udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
134016
találat
lapozás: 1-30 ... 42001-42030 | 42031-42060 | 42061-42090 ... 134011-134016
2002. január 22.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház jan. 23-án megnyitja előcsarnokát, hogy jelképes ravatalánál a közönség búcsút vehessen a december végén elhunyt Zsoldos Árpádtól, az erdélyi magyar színjátszás nagy alakjától. Az elhunytat végakarata szerint elhamvasztották, hamvait minden szertartás nélkül az Oltba szórták. A közkedvelt színész 1933-ban született Kolozsváron, Marosvásárhelyen diplomázott 1954-ben, a sepsiszentgyörgyi mellett dolgozott a kolozsvári és szatmárnémeti társulatoknál is, 1995-ös nyugdíjazása után is aktív volt, emlékezetes színpadi alakításait jó néhány film- és tévészerep egészítette ki és tette maradandóvá. /Búcsú. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 22./2002. január 22.
Magyar történelem szakos tanárok módszertani képzését szolgáló továbbképző tanfolyamot, ismeretterjesztő előadássorozatot kezdeményezett a közelmúltban a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület Marosvásárhelyen, a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolával közreműködve. A 15 éve működő egyesület a világ 19 országában örvend elismerésnek. Hét országban több mint 15.000 érdeklődő jelenlétében tartottak számos rendezvényt. Szerveztek havonta előadást a világ különböző városaiban. Dr. Csihák György közgazdász- történész, az egyesület elnöke elmondta, hogy egyesületük baráti társaságként indult. Alapító tagjai között német nyelvű és a magyarsághoz kapcsolódó történetírás legjelentősebb személyiségei találhatók. Kezdetben Zürichben, később mind több városban szerveztek előadásokat. Lassan terjeszkedni kezdtek a Kárpát-medence irányába is, bevonva az ott dolgozó kutatókat. Célktűzésük a magyar történelem előítélet-mentes kutatása. Fő törekvésük a magyar nép, nyelv, őstörténet szabad kutatása, tanulmányozása. A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület kiadványait saját költségén 300 magyarországi könyvtárba juttatta el, illetve további 70 más ország 156 könyvtárába. - Szerte a világon alakulnak az egyesületnek asztaltársaságai. Erdélyben Kolozsváron alakult az első. Marosvásárhelyen most alakul. /Járay Fekete Katalin: Szellemépítés européer módra. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 22./2002. január 22.
Csokfalva, Székelyszentistván, Atosfalva: Hármasfalu, Hármasközség. - A rendtartó székely falunak csak a nosztalgiája él bennünk - mondta Kiss Dénes református lelkész, a falu szülötte. Az ötvenes, a hatvanas években igyekeztek elfojtani az önszerveződést, a cél a rendtartó székely falut szétverése volt. - Az 1992-es népszámlálás adatai alapján 1250 lakosa van Hármasfalunak. Sok romacsalád beköltözött. Ma már nincs meg az a rendtartó falu, amelyben mindenki tudta a maga helyét a közösségben. Az utóbbi időben hagyományőrző csoport alakult, fiatal házasok hozták létre, később színdarabokat tanultak, részt vettek a Gyöngykoszorú tánctalálkozókon. Az épülő közösségi otthonban, gyülekezeti házban iskolások, óvodások ebédet kapnak majd. A gyülekezeti házban lesz orvosi rendelő, óvoda kis- és nagycsoporttal, vendégszobák is lesznek. /Bölöni Domokos: Búvópatakok. Egy közösség talpra áll. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 22./2002. január 22.
Máthé Gyula kerámikus technikus, az Erdélyi Kárpát-Egyesület országos elnöke, életének 64. évében, január 20-án elhunyt. Temetése január 23-án lesz, a Házsongárdi temetőben. /Gyászhír. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./2002. január 22.
Se veled, se nélküled címen indult el bejárni a megye kisebb–nagyobb településeit a szatmári Északi Színház Harag György Társulatának kifejezetten a vidéki nézők igényeinek kielégítését célzó vidám műsora. Sikerük volt Lázáriban, a következő előadás Mezőpetriben lesz. /Báthory Éva: A vidéki néző iránti tisztelet jegyében. Vasárnap Lázáriban mutatkozott be a Falujáró Kabaré. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti). jan. 22./2002. január 22.
Jan. 21-én Csíkszeredában a Pro Agricultura Hargitae épületében állattenyésztési és növénytermesztési szaktanfolyam indult. A tanfolyamon a megyeszékhely környéki falvakból többnyire szakiskolát és szakközépiskolát végzett fiatalok vesznek részt heti négy alkalommal, és majd júniusban vizsgáznak, diplomáznak. /Mezőgazdasági szaktanfolyam indult. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 22./2002. január 22.
A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Tanárképző Intézete január 25.–március 16. között (hétvégenként) a tanári igazolvány megszerzéséhez szükséges pedagógiai tanfolyamot szervez – magyar nyelven is – azok számára, akik felsőfokú tanulmányokkal és licencvizsgával rendelkeznek. /Pedagógiai tanfolyam a Tanári igazolvány megszerzéséhez. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 22./2002. január 23.
Tovább gyűrűzik az Armaggedon II néven ismertté vált botrány. Az interneten Adrian Nastase kormányfőt vádoló dokumentum jelent meg. Az ügy kapcsán Emil Constantinescu volt államfő Ioan Rus belügyminiszter és Tanase Joita főügyész azonnali lemondását és Toma Zaharia belügyminisztériumi államtitkár, illetve Alexandru Tuculeanu menesztését kérte. Úgy véli, az ügyészség és a rendőrség jogtalan akcióit politikai parancsra hajtották végre. Constantinescu szerint az Armaggedon II elnevezésű jelentésben foglaltak körül kialakult botrány azt bizonyítja, hogy az állítások valós tényekre alapulnak. Adrian Nastase miniszterelnök bejelentette: a főügyész rendelkezésére bocsátja vagyon- és adóbevallási nyilatkozatát. Adrian Nastase szinte biztos abban, egy olyan csoport, amely mögött — úgy tűnik — Emil Constantinescu áll, nagyon kemény támadást intézett az állam különböző intézményei ellen egy olyan pillanatban, amikor az országnak szüksége van a külföld hitelére. A kormányfő cáfolta a jelentésben foglaltakat. /Tovább gyűrűzik az Armaggedon botrány. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./2002. január 23.
Előzetes engedélyhez köti a román kormány a magyar búza és a liszt behozatalát. Tavaly is több kísérlet történt arra, hogy a magyar termékeket távol tartsák Romániától, ám a nemzetközi szerződésekbe ütköző intézkedéseket a román fél végül kénytelen volt visszavonni. A mostani intézkedéssorozattal elsősorban a magyar termékek kiszorítását akarják elérni és politikai célokat szolgálnak a román lépések. Tavaly összesen 165 ezer tonna búza érkezett Magyarországról, ez a magyar kivitelnek mindössze néhány százaléka. /Újabb háború a magyar liszt ellen. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./2002. január 23.
A jún. 22-i román lapok többsége rövid tényhírben számolt be arról, hogy Romániában is megnyíltak a magyar igazolványok igénylésében közreműködő helyi irodák. Egyes lapok azonban az irodák tevékenysége miatt a román-magyar kormányfői egyetértési nyilatkozat megsértésével vádolták a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget. A magyarellenes támadásokban élenjáró Curentul a szerint az RMDSZ "tudatosan megsérti" az egyetértési nyilatkozatot azzal, hogy szerepet vállal a kérvények begyűjtésében. A román sajtó idézte az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökét, Kónya- Hamar Sándort, aki elmondta, hogy szó sincs az egyetértési nyilatkozat megsértéséről, mivel az iroda csak információkkal segíti az igénylőket a kérelmek kiállításában, az RMDSZ emellett csak azt teszi, hogy igazolást ad a szövetségi tagságról. Gheorghe Funar polgármester, aki egyben a PRM főtitkára, kilakoltatással fenyegette meg a kolozsvári területi irodát. Dan Canta Kolozs megyei alprefektus úgy nyilatkozott, hogy a prefektúra képviselői tárgyalásokat kezdenek az RMDSZ vezetőivel, majd megteszik a szükséges intézkedéseket, amelyekbe "beletartozhat az RMDSZ székhelyén nyitott irodák bezárása". A Curierul National című lap szintén a Kolozs megyei prefektustól kérte számon, miként nyílhatott meg a közreműködő iroda, amikor a prefektus korábban arról beszélt, hogy irodák nem lesznek a megye területén. A Jurnalul National Horia Grama Kovászna megyei prefektust idézte, aki hivatalosan bejelentette, hogy az illetékes állami hatóságok ellenőrizni fogják a megye területén nyitott irodák tevékenységét, külön is figyelve arra, hogy közpénzeket ne használhassanak az irodák működtetéséhez. /Egyeseket ingerel a magyarigazolvány igénylése. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 23./2002. január 23.
Jan. 22-én Dan Canta alprefektus találkozott Kónya-Hamar Sándor megyei RMDSZ-elnökkel. A prefektus-helyettes tisztázni akarta a státustörvény romániai alkalmazásában segítséget nyújtó információs iroda működésével kapcsolatos gyakorlati kérdéseket. Dan Canta elmondta, építő jellegű megbeszélést folytatott az RMDSZ tisztségviselőjével. Az iroda tevékenysége nem szegi meg a megállapodást. Szerinte Kolozsváron nincs szükség mesterséges feszültségkeltésre még akkor sem, ha a szóban forgó irodában több történik, mint útbaigazítás. /K. O.: Tisztázzák a félreértéseket státusügyben. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./2002. január 23.
A tájékozatlan gyulafehérvári román lapok szerint az információs irodákat a Fehér megyei RMDSZ hozza létre s ezek Gyulafehérváron, Nagyenyeden, Balázsfalván és Marosújváron fognak működni. Ugyanakkor hangoztatták, hogy a prefektus szerint a megye területén szóba sem jöhet az infóirodák megnyitása. Az ügy tisztázása végett jan. 17-én az RMDSZ megyei, valamint helyi szervezeteinek vezetőivel találkozott a megyefőnök a prefektúrán. A találkozóról a prefektus így nyilatkozott: "A megbeszélésről tájékoztatni fogom a kormányt, és a Bukarestből érkező válasz értelmében fogunk eljárni Fehér megyében. Nem tudjuk elképzelni, hogy Romániának Magyarországgal való kapcsolatai egy etnikai párt közvetítése által bonyolódjanak le. Mindezekhez kétoldali kormányszintű, valamint helyhatósági beleegyezés szükséges. Az lenne a normális, ha a magyar igazolványt igénylő állampolgárok a magyar konzulátusokhoz, és Magyarország nagykövetségéhez fordulnának kérelmükkel. Az RMDSZ esetleg konzultációs szerepet vállalhatna a Memorandum előírásának ismertetése végett." Octav Cosmanca közigazgatási miniszter szintén törvénytelennek minősítette az irodák megnyitását. Köble Csaba enyedi irodavezető másképp látja a dolgokat. Szerinte hasznos, tájékoztató jellegű találkozó zajlott a prefektúrán. A prefektus nem tiltakozott, azonban a konzulátusok és nagykövetség szerepét igyekezett előtérbe hozni. Köble hangsúlyozta: igenis működni fog a nagyenyedi és a gyulafehérvári iroda – mindkettő a helyi RMDSZ-székházban. A rajtolás pedig pozitív volt: már az első napon szépszámmal jelentkeztek az enyedi irodában. /(Györfi Dénes): Prefektus és irodavezető-találkozó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./2002. január 23.
Jan. 23-án az RMDSZ vezetősége az erdélyi magyar egyházfőkkel találkozott Kolozsváron. A találkozón az Szövetség részéről részt vett Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Szép Gyula és Nagy Zsolt ügyvezető alelnökök, valamint Eckstein-Kovács Péter és Puskás Bálin Zoltán szenátorok. Az egyházfők részéről jelen volt: Jakubinyi György római katolikus érsek, Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök, Reizer Pál szatmári római katolikus püspök, Pap Géza, az Erdélyi Református Egyház püspöke, Kovács Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka, Szabó Árpád unitárius püspök, Mózes Árpád evangélikus püspök. A tárgyaláson a jelenlevők a közös problémákról, illetve azok megoldásának lehetőségeiről beszéltek. Továbbá a találkozó napirendjén szerepelt az olyan konkrét kérdések áttekintése is, mint a magyar egyházak ingó és ingatlan tulajdonának helyzete, és az egyházak költségvetési támogatása. Az RMDSZ vezetősége tájékoztatta az egyházfőket a kormánypárttal folytatott eddigi tárgyalások eredményeiről, különös tekintettel az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó kérdésekről. /Az RMDSZ vezetősége az erdélyi magyar egyházfőkkel találkozott. = RMDSZ Tájékoztatót, jan. 26., 2126. sz./2002. január 23.
Váljon a tanulás nemzeti létformává címmel jan. 22-én, a Magyar Kultúra Napján kerekasztal-beszélgetést rendezett Berettyóújfaluban a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület, valamint a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége. A fórumon részt vett Halász János, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) politikai államtitkára és Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A találkozón Halász János a nemzeti összetartozást erősítő folyamat jelentős állomásaként értékelte a kedvezménytörvényt. Markó Béla RMDSZ-elnök úgy értékelte a kedvezménytörvényt, hogy immár nemcsak az írók, a művészek, hanem a kultúra fogyasztói is közelebb kerülhetnek az egységes magyar kultúrához. Markó jelentős lépésnek tartja, hogy a magyar igazolvány az otthon tanuló erdélyi diákoknak is lehetővé teszi a magyarországi diákkedvezmények igénybevételét. Kötő József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke közölte: Sződemetert, Kölcsey Ferenc szülőfaluját új nemzeti zarándokhellyé kívánják tenni. Ennek szellemében aug. 8-án Kölcsey születésnapján találkozóra várják a magyar nemzetet az erdélyi településre. A kerekasztal-beszélgetés délután Nagyváradon folytatódott. /Váljon a tanulás nemzeti létformává. Kerekasztal a Magyar Kultúra Napján. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./ Nagyváradon dr. Meskó Attila, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese jelezte: várják a doktori fokozattal rendelkezők jelentkezését. Markó Béla kitért arra, hogy a magyar kultúra egységes. A nemzet fogalmának országhatároktól független megközelítése, amelyet a kedvezménytörvény is tükröz, megoldás lehet nemzeti jegyeink védelmére. Markó Béla hangsúlyozta: a himnuszt a mi ajkunkról senki le nem veheti, a politikának alázattal kell szolgálnia a magyar kultúra örök értékeit. "Az egység a mi különös csodánk, hiába választottak el határokkal, nyelvünk és kultúránk egységes" – fogalmazott. Ennek az egységnek szép példája, hogy Nagyvárad és Berettyóújfalu közösen ünnepelt. Az est fénypontjaként kiosztották az első Magyar Kultúráért-díjat, amelyet nemrégiben a Bihar megyei RMDSZ alapította, hogy megjutalmazhassák azon bihariakat, akik önzetlenül és sokat tettek a magyar kultúráért. /(Balla Tünde): A magyar kultúra napján. Váljon a tanulás nemzeti létformává. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./ 2002. január 23.
A Bihar megyei RMDSZ választmánya hét végén több vitás kérdésben igyekezett közös nevezőre jutni. Kiss Sándor választmányi elnök például napirenden kívül javasolta egy öttagú sajtószakbizottság megalakítását, amely felügyelje az információáramlás, azonban a javaslatot egyelőre elvetették. A nagyszalontai elöljárók békítési ügye függőben maradt. Török László alpolgármester kompromisszumot ajánlott, Tódor Albert polgármester viszont fönntartotta, hogy helyettesével képtelen együtt dolgozni. A Bihar megyei MIDESZ és a nagyváradi Diákszövetség egyetnemértéséből fakadóan a területi választmány ifjúsági bizottságának összetételét nem véglegesíthették. /(Balla Tünde): Vitás kérdéseket tárgyalt a Bihar megyei RMDSZ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./ 2002. január 23.
Jan. 22-én Kolozsváron ülésezett az Erdélyi Magyar Ösztöndíjtanács. A tanácskozáson — amelynek fő témái a státustörvény közoktatási vonatkozásai, illetve az egyetemi hallgatók résztanulmányi keretének, és a szülőföldi posztgraduális ösztöndíjkeret bővítési lehetőségei voltak — részt vettek a magyarországi Oktatási Minisztérium (OM) küldöttei is. A sajtóértekezleten bemutatták a magyar igazolvány három sajátos mellékletét, a magyar diákigazolványt, a magyar pedagógusigazolványt és az egyetemi oktatók kártyáját (oktatókártya). Az igazolványokat/kártyát vagy a magyar igazolvánnyal egyidőben, vagy ennek kiadása után lehet igényelni, ugyanis mindhárom az előbbi mellékleteit képezi. Mindhárom magyar igazolvány-melléklet esetében okiratokat kell mellékelni. A diákoknál a hallgatói jogviszony-igazolásra, a pedagógusoknál főleg a munkaviszonyra fényt derítő okiratokra van szükség. Az oktató kártya csak az egyetemeken oktatókra vonatkozik. /Bemutatták a Magyar Diák- és Pedagógusigazolványokat. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./2002. január 23.
Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése. napirendjén a szakbizottságok tisztújítása, a tisztségek újraosztása is szerepelt. Az Európai Néppárt csoport Frunda Györgyöt javasolta a monitorizáló bizottság első alelnökének. A bizottság elnöke a Magyar Szocialista Párt képviselője, Bársony András lett. Frunda György eddig az Európa Tanács jogi bizottságának alelnöki tisztségét töltötte be. Frunda elmondta, hogy különösen fontos ez a tisztség, mert nem az országok tettek javaslatot, hanem a parlamenti közgyűlés frakciói. /(mózes): Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén. Frunda György lett az ET monitorizáló bizottságának első alelnöke. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 23./2002. január 23.
Székelyudvarhelyen a városi tanács január 11-i ülésén, az idei költségvetésben majdnem felére csökkentette a város kulturális intézményeinek fenntartására szánt összeget. A döntés legsúlyosabban a Székelyudvarhelyi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodát (SZINFO) érintette: ők semmi költségvetési támogatást nem kapnak. A Magyar Ifjúsági Tanács /MIT/, mint az országos ifjúsági szervezetek ernyőszervezete, nyilatkozatban tiltakozott a döntés ellen. Jakab István, a szervezet elnöke elmondta: a csökkentett költségvetési támogatás a helyi múzeum, színház és könyvtár számára csupán az alkalmazottak fizetését fedezi, nincs lehetőségük javítások elvégzésére vagy egyéb beruházásokra. A SZINFO számára pedig gyakorlatilag az iroda megszűnését jelenti. A SZINFO irodában önkéntesek dolgoznak, működési költségeiket a Megyei Tanács támogatásából fedezik. Munkanélkülieknek munkahelyekről, felvételire készülőknek pedig egyetemekről nyújtanak felvilágosítást. Szolgáltatásukat eddig mintegy 23 000-en vették igénybe. Az elnök szerint a döntés az RMDSZ által az ifjúsági és civil szféra irányába indított támadás. Az egység megbontása a cél. A nyilatkozat kiadásával szeretnék az RMDSZ helyi önkormányzati képviselőit "jobb belátásra bírni". Jakab István szerint a támogatás megvonásának köze van a MIT és az RMDSZ között másfél éve fennálló feszült helyzethez. /Rácz Éva: Támadás az ifjúsági és civil szféra ellen. A MIT az RMDSZ-t vádolja. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./2002. január 23.
Jan. 19-én Marosvásárhelyen, a Mihai Viteazul Gimnáziumban tanulói Petőfi Sándor-szavalóversenyt rendeztek a város több iskolája, továbbá Székelyvaja iskolásai, összesen 53 kis versmondó részvételével. /Járay Fekete Katalin: Petőfit idézték. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 23./2002. január 23.
Elhunyt dr. Csulak Ákos egyetemi tanár. 1953-tól 1990-ig Kolozsváron, a Műszaki Egyetemen oktatott. 1991-től doktorandusvezető volt. 1968–1995 között eredményesen oktatott többek között a budapesti, gödöllői, drezdai, berlini, müncheni és stuttgarti egyetemen. /László Ferenc: Dr. Csulak Ákos 1929–2002. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./ Dr. Csulak Ákos /Hátszeg, 1929. okt. 27. – Kolozsvár, 2002. jan. 19./