udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
119
találat
lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-119
Névmutató:
Kiss Imre
2017. május 24.
„Levizsgázott” a magyar nyelvű oktatás
A tanárképzést és a kisebb iskolák presztízsét is erősíteni kellene annak érdekében, hogy javuljon az erdélyi magyar nyelvű oktatás színvonala, vélik a szakemberek. A magyarul tanuló diákok eredménye ugyanis folyamatosan és konstans módon elmarad az országos átlagtól – derül ki az elmúlt öt év képesség- és érettségi vizsgáinak eredményét feldolgozó egyik kutatásból.
Öt évre visszamenőleg dolgozták fel a nyolcadikosok képességvizsgájának, illetve a végzősök érettségi vizsgájának az eredményeit a Kós Károly Akadémia Alapítvány felkérésére készült felmérés keretében. A Center For European Studies alapítvány által támogatott kutatás a 2012–2016 közötti eredményeket vizsgálta a diákok egyéni szintjén, 1,7 millió esetet dolgozva fel – közölte a Krónikával a kutatás vezetője, Barna Gergő szociológus.
„Arra fókuszáltunk, hogy milyen az eredménye a magyar nyelven tanuló diákoknak, ha az országos átlaghoz viszonyítjuk” – magyarázta a Krónikának a kutatás vezetője. Elmondta, egyrészt a sikerességi arányokat vizsgálták, és bár a képességvizsga esetében nem kell elérni az ötös átlagot, azt tekintették sikernek, de a különböző vizsgák eredményeit is összehasonlították.
Folyamatos és állandó lemaradás
„A legfontosabb következtetés, hogy a magyarul tanuló diákok eredménye folyamatos és állandó módon elmarad az országos átlagtól mind a vizsgált öt év során, mind a kisérettségi és az érettségi esetében. A különböző tárgyak átlagai is alacsonyabbak” – vonta le a következtetést a feldolgozott adatok fényében Barna Gergő. A szociológus elismerte, hogy ennek egyrészt etnikai oka van, a román nyelv és irodalom vizsga – melynek eredménye a magyarok körében gyengébb – jelentősen ront az átlagon, azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a lemaradás más tárgyak esetében is kimutatható.
Bár magyar nyelv és irodalomból nagyon jól teljesítenek mind a nyolcadikosok, mind a tizenkettedikesek, a matematikajegyek vizsgán gyengébbek a magyarok körében, az érettséginél pedig a kötelező tantárgyból is elmaradnak a román diákok eredményeihez képest. „Itt is gyengébben szerepelnek a magyarok. És ezért mondtuk azt, hogy nemcsak az etnikai komponenssel van baj, hanem vannak olyan strukturális tényezők, melyek mind a romániai oktatási rendszer, mind az erdélyi magyar társadalom rétegződéséhez tartoznak, és amelyek miatt a magyar diákok teljesítménye gyengébb” – jelentette ki Barna Gergő. Hangsúlyozta, nem tudtak minden egyes szerkezeti elemet megvizsgálni, csak amelyeket hozzá tudtak kapcsolni a tanulók eredményeihez – más oka is lehet a magyarok gyengébb szereplésének – de így is fontos következtetéseket tudtak levonni.
Képzetlenebb tanárok, felkészületlenebb diákok
Az egyik tényező, mely hozzájárulhat a gyenge magyar eredményekhez, és amelyet a közoktatás minőségét vizsgáló ügynökség (ARACIP) adatai is alátámasztanak, hogy a magyar iskolákban tanító tanárok képesítése elmarad az országos átlagtól.
A második fokozati vizsgát a román oktatók 67 százaléka tette le, de a magyar pedagógusoknak csak 60 százaléka, mutatott rá a társadalomkutató, hozzátéve, hogy a tanárok képesítése összefügg a diákok teljesítményével. A szociológus szerint a következő strukturális ok az iskolák mérete, hiszen minél kisebb egy iskola, annál nagyobb a valószínűsége, hogy gyengébbek az eredmények. A magyar tanulók közül pedig többen járnak kisebb méretű iskolába, mutatott rá. A harmadik ok, ami gyengébb eredményekhez vezet, a roma diákok aránya. A kutatásból egyértelműen kiderül: gyengébb eredmények születnek azokban az iskolákban, ahol magasabb a roma nemzetiségű vagy rossz megélhetési körülmények közül jövő diákok aránya.
Lemarad a Partium, jól szerepel a szórvány
A kutatás szerint az erdélyi magyar oktatáson belül is jelentős regionális különbségek figyelhetők meg. A képességvizsga és az érettségi esetében Bihar és Szatmár megyében a leggyengébbek az eredmények. A középiskolás záróvizsgánál az utolsók között van Hargita és Kovászna megye is, de ennek strukturális oka van: az értettséginél meghatározó, hogy milyen szakon végeztek a tanulók. A szakiskolába járók teljesítenek a leggyengébben, és a két székely megyében nagy az arányuk, Hargita megyében ők adják a többséget, közölte Barna Gergő. Az erdélyi megyék közül Kolozs és Maros megyében születtek a legjobb eredmények, ami azzal is összefügg, hogy Kolozsváron például az elméleti képzésnek van nagyobb súlya. A szórványmegyék közül azok teljesítettek jól, melyek gazdaságilag prosperáló régióban vannak, Temes, Brassó, Szeben megyében jók a magyar diákok eredményei, míg Arad megyében a leggyengébbek, mutatott rá az illetékes.
Javítani kell a kritikus pontokon A jövőben a kritikus pontokon kellene változtatni, ahol a legnagyobb a törésvonal a román és magyar diákok eredményei között. Az érettségi kapcsán a szakoktatásnál figyelhető meg, de a vokacionális képzésre is igaz, a tanítóképzőt végzettek esetében is jelentős az elmaradás. De javítani kellene a tanárképzésen is, nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a teljes tanári kart érintő képzésekre, sorolta a lehetséges megoldásokat Barna Gergő.
Kis településeken az iskolák presztízsét kellene növelni, főleg azon tanintézetekben, melyek fontosak ahhoz, hogy a magyar gyerekek anyanyelven tanulhassanak, vélte a szakember. Kifejtette, olyan lehetőségeket kell teremteni, hogy a szakképzett tanerőnek megérje kisebb iskolában dolgozni, minőséget biztosítani, hiszen a jövőben ez fogja eldönteni ezeknek az iskoláknak a létét.
A legfontosabb következtetés, mutatott rá a szociológus: akkora az eltérés a magyar és a román oktatás színvonala között, hogy az országos szintű beavatkozások, mint például a pedagógusok bérének a növelése nem elégséges a kiküszöböléséhez.
„Plusz erőfeszítés kell ahhoz, ha azt akarjuk, hogy a magyar oktatás fejlődjön a románhoz képest” – vélte a kutatásvezető. Mivel a magyar iskolában sok esetben szakképzetlen helyettesítő tanárok tanítanak, ami nyilván befolyásolja a gyerekek eredményeit, elsődleges megoldásként a pedagógusok számára kellene egy támogatási formát, plusz ösztöndíjrendszert kitalálni, szorgalmazta a szociológus az erdélyi magyar értelmiségiek által korábban felvetett megoldást. „Ahhoz, hogy a magyar pedagógusoknak megérje, egyáltalán vállalják, hogy elmennek kisebb iskolába, tovább tanulnak, felkészülnek és foglalkoznak a diákokkal” – jelentette ki a szociológus.
Az oktatók ösztöndíjszerű javadalmazására mint lehetőségre pár hónappal ezelőtt hívta fel a figyelmet egy húszfős értelmiségi csoport, akik online petícióban mutattak rá az elsősorban a természettudományok terén tapasztalható oktatóhiányra. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő a Krónikának akkor úgy nyilatkozott, a főként a reáltárgyak esetében érzékelhető oktatóutánpótlás-hiány oka abban is keresendő, hogy Romániában nem létezik igazi tanárképzés, ahogy igazi tanári életpályamodellt sem dolgoztak még ki. „Most a fiatalok egy része mondhatni véletlenszerűen kerül be az oktatási rendszerbe” – mutatott rá főtanfelügyelő. Úgy vélte, azt kellene elérni, hogy ahogy korábban, ma is tudatosan készüljenek a fiatalok a tanári pályára. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy míg ez korábban stabil munkahelyet és anyagi biztonságot jelentett, a mai globalizált világban már nem kihívás a fiatalok számára.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási alelnöke akkor lapunknak kifejtette: az értelmiség által javasolt, az erdélyi magyar oktatásban jelentkező utánpótláshiányt orvosolni hivatott anyagi ösztönző program csak erős anyaországi, egyházi és különféle közösségi forrásokból lenne fenntartható. Úgy vélte, a téma „higgadt realitásérzéket” kíván meg.
Javaslatokat is várnak
Már a mostani kutatás léte, a kérdésfelvetés is nagyon fontos az erdélyi magyar oktatás jövője szempontjából, az a tény, hogy a magyar iskolai populáció teljesítményére irányítja a figyelmet – értékelte a kutatás eredményeit Tódor Erika, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára. „Erről a kutatásról azt olvashatjuk, hogy 2012–2016 közötti eredményeket elemez, de azt hiszem hogy ezek az eredmények nem lennének ennyire meglepőek, hogyha az iskolakultúránkban természetessé válna, hogy évente vagy valamilyen rendszerességgel sor kerülne követéses vizsgálatokra, visszajelzésekre, és ha ezek valamilyen módon visszahatnának a minőségi fejlesztésekre” – jelentette ki a Krónikának az oktatási szakember. Emlékeztetett, évek óta a 2, 4. osztályos diákok teljesítményeit is felmérik, de nincs tudomása arról, hogy ennek eredményei alapján javítási-módosítási javaslatok fogalmazódtak volna meg a tanári, iskolai munkakultúra, tanulói teljesítmény kapcsán. „Azonban arról sem lehet megfeledkezni, hogy számos kutatás alátámasztja az anyanyelven szerzett tudás elsődlegességét, elmélyültségét, és például vannak adatok arra vonatkozóan is, hogy jobban teljesítenek a magyar tannyelvű iskolába járó magyar diákok, a román tannyelvű iskolákba járó magyar diákokhoz képest” – hívta fel a figyelmet az érem másik oldalára az egyetemi oktató.
Tódor Erika a pedagógusok felkészültsége kapcsán elmondta, mivel a magyar iskolák jellemzően falusi és kisvárosi iskolák, míg a román átlagban benne foglaltatnak a főváros és a nagyvárosok vezető iskoái is, „az összehasonlítás nem biztos, hogy szerencsés”. „Mindezek ellenére azt gondolom, sok a teendő a pedagógusképzésben, hogy csökkenteni lehessen a szakképzeltlen tanárok számát. Időszerűnek tartom a tanárképzés újragondolását is: kezdve a tanárok kiválasztásától, kompetencialapú szelekciójától, gyakorlatorientált, interdiszciplináris képzés biztosításáig, a tartalmi kínálat és társadalmi változások követéséig, a kezdő tanárok tutoriális rendszerének biztosításáig” – mutatott rá a lehetséges megoldásokra a szakember.
„Nem lehet eltekinteni attól az evidenciaként hangzó összefüggéstől sem, hogy a tanulási hatékonyság és társadalmi háttértényezők között szoros összefüggés van. Meglátásom szerint fontos a vidéki oktatás személyi, tárgyi feltételeinek biztosítása, az „okos” iskolák felszereltségének állandó fejlesztése” – jelentette ki Tódor Erika a helyi, sajátosan regionális vagy megyékre összpontosító oktatási stratégiák kidolgozásának fontosságát hangsúlyozva. A szegényebb települések esetében helyi igényekre alapuló afterschool program is sokat segíthetne, vélte a szakember, aki szerint a részben osztott oktatási formák előnyeinek nagyobb mértékű érvényesítése, a közös tanulás, a kölcsönös segítségadás közösségformáló ereje is sokat javíthatna a jelenlegi helyzeten.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)2017. június 7.
Sokan nem is próbálkoznak az érettségivel Háromszéken
Több mint kétszáz tizenkettedikes diák döntött úgy Kovászna megyében, hogy nem iratkozik be a kedden elkezdődött érettségi vizsgára.
Egy részük az őszi szesszióban próbálkozik, abban bízva, hogy a nyár folyamán sikerül jobban felkészülnie, sokan viszont meg sem kísérlik megszerezni az oklevelet, ugyanis technikumban vagy posztlíceumban folytatják tanulmányaikat, illetve azonnal munkába állnak. Kiss Imre megyei főtanfelügyelő a Krónikának elmondta: Háromszéken 1237 fiatal iratkozott be a vizsgára, közülük 1081-en idén végeztek, 156-an már az előző években befejezték a tizenkettedik osztályt.
Ebben a tanévben ugyanakkor 1301 háromszéki diák végez a középiskolákban, tehát 220-an nem iratkoztak be az érettségi első szessziójára. A sepsiszentgyörgyi Berde Áron Szakközépiskolában például két osztály végez, de csak egycsoportnyi tanuló döntött úgy, hogy már június–július folyamán megméretkezik. Kiss Imre úgy véli: azoknak a diákoknak, akik elvégzik a középiskolát, mindenképpen meg kellene szerezniük az érettségi oklevelet, a technikumban és a posztlíceumban azonban nem kérik a diplomát a jelentkezésnél. Hozzátette: sokan a tizenkettedik után munkát vállalnak, ezért beérik a középiskola elvégzését igazoló tanúsítvánnyal. A főtanfelügyelő abban bízik, a fiatalok egy része utólag ráébred, hogy mégiscsak szükség van az érettségi oklevélre, és néhány év múlva megpróbálkoznak a vizsgával. Egyébként, akik tizenkettedik osztályban megbuknak, és nyáron pótvizsgázniuk kell, nem jelentkezhetnek az érettségi első szessziójára. Kiss Imre ugyanakkor azt is elmondta: tévhit, hogy sok iskolában azért buktatják meg a gyengén teljesítő diákokat a végzős osztályokban, hogy ne tudjanak érettségizni, így nem rontják a statisztikát, ha esetleg elvágnák őket.
„Az a gyerek, aki nem tudja megszerezni az átmenő jegyet, valószínű nem áll készen a sikeres érettségire sem. De ha nyáron tanul, behozhatja a lemaradást” – szögezte le a háromszéki főtanfelügyelő. Egy neve elhallgatását kérő végzős diák lapunknak arról számolt be: románból alig kapta meg év végén az átmenő jegyet, szerinte biztos kudarc lenne az érettségi, ezért őszre halasztotta a megmérettetést.
Bíró Blanka Népújság (Marosvásárhely)2017. június 13.
Közös oktatásgondok Székelyföldön és az anyaországban
A korai iskolaelhagyás megelőzése, a diákok szakképzésben való részvételének támogatása lehet többek között a Kovászna megyei tanfelügyelőség és az egri Pedagógiai Oktatási Központ (POK) közötti együttműködés gyakorlati vetülete.
Kiss Imre, Kovászna megye főtanfelügyelője és Schmidt Anikó az egri POK főosztályvezetője három évre szóló együttműködési szerződést írtak alá, a terveiket keddi sajtótájékoztatójukon ismertették. Schmidt Anikó elmondta, a magyar oktatási irányítás kiemelt feladatának tartja, hogy nyisson a határon túli intézmények felé, hogy az anyanyelven történő szakmai együttgondolkodást, a magyar oktatás eredményeit átadják az Erdélyben élő magyar pedagógusoknak. Hangsúlyozta, a tapasztalatcsere során az körvonalazódott, hogy hasonlóak a gondok és a feladatok, a demográfiai csökkenés miatt csökken a diáklétszám, figyelni kell a korai iskolaelhagyásra, és a vállalkozói szövetségekkel együttműködve lehet összehangolni a szakképzést.
Azt tervezik, hogy közös EU-s pályázatokat nyújtanak be az oktatás minőségének és hatékonyságának növelésére, ugyanakkor magyar nyelven történő pedagógusképzésekben is együtt tudnak működni.
A főosztályvezető hangsúlyozta, a konfliktuskezelés, a kisgyerekeknél az agressziókezelés, a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek szüleivel történő kapcsolattartás mind aktuális kérdések, ezeken a területeken össze tudják hangolni a képzéseket, át tudják adni a kidolgozott módszertanokat.
Heves megyében 226 oktatási intézményhez 500 alegység tartozik, míg Kovászna megyében 79 jogi személyiséggel rendelkező oktatási központhoz 314 tanintézet.
Bíró Blanka Székelyhon.ro2017. június 14.
Tanulnak egymástól a tanfelügyelőségek
Közös gondok
Partnerszerződést aláírni és hosszú távú együttműködést kialakítani jöttek a testvérmegyéből, az egri Pedagógiai Oktatási Központból (POK) a Kovászna Megyei Tanfelügyelőségre. A nyitás szándéka sokáig érlelődött, de egy pillanatig sem volt kétséges – erősítette meg Kiss Imre főtanfelügyelő vendéglátóként és Schmidt Anikó főosztályvezető a tegnapi sajtótájékoztatón.
Kiss Imre elmondta, első perctől az volt a szándéka, ha már lehet anyanyelven nyitni a hasonló felügyeleti feladatot ellátó anyaországi intézmények felé, akkor kötelessége élni a lehetőséggel. Így ő kezdeményezte a Heves megyei POK-kal a kapcsolatot. Magyarországon csak 2011-ben létesültek a mi tanfelügyelőségeinkhez hasonló intézmények, a kettő között vannak hasonlóságok, közös gondok (például a korai iskolaelhagyás, illetve a kissé bajos szakképzése) és eltérések, de a jó gyakorlatot átadni a másiknak mindkét fél eltökélt szándéka. A továbbiakban nemcsak a felügyeleti szervek, hanem az iskolák, pedagógusok között is szeretnének tartós kapcsolatokat kialakítani.
Magyarországon a klasszikus felügyelet mellett a pedagógusok szakmai támogatása, fejlesztése is a POK-okra hárul, Heves megyében 10 ún. bázisintézményben folyik új és bevált módszertannal az oktatási tevékenység, ezek tapasztalatait is át lehetne hozni – mondta Schmidt Anikó. A hároméves együttműködésre szóló szerződést ma írják alá, természetesen az meghosszabbítható, a felek máris jelezték, hogy élni szándékoznak ezzel a lehetőséggel. A Heves Megyei Oktatási Hivatal most indított el egy határon túli projektet, ebbe is belekapcsolná mostani vendéglátóit.
Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. június 14.
Büntetés a felsőrákosi iskolának
A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség figyelmeztetés helyett 3000 lejes büntetést szabott ki a baróti Gaál Mózes Általános Iskolára, miután egy ellenőrzés során rendellenességeket tapasztaltak annak Felsőrákoson működő egységében. A bírságolás okairól, körülményeiről a megyei főtanfelügyelőt és a baróti iskola igazgatónőjét is megkérdeztük.
A felügyelőség közleményében azzal indokolta a büntetést, hogy a felsőrákosi iskolánál törött, meglyukadt, kilincs nélküli ajtókat, lehullott vakolatot találtak, az iskola illemhelye pedig szerintük a legalapvetőbb higiéniai körülményeknek sem tesz eleget. Emellett a diákoknak szánt péktermékeket a padlón raktározva találták. Megállapították ugyanakkor, hogy a felsőrákosi óvodának nincs érvényes egészségügyi engedélye.
– Az, hogy egy óvoda, iskola működik-e vagy sem egészségügyi engedély nélkül (aminek kiállítását általában a nem megfelelő vízminőség miatt tagadják meg), az intézmény igazgatójának, vezetőtanácsának a döntése – mondta érdeklődésünkre Kiss Imre megyei főtanfelügyelő. – Meg is tagadhatnák a működtetést, ami persze más gondokat szülne. A felsőrákosi iskolának is van fúrt kútja, de annak vize vasas, ivásra nem megfelelő, kézmosásra, vécéöblítésre azonban igen.
Tavaly a megyei tanács és a helyi önkormányzat által kiutalt pénzből felújították a felsőrákosi iskola épületét, a tantermeket, a mosdókra viszont már nem jutott, az erre az évre maradt. – A fogyasztóvédők kifogásolták az ajtók állapotát, a hiányzó kilincseket, a leesett vakolatot, de a vécék és a padló tisztaságát is, ami azonban nem megoldhatatlan feladat. A tisztaságról gondoskodni az igazgatóság feladata, és erre valóban jobban oda kell figyelni – fejtette ki Kiss Imre. Azt is hozzátette, a maga hat egészségügyi engedély nélkül működő intézményével Kovászna megye áll a legjobban ezen a téren, mert vannak olyan megyék is, ahol az iskolák, óvodák 20%-a nem rendelkezik ilyennel. Kovászna megyében Miklósváron, Maksán, Esztelneken, Bölönben van még hasonló gond.
Bán Annamária, a Gaál Mózes Általános Iskola igazgatónője azt nehezményezi, hogy a felügyelőség egyből büntetést szabott ki, anélkül, hogy előzőleg figyelmeztetésben részesítette volna az intézményt.
– Próbáltuk elmagyarázni, hogy az iskola felújítás alatt áll, de nem érdekelte az ellenőröket. Végül, az iskola jogtanácsosával is konzultálva, nem láttuk értelmét a fellebbezésnek, kifizettük a büntetést, azaz annak felét, 1500 lejt, lévén, hogy határidőn belül voltunk – mondta.
Hozzáfűzte, azért, hogy a pékterméket a padlón tárolták, van némi jogossága a büntetésnek, ám az iskolaépület állapota miatt aligha, hiszen az nem is az intézmény tulajdona, hanem a baróti polgármesteri hivatalé, az iskola idéntől mindössze az épület adminisztrálását vette át. „Ha nem így lenne, akkor sem javíthatnánk az épületen, hiszen az iskolának erre pénze nincs” – tette hozzá. Böjte Ferenc, Bodor Tünde / Székely Hírmondó Erdély.ma2017. június 17.
Közös gondokat próbálnak orvosolni (Egri és háromszéki tanfelügyelők)
A Kovászna megyei főtanfelügyelő kezdeményezésére együttműködési szerződést írt alá az egri Pedagógiai Oktatási Központ és a háromszéki intézmény vezetője. Céljuk, hogy a jó példák átadásával segítsék egymást szakmai feladatok megoldásában.
Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelő és Schmidt Istvánné egri intézményvezető a szerződés aláírását megelőzően kedden iskolaigazgatóknak és tanfelügyelőknek mutatta be a két tanfelügyeleti rendszer hasonlóságait és különbözőségeit, majd sajtótájékoztatón ismertették az együttműködés célkitűzéseit. Az egri Pedagógiai Oktatási Központ igazgatója hangsúlyozta: a magyar oktatási irányítás számára fontos a határon túli szakmai együttműködés, ám az oktatáspolitikán túl a gyakorlat is azt mutatja, hogy vannak közös gondok, amelyekre együtt sikeresebben meg lehet találni a megoldást. A korai iskolaelhagyás csökkentése és a diákok bevonzása a szakoktatásba két olyan terület, amely Háromszéken és Heves testvérmegyénkben is kiemelt fontosságú, de ezen- kívül is vannak még ágazatok, amelyeken a jó gyakorlatok átadása segíthetne – szögezte le a két intézményvezető. A Kovászna megyei tanfelügyelőség munkatársait Schmidt Istvánné meghívta az őszi pedagógiai szakmai napokra, azt követően az együttműködést kibővítenék az iskolák közötti kapcsolattartással, és bevonnák a háromszéki pedagógusokat a különböző magyarországi képzésekbe.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. július 11.
A Bélzerénd Feszt 2017-es sikereÖsszefogva, egy kis falu is szervezhet nagyot
Amint azt a Nyugati Jelenben is meghirdettük, pénteken és szombaton Bélzerénd Feszt 2017 címmel szervezték meg a falunapokat, amelyeknek a programja pénteken 19 órakor a hivatalos megnyitóval indult. A szabadtéri színpadról Haász Tibor tőzmiskei polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd bemutatta vendégeit, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt és Parasca Teodor tőzmiskei alpolgármestert. Üdvözlőszavait követően a parlamenti képviselő örömének adott hangot, amiért egyre több magyarlakta településen, most már Bélzerinden is szervezetten felvállalták a hagyományőrzést, anyanyelvű kultúránk ápolásának a fontosságát. Miután vendéglátójának, Haász Tibor polgármesternek gratulált a Tőzmiske Község négy településén tapasztalható komoly eredményekhez, a közönségnek jó szórakozást kívánt a további programhoz. Parasca Teodor alpolgármester is gratulált a szervezőknek a Bélzerénd Feszt idei programjához.
A kulturális program a simonyifalvi és vadászi gyermekekből álló Algo Ritmus zenekar nagyszerű fellépésével indult, majd a Tesó Együttes élő koncertjével folytatódott, 23 óráról Bódi Csabi ugyancsak nagy sikerű koncertjére került sor, majd kora hajnalig tartó szabadtéri diszkó következett DJ Duka közreműködésével.
Futball, néptánc, cselgáncs
Szombaton déltől körmérkőzéses futballbajnokságot szerveztek 6 helybeli és környékbeli csapat részvételével. A tornát végül is a Másnaposok csapata nyerte meg a Leveles és a Bélzerénd nevet viselő csapatok előtt. A 6. helyen zárt, de a népszerűségi listán bizonyára élen végzett a Kőművesek csapata, amelynek tagjai, Must Attila, Gyarmati János, Veres Zoltán, Bódi Arnold, Kiss Imre, Vékás József, Vékás Tamás és Vass Arnold egy új targoncával érkeztek a helyszínre, hogy sérülés vagy rosszullét esetén bárkit elszállíthassanak.
17 órakor Komori Borbély Kitti műsorvezető az ágyai Kistőzike néptánccsoportot kérte szabadtéri színpadra, ahol népi játékokat és táncokat mutattak be Erdős Márta vezetésével, vastaps közepette. Utánuk a nagyzerindi Kisibolya néptánccsoport fellépése aratott nagy sikert Kiss Csilla betanításával.
Az ágyai Nagytőzike látványos elemekkel színezett, a lányoknak a levegőben történő kiforgatásával egybekötött tánca élményszámba ment. Ugyanakkor a nagyzerindi Nagyibolyások csapata sem hagyta magát, ugyanis Kiss Csilla vezetésével elemenként felépített, ízlésesen kidolgozott tánccal serkentették vastapsra a közönséget. A néptáncműsor házigazdája, a simonyifalvi Leveles néptánccsoport lendületes tánca is nagy sikert aratott.
A továbbiakban Komlósi Róbert nagyzerindi alpolgármester tartott rövid ismertetőt a cselgáncs harcművészet megszületéséről, ami 1881-ben, Jigoro Kano japán nagymester nevéhez kötődik. A Nagyzerindi Cselgáncsklub 2012-ben alakult, akkor jegyezték be a Román Cselgáncsszövetséghez. Azóta Téglás Róbert testnevelő tanár irányításával a nagyzerindi gyermekek az országos korosztályos bajnokságokon több mint 300 érmet szereztek. 2016-ban Gali Zsombor II., Kiss Krisztián III., Ádám Dominik ugyancsak III. helyezést ért el, míg Szilágyi Arnold és Komlósi Erik országos bajnokok lettek. Idén Erdős Máté III., Ozsvár Botond III., Kiss Krisztián III., míg Komlósi Erik országos bajnoki címet szerzett, de még sok verseny hátravan. A Nagyzerindi Cselgáncsklub működését Nagyzerind Község Tanácsa és Polgármesteri Hivatala támogatja – fejezte be az ismertetőt Komlósi Róbert. A továbbiakban a cselgáncsozó fiataloknak és a gyermekeknek az akrobatikai elemekkel is teletűzdelt, látványos bemutatójának tapsolt a közönség.
Koncert, diszkó, köszönet
A Bélzerénd Feszt 2017 programja 22 órától Bódi Guszti és Margó élő koncertjével, majd DJ Duka közreműködésével hajnalig tartó szabadtéri diszkóval zárult. A szervezők ezúttal is köszönetet mondanak Péter Dalmának, a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola igazgatójának, aki nem csak a rendezvény megszervezésében, de az anyagiak biztosításához szükséges pályázat elkészítésében is sokat segített. Ugyanakkor köszönet jár Haász Tibor polgármesternek és a tőzmiskei önkormányzatnak, továbbá az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének a Bélzerénd Feszt 2017 rendezvényének a támogatásáért. Utoljára, de nem utolsósorban köszönet jár Komori Borbély Kittinek és férjének, Norbertnek, illetve a fő szervező, Mihály Andrea községi tanácsosnak és az őt mindenben támogató férjének, Zsoltnak. Ugyanakkor köszönet jár mindazoknak, akik a kétnapos rendezvény során a munkájukkal járultak hozzá a vendégek ellátásához, a belépőjegyek okán ebéd- és italjegyre jogosultaknak a kiszolgálásáház, a Bélzerénd Feszt 2017 rendezvénysorozatának a sikeréhez.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)2017. július 13.
Sokan lennének tanítók: 28 ezren vettek részt a pedagógusi versenyvizsgán
Az óvónői és a tanítói állásokért folyt a legnagyobb versengés a szerdán lezajlott pedagógusi versenyvizsgán. Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelő a Krónikának elmondta: a probléma az, hogy évente jóval többen végeznek, mint ahány állás felszabadul.
Közel 28 ezren versenyvizsgáztak szerdán az országos szinten meghirdetett, meghatározatlan időre elfoglalható, úgynevezett címzetes – azaz nem helyettesítői – mintegy ötezer pedagógusi állásra: a tendencia szerint az óvónői és tanítói posztokért óriási versengés folyik, míg a reáltantárgyak oktatására alig van jelentkező.
Kovászna megyében a magyar tanítói állásokra tízszeres volt a túljelentkezés, a meghirdetett négy posztra 42-en jelentkeztek, az egyetlen magyar óvónői katedráért pedig 29-en versenyeztek. Hasonló a helyzet a romántanárok esetében: a három állásra 33-an jelentkeztek, továbbá 21-en pályáztak a meghirdetett három angoltanári posztra.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő a Krónikának elmondta: egyszerűen nincs annyi megüresedett állás, mint ahányan szakirányú felsőfokú tanulmányokat folytatnak.
A kétéves képzést nyújtó kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben például évente 28-an végeznek, és bár nem lépnek mindannyian pedagógusi pályára, sokan ugyanis beiratkoznak az egyetemre, így is több a pályakezdő, mint a meghirdetett katedra.
Kiss Imre rámutatott: régen regionális szinten szervezték a pedagógusok képzését, és az igények alapján hirdették meg a helyeket, akkoriban nem is volt versenyvizsga, hanem kihelyezték a szakembereket oda, ahol szükség volt rájuk.
„A tanügyben nagy a stabilitás”
A gyermeklétszám ugyan folyamatosan csökken, évente mégis csak egy–két állás szűnik meg, a főtanfelügyelő szerint a tanügyben nagy a stabilitás. Aki elnyert egy állandó állást, annak már biztosított a megélhetése, tud családot tervezni, ezért is annyira vonzó a tanítói, óvónői katedra” – magyarázta Kiss Imre.
A fluktuáció sokkal inkább a helyettesítő állásokra érvényes, sokan mennek például gyermeknevelési szabadságra, így két évig szükség van „beugró” pedagógusra. Kiss Imre azt is elmondta: miközben az óvónői és tanítói állásokért komoly verseny folyik, a reál szakokon tanítókból, illetve a műszaki tantárgyakat oktató mérnökökből még mindig hiány van.
Hozzátette: mivel az egyetemen sem tolonganak a fiatalok ezeken a szakokon, nincs is remény arra, hogy egyhamar lesz utánpótlás. Háromszéken összesen 41 meghatározatlan időre szóló és 1499 helyettesítő állást hirdettek meg.
Kolozs megyében is komoly versengés folyik az óvónői és a tanítói állásokért, egy-egy posztra mintegy százan pályáznak, ugyanakkor népszerű a román- és franciatanári, fizikaoktatói, valamint testnevelés-tanári katedra is.
A megyében 63 címzetes – ezek közül 45 városi, 18 pedig vidéki iskolában – és 712 egészkatedrás helyettesállást hirdettek meg. A Ziua de Cluj hírportál szerint a szerdai versenyvizsgára 1213-an iratkoztak be, közülük 220-an ebben az évben végeztek valamely felsőoktatási intézményben vagy tanítóképzőben.
Július 26-án osztják el a meghirdetett állásokat
Az oktatási minisztérium közleménye szerint országos szinten a közel 5000 címzetes, meghatározatlan időre elfoglalható állás mellett további 58 ezer helyettesítő posztot hirdettek meg. A közel 28 ezer versenyvizsgázó írásbeli próbája délelőtt zajlott, a tételeket 4 órán belül kellett megoldani.
Ahhoz, hogy valaki elfoglalhasson egy címzetes állást, legalább 7-es osztályzatot kell szereznie, ha a minimális 5-ös jegyet sikerült elérnie, csak helyettesítői posztra jelentkezhet, de a következő tanítói és tanári versenyvizsgákon újra próbálkozhat. Az előírások szerint első körben a 7-es osztályzatnál jobban teljesítő pedagógusok választanak az elért jegy sorrendje alapján a profiljuknak és végzettségüknek megfelelő állást a meghirdetett helyek közül, tehát minél kisebb jegyet kap valaki, annál kevesebb választási lehetősége van.
A szerdai versenyvizsga végleges eredményeit július 25-én teszik közzé, a meghirdetett katedrák elosztására pedig július 26-án kerül sor a megyei tanfelügyelőségeken.
Kőrössy Andrea, Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)2017. augusztus 10.
Húszperces interjú alapján nevezik ki az iskolaigazgatókat
Könnyített feltételekkel, interjú alapján foglalhatók el a júliusi iskolaigazgatói versenyvizsga nyomán üresen maradt vezetői állások a tanintézetekben. A mandátum azonban csak egy évre szól.
A tanintézetek nem maradhatnak vezető nélkül, így a júliusban tartott iskolaigazgatói és aligazgatói versenyvizsga után betöltetlen tisztségekre könnyített feltételekkel pályázhatnak egyéves mandátumra a pedagógusok.
Az oktatási minisztérium közleménye szerint az el nem foglalt vezetői posztokat egy interjút követően lehet megszerezni, a mandátum viszont csak egy tanévre fog szólni, míg a sikeresen versenyvizsgázott igazgatókat négy évre nevezték ki. Azok a tanítók és tanárok, akik tagjai az országos oktatásmenedzsment-testületnek.
augusztus 17-ig írásban jelezhetik a megyei tanfelügyelőségen, hogy megpályázzák az egyéves mandátumot.
A legtöbb húszperces interjúra augusztus 21-én és 22-én kerül sor, a maximális 30-ból pedig legalább 21 pontot kell elérni. Amennyiben ennek nyomán sem sikerül mindegyik igazgatói és aligazgatói tisztséget betölteni, a tanfelügyelőségnek kell kineveznie valakit, miután konzultált az illető iskola tantestületével. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő a Krónikának elmondta: természetesen azok az igazgatók tudják leghitelesebben gyakorlatba ültetni a tanintézet fejlesztésére vonatkozó elképzeléseiket, akik sikerrel vettek részt a versenyvizsgán, de ha az állásra nem jelentkezett senki, akkor is be kell tölteni a tisztséget.
Háromszéken tizenkét településen nincs igazgató, és tizenegy iskolába keresnek még mindig aligazgatót. Kiss Imre rámutatott: a pedagógusok tisztában vannak azzal, mekkora felelősséggel és munkával jár egy tanintézet vezetése, ezért sokan nem szívesen vállalják a megbízatást, úgy döntenek, inkább „nem bonyolítják az életüket”. A főtanfelügyelő viszont bátorítja a tanárokat, tanítókat, hogy jelentkezzenek az interjúra, vállaljanak felelősséget a közösségért.
Emlékeztetett: a bérezés is kedvezőbb, most már nem az alapfizetésre számolják rá a 25 százalékot, így egy kezdő tanár is megkaphatja igazgatóként ugyanazt a fizetést, mint idősebb kollégája. Ha az interjúra sem jelentkeznek elegen, akárcsak tavaly télen, ezúttal is egyenként próbáljuk meggyőzni azokat, akiket a tantestület alkalmasnak talál, hogy vállalják a tisztséget” – magyarázta Kiss Imre. Kovászna megyében egyébként a júliusi versenyvizsgára 25-en jelentkeztek, és mindenki sikerrel vette a megmérettetést.
Hargita megyében 66 igazgatói és aligazgatói tisztség maradt betöltetlenül – tudtuk meg Bartolf Hedvig tanfelügyelőtől, aki azt is elmondta, hogy ha az interjún többen pályáznak egy állásra, a főtanfelügyelő dönti el, hogy kit neveznek ki. Az interjúk után is üresen maradt tisztségekre olyan pedagógusokat is ki lehet nevezni egy évre, akik nem tesznek eleget az eredeti kritériumoknak.
Liviu Pop oktatási miniszter szerdai sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a júliusi versenyvizsgát követően országos szinten 1972 iskolaigazgatói és aligazgatói állást foglaltak el, és 1536 állás maradt szabadon. Krónika (Kolozsvár)2017. augusztus 23.
Ismétlődnek a régi gondok (Tanévkezdésre készülve)
Országos szinten káosz, kapkodás jellemzi a tanévkezdés előtti időszakot, a megyében viszonylag jó mederben haladnak az előkészületek, egyes területeken viszont maradnak a régi gondok – összegezte kérésünkre Kiss Imre főtanfelügyelő a helyzetet. A harmadikosok, a negyedikesek és részben az ötödikesek tankönyv nélkül kezdenek, néhány óvodának, iskolának továbbra sem lesz működési engedélye, de humán erőforrás tekintetében nincs hiány, tizennégy nyugdíjazható címzetes pedagógus is katedrán marad, ugyanakkor frissen végzett fiatalok is érkeztek a rendszerbe – mondotta.
Az elemi és VI–X. osztályok számára minden utánnyomott tankönyv megérkezett, de az elsősök és másodikosok zene- és egyéni fejlesztés könyve még hiányzik. A legnagyobb gond a harmadik és negyedik osztályban lesz idén is, ahol csak az idegennyelv-tankönyvek kerülnek a diákok padjára tanévkezdéskor, a többire egyelőre remény sincs, a fellebbezési eljárás miatt leállt a magyar tagozat számára nyomtatható tankönyvek ügye. Ötödik osztályban idén vezetik be az új tanterveket, a magyar diákok számára elkészült a magyar nyelv és irodalom, valamint a speciális romántankönyv, a többi hiányzik, a román tagozatnak csak a tornatankönyv áll egyelőre rendelkezésre. A főtanfelügyelő hangsúlyozta: nem kis megpróbáltatás a tanítók számára, hogy tankönyv nélkül tanítsanak, ráadásul az oktatási miniszter egy nemrég hozott törvénnyel érvénytelenítette az eddig használt segédanyagokat, tehát a pedagógusok leleményességén múlik, hogyan boldogulnak.
A működési engedélyek hiánya tekintetében nem számíthatunk változásra, Miklósváron továbbra sincs vezetékes víz a tanodában, Felsőrákoson és Esztelneken ihatatlan a víz az óvodában és az iskolában, Bölönben remélhetőleg átadják az új óvodát, és megoldódik a probléma – közölte Kiss Imre. Érdeklődésünkre Fejér Ibolya, a maksai Orbán Balázs Általános Iskola korábbi igazgatója elmondta, a helyi óvodánál szűrőberendezést helyeztek el, most már megfelelő minőségű a víz, megkapták a működési engedélyt, így a maksai óvoda lekerült a feketelistáról. Tegnap hat iskolaigazgató-jelölt versenyvizsgázott az üresen maradt helyekre, tizenöt pénzügyi központban senki nem pályázott a tisztségre, ott ezután nevez ki a tanfelügyelőség iskolavezetőt, illetve aligazgatót. A helyettesítő pedagógusi állásokra szeptember 5–6-án tartanak versenyvizsgát, és ugyanazon a héten szervezik a felvételi második szakaszát, amikor azokat a VIII. osztályt végzett tanulókat helyezik el, akik korábban nem vettek részt a felvételin, vagy nem iratkoztak be sehova. Csupán ezt követően derül ki, hogy milyen százalékban valósul meg a beiskolázási terv, ami érinti a tanárokat is. Főként a szakközépiskolákban kérdéses, hogy minden tervezett osztály indulhat-e, az elméleti oktatásban a legtöbb meghirdetett hely betelt. A főtanfelügyelőt arról is kérdeztük, hogyan befolyásolja a tanévkezdésre készülést, hogy az oktatási miniszter hetente előáll valamilyen módosító javaslattal, és követhetetlen, hogy ezek közül mi az, ami marad a nyilatkozat szintjén, és mit szabályoznak törvényesen és tesznek kötelezővé. „A sok változtatás káros a rendszernek, és ez az instabilitás, a kapkodás, a bizonytalanság, ami leginkább iskolakezdés előtt csúcsosodik, régóta jellemzi a hazai oktatást. Minden miniszternek megvan a saját elképzelése, és kevés az a tárcavezető, aki egy négyéves mandátumot végigvisz, a gyakori változtatás pedig káoszt eredményez. Törvényt is kellene módosítani, egyszer azt mondták, 2017 végén lesz a változás, majd, hogy 2018 végén, és közben megjelennek a módosító cikkelyek, amelyek sok esetben ellentmondanak a korábbi, érvényben lévő rendelkezéseknek, és olyan állapot alakul ki, hogy nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb. Mi próbálunk megyei szinten úgy dolgozni, hogy ez ne érződjék, legyen egyfajta biztonság” – mondta Kiss Imre.
Az új tanévre vonatkozó tartalmi változásokról, a záróvizsgák, különböző versenyvizsgák szervezésében esetleg felmerülő módosításokról a főtanfelügyelőnek egyelőre nincs tudomása, ezeket törvény szerint legkésőbb augusztus 31-ig kell közzétennie a szaktárcának, és nem kizárt, hogy korábbi tapasztalat szerint idén is az utolsó napon születnek meg olyan előírások, amelyek lényegesen befolyásolják a 2017–2018-as tanévet.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. augusztus 24.
Újabb bődületes intézkedés: betiltották a segédanyagokat!
Se velük, se nélkülük?
A tanügyminiszter betiltott mindenféle iskolai segédanyagot. Az intézkedést azzal indokolta, hogy „rendet kell rakni” az elburjánzott és ellenőrizhetetlen rendszerben. A szakemberek szerint ebben akár igaza is lehet, a gond az, hogy semmit nem tett helyébe, így több osztályban sem tankönyv nincs, sem segédanyagot nem lehet használni. Mindez történik pedig nem egészen egy hónappal az új tanév kezdete előtt.
Az iskolai segédanyagokat, a nem létező, vagy teljesen elavult tankönyvek helyett, nagy számban és igen eredményesen használták a pedagógusok, főleg az elemi osztályokban.
Willmann Rozália, negyven év tanítás után tavaly nyugdíjba vonult tanítónő, nemes egyszerűséggel „marhaságnak” nevezte a tárcavezető eljárását.
– Az intézkedés még akkor is megkérdőjelezhető lenne, ha egyébként bőségesen rendelkezésre állnának tankönyvek és a hozzájuk tartozó munkafüzetek. Ám ebben a helyzetben, amikor a negyedik osztályban egyetlen egy tankönyv sincs, és a harmadik osztályban is csak vagy kettő-három van, ez egy hatalmas marhaság. Miből fognak tanítani a kedves kollégák? Azt mondják a szülőknek, hogy tankönyv nincs, mert az állam nem látja el egyik alapvető feladatát, és nem tartja tiszteletben a gyerekeknek az oktatáshoz való alkotmányos jogát, és kiegészítő anyag nincs, mert a miniszter betiltotta? – teszi fel a kérdést a tapasztalt szakember.
Willmann Rozália felidézte: még egyszer indult kampány a kiegészítő anyagok ellen, igaz, akkor „csak” a Magyarországról származó könyveket, munkafüzeteket akarták betiltani. Akkor azonban legalább még volt néhány tankönyv, és tudtak arra hivatkozni – mondja.
Véleménye szerint az intézkedésnek az lesz az eredménye, hogy a pedagógusok nem a kész munkafüzetet hozzák majd a tanórára, ami – az amúgy ingyenesnek nevezett közoktatásban – tényleg megterhelte a szülők zsebét 50–80 lejjel, hanem azokból, és régi könyvekből összeollózott anyagokat fognak fénymásolni, mert „tanítani talán mégiscsak kell valahogy”.
Kiss Imre, Kovászna megye főtanfelügyelője „nem teljesen érti”, hogy mit kell kiegészítő anyagon érteni?
– Ha szigorúan veszem, akkor egy matematika-példatár kiegészítő segédanyagnak számít. Akkor én nem adhatok feladatot egy Ghebából (Grigore Gheba, legendás matematikus, több mint hatmillió példányban kiadott példatárain nemzedékek nőttek fel, akit, állítólag, 1975-ben betiltottak, mert túlságosan népszerű volt – szerz. megj.), mert az törvénytelen? Ez így nehezen hihető – vélekedett az amúgy matematika szakos főtanfelügyelő.
A szakember azt mondja: „nem árt” kicsit rendet tenni, mert valóban „mindenki, mindenkire rá akarja sózni a munkafüzetét”, de kicsit finomabban kellett volna eljárni. Értesülései szerint, egyébként, a minisztériumban létrehozott bizottság legtöbb 30 napon belül kiad egyféle szabályzatot a segédanyagokra vonatkozóan, de a döntést, hogy mit lehet használni és mit nem, a pedagógusok előterjesztésére a tanfelügyelőség jóváhagyásával, az iskola vezetőtanácsának kell meghoznia.
Erdély András/ Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. szeptember 7.
Október 20-án folytatódik az iskolaper
A tanfelügyelőség is belép
A Kovászna megyei törvényszéken elkezdődött a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola ügyének alapfokú tárgyalása, számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei elnöke.
Bálint József elmondta, a szeptember 5-i tárgyaláson a tanúk meghallgatása lett volna soron, és egy kivételével mindenki megjelent, de végül nem került rá sor, mert a per iratai nem kerültek vissza a sepsiszentgyörgyi bíróságra a brassói táblabíróságtól. Az EMNP megyei elnöke azt is közölte, hogy időközben a megyei tanfelügyelőség is kérte a perbe való belépését a helyi tanács oldalán, és ezt a bíróság el is fogadta. Az ügy tárgyalása október 20-án folytatódik.
– Bármint nézzük is, az RMDSZ-vezette sepsiszentgyörgyi tanács éppen bezárt egy magyar iskolát – ismételte meg Bálint, aki felelevenítette, hogy bíróságon próbálták megakadályozni „ezt a gazságot”, de nem sikerült, az első tárgyalást szeptember 5-én már meg is volt. Külön eljárásban próbálták elérni azt, hogy a per lezárásáig függesszék fel a vonatkozó határozatot. Alapfokon vesztettek, a brassói fellebbezésükben szeptember 21-re tűztek ki tárgyalási fordulót.
– A brassói táblabíróság, még Romániában is szokatlan módon, arról fog dönteni szeptember 21-én, hogy miként kellett volna kezdeni az iskolát szeptember 1-jén – részletezte Bálint József. Ugyanakkor értetlenségét fejezte ki annak kapcsán, hogy a Kovászna megyei tanfelügyelőség is belépett a perbe a városi tanács oldalán, mert – mint mondta – Kiss Imre jelenlegi főtanfelügyelő érdemei közé sorolható, hogy amíg a Kós Károly Iskolaközpont igazgatója volt, megpróbált tenni az intézményért, átszervezte, új osztályokat indított. Igaz, „erősen mérsékelt sikerrel”, hisz igazgatása alatt több mint 40 százalékkal csökkent a beiskolázott gyerekek száma, olyan körülmények között, hogy a vállalkozók „kapva kapnak” minden szakemberen, aki ott végzett. Bálint szerint abból is látszik, hogy „ki melyik oldalon áll”, hogy ki milyen tanúkat hívott. Míg az EMNP-nek az iskola volt tanárai, diákjai, szülői bizottsági tagjai a tanúik, akik „belülről ismerik” a helyzetet, a városi tanács az iskolahálózat „főhóhérát”, Keresztély Irma volt főtanfelügyelőt kérte be tanúnak, „aki 30 ezer lejt kaszált azzal a statisztikával, amely tanulmány néven az átszervezés alapjául szolgált” és Kiss Imrét, aki „büszkén lépdel elődje nyomában”.
Ott vagyunk, mint a középkorban, ahol lefejezték a rossz hírt hozó hírnököt – reagált megkeresésünkre Keresztély Irma.
– Mi, két egyetemi tanárral, elvégeztünk egy tanulmányt, amelyben feltártuk a fogyó gyereklétszám következményeit. Nem tehettünk hozzá egy-két nullást csak azért, hogy némely politikusnak tessék. Megfogalmaztunk négy javaslatot, ebből egyiket elfogadta a tanács – összegezte Keresztély Irma.
Kiss Imre főtanfelügyelő leszögezte: fontos, hogy megjelenjen a tanfelügyelőség álláspontja, hisz az intézménynek semmilyen hatásköre nincs arra, hogy meghatározza, hogy hol milyen iskola legyen, ez a városi tanács kizárólagos jogköre. A tanfelügyelőségnek az a kötelessége, hogy beiskolázást adjon azokra az intézményekre, amelyekről döntést hozott a helyi tanács. A főtanfelügyelő felhívta a figyelmet arra, hogy a Kós Károly-iskola osztályai, szakjai tovább élnek a Puskás Tivadar Líceumban.
Kiss Edit, Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. szeptember 9.
Hibáktól hemzsegő román nyelvű útmutatóval helyettesítik az ötödikes magyar tankönyveket
Kizárólag román nyelven érhetőek el az ötödik osztályosok számára az ismét jócskán megkésett tankönyveket helyettesítő, az oktatási minisztérium által kiadott úgynevezett útmutatók, így a pedagógusok feladata lesz, hogy menet közben lefordítsák ezeket.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő közölte: az általános iskolát most kezdő magyar diákok is román nyelvű útmutatót fognak kapni. „Pontos nyilvántartásunk van arról, hogy melyik tanintézetben hány kiadványra van szükség, így ezeket már jövő héten kézbe kapják a gyerekek” – tette hozzá. Kiss Imre ugyanakkor úgy véli: függetlenül attól, hogy a tankönyvek többségét ideiglenesen helyettesíteni kell, a legfontosabb, hogy tanévkezdésre elkészült a magyar gyermekek számára az új tanterv alapján összeállított speciális román nyelv és irodalom tankönyv, így az ötödikesek gyakorlatiasabban, a hangsúlyt a kommunikációra fektetve tanulhatják a nyelvet. „Az a lényeg, hogy az ötödikesek már nem a sok esetben még a román anyanyelvű gyerekek számára is nehézkes, elvont vagy archaikus kifejezéseket, szavakat tanulják, hanem nyolcadik osztály végére használható román nyelvtudásra tesznek szert, és ebből a tananyagból is vizsgáznak, így kevesebb kudarcélményük lesz. „Hiába szerez egy magyar gyerek 8.50-es osztályzatot Eminescu vagy Blaga műveiből, ha nem tud kommunikálni románul, remélhetőleg ezt most sikerül kiküszöbölni” – magyarázta a szakember.
A főtanfelügyelő abban bízik, hogy a többi tantárgyból a tanárok menet közben fordítják le az útmutatók szövegét. Bár mint mondta, jó lett volna, ha a sajátos román tankönyv, a magyar irodalom és a római katolikus tanulóknak szánt vallástankönyv mellett legalább matematikából meglenne a magyar nyelvű végleges kiadvány, hiszen a feladatokat, példákat nehezebb menet közben átültetni magyarra.
Kiss Imre egyébként azt is elmondta: a könyvek vagy épp az útmutatók lefordítása nem az oktatási minisztérium hatáskörébe tartozik, hanem a kiadók feladata. Hozzátette: a magyar nyelvű tankönyvek valószínű még jobban megkésnek, mint a román nyelvűek, így a magyar diákok egy ideig rá lesznek utalva ezekre az útmutatókra.
Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős államtitkár a Krónikának megerősítette, hogy a fordítás a kiadók felelőssége, a tankönyveket viszont csak akkor lehet magyarra átültetni, ha már megvan a miniszteri rendelet, amely véglegesíti a román változatot. A szakpolitikus ugyanakkor óriási előrelépésnek tartja, hogy az ötödik osztály számára idén 11 tankönyv készült, és ebből öt cím a magyar nyelvű oktatásban használatos: a két speciális románnyelv-, a szintén két magyarirodalom-, és a római katolikusoknak szánt vallástankönyv.
A valamennyi megyébe eljutatott útmutatókra azért van szükség, mivel az ötödikeseknek szánt, az új tanterv alapján összeállított tankönyvek a versenytárgyaláson vesztes kiadók fellebbezése miatt késnek.
Liviu Pop oktatási miniszter korábban elmondta: az útmutatók a tananyagból az első két hónapot fedik le, ígérete szerint ugyanis nyolc hét múlva megkapják az új tankönyveket a diákok. Amint arra egyébként a román sajtó rámutatott: az útmutató hemzseg a szerkesztési és a helyesírási hibáktól, illetve olyan szakkifejezéseket is tartalmaz, amelyeket az ötödikesek egyszerűen nem érthetnek.
Marius Nistor, a Spiru Haret tanügyi szakszervezeti tömb elnöke úgy fogalmazott: fogalma sincs, a minisztérium milyen szakértőkkel konzultált a kiadvány összeállításában, és hogy egyáltalán belegondoltak-e, milyen nehéz dolguk lesz a pedagógusoknak, akiknek ebből kell tanítaniuk. Hozzátette: az útmutató távolról sem diákbarát.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)2017. szeptember 9.
Tanévkezdés tankönyvek nélkül
Tegnap kapták meg a háromszéki iskolák az új tanterv szerint nyomtatott ötödikes tankönyvek egy részét, a hiányzók helyett egy minden tantárgyat tömörítő kézikönyvet adott ki az oktatási minisztérium. A román nyelven megjelent összefoglaló az éves tananyag negyedét tartalmazza, a szaktárca ígéri, két hónapon belül pótolják a hiányzó tankönyveket. A harmadikosok és a negyedikesek idén is tankönyv nélkül tanulnak, számukra remény sincs, hogy ebben a tanévben megkapják azokat. A magyar tagozat jelenleg jobban áll az ötödikes tankönyvek szempontjából, mert a magyar nyelv és irodalom, a kisebbségek számára írt speciális román nyelv és irodalom, valamint a katolikus vallás tankönyveknél nem fellebbezett egyetlen kiadó sem, így ezek időre elkészültek, és a diákok már a tanév első napján megkaphatják. Az összes többi tantárgyból késnek a könyvek, de még a román változata sem jelent meg a hiányzó kiadványoknak, ezért az oktatási minisztérium elkészített egy közel háromszáz oldalas, összefoglaló kompendiumot. Ebben a tucatnyi tantárgy mindenikének húsz-harminc oldal jut, nem tüntetnek fel szerzőt, csupán annyit lehet megtudni, a hivatalos közlöny kiadója adta ki a februárban elfogadott új tanterv alapján. Kiss Imre megyei főtanfelügyelő szerint diszkriminatív, hogy a szóban forgó kiadvány csak román nyelven jelent meg, az pedig elfogadhatatlan, hogy az ötödikesek, akik első osztálytól tankönyv nélkül tanultak, továbbra se kapjanak könyveket. A több tantárgyat tömörítő román nyelvű kiadványt az ötödik osztályban tanító tanárok még nem láthatták, hisz az iskolák csak pénteken kapták meg, használati útmutatót csak a jövő heti szakmai tanácskozáson kapnak. Tegnap a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium könyvtárában éppen érkezésünkkor rakták le a könyveket, így alkalmunk adódott, hogy a jelenlévők véleményét kikérjük a kiadványokról. Szép Helga román szakos pedagógus, az új ötödikes román tantervet készítő országos bizottság tagja azt mondta, a tankönyv valóban segíti a kommunikációs készségek fejlesztését, csupán azt kifogásolja, hogy a feladatok megoldását a diákok nem jelölhetik be a könyvbe, mert jövőben tovább kell adniuk, így a különböző rejtvények, táblázatok nem érvényesülnek. A mamut-tankönyv földrajz fejezetéről Makfalvi Zsuzsa földrajz szakos tanár úgy vélekedett, a kiadvány követi a régi tankönyv elején tárgyalt tartalmakat, ezért nem lesz túlságosan nehéz a tananyag leadása, de a sokéves tapasztalat lesz a legnagyobb segítsége és nem a kiadvány, amit románul írtak meg. Nem tervezi, hogy az egyes leckéket lefordítsa, kinyomtassa és sokszorosítsa a diákok számára, inkább jó jegyzeteket készít, és az órán képi anyaggal is kiegészíti az ismeretek átadását. Elképesztőnek tartja, hogy hétfőn úgy kell bemennie az osztályba, hogy nincs tankönyv a diákok padján, ő pedig nem tudja, miként és meddig kell saját találékonyságára alapoznia a tanórákon. A fura kiadványból – amelyből ígéretek szerint két hónapig, a tankönyvek kiadása jogi helyzetének tisztázásáig tanítják a román nyelv és irodalmat (a román tagozaton), három idegen nyelvet, matematikát, biológiát, földrajzot, történelmet, vallást, művészeti tárgyakat, informatikát, társadalomtudományi ismereteket – kétezerháromszáz érkezett Háromszékre, s bár az érintett pedagógusok csak hétfőn kapják kézhez, az iskolakönyvtárosok és a szétosztásban részt vevő pedagógusok véleménye szerint egy szükséges, de rossz megoldásról van szó, a kompendium nem helyettesíti a tankönyveket.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. szeptember 12.
Szívvel-lélekkel a tanulókért (Tanévnyitó ökumenikus istentisztelet)
Az iskolai tanévnyitók után a szemerjai református templomban tartott közös, ökumenikus tanévnyitó istentiszteleten vettek részt sepsiszéki pedagógusok mintegy másfél százan.
A Gaudeamus közös eléneklése után Péter Sándor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) háromszéki elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, megjegyezve, évről évre többen jönnek el, s ez jó érzéssel tölti el, mert ez az a hely, ahol ilyen sokan találkozhatnak. Jólesett, hogy mosolyogva érkeztek a pedagógusok, és reményét fejezte ki, az iskolába is mosolyogva mennek, és úgy is jönnek el, azzal a megelégedéssel, hogy sikerült gazdagítani a diákokat. A mosoly mellé szomorúság is beférkőzött, idén is zűrzavaros tanévkezdésben van részük, tankönyvhiányban. Ezért arra biztatta a szülőket, bízzanak a pedagógusokban. Incze Zsolt házigazda református lelkipásztor, esperes Pál apostol rómaiakhoz írott leveléből (15, 7) olvasott fel igét: „Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére”. Magyarázatában arra szólította fel hallgatóit, hogy fogadják el önmagukat, egymást, és szívvel-lélekkel adják át a bennük levő tudást úgy, hogy közben a gyerekek jól érezzék magukat az órán. Zelenák József sepsiszentgyörgyi evangélikus lelkész, esperes, püspökhelyettes imában kért áldást az új tanévben az oktatókra és diákokra egyaránt. Incze Sándor nyugalmazott református lelkipásztor, volt esperes felszólított, szeretetre építsük jövőnket, s akkor megmaradunk. Kiss Imre főtanfelügyelő példázattal élve arra buzdította az oktatókat, hagyják a diákok egyéniségét kiteljesedni, és Benedek Elek utolsó mondatával arra ösztönözte, „fő, hogy dolgozzanak”. Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke arra kérte a pedagógusokat, munkájuk alapja az erkölcs legyen. Szabó Margit uzoni iskolaigazgató Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere nevében kitartást kívánt pedagógus kollégáinak, majd a rengetegbeli Ábelhez hasonlítva őket arra ösztönözte, a tiszta gondolatok és tudás fegyverével ne adják fel a munkát, még gondolat szintjén sem. A tanévnyitó istentiszteleten közreműködött a sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórus Sipos Zoltán vezetésével, valamint versmondással Bajcsi Orsolya első osztályos mikós tanuló és Incze Melinda magyartanár.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. szeptember 16.
„Hátrafele halad” az oktatás, a hatóságokkal fenyegetőzik a tanügyminiszter
Nem elég, hogy nem állnak rendelkezésre tankönyvek, a pedagógusoknak segédanyagokat sem szabad használniuk, így gyakorlatilag zsebre dugott kézzel kell órára menniük. Az oktatókat kiborította a szakminiszternek a hatóságokkal való fenyegetőzése.
Elkeserítette és felháborította a pedagógusokat az oktatási miniszter eheti körlevele, amelyben emlékezteti őket, hogy nem használhatják a nem akkreditált segédanyagokat, sőt meg is fenyegeti őket, hogy ha mégis megteszik, „értesíti az állami hatóságokat”. A mindössze kétsoros körlevélben az áll, hogy amíg nem jelenik meg a segédanyagok akkreditálásra vonatkozó módszertana, addig ezek használata tilos.
Számos pedagógus a közösségi oldalon panaszkodott az ebből adódó abszurd helyzetre, hiszen nem elég, hogy nem használhatnak munkafüzeteket, még a tankönyvek nagy része sem érkezett meg.
„Ebben az országban nem előre haladunk, hanem hátrafelé, mint a rák” – fogalmazott egy oktató. Egy másik pedagógus rámutatott: tankönyv és segédanyag nélkül a tanár zsebre dugott kézzel érkezik meg az ötödik osztályosok órájára, lassan az sem biztos, hogy a krétát előveheti.
A Kovászna megyei tanfelügyelőség írásban jelezte Liviu Pop oktatási miniszternek, hogy a helyzet tarthatatlan, és Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős államtitkár segítségét kérték, hogy találjanak áthidaló megoldást, amíg a segédanyagokat akkreditálja a szaktárca.
Kiss Imre főtanfelügyelő a Krónikának megerősítette: kénytelenek eleget tenni a minisztérium felszólításának, de jelezték a szaktárcának, hogy tankönyvek és munkafüzet nélkül egyszerűen nem lehet oktatni. Arra is rámutatott: a segédanyag kifejezés rendkívül tág fogalom, így a tanítók, tanárok nem is tudják pontosan, mit használhatnak, például a matematika példatárat bevihetik-e az osztályba.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)2017. szeptember 18.
SE TANKÖNYV, SE MUNKAFÜZET (TILTOTT SEGÉDANYAGOK A TANTEREMBEN)
Megalázó, hogy az oktatási minisztérium nem bízik abban, hogy a tanítók, tanárok ki tudják választani, milyen segédanyagok használatával segíthetik a tananyag jobb megértését, begyakorlását, ezért minden ilyen nyomtatvány használatát betiltotta, ott pedig, ahol nincs tankönyv, egyetlen eszköz sem áll rendelkezésre a kötelező tanterv követésére – panaszolták a háromszéki pedagógusok a múlt héten tartott módszertani körökön.
A tankönyvhiány leginkább a magyar nyelvű III. és IV. osztályt érinti, ezért a kialakult helyzetről a főtanfelügyelő mellett az említett osztályokban tanítókat és a magyar elemi oktatásért felelős tanfelügyelőt kérdeztük. Kiss Imre főtanfelügyelő diszkriminatívnak tartja, hogy az oktatási minisztérium nem mentette fel a segédanyagok használatának betiltása alól azokat az évfolyamokat, ahol nincsenek tankönyvek, ez elsősorban a magyar tagozat harmadik és negyedik osztályait érinti, másrészt nem bízik abban, hogy gyors eljárással engedélyeznék a meglévő kiadványok új módszertan szerinti használatát, annak ellenére, hogy az útmutatókat már közzétette a szaktárca.
A megyei tanfelügyelőség elküldte az oktatási minisztériumnak a magyar tagozat hiányzó tankönyveinek listáját, és kérte a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárság közbenjárását a helyzet orvoslására.
A szóban forgó intézkedés a legtöbb tantárgy esetében hátrányt jelent, mert lassítja az oktatást, ha mindent fel kell írni a táblára, ha nem használhatnak példatárakat, a korosztályoknak megfelelően választott szövegekkel megszerkesztett munkafüzeteket, de a tankönyv nélküli magyar III. és IV. osztályokat a többinél is hátrányosabban érinti a segédanyagok betiltása. A kialakult helyzetről a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum említett osztályait tanító pedagógusokat kérdeztük. A beszélgetésen részt vett: Sebő Erika, Albert Erika, Ambrus Sánta Edit, Szabó Gizella és Forró Viola.
A tanítók egybehangzóan megfogalmazták: megalázó, hogy húsz-harminc éves tapasztalatuk nem elegendő ahhoz, hogy megbízzanak bennük, hisz ők kizárólag a gyermekek fejlődését elősegítő segédanyagokat használnak, ráadásul az elemi osztályokban ezek a kiadványok az új tantervekkel párhuzamosan jelentek meg, szerzőik egy része ugyanaz, mint akik a tankönyveket írták, az oktatási minisztérium jóváhagyása is szerepel ezeken, mégsem használhatják őket. Vajon azt is ellenőrizni fogják, amit a tankönyvek hiányában otthon szerkesztenek meg, állítanak össze a sok év alatt összegyűjtött sok polcnyi értékes anyagból? – kérdezik.
Egyesek elmondták, több mint húsz éve vannak a pályán, de soha olyan nehéz tanévük nem volt, mint tavaly, amikor először kellett mindent tankönyv nélkül tanítani a III. osztályban, rengeteg pluszmunkát jelentett, s lám, idén is ugyanazzal szembesülnek, egyedül román nyelvből kaptak tankönyvet. Megjegyezzük, a kisebbségek számára írt román tankönyvet ugyanazok írták, akik a munkafüzetet szerkesztették, az oktatási minisztérium jóváhagyása is szerepel rajta, mégis tiltólistára került ez is.
Beszélgetőtársaink elmondták: a gyermekeknek minél többet kellene önállóan dolgozniuk, elrabolt idő, ha a segédanyagok hiányában mindent fel kell írni a táblára, ráadásul az otthoni gyakorlásra is több lehetőség van, ha használhatnak munkafüzetet. A tanítók azt is kifogásolták, hogy bár sok tantermet felszereltek interaktív táblákkal, saját költségen végeztek tanfolyamot, hogy megtanulják ezek használatát, de ahol nincs tankönyv, se digitális változata, mostantól fölöslegessé válnak ezek, ha nem vihetnek be a tanórákra ilyen kiegészítőket. Minősíthetetlen, ami most történik, nem a gyermekek érdekeit szolgálja, és egészen biztos, hátrányt jelent diákok és pedagógusok számára is, hogy megfosztják őket a korszerű oktatás eszközeitől – mondották.
Kocsis Annamária, a háromszéki magyar elemi oktatásért felelős tanfelügyelő szerint emberfeletti teljesítmény felkészülni tankönyv és segédanyag nélkül az órákra, ráadásul a harmadik és negyedik osztályban, amikor a gyermekekben kialakul az olvasási technika és a szövegértés, nagy szükség lenne, hogy otthon szakszerűen összeállított szövegek alapján gyakoroljanak a diákok, ezért is jelent igen nagy hátrányt a tankönyvhiány. A szakember elmondta, vannak tantárgyak, mint az ének, természetismeret, rajz és még jó néhány tárgy, ahol a gyakorlat és a tereptapasztalat többet ér a tankönyvnél, de az írás, olvasás és számolás tekintetében a tankönyvekre és a jól szerkesztett segédanyagokra is szükség van. Sajnálja, hogy az ország egyes vidékein megjelent szemétkiadványok miatt a minisztérium mindent betiltott, úgy véli, a magyar segédanyagok jó minőségűek, követik a tantervet, és valóban segítséget jelentenek diáknak, tanárnak egyaránt. Szerinte a magyar pedagógusok tudatosan és jól választottak tankönyveket és segédkiadványokat, sajnálja, ha ezeket most nem használhatják.
Az oktatási tárca erre a hétre ígérte, hogy az Országos Felmérési és Vizsgaközpontot felruházza az oktatási segédanyagok jóváhagyásának feladatával, a kiadók ezután jelentkezhetnek kiadványaik engedélyeztetéséért, a végső rábólintásig ellenben tiltott mindenfajta segédanyag használata, amiről az érintetteknek annyi tudomása sincs, hogy az otthon összeállított feladatlap szerepel-e a tiltólistán.
Fekete Réka / Háromszék; Erdély.ma2017. szeptember 28.
Csak nyolc év múlva lehet könnyebb a román érettségi a magyaroknak? Ez túl késő, valamit tenni kell
A román nyelv és irodalom érettségi vizsgán bukott el a legtöbb háromszéki magyar diák, ezért fel kellene gyorsítani a sajátos románnyelv-tanulás bevezetését a magyarok számára, hogy annak a jótékony hatása ne csak nyolc év múlva érződjön – szögezte le csütörtöki sajtótájékoztatóján Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő.
A tanfelügyelőségen átfogó elemzést készítettek az idei érettségiről, és ennek a következtetéseit ismertette most a főtanfelügyelő. Rámutatott, az idei nyári érettségi szesszióban a magyar tagozaton 64,87 százalékos volt a sikeresen vizsgázók aránya, míg a román tagozaton 80,40 százalék. Ha a román tagozat eredményeit hasonlítjuk a román megyékhez, akkor Háromszék az élbolyban van, a nyolcadik, sőt a vegyes tannyelvű megyék között is jól szerepel, tehát nem igaz, hogy sereghajtó lenne.
A magyar tagozaton román nyelv és irodalomból 138 diák bukott meg, vagyis a vizsgázók 16,16 százaléka, míg a román tagozaton ez az arány 1,15 százalék. Ez bizonyítja, hogy a románnyelv-tanulás továbbra is gondot jelent a háromszéki magyar diákoknak, és ezen csak úgy lehet változtatni, ha módosul a tanterv.
Ötödik osztályba már bevezették a sajátos román tantervet a kisebbségek számára, ám szorgalmazzák, hogy ezt párhuzamosan több évfolyamon tegyék meg, különben az eredmények csak a nyolc év múlva tartandó érettségin lesznek érzékelhetők.
Egyébként románból is meg lehet tanulni az anyagot, a pótérettségin bebizonyították a diákok, de az a fiatal, aki átmenő jegyet kap a vizsgán, még nem biztos, hogy tud kommunikálni románul.
Nincs utánpótlás a tanügyben
Az oktatásban is egyre inkább érződik a gazdaságban tapasztalható szakképzett munkaerő hiánya – hangsúlyozta Kiss Imre, kifejtve, hogy Kovászna megyében 66 állást töltenek be szakképzetlenek, mely a katedrák 2,4 százaléka, ezek közül pedig 23 esetben tanítanak középfokú végzettséggel. A tanév kezdetén még 200 katedra volt betöltetlen, ezeket utolsó percen foglalták el óraadó, nyugdíjas pedagógusok vagy betanítók. Az elmúlt tanévhez képest 600-zal csökkent a diáklétszám Háromszéken, ám ezzel arányosan nem lett kevesebb osztály, hanem egy-egy osztály kisebb létszámmal működik, így a katedrák száma nem lett kisebb. A következő három évben több matematika-, kémia-, fizika- és biológiatanár vonul nyugdíjba, és nincs utánpótlás, ezért akkor lesznek nagyobb gondok – vetítette előre a főtanfelügyelő.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro2017. szeptember 29.
ROMÁNUL NEM TUDNAK, DE MATEMATIKÁBÓL JOBBAK (ELEMEZTÉK AZ ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEKET)
Ha a háromszéki diákok idei érettségi eredményeit egy közel hasonló etnikai összetételű megye végzőseinek teljesítményéhez hasonlítjuk, akkor Kovászna megye az első vagy második helyen szerepelne az országos rangsorban, ha pedig a román tagozat eredményeit egy szinte kizárólag román ajkúak által lakott megyéével vetjük össze, akkor a nyolcadik helyen jegyeznék az ő teljesítményüket – derül ki abból az összehasonlító statisztikából, amelyet tegnap Kiss Imre főtanfelügyelő ismertetett.
Az elmúlt esztendőkben Kovászna megyét az utolsók között tüntették fel az érettségi országos eredménytérképén, de arról nem számoltak be a statisztikákat készítők, hogy az adott sikerességi aránynak milyen összetevői vannak – hangsúlyozta a főtanfelügyelő.
Elmondta, az idei őszi érettségin elért országos első helyezés azt bizonyítja, a háromszéki diákok egy kis erőfeszítéssel ott is javítani tudnak, amiben a leggyengébbek, ez pedig a román nyelv és irodalom, de egy ötös átmenő jegy még nem jelenti azt, hogy a diák könnyedén használja a román köznyelvet, ez csupán a tananyag elsajátítását feltételezi. Az érettségin bukó magyar tanulók többsége románból hasalt el, ezt a főtanfelügyelő számokkal bizonyította.
Míg a nyári vizsgaidőszakban a 854 idei magyar érettségizőből 138-an (16,16%) buktak románból, addig a 347 román tagozatos tanuló közül csupán négyen (1,15%) nem érték el az ötös átmenőt anyanyelvükből. Magyar nyelv és irodalomból egyetlen érettségiző bukott, matematikából, történelemből és a választott tárgyból arányaiban feleannyian hasaltak el a magyar diákok közül, mint román társaik.
A gyenge román teljesítmény miatt a magyar vizsgázók 64,37 százalékának sikerült a nyári érettségije, a román tagozaton pedig 80,40 százalékot értek el, a megyei összesített eredmény 69,36 százalék. A különbség a két-három tantárgyból bukott érettségizők összehasonlításából is kiderül, bár a százalékos arányok közel hasonlóak, a magyar diákok esetében legtöbbször a román is a vétkes tantárgyak között szerepel, ami rontja a statisztikát.
Kiss Imre leszögezte: az ilyen részletes elemzés nélkül hamis a megye eredményeinek összehasonlítása nem azonos etnikai összetételű térségekével, és bárhogy vesszük, a román miatt a magyar gyermekek hátrányban vannak az egyetemi felvételin is, mert hiába jók matematikából és a többi tantárgyból, ha megbuknak románból. A főtanfelügyelő abban bízik, az ötödik osztályban idéntől bevezetett új speciális román tanterv hozzásegíti a tanulókat a jelenleginél jobb kommunikációs készség kialakításához, és nem kell várni az eredményre nyolc évet, amíg ez a nemzedék eljut az érettségiig.
Fekete Réka / Háromszék; Erdély.ma2017. október 17.
Díjátadó ünnepség a Teleki Oktatási Központban
Példaértékű életpályák, sikeres diákok
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Ezüstgyopár díjával tüntettek ki negyven hazai és egy határon túli pedagógust október 14-én, szombaton a szovátai Teleki Oktatási Központban. A szövetség kétévente megtartott kimagasló eseményén a Mákvirág gyémánt-, arany-, ezüst- és bronzfokozatával jutalmazzák a legjobb eredményt elért középiskolás diákokat, illetve Kós Károly-díjjal ismerték el a magyar nyelv és irodalomból, anyanyelvápolásból, valamint Bolyai Farkas-díjjal a matematikából kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulókat.
„Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad… Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.” Weöres Sándor gondolataival köszöntötte a jelenlevőket házigazdaként Szolláth Hunor, a Teleki Oktatási Központ vezetője.
„Emberekkel foglalkozni, a nyelvükhöz és kultúrájukhoz való kötődésüket megalapozni, az előző generációk által felhalmozott ismereteket átadni nem könnyű, de az egyik legszebb misszió.” Éppen ezért büszkeséggel tölti el pedagógustársai példaértékű életpályája, akik a tárgyi, szaktantárgyi ismeretek átadása mellett értékeink megismertetésére, a közösségi életre, az összefogásra és az összetartozásra sarkallták tanítványaikat – mondta Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke.
Oktatási módszertanuk alapját a szeretettel szeretetre nevelés, a tudás átadása, a tudásvágy felébresztése képezte, miközben saját életük példájával neveltek. A kitüntetett pedagógusok utat mutatnak értékkereső társadalmunkban azoknak, akik a nemeset keresik és akarják képviselni. A díj értékét növeli, hogy a kitüntetetteket pedagógustársaik javasolják és méltatják. Az Ezüstgyopár díj nem jár pénzjutalommal, erkölcsi elismerést jelent – folytatta az elnök, aki köszönetet mondott a kitüntetettek értékteremtő munkájáért, a jelölők figyelmességéért, az értékelők munkájáért, amelynek köszönhetően ismertté vált a díjazottak tevékenysége, amit a pedagógusok szövetsége egy szép, elegáns kiadványban jelentetett meg.
Majd a diákokhoz szólt, akiknek kiemelkedő teljesítményét a szövetség évente jutalomban részesíti az előző tanévben elért munkájukért. „A tehetség olyan érték és erőforrás, amely nem hasznosul önmagától, meg kell teremteni a támogató környezetet, amelyben kibontakozhat, növekedhet és gyümölcsözhet. Mert a tehetség nemcsak ajándék, hanem felelősség is diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak egyaránt. Akkor van jövőnk itthon, kisebbségben különösen, ha lesznek olyan fiatalok, akik kiemelkednek tehetségükkel, alkalmasak arra, hogy példát mutassanak, és közösségünk vezető egyéniségeivé formálódjanak, ami mindannyiunk felelőssége, sőt kötelessége” – gratulált a diákoknak, és köszönetet mondott felkészítő tanáraiknak, szüleiknek.
Kovács Irénke államtitkár Apáczai Csere János pedagógusi hitvallását idézve gratulált a pedagógusoknak, akik ellentmondásokkal teli világunkban példaértékű pályát futottak be, és töretlenül küzdöttek-küzdenek a minőségi oktatásért, a magyar nyelvű oktatásban érintettek érdekeinek védelméért. Beszédét, amelyben az RMPSZ és a kisebbségi oktatásért felelős államtitkári kabinet közötti együttműködés, folyamatos kapcsolattartás fontosságát emelte ki, Gál Kriszta kommunikációs tanácsadó tolmácsolta.
Mielőtt a hazai pedagógusok díjazására sor került volna, az RMPSZ első alkalommal ismerte el különdíjjal egy olyan pedagógus munkáját, aki a határokon túlról sokat tett az erdélyi oktatásügy felkarolásáért. Dr. Sipos Mihály, az egri Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium elismert igazgatójának munkásságát Lászlófy Pál, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnöke méltatta, kiemelve példaértékű erdélyi kötődését. A rendszerváltást követően testvériskolai kapcsolatot kezdeményezett a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziummal, újabban pedig a magyardécsei szórványkollégium létrehozásában és fenntartásában nyújt értékes segítséget.
Az Ezüstgyopár díjjal jutalmazott pedagógusok méltatásából Sarkadi Zoltán színművész olvasott fel részleteket, majd Siklódi-Burus Botond, a szövetség elnöke és Halász Ferenc, valamint Kiss Imre országos alelnökök adták át az elismerést. Megható volt hallgatni az Erdély különböző vidékeiről érkezett pedagógusok rendkívül gazdag munkásságát, akik Oklándtól Aradig, Bukaresttől Szilágynagyfaluig hasonló lelkesedéssel, fáradhatatlanul, sokszor erejükön felül gyakorolták a választott és szeretett hivatást. A jutalmazottak között sok volt a zene-, matematika-, anyanyelv-, sporttanár-, tanító- akik félreeső szórványfalvakban, vidéken vagy nagyvárosi környezetben tettek sokkal többet a kötelező órák megtartásánál, és vívták ki az elismerést. Megyénkből nyolcan részesültek az elismerésben: Dénes Mária Magdolna, Kovács Ibolya-Katalin, dr. Orosz-Pál József, Szabó Levente, Wellmann Richárd, Böjte Andor Vilmos, Reichemberger Ildikó, Zoltán Ildikó. Tevékenységüket részletesen ismertetni fogjuk.
A Kós Károly-díjban részesülő diákok eredményeit dr. Péter Sándor, a szövetség Kovászna megyei elnöke értékelte, majd a magyar nyelv és irodalom, valamint az anyanyelvápolás terén országos vagy nemzetközi rangú vetélkedőkön a legjobban teljesítő négy diáknak adták át az elismerést.
A Bolyaiak szellemisége ihlette Bolyai Farkas-díjra beérkezett pályázatok eredményét Dávid Géza, a program gondozója értékelte, majd a matematika terén kitűnő diákok vehették át a jutalmat.
A Mákvirág pályázatokat Lászlófy Pál értékelte. A díjra kiváló tanulmányi eredményt elért, a tantárgy-, kulturális és sportvetélkedőkön díjazott példás magatartású 9-12. osztályos tanulók pályázhattak, akiknek a szövetség örökös tiszteletbeli elnöke nyújtotta át a jutalmat. A díjazottak között szinte minden erdélyi középiskolának volt képviselője, akik számára az RMPSZ szovátai jutalomtáborozást biztosított, amelyről egy kisfilm is készült. Megyénkből négy diák kapott Mákvirág díjat, valamennyien a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanulói. Derzsi Dániel a bronzfokozatot, Ferencz Dániel és Puskás Dávid az ezüst- és a már egyetemi hallgató Szabó Ágnes-Kriszta, aki négy éven volt megyénk legeredményesebb diákja, a gyémántfokozatot érdemelte ki.
A kitüntetettek nevében dr. Orosz Pál-József mondott köszönetet az elismerésért, és tette szóvá a romániai zeneoktatás hiányosságait.
A díjkiosztó ünnepséget a szovátai pedagógusok Fülöp Judit vezette Intermezzo kamarakórusa és az Orosz Pál-József által alapított és vezényelt székelyudvarhelyi Camerata kórus nyitotta meg, végül a kitüntetett diákok közös műsora zárta. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)