udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
177
találat
lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 | 151-177
Névmutató:
Székely Ervin
2004. július 21.
A romániai magyar sajtónak a helyhatósági választásokban betöltött szerepét és a médiumok helyzetét vizsgálták Nagyváradon, a Free Press Romania Alapítvány szervezte kétnapos szemináriumon. A tízesztendős múltra visszatekintő alapítvány a külső sajtómunkatársak támogatására született, általa jött létre előbb az erdélyi Krónika, majd az Erdélyi Riport, sommázta tevékenységüket Stanik István lapkiadó, a Free Press vezetője. Ezúttal Gáspárik Attila médiaszakértő az Audiovizuális Tanács tagjaként, Székedi Ferenc televíziósként, Magyari Nándor szociológusként, Székely Ervin politikusként fejtette ki véleményét az idei helyhatósági választásokról. „Romániában ma elsöprő manipulálási lehetőség van a televíziózásban" – mondotta Gáspárik Attila. Médiaszakemberek szerint az RMDSZ részvétele a romániai politikai kampányműsorokban csekély volt, a magyar közszolgálati média pedig ugyanazon a szinten kampányolt az illegitim MPSZ-nek, mint az erdélyi magyar érdekképviseleti szövetségnek, így nem is csoda, ha a romániai magyarok nem szívesen mentek el szavazni. A médiaszakemberek szempontjai szerint gyenge minősítést kapott az RMDSZ kampánya. /Balla Tünde: Ősszel csatatér lesz a média. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 21./2004. szeptember 25.
A Kolozsváron megalakult kampánystábban öt megyéért, Biharért, Aradért, a Szilágyságért, Szatmárért és Máramarosért felelős Lakatos Péter, az RMDSZ Bihar megyei elnöke erről a vidékről 40 ezer aláírást remél Markó Béla elnöki jelöléséhez. Bihar megyében tíz fő jelentkezett képviselőnek a helyi RMDSZ irodánál. Névsor szerint: Bradács Alíz margittai jogász, Dérer Ferenc újságíró, Fazakas László margittai református lelkész, Lakatos Péter, Pete István, Póti Csaba bihari informatikus, Sarkady Zsolt, Sóki Béla székelyhídi matematikus, Szentmiklósi Zoltán agrármérnök és Székely Ervin. Egy hét múlva Nagyváradon 401 küldött rangsorolja a jelölteket, miután mindegyik bemutatkozott és ismertette programját. /Tíz bihari a parlamentbe készül. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./2004. október 4.
Hat erdélyi megyében rendeztek a hét végén előválasztásokat. Beszterce-Naszód, Fehér és Hunyad megyékben a magyarok kis számára való tekintettel csakis a közvetett előválasztások jöhettek szóba. Maros megyében viszont, ahol a magyarok aránya 39 százalék, és Szilágy megyében, ahol közel 28 százalékban élnek magyarok, adottak voltak a feltételek, mégsem vállalkoztak a közvetlen választások megszervezésére. Fehér megyében igen kicsi az esélye annak, hogy az RMDSZ szenátort vagy képviselőt jutasson a parlamentbe, de a töredékszavazatok visszaosztásakor bármi lehetséges. Az okt. 1-jei küldöttgyűlés rangsorolása következtében az első helyen Rácz Levente megyei elnök végzett, aki a képviselőházi listát vezeti majd, a szenátorlista első helyére a második helyezett Tóth Csaba gyulafehérvári RMDSZ-elnök került. Beszterce-Naszód megyébe az RMDSZ-t Kocsis András, a képviselőlista első helyezettje, vagy Koszorús Zoltán szenátori listavezető képviselheti. Hunyad megyében igazán csak a képviselőjelöltnek van esélye, erre a tisztségre a küldöttek a jelenlegi képviselőt, Winkler Gyulát javasolták. A Maros megyei RMDSZ képviselőjelöltjeinek listája első öt helyére Kerekes Károly, Borbély László, Kelemen Attila, Benedek Imre és Jakab István került fel. A szenátor-jelöltek első helyén "hivatalból", az SZKT döntésének következtében Markó Béla szövetségi elnök szerepel, a másodikra pedig Frunda György SZKT-elnököt választották. Szilágy megyében Seres Dénes szenátor képviselőjelöltként indul. Bihar megyében a szenátori listát a jelenlegi szenátor, Pete István vezeti. A befutó helyen levő képviselők: Lakatos Péter, Sóki Béla és Székely Ervin. Az RMDSZ nem válaszolt pozitívan a Magyar Polgári Szövetség azon megkeresésére, hogy Biharban is állóurnás előválasztásokat tartsanak, sőt az együttműködés más formáira sem voltak hajlandók, Szilágyi Zsolt, az MPSZ jelöltje úgy döntött, nem vesz részt az RMDSZ-előválasztásokon. Szilágyi szerint az elektoros rendszer nem kellően átlátható, ellenőrizhető. Nem tartotta kizártnak, hogy függetlenként indul az őszi választásokon. /Sz. K.: Közvetett előválasztások hat megyében. Töretlen remény a töredékszavazatokban. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./2004. október 6.
Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke részt vett a szövetség Bihar megyei küldötteinek jelölő gyűlésén. Kifejtette, hogy az országos vezetés elégedett a problémás megyék közé sorolt Bihar helyi RMDSZ-szervezetének munkájával. Kiss Sándor, a Bihar megyei választmány elnöke kifejtette, elállt attól, hogy bejutó helyet ajánljon a Szilágyi Zsolt képviselőnek a listán, mivel a politikus folytatta az aknakmunkát az RMDSZ ellen. Bihar megyében tíz személyt 373 küldött rangsorolt az október 2-i maratoni nagygyűlésen. A 371 érvényes szavazatból 332-t dr. Pete István szenátor kapott, listavezetőként a szenátusi munka mellett döntött. Lakatos Péter, a Bihar megyei RMDSZ elnöke, aki képviselői mandátumért fog indulni, 292 szavazattal lett második. Sóki Béla székelyhídi matematika-informatika szakos tanár 233 szavazatot kapott, ő ugyancsak a képviselőházi munkát választotta. Székely Ervinre 144-en voksoltak, harmadikként neki jutott még befutó hely a képviselői listán. /Balla Tünde: Takács Csaba elégedett a Bihar megyei RMDSZ munkájával. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./2004. október 13.
Az okt. 10-én lezajlott előválasztásokkal lezárul a Romániai Magyar Demokrata Szövetség őszi előválasztás-sorozata. A következő jelöltlisták alakultak ki: Arad megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Király András, Horváth Levente, Nagy István. Szenátorjelöltek: Cziszter Kálmán, Bölöni György Beszterce-Naszód megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Kocsis András, Toók Katalin, Szilágyi János. Szenátorjelölt: Koszorús Zoltán Bihar megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Lakatos Péter, Sóki Béla, Székely Ervin, Dérer Ferenc, Bradács Alíz, Sarkady Zsolt, Póti Csaba. Szenátorjelöltek: Pete István, Szentmiklósi Zoltán Brassó megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Kovács Attila, Kovács Csaba, Nádudvary György, Aranyosi István. Szenátorjelöltek: Szente László, Magdó János, Nedeczky László Bukarest, küldöttgyűlés, 2004. október 8. Képviselőjelöltek: Dr. Cihó Miron, Máté Csaba. Szenátorjelöltek: Dr. Kövér György, Kováts László Hargita megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Szenátorjelöltek: Verestóy Attila, Sógor Csaba, Dézsi Zoltán, Borbáth István, Zsombori Vilmos. Képviselőjelöltek: Kelemen Hunor, Antal István, Garda Dezső, Asztalos Ferenc, Korodi Attila, Melles Előd, Sebestyén Csaba Hunyad megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Winkler Gyula, Szőts Lajos. Szenátorjelöltek: Babóczi Imre, Dézsi Attila Kolozs megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Szenátorjelöltek: Eckstein-Kovács Péter, Szedilek Lenke, Bethlendi István, Váncsa Áron Pál. Képviselőjelöltek: Kónya-Hamar Sándor, Máté András Levente, Mátis Jenő, Vekov Károly, Kovács Péter Kovászna megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Képviselőjelöltek: Antal Árpád András, Tamás Sándor, Márton Árpád, ifj. Olosz Gergely, Haszmann Péter Pál, Dimény János. Szenátorjelöltek: Puskás Bálint Zoltán, Németh Csaba, Szabó Ilona, Papp Attila, Török Béla. Maros megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Kerekes Károly, Borbély László, Kelemen Atilla, Benedek Imre, Jakab István, Makkai Gergely. Szenátorjelöltek: Markó Béla, Frunda György, Szakács János Máramaros megye: Történelmi Máramaros: küldöttgyűlés, 2004. október 8., Nagybánya terület, urnás előválasztás, 2004. október 10. Képviselőjelöltek: dr. Bónis István (Nagybánya terület), Béres Ildikó (Történelmi Máramaros), Böndi Gyöngyike (Nagybánya terület). Szenátorjelöltek: Várady László (Történelmi Máramaros), Kádár Miklós (Nagybánya terület) Szatmár megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Varga Attila, Erdei Dolóczki István, Vizsnyai Csaba, Kereskényi Gábor, Antal István, Tóga István, Seres Ferenc, Reha Endre. Szenátorjelöltek: Szabó Károly, Kereskényi Sándor, Günthner Tibor, Kabai István, Juhász Zsolt Szeben megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Jakab Elek, Bándi István. Szenátorjelöltek: Benedek Zakariás, Balázs Béla Attila Temes megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9 Képviselőjelöltek: Toró T. Tibor, Marossy Zoltán. Szenátorjelölt: Bodó Barna A 2000-es választások nyomán az RMDSZ-t 26 képviselő és 12 szenátor képviseli a törvényhozásban. /Az RMDSZ véglegesítette jelöltlistáját. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./2004. november 27.
Nagyváradon nov. 25-én tartotta az RMDSZ kampányzáró gyűlését, az RMDSZ-kampányshowt, a magyarországi ATV-n látható Fásy Ádám mulatójával. Biró Rozália nagyváradi alpolgármester köszöntötte a bihariakat, majd így folytatta: „1920 június 4., egy döntéssel 103 ezer négyzetkilométeren 1,6 millió magyart taszítottak kisebbségi sorba csak itt, Erdélyben." Biró Rozália élhetőbb életet ígér azoknak, akik Erdélyben akarnak élni, dolgozni, gyermeket nevelni. Ezután jött este maratoni, mulatós része Fásy Ádámmal és csapatával. Közben rövid beszédekkel bemutatkoztak az RMDSZ Bihar megyei honatya jelöltjei: Pete István szenátor-, Lakatos Péter, Sóki Béla és Székely Ervin képviselő jelöltek. Az országos RMDSZ-t Nagy Zsolt, a kampánystáb vezetője képviselte. Kiss Sándor, a Bihar megyei tanács alelnöke, a megyei RMDSZ választmányi elnöke, a kampányban munkálkodó sokezer önkéntesnek köszönte meg a közreműködést. / (Balla Tünde): Kampányzáró több ezer bihari magyarral. Minden magyar felelős minden magyarért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./2004. december 2.
„Nekünk nem tetszik, ha a Fidesz vagy bármely magyarországi párt Románia területén játszadozik. Ha választósdit akarnak játszani, tegyék, de egyetlen román állampolgárt se keverjenek bele, nemzetiségtől függetlenül” – jelentette ki Nastase miniszterelnök újságírók előtt. Közben közel százezer moldovai állampolgár kapott román állampolgárságot! A Fidesz szerint Geoana külügyminiszter levele nem más, mint „a román szocialisták kampánytámogatása a magyar elvtársaknak”. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a román külügyminiszter levelét Magyarország belügyeibe történő nyílt beavatkozásnak tekinti, amit a magyar kormánynak szerinte vissza kell utasítania. Székely Ervin RMDSZ-es parlamenti képviselő elmondta, csodálkozna rajta, ha Bukarest betiltaná a kettős állampolgárság bevezetését. „Románia nem mérhet kettős mércével, hiszen moldovai honfitársai ezreinek adott állampolgárságot, akiket elvileg most meg kellene fosztania ettől” – nyilatkozta. Markó Béla RMDSZ-elnök ugyancsak leszögezte: semmilyen román törvény nincs, ami kizárná, hogy kettős állampolgárságot kapjanak az Erdélyben élő magyarok. Traian Basescu, a D. A. Szövetség második fordulós államfőjelöltje a Krónikának adott múlt heti interjúban leszögezte: nincs kifogása a kettős állampolgárság ellen. /Rostás Szabolcs: Nastase az állampolgárság ellen. = Krónika (Kolozsvár), dec. 2./2004. december 3.
Öt képviselői és két szenátori mandátummal kevesebb jutott az idén az RMDSZ-nek. A jövőben az RMDSZ-t 22 képviselő és 10 szenátor képviseli. A töredékszavazatok elosztása után a szövetségnek lesz egy Galac megyei képviselője is a következő parlamenti ciklusban. Bihar megyében a harmadik, Hargita megyében az ötödik, Maros megyében a negyedik, Szatmár megyében a harmadik képviselői helytől esett el az RMDSZ, és elvesztette egyetlen Hunyad megyei és bukaresti képviselőjét is. Került azonban egy Galac megyei képviselői mandátum, ezt Székely Levente Csaba, a helyi RMDSZ-szervezet vezetője tölti be. A vesztesek a Bihar megyei Székely Ervin, a Hunyad megyei Winkler Gyula. A Maros megyei RMDSZ-lista negyedik helyezettje, Benedek István, a Szatmár megyei harmadik, Visnyai Csaba, illetve a bukaresti Ciho Miron új jelöltként pályázott parlamenti mandátumra. Ami a szenátorokat illeti, két mandátumot vesztett az RMDSZ: a második Szatmár megyei szenátort (Kereskényi Sándor), illetve a négy évvel ezelőtti visszaosztáskor elnyert Calarasi szenátori helyet (Vajda Borbála). /Elosztották a mandátumokat. RMDSZ: 22 képviselő, 10 szenátor. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./2004. december 3.
Hét honatyával kevesebbel kezdi az RMDSZ az új parlamenti ciklust: a választásokat követően a magyar szenátorok száma 12-ről 10-re, a képviselőké pedig 27-ről 22-re apadt. A felsőházban Kereskényi Sándor és Vajda Borbála szenátor, a képviselők közül pedig Winkler Gyula és Székely Ervin nem kapott újabb mandátumot. Ezenkívül nem jutott parlamenti megbízatás a Szatmár megyei lista harmadik, a Maros megyei lista negyedik, illetve a Hargita megyei lista ötödik jelöltjének, Vizsnyai Csabának, Benedek Imrének és Korodi Attilának; a felsorolt helyek négy évvel ezelőtt még befutónak számítottak. A Kárpáton túli megyékben „helycsere” történt: a töredékszavazatok elosztását követően Pataki Júlia képviselőt a galaci Székely Levente Csaba váltja fel a törvényhozásban. Kereskényi Sándor a jövőben a kultúrpolitika terén kíván tevékenykedni. Vajda Borbála egy könyvelési cég tulajdonosa, így a vállalkozását vezeti a továbbiakban. Winkler Gyula úgy nyilatkozott, az RMDSZ vezetői már jelezték, hogy számítanak pénzügyi szaktudására. Székely Ervin elmondta: újságíróként került be a parlamentbe, s ha másvalami nem adódik, visszatérne a sajtóba, de kormányzati munkát is elfogadna. /Nem újrázhat több hazai magyar politikus. = Krónika (Kolozsvár), dec. 3./2005. január 19.
További négy államtitkár személyéről döntött január 18-án Bukarestben az RMDSZ Operatív Tanácsa. Az Operatív Tanács a következő személyeket javasolja államtitkári tisztségekbe: Demeter Attilát az Ipari- és Szolgáltatásügyi Minisztériumba; Korodi Attilát a Környezetvédelmi Minisztériumba, Kötő Józsefet a Nevelésügyi- és Kutatási Minisztériumba, Székely Ervint pedig az Igazságügyi Minisztériumba. /Újabb RMDSZ-es államtitkárjelöltek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19./2005. január 20.
Markó Béla szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes január 19-én tartott sajtótájékoztatóját nagy érdeklődés kísérte. Kiemelte, hogy Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök és a kormány tagjai első külföldi útja Magyarországra vezetett – jelzésértékű. Újdonságszámba megy az a terv, hogy a két ország kormánya közös ülést tartson. Markó bejelentette, hogy az igazságügyi tárcánál Székely Ervin volt képviselőt javasolták államtitkárnak. A referendum kapcsán hangsúlyozta, az RMDSZ is küzd az autonómia különböző formáiért – de csakis alkotmányos úton és törvényes eszközökkel. /Béres Katalin: Méltányos lenne az arányos képviselet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./2005. január 20.
Január 18-án az RMDSZ Operatív Tanácsa további négy államtitkár személyéről döntött. Az Igazságügyi Minisztériumba Székely Ervint javasolja államtitkári tisztségbe a szövetség. Az elmúlt tizenkét évben az alsóház jogi bizottságában képviselőként tevékenykedő Székely Ervin kifejtette: nem túlzás azt állítani, az igazságügyi tárcán áll vagy bukik, hogy 2007-ben Románia csatlakozik-e az unióhoz. Jelenleg 24 szervezet harcol a korrupció ellen, ezért a sok bába között elvész a gyermek. Székely véleménye szerint egyetlen intézménybe kellene összevonni a korrupcióellenes szervezeteket, alá kellene rendelni a parlamentnek. Ami az államtitkári posztoknak az algoritmus szerint történő elosztása körüli miniszteri tiltakozásokat illeti, Székely Ervin elmondta: a minisztereknek tudomásul kell venni, hogy ez egy politikai kormány. A politikai pártok egyezsége biztosíthatja a parlamenti többséget és a stabil kormányzást. /Köllő Katalin: Székely: Az igazságügyi tárcán áll vagy bukik a csatlakozás. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20./2005. január 21.
Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök és Monica Macovei igazságügy-miniszter beváltotta ígéretét, miszerint az államtitkárokat nem politikai, hanem csakis szakmai kritériumok alapján nevezik ki. A január 20-án tartott kormányülésen a miniszterelnök az igazságügyi tárca vezetőjének javaslatára Kibédi Katalin 48 éves jogászt, a szatmárnémeti törvényszékhez tartozó ügyészség volt főügyészét nevezte ki az RMDSZ számára fenntartott államtitkári tisztségre, holott erre a funkcióra a szövetség Székely Ervin volt Bihar megyei képviselőt javasolta. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke kifejtette: a szövetséget meglepetésként érte Kibédi Katalin kinevezése. Tariceanu kormányfő ugyanakkor elfogadta az RMDSZ jelöltjét az egyik kormányfőtitkársági vezető tisztségre, erre a szövetség a nagyváradi Cseke Attila Zoltánt javasolta, továbbá kinevezett még három RMDSZ-es államtitkárt: Demeter Attilát a gazdasági és kereskedelmi minisztériumba, Korodi Attilát a környezetvédelmi minisztériumba és Niculescu Tónit a külügybe. /Államtitkárságok – a koalíció szakítópróbája? Megvétózta az RMDSZ jelöltjét az igazságügyminiszter. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 21./ A 48 éves Kibédi Katalin Szatmár Megyei Ügyészség főügyészeként dolgozott, és nem RMDSZ-tag. /Belföldi hírek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 21./2005. január 24.
Hatra emelkedett a Tariceanu-kormányban az RMDSZ-es államtitkárok száma, miután a miniszterelnök a hétvégén jóváhagyta Kötő József kinevezését az oktatási tárcához. Az RMDSZ Operatív Tanácsa Csutak Istvánt javasolta államtitkárnak az integrációs minisztériumba. Kötő Józsefet elsősorban a kisebbségi oktatással foglalkozik majd a tárcánál. Emlékezetes, hogy Mircea Miclea miniszter korábban többször hangsúlyozta, nem szívesen dolgozna együtt az RMDSZ által javasolt államtitkárral, különösen, ha beosztottja a felsőoktatásért felelne. Az RMDSZ Székely Ervin jogászt, volt Bihar megyei képviselőt javasolta államtitkárnak az Igazságügyi Minisztériumban. Takács Csaba ügyvezető elnök leszögezte: kitartanak álláspontjuk mellett azután is, hogy a tárcánál magyar nemzetiségű államtitkárt neveztek ki Kibédi Katalin volt szatmárnémeti törvényszéki főügyész személyében. /Cseke Péter Tamás: Hat RMDSZ-es államtitkár: Kötő után Csutak következik. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./2005. január 27.
Az egészségügyi tárca államtitkárává kinevezték Székely Ervint, aki az elmúlt 10 évben Bihar megye parlamenti képviselője volt. A parlamenti választásokon kiesett az RMDSZ parlamenti jelöltjei közül a jogász végzettségű politikus. Székely Ervin kinevezésével immár a harmadik államtitkári tisztség jutott Biharnak, Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes lett, Varga Gábor pedig az országos szabadalmi és védjegyhivatal államtitkári rangú vezetője. Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ önkormányzati tanácsának alelnöke kiemelkedőnek értékelte ezt az eredményt. Azt szeretnék – mondotta –, hogy a megyei igazgatóságon és felügyelőségeken is vezetői, illetve döntéshozói feladatkörbe helyezzenek magyarokat. A megyei prefektúrán Tódor Albert, a korábbi nagyszalontai polgármester a prefektúra főtitkára lesz. /(Balla Tünde): Három államtitkár Biharból. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 27./2005. január 28.
Calin Popescu Tariceanu kormányfő január 26-án hivatalosan is kinevezte az RMDSZ államtitkárjelöltjeit: Székely Ervint az egészségügyi minisztériumba, Csutak Istvánt az integrációs tárcához és Jakab Istvánt a pénzügyminisztériumba. /Újabb három RMDSZ-es államtitkárt neveztek ki. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./2005. február 1.
Hála az RMDSZ Operatív Tanácsának, a parlamenti választásokon, illetve az előválasztásokon kikopott honatyák jobbnál jobb prefektusi, államtitkári székhez jutnak, írta Simó Erzsébet, a lap munkatársa. Háromszéken egyelőre mélységes titok övezi a leendő intézményvezetők névsorát. Úgy tudni, a kulisszák mögött minden székért kegyetlen küzdelem folyik. Meglepetés érte a magyar államtitkárok nevesítésekor, jegyezte meg, például a volt Bihar megyei képviselőnek, Székely Ervinnek az egészségügyi államtitkári tisztségbe való kinevezése. Az előválasztásokon Székely harmadik lett, ami azt jelenti, hogy saját hívei között sem elismerésnek. Több mint tíz évig volt képviselő, de alig hallatta hangját. Publicisztikája ellenben figyelemfelkeltő volt, a pártaktivista tipikus megszólalása miatt. Székely Ervin annak idején a Bihari Naplóban amatörizmussal vádolta meg az autonómiastatútum elkészítőit, a Krónikában meg azt nyilatkozta, hogy ,,ilyesmit még Adolf Hitler sem merészelt volna papírra vetni”. Nos, ez az ember államtitkári székébe huppant. /Simó Erzsébet: Jótett helyébe jót várj! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 1./ Székel Ervin idézett nyilatkozata: Pengő Zoltán: Hitler és a székelyföldi autonómia. = Krónika (Kolozsvár), 2004. márc. 8./2005. február 10.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes az RMDSZ színeiben tevékenykedő 3 miniszterrel és 9 államtitkárral, illetve az RMDSZ szenátusi és a képviselőházi frakcióinak elnökeivel találkozott. „Csakis az RMDSZ tisztségviselői azok, akik a szövetség programját megvalósíthatják. A kormányprogramban foglaltak között egyik prioritásként szerepel a kisebbségi törvénytervezet kidolgozása, ennek érdekében már történtek egyeztetések nemzetközi szervezetek szakértőivel is” – tette hozzá Markó Béla. A megbeszélés keretében Borbély László közmunkálatokkal és területrendezéssel megbízott miniszter a költségvetés csökkentésének következményeit taglalta, jelezve, hogy ebben az évben minisztériumának számos folyamatban lévő programot kell leállítania. Székely Ervin és Kötő József államtitkár az egészségügyben és a tanügyben dolgozók gondjaira hívta fel a miniszterelnök-helyettes figyelmét. Az RMDSZ frakcióelnökeinek, minisztereinek és államtitkárainak konzultatív jellegű megbeszéléseire ezentúl kétheti rendszerességgel kerül sor. A megbeszélés során a résztvevők hat munkacsoport létrehozásában állapodtak meg, amelyek a tanügy-művelődés és sajtó, jog, emberjog és vallásügy, gazdaság és pénzügy, közigazgatás, szociális kérdések és egészségügy, valamint a külügyek és integráció területeit foglalják magukba. /Állandósítják az RMDSZ kormányzati tisztségviselőinek megbeszéléseit. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 10./2005. február 24.
Székely Ervin egészségügyi államtitkár elmondta, hogy az egészségüggyel kapcsolatos törvénykezésért, a parlamenttel való együttműködésért, az adminisztrációért, a sajtóval meg a szakszervezetekkel való kapcsolattartásért felel. A jogász végzettségű államtitkár azelőtt a képviselőházban a jogi bizottság tagja volt. /Béres Katalin: Hogyan „gyógyít” a jogász? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 24./2005. február 25.
RMDSZ a kormányban, a prefektúrákon és az országos intézményekben: Kormányban Markó Béla – a művelődési, az oktatási és az európai integrációs tevékenységeket felügyelő miniszterelnök-helyettes, Nagy Zsolt – távközlési és informatikai miniszter, Borbély László – közmunkaügyi és területrendezési megbízott miniszter, Winkler Gyula – kereskedelmi megbízott miniszter. Államtitkárok Cseke Attila Zoltán – Kormányfőtitkárság, Csutak István – Integrációs Minisztérium, Demeter Attila – Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium, Jakab István – Pénzügyminisztérium, Korodi Attila – Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium, Kötő József – Oktatási és Kutatási Minisztérium, Markó Attila – Etnikumok Közötti Kapcsolatok Hivatala, Niculescu Tóni – Külügyminisztérium, Székely Ervin – Egészségügyi Minisztérium. Prefektusok Szilágyi János – Beszterce, Böndi Gyöngyike – Máramaros, György Ervin – Kovászna, Madaras Lázár – Mehedinti. Alprefektusok Burckhárdt Árpád – Maros, Dézsi Zoltán – Hargita, Horváth Levente Ákos – Arad, Marossy Zoltán – Temes, Riedl Rudolf – Szatmár, Seres Péter – Krassó-Szörény, Szakál András – Brassó, Végh Sándor – Szilágy. Központi intézményekben Asztalos Csaba – Elnök, Diszkrimináció-ellenes Országos Tanács, Birtalan József – Elnök, Közalkalmazottak Ügynöksége, Péter Elek – Vezérigazgató, Országos Ásványvíz Társaság, Tánczos Barna – Vezérigazgató, Állami Mezőgazdasági-tulajdon Ügynökség, Varga Gábor – Elnök, Szabadalmi és Találmány Hivatal, Gáspárik Attila – Alelnök, Országos Audiovizuális Tanács, Neményi József – Alelnök, Országos Versenytanács. /RMDSZ a kormányban, prefektúrákon és az országos intézményekben. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 25./