udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1808 találat lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 1801-1808

Névmutató: Kovács Péter

1998. augusztus 31.

Eckstein-Kovács Péter szenátor reméli, hogy pozitív, jó kicsengésű rendezvény lesz az a rendezvény, amelyet Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke legitimizál személyével. Õ azonban nem megy el, tekintettel "a kezdeményezés körüli felhangokra és azokra a meghívóban szereplő minősítésekre, amelyekkel az RMDSZ vezetőségét illetik". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./

1998. szeptember 12.

Az RMDSZ több képviselője és vezetője felhívást tett közzé. Ebben kifejtették, hogy az RMDSZ 1996 novemberében, Románia más demokratikus erőivel együtt, politikai felelősséget vállalt a valódi rendszerváltás megvalósításáért. Az "utóbbi húsz hónapban, a kezdeti nyitást és néhány tényszerű cselekvést - például: az oktatási- és önkormányzati törvények módosítása - nem követte azok parlamenti megerősítése, sőt ellenkezőleg egyre nyilvánvaló ellenállás jelentkezett nem csak a politikai ellenzék, hanem koalíciós társaink részéről is. Az 1998 áprilisában történt kormányfő- és részleges kormányváltás óta eltelt öt hónap sajnos, csak az iszapbirkózás-jelenséget erősítette." Nem fogadható el, "hogy az RMDSZ elsősorban kormányozzon és csak másodsorban szervezze saját társadalmát. Azt kérjük, hogy a romániai magyar közösség jogos elvárásainak teljesítése egyidőben, párhuzamosan történjen az országban zajló más átalakulási folyamatokkal - amelyek ugyancsak késnek -, szorgalmazva ezek mielőbbi megvalósulását." A felhívás aláírói szerint részt kell vállalni a politikai hatalom gyakorlásában mindaddig, amíg ezzel saját társadalmunk érdekeit legalább annyira tudjuk szolgálni, mint az össztársadalomét. Nem kockáztatható az RMDSZ egysége és programhű cselekvése, amelyet senkinek nem lehet végletes szempontok szerint kisajátítani. Az aláírók javasolják az azonnali, belső és teljes körű részvétellel párbeszéd megkezdését az RMDSZ-en belül, az RMDSZ tisztségviselők cselekvéseinek a Szövetség programjához való jobb visszacsatolásáért. Javasolják a magyar nemzeti közösség civil társadalmának hathatós bevonását érdekvédelmi tevékenység alakításába. A felhívás aláírói: Birtalan Ákos – parlamenti képviselő, Kelemen Attila – parlamenti képviselő, Tamás Sándor – parlamenti képviselő, Eckstein Kovács Péter – szenátor, Kolumbán Gábor –Hargita megye tanácselnöke, Székely István – RMDSZ Ügyvezető Elnökség alelnöke, Vida Gyula – parlamenti képviselő, Pécsi Ferenc – parlamenti képviselő, Ráduly Róbert – parlamenti képviselő, Bara Gyula – munkaügyi államtitkár, Demeter János – kormányfőtitkár-helyettes, Kelemen Hunor – művelődési államtitkár, Burkhárdt Árpád – Maros megye prefektus-helyettese. /Felhívás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 12./

1998. szeptember 12.

A szenátus napirendre tűzte és megszavazta az 1996-ban elkészült idegenrendészeti törvényt, amelyet akkor a képviselőház visszautasított. A szenátus által elfogadott törvény szerint az idegeneket vendégül látó személyek 48, a szállodák 24 órán belül kötelesek jelenteni a rendőrségen külföldi személyek befogadását. Egyedül Eckstein Kovács Péter RMDSZ-szenátor javasolta, hogy enyhítsenek a törvény szigorán, de módosítását elvetették. /Szilágyi Aladár: Rend a lelke mindenkinek. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 12-13./

1998. szeptember 15.

Cseke Gábor közölte elmarasztaló véleményét a csernátoni Székelyföldi Fórumról. Szerinte a felszólalók közül hiányzott az "istenadta Nép". "Akit úgymond az RMDSZ nómenklatúra kizárt a vezetésből. Akitől elszakadt." Cseke Gábor szerkesztőségi főtitkár szerint azok voltak ott Csernátonban, akik "úgy érezték, hogy hangjuk nem eléggé erős az RMDSZ-kórusban". A cikkíró szerint a kettős állampolgárság követelésének felvállalásával a fórum "annyi olajat öntött a tűzre, hogy kormány legyen a talpán a magyarországi, hogy eloltsa." Ehhez a kérdéshez csak úgy szabad közelíteni, ahogyan Kovács Péter tette a Magyar Napló szeptemberi számában Schengen és a határon túli magyarság című tanulmányában, aki leszögezte: a kettős állampolgárság tömegessé tétele nem járható út. /Cseke Gábor: Csernáton - hétköznapi fényben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./

1998. október 5.

Okt. 5-én Markó Béla szövetségi elnök fogadta a szövetség bukaresti székházában Frits Bolkensteint, a Liberális Internacionálé elnökét, aki a nemzetközi liberális tömörülés küldöttségének élén látogatást tesz Romániában. A delegáció, amelynek tagja volt Szabó Zsolt, a Hollandiában kormányzó liberális párt /VVD/ külügyi titkára is, elsősorban a romániai politikai helyzet és ezen belül a magyar nemzeti közösség gondjai iránt érdeklődött. Az általános politikai helyzet és a román-magyar kapcsolatok alakulásának ismertetése után Markó Béla beszámolt a koalícióban nemrég kialakult válságról és az RMDSZ álláspontjáról a tanügyi törvény vitájában. A találkozón Eckstein Kovács Péter, az RMDSZ Szabadelvű Körének elnöke és Niculescu Antal államtitkár az RMDSZ liberális platformjáról, illetve az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt között kialakult, sok tekintetben jónak és gyümölcsözőnek mondható kapcsolatokról tájékoztatta a vendégeket. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 6. 1341. sz./

1998. november 23.

Az RMDSZ Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa tiltakozását fejezte ki az utóbbi időben ismét elszaporodó magyarellenes megnyilatkozások miatt. Mint ismeretes, a Nagy Románia Párt egyik székelyföldi szervezete az RMDSZ-vezetők "meglincselésével" fenyegetőzött, Kolozsvár polgármestere pedig néhány héttel korábban Szászfenesen egy katonai hadgyakorlat alkalmával az RMDSZ-székházak "kilövésére" buzdította a IV. Hadsereget. "A magyar kisebbség megsemmisítésére uszító ilyen kijelentések büntetlenül mérgezik a román közvéleményt, és beláthatatlan következményei lehetnek. E magyarellenes hangvétel fokozódott az RMDSZ kormányba lépésével, koalíciós partnereink pedig - a többszöri figyelmeztetés ellenére - nem veszik figyelembe a minket ért támadásokat. Még sajnálatosabb, hogy az államelnök sem vesz tudomást e veszélyes helyzetről. A jelenlegi romániai viszonyok kísértetiesen kezdenek hasonlítani a harmincas években létezőkhöz. A román demokrácia gyökértelensége, a kormány bizonytalansága, valamint az egyre romló gazdasági helyzet a szélsőséges, fasiszta megnyilvánulások jó termőtalaja. Figyelmeztetjük Románia államelnökét, a kormányt és az igazságszolgáltatást, hogy ébredjenek fel a szendergésből, mert a fasisztoid pártok esetleges törvényes vagy erőszakos hatalomátvétele Romániát katasztrófába sodorja" - áll a nyilatkozatban. Az MKT ugyanakkor követeli: vonják felelősségre a közszolgálati tv azon alkalmazottait, akik az adófizetők pénzén magyarellenességre hangolják a nézőket. A testület hasonló tiltakozó nyílt levelet címzett Radu Vasile kormányfőnek is. A szászfenesi esetről tájékoztatták Victor Babiuc honvédelmi minisztert is. - Eckstein-Kovács Péter szenátor bűnvádi feljelentést fontolgat mind a Szászfenesen, mind pedig a nov. 21-i kolozsvári nagy-romániás tüntetésen elhangzottak miatt, amelyek kimerítik a kisebbségellenes uszítás és fenyegetés fogalmát. Boros elnök különben meglehetősen szkeptikus Gheorghe Funar pereit illetően. Véleménye szerint mind a parasztpárt, mind a liberálisok tartanak a polgármestertől. Funarnak meglehetősen nagy a befolyása, hiszen nem egy helyi vezető zsebét tömte meg Caritas-pénzekkel - mondotta. Megtudtuk: ha az ügyészség a polgármester ellen beindított bűnvádi kivizsgálás alatt megfelelő bizonyítékot talál ahhoz, hogy pert indítson, akkor a polgármestert felfüggesztik tisztségéből, a városi tanács pedig ügyvezető polgármestert választ a jelenlegi két alpolgármester közül. A mandátum felfüggesztése a jogerős ítélet kimondásáig tart, amely akár a végtelenségig is elhúzódhat - a politikai akarattól függően. Ha felmentik, akkor Funar visszakapja mandátumát, és csak megerősödve kerül ki a "csatából". Amennyiben megfosztják tisztségétől, de erre alig egy évvel a 2000-ben lejáró mandátuma előtt kerül sor, kizárt, hogy időközi polgármesteri választást rendezzenek. Boros szerint Mircea Ionescu Quintus múlt heti közbenjárása Funar érdekében csak a magukat demokratikusnak nevező román pártok - mellesleg koalíciós partnereink - meglehetősen kétértelmű álláspontját bizonyítja Funar és szövetségesei ügyében. A Nemzeti Liberális Párt hétvégi sajtóértekezletén Anton Ionescu helyi pártvezér az esetről úgy nyilatkozott: Ionescu Quintus nem a kolozsvári polgármester, hanem a román igazságszolgáltatás makulátlanságának az érdekében lépett közbe. A pártvezér csupán azt akarja - magyarázgatta Ionescu -, hogy semmiféle szabálytalanság ne történjék ebben az igen fontos ügyben. /Figyelmeztetés a koalíciós partnereknek: Románia továbbra is jó termőtalaja a szélsőséges nacionalizmusnak. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./

1999. január 28.

Az RMDSZ Operatív Tanácsa jan. 26-i ülésén megvitatta Tokay György kisebbségügyi miniszter lemondó levelét, és úgy döntött, hogy a lemondással egyetért. Az Ügyvezető Elnökség javaslatára az OT Eckstein-Kovács Péter Kolozs megyei szenátort jelölte a kisebbségügyi miniszteri tisztségre. - Tokay György elmondta, még az elmúlt év októberében felajánlotta lemondását. Tokay az MTI-nek adott interjújában úgy fogalmazott: a tevékenységével szembeni bírálatokat abban foglalták össze, hogy nem dolgozott ki egy egységes nemzetiségi politikát, nem konzultált az RMDSZ szervezeteivel megfelelő módon, a sajtóban való jelenléte kívánnivalókat hagyott maga után, a belpolitikában és a külpolitikában nem volt olyan a jelenléte, amit elvártak volna. Azt is hozzátették, hogy az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyében sem volt hatékony. Lemondásának felajánlásáról Tokay György azt mondta: Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke már 1997 januárjában javaslatot tett leváltására, amit egy évvel később megismételt. - Ami végül arra kényszerített, hogy a lemondásomat októberben felajánljam, az a minősíthetetlen támadás volt, amely a magyarországi Demokrata című lapban kapott helyett. Az RMDSZ tiszteletbeli elnöke a lap hasábjain gazfickóknak, csirkefogóknak titulálta a kormányzatban részt vevő RMDSZ-tisztségviselőket. Én ezt nem tudtam elfogadni - nyilatkozta Tokay. - Takács Csaba ügyvezető elnök a Szabadságnak úgy nyilatkozott: Tokay miniszter tevékenységével kapcsolatban az elmúlt időszakban több kifogás is megfogalmazódott, aminek következtében Tokay maga fogalmazta meg lemondási szándékát. Az ügyvezető elnök hangsúlyozta: az RMDSZ nem vonta meg a politikai bizalmat tőle, az Operatív Tanács azonban úgy döntött, hogy a kialakult helyzetben a személycsere alapvetően javíthat az RMDSZ számára olyan fontos intézmény, mint a Kisebbségvédelmi Hivatal tevékenységében. Takács Csaba elmondta: mindenekelőtt a kisebbségpolitikai stratégiák kidolgozásában, és azok intézményes formáinak a kialakításában fogalmazódtak meg nagyobb elvárások Tokay tevékenységét illetően, és kifogásolták ugyanakkor, hogy a hivatal és az RMDSZ különböző testületei közti konzultáció nem volt megfelelően átfogó, dinamikus. - Radu Vasile kormányfő a Médiafaxnak nyilatkozva elmondta, hogy sajnálattal vette tudomásul Tokay György lemondását. Nem ismeri részleteiben az okokat, amelyek miatt az RMDSZ vezetése elfogadta a miniszter távozását. /Sz. K. : Eckstein-Kovács Péter az új kisebbségügyi miniszter. Az RMDSZ Operatív Tanácsa elfogadta Tokay György lemondását. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./

1999. január 29.

Tokay György lemondásának elfogadása csupán személycserét jelent, nem pedig koncepcióváltást az RMDSZ kisebbségi politikájában - hangsúlyozta a Kisebbségvédelmi Hivatal új vezetője, Eckstein-Kovács Péter a Szabadságnak adott interjújában. Kifejtette, hogy tevékenysége keretét a kormányprogram, illetve a hivatalnak a szervezési és működési szabályzata adja meg. Prioritásként akarja kezelni a kisebbségek oktatással kapcsolatos jogainak képviseletét, a nyelvhasználat kérdését a közigazgatásban és a bírósági gyakorlatban, valamint a közösségi és egyházi javak visszaszolgáltatását. Célja az, hogy megjelenítse a kormány ülésein az RMDSZ álláspontját. Eckstein-Kovács Péter sorozatosan felvállalt jelenleg is folyamatban levő pereket (mint például Székelyudvarhely önkormányzatának jogi képviselete a csereháti árvaház ügyében), azonban új tisztsége összeférhetetlen az ügyvédi tevékenységgel. Csakis úgy vállalta el ezt a megbízatást, hogy ígéretet kapott: megfelelő színvonalon helyettesítik majd ezekben az ügyekben. /Sz. K.: Érvényesíteni az eddig megfogalmazott prioritásokat. Eckstein-Kovács Péter, a Kisebbségvédelmi Hivatal új vezetője nyilatkozik lapunknak. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./

1999. február 1.

Febr. 1-jén letette a hivatali esküt Eckstein-Kovács Péter, a kormány új kisebbségvédelmi minisztere Emil Constantinescu államfő előtt. Az eseményen jelen voltak Verestóy Attila és Borbély László RMDSZ-alelnökök, valamint Radu Vasile kormányfő, Petre Roman és Ion Diaconescu házelnökök. Az eskütétel után az újdonsült miniszter interjút adott az MTI-nek, hangsúlyozva: egy kisebbségvédelmi hivatal vezetőjének az a legfontosabb feladata, hogy megpróbáljon eredményeket elérni azokban a kérdésekben, amelyek a nemzeti kisebbségek jogállását és mindennapi életét illetik "Most, a Zsil-völgyi bányászok akciója után keményen megfogalmazódott a kormánnyal szemben az igény, hogy határozott lépéseket tegyen - fogalmazott Eckstein-Kovács Péter. - Úgy vélem, ennek a határozottságnak a kisebbségeket érintő kérdésekben is látszania kell. Az egyik megbízatásom éppen az, hogy ezeket a határozott lépéseket szorgalmazzam a kormányban. Nem kell újítani, új dolgokat kitalálni. Jelen pillanatban terítéken van és nyilvánvalóan a hivatal hatáskörébe is tartozik az oktatási törvény módosítása, a nemzetiségek anyanyelvén oktató egyetem kérdése. Napirenden van a helyi közigazgatásról szóló törvény, ami az anyanyelv használatát érinti a közigazgatásban és a bírói hatalom előtt, valamint az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatásának kérdése. Már elkészült egy kisebbségi törvénytervezet, s nagyon fontos lenne, ha még e törvényhozási ciklusban elfogadnák. Kijelentette: "Azt hiszem, a választás talán azért eshetett rám, mert 1990 óta az emberi jogok területén tevékenykedem, képviselőként az emberi jogi és kisebbségi bizottságnak a tagja voltam. Ezt a munkát folytattam a szenátus emberi jogi bizottságában. Ügyvédként is sok olyan ügyet vállaltam el, ahol emberi jogi és kisebbségi kérdések merültek fel. Merem remélni, hogy jelölésemet az RMDSZ-en belüli több platform, érdekcsoport is támogatja." /Az új kisebbségvédelmi miniszter bekeményítést ígér. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 3./

1999. február 1.

A Romániai Magyar Szó ismertette Tokay Györggyel készített interjút, amely a Bihari Naplóban jelent meg. Arra a kérdésre, hogy a személycserének volt-e köze a tervezett, s a bányászlázadás miatt elhalasztott nyárádszeredai Fórumhoz, így felelt: "A nyárádszeredai Fórumot illetően nem hiszem, hogy sok köze lenne ehhez az én elmozdításomnak. Általában nem nagyon hiszem azt, hogy ezek a fórumok ebben a periódusban oly pozitív szerepet játszanának, mint ahogy azt a tiszteletbeli elnök úr gondolja. E rendkívül nehéz gazdasági helyzetben az RMDSZ legitim, megválasztott vezetőinek a reform mellett kell felsorakozniuk, és minden vitát - ami természetes, hogy van, és demokratikus szervezetben kell is, hogy legyen - a legitim szervezeteken belül kell lefolytatniuk." Tokay nem akarja barátja és utódja, Eckstein Kovács Péter munkáját befolyásolni. A kialakított intézményes keretet a továbbiakban meg kell erősíteni, hiszen az Európai Unió jelentése is aláhúzza, hogy ez az intézmény alulméretezett. Meg kell erősíteni, szükséges tovább fejleszteni a területi irodák tevékenységét, mert a nemzetiségek problémáit a helyszínen kell megoldani, és nem Bukarestben. Nagyon sokan még a saját szövetségünkben sem tudták, hogy ez a hivatal tizenhét különböző kisebbség érdekeit képviseli, és mind a tizenhétre külön gondot kell fordítani. Úgy gondolom, az RMDSZ akkor bizonyítja felelősségét az egész ország előtt, hogy érett politikai erő, ha mind a tizenhétre gondol, függetlenül attól, hogy sokan vannak vagy kevesen. Konkrét feladatként előttünk áll az ingatlan-visszaadást, a közösségi vagyon visszaadását szabályozó törvény elfogadtatása a kormánnyal és a parlamenttel; a tervezet már elkészült. Be kell fejezni a visszaszolgáltatási procedúrákat, amelyeket az eddig már elfogadott kormányrendeletekkel megkezdtünk; 17 ingatlanról van szó, a rendeletben szereplő 8 ingatlan közül mindössze hármat sikerült visszaadni jogos tulajdonosának. Végül, de nem utolsósorban szólnom kell még két problémáról. Az egyik a kisebbségi törvény előterjesztése és megvitatása, a másik a romakérdés megoldásában való előrehaladás. Ez szerintem nem egy, hanem akár még négy évre való feladat. /Tokay György menesztésének újabb hullámai = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 1./

1999. február 9.

Radu Vasile miniszterelnök febr. 9-én kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezett. A kormányfőt több minisztere elkísérte útjára, köztük volt Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter. Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalt Radu Vasilével. "A magyar kormány tényként kezeli azt, hogy Románia döntést hozott a Petőfi-Schiller kétnyelvű egyetem felállításáról, így a romániai önálló magyar egyetem visszaállítása is megtörténhet" - jelentette ki Orbán Viktor. Radu Vasile megerősítette, hogy a magyar-román miniszterelnöki találkozókat mindkét fél rendszerességgel képzeli el. Magyarország Csíkszeredán szeretne új főkonzulátust nyitni, nyilatkozta Orbán Viktor. A magyar fél szívesen fogadná, ha Budapesten román, Kolozsvárott pedig magyar kulturális intézet nyílna. Radu Vasilét és a román küldöttséget fogadta még Göncz Árpád köztársasági elnök, illetve Áder János, az Országgyűlés elnöke. A két kormányfő tárgyalása mellett magyar és román miniszterek is találkoztak. Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter vendége volt Traian Basescu román közlekedésügyi miniszter, akivel az autópálya mellett határátlépők megnyitásának ügyéről is tárgyaltak. Torgyán József magyar és Ioan Avram Muresan román mezőgazdasági miniszter tárgyalásainak végeredménye az, hogy megállapodtak: a jövőben a felvetődő kérdéseket jó szomszédokként és barátokként fogják megoldani. Torgyán szerint a vámemelés kérdése föl sem vetődött, s a románok is a kereskedelem fejlesztése mellett nyilatkoztak. Hámori József magyar és Ion Caramitru román művelődésügyi miniszter megállapodtak abban, hogy a kulturális együttműködésről szóló tervet a bukaresti magyar Kulturális Hét keretében írják alá. Eckstein-Kovács Péter romániai kisebbségvédelmi miniszter felkereste Magyar Bálintot, az SZDSZ elnökét. Ez alkalommal leszögezték: április folyamán a párt küldöttsége felkeresi Romániát. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 10., Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 11./

1999. február 11.

Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter a vele készített interjúban kiállt elődje, Tokay György tevékenysége mellett. A magyar egyetem ügyéről elmondta: decemberben leadta jelentését a különleges bizottság. Az akkreditációs bizottság jelentésére várnak. Eckstein-Kovács Péter megállapította, hogy a bíróságnak az egyetem létesítését elmarasztaló ítélete törvénybe ütköző. A Kisebbségvédelmi Hivatal a Kormányfőtitkárság egyik főosztálya, nem költségvetési intézmény. Eckstein-Kovács Péter ezen változtatni szeretne. Arra a kérdésre, hogy mi a vélemény az egyes fasiszta megnyilvánulásokról, a kisebbségügyi miniszter kifejtette: a hivatal mindig tiltakozott az ilyen megnyilvánulásokkal szemben. Erőteljes fellépés a kormánytól indulhat el. - Jelenleg a roma közösség hátrányos szociális helyzete foglalkoztatja a hivatalt. /Incze Ferenc: Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter a kormányprogram útján kíván haladni. = A Nap - A Ziua magyar nyelvű hetilapja (Bukarest), febr. 11./

1999. február 11.

A Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt elnöke, Kiss Kálmán arról tájékoztatott, hogy ők már elkezdik a felkészülést a következő parlamenti és helyhatósági választásokra. Megpróbáltak tárgyalni Markó Bélával és Tőkés Lászlóval. "Vakon hittünk bennünk, de csalódnunk kellett." A pártnak több megyében van erős szervezete, a közeljövőben megyei konferenciákat tartanak. Szervezeteik vannak Déván, Nagyenyeden, Kolozsváron, Gyulafehérváron, Argesben is. Maros megyében 5800 a taglétszámuk. Találkozni akarnak Markó Bélával és Eckstein-Kovács Péterrel, hogy eldöntsék, az RMDSZ-szel együtt haladnak a jövőben, vagy külön maradnak. Ez lesz az utolsó próbálkozásuk. Már "komoly politikai erők komolyan vesznek bennünket." - nyilatkozta Kiss Kálmán. /Mózes Edith: "Vakon hittek Markó Bélában és Tőkés Lászlóban, de csalódtak. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 11./

1999. február 19.

Febr. 19-én Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Központban a kisebbségügyi minisztérium kezdeményezésére tanácskozást tartottak, amelyen részt vett Eckstein-Kovács Péter miniszter, Tőkés Elek vallásügyi államtitkársági igazgató, illetve a magyar történelmi egyházak képviseletében Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Czirják Árpád érseki helynök /Kolozsvár/, Tempfli József nagyváradi, Reizer Pál szatmári római katolikus megyéspüspök, Csiha Kálmán református, Szabó Árpád unitárius, Mózes Árpád evangélikus püspök, Tőkés László püspököt Szilágyi Aladár főgondnok képviselte. Eckstein-Kovács Péter ismertette az egyházi javak visszaszolgáltatásának és a vallásügyi tervezetnek a helyzetét: mindkettő késik. Eckstein-Kovács Péter kifejtette: elvárná, hogy a magyar történelmi egyházak újabb listát állítsanak össze a visszaigényelt épületekről, amelyekről újabb sürgősségi kormányrendeletet lehetne készíteni. A megbeszélésen megemlítették, hogy a kormány által az előző napon elfogadott rendelet 22 milliárd lejt nyújt templomok építésére, illetve restaurálására. Azonban a magyar történelmi egyházak egyetlen temploma sem szerepel ezen a kedvezményezett listán. A magyar egyházi vezetők szóvá tették a megkülönböztetést. Tempfli József emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évi sürgősségi kormányrendelet 17 épület visszajuttatásáról intézkedett, azonban a végrehajtása nem történt meg. Csiha Kálmán elmondta: a magyar történelmi egyházak a jövőben is tiltakozni fognak mindezek ellen. A román kormány azonban nem is válaszolt tiltakozásaikra, ezért a nemzetközi fórumokhoz fognak fordulni. /Csomafáy Ferenc: Uram, add meg nekünk, ami a miénk. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./

1999. március 1.

A Szabadságnak nyilatkozott Eckstein-Kovács Péter a kézdivásárhelyi elítéltek ügyében, akiket az 1989-es forradalmi események nyomán pereltek be egy milicista őrnagy meggyilkolásának vádjával. A miniszter kijelentette, hogy az 1989-es decemberi események kapcsán "a jogalkalmazás bizonyos esetekben szelektíven történik", ugyanis amikor áldozatok és tettesek ugyanazon nemzetiségűek voltak, nem történt felelősségre vonás. A lap szerint az ügyben aláírásgyűjtést kezdeményeztek, amit az SZKT egyöntetűen támogatott. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./

1999. március 6.

Az RMDSZ Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa (MKT) márc. 6-i alakuló ülésén megválasztotta a testület új vezetőségét: Somai Józsefet az MKT új elnöke, az új alelnökök Vekov Károly és Deák Ferenc, az RMDSZ kisbácsi szervezetének elnöke, a titkárok pedig Schwartz Róbert és Bitay Csaba lettek. Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének frissen megválasztott elnöke köszönetet mondott Boros János és Molnos Lajos volt megyei elnököknek a szervezetben kifejtett tevékenységükért. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöksége a következő személyekből állt össze: Bitay Levente szervezési alelnök és elnökhelyettes; Bálint Kelemen Attila oktatási alelnök; Góger Ferenc a kolozsvári körzeti elnökökkel való kapcsolattartásért felelős alelnök; Barazsuly Emil mezőgazdasági alelnök; Kentelki Endre referens; Hajdó Csaba ifjúsági alelnök; Pillich László kulturális alelnök; Kerekes Sándor gazdasági alelnök; Pálffy Károly önkormányzati alelnök, a Megyei Önkormányzati Tanács elnöke és Kállay Péter irodavezető. - Bitay Levente elnökhelyettes elmondta, hogy a megyében jelenleg 40 településen él az RMDSZ, az elkövetkezőkben újabb 13 helységben szeretnék beindítani a tevékenységet. - Eckstein-Kovács Péter szenátor, kisebbségvédelmi miniszter beszámolt új hivatalában eltöltött egy hónapos tevékenységéről. Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásával kapcsolatban elmondta: elkészült az a sürgősségi kormányrendelet, amely azokban az esetekben, ahol a tulajdonos a román állam, és az ingatlanokat állami intézmények vagy önkormányzatok használják, ideiglenesen rendezné az épületek helyzetét. /Papp Annamária: Új vezetőség az RMDSZ Kolozs megyei szervezete élén. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./

1999. március 8.

Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter az Országos Audiovizuális Tanács elnökéhez intézett, márc. 3-án kelt jegyzékben emlékeztetett arra, hogy a testület 14/1999-es határozata negatív hatással lesz a kisebbségek nyelvén sugárzott műsorokra, mivel tetemes többletköltséghez vezet, s ezáltal jelentős mértékben korlátozza a kisebbségek tájékoztatáshoz való jogát, s felkérte az OAT elnökét, vonja vissza a rendkívül korlátozó jellegű határozatot. Közben a rendelet megjelent a Hivatalos Közlönyben (Monitorul Oficial), s bár még most is visszavonható, de formailag megjelenése pillanatától érvényben van. Márton Árpád RMDSZ-képviselő, a képviselőház média- és kulturális szakbizottságának tagja szerint " olyan méretű törvénytelenség történt, hogy a határozat már megjelenése pillanatában érvénytelennek minősíthető." /A kisebbségi miniszter emlékeztette az OAT-ot. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 8./

1999. március 12.

Arra kérdésre, hogy milyen megoldatlan ügyek maradtak elődjétől, Tokay Györgytől, Eckstein-Kovács Péter nemzetiségi miniszter védelmére sietett: legnagyobb méltánytalanság lenne, ha azt mondaná, Tokay nem oldotta meg. A kisebbségek megoldatlan problémái hosszú távúak /egyetem létrehozása stb./. Eckstein-Kovács Péter találkozókat szervezett az egyházi ingatlanok visszajuttatásában érdekelt felekezetek vezetőivel. Már Tokay jelezte, hogy a Kisebbségi Hivatal monitorizálási feladatát nem tudta ellátni, mert nem volt meg hozzá a szükséges hálózata, emlékeztetett Zsehránszky István, megkérdezve, van-e változás. Egy hónap alatt nem változott meg a Kisebbségi Hivatal ellátottsága, hangzott a felelet. Szükséges, hogy a lakosság forduljon hozzájuk, amennyiben megsértik a kisebbségi jogokat. A hivatalnak mellérendeltségi viszonya van a Kisebbségi Tanáccsal. A Kisebbségi Hivatal és a Kisebbségi Tanács minisztériumközi bizottságot hozott létre a kisebbségi kérdések megoldása érdekében. /Zsehránszky István: Beszélgetés Eckstein-Kovács Péter nemzetiségi miniszterrel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 12./

1999. március 15.

A márc. 15-i megemlékezés Erdélyszerte márc. 14-én kezdődött. Zilahon márc. 14-én ezerötszáz fős tömeg vonult a Wesselényi-szoborhoz. Beszédet mondott Bitay Károly kolozsvári magyar főkonzul és Kerekes Edit, a zilahi RMDSZ elnöke. - Szatmárnémetiben a hangversenyteremben Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke mondott beszédet. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./ Nagyszalontán a Kossuth-szobornál gyűltek össze az ünneplők, Székely Ervin képviselő emlékeztetett arra, hogy egy évtizede még milicisták őrködtek a szobornál, nehogy valaki megkoszorúzza. "Ez is jelzi, milyen fontos szerepet tölt be a magyarság életében március 15." /Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 15./ Márc. 15-én Marosvásárhelyen, a székelyek egykori fővárosában zajlott az erdélyi magyarság megemlékezése, melyen jelen voltak Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Takácsa Csaba ügyvezető elnök, Szőcs Ferenc, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, Bálint-Pataki József /HTMH, Eckstein-Kovács Péter nemzetiségi miniszter, Borbély László államtitkár, Burkhárdt Árpád Maros megye alprefektusa, Fodor Imre, Marosvásárhely polgármestere, Kincses Előd, a megyei szervezet elnöke, Virág György, a Maros megye tanács alelnöke, megyei, városi tanácsosok, s Marosvásárhely ünneplő polgárai. Markó Béla ünnepi beszédét követően felolvasták Emil Constantinescu államfő üzenetét: "Hiszem, hogy március 15 közös megünneplése Marosvásárhely és az Önök megyéje lakói részéről, minden szónoklatnál meggyőzőbben, önmagában fejezi ki a románok és magyarok közötti kölcsönös lojalitást, barátságot és honpolgári együttműködést" - hangzott az elnöki üzenet. Radu Vasile miniszterelnök üzenetét Eckstein-Kovács Péter nemzetiségügyi miniszter olvasta fel. A Magyar Köztársaság kormánya és a HTMH nevében Bálint-Pataki József főosztályvezető beszélt. Fodor Imre, Marosvásárhely polgármestere a szabadságharcra emlékezve mondotta: a szabadságot nem lehet sem államhatárokkal, sem nyelvi korlátokkal járomba terelni. Vass Levente, az Országos Magyar Diákszövetség elnöke beszéde után Kincses Előd, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke következett, aki visszautasította azokat az uszító állításokat, hogy nekünk március 15-e 40 ezer román meggyilkolásának az ünnepe. A történészek szerint pontos adat a halottakról nincs, de egész biztos, hogy valamennyi népnek, melyek 1848-49-ben egymás ellen is harcoltak, összesen nem volt 40 ezer halálos áldozata... "Számomra a 48 mához szóló üzenete azoknak a román képviselőknek a viselkedése - a történelmi Magyarország 450 képviselőjéből 27 volt román - , akik Debrecenbe is követve a magyar kormányt, végig kitartottak a magyar forradalom mellett, mert megértették azt, hogy a két nép csak együtt érhet el Európába" - mondotta. /Március 15 jegyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./

1999. április 1.

A 17 romániai nemzeti kisebbség képviselői márc. 31-én úgy döntöttek, hogy módosító indítványt terjesztenek a szenátus és a képviselőház állandó bizottsága elé a választási törvényre vonatkozólag. Ennek a kezdeményezésnek az elfogadása lehetővé tenné, hogy a romániai nemzeti kisebbségek több választási körzetben is elhelyezhessék jelöltjeik listáját. /Több parlamenti képviselőt óhajtanak a romániai nemzeti kisebbségek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 1./ Márc. 31-én három fontos problémát tárgyalt a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa: a faji, nemzeti, nyelvi, etnikai eredet vagy vallási hovatartozás alapján történő (hátrányos) megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló törvénytervezetet; a nemzeti kisebbségek jelenlétét a romániai tömegkommunikációban; valamint az országos választási törvény módosítását a nemzetiségek parlamenti képviselőinek jelölésével és megválasztásával kapcsolatosan. A törvénytervezetről folytatott vita fölvetette a kérdést: a nemzetiségi alapon történő hátrányos megkülönböztetés kihágás-e, vagy bűntett? A törvénytervezet készítői kihágásnak tekintik. Erőszakos kitelepítésért, áttelepítésért, asszimilációért például bírságot írnak elő, amit az elkövető vidáman kifizet, s folytatja művét zavartalanul. A tervezet csak az állami tisztviselőket, hatósági közegeket szankcionálja, holott az új kisebbségügyi miniszter véleménye szerint is e szankciók hatályát ki kell terjeszteni természetes személyekre, sőt, ami nagyon fontos, csoportokra, illetve csoportosulásokra is. Eckstein-Kovács Péter hiányosságként említette azt is, hogy alacsony a tervezet szerint megítélhető jóvátétel: maximum 3 havi fizetés. Arra is figyelmeztetett a miniszter, hogy a készülő jogszabály ne zavarja a gazdasági tevékenységet. Például alkalmazás esetén valóban ki kell zárni a nemzeti megkülönböztetést, de érintetlenül kell hagyni a lehetőséget, hogy a vállalkozó azt vegye fel, aki szakmai rátermettség tekintetében a legmegfelelőbb, illetve annak ígérkezik. Eckstein-Kovács Péter véleménye szerint a megkülönböztetés bűntettként való besorolását meg lehet oldani a Büntető Törvénykönyv folyamatban lévő módosítása keretében is. Itt kell bevezetni azt, hogy a hátrányos megkülönböztetés elleni megtorlás terjedjék ki a fizikai személyekre és csoportokra is. A második kérdés vitája során két megállapítás kristályosodott ki: a közszolgálati televízió és a nemzeti kisebbségi szervezetek kapcsolatai korrektek, viszont elégtelenek. Továbbá: az alkalmazott nem nézheti a nemzetiségeknek szóló adást, mert azt továbbra is a 2. műsoron, a déli órában sugározzák, amikor ő még a munkahelyén van. A harmadik kérdésben a Nemzeti Kisebbségi Tanács tagjai megegyeztek: kérik a választási törvény megváltoztatását olyan értelemben, hogy a kisebbségi szervezetek számára lehetővé tegyék az egységes országos lista szerinti jelölést, illetve szavazást is, a megyei listák szerinti mellett. Így nem vész el a nemzetiségi jelölteknek járó szavazat; s valóban a nemzetiségi szervezetek jelöltjeinek jut az - nem pedig másoknak, miként 1996-ban az albánok és a görögök szavazataival történt. /Törvény - a hátrányos megkülönböztetés ellen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 2./


lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 1801-1808




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék