|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 1996. augusztus 27.A Romániai Magyar Történelmi Egyházak Elöljáróinak Állandó Értekezlete Kolozsváron, aug. 27-én elfogadott állásfoglalása szerint az államközi szerződések az 1989 után szükségessé vált történelmi igazságtétel kiváló eszközei lehetnének. Az egyházak vonatkozásában a felekezeti oktatáshoz való jog szavatolása és állami támogatása, továbbá az egyházi javak - ingatlanok, iskolák és más intézmények, könyvtárak, levéltárak, kegytárgyak maradéktalan visszaszolgáltatása a demokratikus közélet elengedhetetlen velejárója. Az egyházak már 1990-ben elkészítették egyházi törvénytervezetüket, azonban azt a román parlament mindmáig nem tűzte napirendjére. Megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a román-magyar alapszerződés véglegesnek szánt szövegtervezete nem tartalmaz intézkedéseket jogos követeléseik teljesítésére nézve. "Mi, a romániai magyar történelmi egyházak elöljárói határozottan kijelentjük: az a megállapodás, amely nem szavatolja teljes mértékben alapvető jogainkat, hosszú távon nem szolgálhatja a megbékélést és a demokrácia megszilárdítását, egyszóval nem teljesítheti történelmi küldetését. felkérésük az alapszerződés szövegezésében részt vevő politikai tényezőket, hogy vizsgálják fölül álláspontjukat, és az alapszerződés aláírása előtt intézkedjenek a megfelelő kiegészítésekről." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./1996. augusztus 27.Fazekas János nyugalmazott miniszterelnök-helyettes miniszterelnökhöz levelet diktált az őt fölkereső újságírónak: "Kérem a Magyar Szocialista Párt vezetőségét, kötelezze Horn Gyulát, hogy vonja vissza nyilatkozatát. Kérem a magyar parlamentet, a magyar parlamenti pártokat, hogy ne fogadják el Horn Gyula álláspontját. Kérem, fogják le a kezét, hogy ne tudja aláírni a magyar nemzetet eláruló dokumentumot. Tudomására hozom a magyarságnak, Magyarország népének, hogy az erdélyi magyar szocialisták nem értenek egyet Horn Gyula és Kovács László magyarellenes álláspontjával." "Horn Gyula miniszterelnök úr, kár tovább fizetnie Tabajdi Csaba csapatát, hogyha Önt nem tudták felvilágosítani, mit jelent a kollektív nemzetiségi jog; s mit jelent az, hogy nemzeti közösség." "Kollektív nemzetiségi jog nélkül nincs biztosítva egyetlen kisebbségben élő nemzeti közösség fennmaradása sem." /Zsehránszky István: Nem ilyen ajándékot vártunk! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 27./1996. augusztus 27.Gabriel Andreescu, a román Helsinki Bizottság elnöke az Azi és a Cronica Romana aug. 26-i számában megjelent nyilatkozatában felhívta az RMDSZ vezetőit, hogy ne gördítsenek akadályokat az alapszerződés aláírásának útjába. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 27., Új Magyarország, aug. 27./1996. augusztus 27.Klaus Naumann tábornok, a NATO katonai tanácsának elnöke Romániába látogatott, aug. 27-én találkozott a parlament két háza védelmi bizottságának tagjaival. Naumann kerekasztal-beszélgetés keretében találkozott a parlamenti pártok képviselőivel. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke hangsúlyozta, hogy az RMDSZ egyetért a NATO-csatlakozással, ugyanakkor elvárná a NATO-tól, hogy folytasson folyamatos megfigyelést a nemzeti kisebbségi jogok betartása tekintetében. Naumann válaszában kiemelte, hogy a NATO odafigyel a kisebbségi jogok tiszteletben tartására, ugyanakkor - az alapszerződésre utalva - megjegyezte, hogy nem kíván beavatkozni az országok belügyeibe. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./ A tábornokot fogadta Iliescu elnök. Naumann kiemelte, hogy Románia az egyik legaktívabb ország a békepartneri program keretében, ás méltatta a román hadsereg készségét a NATO struktúráiba történő integrálódásra. /Magyar Nemzet, aug. 28./1996. augusztus 27.Szatmárnémetiben a székesegyház tornyai alatt álló Szent István szobrot bemocskolták, meggyalázták. /Szűcs Ferenc: Valakiknek a templom sem szent. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 27./1996. augusztus 27.Dr. Hegedüs Lóránt püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkész elnöke nem először hívta fel a figyelmet a magyarság számának rohamos csökkenésére. "A Kádár-korszakban hatmillió abortusz volt, hatmillió magyart küldtek a halálba, hatmillió magyar nem születhetett meg!" "A rendszerváltozás óta gyakorlatilag semmi sem változott, a mai hatalom is nemzetapasztó, nemzetsemmisítő hatalom. Ugyanazt teszi, mint elődje, csak szalonképesebb eszközökkel. Olyan törvényeket hoz, ami nem kedvez az életnek, hanem a nemzet halálának kedvez. Feláldozza a nemzetet a liberalizmus oltárán. A magyaroknál lazább erkölcsiségűnek ismert franciáknál is sokkal szigorúbban viszonyulnak az abortuszhoz, jóval nagyobb felelősséggel a nemzet jövőjéhez. Sokkal gondosabb a szűrés..." Arra a megjegyzésre, hogy a nemzethalál emlegetése negatívan hathat, Hegedüs püspök azt válaszolta, hogy életre kell sokkolni a népet, "mert a magyar nép fájdalommentesen önpusztítja magát, s nem képes önmagára eszmélni." Gulácsi István a kárpátaljai református magyarok püspöke arról beszélt, hogy nehéz az ottani református egyház talpra állítása. A kommunizmus időszakában szinte alapjáig megsemmisítették az egyházat, elvették épületeit, papjait elhurcolták. A rendszerváltás óta öt új templom épült, lelkészlakok is épülnek. Kárpátalján 130 ezer református él 91 gyülekezetben, közben mindössze 28 lelkészük van, besegít még három magyarországi és egy erdélyi lelkész. Reményt keltő viszont hogy 50 teológusuk tanul Komáromban, Sárospatakon, Debrecenben, Kolozsváron és Budapesten. Öt éven belül tehát lesz elegendő református lelkészük. /Sike Lajos: A halál nemzete vagyunk? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 27./1996. augusztus 27.Nicolae Cochinescu, Románia új főügyésze aug. 27-én a bukaresti Cotroceni-palotában Iliescu elnök előtt letette az esküt. Cochinescut elnöki rendelettel nevezték ki, elődje, Vasile Manea Dragulin helyére, aki csehországi nagykövet lesz. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./1996. augusztus 27.A Szabadság ismertette a HTMH átszervezésének tervét, melyhez Gál Mária kommentárt fűzött: mennyit nyerhetünk az esetleges átszervezésen? - tette fel a kérdést. "Mi, kisebbségi magyarok csak nyerhetünk ebből. A nemzetietlennek tartott, a 'kisebbség sorsával nem törődő' szocialista magyar kormány helyett végre az 'összmagyarság sorsát' szem előtt tartó, nemzeti érzésekről vezérelt civiltársadalmi szervezetek kezébe kerül a sorsunk. Akkor meg miért az aggodalom?" - írta ironikus hangon. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./1996. augusztus 27.Aug. 25-én Csíkszentimrén a Büdösfürdőnél millecentenáriumi emlékkeresztet állítottak a kápolna mellett. /Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 27./1996. augusztus 27.A Magyar Narancs szerkesztői reagáltak Elek István cikkére. Megállapították, hogy Elek István nem értette meg írásukat. Csoóri Sándor szerintük "zavart tudatú exköltő". A hetilap szerkesztői elutasítják a nemzeti összefogás gondolatát. "Miért nem találnak ki valami újat, miért nem buzerálják a lakosságot végre valami mással? Nem veszik észre, hogy unalmas?" A két szerző a Magyarok Világszövetségét is támadta, továbbá védelmébe vette az MVSZ-t támadó Tibori Szabó Zoltánt, a kolozsvári Szabadság főszerkesztőjét. /Bojtár B. Endre-Bandula István: Válasz Elek Istvánnak. A Magyar Narancs és a bérmagyarok. = Magyar Nemzet, aug. 27./1996. augusztus 27.Összegyűlt a magyar-román alapszerződés ügyében az Országgyűlés rendkívüli ülésszakához szükséges számú képviselői aláírás: aug. 26-ig nyolcvanöt képviselő csatlakozott a KDNP kezdeményezéséhez, Isépy Tamás, a kereszténydemokraták frakcióvezetője aug. 27-én nyújtja át a Gál Zoltánnak, az Országgyűlés elnökének az aláírásokat tartalmazó íveket. Az aláírók által készített határozati javaslat szerint a kormány csak az Országgyűlés előzetes hozzájárulása alapján írja alá az alapszerződést. Emellett felhívja a kormány figyelmét arra, hogy folytasson további tárgyalásokat, és vegye figyelembe a romániai magyar szervezetek véleményét. /Népszabadság, aug. 27./1996. augusztus 27.A Romániai Magyar Történelmi Egyházak Elöljáróinak Állandó Értekezlete Kolozsváron, aug. 27-én elfogadott állásfoglalása szerint az államközi szerződések az 1989 után szükségessé vált történelmi igazságtétel kiváló eszközei lehetnének. Az egyházak vonatkozásában a felekezeti oktatáshoz való jog szavatolása és állami támogatása, továbbá az egyházi javak - ingatlanok, iskolák és más intézmények, könyvtárak, levéltárak, kegytárgyak maradéktalan visszaszolgáltatása a demokratikus közélet elengedhetetlen velejárója. Az egyházak már 1990-ben elkészítették egyházi törvénytervezetüket, azonban azt a román parlament mindmáig nem tűzte napirendjére. Megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a román-magyar alapszerződés véglegesnek szánt szövegtervezete nem tartalmaz intézkedéseket jogos követeléseik teljesítésére nézve. "Mi, a romániai magyar történelmi egyházak elöljárói határozottan kijelentjük: az a megállapodás, amely nem szavatolja teljes mértékben alapvető jogainkat, hosszú távon nem szolgálhatja a megbékélést és a demokrácia megszilárdítását, egyszóval nem teljesítheti történelmi küldetését. felkérésük az alapszerződés szövegezésében részt vevő politikai tényezőket, hogy vizsgálják fölül álláspontjukat, és az alapszerződés aláírása előtt intézkedjenek a megfelelő kiegészítésekről." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./1996. augusztus 27.Fazekas János nyugalmazott miniszterelnök-helyettes miniszterelnökhöz levelet diktált az őt fölkereső újságírónak: "Kérem a Magyar Szocialista Párt vezetőségét, kötelezze Horn Gyulát, hogy vonja vissza nyilatkozatát. Kérem a magyar parlamentet, a magyar parlamenti pártokat, hogy ne fogadják el Horn Gyula álláspontját. Kérem, fogják le a kezét, hogy ne tudja aláírni a magyar nemzetet eláruló dokumentumot. Tudomására hozom a magyarságnak, Magyarország népének, hogy az erdélyi magyar szocialisták nem értenek egyet Horn Gyula és Kovács László magyarellenes álláspontjával." "Horn Gyula miniszterelnök úr, kár tovább fizetnie Tabajdi Csaba csapatát, hogyha Önt nem tudták felvilágosítani, mit jelent a kollektív nemzetiségi jog; s mit jelent az, hogy nemzeti közösség." "Kollektív nemzetiségi jog nélkül nincs biztosítva egyetlen kisebbségben élő nemzeti közösség fennmaradása sem." /Zsehránszky István: Nem ilyen ajándékot vártunk! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 27./1996. augusztus 27.Gabriel Andreescu, a román Helsinki Bizottság elnöke az Azi és a Cronica Romana aug. 26-i számában megjelent nyilatkozatában felhívta az RMDSZ vezetőit, hogy ne gördítsenek akadályokat az alapszerződés aláírásának útjába. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 27., Új Magyarország, aug. 27./1996. augusztus 27.Klaus Naumann tábornok, a NATO katonai tanácsának elnöke Romániába látogatott, aug. 27-én találkozott a parlament két háza védelmi bizottságának tagjaival. Naumann kerekasztal-beszélgetés keretében találkozott a parlamenti pártok képviselőivel. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke hangsúlyozta, hogy az RMDSZ egyetért a NATO-csatlakozással, ugyanakkor elvárná a NATO-tól, hogy folytasson folyamatos megfigyelést a nemzeti kisebbségi jogok betartása tekintetében. Naumann válaszában kiemelte, hogy a NATO odafigyel a kisebbségi jogok tiszteletben tartására, ugyanakkor - az alapszerződésre utalva - megjegyezte, hogy nem kíván beavatkozni az országok belügyeibe. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./ A tábornokot fogadta Iliescu elnök. Naumann kiemelte, hogy Románia az egyik legaktívabb ország a békepartneri program keretében, ás méltatta a román hadsereg készségét a NATO struktúráiba történő integrálódásra. /Magyar Nemzet, aug. 28./1996. augusztus 27.Szatmárnémetiben a székesegyház tornyai alatt álló Szent István szobrot bemocskolták, meggyalázták. /Szűcs Ferenc: Valakiknek a templom sem szent. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 27./1996. augusztus 27.Nicolae Cochinescu, Románia új főügyésze aug. 27-én a bukaresti Cotroceni-palotában Iliescu elnök előtt letette az esküt. Cochinescut elnöki rendelettel nevezték ki, elődje, Vasile Manea Dragulin helyére, aki csehországi nagykövet lesz. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./1996. augusztus 27.Aug. 25-én Csíkszentimrén a Büdösfürdőnél millecentenáriumi emlékkeresztet állítottak a kápolna mellett. /Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 27./1996. augusztus 28.Isépy Tamás, a KDNP frakcióvezetője aug. 27-én átadta Gál Zoltán házelnöknek a 89 képviselő aláírását tartalmazó íveket. Ezek a képviselők kezdeményezték a rendkívüli ülés összehívását az alapszerződés ügyében, ezzel egyidőben beterjesztette a KDNP, az FKGP, az MDF és a Fidesz frakcióvezetői által jegyzett országgyűlési határozati javaslatot. Gál Zoltán elmondta, hogy aug. 28-ra összehívja a házbizottság ülését, ezen döntenek a rendkívüli ülés összehívásának időpontjáról. A rendkívüli ülés szept. 3-án lesz. Gál Zoltán szerint fontos lenne, hogy a televízió közvetítse az ülést. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 29./ Németh Zsolt, a Fidesz-frakció helyettes vezetője, a párt alelnöke javaslatot tesz arra, hogy az ülésen szót kapjon az RMDSZ elnöke, Markó Béla, arra számít, hogy a többi ellenzéki párt támogatja ezt a kezdeményezést. /Magyar Hírlap, aug. 28./1996. augusztus 28.Gál Zoltán házelnök bejelentette, hogy szept. 3-ra összehívja az Országgyűlés rendkívüli ülését a magyar-román alapszerződés ügyében, így állapodtak meg a frakciók az aug. 28-i házbizottsági ülésen. Úgy döntöttek, hogy még azon a napon szavaznak az ellenzék által beterjesztett határozati javaslatról. Az még nem dőlt el, hogy Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke felszólalhat-e az ülésen. Erről a kérdésről az ülés napján dönt a házbizottság. Németh Zsolt javasolta, hogy Markó Béla szólaljon föl. Az ellenzék indítványozta, hogy az ülésre Gáldi Zoltán hívja meg a határon túli magyar szervezetek képviselőit. Gál Zoltán ezzel nem értett egyet, ezért a meghívókat az ellenzéki pártok küldik el. A rádió és a televízió közvetíteni fogja az ülés első óráit. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./1996. augusztus 28.M. Lengyel László visszatekintett az alapszerződéssel kapcsolatos tárgyalásokra. A "külön kisebbségi megállapodás" javaslatát az 1995. febr. 20-23-i bukaresti szakértői fordulón utasította el végleg a román fél. 1995. júl. 21-én tette le Bukarestben Kovács László külügyminiszter azt a kompromisszumos javaslatot, amelynek román átirata érkezett meg 1996 augusztusában Melescanutól. Itt a három ENSZ-, EBESZ- és ET-dokumentum aláírásai szerepeltetésének mikéntjéről volt szó. Horn Gyula miniszterelnök utasítására az eredetileg elképzelt tárgyalási menetet fölborítva Bukarestbe utazott az integrációs ügyek mellől ideiglenesen visszaszólított Somogyi Ferenc államtitkár, aki megállapodást kötött partnerével, Marcel Dinuval. /Népszabadság, aug. 28./1996. augusztus 28.A magyar-román alapszerződés aláírása a szükséges kisebbségi jogok biztosítása nélkül a romániai magyarságnál csak a meglevő feszültség növeléséhez vezethet. A fenyegetettség és a bizonytalanság miatt pedig Magyarországnak és számos más európai államnak újabb menekülthullámmal kell szembenéznie - mondta az Új Magyarországnak Lezsák Sándor, az MDF elnöke annak kapcsán, hogy levelet intézett a konzervatív és kereszténydemokrata pártokat tömörítő Európai Demokrata Unió /EDU/ tagjainak vezetőihöz. /Lezsák-levél európai pártvezetőkhöz az alapszerződésről. = Új Magyarország, aug. 28./1996. augusztus 28.Bíró Béla cikkében ellenzi az alapszerződés mostani megkötését, figyelmezetve: A kollektív jogok elutasítása "gyakorlatilag mindent felölelhet az anyanyelvű oktatástól a kétnyelvű feliratokig." /Bíró Béla: Hosszasan előkészített rögtönzés. = Magyar Hírlap, aug. 28./1996. augusztus 28.Funar, az RNEP elnöke a párokhoz írt levelében azt követelte, hogy együttesen függesszék fel hivatalából Ion Iliescu elnököt, javaslatában 14 pontban foglalta össze Iliescu vétkeit. A nemzetárulással vádolt Iliescu elnök súlyos etnikai konfliktusok feltételeit teremti meg Erdélyben, stb. Funar szerint a választások utáni új államfő hatáskörébe kell utalni az alapszerződés újratárgyalását. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./ Javasolta továbbá, hogy - az alapszerződés elleni tiltakozás jegyében - hazaárulásért állítsák bíróság elé Iliescu elnököt. /Népszabadság, aug. 28./1996. augusztus 28.Aug. 27-én Bukarestbe érkezett Robert Hunter, az USA állandó NATO-képviseletének vezetője, eleget téve a külügyminisztériumi meghívásnak. Gheorghe Tinca védelmi miniszter aug. 28-án fogadta Huntert. A találkozó után Hunter kijelentette: Románia bizonyította, hogy felkészült a NATO-tagságra. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./1996. augusztus 28.Száz éve, 1896. aug. 28-án született Csíkszentdomokoson Márton Áron püspök, erre az évfordulóra nagyszabású ünnepséget rendeztek aug. 28-án Csíkszentdomokoson. Székelyruhás fiatalok sorfala között több mint tízezren gyűltek össze a felállított szabadtéri oltárnál. Erdély minden vidékéről érkeztek az emlékezők, itt voltak a HTMH, a Magyarok Világszövetsége és számos magyarországi egyesület képviselői is. Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek köszöntője után Bálint Lajos nyugalmazott érsek idézte fel nagy elődje munkásságát, Tempfli József püspök szentbeszédét Márton Áronnak szentelte. Szent ez a hely, amely Erdélynek, a magyarságnak, a világnak adta Márton Áront - mondotta. A szentmise után az összegyűlt sokaság a község központjába vonult, ahol felavatták Szervátiusz Tibor szoborkompozícióját, Márton Áron bronz mellszobrát, mögötte kereszt és sziklába vésett székely szimbólumok magasodnak. Idős Jánosi Antal, a háttér szobrásza a megszokott ábrázolástól eltérő, kissé rusztikus Krisztust vésett a keresztre. Ferencz Alajos polgármester szólt a művész, Szervátiusz Tibor Erdély-, székelység-, és tájszeretetéről. A szoboravatáson dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mondott beszédet. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./1996. augusztus 28.Makacsul hisz abban, hogy "ebben a városban a színházteremtésnek helye van" - nyilatkozta Parászka Miklós, a szatmárnémeti Harag György Társulat igazgatója, arra utalva, hogy az új évadban tíz fiatal művészt szerződtetett. /Ármány és szerelem... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./1996. augusztus 28.Aug. 31-én Kolozsváron szimpóziumot tartanak Az unitárius egyház hozzájárulás a magyar kultúrához címmel. Előadást tartanak: dr. László Gyula, dr. Szabó Árpád főjegyző, dr. Bodor András, dr. Molnár István, dr. Gaal György és dr. Faragó József. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./1996. augusztus 28.A magyar irodalom nemzetmegtartó szerepéről beszélt Gál Sándor kassai író a Tokajban tartott Írótábor egyik vitaindító előadásában, amelynek különösen nagy szerepe van a Trianon után immár háromnegyed százada az elszakított magyarság életében. A másik kérdéskör, amire ráirányítja a figyelmet, hogy "a mai, magyarul írott irodalom némely vonulata mennyiben magyar még? Ugyanis az utóbbi két-három évtizedben valamiféle semlegesítődési folyamatot tapasztalok e tekintetben. Jelennek meg magyar nyelven írott alkotások, amelyeknek a nyelven kívül a magyarsághoz alig van közük." Ez az irodalom "betöltheti-e azt a szerepet a magyar nemzet holnapjában", amit az előző korok magyar irodalma betöltött? /Napló (Szabadka), aug. 28./1996. augusztus 28.Elek István válaszolt a Magyar Narancs szerkesztőinek írására. A szerkesztők képtelenek érzékelni a nacionalista liberális és a nemzeti liberális fogalma közötti különbséget. "A népi és nemzeti közötti eltérést." Elek István a méltányosság védelmében állt ki, "a nemzeti és kozmopolita fundamentalizmus agresszivitástól fölbosszantva és igazságérzetemtől fölhatalmazva." Ha valaki megunván pimaszságukat, kiosztja őket, még nekik áll feljebb. Azzal vádolni Csoóri Sándort, hogy a nemzet betegségtudatának fenntartását "szándékos, aljas indokból" teszi, ez olyan gazemberség, aminek elviseléséhez a Magyar Nemzet olvasóitól kell elnézést kérnünk, írta Elek István. A Magyar Narancs szerkesztőinek szövegével képet lehet alkotni "vitapartnereink szellemi színvonaláról, morális érzékenységéről, a nemzeti gondok iránti érzékéről, toleranciájáról és tisztességéről." /Elek István: Viszontválasz a Magyar Narancs szerkesztőinek. A méltányosság védelme magyarságügyben. = Magyar Nemzet, aug. 28./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||