|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 1998. május 15.Febr. 7-én Pécsen elhunyt Papp László, volt királyhágómelléki püspök. /Partiumi Közlöny (Nagyvárad), máj. 15., VIII. évf., 6. sz./ Papp László a Ceuesecu-diktatúrát kiszolgálta az utolsó napig, majd a népharag elől külföldre távozott.1998. május 15.Zsehránszky István készített interjút a cigaretta-botrány hátteréről Szabó Károly RMDSZ-szenátorral, aki a "biztonsági ügyek szakértője". Szabó a mostani helyzetet az 1989-es decemberi eseményekhez hasonlította, szerinte a jelenlegi botrány is "annak tulajdonítható be, hogy nem számolták fel a Szekuritátét", hanem "átmentették". Úgy véli, a cigarettaügy mögött "fegyver, illetve muníció, mindenképpen ilyen jellegű tranzakció van, és annak nem szabad kiderülnie", és az nem is fog kiderülni. A szenátor viszont mérsékelten optimista a társadalmi tisztulás folyamatának előrehaladásában, amihez szerinte a cigarettaügy is hozzá fog kis mértékben járulni. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./1998. május 15.A román kormány 100 milliárd lej értékben háromhónapos lejáratú kincstárjegy kibocsátását tervezi évi 60 százalékos hozamra magánszemélyek részére május 21-én. Az év eleje óta ez lesz a harmadik kibocsátás magánszemélyek részére. /MTI/1998. május 15.A táblaállítási provokáció meghiúsulása után máj. 15-i sajtóértekezletén Gheorghe Funar kolozsvári polgármester jelezte, hogy nem adja fel tervét. Mint közölte, az erről elterjedt hírektől eltérően még nem nyújtotta be keresetét Alexandru Farcas prefektus ellen, de ha az hétfőig nem vonja vissza a - Funar szerint - törvénysértő tilalmat az emléktábla elhelyezésére, akkor bepereli őt. /MTI/1998. május 15.Kovács László külügyminiszter nem tartja jó ötletnek azt, hogy a magyar kormány - román mintára - létrehozza a tiszteletbeli állampolgárság státusát a vízumkényszer esetleges bevezetésének ellensúlyozására. Kovács László arra reagált, hogy a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt a tiszteletbeli állampolgárság bevezetését javasolta a romániai magyarság szabad mozgásának megkönnyítése érdekében, a magyar EU-csatlakozás időpontjára. "A legcélravezetőbb megoldás Romániának azt a törekvését támogatni, hogy az Európai Unió szüntesse meg a román állampolgárokkal szemben a vízumkényszert" - jelentette ki Kovács László. A külügyminiszter ezt azért látja reális lehetőségnek - mert mint mondta - nincs komoly oka annak, hogy az EU Romániával szemben hátrányos megkülönböztetést alkalmaz Szlovákiához vagy Horvátországhoz képest. A miniszter az MTI felvetésére utalt arra, hogy a tíz évre szóló, s korlátlan számú beutazást lehetővé tevő vízum bevezetésének lehetőségét korábban csak példaként említette, elsősorban az Ukrajnában és Jugoszláviában élő magyarok mozgását megkönnyítendő. /MTI/1998. május 16.Vida Gyula RMDSZ-képviselő, a képviselőház gazdaságpolitikai szakbizottságának elnöke a vele készített interjúban a Renel állami áramszolgáltató és a kormány között kialakult helyzetről beszélt. A képviselő szerint a miniszterelnök első hibájaként értékelhető az, hogy a kezdeti álláspontjához képest jelentősen visszalépett a folyószámlák zárolásának kérdésében, ezt a politikát pedig az RMDSZ, mint kormányzati partner, nem fogadhatja el. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 16./1998. május 16.Máj. 16-án dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek felszenteli Sepsiszentgyörgyön az Állomás-negyedi Szent Benedek-plébánia új templomot. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 15./1998. május 16.Dumitru Gant temesvári prefektus feljelentést tett egy ismeretlen levélíró ellen, aki immár másodszor fenyegetőzött bombamerénylettel. A leveleit Fekete Sas néven aláíró személy először mintegy két hónapja, majd ezen a héten fenyegette meg azzal a parasztpárti prefektust, hogy levegőbe röpíti házát, valamint több temesvári középületet, köztük a magyar operát, ha a prefektus nem rendeli el a temesvári rádió délutáni magyar adásának megszüntetését. Első alkalommal Dumitru Gant nem reagált a fenyegetésre, az újabb levelet azonban átadta a rendőrségnek és vizsgálatot kért. /Pataki Zoltán: A Fekete Sas nem alszik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 16-17./1998. május 17.Máj. 16-17-én Szatmárnémetiben, illetve Szatmárhegyen Páskándi Géza ünnepségsorozatra került sor a költő születésének 65. évfordulója alkalmából. A Kölcsey Kör /Szatmárnémeti/, az EMKE, a Szatmár megyei Művelődési Felügyelőség, a Kölcsey Ferenc Kollégium, a Páskándi-ünnepségek Szatmárhegyi Kezdeményező Bizottsága és a Páskándi Géza Baráti Társaság szervezésében megtartott rendezvény első napján Szatmárnémetiben "Mi nékem az igazság?" címmel irodalmi tanácskozást tartottak Páskándi Géza életművéről. Köszöntőt mondott Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke, Székely József, a Kölcsey Ferenc Kollégium igazgatója és Ilyés Gyula, Szatmárnémeti alpolgármestere. A tanácskozást délelőtt Dávid Gyula, az EMKE országos elnöke (Kolozsvár), délután Székelyhidi Ágoston (Debrecen) vezette; előadást tartottak: Szász László (Nagykörös), Kötő József (Kolozsvár), Demény Péter (Kolozsvár), Bertha Zoltán (Debrecen), Láng Gusztáv (Szombathely), Szakolczay Lajos (Budapest), Dávid Gyula (Kolozsvár). Ezt követően a költő egykori iskolájában tartottak ünnepséget, ahol többek között beszédet mondott Szakonyi Károly, a Páskándi Alapítvány kuratóriumi elnöke (Budapest), Páskándiné Sebők Anna, a költő özvegye Budapestről, Dávid Gyula és Székelyhidi Ágoston (Debrecen), Este a Kölcsey Ferenc Kollégium diákjainak előadásában bemutatták Páskándi Géza Az eb olykor emeli lábát c. színdarabját. Május 17-én Szatmárhegyen ünnepi istentisztelet volt a református templomban, ahol köszöntőt mondott Kovács Ferenc lelkipásztor, és igét hirdetett Tőkés László református püspök. Ezután a részvevők a költő egykori szülőháza helyén álló épülethez vonultak, ahol emléktábla-avatásra került sor. Itt beszédet mondott Szilágyi Sándor, a Páskándi-ünnepségek Szatmárhegyi Kezdeményező Bizottságának elnöke, a községi tanács titkára, Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője, George Vulturescu, a Szatmár Megyei Művelődési Felügyelőség főfelügyelője, valamint Gál Sándor, az Anyanyelvi Konferencia társelnöke Budapestről és Dobos László, az MVSZ alelnöke Pozsonyból. A községi Művelődési Otthonban ezután ünnepi műsor és színelőadás következett, ahol ünnepi beszédet mondott Kötő József, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, oktatásügyi államtitkár és Kelemen Hunor, a Művelődési Minisztérium államtitkára. A rendezvénysorozatot a román Művelődési Minisztérium, az Illyés Közalapítvány és a magyarországi Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatta. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 20., 1267. sz./1998. május 17.Máj. 17-én, vasárnap megünnepelték az 1848-as romániai forradalom kiemelkedő eseményét, a balázsfalvi gyűlést. Az ünnepi istentisztelet után Emil Constantinescu elnök és más vezetők megkoszorúzták a román forradalmárok emlékművét. Constantinescu elnök ünnepi beszédében kifejtette, hogy az elődök számos törekvése megvalósult, így "Erdély már régóta ugyanazok a határok között van, mint Bukarest, és ez örökre így is marad". /Balázsfalvi ünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./1998. május 17.Máj. 17-én, vasárnap a Duna Televízióban nyilatkozott Kötő József, a nemrég kinevezett oktatási államtitkár. Kijelentette, hogy elsődleges feladatának tekinti az RMDSZ oktatási stratégiájának valóra váltását. A reformtörekvések között szerepel a magyar tudományegyetem létrehozása Kolozsváron. /Az új közoktatási államtitkárunk tervei. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./1998. május 17.A délszláv háború sújtotta horvátországi magyar települések újjászületését támogató emlékülést tartott máj. 17-én Pécsett és Kórógyon a Magyarok Világszövetsége. A háború romjain és lelki roncsain továbbélő magyarok segítése a magyar-magyar szolidaritás és együvé tartozás új korszakát nyithatja meg, amelyben ha nem is az országot, de a nemzetet gyarapíthatjuk - hangsúlyozta Pécsett mondott beszédében Csoóri Sándor. Az MVSZ elnöke arra figyelmeztetett, hogy Trianon hatása ma hasonló veszedelmes jelen idejű fenyegetést jelent, mint a csernobili katasztrófa, ezért a térségben folyó "csendes nemzeti sterilizáció", megállítását szorgalmazta. Az emlékülés nyilatkozatát Bárdy László, az MVSZ országos választmányának pécsi tagja olvasta fel. A dokumentum arra szólít fel mindenkit, hogy ne engedjék szítani a gyűlölködést, ne hagyják, hogy a jogos nemzeti érzést bárki az együttélő nemzetek szembeállítására használja. A nyilatkozat szorgalmazza, hogy az immár kettős kötődésű horvátországi magyar menekültek kapjanak magyar állampolgárságot is. - A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, Pasza Árpád és a Horvátországi Magyarok Szövetségének elnöke, Csörgits József a háború elől elmenekült magyarok sorsáról szólva visszatelepülésük támogatását sürgette, és köszönetet mondtak az anyaország által nyújtott eddigi segítségért. - A kelet-szlavóniai Kórógy polgármestere, Kel József elmondta, hogy a faluban ma 52 magyar család 127 tagja él az egykori hétszázból, de élni akarásukat jelzi, hogy tavaly ősszel felszántották és bevetették 1377 hektár földjük nyolcvan százalékát. A horvát kormány támogatásával negyven ház épül fel az idén, de a 430 éves magyar iskola és a művelődési ház újjáépítéséhez a világ magyarságának segítségét is kéri az Árpád-kori település népe. /Magyar falvak újjászületéséért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./1998. május 18.Markó Béla szövetségi elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök május 15-i keltezéssel közleményt hoztak nyilvánosságra az RMDSZ vezetése nevében, amelyben elítélik a kolozsvári polgármester interetnikai konfliktusok szítását célzó provokatív kezdeményezését, amellyel meg akarta gyalázni Petőfi Sándor emlékét és ezzel meg akarta sérteni a romániai magyar közösséget. Az elsősorban a román médiának szánt, és ezért román nyelven fogalmazott közlemény szerzői megállapítják, hogy az interetnikai feszültségek keltésével bizonyos, az intézményes és gazdasági reform lassításában érdekelt politikai erők és érdekcsoportok az ország belpolitikai stabilizációjának, Románia külkapcsolatai megszilárdításának folyamatát próbálják feltartóztatni. Hangsúlyozzuk, hogy hagyományos értékeink kölcsönös tisztelete nélkül, az összes állampolgárok alapvető jogainak gyakorlását szavatoló biztosítékok nélkül veszélyeztetve van az egész ország demokratikus fejlődése, csakúgy mint a román-magyar megbékélési folyamat. Az RMDSZ fontosnak tekinti azt a tényt, hogy a kisebbségvédelmi miniszter felvetésére Románia kormánya határozottan állást foglalt ezzel az idegengyűlölő, nacionalista megnyilatkozással szemben, és megtette a szükséges intézkedéseket a provokatív akciók elhárítására. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 18., 1265. sz./ Az RMDSZ-vezetők meglátásában Funar igazi célja a romániai belpolitikai élet stabilizálódási és az ország külkapcsolatainak megszilárdulási folyamatának meggátlása. Az RMDSZ fontosnak tartja, hogy a román kormány határozottan szembeszállt ezzel a "xenofób, nacionalista provokációval". /Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./1998. május 18.Paskal Milo albán külügyminiszter Romániába látogatott, máj. 18-án tárgyalt Andrei Plesu külügyminiszterrel. Szó volt arról a lehetőségről, hogy Románia közvetítő szerepet játsszon a koszovói konfliktusban, tekintettel arra, hogy Bukarest jó kapcsolatban áll a térség minden országával. Plesu megjegyezte, hogy jelenleg Szlobodan Milosevics szerb elnök és Ibrahim Rugova koszovói albán vezető között közvetítő nélkül folyik párbeszéd, mivel a szerb fél fenntartásokkal él egy harmadik fél jelenlétét illetően. Távlatilag azonban egy ilyen közvetítő igen hasznos lehetne, mert erősíthetné a megbeszéléseken az egyensúlyt. "Románia kész bármikor, amikor ez szükséges lenne - és ha a térség országai és a nemzetközi szervezetek egyetértenének - vállalni bármiféle szerepet, amely elősegíthetné a konfliktus megoldását" - mondotta a román külügyminiszter. Mindkét külügyminiszter állást foglalt a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése mellett. /Bukarest közvetítene a koszovói konfliktusban. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./1998. május 18.Tőkés László püspök, az RMDSZ és az MVSZ tiszteletbeli elnöke máj. 18-án kiadott nyilatkozatában bírálta azokat a kijelentéseket, amelyeket Horn Gyula magyar miniszterelnök és Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke tett a magyarországi választások első fordulója után. Horn Gyula miniszterelnök ugyanis kijelentette, hogy az ellenzék előretörése veszélyt jelent Magyarország szomszédsági politikájára nézve, a megbékélés helyett gyűlölködésre vezet, s éppen ezért a határon túli magyarságra nézve káros. A püspök kifejtette, hogy a határon túli erdélyi magyarokat illetően "a magyar kormányfő kijelentése nem állja meg a helyét". Tőkés szerint a jelenlegi budapesti, illetőleg bukaresti kormány "sikerpropagandája által fennen hangoztatott román-magyar történelmi megbékélés csak a békesség látszatát takarja", mert "mindaddig, amíg a romániai és szlovákiai magyarság jogos követeléseit nem teljesítik, alanyi jogon kijáró jogait nem biztosítják, igazi megbékélésről aligha lehet szó". Ugyanakkor Tőkés úgy látja, hogy a jelenlegi "magyarországi demokratikus ellenzék" legalább is az eddigi tapasztalatok szerint "egyértelműen a magyar-román megbékélés mellett kötelezte el magát, tehát a velük szembeni pártpropagandisztikus riogatásnak semmi helye nincsen". Markó Béla elnök a Népszava május 11-i számában azt nyilatkozta, hogy az első fordulóban tapasztalt alacsony választási részvétel "a demokratikus intézményrendszer fejlettségét jelzi, azt, hogy Magyarországon nincsenek igazán társadalmi traumák". Tőkés László ezt az álláspontot "félrevezetőnek és károsnak" tartja. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke elhatárolta magát a tiszteletbeli elnök nyilatkozatától: "Nem tartom szerencsésnek, amikor RMDSZ-tisztségviselők olyan jellegű nyilatkozatot tesznek, amelyek a magyarországi belpolitikai életbe való beleszólásként is értelmezhetők. Az ilyesmi - különösen választások idején - egyenértékű a választások kimenetelének, eredményének befolyásolásával, vagy legalábbis így is értelmezhetők. Ez ellenkezik az RMDSZ hivatalos állásfoglalásával, melynek értelmében szövetségünk minden magyarországi demokratikus párttal "egyenlő közelséget" óhajt fenntartani kapcsolataiban. Semmilyen pártot nem kívánunk előzetesen minősíteni, ügyeikbe, helyzetük alakulásába beleszólni. Én legalábbis nem hiszem, hogy szerencsések lennének az ilyen természetű próbálkozások. Végül is a magyarországi választópolgárok felelőssége, hogy kire voksolnak, kit ruháznak fel kormányzati felelősséggel." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 20./1998. május 18.Máj. 18-án a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal, az RMDSZ Városi Szervezete, az EMKE Háromszéki Mikes Egyesülete közös szervezésében a Székely Mikó Kollégium Dísztermében, majd a Polgármesteri Hivatal Fogadótermében bensőséges ünnepség keretében köszöntötték 70. születésnapja alkalmából Domokos Géza írót és műfordítót, a Kriterion Könyvkiadó egykori alapító igazgatóját, a Kriterion Alapítvány elnökét, az RMDSZ volt elnökét. Ebből az alkalomból Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét adományozta Domokos Gézának a romániai magyar közéletben kifejtett kiemelkedő politikai és kulturális tevékenységéért. A magas kitüntetést a sepsiszentgyörgyi városházán rendezett fogadáson Szőcs Ferenc, Magyarország bukaresti nagykövete adta át az ünnepeltnek, akit köszöntött Albert Álmos polgármester és Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke. A rendezvényen jelen volt az erdélyi magyar művelődési és közélet számos személyisége, köztük Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, több RMDSZ-szenátor és képviselő. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 19., 1266. sz./1998. május 18.Adrian Severin volt román külügyminiszter, a Demokrata Párt alelnöke A magyarországi választások tanulságai címmel hosszabb elemzést publikált a Ziua című bukaresti lapban. Véleménye szerint a második forduló eredményétől függetlenül a Kisgazda Párt által képviselt radikális jobboldal és a MIÉP által megtestesített szélsőjobboldal, amelyek demokratikus úton jutottak a parlamentbe, doktrínájuk révén veszélyeztetik magát a demokráciát, ily módon csökkentve Magyarország és szomszédai biztonságát. Szerinte "egyes románok" is felelősek azért, hogy a magyar választók az első fordulóban fogékonyak voltak a szélsőjobboldal érveire. A szélsőjobb előretörésére a két országban "a lehető legnagyobb figyelmet kell fordítanunk, ha nem akarjuk, hogy a világ e részének sorsát egy Csurka- és egy Vadim-kormány közötti kapcsolatok keretében döntsék el". "Fejleszteni kell, hogy minden román és magyar számára világos legyen: az érdekek szolidaritására alapozott közös cselekvésük haszna jóval nagyobb, mint egy gyűlöletre és konfrontációra alapozott politika bármiféle elképzelt hozadéka. Még egy esetleges nacionalista kormányt is olyan helyzet elé kell állítani, hogy úgy értékelje: a követeléseknél és a provokációknál hasznosabb az együttmunkálkodás." /Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./1998. május 18.Május 16-án a Kolozsvári Állami Magyar Opera termében tartották meg az első ízben megrendezett. Magyar Középiskolások Kórustalálkozóját az EMKE Országos Elnöksége, a Romániai Magyar Dalosszövetség és a Kolozsvári Református Kollégium közös szervezésében. A nagy érdeklődést kiváltó rendezvényen tíz kórus lépett föl az ország különböző városainak képviseletében, a Székelyföldtől a Partiumig, Nagyenyedtől Kolozsvárig. A házigazdák nevében Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgató-karnagya köszöntötte a több száz együtt daloló fiatalt, majd dr.Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke mondott áldást. Az EMKE és az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége nevében Sebesi Karen Attila előadó többek között elmondta: "...ifjaink egyre jobban felismerik, hogy manapság, itt, nem csak nyelvében, de dalaiban is él, túlél a nemzet, bizonyíték erre a mai kórustalálkozó is..." A találkozót követően a részvevők számára a Bánk Bánt tűzte műsorára a Kolozsvári Magyar Opera. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 19., 1266. sz./1998. május 18.Máj. 16-án először rendezte meg a tervek szerint ezután rendszeresen jelentkező Akadémiai Napokat a Protestáns Teológiai Intézet /Kolozsvár/. 1989 előtt a körülmények befelé fordulóvá tették az intézetet, emlékeztetett dr. Geréb Zsolt, az intézet rektora, azóta a helyzet megváltozott. A teológusok állandó párbeszédet folytatnak más egyetemek hallgatóival. Még néhány év szükséges ahhoz, hogy a diktatúra idején megüresedett parókiákra lelkészek kerülhessenek, állapította meg a rektor. Felhívta a figyelmet arra, hogy sok erdélyi hallgatót vonzott a Miskolcon működő Károli Gáspár Teológiai és Missziói Intézet, amely nem nyert akkreditálást és az egyetemes református egyház nem ismeri el az ott végzettek diplomáját. Ez az intézet megosztja a református egyházat, erről értekezett dr. Juhász Tamás teológiai professzor az Üzenet /Kolozsvár/ legutóbbi számában. /Akadémiai Napok a Protestáns Teológián. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./1998. május 18.Megjelent a Technikatörténeti kronológia /Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár, 1997/. A vaskos kötet huszonegy mérnök és egy történész munkája, a könyv szerkesztői: Csetri Elek és Jenei Dezső. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./1998. május 19.A Magyarországon zajló parlamenti választás utólagos hatását tekintve a határon túli magyarság számára nem közömbös, szögezte le Tőkés László püspök, az RMDSZ és az MVSZ tiszteletbeli elnöke nyilatkozatában. A püspök nem értett egyet Horn Gyula miniszterelnök azon kijelentésével, hogy az ellenzék előretörése veszélyt jelentene Magyarország szomszédsági politikájára nézve, mert az a megbékélés helyett gyűlölködésre vezetne, s ez a határon túli magyarságra is káros hatással lenne. A - jelenlegi - magyar és román kormányok által hangoztatott "történelmi megbékélés" csak a békesség látszatát takarja. Az igazi megbékélés mindaddig nem jöhet létre, míg a magyarság jogos követeléseit nem teljesítik. Egyébként is, a megbékélésnek nem elsőrendűen a két ország között, hanem a romániai románság és a magyarság között kell létrejönnie. A püspök szerint a magyarországi demokratikus ellenzék "egyértelműen a magyar-román megbékélés mellett kötelezte el magát". Tőkés László "félrevezetőnek és károsnak" tartja Markó Béla szövetségi elnök azon álláspontját, mely szerint a választásokon tapasztalt alacsony részvétel "a demokratikus intézményrendszer fejlettségét jelzi, azt hogy Magyarországon nincsenek igazán nagy társadalmi traumák". /Népszava/. A választástól való távolmaradást valamennyi felelős magyarországi politikai erő kedvezőtlennek mondta. A tiszteletbeli elnök szerint a "vészes abszenteizmus valójában a magyar társadalom válságának és a magyar nemzet politikai kiábrándultságának jellegzetes és aggasztó tünete". /Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./1998. május 19.Kötő József újonnan, május 14-én kinevezett oktatásügyi államtitkára nyilatkozott a kolozsvári lapnak. Elődjét, Béres András államtitkár tevékenységét ért bírálatok kapcsán kifejtette: az elégedetlenség legfőbb oka a kapcsolattartási, információáramoltatási hiányosságok voltak, az oktatásügyi minisztérium kisebbségi államtitkárságán ugyanis történt - ha nem is látható - előrelépés. Ki kellett építeni azt a szervezési keretet, amely korábban nem létezett, ki kellett dolgozni azt a működési szabályzatot, amely értelmében az államtitkár rendelkezhet a kisebbségi oktatás kérdéseiben, dönthet a tankönyvekről, a tantervekről, a beiskolázási mutatókról. Kötő úgy látja, megteremtődött az az autonóm mozgástér, amely lehetővé teszi az előrelépést, látványosabb eredmények elérését. A Kolozs megyeiek konkrét eredményeket vártak a Bolyai Egyetem kérdésében is. Kötő József eredménynek nevezte, hogy a tanügyi főosztály háttérmunkája nyomán tantervbe iktatták a magyar történelmet, meghirdették a vonatkozó tankönyvpályázatot, és nem utolsósorban elfogadtatták és alkalmazták a 36-os kormányrendeletet. Szervezeti elképzelés van arról, tájékoztatott Kötő József, hogy az Erdélyi Magyar Tankönyvtanács kormányszervvé váljon. Tervezik, hogy kolozsvári központtal magyar oktatáskutatási munkacsoport alakul, hogy a versenyképesség javuljon. Az önálló magyar egyetemre vonatkozóan Kötő József elmondta: az RMDSZ Operatív Tanácsának az új miniszterelnökkel való találkozója során nyomatékosították, nem érthetnek egyet a multikulturalitás fogalmát előtérbe helyező koncepcióval, az RMDSZ nem mondhat le az önálló intézményalakítás jogáról. A remények szerint május 31-ig átmegy majd a parlamenten a 36-os tanügyi kormányrendelet, ezt követően pedig akár már ősztől beindulhatnak az önálló magyar tagozatok a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, a marosvásárhelyi Orvosi Intézetben, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán, a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán, valamint a marosvásárhelyi Petru Maior Műszaki Egyetemen. Az oktatási államtitkár elmondta: véleménye szerint Andrei Marga oktatási miniszter Európára nyitott, modern oktatási szerkezetet kíván kialakítani. "Ezen belül vannak vitáink, például éppen a multikulturális egyetemről" - mondotta Kötő József, hozzátéve: "jogaink fedezetét nem az egyes vezető politikusok jóindulatára kell alapozni, mert az emberi megértés múlandó, hanem törvényekre". Amennyiben nem fogadják el a 36-os kormányrendeletet, akkor "felül kell vizsgálnunk részételünket a koalícióban" - jelentette ki. A Kolozs megyei RMDSZ kifogásolta, hogy nem foglakoztak az 500 ezer aláírással beterjesztett kisebbségi törvénytervezettel. Kötő erre azt válaszolta, hogy a törvénytervezet tovább él a 36-os kormányrendeletben. Az egyetem ugyan nem szerepel a 36-osban, de az önálló intézményteremtés jogának parlamenti elismerése után be lehet nyújtani a törvénytervezetet a Bolyai Tudományegyetem létrehozására. Kötő államtitkári tisztsége mellett továbbra is vezeti az RMDSZ oktatási főosztályát. /Nits Árpád: A kolozsvári magyar egyetem létrehozása axióma. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19., ismertette: Napi Magyarország, máj.20./1998. május 19.Máj. 19-20-án Bukarestben magyar-román társelnökség alatt tanácskozott a Közép-Európai Kezdeményezés 15 országának félévente ülésező kisebbségi munkacsoportja, amelynek napirendjén a határokon átnyúló együttműködés és a különböző országok állampolgárai közötti - a kisebbségekhez tartozó személyek etnikai, vallási, kulturális és nyelvi önazonosságának megőrzését szolgáló - szabad kapcsolattartás támogatása szerepel. Győrffy Csaba, a kisebbségi ügyek miniszteri biztosa, a tanácskozás magyarországi társelnöke elmondta, hogy a 14 országot tömörítő Közép-Európai Kezdeményezés e munkacsoportjának feladata az, hogy figyelemmel kísérje az 1994-ben kidolgozott KEK kisebbségvédelmi okmányában foglaltak megvalósulását és tagjai erről folyamatos párbeszédet folytassanak. Románia 1997-ben írta alá a KEK kisebbségvédelmi okmányát és kifejezte készségét, hogy részt vegyen a munkacsoport tevékenységének irányításában. Ennek nyomán alakult ki az az álláspont, hogy a munkacsoport, amelynek több éve magyar elnöke volt, ettől kezdve román-magyar társelnökséggel működjék. Győrffy Csaba szerint ez is egyfajta jelképe a román-magyar együttműködésnek, magyar részről a társelnöki gyakorlat bevezetésének ilyen értelemben tulajdonítanak jelentőséget. Gabriel Micu román társelnök is elismeréssel nyilatkozott a tanácskozásról. A munkacsoport ülésén Románia és Magyarország mellett Albánia, Ausztria, Belarusz, Bulgária, Horvátország, Csehország, Olaszország, Macedónia, Moldovai Köztársaság, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna illetve az Európa Tanács, az Európai Unió, az EBESZ és más nemzetközi szervezetek szakértői vannak jelen. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 21., 22./1998. május 19.Pete István az államtitkári kinevezése előtt készült interútban elmondta: a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium államtitkáraként sok és nehéz feladat hárul majd rá. Foglalkoznia kell a növénytermesztési és állattenyésztési ágazattal, az élelmiszeriparral, a haltenyésztéssel, szabványokkal, mezőgazdasági szolgáltatásokkal, kutatással, agrárpolitikával, a munkáltatók és a szakszervezetek kérdéseivel, az ágazat privatizációjával, és a minisztériumhoz tartozó szakoktatással, elsősorban mindezen tevékenységek szervezésével és menedzselésével. Az államtitkár elmondta, hogy bár egy elhanyagolt gazdasági ágazat sokéves problémáira kell megoldásokat találnia, bízik benne, hogy mint agrárközgazdász, aki ért a piaci és pénzügyi kérdésekhez, helyt fog tudni állni, és többet tehet majd a közösség érdekében, mint csupán városi tanácsos. Mivel Bukarestből nem tud majd foglalkozni az eddig általa vezetett Szesz- és Élesztőgyár ügyeivel, a gyár vezetését az egyik igazgatóra bízza - folytatta Pete -, csupán a vezetőtanács elnöki beosztását tartja meg, amit választás útján nyert el, vezérigazgatói beosztása pedig fel lesz függesztve mandátuma lejártáig. /Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 18./1998. május 19.A román kormány törvénytervezetet fogadott el a regionális fejlesztésről. A Rompres által részletesen ismertetett dokumentum meghatározza ennek intézményes kereteit, elveit, céljait, eszközeit. A kormány rendkívüli ülésen fogadta el a tervezetet, amelyet az tett szükségessé, hogy az EU által e célra biztosított pénzügyi támogatás érvényét veszti, ha a fogadó országban nincs megfelelő intézményes struktúra és hasonló célokat szolgáló pénzügyi alap, szabályozás. A határidő a napokban jár le. A tervezet értelmében az ország egyes régiói közötti fejlődésbeli különbségek megszüntetésére több megye fejlesztési övezeteket hozhat létre, megfelelő dokumentációval pedig azt is kérhetik, hogy térségüket kedvezőtlen helyzetű övezetnek minősítsék. A fejlesztési és a kedvezőtlen helyzetű régiók fejlesztési tanácsokat, illetve alapokat hoznak létre, az utóbbiakat a költségvetés, nemzetközi szervezetek és más források finanszírozzák. Létrehozzák a regionális fejlesztés országos tanácsát, ügynökségét és pénzalapját is. /MTI/1998. május 20.Máj. 20-24-e között Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Pécsi Ferenc képviselő és Szatmári Tibor, a szövetségi elnök külpolitikai tanácsosa részt vesz Prágában az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEV) 43. kongresszusán. A tanácskozás napirendjén szerepelnek: - a kétoldalú alapszerződések szerepe a nemzeti kisebbségek védelmében, - a nemzeti kisebbségek szerepe a nemzetközi együttműködésben és az európai integrációban, - a nemzeti kisebbségek európai intézményekben való képviseletének kérdései. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 20., 1267. sz./1998. május 20.A Nemzeti Kisebbségek Tanácsának Oktatási Bizottsága május 20-án a kormánypalotában tartotta soros ülését. A tanácskozásra, amelyen a nemzeti kisebbségek oktatásának legégetőbb kérdéseit, az oktatási reformot biztosító kerettantervet és az anyaországokban szerzett oklevelek romániai honosíttatását tárgyalták meg, a nemzeti kisebbségek szervezeteinek képviselőin kívül az érintett minisztériumi igazgatóságok, megyei tanfelügyelőségek és parlamenti képviselők is részt vettek. Miután az Oktatásügyi Minisztérium Ekvivalencia Irodájának tanácsosa ismertette a honosítás jelenlegi módját, a jelenlevők egyöntetűen az eljárás egyszerűsítését kérték. Az erre vonatkozó javaslatot Kötő József, az RMDSZ frissen kinevezett oktatási államtitkára továbbítja Andrei Marga miniszternek. Javaslatunk az, hogy a nemzeti kisebbségek anyaországaival Románia mielőbb kösse meg a kétoldalú Ekvivalencia-egyezményt, és ennek mellékleteként dolgozza ki azt a standardot, amely az intézményekre lebontott, elismerhető szakok/képzések jegyzékét tartalmazza. Ezen túlmenően, az egyezménynek biztosítania kell a lehetőséget azoknak a szakoknak az elismerésére is, amelyek esetében egyik vagy másik országban nincs képzés, de társadalmi fontosságuk indokolja a honosítást. Az oktatási reform, a kerettanterv a szakmai színvonal felemelésének alapfeltétele, a kisebbségeknek ebből kimaradni újabb leszakadást/lemaradást jelentene. A tanácskozás résztvevői, a kerettanterven belül, az anyanyelvi oktatás helyét és szerepét keresték és határozták meg. Erre vonatkozóan arra a következtetésre jutottak, hogy az anyanyelvi (anyanyelv és irodalom) oktatásnak a kötelező tantárgytömbbe, megfelelő óraszámmal kell bekerülnie, még abban az esetben is (a magyartól eltérő kisebbségeknél), ha nem anyanyelvű iskolában tanul a gyermek. Mint ismeretes, a Román Nemzeti Polgári Fórum Szenátusa (tagjai egyetemi tanárok) a Curentul c. napilap május 19-i számában Az etnikai elszigetelődés veszélye az oktatásban címmel nyilatkozatot tett közzé, a tanügyi törvény módosítására vonatkozó 36-os kormányrendelet néhány, a kisebbségek nyelvén folyó oktatás korlátozását feloldó cikkelye ellen. Az egyetemek közül a Bukaresti Egyetem, a brassói Transilvania Egyetem, a temesvári Nyugati Egyetem, a Craiovai Egyetem, a konstancai Ovidiu Egyetem, a bukaresti Közgazdaságtudományi Egyetem is csatlakozott a fórum nyilatkozatához. A Kisebbségi Tanács Oktatási Bizottsága az említett fórum nyilatkozatával kapcsolatban Nyilatkozatot fogadott el. A dokumentum emlékeztet arra, hogy az NKT 1997. november 12-i plénuma támogatta az oktatási törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet eredeti változatát, és ezt az álláspontot az NKT Oktatási Bizottsága is megerősítette 1998. február 13-i közleményében. E dokumentumokat - mutat rá a Nyilatkozat - nyilvánosságra hozták, és megküldték a Parlament illetékes szakbizottságainak és az Oktatási Minisztériumnak. Mivel az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitás alkotmány által szavatolt megőrzésének, fejlesztésének és kifejezésének egyik legfőbb eszköze az oktatás, ezért egy demokratikus államban egy ilyen nagy horderejű törvénnyel kapcsolatos döntés meghozatalakor nem lehet eltekinteni az ország lakosságának 10,5 százalékát kitevő és a kérdésben közvetlenül érintett nemzeti kisebbségek jogos elvárásaitól - hangsúlyozza az NKT Oktatási Bizottságának Nyilatkozata. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 21., 1268. sz./1998. május 20.A gazdasági átalakítás felgyorsítása kedvezőtlenül befolyásolja a foglalkoztatási helyzetet Romániában és az év végére az egymillió főt jóval meghaladó munkanélküliséget eredményez - jelentette a Rompres a bukaresti kormány 1998-as költségvetési tervezetéből idézve. A tervezet szerint az 1998-as gazdasági program megvalósításának következményeként 1998 végére 1,1 millióan lesznek munka nélkül Romániában, szemben a múlt év végi 881 ezerrel. Ez azt jelenti, hogy a munkanélküliségi ráta 11,2 százalékra emelkedik az 1997 végi 8,8 százalékról. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./1998. május 20.A kommunisták hatalombiztosító feladatuknak tekintették a magyar nemzetet öntudatától, szellemi egységétől megfosztani. Ezért támadták a leszakított nemzetrészek autonómiapolitikáját és most az állampolgársághoz kötött elképzelés kapcsán, írta Borbély Imre. Fontosnak tartja megjegyezni, hogy eddig nem hangzott el egyetlen javaslat sem a magyar állampolgárság automatikus kiterjesztésére. A magyarság megállapításához a német joggyakorlat szolgálhat mintául. A németséghez tartozást 25 % német vérhez, a német nyelv ismeretéhez, a németség vállalásához kötik. Vannak már példák: Izrael az állampolgársághoz való jogot szigorúan /az anyai ágon/ vérséghez köti, de alanyi jogként kiterjesztette a világon élő minden zsidóra. Az MVSZ választmánya márc. 5-i ülésén úgy döntött, hogy az állampolgárságról való elképzelést az új kormány és új parlament elé fogja terjeszteni. Azért nem előbb, hogy ez ne váljon a választási kampány témájává. Ezen döntés ellenére a sajtó egy része szenzációként röppentette fel a kettős állampolgárság igényét. Kovács László külügyminiszter azonnali reakciója megerősíti azt a feltételezést, hogy ezt a témát az MSZP akarta sajtókampányába integrálni. Kovács László elutasító magatartását durva félretájékoztatásra építette. "A csatlós média és klienspolitikusok /Erdélyben pl. Verestóy és Frunda pénzember-szenátor/ nem tettek egyebet, mint megismételték és sulykolták Kovács László április 6-i tételeit." Borbély Imre sorra megcáfolta Kovács László elutasító érveit. /Borbély Imre: Ki tudja meddig... /Egy politikai félrevezetés dimenziói./ = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./1998. május 20.Virgil Magureanu, a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ volt igazgatója máj. 20-án sajtóértekezleten kommentálta azt a jegyzőkönyvet, amelyet az Evenimentul Zilei című bukaresti napilap közölt Ellie Nassar arab cigaretta- és fegyvercsempész testvérével 1992 végén folytatott beszélgetéséről. A beszélgetés Brassó-Pojánán zajlott le. Magureanu azért volt hajlandó találkozni a bebörtönzött csempész testvérével, mert azt közölték vele, hogy az illető az állambiztonságra nézve fontos információkról szeretné tájékoztatni a csempészetről. A volt titkosszolgálati főnök az Evenimentul Zileiből tudta meg, hogy a beszélgetést lehallgatták. Magureanu megerősítette, hogy a beszélgetést követően az ő közbelépésére bocsátották szabadon a szóban forgó csempészt, miután az 3 millió dollárt fizetett, és ezzel - Magureanu szerint - megtérítette a román államnak okozott kárt. Magureanu mindarról, ami tudomására jutott, tájékoztatta az illetékeseket, beleértve az ország akkori elnökét, Ion Iliescut is. /Mindenki tudta? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||