udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
206
találat
lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 181-206
Névmutató:
Karácsonyi Zsolt
2008. október 22.
Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon folyóirat főszerkesztő helyettese Ússz, Faust, ússz! című művét, készülő kötetének egyik szemelvényét olvasta fel október 20-án Kolozsváron a Bretter György Irodalmi Kör estjén. Bréda Ferenc bevallotta, eleinte nem értette, csupán a harmadik olvasat után jött rá, hogy mit tartalmaz a szöveg, ezután hosszabb tanulmányt írt a költeményről. /Varga Melinda: A vers mint erős alkohol. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./2008. november 7.
November 5-én Kolozsváron, a Tranzit-házban bemutatták a fiatal magyar erdélyi írók és költők műveinek válogatását, A meghajlás művészete című kötetet. Az utolsó, ehhez hasonló összeállítás 1998-ban jelent meg A Hétfejű zsákmány címmel, és olyan, ma már ismert alkotók műveit tartalmazta, mint Karácsonyi Zsolt és Farkas Wellmann Éva. Balázs Imre József elmondta, a mostani gyűjteményben szereplő írásokat a Korunkban megjelent, valamint újonnan született alkotásokból válogatta össze. A kötetben megjelent írások alkotóinak (Bálint Tamás, Bekő Jutka Tünde, Fülöp Orsolya, Horváth Előd Benjámin, Kósa Boróka, Láng Orsolya, László Szabolcs, Papp-Zakor Ilka, Szalma Réka, Váradi Nagy Pál, Visky Zsolt) tevékenysége nem csak a verselésből vagy prózaírásból áll: közülük többen alapítottak irodalmi köröket és működtetnek irodalommal foglalkozó internetes fórumokat. /Potozky László: Erdélyi fiatal-irodalom ünnepe a Tranzit-házban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./2008. december 3.
Három meghívottat látott vendégül a hosszú hétvégén Kolozsváron a Fesztivál Café az Európai Színházi Unió 17. Fesztiváljának programjában: Molnár Leventét, Mihai Maniutiut és Kovács András Ferencet. A Három nővér című előadás Fedotyikjaként Molnár Levente (becenevén Kecske) olyan szereplőt játszott, aki állandóan fotózik. Molnár Levente beszélgetőpartnere, Selyem Zsuzsa irodalmár a kettős színpadi (és azon kívüli) létezés okán beszélt a látszat és valóság kapcsolatáról. A román rendezővel folytatott beszélgetés ürügyeként Maniutiu magyar fordításban megjelent prózakötete szolgált. A sintér emlékiratai. Scardanelli című kötet Karácsonyi Zsolt fordításában, egy szlovákiai magyar könyvkiadó gondozásában jelent meg. A három nap hangulati csúcspontja volt a Kovács András Ferenccel való találkozás. Kovács András Ferenc, közismert nevén KAF, színházi verseiből olvasott fel, meglehetős teatralitással. /Musca Szabolcs: Hosszú hétvége a Fesztivál Caféban. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./2008. december 13.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) öt ismert költője jött el december 11-én Nagyenyedre, a Bethlen Gábor Kollégiumba. A találkozót dr. Demény Piroska irodalomtanár nyitotta meg, visszaemlékezve a sokáig ugyanitt, a Dokumentációs Könyvtár olvasótermében működő Irodalmi Kávéházra, amelynek rendezvényein is jeles vendégek voltak jelen. Király Zoltán költő, egyben a Liga ügyvezető elnöke bemutatta költőtársait: Gál Attilát, Farkas Wellmann Endrét, Szántai Jánost és Karácsonyi Zsoltot, a Helikon főszerkesztő-helyettesét. Az E-MIL tagjai több országból, mintegy másfélszázan vannak. Alapvető céljuk felkarolni és népszerűsíteni a kortárs erdélyi magyar irodalmat. Nagyenyeden a vendégek felolvasott verseikkel mutatkoztak be. Szókimondó, modern verseket hangzottak el. A vendégek sok irodalmi folyóiratot hoztak ajándékba, a Helikont, a Kortársat, a Műhelyt és másokat. Győrfi Dénes házigazdai minőségben arról beszélt, hogy a Dokumentációs Könyvtár hatvanezer kötetéből nagyobb rész magyar irodalmi alkotás. A szervezésben részt vett Király Edit ny. magyar tanár, a Fehér megyei EMKE elnöke is. /Bakó Botond: Nagyenyed. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./2008. december 15.
Egy hétig tartottak az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) szervezte irodalmi évadzáró rendezvényei. Az évi irodalmi teljesítményeket a gálán értékelték. Két Méhes György- és három Irodalmi Jelen Díjat osztottak ki Kolozsváron. A Méhes György-nagydíjat idén Jean Luc Moreau, Bánffy Miklós trilógiájának francia fordítója kapta. A Debüt-díj Jancsó Noémié lett az Emotika című kötetéért. A Magatartások és formák. Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma könyv szerzőjét, Elek Tibort az Irodalmi Jelen Kritika Díjával illették, költészet kategóriában Weiner Sennyey Tibor: A tengerszint feletti magasság meghatározása kötetet díjazták, prózában Cserna Szabó András Puszibolt könyve kapott elismerést. Avantgarderobe Díjjal idén senkit nem tüntettek ki. Orbán János Dénes író, költő, az EMIL elnöke az idei irodalmi termést értékelve elmondta: „az eddigi évek tapasztalataival ellentétben, nem zárunk gazdag évadot, a nevesebb szerzők valószínűleg jövőre rukkolnak elő nagy műveikkel, most a pályakezdők munkáját illeti dicséret”. Márkus-Barbarossa János költő, hangszerkészítő, az Avantgarderobe-díj alapítója mindennek igazolásául kijelentette: nem tartott idén senkit érdemesnek az elismerésre. Jean Luc Moreau francia költő, műfordító a Bánffy-trilógia mellett több magyar költő versét is lefordította franciára. A díjátadó ünnepséget megelőzően hármas könyvbemutatót tartottak: Szálinger Balázs, Cserna Szabó András és Elek Tibor művei voltak terítéken, a beszélgetést Karácsonyi Zsolt költő moderálta. A fesztivált L. Simon László, a Magyar Írószövetség titkára és Muszka Sándor fellépése zárta. /Varga Melinda: Franciáé a Méhes-nagydíj. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./2008. december 16.
Muszka Sándor humorestjével zárult december 14-én, vasárnap az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) által szervezett évzáró irodalmi fesztivál Kolozsváron a Bulgakov kávéházban. Muszka Sándor humorestje mellett L. Simon László József Attila-díjas író legújabb könyvéről (Japán hajtás) is szó volt. Az előző napon Karácsonyi Zsolt ötórai teára hívta Cserna-Szabó Andrást, Elek Tibort és Szálinger Balázst. Cserna-Szabó András a Puszibolt című idei könyvét, illetve a tavaly megjelent, Darida Benedekkel közösen írt Jaj a legyőzötteknek, avagy süssünk-főzzünk másnaposan című művet mutatta be. Elek Tibor a Magatartások és formák – Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma című, az utóbbi húsz év nyilvános beszélgetéseit, kritikáit és tanulmányait tartalmazó kötetről beszélt. Szálinger Balázs, a Kalevala újraírója a Százegyedik év című legutóbbi kötetére is kitért. /Ferencz Zsolt: Évzáró irodalmi fesztivál. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./ 18/ L. Simon László József Attila-díjas író, költő, a Magyar Írószövetség titkára Japán hajtás című kötetét mutatták be a Kolozsváron. L. Simon László egyik megtörtént esetből ihletődött verse vitát váltott ki a háború etikájáról. „A feleségem egyik családtagjával történt, aki főszolgabíró volt, és nem írta alá az egyik helyi zsidó deportálási papírját, ezért büntetésül őt vitték Dachauba, és ott is halt meg. Miközben ott volt, megérkeztek a „felszabadító” orosz csapatok, és halálra erőszakolták a család egyik nőtagját. Ma is élnek az ikerhúgok, akik végignézték a testvérük halálát” – ismertette a szöveg hátterét a költő, aki szerint Magyarországon még mindig tabu ilyen esetekről beszélni. „Engem a saját fájdalmunk érdekel, és az, hogy hatvan évvel a háború után senki sem beszél vagy ír arról, hogy mi történt a „felszabaduláskor”, eltekintve Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvétől, amelyben a saját kálváriáját írta meg” – mondta el az avantgárd szövegeiről ismert szerző. „Most egy olyan életszakaszban vagyok, hogy az érdekel, mi történt a szüleimmel, nagyszüleimmel, velünk. ” „Ma konzervatívnak lenni nagyobb bátorság kell, mint lázadni: a konzervativizmus ma már avantgárd gesztus nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Például a homoszexualitásról ma negatívan nem lehet megszólalni, ha valaki megteszi, automatikusan kiírja magát egy szellemi diskurzusból, ezért ma a művészet egyszerűen kiszolgálja a politikailag korrekt trendeket, és nem törekszik semmilyen önállóságra: a művészek konformisták. Azt akarom, hogy lehessen tabukat döntögetni, azaz írhassunk arról is, hogy valakinek esetleg nem tetszik a homoszexuális „propaganda-hadjárat”, vagy hogy mi történt velünk, a számunkra jelentőséggel bíró eseményekről” – fejtette ki L. Simon László. /Bonczidai Éva: A konzervatív avantgárd költő. = Krónika (Kolozsvár), dec. 16./2009. január 21.
Január 19-én Kolozsváron, a Bulgakov Kávéházban a Bretter György Irodalmi Kör vendége Egyed Péter egyetemi tanár volt, a Darkó István novelláit és hangjátékát tartalmazó A következő pillanatban. Macskarádió /Kriterion, Kolozsvár, 2007/ című kötet szerkesztője. Az est házigazdája Karácsonyi Zsolt, a Helikon folyóirat főszerkesztő-helyettese volt. Egyed Péter emlékezett vissza huszonhat éve elhunyt író- és színészbarátjára, Darkó Istvánra /1954-1983/. A könyv első része harminchat novellát tartalmaz, a második része a Macskarádió címmel hangjáték (rádiójáték). /Ferencz Zsolt: Macskarádió különkiadás a Bulgakovban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 21./2009. január 22.
Az erdélyi magyar kulturális folyóiratok sikeres évként könyvelték el a 2008-as esztendőt: műfordítói műhely, kreatív írásműhely, folyóirat- és könyvszerkesztői képzés, szabadegyetemi előadássorozat, könyv- és folyóirat-bemutatók, közönségtalálkozók szerveződnek a lapok védnöksége alatt, ugyanakkor egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a kiadványok weboldalai is. Az 1990-ben átalakult Utunk volt a közvetlen előzménye a Kolozsváron szerkesztett Helikon című lapnak, de az irodalmi folyóirat múltja még régebbre nyúlik vissza, így nem véletlen, hogy a lap nevében az Erdélyi Helikonra is történik utalás – mondta el Karácsonyi Zsolt költő, a lap főszerkesztő-helyettese. „Megpróbáljuk ébren tartani az irodalmi emlékezetet különböző, nem is olyan rég még kortárs szerzőkről szóló tanulmányok, összeállítások és visszaemlékezések révén” – ismertette a Szilágyi István főszerkesztésében megjelenő lap szerkesztési elveit Karácsonyi. A helikon.ro weboldalon olvashatók a nyomtatásban megjelent szövegek, lehet, hogy a közeljövőben itt önálló rovatok is indulnak majd. Tavalyi két új szerkesztő, Demeter Zsuzsa és Papp Attila Zsolt került a laphoz, és nekik köszönhetően állandósult a film- és az interjúrovat, ugyanakkor megerősödött a kritikarovat is. Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője beszámolója szerint a folyóirat 1200–1500-as példányszámban jelenik meg havonta, de a www.korunk.org címen elérhető honlap olvasóinak száma havonta közel tízszerese a nyomtatott példányok számának. A Korunk a teljes kultúráról tájékoztatást kíván nyújtani, legfontosabb műfajuk tanulmány. Minden lapszámunkban van egy-egy tematikus összeállítás, ez jó lehetőséget biztosít, hogy nyitottak maradjanak több kultúra, több tudományág felé. A Korunk nem csupán folyóirat, hanem komplex intézményhálózat. A Korunk Akadémián kreatív írásműhely, folyóirat- és könyvszerkesztői képzés, műfordítói műhely, szabadegyetemi előadássorozat működik. A Korunk Galéria 1973 óta szervez kiállításokat. Tizenöt éve működik könyvkiadójuk, a Komp-Press, amelyik a tudományos és művészeti könyvek piacán az egyik legjelentősebb kiadó Erdélyben, évente mintegy tíz könyvcímet jelentet meg. 2008-ban a Korunk bekerült a magyarországi országos lapterjesztői hálózatba. A marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat 1989 decemberében jött létre, az akkori Igaz Szó-s szerkesztők kezdeményezésére – emlékeztetett Szabó Róbert Csaba, a folyóirat főszerkesztő-helyettese. A főszerkesztő Kovács András Ferenc költő. A lato. ro címen a nyomtatott lap teljes anyaga hozzáférhető a világhálón. A folyóirat legfőbb műhelye a Látó Irodalmi Színpad. Hatvanadik születésnapját ünnepelte tavaly a kolozsvári Művelődés című közművelődési folyóirat, amely 1956-tól a Művelődési Minisztérium lapja volt – akkor Művelődési Útmutató címen Bukarestben szerkesztették –, a lap a nyolcvanas évekbeli rövid kényszerszünet után 1990-ben indult újra Kolozsváron – mondta el Szabó Zsolt egyetemi tanár, aki immár tizennyolcadik éve tölti be a Művelődés főszerkesztői tisztét. A havonta ezerkétszáz példányban megjelenő folyóirat kezdetben a kultúra és a tudomány minden területével foglalkozott, majd a helytörténeti témák és tudománynépszerűsítés felé fordultak, foglalkoznak faluszociológiával, falufejlesztéssel és az ezzel kapcsolatos társadalmi együttműködés gyakorlati kérdéseivel is. A folyóirat rendszeresen szervez kiállításokat és találkozókat. A folyóirat digitalizálása folyamatban van, egyelőre a 2005-ös és az azt követő évfolyamok érhetők el a www.muvelodes.ro weboldalon. „A legnagyobb eredmény az, hogy sikerült talpon maradni” – vonta meg a hatvanadik év mérlegét a főszerkesztő. A csíkszeredai Székelyföld kulturális havilap létrejöttét a Hargita Megyei Önkormányzat kezdeményezte, élén az akkori polgármesterrel, Kolumbán Gáborral –1997-ben indult Ferenczes István főszerkesztő vezetésével a folyóirat, amely köré tömörültek az 1990-es évek elején és derekán feltűnt fiatal alkotók: Fekete Vince, György Attila, Lövétei Lázár László és Molnár Vilmos. „Úgyszólván előzmény nélküli volt a lap, hiszen a Székelyföldnek mindent a nulláról kellett kezdenie: megteremteni az infrastruktúrát, kialakítani a klientúrát, olvasótábort, terjesztőhálózatot” – ismertette a kezdeteket Fekete Vince költő, a Székelyföld főszerkesztő-helyettese. Átlagosan kétezres példányszámban jelenik meg a lap, de volt olyan számuk is, amelyből utána kellett nyomtatni, és több mint ezer előfizetőjük van nemcsak Erdélyből, hanem szinte a világ minden részéről, a www.hargitakiado.ro weboldalon pedig teljes terjedelmében olvasható a Székelyföld. A folyóirat terjedelmének nem egészen egyharmadát a szépirodalom teszi ki, emellett különféle rovataik vannak, mint az Academica Transsylvanica, Ujjlenyomat, Ködoszlás, Aranyág, Kelet Népe, Scripta Mundi, Literata Hungarica, Műteremtés, amelyekben portréinterjúkat, kordokumentumokat, oral-historyt, történelmi és szépirodalmi tanulmányokat, néprajzi írásokat, a csángókkal foglalkozó munkákat, magyar és világirodalmi figyelőt, színházi rovatot, politikai vagy képzőművészeti írásokat találhat az olvasó. A Székelyföld több könyvbemutatót és folyóirat-bemutatót is tervez 2009-re. A Várad című, Nagyváradon megjelenő, irodalmi, művészeti, tudományos és társadalmi folyóiratot 2002-ben alapította meg a Nagyváradi Ady Társaság, 2006 elején pedig a lap komolyabb anyagi támogatás reményében átkerült a Bihar Megyei Tanács kiadásába – foglalta össze röviden a Várad történetét Szűcs László főszerkesztő. A havi 300–500 példányban megjelenő folyóiratnak erdélyi és magyarországi előfizetői is vannak. A www.varad.ro weboldalt a közelmúltban átalakították, mert a partiumi régió kulturális portáljává kívánják fejleszteni azt, a nyomtatott folyóirat tartamát pedig a www.varadlap.ro oldalon találhatják meg az érdeklődők. A folyóirathoz kötődő legsikeresebb rendezvény, a havonta sorra kerülő, immár harmadik évadát élő Törzsasztal-beszélgetéssorozat, amelynek közismert, többnyire Magyarországon élő írók a meghívottjai. /Kultúra papíron és a világhálón. = Krónika (Kolozsvár), jan. 22./2009. március 23.
Március 21-én Marosvásárhelyen a Színházművészeti Egyetem előcsarnokában látta vendégül a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat írói körét, szerkesztőit a Látó folyóirat Irodalmi Színpada. A beszélgetésen Szilágyi István, a Helikon főszerkesztője, Király László, Karácsonyi Zsolt és Papp Attila Zsolt olvasott fel verseket, prózát. /Máthé Éva: Helikon a Látó-színpadon. = Krónika (Kolozsvár), márc. 23./2009. május 22.
Május 21-én átadták a Romániai Írószövetség kolozsvári fiókjának 2008-as évi díjait. A kisebbségi irodalmi díjat (Clujul literar minoritati) Cseke Péter egyetemi tanár kapta, a budapesti Magyar Napló Kiadó által megjelentetett A magyar szociográfia erdélyi műhelyei című kötetéért. A 2008-as év Kisebbségi Könyve díjat (Cartea anului Minoritati) Karácsonyi Zsolt, a Helikon folyóirat főszerkesztő-helyettese kapta Mihai Maniutiu A sintér emlékiratai. Scardanelli (Spune Scardanelli) és Filip Florian Kis ujjak (Degete mici) című műveinek fordításáért. Az első műfordítás a pozsonyi AB-ART, a második pedig a budapesti Magvető Kiadó gondozásában jelent meg. /Írószövetségi díjak 2008. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./2009. június 10.
A Helikon folyóirat június 10-i számát az áprilisban elhunyt Lászlóffy Aladár költőnek, a folyóirat állandó munkatársának szentelte. Karácsonyi Zsolt, Széles Klára, Pomogáts Béla, Szakolczay Lajos, Czegő Zoltán, Antall István, Balázs Imre József és Szilágyi István főszerkesztő emlékeztek az elhunytra. /Helikon (Kolozsvár), jún. 10./2009. szeptember 15.
,,Minden szöveg nyelvhez kötött, igazán csak műfordítás közben ismerjük meg a másik nyelvet, kultúrát” – e jelmondattal foglalható össze az idei (E-MÍL – Erdélyi Magyar Írók Ligája) tábor üzenete. A hét végén Árkoson megrendezett irodalmi táborban a versfordításról, a nyelvek különbözőségéről, az egységes magyar irodalomról vitatkoztak a jelen levő alkotók. Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon folyóirat főszerkesztő-helyettese a Tra-Ford Tér műfordítói projektről kezdeményezett beszélgetést. A Helikon és a Tribuna folyóirat hasábjain egy időben jelennek meg román, illetve magyar szerzők lefordított művei. A meghívott Deréky Géza műfordítóval Szőcs Géza költő beszélgetett. /Varga Melinda: A műfordítás lehetetlensége (E-MÍL-tábor Árkoson) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 15./2010. április 8.
A mi 20. századunk
Korunk, 2010. április
"Egy hosszú és/vagy rövid – esetleg akár keresztbe metszett – századról szól a lapszám, amelyet az olvasó a kezében tart: a magyarság 20. századáról, amely – nemzetünk tekintetében egyértelműen – az ismétlődő kényszerhelyzetek és gyakorta beszűkülő mozgásterek okán szinte állandósult törések és többnyire egymást tagadó, folytonos újrakezdések időszakaként is körülírható" – olvasható a Kovács Kiss Gyöngy által jegyzett bevezetőben. A lapszám tematikus tömbjét öt neves magyarországi szerző tanulmányai alkotják: Romsics Ignác, aki a koordinációs és szerkesztési munkába is bekapcsolódott, a huszadik századi magyar politikai rendszereket vizsgálja, Gyáni Gábor a század társadalmait, Tomka Béla a gazdasági élet alakulását elemzi írásában. Pritz Pál tanulmányának témája a 20. századi magyar külpolitika, míg Szarka Lászlóé a kisebbségi helyzetben élő Kárpát-medencei magyarság.
A lapszámban az olvasó találkozik Karácsonyi Zsolt és Vaszilij Bogdanov verseivel, illetve a rovatokban – többek között – K. Horváth Zsolt, Ungvári Zrínyi Ildikó, Balázs Imre József, Kemecsi Lajos, Borsodi L. László írásaival. A grafikai anyag Tettamanti Béla budapesti képzőművész munkája.
Népújság (Marosvásárhely)2010. szeptember 7.
Gyergyószárhegy: írók keresnek olvasót
„Tanácskozásunk hozadéka az, hogy megteremti az utat, amiről együtt gondolkodhatunk” – állítja a VII. Gyergyószárhegyi Írótábor kapcsán Egyed Péter író, egyetemi tanár, aki immár harmadszor volt a tábor szakmai vezetője.
A Gyergyószárhegyi Kulturális Központ és a Hargita megyei tanács szervezésében, az elmúlt hét második felében lezajlott rendezvényen mintegy harmincöt, író, költő, művészettörténész kerített sort arra, hogy a magyar irodalom utóbbi két évének jelenségeivel, témáival, fontosabb könyveivel, tehetséges alkotóival, de vitáival is foglalkozzon, jeles meghívottaik előadásai alapján. Ugyanakkor mindenről szó esett, ami az erdélyi írókat foglalkoztatja, alkotásban, kiadásban, érdekvédelemben.
„Az első napon mindig születik egy helyzetkép a magyar irodalomról, a későbbi tanácskozások, az eszmecserék pedig tulajdonképpen erre épülnek” – mesélte lapunknak Egyed Péter. Az idei tábor tematikája a költészet és a zene körül forgott, de mint minden tábor alkalmával, most is nagy hangsúly fektettek az olvasás kérdéskörére is.
Egyik előadásból például kiderült, hogy napjainkban rendkívül problematikus az olvasás helyzete, ugyanis ma már nem léteznek azok a korosztályok, akik profi olvasónak számítanak, vagy szó esett a fiatalok olvasási szokásairól is, ugyanakkor nagy érdeklődés övezte többek között Gálfi Zsolt kritikus előadását, aki az írói munka emberközpontúságáról beszélt.
„Egyes témáknál olykor erős vita bontakozott ki, és így született meg a következő találkozónk témája is, mégpedig a hagyomány és a virtuális világok viszonya, aminek a leképzése a valóságban a könyv és az elektromos irodalom” – mondta a tábor szakmai vezetője, aki szerint úgy tűnik, hogy az írótáborra továbbra is szükség van, hisz fontos, hogy szem előtt tudják tartani az írói öntudat művelését.
A kétévente megrendezett írótalálkozó idén kicsit eltért az eddigiektől, hisz most először a tábor életében díjazásra is sor került, pontosabban Csiki László-díjjal jutalmazták egy fiatal erdélyi irodalmár eddigi tevékenységét. Karácsony Zsolt kolozsvári költő, műfordító az emlékplakett mellett ezer eurós pénzjutalmat is átvehetett a Lázár-kastélyban tartott ünnepségen.
Az írótáborban látogatást tett Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter is. Mindketten többkötetes szerzők, gyakorló irodalmárok, így tárgyszerűen tudtak bekapcsolódni a Gyergyószárhegyen folyó beszélgetésekbe. Jelenlétükben elsősorban a könyvkiadás és annak támogatása került terítékre. Kelemen Hunor kifejtette, az államnak a jelenleginél jóval nagyobb részt kell vállalnia a kultúra finanszírozásában, hiszen nem lehet kizárólag a civil szférára hárítani a mecénatúra feladatát.
Baloga-Tamás Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)2010. október 16.
Gyergyó az irodalomban
Gyergyószentmiklós szellemi életét 1945 után a városi művelődési ház tevékenysége határozta meg. A szépirodalmi élet egy ideig önképzőköri tevékenységre korlátozódott, ott képződött alap a későbbi irodalmi kör számára. 1968 őszétől folyamatos és szervezett köri munka kezdődött Váli József, majd 1969-től Nyisztor Miklós, 1972–73-ban Csata Ambrus vezetésével. Átmeneti hanyatlás után az irodalmi kört 1976-ban Bajna György szervezte újjá; ez alkalommal veszi fel a város jeles költő szülöttje után a Salamon Ernő Irodalmi Kör nevet. Salamon Ernő a város szülötte, 1912. május 15-én jött a világra. Az 1915-ben átadott gimnáziumban érettségizett, 1937-től Marosvásárhelyen élt. 1942 májusában munkaszolgálatra hívták be, Ukrajnában tífuszt kapott, és 1943. február 27-én egy olasz (?) katona agyonlőtte. Iskolája 1968. február 25-én vette fel a Salamon Ernő nevet, akkor avatták fel Izsák Márton Salamon Ernő-szobrát is.
Az irodalmi kör tevékenységét felélénkítette Györffi Kálmán és Szávai Géza jelenléte. Új alkotók kapcsolódtak a közösségbe, köztük Burján Gál Emil, Gál Éva Emese és Kercsó Attila. A kör élén sokáig Kercsó Attila állt. Rendszeressé vált az újonnan megjelenő könyvek szerzőinek előadói meghívása, beillesztve a kör működését az országos szellemi vérkeringésbe. Kiadták az irodalmi kör Találkozások antológiáit, az elsőt 2000-ben, a másodikat a várossá nyilvánítás centenáriumán, 2007-ben. "A nyolcvanas évek második felétől a kör vezetését a legaktívabb, leglelkesebb tagok látták el, mint Gálné Esztegár Ildikó, Gál Éva Emese és Bajna György. Taglétszámunk 20 és 40 között váltakozott. Gelu Pateanut és Szilveszter Lászlót a műfordítás titkairól faggattuk, de Rab János etnobotanikai előadására is szép számmal gyűltünk össze. A Garda Dezső vezette történelmi kör diákjainak dolgozatai mindnyájunk figyelmét lekötötték." (Az előszóból)
Az antológia huszonkét szerző írásait ölelte fel. (András Szabolcs, Bajna György, Bábics István, Biró László, Bőjte Balázs, Burján Gál Enikő, Burján G. Emil, Cseke Péter, Czirják Edit, Csata Ambrus, Ferenczi Attila, Gál Éva Emese, Gálné Esztegár Ildikó, Gergely Edit, Kedves Tamás Gyopár, Kercsó Attila, Nap Katalin, Panigay Róbert, Papp Attila Zsolt, Raffy Lajos, T. Szabó Edit, Váli József.) Érdekes módon, az 1989-es fordulat után, amikor már nem kellett tartani a "hallgatózóktól", az irodalmi kör iránti érdeklődés alábbhagyott, jegyezte meg egy interjúban Kercsó Attila. Ennek ellenére kéthetenként üléseztek, és 2007 októberében megjelent a második gyűjtemény is, a Találkozások II. A körösök megadták a módját az ünneplésnek. Mintha lakodalom lett volna, úgy megtelt a Szilágyi vendéglő, írta tudósításában Balázs Katalin (Hargita Népe, 2007. október 30.). "A jelen lévő költők és prózaírók (András Szabolcs, Bajna György, Bákai Magdolna, Burján Emil, Burján Gál Enikő, Eperjessy Kinga, Ferenczi Attila, Gál Éva Emese, dr. Kercsó Attila, Bíró László, Györffi Kálmán és a kör tiszteletbeli tagja, a borszéki Kamenitzky Antal) a kötetben megjelent írásaikból olvastak fel, röviden szólva önmagukról is, melyből kiderült, különböző foglalkozású és látásmódú embereket köt össze Gyergyóban az irodalom, az irodalmi kör". A második gyűjtemény előszavában az alapítók egyike, Bajna György, aki Kercsó Attila halála (2008. március 20.) óta ismét körvezető, megjegyzi: "szerény gyűjteményes kötet ez mindössze, amellyel egy 1962 októbere óta, 45 éve hosszabb megszakítások nélkül működő önképzőkör tagjai próbálnak a 100 éves város előtt tisztelegni. Gyergyószentmiklósi születésű, illetve Gyergyószentmiklóson élő, helyiekké avult tollforgatók. Van ellenben olyan alkotó is, aki nem él városunkban, de a kötet szerkesztői úgy vélték, kimaradhatatlanok: Váli József mint a kör egykori elnöke, Bereczki Károly mint alapító tag, Csata Ernő, illetve Kamenitzky Antal és László Péter Sándor mint a kör tiszteletbeli tagjai".
Idén október hetedikén a Súrlott Grádics irodalmi kör és a Baricz Lajos irányította Kolping Család vendégeiként találkozott az olvasókkal két régi "Salamon Ernő-s": Bajna György (1947) és Györffi Kálmán (1945). Számos gyergyói gyökerű olvasó, helybeliek, városiak várták érdeklődéssel őket. (Társaik, Gál Éva Emese, Burján Emil, Panigay Róbert, Bákai Magdolna kényszerű okok miatt nem jöhettek el.) Szó esett a húszezres városka irodalmáról, a kör történetéről. A Grádics vezetője Kercsó Attilára emlékezett, ízelítőt nyújtva költészetéből. Felolvasta a szerző 2005-ben megjelent, Gerlék a lármafán című könyvének kötetzáró Sírversét is: "Én csupán önzésből féltem a haláltól, / Azért nem bántottam, hogy senkit ne bántson, / és az elmúlást is addig dédelgettem, / Amíg bölcsőjébe ő fektetett engem." Ismertették röviden Panigay Róbert vadásztörténet-író és a képzőművész-költő házaspár, Burján Emil és Burján Gál Emese munkásságát. Gál Éva Emese verseiből Szabó Mária és Bölöni Domokos olvasott fel. Idézzük az Ima a Székelyföldért záró sorait: "Uram! Űzd ki magadból azt az árnyat, / ami gátat vet a székely hazának, / hogy otthonunk maradjon ez a föld, // s ne hatalmaskodjanak sarlatánok / itt, ahol menteni kell a világot, / hogy lelkünk örökzöldjét örököld!"
Bajna György tekintettel volt a fiatal nemzedékre, gyermekverssel kezdett, majd szép karácsonyi költeményekkel előlegezte meg a szeretet ünnepét, és egyik karcolatát is felolvasta. Sokoldalú ember Bajna, nem hiába próbált ki féltucatnál is több foglalkozást, míg az újságírás lett a kenyere, mára pedig "ha újságíró lehet ilyen, akkor nyugdíjas vagyok". Szülővárosát úgy ismeri, mint a tenyerét, legújabb könyve egy kiskalauz, Utcáim – Gyergyószentmiklós utcáinak rövid története: tévés munkálkodásának csöppet sem mellékes "terméke"; megszületését a helyi tévében sugárzott sorozat iránti fokozott érdeklődés ösztönözte.
Györffi Kálmánt vásárhelyiként ismerték olvasói és barátai, kevesebben tudják, hogy magyar szakos tanárként gyergyói iskolákban tanított, ott le is telepedett. 1980-tól újságíróskodott, míg el nem lehetetlenítették. Erről Szőcs István mesélt Karácsonyi Zsoltnak a Helikon 2008. augusztus 10-i számában megjelent interjújában: "Emlékszem, hogy nálunk, az Előre szerkesztőségében, amikor mindenki kis nyögdicséléssel intézte el azt, hogy a főnök, Szilágyi Dezső beleír a kéziratokba, Györffi felállt és felolvasott egy nyilatkozatot. Mondtam neki: – Kálmán, ülj le a seggedre! –, és húztuk vissza a székre. De ő felugrott és elolvasta a tiltakozást, aztán lemondott az állásáról, és elkezdett éhezni, amit azóta is folytat. Bár aztán az Előre még egy darabig visszavette azzal, hogy ne írjon semmit, csak vegye fel a fizetést és fogja be a száját."
Györffi rövid magyarországi "kitérő" után visszaköltözött Gyergyóba, ismét tanár, eljárogat az irodalmi körre is, és a toll sem esett ki a kezéből. A közönség nagy élvezettel hallgatta a Székelyföld októberi számában megjelent, Az öreg pincér balladája című ironikus novelláját, hatalmas tapssal jutalmazva a felolvasást.
A kolpingosok versmondói Muresán Kilyén Emma irányításával rövid összeállítással emlékeztek az aradi vértanúkra, a Simon Kinga vezette Szent Cecília együttes az őszhöz, szürethez illő énekeket adott elő, Szántó Árpád daltulajdonos pedig ezúttal sem hagyta ki az alkalmat, és általános derültség közepette elzengte a Súrlott Grádics kör (Nagy Miklós Kund szövegére komponált) "himnuszát".
Damján B. Sándor, Népújság (Marosvásárhely)2010. november 20.
Jancsó Noémi (1988—2010)
Lapozó
A tudatosság és határozottság volt az az erő, az a titkos szervezőelv, ami verseit, prózáit működtette, lendületbe hozta. Egy éven keresztül ő vezette a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kört, úgy tűnt, hogy talán ő lesz egy újabb nemzedék vezéregyénisége, ha ugyan nem fordul inkább a klasszika-filológia irányába, vagy amerre tehetsége vezérli. Nem így lett. Az erdélyi magyar irodalom, amely amúgy sem szűkölködik megtört pályaívekben, be nem váltott ígéretekben, egy újabb, izgalmas, ám mégiscsak "befejezetlen életművel" lett "gazdagabb". (Karácsonyi Zsolt) * Hermányi Dienes József anekdotái keserű humorral ecsetelik az emberi műveletlenség 18. századbéli, erdélyi megnyilvánulásait. Hermányi egyetlen társadalmi kategóriát sem kímél, kiírja a papot, bármilyen felekezetű, kiírja a parasztot, a nemesembert, kiír mindenkit, aki alaptalanul tetszeleg az értelmiségi szerepében vagy akiben a műveletlenség gyanúja egyáltalán felmerült, márpedig majdnem mindenkiben felmerült a műveletlenség – alapos – gyanúja azokban az évtizedekben. Egyetlen társadalmi réteg létezik, a főuraké, amely ebből a szempontból kiírhatatlan. A nemességnek ez a rendkívül tehetős és lelkes része, az arisztokrácia divattá tette a könyvgyűjtést és az olvasás szenvedélyét, ezt bizonyítják a fennmaradt könyvtári címjegyzékek, katalógusok, magánlevelezések, valamint azok a mai könyvtárak, amelyek 18. századi könyvgyűjtők nevét viselik. Közülük Széchényi Ferenc és Teleki Sámuel a legismertebb. * Egy könyv népszerűsége ötszáz és kétezer közötti eladott példányszámot jelentett, ami a korabeli könyvnyomtatási és reklámozási lehetőségeket tekintetbe véve valóban említésre méltó siker. Legnagyobb példányszámban a kalendáriumok és az imádságos könyvek keltek el, valamint néhány moralizáló eredeti mű vagy fordítás. Az olvasó igényelte a tanító jellegű irodalmat, igényelte, mert a felvilágosult költők, írók, mindazok, akik hatással lehettek rá, azt hangoztatták, hogy az irodalmi mű, ha csupán szórakoztat, értelmetlen és szépnek sem mondható. * A korabeli irodalmi ízlés alakulásáért nem csupán a könyvet nyomtatók és a nyomtatott könyvek voltak felelősek, hanem ugyanolyan mértékben a folyóiratok, hírlapok vagy akár a faluról falura vándorló fűzfapoéták is. A 18. században jelentek meg az első hírlapok, folyóiratok, a nép- és nyelvművelés kettős céljával. Mivel pedig a császár határozottan ellenezte azt, hogy a parasztok újságot olvassanak vagy iskolába járassák a gyerekeiket, jakobinus felvilágosultak összefogására volt szükség ahhoz, hogy a parasztot mint potenciális olvasót de facto olvasóvá változtassák. (Jancsó Noémi. A De consolatione Philosophiae népszerűsége a 18. századi magyar olvasók körében.) * Helikon, 2010. 19. (561.) szám — október 10.)
B. D. Népújság (Marosvásárhely)2011. február 7.
Esszék, politikai publicisztikák, filozofikus költemény
Hármas könyvbemutatót tartott Kolozsváron pénteken délután a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó: Markó Béla két publicisztika kötetével – Kié itt a tér (válogatott közéleti cikkek, előadások 1991–2009) és Az erdélyi macska (esszék) – illetve Karácsonyi Zsolt: Ússz, Faust, ússz! című verseskötetével a Gaudeamus könyvesboltban ismerkedhettek meg az érdeklődők. Az est moderátora Kozma Mária, a kiadó főszerkesztője volt.
Markó közéleti írásait tartalmazó köteteit Tibori Szabó Zoltán újságíró méltatta, az ott elhangzott szöveget lapunk Vélemény oldalán olvashatják. A méltatás után, Kozma Mária kérdésére reflektálva, hogy vajon aki írni kezd, mindenki a saját történetét írja meg tulajdonképpen, a politikus-szerző elmondta: politikai publicisztikában, előadásban, tanulmányban nehezen írhatná az ember a saját életét, de végül mégiscsak erről van szó. – Mindvégig úgy gondoltam, hogy értelmiségi embernek kötelessége a közéletbe beleszólni, nem kötelessége viszont politikussá válni. De ha már azzá vált, akkor kötelessége reflektálni mindarra, ami vele történik. A cselekvés mellett nagy szükség van a reflexióra, különösen olyan dilemmás helyzetekben, amilyeneket végigéltünk az elmúlt húsz évben – mondta Markó Béla, hozzáfűzve, azokat az írásokat próbálta összeválogatni, amelyek a legtisztábban mutatják azt az állandó dilemmát, amelyben az erdélyi, romániai magyar politikusnak léteznie kell.
Az esemény másik meghívottja Karácsonyi Zsolt költő volt, az Ússz, Faust, ússz! című, filozofikus költemény szerzője, aki elmondta: versének története tulajdonképpen ott kezdődik, ahol Christopher Marlowe Doktor Faustus című tragédiája befejeződik. Költeményének hőse magányos ember, aki attól lesz magányos, hogy a lelke kerül veszélybe, ezért szükségszerű a vízbe való menekülése, talán így menekülhet meg a démonoktól.
A beszélgetés végén Kozma Mária felhívta a figyelmet a Pallas Akadémia új kiadványaira, majd dedikálással zárult az est.
KÖLLŐ KATALIN. Szabadság (Kolozsvár)2011. június 29.
régi(j)óvilág
Az aradi különszám bemutatója
Mintegy harmincan voltak jelen ma délután a Jelen Ház kávézójában a regionális honismereti szemle, a régi(j)óvilág aradi különszámának bemutatóján.
Bevezetõként Bodó Barna szociológus, író, egyetemi tanár, a Temesvár székhelyû Szórvány Alapítvány vezetõje beszélt az alapítvány kiadói koncepciójáról. Alapvetõ kérdés, mondta, hogy a végeken, a nyelvhatáron, ahol a nemzet határa van, milyen tükörben látjuk magunkat. Egy 2004-es felmérés szerint az itt élõ emberek 70 százaléka román sajtót olvas, tehát abban a tükörben látja magát, amelyet eléje tartanak. A szórványban következésképpen olyan kiadói politika kell, amely el tudja érni a szórványban élõket. Ezt a célt szolgálja, például, az a Helytörténeti kronológia, amelynek immár a harmadik kötete jelenik meg, és amely a romániai Temesvár, Lugos, Arad, valamint a magyarországi Szeged, Békéscsaba és Gyula városokat, a szerbiai Vajdaság településeit mutatja be, és anyaggal szolgálhat az iskoláknak, amelyek helytörténetet taníthatnak.
A folyóirat-kiadás hatéves múltra tekint vissza, a régi(j)óvilágaradi száma immár a 15. Ujj János tanár, a folyóirat aradi szerkesztõje kiemelte: tartalmilag is szinte hibátlan mind a 15. (Bodó Barna már elõbb jelezte: külsõre is szép folyóiratot akartak megjelentetni. Ami sikerült is.)
A továbbiakban Bodó Barna ismertette az aradi különszám tartalmát. Szerepel benne interjú Bognár Levente alpolgármesterrel (szerzõ: Pataky Lehel Zsolt), cikkek, tanulmányok Arad fejlõdésérõl a XIX. században (Ujj János), az aradi minorita kultúrház történetérõl és az Arad megyei magyar iskolák névadóiról (Matekovits Mihály), történetek és legendák a vértanúkról, Aradi pilóták és konstruktõrök (Puskel Péter), a tízéves Irodalmi Jelenrõl (Jámbor Gyula), Arad új magyar színházáról (Pataky Lehel Zsolt), az aradi Csiky Gergely iskoláról (Juhász Béla), Kett Groza János festõmûvészrõl (Kiss Károly). A szám irodalmi anyagából kiemelhetnénk Karácsonyi Zsolt versét, Böszörményi Zoltán novelláját, valamint a mai romániai német próza talán legjelesebbje, Eginald Schalattner Ajtók c. regényének részletét.
A találkozó baráti beszélgetéssel zárult.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)2012. január 10.
Karácsonyi Zsolt: Könyvek, macskák, forradalmak – Beszélgetés Pomogáts Béla irodalomtörténésszel – Mikor dőlt el, hogy irodalomtörténész lesz? Gondolt-e arra, pályája kezdetén, hogy verseket, drámákat vagy prózát írjon?
– Sohasem akartam író lenni, verset talán csak három alkalommal „követtem el”, valamikor érettségi előtt, akkor is kifejezetten gyakorlati célzattal, csaptam a szelet egy kislánynak, és elvárta tőlem, hogy versben fejezzem ki érzelmeimet. Novellát egyszer írtam, valamikor a hatvanas évek közepén, az is inkább anekdota volt, a Magyar Nemzet egy vasárnapi számában került az olvasók elé, kaptam néhány gratulációt – ennyi volt az egész. Az irodalom története viszont mindig érdekelt, a budapesti piarista gimnáziumban, tehát egy katolikus iskolában tanultam, kiváló magyartanáraim voltak, az elsőtől, Magyar Istvántól az irodalom szeretetét, a másodiktól, Fekete Antaltól a fogalmazás szabatosságát kaptam örökül. Így jelentkeztem azután 1953-ban a bölcsészkarra, ez az első Nagy Imre-kormány időszaka volt, tehát könnyebben bekerülhetett az egyetemre egy magamfajta „klerikális” jövevény. Azonban még így sem vettek fel, anyámnak, aki orvosként dolgozott, volt egy kedves betege, akkoriban neves operettszerző, Szenkár Dezsőnek hívták, az ő közeli barátja volt Tamás Lajos, a neves romanista, akkoriban a pesti egyetem rektora, az ő „rektori keretében” kerültem be a bölcsészkarra, amely éppen akkoriban költözött be a piaristák épületébe. Az egyetemi tanulmányaimat így ugyanazokban a padokban kezdhettem el, amelyekben a gimnáziumot befejeztem.
– Nemzedékének meghatározó élménye volt 1956. Ennek következményeire, akár irodalomtörténeti hatására miként tekint vissza?
– Az ötvenhatos forradalom kétségkívül legnagyobb történelmi (és személyes) élményem volt. Negyedéves bölcsészhallgató voltam, addig távol tartottam magam minden közéleti tevékenységtől, igaz, ötvenhat nyarán már eljártam a Petőfi Kör vitáira – az írószövetség munkája mellett ezek mozgatták meg a magyarországi közéletet. Azután elkövetkezett október 23-a, mondhatni „fejest ugrottam” az eseményekbe, jelen voltam azon a tömegdemonstráción, amely a forradalom akkor lelkesítő, reményekkel teli nyitánya volt, pár nap múlva, az Egyetemi Forradalmi Bizottság felszólítására, beköltöztem a bölcsészkarra, s részt vettem a bizottság, majd a kádárista hatalom berendezkedését követve a Mefesz (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetsége) munkájában, az országos elnökség tagjaként. Nagyszerű élményt jelentett, hogy én képviseltem az írószövetség december 28-i közgyűlésén az egyetemista szervezetet, ott ismertem meg személyesen Illyés Gyulát, Tamási Áront, Déry Tibort és Veres Pétert, a szövetség akkori elnökét. Ezután rengeteg kalamitás következett, befejeztem egyetemi tanulmányaimat, elhelyezkedtem az Akadémia Irodalomtörténeti Intézetében mint gyakornok, majd letartóztattak, s két hónapos vizsgálati fogság után internáltak a tököli internálótáborba, onnan az 1960-as amnesztia után szabadultam (ez az amnesztia szüntette meg az internálás intézményét). A magyar forradalom öröksége azóta is életem meghatározó élménye maradt; amikor már lehetett, több könyvemben is számot vetettem a forradalom tapasztalataival és szellemi (irodalmi) örökségével. Még a rendszerváltozás korai szakaszán, 1989 őszén jelent meg Irodalmunk szabadságharca – 1956 című könyvem, ezt azóta vagy nyolc olyan tanulmánykötet és szöveggyűjtemény követte, amely 1956-nak állít emléket.
– Anekdoták terjednek arról, hogy reggel Budapesten, délután Pozsonyban, este pedig már Kolozsváron tart előadást, egyazon napon. Miként alakult ki az anekdoták által is jelzett feszes életritmus? – Valóban elég sokat utaztam az elmúlt két évtizedben, korábban erre nem igen volt hivatalos megbízatásom, bár akkor is gyakran jártam külföldön, így többször Erdélyben is. Ezeket a korábbi utazásokat részben munkahelyem, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete tette lehetővé, midőn ösztöndíjjal küldött külföldre, hogy ottani könyvtárakban végezzek kutatásokat, illetve vegyek részt szakmai konferenciákon. A kilencvenes években aztán számos olyan posztra kerültem, amely gyakori utazással járt együtt. 1991-ben Lőrincze Lajos utódjaként megválasztottak az Anyanyelvi Konferencia elnökének, 1995 és 2001 között a Magyar Írószövetség elnöki tisztségét töltöttem be, közben szerepet kaptam az Illyés Közalapítvány kuratóriumában, amelynek később, közel öt éven keresztül az elnöke voltam. Mindez igen sok utazással, határokon túli szolgálatvállalással járt együtt. Volt olyan esztendő, amikor az év háromszázhatvanöt napjából száznegyvenet töltöttem a szomszédos országok magyar intézményeinél, illetve közösségeinél, legtöbbször, természetesen, Erdélyben. Valóban előfordult az, hogy Pozsonyból kellett Kolozsvárra utaznom, majd onnan tovább Szatmárnémetibe és Ungvárra, és csak egy-két hét múlva térhettem haza. Elmondhatom, hogy jó lelkiismerettel és jó kedvvel vállaltam ezeket az utazásokat, úgy éreztem, hogy a kisebbségi magyar közösségek szolgálatában vállalhatok szerepet. Ma is jó érzéssel gondolok vissza azokra az iskolákra, kulturális intézményekre, tudományos, irodalmi, egyházi konferenciákra és találkozókra, amelyek megalapozásában az alapítvány elnökeként működhettem közre. Elmondhatom, hogy mindig nagyon szívélyes és baráti fogadtatásban volt részem, bár azzal is találkoztam, hogy pénzszerző lehetőségeim megszűnte után alig akartak megismerni azok, akik korábban nagy összegű támogatásokat kaptak.
– Erdély, az erdélyi irodalom jeles ismerője, népszerűsítője. Mi volt az a pillanat, amikor eldőlt, egyszer majd Erdély-szakértő lesz?
– Korábban is érdekelt az erdélyi irodalom, mi a piarista gimnáziumban olyan írókról, például Áprily Lajosról, Dsida Jenőről, Nyirő Józsefről is hallottunk, akiknek neve az állami oktatásban egyáltalán nem kapott szerepet. Az erdélyi irodalom iránti érdeklődésemet azonban 1956 őszének eseményei szabták meg: akkor kellett a budapesti bölcsészkaron szakdolgozati témát választanunk, és az akkori nemzeti felbuzdulástól biztatva úgy gondoltam, hogy erdélyi íróról fogom írni dolgozatomat. Anyám mint fiatal orvos ismerte Kuncz Aladárt, aki akkor egy budapesti klinikán feküdt, nem sokkal ezután el is távozott az élők közül. Tőle kapta az akkoriban megjelent Fekete kolostor egyik első példányát, ezt a könyvet én még diákkoromban olvastam, nagy hatással volt rám. Így aztán úgy gondoltam, hogy Kuncz Aladárról fogom írni egyetemi záródolgozatomat. A dolgozat elkészült, megkaptam a diplomámat, nem sokkal ezután, miként az előbb már elmondtam, letartóztattak, és csak 1960 őszén folytathattam irodalomtörténet-írói munkámat. Az első könyv, amit elkészítettem, így természetes módon Kuncz Aladár munkásságát dolgozta fel, 1968 nyarán jelent meg, vagy kétéves várakozás után. 1969 januárjában kaptam egy akadémiai ösztöndíjat, akkor jártam életemben először Erdélyben. Könyvem, amelyet akkor már több ismert erdélyi írónak, például Kós Károlynak, Molter Károlynak, Balogh Edgárnak, Beke Györgynek és másoknak, valamint néhány kolozsvári barátomnak, így Kántor Lajosnak és Láng Gusztávnak elküldtem, nyitotta meg előttem az ajtókat és a szíveket. Mondhatnám, ez volt az én igazi „erdélyi útlevelem”. Mindenütt testvéri érzésekkel fogadtak, ez döntötte el azt, hogy munkásságom egy igen nagy részét az erdélyi irodalom kutatásának szentelem. Azóta közel ötven könyvem (köztük önálló művek és részben szövegválogatások egyaránt) jelent meg az erdélyi irodalomról, részben magyarországi, részben erdélyi kiadóknál.
– Az elmúlt években mély merítésű, öszszefoglaló műveket jelentetett meg, mint például az erdélyi magyar irodalom történetét vizsgáló többkötetes munkája. Terv szerint jött el az ilyen munkák ideje, vagy most érkezett el a megfelelő pillanat?
– Valóban, készítem az erdélyi magyar irodalom összefoglaló történetét, a csíkszeredai Pallas-Akadémia könyvkiadónál eddig három terjedelmes kötet jelent meg, most készülök befejezni a negyedik kötetet, amely az 1989 utáni fejleményekről próbál számot adni. Ez a kötet remélhetőleg az idei év nyarára az olvasó elé kerül. Már régen terveztem azt, hogy írok egy irodalomtörténeti összefoglalást, s vagy két évtizede egy kisebb összefoglaló munkám az olvasó elé is került, azonban mégis most jött el az ideje egy nagyobb szabású összefoglalásnak. Ennek alighanem két magyarázata van, egyrészt az, hogy az erdélyi magyar irodalom felszabadult az alól a nyomás alól, amellyel a kommunista irodalompolitika ránehezedett, ez a teher nemcsak egy szektás politika, hanem a nagyromán nacionalizmus részéről is megjelent. Másrészt az elmúlt két évtized olyan új fejleményeket hozott az erdélyi magyar irodalom történetében, amelyek mindenképpen átértelmezik a korábbi évtizedek eredményeit, illetve azt a képet, amelyet ezekről az eredményekről alkotnunk kell. Talán ez jelenti munkám magyarázatát.
– Intézményekben való jelenléte hosszú történet, miként látja az irodalmi intézmények jelenlegi helyzetét, állapotát, vagy magának a kortárs irodalomnak az itt és mostját? – Nem látom kedvezőnek az irodalmi intézmények jelenkori állapotát: korábban az irodalom a közéletnek szinte egyetlen színterét jelentette, a kommunista korszakban ez volt a szabad véleménynyilvánítás, igaz, korlátozott, de mégiscsak lehetőségeket kínáló fóruma. Ez a helyzet az utóbbi két évtizedben radikálisan megváltozott. A politikai élet rendkívül magabiztosan, a kulturális értékekre és folyamatokra alig figyelve kívánja irányítani az ország életét. Ennek következtében az irodalom és általában a kultúra erősen háttérbe szorult. A magyar irodalom ma is kiváló műveket és életműveket mutat fel, Magyarországon és Erdélyben egyaránt, ezekre azonban a politikai közélet csak nagyon kevéssé figyel. Nem egyszer az a benyomásom támad, hogy a hatalom birtokosai nem is olvasnak szépirodalmi könyveket. Mindezek következtében megint szükség van arra, hogy az irodalom és az írótársadalom megvívja a maga „szabadságharcát”, minthogy nemcsak saját érdekeit, hanem az ország érdekeit is képviseli, és hiteles, normális politikai közélet nem képzelhető el az irodalom ellenőrzése és esetlegesen kritikája nélkül.
– Legendás hatalmas könyvtára – családi előtörténete is van vagy saját gyűjtés a teljes anyag?
– Természetesen én is sok mindent örököltem a családi könyvtárból, a jelenlegi könyvtáram legnagyobb részét azonban magam gyűjtöttem össze, most már több mint fél évszázadon keresztül. Az első könyv, amelyet magam választottam és vettem, Vörösmarty Mihály összegyűjtött műveinek Gyulai Pál-féle nyolckötetes kiadása volt. Ezt még hatodikos gimnazista koromban vettem meg egy antikváriumban, a piarista gimnázium mellett. Arra is emlékszem, hogy negyven forintba került, ma ennek körülbelül a kétszázszorosát éri. Ezután módszeresen vásároltam, főleg antikváriumokban, könyveket. Éppen az elmúlt hetekben rendeztem újra a könyvtáramat, amely mára nagyjából harmincezer kötetből áll. Nagy gondban vagyok amiatt, hogy mi lesz ennek a könyvtárnak a sorsa, hiszen már nyolcvanadik életévemhez közeledem. Valamikor elképzeltem, hogy ezt a könyvtárat, amely elsősorban szépirodalmi, irodalomtörténeti, történeti és néprajzi művekben gazdag, az egyszer majd létrehozandó kolozsvári magyar egyetemre hagyom. Ennek az egyetemnek az ügye azonban, ahogy látom, nem fog megoldódni az én életemben. Mindenképpen azt szeretném, hogy a könyveim Erdélybe kerüljenek, és egy ottani magyar intézmény könyvtárát gazdagítsák vagy alapozzák meg.
– A macskák gyakorta felbukkannak a magyar irodalomban is, az ön életének azonban különösen fontos részét képezik.
– A macskák évtizedek óta hozzátartoznak az életünkhöz, első macskánkat több mint negyven éve találtuk és fogadtuk be. Azóta igen sok macska fordult meg nálunk és élt velünk, jelenleg öt macskánk van. Mindegyiknek saját egyénisége, mondhatnám: személyisége van, mindegyik nagyon kedves, mindegyik békét tud lopni abba a zajló életbe, ami egyébként körülvesz bennünket. A macskáinkról szólván Ottlik Gézát szeretném idézni, aki a következőket írta: „Az egyetlen valódi okunk a derűlátásra: a macska. Ezt a kis prémes ragadozót semmi más módon nem lehetett volna ezer és ezer éven át hozzánk szelídíteni, mint rendíthetetlen, ellenszolgáltatást nem váró, feltétel nélküli szeretettel. A szépsége abszolút imádatával – a szabadsága, függetlensége teljes tiszteletben tartásával. Ha ez sikerült, az emberiség nem lehet egészen elveszve.” Mindezzel magam is messzemenően egyetértek. Mindeddig négy olyan szöveggyűjteményt rendeztem sajtó alá, amely a magyar, illetve a világirodalomnak azokkal a műveivel foglalkozik, amelyek a macskákról szólnak. Jó kedvvel állítottam össze ezeket a gyűjteményeket, elég nagy sikerük is volt, egyszer egy irodalmi összejövetelen egy macskakedvelő írónő a következőket mondta: Önt tartom hazánk legnagyobb élő macskaírójának. Nagyon hízelgő volt ez a vélemény.
– Az ősszel még úgy tudtuk, hogy száz kötete van, de most már talán fél tucattal többet számlál az életmű. Honnan ered ez a munkabírás, milyen új művek kerülnek ki a keze alól a közeljövőben? – Valóban, mára több mint száz önálló könyvem gyűlt össze a polcokon, az utolsó éppen a napokban jelent meg: Egy eszme indul címmel egy tanulmánysorozat Reményik Sándor költészetéről. Ez volt a száznegyedik önálló kötetem, emellett nyolcvankét általam gyűjtött és szerkesztett antológia, dokumentumkötet is napvilágot látott, közöttük olyanok, mint az 1920-as trianoni békeszerződés Erdélyre vonatkozó anyaga vagy most legutóbb, Marosvásárhelyen, az 1968–1969-es úgynevezett „kettős kötődés” vita dokumentumai, ez a vita a határon túli magyar irodalmak helyzetét próbálta felmérni. Még négy önálló folyóiratszámot is szerkesztettem, ezek között a Caiete Europene című bukaresti román folyóirat számára egy összeállítást arról a képről, amelyet a huszadik századi magyar irodalom a Nyugat szerzőiről adott. Mindez együtt százkilencven könyvet jelent, s hamarosan megjelenik még néhány, ezek már a kiadóknál vannak. Szeretek dolgozni, és azt hiszem, hogy az évtizedek múlása és a közéletben szerzett tapasztalatok következtében érzett elégikus hangulatot is a folyamatos munka teheti elviselhetővé.
Pomogáts Béla
1934-ben született Budapesten. 1953-ban érettségizett a budapesti Piarista Gimnáziumban. 1953–1958 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakos hallgatója. Részt vett az 1956-os forradalomban. 1959–1960 között internálótáborban volt. 1965 óta a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, valamint a 20. századi osztály vezetője, 1992 óta igazgatóhelyettese, 1996 óta tudományos tanácsadója. 1994–1997 között a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlési képviselője, az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsának, az Irodalomtudományok Bizottságának, a Magyar–Román Történész Vegyesbizottságnak, a Doktori Tanács irodalomtudományi szakbizottságának tagja. 1992-től az Anyanyelvi Konferencia elnöke. 1993–2004 között az Írószövetség elnökségi tagja, 1995–2001 között elnöke volt. 1991-ben József Attila-díjat és 1956-os Emlékérmet, 1996-ban Kisebbségekért Díjat és Nagy Imre-emlékplakettet kapott. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2003-ban Széchenyi-díjjal jutalmazták munkásságát.
Helikon (Kolozsvár)2012. február 11.
Találkozások
A találkozó tétje – feltételesen – egy kimondottan erdélyi írószervezet megtervezése, megalapítása volt. Ezzel kapcsolatban mondták el a véleményüket az írók. (…) Egyesek amellett érveltek, hogy elégséges az akkor létező régebbi és újabb írószervezetek (Romániai Magyar Írók Szövetsége, Magyar Írószövetség, Romániai Írók Szövetsége, Szépírók Társasága, Fiatal Írók Szövetsége, Fiatal Írók József Attila Köre) illetve az azokhoz tartozás lefedi az erdélyi írók érdekvédelmét. Mások – főleg a középnemzedék – arra hajlottak, hogy az Erdélyben már meglévő íróintézmények köré (Erdélyi Magyar P. E. N. Club, Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány), vagy azok profiljának részleges átalakításával hozzanak létre egy írószervezetet. Végül – főleg az Előretolt Helyőrség írói csoportosulás tagjainak kezdeményezésére – a találkozót követően, de nem az ott jelen levő írók döntése nyomán –, 2002. február 9-én Kolozsváron megalakult az Erdélyi Magyar Írók Ligája. Az írók ilyen generációk közötti felállásban és az erdélyi közéletiség vagy szerepvállalás opciójával többé nem találkoztak. Az erdélyi nyilvánosság szerkezete meg is változott, a közéletiség kizárólagosan a politika és a profi újságírás monopóliuma lett, az írók pedig az új évezredben szinte kizárólagosan az irodalomnak, az irodalom intézményeiben éltek tovább. * Úgy tűnt, hogy a gyergyószárhegyi írótalálkozóknak sem lesz folytatása. Azonban mégsem így történt. A hargitafürdői Ózon Szálló utolsó összejövetelén e sorok íróját választották amolyan ügyvivővé (Domokos Géza és Szilágyi István javaslatára). Teltek az évek, és elég sok megkeresés ért el, a tekintetben, hogy mégis fel kellene újítani a gyergyószárhegyi írótalálkozót, és azt az összes erdélyi írók fórumává, találkozóhelyévé kell tenni – ahol például azok is részt vehetnek, akik amúgy egyetlen szervezetbe, körbe, csoportosulásba sem tartoznak bele. Ennek nyomán elkezdődött a szervező munka, amelyben kialakult az a struktúra, amely aztán végig működött és mind a mai napig életben van, és amelyet az ismét a gyergyószárhegyi ferences kolostor tanácskozótermében rendeztek meg 2006. szeptember 21–23-án. Ez alkalommal döntés született egy informális szervező testület létrehozásáról, amelynek a tagjai Egyed Péter és Fekete Vince (a Székelyföld szerkesztőségének a megbízottjaként) mint szakmai vezetők, valamint Kassay Péter, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója mint adminisztratív vezető. Az írótábort mindvégig támogatta Hargita Megye Tanácsa, valamint a Communitas Alapítvány. * A rendezvények profilja is kialakult, állandósult. Az első tanácskozási napon – mindig jeles magyarországi és hazai meghívottak felvezetésében – a magyar irodalom legutóbbi két évének az eseményeivel, jelenségeivel, könyveivel, alkotóival és vitáival foglalkoztunk, egy olyan körkép megrajzolásának a szándékával, amely az írók viszonyítási rendszereit, értékeléseit segítheti. De folyt beszélgetés tisztán érdekvédelmi kérdésekről, az olvasókkal való kapcsolatról és természetesen folytak az ilyenkor mindig legfontosabb, kötetlen folyosói és fehér asztal melletti beszélgetések mindenről, ami az írókat érdekelni szokta. (…) Értékelésről beszéltünk mindig, ámde meg kell állapítanunk, hogy ez egyre komplexebb, nehezen megragadható és nagy feladattá vált. Egyrészt létezik egy működő kánon vagy kánonok, amelynek az alakításában a legnagyobb szerepe kétségkívül a magyar irodalom budapesti központjának van. Kialakításában maguk az írók – teljesítményük révén –, a díjak intézménye, kuratóriumok, lapok, társaságok, és nyilván a vezető irodalomtörténészek működnek közre. Ámde értékképző – az előbbivel nemegyszer ellentétesen – a piac is, a különböző gazdasági lobbik, nagy kiadók, könyvesházak és terjesztőrendszerek – amelyek nemegyszer és egyszerűen eltüntetik az érdekeltségeikbe nem vágó kis példányszámban megjelenő alkotásokat is. (Amelyeknek a megjelentetéséért azért a megfelelő pályázati juttatásokat felveszik.) Valamennyi szerepe a kritikának még megmaradt, ha nem más, a kánonoknak a képviselete, egyáltalán az írói jelenlét biztosítása. * Fontosnak tartjuk, hogy sikerült létrehoznunk azt a keretet, amelyben az irodalom és a társművészetek problematikája is megjelenhetett (2008-ban irodalom és képzőművészet, 2010-ben zene és irodalom volt a téma.) Nyilván, nem hiányozhattak az irodalmi művészeti események sem: Erdélyi költőnők felolvasóestje, az Éneklő Borz estje, Murányi Tóni dal- valamint Könczey Árpád zeneszerzői-előadóestje fontos eseményei voltak találkozóinknak, amelyeknek az átlaglétszáma 35 és 45 között állapodott meg, és ebben a mozgásban a legjelentősebb az volt, hogy kialakult a törzsközönsége, a hűségeseké, akik végül is fontosnak érezték azt, hogy találkozzanak, továbbra is bíztak a baráti szó erejében. Nem kis dolog ez a társadalmak, közösségek posztmodern fragmentációjának idejében, amely alól az írók, írói közösségek sem jelentenek kivételt. Ezért tartottuk érdemesnek a szervezés néha megpróbáltató munkáját (fund rising, oh!), s ezért tarjuk érdemesnek a folytatást. * Minden alkalommal megemlékeztünk azokról is, akik már nem lehettek közöttünk: Anavi Ádám (2009. febr. 23.), Bán Péter (2006), Csiki László (2008. okt. 3.), Domokos Géza (2007. jún. 27.), Géczi A. János (2008. május), Jancsó Noémi (2010. júl. 26.), Jánky Béla (2009. okt. 29.), Lászlóffy Aladár (2009. ápr. 20), Létay Lajos (2007. szept. 26.), Sütő András (2006. szept. 30), de akiknek emlékét és hagyatékát ápoljuk az alapítványok, emlékházak, gyűjtemények, rendezvények és tematikus megemlékezések, de legfőképpen műveik újrakiadása révén. * Találkozóink 2008-tól a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ épületében zajlottak. 2006-ban e sorok írója, 2008-ban Dávid Gyula kapta meg a Zöld Lajos által létesített Szárhegyi Patkó, Dávid Gyula pedig az életműdíjat is, 2010-ben pedig első ízben sikerült létrehoznunk és odaítélnünk a Hargita Megye Tanácsának a támogatásával létesített, jelentős pénzügyi javadalmazással járó Csiki László-díjat. (A kuratórium pontszavazásos döntése értelmében a díjat Karácsonyi Zsolt kapta meg.) * Sok minden köti a fórumot a színhelyhez: az a kis plató a ferences kolostor felett, a kápolna – ahol az újrakezdést Zöld Lajos és Domokos Géza kifundálták, továbbhaladva pedig a festői Güdüc alighanem a medence és az egész Erdély egyik legihletőbb helye. (Egyed Péter: Bevezető szavak a Szekértábor a Szármány hegyén. Gyergyószárhegyi írótalálkozók 1980-1990-2000 című kötethez – részletek. Székelyföld, 2012. január)
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)