulatot magyargyűlölővé változtassa. A vásárhelyi Bolyai Farkas Líceum magyar jellegének, az orvosi és gyógyszerészeti egyetem önálló magyar tagozatának visszaállítására irányuló törekvéseinkkel való szembenállás mind-mind ezt jelezte. A magyarok destabilizálni akarják az országot, hangzott mindenhonnan, az állandó román félelem – Erdély elvesztése – meglovaglása zajlott.
– Mit gondol, az éledező hatalom miért épp Marosvásárhelyt jelölte ki a Securitate aktiválásának legitimálását célzó események helyszínéül?
– Marosvásárhely csak a második opció volt, eredetileg Szatmárnémetiben terveztek etnikai összetűzéseket kirobbantani a március 15-i megemlékezések alkalmával. A Vatra Românească nevű szervezet által felheccelt tömeg körbevette a szatmári Bălcescu-szobrot, a koszorúzások egyik tervezett helyszínét, így a koszorúkat végül a katolikus székesegyház melletti Krisztus-szobornál helyezték el. Román–magyar összetűzésre ugyan nem került sor, de a román tömeg a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának megyei alelnöke, Formanek Ferenc és Pécsi Ferenc lemondását követelte, akik ellen etnikai uszítás és pénzügyi visszaélések ügyében névtelen feljelentés is érkezett. Mivel azokban a napokban az RMDSZ alelnökeként Formanek volt a legmagasabb rangú itthon tartózkodó magyar vezető – Domokos Géza és a többiek épp egy román–magyar megbékélés témájában rendezett budapesti értelmiségi találkozón vettek részt –, Király Károly kíséretében március 19-én Bukarestbe utazott, hogy tájékoztassa Ion Iliescut a történtekről. Másnap reggel Iliescu előszobájában találkozott Gelu Voican Voiculescuval, aki már tudott arról, hogy bányászokkal teli vonatok várakoznak Székelykocsárdon, míg Zalatnán a mócokat tartják készenlétben. Vásárhelyen akkor már dúlt a csata.
– Ön pedig lemondott a Nemzeti Megmentési Front (NMF) alelnöki tisztségéről. Mit remélt ettől a döntéstől: hogy ily módon sikerül elejét venni a további atrocitásoknak?
– Miután március 19-én Király Károly hiányában a legmagasabb rangú helyi vezető voltam, román tömegek követelték a lemondásomat. Azt sem tudták, ki vagyok, de ezt kellett kiáltaniuk, amint a tömegben elvegyült egyik családi barátunk kiderítette. A székház erkélyéről azt mondtam nekik, hogy nem akarok a megbékélés útjába állni, és ha a választó testület levált, alávetem magam a döntésnek, de semmiképp sem az utca nyomásának. Úgy gondolkodtam, ne félemlíthessék, ne alázhassák meg általam a magyarságot. Az NMF ideiglenes tanácsának román tagjai – a vatrás Dumitru Poppal az élen – arra kértek, ne hozzam őket abba a helyzetbe, hogy ellenem kelljen szavazniuk, hiszen jól ismerik a munkásságomat. Inkább mondjak le. Belenyugodtam, lemondtam, és aznap este már el is utaztam Székelyudvarhelyre, ahol másnap tárgyalásom volt, az ügyvédi praxisomat ugyanis csak Maros megye területére függesztettem fel. – Sokak szerint sorsdöntő pillanatban a legjobb helyen volt, hiszen az események hírére fél Székelyföld készült indulni a vásárhelyi magyarok védelmére, ami polgárháborús következményekbe is torkollhatott volna. Ön is annyira súlyosnak érzékelte a helyzetet?
– Még annál is riasztóbbnak. Székelyudvarhely főterén és két gyárban tízezer embert igyekeztem meggyőzni, hogy maradjanak otthon, miközben már rengeteg busz, több ezer ember állt indulásra készen. Hasonló módon sikerült helyben tartani a csíkszeredaiakat és székelykeresztúriakat is, a szentgyörgyieket pedig Király Károly nyugtatgatta. Meggyőződésem, hogy hatalmas vérontást sikerült megelőznünk, tudván a Székelykocsárdon már várakozó bányászokról s a Zalatna főterén összegyűjtött mócokról. Ezt tartom életem legnagyobb fegyvertényének. Amúgy meg téveszme, hogy a Securitatét – utódnevén SRI-t – akkor hozták volna újra létre, a decemberi események után a szekusokat maga Iliescu helyezte a hadsereg védelme alá, küldte őket háromhavi fizetett szabadságra, míg el nem érkezik a megfelelő pillanat az újraaktiválásukra. A fekete március kirobbantását inkább az indokolta, hogy a magyar veszéllyel riogatott román közvélemény fogadja el a gyűlölt Szeku visszaállítását. – A „béke apostolából” hogyan lett mégis űzött vad? Miért kellett Magyarországra menekülnie?
– Az egyre erősödő fenyegetettségérzés miatt. A hatalom számára ugyanis mindezt követően is veszélyes ember maradtam, aki bármikor képes maga mögé állítani az embereket. Plusz, hogy nem voltam hajlandó besorolni a magyar díszpintyek közé. Miután az utolsó pillanatban nem került adásba egy interjú a televízió magyar műsorában, amelyben román nyelven részletesen elmeséltem a történéseket – s amelytől azt reméltem, hogy a román nyilvánosság előtt is egyértelművé teszi a dolgokat –, úgy éreztem, nem vagyok biztonságban. Autóval menekítettek előbb Nyárádszeredába, onnan Gyergyóditróba, majd az aradi NMF-vezető, Hosszú Zoltán segítségével Nagylaknál Magyarországra. Közben körözést adtak ki ellenem, de mielőtt az értesítés a határőrző szervekhez ért volna, én már a túloldalon voltam. A körözés tényét amúgy báró Kemény János éppen akkor kitelepedő fia, Kemény Árpád erősítette meg, aki a borsi átkelőnél látta a nevemet a körözöttek listáján. Egy ideig bizony Budapesten sem éreztem magam túl jól, ha valaki hosszasan jött mögöttem.
– Miközben a „fekete márciust” követően sokan végleg elhagyták az országot, ön 1995-ben mégis a hazatérés mellett döntött. Miben bízott? Hiszen még mindig Iliescu és csapata volt hatalmon… – Elsősorban abban, hogy 1994-ben Románia csatlakozott a mifelénk CEDO-ként ismert Emberi Jogok Európai Egyezményéhez. Ezt követően kérést nyújtottam be tisztázandó, hogy zajlik-e ellenem bármilyen vizsgálat Romániában, amire azt a választ kaptam, hogy lezártnak nyilvánították azt a vizsgálatot, amelyet a közlemény szerint el sem kezdtek, noha marosvásárhelyi lakcímemre időközben több idézést is kikézbesítettek. Ezt követően úgy terveztem, hogy három hónapi kivárás után hazamegyek, végül azonban édesanyám műtétje miatt korábban indultam. Az édesapám temetésén ugyanis az ellenem folytatott eljárás miatt nem tudtam jelen lenni, azt a pillanatot örök fájdalomként hordozom magamban.
– Itthon szembesült bármilyen retorzióval?
– Nem, bár a hazatérésem hírére a Maros megyei főügyész újságírói kérdésre még úgy válaszolt, hogy ha rajta múlna, letartóztatna. Volt évfolyamtársam, a Văcăroiu-kormány külügyminisztere, Teodor Meleșcanu révén diplomata-útlevéllel jöhettem haza. Az iratot egy Ioan Oancea nevű konzultól vettem át, aki még tíz dollárral is megkölcsönzött, ennyibe került ugyanis az útlevél kibocsátása. Megkérdezte, mivel utazom, mire én azt válaszoltam neki, hogy vonattal. A nyomon követésemet jelzi, hogy amikor később találkoztunk, pontosan tudta, hogy a határt ugyan vonattal léptem át, utána azonban autóval utaztam tovább. Részben biztonsági okokból ugyanis a Magyar Televízió egy forgatócsoportjának kíséretében mentem haza.
– Ma Tőkés László jogi képviselete mellett a hazai magyarság egy sor fontos ügyének képviseletét is ellátja a MOGYE-ügytől a marosvásárhelyi Római katolikus Gimnázium és a Székely Nemzeti Tanács peres dolgaiig. Mennyiben segíti munkájában, hogy annak idején a bukaresti egyetemen végezte a jogi tanulmányait?
– Azontúl, hogy néha belebotlom egyik-másik évfolyamtársamba, nem nagyon. Annak idején két okból mentem egyetemre Bukarestbe, és nem Kolozsvárra, ahogy az erdélyi fiatalok többsége tette. Az egyik a román nyelv megtanulásának célkitűzése – az évfolyam egyetlen magyar diákja voltam –, másrészt válogatott atlétaként is szerettem volna kihasználni a fővárosi egyetemistalét előnyeit. Ami meg a magyarság ügyeinek jogi képviseletét illeti, annak sikere hullámzó, elsősorban azért, mert kiszámíthatatlan a román igazságszolgáltatás ezekhez a kérdésekhez való viszonyulása. Egyetlen példa: a székely zászló a Maros Megyei Törvényszék ítélete szerint nem reklámzászló, Nagyváradon viszont reklámzászlóként kategorizálták. Ettől függetlenül nem adjuk fel, minden jogi lehetőséget igyekszünk kipróbálni, ismerjük és igyekszünk használni a nyilvánosság erejét is. És bízom benne, hogy minden ellenérdekeltség ellenére előbb-utóbb a „fekete március” ügye is – amelyben Menyhárt Gabiella nagyváradi ügyvédnő idén februárban az 1990-ben halálra gázolt magyar áldozatok özvegyei és Sütő András gyermekei képviseletében a Legfelső Ítélőtábla Melletti Ügyészséghez fordult – az illetékes bíróság elé kerül, ahogy a forradalom és a bányászjárás ügyével már megtörtént. Én tanúként tenném a dolgomat.
KINCSES ELŐD
Marosvásárhelyen született 1941. október 2-án. Testvérei: Emese és Elemér. Középiskoláit szülővárosában a Bolyai Farkas Líceumban végezte (1959), a bukaresti egyetemen szerzett jogi diplomát (1964). Szülővárosában jogtanácsos, majd ügyvéd lett. Ő volt 1989-ben Tőkés László védője abban a kilakoltatási perben, amely a romániai forradalomhoz vezetett. 1990. január 2-ától Király Károly helyetteseként a Nemzeti Megmentési Front és a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnöke. Kulcsszerepet játszott az 1990. március 19–20-i marosvásárhelyi pogromkísérlet, a „fekete március” eseményeinek alakításában. Az etnikai összecsapások után Magyarországon keresett menedéket, ő lett az Iliescu-rezsim első politikai menekültje. 1991 decemberétől 1992 augusztusáig a Magyarok Világszövetségének főtitkára volt. A marosvásárhelyi eseményeket, azok közvetlen előzményeivel együtt, Marosvásárhely fekete márciusa címmel írta meg, a könyv románul, angolul és franciául is megjelent. Ma ügyvédként dolgozik Marosvásárhelyen. Díjak, kitüntetések: Berzsenyi-díj, Báthori István-díj, a Magyar Tisztikereszt lovagi fokozata. Jogász, jogi szakíró, közíró, többszörös román és Balkán-bajnok vágtázó.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. március 22.
A 2016/17-es beiskolázási terv marad érvényben, amelyben szerepel a katolikus iskola
Ha lehet még hinni az ígéreteknek
Több mint ötórás tanácskozást követően kedden nem született egyértelműen megnyugtató döntés a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében. Ígéretek elhangzottak, és csütörtökig elválik, hogy be fogják-e tartani azokat vagy sem. A tanácskozáson úgy tűnt, hogy az iskola törvényes létezésének legnagyobb ellenzői a tanfelügyelőség jogi képviselői.
Bár azt vártuk volna, hogy az újonnan kinevezett főtanfelügyelő is „leteszi a garast”, szinte észrevétlenül távozott, mint egyébként mások is, akiktől a sajtó nyilatkozatot remélt. Dorin Florea polgármester sem vett részt a megbeszélésen.
Csíki Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport képviselője azt nyilatkozta, hogy megegyeztek abban, hogy a 2016-17-es iskolai évre jóváhagyott iskolahálózat-terv marad érvényben, amelyben a katolikus iskola jogi személyiségként szerepel, mivel az új terv elfogadásának minden határidejét túllépték már.
– Fájdalmas volt végignézni, hogy az iskolánk csak nekünk kell, az intézmények egymásnak feszülnek, mindenki mondja a magáét, a közalkalmazottak pedig félnek. Felkészültünk arra, hogy naponta többször is meglátogassuk a polgármesteri hivatalt, hogy az iskolaügyi szakosztály teljesítse ígéretét.
Amit elértünk, az csak a pillanatnyi helyzetet oldja meg, lehetővé téve a cikluskezdő osztályokba való beiratkozást. A prefektus ígéretet tett, hogy megtámadja a lemondott főtanfelügyelő asszony törvénytelen határozatát, amelyben megtiltotta a katolikus iskola előkészítő osztályának indítását, ezáltal a következő időszakban a gyermekek beíratása lehetővé válik. Biztosítva van az ötödik osztályba való beiratkozás és a kilencedik osztályok indítása is, csak az iskola „lóg a levegőben” – tette hozzá.
A tanácskozáson jelen levő polgármesteri hivatal, prefektúra, tanfelügyelőség és tanács képviselői egyértelműen kimondták, hogy az iskolát jogilag létre kell hozni. Úgy fogalmaztak, hogy megszületett egy gyermek, de nincs keresztlevele, amit valakinek ki kell állítani, de addig is arra kell törekedni, hogy a folytonosság ne szűnjön meg – értett egyet a tanácskozáson jelen levő intézmények által megfogalmazott véleménnyel Csíki Csengele, aki szerint fel kell készülni arra az eshetőségre is, ha a bíróság kimondja, hogy nincsen rendben az iskola alapítása.
Horaţiu Lobonţ, a polgármesteri hivatal iskolaügyekért felelős aligazgatója szerint a hivatal mindig is elismerte és támogatta a Római Katolikus Teológiai Líceum működését. A tanácskozáson eldöntötték, hogy az iskolahálózatra vonatkozó 2015. évi 33-as tanácsi határozatot tekintik érvényesnek, amelyben szerepel a katolikus iskola is.
– Hasznos volt ez a megbeszélés, még akkor is, ha nem sikerült nagyot lépni előre – nyilatkozta Lucian Goga prefektus. – Tisztáztuk az iskola helyzetét, és megállapodtunk abban, hogy a polgármesteri hivatal csütörtökig eljuttat a tanfelügyelőségnek egy olyan dokumentumot, amelyben az áll, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum a 2015. évi 33-as tanácsi határozat alapján működik. Ha megteszik ezt a lépést, az iskolahálózat szerkezete a jelenlegi marad, ahogy ezt a törvény előírja. Mindezek alapján a résztvevők egyetértettek abban, hogy a katolikus iskola léte nincsen veszélyben. Személy szerint az én véleményem is az, hogy a törvényességet tiszteletben tartva működhet az iskola.
Kincses Előd, a Római Katolikus Teológiai Líceum jogi képviselője szerint hosszú tárgyalás után sikerült kikényszeríteni egy fél szájjal tett ígéretet a polgármesteri hivatal képviselőjétől, miszerint hajlandók lesznek átiratot küldeni a tanfelügyelőségnek, amely arról szól, hogy a 2015/33-as tanácsi határozatot érvényben tartják. Ezt azzal a feltétellel vállalták, hogy egyeztetnek a hivatal jogászaival, ami azt jelenti, hogy nincs egy igazán biztos ígéret.
– Számomra teljesen érthetetlen volt, hogy ennek a kimondására miért volt szükség háromórai tárgyalásra – jegyezte meg. Majd hozzátette: – A tanfelügyelőség képviselői vállalták, hogy amennyiben a polgármesteri hivatal a szerintük vitatható 33-as határozatot egy átirattal érvényben tartottnak tekinti, akkor ők is megteszik a szükséges lépéseket, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum zavartalanul működhessen tovább.
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)2017. március 24.
A fekete március után Sepsiszentgyörgyön (Visszajelzés)
Figyelmesen olvastam a Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéddel készült interjút a március 18-ai Háromszékben, és pontosítani szeretném, hogy mi is történt a valóságban Sepsiszentgyörgyön. Az interjúban az áll, hogy a Marosvásárhely fekete márciusának hírére felbolydult szentgyörgyieket „Király Károly nyugtatgatta”.
Az akkor történtekkel kapcsolatosan: Kátéórát tartottam Szemerján a gyermekeknek, amikor megszólalt a telefon. Orbán Árpád – aki akkor a Nemzeti Megmentési Front megyei elnöke volt – arra kért, hogy azonnal menjek a központba, mert az embereket le kellene csendesíteni. Rögtön indultam. A város központjában óriási embersereg gyülekezett, a szomszéd falvakból is sokan bejöttek Sepsiszentgyörgyre. A tömeg felháborodással tárgyalta, milyen szomorú események történtek Marosvásárhelyen azon a ,,fekete márciusi” napon. A megyeházán az akkori ideiglenes vezetőkből sokan voltak jelen. Király Károlyt én nem láttam, de ott volt nagytiszteletű Csató Béla plébános úr. Orbán Árpád arra kért, hogy szóljunk az emberekhez, próbáljuk lecsendesíteni őket. Először Csató Béla beszélt, utána én. A tömeg egyhangúan skandálta, hogy ,,csak az igazat!” Elmondtuk a felháborodott tömegnek, hogy ne a bosszúállás vezéreljen bennünket, hanem a szeretet és a megbocsátás érzülete, hogy békességben tudjunk élni. Az emberek lecsendesedtek és lassan hazafelé indultak. Alig fejeződött be a csődület Szentgyörgyön, jött az értesülés, hogy Baróton is nagy megmozdulás van. Valakiknek ki kellene menni Barótra, hogy a szintén felháborodott tömeget lecsendesítse. Nem nagyon volt jelentkező, végül Dali Sándorral ketten indultunk el Tóth József vállalkozó 104-es számú kocsijával. Barót felső vége felé találkoztunk a felvonuló tömeggel, és a köpeci letérőig mentünk együtt az erdővidékiekkel. Ott volt egy nagy halom vascső, arra felállva beszéltünk Dali Sándorral az emberekhez, akik lassan megnyugodtak. Megjegyzem, csak egy pár szó kellett volna, hogy irgalmatlan vérontás következzen a mi megyénkben is. Hála Istennek, sikerült ezt megakadályozni. Milyen jó lenne és szép, hogy amikor húsvét felé megyünk, újra és újra halljuk a feltámadott Jézus első szép szavait: ,,Békesség néktek”! Ne a robbantás, gyilkosság, gyűlölet vezéreljen a jövő felé vezető utunkon! Emlékszem a XX. század két világháborújának borzalmaira. Kérjük az Istent, soha ne a gyűlölet, az ellenkezés, hanem a békesség és szeretet lakozzon a szívekben!
Incze Sándor nyugalmazott ref. esperes
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. április 4.
Kórház közelségére hivatkozva tiltanák be a székely szabadság napi felvonulást
Légből kapott indokkal próbálja ellehetetleníteni Marosvásárhely polgármestere és rendőrfőnöke a 2018-as Székely Szabadság Napi felvonulást. Hivatali hatalommal való visszaélés miatt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél (DNA) tett bűnügyi feljelentést Dorin Florea és Valentin Bretfelean ellen.
Mindenképpen be szeretné tiltani a 2018. március 10-re kitűzött Székely Szabadság Napi felvonulást Marosvásárhely polgármestere és az önkormányzat alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség parancsnoka. Utóbbi, Valentin Bretfelean, aki a városházán működő láttamoztató bizottságot is vezeti az 1991/60-as gyülekezési törvény 5. cikkelyére hivatkozva próbálja eltántorítani a Székely Nemzeti Tanácsot a jövő évi felvonulás megszervezésétől. Az említett paragrafus szerint a kórházak előtt tilos tüntetést szervezni, holott a rendezvény a székely mártírok emlékoszlopánál kezdődne, a tömeg pedig az egykori Szentgyörgy utcán keresztül vonulna a főtérre. Az említett útszakaszon valóban létezik egy kórház, de előtte a résztvevők nem állnának meg előtte. Dorin Florea az idén azt ajánlotta, hogy a tömeg vonuljon az ifjúsági házba ünnepelni, holott az oda vezető út négy kórház előtt vezet át. A gyülekezési törvény tisztán kimondja, hogy milyen esetekben lehet betiltani egy tüntetést. Ráadásul a helyi önkormányzat 1998/186-as határozata értelmében a Szentgyörgy utcai kórház nem is szerepel azon tizennégy helyszín között, ahol tilos tüntetést szervezni – érvel Kincses Előd, az SZNT jogi képviselője. A jogász szerint a városháza minden évben más és más kifogást próbál találni, csakhogy ellehetetlenítse az autonómiaküzdelem megmozdulását. Kincses emlékeztetett arra az idei újsághirdetésre is, melyet az idei rendezvény előtt két nappal a város polgármestere adott fel, és amelyben azt írta, hogy a tüntetők közül mindössze tíz személynek hagyta jóvá, hogy a Postarétről a prefektúra elé vonuljon – de csakis a járdán. A Székely Nemzeti Tanács kedden bejelentette, hogy bűnügyi feljelentést tett a DNA-nál Florea és Bretfelean ellen, akiket hivatali hatalommal való visszaéléssel vádol. Ugyanakkor a diszkriminációellenes tanácsnak is jelezték az ügyet. Kérdésünkre, hogy miért éppen a DNA-hoz fordultak, hiszen egy törvénysértő döntés még nem számít korrupciós ügynek, Kincses azt replikázta, hogy ha a katolikus iskola ügyéből korrupciós ügyiratot lehetett fabrikálni, akkor a hivatali hatalommal való visszaélés is számíthat annak. Mint ismert, a marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítéletében a Székely Nemzeti Tanácsnak adott igazat abban a perben, amit az Izsák Balázs által vezetett szervezet indított a helyi polgármesteri hivatal ellen. Az ítélet szerint Dorin Florea polgármester törvénytelenül járt el, amikor figyelmen kívül hagyva a gyülekezési jogra vonatkozó 1991/60-as törvény előírásait, nem láttamoztatta az SZNT által 2015-re illetve 2016-ra bejelentett március 10-i utcai tüntetést. Az alkotmány illetve a törvényes rendelkezés értelmében a polgármesternek csak jól megindokolt esetben, a bejelentést követő 48 órán belül lett volna joga kifogást emelni a tüntetés ellen. Ehhez képest a vásárhelyi elöljáró az önkormányzat láttamoztató bizottságának a véleményére támaszkodva, nem volt hajlandó tudomásul venni az SZNT akcióját. A Valentin Bretfelean által vezetett testület álláspontja azonban csupán konzultatív jellegű. Florea általában azzal szokott magyarázkodni, hogy Marosvásárhelynek nem hiányzik az az interetnikai feszültség, amit egy ilyen jellegű rendezvény gerjeszthet. Az elöljáró soha nem foglalt még állást a szélsőségesen magyarellenes Nouă Dreaptă be nem jelentett december elsejei felvonulásaival szemben, mint ahogy a karhatalom sem büntette azokat a Dinamo-szurkolókat, akik kedvenc csapatuk minden egyes marosvásárhelyi mérkőzésén rázendítenek magyargyűlölő kedvenc rigmusukra. A Székely Nemzeti Tanács bízik a jogprecedensben és a bíróság pártatlanságában. Izsák Balázs elnök hangsúlyozni kívánta, a Székely Szabadság Napja megünnepléséről nem mondanak le, mint ahogy az azt követő felvonulásról sem. „Ez nem berögzött szokás, hanem céltudatos cselekvés, hisz egyértelmű, hogy a székelyek autonómiát akarnak. Lehet, hogy világcsúcsot érünk el, de addig tüntetünk, amíg elérjük a célunkat” – jelentette ki Izsák Balázs
Szucher Ervin / Székelyhon.ro2017. április 5.
Már dolgoznak a jövő évi felvonulás megakadályozásán
Visszaélnek a hatalmukkal!
Egy kórház közelségére hivatkozva próbálja megakadályozni a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal azt, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2018-ban is tiltakozó felvonulást tartson Marosvásárhelyen március 10-én, a székely szabadság napján, írja az MTI.
A jövő évi megemlékezés és tiltakozás bejelentésével kapcsolatos bonyodalmakról Izsák Balázs, az SZNT elnöke, és Kincses Előd, a tanács ügyvédje számolt be tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján. Izsák Balázs elmondta: már ez év március 16-án bejelentették a polgármesteri hivatalban a jövő évre tervezett megmozdulást. Az elmúlt évek történéseiből ugyanis megtanulták, hogy az esetleges bírósági jogorvoslatra is időt kell hagyni. Emlékeztetett rá, hogy a törvény értelmében a polgármester a bejelentés utáni 48 órában tilthatja be a rendezvényt. A határidőn túli tiltás miatt tavaly már pert nyertek a polgármesteri hivatal ellen.
A bejelentést március 20-án tárgyalta meg a Valentin Bretfelean helyi rendőrparancsnok által vezetett közrendi bizottság. Az önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség parancsnoka arra a törvénycikkelyre hivatkozva kifogásolta a felvonulást, mely tiltja a kórházak előtti tömegrendezvények szervezését. A polgármester tiltásként is értelmezhető állásfoglalását március 22-én kézbesítették a szervezőknek.
Kincses Előd kifejtette, a felvonulás évek óta kialakult útvonala elhalad egy kórház mellett, amelynek amúgy egy másik utcából is van bejárata. Az ügyvéd úgy vélekedett, hogy nyilvánvaló akadékoskodásról van szó, hiszen ha ez lenne az akadály, lenne lehetőség arra, hogy kikerüljék azt az útszakaszt. Ráadásul a jogász idézte a városi önkormányzat 1998-as határozatát, amely felsorolja azokat a területeket, amelyeken nem szabad tömegrendezvényeket szervezni. Hozzátette: a felsorolásban nem szerepel az a kórházzal szomszédos utca, amelyre hivatkozva megtiltanák a felvonulást.
Kincses az SZNT megbízásából hivatali hatalommal való visszaélés miatt tett feljelentést a romániai korrupcióellenes ügyészségen (DNA) Dorin Florea polgármester és Valentin Bretfelean helyi rendőrfőnök ellen. A jövő évi felvonulást kifogásoló határozat mellett a polgármester idei, március 8-i közleményét is hivatali visszaélésnek tekintik. Ekkor a polgármesteri hivatal – ellentmondva a tavalyi jogerős bírósági ítéletnek – azt közölte, hogy csak tíz tüntető felvonulását engedélyezi, ráadásul csak a járdán. Ezt is sajtóközleményben tette, nem pedig a szervezőknek küldött hivatalos értesítésben.
Izsák megemlítette: sokan felteszik a kérdést, hogy mi értelme van évről évre felvonulni a székely vértanúk emlékművétől a prefektusi hivatalig egy olyan petícióval, amely rendre válasz nélkül marad a kormány részéről. Meggyőződése szerint évről évre szembesíteni kell a kormányt a székelyföldi autonómiaköveteléssel. „Ez a követelés Románia minden kormányát el fogja kísérni Székelyföld fővárosába az autonómia kivívásáig. Ez nem berögződött szokás, hanem egy céltudatos cselekvés” – jelentette ki. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. április 18.
Vásárhelyi iskolaügy: folytatódik a szülők ügyészségi kihallgatása
Marosvásárhelyen folytatódik a Római Katolikus Gimnáziumban tanuló diákok szüleinek az ügyészségi kihallgatása – tájékoztatta kedden az MTI-t Kincses Előd ügyvéd, akitől egy beidézett szülő kért ügyvédi segítséget.
Kincses Előd elmondta, egy olyan szülő kereste meg, akit szerdára idézett be kihallgatásra a korrupcióellenes ügyészség (DNA), mely a Római Katolikus Gimnázium létrehozásának a körülményeit vizsgálja. Csíky Csengele szülő, a Civilek a katolikus iskoláért csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, négy olyan szülő szerdai beidézéséről tudnak, akik egyik gyermeke a katolikus iskolába, másik gyermeke pedig az Unirea Főgimnáziumba jár. E két tanintézet osztozik az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein, amelyeket a román állam visszaszolgáltatott a katolikus egyháznak. Csíky Csengele elmondta: február végén mintegy száz szülőt idéztek be az ügyészségre, a magyar szervezetek tiltakozó nyilatkozatai, valamint a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz benyújtott panasz következtében azonban a kihallgatási hullám elcsitult. Hozzátette: a mostani jelek arra utalnak, hogy újabb hullám következik. A civil aktivista úgy vélte, tűrhetetlen ügyészségi túlkapásról van szó. Hozzátette: már látszik, hogy a magyar politikai szervezetek nem képesek kezelni ezt az ügyet, ezért további civil lépéseket terveznek. Kincses Előd az MTI-nek adott korábbi nyilatkozatában megfélemlítési szándékot tulajdonított az ügyészségnek. Úgy vélte: az ügyészség a tömeges kihallgatásokkal azt akarja elérni, hogy a szülők álljanak el attól a szándékuktól, hogy a katolikus gimnáziumba járassák gyermekeiket. Hozzátette, az ügyészek azt sugallják a szülőknek, hogy gyermekeik két évig egy nem létező iskolába jártak, és nem fogják elismerni a tanulmányaikat. Az ügyvéd nyomatékosította: nem indokolt a szülők kihallgatása, hiszen az ügyészség az iskolaalapítás során elkövetett állítólagos törvénysértést vizsgálja, a szülők pedig a már megalakult iskolával kerültek jogviszonyba. Hozzátette: ezt abban a panaszban is elmagyarázta, amelyet a meghurcolt szülők nevében az Országos Bírói Tanácshoz intézett. Megjegyezte, a panaszra egyelőre csak annyi választ kapott, hogy a tanács az ügy kivizsgálását az illetékes részlegére bízta. A DNA tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt tanintézet nem vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba.
MTI; Székelyhon.ro2017. április 19.
A katolikus iskola sorsától függhet a bolyais előkészítő osztály Vásárhelyen
Hivatalos választ ugyan nem kapott még a marosvásárhelyi Bolyai Farkas-gimnázium vezetősége a tanfelügyelőség részéről az előkészítő osztályba való túljelentkezés megoldásával kapcsolatban, de telefonon már közölték velük: csak akkor döntenek, miután megoldódik a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügye.
A Bolyai Farkas Gimnázium egyetlen előkészítő osztályába, azaz huszonöt helyre harminckilenc gyereket írattak be, mindegyikük lakcíme a Bolyai körzetéhez tartozik. „Az iskola vezetőtanácsa ezek után döntött úgy, hogy kér még egy előkészítő osztályt, ugyanis ilyen sok kicsivel szinte lehetetlen órákat tartani” – tájékoztatott az iskola igazgatója, Mátéfi István.
Lapcsaládunk kérdésére, hogy a tanfelügyelőség válaszát hogyan értelmezik, az iskolaigazgató úgy fogalmazott, a katolikus iskola helyzetének a rendezése „nagyon tág fogalom”, azt azonban nem hiszi, hogy a tanfelügyelőség belemenne abba, hogy egy magyar előkészítő osztállyal kevesebb induljon Marosvásárhelyen szeptembertől. Az intézményvezető két héttel ezelőtt gyűlést is tartott a témában, ahol kiderült, egyetlen szülő sem íratná át gyerekét a katolikus iskolába, amennyiben ott elindulhatna az előkészítő osztály.
„A túljelentkezés megmaradna akkor is, ha elindulna a katolikus előkészítő, így egyetlen megoldásként egy újabb bolyais előkészítő osztály beindítását kértük. Szerintem megadják a második előkészítőt nekünk, mert a szülők nyomást gyakorolnak a tanfelügyelőségre, sőt olyan is volt, aki azt mondta a gyűlés után, hogy abban is támogatná az iskolát, hogy törvényes úton támadják meg a tanfelügyelőség határozatát, ha kedvezőtlen megoldás születne” – mondta Mátéfi. A legrosszabb „forgatókönyv” értelmében maradna a 39 diák a Bolyai előkészítőjében, és egy osztály indulna – legalábbis a tanfelügyelőség értelmezésében. Ez viszont egyáltalán nem felel meg sem a diákoknak, sem a pedagógusnak.
Marosvásárhelyen közben folytatódik a római katolikus gimnáziumban tanuló diákok szüleinek az ügyészségi kihallgatása – tájékoztatta kedden az MTI-t Kincses Előd ügyvéd, akitől egy beidézett szülő kért ügyvédi segítséget. Kincses Előd elmondta, egy olyan szülő kereste meg, akit szerdára idézett be kihallgatásra a korrupcióellenes ügyészség (DNA), mely a római katolikus Gimnázium létrehozásának a körülményeit vizsgálja. Csíky Csengele szülő, a Civilek a katolikus iskoláért csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, négy olyan szülő beidézéséről tudnak, akik egyik gyermeke a katolikus iskolába, másik gyermeke pedig az Unirea Főgimnáziumba jár. E két tanintézet osztozik az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein, amelyeket az állam visszaszolgáltatott katolikus egyháznak.
Amint arról beszámoltunk, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében továbbra sem történt előrelépés, miután a marosvásárhelyi önkormányzati testület legutóbbi ülésén elutasította azt a határozattervezetet, amely a következő tanévre határozta volna meg a város iskolahálózatát. A polgármesteri hivatal által javasolt iskolahálózatból a katolikus iskola, a református kollégium és hat másik jelenleg működő oktatási intézmény is hiányzott. Az RMDSZ-frakció és az érintett szülők álláspontja szerint a jelenlegi iskolahálózatot kell továbbműködtetni a városban a következő tanévben is. A tanfelügyelőség egyébként úgy döntött korábban, amíg bizonytalan az iskola helyzete, a tanintézet nem fogadhat előkészítő osztályba beiratkozókat a 2017/2018-as tanévre.
Hajnal Csilla / Krónika (Kolozsvár)2017. április 28.
A szülők zaklatásával néhány esetben elérték a céljukat
Kincses Előd a CSM válaszáról
Április 20-án kézbesítették a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM–LBT) keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelet határozatát, amely szerint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyében vizsgálatot folytató ügyész nem szegte meg a szakmai/etikai és perrendtartási előírásokat, és nem követett el fegyelmi vétséget az iskolában tanuló gyermekek szüleinek beidézése és kihallgatása során. Az RMDSZ és a Római Katolikus Líceum vezetőségének panasza nyomán a Legfelsőbb Bírói Tanács az Igazságszolgáltatási Felügyeletet bízta meg az ügyészségi eljárás törvényességének a kivizsgálásával. A feljelentők álláspontja szerint a szülők kihallgatásának elrendelése és a kérdések megfogalmazása során DNA ügyészei visszaéléseket követtek el, ezért a szülők tanúként való zaklatásának betiltását kérték. A nyomozati eljárás ugyanis a líceum létrehozásának körülményeit vizsgálja, amiről a szülőknek nem volt tudomása, mivel ők a már létező iskolával kerültek kapcsolatba, jogviszonyba. Másrészt az LBT-hez benyújtott panaszban azt sérelmezték, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség marosvásárhelyi területi szervezete által elrendelt kivizsgálás kedvezőtlenül érintette az iskola működését, mivel erre hivatkozva a tanfelügyelőség nem engedélyezte a cikluskezdő osztályok indítását. A határozat értelmezésére Kincses Előd ügyvédet kértük meg, aki a következőket válaszolta: – Az Országos Magisztrátusi Tanács keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelet március 29-i határozata megszüntette az eljárást a nyomozást vezető ügyész ellen. Ez a határozat, amely mindkét panaszos beadványára kitér, nem azt mondja ki, hogy nagyon helyes a szülők tanúként való meghallgatása, hanem arra az álláspontra helyezkedik, hogy az ügyésznek joga van tanúkihallgatást eszközölni, de a szakmai fel- ügyeletet ezzel kapcsolatosan nem az Országos Magisztrátusi Tanács, hanem a felettes ügyész gyakorolja. Ezzel az érveléssel bújtak ki annak vizsgálata alól, hogy menynyire indokolt azoknak a szülőknek a tanúként való kihallgatása, akik a már létező iskolával kerültek jogviszonyba, a nyomozati eljárást viszont az iskola létrehozásának kivizsgálásáért indították be 2015- ben. Válaszukban azzal indokolták az RMDSZ és az iskola vezetősége által benyújtott panasz nyomán indult vizsgálat beszüntetését, hogy az ügyész nem sértette meg a 2004. évi 303-as törvényt, amely a bírák és ügyészek jogállását szabályozza, nem követett el fegyelmi vétséget az említett törvény által szabályozott esetekben. A sorok között viszont megbújik az érvelés arról, hogy miért nincsen fegyelmi kihágásról szó: az ügyész ugyanis nem rendelte el azt, hogy a tanfelügyelőség intézkedéseket hozzon a római katolikus líceummal szemben. Ha az ügyész rendelte volna el a cikluskezdő osztályokba való beiratkozás letiltását, akkor fegyelmi vétség elkövetése miatt (hatásköri túllépés) felelősségre lehetett volna vonni. Ez az érvelés is alátámasztja azt az álláspontot, amelyet állandóan hangoztatunk, hogy mindaddig, ameddig a líceum törvénytelen létrehozásával kapcsolatosan nem születik egy jogerős bírói ítélet, addig a líceum működését nem lehet akadályozni. A határozat indokolásából az is kiderült, hogy sajnálatos módon voltak olyan szülők, akik tanúként arról nyilatkoztak, hogy polgárjogi kártérítési igénnyel lépnének fel (constituire ca parte civilă). Ezáltal mintegy megtámogatták a gyenge lábon álló vádakat, azt sugallva, hogy Someşan Ştefan, Tamási Zsolt és társaik törvénytelenül hozták létre a Római Katolikus Teológiai Líceumot, és ezért ők anyagi felelősséggel tartoznának a szülőknek, mint tettesek, valamint további kilenc gyanúsított személy, akik a megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsának tagjai. Azért mondom, hogy gyenge lábakon áll a vád, mivel Someşan Ştefan főtanfelügyelő és Tamási Zsolt igazgató értéket teremtettek – mióta károkozás egy ilyen elismert oktatási intézmény létrehozásában való közreműködés? Ha a közigazgatási eljárás során hibákat követtek el, azt közigazgatási úton kell kijavítani – miért kell korrupciót kiáltani olyan esetben, amikor az állítólagos korruptak egy fityinget sem kaptak? Figyelembe véve a Legfelsőbb Bírói Tanács érvelését, miszerint a szülők tanúként való kihallgatásának törvényességi vizsgálata a felettes ügyész hatásköre, ismételten Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyészhez fordulunk, ugyanis tudomásulvétel végett a Legfelsőbb Bírói Tanácsnál iktatott panaszunkat neki is elküldtem. Azt kérjük, hogy utasítsa az illetékes főügyészt a szülők jogalap nélküli tanúkihallgatásának a beszüntetésére. Nem tudom megkerülni azt a feltételezést, hogy a szülők ilyen módon való zaklatása, akiket arról is kérdeznek, hogy miért írták alá két és fél évvel a nyomozati eljárás megindítása után az iskola létét támogató jegyzőkönyvet, a megfélemlítésüket szolgálja, azzal a céllal, hogy fejezzék be az iskola megmaradásáért folytatott küzdelmüket.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)2017. június 15.
A fogadatlan prókátor és a díszpolgár
Sütő András író fogalmazta meg azt, hogy az 1990. február 10-i gyertyás-könyves méltóságteljes tüntetésen azért jelent meg százezres tömeg, mert a magyarok 70 éve vártak arra, hogy jogaik védelmében kiállhassanak. A Ion Iliescuék hathatós részvételével megszervezett marosvásárhelyi fekete márciusi „ţărăniada” a magyarság jogszerző lendületét és a gyűlölt szekuritáté visszaállításának elfogadtatását célozta meg.
A román hatalom már akkor is bevetette ellenünk az (i)gazságszolgáltatást, és ennek a törvénytelen, jogsértő eljárásnak volt önkéntes eszköze a marosvásárhelyi születésű Lucian Chiriac, a Marosvásárhelyi Ügyészség ügyésze, akinek díszpolgárságát egyhangúlag megszavazta a marosvásárhelyi tanács. Néhai Vitos Lajos megyei ügyész mondta el azt, hogy ő és a Maros megyei ügyészség másik bűnügyi nyomozója, Liviu Moica megtagadták a Cseresznyés Pál és Barabás Ernő elleni nyomozati eljárás le-folytatását, és ezt vállalta el helyettük a marosvásárhelyi helyi ügyészségen dolgozó L. Chiriac. A 25 éve ügyvédként munkálkodó egykori ügyész elismerte a Cseresznyésék elleni nyomozati eljárásban játszott szerepét, de azzal kisebbítette tettének következményeit, hogy a vádiratot nem ő szerkesztette meg. Ez így is van, mivel helyi ügyészként hatáskör hiányában nem folytathatott volna nyomozást a gyilkossági kísérlettel vádolt Cseresznyésék ellen. Védekezése viszont megerősíti néhai Vitos Lajos megyei ügyésznek Chiriac túlbuzgóságára vonatkozó leleplezését. Viselkedése annál elítélendőbb, mivel marosvásárhelyiként Chiriac pontosan tudta, hogy ki volt az agresszor és kik gyakoroltak jogos önvédelmet, de lelkesen részt vett az igazság ki nem derítésében, a valóság meghamisításában.
Ebben az összefüggésben érthetetlen Vass Levente marosvásárhelyi RMDSZ-elnök hozzáállása, akit tiszavirág-életű Maros megyei RMDSZ-elnökségem idején alelnöknek neveztem ki, és úgy mutattam be a sajtónak, hogy ő az „RMDSZ politikai jövője”. Ebben a minőségében (?) a sajnálatos tények nyilvánosságra hozatala után is lelkesen védelmezi Lucian Chiriac díszpolgárságát, mondván, hogy a fekete március óta olyan sok jót tett a magyaroknak, hogy kitüntetését bármikor ismét megszavaztatná az RMDSZ-frakcióval (!?). A jótétemény abban állhat, hogy Chiriac ügyvédként honorárium ellenében magyarok védelmét is ellátja, ill. egyetemi tanárként a magyar diákokat is oktatja. Vass szerint ezért hálásnak kell lenni, és Chiriac leleplezése nem egyéb, mint „magyar kekeckedés”. Halkan megjegyzem, hogy néhai dr. Kiss Árpád agysebész is megmentette a magyarokat megtámadó Mihai Cofariu életét, hiszen a szakmát nem szabad a politikával összekeverni. Hozzáteszem, mindig azt vallottam, hogy hazugságra, meghunyászkodásra nem alapozható a valódi román–magyar megbékélés.
Befejezésül egy adalék a marosvásárhelyi magyarság igazságszolgáltatás általi sikeres megfélemlítésével kapcsolatban: Sütő András Kossuth-, Herder- és állami díjas írót, a Maros megyei RMDSZ akkori elnökét, a sérelmére elkövetett gyilkossági kísérlet után a bukaresti katonai kórházban felkereste Ion Iliescu akkori államfő, és megígérte, hogy a tetteseket felelősségre fogják vonni. A félrenyomozás miatt, amikor Sütő sikertelen szemműtéte után visszatért az Egyesült Államokból, rábeszélték, hogy nyugalma érdekében vonja vissza a bűnvádi feljelentést. Ennek következtében – törvénytelenül – beszüntették a nyomozati eljárást, noha hivatalból üldözendő cselekményről volt szó, amelyben nincs helye a kibékülésnek.
Marosvásárhely 2017. június 13.
Kincses Előd Népújság (Marosvásárhely)2017. június 28.
SZNT-bírságok: elhatárolódik a Maros megyei csendőrség
A csendőrség megyei parancsnoksága nem szólhat bele a városi alakulat munkájába – szögezte le a Krónikának Ioan Eugen Todoruţ Maros megyei parancsnokhelyettes, amikor megkérdeztük, mi a véleménye arról, hogy a csendőrség futószalagon veszíti el azokat a pereket, amelyeket a tavalyi székely szabadság napján megbírságolt szervezők és résztvevők indítottak intézményük ellen.
A nemrég kinevezett, Neamţ megyéből áthelyezett Todoruţ kifejtette: minden egyes jegyzőkönyvért annak kitöltője és aláírója felel. „A bíróság dolga eldönteni, hogy igaza volt a bírságot kiszabó csendőrnek, vagy sem” – tette hozzá a parancsnokhelyettes.
A megyeszékhelyi csendőrség a gyülekezési törvény nem létező passzusára hivatkozva – miszerint a szervezők nem rendelkeztek hatósági engedéllyel a 2016. március 10-ei felvonulásra, ám mégis utcára hívták a tömeget – bírságolni kezdték a rendfenntartásban segédkező civileket, valamint a videófelvételek alapján azonosított résztvevőket.
Olyan személyek nevére is küldtek ki büntetési jegyzőkönyvet, akik nem vettek részt sem a székely vértanúk emlékoszlopánál szervezett megemlékezésen, sem az utcai felvonuláson.
A székely szabadság napja alkalmával rendezett tüntetést szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) civil szervezete, a Siculitas Egyesület hivatali visszaélés, szolgálati hanyagság és okirat-hamisítás miatt bűnügyi panaszt tett a katonai ügyészségen a csendőrség ellen. A gyülekezési törvény értelmében egy tüntetés megszervezéséhez nem kell hatósági engedélyt kiváltani, mint ahogyan Dorin Florea polgármester többször is kijelentette. A törvény mindössze a rendezvény bejelentésére kötelezi a szervezőket. Amennyiben a hatóságok megalapozottnak tartják, 48 órán belül betilthatják azt. A székely szabadság napján szervezett felvonulással ez eddig egyik évben sem történt meg.
A jogtalanul megbírságoltak közül – mint ismeretes – több mint százan indítottak peres eljárást a csendőrség ellen. Alapfokon a bíróság eddig egyetlen kivétellel minden esetben megsemmisítette a jegyzőkönyvet.
A panaszosokat képviselő Kincses Előd ügyvéd elmondta, alapfokon eddig több mint hetvenöt pert nyert, és az eddig tárgyalt néhány csendőrségi fellebbezésben is a tüntetőknek adtak igazat.
Az idei felvonulásért a szervezőknek egyetlen bírságról sincs tudomásuk. A karhatalom megfélemlítési akciói dacára az SZNT bejelentette, hogy 2018. március 10-én is Marosvásárhelyen szervezik a székely szabadság napját és ennek keretében az autonómiatüntetést.
Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár)2017. július 14.
A katolikus iskola oktatási feltételei biztosítottak
A jogász véleménye
Miért is merültek fel jogi problémák a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum létrehozásával kapcsolatban? Azok, akik hibáztak, tényleg korrupt, elvetemült bűnözők?
Két évvel ezelőtt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi kirendeltsége bűnvádi eljárást indított a Maros megyei tanfelügyelőség akkori főtanfelügyelője, Ştefan Someşan, valamint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum azóta tisztségéből felfüggesztett igazgatója, Tamási Zsolt József ellen, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés és az igazgatói tisztség jogtalan felhasználásának gyanúja miatt, a korrupciós cselekmények megelőzéséről, felderítéséről és büntetéséről szóló 2000. évi 78-as törvény rendelkezései alapján. A bűnüldöző szervek szerint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum létrehozása nem a törvényes keretek tiszteletben tartásával történt, noha a líceum a Marosvásárhely Municípium Helyi Tanácsa 2014. július 29-i 271-es számú határozata alapján törvényesen létező oktatási intézményként szerepelt a tanügyminisztérium által kibocsátott országos tájékoztatási útmutatóban! Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség marosvásárhelyi területi kirendeltsége által végrehajtott szigorú és hosszadalmas nyomozati eljárás következtében kialakult az általános félelem légköre. Talán ennek következtében a Maros Megyei Tanfelügyelőség (ISJM) közigazgatási tanácsa 2017. február 27-én meghozta a 70-es számú törvénytelen határozatát. A határozat szerint, az intézményben a „2017-2018-as tanévben egyetlen cikluskezdő – nulladik, ötödik és kilencedik – osztály indítása sem engedélyezett”.
A líceum létrehozása során az első, pusztán adminisztratív jellegű baklövést – amelyik, véleményem szerint, a korrupció gyanúját mindenképp kizárja – Marosvásárhely Helyi Tanácsa követte el, azzal, hogy 2014. évi 271. számú határozata 1. cikke 5. bekezdésében az alapító okirat bemutatásának feltételéhez kötötte a Római Katolikus Líceumnak az iskolai hálózatba való besorolását – tehát az iskola alapításának elrendelése helyett csak javaslat jellegű döntést hozott.
A második, szintén közigazgatási jellegű tévedés a Maros Megyei Főtanfelügyelőség számlájára írható. 2014. szeptember 12-ei 115-ös sz. határozatával elrendelte a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum mint új, jogi személyiséggel rendelkező tanintézmény létrehozását. Csakhogy a 2011. évi 1-es számú közoktatási törvény 61. cikkelyének (2) bekezdése értelmében az iskolahálózatok megszervezése, az intézmények létrehozása „a helyi közigazgatási hatóságok feladata, az utólagos megyei tanfelügyelőségi egyetértés (=aviz conform) elnyerésével”. Sajnos, a tanfelügyelőség az egyetértő láttamozás fogalma helyett a létrehozás kifejezést használta, noha az iskolaalapítás a helyi tanács hatáskörébe tartozik. Alulírott – lehet, hogy régivágású ügyvédként – egyszerűen nem tudom megállapítani azt, hogy miben áll ez esetben is az a korrupciós bűncselekmény, amelynek felderítésén a DNA új típusú ügyészei évek óta nyomozgatnak, és zaklatják a szülőket, akiknek semmi közük az iskolaalapításhoz!
A tanfelügyelőség által jogalap nélkül elrendelt beiratkozási tilalom miatt sajnos a folyamatos oktatási tevékenység megakadályozásáig fajult a helyzet, annak ellenére, hogy a teológiai líceum önálló jogi személyiséggel rendelkezik, és jelenleg is törvényesen működik. Ezt a tényt a Romániai Közoktatás Minőségét Szabályozó Ügynökség (ARACIP) 2017. 02. 27-i 179-es számú átiratával is megerősítette, és a Tanügyminisztérium által kibocsátott ez évi rendeletek is alátámasztják. Figyelmen kívül hagyva ezt a tiszta, egyértelmű jogi helyzetet, valamint a büntetőeljárási tk. 4 cikkének az ártatlanság vélelméről szóló előírásait, a tanfelügyelőség közigazgatási tanácsa – többségi szavazattal – meghozta a 2017/70-es számú határozatát, amellyel megtiltotta a tanulóknak a 2017/2018-as tanévben a cikluskezdő osztályokba való beiratkozását. Kétségkívül, a vitatott határozat jogellenes közigazgatási aktus és sérti a tanintézmény jogait és azoknak a gyermekeknek és szüleiknek jogos érdekeit, akik a katolikus líceum cikluskezdő osztályaiba szerettek volna beiratkozni.
A határozat kibocsátását követően azonnal elindítottuk a közigazgatási bírósági eljárást. Az előzetes panaszunkat 2017. március 2-i számmal iktattuk. Ebben felhívtuk a Maros Megyei Tanfelügyelőség figyelmét arra, hogy a nulladik osztályba való beiratkozási időszak március 17-ig tart. Ezért azt kértük, hogy benyújtott panaszunkat a lehető leggyorsabban oldják meg, azért, hogy idejében elindíthassuk a peres eljárást. Az illetékesek barátságosnak egyáltalán nem minősíthető hozzáállását jellemzi az is, hogy az előzetes panaszunk visszautasítását csak 2017. március 31-én közölték, megvárván a nulladik osztályokba való beiratkozási időszak lejártát! Ennek ellenére a szülők 23 gyereket ideiglenesen beírattak.
Előzetes panaszunk visszautasítását azzal indokolták, hogy „az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi kirendeltsége a 2015/P/174-es ügyben a főtantanfelügyelő (sz.m.: prof. dr. Ştefan Someşan) és a szóban forgó intézmény igazgatója (sz.m.: prof. dr. Tamási Zsolt) ellen elrendelte a nyomozati eljárás elindítását, ezért a Római Katolikus Teológiai Líceum megalapítására és működésére vonatkozóan fennállhat a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja”. Csakhogy a cikluskezdő osztályokba való beiratkozást tiltó határozat indoklását, amely szerint az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi kirendeltségének az oktatási folyamatokba való beavatkozása miatt kellett meghozni, megcáfolta a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz (CSM) tartozó Bírókat és Ügyészeket Ellenőrző Igazságszolgáltatási Felügyelet 1947/II/ 363/DIP/2017-es számú határozata! A CSM Ellenőrző Felügyeletének határozata megállapította, hogy a Maros Megyei Tanfelügyelőség által az iskola cikluskezdő osztályaiba való beiratkozást tiltó intézkedéseit nem a Korrupcióellenes Ügyészség ügyésze rendelte el. Ezzel az indoklással a CSM ellenőrző felügyelete eldöntötte azt, hogy az illetékes ügyész nem követte el a 2004/303-as, a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény által büntetendő fegyelmi vétséget, mivel nem lépte túl nyomozói hatáskörét, nem befolyásolta az oktatási tevékenységet. Tehát a vitatott tanfelügyelőségi határozat indokolása, miszerint az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnek az oktatási folyamatba való beavatkozása miatt rendelte el a beiratkozás tiltását, nem igaz, ez pedig azt jelenti, hogy a közigazgatási döntés kötelező megindokolására vonatkozó törvényes előírás hiányzik, nem teljesült! Amennyiben a közigazgatási határozat nincs megindokolva, akkor a közigazgazgatási törvény értelmében semmis. Az érvénytelenségét pedig közigazgatási bírói eljárás során kell megállapítani. A Maros Megyei Törvényszék sajnos nem tartotta tiszteletben a sürgősségi eljárásra vonatkozó perrendtartási rendelkezéseket, és az ügyben az ítélethozatalt a kilencedik osztályba való beiratkozási határidő lejárta utánra, július 17-re halasztotta.
Ismételten felhívom a figyelmet arra, hogy mindaddig, amíg nem születik olyan végleges bírósági ítélet, amelyik kimondja azt, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum törvénytelenül működik, a Maros Megyei Tanfelügyelőség nem akadályozhatja a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum működését oly módon, hogy megtiltja a tanulók beiratkozását a cikluskezdő osztályokba. A cikluskezdő osztályokba való beiratkozás törvénysértő megtiltása kétségtelenül hivatali visszaélésnek minősül!
Ezúttal is rámutatok arra, hogy abszolút érthetetlen, logikátlan a főtanfelügyelőség érvelése, miszerint azáltal, hogy megtilja a cikluskezdő (0., 5. és 9.) osztályokba való beiratkozást, megakadályozza azt, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amelyik súlyosan és visszafordíthatatlanul károsítja a tanulók iskoláztatását!? E szerint az érvrendszer szerint a cikluskezdő osztályokba beiratkozott tanulók sorsát kedvezőtlenül befolyásolná az, ha a Római Katolikus Teológiai Líceumban folytatnák tanulmányaikat, ezzel szemben a folyamatban levő évjáratok (1, 2, 3, 4, 6, 7, 10, 11, 12) tanulói a továbbiakban is akadálytalanul „fejlődhetnének”, esetükben nem állnak fenn a „kedvezőtlen következmények”? Joggal kérdezzük, a tanfelügyelőség miért gondolta, hogy a 0., 5. és 9. osztályba járó tanulók helyzete különbözik a többi évfolyamra beiratkozott tanulókétól? Arról nem is beszélve, hogy a tanfelügyelőség védhetetlen és törvénytelen határozatának milyen káros következményei vannak: szétválasztja a testvéreket, csökkenti a tanárok óraszámát és a tehetséges, az elméleti osztályokba igyekvő gyermekeket akaratuk ellenére szakiskolákba telepíti.
Arra is kitérek, senki sem vitathatja azt a tényt, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumban az oktatási tevékenység lebonyolításához szükséges feltételek teljes körűen biztosítottak:
– jogállásának meglétét az ARACIP (az egyetem előtti oktatás minőségét biztosító országos hatóság) és a Román Tanügyminisztérium ismételten rögzítette, kimondván, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum keretében tovább folytatható az oktatási tevékenység;
– tényállás: a teljes körű oktatás folytatásához rendelkezésre áll a szükséges épület (amelyik ráadásul a Római Katolikus Egyház tulajdona), valamint az oktatáshoz szükséges anyagi erőforrások; a megfelelő tanári, adminisztratív személyzet. Az önálló jogi személyiséggel rendelkező líceum diáklétszáma jóval meghaladja a kötelező 300 főt.
A Római Katolikus Teológiai Líceum ellen indított harc kiagyalói szem elől tévesztették azt a tényt, miszerint a marosvásárhelyi, Mihai Viteazul 15-16. szám alatti ingatlant a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék 2005. december 9-én, az 5874-es számú ítéletével visszaszolgáltatta a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek. A visszaszolgáltatás idején fennálló tevékenység megtartását előíró ötéves kötelezettség már 2010. december 9-én lejárt. Ennek következtében az Unirea Főgimnázium további működése a Római Katolikus Egyház tulajdonában álló ingatlanban kizárólag a tulajdonos nagyvonalúságának köszönhető, a Marosvásárhely municípiummal 2014. december 15-én megkötött bérleti szerződés rendelkezései következtében. A Római Katolikus Líceum megszüntetése a 25 évre megkötött bérleti szerződés megszüntetését vonhatná maga után, aminek következtében az Unirea Főgimnázium (amelyik több mint 40 éven keresztül a jelenlegi Petru Maior egyetem épületében működött, a Papiu líceummal átellenben) kilakoltathatóvá válna. Természetesen nem az a cél, hogy a szomszéd kecskéje is elpusztuljon!
Jelenleg tervben van a római pápa látogatása – ebben az összefüggésben ennek az iskolának a felszámolása, feldarabolása semmi esetre sem teremtene kedvező légkört Őszentsége Ferenc pápa történelmi látogatásának létre- jöttéhez.
Marosvásárhely, 2017. július 6.
Dr. Kincses Előd,
a Római Katolikus Teológiai Líceum ügyvédje / Népújság (Marosvásárhely)