udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
131894
találat
lapozás: 1-30 ... 98311-98340 | 98341-98370 | 98371-98400 ... 131881-131894
Névmutató:
2013. február 21.
A Gozsdu-vagyon visszaszerzését sürgeti a román ortodox egyház
Intézkedéseket sürget a Gozsdu-vagyon visszaszerzése érdekében a román ortodox egyház kolozsvári érsekségének a zsinata.
A keddi ülésről kiadott közlemény szerint a zsinat tagjai kinyilvánították abbéli elvárásukat, hogy a nagyszebeni székhelyű erdélyi és a temesvári székhelyű bánsági érsekséggel közösen a kolozsvári érsekség tegyen nyilvános lépéseket a Gozsdu-örökség megszerzése és kezelése végett.
A zsinat szerint az örökségnek kizárólag a jól tanuló, de szerény anyagi körülmények között élő fiatalok képzését kellene szolgálnia.
A Mediafax hírügynökség emlékeztetett arra, hogy decemberben Victor Ponta miniszterelnök bejelentette, elemzi a budapesti Gozsdu-vagyon helyzetét, és kérni fogja, hogy vagy a parlament hozzon létre egy vizsgálóbizottságot ebben az ügyben, vagy a kormány ellenőrző testülete és más állami intézmények.
Gozsdu Manó (Emanuil Gojdu) a 19. század második felében sikeres ügyvéd volt Budapesten, és alapítványt hozott létre „a tanulni vágyó magyarországi és erdélyi ortodox román fiatalok" támogatására. Az alapítvány vagyonát 1952-ben a magyar állam kisajátította. A két ország 1953-ban egyezményt írt alá, amelyben kölcsönösen lemondtak mindennemű vagyoni követelésről egymással szemben, de a kilencvenes évek második felében létrehozott nagyszebeni Emanuil Gojdu ortodox alapítvány jogutódként lépett fel, és ezen a címen szerette volna visszakapni a vagyont.
A Gozsdu-vagyonról szóló román-magyar vitát ideiglenesen lezárta a két ország külügyminisztere által kötött 2005-ös megállapodás, mely egy új Gozsdu Közalapítvány létrehozását rögzítette. Ebben a felek vállalták, évente 200 ezer eurós állami költségvetési támogatást juttatnak az alapítványnak, amely ösztöndíjakkal, csereprogramokkal, a Gozsdu Manó Emlékmúzeum és Stratégiai Partnerségi Intézet létrehozásával szolgálta volna a magyar-román közeledést.
A megállapodást ratifikáló bukaresti kormányrendeletet azonban 2008-ban a román szenátus érvénytelenítette, és ezzel Románia egyoldalúan felmondta a 2005 és 2008 között hatályos magyar-román Gozsdu-egyezményt.
MTI
Erdély.ma,2013. február 21.
Az Erdélyi fejedelemség megszületéséről
Nagyvárad- Szerda este az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia Erdély a magyar történelemben modulja keretében Oborni Teréz, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa, az ELTE docense tartott előadást az Ady Endre Középiskola dísztermében.
A megjelenteket Nagy Mihály Zoltán az Országos Levéltár Bihar megyei kirendeltségének főlevéltárosa köszöntötte. Oborni Teréz történész hangsúlyozta: előadásának fő gondolatmenetét arra az időszakra alapozza, amikor az Erdélyben, illetve a Partiumban kialakult állam különösen fontos szerepet játszott a magyar nemzet történelmében, és arra is kitér, milyen események következményeként rendelkezett önálló államisággal. Arra hívta fel a figyelmet: a 16. századi kényszerváltozások hozták létre az Erdélyi fejedelemséget, mely aztán a 17. században is betöltötte a hivatását, és menedékül szolgált azok számára, akik a királyi Magyarországról politikai, vallási vagy egyéb üldöztetésük miatt menekülni kényszerültek.
Mohács után két királyt választott a magyar nemesség: Szapolyai I. Jánost (1526-1540) és Habsburg I. Ferdinándot (1526-1564). Szapolyai megválasztásában döntő volt, hogy 1510-1526 között Erdély vajdája volt, a Mohácsnál játszott szerepe, illetve nem szereplése pedig közismert. (Szegfű Gyula „a magyarság eredendő bűnének” nevezte a két királyválasztást, mely az ország kettészakadásához vezetett- emlékeztette hallgatóságát Oborni Teréz). Az 1530-as évek a két király közötti harcokról szóltak, a csatamezőkön és a tárgyalóasztaloknál egyaránt. A váltakozó intenzitással szünetelő és újra fellendülő béketárgyalásokban közvetítő szerepet játszott Jagelló Zsigmond lengyel király és bekapcsolódott a manőverekbe Fráter György is. Az 1538-ban megszületett Váradi béke aztán kimondta az ország kettészakadását (Szapolyai megkapta Erdélyt és a keleti országrészt, Ferdinánd pedig Horvát-Szlavóniát és a nyugati országrészt), de ugyanakkor kilátásba helyezte az egyesülést is azáltal, hogy ha Szapolyai meghal, Ferdinánd jogara alá kerül az ő országrésze is. 1539-ben egy dinasztikus kapcsolat lévén Szapolyai feleségül kérte Jagelló Zsigmond leányát, Izabellát, 1540-ben pedig megszületett János Zsigmond. Ebben az évben Szapolyai meghalt, ezt megelőzően azonban megeskedte hű embereit, hogy mindig a gyermeke érdekeit veszik majd figyelembe.
Keleti Magyar királyság
1541. augusztus 29-én Buda elesett, Szulejmán oszmán császár pedig szandzsákként Izabella királynénak ajándékozta Erdélyt. 1542-ben Gyulafehérvár lett a főváros, 1544-ben pedig a tiszántúli vármegyék is csatlakoztak Erdélyhez. Az 1540-es években tehát még nem beszélhetünk Erdélyi fejedelemségről, hiszen Izabella magyar királyné volt, János Zsigmond pedig a választott király cím birtokosa- magyarázta Oborni Teréz, aki e tekintetben Makkai László történésznek adott igazat, aki 1944-ben keleti Magyar királyságnak (a keleti kisbetűvel, mint jelző) nevezte a tárgyalt korszakbeli Erdélyt. 1551-1556 között egy rövid ideig Habsburg fennhatóság alá került Erdély (közben 1551. december 17-én meggyilkolták Fráter Györgyöt), majd 1556-1559 között Izabella közigazgatási, alkotmányügyi és külpolitikai szempontból is megszervezte az erdélyi államot. 1559-1571 közé tehető János Zsigmond, mint választott magyar király (electus rex) uralkodása, mely periódus egybeesett a keleti Magyar királyság létének utolsó, háborúzással teli időszakával.
János Zsigmondnak ezen országrész területeinek megtartásáért harcolnia kellett Ferdinánddal, majd ennek utódjával, I. Miksával. A Nyugat-Európa által is elismert, 1570-ben megkötött Speyer-i békeszerződésben jelent meg először Erdély mint önálló államalakulat. Egy ekkor készült térképen is mint fejedelemség volt ábrázolva, János Zsigmond új címe pedig Erdély és Magyarország hozzá kapcsolt Részeinek fejedelme volt. 1570-ben tehát lezárult a keleti Magyar királyság korszaka, Erdély pedig ettől kezdve önálló államalakulatként, de kettős- osztrák és oszmán- függésben-, tehát korlátozott szuverenitással működött.
A Báthoryak kora
János Zsigmond halála közjogi és politikai válsághelyzetet eredményezett. Az őt követő Báthory István vajdának nevezte magát, és hűségesküt tett a magyar királynak, de ugyanakkor az oszmán uralkodó akaratának is alávetette magát. 1576-tól lengyel király és erdélyi fejedelem volt, de 1576-tól haláláig Krakkó élt. A többször lemondó és visszatérő Báthory Zsigmond (1588-1602) fejedelem idején Erdély belépett a 15 éves háborúba. 1595-ben a Habsburgok és Erdély szövetségi szerződést kötöttek, az 1597-es Prágai szerződésben pedig Báthory Zsigmond lemondott Erdélyről. 1602-1604 között Giorgio Basta szörnyű katonai uralma alatt a két országrész egyesült. A zűrzavarnak 1604-ben Bocskai mozgalma vett véget, 1605-1606 között pedig Bocskai István fejedelemségéről beszélhetünk, aki politikai végrendeletében azt az útmutatást és követendő elvet tanácsolja utódainak, hogy „mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani”.
A bécsi béke
Az 1606-ban, Habsburg I. Rudolf idején megkötött Bécsi béke kimondta, hogy Bocskai Erdély és a Részek birtokában marad, tehát Erdély fejedelme és a magyarországi Részek ura, birodalmi fejedelem, a halála után pedig Erdély és a többi területek visszakerülnek a királyhoz. Ugyanakkor Rudolf külön okiratban elismerte Erdély és a Részek különállását.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro,2013. február 21.
A felszabadítást ünnepelték
A romák felszabadításának évfordulója alkalmából, melyet február 20-án ünnepelnek meg országszerte, a Romák Demokratikus Civil Szövetsége közleményben emlékeztet az ezzel kapcsolatos fontos tudnivalókra.
A cigányok romániai jelenlétét bizonyító legkorábbi dokumentumok 1385-ig nyúlnak vissza. A felszabadítás hosszú folyamata 1856 február 20-án ér véget, amikor is elfogadják az összes roma felszabadításáról szóló rendelkezést. 1891-ben Mihail Kogălniceanu a Román Akadémia egyik ünnepi ülésén tesz említést a megláncolt, megvert, megkínzott, családjuktól elszakított cigányokról, „akiket úgy adtak-vettek, akár a marhákat”.
A Romák Demokratikus Civil Szövetsége szerint ez a nap különlegesen fontos a romák történelmében, s a felszabadítás megünneplése manapság is „egy kollektív mozgósítási pillanat kell legyen a roma közösségekkel szemben nemegyszer manapság is tapasztalt szimbolikus láncok szétzúzásáért”. A szövetség szerint a megbélyegzés, a negatív sztereotípiák és az előítéletek még mindig élnek Romániában és csökkentik a valós, interkulturális párbeszéd esélyét.
erdon.ro,2013. február 21.
Székely Ervin: Marosvásárhely
Különös, hogy éppen az RMDSZ legnagyobb megyei szervezetének székes fővárosában, Marosvásárhelyen történt ilyen grimbusz. Persze a Bolyaiak városának kiemelt fontossága, az a tény, hogy éveken át ott tartották a Szövetség „rendes" SZKT-üléseit, magyarázat lehet arra, hogy miért folyik kiélezettebb küzdelem a megyeszékhely RMDSZ-szervezetének vezetéséért.
Nem kevésbé igaz továbbá, hogy egy nagy városban, ahol a magyar értelmiségnek több gócpontja is van a tudományos, művészeti életben, a sajtóban és az oktatásban, természetes, ha ezek a csoportok többféle érdeket kívánnak hangsúlyosan megjeleníteni a politikai képviseletben. E tekintetben a konkurencia még egészséges is lenne, ha a verseny a játékszabályok keretei között folyna és a kollektív döntéseket mindegyik fél elismerné.
Még az sem lenne tragédia, ha a többség döntéseit egy renitens, de súlytalan csoport (mindig voltak ilyenek a szervezetben) vitatná, mindenféle ellengyűléseket hívna össze, kiáltványokat fogalmazna, nehezményezne, elítélne, elhatárolódna, felháborodottan utasítaná vissza és aggályainak adna hangot, majd kilátásba helyezné stb. Az ilyesminek általában a szatmárnémeti Láncos templomban szokott vége lenni, ahol a rebellisek megkapják az áldást arra, hogy saját szervezetük ellen szervezett keretek között lépjenek fel.
Most azonban – nekem úgy tetszik – nem erről van szó. Aki el akart menni az RMDSZ-ből, az már megtette. Akik maradtak, reálpolitikusok. Nem ellenszervezetben akarnak politizálni, és nem is vitatják az RMDSZ politikai vonalvezetését, mindössze azt gondolják, hogy ők alkalmasabbak azoknál, akik magukat megválasztatták, vitatják az eljárás átlátszóságát és méltányosságát. E tekintetben pedig akár igazuk is lehet, hiszen a Szövetségben a döntések hosszú ideje formálisak. Érdemi határozatokat néhány ember hoz, a testületek pedig rábólintanak – mi mást nem tehetnének?
Eddig ez senkit sem zavart. Azok sem tiltakoztak a belső demokrácia sérülése miatt, akik most épp erre hivatkozva vitatják a számukra kedvezőtlen döntéseket. Addig, amíg az RMDSZ kormányon volt, az úgynevezett csúcsvezetésnek (ezen a szövetségi elnököt s maximum a politikai alelnököt kell érteni), volt mentsége arra, hogy operatív döntéseket hozott kollektív felhatalmazás nélkül, vagy egyenesen az arra illetékes politikai testületek helyett. A kormányzás ügyrendje nem tette lehetővé, hogy SZKT-gyűléseket tartsanak, mondjuk a kormányülés közben, amelyen kialakítsák az RMDSZ álláspontját (nyilván, túlzok, de didaktikus célzattal).
Az sem kétséges, hogy Markó Béla karizmatikus elnökként el tudta fogadtatni az aktívával azokat a döntéseket is, amelyeket nem szűrtek, őröltek meg a belső demokrácia mechanizmusának malmai. Másfelől, maga az aktíva is „puhább" volt, hiszen jelentős része valamilyen közigazgatási tisztséget birtokolt, amelyet jó magaviseletével és tagsági könyvével érdemelt ki, s amelyet könnyen elveszíthetett, ha kekeckedett. E gyakorlat eredményezte, hogy kialakult egy profi politikusi réteg, amelyik szakmának tekinti az érdekképviseletet.
Lassan ő vette át annak az értelmiségi elitnek a helyét, amely a rendszerváltáskor létrehozta az RMDSZ-t. Ez az elit sokkal rugalmasabb, alkalmazkodóbb, de ugyanakkor céltudatosabb is, mint elődei. Tagjai nem haboznak a belső politikai viszonyokban is ugyanazokat az elveket és módszereket alkalmazni, mint a pártközi kapcsolatokban. Ebbe belefér a koalíciós partner cserbenhagyása, hamis ígéretek megfogalmazása vagy egyezségek felrúgása.
A kormányzati pozíció elvesztése új helyzetet teremtett. A profi politikusi elit már nem érzi a csúcsvezetés erejét, és pozíciószerzését más recept alapján kívánja megvalósítani. Persze ez a recept sem teljesen eredeti, hiszen azokat az adalékanyagokat tartalmazza, amelyeket a profi politikus szakmai szocializálódása során megismert.
E tekintetben Marosvásárhely nem tekinthető egyedi esetnek. Elképzelhető, hogy csak az első repedés az épületen, amelynek a renoválása már nem halogatható sokáig.
Maszol.ro2013. február 21.
Marad a székely tábla a háromszéki prefektúra előtt
Az RMDSZ Kovászna megyei szervezete újabb egy hónappal hosszabbította meg a sepsiszentgyörgyi prefektúra épülete elé tavaly novemberben kihelyezett „SIC – Terra Siculorum" (Székelyföld) feliratú óriáspannó területfoglalási engedélyét, így az új prefektusnak március 20-ig is ezt kell néznie hivatali ablakából.
Az RMDSZ háromszéki elnöke, Tamás Sándor lapunknak elmondta, addig tartják köztéren a Székelyföld táblát, amíg véget ér a „mesterségesen keltett konfliktus". A politikus kifejtette: Dumitru Marinescu prefektussal, Horia Grama szociáldemokrata képviselővel és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel elkezdték a tárgyalásokat, keresik a megoldásokat az interetnikus és intézmények közti konfliktusok feloldására és Kovászna megye fejlesztésére.
„A prefektus nyitott az egyeztetésekre, de elődje, Codrin Munteanu rossz szelleme még mindig belengi a megyét" – mondta Tamás Sándor, akinek meggyőződése, hogy hamarosan megtalálják a módját a feszültségek feloldására. Amíg azonban ez megtörténik, a Székelyföld-tábla a helyén marad – szögezte le az RMDSZ háromszéki elnöke.
Mint arról beszámoltunk, Tamás Sándor és Antal Árpád RMDSZ vezetők tavaly novemberben a Codrin Munteanu volt prefektus magyar szimbólumokat támadó akciói elleni tiltakozásként helyezték el az óriás-pannót a kormányhivatal elé. Időközben a prefektust lecserélték, viszont Codrin Munteanu az új kormánybiztos kinevezésekor az önkormányzat díszterméből eltávolította Kovászna megye hivatalosan elfogadott zászlóját, és ezzel kirobbantotta a hetek óta tartó székelyzászló-cirkuszt.
Kovács Zsolt
Maszol.ro2013. február 22.
Másodhegedűs sors várományosai? (III.) – Regionalizálás politikusszemmel
Románia lakosságát manapság élénken foglalkoztatja az EU-pénzek lehívásának állítólagos hatékonyságát előmozdító régióknak a kialakítása, amit ebben az évben végre is hajtanának.
A régiók határvonalaival kapcsolatban több elképzelés is született, azok megújuló viták témáját képezhetik, de a tényleges kivitelezés komoly feszültségeket is előrevetít. Annak érdekében, hogy az átlagember is kialakíthasson magának egy képet a jelzett fejlesztési régiók céljairól, a működéséről, a hatásköreiről Arad, Hunyad és Temes megyei politikusokat, polgármestereket kérdeztünk a régiók megrajzolásával és kompetenciáival kapcsolatos elképzeléseikről, lobbiról, előnyökről, hátrányokról.
Kisebb és hatékonyabb régiókat, a történelmi határok mentén
A temesvári Molnár Zsolt, az RMDSZ legfiatalabb parlamenti képviselője a történelmi régiók helyreállításában, a kisebb, de hatékonyabb régióknak az európai elvek szerinti működtetésében látja Románia régiós átalakításának jövőjét.
– Milyen lenne Románia jövendőbeli regionális felosztása az Ön elképzelése szerint? – kérdeztük Molnár Zsolttól, a Nyugati Fejlesztési Régió négy megyéjének egyetlen RMDSZ-es képviselőjétől. – A régióátszervezés első sorban hatékonysági kritériumokat kellene hogy szem előtt tartson. Kétségtelen, hogy a mostani 8 óriásrégiós rendszer csődöt mondott. Erről legjobban az EU-s források lehívásának alacsony százaléka tanúskodik. Ezzel szemben az uniós régiósítási szempontok szerint rendkívül fontos a kialakítandó régiók belső kohéziója. Ez több elemből áll: gazdasági és ugyanakkor társadalmi, szociális, valamint történelmi szempontokat is figyelembe kell venni. Több európai példa is igazolja, hogy nem elegendő kizárólag gazdasági mutatók mentén gondolkodni. Ezért én a történelmi régiók határai mentén kialakított, kisebb, de hatékonyabb egységeket tartalmazó regionális felépítést tudnám támogatni.
– Hogyan fest az RMDSZ elképzelése Románia regionális felosztásáról? Ez mennyire tér el az Ön elképzelésétől? – Az óriásrégiók kudarca már jó ideje látszik a statisztikai mutatók tükrében. Az RMDSZ e paraméterek mentén dolgozta ki saját regionalizációs tervét, amely már tartalmazza az első öt év uniós tagság tapasztalatait, valamint a következő uniós költségvetési ciklus várható változásait is. Mint ismeretes, mi 12-14 régiót tudunk elképzelni, melyek a fent említett európai hatékonysági kritériumnak felelnek meg.
– Lobbizik-e Ön a saját elképzelése megvalósulásáért, van-e lehetősége arra, hogy akaratát érvényre juttassa? – Az RMDSZ mindig is egységes, közös álláspontot képviselt e kérdésben. Az álláspontot pedig a kollégákkal közösen, egyeztetések által alakítjuk ki. Úgyhogy „házon belül” nincs szükség különösebb lobbira. De kifelé meg kell ragadni minden alkalmat, hogy elmondjuk érveinket, és megpróbáljuk jobb belátásra téríteni a többséget. Személyes kapcsolatokon keresztül, nyilvános eseményeken és a sajtóban folyamatosan kommunikáljuk, hogy a jelenlegi rendszer nem vált be, és egy jobb rendszert csakis a hatékonyság elve mentén tudunk építeni.
- Hogyan kellene működnie a régióknak ahhoz, hogy azok egész területén egyenletes legyen a források elosztása, ne részesüljön előnyben az a megye, amelyben a régió székhelye található? – Első sorban komolyan kellene venni az európai elveket. A régiók Európája arról szól, hogy a kohéziós és regionális politika alkalmazása által a régiókon belül kiegyenlítődnek a különbségek, és ezáltal fejlődik maga a régió is. Ezzel párhuzamosan pedig csökkennének a régiók közötti különbségek is. Tudni kellene közép- és hosszú távon tervezni, nem csak egy vagy két mandátumra. Legfőképp a bürokrácia csökkentése által egyszerűsíteni és gyorsítani kellene a források felhasználásának folyamatát.
– Épp az a gond, hogy a jelenlegi fejlesztési régiók még ezt a feladatot se tudják ellátni. Kétségtelen, hogy bizonyos szintű adminisztratív szerepkörökkel fel kell ruházni a régiókat, másképp nem állják meg a helyük az uniós versenyben. Ha nem sikerül elérni azt, hogy a régiók európai jogi értelemben direkt kapcsolatot létesíthessenek Brüsszellel, ha továbbra is Bukarestbe kell majd jönni egy-egy pecsétért, akkor valójában nem oldottunk meg semmit. E tekintetben rendkívül fontos, hogy végre valós decentralizációra kerüljön sor a szubszidiaritás elve alapján. Ez magában hordozza ugyanakkor azt a lehetőséget, hogy a régió bizonyos kérdésekben saját maga hozzon meg bizonyos döntéseket saját választott testülete által, ami nem egy ismeretlen dolog Európában. Az viszont a jövő titka, hogy mennyire sikerül leépíteni a központosított nemzetállam rossz értelembe vett önvédelmi reflexeit, és mennyire sikerül egy modern, európai úton haladó belső rendszert felépíteni.
– Ha sor kerül a regionális felosztás parlamenti vitájára, Ön hogyan fogja képviselni a Nyugati Régió valamennyi magyarjának álláspontját?
– Rendkívül fontos, hogy ebben a kérdésben széleskörű konzultációt folytassunk, hogy beszéljük végig mindazt, amiből a közös álláspontunk összeáll. Az eddigi tapasztalatok és elemzések alapján azonban azt látjuk, hogy a nyugati országrész magyar lakosságának számos problémája szorosan kötődik az ország általános, életszínvonalbeli problémáihoz és a régió sajátos kérdéseihez. Itt mindannyiunknak közös az érdekünk: egy jól működő, hatékony, gazdag régióban szeretnénk élni. A határ menti régiók magyarságának ugyanakkor rendkívül fontosak a határon átívelő együttműködési lehetőségek, ezért ezt a kérdést mindenképp szóvá teszem majd minden lehetséges fórumon. Ezenkívül gondoskodnunk kell arról is, hogy az itt élő magyar közösségeknek esélyük legyen képviseltetni magukat a regionális vezető testületekben.
„A regionalizáció, mint folyamat, nem uniós követelmény!”
Marossy Zoltán hisz a Bánsági régió és az Arad–Temesvár agglomeráció jövőjében.
Marossy Zoltán kormányfelügyelő, volt Temes megyei alprefektus az 1990-es években tagja volt annak a tárgyalóbizottságnak, amely kidolgozta a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió alapszabályzatát. Marossy Zoltán hisz a kétpólusú Arad–Temesvár agglomeráció és az Arad, Temes és Krassó-Szörény megyékből álló Bánsági régió jövőjében.
- Akár Európától függetlenül, 1989 után bebizonyosodott, hogy a regionális együttérzés, a regionális együttműködési kényszer, de az együttműködési készség is létezik – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Marossy Zoltán. – Itt nálunk, a volt Bánságban, amelynek kétharmada Románia, egyharmada Szerbia része, egy kis töredéke pedig Magyarországhoz tartozik, ez a regionális szolidaritás sokkal erősebb, mint pl. Észak-Moldvában. Ez természetes, mert más a történelmünk, más a kultúránk. Ez az egyik olyan tényező, amely arra készteti az itt lakókat, hogy együttműködjenek. A Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió nem légből kapott intézmény, ennek a szükségletnek akart megfelelni. Ez ugyanígy működik Nyugat-Európában is, mert amikor 1920-ban a határokkal összevissza szabdalták Közép-Európát, Nyugaton is ugyanaz történt, és ők is választ kerestek erre a kérdésre.
- Először is hangsúlyozni szeretném, hogy a regionalizáció, mint folyamat, nem uniós követelmény! Most rengeteget beszélnek a regionalizációról és nem kevesen állítják be úgy, hogy ezt most ripsz-ropsz meg kell csinálni, mert uniós követelmény. Ez nem igaz! Az EU arra jött rá 1975-ben, hogy nem lehet államokat segíteni úgy, hogy egyforma fejlettségi fokot érjenek el. Miért? Mert egyes államok nagyon nagyok, mások nagyon kicsik, illetve az államokon belül vannak szegényebb vidékek és gazdagabb vidékek. Ezért vitte le az EU a három alaptámogatás egyikét, a kohéziós pénzeket a régiók szintjére. Ahhoz, hogy a támogatási rendszer működjön, kell az állam, mert az fog elszámolni vagy visszafizetni pénzeket, ha visszaéltek az uniós forrásokkal és kell a régió, mert az fel kell mérje, hogy melyik a szegény és melyik a gazdagabb vidék. 2014–2020 között a Közép-Magyarországi fejlesztési régió már nem lesz a szegények között, ez a régió már nem kapja meg a legszegényebbeknek járó támogatást. Itt jön a válasz arra a kérdésre, hogy miért nem mindegy, hogyan rajzoljuk meg a régiókat. Kell a hármas intézményrendszer, amely a kohéziós pénzek elosztását lehetővé teszi. Kell legyen az a szint, amelyik a pénzzel elszámol, egy elszámoló hatóság, amelyik általában, így Romániában is a pénzügyminisztériumban van és Brüsszellel közvetlenül együtt dolgozik. A Kohéziós rendszerben projekt-csomagok vannak és minden projekt-csomagnak meg kell legyen a menedzsmentje. Ez a menedzsment Romániában a minisztériumoknak volt leosztva. Volt olyan minisztérium, ahol két ilyen menedzsment osztály is volt. Ezek írják ki a versenytárgyalásra és hagyják jóvá a projekteket. Itt történtek a visszaélések. Az Európai Unió feltételként szabta, hogy tessék rendet csinálni, ezeket a menedzsment-egységeket kellene levinni a régiókba! Ez az uniós követelmény, nem az, hogy a régiókat létre kell hozni! A harmadik szint az, ahol a pályázatokat kihirdetik, összegyűjtik és első fokon elbírálásra javasolják, illetve ha nem teljes a pályázat, akkor nem javasolják őket. Ezek a területi egységek, amelyek régiós szinten működtek, ezeket vitték be a nyolc fejlesztési régióba. Itt sarkítanak azok, akik azt mondják, hogy uniós követelmény a régiók létrehozása, másrészt muszáj azokat a nyolc fejlesztési régióra alapozni, mert ott vannak a szakemberek. Ez durva sarkítás és innen kezdődhet a vita arról, hogy legyen régiósítás Romániában, vagy ne legyen, és ha legyen, akkor hogyan legyen. – Marossy úr, Ön hogyan rajzolná meg a Bánsági régió térképét? – A Nyugati Fejlesztési Régióban jelenleg négy megye van: Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes. Amikor ezt létrehozták, velem együtt többen kritizáltuk azt, hogy ide csapták az erdélyi Hunyad megyét, annak ellenére, hogy nekünk a hunyadiakkal semmi bajunk sincs, mert ők barátaink. A mi elképzelésünk viszont az volt, hogy a megszokott történelmi viszonyok közötti együttmunkálkodást kell bátorítani, ebbe kell behozni az európai pénzeket, és ez majd felemeli az illető régiót. Tudtuk, hogy ez egyenlőtlenségeket fog szülni, a Bánság az egyik leggazdagabb régió lesz, de országon belül létre lehet hozni egy kohéziós alapot, és abból majd segítjük a szegényeket. Volt egy másik elképzelés, amelyik azt mondta, hogy mindegyik fejlesztési régióban legyenek gazdagok és szegények. Majd a gazdagok felhúzzák a szegényeket és majd a régió kiegyenlítődik. 1998-ban az utóbbi elmélet hívei győztek, ennek alapján csatolták Hunyadot – ahol akkor szűnt meg a bányászat – Temeshez és Aradhoz, Krassó-Szörény megye már akkor is szegény volt. Azóta már világos, hogy ez nem volt egy jó elgondolás. Az RMDSZ által benyújtott törvénytervezetben a Bánsági régióhoz csak Arad, Krassó-Szörény és Temes megye tartozik. Ezek a megyék mindenképpen együtt meg tudnak élni és meg tudnak gazdagodni. Ezt az elképzelést egyedül Arad megyéből kritizálták. Miért legyen együtt Arad, Temes és Krassó-Szörény? A fő érvem az, hogy hiszek abban: a jövő létrehozza a Temesvár–Arad agglomerációt, mert ennek gazdasági és földrajzi adottságai megvannak. Arad polgármestere, Falcă is hisz benne, bár tudom, hogy a temesváriaknak ez nem túl szimpatikus elképzelés. Nézzük meg Észak-Olaszországot, Padánia fejlődését és akkor nyilvánvaló, hogy mit lehetne itt elérni. Ehhez viszont az szükségeltetik, hogy Arad megye ebben a régióban legyen. Ha pedig a történelmi Bánságra gondolunk, akkor ne felejtsük el, hogy Majláthfalvát, Vingát, Temeshidegkutat nem lehet csak úgy elveszíteni. – Hogyan működtetné Ön a Bánsági régiót úgy, hogy Temesvárhoz képest Arad és Resicabánya ne húzza a rövidebbet? – Az egész európai regionalizációs folyamat abból indul ki, hogy feltalálták a számítógépet, összekötötték őket és nincs szükség egy központra, ahol minden információt összegyűjtenek. Ugyanannyi információval egy kis településen pont úgy tudok dolgozni, mint a régió fővárosában. A leendő régiónak kell, hogy legyen egy székvárosa, mert kell tudja a külföldi vendég, hogy hol keresse az elöljárókat. De a régió irodái, szakemberei nem fontos, hogy egy házban legyenek. El tudom képzelni, hogy a vízügy például Aradon legyen, a turisztika Resicabányán, nem kötelező, hogy minden Temesváron legyen, hála az informatikai fejlődésnek, ezt meg lehet oldani. Másrészt Budapest és Bukarest között vagy Belgrád lesz a nagy település, vagy az Arad–Temesvár konglomeráció. Abban a pillanatban, amikor Arad és Temesvár összenőtt a mostani gyorsút mentén (a nagy forgalom átkerül az autópályára), akkor már nem is lehet megmondani, hol van a központ, az agglomeráció egyik végén vagy a másik végén. – Hogyan lehet az elérni, hogy az uniós pénzek elosztása területén se szenvedjenek hátrányt azok a részek, amelyek nincsenek a régióközpont közelében? – Ez jogos félelem annak alapján, ami az ún. Közép Régióban történt. Ott van a fejlett Brassó és Szeben megye, a majdnem fejlett Maros megye és a szegény Fehér, Kovászna és Hargita megyék. Mivel Gyulafehérvárra tették a központot, főleg politikai megfontolások alapján, Fehér megye egyike azoknak a romániai megyéknek, amelyik látványosan fejlődött, annak ellenére, hogy szegény megyeként indult. A többi szegény megye viszont még jobban lemaradt a gazdagokhoz képest. A krassóiak is haragudhatnak ránk, mert a különbség Krassó-Szörény megye és Temes megye között tovább nőtt ez alatt az idő alatt. Ez a kérdés megoldható, de csak úgy, hogy az előtárgyalásokon figyelembe kell venni, hogy a pályázatoknak a kihirdetése tengelyenként történik. A tengelyek a régió fejlesztési tervében már szerepelnek, ezt az unió jóvá kell hagyja 2014 előtt. Ha odafigyelnek a krassóiak és az aradiak, hogy nekik nagyon fontos a tengelyek közé bevenni például a turisztikai települések fejlesztését, ami Temesre nem jellemző, de Aradra és főleg Krassóra jellemző lehet. Ha erre odafigyelnek, akkor lesz egy külön tengely és a másik két megyéből sokkal több pályázat fog nyerni, mint Temesből, mert olyanok az adottságok. Ameddig Bukarestben dolgozzák ki az országos fejlesztési tervet, mint eddig, akkor sem Arad, sem Krassó-Szörény, de még Temes se tud ebbe beleszólni. – Milyen kompetenciákkal kell rendelkezzen Ön szerint egy régió ahhoz, hogy jól működjön? – Kétfajta régió típus van Európában, amelyik nálunk meghonosítható: vannak olyan régiók, amelyeknek jogalkotási kompetenciájuk nincsen és olyanok, mint az olasz és a spanyol régiók, ahol a helyi kérdésekben jogalkotási joga is van az illető régiónak. Én a teljes adórendszert átadnám a régióknak, a helyi rendfenntartást, a teljes helyi ipari és mezőgazdasági fejlesztést, valamint a tanügyet, egészségügyet, szociális biztosítást, ezeket a területeket mind leadnám a régióknak Bukarestből. – Hogyan lobbizik Ön azért, hogy a régiós felosztással kapcsolatos elképzelése megvalósuljon? – Az RMDSZ-nek a Szenátuson átment a törvénytervezete, igaz, hallgatólagos beleegyezéssel, de nem hallottam egyetlen honatyáról sem, aki ezt a tervezetet elolvasta volna, az RMDSZ-esek kivételével. Sajnos nem látom annak esélyét, hogy érdemi vita legyen, már pedig ha nem lesz szakmai vita, akkor megint a többség–kisebbség típusú döntés fog születni. Lobbizni úgy lehet Romániában, hogy vagy megzsarolod azt, aki hatalmon van, de ehhez most túl gyengék vagyunk, a hatalom 70%-os túlerőben van, vagy a kapcsolatrendszereden keresztül próbálsz enyhíteni azon, ami neked nagyon rossz lenne. A régióból két RMDSZ-es képviselőnk van a fővárosban, Molnár Zsolt és Király András, akik elsősorban abban kellene egyetértsenek, hogy Arad és Temes között ne legyen semmiféle ferde pillantás. Amúgy a mi szakembereink által előterjesztett elképzelés megfelel a bánságiaknak. Van egyébként a liberálisoknak egy 10 régióban gondolkodó elképzelése, amely szerint Hunyad és Szeben megyék egy másik erdélyi régióhoz kerülnének, az már elfogadható lehetne a számunkra is. Akkor van értelme, ha Bukarest átad kompetenciákat a régióknak
Nicolae Robu temesvári polgármester úgy véli, hogy az ország régiós átszervezésének akkor van értelme, ha a központi kompetenciák egy részét átadják a régióknak, és nem fordítva, a helyhatóságok és a megyék adnának át kompetenciájukból a régióknak.
„Először is azt kellene megnézni, hogy mi a jó a jelenlegi területi-adminisztratív felosztásban, és mi az, ami nem felel meg az állampolgárok igényeinek, milyen többletet hozna a régiós átszervezés és melyek lennének a hátrányai, mert a világon mindennek vannak előnyei és hátrányai „ – nyilatkozta Robu. „Véleményem szerint a régiók elnökének közvetlen szavazással történő megválasztása nem jó ötlet. Nem akarunk enklávékat létrehozni Romániában. Azt hiszem, hogy a régiósításnak negatív hatása lenne, ha csak a helyi hatóságok és a megyei közigazgatás adna át a hatalmából a régiónak, míg Bukarest nem adna át a központi kompetenciáiból.” Robu úgy véli, hogy a régiósítás egy újabb központosítást hozhatna, ha nem elég átgondoltan hajtják végre, csak az lenne a különbség, hogy az új központ nem Bukarestben, hanem a régió fővárosában lenne.
Nem az európai források lehívása a régiós átszervezés egyedüli célja
Titu Bojin PSD-s politikus, a Temes Megyei Tanács elnöke egyetért az ország adminisztratív régiókra való felosztásával, de úgy véli, erre nem csak azért van szükség, hogy megkönnyítse az európai források lehívását.
„A személyes véleményem mindig az volt, hogy a régiósítás előnyös lenne az ország nyugati régiója számára – nyilatkozta a temesvári sajtónak Titu Bojin. – Hiszek a régiós átszervezés szükségességében és szerintem, Victor Ponta kormányfő az idei év végéig ezt meg is valósítja. Azt el kell ismernünk, hogy a nyugati régiót eddig nem kényeztették el a bukarestiek az anyagi források elosztásakor. Mostanában kerültünk csak abba a helyzetbe, amit gazdasági szempontból megérdemlünk. Úgy vélem, hogy a régiók létrehozása előnyös a számunkra a gazdasági együttműködések szempontjából, mert előnyös a földrajzi fekvésünk is.” Titu Bojin azt is elmondta, hogy az ország régiósítása a Megyei Tanácsok országos tanácskozása napirendjén lesz a következő napokban. „A régiósítás híve vagyok, de tisztázni kell, hogy ez milyen jogokat és milyen kötelezettségeket jelent a régiók számára. Nem hiszem, hogy az európai források lehívása a régiós átszervezés egyedüli célja” – nyilatkozta Bojin, aki arra a kérdésre, hogy jelöltetné-e magát az új régió kormányzói tisztségére, kitérő választ adott. „Egyelőre megyei elnök vagyok. Nem tudom, hogyan fogják megválasztani a régiók kormányzóját. Lehet, hogy kinevezik egy bizonyos időre, de az is lehet, hogy választásokat rendeznek. Korai lenne arról beszélni, hogy indulnék-e vagy sem egy ilyen tisztségért.”
Pataki Zoltán
nyugatijelen.com
Erdély.ma,2013. február 22.
Az Erdélyi Kampánykalauztól a székelyzászló-ügyig
Demeter Szilárd, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója Erdélyi Kampánykalauzt tett közé 13 + 1 pontban a magyarországi pártok számára, mert úgy véli, azok rástartoltak az erdélyi sza- vazatokra. Demeter Szilárd a Duna Tv Közbeszéd című műsorában nem tudott választ adni arra, hogy a magyarországi választások mennyire tudják majd mozgósítani az erdélyi választókat, mivel erre eddig még nem volt precedens. De amint elmondta, a felméréseik arra utalnak, hogy Erdélyben is nagyjából akkora a választási kedv, mint Magyarországon, és a választói viselkedés is azonos az anyaországbeliekkel. Az egyetemi oktató kihangsúlyozta, hogy az erdélyi magyar közösség nem homogén, hanem egy összetett társadalom, itt is vannak jobboldaliak, és baloldaliak. Demeter szerint, amiért a parlamenti választásokon az erdélyiek többnyire az RMDSZ-re szavaztak, amely az Európai Néppárt tagja, de ennek ellenére az MSZP szövetségese, ez még nem jelenti azt, hogy ezek a választók a magyarországi választásokon a szocialistákra fognak szavazni. Majd azt is kifejtette, hogy valamilyen formában a román pártok közül mindegyik a Román Kommunista Párt utódpártja és, hogy ideológiája szerint Romániában tulajdonképpen nincs is jobboldali párt. Végül pedig a Băsescu leváltási kísérletével példázva leszögezte: semmiképpen nem lehet arra számítani, hogy az erdélyi szavazók az RMDSZ vezetésének utasításait követni fogják a magyarországi választások alkalmával. A műsorvezető kérdésére válaszolva Demeter Szilárd nem lát arra esélyt, hogy Mesterházy Attila és Victor Ponta személyes jó viszonya az erdélyi magyarság helyzetére pozitív hatással lehetne. Majd a székelyzászlós üggyel kapcsolatosan kijelentette: ez úgy kellett Pontáéknak, mint „egy falat kenyér”, hiszen ez idő alatt egy nagyon megszorító költségvetést fogadtak el, amiben egyetlen választási ígéretük sem lelhető fel.
A Közbeszéd vendége végül a székelyzászlós ügy pozitív hozadékáról beszélt, arról, hogy Székelyföld most kapott egy esélyt, az egész Románia róla beszélt, rengeteg román nyelvű cikk született a székelység történelméről, kultúrájáról, sajátosságáról. Ha okosan él most ezzel a helyzettel a politikai elit, akkor most feltudjuk építeni Székelyföldet, mint entitást, hangsúlyozta Demeter. Duna Tv
Erdély.ma,2013. február 22.
„Lezárja” a műemlék sírokat az új temetőszabályzat
Harmadfokú rokonnak adományozható a sírhely-koncesszionálási jog
Hónapokon át tartó huzavona, magyarellenes kirohanások után a Kolozsvári Városi Tanács tegnap végre különösebb gond nélkül és szópárbajtól mentesen fogadta el a kolozsvári temetők működésére vonatkozó szabályzatot. Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármester és Csoma Botond szerint az új temetőszabályzat biztosítja a kellő védelmet a műemlék síroknak, lehetővé teszi az érdekelteknek a hozzáférést a különböző jegyzékekhez. Előírja továbbá, hogy a közhasznú tevékenységet végző szervezetek, így például az erdélyi magyar történelmi egyházak is, gondozhatnak egy-egy műemlék sírt. Mindezt oly módon, hogy a műemlék sírokba, ha nincs örökös, senki sem temetkezhet. A sírhely-koncesszionálási jog adományozása csak harmadfokú rokonságig válik lehetővé, de ez még mindig jobb a 2010-ben elfogadott tervezet előírásánál, amely másodfokú rokonságig (gyerek-szülő, nagyszülő-unoka és testvérek) szűkítette le a kört.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),2013. február 22.
Együttélési kódexet kezdeményez Borboly
Román-magyar együttélési kódex megszövegezését és elfogadását kezdeményezi Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Elképzelése szerint a kódexet a megyei önkormányzat fogadja majd el, és a megyeszabályzat mellékleteként épül be a megye jogrendjébe. Jónak tartaná azonban, ha a dokumentumot a települési önkormányzatok és a megyében működő közintézmények is elfogadnák. A dokumentum a román és a magyar fél érzékenységeire is figyelve próbálná segíteni a két közösség békés együttélését Hargita megyében. Az önkormányzati vezető szerint a feleknek kölcsönösen le kellene mondaniuk másik ingerléséről. A politikus értelmes kompromisszumnak tartaná, hogy a magyar zászlót csak ünnepi alkalmakkor használják – amiként ezt a törvény is szabályozza –, hogy ennek fejében szabadon használhassák a székely zászlót. Borboly Csaba elmondta, hogy a kódex alapját képező tanulmányt a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézettől rendelnék meg. Az MTI kérdésére, hogy partner lesz-e mindehhez a megye román közössége, a tanácselnök biztató előjelekről számolt be. Elmondta, a kódex gondolatát a csütörtöki tanácsülésen a testület 28 magyar tagja mellett a három román tag is kedvezően fogadta. Borboly Csaba szerint a Hargita megyei román közösséggel szemben mutatott jó példából azok a megyék is meríthetnének, amelyekben a magyarság él kisebbségben.
Szabadság (Kolozsvár),2013. február 22.
Széles körű egyeztetést sürget a Néppárt életképes szórványstratégia kidolgozására
„Az Erdélyi Magyar Néppárt nem tartja szerencsésnek Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökének a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának – amúgy nem a nyilvánosság előtt zajló – ülésén elhangzott beszéde által gerjesztett nyilatkozatháborút. A Néppárt álláspontja szerint Szász Jenő elnöki székfoglalónak szánt gondolatai, főleg az erdélyi magyar szórványközösségekkel kapcsolatos nézetei erős politikai csőlátásra és tájékozatlanságra vallanak, bizonyítva az egykori erdélyi pártvezér alkalmatlanságát egy ilyen fontos tisztség betöltésére. Kijelentései kizárólag a politikai árnyékbokszolásnak és a sehová nem vezető öncélú hadakozásnak biztosíthatnak táptalajt”, áll a EMNT lapunkhoz eljuttatott közleményében.
A néppárt ugyanakkor eltúlzottnak tartja Márton Árpád, az RMDSZ volt képviselőházi frakcióvezetője és társai túlbuzgó reakcióját is, „akik nem átallanak Szász szerencsétlen ötletelése mögé apokaliptikus forgatókönyveket vizionálni a szórványközösségek kitelepítéséről.”
„A szórványvédő bajnok szerepében tetszelgő RMDSZ-nek nincs erkölcsi alapja a melldöngetésre, hiszen eddig 23 év állt rendelkezésére, hogy életképes megoldásokat dolgozzon ki a szórványközösségek asszimilációjának megállítására, a tények azonban ennek éppen az ellenkezőjét mutatják. A népszámlálási adatok szerint ugyanis például Krassó-Szörény megyében az elmúlt tíz évben 4900 magyar anyanyelvűből már csak 2800 maradt, Temes megyében 47,7 ezerről 33,8 ezerre, Szeben megyében 14 ezerről kevesebb mint tízezerre csökkent a magyarok száma” – fogalmaz a közlemény.
Az EMNP szerint a szórványmagyarság kérdése nem pártpolitikai kérdés, ezért elutasít minden olyan megközelítést, amely ilyen jellegű színezetet próbál adni ennek az ügynek. Emlékeztetnek: ezt tartották szem előtt, amikor a parlamenti választásokon a pártjuk nem indított képviselőjelölteket azokban a régiókban, ahol szórványsorsban élnek magyarok.
Szabadság (Kolozsvár),2013. február 22.
Tovább gyűrűzik a szórványvita – széles körű egyeztetést sürget az EMNP
Egyre nagyobb vita van kibontakozóban annak kapcsán, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) múlt pénteki budapesti zárt ülésén Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának”, „önkéntes területfeladásának” lehetőségéről tett említést.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csütörtöki közleményében leszögezi: a szervezet nem tartja szerencsésnek Szász Jenő beszéde által gerjesztett nyilatkozatháborút. A néppárt álláspontja szerint a Szász Jenő elnöki székfoglalónak szánt gondolatai, főleg az erdélyi magyar szórványközösségekkel kapcsolatos nézetei „erős politikai csőlátásra és tájékozatlanságra vallanak, bizonyítva az egykori erdélyi pártvezér alkalmatlanságát egy ilyen fontos tisztség betöltésére”.
„Kijelentései kizárólag a politikai árnyékbokszolásnak és a sehová nem vezető öncélú hadakozásnak biztosíthatnak táptalajt” – olvasható a Toró T. Tibor pártelnök által aláírt közleményben. Ugyanakkor eltúlzottnak tartják Márton Árpád, az RMDSZ volt képviselőházi frakcióvezetője „túlbuzgó” reakcióját is, „akik nem átallnak Szász szerencsétlen ötletelése mögé apokaliptikus forgatókönyveket vizionálni a szórványközösségek kitelepítéséről”.
„A szórványvédő bajnok szerepében tetszelgő RMDSZ-nek nincs erkölcsi alapja a melldöngetésre, hiszen eddig 23 év állt rendelkezésére, hogy életképes megoldásokat dolgozzon ki a szórványközösségek asszimilációjának megállítására, a tények azonban ennek éppen az ellenkezőjét mutatják. A népszámlálási adatok szerint ugyanis például Krassó-Szörény megyében az elmúlt tíz évben 4900 magyar anyanyelvűből már csak 2800 maradt, Temes megyében 47,7 ezerről 33,8 ezerre, Szeben megyében 14 ezerről kevesebb mint tízezerre csökkent a magyarok száma” – olvasható a közleményben.
A néppárt szerint a szórványmagyarság kérdése nem pártpolitikai kérdés, ezért elutasít minden olyan megközelítést, amely ilyen jellegű színezetet próbál adni az ügynek. „Szerintünk az erdélyi szórványmagyarság megmaradása, asszimilációjának lelassítása és megállítása, valamint szülőföldjén való boldogulása nemzetstratégiai jelentőségű, ezért az erre vonatkozó elképzeléseket és terveket pártérdekmentesen kell egyeztetnie minden olyan politikai és társadalmi szereplővel, amelynek akár a legcsekélyebb ráhatása lehet a szórványközösségek létére” – írja az EMNP közleménye.
Ezzel szemben Gergely Balázs, az EMNP alelnöke szerint „nem ördögtől való” az a gondolat, hogy a szórványközösségek tagjai egyéni döntés alapján Erdélyben maradva, egy tömbmagyar vidéket erősítve máshol telepedjenek le. Gergely Balázs a Maszol.ro-nak leszögezte, semmiképp nem használná a szórványkitelepítés kifejezést. „Ha a szórványmagyar közösség valamely tagja egyénileg úgy dönt, hogy a saját és az utódai identitását nem tudja megőrizni jelenlegi életterében, akkor segítsük a boldogulását tömbmagyar vidéken” – magyarázta. Úgy vélte, hogy a véleményformáló elit az utóbbi 22 évben az őszinte kibeszélés helyett struccpolitikát folytatott a kérdésben. Szerinte nem kellene tabutémának tekinteni a szórványban lakók elköltözésének gondolatát, társadalmi vitát kellene folytatni erről. Hangsúlyozta, a kérdésben nem pártja álláspontját képviseli.
Demeter László, az Erdővidéki Múzeum igazgatója, a Kovászna megyei Összetartozunk székely–szórvány partnerségi program vezetője csütörtökön nyílt levélben fogalmazta meg aggodalmait Szász ötletei kapcsán. Demeter szerint a sajtóban tág teret kapott a probléma, Szász is magyarázkodott, tehát a felvetés nem teljesen alaptalan, ám ő felelőtlennek tarja, az esetleges végrehajtás elindítását pedig „súlyos és jóvátehetetlen történelmi tévedésnek” nevezte.
Demeter négy éve vezeti a szórványprogramot, elmondása szerint a hosszú távú fennmaradást az egyház, az iskola és a gazdaság biztosítja. A programvezető szerint az első két tényező jól működik, Erdély nagy részében működnek magyar nyelvű iskolák, szórványkollégiumok, az egyház is igyekszik fenntartani a magyar közösségeket, a gazdaság terén vannak hiányosságok, ezért fontos, hogy minél több magyar érdekeltségű vállalkozás verjen gyökeret a szórványban.
Demeter szerint az évszázados műemlékek megmentésére és munkahelyek teremtésére kell kidolgozni nemzetstratégiát, valamint azt, hogy ebben hogyan tudna együttműködni Magyarország és a Székelyföld. Geréd Imre kolozsvári RMDSZ-es tanácsos úgy véli, Gergely Balázs „finoman szólva is olajat öntött a tűzre nyilatkozatával”. „Úgy látom, hogy mi, kolozsvári magyarok nem tudunk az egyéni területfeladással egyetérteni. Így látják ezt a szórványmegyékből érkezett vagy a szórványkollégiumban tanuló magyar egyetemisták is, akik látják a magyar jövőt Déván és Máramarosszigeten is, ezért dolgozni is hajlandók” – jelentette ki Geréd.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár),2013. február 22.
Gál Kinga európai kerettervet szorgalmaz
A nyelvi kisebbségi jogok támogatásának érdekében európai keretterv kidolgozását szorgalmazta Gál Kinga fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő egy csütörtöki brüsszeli konferencián. A tanácskozást a nyelvi sokszínűség támogatása jegyében szervezték, a nyelvi kisebbségi közösségek képviselőinek és az Európai Bizottságnak a részvételével. Gál Kinga meghívott előadóként vett részt a rendezvényen.
Előadásában megállapította: az Európai Unió, illetve az Európai Parlament „egyre vonakodóbb” az általánosan megfogalmazott elveken túl kézzelfogható segítséget nyújtani a kisebbségi nyelvek támogatásához. A fideszes EP-képviselő – aki az EP kisebbségügyi munkacsoportjának korábbi elnöke, jelenleg pedig alelnöke – fontosnak nevezte, hogy a többségi társadalmakat, azok kormányait is ellássák olyan gyakorlati tanácsokkal, amelyek birtokában azok „kezelni és értékelni tudják a nyelvi kisebbségek létét országaikban”. Ennek érdekében arra tett javaslatot, hogy készüljön európai keretterv a nyelvi kisebbségi jogok támogatására.
A konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy a kisebbségi és regionális nyelvek továbbélésének három fő pillére a családon belüli nyelvátadás, az anyanyelven való oktatás és a közösségek szerepe. A konferencia egyik végkövetkeztetése szerint a kisebbségi többnyelvűség, a nyelvi sokszínűség nem pusztán kulturális, társadalmi értéket, hanem egyben gazdasági hasznot is hordoz.
Szabadság (Kolozsvár),2013. február 22.
Az RMDSZ Aradon is elindítja a Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálatot
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke február 4-én Kolozsváron jelentette be, hogy a romániai magyarság érdekvédelmi szövetségeként eligazítást és védelmet kívánunk biztosítani minden olyan romániai magyar természetes és jogi személynek, valamint intézménynek, akiket a nemzetiségük, a magyar mivoltukból eredően ért hátrányos megkülönböztetés.
Az elmúlt több mint két évtizedben az RMDSZ számos kisebbségi vonatkozású jogot tudott kiharcolni és törvénybe foglalni. Ezek alkalmazása során viszont sokszor tapasztalunk – különböző okokból – fennakadást, torz helyzetek kialakulását. Szükségesnek tartjuk, hogy az e téren tapasztalható visszásságokat egyrészt a közvélemény elé tárjuk, másrészt pedig a rendelkezésünkre álló eszközöket és lehetőségeket felhasználva orvosolni próbáljuk. Nem utolsó sorban az is célunk, hogy a nagyobb horderejű, szélesebb kört érintő eseteket akár a politika terére vigyük, nemcsak eseti, hanem általános megoldásokat keresni és találni is ezáltal.
A Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálat célja az ilyen jellegű visszaélések begyűjtése, az érintettek számára eligazítás, illetve – a lehetőségek függvényében – jogorvoslat biztosítása. Ezt a szolgáltatást február 25-étől az aradi, Arad megyei magyarok is igénybe vehetik, ha ez ügyben személyesen felkeresik az RMDSZ aradi (Episcopiei utca, 32. szám) székházát, jelentkeznek a székház 0257/250-627-es számú telefonján vagy az [email protected] internetes postacímen.
Arra kérünk és bátorítunk mindenkit, hogy éljen ezzel a lehetőséggel önmaga és mindnyájunk érdekében.
Nyugati Jelen (Arad),2013. február 22.
Beidézték az ügyészségre a Wass Albert-megemlékezés gyergyói szervezőit
Idézést kapott a gyergyószentmiklósi Wass Albert-megemlékezés két szervezője: gyanúsítottként kell hétfőn megjelenjenek az ügyészségen. Az eset kapcsán Bákai Magdolna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) gyergyószéki szervezetének elnöke hívott össze sajtótájékoztatót.
„Pedig már azt hittem, kölcsönösen meggyőződtünk arról, hogy nem akarunk senkit bántani, a januári megemlékezés egy kulturális esemény volt” – fogalmazott az eseményen Kisné Portik Irén, aki egyúttal felidézte, hogy 1973-ban került a hatóságok látószögébe „negatív elemként”, és meg volt győződve, hogy az utóbbi 23 év elmossa még az emlékét is annak a sok kellemetlenségnek, amit végig kellett élni.
Bákai Magdolna bejelentette, felhatalmazást kapott, hogy az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nevében elmondja, nem értenek egyet azzal, hogy Wass Albert miatt civileket meghurcoljanak, valamint Wass Albertet nem tartják háborús bűnösnek. „Reméljük, hogy sikerül újra felvenni a pert, és rehabilitálni Wass Albertet. Az EMNT és az EMNP ugyanakkor vállalja, hogy politikai, erkölcsi és jogi asszisztenciát biztosít Kisné Portik Irénnek és Selyem Antóniának” – jelentette ki.
Kisné Portik Irén köszönve a biztatást, kifejtette: jólesik számára, hogy ilyen ügyben életében először védelmezője is akadt. Újságírói kérdésre kifejtette azt is, hogy a Magyar Polgári Párt tagjaként úgy érzi, itt a pártok összefogtak az ügy érdekében, az MPP is mögötte áll, Mezei János polgármester szintén biztatta, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az ügy tisztázódjon, és hogy holnap ne legyenek újabb személyek beidézve. Amennyiben bűnvádi per lesz a következménye a vizsgálatnak, a szervezők akár 3 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak háborús bűnös propagálása címen.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár),2013. február 22.
„Az életképes szórvány önmaga létét is értékként éli meg”
Vitát váltott ki Szász Jenőnek, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet nemrég kinevezett vezetőjének a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (KMKF) elhangzott felvetése. Egyes értelmezések szerint a volt MPP-s politikus a szülőföldön való boldogulást hirdető, de sok esetben eredménytelennek bizonyuló stratégia alternatívájának a szórványban élő magyar közösségek áttelepítését tartja. A zárt ajtók mögött elhangzott kijelentés, amely a fórumon szintén jelen levő Márton Árpád RMDSZ-es képviselő tolmácsolásában került a nyilvánosságra, számos reakciót váltott ki az elmúlt napokban. Az ügy kapcsán kirobbant politikai adok-kapokon túl lapunk mindenekelőtt arra volt kíváncsi, hogyan vélekednek a szakemberek a kérdésről. Balázs-Bécsi Attilát, a Téka Alapítvány elnökét, Páll Zoltán magyarkályáni lelkészt és Bodó Barna politológust arról kérdeztük, milyen szórványstratégiát tartanak életképesnek, milyen szempontokat ajánlanának a „nemzetstratégák” figyelmébe. [Szóljon hozzá!]
Balázs-Bécsi: a meglévő intézmények működését kellene támogatni
– Érdekes, hogy a stratégiagyártók nem veszik figyelembe a különböző szórványterületeken felhalmozott több évtizedes tudást, tapasztalatot és munkát, nem kérik ki azok véleményét, akik hosszú idő óta foglalkoznak a szórvány kérdésével. A szamosújvári Téka Alapítvány húszéves sikertörténete alapján elmondhatom: nekünk nagy tapasztalatunk van abban, mit lehet, mit érdemes tenni a szórvány megmentése érdekében. A kitelepítésre vonatkozó felvetés nem tartozik ezek közé, ezt nem is lehet komolyan venni. A Téka Alapítvány és a Válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány nem csak a magyarul való tanulás lehetőségét teremti meg, hanem katalizátorként működik a közösségben – magyarázta Balázs-Bécsi.
– A mezőségi gyermekeknek mindenekelőtt meg kell ismerniük Mezőség értékét, hogy büszkék lehessenek hovatartozásukra, ennek a vidéknek az értékeire. A mi feladatunk ezek megőrzése. Az az életképes szórvány, amely értéket teremt, amely önmaga létét is értékként éli meg – vélekedett.
Balázs-Bécsi Attila szerint a meglévő és jól működő intézmények megerősítéséhez és zavartalan működéséhez kellene további forrásokat biztosítani. Egy minőségre alapozó és minőségi oktatást, kultúrát közvetítő szórványintézmény az egész térség rehabilitációját meghatározhatja.
– Olyan vonzó kereteket kell biztosítsunk, hogy a tétovázókat is meggyőzzük, érdemes magyarnak lenni. Elsősorban a vegyesházasságokból származó gyerekek példáját említeném, a válaszúti és szamosújvári intézmények tanulóinak több mint 20 százaléka ilyen családokból származik. Esetükben a román szülőt a minőség motiválta, annak reménye, hogy a magyar intézményben többet és jobbat kap a gyereke – vélekedett.
– Ha már nagy ívű stratégiákban gondolkozunk, akkor azt kellene rendszerszinten támogatni, hogy a magyar fiataloknak gazdasági jövőt teremtsünk a szórványban. Miért nem vásároljuk fel egy-egy mezőségi faluból a parlagon heverő földeket, néptelen házakat és biztosítunk indulási lehetőséget fiataljainknak?
Páll Zoltán: van élni akarás a szórványban
Páll Zoltán, a 200 lelket számláló Magyarkályáni Missziós Egyházközség református lelkipásztora szerint sem ő, sem a környéken szolgáló lelkipásztorok nem hagynák el soha szülőföldjüket.
– Huszonhárom éve szolgálok a szórványban. Talán ezért sem osztom azt az elképzelést, miszerint a szórványban élőket identitásuk megőrzése érdekében tömbmagyar vidékre kellene költöztetni. Hat szórványtelepülés – Magyarkályán, Oláhgyéres, Mezőszava, Kötelend, Apahida és Nemeszsuk – lelkipásztoraként úgy vélem: az itt élők felmérték élethelyzetüket, az abból fakadó lehetőségeket, és nem mennének el innen. Tapasztalataim szerint az elmúlt pár évben a lélekszám nem apadt, hanem valamennyivel nőtt. Többen költöztek haza Kolozsvárról, mivel megszűnt az ottani munkahelyük, vagy akik innen származtak el, gyakrabban járnak haza. A tömbmagyar településekre való „áttelepítés” nem több elméletnél, amely a gyakorlatban nem állja meg a helyét. Az itt élő magyarok ragaszkodnak szülőföldjükhöz, van bennük élni akarás – nyilatkozta a lelkész, aki Romángyéresen és Magyarkályánban élő, alig néhány lelket számláló magyar közösség számára templomot építtetett.
Bodó: Nem az egyénnel, a körülményekkel kell foglalkozni
Bodó Barna szerint mindenekelőtt a „szórvány” fogalmat kellene tisztázni: olyan helyi közösségről van szó, amely nem tudja a nemzeti identitás alapvető elemeit képező tartalmakat előállítani; azok az egyházi, oktatási, kulturális intézmények pedig, amelyek az identitás tartalmait továbbítják, számukra nem biztosítottak.
– Mindenki számára biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy meg tudja őrizni azt a kultúrát, amelyben született. Ha valakinek fel kell adni ezt a nem természetesen állapotot, akkor elsősorban azokkal a körülményekkel kell foglalkozni, amelyek ezt ellehetetlenítik, és nem az egyénnel. Ha például az egyén nem ragaszkodik a kultúrájához, akkor azokat a külső hatásokat kell mindenekelőtt szemügyre venni, amelyek befolyására az illető anyanyelvét, a magyar nyelvet, kultúrát kevésbé tartja értékesnek – vélekedett.
Bodó szerint az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, nem voltak sikeresek azok a kísérletek, amelyek során bármilyen helyi közösséget megpróbáltak átköltöztetni új etnikai környezetbe. Ez legfennebb azokban az esetekben fogadható el, ha az egyének maguk döntenek úgy, hogy elhagyják szülőföldjüket.
N.-H. D. – Sz. K
Szabadság (Kolozsvár),2013. február 22.
Erdély Tv – közszolgálatiság vagy pártpropaganda?
Nagy Zsolt, az Erdélyi Magyar Televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke szerint az ETV, amelynek adásait újabban Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson és Kovásznán is lehet fogni, „az egyetlen erdélyi magyar közszolgálati televízió”. Annak, hogy egyre több helyen nézhető egy magyar tévéadás, csak örülni lehet, de van itt egy súlyos szakmai tévedés.
Tisztázzuk csak a közszolgálatiság fogalmát. „Közszolgálati televízió: a televíziós műsorszolgáltatás egyik hagyományos modellje. A közszolgálati csatorna állami tulajdonban van, és a készülékkel rendelkező népesség előfizetési díjaiból, ill. adóiból tartják fenn, ellentétben a magánkézben lévő kereskedelmi televíziókkal.” „A közszolgálati média – így a közszolgálati televízió – feladatai közé tartozik a tárgyilagos, kiegyensúlyozott és pontos tájékoztatás a hírműsorokban, valamint a nemzeti hagyományok, értékek képviselete a kulturális és oktató műsorokban.” (Film- és médiafogalmak kisszótára, Korona, 2002. (pp. 254-255.).
Az Erdély Tv egyik kritériumnak sem felel meg. Sem a tulajdonosi viszony, sem a műsorpolitika nem indokolja a „közszolgálati televízió” kategóriába sorolást. Magyarországi támogatásból alapította az e célra létrejött Janovics Jenő Alapítvány, ma már közvetlenül és közvetve az RMDSZ irányítja és tartja el. Bár vannak tehetséges fiatal munkatársai és az igényesség szándékával készült kulturális rovatai, vallási témájú adásai, a műsorokban egészében nem érvényesülnek a közszolgálatiság fentebb idézett kritériumai, erről a honlapjukon újranézhető műsorok alapján bárki meggyőződhet.
Egy kirívó példa: a parlamenti választások idején nap mint nap kizárólag RMDSZ-es politikusok és a többi pártot rendszeresen becsmérlő sajtósok voltak jelen a képernyőn, súlyosan megsértve ezzel az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) választási médiaszabályzatát. Romániában működő, tulajdonjogi szempontból közszolgálati magyar tévészerkesztőségek: az RTV bukaresti, kolozsvári és marosvásárhelyi magyar szerkesztőségei. Az ő műsoraikban tapintható ki leginkább az az igyekezet, hogy megfeleljenek a közszolgálatiság idézett tartalmi feltételeinek is: „tárgyilagos, kiegyensúlyozott és pontos tájékoztatásra törekvés a hírműsorokban, valamint a nemzeti hagyományok, értékek képviselete a kulturális és oktató műsorokban.” Sajnos az intézmény (a Román Televízió) pénzügyi válsága és a politikum sorozatos beavatkozása a személyzeti ügyekbe és nemegyszer a műsorpolitikába egyre nehezebbé teszi az ott dolgozók számára, hogy megfeleljenek felvállalt közszolgálati hivatásuknak.
Kiváló magyar tévéseink vannak, szerkesztők, rendezők, riporterek, operatőrök, vágók, van médiaoktatásunk. Milyen szép is lenne, ha valóban létrejönne egy Erdélyi Magyar Közszolgálati Televízió! Ehhez ma a hatalommal rendelkezők nagyvonalúságára volna szükség, aminek egyelőre nem látszik az esélye. Ehelyett marad az erdélyi szellemiséghez méltatlan, kicsinyes és médiában hiteltelen egyoldalúság, amit közszolgálatinak nevezni megtévesztő, félrevezető dilettantizmus. Boros Zoltán
A szerző az RTV bukaresti magyar szerkesztőségének volt főszerkesztője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács művelődési alelnöke
Krónika (Kolozsvár),2013. február 22.
Giccsként kezelt ereklye
A 2005-ben végzett Nagy Könyv felmérésen a legnépszerűbb magyar regények listáján Wass Albert A funtineli boszorkány című trilógiája a tizenegyedik helyezést érte el. Ennek az eredménynek az ismeretében joggal állíthatjuk, hogy nincs szüksége sem a műnek, sem a szerzőnek olvasói védőbeszédre. Nem kell senkinek sem magyarázkodnia amiatt, hogy megszerette ezt a könyvet, hogy az olvasását nem tudta abbahagyni, hogy teljesen azonosult Wass Albert gondolataival és örömmel adta át magát a „Funtineli-világnak”.
Feltehetnénk magunknak a kérdést, hogy melyek azok a szerzői fortélyok, amelyek a regény népszerűségét meghozták. Talán az erdélyi táj varázslatos bemutatása, a női szépség idillikus ábrázolása vagy az emberi lélek végtelen kitárása. Tudományos megközelítésben számtalan kérdésre kereshetnénk a választ, és akár kritikát is megfogalmazhatnánk a regény érték- és mértékrendjét illetően, de ez úgysem változtatna az olvasás során szerzett élményeinken. Az a bensőséges viszony, amely az olvasó és a szereplők között kialakul, nem bontható meg semmilyen külső befolyással.
Ennek ellenére ma is sokan vannak, akik megirigyelték Wass Albert olvasóinak kiváltságos helyzetét, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy lerántsák a leplet a csodáról, hogy rossz fényben tüntessék fel a szerzőt és műveit egyaránt, hogy megakadályozzák az oly népszerű életmű tündöklését. Olyanok, akik még a huszonegyedik században is máglyán akarják elégetni A funtineli boszorkányt. Ezek az irigyek a betűkkel talán még felvehetnék a harcot, de azokkal a magyar olvasókkal, akik az egyik legnépszerűbb magyar regénynek tartják ezt a művet – soha. Nem maradt más hátra nekik, mint övön aluli módszerekkel kitámadni a szerzőt, és a lényegi elemekről elterelni a figyelmet. Persze, nem mindegy, hogy kitől érkezik a támadás, mert ha egy „szőrfülűtől” van, akkor az még tovább növelheti a regény olvasottságát, de ha egy „éltetőnek” vélt személytől származik, akkor úgy érezhetjük, hogy az értékeinket rombolják.
A Székelyföld hangjaként beharangozott állami rádió által nemrég szervezett giccsversenyre leleteket gyűjtöttek a szervezők „a fényképtől kezdve az aranyhalacskán át egészen a Wass Albert-kötetetekig” (idézet a projektet koordináló szerkesztőtől). Ez a felhívás többször is elhangzott, ebben a formában. Nem találtak más példát giccsre? Ennyire zavarta őket A funtineli boszorkány? Egy – szintén állami – szépirodalmi folyóirat néhány napja lezajlott rendezvényén a fent említett szerkesztő szintén Wass Albert munkásságára utalva az alábbiakat jelentette ki: „Nem etikus ezeket a szövegeket kísérő apparátusok – jegyzetek, lábjegyzetek – nélkül útjukra bocsátani.”
Mintha figyelmeztetni kellene az olvasót a regény elején, közepén és végén, hogy „vigyázat, most nem egy akármilyen regényt tart a kezében, hanem egy ördögtől való alkotást, és ezek a betűk nem azok, mint egy másik könyv esetében.” Ha a tizenegyedik legnépszerűbb magyar regény íróját ilyen alattomos módszerekkel támadják, ha egyeseknek ennyire fontos, hogy Wass Albert műveit bemocskolják, és folyton csak azok irodalmi szempontból mellékes körülményeit taglalják, akkor büszkén vállalom a giccsnemzethez való tartozást.
Ferencz Zsombor
Krónika (Kolozsvár),2013. február 22.
Autonómia
A 19. századi magyar nacionalizmus fantomjai időnként apró hősies görcsökkel küszködnek. Erre várnak az oláh nacionalizmus – legalább ennyire lobbanékony – fantomjai. Miközben mindkét fél felelőtlen, sietve bedarálják a témát, vészharangot kongatnak, a gyűlölet könnyeivel dagasztanak.
A 19. századi magyar nacionalizmus fantomjai időnként apró hősies görcsökkel küszködnek. Erre várnak az oláh nacionalizmus – legalább ennyire lobbanékony – fantomjai. Miközben mindkét fél felelőtlen, sietve bedarálják a témát, vészharangot kongatnak, a gyűlölet könnyeivel dagasztanak.
Nyilvánvaló, hogy egyetlen épeszű ember nem veheti komolyan egy-egy kampányban levő politikus vagy szentimentális vidéki ember követelődző ordításait. A mai Európa nem rajzol át országhatárokat, a múltat túlzottan eszményítő sovinizmus már nem hatásos, a birodalmi szeszély nevetséges. A mai világ gondjai másak. De a politikusok és a kemény témákra éhes újságírók számára ez nagyszerű lehetőség. Nem szabad elszalasztani. A mord tekintet, a keserűség, az üvöltés, az összeszorított álkapcsok, az égnek emelt ököl és a militáns folklór virágzik. Ennek van itt az ideje!
De azt tapasztalom, hogy miközben az álmatlanságig odafigyelünk a székelyek autonómiatörekvéseire, nem veszünk tudomást azokról az „autonómiaküzdelmekről”, amelyek különböző szinten a románok között folynak. Romániának nincs szüksége idegenekre, hogy feldarabolódjon. Magától is felmorzsolódik. Szenvedélyesen, őrjöngéssel, vidámsággal. Tessék csak az államelnök és a miniszterelnök közötti „szecessziós” háborút követni. Önöknek van-e olyan érzésük, hogy ugyanazt az országot képviselik? Ketten kétfelé húznak. Egyik azt javasolja, hogy írásban kérjük a schengeni övezethez való csatlakozást, a másik azt mondja, hogy egy ilyen dokumentum teljesen haszontalan, és kívánatos lenne fölleltározni azokat a tényeket, amelyek megindokolják a (magától értetődő) kérelmünket.
Miközben az ellenzék Európára voksol, a parlamenti többség az Oszmán Birodalom jelenkori megfelelőjét látja az Európai Unióban. A parlament jogilag „autonóm” akar lenni, az igazságszolgáltatás „autonóm” akar lenni, a parlamenti tagok azt szeretnék, hogy külön (azaz „autonóm”) kezelésben legyen részük, nem úgy, mint az egyszerű állampolgároknak. Azzal vádolják az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséget (ANI), hogy túl nagy az autonómiája. Túlságosan „autonóm” az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), vagy jobban mondva attól függ, akitől nem kellene. Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) sem túlságosan „autonóm”. A sajtó is „autonómnak” tünteti fel magát, nagy belső lovagi tornákat szervez. A magyarok románellenes dühe ifjonti, ellentétben áll azzal, hogy mekkora düh dúl Badea és Turcescu vagy Striblea között (bukaresti televíziós személyiségek – szerk. megj.). Hallották önök valaha a magyar kisebbség képviselőjét ordítozni, amint ellenfeleinek azt kívánja: „kínokban halljanak meg”? Amire nyugati szomszédaink leigáznának, megtörténhet, hogy egymást lemészároljuk, és tálcán felkínálunk egy „kihalt országot”.
A politikusok nem akarnak politizálni. „Marni, szétszakítani” akarnak – Mircea Diaconu dixit. A pannóniai támadók húsát? Nem, csak bizonyos „román testvérek” húsát! Amikor látod, mit mondanak a demokrata-liberálisok (PDL) a szociálliberálisokról (USL) és a szociálliberálisok a demokrata-liberálisokról, vagy amikor hallod, mit mond egyik liberális a másik liberálisról és egy-egy szociáldemokrata egy-egy liberálisról, vagy egy-egy liberális egy-egy szociáldemokratáról, amikor látod Dogaru ezredes „nagy hadmozdulatait” (melyeket a kormányzat szimpátiával szemlél, vagy netalán írott beleegyezéssel bátorít), amikor hallod, miként beszél Gigi Becali egy-egy honfitársunkkal és főleg egy-egy honfitársnőnkkel, amikor látod a különböző talkshow-k meghívottjaként, ahogy rátámad egyik politikus a másikra, amikor látod, miként beszél néha az államfő saját országának egy-egy állampolgáráról, és hogyan beszél egy-egy román ember a saját államelnökéről, nem győzöd eleget kérdezni: hány Románia létezik?
Valóban Romániát képviselik a jelenlegi európai parlamenti képviselők? A színteret elözönlik a harmad- és negyedrendű személyiségek, akik saját Romániájukra hivatkoznak, de nincs kapcsolatuk a más emberek Romániájával. A románok közötti gyűlölet nem tűnik alábbvalónak egy univerzális románellenes összeesküvésnél. Ami engem illet, úgy érzem, egy elkobzott Romániában élek. Televíziót nézek, újságot olvasok, hallgatom a politikusok szónoklatait, és idegennek érzem magam. Csaknem mindannyian gúnyt űznek intellektuális „autonómiámból”, hazaszeretetemből, szolidaritás iránti igényemből. Mindegyikük rosszindulatúan harcol saját karrierjéért, ködös dicsőségéért, sérthetetlen jogosítványaiért. Mindegyikük azt akarja, hogy igaza legyen, saját nyugalmam, a nemzeti jómodor, saját gondolataim szabadságának rovására. Ha oda jutottunk, hogy így néz ki a saját országom, akkor tétovázás nélkül kérek a lelkemnek egy csipetnyi autonómiát!
Andrei Pleşu
Megjelent az Adevărul 2012. február 11-i számában. Fordította: Kiss Ferenc
Krónika (Kolozsvár),2013. február 22.
Akinek munkaeszköze a nyelv, annak anyanyelvét is tanulnia kell
Anyanyelvünk állapotát, használatát folyamatosan figyelő székelyföldi lapigazgató (aki újságíró és költő is) meglehetősen borúlátóan beszélt anyanyelvápolóknak a hazai magyar sajtó, főként a helyi, regionális napilapok nyelvezetéről.
Amint mondta: nagy szükség volna a románból rossz fordítással vagy más – kifogásolható – ok miatt nyelvünkbe került helytelen kifejezések visszaszorítására, ugyanis nem fogadható el szakmailag, hogy a sajtó nyelve nálunk, a kevés kivételt leszámítva, az említett ok miatt eltérjen a normatív/standard változattól. Példákat is említett: a közigazgatásban nálunk még mindig, jó két évtizeddel a rendszerváltás után, a tanács uralkodik az önkormányzat felett és a tanácsos is elnyomja a (községi, városi, megyei) képviselőt. Az iskolanevekben óriási az összevisszaság: az újságírók zöme nem képes szabadulni a normatív változatban ma már csak történelmi megfontolásból használt líceumtól.
Elméleti líceumot írnak gimnázium helyett, az általános iskola felső tagozatát nevezik gimnáziumnak román nyelvi mintára. Nincs nálunk elemi vagy alsó tagozat, csak I-IV. osztály (clasele I-IV.), felső tagozata sincs az általános iskolának, csak V-VIII. osztálya (clasele V-VIII.). Hemzsegnek az újságokban a szaklíceumok, pedagógiai líceumok, na és a főgimnáziumok is a norma szerinti szakközépiskolák, tanítóképzők és gimnáziumok rovására. Az orvosolandó nyelvi bajok közt emlegette a kolléga még a zöldségnevek rossz használatát (vinetta a padlizsán helyett), a hivatalos nyelv szavait (tva – áfa, delegáció – kiküldetési rendelvény), a politikai élet kifejezéseit (parlamenter – országgyűlési vagy parlamenti képviselő, szerves törvény – kétharmados törvény). Stb. A lapigazgató a nyelvi hibák terjedése miatt az újságíróképzést is hibáztatta, mert az egyik munkatárs egyetemi tanulmányaira, illetve az egyetemi órákon hallottakra hivatkozott vita közben: nálunk azért tanács és nem önkormányzat egy-egy település vagy megye irányító szervezete/testülete, mert más a jogrendje Romániának, mint Magyarországnak – érvelt a fiatal újságíró.
Kommunista vs. nemzetközpontú nyelvművelés
Az egyetemeken oktató vagy kutatóintézetekben dolgozó nyelvészek közül is sokan elfogadják, hogy az emberi nyelv elsősorban az érintkezés, a kommunikáció eszköze, és csak azután a tudomány tárgya. Természetesen a nyelvművelés is így látja ezt, ezért kijelenthető: az említett észrevételek helytállóak, a sajtónak törekednie kell a szabványmagyar (standard: irodalmi és köznyelv) használatára még akkor is, ha az utódállamokban is kialakultak a magyar nemzeti nyelvnek különböző regionális változatai. A kérdésről nagy vita zajlott le a 90-es években a Kárpát-medencei magyar nyelvtudósok közt. A véleményeket kötetbe foglalta a tekintélyes budapesti Osiris Kiadó Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyar nyelvhasználatról címen. Az úgynevezett kommunista nyelvművelésen néhány évtizede felülkerekedő nemzetközpontú nyelvművelés elvei szerint az oktatásban, a tudományban, a sajtóban, a művelődési életben a normához kell igazodnunk.
A normán sokan a magyarországi, főként a budapesti nyelvváltozatot értették. Volt normavita is, azt meggyőzően árnyalta, finomította Péntek János kolozsvári nyelvészakadémikus, amikor egyebek közt azt mondta: földrajzi értelemben ma központi norma nincs, semmiképpen nem lehet azt állítani, hogy a hiteles nyelvi mérce a nyelvterület központjában vagy a fővárosban (Budapesten) volna. A központi csupán központi akadémiai és egyéb művelődési intézményeket jelenthet, és jelentheti azt is, hogy ez a standardváltozat (azaz a nemzeti nyelv) fő vonulata. A norma mindig közös vagy éppen egyetemes mércét jelent. A közös nemzeti nyelvnek mindenütt jelen kell lennie, ahol a nemzet tagjai élnek, főképpen a mindenkori írástudók nyelvhasználatában – magyarázza az említett kötetben a jeles szakember.
Ebben a jól megalapozott szakvéleményben a közös azt is jelenti, hogy egységes, benne van az egész magyar nyelvterület, az írástudók közt pedig az újságírók is. Nem jogrendi kérdésről van szó, amikor a nyelvhasználatot, azaz a nyelvnek mint egyezményes jelrendszernek gyakorlati alkalmazását vizsgáljuk. Jó volna az újságíró szakos hallgatóknak alaposabb nyelvelméleti ismereteket átadni, mert ha értik a nyelv/nyelvek működését, könnyebben megtanulják a fordítások fogásait, a sokszor rossz, szó szerinti fordítások talán háttérbe szorulnának valamelyest. A fordítás csínját-bínját is egyetemi szinten kell oktatni, különben az újságírók közül többen is odajuthatnak, mint az egyik székelyföldi rendőrkapitány, aki szerint azért nem lehet magyarul intézménynévként használni a rendőrség formát, mert az magyarországi elnevezés (!).
Ismét Péntek Jánost idézem: „A beszédben vagy az írásban mindig igazodnunk kell egymáshoz, a régiók nyelvét is egymáshoz kell igazítani, meg kell újra ismernünk egymás nyelvi változatait, és adott határig tolerálnunk kell őket, csak ez jelentheti mindnyájunk számára a nemzeti nyelvet (…). Az erdélyieknek egyre több lehetőségük és esélyük van arra, hogy közvetlen tapasztalatból vagy a tömegkommunikáció révén megismerjék az anyaországi nyelvet és nyelvi változatokat, és arra is, hogy részben igazodjanak hozzá, az anyaországinak pedig szintén tudomásul kell venniük a határon túli régiók nyelvét, hozzá kell szokniuk éppen úgy, mint az ö-ző szegedihez, az a-zó palóchoz vagy a szintén nyelvjárásias somogyihoz vagy zalaihoz.”
Tanácsok, önkormányzatok
Szemléltetőanyagként álljon itt néhány példa az erdélyi magyar és a normatív/standard magyar változatokra. Közszállítás – tömegközlekedés vagy közösségi közlekedés; szállítási minisztérium – közlekedési minisztérium; sofőriskola – autósiskola; sofőrkönyv, hajtási engedély – (autó)vezetői jogosítvány; alkoholos vezetés – ittas vezetés; nemzeti út – országút/közút; útgondnokság – közútkezelő; poliklinika – rendelőintézet; küldőpapír – beutaló; perfúzió – infúzió; reanimáló (osztály) – intenzív osztály; kórházi kibocsátó – zárójelentés; megyei tanács – megyei önkormányzat vagy megyei közgyűlés; megyei tanácselnök – a megyei önkormányzat elnöke vagy röviden: megyeelnök; városi/községi tanács – városi/községi önkormányzat vagy városi/községi képviselő-testület; községi, városi, megyei tanácsos – községi…képviselő; municípium – megyei jogú város; municípiumi kórház, municípiumi polgármesteri hivatal – városi kórház, városi polgármesteri hivatal; igazságügyi bélyeg – illetékbélyeg (nem tévesztendő össze a bélyegilletékkel: az első bélyegfajta, a másik pénzösszeg); központi statisztikai intézet – központi statisztikai hivatal; a nemzeti bank kormányzója – a nemzeti bank elnöke; tanügyminisztérium – oktatási minisztérium; tanügyi káder – pedagógus; elméleti líceum – gimnázium (itt jegyzem meg: a magyarországi Gyulán jól működik a kétnyelvűség: helyes felirat iskolanévtáblán: Liceul Teoretic Nicolae Bălcescu Gimnázium); művészeti líceum – művészeti szakközépiskola; pedagógiai líceum – tanítóképző; címzetes tanár (általános- és középiskolában) – tanár; tva – áfa; biztosítóház – egészségbiztosítási pénztár; legfelső bírói tanács – országos igazságszolgáltatási tanács; decentralizált/dekoncentrált hivatal(ok) – megyei közintézmény(ek). Stb. Fontos most megjegyeznem, hogy a közigazgatásban a tanács szót ’település, megye vezetőtestülete’ jelentésben a szovjet uralom előtt is használta nyelvünk, de azok a tanácsok önkormányzati elven működtek, képviselőit a lakosság választotta, akárcsak napjainkban.
Csakhogy 1945–1989 között a szovjet típusú tanácsrendszerben a népi tanácsoknak, majd a (nép)tanácsoknak semmi közük sem volt a demokráciához, a népakarathoz, a település vagy a megye lakóinak akaratához. Ezeknek a szocialista/kommunista intézményeknek emlékét kellett törölni a ’89-es rendszerváltás után a tanács szó kiszorításával, illetve önkormányzat szavunk újjáélesztésével. Ez a felélesztés nálunk főként azért akadozik, mert sokan közülünk – újságírók is! – abból indulnak ki, minek mi a román elnevezése, és legtöbbször nem találják meg a jó magyar megfelelőket.
Nem árt tudnunk, hogy 1945 előtt a román consiliu szónak volt ’képviselő-testület’ jelentése, amelyet ’89-ig nem használták, nem használhatták a románok. A képviselő-testületnek rokon értelmű párja (szinonimája) az önkormányzat. Azzal mit sem kell törődnie az újságírónak, hogy önkormányzat szavunkat már nem is egyszer politikai és diplomáciai feszültségkeltésre használták fel bizonyos bukaresti körök épp szó szerinti fordítással (autoguvernare). Egyébként a románból is kimutatható a rendszerváltás nyelvi tükröződése ennél a szónál is: sfat popular, majd consiliu popular (’néptanács’) ’89 előtt, consiliu (’önkormányzat’) a fordulat után.
A nagy műsorszórású magyarországi rádiókban és televíziókban is elég gyakran a határon túli tudósítóktól elhangzó tanács zavarkeltő lehet: sem a Kárpát-medencében, sem a tengerentúl nem minden magyar érti, miről van szó. Többször hallottam magam is ilyenforma kérdést: ha Románia is EU-tag, miért beszélnek tanácsokról az erdélyi magyarok? Vagy: milyen rendszerváltás volt Romániában, ha megmaradtak a diktatúrabeli tanácsok? Az erdélyi vagy akár a magyarországi magyarokat is gondolkodóba ejtheti például a felvidéki alapiskola vagy a városi hivatal kifejezés rádióhallgatás vagy tévénézés közben. Nem mindeni tudja, hogy általános iskoláról és polgármesteri hivatalról van szó.
Érdemes szólni ezúttal az olvasószerkesztő szerepéről is. Ő sokat segíthet a sajtó nyelvének pallérozásában például úgy, hogy padlizsánra javítja a vinettát, önkormányzatra a tanácsot, képviselőre a tanácsost, gimnáziumra az elméleti líceumot, országgyűlési vagy parlamenti képviselőre a parlamentert. És így tovább. Az volna viszont a jobb megoldás, ha az újságírók rendszeresebben olvasnának nyelvészeti/nyelvművelő írásokat, és ha gyakrabban belelapoznának az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége kiadásában 2002-ben Sepsiszentgyörgyön megjelent Román–magyar közigazgatási szótárba. Mert így gyarapíthatják anyanyelvi ismereteiket, ugyanis akinek munkaeszköze a nyelv, annak anyanyelvét is tanulnia kell.
Komoróczy György
Krónika (Kolozsvár),2013. február 22.
Hírsaláta
MEGÉRTÉSSEL VEGYES AGGODALOM. A Hargita Megyei Tanács meghívott néhány bukaresti újságírót, hogy nézzenek szét a Székelyföld ama zugában. Ketten –Dan Tapalagă és Sever Ioan Miu – igyekeztek empátiával viszonyulni a székelységhez, s megpróbálták legalább azt a mítoszt szétoszlatni, hogy e vidéken nem lehet románul kenyeret venni.
Mit ad Isten, Miunak például román nyelven román könyvet is sikerült vásárolnia. Dan Tapalagă találkozott Hargita és Kovászna megye ortodox érsekével, Ioan Selejannal. Maradandó élményt okozott számára az egyházi méltóság: filmbe illő figura – írja róla, miközben nem kis iróniával megjegyzi, amikor az újságírók a székelyföldi románok problémáiról kérdezték, az érsek csak ennyit tudott válaszolni: „hát először is egy listát kellene készíteni ezekről a gondokról”. Azt ellenben nyugtalanítónak tartja, hogy egyik mintapolgárnál, akit látogatásra ajánlottak a csíki hivatalosságok, Nagy-Magyarország térképét fedezte fel, s gondolkodóba ejtette, vajon meddig mehet el a székelység követelése. (Adevărul, Hotnews) LÓHÚST TALÁLTAK A MARHAHÚSOS CSOMAGBAN. Akkora hévvel és magabiztossággal állította minden román hivatalosság, sőt, maga a miniszterelnök is, hogy az Angliában, később más európai országok ételkészítményeiben felfedezett lóhús nem Romániából származik, hogy már-már kételkedésre adott okot. S lám, kiderült, hogy egy Bukarest környéki raktárban az élelmiszer-biztonsági hatóság emberei marhahúsos címkével ellátott csomagokban 100 kilogrammnyi lóhúst fedeztek fel. A címke hamisított volt. (Gândul) KI KINEK TARTOZIK. Ismét előálltak – ezúttal a kolozsvári ortodox püspökség – a Gozsdu-vagyon visszakövetelésével. A kortársai által Gozsdu Manónak nevezett román ügyvéd sikeres karriert futott be Budapesten, s ingatlanokból, értékpapírokból, pénzbetétekből álló vagyonát „a közös magyar hazában élő, görögkeleti vallású fiatalok” javára kívánta fordítani a magáról elnevezett alapítvány révén. A román fél egy másik idézetet használ a végrendeletből, mely szerint „a tanulni vágyó ortodox román fiatalokat” kívánta segíteni az 1870-ben elhunyt ügyvéd. A Gozsdu-örökség az egyetlen román eredetű érték Magyarországon, miközben nagyságrendekkel nagyobb kártérítendő magyar vagyon ragadt Romániában. Például a nagyszebeni római katolikus árvaház, a háromszéki iskolaalap, a kolozsvári Vöröskereszt Szanatórium, de állami ingatlanok mellett bányák, vasúti szerelvények, gépek, kifizetett, de soha át nem vett áruk, illetve Romániába szállított, de soha ki nem fizetett javak ezrei, bankérdekeltségek, részvények, folyószámla-követelések, kórházak szerepelnek a listán, szemben a Gozsdu-vagyonnal. (Kitekinto.hu)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),