udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3976 találat lapozás: 1-30 ... 961-990 | 991-1020 | 1021-1050 ... 3961-3976

Névmutató: Kelemen Hunor

2011. február 23.

Félreértés szoborügyben?
Megdöbbenést váltott ki, és értetlenséget eredményezett a Pro Iuventute Szocio-Kulturális Egyesületnél és a Kolozs megyei RMDSZ szervezeténél a református, unitárius és evangélikus-lutheránus püspökök által, a Szabadságban is közölt, Pontosító szó, amelyben az egyházvezetők azt állítják, nem bocsátották ki, nem írták alá, sőt, nem volt tudomásuk a két szervezet által kezdeményezett (Meg)hívó szóról. Mit több, a lapunk tegnapi számában megjelent közleményben ez áll: „Habár a kezdeményezéssel sok tekintetben egyet tudunk érteni, egyházunk nevének megkérdezésünk nélkül való feltüntetését a szervezők részéről visszaélésnek minősítjük” – áll a dokumentumban.
A kérdéssel kapcsolatban Molnos Lajos, a Pro Iuventute Szocio-Kulturális Egyesület elnöke azt állítja: a kezdeményezés a civil szervezeté, amelyet az RMDSZ Kolozs megyei szervezete felkarolt. – A jegyzéken szereplő minden szervezetet meghívtunk. Tájékoztattuk, hogy milyen akciónk van, s felkértük, hogy írja alá a szöveget. Ezeket a beszélgetéseket nagyrészt én bonyolítottam le. Senkinek sem volt semmilyen kifogása, első szóra egyetértettek a kezdeményezéssel. Az Amaryllis Társaság az elején valamit félreértett, de rövid idő után tisztáztuk, így ők is csatlakoztak – jegyezte meg Molnos.
Hozzátette: az RMDSZ pénteki elnökségi ülésén jelezte, hogy a Pro Iuventute Szocio-Kulturális Egyesület vezetőjeként koszorúzást kezdeményez Mátyás király születési évfordulója kapcsán. – Tehát nem a civil szervezetek kapcsolódtak volna a Kolozs megyei RMDSZ szervezet kezdeményezéséhez, hanem fordítva. Elképzelésem az volt, hogy a négy egyház egy-egy képviselője mondjon el egy rövid imát. Ezt koszorúzás, a Himnusz eléneklése követte volna. Lévén, hogy az egyházak képviselőivel ő tartja a kapcsolatot, arra kértem László Attila alpolgármestert, az Kolozs megyei RMDSZ elnökét, keresse meg őket. Ez a jelenlétemben megtörtént. Személyesen beszélt Adorjáni Dezső evangélikus-lutheránus, Bálint Benczédi Ferenc unitárius és Pap Géza református püspökkel. Kovács Sándor katolikus főesperes jelezte, hogy mást küld, mert nem lesz itthon. Utólag Adorjáni püspök úr is ugyanezt jelezte vissza. Nem értem, hogy mi a gond – mondta Molnos.
A civil szervezet elnöke szomorúnak tartotta azt, hogy kolozsvári magyarok között ilyen problémák jelentkeznek Mátyás király születésnapján, a szobor megkoszorúzása ügyében. – Gond egy egyháznak, hogy adott esetben nem okmánybélyeges meghívót kapott? Ha valóban úgy lett volna, hogy semmit sem tud róla, akkor telefonál, hogy gyerekek, többet ilyet ne csináljatok – fakadt ki a civil szervezet vezetője.
Hozzátette: az egyházak képviselői jelen lesznek a rendezvényen, s rövid imát mondanak.
A kérdéssel kapcsolatban László Attila alpolgármester, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének az elnöke leszögezte: a szöveg megfogalmazása előtt mindenkivel egyeztettek. – Aki el akar jönni, azt szeretettel várjuk, aki ott lesz, szeretettel látjuk. Eljött az idő, amikor városunk szülöttjét méltó helyen ünnepelhetjük, nem pedig kisebb-nagyobb rendezvények keretén belül. Aki eljön, eljön, aki nem, az nem – így állunk 2011-ben Kolozsváron. Ismét sikerült bebizonyítanunk, hogy civil kezdeményezésként mindenki elvégezte a dolgát, amelyet kiosztottak, s van mivel büszkélkednünk. Azt látom, hogy a kezdeményezést követően nagyon hamar eldőlt a hivatalos újraavatás dátuma – mondta László Attila.
A művelődési és örökségvédelmi miniszter sajtóirodájától az esti órákban kapott közlemény szerint, Kelemen Hunor tárcavezető „részt vesz február 23-án a Mátyás-szoborcsoport koszorúzásán.”
KISS OLIVÉR , Szabadság (Kolozsvár)

2011. február 23.

Tőkés László szkeptikus az RMDSZ-kongresszus előtt
Nem fűz nagy reményeket az RMDSZ „megváltozásához” Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, aki „nagymértékű szkepticizmussal” tekint az RMDSZ hét végén sorra kerülő tisztújító kongresszusa elé. Erről maga Tőkés beszélt kedden nagyváradi sajtótájékoztatóján. Tőkés szerint Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely inkább „változás párti”, mint Kelemen Hunor.
Az EMNT elnöke, aki egyben az Európai Parlament alelnöke, arra az újságírói kérdésre, hogy a három RMDSZ elnökjelölt közül kit látna szívesebben a szövetség élén, kifejtette: ez a kérdés nagymértékben Markó Bélától, a szövetség jelenlegi elnökétől függ. Hiszen amennyiben Markó „úgy megy, mintha maradna” – tette hozzá Tőkés –, vagyis megtartja befolyását és hatalmát az RMDSZ-ben, akkor teljesen mindegy, hogy névlegesen ki veszi át az elnöki tisztséget.
Tőkés megállapította, hogy inkább Kelemen Hunor két ellenjelöltje a változás párti, hiszen Eckstein-Kovács és Olosz is nyilatkozataikban „nagyobb mérvű változást vetítettek előre”, mint „a Markó utódjául kinevelt” Kelemen.
Az EMNT elnöke az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásáról is beszélt. Ezt a pártot – amely Tőkés László értékrendjét képviselné majd – az idén tervezik hivatalosan bejegyeztetni. Az EP alelnöke hangsúlyozta, hogy az új pártot nem az RMDSZ ellenében hozzák létre, hanem a közösség érdekében, hogy legyen egy olyan politikai alakulat is, amely „nem rendeli alá az erdélyi magyarság érdekeit a bukaresti kormányzati politikai érdekeknek”.
Rámutatott: a cél továbbra is az összefogás, így a romániai magyar politikai szervezeteknek meg kell találniuk a közös hangot. Tőkés szerint ez nem jelenti azt, hogy az önkormányzati választásokon adott településeken ne versenghetnének egymással magyar jelöltek, viszont országos választásokon az új pártnak meg kell találnia az együttműködés módját mind az RMDSZ-el, mind a Magyar Polgári Párttal (MPP) – mondta Tőkés László. A szövetség kongresszusa kapcsán tegnap Szász Jenő, az MPP elnöke kijelentette, hogy információi szerint Eckstein-Kovács Péter visszalép a kongresszus előtt „a Demokrata Liberális Párt (PD-L) által támogatott” Olosz Gergely javára, akinek így jó esélyei lehetnének a győzelemre annak ellenére, hogy Kelemen Hunor a favorit. Eckstein-Kovács Péter lapunknak cáfolta ezt a felvetést. Elmondta: első pillanattól kezdve közölte, hogy nem lép vissza senki javára. Mint mondta, esze ágában sincs ilyet tenni, hiszen semmi oka nincs erre.
Szabadság (Kolozsvár)

2011. február 23.

Választók és elnökjelöltek
Bizonyosra vehető, hogy az RMDSZ vezetése által is támogatott jelölt lesz a befutó
Úgy tűnik, az RMDSZ közelgő kongresszusa a legjelentősebbek egyike lesz. Nem csak amiatt, mert Markó Béla visszavonulásával a szövetségi elnöki tisztségéről is dönteni kell s ez a döntés alapvetően meghatározhatja a szervezet jövőbeli alakulását is. A jelenlegi meglehetősen centralizált struktúra ugyanis (amely átalakításra szorul ugyan, de egyelőre semmi garancia rá, hogy ez az átalakulás be is következhet) erőteljesen az elnök és az őt közvetlenül körülvevő politikusok személyiségjegyeire épül.
Kelemen Hunor személyisége ma még rejtély számunkra, s azok közül a személyiségvonásai közül is, amelyek már érzékelhetőek, nem tudni, hogy Markó háttérbe szorulásával melyek kerülhetnek majd előtérbe. Képes lesz-e arra, amire Markó képes volt, hogy többé kevésbé kiegyensúlyozott csúcsvezetést működtessen, hogy határozottan, de mégsem nyomasztó súllyal befolyásolja a szervezeten belül zajló folyamatokat?
Eckstein-Kovács Péterről, aki immár nem a Szabadelvű Platform éléről, hanem a szövetség perifériájáról követte a folyamatokat, már jóval többet tudhatunk. Eckstein-Kovács már a szatmári kongresszuson élesen és egyértelműen elvetette azokat az alapszabály-módosításokat, amelyek súlyosan korlátozták a szövetségen belüli belső demokráciát, s a továbbiakban is következetesen kiállt a szervezet belső sokszínűsége, a demokratikus eljárásmódok következetesebb érvényesítése mellett. Igaz ugyan, hogy a kisebbségi kérdés iránt érzéketlen Szabad Demokraták Szövetségével való stratégiai partnerség sokat ártott a Szabadelvű Kör népszerűségének, de ez nem rajtunk múlott: az erdélyi magyar szabadelvűek két legfontosabb reprezentánsa Eckstein-Kovács Péter és Egyed Péter nagyon sokat tettek, jobbára eredménytelenül sajnos, a magyarországi partnerek nézeteinek alakításáért. Ezzel szemben az RMDSZ sokat köszönhet annak a tanácsosi tevékenységnek, amelyet a Szabadelvű Kör elnöke az (egyébként vitatható demokráciaelfogású) államelnök mellett betöltött.
Ami a harmadik pretendenst illeti, arról egy dolgot tudhatunk bizonyosan: a magyarországi jobboldalhoz áll közelebb, s az RMDSZ radikálisabb szárnyára alapozná támogatottságát. Céltudatos, jó hatalomtechnikai képességekkel és készségekkel rendelkező személyiség, aki a Fideszhez fűződő kapcsolatait nyíltan vállalja is.
Ennek az írásnak nem feladata minősíteni a jelölteket, azt azonban mindenképpen el kell mondanom, hogy a megválasztásuk esélyei aligha tekinthetőek kiegyensúlyozottaknak. A helyi szervezetekben zajló jelölés ugyanis azoktól függ, akik az RMDSZ-en belül és az RMDSZ vezetésének jóvoltából valamiféle feladatkörrel bírnak, illetve a feladatkörrel bírók (mozgósítható) környezetéhez tartoznak. Az „egyszerű” RMDSZ-tagok régen letettek arról, hogy az RMDSZ-en belüli demokratikus folyamatokban részt vállaljanak.
Ilyen körülmények között pedig bizonyosra vehető, hogy az RMDSZ vezetése által is támogatott jelölt lesz a befutó, teljesen függetlenül attól, hogy a többiek milyen alapelvekkel, programmal, újításokkal állnak elő. Az elnökválasztás gyakorlatilag lefutottnak látszik.
Ez a tény azonban jelentős hatással lehet a romániai magyar politizálás RMDSZ-kongresszust követő folyamataira. A romániai magyar választó, ha úgy véli majd, hogy az RMDSZ-ben nem sok változhat majd, könnyen beadhatja derekát annak a radikalizálódó jobboldali diskurzusnak, amelynek képviselői a magyarországi hatalmat is maguk mögött tudhatják. A legújabb IMAS-felmérés szerint az RMDSZ támogatottsága már ma sem érné el a választási küszöböt.
Ami azonban ennél is súlyosabb, úgy tűnik, hogy a szociáldemokrata-liberális szövetség jóval ötven százalék fölött teljesíthet. Ez esetben az RMDSZ-nek akkor sem lesz meg a lehetősége a kormányzati részvételre, ha parlamenti párt marad. Márpedig a romániai magyar választó szemében a kormányzati részvétel jelentette a szövetség legfontosabb politikai aduját. Ennek hiányában még az óvatosabbak is preferenciáik újragondolására kényszerülhetnek.
Mindezt még mindig nem ártana tekintetbe venni.
Bíró Béla, Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. február 24.

Mátyás király születésnapja,a Kolozsvári Összefogás Napja?
Április 2-a az újabb – végre hivatalos – szoboravató időpontja
Mátyás király születésének évfordulóját ünnepelte tegnap délután Kolozsvár Főterén a szoborcsoportnál szép számban összegyűlt polgárság, amely úgymond felavatta a több hónapja hivatalos újraavatására váró, tavaly felújított emblematikus műemléket. A koszorúzással, majd a Himnusz eléneklésével záruló megemlékezésen Molnos Lajos városi tanácsos, illetve a római katolikus, az evangélikus-lutheránus és az unitárius egyház képviselői rövid méltatásokkal, fohászokkal emlékeztek a város nagy szülöttjére. Koszorút helyezett el ugyanakkor Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter is, aki megerősítette: április 2-án sor kerül a világhírű Fadrusz-alkotás restaurálásának hivatalos átvételére, újraavatására. Mátyás király születésének 568. évfordulója alkalmából egyébként más rendezvényekre is sor került a kincses városban, így a koszorúzás körüli félreértések ellenére végül méltóképpen ünnepelt Kolozsvár magyarsága.
Molnos Lajos RMDSZ-es kolozsvári városi tanácsos, az ünnepi megemlékezés, egyben a kolozsvári közösségnek címzett, az ünneplésre (Meg)hívó szó ötletgazdája az ünnepélyes zsoltáréneklést követő felvezető beszédében Mátyás király születésének évfordulója alkalmából közös kívánságként fogalmazta meg, hogy Mátyás király megszámlálhatatlan évig a kolozsvári magyar közösség szívében, tudatában, szobra pedig szülővárosa Főterén maradhasson.
„Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket” – idézett ezt követően János evangéliumából Takó István egyetemi lelkész, aki a római katolikus egyház képviselőjeként vett részt a megemlékezésen. Takó az „igazságos” uralkodóként elkönyvelt Mátyás király által képviselt szellemiséget példaként állította a közösség és annak vezetői elé. Kiemelte: emberi életünk legalapvetőbb vágya az igazság megismerése, a szabadság elnyerése. – „Meghalt Mátyás király, oda az igazság” – emlékeztetett a lelkész a népszerű mondásra, felvetve a kérdést: megmaradhatunk-e mindössze ennél a megállapításnál, amikor nagy királyunk emléke előtt tisztelgünk, aki hatalmát az igazság szolgálatába állította és azon szellemben gyakorolta, miszerint minden hatalom Istentől származik. Mint elmondta, a Mátyás király kőbe és bronzba zárt emléke előtt lerótt kegyelet csak úgy lehet őszinte, ha cselekedeteinkben ragaszkodunk az igazságosság általa képviselt eszményéhez, amely ugyanakkor szabaddá tehet bennünket. Végül azért fohászkodott, hogy a mai vezetők is ezen elvek és szempontok tudatában gyakorolják a rájuk bízott hatalmat.
Az evangélikus-lutheránus egyház képviseletében Kalit Eszter vezetőkért és közösségért fohászkodott: Isten segítségét kérte a hatalmi feladatok felelősségteljes teljesítéséhez, illetve ahhoz, hogy Kolozsvár közössége méltón őrizhesse Kolozsvár emlékét. Kijelentette: Mátyás király személyének nagysága századok után sem halványodott, a szoborcsoportban megörökített emléke városunk kincse, büszkesége. Rüsz Fogarasi Tibor lelkipásztor az unitárius egyház megbízottjaként imájában hálát adott azért, hogy a magyar közösség megünnepelhette Mátyás király születésének évfordulóját. Köszönetet mondott ugyanakkor városunk nagy szülöttjéért, Fadrusz Jánosért, továbbá azokért – és azoknak –, akik adományaikkal, munkájukkal, hozzáállásukkal a műemlék felújítását támogatták.
Háromszor ennyien április 2-án?
Teljesen érthető a Mátyás király születésének évfordulója alkalmából szervezett tiszteletadó ünnepség – jelentette ki az eseményen résztvevő, majd a szoborcsoportnál koszorúját elhelyező Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter. A politikus kijelentette: szerette volna, hogy február 23-a legyen a felújított szoborcsoport hivatalos átadásának időpontja, biztosnak tekinthető ellenben április másodika. „Bízom benne, hogy az elkövetkező száz évben nem szorul majd a szoborcsoport felújításra” – tette hozzá Kelemen Hunor.
Molnos Lajos később lapunknak elmondta: a magát szép számban képviselő közösség ékes bizonyítéka a kolozsvári összefogás érvényesülésének. Bízik abban, hogy a közösség jövő ilyenkor az általa javaslandó a Kolozsvári Magyar Összefogás napja keretében ünnepli majd meg a nagy király születését.
Gergely Balázs, az EMNT Közép-erdélyi régióelnöke szerint örömteli esemény volt a közös ünneplés. Hozzátette: bízik abban, hogy április másodikán, a szoborcsoport hivatalos átvételekor háromszor ennyi résztvevő jelenik majd meg Kolozsvár Főterén, ezzel a mozzanattal is méltó módon átadva a műemléket az utókornak.
Tegnap egyébként több mint 300-an voltak jelen az ünneplésen, köztük Eckstein-Kovács Péter, az államfő kisebbségi ügyekért felelős tanácsosa. Mint elmondta, tősgyökeres kolozsváriként vett részt a megemlékező ünnepségen: „Kolozsvári vagyok, és egyértelmű, hogy minden kolozsvárinak szíve-csücske Mátyás király és ez a szoborcsoport” – fogalmazott a politikus, aki örvendetesnek minősítette a tényt, hogy az emlék immár felújítva, egykori méltóságában díszeleghet Kolozsvár főterén.
A koszorúzás ünnepi mozzanatát követően a rendezvény a magyar himnusz közös éneklésével zárult.
ZAY ÉVA , Szabadság (Kolozsvár)

2011. február 25.

Felértékelődtek a régiók (RMDSZ-kongresszus)
Szombaton Nagyváradon tartják az RMDSZ tizedik kongresszusát, s hosszú idő óta első alkalommal komoly tétje van az elnökválasztásnak. Ha elfogadják a javasolt alapszabályzat- és programmódosító javaslatokat, jelentősen felértékelődhet Székelyföld szerepe — legalábbis így vélik a szövetség háromszéki vezetői, Tamás Sándor és Antal Árpád.
Az 555 fős kongresszusi testületből ötvenegy háromszéki, közülük huszonketten választott tisztségüknél fogva jogosultak a küldötti státuszra, tizennyolc személyről a székek döntöttek, hat delegátusa lesz a fiataloknak és öt a platformoknak. Fontosnak tartják a meghozandó döntéseket, Tamás Sándor a program-, Antal Árpád a szabályzat-előkészítő bizottságban vállalt szerepet.
Politikai és szervezetfelépítési változást egyaránt terveznek, az akadozva működő Országos Önkormányzati Tanács helyett regionális önkormányzati tanácsok létrehoza­talát javasolják, a székelyföldinek például tagja lenne az összes, Kovászna, Maros és Hargita megyei, RMDSZ-színekben megválasztott tanácstag, polgármester, alpolgármester. Regionális szinten jobban feltérképezhetőek a gondok, tervek, javaslatok, s nem utolsó szempont az sem, ez a testület szolgálná a székelyföldi önkormányzatiság erősödését. Egy másik javaslat szerint két vagy több szervezet létrehozhat megyei szervezetek fölötti regionális testületet. Ennek közpolitikai döntéshozó szerepe lenne — mondta el Tamás Sándor.
Antal Árpád kiemelte, a korábbi kongresszusokon elsősorban az ideológiák vitája zajlott, most a régiók vitája várható. "Megerősödtek a régiók, az önkormányzatok az elmúlt húsz évben, így egyértelmű, a következő húsz esztendő a régiókról szól. Ezekre a módosításokra azért is szükség van, mert a következő hónapokban, években várható Románia fejlesztési régiói­nak újrafelosztása, erről az RMDSZ-nek nagyon határozott elképzelése van, és fontos, ha megtörténik, gyorsan tudják kialakítani az új re­gionális szervezeteket. Az RMDSZ új programjában tehát sokkal markánsabban jelenik meg a Szé­kelyföld, világosan szerepelnek benne az igények és célok: a magyar nyelv hivatalossá tétele a térségben, a fejlesztési régió és a terü­leti autonómia — részletezte Antal Árpád. Hozzátette: a programról, alapszabályzatról egyedül Kelemen Hunorral tudtak egyeztetni az elnökjelöltek közül, sikerült közös elképzeléseket kialakítani, éppen ezért őt támogatják az elnökség megszerzésében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. február 25.

Ki lesz az RMDSZ elnöke?
Megoszlanak a vélemények arról, hogy lesz-e meglepetés az elnökválasztáson. A szövetség jelenlegi irányítói, Markó Béla hívei igyekeznek egyértelműen azt sugallni, csak Kelemen Hunornak van valós esélye. Sorra érkeztek a területi, megyei szervezetek nyilatkozatai, majd mindenik azt kiáltotta világgá, hogy a jelenlegi művelődési minisztert támogatja.
Az elmúlt hetek RMDSZ-tájékoztatói, erdélyi magyar sajtóbeszámolói Kelemen diadalútját tükrözik: ment, látott és győzött, begyűjtötte a kongresszusi szavazás szempontjából amúgy semmilyen jelentőséggel nem bíró voksokat. Igen komolyan készül (készítik) az elnöki feladatra, és ezt mutatja az is, hogy egy ideje a román közvélemény felé is elsősorban ő közvetíti az RMDSZ álláspontját. Programjából főleg a háttéralkuk során rögzített változásokat ismerhettük meg: mit ígért Borbély Lászlónak, a marosvásárhelyieknek, a székelyföldi vezetőknek, no meg a Partiumnak, Közép-Erdélynek. Eckstein-Kovács Pétert főleg a román sajtó emlegeti az esélyesek között, a magyar média inkább érdekes színfoltként ismertette megnyilvánulásait. Az államelnök kisebbségi tanácsadója nem vett tudomást az esélyeit törpítő megjegyzésekről, kommentárokról, mindenütt ott volt, felszólalt, nyilatkozott, éles bírálatokat fogalmazott meg. Eckstein volt az, aki sorozatosan számon kérte a megyei, területi közgyűlések demokratikus döntéshozatalát, szóvá tette az esélyegyenlőtlenséget, és hogy a szövetség hivatalos apparátusa egyértelműen Kelement támogatja. Kifogásokat emelt amiatt is, hogy a nagy esemény szervezői, a szavazás lebonyolításáért felelős kongresszusi biztos, Kovács Péter és csapata nem pártatlan. Tárgyalt Tőkés Lászlóval is, nyitást ígért a szövetségen kívüli szervezetek felé, új stratégiát, amely biztosíthatja a magyarság parlamenti jelenlétét. A megyei találkozókon felvázolt programjának sok kedvelt eleme volt, többnyire rokonszenvvel viszonyultak hozzá a küldöttek, a szavazás mégis, legyen bár titkos, majd minden esetben Kelemen főlényes győzelmét hozta.
Olosz Gergely indulásának viharos bejelentése után szinte eltűnt. Nem vett részt a számára sikert nem ígérő megyei küldöttgyűléseken, nem járta az erdélyi településeket, de találkozott Orbán Viktorral, s nem késlekedett ezt díszes fotóval igazolni, és ő is tárgyalt Tőkés Lászlóval. Elsősorban a látványos imázsépítéssel foglalkozott, igaz, közben kipenderítették a frakcióvezetői székből, majd még egy hír érkezett: az SZKT ülésén próbált nagy magyar távlatokat felvillantani államelnök-választáshoz illő beszédében. Oly kevéssé volt jelen, hogy a román média szinte nem is említi a jelöltek között. Kezdeti nyilatkozatai után alig hallatott programjáról, terveiről, de igyekezett fontos helyeken, fontos emberek társaságában mutatkozni, többet ült Budapesten, mint Bukarestben, s a Duna tévé vitaműsoránál sem felelt meg neki a kolozsvári stúdió, hatásosabbnak találta, ha a magyar fővárosból fogalmazza meg üzenetét. Sokak által hangoztatott esélytelenségének kicsit ellentmondani látszik, hogy Markó Béla fontosnak tartotta ironikus sajtóközleményben helyretenni a kettejük találkozójáról kiadott Olosz-nyilatkozatot. Van, aki erényeként, mások hibaként említik, hogy a magyarországi kormányoldal félhivatalos szócsövévé vált, ha ő jutna az elnöki székbe, teljes mértékben a Fidesz–KDNP alárendeltjévé tenné az RMDSZ-t.
Legyen változás, de ne változzék semmi
Az eljövendő elnök személyénél is fontosabb azonban, hoz-e, s ha igen, milyen változást az RMDSZ-ben, a szövetség politikájában. Kelemen Hunor egyértelműen a markói örökséget viszi tovább, s félő, nehezen tudja belopni saját egyéniségét, elképzeléseit, hisz két erős személyiség szorításában kell majd kormányoznia. Markó Béla nem kíván visszavonulni, a számára kitalált tisztségek jelzik, befolyása jelentős marad, s ott lesz a háttéralkuknak köszönhető politikai alelnök, Borbély László. Olosz egészen más politikát ígér, Vissza a magyarokhoz jelszóval népszerűsíti elképzeléseit, konkrétumot azonban keveset árult el, magyarországi kapcsolatai ismertek, bukaresti román politikai és üzleti összeköttetései rendkívül rossz hírűek. Ecksteinről tudni lehet, élesen, szókimondóan fogalmazott mindig, amikor a demokratikus elveket látta sérülni, következetesen kiállt az RMDSZ sokszínűsége mellett, s pont ezek miatt nehezen hihető az oly sokszor hangoztatott vád: Băsescu embere, átjátszaná a szövetséget a demokrata-liberálisoknak.
A szombati elnökválasztáson 555 küldött dönt az elkövetkező RMDSZ-elnök személyéről, ezek többsége azonban éppen a jelenlegi vezetőség elkötelezettje, Markóéknak köszönheti jól fizetett állását, vezető funkcióját. Egy bejáratott rendszer részei, ahol tudják, hogyan, milyen áron juthatnak előbbre, nem akarnak radikális változást, csak éppen annyit, amennyi megmaradásukat szavatolja. Az elégedetlenek már jó ideje külön utakon, más pártokban, szövetségekben igyekeznek érvényesíteni elképzelésüket.
Mindennek tükrében már egyáltalán nem talányos, ki lesz az RMDSZ következő elnöke. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. február 25.

Interjú Markó Bélával, az RMDSZ leköszönő elnökével
Megnyugtatok mindenkit: háttérből nem lehet irányítani egy szervezetet – jelentette ki a Krónikának adott interjúban az RMDSZ éléről 18 év után visszavonuló Markó Béla. Az 59 éves politikus lehetségesnek tartja az erdélyi magyar összefogást, de ezt nem könnyíti meg a Tőkés-féle pártalapítás. A leköszönő szövetségi elnök szerint az RMDSZ-nek minden magyar kormánnyal beszélő viszonyban kell lennie. Kelemen Hunort azért tartja a legalkalmasabbnak a szövetség vezetésére, mert képesnek látja arra, hogy valamiféle egyensúlyt megtartson az RMDSZ-ben.
RMDSZ-en belül és kívül egyaránt sokakat meglepett, amikor decemberben bejelentette: nem indul újabb mandátumért. Elérkezett arra a bizonyos csúcsra, ahol általában ajánlatos abbahagyni? – Úgy ítéltem meg, ebben a pillanatban én dönthetem el, hogy folytatom-e, és nem mások. Az RMDSZ-en belüli véleményeket ismerve, konzultálva is sokakkal, túlnyomórészt arra biztattak, hogy folytassam, mindenki stabilitást, folytonosságot, átláthatóságot szeretett volna. Még azok közül is, akik nem értenek egyet velem. Másrészt 18 év, egy ilyen hosszú időszak óhatatlanul kopáshoz vezet. Ez nem jelenti, hogy ne lennék képes jól csinálni, ne lenne még energiám a folytatáshoz, de tudatában vagyok annak, hogy kialakítottam egy stílust, politikai alapállást, kiszámítható vagyok, ami persze jó is, más szempontból rossz. Hozzám képest egy új elnök sokkal könnyebben újíthat, változtathat azon, amin kell. Tagadhatatlan, hogy nem kívánom az RMDSZ irányvonalának alapvető változását, hiszen van egy szabott meder, politikai eszközrendszer, amely mellett többször letettem a voksomat, ilyen szempontból folytonosságot szeretnék. Viszont meglehet, mások ugyanezt jobban tudnák már csinálni, új szemlélettel korrigálhatnának azon, ami nem jó. Különben RMDSZ-elnöknek lenni elsősorban felelősség, olyan feladat, ami napi 24 órát jelent. Az elnökválasztási kampányban egyesek úgy viszonyulnak hozzá, mintha valamiféle jutalom, kitüntetés lenne. Holott aki ezt vállalja, az nehéz, időnként emberpróbáló, nyomasztó felelősséget vállal, olyan kihívásokat, amelyeket most még nem is ismer. Nem fogok visszavonulni a közélettől, de sokkal nagyobb arányban és energiával szeretnék eredeti hivatásomnak, az irodalomnak élni.
– Az olyan dicséretek sem győzték meg, miszerint ön az ezredforduló legnagyobb magyar államférfija, a Kárpát-medence egyik legsikeresebb magyar politikusa? – Elégtétellel veszem, ha valakik értékelik a munkámat, de soha nem követeltem ki magamnak az ilyen jelzőket, nem is ezekért a minősítésekért, címkékért dolgoztam. Nem mintha nem lennék ambiciózus ember, csakhogy én nem általában a történelembe, hanem az irodalomtörténetbe szerettem volna bekerülni. Ez ugyanis megóvja az embert a túlzásoktól. Nagyon fontos, hogy a politikusnak legyen a háta mögött egy másik életre, másik hivatásra való lehetőség. Idegenkedem a hivatásos politikustól, akinek nincsen más hátországa. Általában ez vezet oda, hogy valaki foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz, a székéhez.
– Gondolom, az nem esett jól, hogy Tőkés László metaforikusan Hoszni Mubarakhoz hasonlította. Hozzászokott a bírálatokhoz? – Tőkés László kritikáihoz hozzászoktam, erre volt bőven időm. Nem lép ki az általa használt fogalomtárból, hogy időnként az aktuális világpolitikától függően színesíti a példatárát, elég nagy tehetséggel próbál bántani engem is. Nem az ilyen színes, általam tréfaként elkönyvelt metaforák zavarnak, hanem általában a rágalmak, a mocskolódó stílus – most nem Tőkésre utalok, bár sajnos nála is előfordul. Időnként elkövetem azt a hibát, hogy különböző disputafórumokat végigpötyögtetek az interneten, és látom, mivel találkozhat az ember. Az embernek legjobban az igazság szokott fájni, és mivel nem hiszem, hogy mindent jól tettem volna eddig, biztosan voltak hibáim, mulasztásaim, az szokott fájni, amikor valaki ilyesmire rátapint. A rágalom, az igaztalanság, a szennyes jelzők rendkívül fel szoktak dühíteni. A bírálóknak minden helyzetben ajánlom, hogy ragaszkodjanak az igazsághoz, mert ha az ember egy jogos kritikában igaztalan állítással találkozik, rögtön felmenti önmagát.
– Hagy hátra olyan döntést, amelyet utólag megbánt? Sajnálja-e, hogy 2003-ban Tőkéstől megvonták a tiszteletbeli elnöki posztot, majd a 2009-es EP-választáson összefogtak vele? – Hogy szövetkeztünk, jó döntésnek tartom, mindenképpen pozitív hatása volt. Persze utána tél-túl az RMDSZ-en belül is voltak hangok, miszerint nélküle is bejutottunk volna az EP-be, de ezt nem bizonyította be senki. De ennek más jelentősége is volt: ha én azt vallom, hogy az erdélyi magyarságnak egységesen kell fellépnie, akkor el kell fogadnom, hogy mindent meg kell tenni, hogy a más véleményűeket valamiképpen egy ernyő alá leljük. Tőkésnek a tiszteletbeli elnökségtől való megfosztását – ami tulajdonképpen a tisztség megszüntetését jelentette – nem mi döntöttük el, hanem ő, hiszen módszeresen a szakítás felé vitte a dolgokat: bírósági feljelentést tett az RMDSZ ellen, ellenrendezvényt szervezett a kongresszussal egy időben a Láncos templomban. Ha nincs az ellenrendezvény, nem biztos, hogy eljutunk a döntésig, mindvégig haboztam, és az utolsó pillanatban összegyűjtöttem a vezetőségi tagokat, végigkérdezve, hogyan látják a helyzetet. Nem azzal az elhatározással mentem Szatmárra, hogy ezt megtegyük, de az ellenrendezvény miatt nem lehetett visszalépni. A kormányzati szerepvállalásról szólóak voltak a nagy döntések, hogy ezen belül milyen törvényeknek adunk prioritást, de nem gondolom, hogy itt voltak nagy tévedések. Ez a korszak elsősorban az anyanyelvhasználatért, a nyelvi, egyéni jogokért folytatott küzdelemé volt, ami lassan-lassan le is zárul. Hogy nem vállaltam újabb mandátumot, az is benne van, érzek egy korszakhatárt: a nyelvi, anyanyelvi oktatási jogok kerete megvan, a következő időszak a kollektív jogokért folytatott küzdelemé kell, hogy legyen.
– Milyen leltárt készül átadni utódjának? Mekkora személyes felelősséget érez abban, hogy mandátuma alatt megfeleződött az RMDSZ-re leadott szavazatok száma? – Legyünk őszinték: így számolni erős demagógia. Ha valaki végigköveti a választásokat, látja, hogy csak a rendkívül alacsony román részvétel mellett tartott európai parlamenti megmérettetéseken ugrott meg a magyar részvételi arány, ami más esetben 1990-től ugyanolyan volt, mint a többségieké. Amikor 1990-ben milliós tömeget mutatott fel a magyarság, a románok hasonlóképpen. A kérdés inkább úgy tehető fel: mi az oka, hogy mi nem tudjuk jobban megmozdítani a magyar választókat. Ennél sokkal fontosabb, komplexebb kérdés, hogy demográfiailag hogyan állunk, miért fogyatkoztunk a diktatúrából kikerülvén, ezen belül milyen arányú a kivándoroltak száma, a születési arányszám csökkenése. Ebben már mindannyiunknak van felelőssége.
– Egyik legnagyobb vívmányának szokta nevezni a magyarság egységének megtartását. Ennek nem mond ellent, hogy már a harmadik erdélyi magyar párt van megalakulóban? – Noha mára elfelejtettük, 1990-ben onnan indultunk, hogy több párt létezett, mindig létezett az RMDSZ-szel szemben induló alakulat. Jelentős szavazatszámot nem szereztek, de Marosvásárhelyen például kimutatható volt, hogy jelöltjük néhány száz szavazatával megfosztotta a várost a magyar polgármestertől. Nagyobb támogatottságra tett szert a Magyar Polgári Párt az önkormányzati választásokon, viszont ott is kimutatható, hogy csupán a voksok tizenöt százalékát szerezte meg az RMDSZ-szel szemben. A most létrejövő párt elsősorban az MPP szavazataira számíthat, tehát elvben most is odasorolható az RMDSZ mögé az a 85 százalék, ami csökkenhet vagy nőhet, attól függően, hogy a szövetség miként politizál a következő időszakban, és 2012-ben milyen üzenettel veszünk részt a választásokon. Viszont a számok azt mutatják, hogy ha erősen megosztottak leszünk, akkor nem fog bejutni senki a parlamentbe. Az RMDSZ-nek hoznia kellene a teljes támogatottságot, ez lehet a cél, de 85-90 százalék körül kellene mozognia, másképp nem tud bejutni.
– Bár Kelemen Hunor szeretné lebeszélni Tőkés Lászlót az új párt megalapításáról, ennek kevés a realitása. Márpedig ez esetben elkerülhetetlennek tűnik az együttműködés. Milyen módozatait látja ennek? – Elég sokat dolgoztam annak idején, hogy létrejöjjön az a bizonyos magyar összefogás. Nem volt törvényszerű, hogy ilyen nehezen jött létre, de az sem, hogy egyáltalán létrejött. Sok szubjektív tényezőn is múlott: hogy én vagy Tőkés László hogyan viszonyul a megegyezés gondolatához. Az RMDSZ felajánlotta az első helyet a listán a támogatottságban kisebb partnernek, nagyon nagy, de helyes kompromisszumot kötöttünk. Tehát ez lehetséges, viszont a pártalapítás ezt nem könnyíti meg. Az RMDSZ akkor is próbálta volna valamiképpen felszámolni a magányát, ha nem kell másik párttal tárgyalnia. Eléggé gyermetegnek látom azt az okfejtést, hogy azért akarnak pártot létrehozni, hogy ennek pozíciójából jobban lehet tárgyalni, jobban lehet szorongatni az RMDSZ-t. Holott az RMDSZ-t eddig is szorongathatták, meg kell nézni a 2009-es EP-listát. Másrészt nem tudom, hogyan fogják tudni átlépni a párt létrehozása kapcsán felmerülő identitáskérdéseket, ha egyáltalán eljutunk a megegyezés gondolatához. Romániában olyan kemények a feltételek, hogy egy koalíció nem tud bejutni a parlamentbe. Kíváncsi vagyok: létrehoznak egy pártot, s utána lemondanak a párt identitásáról? Morálisan is furcsának tartom azért pártot létrehozni, hogy élesebb kést tarthassunk az RMDSZ oldalába. Ez azért is veszélyes, mert könnyen saját magukat belehajthatják abba, hogy utána már nem lehet megegyezni. Másrészt eleve nem terveznék megegyezést vagy szövetséget másokkal, az RMDSZ jelenleg elég erősnek látszik, önkormányzataink jól mennek. Ugyanakkor Tőkés László nem vesz észre valamit: minket állandóan pártpolitikával vádol, és ahelyett hogy megpróbálna meggyőzni bennünket, ez ne így legyen, ő maga pártot hoz létre. Mivel lesz jobb azoknál, akiket vádol, hol az alternatíva?
– Sokak szerint fölösleges színjáték az elnökválasztás előtti kampány, hiszen három jelölt van ugyan, de ezek közül az egyik mellett ön hivatalosan is kiállt, és az egész apparátus, de maga az elnökválasztó kongresszus megszervezésével megbízott ügyvezető alelnök is neki kampányol. Nem lett volna egyszerűbb kijelenteni, hogy márpedig Kelemen Hunor lesz a következő elnök? – A támogatottság általában ilyesmiből áll össze: a területi szervezetek, a tagság, véleményformáló emberek, az RMDSZ befolyásos politikusai támogatnak valakit. Az enyém is épp olyan természetesnek számít, mint bárki másé. Végül is mi választunk elnököt, ki-ki miért ne mondaná el a véleményét? Paradoxnak éreztem, hogy Markó ne mondjon véleményt. A kongresszusi biztosnak is a szervezésben kell semlegesnek lennie, olyan értelemben, hogy ne szervezzen az egyik elnökjelölt ablaka alá zenekart egész éjszakára. Milyen okból ne mondanám el a véleményemet vagy ne próbálnék befolyással lenni, ha befolyásolni tudom, kit választanak elnöknek? Kampányolni nem álltam be, nem tartottam volna helyesnek.
– És miért Kelemen, és nem Eckstein-Kovács Péter vagy Olosz Gergely? – Kinek-kinek megvannak az erényei és hibái. Kelemen Hunort azért tartom a legalkalmasabbnak, mert képesnek látom arra, hogy valamiféle egyensúlyt megtartson az RMDSZ-ben. Ő nem vehemens pártpolitikus, hanem olyan, akiben van empátia megérteni, meghallgatni a másik véleményt, megpróbálni kompromisszumot kialakítani. Az RMDSZ egysége, léte sokban múlik azon, hogy tud-e az ember pártatlan lenni. Teljesen elfogulatlanok nem tudunk lenni, de ő törekszik erre. Nyilván ez számára is nagy próbatétel lesz, és a puding próbája az evés.
– Az összes jelölt a magyar kormánnyal, illetve kormánypárttal való kibékülés fontosságát hangsúlyozta. Szövetségen belül is felróják önnek, hogy egyenlő távolságot tartott fenn a jobb- és a baloldallal, a tavaly megbukott MSZP–SZDSZ-hez fűződő viszony miatt az RMDSZ-re – annak ellenére, hogy az Európai Néppárt tagja – rásült a balliberális párt bélyege. Ön szerint mindezek mellett hogyan lehet rendezni a Fidesz és az RMDSZ viszonyát? – Az én bűnöm ennél is nagyobb: mindig az egyenlő közelségről beszéltem. Akkor is egyenlő közelségre törekedtem az ellenzékkel, amikor az elmúlt nyolc évben szocialista–liberális kormány vezette Magyarországot. A mindenkori magyar kormánnyal – legalábbis eddig – napi munkakapcsolatban voltunk, hiszen ezen az együttműködésen sok minden múlik. Az erdélyi magyarságnak szüksége van támogatásra a kultúra, a szellemi élet, az oktatás terén, ezt a támogatáspolitikát meg kell próbálni befolyásolni, alakítani, meg kell szerezni Magyarország politikai támogatását. Nem is tudom, hogy képzeli valaki, hogy nekünk az elmúlt nyolc évben nem kellett volna beszélő viszonyban lennünk a magyar kormánnyal. Ez úgy butaság, ahogy van. Ez nem azon múlik, hogy ki kit szeret, kinek a véleményével ért egyet. Hogy az ellenzékben lévők nem szeretik ezt, mert olyanok a politikai szembenállások Magyarországon, hogy az ellenségem ellensége a barátom, elég baj, de mi nem igazodhatunk pártlogikához ezekben a kapcsolatokban. Ennek következtében hol jobb, hol rosszabb volt a viszonyom ellenzéki vagy kormánypártokkal, de némi sértettség mindenkiben volt. Csak én tudom, hogy a kettős állampolgárságról szóló 2004-es szavazás után milyen vitákkal próbáltuk helyrekalapálni, egyáltalán folytatni az együttműködést az akkori magyar kormánnyal. De nem jajgattam nyilvánosan azzal, hogy valaki éppen haragszik ránk.
– Sokan fel is kapták a fejüket azon, hogy nem igényli az állampolgárságot. – Ne haragudjon, mi időnként egészen földön és valóságon kívüliek tudunk lenni. Visszakérdezhetnék: ez a román kormányfő-helyettesi pozíciómat mennyiben erősítené, és mennyiben lenne hasznára az erdélyi magyarságnak. Milyen indokkal kellene nekem kormányfőhelyettesként magyar állampolgárságot kérni? Ezt ki-ki kérheti, de nem lenne jó morális pressziót kialakítani e körül. Nagyon jól tudtam, hogy erre sokan felhördülnek, de ha eredményesen akarunk politizálni, akkor ezeket a dolgokat ki kell mondani.
– Traian Băsescu államfő független kormányfőben látja a kabinet és ezzel a nagyobbik kormánypárt megmentésének lehetőségét. Menynyiben lehet hitelesebb és alkalmasabb egy párton kívüli miniszterelnök? – Én megmondtam, hogy az RMDSZ kongreszszusáig nem vagyunk hajlandók foglalkozni a kérdéssel. A magam szempontjából kicsit ízléstelennek is tartanám, ha mandátumom utolsó egy-két hetében ilyen éles döntésekbe belemennék, ezt az RMDSZ új vezetőségének kell meghoznia. Nem ez az a pillanat, amikor cserélni kell. Lehet, hogy erre sor fog kerülni, mert eléggé elhasználódott a kormány, a népszerűsége lezuhant, amit általában a miniszterelnök személyéhez szoktak kötni, tehát sok ráció van a cserében való gondolkodásnak, de nem érzem, hogy most érkezett el a pillanat. Ha ők egyoldalúan ilyen határozott álláspontra jutnak, akkor persze megbeszéljük. Nem értek egyet a szakértői miniszterelnök gondolatával, szerintem az nem bírná ki a következő időszakot, mert a kormány legnagyobb feladata, hogy egy ütemre próbáljon mozdulni a parlamenti többséggel, amin ő nem segítene. De ők is azért szabtak haladékot a kongresszus utánra, mert patthelyzetbe kerültek.
– Előrebocsátotta, hogy az elnöki tisztségből való leköszönését követően sem kíván visszavonulni a politikából. Ezt elősegíti az az alapszabály-módosítás is, amely a két mandátumot végigvitt elnök számára befutó helyet biztosít a parlamenti választásokon. Milyen szerepet vállal majd az RMDSZ-ben ezután? – Operatív vezetői tisztséget nem vállalok, de a szenátori mandátumot végigviszem. Jelen pillanatban egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy 2012-ben akarok-e újabb parlamenti mandátumot. Jó, ha a körzetválasztás benne van az alapszabályban, de nem azért, mintha ezt kiköveteltem volna. Kormányfőhelyettesként addig maradok, amíg ez a mandátum lejár, illetve a kongresszus után meg kell beszélni az új vezetőséggel, hogy ebben a képletben megyünk-e tovább, vagy nem. Jónak tartom azt is, hogy a volt elnök helyet kap az állandó tanácsban, szívesen veszek részt ilyen testületi üléseken, nem akarok hátat fordítani az elkövetkező vezetésnek. De azok, akik naivan azt hiszik, hogy nem az vezeti majd az RMDSZ-t, aki elnök lesz, nagyot tévednek. Az utódomnak nem az lesz a dolga, hogy engem minden percben megkérdezzen, mit csináljon. Akik ebben reménykednek, azokat szeretném kiábrándítani, hogy háttérből nem lehet irányítani egy szervezetet, akik pedig ettől félnek, azokat szeretném megnyugtatni.
Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár

2011. február 25.

Sorsdöntő kongresszusra készül az RMDSZ Nagyváradon
Sorsdöntő lehet az RMDSZ 10., váradi kongresszusa: tizenkét év után először fordul elő, hogy több jelölt pályázza meg a szervezet vezetői tisztségét, az elnökválasztás nyertese a szövetséget 18 évig irányító Markó Bélától veszi át a stafétabotot. A fórumon – melynek keretében a szövetség alapszabályának módosítása is terítékre kerül – az 555 küldöttön kívül a parlamenti pártok vezetői is részt vesznek.
A szombaton és vasárnap a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában zajló 10. RMDSZ-kongresszuson az 555 küldött három jelölt közül választhat. A papírforma szerint a legnagyobb eséllyel a területi szervezetek zöme és a leköszönő elnök által támogatott Kelemen Hunor művelődési miniszter, a szövetség korábbi ügyvezető elnöke indul. A tisztségre ugyanakkor a kolozsvári Eckstein-Kovács Péter, az államelnöki hivatal kisebbségügyi tanácsosa és a háromszéki Olosz Gergely parlamenti képviselő pályázik még.
Huszonegy éves története során az érdekvédelmi szövetséget mindössze két elnök vezette. Az RMDSZ legfőbb vezetőtestületének első tanácskozása alkalmával – mely szintén Nagyváradon, 1990 áprilisában zajlott – Domokos Géza író, műfordító nyerte az elnökválasztást a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége támogatásával induló Szőcs Géza költő ellenében. Három évvel később, a Brassóban megszervezett RMDSZ-kongresszus alkalmával Domokos Géza önként visszalépett, Markó Béla pedig fölényes győzelmet aratott egyetlen kihívójával, Mina Lászlóval, a Brassó megyei szervezet elnökével szemben. Újabb elnökválasztásra 1995 májusában Kolozsváron került sor, Markó kihívói – Borbély Imre elnökségi tag és Kónya-Hamar Sándor kolozsvári parlamenti képviselő – azonban alulmaradtak. Két évvel később Marosvásárhelyen a tisztújítás nem szerepelt a napirenden, az 1999-es, csíkszeredai fórumon pedig az RMDSZ belső ellenzéke által támogatott Kincses Előd ügyvéd csupán a voksok egyharmadát tudta összegyűjteni Markó Bélával szemben. A 2003-as szatmárnémeti kongresszuson – mely főként azért emlékezetes, mert ekkor fosztották meg tiszteletbeli elnöki tisztségétől Tőkés Lászlót – nem volt kihívója Markó Bélának, s mint ismert, egyedüli jelöltként kapott újabb négyéves megbízatást a 2005-ös aradi ülésen is. A legutóbbi RMDSZ-kongresszust 2009-ben Kolozsváron tartották.
Zsúfolt kongresszusi program
A Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) február 12-én Marosvásárhelyen lezajlott ülésén született döntések értelmében a kongresszus napirendjén az RMDSZ alapszabályának 127 cikkelye közül 87 paragrafus módosítása is szerepel. A szombaton várható elnökválasztási szavazás lebonyolításáról szóló határozat értelmében a kongresszuson a szavazás zárt fülkében történik, kizárva annak lehetőségét, hogy a leadott szavazatot bárki ellenőrizhesse, és bárkinek be lehessen mutatni. Tiltja a határozat a megfigyelők és más személyek, illetve képrögzítő készülékek jelenlététa szavazófülkében, illetve a fülke és a szavazóurna környékén. A határozat harmadik pontja kimondja, hogy a megválasztandó Szavazatszámláló Bizottságban kötelező módon a három elnökjelölt legalább egy-egy képviselője is jelen van.
Fellendül a váradi turizmus
A Körös-parti város öt nagy hoteljében biztosan telt ház lesz a hétvégén, itt szállnak meg a kongresszusi küldöttek, valamint a meghívottak (közel százan), míg az eseményre akkreditált 250 sajtós további négy-öt kisebb panzióban kap helyet, tudtuk meg Szabó József kongresszusi biztostól.
A jeles meghívottak között biztosan ott lesz Emil Boc miniszterelnök, Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke is. A kongresszust négy tévécsatorna közvetíti élőben. A hatalmas rendezvény lebonyolításában a szövetség kolozsvári központjából mintegy hatvanan segédkeznek, Nagyváradról és Bihar megyéből pedig mintegy kétszáz önkéntes vesz részt a szervezésben – ide nemcsak a kongresszuson sürgő-forgó fiatalok tartoznak, hanem például a biztonsági őrök, a virágdekorációk készítői, a parkolóőrök, illetve a parkolók jelzéseit felfestő munkások is. A váradi szervezők között tíz olyan önkéntes is dolgozik, akik már az első, szintén a bihari megyeszékhelyen tartott RMDSZ-kongresszus lebonyolításában is részt vettek, tudtuk meg Szabó Józseftől. Nem kis feladat a vendégek étkeztetése sem: a legtöbben a hotelekben fognak reggelizni és vacsorázni, az ebédet pedig a helyszínen kapják: szombaton egy szendvicset ehetnek, vasárnap pedig svédasztalt terítenek nekik. A kongresszusi biztos megjegyezte: fontos például arra is odafigyelni, hogy a szendvicsben ne legyen sok mustár vagy ketchup, mert azzal a küldöttek lecsöpögtethetik magukat. Lényeges az időjárás is, ezért a szervezők folyamatos kapcsolatban vannak a meteorológiai szolgálattal, hiszen a hóesés megnehezíti a küldöttek Váradra vezető utazását.
Nem tiltakozhatnak a szakszervezetisek
Csütörtökön kiderült, a nagyváradi városi önkormányzat nem engedélyezte azt a tüntetést, amelyet a szakszervezetek terveztek szombatra, az RMDSZ kongresszusának helyszínéül szolgáló szakszervezeti művelődési ház előtti térre. „A törvényes előírások értelmében nem lehet ugyanazon a helyszínen, ugyanabban az időben két rendezvényt tartani, attól függetlenül, hogy milyen jellegű rendezvényekről van szó” – magyarázta a szakszervezetek kérelmét elutasító döntést Ionel Vila, a nagyváradi városi önkormányzat jegyzője.
A szakszervezetek azért akarnak tiltakozni, mert a kormány felelősségvállalással, parlamenti vita nélkül kívánja elfogadtatni a munkatörvénykönyvet. Kelemen Hunor kulturális miniszter, szövetségi elnökjelölt kérte a nagyváradi polgármestert, ne engedélyezze a megmozdulást, mivel az RMDSZ-kongresszusnak „semmi köze a szakszervezetek kéréseihez”.
Időközben a Frăţia szakszervezeti tömb Maros megyei vezetősége bejelentette: nem kívánnak elállni szándékuktól, és küldöttségük tiltakozni fog a rendezvény helyszínén. „Abszurdum, hogy az önkormányzattól kell engedélyt kérnünk, hogy elmenjünk a Szakszervezetek Művelődési Házába” – nyilatkozta csütörtökön Călin Orlando Cociş, a Frăţia marosvásárhelyi képviselője.
Eckstein: nemcsak az elnökválasztás a tét
A hétvégi kongresszuson az új elnök megválasztásán kívül a vezetőtestületnek arról is döntenie kell, hogy a szervezet hogyan, milyen programmal készül fel a 2012-es parlamenti választásokra – jelentette ki csütörtökön Eckstein-Kovács Péter elnökjelölt. A politikus szerint az is eldől Nagyváradon, hogy marad-e a két magyar párt Erdélyben, vagy létrejön a harmadik is. „Nem az a jelölt tudja a tagság által elvárt változást meghozni, akit ugyanazok fognak vezetni, akik eddig is vezették a szövetséget, a volt elnök és a politikai alelnök. A változást csakis egy független, egyedül dönteni képes jelölt hozhatja el, aki tud tárgyalni az erdélyi magyar szervezetekkel, aki nem kívánja sem a bukaresti, sem a budapesti pártokhoz kötni az RMDSZ szekerét” – fogalmazott Eckstein. Az elnökjelölt ugyanakkor cáfolta Szász Jenő korábbi nyilatkozatát, leszögezte: nem kíván visszalépni Olosz Gergely javára. Abszurd volna, ha visszalépnék azzal a támogatottsággal, amivel rendelkezem. Győzni megyek Nagyváradra” – mondta az elnökjelölt.
Létrejöhetnek a regionális szervezetek
Antal Árpád, a szövetség sepsiszentgyörgyi és Tamás Sándor, Kovászna megyei elnöke a Székelyföld hangsúlyosabb megjelenítését szorgalmazzák az RMDSZ-en belül. A két háromszéki politikus közölte: részt vettek a szabályzat és programmódosító bizottság munkálataiban, a plénum elé kerülő tervezetbe két javaslatuk került be. A jelenleg működő Országos Önkormányzati Tanács helyett három regionális –székelyföldi, dél-erdélyi és partiumi – tanács létrehozását szorgalmazzák, ezek vezetői alkotnák az országos tanácsot, mondta Tamás Sándor. A politikus szerint az országos tanács nem működik, mert túlméretezett. A székelyföldi RMDSZ létrehozására az a szabályzatmódosítás teremt lehetőséget, miszerint két vagy több megyei szervezet regionális szervezetet hozhat létre. A székelyföldi szervezet biztosan megalakul, de több ilyen regionális szervezet is működhetne, ha mások is támogatják a kezdeményezést, fejtette ki Antal Árpád.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár

2011. február 25.

Kelemen Hunor kultúrminiszter: erős elnöknek erős csapata van
A küldöttek nagyon jelentős része szerintem tudja már, hogy kire fog szavazni. A jelölteket ismerik, Ecksteint huszonegy éve ismerik, engem tizenöt éve, Oloszt néhány éve, ismerik a munkánkat, a képességeinket, a hibáinkat. Egy kampányban erre persze rárakódik egyéb is, de a küldöttek nem ott találkoznak a jelöltekkel először, hogy olyan hatalmas dilemmájuk legyen azt illetően, hogy, kit válasszanak.
Egy-másfél hónappal ezelőtt még 98 százalékos esélyt adott magának az RMDSZ-elnökválasztásra. Hány százalékon áll most?
– Nem azt mondtam, hogy ennyi százalékos esélyt adok magamnak, hanem a megyei szervezetek támogatására értettem ezt a százalékarányt. Mindenesetre hiba volt számot mondanom. De ha azt nézem, hogy a megyei szervezetek milyen arányban támogatnak, közel lehetünk ehhez a számadathoz, bár most már kerülném, hogy százalékot mondjak. Két megye kivételével a többi megye engem támogat, tehát az, amit én akkor éreztem, többé-kevésbé beigazolódott.
Az ellenjelöltjei azzal érvelnek, hogy a küldöttek másképp szavaznak majd a titkos szavazáson, mint ahogyan az a megyei küldöttgyűléseken történt.
– A küldöttek nagyon jelentős része szerintem tudja már, hogy kire fog szavazni. A jelölteket ismerik, Ecksteint huszonegy éve ismerik, engem tizenöt éve, Oloszt néhány éve, ismerik a munkánkat, a képességeinket, a hibáinkat. Egy kampányban erre persze rárakódik egyéb is, de a küldöttek nem ott találkoznak a jelöltekkel először, hogy olyan hatalmas dilemmájuk legyen azt illetően, hogy, kit válasszanak.
Egy- vagy kétfordulós lesz az elnökválasztás?
– Nem akarom megjósolni. Én azt szeretném, hogy egyfordulós legyen.
A kongresszusi kortesbeszéde megvan már? Mi lesz benne?
– Természetesen tudom már, hogy mit fogok mondani a kongresszuson, de nem árulhatom most el. Nem titok, de ezt ott, akkor kell elmondanom, nem itt, nem most.
Mégis, vázolja nagyvonalakban azt, amiről beszélni fog.
– El fogom mondani, hogy mit csinálnék én RMDSZ-elnökként. Hogy változtatnék a munkamódszeren, a döntéshozatalon, hogy kiszélesíteném a döntéshozatalt. És van néhány olyan dolog, amin nem változtatnék. Az alapértékeket illetően semmiféleképpen nem változtatnék, az identitási kérdéseket továbbra is prioritásként kezelnénk, hisz ez adja meg a lényegét az RMDSZ-nek. De minden egyéb kérdésben, taktikai kérdésekben, döntéshozatalban igen.
Kiegyensúlyozott, befogadó szervezetet szeretnék. Az önkormányzatok szerepét erősíteném, ami a három regionális önkormányzati tanács létrehozásával megtörténik. Változás még, hogy a platformok képviselői nemcsak konzultatív szerepet töltenének be az RMDSZ-ben, hanem a döntéshozatalban is jelen lennének. Valamikor márciusban elindítunk egy erdélyi konzultációt, amelynek során két-három hónapon keresztül a közösséget megkérdeznénk – minél több embert közvetlenül megkeresve – arról, mit vár el a szervezettől, mit szeretne változtatni rajta.
Az alapszabály ön által felkarolt módosítási javaslata szerint létrejönne a szövetségi elnöki tisztség mellett egy politikai alelnöki tisztség, a volt szövetségi elnök döntési szerepet kapna. Ellenjelöltjei szerint ezzel egyrészt kiürülne a szövetségi elnöki tisztség, másrészt szükségtelenül terebélyesedne a szervezet.
– Én abban az előnyös helyzetben vagyok, hogy a három jelölt közül egyedül én tettem le módosító javaslatokat az alapszabályzathoz. Így ők csak az általam javasolt változtatásokat tudják kommentálni, egyebet nem tehetnek. Tegyük fel, hogy nem én nyerem meg a választást, hanem a másik két jelölt közül valamelyik. De ott van egy alapszabálymódosítás, amelyet én tettem le, és az illetőnek annak az alapszabályzatnak a keretei között kellene vezetnie a szervezetet, amelyet én szorgalmaztam.
Én azt mondom, ez a terebélyesedés nincs a szervezet hátrányára, hanem ellenkezőleg, előnyére válik a döntéshozatal kiszélesítése, több ember bevonása által. A volt szövetségi elnök tapasztalatát, tudását pedig nem venni figyelembe, nem hasznosítani butaság lenne. Ami a politikai alelnök szerepét illeti: eddig volt egy ügyvezető elnök, aki politikai és adminisztratív kérdésekért is felelt. Ezt a tisztséget kettőbe osztva, ezt a munkát és felelősséget elosztva egy politikai alelnökre és egy főtitkárra, sokkal hatékonyabban tudunk működni.
Gyakorló ügyvezető elnökként én magam is láttam, ha politikai kérdésekkel foglalkoztam naponta, az adminisztratív teendőkkel kapcsolatosan mindig probléma volt, hogy el tudom-e gyorsan, pontosan látni, vagy sem. Mindig le kellett osztanom másnak, mert egy ember két feladatot ugyanabban az időben nehezen tud ellátni. Ezt az erős tisztséget tehát két erős funkcióra leosztani hasznos, és egy szövetségi elnök csak erősebb lesz attól, hogy erős csapata van.
A főtitkár és a politikai alelnök személyét a szövetségi elnök javasolja. Tudja már, hogy kiket fog javasolni, ha elnökké választják?
– Politikai alelnöknek már tudom, főtitkárnak több ötletem van.
De nem árulhatja el, hogy kik azok.
– Nem.
Az alakulóban levő Erdélyi Magyar Néppárthoz mint új versenypárthoz viszonyulnia kell az RMDSZ-nek. Mi az ön stratégiája erre?
– A kongresszus után azt a párbeszédet, amelyet Tőkés Lászlóékkal valamikor a múlt esztendőben abbahagytunk, folytatni szeretném. Hatalmas a felelősség azt illetően, hogy van-e vagy nincs parlamenti képviselete 2012 után a romániai magyarságnak. Ha két vagy három magyar politikai szervezet indul a parlamenti választásokon, akkor nincs parlamenti képviselet. Az mese, hogy a több párt indulása pezsdítő hatással lenne a magyar közéletre, ezzel mindössze az új párt bejegyzésére vonatkozó döntésüket próbálják alátámasztani.
A közvélemény-kutatásokból kiderül, az egységes magyar képviseletet a megkérdezettek több mint nyolcvan százaléka ma is fontosnak tartja. Erdélyben a kettő is kevesebb, mint az egy, de a három még annál is kevesebb, és nem ártana, ha ezt egyes magyarországi politikai szereplők is tudatosítanák magukban. De mindentől függetlenül én arra fogok törekedni, hogy a magyarországi kormánypártokkal, a nagyobbik kormánypárttal szoros partneri viszonyt alakítsunk ki.
A szakszervezetek tüntetést hirdettek a nagyváradi RMDSZ-kongresszus helyszínére, a kongresszus időpontjára. Mit gondol erről?
– A szakszervezetek összetévesztik egy politikai szervezet belső eseményét a kormány vagy a parlament munkájával. Mi a kongresszuson nem a munkatörvénykönyvet vitatjuk meg, hanem a szövetség legmagasabb szintű eseményére kerül sor, ahol saját, belső dolgainkról beszélünk. Ha én leszek a szövetség elnöke, kongresszus után nyitott vagyok a szakszervezetekkel való párbeszédre, addig viszont nincs helye egy ilyen tüntetésnek.
A koalíciós politikát hogyan folytatná szövetségi elnökként? Eddigi nyilatkozatai szerint megtartaná az RMDSZ-t a demokrata-liberálisok oldalán. Akkor is, ha ezzel jövőre az ellenzékbe kerülést kockáztatná?
– Ez a veszély mindig fennáll, ellenzékben voltunk már, és még leszünk. De erről majd 2012-ben tudunk beszélni.
Salamon Márton László, Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. február 26.

Óberkodó – Hitek és hitványságok a hitigazgatás árnyékosában
A helyi és az országos sajtó, hivatalos és blogozásba fulladó nyilatkozatok tömege, nyílt levelek és markáns petíciók sodró sorai veszik körül mostanában az egyházi tulajdonok restitúcióját – avagy magyarán: a történelmi múltban, lefutott időszakokban elkobzott, államosított, „lenyúlt” vagy jogtalannak ítélt egyházi tulajdonok problematikáját.
Hangos ez a paláver, röpködő igazságokkal, fajsúlytalan „utalásokkal”, méltatlan vádakkal, megnyugtató bürokratikus flegmával és provokatív söprésekkel. De hát „ki jár jól” a hitigazságok védelmében, ki veszi hasznát az egyházak elkobzott vagyonának, s hová lett a titkos titkok föltárásának kötelezettsége, az intézményes jogi képviselet, vagy végső soron a magyar szenátorok, RMDSZ-es képviselők, bársonyszékben ülők méltó feladatvállalási kötelezettsége? Ki ad erre legitim jogot, ki tűri a közömbös szerepvállalás-nélküliséget, a szinte a román vetélytársakat is megszégyenítő lerázási megoldásokat…?
Túlpoétizált kérdések ezek, jól tudom. De csak a látszat szerint. Valójában sajnos a hit és a jog egymással konstruktív viszonyban kellene legyenek. Azok számára, akik nem kell észrevegyék, hogy a kommunizmus évtizedeiben az egyházaktól elkobzott mintegy nyolcezer ingatlan helyzetéről van szó, talán „valahol” mindegy is, hogy majdnem 2200 épület/ingatlan/tulajdon volt a magyar történelmi egyházak tulajdonában, s került ki „valamiért” a felekezetek, rendek rendelkezési joga alól. Rendszerváltás-kori képzet volt, hogy az ideológiai restitúció majdan lehetővé teszi a jogi állapotok visszaállítását, jogsérelmek orvoslását is. Tizenhat évvel a Karácsonyi Forradalom után a jogos egyházi tulajdonok mintegy 2,5%-át vehették vissza a felekezetek és közösségek, a bukaresti restitúciós bizottság mindössze 500 magyar egyházi ingatlan visszaszolgáltatása ügyében döntött, sőt saját önszántából is kénytelen késleltetni a tulajdonok birtokbavételét, mivel a restituált közintézményekben működő bitorlókat még öt esztendeig mosolygó arccal kénytelenek megtűrni a tulajdonosok.
A bukaresti kormányzat által még tavaly júliusban elfogadott új restitúciós törvénycsomag alapján idén január 25-ig nyújthatták be a romániai felekezetek az egyházi és közösségi ingatlanok visszaigénylési kérvényeiket. Tehették ezt már a 2002/501-es számú törvény alapján is, azonban egy új jogszabály lehetővé tette az eddig még nem rendezett állapotú ingatlani igények beterjesztését is, kiterjesztve a restitúciót az egykori telkekre, üres beltelkekre, használhatatlanná koptatott épületekre, rommá lehasznált építményekre is. A már beérkezett kétezer ingatlan-visszaszolgáltatást igénylő dosszié több mint felét (57%) magyar birtokjavak teszik ki. A romániai egyházak (ide értve az ortodoxokat és görögkatolikusokat is) által igényelt csaknem nyolcezer ingatlan visszaadása ügyében eddig 908 esetében született elvi döntés. Erről Markó Attila, a romániai restitúciós bizottság alelnöke visszafogott elégedettséggel nyilatkozott, aki szerint „a magyar felekezetek szempontjából jobb ütemben halad a visszaszolgáltatási folyamat” (Magyar Nemzet *1). Talán másként látja ezt Tőkés László, aki az Európai Unióban immár kötelező érvénnyel bíró Alapvető Jogok Chartájának legfőbb jogvédőjéhez, Viviane Reding európai alapjogi biztoshoz fordult mint az Európai Parlament alelnöke, jelezve, hogy a 90-es években nem történt előrelépés ezen a téren annak ellenére, hogy a romániai kisebbségi egyházak ingatlanainak visszaszolgáltatását az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 176/1993. számú Ajánlása, valamint 1123/1997. számú Határozata Románia kötelességévé tette az egyházi vagyonoknak a restitutio in integrum elve alapján való maradéktalan visszaszolgáltatását. A román parlament 2002-ben megalkotta ugyan az 501-es törvényt, amely a kommunizmus idején elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról rendelkezik, a tényleges restitúció azonban túlságosan lassan halad és akadályoztatásokkal terhelt. Hiába, hogy 2005. május 23-án az Egyesült Államok Képviselőháza egyhangúlag elfogadott határozatban sürgette a gyorsítást, „az ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó törvény gyakorlatba ültetését”, az Európai Parlament pedig 2005. december 15-i, Romániáról szóló határozatának 21. cikkelyében követelte ezt). Tőkés közli, hogy például a 314 ingatlant visszaigénylő Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyomása sem volt elegendő, „a nagyváradi püspökség eddig csupán 61 ingatlant kapott vissza bizottsági végzéssel, 40 épület esetében pedig csak elvi döntést hozott a bukaresti testület. Az egyházkerület tapasztalatai szerint a visszakapott ingatlanok általában lelakott, általános felújítást igénylő iskolaépületek, művelődési házak vagy bérlakások, és számos esetben a törvényes rendelkezések miatt a tényleges birtokbavétel elmaradt, így az egyház bérleti szerződés megkötésére kényszerült”.(*2) Hiába tehát, hogy az amerikai székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítványnak (HHRF), amely az erdélyi magyar történelmi egyházak jogtanácsosainak és a romániai restitúciós bizottság képviselőjének bevonásával szakmai munkacsoportban folytat állandó információcserét az ingatlan-visszaszolgáltatásról (Tom Lantos demokrata és Tom Tancredo republikánus amerikai képviselők által beterjesztett határozatban), és hiába, hogy a román európai csatlakozás is feltételként kapta a romániai egyházi ingatlanok visszaadását sürgető feltételt, ennek érvényt szerezni mindmáig szinte képtelenségnek minősült. Engedtessék ezzel szinte méltó és sürgető témakört ajánlani az RMDSZ soros kongresszusa elé, s egyúttal példákat sorolni a hitigazgatás árnyékosában zajló eseményekről. Az „igazságok” és a hitremények
Sorskérdésnek tetszik, mit kell ma tennie egy bukaresti bizottságoktól és jogi vagy politikai képviseletektől független visszaigénylőnek ahhoz, hogy érvényre juthasson jogos követelése? Milyen speciális felkészülés, jogi hozzáértés, alkotmányos kontroll-lehetőség és birtokpolitikai gyakorlati ismeretanyag szükséges ahhoz (holtig tartó tanulás talán?), hogy az igénybejelentés dokumentációja mellett közjogilag komolyan vehető és végrehajtható válaszra legyen méltó (vagy inkább méltatott). Saját példám adalék ehhez, engedtessék röviden ismertetnem.
Az elmúlt három hónapban a premontrei rend restitúciós pereihez elengedhetetlenül szükséges levéltári kutatások közben alig van módom mást tenni, mint éjjel-nappal beadványokat gyártani a közigazgatási, közhatalmi, jogi intézményeknek, kérő leveleket levéltáraknak, közjegyzői meghatalmazással eljárni képesként a bíróságoknak, adatbirtokosoknak, köztük is a főhatóságoknak, szám szerint hatnak is (Igazságügyi Minisztérium, Románia Kormánya Emil Boc intézkedési jogköre, Pénzügyminisztérium, Adó és Pénzügyi Felügyelet (ANAF), Kulturális Örökség Minisztériuma Kelemen Hunor képviseletében, Egészségügyi Minisztérium (Cseke Attila), no meg a CNSAS, más szaklevéltárak és fölsorolni sem érdemes más képviseletek.
Állami levéltári kutatás közben találtam egy 1940-es keltezésű dokumentumot, melyben egy ismeretlen munkaügyi és szociális minisztériumi köztisztviselő azt sugallja főnökeinek: a premontrei rend jogi személyisége és követelése körüli hajcihőt olyan formában lehetne megoldani, hogy azzal ne csökkentsék az esélyét annak, hogy a Félix fürdői nagy értékű vagyon megmaradjon a román állam (ezáltal a nevezett minisztérium) kezelésében. A hetven éves dokumentum kardinális bizonyíték az eljárások módjaira és miértjeire is, én pedig az ennek megfelelő megkereséssel illettem a megfelelő minisztériumot. Talán nem kell panaszkodnom: válasz nélkül sikerült hagyniuk. Az egyébként jogász végzettségű egészségügyi miniszter (önéletrajza szerint 2001-2004 között a váradi római katolikus püspökség jogtanácsosa), nem csupán néma maradt, de mintha feledni is látszana vagy törölte volna a személyes közösségi emlékezetből a váradi katolikus püspökség püspökfürdői esetét… Némiképpen kierőszakolt válaszadás révén sikerült pecsétes papírt kapnom arról: nincs a minisztérium archívumában semmilyen általam kért irat (értsd: közokirat) a premontrei rend és a román állam közötti perek lefolyásáról. Ez már csak azért is izgalmas regény témája lehetne (Umberto Eco modorában), mert az illetékes minisztérium jogelődje közvetlen haszonélvezője volt a rend Félix fürdői tulajdonának 1948-ban államilag elkonfiskált vagyonrészének. Illetékes élvezeti jogát ugyan nem vitatva, de a létező dokumentumokat mégiscsak tételezve, csupán álnaivan kérdezem: ezen a jól szövött hálón hol akad el egy vidéki kispap, vagy akár az árnyékosban eredményesebb jogi képviselő is? A „nem létező” vagy meg nem lelt közokirat akkor kinek garanciáit, kinek sérelmeit, kinek jogos igényeit vagy haszonélvezetét rejti…?
Változat a jogiasult beszédmódra (példa az Igazságügyi Minisztériumból): forduljon talán az állami levéltárhoz. Ahhoz, ahol engedélyt kell kérni a kutatáshoz, melyet okkal/joggal meg is tagad(hat)nak…, hiszen papírforma szerint a 16/1996-os román levéltári törvény szerint a közokiratok kutathatóságára 90 éves titok-burok bocsátható ki. Felmentést és tájékoztatást, adatközlést és megszerzett jogi felhatalmazás alapján képviseleti respektust ugyan éppen a minisztérium adhat, ugyanis az iratgazda jogaival ő rendelkezik…, de praktikusabb megoldás a levéltárhoz utalni a közügyben érdeklődőt, hadd unja meg a labda-szerepet egy idő múlva. Ezért azután korántsem csoda, hogy soron vannak a CEDO-s pilot-perek, tele az újság a folyamatok részleteivel…(*3) Példák a soron, folytatva: a kormányhivatali válasz méltóképpen szűkszavú: nem tudunk semmit, vagy nincs archívumunk, nem tudhatjuk, volt-e a rendnek, tulajdonosnak ingatlanja a mai Románia területén, s volt-e vagy sem jogi személyisége…
Karácsony előtti válaszlevélben – úgy gondolták – nem illik jókívánságok nélkül reagálni, s ha már hivatkoztam rá és elkértem a 810/1949-es miniszterelnökségi döntés alapjául szolgáló, vallásügyi miniszter 21.535. számú 1949-es referátumát, megkaptam ajándékba a hitelesített xerox-másolatot a törvényről. De sem többet, sem kevesebbet. A kommunizmus bűneit felülvizsgáló intézményből a kormányzati levéltárban csak az nem kutatott az elmúlt négy évben, aki nem akart, s ugyanez érvényes az egészségügyi és igazságügyi minisztériumok levéltári anyagára is. A levéltári törvény állásfoglalása azonban kimondja, hogy mindazon levéltári anyagok, állagok, jelzetek, dossziék, dokumentumok kutatása szabad, amelyeket már valaki egyszer kutatott, ezt tehát a többi kutató előtt is meg kell nyitni, a dokumentumokat utólagosan visszaminősíteni nem lehet. Akkor most nem kutatta senki, nem tárta föl senki, nem vizsgálta tehát az sem mindezen anyagokat, akinek a restitúciós törvény ezt feladatává teszi – vagy csupán a bürokratikus kivételezés eredménye a lerázó hivatalos válasz?
Pénzügyminisztérium, adóhivatal… – ugyancsak „nem tud semmit”, nem ismer semmit, leráz, a helyi szintre tanácsol, a polgármesteri hivatalt ajánlja… Onnan is megkapható a talányos válasz, az elkerülő nyilatkozat, a felelőtlen érdektelenség. Ha jön is válasz, Váradról kell megkapjam pecsétet, hogy az átvételi postafüzetben „hivatalosan” járhassak el és bélyegezzem az átvételt, mivel a Földhivatal nem a képviselőnek, hanem a premontrei rendnek címezte a levelét.
Szívet melengetőbb csak a kulturális miniszter levele lehetett, aki a névre szóló megkeresésre névről bizonykodó válaszra nem méltatott ugyan, de ezzel nyitva hagyta az esélyét, hogy továbbküldték levelemet a vallásügyi államtitkárságnak, vagy más levéltárnak, avagy mégsem. „Consideram oportun” – tudja-e minden érintett, mit is jelenthet? Javaslat, vagy konkrét cselekedetre utaló mondatrész…? Élünk egy országban, ahol lehetne/lenne talán európai igényű jogérvényesítés, európai normákra épülő érdekeltségi és érdekvédelmi rend, de mégsincs. Vagy ha van is, átláthatatlan, sötéten árnyékos, kezelhetetlenül reménytelen. Beadsz egy panaszt, légy akár kárvallott vagy törvényes képviselő, rövid úton akár vissza is jön a méltatás: az intézmény egyik vezetője saját blog-oldalán pellengérez ki. Szerencsém volt megkapni ebből egyet, mely decensen jelezte, hogy talán félreérthettem jogaimat és lehetőségeimet, amennyiben közjó vagy magánjogi képviselet nevében-érdekében megszólalok…
A megszólalások akár ki is egészülhetnek ildomos magántörténettel is. Az ildomosság a politikai korrektség kategóriája alatti olykor, de kétségtelenül tanulságos is. Frissen értesültem arról, hogy a Diszkrimináció-ellenes Tanács, ahol szintúgy föllelhető két magyar is, idestova több mint fél év múltán tudna-e érdemben foglalkozni beadványommal, melyet hivatalból kaptak meg a DNA-tól, ahol mint magyar állampolgár kell élvezzem a gondoskodó szeretetet. Az előzmény szinte triviális: 2009-2010 során egy kelet-európai rendszerváltásokat bemutató, uniós pályázaton kapott támogatásból az Európai Bizottság felkérésére készített kiállításon bemutattunk kétszer is egy filmet, melynek kópiáját a román rendező örökségéül szolgáló anyagból használtuk fel. A román vád szerint a Sahia filmstúdióból ellopott (!?) kópiát, melyet 1989. decemberében készült anyagról kaptam, mint magyar propagandista használtam fel, egyúttal mint kém is, aki ráadásul azt állítja, hogy a román forradalmat egy magyar csinálta… A kedves vád feljelentéssé érett, a Freedom House és Európai Bizottság romániai kirendeltsége kihátrált a felhasználói képviseletből, a feljelentési beadvány pedig nyíltan kémnek titulált. Ami ugyan a román törvényi szabályozástól lehetne akár még megengedett egy vádaskodónak, de a Diszkrimináció-ellenes Tanács működési szabályzata 137/2000-es sürgősségi kormányrendeletre épülő 2. cikkelyének 1, 2. bekezdése korrektül körbejárja, mit jelent diszkriminálni valakit, aki nemcsak hogy történetesen éppen magyar állampolgár, de ettől még nem szükségképpen kém is. A Tanácsnak címzett e tárgyú beadványomban e törvényre hivatkozva kértem, értelmezzék a feljelentésbe foglalt szintagmát: ha magyar, akkor kém is. Tény, hogy szerzői jogi ügyekben a Tanács nem köteles/kompetens dönteni, ezt már decemberben meg is kaptam válaszként. Ennek elismerésével fordultam személyesen a Tanács magyar tagjához, ugyanis a beadvány mégiscsak azzal kezdődik, hogy „a magyar kém ellopta…”. Rövid úton megtudtam, azért nem értelmezték a beadványomat, mert nem beadványnak vették, hanem válaszlevélnek, úgyhogy jöhet immár a „beadvány”. E decemberi forduló után már ma meg is tudhattam, a beadvány sem jó, mert nincs ráírva nagy betűkkel, hogy „panasz!”. Augusztus óta tehát nem jutott idejük átolvasni egy dokumentum vagy dosszié tartalmát, amiből kiderülne, miről van szó és mi a megoldás.
Vetítsem ezt a premontrei, református, evangélikus vagy unitárius, görög katolikus vagy zsidó tulajdonokra, ama bizonyos 2140 vagy nyolcezer peres ügyre, formanyomtatványok és dokumentáció-hiányok tömegére… – mikor lehet ebből egyházi vagyon visszaszolgáltatás, vádak, támadások, blogok, pörölések, irigységek, érdekeltség-hiányok környezetében?! Mintha bizony a beadványokat gyártók mind elmebajosak, túlzóak, értetlenek, akadékoskodók lennének, akik panaszaikkal jobb dolguk helyett bombázzák az intézményeket… S mintha a miniszterek, képviselők, szenátorok, köztisztviselők, közmunkások összesen ennyit lennének hajlandók az ügyekből képviselni, netán még megmutyizni is. Az pedig, hogy emberként, állampolgárként, meghatalmazottként, eljáróként, bevádoltként, szétblogozottként, román honlapokon nyilvánosan lekezeltként, sajtótermékekben kiömlő vádaskodások és sértések elszenvedőjeként mégiscsak jogom volna európai öntudathoz, a közjó normáihoz, a közbékesség elemi tartalmaihoz, jóhiszeműséghez, az ártatlanság és vétlenség vélelméhez, úgy tűnik a közmunkások java többségét mintha hidegen hagyná. Miként a vagyonjogi perek anyaga, a rendek és egyházak ingatlanjainak állapota, a demokratikus és emberi alapjogokhoz való viszony minimális szintje is.
Mert hát vajon tényleg, kit is zavar, ha a rendek és egyházi tulajdonok érdekszférájában ugyanaz a típusú alku megy végbe, mint a két világháború között vagy a durvuló szocializmus időszakában? Kit sem zavar, hogy az egyházi vagyonok-ingatlanok restitúciójáért felelős RMDSZ-es elnökhelyettes is ugyanazt fújja, mint a román értetlen többség, hogy ugyanis a rendnek nem jár semmi, mert nem illeszkednek bele a restitúciós törvénybe. Lehetséges, hogy már mindenki a két világháború közötti pedagógus, Onisifor Ghibu könyveivel kel és fekszik, hogy ennyire jól tájékozott a premontreiek ügyeiben, melyekről nem is rendelkezik saját dokumentációval? Sőt, ugyanez a helyzet a máramarosszigeti református kollégiummal, melyek ellen szintén Ghibu lépett fel, vagy ott a gyulafehérvári státusz-per, melyben ugyancsak Ghibu keze nyoma maradt meg. Egyébként csak úgy mellékesen jegyzem meg Onisifor Ghibu nevét három középiskola viseli Romániában. És akkor hol van az RMDSZ, hol maradnak el a helyi és megyei tanácsok, hol az oktatási minisztérium aradi származású államtitkára, a kisebbségügyi ombudsman, etc.
Őket mind hidegen hagyja, hogy a román alkotmány 30. cikkelyének 7. bekezdése, valamint a 107/ 27.04.2006-os törvény, mely a 31. számú 2002-es sürgősségi kormányrendeletet engedélyezte, magukban rejtik azt is, hogy tilos a nemzetiség-ellenesség, az egyház-ellenes, fasiszta, rasszista, xenofób szimbólumok használata?
Hogyan fér meg Onisifor Ghibu nacionalizmusa és sovinizmusa, vallási türelmetlensége a mai értékrendben? Nem használható sem polgári modellként, sem tudományos értékként, sem morális fenség nevében, amit oly kivételes örömmel fölidéznek tőle a hangosbeszélők, s némán elhallgatnak a meg-nem-szólalók. Egy olyan országban, amely NATO- és EU-tag, amely a genfi konvenciót nem erőfölény hatására, hanem egyetértéssel írta alá, miként az ENSZ emberi jogi alapokmányát is, amely tiltja az emberiség-ellenes bűnök elkövetését vagy propagálását is. Egy olyan országban, amely az utolsó azok között, ahol immár megsemmisítettek minden konstrukciós politikai pert, s így Romániában még priusszal halnak meg az emberek, kárpótlás nélkül, jogi számkivetettségben, s ahol hasonló sors vár talán 20 évvel a rendszerváltás után is a morális kárpótlás, vagyonjogi kárpótlás jogosultjaira is.
Persze, lehet, nem kellene magyarul is közzétennünk a jogok és jogosultságok lehetőségeit. Nem kellene listákat készítenünk a kárpótlásra vagy vagyoni visszajuttatásra jogosultakról, nem kellene intézményes jogvédelmet állítani a kiszolgáltatottságban élő mögé. Ki tudja, a hitigazságok (olykor talán) változékonyak, a meg nem történt kárpótlás legföljebb a sértettnek fáj, nem a közpolitikának… Az árnyékosban még a nap sem oly kegyetlenül sütöget. Ha meg nincs pénzforrása ügyvédre, akkor hát mit is akar kárpótoltatni…?
Lehet ugyanakkor az is, a két világháború közötti ügyvitelben, akármely oldalra is történt a játék, még jelen volt az érdekeltség, a fontosság súlya, annak tiszta tudása, mely értékek evidensek, morálisak, elvárásosak, s nem csupán a bársonyszékek és automobilok vágyképe lengte át a közpolitikai-közhivatali atmoszférát. Igaz tehát, talán nem kellene annyi régies iratot, „elavult” tudást, fölháborító históriát összekeresgélni, mindjárt egyszerűbb és szebb volna a jelenkortörténet is… Mit mond a román alkotmány (2003)
II. cím: Az alapvető jogok, szabadságok és kötelezettségek
18. szakasz – Az idegen állampolgárok és a hontalanok
(1) A Romániában lakó idegen állampolgárok és hontalanok az Alkotmány és más törvények által a személyek és a vagyonok tekintetében garantált általános oltalmat élvezik. 31. szakasz – Az információhoz való jog (1) A személy jogát a bármely közérdekű információhoz való hozzáféréshez korlátozni nem lehet. (2) A közhatóságok a rájuk háruló hatáskörök szerint kötelesek biztosítani az állampolgárok tisztességes tájékoztatását a közügyekről és a személyes jellegű kérdésekről.
51. szakasz – A petíciós jog
(1) Az állampolgároknak jogukban áll, hogy csakis az aláírók nevében megfogalmazott petíciókkal a közhatóságokhoz folyamodjanak.
(2) A törvényesen megalakított szervezetek jogosultak arra, hogy petíciókat nyújtsanak be, kizárólag az általuk képviselt közösségek nevében. (3) A petíciós jog gyakorlása illetékmentes.
(4) A közhatóságok a petíciókra törvény szerint megállapított határidőn belül és feltételek között kötelesek válaszolni.
52. szakasz – A valamely közhatóság által sértett személy joga
(1) A valamely jogában vagy törvényes érdekében közhatóság által közigazgatási aktussal vagy a kérelme törvényes határidőre való megoldásának elmulasztásával sértett személy jogosult az igényelt jog vagy törvényes érdek elismerésére, az aktus megsemmisítésére és a neki okozott kár megtérítésére. (2) E jog gyakorlásának feltételeit és korlátait organikus törvény állapítja meg.
(3) Az állam anyagilag felel az igazságszolgáltatási hibákkal okozott károkért. Az állam felelősségét a törvény feltételei között állapítják meg, és ez nem hárítja el a tisztségét rosszhiszeműen vagy súlyos gondatlansággal gyakorló magisztrátus felelősségét.
Varga Andrea
A szerző történész
*1 – Forrás: Rostás Szabolcs /Magyar Nemzet/ Évek múlva kapják vissza ingatlanjaikat az erdélyi magyar egyházak. Romániai restitúció elvben és gyakorlatban Nyomásgyakorlás Brüsszelből és Washingtonból.
Erdély.ma

2011. február 27.

Kelemen Hunor: az RMDSZ-nek és a Fidesz-KDNP-nek vannak közös érdekei
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) és a Fidesz-KDNP-nek vannak közös érdekei, sokkal több dolog köti össze őket, mint amennyi elválasztja – mondta az MTI kérdésére vasárnap Nagyváradon Kelemen Hunor.
A szövetség új elnöke közvetlenül szombat esti megválasztása után jelezte a küldötteknek és az újságíróknak: korrekt kapcsolatokra törekszik majd a magyar kormánnyal, a kormánypártokkal és az ellenzéki erőkkel. Az MTI erre vonatkozó kérdésére vasárnap, a kongresszus befejezése után kifejtette: vannak olyan közös érdekek a nemzetpolitikában, amelyek összefogást tesznek szükségessé.
„Ez mindannyiunk érdeke. Érdeke a magyar kormánynak, hogy az erdélyi magyarságnak erős politikai képviselete legyen, és érdeke ennek a magyar közösségnek is, hogy erős és tekintélyes magyar kormány legyen, amely a nemzetközi politikában is képes a szavát hallatni" – mondta Kelemen Hunor, aki szerint az is mindenkinek érdeke, hogy a magyar-román kapcsolatok jól alakuljanak.
Felhívta a figyelmet azokra az alapértékekre is, amelyek szerinte mind az RMDSZ, mind a Fidesz-KDNP programjában régóta jelen vannak. Utalt arra, hogy ugyanahhoz a politikai csoporthoz, az Európai Néppárthoz tartoznak. „Ilyen szempontból sokkal több dolog köt össze bennünket, mint amennyi elválaszt. Szoros kapcsolatokra és partnerségre törekszem a magyar kormánnyal, a kormányzó pártokkal" – szögezte le az RMDSZ új elnöke. Szerinte az a legfontosabb, hogy mindenki világosan lássa: mindannyian felelős, felnőtt emberek vagyunk, és ha egymásra támaszkodunk, sikereket érhetünk el.
Az RMDSZ-en belül ezen a kongresszuson az eddigi ügyvezető elnöki tisztség helyett létrehozták a politikai alelnöki és a főtitkári posztot. Az MTI érdeklődésére Kelemen Hunor elmondta: az elnök és az alelnök közötti munkamegosztás ugyanaz lesz, mint ami eddig volt a szövetségi elnök és az ügyvezető elnök között. A politikai alelnök a szövetségi elnök megbízásából végez feladatokat, de soha nem veszi át a szövetségi elnök hatáskörét, nem helyettesíti őt. Tehát az RMDSZ-nek erős elnöke lesz.
A mostani szerkezeti átalakítással csak annyi történt, hogy az ügyvezető elnöki szerepet választották ketté – mondta Kelemen Hunor. A főtitkár a szervezési kérdésekkel foglalkozik majd, a politikai alelnök pedig a szorosan vett politikai munkát végzi, eddig mindez egy emberre hárult – tette hozzá.
Erdély.ma

2011. február 27.

Nyitottságot kínál és vár az RMDSZ új elnöke
Nagyvárad – Szombat este, a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában zajló 10. RMDSZ kongresszuson kétharmados többséggel Kelemen Hunor kulturális minisztert választották az RMDSZ új elnökévé.
A megválasztását követő sajtótájékoztatón Kelemen Hunor megköszönte a küldötteknek, a megyei szervezeteknek és mindenkinek, akik őt támogatták, valamint Takács Csabának és Markó Bélának azt a lehetőséget, hogy 1997-től együtt tudtak dolgozni. Hangsúlyozta: a megnyugtató többség, illetve a kétharmados győzelem arra kötelezi őt, hogy egy erős szövetségnek legyen az erős elnöke, és az elkövetkező időszakban „reggeltől estig dolgozva egy hiteles, nyitott RMDSZ-t építsünk tovább”, melyre büszkék lehetnek az erdélyi magyarok, illetve mindazok, akik négyévente őket bízzák meg a képviseletükkel. „Részemről, illetve a Szövetség részéről a kinyújtott kéz várja a kinyújtott kezet a többi erdélyi magyar politikai szervezet részéről és irányába, és ezt a nyitottságot várom én is. Azt gondolom, hogy rövid időn belül az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot is tető alá hozzuk, mert a mi felelősségünk az, hogy 2012-ben erős politikai képviselete legyen a magyar közösségnek. A szervezeteink, illetve az RMDSZ ugyanis csupán eszköz arra, hogy ezt az érdekképviseletet meg tudjuk erősíteni”, fogalmazott. Úgy vélte: szoros partneri kapcsolatra kell törekedniük egyrészt a magyar kormánnyal, másrészt a kormányzó pártokkal, valamint mindazokkal a magyarországi politikai erőkkel, akik az erdélyi magyarságnak segíteni akarnak. „A román politikai pártokkal hasonlóképpen a párbeszédet látom a játható útnak, hisz huszonegy esztendőn keresztül a mi általunk elért eredményeket is párbeszéddel, partnerségen keresztül tudtuk elérni, és továbbra is erre van szükség. Egy jó szövetségnek akarok jó elnöke, egy erős szövetségnek akarok erős elnöke lenni”, közölte.
Nem haragtartóak
Pelczné dr. Gáll Ildikó FIDESZ-alelnök azon kijelentésére, miszerint a FIDESZ akkor támogatja az RMDSZ-t, ha a változásra szavaz, illetve Crin Antonescu PNL-elnök azon mondatára: ha az RMDSZ idén nem csatlakozik a Szociálliberális Unióhoz, akkor jövőre már erre nem lesz lehetőség, Kelemen Hunor úgy reagált: „Már el is felejtettem az alelnök asszony mondatait, túltettük magunkat rajta. Nem vagyok egy haragtartó ember. Építkezésre van szükség, és én azt gondolom, hogy ez mindannyiunk közös érdeke. Crin Antonescu üzenetét megértettük, partnerek voltunk és lehetünk, ultimátumszerű felkéréseknek azonban nehezen tudunk eleget tenni. Nekünk az az érdekünk, hogy a romániai magyar közösségnek a képviseletét biztosítsuk”.
Az RMDSZ új elnöke leszögezte: amíg a PDL-vel kötött együttműködési megállapodás működik, a koalíciós partner betartja a szavát, és gyakorlatba van ültetve a kormányprogram, addig nincs oka annak, hogy az RMDSZ a koalícióból való kilépésen gondolkodjék. Fontosak ugyan az elemzések, de jelen pillanatban nem keresnek más koalíciós partnereket, inkább előkészítik a következő kormányzati lépéseket.
Kelemen Hunor ugyanakkor kiemelte: a jövő felé szeretné irányítani a tekintetét és a cselekvéseit, nem hiszi, hogy azzal kellene foglalkoznia, hogy ki volt jelen a kongresszuson és ki nem. Hozzátette: Tőkés László az RMDSZ listáján jutott be az Európai Parlamentbe, így nem kellett külön meghívni, ahogy egyetlen küldött sem kapott külön meghívót.
Helyi együttműködések
Kelemen Hunor arra hívta fel a figyelmet: Bihar megyében 2008 óta működik a Nemzeti Liberális Párttal az egyezség, Szatmár megyében 2008 óta RMDSZ-liberális-szociáldemokrata többség vezeti a megyei önkormányzatot, illetve RMDSZ-liberális többség a várost. Nagybányán szintén RMDSZ-liberális többség van, tehát semmi újdonság nincs ezekben, a helyi egyezségek soha nem befolyásolták az országos szövetséget. Egyébként pedig nem az RMDSZ kezdeményezte a technokrata miniszterelnökről szóló vitát. Személy szerint úgy gondolja: csak egy politikus képes arra, hogy biztosítsa a parlamenti többséget. De amíg a PDL nem dönt a kormányfővel kapcsolatban, addig RMDSZ nem fog spekulációkba bocsátkozni.
Nem költözik Vásárhelyre
Kelemen Hunor úgy vélte: Nem az a prioritás, hogy marad-e miniszter vagy sem, hanem hogy az RMDSZ felkészüljön a 2012-es választásokra, egyébként pedig marad tárcavezető. A Csíki képviselőirodáját megerősíti, de nem kell neki az eddigieknél több hivatal, mert van elegendő. Kolozsváron van az ügyvezető elnökség, ahol szoros együttműködésben fog dolgozni a főtitkársággal, illetve Bukarestbe is van hivatala, nem áll szándékában tehát Marosvásárhelyre költözni. „Ezzel együtt gyakran leszek ott, tekintettel lesz arra, hogy a város egy fontos települése a romániai magyarságnak”, tette hozzá.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

2011. február 27.

Bemutatkoztak a jelöltek
Nagyvárad – Az elmúlt hétvégén a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában tartották az RMDSZ 10. kongresszusát. Szombat délután 6 órától került sor a három elnökjelöltnek a bemutatkozására.
Sorshúzással dőlt el, hogy a három elnökjelölt milyen sorrendben tartsa a bemutatkozó beszédét. Ennek megfelelően először Olosz Gergely parlamenti képviselő kapott lehetőséget, aki a mélyreható változást és a megújulást emelte ki a programjából, melyek szerinte biztonságot és békességet eredményeznének. Felszólalásában többször is idézte Széchenyi azon gondolatát, mely szerint tőlünk függ minden, csak akarnunk kell. Ugyanakkor azon meggyőződésének adott hangot: „a temesvári csoda pillanatában alakult meg az RMDSZ”, a szervezet keretében pedig széleskörű demokráciára van szükség.
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter hangsúlyozta: a kampányát a közvetlen találkozásokra építette, és nem foglalkozott a versenytársaival, mert úgy véli, hogy az RMDSZ nem egy játékszer, és káros, illetve romboló hatású „a személyeskedésre és az egymás lejáratására alapozó politikai üzenet”. Ezzel szemben ő inkább azzal is törődött, hogy az elképzeléseit papírra vesse, melyből dokumentumból kitűnik, hogy a szolidaritás, az arányosság és a kiegyensúlyozott döntéshozatal híve. Meglátásában ugyanakkor új fejezet nyílik az identitásukért való küzdelemben, és folytonosságra, illetve összefogásra van szükség az elkövetkezendő időszakban is, mert csak saját erőnkből érhetünk el eredményeket.
Ellenzéki hang
Eckstein-Kovács Péter államelnöki tanácsadó úgy ajánlotta önmagát a küldöttek figyelmébe, mint egy „lehetőséget a sikeres RMDSZ-re”. Úgy vélte: egy barátságos és befogadó RMDSZ-re van szükség, mely meghallgatja azt, hogy mit akarnak az emberek. Hangsúlyozta: három alapelvet- a demokráciát, az autonómiát és a szolidaritást- tarja fontosnak, és nem támogatja a további megszorító intézkedéseket. Viccesen megjegyezte: élvezi a vitát, sajnos azonban az utóbbi időben az SZKT ülésein nem pezseg az élet, „épphogy nem fizetnek neki, hogy legyen egy ellenzéki hang is”. Hozzátette: tiszteli Markó Bélát, de Kelemen Hunorral az a legnagyobb probléma, hogy nem hiszik el róla az emberek azt, hogy erős elnök tud lenni, amíg ott áll a háttérben Markó Béla és Borbély László.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

2011. február 27.

Véget ért az RMDSZ kongresszusa, változott a párt programja
A szövetség programjában fogadtak el módosításokat, valamint több dokumentumot szavaztak meg vasárnap Nagyváradon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kongresszusán a küldöttek, s ezzel be is fejeződött a kétnapos fórum munkája.
• Döntött a kongresszus, Kelemen Hunor at RMDSZ új elnöke
• „A kongresszus mérföldkő, korszakhatár lehet az RMDSZ életében”
A szervezet szombat este megválasztott, új elnöke, Kelemen Hunor felhívta a jelen lévők figyelmét: a korábbi programban megfogalmazott több cél már megvalósult, a módosított programnak a jövő kihívásaira kell válaszolnia.
A programtervezet preambulumában olvasható fejezetek – amelyek a gazdaság, az információs társadalom, az oktatás, a tudományos kutatás, a művelődés, a sajtó és tömegtájékoztatás, az egyházak, az ifjúság, a sport, a szociálpolitika, a családpolitika, az egészségügy, a nők és férfiak közötti esélyegyenlőség, az önkormányzatok és a helyi demokrácia, a regionális érdekek, a régiófejlesztés, a környezetvédelem kérdéseiről szólnak – változatlanok maradtak. A külpolitikát és a külkapcsolatokat érintő fejezethez tartozó részekben végrehajtottak néhány árnyalati változtatást.
Kelemen Hunor kongresszusi határozatot terjesztett elő a 2011-ben esedékes népszámlálásról, amelyben a szövetség arra ösztönzi a romániai magyar közösség tagjait, hogy annak során bátran vállalják magyar identitásukat. A kongresszus elfogadta a romániai gazdaságpolitikai reform alapelveiről szóló állásfoglalást, valamint azt a dokumentumot, amely a nemzeti közösségek védelmét az európai politika szintjére javasolja emelni. Külön dokumentumot hagytak jóvá arról, hogy november 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésének napját a magyar szórvány napjává nyilvánítsák. A küldöttek elfogadtak egy állásfoglalást, amely az erdélyi magyarságot az európai szociális modell alapján kívánja megerősíteni.
A Kelemen Hunor által előterjesztett, az Állásfoglalás a kedvezményes honosítás kérdésében címet viselő dokumentumban a küldöttek üdvözlik, hogy a kedvezményes honosítást valamennyi magyarországi párt támogatta. Ugyanakkor az RMDSZ szükségesnek tartja, hogy a magyar kormány intézkedéseivel támogassa a határon túli magyarok szülőföldjükön való boldogulását. E dokumentumok elfogadásával ért véget vasárnap az RMDSZ tizedik tisztújító kongresszusa.
Partnerségre törekszik az elnök
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) és a Fidesz–KDNP-nek vannak közös érdekei, sokkal több dolog köti össze őket, mint amennyi elválasztja – mondta az MTI kérdésére vasárnap Nagyváradon Kelemen Hunor. A szövetség új elnöke közvetlenül szombat esti megválasztása után jelezte a küldötteknek és az újságíróknak: korrekt kapcsolatokra törekszik majd a magyar kormánnyal, a kormánypártokkal és az ellenzéki erőkkel.
Az MTI erre vonatkozó kérdésére vasárnap, a kongresszus befejezése után kifejtette: vannak olyan közös érdekek a nemzetpolitikában, amelyek összefogást tesznek szükségessé. „Ez mindannyiunk érdeke. Érdeke a magyar kormánynak, hogy az erdélyi magyarságnak erős politikai képviselete legyen, és érdeke ennek a magyar közösségnek is, hogy erős és tekintélyes magyar kormány legyen, amely a nemzetközi politikában is képes a szavát hallatni” – mondta Kelemen Hunor, aki szerint az is mindenkinek érdeke, hogy a magyar–román kapcsolatok jól alakuljanak.
Felhívta a figyelmet azokra az alapértékekre is, amelyek szerinte mind az RMDSZ, mind a Fidesz–KDNP programjában régóta jelen vannak. Utalt arra, hogy ugyanahhoz a politikai csoporthoz, az Európai Néppárthoz tartoznak. „Ilyen szempontból sokkal több dolog köt össze bennünket, mint amennyi elválaszt. Szoros kapcsolatokra és partnerségre törekszem a magyar kormánnyal, a kormányzó pártokkal” – szögezte le az RMDSZ új elnöke. Szerinte az a legfontosabb, hogy mindenki világosan lássa: mindannyian felelős, felnőtt emberek vagyunk, és ha egymásra támaszkodunk, sikereket érhetünk el.
(MTI), MNO.hu

2011. február 28.

Nem hoz létre saját szövetségi irodát Kelemen Hunor
Nem hoz létre saját szövetségi irodát az RMDSZ új elnöke, Kelemen Hunor. A Kongresszuson adott interjúban elmondta, hogy a kolozsvári ügyvezető elnökség, a csíkszeredai képviselői irodája és bukaresti hivatala bőven elég új tisztségének ellátásához.
Elsősorban a kolozsvári ügyvezető elnökség irodáját fogja megerősíteni.
- Kelemen Hunort 371 szavazattal választották meg szombaton az RMDSZ elnökének, a szintén elnökjelölt Eckstein Kovács Péter 118, Olosz Gergely pedig 47 szavazatot kapott a hétvégi Nagyváradon rendezett RMDSZ-kongresszuson.
- Nem kell külön hivatal, nem akarok egy sokadik lakhelyet magamnak. Csíki képviselő vagyok, így nyilván a csíki parlamenti képviselői irodámat is meg fogjuk erősíteni, Kolozsváron van az Ügyvezető Elnökség, a főtitkársággal szoros együttműködésben fogok dolgozni, és Bukarestben is van hivatal, ezért nincs szándékomban Marosvásárhelyre költözni. De Marosvásárhely egy fontos központja az erdélyi magyarságnak, ezért ott is gyakran leszek majd – mondta Kelemen Hunor. Paprika Rádió
Erdély.ma

2011. február 28.

Toró Tibor: Kelemen Hunor megválasztása várható eredmény volt
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke szombaton Csíkszeredán elmondta: Kelemen Hunor megválasztása az RMDSZ szövetségi elnöki tisztségére várható eredmény volt, de ezután derül még ki, hogy Kelemen folytatja-e Markó Béla politikáját, vagy új elgondolások mentén vezeti majd a pártot.
„Kelemen Hunor megválasztása várható eredmény volt, számítottunk erre. Markó Béla utódjaként, örököseként és politikájának folytatójaként megválasztott személy. Még ezután derül ki, hogy Kelemen személyében ez valósul meg, vagy új ötleteket megvalósító elnök lesz. Az RMDSZ-en belüli változás vagy folytonosság szempontjából egyelőre Kelemen Hunornak sem kijelentései, sem az általa bemutatott program nem releváns” – állította Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke. Mint mondta, az EMNT számításai szerint is a kongresszusi küldöttek szavazatainak 70 százalékát kapta volna Kelemen, a többi 30 százalék megoszlott volna két ellenjelöltje, Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely között.
„A Kelemen Hunor ellen szóló szavazatoknak nagy része Markó Béla elleni tiltakozó szavazat volt. Kelemennek nem volt elegendő ideje támogatókat vagy ellenségeket szereznie magának” – vélekedett Toró.
Az EMNT ügyvezető elnöke elmondta, az általa vezetett alakulat együttműködési ajánlatot vár az RMDSZ új szövetségei elnöke részéről, mivel úgy gondolja, teljesen világos, hogy „a magyar közösségek legnagyobb célkitűzéseit csakis úgy lehet elérni, ha a politikai erők és a teljes magyar közösség együtt lép fel”.
nyugatijelen.com
Erdély.ma

2011. február 28.

Ki írja majd a történetet?
Mintha csak egy aprólékosan kidolgozott forgatókönyv alapján zajlott volna az RMDSZ nagyváradi tisztújító kongresszusa: az óriási érdeklődést kiváltó eseményen meglepetés nem történt, a szavazógépezetbe hiba nem csúszott, így aztán a főhős fölényes győzelmet aratott vetélytársai felett.
Nem maradtak el a kötelező kellékek, például a román pártok menetrendszerű hajbókolása, csak úgy dagadt a magyar vezetők mája a sok hízelgő szó hallatán, következett Markó Béla visszatekintése, a megvalósítások felsorolása, majd a leköszönő elnök méltatása, dicséretek, taps, könnyek. A három elnökjelölt versenye sem dobta fel különösebben a cselekményt, a szavazás eredménye pedig szintén a papírforma szerint alakult, némi kellemetlenséget csak a Fidesz képviselőjének üzenete okozott, aki változást, megújulást sürgetett, de ezen is hamar túlléptek a résztvevők. Jól játszotta szerepét Kelemen Hunor, megválasztása utáni sajtóértekezletén a kíváncsi riporterek hada előtt leszögezte: folytatják a koalíciós kormányzást mindaddig, amíg partnereik állják szavukat, változást, megújulást ígért az RMDSZ-en belül, de még egy homályos együttműködési ajánlatfélét is megfogalmazott a többi magyar szervezet irányába. Szavainak azonban ellentmondani látszik, hogy a Bihar megyei szervezet éppen a kongresszus előtt két nappal lépett szövetségre a szociáldemokratákkal és a liberálisokkal, mintegy jelezve: az ellenzéki szirénhangok nem hagyják teljesen érzéketlenül a szövetség politikusait. A változás, megújulás várható mértékéről sokat elárul Markó Béla és az RMDSZ eddigi politikájának hosszas méltatása a kongresszuson, a csúcsvezetés tagjainak felsorakozása Kelemen Hunor mellé, az alapszabályzatnak a hatalom átmentését célzó módosítása, valamint a volt szövetségi elnök többször megismételt kijelentése, mely szerint semmilyen radikális fordulatra nem kell számítani a következő időszakban. A magyar—magyar kapcsolatok vonatkozásában akár nyitásnak is minősíthetnénk az új elnök kéznyújtását a többi magyar szervezet felé, de a kijelentést tetteknek kellene követniük, Markó Béla kongresszuson elhangzott, Tőkés Lászlót bíráló szavai pedig egyelőre nem sok jót sejtetnek. Nincsen tehát könnyű helyzetben a frissen megválasztott szövetségi elnök, mozgástere ugyanis korlátozott, az RMDSZ-en belüli különféle csoportosulások a maguk útját járnák, a régi vezetők hatalmukat erősítenék. Mandátumának sikere egyebek mellett éppen azon múlik, hogy marad-e mások által rendezett darabok főszereplője, vagy pedig maga írja a történetet a továbbiakban.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. február 28.

Új elnök, régi szövetség (RMDSZ-kongresszus)
Kelemen Hunor, az új elnök
Fölényes győzelmet aratott Kelemen Hunor az RMDSZ tizedik kongresszusán, a küldöttek kétharmadának szavazatával ő lesz a szövetség elnöke a következő négy esztendőben. Kinyújtott kezet ígért az erdélyi magyar szervezetek felé, és azt, hogy szoros, de korrekt partnerségre törekszik a magyar kormánypártokkal.
Román koalíciós partnereikkel nincs, amiért felrúgniuk a szövetséget, amíg betartják a megállapodást — mondotta, és a liberális pártelnök szavaira válaszolva kiemelte azt is, ultimátumot senkitől nem fogadnak el. A nagyváradi kongresszus fegyelmezetten, rendben, a várakozásoknak megfelelően zajlott, feszültséget inkább a háttérben lehetett érzékelni, no meg a meghívottak nyilatkozatai közül néhány kavart kisebb botrányt.
Olosz Gergely fogadta a nagyváradi RMDSZ-kongresszusra érkezőket. Bármilyen irányból közelítették a várost, az elnöki tisztségre pályázó háromszéki képviselő óriásplakátja köszöntötte őket. Intenzív kampány zajlott az elmúlt napokban, s ha Eckstein és Kelemen elsősorban a hivatalos nyilatkozatokra, sajtótájékoztatókra, no meg a baráti, kollegiális háttérbeszélgetésekre korlátozta a meggyőzést, Olosz telefonos üzenetekkel, e-maillel, közvélemény-kutatásoknak álcázott hívásokkal igyekezett meggyőzni a küldötteket. Sem a pénzt, sem az energiát nem sajnálta.
Húsz év után, ugyanott
Szombaton délelőtt már jó egy órával a kezdet előtt nagy volt a nyüzsgés a szakszervezetek művelődési házában, ugyanott, ahol húsz évvel ezelőtt az RMDSZ hivatalos alakuló ülését tartották. Érkeztek, regisztráltak a küldöttek, és helyet, teret foglalt a sajtó, a román hírtévék berendezték stúdióikat, kamerák sora szegeződött ,,lövésre készen" a bejáratra, lesték az érkező fontos román és magyar politikusokat. A tizedik kongresszust ezúttal a megszokottnál kisebb, alig negyedórás késéssel kezdték. A Bihar megyei elnök, Kiss Sándor házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, az RMDSZ súlyát érzékeltetve, no meg céljait jellemezve mondotta: bízik benne, a huszadik kongresszuson ,,Barack Obama, Angela Merkel és Nicolas Sarkozy ül a padsorokban Emil Boc, Victor Ponta és Crin Antonescu helyett". Markó Béla szerint ,,az RMDSZ stabil, nemzetközileg is megkerülhetetlen szervezetté vált" az elmúlt két évtizedben, cáfolta azokat, akik azt mondják, ,,nem haladtunk az általunk választott úton, vagy nem volt helyes az általunk választott út". A magyar és román hozzászólók majd mindenike az RMDSZ és a leköszönő elnök, Markó Béla érdemeit emelte ki, hangsúlyozták mindazt, amit a szövetségnek köszönhet a magyarság, Románia.
Román és magyar üzenetek
Traian Băsescu államelnök üzenetében külön üdvözölte a ,,komoly és jó gazda" magyarokat, és az RMDSZ-tagokat, ,,akik partnerek voltak a nehéz időben", Emil Boc miniszterelnök, a DLP elnöke szintén a nehéz időkben való kiállásért hálálkodott, és a válság végét, a jobb jövőt ígérte, elhangzott, csökkentik a társadalombiztosítási hozzájárulást, és a következő évben románok és magyarok egyaránt jobban élnek majd. Nem véletlenül emelte ki több ízben a magyarok szavatartását, tisztességét, hisz a két ellenzéki párt elnöke, Victor Ponta és Crin Antonescu igen egyértelműen fogalmazott: a magyarokkal, az RMDSZ-szel gyorsabban, nélkülük lassabban, csak a 2012-es választás után következhet be a nagy többség által (a lakosság 90 százalékát említették) igényelt változás, de velük vagy nélkülük megteszik a szükséges lépéseket, a szövetség döntése, melyik oldalra áll. A liberális pártelnök megfogalmazása ultimátumszerű volt, ha most nem csatlakozik hozzájuk a magyar érdekvédelmi szövetség, jövőre már nem kérnek belőle.
A magyarországi politikusok közül Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a magyar—magyar, a román—magyar viszony, illetve az erdélyi magyarság szempontjából világította meg az RMDSZ szerepét, az összefogás szükségességét emelte ki, Pál apostol szavait idézte: ,,ha marjátok és rágjátok is, fel ne faljátok egymást". A Fidesz nevében felszólaló Pelczné Gáll Ildikó beszéde sokakban ellenérzést váltott ki, úgy értékelték, a magyar kormánypárt akaratát próbálja rákényszeríteni a szövetségre. A Fideszes alelnök felidézte, az elmúlt két évtizednek voltak sikerei, de nem szűkölködött az ellentmondásban sem, kifejtette: megújulásra van szükség, megfelelő politikai válaszokkal, de feltette a kérdést: ,,megvan-e az értékrend, amelyre építeni lehet, elég stabil-e, s megvan-e az irány, a célok?". Véleménye szerint újra kell értelmezni, kik a szövetségesek, és a hozzájuk fűződő viszonyt, és elmondta, az számíthat a Fidesz támogatására, aki nem a könnyebb de kompromisszumoktól terhes utat választja. A határon túli magyar szervezetek képviselői, helyzetükből adódóan, a negatív (Szlovákia) és pozitív (Vajdaság) példákat, ezek tanulságait idézték, az LMP elnöke, Schiffer András pedig azokat bírálta, akik ,,Budapestről osztják az észt".
Múlt és jövendő — Markó szemszögéből
Markó Béla beszámolójában az elmúlt 21, illetve 18 év mérlegét vonta meg, ,,az RMDSZ az erdélyi magyarság közös szellemi-politikai vagyona" — mondotta. Majd két évtizedes politizálása legnagyobb tanulságaként fogalmazta meg: a Kós Károly-i eszme, az erdélyi lélek önállósága tartotta meg a szövetséget a politikában, és hogy továbbra is a függetlenség megőrzése a záloga megmaradásuknak. Számba vette, hogy az 1990-ben, 1993-ban megfogalmazott programok majd minden pontja teljesült, ,,egyedül az akkor még csak általánosságban emlegetett területi autonómia maradt beváltatlan követelésünk" — mondotta, s kiemelte, ennek kell majd a következő évek nagy prioritásának lennie, az előfeltételeket sikerült megteremteniük. A leköszönő elnök felidézte a szembenállást a mérsékeltek és radikálisok között. ,,Azok, akik a román parlamentben vagy később kormánykoalícióban próbáltak eredményt elérni, joggal nevezhetők mérsékelteknek azokhoz képest, akik akkor még hevesen tagadták a románokkal való politikai párbeszéd, netán együttműködés értelmét" — emlékeztetett. A tizennyolc év legnagyobb belső politikai változása éppen az — vélte a szónok —, hogy ma már ilyen értelemben mérsékeltek vitáznak mérsékeltekkel. Egyértelműen Tőkés Lászlóra utalt, aki korábban bírálta az RMDSZ kompromisszumkészségét, de ,,most ott van az Európai Parlamentben, pártot alapít, és minden bizonnyal román parlamenti jelenlétről, esetleg kormányzásról álmodik".
Felidézte, elnöksége 18 éve alatt 14 választást küzdöttek végig, s bár a szavazatok száma valóban fogyott, az arány maradt, a román parlamentben például ma is ugyanolyan, mint 1993-ban. A szervezet két évtized során elért vívmányai között említette, hogy a magyar nyelv ma Erdélyben számos helyzetben hivatalos erővel bír, ma a magyarok nemzeti ünnepét a román államelnök és miniszterelnök köszönti, szimbólumaik használatát kormányhatározat szavatolja, köztéren áll az aradi Szabadság-szobor, az oktatás területén sikerült a magyar közösség számára kedvezőbb jogszabályokat elfogadtatni. ,,Mindennapos dilemmánk, hogy miképpen integrálódhatunk egyrészt a magyar nemzet egészébe, másrészt a romániai társadalomba úgy, hogy közben önállóak is vagyunk, és alapjában véve a fontos döntéseket mi hozzuk meg" — mondotta Markó, aki szerint tulajdonképpen ez az autonómia. Együttműködésre, összefogásra azonban szükség van, ,,ha az eszközökben nem is, de legalább a célokban újból és újból meg kellene egyeznünk" — fejtette ki. Nem elvitatható, hogy az RMDSZ-nek sikerült az elődök által eltékozolt javak egy részét visszaszereznie ,,nemcsak jogokat, hanem anyagi javakat is", de azt is tudni kell, hogy egyetlen rossz döntés elsöpörheti ezek jelentős részét — fejtette ki. Markó Béla beszéde végén arra kérte a kongresszust: szavazzon bizalmat továbbra is annak a politikának, amelyet együtt alakítottak ki, és amelynek lényege, hogy ,,szövetségben kell lennünk, egységesnek kell lennünk, sorsunkról továbbra is nekünk kell döntenünk".
Elnökjelöltek a porondon
Markó Béla búcsúja végén ezúttal sem maradt el a hosszan tartó vastaps, és akárcsak az SZKT-n, Takács Csaba ezúttal is könnyekkel küszködve köszönte meg munkáját, ,,nagyrabecsülésük jeleként" átadta a Bethlen Gábor-emlékplakettet. A felszólalások hosszú sora következett, több mint harmincan méltatták Markó elnöki tevékenységét, szóltak a célokról, elképzelésekről, a jövőről. A szombati nap legizgalmasabb momentumára késő délután, hat óra körül került sor, a három elnökjelölt: Olosz Gergely, Kelemen Hunor és Eckstein-Kovács Péter ismertette programját, elképzeléseit. Sok újat egyikük sem mondott, Olosz egy korszak lezárulásáról beszélt, és arról, hogy tőlük függ, minek a megvalósítására képesek, Kelemen kiemelte, a következő esztendők a regionális politikáról és a kollektív jogokról szólnak, de hangsúlyozta azt is, új fejezetet nyitnak a szövetség történetében. Eckstein elmondta, az emberek változást, stílusváltást akarnak, ő alkalmas sikeressé tenni a szövetséget a következő esztendőkben.
Háromnegyed kilencre lett eredmény, és ezúttal csak alig néhány perccel a hivatalos bejelentés előtt szivárgott ki a végleges változat: az érvényes 536 voksból Kelemen Hunor szerzett meg 371-et, Eckstein-Kovács Péterre 118-an szavaztak, Olosz Gergelyre 47-en. Kelemen Hunor megválasztása után bejelentette, a kétharmados többség kötelezi, egy erős szövetség erős elnöke kíván lenni. S bár eredetileg vasárnap délelőttre tervezték, már a szavazatszámlálás alatt elkezdték az alapszabályzat módosítását, és hatott a figyelmeztetés, ha kell, késő éjszakáig maradnak, gyorsan, a tervezett formában fogadták el a változásokat. Néhány erőtlen módosításpróbálkozás volt, ám eredménnyel egyik sem járt. Ennél is hatékonyabbak voltak vasárnap délelőtt, szűk egy óra alatt megszavazták a szövetség új programját, és elfogadtak hat határozatot, az RMDSZ tizedik kongresszusa délelőtt fél tizenegykor kezdődött és fél tizenkettőkor be is zárta munkálatait.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. február 28.

Kelemen Hunor az RMDSZ új elnöke
Kelemen Hunor nyerte az RMDSZ elnöki tisztségéért folytatott versenyt szombaton, a szervezet Nagyváradon tartott tisztújító kongresszusán. A szavazáskor az 538 leadott szavazatból Kelemen Hunor 371-et kapott, Eckstein-Kovács Péter 118, Olosz Gergely pedig 47 voksot tudhat magáénak. Összesen két érvénytelen szavazatot regisztráltak. Kelemen a szavazatszámlálás után úgy fogalmazott: az RMDSZ nyitott, befogadó szervezet lesz, amely odafigyel minden óhajra. „Kinyújtom a kezem minden olyan szervezet fele amely a politikában szerepet akar vállalni” - mondta. Hangsúlyozta: szoros partneri kapcsolatra törekszik a magyar kormánnyal, a Fidesszel, a KDNP-vel és azokkal a politikai erőkkel, akik az erdélyi magyarságnak segíteni akarnak. A román politikai pártokkal való kapcsolatot illetően leszögezte: a párbeszéd a járható út.
„Hétfőtől újabb fejezetet nyitunk, készülünk a 2012 önkormányzati választásokra. Egy napot sem hagyhatunk ki. Ki kell elemezni hol kell korrigálni és miként fogunk felkészülni” - mondta az új elnök. Hozzátette: mindenkinek jó elnöke szeretne lenni, egy erős szövetség vezetője.
Kelemen Hunor megbízható, hiteles szövetséget építene
Kelemen a szavazás előtti kortesbeszédében úgy fogalmazott: egy új fejezetet nyitnak a szövetség életében. Mint mondta: programja a megújulás, a változás programja. Ő személy szerint a kiszámítható, megtervezett változás, az ésszerű megújulás híve. Nincs szükség kiszámíthatatlanságra, káoszra és kapkodásra, elég erejük és bátorságuk van, hogy a szükséges változásokat életbe ültessék.
Szövetségi elnöki programját említve három elvről beszélt: szolidaritás, arányosság és egyensúly a döntéshozásban. Ezek szerint ki kell szélesíteni a döntéshozatalt, beleszólást kell biztosítani a napi munkába a megyei és területi szervezeteknek, a platformoknak és az ifjúsági szervezeteknek. Az önkormányzatok szerepe felértékelődött, ami maga után vonja a helyi választottak súlyának növekedését a döntéshozatali testületekben.
Kelemen szerint az identitásért folytatott küzdelemben is új fejezetet kell nyitni. Nem mondhatnak le a szélesebb anyanyelv-használati jogokról, kulturális és területi autonómiáról vagy a fejlesztési régiók átszervezéséről. Mindezek mellett a kormányzati munkánkban a hangsúlyt munkahelyteremtésre, stabil és fenntartható gazdasági növekedésre, illetve a versenyképességé növelésére kell helyezni.
"Úgy fogjuk tovább építeni ezt a szövetséget, hogy benne helye legyen minden jóakaratú embernek" - hangsúlyozta. Úgy építjük tovább a mi szövetségünket, hogy megbízható és hiteles, ugyanakkor sikeres szervezete legyen a romániai magyar nemzeti közösségnek.
Azt is elmondta, hogy nem fogadja el a szövetségnek, illetve a romániai magyaroknak gyarmatként való kezelését. Azt mondta: erős és kiegyensúlyozott vezetője leszek annak a csapatnak, amely az elkövetkező időszakban sikerre viszi az RMDSZ-t és a romániai magyarokat.
Eckstein-Kovács Péter: nem támogatom a pártosodást
Nem támogatja a Kelemen Hunor felvázolta, az RMDSZ-nek a pártosodás felé vezető elképzeléseket Eckstein-Kovács Péter. „Nagyon nem szeretném, hogy politikailag Borbély László kötelezze el az RMDSZ-t” - mondta Eckstein a szavazás előtt, utalva Kelemen Hunor azon elképzelésére, hogy a szövetség politikai alelnöki tisztségét Borbély László töltse be. „Nem vagyok Basescu vagy Markó embere, de a Tőkésé sem és az Orbáné sem – hangsúlyozta - én az erdélyi magyar választók embere vagyok.” Eckstein-Kovács kifogásolja, hogy a tervezett alapszabály módosítás szerint a volt elnöknek és a politikai elnöknek is külön irodákat tartanak fenn, szerinte a forrásokat inkább a megyei és területi szervezetekre kell költeni, hiszen Markó Béla miniszterelnök-helyettesnek és Borbély László miniszternek is van már irodája.
„Az emberek nem hiszik Kelemen Hunornak hogy erős elnök lesz – nekem ezt elhihetik” - szögezte le. Úgy fogalmazott: demokráciára van szükség vagyis a választók érdekeit kell képviselni. A területi és kulturális autonómia iránti elkötelezettségét azzal példázta, hogy „már akkor híve voltam, amikor a területi autonómia még szitokszó volt”.
Az elnökjelölt figyelmeztetett: nagyon nehéz lesz a következő két esztendő, mivel önkormányzati és parlamenti választásokon kell megmérkőzniük. „Ez a választás arról szól, hogy bejutunk-e a parlamentbe, eredményesen szerepelünk-e a helyhatósági választásokon” - mondta. Úgy vélte, meg tud egyezni azokkal is, akik már nem bíznak a szervezetben és képes lesz visszahozni az RMDSZ-be a megszorító intézkedések melletti kiállás miatt kiábrándult embereket.
Olosz Gergely: a magyarság kell vezesse az RMDSZ-t
Olosz Gergely kortesbeszédében a legfontosabb kérdéseknek azt tartja, hogy a magyarság milyen jövőt teremt magának. Képes lesz-e a szövetség megerősödni és szélesre nyitni kapuit vagy pedig kicsinyes belső csatározások közepette meggyengül, ezzel pedig az egész magyarságnak kárt okoz. Felhívta a figyelmet, hogy miközben a szövetséget bővítik, nem kell megfeledkezni azokról akik a mindennapi nehézségek között őrzik magyarságuk a Székelyföldön vagy a szórványban. „A magyarság kell vezesse az RMDSZ-t és nem fordítva” – mondta
Krónika (Kolozsvár)

2011. február 28.

Nyitottnak ígért RMDSZ kezd új fejezetet a 10. kongresszus után
Csapatban kíván dolgozni Kelemen Hunor, a szövetség új elnöke
A forgatókönyv szerint lezajlott tizedik RMDSZ-kongresszust a változás, változtatás (felszólalók által hangoztatott) igénye jellemezte, „mérföldkőnek” pedig mindenekelőtt az új szövetségi elnök megválasztása nevezhető. A kongresszuson részt vett, meghívott politikusok értékelték a szövetség eddigi munkáját, külön kiemelték Markó Béla tizennyolc éves tevékenységét, de a köszöntők egyben üzeneteket és elvárásokat is tartalmaztak a folytatást illetően. Kelemen Hunor a megválasztását követően elmondott beszédében rámutatott: hétfőtől nem egyszerűen folytatniuk kell a munkát, hanem újabb fejezet kezdődik a szövetség életében: a múlt elemzésének, a szükséges javításoknak és a felkészülésnek az időszaka. Az új elnök nyitott és erős szervezetet ígért, korrekt kapcsolatok és egyenlő felek közötti partnerség kiépítésével. A kongresszuson módosították az alapszabályt és programot is.
Kiss Olivér, Papp Annamária, Tibori Szabó Zoltán, Újvári Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 961-990 | 991-1020 | 1021-1050 ... 3961-3976




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék