udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
177
találat
lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 | 151-177
Névmutató:
Kájoni János
2013. május 18.
Pallas-Akadémia – 20
Írtunk már a jeles csíkszeredai könyvkiadó 20. évfordulójáról, hiszen április elsejei születésnapjukat egész rendezvénysorozattal ünnepelték, és kiadványaikkal meg néhány szerzőjükkel találkozóik egyik leggyakoribb helyszínére, Marosvásárhelyre is eljutottak. Ajándékköteteik, amelyekkel jubileumi adományként számos könyvtárat, iskolát, kulturális intézményt megleptek, eljutottak a Teleki Tékába is. Az évfordulós események a múlt héten Hargita megye székhelyén csúcsosodtak, csütörtökön a nemrég felavatott Kájoni János Megyei Könyvtárban rendezett irodalmi est, péntek délelőtt a Márton Áron Gimnázium dísztermében, délután a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában lezajlott könyvbemutató és kiállításnyitó vonzotta a közönséget.
Kevés település mondhat a magáénak olyan szép, korszerű, új könyvtárépületet, mint amilyet Csíkszereda köszönhet a megyei önkormányzatnak. Kopacz Katalin igazgató joggal büszke rá, és konferenciatermükben örömmel látja vendégül az ilyen könyves rendezvényeket. Erre az alkalomra külön tárlatot is berendeztek, gazdagon válogattak a Pallas-Akadémia eddigi 570 kötetéből. Egész nagy falat betöltöttek a kiadó kiadványai. Látványként is szívderítő a sok pompás könyv, a szellemi töltet pedig, amit az olvasóknak felkínálnak, eléggé nem is méltatható. A könyvtáros házigazda nem is fukarkodott a méltatással. Borboly Csaba megyei tanácselnök köszöntője is bővelkedett elismerésben. A könyvkiadó főszerkesztője, Kozma Mária rövid visszatekintője, kiadótörténeti összefoglalója után a jelen levő szerzők, Ambrus Tünde, Balázs Lajos, Bogdán László, Egyed Ákos, Markó Béla, Mészáros Sándor, Nagy Miklós Kund és Sarány István sem hagyta ki mondandójából a csíki könyves műhely eddigi két évtizedének dicséretét. A Tőzsér József vezette Pallas-Akadémia, amely az utóbbi időben a Gutenberg kiadót, nyomdát és könyvesboltokat is működtető Tőzsér László közreműködésével is öregbíthette hírnevét, húsz év alatt a hazai magyar könyvkiadás egyik legnagyobb és legmegbecsültebb intézményévé, vállalkozásává lett. Bőséges, változatos, sok olvasói igényt kielégítő kínálatát nemcsak a kiállítás tükrözte, két átfogó katalógusból is képet kaphatunk erről. Az ünnepi esten Kozma Mária felvezető szavait követően megszólaló írók és köteteik ugyancsak e széles kiadói spektrumot érzékeltették. Ambrus Tünde, Balázs Lajos, Egyed Ákos a tudományosság, Bogdán László, Markó Béla a szépirodalom, Mészáros Sándor a határokon túli kitekintés és tényirodalom, Nagy Miklós Kund és Sarány István a művészetek és a publicisztika képviseletében mondta el gondolatait a jelenlevőknek.
Egy-két mondatban érdemes külön figyelmet szentelnünk a legfrissebb kiadói újdonságoknak. Egyed Ákos akadémikus sikerkönyvének bővített kiadása az előző változatnál is keresettebbé válhat. A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1989-ig immár azt a sorsdöntő időszakot is felöleli, amely az 1918-1920-as hatalomváltozástól az 1989-es eseményekig mélységesen meghatározta a székelység életét, sorsának alakulását. Sőt, kitekintést nyújt az 1990 óta eltelt több mint két évtizedre is. A történész minden eddigi kötete sikerkönyvvé vált, ezzel sem lesz másképpen. Mint ahogy biztos igen sokan olvassák majd a diplomata Mészáros Sándor újabb visszaemlékezéseit is. Előző kötete, A pekingi követség regényes formában ismertetett meg a kínai valósággal, a távol-keleti óriás egzotikus mindennapjaival és a diplomatalét különlegességeivel, a mostani Csecsenföldön, élve vagy halva nem fikcióba csomagolva hozza elénk a csecsenföldi drámai valóságot, ez a személyesen megélt ottani realitás jól dokumentált, hiteles tükrözése. A szerző az 1994-ben kezdődött első csecsen háború idején az orosz–csecsen konfliktus rendezésére létrehozott EBESZ-csoport soros elnökeként figyelhette meg, tapasztalhatta a történteket, és teljesített békéltető feladatokat. Folytonos életveszélyben élt, sőt egy autóbalesetnek álcázott merénylet túlélője is. Visszaemlékezéseit gazdag képanyag teszi még szemléletesebbé.
Folytatódik a Kemény János-életmű-sorozat is. Új darabja a helikoni találkozók házigazdájának Víziboszorkány című regénye. A Kákoc Kis Mihály és a Kutyakomédia után ez is közelebb hozza a mai irodalombarátokhoz a Mecénás írói hagyatékát. A könyvtári találkozón vers is elhangzott. Markó Béla ismét megcsillogtatta költői erényeit. Rendkívül találó, pontos és kíméletlen látleletben fogalmazta meg mai drámai helyzetünkből adódó életérzéseinket, hangulatunkat.
Másnap a fiatalokat szólították meg a pallasosok. A Márton Áron Gimnáziumban a történelem, néprajz, helytörténet és az irodalom került terítékre, a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában a kiadó művészeti könyveiről beszélt Kozma Mária. Ezek több sorozatban és sorozaton kívüli kiadvá-nyokkal olyan gazdagon próbálják pótolni a könyvkiadói hiányokat, hogy ilyen tekintetben egyik honi műhely sem versenyezhet velük. Kiállítással is illusztrálták az elhangzottakat. Botár László, Csillag István, Gaál András, Márton Árpád, Mezey Ildikó, Siklódy Ferenc és Zsigmond Márton alkotásaiból nyitottak tárlatot. A műveket az a Botár László festőművész ajánlotta a közönség figyelmébe, akinek a napokban Kisinyovban nyílt Fazakas Csabával közös kiállítása.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)2013. június 11.
Csíkban ezren vizsgáznak
Elkezdődött június 10-én, hétfőn az idei érettségi román nyelvi készségfelmérő vizsgája. Ez a vizsga szerdáig tart, amikor az anyanyelvi készségfelmérő veszi kezdetét.
Csíkszeredában, Balánbányán, Gyimesközéplokon, Csíkszentmártonban és Csíkdánfalván 1250 diák iratkozott be az idei érettségire, közülük 216 diák végzett román tannyelvű tanintézetben. Csíkszeredában 1007-en iratkoztak érettségire a középiskolákban, közülük 168-an jártak román tannyelvű iskolába.
Az első vizsganapon Hodgyai László tanfelügyelő szerint nem adódtak problémák. „Semmi gondot nem jeleztek az iskolák” – közölte a tanfelügyelő. „Rendben beindult a vizsgáztatás reggel kilenc órakor” – mondta Borbély Botond is, a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola igazgatója. Közölte, ez a vizsga is kamerák előtt zajlik, a termekben ezzel az eszközzel is felügyelik a vizsgák folyamatát.
A készségfelmérő vizsgák június 28-án érnek véget, az írásbelik pedig július 1-jén kezdődnek el. A négy írásbeli után július 8-án teszik közzé az eredményeket.
Hargita megyében tavaly a diákok mintegy negyven százaléka érettségizett sikeresen.
R. Kiss Edit
szekelyhon.ro2013. július 10.
A Monarchia fénykora a Tudományos Könyvtárban
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című könyvsorozat reprint változatát bárki fellapozhatja a könyvtár olvasótermében.
Huszonkét közkönyvtár, köztük a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár, a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár és a Haáz Rezső Múzeumhoz tartozó Tudományos Könyvtár képviselői vettek részt a május 28-29.-én, Budapesten lezajlott Magyar Könyvtárosok VII. Világtalálkozóján.
A négyéves szünet után Határtalan együttműködés – stratégia, integráció, megújulás címmel az Országos Széchenyi Könyvtár, a Könyvtári Intézet és az Országgyűlési Könyvtár által
megrendezett szakmai fórumon a határon túli intézmények tevékenységét, köztük a Tudományos Könyvtárét is értékes könyvajándékkal ismerte el a fórum védnöke, Kövér László.
Az ajándékcsomag szimbolikus átadása még a konferencián megtörtént: Az Osztrák Magyar Monarchia írásban és képben című könyv 21 kötetéből az elsőt már akkor átvehette a Tudományos Könyvtár őre Róth András Lajos történész. A reprint kiadás további példányai július 5-én érkeztek meg a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épületében működő Tudományos Könyvtárba.
Ajándék az ajándék mellé
„Amikor kibontottuk a csomagot, akkor ért bennünket a meglepetés, hogy tulajdonképpen még két kötetet kaptunk. Az egyik az Országgyűlés épületét bemutató könyv díszkiadása, a másik pedig Magyarország Alaptörvénye" – mutatta be az értékes adományt Róth András Lajos, aki Miklós Zoltán múzeumigazgató társaságában számolt be a rangos szakmai találkozóról, amelynek résztvevői javaslatokat tettek a könyvtárak közötti szakmai együttműködés 2014-2020 közötti időszakára vonatkozó stratégiára.
„Az Ostrák-Magyar Monarchia képben és írásban könyvsorozat Rudolf trónörökös kezdeményezésére 1885. december 1. és 1901. október 1-je között, a monarchia fénykorában jelent meg. Átfogja az akkori osztrák-magyar birodalmat: nyolc kötetben a magyarországi területeket, 11 kötetben az osztrák részt tárgyalja, van egy bevezető füzet és két függelék is.
Valamikor ez a kiadvány német és magyar nyelven, 396 kis füzetben, 572 közleménnyel, 4520 rajzzal és 19 színes képmelléklettel látott napvilágot, szerzői a korszak jeles személyiségei voltak. A kis füzeteket össze lehetett fűzni, amikor összegyűlt egy kötetnyi, a kiadó elküldte a borítót. Ennek számtalan verziója létezik, a könyvtárunknak a piros és zöld színű van meg" – foglalta össze a sorozattal kapcsolatos tudnivalókat és mutatta be az eredeti kiadványokat Róth.
Hozzáfűzte, az ajándékba kapott reprint kiadásnak azért is örvendenek, mert az első kiadásból nem minden kötet van meg a Tudományos Könyvtár állományában.
Róth azt is elmondta, hogy bár a sorozat tartalma digitális formában is elérhető, a most kapott kiadásnak szimbolikus értéke is van: a papíralapú információhordozók jelentőségét emeli ki a 21. században.
Az ajándékba kapott könyveket, akárcsak a könyvtár állományában levő több ezer értékes könyv bármelyikét bárki fellapozhatja, tanulmányozhatja a Tudományos Könyvtárban, amely hétköznaponként 8-16 óra között látogatható.
LÁZÁR EMESE
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)2013. július 16.
Dallamok a török hódoltság korából
Mindent összevetve sikeresnek bizonyult a rendezvény – értékelte a vasárnap zárult Csíkszeredai Régizene-fesztivált Filip Ignác művészeti vezető.
„Népszerűnek bizonyultak az esti koncertek a Mikó-vár pincéjében: gyönyörű, színvonalas, a fesztiválhoz méltó zenét hallhattunk. A szabadtéri fellépésekre is sokan voltak kíváncsiak, így mindent összevetve sikeresnek tekinthetjük az idei fesztivált. A vendégzenekaroknak küldünk egy felkérést, hogy értékeljék a rendezvényt, az észrevételeket pedig figyelembe vesszük a soron következő kiadások szervezésekor" – értékelte a vasárnap zárult Csíkszeredai Régizene-fesztivált Filip Ignác művészeti vezető. A négynapos rendezvénysorozat reneszánsz táncházzal zárult a Mikó-vár udvarán.
Barokk és reneszánsz zene
Pénteken főként barokk zene szólt, ekkor mutatták be a tanultakat egy koncert keretében a Régizene Nyári Egyetem diákjai. Ekkor lépett fel hangversenyével a Barokk Fesztiválzenekar, hiszen a rendezvény nemcsak fellépési lehetőséget, hanem szakmai műhelyt is jelent a historikus zenét játszók számára. Szombaton a reneszánsz zene került terítékre, délelőtt a gyerekeket várták a Mikó-vár udvarára, ahol a zenehallgatás mellett bábelőadást is meg lehetett tekinteni, korabeli játékokat készítettek.
Az angol zenéé volt a főszerep a zárónapján, amelynek alaphangulatát a Custos Viol Consort koncertje adta. A formáció műsorában a Kájoni-kódex dallamait szólaltatta meg, annak a kornak a zenéjét, amelyből nagyon kevés zenei anyag maradt fenn. Ami ugyanis fennmaradt a török hódoltság idejének magyar zenéjéből, az többnyire pár kódexíró, többek közt Kájoni János munkásságának köszönhető. Ezek a zenei darabok sok hasonlóságot mutatnak Európa nyugati felének zenéjével – amint a műsor második részéből is kiderült.
A zenészek I. Erzsébet királynő Angliájába kalauzolták el a hallgatókat, abba a korba, amelyben illett ismerni a kottát, a hangszerjátékot és a táncot, a zeneismeret pedig a társadalmi elvárások része volt. Ezt példázza az is, hogy számos családban teljes consortnyi – azaz két szoprán, egy alt és két basszus – viola da gamba volt.
Balladák a világzenei repertoárból
Lendületes előadással örvendeztette meg a közönséget a The Early Folk Band, amelynek neve is sugallja, hogy a népzene gyökereihez próbálnak visszanyúlni, szeretnék „rekonstruálni" annak historikus hangzását. A nagy-britanniai, svédországi és németországi tagokból álló csapat igazi világzenei formáció, az előadók a szülőföldjükről magukkal hozott hagyományos zenét ötvözik a regizenélésből szerzett tapasztalataikkal. Munkásságukat számos rangos zenei díjjal ismerték el. Repertoárjuk alappilléreit a brit szigetekről, Németországból, Spanyolországból és Itáliából származó balladák, énekek és táncok képezik. Így épült vasárnapi műsoruk is az egész világot meghódító Robin Hood balladájára, ezen kívül Little John és Maid Marian, valamint a dán Olov Strangeson betyárok balladáját is felelevenítették.
A koncertet követően a szegedi Kovács Gábor által vezetett reneszánsz táncházba hívták meg a Mikó-vár udvarán összegyűlt népes közönséget – a táncházvezető Londonban végezte reneszánsz- és barokktánc-tanulmányait. A vasárnapi fesztiválesemények része volt a csíksomlyói térzene, a templomozókat a nagykárolyi Carmina Renascentia által szolgáltatott térzene hangolta rá az esti koncertekre. Ugyanakkor bekapcsolódott a fesztivál helyszínei közé a csíkdelnei Szent János műemléktemplom: Erich Türk kolozsvári orgonista szólaltatta meg a régi épület kicsi, de kifinomult hangszerét, bebizonyítva, hogy bár a kis erdélyi orgonák nem alkalmasak a nagyobb lélegzetű, komplex orgonaművek megszólaltatására, de kiválóak a korai barokk korban született művek előadására.
Krónika (Kolozsvár)2013. október 17.
Könyvek a Barcaságról
Veres Emese Gyöngyvér néprajzi szakíró, a Barcaprint kiadó vezetője a Barcasági Könyvek sorozatot ismertette szerda délután a Kájoni János Megyei Könyvtárban.
1966-ban született Marosvásárhelyen, középiskolai tanulmányait Brassóban végezte, majd Budapesten az ELTE bölcsészkarán szerzett diplomát 2000-ben, 2008-ban doktorált. Elsősorban a barcasági csángók történtetét és szokásait kutatja.
A Barcasági Könyvek sorozatban eddig öt kötet jelent meg, közülük kettőnek a szerzője. 2005-ben látott napvilágot a Ma leszek házadban először vendég. Felnőtté válás a barcasági csángó gyülekezetekben című kötete, majd 2008-ban jelent meg „Mikor Oláhország háborút izene.” A barcasági csángók kálváriája című könyve.
Az est folyamán beszélgetőpartnere Sarány István újságíró volt, aki a kiadó létrehozásáról, a barcasági csángókról, az eddig megjelent kötetekről faggatta a kiadó vezetőjét. „Fontosnak tartom kiemelni, hogy ezeket a kiadványokat forrásköteteknek szánom” – emelte ki Veres Emese Gyöngyvér. A jelenleg Magyarországon élő szakíró, újságíró hazájának a Barcaságot tekinti, ide mindig hazajön. A barcasági csángókkal kapcsolatosan elmesélte, a tíz faluban élőket elsősorban az evangélikus vallás tartja össze, valamint a közös történelmi jobbágy sors.
Iochom Zsolt |
Kötetei
Barcasági körkép (Budapest, 1996);
Gergely napjától Péter-Pálig. Ünnepek és jeles napok a barcasági csángóknál (Szecseleváros, 2002);
Ma leszek házadban először vendég. Felnőtté válás a barcasági csángó gyülekezetekben (Budapest, Barcasági Könyvek, 2005);
„Mikor Oláhország háborút izene.” A barcasági csángók kálváriája (Budapest, 2008).
Székelyhon.ro2013. november 6.
Diákokat díjaztak az emlékkonferencián
A csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola tanulói nyerték el a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedő első három díját.
Az első helyezettek a Venczel József Tudományos Konferencia zárórendezvényén, a Venczel család jelenlétében mutatták be munkájukat kedden, a megyeháza márványtermében.
„Pusztinai „szokás-morzsák” az emberi élet sorsfordulóihoz címmel írtunk dolgozatot. A születéshez, párválasztáshoz és a halálhoz kapcsolódó szokásokat próbáltuk összegezni” – mondta Timaru Carina, a Kájoni János Szakközépiskola diákja, aki csapattársaival, Kedves Orsolyával és Timár Kingával közösen nyert első helyezést. Előadásmódjuk nem volt hétköznapi, pusztinai altató- és siratódalokat hallhatott Carinától a hallgatóság. Második díjat Csíki Zsolt, Kopacz Szilvia, Szőcs Erika, míg harmadik helyezést Nagy Kinga, Datki Anita, valamint Domokos Lívia kapott, szintén a Kájoni János Szakközépiskolából. A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium diákjai a megyei önkormányzat különdíját vehették át Burus Siklódi Botond megyei önkormányzati képviselőtől. A vetélkedőre összesen kilenc csapat jelentkezett, minden résztvevő minőségi dolgozatot mutatott be, méltatta Telegdy Balázs, a Sapientia EMTE tanársegédje.
Előadások a második napon
A Venczel József-emlékkonferencia második napján, a tanulók díjazását megelőzően több előadás is elhangzott Venczel József falukutató munkássága kapcsán. Szász István Tas nyugalmazott orvos, író Venczel József, a Hitel alapítója és szellemiségének meghatározója akkor elhangzott – mának is szóló – hiteles üzeneteiből címmel tartott előadást, Darvas Kozma József római katolikus esperes Venczel József eltelt élete, ahogyan felesége látta címmel; Ambrus Tünde, a Kájoni János Szakközépiskola tanára Székely falutízesekről szóló gondolataim Venczel József tiszteletére címmel mutatta be dolgozatát, Telegdy Balázs, a Sapientia EMTE Társadalomtudományi Tanszékének tanársegédje pedig Venczel József és a bukaresti Szociológia Iskola viszonyáról beszélt a jelenlévőknek.
Köszönet a szervezőknek
A konferencia záróünnepségén a Venczel család képviseletében Venczel József, a társadalomkutató fia mondott köszönetet a szervezőknek és mindazoknak, akik megőrzik és továbbadják édesapja munkásságát és szellemiségét. A rendezvény zárásaként Kósa István, a Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományok Karának dékánja szólalt fel és osztotta meg gondolatait az erdélyi szociológusról, Venczel Józsefről. Mint mondta: azon körülmények között, ahová került, utalva a tudós börtönéveire, mindig ember tudott maradni.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro2013. november 11.
Pávai István, a népi tánczene szakértője
Az erdélyi magyar népi tánczenével foglalkozó kötetét ismertette a székelyudvarhelyi születésű Pávai István népzenekutató hétfőn este a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban.
Az 1994-től Magyarországon élő Pávai István nem ismeretlen a csíkszeredaiaknak, hisz életének egy részét itt élte, tanárként dolgozott a művészeti népiskolában, alapító tagja a Barozda együttesnek. A bemutatásra került kötet közel ötszáz oldalon keresztül ismerteti az erdélyi magyarság körében fennmaradt néptáncok zenéjét. Pávai István több mint háromszáz településen végzett gyűjtőmunkát Erdélyben és Moldvában, könyvében ismerteti a tánckísérő hangszereket, a tánczenei kísérettípusokat, a táncok ritmuskíséretét, valamint a népi többszólamúságot is. A kötet végén összefoglalta az erdélyi magyar népi tánczene vizsgálatának tanulságait.
A könyvbemutató végén egy kis ízelítőt nyújtott a terepen végzett gyűjtőmunka során készített videófelvételekből. Az est folyamán közreműködött Györfi Erzsébet és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes zenekara.
Iochom Zsolt
Pávai István: Az erdélyi magyar népi tánczene /Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2012/, újabb kiadása: Az erdélyi magyar népi tánczene /Kriza János Néprajzi Társaság- Hagyományok Háza, 2013/
Székelyhon.ro2013. december 7.
In memoriam Szabó Csaba
2013. december 14-én délután 5 órakor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának előcsarnokában különleges, az egyetem 1963–1987 közötti korszakának egyik meghatározó tanáregyéniségére, Szabó Csaba zeneszerzőre, az intézetben beszédtechnikát és zenei ismereteket oktató adjunktusra emlékeztető kötet bemutatására kerül sor.
Szabó Csaba /Ákosfalva, 1936. ápr. 19. – Szombathely, 2003. máj. 23./ akár Marosvásárhely zenei életének kiemelkedő személyiségeként, akár a színészképzés korszerűsítésének egyik jelentős képviselőjeként egyaránt számot tarthat az utókor tiszteletére, magas szintű értékelésére.
Az egyetemen található hivatalos dokumentumok szerint Szabó Csaba számára 1963. október 1- jétől állította ki a munkakönyvet a személyzeti osztály, helyettes adjunktusi beosztásban. Ezt követően 1964. október 1-jétől a helyettes jelzőt a törvényben előírt egy év leteltével eltörölte a hivatal, s véglegesített adjunktusa lett az intézménynek. 1966. október 1-jétől a marosvásárhelyi Állami Népi Együttes karmesterének nevezték ki másodállásban, azonban továbbra is teljes katedrája maradt a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. 1987. szeptember 15- én szakadt meg adjunktusi beosztású alkalmazása, miután a kommunista diktatúra törvényei értelmében a kitelepedést kérvényező egyének nem taníthattak romániai oktatási intézményekben. 1988-tól 2003-ig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán folytatta zenepedagógusi pályáját, melynek során elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója jelentette számára a legfontosabb iránymutatást.
A színészképzésben eltöltött negyedszázad során jelentős mértékben járult hozzá a beszédtechnika, a hangképzés és a színpadi beszéd oktatásának tudományos alapokra helyezett korszerűsítéséhez, valamint a zenei ismeretek és énekhangképzés kifejlesztéséhez; addig ezeket a diszciplínákat inkább tapasztalati alapokra építve oktatták az intézetben közreműködő tanárok.
Muzsikusi munkásságát tekintve elmondhatjuk, hogy Szabó Csaba egész élete, egész életműve "harcos" küzdelem a magyarság megmaradásáért és művelődéséért, a magyarság zenekultúrájáért: beleértve zeneszerzői, zenetudósi és zenepedagógiai tevékenységét is. Zeneszerzői és tudományos érdeklődése egyaránt szülőföldje magyar népzenei és zenetörténeti hagyományához kötötte: Marosvásárhelyt a Franz Schmidt-tanítvány Trózner József, majd Kolozsvárott a Gheorghe Dima Zeneakadémián a Kodály-tanítvány Jodál Gábor és Jagamas János növendékeként elkötelezett kutatója és művelője erdélyi nemzeti hagyományainknak. Seres András etnográfussal közösen 1991-ben megjelentetett Csángómagyar daloskönyve és az Erdélyi magyar harmóniás énekek a XVIII. századból című, 1999-ben a Magyar Művészeti Akadémia által a millenniumi pályázaton Arany Díjjal jutalmazott tudományos gyűjteménye örökre beírta a nevét a magyar zenekultúra történetébe, a magyar örökség aranykönyvébe.
Zeneszerzői életműve tematikai és műfaji szempontból rendkívül sokrétű, stílusában igen sokszínű. Az avantgárd új asszociatív zenei nyelvét a magyar zene harmóniás fundamentumába ágyazta. Vokális művei – a gyermekkarok játékosságától, vidámságától (Csingi-lingi reggelek) vegyes karainak drámaiságáig (Kőműves Kelemen) ívelnek, sajátos kórustechnikai megoldásokkal. Vokális-szimfonikus alkotásai – a Szent Márton-mise és a Szent Cecília-mise, miként a részben ide sorolható Passacaglia Kájoni János Székely miséjének Kyrie eleison dallamára című darab – a magyar evangéliumi zeneművészetnek talán legszentebb teljesítményei közé tartoznak. Szőllősy András Szabó Csaba zeneszerzői életművéről írt szavait a kötet előszavának írója idézi: "Ez a gyémánt kétféle ragyogást sugároz: a korszerűségét és az időtlenségét."
S ha majd egyszer, nem távoli időben, képes lesz valaki megírni az erdélyi magyar zenekultúra történetét, Szabó Csaba életművét a legfényesebb lapokra helyezheti el.
A Szabó Csaba Nemzetközi Társaság nemes feladata lehet az elkövetkező időkben az erdélyi magyar zenetörténet kutatásainak összefoglalása és közreadása a XVIII. századtól Seprődi János munkásságán át egész Szabó Csabáig – és tovább. Hiszen minden sovinizmus nélkül igaz lehet Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versének üzenete a XVIII. és XIX. század fordulójáról: "Itt van a legvégső oltára Pallasnak, Az emberiségnek, a csínosodásnak…" – napjainkig érő nemzeti elkötelezettség.
A bemutatásra kerülő kötet példaértékű alapossággal tekinti át Szabó Csaba életútját, művészi és pedagógusi pályáját. Az életmű fejezeteit különböző szerzők tollából olvashatjuk: Láng Gusztáv életrajzi vázlatát, a marosvásárhelyi évekről Csíky Csaba és Kovács Levente tanulmányait. Angi István, Pávai István és Elekes Márta írásai a zeneszerző műhelyébe kalauzolják az olvasót, a szombathelyi évekről Köteles György közöl átfogó szintézist.
A kötetet Ittzés Mihály és Szabó Péter szerkesztették. A kottagrafika Kocsis Tamás munkája. A borítóterv, a tipográfia, a tördelés az Írisz Repro Stúdióban, Kecskeméten történt. Felelős kiadó a Cellissimo Bt. ügyvezetője, Budapest, 2013. Nyomdai kivitelezés: Prime Rate Nyomdai Kft., Budapest. Felelős vezető: dr. Tomcsányi Péter. Az előszót Tóthpál József jegyzi.
A kötetben az életművet átfogóan bemutató, gazdag dokumentációs anyag található, Szabó Csabáné Szánthó Klaudia és Szabó István válogatásában és összeállításában. A művész hagyatékának és szellemiségének ápolója a halála óta elmúlt évtizedben a Szabó Csaba Nemzetközi Társaság. A függelékben dokumentumok, interjúk, nyilatkozatok, kritikák, beszámolók, levelek, nekrológok, megemlékezések, valamint Szabó Csaba műveinek (zeneművek, irodalmi művek, hangfelvételek) jegyzéke található.
A könyvbemutatón több tanulmány szerzőjével (Csíky Csaba, Elekes Márta, Pávai István – aki vetítéssel egybekötött előadás keretében méltatja Szabó Csaba népzenével kapcsolatos munkásságát) találkozhat az érdeklődő közönség, jelen lesznek Szabó Csaba családjának tagjai, özvegye és fia, valamint volt tanárkollégák, tanítványok. Csíky Csaba összeállításában elhangzik néhány, Szabó Csaba által szerzett kórusmű és zongoradarab (Ávéd Éva előadásában). Az esemény mediátora Kovács Levente.
Kovács Levente
Népújság (Marosvásárhely)2013. december 20.
Több a látogató az új székhelyen működő csíki könyvtárban
Látványosan megnőtt Csíkszeredában a Kájoni János Megyei Könyvtár látogatottsága, miután az intézményt új székházba költöztették.
A Hargita megyei könyvtár egy esztendővel ezelőtt, 2012. december 18-án költözött vadonatúj épületbe a korábbi, eléggé eldugott helyen lévő székházból. A forgalmasabb helyen lévő Stadion utcában érzékelhetően többen veszik igénybe a könyvtár szolgáltatásait: november végéig a könyvkölcsönzők száma 5381 volt, ami legalább huszonöt százalékkal több, mint például 2010-ben.
„Egy év alatt a látogatási arány is legalább negyven százalékkal emelkedett. A tapasztalat az, hogy az emberek gyakrabban térnek be a könyvtárba, mint előző esztendőkben, és bár statisztikailag ez nem mérhető – csak a könyvkölcsönzésekről vezetünk nyilvántartást –, tudjuk, látjuk, hogy több időt töltenek a látogatók a könyvtárban” – mondta Kopacz Katalin könyvtárigazgató. Emellett a 2010-es esztendőhöz képest mintegy 7–8 százalékkal nőtt az internethasználók aránya is.
Minden munkanapra egy rendezvény
A látogatószám-gyarapodás részben annak is köszönhető, hogy tavaly december óta ugrásszerűen megnőtt a könyvtári rendezvények száma: a múlt hónap végéig 239 különböző rendezvényt szerveztek, amelyeken összesen több mint tízezer érdeklődő vett részt. Az intézmény vezetője szerint háromszor annyi rendezvényt szerveztek idén, mint a 2010-es esztendőben. Meglátása szerint mindez annak köszönhető, hogy a könyvtár új székháza kiállító- és előadóteremmel is rendelkezik, a gyermekrészleg pedig megfelelő térrel, játszósarokkal, ahol gyermekfoglalkozásokat szervezhetnek.
Nyitott közösségi tér
Kopacz Katalin elmondta: az új székhelyre költözéskor eldöntötték, hogy nyitott közösségi térként működnek majd, helyet adva minden a különféle érdeklődési körű csoportnak és minden korosztálynak. „Ezt a szerepet megítélésem szerint kiválóan betölti a könyvtár. Sikerült megszólítanunk a nyugdíjasokat, akiknek számítógép-kezelési ismereteket oktatunk, a családok is szívesen térnek be hozzánk, a fiatalokat a filmklubbal szólítottuk meg, a kézművesség iránt érdeklődők számára gyöngyfűző tanfolyamokat szervezünk. A nálunk működő amatőr bábtársulat a legkisebbeket szórakoztatja, a diákok számára könyvtári kalandozásokat és változatos játékos foglalkozásokat szervezünk, a helytörténet iránt érdeklődőknek pedig honismereti esteket” – sorolta a könyvtárigazgató.
A Stadion utcában egyébként 1200 négyzetmétert bérel a megyei könyvtár, négyzetméterenként havi 6,3 euróért. Bérként havonta7560 eurót fizet a könyvtárat fenntartó megyei tanács, 1500 euróval többet, mint a régi székházért.
Kozán István
Krónika (Kolozsvár)2014. január 8.
.
Ervin atya: békességet szeretnék
A szárhegyi ferencesek kapcsán több cikk is napvilágot látott az elmúlt esztendőben. Egyedül Ervin atya nem hallatta szavát a sajtóban. Most megtörte a csendet, kikötve, csak az őt érintő kijelentésekre kíván reagálni, Csíksomlyóra helyezéséről továbbra sem fog részletekkel szolgálni. Hangsúlyozta: ő arra esküdött fel, hogy paptársait soha, semmilyen körülmények között nem bántja, ezen válaszaival is csak egy célja van, hogy véleményét elmondva békesség legyen.
– Augusztus elsejétől Csíksomlyóra helyezték Ervin atyát. Ennek részleteiről sem a rendi elöljárók, sem ön nem nyilatkozott...
– Köszönöm, hogy lehetőséget adott, hogy most nyilatkozzak. Nyáron nem voltam hajlandó „kötélnek állni”, hogy belső dolgainkról beszéljek. Mivel sokan véleményüket nyilvánították, illetékesek és illetéktelenek, úgy gondoltam, talán nekem is jogom lenne arra, hogy segítsek tisztázni a feszültségeket. Rendtartományfőnökünket egy Varsó melletti ferences konferencián kérték véleménynyilvánításra, ahol a 130 országban élő ferencesek ügyeiről tárgyaltak. Érthető, hogy a nehéz megbeszélései közepette ő sem adhatott lényeges eligazítást. A frissen Szárhegyre került testvérek pedig még nem ismerhették meg az ottani körülményeket. Igaz, hogy a „nagy nyilvánosság” is beleszólt belső ügyeinkbe, de természetesen nem ismerhette a kulissza mögötti helyzetet. Itt akarom megköszönni, hogy elhurcoltatásunk idején a szárhegyi ferenceseket szerető nép vigyázott a kolostorunkra, és magáénak tartotta. És külön meg szeretném köszönni a templomi gondnokság tagjainak, hogy tizenhat éven át segítettek a kolostortemplom rendbehozásának nehéz munkájában. Náluk nélkül azokat a nehéz munkákat soha nem tudtam volna megvalósítani. Elhelyezésem körülményeiről most sem akarok beszélni, csupán az azóta történtekről, nyilvánosságra jutott dolgokról. Akaratlanul sem akartam megzavarni a karácsony békéjét, és ezért akarom csak most sorba venni az újságban is megjelent problémákat: a méhek, az oltárasztal, a napelemek, a keresztút, a szoborpark ügyét.
– Vegyük sorba: egy éjszaka Szárhegyről elvitték a méheket, amint a szárhegyi testvérek és rendházfőnök is elmondta, hozzáértő testvér gondjaira bízták. Mit fűzhet ehhez hozzá Ervin atya?
– Igen, egy éjszaka eltűntek a méhkaptárok. A faluban elfutott ennek a híre. De nem ellopták, hanem törvényesen elvitték. Csak azt is kellett volna tudni, hogy novemberben még repülővel sem szabad szállítani a méheket. Hogyan kerültek korábban ezek a méhek a kolostor birtokába, a gyümölcsöskert csemetéi közé? Valamikor 80 évvel ezelőtt már volt ott méhészet, és példamutatóan foglalkoztak a barátok vele. Alkalmas a környezet: hat kilométeres körzetben nincs gyárkémény, és bőségesen áll rendelkezésre nektár. Jó méz készült itt, mert tudni kell, hogy különbség van az üzletben vett Tokaji vagy Murfatlar, illetve a termelő pincéjéből vásárolt bor között. Az európai piac ma az utóbbit keresi. De egy más szempont is vezetett engem a méhek kolostorudvarba való telepítésére. Valaki (E. O.), akit kidobtak állásából, eljött hozzám, és munkalehetőséget keresett. Hát én nem vagyok munkaközvetítő, de éjszaka nem tudtam aludni az ügy miatt. Reggel hívattam az illetőt, és feltettem neki a kérdést: hajlandó volna-e elvállalni egy méhészet vezetését, hisz hazulról már úgyis ismeri a méhészet gyakorlatát. Megegyeztünk: én adom a befektetést, ő adja a munkát, és osztozunk, a termelés fele a kolostoré, az árva gyermekeké, a másik fele pedig őt illeti a munkájáért. Megkezdődött a majdnem két évig tartó bürokratikus ügyek, építkezési tervek kivitelezése, majd a cementalap és a méhlak felépítése. A kaptárakat kérésünkre a legjobb szakember készítette, a különböző színű, díszítő betűket pedig egyenesen Nyíregyházáról hoztuk. A szépséget megfizetni nem lehet. Húszan, harmincan is közreműködtek, hogy a méhek megkezdhessék munkájukat. De a „jó gyermekek” hógolyózni szeretnek, s bizony, az első év családjai tönkrementek. A második évben az időjárás nem volt alkalmas, de így is 60-70 kilogramm méz került a raktárba. De elárulok egy titkot. Engem a Keresztény Demokrata Párt programtervezete miatt ítéltek életfogytiglani kényszermunkára. Ennek a tervezetnek a lényege az úgynevezett részvényesedés. A lényege: a kapitalista adja a tőkét, a proli pedig a munkát. A gazdasági élet növekedésének mozgatórugója az érdek. Mindkettőnek érdeke a haszon. A tőkés nem ér semmit a munkás nélkül, hiába van pénze. A munkás pedig pénz nélkül szintén hiába dolgozik. Mindketten olyan mértékben kell hozzáálljanak az előállítandó értékekhez, hogy a piacon el lehessen adni. Tehát én úgy gondoltam, hogy össze kellene házasítani a tőkést a prolival. Ebben látom a jövő gazdaságának a legfőbb rugóját. Hát én is ezt akartam kipróbálni a gyakorlatban. Ne csodálkozzék ezek után senki, ha szíven ütött a kaptárak „eltűnése”. De most adódott egy újabb gond: nem lehet otthagyni a gyümölcsös kertben a semmire sem használható építményt. Le kellene bontani, de ehhez hatósági engedély kell. Mi lesz a cementalappal, amelyet csak robbantani lehet? Hát ezt találják ki mások!
– Sokak fogadták rosszul az utólag bejelentett hírt: eladományozták az oltárasztalt. Mit tud Ervin atya ezen oltárasztal történetéről?
– Az oltárasztal is eltűnt a közvélemény tudta nélkül. Ennek felállításában is többen közreműködtek annak idején, így érthető, hogy ragaszkodtak is hozzá. Elmondom a történetét. 1978-79-ben megkértem a magyarfenesi plébánost, akinek csak néhány híve maradt, hogy jöjjön segíteni a kolozsvári ferences templomhoz. Így tudtam meg, hogy milyen kincs van a birtokában. Valószínűleg a Haller-Csáky grófok, kegyurak bútoregyüttese, hagyatéka. Meg kellene menteni, mert illetékes illetéktelenek szemet vethetnek rá. Akkor az építészeti egyetem professzora szintén igazolta a műkincs felbecsülhetetlen értékét. Megmentésére a legkézenfekvőbb megoldás az volt, hogy betesszük Kolozsvárra, a ferences templomba liturgikus tárgyként. Sokan megcsodálták, műértő szakemberek is. Amikor a templom új berendezést kapott, a bútoregyüttes a templom raktárába került. A tűri plébános szerette volna elvinni, de én inkább Szárhegyre szállítottam. A gyergyószentmiklósi múzeumi szakember, S. L. és a szárhegyi B. J. sokak segítségével alaposan, hosszú munkával fecskendezte be az oltárasztalt, szúellenes kezelést végezve, érthető, hogy sokan érzik magukénak. Az idelátogató turisták megcsodálták, fényképezték, nem tudtak eleget csodálkozni azon, milyen nagy érték van Szárhegyen. Azt én nem tudhatom, mi lesz a további sorsa, ha a nyugatra menekült család érdeklődni fog és visszaigényli jogos tulajdonát.
– Hasznavehetetlennek tűnik így utólag az Ervin atya által felszereltetett, a templom fűtését segítő napelemes rendszer. Elhangzott az is, hogy akár át is verhették az atyát, amikor ezt megvásároltatták önnel. Mi erről a véleménye?
– Én nem gondolom, hogy a fa- vagy gázfűtéses templommelegítést napelemekkel lehetne helyettesíteni. De a hozzáértő szakemberek pontos számításai alapján a fűtés hőfokát 5-6 fokkal lehet emelni, ez pedig elégséges volna május-június, illetve szeptember-október időszakokban a templom fűtésére. Fűtésidény kívüli fűtés lehetne, mert ilyenkor még olyan hideg van a templomban, hogy ha selyemruhába jöttek a nők, megfagytak. A napelemes rendszer által biztosított hőfokok csökkentették a hideget. Ezt a gyakorlatban a hőmérők is igazolták. Nyári időszakban a templom északi falainak nedvességét szárítja, és a gombásodást megakadályozza. Még a Kájoni-kriptába is bevezetném a felszerelést! Ez a rendszer tíz év múlva fogja visszatéríteni a befektetett pénzt. Remélem, senki sem tiltakozik az ellen, hogy a fürdőszobában és a konyhában állandó, ingyen meleg víz legyen. Legfeljebb a zarándokokat, turistákat figyelmeztetném arra, hogy a zuhanyozásnál nehogy leforrázzák magukat. Az ellen viszont határozottan tiltakozom, hogy a munkálatokat vezető céget csalással gyanúsítsa meg valaki. Rólam se gondolja senki! Elég tandíjat fizettem ahhoz, hogy ne legyek naiv. Ha kívánják, akkor a két templomi hőmérő mellé még egy harmadikat is adományozok. Még van egy kérdésem: mi történne akkor, ha a ferences templomot újra a plébánia venné pártfogásba. Nem lehetetlen, hiszen a múlt században ez háromszor is megtörtént. Ha ez bekövetkezik, mi lesz a templom fűtésével, ha a napelemes rendszert most lebontják, eladják?
– Felmerült egy keresztút létrehozásának szándéka és ezzel együtt a kolostorudvarban lévő szoborpark elköltöztetése is. Mit tud Ervin atya a keresztút-tervezetről?
– Már öt éve tárgyalunk erről a templomi gondnokság gyűlésein. A ferencesek kiváltsága volt a keresztutak felállítása mindenütt a templomokban és a szabadban. Somlyó példájára valamikor Szárhegyen is, a kolostortól a Szent Antal-kápolnához vezető úton voltak stációk. Nagyanyám még emlékezett erre. Akkor még a grófoké volt az út, ma magánterület. Más helyen is el lehetne képzelni a keresztutat, jó volna újragondolni, hol lehetne leginkább megvalósítani. Mert a turisták és zarándokok, amikor átutazva Szárhegyen meglátogatják a templomot, és túl rövid idő áll rendelkezésükre, vajon kedvük kerekedik keresztutat is végezni a kolostorkertben? A nagyböjtben, amikor az egyház hivatalosan végzi a pénteki keresztutat, nyolcan, tízen jönnek el a templomba, és ez kint lenne, szabad ég alatt.
– Mit gondol a szoborpark létéről, mennyire tájidegen az a kolostorudvarban, szükséges-e elköltöztetése?
– Ezt a megvalósítást Kájoni János polihisztor el sem tudta volna képzelni, de boldog Márton Áron püspök a rendi vezetőség hallgatólagos tudtával 1974-ben szerződést kötött a Megyei Alkotóközponttal. Ennek egyik pontja arról intézkedik, hogy a kolostor tulajdonát képező két kert közét és temető közötti területet szoborpark létesítésére használják fel. A „katedrális nagy püspökünk” értett egy kicsit a művészethez is. Écsi János provinciálisunk pedig titkos teológiánkon művészettörténetet tanított, és lehetősége volt arra, hogy Európa nagy múzeumait meglátogassa. A szerződéskötéskor jól tudták, hogy a Barátság táborba érkező alkotóknak meddig terjed a művészi szabadságuk. Lehetőségünk van arra már nekünk is, hogy eljuthassunk a leningrádi, szentpétervári Hermitage múzeumba. Kíváncsi volnék, hogy ott milyen arányban vannak kiállítva szocreál és klasszikus műalkotások. A Lázár múzeum, a ferences kolostor és az alkotótábor az utóbbi században szépen, testvériesen együttműködött. Kár volna a Kájoni János szellemiségétől eltérni, és feladni a ferences kolostor kultúrjellegét. Kultusz, kultúra, karitász, ez a ferences kolostor identitása, az identitását kellene megőrizni. Én azt ajánlanám a szárhegyi alkotóközpont igazgatójának, és ne botránkozzon meg senki, hogy 2014 nyarán hívja meg a székelyföldi fiatal szobrászművészeket, és mutassák meg képességeiket! Erdélyországban itt lehetne megvalósítani egy olyan szoborparkot, amelynek csodájára járna az egész Kárpát-medence. Már eddig is elterjedt a szárhegyi ferences kolostorral kapcsolatos kultúrközpont híre. Én nem ragaszkodom hozzá, de szélesebb nyilvánossági körben is meg lehetne fontolni a gondolatot. Hozzáteszem: a kaszáló terület tisztán tartására az utóbbi időben ráfizettünk. Örvendtünk, ha valaki ingyen lekaszálta a füvet, de még így is külön kaszást kellett megfizessünk, hogy a nehéz terepet megtisztítsa.
– Sorba vettük azokat a kérdéseket, melyek önt is érintették. Ezek után egy kérdés maradt: mit kíván a Szárhegyen lakóknak 2014 januárjának legelején?
– A régi hagyomány szerint az újévi köszöntőben megfogalmazott értékeket: bort, búzát, békességet, s hozzá jó egészséget. A gazdasági életünkben pedig okos összefogást a közjó érdekében. Nagy lehetőségek nyíltak s nyílnak meg számunkra a jövőnk építésében. Szebb vidéket nem tudok elképzelni, mint a Gyergyói-medence. Van tiszta levegőnk, tiszta erdeink, mezeink. Vigyázzunk a tiszta vizünkre, mert az kimondhatatlan nagy érték. S ha mindezekhez társulna a tiszta erkölcsiség, akkor ennél boldogabb életlehetőséget nem tudnék elképzelni az egész világon.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro,2014. január 31.
KISEBBSÉGBEN: A Fehér Holló szárnyrebbenései
Cseke Gábor olvasónaplója
Nemrégiben érdekes könyvbemutatón vettem részt a csíkszeredai Kájoni János megyei könyvtárban: Oláh-Gál Róbertnek a két Bolyairól szóló tudománytörténeti riportjait magába foglaló kötetét (X-ek, azaz ismeretlenek a Bolyaiak életében), annak történetét ismerhettük meg - és nem csupán a szerző jóvoltából. Jelen volt ugyanis, házigazdaként, az a Sarány István közíró is, aki az eseményen a Fehér Hollónak elnevezett, egyre terebélyesedő könyvsorozat kiadóját (Világhírnév) képviselte. Megtudhattuk tőle, hogy a Fehér Holló tulajdonképpen egy erdélyi médiacsoportosulás, amelynek feltett szándéka, hogy a napjainkban erőteljes sorvadásnak indult - netán divatja vesztett? - nemes zsurnalizmust, a publicisztika műfaját átmentse a számára csöppet sem kedvező időn. A szerény kivitelezésű, önerőből támogatott Fehér Holló-kötetek száma immár több tucatra rúg, s immanens, saját értékeik mellett igen fontos szempont, hogy egymásra hatásuk ráadásul további új minőséget, valóságmegközelítést eredményez.
Zászlópengetés
A Bolyaiak életét és korát övező komplex problémakörben mozgó kötet bemutatója közben, egyáltalán nem mellesleg eszembe jutott az, hogy a beszélgetést irányító Sarány István igazából az első szerzők között volt, aki legjobb publicisztikai írásait egybegyűjtve, megválogatva és célirányos eszmei rendbe sorolva részt vett a Fehér Holló-mozgalom elindításában, terebélyessé válásában. A 2011-ben napvilágot látott Zászlópengetés című kötete (szerkesztette: Szabó Csaba - a Fehér Holló megálmodója -, lektorálta Ambrus Attila - maga is az alapítók egyike) mindenekelőtt nézőpontjával tűnik ki a megszokott publicisztikai gyűjtemények közül. A könyv Szórványlét című bevezetőjében a szerző arra próbál meggyőzően fényt vetni, hogy az erdélyi magyarság - és általában minden emberi közösség, akárcsak úgy általában is, maguk a dolgok - többféle nézőpontból szemlélhető, s alaptudnivaló, hogy ami az egyik szögből netán soknak látszik, az máshonnan tekintve nyugodtan lehet már-már elenyészően kevés. Többség és kisebbség egymásba játszó dialektikájának mindennapi alkalmazásában segíti tehát az olvasót azzal, hogy mindjárt a könyv első lapjain leszögezi:
„A Székelyföld magyarságát tömbmagyarságnak könyveli el a politikai diskurzus, s így él a köztudatban is a székelyföldi lét. A vaslábi magyarság szórvány-e? Vagy netán a vaslábi románság él szórványban? Vagy mi a helyzet a Székelyföld déli, a Barcasággal határos peremének magyarságával? A bölöni magyar tömbben él-e vagy szórványban a román ajkú cigányok között? A moldvai Klézsén a magyarok tömbben élnek-e avagy szórványban? Tovább ragozva: szórványban él-e a csíkszeredai unitárius vagy a homoródalmási katolikus?
A szórványkérdés tehát nézőpont kérdése, akkor is, ha csak etnikai vagy felekezeti vonatkozásban vizsgáljuk. Vagy annak függvényében is változhat a megítélés, hogy mekkora területre — településre, tájegységre, megyére, történelmi régióra vagy országos szintre — vetítve boncolgatjuk a kérdést. A hévízi román például többségi a városában, kisebbségi a megyében és többségi Erdély-szinten meg országos szinten. Akkor a hévízi román most többségi-e vagy kisebbségi? A hévízi magyar számbeli kisebbségben él településén, megyeszinten a számbeli többséghez tartozik, országos szinten pedig egy kisebbségi közösség tagja. Most már mi ő? Többségi vagy kisebbségi?”
Érdekes módon, Sarány István ezúttal nem is annyira a kijelentéseivel, mint inkább a kérdéseivel ülteti el bennünk a szemléleti rugalmasság igényét, s bevezetője után jobban értjük - nem egy esetben a bőrünkön is érezzük - publicisztikai látleleteinek igazságtartalmát. Ugyancsak javára válik, hogy rövid lefutású, igazából mindennapi jelzés értékű írásait kifogyhatatlan rendszerező kedvvel csoportosítja ciklusokba, amelyek címei önmagukért beszélnek. S ha nem is mindig tudatosan, de a sejtés szintjén föltétlen eligazodunk, ha ilyesmiket olvasunk az írások fölött: Délibábok helyett, Román feltámadás, Zászlópengetés, Iskolai agresszió, Visszaszolgáltatás, Operett és operáció, Tüzelünk, Fogyjon a magyar, Ünnep lélekben, Statisztika és tragédia...
A kötetben tárgyalt problémák mindennapi sokasága és sokrétűsége mindegyre arról győzik meg az olvasót, hogy a vérbeli közírónak lételeme a valóságra való állandó ráhangolódás és -kapcsolódás, a látszólag önmagukban megoldandó gondnak minősülő jelenségek ugyanis legtöbbször a fű alatt és akár jóval mélyebben is, végső soron összefüggnek, egymást erősítve vagy gyengítve. Előszeretettel mutat rá a délibábkergetés meddő gyakorlatára mindennapjainkban, amikor nem a józanul megálmodott tervek vezérlik a cselekvést, hanem a terméketlen vágyálmok, az örökölt illúziók, az önmagunkba zárkózás ellentmondásos, vitatható védőpajzsa mögött. Problémaláttatása mindvégig igazodik ahhoz a kettős szemlélethez, amit könyve bevezetőjében magára nézve is érvényesnek fogalmazott meg - józan önértékelésre és önbecsülésre buzdítva az olvasót, mind egyéni, mind szűkebb-tágabb közösségi összefüggésben.
Elvégre Sarány István „fehér hollósága” is relatív a maga nemében; s inkább olyan szempontból ritka madár ő, hogy mifelénk egyre kevesebben és szakszerűtlenebbül művelik a publicisztikai elemzés, az újságírói avatott véleménymondás műfaját. Sarány esetében viszont ez az állítás nem áll: a lap, ahol dolgozik (Hargita Népe) szerencsére még nem adta fel azt az eszményét, hogy a hírek, az idők járása befogadását és értelmezését az újságírónak kutyakötelessége elősegíteni, állásfoglalásával befogadhatóvá tenni. Szerzőnk továbbra is jelen van szinte naponta lapja hasábjain, ugyanakkor a fentebb említett médiaklubhoz tartozása révén felelősséget vállal az újabb tagok toborzásában, felkarolásában. A szabály ugyanis pofonegyszerű: a Fehér Holló-sorozatban kiadott bármely szerzőnek kijár a klubtagság - más szavakkal, a tagság gyarapodásával egyidőben egyre több azon művek száma, melyek mai valóságunk kérdéseiben és jelenségeiben segítenek eligazodni. Ezt ünnepelhettük a Bolyaiakról szóló kötet megjelenése ürügyén.
Dokumentarista látásmód
Fehér hollóságra ugyan még nem vállalkozott, bár több könyves szerző Daczó (Szabó) Katalin, s minden további nélkül akár ma is összeállna egy izgalmas interjúkötet azokból az írásaiból, melyek heti rendszerességgel jelennek meg közel egy éve a Hargita Népe hasábjain.
Alkalmam volt írni nemrégiben Daczó Katalin több munkájáról, évekkel ezelőtt pedig interjút is készítettem vele, amikor alkotóként éppen dokumentumfilmek, filmriportok készítésére rendezkedett be, rendszeresen benevezve a Film.dok fesztiválra, amelyen szép sikereket ért el. A mindenekelőtt a Duna televíziót tudósító filmestől akkor megkérdeztem: számára mi a vonzóbb a dokumentumfilm készítésében: a dokumentarizmus varázsa, vagy maga a film műfaja? Válasza némileg tétovázó volt, de pontos, és ma is érvényesnek tartom:
„Ezen magam is sokat töprengtem, de nem tudtam egyértelmű választ adni rá magamnak. Az biztos, hogy mostanig, bármilyen munkahelyem is volt, valamiképpen kapcsolatban álltam a valóságkutatással, a ledokumentálható, tárgyi világgal. Udvarhelyi könyvtárosként a helytörténeti gyűjteményekkel foglalkoztam, aztán Csíkszeredába jőve az Antena 1-hez jelentkeztem, de az állás pár hónap múlva megszűnt, majd kis kitérővel következett a Csíki TV, ahol hamarább lettem dokumentumfilmes, mint riporter. Első munkám a 110 éves városháza történetének feldolgozása lett, aztán a híradózás mellett, 1998 és 2002 között, Visszajátszás cím alatt mintegy 100 részes filmsorozatban jártam utána a csíkszeredai Petőfi utca patinás épületei egykori történetének. Tehát a filmezés régi szerelem, de csak az egyik lehetőség arra, hogy a valóságról valljunk. Épp úgy foglalkoztat az írott riport vagy akár egy helytörténeti kiállítás. Ha lefilmeztem valamit, az nem gátolt meg abban, hogy riportban vagy könyvben, más megközelítésben is feldolgozzam a témát. Szeretem elgondolkoztatni az embereket, hogy a problémafelvetésem megérintse őket.”
Ezt a műhelyvallomást azóta sem írta felül az élet, sőt! Még úgy sem, hogy a filmes lendület időközben kényszerűségből alább hagyott - és ez mindenek előtt nem Daczó Katalinon múlott, intézményes betegségről van szó, melynek nyomán a Film.dok is máról holnapra kimúlt -, de a dokumentarista érdeklődés továbbra sem pihen, új és újabb megnyilvánulási területeket keres és talál magának. Az egyik ilyen érvényes kifutópálya a Morfondir.ro weboldal, amelynek Derítés című rovatában Daczó Katalin érdekesebbnél érdekesebb helytörténeti dokumentumokat idéz fel és kommentál Csíkszereda és környéke múltjából, levéltári kutatásokra alapozva.
A másik területet éppen a Hargita Népének szánt gyakori riportok, beszélgetések jelentik, amelyek a székelyföldi valóságnak egy-egy kevésbé ismert személyiségét, eseményét, emlékezetes pillanatát idézik föl, a minden részletben elmélyülő, minden összefüggés iránt érdeklődő oknyomozó riporter szemével. Daczó Katalinra fokozottan jellemző: nem igazán lehet tetten érni, hogy írásaiban netán engedne bármiféle üresjáratnak. Már témaválasztásai is kellően rendhagyóak - anélkül, hogy a szerző engedne az olcsó szenzációhajhászás divatjának.
Egyszer a híres romániai kaszkadőr, Cseh Szabolcs székely-magyar gyökerei után nyomoz, bemutatva eközben a széles körben, nemzetközileg is ismert szakember életének eddig „láthatatlan” oldalát, máskor viszont a méltatlanul háttérbe szorított, már-már elfeledett erdélyi költő, Salamon Ernő portréjához kutat fel eddig ismeretlen életrajzi adalékokat... Már-már elfeledett székely festő, János László nyomaira bukkan, aki valamikor Szépvízről indult nehéz körülmények között és ugyanott futott be egy gyűjteményes kiállítással, amit aztán a csíkszeredai múzeum is bemutatott... Hogy majd a Székelyföldön közismert, a magyar vasúttörténelemben kiemelt fontossággal bíró gyimesi műtárgy zaklatott, eseménydús sorsáról szóljon - nem mindennapi hitelességgel. Rátalált ugyanis egy építőmérnökre, Rigó László-Szabolcsra, akit annyira érdekelt a gyimesi vasúti leágazás története, hogy alapos tanulmányozásba kezdett. A vele készített interjú minden tekintetben emelte a lap információs értékét...
Sorra szólaltatja meg, alapos kérdezz-felelek alapján a kiteljesedő életpályájú székelyföldi személyiségeket - volt orvos-polgármestert, fotografáló geológust, a nyugalmazott versmondó könyvtárigazgatót, a csángóföldön oktató, népszolgálatot végző pedagógus házaspárt, a Nagy Imre festőművész hagyatékát kezelő és felügyelő, dizájner és művészeti közíró kurátort stb. -, s ugyancsak ő az, aki nélkülözhetetlen aprómunkával segíti a madéfalvi Siculicidium 250. évfordulója alkalmával rendezett emlékév dokumentáris megalapozását. Évek óta következetes összeállítója a csíkszeredai városvezetés által támogatott helytörténeti évfordulós naptárnak, ami legtöbbször izgalmas felfedezésekkel, elfeledett adatokkal és eseményekkel lepi meg nem csupán a nagyközönséget, de olykor a szakmát is.
Daczó Katalin legutóbbi években született legjobb írásai - véleményem szerint - önként kínálják magukat ahhoz, hogy kötetté szerveződve gazdagíthassák a Fehér Holló-sorozat eddigi palettájának színárnyalatait, ezáltal újabb taggal bővítve a szépreményű médiaklubot.
Csíkszereda, 2014. január 27.
maszol.ro,2014. február 6.
Lelki útravalók Péter pátertől
Sebestyén Péter csíkszentmihályi születésű, Marosvásárhelyen élő római katolikus lelkipásztor Tüzet hoztam! című kötetét mutatták be csütörtök délután a Kájoni János Megyei Könyvtárban.
A kolozsvári Verbum Kiadó gondozásában tavaly megjelent kötetet Bács Béla János ismertette és beszélgetett a szerzővel, valamint az utószót jegyző Balog Lászlóval, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Egyetem Könyvtárának igazgatójával. A most bemutatott kötetet két másik kötet előzte meg. „Három évvel ezelőtt a Vasárnap katolikus hetilap felkért, hogy leírt igehirdetést szolgáltassak, így került sor erre a munkára, és így született ennek a munkának a befejező kötete. Leírni nyilván nagyobb felelősség, és az ember megfontoltabb, amikor ír. Amikor leírjuk, jobban megfontoljuk, jobban csiszoljuk a szavainkat, jobban közelíthetjük az Igazsághoz a mondandónkat. Sokszor a leíratlan prédikáció is pongyolává teheti a szentbeszédet. Mikor leírjuk, kitakarítjuk a fölöslegeket. Kosztolányi mondja, akkor kezdődik a tollforgató, amikor mer önmérsékletet gyakorolni, meri akár felét is kihúzni és újrafogalmazni önmagát” – osztotta meg portálunkkal Sebestyén Péter. A kötet tematikájában nagyon sokrétű, szerteágazó, attól függően, hogy mint mondta, az adott vasárnapon Jézus miről szól, milyen formában szól hozzánk, érint meg. „
Minden igehirdetésben igyekeztem időszerűvé, aktuálissá, frissé tenni azt az üzenetet, amit én a lélek segítségével ki tudtam olvasni a készület során. A csendes készülődések, átimádkozott napok, utánaolvasás, továbbá a biblikus felkészültségtől kezdve az anyanyelvi igényesség is benne van. A hálától az adakozásig, a munkától a szenvedésig az életnek az alapkérdései sorra kerülnek. Fontosnak tartom, hogy aki rendszeresen jár szentmisére, az vigyen valamit magával haza. És azért gondoltam, hogy ezeket ilyen formában örömmel adom kézbe azoknak is, akik ritkán járnak, vagy akik otthon ültek, vagy akik lemaradtak éppen.”
Elmondása szerint a már több mint 15 éve a Marosvásárhelyi Rádió Hit-vallás rovatának külső munkatársaként megízlelte, hogy mit jelent a kimondott és a leírt szó súlya, amikor az Igazságról szól.
„Képzett teológiai eszmefuttatás, ugyanakkor közérthetőség, ízes mondatszerkesztés, sok helyen retorikai leleményesség, játékosság, nyelvi és székely humor, optimizmus és empátia a legfőbb összetevője ennek a kötetnek is. (…) Sebestyén Péter szövegei úgy konstruálódnak, az egyes szövegek narratívái oly módon tárják fel a szerzői szándékot, hogy azokat hétről hétre a legegyszerűbb, egyetemi padokat nem koptatott emberek, katolikus hívek és Istent hívők, másképp gondolkodók, más vallásúak, kételkedők és hitetlenek is befogadhatják” – véli a kötetről Balog László.
A kötet szerzője szerint a tűz mindannyiunkban ott van, csak le kell fújni a parazsat róla. „Jézus mondja: Tüzet hoztam! Ez mintha ellenkezne azzal, hogy máskor békét hirdet. De ebben az esetben a tűz nem a rombolást jelenti, hanem a belső égést, a lelkesedést, a perzselő erőt. Én, hogy hazahoztam az Evangélium leírt magyarázatait, ezzel kicsit fel is akarom lelkesíteni, ébren tartani azokat, akik olvassák. Csak az tud lángra lobbantani mást, aki maga is lángol. Nekem kicsit a karrakterem is ilyen, és úgy tartom, hogy amikor az emberből a tűz kihunyt – ez a szeretetre és a hivatásra is érvényes –, akkor vége. Isten tüze ég bennünk, táplál, erősít, nem éget el. És merjünk belemerítkezni ebbe a tűzbe, ezért is merem nyugodt lélekkel lelki olvasmánynak ajánlani ezt a könyvet!”
Péter Beáta
Székelyhon.ro,2014. május 5.
Egy diplomata vallomásai
Hodicska Tibor egykori diplomatával tartottak író-olvasó találkozót hétfőn este a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében, akinek a Pallas-Akadémia Könyvkiadó és a Pont Kiadó jelentette meg nemrégiben a Négyszemközt Ceauşescuval című kötetét.
A szerző harmincöt év külügyi szolgálatából másfél évtizedet Bukarestben töltött a Magyar Nagykövetség diplomatájaként. Később a Moldovai Köztársaságban volt nagykövet. A kötet főként az itteni tapasztalatokról szól, mivel ő is síkra szállt a romániai magyarok jogainak érvényesítéséért.
A diplomatával Kozma Mária, a kötet szerkesztője beszélgetett. Mint kiderült, a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején szélmalomharc folyt, hiszen ebben a periódusban már a román hatalom minden nemzetiségi kérdést belügyi problémaként kezelt, beindítva a kisebbségeket beolvasztó politikáját.
Több évig szervezték a román–magyar találkozót, végül a hetvenes évek végére született egy kétoldalú megállapodás, amelynek 22 pontja között szerepelt például az aradi Szabadság-szobor visszaállítása, továbbá egy közös, román–magyar történészbizottság létrehozása. Ezt a szerződést a román fél teljesen figyelmen kívül hagyta.
A nyolcvanas évek végétől sok romániai magyar Magyarországra disszidált, volt, aki a megélhetésért tette, de voltak menekültek is, mint Páskándi Géza, akiért a diplomáciai befolyást is be kellett vetni. Erről szól ez a memoár, amelynek szerzőjét az idősebb csíkiak jól ismerhetik, hiszen ahogy az est során vallotta, Csíkszeredába és Gyergyószentmiklósra járt kikapcsolódni, feltöltődni, az újabb diplomáciai csatározásokhoz erőt gyűjteni.
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro2014. június 5.
Csíkmadaras – Tankóné Péter Mária-Terézia könyvbemutatója Csíkszeredában
Tankóné Péter Mária-Terézia csíkmadarasi nyugalmazott tanítónő évtizedek óta gyűjti szülőfaluja néprajzi és helytörténeti adatait, hagyományait, szóbeli, írott és képi dokumentumait.
Értékmentő munkásságának eredménye szülőfalujáról eddig megjelent négy kötete is, amelyekben a madarasi emberek életét, hétköznapjait, ünnepeit, szokásait, tárgyi környezetét, viseletét, családfáit, szellemi hagyatékát mutatja be. Legújabb könyvében, Csíkmadaras. Válogatás – Fazakas Ágnes: Mesék, történetek Csíkmadaras helyneveiről címmel egy helyi meseíró hagyatékából tesz közzé válogatást. A mesék, történetek szerzője Fazakas Ágnes meseíró, tízgyermekes csíkmadarasi családban született 1918-ban. „Ágnes néni” hagyatékában több füzetre való mese, történet, vers őrződött meg. Ebből a hagyatékból válogatott egy csokorra valót, és tette most közkinccsé Tankóné Péter Mária, aki szeretettel ajánlja a könyvet minden gyermeknek és felnőttnek.
A történetek közös vonása, hogy mindenik a szülőfaluhoz, Csíkmadarashoz kötődik. „Legtöbbjük a falu hagyományos helyneveinek eredetére emlékeztető, tényleges történelmi adatokat is tartalmazó esemény, ami időtlen idők óta ott él a helybeliek tudatában. Mindez Csíkmadaras valós történelméhez kapcsolódik, s felfedezhetjük benne a népi képzelet, a gazdag székely fantázia működésének jellegzetes jegyeit.” – írja a kötet előszavában a szerkesztő. A mindeddig kéziratban őrzött szövegek a néprajz, a csíkmadarasi helynévanyag és nyelvjárás kutatói számára is értékes forrást jelentenek.
A könyv művészi illusztrációit Gyarmati Rozália (született Tamás Rozália) Svédországban élő csíkmadarasi költő, festőművész készítette, aki a kötet kiadását is támogatta.
A kötet szerkesztőjével, Tankóné Péter Máriával Oláh-Gál Elvira újságíró beszélget a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében szervezett könyvbemutatón, 2014. június 10-én, kedden, 18 órakor. Közlemény
Tankóné Péter Mária-Terézia: Csíkmadaras. Válogatás – Fazakas Ágnes: Mesék, történetek - Csíkmadaras helyneveiről. Erdély.ma2014. június 18.
Történetek a Macskadombról
Olvassatok minél több verset, könyvet, mert nagyon szép a magyar nyelv, játékos, humoros. Aztán tanuljatok meg nagyon helyesen írni, mert az anyanyelvünk az egyetlen vagyonunk – biztatta kis hallgatóit Tóth Ágnes nagyváradi író Csíkszeredában.
A nagy érdeklődésre való tekintettel két író-olvasó találkozót is tartottak kedden délelőtt a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Tóth Ágnes Macskadombi versek című új gyermekkönyvét és gyermekdalos zenealbumát mutatta be a gyerekeknek, Nagy-György Erika gyermekkönyvtáros gitárkísérettel működött közre.
Tóth Ágnesnek ez a hatodik gyermekkönyve, verseit gyerekeinek kezdte írni. A most bemutatott kötet tavaly jelent meg Kovács Klaudia illusztrációival. A verseket Trifán László zenésítette meg, így született egy gyermekdalos CD is.
A kötetben 108 gyerekvers található különböző kategóriákban: színekről, évszakokról, az ünnepekről, a hétköznapokról, az emberi butaságról, Nagyvárad jellegzetességeiről, kerti növényekről, a gyerekek gondolatairól, az őket körülvevő világról szólnak a versek. A címben szereplő Macskadomb egy létező hely Nagyváradon – mondta el a szerző.
„A tövében nőttem fel, télen sokat szánkóztam rajta, nyáron sok bodzavirágot szedtem ott. De úgy látom, hogy bármit írok, mindenhová beleillik. Írhatom a verset Váradon, és ugyanúgy fogják a kolozsvári gyerekek szeretni, mint a máramarosiak vagy a csíki gyerekek, mert közel áll a szívükhöz. Mindenütt van egy patak, egy folyó vagy egy domb. Ami a gyerekekkel megtörténhet a családban vagy az iskolában, a környezetében, azt én megírom, és akkor a gyerek úgy érzi, hogy hozzá, róla íródott. A gyerekközönség nagyon hálás, nagy a befogadóképességük, és egy olyan embernek, akinek a lelke megmaradt gyermekinek, mert nagyon szép gyermekkora volt, mint nekem, annak nagyon könnyű kommunikálni velük. A gyermekverseimet a fiamnak, a lányomnak írtam, később pedig az unokámnak. Rengeteg kreatív rajza volt, és azokra írtam verseket. Aztán meg mindenről eszébe jut az ember lányának valami, és mindig mindenről írok valamit” – mesélte portálunknak Tóth Ágnes.
Az interaktív találkozó végén a gyerekek közösen énekelték el a szerző egyik alkotását. „Nagyon nagy öröm, amikor a gyerekek ilyen szeretettel fogadnak, feltöltődöm, új inspirációk születnek, úgy érzem, hogy nem hiába írok. Nagyon nehéz gyerekeknek írni, mert nem szabad nekik gügyeséget, butaságot írni, egy rím kedvéért sem szabad bugyuta dolgokat papírra vetni. Meg kell fogni azt, ami őket érdekli, és aki sokat van gyerekek között, az már tudja. Nehéz a gyerekeknek írni, viszont jó, mert hálásak” – véli.
Tóth Ágnes, aki korábban televíziós tudósítóként, szerkesztőként, újságíróként és riporterként dolgozott, délután a felnőtteknek mutatta be Az út elvisz valahová című novellagyűjteményét és a Pokol az emeleten című publicisztikai regényét. A szerzővel Csúcs Mária televíziós újságíró beszélgetett.
Péter Beáta. Székelyhon.ro2014. június 29.
E-könyv az első világháborúról
Cseke Gábor újságíró, közíró, szerkesztő volt csütörtökön este a Kájoni János Megyei Könyvtár vendége. Az általa szerkesztett legújabb elektronikus könyvet mutatta be, amely az I. világháborúról készült.
Kelemen Katalin, a megyei könyvtár munkatársa ezúttal Cseke Gábort mint szerkesztőt ismertette, utalva arra hogy már több e-könyvét tette közzé, sok alkotónak segít műveit digitalizálni, és ezek ilyen módon ingyenesen hozzáférhetők a világhálón.
Ugyancsak az interneten található meg az I. világháborúról készült szöveggyűjtemény. Ennek felvezetőjében megjegyzi: „A honlapot dokumentáris-irodalmi adatbázisnak – még pontosabban: szöveggyűjteménynek – szántam, amely a hónapok során egyre gazdagodik – ahogy a tárgyba vágó irodalomban előre haladok –, és remélem, jó alapot nyújt majd a világháború századik évfordulóját megcélzó számos, ezután megszületendő jelenkori kommentárnak. A gyűjtést annak reményében végzem, hogy az anyagok tanulmányozása önmagában is haszonnal járhat – jó böngészést!”
Ahogy az est folyamán a szerkesztő vallotta, sokan arra hajlamosak, hogy egyoldalúan elemezzék az első nagy háborút. Ő azért válogatta össze ezt az anyagot, hogy árnyaltabb, részletesebb képet kapjunk a háború okairól, a fronton zajlott küzdelmekről és azoknak a tapasztalatairól, akik mindezt átélték.
Irodalmárok, filozófusok, politikusok, közszereplők írásait gyűjtötte egybe, főként a Nyugat, az Élet és a Vasárnapi Könyv című folyóiratokból szemelgetett. Szerinte az első inkább liberális, a második nemzeti jobboldali beállítottságú, a legutóbbi pedig azért érdekes, mert tudományosan viszonyul a háború történéseihez, úgy véli, gyakorlatilag szakértőket képzett az olvasóiból.
Háborúról szóló könyvekből is szemelget, amelyeknek jegyzéke megtalálható a gyűjteményében, ezeknek nagyobb hányada online is olvasható.
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro2014. július 7.
Digitális archívum a régizene fesztiválról
Ami csak a miénk volt címmel múltidéző kiállítást rendeztek a Csíkszeredai Régizene Fesztivál történetéből a Kájoni János Megyei Könyvtárban, illetve digitális archívumot is összeállítottak a rendezvényről megjelent sajtóanyagokból.
Harmincnégy éve szervezték az első fesztivált, amely mára rangos, nemzetközi, zenei eseménnyé nőtte ki magát. A több mint három évtizedes történetébe betekintést nyújtó kiállítás a könyvtár előadótermében hétfőn nyílt, és a könyvtár nyitvatartási ideje alatt látogatható. Dokumentumok, régi műsorfüzetek, plakátok, szórólapok idézik emlékezetünkbe az eltelt évtizedek fesztiváljainak eseményeit és hangulatát. A tárlat látványtervét János Éva könyvtáros készítette.
El is lehet mélyülni a rendezvény történetében, hiszen a könyvtár munkatársai, Vitos Mária és Vitos Zsófia összegyűjtötték és szakszerűen digitalizálták a fesztiválhoz kötődő sajtóanyagot. A Kájoni János születésének 350. évfordulója tiszteletére a Mikó-vár udvarán rendezett 1979-es régizenei hangversenytől kezdve egészen 2013-ig több mint négyszáz cikkben lehet olvasni a fesztiválról. Ezek az írások a Hargita (1979-1985), Hargita Népe (1990-2014), Informaţia Harghitei (1979-1985), Adevărul Harghitei (1990-2007), Informaţia Harghitei (2007-2013) és a Csíki Hírlap (2007-2013) napilapokból származnak. A feldolgozott anyagban kulcsszavak alapján keresni is lehet, ez nagymértékben segítheti a jövőben a fesztivál történetével foglalkozó szakemberek kutatómunkáját. Az archívum CD formátumban a fesztivál befejeződése után is elérhető lesz a megyei könyvtárban.
Az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál megnyitóját csütörtökön 18 órától tartják a Mikó-vár udvarán.
Szőcs Lóránt, Székelyhon.ro2014. július 12.
A kolozsvári piarista templom Szent Cecília kórusának elindítója és névadója, Márton Áron püspök
A kolozsvári piarista templom Szent Cecília kórusának krónikája elnevezésű album Tomcsicsuk Matild krónikás kézírásos feljegyzései révén becses hely- és egyháztörténeti adalékokat őrzött meg az utókor számára.
1956 júliusában felröppent az örvendetes hír, Gregoria tisztelendő nővér énekkar szervezésébe kezdett. A leendő tagok nagy örömmel fogadták a hírt – a bejegyzések szerint – „Hiszen lesz végre egy kis közösség, ahol Isten dicsőségére dolgozhatnak!” A jelentkezési kedvet még jobban fokozta, amikor Gregoria nővér bejelentette, hogy „a Püspök úr [Márton Áron] óhaja volt, hogy a piarista templom »mintatemplommá« legyen. S őt bízta meg, hogy énekkart szervezzen, melynek komoly munkája és hivatása lesz!”
A többször megemlített Gregoria tisztelendő nővér – „polgári” nevén – Forrai Magdolna (Magyarszék, Baranya vármegye, 1918. január 22. – Debrecen, 1983. március 17.) tanárnő legfontosabb életrajzi adatai: A gimnáziumot Debrecenben a Svetits Intézetben végezte. 1934-ben belépett a Miasszonyunkról nevezett szegény iskolanővérek rendjébe, 1938-ban tett örök fogadalmat. A kolozsvári Marianum római katolikus tan- és leánynevelő intézetben kezdett tanítani. Kolozsvárt, 1944-ben jelent meg a népzene iránti elkötelezettségét tanúsító monografikus szintű műve: Népi zenénk a nemzeti öntudat fejlesztésében. 1948-ban – a szerzetesrendek felszámolásának időszakában – fizikai munkás és kántor-karnagy. 1965-től egykori Alma Matere, a debreceni Svetits Leánygimnázium ének-zene tanára. Domokos Pál Péter ösztönzésére 1958 és 1959 nyarán Kájoni János Cantionale Catholicum egyházi énekeskönyve alapján részletes és alapos népének-gyűjtést folytatott Háromszék, Udvarhely és Csík megyében.
Gyulafehérvárt, 1957 májusában Gregoria nővér a kórus ügyében Márton Áron gyengélkedése miatt nem tudott személyesen beszélni a Püspök atyával, csupán levélben tudta előterjeszteni az énekkar kérését.
„Szeretett jó Püspök Atyánk!
Énekkarunk a napokban elhatározta, hogy levélben fog jelentkezni szeretett Püspök Atyánk előtt. Közös óhaj és ragaszkodás volt elindítója ennek a levélnek.
De ez a levél nem csupán betűkből fog állani! Hanem élő, eleven, hálás szívekből, melyeket énekkarunk tagjai tesznek a holt betűkön keresztül szeretett Püspök Atyánk – elindítójuk – elé és kérik, hallgassa meg gyermekeit.
Az első szavunk tele van köszönettel és hálával! Köszönjük, hogy énekkarunk létesítésével nekünk alkalmat adott, hogy tevékenyen dolgozhassunk: Isten dicsőségén és a lelkek megszentelésén. Ez a kettős célunk nagy örömmel és lelkesedéssel tölt el mindnyájunkat!
De köszönjük azt is, hogy énekkarunk által valami közösségbe kerülhettünk, aminek hiányát kiszikkadt lelkünk már évek óta szomjazta. Létszámunk szaporodása is ezt bizonyítja: sokan áhítoznak a külső hajsza után egy kis lelki oázisra. Itt pedig ez vár reánk! Szeretett vezetőnk – Gregoria tisztelendő nővér – nemcsak énekelni tanít, hanem észrevétlenül a lelkünket is neveli, és közelebb viszi az Úr Jézushoz! Meg is áldja őt ezért a jó Isten! Így a legnehezebb, fárasztó napok után is örömmel sietünk az énekpróbákra, mert itt lelkünk telítődik és kipiheni az élet okozta fáradságot.
S nem utolsó sorban köszönjük, hogy »liturgikus« énekkar lettünk, s így rendre megismerjük, megszeretjük az igazán szép egyházi zenét, és megtanuljuk azt értékelni!
A sok jóért mondunk tehát köszönetet szeretett Püspök Atyánknak, mert óhajával, megbízásával ezt létrejönni engedte. Hálás imánk kíséri ezért fárasztó, sok gonddal teli életét és munkáját!
Énekkarunk hő kívánsága már, hogy meg legyen keresztelve, nevet kapjon. Ezért nagyon szépen kérjük szeretett Püspök Atyánkat, tessék számunkra nevet választani és továbbra is őrködni munkánk, fejlődésünk felett!
Egy másik tervünk az, hogy énekkarunk örökítse meg egy Krónikában munkájának főbb eredményeit, fejlődési menetét. De ezt a Krónikát szeretnék, ha Püspök Atyánk áldása nyitná meg, és ezzel indulhatna útjára. Ezért kérjük, tessék nekünk elküldeni néhány soros áldását!
Ígérjük, hogy a jövőben, a szent zenében való buzgósággal, mindig nagyobb elmélyedéssel és áhítattal akarunk helyt állani, hogy így szeretett Püspök Atyánk óhaját tehetségünk szerint megvalósíthassuk.
Áldó kezét szeretettel csókolják hálás gyermekei:
Kolozsvár, 1957. II. 11.
a »névtelen« Énekkar tagjai”
A kórus levelének átvétele után a Püspök Atya megüzente, hogy írásban fogja véleményét kifejteni. Gépírásos válasza a feladást követően egy hét múlva érkezett meg a címzetthez.
„D. a J. Kr.!
T. FORRAI M. GREGORIA NŐVÉRNEK
Kolozsvár
A kolozsvári piarista templom énekkarának jelentkezését és eddigi munkájáról való beszámolóját örömmel vettem.
A buzgó énekesek és lelkes vezetőjük munkájára Isten áldását kérem. Hogy pedig ne legyenek „névtelenek”, ajánlom Szent Cecíliának, az egyházi zene égi pártfogójának nevét.
Gyulafehérvár, 1957. február 14-én
FŐPÁSZTORI ÁLDÁSOMMAL:
+ Áron
püspök”
A kórus tagjai vezetőjükkel együtt örömmel olvasták az erdélyi püspök székhelyéről érkezett levelet. Szent Cecília római szűz vértanúban a 15. század óta a zenészek, a hangszerkészítők és a szent zene védőszentjét tisztelhették. Rövidesen Márton Áron levelére adandó válaszukat is megfogalmazták, melyet a következő megszövegezéssel küldtek el a kolozsvári egyházi szkólát elindító és névadó Püspöküknek.
„Szeretett jó Püspök Atyánk!
Örömmel vettük áldást küldő levelét. Hálásan köszönjük, hogy énekkarunk nevet kapott Püspök Atyánktól.
Egyben szeretettel meghívjuk március 3-án tartandó első egyházzenei ájtatosságunkra.
Ígérjük, minden erőnkkel azon fogunk dolgozni a jövőben, hogy Püspök Atyánk óhaja szerint az Isten dicsőségét előmozdítsuk a lelkekben.
Áldó kezét hálás szeretettel csókolják
Kolozsvár, 1957. II. 25.
gyermekei:
a »Cecília Énekkar« tagjai”
A gyulafehérvári püspökség épületében 1957. június 6-tól tíz évig házi őrizetben lévő Márton Áronnal még az írásbeli diskurzus is nehézségekbe ütközött. Ezen időszak alatt arról természetesen szó sem lehetett, hogy székhelyét elhagyhassa, s részt vehessen Erdély másik városában megtartott egyházi jellegű rendezvényen. Ezért nem tudott élni a Szent Cecília kórus szíves invitálásával, hogy személyesen győződhessen meg vallásos elkötelezettségükről és magas szintű zenei énektudásukról. Meghívásukat örömmel fogadta, de annak el nem fogadható okát természetszerűleg nem indokolhatta meg. Főpásztori áldásával igyekezett áthidalni az őket elválasztó földrajzi távolságot, hogy lélekben mégiscsak találkozhassanak.
„D. a J. Kr.!
Tisztelendő FORRAI M. GREGORIA nővérnek
Kolozsvár
Templomi hangversenyükre szóló meghívójukat köszönettel vettem.
Köszönöm a meghívást s még inkább a »Szent Cecília kórus« szép munkáját.
A kórus lelkes tagjainak és érdemes vezetőjüknek a Szűzanya oltalmát kéri, és főpásztori áldását küldi
Gyulafehérvár, 1958. december 12-én.
+ Áron
püspök
Tisztelendő
FORRAI M. GREGORIA
nővérnek
KOLOZSVÁR”
Az eddig közöletlen levelekből is kitűnhet, hogy Isten szolgája, Márton Áron a zenét, mint különlegesnek minősített művészeti ágat az akkori rendkívül nehéz politikai és gazdasági viszonyok közepette is igyekezett támogatni, és annak egyháza értékrendjében a megillető helyet biztosítani. Minden bizonnyal egyetértett Johann Sebastian Bach megállapításával: „Minden zene célja [...], hogy Isten dicsőségét zengje, és kikapcsolódást nyújtson a lélek számára; ahol ezt nem tartják szem előtt, ott nem zene szól, csak pokoli lárma.”
A napjainkban működő Szent Cecília kórus a kolozsvári Szent Mihály-templomban teljesíti a liturgikus események során Isten dicsőségére vállalt egyházzenei szolgálatát.
Sas Péter, Szabadság (Kolozsvár)2014. július 20.
Fiatal tehetségek alkotnak Szárhegyen
A tehetségkutatás és -gondozás, a magyarságtudat erősítése és a közösségi szellem fejlesztése céljával szervezi meg évről évre alkotótáborát a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány. A huszonegyedik rendezvény vasárnap nyitotta meg kapuit.
Hagyományosan Szárhegyen, ám ezúttal nem a ferences kolostorban táboroznak a Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor résztvevői, a huszonnégy fiatalt és oktatóikat Böjte atya Kájoni János Gyermekotthona fogadta be. Rajzot, festészetet, fafaragást, kézművességet tanulnak itt egy héten át a diákok, a hasznosat a kellemessel ötvözve, kirándulásokat, szórakoztató programokat is iktattak programjukba a szervezők. A legtávolabbi résztvevők Felvidékről érkeztek, vannak diákok Nagyszebenből, a csángóföldi Lujzikalagorról, valamint Gyergyó térség különböző településeiről.
Idén is pályázat révén nyertek belépőt a táborba a jelentkezők – gyökerek témában kellett leadják pályamunkáikat, melyeket bárki megtekinthetett a vasárnapi megnyitó alkalmával a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ Schola vendégházának előcsarnokában. A közös kiállítás mellett egy egyéni tárlat anyagát is megcsodálhatta a közönség – a 15 éves Spînochi Csilla-Cristina, a Borsos Miklós alkotótábor egyik állandó résztvevője mutatta be munkáit.
A közel negyven alkotást felvonultató kiállítást Ferencz Zoltán képzőművész, a Kulturális és Művészeti Központ művészeti vezetője méltatta. Úgy fogalmazott: „A tárlat anyaga bemutatja azt a világot, amit a fiatal alkotó korához illően képvisel. Természetes, hogy ebben a korban még nincsen meghatározott »útja«, de még nem is várható. Csilla sok témához, technikához nyúl hozzá: absztrakt, expresszionista, hagyományos tusrajzzal készült figuratív tájképek, pasztellel készült munkák képezik a tárlat anyagát. Egyvalami közös bennük: látásmódjukban szinte kivétel nélkül megtalálható valami, ami az emberi elme különböző sajátosságait kutatja, valamint a kivételes és a szabályszerű különös ötvözete.”
„Követjük a táborainkban részt vevő gyerekek életútját, úgy érezzük, hogy az évi rendszerességgel szervezett programunk hozzájárul a fiatalok pályaválasztásához, tehetségük fejlesztéséhez. A húsz év alatt 47 egykori táborozónk folytatta tanulmányait képzőművészeti vagy kézműves területen” – mondta el az ünnepségen Bancsi Edit, a szervező alapítvány ügyvezetője.
A 21. Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány, valamint a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ szervezésében jött létre. Az esemény Hargita megye tanácsa, a Communitas Alapítvány, a gyergyószentmiklósi Bonus Rt., a Fundamenta Kft., valamint György István támogatásával valósulhatott meg. A szervezők köszönetet mondanak továbbá a Vaskertes Iskola pedagógus-, diák- és szülőközösségének is a segítségért.
Pethő Melánia, Székelyhon.ro,2014. augusztus 12.
Háborgó világban sziget a megnyugvásnak: Keresd
Megelevenedett, élettel telt meg vasárnap az erdélyi kastélyépítészet legszebb alkotásának tartott keresdi kastély udvara. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője szentmiseáldozattal kezdte azt a nemes munkát, amelyet a nagy múltú Bethlen családtól 50 évre kapott ajándék felújítása és hasznosítása érdekében vállalt. Az örökösök nagylelkű ajándékát kissé félve, de nagy alázattal vették át – nyilatkozta Böjte Csaba, aki elmondta, hogy szeretnék úgy felújítani, mint a dévai kolostort, Marosillyén Bethlen Gábor szülőházát, s az épületet a béke házává, lelki otthonná, képzési központtá alakítani. A szentmisével kezdődő ünnepi összejövetelen a Bethlen családot Bethlen Anikó grófnő képviselte.
Dánosról letérve már maga a völgy is olyan szép, mintha a megnyugvás útjára térne az arra járó. A nyolc kilométerre levő egykori szász falu központjában a domboldalra épült kastély is a béke hangulatával fogad. A belépő először az öregtoronnyal néz szembe, amely a XV. század óta áll. Utolsó szintjén alabárdos vitézek őrzik az épületegyüttest, a keskeny csigalépcsőn elérhető kilátóból a környező erdős dombokra, s a kastélykertre látni, tetejét színes, mázas cserepek fedik. A torony első szintje adott helyet hajdan a Bethlenek könyvtárának és levéltárának. A toronyhoz kapcsolódik a XVII. században épült kőoszlopokra támaszkodó loggia, amely a sárospataki vár Lorántffy Zsuzsanna által építtetett oszlopos feljárójára emlékeztet. A Bethlen Márk által elkezdett munkát (I.) György, (II.) Mihály, (II.) Elek folytatta, s a reneszánsz elemek, faragott ablak- és ajtókeretek általuk gazdagodtak új elemekkel. Elődei munkáját (II.) Elek (1643–1696) fejezte be, aki a keleti szárnyat építtette az olasz bástyás védőövvel, s az ő idejében készült a "késő reneszánsz kastélykápolna", az erdélyi építészet gyöngyszeme. A kastély utolsó tulajdonosát, Bethlen Bálintot 1945-ben internálótáborba vitték, ahol súlyosan megbetegedett. A kastélyt első házasságából való fiára, Gáborra hagyta, akitől 1949-ban államosították, majd a rendszerváltást követően hosszas huzavona után három lányának: Anikónak, Ágnesnek és Évának szolgáltatták vissza az apai örökséget.
– Együtt imádkozzunk, hogy Isten áldását kérjük tervünkre – kezdte a szentmisét Böjte Csaba, aki annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a múltat a jövő érdekében kell felvállalni. Aztán arról beszélt, hogy háborúk dúlnak körülöttünk, keresztény emberek ezreit ölik meg, templomokat égetnek fel, nagyvárosokat bombáznak, feszült, ideges, ellenséges a világ. Ilyen körülmények között vagy közömbös marad az ember, vagy fegyvert fog valamelyik fél oldalán, vagy Krisztus útját, a párbeszédet választja. Mivel a jóság evangéliuma hiányzik az emberekből, a gyönyörű keresdi kastélyt arra szeretnék felhasználni, hogy a katolikus egyház által vállalt szociális karitatív tevékenységek mellett egy újfajta szolgáltatást indítsanak be, abból kiindulva, hogy az ember életében minden a fejben kezdődik. Ez a tapasztalat erősödött meg benne húsz év alatt, amelyek során a Szent Ferenc Alapítvány 500 gyermek gondozását vállalta és látta el. Az alapítvány nevelési és képzési központját, a Béke Házát (Domus Pacis) tervezik Keresden berendezni, ahol az örömhírt szeretnék hirdetni, a lelki nyugalmat, a tisztánlátást, s a lélek dolgaiban való elmélyülést biztosítani azok számára, akik rászorulnak. Azokra a fiatalokra is gondoltak, akik egymás után végzik az egyetemeket, mégsem tudnak mit kezdeni magukkal, s a tervezett keresdi központban utat mutatnának számukra is.
Böjte Csaba köszönetet mondott Bethlen Anikónak, aki felmenői mindenkori jószándékát hangsúlyozva reményét fejezte ki, hogy az árva és nehéz helyzetben levő gyermekek gyámolítójának munkáját siker kíséri.
Sok szép dolgot gyűjtött össze élete során, s felajánlotta, hogy azokból egy kis múzeum nyíljon a kastélyban, majd azzal zárta szavait: hisz abban, hogy amit a történelem vihara széthordott, azt a szeretet és a jóság összefogja.
Kérdésemre, hogy miért gondolt a család Böjte Csaba ferences szerzetesre, egyszerű kérdéssel válaszolt: ki másra gondolhattak volna? Aztán egy régi élményt mesélt el, hogy miért hatotta meg Böjte Csaba neveltjeinek magatartása, miért zárta őket annyira a szívébe.
– Úgy éreztem, mintha a nyugalom völgyébe érkeztem volna, s ez csak fokozódott, amikor a kastély udvarára értem. Békességgel tölt el, jó érzés itt lenni – osztotta meg benyomásait a hallgatósággal Márton Judit, a gyulafehérvári főegyházmegye műépítész szakembere, aki a felújítási terveket készíti, s bemutatta a hallgatóságnak a kastélyt.
A már említett adatok mellett beszélt a kastélyegyüttes négy sarkán levő füles bástyákról, amelyek nagy vívmányt jelentettek olyan szempontból, hogy minden irányban lehetett látni és lőni, s a felső szinten levő szurokkiöntők is a védelmet szolgálták.
Az épület annyira szép volt, hogy a bukaresti műemlékvédelmi hivatal a hetvenes években nekifogott, hogy felújítsák, majd 1977-ben, amikor a hivatal megszűnt, az átadásra kész épületből szinte mindent széthordtak. Az 1990-es években visszatértek a tervre, és a ’90-es években luxusszállóvá akarták alakítani, de időközben a család visszaigényelte és -kapta az épületet.
– A kastélyon az 1667-es évszám olvasható, ami azt jelzi, hogy az 1661-es nagy tartárjárás után erősítették meg az épületet. Ebben a nehéz korban gyűjtötte össze Kájoni János Ferenc-rendi szerzetes a kor vallásos énekeit, amelyekből jó néhányat a csíkszeredai Role együttes dolgozott fel és szólaltatott meg az ünnepség alatt – ajánlotta az együttest a közönség figyelmébe Böjte Csaba. Majd elmondta: tudatában van annak, hogy nagy feladatra vállalkozott, ezért örömmel fogadnak minden tanácsot és főleg minden segítséget, önkénteseknek és tehetősebb embereknek a hozzájárulását ahhoz, hogy a központ felújítása elkezdődhessen, majd Isten áldását kérte az elkövetkező 50 évre vállalt munkára. Ha a téglákat elkezdjük egymásra rakni, én hiszem, hogy sok minden megvalósul – válaszolta kérdésünkre a mise végén, miután hosszú sorokban kanyarogtak a résztvevők, hogy áldozzanak, majd a szovátai Szent József Gyermekotthon vendégelte meg a közönséget.
Végül zárjuk a tudósítást Szőcs Bélának, a keresdi otthon jövendő munkatársának a szavaival, amelyek az épület elképzelt rendeltetéséről szólnak: Ha nem találod a helyed – akkor Keresd!/ Ha üresnek, céltlannak érzed életed – akkor Keresd!/ Ha megállnál, kiszállnál a mindennapok pörgéséből – akkor Keresd!/ Ha valós, értelmes, előrevivő célokra vágysz – akkor Keresd!/ Ha kipróbálnád magad – akkor Keresd!/ Ha csak elhúzódnál, hogy találkozz "vele" – akkor Keresd!
Remélhetőleg sokan megtalálják!
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)