udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
145
találat
lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-145
Névmutató:
Karácsonyi Zsigmond
2014. február 28.
Ajtóközben
Megint a se veled, se nélküled tanácstalanság állapotába kerültek a magyar érdekképviselet vezetői. Rosszkor jött ez a kormányba hívó mérgezett üzenet. Az Európai Parlamenti választások szempontjából mérlegelve nem jó kampányfogás a hiteltelen, újdonsült szociáldemokrata szövetséghez bilincselődni. Sokat lehet veszíteni, és ígérgetéseken túl valószínűleg semmit sem fogunk nyerni. Bár tegnap az RMDSZ legmarkánsabb személyisége, Markó Béla volt szövetségi elnök a magyarellenes szándékok visszaszorításának, a szimbólumhasználat és anyanyelvű oktatás gondjainak megoldását vizionálta a kormányba lépéssel. Közel két évtizedes tárgyalási tapasztalattal jól tudhatja, hogy mit lehet kicsikarni a támogatásunkra szoruló román pártokból. De számolni kell azzal is, hogy ezek a szocdem fiatalok útszéli csibészek a pártalapító atyákhoz viszonyítva.
A magyar közösség szempontjából legfontosabb az alaptörvény ránk nézve kedvezőtlen cikkelyeinek megváltoztatása, a valós decentralizáció és a székelység önrendelkezéséhez szükséges törvényes háttér megteremtése. Ha ezeket nem tartalmazza a megszületendő koalíciós szerződés, esetleg egy titkos záradék, nincs miért elsietni a döntést. Természetesen igaza van a szövetség politikai alelnökének: kormányasztalnál ülve másképp születnek a döntések. Ráadásul nemcsak egy-két bársonyszékről lenne szó, hanem vagy félszáz helyi, kisebb-nagyobb vezetői tisztségről is. Olyan kulcsfontosságú intézményeknél és ügynökségeknél, amelyek segíthetik vagy akadályozhatják a lakosság ügyintézését. Sajnos, így működik ez az ország. A magyarok lakta vidékeken akkor virágoztak a beruházások, amikor kormánypozícióban volt az RMDSZ. És mégse kellene most, közel kétévnyi sikertelen kormányzás átkát magunkra húzva, beköltözni a kormánypalotába. Főleg azért nem, mert semmi kilátás a gazdasági fellendülésre. Sőt, a valutaalapi sugallatra összefércelt költségvetés újabb terhet rak a fogyasztók és vállalkozások vállára. Elég, ha a betervezett üzemanyagár és energiahordozó-ár növekedésére gondolunk. A Boc-kormány idején született népszerűtlen, nadrágszíjszorító intézkedések bevezetésének már egyszer megfizette az árát a demokrata szövetség. A két évvel ezelőtti választások szavazatvesztésein ez jól lemérhető. Tehát amikor az országvezetésbe segédhajtónak hívnak minket, minden várható nyereséget és veszteséget mérlegelni kell. Most több a vesztenivalónk. Jobb, ha ott maradunk az ajtóközben. A húsos falatoktól távol, de mégsem kivert kutyaként.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely),2014. április 24.
Térképmágia
Pozsony és Brüsszel bűvkörében élő, írói fantáziával megáldott, osztrák származású, szabadúszó újságíró a román nacionalistáknak szolgáltatott érveket egy német hetilapban megjelentetett cikkében. A székelyföldi autonómiatörekvést úgy tálalja, mint a térség következő konfliktusforrását. Amely a Krím félsziget elszakítása és az ukrajnai orosz kisebbség erőszakos határmódosítási törekvéseinek légkörében irritálóan hat a nemzetközi közvéleményre. Legalábbis a román média ilyen módon tárgyalta. Még az sem kizárt, hogy az osztrák úriember március eleji – természetesen nem véletlenül a székely és a magyar szabadság napjaira szervezett – tájékozódó körútját bukaresti forrásokból fedezte. Bizalmatlanságom érthető mindazok számára, akik átélték az 1990 fekete márciusát megelőző heteket, hónapokat. A magyar közösség jogos követeléseit akkor is eltorzítva, ellenünk gyűlöletet szítva mutatta be az állambiztonsági szolgálatokkal együttműködő román nyelvű sajtó. Ebben a kérdésben negyedszázad alatt nem sok változott. Talán csak az eszközök finomodtak. A nyelvi, oktatási, önrendelkezési jogainkat szóban elismerik ugyan, de mindennap meg kell küzdenünk a morzsányi sikerekért. Miközben a Pruton túli Moldovából tízezrével telepítettek családokat ide, a székely fővárosba is. Hogy kedvükre módosuljon az etnikai arány. Ebben, igaz, mi erősen besegítettünk azáltal, hogy világgá engedtük fiataljainkat. Csak nehogy az erdélyi szászok sorsára jussunk. El kell hitetnünk magunkkal, hogy itt is lehet élni. Fenntartható közösségként kell léteznünk. Félretéve az egyéni ambíciót. Legyen az brüsszeli bársonyszék vagy önkormányzati mandátum. Mert a mi életterünkre ácsingózók eszköztára kiismerhetetlen. Bizonyíték rá a múlt század, amelyben megfoszthattak háztól és hazától, nemegyszer csalafinta módon tőrbe csalva. Ezért is most jobban oda kell figyelni, hogy a székely zászlót, a magyar nyelvű orvosképzést vagy netán a községháza feliratát ne bélyegezhessék szeparatizmusnak. Az államhatalmi gépezetet maguk mellett tudva minket folyamatos védekezésre kényszerítenek, miközben ők nyíltan beszélnek Nagy-Romániáról, a Pruton túli területekkel való egyesülés lehetőségéről. Legutóbb alig egy hete jelent meg a money.ro, mértékadónak számító gazdasági internetes lapban, hogy a Moldova Köztársaság EU-hoz való csatlakozása után Kisinyov Románia második legnagyobb városa lesz 900 ezer lakosával. Tehát az unióhoz való csatlakozást országegyesítésnek tekintik. És ez senkinél nem verte ki a biztosítékot. Egyetlen német vagy osztrák lapban sem jelent meg erről tanulmány. Nem úgy, mint a két és fél megyényi önrendelkező Székelyföldről. Pedig Moldova orosz kötődései miatt reális feszültségforrás. Alig egy évtizede még a parlament épületét is megostromolták a Moszkva- pártiak. Csak hát vannak, akik jobban értik a geopolitikai pókerjátszmát, és néha bevetnek egy kis térképmágiát.
Karácsonyi Zsigmond. Népújság (Marosvásárhely)2014. május 21.
Régiós autonómiaharc
Az államelnök nagyromániás álmait zavarja a székelyek autonómiatörekvése. Főleg most, amikor Moldávia uniós csatlakozása kapcsán terítékre került országegyesítési lehetőség miatt a gagauzok aggodalmuknak adtak hangot. A közel másfél száz ezernyi altáji török eredetű népcsoport nem szeretne az erdélyi magyarok sorsára jutni, akiket szerintük Erdély Romániához való csatolásakor becsaptak, és a mai napig várják a nekik megígért autonómiát. Hát erről jutott eszébe Traian Basescunak, hogy a "drága" székelyei nem akarnak lemondani önrendelkezési vágyaikról. És ezek vezetői, akikkel néhány éve még vidáman pálinkázgatott a disznótoros lakomákon, szakadár politikusok. Tamás Sándornak igaza van, amikor kijelenti, hogy már annak is örülni kell, ha az autonómia nem tabutéma, és közbeszéd tárgyát képezi. Bár a tavaly őszi nagy székely menetelés után – ahol az erdélyi magyar politikai erők összefogásának köszönhetően százezres tömeg fejezte ki akaratát – nehéz szőnyeg alá seperni ezt a kérdést. Talán már eljött annak is az ideje, hogy Erdély önrendelkezéséről beszéljünk. Mert a zágoni száműzöttet parafrazálva: úgy szeretem a Székelyföldet, hogy nem bírom feledni Erdélyt. Vegyünk leckét a román külpolitikázásból. Lám, az orosz–ukrán válságot is sikeresen a maguk javára fordíthatják. Ami negyedszázada csak néhány vérmes nacionalista szólamaiban fordulhatott elő, mára állami törekvéssé vált. Közben a budapesti államférfiak kerültek minden olyan témát, amely a határon túl rekedt nemzetrészek valós önrendelkezését elősegítette volna. Bár mostanában észlelhető némi változás ezen a területen. Persze, mind az ukrán, mind a román hangadók túlreagálták a kettős állampolgárságról és önrendelkezési jogról szóló orbáni beszédet. Például egy bukaresti tévés vitaműsorban kényszerzubbonyt javasoltak a magyar miniszterelnöknek. Megtehetik büntetlenül, hisz az amerikai geopolitikai érdekek most Romániát hozták kedvező helyzetbe. És a nagy testvér védőszárnya alatt – mint oly sokszor az elmúlt században – a nemzeti étvágyat is ki lehet elégíteni. Csak ne a mi kárunkra. Reménykedünk, hogy a brit és amerikai diplomaták nemrégiben megejtett székelyföldi tájékozódási körútjának eredményeképpen ezek a nagyhatalmak nyomást gyakorolnak a bukaresti vezetésre. Tapasztalatból tudjuk, hogy számukra nem idegen a hátraarcos politizálás. Hátha most a javunkra forgolódnak majd, és a környező országok nemzetiségi autonómiaharcának mi leszünk a haszonélvezői.
Karácsonyi Zsigmond. Népújság (Marosvásárhely)2014. június 4.
Szájzár a vágyainkra
Némaságra ítélne egy szocdem honatya. Törvénykezdeményezésében öt évig terjedő börtönnel sújtana minket, a kegyetlen hódítókat – ahogy "kedveskedve" becézget bennünket a helyi román lap –, ha netán arra vetemednénk, hogy évezredes ittlétünk jogán autonómiát követelve utcára vonulnánk. De főbenjáró bűnnek számítana erről vitaestet tartani, vagy netán a székely jelképeket nyilvános térben megjeleníteni. A nemzetvédő képviselő elkorcsosult agyszüleményére sokan csak legyintenek, mondván: nincs mögötte párttámogatottság. Ami igaz, de mi már láttuk, hogy miből lesz a cserebogár. Ráadásul a parlamenti mocsárban olyan furcsa "szörnyek" teremnek, mint a zászlótörvény. Amely indíttatásában furcsamód egybecseng a fent említett szájzár-kezdeményezéssel. Mindkettő a Budapestről vezérelt magyarok szélsőséges kezdeményezéseit akarja visszaszorítani. Legalábbis ez derül ki Bogdan Diaconu – a legújabb kalodatörvény kiötlőjének nevét érdemes felírni a szégyentáblára – indoklásából. Egyébként ez a papi családból származó, nacionalista érzelmű bársonyszékkoptató belügyi egyetemen szerezte oklevelét, és megrögzött rendpárti. Ez utóbbival nem sok bajunk lenne, ha a velejéig korrupt politikustársaival kezdené a tisztogatást, és nem fosztana meg alapvető emberi jogunktól. A vélemény és szólásszabadságunktól. Miként is képzeli el, hogy az etnikai, nyelvi és kulturális sokszínűségében is egységes Erdély, amely közel százévnyi purifikálás után próbál önmagára találni, hagyja magát megfosztani vágyai szárnyalásától?! Számtalan nacionalista cunami söpört végig e tájon, melyek háborúban és békeévekben törték-zúzták az etnikai sokszínűségében páratlan transzszilván világot. De a mi tudatunkból nem lehetett kitörölni. És most ezekben a napokban még fájóbb sebeket tépnek fel az ellenünk irányuló törvénykezdeményezések. Ma van a gyászos trianoni békediktátum aláírásának évfordulója, amelyben a magyarság harmada kisebbségi sorsba taszíttatott. Az akkori megrázkódtatást a mai napig képtelenek voltunk feldolgozni. Gyilkos vitákban, vádaskodó csatározásokban próbáltak, próbálnak megoldást találni népünk szellemi vezérei, de az önpusztításon kívül kevés eredménnyel. Mert a vágyott Trianon-revízió délibábját nehéz a közösség fennmaradását célzó alkupolitikával legyőzni. És mily irónia, hogy a legradikálisabb harcosok kerestek meleg fészket az anyaország, vagy a befogadó Nyugat védő karjaiban. Beszéljünk az autonómiáról, vitatkozzunk román partnereinkkel akár a független Erdélyről addig, amíg lehet. És ha mindezt a törvényi korlátozás miatt csak madárnyelven írhatjuk le, akkor is. Legfeljebb újra megtanulunk a sorok közt olvasni. De vágyainkat nem lehet lakat alatt tartani.
Karácsonyi Zsigmond. Népújság (Marosvásárhely)2014. június 18.
Gyengülő láncszemek
Már egy tisztességes falunapot sem lehet megtartani a betelepültek ünneprontó tiltakozásai miatt. A közösség kultúrájától és hagyományaitól idegen jövevények teret követelve átprogramoznák még a táncrendet is. Tájidegen gúnyáikban bizonyítani akarják – önmaguk számára is – történelmi ottlétüket. Pedig csak egy-két évtizede települtek be, a kedvezőbb ingatlanfejlesztési láz hatására. A Marosvásárhely környéki magyar többségű falvak elkorcsosodása aggasztó méreteket öltött. Miközben mi csak az egykori székely fővárosbeli térvesztésen siránkozunk, lassan elveszítjük a peremtelepülések éltető közegét is. A legkirívóbb talán Koronka esete.
Míg huszonöt évvel ezelőtt még a három százalékot sem érte el a román ajkúak jelenléte, addig mára vészesen közeledik a fele-fele arányhoz. Ez pedig számunkra nem egy döntetlen állást jelez, hanem elvesztett mérkőzést.
Pénzben is mérhetőt. Mert közművesítést és aszfaltutat követelnek a szántóföldeken kinőtt villasorokhoz. Igaz, ez adófizetői joguk, de a többgenerációs „bennszülötteknek” is vannak jogos elvárásaik. Az eddigi békés település lakói kerülni szeretnék a fölösleges etnikai kiszorítósdit.
Most ők kényszerültek arra, hogy a falunapokon mellőzött betelepülteket kövessék meg. Ez utóbbiak hívatlan prókátorai mind a diszkriminációellenes tanácsnál, mind a főispáni hivatal ellenőrző testületénél feljelentették – még a tavaly – a polgármesteri hivatalt. Most a jövő hónapra, ünnepség előtt már fenik a tollukat. Nem kizárt, vérmesebb hadjáratra számíthatunk.
Hisz jól tudható, ez a falunapi rendezvénysorozat csak ürügy a jelenlegi községvezetés meggyengítésére a tanácsosi, polgármesteri székek átvételi hadjáratában. Ugyanis az európai út mellett létrehozott villanegyedek lakói annyira idegenek a településen, hogy sokan közülük még a falu központjában sem jártak. Nem esik útba. Gyerekeiket többynire a városi iskolákba járatják. Hétvégeken mezőségi vagy Görgény-völgyi falujukban érzik otthon magukat, és nem ebben a székely közösségben.
De sajnos a falovat már becsempészték a romosodó Toldalagi-kastély kertjébe. Ennek ellenére talán nincs még minden veszve, és a Sapientia egyetem nemcsak szellemiségében, hanem közösségmegtartó rendezvényeivel, beruházásaival a település magyar jellegének megújulásához is hozzájárulhat. A várost övező települések közül Koronka talán nem bizonyul majd a következő évtizedekben sem gyenge láncszemnek.
Karácsonyi Zsigmond
e-nepujsag.ro. Erdély.ma2014. július 24.
Puskaporos szenteltvíz
A Jugoszlávia szétesését követő balkáni „testvérháborúk” óta nem volt ilyen feszült helyzet térségünkben, mint a mostani kelet-ukrajnai szakadárharcok idején. Szomszédságunkban már rég nem kézitusa folyik, hanem a nehézfegyverek tűzijátéka. Miközben a világ a maláj repülőgép áldozatait siratja, a háttérben a nagyhatalmak gazdasági sakkjátéka zajlik. Ki törődik már Afganisztánnal, amikor Gázában és Szíriában ropognak a fegyverek! Végeláthatatlan egymásnak feszülés. A fegyverkovácsok örömére. Mert a legújabb fejlesztésű gyilkolóeszközöket valahol ki kell próbálni, és piacot kell generálni. Kár mérlegelni, hogy ki a nagyobb felelős. Mindenki a saját élettérbékéjét akarja kikényszeríteni. Még itt, a Székelyföldön is. Most nem azokra a radikális fiatalokra gondolok, akik kakaskodó jelenlétükkel muníciót szolgáltattak a mi jogos önrendelkezési törekvéseink ellenlábasainak, hanem az önmagát államvallásnak tekintő román ortodox egyházra. Vasárnap egy fura eseményre került sor Maroshévízen: a hadügyminiszter, több fegyvernem vezérkari képviselőjének jelenlétében, a legmagasabb rangú hadi kitüntetéssel jutalmazta Hargita és Kovászna megye ortodox püspökét. Mindezt abból az alkalomból, hogy két évtizede hozták létre ezt az érsekséget és nevezték ki, élére Ioan Selejant. Érdemei közt felsorolták templomépítési buzgalmát, hogy minden székelyföldi faluba romántudatot és ortodoxizmust terjesztő papokat helyezett, még akkor is, ha a hívek száma elenyésző volt. Sehol máshol nem tapasztalt hatékonysággal „őrizték a nemzeti lángot”. Tevékenységében nem találnánk semmi kivetnivalót, ha valójában mindezt a székelyek nem a románság további erőltetett betelepítéseként és pozícióik megerősítéseként élték volna meg. Némelyek tudni vélik, hogy a kolostorkaszárnyák nem csak a hit erősítését szolgálják. Tiszti rangú szerzetesek és hírszerzők is meghúzódnak a vastag falak mögött. Talán ezért is kapott ajándékba a püspök a szárazföldi vezérkari főnöktől egy miniatűr harckocsit, a haditengerészeti vezértől pedig egy rombolónaszádot. Pedig az Olt és a Maros forrásvidékén ez utóbbinak nem sok hasznát venné. Egy olajágnak annál inkább. Mert békességre van szükségünk, nem fegyverporos szenteltvízre. Itt a fenyvesek birodalmában és a környező országokban egyaránt.
Karácsonyi Zsigmond, Népújság (Marosvásárhely)2014. július 29.
Magyar nyelvű orvosképzés a felvételi eredmények tükrében
A politika kudarca
A magyar közvélemény természetszerűleg még mindig sokat foglalkozik a marosvásárhelyi orvosképzés ügyével. Sajnos, egyáltalán nem tapasztal jobbulást a magyar nyelvű oktatás terén. Annak ellenére, hogy a legutóbbi kormányba (is) immár tartósan belépő RMDSZ állítólag "feltételnek" szabta az előrelépést. Igaz, még sok minden megvalósulatlannak bizonyult; ahogy mostanában mondani szokás: meghatározatlan időre "jegelték".
Ráadásul a felvételi eredmények ismertetésekor a szülők, barátok, rokonok mély csalódással értesülhettek arról, hogy az orvosi és a fogorvosi szakok tandíjköteles helyeire idén sem került be egyetlen magyar hallgató sem. A román végzősök több mint ötszörös túljelentkezése miatt annak a 134 magyar orvostanhallgatónak is örülni kell, akik tandíjmentes helyre jutottak be, egyesek alacsonyabb médiával, mint a legjobb kieső román felvételizők.
Három évvel ezelőtti, akkor még a vészesen hallgató médiában (szerkesztő megjegyzése: a szerző figyelmen kívül hagyja, hogy a Népújság 1990 első napjaitól részletesen követte a MOGYE sorsát és minden véleménynek teret adott, amely a magyar oktatás ügyét szolgálta) szókimondónak bizonyuló elemzésemben (Önálló magyar tagozat: közeledünk vagy távolodunk? – Népújság/www.e-nepujsag.ro 2011. július 27/28.) jó néhány olyan megállapításra jutottam, ami azóta sem változott. Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok, elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek, hogy legyenek magyar jelentkezők és a bejutási- továbblépési feltételeknek megfelelő tanárok, hogy létezzen megfelelően színvonalas magyar oktatás és kutatás. És negatív megkülönböztetés, jogmegvonás esetén szavunkat hallathatjuk, különböző módon felléphetünk –akár a politikusokkal, szülőkkel, értelmiségiekkel, újságírókkal együtt.
A kisebbség számára az oktatás, kiemelten a felsőoktatás, legfontosabb igényeinek a teljesítése elsősorban politikai kérdés. Igazi jogállamban lehetne jogi alapon meghozott döntés, szakmai indoklással. Közelmúltbeli példákat adhatunk a Bolyai Egyetem létrehozásától és beolvasztásától a Sapientia-EMTE megteremtéséig, a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosképzés történetén át. Ezért három évvel ezelőtti megállapításom időszerűségéből semmit sem veszített: "politikusainkon áll vagy bukik: a gyakorlatban is be tudják- e bizonyítani, hogy a tanügyi törvény valóban előrehaladást és nem visszafejlődést jelent a magyar nyelvű orvosképzés részére."
Az autonómia diadala
És miközben az erdélyi magyar politika kudarcán és saját tehetetlenségünkön túl a cikkben emlegetett stratégiahiányra és a széthúzásra sem találtunk gyógyírt, az egyetemi autonómia és a román jogalkotás diadalmenetének asszisztálhatunk. Ennek egyik jó példája a 2003-ban elfogadott 1432. számú kormányhatározat által az 2004/2005-ös tanévtől a marosvásárhelyi orvosegyetem magyar hallgatói számára érvénybe lépő, külön beiskolázási számokon túli fizetéses helyek betöltése. Eleinte az utolsó magyar hallgató nagyobb médiával jutott be, ezért az egyetem szenátusa a tandíjköteles helyeket megfelezte a román és a magyar hallgatók között. Néhány éve a helyzet megváltozott, ezért ugyanazon szenátus autonóm döntése alapján a médiák sorrendjében történik a helyek betöltése. Ez azt jelenti, hogy harmadik éve a román hallgatók viszonylagos túljelentkezése miatt a tandíjas helyekre csak román diákok kerültek be. Két éve sikerült fele-fele arányban újabb tandíjas helyeket kicsikarni a tanügyminisztériumtól, míg a tavaly óta a MOGYE szenátusa a külföldi diákoknak kijáró 5000 eurós tandíjas helyeket hozott létre a román és a magyar nyelvű oktatás keretében. A tavalyi gyakorlat szerint a hazai és a magyarországi szülők szegényebbeknek bizonyultak, mint a spanyolhoniak és az Itáliába kerültek, akik könnyebben kigazdálkodták a busás tandíjat csemetéik számára.
A marosvásárhelyi magyar oktatás helyzetének az elemzése alapos tanulmányok tárgyát képezi (meg is kellene írni őket!). De tekintsünk kissé a felvételis jelentkezési arányok mélyére! El kell fogadnunk, hogy a románul felvételizők magasabb aránya miatt az orvosi karon 9,67-es osztályzattal esett ki elsőként az a jelentkező – itt fogytak el a fizetéses helyek –, aki a magyar tagozatra simán bejutott volna (9,44 volt az utolsó bejutó átlaga). Azt is kiszámíthatjuk, hogy a magyar jelentkezők középmédiája valamivel alacsonyabb, mint a román jelentkezők középmédiája. De gondoltunk-e arra, hogy mi rejlik a háttérben, hogy ez időben mi történik a körülöttünk működő orvosegyetemeken? Bár a vizsga mindenhol ugyanakkor zajlott, miért lett nagyobb a túljelentkezés Marosvásárhelyen? Első rálátásra ellentmondásosnak tűnik a helyzet, hiszen az orvosegyetem körüli elmarasztaló híradások, feszültségek nem bizonyulhatnának vonzónak a jelentkezők számára.
Az országos adatok azt bizonyítják, hogy az utóbbi években nőtt az érdeklődés az orvosképzés, az egészségügyi pálya iránt. Vajon a szakma megbecsültsége emelkedett, vagy az orvosi diploma lett kiváló útravaló az országból elkívánkozó fiatalok számára?
Továbbá, két olyan fontos megállapításunk lehet, ami mások számára a MOGYE-autonómia sikerét bizonyítja. Hiszen a felvételi módszertanának az elfogadása mindenhol és mindenkoron az egyetem szenátusának a kompetenciája, a törvényes keretek betartásával. És itt formailag egyáltalán nem marasztalható el a kétharmadnál nagyobb többséggel rendelkező MOGYE-szenátus. Esetleg szakmailag, erkölcsileg.
Egyrészt Marosvásárhelyen az orvosi és fogorvosi karra még mindig egyetlen tantárgyból kell tesztet írni. Amikor az egykori három kötelező tantárgy kettőre, majd egyre csökkent, Marosvásárhely orvosegyeteme együtt lépett, rögtön követte a bukaresti, jászvásári, kolozsvári, temesvári és krajovai egyetemek határozatait. Másképpen a szigorúbb elvárások miatt felvételizőket veszített volna. Amikor viszont a már említett egyetemek a színvonal emelése miatt bevezették a két tantárgyra alapuló tesztvizsgát, akkor Marosvásárhelyen a kezek nem lendültek magasba. És így nyertek újabb jelentkezőket, akiknek nem kell a biológia mellett a kémiát is bebiflázniuk. Ugyanúgy alacsonyabban határozták meg az elvárásokat, mint az utóbbi huszonöt évben alakult, 1989-ben még nem létező orvosképző egyetemek.
Másrészt Marosvásárhelyen az írásbeli tesztkérdések 90 százaléka pontosan megtalálható Barron`s idén románra és magyarra lefordított anatómia és élettan könyvében, és csupán 10% új kérdés. Mondhatni, a gyengébb képességűek számára is bemagolható. A legtöbben anatómiát választanak, és ha viszonylag jó az érettségi jegyük (10 százaléka a végső jegynek), akkor eséllyel pályáznak. Nehezebb viszont a bejutás a kevésbé magolósak és a rosszabb érettségijük miatt hátrányosabb helyzetből indulók számára.
Megállapításaimat az idei statisztikák is alátámasztják. Szeben "engedékenyebb", kevesebb történelmi múlttal rendelkező orvosi karán összesen 136 diákot vettek fel az orvosi és a fogorvosi képzésre 9,48-as és 9,43-as utolsó bejutó jegyekkel, miközben 5,3-szoros volt a túljelentkezés. Az adatok hasonlítanak a marosvásárhelyiekhez. Teljesen eltérőek viszont a kolozsvári adatok: csupán háromszoros túljelentkezés az orvosira, kilenc olimpikon után az első bejutó 9,73-at ért el, a 290 tandíjmentes hely utolsó bejutója 7,36-ot. Közben aránytalanul kevés, csupán 20 a tandíjas helyek száma (ugyebár, itt nincs numerus clausus), és csupán egy moldáviai diákot vettek fel a kivételezettek sorában (Marosvásárhelyen két tucatnyi moldávot, romát és katonaorvost). Mellesleg, a fogorvosira az első helyezett 8,89-et, az utolsó bejutó 6,01-et ért el.
Az adatok nyilvánosak, az interneten megtalálhatóak. Elemzésünknél viszont már el kell gondolkodnunk. Vajon az A kategóriás kolozsvári orvosegyetem kevésbé színvonalas és kevésbé vonzó lenne, mint a B besorolású marosvásárhelyi? Vagy ők a minőséget fontosabbnak tartják, mint a nemzetiségi érdekek diktálta mennyiséget?
A remény sugara
Végül, milyen tanácsot adhatnék a kétségbeesett kiesőknek, leendő felvételizőknek és szüleiknek? Bár a magyar felvételizők idén (is) csak maguk között versengtek az orvosi és a fogorvosi karok tandíjmentes helyeire, a viszonylagos bejutási arány mégis jobb volt, mint az írásomban említett egyetemek románul felvételiző hallgatói esetén. És bár a helyzet kétségtelenül előnytelennek tűnik, hiszen kisebbségi létünk akár pozitív diszkriminációt kíván, semmiképpen se legyünk kishitűek! Éltessen a remény sugara! Talán készüljünk fel jobban, és másfelé irányulás helyett mégis fogadjuk el: Marosvásárhely orvosegyeteme szakmai, közösségi szempontból még mindig többet nyújt a magyar diák számára. Ezért érdemes jobban ráhajtani az érettségin és a tesztvizsgán.
Egyébként a mi időnkben, a nyolcvanas években szinte íratlan szabály volt, hogy a magyar diák jobban készüljön fel a felvételire. Az én 40-es létszámú osztályomból az akkori 5. számú Ipari Líceumban Szatmárnémetiben (előtte és utána Kölcsey nevét hordozta az iskola) mindenki egyetemre jutott, ami akkoriban sokkal nagyobb teljesítménynek bizonyult.
Dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár
*
Dr. Ábrám Zoltán újabb írását vitaindítónak szántuk. Ugyanis a szerző nem beszél az oktatók felelősségéről, akik közül sokan, a szerzőt is beleértve, az elmúlt negyedszázadban aktívan politizáltak, politizálnak mind az RMDSZ- ben, mind más magyar pártban. Vagy arról, hogy a magyar oktatók némelyike, a saját karrierépítését előtérbe helyezve, mennyit ártott a közös ügynek. Mindeddig kerülendő témának tartották az oktatói utánpótlás rossz stratégiáját, a román utódokat kinevelő magyar professzorok eseteit. De az oktatás minőségét, a kivándorlást elemző cikkeknek is teret adunk.
Karácsonyi Zsigmond, Népújság (Marosvásárhely)2014. július 31.
Tiszaháti takarodó
Katonai behívókat osztogatnak a magyaroknak, ruszinoknak, románoknak és ukránoknak. Mint száz évvel ezelőtt. Csak most nem a kétfejű osztrák sas, hanem az ukrán hatalmi jelkép díszíti a mozgósítási parancsot. Viszik nemzettársainkat megvédeni az idegen hazát saját szakadár állampolgáraitól. Kárpátalja, ne háborúzz! jelszót skandáló nők a hadkiegészítő parancsnokság előtt tiltakoztak férjeik, fiaik és fivéreik harcba vetése ellen. Útlezárásokkal tárgyalásra kényszerítették a hatóságokat. Félő, csak az üres ígéretekkel maradnak. Pedig ez a vidék, ahol honfoglaló őseink a Vereckei- hágón betódulva új hazára találtak, az elmúlt két-három emberöltő alatt elviselhetetlenül sokat szenvedett. Az öt országhatárváltás után mindig büntették a lakosságot. Börtönnel, kényszermunkával és kitelepítéssel. Így csoda, hogy mára maradt még közel 150.000 magyar. A törékeny ukrán demokráciában ez a közösség kezdte újraépíteni intézményrendszerét. És most félve azt lesi, mikor zárják le a határt az anyaország felé. Lélekben a menekülési útvonalat is mérlegelni kezdték. Aggodalmuk nem alaptalan. Hisz nem akarnak elporladni ebben a szláv mozsárban. Nem vállalják az ágyútöltelék szerepét a keleti végeken. Ez a harc számukra csak veszteséget jelent. Ráadásul a kijevi ultranacionalisták számára nemcsak az orosz nemzetiségiek követelései elfogadhatatlanok. Mindenfajta nemzetiségi igényt könnyen leseperhetnek. És akkor egy újabb kivándorlási hullámnak lehetünk tanúi. A könnyített állampolgárságot szerzett kárpátaljaiak – akik közt nemcsak magyarok, de ruszinok és más, egykori magyar állampolgárságú felmenőkkel elszámoltatott kedvezményezettek vannak – a honfoglalók útvonalát követve beözönlenek a magyar alföldre. A népességfogyással küszködő anyaországnak még jól is jönne egy kis vérátömlesztés. Lehet, ezért, de akár az orosz kapcsolat gazdasági, nagyhatalmi árnyéka miatt hallgat a magyar diplomácia. Pedig szólnia kéne. Összefogva a románokkal – akiknek szintén nagyszámú külhoni nemzettársuk szorult az ukrán fogóba –, mint európai uniós tagállamok Brüsszelben érjék el, hogy a kijevi hatalom valós garanciákat vállaljon a nemzeti közösségek védelmére. Hogy egyetlen kárpátaljai vagy besszarábiai lakost se kényszerítsenek polgárháborús vérontásra. Az Unió és az Egyesült Államok erkölcsi felelősséggel tartoznak a jelenlegi ukrajnai helyzetért. A befolyási övezet- és piacszerzési mohóságukban nem számoltak a képlékeny országot szétfeszítő érdekellentétekben rejlő veszélyekkel. Pedig tanulhattak volna Jugoszlávia esetéből. A testvérháborúk okozta, máig be nem gyógyult lelki sebekből. És akkor is menekültek magyar nemzettársaink. Dél-Baranyából, a Bácskából, a Bánságból. Mert nem akartak részt venni a gyilkolásban. Házaikat elfoglalták a betelepített többségiek. Ilyen telepesek, akik a szakadár területekről menekültek, Kárpátalján is megjelentek már. Rossz előjel. A délszláv háborút imitáló keletszláv fegyveres konfliktus még elfojtható lenne, ha a nyugat-európai vezetők valóban akarnák. Vagy legalább azt érjék el, hogy a Tiszaháton fújjanak takarodót.
Karácsonyi Zsigmond, Népújság (Marosvásárhely)2014. augusztus 22.
Édes-keserű kenyérhéj
A Szent István-i intelmekbe csomagolt, megszentelt újkenyér szétosztása az elárvult ferences rendi torony árnyékában gerincegyengető élmény volt. A mindig kesergő, saját tehetetlenségüket vádló gyűlöletté formázó sorstársaink megtapasztalhatták, hogy a székelyföldi román enklávévá züllesztett Marosvásárhely központjában is lehet a nyílt téren magyar nemzeti ünnepet tartani. Ez annak az eredménye, hogy negyedszázada erős, tárgyalóképes képviselete van az erdélyi magyarságnak. Jogérvényesítési elvárásainkat sok téren gúzsba köti a többségi nemzet uralkodói meg nem értése. De ebből fakadó keserűségünket balgaság öncélú megkövezésekben levezetni. Amint tette a fenti rendezvény főszervezője ünnepi beszédében, piros lapot mutatva politikai ellenfeleinek, megalkuvó, áruló magyar vezetőknek nevezve őket. A jobbító szándékú bírálat minden esetben helyénvaló, de közös cselekvésre utaltságunkban nemcsak értelmetlen, hanem káros is ez a gáncsoskodó ellenségkeresés sorainkban. Mert hosszú, vargabetűs volt az út a gyertyás tüntetéstől e Szent István-i ünneplésig. És még sok van, amíg az általunk óhajtott autonómiát kivívjuk. Az oly sokat emlegetett nyugati példák bizonyítják, hogy emberöltőnyi mércével kell számolnunk. És számos eszköz bevetésével érhetünk csak célba. De nem szabad arra számítani, hogy rövid távon látványos eredményeket érünk el. Türelmetlenségünkben könnyen lerombolhatjuk, amit addig sikerült felépíteni – mondta a napokban egy budapesti, kisebbségi kérdésekkel foglalkozó kutatóintézet vezetője. Partnereket kell keresni a többségi, román politikai elitben, civil társadalomban, és meg kell győzni a román lakosságot. Ezért értelmetlen a két magyar államelnökjelöltnek állított Izsák Balázs-i kelepce. Természetesen mindkét jelölt felvállalja az autonómia ügyét. Egyik még azzal is dicsekedhet, hogy az általa képviselt szervezet nemcsak beszélt, hanem eredményeket is elért. És itt nem a néppárti jelöltre gondolunk. Sőt, az ez utóbbit támogató csapatnak az is felróható, hogy képtelen volt a tusványosi lehetőségeket kihasználva megnyerni ügyünknek a román demokratikus gondolkodókat. Az utóbbi években azt tapasztaltuk, hogy elmaradt a nyitás a román pártok és civil szervezetek felé. Ennek az lett a következménye, hogy az autonómiát támogató magyarországi megnyilatkozások heves tiltakozásokat váltottak ki a bukaresti hatalomból. Pedig így nem szolgálják a mi ügyünket budapesti "barátaink". Ezért is veszélyes játék magyar-magyar bizonyítási verseny szintjére süllyeszteni az autonómiakérdést. A jelen államelnökjelölt-állítás tétje végső soron az, hogy a magyar közösség megerősödve, a gazdasági, társadalmi jövőjében bizakodva kerüljön ki belőle. Nemzeti közösségünk akkor érzi jól magát, ha a megélhetési és a kulturális reprodukció feltételei adva vannak. Ez állíthatja meg az elvándorlást és az anyaországi vérelszívást. Hogy legyen újkenyerünk jövőre is.
Karácsonyi Zsigmond, Népújság (Marosvásárhely)2014. szeptember 25.
Háborúskodók
Ellenünk masíroznak a katonák. A minket gyalázó dalokkal hergelt tömeg csillogó szemmel élvezi majd a bajonettes fáklyásmenet nacionalista füstjét. Péntek este Marosvásárhely főterét kerülje el minden magyar érzelmű polgár, vagy legalább azok, akik gyenge idegzetűek! Bár ne lenne igazam, de félő, hogy a marosorbói csata – ahol a felelőtlen parancsnokok tizenegyezer katonát kergettek a biztos halálba – emlékére rendezett megemlékezést nem az egykori ellenfelek megbékélésének jegyében szervezték. Persze, minden népnek szüksége van a hősiesség mítoszára, de most a hely és az időpont kiválasztása egyértelmű provokáció. Az ország területén eddig sehol nem rendeztek ilyen demonstratív megemlékezést a második világháborús román átállás kapcsán. Még augusztus 23- át is elsunyították, mintegy szégyellve a szovjetekkel kötött paktumot. De a magyaroknak nem tudják megbocsátani a bécsi döntést és az átmeneti magyar világot. Pedig a kilencvenes évek elején milyen sok román váltotta forintra a Budapestről kapott kárpótlási jegyét, vagy élvezi most a gyorsított honosítással megszerzett magyar útlevél előnyeit! Na, ezekről biztos nem esik szó a szenvedéslitániák rohamában. Mert minket gyilkosoknak tartanak, amint naponta olvasható a nacionalista román napilapban. Századokra visszamenően keresik-gyártják vétkeinket, és amikor kollektív jogainkat követeljük, fejszenyelet emlegetnek. A vásárhelyi erőfitogtatásnak egy a célja: a megfélemlítés. Az időzítés oka a székelyföldi autonómiatervezetben keresendő. Pontosabban a nemrég elkészült RMDSZ-törvény-kezdeményezésben, amely már több mint zászlócsata. Nem mellékes, hogy a rendezvény szervezői a nemrég még hadakozó, de mostanra közös politikai alakulatba terelt megyei és városvezető. Ez utóbbi a napokban Marosvásárhelyt az etnikumközi harmónia példájaként emlegette. Furcsa harmóniaképe van. Pedig tanulhatott volna például a francia–német megbékélésből, amely elindítója volt az Európai Unió létrejöttének, vagy akár az idén nyáron megrendezett normadiai megemlékezésből. A partraszállás hetvenedik évfordulóján az egykori ellenfelek közösen koszorúztak. Jó lenne, ha bennünk is feloldódna végre a vérzivataros évek sérelme, és egymás áldozatait megtisztelve emlékeznénk! Fáklyásmenet, idegborzoló vadászrepülők és szuronyroham nélkül.
Karácsonyi Zsigmond, Népújság (Marosvásárhely)2014. október 7.
Tanácskozott a MÚRE
Az épített örökség védelme és a sajtó
Szeptember 19–21-e között a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal és helyi tanács támogatásával, illetve a Spectator Alapítvány közreműködésével Nagykárolyban szervezte meg évi tanácskozását és közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. Tekintettel arra, hogy a Károlyi-kastély látta vendégül a tanácskozást, az újságírók Az épített örökség, a kulturális turizmus és népszerűsítési lehetőségei címmel hallgattak meg szakmai előadásokat. A pénteken és szombaton zajló tanácskozásra ötvennél több újságíró érkezett Nagykárolyba, a hazai magyar médiaműhelyek munkatársai mellett magyarországi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai kollégák is.
Miután péntek délután a vendéglátó település polgármestere, Kovács Jenő és a MÚRE elnöke, Rácz Éva köszöntötte az egybegyűlteket, a MÚRE elnöke és Győrffy Gábor, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) újságíró szakának adjunktusa együttműködési megállapodást írt alá az egyetem és az újságíróegyesület között, amelyet szeretnének majd a Sapientia EMTE-vel és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel is megkötni. Ezt követően szakmai előadóként elsőnek Vágner Mária, a Magyar Rádió (MR 1) szerkesztője A hely című műsorát ismertette a kollégákkal. Ennek az a sajátossága, hogy igen gazdag képi eszközökkel illusztrálja a tudósításokat, és a helyszíneket nemcsak a riportalanyok szemszögén keresztül mutatja be, hanem a felvezető és összekötő szövegekben valósággal "élőben" láttatja a helyszínt a szerkesztő. Vágner Mária az újszerű megközelítés kulisszatitkaiba vezetett be. Szombaton a Károlyi-kastélyban a városmárkázásról tartott érdekes előadást Kádár Magor, a BBTE egyetemi oktatója, aki kifejtette, hogy minden településnek van valamilyen sajátos épülete, jellegzetes hangulata, amely kizárólag csak arra a helységre jellemző. Ehhez társulnak múltbeli vagy akár jelenbeli történetek, amelyek egyedivé tehetik az adott várost, községet. Ezeket használja ki az idegenforgalom is, hiszen elsősorban ezeknek a márkajegyeknek köszönhetően népszerűsíthetők az adott települések. Ez is az építettörökség-védelem, értékesítés egyik módszere lehet – foglalhatnánk össze Kádár Magor előadását. Hegedüs Csilla, a Kulturális Minisztérium örökségvédelmi államtitkára azokat a lehetőségeket vázolta fel, amelyekkel jogilag vagy akár a gyakorlatban felújíthatók, megőrizhetők a műemlék épületek.
Ennek egyik sikeres megoldását láthatták a konferencia résztvevői, akik szombaton délben jelen lehettek a közös, határon átnyúló román-magyar kulturális együttműködési projekt keretében felújított, érmindszenti (most Ady Endre) községben levő Ady Endre-szülőház és a múzeum avatóünnepségén.
Az újságíró-tanácskozás ezt követően a nagykárolyi Károlyi-kastélyban folytatódott, ahol bemutatták dr. Vallasek Magdolna jogász, a Sapientia EMTE adjunktusa által szerkesztett Médiajogi kalauz című kiadványt. A szerzővel Szűcs László, a MÚRE igazgatótanácsának tagja beszélgetett. A kötet az eligazító szándékú jogi tanulmány mellett a médiára vonatkozó egyes törvényszövegrészek fordítását tartalmazza. A bemutatót követő beszélgetésen érdekes felvetések hangzottak el a sajtószabadságról, a médiaetikáról.
A bemutató után – a Spectator Alapítvány szervezésében – az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából szerveztek megemlékezést. Sebestyén Spielmann Mihály történész, ny. főkönyvtáros arról tartott igen érdekes előadást, hogy miként tükrözték elsősorban a marosvásárhelyi lapok az első világháborút, mi jelenhetett meg és mit cenzúráztak annak idején azért, hogy ne mindenről értesüljön a front mögött maradt lakosság. Benkő Levente szerkesztő tanulmányozta mind az első, mind a második világháború emlékiratait. Elárulta, hogy nemrég került kezébe egy első világháborúban harcoló magyar és egy román honvéd naplója, amelyekből igen érdekes részleteket tudott meg arról, hogy a fronton levő katonák miként viszonyultak a lövészárkok körülményeihez, az ellenség elejtéséhez, vagy arról is, hogy mik történtek a fogolytáborokban. Karácsonyi Zsigmond, a Spectator elnöke elmondta, azért kezdeményezték ezt a beszélgetést, mert mindkét esemény történelmi időkben számítva még közel áll hozzánk. Az első világégésről még találhatók eddig nem közölt dokumentumok, és a második világháború veteránjai közül még van, akit meg lehet szólaltani. Ezek az információk nemcsak a jelenkornak lehetnek érdekesek, fontosak, hanem a jövőnek is, hiszen ha bárhol megjelennek a médiában, dokumentumértékűvé válnak. A beszélgetésben részt vevők arra ösztönözték a romániai magyar média képviselőit, hogy karolják fel az ilyen adatgyűjtő kezdeményezéseket és adjanak teret, helyet a memoároknak.
Hagyományosan évente egyszer a MÚRE nívódíjakat is átad. Az idén az ünnepélyes momentum helyszíne a Károlyi-kastély impozáns előcsarnoka volt. Ezt megelőzően a nagykárolyi önkormányzat és a helyi múzeum által meghirdetett, turisztikai célpontokat népszerűsítő médiaalkotások vetélkedőjének nyerteseit díjazták. A pályázat egyik díjazottja Antal Erika, a maszol.ro munktársa lett, mellette Bögözi Attila (vasarhely.ro) és az Egyedifilm alkotói, Egyedi Bernadette és Egyedi Zsolt (az MTVA szatmári tudósítói) részesültek elismerésben.
Az írott sajtó nívódíját Sebestyén Spielmann Mihály vehette át a maszol.ro portálon, illetve a Népújságban és a Brassói Lapokban rendszeresen megjelenő publicisztikáiért. Az alkotó laudációját Ambrus Attila, a Brassói Lapok igazgató-főszerkesztője olvasta fel. Az audiovizuális díjat Benkő Judit, a Kolozsvári Rádió munkatársa vehette át, akit Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő- helyettese méltatott.
Az idén Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat és az Erdélyi Riport főszerkesztőjének javaslatára, többéves szünet után átadták a román–magyar közeledést szolgáló tevékenységért járó Pro Amicitia-díjat is, amelyet a Maghiaromânia blog szerkesztői vehettek át. A javaslattevő méltatta a fiatal bloggerek munkáját, foglalkozását.
A találkozó alkalmával a MÚRE megtartotta közgyűlését is, ahol elsősorban szervezési kérdésekben hoztak döntéseket, és körvonalazták a jövő évi tevékenységeket, amelyben szerepel a következő hasonló találkozó.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)2014. október 8.
Ez ma háborús uszítás
Ellenünk masíroznak a katonák – így kezdi a marosorbói események 70. évfordulóján tartott megemlékezést beharangozó cikkét a magát legolvasottabb Maros megyei napilapként számon tartó Népújság főszerkesztője, Karácsonyi Zsigmond. A 8. SS lovas-hadosztály és a 4. román hadsereg közt heteken át tartó, becslések szerint 11 ezer áldozatot követelő ütközetekről évről évre megemlékeznek a helyiek és az önkormányzat képviselői, idén Marosvásárhely teljes főterét lezárták a tiszteletadás idejére.
Hivatalosan a marosorbói volt az Észak-Erdély felszabadításáért, visszavételéért folytatott küzdelmek legnagyobb összecsapása. Már az igék használatával is bajban van az ember, mert a történelem értelmezése ma nálunk még érzelmi kérdés, sokkal inkább függ etnikai hovatartozástól, mintsem a tények rekonstrukciójának szándéka vezérli. A kegyelet azonban szigorú, 11 ezer ember halálát csak egyetlen igével lehet leírni: mészárlás, amelyre csak tisztelettel és együttérzéssel lehet emlékezni. Ezt vonja kétségbe Karácsonyi Zsigmond cikkében, amikor azt állítja, hogy a katonai tisztelgés ellenünk - magyarok ellen - való masírozás. Valóban? Hogyan kellene-lehetne emlékezni másképp? A cél, emeli ki a cikkíró a megbékélés lenne, ezt pedig – állítja – nem szolgálják az ilyen, Marosvásárhely főterén zajló demonstratív ünnepségek. Azért nem, írja, mert a magyaroknak nem tudják megbocsátani a bécsi döntést és az átmeneti magyar világot. Ilyen egyszerűek lennének a történelmi összefüggések? Valóban a bécsi döntés ára lenne az a 11 ezer ember, akit Marosorbón lemészároltak? Ha ezeket az eseményeket ilyen logika mellett rendeljük egymás mellé, akkor remény sincs a megbékélésre. Sok román kapott kárpótlást Magyarországról a kilencvenes években – emlékeztet a szerző – akkor tehát a halottak emlékével kvittek vagyunk?
Hiába emlegeti Karácsonyi példaként a normandiai partraszállásra való megemlékezés, ezek szerint egyáltalán nem érti az oly sokszor emlegetett francia-német megbékélési modellt sem. Ha az emlékezést fenyegetésként értelmezi, az azt jelenti, hogy az általa képviselőt szemlélet szerint ott rekedtünk két frontvonal mögött, egy szovjet-román és egy német-magyar lövészárokban, és amit megélünk, az csupán időszakos tűzszünet. Valahol a lelkünk végén pedig várjuk a háború másik végét – ez derül ki ebből a szövegből. Ne vonuljanak Románia katonái Románia felségjeleivel az utcára megemlékezni, mert az minket gyaláz - tanácsolja. De mit mondjunk akkor, amikor mi (magyarok) vonulunk, a saját zászlóinkkal, a saját hagyományőrző egyenruhás játék-katonáinkkal ugyanennek a Marosvásárhelynek a főterén? A frontvonal felénk eső oldalán ez kisebbségi jogérvényesítésnek és identitásőrzésnek minősül. Így folyik ez ma Marosvásárhelyen, és Székelyföld szerte a szimbolikus háború.
Mondhatnánk, hogy amit Karácsonyi Zsigmond állít az kicsinyes, szűklátókörű, kegyeletsértő, saját áldozataink nem értése és megtagadása. De nem csak erről van szó. Marosvásárhelyen az 1990-es események után leírni, hogy magyarok ne menjenek utcára az nyílt uszítás, pánikkeltés, az öntudatos magyar közösségi jelenlét aláásása.
Anyai nagybátyám, Kovács Ignác valahol Szászrégen és Marosorbó között tűnt el nyomtalanul 1944-ben. Szülei életük végéig várták, naponta terített asztallal a hazatértét. Lehet, hogy csontjain naponta áthajtok a valamikori harcmezőkön áthaladva a Maros megyei utakon. 1990-ben barátaim sérültek meg, szereztek életre szóló lelki és fizikai sérüléseket. Így tehát nem mondhatok mást: Karácsonyi Zsigmond felelőtlen és méltánytalan szöveget közölt. Méltányos lenne, ha levonná főszerkesztőként a következtetéseket.
Parászka Boróka
Erdélyi Riport (Nagyvárad)2014. október 15.
Nagy-romániás álmok
Tizenkétezren meneteltek nemzetiszín arcfestéssel és zászlókat lobogtatva Bukarest utcáin. Na nem a román–magyar focimérkőzés balhékereső ultráira gondolok, hanem az ellenséges hangulatú rangadó másnapján felvonuló nagy-romániás egyesülést követelőkre. De ez közel sem kapott akkora hírverést, mint az ökölrázós, nemzeti büszkeséget irritáló döntetlen. Pedig a tét sokkal nagyobb. Számunkra is. Bár a geopolitikai kérdésekben jártas elemzők nem sok esélyt adnak a Moldovai Köztársaság Romániába való beolvasztásának a közeljövőben, a honi politikusok közül sokan kacérkodnak ezzel a gondolattal. Az önmagukat unionista akciócsoportnak nevezők konkrét lépéseket is követelnek. A hadászati- védelmi ernyő kiterjesztésén túl gazdasági lépéseket sürgetnek. Valahogy a kettészakított Németország egyesüléséhez hasonlókat. Csak arról feledkeznek meg, hogy a jelenlegi román gazdaság teljesítménye fényévekre elmarad az egykori nyugatnémet "motorhoz" képest. Mi beledöglenénk, ha újabb koloncot akasztanának a nyakunkba. Már ezen a télen didereghetünk, ha Pruton túli féltestvéreket kell netán megmentenünk az orosz gázkorlátkozás okán. De ennél többet követelnek a besszarábiai egyesülést megelőzően. Az áruforgalmi vámok eltörlését, a munkaerőpiac azonnali megnyitását minden moldovai állampolgár számára, még mielőtt az Európai Unióhoz való csatlakozás megtörtént volna. Természetesen az egyesülést lehetővé tevő alkotmánymódosítás is a programjukban szerepel. Érdekes, hogy ebben az esetben a legfelsőbb bírói tanács egyetlen tagja sem kiáltott "árulást", mint tette néhány napja Kelemen Hunor esetében, aki a székelyföldi autonómiatervezet kapcsán emlegette az alkotmány módosításának szükséges voltát. Tudjuk, a kettős mérce mifelénk államgépezeti kellék. Mielőtt még valaki a jegyzetíró szándékát félreértené, és magyar érzelme miatt háborús uszítással vádolná, ki kell mondani: az egyesüléspártiaknak joguk van vágyaikkal utcára vonulni. És nekünk is jogunk van követelni a Székelyföld autonómiáját, vagy netán Erdély függetlenségét is. Mert felelősek vagyunk unokáink magyartudatú jövőjének megteremtéséért a szülőföldön. Abba is beleszólásunk van, hogy mire használják adólejeinket. Mennyit költenek az áttelepült moldovaiak iskoláztatására, letelepítésére, és mibe kerül nekünk egyénenként is az egyesülés útjának kikövezése? Annak ellenére kell erről beszélni, hogy Kisinyovban járva nem tapasztalható valami lelkes egyesüléshangulat, de a történelmi tanulságokat nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)2014. október 23.
Lyukas emlékezés
Minden generációnak szüksége van egy forradalomra. Csak így tudja elhinni, hogy a zsarnokság legyőzhető, és azt is megtapasztalja, hogy az emberi gyarlóságból táplálkozó gonoszságot végleg kiirtani lehetetlen. Újjászületnek a kis diktátorok, de már lájtosabb formában gyűrik maguk alá a balga népet, amely a látszatdemokrácia hálójában illúzióvesztetten vergődik. Mert övék a vagyon és a hatalom. Na meg a ketrecmédia.
Ünnepelünk, de mindenki másként éli meg a pesti forradalom évfordulóját. A lengyel munkásokkal szolidarizáló műegyetemisták tüntetése a mai fiatalok számára érthetetlen fogalom. A golyózáporos harckocsikilövés az utcai harcokról szóló dokumentumfilmben csak egy lebutított videojáték izgalomszintjét éri el. Az már csak átverés lehet, hogy voltak jó és rossz komcsik is. A mártírhalálban megdicsőültek emlékhelyét a jobboldali vezérek is megkoszorúzzák, de egy kanál vízben megfojtanák balliberális képviselőtársaikat. Persze, egy dakota mondás szerint már rég tudjuk, ki a jó indián a másik törzsből. Pedig ha igaz a történelem, a rádió épületénél vagy a Parlament előtti sortüzekben még egymást fedezték, ideológiamentesen. És mindenki arról beszélt, hogy felkelt a magyar nép. Majd a csehek, a lengyelek, és a legvégén, 1989 decemberében Romániában is volt forradalom, államcsínnyel nyakon öntve. Akik ez utóbbit már átélhették, talán jobban megértik, mi is történhetett az anyaországi fővárosban. A mostani diákok mintha csak a virtuális térben léteznének. Ott élik ki forradalmi vágyaikat is. Pedig változtatásra van szükség, ha élhető jövőt akarunk teremteni magunknak. A korrupció- és jogsértésmentes világot nem csak vágyni kell. A lyukas zászlóknak üzenetük van számunkra is. Az egyéni hatalomvágy lehetetlenné teszi a közös ügyért való összefogást. Ettől a betegségtől a kisebb magyar pártok sem mentesek. Amint 1956 tanulsága az is, hogy külső segítségre nem lehet számítani. A megalapozatlan ígérgetések többet ártanak, mint használnak. Legyen szó a mi esetünkben akár Erdély, akár a Székelyföld önrendelkezéséről. A magyar forradalom idején is az amerikai kacsától fellelkesült romániai fiatalok rosszul végezték. Mert minden vágyat keresztülhúz a geopolitikai érdek. Például az amcsik most idetelepített katonai bázisai forrongásmentes környezetet igényelnek. És rájuk hallgatni fog a mindenki.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)2014. november 6.
Bukásra ítélve
Bárhogy csűrjük és csavarjuk, az Erdélyi Magyar Néppárt nevezetű politikai projekt megbukott. Nem csak az államelnöki versenyben, ugyanis az utóbbi két évben mind a három választáson, amelyen jelölteket indított, a saját elvárásaihoz viszonyítva is siralmas eredményt ért el. Még akkor is, ha esetenként ismert, köztiszteletnek örvendő jelölteket indított – imígyen kesereg az önmagát néppárt-szimpatizánsnak, sőt, párttagnak mondó szavazó a közösségi oldalon. Hogy nem egyedi véleményről lehet szó, jelzi az, hogy a párt megyei vezérének is "tetszett" a bejegyzés. De óva intenék bármely ellendrukkert, hogy most örömtáncot lejtsen. Sokkal inkább az ellenfél hibáiból tanulva, nagyobb alázattal figyeljen a szavazói elvárásokra! Már most, az elnökválasztás második fordulója előtt. Van, amikor észérvekkel nem lehet megváltoztatni az érzelmi voksolást. Másfelől pedig jól látható, hogy a szász szekér után kullogó magyarok autonómiaigénye süket fülekre talált eddig is. De még Erdély felvirágoztatására sem garancia a szebeni bürgermeister. Tehát hagyni kell az "önfejű székelyeket", hogy odasózzák a pecsétet, ahova gondolják. Mert lám, Izsák Balázs is megjárta az atyafiakkal, amikor a néppárti elnökjelölt mögé akarta felsorakoztatni őket, megfeledkezve arról, hogy a tavalyi nagy menetelés százezres tömegének látványa nagymértékben az RMDSZ-színekben megválasztott polgármesterek szervező- mozgósító ténykedésének volt köszönhető. Miközben az általa most ajnározott néppártiak az izsáki felkérés ellenére külön pikniket ültek. Egyébként elvárható a Székely Nemzeti Tanács elnökétől, hogy ha már beszállt az elnökválasztási kampányba, akkor ő is ajánlja fel a csúfos vasárnapi szereplésért – amolyan becsületbeli jelzésként – lemondását, amint tette ezt a néppárt elnöke és államelnökjelöltje. Sajnálatos, hogy Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor kampányzáró sajtótájékoztatóján kevés szó esett a jelölt programjáról – bár a nagy számban jelen levő román újságírók is erre voltak kíváncsiak –, annál nagyobb vehemenciával mondott kígyót- békát majd minden RMDSZ-es tisztségviselőre a néppárti vezér. Még olyan ízetlen tréfát is megeresztett, hogy Szilágyi Zsolton kívül a többi államelnökjelölt börtöncellára érett. A székelyföldi polgármestereket választási csalásra hajlamosnak bélyegezte, és Orbán Viktorra nézve szégyenletes hamisítványnak nevezte a Kelemen Hunort támogató plakátot. Hát az ilyen választási kampányra nem voltak fogékonyak az erdélyi magyarok. A sárdobálás ragacsa visszahullt. Egyebek közt a néppárt ebbe bukott bele. És még a több mint kétszázezer támogatói aláírással is el kellene számolni. Azzal például, hogy mennyire használták az általuk működtetett demokráciaközpontok honosítási névjegyzékeit, ugyanis nagyon furcsa, hogy a támogatók alig egynegyede voksolt "kedvelt" jelöltjére. Mentségükre szolgál, hogy román jelölteknek sikerült ennél rosszabb arányt elérniük. De ezt mégsem kellene eltanulnunk.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)2014. november 20.
Szakítópróba
Új atyuskát kapott az ország. Egy erdélyi szászt, aki jó román akar lenni. A csodaváró eufóriában szinte mindenki megfeledkezik arról, hogy ez csak egy elnökválasztás volt. Persze sorsdöntő is lehet, ha majd sikerül átfaragni a vezető politikai réteget. Ha a szebeni bicska nem törik bele.
Közben néhányan eltűnnek a rácsos süllyesztőben, mások meg "átbatyuznak" a győztesek táborába. Hogy lesz-e kisebb parlament, egyenlő jogszolgáltatás, gazdasági fellendülés, élhetőbb ország, ki mondhatná meg? Csak az biztos: nem egy emberen múlik a változás, legalábbis ha a demokrácia látszatát megőrzi a hatalom. Most kezdődik a tánc a pártokban. A kiszorítósdi. Alkalmi szövetségek születnek és bomlanak fel. Nemcsak a vesztesek, hanem Johannisék táborában is nagy a mozgolódás. Vajon a szocikhoz csámborgott polgármesterek milyen pofával sündörögnek vissza a régi akolba? De még náluk is nagyobb gondban van az RMDSZ. E jegyzet írója ugyanezen a hasábokon megmondta már a tavaszi kormányba lépéskor, hogy ebből a rossz döntésből – a költségvetésből csepegtetett pénzek ellenére is – csak vesztesen lehet kijönni. Talán szerénytelenség erre hivatkozni, de olvasóink megértik, remélem, miért időszerű ezt felemlegetni most a róka fogta csuka helyzetbe kerülve. Ugyanis a székelyföldi megyékből – ahol országos viszonylatban a legnagyobb arányban szavaztak Johannisra – , de más régiókból is egyre több választott RMDSZ-tisztségviselő a kormányból való távozást sürgeti. Egyedül a Maros megyei szervezet vezetőjének nem volt határozott véleménye erről, amikor az újságíró megkérdezte a minap. Pedig most nem nehéz dönteni, mivel nagyon sok érv szól a távozás mellett. Például a magyargyűlölő Vadim Tudor megjelenése a kormánykoalíció háza táján. De sorolhatnánk a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés elodázását, a közoktatásbeli zűrzavarokat, a tankönyvmizériát, az egyházaknak visszaszolgáltatott iskolák számára nem folyósított bérleti díjakat stb. Ilyen körülmények között nehéz lesz tovább hangoztatni a hiteles érdekképviseletet. A mostani keserűség elhomályosítja a negyedszázadnyi küzdelemben elért eredményeket. Most kell jól dönteni, ugyanis a liberálisok már készülődnek a kormány elleni bizalmatlansági indítvánnyal, a költségvetés vitájára időzítve. De ami ennél is fontosabb, a rendszerváltó forradalom huszonötödik évfordulójának megünneplése jó alkalom lehet a mai fiataloknak, hogy elégedetlenségüknek hangot adjanak. A közösségi oldalakon szerveződő csoportok a vasárnapi választásokon bebizonyították szervezőképességüket. Nem kizárt, sőt várható, hogy a virtuális térben létrejövő forradalmi hangulat megint utcára vezeti a csalódott tömegeket. Az RMDSZ jövője attól is függ, hogy a barikád melyik oldalán lesz.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)2014. november 27.
Tiszta kezek ígérete
Korrupciótól fertőzött országban élünk, és ez befolyásolja mindennapi életünket. Első számú ellensége a szabad versenynek, amely elgáncsolja az újító szellemet. Nem kell félnünk kimondani, hogy sürgős változásra van szüksége az országnak. Hatékony igazságszolgáltatással és szakmailag felkészült bűnüldöző szervekkel a "dolgok megváltoztathatók" – üzente tegnap a frissen megválasztott államelnök a Korrupcióellenes ügyészség munkatársainak. A jogállamiság Kelet- Európában című tanácskozáson korlátlan támogatásáról biztosította ebben a harcban az ügyészeket, akikről egy világbanki jelentés is elismerően szól. Ugyanis az uniós átlagnál magasabb arányban, az esetek több mint 90 százalékában döntöttek a vádhatóság javára a bíróságok. A látványos letartóztatások és házkutatások mindennapossá váltak az érinthetetleneknek vélt magas rangú politikusok kasztjában is. Sokan ettől várják a társadalmi megtisztulást. A visszafojtott népharag a jelenlegi politikai osztály távozását követeli. Az államelnök-választás második fordulójában ez jól mérhető volt. A külföldi választók sehol nem skandálták Johannis nevét, hanem a Ponta, takarodj! és ehhez hasonló jelszavakat üvöltötték. Az utóbbiban a negyedszázadnyi alkujátszmákban meggazdagodott korrupt maffiapolitizálás továbbéltetőjét látták, látják. De nemcsak a kommunista utódpártnak bélyegzett szocdemeknek szóltak a megdöbbentően nagyarányú protestszavazatok, hanem minden politikai alakulatnak is. Ez alól az RMDSZ sem kivétel. A megtisztulást tőle is elvárják a magyarok. Ráadásul a mostani kormánykoalíciós szereplésük farkasvaksága miatt nagyot buktak, amiért nem voltak összhangban a magyar közösség érzelmeivel. Talán az erdélyi szászra leadott szavazatok még idejében érkeztek ahhoz, hogy a szövetség megújulásának szükségességét jelezzék. Ha ez nem történik meg, akkor a két év múlva esedékes választásokon könnyen előfordulhat, hogy parlamenti képviselet nélkül marad a magyarság. A Toró-féle zsebpártok bukdácsolása bebizonyította, hogy nincs alternatíva az egységes, minden irányzatnak helyt adó szövetségre. De a kirekesztő szemléleten változtatni kell. Új, hiteles arcokra van szükség. Minden szinten. Ez valójában nem generációs kérdés, sokkal inkább a közszereplés íratlan szabálya. A politikai kompromisszumjátékokban akarva-akaratlanul mindenki besározódik, vagy hiteltelen lesz a be nem váltható igéretei miatt. Ez a sors vár majd a már-már messiásként ajnározott Johannisra is, de addig még bizonyíthatja, hogy összeférhetetlenségi ügye ellenére támogatja a korrupció felszámolását.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)2014. december 4.
Etnikai szavazás a parlamentben
A jól végzett munka élvezetével lökték a rácsos cella ajtajába a magyar honatyát, miközben bajtársi sunyítással megmentették a demokrata-liberális képviselőt. Hát így néz ki a Johannis által bejelentett tisztességes politika forradalma Bukarestben. Az új, nagy, nemzeti liberális párt társvezére az államelnök-választási döntő ütközet előtt a politikai osztály purifikálását szorgalmazva fogadalmat tett arra, hogy az őt támogató pártszövetség egyetlen tagja sem bújhat el immunitásra hivatkozva az igazságszolgáltatás elől. Minden esetben a képviselői mentelmi jog megvonására fognak szavazni, állította a szebeni polgármester. Tegnap a képviselőházban nem ez történt. A szégyenletes malőr után a frakcióvezetők bőszen egymásra mutogattak, látványosan dobálták a döglött macskát. Végül a PDL-s képviselőt saját főnöke szólította fel a párt elhagyására. Az ügy érdekessége, hogy néhány politikai elemző a kormánytörő RMDSZ megbüntetését látja a Markó Attila elleni szavazatokban. Mások politikai tisztogatásról beszélnek. A magyar közösséget érzékenyen érintette ez a döntés, főleg az egy héttel ezelőtti, a Székely Mikó kollégiumot visszaállamosító ítélet után. Az egyenlőtlen bánásmódra bizonyíték, hogy miközben a képviselők jóváhagyták a korrupcióellenes ügyészség kérését, hogy Markó Attilát vizsgálati fogságba helyezhessék, addig Calin Teodorescu ezt megúszta. Enyhébb bírósági felügyeleti formára változtatták kérésüket az ügyészek. Ezt mindkét képviselő esetében megtehették volna már eddig is, hisz ebben az esetben szükségtelen a képviselőház beleegyezését kérni. Igaz, akkor elmarad a szappanoperás, agresszív, tévéstábos, nyilvános vallatóshow. A cirkusz. Mi többet várunk. Vagyonelkobzásokat és igazságos büntetéseket. De nem megrendelésre születő ítéleteket. És ami a jogállam alapja: a tisztességes védekezéshez való jogot. Markó Attila a minap levelet intézett az RMDSZ-es tisztségviselőkhöz, kollégáihoz, melyben előre látta az előzetes letartóztatást jóváhagyó képviselőházi döntést. Kiderül ebből, hogy a DNA az átkosbeli ügyészek módszereit meghazudtolva dolgoztatja meg a kiszemelt áldozatokat. Csak arra vigyáz, hogy lehetőséget se adjon a védekezésre. Jelen esetben figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a gyanúsított bizonyítható módon nem tartózkodhatott a "bűn-elkövetés" helyszínén – állítja a vádlott. Mindezek után kétkedve, de reménykedjünk az igazságszolgáltatás pártatlanságában. Bár a Mikó-ügy után az újabb kisiklás bizalmatlanná tesz minket.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)2014. december 11.
Nacionalisták örömtánca
A magyarok már nem követelőzhetnek. Miután egy német nemzetiségű elnököt választott a románság. Kell-e ennél példamutatóbb etnikai tolerancia, amikor Európa is a demokrácia győzelméről áradozik? Ezek után befellegzett a székely autonómia ügyének, mondják sokan. Köztük a helyi román lap véres tollú főszerkesztője, aki két mandátumnyi ideig a román törvényhozásban kamatoztatta magyarellenes agyrémeit. Most is azt írja, hogy befellegzett a Románia szívében tervezett "átkos kígyósziget" vágyálmának, az alkotmányt és az ország alapjait aláásó abszurd követeléseknek. Felejtsük el, hogy itt valami újabb magyar autonóm tartományt hozzunk létre, de még azt is, hogy Kossuth Lajosról, a negyvennyolcas forradalom erdélyi románjainak "hóhéráról" utcát nevezzenek el. Hogy a román–szász politikai házasság mit fog eredményezni, még nem tudható. De egy biztos: a magyar közösség választott vezéreit szemléletváltásra kényszeríti. Egyfelől a kirakatengedményekre játszó román nacionalisták manővereit hatékonyabban kell visszaverni. Másfelől pedig meg kell találniuk a kötődést saját választóikhoz. Negyedszázad alatt üressé váltak a kezdeti mozgósító célok. Formálisan közülük jó néhány okafogyottá vált. Az etnopolitizálást – mind a tömbben, mind a szórványban – már nem lehet egyetlen biztos mozgósító szólamként használni. Ugyanis a sokak által elmarasztalt "legyünk mindig kormányon" tézisnek volt eredménye is az elmúlt években. Nemcsak az aszfaltozó, közművesítő, iskolatatarozó cégek jártak jól, hanem a kisközösségek is haszonélvezői voltak az osztogatórendszerrel működtetett államgépezet magyar fogaskerekeinek. A következő években sem várható radikális változás a fanarióta-balkáni berendezkedésben. Még akkor sem, ha mindenkit elítéltet az ANI-kó. De a kormányzási részvételnek a legfontosabb eredménye a parlamenti többséghez való tartozás. Így születhettek meg a magyar közösség számára kedvező törvények. Bár nem egy esetben torzszülöttekké faragták őket. De mégis a nagyobb baj az alkalmazásuk körül adódik. Mint az oktatási törvény esetében. Ezért szabotálhatják el a román érdekcsoportok – amelyek hangadó támogatója a bevezetőben idézett újságíró-politikus – például az önálló magyar orvos- és gyógyszerészképzés létrejöttét. A most megválasztott államelnök mögött felsorakozott politikai erőktől balgaság lenne elvárni, hogy – mintegy viszonozva a székelyek lelkes szavazatait – engedményeket tesznek e téren. Sőt, a transzszilván pártiak malmára sem hajtja a vizet a Bukarestbe települő szebeni polgármester. Az eddigi közszerepléseit látva várhatóan kompenzációs kényszerből a nagy- romániás nemzetálmodóknak fog csontokat dobni. A hét végén összeülő Szövetségi Képviselők Tanácsa, miután a kilépés mindenki számára kész tény, valójában nem az RMDSZ kormányban maradásáról kell döntsön, hanem egy új alapokra helyezendő érdekképviseleti politizálásról. A közösségmegtartó életfeltételek megteremtéséért.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)2014. december 18.
Új kormány, régi mentalitás
Mozgalmas volt a tegnapi nap. Az ellopott forradalom kitörésére emlékezők üzenetét elnyomta a napi politika. Az államelnök- választáson megbukott ifjú szociáldemokrata vezér, Victor Ponta elfogadtatta a parlamenttel átszabott kormányát. Csak az elnöki palotából kiköltöző Basescu csipkelődött a miniszterelnök plagizálási botránya kapcsán két új tárcavezetővel, akiknek szerepük volt az ügy holtvágányra terelésében. Hát ezért mondott le a minap doktori címéről Ponta! Tehát meglepően nagy, a kétharmadot jóval meghaladó bizalmat szavaztak a negyedik Ponta-kabinetnek. Szinte mindegyik politikai párt belátta, hogy az országnak stabilitásra van szüksége. Ráadásul még senki nem akarja vállalni a kormányzással járó hitelvesztést. Esetleg majd csak egy év múlva, amikor hatalmi pozícióból választást lehet nyerni. Addig hadd kopjon a szocdem tábor, vélekednek a Johannis győzelméből táplálkozó erők. A kormányprogram a két évvel ezelőtti, egy kis vas- és közútfejlesztési ígérettel nyakon öntve. A nagyarányú parlamenti támogatás – ha nem oszlik köddé – lehetővé teszi a beígért választási reformot, netán még az alkotmánymódosítás előkészítését is. De hogy ebből a magyar közösségnek származik-e előnye, az már kétséges. Az ellenségképet dédelgető román honatyák egyike uszítás vádjával feljelentett több RMDSZ-es vezetőt a szombati Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén tett kijelentéseikért. Mintha az átkos Ceausescu-korszakban lennénk. A helyi nyomtatott sajtó némelyike és a Felix szekus fedőnevű, kétes ügyleteiért elítélt Voiculescu-féle médiabirodalom hírtelevíziója a magyar közösség érzelmeit sértő módon az alapvető emberi jogainktól való megfosztást sugalmazza. A vélemény- és szólásszabadságtól, a közösség jelképeinek használatától akar megfosztani. Ezért érezzük úgy, hogy a huszonöt évvel ezelőtti temesvári felkeléssel elindult folyamat nem váltotta be minden reményünket. Az akkori mozgósító erő a román–magyar összefogás volt. Már az első napokban barátságplatformok jöttek létre. Marosvásárhelyen írók, művészek tettek közzé közös kiáltványt. A sors fintora, hogy alig néhány hét alatt már nem akarták érteni az anyanyelvi oktatásért és kultúráért vívott harcunkat. Már ellenségként tekintettek, tekintenek a mai napig ránk azok, akik az így keltett zavarosban hatalmat és vagyont harácsoltak össze. De nemcsak bennünk van csalódottság az elvándorolt jövőnk miatt, hanem az illúzióvésztett románokban is. A néhány hete végzett felmérés szerint a megkérdezettek több mint 40 százaléka úgy véli, jobb volt az élet a forradalom előtt. És nemcsak a nosztalgiázó korosztály állítja ezt, hanem a húsz- harmincévesek közel egyharmada is. Úgy tűnik, valamit nagyon elszabtunk, és megint a nemzetiségi kérdéssel akarják egyesek leplezni a gondokat. Hát erre varrjon gombot Johannis és Ponta!
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)