|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 4068 találat | lapozás: 1-30 ... 2881-2910 | 2911-2940 | 2941-2970 ... 4051-4068 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2010. szeptember 25.Megbélyegezve felnőni (Háromszéki deportáltak)Hatvan évvel ezelőtt, 1950. szeptember 23-ra virradóra 76 személyt, háromszéki földbirtokos családok tagjait gyűjtöttek össze és szállítottak Dobrudzsába kényszerlakhelyre, kényszermunkára. Tizenhárom és fél évig tartott a száműzetés, sokan meghaltak, megbetegedtek, voltak gyermekek, akik ott nőttek fel, mások hazakerülhettek, de szüleiktől távol cseperedtek, igen nehéz körülmények között jártak iskolába, viselték a nép ellensége bélyeget, szenvedték ennek következményeit. Ez a sors jutott a dálnoki nagybirtokos Beczásy családnak is. Tánya hétéves volt, testvére, Erzsébet tíz, amikor egy hajnalban kiverték őket az ágyból, és elkezdődött több mint egy évtizedes kálváriájuk. Másfél évvel korábban már államosították dálnoki birtokukat, házukat, és Sepsiszentgyörgyön egy jóakarójuk fogadta be, szerény kis konyhában húzódott meg a család, a szülők erdőkitermelésben, mezőn, fizikai munkával próbálták megkeresni a napi betevőt. ,,Sepsiszentgyörgyön a kulcsos házban laktunk Gecse Laci bácsinál. Ő fogadott be akkor, amikor senki nem merte ezt megtenni, hisz a nép ellenségének számítottunk. Én éppen elkezdtem az első osztályt a Mikóban, s alig egy hét után, 22-ről 23-ra virradó éjszaka dörömböltek a nagy vaskapun. Négy haragos milicista jött, valaki beengedte őket. Mi az emeleten laktunk, hátul az udvarban. Feljöttek, nyitva volt az ablak, beugrottak azon. Édesanyám és édesapám aludt az ablak alatt, mi a testvéremmel egy kinyitható sőberágyon. Egy kicsi konyha volt az egész lakás. Nagy ordibálás volt, a szüleim kiugrottak az ágyból, kérdezték, hogy van, mi van? Én pisis leányka voltam egész életemben, leültem a bilire, de belém rúgtak, hogy gyorsan, gyorsan öltözzünk. Volt, akinek szóltak, adtak egy fél órát, összecsomagolhattak egy párnát, egy paplant, egy darab kenyeret. Nekünk semmit nem engedtek, négyen egy üveg dzsemet és egy negyed kenyeret vihettünk. Se ruhát, se cipőt, semmit, csak, ami rajtunk volt ” — idézi fel a hatvan évvel ezelőtt történteket Beczásy Tánya. Marhavagonnal Dobrudzsába Akkor éjszaka hetvenhat személyt gyűjtöttek össze. Volt közöttük hat hónapos csecsemő, egyéves, hatéves, tízéves gyermek, terhes asszony, hetvenéves idős ember. Mindenkit vittek, akit otthon találtak, s megtörtént az is, hogy az egykori földbirtokos helyett a tiszttartóját hurcolták el, mert ő tartózkodott a megadott címen. Hiába magyarázta, hogy nem őt keresik, nem volt akinek, éveket húzott le Dobrudzsában, amíg sikerült tisztáznia a helyzetet, s hazaengedték. ,,Nagy teherautókra raktak, és bevittek Brassóba, a rakodó-pályaudvarra, és onnan kezdődött a gyönyörű utazás — emlékezik Tánya. — Ott álltunk és vártunk Brassóban, szedett-vedett társaság, éhesen, rongyosan, úgy néztünk ki, mint egy halálbrigád. Nem tudtuk, mi vár ránk, találgatták, hogy Szibériába visznek vagy a Duna-csatornához, mert akkoriban ez a két cél volt a magunkfajták számára.” Ebben a szállítmányban arisztokraták nem voltak, háromszéki földbirtokos családokat szedtek össze, a néhány nappal korábbi gidófalvi események miatt akartak példát statuálni, ott a kollektivizálás miatt robbant ki lázadás, lövöldözéssel, emberhalállal, s ezt próbálták a nagygazdák nyakába varrni. Kézdiszéki, dálnoki, mikóújfalusi, besenyői családokat szedtek össze, olyanokat, akiknek vagyonát már államosították ’49 márciusában. Két nap vonatozás után érkeztek meg Cataloi-ba, Brăilától 40 kilométerre, egy hatalmas, sok ezer hektáros állami gazdaságba, a semmi közepébe. ,,Nem volt ott egyéb, csak egy hatalmas barakk, amely tele volt egérrel, békával, patkánnyal, kígyóval, ami állat elképzelhető, mindennel. Nagyon nehezen sikerült kiirtani ezeket. Ebben az egyetlen szobában laktunk mindannyian, priccseken aludtunk, alul az idősebbek, felül a fiatalok. Mindenki megpróbálta tenni a dolgát. Nekünk szerencsénk volt, apám, anyám iskolázott ember, anyám hat nyelven beszélt, édesapám románul, németül, így mindig volt egy kis előnyük ebből.” Szülőktől távol A szülők megpróbálták legalább gyermekeiket kimenekíteni a dobrudzsai pokolból. Beczásy István is addig járt, míg sikerült két leányát hazaküldenie. ,,Nővéremet, Erzsébetet és engem december 6-án egy harmadik kislánnyal együtt elengedtek. A testvérem ment Brassóba, valami nagynénihez, én Marosvásárhelyre, nagyanyám öreg testvéréhez.” A kényszermunkától, a dobrudzsai nehézségektől megszabadultak, de sorsuk cseppet sem vált könnyűvé. Tánya hétévesen került Marosvásárhelyre, így emlékszik erre az időszakra: ,,Nagyon nehéz életem volt ebben a hat évben, rengeteget éheztem, sokat szenvedtem. A két öreg nem nagyon tudott mit kezdeni egy hétéves gyerekkel, szegények, igyekeztek, de akkor, ’50-ben olyan világ volt, nem volt senkinek semmije. Nagyon keserű időszak volt, s életem egyik legnagyobb frusztrációja is ekkorról származik. Ma már bizonyára nevetségesnek tűnik, de akkor engem rettenetesen bántott, hogy második osztályban nem vettek fel pionírnak. Mindenkit, de egy nyolcéves gyermeket különösen frusztrál, ha megbélyegzik, ha kilóg a sorból. Így voltam ezzel én is, mindenki pionír lehetett az osztályból, csak én nem. Azt az érzést soha nem felejtem el.” Kényszerlakhelyes vakációk Erzsébet Brassóban, Tánya Vásárhelyen élt, a szülőkkel három évig csak levélben tarthatták a kapcsolatot. Ezután kicsit enyhült a helyzet, és mehettek vakációzni Dobrudzsába. ,,Mindig került egy ismerős, rokon, aki levitt, és következett három hónap gyönyörűség. Szegények, mindig arra gyűjtöttek, hogy amikor ott vagyunk, mindenünk meglegyen. Csak prézlis csirkét, s más finomságokat ettünk, volt egy nagynéném, aki mindig császármorzsát csinált nekem. Édesanyám és édesapám is 350 lejes fizetést kapott. Ebből 300 lejt elküldtek az én tartásomért, 300 lejt Brassóba a nővéremnek, bentlakásra. Maradt száz lejük, abból anyám elcigarettázott harmincat, a többiből éltek. Ma már ez elképzelhetetlen, de soha panaszt a szájukból nem hallottam.” Ennyi jutott a Beczásy-lányoknak a családi életből, évi három hónap, a többi távol, nehéz körülmények között, sokszor megaláztatással, olykor éhezéssel fűszerezve. Vásárhelyről Brassóba ,,Hatodikos voltam, amikor az egyik, már elengedett ismerős telefonált anyámnak, hogy a leánykát gyorsan vigyék el Marosvásárhelyről, mert nem lesz jó vége. Nem törődtek velem, nem tanultam, piszkosan jártam. Akkor hoztak el engem is Brassóba a bentlakásba, a testvérem mellé. Egy évig annyit vert, mint a kutyát, hogy valahogy embert faragjon belőlem. Rendetlen voltam, nem tanultam, ő pedig mindig eminens volt. Elvégeztem a hetedik osztályt, nagy nehezen átengedtek, nem a nagy tudásért, hanem mert sajnáltak. Ebben az időszakban is voltak kellemetlen dolgok, melyek nyomot hagytak az életemben. Szerencsére olyan a természetem, hogy nem veszek nagyon a szívemre semmit, de akkor, gyerekként azért megviseltek. Kilencedikben például, amikor arról volt szó, hogy felvegyenek a KISZ-be, ketten alá is írták a papírt, de amikor látta az illetékes elvtársnő, hogy hívnak, elkezdett ordítani: ez egy kulák, mit keresel itt? Kiderült, cseléd volt nálunk, s tudtam, nekem ott már nincs keresnivalóm.” Nehézség tehát bőven akadt. Erzsébetet nem vették fel nyolcadikba, vissza kellett mennie Dobrudzsába, két évig ott dolgozott, amíg sikerült elintézniük, hogy mégis folytassa az iskolát. Tánya közben a bentlakásban szenvedett, felidézi, hogyan nézte falusi társai kolbászokkal teli élelmiszeres ládáját, hogyan próbált bár a szaggal jóllakni. Miként mondta az étkezdében, hogy légy esett az ételbe, azért, hogy otthagyják és megehesse. Közben társai mindebből alig tudtak valamit, vidám gyerek volt, az osztály örökké jókedvű bohóca. Nem vették észre, mennyire bántja, hogy kilóg a sorból. ,,Sose felejtem el, nyolcadikosok lehettünk, s egy születés- vagy névnapon ott volt mindenki, gyönyörűen felöltözve, szép fodros ruhába, én pedig egyenruhában. Nem volt más. Ha kivasaltad, szép volt, s ha nem, nem. Minden hónap bizonyos napján küldték el nekem a 300 lejt. Abból kifizettem a bentlakásért 165 lejt, és maradt 135 lej harisnyára, cipőre, minden egyébre. Az iskolával szemben volt egy cukrászda, én minden alkalommal, ahányszor megkaptam a pénzt, megettem három bombát, ilyen kerek, diós, csokoládés süteményt. Mindig beteg lettem tőle, de minden hónapban megettem, akkor volt az egyetlen alkalom, többet nem engedhettem meg magamnak. Én voltam a rút kiskacsa, s ezt az ember érzi” — emlékezik. Ellenségeskedés és jóakarat Később ennél nagyobb bajok is jöttek, de találkozott jóakarattal is: ,,Mikor mentem tizedikbe, kidobtak a bentlakásból azzal, hogy nincs hely. Krizbai papnak a leányával együtt, Imolával álltunk, és néztük, hogy még utánunk vagy ötvenet felvesznek. Ottmaradtam úgy, hogy nem volt, ahol aludnom. A bentlakásba nem szabadott bemennem, de egy osztálytársam, Szentpáli Ildikó vállalta, és beloptak, két éjjel ott aludtam, harmadik nap észrevették, már nem lehetett, s akkor jött a brassói evangélikus papnak a lánya, ő hívott, hogy egy hétre menjek hozzájuk. Végül öt évig laktam náluk. Egész életem legszebb öt éve: szeretetet, jóságot kaptam, tanultak velem, törődtek velem. Most is testvéreimnek tartom őket.” Ennek a családnak köszönheti azt is, hogy elvégezte Brassóban az egészségügyi technikumot, nőgyógyászati asszisztensnő lett, s ez rengeteg szépséget, elégtételt hozott az életébe. Szíve szerint francia—magyar szakos tanárnak tanult volna, de származása miatt esélye sem volt egyetemre bejutni, így nem is próbálkozott. Dorudzsában felnőni Családjukban is akadt, aki ,,nem volt ennyire szerencsés” — mondja. „Édesapám testvérének a lánya szenvedett a legtöbbet. Tizenegy éves volt, amikor levittek, és ott volt végig, 13 és fél évet, úgyhogy naponta hatvan veder vizet hordott a disznóknak. Olyan élete volt, hogy azt elmondani sem lehet, annyit dolgozott, mint egy állat, és nagyon szomorú asszony lett. Hozzá képest, amit mi megéltünk, az semmi. Később soha nem beszélt még a gyermekeinek sem arról az időszakról, azt mondta, kitörölte az életéből. Mikor visszakerült is, nehéz volt, csak hat osztályt járt, alig tudtuk elintézni Brassóban, hogy levizsgázzék, és meglegyen a hét osztálya, s valamilyen munkára felvehessék. Nagyon nehéz élete volt. Nagyon megviselte a testvéremet is, nálam sokkal jobban. Nem is szeret beszélni róla, találkozókra sem jön el. Másképp érintette a dolog. A Beczásy házaspár végül 13 és fél év után szabadult a dobrudzsai kényszerlakhelyről. ,,Édesanyám 13 és fél évig volt ott úgy, hogy soha nem hagyta el a telepet. Nem lehetett jönni-menni, a személyibe beütött D. O. (domiciliu obligatoriu — kényszerlakhely) azt jelentette, hogy a háromosztályos rendőrnek kellett engedélyeznie azt is, hogy valaki Brăilára, az orvoshoz menjen. A szüleim mindenről lemondtak, hogy mi tanulhassunk.” Tizenhárom év maradt ki a közös életükből, tizenhárom döntő esztendő. Felnőttek, boldogultak, de nem múlt el nyomtalanul az az időszak. Beczásy Tánya szerint az egész generációjuk frusztrálttá vált, a család és a mindennapi szeretet hiánya miatt nem alakulhatott ki az a modell, amely összetarthatta volna később saját családjukat. Többnyire elváltak, s még gyermekeiket is kísérti ez, hisz továbbadni sem tudták az igazi családképet. Ma már Dálnokon él, az egykori családi birtokot még a hosszú életet, 99 évet megért édesapjának sikerült visszaszereznie. Derűvel, humorral idézi fel a szomorú történéseket, amelyek gyökeresen megváltoztatták életét, a rendszerre sem haragszik már, amely tönkretette gyermekéveit, fiatalságát. Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. szeptember 25.Történelmi MagazinMegjelent a sepsiszentgyörgyi Történelmi Magazin szeptemberi száma. Folytatódik Bakó Géza székely múltat ismertető sorozata, amely ezúttal a földművelés székelyföldi kezdeteit mutatja be. Az iskolatörténeti rovatban a Székely Mikó Kollégium 1945―1948 közötti történetéről olvashatunk. A kultúra-politika rovatban az Egy szekuritátés visszaemlékezései című írás hiteles tükre a politikai rendőrség munkamódszereinek. Bencze Mihály A politika ördögi színjáték című írása a köpönyegforgató román politika múltjába enged betekinteni. Rövid ismertető tájékoztat Cseresznyés Pálnak, az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom egyik áldozatának bebörtönzéséről. Jósa Piroska Trianonra emlékezik. Asztalos Lajos tanulmánya (Ioan Fadrusz, István, a Szent és a többiek) a kolozsvári magyar múlt meghamisítását, a kulturális elnemzettelenítést ábrázolja. Zonda Attila az irodalom, a kultúra és a politika határvonalán elhelyezkedő memoárelbeszélésében betekintést nyújt az Olténiában katonáskodó székely fiatalok lelkivilágba. A helytörténeti rovatban a szilágysági diákok székelyföldi barangolásáról olvashatunk. Sepsiszentgyörgy jeles személyiségei közül ezúttal Málik Józseffel és Gyárfás Jenővel, valamint a város környékével ismerkedhetnek az olvasók. Tanároknak és diákoknak olyan új rovatok indulnak, amelyek megkönnyítik és alaposabbá teszik a magyar történelem ismeretét, oktatását. Olvashatnak Erdélyország lakóiról, a magyar nép eredetéről, Álmos fejedelemről, a magyarok hitvilágáról. A kis magyar adattár, a magyar mitológiai kislexikon, a magyarság kronológiája mind-mind hozzásegíti a tanulókat és a felnőtteket ahhoz, hogy alaposabban megismerjék népünk történetét. A folyóirat a világtörténelmet kedvelőkről sem feledkezik meg, olyan fogalomtárat is közöl, amelyből nem csak a fogalmak magyarázatát kapja meg az érdeklődő, hanem a legfontosabb történelmi személyiségek és események történetét is. A Hírtallózóban olvashatunk azokról a kiemelkedő kulturális, politikai és sporteseményekről, amelyek az év első felében bontakoztak ki. Kuti János, Simó Edmund vidám tárcái, Forrai Tibor keresztrejtvénye, Mészely József fejtörői, a Jó játék a nyelvi játék!, Korodi Emese Tünde, Kelemen László természetismertetői pihentető kikapcsolódást nyújtanak mindenkinek. A folyóirat borítóján gróf Mikó Imre sepsiszentgyörgyi szobra látható. A Történelmi Magazin megrendelhető a 0740 026 450-es telefonon vagy a [email protected] e-mail címen. Példányonként megvásárolható a H—Press lapterjesztő standjain és a sepsiszentgyörgyi Diákboltban. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. szeptember 25.Szék monográfiáját mutatták beDr. Szabó Márton gyermeksebész főorvos Szék község monográfiája – néprajz és néphagyomány című könyvének bemutatójával vette kezdetét csütörtökön délután a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely 2010–2011-es évi rendezvénysorozata. A kolozsvári Stúdium Könyvkiadónál idén megjelent kötetet elsőként Tőkés Erika, a kiadó munkatársa ajánlotta a kolozsvári Reményik Sándor Galériába betérők figyelmébe. – Mindannyiunk Marci bácsija fejet hajt szűkebb pátriája, Szék kultúrája előtt: bár ő maga nem hivatásos etnográfus, mintegy fél évszázados gyűjtőmunkája, hatalmas odaadása és neves szakemberek írásainak böngészése révén adja közre munkáját – magyarázta Tőkés Erika. A kötet tartalmi összetételének ismertetése után a szerzőnek adta át a szót, aki a két évvel ezelőtt napvilágot látott Égig érő jegenyecímű életrajzi könyvéről szólt néhány szót. Többek között az is kiderült, hogy Romániában ő honosította meg a csecsemőkori csípőficam kezelését. Mint mondta, mostani kötetének összeállítása során unokahúga is segítségett neki, aki az Országos Széchényi Könyvtár munkatársaként szorgosan gyűjtögette a széki téma kapcsán Magyarországon megjelent írásokat. Emellett természetesen Szabó Márton is folyamatosan számon tartotta a Kolozsváron megjelent cikkeket. – Két kötetre való, mintegy 1200 oldalnyi szöveg gyűlt össze, de végül, székiesen mondva, nem akartam hosszú lére engedni ezt az egészet. Leginkább a huszadik századdal foglalkoztam – mondta a szerző, majd részletesen ismertette kötetét. Az est zenei aláfestéséről Székely Katalin gondoskodott, aki széki népdalokat adott elő. F. ZS. Szabadság (Kolozsvár) 2010. szeptember 25.„Kevesebben voltunk, ezért talán jobban kerestük egymást” -emlékezik vissza egyetemista éveire Magyari Tivadar, a BBTE rektorhelyettese Hétfőtől az egyetemisták számára is elkezdődik a 2010–2011-es tanév. Egy újabb évfolyam veselkedik neki a felsőfokú képzés rejtelmeinek Kolozsváron és szerte az országban, hogy elképzeléseinek, álmainak valóra váltásához szükséges szakmai tudást megszerezze. A tanulás mellett azonban a fiataloknak a kikapcsolódásra is lehetőségük nyílik, az otthontól távol valamivel korlátlanabb formák között. Régen is volt, ma is van erre alkalom, a különbség a dolgok mikéntjében, hogyanjában rejlik. Magyari Tivadar médiaszociológust, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatért felelős rektorhelyettesét az egyetemista státusról kérdeztük, ugyanakkor arról is, hogy mitől voltak másak, egyáltalán miként zajlottak húsz évvel ezelőtt egy egyetemista hétköznapjai. Rohanó világunkban számos dolog megváltozott, átértékelődött. Hogyan látja, mi a helyzet az egyetemista státussal kapcsolatban, avagy: mit jelent manapság egyetemistának lenni? Napjainkban sokféle egyetemista típus van, nehéz lenne egy átlagos leírást adni róluk. Sok jó és szép élményt, kalandot, de sokak számára aggodalmakat, elbizonytalanodást, létbizonytalanságot jelent az egyetemista élet. Látjuk a vidám diáktársaságokat, amelyek színt és hangulatot hoznak a városba, de sok magányos, elidegenedett, saját magát és helyét nem találó diák is itt lézeng közöttük. Az egyetemnek meg kellene találnia az utat mindegyikükhöz. Milyen volt egyetemistának lenni húsz évvel ezelőtt, a ’90-es évek elején? Mi volt más akkoriban? Kevesebben voltunk, ezért talán jobban kerestük egymást. Több órára kellett bejárni az egyetemre: akár heti 35–40 óra is volt, kötelező jelenléttel. Többet ültünk a könyvtárak olvasótermében, mert egyrészt olyanok voltak a szemináriumi feladatok vagy a vizsgatételek, hogy szükségét éreztük, másrészt pedig még nem létezett fénymásoló és mai értelemben vett számítógép. Majdnem minden nem kolozsvári lakhelyű diák bentlakásban lakott. Akkor is volt gólyabál, voltak könnyűzenei koncertek, természetesen megtűrt hazai együttesekkel. A bulik „házibulikban” zajlottak, valakinél otthon, estétől reggelig vagy a bentlakásban. Éjfélkor már jött Moldovan, a rendőr. Eloltották a villanyokat, megállították a zenét, pisszenés sem volt, hogy a rendőrviccekből kölcsönzött személy ne találja meg a bulizó szobát. Elég jó filmvetítéseket is szerveztek a studházban, emellett pedig különben is sokat moziztak a fiúk: ha a fiúbentlakásban valaki egy-két órát egyedül akart maradni a kedvesével, a többiek moziba mentek. Ennyi söröző nem volt akkor, olykor még a boltban sem lehetett sört kapni. Egyik-másik diák hátizsáknyi sört vásárolt valahonnan, és feketén árulta a bentlakásban. A folyosón diszkréten kiírta például ezt: „BR 45. 5 lei”, sör, azaz „bere” kapható a 45-ös szobában, 5 lej egy üveg. Magyar diákok „magyar buliba” is mentek. A fiúk inkább a reál- és mérnöki szakokra jártak, a lányok humán, főleg tanárképző szakokra. Csak a reál szakokon maradt fenn végül a magyar tagozat, ott is egyre sorvasztották. Ön az egyike azoknak, akik húsz évvel ezelőtt elindították a Szabadság egyetemista mellékletét, a Campust, és gyakorlatilag az elmúlt években is volt alkalma figyelemmel követni az abban végbemenő változásokat. Milyen fórumot teremtett a Campus az egyetemisták számára? Bizonyára akkor úgy gondoltuk, hogy a Campus jelenti a diákok írásbeli fórumainak a csúcsát, de a Campus csak az egyik fórum volt. Utólag is remélem, hogy a magyar diákszövetség lapjaként hozzájárult ahhoz, hogy azokban az években a KMDSZ a legmodernebb és az egyik legerősebb romániai magyar civil szervezet legyen. A Campusnak, mint a Szabadság napilap mellékletének szerepe volt abban, hogy a város magyar lakosságához közel kerüljön az egyetem, a magyar nyelvű oktatás, a diákok, a fiatal újságírók igyekeztek mindenféle rendezvényen, körön, vitán jelen lenni és tudósítani. Az egyetemista évek szép lassan elröpültek, a diák időközben felnőtt, szociológus, a BBTE magyar tagozatának vezetője és rektorhelyettes lett. Mennyire volt rögös ez az út? Melyek voltak a vezérlőelvei, amelyek az egyetem mellett tartották? 1990 után számos szakot román és magyar változatban is újra kellett indítani, fel kellett építeni. Már gyakornok koromban is állandóan a tanítás, a kutatás, a továbbtanulás mellett nyakig kellett lenni a bürokráciában, a törvények szövegében, a szervezésben. Hosszú évekig tanszéktitkár voltam: órarendet, bértáblázatot, munkaköri leírást, honlapot készítettem, mindenféle kimutatást, megvalósíthatósági tanulmányt, jegyzőkönyvet, szakindítási dossziét, sok fontos vagy felesleges papírt. Vezérlőelveimet most találom ki a kérdésre, ha magamba nézek: szerettem jól végezni az oktatásszervezést, mindezt lehetőleg jó hangulatú, derűs csapatban. Nem mindig sikerült. A rektori hivatalban talán igen, akár a csapatnak azt a részét nézem, amely főleg a magyar tagozat ügyeiben segít, akár az oktatási rektorhelyettesi munkámat illetően. Amikor a magyar oktatók megválasztottak, kifejezetten arra kértek, hogy legyen minél több szakmai munka és kerüljem a „politizálást”. Emiatt azt hittem, hogy sivár és élményszegények lesznek ezek az évek. De tévedtem: egy sor jó helyzetet így is ki lehetett használni, sőt váratlanul, észrevétlenül. Sok értékes embert helyzetbe lehetett hozni, sok hülyével meg kitolni, feje felett megtenni valamit, avagy elnézni szépen a feje felett. Milyen mértékben sikerül bevonni az igazán tehetséges diákokat az egyetemi munkába? Mostanra a legtöbb magyar tagozatos szak mögött nagyon jól kiépültek azok a szervezeti keretek, amelyekben szívesen dolgoznak a diákok. Javarészüket maguk a diákok kezdeményezték, gondoljunk a Mikó Imre Szakkollégiumra például. Naponta írok alá mindenféle kérvényt, amiben ilyen vagy olyan terem, felszerelés, berendezés használatát kérik a magyar diákok ismertebb vagy ismeretlenebb szervezetei, csoportosulásai különböző rendezvényeik megszervezéséhez. Úgy látom, növekedett az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), valamint az egyetemi lelkészségek szerepe, és a tehetségápolás terén kulcsfontosságúvá vált a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) léte is. Ez utóbbi ernyőszervezete a közben megszületett különféle szakmai szerveződéseknek. Egyre gyakrabban halljuk, hogy az egyetem „diplomás munkanélkülieket” nevel, és bizony nem egy esetben igaz is, hogy a diák képtelen elhelyezkedni az adott szakterületen. Hogyan látja, mi mindenre lenne szükség ennek orvoslása érdekében? Sokkal több és jobban szervezett szakmai gyakorlat kell, ugyanakkor a gazdasági szereplőkkel való jobb kapcsolatok kialakítása is lényeges szempont ennek kapcsán. A BBTE még mindig egyik legjobb egyetem az országban. Sok probléma, tévút terheli, de erről csak később szólhatok, akkor pedig a kellő könyörtelenséggel és szókimondással fogom megtenni. Mandátumom utolsó tanévébe lépek, most az egyik legfőbb célom, hogy jó helyzetbe hozzam azt a személyt, aki a helyemet átveszi. FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár) 2010. szeptember 25.Juszt is lesznek magyar utcanévtáblák! – Az EMI-sek nem hátrálnak az önkormányzat és az RMDSZ előlKarbantartási akcióként határozták meg a városházi rendeletben azt, hogy a héten leszereltették a Teleki, a Kálvin és a Szamosi Elek utcákban korábban kitett néhány, a történelmi megnevezéseket tartalmazó utcanévtáblát. Ez az eljárás az Erdélyi Magyar Ifjak szerint mintegy szimbóluma annak, ahogy a mindenkori román városvezetőség hozzááll a magyar kisebbség jogos igényeihez. Az ilyesfajta „szemételtakarításhoz” pedig cinikus módon asszisztál az RMDSZ – hangoztatták a civil mozgalom aktivistái tegnapi sajtótájékoztatójukon. Amint beszámoltunk róla, a hét elején mindenfajta előzetes felszólítás nélkül, városházi megbízólevelet lobogtatva leszerelték a három hónapja az EMI-sek által kihelyezett utcnévtáblákat az egykori Teleki, Kálvin és Imre utcák épületeiről. (Az egykori Imre utcát a bécsi döntést követően Szamosi Elek festőről, Munkácsy Mihály felfedezőjéről nevezték el, ma Malului a román neve.) Összesen öt magántulajdonú táblát visszaszolgáltattak, az Imre utcait viszont magukkal vitték az akciót kivitelező Selina Kft. munkásai, akik azóta további még két feliratot leszereltek. A város magyar alpolgármestere még aznap sietett tisztázni, hogy az önkormányzat ombudsmani ajánlás miatt szedette le az általa is szabályellenesnek minősített táblákat. Az EMI-sek viszont az állampolgári jogok biztosának megyei reprezentánsától megtudták, hogy mindösszesen az szerepelt az ominózus ajánlásban, hogy a városháza a polgári bejelentéseket válaszolja meg harminc napon belül. Így azt a bejelentést is, amelyben valaki (Biró Rozália alpolgármester szerint egy román nemzetiségű illető) a történeti megnevezéses táblákat kifogásolta. (Amúgy a szóbeszéd szerint a városházától mindössze azt tudakolta a „feljelentő”, szabályosak-e a táblák, a leszerelésüket nem kérte.) Az EMI-sek megkülönböztetést látnak a táblák leszedése mögött. Hiszen az intézkedés formai okokra hivatkozva jogos lehetne, ám városszerte számtalan, a szabványostól eltérő utcanévtábla van (a tegnapi sajtótájékoztatón fényképekkel is igazolták mindezt). Esetleg tartalmi indokkal is jogosan le lehetne szereltetni a táblákat, hiszen azokon nem a helyi tanács által elfogadott elnevezések szerepelnek. Ennek analógiájára viszont az RMDSZ által javallt tükörfordításos feliratokat is le kellene szerelni – hangoztatták az ifjak az önkormányzat műszaki osztályának vezetőjével, Mircea Ghiteával folytatott beszélgetésükre hivatkozva –, mivel a helyhatóság mindösszesen a közterületek megnevezéseinek magyarra történő átültetését hagyta jóvá. Jogellenesnek tartják viszont az önkormányzat ezen álláspontját – mondták az ifjak, s törvényi hátterét ismertették annak, hogy az utcanevek a magyar közösség által használt elnevezéseit is ki kellene tetetnie. Immár sok éve folytatják küzdelmüket annak érdekében, hogy az önkormányzat ne akadályozza közösségünk jogait – emlékeztettek. Beszéltek arról is, hogy például a Sebes-Körös táblát nekik kellett felszereltetniük, mi több, az önkormányzat szereltette le a főtéri kishíd egyik lábánál lévőt. Barta Béla, Csomortányi István és Nagy József Barna elmondta: továbbra is javasolják a történeti megnevezések kihelyezését a lakosságnak (náluk továbbra is ingyenesen lehet ilyen táblákat igényelni), a közeljövőben számos új helyre tesznek ki majd táblákat (a leszedetteket pedig pótolják), valamint jogi útra terelik az ügyet, amennyiben a nemsokára beadandó indítványukkal nem foglalkozik az önkormányzat. M. T. R. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. szeptember 25.Fehér Hollók a szórványértA Szórványtengelyek alapítója és lelkes éltetője látogatott el a Maros-parti kisvárosba, a hajdani híres magyar kultúrközpontba, a Világhírnév Kiadó Fehér Holló sorozata legújabb kiadványainak szerzőivel. Az Áprily Estek szeptemberi rendezvényén Szabó Csaba, a szórványtelepülések megmentésének megszállottja ismertette a szervezet célkitűzéseit és eredményeit. Egyre bővülő lelkes csapatával, a Fehér Hollókkal eddig is sokat tett a szórványban élő magyarság öntudatra ébresztéséért, megmentéséért, hogy soha ne némuljanak el templomainkban a harangok, ne néptelenedjenek el iskoláink. Ismertetőjében hangsúlyozta: „vándormadaraival” mindig oda megy, ahol kevesen vannak, ahol a legnagyobb szükség van az erkölcsi és anyagi támogatásra. Enyeden pedig kevesen vannak, ezért is jöttek ide. Jóllehet, Bethlen Gábor máig ható művelődéspolitikája következtében még mindig gyűjtő fókusz a Bethlen-kollégium, amelyre a többségiek is felnéznek, a tüzet azonban csiholni, a lángot táplálni kell! Ilyen „tűzcsiholók” az emlékezetes délután vendégei is, akiket sorra mutatott be az RTV Kolozsvári Stúdiójának munkatársa. A pergő párbeszédekre épülő bemutató első szerzője Simon Ilona, akinek Meselélektan párhuzamokkal című könyve került terítékre. A könyv „afféle gondolatébresztő megjegyzéseket kínálhat a legkézenfekvőbb, gyerekeket, szülőket, nevelőket leginkább, legmélyebben érintő-foglalkoztató kérdésekhez” – olvasható a különleges témát feldolgozó kiadvány fülszövegében. Mihály István, a Kolozsvári Rádió szerkesztő-műsorvezetője, a népszerű Nahát című „média és életfigyelő” rovat gazdája Örömszakadtáig című könyvébe foglalta a rádióban elhangzott jegyzetei, glosszái, kisesszéi egy részét. Ízelítőül ezekből olvasott fel. Szabó Csaba, a találkozó mediátora Kaffka Margit félmosolya című, édesanyja emlékének ajánlott, sok újdonságot, irodalmi csemegét tartalmazó könyében a százaktól beskatulyázott írónőt állítja új megvilágításba. „Fontosnak tartom megjegyezni – olvasom az Előszó helyett című fejezetben –, hogy e kis kötet nem a Kaffka Margit-mamutmonográfiák nyomán készült... Nem Kaffka-adatok halmaza, életrajzi részletek percre szabott dossziéja. Talán inkább irodalmi nagyriportként kellene elkönyvelni – vagy stílszerűen szép(ia)irodalmi riportként.” A rendezvényen részt vett Szegő József, a Világhírnév Kiadó felelős kiadója is. Az emlékezetes délután a gyorsan gazdára talált értékes könyvek dedikálásával zárult. Nagyenyed szépet, igazat szerető magyarjai mindig visszavárják a kolozsvári Fehér Hollókat! Szabadság (Kolozsvár) 2010. szeptember 25.Király: már nem szólnak le a minisztériumbólKirály András oktatásügyi államtitkár tegnap Kolozsváron tanácskozott a Kolozs megyei magyar önkormányzati vezetőkkel és magyar iskolaigazgatókkal. Ezt követően az államtitkár exkluzív interjút adott a Szabadságnak, amely során megtudtuk: a tanügyi törvénytervezet jelenleg a szenátus tanügyi bizottságának asztalán van. A cikkelyek egyharmadát már megvitatták és elfogadták, ám Király András úgy véli: a felsőoktatásra vonatkozó cikkelyek elfogadása még több időt vesz majd igénybe, hiszen a szenátusi szakbizottságban sok a felsőoktatásban érdekelt szakember, akik majd minden szót górcső alá vesznek. „Értesüléseim szerint a szakbizottságnak november végéig kell elfogadnia az összes cikkelyt, ezt követően kerül majd a szenátus plénuma elé, amely majd dönt a törvénytervezetről” – nyiltkozta az államtitkár. Ami a visszaszolgáltatott egyházi ingatlanokban működő iskolákat illeti – ilyen Kolozsváron például a Brassai-líceum helyzete –, az államtitkár úgy vélekedett, hogy az egy ingatlanban működő tanintézeteknek a helyi önkormányzattal közösen kell megoldást találniuk úgy, hogy a tanintézmények önálló léte lehetőleg ne sérüljön. Király András elmondta: ez a kolozsvári találkozó része annak a több szakaszból álló sorozatnak, amelyben a szaktárca tisztségviselői sorra látogatják a megyéket, hogy feltérképezzék a helyi gondokat. „Az RMDSZ mindig is kiállt az oktatás decentralizációja mellett, de azt vesszük észre, hogy a közoktatásban érintettek egy része elvárja, hogy a szaktárca magyar illetékesei helyettük oldják meg azokat a gondokat is, amelyeket helyileg kellene rendezni. Az az idő már elmúlt, amikor a minisztériumból leszóltak, és elrendezték a vitás kérdéseket” – összegzett az államtitkár. NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár) 2010. szeptember 25.Köszönöm1990 őszén, amikor a Campus első számait szerkesztettük, ha valaki megkérdezte volna, hogy fog-e létezni húsz év múlva is ez a lap, valószínűleg nemmel válaszolunk. Nem azért, mert nem reménykedtünk volna abban, hogy lesznek újságírással foglalkozó diákok, talán inkább azért, mert akkor ideiglenesnek tekintettük, hogy a kolozsvári magyar egyetemisták hetilapja nem önállóan, hanem a Szabadság mellékleteként jelenjen meg. Közvetlenül 1989 után mindenféle mozgalom, csoportosulás, szervezet lapot szeretett volna indítani. Néhány kezdeményezésben magam is részt vettem, javarészük csak az ötletek, tervek szintjén maradt. Hamarosan elszabadult a nyomtatáshoz használt újságpapír addig mesterségesen alacsonyan tartott ára, és egyre kisebb volt a remény, hogy egyetemisták csoportjai önálló vállalkozásként lapot tudnak indítani. A lapot (azaz a mellékletet) végül a Kolozsvári Magyar Diákszövetség megbízásából terveztük és szerkesztettük, jórészt mi is írtuk, hárman, alapító társszerkesztők: Balló Áron, Horváth István és Magyari Tivadar. Akkor utolsó éves egyetemi hallgatók voltunk. A Szabadság segített és kezdetben heti egy oldalt, azután hamarosan heti dupla oldalt ajánlott fel, amit tetszés szerint tölthettünk meg. Az oldalak tervezését is ránk bízták, és nekem az egyik kedvenc munkám volt az írások és az illusztrációk „bemérése” és helyének kijelölése az oldalon. Ez kézzel, háromszögű vonalzóval, némi fejszámolással ment: nem volt még erre való számítógép. A Campus a KMDSZ lapja volt, ezért a szerkesztők voltaképpen a diákszövetség megbízottai voltak, és írásaink általában tükrözték a KMDSZ életét, politikáját. A lap nagyon vegyes volt, a hivatalos egyetemi hírek, rendezvények meghirdetése keveredett az irodalommal, egy sajátos humorral, olykor szellemeskedéssel, vitákkal, hasznos tudnivalókkal, és – igen – bakikkal. Tulajdonképpen úgy, mint ma is, egy másik generáció keze alatt. A megmaradás, a folytonosság jóleső érzése minden héten részem, amikor látom a Campust ennyi év után is. Köszönet, hogy a Kolozsvári Magyar Diákszövetség megtartotta minden gondja, baja ellenére is, illetve, hogy magáénak vallja ezt a lapot azóta is. Köszönet az akkori névadónak, Branea Róbert KMDSZ-vezetőnek. Köszönet a Szabadságnak, Tibori Szabó Zoltán akkori főszerkesztőnek és utódainak, hogy megtartották ezt a napilap testéből-lelkéből olykor kilógó lapmellékletet. Köszönet a kolozsvári nem egyetemista olvasóközönségnek, akik az őket nem mindig érdeklő információ ellenére elfogadták ezeket az oldalakat. Köszönet és őszinte dicséret az azóta immár több tucat szerkesztőnek. Köszönet az azóta elhunyt Balló Áronnak, hogy mi, a másik két alapító-szerkesztő barátai és munkatársai lehettünk. MAGYARI TIVADAR. Szabadság (Kolozsvár) 2010. szeptember 25.„Az első szám borzasztó volt”Horváth István Campus-alapítóval diáklapról, médiáról Talán kevesen tudják, hogy a kolozsvári magyar egyetemisták egyik leghosszabb életű diáklapja idén már a huszadik születésnapját ünnepli. Igen, hát persze, hogy a Campusról van szó! Két évtizeddel ezelőtt a Kolozsvári Magyar Diákszövetség úgy döntött, szükség van egy színvonalas, minden idejáró leányzót és fiatalembert megszólító és érintő fórumra, ha már annyi minden változott, működésbe lendült, beindult körülöttük. Hárman bábáskodtak az ötletből indult konkrét forma megszületésénél. Balló Áron és Magyari Tivadar mellett Horváth István a kis diáklap első szerkesztőinek egyike, jelenleg szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének docense. Göröngyös kezdetek, verejtékes munka helyett szerencsés egymásratevődésekről, erdélyi magyar médiáról, újságírói szakmáról mesélt az akkori szerkesztő a jelenleginek. Campus: Honnan pattant ki a diáklap elindításának ötlete? Horváth István: Az ötlet a Kolozsvári Magyar Diákszövetségtől, pontosabban Branea Róberttől, az akkori elnöktől jött. A KMDSZ úgy gondolta, ideje egy kifejezetten magyar nyelvű, a magyar diákságnak szánt lapot indítani, ’89 után ugyanis az egyetemisták kommunikációs igénye megnőtt, különböző témákat kellett felvetni, megvitatni. Kolozsváron korábban is léteztek diáklapok, ott volt például az Echinox, ez azonban elsősorban román lap volt, amelyben helyet kapott pár magyar oldal is. A problémát az jelentette, hogy az Echinox inkább irodalommal foglalkozott, így viszonylag kevés diákot érintett. Diáklapok léteztek a kommunizmus alatt is, az ötlet tehát nem volt teljesen újkeletű, inkább egy régi tradíció felélesztése, újragondolása volt a lényeg. C: Hogyan kezdődött a munka, miként született meg a Campus? H. I.: A Szabadság evidens választásnak tűnt, lévén az egyetlen helyi magyar lap. Balló Áron akkor egy ideje már a napilap munkatársa volt, őt bízták meg, hogy foglalkozzon a Campusszal, ő lett a „kapcsolatember”, tapasztalattal, írói múlttal rendelkezett. Vele és Magyari Tivadarral már az Echinoxot is együtt szerkesztettük, így logikus volt, hogy hárman folytatjuk. A Campus létrejöttét tulajdonképpen szerencsés egymásratevődések eredményeként határoznám meg, hiszen adott volt a kezdeményezés, az ismerős munkatársak, a megjelenési felület. Az első szám borzasztó volt – tördelés szempontjából legalábbis. Kis- és nagybetűk egymás mellett, az egyik eltorzította a másikat, de onnantól csak javíthattunk a minőségen. A KMDSZ fenntartotta a jogot, hogy elnökválasztáskor, nagyobb események alkalmával beleszóljon a munka menetébe, de a cél mindig az volt, hogy a lapot, mint kommunikációs felületet tartsa fenn minden magyar diák számára. Emellett ’91-ben sor került egy táborra Homoródon, ahol a Campust a hét minden napján megjelentettük – ezt 3–4 évig folytattuk. C: Diákként szerkesztve hosszútávon milyennek tűnt az újságírói szakma? H. I.: ’89 előtt a bölcsészkarosok és filozófia szakosok számára ez óriási teljesítménynek számított, a karrier csúcsát jelentette. Számunkra az újságírói szakma később is megmaradt, mint alternatív karrier, hiszen a média kirobbanóban volt abban az időben. De miután kiszakadtam a diákéletből, más szakmai lehetőségek nyíltak előttem, az írást abbahagytam. A szerkesztést átadtuk másoknak, a munkát az akkor indult újságíró szak diákjai vették át. Magyari Tivadar viszont még sokáig írt, szerkesztett, dolgozott különféle lapoknál, tanította a leendő kollégákat. C: Mi a véleményed az erdélyi magyar és az országos médiáról? H. I.: Kudarcélményt jelent számomra. Pár kereskedelmi rádión és internetes portálon kívül nem nyújt különösebb értéket. Véleményem szerint hiányoznak innen a hangadó lapok, a nagyszámú, minőségi hírek. Az itteni média nem tud közvita-fórumként működni. Televíziózás terén egyértelműen nem tudja felvenni a versenyt a magyarországi stúdiókkal. Az országos román médiából szintén hiányoznak a nagy mérvadó termékek, amelyek nyugaton például megvannak. Nem érzem magam egyik romániai termék fogyasztójának sem, leginkább a külföldi média román fordításait, kiadásait olvasom, hallgatom. C: Miben látod ennek a jelenségnek az okait? H. I.:Fogyasztói részről is akadnak hiányosságok, de leginkább a tulajdonosi szerkezetekben látom a problémát, ez utóbbi az, ami nálunk meghatározza a médiát. A lapok itt inkább politikai jellegű dologként működnek, ez nyugaton szintén másként van. Történtek jó irányba mutató kezdeményezések, hatékonynak tűnő médiaberuházások 10–15 évvel ezelőtt, de ezek valamiért mégsem hoztak áttörő változást. Másfajta tulajdonosi logika kellene, de nem látom a lehetőséget ennek megvalósulására. C: Visszatérve a Campusra – hogyan látod most a diáklapot, miben más a kezdetekhez képest? H. I.: Annak idején mi többet foglalkoztunk a diákélet gyakorlati vonzataival, például egykori kolozsvári diáklapokról, a város múltjáról és jelenéről írtunk. Ma már több „tollpróbálgatós” cikk születik, ezek inkább a diákok világnézetét, az ő szempontjukat mutatják be. Ez azonban egyáltalán nem negatív dolog, ugyanis az információszerzés módja is nagyban megváltozott. Most már más helyeken is van lehetőség az információszerzésre, -átadásra, és ami régen hírnek számított, nem biztos, hogy ma is az. A diákélet mindennapiságára vonatkozó dolgoknak, mint például bentlakás, iratkozás, bárki utánanézhet az interneten. Emellett az újságírói szakma kezd professzionalizálódni, így kellenek olyan fórumok, ahol az emberek kipróbálhatják magukat. A Campusnak ma már más a társadalmi vonzata, és ez így normális. KŐRÖSSY ANDREA. Szabadság (Kolozsvár) 2010. szeptember 25.Határ menti lobbi sztrádáértMivel a jövő héten első olvasatban már a kormány elé kerül a 2011-es állami költségvetés tervezete, Cornel Popa szenátor, a Nemzeti Liberális Párt Bihar megyei szervezetének elnöke szükségesnek tartotta, hogy több megyére, sőt az országhatáron túlra is kiterjedő figyelemfelkeltő akcióval sürgesse a végrehajtó hatalmat az észak-erdélyi autópálya megépítésének finanszírozására. A régióbeli fejlesztésre vonatkozó igényt nyomatékosította, hogy Hajdú-Bihar megyei fideszes képviselők is a kezdeményezés mellé álltak. A Berettyószéplakon végződött túrát egy fórum követte, amelyen a résztvevők közös nyilatkozatban szólították fel a kormányt (a bukarestit és a budapestit is) a sztrádák megépítésére. A Berettyószéplaki Ipari Iskolacsoport szépen rendbe tett díszterme adott otthont az észak-erdélyi autópálya ügyéről szervezett fórumnak, amelyen Hajdú-Bihar, Szilágy és Bihar megyei törvényhozók – fideszesek, RMDSZ-esek és liberálisok –, önkormányzati képviselők, polgármesterek alpolgármesterek vettek részt. Közvetlen tájékoztatást kaphattak a dolgok (szó szerinti) állásáról a kivitelező Bechtel cég projektmenedzserétől, Michael Swinfordtól, a Bihar megyei szakaszt felügyelő Anamaria Savától, illetve az államot megrendelőként képviselő Országos Autópálya és Országút Társaság kolozsvári székhelyű területi igazgatójától, Ion Pantelimontól. Biharból a főszervező Cornel Popa mellé felsorakozott a megyei önkormányzat szintén liberális elnöke, Radu Ţîrle és alelnöke, Dumitru Voloşeniuc, Nicolae Jolţa ugyancsak NLP-s parlamenti képviselő; az RMDSZ-t egyedül Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök képviselte, míg Szilágyból Fekete Szabó András szenátor és Seres Dénes képviselő már a terepen, a széplaki viaduktnál csatlakozott a Váradról indult társasághoz. Ott volt még Tiberiu Marc, Szilágy megye tanácsának elnöke és helyettese, Cristian Ionescu, továbbá Zilah polgármestere és city managere, illetve Bihar megyei illetőségű Adrian Miroslav Merka, a Romániai Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetségének parlamenti képviselője. A határ túloldaláról Vitányi István fideszes képviselő és kollégája, egyben Püspökladány polgármestere, Arnóth Sándor, továbbá Muraközy István berettyóújfalui alpolgármester vett részt a találkozón. Minden részvevő egyetértett abban, hogy a térség gazdasági fejlődését nagyban segítené, ha elkészülne az autópálya. A Boc-kabinet 2008 óta 569 milliót költött erre a sztrádára, ám nem a partiumi részre, mert itt – a széplaki viadukt kivételével – leállt a munka, és lassan a természet visszafoglalja a tőle elhódított területet. Erről „pályabejárásunk” alkalmával meggyőződhettünk. Popa szenátor hosszas utánajárással bebocsátást nyert a látogatók számára a Bechteltől az amúgy üres, de szigorúan őrzött munkatelepre, így Bisztraterebes határától Dólyáig a majdani autópályán gurulhattunk. A tömörített földes-kavicsos útalapon véges végig kiütközött a gyom, akár ki is írhatnák, hogy az autópálya füvére lépni tilos. A kivitelező cég vezetőinek és egyéb notabilitások jelenléte ellenére a térség felvigyázásával megbízott, fekete sisakba, védőruhába, csizmába öltözött vagyonőrök zavaró közelségből követték konvojunkat fekete dzsipjükkel, és állták körül a csoportot egy-egy megállónál. A pályatest elkészült szakaszán egyébként már meglátszik a természet munkája: a vasbeton pillérek rozsdásodnak, repednek, az esők mély patakmedreket vágtak a töltések oldalába, több helyen földcsuszamlás, suvadás látható, csapadékból vagy talajvízből tavacskák képződtek. Állítólag egy év alatt másfél millió euróba kerülne az állagmegőrzés, de a már szinte félig kész, Széplakig tartó útrész befejezéséhez százmillió euró kellene. A kormány nem ad pénzt, csak a széplak melletti, 1,8 kilométer hosszú viaduktot fejezik be az idén, az az út viszont magában haszontalan, hisz nem visz sehonnan sehová. A határt túloldaláról érkezett vendégek – kettejük az önkormányzati választási kampányban is fontosnak tartotta időt szakítani a rendezvényre – is elsősorban az összeköttetés megteremtését szorgalmazták, hiszen ez az egész térség érdeke. Csak pénzkérdés – derült ki a fórumon a felszólalásokból, s az is világos lett: az viszont politikai döntés kérdése, hogy a meglévő kevés pénzt az ország mely vidékének fejlesztésére adják. A fórumon megfogalmazott közös nyilatkozatok aláírói ezt a politikai döntést szeretnék a mi térségünk felé hajlítani például azzal is, hogy a közeljövőben esedékes román–magyar közös kormányülés egyik témájának ajánlják a sztrádaépítés finanszírozását. Minden részvevővel együtt reméljük, a kezdeményezést tettek is követik. Máté Zsófia. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. szeptember 25.Az elfelejtett polihisztor,avagy Bánffy Miklós – a színházi ember Bánffy (Kisbán) Miklós, a színházi ember. E címmel hallhatott igen érdekes előadást a közönség, múlt hét szerdáján a marosvásárhelyi Bernády Házban. Dr. Lázok János egyetemi docenst hívta vendégelőadóként soron következő estjére a Helikon – Kemény János Alapítvány, amelynek rendezvényén elsőként dr. Nagy Attila elnök fogadta az egybegyűlteket. Mint üdvözlőbeszédében mondta, Bánffy Miklósról az utóbbi években leginkább mint regényíróról beszéltek, holott a gróf igen karizmatikus egyéniség volt, az Erdélyi Helikon oszlopos tagja, nemcsak író és drámaíró, hanem grafikus, rendező és díszlettervező, a budapesti Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa. A színházi ember fogalma alatt nem a drámaíróról fogok beszélni, hanem Bánffy Miklós díszlet- és jelmeztervezői munkásságáról, színházadminisztrátori működéséről, szerepéről a huszadik század eleji magyar színházi életben – kezdte vetített képes előadását dr. Lázok János. – Bánffyt 1912-ben nevezik ki a Nemzeti és az Opera intendánsává, azaz kormánymegbízottjává. Ő ezt igen tágan értelmezte és megengedte magának azt a luxust, hogy képzőművészként beleavatkozzék az intézmények díszleteibe, aminek következtében igen modern és jó díszletek születtek. Nem volt avantgárd újító, de ebben a korban igen fontos szcenikai forradalom zajlik az európai színházakban – Gordon Craig vagy Adolphe Appia munkássága. Bánffy befogadja ezeket az újító törekvéseket és biztosítja érvényesüléseket a Nemzeti és az Opera falain belül. 1912-ben meghívja dr. Hevesi Sándort az Operaház főrendezőjének, előadásaihoz ő tervezi a díszletet, a Bánffy rendezéseihez pedig Kéméndy Jenő. A plakátokon 1913-tól kezdik feltüntetni a díszlet- és jelmeztervező nevét, de van közös tervezés is, amely a Bánffy-Kéméndy páros munkája. Az Aida 1913-as díszletezése például a meiningeni iskola hatását mutatja, monumentális, festői és a történelmi hűségre törekedő díszlet, míg a Varázsfuvola esetében a jelmez meseszerű stilizálódása a jellemző, amely részben az Orosz Balett 1912-es, budapesti, frenetikus sikerű vendégjátéka hatásának köszönhető. Bánffy és Kéméndy hihetetlenül gyors színváltozásokat tudott végezni a tolószínpadi technika alkalmazásával. Legnagyobb megvalósítása mégsem monumentális és újdonságot jelentő, az intézmények előadásait igen népszerűvé tevő díszleteihez kötődik. 1912 és ’14 között volt az Operaház intendánsa. Ily minőségben hivatalos támogatást tudott nyújtani Hevesi Sándornak ahhoz, hogy megvalósítsa a Mozart- és Verdi-reneszánszot, amely során a színészi játék plasztikussága, hatása fölerősödött, így a nézők az operát drámaként is átélhették. Ez húsz évvel előzte meg a németek Mozart-reneszánszát. Bánffy meg akarta törni a német stílű operajátszás becsontosodott konvencióit, ezért 1913-ban egy olasz karmestert szerződtetett, Egisto Tangót, akinek később meghatározó szerepe volt a repertoár darabjainak kiválasztásában, ezzel az operajátszás megújításában. 1916 újabb meghatározó év az Operaház életében: ekkor sikerült Bánffynak elérnie Bartók Béla Fából faragott királyfi című táncjátékának bemutatását, amelyre 1917 májusában került sor. A darabot előzőleg nyolc karmesterből hét visszautasította. Tango volt az egyetlen, aki vállalta, de 30 próbát kért, ami akkor teljesen irreális szám volt. Bánffy magyaros, folklorisztikus, mégis egzotikus, keleties jelmezeket tervezett, tudatosan nem a valószerűség felé törekedett. Az utólagos siker igazolta a Bartók-műért vívott harcát. 1918-ban, szintén neki köszönhetően bemutatják a számos pályázatról visszadobott Bartók-operát, a Kékszakállú herceg várát. 1934-ben Szegeden volt még emlékezetes rendezése, a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ahol Az ember tragédiáját vitte színpadra. Rendező és díszlettervező társnak Oláh Gusztávot kérte meg, akivel ötszintes, belső lépcsővel ellátott emelvényszerkezetet készített, az intonálás pedig a dóm tornyaiból történt, onnan harsonáztak az angyalok. Gróf Bánffy Miklós díszlet- és jelmeztervezőként, képzőművészként közelített a színházhoz, az újításokat jó ízléssel közvetítette közönsége felé. Legnagyobb tette a két Bartók-mű megismertetése, amelyek azóta A csodálatos mandarin mellett a magyar opera- és zeneirodalom legismertebb művei. Egyéniségére ugyanakkor a rendkívüli ellentmondásosság jellemző: 1921 és ’22 között Magyarország külügyminisztere, e minőségében Magyarország Trianon utáni helyzetét próbálta könnyíteni. Az egyik konferencián, miután belátta, hogy céljai eléréséhez esélye sincs, rendkívül jó karikatúrákat rajzolt a részt vevő nagyhatalmak képviselőiről és saját magáról is. Az 1916-os koronázási ünnepség tervei miatt kegyvesztett lett, majd mégis döntő szerepe volt abban, hogy Sopron esetében népszavazást tartsanak és az így visszakerüljön Magyarországhoz. Bonchidai kastélyában előszeretettel sakkozott embernagyságú bábokkal, amelyeket két szolga mozgatott, de ’44-ben ő az, aki eléri, hogy Kolozsvár megmenekül a bombázástól és a súlyos ostromtól. ’48-ban, a kommunista államosítás következtében úgy veszíti el minden vagyonát és kastélyait, hogy a kolozsvári Bánffy- palotában egy szoba sem marad neki és gyakorlatilag hajléktalanná válik. 1950-ben telepedik ki Magyarországra, ahol még abban az évben meghal. 1977-ben Marosi Ildikó bátorságának és kitartásának volt köszönhető, hogy hamvait hazahozták és a Házsongárdban helyezték végső nyugalomra – mondta rendkívül érdekes, vetített képes értekezésében az előadó. Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely) 2010. szeptember 25.Hagyjanak fel a képmutatással!"Bulgária és Románia elválasztaná a schengeni övezet ügyét a romákétól (MTI/AFP) – Bulgária és Románia ragaszkodik ahhoz, hogy a romákkal kapcsolatos problémák ne befolyásolják a kétország jövőre tervezett belépését a schengeni övezetbe. "A legfontosabb uniós célunk a 2011. márciusi csatlakozás az övezethez. Határozottan ellenezzük, hogy ezt közvetlenül vagy közvetve összekapcsolják más ügyekkel, nevezetesen a romákéval" – hangoztatta Traian Basescu elnök csütörtökön, miután Szófiában megbeszélést tartott bolgár kollégájával, Georgi Parvanovval. Parvanov ezt azzal egészítette ki, hogy "a kisebbségi csoportok társadalmi integrációja nem előfeltétele a belépésnek Schengenbe". A két politikus először találkozott azóta, hogy a nyáron Franciaország hozzáfogott az illegális telepek felszámolásához, és hazaküldött Romániába és Bulgáriába sok, szabálytalanul ott tartózkodó vándorcigányt. Basescu összeurópai megoldást sürgetett a romák integrációjára, és felszólította az uniós tagállamokat, hogy "hagyjanak fel a képmutatással". Elfogadhatatlannak minősítette, hogy bárkit is etnikai alapon büntessenek meg vagy utasítsanak ki. Népújság (Marosvásárhely) 2010. szeptember 25.Kusztos Endre – 85Az ám! Ahogy mostanság mondani szokás, nem semmi. S ha az ember alkotótáborban találkozik az ünnepelttel, tisztelete jeléül még magasabbra emeli előtte a képzeletbeli kalapját. Kusztos Endre megpróbáltatásokkal teli életét és az ebből fakadó drámai töltetű életművet ismerve, akár komolyra, komorra is szürkülhetne ez a kis köszöntő, de őrizzük meg a jegyzetindító derűs, tréfás hangvételt, hiszen ahol Kusztos Endre jelen van, ott többnyire jó is a hangulat. Így volt ez pár hete Makfalván is, ahol Endre bácsi több napon át kiapadhatatlan életkedvével, élénk szellemével, érdekes, izgalmas, vidámságba torkolló történeteivel bűvölte el ifjabb pályatársait. És azzal a töretlen alkotó szenvedélyével, amely mindenkor lenyűgözte ismerőseit. Évek óta kínozza a betegség, minden második napját menetrendszerűen keserítette meg a kór, de a másna-pok a rajzé, az alkotómunkáé voltak. Most kivételesen szinte egy egész hétre egymás mellé tömörültek a jó napok, és meg is lett az eredménye, a táborzáró kiállításra több képe készült el a megszokottnál. Rendhagyóak: színesek. Valahogy ismét kikívánkoztak belőle a színek, mint hosszú évtizedekkel korábban valamikor. Örömmel beszélt róluk, vidáman jött, ment, figyelte a hatást. Sok-sok esztendővel tűnt fiatalabbnak a koránál. Csak az a szakáll, az aggosította valahogy. Ideje lenne levágatni, külsőre is fiatalodni, engedte meg a régi barátság védettségében a heccelődést alulírott. Gondoltam is rá, mondotta a Mester. Nemsokára levágatom. Rászánja-e magát vagy sem, nem ez a lényeg. Nekünk szakállasan vagy anélkül, megmarad annak az örök nyughatatlan, a természetet rajongásig szerető és becsatangoló, szülőföldjéhez példásan ragaszkodó, energiákkal, ihlettel gazdagon megáldott, jelképállító, fiatalos festő grafikusnak, akinek munkássága képzőművészetünk valóban értékes, meghatározó szeletévé nőtte ki magát. Isten éltesse sokáig erőben, egészségben! N.M.K. Népújság (Marosvásárhely) 2010. szeptember 25.Amiért érdemes élniBeszélgetés Kusztos Endre festőművésszel, grafikussal – Hogy lesz valakiből grafikus, festő, aki nem is annak készült? – Valóban, előbb a kolozsvári jogi és közgazdasági szakon tanultam, de már ott is sokat rajzoltam. Jordáky Lajos, a közgazdasági egyetem rektora is helyesnek tartotta, hogy átmenjek a képzőművészeti főiskolára. Szobatársam volt a Móricz- kollégista Katona Szabó István, későbbi író, aki szintén javasolta, hogy a művészetire menjek át. Akkoriban a Bolyai egyetem előadásait is látogattam. Kapcsolatba kerültem László Gyula professzorral, aki 1947-ben meghívott a lakására. Elbeszélgetett velem. Kikérdezett, hogy miért akarom ott hagyni a közgazdaságit, mi a célom, kiket szeretek a képzőművészek közül, kiknek a műveit olvasom, milyen színházi előadásokat láttam. A zeneszerzőkről is érdeklődött, de úgy, hogy leült a zongora mellé, eljátszott egy darabot, amelyet fel kellett ismernem. Végül megnézte a rajzaimat, és azt mondta: "Magának tanulnia kell. Az anatómiát kell tanulnia, rajzolni kell tanulnia. Meg kell tanulnia a fej felépítését, a csont szerkezetét, hogy helyezkedik el a szem, az orr, a száj, mekkora a koponya. Rajzolni kell megtanulnia, de a rajzaiban az van benne, amit nem lehet megtanulni." Kiválasztott 15 rajzot, hogy majd közli az induló ifjúsági lapban. Sajnos, ebből nem lett semmi, mert el kellett hagynia Kolozsvárt. 1949-ben felvételiztem a képzőművészeti főiskola grafika szakára, majd katona voltam Enyeden. A kolozsvári Képzőművészeti Főiskola akkor még magyar nyelvű volt, de Iasi-ban megszüntették a művészeti főiskolát, és áthozták Kolozsvárra, hogy legyen párhuzamos román oktatás. Akkor II. éves grafikushallgató voltam, és egy hajszálon múlt, hogy ki nem tettek. Akkor kezdődött Csokfalván a kollektivizálás, édesanyámat, teljesen jogtalanul, kuláklistára tették. 32 évesen özvegyen maradt, és volt 1 ha 97 ár földje és egy italkimérése egy segítséggel. Ezért kulákká nyilvánították, és kilakoltatták. Így kerültünk Átyim János bácsiékhoz lakni. Elvesztettem a bentlakást, az étkezési jegyet, az ösztöndíjat, és hajszálon múlt, hogy nem tettek ki az egyetemről. Sok hercehurca kezdődött akkor körülöttem, de az erdőszentgyörgyi rajoni néptanács elnöke, Benedek János mellém állt. Ugyancsak mellém állt az egyetem alapító rektora, Kovács Zoltán, valamint Veress Pál, Kolozsvár akkori polgármestere. Kovács Zoltán indítványozta, hogy menjek át a festészetre. Ott összejöttem Szer-vátiusszal, akivel később Erdőszentgyörgyön dolgoztunk együtt. 1952–53-ban III. évesen a festőművészetin folytattam a tanulmányaimat. – Kik voltak a tanárai? – A III. év első negyedében Kovács Zoltán. Ő volt az, aki kérte a marxista katedrán, hogy a képzőművészetiseknek kevesebb bibliográfiát adjanak marxizmusból, nincs annyi idejük az olvasásra, mert nekik rajzolniuk, festeniük kell. A következő órán már nem ő jött be, hanem Abódi Nagy Béla. III. év után Miklóssy Gáborhoz kerültem, aki nagyon kemény, szigorú tanár volt. Nála végeztem a IV. évet. A diplomamunkámat arra a vászonra festettem, amit édesanyám szőtt Csokfalván. 1955-ben végeztem az egyetemet, de csak 1956-ban kaptam meg az oklevelet. Ugyanis nem olvastam elég szorgalmasan a marxista bibliográfiát, ezért visszatapsoltak. – Hogyan alakult a pályája az államvizsga után? – 1956 után a kolozsvári Képzőművészeti Szövetségnek lettem a jelöltje. Ez azt jelentette, hogy 5 évig keményen kellett dolgozni, hogy aztán véglegesítsenek. Kétévenként ellenőriztek. Jelen kellett lenni minden kiállításon, kötelező volt legalább egy vagy két bukaresti szalonban is kiállítani. Végül pedig kellett egy egyéni kiállítás is. Öt év elteltével egy bukaresti bizottság döntötte el, hogy kialakult-e annyira a jelölt stílusa, hogy megkaphatja a szövetségi tagságot. A jelöltség idejére egy fizetésnyi ösztöndíjat kaptunk, de minden két évben a bukaresti bizottság ellenőrizte, hogy a jelölt keményen megdolgozik-e az ösztöndíjáért. Öt év kemény, megfeszített munka után tagja lehettem a Képzőművészeti Szövetségnek. – Ekkor került Erdőszentgyörgyre... – 1962-ben meghívtak az erdőszentgyörgyi rajoni múzeumhoz muzeológusnak. Ott dolgoztam 1968-ig, amikor a múzeum és a Magyar Autonóm Tartomány megszűnt. Aztán megyei ellenőrként dolgoztam. Ellenőriztem az egész Nyárád mente kulturális tevékenységét, mert úgy nézett ki, hogy eljött a szellemi javak felértékelődésének ideje. Egész héten jártam a falvakat. Aztán kiderült, hogy vékonyan mennek a dolgok, és nekem azokról kellett jelentést írnom, akik olyan kedvesen fogadtak. Ezt a kínlódást látta a feleségem is. Azt mondta egy nap: "Te, Endre, otthagytad a közgazdaságit, hogy a művészetnek szenteld az életed. Egész héten odavagy, faluról falura jársz, nincs időd semmit alkotni. Na hát, én tanárnő vagyok, és van annyi fizetésem, hogy ketten kijövünk belőle, hagyd ott ezt a munkát." A feleségemnek nagyon sokat köszönhetek. Olyan asszonyt találtam, aki mindig jó tanácsokkal látott el, mindig mellettem állt, míg élt. Így történt, hogy otthagytam ezt a munkát, és nekifogtam dolgozni. 68-ban rendeztem első egyéni kiállításomat. – Volt-e alkalma, hogy tanítson? – Sohasem tanítottam. Erdőszentgyörgyön Jakab Gyöngyi magyartanár többször behívott osztályfőnöki órára, hogy tartsak előadást a művészeti irányzatokról. Ezeken az órákon figyeltem fel két nagyon figyelmes lányra, Koszta Gabriellára és Suba Ilonkára. Suba Ilonka később Fülöp G. Dénes lelkész felesége lett. Koszta Gabriellát később hallottam szavalni, mondtam is neki, hogy a színire kell mennie. Aztán megtudtam, hogy bejutott a színire, később meghívott a vizsgaelőadására. Gegeshez fűződik egy emlékem. Fülöp G. Dénes szervezett egy alkotótábort, amelyiken én is részt vettem. Ott volt Szécsi András, Sükösd Ferenc és mások. A szállásunk a papilakon volt, amiért aztán valaki fel is jelentett minket. Mindenikünk olyan munkát készített, amely bekerült az országos grafikai kiállításra. Én festettem őket, amint dolgoznak, Sükösd Feri pedig megfestett engem, amint őket rajzolom. – Kérem, mondjon néhány szót jelentősebb kiállításairól. – Már említettem az 1968-as kolozsvári kiállítást. 1969-ben Marosvásárhelyen állítottam ki. Csodálatos volt a fogadtatás. Jelen volt Piskolti, Barabás István, Bordi András, Izsák Márton. Aztán volt a székelyudvarhelyi, 1970 augusztusában, amelyet Maszelka János szervezett. Már vége felé volt a kiállítás, én éppen a színházban voltam, amikor záróra előtt néhány perccel megérkezett egy vállig érő fehér hajú ember egy fiatal hölggyel, és nem akartak távozni. Kérte Maszelkát, hogy menjen utánam a színházba. Mikor megérkeztem, képről képre jártunk, nagyon tetszettek neki a képek. Ő volt Duray Tibor festőművész, a budapesti Nemzeti Galéria egyik megbízottja, aki "körülnézett" Erdélyben, hogy a Nemzeti Galéria számára kiállítókat keressen. Feljegyzett sok nevet, amit aztán közölt Pogány Ö. Gáborral, a Nemzeti Galéria igazgatójával. 1971-ben felkeresett Szovátán és decemberben jött a meghívó, hogy az 1972. októberi hónapot az én munkáimmal akarják megnyitni. Kérték, hogy válogassam össze a képeimet, amelyeket Duray látott Udvarhelyen, meg néhány újabb munkát, összesen ötvenet. Június végére a munkáknak ott kellett lenniük. Mintegy 80 munkát válogattam össze, és vittem a zsűri elé Kolozsvárra. Ott azonban nagyon húzták az időt, aztán az utolsó pillanatban eljutottak a művek Bukarestbe, de ott is sokáig húzták az időt. Huszár Sándor és Gálfalvi Zsolt segítségével végre az illetékes elvtárs elé kerültek a munkák, majd este 8-kor a főcenzor is áldását adta rájuk, mondván, hogy nincs kifogása ellenük. Volt még kiállításom New Yorkban a Magyar Házban 1977-ben, Detroitban és Los Angelesben. – Ha az Úr is úgy akarja, mit szeretne még megfesteni? – Álmomban gyakran látom édesanyámat, amint leélte életét, és szőtte nekem a lenvásznat. Kérdeztem tőle, mit fessek rá? Azt felelte: azt, amiért érdemes élni. Azt akarom megcsinálni, ami körülöttünk zajlik. Életünk küzdelmét a lelkünk szerinti megmaradásért. – Köszönöm a beszélgetést, Isten éltesse sokáig! Székely Ferenc, az Erdőszentgyörgyi Figyelő szerkesztője. Népújság (Marosvásárhely) 2010. szeptember 25.A kisebbség, mint kuriózum?Kolozsvár – A Kolozsvári Professzionális Újságírók Szövetsége (APPC) második alkalommal rendezett műhelybeszélgetést, melynek fő célja azokat a szakmai fogalmakat minél alaposabban körbe járni, amelyek az újságírói életpálya velejárói. Ez alkalommal a meghívott Dan Cureana Román Televízió, Kolozsvári Területi Stúdió egyik fő operatőre volt. A meghívást annak köszönhette, hogy valódi riporterként a nézőknek egy olyan sorozatot készített el nem kis fáradsággal és következetes kitartással, mely mondanivalója következtében olyant tartalmazott, ami bizonyos fokig újdonságot jelentett. A sorozat címe: „Emberek Romániából”, egyenként három perces időtartamban állapotriportot készített hazánkban élő és még létező nemzeti kisebbségekről. A három perc nagy kihívás, próbára teszi a riportert. Ennek az elvárásnak Dan Curean maradéktalanul eleget is tesz. Ennek következtében nincsenek felesleges szövegek, képek. Mégis ennyi időben felvillant egy olyan állapotot, mely a nézőt elgondolkodtathatja. Mindenik rövid filmet szöveg vezet be, melyben Dan Curean megfogalmazza röviden mit is, tud azokról a kisebbségekről, kiket bemutat. A vetítés kronologikus sorrendjében felsővisói cipszerekről elmondja: 1798-ban Ausztriai Zipt községből 26 faipari munkás, egyesek családostól, érkezik Máramarosba. Rövid időre jönnek, de a Visó partján házakat építenek és végül is, letelepednek. 1942-ben a közösség 7000 lelket számlált, mára maradtak 1000-en. Közülük két személy beszéli a zipszer dialektust. A Kolozs megyei szamosújvári örmények 1670- ben Kaukázusból, Krím félszigetről és Moldáviából érkeznek Szamosújvár település területére. Az újonnan letelepültek felépítenek maguknak egy örmény várost, melyet Armenopolisnak neveznek el. Hosszú ideig senki idegen sem telepedhetett le. A város az örmények sajátos törvényei szerint fejlődött. 1850-ben a városnak 8000 örmény lakosa volt. Mára maradt 200 személy. Konstanca megyei Valu lui Traian településen élnek tatárok. A cári csapatok elől menekülve elhagyták a Krím félszigetet, és Dobrudzsába menekülnek. Vallásukat, szokásaikat és nyelvüket megőrizték. Ma több mint 300 család él itt, békés harmóniában az őslakossággal. Tulcea megyében Letean letelepedtek az ukrán származású haholik. 150 évvel ezelőtt állataikat áthajtva a Duna-delta Chilia ágán letelepedtek, a Leteai erdő mellé. A települést víz veszi körbe. Halászatból és földművelésből élnek. Maguk között csak ukrán nyelven beszélnek. Ma már a fiatalok elhagyják a települést, és a városba mennek munkát és megélhetést keresni. Csak az öregek emlékeznek azokra az időkre, mikor a faluban 15000 szarvasmarha volt és az énekeik messze szálltak. Erdélyi Gábor cigányok. A legenda szerint a mai Gábor cigányok ősei, mint fegyverkovácsok Árpád fejedelemmel érkeztek az ország területére és a Székelyföldön telepedtek le. Egyetlen történelmi adat sem tükrözi, mikor jelentek meg a Gábor cigányok Erdély területén. A Gáborokat felismerhetjük kalapjukról, jellegzetes bajuszukról és karakteres arcukról. Nagyon sok közülük szőke, kékszemű. Gáborok tisztelt mesteremberek. Eskü kötelezi hagyományaik őrzésére. A Cernai meglenorománok több száz évet éltek a mai Görögország északi részén. Ők egyedülálló dialektusát beszélik a román nyelvnek. Mivel nyelvhasználatuk miatt üldözték őket, 1926-ban elhagyják Görögországot és a mai Bulgária Kadrilater területén telepednek meg. 1940-ben lakosságcsere következtében Dobrudzsába kerülnek. 15 év alatt kétszer voltak kénytelen lakóhelyet cserélni. Ma már Tulcea megyében Cerna faluba vannak beszorítva. Ahol ma már 2000 meglenoromán él. A vetítés után közvetlen beszélgetés alakult ki Dan Curean és a jelenlevő kollegák között. Elmondta mit jelentett számára az a segítség, melyet a Román Televízió, Kolozsvári Területi Stúdió vezetőségétől kapott azért, hogy ezt az anyagot másfélév leforgása alatt elkészítse. Volt olyan hely, ahova többször is visszatért. Maga a rögzített anyag sokkal nagyobb, mint amit itt bemutatott. Nem egy részt szeretne kibővíteni olyan eseményekkel, melyek a három percbe nem fértek be. Meg tudtuk, a 89-es események előtt, bizonyos közösségek jobban összefogtak, összetartottak, jobban ügyelték, ápolták azokat a szokásokat, melyeket őseiktől örököltek, mint a mai állapotukban. Ma már nem egy kisebbségnek iskolája van, melyben, tanítják anyanyelvüket. Ennek dacára sok fiatal a nagyvilágot választja. Elmegy szülőföldjéről. Aki ott marad, hihetetlenül nyitottan fogadja az őket meglátogató idegent. Szívesen beszél sorsukról, problémáikról. Örved annak, van ki, rájuk is figyel. Szakmailag felvetődött, a riport azon kívül, hogy beszámol, azt is próbálja kutatni, hogy miért történt úgy, ahogy történt.A riporter, mivel, hogy felderít, ezért a személyes jelenléte nélkülözhetetlen. A riport pontos, konkrét információkat kell, hogy tartalmazzon. Rádióban, tv-ben hanghatás és a képek, látvány is szerepet játszik. Csendesen megfogalmazódott, az államnak még jobban oda kellene figyelnie azokra a nemzeti kisebbségekre, akik az ország különböző részeiben élnek. Számomra a szamosújvári örményekről készült részben sokat elárultak azok a képek, melyek a jelenlegi helyzetet tükrözték. A hajdani gyönyörű házak kariatidáikkal együtt, lerobbant állapota. Néptelen utca rész, melynek a végében meghúzódik az ősi örmény Salamon templom, melyet 1723-ban építettek. Gyönyörű szobabelső, faragott bútorokkal, értékes perzsákkal. Gazdag könyvtár. Esztegár János kulturáltan beszél arról az időről, amikor a város jelentős gazdasági életet élt, örmény szempontból. Ezzel szemben a Gáborok vidáman magabiztosan élik életük. Érezni rajtuk a markáns tudatosságot, ami lehetővé teszi azt a vitalitást, mellyel birtokukba, veszik azt a területet, melyen élni, akarnak. Érezni övék a jövő. Amit bizonyít a rengeteg gyermek. Csomafáy Ferenc. erdon.ro 2010. szeptember 26.Csángó hagyományőrzés GyimeslokonNépdalaikban, táncaikban nemzeti kultúránk értékeit őrzik a gyimesiek. Ezeket tenné közkinccsé a gyimesközéploki Csángó Hagyományőrző Ház, melyet a Tatros forrásánál, a csángófesztiválon avattak fel. - Vetett ágy szőtt lepedőből. Ez meg kenderes lepedő, kenderes ágyterítő. Mind kézzel fonott anyagból készült… – sorolja Tankó Mária Hidegségról. Majd a régi népi mesterségek ismerői meg is mutatják, hogy készültek. A kendőszegen ujjas bunda, hímzett ingek, szőtt lepedők, terítők, cifra kendők. Régen így tárolták a házilag szőtt-varrt ruhákat, hogy ne kezdje ki a moly. A csángó gyermekek nemcsak népviseletüket, de mint kiderült, népdalaikat, táncaikat is ismerik. Mihók György kezdeményezte a Csángó Hagyományőrző Ház létesítését az 1934-ben községházának épített ingatlanban. Tervének megvalósítását magyarországi és helyi támogatók is segítették. A hagyomány érték – vallja a Budapestről Gyimesbe költöző néprajzkutató. Naponta tudatosítani kell az emberekben, hogy ez egy olyan érték, ami nélkül nem lehet teljes emberi életet élni, nem lehet teljesen megélni a magyarságot. És hogyha ez a gyimesi hagyományőrző tájház tudatosítja azt az itteni emberekben, hogy milyen értékeik vannak, akkor már betölti a hivatását – vélekedett Halász Péter néprajzkutató. A csángó kultúra őrzésére hivatott ház a népi mesterségek bemutatói mellett néprajzi konferenciák szervezésére is alkalmas. A közösségi termet a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményének archív képei és Ádám Gyula gyimesi zenészekről készült fotói díszítik. Csúcs Mária Duna Televízió. Erdély.ma 2010. szeptember 26.Napkultusz, csillagászat, népmeseNagyvárad – Szombat délután jeles személyiség érkezett Nagyváradra, a Posticum által szervezett Nap-mese meghívottjaként. Jankovics Marcell közönségtalálkozójára sokan voltak kiváncsiak. A Posticum kulturális programjainak, illetve a Nap-mese elnevezésű rendezvénysorozatának köszönhetően több jeles személyiség is megfordult már Nagyváradon. A nyári szünet után az elmúlt hétvégén ismét jeles személyiség érkezett városunkba a Nap-mese meghívottjaként Jankovics Marcell személyében. A számtalan elismeréssel, többek között Kossuth-díjjal is kitüntetett rajzfilmrendező, művelődéstörténész, illusztrátor szombat délután tartott egy érdekes előadást, melynek központi témája a Nap volt. Sokan jöttek el a közönségtalálkozóra, mondhatni zsúfolásig megtelt a Posticum díszterme. A közismert személyiséget – aki szerteágazó művészeti tevékenysége mellett augusztus óta másodízben a Nemzeti Kulturális Alap vezetői tisztségét is betölti – Csernák Béla, a Posticum elnöke köszöntötte, majd átadta a szót a est főszereplőjének. Jankovics Marcell tollából több olyan könyv is született, melyben a Nap kérdéskörét járta körül. Ezek közül is kiemelkedő, a debreceni Csokonai Kiadó gondozásában megjelent A Nap könyve című műve. Előadásában rámutatott ez az égitest nem csak a Naprendszer központi csillaga, hanem az egyetemes hitrendszer, ezen belül pedig a magyar hitvilág fontos eleme is egyben. Ez a magyar népmesékben, is hangsúlyosan megjelenik. A napkultuszról A ősi világkép meghatározó vonatkozása a Nap, gondoljunk csak a görög mitológia legismertebb hősére, Héraklészre, aki a magyar népmesék Erős Jankója. Ő naphérosz, akinek születését a napfelkeltéhez hasonlították. A Nap típusú figurák között a magyar irodalomban kiemelkedő Toldi alakja. Arany János hőse nem csak egy paraszt fiú, hanem Héraklészhez hasonlóan egy mitologikus személy. Az élő Napot megtestesítő két mitologikus hős több hasonló tulajdonsággal rendelkezik, például a lobbanékonyság, vagy a hatalmas étvágy tekintetében. Jankovics Marcell kifejtette: a napkultusz a legősibb az összes istentisztelet közül. Nem véletlen, hiszen ki vagyunk szolgáltatva ennek az égitestnek. A napkultusznak nagy szerepe volt az egyistenhit kialakulásában, ennek csillagászati alapja is van. Kepler úgy gondolta, hogy a Nap Isten székhelye, ami megegyezik azzal a magyar népi hitvilágban előforduló gondolattal, miszerint a napfelkeltében a Szentlélek mutatkozik meg. Szent Ciprián, Karthágó püspöke (III. század) említette először december 25-ét, mint a Nap, ugyanakkor Jézus Krisztus születésének napját. A különböző naptárrendszerekben és a régi magyar naptárban is ez nap jelentette az év kezdetét is. Az élet ritmusát leginkább a Nap égbolton megtett látszólagos mozgása, a nappalok és az éjszakák váltakozása határozza meg, ezért minden naptári rendszernek a nap az egyik alaptényezője. A Nap szent száma a 22, mely naptári szám is egyben, éppúgy, mint a 7. Ez a két szám a mesék világában is fontos jelentőséggel bír. Érdekességként elhangzott, hogy minden labdajáték a napkultuszra vezethető vissza, még a labdarúgás is. Az egy órás, tartalmas előadás után a közönségtalálkozó vetítéssel folytatódott, majd a meghívott válaszolt közönség kérdéseire is. Mészáros Tímea. erdon.ro 2010. szeptember 27.Erdélyi bevonulás, 1940Könyvbemutató Csíkszeredában Csíkszereda Megyei Jogú Város, az Eurokultúra Egyesület és a baróti Tortoma Könyvkiadó közös szervezésében Illésfalvi Péter és Szabó Péter budapesti hadtörténészek Erdélyi bevonulás, 1940 című könyvének bemutatóját tartják szerdán, szeptember 29-én 19 órától Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának tanácstermében. A több mint 200 oldalas, igényesen szerkesztett, gazdagon illusztrált könyv a baróti Tortoma Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Hargita Népe (Csíkszereda) 2010. szeptember 27.Gyenge, habozó, de a miénk?Nagyváradon tartja soron következő kongresszusát az RMDSZ – döntötték el a hétvégén Marosvásárhelyen ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsának tagjai. A várakozással ellentétben Markó Béla nem nyilatkozott egyértelműen arról, indul-e a februári kongresszuson újabb elnöki mandátumért. „Mindannyian tudtuk, hogy gazdasági válságban vagyunk, de vállalkozni kellett a kormányzásra, mert esélyt láttunk az állami berendezkedés átrendezésére, a reformra” – vont mérleget az elmúlt kilenc hónap kormányzásáról Markó Béla, az RMDSZ elnöke a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) marosvásárhelyi ülésén. Markó kifejtette, az RMDSZ-nek az erdélyi magyarság képviseletét ellátni hivatott programja van, képviselőinek ezért jelen kell lenniük a döntéshozatalban. Elégedetlen az RMDSZ Az oktatási törvény elfogadásának törvényhozási halogatása kapcsán Markó leszögezte: az RMDSZ rendkívül elégedetlen, hogy – bár van koalíciós többség – nem tudja érvényesíteni minden esetben akaratát. Úgy fogalmazott, a szövetség egy gyenge, habozó koalíció tagja, és az RMDSZ nem fogadhatja el az ingadozást: szerinte a jogszabályt még ezen az őszön el kell fogadni, de el kell kezdeni olyan, az erdélyi magyarság számára fontos jogszabály vitáját is, mint a kisebbségi törvény vagy a régióátszervezést célzó kezdeményezés. A szövetségnek Markó szerint ragaszkodnia kell az általa kezdeményezett gazdaságösztönző intézkedések gyakorlatba ültetéséhez (a minimáladó eltörlése, a kisvállalkozások számára biztosítandó kedvezményes hitel biztosítása, az elkezdett infrastrukturális beruházások folytatása, a napszámosmunka kérdésének rendezése). Markó: a fizetéseknek növekedniük kell Markó ugyanakkor megismételte, az RMDSZ nem fogad el semmilyen további megszorító intézkedést, a szervezetnek az az álláspontja, hogy a jövő év elejétől a fizetéseket újból növekedési pályára kell állítani. Az RMDSZ kormányzati létének feltétele ez: folytatni a decentralizációt, és világos intézkedéseket hozni a gazdaság tekintetében. „Nem adunk igazat azoknak, akik szerint ebben az időszakban a szociális kérdések kevésbé fontosak. Igenis, éppen a válságidőszakban van szükség a szociális védelemre, nem szabad megengednünk, hogy a kisnyugdíjakhoz vagy az indokolt szociális támogatásokhoz valaki is hozzányúljon” – hangsúlyozta az elnök. Ernyő alá hívják az EMNT-t Politikai beszámolójában a szövetségi elnök élesen bírálta mindazokat, akik azt vetik az RMDSZ szemére, hogy együttműködik a „népnyúzó Demokrata-Liberális Párttal” és Traian Băsescuval, holott, mint rámutatott, a választásokon „éppen ezek az emberek buzdították a magyarokat a Băsescura való szavazásra”. Mint mondta, nem szokása a szövetségeseket bírálni, de furcsállva hallotta, hogy az EMNT a pártalapítás gondolatával kacérkodik, ami akár azt is jelenthetné, hogy a magyar összefogás nem működik. „Szerintem jól működik, és működtethető, másrészt pedig nem hiszem, hogy egy egyébként nehéz helyzetben lévő magyar közösségnek az lenne az érdeke, hogy pártokra bomoljon ahelyett, hogy azt az érdekképviseletet, mely itt van a kezünkben, húsz évig jól működött, próbáljuk megerősíteni, megpróbáljunk ennek ernyője alá mindenkit bevonni” – szögezte le Markó. Személyi kérdésekről csak jövő februárban A jövő februárban esedékes RMDSZ-kongresszus feladatairól szólva a szövetségi elnök úgy értékelte, változásra van szükség, újra kell gondolni a szövetség alapszabályzatát és programját. Bár a hozzászólók közül Olosz Gergely képviselő burkoltan feszegette a személyi változások kérdését is (a tiszteletbeli elnöki tisztség visszaállítását javasolta), Markó erről csupán annyit mondott: szükség van a személyi változásokra is, de nem mindenáron. „Magam támogatni fogom a változás gondolatát, és vállalom, hogy konzultálni fogok a területi szervezetekkel, platformokkal annak érdekében, hogy kialakítsunk egy közös víziót arról, hogy az RMDSZ-nek hogyan kell továbbmennie. Ezekről a változásokról azonban nem 2010-ben, hanem 2011 februárjában kell döntést hozni” – szögezte le Markó Béla. Frunda ismét bírál Frunda György szenátor felszólalásában bírálta az RMDSZ kormányzati részvételét, amelynek szerinte „túl nagy az ára”. Azt az ígéretet kaptuk, hogy júniusig meglesz a tanügyi törvény, nem lett meg. Az RMDSZ nem kapta meg azokat a helyeket az intézmények élén, amelyeket megígértek. Egyetlen olyan törvény vagy döntés nem született, amitől az emberek fellélegezhetnek. Ez nem olyan partner, aki betartja az ígéreteit” – sorolta Frunda az érveket, amelyek szerinte a demokrata-liberálisokkal való szakítás mellett szólnak. Borbély László környezetvédelmi miniszter szerint sem könnyű az RMDSZ élete a koalícióban. „Igaza van ebben Frundának, meg kell nézni, hol a tűréshatár. Közel voltunk ehhez a határhoz egyes döntéseknél: alkotmánybírók megválasztása, nyugdíjcsökkentés” – tette hozzá Borbély. Takács Csaba megbízott ügyvezető elnök arra figyelmeztetett: az RMDSZ szervezeti életét sem szabad elhanyagolni a kormányzati munka miatt. „Foglalkozzunk a szervezettel, és vigyázzunk az egységére” – kérte az SZKT tagjait Takács Csaba. Nagyváradon rendezik a kongresszust Az RMDSZ tizedik, 2011 februárjában esedékes kongresszusát Nagyváradon rendezik – döntötte el a hétvégi SZKT. A szövetség 10. kongresszusának megszervezésére a területi szervezetek Csíkszeredát és Nagyváradot jelölték, Nagyvárad egy ellenszavazattal és két tartózkodással győzött. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke az ülésen elmondta, a helyszín kiválasztásában szerepet játszott, hogy Nagyváradon zajlott a szövetség első kongresszusa is, ugyanakkor a partiumi városnak repülőtere is van, és megfelelőek a kongresszusi küldöttek elszállásolásának és étkeztetésének feltételei. Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. szeptember 27.Megalakul az Erdélyi Tehetségsegítő TanácsAlulírottak kifejezzük arra vonatkozó szándékunkat, hogy a közeljövőben létrehozzuk az Erdélyi Tehetségsegítő Tanácsot. Az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács csatlakozni kíván a Kárpát-medencei hatáskörű Nemzeti Tehetségsegítő Tanácshoz. Ennek a testületnek az lesz az alapfeladata, hogy a kiépítendő hálózat részeként összehangolja, hatékonyabbá tegye és bátorítsa az erdélyi tehetségépítő kezdeményezéseket, a már működő tehetségpontokat és programokat. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a munkával jelentős mértékben hozzájárulhatunk az oktatás színvonalának az emeléséhez, tehetséges fiataljaink támogatásához, az erdélyi magyar társadalom jövőjének alakításához. Aláírók: Bereczki Kinga tanár, Amőba alapítvány, Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tag Sepsiszentgyörgy Dávid Géza tanár, Tamási Áron Főgimnázium, Székelyudvarhely Demeter Albert tanár, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár Laczkó György igazgató, Tamási Áron Főgimnázium, Székelyudvarhely dr. Péntek János nyelvész professzor, Babes-Bolyai Egyetem, Kolozsvár Somai József közgazdász, Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület, Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tag Kolozsvár Szász Zoltán alelnök, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Varga László igazgató, Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda. erdély.ma 2010. szeptember 27.Blaga lemondottBár ma reggel, a kormánykoalíció ülésén több RMDSZ-es és PDL-s miniszter is próbálta meggyőzni, vállalja tovább a tárca vezetését, mégis lemondott Vasile Blaga belügyminiszter. Hivatalosan 11 órakor jelentette be becsületbeli lemondását. Elmondta, a belügyminisztérium az egyetlen olyan tárca, amelynek 100%-ban sikerült lehívnmia az EU-s alapokat. Soik pénzről, 600 millió euróról van szó - hangsúlyozta Blaga, majd hozzátette, a Belügyi tárca a legkomolyabb felépítésű intézmény, amelyben továbbra is maradéktalanul megbízik. A tárcavezető kijelentette, a rendőrség pénteki illegális tüntetése kapcsán fenntartja korábban megfogalmazott véleményét: a rendőröknek is jogában áll tüntetni, azonban csakis a törvényes keretek betartásával. Kijelentette, a törvényt megszegő rendőröknek, kivált a tiltakozás szervezőinek felelniük kell tetteikért. Hangsúlyozta, ugyanakkor nem fogadhatja el azt, hogy a belügyi tárca összes intézménye alkalmazottjának megítélését negatívan befolyásolja néhány rendőr rossz döntése. "A rendőrségnek, a csendőrségnek, a tűzoltóságnak és a belügyminisztérium hivatalnokainak meg kell érteniük, hogy munkájuk ugyanolyan fontos, akár a tanároké, vagy az orvosoké" - mondta Blaga, és hozzátette, sajnos nem adhatott nekik nagyobb béreket, mert nem futotta a bérekre áldozható keretből. (hírszerk.) Transindex.ro 2010. szeptember 27.A magyar Országház felsőházi üléstermében tartja munkaülését az SZNTA magyar Országház felsőházi üléstermében tartja november 19-én következő munkaülését a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) - írta a Háromszék. A székelyföldi napilap szerint erről a szervezet Állandó Bizottsága döntött szombati, sepsiszentgyörgyi ülésén. A budapesti eseményre - amelyet a rangos helyszín miatt a testület történelmi jelentőségűnek ítél - meghívni készülnek Orbán Viktor miniszterelnököt, a magyar kormány vezetőit, Schmitt Pál köztársasági elnököt, a magyar parlamenti pártok frakcióvezetőit, illetve más rangos vendégeket. Az SZNT arra készül, hogy ebből az alkalomból terjeszti elő az anyaországgal szembeni, a Székelyföld autonómiaharcával kapcsolatos, valamint nemzetpolitikai jellegű elvárásait, illetve javaslatait - olvasható a lapban. Az SZNT 2003 októberében alakult Székelyföld autonómiaigényének közképviseletére, szinte egy időben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megszületésével. Az SZNT az erdélyi magyarság többségét képviselő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetésének politikájával szemben jött létre, mint "alternatív" szervezet, amely ugyanakkor megmaradt civil szerveződésnek, ellentétben a Magyar Polgári Párttal (MPP), amely választásokon valóban politikai riválisként jelenik meg a színen az RMDSZ-szel szemben. Az SZNT még Csapó I. József elnöksége idején dolgozta ki a székelyföldi autonómiára vonatkozó "statútumát", kétszer is tartott székely nemzetgyűlést, amelyen a román vezetéshez és az európai fórumokhoz egyaránt felhívást intézett az ügy támogatása érdekében.A romániai magyar sajtó július 7-én idézte Izsák Balázst, a tanács mostani elnökét, aki akkori sajtótájékoztatóján így fogalmazott: először fordult elő, hogy a magyar kormány nyíltan partnerének nevezte a Székely Nemzeti Tanácsot a székelyföldi autonómia megteremtésében. Ezt azzal kapcsolatosan jegyezte meg, hogy a szervezet háromtagú küldöttségét előtte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fogadta Budapesten.Izsák Balázs akkor úgy vélte, hogy a magyar állam új hozzáállása következtében elhárulnak az eddigi akadályok, amelyekbe az SZNT az Európai Unió és az Európa Tanács fórumain ütközött, ezeken ugyanis az SZNT fellépéseit mindig annak fényében is megítélik, mennyire áll mögöttük a magyar állam. Az autonómiáért folytatott küzdelemben szerinte fontos lépés a magyarországi politikai fordulat, valamint az, hogy 2011 januárjától fél éven át Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnökségét. MTI 2010. szeptember 27.Markó: Szükség van az RMDSZ-ben a változásraMarosvásárhelyen ülésezett szeptember 25-én a Szövetségi Képviselők Tanácsa. Az ülés első napirendi pontjaként Markó Béla, az RMDSZ elnöke tartotta meg politikai beszámolóját, amelyben kifejtette, hogy demagógia lenne kilépni a kormányból a népszerűtlenség miatt. Markó szerint az RMDSZ azért vállalkozik folyton kormányzásra, mert programja a magyarság érdekképviseletének ellátására hivatott, amennyiben az RMDSZ valósan ott lehet a megyei és országos szintű döntésekben. A szövetségi elnök a decentralizáció fontosságára hívta fel a figyelmet, szerinte ennek az ősznek a legfontosabb célkitűzése a tanügyi decentralizáció véghezvitele, amelyet akár sürgősségi kormányrendelettel, akár kormányzati felelősségvállalással, de el kell fogadtatni. Külpolitikai célokról is szó esett, Markó elsősorban a Schengen-övezethez való csatlakozás fontosságáról beszélt. A szövetségi elnök megismételte, az RMDSZ nem fogad el semmilyen további megszorító intézkedést, és a szociális háló további erősítését szorgalmazta: „Nem adunk igazat azoknak, akik szerint ebben az időszakban a szociális kérdések kevésbé fontosak. Igenis, éppen a válság-időszakban van szükség a szociális védelemre, nem szabad megengednünk, hogy a kisnyugdíjakhoz vagy a valóban indokolt szociális támogatásokhoz valaki is hozzányúljon” – hangsúlyozta. Nem az a kérdés, hogy kormányon vagy ellenzékben kell lennie az RMDSZ-nek, a kérdés az, hogy jól kormányoz vagy sem. Ez az igazi alternatíva Markó Béla miniszterelnök- helyettes szerint. A fizetéscsökkentéssel kapcsolatosan a szövetségi elnök elmondta, hogy a 25 százalékos csökkentés december 31-ig érvényes, azonban ez nem azt jelenti, hogy januártól automatikusan minden fizetés az eredeti összegre emelkedik, hanem azt, hogy új szabályokat kell alkalmazni, az RMDSZ álláspontja pedig, hogy ezeknek a szabályoknak fizetésemelkedéshez kell majd vezetniük. A választási törvény módosítását is kezdeményezni fogja az RMDSZ úgy, hogy az arányos, átlátható jelölést és képviseletet ezáltal biztosítsa – mondta Markó. Az RMDSZ X. kongresszusáról beszélve a szövetségi elnök elmondta, hogy február végén egy olyan szervezetet kell továbbvinni, amely a tekintélyét és a befolyását növeli a következőkben. „A tisztújítás 2011-ben van” – hangsúlyozta Markó Béla. „Szükség van az RMDSZ-ben a változásra, szükség van a program újragondolására, az alapszabályzat alapos átgondolására, és szükség van a személyi változásra. Szükség van, de nem minden áron. (…) Én magam támogatni fogom a változás gondolatát, és azt tudom vállalni, hogy az elkövetkező hetekben-hónapokban területi szervezetekkel, platformokkal, minden jelentős politikai tényezővel az RMDSZ-ben ezen dolgozunk, ezt elemezzük és konzultálunk ezekről a kérdésekről, hogy kialakítsunk egy víziót arról, hogy az RMDSZ-nek hogyan kell továbbmennie.” A szövetségi elnök elmondta, hogy személyi kérdésekről még nem kell beszélni, hanem formai, szervezési kérdéseket kell először tisztázni. Frunda György szerint meggondolandó a koalícióban maradás Frunda György szenátor a hozzászólások rendjén az ország helyzetének súlyosságát ecsetelte, majd hozzátette, szerinte a jelenlegi helyzetben nem azt kell tárgyalni, hogy jól vagy rosszul kormányoz az RMDSZ, hanem, hogy ilyen körülmények között vállalni kell a kormányzást vagy sem. „Az én gondolkodásomban arról kell beszélnünk, hogy meddig maradunk még kormányon. És azt hiszem, hogy most, amikor a költségvetés vitája elkezdődik a parlamentben, akkor ezt a döntést meg kell hozni.” Frunda azt kérte, ne a csúcsvezetés szűk köre, hanem az SZKT döntsön a koalícióból való esetleges kilépésről a jövő évi költségvetés elfogadása előtt. A szenátor lapunknak azt nyilatkozta, hogy amennyiben a jövő évi költségvetés előírja, hogy több adót fogadnak el vagy pénzügyi terhet, ha nem lesz benne gazdaságot stimuláló intézkedés, és a megszorítások miatt az állampolgárok továbbra is rosszabbul fognak élni, akkor felmerül a kérdés: érdeke-e az RMDSZ-nek ebben részt venni, és milyen következményei lesznek két év múlva az önkormányzati választásokon? Levelet küldött a Brassai-líceum Czika Tihamér, a Szabadelvű kör képviseletében felvetette a kérdést, hogy mi lesz azokkal az állami iskolákkal, amelyek egyházi ingatlanban székelnek. Czika felolvasta a Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezetőségének nyílt levelét, amelyben az áll, hogy az iskola működtetése a János Zsigmond Unitárius Kollégium terem-visszaigénylései miatt lassan lehetetlenné válik. Az iskola Markó Bélához intézett nyílt levelében kérte, hogy keressen az RMDSZ megoldást a fennálló helyzetre. Arra kérték Markó Bélát, hogy látogasson el Kolozsvárra, közvetítsen a felek között, segítsen, hogy Kolozsvár e nagy múltú és hírnevű iskolája megfelelő épületben működhessen tovább. Markó Béla válaszában elmondta, hogy az RMDSZ egyik legnagyobb eredménye az, hogy az egyházaknak visszaszerezték az ingatlanjaik nagy részét, bár sok ingatlan még nincs a kezükben. Markó szerint normális költségvetési körülmények között az állam kellene a magyar állami oktatási intézményeknek épületet biztosítson, azonban, mint mondta, nincsenek normális körülmények. A szövetségi elnök szerint az erdélyi magyarság érdeke, hogy legyenek alternatívák, legyen mind egyházi, mind pedig állami iskola is. „Mindenkitől megértést kérek, ebben az esetben az egyházaktól is, hiába járt le a határidő, nincs mód ebben a pillanatban még egy darabig új iskolát építeni, sem a Brassainak, sem másoknak. Meg kell keresni máshogyan a megoldást, az önkormányzatiakat és másokat is arra kérem, pontosan válsághelyzetben, keressük a kompromisszumot, keressünk megértést és találjuk meg a megoldást” – nyilatkozta Markó Béla. Frunda György felvetéseire reagálva Markó elmondta, hogy ki lehet lépni a kormányból, de szerinte nem hasznos, hiszen kormányon az RMDSZ többet tehet a közösségért, amelyet képvisel. Nagyváradon tartják a X. Kongresszust A Szövetségi Képviselők Tanácsának második napirendi pontja volt az RMDSZ X. Kongresszusának megszervezése. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke javaslatára az SZKT Nagyvárad mellett döntött. Az érvek között az szerepelt, hogy itt tartották az első kongresszust is, legyen itt a tizedik is, valamint a Bihar Megyei RMDSZ sokkal több önrészt vállalt anyagiak terén. Szabó Ödön, a Bihar Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak azt nyilatkozta, hogy jelentősen hozzá akarnak járulni a kongresszus megvalósításához. „Azt gondolom, hogy a Bihar Megyei RMDSZ az egyik legjobban saját lábán álló szervezet, és terhet szeretnénk levenni az országos RMDSZ válláról” – mondta a Szabadság kérdésére Szabó Ödön. KISS GÁBOR. Szabadság (Kolozsvár) 2010. szeptember 27.Csuklómozdulatok a tervezőasztalon – Mi készül itt suttyomban? – Eurómilliókat pazarolnának el a vársoközpont átalakításáraA városképi jelentőségű Bémer és Szent László terek átalakítására próbál pénzt szerezni Nagyvárad önkormányzata. Eredetileg amúgy a helyhatóság közel 11 millió eurót pályázott meg városfejlesztés címén a történelmi városközpont tatarozására és modernizálására. Azonban azt a támogatást nem kaphatta meg a megyeszékhely – mondta múlt heti sajtótájékoztatóján az RMDSZ-es alpolgármester. Biró Rozália szerint azért utasították vissza pályázatukat, mert nem önkormányzati tulajdonú épületek renoválása is szerepelt az elképzelésben. No de sebaj, módosították a pályázatot: ennek értelmében mégsem újíttatják fel az újvárosi református, a Holdas, valamint a központi görög katolikus templomot. Az új elképzelésben is szerepel a vár négy épülettömbjének (B, C, D és E) rendbetétele, minderre 7,4 millió eurót fordítanának, további 125 ezret a vártemplomra, 120 ezret az egykori bazárépületre. A módosított elképzelésben a fennmaradó 3,2 millió eurót a két nagy belvárosi tér, a Szent László és a Bémer átalakítására használnák fel, amennyiben a fejlesztési minisztérium az október 25-éig benyújtandó pályázatot jóváhagyja. Ez az elképzelés máris sokakban keltett gyanút és aggodalmat, mert ebbe beleférnek a város több száz éves magyar múltjának kiradírozásra tett kísérletek is, hiszen ez 1919 óta állandó törekvés, ami kisebb-nagyobb sikerekkel járt. Sajnos ma már visszafordíthatatlannak tűnő „eredményeket” is hozott, mint pl. a városalapító király szobrának eltüntetése a főtérről. A város két jellegzetes terének átalakításáról több tervezet is készült. Váradi építészeket kértek fel a javaslatok elkészítésére, köztük magyar nemzetiségűeket is, terveiket az önkormányzat honlapján (www.oradea.ro) is meg lehet tekinteni – mondta Biró Rozália –, majd a lakosság véleményezheti azokat szeptember 29-én, szerdán délután 5 órától a városháza dísztermében egy közvitán. Nos, ehhez képest tegnap, vasárnap délután ezeket a terveket nem találtuk meg az említett – amúgy nem túl áttekinthető – internetes honlapon, vagy pedig úgy eldugták őket, hogy külön számítógépes szaktudást igényel az elővarázslásuk. Egyébként a holnaputáni közvitáról sem küldött egyelőre a sajtónak megerősítő beharangozó hírt a polgármesteri hivatal illetékes osztálya. Az alpolgármester elöljáróban annyit elárult a tervezetekről, hogy a Zöldfa utcát kisajátítanák a gyalogosforgalomnak, a zöld területek elhelyezését is módosítanák. A gépjárművek közlekedését mindenik terv maximálisan korlátozná a belvárosban, erre valószínűleg külön felkérést kaptak a tervezők, ha már a Bolojan-adminisztráció képtelen másként megoldani a parkolási gondokat. Újabb szobrokat a két központi térre állítólag nem terveznek, a jelenlegieket pedig meghagynák, így a zsoldosvezér Mihály vajda ormótlan lovas szobrát is az egykoron a városalapító királyról, Szent Lászlóról elnevezett tér közepén. Amúgy persze a lakosság véleményének esetleges figyelembevételével a helyi tanács határoz az elképzelésekről… Ha megkapja a pénzt az elöljáróság, akár már tavasszal megkezdődhet a terek, utcák, épületek átrendezése, felújítása. M. T. R. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. szeptember 27.Eltérő állspontok az SZTK-nA RMDSZ kormányzati jelenlétének feltétele, hogy tovább megy-e az elkezdett reform, a decentralizáció, hogy sikerül-e elfogadtatni az oktatási törvényt és megvalósulnak-e a Szövetség által támogatott gazdaságösztönző intézkedések. Az RMDSZ-nek az a határozott álláspontja, hogy ezeknek a lépéseknek mihamarabb, még az ősszel meg kell valósulniuk – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes szombaton, Marosvásárhelyen, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén. Markó szerint fontos a tisztújítás az RMDSZ-ben, és a programot és alapszabályzatot is újra kell gondolni. Az SZKT döntése értelmében az RMDSZ 10. kongresszusát Nagyváradon tartják 2010 februárjában. Az RMDSZ elnöke a szövetség miniparlamentjének is nevezett SZKT ülésén hangsúlyozta: a kormányzati szerep további vállalásának legfőbb feltétele, hogy folytatódjon a decentralizációs folyamat, felgyorsuljanak a reformok, megszülessenek a hatékony gazdaságélénkítő intézkedések. Leszögezte: a szövetség az idén már nem hajlandó újabb megszorító intézkedésekre, mivel azokra nincs már szükség. Markó felhívta a figyelmet, hogy a következő hetekben-hónapokban több kérdésben sürgősen lépnie kell a kormánynak, így például a szenátusban elakadt oktatási törvénynek még az ősz folyamán meg kell születnie. Az oktatás decentralizációja nemcsak a magyarságnak, hanem az egész országnak az érdeke – fűzte hozzá. Hozzá kell fogni a magyarság számára különösen fontos jogszabályok megalkotásához – folytatta a szövetség elnöke –, tető alá kell hozni a kisebbségi törvényt, neki kell látni a gazdasági régiók átszervezéséhez. A koalíciós partnerrel, a Demokrata Liberális Párttal (PDL), eddig korrekt volt az együttműködés – mondta, ám megállapította, hogy abban a pártban az utóbbi időben kiéleződtek a belső konfliktusok. Ez a fő oka annak, hogy bár a parlamentben többséget élvez a koalíció, mégsem képes érvényesíteni akaratát a legjelentősebb kérdésekben. „Ilyen értelemben gyenge, habozó koalíció tagjai vagyunk, az RMDSZ nem fogadhatja el ezt az állandó ingadozást” – szögezte le Markó Béla. Hatékonynak nevezte a magyar miniszterek munkáját, külön hangsúlyozva, hogy az egészségügyben sikerült megvalósítani a kórházi rendszer decentralizációját. A környezetvédelmi tárca élén működő magyar miniszternek köszönhető, hogy a nehéz körülmények között is ki tudták aknázni a lehetőségeket, a kulturális minisztérium élén pedig ugyancsak magyar miniszter érte el, hogy a kultúrát nem szolgáltatták ki a piacgazdasági körülményeknek – fejtette ki a politikus. Markó ismét állást foglalt a romániai magyarság erős és egységes képviselete mellett. Szerinte nem jó, ha ez a közösség különböző pártokra bomlik, furcsállotta, hogy a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a pártalapítás gondolatával kacérkodik. Markó szerint ugyanis ebből az következne, hogy nem működik a magyar összefogás. Márpedig – hangsúlyozta – az RMDSZ és az EMNT között jól működik az egyeztetés (az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum – EMEF – keretében). A februárban esedékes RMDSZ-kongresszussal és saját személyével kapcsolatosan Markó Béla nem kívánt nyilatkozni arról, hogy vállalja-e a jövőben is a szövetség vezetését. Úgy vélte, most még korai „megelőlegezni” azt, hogy mi lesz 2011-ben. Mindenképpen fontosnak tartotta a változásokat és a tisztújítást az RMDSZ-ben, szerinte a programot és az alapszabályzatot is újra kell gondolni. Személyi változásokra is szükség van, de nem mindenáron – tette hozzá. „Én magam támogatni fogom a változás gondolatát, az elkövetkező hónapokban majd ezekről konzultálunk a területi szervezetekkel, platformokkal, a fontos politikai tényezőkkel” – mondta Markó Béla, hozzáfűzve: semmiképpen sem akar kivonulni a közéletből, a felhalmozott tapasztalatokat bármilyen szerepben kamatoztatni kívánja a közösség javára. Frunda György vitába szállt Markóval Kormányon maradni vagy sem, és ha igen, akkor meddig lehet ott maradni anélkül, hogy ezért túlságosan nagy árat kelljen fizetnie az RMDSZ-nek – tette fel a kérdést az SZKT-ülésen felszólaló Frunda György szenátor (képünkön), aki vitába szállt Markó Bélával. Frunda szerint a jelenlegi helyzetben az a fő kérdés, hogy a szövetség maradjon-e a kormányon vagy sem, és ha igen, meddig. Utalt a megszorító intézkedések nyomán megcsappant jövedelmekre, a kisvállalatok tömeges tönkremenésére, az állástalanok számának növekedésére, a kisnyugdíjasok nyomorúságos helyzetére. Ilyen körülmények között Frunda szerint az a kérdés: kell-e továbbra is vállalnia a szövetségnek mindezért a felelősséget, kell-e vinnie tovább „azt a keresztet, amely az emberek elszegényedését jelenti?”. Azzal az elvvel egyetértett a felszólaló, hogy egy kisebbség képviseleti szervének valóban hasznos lehet kormánykoalícióban lennie, de – tette hozzá – nem mindenáron és nem mindent vállalva. Borbély László környezetvédelmi miniszter a Novum Forum platform nevében abban igazat adott Frunda Györgynek, hogy valóban meg kell állapítani: hol van az a határ, ameddig szabad vállalni a kormányzati szerepet. Megjegyezte: az RMDSZ már néhányszor közel volt ehhez a határhoz, például a nyugdíjakat érintő szavazás esetében. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy ezt a kérdést a kollektív felelősség szellemében kell elemezni, alaposan megvizsgálva, hogy mi valósult meg a kormányprogramból, és mi nem. Szerinte a következő három hónap ebből a szempontból döntő lesz. Olosz Gergely, a Székelyföldi Frakció nevében maga is úgy látta, hogy az RMDSZ-nek változnia kell. Igaz ugyan, hogy az elmúlt húsz év alatt fontossá, megkerülhetetlenné vált a szervezet, de nem biztos, hogy jelenlegi szervezeti formájában alkalmas-e továbbra is a romániai magyarság érdekeinek képviseletére. Nem tért ki az esetleges személyi változások témájára, de javasolta, hogy állítsák vissza a szövetségen belül a tiszteletbeli elnöki címet. Markó Béla a hozzászólásokra reagálva nem értett egyet Frunda György érvelésével. Úgy vélte, nem lenne helyes, ha a szövetség az ország nehéz helyzetében hátat fordítana, lemondana a kormányzati cselekvésről. Példaként említette, hogy ellenzékből nem lehet jó oktatási törvényt alkotni. Nagyváradon rendezik az RMDSZ-kongresszust Az SZKT szombaton úgy döntött, hogy az RMDSZ tizedik, 2011 februárjában esedékes kongresszusát Nagyváradon rendezik. A testület erről egy ellenszavazattal és két tartózkodással határozott. A szövetség 10. kongresszusának megszervezésére a területi szervezetek Csíkszeredát és Nagyváradot jelölték. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke az ülésen elmondta, a helyszín kiválasztásában szerepet játszott, hogy Nagyváradon zajlott a szövetség első kongresszusa is, ugyanakkor a partiumi városnak repülőtere is van, és megfelelőek a kongresszusi küldöttek elszállásolásának és étkeztetésének feltételei is. Krónika (Kolozsvár) 2010. szeptember 27.2016-ban valósul meg Románia új területi felosztásaVasile Blaga közigazgatási és belügyminiszter pénteken, Besztercén elmondta, még az idén elkezdődik az ország új területi felosztásának kidolgozása, de az 2016-ig nem valósul meg. A Romániai Municípiumok Közgyűlésén Vasile Blaga kijelentette Románia új felosztásának tanulmányi anyaga két, a közigazgatási ágazati programon keresztül finanszírozott projektnek köszönhetően készül el. „Több dolgot is támogatni fogunk, de csak széleskörű közviták után. A közigazgatási kapacitás fejlesztését célzó Ágazati Program keretében két olyan projekt kapcsán hirdetünk versenytárgyalást, amelyek célja Románia felosztása új tervének a kidolgozása. Nem folytathajtuk a jelenlegi helyzetben. Jelenleg 3227 helyi költségvetés létezik, ezek közül 2506 még a béreket sem tudta kifizetni a helyi adókból és illetékekből. Hogyan fejlődjenek a közösségek, ha fennmarad ez az állapot? Akkor sem tudnak projekteket megvalósítani és fejlődni, ha helyi fejlesztési struktúrákba tömörülnek”, fogalmazott Vasile Blaga. A miniszter szerint az illetékes intézményeknek jelentős lépéseket kell tenniük Románia területi újraszervezése érdekében. „Ezt szerintem nem lehet 2012-ben megvalósítani, legfeljebb 2016-ban, de még az idén el kell kezdeni a munkát. Hogy pontosan tudjuk, miként szervezzük meg Románia közigazgatási egységeit, amelyek életképesek lesznek az európai alapok lehívása tekintetében, de nem feltétlenül a jelenlegi, hanem a 2013–2017-es költségvetési keretek között. Végső soron ebbe az irányba kell haladnunk a továbbiakban (…). Sajnos, a nemzeti spőorttá vált jelenség az 1990-es években kezdődött a megszüntetett megyékkel. Aztán mindenki községnek szerette volna látni a faluját, és ez általában sikerült is, aztán a község város kívánt lenni, a városok pedig municípiumok. (…) Ilyesmi országszerte történt, és sajnos így lett 3227 költségvetésünk”, mondta Blaga. A közigazgatási és belügyminiszter Lengyelország példáját hozta fel, ahol 1990 óta a harmadik területi felosztás van folyamatban. „Lengyelországban ma 16 vajdaság, valamivel több, mint 2400 község van, ezek egy része városi, és csak nagyon kevés falusi jellegű. Egy-egy város körül 10 község van, 10-15 000 lakóval. Most a vajdaságok számát 12-re kívánják csökkenteni”, mondta Blaga. (Mediafax) Nyugati Jelen (Arad) 2010. szeptember 27.Pályázatokról és a Napról. - Jankovics Marcell Nagyváradon járt [helyesen: Jankovich!]Nagyváradra látogatott Jankovics Marcell, aki a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnökeként az új stratégiákról beszélt szombat délelőtt, művelődéstörténészként pedig a Napról tartott előadást ugyanaznap délután. Felborzolni az eddigi rutint A frissen kinevezett elnök a Partiumi Keresztény Egyetemen tartott sajtótájékoztatót, melyen azokat a pontokat ismertette, ahol változtatásokat szeretne eszközölni. Jankovics korábban – 1998–2002 között – már volt NKA-elnök, most pedig augusztusban lépett hivatalba (az előző elnök, Harsányi László június végén kérte felmentését a megbízatás alól). Jankovics szeretné az előző vezetőség nyolc éves időszakában kialakult rutinszerű pályázati elbírálást „felborzolni”. Felidézte, hogy már a ’98-as időszak alapelve is a piramis-elv volt (vagyis minél nagyobb a piramis alja, annál magasabbra lehet építkezni), melyet most is szeretne gyakorlatba ültetni. „A kicsiket kell támogatni, mert a nagyok nem szorulnak rá”, mondta Jankovics, hangsúlyozva, hogy ez nem jelenti azt, hogy elapróznák a pénzeket. A változtatások sorában a régi-új elnök a területi aránytalanságokat említette elsőként, vagyis a pénzek eloszlását Budapest, a vidék, illetve a határon túliak között (számára mindig is fontos volt az országhatáron kívüli magyarság támogatása). „Idén Budapest 3,2 milliárd forint támogatásban részesült, míg a vidék 1,7 milliárdot kapott, a határon túliak pedig csak 110 milliót vittek” – részletezte Jankovics. Hozzátette: a legtöbb kuratórium döntő többségében budapestiekből áll, és csak kevés helyen képviselteti magát érdemben a vidék, az országhatáron kívülről pedig alig kerülnek be a kuratóriumokba. Arra is rávilágított, hogy nem elég, ha a kulturális alap, illetve a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma részéről indul meg a törekvés, fontos, hogy a pályázni vágyók is törekedjenek az együttműködésre. Fontosnak tartja még a korosztályi problémát is: a gyerekkultúra ugyanis „kapogat” támogatást, de nem eleget. Majd a rászorultak köréről beszélt, példaként említve, hogy Magyarországon három nagy könyvkiadó tarol, a kisebbek pedig sorra mennek tönkre. Az utolsó változtatásra váró pont: megszüntetni a korrupciót, a nepotizmust. Az NKA elnök kiemelte még az alkotói pályázatok fontosságát, amit Arany János Toldijával és a Psalmus Hungaricus-szal illusztrált, mindkettő pályázatra készült ugyanis. Hozzátette, nem az a cél, hogy eladhatatlan dolgokat támogassanak. Nem elég például a kiállításra pénzt adni, mert abból az alkotó csak akkor nyer, ha el is tud adni a műveiből. Nap-mese A híres rajzfilmrendező, művelődéstörténész vendéget a Posticum elnöke, Csernák Béla köszöntötte később, ismertetve a délutáni programot: a Napról szóló előadást az Ének a csodaszarvasról című animáció vetítése követte, amit kötetlen beszélgetés zárt. A nagyon érdekes, meglepő összefüggésekkel és párhuzamokkal teli egyórás előadásában Jankovics a népmesék, a görög mitológia, a perzsa források Naphoz köthető összefüggéseiről, a napistenekről alkotott képről, Toldiról, a naptárak a Nap körforgásához kötött voltáról, az időmérésről és a tündérmesék szereplőiről mesélt. Olyan összefüggéseket vonultatott fel, melyeket a több mint ötvenfős közönség nagy része ámuló tekintettel, beleegyező bólogatással, vagy éppen elismerő mosollyal fogadott. Többek között a korai vallásoknak az égitesteket istenekkel azonosító jellemzőjéről beszélt, Héraklészról és Perszeuszról mesélt, és a Napkultusz és a kereszténység találkozását is említette: december 25. nem csak a kis Jézus, de a rómaiak pogány vallásában a Nap születésének dátuma is. Erre később vissza is tért: a régi magyar naptárak az újévet ettől a dátumtól számoltak, és így az összes hó elnevezése értelmet kap. „November Szent András hava. Miért neveztek volna el egy hónapot a hó utolsó napjáról?” – tette fel kérdést Jankovics. Szerinte a mesékre jellemző hetes szám, az aranyhaj, a legyőzhetetlen jelzők a napistenekre asszociálnak, és úgy gondolja, Toldit egyenesen napisteni tulajdonságokkal ruházta fel Arany. De volt még szó a Nap másik szent számáról, a 22-ről, arról, miért nem honosodott meg magyar területeken a digitális óra és a tündérmesék jellegzetes elemeiről. Még a beszélgetés elején elmondta: ő a hetvenes években, a János Vitéz című animációja után bolondult bele a mesékbe, felesége révén pedig megismerte Berze Nagy János magyar mesekatalógusát, a magyar népmesék rendszerezését. A másfélórás animáció megtekintése után, amelynek témája a magyarok története az egészen ősi mitológiai teremtéstörténetektől kezdve Géza fejedelemig, igen összetett szimbólumrendszerrel felépítve, rövid beszélgetés következett, mely a filmről inkább az ősmagyarok történetére terelődött. Jankovics azért elmondta, valamennyire történelemlecke lett ez a film, amit főleg gyerekeknek szánt. Reméli, hogy a sok információ képileg „beég”, és magukénak fogják tekinteni. Majd a film elején látható teremtésmitológia forrásáról beszélt, melyhez szarvasmondákat válogatott össze és nagy segítségére volt Képes Géza műfordító munkássága. Freund Emese. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. szeptember 27.Az RMDSZ feltételekkel marad a harmatgyenge koalícióbanA RMDSZ kormányzati jelenlétének feltétele, hogy tovább megy-e az elkezdett reform, a decentralizáció, hogy sikerül-e elfogadtatni az oktatási törvényt és megvalósulnak-e a Szövetség által támogatott gazdaságösztönző intézkedések. Mindezeket a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök hozzátéve, hogy az elvárásoknak még ősszel teljesülniük kell. Az oktatási törvény elfogadásának halogatása kapcsán tudatta, hogy az RMDSZ rendkívül elégedetlen, hiszen bár van koalíciós többség, ez mégsem tudja minden esetben érvényesíteni akaratát. „A szövetség egy gyenge, habozó koalíció tagja, és az RMDSZ nem fogadhatja el az ingadozást” – idézi az RMDSZ-Tájékoztató a szövetségi elnököt. Mint mondta, ugyancsak még az ősszel el kell kezdeni a kisebbségi törvény és az ország új régiós felosztására vonatkozó jogszabály vitáját is. Ragaszkodnak továbbá az általuk kezdeményezett gazdaságösztönző intézkedések gyakorlatba ültetéséhez, mint amilyen a minimáladó eltörlése, kisvállalkozások kedvezményes hitelezése, a napszámosmunka egyszerűsített nyilvántartása és az infrastrukturális beruházások folytatása. A szövetségi elnök élesen bírálta mindazokat, akik azt vetik az RMDSZ szemére, hogy együttműködik a „népnyúzó” Demokrata–Liberális Párttal és Traian Băsescu államfővel, holott alig egy éve éppen ők, többek között az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetői buzdították a magyarokat a Băsescura való szavazásra. Az EMNT pártalapítási felvetését „furcsállja” Markó, mert ez arra utalhat, hogy a magyar összefogás nem működik, pedig szerinte működik és jól is működtethető, és nincs szükség a magyar közösség pártokra bontásának, hanem az egységes érdekképviseletet kell erősíteni. A februárban esedékes kongresszus feladatairól szólva szükségesnek tartotta az alapszabályzat és a program módosítását, a személyi változtatásokat nemkülönben azzal a feltétellel, hogy megmaradjon az egyetértés, és sem neki, sem másnak ne kelljen kivonulnia a politikából. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. szeptember 27.Markó az RMDSZ-kongresszusról: én a változást támogatomMarkó Béla, az RMDSZ elnöke az SZKT szombaton, Marosvásárhelyen tartott ülésén kijelentette, támogatja a változást és a megújulást szövetség vezetőségének szintjén, a 2011 februári kongresszuson, de csak akkor, ha „garanciát” kap arra nézve, hogy ezáltal az RMDSZ „előrelép”. Markó azt mondta, a 2011 februárban megrendezésre kerülő RMDSZ-kongresszuson a szövetségnek meg kell felelnie annak az elvárásnak, hogy még erősebbé váljon. „Válaszoljon arra az elvárásra, hogy még egységesebb és még erősebb legyen, hogy megteremtsük a magyar közösség számára a saját érdeke megjelenítésének lehetőségét”, mondta Markó. A szövetségi elnök úgy véli, az RMDSZ vezetőségében változásra van szükség a program, az alapszabály és a vezetőségbeli személyek tekintetében. „Mondtam, hogy 2011-ben megújul a vezetőség, és úgy gondolom, hogy újra kell gondolni a programot, az alapszabályt és személyi változásokra is szükség van. De nem mindenáron. Csak akkor, ha képesek leszünk a változtatásra és ha a platformok is egyetértenek. Én támogatom a változás gondolatát”, fogalmazott Markó. Az RMDSZ-elnök hangsúlyozta, hogy a következő hetekben a szövetség minden politikai tényezőjének ki kell alakítania „egy közös elképzelést az RMDSZ jövőjéről, arról, hogy hogyan kellene előrelépni”. „Azt hiszem nem kell visszavonulnom a politikai életből vagy a közéletből sem nekem, sem másoknak, akik tapasztalatokra tettek szert, a közösségnek hasznosítania kell ezeket a tapasztalatokat. Együtt megbeszéljük, milyen szerepünk legyen, és a kongresszus majd meghozza a döntéseket. Én a változás mellett vagyok, de nem mindenáron, csak ha megfelelően előkészített és ha garancia van arra, hogy ezáltal a szervezet előrelép”, fogalmazott Markó. Mediafax. Nyugati Jelen (Arad) 2010. szeptember 27.A kormányból kilépés nem alternatívaÜlésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa Szombaton az SZKT határozatot fogadott el az RMDSZ X. kongresszusának helyszínéről. Két település pályázott a kongresszus megszervezésére: Csíkszereda és Nagyvárad. Az ügyvezeto elnökség Nagyváradot találta megfelelőbbnek. A tanácskozás napirendjén a szövetségi elnök politikai tájékoztatója és a kongresszusi előkészületekre vonatkozó határozatok elfogadása szerepelt. Alternatívák Markó Béla politikai tájékoztatójában megpróbált visszatekinteni a kormányzás kilenc hónapjára, s választ adni azokra a kérdésekre, hogy miért vállalkozott az RMDSZ kormányzásra, mi volt az az esély és cél, amiért vállalták az elmúlt időszak nehézségeit, mit tettek az elmúlt időszakban és melyek a következő időszak prioritásai. Első helyen az oktatási törvény elfogadását és a tanügyi reformot említette, amelyet már rég el kellett volna fogadni, de egy „gyenge, habozó koalíciós partnerrel” nem sikerült. Markó szerint az őszön meg kell születnie a törvénynek, ha kell, sürgősségi kormányrendelettel vagy akár kormányzati felelősségvállalással is. Fontosnak nevezte a kisebbségi törvényt s a fejlesztési régiók újrafelosztását. Ezenkívül elmondta, hogy a minimáladó eltörlését október 1-jére ígérték. Kijelentette: a megszorító intézkedések megszülettek, a költségvetést egyensúlyba hozzák, más intézkedésekre nincs szükség. Külpolitikai célkitűzésként a schengeni rendszerbe való bekerülést említette. A kormányból való kilépést nem nevezte alternatívának, véleménye szerint az alternatíva az: jól vagy rosszul kormányozni. Beszélt arról, hogy a fizetések csökkentése december 31-ig tart, de ez nem jelenti azt, hogy december végén automatikusan visszatérnek a régi bérezéshez, hanem új szabályokra van szükség. A kongresszusi előkészületekről szólva mondta, hogy 2011 februárjában tisztújítás lesz, ő maga támogatja a változás gondolatát, de mindenekelőtt arról kell közös víziót kialakítani, hogy az RMDSZ-nek hogyan kell továbblépnie, ezt tekinti saját feladatának az elkövetkezendőkben. Figyelmeztetett, hogy a választás 2011-ben lesz, ennek az SZKT- nak nem kell személyi kérdésekkel foglalkoznia, hiszen „forró ősz áll előttünk”, az egyre gyengülő, belső konfliktusoktól marcangolt PD-L mellett „nem engedhetjük el a gyeplőt”. A hozzászólásokból az körvonalazódott, hogy az RMDSZ-nek kormányban kell maradnia. A legélesebben Frunda György szenátor bírálta ezt az álláspontot. A vita részleteire holnapi lapszámunkban térünk vissza. Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
