|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2001. szeptember 6.Sepsiszentgyörgyön a textilipari és a Perspektíva iskolát felszámolták, a kettőből egy harmadikat hoztak létre, mely szept. 15-én Kós Károly Iskolaközpont néven nyitja meg kapuit. Mindezt a két iskola vezetősége kérte. A munkában a tanárok és a diákok is részt vettek, falat húztak, belső szerelést végeztek, így negyedannyi pénzből sikerült mindent rendbe tenni. Lesznek olyan napok, amikor bizonyos osztályoknak kizárólag a műhelyépületben tartanak órákat, az általános műveltségi tantárgyak a Gábor Áron utcai főépületben lesznek. Az idei tanévtől a középiskolában összesen tizenegy osztályban tanítanak, ebből három induló IX. osztály. Az esti tagozaton kilenc osztályban kezdődik a tanév, a szakiskolában hét folytató osztály és - ha a pótfelvételin betelnek a helyek - szintén hét induló évfolyam kezdi a tanulást, valamint három osztályban itt oktatják a speciális iskolából kikerülő szakiskolásokat is. A két tantestület pedagógusai mind helyet kaptak az új iskolában, a szabad helyekre helyettesítőket is felvettek. Két, létszámában fogyatkozó, a kínált szakmák tekintetében részben iskola helyett született egy új, melynek tizennyolcezer kötetes könyvtára van, két informatika laboratórium teljes felszereléséből áll a számítógépparkja, a nagy tornaterem mellé készült két kisebb. /(fekete): Új iskola Sepsiszentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./2001. szeptember 6.Kálmán-Ungváry Zsófia személyében júliustól új főtanfelügyelője van Hargita megyének az őszi versenyvizsgáig, amelyen ő is részt vesz majd. Az egykori főtanfelügyelő-helyettest a nyugalomba vonult Beder Tibor helyére nevezték ki. /Dávid: Új főtanfelügyelő Hargita. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 6./2001. szeptember 6.A Humán Reform Alapítvány ezen a héten 25-30 résztvevővel és meghívottal tartja az első Székelyföldi Közösség- és Közművelődésfejlesztő Vándortábort a homoródszentmártoni Dávid Ferenc Egylet Oktatási Központjában. A rendezvény fő témái a közösségfejlesztés módszertana, illetve a projektmenedzsment. Balla Zoltán, a SZEKE vezetője tájékoztatott, hogy a helyi, főleg homoródmenti községekből jött résztvevők csoportos foglakozásokon sajátítják el a közösségfejlesztés módszertanát, bevezető képzést kapnak a közművelődésről, ugyanakkor megtanítják őket különböző projektek elkészítésére. /Közösségfejlesztő vándortábor. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 6./2001. szeptember 6.Szept. 8-án negyedik alkalommal szerveznek egynapos faluünnepet Esztelneken. A szervezők - RHM Pants Kft., Esztelnekért Egyesület, kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Közművelődési Egyesület -szerint lesz ünnepi szentmise, főhajtás a szabadságharcos hősök emlékét idéző helyszíneken, képzőművészeti kiállítás, zene és tánc, végül pedig bál zárja a napot. /Mózes László: Esztelnek-nap - negyedszer. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./2001. szeptember 6.Javarészt Bach-művekből összeállított barokk muzsikával örvendeztette meg hallgatóságát Kristófi János, Nagyvárad jeles orgonaművésze szept. 4-én az evangélikus templomban. Műsorát J. S. Bach G-dúr Prelúdiumának és Fúgájának előadásával nyitotta meg. Az evangélikus templomban nemrég megindult klasszikuszene-sorozat eddigi fénypontja volt Kristófi orgonaestje. /Tuduka Oszkár: Kristófi János orgonaestje. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 6./2001. szeptember 6.Mégis indul magyar tannyelvű kilencedik osztály a nagyváradi Művészeti Líceumban. Az első képességfelmérő vizsga után tartott felvételi után csupán 11 tanulót vettek fel a meglévő 50 helyre (a beiskolázási tervben egy képzőművészeti és egy zene tagozatos magyar osztály létrehozása szerepelt). Ennyi diákkal egy osztályt sem lehetett volna indítani. Az augusztusi pótképességvizsga után ismét felvételit tartottak, s újabb 16 tanulót vettek fel, így egyetlen magyar tannyelvű kilencediket sikerül létrehozni a líceumban: 14-en a zenecsoportban, 11-en pedig a képzőművészeti csoportban tanulnak. /K. A.: Művészeti középiskola. Indulhat a magyar osztály. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 6./2001. szeptember 7.Ahhoz, hogy a jelenlegi ellenzék a kormányzó Szociáldemokrata Párt életképes alternatívájává váljon, először a Nemzeti Liberális Párt zászlaja alatt egyesíteni kell valamennyi jobb-közép erőt, majd együttműködési stratégiát kell kidolgozni a baloldali beállítottságú Demokrata Párttal - ajánlotta Valeriu Stoica, az NLP elnöke. Ellenkező esetben a Szociáldemokrata Párt "állampárttá" növi ki magát, vagy a Nagy-Románia Párt térnyerése jön. Felhívásában az NLP a Radu Campeanu vezette liberálisokra, a Teodor Melescanu vezette Szövetség Romániáért-ra, a Varujan Vosganian vezette Jobboldali Erők Szövetségére gondolt. Teodor Melescanu pozitívan értékelte az indítványt. Melescanu reméli, hogy a tárgyalások a két párt egyesüléséről szóló megegyezéssel zárulnak. /Sz. K.: Összefogásra szólít fel Stoica. Közel az egyesüléshez az NLP és a Szövetség Romániáért. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./2001. szeptember 7.A Nyugat-Európába irányuló román embercsempészet felszámolása érdekében október elsejéig a román turisztikai minisztérium a határrendőrséggel karöltve három román-magyar átkelőhelyen mindennap szigorúan ellenőrzi a turisztikai cégek útján zajló személyforgalmat. /Szigorúan ellenőrzik a turistákat. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./2001. szeptember 7.A szenátus szept. 6-i ülésén eltörölte a büntető törvénykönyv 200-as cikkelyét, amely az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot büntette. A szenátus elfogadta a jogi bizottság azon módosító javaslatát is, hogy a kiskorúval folytatott szexuális kapcsolatot két évtől hét évig terjedő börtönbüntetéssel sújtsák. A fegyházbüntetés mellett megvonják bizonyos jogoktól azokat a felügyelőket, orvosokat, tanárokat akik ellenkező vagy azonos nemű, 15-18 éves fiatallal folytatnak szexuális életet. A szenátorok elutasították Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es és Nicolae Vlad Popa nemzeti liberális honatyának azon javaslatát, hogy a szexuális perverzió, nemi erőszak és kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat esetében súlyosbítsák a büntetést. /Eltörölték a Btk. 200-as cikkelyét. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./2001. szeptember 7.Szept. 6-án kétnapos hivatalos romániai látogatásra érkezett Eduard Sevardnadze grúz elnök. A grúz államfő kétoldalú tárgyalásokat folytatott román kollégájával. A látogatás során a két államfő két gazdasági jellegű egyezményt is aláír. A grúz államfőt Adrian Nastase kormányfő fogadja. /Romániába látogatott Sevardnadze. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./2001. szeptember 7.Szept. 3-án megkezdődött a parlament őszi ülésszaka. Az RMDSZ képviselői frakciója megtartotta az első "frakció-acsarkodást" - számolt be a történtekről Böndi Gyöngyike képviselő. A frakcióban megkérdezték Szilágyi Zsoltot, a Reform Tömörülés tagját, tisztázza, melyik területi szervezetre gondolt, amikor politikai banditának minősítette annak vezetői. Szilágyi Zsolt erre nem volt hajlandó, ellenben mindezt kikérte magának. A frakció szinte egyhangúlag vonta kérdőre az RT-s képviselőket "az egyházi ingatlanok visszaigénylése körüli hazudozásaikért és azért, amiért nem hajlandók elismerni a frakció azon jogát, hogy kérdőre vonja őket az RMDSZ érdekeivel ellentétes tetteikért, nyilatkozataikért." Szept. 4-én beindult a parlamenti gőzgép: egy nap alatt több mint 34 törvénytervezetet fogadott el a T. Ház. A legtöbb sürgősségi eljárás volt, főleg kormányrendeletek. Ugyancsak 4-én Borbély László elítélte Vlad Hogea PRM-s képviselőnek "A nacionalista" című szennyiratát. Szept. 5-én a bizottság napirendjén a nyugdíjtörvény módosítása szerepelt, de mivel a miniszter éppen nem ért rá, ezért nem tárgyalták a módosítást. /Böndi Gyöngyike, parlamenti képviselő: Parlamenti napló. = Bányavidéki Napló (Nagybánya), szept. 7./2001. szeptember 7.Mintegy ezer román szurkoló ünnepelte szept. 6-ra virradó éjjel Kolozsvár központjában a román labdarúgó-válogatott budapesti győzelmét. A diadalittas ünneplők élén Gheorghe Funar, a város szélsőségesen nacionalista polgármestere állt. A kolozsvári ünneplés része volt ezúttal is, hogy néhány százan felvonultak a magyar főkonzulátus épülete elé, ahol elénekelték a román himnuszt és hosszasan skandálták a "ki a magyarokkal az országból" jelszót. Sajtójelentések szerint 300 rendőr és 50 csendőr vonult fel az esetleges rendbontások megakadályozására. A főkonzulátus épületénél jelen volt a kolozsvári rendőrfőkapitány is. /A főszurkoló Funar. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 7./2001. szeptember 7.Augusztus 23-án elhunyt egy kolozsvári nyugdíjas történelemtanár, Gagyi Balla István. 1989 után - néhány társával a romániai magyar történészek közül - elkezdte az 1956 körüli éveknek kutatását. A szereplők, a szenvedő alanyok elbeszéléseit rögzítette, mert tudta, ha ezt most nem teszi, ez a jövő számára mindinkább elvész. Óriási anyagot gyűjtött össze, ennek egy része Magyarországon könyv formájában meg is jelent. Gagyi Balla Istvánt mindezért megfenyegették személyesen, telefonon, levélben, névvel vagy anélkül. Azt tervezte, hogy ha 1956 történetét befejezi, lejegyzi a még szörnyűbb sztálini idők megkínzottainak, tanúinak vallomását is. A sors azonban másképp rendelte. Vajon lesz-e, aki folytatja a munkáját? /Nagy László: Egy rang nélküli és mégis történész halálára. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./2001. szeptember 7.Szept. 5-én Victor Neuman temesvári történészprofesszora washingtoni Woodrow Wilson tudományos központba tartott előadást a dél-erdélyi és a bánáti zsidóság vészkorszakbeli sorsáról. Neuman az elmúlt hónapokat az Egyesült Államokban töltötte, és a washingtoni Holokauszt Múzeumban, illetve amerikai kormányzati levéltárakban is tanulmányozhatta a fő kutatási területének számító régióra vonatkozó írásos forrásokat. Azt a tényt, hogy a dél-erdélyi zsidóságot - ellentétben a második bécsi döntés értelmében magyar fennhatóság alá került Észak-Erdély zsidóságával - nem deportálták tömegesen a németek haláltáboraiba - és így "csupán" mintegy 10 százalékuk vesztette életét a vészkorszakban -, Neuman professzor elsődlegesen annak tulajdonította, hogy Antonescu a sztálingrádi csata után már nem hitt a németek győzelmi esélyeiben, és a deportálási tervek leállításával mintegy "jó pontot" akart szerezni a majdani győztesek szemében. E remélt "jó pontokat" vélhetőleg Észak-Erdély Romániához való visszacsatolása érdekében kívánta hasznosítani. /Washingtoni tájékoztató a dél-erdélyi zsidóságról. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 7./2001. szeptember 7.A marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem túl van a felvételi vizsgákon, a Szentgyörgyi István tagozat első éves színészosztályában 9 hallgató kezdi el tanulmányait. Teatrológia szak jelentkezés hiányában az idén nem indul. Érdekesség: volt egy-egy roma hely a magyar és a román tagozaton, ám azok is betöltetlenül maradtak. Kovács Levente tanszakvezető emlékeztetett: ötvenöt éve indult a színművészeti egyetem. Ezt az évfordulót most novemberben szeretnék megünnepelni. Készülnek tudományos ülésszakra, előadásokra és egy ünnepi album kiadására. Az anyagi kiadásokra pályázattal pénzalapot nyertek a Magyar Kulturális Örökség Minisztériumától. A színészpálya vonzereje némileg csökkenőben van. Továbbra is nagyon kevesen jelentkeznek Marosvásárhelyről. A vásárhelyi ifjúság érdeklődése a magas színházi jelenségek iránt is csökkenőben van. /(lokodi): Csökkenőben a színészpálya vonzereje. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 7./2001. szeptember 7.A koltói színjátszótábor házigazdája a Lendvay Márton Színjátszó Kör /Nagybánya/ volt. Egyik vezéregyénisége Méhes Béla, a csoport egyik alapító tagja a kezdetre emlékezett: A csoport 1960-ban alakult meg, azóta folyamatosan működnek. Volt egy hatéves megszakítás 1963 végétől, amikor a párttitkár azt akarta, hogy ne magyarul, hanem román nyelven játsszanak. Ezt visszautasították. A csoport nem szűnt meg, a tagok összejártak, találkozgattak, de előadást nem készítettek. 1969-től újból működhettek magyar színjátszókként. Azóta megszakítás nélkül minden évben legalább egy darabot bemutatnak. Simori Sándort 1990-ben választották meg elnöknek. Lehet mondani, hogy a Lendvay Márton színjátszócsoport a nagybányai magyar színház. A csoport teljesen önfenntartó. Nagybánya lakosságának 17,8%-a magyar, erre hivatkozva különféle pályázatokat terjesztettek elő, kaptak is támogatást.- A tagok nem kapnak pénzbeni juttatást. A szórvány szélén vannak. Utánuk, a Gutinon túl a szórványok szórványa. Feladatuknak érzik, hogy oda elvigyék a magyar szót. Olyan helyeken léptek fel, ahol előttük soha nem láttak színházat. /Dancs Artúr: I. Koltói Színjátszótábor - 2001. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 7./2001. szeptember 7.Fehér megyében ez év elejéig sehol sem függesztettek ki magyar nyelvű helységnév-táblát. A lehetőséggel sem Magyarlapád, sem Torockó nem élt, előbbi a többségiek "érzékenységére" való tekintettel. Augusztus elején Marosdécse két bejáratánál magyarul is feltüntették a falu nevét a román felirat alatt. Példamutató tettüket egy apróbb elírás "beárnyékolja" ugyan - a falu neve helyesen Marosdécse, s nem az, amit a táblára írattak -, ám ez eltörpül a döntés és a tett fontossága mellett, hiszen olyan szórványvidéki településről van szó, melynek magyarsága évek óta apad, de úgy tűnik, közösségünkhöz való tartozásuknak tudata távolról sem halványul. /(ferencz): Példamutató décseiek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 7./2001. szeptember 7.Második alkalommal rendezik meg a Keresztúr nevű települések magyarországi és nemzetközi találkozóját, a szept. 14-16. közötti eseménynek Budapest XVII. kerülete, azon belül is Rákoskeresztúr lesz a házigazdája. A nevünk összeköt mottójú találkozó elsődleges célja a települések közötti kapcsolatok kialakítása, a kulturális értékek kölcsönös megismertetése és ápolása. A háromnapos rendezvényre húsz Keresztúr nevű település elöljáróját, valamint további képviselőit, illetve művészeti csoportjait várják. Az eseményen résztvevő magyarországi települések: Balaton-, Bodrog-, Rákos-, Dráva-, Hejő-, Kapos-, Magyar-, Nemes-, Petri-, Rác-, Sajó-, Sarkad- és Sárkeresztúr, Erdélyből Apát-, Cserna-, Póka- és Székelykeresztúr, illetve Szilágyfőkeresztúr; Kárpátaljáról Tiszakeresztúr; Szlovákiából pedig Szécskeresztúr képviselői lesznek jelen. A Keresztúr nevű települések az első összejövetelüket tavaly tartották. Akkor Balatonkeresztúr adott otthont az eseménynek. /Keresztúr nevű települések találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 7./2001. szeptember 8.A február 14-én megjelent 10. számú ingatlantörvény (a visszaélésszerűen elkobzott ingatlanok jogállásáról) alapján országszerte számtalan olyan épületet, kastélyt, palotát kérnek vissza a jogos tulajdonosok illetve ezek örökösei, amelyek többek között történelmi és építészeti szempontból is hatalmas kincset, örökséget jelentenek. Ioan Opris művelődésügyi államtitkár ezen a héten megbeszélést folytatott a szenátus kulturális bizottságával, mivel szerinte a "visszaigénylési komédia" súlyosan érinthetné a nemzeti kulturális örökséget. A művelődési minisztérium államtitkára egy listát is bemutatott a szenátoroknak, amelyen feltüntették azokat a visszakért épületeket, amelyeknek a visszaszolgáltatása esetén "a román államot hatalmas veszteség érné". A szenátus kulturális bizottságának kormánypárti valamint nagyromániás tagjai javasolták, hogy vagy külön törvénnyel, vagy a 10. törvény kiegészítésével gondoskodjanak a nemzet eme örökségeinek megőrzéséről. A művelődésügyi minisztérium által összeállított jegyzék 34 visszaigényelt ingatlant sorol fel, többek között a Batthyaneumot, a hunyadi várkastélyt, bethleni kastélyt, Kolozsváron a Bánffy-palotát, Bonchidán a Bánffy-kastélyt. A központi sajtó meghúzta a vészharangot. Eckstein-Kovács Péter szenátor meggyőződése szerint nem fogják módosítani az ingatlantörvényt. /Ú. I.: Ingatlantörvény-módosítást fontolgat több politikus. Eckstein-Kovács: Nem lesz gyakorlati következménye az államosító gondolatnak. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./2001. szeptember 8.Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke és Őry Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára státustörvénnyel kapcsolatban folytatott tárgyalást szept. 6-án és 7-én Bukarestben. A román félnek inkább politikai, mint szakmai problémái vannak - jelentette ki Szabó Tibor, miután a román parlament munkaügyi bizottsága, a társadalombiztosítási főigazgatóság, a foglalkoztatási ügynökség és a Munkaügyi Minisztérium vezetőivel, illetve képviselőivel találkoztak. Mindenhol elmondták, hogy jelenleg a státustörvény végrehajtási rendeletein dolgoznak, készek a román fél javaslatait lehetőség szerint beépíteni a rendeletekbe. A román fél részéről még nem fogalmazódtak meg a konkrét ellenvetések. /Magyar küldöttség Bukarestben. Politikai probléma a státustörvény. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./ "Hogy egyre gyakrabban járunk mostanában nemcsak Romániába, hanem minden szomszédos országba, amelynek állampolgárait érintheti a státustörvény, ez egy természetes folyamat része" - fejtette ki Szabó Tibor HTMH-elnök. Átadták azokat tervezeteket, melyeken még dolgoznak. A folyamat következő állomása a HTMH-elnök szerint a szept. 10-én összeülő a román-magyar kisebbségvédelmi szakbizottsági fórum. A küldöttség Markó Béla RMDSZ-elnökkel is tárgyalt a szövetségnek a státustörvény alkalmazásával kapcsolatos elképzeléseiről. /(Koszta Erika): Őry Csaba és Szabó Tibor bukaresti küldetésükről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./ Marian Sirbu munkaügyi miniszter nem fogadta a magyar kormányküldöttséget. Helyette Razvan Ionut Cirica államtitkárral folytatott Őry Csaba államtitkár megbeszélést, amelyen megállapodás született a munkaügyi egyezmény sürgetéséről. A román fél nem fogalmazott meg konkrét javaslatokat vagy igényeket a státustörvény végrehajtási rendelkezéseit illetően - összegezte a magyar kormányküldöttség kétnapos bukaresti látogatását Őry Csaba államtitkár. Őry Csaba megjegyezte, a magyar kormány a román miniszterelnök válaszát várja a javaslatra. /E. Ferencz Judit: Nincs előrelépés. Sirbu nem fogadta a kormányküldöttséget. = Krónika (Kolozsvár), szept. 8./2001. szeptember 8.A magyar-román kisebbségvédelmi szakbizottság szept. 10-re tervezett budapesti ülésén román részről számos konkrét kérdést fognak felvetni. Az egyik legfontosabb kérdésnek a magyar státustörvényt és a törvény most készülő végrehajtási rendeleteit tartják. Román források szerint megvitatják, hogy milyen jogi eszközökkel lehetne biztosítani a magyarországi román nemzeti kisebbség parlamenti képviseletét. Szó lesz a magyar önkormányzati törvény módosításáról, a román nyelven történő magyarországi oktatás támogatásáról. Román részről kérni fogják a magyarországi Román Ortodox Egyház ingatlanjainak - épületeinek és földterületeinek - visszaszolgáltatását, valamint egy ortodox szeminárium létrehozását, illetve a Gozsdu Alapítvány helyzetének újratárgyalását. Javasolni fogják, hogy készüljön politikai jegyzőkönyv a magyarországi román és a romániai magyar kisebbség problémáiról. A szakbizottságon résztvevő román küldöttséget Constantin Diaconescu külügyi államtitkár vezeti. /Konkrét javaslatok. Román delegáció Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./2001. szeptember 8.Új készenléti hitelről született megállapodás az IMF és Románia között. A 18 hónapra szóló mintegy 400 millió dolláros hitelszerződést az IMF igazgatótanácsa októberben vagy november elején hagyja jóvá, de ezt megelőzően még néhány feltételt teljesítenie kell Romániának. A feltételeket az IMF Bukarestben tárgyaló küldöttségvezetője nem részletezte. A Dow Jones jelentése szerint a kormány beleegyezett abba, hogy kordában tartja a költségvetési kiadásokat és javítja az állami cégek hatékonyságát. Vállalta azt is, hogy az állami szektorban a bérnövekedés nem haladhatja meg az inflációt. A kormány ígéretet tett továbbá arra, hogy folytatja a bankszektor privatizációját a legnagyobb kereskedelmi pénzintézet, a Banca Comerciala Romana eladásával. /Új készenléti hitelmegállapodás a nemzetközi Valutaalappal. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./2001. szeptember 8.A Nemzeti Liberális Párt (NLP) szept. 7-i sajtóértekezletén Anton Ionescu Kolozs megyei képviselő bejelentette: a Szövetség Romániáért (SZR) aranyosgyéresi szervezete beolvadt az NLP-be. A pártegyesülést illetően megelőzték a pártok központi szervezetei, mondta. A következő időszakban megbeszélést kezdeményeznek a Jobboldali Erők Szövetségével (JESZ). - Ezzel egyidőben Bukarestben tárgyalások folytak az NLP és az SZR vezetői között a két párt összeolvasztásáról. Sikerült megállapodnunk abban, hogy a két politikai alakulat egyesítésével egy erős középjobboldalt hozunk létre - nyilatkozta a sajtónak a találkozó után Valeriu Stoica pártelnök. /Egyesül az NLP és az SZRP. Kolozs megye megelőzte az országos vezetést. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./2001. szeptember 8.Norica Nicolai Kolozs megyei NLP-szenátor szerint a belügyminisztériumnak nincs átfogó elképzelése a rendőri erők átszervezéséről. Szerinte a rendőrség működéséről szóló sürgősségi kormányrendelet csak arra volt jó, hogy külön hírszerző szolgálatot hozzanak létre. A szenátor elítélte azt, hogy a kormányrendelet lehetővé teszi a rendőrök számára a különböző szolgáltatások elvégzését /külön műhelyben borotválást, nyírást, hajmosást vállalhatnak/. A belügyminiszter rendelkezett arról, hogy a 47-50 év közötti rendőrök nyugdíjba mehetnek. /K. O.: Maszekoló rendőrök. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./2001. szeptember 8.Norica Nicolai NLP-szenátor felháborodva közölte az újságírókkal, hogy augusztus 20-án buldózerrel lebontották a kisbányai görög katolikus templomot. Elmondta, a létesítményt 1859-ben építették. - Az egyik községi tanácsos azzal nyugtatatta meg őt, hogy a templom lebontása a Ceausescu-féle templombontási tervben amúgy is szerepelt. /K. O.: Feléledt a falurombolási kedv? = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./2001. szeptember 8.Riasztónak nevezte Adrian Nastase a települések télire való felkészülését. A kormányfő szept. 7-én a prefektusokkal tartott telekonferenciáján elmondta, hogy a távfűtési rendszerrel rendelkező 283 település közül 104-ben szünetel a szolgáltatás: ebből 24 helységben fizetésképtelenség miatt, 36 településen pedig a lakók kérésére. A 179 működő távfűtési rendszerből 38-nak még nincs téli üzemanyag-tartaléka. A miniszterelnök kiemelte, hogy állami beavatkozás szükséges a kommunális szolgáltatások megnövekedett díjszabásai ellensúlyozására. Nastase elégedetlen volt a mezőgazdasági kampány lefolyásával is. Mint mondotta, a tervezett terület 33 százalékán végezték az őszi szántást, Hargita megyében ez az arány alig 15%. /Felkészületlen települések. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./2001. szeptember 8.Gyimesbükkön 32 csángómagyar gyermek vett részt magyar nyelvi előkészítő táborban, annak a 12 pedagógusnak az irányításával, akik az ősztől immár 7 csángó településen iskolán kívül tanítani fogják a magyar nyelvet. A II. Oktatás-módszertani tábor tevékenysége ezúttal gazdagodott az Erdélyben magyar nyelven tanulni akaró gyerekek felkészítésével is. A változatos foglalkozások lehetőséget biztosítottak a pedagógusok számára a csángómagyar oktatási program alapos előkészítésére. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával induló program előkészítése és lebonyolítása a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége képviselőinek felelős részvételével történik. /Indul a moldvai csángómagyar oktatási program. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./2001. szeptember 8.Az Európai Parlament elfogadta a Romániáról szóló országjelentést. Románia komoly haladást ért el, ám még nagyon sok a tennivaló. A jelentés kedvezően értékelte a makrogazdasági stabilizáció fejleményeit, az elhagyott gyermekek védelmében hozott intézkedéseket és a román kormány törekvéseit a csatlakozási folyamat meggyorsítására. Bírálattal illette a korrupcióval szembeni nem elég hatékony fellépést, az elmaradt mezőgazdasági, környezetvédelmi és közigazgatási reformokat. /Elismert előrehaladások. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./2001. szeptember 8.Szept. 7-én Kovászna megye vendége Daniela Bartos egészségügyi miniszter asszony. Személyében a Nastase-kormány immár 12. tárcavezetője vizitel az övezetben. Hogy ki lesz a 13., atekintetben folynak már a találgatások, s nem lehetetlen, talán épp maga a kormányfő keresi föl az övezetet. /(Flóra Gábor): Ki lesz a tizenharmadik? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./2001. szeptember 8.Szept. 7-én immár harmadik alkalommal került sor a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében a székelyföldi néprajzosok konferenciájára Csíkszeredában. A meghívott kutatók, néprajzosok előadásaik, dolgozataik arról győzték meg a résztvevőket, hogy ez a munkacsoport dolgozik. Dr. Balázs Lajos az etnikumoknak a polgárosodásban betöltött szerepéről értekezett Csíkszentdomokos esetében, Tankó Gyula a Gyimesekben vizsgálta ugyanezt a jelenséget, Oláh Sándor előterjesztésében a székelyzsombori etnikai határfolyamatokról beszélt, Gazda József a felszívódó szórványokról, Gagyi József a cigányok és magyarok lakta Nyárádkarácsonyfalván gyűjtött kutatásaiból nyújtott ízelítőt. Figyelemfelkeltő dolgozatokkal jelentkezett Dimény Attila, Szőcs Loránt, Kis-Portik Irén és Bernád Ilonka is. /Kristó Tibor: Néprajzos konferencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||