udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
134016
találat
lapozás: 1-30 ... 3871-3900 | 3901-3930 | 3931-3960 ... 134011-134016
1993. február 27.
A román-magyar kapcsolatokról volt szó a Jászi Oszkár Külpolitikai Társaság által szervezett találkozón. Az előadók között volt Vékás Domokos volt kolozsvári főkonzul a konzulátus 1988. júniusában történt bezárásáig. Törzsök Erika, az SZDSZ kisebbségpolitikusa a romániai magyarság helyzetét elemezte. Úgy értékelte, hogy az RMDSZ kongresszusa után konszenzuson nyugvó eredmény született. Törzsök Erika óvott attól, hogy a Romániával való kapcsolatépítés során csakis az erdélyi magyarság érdekeit helyezzék középpontba. Törzsök Erika szembeszállt azzal a nézettel is, hogy Romániában az RMDSZ lenne az egyetlen demokratikus erő. Gömbös János, a Biztonsági és Honvédelmi Kutatások Központjának igazgatója a tanácskozáson úgy vélekedett, hogy a román hadseregben továbbra is erős a nacionalista befolyás és a magyarságról kialakított ellenségkép. /(pietsch): Tanácskozás a román-magyar kapcsolatokról. = Magyar Nemzet, febr. 27./1993. február 28.
Markó Béla RMDSZ-elnök kezdeményezésére febr. 28-án Marosvásárhelyen szakértői tanácskozás foglalkozott az önrendelkezés kérdésével. Elhatározták, hogy az RMDSZ belső dokumentumait nyilvánosságra hozzák és vitát kezdenek az egyes tervezetekről. /Új Magyarország, Pesti Hírlap, márc. 1./1993. február folyamán
Az RMDSZ Bihar megyei kiadványában Jakabffy László alelnök visszatekintett az elmúlt évre. A helyhatósági választások eredményeként a megyében az RMDSZ-nek 18 polgármestere és 282 tanácsosa van. A parlamenti választáson a megyében az RMDSZ megtartotta az 1990-ben elért 3 képviselőházi és egy szenátori képviseletét. /Létünk (Az RMDSZ Bihar megyei kiadványa, Nagyvárad), 1. sz./ 1993. február folyamán
Arménia címmel megjelent a magyarörmény időszakos szemle második száma. Kiadója a Magyarörmény Baráti Társaság, főszerkesztője Keresztes Zoltán /Kolozsvár/. /Kincses Kolozsvár (A Kolozs megyei RMDSZ híradója ? külföldön élő honfitársainknak) febr. ? II. évf. 2. szám./1993. február folyamán
Új Ezred címmel január közepén közéleti, gazdasági, kulturális napilappal gazdagodott Kolozsvár. Szőcs Géza a főszerkesztő, de a lapból nem derül ki, hogy ki a kiadó, ki a laptulajdonos és melyik az előállító nyomda. /Kincses Kolozsvár (A Kolozs megyei RMDSZ híradója ? külföldön élő honfitársainknak) febr. ? II. évf. 2. szám./1993. március 1.
A román parlament mindkét házában az összes román pártok elítélték Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke washingtoni kijelentését, miszerint a romániai magyar kisebbség ellen etnikai tisztogatás folyik. A botrányt a bukaresti televízió kavarta fel, amely márc. 1-jén a híradóban összefüggéseiből kiragadva idézte Tőkés Lászlót A képviselőházban egységesen támadták a pártok nevében felszólalók Tőkés László püspök kijelentését. Az RMDSZ szövetségese, a Polgári Párt nevében Stelian Tanase is keményen fogalmazott, Petre Roman a Nemzeti Megmentési Front vezetője pedig ellenséges magatartással vádolta a püspököt. Tokay György RMDSZ-frakcióvezetője a heves vita végén szólalt fel, kitért arra, hogy a magyar kisebbségnek vannak súlyos problémái Romániában. Tokay utalt a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban és más területeken levő "komoly diszkriminációs jelenségekre és tendenciákra", ennek ellenére a "közvetett etnikai tisztogatás" fogalmának használatát helytelennek hibásnak és szerencsétlennek mondta. A szenátusban 24 felszólaló egyöntetűen elítélte Tőkés László minősítését, a román nép ellenségének nevezték az RMDSZ tiszteletbeli elnökét. Verestóy Attila szenátor felszólalásában hangsúlyozta, hogy Tőkés László szavai nem fejezik ki az RMDSZ véleményét. /Mag Péter, Bukarest: Bukaresti parlament. Éles támadás Tőkés ellen. = Magyar Hírlap, márc. 2., Demeter J. Ildikó: Napirenden: Tőkés László. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./1993. március 1.
A Vacaroiu-kormány ellen megindult a parlamenti támadás. A Petre Roman vezette Nemzeti Megmentési Front a korményt a törvények sorozatos megsértésével vádolja. Ehhez csatlakozott a többi demokratikus ellenzéki frakció is. Támadja a kormánypártot eddigi szövetségese, a Nagy-Románia Párt is. A miniszterelnök engedett az erősödő nyomásnak, rövidesen két vegyes bizottság alakul a kormányprogram felülvizsgálatára. /Bogdán Tibor, Bukarest: Roman vizsgálóbizttság elé állíttatná Vacaroiut. = Magyar Hírlap, márc. 1./1993. március 1.
Minszkben márc. 1-jén parafálták a román-belarusz államközi szerződést. Erre abból az alkalomból került sor, hogy Pjotr Kravcsenko belarusz külügyminiszter meghívására kétnapos látogatásra Minszkbe utazott Teodor Melescanu külügyminiszter. /Román-fehéroeosz egyezség. = Magyar Hírlap, márc. 2./1993. március 2.
A román lapok, a rádió és televízió hevesen támadják Tőkés Lászlót. Az ő kijelentése csak ürügy volt egy kampányhoz, nyilatkozta Verestóy Attila a Romániai Magyar Szónak és a Magyar Nemzetnek. A román parlamentben az ilyen problémákra órákat pazarolnak, az RMDSZ probléma-csomagjai azonban visszhang nélkül maradnak. A feszültségkeltésre szükség volt a tanügyi törvény vitája előtt. A Nagy Románia Párt sajtóértekezletén elhangzott, hogy a magyarokat ki kell utasítani az országból, ilyen kijelentés után senki sem robbantott ki parlamenti vitát. Tőkés László a Romania Liberanak nyilatkozott: szerencsétlen kifejezésnek minősítette saját kijelentését, megnevezve a romániai magyarság néhány fontos problémáját is. /Cseke Gábor, Bukarest: Van-e etnikai tisztogatás Romániában? = Magyar Nemzet, márc. 3./ 1993. március 2.
Márc. 2-án véget ért Minszkben Teodor Melescanu külügyminiszter hivatalos látogatása. Ezen a napon fogadta őt Sztaniszlav Szuskevics államfő. Márc. elsején parafálták a belarusz-román barátsági és együttműködési szerződést. /Teodor Melescanu minszki látogatása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 4./1993. március 2.
A Nemzeti Liberális Párt és az Új Liberális Párt fúziójára került sor Brassóban. Az egyesült párt új elnöke Mircea Ionescu-Quintus volt igazságügyminiszter. Az előző elnököt, Radu Campeanut több politikai hibával vádolják. Ezzel két liberális erőközpont van, a másik a febr. 20-án megalakult Liberális Párt. /Liberálisok újabb fúziója. = Magyar Hírlap, márc. 2./1993. március 3.
A román külügyi szóvivő, Simona Miculescu asszony a valóság nehezen minősíthető, súlyos eltorzításának nevezte márc. 3-i sajtóértekezletén Tőkés Lászlónak az etnikai tisztogatásra vonatkozó kijelentését. A szóvivő szerint különösen káros ez a kijelentés, árt Románia érdekeinek. - A román lapok továbbra is közlik a püspököt hevesen elítélő cikkeiket. Az Iliescuhoz közel álló Dimineatea Demokratikus Nemzeti Egység Frontja nyilatkozatát közölte A magyar külügyminisztérium, Tőkés László és az RMDSZ kéz a kézben cselekszik címmel. /Össztűz Tőkés Lászlóra. = Népszabadság, márc. 4./1993. március 3.
Márc. elsején a parlamentben az összes román pártok élesen elítélték Tőkés László kijelentését, beleértve az ellenzéki pártokat is, a képviselőházi támadást Stelian Tanase kezdte el, a Polgári Szövetség Párt nevében. A szélsőséges képviselők nem fukarkodtak a minősítéssel: aljas ferdítés, hazugság, hazaárulás. Tokay György képviselő és Verestóy Attila azt hangsúlyozta, hogy ez Tőkés László püspök magánvéleménye, nem az RMDSZ hivatalos állásfoglalása. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./1993. március 3.
Tőkés László püspök Nagyváradon sajtóértekezleten számolt be amerikai útjáról. Célja volt felhívni a figyelmet a romániai egyházi oktatás helyzetére és anyagi támogatást szerezni az egyházi oktatásra. Nem végleges adatok szerint közel ötvenezer dollárt sikerült gyűjtenie. Tőkés László kerekasztal-megbeszéléseken vett részt az amerikai külügyminisztériumban. /Messzer László: Tőkés László püspök sajtóértekezlete.= Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 3./ A sajtóértekezleten a püspök közölte, fenntartja állítását, hogy Romániában nemzetiségellenes, illetve asszimilációs, vagy emigrációra késztető politikát folytatott. Romániában titkos, nagyon ravasz politikát folytatnak Erdély etnikai megtisztításáért. A tények, amelyek kivándorlásra késztetik a kisebbségieket, a következők: a Marosvásárhelyen 1990 márciusát követően elítéltek nagyobb büntetést kaptak, mint a temesvári perben szereplők. Tehát a büntetések diszkriminatív jellegűek. Az erdélyi városokban elsősorban a magyar nemzetiségűeket menesztik, elsősorban az állami intézményekből. Románia vezetői örvendenek a tömeges kivándorlásnak. /Románia vezetői örvendenek a tömeges kivándorlásnak.= Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./ 1993. március 4.
A román sajtó is hevesen kikelt az RMDSZ tiszteletbeli elnökének kijelentése ellen. A márc. 3-i bukaresti lapok néhány első oldali címe: Export nyilatkozatok /Romania Libera/, A püspök és az ördög keze /Tineretul Liber/, Egy áruló, egy provokatőr, egy senkiházi, az ördög ügyvédje: Tőkés László /Vremea/. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 4./1993. március 4.
Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteltbeli elnöke amerikai útjáról nyilatkozott Beke Györgynek. "A világ könyvtáraiban és adattáraiban a romániai anyagok 70-80 százaléka ma is a viszonylag rövid Ceausescu-korszak alatt kiadott irodalom teszi ki. Meg nem erősített hírek szerint az ország továbbra is hatalmas összegeket költ ilyen célokra." A püspöknek a közöny falát is át kell törni, Amerikában nincs érdeklődés s térség problémái iránt. Tőkés László az amerikai külügyminisztériumban is hangsúlyozta, hogy foglalkozni kell a nemzetiségi kérdéssel. Beke György idézte a román ellenzék lapját, ahol ilyen vezércikk jelent meg: Snegur eladja az országot! /Romania Libera, febr. 12./ A lap hazaárulással vádolja a Moldovai Köztársaság elnökét, amiért autonómiát ígért az egyébként soha Romániához nem tartozó Dnyeszteren túli területnek. Nem érheti csalódás a Demokratikus Konvencióra támaszkodó magyarságot? - kérdezi Beke. Bízni kell, válaszolta a püspök. /Beke György: Most már mentségük sincsen. = Új Magyarország, márc. 4./1993. március 4.
Gyergyószentmiklóson megalakult a Szövetségi Képviselők Tanácsa. Markó Béla RMDSZ-elnök javaslatára ügyvezető elnökké választották Takács Csaba képviselőt, aki hamarosan lemond képviselői mandátumáról, hogy minden idejét új tisztségének ellátására szánja. A Takács által ajánlott ügyvivői testület nem kapta meg a szükséges szavazatmennyiséget. Az RMDSZ-en belül platformok, frakciók jöttek létre, a liberális /Szabadelvű Kör/, a keresztény-nemzeti /Bethlen Gábor Kör/, a nemzeti-konzervatív /Széchenyi Kör/, az ifjúsági /MISZSZ/, de a legszámosabbak a függetlenek, akik nem határoztak meg részletesebb irányt. Egy-egy frakció egy-egy tagja nyilatkozott. Függetlenek - Varga Gábor, az RMDSZ Bihar megyei elnöke alakította meg. Amikor alakultak a platformok, Varga Gábor felírta egy papírra: ő az RMDSZ tagja, független ember. Ezt aláírta még 54 ember. Nem biztos, hogy mindegyikkel egyetért. Varga Gábor korainak érzi a platformok alakítását mostani a feszült politikai helyzetben. Borbély Imre - Bethlen Gábor-frakció, "melynek központi gondolata a nemzetépítés, az erdélyi autonómiák valóra váltása". Méder Zsolt - Széchenyi-frakció- jelentős hányadukat az Erdélyi Magyar Kezdeményezés teszi ki. Magyari Nándor László - Szabadelvű frakció: bíznak a Kerekasztal szerepében. Füstös Makár István - MISZSZ: konstruktív ellenzékiek maradnak. /Dénes László, Simon Judit: Gyergyószentmiklóson félmunkát végeztek. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 4./1993. március 4.
H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója elmondta, hogy 1993. januárjában elindult a kiadó állami tőkéjű részvénytársasággá alakulása. A kiadó munkatársi létszáma csökkent, jelenleg 24-en vannak, 7 szerkesztővel a 9-10 nyelvre. Segítséget kaptak a magyar Művelődési és Közoktatási Minisztériumtól, 1992-ben 4 könyvet támogattak, idén további 30-at, a Soros Alapítvány pedig a nemzetiségi nyelvekre fordított művekre 10 millió lejt adott. /Lukács Róbert: Interjú H. Szabó Gyulával, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójával. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 4./1993. március 4.
Románia nem az az ország, ahol a vezető politikusok azt mondják, amit gondolnak. Van kivétel is. Tőkés László az egyetlen. /Apáti Miklós: Kis román-magyar lélektan. = Új Magyarország, márc. 4./1993. március 4.
Márc. 4-én, halála első éves évfordulóján emléktáblát helyeztek el Csíkszeredában, a Márton Áron Líceumban, hajdani iskolájában Domokos Pál Péternek. Az avatási ünnepségen a Csíkszeredában tanuló hatvan moldvai csángó énekelt, tisztelegve a moldvai csángók kutatójának emléke előtt. /Záróra rovar. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 6-7./