udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
131894
találat
lapozás: 1-30 ... 97831-97860 | 97861-97890 | 97891-97920 ... 131881-131894
Névmutató:
2013. január 23.
A Romániai Népművészeti Akadémia tagjává avatták Kallós Zoltánt
A Romániai Népművészeti Akadémia tagjává avatták Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutatót – közölte internetes oldalán a Szabadság napilap.
A Szabadság beszámolója szerint a tagságról szóló oklevelet kedden délután a kolozsvári Octavian Goga könyvtárban vehette át a Kossuth-díjas néprajzkutató.
Corneliu Bucur, az 1993-ban alakult szervezet elnöke méltatásában kifejtette: Kallós Zoltán a legnagyobb romániai szakemberek egyike, aki saját erejéből hozta létre a válaszúti népművészeti központot, ahol megszámlálhatatlan értéket ment meg a pusztulástól. „Teszi mindezt szenvedéllyel, tanúbizonyságot adva nagylelkűségéről és elszántságáról" – hangsúlyozta Corneliu Bucur.
Kallós Zoltán megjegyezte, románul, magyarul és cigányul is beszél, és nemzetiségre való tekintet nélkül gyűjtötte e három nép hagyományait elsősorban a Kolozs megyei Válaszúton és a környékbeli falvakban. Hozzáfűzte: idén nyáron huszonkettedik alkalommal szervezi meg a Mezőségi Népzene- és Néptánctábort, ahova a világ minden tájáról – így például Thaiföldről is – jönnek résztvevők, és ahol mindenki megtanulhatja a magyar, a román és a cigány táncokat.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke arról beszélt a rendezvényen, hogy a Válaszúton 2010 májusában megnyitott Kallós Zoltán Múzeumban és Népművészeti Központban a múlt révén teremtődik meg a jövő.
MTI
Erdély.ma,2013. január 23.
A „nagy magyar összefogásról”
Ha csak annyit ártottak volna az erdélyi magyarságnak a félrefaragó „autonomisták”, amennyit a parlamenti választásokon, azzal talán még el is lehetne számolni valahogyan, de hogy újabb esetleges károkozásra is készülnek, arra már nehéz lesz magyarázatot találni. Igen, újra Háromszékről, jelesen Kovászna városáról van szó, ahol Lőrincz Zsigmond polgármester korai és tragikus halála miatt új városvezetőt kell választani. Toró T. Tibor pártelnök a parlamenti választásokat és az EMNP szerényke eredményeit követően azt nyilatkozta, hogy pártjának tüsténkedő részvétele nem befolyásolta igazán a magyar képviselet sorsát (ebben félig-meddig még igaza is van!), az orbaiszéki magyar vereségért pedig semmiféle felelősséget nem érez, tekintve, hogy Bodzafordulót és vidékét is ide tagolták, s így több a román szavazó a magyarnál. Megengedem, így lehet, de a magyarok egységes és komoly mozgósításával mégis meg lehetett volna szerezni azt a képviselői helyet.
Toróék most milyen kifogáson törik jó előre a fejüket, ha a több mint kétharmadában székely-magyar Kovászna városában elveszítjük a polgármesteri széket? Az sem lehet mentség és mentelem, hogy a tanács magyar többségű marad, hiszen szomorú tapasztalataink vannak arról például, hogy az ugyancsak magyar többségű marosvásárhelyi tanács hány, számunkra kedvező határozatát gáncsolta el, dobta sutba a város most már bebetonozott román polgármestere, Dorin Florea. Azt is tudjuk, hogyan segíti őt újra és újra hatalomra az egykori székely főváros megosztott magyar lakossága. A városé, mely 22 esztendővel ezelőtt éppen a magyar összefogással híresült el. De azóta sok víz lefolyt a Maroson. Úgy látszik, hogy az Olton, a Feketeügyön és a Kovászna-patakán is zavarosabb vizek kezdtek folydogálni, főleg Toró itteni pancsolásai óta. Nekem nem a pártját támogatókkal van igazán bajom, inkább parancsosztó gazdáival, akik semmi szín alatt nem akarnak számolni. A kovásznai románság összefogott, s forgatókönyvük egyszerű: nevető harmadikként ők ültetik be jelöltjüket a fürdőváros polgármesteri székébe. S lészen tisztogatás!
Székely Hírmondó
Erdély.ma,2013. január 23.
Kós Károly unokájának nem tetszik a Markó–Mesterházy-szerződés
A sajtónak eljuttatott levélben tiltakozik Kós Béla, Kós Károly egyik Budapesten élő unokája az ellen, hogy szerinte megosztó politikai törekvésekre használják a nagyapja nevét.
A kolozsvári Krónika napilap által idézett nyílt levélben Kós Béla egyértelművé tette, hogy a Markó Béla elnöksége alatt működő Kós Károly Akadémia Alapítványra utal, amely a múlt héten együttműködési szerződést kötött a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Táncsics Mihály Alapítványával, és amelynek meghívására Kolozsvárra látogatott az MSZP elnöksége.
Kós Béla levelében nyomatékosította: tiltakozik az ellen, hogy Kós Károly nevét használja bármilyen olyan szervezet, amely politikai tevékenységet folytat, és önös politikai céljai elérése érdekében „egyezséget, alkut köt a nemzet megosztására, az erdélyi magyarság megtagadására buzdító, és annak veszélyeztető voltát vizionáló pártokkal".
Kós Károly neve, személye nem válhat „pártideológiák és pártcsatározások mentén érzelmi elégedetlenség, felháborodás eszközévé" – írta Kós Béla. Azt is megemlítette, hogy a nagyapja nevét viselő erdélyi alapítvány elnökének, Markó Bélának a felesége, Kós Anna szintén Kós Károly unokája. Markónak „nem Kós Károly nevébe kapaszkodva kellene politizálni", hanem az alapítványt „Kós Károly szellemi és tárgyi örökségének megőrzése és terjesztése érdekében kellene működtetnie, a politika teljes mértékű kizárásával" – írta.
Kós Béla nehezményezte, hogy az alapítvány létrehozásáról, céljairól nem tájékoztatták, és nem kérték beleegyezését Kós Károly nevének felvételéhez. Bejelentette, hogy – ha a romániai jogszabályok ezt lehetővé teszik – indítványozni fogja a név visszavonását az alapítványtól.
A Krónika által megkérdezett Kós Anna kijelentette, családi ügynek tekinti unokabátyja levelét, és nem kommentálja.
Kós Béla az MTI-nek elmondta, hogy Kós Károlynak Magyarországon, Erdélyben és Amerikában hét unokája él. Valamennyiüknek elküldte tiltakozását, de választ még csak Kós Annától, valamint Markó Béla feleségének Amerikában élő nővérétől kapott – ők nem értettek egyet az álláspontjával.
MTI
Erdély.ma,2013. január 23.
Toró T. Tibor: kutyából nem lesz szalonna
Az EMNP szerint az erdélyi magyarok számára világossá vált, hogy az RMDSZ azokkal vállalt nyílt közösséget, akik 2004-ben a szomszédos országokba szakadt magyarok kettős állampolgársága ellen kampányoltak.
Székelyudvarhelyen Száva Enikő az EMNP elnökével, Toró T. Tiborral beszélgetett, aki nem tartja őszintének az MSZP és Mesterházy Attila közeledését az erdélyi magyarsághoz. Nem lehet őket komolyan venni, nem hitelesek, és az RMDSZ pálfordulása is érdekes, mondta a Néppárt elnöke. Mesterházy bocsánatkérését pedig kampányízűnek nevezte Toró T. Tibor.
A FIDESZ új alapokra helyezte a nemzetpolitikát, ők már letettek néhány dolgot az asztalra, jelentette ki Toró. Majd hozzáfűzte: félő, hogy egyes magyar pártok csak a kampány miatt fordulnak a külhoni magyarokhoz.
Toró T. Tibor úgy látja, hogy az autonómia a megoldás az erdélyi magyarság számára, ezért pedig mindent meg kell tenni, de ehhez a politikai érdekképviselet nem elég erős, ezért kell a közösséghez fordulni, hogy az felmutassa erejét.
Duna Tv
Erdély.ma,2013. január 23.
„Együtt 2014”-ben?
Rájöttem, az élet adja a legjobb színházat. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke Kolozsvárott csak a román rendőrök kíséretében tudott bemenekülni az előadóterembe, a biztonságot jelentő RMDSZ szárnyai alá. Ennél jellemzőbb, ennél világosabb, ennél komikusabb jelenetet még Karinthy tollából sem tudnánk elképzelni, főszerepben a román csendőrökkel, az RMDSZ-szel és Mesterházyval. Igen, „összenő, ami összetartozik”, mondhatnánk tusványosi magabiztossággal. Azonban eme mosolyt előcsaló felvételek mellett, történt gyomorforgató esemény is.
Mesterházy Attila meghirdette (!) az MSZP új „nemzetpolitikán” alapuló stratégiáját, mivel a párton belül rájöttek arra, hogy ugyan biza nem volt teljesen tökéletes a baloldal határon túli magyar politikája az elmúlt években. Na, de majd most, olyan nemzetegyesítés jön…hogy olyat Szent István óta nem látott a magyar. Gyimesbükktől Sopronig a csudájára járnak majd. Nem kell ide már senki, megtalálták a receptet, Ők tudják, Ők majd megoldják, pontokba szedtek mindent…nekünk csak egy dolgunk van, hátradőlni és figyelni, hogyan fogja Mesterházy és Ponta, a két jó barát, kéz a kézben, együtt megadni az autonómiát. Béla pedig kibontja a pezsgőt, valahogy Ő is vegye ki a részét a sikerből, ha már ennyit tett az ügy érdekében…
Hát igen…ennyire elképzelhetetlen ez az egész baloldali nemzetmegújítási politika, mint a fent írott sorok. Ugyanis a szocialista politikusok kormányzásuk során szemen köpték a magyar nemzetet, akiknek még a nemzetpolitika csírája sem burjánzott a lelkükben, akik nagy ívből tettek arra mi történik elszakított testvéreinkkel, és 2004. december 5-én pedig riogatták a magyarországi lakosságot a „román veszedelemtől”. Emlékszünk még, ugye?
Legyilkolták az egész magyar nemzet álmát. A Mi álmunkat. Most pedig itt vannak. Életükben először lehajtott fejjel, bűnbánóan megjelentek Erdélyben, az elmúlt évtizedek „tamáskodása” után prezentálják erdélyi testvéreinknek, hogyan kell profi módon nemzetpolitikát csinálni. Hát úgy nem, ahogy Ők csinálták. Az nem is nemzetpolitika volt, hanem színtiszta magyarellenesség, nemzetárulás. Ugyanis Mesterházy és bandája nem a nemzetpolitika szükségességére jött rá huszonkét év után, hanem arra, hogy itt bizony több százezer új állampolgárral kell számolni, vagyis több százezer új szavazó kegyeit kell megszerezni.
2004. december 5-én, de akár említhetném az elmúlt huszonkét évet, érdekes módon sosem volt fontos a határon túli magyarok sorsa, egyszer sem voltak Erdélyben kihelyezett elnökségi ülést tartani, csak most, amikor már két lábon járó X-ek futkároznak határainkon túl. Egy dologban tudok reménykedni, hogy mindezt kristálytisztán átlátják a külhoni magyarok. Belátják azt, hogy Magyarországnak, a magyar nemzetnek a szíven szúrását jelentené az, ha ezek bármilyen formában újból beülhetnének a bársonyszékbe és folytathatnák tovább, amit nyolc éven keresztül műveltek.
Másrészt óva intenék mindenkit a közönytől és a nemtörődömségtől. Ugyanis, kedves erdélyi Barátaim, nektek sem elhanyagolható kérdés, ki van kormányon Magyarországon. Hiszen Ti is, kitől várhattok támogatást, jó szót, együttérzést ha nem az Anyaországtól? Esetleg Pontától, Bélától, a román csendőröktől? Tőlük vajmi keveset kaptatok eddig is. A határon túli magyarság egyéni és közösségi sikere Magyarország sikerétől függ. Amennyire erős Magyarország, annyira erős a teljes magyar nemzet határon innen és túl. S természetesen az Anyaország is csak akkor lehet sikeres, ha egységes nemzet formálja.
A mostani magyar kormány sok hibája mellett, egyik fő erénye, hogy a lehetőségekhez mérten képes volt egy világos, céltudatos nemzetpolitikát kialakítani, ami a határon túli magyaroknak is ad reményt, világosságot a sötét jövőképben. Magyarországon pedig fel fog nőni egy olyan generáció, aki már középiskolai tanulmánya során ellátogat egy határon túli területre és megismeri az ottani magyar emberek életét. Ennek a generációnak már szabad Trianonról beszélni és megemlékezni. S ami a legfontosabb, ez a nemzedék már nem tesz különbséget magyar és magyar között…
Igen, tudom, ez lenne a minimum. Csak ez a minimum sem volt meg mostanáig, köszönhetően az elmúlt nyolc év nemzetrontásának és a kommunista diktatúra örökségének. Igen, ez is kevés, ezen is van mit dolgozni, de legalább az alapok megvannak. Csak ne engedjük ennek a jó iránynak az elvesztét és ez most rajtatok is múlik. Fogjunk össze, legyünk újból lélekben, szívben és politikában is egységes nemzet. Hiszen látjuk…bármely oldalon s bármely formában: összenő, ami összetartozik... Török Márton
Budapest
Erdély.ma,2013. január 23.
A történelem baklövése
Amint Lucian Boia, az angol és német nyelvterületen nagy hírnévre szert tett román történész legutóbbi tanulmányait olvasom, mindinkább rájövök: nagy csodának kell történnie ahhoz, hogy Romániában a demokrácia és a jogállamiság felé forduljanak a dolgok. És tudott, hogy csodák nemigen léteznek.
A. D. Xenopol, a múlt századforduló történész-filozófusa után Boia professzor is azt állítja, hogy annak idején Dacia Traianus általi elfoglalása hatalmas tévedés volt, s nem is tarthatott sokáig. De a római császár által ide irányított légiók katonái, és így – ha a román történészek által erőszakolt dák-római elméletet vesszük alapul – a románok ereiben egy cseppnyi római vér sem csörgedezett, mert ezeket a birodalom legtávolabbi vidékeiről toborozták és küldték ide. De a dák eredettel azért is bajok vannak, mert a román nyelvben nagy többségben szláv, őstörök, kun, görög meg magyar szavakat találunk, a XIX. századi újralatinosításkor behozott francia szavak mellett. Boia szerint a román történelem nem a valóságra, hanem mítoszokra, mesékre épül.
Lényegében a románság nem létezett a XIII. századig, amikorra más népek már magas fejlődési szintet értek el. S ez a lemaradás végigkísérte a történelme folyamán. Az erősebb hatalmak közötti lét aztán a meghunyászkodást tette e nép egyik fő jellemvonásává. „A lehajtott fejet a szablya nem vágja le” – indul ki a régi mondásból, amely más nemzeteknél nem található meg, s amelynek lényege, hogy tettetett behódolással verd át a feletted uralkodót, az erősebbet.
Az ország históriája tele van a belső kiskirályok és nemzetközi nagyságok előtti fejlehajtásokkal. Volt idő, amikor néhány év leforgása alatt több diktátorra is magasztaló jelzők özönét aggatták. S nincs ez másképp napjainkban sem. Az országnagyok a magas porták rábólintására várnak, és a köznép, s benne az értelmiség, a helybeli marakodások után időlegesen bársonyfotelbe kerültek kegyeit lesi. Boia professzor szerint megoldást erre talán a múlt feltárása és a valóság bemutatása, elfogadása adhatna. De mivel erre még várnunk kell, marad a sosemvolt, de egyedinek kinevezett demokrácia, amelyben csoport- és egyéni érdekekért és nem a népjólétet célként kitűző gondolatok megvalósításáért folyik az iszapküzdelem. Fent és lent egyaránt.
Román Győző
Székely Hírmondó
Erdély.ro2013. január 23.
Nem lett magyar az ombudsman
Nagyüzem volt tegnap a rendkívüli parlamenti ülésszak kezdetén, hiszen a parlament elfogadta a törvényhozók jogállásáról szóló törvényt, illetve megválasztotta az új ombudsmant és jóváhagyta az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) új elnökét.
Nagy többséggel fogadta el a parlament a törvényhozók jogállásáról szóló törvényt, amely erősíti a törvényhozók mentelmi jogát. A törvény módosított és kedden elfogadott változatába bekerült, hogy a képviselők és szenátorok csak akkor veszíthetik el mandátumukat tisztségbeli vagy érdekbeli összeférhetetlenség miatt, ha az ennek megállapítására hivatott szerv (ANI) mellett a bíróság is megerősíti ezt jogerős ítéletben. A jogszabályt 309 képviselő támogatta 56 ellenében, ketten tartózkodtak.
A törvény módosítását Valeriu Zgonea, a képviselőház szociáldemokrata párti elnöke kezdeményezte, és annak elfogadását támogatta a kétharmados többséggel kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL). A jogszabály ellen voksolt a Demokrata Liberális Párt (PDL), amelynek nevében Ioan Oltean képviselő kijelentette: a jogszabály kibővíti a törvényhozók mentelmi jogát, és bátorítja őket arra, hogy ne óvakodjanak az érdekbeli összeférhetetlenségi helyzetektől. A jogszabály továbbra is úgy rendelkezik, hogy törvényhozókat csak akkor lehet őrizetbe venni, letartóztatni, illetve házkutatási parancsot végrehajtani ellenük, ha a parlament jóváhagyja ezt. Az ügyészségnek viszont „megalapozott bizonyítékokat” kell felmutatnia a parlament illetékes bizottságának. Oltean szerint az új törvény bírósági hatáskörökkel ruházza fel a parlamentet, ugyanakkor a jogszabály kezdeményezői szerint ez a vád megalapozatlan, mert az ügyészségnek eddig is bizonyítékokat kellett felmutatniuk hasonló kérés esetén.
Nem lett magyar nemzetiségű a nép ügyvédje (ombudsman), miután a parlament a szociáldemokraták által javasolt Crişu Anastasiu ügyvédet választotta ebbe a tisztségbe. A posztra pályázott a civil szervezetek és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által támogatott Eckstein-Kovács Péter jogász is, aki visszalépett a megmérettetésből, miután a szakbizottságban csak 5 támogató szavazatot kapott a kormányoldal jelöltje által begyűjtött húsz vokshoz képest.
A poszt tavaly júliusban üresedett meg, amikor a frissen hatalomra került USL leváltotta az ombudsmant és a román parlament két házelnökét, amit élesen bírált az Európai Unió.
Cristian Rădulescu, a PDL szenátusi frakcióvezetője szerint a nyár óta nem volt egyeztetés a pártok között az ombudsman személyéről, a kormányoldal pedig most elhamarkodottan tűzte napirendre a kérdést. A parlament megerősítette Laura Georgescu kinevezését a CNA élére.
Szabadság (Kolozsvár),2013. január 23.
Kitüntették Kallós Zoltán néprajzkutatót
A legjelentősebb hazai népművészeket tömörítő romániai népművészeti akadémia (Academia Artelor Tradiţionale din România) tagjává vált Kallós Zoltán néprajzkutató, népzenegyűjtő; a tagságot szentesítő oklevelet kedden délután, az Octavian Goga Megyei Könyvtárban tartott könyvbemutató keretében vette át a Kossuth-díjas néprajzkutató. Corneliu Bucur, az 1993-ban alakult szervezet elnöke, a nagyszebeni székhelyű Astra Néprajzi Múzeum korábbi igazgatója méltatásában kifejtette: Kallós Zoltán a legnagyobb szakemberek egyike, pályája során nagy mértékben hozzájárult közösségünk fejlődéséhez és megmaradásához. – Saját erejéből hozta létre a válaszúti népművészeti központot, ahol megszámlálhatatlan értéket ment meg a pusztulástól. Teszi mindezt szenvedéllyel, tanúbizonyságot adva nagylelkűségéről és elszántságáról – hangsúlyozta Corneliu Bucur.
A kitüntetett megjegyezte: három nyelven beszél, románul, magyarul és cigányul. – A gyűjtéseim java részét Válaszúton és a környékbeli falvakban végeztem, 26 településen filmeztem a románok, a magyarok és a cigányok táncait, nemzetiségre való tekintet nélkül – magyarázta Kallós Zoltán. Hozzáfűzte: idén nyáron huszonkettedik alkalommal szervezik meg a Mezőségi Népzene- és Néptánctábort, ahova a világ minden tájáról – így például Thaiföldről is – jönnek résztvevők, évente körülbelül 300-400 fő. – Ott mindenki megtanulhatja a román, a magyar és a cigány táncokat egyaránt – mondta a néprajzkutató.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke szerint a Válaszúton 2010 májusában megnyitott Kallós Zoltán Múzeumban és Népművészeti Központban a múlt révén teremtődik meg a jövő. Megtisztelőnek nevezte, hogy ismerheti Kallós Zoltánt, akitől mindannyian sokat tanulhatunk a folytatás, a továbblépés érdekében. – Egy személy, egy nemzet a fához hasonlatos: ha valaki el akarja pusztítani a fát, kivágja a gyökereit, gyökértelenül pedig a globalizáció veszélye fenyegeti, és a lelkét is elveszíti – állapította meg Vákár István.
A Kolozs Megyei Népi Alkotások Háza szervezésében négy kötetet mutattak be a rendezvényen, a Tradiţii clujene és az Altip kiadó újdonságait.
Szabadság (Kolozsvár),2013. január 23.
Átadták a Kortárs Magyar Kultúráért díjakat
Első alkalommal adták át tegnap Kolozsváron az RMDSZ által alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat: az elismerésben Székely Csaba marosvásárhelyi drámaíró, a Bányavirág és a Bányavakság című művek szerzője, Részegh Botond csíkszeredai képzőművész, az Új Kriterion Galéria vezetője, valamint Bocsárdi László rendező, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója részesült.
A Sánta Csaba szobrász által készített kisplasztikával, Könczey Elemér grafikus tervezte oklevéllel és 10 ezer lejjel járó kitüntetést Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyújtotta át az ünnepségen jelenlévő Részegh Botondnak és Székely Csabának (képünkön), Bocsárdi László a következő napokban kapja meg a díjat.
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Reményik Sándor Galériában szervezett műsorban fellépett a Concordia vonósnégyes, és megnyitották az Intermezzo – In memoriam Claude Debussy, Ferenczy Károly és Bálint Tibor című tárlatot.
(F. Zs.)
Szabadság (Kolozsvár),2013. január 23.
„A buzgó, értelmes, egyenes jellemű papot szerette és becsülte minden ember”
Wiszkoczy Henrik (1800–1871) nagyenyedi minorita rendfőnök tragikus élete
Ifj. báró Kemény István elismerő nyilatkozata így hangzott:
„Alsófehér vármegyében nemes N.Enyed városa nincs többé, népét egy vad vidéki oláh csorda, az erdélyi katonai kormánytól kapott fegyverekkel, a várost előbb éjjel 40 helyt meggyújtván, a legirtózatosabb kínok közt leölte, a lakosság eme mészárlástól megszabadult része a rablók által köntös s általán lábbeliektől megfosztatván, 22 fokos hidegben, több mint 8 napon keresztül bujkált, minden nyomon űzetve az erdőben, farügy és hóval táplálván nyomorult életét; nincs toll mely az Enyeden elkövetett mészárlást, gyalázatosságukat, példátlan nyomort kellőleg festené. Végre 8 napok után katonai segedelmet nyervén, ennek fedezete alatt, több száz pinczék és körülfekvő erdőkben bujkáló szerencsétleneket megszabadítottam. A katolikus templom még akkor is égett és szemeimmel láttam annak végig nyitva levő ajtaja előtt egy döglött kutyára rakva és felállítva az oltárról levett fa és bronzirozott képeket. Az utcán minden lépten holttestekre találtunk, melyek a kutyák és varjak által annyira egybevoltak marcangolva, hogy ritkán lehetett közülök megismerni. Bizonyos, hogy a mongolok ideje óta Erdélyben ily kegyetlenkedés nem követtetett el, a török, a tatár, a kuruczok és labancok ezen oláhokhoz képest a béke angyalai voltak.
A többszázra menő áldozatok közül a helybeli minoriták praesidense Főtisztelendő Wiszkoczy Henrik úr volt az első, ki legszebb tisztét férfiasan teljesítendő, a rabló csorda főnökét akarta fölkeresni és adott szavára emlékeztetni, de leagyaltatván és a haláltól csak az isteni Gondviselés védkarjai által szabadulván meg, négy hetek óta fekszik a kórházban terhes számos sebeibe.
Mely előzmények után legkedvesebb kötelességem teljesítem, midőn úgy is, mint honpolgár, úgy is mint Alsófehéri főispán ezennel ünnepélyesen nyilvánítom: miképp Enyeden a vész napjaiban a tisztelt praesidens úr életbelátást tanúsító magaviselete, fáradhatatlan buzgósága, a veszély férfias megvetése által mindent elkövetett ezen szerencsétlenség lehető eltávolítására és enyhítésére, kötelességemnek tartom e pár sorokat köszönetül Atyaságodnak megküldeni, melyeket a feletti sajnálkozásom kifejezésével zárok be: vajha mielőbb és más alkalommal lesz vala szerencsém tisztelendőségedet megismerhetnem.
Kelt Kolozsvár, febr. 6-án 1849. Ifj. Kemény István főispán.”
A kolozsvári „Karolina” kórházban felgyógyulván, Wiszkoczy elsőrendű kötelességének tartotta nyomban Enyedre sietni s az életben maradottak lelki gondozását átvenni. Viszont azon év júliusában történt újabb támadás során ismételten menekülnie kellett s újra Kolozsváron húzta meg magát. A forradalom leverése után azonban újra Enyeden találjuk. Már 1851-ben megnyitotta egyháza elemi fiú- és leányiskoláját. Két évvel később, 1853-ban az uralkodó háztól kapott pénzsegéllyel sikerült valamelyest a templomot is rendbe hoznia. Az uralkodó Felség „a hivatalos teendők szorgalmatos elvégzése miatt” aranyérdemkereszttel ajándékozta meg, a Minorita Rend pedig „az enyedi ház atyjának” nevezte, ugyanakkor Erdély részére „Szentháromságról címzett Öröknek s a Rend örökös tanácsosának” választotta.
Tízévi enyedi szolgálata után, 1856-ban Kantára tétetett át házfőnöknek s az ottani parókia vezetésével lett megbízva. Onnan négy év múlva Besztercére ment házfőnöknek, és egy ideig a Rend titkári teendőit is ő maga látta el. Emlékei viszont – bármennyire is szomorúak voltak – újfent Enyedre vonzották, s kinyilvánított óhajára a Rend 1864-ben újra ideküldte házfőnöknek. Innen 1868-ban Kolozsvárra ment szintén házfőnöknek, ahonnan mindössze egy évi szolgálat után Lugosra költözött. Itt azonban, az elszenvedett testi sérülései miatt tízheti ágyhoz kötött szenvedés után 1871. július 31-én meghalt. Ott is alussza örök álmát.
Szilágyi Farkas 1891-ben közzétett tanulmányában így jellemezte őt:
„Wiszkoczy középtermetű, jól táplált, mozgékony ember volt. Nagy, derült homloka alatt élénk fürkésző szemek. Más felekezetekkel ellenséges viszonyban nem állott, anyaszentegyháza hitelveit, érdekeit a bigotizmusba átmenő buzgósággal szolgálta. Érezte, hogy megérdemli amiként az enyediek őt tisztelték, s ezt el is várta, hogy ne mondjam megkövetelte mindenik enyedi embertől. Jelleme nyílt, határozott. Fellépése bátor, kissé követelő. Az indulat könnyen vett erőt rajta, de épp oly gyorsan is csillapult. Az Uralkodó háznak feltétlen híve volt, de ezen hűséget a hazafias érzülettel össze tudta egyeztetni a legkényesebb viszonyok között is. Volt bátorsága megmondani az igazat bárkivel szemben, sőt e tekintetben néha kissé túl merész volt. Beszédében a tótos kiejtést nem bírta leszokni. Azon lándzsavágás, melyet 1849. január 9-re virradó éjjelen Enyed piacán kapott az oláhoktól s mely homloka jobb felőli felső részétől húzódott alá balszeméig, durva forradásban meglátszott mindvégig. Mindenkivel ki tudott békülni csak az oláhokkal nem.
Tisztességes asztala mellé Enyed város tanácsának tagjait és a város más kiválóbb férfiait gyakran meghívta s a meghívást szívesen is fogadta mindenki, mert a buzgó, értelmes, egyenes jellemű papot, kissé érdes természete dacára is szerette és becsülte Enyeden minden ember.”
Szabadság (Kolozsvár),2013. január 23.
Potozky, a kölyökkor, a démonok és az írás
2009. január 8. óta foglalkozik írással. Első kötete megjelenésekor már három díjat tudhatott magáénak: 2010-ben a Szabó Gyula Emlékdíjat, 2011-ben az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának debütdíjait vehette át, tavaly a Bálint Tibor-díjat is megkapta. Karcolatai, novellái szinte az összes magyar nyelvű folyóiratban megjelennek. Kikről és kikért érdemes írni? És hogy jönnek képbe a démonok? Potozky Lászlóval beszélgettünk.
– Megfordult-e a fejedben gyermekkorban, hogy irodalommal foglalkozz? Volt-e gyermekkori álmod? És egyáltalán, milyen gyermek volt a kis Potozky?
– Dehogy fordult, hisz olvasni sem szerettem. Szánom-bánom, de a gyermekkorban oly kötelező Verne–Jókai–Rejtő hármasnak csak a töredékét olvastam. Viszont voltak kedvenc olvasmányaim, például a Kincskereső kisködmön meg a Légy jó mindhalálig. Utóbbit talán tízszer is olvastam. Gyerekkoromban sok minden járt a fejemben, mi is lehetnék, ha nagy leszek, de leginkább talán katona szerettem volna lenni. Ez persze sehogy sem egyezett félős, szorongó természetemmel. Hogy milyen kiskölyök voltam? Hát anyás, meg nagydumás. Szerettem mindenféle fantasztikus históriát kitalálni, amelyek velem történtek meg. Ennek az eleven fantáziának volt azonban egy hátulütője is: miután anyámék esténként leoltották a kisszobában a villanyt, mindenféle, a mai napig egészen rémisztőnek tetsző marhasággal tömtem tele a sötétséget. Nem csoda, hogy elég sokáig képtelen voltam anyám nélkül elaludni, és gyakran ébredtem éjszakánként arra, hogy nem merek a paplan alól kilesni, annyira be vagyok tojva.
– Volt valaki a családodban, aki biztatott, nagy hatással volt rád? A szüleid hogyan viszonyultak később a pályaválasztásodhoz?
–A szüleim szörnyen büszkék rám, de leginkább talán annak örülnek, hogy önmagamra találtam. Amiben csak tudnak, segítenek. Értem ez alatt nemcsak az anyagi támogatást, de néha még ötleteket is kapok később megírandó történeteimhez. Az első könyvemben is van néhány szöveg, amelyeket a szüleim inspiráltak: a Drót a pofánnak anyum adta meg az alapötletét, a Hulló lapok közt az ember és a Szomszédok című szövegnek pedig apám. Továbbá több sztori alapját a nagyszüleim elbeszéléseiből kölcsönöztem. Nagyon jó mesélőkéjük van, a mai napig megunhatatlan.
– Végzettségedet tekintve újságíró vagy. Nehezebbek vagy könnyebbek voltak számodra a sajtóműfajok? Mikor és miért érezted úgy, hogy stílust kell váltanod?
– Leginkább tudósításokkal foglalkoztam a sajtóműfajokon belül, publicisztikát keveset írtam. Inkább humoros kis cuccok voltak, talán nem is olyan rosszak. Alig kezdtem el az újságírás szakot, és máris éreztem, hogy többet akarok. Én akarom kitalálni a sztorit, nem csak megírni. Sokkal nemesebbnek éreztem a szépprózát, mint az újságírást. Visszatekintve azonban talán kissé elrugaszkodott állítás ez. Egy novellával nem biztos, hogy ki lehetett volna robbantani a Watergate-ügyet. De akkor ott van ellenpéldaként a Tamás bátya kunyhója...
– Raymond Radigue 21 esztendőt sem élt, de ezalatt két olyan regényt is írt, számos vers mellett, amivel elfoglalta a helyét a világirodalom klasszikusai között. Te mit gondolsz erről, mennyire határozza meg egy író életkora azt, amit alkot?
– Semennyire. Volt neki két jó sztorija, és megírta. Kész szerző volt, miért kellett volna várakoznia? Szerencsés volt, hogy már ilyen fiatalon nyomot sikerült hagynia maga mögött, mert azért ha megfigyeljük, a legnagyobb írók is úgy negyvenéves korukra teljesednek ki igazán. Persze mindig vannak kivételek.
– Kolozsvári éveidhez hozzátartozik, hogy 2009–2011 között a Bretter György Irodalmi Kör elnöke voltál. Hogyan élted meg, mit jelentett ez számodra?
– Jó volt, akkoriban tűntem fel a palettán, élveztem elnöknek lenni. Szerettem volna minél több embernek segíteni az indulásban, volt, aki élt vele, volt, aki nem. Volt egy hangulata azoknak a pincében eltöltött estéknek. Aztán egyszer csak nem éreztem többé a sajátomnak. Mostanában nosztalgiával gondolok vissza a Bretterre, és talán picit sajnálom is, hogy olyan hamar lemondtam róla.
– Mit neveznél fordulópontnak az eddigi pályádon? Tulajdonképpen az érdekel, mióta tekinted írónak magad? Wikipediád mindenesetre már van!
– Írónak igazából akkor fogom magam tekinteni, amikor úgy fogok írni, ahogy akarok, és nem csak úgy, ahogy tudok. Addig pedig igyekszem fejlődni, noha nem kizárt, hogy ez sosem fog bekövetkezni. Az Áradás elég sokat jelentett, pályafutásom eddigi csúcspontjának azt tartom, amikor megkeresett Morcsányi Géza, a Magvető igazgatója, hogy a második kötetem a kiadónál jelenjen meg. Nagy álmom volt ez, nem hittem volna, hogy az elkövetkező tíz-tizenöt évben valóra válik.
– Az Áradás című novelláskötetedről több tucat kritikát írtak – legutóbbit a januári Látó közölte. Nem mindennapos ez egy elsőkötetes erdélyi szerző esetében. Számítottál-e rá, hogy az első kötetednek ekkora visszhangja lesz?
– A kötetről körülbelül tizenöt írás jelent meg, a fene sem gondolta volna, hogy ekkora visszhangja lesz. Leginkább talán annak örültem, hogy több más kortárs szerző művével egyetemben a Balassi Intézet közölt róla egy rövid, angol nyelvű ismertetőt egy füzetecskében, amelyet a Frankfurti Könyvvásáron mutogattak.
– Milyen érzés az Állomás, éjszaka című antológiában szerepelni?
– Megtisztelő. Amikor bekerültem az antológiába, még nem tudtam a teljes névsort. De a legjobb az volt, hogy elolvashattam, ők hogyan oldották meg a feladatot. És megvallom, egyesekre irigykedtem is. Voltak ott sokkal kreatívabb megoldások is, mint az enyém.
– Novelláidban gyakoriak a megalázottak és a megszomorítottak. Azt is olvastam, hogy „halálnovellákat írsz”. Bogdán László meg egyenesen azt írja egy kritikában, hogy „szürkét ábrázolsz, szürkével”. Honnan jön ez neked? Kiírod magadból a kudarcot, a fájdalmat? Transzformálsz?
– Részben. A szürkeség egy része belülről jön, a másik része meg belém férkőzik azáltal, amit látok minden nap az utcán. Azokról és azokért érdemes írni, akik annyira láthatatlanok, hogy elvesznek a hajnali ködben, mialatt az ingajáratot várják a buszmegállóban, ami majd a gyárba viszi őket. A három cigányfiúért érdemes írni Tar Sándor Csóka című novellájából. Pistuért meg Lajosért a Gézagyerekből. Róluk és értük.
– Nehezen írsz? Vannak módszereid? Tudnál minden nap írni?
– Az elején nagyon könnyen írtam, csak ontottam magamból a szöveget. Rengeteg volt az utómunka azokkal az írásokkal. De mostanság sem sokkal kevesebb, amikor nagyon megfontoltan és lassan írok. Mert, ahogy egyre többet olvas és ír az ember, egyre gyakrabban eszmél rá, hogy ezt már látta valahol, netán már leírta. És olyankor újra kell fogalmazni. Méghozzá úgy, hogy ne tűnjön izzadtságszagúnak. Nem hinném, hogy minden nap tudnék írni. Nincsen hozzá elég sztorim. Régebb minden szemetet megírtam, mostanság már szelektálok.
– Történeteidnek alapeleme a drámaiság, sokszor erős filmes hatás érezhető az írásaidon. Nem vonz a film, a dráma? Miben látod a jövődet: film vagy regény? Ha jól tudom, mostanában drámaírást tanulsz.
– Regény. Nagyon szeretnék regényt írni. Kihívás lesz számomra, de hátha összejön. És ami még nehezebb: drámával is kísérletezem. Még nem írtam igazán komoly dolgot, de van három ötletem, azokon fogok bütykölni, amint szabadidőm lesz. Olyant akarok, mint a Gézagyerek. Az valami csoda. Amúgy igen, drámaíró suliba is járok, úgyhogy van, akinek megmutassam a dolgaimat. Rohadtul nehéz műfaj. A próza ehhez képest sétagalopp. Vért kell izzadni, míg megszólal a szereplő. Mintha mind némán születnének, vagy egy rosszul szinkronizált filmben...
– Mit szeretnél megvalósítani az új évben? Milyen terveid, elképzeléseid vannak? Nemsokára megjelenik a legújabb köteted, a Magvető gondozásában. Miben lesz más az eddigiekhez képest?
– Az új évben szeretnék elmélyülni a drámaírásban, és dokumentálódni az első regényemhez. A magvetős könyvem szintén novelláskötet lesz. Az előzőhöz képest terjedelmesebb, jobban kidolgozott sztorik, de néhány egészen elszállt, abszurd szöveg is helyet kap benne. Úgy tudnám összefoglalni, hogy az egész könyv az átalakulásról szól, ahogy a munkacíme is utal rá: Nappá lett lámpafény.
– Író az az ember, aki nem azt írja meg, amit meg akar írni, hanem azt, amit a démonai meg akarnak íratni vele – vallja Llosa. Tudnál mesélni ennek az élményéről?
– Nem emlékszem már, hol találtam ezt az idézetet. De hát bármit is mondjon a Mester, én rábólintok, hisz ő írta a Város és a kutyákat. Egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam. Szeretnék én is rátalálni arra az őszinte hangra, ami ahhoz kell, hogy felébredhessenek bennem a démonok. Hogy a szöveg ne az agyból jusson el a papírra, hanem egyenesen az ujjbegyből. Hogy ne én írjak, hanem a démonok, akik valójában belőlem jöttek létre. A gondolataim és a személyiségem különböző szegmenseiből.
– Egyetértenél azzal, hogy a világon minden azért történik, és azért van, hogy egyszer majd könyv legyen belőle?
– Nem. Minden nem irodalmi nyersanyag. Vannak dolgok, amiket jobb, ha távol tartunk a papírtól. Mert ha mindent odaadunk az irodalomnak és a nyilvánosságnak, akkor mi marad meg nekünk? Ha mindent kiírnánk magunkból, összerogynánk, mint egy kabát. Ha mindenből prózát faragunk, mi marad az életnek? Egyáltalán: marad élet, vagy csak a keményborító mögött lesz létezés?
RUSU PÉTER
Szabadság (Kolozsvár),2013. január 23.
Laczikó Enikő váltja Markó Attilát
A romániai közéletben teljesen ismeretlen, a magyar közösségből eddig semmivel ki nem tűnt Laczikó Enikő Katalint nevezte ki hétfőn Victor Ponta miniszterelnök a kisebbségek ügyeit irányító Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala élére.
Az RMDSZ által jelölt új intézményvezető Csíkszeredában született, Temesváron szerzett jogi diplomát. 2005-től az RMDSZ parlamenti csoportjában dolgozott szakértőként, majd a kulturális és örökségvédelmi minisztériumban volt tanácsadó abban az időszakban, míg a tárcát Kelemen Hunor RMDSZ-elnök vezette. Kelemen természetesnek nevezte, hogy a hivatalt egy valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személy vezesse. A hivatali posztokat az RMDSZ és a többi kisebbség parlamenti frakciója már korábban elosztották egymás között. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala a miniszterelnök alárendeltségében, a miniszterelnökség keretén belül működik. A hivatal feladata az országos kisebbségvédelmi ügyek kezelése, a kisebbségekkel kapcsolatos jogszabályok előkészítése, a jogszabályok alkalmazásának követése, a kisebbségi szervezetek, a kisebbségi programok finanszírozása. A hivatal költségvetése – a honlapján közölt adatok szerint – 2012-ben 83 millió lej volt, melyből 79,2 millió lejt a 19 államilag elismert nemzeti kisebbség reprezentatív szervezetének folyósított költségvetési támogatásként. A legnagyobb összeg, 17,17 millió lej a legnagyobb létszámú romániai kisebbséget, a magyarságot képviselő RMDSZ-nek jutott. A hivatalt két cikluson át a decemberben képviselői mandátumot szerzett Markó Attila vezette. Markó Attila kedd reggel átadta a hivatalt utódjának, aki az átadáson bejelentette, nem tervez gyökeres változtatásokat a hivatal munkájában.
Székelyhon.ro,2013. január 23.
Az RMDSZ-nél marad az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség által jelölt Laczikó Enikő Katalint nevezte ki hétfőn Victor Ponta miniszterelnök a kisebbségek ügyeit irányító Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala élére.
Kelemen Hunor szövetségi elnök kijelentette: ezt a hivatalt mindig valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személy vezette. "Ez így természetes, és ebben a kérdésben nincs kormány-ellenzék vita. A hivatal elnökére vonatkozóan az RMDSZ tett javaslatot, az elnökhelyettesre pedig a nemzeti kisebbségek frakciója, erről egyébként megállapodás született a két parlamenti csoport között" – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor ugyanakkor megköszönte Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala korábbi elnökének sokéves munkáját, amely során a Romániában élő nemzeti kisebbségek érdekeit mindig legjobb tudása szerint képviselte. "Markó Attilának az erdélyi magyar közösség érdekében végzett munkája az elmúlt évtizedekben kiemelkedő volt. A nevéhez fűződik a Kisebbségvédelmi Hivatal létrehozásáról szóló kormányhatározat, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló kormányrendeletek és törvények szerzőjeként, társszerzőjeként, az ingatlan- visszaszolgáltatási bizottság tagjaként kifejtett munkája nyomán közel 1500 egyházi ingatlan került vissza erdélyi magyar történelmi egyházainkhoz" – mondta az RMDSZ elnöke.
Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának új elnöke, Laczikó Enikő Katalin Csíkszeredában született, Temesváron szerzett jogászdiplomát. 2005-től az RMDSZ parlamenti csoportjának háznagyi kabinetjében dolgozott szakértőként, 2010-től pedig a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériumban volt miniszteri tanácsos. Többször képviselte a szövetséget a Központi Választási Bizottságban.
Az új elnök tegnap reggel hivatalosan is átvette az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetését. A hivatal a miniszterelnök alárendeltségében, a miniszterelnöki hivatal keretén belül működik. Feladata az országos kisebbségvédelmi ügyek kezelése, a kisebbségekkel kapcsolatos jogszabályok előkészítése, a jogszabályok alkalmazásának követése, a kisebbségi szervezetek, a kisebbségi programok finanszírozása.
A hivatal költségvetése – a honlapján közölt adatok szerint – 2012-ben 83 millió lej volt, melyből 79,2 millió lejt a 19 államilag elismert nemzeti kisebbség reprezentatív szervezetének folyósított költségvetési támogatásként. A legnagyobb összeg, 17,17 millió lej a legnagyobb létszámú romániai kisebbséget, a magyarságot képviselő RMDSZ-nek jutott.
Népújság (Marosvásárhely),2013. január 23.
Magyarra is le kell fordítani a Maros megyei prefektúra honlapját
Kerekes Károly képviselő 2012. március 26-án panasszal fordult az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) amiatt, hogy a Maros megyei prefektúra hivatalos honlapja kizárólag román nyelvű, holott a megye magyar lakosságának aránya meghaladja a húsz százalékot. A képviselő kiemelte a hátrányos megkülönböztetésben részesülő magyarok helyzetét, és hogy emiatt sérül a magyar nemzetiségű személyeknek a közérdekű információkhoz való hozzáférési joga – útlevél-, hajtási jogosítvány-, járműbejegyzési ügyintézéssel kapcsolatos információk. A prefektúra azzal érvelt, hogy az elégtelen pénzügyi források akadályozzák meg a hivatalos honlap felújítását. A CNCD elfogadta Kerekes Károly képviselő panaszát, 2012.12.03/545-ös számú határozatában, a 2000. évi 137-es, a hátrányos megkülönböztetés minden formájának megelőzéséről és kiküszöböléséről szóló kormányrendelet 20. cikkelyének (2) bekezdése értelmében megállapította, hogy a Maros megyei magyar kisebbség diszkrimináció áldozata. Ennek következtében a Maros megyei prefektusi hivatalnak magyar nyelvre is le kell fordítania az internetes honlapján közölt információkat, amint az alkotmány és az elfogadott organikus törvények szabályozzák.
Népújság (Marosvásárhely),2013. január 23.
Számomra a magyar kultúra szolgálata életcél"
Pro Cultura Hungarica díjat vehetett át Nagy Miklós Kund
Telt házas, mégis családias hangulatú ünnepség keretében adták át Nagy Miklós Kundnak, lapunk nyugalmazott főszerkesztőjének a Pro Cultura Hungarica díjat, amely a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek művelődési kapcsolatainak gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szerzett külföldi állampolgároknak adományozható. Kedden du. 2 órakor a Tiberius vonósnégyes játéka alatt gyülekezett a szép számú publikum a Bernády Ház nagytermében – az erdélyi magyar kultúra marosvásárhelyi követei: írók, költők, képzőművészek, színházi szakemberek, szerkesztők, intézményvezetők tették tiszteletüket az eseményen, amelyet a Himnusz eléneklése után Zsigmond Barna Pál szavai nyitottak. Magyarország csíkszeredai nagykövetségének főkonzulja elmondta: két okból jött Marosvásárhelyre. Egyrészt a magyar kultúra napja alkalmából, másrészt azért, hogy Magyarország kitüntetését átadhassa Nagy Miklós Kundnak. – A Pro Cultura Hungarica díj átadására általában a konzulátuson kerül sor. De ez alkalommal kivételt tettünk és hazajöttünk, hogy nagy örömünkre Nagy Miklós Kund barátai között adhassuk át a magyar állam kitüntetését. A magyar kultúra napja nem piros betűs ünnepnap, de nemzeti imánk születésnapjaként meghatározza önazonosságunkat. Egyaránt szól múltunk kincseiről, jelenünk értékeiről és a jövő iránt érzett felelősségünkről. A Himnusz első sora immár a magyar alkotmány alapja is – kevés olyan alaptörvény van Európában, amely Istenhez szóló fohásszal kezdődik. Ezer évvel ezelőtt a kereszténység felvételével váltunk Európa részévé, a magyar kultúra napja pedig jelzés: ápoljuk, megóvjuk közös kultúránkat és anyanyelvünket – a kapcsot, amely megteremtette a határon túli magyarok számára az állampolgárság megszerzésének lehetőségét. Ez a nap ugyanakkor megfelelő alkalmat teremt az önvizsgálatra. Hiszen a kultúra ott és akkor terem, amikor akar. Ideális esetben kultúra és társadalom szerves egységet alkot. Ha ez nem így történik, akkor nem társadalomról, hanem csak egy manipulálható tömegről beszélünk. A mindenkori politikának van szüksége a kultúrára és nem fordítva. A kultúra nem szegődhet eszmék szolgálatába – miközben rámutat a sebekre, a mintát is felszolgálja. Képviselői azok, akik a sebeken túl megmutatják a járható utakat – fogalmazott Zsigmond Barna Pál, majd a Tiberius vonósnégyes játéka után Szarka Gábor konzul mondta el laudációját.
– Az erdélyi magyarságnak nagy szerencséje és érdeme, hogy minden városban akadnak nagyszerű kultúremberek, akik még szentnek tartják az ügyet. Marosvásárhelyen ilyen kultúrember Nagy Miklós Kund, aki évtizedek óta a magyar kultúra mindenese. Sokoldalú, de talán leginkább a képzőművészet áll hozzá a legközelebb. 1943-ban született Nagyenyeden. Ott érettségizett, majd a marosvásárhelyi pedagógiai iskolában szerzett román-magyar szakos tanári oklevelet. Tanár, majd a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, utána könyvtáros és szerkesztő, időközben magyar-francia szakos diplomát szerez a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 1990 után ismét a Marosvásárhelyi Rádiónál műsorvezető, az újjáalakult Kemény Zsigmond Társaság alapító tagja, a Népújság munkatársa, majd főszerkesztő- helyettese, végül – nyugdíjazásáig – főszerkesztője. Közel két évtizede hívta életre és szerkeszti a napilap hétvégi kulturális mellékletét, a Múzsát, amelyben folyamatosan ismertette a magyar kulturális élet újdonságait és teret biztosított a közölni kívánó szerzőknek. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány alelnökeként számos jelentős művészeti szervezői és terjesztői munka köthető a nevéhez. Tucatnyi interjúkötet szerzője, a műfaj legjobb erdélyi képviselői között tartják számon. Kérdései mögött érezhető az alapos munka és felkészülés. Albumbemutatók, tárlatnyitók méltatója – jellemző rá a művészet és az alkotók iránt érzett tisztelet, aggódó és harcos szeretet. De mindez nem csupán lokálpatriotizmus, hanem igazi hazafias tettek összessége, amelyért Balogh Zoltán, Magyarország emberi erőforrásokért felelős minisztere a Pro Cultura Hungarica díjban részesíti őt. Példaképe lehet a más erdélyi városokban élő művészeti íróknak, művészettörténészeknek.
Az ünnepélyes díjátadót követően Nagy Miklós Kund szólalt fel.
– Megtisztelő a díj, az elismerés. Külön köszönöm, hogy a főkonzul és a konzul úr ideutazott, ebbe a városba, ahol együtt lehetek a barátaimmal, akik mind nagy-nagy odaadással szolgálják a magyar kultúrát. Hogy itt vehetem át, annak is tulajdoníthatom, hogy Marosvásárhely a magyar kultúra szempontjából igen fontos, talán a legfontosabb erdélyi település – ahogy Csokonai mondta, a csinos Nyugat és a durva Kelet között. És ő még nem is tudhatta, hogy mi következik…
Számomra a magyar és egyetemes, de mindenekelőtt a magyar kultúra szolgálata, értékeinek megismertetése életcél. Az idén százéves Kultúrpalota főhomlokzatán az egyik dombormű Kölcseyt ábrázolja. Bernády mert álmodni arról, hogy száz év elteltével is komoly kulturális élet lesz Marosvásárhelyen… és ilyen pezsgő, mint az elmúlt hónapokban, talán sohasem volt. Ennek örülnünk kell, de tovább kell dolgoznunk. És ha ebben nekem is van egy apró részem, akkor elmondhatom, hogy nagyon boldog vagyok – mondta az ünnepelt, akit vastapssal köszöntöttek az egybegyűltek, végül a Szózat eléneklése után a Tiberius vonósnégyes előadása zárta a meghitt, derűs és jó hangulatú ünnepséget.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),2013. január 23.
Székely falutízesek, rituális szimbólumok
A magyar kultúra napjának egyik bevezető rendezvényeként két csíkszeredai szerző, Ambrus Tünde és Balázs Lajos mutatta be könyvét hétfőn délután a kellemes környezetű megújult Teleki Téka olvasótermében. A fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó a bemutató megszervezésén kívül 39 könyvet adományozott a Tékának, s amint a jelen levő Tőzsér József igazgató elmondta, a kerek évforduló kapcsán 16 könyvtárat is megajándékoztak.
Lázok Klára, a Téka igazgatójának köszöntője nyomán a két, tartalmában értékes és külalakjában is vonzó könyv szerzőjét Nagy Miklós Kund ajánlotta a közönség figyelmébe. Bevezetőjében azt a szenvedélyes elkötelezettséget méltatta, ahogy a szerzők egy-egy székely településhez, Csíkszentmiklóshoz illetve Csíkszentdomokoshoz kötődve mondanak el fontos dolgokat a székelység múltjáról, jelenéről, s mindezek tükrében a jövő lehetőségeit is felvillantják.
Aki a múltját elfelejti, ne sírjon, ha őt magát is elfelejtik – Balázs Lajos szavait idézve így foglalhatnánk össze a két könyv mondanivalójának, s a könyvek kapcsán elhangzott előadások lényegét.
Ambrus Tünde geológus a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolájában megvédett disszertációjának anyagát közölte a Székely falutízesek /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című, több díjat is elnyert kötetben.
Székelyföldön a tízes településtörténeti és tájföldrajzi fogalom, a székely társadalomszervezés legkisebb egysége. A fertálynak is nevezett falurészt jelenti, amely a honfoglalás diktálta védelemre való berendezkedés és a természeti adottságok keretein belül alakult ki. A Székelyföldön a 13. századi letelepülés legkisebb hadi egységét képezte. A későbbiekben évszázadokon át meghatározta a helységek lakóinak életvitelét, életminőségét. A faluközösség alapegységeként a tízesek számos feladatot láttak el, közmunkát szerveztek, határpásztort állítottak, részt vettek a tűzvédelemben, erdőt, mezőt birtokoltak, kovácsműhelyt, malmokat működtettek, igazságot szolgáltattak, temetkezési társulataik, rózsafüzér-társulásaik voltak. Egy-egy hagyományos település légi fényképein ma is jól követhetők ezek a hajdani önálló egységek, amelyek az idők folyamán összenőttek egymással, de elnevezésük őrzi a régi önállóságot.
A könyvben a szerző a székely falutízesekkel kapcsolatos ismeretek mellett bemutatja, hogy ez a szerveződési forma milyen természeti és társadalmi tényezők hatására változott, fejlődött, őrződött meg vagy sorvadt el. Felhívja a figyelmet a globalizációra, amely ezeknek a közösségeknek a fegyelmét, gondolkodását, erejét veszélyezteti, másrészt pedig arra, hogy az örökségvédelemre alapozódó fejlődés szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek. Továbbá arra is, hogy milyen kihívásokat kell felismerni, hogy a tízes szerkezete, bölcsessége, világnézete követendő modellt, esetenként a vidéki turizmus alapját jelenthesse. A rendkívül gazdag tényanyagot térképek, fényképek, grafikonok színesítik.
Balázs Lajos Rituális szimbólumok /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című könyve annak a négy évtizednyi kutatómunkának az eredménye, amelyet a csíki nagyközségben, Csíkszentdomokoson folytatott, s amelyből könyvek egész sora született. A szerző célja ezúttal az volt, hogy a csíkszentdomokosi rendkívül gazdag népi kultúrából, amely a magyar és az egyetemes műveltség olyan őstényeit őrizte meg, amire mások máshol már nem vagy csak alig emlékeznek, néhány egyedi, rituális szimbólumot beemeljen a tágabb nemzeti műveltségbe. Ezáltal a rituális szimbólumok felfrissítését, újratanulását segítse elő, amelyek egyre jobban elhalványulnak a modern világ tudatában. A sorsfordító szokásokat kutatva Balázs Lajos rájött, hogy ebben a körben a nyelv nem elég az események, gondolatok, vágyak és érzelmek kifejezésére. Szükség van a mítoszokra, a szimbólumokra, amelyek kapcsolatot teremtenek az ész segítségével össze nem köthető dolgok és jelenségek között.
E szimbólumok közül mutatott be néhányat előadásában a szerző. Először is a gyertyát, amelynek más-más jelentése van a születés, a házasságkötés, a halál, temetés során. Lehet a felemelkedés szimbóluma, elővetítheti a házasság minőségét és jelezheti a nemi készenlét állapotát is. A Csíkszentdomokoson gyűjtött és a Kárpát- medencében ismeretlen beavató rítusok egyikében a haldokló ember gyertyával való megkerítése a lélekértelmezés magas fokára vall. Beszélt a fenyőről, amely a lakodalmas házon a növekedést, a felfele törekvést jelzi, a halott "lakodalmán" visszatört felső ágával és fekete szalagokkal díszítve a kettőbe tört élet szimbóluma. Lakodalmi betétként, az úgynevezett perec lakodalmán a kenyérbe szúrt fenyő a menyasszony és vőlegény szexuális összekapcsolódásának jele, amiről hajdanán szégyen volt nyíltan beszélni.
Nemcsak nyelvében él a nemzet – állítja Balázs Lajos. A nyelvnél sokkal erősebb sajátos szokás- és rítusrendszere. Ennek ábécéjét pedig úgy kell ismerni, mint a beszélt nyelv jeleit, s minden közösség, minden nép nemzeti értékének kell tekinteni.
A rituális szimbólumok, a szimbolikus jelek tiltott és békés időben is "képesek felismerhetővé tenni egy közösséget". Ezt a szerepet tölti be napjainkban a székely kapu, amely régi jelentése – a belső és külső világ elkülönítése – helyett ma egy nemzeti közösség jelképévé vált – hangzott el Balázs Lajos előadásában a sok érdekes szimbólum magyarázata mellett.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),2013. január 23.
RMDSZ-es államtitkár osztja a kisebbségi pénzeket
Az RMDSZ által jelölt Laczikó Enikő Katalint nevezte ki hétfőn Victor Ponta miniszterelnök a kisebbségek ügyeit irányító Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala élére.
Az új intézményvezető Csíkszeredában született, Temesváron szerzett jogi diplomát. 2005-től az RMDSZ parlamenti csoportjában dolgozott szakértőként, majd a kulturális és örökségvédelmi minisztériumban volt tanácsadó abban az időszakban, míg a tárcát Kelemen Hunor RMDSZ-elnök vezette. A szövetség elnöke egyébként természetesnek tartotta, hogy a hivatalt egy valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személy vezesse. Azt is megemlítette, hogy a hivatal vezetői tisztségeinek a betöltéséről korábban megállapodott az RMDSZ és a többi kisebbség parlamenti frakciója.
Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala egyébként a miniszterelnök alárendeltségében, a miniszterelnökség keretén belül működik. A hivatal feladata az országos kisebbségvédelmi ügyek kezelése, a kisebbségekkel kapcsolatos jogszabályok előkészítése, a jogszabályok alkalmazásának követése, a kisebbségi szervezetek, a kisebbségi programok finanszírozása. A hivatal költségvetése 2012-ben 83 millió lej volt, melyből 79,2 millió lejt a 19 államilag elismert nemzeti kisebbség reprezentatív szervezetének folyósított költségvetési támogatásként. A legnagyobb öszszeg, 17,17 millió lej az RMDSZ-nek jutott.
Mint ismeretes, a hivatalt két cikluson át a decemberben képviselői mandátumot szerzett Markó Attila vezette, aki kedd reggel adta át a stafétát utódjának. Markó a Krónika kérdésére elmondta, az RMDSZ természetesen kérni fogja, hogy újra az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala nevesítsen tagot az ingatlan-viszszaszolgáltatási bizottságba, mert ez így törvényes. Mint részletezte, a visszaszolgáltató bizottság összetételét úgy határozták meg, hogy annak egyik tagját mindig a hivatal jelöli. Amikor azonban a Mikó-ügy miatt a bizottság munkájában Markó Attila már nem vehetett részt, a kormányfőtitkárság nevesített helyére másik bizottsági tagot. „Az RMDSZ szorgalmazni fogja, hogy a közeljövőben térjünk vissza a törvényes gyakorlatra, és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala jelölhessen újra tagot a bizottságba” – szögezte le Markó Attila, emlékeztetve, hogy a törvény szerint a bizottsági tagnak nem kell feltétlenül a hivatal elnökének lennie, ám remélik, hogy ezt a feladatkört Laczikó Enikő Katalin fogja ellátni.
Krónika (Kolozsvár),2013. január 23.
Merítsünk e kiapadhatatlan forrásból (A magyar kultúra napja)
Ismerné-e a világ Marilyn Monroe-t, ha a torjai születésű Dienes Andor (Andre de Dienes), a kor legnépszerűbb sztárfotósa róla készült fényképei nem járták volna be a világot? Milyen lett volna a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és a Székely Nemzeti Múzeum az ezerkilencszázas évek elején a zágoni származású Csutak Vilmos nélkül? – kérdezhetnénk a magyar kultúra napja alkalmából tegnap Sepsiszentgyörgyön bemutatott Nagyjaink – Háromszék jeles szülöttei sorozat ötödik kötete összefüggésében.
A megyei tanács és a megyei művelődési központ legutóbbi kiadványait ismertető, a megyei könyvtár Gábor Áron Termében tartott ünnepi rendezvényt a Plugor Sándor Művészeti Líceum kvartettje (felvételünkön) a Cickom, cickom kezdetű gyermekdal Bartók Béla által komponált feldolgozásával nyitotta meg. „Kulturális és tudományos háttér, művészeti életünk nélkül nem lennénk semmik. Saját szülőföldünkön csak akkor van jövőnk, ha ismerjük történelmünket, kultúránkat” – köszöntötte az ünnepi közönséget Tamás Sándor megyeitanács-elnök, aki ismertette, a tegnap bemutatott Háromszék honismereti bibliográfiája és a Zabola – Egy polgárosult orbaiszéki falu kulturális öröksége című kiadvány a Sepsiszéki Nagy Balázs és Tóth Szabolcs által kezdeményezett Székelyföld települései sorozat első két kötete, melyet a folytatással együtt iskolákban, művelődési intézmények révén kívánnak népszerűsíteni. A honismereti bibliográfia olyan adattár, amely a jövőbeni kutatásokhoz elengedhetetlen segédeszköz, tartalmazza mindazt, amit 1844–2012 között írtak Háromszék településeiről, építkezéséről, az itt meghonosodott gazdálkodásról, táplálkozásról, szokásokról, népi tudásról, történelemről, etnikumokról, az élet bármely területéről, és amelynek alapja a Jakab Albert Zsolt által 2002-ig összegyűjtött forrásanyag, amit az utóbbi tíz év közlési termésével egészített ki Kinda István néprajzkutató. A Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár közlésében kiadott Zabola-monográfia a tíz évvel ezelőtt megjelentetett kötet bővített változata, amely új összefüggésekben tárgyalja a zabolai létet, visszatükrözi a székelység sorsát, ismerteti a gazdaember, az elit, az értelmiség életét, a hétköznapok vívódásait, az ünnepek örömeit. Az említett két kötet mellett bemutatott Nagyjaink – Háromszék jeles szülöttei sorozat ötödik füzete – amelynek szerkesztője Szőts Zsuzsa, grafikai kivitelezője Kolumbán Hanna – egy korszakot zár le, jövőben az eddig megjelentetett hírességekről készül összefoglaló, ami az elősző szerint „a háromszékiek öntudatát erősítő kiadványsorozat természetszerű hozadéka”. A rendezvényt nyitó himnusz, a művészeti líceum kvartettje előadásában bemutatott Bartók-, Kodály- és Bihari-művek mellett a három bemutatott kötet azt igazolja, a magyar kultúra kiapadhatatlan forrás, amely az anyatejhez hasonló táplálékot biztosít minden nemzedéknek.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2013. január 23.
A székely zászlóért
A Székely Nemzeti Tanács Sepsi-, Kézdi-, Orbai- és Bardóc-Miklósvárszéki Székely Tanácsának elnökei közleményben üdvözlik Tamás Sándor megyei tanácselnök „határozott lépését”, melyben a székely zászló kitűzésére kéri a háromszéki magyar polgármestereket – erre egyébként az SZNT is felkérte az elöljárókat, de „sajnos kevés, nemzete iránt elkötelezett polgármester érezte meg eme lépés fontosságát”.
A közlemény aláírói bíznak abban, hogy hamarosan Háromszék közintézményein is lobogni fog Székelyföld zászlója, illetve annak a reményüknek adtak hangot, hogy a prefektus hétfői körlevele – melyben arra hívja fel a háromszéki polgármesterek figyelmét, hogy (szerinte) tilos a székely zászló kitűzése – „még inkább ösztönző hatású lesz”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2013. január 23.
Halállal fenyegették Tamás Sándor tanácselnököt
Tamás Sándor háromszéki tanácselnök a Kovászna megyei ügyészségen tett feljelentést ismeretlen személy ellen, aki nemrégiben egy Facebook üzenetben halálosan megfenyegette őt. A politikus kedden a sajtónak bemutatta a közösségi oldalon lévő profiljára érkezett fenyegető üzenetet, amelyet a vélhetően Iaşi-ban élő Catalin Bălău küldött.
„Ai grija pe viitor cum pui problema autonomiei ... din „greseala se pot intimpla si „accidente de circulaţie" ... asta daca nu te potolesti ... si sa nu crezi ca e o simpla glumita", ez áll az üzenetben, amely Tamás Sándor szerint kimeríti a büntető törvénykönyv 210-es cikkelyébe foglalt fenyegetés tényét, ezért azt kéri az ügyészségtől, hogy azonosítsák és vonják felelősségre az illetőt.
A háromszéki tanácselnök szerint a prefektus uszítása is felerősíti a magyarellenes hangulatot, hiszen elképzelhető, hogy a iaşi-i fenyegető nem látott még élő magyart.
Maszol.ro,