|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 1997. július 16.A Román Demokrata Konvenció, a Szociáldemokrata Unió és az RMDSZ Brassó megyei szervezetei közös közleményt tettek közzé, amelyben a Brassói Polgármesteri Hivatal tevékenységét elemezve megállapítják, hogy Ioan Ghise polgármester a helyhatósági választások óta eltelt egy teljes esztendő során nem volt képes megfelelő stratégiát kidolgozni a város nyomasztó gondjainak /fűtés, lakásépítkezés, infrastruktúra kiépítése, a tanügy és egészségügy anyagi alapjainak biztosítása stb./ megoldására, ugyanakkor minden, e kérdések megoldását célzó együttműködési javaslatot visszautasított mind a megyei szintű közigazgatási intézményekkel, mind pedig a kormánykoalíciós politikai alakulatokkal. Az együttműködés hiánya és a polgármester által szított állandó feszült légkör jelentős károkat okozott a helyi közösségnek, több beruházási kísérlet meghiúsításához vezetett. Mindezek miatt az RDK, az SZDU és az RMDSZ kénytelen volt megvonni a bizalmat Ioan Ghise /LP ?93/ polgármestertől, akinek megválasztását e három politikai erő támogatta a legutóbbi helyhatósági választásokon. Ugyanakkor az RDK, az SZDU és az RMDSZ a város problémáinak megoldását ezentúl a helyi tanács, az illetékes intézmények, illetve saját parlamenti képviselőik és szenátoraik útján támogatják. A közleményt az RMDSZ nevében Nedeczky László Brassó megyei RMDSZ-elnök, Kovács Csaba Tibor képviselő és Madaras Lázár, a megyei tanács alelnöke írta alá. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 16., 1072. sz./1997. július 16.A kormány májusban sürgősségi kormányrendelettel módosította a helyi közigazgatásról szóló törvényt. A 122 pontból álló módosítás tartalmazza azoknak a javaslatoknak jó részét is, amelyeket az RMDSZ terjesztett elő. Tamás Sándor, az RMDSZ parlamenti képviselője a kormányrendeletnek a kisebbségekre vonatkozó részeit ismertette. A Románia által ratifikált nemzetközi egyezmények: a Strasbourgban 1995. febr. 1-jén megkötött Keretegyezmény a nemzeti kisebbségek védelméről, amely ezzel a belső jogrend részévé vált, az 1996. szept. 16-án Temesváron aláírt magyar-román alapszerződés, az EBESZ emberi dimenzióval foglalkozó koppenhágai tanácskozásának 1990. jún. 29-én kelt dokumentuma, az ET 1201-es ajánlása. /Tamás Sándor: A helyhatósági törvény módosításának alapdokumentumai. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 16./1997. július 16.Katona Ádám, az RMDSZ Erdélyi Magyar Kezdeményezés platformjának elnöke a vele készült interjúban kifejtette: katasztrofálisnak tartja, hogy az RMDSZ úgy vállalta a kormányban való részvételt, hogy nem kötött előzetesen írásbeli megállapodást. - Az RMDSZ megosztott, vallotta, van kormánypárti és ellenzéki RMDSZ. Szerinte cinizmus volt Tokay Györgyöt megtenni miniszternek. - Az RMDSZ nem fog szakadni, "mert bennünket összetart a román nyomás." /Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 16./ Ugyanezen az oldalon olvasható Markó Béla RMDSZ-elnök véleménye. Tőkés László püspök következetes, kezdettől fogva ellenezte a kormányban való részvételt. "Felvetődik viszont, hogy a sajtóbeli gyakori és éles támadások használnak-e annak, amit teszünk." Markó Béla fenntartja az SZKT-n kifejtett álláspontját, amelyet Katona Ádámnak mondott: amennyiben nem vizsgálja felül álláspontját, nem haladhatnak tovább ugyanazon az úton. Markó hangsúlyozta, hogy van egy kisszámú ellenzék az RMDSZ-ben, amely bírál. /Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 16./1997. július 16.Júl. 16-án tanácskozott az RMDSZ Kolozs Megyei Elnöksége a Megyei Képviselők Tanácsa Állandó Bizottságával. A tanácskozás célja az augusztus 2-i MKT-ülés, illetve a szeptember 6-i megyei küldöttgyűlés előkészítése. A tanácskozáson úgy döntöttek, hogy az MKT-nak javasolni fogják egy 150 fős küldöttgyűlés megszervezését, valamint azt is, hogy a Kolozs megyei szervezetnek járó 17 kongresszusi mandátumból 5-öt elkülönítenek a megyében tevékenykedő civil-szakmai szervezetek számára. - A Megyei Elnökség ugyanaznap tanácskozott a megye tíz vidéki RMDSZ-körzetének elnökével is. Megvitatták a nyár folyamán újrakezdődő vidéki kiszállások lehetőségeit, a magyar nyelv közigazgatásban való használatát, a kétnyelvű feliratok megvalósításának feltételeit, valamint a megye magyarlakta települései számára készült komplex adatbázist, amely kiterjed az RMDSZ-nek mint érdekvédelmi szervezetnek minden tevékenységi területére: önkormányzat, közművelődés, egészségügy, oktatás, postai szolgáltatás, helyi vállalkozók, egyházak, szervezeti problémák, kontakt-személyek. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 18., 1074. sz./1997. július 16.Victor Ciorbea miniszterelnök júl. 16-i sajtóértekezletén az Európai Unió értékelésével kapcsolatban /Románia nem szerepel az első körben/ kijelentette: Románia tisztában van azzal, hogy gazdaságilag nincs felkészülve az uniós csatlakozásra. Ennek ellenére hangsúlyozta, hogy Bukarest síkra száll azért, hogy az EU minden jelölt országgal egyidejűleg kezdje meg a tárgyalásokat. Románia következetesen folytatni fogja a reformokat. Ciorbea aggasztónak nevezte a Legfelsőbb Bíróság tagjainak júl.15-i fellépését a már hatályos román-ukrán alapszerződés ellen. A kormányfő cáfolta a lemondási szándékáról terjesztett híreket. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./ A román lapok csalódottan vették tudomásul az EU döntését. /Magyar Nemzet, júl. 17./ A Legfelsőbb Bíróság 17 bírája az alkotmánybírósághoz fordult, kérve a román-ukrán alapszerződés alkotmányos felülvizsgálatát. Azt kifogásolták, hogy kimaradt a szerződésből az 1939-es Molotov-Ribbentrop-paktum elítélése, ami a Romániát illető területekről való lemondással ér fel. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./1997. július 16.Csendőrök őrzik Marosvásárhely bejáratánál a nemrég felszerelt kétnyelvű helynévtáblákat. Előzőleg ugyanis a névtáblákat festékkel bekenték. /Népszabadság, júl. 16./1997. július 17.A Firtos Művelődési Egyesület rendezésében Korondon megkezdődött a VI. Hazanéző Nemzetközi Magyar Irodalmi Tábor. A rendezvényen az anyaországiak és a szórványok képviselőin kívül részt vesznek a Mikes Kelemen tantárgyverseny országos szakaszán jó eredményt elért tanulók. A nyitónapon megtekintették a Domokos Pál Péter felvételeiből összeállított fotókiállítást. A következő napokon Parajdra, Székelykeresztúrra, Fehéregyházára, majd Gyergyószárhegyre, a Gyilkos tóhoz, Csíkszererdába és Székelyudvarhelyre látogatnak. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 17./1997. július 17.Aug. 17-24-e között első ízben rendezik meg Vajdaszentiványon a tánc- és népzenei tábort. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 17./1997. július 17.Gyimesközéplokon júl. 26-a és aug. 3-a között hatodik alkalommal rendezik meg a tánctábort, ahol a gyimesi és felcsíki táncoktatás mellett dalokat is megismerhetnek a résztvevők. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 17./1997. július 17.Tőkés László meleg szavakkal búcsúzott Herédi Gusztávtól, akit a püspök dési éveiben ismert meg. Herédi Gusztáv a legnehezebb években csatlakozott Tőkés Lászlóék magyarságvédő tevékenységéhez. Az elhunyt fáradhatatlan közéleti emberként példát nyújtott hitből, emberségből, kitartásból. /Tőkés László: Herédi Gusztáv családjának és erdélyi gyászolóinak, vigasztalásképpen. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./Herédi Gusztáv /Kolozsvár, 1925. máj. 14. - Kolozsvár, 1997. júl. 11./1997. július 17.A posztkommunizmus nyomorúsága címmel tartják meg júl. 21-26-a között a VIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet - ezúttal a hagyományoktól némileg eltérő módon Tusnádfürdőn -, a Pro Europa Liga, az RMDSZ Nemzeti Liberális Platformja, a Reform Tömörülés, valamint a FIDESZ-Polgári Párt közös szervezésében. Az ötnapos nyári szabadegyetemen a következő témakörökben hangzanak el előadások: júl. 21-én, hétfőn - A NATO-bővítés körei Madrid után (meghívott előadók: Adrian Severin külügyminiszter, Kelemen Attila és Kónya Hamar Sándor, Valentin Stan, Dudu Ionescu Romániából, Gergely András Magyarországról; moderátor: Pröhle Gergely Magyarországról); júl. 22-én, kedden - A polgárosodás esélyei Romániában és Magyarországon (előadók: Birtalan Ákos turisztikai miniszter, Luminiþa Petrescu, Andrei Cornea, Renate Weber, Salat Levente Romániából, Stumpf István, Tellér Gyula Magyarországról, moderátor: Mátis Jenő); szerdán, júl. 23-án - Az oktatási reform - a kisebbségi oktatás (Tonk Sándor, Florin Diaconescu oktatásügyi államtitkár, Andrei Marga, Horváth Andor, Sorin Antohi Romániából, Pokorny Zoltán Magyarországról; moderátor: Szokoly Elek, Románia); csütörtökön, július 24-én: A posztkommunizmus nyomorúsága és a kilábalás módozatai - politikai fórum (előadók: Ion Diaconescu, Markó Béla, Petre Roman, Varujan Vosganian, Horia Rusu Romániából, Orbán Viktor Magyarországról; moderátor: Smaranda Enache, Románia); pénteken, július 25-én: Román és magyar nemzetpolitika (előadók: Gabriel Andreescu, H.R. Patapievici, Patrubány Miklós, Tőkés László Romániából, Tőkéczki László Magyarországról, moderátor: Toró T. Tibor, Románia). /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 17., 1073. sz./1997. július 17.Az idén ötödik alkalommal rendezik meg Kirujfürdőn, július 13-18. között, az immár hagyományossá vált Diákönkormányzati Szabadegyetemet. A rendezvény célja a romániai magyar középiskolás-mozgalom aktív tagjai számára olyan általános érvényű, a szervezeti életben hasznosítható ismeretek nyújtása, amelyek segítségével a szervezők nagymértékben növelhetik tevékenységük hatékonyságát. Fontos helyet kap a rendezvényen a jelenlegi romániai ifjúsági mozgalom helyzetének, a szervezetek célkitűzéseinek ismertetése a részvevőkkel. A rendezvény egyik meghívottja Nagy Zsolt, az RMDSZ ifjúsági ügyvezető alelnöke, aki Ifjúságpolitika, a jelenlegi ifjúsági struktúrák szerepe az RMDSZ szemszögéből címmel tart előadást. RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 17., 1073. sz./1997. július 17.Az Adevarul Harghitei /Csíkszereda/ című román napilap júl. 11-i száma beszámolt arról, hogy Székelyudvarhelyen Nicolae Calugar ortodox pap ablakát kővel bezúzták. A pap a Romániai Magyar Szó munkatársának kérdésére elmondta, nem tudja, ki a tettes. Jártak nála a helyi televíziótól, a központi tévétől, eljött a püspök és a rendőrparancsnok is. /Inczefi Tibor: "Macerálás" vagy "kavarás"? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./1997. július 17.Rövidesen félesztendős lesz a román kormány radikális gazdasági reformkurzusa. Az átváltási árfolyam az év elején 9 ezer lej/dollárra esett vissza, ezután a jegybank kamatemelést hajtott végre, az utóbbi hónapokban az átváltás 7 ezer lej/dollár értéken stabilizálódott. Az éves infláció a tervezettnél /89 %/ nagyobb, elérheti a 110 %-ot. Csökkentek a reálbérek és nőtt a munkanélküliség. A magánszektor részesedése a gazdaságban 1996-ban elérte az 52 %-ot. A bruttó külső adósság 1994-ben 4,5, 1995-ben 5,3, 1996-ban 6,8 milliárd dollár volt. A devizatartalék 1996-ban 551 millió dollár volt. /Román reformlépések. = Figyelő (Budapes), júl. 17./1997. július 17.Az SZKT júl. 12-13-i ülésének vitáiról mondta el véleményét négy résztvevő. Dézsi Zoltán, az SZTK elnöke kiemelte, hogy oda kell figyelni azokra, kik kritikusabban közelítenek a kérdésekhez. Dr. Bárányi Ferenc parlamenti képviselő Katona Ádámot C. V. Tudorhoz hasonlította, "aki pontosan ilyen bohóca a román politikai életnek", továbbá elmondta Katona Ádámról: "tudjuk, szellemileg, lelkileg beteg ember". Bárányit még jobban elszomorítja "Tőkés Lászlónak a zavaros hozzáállása a kérdéshez". Tőkés László döntse el, hogy tiszteletbeli elnök akar-e lenni vagy pedig az RMDSZ ellenzékének a vezetője, javasolta Bárányi. Kónya Hamar Sándor parlamenti képviselő hangsúlyozta, hogy sértő hangnemet nem szabad használni ebben a testületben. Egyfajta számonkérő fenyegetőzés is történt, Verestóy Attila szenátor tett ezt. A képviselő szomorúnak tartja, hogy Markó Béla elnök hangot adott az RMDSZ-szakadás igényének is. Varga Attila parlamenti képviselő szerint nem "hozzánk méltó színvonalú politikai vita" volt. A legfájóbb, hogy "ellendrukkerek jelentek meg saját köreinkben". /Csomafáy Ferenc: politikusaink az SZKT-ról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./1997. július 17.Az SZKT júl. 12-13-i ülésén Tokay György miniszter beszámolt eddigi munkájáról. Helyszűke miatt akkor nem közölte a lap, most tér vissza erre. Tokay György elmondta, hogy a vezetése alatt álló Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal működésének anyagi feltételei mostohák, ezért létszámkeretüket sem tudták feltölteni, az új munkatársaknak nem tudnak biztosítani íróasztalt, még széket sem. A Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal részt vett a helyi közigazgatási és az oktatási törvény módosításának előkészítésében. Ezek a módosítások nem fedik le a magyarság igényeit, de az alapvető célkitűzéseket tartalmazzák. A minisztérium tervezi kisebbségi kerekasztal összehívását a közösségi javak visszaszolgáltatásáról szóló törvénytervezet pontosítására. A Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatalnak jelentős szerepe volt abban, hogy zsidó javakat juttattak vissza jogos tulajdonosaiknak. Elkészítették a többi kisebbség néhány szimbólumértékű ingatlanját visszaszolgáltató kormányrendelet szövegét, véglegesítették az alapítványokról és egyesületekről szóló törvénytervezetnek az általuk ajánlott szövegét, amely az elavult 1924 óta létező szabályozás örökébe lépne. - Rendeződött az RMDSZ támogatásának kérdése is: a magyar kisebbségnek járó költségvetési juttatást az EMKE fogja kezelni. /Mózes Edit: A Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 17./1997. július 17.Hegyi Sándor lelkész válaszolt Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke nyílt levelére. "Én azokkal élek együtt, akik évtizedek óta megaláztatásban élnek, és akiknek nemcsak az igazságát, hanem az életterét is el akarják venni." A csereháti dolog csak utolsó csepp a pohárban, mert "Székelyudvarhelyen már itt van a hadsereg - kész kaszárnyákkal, kb. alig száz román nyelvű gyermek számára hatalmas iskolaépületet emeltek", ősztől még román nyelvű tanítóképzőt szeretnének idetelepíteni. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 17./1997. július 18.A magyarországi sajtóban nagyon sok egyházellenes, elsősorban a katolikus egyházat támadó cikk jelenik meg. Különösen sok írás támadta a Vatikánnal kötött megállapodást. Egyetlen példa: a megállapodás értékelése az Élet és Irodalomban: A "miniszterelnök a magyar katolikus egyház érdemeit és fontosságát nagyságrendekkel meghaladó, a létezéséhez, működéséhez szükséges feltételeket sokszorosan felülmúló összeget hasított ki a költségvetésből. Ezzel ráadásul nemcsak az egyház pénzügyi forrását bővíti - a szekuláris állam támogatására sokkal több joggal igényt tartók rovására - , de magát az egyházat s, hiszen ezek az intézmények sok ezer újabb, a demokratikus társadalmi berendezkedéssel szükségszerűen ellenzékben álló egyházi személy munkába állítását jelentik." /Bruck András: Magyar örökség. = Élet és Irodalom, júl. 18./ A diktatúra időszakára emlékeztető gyűlölködő cikkre még reagálás is megjelenhetett a következő számban. Szilágyi Márton megjegyezte: "ezek szerint a szerző birtokában van annak a mércének, amellyel pontosan meg tudja határozni az érdemet és a fontosságot, valamint azt, hogy mekkora összeg szükséges a katolikus egyház működéséhez." Bruck András cikke szerint "sok ezer egyházi személy /azaz: szerzetes, illetve szerpap, pap és püspök/ lappang a magyar társadalomban, munka nélkül, illegalitásban." Ezek a mondatok a Mindszenty- és Grősz-per idején szokásos kommunista frazeológiát idézik, állapította meg Szilágyi Márton. /Szilágyi Márton: A meg nem gondolt gondolat. = Élet és Irodalom, júl. 25./1997. július 18.A nagyváradi Városi Tanács RMDSZ-frakciójának tagjai beadvánnyal fordultak a város polgármesteréhez, Mihai Sturzához, a helyhatósági törvényt módosító 22/1997. számú sürgősségi kormányrendelet mielőbbi alkalmazását kérve. Mint Orbán Ferenc frakcióvezető közölte, a nyolc RMDSZ-tanácsos által aláírt kérést hamarosan iktatják a megyeszékhely Közönségszolgálati Központjában. A hivatalos statisztikai adatok szerint Nagyvárad magyar ajkú lakossága a megyei jogú város összlakosságának 33,2 %-át teszi ki, ami jóval a törvényben megállapított alsó küszöb fölött áll. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 18., 1074. sz./1997. július 18.Középiskolás diákok számára szaktáborokat szervez az idén nyáron is az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság /EMT/.1997. július 18.A Romániai Magyar Szó interjút közölt Székelyudvarhely polgármesterével a csereháti ügy kapcsán. Szász Jenő kifejtette: az ügy csak akkor lesz megoldható, ha végre az önkormányzat érveire-érdekeire fognak figyelni. A telket a székelyudvarhelyi hátrányos helyzetű gyerekek számára kisegítő iskola építésére adta a városi önkormányzat a svájci adományozónak, ez szerepel a 3/1993-as tanácsi határozatban is. Az iskola a várost illeti. Júl. 9-én újabb tárgyaláson voltak Bukarestben, jelen volt Kolumbán Gábor Hargita megyei tanácselnök és Verestóy Attila szenátor is. Hiába mutatták be az okiratokat, a tárgyalás eredménytelenül végződött. Nem tudják elfogadni, hogy bukaresti görög katolikus apácák költözzenek be az épületbe. Székelyudvarhelyen 30 görög katolikus él, emellett 20 ezer római katolikus, 12-13 ezer református és 7-8 ezer unitárius. - "Nem lehet azt mondani, hogy a csereháti iskola ügyét adjuk fel, mert a tanügyi törvény át kell menjen a parlamenten." Szász Jenő úgy véli, hogy a bukaresti megbeszélések során kiderült, hogy az ügy megoldása az adományozókon és az apácarenden múlik és fontosnak ítéli, hogy az ügy megoldásában fontos, hogy betartsák az önkormányzatiság, a szubszidiaritás elveit. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./1997. július 18.Az Adevarul Hargitei /Csíkaszereda/ júl.10-i száma az első oldalán bejelentette, hogy új párt működik Dreapta Romaneasca /Román Jobb/ címen, egyelőre 14 ezer, zömmel erdélyi és bánsági fiatallal. Elnökük, Cornel Brahas szerint a párt a román nacionalista megoldásokat szorgalmaz, olvasható Inczefi Tiboir tudósításában. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./1997. július 18.Buchwald Péter, Kolozs megye alprefektusa fejtette ki véleményét az RMDSZ tevékenységéről. Az RMDSZ következetes, tekintettel kell lenni arra, hogy a kormánykoalíció programjába nem férhetett be a teljes RMDSZ-program. "Sajnos, vannak, akik nem hajlandók tudomásul venni, hogy a hét hónap alatt óriási eredményeket értünk el." Szerinte ilyen tanügyi törvény nem jelent meg Trianon óta. - A Bolyai Egyetemről nem mondunk le, hangsúlyozta. Cáfolta Nits Árpád közbevetését, hogy elfogadták a "multikulturális kitalálmányt". Ehelyett a "Bolyai Egyetem visszaállításának folyamatként való elképzelését fogadtuk el." A "magyar egyetemnek Kolozsváron és Bolyai nevével kell helyreállnia." /Nits Árpád: A meghívott szemével.= Szabadság (Kolozsvár), júl. 18./1997. július 18.Júl. 18-án ülésezett Kolozsváron az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége. Az Ügyvezető Elnökség napirenden kívül meghallgatta az újonnan kinevezett Szilágy megyei alprefektust, aki a Szilágy megyei RMDSZ-elnök kíséretében bemutatkozó látogatást tett az ügyvezető elnöki hivatalban.Az Ügyvezető Elnökség megtárgyalta az SZKT 1997. július 12-13-i ülésén felmerült operatív feladatokat. Az RMDSZ kongresszusának szervezésével kapcsolatosan Takács Csaba ügyvezető elnök bejelentette, hogy tanácskozásra hívja össze a kongresszusi szervezőbizottságot. A tanácskozás lehetséges időpontja júl. 24-e. Az Ügyvezető Elnökség megtárgyalta a kongresszusi beszámolók és dokumentumanyagok előkészítését. A kongresszusi kiadvány főszerkesztője - ügyvezető elnökségi határozat értelmében - Dáné Tibor Kálmán, a kiadvány költségvetéséért az RMDSZ Gazdasági Igazgatósága, a román, illetve angol nyelvű fordításokért, valamint azok költségvetéséért Walter Klára felel. - Tájékoztató hangzott el a 69/1991-es közigazgatási törvény módosításáról szóló 22-es sürgősségi kormányrendelet gyakorlati megvalósításával kapcsolatos tennivalókról, valamint azokról a lépésekről, amelyeket a tanügyi törvény módosításának érvényesítése érdekében tenni kell. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 21., 1075. sz./1997. július 18.Gheorghe Funar polgármester júl. 18-i sajtóértekezletén elfogadhatatlannak nevezte, hogy Kolozsváron magyar főkonzulátus működjön, ugyanígy Bitay Károly főkonzul jelenlétét a városban. Kijelentette. hogy a magyar külképviselet célja olyan szakemberek Kolozsvárra hozatala, akik gondoskodnak a kormányrendeletek, a helyi közigazgatási és oktatási jogszabályok végrehajtásáról, illetve a Bolyai Egyetem beindításáról. Bitay főkonzul júl. 17-i bemutatkozó látogatását a polgármesteri hivatalban, Funar azzal az ürüggyel halasztotta el, hogy el kellett utaznia. Most pedig betegségére hivatkozott, de hozzátette: semmilyen körülmények között nem hajlandó fogadni Bitayt. /Népszabadság, júl. 19./1997. július 18.Bíró Béla cikkében egyaránt elítéli Funart és Katona Ádámot. Õk ketten ugyanis nemzetárulónak mondják a Ciorbea-kormányt. "Mi, magyarok a román nacionalistákat nem bírhatjuk jobb belátásra" - írta Bíró Béla. "Nekünk saját nacionalistáinkat kell elszigetelnünk. Ami nem azt jelenti, hogy egyenlőségjelet kell tennünk Katona Ádám és Gheorghe Funar közé /nagyon is távol állnak egymástól/, hanem azt, hogy elgondolkodunk rajta, mi az a gyakorlati alternatíva, mely Katona Ádám jogos fenntartásai mögött meghúzódhat. Ez esetben észre kell vennünk, hogy ilyen alternatíva nincs. Az az alternatíva viszont, melyet a mostani kormányzat képvisel, minden tétovasága dacára is létező lehetőség." Ez jóval kevesebb annál,amit Katona Ádám és Tőkés László követel, annál azonban több, mint amit fél évvel ezelőtt remélhettünk. - Katona Ádám és Gheorghe Funar felelőtlenségükben hasonlítnak egymáshoz. - Az igazság fontos, de a politizáláshoz kevés. /Bíró Béla: Kezdődik? = Brassói Lapok (Brassó), júl. 18./ Ugyanezt az írását kibővítve újraközölte. A bővítésben szerepel az, hogy Sepsiszentgyörgyön a nagy csendőrlaktanya építését átmenetileg leállították, és azt ígérték, hogy az épület a megyei rendőrség székháza lesz, a Cserehát ügyét nem sikerült rendezni: provokatív szándékkal román apácákat vittek az épületbe. Tőkés László és Katona Ádám a Székelyföld elrománosítását "elősegítő" Tokay György kormányzati megbízatásának felfüggesztését kérték. /Bíró Béla. Van mit megóvni! = Magyar Hírlap, júl. 28./1997. július 19.Tamás Gáspár Miklós írásában kifejtette, hogy az SZDSZ-nek ki kell lépnie a koalícióból. Azzal indokolta javaslatát, hogy : "az utódpárti baloldal és a nacionalista jobboldal jövőre esedékes összefogása kész tény. A szabaddemokratáknak semmi keresnivalójuk ebben az ízléstelen játszmában." /Tamás Gáspár Miklós: A koalíció fölbontása. = Heti Világgazdaság, júl.19./ Kuncze Gábor belügyminiszter, az SZDSZ elnöke elmondta, hogy az SZDSZ elveti Tamás Gáspár Miklós javaslatát. /Népszabadság, júl. 21./1997. július 19.Életének 77. évében júl. 19-én Münchenben elhunyt Tollas Tibor író, a Nemzetőr alapító főszerkesztője, a nyugati emigráció ismert egyénisége. /Népszava, júl. 21./ Tollas Tibor /Kecskés/ /Nagybarca, 1920. dec. 21. - München, 1997. júl. 19./ Ludovikát végzett katonatiszt, 1947-ben bebörtönözték, 1956-ban szabadult, majd Nyugatra távozott, 1957 óta adta ki Münchenben a Nemzetőr című folyóiratot. Több verseskötete jelent meg, továbbá kiadta a börtönben szerkesztett Füveskert című antológiát.1997. július 19.Júl. 16-án jelentkezett először a Román Televízió egyes adóján a Traim impreuna interkulturális műsor a temesvári stúdióból. A jövőben minden szerdán délelőtt 11-től három nyelvű műsor lesz: először román nyelvű hírek, majd német nyelvű adás és után 15 perces magyar nyelvű műsor következik Körkép a végeken címmel. Bartha Csaba, a Temesvári Rádió magyar nyelvű adásának szerkesztője lesz a magyar tévéadásnak is a szerkesztője. Ebben az új műsorban Temes, Arad, Krassó és Hunyad megye területéről szeretnének képet adni. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 19-20./1997. július 19.A kormánykoalíció politikusait felháborította, hogy Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ új igazgatója Gheorghe Atudoroaire ezredest nevezte ki az SRI nagyváradi Területi Operatív Központjának vezetőjének. Atudoroaire az 1989-es események vérbefojtását vállaló Temes megyei Securite akkori helyettes vezetője volt. Az ezredest népirtással vádolták, majd 1991-ben felmentették. Nistor Badiceanu parasztpárti szenátor monumentális melléfogásnak tartja ezt a kinevezést. Csapó I. József szenátor szintén ellenezte a döntést. Takács Csaba elmondta, hogy az RMDSZ felhatalmazásával Verestóy Attila szenátor az SRI vezetőjének meghallgatását fogja kezdeményezni. /Egy szekus második karrierje. Újra aktív a temesvári hóhér. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 19./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||