udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 135 találat lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-135

Névmutató: Veres Valér

2011. január 17.

Fogy a magyar

Tíz évre elõre eldõlhet a magyar kisebbség sorsa, az idei népességszámlálás eredményétõl függõen - állítja Veres Valér kolozsvári szociológus, aki szerint az idei felmérés eredménye a romániai magyarság számára lélektani küszöb lehet. Bár a szakértõ nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, arra figyelmeztetett: a romániai magyarság lélekszáma jelentõsen csökkent, fel kell tehát készülni a kellemetlen meglepetésekre.
Nekünk nincsenek bevándorlóink
A magyarság számaránya különösen fontos azokon a településeken, ahol eddig éppen csak hogy elértük a húsz százalékos küszöböt. Elõfordulhat, hogy az idei mérések már más arányt mutatnak, és akkor a jövõben a nyelvi jogok gyakorlását például nem szavatolják a törvények, helyi alkukra van szükség - figyelmeztetett a szociológus, aki szerint általános tendencia a népességcsökkenés: becslések szerint jelenleg körülbelül 1,3 millió magyar él Romániában.
Európa-szerte érvényes az elöregedés, az unió tagállamaiban a statisztikákat csak a bevándorlók javíthatják, de ilyen jellegû népességpótlásra az erdélyi magyar közösség nem számíthat - emlékeztetett Veres Valér, aki elmondta: tudomása szerint nem folyik szakszerû vizsgálat arról, hogy a kettõs állampolgárság megszerzése felgyorsíthatja-e az elvándorlást. [.]

A népszámlálásra való felkészülést különösen fontosnak tartják a kisebbségi érdekvédelmi szervezetek. Az RMDSZ szociológusokból, társadalomkutatókból álló szakmai csoportot hozott létre annak érdekében, hogy a magyar közösség felkészülten várja a népszámlálást. Külön kampány szól majd a szórványvidékek és a zömmel magyarok által lakott régiók számára. Az októberi felmérést megelõzõ kampányt Porcsalmi Bálint, a szövetség kampányszakértõje vezeti.
Porcsalmi úgy véli: teljes összefogásra van szükség a népszámlálás elõtt, mert azokat kell a leghatásosabban megszólítani, akikhez a magyar nyelvû tömegtájékoztatás nehézkesen jut el. Tudatosítanunk kell az emberekben, hogy a magyarság felvállalása nem jelent hátrányt. Különösen fontos ez ott, ahol a magyarok aránya alacsony, ahol sok a vegyes házasság, itt ugyanis sajátos nyomás nehezedik az érintettekre - figyelmeztetett a mozgósítás felelõse.
Porcsalmi elmondta: az idei felmérés újdonsága, hogy a népszámlálási íveken nem lesz elõre kódolt nemzetiség. 2002-ben román vagy egyéb nemzetiség között lehetett választani, most nem kényszerül ilyen döntésre a válaszadó - ismertette a módosításokat a kampányszakértõ, aki elmondta: szorgalmazzák a kétnyelvû adatlapok bevezetését. Az Országos Romaügynökség vezetõje, Ilie Dincã szintén arra figyelmeztetett: nem mindegy, hogy nyomás alatt nyilatkoznak-e a válaszadók vagy sem, így az is mérvadó lehet, hogy kik végzik a népszámlálást.
Szerencsés volna, ha a romák által lakott településeken vagy település részeken a roma közösségekben roma kérdezõbiztosok végeznék a felmérést. Nagyobb bizalommal lennének így az emberek, és reálisabb képet alkothatnánk: hol, hogyan élnek és hányan vannak a romániai romák.
?j Magyar Szó (Bukarest)

2011. február 5.

Oktatás – A felsőoktatásban a magyarság alulreprezentált, alulfinanszírozott, a képzés egyoldalú Tudományos kötet az erdélyi magyar egyetemi oktatásról
Az erdélyi magyar felsőoktatás alapvető gondjairól alakult ki beszélgetés csütörtökön este a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusán, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Felsőoktatási Munkacsoportja által összeállított és az Ábel Kiadónál megjelent, Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai című tanulmánykötet bemutatóján. Szó esett többek között az oktatás minőségéről, egyensúly-eltolódásról, a magyar egyetemisták választásairól, magán és állami egyetemek, illetve egyetem és közoktatás viszonyáról.
Szilágyi Mátyás magyar főkonzul emlékeztette a jelenlevőket, hogy tavaly már tartottak a nemzetpolitikai szempont szerint fontos könyvbemutatót a konzulátuson, ám idén ez az első ilyen esemény. – Az oktatás, és ezen belül a felsőoktatás az erdélyi magyar kisebbség stratégiai kérdése, és a politikai célrendszerben előkelő helyet foglal el ez a kérdéskör. Jelen esemény célja az, hogy interaktív találkozás, műhelymegbeszélés, egyféle hangos gondolkodás valósuljon meg a téma kapcsán – mondta a konzul, majd méltatta a könyvet, amely szerinte tartalmazza az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás fontos szempontjait.
A magyar egyetemisták egyharmada tanul magyarul
Péntek János, a tanulmánykötet egyik összeállítója emlékezett arra, hogy egy 2008 szeptemberében megrendezett eszmecsere következménye ez a tanulmánykötet, amely nem csak bemutatja az erdélyi magyar felsőoktatást, de ismert magyar tudományos személyiségek – Vizi Szilveszter, Berényi Dénes, Kozma Tamás – bíráló jellegű írásait is tartalmazza.
– A tanulmánykötet összeállítóiként nem vagyunk abban a helyzetben, hogy stratégiákat dolgozzunk ki, hiszen nem rendelkezünk ezek megvalósításához szükséges döntési és költségvetési potenciállal. Ám a közösség és a szakmai tisztesség iránti elkötelezettségünk tetten érhető. Továbbá pártpolitika és ideológiai elfogultság nélkül közelítettük meg a kérdéskört – részletezte Péntek, majd a számadatok viszonylagosságára figyelmeztetett. Ennek alátámasztására azt a példát hozta fel, miszerint örvendetes, hogy az adatok szerint közel 11 ezer egyetemi hallgató tanul magyarul, ám ehhez hozzá kell tenni, hogy a magyar anyanyelvű hallgatók száma meghaladja a 35 ezret, így tehát fiataljaink alig harmada tanul anyanyelvén. A romániai rektorok egyik közelmúltbeli konferenciáján elhangzott, hogy Romániában egymillió egyetemi hallgató van, és akkor a magyar hallgatók 35 ezres lélekszáma messze nincs összhangban a romániai magyarság számarányával.
Az új oktatási törvényről Péntek úgy vélekedett, hogy az új lehetőségeket tartalmaz a romániai magyar felsőoktatás számára. Elszomorító következtetéseket vont le: a romániai felsőoktatásban a magyar hallgatók és oktatók számát tekintve a romániai magyarság alulreprezentált, alulfinanszírozott, a képzés pedig egyoldalú. – Ahhoz, hogy ez megváltozzon, az intézmények jogi, pénzügyi és szakmai stabilizálódására van szükség. Elhangzott az is, hogy a felsőoktatásban észlelt gondok lehetséges „kútfeje” a közoktatás, illetve a nem megfelelő pedagógusképzés. Kolozsvárról hiányzik még egy kollégiumi (bentlakásos) központ, ám ehhez nagyon sok pénzre lenne szükség.
Salat Levente: eltolódott az egyensúly
Salat Levente egyetemi oktató, a kötet másik összeállítója három stratégiai irányvonalra hívta fel a jelenlevők figyelmét: a romániai magyar felsőoktatás kapcsán szükségét látja a létező intézmények helyzete konszolidálásának, a hiányzó román–magyar minőségbiztosítási rendszer kidolgozásának és az önálló magyar egyetem létesítésének.
– Az erdélyi magyar felsőoktatást illetően eltolódott az egyensúly. A legbefolyásosabb szereplő, a román állam intézményei alulteljesítenek, ez a helyzet pedig lépéskényszerbe hozta a magyar államot. Az erdélyi magyarság nem stratégiaképes szereplő, az erdélyi magyarság nem tud erőforrásokat mozgósítani, és sorsa azoktól függ, akik eljárnak nevében. Az egyik legfontosabb feladat az lenne, hogy választ kapjunk arra a kérdésre: mi lesz a hosszú távú következménye ennek az egyensúlyvesztésnek – hangsúlyozta Salat.
Megemlítette azt is, hogy ha az állami egyetemek magyar tagozatainak továbbra is rossz hírét keltik azzal, ahogy az egyetem többségi vezetősége viszonyul a kisebbségekhez, akkor a diákok más magyar nyelvű felsőoktatási intézmények felé fordulnak, és ily módon az erdélyi magyarság fokozatosan feladhatja a román állammal szembeni, az önálló magyar egyetem létesítésére vonatkozó igényét.
Papp Z. Attila szintén a kötet szerkesztőjeként szólalt fel, a statisztikai adatokra alapozva: a 2009-ben érettségizett romániai magyar fiataloknak mindössze fele folytatta tanulmányait valamilyen egyetemen, de közülük is csak azok fele, azaz a maturandusok 25 százaléka tanult magyar nyelven. A legtöbb romániai fiatal Kolozsváron tanul a BBTE-n; a Sapientia EMTE-t a maturandusok 7–8, míg a Partiumi Keresztyén Egyetemet a végzősök 4–5 százaléka választotta.
Versengés az állami és a magán tanintézetek között
Veres Valér, a Kolozsvári Magyar EgyetEMI Intézet igazgatója úgy vélte: legyen közösségi felsőoktatási stratégia, ám azt tartsák be. Gaal György helytörténész felvetette, hogy a felekezeti iskolák az állami tanintézmények rovására erősödnek meg. Ez pedig azt is jelentheti, hogy a felekezeti iskolákban érettségiző fiatalok pedig – román nyelvtudás hiányában – a magyar nyelven oktató magánegyetemek felé irányulnak. – Ily módon fokozódik az egyensúly-eltolódás az állami egyetemek magyar tagozatai és a magánegyetemek között. Ezért van hát szükség önálló állami magyar nyelvű egyetemre – összegzett a hozzászóló.
Pásztor Gabriella államtanácsos szerint az új oktatási törvény szakítópróbáját nem a nemzeti kisebbségek számára kedvező paragrafusok – a románnyelv speciális tanrend és tankönyv szerinti oktatása, továbbá az ország földrajzának és történelmének az illető nemzeti kisebbségek anyanyelvén való oktatása – jelentették, hanem a felsőoktatásra vonatkozó törvénycikkelyek. – Ami az állami és a magán köz- és felsőoktatási intézmények közti versengést illeti, az az intézmény marad meg, amely megfelel a piac követelményeinek – hangsúlyozta az államtanácsos, akitől azt is megtudtuk: az új oktatási törvény „alfája és omegája” a most kidolgozásra kerülő módszertanok lesznek.
Kötő József parlamenti képviselő az önálló magyar egyetem létrehozásának szükségességére és a romániai magyarságnak a felsőoktatásban való alulreprezentáltságára összpontosított. Arra is figyelmeztetett, hogy a globalizálódó világban fiataljainknak versenyképes felsőfokú oktatásra van szüksége. – A politikum kötelessége törvényes keretet biztosítani ama elgondolásoknak, amelyeket a szakmai háttér jónak talál – mondta.
Végül Lakatos András, az RMDSZ oktatásügyi alelnöke a közoktatás reformjáról, a pedagógusképzés hiányosságairól értekezett.
N. H. D. Szabadság (Kolozsvár)

2011. február 5.

TÁMPONTOK Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai
A KAB tanulmánykötete szerint 1 millió egyetemista van Romániában, és ebből csupán 39 ezer magyar anyanyelvű; egyharmaduk tanul anyanyelvén az egyetemen is.
Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai címmel adott ki tanulmánykötetet a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Felsőoktatási Munkacsoportja. Az Ábel kiadónál megjelentetett könyvet – amely egy majdani átfogó felsőoktatási stratégiához kíván támpontokat nyújtani – február 3-án mutatták be Kolozsváron, a Magyar Konzulátus földszinti fogadótermében. 2008-ban, egy KAB által szervezett, az egyetemi vezetők felsőoktatási kerekasztalán merült fel az igény, hogy elemzést kellene készíteni a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről – idézte fel Péntek János, a KAB elnöke. Miért nem stratégia, miért csak támpontok? Mert stratégiát a döntéshozónak kell készítenie, akinek forrásai is vannak a szükséges fejlesztések kieszközölésére. A szakértők véleményt mondhatnak, ajánlást tehetnek, tárgyilagosságra törekedve. Az elmúlt években vitathatatlanul történt fejlődés, ám ha holisztikus nézőpontból, a romániai helyzet kontextusában nézzük a számokat, kiderül, hogy a helyzet nem túl fényes, ami a romániai magyar felsőoktatási kínálatot és a romániai magyar diákok részvételi arányát illeti. Egymillió egyetemi hallgató van Romániában, és ebből csupán 39 ezer magyar anyanyelvű; ráadásul csak egyharmaduk tanul anyanyelvén az egyetemen is. A magyar hallgatók és tanárok alulreprezentáltak, a magyar felsőoktatás alulfinanszírozott – állapította meg Péntek János. A képzési kínálat valahogy így néz ki: amiből van, abból túl sok van (rengeteg egymást kioltó vagy gyengítő párhuzamosság létezik, azaz hasonló szakokat indítanak több felsőoktatási intézményben is), amiből meg nincs, abból egyáltalán nincs (pl. agrárképzés teljes hiánya). Ez az önálló magyar állami egyetem hiányának is betudható. Stabilitásra, a szakválaszték bővítésére, a színvonal növelésére, a magyar nyelvű egyetemi képzés egységes minőségbiztosítására, a pedagógusképzés javítására volna égető szükség. A közoktatás színvonalának romlása ugyanis elsősorban ez utóbbival függ össze.
Nem az épület állaga határozza meg a képzés színvonalát, nem az a tény, hogy városon vagy falun, központban van lakótelepen található az iskola, hanem elsősorban a pedagógus maga. Alkalmasak-e, fel vannak-e készítve, és végül: meg vannak-e fizetve munkájukért ma a pedagógusok? Óriási problémák vannak – sorolta Péntek.
A kötetben szerepel Papp Z. Attila és Márton János utánkövetés-kutatása is, amely a valós bejutási adatokból kiindulva azt vizsgálja, a 2009-ben érettségizettek hányan és milyen nyelven tanulnak tovább. Péntek János ennek kapcsán megdöbbenésének adott hangot, hogy a legjobb gimnáziumok gyakorlatából is szinte teljesen hiányzik a végzőseik iskola utáni pályájának követése. Az is régóta orvoslásra váró probléma, hogy nincs egy magyar kollégiumi központ Kolozsváron, abban a városban, ahol a legtöbb magyar diák tanul. Kellene egy 600-700 férőhelyes, elit központ, ahová nemcsak azokat kellene befogadni, akik magyar nyelven tanulnak, hiszen a műszaki és agrárszakokra sok jó képességű magyar diák jár – fejtette ki Péntek.
A diákság egy közös tér híján a központi kocsmákban találkozik, beszélget, szocializálódik; ha most Kolozsváron meg akarnak hirdetni egy vendégelőadást, a legjobb módszer, ha a lokálokban ragasztják ki a plakátot.
Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul, házigazda azt hangsúlyozta, a magyar külpolitika számára is rendkívül fontos, hogy egy ilyen stratégiai kérdésben konszenzus alakuljon ki a romániai magyar értelmiség köreiben. A Magyar Állandó Értekezlet illetékes bizottsága a hónap végén ül össze közös stratégiaformálás céljából, ahol bizonyára haszonnal forgathatják a kötetet. Mik a lehetőségek a magyar felsőoktatás fejlesztése előtt, melyek azok az irányok, amelyekben az elkövetkezőkben mindenképp el kell indulni? Salat Levente kutatásvezető szerint konszolidálni kell a meglévő intézményeket, a magyar felsőoktatásnak közös minőségbiztosítási rendszert kell kidolgozni, és számba kell venni az önálló állami magyar egyetem létrehozásához vezető lépéseket. A tanulmánykötet javaslatait a politikai szereplők saját belátásuk szerint hasznosíthatják; érdekessége a kötetnek, hogy a függelékben azok véleménye is helyet kapott, akiket a szerzők felkértek a kézirat bírálatára.
Salat elismételte, hogy stratégiát az készíthet, akinek birtokában van a forrás is a megvalósításhoz.
És elszámoltatható – nyomatékosított.
A romániai magyar diákokat célcsoportnak tekintő felsőoktatási intézmények háromfajta logika mentén dolgoznak: egyeseknek az a célja, hogy a romániai munkaerőpiacon való érvényesülésre készítsék fel a diákokat; másoknak – nem bevallottan – talán az a feladatuk, hogy a magyarországi munkaerőpiacnak biztosítsanak utánpótlást; egyesek meg arra utaznak, hogy végzőseik bárhol a világon boldogulni tudjanak versenyképes tudás birtokában. Várható annak a kérdésnek az egyre markánsabb jelentkezése, hogy - egyesek szerint - a magyar nyelvű oktatást az állami egyetemekről át kell vinni a magánegyetemekre. Ezzel a dilemmával kapcsolatban Salat hangsúlyozta, mekkora felelősség hárul egyfelől a magyar kormány nevében eljárókra, másrészt a magyar tagozatoknak otthont adó román állami egyetemek vezetőségére. Az utóbbiak esetében amennyiben továbbra is rossz hírét lehet kelteni a magyar tagozatnak annak ürügyén, ahogyan azokat az egyetemvezetés kezeli, akkor számolni kell azzal, hogy a körülmények, illetve a közhangulat nyomására előbb a diákok, majd a tanárok, végül pedig a szakok egy része is átsorol fokozatosan a nemzetpolitikai szempontból eszményi megoldásnak tűnő magánegyetemekre – hívta fel a figyelmet. Salat szerint attól lehet tartani: a román és a magyar kormány képviselői "előbb-utóbb felismerik az erdélyi magyarság feje fölött megköthető paktumban rejlő lehetőségeket".
Az elmúlt években már annyi, de annyi stratégia született, és tűnt el a süllyesztőben, hogy egyes szakértők inkább amellett érvelnek, nem is szabad már stratégiát írni, mert a stratégiák alkotóinak, megrendelőinek, esetleges alkalmazóinak különböző érdekei kioltják egymást – mondta Papp Z. Attila szociológus, szerző. Vannak viszont statisztikai tények, mint például a demográfiai csökkenés: már közhely lassan, de attól még igaz, hogy 1990 és 2008 között 40 százalékkal csökkent a magyar anyanyelvű általános iskolások száma.
Ha a kutató meg akarja tudni, hányan tanulnak a magyar diákok közül a felsőoktatásban, kiderül, nincsenek, hiányosak, nehezen elérhetők vagy elérhetetlenek az adatok. Jelenleg például mintegy 11-12 ezer diák tanul magyarul a felsőoktatásban, ez a szám pedig onnan tudható, hogy körbetelefonálta a magyarul is oktató felsőfokú intézmények zömét. Pedig egy részletes kisebbségi oktatásstatisztikai adatszolgáltatás stratégiai fontosságú lenne. Jó lenne hivatalosan és nyilvánosan elérhető módon pontosan tudni, hány magyar egyetemista van, ám sok más kisebbségi oktatásstatisztikai jellemzőt is – vetette föl.
A kutatók az említett utánkövetéses vizsgálatban azt találták, a 2009-ben magyar nyelven végzettek fele került be abban az évben a felsőoktatásba, és ezeknek fele tanul tovább magyar nyelven, ami azt jelenti, egy végzős évfolyam mintegy negyede kerül be a felsőoktatásba. A szerző utalt a közoktatás folyamatos alulteljesítésére: Románia már hagyományosan az utolsók között áll az európai kontinensen a PISA-felmérések szerint, csak Montenegró és Albánia teljesített rosszabbul. Ez ugyanakkor azt is jelenti, a magyar nemzetiségű diákok teljesítménye sem térhet el sokban az országos – európai viszonylatban rendkívüli gyenge – átlagtól. A tanulmánykötetben nemcsak irányokat javasolnak, hanem megfogalmaztak néhány alapelvet is a romániai magyar felsőoktatás fejlesztése kapcsán. Péntek János szerint jó lenne, ha legalább ezek tekintetében konszenzusra lehetne jutni. (Az alapelvek közt szerepel pl. a magyar nyelvű felsőoktatás intézményes kereteinek fenntartása és fejlesztése; az önálló állami magyar egyetem, melynek létrehozása a román állam feladata elsősorban; a fejlesztések alapuljanak előzetes kutatásokon és szaktanácsadásokon; a különböző felsőoktatási intézmények hálózatos együttműködésének szükségessége stb.)
A hozzászólók közül Veres Valér, a Kolozsvári Magyar EgyetEMI Intézet (KMEI) igazgatója elmondta, örül annak, hogy más műhelyek is felfigyeltek a diákkollégium hiányának problémájára. Közölte, a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel (KMDSZ) közösen van egy tervük, egy ifjúsági központ létrehozása Kolozsváron (az elképzelésről bővebben itt írtunk). A felsőoktatási stratégiával kapcsolatban Veres azt emelte ki, legyen stratégia, csak aztán az legyen is betartva, hiszen ha egy előzetes megállapodást a felsőoktatási intézmények egymás között nem tartanak be, az nagyon káros lehet.
Pásztor Gabriella oktatásügyi államtanácsos is felszólalt a hallgatóság soraiból, és az új tanügyi törvény újításairól beszélt. A minisztérium adatai szerint 40 ezren tanulnak magyar diákok a felsőoktatásban, 29 ezren állami, 11 ezren magánegyetemen. 12 ezren tanulnak magyar nyelven. Az új oktatási törvénynek nem a történelem és a földrajz magyarul történő tanítása volt a szakítópróbája, hanem az állami és magánegyetemek, a felsőoktatás, az új szakok akkreditációjának kérdése. Az elkövetkező 8 hónapban 104 módszertant és közel 50 kormányhatározatot kell kidolgozni, hogy ezt a keretet, amit a törvény nyújt, ki lehessen tölteni tartalommal. A különböző szaktárgyak tanárai összeülnek, megfogalmazzák javaslataikat, majd a folyamat végén a minisztérium azt összefésüli – magyarázta. Kötő József parlamenti képviselő, a Képviselőház Oktatási Bizottságának alelnöke is felszólalt, kiemelte, az új törvény új lehetőségeket biztosít a magyarok felsőoktatásban tapasztalható alulreprezentáltságának csökkentésére. Tagozati önállóságot biztosít, és élni kell a lehetőséggel. Fontos, hogy modern, versenyképes, műszaki, tudományos szakok induljanak magyar nyelven, mert a pénzügyi, adminisztratív, didaktikai autonómia lehetővé teszi az új szakok indítását. Ő is hangsúlyozta, elsősorban a komplementaritás elvét kell figyelembe venni az új szakok indításánál, hogy ne legyenek hasonló szakirányú képzések a különböző intézményeknél.
B. D. T. Transindex

2011. február 10.

Professzorok tiltólistán
Kényszernyugdíjba küldi a 65 éven felüli oktatókat a tegnap életbe lépett tanügyi törvény
Kényszernyugdíjba küldi a hazai felsőoktatásban részt vevő oktatók zömét a tegnap életbe lépett új tanügyi törvény: a 65 év fölötti professzorok már csak óraadókként vehetnek részt az egyetemi életben. A szigorítás az utánpótlást is veszélyezteti, a doktori iskolák zöme vezető nélkül maradhat.
Lefejezi az oktatási törvény a hazai felsőoktatást: a tegnap érvénybe lépett jogszabály nyugdíjba küldi a 65 évnél idősebb oktatókat. A rendelkezés 1500 személyt érint:, akik óraadókként még foglalkoztathatók, de teljes állást már nem tölthetnek be. A legérzékenyebben a doktori iskolákat érinti a reform, a nyugdíjköteles professzorok ugyanis a továbbiakban csak társult tanárként vehetnek részt a tudományos képzésben, a fiatalabb tanerőkkel együttműködve.
22-es csapdája, felsőfokon
Ha viszont nem sikerül helyettesíteni a leköszönőket, az utánpótlás sincs biztosítva: a doktori képzést vezetők nyolcvan százaléka távozni kényszerül. „Tény, hogy szigorú feltételei vannak a jogszabálynak, de az is biztos, hogy az idős tanárok tudásáról és tapasztalatáról nem szabad lemondani.
Egyelőre haladékot ígért az oktatási minisztérium a tanév végéig, utána meglátjuk, mi lesz” – nyilatkozta megkeresésünkre Veres Valér szociológus, az RMDSZ felsőoktatásért felelős szakértője, aki arra figyelmeztetett: az elöregedés súlyos problémákat jelent a román és a magyar nyelvű felsőoktatásnak egyaránt.
„Mi már évek óta készülünk erre a kényszerhelyzetre, most mégis nehézségekkel nézünk szembe. Az utóbbi három évben negyven százalékkal nőtt a fiatal kollégák száma, de azt a két oktatót, akiket nyugdíjba küld a törvény, nehezen tudnánk pótolni” – nyilatkozta lapunk megkeresésére Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, aki szintén bízik az oktatási minisztérium által ígért haladékban.
Magyari Tivadar, a Babe–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese arra figyelmeztet: a nyugdíjas oktatók óraadóként a professzori fizetés töredékét kaphatják csak meg. „A BBTE magyar tagozatán tizenöt személyt érint a törvény, közülük egyesek már rég betöltötték a 65. évüket. A szakemberhiányt újabb oktatók felvételével egyes szakokon lehet pótolni, de gazdasági okok miatt csak nagyon kismértékű létszámbővítésről lehet szó” – sorolja a nehézségeket az egyetemvezető, aki elmondta: kísérletet tettek a „gyorsított ritmusú” fiatalításra.
„Három éve kiegyeztünk a román tagozattal, hogy a magyar oktatói létszámhátrányt ellensúlyozandó gyorsított ütemben, arányon felül alkalmazunk fiatal magyarokat. Ezt az egyezséget a pénzügyi válság hiúsította meg” – emlékeztet az ÚMSZ-nek nyilatkozó Magyari.
Elhamarkodták?
Dávid László, a Sapientia EMTE rektora súlyosnak látja a helyzetet. „Ez a kitétel azt eredményezi, hogy kollégáink egyharmadát elveszítjük. Az egyetlen járható út a fiatalítás. Ezzel kapcsolatban vegyesek a tapasztalataim” – hangsúlyozta az egyetem vezető, aki elmondta: vannak tanszékek, ahol sikerült megfelelő tudományos fokozatot szerezniük a pályakezdőknek, és vannak olyanok is, ahol a folyamat akadozik.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektorhelyettese, Horváth Gizella szerint az oktatási törvény életbelépése nem befolyásolja jelentős mértékben az intézmény tevékenységét. Tájékoztatása szerint „csak egy-két tanárkollégát” érint a 65 éven felüliek nyugdíjaztatására vonatkozó előírás. Mindazonáltal Horváth Gizella szerint a jogszabályt elhamarkodottan léptették életbe.
„Szerintem a törvény sok szempontból komoly változásokat ír elő, amelyek akár javíthatják is a felsőoktatás minőségét. Kétlem viszont, hogy valamennyi előírását rögtön, az egyetemi év közepén életbe lehet léptetni úgy, hogy ez ne okozzon komoly problémákat az oktatási folyamatban” – mondta az ÚMSZ-nek a rektorhelyettes
Összeférhetetlenek
Nemcsak az oktatás minőségét érinti a kötelező nyugdíjkorhatár bevezetése, de az oktatás szervezését is, nyugdíjazás után ugyanis az érintettek már nem vállalhatnak semmilyen vezető beosztást. Az oktatási reform célul tűzi ki a hazai egyetemek „politikamentessé” tételét is, ennek értelmében nem vállalhatnak vezető szerepet politikai pártban a felsőoktatási intézmények vezetői.
A szigorítás szinte valamennyi hazai egyetem vezetőjét érinti: Ecaterina Andronescu, a Bukaresti Műszaki Egyetem rektora a Szociáldemokrata Pártban, Andrei Marga, a BBTE rektora a Nemzeti Liberális Pártban tölt be tisztséget. Sajátos „védettséget” élvez Tőkés László európai parlamenti képviselő, aki nem rektorként, hanem elnökként vezeti a Partiumi Keresztény Egyetem vezetőtanácsát. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. február 19.

Kormányhatározattal létesíthetnek magyar tagozatokat
Több éve tartó egyeztetési folyamat eredményeképpen kerültek be az új oktatási törvénybe azok az alapelvek, amelyeket a KMEI is megfogalmazott – kezdte beszédét Veres Valér, a KMEI igazgatója.
Magyari Tivadar rektorhelyettes arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy a BBTE magyar oktatói és a diákképviselet ezekben a hetekben alakítja ki álláspontját az új tanügyi törvény egyetemi alkalmazásáról, illetve általában az egyetemen várható reformokkal kapcsolatban is. – Az utóbbi tíz napon az egyetem huszonhat egységében (karokon, tanszékeken, képzési ágak szerinti csoportosításban) gyűléseztek a magyar oktatók. Elemezték az új tanügyi törvény egyetemre vonatkozó szakaszait, megfogalmazták az egyetem átszervezésével összefüggő érdekeiket, terveiket – hangsúlyozta a rektorhelyettes.
Kötő József parlamenti képviselő beszédében arra összpontosított, hogy ki kel használnunk a törvény által nyújtott új, autonóm karok, illetve tagozatok kialakítására vonatkozó előírásokban rejlő lehetőségeket.
Pásztor Gabriella államtanácsos szerint az új jogszabály révén felszámolhatók az eddigi hiányosságok. Így csökkenne a közoktatás hatékonynélkülisége, az esélyegyenlőség hiánya, és javulhat az infrastruktúra. A felsőoktatásban gátat szabhatnának a kontra-produktivitásnak és az uniformizáltságnak. – A közoktatásban több mint száz, míg a felsőoktatásban jóval kevesebb módszertani eljárást kell kidolgozni február, illetve március végére – tette hozzá.
Veres Valér az új tanügyi törvény által a felsőoktatásban okozott változtatásokat mutatta be. Megtudtuk: amennyiben meglesz a politikai akarat, kormányhatározattal is létrehozhatók a különböző karok. Ami a kisebbségi felsőoktatásra vonatkozó jogokat illeti, bármilyen egyetemen tagozat vagy csoport szervezhető a nemzeti kisebbségek számára. – Az új jogszabály a felsőoktatás minden szintjén garantálja a nemzeti kisebbségek számára az anyanyelvi oktatást, ám a legnagyobb vívmány mégis az, hogy a kisebbségi hallgatók számára kiemelt szorzót alkalmaznak az állami finanszírozás megállapításakor – közölte Veres. Szó esett még a professzorok nyugdíjaztatásáról, a funkcióhalmozás megtiltásáról, illetve a minisztérium által meghozott és nyilvánossá tett átmeneti intézkedésekről is.
Veres Valértól megtudtuk: Magyari Tivadar ama gondokra is kitért, amelyeket az új törvény nem szabályoz kellőképpen, például a létesítendő új struktúrák, az intézetek (departmentek) összetételét is az egyetemre bízzák. Fóris-Ferenczi Rita egyetemi oktató pedig a tanárképzésben várható változásokat térképezte fel. Elhangzott: különbözőképpen értelmezik azt, hogy a pedagógusképzésben kötelezővé teszik egy didaktikai mesteri képzés elvégzését.
Politikai kényszerből szavazták meg az oktatási törvényt
A Reményik Sándor Galériában összegyűlt, főleg közoktatásban tevékenykedő pedagógusokat Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök köszöntötte. – Az oktatási törvény elfogadása, illetve a kisebbségi törvény kidolgozása megnyugtatóan rendezi a kisebbségi politizálás oszlopát, az anyanyelvi oktatást – vélekedett a püspök.
Kötő József parlamenti képviselő is úgy vélekedett, az új oktatási törvénnyel a kisebbségi talpon maradás legfontosabb fejezetét alkották meg. – A románok történelmének és Románia földrajzának az anyanyelven való oktatását politikai kényszer hatására szavazta meg a többség – kezdte beszédét a képviselő, majd azt hangsúlyozta: a kis településeken meg kell őrizni az óvodákat és az elemi iskolákat, a közösség kihalásának elkerüléséért. Kötő felelevenítette, hogy a jogszabály kimondja: a szórványban megőrizhetik jogi státusukat azok az iskolák, ahova a kisebbségi tanulók járnak, függetlenül a létszámuktól, illetve, hogy létszám alatt is működhetnek osztályok. Szó esett még arról is, hogy ez az első jogszabály, amely tartalmazza a felekezetek iskola-alapítási jogát, illetve, hogy az állami fejkvóta összeget megkapja mind az állami, mind a felekezeti és a magán tanintézetbe járó gyermek, az első osztálytól az érettségiig.
– Azért vállaltam el az államtitkári tisztséget, mert előre láttam, hogy az új oktatási törvény lehetőséget biztosít a nemzeti kisebbségek oktatásának javítására – mondta Király András államtitkár, aki szerint ilyen alapvető reform több évtizede nem volt a román közoktatásban. Király elmondta, a szaktárca felvállalja, hogy szeptemberre kinyomtatják a nyolcadikosok számára az új történelem- és földrajzkönyvet, hiszen az országban mindössze 10 607 magyar hetedikes tanuló van, akik most szeptembertől nyolcadikosok lesznek. Megtudtuk: a kolozsvári Báthory-líceum romántanárai részt vesznek abban a munkacsapatban, amely kidolgozta az új román tantervet.
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy 2011 szeptemberétől az első és az ötödik osztály új tanterv szerint kezdi az oktatást, majd ezt követően fokozatosan lépnek életbe az új tantervek, tankönyvek. Májusra kidolgozzák az új nemzeti alaptantervet – biztatott az államtitkár. Király András leszögezte: a törvény értelmében az új oktatási jogszabály egy évig nem módosítható, ám ezt követően igen. Ezért előfordulhat az, hogy a 2012-es parlamenti választások után hatalomra jövő pártok, koalíciók módosítják ezt a jogszabályt.
Szabadság (Kolozsvár)

2011. március 11.

Demográfiai riogatás: nem mind magyar, ami fénylik
Mennyire valós az a közvélekedés, hogy a magyarokat megpróbálták erőteljesen elrománosítani a kommunizmusban azzal, hogy mesterségesen szabályozták a lakosság vándorlását a megyék között?
Többek között ezt vizsgálta Veres Valér szociológus Románia demográfiai helyzete 1990-2009 között című előadásában, amire múlt héten ültünk be az Erdélyi Múzeum Egyesület kolozsvári székhelyén. A BBTE docense a közel két órás beszélgetésen a romániai magyar népességet és az összlakosságot hasonlította össze a termékenység, elhalálozás, gyermekvállalási kedv, házasságkötések, válások, migráció szempontjából. Kiderült, nem mind magyar, ami fénylik.
Indexeléssel előznek az idősek
Közhelyszámba megy, hogy Romániában csökken a termékeny korú népesség aránya, ez viszont komoly problémákat fog hamarosan jelenti úgy a gazdaságra, mint a nyugdíjrendszerre nézve, hívta fel a figyelmet Veres Valér.
Míg országos szinten az öregedési index száz körüli értéket mutat, egész pontosan a 2008-as adatok szerint 98-at, addig a régiók között jelentős eltérések vannak. Az index kiszámításában a 65 év felettiek számát arányítják a 14 évnél fiatalabb népességéhez: minél nagyobb az idős népesség aránya, annál magasabb értéket mutat az index.
Nem okozott meglepetést az sem, hogy a fővárosban a legöregebb a lakosság (117,2), azaz 100 fiatalra 117,2 idős személy jut. Ennek egyik fő oka, hogy a városi népességben hosszú ideje sokkal alacsonyabb a születésszám. A legfiatalabb népességű régió Moldva, ahol a termékenység csökkenése a legkésőbb indult be az ország többi részéhez képest. Észak- és Dél-Erdélyben 89, valamint 90,4 az említett mutató.
Magyar arányok: megszámoltattunk
Közismert az is, hogy a huszadik század folyamán az erdélyi magyarság számaránya Romániában folyamatosan csökkent. Abszolút számokban anyanyelv szerint az 1910-es lélekszámot szokták alapul venni. 1930-ban a mai ország területére arányítva nemzetiség szerint tíz százalékát képezte a magyarság az ország össznépességének, és ehhez képest csökkent le 6,6 százalékra.
1930-ban nemzetiség szerint a magyarok lélekszáma 1,425, anyanyelv szerint pedig 1,554 millió volt. 2002-ben nemzetiség szerint 1,434, anyanyelv szerint pedig 1,447 millió magyart számoltak össze, de ez Románia összlakosságának mindössze 6,6 százalékát jelentette.
Románia és a romániai magyarok korfája a 2002-es adatok fényében eléggé hasonló, viszont azok a demográfiai változások, amelyeket az abortuszpolitika generált Romániában, jobban látszanak az egész ország népességén, és kevésbé az erdélyi magyarságon. „Ami azt is jelenti, hogy az intézkedések kevésbé voltak hatékonyak, kevésbé tudták a népességszámot növelni a magyarok esetében, mint országos szinten”, mutatott rá a szociológus.
Veres Valér azt is elmondta, hogy szintén 2002-es adatokat véve alapul, nagyon jól kimutatható, hogy tendenciaszerűen elöregedettebb a magyar népesség az össznépességhez képest, ami szintén azt vetíti előre, hogy a népességfogyás az arányokat tekintve is folyamatos. A 70 és 74 év közötti magyarok száma például megközelítőleg 40 százalékos eltérést mutat a hasonló korú össznépességhez képest.
A vegyes házasságok magyarjai
A magyar-román vegyes házasságok száma és a gyermekek felvállalt nemzetisége szintén nem valami kecsegtető, ám „nem lehet azt mondani, hogy hovatovább egyre rosszabb lesz”. 1992-es és 2002-es adatok alátámasztják, ami már eddig sem volt titok: ha a családfő magyar nemzetiségű, nagyobb arányban lesznek a vállalt gyermekek is magyarok.
2002-ben 45 847 családban a családfő nemzetisége magyar volt, 29 555 gyermek született ezekben a családokban, ebből 9 413, vagyis a gyermekek 31,8 százalékát jelentették be magyarként. 46 372 család esetében vallotta magát románnak a családfő, 28 507 gyereknek adtak életet, és ebből 6 631, vagyis a gyermekek mindössze 23,3 százalékát jegyezték be magyar nemzetiségűként.
(1992-es adatok: 45 444 család magyar nemzetiségű családfővel, 32 341 gyermek született, a gyermekek 35 százalékát jelentették be magyarként. 48 969 család román a családfővel, 32 691 gyermek született, 17,1 százalékát jelentették be magyar nemzetiségűnek).
A szociológus szerint az adatok nagyon orientatív jellegűek, hiszen nem lehet tudni, hogy felnőtt korban a gyermekek nemzetisége valójában mi lesz. „Sőt annyira, hogy úgy gondolom, pont fordítva lesz, vagyis a magyar anyáknak a gyermekei lesznek 35 százalékban magyarok. Bizonyos mértékig még mindig érvényesül az erdélyi családokban egyféle patriarchális magatartás, de látjuk azt is, hogy a nagy többség mégis a román szülő irányába dönt függetlenül attól, hogy a férfi vagy a nő a magyar ajkú”, ecsetelte Veres Valér.
Az abortusz tiltása növelte a gyermekelhagyást
A születési és termékenységi ráták jelentősebb csökkenése Romániában már az 1950-es évektől folyamatosan megfigyelhető, 1966-ra viszonylag alacsony szintre jutott (14,3 ezrelék, vagyis ezer főre jutó élve születés száma), ekkor a nyers halálozási ráta szintje 8,2 ezrelék volt. A kommunista vezetés erre úgy reagált, hogy '66-ban betiltotta az abortuszt, amire a születések száma közel kétszeresére emelkedett egyetlen év alatt, 27,4 ezrelékre.
A rendszerváltást követően értelemszerűen a gyermekvállalás szintje alábbhagyott, 1989-ben 16 ezrelék volt országos szinten, '90-re már 13,6 ezrelék, 91-ben 11,9-re csökkent. Ezt követően a csökkenés lassúbbá vált, 94-től 11, 2001-től 10 ezrelék alá süllyedt, majd 2005-től 10 ezrelék fölé emelkedett. A nyugati kutatók nem egyszer hangoztatták, hogy a kommunizmus abortuszpolitikája miatt Romániában kialakult a szülők részéről egyfajta elidegenedés a gyermekek irányába, ezzel is magyarázható, hogy a szülők könnyebben elhagyták, elhagyják csemetéiket, mint más, aránylag civilizált államokban.
Városiaknak kedvezett a két évnyi gyes
A 2005-ös családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően (két éves gyes) egy picit megemelkedett a gyermekek száma az országban. Ami ennél is fontosabb, a városi népesség körében viszonylag lényegesen emelkedett a gyermekvállalás szintje, a falusi környezetben ellenben tovább csökkent, mivel az intézkedések a munkaerőpiacon aktív nők számára adtak igazán facilitásokat.
„Az én értelmezésemben a csökkenésnek nem igazán ez volt a fő oka, hanem az, hogy Románia egyes régióiban, ahol még viszonylag magas volt a termékenység, mint például Moldvában, a modernizációs változások utolsó hulláma érhető tetten. Az a jelenség, ami az ország többi szegmensében már korábban lezajlott, Magyarországon pedig tíz-húsz évvel ezelőtt” – mondta a szociológus. Meglátása szerint a városi lakosság körében vállalt gyermekek a későbbiek során aktívabban tudnak majd részt venni például a munkaerőpiacon, hiszen általában a szülők nagyobb arányú befektetéseket tudnak rájuk fordítani.
A legszegényebbek halnak legkorábban?
A halandóság tekintetében az ország régiói között elég lényeges különbségek vannak, amelyek alig változnak. Mint kiderült, az ország déli, Duna menti, moldvai megyéiben, az ország legszegényebb régiójában a legmagasabb a halandóság.
Az 1990-2008. közötti csecsemő-halandóság vizsgálatából közvetlenül kiderül, hogy egy népesség mennyire foglalkozik az újszülöttekkel, milyen az egészségügyi ellátás. A csecsemő-halandósági ráta szintén a déli megyékben a legmagasabb, de meglepő módon szintén ide sorolható Szatmár megye is, Erdélyben egyedülálló módon. A Partiumban ugyanis nem annyira a csecsemő-halandóság magas, hanem a várható élettartam alacsonyabb.
Szatmár, Szilágy és Bihar megyében országos szinten is a legalacsonyabb a várható élettartam. Veres Valér szerint ennek oka általában az életmódban, az egészségügyi szolgáltatások színvonalában keresendő, ebben az esetben ellenben azért is meglepő a partiumi megyék besorolása, mert közel sem tehetők egy lapra gazdaságilag az ország legszegényebb megyéivel. „Ötletek szintjén például felmerült az is, hogy Szatmár megye több településén rossz minőségű a víz”, vázolta fel a lehetséges magyarázatok egyikét Valér.
A székely szaporulat a beolvadókat sem pótolja
Ami a természetes szaporulatot illeti, tehát a születések és a halálozások különbségét, az ország legnagyobb részére negatív mutatók jellemzőek. 1990-es, 2000-es és 2008-as adatok alapján a nagyon pici növekedéstől (2,9 ezrelék) egészen a mínusz tízig találunk értékeket.
A lakosság főleg a kelet-erdélyi (Beszterce-Naszód, Máramaros) és a székelyföldi megyékben a legtermékenyebb, vagyis a születések és az elhalálozások egyenlege viszonylag jónak számít. Maros megye már nem tartozik ide. Néhány román, Suceava, Iaşi, illetve Konstanca megye szintén pozitív kivételt képez, a legnagyobb fogyás általában Havasalföldön, Nyugat-Erdélyben, Partiumban érhető tetten.
Kovászna megyében a 2002-es adatok szerint 1,3-1,4 gyermek jut egy termékeny korú nőre. Ahhoz, hogy a népesség egyszerű újratermelését biztosítani lehessen, vagyis ha az asszimilációt és az elvándorlást nem is számítjuk, 2,1 gyermeket kellene bevállalnia egy nőnek, hogy simán újratermelődhessen a lakosság. A szórvány megyékben ez a szám 1,1, vagy annál alacsonyabb.
„El kell mondani, hogy a szórványvidéken a természetes szaporodás mérése nagyon problematikus, az adatokban nagy hiányosságok vannak. Megtörténik, hogy a hivatalnokok, akik kitöltik a gyermekeket bejelentő statisztikai lapot, a nemzetiséget automatikusan románnak írják, főleg kényelmességből. Így a kevés magyar gyermek egy része nem magyarként kerül az adatbázisba” – mondta a kutató.
Hozzátette, ez azért sem jelent hatalmas érvágást, mert a mutatókat korrigálni lehet például a népszámlálási adatokkal. Egy ilyen korrekció pedig szintén azt bizonyította, hogy a nyugat-erdélyi és általában a szórványmagyarság termékenysége alacsonyabb, mint a székelyföldié. Partium és Erdély (1,24) ebben a tekintetben egy picit az országos átlag alatt marad.
A folytatásban a felnőttkori, demográfiát közvetetten befolyásoló döntésekről lesz szó: házasodás, válás, költözés. Mítosz-e az, hogy a kommunisták elrománosították a székely megyéket
Szabadság (Kolozsvár)

2011. március 12.

Hogy is van ez az elrománosítás?
Házasság, vallás, válás
Európai viszonylatban a házasodási kedv (ezer lakosra jutó házasságkötések száma) értéke magasabb a muzulmán népességgel rendelkező országokban. Törökországban 7,2, Bosznia-Hercegovinában 6,3 ezrelék, a válási arányszám ellenben nagyon alacsony, pontosabban 0,5 ezrelék. Ez azt jelenti, hogy például Törökországban a házasságkötések mindössze hét százaléka végződik válással.
Romániában – akárcsak máshol Közép-, Dél- és Kelet-Európában – a házasságkötések arányszáma a legtöbb esetben 5 ezrelék fölött van, a válások arányszáma pedig még viszonylag alacsony, 1,5 ezrelék körüli vagy az alatti. Világviszonylatban az sem elhanyagolható tény, hogy a házasságon belüli termékenység magasabb, mint az azon kívüli születések száma. Európában az elmúlt egy-két évtizedben a házasságon kívüli születések száma egyes országokban elérte az 50 százalékot, más országokban 30-40 százalék körüli. Romániában például a 30 százalékhoz közelít, Magyarországon már túl is lépte ezt az értéket. A számok azért is megdöbbentőek, mert Európa-szerte nagyon alacsony a gyermekvállalási kedv, ez alól csak a muzulmán kultúrájú országok képeznek kivételt.
Veres Valér szerint a vallás nem mindenhol érvényesíti olyan nagy mértékben a társadalomszervező szerepét, mint az előbb említett országokban.
Dél-Európában például, ahol a katolikus vallásnak nagy tradíciója van, a válások arányszáma nem növekedett jelentős mértékben, mint ahogy a házasságon kívüli születések sem. Ezzel együtt a születések száma átlagosan alacsonyabb, mint máshol, gyorsabban öregednek el a dél-európaik, mint az északi, főleg a skandináv népek, ahol a tartós, házasságon kívüli együttéléseknek például sokkal nagyobb a tradíciója, mint délen.
Romániában 2008-ban 24 válás jutott száz házasságkötésre, 1990-ben még csak 17. Lényegesebb mértékben az országos átlagot Brăila (44), Hunyad (42), Bákó (38,3) Tulcea (35,6), Neamţ (34,8) és Călăraşi (34,2) megye adatai haladják meg, vagyis az Ó-Romániai megyék, Erdélyben nem különösen magas. Mindez új fejlemény az eddigiekhez képest, hiszen korábban a bánsági megyék voltak az élvonalban. „A nagy arányú, külföldön munkát vállaló román lakossággal magyarázható, hogy a szegényebb megyékben megugrott a válások száma”, magyarázta Valér.
Ki hova költözött az országban
A szociológus az országon belüli vándorlási trendekre is kitért, főleg a kommunizmus időszakát és a rendszerváltást követő éveket vizsgálva. Elmondta, 1968 óta Romániában a belső vagyis megyeközi vándorlás átlagrátája ezer főre a következőképpen változott: 1973-ig lassú növekedés volt jellemző (14,6-tól 18 ezrelékig). 1975-ben 14,1-re csökkent és viszonylag konstans maradt 1982-ig, ezután csökkenni kezdett, és 1984-ben körülbelül 9 ezreléknél stabilizálódott.
Az igazán nagy kiugrást a '89-es események jelentették, ugyanis 1990-ben a belső bevándorlás arányszáma 33,9 ezrelékre ugrott, a következő években újra visszaesett 10-15 ezrelék közé.
1977-1992 között a vándorlási fluxusok három fő centrum köré szerveződtek. Bukarest után Brassó és Temesvár volt az a két másik centrum, ami messze kiemelkedett az összes többi közül amiatt, hogy a legtávolabbról vonzotta a bevándorlókat. Kolozsvár is óriásit növekedett, vagy Iaşi, de esetükben a mozgások legnagyobb része a megyén belül vagy a szomszéd megyéből történt.
Mint kiderült, Temesvárra és Brassóba főleg Ó-Romániai bevándorlók érkeztek. Brassó megyében 1992-ben a közel 700 ezer lakosból közel százezer Ó-Romániában született. Temes megyében ez a szám 150 ezer, vagyis Temesvár 1992-es lakosainak egyharmada ó-romániai származású volt.
Vándorlási rendszerek
Szintén a '92-es népszámlálási adatokra támaszkodva a következő vándorlási rendszereket vázolt fel a szociológus:
1. Galac-Konstanca rendszer, ahova főleg Brăila, Vaslui, Vrancea és Tulcea megyéből érkeztek; 2. Bukarest-Argeş rendszer, ahova főként Dâmboviţa, Prahova, Ialomiţa, Giurgiu, Buzău megyeiek költöztek; 3. Temes és Hunyad megyébe elsősorban Bihar, Arad, Dorj, Szatmár, Botoşani megyékből érkeztek; 4. Brassó és Bákó megye Kovászna, Szeben, Neamţ, Iaşi, Vâlcea (vagyis rengeteg ó-romániai) megye lakosainak célállomása volt;
5. Kolozsvár és Maros megye elsősorban Szilágy, Beszterce-Naszód és Hargita megyeiket vonzott. Ebben rendszerben nem jelennek meg ó-romániai megyék, Hargita megye pedig kis arányban vett részt. Veres Valér azt vizsgálva, hogy a belső bevándorlásnak milyen hatása volt, van a magyarság életterületére, két megjegyzéssel élt. Bizonyos településeken jelentősen megváltozott a nemzetiségi összetétel 1989 előtt, a romániai és a magyarországi közvélemény pedig úgy tudja, hogy a bevándorlók az ó-romániai megyékből jöttek.
A szociológus demográfiai adatokra támaszkodva feltérképezte, hogy azokban a megyékben, ahol a magyarság száma magas, a bevándorlási mutató nem haladja meg az országos átlagot.
1992-ben Fehér megyében a bevándorlók aránya (olyan személyek, akiknek a születési helye más megyében van) 15,7 százalékos volt, Arad megyében 29, Brassó megyében 34,2 Kolozs megyében 25,6, Kovászna megyében 15,7, Hargita megyében 10,6. Szeben megyében 23, Temes megyében 35,5, Bukarestben 41 százalék. Az országos átlag 17 százalék.
Akkor hogy is van ez az elrománosítás?
Részletesen kitért azokra a térségekre, ahol a magyarság nagy többségben él, és megvizsgálta, hogy a bevándorlók honnan származtak. Eszerint Hargita megyében a bevándorlók 30 százaléka Maros, 13 százaléka Bákó, 10 százaléka Kovászna, 8 százaléka Neamţ és hat százaléka Brassó megyében született. Kovászna megyében 23 százalék Hargita, 22 százalék Brassó, 11 százalék Maros, 10 százalék Bákó és három százalék Kolozs megyéből származott.
Maros megyében 43 százalék Hargita, 20 százalék Fehér, 19 százalék Kolozs, 18 százalék Beszterce-Naszód, 16 százalék Szeben megyéből.
Kolozs megyében 20 százalék Szilágy, 15 százalék Maros, 14 százalék Fehér, 11 százalék Beszterce-Naszód, 4 százalék Máramaros megyéből.
Bihar megyében 19 százalék Szilágy, 12 százalék Szatmár, 10 százalék Kolozs, 8 százalék Arad és öt százalék Fehér megyéből.
Szilágy megyében 21 százalék Kolozs, 14 százalék Szatmár, 11 százalék Máramaros, 10 százalék Bihar és 9 százalék Hunyad megyéből.
Szatmár megyében pedig 30 százalék Máramaros, 14 Szilágy, 13 Bihar, 7 százalék Kolozs és 3 százalék Hunyad megyéből.
Az adatokból kiderül, hogy Hargita és Kovászna az a két térség, ahol moldvai megyék is megjelennek a jelentősebb számú bevándorlók között. A felsorolt megyékben azonban igazán jelentős mértékű ó-romániai bevándorlás nem történt 1945 után.
Veres Valér azt is megvizsgálta, hogy 1930 és 2002 között a magyar nemzetiségű lakosság aránya hogyan változott a főbb magyarlakta megyeszékhelyeken. Az adatokból kitűnik, hogy a két székely megyeszékhely kivételével a közel többség kisebbséggé változott.
Székelyföldön bár az arány csökkent, főleg ha az '56-os arányokhoz viszonyítjuk, de túlnyomó magyar többségét megtartotta. A 2002-es adatok szerint Csíkszeredában 81,8 százalékos, Sepsiszentgyörgyön 74,9, Marosvásárhelyen 46,7, Szatmárnémetiben 39,3 százalékos volt a magyar lakosság számaránya. A drámaibb csökkenés Kolozsváron (1930-ban 47 százalékos volt, 2002-ben már csak 19), Nagyváradon (51-ről 27,6 százalékra csökkent) és Zilahon (55-ről 17,5 százalékra) következett be.
Veres Valér azzal zárta az előadását, hogy az valóban elmondható, hogy Székelyföldön a románság száma 1945 óta jelentősebb lett, és azoknak is jelentős része ó-romániai, de a magyarság számának csökkenésében több tényezőt, a népszaporulat és a migráció mellett például a holokausztot is érdemes figyelembe venni.
Manna.ro

2011. április 18.

Együttmûködni a megmaradásért: alakulóban a mezõségi civil háló
?nkéntes feladatvállalással minden mezõségi magyar emberért
A 125-bõl 100 magyar gyermek számára elérhetetlen a magyar tagozat Nagysarmás környékén - hangzott el a szamosújvári II. Mezõségi Civil Mûhelyen. A legsúlyosabbnak belsõ Mezõség helyzete minõsül, ahol nincs szervezett magyar bentlakás, az erre vonatkozó igény megfogalmazása a helyi értelmiség feladata lenne. Tavalyi felmérés szerint a Kolozs megyei magyar gyermekek többségét magyarul taníttatnák, a román tagozat választásának fõ oka, hogy az adott iskola nem biztosít teljes képzést magyar nyelven. A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-Európai Segítõ Szolgálata (CESCI) és a szamosújvári Téka Alapítvány által 2009-ben szervezett elsõ mûhely eredményeinek összegzése, beszámolók után elõadások hangzottak el a Mezõség földrajzi, kulturális sajátosságairól, a mezõségi ember adottságairól, majd a mezõségi szervezetek hatékony együttmûködési kereteinek kidolgozásáról, a civil hálózat küldetésérõl egyeztettek.
Az elsõ mezõségi civil mûhely alkalmával már körvonalazódott a mezõségi régió fejlesztésének egy lehetséges stratégiai vázlata. - Felmerült a mezõségi lélek, gondolkodásmód teljesebb megismerésének igénye, hogy erre alapozhassunk a stratégiák tényleges kidolgozásakor, illetve, hogy a fejlesztési munkába a mezõségi lakosságot is aktívan bevonhassuk - magyarázta Balázs-Bécsi Attila, a két évvel ezelõtti és a jelenlegi rendezvény házigazdai szerepkörét betöltõ szamosújvári Téka Alapítvány elnöke.
A mezõségi civil háló fogalma
A szombati hálózatépítõ mûhely során a résztvevõk által közösen megfogalmazott értelmezésnek megfelelõen a mezõségi civil háló olyan együttmûködés, amely fontosnak tartja a meglévõ hagyományok, emberi értékek, valamint a hit megõrzését és továbbfejlesztését, cselekvõen járul hozzá ember és táj harmonikus kapcsolatának, az erõs nemzeti identitástudat és fejlõdõ közösségek kialakításához.
- Az elméleti felvezetéseket, a hálózati együttmûködések pozitív példáinak bemutatását követõen úgymond leltárba vettük a Mezõség értékeit, hiányosságait. Meglévõként könyveltük el a helyzetismeretet, a már kiépített infrastruktúrával rendelkezõ civil szervezetek keretében érvényesülõ csapatmunkát, a régió élõ hagyományait, sokszínûségét, a rendszeresen megszervezett táborokat, rendezvényeket - részletezte Csáki Rozália, a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány projektvezetõje, aki Ocskay Gyulával, a CESCI fõtitkárával együtt irányította a hálózatépítõ mûhely munkáját. A civil szervezetek között kiépülõ háló megoldásokat szolgáltathat a korábban már azonosított hiányosságok kiküszöbölésére: az összefogás, a közös munka, a kölcsönös bizalom, a vidékfejlesztés és a források hiánya pótolható a hálózat által biztosított közös kommunikációs felülettel, a rendszeresen szervezett találkozókkal, a megvalósítások, jó példák megosztásával, pályázatfigyeléssel és az információk kölcsönös ismertetésével, közös tervezéssel, pályázással és lobbival, képzések, népfõiskola-szerû tematikus elõadások, közös rendezvények, tanulmányutak szervezésével. A hálóval szembeni elvárásként fogalmazódott meg továbbá egy megyei képviseletekkel kiegészített koordináló bizottság létrehozása, szakmai csoportok szervezése, illetve a hálózat bõvítése a térség többi civil szervezetével.
A civil hálóval szemben papírra vetett elvárások a maguk során a mûhelyen résztvevõ szereplõk önkéntes feladatvállalásával egészülnek ki, akiknek április 30-ig kell névlegesen megjelölniük mindazokat a tevékenységi pontokat, amelyekben szerepet vállalhatnak.
Regionális oktatásfelmérések új adatai
Veres Valér szociológus a 2009-2010-es tanévben, Kolozs megyében végzett, mezõségi oktatási felmérés eredményeit összegezte a kerekasztal-beszélgetést felvezetõ elõadásában: mint elmondta, a tanfelügyelõség által koordinált felmérés célcsoportját a végzõs óvodások, valamint negyedik és nyolcadik osztályos, tehát a felsõbb tanulmányi lépcsõfok elõtt álló, magyar nyelven tanuló gyermekek szülei képezték. A megyei tanfelügyelõség beiskolázási tervei kidolgozásának alapjául szolgáló kutatás célja a magyar tannyelvû intézményekben, osztályokban való továbbtanulás nehézségeinek azonosítása, az iskolaválasztás megfontolásainak rangsorolása volt. A lekérdezés mondhatni teljeskörû volt, ugyanis az érintettek 97 százaléka kitöltötte a kérdõíveket, amelyeknek tételei többek között a családi háttérre, a továbbtanulás körülményeire vonatkoztak- részletezte Veres Valér. Mint kiderült, a magyar óvodák végzõsei szüleinek 92 százaléka magyarul, 5,4 százaléka románul taníttatná tovább gyermekét elsõ osztályban, a fennmaradó rész még nem döntött, azaz a közeljövõben mindkét irányba befolyásolható. Mint elmondta, a gyermekét román osztályba íratni szándékozó szülõk aránya Kolozs megye szintjén a legnagyobb a városokban (Kolozsvár kivételt képez), ennél alacsonyabb az arány a vidéki szülõk esetében.
A megkérdezettek legtöbb esetben az egyik szülõ román nemzetiségével indokolták a román tannyelvû osztályválasztást. A vidéken élõk esetében fel sem merült az a megfontolás, hogy a román tagozat színvonalasabb lenne, az iskola otthonhoz való közelségének szempontja viszont igen - tette hozzá a szociológus.
A negyedikes tanulók szüleinek 92 százaléka szintén magyar osztályba járatná tovább gyermekét, kiegészülve azzal az egyre hangsúlyosabbá váló szemponttal, hogy a választott iskola a gimnáziumi képzés után líceumit is nyújtson majd. A felmérésben szereplõk 3,9 százaléka román osztályba íratná ötödikes gyermekét, a fennmaradó részarány határozatlan. A megkérdezettek legnagyobbrészt abból a megfontolásból választják a román tagozatot, hogy az alapképzést szolgáltató iskolában gimnáziumi szinten nem lehet tovább tanulni, így ugyanabban az iskolában hagyják a gyermeket, román tagozaton. A nyolcadik osztályosok esetében a szülõk 86 százaléka taníttatná magyarul gyermekét, öt százalékuk román nyelven, a többiek még nem döntötték el. A fent említett megfontolás legnagyobb arányban ismétlõdik ebben a kategóriában is: a gimnáziumi képzést követõen az adott iskola nem biztosít magyar tannyelvû középiskolai oktatást. A szociológus megjegyezte: a diákoknak csaknem egynegyede egyébként szívesebben tanulna tovább szakiskolában, amelyekben azonban többnyire román tannyelvû oktatás zajlik. A megfontolások rangsorában második helyen szerepelt a színvonalasabbnak minõsített román tagozat, továbbá a lakhely közelségének szempontja.
Közösség és értelmiség felelõssége a végzetes mulasztással szemben
Vetési László lelkész, tanár elõadásában egy 2009 októbere és 2010 májusa között végzett mezõségi gyermekösszeírás eredményeirõl tájékoztatta a résztvevõket. Mint elmondta, a mezõségi oktatástervezés alapjául szolgáló, a Communitas és a Szülõföld Alap által támogatott felmérés keretében egyházi, önkormányzati és iskolai nyilvántartások alapján írták össze 0-14 évig a magyar és a vegyes házasságokból származó gyermekeket, utóbbiak ugyanis még integrálhatók a magyar oktatási rendszerbe. ?sszesen 76 mezõségi település 2356 gyermekét jegyezték, nem véve számításba Válaszút, Szamosújvár, az ?szak-Mezõség, Vice, Beszterce vonzáskörzetét, ahol már eleve szervezett oktatás zajlik, tehát az oktatástervezés nem sürgetõen szükségszerû. Ez a felmérés évente aktualizálható az évente született gyermekekkel, akik a maguk során a kiépítendõ mezõségi magyar oktatási rendszer emberi erõforrásait képezik - hangsúlyozta Vetési László. Elrettentõ példaként említette Nagysarmás vonzáskörzetét, ahol 18 településen 125, 0-14 éves gyermekbõl csaknem száz tanuló maradt ki a magyar oktatási rendszerbõl, mert elérhetetlen számára. Problémának minõsítette továbbá, hogy a belsõ Mezõségnek nincs önálló módon szervezett magyar bentlakása, ezek az intézmények ugyanis mindössze a régió határszélein épültek ki. Vetési László szerint az oktatástervezési igénynek a helyi közösségben kell megfogalmazódniuk, erre épülhet majd rá a nemzetstratégia, a különféle támogatáspolitikák. Mint kiemelte, a regionális közösségeknek, lelkészeknek, pedagógusoknak, és általában az értelmiségieknek fel kell ismerniük a magyar oktatás kiépí

2011. július 1.

A magyar nyelvű oktatásért harcol továbbra is a KMEI
Szabó Á. Töhötöm váltja Veres Valért az igazgatói tisztségben
A magyar nyelvű oktatás megerősítését és versenyképességének növelését, a tehetséggondozást és a külföldi szervezetekkel való kapcsolatok mélyítését az elkövetkező időszakra nézve is céljai között fogalmazza meg a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI), a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának szakmai háttérintézménye. Az erdélyi tehetséggondozásnak a magyarországi Országos Tudományos Diákköri Tanács rendszerébe való illesztése érdekében tavaly többoldalú együttműködési megállapodást aláíró intézet a napokban megújította megállapodását a BBTE magyar tagozatával is, amelynek eredményeként – több más mellett – a vendégtanári programok megszervezésére és a magyar nyelvű jegyzetkiadásra fókuszálnak. Tegnap délben Veres Valér leköszönő igazgató az elmúlt egy év megvalósításairól tájékoztatta a sajtó képviselőit, ugyanakkor Szabó Árpád Töhötöm néprajzkutató, a KMEI újonnan megválasztott igazgatója is bemutatkozott.
– Jelen pillanatban nem tudok gyökeres változásokat ígérni, mindenekelőtt mélyebben meg kell ismerkednem ezzel a munkával. Reménykedem ugyanakkor abban, hogy Veres Valér segíteni fog, hiszen mindig is nyilvánvaló volt az ő szakmai hozzáértése, konszenzusteremtő képessége, szakmaisága pedig hozzájárult ahhoz, hogy az intézet sikereket érjen el – hangsúlyozta Szabó Árpád Töhötöm, a BBTE oktatója, akit – miután Veres Valér június 21-én benyújtotta lemondását, – az intézet igazgatótanácsa, az alapszabály értelmében egyhangúlag, egy tartózkodással választott meg igazgatónak. A néprajzkutató szerint lényeges elgondolkodni a KMEI jelenlegi struktúráján: működtethető-e az jelenlegi formájában az elkövetkező időszakban is, a székház és a partnerintézményi hálózat vonatkozásában egyaránt.
Szabó Á. Töhötöm iskoláit szülőfalujában, Siménfalván, majd Székelyudvarhelyen végezte, 1999-ben szerzett magyar–néprajz szakos diplomát a BBTE-n, majd doktori dolgozatát 2008-ban, a Debreceni Egyetemen védte meg. Vezetői tapasztalatokat a Kriza János Néprajzi Társaság alelnökeként és programigazgatójaként, valamint a KMEI aligazgatójaként, egyes programjainak felelőseként szerzett az elmúlt időszakban.
Mint kiderült, az új igazgató, és egyúttal az intézet jövőbeli tervei között szerepel a magyar nyelvű oktatás megerősítése, versenyképességének növelése minden lehetséges eszközzel, közösen a BBTE magyar tagozatával, valamint tagszervezeteikkel és partnerintézményeikkel. Ezen belül lehetőség szerint évente meg kívánják hirdetni a konferenciarészvételek támogatását: ezt elsősorban az hívta életre, hogy a hazai lehetőségek mellett a 2000–2500 lejre duzzadó részvételt sokan (főként a pályakezdők) nem engedhetik meg maguknak.
Emellett még szorosabb kapcsolatokat és együttműködést építenének ki a hazai és a magyarországi intézményekkel (a BBTE magyar tagozata mellett a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel, az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel, a Bolyai Társasággal, a Stúdium Alapítvánnyal, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel stb.). A KMEI és az egyetem magyar tagozatának nemzetközi megítélését is erősíteni kívánják, ugyanakkor a tehetséggondozásra is hangsúlyt fektetnének: együttműködési programok keretében, a szakkollégiumokon keresztül tehetségpontokat alakítanának ki, hogy aztán ezeket tehetséghálózatba kapcsolják be. Segítenék továbbá az egyetemi oktatás szerkezetének átalakulása miatt nehéz helyzetbe került alapszakokat, és nem titkolt céljuk – amely már jó ideje foglalkoztatja a KMEI vezetőségét –, hogy a KMDSZ-szel együttműködve szakkollégiumi központot hozzanak létre.
– Sikerült jelentős mértékben felfuttatni a szervezetet, a visszajelzések azt mutatják, hogy az oktatók nagy többsége pozitívan vélekedik a KMEI-vel kapcsolatban – magyarázta Veres Valér leköszönő igazgató, hozzátéve: az a tény, hogy a magyar tagozaton meglehetősen jól mentek a dolgok az elmúlt években, a KMEI tevékenységének is köszönhető, kezdve a támogatási rendszer kialakításától a szakmai tevékenységeken át el egészen az önállósodás segítéséig. A leglátványosabb eredménynek a 24 szakkollégiumot magában foglaló programot említette, amelynek eleinte alig 2–3 előzménye volt Kolozsváron. Amint az elmúlt egy év megvalósításait számbavevő beszámolóból kiderült, a program keretében 258 szakkollégistát támogattak, akik közül 96 személy ösztöndíjban részesült. A támogatás keretében 125 konferencia- és 34 versenyrészvételt tartanak nyilván, az idei egri Országos Tudományos Diákkörü Konferenciáról (OTDK) pedig két első és öt harmadik díjat kaptak.
Eseményekben és megvalósításokban gazdag az évi tevékenységek listája: a BBTE-n 22 magiszteri képzést támogattak, a vendégtanári program keretében 82 külföldi személy költségeinek fedezéséhez járultak hozzá (teljes egészében a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával), a jegyzetkiadás támogatási programon belül egyetemi jegyzetek megjelenését támogatták, a magyar nyelvű felnőttképző programban főleg a tanártovábbképzés terén segítettek, ugyanakkor, bár szerény mértékben, de a tagszervezetek működési költségeinek fedezéséhez is hozzájárultak.
A BBTE magyar tagozatával megújított együttműködési megállapodás pontjai között szerepel a vendégtanári programok további közös megszervezése, a magyar nyelvű akkreditált tanártovábbképzés és felnőttképzés megszervezése a közoktatásban dolgozók számára, a magyar nyelvű szakkollégiumok és mesteri programok működésének és programjainak biztosítása, a jegyzetkiadás, az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia és más tudományos konferenciák stb. megszervezése.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

2011. augusztus 16.

Felmérés készült az erdélyi magyarok azonosságtudatáról – meglepő eredmények
Meglepő eredményeket hozott az a kutatás, amely az erdélyi magyarok identitástudatát, a többséghez, valamint a magyarországi közösséghez való viszonyát vizsgálta: a kutatókat leginkább az lepte meg, hogy a megkérdezett erdélyi magyarok többsége nemcsak a román anyanyelvűektől, hanem a magyarországi közösségtől is elkülönítik magukat.
Otthonukként a legtöbben Erdélyt nevezték meg, Románia csupán ennek a technikai, legitimizált kiterjesztése. Ennek ellenére azonban úgy gondolják, hogy a kisebbség az ország lakosságának szerves részét képezi. A kérdőíves felmérés elméleti hátteréről és annak eredményéről Veres Valér egyetemi docens számolt be tegnap, a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott, Az erdélyi magyarok nemzeti azonosságtudatának változása a Kárpát Panelkutatás tükrében, 2007–2010 című előadásában. Mint mondta, a felmérést végzők azt is megfigyelték, hogy egyre magasabb a fiatalabbak körében az iskolázottsági szint, ez pedig a nagyobb mértékű tudatosság előfeltétele. A kérdőívekből az is kiderült, hogy a magasabb iskolázottsági szintet elérők több diszkriminációt tapasztaltak, mint kevésbé képzett társaik.
Veres Valér szerint kettősség figyelhető meg az erdélyi magyarok identitástudatában: a kultúrnemzeti kötődés mellett az állampolgári hovatartozás is fontos szerepet kap. A többség számára nem jelent problémát a dualitás, és a megkérdezettek közül is kevesen tartják úgy, hogy hátrányokkal jár magyarként élni Romániában. A rendszerváltás utáni időszakhoz képest megfigyelhető a románság nagyobb mértékű elfogadása is. A kutatók emellett arra a következtetésre jutottak, hogy tudati szinten erősödik a regionalitás, valamint egy sajátos erdélyi magyar identitás van kialakulóban. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szociológia tanszékének magyar tagozata és a Max Weber Alapítvány által közösen készített kérdőíves felmérést 2010-ben töltötték ki a megkérdezettek. A kérdésekre olyan erdélyi magyar lakosok feleltek, akik válaszát a 2007-es, azonos témájú kutatás során már rögzítették, így nagyobb biztonsággal lehetett vizsgálni az egyes eltéréseket.
Kőrössy Andrea. Krónika (Kolozsvár)

2011. augusztus 16.

Erősödő erdélyi magyar identitástudat
Nagy többségünk nem éli meg hátrányként magyarságát
Az erdélyi magyarok nemzeti azonosságtudatának változása a Kárpát Panelkutatás tükrében, 2007–2010 cím alatt tartott előadást hétfőn délelőtt a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) a Kolozsvári Magyar Napok előadássorozata keretében és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) szervezésében Veres Valér szociológus, a BBTE egyetemi docense. A szakember a Kárpát Panel széleskörű kutatássorozat releváns elméleti alapjait és eredményeit vázolta fel, megállapítva, hogy a vizsgált változások nemcsak a fent megjelölt időszak éveire vonatkoznak: a kérdést korábban is tanulmányozták, 1997-től rendelkeznek összehasonlítható adatokkal. Idősoros, összehasonlító és reprezentatív szociológiai kutatást végeztek minden Kárpát-medencei régióban, elsősorban kisebbségi közösségek körében.
Az eredetileg alkalmazott, kérdőíves felmérést fókuszcsoportos kutatásra terjesztették ki. 2010-ben ugyanazokhoz az alanyokhoz tértek vissza, akiket 2007-ben is megkérdeztek – körvonalazta a módszertani vonatkozásokat Veres Valér. Mint kifejtette, ezáltal a változások nagyobb biztonsággal elemezhetők, lévén, hogy ugyanazon ember esetében egy kis változás önmagában is relevánsnak tekinthető.
A kutatás – amelynek jogtulajdonosa a Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány, partnere a BBTE szociológiai tanszékének magyar tagozata, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai és Kisebbségkutató Intézete – a magyarságtudat és kisebbségi identitás mellett többek között az oktatási helyzet, társadalmi struktúra, munkaerőpiac, vallásosság alakulását is vizsgálta – magyarázta Veres Valér, megjegyezve, hogy források híján a 2010-es felmérést csak Erdélyben sikerült elvégezni.
Diskurzusok alakította nemzeti ideológia
A XVIII. század végén kialakuló nemzet-fogalom Magyarországon a reformkor idején körvonalazódik hangsúlyosan. Az identitástudat a nemzeti ideológia társadalmi működésének eredménye, és a modern társadalmi csoportok kötődésének egyik legfontosabb formáját jelenti – összegezte a szociológus. A modern nemzet-eszme megfogalmazásában a premodern etnicitás elemeit használták fel, nemzetenként különböző „konfigurációban” – magyarázta. A tudatosulás folyamatában a vallási közösségek elsőbbségének visszaszorulásával párhuzamosan erősödik a laikus nemzetfogalom, amelynek leírása egy bizonyos fokú állandóság megőrzésével időben változik. Az új tartalmakkal, hangsúlyokkal telítődő nemzeti diskurzusok a nemzeti ideológiát is megfelelően alakítják. A nemzettudat, illetve a csoportidentitás igénye hierarchikusan szerveződik, utóbbi esetében a kisebbség államhoz és nemzethez való viszonyát vizsgálták. Kutatási kérdésként fogalmazták meg az erdélyi magyarok önmeghatározásának módját, a magyarságtudat és erdélyiség szerepét, a saját csoport szociálpszichológiai jelentését, az azonosulás szimbolikus dimenzióját, a románság megjelenését az erdélyi magyar identitástudatban, illetve az erdélyi kisebbségnek Magyarországhoz és a többségi magyarsághoz való viszonyulásának módját.
Erősödött az erdélyi identitástudat
Magyarságtudat és erdélyiség tekintetében a kutatási eredmények a regionális azonosulás, a magyart árnyaló sajátos erdélyi magyar identitástudat megerősödését mutatták. A változás hangsúlyosan érzékelhető volt a magasabb iskolázottsággal rendelkezők és a fiatalabbak körében. Ez tudatosságra vall, illetve az időbeni kiteljesedés lehetőségét is hordozza – mondta Veres Valér. Az erdélyi magyar kisebbség identitásszerkezetében az elsődleges, kultúrnemzeti összetevő mellett érzékelhetően erősödött az állampolgári identitás, valamint az a tényező is, amely az engedékenyebb kultúrnemzeti azonosságtudattal szemben az etnikai eredetet helyezi előtérbe. Az identitástudat érzelmi dimenziója mentén megállapították: a szégyenérzet (amelynek magas aránya leginkább veszélyeztetheti a kisebbségi azonosságtudatot) alig 1–2 százalékos, a magyarság mintegy 60 százaléka pedig nem éli meg hátrányként magyar identitását.
A kutatásban megszólaltatott alanyok többsége hazájaként Romániát és Erdélyt jelölte meg, a 2010-es felmérés válaszadói körében nőtt az Erdélyt megnevezők számaránya. Az érzelmi dimenzióhoz kapcsolódó erdélyi hazának Románia egyféle legitim kiterjesztésévé vált – értelmezte Veres Valér. A szülőföld kategóriában Erdély vezet: az alanyok érdekes módon kis arányban nevezték csak meg az egyes megyéket, régiókat, sokkal inkább az egyes településeket – részletezte a szociológus. A megkérdezettek 35 százaléka teljesen, 30 százaléka pedig részben egyetért a román állampolgársággal való azonosulással, bizonyos korlátokon belül (például sokan úgy vélik, hogy Romániában sok mindenért lehet még szégyenkezni). Ugyanakkor, tíz százaléknál kisebb azoknak az aránya, akiknél konfliktushelyzetet teremt a kisebbségi magyarságtudatnak a román állampolgársággal való egyeztetése – fejtette ki a szakember.
A diszkrimináció megtapasztalása tekintetében jelentős különbségek mutatkoztak az iskolázottság függvényében: az eredmények értelmében a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők szenvedtek el nagyobb arányban diszkriminációt, amely legtöbb esetben verbális megkülönböztetésnek minősült. Az etnikai csoportok közötti viszonyokat nagyobb arányban látják országos szinten konfliktusosnak, mint egy adott településen, a csoportközi konfliktusérzékelés pedig 2010-re csökkent – tájékoztatott Veres Valér. – Tekintettel arra, hogy ennek aránya 1997-ben még 80 százalékos volt, óriási változás történt az elmúlt másfél évtizedben – tette hozzá. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának legnagyobb hozadéka – ha látványos eredményeket nem is teremtett – éppen a csoportközi viszonyok javítása, a közeg élhetővé tétele – vélte a szociológus.
– Megállapítható, hogy létezik egységes Kárpát-medencei magyar nemzettudat, noha ez nem Magyarország hazaként való azonosításában érvényesül. A szimbolika terén egységes a magyarság (a nemzeti hősök listáját például jellemző módon Petőfi Sándor vezeti), ellenben a szociológiai értelemben vett saját csoportok megjelölése tekintetében eltérések figyelhetők meg – emelte ki Veres Valér. Az erdélyi magyarság külön identitásként, szintként fogalmazódik meg, aminek hangsúlyos történelmi hagyománya és okai vannak – összegezte.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

2011. október 12.

Intés a MOGYE-rektornak
„A MOGYE működése lehetetlenülhet el, ha az egyetemi szenátus nem tartja be az oktatási minisztérium 16 pontos átiratában foglaltakat, és nem teszi lehetővé a magyar intézetek létrehozását” – nyilatkozta lapunknak Veres Valér.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes felsőoktatásért felelős tanácsosát annak kapcsán kérdeztük, hogy Constantin Copotoiu, az egyetem rektora hétfőn úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek: biztos benne, hogy a szenátus nem fog hozzájárulni a felsőoktatási intézet működését meghatározó charta módosításához olyan módon, ahogyan azt az oktatási tárca legutóbb kérte.
Mint ismert, a tanügyminisztérium múlt héten szólította fel a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem szenátusát, járuljon hozzá az egyetemi reformnak megfelelően a magyar intézetek létrehozásához.
Az egyetem magyar oktatói, diákjai és civil szervezetek hónapok óta követelik a kisebbségi jogokat tiszteletben tartó intézményi reformot. Az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban Copotoiu is elismerte, hogy az egyetem multikulturális besorolására való hivatkozással kérhető a magyar intézetek létrehozása, de a MOGYE rektora szerint a felsőoktatási törvény 135-ös számú paragrafusa, amelynek alapján a magyar érdekképviselet és a tanügyminisztérium is megfogalmazta elvárásait, „alkotmányellenes és sérti az egyetemi autonómiát”.
Veres Valér a rektor állásfoglalásával kapcsolatban elmondta: ha a szenátus nem tesz eleget az oktatási minisztérium előírásainak, akkor a szaktárca nem ellenjegyzi az egyetemi Chartát, és így előbb-utóbb az egyetem működése lehetetlenülhet el: zárolhatják például a számláit vagy eleshet az állami támogatásoktól. Copotoiu azonban úgy véli: a chartát – a legutóbb jelzett módosítások kivételével – már elfogadta a minisztérium, tehát már jogerőre lépett.
„A szaktárca elvárásairól ettől függetlenül természetesen hajlandóak vagyunk tovább tárgyalni” – tette hozzá a rektor. A MOGYE vezetője kifejtette: az utóbbi években jelentősen romlott a magyar diákok felvételi eredménye, és a magyar oktatók tudományos teljesítménye is elmarad a román kollégákétól.
Marius Paşcan Maros megyei prefektusnak a marosvásárhelyi felsőoktatási intézmények (a MOGYE, a Művészeti Egyetem és a Petru Maior Egyetem) összevonásával kapcsolatos felvetését Copotoiu az interjúban tévesnek nevezte. A rektor szerint a fúzió nem egyeztethető össze a bolognai folyamat alapelveivel. A MOGYE azonban már megkezdte a tárgyalásokat a Kolozsváron, illetve Iaşi-ban működő orvosképző intézetekkel: szakmailag csak ezekkel az egyetemekkel képzelhető el bármilyen együttműködés.
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. február 3.

Veres Valér: R?SZLEGES ERD?LYI EREDM?NYEK MEGY?NK?NT
A magyarok lélekszáma csökkent, de az országos arány alig változott
A romániai magyarok lélekszáma újra a közvárakozás és a szakemberek számításai alatt maradt. Ezzel együtt, optimizmusra ad okot, hogy a magyarok aránya nem csökkent számottevõen az országban, és több megyében sem.
A romániai Országos Statisztikai Intézet (INS) 2012. február 2-án hivatalosan közzétette az elsõ részleges (ideiglenes) 2011. népszámlálási eredményeket az ország össznépességérõl, a lakások számáról, és nemzetiség szerinti összetételérõl, megyénként is.
Ez eredmények alapján (amelyek kis mértékben változhatnak, de ennek mértéke 1% alatti) az ország állandó (stabil) népessége 19 millió fõ (19.042.936), Kiket számítottak bele ebbe a számba? Ezt az EU-s szabályozások és standardok értelmében határozták meg, az ország állandó népességét alkotják azok a román (és más) állampolgárok, akiknek állandó lakhelye Romániában volt a népszámláláskor, és akik jelen voltak az országban a népszámláláskor, vagy kevesebb, mint egy éve tartózkodnak külföldön, ideiglenes jelleggel. Beletartoznak továbbá azok a külföldi (és román) állampolgárok, akik több mint egy éve Romániában tartózkodnak, de nem itt van az állandó lakhelyük.
E népesség kereken 7,1 millió (7.086.717) háztartást alkot és 8,5 millió lakásban lakik (ebbõl: 8.450.607 hagyományos lakás és 8.149 más jellegû tartózkodóhely). Az országban 5,1 millió épület található, (azaz 5.117.940, ebbõl 5.103.013 lakóépület és 14.927 közösségi lakóhely).
A nemzetiség szerinti összetétel alapján
számottevõ változások észlelhetõk: az ország stabil népességébõl 2011-ben román nemzetiségûnek vallotta magát 16,870 millió fõ, azaz 88,6%, magyarnak vallotta magát 1,238 millió fõ, azaz 6,5%, romának (vagy cigánynak) vallotta magát 619 ezer fõ, azaz 3,2%. Más, kisebb lélekszámú nemzetiséghez tartozónak vallotta magát (20 ezer fõ fölött): 51,7 ezer ukrán, 36,9 ezer német, 28,2 ezer török, 23,9 ezer orosz-lipován, és 20,5 ezer tatár nemzetiségû személy. Nemzetiségét nem rögzítették 59,2 ezer fõnek, amely az ország 0,3 százalékát teszi ki. Ezek, a hivatalos közlemény szerint (INS) nem nyilatkoztak vagy nem voltak jelen, ám a népszámlálási gyakorlatot ismerve sokan lehetnek közöttük, akiket nem is kérdeztek meg nemzetiségükrõl nem beszélve arról, hogy az adatközlõ a hozzátartozó nemzetiségérõl is nyilatkozhatott.
A magyar nemzetiségû népesség számának alakulását vizsgálva megfigyelhetjük, hogy az elõzõ, 2002-es népszámláláshoz viszonyítva 2011-ig a romániai magyarok száma 196631 fõvel csökkent (hasonló számban mint a korábbi idõszakban), így az 1 237 746 -es számadat jóval elmarad az 1,3 milliós elõrejelzésektõl. A magyarság aránya is csökkent, igaz, hogy ennek mértéke minimális, 0,1 %. Majd részletesebb elemzések alapján visszatérünk arra, hogy ennek mi lehetett az oka, illetve melyik számadat áll közelebb romániai magyar közösség tényleges lélekszámához. Meg kell várni a népszámlálás monitorizálásával és/vagy helyi koordinálásával foglalkozó szakemberek, érdekvédelmi szervezetek álláspontját is. [.]


Megfigyelhetõ, hogy mindegyik szórványmegyében a magyarok csökkenésének aránya 2011-ben nagyobb 2002-höz képest, mint 2002-ben 1992-höz képest, különösen nagy a csökkenés azokban a megyékben, ahol a magyarok aránya az 5 százalék körül-alatt volt már 2002-ben is (Krassó Szörény, Hunyad, Szeben), itt a magyarság több mint harmadával csökkent tíz év alatt. Jó hírnek tekinthetõ, hogy a Székelyföldön és a Partiumban (Arad nélkül) a magyarok létszámcsökkenésének aránya elmarad az országos, közel 13 százalékos értéktõl, különösen Hargita és Kovászna megyében, ahol a csökkenés mértéke (6,2%, illetve 7,5%). A magyarság csak Hargita és Bihar megyékben csökkent kisebb mértékben 2002 óta, mint korábban.
A romániai magyarság létszámának csökkenése nem minden megyében annyira látványos, mivel az ország össznépessége is igen nagymértékben csökkent. Ennek fõ oka a külföldre vándoroltak nagy számában található meg. Már az adatok összesítésekor kiszivárgott, hogy Hargita megyében nem csökkent a magyarok aránya (84,8%-ra nõtt 84,6%-ról), Kovászna megyében sem változott lényegesen (73,6%-ra csökkent 73,8%-ról), Szilágyban 0,1%-al 23,2%-ra nõtt. A többi megyében viszont csökkent a magyarok aránya, változó mértékben. Biharban nem látványos a csökkenés (0,5%) de Temes megyében már a csökkenés 2,2%, Maros megyében 1,5%, Máramaros és Kolozs megyékben 1,6%, a többi megyékben 1% alatti.
E gyorselemzésben nem került sor a magyar népesség létszámcsökkenése okainak elemzésére. Országos szinten a csökkenés túlnyomórészt a kivándorlásnak tudható be, az erdélyi magyarok körében ez már sokkal összetettebb, és területileg is változó.
Következetések levonása még korai lenne.
Ám az ideiglenes adatok alapján is elmondható az, hogy a romániai magyarok lélekszáma újra a közvárakozás és a szakemberek számításai alatt maradt (a 2002-es népszámlálás eredményei a jómagam készítette elõrejelzéstõl maradtak el, a 2011-es népszámlálás elõtt nem is tartottam célszerûnek közzétenni bármiféle adatot, a hivatalos nyilvántartások nagy hiányosságai miatt, fõleg ami a kivándorlás regisztrálását illeti).
Ezzel együtt, optimizmusra ad okot, egyrészt, hogy a magyarság csökkenésének mértéke 2011-ben a korábbi népszámláláshoz képest immár csak alig 1%-al nagyobb, mint Románia állandó népességszámának csökkenése (ez 2002-ben majdnem háromszorosa volt az országosnak az 1992-es adatokhoz képest). Másrészt, a magyarok aránya nem csökkent számottevõen az országban, és több megyében sem. [.]
A szerzõ szociológus, egyetemi docens
Transindex

2012. február 10.

Megszámoltak, elszámoltak, felszámolnák a számlálókat
Kolozsváron folytatta a népszámlálás tematikájában tartott vitaestjeinek sorát a Szabadelvű Kör. A Népszámlálás 2011–2012. Számmisztika és számháború címmel meghirdetett szerda esti kerekasztal-beszélgetésre Magyari Nándor László, Veres Valér és Péter László szociológusokat, egyetemi oktatókat, valamint Székely Istvánt, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetőjét hívta meg az RMDSZ-platform. A beszélgetést Bognár Zoltán politológus, a Szabadelvű Kör elnöke moderálta, és az eseményen jelenlévő népes hallgatóság között megjelent László Attila alpolgármester, valamint Eckstein-Kovács Péter korábbi RMDSZ-es szenátor is.
A vitaest a tavalyi népszámlálásról és előzetes eredményeiről kívánt szakértői összképet formálni, a prók és kontrák párbeszédében pedig elég nagymértékben a kontrák kerültek túlsúlyba. Felhasználhatóságról, manipulációról, inkompetenciáról, gyászos fogyásról és borúlátás elleni szikrákról egyaránt szó esett a Minerva Művelődési Egyesület előadótermében.
Minél több helyszínen szerveznek vitaestet, annál nagyobb az igény az ilyen jellegű rendezvényekre – közölte Bognár Zoltán politológus, a Szabadelvű Kör elnöke, a beszélgetés moderátora. Az elhangzottak alapján megállapíthattuk: nem meglepő, hogy magas rá az igény, hiszen a számtalan buktató és a manipulatív rendszerfelépítés, ezek mellett pedig a puszta számrengetegből levonható tanulságok olyan mértékben tágítják a népszámlálás és vonatkozásainak kereteit, amelyeket egyhamar nem lehet kimeríteni.
„Minden szerkezetében recseg-ropog”
Magyari Nándor László szociológus a népszámlálási folyamat kritikus értékelését szorgalmazta. Vitaindító beszédében rávilágított arra, hogy a demográfiai, szociológiai és politikai vonatkozásokon kívül számos más vetülete volt a népszámlálásnak, és forráskritikai vonalon igyekezett körvonalazni a tavaly októberben véghezvitt számbavételt. Magáról a folyamatról, a számok felhasználásáról és kisebbségi szempontból vázolta a következtetéseket.
„Nagy kérdőjelekkel és fenntartásokkal kezelem az előzetes eredményeket. A kérdőívek összeállítása, a kérdezőbiztosok felkészültsége és a feladat végrehajtása számos apró hibát szült, ezek összessége pedig hiteltelenné tette a népszámlálást” – fogalmazott a szociológus, aki többek között a lebonyolításra előírt rövid időszakot is kifogásolta. A megjelentek egyetértően bólogattak megjegyzésére, amely szerint az adatok személyes közlése, tehát az autoidentifikációsnak tervezett eljárás is nagy mértékben kifogásolható, az időszakosan és a végleg elköltözöttek száma ugyanis rendkívül képlékeny csoportot képez, amelyet nem kezeltek kellő óvatossággal az illetékesek.
Magyari Nándor László szerint „minden szerkezetében recseg-ropog a népszámlálás”, és nagy bajban lesznek a szakaemberek mintavételkor – például a választói lista összeállítása kapcsán –, ha milliós nagyságrendben nem tudjuk, hol vannak a lakosok.
Nemsokára reális lesz a kimutatás
Veres Valér szociológus hangsúlyozta, hogy a közzé tett adatok ideiglenesek, a végleges számadásban – nem jelentős mértékben ugyan, de – változni fognak a számok. Szerinte a jelenlegi adatok relevánsak ugyan, de nem annyira fontosak, mint amekkorának sokan beállítják.
„A lakhelyváltoztatás terén súlyos elmaradásaink vannak” – mutatott rá az egyik legfontosabb tanulságra a szociológus. A nyilvántartások elavultsága elkeserítő, a megyénkénti lebontásban például helyenként nevetséges adatokkal találkozhatunk, mert „az emberek turistaként távoznak”, és akár néhány hetes külföldön tartózkodás esetében is torzulnak a statisztikák. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a nemzetiségi hovatartozásukat be nem vallók csoportja sosem látott magas értéket mutat: tíz évvel ezelőtt mintegy kétezren hallgatták el etnikai identitásukat, 2011-ben viszont közel 60 ezren – hangsúlyozta Veres Valér és Magyari Nándor László.
Veres Valér szerint a ma még túlzó számokról tanúskodó előzetes adatokat komolyan vehetjük bizonyos szempontból: „A migráció olyan mértékű, hogy hamarosan tényleg valósak lesznek a számok”.
„Adatkonstrukciós gyakorlat”
Péter László szociológus nem demográfiai, hanem inkább társadalmi reflexiók vonalán értekezett a tavalyi népszámlálás kapcsán. Négy pilléren lépegetve vázolta kifogásait, észrevételeit. Elsőként a szuburbanizációs folyamatra hívta fel a figyelmet, megjegyezve, hogy érdekes lenne egy arról szóló tanulmány, amely például a Kolozsvár 40 km-es körzetében megfigyelhető népességmozgásról szolgál adatokkal. Kiemelt szempont a vendégmunka kapcsán tapasztalt külföldön tartózkodás, és ugyancsak érdekes tény, hogy – bár emelkedett – a becslésekhez képest még mindig jóval alacsonyabb a romák száma. Vitatható az Országos Statisztikai Intézet (INS) hozzáállása, annak ténykedése is.
Péter László szerint nemcsak standardizálni kell a külföldön tartózkodást ellenőrző rendszert, hanem kompatibilissá is kell tenni a célországok ugyanezt vizsgáló rendszerével.
„Szociológiai felmérések alapján olyan országban élünk, ahol óriási a bizalmatlansági index. Tízből kilenc ember nem bízik a másikban” – mutatott rá a szociológus. Ez a tény is kétségeket ébreszt annak tekintetében, hogy mi mehetett végbe, amikor nem személyesen kérték az egyes polgártól annak adatait. A szociológus szerint a tavalyi népszámlálás inkább nevezhető adatkonstrukciós gyakorlatnak, mintsem a népesség profi szintű számbavételének. Meglátása szerint a módszerek összekeverése helyett az összeszámolásra meghatározott időtartamot kellett volna meghosszabbítani akkor, amikor látták, hogy súlyos szervezési problémákkal szembesülnek a kérdezőbiztosok és az adatfeldolgozók. Veres Valér szerint az anyagi vonzat miatt nem tolták ki az időkorlátokat.
A nagy szám a kelet-európai szándék
Székely István, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetője a népszámlálás intézményének védelmére sietett a szerdai beszélgetésen. „Fogadjuk el, hogy közös Európai Unióban nem lehet a külföldön tartózkodókról pontos számot kapni, és ebből kell kiindulnunk” – szólít fel a szakember. Székely István elismeri, hogy nem volt alkalmas az a módszer, amellyel az ország határain kívül tartózkodó állampolgárokat akarták összeszámolni, de hangsúlyozta, hogy e mögött nem hátsó szándék húzódik meg, mindössze a fent említett tényező az oka.
Székely István azt is hangsúlyozta, hogy utolsó száz métereken változott az eljárás azokra vonatkozóan, akik külföldön tartózkodtak a számbavétel idején. Az EU meghatározta, hogy aki 12 hónapnál hosszabb ideje él az ország határain kívül, azt a célországban számolják össze, tehát a tartósan külföldön tartózkodók nem sorolhatók Románia lakosságához. Végül azonban úgy döntöttek, hogy aki az utolsó naptári évben egyszer is hazajött, azt romániai lakosként számolhatják el.
A szakember szerint Kelet-Európában az a szándék, hogy minél nagyobb legyen a lakosság száma. László Attila alpolgármester szerint jelentős erőfeszítéseket tettek egyes kérdezőbiztosok annak érdekében, hogy minél több személyt számoljanak össze azok közül is, akik nincsenek itthon.
„Ki kéne rúgni az egészet”
Parázs vita nem alakult ki a beszélgetésen, de azt sem mondhatjuk, hogy a meghívottak simogatták volna az érintetteket ott, ahol inkább „szópofozkodás” kívánkozott ki. „Nem lennék elnéző a népszámlálás intézményével, sem azokkal szemben, akik lebonyolították. Ez egy zárt, »szekus« intézmény még mindig, és a politikumnak mihamarabb be kellene avatkoznia. Ki kéne rúgni az egészet és felsózni a helyüket. Szükséges az Országos Statisztikai Intézet teljes átszervezése” – mondta Magyari Nándor László, figyelmeztetve arra is, hogy sürgető a bevándorlási politika gatyába rázása, ugyanakkor a romák integrációjának is a fontos feladatok listájára kell kerülnie.
Korábbi népszámlálások közzé nem tételével, illetve a jelenlegi adatok körüli „titoktartással” kapcsolatban Székely István megjegyezte, hogy a titokban tartott adatok az OSH „dugipénzét” képezik. Elszomorító szerinte is, hogy nem biztosítottak az ország egyes alapinformációi.
Kolozsvári vonatkozások
Több szempontból világítottak rá a kolozsvári magyarság számbeli és aránybeli csökkenésére is, és felemás véleményeket hallhattunk annak tekintetében, hogy mit jelent a 16 százalékos részarány. Mindenki egyetértett abban, hogy Kolozsvár a csökkent létszámmal és aránnyal is „magyarabb” város, mint korábban, Funar idejében.
A nyelvtörvény által biztosított feltételek veszélyeztetettségéről is szó esett. Ennek kapcsán Székely István arról a felvidéki precedensről beszélt, amely alapján Szlovákia az EU kérésére 20-ról 15 százalékra csökkentette azt a kisebbségi lakossági küszöböt, amelynél kötelező a kisebbségiek anyanyelvének használata a közigazgatásban. Románia lassan két és fél éve késik ezzel a jelentéssel, így „védekezve” az EU-s intézkedés ellen. Veres Valér arra hívta fel a figyelmet, hogy több országban is bevett eljárás, hogy a kisebbség arányától függetlenül egy meghatározott abszolút szám – 10 000 lakos – fölött a helység nevét többnyelvű tábla jelzi.
Csoma Botond RMDSZ-es városi tanácsos szerint az abszolút szám megállapításához és gyakorlatba ültetéséhez nem volt meg a kellő politikai akarat Romániában, de bízik benne, hogy a közeljövőben ez is megoldódik.
László Attila alpolgármester elmondta, 360–400-as nagyságrendben stabilizálódott a magyar nevet viselő gyermekek születésének száma Kolozsváron, egy korábbi – lapunknak adott – nyilatkozatában pedig rámutatott, hogy évente 400–500 magyar fiatalt kellene nyernie a kolozsvári magyarságnak a fogyás megállításához – nemcsak születésekből, hanem ide „csalogatott” egyetemisták soraiból is. Az alpolgármester szerint az ingatlanok és a lakások fejezete megbízható a népszámlálási adatok közül, a többihez azonban rengeteg torz szám került be.
Eckstein-Kovács Péter korábbi RMDSZ-es szenátor drámának éli meg a 10 ezres fogyást, de meglátása szerint minőséget kell rendelnünk a szám mellé, és ha 14 százalékra csökken a magyarság aránya, akkor is meg kell őrizzük „láthatóságunkat”.
Ugyanezt állapította meg Székely István is a romániai összmagyarság kapcsán: „Nem szabad azon gondolkodnunk, hogy ki kapcsolja le utoljára a villanyt, de újra kell gondolnunk a közpolitikákat. Ki kell dolgoznunk a nyugdíjkorhatár nem folyamatos, hanem drasztikus emelését, gyermekjárulékokat kell biztosítanunk, adójóváírást eszközölnünk, részmunkaidőt bevezetnünk” – vallja a politológus. Ellenkező esetben – ahogyan többek szájából is elhangzott – „mi” már nem fogunk nyugdíjt kapni.
Magyari Nándor László szerint nincs miért kétségbeesni, ehelyett ki kell józanodnunk, és ki kell dolgoznunk olyan politikai módszereket, amelyek visszaszorítják, majd pedig megállítják a népességfogyást.
KOVÁCS HONT IMRE
Szabadság (Kolozsvár)

2012. február 10.

Cenzus: nincs ok borúlátásra?
Nincs oka az erdélyi magyarságnak a borúlátásra - vélik azok a - népszámlálás adatait elemzõ - kolozsvári szociológusok, akik a Szabadelvû Kör RMDSZ-platform által szervezett, Népszámlálás 2011- 2012, Számmisztika és számháború  címû kerekasztal-beszélgetésen vettek részt szerda este, Kolozsváron.
A Minerva Egyesület kolozsvári székházában rendezett beszélgetésen Magyari Nándor László, Péter László, Székely István, valamint Veres Valér szociológusok elemezték a 2011-es népszámlálás észleges eredményeit. A Statisztikai Hivatal által forgalmazott számokat, amelyek elvileg azt mutatják, hogy hányan is élünk ebben az országban, nem biztos, hogy komolyan kell és komolyan lehet venni. Az tény, hogy kevesebben élünk már az országban és a magyarság aránya is csökkent nagyon kis mértékben, de egyáltalán nem valószínû, hogy az ismert adatok és számok reálisak - hangsúlyozta Magyari Nándor László szociológus. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarság számára érzékeny pontot jelentõ arányszám mellett nagyon fontos az ország összlakosságának megközelítõ pontos számát ismernünk, mivel ennek függvényében alakul majd a politikai és gazdasági élet is.
Veres Valér szociológus hasonlóan vélekedett. Elmondta: a népszámlálás intézménye fontos, viszont korántsem tökéletes. Egyértelmû, hogy a 2011-es népszámláláson kevesebb embert számláltak meg, mint amennyi feltehetõen Romániában él - szögezte le a szociológus, aki szerint hiányos a romániai migrációs nyilvántartás.
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, a 2011-es népszámlálás február másodikán nyilvánosságra hozott részleges adatai szerint Romániában 6,5 százalékra csökkent a magyarság aránya, abszolút értékben a magyarság lélekszáma csaknem 194 ezer fõvel csökkent a 2002-es népszámláláshoz képest. A statisztikai intézet (INS) közlése szerint az országnak 19 042 936 állandó lakosa van, 2002-ben pedig 21,6 millió lakosa volt, tíz év alatt tehát több mint kétmillió fõvel fogyott az ország népessége. Abszolút számokban a romániai magyarok száma a 2002-es népszámláláshoz képest 1 431 807-rõl 1 237 790 fõre apadt, de mivel az ország teljes lakossága is csökkent, az etnikai arányok alig változtak, 6,6 százalékról 6,5 százalékra csökkentek.
Számolni kell a fogyással
A népszámlálás részleges adatai szerint a magyarság számaránya szempontjából szórványnak tekinthetõ nagyvárosok magyarsága hozzávetõlegesen egyharmaddal csökkent az elmúlt kilenc évben. A leggyorsabb ütemben a temesvári magyarok száma csökkent 2011-ben: 36 százalékkal kevesebb magát magyarnak valló magyar élt az ország harmadik legnagyobb városában, mint 2002-ben - abszolút számokban 8707-tel kevesebb magyar lakik a bánsági városban, mint tíz évvel ezelõtt.
Kolozsváron a részleges adatok szerint 10 971-gyel kevesebb magyar él, ami 18 százalékos fogyást jelent a 2002-es adatokhoz képest. A kincses városban a magyarság számaránya 16 százalék alá esett, szemben a kilenc évvel ezelõtti 18,96 százalékkal.
A lakosság-nyilvántartás a rendszerváltás után összeomlott, ez a hiányosság nagyban befolyásolta a népszámlálás eredményeit, viszont tényként kell kezelni azt, hogy Kolozsváron fogyott a magyarság - fejtette ki véleményét a városokra lebontott adatokról Székely István, aki szerint a mostani eredmények a következõ években a nyelvi jogok miatt kerülnek elõtérbe.
Belsõ migráció
 Figyelembe kell vennünk azt, hogy az elmúlt kilenc évben közel 36 ezer ember távozott közülünk. Ugyanakkor létezik Kolozs megyében egy belsõ migráció is: gondolok itt Szászfenesre vagy Kisbácsra, ahol a lakosság aránya látványosan megnõtt a 2002-es népszámlálás óta - keresett választ a kolozsvári magyarság csökkenésére László Attila. Az alpolgármester szerint emellett azt is figyelembe kell venni az eredmények elemzésekor, hogy a kolozsvári megkérdezettek egy jelentõs része nem vallotta be nemzetiségi, anyanyelvi vagy vallási identitását. Feltehetõleg ezek nagy része magyar - vélekedett László Attila. A partiumi és közép-erdélyi városokban egyébként átlagosan 20 százalékkal csökkent a magyarság aránya az elmúlt kilenc évben, míg Székelyföldön csak 10 százalékos csökkenés volt észlelhetõ.
?j Magyar Szó (Bukarest)

2012. március 26.

RENDSZERHIBA
Tévesek a népszámlálási adatok, de esély sincs jobb statisztikára
A számok vitathatóak, de nem azért, mert csaltak volna a népszámlálást lebonyolítók, hanem azért, mert képtelenség nyilvántartásba venni az állampolgárok szabad mozgását.
Nem lehet készpénzként kezelni a népszámlálási adatokat, ezek mégis nélkülözhetetlenek: az államnak szüksége van egy olyan fajta kimutatásra, amelyet a közigazgatás igénybe vehet, vagy amely egyéb kutatások alapjául szolgálhat – körülbelül így fogalmazható meg a II. Szociológus Napok hivatalos nyitórendezvényeként megtartott kerekasztal-beszélgetésnek.
Veres Valér és Horváth István szociológusok, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem docensei a tavalyi népszámlálás jelenleg elérhető eredményeit magyarázta a többnyire szociológia szakos diákoknak.
Veres Valér A felvezetőben elmondta, a Szociológiai Nyílt Napok egyaránt szól a szociológusoknak, akik már a szakmában dolgoznak, a diákoknak, hiszen olyan kérdések is terítékre kerülnek, amelyekről a formális tanrendben nem esik szó. Ugyanakkor a szociológia iránt érdeklődő, nem szakmabeliek is találhatnak a maguk számára érdekes témákat a szociológiai szemszögből megközelített tematikák között, akár a sajtón keresztül, akár közvetlenül érdeklődnek. Idén is kiválasztottak egy pár ilyen közérdekű témát, az egyik a népszámlálás.
Veres elmondta, csak ideiglenes eredmények a legelső adatok, amelyeket eddig közzétettek, az előzetes adatok csak ezután jelennek meg. Az ideiglenes adatokat az Országos Statisztikai Intézet azzal a figyelmeztetéssel tette közzé, hogy még változhatnak, de ez a változás várhatóan nem lesz számottevő, kevesebb mint 1%-osra becsülhető.
Horváth István elmagyarázta, az ideiglenes és az előzetes adatok között az a különbség, hogy az előbbit a számlálóbiztosok szolgáltatják az általuk megszámolt, körülbelül 300 személy adatainak az összesítését követően, az előzetes adatok már a számítógépes feldolgozás eredményei.
A népszámlálási adatok közül referenciaként tekintenek az ország állandó népességére vonatkozó adatokra. Tavaly mintegy 19 millió állandó vagy stabil lakost számoltak meg, az EU-szabályozások és standardok értelmében ide tartoznak azok a román és más állampolgárok, akik állandó romániai lakhellyel rendelkeznek, és akik kevesebb mint egy évet tartózkodtak külföldön.
Ugyanakkor ide tartoznak azok a külföldi állampolgárok is, akik már több mint egy éve Romániában tartózkodnak, de a hivatalos lakhelyük külföldön van.
Etnikai megoszlás szerint a jelen pillanatban elérhető nem végleges eredmények szerint a románok aránya picit csökkent, a magyarok aránya viszonylag stabil, a romák aránya enyhén nőtt, 59 ezer fő nem rögzített etnikumú.
A beszélgetés moderátora, Balázsi-Pál Előd, a Transindex felelős szerkesztője azt vetette fel, hogy bár ismerjük a sarokszámokat, a kérdés az, hogy ezek mennyire megbízhatóak.
Horváth István szerint a demográfia nem egy egzakt tudomány, noha megkreálta magáról azt a benyomást, hogy egzakt módon tud számolni.
„Dekonstruálhatjuk a népszámlálást, elmondhatjuk hogy relatívak az adatok, ám mégis ezek alapján állapítják meg, milyen nyelvi jogokat kaphat egy település, vagy hogy a felekezetek mekkora összegre jogosultak, vagy hogy egy ország hány képviselőt küld az Európai Parlamentbe” – magyarázta Horváth a népszámlálás tétjét.
Kifejtette, a kérdőjelek és a nyitott kérdések abból erednek, hogy a demográfia egy más korszak, más népesség-ellenőrzési logikában kreálta meg a népszámlálás gyakorlatát, de időközben ez a fajta valóság megváltozott. „Az államok annyira zárt rendszerként működtek, akár a konténerek: amikor kimásztál az egyik konténerből és nagy nehezen átmásztál egy másikba, akkor ott volt valaki és feljegyezte az átmászás tényét. Így az államok eléggé pontosan tudták regisztrálni a népességet” – ábrázolta Horváth, hogy mennyire kontrollált volt egykor a kivándorlás, illetve a határátlépés.
Elmondta, a népszámlálás intézménye, ahogyan azt annak idején elgondolták és felépítették, két alaphipotézisre épült: hogy kivételes lesz az állampolgárok nagyméretű mozgása, illetve, hogy ellenőrizhető és pontosan regisztrálható lesz. A román népszámlálás során, noha elég sok botorságot elkövettek, a legnagyobb probléma mégiscsak az, hogy az alaphipotézisek nem valósultak meg.
Rámutatott, Romániának sikerült egy bizonyos számú kivándorlót regisztrálni, ám a kapott adatoknak semmi közük nincs a valósághoz.
”Ezzel a problémával nemcsak Románia, hanem a legtöbb állam szembesül. Mivel a legtöbb ember nem akar titkosrendőr lenni Kanadában, vagy parkolóőr Magyarországon, kimenetelének tényét nem fogja bejelenteni a román hatóságoknál” – mutatott rá Horváth, majd ismertette a kivándorlóknak a célországban történő regisztrálásának a módját.
”A külföldön való tartózkodások regisztrálása is elég furcsa. 2010-es adatok szerint 2,8 millió román állampolgárt regisztráltak különböző államokban, mint ott tartózkodókat, de különböző logikák szerint jegyezték fel őket tartósan ott tartózkodókként” – mondta. A szociológus szerint például Németországban bizonyítani kell, hogy az illető már egy éve ott tartózkodik, míg Spanyolország esetében elegendő egy olyan papírnak a felmutatása, amely szerint nincs korlátozva az ott tartózkodásának az ideje.
A népszámlálás alatt 1,57 milliónyi külföldön élőt regisztráltak. Az adatok szerint a '90-es években 1,1 millió személy tartózkodott külföldön, az átlag kivándorló 30 év körüli, az első munkahelyén túl levő férfi volt. Tíz év elteltével jellemzően megnövekedett azoknak az emigránsoknak a száma, akik rurális, elmaradott vidékekről származtak, és akik többnyire a húszas éveikben járó nők.
Elhangzott, van olyan ország, ahol más módszert használnak a népesség számának a nyilvántartására, azonban a módszer nem mondható jobbnak.
Például az 1,6 millió lakosságú Szlovéniában egy bürokratikus rendszer alapján történik a népesség számának a nyilvántartása: az adózás révén tűnik fel a rendszerben egy-egy személy. Ennek hibája, hogy aki például egy év alatt nem fizetett be adót, az kiesik a nyilvántartásból.
Kolozsváron a magyar közösség kudarcként élte meg a népszámlálás eredményét, mely szerint 17%-ra csökkent a magyarság számaránya. Noha a kolozsvári magyarság arra készült, hogy az arány eléri a 20%-ot, és végre érvényesítheti nyelvi jogait. Horváth elmondta, szociológusi, szakértői körökben nem arról szólt a vita, hogy a kolozsvári magyar közösség eléri-e vagy sem a 20%-os küszöböt, hiszen erőteljes volt a szuburbanizáció, és így inkább azt találgatták, hogy ez a jelenség mekkora mértékben érinti a magyar közösséget, azaz, hogy a magyarok mennyire költöznek ki Szászfenesre, Szucságba vagy Kisbácsba.
Transindex

2012. november 26.

Csökken Romániában a magyarok száma, de az országos arány alig változik
Csökken Romániában a magyarok lélekszáma, de mivel ugyanilyen negatív trend érvényesül az ország összlakosságának számát illetően is, a magyarok részaránya alig változik – derült ki Veres Valér kolozsvári szociológus hétfő esti brüsszeli előadásából, amelyet az erdélyi magyarság asszimilációja témakörének szentelt.
A kutató Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő és a brüsszeli Balassi Intézet meghívására tartott előadást a Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Érdekképviseleti Irodájának, a HUNINEU-nak a székházában.
A 2011-es romániai népszámláláson az ország lakosságából 16 millió 870 ezren (88,6 százalék) vallották magukat románnak, 1 millió 238 ezren (6,5 százalék) magyarnak, 619 ezren pedig (3,2 százalék) romának, illetve cigánynak. Emellett számos más nemzetiség él Romániában, így például ukránok, németek, törökök.
Az előző, 2002-es népszámlálás óta a magyarok száma közel 197 ezer fővel csökkent. A magyarok részaránya azonban csak 0,1 százalékponttal volt alacsonyabb 2011-ben, mint közel egy évtizeddel korábban. 1992-ben a romániai magyarok részaránya még az ország lakosságának 7,1 százalékát tette ki, 2002-ben 6,6, 2011-ben pedig 6,5 százalékát.
A Veres Valér által ismertetett adatok szerint a román-magyar vegyes házasságok 27,5 százalékában lesz magyar az ilyen házasságból származó közös gyermek. A „normális", vagyis asszimilációmentes állapot az lenne, ha ezen családok 50 százalékában nevelnének magyar nemzeti identitású gyermekeket.
A kutató beszámolt az erdélyi magyarok identitáselemeinek változásairól, a regionalitás tudatának erősödéséről is. Míg 2007-ben a válaszadók 16,6 százaléka vallotta magát „erdélyinek", 27 százaléka „erdélyi magyarnak", 29 százaléka pedig „magyarnak", a 2010-es felmérés alapján 29,6 százalékra emelkedett a magukat „erdélyiként" meghatározók aránya, és eközben 24,4 százalékra csökkent mind az „erdélyi magyar" definíciót választók aránya, mind pedig azok aránya, akik „jelző nélküli" magyarnak vallották magukat. 2007-ben 7 százalék, 2010-ben 9 százalék mondta magát „székelynek". 2007-ben még a válaszadók 61 százaléka teljesen egyetértett azzal az állítással, hogy magyarnak született, és ez büszkeséggel tölti el, 2010-ben azonban már csak 39,1 százalék értett teljesen egyet ezzel a kijelentéssel.
A válaszadók közel 60 százaléka nem gondolja azt, hogy magyar származása hátrányt jelentene számára. 2007-ben a megkérdezettek 4,6 százaléka, 2010-ben már csak 3,3 százaléka értett egyet maradéktalanul azzal az állítással, hogy magyarsága hátrányt jelent.
A 2007-es adatfelvétel során a válaszadók 46,6 százaléka Romániát, 31 százaléka pedig Erdélyt tekintette hazájának, míg Magyarországot mindössze 3,7 százalék. 2010-ben a hazájukként Romániát megjelölők aránya 40 százalékra csökkent, ám lényegesen megemelkedett – 45,5 százalékra – az Erdélyt válaszolók aránya. Más, lényeges elmozdulás e tekintetben nem történt.
„Bár létezik az egységes kárpát-medencei magyar nemzettudat, (...) ez nem a Magyarországgal való azonosulás útján történik" – olvasható a kolozsvári szociológus által a rendezvény résztvevőinek kiosztott összegző tájékoztatóban.
MTI
Erdély.ma

2012. november 27.

Mit tekint hazájának az erdélyi magyar?
Csökken Romániában a magyarok lélekszáma, de mivel ugyanilyen negatív trend érvényesül az ország összlakosságának számát illetően is, a magyarok részaránya alig változik – derült ki Veres Valér kolozsvári szociológus hétfő esti brüsszeli előadásából, amelyet az erdélyi magyarság asszimilációja témakörének szentelt.
A kutató Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő és a brüsszeli Balassi Intézet meghívására tartott előadást a Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Érdekképviseleti Irodájának, a HUNINEU-nak a székházában. A 2011-es romániai népszámláláson az ország lakosságából 16 millió 870 ezren (88,6 százalék) vallották magukat románnak, 1 millió 238 ezren (6,5 százalék) magyarnak, 619 ezren pedig (3,2 százalék) romának, illetve cigánynak. Az előző, 2002-es népszámlálás óta a magyarok száma közel 197 ezer fővel csökkent. A magyarok részaránya azonban csak 0,1 százalékponttal volt alacsonyabb 2011-ben, mint közel egy évtizeddel korábban. 1992-ben a romániai magyarok részaránya még az ország lakosságának 7,1 százalékát tette ki, 2002-ben 6,6, 2011-ben pedig 6,5 százalékát.
A Veres Valér által ismertetett adatok szerint a román-magyar vegyes házasságok 27,5 százalékában lesz magyar az ilyen házasságból származó közös gyermek. A „normális”, vagyis asszimilációmentes állapot az lenne, ha ezen családok 50 százalékában nevelnének magyar nemzeti identitású gyermekeket. A kutató beszámolt az erdélyi magyarok identitáselemeinek változásairól, a regionalitás tudatának erősödéséről is. Míg 2007-ben a válaszadók 16,6 százaléka vallotta magát „erdélyinek”, 27 százaléka „erdélyi magyarnak”, 29 százaléka pedig „magyarnak”, a 2010-es felmérés alapján 29,6 százalékra emelkedett a magukat „erdélyiként” meghatározók aránya, és eközben 24,4 százalékra csökkent mind az „erdélyi magyar” definíciót választók aránya, mind pedig azok aránya, akik „jelző nélküli” magyarnak vallották magukat. 2007-ben 7 százalék, 2010-ben 9 százalék mondta magát székelynek. 2007-ben még a válaszadók 61 százaléka teljesen egyetértett azzal az állítással, hogy magyarnak született, és ez büszkeséggel tölti el, 2010-ben azonban már csak 39,1 százalék értett teljesen egyet ezzel a kijelentéssel.
A válaszadók közel 60 százaléka nem gondolja, hogy magyar származása hátrányt jelentene számára. 2007-ben a megkérdezettek 4,6 százaléka, 2010-ben már csak 3,3 százaléka értett egyet maradéktalanul azzal az állítással, hogy magyarsága hátrányt jelent. A 2007-es adatfelvétel során a válaszadók 46,6 százaléka Romániát, 31 százaléka pedig Erdélyt tekintette hazájának, míg Magyarországot mindössze 3,7 százalék. 2010-ben a hazájukként Romániát megjelölők aránya 40 százalékra csökkent, ám lényegesen megemelkedett – 45,5 százalékra – az Erdélyt válaszolók aránya. Más, lényeges elmozdulás e tekintetben nem történt. „Bár létezik az egységes kárpát-medencei magyar nemzettudat, ez nem a Magyarországgal való azonosulás útján történik” – olvasható a kolozsvári szociológus által a rendezvény résztvevőinek kiosztott összegző tájékoztatóban.
Székelyhon.ro

2012. december 14.

Szakadék a tanfelügyelőség és a szülők szándéka között
Veres Valér: az iskolaválasztás függ a szülők foglalkozásától
A nyolcadikos gyerekek szüleinek többsége (80 százalék) elméleti líceumban taníttatná tovább gyermekét, második vagy harmadik opcióként 35–37 százalék tartja elképzelhetőnek, hogy szakiskolába írassa gyermekét, főleg ha létezne megfelelő minőségű szakoktatást biztosító magyar nyelvű osztály. A Kolozs megyei magyar nyolcadikosok szüleivel készített, a gyerekek iskolaválasztási opcióit feltérképező felmérés adatait tegnap ismertette Veres Valér és Szabó Júlia szociológus, Iskolaválasztás Kolozs megyében 2012-ben címmel. A kérdőíves felmérést a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Szociológia Tanszékének hallgatói végezték Kolozs megyében az ősz folyamán. A tény, hogy a szülők közel kétharmada elméleti líceumba íratná gyermekét, ellentmond a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség ama szándékának, hogy a megyében 50–55 százalékra csökkentsék az elméleti líceumban tanulók arányát.
Veres Valér és Szabó Júlia szociológus a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség felkérésére készítette el idén ősszel azt a felmérést, amelyben ismertették a Kolozs megyei magyar nyolcadikos gyerekek szüleinek az iskolaválasztásra vonatkozó opcióit.
Péter Tünde főtanfelügyelő elmondta: a megyében idén 603 magyar nyolcadikost tartanak számon, akiket 22 osztályban lehet elhelyezni. – Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő feltett szándéka, hogy az elméleti líceumokban tanuló gyerekek aránya nem haladhatja meg az ötven százalékot. Ha ezt a magyar nyolcadikosokra vonatkoztatjuk, akkor azt jelenti, hogy 11 elméleti és 11 szakiskolai kilencedik osztály indulhatna a 2013/2014-es tanévben. A megyében a szakoktatás jelenleg három és fél magyar tannyelvű osztályban zajlik. Nyilvánvaló, hogy a magyar szakoktatást bővítenünk kell. A felmérés azért készült el, hogy megtudjuk: a szülők milyen szakmákra taníttatnák gyermeküket – magyarázta Péter Tünde.
Király András oktatásügyi államtitkár elmondta: a 2011/1-es oktatási törvény nem szabályozza az elméleti és a szakoktatás arányát. Viszont az államtitkár is azt hangoztatta: az elméleti líceumban tanulók arányának nem kellene meghaladnia az ötven százalékot egy-egy megyében.
A felmérést ismertetve Veres Valér elmondta: a 603 gyerek közül 481 gyerek szülője válaszolt (80%). – A továbbtanulásra vonatkozólag első opcióként a szülők 80 százaléka elméleti líceumot jelölt meg; szakiskolába 20 százalék íratná a gyerekét. Második opcióként 25%, harmadik opcióként pedig a szülők 35%-a íratná gyerekét a szakiskolába. Amennyiben viszont a tanuló településén vagy ahhoz közel létezne magyar nyelvű szakiskola, akkor a megkérdezettek 37 százaléka ezt választaná. A kérdőívben felsorolt tizenhat szakma közül a legkeresettebb az autó-villanyszerelő, szakács és élelmiszeripari szakmunkás, a fodrász és szépségápolási, lakatos és szerelő szak. Gyér volt az érdeklődés a mezőgazdasági szakoktatás iránt. Az iskolaválasztást döntő módon befolyásolta a szülők végzettsége. Minél képzettebbek a szülők, annál inkább ragaszkodnak az elméleti líceumhoz, míg a kevésbé iskolázottak érdeklődése inkább a szakoktatás felé irányult – magyarázta Veres, majd hozzátette: a szülők iskolaválasztáskor 74 százalékban veszik figyelembe a gyerek opcióját. A szakember örvendetesnek tartotta, hogy a megkérdezettek 92%-a magyar osztályba íratja a gyereket. Szabó Júlia arra figyelmeztetett: a szülők 75%-ának nagyon fontos, hogy a gyerek magyarul tanuljon tovább, olyan szakon, ami megfelel adottságainak, elképzeléseinek.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2013. március 4.

Veres Valér: Nincsenek varázsszeru megoldások
A nagybányai ?j kiáltó szó aláíróinak ügyészségi kihallgatása úgy tunik, szintén része annak a székelyzászló-ügy okán kirobbanó magyarellenes hisztériának, amely a '90-es évek - vagy még korábbi? - megfélemlítési politikáját idézi fel. A tavaly lapunk által is közzétett kiáltvány szerzoi arra a betegségre hívják fel a nagybányai és bányavidéki magyarok figyelmét, amelynek évtizedes tünetei: a vegyes házasságok terjedése, az anyanyelvu oktatás elutasítása, az elvándorlás, a tiltakozás nélküli belesimulás a többségi nemzettestbe, az önmagunkkal szembeni igénytelenség és letargia. A kihallgatások jó ideje tartanak, a szerzok elleni vádakat az ügyészség nem hozta nyilvánosságra.
A váratlan reakciókat (is) kiváltó kiáltvány nem csak a bányavidékiek, hanem a szórványban élo magyar közösségekre általában jellemzo kórkép. A szórvány-kérdésben kialakulni látszó - nem csak politikai - vitában Veress Valér szociológust kérdeztük arról, milyen stratégiát javasolna e közösségek védelmében.
- Demográfiai szempontokat figyelembe véve azon megyék magyar közösségét nevezném szórványnak, ahol számarányunk 10 százalék alatti. A szórványmagyarság van a leginkább kitéve a népességfogyásnak, asszimilációnak. Erdélynek viszonylag nagy területén él ez a meglehetosen heterogén közösség. Ezek az eltéro sajátosságok differenciált, sokféle megoldási lehetoséget tartalmazó stratégiák kidolgozását igénylik, nem látom, hogyan lehetne segíteni másképp a helyzeten.
A magyar nemzetiségu népesség számának változása Erdélyben megyénként, 1992 - 2002 - 2011
Veres Valér: Nincsenek varázsszeru megoldások

[táblázatok]
Forrás: INS, http://www.recensamantromania.ro (saját számítás, a korábbi népszámlálásra vetítve)


Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen stratégiát javasolnék a szórványt fenyegeto asszimiláció megfékezésére, néhány szempontot említenék, amire véleményem szerint feltétlenül oda kell figyelni, amelynek mentén el lehet gondolkodni.
Nagyon fontos olyan intézmények létrehozása, ahol a magyarsághoz tartozást meg lehet élni. Ezek elsosorban oktatási és kulturális intézmények. De ahhoz, hogy iskolák muködjenek, megfelelo számú gyermek kell. Szórványvidéken számos településen egyre súlyosabb probléma a gyermekhiány, emiatt nem tudnak differenciált oktatást muködtetni, nagyon sok helyen a magyar oktatás összevont osztályokban történik, nagyon sok településen már ez is veszélybe került. Ez a jelenség Kolozs megyében is tetten érheto, sok faluban, községben, a gyermekszám nagyon alacsony, a további csökkenés a magyar osztályok létét veszélyezteti.
Ezért fontos a sok helyen már létrejött szórványközpontok megerosítése. Ha ugyanis a szórványban a magyar gyermekeknek nincs lehetosége anyanyelvén tanulni, akkor az nagyon felgyorsítja a családok asszimilációját. Azokban a megyékben, ahol a magyarok számaránya 5 százalék körüli, a vegyes házasságok aránya 50 százalék fölött volt. Az ilyen házasságokból származó gyermekek egy része is válhat magyarrá, de ez az arány elég alacsony, körülbelül 25 százalék, szórványban még kevesebb.
Másrészt, minél kisebb a magyarok aránya egy megyében, annál nagyobb arányú a fogyás abszolút számokban. A Hunyad megyei magyarság például 2002. és 2011. között több, mint 35 százalékkal csökkent. Nagy hangsúlyt kell tehát fektetni az anyanyelvu oktatás biztosítására, kulturális rendezvények támogatására, varázsszeru megoldásokat azonban nem látok.
Ami a Szász Jeno által felvetett áttelepítést illeti, egyszeruen megvalósíthatatlannak tartok egy ilyen elképzelést, függetlenül attól, hogy helytálló vagy sem egy ilyen stratégia. Arra már volt példa, hogy az erdélyi magyarságon belül egyes szórványcsoportok számbelileg 100 százalékosan megnövekedtek az odavándorlásnak köszönhetoen, példa erre a Zsil völgyi magyarság. Ezek azonban természetes népesedési folyamatok eredményei. A Szász-féle elképzelés szerintem több feszültséget gerjeszt, többet árt, mint amennyi demográfiai hozadéka lenne. Több száz éve él Erdély egyes területein a magyarság számbeli kisebbségben, ehhez valamiképpen hozzá is szokott, kialakult a maga életformája, el nem tudom képzelni, hogy tömegesen elhagynák otthonukat - vélekedett a szociológus.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-135




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék