udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
94
találat
lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-94
Névmutató:
Veress László
2017. július 25.
Községi napok
Idén a sepsikőröspataki községi nap különlegesebb volt, mint a többi. Pénteken Gárdonyi Géza szobrát leplezték le, a szombati program Kálnokon kezdődött. Itt és a községközpontban is annak a díszes kerámia emléktáblának az avatójával folytatták, amelyet Gonda István jeles mezőtúri keramikusmester alkotásaként Krizsán Józsefné Józsa Piroska, az ikertelepülés mezőtúri barátja ajándékozott. Szövege: Mezőtúr–Sepsikőröspatak testvértelepülési kapcsolatunk 25. évfordulója alkalmából, 2017.
Az emléktáblát az ajándékozó jelenlétében helyezték el a kálnoki kultúrotthon és a községi tanács épületének homlokfalán. Beszédet mondott Kisgyörgy Sándor polgármester, az ajándékozó és a kálnoki Váncsa Béla községi tanácstag, a negyedszázaddal ezelőtti kapcsolatteremtés egyik résztvevője. Ezt emlékülés követte a tanács nagytermében, ahol emlékeit idézte fel Répási János, Mezőtúr korabeli polgármestere. Déli harangszókor folytatódott a községi napok műsora a sportterem melletti szabadtéri színpadon. Nem volt könnyű a munkája Veress László nyugalmazott sepsiszentgyörgyi színművésznek, a tizenkét órán át tartó műsor bemondójának. Az elsőbbség a kicsinyeket, a jövő nemzedék képviselőit, a sepsikőröspataki óvodásokat illette, akik tehetségükről tettek tanúbizonyságot Nagy Erika óvónőjük vezetésével. Bemutatkozott a helyi dalkör, a helyi aerobikosok, a kőröspatak–kálnoki fúvószenekar és Recsenyédi Hunor lovas íjász. Az ünneplő helyieket a testvértelepülések küldöttségei köszöntötték: a mezőtúri Patkós Éva, valamint Gárdony és Somogygeszti polgármesterei, Tóth István és Csór Zoltán. A műsor második részének két kiemelkedő száma volt, amelyek messze felülmúlták az egyre egyhangúbbá váló falunapok műsorszámait: a Melodika operettegyüttes, Sebestyén-Lázár Enikő szoprán és Oláh-Badi Alpár tenor fellépése (zongorakíséret: Lőfi Gellért), valamint a bemondó színművész műsora, aki két eredeti jelenettel ébresztette a jellegzetesen sepsiszéki humor nagymestere, néhai kálnoki Hosszú Zoltán (1897–1944) emlékét születésének 120. évfordulója alkalmából. A Summer Projects-koncertet tűzijáték és utcabál követte.
Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. október 13.
Emlékezzünk Hosszu Zoltánra
Ebben az évben több személyiség születésének 120. évfordulójára tartottak kisebb-nagyobb megemlékezési ünnepséget: Székelyudvarhelyen augusztusban Tomcsa Sándorra emlékeztek, szeptember Tamási Ároné volt.
Velük egy esztendőben, a mi megyénkben született dr. Hosszu Zoltán, akiről még egy utcát sem neveztek el, pedig megérdemelné.
A mi százhúszasunk Kálnokon látta meg a napvilágot 1897. október 14-én. Iskoláit is itt kezdte, majd Sepsiszentgyörgy, Székelykeresztúr, Kolozsvár érintésével eljutott Szegedre, ahol jogi diplomát szerzett és doktorált is, de ez őt nem elégítette ki: színi tanulmányokat folytatott, és hamarosan a budapesti Belvárosi, majd a Nemzeti Színház színésze lett, utóbbinak örökös tagja. A közönség és a szakma egyaránt értékelte, és elsősorban a falusi emberek hiteles ábrázolására törekedett, hiszen szülőfalujából igen sok élményanyagot hozott. Legtöbbet emlegetett színpadi alakítása Katona József Bánk bánjának Tiborca. De másként is jelentkezett karrierjében a szülőföld: emlékeiből felidézte két falubelijét, Dani bát és komáját, Bedábel Kárujt, s tíz humoros monológot írt kettejük furfangjairól. A közönség hamar megkedvelte Dani bá góbéságait – valószínű, ez volt a korabeli stand up – , de a rádió is gyakran közvetítette, így az erdélyi hallgatók is megismerhették. Jómagam annak idején hangkazettát készítettem a Dancs Market jóvoltából, a néhai sepsiszentgyörgyi tévében pedig születésének 100. évfordulóján Hosszu Zoltán életét és karrierjét ismertető műsort sugároztunk, melyben időnként élőben is felelevenítettem a monológok némelyikét. A kézdivásárhelyi Zelegor Könyvkiadó kötet formában adta ki a Dani bá-monológokat, értékes ismertető anyagok kíséretében, a szerkesztő Sántha Attila úgy vélekedett: „ha azt nézzük, hol és mikor kezdődik a székely ember autentikus megjelenítése a magyar színpadokon, akkor Hosszu Zoltán Dani bájánál kell keresgélnünk”. A színház mellett a filmet érezte közel állónak egyéniségéhez: számtalan filmben jelenített meg kiváló karaktereket. 1943-ban úgy dönt, hogy saját filmgyártó vállalatot alapít Hosszu film néven, de sajnos csak egyetlen mű került innen a mozikba: És a vakok látnak. Ezt az alakítását a szakma is igen nagyra értékelte, később Nemeskürthy István külön kiemelte azt a bizonyos favágási jelenetét. Sajnos a filmnek csak egy igen rossz másolata maradt meg. Nem véletlen, hogy a végére hagytam a szakmai és közönségsikert aratott Negyediziglen című filmet, amelynek társszerzője és főszereplője volt. A bibliai idézetből vett cím mögött a szovjet hatalom mesterkedéseinek egy nagyon kemény kritikája, mondhatni ostorozása rejlik, így nem csoda, hogy Magyarország „dicsőséges felszabadításakor” Hosszu Zoltánnak menekülnie kell. Családjáról pontosan tudjuk, hogy előbb Nyugat-Európába, majd Dél-Amerikába emigráltak. Felesége, a brassói születésű Eszenyi Olga, aki a filmekben is partnere volt, külföldre kerülve mindenhol felkereste a magyarul játszó színtársulatokat, ápolva ott is a magyar nyelvet. A brazíliai Sao Paulóban halt meg 1992-ben. Egyetlen törvényes fia is ott él – a Kálnokon frissen letelepedett, az utóbbi időben Magyarországon játszó egykori kollégám, Simon András szerint a 41-es születésű ifj. Hosszu Zoltán jól beszéli a magyar nyelvet, de felesége és két fia sajnos nem. Törvénytelen fia, Gera Zoltán élete végéig tisztelte és imádta a magyar filmet és színpadot, ő is nemrég távozott az élők sorából. Hosszu Zoltán haláláról különböző mendemondák keringenek, még várni kell az igazság kiderítésére Október 14-én tisztelegjünk a 120 esztendővel ezelőtt született dr. Hosszu Zoltán emléke előtt. Veress László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. október 24.
Emlékük éltetése egyelőre az igazságtétel
Idén is megemlékeztek Érmihályfalván az ’56-os eseményekről, és tisztelegtek az Érmihályfalvi Csoport tagjainak áldozatvállalása előtt. Az ünnepi műsorban a helyi előadók mellett a Hajdúnánási Naná Színház is szerepet vállalt. Az első ünnepi beszédet Cseke Attila szenátor mondta.
Érmihályfalván az ’56-os eseményekhez kapcsolódó, az Érmihályfalvi Csoport tagjai előtt tisztelgő megemlékezésekre vasárnap került sor. Délelőtt a református templomban tartották meg a hagyományos ünnepi istentiszteletet, melyen jelen volt dr. Laky-Takács Péter korábbi kolozsvári konzul, a miniszterelnöki hivatal főtanácsadója, s mely után megkoszorúzták Sass Kálmán mártír lelkész illetve munkatársa, Veronika diakonissza (Földesi Ilona) emléktábláját, továbbá az ’56-os emlékjelet. A helyi RMDSZ által szervezett emlékünnepség délután a kultúrházban kezdődött, a Veres László Zsolt Városi Kórus előadásával. Az első ünnepi beszédet Cseke Attila szenátor mondta, egyebek mellett kifejtve, hogy októberben egymást követik a nemzeti sorstragédiák évfordulói, ám szerinte ezek a jövőbe vetett hitet is bizonyítják, hogy a magyarság nem csak szavakban, de tettekben is a szabadság népe. A rehabilitációt azóta is várják a családok, utalt az Érmihályfalvi Csoport tagjaira a megyei RMDSZ-elnök, hozzátéve: tettük üzenete a mának, hogy céljaink elérését sosem szabad feladni.
Konzuli üzenet
Polonyi Géza kolozsvári konzul mintha csak a fenti gondolatot folytatta volna azzal, hogy az ’56-osoknak egyelőre azzal szolgáltatunk igazságot, ha életben tartjuk emléküket. Hozzátette: a diktatúra megrettent az akkori eseményektől, a határ innenső oldalán is, az úgynevezett “magyar kártyát” akkor is kijátszották és azóta is előveszik időnként. A diplomata szerint összefogás kell ahhoz, hogy “a magyar méltó legyen újra régi nagy híréhez”. A továbbiakban a helyi Bartók Béla Művelődési Ház és a testvérváros Hajdúnánás Naná Színházának a Bethlen Gábor Alap által támogatott együttműködése keretében utóbbi előadócsoportja mutatta be Marth P. Ildikó: Szépen szabadon című kamarajátékát. A mintegy negyedórás történet, bár kitalált, egy ’56-os nánási eseményen alapul, a „tanácselnök elvtárs” irodájában játszódik a forradalom leverése után. A falon ott van az „utat mutató” Lenin fotója csakúgy, mint az optimistán a jövőbe tekintő munkás-paraszt páros, de a szobában mégis a kis közösséget feszítő indulatok uralkodnak: ki, mit, miért és főleg hogyan tovább?! A csupán hat szereplős darabban színre lépett Hajdúnánás polgármestere, Szólláth Tibor is, aki nagyon „bevállalósan” a tanácselnök szerepében jelent meg.
A szülőföld építése
A Nyíló Akác néptánccsoport előadása a sokat mondó Talpra magyar, ruszkik haza címet viselte, és ’56-os budapesti fotók sorjázásával kezdődött. Az ezeken látott ruhákhoz hasonlóakban álltak színpadra a táncosok, megidézve a forradalmi ifjúság lelkesedését, majd a lyukas zászló alatt arra is utalva a koreográfiával, hogy a fegyverek tüzében sem szűnt meg a tánc, azaz a lendület, a jövőbe vetett hit. Stílszerűen a Himnusz is mintha egy régi, varászszemes rádióból szólt volna, recsegve. A főtéri ’56-os emlékműnél folytatódott az ünnepség. A hátteret egy 6X3 méteres nemzeti lobogó szolgáltatta, beszédet Nyakó József mondott. A polgármester egyebek mellett örömmel nyugtázta, hogy az Érmihályfalvi Csoport tagjainak leszármazottai nem az elvándorlást, hanem a szülőföld építését választották (a koszorúzás rendjén az említettek gyerekei, unokái, dédunokái is képviseltették magukat). „Néhány évtized bukdácsolása után markáns, elvhű politizálásnak köszönhetően nemzetünk ma már Európa meghatározó szereplőjévé vált”, fogalmazott a polgármester, hozzáfűzve: „bizakodással tölt el bennünket az az egymásra találás, ami a Fidesz és az RMDSZ kapcsolatában végre bekövetkezett. (…) Ahhoz, hogy ezen az úton célba érjünk, szoros együttműködésre van szükség a politikai szereplők, egyházak, civilek és a transzilván szellemiséget valló és követő, szülőföldjükhöz ragaszkodó fiatal generáció között”.
Koszorúzás
Orosz Viktória diák szavalata után kezdődött a koszorúzás melynek során összesen 16 személyiség, illetve szervezeti, egyházi és egyesületi képviselő járult az emlékműhöz, továbbá a már említett leszármazottak (Székely Albert gyermekei, unokája, illetve Rimay János dédunokái). A megemlékezés a Himnusz hangjaival ért véget. Rencz Csaba / erdon.ro2017. december 16.
Kuti János újabb „szószátyárkodásai”
Olyan időben és helyzetekben élünk, hogy az ember úgy érezheti magát, állandóan veszélyben van, de a székelynek a jó humorérzéke akkor is megmarad – mondta Farkas Árpád Kuti János legújabb kötetének tegnap délutáni sepsiszentgyörgyi bemutatóján.
Ismertette, akárcsak korábbi könyvei, a Vígan megyünk tönkre és a Megyek hóhányónak, a Lássuk a medvét című „összegyűjtött szószátyárkodások” is a Háromszékben megjelent velős vagy annak szánt írások válogatása, melyek arra szolgálnak, hogy az ember tudjon valamiféleképp védekezni a humor eszközével, mert „nem kell mindent komolyan venni, a világ úgy is elsistereg mellettünk”. A Kuti-féle szövegek egy módját kínálják annak, hogy emészthetőbbé váljon ez a világ, hiszen vannak dolgok, amik fonákjáról nézve jobban látszanak, méltatta a kötetet Farkas Árpád.
Hogy milyen ez a bizonyos fonák-látás, abból adott ízelítőt Veres László színművész két glosszát olvasva fel a közönség derülésére.
Kuti Jánost műhelytitkairól Farcádi Botond, a Háromszék főszerkesztője faggatta. A szerző szerint nem nehéz témát találnia, ugyanis „ami nálunk történik, kész kabaré, csak le kell írni”. Példákkal illusztrálta, egy-egy átferdítése milyen valós történéseken alapul, ugyanakkor kissé keserűen jegyezte meg, bár írásait viccnek szánja, felvetéseit sokan komolyan veszik. De előfordult az is, hogy szövegei miatt megsértődtek emberek, Torján például a polgármester tíz könyvet kért tőle, majd miután az ottani találkozón felolvasta a helybéli túlméretezett székely kaput és kopjafát karikírozó írását, az elöljáró visszaküldte a köteteket. „Nem szabad megsértődni, mert akinek nincs humora, sok mindenre képes”, jegyezte meg Kuti János, hozzátéve: olyan ez, mintha valaki megharagszik a papra, és azért nem megy a templomba. Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)