|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2002. december 9.Dec. 7-8-án tizenharmadszor rendezték meg Szatmárnémetiben a Gellért Sándor Vers- és Prózamondó Versenyt. A dr. Kötő József elnök vezette zsűrinek nem volt könnyű dolga. A Kárpát-medencei verseny első díját a Maros megyei Demeter Zoltán nyerte el. A díjakat az Erdélyi Magyar Könyvklub könyvjutalmai egészítették ki. Minden versenyzőt díjazott ezen kívül a Magyarok Világszövetsége, valamint a Szent-Györgyi Albert Társaság. /Báthory Éva: A XIII. Gellért Sándor Vers- és Prózamondó Verseny. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 9./2002. december 9.Kallós Zoltán előadásával kezdődött dec. 6-án Nagyváradon a kétnapos Csángó Napok rendezvény. Kallós beszélt a csángók népszokásairól, nyelvükről, kultúrájukról, a teljes elrománosításukra való törekvés tragikumáról, a román papok kijelentették, hogy a magyar az ördög nyelve. Az előadást követően ünnepi táncház volt a marosvásárhelyi Öves Zenekar és a Pusztinai Hagyományőrző Együttes közreműködésével. Dec. 7-én a csángókutatás úttörőjéről, a tragikus sorsú, fiatalon elhunyt tudósról, íróról, Mikecs Lászlóról emlékeztek meg Bihardiószegen. A diószegi zarándoklat után gálaest volt a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. Szilágyi Zsolt hangsúlyozta, a csángóság ügye ugyanolyan egyetemes nemzeti ügy, akár az egyházi ingatlanok ügye. Kallós Zoltán kifejtette: "Magyar értelmiség, papság nem lévén, nehéz megmaradni magyarnak. A csángó értékek felbecsülhetetlenek. Nincsenek földrajzi határok a magyar kultúrában. Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk. Ha ilyen szellemi javakkal táplálkozunk, még biztosan kibírjuk ezer évig Európában." Tempfli József római katolikus megyés püspök ajándékul egy-egy magyar imakönyvet adott át a pusztinaiaknak. /Tóth Hajnal: Csángó Napok Nagyváradon. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 9./2002. december 9.Dec. 7-én a nagyvárad-réti református templomban megrendezték az I. Nagyváradi Középiskolás Találkozót. A találkozó szervezője, Svalecz Tímea vallástanár volt. Rendhagyó módon mutatták be magukat a diákok. A nap témájáról, az adventi reménységről beszélt Csűry István lelkipásztor. Volt énektanulás, pantomim, és bemutatkoztak a találkozón részt vevő iskolák is egy-egy rövid műsorral. Este a Gutenberg utcai hajléktalanszállóba mentek a résztvevők, ahol ruhaadományokat is átnyújtottak az advent jegyében. /Tököli Magdolna: Diáktalálkozó advent jegyében. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 9./2002. december 9.Dec. 5-én tartotta alakuló ülését az Euroatlanti Klub a Partiumi Keresztény Egyetemen. Szilágyi Zsolt képviselő és Tőkés Edit, az egyetemen működő integrációs iroda vezetője a klub fő irányvonalait, a szervezendő előadások témáit megbeszélte az érdeklődő diákokkal. Céljaik között van az integráció folyamatának követése, a pályázati lehetőségek figyelemmel kísérése, az Európai Unió intézményeinek megismertetése a diákokkal. /Klub alakult a PK egyetemen. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 9./2002. december 9.A Szatmárnémeti Szent István Kör és a Szamoskrassói Református Egyházközség ebben az évben is megtartotta a már hagyományossá vált Bem-emlékünnepséget. A rendezvény dec. 7-én kezdődött a Scheffler János Lelkipásztori Központban vette kezdetét, ahol dr. Bona Gábor ezredes, hadtörténész, a Budapesti Hadtörténeti Intézet igazgatója Bem József, Kossuth Lajos tábornoka címmel tartott történelmi előadást. Másnap, vasárnap, Szamoskrassó református templomában Sipos Miklós esperes, szamoskrassói lelkész hirdetett igét. Szamoskrassón a Szent István Kör segítségével az egykori Darvai-kúriában berendezték a Bem-szobát és a Szamosháti Néprajzi Múzeumot. /E. Gy.: Bem tábornokra emlékeztek Szatmárnémetiben és Szamoskrassón. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 9./2002. december 9.Dec. 7-én Nagyváradon a helyi Zabhegyezők Egyesülete az Ady Endre Középiskolában szervezett a gyermekek számára mókás programot, közös játékokat. A játszás mellett ünnepi díszeket készítettek a kisebbek s nagyobbak a Mikulás-sapkás Zabhegyezők irányításával. /Rénszarvasnap a Zabhegyezőkkel. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 9./2002. december 9.Az Anyanyelvápolók Szövetsége Murádin László kolozsvári nyelvészt és Zimányi Árpád egri főiskolai tanárt tüntette ki az idén a Lőrincze Lajos-díjjal, az elismeréseket Bánffy György, a szövetség elnöke adta át dec. 7-én, Budapesten. Murádin László a kolozsvári sajtóban kifejtett áldozatos nyelvművelői tevékenységéért, valamint könyveiért, különös tekintettel A romániai magyar nyelvjárások atlasza című sorozat összeállításáért, több évtizede tartó munkásságáért kapta a díjat. A tizenegy kötetesre tervezett kiadványfüzérből eddig hét jelent meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar nyelvi tanszéke gondozásában. /Murádin László Lőrincze-díjas. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./2002. december 9.Dec. 8-án Zsobokon hármas kiállítást nyitottak meg a Bethesda Gyermekotthon dísztermében. Gróf Bánffy Miklós (akinek lánya, Kabdebó Lívia szintén megjelent az ünnepségen) a legismertebb, ő sokat tett a zsoboki református templom újjáépítéséért. Nevelőapja, Kovács Lajos 15 esztendeig tanított a faluban, és gyakran elhozta ide fogadott fiát, Horescu János festőművészt is. A kiállítás a Bánffyhoz kapcsolódó fotókat, kézirat- és könyvborító másolatokat, Kovács Lajos hagyatékát és Horescu festményeit mutatta be a közönségnek. Mákófalván pedig átadták a gyülekezetnek a több éve épülő közösségi házat. Rendbehozatalára megmozdult a falu népe. /Sándor Boglárka Ágnes: Adventi csodavárás Kolozs megyében. Tevékeny emberek, gyarapodó gyülekezetek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./2002. december 9.Dec. 7-én díjátadással egybekötött gálaünnepséggel zárult Kolozsváron az ötödik Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK). A rendezvény fővédnöke dr. Magyar Bálint, magyar oktatási minisztere volt. A verseny dec. 6-án kezdődött. A diákok összesen huszonöt különböző tagozaton mérhették össze tudásukat. A szervező Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke, Lokodi Csaba elmondta, hogy a 254 résztvevő összesen 183 dolgozattal jelentkezett. A díjakat a Sapientia Alapítvány és az Iskola Alapítvány biztosította. /Kónya Klára: V. ETDK. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./2002. december 9.Rajzkiállítással és dolgozatok bemutatásával fűszerezett könyvkiállítást szervezett dec. 7-én Kolozsvárott a Gál Kelemen Oktatási Központ és a Koós Ferenc Kulturális Alapítvány Kossuth emlékezete címen. Szőcs Judit, a Gál Kelemen Oktatási Központ vezetője elmondta, így próbálják a gyermekeket, a fiatalokat visszacsalogatni a könyvek világába. Dáné Tibor Kálmán, az EMKE országos elnökségének titkára úttörő jellegűnek értékelte az eseményt. /Valkai Krisztina: Kiállítás és dolgozatok Kossuthról V. ETDK. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./2002. december 9.A főtanfelügyelő-helyettesi állás betöltéséről, a tanügyi törvény módosításáról és az aligazgatók munkaköri feladatairól tárgyaltak dec. 7-én Kolozsváron a magyar iskolaigazgatók és Brassai Zsombor, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Donáth Árpád jelenlegi főtanfelügyelő-helyettesnek lejárt megbízatása, s egészségi állapota miatt nem vállalja tovább a munkát. A 2002-2003-as tanév végéig betölti a funkciót, s időközben bevezetheti a munkaköri feladatokba utódát. Az összegyűlt pedagógusok a jelenlevő érintettek meghallgatása után Albertini Zoltán testneveléstanárt, a sportiskola jelenlegi igazgatóját választották, Albertini Zoltán vállalta, hogy jelentkezik a versenyvizsgára. /Simon Virág: Pedagógusok és politikusok találkozója. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 9./2002. december 9.1991-ben a marosvásárhelyi Szabó házaspárnak köszönhetően április 29-én, a tánc világnapján Erdőcsinádon útjára indult Gyönykoszorú. Dec. 7-én Marosvásárhelyen a magyar néptánc-, -dal, - zene,-viselet és hagyomány. VI. megyei rendezvényét tartották. Egymást váltották a magyarói, az erdőcsinádi, a hodosi, a marosludasi, a görgényüvegcsűri, a holtmarosi, a szászrégeni, a mezőbándi, a kibédi illetve a marosvásárhelyi együttes tagjai. Örömteljes együttlét volt, mondotta felvezetőjében dr. Ábrám Zoltán megyei EMKE- elnök. /Járay F. Katalin: Fiatalos Gyöngykoszorú. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 9./2002. december 9.Dec. 6-án ünnepelte létezésének tizedik évfordulóját az erdődi cigányóvoda és tanulóház, melyet a Caritas hozott létre. Az erdődi óvoda és tanulóház tíztagú személyzete pedig több mint 170 gyermekkel foglalkozik. /Báthory Éva: Tizedik születésnapját ünnepelte az erdődi Caritas-óvoda. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 9./2002. december 9.A Temesvári Magyar Diákszövetség (TMD) fesztivált szervezett a múlt héten. Hétköznap különböző kulturális eseményeken, adventi orgonakoncerten, zenehallgatáson, jogtudományi körön, közgazdász délutánon, színházi előadáson, koncerteken vehettek részt az egyetemisták. Sor került a negyedik táncház-találkozóra is./(Nagyálmos): Véget ért az egyhetes TMD-fesztivál. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 9./2002. december 9.Dec. 7-én Aradon, a minorita kultúrház nagytermében a Máltai Segélyszolgálat aradi szervezetének meghívására a simonyifalvi Pitypang gyermek népi táncegyüttes mutatott be élményszámba menő előadást. A rendezvény sikeres volt, hiszen a bevételből 2,5 millió lej gyűlt össze, amelyet a máltaiak karácsonyi élelmiszercsomagok összeállítására fordítanak. /(Kiss): Sikeres jótékonysági előadás. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 9./2002. december 9.Dec. 8-án Borosjenőn, a református templomban Pávai Gyula tanár, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke méltatta a XIX. század eleje legtermékenyebb írója, költője, a magyar nyelvű újságírás úttörője, a magyar helynévtörténet megalapozója, Perecsényi Nagy László Borosjenőn eltöltött több mint két évtizedes munkásságát. A templom falán ünnepélyesen leleplezték Perecsényi Nagy László emléktábláját. /(Balta): Borosjenőn emléktábla Perecsényi Nagy Lászlónak. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 9./2002. december 9.Zoltán Katy 1980-ban mutatkozott be először festményeivel. A mostani jelentkezése Kolozsváron, a Gy. Szabó Béla Galériában sorrendben a 15. Utoljára a Korunk Galériában találkoztunk munkáival. /S. Muzsnay Magda: Zoltán Katy képi világa. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./2002. december 9.1995-ben romániai nacionalisták támadták Randolph Braham professzort. A professzor ugyanis, miután kimerítette a magyar vészkorszak tanulmányozásának lehetőségeit, a romániai zsidók elpusztításával kezdett foglalkozni. Ez súlyos csapást jelentett az addig önmagával szembenézni képtelen román történetírásnak. Braham több mint hetven kötetet írt és szerkesztett, számtalan tanulmányt közölt, a holokauszttal kapcsolatos valamennyi kérdést/írást naprakészen követ és a zsidóságot ért valamennyi sérelemmel kapcsolatban állást foglal. Lőwy Dániel 1995-ben ismert meg Braham professzort, amikor a West Virginia Egyetemen doktorált. /Lőwy Dániel: Az időből mindenki megkapja a reá eső részt. A nyolcvanéves Randolph L. Braham professzor köszöntése. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./2002. december 9.Dec. 8-án az istentisztelet bevezetőjeként mutatták be Kolozsvárott, a Pata utcai református templomban Diószegi Anna Életem története - Emlékek a kolozsvári Hóstátról című könyvét. A jelenlévő szerző szerint az élete sok-sok epizódját felvonultató könyv egyben a kolozsvári Hóstát 20. századi történetének is jellegzetes tükörképe. /Ö. I. B.: Még egyszer: Életem története. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./2002. december 9.Auschwitz bizonyos értelemben felfüggesztette az irodalmat, Auschwitzról csak fekete regényt lehet írni, folytatásos ponyvaregényt, amely Auschwitzban kezdődik és mind a mai napig tart - mondta az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre a stockholmi Svéd Akadémián tartott előadásában, dec. 7-én. Kifejtette, hogy a "holokausztnak nevezett kérdéskört" sohasem tekintette a németek és a zsidók feloldhatatlan konfliktusának, és sohasem hitte, hogy a zsidó szenvedéstörténet legújabb fejezetéről van szó. - A holokausztban én az emberi állapotot ismertem fel, a nagy kaland végállomását, ahová kétezer éves etikai és morális kultúrája után az európai ember eljutott - mondotta. Meggyőződése, hogy az Auschwitz után magára maradt embernek "kitartó, ám láthatatlan etikai munkálkodással" napról napra meg kell teremtenie az új európai kultúra értékeit. Kifejtette: lehet, hogy Nyugaton, egy szabad társadalomban nem lett volna képes megírni a Sorstalanság című regényt. Az 1956-os forradalom leverése után - elsősorban nyelvi megfontolások alapján - úgy döntött, hogy Magyarországon marad, ahol megfigyelhette, hogyan működik egy diktatúra. Valamennyi végzős svéd gimnazista ingyen megkapja az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre főművének, a Sorstalanságnak egy példányát a Norsteds Kiadótól - közölte a Stockholm City című napilap. /Auschwitz igazi problémája. Kertész Imre a Svéd Akadémián. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./2002. december 9.Erdő Péter székesfehérvári segédpüspököt nevezte ki a pápa az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye élére. A szentszéki közlemény hangsúlyozza, hogy a 75. életévét betöltött Paskai László bíborosnak az egyházjogi szabályozás szerint kötelezően fel kell ajánlania lemondását. Erdő Péter kinevezett bíboros 1977 és 1980 között az Örök Városban végezte teológiai és egyházjogi tanulmányait, 1986-ban a tekintélyes Gregoriana Pápai Egyetem megbízott professzorának nevezték ki. Erdő Pétert 2000. jan. 6-án II. János Pál pápa avatta püspökké a római Szent Péter Bazilikában. /Erdő Péter az új esztergomi bíboros. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./ Idén októberben Erdő Pétert a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a Jogi Kar és a Római Katolikus Teológiai Kar javaslatára díszdoktorrá avatták. Az eseményen dr. Csucsuja István professzor, a BBTE Történelem Karának dékán-helyettese mondott laudációt, amelyben kiemelte: Erdő Péter professzor hatalmas műveltsége és tudományos munkássága biztos, alapos képzésre épül. 1952-ben született Budapesten. Teológiai és kánonjogi doktorátust, majd egy második PhD fokozatot szerzett teológiából. További tanulmányokat és kutatásokat végzett a Kaliforniai Egyetemen, Berkeley-ben. Legfőbb területe az egyházjog és a jogtörténet. Munkásságát több mint 200 tanulmány és 16 monográfia jellegű könyv foglalja össze. Könyvei és monográfiái között van a Bevezetés a kánonjogba, az Egyházi törvénykönyv fordítása és kommentárja. Az egyházjog teológiája intézménytörténeti megközelítésben vagy az Egyházi alkotmányjog című munkai olyan alapművek, amelyek a szakemberek számára nélkülözhetetlenek. Az egyházjog teológiája és a Bevezetés a kánonjogba megjelent magyarul, németül, angolul, olaszul és ukránul, A kánonjogi tudomány története latin, német, magyar, olasz, spanyol, angol nyelven, az Egyházi alkotmányjog magyar, német, ukrán nyelven, Az egyházjog forrásai olaszul, magyarul, németül és angolul. Könyvei Budapesten, Rómában, Vatikánban, Torinóban, Buenos Airesben, Münsterben, Würzburgban, Lvovban, Pisában, Párizsban és Firenzében jelentek meg. Erdő Péter több, nemzetközileg elismert szakfolyóirat és jól ismert tudományos sorozat főszerkesztője; tanulmányait folyamatosan publikálja nemzetközi és magyarországi folyóiratokban, de gyakran közreműködik a Bari-i, Ljubljana-i, krakkói, lublini püspöki és érseki kiadványokban is. Számos kánonjogi és jogtörténeti forrásművet, kéziratot, és kódexet adott ki. Ezek legjelentősebbike Az egyházjog forrásai. Történeti bevezetés, amely 1999-ben jelent meg Budapesten. Több más forrásmunkát és dokumentumot jelentetett meg az "Archív für Katolisches Kirchenrecht"-ben, az "Österreichisches Archív für Kirchenrecht"-ben és másutt. Munkásságának kiemelkedő területe az ökumenizmus, valamint az egyház és állam viszonyának kérdésköre. 1993 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora; itt egymás után tanszékvezető, a hittudományi kar dékánja volt, majd 1998 óta az egyetem rektora. 2000. jan. 6-án, II. János Pál pápa Rómában püspökké szentelte, azóta székesfehérvári segédpüspök. Három szentszéki kongregáció, ill. Tanács: a Katolikus Nevelés és a Megszentelt Élet Intézményei Kongregációja, valamint a Pápai Törvényhozó Tanács tagja. /Erdő Péter - új esztergom-budapesti érsek. Műveltsége, munkássága biztos, alapos képzésre épül. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./2002. december 10.A nyilvánossági nap új kezdeményezés, amely a magyar nagykövetség, a sajtót támogató alapítványok és a sajtó reprezentánsai közötti dialógust és információáramlást próbálja elősegíteni - foglalta össze Íjgyártó István, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete. Íjgyártó István meggyőződése, hogy a szélsőséges, már most sem jelentős megnyilvánulások Románia NATO-ba való meghívása után tovább fognak csökkenni. Az európai gazdaság recessziójának következtében a Magyarország és Románia közötti kereskedelem ebben az évben nem éri el 2001-es szintet. Az egymás országában élő kisebbségi közösségek tekintetében a Románia és Magyarország közötti viszonyt a folyamatos párbeszéd jellemzi. Bánfi Ferenc tábornok sikertörténetnek nevezte a SECI több európai országra kiterjedő bűnüldöző szervezet eddigi tevékenységét. A szervezet tavaly januárban kezdte meg működését, Bukarest székhellyel. Kelemen Hunor az RMDSZ média-nyilvánosság-politikájáról tájékoztatott. Az ideális az volna, ha lenne egy erdélyi magyar televízió és egy 24 órát sugárzó magyar rádióadás. Ha ez nem lehetséges, akkor a meglévő adások sugárzási idejének kiterjesztése a feladat. Jelenleg három magyar nyelven is sugárzó területi rádióadás is van Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Temesváron, Bukarestben pedig egy rövidebb adás. Danny Robertson, az USAID (United States Agency for Internatinal Development ) Romániai programjának igazgatója ismertette a szervezet eddigi tevékenységét és programját. Markó Attila kiemelte, hogy amikor a sajtó a roma nemzetiségűekről ír, nem mindig képes előítéletektől mentesen írni. A szenzációkra éhes román sajtóra inkább a partikuláris esetek általánosítása a jellemző. Cristina Guseth, a Freedom House igazgatója a szervezet tevékenységét ismertette. A Freedom House évente felmérést készít arról, hogy a világ országaiban mennyire tartják be az egyéni szabadságjogokat. A szervezet minősítése szerint a192 országból 86 szabadnak tekinthető, 59 részben szabadnak, 47 pedig nem tekinthető annak. Vincze Lóránd, a Román Rádió magyar adásának szerkesztője szerint a romániai magyar sajtó fejletlen, konkurencia nincs, a lapok példányszáma kicsi, a piac nem mutat fellendülést. /Szász Róbert: Nyilvánosság nap Bukarestben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./2002. december 10.A román jobboldali erők tömörítését kísérelte meg dec. 9-i találkozóján a Népi Kezdeményezés Szövetsége (APA), amelyet több volt kormányzati politikus, civil társadalmi képviselő hívott életre a jelenlegi baloldali hatalom kiegyensúlyozására. A Népi Kezdeményezés tárgyalóasztalhoz hívta a Nemzeti Liberális Pártot, a Nemzeti Parasztpártot, a Jobboldali Erők Szövetségét, a Keresztény Néppártot, valamint a többi kereszténydemokrata és liberális beállítottságú politikai szerveződést, azonban nem kívánják a Román Demokratikus Konvenció (CDR) újraélesztését. Az APA alapító tagjai között található Vlad Rosca, Zoe Petre, Smaranda Enache, és Varujan Vosganian. /Incze Ferenc: Újjászerveződik a jobboldal. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./2002. december 10.Románia csatlakozott az Európai Szabadalmi Megegyezéshez, nov. 12-én Ion Iliescu államfő aláírta a csatlakozásáról szóló törvényt. Varga Gábor, az Állami Szabadalmi és Védjegyhivatal vezérigazgatója ismertette ennek jelentőségét. /Varga Gábor, az Állami Szabadalmi és Védjegyhivatal vezérigazgatója: Az EU-integráció egy fontos mérföldköve. Románia csatlakozása az Európai Szabadalmi Megegyezéshez. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./2002. december 10.Elképzelni is borzalmas, mi történne egy román miniszterelnökkel, ha a bukaresti Intercontinental Szállodában rendezett állófogadáson megjelenne és keleti kollégájával együtt ünnepelné a Besszarábia elcsatolását szentesítő Molotov-Ribbentrop-egyezmény valahányadik évfordulóját. Kovács László külügyminiszter elárulta: a Kempinski Szállóban a fogadáson megjelent az RMDSZ néhány képviselője is. Kik voltak azok, kérdezte Nits Árpád, a lap munkatársa. Kongresszusi és egyéb választásokon tudni kellene, hogy kikre szavazatnak. /Nits Árpád: Álnokfogadások. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 10./2002. december 10.Kolozsváron nem lehet folyósítani a középiskolai oktatók fizetését, mivel Funar polgármester továbbra sem hajlandó a költségvetés módosításának megszavazására összehívni a helyi tanácsot. Emiatt tizenkétezer alkalmazott nem kapja meg havi bérét, köztük vannak a városházi alkalmazottak és az önkormányzathoz tartozó önálló gazdálkodású vállalatok személyzete. A városatyák egyetlen feltételhez kötötték a költségvetés módosításának kiigazítását: Funar polgármester vegyen részt az ülésen, mivel a jogszabályok szerint neki kell előterjesztenie az ezt illető határozattervezetet. Funar ezt nem hajlandó megtenni, mivel a városháza tanácstermében szerinte nem a városatyák, hanem egyszerű kolozsvári polgárok ülnek /nem ismeri el a városi tanácsot/. /Lázár Lehel: Szombattól nincs pénz az oktatók bérezésére. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./2002. december 10.Dec. 9-én Marosvásárhelyen a sajtótájékoztatóján heves szóvita alakult ki Florea polgármester és Fodor Imre között, amikor ez utóbbi a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztése mellett kardoskodott. Fodor utalt a 2001 februári tanácsi határozatra, amelyet azóta sem tartottak be. Ekkor a polgármester kiabálni kezdett: "Ne keverjék össze a politikát a közigazgatással! Mindenki értse meg: ez az ország nem kétnyelvű és soha nem lesznek kétnyelvű táblák." Azt azonban megígérte: a lakóházak falaira rögzített utcanévtáblákra feliratozzák az utca valamikori magyar nevét is. Fodor azt is nehezményezte, hogy a Víkendtelepen csak román nyelvű feliratok vannak. /Nagy Annamária: Fodor-Florea purparlé. Sajátos törvényértelmezés. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./2002. december 10.Titokzatos görög katolikus karitatív szervezet kezdett titokzatos építkezésbe a Bihar megyei Mezőtelkiben. A három román településsel egyetlen magyar faluként községet alkotó Mezőtelki lakosai egyik pillanatról a másikra arra ébredtek, hogy falujukban bentlakásos gyermeknevelő intézet épül. Egyesek szerint ez Mezőtelki tudatos elrománosítását szolgálja. Gabriel Buboi görög katolikus esperes szerint nincsenek titkaik. Azért építkeznek Mezőtelkiben, mert itt találtak eladó telket és házat. Mezőtelki negyven kilométerre van Nagyváradtól. A folyamat a falu románokkal és cigányokkal való benépesítésével kezdődött. A hétszáz lelkes település lassan elöregedett. Az építőtelep munkavezetője közölte, ha ezt befejezik, akkor kezdik a másikat. Szintén magyar faluban. /Sorbán Attila: "Csereháti" építkezés Mezőtelkiben. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./2002. december 10.Első fokon pert vesztett a Népszabadság napilap a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal (HVIM) szemben. A bírósági ítélet szerint a lap valótlanul állította, hogy a HVIM aktivistái füttyszóval és bekiabálásokkal botrányt okoztak az okt. 6-i aradi. A bíróság kötelezte a Népszabadságot, hogy a lap címoldalán közölje a helyreigazítást. Toroczkai László, a HVIM elnöke bejelentette, hogy - bár örülnek a bírósági ítéletnek -, nem elégedtek meg ennyivel, és a mozgalom jó hírnevének megsértése miatt kártérítési pert is indítottak a Népszabadság ellen. Amennyiben a bíróság a HVIM által kért egymillió forint kifizetésére utasítja a napilapot, a mozgalom a pénzt száz erdélyi - köztük szatmárnémeti - kisgyermekes magyar család között fogja szétosztani. /Pert nyert a HVIM a Népszabadság ellen. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 10./2002. december 10.Dec. 7-én tartotta Marosvásárhelyen az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Erdélyi Köre évi konferenciáját. A rendezvényre eljött Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas költő, Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője, dr. Deé Anikó történész, Fülöp G. Dénes református lelkipásztor, Gálfalvi György író, a Látó helyettes főszerkesztője, a Szabadegyetem Erdélyi Körének vezető értelmiségi tagjai. A rendezvény témája: Erdélyi társadalom, erdélyi értelmiség a Bolyaiaktól a 21. századig. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Erdélyi Köre még mindig alakulóban van, noha már negyedik ülését tartotta. Az Erdélyi Kör eddigi találkozói Nagyenyeden, Kolozsvárott és Székelyudvarhelyen zajlottak. Dr. Deé Anikó történész a XIX. századi magyar értelmiségi létről tartott előadást, Fülöp G. Dénes az egyházi értelmiség, az erdélyi magyar szellemiség szerepéről beszélt, Csiha Kálmán nyug. ref. püspök szerint az erdélyi magyar értelmiséget több veszély is fenyegeti: elvándorlás, az értelmiségi bérmunka és a passzív hozzáállás. Csiha Kálmán eszmefuttatásában valamiféle szellemi lovagrendet sürgette. Kántor Lajos úgy vélte, a sokat vitatott kedvezménytörvény szellemileg Illyés Gyulától származik. Ő fogalmazta meg: történelmi okok miatt bár földrajzilag elszakadtunk, de nem vagyunk idegenek a magyar nemzettesttől. Gálfalvi György a véleménynyilvánítás akadályairól, az értelmiség függetlenségéről szólt. Tófalvi Zoltán szerint az erdélyi magyar értelmiség közérzete rossz. /Lokodi Imre: Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Erdélyi Körének marosvásárhelyi konferenciája. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||