udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
197
találat
lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-150 ... 181-197
Névmutató:
Szent József
2009. március 29.
A szatmári római katolikus egyházmegye vezetősége a nagykárolyi politikai élet vezetőivel találkozott. A Szent László Közösségi Ház adott otthont Nagykárolyban a találkozónak, amelyre Schönberger Jenő szatmári püspök hívta meg a nagykárolyi politikai élet vezetőit március 13-án. A találkozón olyan témákat beszéltek meg, mint a Kalazanci Szent József Líceum ügye, az egykori zárda épületének rendezése és a plébániák támogatásának kérdése. 2006 óta, amikor az iskola beköltözött az épületbe, a szatmári egyházmegye 1 807 000 lejt fektetett az épület felújításába, modernizálásába. Összehasonlításként: az épület bérleti díja egy évre 115 872 lej, amelynek kiegyenlítésével jelentősen elmaradt a nagykárolyi polgármesteri hivatal. Varga Attila képviselő elmondta: a 2003-as alkotmánymódosítás ellenére sem jött létre a román jogrendben a felekezeti oktatás fogalma. Ezek állami iskolák felekezeti jelleggel, így ugyanolyan támogatásban kell részesülniük, mint bármelyik más iskola. Kovács Jenő polgármester elmondta, hogy már tavaly rendezni akarták a bérleti díjakat, de nem várt költségeik miatt még nem sikerült törleszteniük adósságukat. Ígéretet tett arra, hogy elmaradásukat kiegyenlítik. Az egykori zárda épületéről Schönberger püspök elmondta, nyártól átadnák azt a Nagykárolyban működő piarista nővéreknek, hogy ott bővíthessék gyermekmentő tevékenységüket. Kovács Jenő ígéretet tett, hogy más épületet keres majd az osztályoknak, és nyártól átadják az épületet. Felmerült még a különböző felekezetek támogatása. Az elmúlt évben az ortodox egyháznak 142 000, a római katolikus egyháznak 80 500, a református egyháznak 62 500, a görög katolikusoknak pedig 56 500 lejt ítélt oda a város vezetése. (Nagykároly lakossága 35,17 százalékban ortodox, 35,95 százalékban római katolikus, 20,99 százalékban református és 7,37 százalékban görög katolikus.) /Együtt a közösségért. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 29./2009. május 3.
Április 22-én a kolozsvári Piarista templomban a szentmise a Báthory-napok nyitó mozzanata volt. Jakubinyi György érsek prédikációjában a kötelességteljesítésre hívta fel a diákok figyelmét. A szentmisét követően a résztvevők átvonultak a Báthory István Líceumba, ahol Jakubinyi érsek megáldotta és Szent József tiszteletére felszentelte az iskola új kápolnáját. A kápolnaszentelés után az iskola dísztermében folytatódott az ünnepség. Tőkés Elek igazgató emlékeztetett az alma mater 430 éves fennállására. Az ünnepélyes megnyitó a diákok néptáncbemutatójával zárult. /Dénes Gabriella: Iskolai kápolna szentelése Kolozsváron. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 3./2009. június 29.
Ökumenikus istentisztelettel kezdődött meg június 27-én a nagykárolyi Kalazanci Szent József templomban a városba és környékére elszármazott székelyek találkozója. Igét hirdetett Scheffler Dániel katolikus, Gyerkes Zsuzsa evangélikus és ifj. Tolnay István református lelkipásztor. Végül Hompót Mária főszervező köszönte meg a találkozó résztvevőinek, hogy felkarolták ezt az egyedi kezdeményezést. Hagyományt szeretnének teremteni ebből a találkozóból. A székelytalálkozó a Szent László Közösségi Ház dísztermében folytatódott. /(végh): Székelyek találkozója Nagykárolyban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 29./2009. július 25.
„Szívemben mérhetetlen az öröm, amiért az Úr bevont ebbe a csodálatosan szép kalandba, és megengedte, hogy nem a test és a vér kívánságából, hanem az Ő szent akaratából én is, akárcsak Szent József, életet hordozó apa, atya lehettem” – vallja Böjte Csaba ferences rendi atya, aki mintegy 17 éve végzi áldásos tevékenységét felkarolva az árva, nélkülöző, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyerekeket. Amikor a családok megsérülnek különböző hatások révén (például az alkoholizmus miatt), akkor a társadalomnak, az egyháznak át kell vállalnia a szülőktől ezeket a funkciókat. Leggyakoribb, hogy az édesanya két, három, négy vagy akár öt gyerekével magára marad, és egyedül próbálja megoldani a felmerülő problémákat. Az egyedülálló asszony idegileg vagy egészségileg felőrlődik, eladósodik. Böjte Csaba alapítványa szívesen befogadja az ilyen gyerekeket. Miközben a gyermeket befogadják, a szülőt megpróbálják „rehabilitálni”: arra biztatják, szervezze újra az életét, hiszen az a cél, hogy idővel ismét ő maga nevelje gyermekét. Jelenleg már több mint 50 településen működtetnek gyermekotthont, 1800 gyerekkel. A Szent Ferenc Alapítvány a dévai Magyarok Nagyasszonya Gyermekotthon, Szórványkollégium, Magániskola és Óvoda mellett több intézményt működtet Erdély különböző településein. Gyermekvédelemmel foglalkoznak többek között Árkoson (Irgalmasság Anyja Kismamaotthon), Gyimesbükkön (Szentlélek Gyermekvédelmi Központ), Gyulafehérváron (Gábor Arkangyal Gyermekvédelmi Központ), Kovásznán (Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ), Kisiratoson (Pio Atya Gyermekvédelmi Központ), Torockón (Kis Szent Teréz Gyermekotthon) és Tusnádfürdőn (Szent László Gyermekvédelmi Központ) is, Gálospetriben és Gyergyószárhegyen pedig napköziotthont működtetnek, továbbá a magyarországi Csobánkán van az Élet Háza családi válságotthon. Egyetlen gyermekotthonon sincs rács, a gyerekek önként jönnek, akármikor el is mehetnek, de az a szép, hogy nem mennek el. Két típusú gyermekvédelmet végeznek. Az első esetben azokkal a gyermekekkel foglalkoznak, akiknek családjukban gondok vannak – jelenleg mintegy ezer gyermek. Amennyiben úgy látják, hogy nincs hova a gyermeket esténként hazaengedni, akkor befogadják valamelyik gyermekotthonba. Körülbelül nyolcszáz ilyen bentlakó gyerek van. Mindenki önkéntesként jön hozzájuk, hogy a gyermekekkel foglalkozzon, bizonyos idő (egy-két hónap) után pedig munkakönyvvel alkalmazzák őket, főállásban profi anyák lesznek. Jelenleg több mint 200 munkakönyves alkalmazottuk van Erdély-szerte. Böjte atya szerint mindaz, amit az iskolában tanítanak, nagyon fontos része az emberré válásnak, de csak az egyik része. Az embert meg kell tanítani szeretni, a másik személyt megbecsülni, meg kell tanítani, hogy Istent elfogadja, hogy szeresse a munkát, és ne féljen a nehézségektől. Ezekre próbálják megtanítani a gyerekeket. Böjte Csaba örömmel és büszkén mondja, hogy idén végezte el az egyetemet az a korosztály, amelynek tagjai náluk kezdték az óvodai nagycsoportot. Jó látni, hogy bár édesapja meghalt az ital miatt, a gyermek közgazdasági egyetemet végzett. Most egy árvaházat szeretnének beindítani Csíksomlyón. A Csíki Magánjavaktól megvásároltak egy épületet. /Ferencz Zsolt: ”Szeretnék nagy fa lenni, amin az ég madarai megpihenhetnek... ” Beszélgetés Böjte Csaba ferences rendi atyával, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójával. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./2009. augusztus 11.
Szatmár megyénkben magyar tannyelvű, kilencedik osztályos esti tagozat csupán egy helyen, a Nagykárolyi Kalazanci Szent József Gimnáziumban indul, itt 28 szabad hely várja a filológia profilú osztályba iratkozókat, tájékoztatott Kónya László főtanfelügyelő-helyettes. A Szatmárnémeti Református Gimnáziumban idén már nem indul magyar nyelvű, esti tagozatos XI. osztály, mondta el Szilágyi Éva, az intézmény igazgatónője. /(bumbulut): Megszűnőben az esti tagozatok. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 11./2009. augusztus 20.
Augusztus 20-án az egész Kárpát-medencében első királyunkra, az országalapítóra emlékezik a keresztény magyarság, ki népét megkeresztelte és bevezette a nyugat-európai kultúra világába. Ebben az emlékezésben nemcsak Háromszék székelymagyar katolikussága jár az élen, hanem minden keresztény protestáns ember is: amiként Csíksomlyón vagy éppen Máriaradnán már az összmagyarság találkozójáról beszélünk, úgy a Kézdiszentlélek feletti Perkő-hegy is nemzeti búcsújáróhellyé szentesült, különösen a rendszerváltás utáni majdnem két évtizedben, írta Kisgyörgy Zoltán. Augusztus 20-án Háromszéken több helyütt megszólalnak a harangok, ünnepi szentmisére, istentiszteletre hívják a népet. Sepsiszentgyörgyön a Szent József-templomkertben az esti szentmise után megemlékezést tartanak a Szent István-szobornál. Kézdiszentléleken előbb a frissen felavatott Szent István-szobornál, a székelyudvarhelyi művész, Zavaczki Walter Levente kőből faragott szobránál gyűlnek össze, innen zarándokolnak Perkőre. Zavaczki munkája egyébként a szentléleki árvízemlékmű is, József Attila szobra Székelykeresztúron, Tompa László és Móra Ferenc szobra Székelyudvarhelyen. Mikóújfaluban augusztus 22-én avatják fel az Európát kerékpáron mikóújfalusi gyermekekkel bejáró Fejér Ákos vörös andezitből faragott domborművű arcmását, vitéz Urszuly Sámuel kőfaragómester munkáját. Háromszék-szerte a magyar történelmi egyházakban, református, unitárius és evangélikus-lutheránus templomokban augusztus 20-ról szólnak majd a szószéki beszédek, prédikációk, az egyik legnagyobb magyar ünnepen. /Kisgyörgy Zoltán: Emlékező Háromszék. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 20./2009. szeptember 17.
A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban szeptember 29-én hálaadó szentmisével fejeződik be a Szent István alapította Gyulafehérvári Főegyházmegye jubileumi éve, melyet egy évvel ezelőtt, szeptember 13-án Csíksomlyón hirdetett meg dr. Jakubinyi György érsek „Krisztussal ezer esztendeig” jelszóval. Ez idő alatt az erdélyi püspökség területén sok rendezvénnyel, szentmisével emlékeztek az elmúlt ezer év nehézségeire és örömeire. November végéig látogatható a gyulafehérvári érseki palotában az egyháztörténeti és művészeti értékeket felmutató kiállítás. A román televízió magyar adásában több héten keresztül mutatják be a Balázs János által készített dokumentumfilm-sorozatot a gyulafehérvári érsekség történetéről. Sepsiszentgyörgyön tíznapos ünnepségsorozat keretében emlékeztek az egyházalapításra az öt katolikus plébánia és a kerület papjai, hívei, valamint más felekezetűek. A Szent József-, Szent Gellért-, Szent Benedek-, Mária-, Világ királynője- és a Krisztus király-templomban naponta tartottak szentmisét, imatalálkozókat, más rendezvényeket. Az erdélyi egyházmegyében nagy jelentőségű az őrkői plébánia és templom, ahol sok türelemmel, szeretettel gondozzák a roma híveket. A Szent József Egyházközség több mint tíz éve havonta ezer példányban adja ki a Szabó Lajos címzetes kanonok által szerkesztett Egyházi Tudósítót. Hajdu János főesperes az egyház keretében kifejtett tevékenységükért elismerő oklevélben részesítette Hervay Katalin képzőművészt, László Károly színművészt és Szilágyi Zsolt énekest. Ugyanilyen elismerő oklevelet kapott a megyeháza és a városháza is, melyet Antal Árpád polgármester vett át. /Józsa Zsuzsanna: Ezer éve Krisztus fényében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 17./2009. október 15.
Temesváron az ősi csanádi egyházmegyében a Kalazanci Szent József alapította piarista oktató rend Szentannán nyitotta meg első iskoláját. 1788-ban II. József rendelete alapján a tanintézményt Temesvárra költöztették. A Piarista Főgimnázium épületegyüttesét 1907-1909 között Székely László temesvári műépítész tervei alapján emelték. Falai között jelenleg a temesvári Gerhardinum Katolikus Líceum működik. Az épületegyüttes fennállásának 100. évfordulóját a temesvári püspökség és a gimnázium október 15-18. között jubileumi rendezvénysorozattal ünnepli. Erre az alkalomra a szervezők várják a Piarista Főgimnázium épületében működő Római Katolikus Magyar Fiúgimnázium egykori növendékeit és végzőseit is. Bemutatják Szekernyés János temesvári helytörténész Temesvári Piarista Rendház és Gimnázium monográfiája című könyvét. Megrendezik a hagyományos véndiák-találkozó is. /Pataki Zoltán: A Piarista Főgimnázium épületegyüttesének centenáriuma. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 15./2010. június 10.
Kaffka Margitra emlékeztek
Ma 15 órakor a nagykárolyi mesterrészi temetőben kezdődött a Nagykárolyi Kaffka Margit Művelődési Társaság által szervezett Kaffka Margit megemlékezés
A helyszínen az egybegyűltek az úttörő írónő édesapjának, Kaffka Gyulának a sírjánál kezdték meg a koszorúzási ünnepséget, amely 15.45 órakor a Kaffka Margit szülőházán elhelyezett emléktábla körül folytatódott, majd a városközponti zöldövezetben felállított Kaffka Margit-szobor előtt ért véget. A három helyszínen a szervezők mellett a Tiszaújvárosi Kaffka Margit Pedagógus Klub, a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal, a MIK nagykárolyi szervezete és a nagykárolyi Kiwanis Klub helyezték el koszorúikat. Továbbá szavalatok hangzottak el Ninács Barbara, 10. osztályos diák és a tiszaújvárosi Sallai Tiborné előadásaiban.
A megemlékezés a Szent László Közösségi Házban folytatódott egy ünnepi műsorral, amelynek keretében a rendezvény zárásaként a Kalazanczi Szent József Római Katolikus Szeminárium diákjai, valamint a tiszaújvárosi Kaffka Margit Nyugdíjas Klub is bemutatott egy-egy rövid előadást. Az ünnepi műsorokat megelőzően az intézmény kiállítótermében egy grafikai kiállítás megnyitójára került sor. A tárlatban a Nagykárolyból elszármazott, jelenleg Budapesten élő és alkotó Bihari Beatrix Renáta grafikus alkotásait tekinthették meg az egybegyűltek. Az eseményt a nagykárolyi Collegium régizene együttes reneszánsz muzsikája színesítette.
erdon.ro2010. június 18.
Gyereknap a Szent József Gyermekrehabilitációs Központban
Június 19-én, szombaton 10-16 óra között gyermeknapi ünnepséget szervez a Caritas szatmárnémeti szervezetének keretein belül működő Szent József Gyermekrehabilitációs Központ (Dsida Jenő utca 16. szám).
Színes programmal várják a központba járó, fogyatékkal élő gyermekeket és családtagjaikat. Lesz mazsorett bemutató, bográcsgulyás készítés, agyagozás, arcfestés, de bohócok is szórakoztatják majd a kicsiket. Körülbelül a központ ötven kedvezményezettje és közvetlen hozzátartozóik vesznek részt a gyermeknapon.
erdon.ro2010. augusztus 14.
Harai Pál börtönemlékei
Harai Pál, szentkatolnai születésű nyugalmazott kanonok A börtönévek papi emlékei (Medgyes, 2010) címmel adta közre meghurcoltatása, sanyarú sínylődése epizódjait. Az előszóban dr. Czirják Árpád pápai prelátus így ír: „Harai Pál mesteréhez hasonlóan üldözést szenvedett az igazságért. Visszaemlékezéseiből mégsem a szomorú, hanem a boldog ember szól az olvasókhoz, és bátorítja őket, hogy a kudarcokban ne essenek kétségbe, az Istent szeretőknek minden a javukra szolgál.”
A nagy lexikális tudással rendelkező, de végtelenül szerény ember szelíd lelke és törékeny alkata ellenére nagyon kemény tud lenni, ha a helyzet ezt megköveteli – áll a Székely Hírmondó 2010. június 25-i számában. „Hit, nemzet, becsület, emberség dolgában nem ismer tréfát, és hajlíthatatlan. Bár 83. évét tapossa, sugárzik belőle az életerő és energia. Szellemi és fizikai frissessége hitén kívül talán a közösségért felelősséget vállaló ember állandó tenni akarásából fakad. Könyvét sem öncélúan, hanem közelmúltunk feltárásának szándékával írta, hogy az elkövetett borzalmakat megismerve elkerülhessük azokat a csapdahelyzeteket, melyek megismétlődhetnek. Életét a közösségépítés és nemzetvédés jegyében küzdötte végig. Egyszerű földműves emberek gyermekeként született Szentkatolnán, 1928. január 25-én. Miután beiratkozott a gyulafehérvári teológiai főiskolára, azt bezárták a román hatóságok, ezért a növendékek otthon készültek, és titokban vizsgáztak. Márton Áron püspök és a teológia tanárainak 1949-es letartóztatása után azonban ez a lehetőség is szertefoszlott. Nehéz időszak következett, amely alatt alkalma volt megismerkedni a szekuritáté vasöklével is. Végül sok viszontagság után, 1952-ben szentelték pappá. Aradon, majd Sepsiszentgyörgyön, Csíkdánfalván és Brassóban volt káplán. A magyar forradalom leverése után ő is a megtorlás áldozatává vált, ugyanis 1958-ban koholt vádak alapján letartóztatták, és 10 év börtönbüntetésre ítélték. A román kommunista pokol Duna-deltai állomásainak megjárása és hat év kényszermunka után általános amnesztiával szabadult.
1985-ben Medgyesre, pályafutásának utolsó állomására került. A rendszer bukása után, a püspökség támogatását nélkülözve, saját vagyonát is felhasználva építette fel a Szent István templomot, valamint a hozzá tartozó Kolping ifjúsági és közösségi házat. A madarasi Hargitán vásárolt területen ifjúsági Kolping - tábort épít és működtet, s Baromlaka határában egy mintafarm létesítésének gondolatával vett házat. Ez utóbbi terve viszont rajta kívül álló okok miatt sajnos meghiúsult.
Helytállása és közösségformáló munkája elismeréseként Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetésben, az RMDSZ pedig Ezüstfenyő-díjban részesítette. Jelenleg a medgyesi vendégház egy szerény szobájának lakójaként segíti paptársai áldásos tevékenységét, immár nyugdíjasként.” (Bedő Zoltán)
Alább részleteket közlünk Harai Pál könyvéből.
Hogy mennyire kiosztott szerep és adott esetben még előre megjelölt felelet szerint történt a tárgyalás, álljon itt a következő eset. Macskási Pál az egyik vádlottól – nem írom ide a nevét – azt kérdezte, miért fordultak a katolikus papokhoz ezzel a levéllel. „Azért – hangzott a válasz –, mert tudtuk, hogy Márton Áron püspök rendszerellenes, és éppen ezért hathatós támogatást reméltünk a katolikus papoktól.”
Azonnal átvillant az agyamon, hogy ez a válasz betanított szöveg, lecke. Ezt már nem tudtam elviselni. Felugrottam a székről, és indulatosan ordítottam: „Hazudik, összejátszottak a szekuritátéval. Ha ez nem így lenne, hogy lehet az, hogy az EMISZ főnökét, Orbán Lászlót jóval utánam (talán augusztus 16-án) tartóztatták le. Honnan tudtak a levélről?” Talán mondtam még mást is, de nem folytathattam, mert két vagy három milicista rám ugrott és lenyomott a székbe. Nem akartam leülni, s még a kabátot is letaszították a vállamról.
Macskási bíró rendreutasított: „Mit gondol, tisztelendő uram? A szószéken van? Márton Áronnak ilyen papjai vannak?” Kis idő múlva szünetet tartottak, a törvényszék folyosójára kísértek, leültettek a fal melletti padokra. Egyszer csak Bartos őrnagy állt meg előttem, és fogait vicsorgatva mondta: „Tisztelendő uram, ezért még számolunk!”
*
Az ítélethirdetés 1959. március 19-én, Szent József napján történt. A 79 vádlott 1148 év, azaz ezeregyszáznegyvennyolc év börtönbüntetést és teljes vagyonelkobzást kapott.
*
Örömmel írtuk a lapokat, ha adtak. Mikor édesapám, máskor édesanyám és Janika, pap öcsém nevére címeztem. Így akartam kitapogatni, hogy életben vannak-e, arra gondolva, ha esetleg meghaltak, nem kapok csomagot, vagy megjelenik a feladó címen az özvegy jelzés.
Az élelmiszereken kívül nem kérhettünk mást. Igen nagy szükségem lett volna gumicsizmára. Kérni nem szabadott, de ha küldtek, kiadták a rabnak. Elhatároztam, hogy kérni fogok. Ki kellett találnom, hogyan rejthetem el a kérést. Sikerült is úgy elrejtenem, hogy nem találták meg. Ez nem az élelmiszerek között szerepelt, hanem a címzésben. Akkor éppen édesanyám címére küldtem a lapot: Harai Tereza, Loc. Catalina, str. Gumicsizmát nr. 42. Raionul Tg. Sacuiesc, regiunea Brasov. Arra gondoltam, hogy a Gumicsizma a levelezőlapot ellenőrző őrnek esetleg valami furcsa, kiejthetetlen, „bozgor” névnek tűnhet, de a szentkatolnai postásnak, még inkább szüleimnek valami mást fog jelenteni. Távolról sem gondolták, hogy elment az eszem, hanem arra, amire nagy szükségem van. A következő csomagban megjött a csizma, és ki is adták, nagy örömömre. Használtam, és sok kolléga is kölcsönkérte, amikor szolgálatos volt, és az udvaron bokáig érő sárban el kellett hozniuk a cseberben az ételt.
Szabadulásomkor, 1964-ben a csizmáimat hazavittem. Jó szolgálatot tettek. Emlékként meg kellett volna őriznem őket, de sajnos, elkallódtak. Megfakulva ugyan, de megmaradt az a lap, hogy az utókor emberei is láthassák, hogy az 1960-as években a Harai család a Gumicsizma 42. szám alatt lakott.
*
Leültettek a fűre, és a géppisztolyos katonák között kíváncsian vártuk, mi történik. A láger politikai tisztje jelent meg, és beszédet tartott nekünk. Mondanivalója a munkánkról szólt, amivel nem volt megelégedve. Nem fenyegetett, de nagyobb munkaütemet sürgetett. Némán hallgattuk végig, amiket a kukoricakapálás fontosságáról mondott. Sem ő, sem pedig a rabok többsége nem számított arra, ami ezután történt. A mindegyre nekünk szegezett kérdésre: „De ce nu lucrati?” (Miért nem dolgoztok?) – egyszeriben felszólalt egy bukaresti származású rab, ha jól emlékszem, Mihály király tanácsadója volt. Mondanivalója lényege: a rabok tudják, hogy mennek haza. Honnan tudjátok? – hangzott a politikai tiszt kérdése. – „Olvastuk az újságban” „Milyen újságban? Honnan kaptad az újságot?” Megkapta a választ, de olyant, hogy ma is mosoly jelenik meg az arcomon, amikor erre gondolok.
„Jöttünk az úton a kukoricásból, és összegyűrt újságot pillantottam meg, amit fölvettem. Újságpapírba csomagolt szalonna volt benne. A szalonnát megettem, és az újságot elolvastam.” Láthatóan zavarba jött a tiszt, de nem adta be a kommunista derekát. Ha még él, biztosan nagyobb nyugdíjat kap, hogy ilyen derekasan és gerincesen kiállott a kommunista ámítások és hazugságok mellett.
*
Az állomásra érve jegyet váltottunk, mindenki oda, ahol letartóztatták. Ugyanis egészen szigorú utasításunk volt, hogy hazaérkezésünk után legkésőbb 24 órával jelentkezzünk annál a szekuritáténál, ahol letartóztattak.
Az utazás részleteire nem emlékszem, de a brassói megérkezésre igen. Ahogy leszálltunk, elcsodálkoztunk a fogságunk ideje alatt épült modern állomáson. Elhatároztam, hogy gyalogosan megyek föl a plébániára. Nemcsak azért, mert általában kíváncsi a természetem, hanem mert reméltem, hogy találkozom néhány ismerőssel. Letartóztatásom előtt elég sok ismerősöm volt, hisz több mint négy évig vezettem Brassóban különböző lelkipásztori munkákat: szentmiséket, keresztelőt, temetést, esküvőt, nagyon sok gyermeket tanítottam hittanra. Sok más vallású ember is az ismeretségi körömbe tartozott. Brassó utcáin a Kolostor utcai templomig gyalogolva egy árva lélekkel sem találkoztam.
Hat év alatt ennyire megváltozott a világ és benne az emberek? Köztük én is?
(Válogatta: B. D.) Népújság (Marosvásárhely)2010. szeptember 14.
Nem szabad felejteni
Sokat gondolkoztam azon, vajon melyik volt erősebb papi életemben: a hivatásom iránti elkötelezettség, vagy a nemzetem iránti. Nehéz lenne elválasztani. Nem tudok dönteni ebben – vallotta egy beszélgetésben ft. Harai Pál tb. kanonok, ny. medgyesi plébános, akinek A börtönévek papi emlékei című, közel százötven oldalas kötetét csütörtökön Marosszentgyörgyön is bemutatták. Az előszóban msgr. dr. Czirják Árpád Ferenc pápai prelátus, a kolozsvári Szent Mihály-templom nyugalmazott plébánosa ezt írja: „Harai Pál atya a hosszú börtönévek alatt közelebb került Istenhez, önmagához és szenvedő embertársaihoz. Mesteréhez hasonlóan üldözést szenvedett az igazságért. Visszaemlékezéseiből mégsem a szomorú, hanem a boldog ember szól az olvasókhoz, és bátorítja, hogy a kudarcokban ne essenek kétségbe, az Istent szeretőknek minden a javukra szolgál.” A szerzőt nagy szeretettel fogadták Marosszentgyörgyön, hiszen a Kolping család tevékenysége összekapcsolja közösségüket a medgyesivel. A lelkész tizenkilenc éven át szolgálta a Nagy-Küküllő-parti egyházközséget, nevéhez kötődik, többek között, a Szent István király tiszteletére Medgyesen felépített templom, valamint a Kolping-központ és hétvégi pihenőház az ifjúság és rászorulók részére. Nyugdíjba vonulása után a Kolping-ház egyik kicsi szobájában húzódott meg.
Harai Pál a háromszéki Szentkatolnán született 1928. január 25-én. 1947-ben érettségizett Brassóban, 1952-ben szentelték pappá Gyulafehérváron. Aradon, Sepsiszentgyörgyön és Csíkdánfalván szolgált. Négy éven át Székelykál papja is volt. Letartóztatásakor, 1958. augusztus 5-én Brassóban római katolikus lelkész. Az Erdélyi Magyar Ifjak Szervezetében (EMISZ) való állítólagos részvétele miatt „társadalmi rend ellen szervezkedő csoport feljelentésének elmulasztása vádjával” állították bíróság elé. A 79 vádlott kirakatpere 1959. március 9–10-én zajlott Kolozsváron. Az ítélethirdetés március 19-én, Szent József napján történt. A 79 vádlott 1148, azaz ezeregyszáznegyvennyolc év börtönbüntetést és teljes vagyonelkobzást kapott. Harait tíz év börtönbüntetésre ítélték, amiből kemény öt évet a brailai Nagyszigeten, Salcián, illetve Luciu-Giurgeni-ben és Gradinán töltött. Salciáról szabadult 1964. augusztus 5-én az általános kegyelmi rendelet nyomán. – Nem hős vagyok, hanem áldozat. Ebben az egész kirakatperben csak egy szereplőcske... – Ma is fenntartja, hogy az igazságtalanul elítéltek ügyében nem történt meg a jóvátétel. – Mindvégig figyeltek, szabadulás után is, állandóan, s most is figyelnek. Akkor úgy mint papot, s magyart, most mint magyart. Tudatában voltunk: megbélyegzett személyek vagyunk.
Így élte papi életét ez a karakán ember. Humorérzéke azonban sosem hagyta cserben. – Fogolytársaim közül én voltam a legidősebb, és hogy valamelyest felvidítsam őket, azt javasoltam: énekeljünk karban… Rázendítettünk a Megfogtam egy szúnyogot, nagyobb volt egy lónál… című népdalra. Én vezényeltem. Háttal álltam az ajtónak. Bár a folyosóőröknek védő volt a csizmáján, én éreztem, hogy ott áll mögöttem. De nem törődtem vele, s vezényeltem tovább, hisz már úgyis kimondták az ítéletet. Egy adott pillanatban a folyosóőr megszólal: Szunyog-mester, aztán holnap számolunk…! Gondoltam, betesznek a karcerbe, de végül megúsztam. Lehet, az őröknek is tetszett az előadásunk…
Marosszentgyörgyön kedvelt dalait hallhatta Pali bácsi a kolpingosok dalcsoportjának és a Szent Cecília csoport előadásában. A könyvet Bölöni Domokos ismertette. – A húsz fejezetre tagolt emlékezés tárgyilagos, ítéletei egyértelműek, hangneme néhol gyanúsan kedélyes. Az emlékező nyilván kímélni akar bennünket, maiakat és későbbieket, ezért csomagolja ezüstpapírba a keserű orvosságot. Akár az öregbakák, inkább a vidámabb, kedvesebb dolgokról mesél. Pedig láncokban tartották őket: „Édesapám az ozsdolai erdőről hordta a fát. (...) Elég sok helyen lánccal kellett kereket kötni, hogy ne szaladjon meg a megterhelt szekér. Erre a célra nem felelt meg a vékony lánc, vastag kellett. A rabtartók is vastag láncot használtak, és nem is lakattal biztosították azt, hanem ‘nitolással’. Akiket halálra ítéltek, azokat a kivégzésükig ilyen bilincsekben tartották.”
Harai Pál született elbeszélő. Számára valószínűleg az is egyike élete próbatételeinek, hogy az élet szépségei helyett gonoszságokról, szörnyűségekről kell emlékeznie, írnia. Persze ezt is derekasan kiállja, holott alapjában véve inkább mikszáthi alkat – mondta a recenzens. – A fájdalmas történéseken minduntalan átsüt a hitből fakadó derű: „A papi hivatást választottam és 57 éve élem. És még élek, de már nem lehet sok hátra. Római katolikus hitemet megőriztem. Magyar anyanyelvemet is hasonlóan, és másokat is erre tanítottam.”
Külön figyelmet érdemel könyvének ez a passzusa: „Még a gyomor is megérzi, ha egy megszokott étrendet és táplálékot hirtelen meg kell változtatni. Hogyne érezné meg a lélek, a gondolat- és érzelemvilág, ha a megszokottból vagy kedvelt életprogramból erőszakkal kiszorítják. A terrorrendszerek áldozataihoz nemcsak azokat kell számítani, akik bent voltak, hanem azokat a szülőket is, akik gyermekeik sorsa miatt aggódtak, a gyermekeket, akik elhurcolt szüleiket siratták, az őszinte barátokat, szomszédokat és így tovább. Vajon lesznek-e írók, akik az utókor számára szakavatottan megörökítik a 20. század borzalmait, hogy a következő évszázadokban ne fordulhasson elő olyan sok szörnyűség, mint amennyi a mi évszázadunkban oly sok országban előfordult? Régi és bevált megállapítás: egy letűnt kor hibáit vagy borzalmait nem ismerve kitesszük magunkat annak, hogy megismétlődjenek. Isten őrizzen meg ettől!”
Harai Pál elújságolta: nemcsak nagyon sokat olvas, hanem új könyvön is dolgozik, amelyben gyermekkorát, ifjúságát, életét meséli el. Hisszük, hogy benne a maga eredetiségében nyilvánulhat meg rokonszenves egyénisége, hamisítatlan székely humora.
Damján B. Sándor. Népújság (Marosvásárhely)2010. október 30.
Példát adott a fiataloknak és mindannyiunknak
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek október 30-án 11 órakor a nagyváradi székesegyházban avatta boldoggá a 99 éve született vértanú püspököt, Bogdánffy Szilárdot.
A boldoggáavatási dekrétumot XVI. Benedek pápa küldötteként Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa olvasta fel.
Bogdánffy Szilárd 1911. február 21-én született a Torontál vármegyei Feketetón (a ma Szerbiához tartozó Crna Barán). Édesapja, az örmény nemesi származású Bogdánffy Ignác a falu tanítója volt, édesanyja Welebny Aranka. Tanulmányait Torontálkeresztesen (Cruceni, Románia), édesapja új állomáshelyén kezdte meg, majd a temesvári Piarista Főgimnáziumban folytatta, ahol 1929-ben érettségizett.
Még 1929 nyarán felvették a nagyváradi Teológiai Akadémiára, ahol már tanulmányai első két évében kivívta a szeminárium tanári karának osztatlan elismerését. A mindenben kiválónak talált és tanári pályára szánt növendéket elöljárói a Budapesti Központi Papnevelő Intézetbe küldték, ahol a kor kiváló tanáraitól tanulhatta meg a lelkipásztorkodáshoz szükséges alapismereteket. Budapesti professzorai hamarosan felfigyeltek a nemcsak „buzgalmáról és szerénységéről”, hanem „komoly lelki életéről és elmélyült biblikus érdeklődéséről” is tanúságot tevő Bogdánffyra.
Tanulmányai befejezését és a kisebb rendek felvételét követően 1934 nyarán visszatért Nagyváradra, ahol június 29-én Fiedler István püspök pappá szentelte az újonnan épített váradőssi Lisieux-i Szent Teréz-plebániatemplomban. A következő másfél évtizedben a katolikus ifjúság oktatása és lelki nevelése állt életének középpontjában. Felszentelése évében a szatmári papneveldében kezdte el szolgálatát helyettes tanárként és tanulmányi felügyelőként. Egy évvel később hittanári kinevezést kapott a nagyváradi Gojdu Líceumba, párhuzamosan pedig a helyi püspöki konviktus, a Szent József Intézet tanulmányi felügyelője és lelki vezetője lett. 1938-ban az Orsolya-rend Tanítóképző Intézetének hittanári és lelkészi teendőit is magára vállalta. Ezzel szinte a teljes nagyváradi katolikus diákság szellemi és lelki gyarapodását irányította, beleértve a város területén szétszórtan tanuló és a Szent József Intézetben elhelyezett váradi kisszeminaristákat is.
A tanuló ifjúság körében hamar népszerűvé vált fiatal papot 1939 novemberében a román hatóságok a Rongyos Gárda szervezésében való részvétel koholt vádjával letartóztatták, megkínozták, majd állampolgárságától megfosztva kitoloncolták Magyarországra. Kilenc hónapon át a Ranolder Intézet hitoktatójaként és spirituálisaként működött, majd a magyar hadsereget követve 1940. szeptemberben visszatért Nagyváradra, ahol elöljárói a szeminárium lelki vezetésével és az erkölcstan oktatásával bízták meg. Mindeközben 1936 és 1943 között a budapesti Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán végzett felsőbb tanulmányokat, majd 1943-ban megvédte A szinoptikus apokalipszis című doktori értekezését.
A második világháború vége felé a szemináriumi katedrája mellett Bogdánffy Szilárd a nagyváradi katolikus középiskolai oktatás újraindításán dolgozott. Részt vett a Premontrei Gimnázium és az Orsolya-rendi leánygimnázium újjászervezésében. A háborúban elhurcolt tanárok helyett 1945 és 1947 között nem csak hittant, de szükség esetén latint, franciát és matematikát is tanított. 1945 őszén az Orsolya-rend lelki vezető nélkül maradt növendékei számára pápai jóváhagyással megalapította a Merici Szent Angéla harmadrendet.
1947 tavaszán Scheffler János püspök kérésére tanári működését félbeszakítva Szatmárra költözött, ahol tanácsosi és püspöki titkári minőségben a püspöki aula sokoldalú és nélkülözhetetlen tagja lett. A papneveldék 1948. évi államosítását követően a papi utánpótlás biztosítására Felsőbányán és Színfaluban titkos szemináriumot szervezett.
János püspök bizalmasaként 1947-től Bogdánffy Szilárd lett a szatmári és váradi egyházmegyék, valamint a bukaresti apostoli nunciatúra összekötője. A kommunista Romániában egyre fokozódó keresztényüldözés közepette Gerald P. O’Hara nunciatúrai régens 1949. február 14-én titkos püspökké szentelte. A román állambiztonsági szervek alig két hónappal később, április 5-én letartóztatták. Négy éven keresztül minden jogalap nélkül tartották fogva és kínozták a korszak rettegett börtöneiben (Jilava, Capul Midia, Máramarossziget). Koncepciós perére csak 1953 áprilisában került sor: 12 évnyi kényszermunkára ítélték. Bár családjának és ügyvédjének sikerült elérnie az ítélet megsemmisítését, még perének újratárgyalása előtt, 1953. október 2-án a nagyenyedi börtönben belehalt az elszenvedett kínzásokba. 1992 márciusában Tempfli József akkori nagyváradi megyéspüspök indította el Bogdánffy Szilárd boldoggáavatási ügyét.
Irgalmas Istenünk,
te Boldog Szilárd vértanú püspöknek erőt adtál,
hogy bátor lélekkel kitartson
a szenvedés gyötrelmei között
és élete feláldozásával tegyen tanúságot
Egyházadhoz való hűségéről.
Alázatosan kérünk,
közbenjárására adj erőt nekünk is,
hogy földi életünk gyötrelmei után
választottaid seregében örökké örvendezhessünk.
A mi Urunk Jézus Krisztus a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben
Isten mindörökkön örökké. Ámen. MKPK Sajtószolgálat, Budapest2011. február 6.
„Tudom, munkám nem vész el”
Scheffler János mártír püspök emlékezete
Július 3-án Szatmárnémetiben boldoggá avatják az 1952. december 6-án Jilaván mártírhalált halt Scheffler János püspököt. Az életáldozata óta eltelt közel hatvan év igencsak megritkította azok sorát, akik személyesen ismerhették őt, azokét, akik személyes kapcsolatban voltak vele.
Ebben a kegyelemben részesült dr. Cserháti István nyugalmazott vásárosnaményi plébános, egykori szatmári egyházmegyés pap, akit anyaegyházához való hűségéért, a szatmári katolikus oktatás újraindításához való áldozatos hozzájárulásáért, hatvanéves papi jubileuma alkalmából a szatmári egyházmegye Scheffler János-díjban részesített.
A nyíregyházi papi otthonban készített interjúban Isten szolgája Scheffler János püspökhöz fűződő emlékeiről kérdeztük.
- A neves személyiségekkel való első találkozásunk mély nyomot hagynak emlékezetünkben. Kérem, idézze fel annak körülményeit!
- A szatmári Királyi Katolikus Főgimnázium növendéke voltam, amikor 1942 tavaszán a szentatya dr. Scheffler Jánost, a kolozsvári tudományegyetem kánonjogi tanárát kinevezte az újraegyesített szatmári egyházmegye főpásztorává. A szentelési szertartáson a püspöki konviktus kórusának tagjaként vettem részt.
- Kispapjelöltként 1942 karácsonyán ölthettem fel a kék reverendát, és beköltöztem a püspöki szemináriumba.
- Attól kezdve rendszeresen ministrálhattam a főpásztori ünnepi szentmiséken. A püspök úr különös figyelmet fordított a teológusok és kisszeminaristák lelki életére. Rendszeres időközönként beszélgetésre hívott bennünket, amelyek során érdeklődött a családi háttérről, a hivatásunk alakulásáról. Szülőfalum, Túrterebes plébánosa, néhai Barna József a püspök úr baráti köréhez tartozott. Kiváló tanulmányi eredményeim mellett bizonyára az ő kedvező jellemzésének is része volt abban, hogy az érettségit követően magához hivatott és közölte velem, hogy még két jelölttel együtt a budapesti Központi SzEMInáriumba küld, azzal a gondolattal, hogy annak elvégzését követően Rómába mehetek tanulni. Akkor nem gondolhattunk arra, hogy döntésének mily súlyos következményei lesznek életem, papi sorsom alakulására.
- A front, a háborút lezáró békekötés…
- Baljós idők voltak. Budapesten is utolért a háború. Miután a szovjet csapatok elfoglalták a magyar fővárost, eső félévi vizsgáimat követően hazajöttem. Kértem a püspök urat, hogy otthon folytathassam tanulmányaimat. De ő kitartott amellett, hogy visszatérjek, mondván, hogy a háború után is szükség lesz jól képzett papokra. 1947-ben még hazatérhettem, de újból visszaküldött, immár a lázári „zöldhatáron” át. A békekötést követően a határokat lezárták, én pedig kívül rekedtem. A püspök úr annak előtte még ellátogathatott az elszakított területekre, sőt, 1947. június 8-án Mátészalkán pappá szentelhette Zólyom Sándor teológust. Ezen én is jelen lehettem. Ez volt az utolsó személyes találkozásunk. Biztató szavai ismételten erőt adtak a folytatáshoz. Az újra létrehozott Csonka–Szatmár egyházmegyét apostoli kormányzóként irányító Barót Mihály vállaji kanonok-plébánost Körösbányáról levélben utasította, hogy bennünket, szatmári egyházmegyés teológusokat felszenteltessen és intézkedjen papi szolgálatunk megkezdéséről. Felszentelésünket követően Tircsi Istvánnak és nekem meleg hangú levelet írt: „Kedves Fiam! Nagyon sajnálom, hogy a kettős esküvőn nem lehetett részem. Azért ez úton kívánok mindkettőtöknek igen sok áldást. Ápoljátok szívetekben az első naptól kezdve a legszentebb szeretetet, és legyen jelszavatok: az én szerelmesem az enyém, és én az övé. Ez az igazi erőforrás az élet küzdelmeihez. Imádkozzatok, hogy hamarosan láthassuk egymást. Ez új munkakörömben is állandóan a család közt élek. Úgy érzem, a szívem összetart bennünket. Nem baj, hogy áthelyeztek. Nagybánya vidékén is aranyat bányásztunk, a Körös völgyében is azt teszem. Az itteni még tisztultabb és salaktalanabb. Jólesik, hogy a közért áldozhatom magamat – egészen a mai modern idők stílusában. Tudom, munkám nem vész el. Nektek, fiataloknak – mindnek — meg azt üzenem: sokat és alaposan tanuljatok. A szakmátokat minden vonalon alaposan sajátítsátok el… 1950. VI. 21. Atyád” Mennyi csodálatos gondolat, mennyi lelki erő, mennyi biztatás, milyen mély hit és hűség, mily emberi nagyság rejlik a lényeget virágnyelven kifejező atyai levélben! Ez volt az ő áldása nekünk. Emlékeimben Scheffler János az egyházmegyéért és híveiért bátran kiálló, ahhoz és a Szentszékhez az áldozatok árán is hű főpásztorként él, aki papjait jó atyaként szerette, akként gondoskodott róluk.
- Amíg csak tehette… Szelleme, tanításának kisugárzása viszont tovább élt. Miként s miben nyilvánult ez meg?
- Történelme során az 1804-ben megalakult szatmári római katolikus egyházmegye is kialakíthatta azokat a sajátos, rá jellemző vonásokat, amelyek a szétszakítottság ellenre is tovább éltek. Az a tény, hogy a két világháború közt, majd a második után is évtizedekig Csonka–Szatmár néven külön identitásként éltük életünket, már maga is összeforrasztott bennünket. Ezt az összetartozást valóságosan is megpecsételte püspökünk mártírhalála. Elhurcoltatásáról mi is értesültünk. Halálának időpontja sokáig titokban maradt, de annak híre megerősített hivatásunkban, elszántságunkban, erőt adott az egyházellenes intézkedések kivédéséhez, elviseléséhez. Az idők során kialakult, körvonalazódott egy bizonyos szatmári szellem, szatmári lelkiség. Miben nyilvánult az meg? Varga János szabolcsi főesperes ifjú teológusok körében hirdetett pályázatot e sajátos habitus leírására. Kutatásaik, felméréseik egyik legfontosabb következtetése: a szatmári papok testvéri közösségben élnek, a papi közösség volt/lett az ő megtartó erejük. Ennek az éltető forrása volt a mártír püspök emléke, életáldozata.
- Miként ápolhatták azt oly időben, amikor nyilvánosan még a nevét sem ejthették ki?
- Épp az említett szoros papi közösség adott erre lehetőséget és alkalmakat. 1950-ben a csonka–szatmári apostoli kormányzóság három esperesi kerületének papi testülete harminc plébánost és hét káplánt számlált. Mindannyian mélyen fájlaltuk a főpásztor halálát s azon voltunk, hogy emlékét híven ápoljuk. Sorainkban akkor még több olyan plébános működött, akik közeli munkatársai, tanítványai voltak, kiknek élő emlékeik voltak róla. Egységünk erősítését, az anyaegyházmegyéhez való kötődésünk ébren tartását szolgálta László (Franzen) Károly kéziratban maradt tanulmánya – Adatok a csonka–szatmári egyházmegyéről (1920–1952) –, amely történeti megalapozást, hátteret adott az együvé tartozás eszméjének. (Dokumentumértékű munkája nyomtatásban is megjelent a 2002-es szatmárnémeti római katolikus naptárban.) Az ő buzgólkodása és kezdeményezése révén – Tircsi István és jómagam közreműködésével – szerkesztettük meg 1960-ban a boldoggá avatásáért könyörgő imát, amelyet a debreceni nyomdában sikerült több ezer példányban kinyomtatni a vértanú püspök fényképével és titokban terjeszteni Magyarországon és az anyaegyházmegyében, az alábbi szöveggel: Mindenható Isten! Jóságos Atyánk! Te szolgádat, János püspököt arra választottad ki, hogy fiad szentséges szíve szerinti papokat neveljen. Te őt püspöki hivatalra is rendelted, hogy téged szerető népednek pásztora legyen. – Örök isteni akaratod szerint úgy rendelkeztél, hogy börtönben szenvedjen és haljon meg. Azt akartad, hogy az egyház iránti hűség és engedelmesség vértanúja legyen. — Tekints érdemeire, életének szentségére, vértanúi halálára és hallgasd meg kéréseinket. Engedd, hogy közbenjárását kérő imádságaink meghallgatása a te atyai szeretetedet és az ő égi dicsőségét hirdessék. Ki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké. Ámen! Egyszerű imaszöveg – mondhatjuk ma, de akkor a kommunista rezsim börtönében halálra kínzott főpásztorra emlékezni bizony nem volt kockázatmentes cselekedet.
Emléke ébren tartásának volt egy másik vonulata is: a máriapócsi kegykép könnyezésének 300. évfordulója alkalmából mi, római katolikus papok is elzarándokoltunk oda, amit később rendszeresítettünk, anélkül, hogy azt nagydobra vertük volna. Ennél kisebb léptékű volt ugyan, de egyazon célt – a mártír püspök emlékének ápolását, az ő tanítása szellemében folyó közösségépítést és megtartást – szolgáltak a Tircsi István kezdeményezte, névnapi összejövetelként álcázott decemberi fehérgyarmati emlékmisék, amelyeken az évek során mindinkább fogyóban levő „szatmári papi közösség” tagjai vettek részt.
- Az 1990-es politikai fordulat új irányt szabott Scheffler János püspök kultuszának ápolásának…
- Igen. Valóban lejárt a titkolózások ideje, nyíltan szólhattunk róla. 1990 után az anyaegyházmegye új főpásztora, néhai Reizer Pál kezdeményezte a boldoggá avatást. A magyarországi részeken, immár új egyházkormányzati keretben, a debrecen–nyíregyházi egyházmegyében imáinkkal támogathattuk a kezdeményezést. A fehérgyarmati emlékmiséket sem kellett névnapi összejövetelekkel álcázni. 1997. december 6-án Reizer Pál szatmári és Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi püspök közösen celebrált szentmiséje nem csupán egy szép ünnep volt, tiszteletteljes megemlékezés, hanem azt is jelképezte, hogy a magyarországi egyházmegye is fölvállalta János püspök örökségét, mártíriumának tiszteletét, boldoggá avatásának imáinkkal való kieszközlését. A közös megemlékezés szép példája volt a 2010. május 5-én Mátészalkán, a Szent József-templomban a két egyházmegye népes papi közössége asszisztenciájával, Bosák Nándor püspök által bemutatott szentmiseáldozat. Abban a templomban, amelynek előterében bronz dombormű emlékeztet János püspök utolsó nyilvános jelenlétére, az 1947. június 8-án celebrált papszentelésre. A püspök homíliájában Scheffler János életáldozatának máig ható értékeire hívta fel a figyelmet: amikor boldoggá avatásáért imádkozunk, tulajdonképpen magunkat akarjuk bátorítani, hogy figyeljünk tanítására, a magunk feladatára, arra a külső és belső egységre, amely megerősít bennünket. Feladatunkat csak úgy tudjuk teljesíteni, ha hivatásunkat az egyház iránti hűségben, az egymásért való felelősség jegyében bontakoztatjuk ki, ha azon az úton haladunk, amelyet az ő hűsége, a szeretetből való építkezés, a cenzus ecclesiaticus elve világít meg számunkra.
Imáink meghallgatásra találtak. Ez év július 3-án Szatmárnémetiben nemcsak az anyaegyházmegye, a kiszakított részek, hanem Erdélyben, Magyarországon és a világon szétszórtságban élő magyar katolikusok együtt adnak hálát Istennek a kegyelemért, mely János püspököt a boldogok sorába iktatja. Boldog vagyok, hogy megérhettem a szentatya döntését, s ha jelen lehetek az ünnepen, életem legszebb napja lesz. Hiszem, hogy János püspök égi közbenjárása megújító erővel hat majd az egyházmegye katolikus híveire, bebizonyosodik a keresztényüldözés korában született mondás: a mártírok vére a kereszténység magva. János püspök munkája nem veszett el. Bizalommal fordulhatunk égi közbenjárásáért.
Máriás József. Vasárnap (Kolozsvár)2011. június 27.
Szent László-szobrot avattak (Falunapok Gelencén)
A tizenegyedik alkalommal megtartott gelencei falunapok legkiemelkedõbb mozzanata a tegnapi Szent László-szoboravatás volt. A szobor talapzatánál díszõrséget álltak a helyi hagyományõrzõk, a 15. Székely Határõrezred gelencei ütege és a cserkészek. A szoboravatáson Encs, Dunaszentgyörgy, Balatongyörök és Nagybánhegyes testvértelepülés küldöttségei is jelen voltak.
Ft. Szabó Lajos kanonok, a sepsiszentgyörgyi Szent József-templom plébánosa és a környékbeli papság által a mûemlék templomban celebrált ünnepi szentmise után a több száz fõs tömeg a szobor elé vonult, ahol elsõként Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke köszöntötte az egybegyûlteket, és felidézte az ünnepség elõtt egy nappal, 965 évvel ezelõtt született nagy király alakját, példaként állítva a ma embere számára. Láthattuk az elmúlt napok történéseit, ha mi nem állunk talpra, ha mi nem védjük meg érdekeinket, akkor bizony minket hamar felszámolnak, vagy ahogy faluhelyen mondják, reánk rakják a hámot - hangsúlyozta Tamás, aki összefogásra buzdította a gelenceiket, a háromszékieket, mert csak közös összefogással lehet elõbbre vinni Székelyföld ügyét. Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, miután tolmácsolta a Magyar Köztársaság elnökének és miniszterelnökének üdvözletét, azt emelte ki, hogy az anyaország minden határon túli magyarért kiáll, lehet, hogy területet vesztettünk, de nemzetet is nem fogunk veszíteni addig, amíg ilyen sokan összegyûlünk, ameddig minden magyar figyel a másik magyarra. A bronzszobrot Tamás Sándor és Szakács Tibor, a nagyközség polgármestere leplezte le, majd Balog Károly ny. történelem szakos tanár méltatta a szent király életét. A koszorúzást követõen Szakács Tibor polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a szobor elkészítéséhez, anyagi támogatást nyújtottak ahhoz, hogy elkészüljön Gelence hatodik köztéri szobra. Az ünnepség a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2011. július 20.
Cinkos, aki néma
„… egy nép vallásos és szellemi miveltségének nincs jellemzőbb ismertetője, mint a templom és a temető. E két hely, melly egyedül van nyitva gazdagnak, szegénynek, mellyhez egyforma joga van az utolsónak szintúgy mint az elsőnek – közbirtok – s leghívebben tükrödzi az egésznek jellemét.”
Herepei Gergely tiszteletes úrnak 1845. november 2-án, a Kétágú templom építését megelőző 173 éves fatemplom bezáratása alkalmával, az utolsó istentiszteleten elhangzott beszédéből vettem az idézetet.
A tiszteletes úr és az adakozó hívek látomása és óhaja, hogy „mint poraiból megifjodva felelevenedett Phoenix, emelkedjék fel … egy dicsőségesebb templom.(…) És mind ez meg fog történni, csak egyesek légyünk és akarjunk, – mert egy nép akaratja erőss és csodát képes tenni. De fogtok-e akarni – fog-e mindenik közületek akarni? Jaj néked szerencsétlen nép, … mint sírjából feljáró halott fog megjelenni néked e templom álmaidban, s egykor a halálos ágynál szemre hányást tenni: – de ha kötelességedet megérted és telyesíted , édesen fogsz visszaemlékezni e templomra, s ezen órára midőn szent elhatározással a jövendőre állottál a multnak sírja felett.”
A nép akarata erős volt és csodát is tett, 1856-ra felépült a ma Kétágú templom néven ismert, Erdély egyik legszebb klasszicista stílusú temploma. Az ótemplom éppen a most megkezdett építkezés helyén állt. Búcsúztató szavai az újra, a Kétágúra is érvényesek.
Mára elfogyott volna a nép akarata és ereje? Napjainkból ennyire hiányoznak a csodák? A mai szószékről miért nem hangoznak el Herepei Gergely tiszteletes úr beszédéhez hasonló beszédek? A műemlék templom megcsúfolása miért csak az utóbbi hetekben, szinte a munkagépek megjelenésekor kapott nagyobb nyilvánosságot? A Szabadság hasábjain 2011. június 29-én, július 8-án, július 13-án és 14-én a megjelenő cikkek és riportok részletesen elénktárják mindazt, amit a templomról és a jelenlegi helyzetről tudnunk kell, tudnunk kellett volna. Miért csak most? Az ügy Strasbourgban van, mégis egyezkedünk, lemondunk, csereberélünk. Sok városát szerető embert lehetett volna egyetlen hívó szóval mozgósítani, mint ahogyan ez a Házsongárdi temető esetében megtörtént. Nagyon sokan vagyunk, akik vallásos és szellemi műveltségünk kifejezőjeként a Házsongárdi temető mellett a Kétágú templomért is helyt tudtunk volna állni. Az Agnus Dei (Isten Báránya) hogyan alakulhatott át egyszerű báránnyá, netalán juhvá? A nyomásgyakorlásnak számtalan törvényes eszköze van, amellyel a törvény, jelen esetben a műemlékvédelmi törvény betartatását ki lehetett volna (talán még ki lehet??) kényszeríteni, mint ahogyan ez Nagyváradon, a püspöki palota és a Lorántffy Gimnázium sporttelepe esetében meg is történt. A szászfenesi római katolikus műemlék templom melletti törvénytelen építkezést is meg lehetett állítani, akárcsak a bukaresti Szent József római katolikus székesegyház melletti építkezést. A templom szomszédságában élek, a gyülekezetnek tagja vagyok, miért csak a fent nevezett cikkekből és hosszas kérdezősködés után ismertem meg a fájó ügy részleteit? Imádságos álcával elkentük volna Isten Házának ügyét?
Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes asszony, ha a vallásos műveltségnek híjával van is, vajon a szellemiekkel miért nem rendelkezik? Ha nem fáj neki a templomnak, mint Isten házának a megcsúfolása, akkor magas beosztásához illő szellemi műveltsége miért engedi meg, hogy fölülbírálja szakemberek véleményét, hogy áthágva a műemlékvédelmi törvényt, balkáni eszközökkel, a templomhoz megengedhetetlen közelségben, magasságával vetekedő magasságban, stílusában ordítóan elütő építmény felhúzásán fáradozzék.
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség zöldövezetet megszüntető, tájba, városképbe hasító, a templomot örökre leárnyékoló új székhelyének építése azonban nemcsak műemlékes szempontokat vet fel. A magyar iskolák felügyeleti szervének vezetője, aki nemrég a Romániai Magyar Demokrata Szövetség érdekvédelmi tevékenységében magas tisztséget is elvállalt, milyen erkölcsi alapon szorgalmaz és kényszerít ki olyan székhelyet, amely jogilag még tisztázatlan, és évszázadokig magyar református egyházi tulajdonban levő telekre épül. Tudva tudja azt is, hogy a telek kényszerajándékozás útján került a tanügyminisztérium tulajdonába, és az épületbe majdan beköltöző intézmény nem közösségünket hivatott szolgálni. Fogyó népességünknek, zsugorodó iskolahálózatunknak a jövőre nézve semmilyen biztonságot nem ad, ráadásul az ide tervezett sportlétesítmények, a Farkas utcai templom szomszédságában működő sportpályához hasonlóan, zavarnák az alsóvárosi gyülekezet vallási életét, hitéletének csendjét.
A műemlék épületeknek és azok környezetének védelme mindenki számára kötelező, még magyar vezetőink számára is. Nem lenne szabad a Megyei Műemlékvédő Bizottság, ráadásul román szakembereinek tilalmát átlépve, Bukarestben jóváhagyatni az építési engedélyeket. Talán még nem késő összefogni a törvény betartatásáért!
Herepei tiszteletes szavaihoz visszatérve vegyük magunkra a bíztatást:
„ha kötelességedet megérted és telyesíted, édesen fogsz visszaemlékezni e templomra, s ezen órára midőn szent elhatározással a jövendőre állottál a multnak sírja felett.” Szabadság (Kolozsvár)2011. szeptember 17.
Katolikus nőszövetségek találkozója Nagykárolyban
„Megélni a krisztusi szeretetet és ezen keresztül építeni Isten országát” mottó jegyében került sor szeptember első felében a nagykárolyi Szent László Közösségi Házban az erdélyi római katolikus nőszövetségek hagyományos – immár tizenkettedik – találkozójára, a helyi Árpád-házi Szent Erzsébet Nőszövetség szervezésében.
A megérkezés napján a jelen levő lelki vezetők közösen celebráltak szentmisét a Kalazanci Szent József-templomban. Másnap szentmise után Fábián Mária, az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egységének elnöke köszöntötte a jelenlevő húsz nőszövetség 42 képviselőjét és a 10 lelki vezetőt.
A tanácskozás bevezető előadását Ágoston Ferenc krasznabélteki plébános, a Szatmár megyei nőszövetségek szövetségének lelki vezetője tartotta a szeretetszolgálatról. A diakónia, vagyis a szeretetszolgálat fontosságát hangsúlyozva többször is idézte Kalkuttai Teréz Anyát, aki szerint „a mi egészen különös feladatunk, hogy a legszegényebbeket szolgáljuk”. Elhangzottak a nőszövetségek elnöknőinek tevékenységi beszámolói, majd városnézés keretében megkoszorúztuk Petőfi Sándor szobrát, a Károlyiak egykori kastélyának parkjában meghallgattuk Hágó Nándor múzeumigazgató értékes és érdekes előadását a város, a Károlyiak és a kastély történetéről. Délután a gyerekek műsorát láttuk. A nap befejezéseként megünnepeltük a helyi római katolikus nőszövetség megalakulásának 20. évfordulóját, az eseményt megtisztelte jelenlétével Schönberger Jenő püspök Szatmárnémetiből.
A tanácskozás harmadik napján folytatódtak a nőszövetségi beszámolók, majd lelkipásztori tanácsok és javaslatok hangzottak el. Kovács Sándor főesperes, a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa, az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egysége lelki vezetője az imádság fontosságáról beszélt. Fábián Mária felolvasta II. János Pál pápa nőkhöz intézett köszönőlevelét. A tanácskozás zárásaként Schönberger Jenő köszöntötte a jelenlévőket, és további sikeres munkálkodást kívánt nekik az elkövetkezőkben is. Az őszi fórumot záró hálaadó szentmisén az elnöknők megújították fogadalmukat.
Molnos Sára. Szabadság (Kolozsvár)2011. november 1.
Nagyvárad: köztereket neveznek el magyar személyiségekről
Schlauch Lőrinc bíborosról nevezték el a nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota kertjét és utcát neveznek el Thurzó Sándor 2009-ben elhunyt váradi muzikológusról – így döntött tegnap a váradi önkormányzat.
Schlauch Lőrinc bíborosról nevezték el a nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota kertjét – erről döntött tegnap a városi önkormányzat. Az Aradon – akkor még külön településként létező Újaradon – született és 1902-ben Nagyváradon elhunyt bíboros ajándékozta a városnak azt a telket, amelyen jelenleg Nagyvárad egyik legszebb ligete, a Petőfi park terül el, illetve a sokáig múzeumkertként emlegetett kertet, amely a püspöki palotát, illetve a római katolikus székesegyházat veszi körül. Feljegyezték róla, hogy szívügyének tekintette a parkok és kertek rendben tartását.
A váradiak egyébként a jelenlegi Petőfi parkot ismerik Schaluch-kertként, lévén ez a liget korábbi hivatalos elnevezése. Fodor József, a váradi püspökség vikáriusa azonban azt mondja, mivel a park jelenleg is magyar személyiség nevét őrzi, a püspökség nem kérte a név megváltoztatását, így lett inkább a palotakert a név várományosa. A kert egyébként mostanáig a Kanonok sorhoz tartozott hivatalosan, ám mivel csak két épület áll rajta – a palota és a székesegyház –, nem lesz szükség arra, hogy bármelyik váradi lakos kénytelen legyen megváltoztatnia lakhelye nevét a személyi igazolványában, a névváltoztatás tehát semmilyen bonyodalmat nem okoz.
A vikárius a Krónikának azt is elmesélte, hogy korábban a városvezetőség egy távoli, lakótelepi utcát akart a bíborosról elnevezni, de ezt a püspökség igen méltatlannak tartotta, hiszen Nagyvárad egyik legjelentősebb személyiségéről van szó.
A városi önkormányzat tegnap arról is döntött, hogy utcát neveznek el Thurzó Sándor 2009-ben elhunyt váradi muzikológusról, a Varadinum Vonósnégyes alapítójáról, a város nagyra becsült szülöttéről. A Thurzó utca a Késmárk (Ogorului) utcából indul ki, összekötve azt a Vucskics (Ceyrat, azelőtt Toamnei) utcával. Thurzó Sándor 1920-ban született, 1836 és 1974 között volt a Nagyváradi Állami Filharmónia tagja hegedűművészként. 1956 és 1959 között a váradi bábszínház igazgatója volt. Nevéhez a váradi zenetörténetben végzett kutatások fűződnek, illetve a mai napig évente megrendezett Haydn – Pichl – Ditters von Dittersdorf nemzetközi komolyzenei fesztivál. A művészre nemrég koncerttel emlékeztek Nagyváradon.
(Telekcsere a régi birtokért. Egy telekcserének köszönhetően kerülhetett ismét a nagyváradi római katolikus püspökség birtokába egy olyan telek, amelyet valamilyen okból a restitúció alkalmával nem kapott vissza. Fodor József vikárius a Krónikának elmagyarázta: a Széles (Menumorut) utcai egykori Szent József-kórház mögött található egy olyan telek, amelyet tisztázatlan okokból nem kapott vissza a püspökség az épülettel együtt. Most azonban kénytelen cserébe adni is valamit a városnak: a közelben ugyanis még több teleknek is tulajdonosa a váradi katolikus püspökség, egyebek közt olyanoknak is, amelyeket már rég közterületként használnak. Köztük van az a telek is, amelyen egykor az úgynevezett kántorház állt. Ezt később lebontották, ám a telek az egyházé maradt. Ezt cserélik most el a kórház melletti területért – tudtuk meg. A Szent József-kórházat egyébként a püspökség hamarosan teljesen felújítja – kívülről már szinte teljesen megújult az épület.)
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)2012. február 15.
Nemzeti jelentőségű intézmények
Összesen ötvenhat intézmény és program került fel a nemzeti jelentőségű intézmények listájára.
A Bethlen Gábor Alap honlapján olvasható tájékoztató szerint nemzeti jelentőségű intézmény minősítést kapott Erdélyből 16, Kárpátaljáról 12, Vajdaságból 11, Felvidékről 10 intézmény, illetve program. Bekerült ebbe a körbe Szlovéniából és Horvátországból 2-2 intézmény, a diaszpórából 3 intézmény.
Vajdaság – összesen 11 intézmény:
Magyar Nemzeti Tanács – felsőoktatási ösztöndíj programja, szórványprogramja, kiemelt kulturális programok, 1941-48 feltárással együtt; Katolikus Diákotthon, Tóthfalu (Munkás Szent József Kr. Plébánia Hivatal); Nagybecskerei Lánykollégium; Bonaventuriánum Fiúkollégium, Újvidék; Apáczai Diákotthon, Újvidék; Emmausz Fiúkollégium, Muzslya; Újvidéki Egyetem Magyar Nyelvű Tanítóképző Kar; Pannon RTV (MNT); Zentai Gimnázium.
Szlovénia – összesen 2 intézmény:
Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet
Horvátország – összesen 2 intézmény:
Magyar Oktatási és Művelődési Központ, Eszék és a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma
Erdély – összesen 16 intézmény ill. program:
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem; Protestáns Teológiai Intézet; Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút; Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár; Bástya Kollégium, Vice; Erdélyi Múzeum Egyesület (EME); Házsongárd Alapítvány; Romániai Magyar Pedagógus Szövetség; Szent Ferenc Alapítvány; Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (+ Fiókok); Kincses Kolozsvár (Kolozsvári Magyar Napok); Nemzeti jelentőségű programok (meghívásos pályázatként meghirdetve): Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja; Szórványkollégiumi programok (kollégium+iskolabusz); Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja (BBTE, MOGYE, MME); Kulturális és tudományos médiatámogatási program; Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja
Kárpátalja – összesen 12 intézmény:
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola; Karácsfalvi Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum; Nagyberegi Református Líceum; Nagydobronyi Református Líceum; Péterfalvi Református Líceium; Munkácsi Szent István Katolikus Líceum; Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség; Géniusz Jótékonysági Alap; Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága; Kárpátaljai Megyei Drámai Színház; Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet; Szolyvai Emlékpark Bizottsága
Felvidék – összesen 10 intézmény:
Csemadok; Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége; Selye János Egyetem; Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség; Fórum Intézet; Komáromi Jókai Színház; Kassai Thália Színház; Gramma Nyelvi Iroda; Pro Civis Polgári Társulás; Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége
Diaszpóra – összesen 3 intézmény:
NYUGAT-EURÓPAI ORSZÁGOS MAGYAR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE; KÜLFÖLDI MAGYAR CSERKÉSSZÖVETSÉG; LAMOSZSZ
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes február 14-én a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után jelentette be, hogy elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan. Az érintett intézmények normatív alapon kapnak támogatást egy-egy költségvetési évben, és nem a nyílt pályázati rendszereken kell eseti jellegű forrásokat kérniük. Olyan intézményekről van szó, amelyek régóta működnek és remények szerint még sokáig működni fognak – ismertette Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár.
Az intézmények listáját minden évben áttekintik, kerülhetnek fel rá újak, és kerülhetnek le is listáról. A támogatásokat már az idei évben eszerint folyósítják, a pontos összeg a szükségletektől, és az intézménytípustól függően eltérő, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
A Bethlen Gábor Alap egy elkülönített állami pénzalap, amelynek célja a kormány nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó nemzetpolitikai célok megvalósulásának elősegítése.
MTI és bgazrt.hu nyomán Felvidék.ma2012. március 7.
Ösztönző gesztus – Magyar állampolgárok lesznek kézdi-orbaiszéki katolikus papok
A hívek felé bátorító, ösztönző gesztusnak szánva, csoportosan kérelmezte a magyar állampolgárságot a kézdi-orbaiszéki katolikus papok egy része. A Bukarestbe utazó csapathoz Msgr. Tamás József csíkszeredai segédpüspök, Ft. Vargha Béla főesperes és Ft. Szabó Lajos kanonok, a sepsiszentgyörgyi Szent József-templom plébánosa is csatlakozott.
A mintegy húszfős csapat bukaresti ügyintézését Olosz Gergely képviselő készítette elő, aki aznap este vendégül is látta a lelkészeket. A magyar állampolgársági kérelmüket a bukaresti magyar konzulátuson iktatták, majd azt követően Füzes Oszkár nagykövet a bukaresti magyar nagykövetségen adott állófogadást a papok tiszteletére. Ezt – Bajtai Erzsébet, a nagykövet felesége kérésére – több egyházi ének eléneklésével honorálták.
Másnap a parlament épületének meglátogatása szerepelt a délig tartó programban. Itt egy rövid értekezletet is tartottak Márton Árpád és Derzsi Ákos képviselők közreműködésével, ahol az egyházakat is érintő jogszabályok, azok alkalmazási módozata került terítékre. Ezt követően Bokor Tibor szenátor fogadta a látogatókat, megismertetve velük a szenátus működését. Székely Hírmondó
Erdély.ma