udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1090 találat lapozás: 1-30 ... 871-900 | 901-930 | 931-960 ... 1081-1090

Névmutató:

2016. május 4.

Barcsay Ákos-díjak átadásával
Megkezdődtek a Hunyad Megyei Magyar Napok
Dévai sportos „bemelegítő” után vasárnap hivatalosan is rajtolt a Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata. Idén a nyitórendezvényre a Zsil-völgyében került sor, pontosabban Lupényban, melyre nemcsak a megye többi településéről érkeztek magyarok, hanem magyarországi és franciaországi küldöttségek is részt vettek.
Rúgták, de nem egymást
A hetedik alkalommal szervezett magyar napokról természetesen a sport sem hiányozhatott, akárcsak az előző években idén is sor került a kispályás focikupára. Kemény küzdelem után a csernakeresztúriak csapata diadalmaskodott a dévai Keresztesek, illetve a szintén dévai magyar ifjak csapata előtt. Az évről évre visszatérő kolozsvári vendégek, a lupényi Barbárock, illetve a dévai Szent Ferenc Alapítvány csapata számára az idei torna aligha szerepel különleges élményként, hiszen nem jutottak a dobogóra. Részvételüket azonban egy pillanatig sem bánták meg, a hangulat most is nagyszerű volt.
Sűrített összerdélyi hagyományok
A kezdet fénypontja kétségtelenül a vasárnapi lupényi rendezvény volt, melyen Kocsis Attila fő szervező, a dévai Téglás Gábor elméleti líceum igazgatója hivatalosan is megnyitotta a Hunyad Megyei Magyar Napokat. Köszöntő beszédében elismerte, hogy 2010-ben, amikor a rendezvényt elindították, még a szervezők sem remélték volna, hogy ennyire sikeres lehet a többnapos rendezvénysorozat a szórványban.
Benedekfi Dávid, a lupényi RMDSZ elnöke házigazdaként üdvözölte a vendégeket, hangsúlyozván, hogy a Zsil-völgyi magyarság az iparosítás révén került a bányavidékre a Székelyföldről, Szilágyságból és Erdély szinte minden magyarok által lakott csücskéből, ezért szinte egész Erdély hagyományait magában hordozza. A bányászat viszont rendkívüli szolidaritással kovácsolta össze és gazdagította mindezeket.
Winkler Gyula EP-képviselő, a megyei RMDSZ elnöke emlékeztetett, hogy idén a magyar napok az identitás, anyanyelv, kultúra címszavak köré szerveződnek, és a Zsil-völgyében az itt élő emberek identitásának részét képezi a bányászat hagyománya, ezért is fontos, hogy két olyan bányavidékről érkezett küldöttség, amelyektől gazdasági és közösségépítés terén is lehet tanulni. A magyarországi Dorog és a franciaországi Belfort küldöttségei szintén jelentős bányavidékekről érkeztek, s az ottani közösségek életére ugyancsak a szolidaritás jellemző. Winkler Gyula már évek óta kiemelkedő szerepet vállal a Belfort és Hunyad megye közötti kapcsolat kiépítésében, a Belforti Energia-Völgye klaszter követendő modell lehet a Zsil völgye számára, ahol még mindig zajlik az ipar szerkezeti átalakulása. A Magyar Országos Bányászati és Kohászati Egyesület dorogi szervezete – melynek képviselői Benedekfi Dávid meghívására érkeztek Lupényba – az ipari szerkezeti átalakítás mellett a bányaipari emlékek ápolásával is foglalkozik.
Barcsay-díj, avagy szórványünnep nemzetközi környezetben
Az ünnepségen kiosztották a Dézsi Attila egykori prefektus javaslatára 2014-ben elindított Barcsay Ákos-díjakat, amelyet évente három, a közösségépítő munkában egyházi, pedagógiai és civil téren kiemelkedő teljesítményt elérő személy kap meg. Az idei díjazottak Deák Piroska dévai nyugalmazott tanárnő, Zsargó János református esperes, valamint a Menyhárt házaspár, Rita és Ernő, akik a Böjte atya hálózatához tartozó, Szászvárosi Szent Erzsébet Gyermekotthont vezetik rendkívüli odaadással.
Az ünnepségen csak Deák tanárnő vett részt személyesen, aki meghatódva mondott köszönetet számos egykori tanítványának, a Hunyad megyei magyarságnak és különösképpen férjének, Leventének és két leánygyermeküknek, akik évekig mellette álltak a magyarság művelésének és felemelésének áldozatos és nehéz, de annál szebb munkájában. Amikor a hatvanas évek elején Hunyad megyében került, a tősgyökeres kolozsvári fiatal tanárnő nem is gondolta volna, hogy fél évszád múlva annyira kötődik új szűkebb pátriájához. A kötődés kölcsönös, a Hunyad megyei magyarság a Barcsay Ákos-díjjal fejezte ki elismerését több évtizedes tevékenységéért.
Az ünnepség felemelő mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint a külföldi vendégek meghatottsága: a magyarországiak a Hunyad megyei szórvány kitartása és élni akarása előtt hajtottak fejet, míg a franciák a – későbbi beszélgetések alapján – az összetartás erejét sejtették, az ünnepség ezen részén nem volt magyar–francia fordítás.
Közösségi nap
Azaz mégis volt tolmácsolás, a díjak átadása és a csernakeresztúri hagyományőrző egyesület néptánc előadása után Benedekfi Dávid humoros szöveggel, télapószerűen ajándékozta meg a vendégeket, méghozzá saját 26 éves bányásztevékenysége egykori munkaeszközeivel.
Mivel a 7. magyar napokat tematikusan állították össze, vasárnap pedig a közösség napja volt. Lupényban a nyitórendezvényt követően szabadtéri programot szerveztek a városi parkban, ahol a helyi szakácsmesterek és Maros megyei vendégek finomabbnál finomabb gulyással kényeztették el az egybegyűlteket, majd a Marshall- és DJ Pongrácz-koncertekre került sor, a nap pedig lézerjátékkal végződött.
Chirmiciu András

Nyugati Jelen (Arad)

2016. május 5.

A négyszáz éves Marosvásárhely kincsei
Marosvásárhely szabad királyi városi rangra emelésének 400. évfordulójára szervezett tudományos értekezletet a marosvásárhelyi történészeket tömörítő Borsos Tamás Egyesület. A jeles előadók a várossá válás történelmi tudnivalóit taglalták.
A Bethlen Gábor által adományozott kiváltságlevél másolata, a város akkortól használatos címere és pecsétje, illetve azok leírása a város 400. éves évfordulójára nyílt kiállításon látható a Vármúzeumban. A Marosvásárhely történetében legértékesebb dokumentumot az Állami Levéltárban őrzik, amely a belügyminisztérium fennhatósága alá tartozik, ezért csak a másolatát lehetett kiállítani.
Az 1616. április 29-én kelt kiváltságlevelével Bethlen Gábor fejedelem a székelység legnépesebb települését – a 17. század elején Marosvásárhely lakossága nem több, mint 2000-2500 fő – kiemelte a mezővárosok sorából és jogi értelemben egyenrangúvá tette az erdélyi nagyvárosokkal, Brassóval, Nagyszebennel, Besztercével és Kolozsvárral. Marosvásárhely már korábban is rendelkezett kiváltságokkal, amelyeket a magyar királyoktól és az erdélyi vajdáktól, valamint fejedelmektől kapott, és a város vezetésének sikerült is időről időre megújítani a privilégiumokat.
A szabad királyi városi rang tulajdonképpen joghitelesítést jelentett a város és lakói számára. Ezt a helyzetet elemezte Simon Zsolt történész, a Román Akadémia tudományos munkatársa, aki előadásában a rangemelés előzményeit ismertette.
A város kiváltságai
Pál-Antal Sándor akadémikus az 1616. április 29-én kelt szabadalomlevelet elemezte, pontról pontra. A rendkívül összetett és tömör, latin nyelven írott oklevélnek máig sincs hiteles, teljes fordítása – mutatott rá. A nyugalmazott levéltáros is egy 1863-ban készült tartalmi fordításra hivatkozva ismertette azokat a kiváltságokat, amelyeket a város elnyert: címer, zászló, pecsét, szabad vásártartási jog – a város polgárai peres ügyekben végső fellebbezésként egyenesen a fejedelemhez fordulhatnak, saját ügyvédeik lehetnek, a települést fallal lehet körülkeríteni, és amennyiben a városban laknak, a nemeseknek is adózniuk kell. Ezt azonban a nemesek sérelmezték, így a 31 nemesi telek továbbra is adómentes maradt, csak annyiban kellett adót fizetniük, amennyiben a várban is volt lakásuk.
A pestisjárványtól megtizedelt város
Soós Zoltán régész, a Maros Megyei Múzeum igazgatója a marosvásárhelyi várban végzett többéves ásatás eredményeit vetített képes előadásban ismertette, megjegyezve, hogy a várban működő egykori ferences kolostor maradványainak feltárása olyan mesterségek és műhelyek meglétére derített fényt, amelyekről írásos források nem maradtak fenn. Sikerült több középkori lakóház helyét meghatározni, a kolostort alaprajzában helyreállítani, a vártemplom freskótöredékeit feltárni, és láthatóvá tenni. A munkálatok még hosszú évekig tarthatnak és sok érdekességet felszínre hozhatnak, hiszen ez a vár abban a különleges helyzetben van, hogy a lebontott középkori épületekre (a 18. században beköltöző császári hadsereg elűzte a várban lakókat) nem építettek rá semmit, tehát csupán a rárakódott földréteget kell eltávolítani. Soósnak azt is sikerült tisztáznia – részben az írott források alapján (krónikák, oklevelek), részben a régészeti feltárások, falkutatások nyomán – hogyan épült a marosvásárhelyi vár, milyen szakaszai voltak az 50 évig tartó munkálatoknak. Előadásában részletesen beszélt az építkezésről, a teherről, amely a városlakókat sújtotta, hiszen „felsőbb” támogatás nélkül, saját erejükből kerítették fallal körbe városukat, hogy megóvják a különféle támadásoktól. Várkatonai védelmi szempontból csupán a portyázó hadaknak tudott ellenállni, egy szisztematikus ostrom azonban tragikus lett volna. Erre azonban nem került sor, az 1658-as tatárdúlás elkerülte a várost. A középkori városlakókat sokkal inkább megtizedelték a járványok – elsősorban a pestis –, mint a háborúk, ugyanis a köztisztaságra nem fordítottak figyelmet, gyakran megesett, hogy a szemét, az emberi ürülék a házak ablakáig ért. Ezért is eshetett meg az, hogy az első pestisjárvány az ittlakók egynegyedét vitte sírba.
Bethlen Gábor türelme
Bethlen Gábor művelődéspolitikáját Spielmann Mihály elemezte a legfrissebb szakmunkák és saját kutatásai alapján. A történész Bethlen Gábor könyvszeretetét, nyomdapolitikáját, könyvkiadását ismertette, kitérve a fejedelem korában külföldön tanuló akadémiták (peregrinusok) tanulmányidejére és a diákok népességére is. Bethlen vallási türelme gyakorlati türelmi politika volt, ugyanis sem a szombatosokkal szemben nem járt el, sem erőszakos térítésekre nem volt hajlandó – mutatott rá a kutató. Az uralkodó református vallás számára is az ideológiai támaszt jelentette uralkodásában, de nem tudta és nem is akarta nélkülözni a tanult katolikus főnemesség tagjait, akiket az udvari elit sorába emelt. Ami a románsággal szembeni magatartását illeti, igyekezett a román, ortodox papság működését támogatni. Fölszabadította a román papokat a jobbágyi sorból és a gyulafehérvári püspökség fennhatósága alá rendelte valamennyi ortodox vallású alattvalóját. Román források feltételezik, hogy végső szándéka a kálvinista vallásra való áttérítés lett volna, ezt azonban az oklevelek nem igazolják.
Bethlen volt az első olyan erdélyi uralkodó, aki tudatos művelődéspolitikát folytatott, egyenrangúnak tekintve a gazdasági vagy a hadi szükségletekkel. Erőfeszítéseket tett, hogy megszerezze Mátyás király Corvináit, ezt az erőfeszítését azonban nem koronázta siker. (A híres fejedelmi könyvtárból csupán két könyv maradt az utókorra, a többit elpusztította a már említett 1658-as tatárdúlás.)
Bethlen Gábor akadémiát alapított Gyulafehérváron 1622-ben, amit 1658-ban a tatárok elpusztítottak, de 1662-től újjáéledt Nagyenyeden, ugyanis Bethlen még életében a gyulafehérvári akadémiának ajándékozta Nagyenyedet minden tartozékával együtt. Az akadémia irányítására, valamint a tanulóifjúság oktatására külföldi tanárokat hívott, elsősorban a Német- Római Birodalomból, akik tevékenységük java részét már Bethlen halála után, I. Rákóczi György idejében fejtették ki
incs végleges döntés szoborügyben
Kettőt választott ki a zsűri a Maros megyei RMDSZ által februárban meghirdetett Bethlen Gábor egész alakos, köztéri szobor-pályázatára beérkező nyolc pályamunka közül – a terveken kisebb változtatásokat kell eszközölniük az alkotóiknak, hogy végül eldőljön, a kettő közül melyiket állítják ki Marosvásárhely főterén.
A Béke és az Aranykor jeligét viselő szoborpályázatok – Harmath István székelyudvarhelyi és Deák Árpád nagyváradi szobrász alkotásai – váltották ki a héttagú zsűri – Nagy Miklós Kund író, Keresztes Géza műépítész és az öt szobrászművész, Hunyadi László, Bocskai Vince, Gyarmathy János, Kiss Levente és Gheorghe Mureşan – tetszését. A nyolc pályaművet a Köpeczi-Teleki házban állították ki, és a közönség is kifejthette véleményét. A végső döntés egyharmadát a közönség szavazata tette ki, míg a kétharmadát a zsűrié. A közönség a legtöbb szavazatot a Consilio firmata Dei és a Kassiopeia című munkákra adta, 943, illetve 928 szavazatot. Őket a Szülőföld című alkotás követte 748 szavazattal és az Aranykor 684 szavazattal.
Az eredményhirdetésre a Kultúrpalota nagytermében azon az ünnepségen került sor, amelyet a 400. évfordulóra szerveztek. Négy évszázaddal ezelőtt ugyanis ezen a napon, 1616. április 29-én Bethlen Gábor, Erdély fejedelme aláírta azt a dokumentumot, amely szabad királyi városi rangra emelte a várost, hivatalosan is Marosvásárhelynek nevezve Székelyvásárhelyt. A rendezvényen a Szentegyházi Gyermekfilharmónia lépett közönség elé, a szoborpályázaton meghozott döntést Soós Zoltán független polgármesterjelölt hirdette ki, ünnepi beszédet mondott dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja.
A nyolc beérkezett pályamű: Fejedelem – Sánta Csaba, Szováta Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – Baróthi Ádám, Szászrégen Kassiopeia – Zavaczki Walter Levente, Székelyudvarhely Consilio firmata Dei – Makkai István, Marosvásárhely K – Pokorny Attila, Marosvásárhely Szülőföld – Nagy Benedek, Budapest Béke – Harmath István, Székelyudvarhely Aranykor – Deák Árpád, Nagyvárad
Antal Erika |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2016. május 6.

Könyv- és színházi bemutató: Öregek könyve
A Szilágyi Domokos Öregek könyve című verse nyomán készült azonos című előadás bemutatója előtt, május 7-én, szombaton este fél 8-tól ismerhetik meg az érdeklődők az Öregek könyve című kötetet, amelyet a Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre jelentetett meg a Kriterion Könyvkiadó – tájékoztatott közleményében a magyar színház. A kötet különlegessége, hogy Plugor Sándor grafikái mellett ezúttal két nyelven, magyarul és románul egyaránt olvasható benne Szilágyi Domokos verse. A kötetet H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója, Bánfi Géza fordító, valamint Mihaela Panainte, az előadás rendezője mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiójának előterében.
H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója a kötetről szólva felidézte, hogy negyven évvel ezelőtt hagyta el a nyomdát két művész közös munkájának – az akkori műszaki feltételek között jelesen kivitelezett – gyümölcse, az Öregek könyve. A kiindulópontot Plugor Sándor Sepsiszentgyörgyön élt grafikus rajzsorozata képezte: a művész szülőfaluja, Kökös öregeiről készített számos grafikai lapot leheletfinom vonalakkal. Ezeket látva, tanulmányozásuk révén Szilágyi Domokos költői műhelyében beindult az a folyamat, amelynek eredménye egy közel 700 soros költemény lett. A nagyon szigorúan kiválogatott 20 rajzból és a költeményből állt össze a könyv, a Kriterion Könyvkiadó kiváló könyvgrafikusa, Deák Ferenc vezetésével. Tartalma és grafikai kivitelezése révén a kötet azóta is a kiadó egyik meghatározó műve, jegyezte meg az igazgató.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. május 9.

Diákkonferencia a PKE-n
Tizenkilencedik alkalommal tartották meg pénteken a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Tudományos Diákköri Konferenciáját (PTDK) Nagyváradon, amelyen a bemutatkozó hallgatók egy szakmai bizottság, egymás, valamint a felsőoktatási intézményhez tartozó egyéb személyek és minden érdeklődő előtt ismertethették kutatási területeiket.
A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóval kezdődött, melyen Ráksi Lajos egyetemi lelkész tartott áhítatot, akit Dr. Pálfi József rektor és Dr. Szász Erzsébet, a PTDK főszervezőjének köszöntő beszédei követtek. A versenyen kilenc szakosztályban összesen kilencven hallgató tudományos igényű dolgozata és azok rövid bemutatója mérettetett meg. Az előadások és a szakmai zsűri értékelésének és döntésének megfelelően a zsűrielnökök a következő diákoknak ítélték oda az első három díjat: német nyelv és irodalom szakon első helyezett lett János Erzsébet Piroska és Gergely Tamás, második lett Cseuz Annamária, harmadik helyen végzett Kálmán Andrea; angol nyelv és irodalom szakon szintén ebben a sorrendben végzett Holt Sebastian és Rózsa Tekla-Beáta, őket Kiss Erzsébet Janka, Erdős Alexandra és Gáti Éva-Melinda követték a második helyen, harmadik pedig Bócsi Dorottya, Gui Cristian, Varga Anett és Hosszú Gréta-Bettina lett; magyar nyelv és irodalom szakon első lett Szegedi Csilla, második Egri Dóra, harmadik Csókási Tímea; filozófia és képzőművészet szakon György Katalin és László Attila lettek az elsők, második Kónya Kincső és Trif Tünde-Emőke, harmadik Deák Péter, Egyed Péter és Tokos Arnold Ottó; társadalomtudományok szakon első lett Virág Ádám, Csányi Emese, második Kelemen Anna Gyöngy és Csányi Emese, harmadik Kubas Eleonóra és Zsisku-Gergely Gabriella; zene szakon első lett Ambrus László, második Elek Gergő, harmadik Fábián Attila; neveléstudományok szakon első Nagy Vanda Krisztina, második Bíró Tünde Lilla, harmadik Bagosi Csilla-Mária és László Beáta; Nyelv, kultúra és civilizáció és Teológia szakon első lett Lajos Édua és Bodnár Lajos, valamint harmadik Feiszés Iulia Gabriella (második helyet nem osztottak); közgazdaságtudomány szakon második lett Kovács Aletta Beatrix és Lengyel Erzsébet, harmadik lett Gál Vivien (első helyet nem osztottak).
A hosszú, de tartalmas nap után a legjobb helyezéseket elért hazai és határon túli diákok egy szerény jutalmon túl lehetőséget kaptak arra is, hogy továbbjussanak a kolozsvári ETDK-ra, majd a budapesti OTDK-ra, ahol bebizonyíthatják, hogy kutatásaik a szélesebb tudományos körökben is megállják a helyüket. A résztvevők elismeréseképp többen ajándék könyvcsomagokat vehettek át, a díjátadást követően pedig a szervezők mindenkit szeretettel vártak egy állófogadásra.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2016. május 9.

Vincze Loránt: az erdélyi magyarok nem élnek jó időket
A Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) május 6–8. között tartotta közgyűlését Stockholmban, amelyen húsz ország magyar szervezeteinek képviselői vettek részt. A nyugati diaszpóra mellett a Kárpát-medencei magyar szervezetek és az anyaország képviselői is jelen voltak. Az RMDSZ-t a tanácskozáson Vincze Loránt külügyi titkár képviselte. A találkozó alkalmat adott a Kárpát-medencei magyar kisebbségek és a nyugat-európai magyar diaszpóra közti párbeszédre, az együttműködés kereteinek megvitatására.
Vincze Loránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára az aktuális erdélyi helyzetről, a közeledő romániai választásokról és az európai kisebbségvédelem lehetőségeiről osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A romániai magyarság helyzetéről elmondta: „Erdélyben nem élünk jó időket: nemhogy a jogaink bővítése, a közösségi jogok elfogadtatása nincsen terítéken, hanem 26 évvel a rendszerváltás után rá kellett ébrednünk arra, hogy a román nemzetállam a megszerzett jogokat és a közösség biztonságát veszélyezteti." Felsorolta a magyar közösséget ért jogfosztások és sérelmek egy részét, a nyelvi jogok hiányos alkalmazását, a MOGYE rendezetlen ügyét, a visszaszolgáltatás hiányosságait, a közösségi szimbólumok elleni támadásokat és a magyar vezetők ellen indított valóságos hajtóvadászatot.
„Nemcsak Erdélyben és a Kárpát-medencében vannak nehéz helyzetben a magyar közösségek, Európában sem biztató az őshonos kisebbségek helyzete" – váltott az európai kisebbségvédelem témakörére a FUEN alelnöke. Közölte: nem hisz abban, hogy a menekültkérdésből előnyt lehetne kovácsolni az őshonos kisebbségek javára, mert egyszerűen hiányzik az összefüggés: „amíg a bevándorlók esetében gyors integrációra volna szükség a befogadó társadalmakban, az őshonos közösségek létérdeke a megmaradás és az önálló intézményrendszer felépítése." Véleménye szerint, ha nem hasonlóak a problémák, a megoldás sem lehet közös.
Vincze Loránt úgy véli, hogy az Uniónak szavatolnia kell a megszerzett kisebbségi jogokat és bátorítania a bevált kisebbségvédelmi gyakorlatokat. „Nyilvánvaló, hogy nem kifejezetten uniós kompetencia a kisebbségvédelem, de ezt az érvelést nem fogadjuk el, ezen változtatni kell" – fogalmazott. Pontosan a hatáskörök tágabb értelmezésére és ezáltal egy európai kisebbségvédelmi rendszer felépítésére tett javaslatot az RMDSZ és partnerei a Minority SafePack-kel, amelyet a Bizottság elutasított ugyan, de a kezdeményezők fellebbezését heteken belül tárgyalni fogja az EU Törvényszéke. Végezetül, a közelgő romániai választásokkal kapcsolatban a külügyi titkár a nagyszámú hallgatóságnak elmondta: az RMDSZ megőrzi majd súlyát az önkormányzatokban, biztosítva a közösség helyi érdekképviseletét. Vincze Loránt reményét fejezte ki, hogy a Szövetség az őszi parlamenti választásokat követően erős parlamenti képviselettel rendelkezik majd. Egyúttal a közösségi szolidaritás jegyében arra kérte a nyugat-európai magyar szervezetek képviselőit, hogy tájékoztassák a diaszpórában élő erdélyi magyarokat a levélben történő választás lehetőségéről, az ehhez kapcsolódó regisztrációs folyamatról.
A NYEOMSZSZ részéről Deák Ernő elnök köszöntötte a meghívottakat. Előadást tartott Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója. A Kárpát-medencei magyar közösségek képviseletében az RMDSZ képviselője mellett felszólalt még Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja leköszönő elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének elnöke. A fórumot Szili Katalin miniszterelnöki megbízott moderálta. (rmdsz tájékoztató)
Transindex.ro

2016. május 10.

Meghitt anyák napi műsor a gáji magyarság körében
Az egykori pedagógusokat is köszöntötték
Harmadik alkalommal került sor május 8-án, vasárnap délután Gájban a Gizella-napi búcsúhoz kötődő anyák napi ünnepségre. Az arad-gáji magyarság hagyományőrző rendezvényét a helyi közösségi házban (egykori moziépület) tartották, az Arad Városi Helyi Tanács támogatásával, melyet a PRO IDENTITAS Egyesület nyert el pályázat útján.
Az egybegyűlteket Viszhányó Aranka pedagógus köszöntötte, emlékeztetve a közönség soraiban ülőket, hogy a rendezvény először Zámbori Magdolna kezdeményezésére született 3 évvel ezelőtt.
Az édesanyákat köszöntötték rövid műsorral a gáji óvodások Vörös Erika óvónő vezetésével, őket követték az Aurel Vlaciu Általános Iskola magyar tagozatának elsősei és másodikosai, Tari Éva tanítónő irányításával, majd a gáji Neuman Fivérek Iskola elemistái következtek, Bálint Erika kíséretében.
A szervezők színpadra invitálták Hallay Ilona ny. matematikatanárt, Deák Rozália ny. testnevelőtanárt és Kiss Anikó ny. kémiatanárt. Gáj egykori pedagógusai szeretettel emlékeztek vissza kedves iskolájukban eltöltött éveikre, tanítványaikra, kollégáikra, megosztva néhány gondolatot a közönséggel.
Az egybegyűlteket köszöntötte Bognár Levente aradi alpolgármester is, majd a Vlaicu iskola néptánccsoportjának ajándékműsora gazdagította az estet. A szatmári táncokat Zámbori Renáta tanította be, segítője Csonka Nikolett volt.
Az ünnepség végén Hevesi Imre békéscsabai előadóművész lépett színpadra, utána pedig Ujj Éva néprajzos kézműves foglalkozásra hívta a gyerekeket az előtérbe. A felnőtteket a Meteor együttes szórakoztatta 22 óráig.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

2016. május 17.

„Győzni szép, magyarul beszélni kötelesség”
Tavaly leköszönt a borosjenői Horváth Béla szavalóverseny rendezéséről a Vajda doktorházaspár, mondván, hogy belefáradtak a rendezés gondjainak intézésébe, most mégis örömmel fedeztük fel őket a rendezők között. A művelődési otthonban felsorakozott versenyzőket, valamint az őket elkísérő felkészítő pedagógusokat, s a gyermekeiknél, unokáiknál is jobban izguló hozzátartozókat dr. Vajda Sándor köszöntötte. Sándor és Katalin doktornő szíve ezúttal is visszahúzta őket az általuk (is) kezdeményezett rendezvényre. Mint ahogy sokadszorra megtisztelte a rendezvényt Kozák Attila, a Magyar Műveltségszolgálat elnöke is. A zsúfoltnak éppen nem mondható, de azért szép számban megtelt terem közönségét Király András, az oktatásügyi minisztérium államtitkára üdvözölte, az ő beszédéből ragadtam ki a tudósítás találó címét is. Jelen volt és a helyi magyarság rendszeretetét dicsérő beszédet mondott Călin Abrudan, a város polgármestere. Bodnár Lajos tiszteletes úr üdvözletében összekapcsolta a rendezvény célját, az anyanyelv ápolását a pünkösd ünnepével. Felelevenítette: amikor pünkösdkor a Szentlélek leszállt az apostolokra, minden jelenlévő a saját anyanyelvén hallotta Isten igéjét. Nekünk is anyanyelvünkön kell hallgatnunk és értenünk az isteni igét. A dr. Brauch Magda elnökölte öttagú zsűri és a közönség előtt 36 bátor leány és fiú mondta el az alkalomra betanult versét. A helyieken kívül pankotai, erdőhegyi, simonyifalvi, vadászi, ágyai, szapáryligeti, kisiratosi iskolások. A legkisebb előkészítő osztályos volt, a legnagyobbak, a korábbi versenyzők (most versenyen kívül szavaltak), akik már az egyetem padjait koptatják. A zsűri négy kategóriában osztott díjat. Az opcionális magyar oktatásban részt vevőket (elemisták és V–VIII. osztályosok) és hasonlóan a magyar tannyelvű iskolába járókat. Kiemelhetjük: zömmel az életkornak megfelelő gyermekversek hangzottak el.
Az opcionális magyar oktatás elemistái közül I. díjas a pankotai Németh Egon, II. Pecican Tanja, III. Mészáros Ingrid, mindkettő Borosjenőből.
Az V–VIII. osztályosok közül I. díjat kapott két szapáryligeti fiú, Gyarmati Gábriel és Nagy Norbert. Második lett Nagy Beatrice Borosjenőből, III. díjasok Pankotáról Leț Valentin és Okos Renáta.
A magyar tannyelvű iskolák elemistái közül I. díjas Szabó Hunor (Vadász) és Deák Efraim (Simonyifalva). Második díjat kapott Sabău Hajnalka ( Erdőhegy), III. díjas StraubOrsolya ( Kisiratos).
Az V–VIII.-os tanulók közül I. díjat nyert Szabó Viktória és Zsóri Réka Simonyifalváról, II, díj Vlăsan Róbert Cozmin (Ágya). III. díjasok Kiss Júlia (Ágya) és Kiss Erik (Erdőhegy).
Különdíjasok: Borbély Tamás (Ágya) és Molnár Adrienn (Erdőhegy). A Heti Új Szó különdíját Józsa András IX. osztályos tanulónak ítélték oda. Különdíjat ajánlott fel dr. Brauch Magda zsűrielnök is. Meghívottként fellépett a borosjenői Nagy Tímea és Koczka Larissza, valamint Lippáról a Degré Alajos Művelődési Kör vezetője, Czernák Ferenc.
Felkészítő tanárok: Csáki Andrea (Pankota), Szabó Beáta (Vadász), Csáki Margit (Erdőhegy), Kádár-Bier Henrietta (Simonyifalva), Sotir Gábor ((Borosjenő, Szapáryliget), Erdős Márta (Ágya).
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad)

2016. május 17.

Otthon a táncban
A virtust díjazták a III. Székelyföldi Legényesversenyen
Több tapsot, több figyelmet is megérdemelt volna az a nyolc legény, aki a Lajtha László Alapítvány és a Háromszék Táncegyüttes által meghirdetett III. Székelyföldi Legényesversenyre jelentkezett. Akadtak köztük olyanok, akik Györgyfalváról tánclépésben írtak verset, mások Százhalombattáról találták érdemesnek idejönni. Az udvarhelyszékiek pedig virtusból, tartásból, hagyománytiszteletből vizsgáztak jelesre a pénteki megmérettetésen. Ezért jogosan kapott mindenki díjat.
Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője műsorvezetőként lazán és poénosan vezette le az estet. Tehette, hiszen hazai terepen volt, (Deák Gyula igazgató szerint is jól sikerült a helyszínváltoztatás), és a maroknyi nézőközönség szinte a „családi kört” jelentette. No meg szüksége is volt az izgulós, lámpalázas 14–19 éveseknek egy kis kötetlen beszéltetésre, hogy elfelejtsék, miért is vannak itt: a verseny a györgyfalvi táncos, Jaskó István „Pitti” folyamatának (táncának) pontos bemutatásából állott, valamint a motívumok szabad kombinálásával a saját szájuk íze szerint formált legényesüket is meg kellett mutatniuk az ifjaknak.
Tizenéveseké a verseny
Bár a szervezők nem szabtak korhatárt, valahogy a tizenéveseké lett ez a verseny, mivelhogy az idősebbek vagy elkötelezik magukat egy-egy hivatásos néptáncegyüttesben, vagy egyéb elfoglaltságok miatt nem vállalják már a felkészülést. Így is megmutatkozott azonban a különbség a 14–15 évesek, illetve a színpadot, reflektort már jól tűrő, rutinos százhalombattaiak vagy a húszhoz már közelebb állók fellépésében, térkihasználásában, a tánc felépítésében, no meg persze a figurák minőségében is.
Ez különösen a kötelező tánc előadásában volt határozottan megfigyelhető, a szabadon választott szakasznál az iskolázottság súlya háttérbe szorult, és a két györgyfalvi legény, mint hal a vízben, anyanyelvi szinten adta elő saját legényesét. Ahogy illik. Nekik – saját bevallásuk szerint – kétszeri megnézése a Pitti táncának elegendő felkészülést jelentett.
Mit osztályoztak?
A zsűri, azaz Ivácson László, Melles Endre tánckarvezető, Péter László, a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncművésze és Deák Gyula, a Háromszék igazgatója hosszasan mérlegelte minden versenyző egyéni érdemeit és gyengeségeit: látható módon a falusi környezetből jövők közvetlenebb kapcsolatban álltak a földdel, jobb volt a „talajfogásuk”, dobbantásaik keménységről és határozottságról árulkodtak.
A végső eredményt azonban még sok minden befolyásolta: a lábkörök teljessége, az ugrások magassága, a pityegtetés erőssége, nem utolsósorban az alkalomhoz–tánchoz illő viselet, és sokat nyomott a latban a saját egyéniség megmutatása is. Többször is elhangzott, „jó anyagról” beszélünk, felkészült versenyzők mérettették meg magukat. Ugyan ezt többen megtehették volna azok közül is, akik a nézőtéren ültek…
A lámpaláz volt a gyengéjük
Amíg a zsűri tanácskozott, addig a versenyzőket és tanáraikat faggattam várakozásaikról.
– Nem vagyok megelégedve magammal, úgy érzem, pontatlan voltam – mondta a rugonfalvi Forgács.
– Lehet fennebb lépni, látjuk mi is – tették hozzá oktatói, László Zsolt és Anna –, de elsősorban azért jöttünk, hogy visszaigazolást kapjunk a munkánkról. Erről a közönség tapsa tud leginkább meggyőzni.
A százhalombattai fiúk, 10–15 éves táncos múlttal a hátuk mögött, magabiztosabbnak tűntek, de a verseny izgalmainál erősebben hatalmába kerítette őket az afölött érzett meglepetés, hogy milyen vendégszeretetet tapasztaltak, ellentétben a hazai fellépésekkel, ahol szerintük a türelmetlenség és az információk elhallgatása a jellemző.
A nagyobbik györgyfalvi legény már dolgozik, így kevesebb időt töltöttek a felkészüléssel, gyenge pontjuknak azt tartották, hogy „erősen izgulnak”.
Megérdemelt díjeső
Az év kiváló legényes táncosa a magyarországi Papp Richárd lett. A legényes újraalkotója megtisztelő címet megosztva nyerte meg a györgyfalvi Mirza Miklós Barna és a tárnoki Kiss Attila.
Az egyetlen háromszéki versenyző, a csernátoni Oláh-Ghiurca Tamás különdíja egy györgyfalvi tánctáborban való részvétel, amelyet az ottani Georgikon Alapítvány ajánlott fel. Palagyi Szilárd Ráckeresztúrról, Imre Róbert Rugonfalváról és az alsóboldogfalvi Farkas-Forgács Jenő szintén különdíjasok, a közönségdíjat és a zsűri különdíját a legifjabb legény, a györgyfalvi Csíki Ákos vitte haza.
Mindannyian megkapták Fekete Réka Táncbeszéd című gyönyörű könyvét is. Gratulálunk nekik és a szervezőknek is, és tekintve, hogy az eseményt követő táncházban, ahol a Folker zenekar húzta a talpalávalót, rengeteg ifjú leány, de annál kevesebb legény vett részt, a jövőre nézve reméljük, kissé népesebb lesz a mezőny.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. május 20.

Deák Ferenc dokumentumfotói a Minervánál
Neves kolozsvári személyiségek – írók, költők, művészek, újságírók, a tudomány különböző területein tevékenykedő szakemberek – arcképei tekintenek vissza az érdeklődőkre tegnap óta a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében, Deák Ferenc dokumentumfotó-kiállításán.
A Tibori Szabó Zoltán Minerva-elnök szavai szerint „a New Yorkban lakó, de Kolozsváron élő” fényképész 1960 és 1965 között az Igazság napilap fotóriportere volt; abban az időszakban készítette portrésorozatát, amelynek ezúttal körülbelül a tíz százalékát, nyolcvan felvételt tárt a nagyközönség elé. – Ma vagyok 75 éves, és nagy öröm számomra, hogy itt lehetek – hangsúlyozta a művész, Murádin Jenő művészettörténész pedig néhány anekdotát osztott meg a megnyitó résztvevőivel. A tárlat június 10-ig, munkanapokon 11 és 16 óra között látogatható a Jókai/Napoca utca 16. szám alatt.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. május 27.

I. Iskolakórus-találkozó Aradon
Reméljük, szép hagyomány indult
Szerdán az arad-belvárosi katolikus templomban szervezte meg az I. Iskolakórus-találkozót az Aradi Kölcsey Egyesület.
A rendezvény nagyszámú résztvevőjét Bognár Levente alpolgármester köszöntötte, majd Hadnagy Dénes, az Egyesület alelnöke, ötletgazda fejtette ki gondolatait a kórustalálkozóval kapcsolatban.
Fekete Károly programvezető bevezetőjét követően az első fellépőt, a nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola kórusát kérte az előtérbe, ahol Dénes Erzsébet betanításával adta elő Csak a szeretet, illetve a Dicsérem, áldom szüntelen kezdetű énekeket, gitáron kísért Köteles Nikolett.
Ezt követően a kisiratosi Godó Mihály Általános Iskola 22 tagú kórusa Almási Gábor dirigálásával, illetve gitárkíséretével Kodály Zoltán gyűjtéséből előadták az Elmegyek, elmegyek, továbbá az Erdő mellett estvéledtem kezdetű népdalokat. Előadásukat Három magyar tánc: Apor Lázár táncza – Heiducken Dantz – Ungarecha énekeikkel zárták.
Utánuk a Csiky Gergely Főgimnázium Kispacsirták nevű elemis kórusa Khell Jolán betanításával népdalokat, gyermekdalokat énekelt.
Ugyancsak a Csiky Gergely Főgimnáziumból, de a nagydiákok kórusa Szabó Csilla vezényletével Kodály Zoltán gyűjtéséből adták elő A juhász, a Kis kece lányom és az Árgyélus kismadár című népdalokat, majd Quodlibet – német kánon; Tüzeld Uram Jézus – Berta Schmidt – G. Elbert, héber dallam; végül Ecsedy Aladár: Szent lélek jövel című művével zárták színvonalas műsorukat.
A továbbiakban Anghel Orsolya – Kiss Bence – Balogh Zita népdalcsokrot adtak elő szintetizátoron és furulyán, Szabó Csilla zenetanár vezényletével.
Utánuk az Erdőhegyi Általános Iskola Fáy Szeréna Kórusa, ft. Papp József vezényletével, Pusztai Matild és Sime Judit betanításával körösközi nótacsokrot adott elő.
Ezt követően a simonyifalvi és nagyzerindi gitárosok és furulyások Kasza Rozália és Deák Andrea vezetésével adták elő a Soha, soha nem hagy el; A bárány vére megtisztít; Tudd, van egy gyertya a szívünkben, valamint Az Istené legyen minden című zeneszámokat.
Utánuk a Simonyi Imre Általános Iskola és a Vadász Általános Iskola diákjai, Szabó Viktória és Szabó Hunor, Deák Andrea Csilla betanításával adták elő az Itt vagyok most jó Uram és a Találkozni jöttem Veled Istenem című énekeket.
A Vadászi Általános Iskola diákja, Puskás Balázs József, Mészáros István betanításával zongorán adta elő: Bach: AMB – 3; Bartók: 3–5; Beethoven: G-Dúr sonatina című műveit.
Utánuk a vadászi iskola diákja, Szalók Antónia Mária, Mészáros István betanításával, zongorán adta elő Bartók 1–6; Bach: Musette 5–17 és Tobias Hasslinger: Sonatina című művét.
A vadásziak bemutatkozását Puskás Balázs és Szalók Antónia zongorán előadott Naykapar 1–2 négykezese zárta.
Ezt követően az Ágyai Olosz Lajos Általános Iskola Pedagógus Kórusa, Kis Anikó vezetésével Brun: Ó terjeszd ki Jézusom; Daniel Iverson – Cserny András, Isten élő lelke; Hrabanus Maurus – Martin Luther – Esterházy Pál: Jövel teremtő Szentlélek; Mozart: Jubilate Deo és Dona nobis pacem című műveit adták elő, nagy tetszést keltve a latin nyelvű szövegekkel.
Az I. Iskolakórus találkozó az összes fellépő közös énekével zárult, melynek során Horváth Tünde vezényletével, Csermák Regina orgonakíséretével az előadás csattanójaként mintegy 100 tagú kórus előadásában felcsendült a Hymnus; valamint a Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat zenemű.
A házigazdák nevében p. Blénesi Róbert mondott köszönetet a fellépőknek, a szervező, a Kölcsey Egyesület vezetősége minden fellépett kórusnak vagy személynek részvételi oklevelet, illetve egy-egy tábla csokoládét adományozott. Zárásként minden résztvevőt a Minorita Palota szociális étkezdéjében feltálalt szeretetvendégségre hívtak.
Reméljük, a szerda esti magasztos Iskolakórus-találkozó egy újabb, szép magyar hagyománynak volt az első rendezvénye.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2016. május 27.

A mozgósítás a prioritás Kolozs megyében
VÁLASZTÁS – A mozgósításon múlik, hogy a Kolozs megyei magyarság érdekképviselete meg tudja-e őrizni a június 5-ei helyhatósági választások után a négy évvel ezelőtt megszerzett pozícióit az önkormányzatokban.
Ezt nevezte a kampány legfontosabb célkitűzésének Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje is, aki legutóbbi sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy négy évvel ezelőtt a 48 ezres kolozsvári magyarság alig egyharmada szavazott, ez a 27 tagú városi tanácsban négy RMDSZ-es tanácsosi mandátumra volt elegendő.
A kincses városi tanácsosjelölt-listát vezető Horváth Anna abban bízik, hogy az egyházak által javasolt Gergely Balázs, a rendkívül népszerű Kolozsvári Magyar Napok főszervezője is segít majd a legutóbbi választásokon otthon maradt 30 ezer kolozsvári magyar megszólításában. A lista harmadik helyén a már komoly tanácsosi tapasztalattal rendelkező Csoma Botond, az RMDSZ megyei elnöke szerepel, és befutóhelyet kapott még Rácz Levente is, Oláh Emese bejutásához viszont a négy évvel ezelőttinél jobb eredményre van szüksége a szövetségnek.
Miután a koalíciós törekvések kudarcba fulladtak, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) önálló tanácsosjelölt-listával próbálja átlépni a bejutáshoz szükséges ötszázalékos választási küszöböt és Fancsali Ernő személyében saját polgármesterjelöltet is állított. Az IRES közvélemény-kutató intézet felmérése szerint egyébként a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) képviselő Emil Bocnak nem kell kiköltöznie a városháza polgármesteri irodájából: a jelenlegi polgármester első helyen áll a népszerűségi listán 42 százalékkal, őt a függetlenként megméretkező Octavian Buzoianu követi 17 százalékkal, míg Horváth Anna alig 4 százalékon áll.
Az RMDSZ négy évvel ezelőtt öt megyei tanácsosi mandátumot szerzett – Vákár István, Németh András, Okos-Rigó Dénes, Lőrinczi Zoltán László és Ferencz István tagja a 34 fős testületnek –, ezen az eredményen Vákár István szerint megfelelő mozgósítás mellett javítani tudna a szövetség. Vákár egyébként az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltje és listavezetője, a befutó helyen pedig Deák Ferenc, Balla Ferenc, Lőrinczi Zoltán László és Enyedi Tamás szerepel. A szövetség ugyanakkor megállapodást kötött a Magyar Polgár Párt (MPP) Kolozs megyei szervezetével, így a billegőnek számító hatodik helyen Keizer Róbert, az alakulat megyei elnöke indul.
Az EMNP megyei tanácsosjelölt-listáját Soós Sándor, a szervezet megyei elnöke vezeti, a második helyen pedig Mihály Ágnes szerepel. A néppárt egyébként azt tűzte ki célul, hogy megduplázza a négy évvel ezelőtti eredményét. Az alakulat egyébként Kolozsváron és további húsz községben indít önkormányzati jelöltlistát, ezen kívül nyolc polgármesterjelöltet is indítanak.
Az RMDSZ 45 településen próbál beleszólni az önkormányzati munkába és 14 településen jelentkezett be a polgármester-választásra. 2012-ben a szövetség nyolc településen állított polgármestert Kolozs megyében. „A helyhatósági választások legfontosabb célkitűzése, hogy minden magyarlakta településen jelen legyünk az önkormányzatokban" – nyilatkozta korábban Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke.
Tordán jelenleg két RMDSZ-es tanácsos képviseli a helyi magyarságot, közülük Csép Leylla – a városi szervezet elnöke – újrázhat, a második befutóhelyen pedig Bogádnffy Gábor Norbert szerepel, míg Józsa István Lajos abban bízhat, hogy ezúttal nagyobb lesz a magyarok szavazókedve. Aranyosgyéresen is a két tanácsosi mandátum megőrzése a szövetség első számú célja, a feladatra Szabó Robert István és Vitus János vállalkozna. Désen Kovrig Annamária Magdolna és Varga Lóránd Gyula próbál újrázni a helyi tanácsban, egy jobb eredmény mellett Madar Tímea is mandátumhoz juthat.
Bánffyhunyadon is két képviselője van a magyar közösségnek a tanácsban: az RMDSZ-es Vasas István és Csüdöm Ferenc, aki még az MPP-t képviselve „futott be", de idén már a néppárt színeiben indul újra a tanácsosi tisztségért. Az RMDSZ viszont most Buzás Fekete Máriát és Döngölő Csabát indítja az első két helyen. Szamosújváron Kasza Tamás, Török Bálint és Feketelaki Tibor neve szerepel az RMDSZ-lista első három helyén.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

2016. május 28.

Egykori kolozsvári portrék
Kolozsváron, a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében, Deák Ferenc „Egykori kolozsvári portrék” címmel igen figyelemre méltó közönség előtt megnyitotta dokumentumértékű kiállítását. Jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban, New Yorkban élő fotóművész 1960 és 1965 közötti időszakban az Igazság napilap fotóriportere volt.
Amikor nem tudta elviselni a kommunista korszak „aranykorát,” kivándorolt. A lehetőségek hazájában bizonyította, a fotó nemzetközi nyelvét tökéletesen ismeri, amint a mostani látogatása alkalmával példa értékűen nyomatékosított. Kolozsvári munkásságának saját szavaival megfogalmazva: „egytízedét tárta az érdeklődők elé”. Analóg fotók hitelesen mutatják be azokat, akik a hajdani műtermébe betértek. A képek csoportosítása mesteri. Egy rámába került Valeriu L. Bologa professzor és Jancsó Elemér, professzor. 80 kép az akkori kor értelmiségének egy sajátos szegmentumát öleli fel. A kiállítás megnyitása alkalmából bevallotta, a baráti köre nagyon megritkult. Sokan elhalálozottak, de még többen Magyarországon, néhányan Erdélyben élnek. Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke a kiállítást megnyitó beszédében kiemelte, Deák Ferenc New Yorkban lakik, de tulajdonképpen Kolozsváron él. A kolozsvári kiállításon a munkásságának, 10%-át mutatta be. Ezeknek a képeknek a negatívjait a Minerva Alapítványnak ajándékozta. A Deák- gyűjteményt digitalizálják, és közzéteszik a minerva.org.ro honlapon, ami a hozzáférési lehetőséget biztosít. Mint ismeretes, az Igazság és a Făclia fotóriportereinek, 1955 és 1993 közötti időszakban, készített fotóit, így a Deák Ferenc képeit is digitalizálják, a honlapon közlik. Tibori köszönetét fejezte ki, hogy a Minerva-házat választotta a kiállításához és az értékes adományért. A kiállított művészi portrék neves személyiségeket plasztikuson örökítenek. A teljesség igénye nélkül, sorolnék fel néhány személyiség nevét, akit megörökített a fotóművész: Horváth Béla, Rodica Popescu, Köllő Béla, Orosz Lujza, Albert Júlia színművészeket, Pálfi Mircea, Dózsa Mária, László Ferenc, Reisz Katalin az Igazság munkatársait, Ruha István hegedűművészt, Balogh Edgár, Fodor Sándor írókat, költőket- Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár.
Nem felejtette el a hazai tájakat
Deák Ferenc bevallotta, nem tudja elfelejteni a hazai tájakat. S nem felejtette el a román nyelvet sem. Interneten, nyomon követi az itteni életet. Minden érdekli, ami itt történik. Ebben segít a digitalizált felhasználási lehetőség. Nem állt szándékában, hogy kiállítsa a portrékat. Dokumentum jellegű kiállításnak tekinti, egy fajta társadalmi találkozásnak. A lényeg az, hogy munkásságát, minél többen megismerjék. Egy vergődő lélek képi nyelven való megnyilvánulását csodálhatja meg a látogató, amely ma már csak képi megnyilvánulásban található meg.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

2016. május 30.

MŰKEDVELŐ TERRORISTÁK ERDÉLYBEN
A csúf, kellemetlen és önveszélyes „terrorista” balfácánkodás akkor válik közveszélyessé, ha az etnikai „összetartás” jegyében szolidárisak vagyunk akár a butuska, akár az értelmes neofasisztákkal, és szemben „a románokkal”.
A romániai terrorelhárító szolgálat – föltéve, hogy igazat állít – föltárta a Hatvannégy Vármegye nevű irredenta, szélsőjobboldali mozgalom erdélyi bandériumának vagy micsodájának a tervét, hogy ezt-azt a levegőbe röpítsen, például gázvezetékeket robbantson föl, s ehhöz próbálja elnyerni bizonyos oroszországi „szervek” közreműködését. A kétbalkezes összeesküvők beszélgetéseit persze lehallgatták, s bevágták őket a dutyiba.
Elolvasva az „életveszélyes gerillák” eszmecseréjének jegyzőkönyvét, az a benyomása támad az embernek, hogy ezek a kissé zavarodott elméjű fiatal férfiak elsősorban saját magukra lehettek veszélyesek, s a letartóztatás mentette meg őket tőle, nehogy megsebesítsék magukat vagy a nagymamájukat a petárdáikkal. Remélhetőleg nem veszik őket túl komolyan, és nem sújtják őket túl szigorú büntetéssel; elvégre a hülyeség nem büntetőjogi tényállás.
Minden kocsmában lehet hallani férfiak hencegését („…s én aztán jól megmondtam neki…”), amely nagyobb tesztoszteron- és adrenalinfröccs után arra készteti a büszke hímeket, hogy tényleges nyusziságuk szégyene miatt jelképes bosszút álljanak a többi nyuszi/oroszlán füle hallatára a söntéspultnál az elképzelt ellenségen. Ezek a balszerencsés tökfilkók pórul jártak, mert alfahím-ábrándjaikat lehallgatták és nyilvánosságra hozták.
De az ügy mégis jelentékeny, ha nem is föltétlenül abban az értelemben, ahogyan a DIICOT/SRI meg a román bulvársajtó egy része beállítja.
Az ugyanis tény, hogy Magyarországon és az „utódállamok” magyar nemzetiségi területein létezik neonáci/újnyilas politikai alvilág (másutt is akad ilyesmi, de ránk ez tartozik), amelynek többé-kevésbé szoros kapcsolatai vannak az eufemisztikusan „nemzeti radikálisnak” nevezett pártokkal meg bizonyos „szurkolói körökkel”, illetve a helyi civil társadalom némely mozgolódásaival. Néhol és néha „magasabb körök” is igénybe veszik szolgálataikat. A „vármegyésekhez” közel álló ásotthalmi polgármester, aki lóháton, gépkocsival és motorkerékpárral vadászik „migráncsokra” a határsávban, csakhamar a Jobbik (országos, parlamenti képviselettel rendelkező magyarországi párt, amelynek „a határon túl” is van befolyása) alelnöke lehet, és hasonló figurák némelyütt a hatalom közelébe kerültek. Ennek a „miliőnek” az egyik vezéralakja Magyarországon ül börtönben, súlyos vádakkal illeti az ügyészség.
Magyarországon köztudomásúlag van szélsőjobboldali terrorizmus: az egyik neonáci fegyveres csoport hat találomra kiválasztott romát gyilkolt meg csak származása, „faji jellege” miatt, köztük egy kisgyereket; az elkövetők egyike korábban a magyar katonai titkosszolgálat ügynöke volt. (Az alaposan föltárt rémtettek nem váltottak ki nagyobb fölháborodást vagy iszonyatot.)
Ugyanakkor ennek a politikai alvilágnak a nézetrendszere – amely minden tekintetben negatív: faj- és idegengyűlölő, antiszemita, cigányellenes, soviniszta: szláv- és románellenes, nyugatellenes, iszlamofóbiás, nőgyűlölő, homofób, antiegalitárius, antiszociális és antidemokratikus, és esküdt ellensége a mélyszegénységben élő „underclass”-nak, a munkanélkülieknek, a segélyezetteknek, a kisnyugdíjasoknak, az egyedülálló anyáknak, a fogyatékosoknak, a hajléktalanoknak – messze túlterjed a „hivatásos”, fölcímkézett, egyenruhás, tetovált, árpádsávos, üvöltöző és bunyós szélsőjobboldal határain. Sokkal elterjedtebbek a Jobbikkal nem rokonszenvező ultrajobboldali lapok, portálok, műsorok, közösségimédia-csoportok; a hírhedt kuruc.info olvasói nem kizárólag jobbikosok – mint ahogyan a Jobbiknak vannak egyáltalán nem szélsőjobboldali hívei és támogatói is, jó sokan. (A délibábos „intellektuális” fasizmus több mai magyarországi reprezentánsa pedig újabban félhivatalos köztiszteletnek örvend, díjakat kap, és tisztelgő díszkiadvány kapható róla a jobb könyvkereskedésekben. A fasiszta múlt rehabilitációjának tekintetében pedig Magyarországnál is rosszabbul áll Románia és Horvátország. Amikor – sok évvel ezelőtt – szóvá tettem a román értelmiséghez írott nyílt levelemben, az ÉS-ben és a Dilemában a vasgárdista örökségnek mint a román demokrácia „alapjának”, a reprezentatív múltnak az ápolását, fölöttébb kétértelmű válaszokat kaptam, különösen furát a műfajban azóta is maradandót alkotó Andrei Pleşu tollából. A kibontakozott vita majdnem teljes anyaga megtekinthető ebben a kötetben: Intelectualul român faţă cu inacţiunea. În jurul unei scrisori a lui G. M. Tamás, szerk. Mircea Vasilescu, utószó: Adrian Cioroianu, Bukarest: Curtea Veche, 2002.) A helyzet mindezek tekintetében Európa-szerte és világszerte meredeken romlik, de megvannak a helyi sajátságaink. (Csak egyetlen, sokatmondó adat: fölmérések szerint a közel-keleti és afrikai menekülteket a válságban lévő Görögországban a lakosság 85 százaléka látná szívesen, Magyarországon a lakosság 1 százaléka.)
…És persze az, hogy jobb sorsra érdemes, boldogtalan férfiak (igen: férfiak) ezekre a förtelmekre fanyalodnak valóságos, tartalmas, alkotó élet helyett: megmutatja ennek a társadalomnak az elvetemültségét és értéktelenségét. (De erről már nagyon régen, tizenkét esztendővel ezelőtt kénytelen voltam írni: TGM: „Szegény náci gyermekeink”, Élet és Irodalom, 2004. október 1.) Mielőtt keményen és habozás nélkül ellenállnánk a poszt- és neofasizmusnak, forduljunk megrendült részvéttel azok felé, akik csak ebben lelhetnek kiutat a kései kapitalizmus általános reménytelenségéből. Amit tesznek, az az ő felelősségük, de abban, hogy azzá lettek, amivé, nem ők a hibásak. Mindez közismert.
De nekünk, akiknek közünk van Erdélyhez, akad néhány külön kérdésünk. És ebben elérkezett az ideje a világos beszédnek.
A csúf, kellemetlen és önveszélyes „terrorista” balfácánkodás akkor válik közveszélyessé, és emelkedik politikává, ha az etnikai „összetartás” jegyében szolidárisak vagyunk akár a butuska, akár az értelmes neofasisztákkal, és szemben „a románokkal”.
Románia a parlamenti kormányrendszer csöndes összeomlása után (vö. „Mi van Romániával?”) kockázatos átmeneti helyzetben van, amelyben megerősödött bizonyos bűnüldöző és földerítő szervezetek (DNA, DIICOT, SRI, SIE, stb.) eddig is aránytalan befolyása, amelynek az „antikorrupciós” aspektusát még mindig nagy mértékben támogatja a közvélemény. (A korrupcióellenes kampányt, amelynek vannak sajnálatosan destabilizáló hatásai is, erőteljesen támogatja az Egyesült Államok diplomáciája, s egyre nagyobb szerepet kap a NATO.) A romániai magyar közösség hivatásos képviselőinek (párt, civil társadalom, médiák, értelmiség) álláspontja a romániai országos problémákat illetően (kivéve a politikai osztály kétségtelen züllöttsége iránti közundort) nem világos.
A romániai magyarság körében – nyilvánosan legalábbis – ismeretlen a nem etnikai jellegű romániai állampatriotizmus. A német nemzetiségű államfő vallomásai román hazafiságáról ellenszenvet váltottak ki. (De az övé messze túlmegy a nem etnikai, francia-amerikai típusú állampatriotizmus határvonalán: asszimiláns, a román kulturális nacionalizmushoz igazodó attitűd. A román kulturális nacionalizmus pedig, akárcsak a miénk, egyre abszurdabb, vö. írásommal a piros-sárga-kék zászlómániáról.) Kérdés, hogy – a gazdasági-szociális helyzet hőn óhajtott javulásán kívül – mi az a közös ügy, amely a romániai magyarságot az etnikum fölötti, romániai államnemzeti közösséghez kapcsolja. A sok vonatkozásban észlelhető közöny (vö. „Magyarok és románok”), a „nagypolitikai” problémákat illetően az ilyen vagy amolyan budapesti nézőpont érvényesítése mintha arra utalna, hogy ilyesmire nincs lehetőség. Mindeközben számos romániai magyar – természetesen – ezer szállal kapcsolódik román „ügyekhez”, eszmékhez és érdekekhez, de ennek nincsen majdnem semmiféle politikai reprezentációja.
Az ilyen típusú állampatriotizmus amúgy is hanyatlik mindenütt a világon – hiszen a nem etnikai nacionalizmus halott, helyét az etnicizmus vette át (lásd erről írásomat itt) – , és ebben a helyzetben az 1989-i szellemű demokratikus, egyébként a régi baloldaltól örökölt utópia (testvérnépek baráti versengése és dialektikus harmóniája, kölcsönhatása, együttműködése bármelyikük fölényének vagy kiváltságainak elismerése nélkül, a népek egyenlősége és barátsága, az asszimilációs folyamatok korlátozása, a nemzetiségi kulturális környezetek ápolása és védelme) szemlátomást megbukott, hogy a közös „európai identitásról” (amely e sorok írójának amúgy is ellenszenves) ne is szóljunk. (A „multikulturalizmus” manapság, különösen a magyar nyelvterületen népszerűtlen gondolata nem volt több, mint a kulturális közösségek és önazonosságok egyenrangúságának elismerése a több nemzetiségű társadalmakban; igaz, hogy sikertelennek bizonyult, de az, hogy kisebbségiek is utálják – akiknek az érdekében állt – , több, mint meggondolkoztató.)
A nacionalizmust fölváltó etnicizmusnak az a következménye, hogy az etnikumok és az etnikai kultúrák logisztikailag-technikailag, területileg, szimbolikusan elkülönülnek (akármilyen spontán folyamatok mennek végbe az „életvilágban”) – ezt Erdélyben az autonómia célképzete fejezi ki, másutt a föderalizmus vagy a függetlenségi mozgalmak – , és a „közös ügy” (la chose commune) eszméje csak etnokulturális-szociokulturális mezsgyéken belül értelmezhető; a nemzetállami politikai közösségek szupremáciája a múlté. Még az egy nyelvű, monokulturálisnak vélt Magyarországon se számítanak „magyarnak” a saját „nemzeti” kultúrával nem rendelkező cigányok: a nemzetállami politikai közösség Magyarországon is megszűnt. (Nem is említem bizonyos politikai-világnézeti-kulturális beállítottságok, magatartások, élethelyzetek, önmeghatározások „kiátkozását” a „nemzetből”, amely a két világháború közötti disszimilációs folyamatokra emlékeztet. De ez se kizárólagos magyar sajátosság. Az amerikai „olvasztótégelynek” is vége, amit Donald Trump elnökjelöltsége jelképez.)
Az etnicizmus bírálható és bírálandó, de hatalmas tény. S annál hatalmasabb, mert egyszerre fejti ki korróziós hatását mind a szupraetnikus nemzetállamokra, mind az európai föderalizmusra – amely annyi ember hiú reménye volt 1989 után – , azaz mindenre, ami a későpolgári társadalomban az etnikum (a „faj” vagy a „kultúra”) fölött állt valaha, a nacionalizmus és szocializmus végképp lezárult évszázadaiban. Mert Deák vagy Kogălniceanu nemzedéke számára a nacionalizmus államcél volt – közösséget társított a joghoz, kultúrát a hatalomhoz – , ám az etnicizmus destruktívan, nihilisztikusan államellenes: voltaképpen közömbös a mindenekelőtt törvényekben és intézményekben kifejeződő, klasszikusan modern politikával szemben. Ez utóbbinak az univerzalisztikus igényeiben jóformán már senki nem hisz. (Én se.)
Ez a szellemi-erkölcsi szituáció nagyon különös: a mai értelmiségi nemzedék kisebbik, de nem jelentéktelen része gyakorolja azokat a magatartásokat, amelyek déd- és nagyszülei ma megtagadott ideáljai voltak: erősek a román-magyar kulturális kölcsönhatások, vannak közös nemzetközi (főleg, de nem kizárólag európai) intellektuális tapasztalatok, bizonyos enklávékban (képzőművészetek, színház-film, társadalomtudomány, „kritikai elmélet”) terjed a kétnyelvűség, emelkedik a közös alkotások száma és minősége, és persze vannak interetnikus barátságok és szupraetnikus közösségek – de ennek a reménykeltő gyakorlatnak alig van nyilvános leírása. Mintha mindaz, ami nem etnicista, illegális és életveszélyes lenne – ami mérhetetlen túlzás.
Ha elfogulatlanul nézzük, a szélsőjobboldal eljátssza minden sikeresélyét, amikor az irredentizmushoz ragaszkodik. Az újnyilas szélsőségességet bátorítja a mai magyar állam felelőtlen gesztuspolitikája, amellyel magyarországi államférfiak mint politikai hatalom birtokosai jelennek meg Romániában (de nem ám Szerbiában és még kevésbé Szlovákiában!): Áder államelnök mellett pl. az állami kényszerhatalmat és főséget (imperium, Hoheit) megtestesítő egyenruhás magyar testőrtiszt áll a kegyeletsértően ronda csíkszeredai Márton Áron-szobor avatásán, a székelyruhás szűzek koszorújában, amivel durván pök a román állami szuverenitásra – ez kiválthat belőlünk kárörvendő vigyort, de rendkívül veszedelmes.
Az erőnek erejével megvalósítandó határrevízió, „Trianon” megsemmisítése – végül is ez a Hatvannégy Vármegye és a magyar jobboldali mozgalmak és médiák programja, amely mögött annyi stratégia sem áll, mint Teleki Pál gróf (a Horthy-korszak rossz szelleme) egykori, katasztrofális politikája mögött, amely a régi Magyarország végleges pusztulásához vezetett (amint a gróf az utolsó pillanatban maga is fölismerte) – szükségessé tenné a románság egyetértését, hacsak a magyar jobboldal nem akar európai háborút. Mivel erről nincs szó (sőt: a két ország, akárcsak a második világháború alatt, ugyanannak a szövetségi rendszernek a tagja – EU/NATO – , de most nem lesz bécsi döntés), a romániai magyarság, hm, „felelős tényezőinek” el kellene dönteniük, hogy továbbra is némán és tétlenül asszisztálnak-e a bálványosváraljai-tusnádfürdői provokációkhoz, abban a reményben, hogy a mieinknél semmivel nem jobb román soviniszták oly mélyen lenéznek bennünket, hogy az effélével nem is törődnek. (Eddig, mi tagadás, ez volt a helyzet. A román nemzeti közvélemény számára „Tusványos”: vicc. Nekünk: rossz vicc.)
Alapjában a felelőtlen, könnyelmű, tudatlan és vak „magasabb körök” a hibásak a maguk „Trianon-traumára” alapozott szimbolikus politikájával, amelyért semmiféle felelősséget nem hajlandók vállalni: ők felelnek azért, hogy ezek a szerencsétlen marhák ma román börtönben ülnek azokért a hungarista fantáziákért, amelyeket Csonka-Magyarországon minden kockázat nélkül hangoztathatnak a bicepszüket feszítő gyávák. (Miközben szépecskén kiürül Kelet-Európa, és öcséink, húgaink, csemetéink – versengve a menekülő arabokkal, afgánokkal, beludzsokkal, líbiaiakkal – elmennek szolgának a barátságtalan Nyugatra, tömegesen és elkeseredetten; Szerbiában rövidesen már nem marad magyar; egy-két londoni utcán a tavaly több román szót hallottam, mint angolt. Nem autonómia, föderalizmus, nemzetiségi önállóság-önrendelkezés, de nem is az asszimiláció „oldja meg” a romániai magyar kérdést, hanem hovatovább a kivándorlás szünteti meg.)
S ezt a szalonirredenta műtrágyát forgalmazza ma Pesten majdnem mindenki, beleértve a liberális sajtó jelentős részét, anélkül, hogy Erdélyt ismerné vagy szeretné. Erdélyben (és a Vajdaságban) is van baloldali magyar értelmiség, amelynek a nézeteit olyan helyeken fejezik ki (közvetve), mint a temesvári TESZT (lásd erről itt és itt) – nem hinném, hogy Magyarországon bárkinek tudomása lenne róla, hogy Temesvár egyáltalán létezik – , de politikai értelemben titokként kezeli saját létezését. Az omertà mindent visz. Ennek az értelmiségnek még ahhoz sincs bátorsága (tisztelet a kivételnek persze), hogy kinyilvánítsa: nem irredenta, és nem helyesli a nyilas-terrorista kalandorságot, mert akkor románbérencnek vagy (Isten őrizz) zsidóbérencnek fogják nyilvánítani azok, akiknek persze eszük ágában sincs bármit tenni a poszttrianoni status quo ellen, hiszen ez ártana üzleti érdekeiknek.
Ez a némán antifasiszta és antisoviniszta értelmiség a maga zárt enklávéiba húzódva a könyveivel, kiállításaival, performanszaival, zenéivel, a maga politikai (javarészt lazán antikapitalista) azonosságát el nem áruló, parányi közösségi tereivel, a személyes kapcsolatok és a „műveljük meg kertjeinket” apródonkénti kultuszaival, a maga fanyar és lemondó szerelmeivel, gimnáziumi barátságaival, házi bodzaszörpjeivel és biciklitúráival fölkínálja szép fehér nyakát a késnek. A diadalmas román (és transznacionális) kapitalizmus pedig elhúz mellette zakatolva, dübörögve, csörömpölve, síppal-dobbal rohanvást a semmibe.
Márpedig ez az igazság – nem vagytok, nem vagyunk irredenták – , és nem kellene a békesség kedvéért (vagy a reménytelenség miatt) egykedvűen hallgatni. Itt az ideje, hogy valaki kimondja már Kolozsvárt vagy Marosvásárhelyen vagy Sepsiszentgyörgyön vagy Aradon: hogy elég volt az országrontó és nemzetvesztő erdélyi magyar arisztokrácia kultuszából, amely már 1848-ban magyar-román háborút csinált a legnagyszerűbb szabadságküzdelemből. Hogy valaki kimondja már, hogy még a mélykonzervatív Makkai Sándor által szorgalmazott „magunk revíziójá”-ból se lett semmi, csak határrevízió négy évre, és emiatt összeomlás és nemzethalál. Hogy az erdélyi grófok (Bethlen István, Bethlen György, Teleki Pál, Bánffy Miklós) kvartettje fölért húsz turáni átokkal. Hogy „a kisebbségi élet áldásai”-ból (László Dezső) megannyi átok lett. Hogy a romániai magyarságnak jót tenni csak titokban vagy hazudozva lehet, mert nem vagyunk képesek őszintén beszélni egymással. Hogy a pesti patrónusaik előtt bőszen oláhozó erdélyi magyar vezetők odahaza nagyszerűen bizniszelnek sovén román partnereikkel.
És hogy elég volt már. Elég volt.
Tamás Gáspár Miklós
Transindex.ro

2016. május 31.

Fehér megye: mozgalmas évről számoltak be a pedagógusok közgyűlésén
A Romániai Magyar Pedagógusszövetség Fehér megyei szervezetének tisztújító közgyűlésén több környékbeli iskola képviselői vettek részt: a beszámoló mellett díjkiosztást is tartottak. A megye 140 magyar pedagógusából 80-an tagjai a szervezetnek.
Az első napirendi pont a tevékenységi beszámoló volt, amelyet Deák- Székely Szilárd Levente megyei RMPSZ elnök tartott. A 2015 januárjától 2016 májusáig terjedő időszak kiemelkedő eseményei közé a Bolyai Nyári Akadémián, az Educatio Kupán, a Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó Ünnepségén, a szakképzés jövőjéről tartott konferencián, a szórványoktatás helyzetét elemző konferencián való részvételt sorolta. A Szülőföldön Magyarul program is bonyodalommentesen zajlott le, a tavalyi évhez képest idén 60-nal kevesebb igénylést jegyeztek, összesen 1401-et. A szervezet képviselői részt vettek az országos küldött- és vándorgyűléseken, anyaországi táboroztatásokat és jó néhány továbbképzőt szerveztek, de voltak különlegesebb tevékenységek is, például a Hosszú Elemér Sakkverseny és az interaktív tábla használatáról szóló tanfolyam is. Természetesen díjkiosztásokra is sor került: Tomai Gyöngyi, a Bethlen Gábor Kollégium tanítónője Ezüstgyopár-díjban, 2-2 diák pedig Mákvirág-díjban és Az iskola legjobb végzős diákja kitüntetésben részesült.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

2016. május 31.

Tisztelet és megbecsülés
Tájház nyílt Zalánpatakon
A zalánpataki születésű Préda Barna május 28-án mutatta be első könyvét Az én falum, Zalánpatak címmel, és nyitotta meg ajtaját az általa létesített tájház is. Az alig 24 éves fiatalember évek óta kutatja kicsiny települése múltját, és amikor csak teheti, a helyi idősekkel beszélget, érdekes történeteket, elbeszéléseket és féltve őrzött tárgyakat gyűjtve, amelyek egységet alkotva jelentik Zalánpatak történelmét.
Az otthoni hét év
Préda Barna 1992-ben földműves család gyermekeként látta meg a napvilágot, abban a kis házban, amelyet 1896-ban ükszülei építettek, ahol egykor dédszülei éltek, nagyszülei és édesanyja is nevelkedett, és ami mostantól a közösség javát szolgálva falumúzeumként működik. Préda Barna jelenleg a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkatársaként dolgozik. Igazi lokálpatriótaként folyamatosan azon igyekszik, hogy szülőfalujának múltját felkutassa és jelenével együtt papírra vesse.
– A könyv és a tájház születését több év előkészület előzte meg. Ehhez elsősorban kellett a történelem és az ősök szeretete, hozzájárult az otthoni hét év, és nagytatám, Farkas József, akitől a dajkamesék helyett a gyönyörű legendákat hallottam a Csodaszarvastól, egészen Horthy Miklósig – mesélte Préda. – Nem tudatosan született meg a tájház és a könyv, csak érdekeltek a történetek és lassan gyűjtöttem a régi tárgyakat, amelyeket otthon őriztem. Hatalmas áttörést jelentett, amikor Zalánpatakon Károly herceg házat vásárolt, attól a perctől kezdve pedig vele volt tele az internet. Akkor jött az érzés, hogy Zalánpatakon azelőtt is volt élet, vannak értékeink, örökségeink. Hosszas adatgyűjtés után döntöttem úgy, hogy megmutatom az írott történelmünket is az érdeklődőknek.
Egy összetartó nagycsalád
Kovászna megye legkisebb települése Zalánpatak, alig százhúszan lakják. A kétszáz évnyi üveggyártás megszűnése után az emberek vadászatból, mezőgazdaságból és állattenyésztésből éltek. Sok értékes embert adott a nagyvilágnak Zalánpatak, köztük a falu krónikását, Karácsony Jánost, akinek Barna a nyomdokaiba lépett. A falut jellemző összetartás a tájház létrehozásakor és átadásakor is megmutatkozott.
– Jó érzéssel töltött el, amikor az emberek önzetlenül nekem adták a régi tárgyaikat, a zalánpataki, közel kétszáz éves üvegpoharakat, hadi kitüntetéseket, háztartási eszközöket, szövőszéket, rokkákat. A kiállítás egyik büszkesége az a szerződés, amelyet egykor gróf Kálnoky Félixszel kötött szépnagyapám, illetve üknagymamám perefernum (hozomány) levele, amelyben foglaltak többsége a házban meg is tekinthető – mondta a tájház gazdája.
Az álom nem ér véget
– A továbbiakban is szülőfalumért akarok dolgozni, tovább bővíteni a múzeumot és a kiadványt. A zalánpataki hősi halottak emlékét csak a szívekben őrzik, semmi emléktábla nem tanúskodik róluk, ezért döntöttem úgy, hogy emléktáblákat készíttetek, amelyeket a legméltóbb helyre, a római katolikus templom falára helyezünk el – osztotta meg lapunkkal terveit.
A zalánpataki tájházban a hét bármely napján szívesen látják az érdeklődőket, akiket a helytörténeti ismeretekkel kiváló rendelkező Farkas József fogad. A helyszínen a monográfia is megvásárolható.
Deák Mária
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. június 4.

Kende Péter: Nagy-Magyarország nem létező képlet
Szimbólumokra - amilyen a Trianon emléknap is - a politikában szükség van, sőt, valószínűleg elkerülhetetlen, hogy a politikában szimbólumok legyenek, de koránt sincs akkora jelentőségük a politikai erőviszonyok meghatározásában, mint azt némelyek gondolják - mondja Kende Péter. A politikai szociológus úgy véli, aki Trianon ügyében ma felelőst keres, azon politikai álgondolkodók közé tartozik, akik a történelmi események mögött rejtett összeesküvést, háttérhatalmakat keresnek.
- Ma, június 4-én van a Trianon-emléknap. A Fidesznek - 2010-es hatalomra kerülésekor - egyik első intézkedése volt az emléknap törvénybe iktatása, majd a „kettős állampolgárság” megadása. Miért népszerű ma is a Trianon-eszme?
- Én nem vagyok meggyőződve arról, hogy a Trianon-eszme olyan népszerű volna. Ezt az is mutatja, hogy mostanában alig esik erről szó a közbeszédben. Nem csak a magánemberek , hanem a politikusok is alig beszélnek róla. De hát mit lehet erről beszélni csaknem 100 év távlatában? Egyszerűen azért helyezték előtérbe, mert azt remélték, kapcsolatot teremt a Fidesz és a korábbi jobboldali rezsimek között. E rezsimeknek hajlamuk volt arra, hogy úgy mutassák be Trianont, mint Magyarország legsúlyosabb problémáját. De ez ebben a formában egy nagy ostobaság. Trianon ugyanis egy történelmi esemény, amely megszabta a felbomlott Osztrák-Magyar Monarchia magyar részének jövőjét. E magyar rész semmiképpen nem maradt volna az, ami volt, hiszen annak megőrzését a Monarchia biztosította. A Trianon előtti úgynevezett Nagy-Magyarország egy fikció volt, hiszen ebben a formában sohasem létezett, csak a Monarchia keretén belül. Ugyanakkor bármilyen formában nézzük, Trianon jelentős lakosság- és területveszteséggel járt, ami abban az időben érzékenyen érintette a magyar társadalmat, lévén, hogy egy nem elhanyagolható része az etnikai értelemben vett magyarságnak – a magyarul beszélők közösségének – olyan országokba került, amelyeket nem magyar nyelven igazgattak.
- A Fidesz „nemzeti összetartozás napjának” nevezte el az emléknapot, amely épp az említett etnikai elvre céloz.
- A „nemzeti összetartozás napja" – hadd mondjam így – értelmetlen kifejezés. Mert ugyan magyarul beszélő emberek nagy számban élnek a határokon túl, de nemcsak a Trianonban elcsatolt területeken, hanem távolabb is.
- Például Nyugat-Európában…
- Igen, én is Franciaországban éltem életem jelentős részében. Ezeknek az embereknek jó része nem Trianon miatt került oda, ahol ma él, hanem azon emigrációs hullámokkal, amelyek az elmúlt 100 évben jellemezték Magyarország történetét. Az első hullám az 1918/19-es forradalmak után volt, de az elcsatolt területekről is sokan távoztak nem csak Magyarországra, hanem távolabbi területekre. Emigrációs hullámok voltak a 30-as években, és többször 1944-ben, majd a következő években, egészen 1948-ig. Az utolsó nagy egységes emigrációs hullám az 1956-os forradalom után ment nyugatra, de a Kádár-rendszer idején is volt egy szivárgó emigráció, amelynek létszáma összességében nem sokkal maradt el az 56-os emigrációtól. Hogy mennyien vándoroltak ki az utóbbi években, azt a statisztika sokkal kevésbé világosan mutatja, de egyes becslések szerint ez is több százezres nagyságrendű. Tehát a magyarok a legkülönbözőbb okokból kerültek a határokon túlra, és ezért nagyon nehéz a magyarság tényleges lélekszámát meghatározni. Ez ugyanis nagyban függ attól, hogy mi a meghatározás alapja. Ha azt vesszük, hogy valaki magyar állampolgárnak született, akkor mindazok a zsidók, akik 1944 után, vagy esetleg néhány évvel korábban a legkülönbözőbb országokba – Amerikától Izraelig – távoztak, magyarnak számítanak. Ha azokat vesszük, akik magyarul beszélnek, megint más szám jön ki, de még így is rengetegen beszélnek ugyan magyarul, nem tartják magukat a magyarsághoz tartozónak – ha a magyarság alatt egy nyelvi, szellemi és nemzeti közösséget értünk.
- Tehát nem egy etnikai fogalomról van szó?
- Semmiképpen sem. Az etnikai fogalom az európai országok többségében nem jelent semmit. Talán a skandináv országokban van többé-kevésbé egységes többségi etnikum – tehát létezik etnikailag meghatározható nemzeti közösségre is példa. De ez nem vonatkozik még az olyan nemzetekre sem, mint a francia vagy a német. Épp ide - az államnemzetek közé - tartozik a magyar is, hiszen ezek az államnemzetek a legkülönbözőbb etnikumok összeolvadásából jöttek létre. Mindenki tudja, milyen sok dialektust beszélnek Németországban, kevesebben, hogy milyen sokat Franciaországban. Olaszországban az északiak alig értik meg a délieket. Teljesen nevetséges etnikai nemzetekről beszélni Európa, és valószínűleg a legtöbb államnemzet esetében is. Vegyük a kultúrnemzet fogalmát - ennek már több értelme van. Ez alatt azokat az embereket értjük, akiknek az anya- és munkanyelve magyar. Magyar nyelvközösségről tehát lehet beszélni: ők a magyarul beszélő emberek közössége. De ezen emberek egy része nem tekinti magát a magyar nemzet részének. Ha a világot nem valamilyen ósdi nacionalizmus szemüvegén keresztül nézzük, akkor kiderül, hogy a határon túli – erdélyi, felvidéki, stb. - magyarok egy része is habozna, ha azt kérdeznénk tőlük, ők milyen nemzethez tartoznak. Például a romániai magyarok nagyon jól tudják, hogy a nemzet az a kifejezés, amellyel egy államnemzeti közösség határozza meg magát. Arról nem is szólva, hogy nem Magyarország politikai életében vesznek részt. Még akkor sem szívesen vállalnak részt ebben, ha Budapestről ezt egy ideiglenes politikai hatalom erőlteti, mert az ő politikai életük máshol folyik. (Persze minden politikai hatalom ideiglenes.)
- Ugyanakkor a kettős állampolgárság megadásával a romániai magyar közösségben is több százezren vették fel a magyar állampolgárságot. Közülük sokan részt vettek a 2014-es választásokon, sőt, az úgynevezett kvóta-ellenes népszavazáson is voksolhatnak majd.
- De ebben nagyjából ki is merül a magyarságuk, hiszen nem adóznak Magyarországon. Ez a legnagyobb szépséghibája annak, hogy részt vesznek bármilyen országos választáson.
- Az RMDSZ például arra buzdít, hogy a romániai magyarok vegyenek részt a magyarországi referendumon és szavazzanak a kötelező kvóta ellen.
- A kettős állampolgárságnak elsősorban szimbolikus értelme van, egy jelképes összetartozást akar megjeleníteni. De ténylegesen nem változtat azon a tényen, hogy a romániai magyarokat Romániában kormányozzák, a szlovákiai magyarokat pedig Pozsonyban. A kis számú szlovéniai magyar politikai élete Szlovéniában zajlik és a néhány ezer burgenlandi magyar, aki még tud magyarul, sem gondol arra, hogy neki bármi köze volna a magyarországi politikai viszonyokhoz. Tehát ez egy szimbolikus politikai fegyver akar lenni.
- Esetleg beletartozik azon szimbolikus történelmi gesztusok sorába, amelyeket a Fidesz eddig tett? A Kossuth tér átépítésére vagy a német „megszállási emlékműre” gondolok, de lehet folytatni a sort. Vagy egyszerűen szavazatokra van szüksége a Fidesznek?
- Nekem az a véleményem, hogy a kettős állampolgárság megadása nemigen hoz szavazatokat. A magyarországi választókat pedig egyáltalán nem befolyásolja. Fütyülnek a szimbolikus gesztusokra, őket az érdekli, hogy az épp hatalmon lévő kormány politikájában mennyire érvényesülnek az érdekei, vagy szimpátiái. Szimbólumokra a politikában szükség van, sőt, valószínűleg elkerülhetetlen, hogy a politikában szimbólumok legyenek, de koránt sincs akkora jelentőségük a politikai erőviszonyok meghatározásában, mint ahogy azt némelyek gondolják.
- Nincs politikai közösséget teremtő hatása a szimbólumoknak?
- Teremthetnek politikai közösséget, de nem feltétlenül. Én például egyáltalán nem gondolom, hogy a Trianonra hivatkozás politikai közösséget teremt, azon túl, ami már úgyis megvan. A Fidesz szavazóinak közösségén például nem változtat a Trianon emléknap. Mint említettem, Trianonról ma sokkal kevésbé esik szó, mint 2010-ben, vagy az Antall-kormány idejében. Mert kiderült gyakorlati használhatatlansága, értékének vitathatósága; bizonyos pillanatokban felmutatják, mint egy zászlót, de aztán a sarokba teszik, ahonnan esetleg évekig nem kerül elő. A szimbólumok csak akkor élő jelképek, ha az emberek állandóan gondolnak rájuk. Például Kölcsey Himnusza egy élő szimbólum még a mai Magyarországon is, de például egy hasonló hatású festményt már nem tudnék említeni.
- Olyan szimbólumokra gondolok, mint például az Orbán Viktor autójára is kihelyezett Nagy-Magyarország matrica, amivel a Fidesz, a Jobbik és a még jobbra álló szervezetek egyfajta közösséget, szubkultúrát alakítanak ki.
- Nem ismerem ezeknek a közösségeknek a valódi életét, nem tudom, hány ember áll mögöttük. Így nem tudom, hány ember valódi érzelmeit tükrözik, vagy csak a megszokás irányítja őket: ez a mi jelképrendszerünkhöz tartozik, ezért én is felteszem az autómra és ezzel kifejezem, hogy a Fideszre vagy a Jobbikra szavazok. Orbán autóján is ott van, hiszen ő akar a vezére lenni ennek a tábornak, amely isten tudja, hogy miért hivatkozik Nagy-Magyarországra. Hiszen Orbán Viktor, aki mégis tájékozott a világban, ugyanúgy tudja, mint ön vagy én, hogy Nagy-Magyarország egy visszaállíthatatlan képlet. Egy olyan történelmi fikció, amely ebben a formában a török hódítás előtt sem létezett. A török hódítás után pedig nem egy Magyarország volt, hanem kettő, mert Erdély külön kormányzott ország volt. Az 1848-49-es forradalomban sok szó esett az Erdéllyel való unióról, és előjött az 1867-es kiegyezésnél is, amely ezt annyiban meg is valósította, hogy a történelmi Erdély Magyarország kormányzása alá került. Ám egy olyan történelmi képlet keretében, amelyben Magyarország nem volt szuverén állam, hanem a Monarchia része, és bár volt egy bécsi és egy budapesti kormányzata, de a külügy-, a hadügy- és a pénzügyminisztérium közös volt. Tehát Nagy-Magyarország egy 1918-ban, a világháború végén feléledt fikció volt, de abban a pillanatban, amikor Magyarország függetlenségét a Habsburg Birodalomtól kimondták, már elképzelhetetlen volt a megvalósítása. Hiszen a lengyelek, a csehek és a szlovákok, illetve a délszlávok ekkorra önálló államot létesítettek. Az utolsó kormány, amely ténylegesen Nagy-Magyarországért harcolt, Kun Béla bolsevik kormánya volt. Az utána következő, Horthy Miklós-féle kormányok már nem harcoltak ezért, mert egy pillanatig sem gondolták, hogy megvalósítható. Ellenben felfedezték azt, hogy ez egy nagyon szép jelszó, amivel toborozni lehet. A Horthy-korszak vezető politikusai tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy a határok visszaállítása csak bizonyos korlátok között lehetséges, de teljes, integrális terület-visszaszerzésre nincs lehetőség.
- Tehát a magyar szuverén állam létrejöttének feltétele egy kisebb területű állam volt?
- A területi kérdést 1918/19-ben nem lehetett igazán tárgyalni, hiszen akkor háborúban álltunk délen és északon, a román front pedig végképp nyitott volt. A magyar állam tehát kimondta szuverenitását, de ez azt jelentette, hogy nem tartozik az Osztrák-Magyar Birodalomhoz, detronizálja a Habsburg uralkodóházat. Azt, hogy a független magyar állam határai hogyan alakulnak, egy békeszerződésnek kellett megállapítania, amelytől egyébként a magyarok sokkal kedvezőbb határokat vártak, mint amilyenek 1919-ben kialakultak és amelyeket 1920-ban a trianoni békeszerződés szentesített. De ezeket a határokat 1918 után már bajosan lehetett a Birodalom egykori határaival azonosítani. Az a Nagy-Magyarország, amelyet a Horthy-rezsim oktatási rendszerében és propagandájában is népszerűsített, egyszerűen egy képzelődés volt. A hatalmon lévő politikusok leginkább arra gondoltak, jó lenne minél többet visszaszerezni a régi területekből, de ez már nem jelenthette azok összességét.
- Vagyis szükségszerű volt a nemzetiségi területek elvesztése?
- A lehetőségeken belül nem szerepelt a határok megőrzése, hiszen ezen területeken túlnyomó többségben nem magyar nyelvű lakosok éltek. Sokan voltak ugyan, akik Magyarországot a saját országuknak érezték volna, de ez nem jelenti azt, hogy például egy népszavazáson a Magyarországhoz tartozás mellet voksoltak volna. Már ha a népszavazás egyáltalán szóba jött volna, mint a területek kijelölésének egyik eszköze. Bibó István például, aki a népszavazások területrendező szerepéről több tanulmányt írt, tisztában volt vele, hogy csak arról lehet szó, hogy bizonyos etnikai elvek jobban érvényesüljenek, de semmilyen más elv mellett nem lehet kiállni annak reményében, hogy a magyar nemzethez tartozók kivételével bárki is támogassa. Azzal is tisztában volt, hogy rengeteg magyar anyanyelvű ember nem érzi magát egy olyan politikai egység részének, amelyet a magyar nemzet szóval lehet leírni. A probléma az, hogy a nacionalisták - és ez nemcsak a magyar nacionalistákra vonatkozik - folyton összekeverik a nemzetállam fogalmát egyfajta etnikai állam fogalmával. Holott amikor egy terület lakosai egy bizonyos nemzetállam mellett döntenek, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ők ahhoz az etnikumhoz tartoznak, amelyik többségi az adott nemzetállamban. Erre több területi vita példáját fel tudnám hozni, de a legeklatánsabb Elzász-Lotharingiáé. Az elzászi német anyanyelvűek közül például sokan a francia kultúrához tartozónak érezték magukat. Tehát ha lehetőségük lett volna a népszavazásra, nem feltétlenül az etnikai elv döntött volna.
- Mennyire felelősek azok a baloldali politikusok Trianonért – beleértve a kommunistákat is -, akik hatalomra kerültek 1918 október-novemberében? Amikor Károlyi Mihály szobrát néhány éve eltávolították a Parlament mellől, erre a felelősségre hivatkozott a mai kormányzat.
- Rémes dolog, amikor a politikai vitákban összekeverik az időpontokat. Károlyi kommunista szimpatizánssá – de csak szimpatizánssá - egy évtizeddel azután vált, hogy kikerült a magyar politikából. Az utolsók, akik őt kommunistának tekintették volna, épp a kommunisták voltak. Károlyi maga a teljes bizonytalanságban vette át a kormányzást. Hiszen a tényleges hatalom a Délvidéken már a szerb, a Felvidéken a csehszlovák hadsereg, keleten pedig a románok kezében volt. Megpróbált ezekkel a már korábban létrejött politikai alakulatokkal tárgyalni a végleges határokról, azzal, hogy e határok nem lehetnek azonosak az ideiglenes háborús határokkal. Ugyanakkor Károlyi kormányzása oly rövid ideig tartott, hogy nem alakulhatott ki végleges álláspontja. Amikor a hatalmat átadta, azt gondolta, hogy egy szociáldemokrata kormányzatnak adja át, amelynek sikerül kedvezőbb feltételeket kapni Szovjet-Oroszország oldaláról, amellyel Magyarország nem állt háborúban, szemben az antant hatalmakkal. Ugyanakkor a hatalmat Kun Béláék vették át, tulajdonképp egy puccsal, ami keresztülhúzta Károlyi számítását, aki szociáldemokrata vezetésben gondolkodott. Annyi biztos, hogy a Kommün nagyon ártott Magyarország tárgyalási pozícióinak, Clemenceau és Lloyd George ugyanis attól tartottak, hogy Magyarország csatlakozik az orosz kommunistákhoz, ami amúgy nem tartozott a szovjet-orosz vezetők tervei közé. Az antant vezetői ezért lettek a fehér ellenforradalom (Horthyék nevezték így magukat) támogatói. Horthyékat -, akik az antantban bíztak - érte a legnagyobb csalódás, sokkal kedvezőbb feltételekre számítottak Versailles-ban. De hiába küldték oda tárgyalni a dualista Magyarország egyik legtekintélyesebb államférfiját, gróf Apponyi Albertet, tulajdonképpen meg sem hallgatták őt.
- Van egyáltalán felelős Trianonért?
- Kossuth Lajos már 1867-ben megírta Deák Ferencnek, hogy ha Magyarország politikai szekerét a Habsburgokhoz kapcsolják, ennek végzetes következményei lesznek, amikor a dinasztia összeomlik. Kettejük vitájában 150 év után állást foglalni értelmetlen, a maga szempontjából mindkettőjüknek igaza volt. Száz év után hibás fogalomnak tartom Trianonnal kapcsolatban a felelősséget, hiszen ma már nem arról kell beszélni, hogy ki a felelős, hanem arról, hogy milyen körülmények vezettek ide. Például a demográfiai helyzet, hogy a magyarság „egykézett”, miközben a román vagy a szerb nemzetiségiek sokkal több gyermeket szültek. Aki itt felelőst keres, azon politikai álgondolkodók közé tartozik, akik a történelmi események mögött rejtett összeesküvést keresnek, háttérhatalmakat, holott az események nagyon jól megmagyarázhatóak a közvetlen adottságokból. Trianonra is így kell visszaemlékezni.
Simon Zoltán
Népszava

2016. június 7.

Famadonnák a Borudvarban
„Amikor faragok, úgy érzem, édesapám velem van”
Vasárnap délben a kézdivásárhelyi Borudvarban verőfényes időben, számos érdeklődő jelenlétében nyitották meg Vetró András szobrászművész Famadonnák című szabadtéri kiállítását.
A jelenlévőket Hegedűs Ferenc házigazda üdvözölte, elmondva, bár régóta tervezték Vetró András szobrainak kiállítását a Borudvarban, végül „kevesebb, mint egy hét áll rendelkezésünkre e rendkívüli tárlat szervezésére, és ha a művész is úgy gondolja, több mint egy hónapig láthatóak lesznek az itt kiállított szobrok.” Deák Ferenc magyartanár méltatásában hangsúlyozta, Vetró András formáló mestere vizuális neveltetésünkre épülő kulturális identitásunknak, inspiráló ötletekkel, lázadó kételyekkel, azonosuló szándékkal és magas hőfokon izzó szenvedéllyel terel, tanít és láttat.
A tárlat anyagát méltatva elmondta, a művész a mintázás hozzáadó gesztusa helyett most a faragás elvevő erejével teremt jelrendszert. Faszobrai a nővé válás büszke küldetését, a termékenység áldott állapotát, a szülés teremtő erejét, az anyaság misztériumát és a szimbiózis végtelenségét keltik életre. Az alakváltozatok itt az elrendezés által a kiteljesedés felé haladó átváltozást is mutatják. Az érintetlen kamasztest felidézésétől haladunk az ősi mítoszokból is ismert földanya képzetéig. „Vetró András faszobrai torzó jellegük ellenére is a női testtel jelképezett teljesség utáni vágyat képezik le, alakjai a fa íveivel és annak organikus szerkezetével, a természet alkotta véletlenszerűségével gyöngédséget és szépséget fejeznek ki”, hangzott el.
A szobrászművész lapunknak elmondta, bár madonnák is vannak kiállítva, a fő téma a földanya, a kedvence, a kőkorszakbeli ember első szobra, amelyet varázslásra használt, és amelyen az elsődleges nemi jellegek vannak előtérben, hiszen nem tudta az arcrészleteket kidolgozni. „Ezek nagyon tetszettek, hiszen a női törzs, a torzó önmagában is gyönyörű.” A másik téma a genézis: ebben a sorozatban a művész a szűzleánytól az áldott állapotban lévő kismamán keresztül a kibúvó babáig végigköveti a folyamatot, sőt az anya hasába is betekintést enged.
Vetró András több mint tíz éve dolgozik fával, miután édesapjától (néhai Vetró Artúr szobrászművész – szerk.), aki soha nem faragott, nagyon jó minőségű angol vésőket örökölt. „Útravalóul azt mondta, »az anyagot szólaltasd meg, ne sértsd, hagyd beszélni, ne torzítsd vagy tompítsd el a hangját, és ne uralkodj királyként fölötte«, én pedig megfogadtam a tanácsát, elkezdtem faragni, és egyre jobban megszerettem.” Kifejtette, a fába tömbszerűen farag, nem híve az installációknak, és mivel jelen kiállítás témája a női test, a vésőnyomokat néhány kivétellel le is simította. Hozzátette, „amikor faragok, legbelül azt érzem, édesapám velem van.”
Daczó H. Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. június 8.

Horváth Anna: meg kell érteni, hogy miért maradt távol Kolozsváron az urnáktól 25 ezer magyar
Választási eredményértékelő sajtótájékoztatót tartott szerdán az RMDSZ kolozsvári és Kolozs megyei szervezete. Csoma Botond, a RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, Horváth Anna, a kolozsvári szervezet elnöke, volt polgármester-jelölt, ifj. Deák Ferenc, a Kolozs megyei szervezet ügyvetető elnöke és Kinizsi Zoltán, a kolozsvári kampány koordinátora számolt be a kampány alatti munkáról és a következő négy év kihívásairól.
Csoma Botond elmondta, a politikaellenes hangulat, apátia ellenére jó eredményt sikerült elérni, még akkor is, ha abszolút számokban kevesebb szavazatot kapott az RMDSZ Kolozsváron és Kolozs megyében, mint 2012-ben. Ennek ellenére most 7 tanácsosi mandátumot szerzett az RMDSZ a megyei tanácsban, kettővel többet, mint 2012-ben, illetve a városi tanácsban öt tagú lesz az RMDSZ-es frakció, úgy, hogy az ötödik mandátumot visszaosztásból kapták. Köszönetet mondott Kinizsi Zoltán kampánykoordinátornak, akinek szerinte nem volt könnyű az emberekhez elérni, hiszen szétszóródottan él a kolozsvári magyarság a városban. Hozzátette, jelentősen hozzájárul a sikerhez az a tény, hogy mind Horváth Anna, mind Vákár István jól végezte a munkáját az elmúlt 4 évben.
Horváth Anna megköszönte a támogatást, amelyet az utóbbi 4 évben alpolgármesterként, illetve az elmúlt harminc napban, a kampány során jelöltként kapott a közösségtől. Elmondta, megerősödött a magyar képviselet, mert a román lakossághoz képest nagyobb arányban járultak urnákhoz. A 2012-es helyhatósági választásokhoz képest a román szavazók aránya 27%-kal alacsonyabb volt, ez abszolút számokban 30 ezer szavazót jelent, addig hálásak annak a 16500 magyar szavazónak, hogy nem uralkodott el az a letargia, ami a román közösséget jellemezte. 3800-zal csökkent a város szintjén a választói névjegyzékben szereplő személyek száma, ebből feltehetően 16% magyar. A kolozsvári lista 490 szavazattal kapott kevesebbet, mint 2012-ben, ez nagyjából megegyezik azoknak a magyar embereknek a számával, akik már nem szerepelnek az állandó választási névjegyzékben.
Relatív ez a siker, hiszen továbbra is azzal a dilemmával szembesülnek, hogy hogy lehet megszólítani azt a 25 ezer magyar embert, aki nem ment el szavazni. 201 szavazaton múlott, hogy a városi tanácsban a 6. mandátumot nem szerezték meg, ezek a szavazatok elsősorban azoknál a személyeknél maradtak, akik nem mentek el szavazni, ilyen értelemben nem hibáztathatóak a rivális pártok - utalt az EMNP-re Horváth Anna. Bár a mostani képviselet erősödött, a PNL-nek 17 tanácsosa van a 27 tagú tanácsban, egy híján kétharmados többsége van, tehát kényelmes a többségük.
Az elkövetkező négy évben, már a jövő héttől elindítják a következő választási kampányt, körzetekre osztják Kolozsvárt, és minden tanácsossal, kollégával kitűznek egy számot, azoknak a családoknak a számát, akiket periodikusan fel fognak keresni a következő négy évben. A látogatások célja megérteni azokat az igényeket, amelyeket a magyar képviselet felé támaszt a közösség.
Ifj. Deák Ferenc, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke a megyei kampány részleteit ismertette. Elmondta, 35 ezer szavazatot kapott az RMDSZ megyeszerte a vasárnapi választáson. Értékelése szerint a legnagyobb kihívás a mozgósítás volt. 46 közigazgatási egységben indítottak listát, 43-ban sikerült bejutni a tanácsban, 14 polgármesteri tisztséget szerzett a szövetség Kolozs megyében. A megyei lista 35855 szavazatot kapott, ez 3 ezerrel kevesebb, mint 2012-ben. Deák értékelése szerint ez annak tudható be, hogy kiöregedtek a települések, magas az elvándorlás, és ezekkel a demográfiai problémákkal szembe kell nézni az elkövetkezőkben. A 2012-ben elnyert 134 tanácsosi tisztség helyett eggyel több, 135 tanácsosa van mostantól Kolozs megyében az RMDSZ-nek. Kinizsi Zoltán kolozsvári kampányfőnök a városi kampányról számolt be, szerinte Kolozsváron a legbonyolultabb a helyzet a többi magyarlakta városhoz képest, mert heterogén a közösség, így nehéz volt megtalálni azokat az üzeneteket, amelyekkel ezt a nagy számú közösséget mozgósítani lehet. Most azokra a kérdésekre kell választ találni, hogy mit csináltak rosszul, nem megfelelően, és erre egy stratégiát kidolgozni. Nem szeretne 4 év múlva azon gondolkodni, hogy miért hiányzik több ezer szavazat a 7. mandátumig. Azt szeretné elérni, hogy az első 6 mandátum biztosítva legyen. A kampányról elmondta, több mint 80 önkéntes dolgozott a kolozsvári kampányban, több mint 7000 háztartásba sikerült bekopogtatni. Hozzátette: büszke arra, hogy nem folytattak negatív kampányt.
Transindex.ro

2016. június 9.

Megőrizné eddigi önkormányzati tisztségeit az RMDSZ
Kevesebb szavazat ellenére több tanácsosi mandátum
Abszolút számban kevesebb szavazatot kapott az RMDSZ kolozsvári és Kolozs megyei tanácsos listája a 2016-os önkormányzati választásokon, ám ennek ellenére több RMDSZ-es tanácsos lesz mindkét testületben, mint a 2012–2016-os időszakban – ez derült ki az RMDSZ Kolozs megyei szervezete által tegnap tartott sajtóértekezleten, ahol a vezetőség nem fukarkodott az RMDSZ- szavazóknak szánt elismerő kifejezésekkel.
Csoma Botond elnök, Deák Ferenc ügyvezető elnök, Horváth Anna alpolgármester és Kinizsi Zoltán kampányfőnök egyhangúlag kijelentették: az eredmények kihirdetésével elkezdődött a 2020-as választási kampány, és a következő négy évben igyekeznek még inkább megfelelni a választói igényeknek. Óvatosan fogalmaztak az RMDSZ és a román pártok közötti politikai partnerségek kialakítása kapcsán: a tárgyalások célja a kolozsvári alpolgármesterség és a megyei tanácsi alelnöki tisztség megszerzése, ám konkrétumot egyelőre senki sem árult el.
Szabadság (Kolozsvár)

2016. június 9.

Kolozs megyei választási siker aggasztó jelekkel
Meg kívánja őrizni a Kolozs megyei közgyűlés alelnöki és a kolozsvári alpolgármesteri székét az RMDSZ, azonban egyelőre nem tárgyaltak együttműködésről a román pártokkal – közölték a választások eredményét értékelő szerdai sajtótájékoztatójukon a szövetség megyei vezetői.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke úgy vélte, hogy az általános politikaellenes hangulat és közéleti apátia ellenére jó eredményt értek el, akkor is, ha abszolút számokban mérve a 2012-es eredményekhez viszonyítva kevesebb a szövetségre leadott voksok összege. Mint részletezte, a megyei közgyűlésbe az eddigi 5 helyett 7, a kolozsvári tanácsba a korábbi négy helyett öt képviselőt delegálhat az RMDSZ.
Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje elmondta: a jó eredmény elsősorban annak köszönhető, hogy a román szavazati hajlandóság 27 százalékkal csökkent 2012-höz képest, ami mintegy 30 ezerrel kevesebb voksot jelent, ehhez képest az RMDSZ csak 490-nel kapott kevesebb szavazatot. Az elöljáró ugyanakkor hozzáfűzte, a teljes választói névjegyzék Kolozsváron 3800 személlyel tartalmaz kevesebbet, a hiányzó 490 szavazat megfelel a magyarság számarányának.
Elmondta: a siker ebben az értelemben relatív, hiszen 25 ezer kolozsvári magyar nem ment el szavazni, és csupán 203 szavazaton múlt, hogy nem sikerült megszerezni a 6. tanácsosi mandátumot is a közgyűlésben. A politikus újságírói kérdése leszögezte: a választók távolmaradásának tulajdonítja, hogy nem sikerült megszerezni a hiányzó voksokat, és nem a rivális pártokat, jelen esetben az Erdélyi Magyar Néppártot okolja ezért. Horváth Anna közölte, már a következő héten elkezdik a következő négy év kampányát, és havi rendszerességgel felkeresik a kolozsvári magyar családokat, hogy azok elvárásaihoz tudják majd igazítani a közösség képviseletét a helyi önkormányzatban.
Ifj. Deák Ferenc megyei ügyvezető elnök kifejtette, a jó eredmények ellenére megyei szinten aggodalomra ad okot, hogy a kivándorlás és a közösség elöregedése miatt háromezerrel kevesebb szavazatot kaptak, mint négy éve. Elmondta, 46 községben indítottak tanácsosi listát, és 43-ban sikerült mandátumot szerezni, összesen 135-t. Pusztakamaráson 8, Aranyosgerenden 6, Detrehemben 14 szavazaton múlott, hogy nem lett tanácsosuk. A 14 polgármesterjelöltből 8 került ki győztesként, és azon településeken, ahol eddig is RMDSZ-es elöljáró volt, sikerült megőrizni a polgármesteri széket. Széken a független Sallai Jánost támogatták, aki meg is nyerte a választást.
Kinizsi Zoltán kolozsvári kampányfőnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a kincses városban a magyarok mozgósítása jelentette a legnagyobb kihívást, nagyon heterogén közösségről lévén szó. Elmondta, hogy a „door to door” kampány során több mint 7000 háztartásba jutottak el.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 ... 871-900 | 901-930 | 931-960 ... 1081-1090




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2026
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék