udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
283
találat
lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 271-283
Névmutató:
Szabó Gyula
2007. január 29.
Bencző Dénes, Homoródalmás község nyugalmazott unitárius esperese Két világ határán című új könyve folytatása az elmúlt években megjelent kötetnek, amelyben temetési beszédek is olvashatók. A gyászoló gyülekezet, a hozzátartozók később a leírtak olvastán összefoglalást, eligazítást kaphatnak az elhunyt életéről. A több évtizedet felölelő és sokszor névre szóló írások a néprajzos számára is izgalmas olvasmány. Olvasható az a gyászbeszéd is, amely Szabó Gyula író temetésén hangzott el. /Ferencz Imre: Recenzió helyett. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 29./2007. február 24.
Rendhagyó módon szakácskönyvet mutattak be Kolozsváron a Gaudeamus könyvesboltban február 22-én. H. Szabó Gyula, a kötetet gondozó Kriterion Könyvkiadó igazgatója elmondta: sorozatindítónak szánják a könyvet, amely a Kriterion Konyha első darabja. Készülőben van egy 100 éves kolozsvári szakácskönyv megjelentetése is. /Sándor Boglárka Ágnes: Az egészséges étkezés szakácskönyve. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 24./2007. április 3.
Megjelent Kolozsváron a 111 vers erdélyi költőnőktől című kötet, a Kriterion antológiasorozatának legfrissebb darabja. H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója rámutatott, sikeresek az ilyen gyűjtemények, nagyobb az érdeklődés az antológiák iránt. Két antológiasorozatuk is van. Megjelent 101 vers Kolozsvárról, a szerelemről, Székelyföldről. Katona Éva kérte, hogy csak az ő válogatásában megjelent könyveknél használják a 111-es számot. /Stanik Bence: Költőnő-köteg. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3./2007. április 24.
A magyarországi és határain túli egyházüldözésekről szóló, dr. Tímár Ágnes és Szabó Gyula szerzőpáros Utak és útvesztők című könyvét április 24-én Csíkszeredában mutatják be. /Utak és útvesztők. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 24./; Kiegészítés: a könyv a 18 évet börtönben töltött Lénárd Ödön katolikus pap írásait tartalmazza a kommunista diktatúra alatti egyházüldözésről. Ezt kiegészítették dr. Tímár Ágnes, Szabó Gyula és Soós Viktor Attila történész. A pontos cím: Lénárd Ödön, Tímár Ágnes, Szabó Gyula, Soós Viktor Attila: Utak és útvesztők. Kairosz Kiadó, Budapest, 2006.2007. június 13.
Homoródalmáson született Szabó Gyula, a Gondos atyafiság, A sátán labdái, a Húgom, Zsuzsika és további regények, novellák, elbeszélések szerzője. A harmadik éve távozott író emlékét őrzik a faluban. Halálának első évfordulóján kopjafát állítottak a sírjánál, a második évfordulóra Tordai Árpád tanár rövid színdarabot írt a Gondos atyafiságból, amelyet az iskola diákjai mutattak be. Az idei falunapok keretében, szeptemberben Szabó Gyula-emlékszobát avatnak. Szabó Gyula gyermekei édesapjuk íróasztalát, kéziratait, A sátán labdáit ábrázoló festményt, könyveinek sorozatát és személyes tárgyait vinnék oda. A falakra Szabó Gyula-idézetek és családi képek kerülnek. /b. d. : Szabó Gyula-emlékház. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 13./2007. június 30.
Itthagyott minket Domokos Géza is, írta Magyari Lajos, aki soha magáért, Erdély, Románia magyarságáért küzdött mindig. Elment Sütő András, az egyik legnagyobb magyar író és Beke György, Erdély legkiválóbb riporter-közírója. „Fogyunk-veszünk. ” Magyari Lajos szerint Domokos Géza Erdély magyarságának egyik legkiválóbb szelleme és leggerincesebb harcosa volt, a XX. század végének szellemi Bethlen Gábora. Energiáját arra fordította, hogy „újságszerkesztőként, könyvkiadóként mentse meg az erdélyi-romániai magyar kultúrát, nemzetrészünk eltiportatásra szánt szellemiségét. ” „A Szabó T. Attila, Sütő András, Szabó Gyula, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár és társaik által összehordott kövekhez Ő adta az összetartó, forró mészkötést”. /Magyari Lajos: És mégis áll az Igevár... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 30./2007. július 11.
Banner Zoltán és a Kriterion Könyvkiadó volt a meghívottja annak a rendezvénynek, amelyet nemrég tartottak Székelyvéckén (Maros megye), az ifjúsági táborban. A megjelentek Dsida Jenő-verseket hallgathattak meg Banner Zoltán előadásában, a Kriterion által Zarándokút cím alatt megjelentetett kötetből. Az est házigazdája H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója volt, aki ismertette a kötethez kapcsolódó Erdélyi hangok című CD-t, és annak előadóját, a Békéscsabán élő Banner Zoltán művészettörténészt, előadóművészt. Banner Zoltán a vele készült beszélgetésben kifejtette, most lesz 75 éves, unalmas lenne, ha elkezdené az életrajzát mondani, a legfontosabb talán az, hogy erdélyi költő, művészettörténész és előadóművész. Szatmárnémetiben született l932. július 12-én, s nagyon korán mind a három pályán elindult. Kolozsváron volt egyetemista, dolgozott az Utunknál és egy évig a bukaresti Oktatási és Művelődésügyi Minisztériumban a Nemzetiségi Főosztályon. Ezen állások mellett körvonalozódott pályája három vonulata: a versírás, a versmondás és az erdélyi magyar művészet jelenéről és múltjáról való írásműfaja. Figyelte, hogyan fejlődött, hogyan alakult az erdélyi magyar művészet. Az anyanyelvű irodalom volt a központban. A képzőművészet ugyanolyan fontosságú, mint az irodalom, de ez nem volt benne a köztudatban, ezért Banner elkezdett műkritikával foglalkozni. Eddig harmincöt kötete jelent meg az erdélyi magyar művészetről. Mattis-Teutsch János művészetéről ő írt először könyvet. Bannernek a képzőművészet mellett volt egy rögeszméje: az erdélyi népi művészet és naiv művészet. Bandi Dezsőnek a mozgalmát nagyon nagyra értékelte és mellé állt elejétől kezdve. Csillagfaragók címen írt is egy könyvet 1972-ben. Következtek a monográfiák: Szervátiusz Jenő nevét említené, Bordi Andrást, aki a marosvásárhelyi művészeti központ képviselője volt, és végül Benczédi Sándorról és Mohi Sándorról is írt. 1990-ben jelent meg Magyarországon az Erdélyi magyar művészet a XX. században című kötete. Ezt tartja a főművének. Ez ma már könyvritkaságnak számít. Később írt egy újabb kötetet a naiv és népi művészekről, Teremtő önvédelem címmel, amely 1994-ben jelent meg Budapesten, a Hét Torony Kiadónál. Ezelőtt pár évvel kötetet szerkesztett az erdélyi művészek írásaiból Kép, eszme, látvány (Mentor Kiadó) címmel. E három kötet egy kis mikrokozmoszként magába foglalja 80 év művészetét. Művészettörténeti hármaskönyvének tartja ezeket. /Székely Ferenc: Erdélyt vittem, reménységet hoztam. Beszélgetés Banner Zoltánnal. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 11./2007. július 14.
A Háromszék napilap átvette a kolozsvári Helikon folyóirat június 25-én megjelent /482./ számából Szőcs István írását. A szerző sértőnek tartotta, hogy Stefano Bottoni történész azt írta valahol: Marosvásárhelyen már két nap múlva úgy érzi az ember, hogy elfogyott körülötte a levegő. Szőcs leszögezte, maga a város még mindig tartja magát, meg tudta őrizni színházát, szimfonikus zenekarát, könyvtárait és önmagát; annak ellenére is, hogy az elmúlt harminc-egynéhány évben iszonyatos exodust kellett átvészelnie. Bottoni pár éve kirobbantotta a Sütő András–Szabó Gyula–Földes László-vitát. Szőcs feltételezi, hogy Bottoni a Látó folyóirat táján szerezte információit, ahol a főszerkesztő, Gálfalvi György kerti fecskendő gyanánt szórja mindenkiről az ismereteket, ahelyett, hogy írna. Bátor, jó riporter, elfogult, de ennek ellenére szórakoztató kritikus. Valószínűleg a Sütő András lejáratására indult vitában nincs része. Annak régóta híre terjengett, hogy Marosvásárhelyt Láng Zsolt, Kovács András Ferenc és mások bálványrombolásra készülődtek Sütő ellen. Szőcs szerint felül kellett volna múlniuk Sütő Andrást drámaírásban és publicisztikában, de ez nem következett be, legalább nyílt vitát kellett volna rendezni. Az A Hét nevű csak interneten megjelenő lap nagy leleplezések által véli igazolhatónak létét. Dsida Jenő születésének századik évfordulóján ezt tették. A megemlékezés műfaji behatárolása komoly feladat – persziflázs-gyűjtemény vagy rágalomária-est. A résztvevők kiszúrtak egy-egy Dsida-verset és – ,,interpretálták”, feltehetően hanghordozás és arcjáték által. Az a7 szerint Balázs Imre József elérte, hogy Dsida Nagycsütörtököt című versét harsány nevetéssel fogadta a közönség. Láng Zsolt kijelentette, nem szereti Dsidát, a verseket sem szereti, és nem bírja, ha ilyeneket írnak, hogy édes-bús. Az a7 lapban és máshol többen feltették a kérdést: hogy lehet, hogy Dsida Jenő, a vézna, szánalmas, vallásos, szipogó költőcske olyan vad, ,,szélsőséges” hangú költeményt írt, mint a Psalmus Hungaricus? A csudálkozóknak tudniuk kell, hogy a Psalmus ún. ószövetségi műfaj. Mózes, Illés, Ézsaiás, Jeremiás és a Zsoltárok könyveit végsőkig hevített izzású szenvedélyek, magyarázta Szőcs István. Egy irodalmárnak illik ismernie legalább nagyjából a hajdani próféták szövegeinek tartalmát és stiláris jellegzetességeit, mert azok az egyetemes irodalom értékes darabjai. Selyem Zsuzsa Dsidáról szóló sorait nem is meri magyarázni, írta Szőcs. Selyem Zsuzsa szerint: ,,Ez itt az irodalmi abszurd, a fiatalon elhalt életművet még mindig fogyasztja a halni nem tudó és nem akaró közönség. Szellemi nekrofília. ” /Szőcs István: Édes-bús internyet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./2007. augusztus 14.
Szabó Gyula-Jenő Villanások könyve /Püski Kiadó, Budapest, 2004/ című kötetéből közölt részletet a lap. A szerző elmondta, hogy 1975-ben a Szekuritate beszervezte ügynökének. Előzőleg azonban ő Baróton elmondta mindezt a bányavállalat főmérnökének, Nagy Sándornak, aki azt javasolta, írja csak alá a nyilatkozatot, majd ő elmondja, hogy mit írjon a jelentésébe. Szabó Gyula-Jenőt békén hagyták, majd kilenc-tíz évvel később, amikor a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör című lap egyik szerkesztője lett, újból elővették, hogy jelentsen. /Szabó Gyula-Jenő: A szekuritáté karmai között. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 14./2008. január 18.
Száraz György íróra az erdélyi közönség akkor figyelt föl, amikor 1983-ban megjelent a budapesti Magvető Könyvkiadó Gyorsuló idő című sorozatában az Egy furcsa könyvről című kis kötet, vitairat, mintegy válasz Ion Lancranjan román prózaíró hírhedt Cuvint despre Transilvania (Gondolatok Erdélyről) című könyvére. Az 1982-ben kiadott provokatív fércmű joggal váltotta ki a romániai magyarság felháborodását, több erdélyi író próbált tiltakozni (Szabó Gyula, Beke György, Méliusz József,), de a cenzúra egyikük cikkét sem engedte leközölni. Végül értelmiségiek egy csoportja, köztük Huszár Sándor, közös levélben tiltakozott a könyv megjelenése ellen. Száraz György könyve lelki elégtétel volt a határ innenső oldalán élők számára, de sajnos, csak kerülő utakon, illegális olvasmányként juthattak hozzá a szerencsésebbek. Még abban az évben az író felkérést kapott a Népszabadságtól, hogy írna folytatásos esszét az erdélyi román–magyar együttélés valós eseményeiről, a kölcsönös előítéletek forrásáról. A sorozatból, illetve a kérdés további bővítéséhez gyűjtött feljegyzésekből, dokumentumokból az író halála után (1987) Szalai György állított össze kötetet, ugyancsak a Gyorsuló idő sorozat számára, amely 1988-ban megjelent (Erdély múltjáról, jelenidőben). Akkor természetesen nem, de 1990 után már nyíltan gazdagíthatta a csíkszeredai könyvtár állományát a kötet. /Cseke Gábor: Egy hajdani illegális olvasmány. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 18./2008. február 23.
Negyven éve, 1968. február 23-án jelent meg a Hargita Népe lapelődje, a Hargita első száma. Borbély László másodmagával indulása óta, most már csak nyugdíjasként, a lapnál dolgozik. Csapatostól jöttek annak idején ide az egyetemről, Balogh Edgár publicisztikai szemináriumából. Négy-öt kollegájával Borbély László már három évvel korábban államvizsgázott, mások egyenesen az egyetem padjaiból érkeztek Csíkszeredába. 1968-ban a megyésítéssel magyar nyelvű napilapok indultak az országban. Később a Hargita Kalendárium megjelenése tovább növelte a szerkesztőség tekintélyét. Hiánypótló néprajzi, helyismereti, történelmi írásokhoz jutott a Kalendáriumban az olvasó. Az alapító főszerkesztő, Albert Antal érdeme, hogy külmunkatársként neves publicistákat, írókat foglalkoztatott. Szabó Gyula folytatásokban közölt regénye, Székely János műterem-látogatásai, Beke György riportjai színvonalas olvasnivalót jelentettek. Egy idő után a hatalom pártkatonákat küldött a szerkesztőségbe. Nagy érvágást jelentett később a napilap megszűntetése, hetilappá zsugorítása. Azután megint napilap lett a Hargita. Az utolsó években megtiltották a magyar helységnevek használatát. Az 1989-es változás után többségi akarattal főszerkesztőnek választották meg Borbély Lászlót. /Borbély László: 1968. február 23-án jelent meg lapelődünk, a Hargita első száma. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 23./2008. február 27.
Szilágyi István, a kolozsvári Helikon főszerkesztője a kortárs irodalom helyzetén kívül a dilettantizmusról és a hajdani besúgókról is beszélt. Arra a kérdésre, hogy íróként hisz-e a politikai szerepvállalásban, kifejtette, mindig tagadta, hogy lenne egyáltalán ilyen kötelesség vagy kötelezettség. „Az író, ha tetszik, ha nem, jelen van. ” Úgy érzi, hogy Kolozsváron lennie kell irodalomnak és irodalmi fórumnak, mert ez kétszáz esztendeje evidencia. A régi szerkesztőségben volt néhány igen tehetséges ember, akiket valamilyen formában mestereinek tekintett, például Szabó Gyulát. „A rendszerváltás után indult, az első öt-tíz esztendőben jelentkezett pályatársakkal szemben lehet további elvárásokat megfogalmazni. Ígéretes generáció. A költők nagyobb számban vannak jelen, a prózaírók között ritka a nagy tehetség. Általában Erdélyben sokkal több a vérbeli tehetség, mint a jelentős mű. Nem hiszek a kisebbségi irodalomban: kortárs magyar irodalom van, és ha valami jó, akkor az a nagy testületen belül is megállja a helyét. A dilettantizmusra pedig nincs mentség. ” /Kovásznay Katalin: Az irodalom evidenciái és a besúgók. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./2008. február 29.
A Hargita napilap első száma 1968. február 23-án jelent meg, mint az újonnan létrehozott Hargita megye sajtóterméke. Albert Antal főszerkesztő az Előre országos napilaptól jött az újsághoz. Az első lapszámban Branis László, az RKP Hargita megyei bizottságának első titkára cikke is szerepelt. A Hargita első munkatársai (közülük Hargita megye szülöttjei Hecser Zoltán, Kolozsi Márton, Zöld Lajos) mellé tanárok igazoltak át rövidesen, mint Borbély László, Bálint András, Bogos Sándor, majd egyetemet végzett, főleg a kolozsvári filológiáról jött fiatalok érkeztek, köztük Miklós László, Bagdi Sándor, Zsibói Béla, Ferenczes István, Oláh István, Molnos Lajos és mások. A lap megnyert külmunkatársaknak olyan írókat és költőket, mint Szabó Gyula, Székely János, Kormos Gyula, Beke György, Kányádi Sándor, Fodor Sándor, Cseke Péter stb. Az első években a Hargita példányszáma elérte a 28 ezret. Létrejöttének hatodik éve után, 1974. májusától hetilapként jelentették meg, kis formátumban. Takarékosságra hivatkoztak, valójában leépítés, tisztogatás történt, a művelődési rovat minden tagját eltávolították – Miklós László költőt, Ferenczes István költőt, Jankó István publicistát, színházi írót és másokat. 1976. május végéig nyolc oldalon jelent meg, majd ismét napilapként a hetilap méretében látott napvilágot, de négy oldalon. 1989. december 23-án látott napvilágot a Hargita Népe első száma. 1990. január 10-én jelent meg a Nyilvánosság rovat, amely közölte a Hargita lap és munkatársai elleni támadásokat, véleményeket is. A Hargita Népe 1994-től átállt a régi nyomdatechnikáról a számítógépes tördelésre. Mindvégig a megyei tanács alárendeltje, ennek hatáskörében működik, de pénzügyi szempontból önfinanszírozó, önellátó. 2007. november elsejétől a Hargita Népe színes lapként jelenik meg. /Ferencz Imre: A Hargita és Hargita Népe negyven éve. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 29./2008. március 28.
Jóllehet Homoródalmás elsősorban a barlangról híres, a településen található Udvarhelyszék legrégebbi lakóháza: a gerendába vésett dátum 1645, a ma is álló lakóház igazi népi építészeti emlék. A település vezetősége elhatározta, hogy a tulajdonos Bencző családtól megvásárolja az épületet, és abban falumúzeumot hoz létre, ebben külön emlékszobát rendeznek be a község legnagyobb szülöttjének, a 2004-ben elhunyt Szabó Gyula írónak. /Katona Zoltán: Homoródalmás – Falumúzeum lesz Udvarhelyszék legrégebbi házából. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 28./2008. május 15.
Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár irodalmi estjén a kolozsvári Kriterion Kiadó mutatkozott be H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatójának vezényletével: Király László legújabb verseskötetéből olvasott fel, Balázs Imre József irodalomtörténészként a kiadó költői monográfiasorozatának szerkesztéséről beszélt. /Kriterion-versest. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 15./2008. július 14.
„Elszomorít a hír, hiszen jó kolléga volt, akit szerettünk” – reagált H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója arra, hogy egykori kollégájával, Gabriel Gafita portugáliai nagykövettel kapcsolatban felmerült a gyanú, miszerint a kommunista titkosszolgálat ügynöke volt. A Külügyminisztérium a napokban helyzete tisztázására szólította fel Románia lisszaboni nagykövetét, miután a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) feltárta, hogy 13 éven keresztül együttműködött a Ceausescu-diktatúra elnyomó gépezetével. Gafitát 25 évesen, 1977-ben szervezte be a hírszerzés. Gafita elismerte, hogy fiatalon „kapcsolatba került” szekus tisztekkel, de tagadta, hogy politikai rendőrségi tevékenységet folytatott. A lisszaboni diplomata – aki korábban Kanadában és Malajziában töltött be nagyköveti posztot –1977-től a rendszerváltásig a bukaresti Kriterion Könyvkiadó szerkesztője volt, így a magyar írók-költők „irredenta” tevékenységéről is beszámolt a titkosszolgálatnak. /Rostás Szabolcs: Lebukott exkriterionos. = Krónika (Kolozsvár), júl. 14./2008. augusztus 15.
Az úgynevezett rendszerváltozással a két legeredetibb és legjellemesebb erdélyi prózaíró és a legjellemesebb költőnő kivonult az irodalomból. Az egyik prózaíró Györffi Kálmán, a Fehér ház című könyve kitűnő regény, a másik Varga Gábor, aki írt egy sorozat nagyon jó elbeszélést és három remek egyfelvonásost, most minisztériumi tisztviselő Bukarestben, és se Györffi Kálmán, se Varga Gábor nincs jelen az irodalomban, pedig ők nagyon karakánul viselkedtek azelőtt. Adonyi Nagy Mária a Dsida utáni erdélyi költészet legeredetibb hangú költője volt, most valahol Pesten korrektor, még a teljes nevét sem használja, és letagadja, hogy ő valaha is költő lett volna. Arról, hogy ennek a közel fél évszázadnak az irodalmából mi marad meg az irodalomtörténet számára, azt kell mondani, hogy nagyon kevés. Adonyit, Györffit és Varga Gábort, ha lesz irodalomtörténet, akkor számon fogják tartani, de a sok irodalmi nagyságot megemészti az idő. Hova lett Asztalos István, Horváth István vagy Nagy István? Még Szabó Gyula is, pedig jó író volt, igen kevés marad meg a műveiből. (Karácsonyi Zsolt: Buborékirodalom – Beszélgetés Szőcs István íróval, kritikussal, Helikon, 2008. augusztus 10.) /b. d. : Meglepő fordulatok. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 15./2008. szeptember 29.
Dr. Szabó Márton, gyermeksebész főorvos Égig érő jegenye /Kriterion Könyvkiadó/ címmel adta ki visszaemlékezéseit. A kötet bemutatóján, szeptember 25-én, az evangélikus püspökség Reményik Sándor Galériájában, H. Szabó Gyula, a kiadó vezetője emlékeztetett: a széki származású, Kolozsváron élő nyugalmazott sebészfőorvos könyve egy hosszabb sorba illeszkedik, amelynek elején Győri Klára emlékezetes kötete áll, a Kiszáradt az én örömem zöld fája. Ezt a munkát több könyv követte, így az érdeklődő olvasó közelebbről megismerkedhet Szék közelmúltjával, az ottani népélet mindennapjaival. Szabó Márton könyvének első része taglalja a Széken eltöltött gyermek- és ifjúkort, a terjedelmesebb második rész orvosi helytállását és családi életét eleveníti fel. Jancsik Pál költő, szerkesztő az erdélyi memoárirodalom gazdagságáról beszélt, kezdve a régi, klasszikus emlékiratoktól a manapság napvilágot látó oral history körébe sorolható könyvekig. /M. Sz. : Könyvbemutató a Reményik Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./2008. október 28.
Az 1956-os magyar forradalom romániai előtörténetéről adott képet Szabó Gyula Képek a kutyaszorítóból /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ címmel 2001, 2002-ben megjelent önéletrajzi visszaemlékezéseiben, dokumentumokat közölt róla az Etnokulturális Sokszínűség kolozsvári Forrásközpontja kiadásában 2002–2003-ban megjelent Maghiarii din Romania című, Lucian Nastasa és munkatársai gondozta kétkötetes dokumentumgyűjtemény, azóta újabb levéltári források váltak hozzáférhetővé, s ezek részben pontosították az 1956-os év erdélyi magyar vonatkozású eseményeiről alakuló képet. Az újabb kiadványok közül különösen értékes és fontos az a jegyzőkönyv-köteg, amely a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írókkal, szerkesztőkkel, 1956. szeptember 29–30-án az RMP KB kezdeményezésére tartott két napos gyűlésen történteket tartalmazza, mégpedig úgy, ahogyan azok elhangzottak, legnagyobbrészt magyar nyelven. (Az őszinteség két napja. Erdélyi magyar értelmiségiek 1956 őszén. A RMP Kolozs Tartományi Bizottságánál kolozsvári és marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel tartott gyűlés jegyzőkönyvei és más dokumentumok. Sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta Benkő Levente. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2008.) A jegyzőkönyvekből részleteket már korábban is közölt a Krónika napilapban Benkő Levente, most azonban a teljes anyagot tette hozzáférhetővé, sőt alaposan dokumentált bevezető tanulmányában és a jegyzőkönyveket kiegészítő, egykorú sajtóközleményeket, cikkeket, interjúkat magába foglaló függelék segítségével ennek a minden szempontból fontos gyűlésnek az előzményeit, összefüggéseit is feltárta. A Sztálin halála után az egész szovjet tömbben egyfajta olvadás kezdődött, ez vezetett szovjet kommunista párt XX. Kongresszusához. Romániában azonban a korábbi sztálinista vezetés arra használta fel a változást, hogy eltávolítsa a pártvezetés belső ellenzékét: ekkor ítélték halálra és kivégezték a már évek óta bebörtönzött Lucretiu Patrascanut, ekkor juttatták a süllyesztőbe Vasile Lucát és Ana Paukert. Ugyanakkor az irodalomban, a művészetek tájain tér nyílik az alkotás valódi problémáinak felvetésére, megvitatására. Az 1956. szeptember 29–30-i gyűlés szempontjából különösen fontos, hogy a megoldottnak kikiáltott nemzetiségi kérdés helyett felvetették a többségi nacionalizmus jelenségét. A romániai magyar írók és értelmiségiek egy számottevő része elfogadta a marxista ideológiát és a kommunista pártvezetést. Abban a meggyőződésben (vagy hitben) tette, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásáról hirdetett tanok valóságos szándékot fejeznek ki, s valóban elkövetkezik a megbékélésnek, közös dolgaink rendezésének kora. Azok a kolozsvári és marosvásárhelyi magyar írók és szerkesztők, akiket akkor a Központi Bizottság küldötteivel való tárgyalásra összehívtak, a magyarságnak vagy a pártnak való elkötelezettség közül az előbbit választották. Benkő Levente kiért röviden az előzményekre, az ún. „Jar-ügy”-re (a párt központi vezetését korábbi tetteik miatt nyilvánosan felelősségre vonó Alexandru Jar román író megbélyegzésére); az 1956 nyarán megrendezett és a Jar-ügy hatásaként jóformán érdektelenségbe fulladt országos írókongresszusra; végül magára a szeptember 29–30-i tanácskozásra. A tanácskozás légkörét Nagy Olga néprajzkutató felszólalása értékelte: „Tíz év telt el, mióta először mondhatjuk el sérelmeinket őszintén. ” A gyűlésen 35 író és szerkesztő szólalt fel. Többek között Szabédi László szóvá tette, hogy amennyiben Kolozsvár kétnyelvű város, az miért nem tükröződik az utcanevekben és a hivatalos feliratokban is; Szilágyi András a Mezőgazdasági Akadémia magyar tagozatának néhány évvel ezelőtti megszüntetése, az orvosi egyetemen a magyar származású tanárok hátrányos megkülönböztetése ellen emel szót; Sőni Pál a kolozsvári Politechnika magyar évfolyamainak felszámolását tette szóvá; Csehi Gyula azt sérelmezte, hogy a román akadémia miért mellőzi a magyar (és általában a nemzetiségi) kutatókat; Kányádi Sándor és Kormos Gyula az államosítással, a mezőgazdaság kollektivizálásával kapcsolatos túlkapásokat, Fodor Sándor a milícia tisztjeinek székelyföldi erőszakoskodásait tette szóvá. Sütő András az irodalmi alkotások cenzúrázásának megszüntetését sürgette, Bodor Pál a szerkesztőségekben hemzsegő hozzá-nem-értő pártaktivisták eltávolítását kérte, Földes László szerint „itt az ideje, hogy biztosítsuk végre irodalmunkban a vélemények valóban szabad harcát, minden áramlat kibontakozását”. A legfelső pártvezetés akkor a felvetett „hiányosságok” kijavítását ígérte, új magyar intézmények létrehozását, a magyarság nagyobb beleszólását a saját sorsát illető problémákba. Újra beindult a magyar nyelvű oktatás az Agronómián és a Politechnikán, előkészületek történtek a két háború közötti marxista Korunk, az 50-es évek elején fokozatosan megszüntetett Tanügyi Újság, Szakszervezeti Élet, Népsport újraindítására (utóbbiak Munkásélet illetve Új Sport címmel), post mortem rehabilitálták Gaál Gábort, s 1956 decemberében a börtönből előzőleg szabadon engedett Balogh Edgárt, Csőgör Lajost, Demeter Jánost és Jordáky Lajost, új folyóiratként megindult a román akadémia kiadásában a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, továbbá a Napsugár gyermeklap, Marosvásárhelyen a Művészet (később Új Élet), az Oktatásügyi Minisztériumba kisebbségügyi alminiszterré nevezték ki Bányai Lászlót. Egy idő múlva jött a számonkérés, jöttek a romániai megtorlás évei, zsúfolásig megteltek a börtönök, százakat távolítottak el az egyetemekről, milliókat némított el a félelem, s csak kevesen voltak, akik – akár életük árán is – nemet mertek mondani. Az 1956. szeptember 29–30-i tanácskozás mindennek ellenére a romániai magyar értelmiség 1945 utáni történetének – épp a folytatás ismeretében – emlékezetre érdemes pillanata volt. /Dávid Gyula: Az őszinteség két napja. 1956. szeptember 29-30. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./2008. november 7.
November 6-án kezdődött a XIV. Nemzetközi Marosvásárhelyi Könyvvásár, melyen 39 önálló standon vannak jelen könyvkiadó és könyvterjesztő cégek. Visky András, a kolozsvári Koinónia Kiadó igazgatója elmondta, a pénzügyi válság érezteti a hatását a kisebb intézmények életében is. Van olyan kiadványuk, amelyet át kellett ütemezni a következő évre, mert a megígért magyarországi támogatás a gazdasági válság miatt nem érkezett meg. Tőzsér József, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó igazgatója a magyarországi támogatások folyamatos csökkenését tette szóvá. A Kriterion nem aggódik, H. Szabó Gyula szerint, aki eddig nem szokott le a könyvről, ezután sem teszi. Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh (RMKC) elnöke szerint a vásár annak köszönheti létét, hogy a városban van érdeklődés a könyv iránt. Minden évben itt van a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közös standon 23 könyvkiadó termékével. A nagy bukaresti román kiadók az idén sem jöttek el. A romániai kiadók jelenleg a bukaresti Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA) kapnak vissza nem térítendő támogatást, s ezek Demeter András államtitkár szerint nem fognak csökkenni a válság miatt. /Lokodi Imre Túléli a könyv a válságot? Elkezdődött a tizennegyedik Nemzetközi Marosvásárhelyi Könyvvásár. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./