udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
146
találat
lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-146
Névmutató:
Szász Pál
2010. augusztus 24.
Szent István-nap Fehér megyében
Kicsinek bizonyult a máskor túl tágas templom
Hagyományteremtőnek bizonyult a 2003-ban elindult akció, és a Fehér megyei magyarok immár nyolcadik alkalommal gyűltek össze Szent István napján.
A Fehér megyei RMDSZ által kezdeményezett rendezvény évről évre egyre nagyobb sikernek örvend.
Marosszentimre, Magyarigen, Verespatak, Alvinc, Boroskrakkó, Abrudbánya, Sárd mind olyan történelmi egyházhoz tartozó templom, amelyiknek már egyáltalán nincs, vagy nagyon kis létszámú gyülekezete van.
Magyarszentbenedek a nyolcadik település, ahol idén Szent István-napi ünnepségre került sor.
A magyarszentbenedeki református hívek szerették volna, hogy náluk legyen megtartva az ünnepi istentisztelet, de azért esett a választás az unitárius templomra, mert itt már nagyon kevés az unitárius felekezethez tartozó hívő. Reméljük, ők nem jutnak majd abba a helyzetbe, hogy olyan kevesen legyenek, mint unitárius testvéreik.
A rendezvény megszervezésében a kilenc unitárius mellett besegítettek a helyi és a nagymedvési reformátusok is.
Az ünnepség Kováts Krisztián Fehér megyei RMDSZ-elnök köszöntőjével kezdődött. Az ökumenikus istentiszteleten igét hirdettek: Nt. Fülöp Dezső Alpár, ádámosi unitárius lelkész, Nt. Lőrincz Konrád felenyedi református lelkipásztor és T. Bilibók Géza, marosújvári római katolikus plébános. Orgonán kísért Balázs Győző, aranyosegerbegyi református kántor.
Az istentisztelet után ünnepi beszédet mondott Szőcs Ildikó, Bethlen Gábor kollégiumi igazgató, majd Nt. Veress Ferenc helyi unitárius lelkész bemutatta a magyarszentbenedeki egyházközség történetét. Az ünnepségen közreműködött Manneszes Márton, a Kolozsvári Magyar Opera tagja.
A máskor túl tágas templom ezúttal kicsinek bizonyult. Kb 150 személy fért be. Az istentisztelet után a templomudvaron felléptek az aranyosegerbegyi gyermekkórus, a bethlenszentmiklósi unitárius dalárda,a tordai Magyar Dalkör és a küküllődombói férfikar. Ezt követően megszólaltak a református templom harangjai és az ünneplő közönség, a mintegy 400 résztvevő átvonult a református templomba, ahol Nt. Páll Attila helyi református lelkipásztor fogadta őket. Röviden ismertette a református egyházközség utolsó 100 évét, illetve a templom történetét. Megszólaltak Gudor András és Krizbai Imre volt református lelkipásztorok és Bán Gyula volt tanító is.
Az ünnepség az unitárius templom udvarán zárult, ahol az ünneplő közönséget finom kalács és bor várta.
A rendezvény szervezői a Fehér megyei RMDSZ, a dr. Szász Pál Egyesület, a magyarszentbenedeki unitárius egyházközség, valamint a magyarszentbenedeki református egyházközség voltak.
Biró András. Nyugati Jelen (Arad)2010. december 3.
Főhajtás a nagyenyedi református sírkertben
2010. november 21-én emlékező istentisztelet után került sor a 215 éve az enyedi református temetőben nyugvó zabolai I. Kováts József (1732—1795) filozófia- és matematikaprofesszor, valamint Herepei Ádám (1756—1814) históriaprofesszor és jeles szónok felújított síremlékének avatójára.
A ködfátyol lepte legendás sírkertben, a ,,súlyos nevű professzorok" nyugvóhelyénél számos, múltunkat tisztelő enyedi, kolozsvári, dévai ünneplő jelenlétében zajlott le az egyszerűségében is megható megemlékezés, amelyen Rácz Levente, a Dr. Szász Pál Egyesület elnöke ismertette a két professzor termékeny életét és munkásságát, majd Szőcs Ildikó, a Bethlen Kollégium igazgatója mondott köszöntőt. A két szakszerűen felújított síremléknél a kegyelet koszorúját helyezte el Szücs Zoltán kolozsvári magyar konzul, az enyedi református és unitárius egyház, a Bethlen Kollégium, a Fehér Megyei RMDSZ és a Dr. Szász Pál Egyesület képviselője. A rendezvényen részt vett Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadója, Herepei Ádám oldalági rokona is. Herepei Ádámnak magas, az ég felé törő, felül egykor fej alakú gömbben végződő sírköve még áll a temető nyugati részén, eldugott helyen, de az alsó, hasáb alakú része már málladozik... A ,,sírkő" déli, völgy felé néző oldalára sugaras nap van bevésve, amely az örök életet és annak a sötétség fölötti diadalát jelképezi. Vagy talán napkeletet, ahová híres tanítványa elindult az őshaza felkutatására — írja Vita Zsigmond a nyolcvanas évek elején megjelent tanulmányában. Kertész József volt enyedi diák 1929-ben kiadott, Hazajáró lelkek — nagyenyedi képek című, művelődéstörténeti szempontból is értékes könyvében közli Herepei Ádám sírkövének veretes feliratát. Az évtizedek folyamán nagyon megkopott, nehezen olvasható, ékes magyar sírfelirat most, közel két évszázad múlva így szól hozzánk: Maradéki, betsüld emlékezetit, tanitása az eltölt idöt esmertette, a jelen való állása okait magyarázta. Ékesen szollása beszédét foganatossá, a papi cathedrát kedvessé tette, a n. enyedi fő iskolában XXIV esztendők alatt nevelvén fiakat a hazának. Az élet LVIII-ikába elnyugodott MDCCCXIV-ben. Emlékezetit baráti, tanítványi tisztelik. Herepei Ádám 1790-től haláláig az enyedi kollégium történelem-, költészettan-, classica literatura-, politika- és retorikaprofesszora. Feltételezhetően jelen volt Kőrösi Csoma Sándor felvételénél, ő ismerhette fel a tizenöt éves székely legényke kiváló szellemi adottságait. Rendkívüli népszerűségére és nagy hatására utal Hegedűs Sámuel, Herepei tanítványának és utódjának megállapítása: Kőrösi serdülő ifjúságában az enyedi kollégiumban a históriai tudományok különös kedvességben voltak, mit a derék professor Herepei Ádámnak lehetett tulajdonítani. Váró Ferenc iskolatörténetében így jellemzi nagy elődjét: Valószínűleg az ő leckéi ébresztették Kőrösi Csoma Sándorban az ábrándos elhatározást, hogy az ős magyar haza fölkeresésére induljon. Kőrösi Csoma Sándor egész őstörténeti felfogásának kialakulásában és ujgurokra vonatkozó ismereteiben neki lehetett döntő szerepe, hiszen diákoskodása idején Herepei tanította történelemre. Kortársai egyöntetűen kiemelik — állapítja meg Csetri Elek —, hogy Herepei nem a történelem eseményeit tanította, hanem a történelem lelkét ragadta meg, elbűvölően érdekes és színes előadásokat tartott. Sajnos, kéziratban maradt művei az 1849-es vérengzés alkalmával megsemmisültek. Herepei Ádám 1814 szeptemberében halt meg Nagyenyeden. Sírja fölé Baczkamadarasi Kis József, a hálás tanítvány emelt szép emléket, amelyet sok évtizedes fogságából szabadított ki ez év áprilisában a múltjára büszke enyedi polgárok és diákok egy kis csoportja. A súlyosan megrongált sírköveket a Dr. Szász Pál Egyesület újíttatta fel a Szülőföld Alap támogatásával. JÓZSA MIKLÓS, Nagyenyed, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. május 17.
Nagyenyed
Megmaradásról, szórványról, csatákról
Beder Tibor Az utolsó csata címû kötetét mutatták be az Áprily-estek keretében május 12-én a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. A szerzõ nyolcadik könyvét is éppen úgy írta meg, mint a többit. Dedikálás közben meséli: Elõször úgy egy évig magamban hordozom a mondanivalót, aztán leülök, és egyben megírom. Miközben magában hordozza a témát, sétálni szokott az erdélyi tájakon, a városokban és a falvakban. Nézelõdik és szóba áll az emberekkel. Nagyenyedre éppen Sínfalváról érkezett, ahol már csak román iskola van, és ezért a magyarok nagyrészt románul beszélnek. Nem egyedi eset ez tájainkon. Sétált az enyedi könyvbemutató elõtt is, és a városi tanács épülete elõtt felfedezte a feliratos táblákat. Az egyiken az áll, hogy ez a bor városa - ezt eddig is tudta -, a másikon pedig, hogy a mûvészetek városa: ezt kevésbé tudta. Egyenes beszédû székely ember lévén azonnal ki is mondja: odaillene, hogy Enyed iskolaváros is lenne a lassan 400 éves történelmi kollégiuma révén, amelyet 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem akadémiai rangra emelt. ?s, tegyük hozzá, ez utóbbit illene kiírni magyarul is. ?s hadd ne soroljuk ezúttal a történelmi indokokat.
Beder Tibort igazán a lelke mélyén érdekli magyarságunk sorsa, szétdaraboltságunk tragédiája. 1990-ben földrajztanárként, késõbb Hargita megye fõtanfelügyelõjeként elindult megvalósítani rég dédelgetett álmát, és felkereste a 400 éve elrabolt honfitársaink utódjait a törökországi Magyarfaluban (Macerkõjben) Az Utolsó csata 326 oldalas, dokumentált munka, számos, a magyar-török kapcsolatokat érintõ történelmi adalékkal. A mából merített, hétköznapi példáival és tanulságaival hozzánk szól, akik még itt vagyunk. Józsa Miklós nyugalmazott kollégiumi magyartanár, az Áprily-estek lankadatlan szervezõje mutatta be Beder Tibort és legújabb könyvét. Három elõzõ kötetének is volt bemutatója itt, Enyeden. Hasonlóan más munkáihoz, a legújabb könyve is a Pro-Print Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot 2011-ben.
A jelzett csata az anyanyelvünkért folyik, Nagyenyeden és környékén is, ahol másokkal együtt örökösei és tulajdonosai vagyunk e tájnak. A könyvben kiemelt marosszentimrei csata ma is tart -, írja a szerzõ. A megmaradt romos templom az erdélyi szórványsors szimbólumává vált. Eleink 560 évvel ezelõtt kellõ erõvel és bátorsággal rendelkeztek ahhoz, hogy az akkori világ leghatalmasabb birodalmával szembeszegüljenek. Akkor is a megmaradásuk volt a tét. Bármilyen sokan vannak is, akik nyelvünkre, kultúránkra törnek, a harcot folytatni kell.
A szerzõ a példákat, eseményeket igazi székelyes beszéddel és szójárással fûszerezte. Három IX. osztályos, tanítóképzõs, Csíkból jött kollégiumi diák a bemutatóhoz illõ költeményeket adott elõ (Molnár Noémi: Jékely Zoltán A marosszentimrei templomban, László Emõke: Kányádi Sándor Egy csokor orgona mellé, Pál Erika: Ferenczes István A marosszentimrei templom - 2002). A szerzõ a 275. oldalon Kiss Olivér újságíró a Szabadságban közölt írását idézi: Külön színházunk, újságunk, folyóiratunk, társaságunk, barlangász-klubunk, mûemlék és állatvédõ egyesületünk, óvodánk, iskolánk, egyetemünk, természetjáró egyesületünk van. Mindez véleményünk szerint nem különcködés, hanem a lehetõ legtermészetesebb, tudatos önszervezõdés. Valamennyire szükségünk van, hogy nyelvünket megtartsuk és továbbfejlesszük, mert nyelvében él a nemzet. Számos hasznos gondolat és izgalmas történet található a könyvben, érdemes beleolvasni, különösen itt, a szórványban, a végvári harcok színterén.
Azon kevesek, aki eljöttek, biztosan hírvivõi lesznek a Beder Tibor-i gondolatoknak, annak, hogy bátrabban kell harcolnunk, hogy ezt a csatát, ha nem is karddal vagy modern fegyverekkel, de megnyerjük. Bíznunk kell abban, hogy a jövõ egyetlen lehetséges európai alternatívája a sokszínûség és a különbözõség, amelyben minden nyelvnek és kultúrának meglesz a maga helye. ?s nem felejthetjük: a harc egyben fennmaradásunkért folyik.
Bakó Botond
Szabadság (Kolozsvár)2011. augusztus 11.
Az erdélyi magyarság (1918–2011)
Román megszállás
Miután a Monarchia 1918. november 3-án fegyverszünetet kötött és leszerelte hadseregét, Románia – a nemzetközi jog megszegésével – megtámadta Magyarországot.
Az önkéntesekből, önszerveződéssel alakult, kis létszámú Székely Hadosztály honvédő csatákat vívott, megpróbálta feltartóztatni a megszálló erőket. Több helyi jellegű fegyveres ellenállásról is szólnak a krónikák, ilyen volt a Zsil-völgyi bányászvidék lakosságának fegyveres ellenállása. A román uralom hihetetlen brutalitással, rablással, gyilkosságokkal kezdődött, amelynek áldozatai elsősorban a magyar civil lakosok. A megfélemlítés azzal kezdődött, hogy a román hadsereg által megszállt magyar településeken a központban összegyűjtötték a lakosságot, és az elöljárókat megbotozták. A legsúlyosabb terrort Székelyföldön vezették be, mert itt a magyar tisztviselők nem akarták letenni a hűségesküt. A román hadsereg nagyszámú túszt ejtett, internálótáborokat hozott létre, számos magyart vittek Romániába kényszermunkára. Kórházakat szereltek le, óriási állami és magánvagyonokat, terményeket koboztak el, elfoglalták a gazdag ezüst- és aranybányákat is. Megakadályozták a szén- és a gázszállítást Magyarországra, emiatt Budapest fűtés és világítás nélkül maradt. A Károlyi-kormány az atrocitásokról dokumentációt állított össze, amelyet könyv formájában akart a világ elé tárni. Kelet-Magyarország kirablása azonban nem az egyszerű katonák felelőssége volt. Ezt Brătianu miniszterelnök szavai egyértelműen bizonyítják: "Magyarországot a lehető legjobban meg kell gyöngítenünk."
A francia modell
A román nemzetpolitikában már induláskor érvényesült a francia modell. A cél a központosított, homogén nemzetállam létrehozása volt. Bukarest folytatni kívánta a korábban – Dobrudzsa és Moldva területén – gyakorolt diszkriminatív és asszimilációs politikát. 1918 és 1922 között – az erdélyi, Nagyszeben központú Kormányzótanács irányítása alatt – a berendezkedő román államhatalom átvette a magyar intézményrendszert. 1922 és 1926 között nagyszámú magyar ipari vállalatot, pénzintézetet államosítottak, a kisiparosokat hátrányos megkülönböztetésnek tették ki. A gazdasági szintű diszkriminációt az adópolitika tükrözi legjobban. A magyarokra kivetett adó összehasonlíthatatlanul magasabb volt, mint a románok esetében. A nagy gazdasági válság idején – a húszas évek iskolapolitikájának eredményeként – a hivatalokban a magyarság visszaszorult. 1934 és 1938 között tovább folytatódott az anyanyelv használatának szűkítése. Amikor a magyar revíziós politika egyre nyilvánvalóbbá vált, kiadták a Kisebbségi Statútumot. Ez külföldnek szólt, mert továbbra sem szűnt meg a diszkriminatív háttérbe szorítás. 1938-ban a királyi diktatúra egyetlen politikai szervezet működését engedélyezte: a Magyar Népközösség a Nemzeti Újjászületési Front magyar tagozataként folytathatta a magyarság érdekvédelmét. Tény, hogy a román alkotmányok (az 1923-as, az 1938-as) a nemzeti kisebbségeket csak vallási közösségként ismerték el. Kinyilvánították az állampolgári jogegyenlőséget, de az 1924-es állampolgársági törvény előírásai miatt még 1939-ben is nagyszámú magyar volt román állampolgárság nélkül. A harmincas évek diszkriminatív intézkedései közé tartozik az a jogszabály is, amely megszabta a banki és a vállalati alkalmazottak nemzetiségi arányait. A román nacionalista politika ellensúlyozására alapított Országos Magyar Párt a román pártokkal kötött paktumokkal jutott be a parlamentbe. A Nemzeti Parasztpárt 1927 és 1931 között a román társadalom megerősítése mellett a kisebbségek egyéni integrációjára, egyéni jogegyenlőségre törekedett. A Néppárttal kötött egyezségek a magyarság sérelmeinek orvoslását ígérték (1923-ban, 1926-ban). Az OMP 1928 és 1938 között egymagában indult a választásokon. 1938-ban, amikor királyi rendelettel feloszlatták a politikai pártokat, a Nemzeti Újjászületés Front keretében az erdélyi magyarság a Magyar Népközösségbe tömörülve folytatta tevékenységét. Névelemzés, nyelvtörvények
A román uralom bevezetése után beindult a névelemzés és a származáskutatás. A mintegy 135 000 főre becsülhető magyar anyanyelvű izraelita felekezetűt – aki magát a magyar nemzet részének tekintette – leválasztották a magyarságról. A magyar anyanyelvű cigányokat külön nemzetiségnek nyilvánították, miközben a román anyanyelvű cigányokat a románokhoz sorolták. A magyar anyanyelvű görög katolikusokat és görögkeletieket – az 1930-as népszámlálás idején – szintén leválasztották a magyarságról. A cél egyértelmű: csökkenteni akarták a magyarság lélekszámát. Annak ellenére, hogy Erdélyből 1918 és 1922 között 197 000 magyar nemzetiségű menekült el, 1930-ban a magyarság számaránya még mindig nyolc százalékra, azaz 1,6 millióra becsülhető. A diszkriminációra a kedvező feltételeket a kisebbségi jogok "alulszabályozottsága" teremtette meg. A bíróságokon 1921-ben, a közigazgatásban 1922-ben tették kötelezővé a román nyelv használatát. A tisztségek elnyerésének alapfeltétele az 1930-as évektől kezdve a román nyelvtudás. Ennek következményeként több mint tízezer magyar tisztviselő maradt munka nélkül. 1937-től a magyar földrajzi neveket, helységneveket csak románul lehetett leírni. Földreform Az 1921-es román földreform diszkriminatív volt mind a földkisajátítás, mind a földosztás terén. Erdélyben a magyarság számaránya alapján a földosztásból mindössze 16 százalékban részesült, bár a lélekszáma megközelítette a 30 százalékot. A magyar egyházak földbirtokának 84,5 százalékát, a magyar oktatást és közművelődést szolgáló 314 000 holdnyi földbirtokot is elvették. Kisajátították azokat a birtokokat is, amelyek tulajdonosai 1918 után külföldön tartózkodtak, és magyar állampolgárok voltak. Mindezt a trianoni szerződés előírásainak semmibevételével. A diszkriminációra a legjobb példa az azonos jogi eredetű határőrezredek birtokrendezése. Miközben elvették a csíki székely határőrezred vagyonát, a 62 000 holdnyi erdőt, a hasonló jogállású naszódi román határőrezred vagyona továbbra is a helyi közösségek tulajdona maradt. Az a tény, hogy Románia négy történelmi régiójában más-más földreformtörvényt hoztak, tükrözi annak diszkriminatív jellegét. Habár a legkiegyensúlyozottabb földbirtokrendszert Erdélyben találjuk, mégis itt volt a legnagyobb mértékű a kisajátítás. Mindez egyértelműen jelzi a magyarság gazdasági gyengítésére célzó politikát. A kisajátított földnek csak egynegyedét osztották ki, mert a földek kétharmadát közlegelők és erdők formájában az erdélyi román közösségek anyagi megerősítésére használták. A földreform lehetővé tette több mint 111 román telepes falu létrehozását is. Oktatás A magyar iskolák többségét államosították. Az 1919-ben megkötött kisebbségi szerződés előírta az egyházi és az iskolai ügyekben "az erdélyi szász és székely községek helyi autonómiához" való jogát, de ez nem került be az 1923-as román alkotmányba. Mivel az állam teljesen felszámolta a magyar óvodákat (645), a gyermekmenhelyeket (59), ismétlő népiskolákat (3500) és az ipari és kereskedelmi iskolákat (200), ezért engedélyezte a magyar egyházaknak az állami támogatás és egyetemi képzés nélküli felekezeti oktatás megszervezését. Az 1930 és 1931-es tanévben Romániában 525 protestáns elemi iskola (483 református, 36 unitárius és 6 evangélikus) és 197 katolikus elemi iskola működött. Az egyetemi képzés hiányát a kolozsvári központtal megszervezett egyházi kollégiumokkal pótolták. A román hatalom az 1872-ben alapított kolozsvári Ferencz József Tudományegyetemet még 1919-ben bezáratta. Az egyetemet végzettek számaránya országosan 6 és 7 százalék körül mozgott, miközben a magyarság számaránya 8 százalék volt. A magyar tanulók 57,6 százaléka járt egyházi iskolákba. Az 1934 és 1935-ös tanévben 32 felekezeti polgári iskola (17 líceum, 7 tanítóképző, 4 felső kereskedelmi és 4 téli gazdasági) működött. Az állami magyar tannyelvű iskolák száma mindössze 112. A magyar középiskolások közel fele nem tanulhatott anyanyelvén. A magyar nyelv visszaszorításának élharcosa Constantin Anghelescu közoktatási miniszter volt. Nevéhez fűződött a kultúrzóna intézménye, a magánoktatási törvény és a baccalaureátusi rendszer bevezetése. A kultúrzóna Románia 20 megyéjét fogta át. Ez azt jelentette, hogy a nemzetiségi iskolákban oktató pedagógusok 50 százalékos fizetéskiegészítést, 10 hektár földet és költözési segélyt kaptak. Kötelezővé tették három tantárgy (történelem, földrajz és alkotmánytan) román nyelvű oktatását is. Amikor az erdélyi magyarság panasszal élt, és a Népszövetség elé vitte e kérdést, akkor Anghelescu az 1907-es Lex Apponyira hivatkozva, ügyes csúsztatással meghamisítja az 1907-es magyar törvény szövegét. Elhitette, hogy az említett magyarországi törvény által öt tantárgyat oktattak magyarul, mindezt akkor, amikor a Lex Apponyi csak a hivatalos tanterv alapján való tanítást követelte meg. Az 1925-ben kiadott magánoktatási törvény azt jelentette, hogy a magyar egyházi iskolák külön engedélyeztetés nélkül nem adhattak ki továbbtanulásra jogosító bizonyítványt. A magyar diákoknak az érettségi vizsgákat a baccalaureátusi törvény szerint idegen állami iskola tanáraiból alakított román bizottság előtt kellett letenniük. Ez gyakran azzal járt, hogy még abból a tantárgyból is románul vizsgáztak, amit magyarul tanultak. Ennek ismeretében érthető, hogy az 1925-ben érettségiző magyar diákok 73 százaléka megbukott.
Kultúra, közművelődés
E korszakban a magyarság a már meglévő intézményeinek fenntartására törekedett, mert a román állam igyekezett meggátolni ezek fennmaradását, működését. Így például a nagy múltú Erdélyi Közművelődési Egyesületet – miután a húszas évek elején megfosztották vagyonától – csak 1926-ban ismerték el, Alapszabályzatát pedig 1935-ben. Az Erdélyi Gazdasági Egyesület is sokáig stagnált, míg végül 1936-tól gyors fejlődésnek indult. A Szász Pál elnöksége idején megszervezett falusi tagozatok hamarosan 40 ezer gazdát fogtak össze.
Az erdélyi magyar művelődési életben (1930-ban) a Romániai Magyar Dalosszövetség játszott aktív szerepet, mintegy 150 tagszervezetet működtetve. A közvélemény formálásában jelentős szerepet vállaltak az egyházak, amelyek szócsövei a magyar lapok és időszakos kiadványok. Ilyen téren az erdélyi magyar kultúra viszonylag gazdagnak mondható. Mintegy 30 hírlap (Erdélyi Lapok, Brassói Lapok), folyóirat (Magyar Nép), irodalmi, társadalompolitikai kiadvány (Pásztortűz, Erdélyi Helikon, Korunk, Erdélyi fiatalok) jelent meg. A szépirodalomban a Kemény János vezette Helikon írói társaság szerepe kiemelkedő. Kiadták az Erdélyi Helikon irodalmi folyóiratot, miközben az Erdélyi Szépmíves Céh gondozásában nagyszámú könyvet publikáltak. Az Erdélyi Irodalmi Társaság is folytatta tevékenységét, folyamatosan megjelentették az Erdélyi Irodalmi Szemlét. A harmincas években az Erdélyi Múzeum Egylet is újraindítja az Erdélyi Múzeum folyóirat közlését. Egyház A Vatikán és a román állam 1927 májusában kötött konkordátuma értelmében az erdélyi római katolikus püspökség másfél milliós lélekszámú közösségét alárendelték az alig 26 egyházközséggel rendelkező bukaresti érsekségnek. Ennek hátulütője az volt, hogy a szenátusban a román érsek képviselte a magyar római katolikusok érdekeit. Összevonták a szatmári és a nagyváradi püspökséget. Új görög katolikus püspökség létrehozását engedélyezték, de a magyar és a román katolikus közösség vagyonát közös kezelés alá helyezték. Azokból az egyházközségekből, amelyek korábban a Debreceni Református Egyházkerülethez tartoztak, de a politikai határok megvonása által Romániához kerültek, megszervezték a nagyváradi székhelyű Királyhágó-melléki Egyházkerületet. (folytatjuk)
Kádár Gyula2011. augusztus 23.
Asszonynépe
Felemelő nemzeti ünnep az elnéptelenedő faluban
A Fehér megyei magyarság kilencedik alkalommal köszöntötte nemzeti ünnepünket egy elnéptelenedett, de erre az alkalomra élettel feltöltött és ünnepi hangulattal megáldott kis településen. Ezúttal a Magyarlapádhoz tartozó Asszonynépén történt ez, ahol a református gyülekezetet egyetlen személy képviseli. Borbándi András magyarlapádi református lelkipásztor szerint az államalapítás után Szent István Gizellának adta ezt a területet, aki elvégezte a telepítést. Asszonymunka volt, Asszonynépe lett a neve. A 19. századból egy fatornyos templomot tartanak számon. Egy Budapesten megtalált 1897-es építési terv szerint kőtemplomot terveztek, amely csak 1920-ban valósult meg. 1911-ben 125 református lelket számláltak, 1922-ben pedig 87-et. A kollektivizálás a 60-as években teljesen szétzilálta a birtokos magyarságot. Szent István ünnepén a több száz ünneplőt egy teljesen felújított templom fogadta, amelyet az egyházközség alapjaiból, a hívek adományaiból, az önkormányzat és a megyei tanács támogatásával valósítottak meg.
A falu elöregedett. Mintegy száz idős vagy idősödő lakója között egy református lélek lakik, a 86 éves özvegy Solymosi Ferenc. Kérdésemre Feri bácsi azt mondja: „Ebben a faluban én vagyok az egyház”, aztán csendesen zokogni kezd. A pap rendszerint otthon látogatja, de most ő is ott ül a meghívottak között a szép templomban, ahol a beszolgáló református lelkipásztor szerint a legjobb állapotú istenházában a legkisebb lélekszámú gyülekezet található.
A Fehér Megyei RMDSZ ezúttal is mintaszerűen megszervezte a napot. Kerekes Hajnal ügyvezető elnök a moderátor szerepét is betöltötte. A technikai hátteret László István és Nagy Mária biztosította. Az ünnep a kis templomban kezdődött, miközben megkondultak a harangok, ahonnan szálldogált a por és hullt a törmelék. Az istentiszteletet a nagyszámú ünneplő kihangosítva, a templom előtti téren követte figyelemmel. Ritka, nemzeti gondolatokkal átitatott, ökumenikus prédikációkat hallgathattunk. Igét hirdetett Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkipásztor, Józsa István Lajos tordai unitárius lelkész és T. Bálint Emil balánbányai római katolikus plébános. A kántori szolgálatot Kiss Huba Ernő Nagyváradolaszi református kántor, az enyedi kollégium 15 éve végzett véndiákja látta el.
Az ünnepet megtisztelte jelenlétével Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul, aki üdvözlő beszédében a kitartást köszönte meg a Fehér megyei magyaroknak, a csodálatos templomokat és külön köszönet illette a lelkészeket, akik a legkisebb gyülekezeteket is szolgálják. Kováts Krisztián, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke történelmi visszatekintést tartott, és kiemelte Szent István máig ható üzeneteit. Rácz Levente elnök a társszervező Dr. Szász Pál Kulturális Egyesület nevében említette, hogy 2003-tól rendszeresen látogatják a szórvány templomokat, megmutatva, hogy itt valaha életképes közösségek működtek. Dr. Gál László, a Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum igazgatója ünnepi beszédében többek között a lélekben élő tudatról, a kultúráról és az anyanyelvről beszélt, amely ugyanúgy, mint Szent István korában, a magyar megmaradást szolgálja.
Bogdán István színművész részleteket adott elő Dsida Jenő Psalmus Hungaricusából. Kilyén Ilka, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművésze és lánya nemzeti hangulatú dalokkal és szavalatokkal ékesítették a szabadtéri előadást, amelyet a magyarlapádiak, ifjak és cserkészek táncműsora követett.
A több száz ember, akik idevándoroltak a környékről, pillanatnyi többséget teremtettek a faluban. Kalács és bor kíséretében igazi ünnepet éltek át. Régi asszonynépi származásúak tértek vissza, és ebéddel várták a rokonságot, pl. a Járaiak vagy a Finnák. Az ünnepi asztal a lelkes és szívélyes vendéglátó Borbándi lelkészpár jóvoltából a lapádi parókián is terítve várta a látogatókat. A nagy találkozások napja volt ez, és most mindannyian újra megtapasztaltuk azt, hogy egy nemzethez tartozunk, és sorsunk az összefogás.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)2011. november 1.
Magyar napok Nagyenyeden szerdától
Nagyenyedi Magyar Kulturális Napokra vár nagy szeretettel mindenkit november 2. és 6. között az RMDSZ Fehér megyei szervezete, a Dr. Szász Pál Egyesület és a Csombordi Református Egyházközség, a következő programok szerint: november 2-án, szerda délután 6 órától Kolozsvár első alternatív színházi társulata, a Váróterem Projekt mutatja be Ismered a Tejutat? című produkcióját a Bethlen Gábor Kollégium tornatermében.
November 3-án, csütörtökön du. 5 órakor Margittai Gábor, a Magyar Nemzet (Budapest) újságírója Trianoni menyecske és Utazás a végeken, a „külső magyarokról” szóló könyveit mutatja be a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. November 4-én, pénteken A régi Enyed nagy családjai: a Garda család címmel Garda Dezső történetírói munkásságát bemutatja Köble Csaba.
Garda József munkásságát pedig Garda Dezső ismerteti du. 4 órakor a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. November 5-én, szombaton szüreti bál lesz este 8 órától a LUK étteremben (Nagyenyed, Libertăţii u. 9. sz.). November 6-án, vasárnap Csombordi Nap lesz: de. 11 órától istentiszteletre várják az ünneplőket a csombordi református templomba, igét hirdet Fogarasi István lelkipásztor. Ezt követi az Elekes Viktor emlékszoba, valamint dr. Szász Pál és Mezei Sándor emléktáblák avatása du. 2 órakor a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. Méltató beszédet mond Madaras Ildikó (Elekes Viktorról), Rácz Levente (dr. Szász Pálról) és dr. Csávossy György (Mezei Sándorról). Nagy Endre Így éltem és ezt láttam című könyvét Nagy Margit (Újvidék) és Bellágh Rózsa (Budapest) mutatja be du. órakor a csombordi iskola tornaterme, majd A mi termékeink címmel a Csombordi Gazdák kiállításának megnyitója következik 5 órától ugyancsak a tornateremben, fellép a Pipacsom táncegyüttes.
Szabadság (Kolozsvár)2011. november 5.
Múltidéző – Adalékok széki gróf Teleki Ernő (1902–1980) életéhez
2011. október 4-én a Minerva Művelődési Egyesület székházának előadótermében bemutatták a széki gróf Teleki Ernő emlékére készített Démonok tánca című dokumentumfilmet. Az erről szóló beszámolót jegyző Ferencz Zsolt hangsúlyozta, hogy „az utókor nagyon keveset tud gróf Teleki Ernőről, különösen fontos, hogy életművét szélesebb körben megismerjék”. Idézte továbbá az est házigazdájának, Tibori Szabó Zoltánnak véleményét, aki szerint „ennek érdekében tette meg az első, ám kétségtelenül jelentős lépést az a csapat, amely Ludvig Daniella vezetésével Teleki személyének és munkásságának bemutatására vállalkozott”. A témával foglalkozni akarók figyelmét felhívom arra, hogy egy évtizede, a Művelődés 2001. évi 12. számában igyekeztem ráirányítani a figyelmet gróf Teleki Ernő személyiségére. A téma időszerűsége miatt talán nem szerénytelenség, ha eddigi kutatásaim fontosabb eredményeit megosztom minden érdeklődővel, különös tekintettel egyes történelmi adatok meg nem haladott újszerűségére.
Az 1697. április 20-án birodalmi grófi rangra emelt széki Telekiek története több évszázada összeforrt Erdély históriájával, politikai és művelődési eseményeivel. A Beszterce-Naszód megyei Paszmoson háborítatlanul és csodálatos környezetben élhetett a Telekiek katolikus ága. A családi kastély Besztercétől délre, Nagysajó mellett, egy eléggé eldugott völgyben épült. A birtokot Teleki Mihály (1671–1720) Kővárvidék főkapitánya, Kolozs vármegye főispánja szerezte meg. A paszmosi ősi ház külső megjelenésében is meseszerű volt, Kővári László megfogalmazásában: „szeszélyes tornyokkal épült ódon kastély”. A kertet és az ebédlőt szentek barokk fogadalmi szobrai ékesítették, melyeket 1796-ban Teleki Mihály (†1793) kamarás és felesége, makfalvi Dósa Ágnes (1762–1806) faragtatott. Az ebédlő falát egy ovális keretű Esterházy-kőcímer díszítette, amit Teleki Ernő a kolozsvári házból vitetett oda és falaztatott be. A paszmosi kastély bejárati kapuja felett elhelyezett kettős – Teleki–Haller – „beszélő címer” az egykori erődített kúriát újjáépítő házaspár, Teleki Pál (1719–1773) Fogarasföld főkapitánya, Doboka vármegye főispánja és hallerkői gróf Haller Borbára (1719–1770) emlékét őrizte. Halotti epitáfiumaik jelzik, hogy elmúlásuk után sem váltak meg egymástól, a kolozsvári piarista templom kriptájában egymás mellett nyugszanak. Az udvarház legfontosabb történelmi emléke a mögötte álló mocsári tölgy, melynek koráról a törzsére erősített fémtáblán olvasható „Anno 1406” felirat tanúskodik. A 605 esztendős, 25 m magas és 7,10 m kerületű ősfa méltó emléke az őt gondozó három évszázados főúri családnak.
Ernő ősei között tudhatta Teleki Ferencet (1785–1831), akit a családi krónika „Költő”-ként emlegetett. Bizonyára nem véletlenül maradt fenn a „Békesség Embere” jelzője sem, amit Herepei Károly használt búcsúztatásakor. A sokoldalú császári és királyi kamarás előd a híres, Göttingában végzett matematikus volt, akit a Magyar Tudományos Akadémia halálának évében tiszteleti tagjául választott. Nevéhez fűződik a kézi szögmérő feltalálása, melyet a bécsi Voigtländer cég gyártott és forgalmazott. Ő kivételesen nem Paszmoson, a nevezetes családi birtokon, hanem Besztercén született. Ennek oka az volt, hogy várandós édesanyját a Horea-féle felkelés idején a megerősített szász városba menekítette férje, Teleki Mihály.
Ernő édesapja, Teleki Ferenc (1870–1925) országgyűlési képviselő a paszmosi családi uradalomban született. Negyedszázaddal később, a millennium évében – 1896. január 9-én – vette feleségül losonczi báró Bánffy Annát. Felesége korai, 1907. október 7-én, 30 éves korában bekövetkezett halála miatt rövid, csupán évtizednyi házasságukból így is öt gyermek született. Három kisleány: Erzsébet (1896–1981), a rövid életű Margit (1898–1906), valamint Cecília (1901–1981) és egy fiú ikerpár: Andor és Ernő. A fiúk születésekor már az egész család Kolozsvárt élt, az Egyetem utca 8. szám alatti fényűzően berendezett Esterházy-házban lakott ugyanis Bánffy Anna édesanyja, lévén a galántai Esterházyak famíliájába tartozott. Az épület nevezetessége, hogy ott 1748-ban rátóti Gyulaffy László árvaházat alapított, melyet 1840-ben megvásárolt gróf Esterházy János Nepomuk (1824–1898), akkor került családja birtokába.
Teleki Ernő ikertestvérével, Andorral együtt Kolozsvárt, 1902. szeptember 11-én született. Az ikrek édesanyja ötéves korukban meghalt, azután nagymamájuk, galántai gróf Esterházy Cecília (1857–1946), losonczi báró Bánffy Ernőnek (1850–1916), az Erdélyi Magyar Gazdasági Szövetség elnökének, az Erdélyi Református Egyház és a Kolozsvári Református Kollégium főgondnokának felesége nevelte őket. A família, amelybe születtek, és a név, amit viseltek, már kicsi korukban kiemelte a fiúkat az átlagos gyermekkorból. Amikor az elalvás előtti mese helyett családjuk történetét hallgatták, tulajdonképpen Erdély históriájával ismerkedtek. A Teleki-gyermekek ezüst kamarási kulcsokkal játszóttak, s megtanulták, hogy a különböző századokban a ruházat mely részén kellett viselni azokat. Egyfajta családi ereklyének számított altorjai gróf Apor István kincstartó 1689-ből származó ezüstkanala. A pecsétnyomó használatának gyakorlásánál sem kellett veszekedniük, 23 kipróbált darabbal próbálkozhattak. A vallásos érzületet volt hivatva felszítani a Krisztus keresztszilánkját őrző ereklyetartó, és az egykori cseszneki Esterházy-erődítmény várkápolnájából megmaradt ezüst misekönyvtábla, melynek domborművein Alexandriai Szent Katalin és Szent Borbála attribútumai tükröződtek.
A magántanuló ikerpár az elemi iskolát 1912-ben, a Váradi Albert igazgatta római katolikus Főelemi Fiúiskolában fejezte be. Középiskolai tanulmányaikat az Erdélyi Római Katolikus Státus kegyesrendiek vezetése alatt álló főgimnáziumában folytatták, ahol 1920-ban érettségiztek. Osztályfőnökük a nagy tudású, széles látókörű piarista szerzetes, Patay József volt.
Az érettnek nyilvánított ikertestvérek sorsa különféleképpen alakult. Andor a budapesti Kereskedelmi Akadémián szerzett diplomát. Kolozsvárra visszatérve a bankszakmában helyezkedett el. 1927-től külföldön, a nemzetközi kereskedelem világában tevékenykedett. Először Konstantinápolyban bukkant fel, mint egy ipari vállalat alapítója. Később a budapesti Külkereskedelmi Hivatal Rt. athéni megbízottja, majd párizsi, hágai és brüsszeli kirendeltségének vezetője. 1937-ben a párizsi Nemzetközi Kiállítás helyettes kormánybiztosa, 1940-ig a budapesti Weisz Manfréd Művek (a későbbi Csepel Művek) igazgatója, a második bécsi döntés után a Külkereskedelmi Hivatal elnöke. Elismertségéről annyit, hogy egyéb kitüntetések mellett megkapta a francia becsületrend tiszti keresztjét és a belga koronarend lovagkeresztjét. A második világégés után az emigrációt választotta. A messzi távolban is nagy szeretettel őrizte nagyapja és édesapja házassági gyűrűit, melybe feleségeik neveinek kezdőbetűi és házasságkötésük évszáma volt begravírozva: Cs[erényi] A[nna] 1867 és B[ánffy] A[nna] 1896. A nemzetközi hírnevet szerzett külkereskedelmi szakember és máltai lovag 1978. január 22-én, a távoli Buenos Airesben hunyt el.
Ernő édesapja betegeskedése miatt az érettségi után csak két év múlva folytathatta tanulmányait. A budapesti Közgazdasági Egyetem hallgatója lett, 1926-ban visszatért szülőföldjére. Az egyetemen szerzett ismereteinek korán hasznát vette, édesapja halála után tizedik, egyúttal utolsó családi tulajdonosként átvette a paszmosi birtok kezelését és irányítását.
1933-tól a magyar királyi Külkereskedelmi Hivatal bukaresti kirendeltségének megbízottja. Ehhez a külügyminisztériumnak is hozzá kellett járulnia, az engedélyt román állampolgársága miatt kapta meg. A magyar–román gazdasági kapcsolatok fejlesztésén, előmozdításán fáradozott. Három év múlva a korábbi előny hátrányára változott, román állampolgársága miatt mondatták le feladatköréről. Egy éven keresztül állás nélkül volt, majd 1937 novemberétől 1944-ig a Magyar Általános Hitelbank (MÁH) szerződéses alkalmazottja lett.
A II. Károly király által létrehozott Nemzeti Újjászületés Front keretében felállított magyar alosztályt, a Magyar Népközösséget gróf Bánffy Miklós vezette. Elnökletével három fő szakosztály jött létre: a Jósika János vezette közművelődési, a Kós Károly irányította társadalmi és a Szász Pál felügyelte gazdasági. Alosztályának vezetését a szakmai elismertségnek örvendő Teleki Ernő látta el.
A második bécsi döntést követően – hevenyészett feljegyzései szerint – a két ország közötti magas szintű politikai üzenetváltásba is belesodródott. A bukaresti tapasztalatok alapján egyes román politikusok úgy gondolták, hogy bízhatnak benne. Közvetítésre alkalmas személyét alátámaszthatta, hogy rokona volt gróf Teleki Pál miniszterelnöknek. 1940. szeptember 3-án keresték meg Iuliu Maniu üzenetének közvetítésével, amit a tudományos kutatások eddig nem támasztották alá. Ionel Pop – aki Teleki Ernő sajátos jellemzése szerint Maniu pártelnöknek, a Nemzeti Parasztpárt első zászlós urának bizalmi emberei közé tartozott – javaslatában nem kevesebb szerepelt, mint Dél-Erdély önként való átadása.
A kapcsolatfelvételt elősegítette, hogy a Magyar Általános Hitelbankhoz kötődő Telekihez kollegiális viszony fűzte, Pop volt a MÁH romániai vállalatainak elnöke. Erdély egészének átengedését a javaslattevő román politikai erők két feltételhez köthették, erre utalnak Teleki Ernő jegyzetfüzetében a ceruzával odavetett mondatok: az egyik az autonómia – melyről regénybeillő módon a bukaresti királyi palota kerítésénél folytatott tárgyalásokat, – a másik a német megszállás biztosítása, míg a magyar hadsereg bevonul Észak-Erdélybe. Utóbbi kérés a magyarság feltételezett bosszújára hivatkozva fogalmazódott meg. Minderről Teleki Pál az akkori romániai nagykövet, Bárdossy László rejtjelezett táviratából értesült. A javaslatokat visszautasította, elfogadhatatlannak minősítette, attól tartott, hogy a feltételekhez kötött lépés az akkori felfokozott közhangulatban a kormány elsöprésével és talán forradalommal is járna. A nemleges választ Teleki Andor adta át a Szovátán tartózkodó Ionel Popnak.
A magyar csapatok kolozsvári bevonulását követően Teleki Pál miniszterelnök – folytatódnak Teleki Ernő bejegyzései – az Esterházy-házban tárgyalást folytatott. Ezen Észak-Erdély politikai képviseletét és a visszaperlési jog kérdését beszélték meg. A képviselők névsorát össze is állíthatták, mert a jelenlevők – László Dezső és Albrecht Dezső – parlamenti honatyák lettek. Kállay Miklós miniszterelnöksége idején Teleki Ernőt a Felsőház tagjává kooptálták, aki határozattan tiltakozott az ellen, hogy ez rendiségi alapon történjen meg. Ajánlói az alkotmányt segítségül híva azt a megoldást választották, hogy a kormányzónak joga van rendkívüli érdemekért a megfelelő személyeket kinevezni. Rajta kívül még ketten kerültek ilyen módon a parlamentbe: Baranyai Lipót, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a Felsőház „Benjáminja”, Széchenyi Károly. Teleki Ernő képviselősége kérészéletűnek bizonyult, két hónap után lemondott mandátumáról. Ebben talán része lehetett Bárdossy László miniszterelnök korábban megfogalmazott véleményének, mely szerint az Észak-Erdélyből a parlamentbe behívott, kooptált képviselőket tömörítő Erdélyi Párt „kezelhetetlen”.
Magyarország sorsa és Erdély jövője szempontjából rendkívül kritikus időszakban – a Lakatos-kormány idejében – Teleki Ernő felkérést kapott, hogy vállalja el a romániai követ posztját. Bizonyára ismerhették egyik állásfoglalását: „Bukarest Pest számára a saját embereik alkalmatlansága folytán mindig torz tükörben állott.” A külügynek szüksége lehetett jól informált, mindkét fél részéről elfogadható, a román politikai és gazdasági körökben járatos diplomatára. Teleki Ernő a későn jött felkérésnek nem tudott eleget tenni. Ha Teleki Pál idejében történt volna, ketten bizonyára többet elérhettek volna a magyar–román kapcsolatok javítása érdekében.
A politikai élettől való többszöri visszavonulását fontos szakmai feladat feledtette: az Erdélyrészi Gazdasági Tanács második embere, ügyvezető alelnöke lett. A kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara Kossuth Lajos utcai székházának II. emeletén működő Tanács feladata a kelet-magyarországi, az észak-erdélyi területek és az „anyaország” gazdasági életének minél eredményesebb összehangolása volt. Azon intézmények közé tartozott, melyet nem magyarországi „ejtőernyősök”, hanem helybeli, hozzáértő szakemberek irányítottak. Jelentőségét hangsúlyozta, hogy uzoni gróf Béldi Kálmán zsibói földbirtokos elnökletével a magyar kormány tanácsadó és véleményező szerveként működött. A Tanács tagjai közé tartozott még losonci gróf Bánffy Miklós (akivel a Magyar Népközösségben együtt dolgozott), Korparich Ede (az észak-erdélyi Hangya-szövetkezet marosvásárhelyi elnök-igazgatója), Rátz Mihály építőmester (a kolozsvári Iparos Egylet elnöke) és széki gróf Teleki Béla (az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke).
A hívő, keresztény embert azzal tisztelte meg egyháza, hogy az Egyházmegyei Tanács (régebbi nevén Erdélyi Római Katolikus Státus) tagjává választotta. A Tanács hatásköre az erdélyi egyházmegye területén lévő római katolikus középiskolák, gazdasági iskolák és a velük kapcsolatos bentlakások fenntartására, az egyházmegyei alapok tulajdonát képező bérházak, mező- és erdőgazdasági ingatlanok kezelésére terjedt ki. A világi tanácsosok között ismerős nevekre bukkanhatunk: György Lajos (a Líceum-könyvtár igazgatója) és gróf Béldi Kálmán.
Az 1945 után bekövetkezett nagy történelmi és politikai változások után osztály- és sorstársai általánosan jellemző életét élte. 1949. május 1-ig állás nélkül tengődött. Akkor lehetőséget kapott, hogy képességének és tudásának megfelelően megtalálhassa az őt megillető méltó helyét, és beilleszkedhessen a szocialista Románia új társadalmi rendjébe. A 7. számú Átképzési Központban (Centrul de recalificare No. 7.) fél év alatt elsajátíthatta az asztalos mesterséget. Első munkahelye egy nagy építkezési vállalat (Intreprindere Construcţia şi Instalaţii) volt, ahol villanyszerelő beosztásban dolgozott. Ezt követően 1952 és 1954 között raktárnok volt a Mezőség legnagyobb községében Mocson, egy Cariera nevű üzemnél. Mind feljebb emelkedett, következő munkahelyén, a község tanácsházának egészségügyi osztályán (Sfat Popular Raion Mociu Secţia Sanitară) könyvelőként már tisztviselői beosztásba emelkedett.
1954-ben egy hirtelen fordulattal a „romániai burzsoázia” élő-halottjait gyűjtő temetőbe, a Duna-Deltában fekvő Măcinbe, a Brăilától keletre fekvő faluba internálták. Először ott készültek a filmben a démonok táncaként emlegetett torzképrajzai. Érzékeny lelkülete így tükröztette az őt körülvevő abszurd világot és irracionálissá torzult szereplőit, a nagyon is létező, nemcsak képzeletében élő, az emberi alapvetést, a humánumot megtagadó, a sztálini nemzeti szocializmus módszereit másoló országot, az akkori román Abszurdisztánt. Hazatérhetett, túl értékes volt ahhoz, hogy elpusztítsák.
1955-től alkalmat kapott egyháza közelében és a műemlék-restaurálás területén működni. Két éven keresztül a Szent Mihály-templom felújítási munkálatainál anyagraktárosként nyert beosztást. Ezt követően a Farkas utcai református templom és a lutheránus püspökség épületének helyreállításánál volt technikusi beosztásban. Később mintázó szobrászként ismét a főtéri templom megújításánál jutott munkalehetőséghez.
A megváltozott világban 1960. május 15-én kapott először műveltségének, érdeklődési körének és habitusának egyaránt megfelelő feladatot. A Római Katolikus Egyházművészeti Bizottság tagja lett, mely Kolozsváron, a Szent Mihály plébánián működött. Ha megismerkedünk a bizottság összetételével, megérthetjük lelkesedését és ügybuzgalmát. Elnök: Márton Áron püspök, alelnök: Baráth Béla kanonok-plébános, tagok: Bágyuj Lajos építőmester, Rátz Mihály műszaki tanácsos, Kelemen Lajos nyug. levéltári főigazgató, Köpeczi Sebestyén József nyug. egyetemi könyvtárnok, heraldikus, Bíró Vencel nyug. egyetemi tanár, az 1948-ban államilag feloszlatott piarista rend exprovinciálisa és Vámszer Géza középiskolai tanár. Az egyház érdeme, hogy a rossz anyagi viszonyok és társadalmi megbecsültség nélkül tengődő neves szakembereket bevonták. Ideig-óráig egyfajta védőhálót vontak köréjük, s talán némi anyagi segítség is adódott. A legfontosabb mégis az a tudat lehetett számukra, hogy ismereteikkel, tudásukkal még mindig tudnak és engedik őket szolgálni közösségük javára.
Miért vonzódott a gazdasági és pénzügyi szakember a műemlékekhez, a régi tárgyakhoz? Mindez visszanyúlik a messzi gyermekkorba. A szülői ház és a paszmosi kastély berendezése egyaránt a múltat idézte. Emlékezzünk Bíró József művészettörténész egyik örökbecsű megállapítására, mely szerint Erdélyben „a kastély már maga a történelem”. A családi arcképcsarnok festményei és az ősökhöz kapcsolódó régi tárgyak szinte mindegyike Erdély történetének hol dicső, hol szomorú évszázadáról regélt. A kiterjedt rokonságban egyöntetű tisztelet övezte az ellenségei által „Kopasz”-nak gúnyolt Teleki Mihály kancellárt. Még azt is számon tartották, melyik családtag őriz róla készült képet, metszetet vagy egyéb ábrázolást. Akkor még volt hol keresni azokat: Teleki Artúrnál (Dudu bácsinál) Tancson, Teleki László Gyulánál Kövérhosszúfalun, Teleki Károlynál (Pufinál) Sáromberkén és Teleki Pálnál Budapesten, József téri házában. Ma csak a családi emlékezés tanúskodhat a képek egykori létezéséről.
Kelemen Lajos Benczúr Gyulánénak írt leveléből (Kolozsvár, 1922. szeptember 4.) tudhatunk a Telekiek hatvan darabot számláló családi képgyűjteményéről. A nagymama, gróf Esterházy Cecília őrizetében álltak – helyesebben mondva függtek – a piarista templom előtti Mária-szobrot állító göncruszkai gróf Kornis Antal és második felesége, királyhalmi Petki Anna élethű festményei is. A gróf Bethlen Györgyné Majális utcai lakásán 1926. november 17–21. között megrendezett régi műtárgyak kiállításán nem a történelmi arcképcsarnok képei szerepeltek. Kelemen Lajosnak a Művészeti Szalonban megjelent tudósításából ismeretes, hogy a családi gyűjteményből hat, egymásba járó Kornis-címeres poharat, és egy altwien, bástyamotívumos kávétartót tettek közszemlére.
A kiterjedt főrangú rokonságra a 18–19. századi családi miniatúra-gyűjtemény hívta fel a figyelmet. Ennek egyik ragyogó rézrámás darabja gróf Mikó Imrét, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapítóját ábrázolta. Ugyancsak az elődökre emlékeztetett a fehér falon félelmetesnek tűnő Kornis-buzogány, és az Apafi korabeli nyeregtakarón elhelyezett kardgyűjtemény. A már említett 1926-os régi műtárgykiállítás beszámolójából köztudomásúak az értékes és féltve őrzött történelmi emlékek. Az egyik kard pengéjén viselte a korát jelölő aranyos évszámot: 1549. A másik, rubinokkal ékesített 16. századi pallosról azt tartotta a hagyomány, hogy a lefejezett Bánffy Dénesnek volt kedves fegyvere. (Honnan sejthette volna szegény, hogy éppen egy ilyen szeretett fegyverfajta vet véget földi pályafutásának.)
Teleki Ernő öregkorában sokat betegeskedett, de az óramű pontosságával beosztott baráti látogatások mindig felvidították. Kedvelt időtöltése volt, amikor a „kolozsvári lexikon”, az évszázadot megélt Bocsánczy László, a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank volt igazgatója és Nemes István ügyvéd segédletével képzeletben rendre vizitálták a kincses város jól ismert családjait. Szűk baráti köréhez főleg arisztokraták (Apor Márta, Bethlen Béla, Lendvay Gaszton, Nemes Sarolta, Teleki Mihály, Wesselényi Mária), írók (Bajor Andor, Bretter György, Gáll Ernő, Mikó Imre) és művészek (Cseh Gusztáv, Erdős Tibor, Fülöp Antal Andor, Gergely István, Miklóssy Gábor, Nagy Imre, Vetró Artúr, Tassi Demian) tartoztak. Szívesen segített az erdélyi múltat kutató történészeknek, művészettörténészeknek. Járt nála Jakó Zsigmond, Benkő Samu és felesége Nagy Margit, Kiss András, Marica Guy Viorica, Debreczeni László. A leggyakrabban talán Markó Bélával, kedves borbélyával találkozott. 1974-ben rendkívüli öröm érte, szülővárosukban találkozhatott az oly messzi távolba – Buenos Airesbe – emigrált ikertestvérével, Andorral.
A „Tempora mutantur et nos mutamur in illis” (Megváltoznak az idők, és mi is megváltozunk bennük) általánosan igaz megállapítása átvitt értelemben rá nem vonatkozott. Soha nem feledkezett meg származása társadalmi kötelezettségeiről, és ennek mindenkori tudatában élte le életét.
Szülővárosában hunyt el 1980. november 27-én, életének 79. évében. Néhány nap múlva, a decemberi hónap első napjának délutánján helyezték örök nyugalomra a Házsongárdi temetőben. A gyászjelentőn már nem merült szürkeségbe a neve. A fekete gyászkeretes partecédula méltóságteljesen jelentette, hogy egy széki Teleki halt meg. Úr volt, kolozsvári és erdélyi magyar. Őrizzük emlékét az őt megillető kegyelettel.
SAS PÉTER
Szabadság (Kolozsvár)2011. november 14.
Élhető magyar élet, szórványban
Nem csak a kisebbségben, de a tömbben élő magyaroknak, így a székelyföldieknek is fontos, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a szórvány érdekvédelme – hangzott el a hétvégén Déván, az első alkalommal megrendezett Magyar Szórvány Napján.
Nem csak a kisebbségben, de a tömbben élő magyaroknak, így a székelyföldieknek is fontos, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a szórvány érdekvédelme – hangzott el a hétvégén Déván, az első alkalommal megrendezett Magyar Szórvány Napján. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: fordulatra van szükség a kisebbségi képviseletben.
„Itt kell megvetnünk a lábunkat annak érdekében, hogy a szórvány ne tűnjön el, hogy a tömb megerősödjön, és ne szórványosodjon el” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök szombaton Déván, a Magyar Szórvány Napjának megnyitóján. Az RMDSZ 10. kongresszusán november 15-ét, Bethlen Gábor születésnapját az összefogás jegyében a Magyar Szórvány Napjának nyilvánította az érdekképviselet: ennek megfelelően szerveztek hétvégén kétnapos rendezvénysorozatot Hunyad megyében.
„Új tervek kellenek”
„A többnemzetiségű környezetben élő magyar emberek sorsa továbbra is kiemelten fontos számunkra, ezért is fogadtuk el a nagyváradi kongresszuson a szórvány napjának megünneplésére vonatkozó javaslatot” – emlékeztetett Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke párhuzamba állította az 1989 óta eltelt 22 évet a két világháború közötti 22 évvel, amelyről Mikó Imre készített felmérést.
„A mi 22 évünk nagyon gyorsan eltelt, számvetésre, új tervekre, célkitűzésekre van szükségünk. Az erdélyi magyar közösségen belüli kapcsolatok megerősödtek, ilyen szempontból példamutató a székelyföldi és a szórványmegyék közötti együttműködés.
Az összefogás újabb ékes bizonyítéka ez a kapcsolat, amellyel ismét megmutattuk, hogy képesek vagyunk legyőzni a kishitűséget. Nemzeti értékeink mellett közösségünk számára a legfontosabb a bizalom” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki hangsúlyozta: a népszámlálási kampány jelszava, a „Minden magyar számít” továbbra is érvényben marad, és ennek a szemléletnek különösen a szórványban nagy jelentősége van.
„Pozitív diszkriminációt!”
Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy a szövetség tisztségviselői számára az egyik legnagyobb kihívás a szórványban élő magyar emberek sorsának, jövőjének mindenki által elfogadott rendezése.
Winkler házigazdaként vett részt a rendezvénysorozat megnyitóján, ahol Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke is köszöntötte a résztvevőket. Dézsi Attila Hunyad megyei prefektus végvári katonáknak nevezte a Hunyad megyei magyarokat.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök figyelmeztetett arra, hogy a szórvány „pozitív diszkriminációt” érdemel, a székelyföldi pályázóknak a jövőben le kell mondaniuk a Communitas Alapítvány támogatásáról az ezeken a vidékeken élők javára.
„Nem kell kongatni a vészharangot”
Böjte Csaba ferences szerzetes felszólalásában elmondta: húsz éve él Déván, és megtapasztalhatta, hogy a nehézségekkel együtt is élhető itt az élet. „Összesen 2300 gyereket nevelünk itt, Dél-Erdélyben, és soha nem ért sem engem, sem a gyerekeket bántódás amiatt, hogy magyarok vagyunk.
Ezek tények, amelyek biztonságot adnak. Nem a vészharangokat kell kongatni, hiszen élhető itt az élet magyarként. Közös célokon és ezek megvalósításán kell gondolkodnunk, partnerségben a helyi hatóságokkal” – osztotta meg gondolatait Csaba atya.
A múlt kötelez
A dévai prefektúra épülete előtt a résztvevők felavatták Barcsay Ákos erdélyi fejedelem emlékoszlopát – ez Hunyad megye első köztéri magyar emlékműve. „Sokszor vádolnak minket, erdélyi magyarokat azzal, hogy a múlt felé fordulunk. Ám ahhoz, hogy tudjuk, mire építjük jövőnket, ismernünk és vigyáznunk kell múltunk értékeire” – mondta Kelemen Hunor az RMDSZ és Communitas Alapítvány által támogatott eseményen.
Háromszék is felvállalja a szórványt
Együttműködési szerződést írt alá a hét végén a nagyenyedi vártemplomban Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök a nagyenyedi Dr. Szász Pál Egyesület és a magyarigeni református Bod Péter Alapítvány vezetőivel a szórványmagyarok kulturális értékeinek támogatásáról.
„Belső egységünk erősítésére, pozitív jövőkép kialakítására kell törekednünk, ezért Hargita megyéhez hasonlóan, Kovászna megye is kiveszi részét e belső építkezésből” – mondta beszédében Tamás Sándor. Az ünnepségen felszólalt Krecsák Sz. Adalbert, Nagyenyed alpolgármestere, illetve Demeter László, a Kovászna Megyei Tanács kulturális bizottságának vezetője. (Tamás András)
Új Magyar Szó (Bukarest)2011. november 16.
Együttműködik Fehér és Kovászna megye
Ünnepélyesen szerződést kötöttek egymással Fehér és Kovászna megye képviselői november 13-án, vasárnap az enyedi református templomban, istentisztelet után. Előzőleg prédikációjában Pópa Tibor lelkipásztor is arra intett az igével és Pál apostol szavaival: Egymás terhét hordozzátok (Galatabeliekhez írott levél, 6, 2.). Szórvány terhet hordozni nem könnyű feladat, sem azoknak, akik élik ezt, sem azoknak, akik nem restek átvállalni a gondok egy részét. A kapcsolatok Háromszékkel igen régiek, hiszen hajdanában sok diák jött Enyedre a kollégiumba tanulni, és tanárok is érkeztek tanítani. Ma is nemes feladat iskolát segíteni, de itt most szélesebb körű megállapodás körvonalai bontakoztak ki.
Kováts Krisztián, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke üdvözölte a vendégeket: Tamás Sándort, a Kovászna Megyei Tanács elnökét, valamint Demeter Lászlót, a tanács RMDSZ-es frakciójának vezetőjét és a szórványügyek felelősét. Részt vett az aláírási ceremónián Székely István, az RMDSZ ügyvezető elnökhelyettese is. Kováts Krisztián történelmi időnek, benne jelentős pillanatnak nevezte ezt az alkalmat, hiszen közeledik Bethlen Gábor fejedelem születésnapja, és tavaly a székesegyházban felavatták a Bethlen Gábor emléktáblát is. Tamás Sándor tanácselnök válaszbeszédében elmondta: bárhol is járnak, Bukarestben, Budapesten vagy éppen Brüsszelben, mindig akadnak ennél fontosabb ügyek. Ezért úgy döntöttek, hogy az erdélyi magyar–magyar kapcsolatokat fogják erősíteni. Ennek szellemében született meg a Hunyad megyei kötődés, ahol már eddig is szép eredményekkel büszkélkedhetnek. Enyeden pedig olyan új szerződés született, amelyet a kovásznai önkormányzat 20 százalékos román kisebbsége is támogatott.
Rácz Levente, a Dr. Szász Pál Kulturális Egyesület elnöke megköszönte a háromszékieknek a lehetőséget, ami ezzel a szerződéssel jár. Mint elmondta, az egyik leghíresebb székely, aki hajdanában Fehér megyébe jött, Mikó Imre volt, aki a kollégium főgondnoki tisztségét is betöltötte. – Ebben a szerződésben a tömb és a szórvány találkozik. Jó adag optimizmus kell ahhoz, hogy mi itt pozitívan gondolkodjunk, de reménykedhetünk, hogy az új kapcsolat gyümölcsöző lesz – fejtette ki.
Gudor Botond, a Bod Péter Alapítvány elnöke a névadó gondolatát idézte: a hazának ártani nem szabad, de aki nem használ, az nagy vétket követ el. Véleménye szerint a szerződés egy kezdet, amelyből sokat lehet majd profitálni, a két közösség érdekében.
Tamás Sándor a megye kék-sárga zászlaját hozta ajándékba, amelynek szimbólumait ismertette az enyediekkel. Ezután a felek ünnepélyesen aláírták a Székelyföld–Szórvány partnerség elnevezésű együttműködési megállapodást, amelynek szövege szerint „Erdélyben minden magyar felelős minden magyarért. Tudnunk kell, hogy van segítség a bajban, és van, akivel osztozzunk az örömben. Összetartozunk, felelősséget kell egymásért vállalnunk.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)2012. január 14.
L. Balogh Béni
CSAPDAHELYZETBEN Romániai magyar érdekképviselet 1940-1944 között
Történelmi üresjáratnak bizonyult a Romániai Magyar Népközösség, mely ellenséges környezetben, személyes ellentétektől terhelve működött négy évig.
Előzmények
A két világháború közötti romániai magyarság politikai érdekképviseleti szerve 1922-től 1938-ig az Országos Magyar Párt (OMP) volt, amelynek élén 1926-től a konzervatív beállítottságú gróf Bethlen György állt.
A királyi diktatúra bevezetését követően, az 1938 decemberében, korporatív alapon létrehozott Nemzeti Újjászületési Front (Frontul Renaşterii Naţionale) lett az egyetlen engedélyezett politikai szervezet. Gyárfás Elemér, Kis–Küküllő vármegye egykori főispánja, a Katolikus Státus világi elnöke, volt bukaresti szenátor, Bethlen György nevében felajánlotta Miron Cristea miniszterelnöknek a magyar kisebbség együttműködését. A román kormány a Nemzeti Újjászületési Frontba való belépést javasolta. Ugyanakkor csak az egykori OMP-vezetés ellenzékével, a liberálisabb Bánffy Miklós gróffal és bizalmasával, Szász Pállal volt hajlandó tárgyalásokat folytatni. Az új magyar érdekvédelmi szervezet, az 1939. február 11-én megalakult Romániai Magyar Népközösség vezetőjét végül Bukarest jelölte ki Bánffy személyében.
A román kormány beavatkozása nem csak a Bethlen-Bánffy ellentétet mélyítette el, de az erdélyi magyarság jelentős részét is elidegenítette a „fölülről lefelé” alakult szervezettől. Ami ráadásul a Nemzeti Újjászületési Front magyar tagozataként működött, emiatt pedig sokan a magyar érdekek „kiárusításaként” értékelték a történteket.
„Születési hibái” ellenére, a Bánffy Miklós vezetése alatt alig másfél évig működött Népközösség társadalomszervező munkája kiemelkedő volt. Főleg gazdasági és szociális téren ért el eredményeket, tehát olyan területeken, amelyek korábban az OMP figyelmén kívül estek.
Mikó Imre összegzése szerint a gazdakörök útján, továbbá a szomszédságok, tehát az ún. tízes szervezetek kiépítésével, a munkásság csatlakoztatásával és az iparosok összefogásával olyan magyar szervező munka indult meg Erdélyben, amilyenre azelőtt sohasem volt példa.
Újrakezdés Dél-Erdélyben
A második bécsi döntés nyomán a Romániában rekedt közel félmilliónyi magyarságra a kisebbségi lét gyökeresen új szakasza várt. Számaránya és területi elhelyezkedése megváltozott, demográfiai, szellemi potenciálja jelentősen összezsugorodott, és ezzel egyidejűleg módosult az ország politikai berendezkedése is. A kisebbségi életforma felépítését majdhogynem az alapoktól kellett újrakezdeni egy meglehetősen ellenséges társadalmi-politikai közegben. A dél-erdélyi magyar közvélemény jelentős része a bécsi döntés után is a székhelyén maradt gyulafehérvári római katolikus püspököt, Márton Áront látta volna szívesen vezetőjeként.
A magyar kormány azonban Gyárfás Elemért bízta meg ezzel a feladattal. Jakabffy Elemér emlékiratai szerint Gyárfás beleegyezett abba, hogy ő „csak” a politikai vezetést fogja gyakorolni, „nemzetvezetőül” pedig Márton Áront ismeri el. A püspök valóban mindvégig a dél-erdélyi magyarság nem hivatalos, erkölcsi-szellemi vezetőjének számított, szavának súlya volt Budapesten és Bukarestben is.
A Romániai Magyar Népközösség 1940. november 4-én, Nagyenyeden tartotta újjáalakuló értekezletét. Betöltötték a bécsi döntés nyomán megüresedett vezetői tisztségeket. Elnökké Gyárfás Elemért, alelnökké Szász Pált, gr. Bethlen Bálintot és Jakabffy Elemért választották.
Elfogadtak egy határozatot, amely egyebek mellett megállapította: a magyarországi románokat sújtó intézkedések a dél-erdélyi magyarság helyzetét is rendkívül megnehezítették.
Az ügy előzménye az volt, hogy Gyárfás korábban előzetes meghallgatási jogot kért a magyar kormánytól az észak-erdélyi románságot érintő intézkedésekre nézve. 1940. szeptember 19-én Budapest erről írásban is biztosította.
A megállapodást azonban a magyar kormány a több száz észak-erdélyi román család 1940. októberi, meggondolatlan kiutasításával megszegte, ez pedig súlyos következményekkel járt a dél-erdélyi magyarság számára. Mindkét oldalon kezdetét vette a kölcsönösségen alapuló nemzetiségi politika, amely több-kevesebb intenzitással 1944 őszéig tartott.
Az 1940. november 4-én módosított alapszabály szerint Kolozsvár helyett Nagyenyed lett a Népközösség új székhelye. Idővel azonban a tényleges központtá Bukarest vált, s mellette a szervezet aradi és brassói tagozata tett szert nagyobb jelentőségre, elsősorban az ott létesült magyar királyi konzulátusok miatt.
A román kormány elismerte ugyan a Magyar Népközösségnek, mint a romániai magyarok átfogó képviseleti szervének létjogosultságát, de az országos és helyi politikai ügyekbe semmiféle beleszólási jogot nem biztosított számára. Tevékenységét amúgy is szinte mindvégig megbénította a gyülekezési tilalom, az utazási korlátozások és az igen szigorú levél- és sajtócenzúra. 1941 januárjában a hatóságok egy időre bezárták a Népközösség nagyenyedi és dévai irodáját, az utóbbi esetben az irattárat is elkobozták.
Erre azért került sor, mert a Népközösség jelentéseket készített a magyarellenes intézkedésekről, amit a román hatóságok „hamis hírek terjesztésének” minősítettek. 1941 júliusában a petrozsényi irodát zárták be. Letartóztatták a helyi elnököt, Veress Béla unitárius lelkészt, akit később kétévi börtönre ítéltek.
A Népközösség működése
A Népközösség főleg a jogvédelem terén fejtett ki aktivitást, központi és helyi irodái révén állandó jogsegélyt nyújtott. A leghatékonyabban működő brassói iroda például hivatalos beadványok megszerkesztésében segédkezett, eljárt a hatóságoknál a magyar panaszok orvoslása ügyében, munkaközvetítést vállalt, ezenkívül kőnyomatos körlevelekben rendszeresen ismertette a legújabb hatósági rendelkezéseket.
Rendszeresen informálta a már említett magyar konzulátusokat a dél-erdélyi magyarság helyzetének alakulásáról, és segítette ezek működését. Az egyházakkal együtt részt vállalt a Magyarországról érkezett, elsősorban szociális célokat szolgáló titkos segélyek szétosztásában a rászorultak között. A Népközösségnek a magyar kormánnyal és a magyar külképviseleti szervekkel fenntartott kapcsolatait a román hírszerző szervek úgy értelmezték, hogy idegen érdekeket követ, és irredenta, revizionista propagandát folytat.
Napilapja a Temesváron megjelenő, Vuchetich Endre által szerkesztett Déli Hírlap volt. Papírhiányra hivatkozva a hatóságok folyamatosan korlátozták a lap terjedelmét és példányszámát. 1942 decemberében az újság már csak 10 ezer példányban és mindössze négy oldalon jelenhetett meg. A Népközösség helyi tagozatai a körülményektől függően egészségügyi, szociális és kulturális feladatokat is elláttak.
A brassói tagozat például az itteni, viszonylag kedvezőbb körülmények közepette sikerrel karolta föl a szegényügyet és népkonyhákat, gyermekotthonokat állított föl, a rászorulóknak ingyenes orvosi vizsgálatot és gyógyszerellátást biztosított.
A jóval kedvezőtlenebb helyi viszonyok dacára a bánsági tagozat 1940 szeptemberében egy ötezer kötetes népkönyvtárat nyitott Temesváron, 1941-ben egészségügyi szolgálatot szervezett.
Karácsonyi segélyakciói során több száz pár cipőt és ruhaneműt osztott szét, ezenkívül az egyházakkal együttműködve rendszeres napi ebédet biztosított kb. ötszáz iskoláskorú gyermeknek. A Magyar Nő- és Leányegylet támogatásával napközi otthonokat tartott fönn.
Az aradi tagozat főleg jogvédő és szociális tevékenységével tűnt ki, míg a Hunyad vármegyei és a dél-bihari népközösség munkáját szinte teljesen megbénították a román hatóságok.
A Népközösség keretei között a magyar gazdák érdekeit védő önálló szervezetként működött az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) Dél-Erdélyben maradt része. Szász Pál elnök Nagyenyeden állította föl az új központot, egyben hat kerületet szervezett, melyek élére gazdasági felügyelőket nevezett ki.
Az EMGE tevékenysége eredményesnek bizonyult. Az ún. gépakciók során több száz mezőgazdasági géphez juttatta ingyen vagy kedvezményes áron a magyar kisbirtokosokat. Viszonylag nagy mennyiségű gabonát, vetőmagot, tenyészállatot és műtrágyát osztott ki, a rászorulóknak kölcsönöket és gyorssegélyt is nyújtott.
A helyszíni oktató- és szervezőmunkát, valamint a gazdakörök életét azonban ellehetetlenítették a különböző csendőrségi tilalmak. Ráadásul az EMGE vezetői a hatóságok állandó zaklatásának voltak kitéve. Az egyesület központi irodáját a katonaság többször lefoglalta, és lapját, az Erdélyi Gazda című folyóiratot ismételten betiltották.
Személyi ellentétek
A Népközösség szűkebb vezetésen belül kezdettől fogva ellentétek voltak. Többen egyszemélyes vezetési stílussal vádolták Gyárfást, és szemére vetették, hogy keveset törődik a Népközösség belső ügyeinek intézésével.
A lappangó viszály 1942 szeptemberében került felszínre, amikor is Szász Pál levélben közölte Gyárfással, hogy lemond alelnöki tisztségéről. Ezt azzal indokolta, hogy Gyárfás nem hívja össze a Népközösség elnöki tanácsülését, és nem egyeztet a többi vezetővel, mielőtt a dél-erdélyi magyarságot érintő fontos kérdésekről nyilatkozik.
A Gyárfás-Szász viszály mögött részben személyes, részben elvi ellentétek álltak. Jakabffy visszaemlékezései szerint a Gyárfást támogató bánsági, aradi, brassói magyar vezetők véleménye az volt, hogy Szász megsértődött, amiért Budapest választása 1940 szeptemberében nem rá, hanem Gyárfásra esett.
Ezért később éppen olyan aknamunkát folytatott, mint 1940 előtt Bethlen György ellen. A baloldali Kacsó Sándor viszont elvi különbségekről írt. Szerinte a bankár Gyárfás csak választót és nyírni való nyájat látott a népben, míg Szász − Gyárfással ellentétben − nem a magyar kormány megbízottja volt, hanem a népet képviselte, és azt szervezte. Magyarország német megszállását követően a Gyárfás Elemér és Márton Áron közötti feszültség is kiéleződött. Míg a püspök 1944. május 18-án, a kolozsvári Szent Mihály templomban elmondott szózatában nyíltan felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, addig Gyárfás az „árral úszott”, és a németbarát Sztójay-kormánnyal igyekezett jó viszonyt ápolni.
A Népközösség „közép-erdélyi” vezetői: Márton Áron, Szász Pál, gróf Haller István, Nagy Ferenc református püspökhelyettes és Gál Miklós unitárius főgondnok május elején azt kérték Gyárfástól, hogy hívja össze az elnöki tanácsot a „súlyosbodó hadi és politikai helyzet” megbeszélése érdekében. A május 25-én, Gáldtőn tartott értekezleten, amelyen csak Gyárfás és az elégedetlenkedők jelentek meg, Márton Áron élesen bírálta az elnök egyszemélyes vezetési stílusát, és tiltakozásképpen elhárított magától a „Népközösség munkájában való mindennemű kollaborációt”.
Néhány hét múlva Gál Miklós, Szász Pál és gr. Haller István bejelentették, hogy teljes szolidaritást vállalnak a püspökkel. Júliusban, mivel Gyárfás nem volt hajlandó összehívni az elnöki tanácsülést, lemondtak elnöki tanácsi tagságukról. Ez azonban az 1944. augusztus 23-án bekövetkezett fordulat miatt már nem került nyilvánosságra. A román átállás és az ezt követő események
a Romániai Magyar Népközösséget nyomtalanul elsodorták.
Helyét a baloldali irányultságú MADOSZ, majd a Magyar Népi Szövetség vette át.
Összegzésként elmondható, hogy 1940-1944 között a Romániai Magyar Népközösségnek igen mostoha körülmények között kellett képviselnie a Dél-Erdélyben maradt magyarság érdekeit.
A szigorú utazási korlátozások, a levél- és sajtócenzúra, a gyülekezési tilalom, valamint a központi és helyi román hatóságok gyakran ellenséges magatartása szinte megbénította tevékenységét. Leginkább a jogvédelem terén fejtett ki aktivitást, de a helyi tagozatok egészségügyi, szociális és kulturális feladatokat is elláttak.
Különösen a Népközösség keretein belül működő EMGE végzett eredményes szervezőmunkát. 1942 szeptemberében felszínre kerültek a Népközösség vezetésen belüli személyes ellentétek.
1944 tavaszán ezek kiéleződtek, és egyre markánsabb ideológiai jelleget öltöttek. Mindez azonban − Kacsó Sándor szavaival − „történelmi üresjáratnak” bizonyult. A Népközösség rövidesen megszűnt, legtöbb vezetője pedig (az 1945 előtti román politikai elit számos képviselőjéhez hasonlóan) személyes üldöztetésnek lett kitéve.
Transindex.ro 2012. április 18.
Kelemen Hunor: az erdélyi magyar közélet elképzelhetetlen az EMKE nélkül
Közgyűlés, tisztújítás és díjátadás a közművelődési egyesületnél
Évi közgyűlést, vezetőségválasztást és díjátadást szervezett szombaton az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. A köszöntő beszédek után a jelenlévő EMKE-tagok elfogadták Dáné Tibor Kálmán elnök beszámolóját, a pénzügyi és a cenzori jelentést. Dávid Gyula tiszteletbeli elnök bonyolította le rendkívül gyorsan az új elnökség megválasztási eljárását. Kevés kivételtől eltekintve az eddigi EMKE-elnökség tagjainak szavazott bizalmat a közgyűlés. Kora délután kezdődött a már szokásos díjosztási ünnepség, amelynek keretében 13 díjat és díszokleveleket adtak át.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök köszöntő szavai után Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter tanácsosa a tárcavezető üzenetét olvasta fel. A miniszteri beszéd alapgondolata az erdélyi magyar értelmiségnek a közös jövő kialakításában játszott szerepe volt. Hangsúlyozta: az erdélyi magyar közélet mindennapjai elképzelhetetlenek az 1885-ben létesült EMKE nélkül.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár szavait Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja tolmácsolta. – Az EMKE alapítói 127 évvel ezelőtt az anyanyelvi oktatás és a műveltség, a magyar nyelv és öntudat erősítése, közös örökségünk iránti felelősség mellett tettek hitet. Ugyanezt valljuk ma is – hangzott az üzenet. A főkonzul arról is biztosította a jelenlevőket, hogy az EMKE, mint nemzeti jelentőségű intézmény, továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására.
Dáné Tibor beszámolt a kulturális autonómia-szigetként működő romániai Magyar Házak Hálózatának (MHH) kiépítéséről, amely 2009-ben kezdődött. A kezdeményezést mind az RMDSZ, mind a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztériuma támogatta. Megtudtuk: Erdélyben az elmúlt években több mint harminc magyar házat hozott létre az EMKE. Példaként említette a Balázsfalva melletti Tűr településen a közeljövőben létesítendő Magyar Házat, amely Kémenes Lóránt plébános lelkiismeretes munkájának köszönhető. A romániai MHH kialakításában 2010 óta szakmai segítséget kapnak a sárospataki művelődési szakemberektől, Csatlósné Komáromi Katalintól és Bordás Istvántól, a Sárospataki Képtár vezetőjétől. Az EMKE-elnök beszámolt arról is, hogy új, a Magyar Házak állapotára vonatkozó felmérést kezdeményeznének. Idén, szeptember végén pedig Kolozsváron rendeznék meg a Magyar Házak második találkozóját.
Dáné Tibor Kálmán beszámolt arról is, hogy EMKE-elnökként meghívták a Magyarországon a közelmúltban létesült Civil Egyeztető Tanács (CET) ülésére, amelynek keretében részt vett a kulturális és honismereti szekció programjának kidolgozásában. Zárszóként Dáné Tibor Kálmán megköszönte a bel- és külföldi támogatóknak az anyagi segítséget, a sajtónak – és ezen belül elsősorban lapunknak, a Szabadságnak – az EMKE-eseményeken való jelenlétet és érdeklődést. Ács Zsolt, az EMKE munkatársa a pénzügyi, míg László Edit a cenzori jelentést olvasta fel, amelyet a közgyűlés el is fogadott.
Egyed Péter egyetemi oktató, filozófus az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság és az EMKE közötti harmonikus együttműködésről, Guttman Mihály elnökségi tag a zenei anyanyelv fontosságáról értekezett. Csatlósné Komáromi Katalin, a sárospataki Művelődési Ház igazgatója az EMKÉ-vel közös programok fontosságát ecsetelte. Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási-ház helyzetéről számolt be. Tamási Áron lánytestvérének, Ágnes asszonynak a háza eredetileg az EMKE tulajdonát képezte, ám tavaly átkerült az önkormányzat tulajdonába, így elkezdődhettek a leromlott állagú ingatlan felújítási munkálatai
Dávid Gyula tiszteletbeli elnök az elnökségi választás lebonyolítása előtt kifejtette: még ha a mostani romániai magyar politikai élet „szét is veri a magyarságot”, az új elnökségnek továbbra is a magyarság egységéért, a megmaradásért kell munkálkodnia.
Az EMKE új vezetősége: Dáné Tibor Kálmán (elnök), Kötő József (főtanácsos). Régiós alelnökök: Matekovits Mária (Bánság), Széman Péter (Partium), Ábrám Zoltán (Közép-Erdély). Társadalmi kapcsolatokért felelős alelnök: Szép Gyula. További elnökségi tagok: Guttman Mihály (Kolozsvár), Muzsnay Árpád (Szatmárnémeti), Házy Bakó Eszter (Brassó), Beder Tibor (Csíkszereda), Ferencz Angéla (Hargita megye), Imreh-Marton István (Kovászna megye).
A választásokat követően Bordás István, a sárospataki képtár vezetője, azaz az EMKE Észak-magyarországi Képviseletének vezetője elmondta: arra törekszik, hogy a magyarországi kulturális élet munkatársai közül minél többen megismerhessék az erdélyi kultúrát. Ezért kidolgozott egy továbbképzési programot, amely a magyar szaktárca által megtörtént akkreditálás után újabb lehetőséget biztosít a fentebbi célkitűzés eléréséhez. A további hozzászólók között volt Dumitriu Anna, aki az Aranyos-vidéki Népfőiskola tevékenységéről számolt be; Kerekes Hajnal, a nagyenyedi dr. Szász Pál Egyesület alelnökeként, illetve a Magyar Közösségi Ház vezetőjeként a Fehér megyei kulturális tevékenységeket ismertette. Ferencz Angéla a Hargita megyei, míg Imreh-Marton István a Kovászna megyei Kulturális Központ és az EMKE közötti lehetséges együttműködésről értekezett, megköszönve, hogy bekerültek az elnökség tagjai közé. Deák Gyula, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke a közeljövőben a pedagógusok számára megszervezendő néptánctanfolyamra, Boldizsár Zeyk Imre, az RMDSZ tordaszentlászlói szervezetének elnöke pedig a június végi Szent László napi énektalálkozóra hívta fel a jelenlevők figyelmét.
Délután 2 órakor kezdődött az EMKE-díjak és díszoklevelek átadása. A 13 szobor Venczel Árpád, a díszoklevelek pedig Venczel Attila alkotása.
Életműdíjat kapott a marosvásárhelyi Marosi Ildikó irodalomtörténész, aki betegsége miatt nem lehetett jelen. Horváth Andor egyetemi oktató szerint Marosi Ildikó érdeme, hogy évtizedeken át gyűjtötte majdani köteteinek anyagát, hogy aztán az 1989-es rendszerváltás után megvalósíthassa álmait, és a „felkutatott kincsek jó gondozójává vált”. Spectator-díjban részesült Cseke Péter Tamás újságíró (Bukarest). Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház ügyvezetője olvasta fel Kántor Lajos laudációját, amelyben Cseke Péter Tamás publicisztikai tevékenységét kiegyensúlyozottnak, higgadtnak és körültekintőnek nevezte.
Kacsó András-díjat kapott Both Zsuzsa és Both József (Kolozsvár). Dáné Tibor Kálmán méltatásában kiemelte: a Both-házaspár a népi kultúra áthagyományozását jelentős empátiával végzi. Bányai János-díjban részesült Vajda András (Marosvásárhely) néprajzkutató, akit a laudáló Keszeg Vilmos egyetemi oktató elkötelezett, bölcs, megfontolt kutatónak nevezett. Kun Kocsárd-díjat adományoztak Fülöp Júliának (Szászváros). Winkler Gyula európai parlamenti képviselő videóüzenetben laudálta a közösségszervezés aktív résztvevőjét, aki sokat tett a szászvárosi magyarságért. Fülöp Júlia megjegyezte: Kun Kocsárd emléke még mindig elevenen él a szászvárosi magyarok között. Nagy István-díjat kapott Dulányi B. Aladár (Sepsiszentgyörgy). László Attila karnagy laudációjában arra összpontosított, hogy a díjazott három évtizeden át kitartó szervezője, irányítója volt a város művelődési életének.
Bánffy Miklós-díjban részesült Dukász Péter színész (Temesvár), aki egyéb elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen az eseményen. Szekernyés János laudációja alapján gazdag színészi pálya bontakozott ki. A díjat Kövesdy István rendező vette át.
Poór Lili-díjat kapott Albert Júlia színművész (Kolozsvár). Laudált Köllő Katalin színikritikus, szerkesztő, aki szerint a sikeres művészi és oktatói pálya mögött lélek, tehetség és kitartás lakozik. Kovács György-díjban részesült Bányai Kelemen Barna (Marosvásárhely). Kövesdy István a fiatal, sokoldalú színész ötéves pályafutását értékelte. Tompa Miklós-díjjal tüntették ki Uray Pétert. (Sepsiszentgyörgy–Budapest). Kötő József színháztörténész laudációját Vincze László, az EMKE munkatársa olvasta fel. Megtudtuk: Uray honosította meg Erdélyben a mozgásszínházat, de ezt megelőzően több művészi ágban (például a zenében) is bizonyított. Szolnay Sándor-díjat kapott Köllő Margit (Marosvásárhely), aki egészségügyi okok miatt nem lehetett jelen. Laudált Németh Júlia műkritikus, aki a művész kitűnő rajzkészségét, színérzékét méltatta. A díjat Wiesler Zsuzsa vette át.
Monoki István-díjat adományoztak Kosz Orsolyának (Csíkszereda). Kopacz Katalin laudációjából lelkiismeretes, megalapozott szakmai tudással rendelkező több évtizedes könyvtárosi tevékenység rajzolódott ki. Kőváry László-díjban részesült Zsigmond Ilka középiskolai tanár és az általa irányított műemlékpedagógiai kiadványsorozat szerkesztőbizottsága. Vincze Zoltán nyugalmazott tanár laudációjában azt értékelte, hogy a fentebbi kiadványok épp a serdülő korosztály számára íródtak, akiktől „a Guttenberg-galaxis egyre jobban távolodik”. Gróf Mikó Imre-díjat adományoztak Bartha Bálint (Kolozsvár) vállalkozónak. Székely Tibor laudációjában a díjazott szerénységét és nagylelkűségét emelte ki.
Tiszteletbeli taggá nevezték ki Hajnal Jenőt, a vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatóját és a kolozsvári származású, ám évek óta Németországban élő Kelemen Péter koncerttechnikust.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)2012. június 7.
Ösztöndíjprogram indul külhoni magyar joghallgatók számára
Ösztöndíjprogram indul külhoni magyar joghallgatók számára; a Szász Pál egykori erdélyi országgyűlési képviselő nevét viselő programról szóló megállapodást szerdán írták alá Budapesten. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár újságírók előtt elmondta: a havi ötvenezer forintos ösztöndíjban 25-en részesülhetnek majd. Tízen Erdélyből, öten Felvidékről, hárman-hárman Vajdaságból és Kárpátaljáról, két-két hallgató pedig Szlovéniából és Horvátországból nyerheti el a támogatást. A hallgatókat év közben neves fővárosi ügyvédek segítik, tutorálják majd. Gál András Levente kormánybiztos úgy fogalmazott: Szász Pál kitűnő jogász és kitűnő magyar volt, aki Trianon után is, amikor "átsuhant felette a közigazgatási határ", megmaradt magyarnak. Népújság (Marosvásárhely)2012. június 8.
Répás: kiemelt cél, hogy a külhoni magyarság félelem nélkül használhassa anyanyelvét
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint a magyar állam feladata, hogy a külhoni magyar közösségekkel együttműködésben elérje, mindenki tökéletesen elsajátíthassa anyanyelvét, azt félelem nélkül használhassa, és ne kelljen feladnia.
Répás Zsuzsanna a Nyelvpolitika, nyelvi jogok, nyelvhasználat a Kárpát-medencében címmel pénteken a fővárosi Magyarság Házában rendezett szimpóziumon rámutatott: kiemelt nemzetpolitikai cél, hogy a külhoni magyarságot, a kisebbségeket valamilyen módon a "magyar anyanyelvű színterekhez kössék".
A helyettes államtitkár a Nemzetpolitikai Kutatóintézet tanácskozásán kiemelte: a megfelelő nyelvstratégia megalkotásának előfeltétele, hogy pontos helyzetelemzést készítsenek a szomszédos országok nyelvpolitikájáról, valamint az unió által biztosított vagy hiányzó lehetőségekről.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára a külhoni és anyaországi szakemberek előtt úgy fogalmazott: a nyelvi jogok kérdése különösen érzékeny témája a külhoni magyarságnak; számos esetben tapasztalnak olyan intézkedéseket a szomszédos országok részéről, amelyek hátrányosak a magyar nyelvhasználatot illetően. Minden ember számára az anyanyelve jelenti a kulcsot múltja, gyökerei, ezáltal saját maga megismerésére, és erre mindenkinek a szülőföldjén van a legnagyobb esélye - vélte.
Kitért arra, hogy a magyar nyelv elsajátítására legfogékonyabb korosztály az óvodásoké, ezért indította el a nemzetpolitikai államtitkárság a 2012 - A külhoni magyar óvodák éve programot. Répás Zsuzsanna azt mondta, szeretnék ugyanakkor felhívni a magyar szülők figyelmét arra, elsősorban az ő feladatuk, hogy magyar oktatási intézményeket részesítsenek előnyben gyermekeik intézményválasztása során. Szólt még a külhoni magyar joghallgatóknak hirdetett Szász Pál ösztöndíjprogramról és a magyar jogsegélyszolgálat kialakításáról is.
Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkára azt mondta: olyan differenciált nyelvstratégiára van szükség, amely figyelembe veszi a magyarul beszélő közösségek eltérő helyzetét.
Kitérve az alaptörvényben rögzített, a magyar nyelv védelméről szóló passzusra megjegyezte: kultúránk jövője szempontjából meghatározó jelentőségű, hogy a magyar nyelvközösség Európában példátlan mértékben, megosztva, nyolc külön államban él. A helyettes államtitkár kiemelte: "államunknak támogatnia kell a hosszú történelmi fejlődés eredményeként kialakult" magyar köznyelv határainkon túli megőrzését is, mert ez a nyelvváltozat nemzeti kultúránk hordozója, az összetartozás egyik legfontosabb tényezője. MTI2012. június 11.
Nyelvpolitika, nyelvi jogok, nyelvhasználat
Nyelvpolitika, nyelvi jogok, nyelvhasználat a Kárpát-medencében címmel tartott szimpóziumot pénteken Budapesten, a Magyarság Házában a Nemzetpolitikai Kutatóintézet, ahol többek között Beretka Katinka, a Magyar Nemzeti Tanács hivatalos nyelvhasználattal megbízott tanácsosa is előadást tartott.
A rendezvényt Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai ügyekkel megbízott helyettes államtitkár nyitotta meg, aki beszédében kiemelte: a magyar állam feladata a külhoni magyar közösségekkel együttműködésben elérni, hogy mindenki tökéletesen elsajátíthassa anyanyelvét, azt félelem nélkül használhassa, és ne adja fel. Kiemelt nemzetpolitikai célnak nevezte, hogy a külhoni magyarságot, a kisebbségeket valamilyen módon a „magyar anyanyelvű színterekhez kössék”. „A megfelelő nyelvstratégia megalkotásának előfeltétele, hogy pontos helyzetelemzést készítsünk a szomszédos országok nyelvpolitikájáról, valamint az unió által biztosított vagy hiányzó lehetőségekről” – emelte ki Répás Zsuzsanna, aki arról is említést tett: számos esetben tapasztalunk olyan intézkedéseket a szomszédos országok részéről, amelyek hátrányosan érintik a magyar nyelvhasználatot. „Minden ember számára az anyanyelve jelenti a kulcsot múltja, gyökerei, ezáltal saját maga megismerésére, és erre mindenkinek a szülőföldjén van a legnagyobb esélye” – hangsúlyozta. A helyettes államtitkár ismét kiemelte: szeretnék felhívni a magyar szülők figyelmét, hogy elsősorban az ő feladatuk, hogy magyar oktatási intézményeket részesítsenek előnyben gyermekeik óvodába, iskolába íratása során. Szólt a külhoni magyar joghallgatóknak hirdetett Szász Pál-ösztöndíjprogramról és a magyar jogsegélyszolgálat kialakításáról is.
Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkára arról beszélt: olyan differenciált nyelvstratégiára van szükség, amely figyelembe veszi a magyarul beszélő közösségek eltérő helyzetét. „Kultúránk jövője szempontjából meghatározó jelentőségű, hogy a magyar nyelvközösség Európában példátlan mértékben, megosztva, nyolc külön államban él” – emlékeztetett Hammerstein Judit, aki szerint Magyarországnak támogatnia kell a magyar köznyelv határon túli megőrzését is, mert ez a nyelvváltozat nemzeti kultúránk hordozója, az összetartozás egyik legfontosabb tényezője.
A szimpóziumon anyaországi és külhoni szakértők, nyelvészek, jogászok, történészek elemezték különböző aspektusokból a nyelvpolitikát, a nyelvi jogok helyzetét, illetve a nyelvhasználatot a határon túli területeken. Andrássy György egyetemi tanár például azt vizsgálta: hivatalos nyelvvé válhat-e a magyar Szlovákiában és Romániában, ezen belül pedig azt, hogy a nemzetközi jog elősegítheti-e ezt a folyamatot. Megállapítása szerint „a szóban fogó magyar törekvések összhangban vannak a nemzetközi tendenciákkal, ezért ilyen körökben támogatásra számíthatnak”.
Péntek János, a kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézet munkatársa azt emelte ki előadásában, hogy a nyelvi tervezés alapprogramja a határtalanítás. „Stratégiai elképzelések vannak a nyelvről, stratégia azonban nincs” – hangsúlyozta, hozzátéve: a többségi nemzeteknek általában van nyelvstratégiájuk, s azt következetesen érvényesítik is. Lehetséges közös nyelvstratégiai célokként egyebek mellett a magyar nyelv térvesztésének lassítását, megállítását, megfordítását, a nyelvi műveltség színvonalának emelését említette.
Érdekes előadást tartott Csernicskó István (a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettese) és Ferenc Viktória (nyelvész) A kisebbségi nyelvhasználat jogi keretei és azok gyakorlati alkalmazhatósága Kárpátalján címmel. Emlékeztettek, hogy Ukrajnában egyetlen államnyelv létezik jogi szempontból (az ukrán), azonban a gyakorlatban az ország jelentős területein az orosz nyelv uralja a médiát és a mindennapok nagy részét. Szoták Szilvia nyelvész a burgenlandi gyakorlatról szólva arra emlékeztetett: a kisebbségi jogok megléte sem garancia arra, hogy azokkal a kisebbség tud vagy akar is élni. Horváth István egyetemi tanár a romániai tapasztalatokat összegezve elmondta: a nyelvi jogokat egyéni jogok biztosítják, állami-nemzeti tolerancia érvényesül a másságát érvényesíteni akaró és tudó polgárral szemben, ami például abban is kifejezésre jut, hogy az állam támogathatja azt a diákot, aki lakóhelyén nem tanulhat anyanyelvén, azonban közösségi szinten ugyanez nem tapasztalható.
Beretka Katinka, az MNT hivatalos nyelvhasználattal megbízott tanácsosa a vajdasági magyarság nyelvi stratégiáját ismertette, mondván, Ukrajnától és Romániától eltérően Szerbiában nincs államnyelv, csak hivatalos nyelv, azonban a Vajdaságban nemcsak a szerb számít hivatalosnak, hanem a kisebbségi nyelvek is, a jogi keretek tehát adottak ahhoz, hogy a helyzet biztatónak legyen nevezhető, a gyakorlatban azonban akadnak gondok és ellentmondások. Utóbbiakra példát idézve mondta el: létezik magyar oktatás, azonban a tanfelügyelőknek nem kell tudniuk magyarul. Hasonló visszásságok tapasztalhatóak a bíróságok, közigazgatási eljárások gyakorlatában is.
A szimpózium zárásaként a résztvevők a nyelvi jogok kiterjesztésének lehetőségeiről beszélgettek, s megismerkedhettek a nyelvhasználati útmutatókkal is.
Mihájlovits Klára. Magyar Szó (Újvidék)2012. június 15.
EME-vándorgyűlés Enyeden
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület I. (Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi) szakosztálya) a vándorgyűlések jegyében tervezi meg nagyenyedi tudományos napjait főképpen a fiatalabb korosztály számára, különös tekintettel az egykori Bethlen-tanoda értékes anyagokat őrző könyvtárára. Tegnap, június 14-én ismerkedésre került sor a könyvtár kincseivel (dr. Györfi Dénes könyvtáros vezetésével) és az iskola diákjainak, kutató tanárainak munkáival, délután 6 órától pedig a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban az EME tagjai és a helyi kutatók műhelytanácskozáson mutattak be új tudományos eredményeket (meghívottak: dr. Buzogány Dezső, dr. Keszeg Vilmos).
Ma délelőtt látogatás Torockóra, délután a könyvtári kutatómunka folytatódik, 17 órakor városnézés Józsa Miklós nyugalmazott magyartanár vezetésével. A második tudományos megbeszélésre ma, június 15-én este 7 órakor kerül sor a Kollégiumban (meghívott: Dvorácsek Ágoston tanár, tudományos diákkörvezető). Szombaton, június 16-án délelőtt könyvtári kutatás zárja az enyedi tanulmányi napokat. Szabadság (Kolozsvár)2012. június 21.
Nemzetpolitikai államtitkárság: megjelent a Szász Pál-ösztöndíjpályázat felhívása
Megjelent a külhoni magyar joghallgatóknak szóló Szász Pál-ösztöndíjpályázat felhívása, a jelentkezéseket július 20-ig lehet benyújtani.
A nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében kifejtette: a havi ötvenezer forintos ösztöndíjban 25-en részesülhetnek majd. Tízen Erdélyből, öten a Felvidékről, hárman-hárman a Vajdaságból és Kárpátaljáról, két-két hallgató pedig Szlovéniából és Horvátországból nyerheti el a támogatást.
A hallgatók, akiket évközben neves fővárosi ügyvédek tutorálnak (pártfogolnak), 2013 nyarán szakmai gyakorlaton vesznek részt egy-egy budapesti ügyvédi irodánál. A képzési témák a gazdasági és a polgári jog általános részét ölelik fel. Már az első megkezdett tanév előtt is lehet jelentkezni, az ösztöndíjra minden évben újra kell majd pályázni. Nem pályázhatnak a Magyarországon hallgatói jogviszonnyal és állandó lakcímmel rendelkezők, valamint a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi törvény hatálya alá nem tartozók, a magyarországi doktori (PhD vagy azzal egyenértékű) képzésben részt vevők, és más, magyar állami ösztöndíjban részesülő hallgatók.
Az alapítók a későbbiekben is segítséget kívánnak nyújtani abban, hogy a jól képzett hallgatók elhelyezkedjenek a szülőföldjükön, nemzetközi ügyvédi irodáknál, magyar érdekeltségű cégeknél. A pályázatokat július 20-án, közép-európai idő szerint délig elektronikus úton (www.bgazrt.hu) vagy – ajánlott küldeményként – postai úton kell eljuttatni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. címére (1014 Budapest, Szentháromság tér 6.)
A nemzetpolitikai államtitkárság felidézte, hogy a Magyar Állandó Értekezlet által 2011. november 24-én, teljes egyetértésben elfogadott nemzetpolitikai stratégia átfogó célként jelöli meg a külhoni magyar közösségek számbeli, szellemi, gazdasági és jogi gyarapodását.
A dokumentum szerint "a jogilag gyarapodó közösség tagjai jogait magabiztosan használja, azokat védi és szükség esetén ki kívánja terjeszteni". Ez feltételezi - folytatták -, hogy olyan jól képzett, a nemzet iránt elkötelezett, a magyar és a többségi állam szerinti szaknyelvet egyaránt ismerő, mindkét országban tapasztalatokat szerzett jogászokkal rendelkezzenek a közösségek, akik segítenek e cél elérésében. A fenti cél megvalósításához szükséges, hogy a külhoni magyar társadalmakban megerősítsék a magyar jogászságot - írták. MTI2012. június 23.
EME: tanulmányi napok Nagyenyeden
Az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) vándorgyűlései tudományos és honismereti célokat szolgáltak – 1906-ban és 1931-ben éppen nagyenyedi „kiszállás” révén. Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi szakosztálya ennek a hagyománynak a jegyében szervezte tanulmányi napjait 2012. június 14. és 16 között Enyeden és Torockón. Mindhárom napon könyvtári kutatásra is lehetőség volt a Bethlen Gábor Kollégium neves könyvtárának könyv- és kéziratanyagában. (Az olvasóteremben még megtekinthető a Bod Péter emlékkonferencia alkalmára készült helyi kiállítás Bod kézirataiból és nyomtatványaiból ).
A tudományos találkozások több színhelyen zajlottak. Június 14-én délután a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban lezajlott szakmai tanácskozásnak tudományos előadások adtak keretet. Az EME nevében Egyed Emese szakosztályi elnök köszöntötte a jelenlévőket, majd “enyedi részről” Kerekes Hajnal, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház vezetője, az RMDSZ Fehér megyei ügyvezető elnöke, Győrfi Dénes főkönyvtáros és Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója szólalt fel.
Buzogány Dezső egyetemi professzor előadásában Bod Péter tudományos munkásságát méltatta, egyszersmind az erdélyi református lelkészek és családjuk sajátos helyzetére is rávilágított az erdélyi társadalom történetében. Győrfi Dénes Kolozsvár és Enyed kulturális kapcsolatairól beszélt, külön figyelmet szentelve az EME vándorgyűléseknek és a Református Kollégium Könyvtára kutató könyvtárőreinek, köztük is különösen Vita Zsigmondnak és Dankanits Ádámnak. A harmadik előadást Keszeg Vilmos professzor tartotta Lokális emlékezet, lokális történelem címmel, közelebb hozva az érdeklődőkhöz az emlékezetkutatás és a történetírás teóriáit és jelenlegi gyakorlatát – például a közösségteremtő eseményekben. Az előadások sorát Szabó Emília magyartanár Virágkosár című értekezése zárta, amely az enyedi diákok által összeállított 1835, 1836 és 1837-ban kiadott évkönyvek bemutatására összpontosított
Az előadásokat követő vita a történetírás és a közösségi lét, az értelmiség szerepe és a közösség átalakulása kérdései körül folyt, ennek részét képezte Bodó Márta Egyház és színház című könyve bemutatása is. A vitában az előadókon kívül felszólalt többek között Csávossy György költő, borász szakember, Simon János, a Bethlen Kollégium volt igazgatója, Bodó Márta főszerkesztő, Bartha Katalin Ágnes tudományos kutató, az EME I. szakosztálya titkára, Dvorácsek Ágoston tanár, Józsa Miklós nyugalmazott magyartanár.
Másnap délelőtt az EME kutatócsoportja Torockóra utazott, a néprajzi múzeum, a temető megtekintése után Szőcs Ferenc polgármesterrel találkoztak, aki a település helyzetéről számolt be, majd megtekintették az unitárius templomot, a Kis Szent Teréz gyermekvédelmi központot, és részt vettek a helybeli Sebes Pál Általános Iskola nyolcadikosainak ballagási ünnepélyén. A torockói iskolalátogatás szervezője a helybeli magyartanár, a Bethlen Kollégium végzettje, jelenleg a BBTE mesterképzős hallgatója, Szabó Emília EME-tag volt.
Délután enyedi városnéző séta következett Józsa Miklós vezetésével, irodalomtörténeti nevezetességekkel a középpontban: Áprily Lajos egykori lakóházai, a Kemény–Zeyk-ház, az iskolamúzeum, tárgyi és szöveges emlékekkel, az önképzőkörök mára igen értékessé lett jegyzőkönyveivel.
Szombat délelőtt a könyvtári kutatás után Dvorácsek Ágoston fizikatanár, a Fenichel Sámuel Önképzőkör elnöke vezetésével rövid tárlatvezetésre került sor az iskolaépületben levő régi természetrajzi és kuriózumtárban, majd a kolozsvári vendégek a Fenichel Sámuel Önképzőkör tudományművelése és tehetséggondozása tíz évével ismerkedtek, amelynek során nemcsak ígéretes indulások színterének bizonyult a schola tudós műhelye, hanem például a Természet Világa, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Magyar Hivatalos Közlönykiadó folyóirat, a Művelődés és más fórumok helyet is adtak a fiatal kutatók eredményeinek.
Az enyedi tanulmányi napok baráti légkörben teremtettek alkalmat a szakmai találkozásokra és ismeretgyűjtésre, kapcsolatteremtésre. Köszönet illeti a résztvevőket – a mintegy harminc lelkes tanárt, kutatót, művelődéspártolót – Enyedről, Kolozsvárról, Torockóról, Marosvásárhelyről. Fontos a folytatás is – az EME Erdélyi Tudományosság Napja novemberi fóruma (enyedi meghívottakkal), a könyvtári kutatások folytatása és publikálása, közös helytörténeti-irodalomtörténeti témákban, enyedi diákok egyetemi tanulmányainak, szakmai pályájának közös elősegítése.
EGYED EMESE. Szabadság (Kolozsvár)2012. augusztus 28.
Répás: kormány előtt a külhoni magyarok nyelvvizsgapontjait szabályozó rendelettervezet
Már a kormány előtt van az rendelettervezet, amely megoldja a külhoni magyaroknak a nyelvvizsgáért Magyarországon járó többletpontok kérdését - mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár kedden az MTI-nek.
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár azt követően nyilatkozott, hogy előadást tartott a Rákóczi Szövetség főiskolásoknak rendezett nyári táborában.
A módosítás lehetővé teszi, hogy azok a külhoni magyar diákok, akik magyar nyelvű középiskolában sikeresen leérettségiztek az államnyelvből, ezt középfokú nyelvvizsgaként tudják elfogadtatni Magyarországon, és a felvételi eljárásban is többletpontokat kaphassanak.
Erre már a 2013-as év eleji keresztféléves eljárásban lehetőség lesz - jelezte a helyettes államtitkár. Répás Zsuzsanna úgy fogalmazott: megszüntetik azt az igazságtalan gyakorlatot, amelyet 2007-ben, még az előző szocialista kormány alakított ki.
A rendezvényen szó volt a nemzetpolitika aktuális kérdéseiről, feladatairól, a környező országokban ősszel tartandó választásokról. Felmerültek az ösztöndíj-lehetőségek, így a közelmúltban indított Szász Pál jogászösztöndíjról is beszéltek.
Répás Zsuzsanna közlése szerint érintették az egyszerűsített honosítás kérdését is. Emlékeztetett, hogy eddig már több mint 300 ezren adtak be kérelmet, és meghaladja a 200 ezret az esküt tévők száma.
Az MTI kérdésére elmondta: az ősz folyamán kisebb módosítások várhatók, ezek elsősorban a nyugati magyarságot érintik majd. Mint kifejtette: a három hónapos időtartamot, amely alatt a honosítás megszerezhető, már nem igazán lehet rövidíteni, ugyanakkor a nyugati magyarok esetében, ha az állampolgárság megállapítását kérték, az hosszú, bonyolult, időigényes és költséges folyamat volt. Itt várhatóak egyszerűsítések - jelezte.
Rámutatott: két évvel ezelőtt az új kormány az összetartozást állította a nemzetpolitika középpontjába. Nagyon fontos, hogy az összetartozást meg tudják élni a 21. században is. A fiatalokat más eszközökkel kell megszólítani, és ehhez meg kell találni a megfelelő eszközöket. Emellett ugyanakkor a hagyományos fórumokat sem szabad hagyni kiüresedni - jegyezte meg Répás Zsuzsanna.
A Rákóczi Szövetség 24. alkalommal rendezi meg a Kárpát-medencei főiskolás táborát, augusztus 27. és szeptember 1. között a szentendrei Pap-szigeten. A környező országok magyar diákszervezetei mellett Csehországból is érkeztek a táborba résztvevők, akiknek politikai, gazdasági és szociológiai témákban is tartanak előadásokat. Prágától Székelyudvarhelyig összesen 21 külhoni és magyarországi diákszervezet 110 egyetemistáját és főiskolását várták a táborába - mondta el az MTI-nek korábban Csáky Csongor, a szövetség főtitkára.
A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson a Kárpát-medencei magyar értelmiségi kapcsolatok kialakítására és megerősítésére, a Kárpát-medencei magyar egyetemi szervezetek együttműködésének segítése. Emellett a rendezvény előadásaival a tájékozódást és a szakmai felkészülés lehetőségét is nyújtja a hallgatóknak a közélet, a gazdaság, a tudomány és a kultúra területén.
MTI2012. október 30.
Répás: kiemelt nemzetpolitikai feladat a fiatal jogászok megfelelő képzése - Kiemelt nemzetpolitikai feladatnak nevezte a fiatal jogászok megfelelő képzését Répás Zsuzsanna, amikor kedden, a budapesti Magyarság Házában köszöntötte a Szász Pál szülőföldi jogász ösztöndíj 25 nyertesét.
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint fontos, hogy olyan szakértői gárda jöjjön létre, amely magabiztosan jár el a szakmai kérdésekben, és versenyképes tudásával hozzájárul a magyar jogász szakma és jogász társadalom nemzetközi megbecsültségéhez.
Répás Zsuzsanna felidézte, az ösztöndíjat azzal a szándékkal alapította a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, együttműködve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-vel, hogy a külhoni magyar gazdasági jogászképzést fejlesszék.
A cél az, hogy olyan magasan kvalifikált, gazdasági joghoz értő fiatal jogászokat támogassunk, akik sikeresen járulhatnak hozzá a külhoni magyarság jogi és gazdasági gyarapodásához - fogalmazott, jelezve: a program szakmai és tudományos hátterét a Budapesti Ügyvédi Kamara biztosítja. A helyettes államtitkár rámutatott arra is, "a magyarság jogi gyarapodását szem előtt tartva az ösztöndíjjal párhuzamosan a magyar jogászságot a jogvédelem érdekében is meg kívánják erősíteni".
Kiemelt projekt a külhoni magyarok jogsegélyének biztosítása - mondta, emlékeztetve arra, hogy a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és Intézet 2012 júniusában állt fel. Az alapítvány nyári egyetemet is szervezett épp azzal a céllal, hogy elősegítsék a fiatal jogászok képzését, és egy hálózat kiépítését közöttük.
Kitért arra is, hogy az utóbbi két évtizedben bővült a magyar nyelvű felsőoktatási kínálat a határokon túl. Ez egyrészt a helyi magyar politikai képviselet politikájának eredménye, másrészt a magyar állam közreműködésével megalapított egyetemeknek köszönhető - állapította meg.
A tapasztalatok azonban arra is rávilágítottak, hogy a versenyképes tudás biztosításához csak az intézmény léte nem elégséges. Fontos, hogy alkalmazkodjanak a munkaerő-piaci igényekhez, versenyképes tudással vértezzék fel a fiatal tehetségeket - fűzte hozzá.
Réti Pál, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke arról beszélt, hogy a fiatal jogászok tutorálására felkért ügyvédi irodák jól szervezettek, "gyárszerűen működnek" és a munkafolyamatokat pontosan megszervezik. Kiemelte: az ösztöndíjasok nagyon fontosak Magyarország számára, összekötő kapcsot jelentenek a szomszéd népekhez.
Papp-Váry Borbála, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese reményét fejezte ki, hogy az ösztöndíjasok száma tovább bővülhet majd az elkövetkező években.
A Szász Pál ösztöndíj havi ötvenezer forintos juttatással jár. Tízen Erdélyből, öten a Felvidékről, hárman-hárman a Vajdaságból és Kárpátaljáról, ketten-ketten pedig Szlovéniából és Horvátországból nyerték el a támogatást.
(MTI)2012. november 6.
Nagyenyedi Magyar Kulturális Napok
Gazdag programmal várja idén is a kultúra kedvelőit Nagyenyedre a Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozata, a Dr. Szász Pál Egyesület és a Marosgombási Református Egyházközség szervezésében. Az első nap – november 9., péntek – témája Áprily Lajos emlékezete. A költő munkásságát Király László és Józsa Miklós nyugalmazott magyartanárok méltatják, Jancsó Miklós és Rekita Rozália kolozsvári színművészek pedig a Magasra száll az ember dallama című versösszeállítással tisztelegnek Áprily Lajos emléke előtt, születésének 125. és halálának 45. évfordulója alkalmából, du. 4 órától a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. November 10-én, szombaton de. 11 órakor Lőrincrévén, a református gyülekezeti teremben Karsai Zsigmond néptáncos-népdalénekes-festőművész emlékkiállítása nyílik meg, beszédet mond dr. Juhász Tamás egyetemi tanár. Este 8 órakor szüreti bál lesz Nagyenyeden a LUK étteremben (Libertăţii u. 9.), muzsikál a Kéknefelejcs együttes, fellép a felvinci néptáncegyüttes. November 11-én, vasárnap Marosgombáson folytatódik a program. Délelőtt 11 órától istentiszteletre várnak mindenkit a helyi református templomba, igét hirdet Sikó Levente lelkipásztor, majd leleplezik Székely Mihály emléktábláját. Méltató beszédet mond dr. Csávossy György író, fellép a Bethlen Gábor Kollégium Collegium Gabrielense együttesének zenekara, Kelemen Ferenc irányításával. Délután 4 órától Nagyenyeden, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban folytatódik a program: Székely Mihály születésének 100. és halálának 10. évfordulója előtt tisztelgő kiállítást Pópa Tibor helyi református lelkipásztor nyitja meg, Józsa Miklós pedig volt pályatársként Székely Mihály tanári pályáját méltatja.
Szabadság (Kolozsvár)