udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
131894
találat
lapozás: 1-30 ... 98281-98310 | 98311-98340 | 98341-98370 ... 131881-131894
Névmutató:
2013. február 19.
Kevés a városlakó
A romániai lakosság 54,9 százaléka él városon – derült ki az Országos Statisztikai Intézet legutóbbi adataiból. Húsz esztendő alatt kevesebb mint egy százalékkal növekedett a városlakók száma.
Az elmúlt húsz esztendő alatt mindössze 0,6 százalékkal növekedett a városi környezetben élők száma Romániában – közölte nemrég az Országos Statisztikai Intézet. 1990-ben majdnem ugyanannyian éltek városon (a teljes lakosság 54,3 százaléka), mint 2011-ben (54,9 százalék). Ennek okait vizsgálva az Ziarul Financiar gazdasági lap szakértői arra a következtetésre jutottak, hogy a városokban jelentősen lecsökkent az ipari tevékenységek száma, ezért sokan visszaköltöztek falura. Emellett nőtt a falvakban az életszínvonal, több településen kiépítették a csatornarendszert, ezért sok olyan személy vett vidéken lakást, aki városon dolgozik.
A város közelsége
A 2011-es népszámlálás és lakásösszeírás adatai visszatükrözik a gazdasági lap megállapításait. Csíkszereda lakossága például a 2002-es népszámláláskor még 41 ezer volt, 2011-ben viszont már csak 37 ezer. Ezzel szemben a Csíkszereda környéki települések lakossága enyhe növekedést mutatott, ami többek között azzal magyarázható, hogy sokan a városból ezekre a településekre költöztek. Csíkszentlélek községben legutóbb 1999 személyt számoltak össze, 2004-ben (Csíkszentkirálytól való leválásakor) viszont még csak 1720-an laktak a község három falujában (Csíkszentléleken, Fitódon és Mindszenten). A közel háromszáz lelkes növekedés a szomszédos Csíkszeredából kiköltözöttekkel magyarázható. Az ugyancsak Csíkszereda vonzáskörzetében található Csíkpálfalva esetében is ezzel magyarázható a lakosságszám emelkedése: 2002-ben még 1736-on laktak ebben a csíki községben, tavalyelőtt viszont már 1850-en.
A témával kapcsolatosan 2011 végén kértük ki Zsigmond Csilla szociológusnak, a Sapientia egyetem tanárának véleményét. Ő akkor azt mondta, hogy nemcsak a nemzetközi migráció, vagyis a külföldre költözés, hanem a környező településekre való kiköltözés is befolyásolta Csíkszereda lakosságának a csökkenését: az elmúlt években egyre többen költöztek ki a szomszédos falvakba, Fitódba, Csíkszentlélekre, Mindszentre, Pálfalvára vagy akár Csomortánba, növelve az ottani lakosság számarányát. „Tehát a nemzetközi trendekkel ellentétben Csíkszeredában nem külvárosok alakultak ki, hanem a szomszédos falvak kezdtek el fejlődni” – nyilatkozta az egyetemi tanár.
Ivóvízrendszerek kiépítése
Az urbanizációs folyamatok stagnálásának egy másik oka a vidéki településeken kiépített csatornarendszerek, vélik a szakemberek. Ez a megállapítás Hargita megye esetében is helytálló, ugyanis a legtöbb faluban az utóbbi tíz esztendőben épült ki a vezetékes víz- és csatornarendszer. Példaként megemlíthető a megyei önkormányzat Kisvíz elnevezésű programja, amely keretében 2011 végéig alacsony lélekszámú Hargita megyei falvakban – leginkább Udvarhelyszéken – több mint 400 kilométer vezetéket fektettek le, és kétezer lakos háztartásába juttatták el a vezetékes ivóvizet. Az Európai Unió tagállamai közül Máltán a legnagyobb, 100 százalékos az urbanizációs ráta, ugyanakkor Belgium és Hollandia lakosságának is több mint 80 százaléka él városon. Alacsony viszont az urbanizációs ráta a skandináv államokban: Finnország lakosságának például mindössze 38 százaléka él városon.
Kozán István
Székelyhon.ro,2013. február 19.
Ponta Budapestre készül az MSZP meghívására
Victor Ponta román miniszterelnök bejelentette, hogy március 9-én Budapestre látogat a Magyar Szocialista Párt (MSZP) meghívására - közölték kedden a román hírügynökségek a politikus egy hétfő éjszakai tévéinterjúját idézve.
Pontát a Realitatea hírtelevízióban a székely zászló kapcsán kirobbant román-magyar vitáról kérdezték. A román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségét is betöltő román kormányfő kifejtette, nem akar a politikai nyilatkozatok "csapdájába" esni, mert azzal csak Orbán Viktor miniszterelnöknek és Németh Zsolt külügyi államtitkárnak "szerezne örömet". Szerinte a székely zászló kitűzése az Országházra a Szlovákiában és Romániában élő magyar állampolgárok szavazatának megszerzését célozza.
"Március 9-én az MSZP meghívására Budapesten leszek, hogy arról beszéljünk: a magyar, a román, a szlovák és a szerb nép között nincs valódi probléma, annál is inkább, mert mindannyian európai polgárok vagyunk. Csak a szélsőséges és demagóg politika - és nem is a Fidesz a legszélsőségesebb, ott van nekik a Jobbik -, valójában az használja ezeket a hamis provokációkat" - mondta a román miniszterelnök.
Victor Ponta egy másik hétfő esti tévéinterjújában közölte, letett arról a korábbi tervéről, hogy a budapesti stadionban nézze meg a március 22-i magyar-román válogatott labdarúgó-mérkőzést, mert a jelenlegi "politikai feszültségek" közepette nem akar "olajat önteni a tűzre". Hozzátette: reméli, hogy a román csapat győzni fog és ezzel "lezárulnak a dolgok".
Mesterházy Attila pártelnök január 15-i sajtótájékoztatóján közölte, hogy az MSZP március 9-én a Budapest Arénában tart évértékelő rendezvényt, ahová tízezer szocialista aktivistát várnak.
Bukarest, 2013. február 19., kedd (MTI) 2013. február 19.
Semjén Zsolt: töretlen lendülettel zajlik a honosítás
Töretlen lendülettel zajlik a honosítás, a kérelmek száma nem csökken, hetente mintegy négyezer igénylés érkezik - mondta Semjén Zsolt az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtti éves meghallgatásán kedden Budapesten.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes megerősítette: a kérelmek száma közelít a 400 ezerhez, a tapasztalatok alapján egyszerűsítették az ügyintézést, az anyakönyvezést, és az állampolgárság megállapítását a Magyary-program keretében.
Kitért arra, további konzulokkal erősítették a konzulátusokat, hogy a kisebb településekre is eljussanak, a diaszpóra területeire mintegy ötven konzult küldenek ki, hogy a folyamatot segítsék. A Kőrösi Csoma Sándor-program keretében további ötven népművelő érkezik a diaszpóra területeire a magyar nyelv tanításának fejlesztése és a kulturális életet felpezsdítése érdekében.
Semjén Zsolt szólt a Julianus-program elindításáról, ez a tárgyi örökség felmérését, megtartását célozza, és a magyar szervezetek életére is jótékony hatással lesz. Örökségvédelmi megállapodásoknak köszönhetően 17 műemlék újulhat meg - tette hozzá.
Utalt arra, felállították a Magyar Diaszpóra Tanácsot, ezt a többi között azzal indokolta: a diaszpóra érdekei korábban háttérbe szorultak, más problémák foglalkoztatják az ottani magyarságot, mint a Kárpát-medence magyarságát. A tanács része a Magyar Állandó Értekezletnek (Máért).
A Határtalanul! program iránt egyre nagyobb az érdeklődés, e célra 500 millió forintot biztosítottak tavaly. A Külhoni magyar óvodák éve program 3500 óvodába jutott el, bejárták a Kárpát-medencét. Az idei év a kisiskolák éve, az erőket e célra fókuszálják. Semjén Zsolt kiemelte még a jogsegélyszolgálat és a kapcsolódó intézet létrehozását.
Közölte, három évre több mint négymilliárd forintot kap az erdélyi Sapientia egyetem, így biztosítva lesz a kiszámítható működése. A csángókra térve rámutatott: rendeződtek a személyi kérdések, a magyar oktatást a pedagógusszövetség bonyolítja le meghatározott szakmai szempontok alapján. Precíz elszámolás és számon kérhető szakmai kritériumok szükségesek, és erre a szövetség garanciát jelent - rögzítette, utalva a korábbi anomáliákra.
A felvidéki Selye János Egyetemről szólva elismerte: vannak szakmai hiányosságok, hasonló rugalmasságot kértek a szlovák kormánytól, mint a szlovák egyetemeknél. Magyar részről is mindent meg kell tenni, ezért pénzügyileg és az egyetemi oktatók tekintetében segíteni fognak - ígérte, hozzátéve: reális esély van arra, hogy a 2014-es akkreditáció sikeres legyen.
Semjén Zsolt azt mondta, a Vajdaságban nagyon sok a pozitívum, a kulturális autonómia tekintetében is, de a magyarellenes atrocitások minderre árnyékot vetnek. A kettős mérce, ami az ottani ügyészi eljárásokban nyilvánvaló, elfogadhatatlan - közölte.
"Elfogadhatatlan, hogy nap mint nap magyarverésekkel, atrocitásokkal kell szembenézni" - fogalmazott, hozzátéve: próbálnak lépni, hogy a két ország rendőrsége között legyen együttműködés, és az adott területeken legyenek magyarul beszélő rendőrök. Fontos lenne, hogy a szerb állam demonstrálja, nem tűri az etnikai alapú incidenseket - hangsúlyozta.
Közölte, Kárpátalján formális és informális lépéseket tettek a magyar nyelvű oktatás akkreditációja érdekében, a II. Rákóczi Ferenc Főiskola támogatása kiemelt helyen szerepel. Hozzáfűzte: az új ukrán nyelvtörvényt üdvözölték, de azt már kevéssé, hogy annak megvalósítását elszabotálják, ami a magyarságot hátrányosan érinti.
Potápi Árpád (Fidesz), a testület elnöke szerint az MSZP jelenlegi politikája, Szanyi Tibor közelmúltban tett kijelentése, amivel "lerománozta a Békemenetben részt vevő erdélyi magyarokat", arcul csapása újra a nemzetnek, ugyanaz az alap, amit Gyurcsány Ferenc teremtett meg 2004-ben. A szlovák államfő keddi budapesti látogatását történelminek nevezte, és utalt arra, a két állam között számos rendezetlen kérdés van, így a Benes-dekrétumok, a kettős állampolgárság ügye.
Csóti György (Fidesz) a hamarosan parlament elé kerülő beszámolóból kevesellte az autonómiára vonatkozó részt. Közölte, csak a teljes körű autonómia mentheti meg a magyarságot, és javasolta: Szlovákia és Románia vonatkozásában még határozottabban lépjen fel a kormány.
Kalmár Ferenc (KDNP) szintén az autonómia fontosságát hangsúlyozta.
Szili Katalin (független) alelnök az autonómia kérdésében kíváncsi volt a kormányzati álláspontra. Az autonómiahálózat megteremtése Európa számára fontos lehet - közölte.
Szávay István (Jobbik) azt mondta, a kormány önkényesen, pártpolitikai szempontok szerint válogat a külhoni magyarság szervezetei között, és szóvá tette, hogy a Délvidéken negligálják a Vajdasági Magyar Szövetségen (VMSZ) kívüli tömörüléseket. Hiányolta a beszámolóból az önkritikát, azt egyoldalú sikerpropagandának nevezte.
Semjén Zsolt jelezte: komoly vita van Szlovákiával állampolgársági kérdésben, de nem lehet nem látni a különbséget az első és a második Fico-kormány között. Ugyanakkor az a követelés, hogy egyeztetett törvény legyen Szlovákiával, egyenértékű azzal, hogy ne legyen ilyen jogszabály - mondta, hozzátéve: abban kell előrelépni, amiben lehet, ez a gazdasági együttműködés, és ezek a sikerek elősegíthetik a nemzetpolitikai megállapodásokat is.
A székely zászló ügyében az az álláspont: nem élezni a feszültséget, de "nem is feladni, ami az emberi jogainkból fakad". A történések mögött a miniszterelnök-helyettes a román belpolitikát látja. Úgy fogalmazott, az autonómia az unióban elfogadott értékek megvalósítása, ez a magyar megmaradás garanciája, minden, ami efelé mutat, "jó és nemzetmentő, minden, ami ellene hat, rossz és nemzetvesztő".
Semjén Zsolt egy másik felvetésre reagálva azt mondta, a VMSZ-t nem ők választották, hanem a délvidéki magyarok.
Budapest, 2013. február 19., kedd (MTI) -2013. február 20.
Felváltva függesztenék ki a megyezászlókat a román parlamenten
Felváltva függesztenék ki a 41 romániai megye zászlóit a bukaresti parlament épületén, Románia és az Európai Unió lobogójának társaságában – közölte kedden az MTI-vel Viorel Hrebenciuc, a házbizottság alelnöke.
Hétfőn a házbizottság úgy döntött: a román képviselőház nem reagál arra, hogy a magyar Országházra kitűzték a székely zászlót, mert az nem a román jelképrendszer része. Ugyanakkor Valeriu Zgonea házelnök azt javasolta, hogy a bukaresti parlament előtt függesszék ki az ország megyéinek jelképeit. Mint mondta, oltyánként büszkeséggel töltené el, ha Dolj megye zászlaját a parlamenten látná. Hozzátette, hogy Hargita és Kovászna megyének – Románia két magyar többségű megyéjének – is van a román állam által jóváhagyott zászlaja, illetve címere.
Viorel Hrebenciuc kedden úgy pontosított, hogy mindegyik megye zászlaja megszabott ideig, például két hétig lenne kifüggesztve, a román és az uniós zászló mellett. Seres Dénes háznagy az MTI-nek elmondta, a házbizottság támogatta a házelnök váratlan javaslatát, de a részletekről nem beszéltek. Az MTI felvetésére hozzátette, nem hiszi, hogy a házbizottság tagjai tisztában voltak azzal, hogy így – Hargita megye jelképeként – a vitatott székely zászló is kikerülhet a román parlamentre.
A világoskék tónusú, hosszanti arany sávot, valamint a holdat és a csillagot ábrázoló székely zászlót 2004-ben a Székely Nemzeti Tanács fogadta el saját szimbólumaként. A lobogó oly sikeresnek bizonyult, hogy az SZNT 2009-ben tartott székelyföldi önkormányzati nagygyűlésén az egész Székelyföld szimbólumává nyilvánították.
A jelkép 2009-ben a romániai közigazgatás egyik hivatalos jelképévé is vált azáltal, hogy a Hargita megyei közgyűlés határozatba foglalta, hogy a székely zászló a megye jelképe. A történelmi Háromszéket magába foglaló Kovászna megye közgyűlése egy ettől eltérő – a székely heraldikai elemeket szintén tartalmazó – zászlót fogadott el megyezászlóként.
A Maros megyei táblabíróság tavaly szeptemberben jogerősen megsemmisítette a Hargita megyei önkormányzat egyik 2009-ben hozott határozatát, amellyel a megye jelképévé tették a székely zászlót. Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke szerint a bírósági indoklás közzétételéig, illetve amíg meg nem jelenik a végzés a hivatalos közlönyben, Hargita megye törvényes jelképe a székely zászló.
A politikus korábban az MTI-nek elmondta: az európai helyi autonómiák chartája és Románia helyi közigazgatási törvénye is lehetővé teszi, hogy a megyék meghatározzák saját jelképeiket, ezért folytatni akarják a jogi küzdelmet a székely lobogó elismertetéséért.
MTI
Erdély.ma,2013. február 20.
EMNP-alelnök: vitázni kell a szórványban élők egyéni, önkéntes áttelepüléséről
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke szerint „nem ördögtől való" az a gondolat, hogy a szórványközösségek tagjai, egyéni döntés alapján, Erdélyben maradva, egy tömbmagyar vidéket erősítve máshol telepedjenek le.
Gergely Balázst a maszol.ro portál szerdán szólaltatta meg azzal kapcsolatban, hogy a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki budapesti zárt ülésén Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának", „önkéntes területfeladásának" lehetőségéről tett említést.
Gergely Balázs a kolozsvári portálnak leszögezte, hogy semmiképp nem használná a szórványkitelepítés kifejezést. „Én csak arról beszélek: ha a szórványmagyar közösség valamely tagja egyénileg úgy dönt, hogy a saját és az utódai identitását nem tudja megőrizni jelenlegi életterében, akkor segítsük a boldogulását tömbmagyar vidéken" – magyarázta.
Az EMNP alelnöke úgy vélte, hogy a véleményformáló elit az utóbbi 22 évben az őszinte kibeszélés helyett struccpolitikát folytatott ebben a kérdésben. Szerinte nem kellene tabutémának tekinteni a szórványban lakók elköltözésének gondolatát, és társadalmi vitát kellene folytatni erről. A politikus azt is hozzátette, sok kis közösség küzd évtizedek óta a szórványban a megmaradásért, őket megbántani vagy elbátortalanítani nem szabad.
Gergely Balázs hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben nem pártja álláspontját képviseli. Utalt arra, hogy az EMNP védnöke, Tőkés László ezt másképp látja.
A kérdést korábban Tőkés István nyugalmazott teológiai professzor – Tőkés László édesapja, Gergely Balázs nagyapja – vetette fel egy interjúban 2011 áprilisában. Tőkés István úgy vélte, ki kell jelölni Erdélyen belül azt a területet, amelyen a közösség úgy érzi, hogy lehet még magyar életet építeni, és arra kell biztatni a szórványban élőket, hogy költözzenek erre a területre. A nyugalmazott professzor szerint a magyarországi támogatásoknak, gazdasági befektetéseknek is a kijelölt területre kellene irányulniuk.
MTI
Erdély.ma,2013. február 20.
Már nem „fogamzásgátló” – csökken a művi vetélések száma
Nem szabad elvenni a nőktől az abortuszhoz való jogot
Mind a romániai közkórházakban, mind a magán nőgyógyászati klinikákon dolgozó szakemberek szerint távol vagyunk már attól az időtől, amikor a nők gyakran éltek a művi vetélés lehetőségével. Míg az 1990-es évek első felében az abortuszok száma ijesztően megnőtt Romániában, a folyamat 2000 után megtorpant, mostanra pedig a 2005-ös szinthez képest is sokat csökkent. Például a kolozsvári közkórházak nőgyógyászati osztályán naponta 2-3 ilyen esetet jegyeznek, szemben a 2005-ös napi 6-7 esettel. Dr. Bartók Ildikó nőgyógyász és dr. Zsigmond István, a Kolozsváron 2008 óta működő Gynia Szülészeti- és Nőgyógyászati Magánkórház orvosa is megerősítette az abortuszok számának csökkenő tendenciáját. Úgy vélik, a döntésben sem az iskolázottság, sem az anyagi helyzet nem döntő tényező. Hangsúlyozták: a nőnek meg kell adni a jogot, hogy ő maga válasszon: megtartja-e magzatát vagy sem.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),2013. február 20.
Újabb „gyermekgyárat” fedeztek fel a hatóságok
Hat helyen tartottak házkutatást nyomozók kedden Bukarestben egy petesejt-kereskedelemmel gyanúsított izraeli–román hálózat leleplezése keretében.
A rendőrség szerint a hálózat tagjai 18 és 30 év közötti nőket – többnyire rossz anyagi helyzetű vidéki egyetemi hallgatókat – vettek rá, hogy bocsássák áruba petesejtjüket. A 600-800 euró közötti összegért vásárolt petesejteket 3000 és 4000 euró közötti áron adták tovább mesterséges megtermékenyítésre váró – többnyire izraeli – pároknak. Ők a mesterséges megtermékenyítés céljából létrehozott bukaresti klinika visszajáró páciensei voltak. A 11 tagú hálózat izraeli és román állampolgárságú orvosokból, nővérekből, embriológusokból és menedzserekből áll, akik ellen szervezett bűnözői csoport létrehozása és emberi sejtekkel való kereskedés gyanújával indult vizsgálat.
A leleplezett hálózat tulajdonképpen ott folytatta, ahol 2009-ben a bukaresti hírhedt Sabyc klinika abbahagyta. A szintén izraeli orvosok által működtetett klinikán csupán az árszabás volt különböző. Négy évvel ezelőtt még átlagosan 200-250 eurót fizettek egy petesejtért. Az akkori ügy öt vádlottját 2012 novemberében ítélte öt év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti törvényszék, valamennyien fellebbeztek az ítélet ellen.
Szabadság (Kolozsvár),2013. február 20.
Román zászló a magyar mellett Méhkeréken
A kelet-magyarországi Méhkerékről írt a Gândul című hírportál kedden, amely megállapította, hogy a magyar állami intézményeken jól megfér egymás mellett a magyar és a román állami zászló.
A portál szerint miközben Bukarestben és Budapesten „felelőtlen politikusi nyilatkozatok” táplálják a székely zászló körüli vitát, a magyarországi Méhkerék községben évtizedek óta jól megfér egymás mellett a magyar és a román zászló, valamint az Európai Unió lobogója. A lap emlékeztet, hogy a községben a román kisebbség tagjai alkotják a lakosság többségét.
Netye Bertold alpolgármester a portálnak elmondta: az ott élő magyaroknak soha nem volt semmi bajuk a román zászlóval, amely a községházára is ki van függesztve. „Amióta az eszemet tudom, a román zászló is ki van függesztve a magyar lobogó mellé valamennyi közintézményre” – mondta az alpolgármester, akit a portál idéz.
A Gândul szerint, míg a román–magyar határ közelében lévő községben a zászlóügy meg van oldva, addig Bukarestben Victor Ponta román miniszterelnök a magyarokat ellenségnek nevezte, Budapesten pedig a székely zászlót kifüggesztették a parlament épületére.
Románia és Magyarország között vita alakult ki amiatt, hogy Székelyföldön a székely zászlót is kifüggesztették közintézményekre a román lobogó mellé. A román hatóságok szerint ez törvénytelen.
Szabadság (Kolozsvár),2013. február 20.
Az Erdélyi Művészeti Központ bemutatkozó kiállítása
A 2012 szeptemberében Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának, Vargha Mihály szobrászművésznek az elnökletével megalakult Erdélyi Művészeti Központ (EmüK) gyűjteményéből – festmények, grafikák, szobrok, textilmunkák – nyílik kiállítás február 22-én, pénteken délután 5 órakor Kolozsváron, a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16.).
A 140 éves Székely Nemzeti Múzeum keretében működő Gyárfás Jenő Képtár törzsanyagából és az EmüK létrejötte óta adományként kapott műalkotásokból rendezett nagyszabású, Jakobovits Miklós emlékének szentelt, bemutatkozó tárlat betekintést nyújt a nagyon fiatal művészeti létesítmény rendkívül értékes gyűjteményébe. Az 1945 utáni Erdély jelentős képzőművészeti alkotásait felvonultató kiállításon a közönség többek között Nagy Albert, Nagy Imre, Szolnay Sándor, Mattis Teutsch János, Mohy Sándor, Kós András, Miklóssy Gábor, Andrásy Zoltán, Balázs Péter, Varga Nándor Lajos, Tóth László, Baász Imre, Gy. Szabó Béla, Plugor Sándor, Vetro Artúr, Lövith Egon, Gergely István, Benczédi Sándor, Román Viktor, Pallos Sch. Jutta, Cseh Gusztáv munkáit tekintheti meg. A központ tulajdonát képező anyag a tárlat idejére a gyűjtőktől kapott, jellegzetesen kolozsvári, Fülöp Antal Andor, Kovács Zoltán, Incze János Dés, Györkös Mányi Albert szignálta munkákkal is kiegészül. A nagy érdeklődéssel várt kiállítást – kurátora Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész – Kántor Lajos műkritikus nyitja meg.
A rendezvény házigazdája Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke.
N. J.
Szabadság (Kolozsvár),2013. február 20.
Egy majdnem elfelejtett erdélyi: Pásint Ödön
1994 tavasza óta Magyarország Miniszterelnökségének földszinti nagy tanácsterme előtt emléktábla őrzi Pásint Ödön, Farkas Béla és Horony-Pálffy László „mártírok” – a bolsevik típusú önkény áldozatává vált tisztségviselők – emlékét. Közülük az első, Pásint Ödön épp a 20. század első felét végigélve lett több politikai rendszernek hol ártatlan kiszolgáltatottjává, hol alkotó munkásává, hol meg – végül, valóban – vértanújává.
Pásint 1900-ban Torockószentgyörgyön született, apja akkor épp ott szolgáló unitárius lelkész volt. Tordán, majd Nagyenyeden tanult, 1920-ban Magyarországra repatriált. Középiskolai tanári oklevelet szerzett, két éven át Strasbourgban és Párizsban képezte tovább magát. Hírlapíróként kezdte kenyérkereső életét, de már igen korán, 1926-ban a magyar Miniszterelnökség sajtóosztályához hívták belső szolgálatra. 1934-től Bethlen István és további három miniszterelnök személyi titkára volt, egészen 1939-ig, amikor a miniszterelnökség kebelébe tartozó kisebbségi ügyosztályhoz helyezték át. Észak-Erdély 1940-es visszacsatolásakor a Fővezérségi Magyar Királyi Kormány tanácsadói-szakértői megbízással rendelte az Erdélybe bevonuló hadsereg mellé.
Életútjának különleges „fejezete” az erdélyi ügyekkel kapcsolatos politikai-adminisztratív munka. A Székelyföldi Villamossági Rt. igazgatótanácsába 1942 végén hívták meg a miniszterelnökség képviselőjeként. Nem csoda azonban, hogy érdemi munkája e testületben viszonylag csenevész volt, hiszen a miniszterelnökség Nemzetiségi és Kisebbségi Osztályának napi ügyein kívül megbízásai közé tartozott az Erdélyi Külön Szolgálat vezetése, a Külföldieket Ellenőrző Országos Központ felügyelete, az EMGE és az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek kormányzati istápolása (majd 1945 tavaszától a Nemzetiségi és Kisebbségi Osztály teljes irányítása, a béke-előkészítő munkák jelentős részének szervezése, valamint a CASBI-rendelet által zárolt romániai magyar javak ügyeit intéző budapesti iroda vezetése).
Pásint, egyre inkább szembefordulva a Nemzeti Munkaterv révén „oroszlánkarmait” kimutató Gömbös jobboldali ideológiájával, később mindinkább Bajcsy-Zsilinszky Endre körének politikai tevékenységét segítette. Fokról fokra felismerte a nemzetiszocializmus terméketlenségét, illetve a hozzá kapcsolódó nagyhatalmi törekvések borzalmait. Az 1940-es évekre – amint özvegye, Bartha Mária megjegyzi – „a miniszterelnökség exponált német-ellenesei között tartották számon.”
1944-ben, a Szálasi-kormány megalakításakor Pásintot azonnal nyugdíjazták. 1945 elején a debreceni ideiglenes magyar nemzeti kormány megalakulásával viszont már ő kapta a feladatot, hogy Budapesten a városi közélet normalizálásának és az újjáépítésnek a szervezeti alapjait megerősítse. Baross u. 28. szám alatti lakásán Pásint összegyűjtötte azokat a miniszterelnökségi és miniszteriális tisztviselőket, akik ellenálltak a nyugatra való távozást elrendelő parancsnak, a szovjet hatóságokkal együttműködve pedig megindította a szervezett élelmiszer-ellátást.
A „debreceni kormány” Budapestre való visszaköltözésétől már miniszteri osztályfőnökként és a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagjaként folytatta a Budapest újjáépítését célzó munkát.
1948-ban egészségi állapotára való hivatkozással nyugdíjazását kérte. 1950-ben alaptalan vádak miatt, illetve folyamatos zaklatások hatása alatt ötvenévesen önkezével vetett véget életének.
Nóvé Béla frissen megjelent Pásint-monográfiája – amint címe is jelzi – a nemzetiségi és kisebbségi pozíció elszenvedőinek szervezett támogatását emeli a Pásint-életmű előterébe. A kötet voltaképp az öngyilkosságba hajszolt (?) Pásint amolyan pályakép-rekonstruciója, minthogy a miniszterelnöki/miniszteri tanácsos munkásságát – legalábbis Nóvé szerint – nem dokumentálja kellő bőségű okirat ahhoz, hogy minden felmerülő kérdés megnyugtató válaszra találjon. „E mostani pályakép-rekonstrukciót kettős szándék vezérli” – írja a szerző új könyvéről. Egyrészt, hogy forrásközelből vizsgálja, valóban messze túlterjedt-e Pásint informális hatóköre hivatali beosztásán egy sor kényes, különös diszkréciót igénylő ügyben, másrészt „hogy Pásint kiterjedt kapcsolatai révén egyúttal felidézze a trianoni »elsodort nemzedék« megannyi érdemes alakját – főként a »hivatalos kisebbségmentők« egyéni tragédiákban bővelkedő sorsrepertoárját.” Nóvé Béla Hivatása: kisebbségmentő – Pásint Ödön pályaképe című, a Kriterion Kiadó gondozásában megjelent kötetét február 21-én, csütörtökön délután 6 órakor mutatják be. Köszöntőt mond Magdó János főkonzul, az est házigazdája. A könyvet bemutatja Hunyadi Attila történész. Az eseményen jelen lesz a szerző, Nóvé Béla is. Helyszín: a kolozsvári főkonzulátus rendezvényterme, Főtér 23. szám, a belső udvarban.
Jakabffy Tamás
Szabadság (Kolozsvár),2013. február 20.
Jó reggelt, Erdély!
Régi páros új időben a 106,8-on
Nagyon régen várjuk, hogy megszólaljon az egész napos magyar nyelvű közszolgálati rádió. A marosvásárhelyi stúdióból minden hétköznap Rákóczi Kinga és Kádár Zoltán ébreszti majd az erdélyi magyarokat március másodikától. A két műsorszerkesztővel az elképzeléseikről beszélgettünk.
– Hogyan lettetek ti a reggeli műsor gazdái?
Rákóczi Kinga: – Több éve tudatában vagyunk, ha megvalósul az egész napos magyar adás, akkor mi ezt szeretnénk csinálni.
Kádár Zoltán: – A projekt több mint egy éve létezik. Mi megpályáztuk ezt a műsort. Óriási feladatunk, hogy összekössük az adáskörzet magyar hallgatóit. Ha úgy vesszük, mi vagyunk Székelyföld közszolgálati rádiója. Nem akarjuk elfeledni: a Marosvásárhelyi Rádió értünk van, rólunk szól. Azt tartom feladatomnak és talán küldetésemnek, hogy az itt élő magyarokat szórakoztassam az információ átadása mellett.
– Négyórányi adásidőt kell hasznos és hallgatható, reggeli ébresztőműsorral kitölteni. Miként készültök erre?
Kádár Zoltán: – Az egyértelmű, hogy nem mi találjuk fel a spanyolviaszt. Ebben a reggeli műsorsávban eléggé behatároltak a lehetőségeink, természetesen a rádió közszolgálati jellegét próbáljuk megőrizni és átveszünk kereskedelmi rádió stílusú elemeket, ami nem azt jelenti, hogy átmegyünk kereskedelmi rádióba, hanem megmaradunk a jó öreg marosvásárhelyi közszolgálati rádiónak. Amely éppen az 55 éves születésnapját tölti indulásunkkor, viszont megpróbálunk a fiatalabbakhoz is szólni. Elsősorban azok számára szeretnénk rádiózni, akik éppen akkor indulnak munkába. Tehát az aktív lakossághoz is szólunk. Ez az egyik része. Nem vagyunk már mi sem tinédzserek, tehát nem fogunk reggel 6-tól 10 óráig végig pörögni. De Kingával dolgoztunk már együtt, mondhatni rég egymásra találtunk.
Rákóczi Kinga: – A jelenlegi műsor váza egy picit hasonlít arra is, amit csináltunk. Próbálunk egy kicsit lazábbak lenni, anélkül, hogy átmennénk szlenges lazaságba, de a tudósítóktól is könnyedebb témákat várunk. A politikai-gazdasági híreknek marad a rádióújság. Elképzeléseink szerint élő telefonos bejelentkezések is lesznek. Ennek műszaki nehézségei vannak, mivel párhuzamosan két adás – a román és a magyar – készül egy helyen. Próbáljuk nagyjából behatárolni, hogy mindenképpen 6 és 7 között, akár 8-ig, akik munkába készülnek, tudják, mire számíthatnak az utakon bárhol az adáskörzetben. Én hiszek abban, hogy az embereket továbbra is leginkább az időjárás érdekli, tehát gyakrabban elmondjuk.
Kádár Zoltán: – Röviden az adás szerkezete: 6-tól 7-ig könnyedebb, sok ébresztő könnyűzenével. A második és harmadik órában kicsivel pörgősebb lesz a műsor, sok információval – az útinfótól kezdve, a jegyzet rovat, a sporthírek, a lapszemle, a tudósítók élő bejelentkezése. Zárásként 9 és 10 között megint sok zenével.
Rákóczi Kinga: – Kisebb rovatokat is tervezünk, például reggeli torna, dietetikustanácsok.
Kádár Zoltán: – Vagy például a reggeli vers. Rövid és tartalmas, a reggeli időpontban hallgatható verseket kell találnunk.
– Fontos, hogy összeszokott páros legyetek, egymás keze alá dolgozzatok. Filmélményeink azt sugallják, hogy a háttérből egy nagyobb csapat segíti a mikrofon előtt ülő párost.
Kádár Zoltán: – Az én csapatom Kinga lesz, a Kingáé pedig én leszek. Jelenleg nagyon kevesen vagyunk ehhez az egész napos rádiózáshoz. Ezért is hatalmas vállalkozás. Óriási kihívás. Majd júniusban, az első három hónap után, amikor mérleget készítünk, tudjuk csak elmondani, hogy jól csináljuk-e. Természetesen megpróbáljuk a riportereket bevonni, de mivel egész napot kell kitöltenünk és nagyon kevés a riporter, emiatt sok riporteri munka hárul majd ránk is: tehát szerkesztés, műsorvezetés, riportkészítés, hírolvasás, háttérmunka stb.
Rákóczi Kinga: – Éppen ezért az elején több élő interjú lesz. Telefonon bekapcsolunk embereket, mert sem fizikai idő, sem a megfelelő infrastruktúra nem áll rendelkezésünkre. És mindenképpen számítunk adáskörzetünk tudósítóira, mivel mi nem csak a marosvásárhelyiekhez szólunk.
– Tehát a rádióhallgatók ne gondolják, hogy négyórányi rögtönzésből áll a műsor. Gondolom, előző nap rákészültök.
Rákóczi Kinga: – Annyiban könnyebb lesz a reggeli indulás, hogy az előző nap készítünk elő adásrészeket. Valójában több mint 90%-ban kész az adás. Nekünk előny, hogy mindketten a híradónál dolgoztunk. Sokat jelent az ott szerzett tapasztalat, hisz ez is tájékoztató műsor. Ráadásul Zolival fél szavakból megértjük egymást, tudjuk, hogy a másiknak mi az elképzelése, miben van nagyobb tapasztalata.
Kádár Zoltán: – Néha hátrány, hogy fél szavakból megértjük egymást, mert lehet, a hallgató nem érti. Arra kérem, jelezzenek ilyenkor.
Rákóczi Kinga: – Erre is lesz lehetőségük: telefon, sms, Facebook. Bárhol bejelentkezhetnek. Webkameránk is lesz, tehát nézhetnek is minket.
– Jó ez az egy férfi és egy nő felállás…
Rákóczi Kinga: – Lesz két nő is. Fazakas Kinga a harmadik személy, aki beugrik.
– Mi lesz a nyári szabadságok idején?
Rákóczi Kinga: – Elmondták már nekünk, hogy eszünkbe se jusson ketten egyszerre szabadságra menni. Mindkettőnknek gyerekeink vannak, tehát vakációhoz kell kötni.
Kádár Zoltán: – Az én elképzelésem az volt, hogy szeptembertől május végéig lehet ezt a műsort büntetlenül végigvinni és július-augusztusban fel kellene töltődni. Akkor más csapat kellene a reggeli műsort készítse.
Rákóczi Kinga: – Erre most nem lesz lehetőség.
Kádár Zoltán: – Most rengeteg energia van bennünk. De ha nem váltanak fel, akkor kiégsz.
– A korai kezdés felborítja majd a több éve megszokott alvásrendeteket is.
Kádár Zoltán: – Számomra óriási kihívás a reggeli műsor, alig várom, hogy jó reggelt kívánjak. Én rendszerint akkor szoktam jó éjszakát kívánni. Rendszeresen hajnali 2-3 körül fekszem le, és eddig megengedhettem magamnak, hogy nyolcig aludjak. Teljesen fel fog borulni a bioritmusom. Át kell értékelnem az életemet. Az első két-három hét nagyon fárasztó lesz.
Rákóczi Kinga: – Én már szoktatom magam. Este 10 órakor elvonulok, olvasok. De reggel 6 és 7 között én úgy vagyok, hogy "ne szólj hozzám". Tehát Zoli kell lekösse a hallgatókat.
– Nemsokára megint Gurul a rádió, és Zoli kerékpárral járja a Székelyföldet. Hogyan készül majd akkor a reggeli műsor?
Rákóczi Kinga: – Az elképzelés az, hogy a Jó reggelt, Erdély műsorba valamely településről kapcsolódik be Zoli. Az este felvett interjúkat átküldi, és természetesen lesz élő bejelentkezés.
Kádár Zoltán: – Megpróbálunk akkor a vidék reggeli életébe is belelátni.
– Zárszóként mit üzentek a rádióhallgató újságolvasóknak?
Rákóczi Kinga: – Március másodikán tekerjenek át a 106,8-ra, és maradjanak azon.
Kádár Zoltán: – És fogadjanak bennünket szeretettel, megértéssel.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely),2013. február 20.
Több romániai bank automatái is „megtanultak” magyarul
Magyar nemzetiségű ügyfelei iránti tisztelete jeléül az OTP Bank után a közelmúltban a CEC és a Garanti is „betanította” bankautomatáit magyarul. Bár a Román Fejlesztési Bank (BRD) és a Raiffeisen Bank erdélyi vezetői több ízben is szorgalmaztak hasonló lépéseket, a bukaresti központi vezetést egyelőre hidegen hagyta a kérésük. A magyar tőkével működő OTP Bank gépei már kezdettől fogva, 2006 márciusa óta „kommunikálnak” magyarul. Az OTP szerint az a bank, amelyik megpróbál barátságos gesztusokkal nyitni, növelheti magyar ügyfelei számát.
Úgy tűnik, az ország legnagyobb pénzintézete, a Román Kereskedelmi Bank (BCR) egyhamar nem „magyarosítja” pénzautomatáit. Cezar Marin, a BCR kommunikációs igazgatója meglepetten hallgatta végig a Krónika erre vonatkozó kérdését, majd arra kért, hogy fogalmazzuk meg írásban is, majd egy-két napon belül válaszol. Mivel több mint két hét után sem sikerült megtudnunk a bank hivatalos álláspontját, kíváncsiak voltunk a banktisztviselők véleményére. Az egyik marosvásárhelyi fiókegységben, ahol egyszerű ügyfélként jelentkeztünk, azt a választ kaptuk a pult mögött ülő fiatal hölgytől, hogy „aki ennyire beszéli a román nyelvet, annak miért kell magyar nyelvű automata?”.
Nem sokban különbözhet a Raiffeisen Bank hozzáállása sem a magyar nyelv bevezetésének kérdéséhez. Anca Haşegan, a pénzintézet bukaresti szóvivője lapunknak annyit árult el, hogy még nem gondolkoztak ezen. Molnár Péter, a bank marosvásárhelyi, főtéri kirendeltségének vezetője viszont nagyon jó ötletnek tartja a lapunk által felvetetteket. Mint mondta, nem a székelyföldi igazgatókon, hanem a bukaresti vezetőségen múlik a pozitív döntés meghozatala. Amíg egy magasabb tisztségben három erdélyi megyéért – Maros, Hargita és Fehér – felelt, Molnár több ízben is szorgalmazta a bukaresti call center többnyelvűsítését. A fővárosban tanuló magyar egyetemisták bevonásával ez pár hónapig működött is, azonban egy idő után egyik napról a másikra megszűnt. „Azt szerettük volna, ha az információs központunk a Székelyföldre kerül át, de ez műszakilag megoldhatatlannak bizonyult. Most Bukarestből Brassóba költözött, így remélem, hogy mégiscsak sikerül újra bevezetni a magyar nyelvű telefonos tájékoztatást” – fejtette ki Molnár Péter.
A Román Fejlesztési Bank sem zárkózik el a többnyelvűsítés gondolatától, de a megoldás a BRD – Groupe Société Générale esetében is a központi vezetőség kezében van. Bartha Kálmán, a pénzintézet Maros és Hargita megyei ügyvezető igazgatója elmondta, hogy már korábban is felmerült a magyar nyelv bevezetésének gondolata, azonban ennek jelenleg műszaki akadályai vannak. „A gépek csak bizonyos számú nyelvet tudnak megtanulni. Nálunk ez a román, angol és a francia. De amint sor kerül a szoftver fejlesztésére, bizonyos régiókban mi is bevezetjük a magyar nyelv használatát” – nyilatkozta lapunknak a két székelyföldi megyéért felelős illetékes. Bartha Kálmán szerint a gépek magyarul való „betanítása” gesztusértékű lépésnek számítana, mivel az automata néhány fontosabb műveletét az idősebb székely kliens is gond nélkül el tudja végezni, akinek hiányos a román nyelvtudása. Úgy véli, a BRD ennél sokkal fontosabb és hasznosabb lépést tett a magyar ügyfelek irányába, amikor magyar nyelvű szórólapokat nyomtatott. A gond csupán az, hogy a magyar tájékoztató anyagok nincsenek minden kirendeltségen közszemlére téve.
A vállvonogatásnál és jó szándéknál lényegesen többet tett e téren a CEC Bank, a Garanti és az OTP. Míg utóbbi esetében a magyar nyelvhasználat afféle elemi követelmény, a másik két pénzintézet menet közben tért át a többnyelvűségre. A CEC marosvásárhelyi kirendeltségénél azt a nem hivatalos választ kaptuk, hogy a számos nyugdíjas ügyfélre való tekintettel állították át magyarra is a pénzes automatákat.
A magyar tőkével működő OTP Bank gépei már kezdettől fogva, 2006 márciusa óta „kommunikálnak” magyarul. Az első menüpontokat maga a bank jelenlegi vezérigazgatója, Diósy László fordította. „Nálunk minden információ elérhető magyarul is, minden egyes erdélyi kirendeltségünkön vagy bankfiókunkban dolgozik legalább egy magyarul tudó munkatárs, akinek nyelvtudását az Igen, tessék! mozgalomhoz csatlakozva kitűzővel jelezzük. A honlapunk, a reklámjaink, a szórólapjaink is többnyelvűek, hiszen számunkra nagyon fontos az erdélyi magyarok megszólítása” – sorolta az anyanyelvhasználat melletti érveket Diósy. Lapunk kérdésére, hogy magyarbarát lépésükkel sikerült-e ügyfeleket hódítaniuk a versenytársaktól, a vezérigazgató elmondta: ugyan nem végeztek erre vonatkozó felméréseket, azt viszont a számok is igazolják, hogy a magyarlakta településeken jóval nagyobb a kliensek száma, mint a hasonló nagyságú román helységekben. Diósy László ugyanakkor alapvető emberi jognak tartja a pénzügyi-gazdasági szaknyelvhez való hozzáférést.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),2013. február 20.
Magyarul
Az erdélyi szórványmagyarság helyzetéről nagyon sokan és sokat értekeztek már, a különböző tanulmányok, cselekvési tervek, politikai nyilatkozatok tárháza pedig csak akkor fog kimerülni, ha már nem lesz miről, kikről beszélni.
Legutóbb a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője, Szász Jenő tért ki a problémakörre a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának zártkörű ülésén, a kiszivárgott hírek és a reakciók pedig jól példázzák a kilátástalanságot.
Az elhangzottakról ugyanis először kiderült, hogy a résztvevők közül egyeseket felháborított, aztán hogy aki állítólag mondta, nem is úgy mondta, és semmiképpen nem úgy kell érteni. „Én azért vagyok felelős, amit elmondtam, ő pedig azért, amit megértett belőle” – reagált Szász Jenő, miután Márton Árpád RMDSZ-es képviselő felháborodottan közölte a sajtóval, hogy a kutatóintézet vezetője a szórványmagyarság „kontrollált visszavonulását”, az „önkéntes területfeladást” vetette fel a KMKF-en.
Most nem is az a kérdés merül fel bennünk, hogy mi is hangzott el valójában, és hogyan értelmezzük azt, hiszen a lényeg felett megint csak átsiklanánk. A hagyományos alappillérek, a templom és az iskola, no meg a táncház megmentésénél ugyanis ma már sokkal többet kell tenni a szórványban felnövő magyar fiatalokért, családokért nemzeti hovatartozásuk megőrzése érdekében. A még öntudatos, ám maroknyi közösségek perifériáján több ezer talpraesett egyén éldegél, akik közül sokak számára a beolvadás nem egy rémkép, hanem az önmegvalósítás egyik közvetett velejárója. Ezeket a fiatalokat pedig ma már csakis személyre szabott, járható életút felkínálásával lehet a nemzet kebelén tartani – magyarul sok-sok pénzzel. És hát ez itt a kérdés: vagyunk-e olyan erősek, hogy mondjuk, havonta néhány száz lejjel, pár tízezer forinttal vagy egy kövér eurós bankóval támogassuk azt, aki cserében vállalja, hogy a gyermekét itthon az első osztálytól az érettségiig biztosan magyar iskolába járatja, miközben munkát adunk legalább az egyik fiatal szülőnek? Nem, ez lehetetlen. Így hát várjuk a további tanulmányokat, cselekvési terveket, nyilatkozatokat.
Páva Adorján
Nyugati Jelen (Arad),2013. február 20.
Megvalósult álom (Zabola monográfiája)
Szinte szűkösnek bizonyult a Csángó Néprajzi Múzeum, sok helybéli gyűlt össze tegnap este a község monográfiájának bemutatója alkalmával. A Zabola – egy polgárosult orbaiszéki falu öröksége című kiadványt egyszerűen méltatta köszöntőbeszédében Kinda István néprajzkutató: ez Zabola legteljesebb monográfiája.
A Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár által írt könyvet szerkesztője, Sepsiszéki Nagy Balázs ismertette. A monográfia egy sorozat része, az összes székelyföldi települést be kívánják mutatni, s szándékuk, hogy a könyvek vissza is kerüljenek az illető településre – hangsúlyozta, hiszen ezek a kötetek fontos szerepet játszhatnak az önazonossági tudat megerősítésében. A sorozat könyveinek általában több szerzője lesz, a Zabola monográfiája viszont egyszerzős mű, köszönhetően Pozsony Ferenc munkájának, kitűnő helyismeretének – hangzott el. A szerző úgy értékelte, ez élete első kötete (eddig 12 önálló könyve jelent meg), melyben „nem kötötték meg a kezét”, nem szorították terjedelmi, szerkezeti, forrásfelhasználhatósági keretek közé. A könyv anyaga tíz évvel ezelőtt jelent meg nyomtatásban először, de abba nem kerülhetett bele minden – mesélte Pozsony, az elmúlt tíz esztendőben azonban nagyon sok kutatási eredmény született, újabb forrásanyagok kerültek napvilágra, és mindezeket bevihette az új kötetbe. „Olyan lett, amint megálmodtam” – mondta.
A könyvbemutatón Thiesz Katalin népdalénekes és a petőfalvi, ötödik osztályos Both Aliz népdalokkal lépett fel, az estet a megvásárolt kötetek dedikálása zárta.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2013. február 20.
A Kolozsvári Történelmi Társulat felhívása
A régi erdélyi oklevelek összegyűjtését tűzte ki célul a Kolozsvári Történelmi Társulat. Háromszéknek húsz levelet küldtek, amelyben felszólították azokat, akiknél fontos oklevelek lehettek, hogy jelentkezzenek. A leveleket tizenhat személyhez intézték az alábbi felhívással:
,,Jött 1868 ag. 18-án a Kolozsvárott fennálló Történelmi Társulat bizottsága folyó hó 2-án 400 számu átirata kiséretében átküldő 20 példány felszólitást, és kéri azokat a régi oklevelek birtokában lévő birtokos uraknak kiosztani. Nyujtódi birtokos Méltóságos Szentiványi Ignác urnak. Kebli pénztárnok Tekintetes Könczei József urnak helyben. Kézdiszéki egyesbiró Tekintetes Kovács István urnak. Kézdi Királybiró Méltóságos Lázár Mihály urnak Dálnokba, Sepsiszéki Királybiró Méltóságos Székely Gergely urnak Kilyénbe. Orbaszéki Királybiró urnak Méltóságos Thuri Gergelynek Tamásfalva, Miklósvárszéki egyesbiró Tekintetes Lányi Sándor urnak Barót, Zágoni birtokos Tekintetes Czirjék Zsigmond urnak, Zágoni birtokos Tekintetes Szacsvai Gábor urnak, Országos ügyvéd Tekintetes Csiszér Farkas urnak Feltorja, Sepsiszéki egyesbiró Tekintetes Vajna Károly urnak, Székmérnök Méltóságos Székely Dénes urnak, Székfőjegyző Méltóságos Vida Dániel urnak, Sepsiszentiványi birtokos Méltóságos Szentiványi József urnak Szentiván, Miklósvárszék Királybirója Méltóságos Henter Sándor urnak Nagyajta, Törvényszéki elnök Vajna Tamás urnak helybe.
Méltóságos vagy Tekintetes úr
A Kolozsvárt fennálló Magyar Történelmi Társulat bizottsága hozzám leküldött felszólitás egy példányát, bizván a tudományok iránti áldozatkézségére, és hazafias buzgalmába azon felhivással küldöm, miként ne terheltessék az abban felemlitett adatokat az érintett bizottság elnökségéhez a kitűzött határidőn megküldeni.
Sepsiszentgyörgy 1868-ban aug. 19-én.”
(Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár, Fond 8., dosszié 10., lap 1.)
Sajnálatos, hogy a Történelmi Társulat és Háromszék vezetői nem kérték fel Dálnoki Intze Józsefet, akinél számos régi okirat volt. Intze József egész életében, miután lefordította a szász nemzet statútumát, a régi erdélyi okiratokat gyűjtötte, és mint kitűnő jogásznak, szándékában állt a régi székely okiratokba foglalt törvények megírása. Székelyföldön nála jobban senki sem lett volna hivatott a régi oklevelek összegyűjtésére és szakszerű értelmezésére. 1874-ben bekövetkezett halálával Intze József hagyatékának nagy része elveszett. Irtó háboru 1848–49 címmel megírt könyve kéziratban megtalálható a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2013. február 20.
Az illyefalvi pálos rendház működése (1701–1786)
A magyar alapítású pálos rend erdélyi jelenléte a 16. század derekán megszakadt, Berzeviczi Lajosnak és Egri Györgynek a fejedelemség utolsó évtizedeiben végzett székelyföldi magánmissziójától eltekintve a pálosok hivatalosan a 18. század legelején tértek vissza. Behívásukban és letelepítésükben (Tövis, Illyefalva, majd Torda) vezető szerepet vállaltak a székely katolikus főurak (gróf Apor István, gróf Kálnoki Sámuel, gróf Mikes Mihály), akik már korábban is kapcsolatot ápoltak a rend magyarországi elöljáróival, valamint jelentősebb kolostoraival. P. Székely András 1701 tavaszán vette át a pálos rend számára Nagy Mózes plébánostól a Bialis Ferenc költségén Páduai Szent Antal tiszteletére néhány évvel korábban fából épített, gróf Apor István és Henter Ferencné Apor Anna által kegytárgyakkal és haranggal ellátott illyefalvi kápolnát. Ezzel kezdetét vette a több mint nyolc évtizedre nyúló háromszéki pálos misszió, amely feladata a helyi plébánia és elemi iskolája, valamint a hozzá tartozó leányegyházak vezetése, továbbá a reformációt követően plébánia nélkül maradt alsó-háromszéki katolikus közösségek lelki vezetése volt. Illyefalván szerény körülmények vártak a misszióban részt vállaló „fehér barátokra”, egy 1713-as leírás szerint a fából épített rendház mindössze néhány szerzetes befogadására volt alkalmas: egyikük a vidéket járta, és káplánként szolgált a nemesi udvarokban, a másik a plébánia és a rendház állandó adminisztrátora volt. Legfőbb helyi támaszuk Bialis Ferenc és Geréb János nemes volt, ugyanakkor az Apor István-féle alapítványból is részesültek. A barátokat hamar megszerették, mindenki tehetsége szerint támogatta őket, erről több adománylevél, végrendelet tanúskodik. A kezdeti éveket követően, ugyanakkor P. Rácz István házfőnöksége idején zálogon vagy adásvétel útján megkezdték a rendházzal és a kápolnával szomszédos szántók és kaszálók megszerzését. P. Újhelyi Athanáz 1722-ben érkezett Illyefalvára, és közel egy évtizeden keresztül vezette a rezidenciát. Az ő idejében építettek új kőtemplomot étfalvi Gidófalvi Gábor és Hollaki Jánosné Szotyori Ilona költségén, amelyet 1723-ban szenteltek fel.
P. Marton Hilarion házfőnöksége idején (1733–1741) megerősödött a pálos misszió. Jótevőik száma jelentősen megnőtt, az 1730-as évek második felétől pedig tudatos birtokszervezés járult hozzá a rendház gazdasági fellendüléséhez. Az új házfőnök létrehozta a rendházat kiszolgáló és fenntartó birtoktestet, valamint gondoskodott a fizikai munkát elvégző szolgákról és jobbágyokról is úgy, hogy ezzel egy időben az erdélyi törvényekkel, ezen belül is a székely rendtartásokkal is meg kellett ismerkednie. A Magyarországról érkező pálosok földbirtokosként való viselkedése ugyanis gyakran súrlódásokhoz vezetett.
A bő évtizedre nyúló átmeneti időszakot követően a század közepén, P. Nagyidai Mihály első rendházfőnöksége (1754–1755) idején az illyefalvi pálosok újabb építkezésekbe kezdtek: a rendház birtokán, a temető fölötti telken új templomot emeltek a Fájdalmas Boldogasszony tiszteletére, amelynek költségeit nagyszabású anyagi összefogás biztosította. Tevékenységükhöz köthető a sepsiszentgyörgyi plébánia újjászervezése is. A szék Illyefalvához közeli, kálvinista többségű központjában a székely határőrezredek megszervezése, a huszárezredi parancsnokság felállítása nyitotta meg a katolikus egyházi élet felélesztését. A feladatra 1762-től kezdődően a pálosok kaptak megbízást, és az ezredparancsnok lakhelyének udvarán Szent József tiszteletére emelt kis fakápolna igazgatását egészen 1768-ig ellátták. A plébániák újjászervezésével a 18. század második felében a háromszéki pálos misszió folyamatosan teret vesztett, az 1770-es évek végétől már csak egy állandó lakója volt az illyefalvi rendháznak. Utolsó jelentős megvalósításuk a harangtorony felépítése volt 1778-ban, amely számára néhány évvel korábban harangot is öntettek.
A rend magyarországi feloszlatását (1786. február 6.) követően P. Burján Lőrinc, az utolsó illyefalvi pálos atya püspöki hozzájárulással helyben maradt, és a század végéig világi papként szolgált. A rendház birtokai a kincstárra szálltak, amely nagy részüket árverés útján értékesítette. Ingóságaik közül az 1701-től vezetett egyházi anyakönyveken és az 1775-ben öntött harangon kívül könyvtáruk egy része maradt a plébánia tulajdonában.
A rendház könyvei
A rezidencia könyvgyűjteményét feltehetően P. Bencsik Márton alapozta meg az 1710-es évek közepén, maga is több kötettel gazdagítva azt. A rendház legkorábbi tulajdonosi bejegyzése 1716-ból ismert, és a rendház könyveiről vezetett katalógus létéről tanúskodik. A pálos rend szabályzatai alapján a kolostori könyvtárak gondozója, a könyvjegyzékek vezetése a mindenkori házfőnök feladata volt. Így történt Illyefalván is, ahol a század második feléből (1755, 1763, 1768, 1775) származó könyvbejegyzések a gyűjtemény folyamatos gyarapodását, valamint a katalógus vezetését igazolják. Az erdélyi vagy magyarországi rendházak valamelyikéből érkező rendtagok általában két-három évet töltöttek a székelyföldi misszióban, a könyvtár legfontosabb gyarapodási tényezőjét ők, az általuk hátrahagyott magánszemélytől vagy valamelyik rendházból kölcsönzött könyvek jelentették. Az illyefalvi könyvanyagba bekerültek más rendházak, esetenként más szerzetesrendek (jezsuita, ferences) könyvei is. A gyűjtemény a vidék katolikus főnemessége jóvoltából is gazdagodott (árapataki Geréb József, szentiványi Henter Gáspár, zabolai gróf Mikes Antal). A nyolc és fél évtizeden át működő illyefalvi rendház könyveinek túlnyomó részét a missziós tevékenységben hasznosítható prédikációs irodalom, a lelkiségi, teológiai és aszketikus művek alkották. A szerzőség tekintetében a jezsuita irodalom túlsúlya érvényesül. A pálosrendi irodalmat Csúzy Zsigmond mellett Dónyi Gellért és Kollenicz András, valamint Ferdinand Meislseder képviseli. Az ókori szerzők és egyházatyák, püspökök és világi teológusok mellett ugyanakkor további szerzetesszerzők munkái is megtalálhatóak. A kötetek többsége 18. századi nyomtatvány, kisebb részt 17. század végi vagy az említett század első feléből való. Legnagyobb számban a nagyszombati jezsuita egyetemi nyomda 1691–1762 közötti kiadványait találjuk meg. Mellette több kötet származik augsburg-dillingeni, bécsi, kassai, pozsonyi, prágai, velencei, antwerpeni, bambergi, drezdai, kölni, olmützi nyomdákból. A hazai nyomtatványok száma kevés, ezzel együtt a magyar nyelvű nyomtatványok száma is csekély, elsősorban Kassán, Nagyszombatban, Pozsonyban és Egerben megjelent prédikációgyűjtemények.
A tövisi, tordai és nagyváradi rendházak könyvtárához hasonlóan pálos rendtörténeti munkák (pl. Benger, Orosz) is maradtak Illyefalván. A jogi, államtudományi, világi és egyháztörténeti, orvosi vonatkozású művek hiánya azzal magyarázható, hogy ezekhez a környékbeli főnemesi könyvtárakból hozzájuthattak.
Az illyefalvi pálos rendház tulajdonosi (possessori) bejegyzéssel ellátott könyvei közül jelenleg 62 kötetet tartunk számon. Az egykori könyvgyűjtemény pontos rekonstruálása a 18. századi katalógus hiányában bizonytalan, köteteinek száma a 19. századi adatok (vizitációs jegyzőkönyvek) alapján 80–100-ra tehető.
Csáki Árpád
Pálos misszió Háromszéken a 18. században. Az illyefalvi rendház és könyvei, Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 2013 (Székelyföldi könyvgyűjtemények 1.)
A Pálos misszió Háromszéken a 18. században című konferencia, kiállítás és könyvbemutató a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban pénteken 18 órakor kezdődik.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2013. február 20.
Corlatean: a magyar nagykövet ne beszéljen etnikai alapú autonómiáról!
Titus Corlatean román külügyminiszter a bukaresti magyar nagykövet kiutasítását helyezte kilátásba arra az esetre, ha Füzes Oszkár ismét etnikai alapú autonómiáról, Románia nemzetállamként való alkotmányos önmeghatározásának módosításáról beszél a nyilvánosság előtt – derült ki szerdán a Rador hírügynökség jelentéséből, amely a román diplomácia vezetőjének egy tévéinterjúját idézte.
Corlateant a Realitatea hírtelevízióban a székely zászló körüli magyar-román vitáról kérdezték.
A román külügyminiszter utalt rá, hogy Magyarország autonómiával kapcsolatos álláspontja nem újdonság Bukarest számára, de szerinte egy nagykövet nem szólhat bele abba, hogy a fogadó országnak mi a teendője.
„Az alkotmánymódosításról beszélhetünk a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ), és ezt meg is tesszük, de ezt egymást közt beszéljük meg, nem másokkal" – mondta a román külügyminiszter. Füzes Oszkár nagykövetet a zászlóvita kirobbanásának napján szólaltatta meg több román hírtelevízió. A diplomata közölte: ha a székelyföldi magyarok autonómiát kérnek, Magyarországnak kötelessége támogatni törekvésüket. Arra a felvetésre, hogy Székelyföld nem egy hivatalosan elismert régió Romániában, a nagykövet úgy reagált: csak azt javasolhatja, hogy tegyék azzá. Mikor azt kérdezték tőle, szerinte változtatásra szorul-e a nemzetállam-meghatározás a román alaptörvényben, Füzes Oszkár azt mondta: léteznek demokratikus intézmények Romániában az alkotmánymódosítási vita lefolytatására, és sok sikert kíván munkájukhoz.
Titus Corlatean román külügyminiszter a diplomáciai szokásjog megsértésével vádolta Füzes Oszkárt televíziós szereplései miatt, hozzátéve, hogy újabb hasonló „megszólalás" a kiutasítását fogja eredményezni. Martonyi János külügyminiszter még aznap közölte: a bukaresti magyar nagykövet semmi olyat nem mondott a székelyföldi autonómia kérdéséről, ami ne lenne azonos a kormány álláspontjával.
Kedd esti tévéinterjújában Titus Corlatean ismét felvetette, hogy Bukarest a magyar kormány választási manőverének tarja a székelyzászló-ügyet, amely a Romániában élő magyar állampolgárok voksainak megszerzését célozná. Úgy vélekedett: sántít az a párhuzam, amelyet Budapest a román és magyar könnyített honosítás között próbál megvonni. Corlatean szerint az a lényegi különbség a Moldovai Köztársaság román állampolgárságot szerzett polgárai és a magyar könnyített honosítás kedvezményezettjei között, hogy Románia nemzetiségtől függetlenül kínál állampolgárságot egykori polgárainak, illetve azok leszármazottainak, míg Magyarország szerinte az etnikai elvet érvényesíti.
A Realitatea a román külügyminiszterrel készült interjú során egy felmérést is ismertetett: az Avangard közvélemény-kutató intézet országos körkérdésén részt vevők 15 százaléka szerint indokolt, 73 százaléka szerint pedig nem indokolt a székely zászló kitűzése a romániai közintézményekre. A műsorvezető szerint a felmérés 2,4 százalékos hibahatárral készült. Romániában a legutóbbi népszámláláson a lakosság hat és fél százaléka vallotta magát magyarnak. MTI
Erdély.ma,2013. február 20.
Interjú Tőkés István nyugalmazott teológiai professzorral
1916. augusztus 8-án született a háromszéki Málnás községben. A kolozsvári Református Teológiai Fakultáson szerez diplomát 1938-ban, majd Németországban és Svájcban képezi magát. Vásárhelyi János püspök hívására tér haza. 1940-től püspöki titkár, 1945-től az Erdélyi Református Egyházkerület egyház-igazgatói, előadói tanácsosa. 1957-ben az egyházkerület generális direktorának, 1974-ben főjegyzőjének választják. 1973 októberétől a kolozsvári protestáns teológián a református újszövetségi exegézis és bibliai teológia professzora. 1983-ban külső nyomásranyugdíjazzák.
– Amikor március 14-én átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, azt mondta, nem tartja dolgának, hogy önmagáról beszéljen. Baj, ha én most mégis Önről faggatnám?
– Én azt gondolom, amit az Úr Jézus Krisztus mondott: „haszontalan szolgák vagyunk, mert amit cselekednünk kellett, azt cselekedtük.” Ezt szívemből mondom.
– Ön 1916. augusztus 8-án született a háromszéki Málnáson, ami akkor még Magyarország keleti peremvidéke volt, de augusztus 27-én következett a román betörés, amely leginkább éppen a Székelyföldet veszélyeztette. Kellett menekülniük?
– Igen. Én akkor háromhetes voltam. A szüleim Kolozsvárra hoztak, itt is kereszteltek meg. Ott található a nevem az alsóvárosi anyakönyvben. A román csapatokat aztán német segítséggel kiűzték Erdélyből. Jól emlékszem, beszédtéma volt a családban, hogy a házunkban egy német tiszt volt elszállásolva. Amikor távozott, levelet hagyott hátra, hogy jól érezte magát, és mindent nagyon köszön.
– Középiskolai tanulmányait Sepsiszentgyörgyön végezte. Milyen szellem uralkodott a 20-as, 30-as években a Székely Mikó Kollégiumban?
– Az egy hagyományos világ volt a maga szigorú rendjével. Szeptemberben bevittek, és ott voltunk karácsonyig, aztán kezdődött megint a tanulás és tartott húsvétig. Közben a családunkkal nem is találkoztunk. Olyan közösségi tudat alakult ki ezekben az években, amit később sem az egyetemi évek alatt, sem a külföldi tanulmányok során nem tapasztaltam. A háromszékiségnek is volt valami különös íze. Sokat tréfálkoztunk, de a tanárainkat tiszteltük, szerettük.
– Mindez a berendezkedő román adminisztráció korában történt.
– Ennek annyi jele volt, hogy a Református Székely Mikó Kollégium nyilvánossági jog nélkül maradt. A kollégium nem adhatott diplomát, az érettségire Brassóba kellett jelentkeznünk. Ott ismeretlen tanárok előtt románul kellett vizsgáznunk. Nem voltak előre megszabott tételek, azt sem tudtuk, hogy mit kérdeznek. De sikerült.
– Lelkészcsaládban született. Természetes volt, hogy folytatja a hagyományokat, és lelkésznek tanul?
– Az biztos, hogy hatással volt rám az, ahogy édesapám a lelkipásztorságot szemlélte. Mehetett volna városra, de ő 40 éven át Málnáson szolgált. Azt mondta, oda rendelte az Úr, és ott maradt. Olyan közösségi élet alakult akkor ki a falvakon, amelynek ma nyomát még Kolozsváron sem látom. Az emberek gyakran emlegették: Trianon utáni világban élünk. Az egyháznak pedig rendkívül fontos szerep jutott a lelkiség kialakításában. A magyarság és az egyház élete valahogy összefonódott. Egyszer Kós Károly mondta nekem: „nézz ide, fiam, én minden vasárnap ott vagyok a templomban, de nehogy azt hidd, hogy olyan fene hívő ember lennék, csak tudom, hogy a református egyház nélkül Erdélyben nincs megmaradás.” Az volt a közszellem, hogy nekünk a népet kell szolgálnunk, és a népet lelkipásztorként lehet a legjobban szolgálni.
– A 30-as évek végén Németországban, majd Svájcban tanult. Megtörténhetett volna, hogy ott éli le az életét, ha nem hívják haza 1940-ben püspöki titkárnak?
– Még csak véletlenül sem merült fel a kint maradás gondolata. A fordítottja annál inkább. Vágytam haza.
– De hát ebben az időben született Makkai Sándor püspök híres levele, hogy nem lehet kisebbségiként élni Erdélyben. A püspök át is telepedett Magyarországra.
– Az egész erdélyi közvéleményt erősen foglalkoztatta Makkai Sándor esete. Mindenki elítélte őt. Az volt a köztudatban, hogy itt kell maradni Erdélyben, és a püspök rosszul teszi, ha elmegy. Az volt az általános nézet, hogy akinek már egy pár holdas földje van, az maradjon, és éljen itt. A falu pedig abban az időben a magyarságnak a termőtalaja volt.
– Ön mégis a városban, Kolozsváron élte le az életét.
– Svájcban tanultam, amikor Vásárhelyi János püspök levélben kérdezett, hogy akarnék-e püspöki titkár lenni. Elfogadtam a felkérést, és a püspöki titkárság ráállított egy pályára. A falusi életre voltam beállítva, a feleségem is gyakran felvetette, hogy nyugodtabb lenne az életünk egy falusi közösségben. Engem azonban megválasztottak ennek-annak, magántanári képesítést, doktorátust szereztem, és jólesett, hogy figyelembe veszik olykor a véleményemet.
– Éppen abban az időszakban dolgozott a református püspökségen, amikor megszilárdult az ateista, kommunista hatalom. Épp az Ön fia, Tőkés László állapította meg a szekusdossziéi áttanulmányozása után, hogy a Ceauşescu-diktatúrában mindkét református püspökség a Szekuritáté fiókintézményeként működött. Hogy élte meg a kommunista hatalom durva beavatkozását?
– Megjelent egy könyvem, amelyben feldolgoztam az erdélyi református egyház életét 1944-től 1989-ig. Ebben is leírtam: az egyháznak és a Szekuritáténak a történetét nem lehet elválasztani. Ez volt életem nagy kérdése, hogy miként lehet megélni a román kommunista világban úgy, hogy ne adjam fel a hitéletemet, a magyarságomat. Egyszer Vásárhelyi János püspökkel Bukarestbe utaztam, és elmondtam neki: a köztudatban az él, hogy ő szinte-szinte árulója a református egyháznak, Márton Áron, a római katolikus püspök viszont a nehéz helyzetben is helytáll. Ő azt mondta: „nézz ide, fiam, nekem püspökként a református lelkészekre és családjukra is tekintettel kell lennem. Márton Áronnak és a lelkészeinek nincsen családja. Ő ezt a felelősséget nem viseli a vállán.” Azt mondta, bárcsak eljönne az az idő, amikor felelősségre vonják a döntései miatt. Úgy vallotta, a romániai egyházi élet az ortodoxok kezében van, és a református egyház úgy maradhat meg, ha azt teszi, amit az ortodox egyház. De kemény küzdelmet is folytatott a vallástanítás ügyében, a könyvtárak, a levéltárak átadása, az iskolák államosítása dolgában. Persze sikertelenül.
– Csak a cölibátuson múlt volna, hogy a Márton Áron vezette római katolikus egyház jobban viselte a gyűrődést?
– Borotvaélen hánykódott az ember, hogy egyfelől a hitének és a magyarságának eleget tegyen, de az állammal se bocsátkozzék reménytelen küzdelembe. 1948-ban a református, a lutheránus és az unitárius püspökök a görögkeletiekkel együtt aláírták az egyezséget az állammal. Márton Áron erre nemet mondott. A katolikus papság sorában az a tudat is erőt adhatott, hogy mögöttük van Márton Áron, a püspök mögött pedig ott áll a római pápa. Hiába nem volt konkordátum a katolikus egyházzal, a pápára mégis tekintettel volt a hatalom. Ezután kell eldönteni, hogy bűnösök voltak-e a református egyház vezetői, vagy megfelelően igazodtak a helyzethez. Az biztos, hogy 1948-tól az állam beavatkozott az egyház életébe, 1960 után pedig Nagy Gyula püspök egyenesen a Szekuritáté embere volt.
– Ön nyolc gyermek édesapja. Milyen körülmények között éltek, amikor a nagycsaládot vállalták?
– Mi a feleségemmel már az esküvőnk előtt úgy tekintettük, azért fogunk megházasodni, hogy gyermekeink legyenek, hogy dolgozzunk a népünkért. Számomra a 127. zsoltár volt az eligazító. „Az anyaméh gyümölcse: jutalom.” Most a gyermekeim, unokáim családjában azt mondják: egyél drágám, vigyázz magadra, nehogy legyengülj. Nálunk az volt a jelszó: annyit egyél, hogy jusson a másiknak is. Voltak idők, amikor csak szilvaízes kenyeret tudtunk adni a gyermekeknek, a nyomorúságos világban küzdeni kellett az életért. A feleségem sokszor mondta, 72 hónapon át volt állapotos, az anyaság volt a foglalkozása. Mégsem volt kérdés, hogy esetleg valamit másképpen kellett volna tenni. Minden gyermekemben megvolt a tisztelet eme magatartás iránt, de a példát egyik sem vitte tovább.
– Kopp Mária magatartás-kutató szerint immár tudományosan is bizonyított: a harmonikus családi viszonyok meghosszabbítják az életet. Benne van István bácsi 95 évében a család?
– Nem a nagycsaládi eszme vezetett. Nem a nagycsalád adott hozzá az élethez, hanem a hit alakította ki a nagycsaládot. A nagycsalád a jutalom volt. Nem győzöm eleget vádolni az egyházat azért, hogy nem képviseli ezt a lelkiséget. Ha pedig az egyház nem képviseli, ugyan ki képviselhetné? Egyszer egy televíziós vitát hallottam erről, és tetszett Csoóri Sándor álláspontja. Leültem, és egy levélben megírtam neki, miként látom az erdélyi demográfiai kérdést. Le is közölte a levelemet a Hitelben.
– Ebben Ön azt is kifejtette: nem lehet megmenteni egész Erdélyt. Szűkíteni kellene a területet, amelyre a magyar intézményeket telepítik, amelyre a magyar tőkeáramlás irányul.
– Igen. A levél megírása óta még határozottabban állítom: nekünk nincs mit keresnünk az egész erdélyi területen. Ki kell jelölni földrajzilag is egy olyan területet, amelyikbe az anyaország mindent belead. Üljenek össze a demográfusok, a filozófusok, a papok, és mondják meg, melyik az a terület, ahol a Székelyföldtől a határig még erdélyi magyar életet lehet építeni. A határokat persze nem lehet megváltoztatni, de el kell érni, hogy ez a terület afféle nyúlványa legyen az anyaországnak. Olyan világot kell ezen a területen kialakítani, ahová Budapestről is szívesen költöznek az emberek, hogy ne csak innen áramoljon oda a lakosság.
– Lemondana erdélyi területekről?
– Én Fogarasról például lemondanék. Azt mondanám az ott élő magyaroknak: nagyon szeretlek benneteket, de költözzetek ide. Ha ott maradtok, ekként foglak tovább szeretni, de ezt az ajtót a felséges úr becsukta. Ahhoz pedig, hogy a gondolat érlelődjék, beszélni kellene róla. Meg kellene nézni, hol vannak a magyar élettér természetes határai. Ki kellene jelölni azt a területet, amelyiken azt mondhatjuk: van magyar jövendő. Most sehol nincs magyar jövendő; még a Székelyföldön sincs. Sepsiszentgyörgyön gyermekkoromban még a macska is magyarul nyávogott. Most, ha jegyet kérek a vasútállomáson, azt mondják: poftiţi. Én megéltem azt az időt, amikor Kolozsvár lakosságának a 80 százaléka magyar volt, most pedig rongyos 18 százalékon vagyunk. László fiamnak is mondtam, de ő leintett, hogy ez egy álom.
– Szokott vele vitázni?
– Három évvel ezelőttig vitatkoztam olykor, de annyira élesen szembekerültünk egymással, hogy felhagytam a vitákkal. Miért vesszek össze a fiammal, ha neki más a véleménye? Azt azonban neki is látnia kell, hogy a mai erdélyi élet a magyarság sorvadásának a világa. És ezt a sorvadást nem akarjuk észrevenni. Akár a saját családomra gondolva is állítom, hogy vígan megyünk tönkre. Hitből kellene élni. Ott nincsen árulás. De sajnos ezt a szellemet az egyházainkban sem látom. A református lelkészek is csak prédikálják, hogy az anyaméh gyümölcse jutalom, aztán fütyülnek rá.
– No persze a sok gyermek sok aggodalmat is jelenthetett. Nem voltak olyan pillanatok például 1989-ben, amikor azt kívánta, László fia ne feszítse tovább a húrt, mert az életét veszélyezteti? Került-e ellentmondásba a szülői féltés annak a tudatával, hogy László igaz ügyet képvisel?
– Lászlót mindenki féltette. Az a gondolat is felmerült a családban, hogy okos dolog-e feszíteni a húrt. A Panoráma-interjú előtt nem gondoltunk arra, hogy bántódása eshet. Azután azonban már arra is kellett gondolni, hogy cudarul fellépnek ellene, hogy esetleg letartóztatják. Őt azonban senki nem vádolta azért, amit tett. Nem mondta senki neki, hogy ne csináld tovább. Én pedig a legkevésbé. Az édesanyja is azt mondta, ha letartóztatják Lászlót, akkor is mellette kell állni. A család részéről minden támogatást megkapott, és lehet, ez is tartotta benne a lelket a nehéz időkben.
– Változott-e az István bácsi szemlélete e hosszú élet során? Bölcsebbnek érzi-e magát most, mint mondjuk 45 éves korában?
– A fontos kérdésekben nem változott az álláspontom, de a mai gondolkodásommal pár kérdésben változna a szemléletem. Ma másképpen látom azt a modus vivendit, amelyet az egyház a kommunista román állammal kialakított. És bizony az egyházon belül nekem is volt beleszólásom a dolgok alakulásába. Én is azt mondtam, hogy élni kell, és ha már a görögkeletiek megegyeztek az állammal, nekünk is bele kell illeszkednünk a rendbe, nem fordíthatjuk a feje tetejére az egész világot. Ma már nem biztos, hogy ezt képviselném.
– Felró magának valamit?
– 1948-ban még nagyon fiatal voltam, és az egyházon belüli befolyásom sem volt túlságosan nagy, de a későbbi időkben biztosan lehetett volna többet vállalni. A mai bölcsességemmel, a mostani eszemmel határozottabban képviselném azt a gondolkodást, amit akkor csak úgy mutyiban képviseltünk. Szókimondóbb lennék, többet vállalnék. Bizony, több lehetőséget lehetett volna találni az igazi ügy képviseletére.
Szerző: Gazda Árpád/Krónika
szatmari-monitor.ro,2013. február 20.
Márton Áron
Kettős ünnep van az egyházmegyénkbe, mondta Ft. Kovács Sándor főesperes. Marosvásárhelyen ünnepelték Léstyán Ferenc vikárius, főesperes – plébános születésének 100. évfordulóját.
Kolozsváron a Római Katolikus Szent Mihály Plébánia szervezésében ünnepi megemlékezést tartottak Márton Áron püspökké szentelésének 74. évfordulója alkalmából. Az ünnepi rendezvényt a Római Katolikus Nőszövetség előadótermében tartották. Ezt követően a templom-kertben koszorút helyeztek el Márton Áron szobránál. A Szent Mihály templomban ünnepi misén emlékeztek a nagy püspökre.
„A hegy lábánál nőtt domb”
Ft. Kovács Sándor főesperes előadásában Márton Áron személyiségét dr. Jakubinyi György érseknek, 1980-ban írt, a Hegy című írása alapján mutatta be. Ez az írás az akkori körülmények között nem jelenhetett meg, csak 1996-ban. (Megtalálható a „Márton Áron emlékkönyv születésének 100. évfordulóján”- című kötetben, melyet dr. Marton József szerkesztett). Jakubinyi György a püspök halála után írt nekrológ bevezetőjében kiemelte: „A hegy lábánál nőtt domb- így nevezte magát Márton Áron püspök, ilyennek érezte magát nagy elődjével, gróf Mailáth Gusztáv Károly püspökkel szemben, amikor átvette az egyházmegye vezetését. De most már szemünkben ő lett a hegy, sőt a szikla- amint idézi elődje mondását dr. Jakab Antal erdélyi püspök.”
Kovács Sándor szerint a hegy hasonlat találó. A hegy olyan, mint a szeretet, mégis adakozó. Felidézte Márton Áron püspök életének legfontosabb mozzanatait. Ember- közelbe hozta a nagy püspök személyiségét, kiemelve a következetességét, a totalitárius diktatúrával szembeni kritikus magatartását, annak ellenére, hogy tudatában volt a következményeknek. Nem alkudott meg a hatalommal szemben, hanem védte a katolikus egyház érdekeit.
1924-ben pappá szentelték. Papi állomáshelyein megismerte a katolikus hívők problémáit, a szórvány gondjait. Kapcsolatban került minden társadalmi réteggel.
1938-ban nevezték ki püspöknek. A püspöki szentelés a Kolozsvári Szent Mihály templomban történt.
1944-ben tiltakozott a zsidók elhurcolása ellen. A kolozsvári Szent Mihály templomban felemelte szavát a nácizmus nézetei ellen. 1948-ban tiltakozott a görög katolikus vallás betiltása, az egyházi vagyonok államosításával szemben. 1949-ben Bukarestbe történő utazása során letartóztatják. Bírósági döntés alapján életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik. 6 esztendei börtön évet élt át. Meghurcolják Jilava, Nagyenyed, Máramarossziget, Malmaison börtöneibe. Minden sínylődése ellenére, hitében nem törik meg. Kínzóival nem alkudott meg.
1955-ben kiszabadult a börtönből, s visszatérhetett a püspöki székhelyére.
Személyisége új lendületet jelentett az egyház számára.
Újrakezdte a pasztorális tevékenységet, bérma-utakat szervezett, hogy meglátogassa egyházmegyéjét. A nép lelkesen fogadta, ünnepelte a börtönből kiszabadult püspököt. A népszerűsége zavarta az állami hatóságokat.
1956-ban behívták a gyulafehérvári rendőrségre. Közölték vele, megvonják működési engedélyét. Megtiltották, hogy elhagyja a püspöki palotát. Úgy vélték, hogy jelenléte „zavart keltett az emberekben”. Rendkívül leszűkítették a mozgásterét, amely csak a püspöki székházra, az udvarra, a kertre, a székesegyházra terjedt ki.
Ez a „palotafogsága” 11 évig (1956-1961) tartott.
A palotafogságának feloldása Franz König bécsi bíborosnak Romániában való látogatásával volt kapcsolatban. Franz König a román ortodox egyház illetve a bukaresti pátriárka meghívottja. Azzal a feltétellel fogadta el a meghívást, ha lehetősége lesz találkoznia Márton Áron püspökkel.
Mivel kényszerlakhelyét Márton Áron nem hagyhatta el, az illetékes hatóságok elrendelték, autóval hozzák Bukarestbe. Visszaadták a polgárjogait. A püspök úr afelől érdeklődött, melyek szabadságának feltételei, ugyanis ő feltételeket nem fogad el. A válasz az volt, hogy „elfogadják, ahogy van”. Ismét elindult bérma-útjára.
1976-ban a Gyulafehérvári székesegyház zsúfolásig megtelt, Márton Áron püspök utoljára szentelt fel papokat.
Márton Áron Erdély 79. püspöke volt (1938-1980). Élete, helytállása a történelem viharos évtizedeiben, nyitottsága példaértékű a következő nemzedékek számára.
A Keresztény szó 2013. februári ünnepi száma Márton Áron püspök személyiségét mutatja be dokumentumok, visszaemlékezések, posztumusz portréfilm, interjúk alapján. A borítón: In memoriam Márton Áron, Szőcs Zsolt fotómontázsa. A hátoldalon részletet olvashatunk Bajor Andor „Nem mi választjuk ki szentjeinket” című szabad-versből.
Találkozásom Márton Áron püspök úrral
Amikor jelezték, Márton Áron püspök urat fényképezhetném, egy hónapi válaszadási időt kértem, ami azért kellett, mert ez alatt, beültem a könyvtárba, áttanulmányoztam a püspökké szentelésével kapcsolatos sajtóanyagot, olvastam, miként tiltakozott a náci atrocitások ellen. Olyan embereket kerestem fel, akikkel együtt raboskodott a szamosújvári, máramarosszigeti börtönben, ahol viselkedésével az őrök elismerését és tiszteletét is kivívta. Az olvasottak, de a hajdani börtöntársak elmondása alapján, kialakult bennem egy Márton Áron kép, ami a találkozásunk pillanatában mégis széjjelfoszlott. Képzeletemben robosztusnak láttam. Ezzel szemben egy nagyon kedves, acélos kék, vesébe látó szemű bölcs tekintetű, sokat látott és sokat átélt, egyszerű idős ember nyújtotta felém kezét. Úgy adott kezet, hogy a kézfeje szabadon maradt. Első mondataiból éreztem, mindent tud rólam. De nem csak rólam, hanem mindarról, ami a falakon kívül van. Hihetetlenül jól volt informálva. Úgy beszélgettünk, mintha évek óta ismernék egymást. Éreztem, a legnagyobb nyíltsággal, őszintén beszélhettem, kérdezhettem, azt, ami érdekelt. Jó volt vele lenni. És mikor? Abban a korban, amikor tájainkon nagyon kellett ügyelni arra, kivel állunk szóba, és mit mondunk. Talán édesapámmal és édesanyámmal beszélhettem ilyen nyíltan és őszintén. Ő maga elmesélte, hogyan lőttek rá. Hogyan kapott a golyó gellert. Előkerült a fényképezőgép, egy kétaknás, tükörreflexes Rolleiflex. Képmérete 6X6 cm. Kérdezte, mit kell, csináljon. Mondtam, semmit. Saját dolgozó szobájában beszélgessünk tovább, én időnként a kioldó gombot megnyomom. Kollaboráló magatartása volt. Mielőtt elváltunk volna, arra kértem: szeretném személyesen átadni a kész képeket, amelyek, megmondtam, mikor lesznek készek. Előzőleg, a beszélgetésünk alatt azt is megígértem, amíg él, a felvételekből kereskedelmi árut nem készítek. Ezt betartottam.
Aki vitt Gyulafehérvárra, az a személy hozott vissza Kolozsvárra is, egy számomra felejthetetlen nyári napon.
A kész, kabinet nagyságú képeket borítékba téve adtam át neki, aki ugyanolyan közvetlenséggel fogadott, mint első alkalommal.
Átadtam a kinagyított képeket tartalmazó borítékot. Egyenként vette ki a képeket. Mindeniket figyelmesen megnézte. Majd rám nézve a következőket mondta: „Hát fiam, ennél jobb képet nem hiszem, hogy ebben az életben tudnak készíteni rólam. Nagyon örvendek, hogy veled készíttettük ezt a képsorozatot!
Ebédeljünk megint együtt.” Bevitt a magán kápolnájába és azt mondta: „Tudom fiam, református vagy. Te csak ülj le, én, majd imádkozom helyetted is.”
Csomafáy Ferenc
erdon.ro2013. február 20.
Tiltakozó aláírásgyűjtés Szász ellen
A Kárpát-medencei Képviselők Fórumának (KMKF) zárt ajtók mögött tartott pénteki üléséről naponta szivárognak ki információk. Az Országházra ez alkalommal kitűzött székely zászló a magyar-román államközi viszonyt feszítette pattanásig.
Az erdélyi magyar közhangulatot viszont azt háborította fel leginkább, hogy a tavaly ősszel bejelentett Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője, Szász Jenő a nemzetstratégia céljai között a szórványban élő magyarok irányított kitelepítésének gondolatát is felvetette. A tiltakozó aláírásgyűjtés kezdeményezőjét, Magyari Nándor szociológust, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanárát kérdeztük.
- Mi elleni tiltakozásképpen indította ezt az aláírásgyűjtést? Az intézetet, az elképzelést vagy a személyt kifogásolja?
- A miért mögött kettős indíték van. Egyfelől úgy gondolom, hogy a szakmai tiltakozás a társadalomtudományos kutatásokért vállalt felelősség része kell hogy legyen. Megértem én sok kolléga hallgatását, hiszen a jelenlegi magyar kormányt valamelyest is ismerve a tiltakozás munkahelyek, kutatói állásokat és erőforrások megvonását vonhatja maga után, és ezért nem kockáztatnak. De meggyőződésem, hogy az a gesztus, amivel a miniszterelnök egy szakmán kívüli, kétes hírnevű, lényegében bukott erdélyi politikust, egyfajta - a társadalomkutatási területet felügyelő - komisszárnak nevezett ki, megalázó a szakmára nézve és nemcsak arra. A miniszterelnök egyszemélyes döntése olyan területet juttatott Szász felügyelete alá, amin egyébként érdemes kutatóintézetek, hiteles és a tudós közösség által elismert kutatók dolgoznak évtizedek óta, nemcsak Magyarországon, de határon túl is. Ráadásul nagyon nehéz anyagi körülmények között. Miközben a felsőoktatásból pénzeket vonnak ki, állásokat szüntetnek meg, egy kalandorra és az általa gründölni próbált áltudományos intézetre, kétes kimenetelű projektjei finanszírozására komoly költségvetési pénzeket fordít a kormányzat. A másik, ennél általánosabb vonatkozás, ami ellen a tiltakozás irányul az a mérhetetlen farizeizmus, vérlázító manipuláció, ami a mai magyar kormány "nemzetpolitikáját illeti", és amiről Szász Jenő - zárt ajtók mögött - szólt az KMKF ülésén. És itt nem csak arra a rossz emlékű és tarthatatlan "ötletre" gondolok, hogy "kontrollált területfeladás", vagy szórványkitelepítés (akár Magyarországra, akár a Székelyföldre), hanem arra is hogy például a könnyített honosítást is a "szülőföldön való megmaradás" eszközeként tüntetik fel. Ha a magyar kormányzat eldöntötte, hogy határonkívüli magyarokkal akarja pótolni a népességhiányt azt tegye nyíltan és átlátható módon, s ne áltasson bennünket a "szülőföldön való boldogulás maszlagjával", igaz hogy lehetőségeink korlátosak, de nem vagyunk hülyegyerekek.
- Mit szeretne elérni: Szász leváltását, az intézet felállításának mellőzését, netalán gyakorlat módosítását? -Nem gondolom, hogy tiltakozásunk cselekvésre, az intézmény felállításának meggondolására, vagy Szász Jenő eltávolítására, és főként nem a nemzetpolitika megváltoztatására, fogja ösztönözni a kormányt. Nincsenek illúzióim. Viszont úgy vélem, hogy fontos megmutatnunk, nem manipulálhatnak demagóg szövegekkel, nem vagyunk megvezethetők sem a kormányzat sem bábja által. Eszünknél vagyunk még és pontosan látjuk, hogy ki és milyen módon próbál megvezetni. Legvérmesebb reményem - amennyiben sokan csatlakoznak az állásfoglaláshoz - az, hogy végre elindul határon kívül és határon belül egy nyilvános vita arról, hogy elfogadható-e az a "nemzetpolitika", mely a szórványmagyarság "feladását" , a kisebbségi magyarok tömeges Magyarországra való telepítését, vagy országhatárokon belüli, békés (netán erőszakos) áttelepítését tűzi ki célul. Számomra ez a politikai törekvés elfogadhatatlan és szemmel láthatóan mind a történeti tapasztalatra épülő józan ész, mind a európai szabványok ezzel ellentétes megoldásokat támogatnak. Meggyőződésem, hogy nagyon sokan egyetértenek velem, a felhívás pedig lehetőséget teremthet, hogy egy ilyen meg nem spórolható nyilvános vitába bekapcsolódjanak.
A cáfolat cáfolata
Vasárnap még cáfolta, hétfőn már elismerte a romániai magyar sajtónak Szász Jenő a Nemzetstratégiai Intézet felkért elnöke, hogy a zárt KMKF ülésen "kontrollált visszavonulás" és az "önkéntes területfoglalás" lehetőségéről beszélt a szórványközösségek megmaradásának alternatívájaként. A politikus azután ismerte el mindezt, miután az ülésről tiltakozásképpen kivonuló RMDSZ-es képviselő, Márton Árpád vállalta a sajtónyilvánosságot az ügyben. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Toró T. Tibor hétfőn még azt mondta, az RMDSZ rosszindulatúan félreértelmezi Szász szavait, de tegnap Tőkés László sajtótitkára révén közölte: még elméleti lehetőségként sem ért egyet azzal, hogy a szórványmagyar közösségek számára a helyben maradás ösztönzése helyett a kitelepítés jelentené az alternatívát.
Pártelnökként jön Budapestre Ponta
Március 9-én, az MSZP meghívására Budapestre látogat Victor Ponta. A román kormányfő, aki egyben a Bukarestben kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, a magyar szocialisták évértékelő rendezvényére érkezik. Ezt maga jelentette be egy televíziós műsorban, amelyben a székelyzászló-ügy kapcsán kérdezték. Ez alkalommal Ponta hangsúlyozta, nem akar a politikai nyilatkozatok csapdájába esni, mert azzal csak "Orbán Viktor miniszterelnöknek és Németh Zsolt külügyi államtitkárnak szerezne örömet". Egy nappal korábban viszont kemény politikai nyilatkozatot tett a román miniszterelnök, amikor azt mondta, hogy szerinte semmilyen probléma nincs Románia és Magyarország között, csak a Fidesznek fűződik belpolitikai választási érdeke a székelyzászló-ügyhöz. "A Fideszt lényegében nem érdekli, mi történik Romániában, az sem, hogy mit tesz vagy nem tesz a romániai magyar közösség, őket az érdekli, hogy szavazatokat nyerjenek a magyarországi választásokon - mondta
A budapesti látogatás kapcsán a román politikus úgy fogalmazott: "Március 9-én az MSZP meghívására Budapesten leszek, hogy arról beszéljünk: a magyar, a román, a szlovák és a szerb nép között nincs valódi probléma, annál is inkább, mert mindannyian európai polgárok vagyunk. Csak a szélsőséges és demagóg politika - és nem is a Fidesz a legszélsőségesebb, ott van nekik a Jobbik -, valójában az használja ezeket a hamis provokációkat". Információink szerint Victor Ponta nem miniszterelnökként, hanem pártelnökként érkezik hazánkba, programjában más találkozó nem szerepel. Ponta tavaly májustól Románia miniszterelnöke, a decemberi parlamenti választáson a mögötte álló Szociál-Liberális Unió kétharmados többséget szerzett. Orbán Viktor miniszterelnökkel még nem találkozott. A magyar kormányfő 2010-es hivatalba lépése óta csupán tusnádi magánprogramja keretében tárgyalt Traian Basescu államfővel, de Ponta elődjeivel - Emil Boc és Mihai Razvan Ungureanu néppárti miniszterelnökökkel - sem találkozott. Kabinetje a közös kormányülések gyakorlatát megszüntette, a román fél és az RMDSZ többszöri szorgalmazása ellenére. Visszavág a román parlament
Noha több párt is kezdeményezte, hogy a román parlament fogadjon el nyilatkozatot a magyar Országházra kitűzött székely zászló miatt, a törvényhozók elvetették az ötletet. A képviselőház házbizottsága egyhangú, elvi döntést hozott arról, hogy a román parlament elé Románia valamennyi megyéjének zászlaját, így a székely lobogót is kitűzzék. A javaslat Valeriu Zgonea házelnöktől származott, aki így kívánt válaszolni Kövér László magyar házelnöknek. Nem egyszerre tűzik ki a lobogókat (Romániában 41 megye van), hanem naponta más megyéé kerül fel a román nemzeti lobogó mellé. Így két székely zászlót is kitűznek, a Hargita és a Kovászna megyéét. A Magyarországon székelyzászlóként használt lobogó Hargita megye hivatalos zászlója.
Gál Mária / Népszava
A tiltakozás támogatói ezt a facebook oldalt hozták létre.
Tiltakozunk Szász Jenő és intézményének eszméi ellen
ÁLLÁSFOGLALÁS A romániai magyar társadalomkutatók és tudósok értetlenséggel és megdöbbenéssel követik az úgynevezett Nemzetstratégiai Kutatóintézet és kinevezett vezetőjének ténykedését, melyről csak nagyon keveset lehet tudni, de ami tudható, az alapvetően sérti a társadalomkutatók deontológiai érzékenységét és végső soron hitelét rontja.
Nem tartjuk szerencsésnek egy új kisebbségi kutatóintézet létrehozását, a meglevő magyarországi és határontúli kutatóintézetek mellett, vagy inkább fölött, különösen nem, amikor kinevezett vezetőjének, mint volt marginális politikusnak semmi köze nincs a társadalomkutatáshoz: politikai komisszár, aki viszont szokatlanul nagy pénzek fölött rendelkezik és zavaros, nem körvonalazott és tudományos értékkel nem bíró projekteket kezdeményez. Következésképpen, Szász Jenő, mint a legfelsőbb magyarországi politikai vezető pártfogoltja, valójában – akarva akaratlanul – kijelentéseivel, felelőtlen ötletelésével kinevezőjét minősíti, illetve neki a szóvivője. Tevékenysége a tudományos közösség szempontjai szerint nem értékelhető, ezért vele semmiféle közösséget nem vállalhatunk. A sajtóban legutóbb megjelent két megnyilvánulása – a Duna-tv interjú, melyben arról mond ítéletet, hogy a határontúli társadalmakban miről nincs tudás, és a kitelepítés egyfajta „gyöngyhalász-elv” szerinti megvalósításának felvázolt terve, melyet a KMKF ülésén, zárt ajtók mögött, ismertetett –, a szélesebb közönség, a határontúli magyar közvélemény felháborodását is kiváltotta. Javasoljuk, éppen ezért a még ki sem alakított intézet felállításának elnapolását, vezetője visszahívását és a rá szánt költségvetési összegek átirányítását a tudományos kutatóintézetek tevékenységének támogatására, nemcsak az anyaországban, hanem a határon túliak számára is. Meggyőződésünk, hogy tudományos kutatások révén megalapozott nemzetstratégia csak az elismert és legitim intézetek és kutatók munkája eredményeként alakítható ki, a politikai komisszárok, csak rontják mindnyájunk esélyeit.
Magyari Nándor László
Kvár, 2013 február 18.
Mária Gál, Ferenc Gróf, Balint-Pataki József és még további 9 személy kedveli ezt.
Népszava,